A mi házunk messze volt a főtértől, egy mangófaligetben, a folyónál. Margot húgom a folyóparton ment végig; az emberek olyan izgalomban voltak a püspök érkezése miatt, hogy minden más megszűnt számukra.
A fekvő betegeket mindenütt kitették a kapuba, hogy megkapják az Isten orvosságát, és szaladtak az asszonyok, hozták a pulykát, a malacot meg a többi ennivalót a házak udvarából, a folyó túlsó partja felől pedig felvirágozott csónakok közeledtek.
De aztán, amikor a püspök elhajózott az orruk előtt, és még a lába nyomát se hagyta ott nekik emlékbe, a másik hír, mely addig kicsire zsugorodva lapult meg, hirtelen nőni kezdett, és visszanyerte botrányméretét.
Margot húgomra ekkor zúdult rá, teljes súlyával: a szép Angela Vicariót, akinek az előző napon volt az esküvője, a férje visszavitte a szülői házba, mert azt kellett tapasztalnia, hogy már nem szűz.
„Úgy éreztem, hogy énalattam nyílik meg menten a föld – mondta a húgom. – De bárhogy hányták-vetették a dolgot, senki se tudta elképzelni, hogy a szegény Santiago Nasar hogyan keveredhetett bele az ügybe.” Csak azt tudták biztosan, hogy az Angela Vicario két bátyja már elindult, hogy megölje.
| gabriel_garcia_marquez_-_egy_előre_bejelentett_gyilkosság_krónikája.pdf |
RSS Feed
