Sherlock eközben azt tervezgeti, hogy a Baker Steetre viteti magát egy tortában, ott aztán kiugrik belőle, hogy John jól meglepődjön.
Édes öcsém, de hisz John élete ment tovább, miután te „meghaltál”, nem lakik ő már a Baker Streeten, közli kedvesen Mycroft.
Sherlock még a feltételezését is elutasítja annak,
hogy Johnnak lenne élete nélküle is. Képtelenség.
De most nem tud ezzel többet foglalkozni, mert megérkezett a kabátja.
És így végre Sherlock, a kabátban, rendezett göndör fürtökkel, fölmehet egy háztetőre, hogy két év után újra megérezze London szívverését.
---
Sherlock elegánsan belibben egy francia étterembe, tesz néhány észrevételt, majd semmi perc alatt francia pincérré változik.
Rajzolt bajuszka, csokornyakkendő, aprócska szemüveg és akcentus, minden megvan, ami kell.
Az új pincér szerintem elég feltűnő jelenség, de John a világért nem venné észre, ő csak a barátnőjét várja, hogy megkérhesse végre a kezét.
(Pedig szegény Sherlock gyakorlatilag táncra perdül John előtt, hahó, élek kiáltásokkal, de hiába.)
Megérkezik Mary Morstan, John barátnője. John nyögdécsel, mondandójának lényege, hogy nagyon boldog ő most, és szeretné, izé…hát… Mary el tudná-e képzelni…
Mary egyszerre izgatottan és meghatottan mosolyog, de mielőtt bármit válaszolhatna a fel nem tett kérdésre, Sherlock érkezik egy üveg pezsgővel.
És most nem hagyja magát, odaáll, és megmondja, helló, John élek.
Ami ekkor Martin Freeman arcán lejátszódik,
azért különdíjat érdemelne. John az asztalt üti ököllel.
Sherlock is érzi már, hogy kissé talán túl lazára vette a dolgot ezzel a hirtelen föltámadással, de azért egy kicsit még feszíti a húrt, és zavartan csak annyit kérdez: ezt a bajuszt, tényleg viselni fogod, John?
(A rajzolt bajuszt ő már letörölte. Pedig most jöhetne a bajuszok összecsapása, haha.) Ekkor mi már tudhatjuk, hogy Sherlock vérző orral kullog ma haza.
---
Sherlock, John és Mary együtt járják a város éttermeit és kifőzdéit.
Közben Sherlock ennyit mond: „John 13 módja volt annak, hogyan kerüljem el a halált a tetőn, választottam egyet.
Neked nem mondtam el, mi a tervem,
de, csak mert féltem, hogy kikotyogod,
de most itt vagyok, és szeretném, ha segítenél elkapni a Londont fenyegető terroristákat. Ugye, hiányzott már nagyon az izgalom az életedből?”
Miközben így beszél, szerintem ezt gondolja: „John, föl kellett számolnom Moriarty hálózatát, azért nem mondtam el neked, mi a tervem, mert te vagy a legjobb barátom, és nem akartam, hogy bajod essen.
De két éven át mindennap gondoltam rád, beszéltem hozzád,
ezért is természetes nekem, hogy most újra itt vagy mellettem.
Ne haragudj rám!”
Szavak és gondolatok azonban nem találkoznak, így John
joggal lesz ideges, főleg, hogy megtudja: Molly, Mycroft
és úgy 25 csavargó bezzeg tudott Sherlock nagy tervéről.
Az este vége tehát tényleg az, hogy Sherlock vérző orral áll az utcán, Mary pedig megígéri, hogy beszél majd John fejével.
Mary amúgy nagyon titokzatos és nagyon vagány. Sherlock és ő azonnal megkedvelik egymást. Még abban is egyetértenek, hogy John bajusza iszonyú.
---
Molly meghatottan, félénk mosollyal fogadja a visszatérő Sherlockot,
Lestrade ellenben először jól behúzna neki egyet (pláne, hogy Sherlock még mindig nem tudja, hogy Lestrade keresztneve Greg),
de aztán mégis inkább jól megöleli. A jelenet egyszerre vicces és megható.
Nem szabad elfelejtenünk, John mennyire mérges, ezért láthatjuk, ahogy éjszaka vészjósló tekintettel fekszik Mary mellett az ágyban. Azon gondolkozik, hogy tehette ezt vele Sherlock.
Sherlock eközben megérkezik Mrs. Hudsonhoz. Mrs. Hudson magányosan mosogat, a rádióban éppen egy terrorizmusellenes törvényről beszélnek.
Mrs. Hudson először csak Sherlock árnyékát pillantja meg az ajtó üvegén keresztül.
Mrs. Hudson nagyot sikít, de azért biztos örül majd Sherlocknak.
---
Újra a tetőn vagyunk, Sherlock sírós hangon búcsúzik Johntól.
De ezúttal ott röhög mellette Jim. Sherlock rá is szól.
Úgy nem lehet átéléssel öngyilkosságot színlelni,
hogy közben valaki a füledbe röhög.
Azért Sherlock végül elbúcsúzik valahogy, ledobja a Sherlock bábut, amelyet eddig egy kötéllel tartott meg, és beszáll a röhögésbe.
Jim és ő egészen úgy néznek ki, mint akik elképzelik,
mennyire jót fognak még ezen a csodás pillanaton röhögni,
akkor is, amikor már a pálmafák alatt, a tengerparton szürcsölik a koktélt. Nem lesz végre idegesítő John, csak ők ketten.
És ekkor James Moriarty és Sherlock Holmes egészen közel hajol egymáshoz… a csókot sajnos már nem látjuk, mert Anderson fölkiált: Mi van?!
Az első számú Sherlock rajongó magánkívül van.
Ő nem azért hozta létre Az Üres Halottaskocsi (The Empty Hearse) nevű rajongói kört, hogy ott mindenféle agyatlan kiscsajok baromságokat hordjanak össze Sherlock és Jim halhatatlan szerelméről.
Ő igazi elméleteket akar, magasröptű társalgást Sherlockról.
Ekkor érkezik a hír, hogy Sherlock él.
Mi meg még mindig nem tudjuk, hogyan élte túl a zuhanást.
RSS Feed
