Azért élek, hogy elmeséljem az életemet

Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben.

Kis híján megfojtotta a köldökzsinór, mert a család bábaasszonya, Santos Villero a legrosszabb pillanatban vesztette el a fejét.

Nála jobban csak Francisca néni vesztette el:
ordítva rohant az utcai ajtóhoz, mintha égne a ház:- Fiú! Fiú! –
És rögtön utána, mint a félrevert harang: – Rumot, mert megfullad!

A család feltevése szerint nem azért kérte a rumot,
hogy megünnepelje az eseményt,
hanem azért, hogy bedörzsölje vele az újszülöttet,
aki ettől majd feléled talán.

azert_elek_hogy_elmeselhessem_az_eletem.pdf
File Size:	2043 kb
File Type:	pdf

Download File

---

Az élet nem az, amit az ember átélt,
hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, miközben el akarja mesélni.

Ezzel a mondattal indítja útjára a Nobel-díjas Gabriel García Márquez hatalmas regényfolyamát a saját életéről.

Ez a könyv az első harminc évének története,
1927-től az ötvenes évek közepéig.

1950-ben az akkor huszonhárom éves újságíró Gabriel García Márquezt felkeresi édesanyja, hogy tartson vele az észak-kolumbiai Aracatacába, eladni a nagyszülői házat.

Az utazás élményei adják a kezdő lökést a visszaemlékezéshez.

Megismerhetjük a kis Gabo gyermekkorát és serdülő éveit, a nagyszülőket, akik nem kisebb szerepet kaptak a márquezi regényvilágban, mint a Száz év magány José Arcadiója és Ursula Buendíája.

A szerző idegenvezetésében csodálhatjuk meg Macondo,
vagy Aracataca utcáit és házait, a banánültetvények munkásait, valamint a Száz év magány és a Szerelem a kolera idején nagy hatású alakjainak ihletőit.

A gyemekkor után pedig a bogotai tanulóévek a jogi kar,
az újságírás és az elkerülhetetlen politika.