Júlia 6 Bethany Campbell Gyöngéd találkozás Amivel senki sem számolt: Susan McKayt, az ifjú sportriporternőt fogadja a híres, ám fölöttébb nehéz embernek ismert kosárlabdaedző, Péter Quinn. Susan maga sem érti egészen, miért tud olyan jól elbeszélgetni Péterrel. S ekkor megtörténik a lehetetlen: az öszszegyűit csapat előtt a férfi szenvedélyesen karjába zárja Susant és hosszan csókolja... Gyöngéd találkozás 1. FEJEZET A Fayetteville feletti tiszta, kék ég azzal ámított, mintha nem is lenne december. Az Ozark-hegységben azonban már beköszöntött a tél. Közel s távol csupán a cédrusok sötét csúcsa zöldellt. A többi fa csupasz koronájával téli álomra készülődött. Susan a Benton Stadion konferenciaterméből éppen a hegytömbre látott. Az elalvó természet láttán furcsa módon nagyapja, Gerald jutott az eszébe. Ez a gondolat kissé enyhítette idegességét, ami a stadionba való belépése óta kerítette hatalmába. Ma volt az utolsó lehetősége. Hassledorf, Susan operatőre öreg róka volt a szakmában. A tömegen át küzdötte magát előre, és vad mozdulatokkal adta Susan értésére, hogy kövesse őt. Susan utat tört magának. A rádió egyik zömök riportere és egy másik operatőr a könyökükkel taszították hátba, mintha valami betolakodó lenne, akinek itt semmi keresnivalója nincs. Minden oldalról érezhető volt, hogy a nőket sportriporterként nemkívánatos személynek tekintik. De Susannak adódott ez a lehetőség, és ő szilárdan elhatározta, hogy ki is használja. Az a tény, hogy Susan elragadóan szép nő is volt, csak még nehezebbé tette a dolgot. A legtöbb riporter egyszerűen nevetségesnek találta, hogy éppen a csinos kis Susan tudósítson a sportról. Egy méter hatvan magas volt, barna, göndör hajú, nefritzöld szemű, hosszú szempillájú. Arcbőre kifogástalan, és világos volt. Az apja mindig kínai babának hívta. Törékeny alakjával és nagy szemével sehogysem Illett a többi családtaghoz. A legtöbb családban kedveskedve mondják, hogy kínai baba. Susan apja másképp mondta, őt elborzasztotta volna, hogy a lányát itt a legutolsó sorban látja állni. - Érvényesülj! Tolakodj előre! - kiabálná oda neki, mint az edző a védencének. Susan tehát tovább nyomakodott, át a várakozó tömegen, és egyenesen Dávid Freely elé tolakodott, aki a Channel 37-nek, a vetélytárs adónak dolgozott. Dávid sem tartotta többre Susant, mint a többi riporter, de azt gondolta, hogy a lány még hasznára lehet. - Nyugodtan állj csak elém, biztosan nem takarod el előlem a kilátást - mondta Dávid. Susan dühös pillantást vetett rá, aztán még egyszer ellenőrizte a mikrofonját. Azt kérdezte magától, vajon Dávid mikor kezdi őt faggatni. - Na, még mindig a Channel 50-nél? - csipkelődött Dávid. - Nem akarod elárulni a túlélés trükkjét? Ez azt jelenti, hogy a Channel 50 új vezetése értékeli a nagy, zöld szemeket. - Tévedés - válaszolta Susan megjátszott higgadtsággal. A Channel 50-nól pillanatnyilag tényleg kaotikus állapot uralkodik. Az adót nemrégiben vette meg egy idős, hóbortos, Tennessee állambeli milliomos, egy bizonyos Mr. Poteau, akit a Channel 50-nél személy szerint senki sem Ismert. Az a hír járta róla, hogy úgy ól, mint egy remete, s úgy gyűjti a televízióadókat, mint más ember a bélyeget. Bár ez a titokzatos Mr. Poteau nem bukkant fel, a hatása mégis érezhető volt. Amikor egy adónak új tulajdonosa lesz, ez mindig bizonyos személyi változásokkal Jár együtt. Mr. Poteau azonban nem elégedett meg néhány elbocsátással. Máris tömegesen hulltak a fejek. Mr. Poteau volt a hóhér, és a munkatársak háromnegyede a bárdja alá került. Hassledorfot érthető okokból megkímélte, hiszen ő volt a legjobb operatőr, aki valaha is az adónál dolgozott. Azt azonban ő maga sem tudta megmagyarázni, hogy Susant miért kerülte el a munkanélküliség kísértete. Mint a legfiatalabb riporternek, mindig olyan érdekfeszítő témákat varrtak a nyakába, mint amilyen a kutyák fogápolása vagy a gyümölcsfák tetűirtása. Csak ritkán adták meg neki azt a kiváltságot, hogy sporteseményről közvetítsen. Dávid Freelynek bosszantóan Igaza volt. Mr. Poteau látta Susant az egyik adásban, egyszerűen elragadó-nak találta, és elrendelte, hogy gyakrabban készítsen sporttudósításokat. Susan persze hálás volt ezért, de a pletyka boszorkánykonyhája is működött. Susan nem elragadó akart lenni, hanem be akarta bizonyítani, mit tud. - Nem hiszem, hogy kihúzol valamit Qulnnből - mondta Dávid, és a terem üres emelvénye felé mutatott. - Azt mondják, nem csípi a sportriporternőket. Susan nem árulta el az elbizonytalanodását. Dávid ugyan a legfontosabb sporteredményeket nem szerette a fejében tartani, de a legújabb pletykákat mindig tudta. És az a hír járta, hogy Péter Quinn egyszer és mindenkorra be akarja bizonyítani Susannak, hogy a sportriporter foglalkozás nem való egy nőnek. Susan eltökélte, hogy megkezdi az ellenbizonyítást. Quinn volt a Farkasok, a St. Thomas Egyetem kosárlabdacsapatának új edzője. Már négyszer megtagadta az interjút Susantól. Az egyik asszisztense mindegyik alkalommal udvariasan, de határozottan kiutasította őt a Benton Stadion Irodájából. A Channel 50 egyik mértékadó emberével azonban kész volt beszélni Quinn. Susan szemében ez erkölcstelen, zsarnoki és megbocsáthatatlan magatartást jelentett. És ami még rosszabb: megijesztette őt. Mr. Poteau akarta, hogy sportriporterként dolgozzon. Péter Quinn ellene volt. Ha Quinn nem változtatná meg a véleményét, elveszítheti az állását. Az apja teljesen összeomlana, Wally Walltham, a sportfőnök pedig az íróasztal tetején táncolna örömében. Susan nem tudta, hogy ezek közül melyik elképzelés volt száraára kellemetlenebb. Walltham olyan mozdulattal adta oda Susannak a megbízást, ahogy a kutyának szokás odalökni az ótelmaradékot. A fő eseményekről ő maga gondoskodott. Hozzá tartozott a Sasok, az arkansasi egyetem kosárlabdacsapata. Wally nem akarta Susant az ő vadászterületére engedni. Normális körülmények között Izgalmas dolog lenne a St. Thomasró tudósítani. Bár az egyetem kisebb volt, mint az arkansasi, de sportszempontból felülmúlta. Kosárlabdában egyenesen legendás volt a St. Thomas. Ebben az évben mégis inkább vigasztalannak látszott a helyzet az egyetemen. Éppúgy, ahogy a Channel 50-nól, személyi változások rendítették meg a szilárd építményt. Ugy tűnt, hogy a St. Thomas új sportigazgatója fél kapcsolatba lépni a tömegtájékoztató eszközökkel. A futballidóny maga volt a katasztrófa. Olyan sok játékos sérült meg, hogy tréfásan rokkant csapatról beszéltek. A legsúlyosabb csapás az volt, hogy röviddel az Idénykezdés előtt a Farkasok edzője, Michael Hoyle meghalt szívinfarktusban. Péter Quinn, akinek edzőkónt csak kevés tapasztalata volt, az utolsó pillanatban ugrott be. A legjobb játékosok, ha eszük volt, más egyesületekhez szerződtek. Egybehangzó vélemények szerint Quinn egy idényt húz ki, ami csakis és kizárólag megalázó vereségsorozatot Jelent majd. Ilyen komor előjelek közepette valójában azt várták, hogy együtt fog dolgozni a sajtóval. Végül Is minden rokonszenvet ki kellene magának harcolnia. De Quinn lemondott a rokonszenvről. Számára a sajtó az őt fenyegető hiénák falkája volt. - Miért hív egyáltalán össze sajtókonferenciát Quinn? - morgott Dávid az üres emelvényre pillantva. - Biztosan pápának vagy elnöknek képzeli magát. Rutinos edzőként Michael Hoyle megértette, hogy jó barátságban kell lennie a sajtóval. Egyik Izgalmas interjút a másik után adta. Péter Qulnntől mindez Idegen volt. Ő minden újságírót egyszerre hívott össze, mint egy király, aki leereszkedik, hogy a néppel beszéljen. Susan Dávid felé fordult. - Azt mondja, hogy egyszerűen sok dolga van. Valószínűleg el kell még magyaráznia a csapatnak, hogy mi is az a labda. Dávid vállat vont, és tréfásan megcibálta Susan haját. - Gondolod? Fogadok, hogy neked biztosan nem fogja elmesélni. Egyedül kellett volna jönnie, te pedig eközben kilakkozhattad volna a körmeidet a szerkesztőségben. Quinn gyűlöli a riporternőket. - Ezzel kell beérnie. Én itt vagyok. Dávid gúnyosan mosolygott, és még egyszer kedvesen meghúzta Susan haját. - Igaz, Itt vagy. Csak az a kérdés, meddig. - Hagyd már bókén a hajamat! - Susan idegesebb lett. Az állása a Channel 50-nól ingatag lábakon állt. És most még egy kudarcokkal teli kosárlabdacsapatot és nyakas edzőjüket is ki kellett fognia. Őrület - gondolta -, valaha olyan csábító dolognak látszott az újságírás. Gerald, a nagyapja bátorította fel Susant. ők ketten, ha nem is fekete bárányai voltak a családnak, de legalábbis szürkék. McKayéknél minden a sport körül forgott. Amikor Susan anyja negyedszer volt a szülőszobában, a férje mellette állt és buzdította. - Már jön, Mildred. Megvan! Szükségünk van egy csatárra. Három védőjátékosunk már van! A családi futballcsapat további derék játékosa helyett azonban egy átlagsúlyon aluli kislány látta meg a napvilágot: ez volt Susan. A csalódott szülőket nem erőteljes kiáltással, hanem alig hallható tüsszentóssel üdvözölte. Bruno bátyja megvetően kis tüsszentő-nek nevezte Susant. Dennis bátyja a bacilus gúnynevet ragasztotta rá. - Hagyjátok békén - szokta mondani az anyja. - Nem volt szerencsónk, de ő aztán nem tehet róla. Susan allergiától és asztmától szenvedett, és amíg a testvérei labdajátékokkal, futással, fekvőtámaszokkal és súlyzógyakorlatokkal töltötték a napot, ő egész gyerekkorában egy kanapón üldögélt, és papírfigurákat vágott ki. Mivel az orvos úgy vélte, hogy minden testi megterheléstől súlyosbodna az asztmája, Susant eltiltották a túl sok mozgástól. Susan tehetetlen volt, és a szülői házban soha nem érezte magát a helyén, így volt ez mindaddig, amíg Gerald hozzájuk nem költözött. Gerald, Susan apai nagyapja éppúgy a sport megszállottja volt, mint a családban mindenki, most azonban súlyos levertség vett rajta erőt. A kémiai üzemben, ahol előmunkásként dolgozott, egy baleset következtében elveszítette a szemevilágát. Az első időben a McKay házban Gerald visszahúzódott, és annyira megkeseredett volt, hogy Susan félt tőle. Egy nyári délután azonban, amikor a család többi tagja a strandon szórakozott, kosárlabda rangadó volt. Gerald rádiója éppen a közvetítés előtt tönkrement. Mérgesen tapogatózott oda a tévéhez. A sok kapcsoló miatt kissé megzavarodva végül is sikerült bekapcsolnia a készüléket, és várakozásteljesen helyet foglalt. Csakhogy a televízlót nem vakok számára találták ki. Ezért aztán alig nyert némi értesülést a közvetítésből. Néhány perc múlva a hanggal Is valami baj lett. Gerald káromkodott és dühösen hívta Susant, hogy hangosítsa fel a készüléket. Susan alig mert felnézni a papírfiguráiból. - Apa azt mondta, hogy tegnap este óta valami nincs rendben a hanggal.Susan vad szitokszavak újabb áradatát várta, és óvatosságból befogta a fülét. Gerald azonban az arca elé tette a kezét és sírni kezdett. Susan még soha nem látott felnőttet sírni. Rettenetes volt, és Susan örült, amikor Gerald - még ha megtört hangon Is - újra káromkodni kezdett. - Leírhatom neked a játékot - ajánlotta fel neki bátortalanul Susan. Gerald csak rázta a fejét. Kellemetlen volt neki, hogy Susan így látta őt. - Igazán tudnám - ismételte meg az ajánlatát. A család tagjakónt ő is ismerte a kosárlabda szabályait. Egyszerűen elkezdem - gondolta. Leült a képernyő elé, és elkezdte élete első tudósítását. - A Sox van először soron. A harminckettes számú Johnson dob először. Fairfax a fogójátókos. Ó - hiba! Nem kapta el. Túl alacsony, Johnsonnak túl nagy volt a lendülete. Susan folytatta egészen az első szünetig. Gerald odafordult hozzá. - Tudod, hogy jobb vagy, mint a riporter? Esküszöm. Gyere, ülj mellém a kanapóra. így kezdődött. Amikor a többiek hazajöttek, Gerald elmesélte, mit csinált Susan. - A ml kis Hamupipőkénk bizonyult mindannyiunk közül a legravaszabbnak. Fogadok, hogy többet tud a baseballról, mint Bruno. - Nézz oda! - mondta az anyja elismerően, és boldog volt, hogy Susan legalább valamit tudott. Ettől kezdve Susan és Gerald elválaszthatatlanok lettek. Susan azonban több volt, mint Gerald személyes sporttudósítója. Gerald Susan szemeivel látott. Együtt mentek a parkba vagy az iskolához, és Susan segítségével Gerald mindennek részese lehetett - kezdve az iskolai ünnepélytől egészen a futballig. - Jobb, mint Howard... vagy hogy is hívják... - mesélte Gerald mindenkinek, aki tudni akarta. - Egy nap majd a tévéhez megy. Ezt Susan Is a fejébe vette, bár nehezebb volt, mint ahogy elképzelte. Dávid ragadta ki hiú ábrándjaiból. - Mondd csak, mit tudsz Quinnről? Nem jutottam hozzá, hogy bemenjek az archívumba. Nem a Mllwaukee fogójátókosa volt? Susan nem hagyatkozott a fülére. - A Boston Celticsben játszott. A legendás Boston Celticsben. - Rendben van - mondta Dávid bocsánatkérőn. - Nem jegyezhetek meg minden apróságot. Áruld már el, hogyan került egy olyan első osztályú csapattól a St. Thomashoz? - Te csak ne szólj semmit a St. Thomas ellen, Dávid - válaszolta Susan. - Quinnek egy súlyos autóbaleset következtében megsérült a térde. Azóta nem Játszhat. Valóságos tragédia egy olyan kiváló sportolónak, mint ő. - Kiváló sportoló? - kötekedett Dávid. - Sorold fel néhány adatát! Az ilyen ostobaságok mindig a fejedben vannak. - Tulajdonképpen neked magadnak kellett volna összekeresgólned az adatokat - válaszolta Susan csípősen. - De hogy lásd, hogy valóban a fejemben vannak, adok belőle egy kis ízelítőt. Quinn egy méter nyolcvankilenc centi magas, a versenysúlya kétszázhuszonkilenc font. Az oklahomai egyetem támadójátókosa volt. Később kitűnő védőjátékosnak bizonyult. Röviden: Quinn sztár. Dávid szorgosan Jegyzetelt. - Köszönöm, ennyi elég. Susan levegőt vett és folytatta: -- Átlagos játókpontja tizenöt. Egyetlen sportbéli gyengesége: térdsérülésre hajlamos. Egyetlen személyes gyengesége: szenvedélyesen szereti a gyors autókat. Totálkáros lett a Jaguárja. Ekkor komolyan megsérült a bal térde. Kár. - No jó - mondta Dávid csipkelődve. - És most edzőkónt kísérletezik a legrosszabb csapattal, ami itt valaha is volt. Letűnt a csapat aranykora. Quinn egyetlen szórakozása az lesz, hogy bosszantsa az olyan kislányokat, mint te. - Nem vagyok kislány -- mondta Susan hangsúlyozott higgadtsággal. Dávid csípős humorát nehéz volt elviselni. Ebben a pillanatban Hassledorf elölről jelzett Susannak. - A fenség megtisztel bennünket - suttogta Dávid színészkedve. Csend lett, amikor Péter Quinn lehajtott fejjel a helyiségbe lépett és az emelvény felé tartott. Quinn sötét öltönyt viselt, amiben láthatóan nem érezte jól magát. Régi gúnyneve a cowboy Quinn volt. Valóban boldogabbnak hatott volna egy kinőtt farmerben. Susan látta rajta, hogy a sajtóval való találkozást kényelmetlennek érezte. Quinn rágyújtott egy szivarra, és ridegen beismerte, hogy a sajtókonferencia nem a legjobb megoldás. De neki és a csapatának kiegészítő edzéseket kell végeznie, ezért kevés az ideje. Susan eddig csak fényképen vagy a televízióban látta Quinnt. Most megállapította, hogy a férfi rendkívül vonzó. Mindig azt gondolta, hogy a kamerák hízelegnek neki. A valóságban azonban még jobban nézett ki. Susan érezte, hogy ez a tény még jobban megnehezíti a feladatát. Az alacsony emelvény mögött a daliás Quinn még félelmetesebbnek hatott. Barna arcbőre itáliai-ír származást sejtetett. Barna, hullámos haja éppoly jól illett volna egy gladiátor arcához, mint határozott szája és magas arccsontja. Éles álla, egyenes orra és acélkék szeme ezzel szemben ír véréről árulkodott. Quinn szeme sarkába a vidámság, sötét szemöldökei közé azonban a gond ránca vésődött. Amikor erről el akarta terelni a figyelmet, a legkisebb mosolynál is egy gödröcske jelent meg a jobb szájsarka felett. Telt ajkát két jellegzetes, az orra tövétől kiinduló ránc szegélyezte. Quinn egyrészt úgy nézett ki, mint egy római atléta, másrészt meg úgy, mint egy ír parasztlegény. Quinn megnyitotta a kérdések sorát, és egy másik adó riporterére mutatott. Susan Időközben előre tolakodott. Quinn pontosan láthatta őt, mégis levegőnek nézte. Mahony újságíró soha nem rejtette véka alá a véleményét, öreg róka volt, és Susan látta rajta, hogy nem szerette, ha sajtókonferenciára rendelték. Tiszteletteljesebb bánásmódhoz volt szokva. - Mr. Quinn - kezdte Mahony lassan, whiskytől rekedt hangon - mindannyiunkat megrendített a régi edző, Michael Hoyle halála. Ön az utolsó pillanatban ugrott be. A szurkolók azt kérdezik, vajon Hoyle lábnyoma nem nagyobb-e néhány számmal az önénél. Mahony célba talált. Michael Hoyle rutinos edző volt. Szerették és tudott bánni a sajtóval, ami ellen Quinnek nyilvánvalóan valami kifogása volt. Quinnek a szeme se rebbent. Csak egy gödröcske jelent meg az arcán. - Negyvenötös a cipőméretem, és biztosan kitöltőm az ő lábnyomát. Nagyon talpraesett, szinte pimasz - gondolta Susan. Ennek ellenére Mahony csodálatra méltó higgadtsággal folytatta: - Világos választ szeretnék. Néhányan a legjobb játékosok közül elmentek. A csapatnak hiányzik az irányítójátékosa, és nincs tapasztalata. Mit fog csinálni? Quinn olyan világos és hideg pillantással mérte fel Mahonyt, amilyen a téli ég. - A tőlem telhető legjobbat. Hanghordozásával Quinn világossá tette, hogy részéről ezzel a kérdés megvolt válaszolva. Egy Mahony nál kevésbé tapasztalt riporter talán meghátrált volna, ő azonban nem hagyta megfélemlíteni magát. - Miért nem pontosabb egy kicsit, edző? - Abban, ahogy Mahony az edző szót kiejtette, mélységes Irónia rejlett. De Quinn meg se rezdült. Nem volt kellemes az arénában kiszolgáltatva lenni ezeknek az oroszlánoknak, de nem ijedt meg. Soha nem fogják sarokba szorítani. -Tudja - válaszolta Quinn, - a játékosaimnak elegük van abból, hogy állandóan azt kell hallaniuk: nincsenek formában. Feldühíti őket. Annyira feldühíti, hogy ezért még nyernek is. - Egy csapat annyira jó, amennyire az edzője - provokálta Mahony. - Önnek épp csak két éves edzői tapasztalata van. Egy ifjúsági csapatnál, méghozzá egy ugyancsak Jelentéktelennél szerezte. Leereszkedő mosoly suhant át Quinn arcán. - Emlékeztetem arra, hogy kétszer voltunk bajnokok. Ne becsülje alá a Farkasokat. Az idény még nem kezdődött el. A csapat törekvő. Ez számít. - Edző! - kiabált Susan és feltartotta a kezét. Quinn nem méltatta fiv gyelemre, és egy rádióriporternek adott szót. Quinn válaszai olyanok voltak, mint a kézigránátok, amiket robbanás előtt visszadobnak az ellenségnek. Susan hamar észrevette, hogy nem akarta elárulni a taktikáját. Ha egyáltalán volt neki. Susan kivételével minden riporter sorra került. Quinn úgy tett, mintha észre se venné. Susan zavarodott volt, amiért Quinn az összes többi kollégája előtt ezt művelte vele. Ez a jövő szempontjából azt jelentette, hogy vagy a munkanélküliek számát fogja gyarapítani, vagy a nyúltenyésztők egyesületéről szóló riportokat kell majd írnia. Hassledorf dühös volt. Susan nem volt biztos benne, hogy ez a düh ellene vagy Quinn ellen irányult. Quinn bólintott. - Uraim, letelt a félóra. Azt hiszem, hogy mindegyikük sorra került, vagy nem? A képek Is a gépben vannak már. Hát ennyi volt, fiúk! Találkozunk holnap este a mérkőzésen. Amikor aztán Quinn felállt, és hátat akart fordítani az újságíróknak, valami törtónt Susannal. Soha életében nem volt ennél mérgesebb. Mintha saját énjén kívül nagyapja felháborodott szelleme is fellázadt volna benne. - Egy pillanatra! - kiabálta, és maga is meglepődött hangjának bosszús csengésén. Quinn rövid ideig állva maradt, végigmérte Susant, egy kicsit elmosolyodott, majd - mintha ml sem törtónt volna - továbbment. - Azt mondtam, hogy várjon! - ismételte meg Susan makacsul. Hassledorf rákacsintott. Susan látta, hogy Dávid magába fojt egy mosolyt. Mindenki Susanra nézett. Susan megmarkolta a mikrofonját, és megpróbálta nem figyelembe venni Quinn pillantását. - Tiltakozom! Ez jogtalan megkülönböztetés! Az urak avagy a fiúk, ahogy ön kifejezi magát, valóban sorra kerültek. Én azonban nem. Quinn leereszkedő mosolya még inkább feldühítette Susant. Quinn úgy nézett rá, mintha iskoláslány lenne, aki arra vetemedett, hogy kijavítsa a tanárát. - Segítség, fiúk! Itt egy feminista! Susan mintegy átyolon keresztül érzékelte a Jelenetet, és a távolból hallotta a saját hangját. - Miért nem veszi ki a szivarját a szájából, ha velem beszól és válaszol a kérdéseimre? Újságíró vagyok. - Nem rossz - súgta neki oda Hassledorf. Quinn összeráncolta a homlokát. - De nem is annyira a szivarjáról van szó. Csak szeretném tudni, miért hagyja figyelmen kívül az egyetlen itt lévő nőt - mondta Susan. Quinn gúnyosan nevetett és az állát dörzsölte. - Nem kellene ilyen egyszerűen átsiklania a szivarom felett, Madám Javította ki Susant. - Nagyon is a szivaromról van szó. Az író, Rudyard Kipling ugyanis egyszer azt mondta: Egy nő egyszerűen csak egy nő, de egy Jó szivar valóságos mámor. A fórfikollógák erre kacagásban törtek ki, s ez még jobban ingerelte Susant. - Ennek ellenére jogom van ahhoz, hogy választ kapjak a kérdéseimre - erősködött, bár már rogyadozott a térde. Quinn továbbra se törődött vele, beletúrt a hajába, és egy fejbiccentéssel jelezte a Jelenlévőknek, hogy ő a maga részéről végzett. - Ahogy mondtam, uraim, holnap. Quinn elindult az ajtó felé, a járása kissé nehézkes volt. Susan szikrázó dühvel nézett utána. Hassledorf káromkodott, a többlek összeszedték a holmijukat. Susan érezte kollégái kárörömét. Dávid kajánul mosolygott. - Nem megmondtam!? Susan elengedte ezt a megjegyzést a füle mellett. - Gyere - mondta kétségbeesve Hassledorfnak -, elkapjuk mi még Quinnt. Nem mehetek vissza üres kézzel. - Susan a könnyeivel küszködött. - Quinn tehet majd arról, ha elveszítem az állásomat. - Felejtsd el - Hassledorf összecsukta a kameráját. - Semmi esélyed arra, hogy valamit is kiszedj belőle. Sajnálom, Susan, csapdába estél. Menjünk! Susan rémülten nézett Hassledorfra. - Miféle csapdába? Hassledorf az ajtóra bámult, amelyen át Quinn elhagyta a helyiséget. - A csapda, amit a ml minden oldalról megbecsült sportfőnökünk, Wally Walltham állított neked, ő ugyanis pontosan tudta, hogy mi fog történni. Nem szereti, ha egy nő az ő vadászterületén bóklászik. Egyértelmű volt számára, hogy itt föisülsz. Most van ürügye, hogy félretoljon. Susan észrevette a ráncokat Hassledorf arcán, és Geraldra gondolt. Az ember mindent tud, ha akarja - szokta mindig mondani. Aztán az apjára gondolt, akitől mindig azt hallotta, hogy a McKay-k harcos természetűek. Egy McKay soha nem adja fel. - Nem - mondta felemelt fejjel inkább magának, semmint Hassledorfnak -, beszólni fogok Qulnnel. Hassledorf csóválta a kopasz fejét. - Kislány, ne vedd annyira a szívedre! Mondd meg Wallynak, hogy adjon más feladatot. Ez a Qulnn-ügy a poklot Jelenti neked. - Akkor elutazom a pokolba - mondta Susan. Amikor Susan és Hassledorf visszaért a szerkesztőségbe, a szokásos összevisszaság uralkodott. Berta Leight, a gyártásasszisztens éppen a jövő szombati gyerekműsort, a Berta néni farmjai vette fel. Bár az adó igazgatója a szakma szégyenének tartotta Bertát, Mr. Poteau az ő pártján állt. Úgy látszik, tetszett neki a Berta néni farmja. Még az Igazgatónak is el kellett ismernie, hogy az adás tele volt meglepetésekkel. Minden hót magas nézettségi mutatóval járt. Berta és Hassledorf megközelítőleg egyívású volt. Susan úgy az ötvenévesek között tartotta őket számon. Hassledorf kicsi volt, láthatatlan és konzervatív.Berta Inkább testes és csupa kedvesség. Nem sokra tartotta a azokat a ruhákat, amelyek nem keltettek feltűnést. Berta Koreában katonai ápolónő volt, New Yorkban színésznő egy harmadrangú televíziós sorozatban, Hollywoodban pedig gyártásasszisztens. Ifjúkori élményei azonban visszacsábították az Ozark-hegység vidékére. Arkansas néha egy kicsit szűknek látszott Berta fékezhetetlen energiájának. A délutáni adás felvételekor Berta ausztrál díszvendége, egy fiatal strucc megbotlott egy fényszóróban, megcsípte a technikust, és megpróbálta lenyelni Berta szemüvegét. Bertának végül sikerült bezárnia a madarat egy félreeső szobába. Milly, a titkárnő egész testében remegett. - Az állat utánam Is kapott. Láttam a halált a szemében. Valóságos gyilkos. Berta ráhajolt Milly íróasztalára. - Nyugodjon meg! Hisz ez csak egy ostoba madár. - Ez a madár egy méter nyolcvan centi! - zokogott Milly még hangosabban. - Szedd össze magad, Milly - mondta Hassledorf aggódva. - Az ilyesmi a tévés szakmával jár. Ugye meg akarod tartani az állásodat? Ez hatott. Milly kitörölte a könnyeket a szeméből, és menten abbahagyta a sírást. - Itt mindenki őrült - mondta szemrehányóan. - Na, Susan - szólt Berta-Quinn, a király ma beszédesebb volt. Hogy boldogultál vele? - Nem olyan jól, mint te a struccal - vallotta be Susan kényszeredetten. - Ha Quinn dönthetne róla, akkor a sportriporternői pályafutásom nemcsak lehanyatlana, hanem meg is rövidülne. - Még mindig nem áll szóba veled? Ez mégiscsak szórakoztató lehet. - Berta mogyoróbarna szeme huncutul csillogott. - Szórakoztató? - Susan felfortyant. - Még soha életemben nem aláztak és nem bántottak meg ennyire. Hassledorf sietett. - Meg kell vágnom a filmet. Lehetőleg úgy, hogy senki ne vegye észre, hogy a ml adónk egyetlen kérdést sem tudott feltenni a sajtókonferencián. Szórakoztatóbb foglalatosságot is el tudok képzelni. - Akkor szép az élet, ha zajlik - kiabálta Berta kedvenc operatőre után, és mindkét kezével összeborzolta amúgy is tönkrement frizuráját. Gyere, Susan, először kapsz egy csészével Berta néni méregerős kávéjából. Az annyira fel fog izgatni, hogy az egész világ ellen kikelhetsz. Susan nevetett, és követte Bertát a gyártószobába. Berta székkel kínálta Susant. - Ülj le, és ne nézz olyan kétségbeesetten. Túl komoly vagy, ez a te bajod. - Berta a lábával belökte az ajtót. - Több szórakozást kell kihoznod az életből. Ha ón még mindig olyen fiatal és szép lennék, mint te, bizisten nem törődnék ezzel a beképzelt fickóval. Susan szánalmasan mosolygott, és a gyerekrajzokat nézte Berta tábláján. A Berta néni farmja kis nézői lerajzolták, hogy mit látnának szívesen a műsorban. Az óriáskígyó megfojtja Berta nénit állt tarka betűkkel az egyik kép alatt. Egy Boa Constrictorral mint díszvendéggel biztosan Idáig Jutnának - gondolta Susan. - Aggódom, Berta. Hassledorf úgy véli, hogy Walltham nem akar alkalmazni a sportrovatnál. Azt mondja, tudatosan ki akar készíteni. Berta leintette. - Ugyan, Hassledorf csak játssza a fejét. És mint minden tévés, ő is túl sokat pletykál. Berta átnyújtott egy csésze szurokfekete kávét Susannak, és nekilátott, hogy szabaddá tegyen magának is egy széket. Susan belekortyolt a boszorkánykotyvalékba. - Miért pletykálnak annyit a tévénél? - Mert élvezik - válaszolta Berta nevetve. - Csak senki nem törődik vele. Berta leült, egy dobozra föltette a lábát, és az íróasztal fiókjaiban kezdett kutatni valami ennivaló után. - Kérsz egy kis kekszet?-kérdezte Berta, akinek kutatása eredménynyel járt. - Nem, köszönöm. - Susannak mosolyognia kellett. Berta volt az adó tyúkanyója. Nagyvonalúan osztogatta a jótanácsokat, a bátorító történeteket, a kávét és - mint legfőbb vigaszt - a csokoládét. Berta visszarakta a kekszet az íróasztalfiókba, és felfedezett egy zacskó ragadós hasábburgonyát. Susan örömest markolt bele. Berta kiszolgálta magát a zacskóból, és a szemüvege fölött fürkészte Susant. - Susan, néha nem értelek. Mégsem hagyhatod, hogy ez a Quinn elbánjon veled. Egyébként nem olyan rossz a helyzet. A sporthoz többet értesz, mint Wally Walltham. Ezt maga Hassledorf mondja, őt pedig igazán nem könynyű lekenyerezni. Jó hangod van és ragyogóan nézel ki. Berta ismét megnyitotta egyszemélyes lelki elsősegélynyújtó állomását. - Ugyan, Berta, nincs rajtam semmi különös - ellenkezett Susan. - A legjobb esetben Is csak olyan átlagos vagyok. - Te csak ne becsüld alá magad! - intette Berta szigorúan. - Nagyon vonzó vagy, és még többet is kihozhatnál magadból. Ehelyett szürke egérré változtatod magad azzal, hogy ezt a szomorú, szigorú üzletasszony-formát viseled. így senkinek nem támad ferde gondolata, igaz? Az a te bajod, hogy nem vagy elég öntudatos. Berta egy hasábburgonyát rágcsált. - De ha már egyszer a fejedbe vetted, hogy sportújságíró leszel, akkor legalább ne hagyd, hogy egy faragatlan tuskó az utadba álljon. Már korábban is tudhattad, hogy a karrier csúcsa felé vezető út táblái nem mózeskalácsból vannak. Susan kifújt egy hajtincset a homlokából. - Persze, hogy tudom. De nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz. Quinn rettenetes volt, Berta. így még senki nem bánt el velem. Olyan volt, mint egy elefánt. Berta összegyűrte a krumpllszacskót, és egy mesteri dobással a papírkosárba hajította. - Akkor hát vágj vissza, kedvesem - tanácsolta Berta, és a helyére tolta a szemüvegét. - Márcsak azért Is vissza kell vágnod, mert a sportrovatnál akarsz maradni. Quinn el akar rettenteni, erre fogadok. Ne hagyd magad megfélemlíteni. Ne hagyd békén, és szorítsd sarokba! Susan a kávéscsészéjébe bámult. - Igazad van, Berta. Valóban meg kell tanulnom, hogy erőszakosabban lépjek fel. Felhívom Quinnt, kezdődik a mérkőzés. 2. FEJEZET Quinn nem volt hajlandó szóba állni Susannal. Susan letette a kagylót és a táblájára meredt. A McKay család jelmondatai voltak oda kifüggesztve. Susan apja ilyen jelszavakat szokott neki küldeni különböző posztereken, matricákon, kitűzőkön: Az élet kemény, de mi keményebbek vagyunk - állt egy képeslapon. A győztesek soha nem adják fel, aki feladja, soha nem nyer - figyelmeztetett egy együgyű bulldog egy poszteren. Csak a győzelmeket számold! - volt gyönyörű betűkkel feljegyezve egy cédulára. A táblára vetett pillantás ahelyett, hogy bátorságot öntött volna belé, csak tovább dühítette Susant. Rendben van, Quinn - gondolta -, ha maga nem tartja be a játékszabályokat, akkor és sem. Újra tárcsázta Quinn számát. - KI beszól, kérem? - kérdezte Quinn titkárnője. - Mary Frances nővér, angoltanárnő az egyetemen. - Susannak Jól sikerült elváltoztatnia a hangját. - Az egyik játékos tanulmányaival gondok vannak. Beszélnem kell Mr. Quinnel. - Kapcsolom, Mary nővér. - Quinn. - A telefonban még jobban kitűnt, hogy Quinn kissé oklahomai tájszólásban beszólt. - Edző - mondta Susan olyan gyorsan, amennyire csak tudta, - itt Susan McKay, a Channel 50-tői. Úgy látszik, kettőnk között nem akar létrejönni a kommunikációs kapcsolat. Az hiszem... - Valóban nem akar létrejönni. Viszlát! - Quinn letette a kagylót. Szemét alak - gondolta Susan. Ilyen kellemetlen és közönséges gazemberrel még soha nem volt dolgom. Kár, hogy nem tudok olyan jól káromkodni, mint Hassledorf. Susan Ismét tárcsázott, s ezúttal meggyőző déli államokbeli hanghordozással Jelentkezett be. - Ki beszél, kérem? - kérdezte Quinn titkárnője. - Itt Mr. Quinn bankja - mutatkozott be Susan. - Egy kis eltérés van a számláján. Ezt szeretném kideríteni. - Egy pillanat. Quinn felvetette a kagylót. - Quinn. - Amint már mondtam - rohanta le Susan -, a problémát mindkettőnk érdekében meg kell oldani. Civilizált, értelmes társalgás közöttünk ... - Szóba sem jöhet - mondta Quinn morcosan. - Civilizált, értelmes társalgás lehetetlen közöttünk. Tegye szabaddá a vonalat! Púderozza be az orrát, keressen magának állást a pénzügylgazgatóságon, vagy menjen feleségül egy milliomoshoz! - Letette. Susan is visszatette a kagylót. Futólag rápillantott a táblájára, és a Bertával folytatott beszélgetésre gondolt. Hogy megnyugtassa magát, kettétört egy ceruzát, és mindkét felét maga mögé hajította. Újra tárcsázott. - Dr. Bickle rendelője - mondta vészterhesen. Befogta az orrát, így nem lehetett felismerni a hangját. - Mr. Quinn vérvizsgálatának eredménye van előttem. Sajnos rossz hírekkel szolgálhatok. - Ez valóban szörnyű. Kapcsolom őt - hallotta Susan az aggódó titkárnő válaszát. - Quinn. - Mit képzel tulajdonképpen, ki maga? - Susan feladta a civilizált, értelmes tárgyalás ötletét. - Ez a hátrányos megkülönböztetés legsötétebb formája. Ezért bíróság elé vihetem magát. Nem akarok még világosabb lenni... - Akkor ne is legyen. A düh ráncosodást és őszülést okoz. Maradjon olyan csinos, amilyen most. Viszlát! - Maga szörnyeteg! - kiabálta Susan. De Quinn már nem hallotta. Újra letette a kagylót. Susan tajtékzott a dühtől. Félt saját magától. Most értette meg, hogyan követhet el valaki gyilkosságot. Kalapáltak az erek a halántékában. Ilyen hát, ha az ember gyűlöl valakit. Susan türelmes ember volt ugyan, de most egészen új oldaláról ismerte meg magát: soha nem ismert érzéseket, gyűlöletet és bosszúszomjat érzett. - Baj van? - kérdezte Wally Walltham kópmutatóan, amikor az irodába lépett. Susanhoz hasonlóan ő is blézert viselt Channel 50 címerrel. Leereszkedő mosoly Játszott az ajkai körül. Susan nem nézett rá. - Már boldogulok. Nem gyűlölhetem Qulnnt - gondolta Susan. Jó együttműködésre tanítottak. Uralkodnom kell magamon. - Hogy zajlott az interjú Quinnel? - kérdezte Walltham megjátszott közömbösséggel. - Quinn nem könnyíti meg a dolgot, de ón nyakon csípem. - Susan azon fáradozott, hogy ne mutasson egyetlen érzelmi rezdülést sem. - Meg is kell tennie - mondta Walltham, ásított, és az alkalmat kihasználva gondolataiba merülve szemlélte hibátlan fogait a tükörben. - Ha gondjai lennének, adok másik feladatot magának. Susan gyanakvón nézett Wallthamre. A St. Thomas tulajdonképpen hálás feladat volt, eltekintve a speciális nehézségektől Quinnel. Walltham még egyszer ásított. - Mit szólna a Junior High School kosárlabdacsapatához? Az könynyebb. Lehet, hogy Hassledorfnak igaza van -- gondolta Susan. Ha Mr. Poteau érdeklődik, Walltham mindent a Quinnel való csőd számlájára írhat. Susan felpillantott Wallthamra, aki a tükör előtt mesterkélt mosolyát gyakorolta. - Wally, hol lakik Quinn? - Talán virágot akar küldeni neki? - Azt biztosan nem. Ott fogom meglesni őt, ahol sem titkárnő, sem helyettes mögé nem tud elbújni. Szemtől szembe akarok állni vele. Walltham nevetett. - Magának jól esik fürödni a szerencsétlenségében, Miss McKay. - Csak a munkámat végzem - válaszolta Susan hűvösen. - Hol lakik? Walltham végül megadta Susannak Quinn lakáscímét. Susan felírta a jegyzetfüzetébe. - Engedjen meg még egy megjegyzést, McKay. A férfiak gyűlölik az erőszakos nőket. - Nem egészen értem magát, Mr. Walltham. Még soha nem voltam erőszakos - ellenkezett Susan rendkívül barátságosan, de tudta, hogy Wallthamnak igaza van. Quinn háza a hegyoldalban feküdt. A fehér, régi farmok stílusában épült téglaépület jól Illett a tájba. A hatalmas panorámaablakokból fény vetődött a rétre, és ez egy kicsit megvilágította a téli este szürkeségét. Csupasz magnóliafák szegélyezték a feljáróutat. A háztól balra ősrégi, göcsörtös almafák sora, messze hátul egy nagy, új pajta állt. Susan a bejárat előtt szállt ki az autójából, és azt kérdezte önmagától, vajon hogyan fog reagálni Quinn, ha vele szemben áll majd. Be fogja csapni az orra előtt az ajtót? Akkor ő dacból az ajtó előtt fog éjszakázni? És ha Quinn ajtót sem nyit? Megostromolja a házat? Egy öregebb, barna-fehér foltos kutya ballagott elő a ház mögül. Miután alaposan megszaglászta Susant, úgy döntött, hogy tartózkodó, inkább barátságos farkcsóválással köszönti. A bal szeme körül fehér, a jobb körül barna folt volt. Susan a ház mögül súlyos, ütemes fejszecsapásokat hallott. A kutya még egyszer megszemlélte őt, aztán megfordult, és lassan eltűnt a ház mögött. Susan utána ment, és amikor a sarokra ért, látta, hogy Quinn farmerben, meztelen felsőtesttel fát vág. Kifakult, piros sál volt rajta. Susan tétovázott, hogy továbbmenjen-e. Nem azért, mintha még soha nem látott volna férfit ing nélkül. Végülis három bátyjával együtt nőtt fel. De ezt a szinte ősi férfiasságot, ami Quinnből sugárzott, még soha senkinél nem tapasztalta. Úgy tűnt, Quinn nem vette észre, hogy időközben hűvösebb lett. Olyan volt, mint egy farmeres hadisten, aki éppen az ellenségre emelte a kardját. Hihetetlenül férfiasnak hatott, és ez megzavarta Susant. -Gyere, Mo! - szólt Quinn a kutyához, és Susant csak akkor vette észre, amikor egy fadarabot egy csapással kettéhasított. Hideg kék szemével merően nézett rá, lassan teljes magasságában kiegyenesedett, és hagyta lehullani a fejszót. - Hát jó - mondta Quinn, bár az arca kemény maradt. Pillantása ugyanúgy összekuszálta Susant, mint széles vallanak látványa. - Beszélnünk kell egymással - mondta Susan. A szíve a torkában dobogott. Quinn mélyen a szemébe nézett. Fantasztikus nézése van -- gondolta Susan. Valószínűleg azt hiszi, hogy büntetlenül megússza a dolgot. Ha nem szedem össze magam, tényleg elfelejtem, hogy voltaképpen miért is vagyok itt. Quinn végigsimította sötét haját. Szemrehányóan nézett a barna-fehér kutyára. - Mo sajnos nem harapta meg magát. Eszerint tényleg öregszik. Susan mólyen a kabátja zsebébe rejtette a kezeit. - Mindenkit meg keli harapnia vagy csak a riportereket? Quinn levette a sálját, és letörölte az izzadtságot a homlokáról és a melléről. - Mindenkit - válaszolta végül. - És rendszerint ezt is teszi. Legalábbis mindenkivel, aki rászolgál. Jól ismeri az embereket. Máig legalábbis ezt gondoltam. Susan megpróbált a lehető legöntudatosabbnak hatni. - Talán ön nem Ismeri jól az embereket. Quinn a zsebébe tömte a sálat, és az egyik kezét a csípőjére támasztotta. Mosolygott. - Csak ne gondolja. Pontosan tudom például, hogy maga most hivatalból van itt, és nem a szórakozás kedvéért. - Miféle szórakozást kellene várnom azután, ahogy ma viselkedett? válaszolta Susan. Quinn nevetett, és elkezdte összegyűjteni és a hátsó bejárat mellett felhalmozni a fát. - Nem tudja miféle szórakozást? Maga valóban gyanútlan. A szórakozás valamennyi fajtáját bemutathatnám. Olyan szórakozást, amiről maga mostanáig semmit sem tudott, de ami tetszene magának. Susan zavartan kikerülte Quinn tekintetét. - Ó, bocsánat. Most zavarba hoztam magát azzal, hogy félmeztelenül futkosom. Úgy bámult a köldökömre, mintha még soha életében nem látott volna ilyet. Magának is van, nem? Vagy maga valami robot? - csúfolódott Quinn. Susan feléje fordította az arcát. - A köldökének semmi köze a dologhoz. Beszólni szeretnék magával. Én csak a munkámat akarom végezni, maga pedig megpróbál ebben megakadályozni. Kíméljen meg a vicceitől. Quinn nevetett és megsimogatta Izmos hasát. - A köldököm nagyon Is hozzátartozik a dologhoz, szépségem. Hogy akar tudósítani a sportról, ha nem tud pirulás nélkül egy férfi hasára nézni? Susan felszegte az állát. - Komolyan akarok beszélni magával. Ne fojtsa állandóan nevetségessógbe a beszélgetésünket. - Rendben van - enyhült meg Quinn. - Felveszek valamit, hogy ne érezze magát feszélyezve. Ha a társalgási hangnemem túlságosan primitívnek tűnik önnek, akkor soha ne merészkedjen a játékosokhoz az öltözőbe. Ott egészen más dolgokat is hallhatna. - Lehajolt a vastag pamutingéért, felvette, de nem gombolta be egészen. - így jobb? Egyébként ha magán nem lett volna ing, nekem az egyáltalán nem lett volna kínos, hanem Inkább élvezetet jelentett volna. Susan ellenállt annak a belső nyomásnak, hogy ismét elfordítsa az arcát. Quinn megpróbálta felidegesíteni, és ez nagyon jól sikerült is. Tudta, hogyan hathat a nőkre, és ki Is használta ezt a fegyverét. - Mr. Quinn - mondta Susan határozott hangon, miközben rosszalló pillantást vetett Quinn ingére, ami alul nem volt begombolva, úgyhogy a köldöke kilátszott. - Maga személyeskedik. A bűnlajstroma egyre hosszabb lesz. - Aha, prédikáció. Maga meglehetősen prűd. Mit akar csinálni? Törvényes lépések ellenem? Ugyan miért? Mert becsületes vagyok? Rengeteg férfi van, aki kifogásolja a női sportújságírókat. Elrettentő példaként akar fölmutatni csak azért, mert ón nem csinálok belőle titkot? - Ez a legragyogóbb érv, amit valaha is hallottam - mondta Susan jéghidegen. - Szorongatva érzi magát általam? Ezt majd a bíróságon mesélje el. Ha ugyanis ezután is akadályozza a munkámat, akkor ott látjuk viszont egymást. Quinn elfordult, és felvette a fejszót. Látszólag mindennemű erőlködés nélkül, egyetlen mozdulattal belevágta egy farönkbe. A fejsze ott maradt, a súlyos nyél rezgett. Quinn végig begombolta az ingót. Az ujjait a farmerje zsebébe süllyesztette. - Miért kell magának éppen ez a munka? Maga nem ilyen típus. A kutya is nekem ad igazat. Ha erőszakos ember jön, mindig ugat. Susan a komikus öreg Jószágot figyelte. - Maga nem ilyen típus. Quinn megpróbál kilendíteni az egyensúlyomból - gondolta Susan. És felfedezte a sebezhető pontomat. - Közhelyekben gondolkodik, Mr. Quinn - Susan ismét uralkodott a hangján. - Nem minden nő egyforma, aki ezt a munkát végzi. Igaz, vannak gondjaim és ellenfeleim, de... - Akkor a sportújságírás nem magának való, édes - Quinn betűrte az ingjót a nadrágjába. - Magából hiányzik a vadászösztön. - Vannak ugyan ellenfeleim ... - folytatta Susan anélkül, hogy Quinn megjegyzésére reagált volna, - de szilárdan elhatároztam, hogy sportszerűen, szabályosan játszom. Quinn egy lépéssel közelebb lépett. Most egészen közel álltak egymáshoz. Quinn lassan felemelte a kezelt, és úgy látszott, hogy meg akarja érinteni Susan arcát. Rogyadozó térdei és a gyomortájéki gyenge rezdülés elárulta Susannak, hogy minden értelmes megfontolás ellenére vágyott Quinn érintésére. Most mégis meghátrált. Quinn azonban csak felhúzta Susan kabátjának gallérját, és megigazította a gyapjúsálját. - Hideg van vagy megijedt? - Quinn lenézett rá. - Tegyen meg magának egy szívességet, Miss McKay: adja fel! Boldogtalan lesz ebben a szakmában. Tapasztalatból mondom. A taktikája hatásos - gondolta Susan. És tényleg vonzó. Nem engedhetem meg magamnak, hogy az érvel befolyásoljanak. - Maga az én feladatom. Nem hagyom magam megfélemlíteni. És nem szállok ki. - Akkor most kiviszem magát a kocsijához -- Quinn megragadta Susant a karjánál fogva. Fogása kérlelhetetlen volt, magassága pedig tekintélyt parancsoló. Quinn olyan gyorsan ment, hogy az autónál voltak, még mielőtt Susan tiltakozhatott volna. Bizonyára hidegebb lett, mert Susan hirtelen elkezdett remegni. - Behívnám magát, ha mint nő és nem mint riporter jött volna. - Bár időközben sötét lett, még most is lehetett látni Quinn szemének erőteljes kéksógét. - De ez bizonyára nem lenne ínyére, Miss McKay. Ezért aztán nincs több beszólnlvalónk egymással. Viszlát, kicsi. Quinn árpa másodpercekre olyan veszélyesen közel volt Susanhoz, hogy az azt hitte, a férfi meg fogja csókolni őt. Quinn azonban hirtelen megfordult, és visszament a házhoz. Az öreg kutya nehézkesen ballagott a nyomában. - Nem adom fel - kiabált Susan utána, és a szíve megint normálisan vert. Quinn nem vette a fáradságot, hogy válaszoljon. Éjszaka a hegyek olyanok voltak, mint a fekete taláros, tiszteletre méltó bírók. - Nem adom fel - ismételte meg Susan halkan. - Na, felhajtotta tegnap este Quinnt a barlangjában? - kérdezte Walltham Susant másnap délután. Walltham egy íróasztalnál ült, kézitükröt tartott, és egy csipesszel azokat szőrszálakat húzogatta az orrából, amelyeket a véleménye szerint minden néző észrevenné. Susan Wallthamet nézte. - Beszéltünk egymással. Értésére adtam hogy mit akarok. - Bár nem hazudtam, de nem Is voltam teljesen nyílt. - Azt mondják, Quinn azt szeretne, ha maga háton fekve akarná. Walltham fájdalmasan megrázkódott. - Au, ez húz. - Walltham, nem tudja valahol máshol végezni a kozmetikázását? Egyébként mit Jelentsen a megjegyzése? - kérdezte Susan. - Mégiscsak meg kell tartanom a kifogástalanul ápolt, jó kinézetű újságíró arculatát. Ezrek szeretik az arcomat. Ami Quinnt illeti, csak azt akartam mondani, hogy ő arról híres, hogy a nők körében csak felégetett földet hagy maga után. Női oldalról nincs hozzászokva az ellenálláshoz. Walltham fesztelenül folytatta a testápolását. Susannak akaratlanul is az orrához kellett nyúlnia. - Ez igazán vigasztaló - mondta gunyorosan. - Tudta mindezt azelőtt Is, hogy kiosztotta nekem ezt a feladatot? - Gondolatban Susan égészen máshol Járt. Hízelgő volt az elképzelés, hogy Quinn szavaiban az elmúlt éjjel a becsületesség szikrája rejtőzött. Hogy Quinn vonzónak találta őt. Hogy Quinn érdeklődne Iránta mint nő Iránt. Hogy nem volt teljesen közömbös Quinn számára. Nem - gondolta Susan. Ilyen dolgokat valószínűleg minden nő bebeszól magának, aki mikrofont tart a kezében. - Természetesen tudtam, hogy nem egyszerű hivatal - ismerte el Walltham -, de azt gondoltam, hogy maga megbirkózik vele. Ha nem, akkor nem Jó hivatást választott. Azonban még egy figyelmeztetés Wally bácsitól: ez a típus valódi Don Jüan. Ha nem sikerül neki leráznia magát, akkor eljátssza a csábítót. Mellékesen egy régi számláját is kiegyenlíti. Susan elhatározta, hogy megjegyzi a figyelmeztetést. Az utolsó megjegyzéssel azonban nem tudott mit kezdeni. - Miféle számlát? - A sportéletben nőkről van szó. Hallott már a bostoni Heléna Schafferről. Susan bólintott. Most már kezdett valami világosodni. Heléna Schaffer volt az első nők egyike, aki mint sporttudósító érvényesülni tudott a televíziózásban. Külsőre is vonzó, hosszú barna hajú nő volt. Bostonban dolgozott, ahol Quinn csaknem kilenc évig játszott. - Mi van vele? - Susan remélte, hogy sikerült ezt a kórdóst a lehető legmellókesebben feltennie. Susan egy televíziós újságban olvasott egy cikket Heléna Schafferről, amelyben azt mondták, hogy ragyogó riportjaival szerzett nevet magának. - Egyike lehetne azon kevés nőknek, akik egy adó sportosztályán vezető tisztséget tölthetnek be. Az, hogy a cikk szerzője még lélegzetelállítóan szépnek is írta le, ezzel a sikerrel elkényeztetett nővel összefüggésben semmi leértékelőt nem jelentett. - Quinn és Schaffer egy pár voltak - tájékoztatott Walltham. - Egészen komolyan. Házasok voltak. Akkoriban a keleti parton voltam. Városszerte Ismert pletyka volt. El tudja képzelni? A legjobb családból származó Ismert tévésztár feleségül megy a kosárlabdázó cowboy hoz. Istenem, ez a Schaffer csinos kis nő. Susan nyelt egyet. Heléna Schaffert csinos kis nőnek nevezni mérhetetlen alábecsülés volt. A többi nő feladhatta vele szemben a harcot, és visszavonulhatott a legközelebbi kolostorba. Hát persze, hogy tetszett Quinnek. - Ml törtónt velük? - Remélhetőleg Walltham tisztán hivatali kíváncsiskodásnak tartja a kérdést. - Fogalmam sincs - mondta Walltham elterelve a szót, és a körmeit reszelte. - Szakmai féltékenység talán... Quinn senkivel nem akarja megosztani a helyét a reflektorfényben. Azt akarta, hogy Heléna adja fel a munkáját, maradjon otthon és őrizze a kis Quinneket. Az ilyesmi nem Schaffer esete. Megmondta Quinnek, hogy a maga életét akarja élni, és elküldte. Észszerű döntés. Quinn nem családapa típus. Susan hirtelen a vágy és a keserűség fájdalmas keverékét érezte. -Schaffer faképnél hagyta, és ezért nekem kell bűnhődnöm. - Ez nem szabályos - gondolta Susan. Miért kell minden nőt megbüntetni azért, mert Heléna Schaffer olyan okos volt, hogy szakított Quinnel? - Higgye el, Susan, tudtam, hogy Quinn kemény dió lesz. De nem hittem, hogy ennyire. Nem tartottam ilyen kemónyfejűnek. Végülis maga egészen más típus, mint Heléna Schaffer. Susan tudta, hogy értette Walltham az utolsó mondatot, ő nem volt sem szép, sem ismert. Még csak biztos hivatali állása sincs, ő csak a jó öreg Susan McKay. Walltham bizonyára meglepődött azon, hogy Quinn felfogta egyáltalán, hogy ő nő. Walltham továbbra Is bűbájos maradt. - Ennek ellenére nem rossz a kiindulási helyzet. Quinn fennhéjázó, arcátlan és a szakadók felé tart. Bármilyen ésszerű döntés lenne is, nem fogja megváltoztatni a sajtóval szembeni magatartását. A hiányos tájékoztatás végül Quinn ellen fogja hangolni a szurkolókat. Ez az idény pokol lesz neki. A csapat legjobb esetben is csak vigaszdíjat nyer. Ez lehangolta Susant. - Ezzel azt akarja mondani, hogy mindegy, hogy beszól-e velem vagy nem? Mert egy vesztes amúgy sem szolgál érdekes történettel? - Dehogy - válaszolta Walltham szórakozottan. - Csak azt mondom, hogy maga semmit sem kockáztat, ha nehéz vórtezetben küzd. A fickó ki Is követeli. Tud nehéz vórtezetben küzdeni? Ha nem, akkor sincs veszve semmi. Ha nem kerekedik ki érdekes történet a dologból, akkor még mindig dolgozhat a Junior High School csapatánál. Susan önbizalma visszatért. Nem hallgathatta .tovább Walltham megjegyzéseit és elege volt abból, hogy Péter Quinn, mint egy átjárhatatlan hegység állta el a Jövőbe vezető útját. - Harcolok, bármilyen kemény legyen Is. Ma este elmegyek a mérkőzésre. Ha a csapat nagy hűhó közepette veszít, valószínűleg én leszek az egyetlen riporter, aki Quinnel beszólni akar. - Tegye azt, amit lehet - válaszolta Walltham unottan. - Egy vereség azonban nem jelent sokat. A szurkolók nem hallják szívesen, hogy a csapatuk vérfürdőben merült el. Susan szótnyitotta a Fayetteville-i Híreket, és még egyszer átfutotta a Farkasokról szóló cikket. Valóban sajnálatra méltóak lehetnek. Megeshet, hogy szánalmas csapat, de megérdemelne legalább egy elfogadható edzőt - gondolta. A cikk szerzője nem volt túlságosan elragadtatva Quinn sajtókonferenciájától, és tele cinizmussal írta: Erre a szezonra a Farkasoknak komorak a kilátásaik. A játékosok átlagban túlságosan alacsonyak és még zöldfülűek. Ezekből a kis zöld emberekből álló csapatot inkább ,A földönkívüliek-nek kellene nevezni. Quinn azt állítja, hogy óriási bizalmat vet a csapatába. A zöld a remény színe... Susan jólesően olvasta a sorokat. Quinn királyi trónja ingadozott. És jogosan. Quinn azt hitte, hogy megfélemlíti Susant. Azt hitte, hogy zavarba hozza őt a vonzerejével. Azt hitte, hogy feltartóztathatja. De ő majd meg mutatja neki és Wallthamnek. Úgy látsztott, hogy a Farkasok szurkolói, akik ezen az estén eljöttek a Benton Stadionba, valóban megszeppentek. Nem hangzottak valami meggyőzően a híres buzdító kiáltások. Még az egyébként oly vidám Cheerleader-lányok Is szomorú képet nyújtottak. Ezek a fekete-arany egyenruhás lányok, akiknek a közönséget kellett feltüzelniük, csak félgőzzel végezték a táncmozdulataikat, mintha már beletörődtek volna a vereségbe. Susan a pálya szólón állt. Hassiedorf még egyszer ellenőrizte a kameráját, miközben mindkét csapat melegített. - A Farkasok úgy néznek ki, mint a kerti törpék - jegyezte meg Hassiedorf. A tarytoni ellenfél Irányítójátókosa olyan óriási volt, hogy ő egymaga legyzőheti a Farkasokat - Itt vérengzés lesz. Qulnn király töprengve ült a kispadon, mellette a segédedzője. Quinn kék szemével rövid pillantást vetett Susanra. Ettől az egyetlen pillantástól Susan úgy érezte, hogy a szíve könnyelmű módon önállósította magát, és védtelenül lebeg egy szakadók felett. Susan összeszedte magát. Csak arra kellett gondolnia, hogy Quinn olyan férfi, amilyen egyetlen nőnek sem kell. Önkínzó, nőgyűlölő, hazárdőr. Kizárólag hivatalból érdeklődöm iránta - gondolta Susan. - Qulnn ugyanilyen erővel az ellenfél kosara alá is ülhetne - jósolta Hassiedorf. - Ott holtbiztosán semmi különös nem fog történni. Már megint nem lesz alkalmam mozogni. Kár, jót tenne. - Hajrá, Far-ka-sok! - ösztönözte a Cheerleader-lányok kórusa a pálya széléről a közönséget. Ma azonban hiányzott a meggyőző erő. -- Hajrá, Far-ka-sok! - visszhangozta halkan a tribün. A szurkolók kételkedtek a csapatukban. A csapat azonban küzdött. Az első félidőben megremegtek a Benton Stadion falai. A szurkolók tomboltak a lelkesedéstől. A helyszín a boszorkányüsthöz hasonlított. Hassiedorf mégis megkapta az óhajtott mozgást, mégpedig nem is akárhogy. Fel-alá rohangált a játéktéren, hogy kamerájával elkapja a párbajt, ami az elsőtőlaz utolsó másodpercig Izgalmas volt. A játék döntetlenre állt. A semmiből hirtelen felbukkant Dávid Freely a Channel 37-től a pálya egyik sarkában, és lázasan kitűzte a sajtóigazolványát. - A fenébe - szitkozódott Dávid -, még a rádióban sem hallgattam ezt az ostoba játékot. Taryton tavaly vette el a címet a Farkasoktól A Tarytonnak magasabb és tapasztaltabb játékosai vannak. Ez egyszerűen nem lehet igaz. - Egyszerűen nem - vélekedett Susan szűkszavúan. - Qulnn biztosan még az ördögnek is eladja - feltételezte Dávid. Susan ismét mindkét lábával a valóság talaján állt. - Quinn véghezvitte a lehetetlent - kellett csodálattal elismernie. - És kemény utat választott. Erős védekezés, kíméletlen támadás. Még soha nem láttam ilyen fergeteges ütemű átadássorozatot. - De nem tud kitartani - mondta Dávid megvetően. Egy ilyen fiatal csapatot nem foghat Ilyen keményen. - Már megtette - tájékoztatta őt Susan. Egyébként ő is azt kérdezte önmagától, hogy Quinnek vajon sikerül-e. - Ebből semmi nem lesz. - Dávid számára ezzel a dolog el volt intézve. - Soha nem sikerül neki - károgta. - Ez kísértetjárás. - Észrevette az elragadtatást Susan arcán. - Vagy talán nem? - Nem tudom - válaszolta Susan kedvesen, és gondolataiba merülve nézett az üres kispadra. Gondolatban Quinnt látta maga előtt. Zöldeskék szemét, jellegzetes mosolyát és a jobb arcán megjelenő gödröcskót. Mindez megmagyarázhatatlan módon most még fenyegetőbb volt. Lehet, hogy Quinn tényleg olyan Jó, mint ahogy hiszi magáról - gondolta Susan. De akkor zseninek kell lennie. 3. FEJEZET Elkezdődött a második félidő. Hassledorf megpróbált lépést tartani a Farkasokkal - Szívinfarktus - lihegte Susannak és Davidnek, miközben elrohant előttük. - ők a hibásak, ha szívinfarktust kapok. - Miért nem hagyja abba a filmezést? - morogta Dávid. - Úgy, mint a többiek. Az öregfiúnak egy kicsit ki kellene pihennie magát. - Hassledorf soha nem adja fel. - Susan csodálta Hassledorfot. - Meg kellene kötöznöd ahhoz, hogy megakadályozd a filmezésben. Olyan, mint én - gondolta Susan -, miközben a Farkasok lekörözték ellenfelüket. Egy chicagói új játékos, egy néger, Hobie Grant volt a leggyorsabb, és vakmerő akciókkal villogott. Jól nézett ki, hajlékonynak látszott, és körülbelül egy méter nyolcvan magas volt. Úgy látszott, ő az egyetlen játkékos, akit Quinn nem tudott teljesen az ellenőrzése alá vonni. A labdái hallatlanul erőteljesek voltak. Elképesztő erővel tudott kiugrani. A Tarytonbell ellenfele sehol sem volt mellette. Quinn a pálya szólén majdnem annyit dolgozott, mint odabent a Játékosok. Fel-alá járkált, úgy figyelte a játékot, mint egy hiúz, és utasításokat adott. Az arcjátéka örömet, bosszúságot, dühöt, eltökéltséget, bátorságot, aggodalmat, büszkeséget - és néha pimaszságot fejezett ki. Sok edzőhöz hasonlóan ő Is hajlott a színószkedésre. Néhány bírói döntésnél olyan érzelmi kitörést mutatott, hogy még egy Shakespeare-színész is megirigyelhette volna. Felpattant, majd megjátszott alázatossággal meghunyászkodott, mintha attól félne, hogy ismét bevezetik az ököljogot. A közönség elragadtatottan tombolt. Amikor elhangzott a mérkőzés végét jelző sípszó, a Farkasok két ponttal vezettek. A stadion zengett a szurkolók ujjongásától, a környező hegyek ezerszeresen visszhangozták, örömkiáltásokkal ünnepelték, hogy a Farkasok nemcsak túlélték a csatát, hanem a legjobb formájukat is hozták. Ezen a télen nem kell letörtnek lenniük, van ok-ujjongásra. Susan nem akarta átadni magát teljesen a pillanat örömének. Quinnek sikerült! Még ha úgy bánt is a játékosaival, mint egy rabszolgahajcsár. Akkora meglepetés volt ez, mint amikor egy csapat hangya legyőz egy megvadult elefántot. Susan Quinnt figyelte, hogy hagyja el a pályát. Arckifejezésón ismét teljesen uralkodott. Ez már nem egy olyan edző arca volt, aki éppen egy meglepő győzelemre vezette a csapatát. Felfoghatatlan - gondolta Susan. Még csak boldognak sem látszik. Quinn olyan volt, aki számot vet ugyan a csata veszteségeivel, de már a következőre készül. Dávid Mahony a Channel 57-től és néhány más riporter követni kezdte Quinnt. Susan marokra fogta a mikrofonját, karon ragadta a teljesen kimerült Hassledorfot, és csatlakozott az öltözők felé tartó tömeghez. Az öltöző előtt Quinn rövid Időre megállt, és gondolatban láthatólag fontos dolgokkal elfoglalva körülnézett a folyosón. A sajtó emberei között felfedezte Susant, ami szemmel láthatólag dühítette. Aztán bement az öltözőbe. Susan még mindig az elragadtatás hullámain úszott. Wallthamre gondolt, aki arra buzdította, hogy legyen kemény. És arra, hogy Quinn szemében nem volt elég kemény. - Most gyere, Hassledorf - sürgette Susan. - Ez csak egy ajtó. Nem tartóztat fel minket. Egyetlen adónak sincs olyan filmanyaga, mint nekünk, és most még kikerekítjük a dolgot. Hassledorf megint csóválta a fejét. - öltözők - lihegte, és a kiírásra mutatott az ajtón. - Sajtószolgálat - vágott vissza Susan, és először Hassledorfra, majd önmagára mutatott. - Most nem állhat elénk. Tele vagyok energiával. Bemegyek, ha bejössz velem, akkor is, ha nem. - Én nem megyek -- Hassledorf aggódni látszott. - Hát Jó, akkor egyedül megyek. - Susan kinyitotta az ajtót, és úgy érezte magát, mint Allce, amikor Csodaországba lépett. Hassledorf mélyet sóhajtott, és mégis követte. A tusolóból valóságos hangzavar hallatszott. Hobie Grant, akin csak egy kék rövidnadrág volt, úgy nézett Susanra, mintha valami mérges pók lenne, amint éppen feléje mászik. - Hogy tudjuk-e tartani ezt a tempót? - Quinn egy riporter mikrofonjába beszólt. - Igen. A fiúk úgy edzenek, mintha három félidőn át kellene kitartaniuk. Hihetetlenül keményen dolgoznak... Quinn félbeszakította a mondatot, és hitetlenkedve meredt Susanre és Hassledorfra. Dávid Freely megfordult, és Susan arcába nevetett. Amit Quinn most mondott, elnyomták a Farkasok kurjongatásai. - Hé, fiúk, itt egy szoknyás riporter! - Kapjatok gyorsan törölközőt magatok elé! - Hó, kislány, bármikor meginterjúvolhatsz a zuhany alatt! - Akarsz közülünk valakit? Biztosan te vagy a legcsinosabb. - Mester, tedd ki, nőknek itt nincs semmi keresnivalójuk. - Vegyetek magatok elé törölközőt - utasította Qulnn a meztelen vagy legalábbis félmeztelen játékosokat. - Itt van a támadó. Többé semmi sem szent. Susan megkísérelt eltekinteni attól, hogy többé-kevésbé levetkőzött férfiakkal voit egy helyiségben. Izzadságszag áradt. Péter beletúrt a hajába. Haragos tekintetével láthatóan keresztül akarta döfni Susant. - Azért jött, hogy lásson még néhány köldököt? Az enyém nem felelt meg magának? A megjegyzés kínosan érintette Susant. De többé nem fogja játszani Quinn játékát, nem hagyja, hogy ő adja meg az alaphangot. - A egész idényt ember-ember elleni Játókkal fogja végigcsinálni? kérdezte Susan tárgyilagosan. - Például az Augusztám ellen? - Odatartotta Quinnek a mikrofont, és megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy remeg a keze. Quinn a csípőre szorított ököllel könnyedén lehajtotta a fejét és föntről nézett le Susanra. - Miss McKay, ez itt: férfi öltöző. Susan nem zavartatta magát. - Gondol arra, hogy másképp alakítsa a támadást? Quinn türelmetlen mozdulatot tett, mintha egy szemtelen legyet akarna elhajtani. Körülnézett. Nem lehetett nem észrevenni, hogy dühös. Susan visszaidézte az emlékezetébe, hogy nem akarja hagyni megfélemlíteni magát. - A támadás módja iránt érdeklődtem - ismételte meg a lehető leghiggadtabban. De érezte, hogy lassan elhagyja az önuralma. - Le kell szögeznem, hogy ón igazán liberális vagyok - folytatta Quinn -, de egy nő Igazán nem való férfiöltözőbe. Nem állítom kifejezetten, hogy a nők semmire sem jók. Sok dologra hasznosak. Erre például... - Quinn óriás léptekkel odament Susanhoz és a karjába vette. Kérem, ne - mondta Susan -, és hallotta zúgni Hassledorf kameráját és kattogni Dávid fényképezőgépét. - A nőket jól át lehet ölelni - szóit Quinn megelégedett mosollyal, és egy kicsit felemelte Susant, aki ebben a pillanatban úgy érezte magát, mint egy gyerek. Hiába védekezett és próbálta szabadon tartani a mikrofonját, miközben Quinn magához szorította. Susan észrevette, hogy Quinn rum, izzadság és dohányszagot áraszt. Susannak szorult helyzete ellenére sikerült mikrofonját Quinn szája elé tartani. - A támadás módja - Ismételte kifulladva. - A nőket Jól át lehet ölelni - ismételte Quinn, és még erősebben magához szorította Susant, annyira, hogy már alig kapott levegőt, és Quinn karjaiban úgy érezte magát, mint valami satuban. - A nőket jól meg Is lehet csókolni, különösen búcsúzóul. Viszontlátásra, Miss McKay. Qulnn megcsókolta, durván és kihívóan. Susan alig tudott lélegezni, Quinn azonban zavartalanul folytatta. Susan érezte, hogy Quinn milyen erősen ragadta meg a testét, és érezte gyakorlott ajkainak fanyar ízét. Egy pillanatra legyőzőjének szemébe nézett. Azután becsukta a szemét, és minden erejét összeszedte, hogy kibújjon Qulnn öleléséből. - Hó, mester, jól van! - Hajrá, Qulnn! - Adj neki, cowboy! A játékosok buzdító kiáltásai zúgtak Susan fülébe. Tehetetlennek érezte magát. Egy erotikus lidórcálomba került, amiből nem volt menekülés. Még soha életében nem csókolták meg így. Susannak úgy tűnt, hogy elvesztette uralmát az izmai felett, a térdei megremegtek, a teste nem engedelmeskedett többé. Quinnek esze ágában sem volt gyengíteni az erős szorításon. Sőt, a csókja még hevesebb lett, mintha egyszer és mindenkorra be kellene bizonyítania testi fölényét. Hirtelen, minden átmenet nélkül elengedte Susant. A mikrofon, ami egész Idő alatt a testük közé volt szorítva, fájdalmas nyomot hagyott Susan vál Ián. Qulnn felemelte a fejét, és megelégedetten nézett Susan zöld szemébe. - Amint már mondtam - szólt színlelt kedvességgel -, viszlát, Miss McKay. Ha még többet akar, kérem tudassa velem. Szívesen állok rendelkezésére. Qulnn a kijárat felé húzta Susant. Susan hallotta, amint a lábával kilökte az ajtót. Amikor Susan számára világossá vált, hogy Quinn ki fogja hajítani, egyszerre érzett szégyent és dühöt. Quinn nem éppen óvatosan tette ki Susant az ajtó elé. - Magának Izgató szája van. -- A célzatosság, amivel ezt mondta, becsületsértés volt. - De ennek ellenére ne jöjjön vissza. Jó estét. Susan végigsimította a kabátját. Szeme a lázadás szikráit szórta. - Ez jogtalanság! Alapvető Jogaimat... - Akkor jöjjön csak be megint! Szívesen megsértenék valami sokkal érdekesebbet, mint az alapvető jogait - válaszolta mosolyegva. - A búcsú mindig fájdalmas. Azért mégis: adieu! Tűnjön el! Quinn teljes lendülettel bevágta az ajtót. Az aztán még egyszer kinyílt, amikor Quinn Hassledorfot dobta ki az öltözőhelyiségből. - Az operatőrét sem akarom viszontlátni, önök és az adójuk bármely embere mostantól nemkívánatos személy itt. Ugye, elég világosan fejeztem ki magam? KI vannak tiltva a stadionból. Végeztünk! Kifelé! Quinn búcsúzóul kajánul Integetett, és véglegesen becsukta az ajtót. Susan a dühtől olyan erősen belerúgott, hogy könnybe lábadt a szeme. A fájdalom lassan alábbhagyott, de a könnyek maradtak. - Ó, Hassledorf, mit tettem? Elér ezzel valamit Quinn? Hassledorf különösképpen nyugodt, csaknem megelégedett benyomást keltett. - Csodálatos voltál, kicsikém! - Csodálatos? Kedves tőled. - Susan ökölbe szorított kezét néhányszor erőtlenül a folyosó hideg, sima falának ütötte. - Olyan csodálatos, hogy a legszívesebben kötelet akasztanék a nyakamba. Gyűlölöm ezt az alakot. Gyűlölöm! -- Dehogy. - Hassledorf még mindig rejtélyesen mosolygott. - Ne aggódj, gyermek! - Úgy simpgatta a kameráját, mint egy hűséges kutyát. Minden benne van a dobozban. Te leszel a hősnője a legizgalmasabb jogsórtési ügynek, ami valaha is volt. - Hogyan? - Susan hitetlenkedve nézett összekuszált hajtincsei alól Hassledorfra. Miután Quinn ezt tette vele, úgy látszott, Hassledorf ráadásul még kegyelemdöfést akar. Nem volt benne biztos, hogy jól hallotta-e. - Hogyan? - ismételte meg Susan. - Quinn most túlságosan messze ment - diadalmaskodott Hansledorf. - Most sarokba szorítjuk. - Hassledorf a kameráját simogatta. - Bízz csak bennem, kicsikém, híressé teszlek! Hassledorf a vállára vette a felszerelését, elindult a kijárat felé, és a biztos győzelem tudatában fütyörészett. Susan szinte megbénult a zűrzavartól. Azt akarta, hogy Quinn dolgozzon vele. Nem akart ebből a bosszantó nézeteltérésből személyiségi jogsértést csinálni. Csak a munkáját akarta végezni, nem pedig Játszani a mártírt. Riportokat akart csinálni, és nem önmaga akart a főcímekbe kerülni. Hassledorf után kiáltott. - Nem akarok híres lenni. Hassledorf fütyörészett és zavartalanul ment tovább. Susannak megint az a kellemetlen érzése támadt, hogy az események láncolata olyan lavinát indított el, ami őt bizonytalan, ismeretlen helyre sodorta. Amikor Susan hazaért, csengett a telefon. Nem vette fel, hanem kihúzta a csatlakozódugót. Azután bevett két nyugtatót és lefeküdt, de nem tudott aludni. Gondolatban még egyszer végigélte az öltözőben történteket. Arra gondolt, milyen brutálisan kényszerítette rá Péter Quinn a csókot. Rettenetes volt. Nevetségessé tette. Susan a párnájába rejtette az arcát, mintha a teljes sötétség elfelejtethetné a történteket. Ennek ellenére saját énjének egy Ismeretlen oldala kedvét lelte mindebben. Hogy érezhetem a szimpátiának még csak a szikráját is Péter Quinn iránt? örült lennék? Miután fél éjszaka ide-oda forgolódott az ágyában, végre elaludt. Az elbocsátásáról álmodott, mindig és újra csak arról. Álmában feltűnt az apja. Meg kell mondania Susannek az Igazságot: ő egyáltalán nem az ő lánya. Csavargók tették le a csecsemő Susant az ajtó elé. Apja állandóan ezt a mondatot Ismételte: Te született vesztes vagy. Másnap reggel borzalmasan érezte magát. Lezuhanyozott és felöltözött. Az éjszakától még mindig elgyötörve, kikapcsolva hagyta a telefont, a rádiót sem kapcsolta be, és nem olvasta el az újságot sem. Egészen bizonyos volt abban, hogy az adónál közölni fogják vele, ürítse ki az íróasztalát, és keressen magának más munkát. Az adóhoz vezető úton gondolatban már búcsút vett Fayetteville-től és a Channel 50-től. Szerette ezt a kisvárost. Csakaz egyetemi városoknak van ilyen élénk légkörük, Susan szerette körös-körül a hegyeket és a festői teret a városház előtt. Itt a haladás nem ment a hagyomány rovására. Susan legjobban az ittlakók büszkeségét, humorát és a sportolókhoz való hűségét szerette. Susan végigélte, amint a város egy alkalommal az örök ellenség Texas felett aratott kosárlabda-győzelem után tombolt. Fayetteville a feje tetejére állt, az emberek öröme és büszkesége többé megfókezhetetlen volt. A város címerállata egy vörösesbarna, szúrós sündisznó. Fayetteville hivatalos üdvkiáltását disznó-hívójelnek gúnyolták, de ez olyan ijesztően és félelmetesen hangzott, mint a legdühösebb harci kiáltás. A vörös sündisznócska uralta a várost. A sündisznó egyeduralmát egyedül a St. Thomas farkasa veszélyeztette. Fogalt vicsorítva mindenütt feltűnt a városban. Farkas vagyok vagy A Farkasokkal üvöltök, A Farkasok csodálatosak állt a kosárlabdaszurkolók pólóján. Susan autóján a Farkasok és a sündisznó matricái békésen megfértek egymással. Szerette azt a feltétel nélküli sportfanatizmust, ami lázba hozta a várost. Itt mindig boldog lehettem volna - gondolta Susan. Rögtön észrevette, hogy valami nincs rendjón, amikor az adó épületébe lépett. Már az előcsarnokban sanda pillantásokkal fogadták. - Itt jön őfelsége! - mutatott Milly hegyes, pirosra lakkozott körmeivel a zavart Susanra, amikor megpillantotta. - Mostantól talán magad Is fogadhatod a telefonjaidat, te, a híradó királynője! Hirtelen felbukkant Berta, és átölelte Susan vállát. - Maradj inkább csendben! - figyelmeztette Berta Millyt. - Ha továbbra is panaszkodsz, te magad leszel hibás abban, ha elbocsátanak. Susan nem tehet róla. Gyere, Susan. - Berta Susannal a gyártási szobába ment, és becsukta az ajtót. - Kávét? - kérdezte rendkívül barátságosan. - Talán csokoládés kekszet? Vagy szárított fügét? - Miért olyan dühös Milly? Miféle telefonokról van szó? Valaki megtudta, hogy mi történt tegnap este? Berta szabad székkel kínálta Susant. - Mindent tudnak. - Berta, mondd meg az igazat! Repülök? Berta kotorászni kezdett az íróasztalfiókjában. Talált egy túlérett banánt, és meghámozta. - Dehogy, gyermekem! Mindenesetre darázsfészekbe nyúltál. Tegnap este hívtalak, de nem vetted fel a telefont. - A dolog már tegnap este kiszivárgott? - kérdezte Susan zavartan. - Kiszivárgott? - Berta elfelejtette, hogy éppen bele akart harapni a banánba. - Futótűzként terjedt. Benne van minden újságban. A híradót sem nézted? Susan kővé dermedt. - A híradót? A mi híradónkat talán? Hassledorf ezt mégsem tehette velem. Még Walltham se menne ilyen messzire. - Nem a ml híradónkat. Az összes többi adóét. A Channel 37-nél Dávid Freely tudósítása ment. Kiadósan mutatott téged Quinn szoros ölelésében. A szoknyád annyira felcsúszott, hogy még a bugyid Is látszott. - Hogyan? - Susan támaszt keresve kapaszkodott bele a szék karfájába. - De a nevedet nem említették - fűzte hozzá gyorsan Berta. - Végül Is a többi adónak esze ágában sincs reklámot csinálni nekünk, és feleslegesen említeni minket. A felvételt mindenesetre leadták. Az újságok hozzák a nevedet. Fogalmad sem volt róla? Sajnálom. De nyugalom, Milford el van ragadtatva. - Milford? - Ez a név félelemmel töltötte el Susant. Mr. Poteau új igazgatóként a legmagasabb polcra helyezte Milfordot. Hűvös volt és megközelíthetetlen, és a személyzet a Kobra gúnynevet ragasztotta rá. Még soha nem beszélt vele. Túlságosan előkelő volt ahhoz, hogy személyes kapcsolatot keressen a beosztottaival. - Milford - erősítette meg Berta -, a Kobra sóvárog a vaskos botrányok után. És te olyan labdát attál fel neki, aminek nem tud ellenállni. Susan feje kavargott. Harvey Milford veszélyes és titkos befolyásos fegyvere volt a csapatnak. Jellemző volt rá, hogy olyan adókat vásárolt meg, amelyek korábban az életbenmaradásért küzdöttek, ő pedig nyereséges vállalkozássá változtatta őket. A módszereivel nem egyszer a törvénytelenség határán mozgott, de végül mindig sikere lett. A Channel 50-nél azóta volt, hogy Poteau megvette az adót. Milford pedig alkalmazta Wallthamet. - Gondolod, hogy Milford még Jobban fel akarja fújni az ügyet? - Susan mély lélegzetet vett. - Ilyen történetre várt. Ezt nem hagyja ki. Susan Bertával folytatott beszélgetését hangos kopogás szakította félbe. Wally Walltham dugta be őszülő szőke fejét az ajtón. - Miss McKay - mondta röviden -, jöjjön a tanácsterembe. Mr. Milford akar beszélni magával. - Azonnal - fűzte hozzá Walltham, amikor látta, hogy Susan úgy maradt ülve, mintha földbe gyökerezett volna. - Ezt előre látnom kellett volna, és okos tanácsokkal is el kellett volna látnom téged - mormolta Berta bűntudatosan. - Ugyan, Berta, ne tégy magadnak szemrehányást. Én viselem a felelősséget. És természetesen egy kékszemű kosárlabdaedző, aki a világ összes nőjére fenyegető veszély. De ezt az utóbbi gondolatát Susan nem mondta ki. Susannek az az érzése támadt, amikor a tanácskozóterembe lépett, hogy a vesztőhelyre megy. A hosszú, ovális tárgyalóasztal asztalfőjón ült Harvey Milford. Nagyon magas és vékony volt. Vastag keretes szemüvegén át Susanre nézett anélkül, hogy heges arcának egyetlen izma is megrándult volna. Negyvenes éveinek közepén Járhatott. A Kobra gúnynév úgy illett rá, mint szamárra a nyereg. - Aha - sziszegte a Kobra, és merev tekintettel bámult Susanre -, a ml hős feministánk. Foglaljon helyet, Miss McKay. Susan zsibbadtan ült le. Wally Walltham átlósan szemben ült vele és rá meredt. - Mindig is tudtam, hogy maga egy napon hasznos lehet - mondta Milford hűvösen. Átható pillantásával úgy nézett Susanre, mint valami árura. - Igazán jól csinálja. - Tekintetét Susanra ragasztotta. Egy mosoly nyoma látszott átsuhanni keskeny ajkain. - Elmegy, hogy riportot készítsen a híradóhoz, aztán maga lesz a legforróbb hír. Nagyon elkötelezett. Milford továbbra is Susant tanulmányozta. - Olvasta a cikkeket? - Odanyújtott Susannak egy iratrendezőt, amit Susan valóságos önkívületben nyitott ki. Arkansas összes lapjából voltak ott kivágott cikkek. Susannak összeszorult a torka. - Mióta dolgozik a Channel 50-nól? - kérdezte Milford. - Két éve - válaszolta idegesen Susan anélkül, hogy felpillantott volna az újságkivágásokból. Jóságos ég - gondolta Susan -, Quinn és én úgy nézünk ki, mintha egy rosszhírű lap címoldala számára pózolnánk. - Két óv sötétben - jegyezte meg Milford. - Két éve a piac legkisebb és legújabb televízióadójánál. Minden megváltozik, kedvesem. Meg fogom változtatni. Miss McKay, mi egy adó szívügye? Susan meglepetten pillantott fel az irattartóból. - A hírek a legfontosabbak. - Nagyon helyes. És ón a Channel 50-ből a környék legizgalmasabb, legfeltűnőbb hírszolgáltató adóját fogom csinálni. És maga segít nekem. - Én? - hitetlenkedett Susan. Milford most még inkább hasonlított egy kígyóra, és Susan veszélyben érezte magát. - Igen, éppen maga - erősítette meg Milford kedvesen. - Ön botrányt kavart nekünk, és ezt ml kihasználjuk. Ma reggel felforrósodtak a telefonvonalak. Néhány telefonáló a maga pártján áll, mások szidják magát. Éppen ezért a mai sportműsort egyedül és kizárólag magának szenteljük. - Nekem? - tiltakozott Susan. - De ón nem akarok magamról műsort, ón csak újságíró szeretnék lenni. - De a nézőknek ez kell. - Milford huncutul rákacsintott Susanra. Ne aggódjon. A sportosztályon marad. Sőt, azt akarom, hogy maga vegye át a hétvégi sportadások vezetését. Méghozzá minden sportágban. Hétköznapokon más területeken gondoskodik fontos sztorikról. És Quinnt illetően is maga marad az Illetékes. Gyakrabban akarom magát látni a képernyőn. Mit szól hozzá? - Nincs többé gyümölcstetű? - kérdezte Susan hitetlenkedve. - Előléptetem a baromfibetegségek szakértőjévé. -- Milford láthatóan felvidult. - De komolyan, a baromfifarmokon egy újfajta vírus pusztít. Bár a téma nem hangzik különösebben vonzónak, ez az üzletág nagyon jelentős Arkansasban. A legjobb műsoridőt kapja hozzá. Susan még mindig azt hitte, hogy rosszul hall. Előléptettek? Adásvezető a hétvégén? Soha többet gyümölcstetvek? Továbbra is illetékes maradok a Farkasok ügyében? De hogy történjen ez, ha Quinn nem beszél velem? Susan megpróbálta rendszerezni a gondolatait. - De Quinn engem és az adó minden munkatársát kitiltotta a stadionból. - Ezzel a fenyegetéssel Quinn nem ér el semmit - jelentette ki Milford megvetően. - Már telefonáltam a St. Thomas sportigazgatójának. Úgy megmondtam neki a véleményemet, hogy remegett a térde. Wally ma délután beszerez egy állásfoglalást Quinntől. Lehet, hogy meg is bocsát. - Walltham? De hiszen épp most mondta, hogy Quinnt meghagyja nekem. Miért ő megy? - Susan Wallthamre mutatott. - Miért nem én? Milford elutasítóan nézett Susanra. - Azért, mert maga ebben az ügyben természetesen nem elfogulatlan. Ezen kívül Quinn egyáltalán nem lenne hajlandó beszólni magával. Ezért megy Wally. - Köszönet a sztoriért, Miss McKay - mondta Walltham. - Ez valóban ínyencség. Díjat érdemelne. Susan ide-oda csúszkált a szókén. Még mindig nem értette. - De ha nem beszól velem, akkor hogyan tudósítsak valaha is a Farkasokról Milford unottan sóhajtott. - Ha nem dolgozik együtt velünk, ez csak nekünk jó. A botrány nőttön nő, a nézettségi mutatónk egyre feljebb kúszik. Maga karriert csinál, Miss McKay. - Én nem akarok ... - kezdte Susan, de Milford leintette. - Gondoljon a sorsára. Nem sok nő járt be a magáéhoz hasonló utat a sportújságírásban. Heléna Schaffer jut például eszembe. Ugyanúgy mint magának, neki is szerencséje volt. Véletlenül Quinn is benne volt a játékban. Ez a Schaffer okos nő. Kihasználta az esélyeit. íme, Itt a maga esélye. Használja ki! Susannak kiszáradt a szája. Végül is Heléna Schaffer sikere volt az oka annak, hogy Péter Quinn gyűlölte a női sportriportereket. - Wally később csinál egy interjút magával Is, hogy maga is ki tudja fejteni az álláspontját - mondta Milford anélkül, hogy sárga kígyószemót levette volna Susanról. - Addig is csinálunk valamit a maga külsejével. Azt akarom, hogy nőiesebbnek hasson. Tekintse magát szabadnak ma délelőttre. Menjen el egy kozmetikai szalonba. Menjen el bevásárolni. Soha többet nem akarom magát ebben a zakóban látni. Nő létére túlságosan szigorúnak találom. A frizurája szerintem túl rendes. Magának nagyon, nagyon szép szeme van. Azt szeretném, ha maga a nőiesség foglalata lenne a kamera előtt. Rajta, csináljon valamit magából! Csináljak valamit magamból - gondolta Susan sértődötten. Milford úgy beszól, mintha egy autóroncs vagy egy düledező ház lennék. Milford hátradőlt a székén, és láthatóan meg volt elégedve önmagával. Csontos kezének egy könnyű mozdulatával Susan értésére adta, hogy most távozzon. - Tudom, hogy mit gondol, Miss McKay. Hogy kihasználjuk magát. Igen, azt tesszük. De maga Is kl tud használni minket. Dolgozzon a karrierjéért. Vagy hagyja, hogy elmenjenek maga mellett az esélyei, és élete hátralévő részében a... miről is... akar tudósítani? Walltham önelégülten vigyorgott. - A gyümölcstetvekről. A gyümölcstetvek a szakterülete. 4. FEJEZET Susan enyhén szódült, amikor elhagyta a tanácstermet, mert egy ötszáz dolláros csekket tartott a kezében. - Ruhapénz - mondta Milford. Susant előléptették, kapott egy csinos kis összeget, és délelőttre szabad volt. Rendkívülien boldognak kellene lennie, de ő nem tudott igazán örülni. Bement a városba, és vett magának többek között egy állógalléros, válltöméses, pasztellzöld selyemblúzt. A fodrász azt tanácsolta, hogy vágják le vállig érőre a haját és ne legyen frufruja. Lehet, hogy Milfordnak igaza van, próbálta Susan meggyőzni önmagát, ő kihasználta a céljaira, de Susan ugyanúgy hasznot húzhat a helyzetből. Ostoba lennék, ha nemet mondanók - gondolta. Csak legalább ne látnám egyfolytában Qulnn zöldeskék szemét magam előtt! Visszagondolt Qulnn jóslatára, miszerint ez az állás tönkre fogja tenni, ő azonban eltökélte, hogy bebizonyítja az ellenkezőjét. Ebédnél találkozott Bertával, ő már helyet foglalt az asztalnál, amikor Susan belépett a városháza grlllbüféjóbe. - Nézd egyszerűen csak az örömteli oldalát - vigasztalta az idősebb kolléganő, amikor Susan gyorsan elmesélte, mi törtónt reggel. - Ötszáz dollárért új ruhákat vásárolhattál. A frizurád elragadó. Előléptettek. Nagy lehetőséget kapsz. Miért vagy hát rosszkedvű? - Mert valahogy az egészet nem tartom helyesnek. Nem hiszek Milfordnak. Az egész ügy kicsúszott a kezemből. Én pusztán egy riportot akartam csinálni, most pedig csak a szexről van szó. - Csak nincs kifogásod a szex ellen? - mondta Berta talpraesetten. Quinn esetében egy nagyon Is erotikus férfival van dolgod. Éppen ezért aggódom - gondolta Susan. Éppen elég lenne megbirkózni a helyzettel anélkül a megmagyarázhatatlan, Péter Quinn-f éle bűverő nélkül is. De ezt a sötét titkot persze senkinek sem árulhatom el, még Bertának sem. - Lehet, hogy Milford egy kígyó, de nem marad itt örökké. - Berta tovább beszélt, miközben a pincér felszolgálta a szendvicseket. - Soha nem tart ki sokáig egy helyen. - Nekem kellemetlen egy ilyen ostoba helyzetre építeni a karrieremet. Berta lenyalt egy csepp ketchupot a mutatóujjáról. - Kedvesem, a tévézés kemény üzlet. Egy ilyen lehetőséget üstökön kell ragadni. - Tudom. - Susan bólintott. - De ón soha nem akartam reflektorfényben állni. Legalábbis nem egy olyan ostoba dolog miatt, amilyen egy csók a fórflöltözőben. Nem akarok se hős, se gonosztevő lenni. Márpedig a kettő közül valamelyikkel mindenki megfog bélyegezni. Milly azt mondja, hogy telefonált egy férfi, aki kommunistának titulált. Szerinte a börtönben fogom végezni. Úgy véli, a magamfajta nők csak ártanak ennek az országnak. - Ostoba fecsegés. Ne vedd a szívedre. Egyszer egy férj szeretőjót játszottam egy televíziós sorozatban. Utána kosárszámra Jöttek a gyűlölködő levelek. Egy hölgynéző felismert az áruházban és hozzámvágta a kézitáskáját. Ribanc! - rikácsolta. Susannak nevetnie kellett. Berta bátorítóan veregette meg a vállát. - Gondolj arra, a legjobb úton vagy, hogy sztár legyen belőled. Sztár - gondolta Susan. Végre egyszer sikerem is lehet. Először találhatok elismerésre a családomban. Miért hagyom megfélemlíteni magam egy olyan férfi kék szemétől, aki kudarcot kíván nekem? Amikor Susan Bertával együtt visszament az adó épületébe, Milly éppen azon volt, hogy könnyekben úszva kipakolja az íróasztalát. - Kidobtak - mondta gyűlölködve. - És te vagy az oka. És a neked szóló idióta telefonok. - Gyere, Susan - súgta Berta -, Izgalmat szimatolok. - Bementek Hassledorfhoz a vágószobába. - Mondd, Hassledorf, ml törtónt Millyvel? - Milford megtudta, hogy Milly panaszkodott a telefonhívások miatt. Előzetes figyelmeztetés nélkül kidobta a nőt. A Kobra alattomosan vágott oda. Berta mély lélegzetet vett. - Mindenki előtt? Hassledorf bólintott. - Igen, fenyegetésül valamennyiünk számára. Senkinek sem szabad összekapnia Milford mesterrel. Susan pocsékul érezte magát. - Ez az ón hibám. A sok telefonhívás csak parázs volt a tűzre. - Ugyan - vigasztalta Hassledorf -, előre látható volt, hogy Milford el fogja küldeni. Csak a mód és a stílus volt rettenetes, ahogy mindezt tette. Mondd, mit tettél a hajaddal? - Ez az új frizurám. Milford parancsa. - Ha legközelebb az öltözőbe mégy, Quinn most már egyáltalán nem fog elengedni. - Hassledorf somolygott. - Egyébként voltam a St. Thomasnál. Feldühödött nők ostromolják az egyetemet. Feministák egy csoportja felkötve akarja látni Quinnt. - Nekünk, újságíróknak ez csak jó lehet - vélekedett Berta. - Ez egy kicsit kisebbíti a nagy Quinn királyt. Bár egyetértően biccentett Susan, megmozdult benne a tiltakozás. Berta téved - gondolta. A követ hajigáló nők hordája mit sem árthat Quinn született nagyképűségének és öntudatosságának. Milford terve nem hoz mást, mint újabb bosszúságot. Péter Quinn úgy fogja gyűlölni őt, mint a pestist. A telefonok nem hallgattak ezen a délutánon. A legtöbb telefonáló a Susan iránti rokonszenvét vagy ennek éppen az ellenkezőjót akarta kinyilvánítani. Berta helyettesítette Mlllyt a telefonközpontban. A szolgálat végére teljesen kikészült. Susan először egy baromfifarmról készített felvételt, aztán rohant a stúdióba, hogy Walltham interjút készíthesssen vele. Amikor este hazaért, élvezte az egyedüllétet. A telefont nem kapcsolta vissza. Hideg szél fújt a ház körül. Susan bekapcsolta a hősugárzót, felvett egy farmert és egy agyonmosott piros pólót. Aztán betakarózott a kanapén, és nézte a tévéhíradót. Hirtelen fázni kezdett, és még szorosabban maga köré csavarta a takarót. A gyomra korgott az éhségtől, de most nem tudott enni semmit. A híradóban lefutott Susan riportja a baromfivírusról. El kellett ismernie, hogy az új frizurája jól áll neki. Ennek ellenére a mocskos baromfiudvarban, csipkedő tyúkokkal körülvéve a fellépése igazán nem volt yaiaml fényes. Azután Wally Walltham kerek képe Jelent meg a képernyőn. Ragyogtak a hófehér fogai. Először felolvasta a tartománybeli és a helyi sporteredményeket, és aztán tért rá az öltözősztorira. Susan iszonyodva nézte a jelenetet. Düh és szégyen tört fel benne, amikor látta, hogyan karolta át és tartotta őt fogva Quinn. Attól félt, hogy ráadásul az embereknek az az ötlete támadhat, hogy ő élvezte Quinn brutális csókját. Aztán azt mutatták, ahogy Quinn kitette őt az ajtó elé. Leírhatatlanul megsemmisítő volt. A fickó rászolgált a halálra - gondolta Susan. - A lassú, gyötrelmes halálra. Ezután ismét Wally Jelent meg a képernyőn. - Az iménti közjáték által kiváltott reakciók vegyesek voltak. A leghangosabb tiltakozás harcos feministák egy csoportjától érkezett, ők jelenleg a Benton Stadiont ostromolják - jelentette Walltham. Most a stadion bejáratánál készült képek voltak láthatók. A vörös téglafal előtt néhány kopasz bükkfa állt. A kapu előtt transzparenseket vivő nők sorakoztak fel. Máglyára Quinnt!, Le a férfi elnyomással! hangzottak a harcos jelszavak. Susan korábbi tüntetésekről Ismert néhány nőt. Több női szervezet volt Arkansasban, Susan közülük kettőnek volt tagja. Ez itt a legszélsőségesebb volt. Walltham természetesen interjút készített legradikálisabb tagjukkal, Harriet Hoganforthtal Is. - Sorstársunk, Susan McKay nevében vagyunk itt - tajtékzott Harriet Hoganforth a mikrofonba. - Péter Quinn a nőket megvető, az országban mindenütt jelenlévő zsarnok férfi szimbóluma. Adakozzon Susan javára mindenki. Azt akarjuk, hogy bíróság elé vigye Quinnt. Hátrányos megkülönböztetés, testi sértés, megerőszakolásl kísérlet. Vádoljuk , szólásszabadság elnyomásával Is. Ez a Walltham - gondolta Susan. Sok nő van ebben az államban, akinek nem tetszik, amit Quinn tett. Miért kellett Wallthamnek mégis éppen ezt a fúriát megszólaltatnia? A következőkben Járókelőkkel készített interjúkat sugároztak. Walltham tehetséges volt abban, hogy éppen a legkínosabb válaszokat adja le. Egy pattanásos tizenéves ezt motyogta óriási fogszabályozójával: - Juj, én bármikor hagynám, hogy Péter Quinn így megcsókoljon. - Ha valaki úgy viselkedik, mint valami utcalány, annak számolnia kell azzal, hogy így bánnak vele - vélekedett egy Idős úr. A Quinnel készített interjú következett. Zakó nélkül, meglazított nyakkendővel és feltűrt ujjú ingben ült az irodájában az íróasztala mögött. Éles álla, sötét haja, világítóan kék szeme igazán mély benyomást keltett. Annyi kedvesség volt a megjelenésében, hogy aligha volt hihető, hogy gyűlölte a sajtót. - ön mit gondol erről az összeütközésről? - kérdezte legelőször Walltham. Quinn megfogta a fülclmpáját és szólesen a kamerába mosolygott. Ettől a mosolytól a női nézők elolvadnak. Ezzel megnyeri a szívüket, gondolta Susan dühösen. - őszintén szólva, Wally, éppenséggel nem vártam hölgyet az öltözőbe. És a fiúk sem. És ez nem tetszett a hölgynek. Bravó, Quinn - gondolta Susan. Az oklahomai nyelvjárásod még inkább kidomborodik, mint máskor. Igazán a szomszédbeli, Jóságos, becsületes fiúnak tarthatnak téged. - Újra így tenne? - érdeklődött Walltham. Quinn felhúzta a bal szemöldökét. A bal arcán megjelent a gödröcske, homlokán mélyebb lett a ránc. - Tudja, Wally - válaszolta lefegyverző őszinteséggel -, egyszerűen nem engedhetem meg, hogy hölgyek bejöjjenek az öltözőbe. Egy női csapat edzőjének minden bizonnyal kifogása lenne a fórfilátogatók ellen. - Sok néző Jogosnak tartja ugyan, hogy ön kitette Miss McKay-t az ajtó elé, de a legtöbben úgy vélik, a csókkal túl messze ment. Quinn megdörzsölte az állát. - Arra tényleg nem volt szükség. - Egyeneslelkű tekintettel nézett a kamerába. - Csak arra gondoltam, hogy így fel tudom oldani a helyiségben uralkodó feszültséget. Sajnálom, hogy ezzel néhány embert felingereltem. De mérkőzés után az ember olyan stressz alatt van, hogy könnyen reagál túlságosan hevesen. Ez nem lehet igaz, bosszankodott Susan. Quinnből árad a kedvesség. Végezz vele, támadj rá, buzdította Susan gondolatban Wallthamet. - Kint áll néhány hölgy, aki tiltakozik az ön magatartása ellen - mondta ehelyett Walltham kedvesen. - Akar nekik mondani valamit? Quinn gondolkodott egy pillanatig, egy kis időre lesütötte a szemét, aztán megint határozott lett a tekintete, és látszólag ártatlanul nézett a kamerába. - Sajnálom, ha bárkit is megbántottam. Mégis könnyebb lenne mindannyiunknak, ha humorral fognánk fel a dolgot. Kedvelem a nőket, és szeretem a hivatásomat. Nekem az a feladatom, hogy a Farkasok szurkolóinak Izgalmas kosárlabdával szolgáljak. Wally, én csak edző vagyok, nem pedig politikus. Quinn olyan megnyerőén mosolygott, hogy Susan a legszívesebben hozzávágott volna valamit a tévéhez. Ravasz, ravasz a gazember! Úgy tesz, mintha a légynek sem tudna ártani - gondolta Susan. Hogyne zárná a szívébe akármelyik tévénéző ezt a Jóképű, természetes és őszinte férfit. Most következett Walltham Susannal készített interjúja. Susan erőltetett és támadható volt. Bár sugárzott belőle a profizmus, de nem volt benne semmi Quinn lefegyverző természetességéből. Walltham következő riportalanya egy játékos, Hobie Grant volt. - Ml a véleménye erről a közjátókról? - kérdezte Walltham. - Az embereknek igazán nem kellene ennyire felháborodniuk. Azt hiszem, a hölgy élvezte a csókot. Quinn igazán kiválóan csókolta meg. Azt suttogják, hogy Quinn a következő évtől szextanfolyamot tart. - Hobie Grant szólesen elvigyorodott. Ezután Walltham még egyszer megjelent a képernyőn, hogy gúnnyal teli mórleget vonjon. - A játékosok szerint tetszett a hölgynek a dolog, ő az ellenkezőjét állítja. - Rövid szünet. - Wally Wallthamet hallották a Sport Tonight adásában. Susan elsápadt a dühtől. Walltham még csak meg sem említette azt, amiről valójában szó volt. A kommentárja tartalmatlan és idétlen volt. És Quinn úgy bánt vele, mint egy bábfigurával. Susan visszakapcsolta a telefont. Megígérte Bertának, hogy felhívja az adás után. Mielőtt azonban még tárcsázhatott volna, már csengett a telefon. Híresnek lenni körülbelül olyan vidám dolog, mint meglátogatni a fogorvost - gondolta Susan. Anélkül, hogy megvárta volna, amíg a hívó bemutatkozik, röviden ezt mondta a kagylóba: - Bárki legyen is maga, és bármit akarjon is, téves a kapcsolás. -.Éppen magával akartam beszélni, maga intrikus, zöldszemű boszorkány - mondta Quinn. Susan eredetileg máris le akarta tenni a kagylót, ennek ellenére mégis kézben tartotta, mintha hipnotizálták volna. - Beszólni akart velem - mondta Quinn olyan hangsúllyal, ami távolról sem emlékeztetett az interjúbeli kedvesssógére. - Hát jól van, kislány. Itt az Idő. Készüljön fel! - Quinn, tényleg maga az? - Susan szíve vadul kalapált. - Ki más? - válaszolta pimaszul. - Találkozzunk tizenöt perc múlva a McCoy Pizzér iában. Susan keze remegni kezdett. - Tizenöt perc múlva? - kérdezte hitetlenkedve. - De hiszen én a város másik végén lakom. Legyen inkább huszonöt perc. - Tizenöt - parancsolta Quinn. - Egyedül jöjjön és fegyver nélkül. Nincs mikrofon, nincs Jegyzetfüzet, nincs magnetofon. - Hogy fogja ezt ellenőrizni? Leszaggatja a ruhámat és megmotoz? Susan maga csodálkozott a talpraesettségén. - Nem is olyan rossz ötlet - válaszolta Quinn lassan. A McCoy Pizzéria a város északi peremén, a Highway 71. alatt volt. Ez az utca soha nem vált híressé, bár a környék legforgalmasabb útjai közé tartozott. Az utca szólón egy piros-fehér neon cégtábla csalogatta az arrajárókat a pizzórlába, a félig düledező házba. Susan beállt a parkolóba, felhúzta a kabátgallórját és bement. Az egyik hátsó boxban ült Quinn, akinek bosszúság volt az arcára írva. Szűk, kifakult farmert viselt, meglehetősen ócska cowboykalapot és vastag kockás inget, amelynek az ujját a könyökóig feltűrte. - Látom, a környéknek megfelelően öltözött. Csinos, de hol hagyta Miss McKay-t, a nőiségót minden tekintetben hangsúlyozó tévésztárt? - üdvözölte őt Quinn. Susan leült. Csak nyugalom - gondolta. - Tulajdonképpen gondolnom kellett volna rá, hogy maga megint kiállhatatlan lesz. Emlékeztessen majd, hogy karácsonyra illemtankönyvvel tar tozom magának. Elfoglalt nő vagyok, és nincs időm egész éjszaka Itt ülni csak azért, hogy egymást bosszantsuk. Valamit mondani akart. Kezdjél Ezt megette - gondolta Susan. A szíve ennek ellenére úgy verdesett, mint madárka a ketrecben. QuInn kivett egy szál szivart az ingzsebóből, és fehér fogai közé tette. A gyufát a hüvelykujjával gyújtotta meg. Susan Quinn arcát tanulmányozta. Kemény, férfias vonásai soha nem ismert, zavarba ejtő érzést ébresztettek fel benne. - Kitűnően bemutatkozott a híradóban - mondta Quinn, és elismerően bólintott. - Úgy ! volt készítve, mint egy szépségkirálynő. Szívtipró egy pillantása volt. Szegóny, védtelen nő! Csaknem sírva fakadtam. - Azt veti a szememre, hogy színleltem? Hát ez már mégiscsak sok! És maga? A maga mózesmázoskodásától csaknem elolvadt a képernyő. Ahhoz képest, hogy nem szenvedheti a sajtót, pokoli ügyesen fogja be a maga vitorlájába. - Nem akarok többet vitát. Azt akarom, hogy tűnjön el az életemből. Ha a karrierjéhez holttesteken át vezet az út, akkor kérem, hogy az enyém ne legyen közöttük. - A holtteste nekem többet árt, mint használ. Quinn kivette a szivart a szájából. - Nem akarok együtt dolgozni egy riporternővel. Ismerem az olyan nőket, amilyen maga: bájos külső kevésbé bájos szándókkal. Maga a tévénél akar lenni. A sportosztályon azért van, mert meg akarja őrjíteni a férfiakat. Magát csak a népszerűség, a szex és a pénz érdekli. Sem Időm, sem türelmem nincs ahhoz, hogy még egyszer egy férfibolond tévés nővel foglalkozzak. Ebben a pillanatban a pincér odalépett az asztalhoz. A szálas fiú McCoy egyenruhát, overallt és piros prémes sapkát viselt. - Parancsolnak sört? - kérdezte, amikor Susan dühösen az asztalra vága a sálját. - Fórflbolond tévés nő? - Susan majdnem kiabált. - Hogy merészeli ezt? Magának Igazán piszkos fantáziája van. A pincér egy lópóst hátralépett, mintha arról lenne szó, hogy ki kell kerülni egy kisebb robbanást. Quinn felemelte a kezét, hogy megnyugtassa Susant. Odafordult a pincérhez. - Két korsót, legyen szíves. És egyáltalán ne figyeljen a hölgyre. Ma túlságosan felizgatták. A pincér úgy elfutott, mint egy menekülő nyúl. Susan az asztalra tette ökölbe szorított kezét, és előrehajolt Quinnhez. - Túlságosan felizgatták? Sérteget, aztán meg túlságosan felizgatottnak nevez? Jegyezze meg, Quinn! Én jó sztorikra vadászom! És nem férfiakra! Quinn Is előrehajolt egy kicsit. - Ugyan már! Vallja csak be, a nők nem sporttudósítók. Ez így volt, így van és mindig így is lesz. Maga, Miss McKay, csak a férfiakért van oda. Susan ellegyezte az arcából a füstöt, amit Quinn fújt rá. - A nők nagyon Is jó sporttudósítók. Csakhogy az ilyen szexbolondok, mint maga, feleslegesen megnehezítik a dolgukat. Quinn újra kifújta a füstöt. - Nem, nem tudnak. Mert nem látják a fáradságot, ami emögött van. A nők számára csak az Izmok érdekesek. Egy nő egészen más nézőpontból látja asportot, mint egy férfi. A sportriporternőknek egyszerűen nincs hitelük. A férfiak férfi tudósítót, nem pedig rúzzsal és szemhéjfestékkel felcicomázott nyuszikat akarnak. Susan elkeseredetten tiltakozott. Quinn szavai bántották, és nem tudta magába fojtani, hogy megtámadja Quinn sebezhető pontját. - Vannak nők, akik betudják bizonyítani, hogy lehetséges. Például Heléna Schaffer Bostonban, de ezt maga nem akarja hallani. Mert ő elég ügyes volt ahhoz, hogy magának kiadja az útját. Nem tud megfélemlíteni, Quinn. Egy Qlnn szemébe vetett pillantás elárulta, hogy Susan a gyengéjére tapintott. Quinn előrehajolt, és olyan erősen szorította meg Susan csuklóját, hogy fájt. - Heléna Schaffer számomra tabu. Igaz, nevet szerzett magának. Más emberek kárára. De maga nem az ón hátamon fog felkapaszkodni, ahogy maga vagy az adója nyilvánvalóan tervezi. A pincér hozta a két korsó sört. Látta, hogy Susan milyem dühösen néz Quinnre, és hogy a férfi milyen könyörtelenül szorítja a csuklóját. - Parancsolnak pizzát? - kérdezte a pincér Idegesen. Susan annyira kijött a sodrából, hogy észre sem vette a fiatalembert. - Quinn, maga tényleg a legaljasabb ember, akivel valaha is találkoztam. Maga az első ember az életemben, akit gyűlölök. Igen, gyűlölöm magát. Péter Quinn felnézett a pincérre. - Egy nagyot gombával - mondta és erőtlenül mosolygott, mintha azt akarná a pincér értésére adni, hogy bocsánat, de Ilyenek a nők, biztosan ismeri ezt maga Is. A pincér megértően bólintott és elsietett. Quinn ismét Susanhoz fordult. - Hol Is tartottunk? Ja igen, hogy maga gyűlöl engem. Akkor van egy jó ötletem. Szálljon le rólam! Nem akarok attrakció lenni a maguk tévés cirkuszában. - Hogyhogy tévés cirkusz? - kérdezte Susan haraggal. Quinn szerinte felfuvalkodott, kiállhatatlan fickó volt. Ennek ellenére azt érezte, hogy Quinn zöldeskék szemének magabiztos pillantása lövedékként csapódik az amúgy is vékony védőpajzsára. - Itt vannak például a feminista klubok rohamcsapatai - válaszolta Quinn. - Az egyikük a transzparensével rá akart ütni Hobie Grantre, aki éppen edzésre jött. Vagy vegyük azt a tényt, hogy a Sport Tonight ma este végig csak a maga ügyével foglalkozott. Nem hagy nyugton az az érzés, hogy maga szándékosan erőszakolta ki ezt a közjátékot, amikor az öltözőbe jött. - Semmi hátsó gondolatom nem volt - tiltakozott Susan. - Bizonyos értelemben maga üzent hadat nekem, és követelte ki, hogy tiltott területre lépjek. De nem erről van szó. Hanem arról, ahogy maga viselkedett velem. Maga az egész összeverődött sajtó előtt lejáratott engem, mintha maga szerint a nők nem is tartoznának az emberi nemhez. Quinn összekulcsolta a kezét a mellén, és megint azzal az átható pillantásával nézett Susanra. - Te Jóságos ég! A csók élvezetet jelentett. Fel akartam oldani a helyzet feszültségét. Azonkívül maga mégiscsak élvezte a csókot. - Élveztem? Ez szemenszedett hazugság. Mit tehettem volna? Üssem magát az öklömmel? Vegyek elő fegyvert a zsebemből és lőjem le? Quinn csak vállat vont, és arcátlan bizalommal nézett Susanra. - Éppen elég nőt csókoltam már az életemben. Tudom, hogy mikor tetszik nekik. És valahogy nekem Is jó volt. A maga szája olyan, mintha csókra teremtették volna. Miért nem akasztja szögre az állását és megyünk el valahova, hogy kipróbáljuk, a teste többi része is igazolja-e azt, amit a szája ígér? - Ez a beszélgetés sehová sem vezet - állapította meg Susan. - Dehogynem. Éppen most érkezünk el a lényeghez. Mondja meg a Channel 50-nek, hogy nem tudósít többet a Farkasokról Személyes okokból. Nem pusztán a nemek közti harcról van itt szó. Valahogy olyan Iszonyatosan dühbe hozzuk egymást, hogy szikrát szórunk. Nem tudunk együtt dolgozni. Csináljon ismét riportokat a horgolt térítőkről vagy a kekszsütósről vagy amiről mindig Is... - Az adó azt akarja, hogy ón tudósítsak a Farkasokról. - Susane elhatározta, hogy nem hagyja álomba ringatni magát. - Munkaszerződésem van. És azt teljesíteni fogom. Quinn fürkészőn tekintett rá. A nyelvével végigsimította az alsó ajkát. - De ón nem akarom magát, -t- Legalábbis mint sportújságírót nem. Ez az utolsó szavam. - Kiürítette a poharát. - Kár - mondta Susan eltökélten. - Én viszont akarom, ez pedig az ón utolsó szavam. Egymás szemébe néztek. - Majd meglátjuk. - Quinn Intett a pincérnek, hogy hozzon még egy sört. - Egy csomó dolgot tudok Milfordról, a Channel 50 új menedzseréről. Arról híres, hogy a bolhából Is elefántot csinál. Az egyik barátom Amarillóban hajba kapott vele. Mllford tiszta méreg. Megpróbál engem tönkretenni. És egyúttal magát Is elintézi. Susan úgy tett, mintha hidegen hagyta volna ez a megjegyzés. Ösztönösen tudta, hogy Milfordnak nem lehet hinni. - Milford egészen gyanús fickó, Miss McKay. Nem szeretném, ha olyan alakkal lenne dolgom, aki piszkos trükkökkel dolgozik. Ha maga ravasz, akkor már legyen óvatos Is! Néha hiszek magának, és arra következtetek, hogy maga Idealista. Mllford arcátlanul kihasználja az idealizmust. Mielőtt még maga észrevenné, már el Is adta lelkét az ördögnek. Nyugtalanította Susant az, amit Quinn mondott. - Milford nem tud engem megváltoztatni. Quinn az üres pohárral játszott. - Már megtette. A szép zöld szemével nem az új énjét csodálta a híradóban? Susan McKay olyan volt, mintha kicserélték volna. És ahogy hallottam, elő is léptették. - Ezt meg hol hallotta? - kérdezte Susan. - A maga szakmájában az emberek szeretik a friss híreket. És gyorsan el is terjesztik. Hogy gyűlölöm ezeket a pletykákat - gondolta Susan. Quinn már most úgy tesz, mintha tárgyalásokat folytattam volna az ördöggel arról, hogy adom el neki a lelkemet. A pincér hozott még egy pohár sört. Quinn a szájához emelte. - A Jobb időkre! Milford engem nem fog kihasználni. És maga sem. Egészségére! Amikor Quinn megint a szemébe nézett, Susan szíve hevesen dobogott. Quinn valóban ellenállhatatlan volt. - Szép hölgy, adok magának egy utolsó lehetőséget. Adja fel, mielőtt még késő lesz. - Nem - válaszolta Susan dacosan. - Nem adom fel. Elég világosan fejezetem ki magam? - Olyan világosan, amilyen egy hegyi patak - mondta Quinn megkeményedett arccal. - De ez a patak rothadt halaktól bűzlik. Valami nincs rendben magával. Ha maga tényleg olyan sebezhető, mint amilyennek látszik, akkor miért ez a foglalkozása? Miért? Mi hajtja? - Ml hajt? - Susan úgy érezte, hogy Quinn ezzel a kérdéssel a gyenge pontját érintette, és éppen célba talált vele. - Valószínűleg egy karrierista szörnyeteg vagyok. Ezért most sem tudok itt több időt elpazarolni. Jó éjszakát, és nagyon köszönöm ezt a nem éppen örvendetes estét. - Susan fel akart állni, de Quinn megragadta a könyökét. - Üljön le! - Ez úgy hangzott, mint egy parancs, és Susan maradt. - Maradjon itt, hogy csodálni tudjam a gyönyörű zöld szemeit. - Hirtelen az arca elé tette a kezét és színpadias lett. - ó, jaj, mi törtónt? Villámcsapás ért. Egészen megszédültem. Esdekelve kérem, maradjon! Ne tűnj el, szépséges leányzó. Osszd meg velem a pizzámat. Dolgozzunk együtt! Beszélgessünk! Kössünk békét, Jó? - Hogyan? - kérdezte Susan elképedve. - Maradjon! Egyen! Élvezzen!-Qulnn pártfogón kitárta a karját és odanyújtott egy tányér pizzát Susannak, amit a pincér éppen odahozott. - Fogadja el tőlem ezt a pizzát mint bókeajánlatot. Szerény ugyan, de a Jóakarat számít. Még nem is kérdeztem, hogy szeretl-e az olajbogyót? Kér? Utólag is rendelhetek. Akárhány mázsával. - Quinn, mit akar? Magát olyan nehéz megfogni, mint egy darab nedves szappant. Haza akarok menni. Nem akarok sem pizzát, sem olajbogyót, sem semmi mást magától. - Itt egyedülálló a pizza. - Kóstolja meg! Az olasz ételek jót tesznek magának. Tisztítják a vért. Én csak tudom, félig olasz vagyok. Anyai ágon. Maga szeretni fogja az anyámat. Alig várom, hogy bemutassam magát neki. Fogadok, hogy maga Is szeretni fogja. - Quinn! - Most vagy ón őrültem meg, vagy ő - gondolta Susan. - Egye meg a pizzáját! - Quinn megkóstolt egy darabot. - Látja, finom. Megpróbálok kedves lenni. Hiszen ezt akarta. Kérem, egyen velem! Milyen csillagkép alatt született? Mi a kedvenc színe? Szereti a kutyákat? - Quinn! - Susan teljesen tehetetlen volt. Qulnn átnyúlt az asztal felett és megpaskoita Susan kezét. - Szólítson csak Péternek. Vagy még inkább Peppinónak. A mamám hívott így mindig, amikor még kis bambino voltam. Csak a legkedvesebb barátaim szólíthatnak így. - Peppino? - ismételte Susan elképedve. - Mi törtónt magával? Fejsérülése volt, amiről nem tudok? Quinn szenvedélyesen megcsókolta Susan kezét, hogy aztán szorosan a maga kezében tartsa. - Maga sebesített meg engem. Valóban, fejsérülés. Mindent megtettem, ami a hatalmamban volt, hogy megszabaduljak magától. De hiába. Susan megpróbált kiszabadulni a szorításából. Quinn még egyszer kezet csókolt neki. - Legyünk barátok - ajánlotta behízelgően. - Ezt maga barátságnak tartja? - kérdezte Susan nyersen. - Maga nagyon magányos lehet. Tényleg nem fogja többé megakadályozni, hogy tudósítsak a Farkasokról? - Úgy van. Magának igazán világos fejecskéje van, ez tetszik nekem. Menjünk el valahová és fecsegjünk. Susan gyanakvó maradt. - Magának minden bizonnyal hátsó gondolatai vannak. - Hogy gondolhat Ilyet? Olyan kedves leszek magához, hogy egyetlen férfi sem tudja magát azután soha többé boldoggá tenni. Dorombolni fog a gyönyörűségtől. - Egy szavát se hiszem - válaszolta Susan röviden, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni Qulnn hűséges pillantását. - Bármennyire igyekszik, maga egyáltalán nem tud kedves lenni. - Akkor ne higgye. - Quinn még több parmezánt szórt a pizzájára. Ez a legjobb védekezés, ami még maradt. És a védekezési stratégiákhoz még értek valamicskét. Lehet, hogy elvesztek egy csatát, de a háborút én nyerem meg. Akar egy exkluzív interjút? - Nincs szükségem kitüntetett bánásmódra - válaszolta Susan higgadtan. - Viselkedjen velem ugyanúgy, mint a férfi munkatársaimmal. Quinn vett még egy falat pizzát. - Ez esetben nem kellene barátságosnak lennem. Arról vagyok híres, hogy durván társalgók a sajtó embereivel. Gyűlölöm ezt a gyengeelrhéjű tömeget. - Ez a maga baja - mondta Susan. - Azzal, hogy gyűlöli a sajtót, csak magának árt. Az összes többi edző együttműködik velünk. Miért nem teszi maga is? - Nincs semmi bajom a sajtó embereivel, ha becsületesen végzik a munkájukat. De a legtöbbjük olyan dolgokba üti bele az orrát, amihez semmi köze. A riporterek olyanok, mint a keselyűk. Keringenek körülötted és szerencsétlenségre várnak. Maga és a nagyrabecsült Channel 50e nem fogják ezt a hülye ügyet tóvéesemónnyó tenni. Nem engedem. Ha nem tudok megszabadulni magától, akkor a barátság marad a legrosszabb, amit elkövethetek maga ellen. Erre ugyanis egyetlen újságíró sem lesz kíváncsi. Susannak össze-vissza cikáztak a gondolatai, mintha egész este pezsgőt ivott volna. Végül mégis vett egy falat pizzát, abban a reményben, hogy ettől majd kitisztul a feje. - Ennek semmi értelme nincs - mondta védtelenül. - Hátha lesz értelme. Ha holnap visszajönnek a feministák, megcsókolom az otromba cipőiket. Százszorszépet tűzök a puskájuk csövébe. Elmesélem nekik, hogy Susan McKay vitán felül a kedvenc tudósítóm. Hogy Jobban szeretem, mint Rómeó az ő Júliáját. Ez majd kifogja a szelet a vitorlájukból. - Én nem akarok a maga Júliája lenni - válaszolta Susan ingerülten. - Túl késő. Eldöntöttem, hogy maga az ón Júliám. Hol töltjük a mézesheteket? Szeret vadászni és halászni? Elmehetnénk a hegyekbe. Úgy vélem, a hálózsákban valóságos robbanó keverék lennénk. - Na de, kérem - mondta Susan szemrehányóan -, maga megint személyeskedik. Egészen a régi. - Maga olyan édes, amikor haragszik. Megpróbál megőrjíteni - gondolta Susan. Felállt, fogta a kézitáskáját és remélte, hogy Quinn nem vette észre kezének remegését. Qulnn felemelkedett a helyéről. - Már menni akar? - Sajnálkozást színlelt. - Hiszen olyan keveset tudunk egymásról. Maga Inkább koránkelő vagy kósőnfekvő? Van második keresztneve is? Tud spagettit főzni? - Vége a Játszadozásnak, Qulnn - figyelmeztette Susan barátságtalanul, és megpróbált közömbös maradni azzal a ténnyel szemben, hogy Quinn most egészen közel állt előtte. - Az egész élet csak játék, kedvesem. És a szívünk benne az ütőkártya. De ha mégis menni akar, akkor persze elkísérem a kocsijáig. - A világért se fáradjon - utasította el Susan. Csak ne lenne olyan magas és izmos! Lenne Inkább kicsi, kopasz és borítanák el a szemölcsök úgy, mint egy varangyosbókát - kívánta Susan. - Ragaszkodom hozzá. Quinn belekarolt. Susan eltökélte, hogy nem is figyel rá. De az egy méter nyolcvankilenc centit és a Quinn kék szeméből Susanra vetett pillantásokat, amelyek rakétaként csapódtak belé, nehezen lehetett nem figyelembe venni. - Látja? - suttogta Qulnn. - Kedves vagyok. Meghívtam magát ebbe a kedves kis lokálba pizzát enni. Végül elkísérem magát az autójához, így egyetlen kívánsága sem marad teljesítetlen. - De, egy gyomorplrula - bosszantotta Susan. - Ugyanis megfeküdte a maga locsogása. Quinn erős szorítással húzta Susant Izmos testéhez. Megsimogatta a kezét. - Ugyan, ugyan. Csak semmi ellenségeskedés többé. Végül is barátok vagyunk, nem emlékszik? Kimentek. Hideg volt és a levegő még párásabb lett. Az utcai lámpák fénye színesen csillogó köröket rajzolt a nyirkos ködbe. - Szép autó - állapította meg Quinn, amikor megálltak Susan össze-vissza horpadt, rozsdamarta autója előtt. - Elengedné, kérem, a karomat?! Ki szeretném nyitni az ajtót - kérte Susan. - Még nem - ellenkezett Quinn, és a vállaira tette Susan kezét. - Megcsókoltam magát, és maga ezt szerette. Folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Susan hátán borzongás futott végig, aminek minden bizonnyal semmi köze nem volt a hideg téli levegőhöz. Quinn arcába nézett, és csípős választ akart adni, de Quinn arckifejezése visszatartotta. - Semmi esetre sem - nyögte még ki. - Ó, dehogynem. Susan szinte hipnotizáltan állva maradt, amikor Quinn fölóhajolt. A szájával elkezdte simogatni Susan ajkait. Bár érintése váratlanul lágy volt, Susan érezhette a férfi égető vágyát. Susan kinyitott a száját. A csók fanyar, férfias íze valami olyannak tűnt Susan számára, amire egész életében sóvárgott. Susan hálával fogadta Qulnn kezét a vállán, arcát a saját arcán, ajkainak keserű aromáját, meleg, izmos testének illatát és érintését, és azt kívánta, hogy bárcsak soha ne érne véget a csók. Quinn azonban egyik pillanatról a másikra elfordult. - Na tessék, hogy szereti. És ez csak az előjáték volt. Még többet is kínálhatok magának, megőrülne érte. Quinn kaján hanghordozása csapásként érte Susant. Most ón tettem saját magam nevetségessé - gondolta az önmegvetés hirtelen támadt érzésével. Hogy lehettem olyan balga, hogy megengedjem, hogy megcsókoljon. Azért, mert akartam - kellett haragosan elismernie. Amióta csak beléptem a lokálba, csak ezt akartam. Susan dühösen eltaszította magától Quinnt. Nehezen lélegezve becsukta a kocsi ajtaját. - Susan! - mondta Quinn. Jól hallottam? - gondolta Susan. Először szólított a keresztnevemen. Jóságos óg, remegni kezd a térdem. El innen, amilyen gyorsan csak lehet. 5. FEJEZET Harvey Milfordnak nem tetszett Quinn Susannak tett békeajánlata. De megerőltetett egy hűvös mosolyt, és ezt mondta: - Az idénynek még nincs vége. Még harcolunk a fiúval. Wally Walltham mórhetetlenül dühös volt Susanra, aki végül is élete nagy sztoriját rontotta el. Csak annyit beszélt vele, amennyi feltétlenül szükséges volt. Berta, aki mindig mindennek a napfényes oldalát látta, úgy vélte, hogy vannak bizonyos előnyei, ha Walltham nem szól hozzá. Quinn szédítő gyorsasággal váltotta valóra tervelt, és alig lehetett ráismerni. Rögtön a plzzórlabell találkozást követő napon bocsánatot kórt a sajtónál. Susan tudta, hogy Quinn nem gondolta komolyan, és pontosan azt fogja tenni, amire megesküdött: megsemmisítő, ámde színlelt barátságossággal üti ki őt a nyeregből. Susan számára az volt a legrosszabb, hogy állandóan Quinnre kellett gondolnia. Úgy érezte, hogy a férfi mágikusan vonzza magához. Nemcsak izmos, életerős teste, hanem személyisége, értelme, tiszteletlen humora, merészsége révén is. Vigyáznom kell magamra, tépelődött Susan. ő csak egy férfi. Méghozzá nem Is Igazán rokonszenves. Sőt, éppen az ellenkezője. De nem sikerült megvetnie őt, vagy legalább elűzni a gondolataiból. Susan hangulata egy kicsit jobb lett a hétvégi sportadásba való első bevetése után. Wallthamig bezárólag minden kollégája gratulált a teljesítményhez. Walltham egyetlen öröme az a néhány felháborodott telefonáló volt, akik nem tudtak elviselni nőt műsorvezetőként. A Farkasoknak este a St. Elmo ellen kellett játszaniuk, és Susan a mérkőzés előttre időpontot kapott Quinntől egy interjúra. Susan félt ettől, mert pontosan tudta, hogy Quinn megint közönséges lesz. Amikor Susan belépett Quinn irodájába, mindez hamarosan világossá vált előtte. Quinn a forgószékén ült, a lába keresztbe téve az asztal tetején. A karjait összekulcsolta a feje mögött. - Üdvözlöm, kedvesem- köszöntötte Susant. -- Hiányoltam magát, és magáról álmodtam. Maga pedig rólam? Hassledorf felállította a kameraállványt. Susan ellenállt a vágynak, hogy ráüvöltsön Quinnre. Tehát tovább akarja játszani ezt az idétlen színházat? Hiszen ez csodálatos - gondolta Susan, semmi sem megy jobban az idegeimre. - A kosárlabdáról és nem az álmairól akartam beszólni magával mondta Susan röviden. Amikor találkozott a tekintetük, Susannak az volt az érzése, hogy olyan lökés érte, amilyet rendszerint az áramütés okoz. - De kár! - Quinn mosolygott. Olyan volt, mint az a macska, amelyik éppen most falt fel egy papagályt. Susan ellenőrizte a mikrofonját. - Tetszik a blúza - mondta Quinn, és a tekintete célzatosan és elismerően siklott végig Susan testén. - Nappali megvilágításban szemlélve a szőke haja még jobban kiemeli zöld szemének csillogását. Szeretem a frizuráját. És kedves fülecskóje van. - Azért, hogy jobban halljam magát - válaszolta Susan talpraesetten. - Eddig megvolnánk. Az asztalon akarja hagyni a lábait? - Ott hagyjam? - kérdezte Quinn rendkívül barátságosan. - Azt teszem, amit maga akar. A maga óhaja számomra parancs. Hiszen maga a Júliám. - Felőlem akár fejen Is állhat, nekem édesmindegy, hogy a nézők mit gondolnak magáról. - Nekem Is. Csak a maga véleménye fontos nekem, angyalkám. Letegyem a lábaimat? - kérdezte álszenten. - Igen - sziszegte Susan. - Olyan átkozott, felfuvalkodott, beképzelt alaknak akarjuk mutatni a képernyőn, amilyen a valóságban. - Isten őrizz! A tévében semmi esetre sem szabad megmutatni a valóságot - gúnyolódott Quinn. Levette lábát az asztalról, hátradőlt és összekulcsolta a kezét a mellén. - így most már jobb? Susan megpróbált a helyzet ura maradni. Csak ne lenne olyan csodálatosan széles válla! Nem tudja begombolni a felső inggombját és szorosabbra húzni a nyakkendőjót? A nyitott gombok láthatóvá tették Quinn mellszőrzetót, amit Susan a legnagyobb mórtékben igyelemefterelőnek talált. - Kamera indul - mondta Hassledorfnak. Mihelyt a kamera zúgni kezdett, Quinn arckifejezése megváltozott, komoly és figyelmes lett. Szinte ünnepélyes őszinteség sugárzott belőle. Susan felvonultatta a nagyágyúkat, és kemény kórdóseket tett fel. A keresztkérdósek közben Quinn gúnyos mosolyára bukkant, de a férfi minden tekintetben nyugodtan és tényszerűen válaszolt. Szava pártfogóan, atyáskodóan csengett. Susan úgy érezte magát, mint egy hatodikos kislány, aki felsőbb osztályba járó Iskolatársával készít Interjút az Iskolai újság számára. - Köszönöm, edző! Kéz- és lábtöróst! - fejezte be Susan. Hassledorf kikapcsolta a kamerát. Quinn azonnal Susan mellett termett és belékarolt. Susan el akarta húzni a karját, de Quinn megragadta. - Le a kalappal, nyuszikám - gúnyolódott fentről. - Pompás kérdések. KI írta fel őket magának? Wally Walltham, Igaz? Ezért voltak olyan merészek. Ki segít magának a házi feladat megoldásában? Féltékeny vagyok rá. Susan egy második rohamot indított azért, hogy kiszabadítsa a karjait, de hiába. -Senki-válaszolta röviden. - Egyedül találom ki a kérdéseimet. Nem tetszik nekem az a hang, ahogy válaszol. Maga így képzeli a becsültes együttműködést? - Most meg mit csináltam rosszul? Valami rosszat mondtam? - Quinn megdöbbenést színlelt. Susannak végül is sikerült kiszabadulnia Quinn szorításából. - Nem arról van szó, amit mondott, hanem arról, ahogy mondta - Susan csípőre tette a kezét, és dühösen Quin szemébe nézett. - Ez a kárörvendő hang, ez a fennhéjázó pillantás! Úgy beszólt velem, mint egy kislánnyal. Es ne tegyen úgy, mintha flörtölne velem. - Bocsánat - Hassledorf köszörülte a torkát. - Túl késő van, Susan, és... - Én őszintén gondolom - folytatta Quinn, mintha Hassledorf levegő lenne. - A világ egyetlen törvénye sem tilthatja meg, hogy megmondjuk egy nőnek, ha vonzónak találjuk. Tehetek ón róla, hogy szaporábban ver a szívem? A maga szíve nem ver szaporábban? -- Nem - válaszolta Susan, miközben a szíve szaporábban vert. - Meghívhatom ma este vacsorára? - folytatta Quinn. - És holnap este? És holnapután és azután és azután? - Egész biztosan nem - válaszolta Susan. - Moziba Is mehetnénk. Ma és holnap és holnapután és azután és... - A változatosság kedvéért tudna talán komoly is lenni? Quinn a szívére tette a kezét. - Komoly vagyok - mondta.-Szeretem magát, nem emlékszik? Legszívesebben megcsókolnám a lábát. Sőt, minden lábaujját és a kezét Is. Ez elment vadászni... - Elég - szakította félbe Susan. - Nem tudom, hogy miért szeretem magát - idótlenkedett tovább Quinn, és beletúrt sötét hajába. - Szemmel láthatóan a gyönyör minden formája tabu a maga számára. - Ez az átkozott felfuvalkodottsága remélhetőleg egy napon bajba sodorja magát. Fogadok, hogy a St. Emo ma úgy legázolja, hogy leszáll a magas lóról. Megkezdi a völgymenetet, uram. - Nem - válaszolta Quinn és a fejét csóválta. A pillantása pimasz és szórakozott lett. - Köztünk, barátok közt legyen, de győzni fogunk. Ezeri az arcátlan bizakodáson Susan csak hangosan kacagott. - A St, Emo a legerősebb csapat a maga osztályában. Titokban a bajnoki cím várományosaként tartják számon. A maga helyében én nem lennék túlságosan felhőtlen. - Még beszélünk. Megmutatom magának, hogyan lesz az emberből bajnok. - önző fráter - sziszegte Susan, és az ajtó felé tartott. Hassledorf összeráncolta a homlokát, és elképedve követte Susant. Amikor a folyosón voltak, Hassledorf Susanhoz fordult. - Lehet, hogy hülyén hangzik, de azt hiszem, hogy tényleg szeret téged. Susan meglepetten nézett az öreg operatőrre. - Szeret? Mindenesetre szokatlan utat választott arra, hogy ezt kifejezze. - ő maga ugyanilyen szokatlan férfi. Ezt akár nagydobra Is verheted - gondolta Susan titokban. - Szemtelen piperkőc - mondta Hassledorfnak. - Megeszem a retlküíöm, ha megnyerik a meccset! Amikor ezen az estén elhangzott a meccs végét jelző sípszó, Hassledorf arca lángvörös volt, és levegő után kapkodott. - Hogy kóred a retikülöd? - kérdezte, és kimerülten vigyorgott. Nyersen? Vagy leveles tésztában? Susan elragadtatása csak lassan csillapodott. - Arzénnal töltve - mondta, és hitetlenkedve rázta a fejét. Még egyszer felpillantott a stadion eredményjelző táblájára. A Farkasok egyértelműen megverték a St. Elmóx négy ponttal. Már a mérkőzés elején kiharcolták magúknak ezt az előnyt, és végig tartották is. Félelmetes volt. Quinn előre látta a Jövőt? Susan a pályát nézte, a megkönnyebbült, verejtékező játékosokat, akik rendkívül boldogan omlottak egymás karjaiba, és veregették egymás vállát. Quinn elkapta Susan pillantását, és Jókedvűen üdvözölte. Nos kérem. .. - szemmel láthatóan ezt akarta mondani. Nem megmondtam? így kell ezt csinálni! Néhány perccel később az újságírók körülfogták Quinnt az öltöző előtt. Susan a háttérben maradt. Hassledorffal ellentótben hiányzott a bátorsága ahhoz, hogy előreverekedje magát. - Edző! - kiabálta az egyik riporter. - Mr. Qulnn! - Tudja tartani a csapat ezt a formát? - Lecserélte Hobie Grant-et. Fegyelmi problémákról van szó? - Uraim, ón szégyenkezem önök miatt - mondta Quinn. A szegény kis Miss McKay az utolsó sorban áll. így viselkednek önök a szebbik nemmel szemben? Tegyék szabaddá az utat, és engedjék ide! Hölgyeket előre, uraim! Quinn úgy tolta félre Dávid Freelyt a Channel 37-től, mint valami sakkfigurát, és magához Intette Susant. - Jöjjön Ide, kedvesem - mondta kegyesen és mosolygott. - Először a maga kérdéseit akarjuk hallani. Dávid Freely komor pillantást vetett Susanra. Susan nem mozdult egy tapodtat sem. Az, hogy Qulnn így előnyben részesíti őt, még népszerűtlenebbé teszi fórfikollégái körében. Minden ésszerű megfontolás ellenére Quinn mosolya, termete és sugárzó kék szeme felborította Susan szívverésének ütemét. Quinn szemtelenségón feldühödve a legszívesebben semmit sem kérdezett volna. De hát vógeznle kellett a munkáját. - Gratulálok! - Susan hangja remegett a dühtől. - Ez igazán meglepetés volt. De miért küldte Hoble Grant-et a kispadra? Ő a legjobb játékosa. - Hobie jó játékos. Néha azonban túlságosan elbízza magát, és egy kicsit le kell hűteni - válaszolta Quinn. - Miért kell lehűteni, ha pontokat tud szerezni - faggatózott Susan. A szurkolóknak nem tetszett, hogy levette őt a pályáról. - Egy kosárlabda-mérkőzés nem Hobie Grant műsor, ő a csapathoz tartozik, és nem egyedül van a pályán. Hobie meg én boldogulunk egymással, ezen ne törje a csinos kis fejecskéjét. Ez a megjegyzés megtette a maga hatását. Susan érezte a többi újságíró vidám tekintetét, és szorosabban kapaszkodott a mikrofonjába. - Nagyon remélem, hogy boldogulnak - mondta olyan nyugodtan, amennyire csak tudta. - Grant nélkülözhetetlen. A mai győzelmet neki köszönheti. Hogyan akarja az ellenőrzése alá vonni? - Megmondtam, hogy ez Hoble Grant és az ón ügyem. Ez nem tartozik a sajtóra. Ez személyes ügy. Csak az rendeltetett a nyilvánosságnak, ami a pályán történik. Ami az edzésen történik, az magánügy. Hobie Grant csak egy a Farkasok közül. Quinn váratlanul elfordította a tekintetét Susanról. Susan ki volt pipálva. Quinn hűvösen nézte a tömeget. - Van valakinek olyan kérdése, ami nem személyes? Susan dühös krákogása észrevétlen maradt. Jó oka volt arra, hogy Hobie Grant után érdeklődjön. A szurkolókat ez érdekelte. Egészen pontosan kérdezett, Quinn azonban kikerülte a választ. Susan rezzenéstelenül hallgatta a többi riporter kérdéseit. Tíz perc múltán Qulnn nekikészülődött, hogy feloszlassa a gyülekezetet. - Miss McKay - kiabálta Quinn a sajtó embereinek feje fölött. Susan számára kínos volt, hogy Quinn kiemelte őt a tömegből. - Nem akartam olyan morcos lenni, angyalkám. Meghívhatom egy italra? Susan felemelte a fejét, és megpróbált olyannak hatni, mintha a meghívás semmilyen benyomást nem tett volna rá. Dávid Freely rámeredt, és a többi újságíró távolságtartó, szinte tudományos érdeklődéssel várta a válaszát. - Köszönöm, nem Iszom - válaszolta Susan udvariasan. - Derék kislány -- mondta Qulnn szelíden, de fagyosan. - Remélem, mindig Ilyen édes marad, amilyen most. Susan megfordult és elment. Sértett öntudata olyan volt, mint egy elszakított nadrág, amin viharos szól fúj keresztül. Hassledorf megpróbált lépést tartani vele. - Uramisten, valahányszor ti ketten találkoztok, végig szikrát hánytok. Mindig arra gondolok, bárcsak azbesztruha lenne rajtam. - Szikrát hányunk? - kérdezte Susan elgondolkodva. Milford heges arca sugárzott a megelégedéstől. -- A maguk kettejük közt keletkező szikrák csaknem lángba borították a csarnokot. Kiváló, kiváló. Susan kényelmetlenül érezte magát a szókén. Milford ezzel szemben egyenesen ült a karosszékében, és könnyedón hintázott. - Mr. Milford - mondta Susan tétovázva -, nem akarok szikrát hányni, ón csak... Milford egy kézmozdulattal leintette. - KI kezdte a veszekedést? - kérdezte bársonyosan lágy hangon Quinn. Maga, Miss McKay és közötte nyilvánvaló a feszültség. Ez tetszik nekem. Méghozzá nagyon. - Nekem nem - mondta Susan olyan határozottan, amennyire csak tudta. - Nem szeretem ezeket a személyes ellenségeskedéseket. Quinn kiemel a kollégáim közül. Nevetségessé tesz a színlelt barátságosságával. Ez megalázó. - Én mégis azt mondom, hogy maga nem tehet a helyzetről. - Milford biztosan elégedett volt magával. - Nem szabad megalázottnak éreznie magát. Az emberek azért kapcsolják be a televíziót, mert látni akarják, hogy mi történik maguk között, összecsapás! Ez hoz nekünk nézőket! Susan éberen figyelte Milfordot. Quinn figyelmeztetése futott át az agyán, miszerint eladja Milfordnak a lelkét anélkül, hogy észrevenné. - Csak bátorság, kedvesem - susogta Milford, mihtha olvasni tudna Susan gondolataiban. - Ostoba lennék, ha nem húznék hasznot ebből a helyzetből. És maga is az lenne. Azt hiszem tudja, hogy Quinn ezért utálja a riporternőket, mert ügye volt Heléna Schafferrel. Egy ilyen nő után nem könnyen vigasztalódik meg a férfi. Most magát bünteti Heléna látványos sikeréért. Becsületesnek érzi ezt? Susan meglepetten nézett Milfordra. Heléna Schaffer említése minden alkalommal nyílként talált a szívébe. Milfordnak igaza van - gondolta. Péter Quinn okozta a gondot. Ez nem volt így becsületes. És az sem, hogy vele akarja kifizettetni azt a számlát, amivel Heléna Schaffer tartozott neki. - Biztos vagyok benne, hogy továbbra Is tudósítani akar a Farkasokról - sziszegte a Kobra. - Maga nem úgy néz ki, mint aki megfutamodik. Milford az elevenére tapintott. - Nem - mondta Susan -, nem tartozom azok közé. Milford Susanra nézett fénytelen, sárga szemével, és hintázott a szókében. - Pompás, pompás! Susannak Quinn szemének zavartalan kókségóre kellett gondolnia, és azt kérdezte magától, vajon miért volt Milford teljesen megalapozott érvelésében mégis valami félelmetes. Susannak délben nem volt étvágya. Berta úton volt, mert egy férfi nyomában járt, akinek volt egy pár szelíd hangyásza. Berta be akarta venni őt a műsorába, de a tulajdonossal nehéz dolga volt. ő ugyanis attól tartott, hogy az állatok megijednének, és a lámpaláz egész napra elvenné az étvágyukat. Susan egy kis kávéházba ment be a főtéren. Véletlenül összefutott Fred Carrutherrel, egy helyi rádióállomás sportfőnökével, aki meghívta az asztalához. Susan hálásan elfogadta a meghívást. Fred Carruther egyike volt azon kevés embereknek a szakmában, akik mindig barátságosak voltak. Arkansasban szinte intézmény volt. Sportigazgatói feladatköre mellett ő volt A Farkasok hangja, azaz ő közvetítette minden mérkőzésüket a rádióban. Olyan korú volt, mint Hassledorf, és mindketten egy törzsasztalhoz tartoztak. - Ahhoz képest jól néz ki - tréfálkozott Fred -, hogy nő létére az oroszlánok öltözőbarlangjába merészkedett. - Fred nevetett, ő volt a legsoványabb ember, akit Susan ismert. Susan újra és újra elcsodálkozott azon, hogy ebben a vézna testben olyan erőteljes, mély hang rejtőzött. Kár, hogy haragban van Quinnel. Kedves fickó. - Ez utóbbi felől sajnos kételyeim vannak. - Pedig tényleg az - ismételte meg Fred nyomatékkal. - Nem sok mindent tervez a sajtóval. De valami fontos a számára. Véleménye szerint semmi ok nincs arra, hogy. a fiatal játékosokról mint valami filmsztárokról tudósítsanak. - De mi van Hobie Grant-tel? - Hobie Grant tényleg a legjobb példa - válaszolta Fred. - A fiú nagyon Jó. Ha nem lennének fegyelmi problémái, nagyobb egyetemnél játszhatna. A legkevésbé lelkendező sajtótudósításokra van szüksége, mert ezektől csak beképzelt lesz. - Szégyellje magát, Fred - ugratta Susan. - Maga mégiscsak a sajtóhoz tartozik, magának a ml oldalunkon kellene állnia. - Azt teszem - mondta Fred nyugodtan. - Egy örökkévalóság óta vagyok már a szakmában, A sajtó fontos szerepet tölt be, de sajnos végzetes is lehet. - Úgy látszik, Quinn is ezt gondolja - jegyezte meg Susan. - Én csak azt szeretném, hogy ne éppen felém vagdalkozzon. Fred az asztal fölött Susan keze után nyúlt és megveregette: - Nem a maga hibája, hogy fiatal és csinos. Quinn többé nem hisz azoknak a fiatal, csinos nőknek, akiknek mikrofon van a kezében. - Tudom - sóhajtotta Susan. - Heléna Schaffer, ugye? - Pontosan. És aztán még az a tény, hogy a szenzációhajhász adók állandóan riporternőket állítottak rá. Ezeknek a nőknek többnyire fogalmuk sem volt a sportról. Úgyhogy nem tüdőm Quinn szemére vetni, hogy haragszik. És magának sem tudom a szemére hányni, hogy haragszik, Susan. Maga ugyanis ért valamit a sporthoz, figyeltem magát. Maga és Quinn kilátástalan helyzetben vannak, amiből egyikük sem kerülhet ki győztesen. Ez pedig kár. Mindketten percekig hallgattak. - Susan -- mondta Fred hirtelen. Szünetet tartott, mintha azon gondolkozna, mondja-e tovább. - Tessék? - Nem kellene mondanom, mégis megteszem. Vigyázzon Milfordra, rendben?! Susan nem tudta, hogy mit mondjon erre. - Maga túlságosan kedves ahhoz, hogy belekeveredjen Milford mesterkedóseibe. Qulnnek is ez a véleménye. Azt hiszem, hogy ezért fogja magát olyan keményen. Susan hálásan rámosolygott Fredre. - Köszönöm a jótanácsot, Fred. - Tényleg aggódom - biztosította Susant. - Én szeretem magát. Magában van valami különleges. - Ismét rövid szünetet tartott. - De nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy rossz hajó fedélzetén áll. - Ó, Fred - nyögte Susan. - Most ne adja elő nekem, hogy a nőknek nem szabad tudósítani a sportról. Hiszen maga eddig azon kevesek egyike volt, akik mindig az én pártomon álltak. Fred elgondolkodva nézte Susant. - Nem, nem, Susan. Nők dolgozhatnak sportterületen. Hiszen maga már ezt teszi. Megtörtént az áttörés Csakhogy nekem az az érzésem, hogy magának, Susan, egészen másfajta áttörés is sikerült volna. - Mit akar ezzel mondani? - Ó, csupán egy futó ötlet. Susannak a leghalványabb sejtése sem volt arról, hogy miről beszól Fred. - Tanácsot akar adni, hogy hogyan végezhetek Quinnel? - Igen, tudok egyet. Akkor Quinnek meg kell változtatnia a taktikáját magával szemben. Most látszólag a barátságosságával akarja magát lefegyverezni. - Mit tanácsol? - Egy nőt, aki nem szalad el, nem lehet üldözni. Susan csodálkozva nézett rá. Quinnt a saját fegyverével kell legyőznie? Eleget kell tennem a nevetséges meghívásainak - gondolta Susan. Ezt soha nem tudnám megtenni. Ehhez nincs idegzetem. - Ezt nem tudnám... nem tudom... soha életemben nem tudnám megtenni - mondta Susan akadozva. - És ha mégis megtenné? - kapaszkodott belé Fred. - Soha - mondta Susan állhatatosan. Fred azonban csak mosolygott. Úgy látszik, a McKay család a makacsság istennőjét imádta. Susan többször kívánt jóságosabb istent. Sőt, néha az a gondolata támadt, hogy csak örökbe fogadták. Qulnn az utóbbi héten lehetetlenül viselkedett. Valahányszor Susan a Farkasokról készített riporton dolgozott, az a szó, hogy feladni, megváltó varázsigekónt jelent meg előtte. De aztán mindig a családi életbölcsessógek jutottak érvényre. Az okosabb nem enged - szokta mindig mondani Susan apja. Ha bajnok akarsz lenni, állj be a következő menetbe! - hallotta az anyja hangját. Susan a szüleire és a testvéreire gondolt, de a leggyakrabban Geraldra. Ha rá gondolt, ez erőt adott neki ahhoz, hogy ne adja fel, hanem küzdjön tovább. Mégis tele volt kétségekkel. Tudatosult benne, hogy a televíziós szakma egyáltalán nem oly nagyon szereti őt. Minduntalan Fred Carruther intése villant át az agyán. Talán olyan állást kellene keresnie, ahol valahogy másként van dolga a sporttal. Igen, de ml legyen ez? Susan szerette a sportot, de a televíziós közvetítések olyan felszínesek és kapkodóak voltak. Talán a rádió megfelelő lenne, töprengett. Kommentátornak lenni, mint Fred Carruther. Természetesen a televíziónál is volt ilyen, de a rádióban sokkal nagyobb szerepe volt a kimondott szónak. Ismét Geraldra gondolt. Susan már egyszerűen nem tudta, hogy áll a jövője a televíziónál. Egyet mindenesetre holtbiztosán tudott: szerette nézni a Farkasok Játékát. Péter Quinn sikersorozatot célzott meg a csapatával. Susan ilyesmit korábban soha nem ólt át. A csapat sikere Dávidnak Góliát feletti győzelméhez hasonlított. Parlttyájának Jól célzott lövésével Dávid egyetlen parányi kővel földre terítette az erőfölényben lévő óriást. Az arkansasi emberek a Farkaslabda szóval gyarapíthatták szókincsüket. Susanon is reménytelenül kitört a farkaslabda-láz. Ennek az volt oka, hogy reménytelenül kezdett beleesni az új játék feltalálójába, egy bizonyos kékszemű, magas cowboyba, aki Bostonból érkezett, és Péter S. Qulnnek hívták. Milfordnak lett igaza. Susan és Quinn között továbbra is húztak a szikrák. Qulnn kiszámíthatatlanul viselkedett Susannal szemben. Hol fennhéjázó és gúnyos volt, hol rendkívül barátságos, hol meg szikrázott a mesterkélt kedvességtől. Máskor teljesen barátságtalan volt. Kétszer, miután Susant ismét Iszonyatosan feldühítette, óriási rózsacsokrot küldött az adóhoz. Mindkét alkalommal egy levélkét mellékelt hozzá néhány bocsánatkérő sorral. Ezek csak úgy csepegtek a színlelt megbánástól. Sőt, egyszer egy orchidea-ág érkezett. Egy másik alkalommal egy csomó szív alakú léggömböt lebegtettek be a szerkesztőségbe. Milford el volt ragadtatva. - El fogjuk kapni. Egyszer Quinn túl messze megy. Már csak egy kicsit kell türelemmel lennünk. A helyzet kezdett elviselhetetlen lenni. Bármennyire is szerette Susan Fayetteville-t, komolyan foglalkozott a gondolattal, hogy máshol keres állást. Egy kétségbeesett pillanatában megpályázott egyet Mr. Poteau rádióadóinak egyikénél, Connecticutban. Mr. Poteaunak több rádió- és televízióállomása volt. Susan nem számolt a siker lehetőségével, de ezután egy rövid ideig jobban érezte magát, és gyorsan elfelejtette a pályázatot. A Farkasoknak a Faradine Egyetem elleni Idegölő mérkőzése alatt Susan egyszercsak azon kapta magát, hogy mennyire Quinn hatása alá került. A játék legviharosabb másodperceiben történt. A nézőközönség tombolt, mint egy ezerfejű szörnyeteg. Susan elbűvölten nézett Quinnre, aki a mezőny szóléről vezényelte a párviadalt. Megint fel és alá futkosott az oldalvonalnál, mint valami vadmacska, és utasításokat kiabált be a játékosoknak. Susan hirtelen csak Pétert látta. Rájött, hogy szereti. Erre a szíve úgy kezdett táncolni, mint egy Cheerleaderlány. Jóleső melegség futott végig rajta. Quinn volt a legjobb edző azok közt, akiket ismert. Pedig sokat ismert. Susan tanácstalan volt. Mit tegyen? Ezeket az érzéseket nem engedhette meg magának. Nem volt szabad megengednie. Tiszteletet érzett egy olyan ember iránt, aki őt a maga részéről egyáltalán nem tisztelte. Nem - gondolta Susan. Ml soha nem jövünk össze. Erre még csak gondolnom sem szabad. Kár, hogy nincs esélyem arra, hogy megkapjam azt az állást Connecticutban. Nemcsak Quinn és Milford, hanem saját magam elől is meg akarok futamodni. Connecticut olyannak tűnt számára, mint egy biztos kikötő, ami elegendően messze van ahhoz, hogy lehűtse az érzelmeit. 6. FEJEZET - De hiszen tökéletesen végzed a munkádat - vigasztalta Berta Susant. A kávészünetben Berta szobájában találkoztak, ahol a szokásos zűrzavar uralkodott. Bertán az a szőrmesapkája volt, amelyről azt állította, hogy segíti a gondolkodásban. Éppen néhány bonyolult grafikán dolgozott. - Mindig példaszerűen hivatásos voltál. Más nő már rég lelőtte volna. - A Jelenlétében olyan szögletes vagyok. Úgy érzem magam a kamera előtt, mint valami kocka - panaszkodott Susan. Berta ünnepélyes pillantással nézett rá. - Ne haragudj, ha megkérdezem, de valamiképpen nem érdekel téged Quinn férfikónt? - Hogy Is érdekelne - lódított Susan. - Akkor ne hagyd, hogy közeledjen hozzád. Mostanában olyan boldogtalannak látszol. A munka miatt van? Vagy talán Milford? - Berta, néha egyszerűen az az érzésem, hogy nem itt a helyem a tévénél. Talán fel kéne cserélnem a rádióval. Mi a véleményed? - Rádió? - kérdezte Berta meglepetten. Mint a legtöbb tévés számára, a rádió neki Is csak szegény mostohagyerek volt a hírközlő eszközök családjában. - Hát igen, jó a hangod, de kitűnően Is nézel ki. KI látja ezt a rádióban? Ml nem tetszik a tévénél? - Én magam sem tudom pontosan. De mit Jelent önmagában egy csinos arc? Semmi köze a munka minőségéhez. A legszívesebben azt csinálnám, amit a nagyapámnak csináltam mindig: mérkőzéseket közvetíteni egyenesben a rádióban. Biztosan bolondnak tartasz. Berta rázta ugyan a fejét, de diplomatikus választ látszott keresni, és eközben szórakozottan simogatta szőrkucsmája farkát. - Még soha nem hallottam egyetlen nőről sem, aki ilyesmit csinálna. Sem a rádióban, sem máshol. Nem vagy bolond, de ... hát... Quinn kikészített, felőrölte az idegeidet. Valóban nem vonzódsz hozzá? Hassledorf azt mondja, a fiú odavan érted. Tudod, ha harminc évvel fiatalabb lennék, letenném előtte a fegyert. - Ugyan, Berta - legyintett Susan mintegy mellékesen, de azért mégis szíven ütötte ennek a tapasztalt nőnek a szava. - Ha meghívna - fantáziált Berta -, azt mondanám: vigyél, a tied vagyok! - Hülyeség! - Susan nevetett. - Ezt nem tennéd. - Dehogynem. Egyszerűen csak szórakozásból. Ezután ugyanis megfutamodna. Susan elragadtatva nézett Bertára. Tényleg megtenné - gondolta. Valószínűleg Milford nem a legmegfelelőbb embert állította rá Quinnre. Szükség esetén Berta simán Quinnre uszítana egy idomított strüccot. - Túl komolyan veszed a dolgot - mondta Berta. - Minden erődet a munkába fekteted. Keress barátot magadnak! Még fiatal vagy, élvezd az életet! - Azok a férfiak, akik meghívnak, nem különösebben érdekfeszítőek - védelmezte Susan megkeserített érzelmi életét. - Én azért ezt nem mondanám - kacsintott rá Berta. - Egyikük, akit ón meglehetősen érdekfeszítőnek tartanék, egyfolytában hiába hív meg téged. Susan bizonytalanul mosolygott. Soha nem tudta volna elfogadni ezeket a nem őszinte meghívásokat. Mégis azt kérdezte magától, vajon Bertának nincs-e igaza. Susan szülei havonta egyszer telefonáltak Kansasból. Az apja a konyhai készüléken beszólt, az anyja pedig a hálószobából. Ezek a hívások rendszerint nem is annyira beszélgetések, mint inkább fólrehallások és bátorító tanácsok keverékei voltak. - Bruno a múlt héten Arkansasban volt - ordította Susan apja a telefonba. Azt hitte, hogy a telefonnál lehetőleg üvölteni kell, hogy a vonal másik végén Is hallani lehessen. Susan bátyja, Bruno volt az egyetlen családtag, akiből nem lett edző. Sportfelszerelés-üzlete volt, és - igazi McKay-hez illően - ráadásul nagyon Jól ment neki. - Azt mondta, hogy gondjaid vannak valami edzővel. Quinn ... Péter Quinn. Ez nem ugyanaz a Quinn, aki a Bostonban játszott? Susan helyeselt. - Ne hagyd, hogy elbánjon veled! - kiabálta George McKay. - Bruno azt mondja, hogy az emberek azért nézik az adásotokat, mert Quinn megpróbál téged tönkretenni. Védekezz! - George, ne kiabálj annyira! Lehet, hogy a gyereknek gondjai vannak, de biztosan nem süket - kapcsolódott be Susan anyja. - Elbánok vele - mondta Susan. - Susan, kedvesem - folytatta az anyja -, biztos vagy benne, hogy jó neked ez a szakma? Hiszen nem vagy harcias természetű. - Mildred, gondolj csak arra, milyen csalódott lenne Gerald, ha Susan az első komolyabb problémánál feladná? - Ez igaz - ismerte el Mildred McKay. - Gerald mindig szárnyaló terveket agyalt ki a gyerekeknek. Susan, ha nem akarod feladni, akkor nem hagyhatod, hogy megijesszen ez a férfi. Téged mindig túlságosan könnyen meg lehetett ijeszteni. - Amilyen az adjon Isten, olyan legyen a fogadj isten - tanácsolta Susan apja. - Mit csinált tulajdonképpen? Susan megpróbálta elmagyarázni, hogy boldogul a helyzettel, de az apja egyre tovább vájkált, így végül is elmesélte Quinn taktikáját egészen a vele szemben színlelt vonzalomig. - Ha! - diadalmaskodott George. - Egyszerűen fordítsd ellene a maga fegyverét. Mindig mondtam, hogy a legjobb védekezés a támadás. - De George - tiltakozott Susan anyja. - Erre Susan sosem lesz képes. Mindig gyáva nyuszi volt. - Móghogy az élete hátralévő részét ijedten egy sötét lyukba bújva töltse? - szitkozódott Susan apja. E telefon után Susan le volt taglózva. Egyetlen egy szót sem mert szólni a rádiós terveiről. Ez éppen az apja malmára hajtaná a vizet. Nem megmondtam neked, George - mondaná az anyja. Szüleinek szemében Susan vesztes lenne, éppenséggel nem elég erős ahhoz, hogy a tévénél vagy valahol máshol valamire vigye. A kosárlabdaidény szerencsére a vége felé közeledett. Február vége volt, és a még hátralévő mérkőzések döntőek voltak. Connectlcuti pályázatáról Susan semmi többet nem hallott. Pillanatnyilag ez jó is volt így neki. Elhatározta, hogy többé nem futamodik meg a gondjai elől. Megesküdött rá, hogy követi a jóindulatú tanácsokat, és elfogadja Péter Quinn következő meghívását. A saját fegyverével fogja legyőzni. Susan a Benton Stadionban volt Hassledorffal, ahol Quinn irodájában vettek fel egy interjút. A beszélgetés még gyötrelmesebb volt, mint máskor. Hoble Grant, a szeszélyes védenc és Grant között a konfliktus nyiltan kiéleződött. Péter Quinn azonban hallgatott erről a témáról. Grant ragyogó játékos volt, de egyre kiszámíthatatlanabbá vált. A pályán szabadjára engedte a jókedvét, és a bohóc szerepében tetszelgett. A szurkolók szerették, mert Jó játékos volt, és volt egyénisége. Mivel Quinn állhatatosan hallgatott a Grant-ügyről, Susan feltételezte, hogy később Is különösen buta kijelentésekkel térne el a témától. Most azonban Jobban felkészült arra, hogy Quinn majd teszi neki a szépet. Quinn meglazította a nyakkendőjót, hátradőlt a szókén és a feje mögött összekulcsolta a karjait. Az első bókra Susan halványzöld pulóvere ösztökélte. - Zöldben szeretem a legjobban. - Szenvedélyt pendített volna meg a hangjában? - A szeme olyan, mint a nef rit. Meghívhatom vacsorára? És utána táncolni? Egészen romantikus táncra gondolok. A karjaimban tartom egészen pitymallatig. Csodálatos dolgokat suttogok a kedves kis fütecskójóbe. Susan feltekerte a mikrofon kábelét. Rápillantott Quinnre. - Rendben. Jöjjön értem hétre. Haasledorf mosolygott. Quinn elsápadt. - Hogyan? - kérdezte hitetlenkedve. -- Azt mondtam, hogy Jöjjön értem hétre - ismételte Susan. - Szeretek táncolni. - Hogyan? - kérdezte Quinn gyanakvóan. Susan megpróbált határozott, közömbös hangon válaszolni. - Nem azt mondja mindig, hogy nem a bolondját járatja velem, hogy az ostoba bókjait és meghívásait komolyan gondolja? Lehetőséget akarok adni magának. Hét órára értem Jöhet. Quinn nevetett. - Bestia. Komolyan gondolja? - Hát persze. - Susan szíve úgy kopogott, mint egy ősrégi autómobil nem sokkal a lerobbanás előtt. - Akkor... - Quinn beletúrt a hajába. - Ma nem tudok elmenni magával. Ma szállítanak nekem egy bikát... El kell halasztanunk. Na tessék - gondolta Susan. Bertának igaza volt. Máris visszavonulót fúj. Hassledorf néma megfigyelő maradt. - Nem kell elhalasztanunk - mondta Susan, és megelégedéssel állapította meg, hogy ezúttal kilendítette Qulnnt az egyensúlyából. - Ehetünk magánál Is. Csak ml ketten. Bensőséges kis vacsora. - Bensőséges kis vacsora. - Quinn gondolkodott. - Bensőséges. Hmm. Szinte elviselhetetlenül hosszú ideig bámulta Susant kék szemével. Az ördögbe is, lehet, hogy Berta mégis téved - gondolta Susan. Péter Quinn nem olyan férfinak néz ki, akit meghátrálásra lehet kényszeríteni. - Hát akkor rendben, szép kislány. A lehető legbensőségesebb lesz. De nem hiszem, hogy tényleg eljön. Maga blöfföl. Susan is mosolygott, és tette a szenvtelent. Túlságosan messze ment már ahhoz, hogy most visszavonuljon. - Nem blöffölök - mondta bársonyosan puha hangon. - Nem fél? - Nem - válaszolta felemelt fejjel. - Dehogynem, kedvesem. És Joggal. Én főzöm a világ legveszélyesebb lasagne-Ját. Mindenki tudja, milyen szerelemsóvárrá tesz a lasagne. Susan és Hassledorf elhagyták Quinn Irodáját, és néhány perccel később már az autóban ültek. Hassledorf nevetett. - El sem hiszem, Susan. Ezt fel kellett volna vennem. - Biztosan elbánsz vele? - Persze - válaszolta Susan élénken. - Az a kutya, amelyik ugat, nem harap - mondta, de titokban egyáltalán nem volt ebben olyan biztos. Amikor Susan ezen az estén megállt autójával Quinn háza előtt, olyan Ideges lett, mint egy kolibri. Péter Quinn a legelőn állt, és egy ló szőrét ápolta. Alighogy Susan kiszállt, a komikus öreg kutya, amelyiknek barna folt volt a szeme körül, felé futott, hogy barátságosan üdvözölje. -Szervusz, Mo - szólt Susan a kutyához, megsimogatta a fejét és megvakargatta a füle mögött. Azt remélte, hogy ettől majd rokonszenves lesz a kutya szemében. - Üdvözlöm - köszöntötte őt Péter, és a tarkójára tolta a cowboykalapját. - Éppen a kerítéseket ellenőriztem. És hogy ne szalasszam el magát, úgy döntöttem, hogy Doktor J- itt kint csutakolom le. Eljön velünk a pajtához? Susan nevetett. - Doktor ? Maga Dr. Július Irvingről, a csapat orvosáról nevezte el a lovát? - Bizony. Irving varázsló a pályán. Ez a ló pedig megérdemli a doktori címet a marhahajtásban, Susan Quinn mellett ment, amíg ő az istállóba vezette a lovat. Mo követte őket. - Maga farmon nőtt fel? - kérdezte Susan. - Azon. Az apám első ember volt a farmon. Egy kis tartományi iskolába jártam, és a főiskoláig azt sem tudtam, hogy mi a kosárlabda. Szerelem volt az első látásra. Hisz maga abban, hogy tétezik szerelem első látásra? őrület, de valóban Jól értett ezekhez a kínos kérdésekhez. - Nem, ha az illető egyénnek igényesebb személyisége van, mint egy kosárlabdának. - Susan remélte, hogy a hangja lehetőleg gondtalanul csengett. - Én Igen. Különben aligha lennék itt. Az apám rámenős ír férfi volt, akinek a gazdálkodás a vérében volt. Az anyám féltve óvott fiatal teremtés, frissen került ki egy kolostori iskolából. Tulajdonképpen apáca akart lenni. Az apám látta felszállni a tulsai buszra, és ő is felszállt. A következő megállóban már szerelmesek voltak egymásba. így megy ez. Én vagyok az élő bizonyítók. Susan elbizonytalanodva nézett rá. Maradj egészen nyugodt, mondta magának, amikor beléptek az istállóba. Quinn az Istállóba vezette Doktor J-t, és néhány villa szénát szórt a boxba. A lovak meleg, erős szaga töltötte meg a levegőt. Susan már gyermekkorában szerette ezt a szagot, még ha akkor mindig tüsszentőrohamot kapott Is tőle. Óvatosan megsimogatta a csődör pofáját, amely olyan tapintású volt, mint a bársony. Érezte, hogy Péter tekintete rászegeződik. - Szelídebb, mint amilyennek látszik. - Micsoda véletlen. Pontosan, mint ón. Tud lovagolni? - Quinn szakadatlanul Susant méregette. - Soha nem tanultam - ismerte el Susan. - Én akartam, de a szüleim nem engedték. Én nagyon... törékeny voltam gyermekkoromban. - Még mindig az. - Péter két szeme között mélyebb lett a ránc. A változatosság kedvóért most tényleg komolynak látszott. - Ó, nem - tiltakozott Susan. - Ma már teljesen rendben vagyok. - Rendben van, de még mindig nagyon érzékeny - mondta Quinn szigorúan. - Jöjjön - mondta aztán. - Tudja, ha vacsorázni jön hozzám, akkor két választása van: olasz étel vagy olasz étel. Ezért olyan kövér Mo. Túl sok spagettit eszik. A ravioli pedig a gyengéje. - Igazán ritka kutya - állapította meg Susan. -- Olyan komolynak látszik. Segít magának a marhahajtásban? - Mo? - Péter nevetett. - Mo semmiféle munkában nem segít, ő Inkább gondolkodó típus. Bostonban kaptam. Egyidőben sérült meg a lábunk. Neki is autóbalesete volt. örökre el akarták altatni, de én megmentettem, mert ez a filozofikus nyugalom sugárzott belőle. Remélem, hogy ez egy kicsit rajtam Is nyomot hagy. - Segít? - kérdezte Susan, és minden Józan megfontolás ellenére rámosolyodott Péterre. - A filozofikus nyugalom feltételezi, hogy az ember ellenőrzése alatt tartja a szenvedélyeit. En ezen fáradozom. Mire száz éves leszek, talán sikerül. De lehet, hogy akkorra sem. A házban Quinn lesegítette Susan kabátját, és a maga kalapját egy Jól irányzott dobással egy akasztóra továbbította. - Még mindig nem tudom pontosan, hogy miért van itt. De már a kezdet kezdetétől gondjaim voltak azzal, hogy világos képet alkossak magáról. És pontosan tudom, hogy hogyan találkoztam magával első alkalommal. Susan ránézett, és össze volt keverve. - Amikor az első bemutatkozó beszélgetésem volt a St. Thomasnál, bekapcsoltam a televízlót a szállodában. És ott volt maga a csodálatos zöld szemével és finom arcával. Remélhetőleg nem tudósít a sportról is, gondoltam. Rögtön tudtam, hogy nem tudnék magával együtt dolgozni. Bárki mással, csak magával nem. - Velem nem? - Susan mély lélegzetet vett. Quinn tekintete csaknem megbabonázta. Bármily különös, de Quinn hangja őszintén csengett. - Miért? - Mert okos ember nem követi el kétszer ugyanazt a hibát - válaszolta Quinn láthatólag megindultan. Kinyújtotta a kezét, és egy hajtincset simított ki Susan homlokából. Eközben egészen rövid ideig érintette Susan arcát. - Ha láthattam volna magát... - mondta Quinn lassan -, amint felszáll a tulsal buszra... ki tudja? De a tévéhíradóban pillantottam meg. Méghozzá a Chanel 50-nél, a legveszélyesebb adónál, amit Milford vezet. Kár, ugye? - Tényleg? - Susannak alig sikerült egyenletesen lélegeznie, még ha pontosan tudta Is, hogy Quinn ugratja őt, játszik vele, bármilyen komolynak látszik Is. Quinn lágyan végighúzta az ujját Susan szemöldökének ívén. Susan megpróbált harcolni a jóleső érzés ellen, ami végigfutott rajta. - Persze egy éjszakára elfelejthetjük, hogy ellenséges táborokhoz tartozunk. Edző és riporternő helyett lehetünk itt férfi és nő. Talán meggyőzöm magát arról, hogy nem megfelelő foglalkozást választott. Ml a véleménye? Csak egy éjszakára?! Susan megriadt. Hát persze, ez volt az, amit Quinn akart. Nem! Ez csak további győzelmet jelentene neki. ő diadalmaskodna. - Azt hiszem - mondta Susan, miközben védekezett az ellen, hogy belepusztuljon Quinn tekintetének igézetébe -, valami lasagne-ról beszólt. Mégse okozzunk több gondot magunknak, mint amennyi már úgyis van. Quinn tüstént visszahúzta a kezét. Fürkészőn nézett Susan szemébe, ami Ijedtebb volt, mint Susan. Aztán hátralépett egy lépést és cinikusan mosolygott. - Igaza van, valami lasagne-ról beszéltem. De figyelmeztettem a veszélyesen erotikus hatására is. - Ne féltsen - válaszolta Susan látszólag higgadtan. De úgy érezte magát, mint akit hajszál híján letaszítottak a lejtőn. Miért jött ide? Titkos, ostoba kívánsága volthogy egyszer mint nő és nem mint riporter legyen együtt Péterrel? Quinn nevetve belekarolt Susanba. - Jöjjön, maga zöldszemű. Menjünk a konyhába, hogy meg tudjam etetni. Egyetlen feltéjtelem van: nem lehet egyetlen hivatalos kérdés sem. Még ha ez azt is jelentené, hogy semmiről sem beszélgetünk. Quinn megcsókolta Susan orrahegyét. - Egyébként szerintem a szavakat mindig túlértékelik. Én inkább a tettek embere vagyok. - És újra megcsókolta Susant. Susan meglepődött azon, milyen fesztelenül társalgott Quinn és ő a gyertyafónyes vacsora alatt. Mosolyogva ismerte el, hogy Péter lasagne-ja valóban világklasszis volt, a galambbegysalátája és hirtelen sütött fokhagymás kenyere elég okot adott volna minden mesterszakácsnak ahhoz, hogy elfogja a sárga Irigység. Péter elmesélte, hogy hallgató korában az egyetemi koszttól meghasadt a szíve, a gyomra pedig kétsége volt esve. Ha neki nem Is, az étvágyának honvágya volt. Egészen addig, amíg az anyja egy napon nem küldött egy óriási elsősegély-csomagot otthonról. Ebben volt egy szakácskönyv kezdőknek, egy halom kézzel írt kartotókkártya titkos családi receptekkel, serpenyők, edények és egy üveg házilag eltett gomba. Ez a csomag mentette meg Péter életét. Péter mesélt a farmon töltött gyerekkoráról, egy tornádóról, ami egy forró, borús tavaszi napon hajszál híján az egész családot elragadta. Mesélt Diana nővéréről, aki már kislánykorában olyan magas és vékony volt, hogy azt hitte, soha nem fog férjet kapni. Most házasodott össze a tulsai bank elnökével, egy csodálatos emberrel, aki egy fejjel alacsonyabb nála. Péter visszaemlékezett Mlchael bátyjával átélt élményeire. Ebből a sátánfajzatból pap lett, aki Chicago megye egyik legkényesebb községében szolgált. Susan tele gátlásokkal beszélt a gyerekkoráról, mert az asztmája és az allergiája miatt nem tarthatott lépést sportoló családjával. Különösen sokat beszólt Geraldról. Elmesélte, milyen ijesztőnek és távolságtartónak látszott először, később milyen különös szövetség alakult ki közte és Susan között, és Susan segítségével hogyan láthatta mégis a sötétté változott világot Ismét. Tartózkodás nélkül beszéltek a múltjukról, de Péter hallgatott mindenről, aminek köze volt a Jelenhez. A St. Thomas, a Farkasok vagy Hoble Grant ügyét ügyesen kikerülte. Amikor Susan a fiatal fekete játékos után érdeklődött, Péter csak a fejét rázta, jellegzetes mosolyra húzta a száját és bort töltött Susannak. - Sajnálom, de nem tudom elfelejteni, hogy maga riporter. Nem beszélek Grant magánéletéről. Beszéljünk inkább magáról. Láthatólag nem érzi Jól magát a munkájában. Az a benyomásom, hogy maga csak azért választotta ezt a foglalkozást, hogy bebizonyítson valamit a családjának. Péter emberismerete zavarba hozta Susant. Ugyanúgy, mint szemének kutató pillantása. - Meg akarja nyerni a szeretetüket. Ha a családja nem úgy szereti magát, amilyen, az nem a maga baja. Nem igazíthatja az életét mások elvárásaihoz. Lehet, hogy maga más, mint a szülei és a testvérei, mégsem kevésbé értékes. Ha nem a tévénél lenne, mihez lenne kedve? Susan felemelte félig üres borospoharát, és a gyertyafénnyel szemben nézte a bor sötétvörös színét. Hirtelen ki akarta kerülni Quinn erős nézését. - Ez az egyetlen, amit tanultam - mondta nyugodtan. - A másik képességem, hogy papírfigurákat vágok ki, de a munkaerőpiacon gyenge Irántuk a kereslet. Péter mosolygott. - De ha kívánhatna valamit, mi lenne? Susan a csillogó fényvisszaverődéseket nézte a pohárban. Ha kimondaná a kívánságát, Péter kinevetné. - Szívesen közvetítenék mérkőzéseket élőben a rádióban - ismerte el Susan mégis. - Ahogy a nagyapámnak csináltam. Csodálatos dolognak tartom, hogy csak szavakkal elkópzeltessünk egy mérkőzést a hallgatókkal. De sehol nincs nő, aki ezt csinálná. - Rádióközvetítő. - Quinn hosszan gondolkodott, aztán fölhajtott egy korty bort. - Igaza van. Ezt nem csinálja nő. De nők nem sétálnak a férfiöltözőben sem, és ez magát éppoly kevéssé tartotta vissza. Tegyük fel tehát, hogy menne. Mi lenne akkor a végcélja? Egy tartományi adónál akar dolgozni? Zsíros szerződéssel a zsebében egy garzonházban akar élni New Yorkban? - Hogy Jut eszébe?- kérdezte Susan teljesen elképedve. - Itt akarok maradni. Tetszik itt nekem. Szeretem Fayettevllle-t, a sündlsznót és a Farkasokat. - A legtöbb tévés bukásnak tekintene egy rádiós állást. - Annak. Ezért nem Is beszélek róla. - Maga csupa ellentmondás. Susan számára kínos volt jelentéktelen, furcsa elképzeléseiről beszélnie. - Mi a maga célja? A Los Angeles Egyetemnél akar edző lenni? Vagy a nemzeti liga egyik csapatánál? Péter kihívóan nézett rá. - Itt akarok maradni, nekem tetszik itt. Ez kettőnknek sajnos kellemetlenséget Jelent, ugye? Ugyanazt a vadászterületet kerestük ki magunknak. Susan tiltakozott. - De hiszen maga tényleg jó edző. Nem azért mondom, hogy hízelegjek. A St. Thomas csak a kezdet lehet. Ha így folytatja, hamarosan jobbnál jobb ajánlatokat kap elsőosztályú csapatoktól. - Nem akarok jobb ajánlatot. A St. Thomas épp megfelelő nekem. Ezt teljes komolysággal mondta. - De miért nem? - kérdezte Susan. - Mert itt még Igazi kosárlabdát játszanak. A játékosok szenvedélyből vesznek részt a Játékban. Mint a régi időkben, mielőtt Jött a televízió. Mielőtt a nagy pénzek átvették az uralmat, és mindent elrontottak. - Miért lát mindig ellenséget a televízióban? - A legrosszabb a pénz és az a nyomás, amit a játékosokra gyakorol. - Péter hangja keserű volt. - Egészen fiatal egyetemisták milliókat keresnek egyetlen szezonban. A szurkolók ezt rossz néven veszik, és sok játékos sem tud ezzel mit kezdeni. Ez egészen az egyetemi ligáig megy lefelé. Ezeknek a gyerekeknek a többsége tizennyolc éves korára sztár anélkül, hogy megértené: a világ tele van cápákkal, amelyek őrá leselkednek. És ez nemcsak szomorú, hanem bűnös dolog is. Susannak helyeselnie kellett. Igaz volt, hogy a profi Játékosok és néha az egyetemi Játékosok is a semmiből váltak híressé, és gyorsan túl sokat kerestek. Túl sok pénz, túl sok nyomás, túl sok sajtózűr. Egyre több sportoló menekült a kábítószerbe vagy az alkoholba, ami rövid időre csalóka feloldódást szerzett nekik. - És a St. Thomas túlságosan kicsi ahhoz, hogy belekerüljön ebbe az ördögi körbe? - kérdezte Susan. Péter Ivott egy kortyot és bólintott. - Remélem. Bár a rádió teljes terjedelmükben közvetíti a mérkőzéseket, de a tévé csak részleteket közöl. Ezért játékosaink többsége soha nem lesz Ismert Arkansas határain túl. Hoble Grant-ot kivéve talán nem is vágnak bele a hlvatásosságba. Mindenesetre még nagyon sok mindenre meg kell tanítanom a fiúkat. De beszéljünk inkább valami másról! Tényleg szívesen táncol? - őrült szívesen - válaszolta Susan megdöbbenve. - Miért? - Hiszen ma délután táncolni hívtam magát. Akarja? - Itt? - A Javaslat Idegessé tette Susant. A testén végigfutó kis borzongás emlékeztette arra, milyen veszélyesen vonzó ez a férfi. - Igen, itt. Csak nem ijed meg az ötlettől? - Persze, hogy nem - mondta Susan udvariasan. Valójában majd eszét vesztette a felelemtől. Péter felállt, és feltett egy lemezt nagyon lassú zenével. Aztán Susanhoz ment és kinyújtotta a karját. Susan készségesen nyújtotta a kezét. Péter a gyéren megvilágított szobába vezette Susant, és Susan egy szót sem szólt, amikor Péter magához szorította. Ezt nem kellett volna tennem - gondolta Susan. Egészséges emberi értelme lázadozott az ellen, amire az érzései kényszerítettók. Péter közelében a szíve kismadárhoz hasonlított, amint rémülten csapkod a szárnyaival. Péter karjaiban egyszerre érezte magát bizonytalanul és biztonságban. Átadta magát a zene lassú ritmusának. Péter olyan közel vonta őt magához, hogy arcával szóles melléhez kellett simulnia. Érezte Quinn arcát a haján. Lassan mozogtak, nagyon lassan. Susan szerette Péter kicsit elnyújtott lópósrltmusát. - Fog velem beszólni valamikor a munkájáról, a csapatáról? - kérdezte Susan halkan. - Nem - mondta Péter anélkül, hogy elvette volna az arcát Susan hajáról. - Addig nem, amíg riporter lesz, ezt tudja jól. - Miért gyűlöli ennyire a riportereket? - Susan azt szerette volna, ha Heléna Schafferről mesélt volna neki. - Például mert mindig azt kérdezik, hogy miért gyűlöli olyan nagyon a riportereket?. Ne kérdezősködjön, Susan! Élvezzük azt, ami van. Tegyünk úgy, mintha soha nem lenne másképp. - Miért tekint minden kórdóst személyes fenyegetésnek? - Már megint egy kórdós. Még mindig nem értette meg, hogy vannak kérdések, amelyekre nem válaszolok? - Hogyhogy nem? - kérdezte Susan, és hozzásimult Péterhez. - Mert talán egy napon fegyverként használja fel ellenem a válaszaimat. Hiszen ez a foglalkozásához tartozik. - De ... ezt soha nem tenném. Péter nevetett. - Az olyan nők, mint maga, mindig ezt mondják. Péter lassan végigcsúsztatta a kezét Susan vállán, lefelé a hátán egészen a derekáig, és még szorosabban szorította magához. Gyengéden megcsókolta a fülét. Susan bőre összerándult. - Honnan tudhatnám, hogy nem csal tőrbe, ha valaki sok pénzt ígér ezért magának? - Hihet nekem. - Épp magának higgyek? Susan észrevette Péter hangjának keserű hangszínót. - Megmondtam, hogy okos ember nem követi el kétszer ugyanazt a hibát. Először szinte mindenem ráment. Becsületesnek tartom magát. De hogy meddig leszek becsületes ezen a pályán, az más lapra tartozik. - De ... - Susan tiltakozni akart.. - De - Péter belefojtotta.a szót. Kicsit engedett az ölelésén, hogy láthassa Susant. - De ez az ostoba vonzalom, amit gyakorol rám, ez az ártatlan pillantás a nagy, zöld szeméből. A kezdet kezdetétől. Ha maga valóban ártatlan, akkor miért van egyáltalán itt? Irgalom nélkül visz a kísértésbe, és úgy tesz, mintha nem is tudná. - Nem azért jöttem, hogy elcsábítsam magát... - Péter mégsem hagyta, hogy befejezze a mondatot. Susanhoz hajtotta a fejét. - Ilyen késő este ezt már nem tudom bevenni, kedvesem. Már elcsábítottál. - Azután találkoztak az ajkaik, és a szenvedély, amellyel Susan Péter csókjára válaszolt, őt magát Is megijesztette. Bátortalanul megpróbálta kiszabadítani magát, de Péter megragadta a csuklóját, és olyan közel vonta Susan testét a magáéhoz, hogy Susan szinte nem kapott levegőt. Péter ajkainak beszéde világos volt. Akarsz velem aludni, kérdezték ezek az ajkak. Igen, veled akarok aludni, válaszolta Susan anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna. Többé nem tudott tiltakozni, és nem Is akart. Péter szenvedélye mámorba ejtette. Olyan volt, mintha súlytalanul lebegne az űrben, és ennek a világnak minden törvénye elveszítette volna az érvényességét. Csak az érintés Számított. És a gyönyör. Furcsa erő látszott Péterből Susanra áramolni. Hogy ne veszítse el a talajt a lába alól, de szenvedélyének étvágyát Is lecsendesítse, Susan átfogta Péter nyakat. Tudta, hogy ml következik, de többé nem félt. A száját meztelennek és elhagyatottnak érezte, amikor Péter elvette ajkait az övéről. De Péter nem hagyta abba, hogy szítsa a tüzet, és a fájdalom helyére a vágy lépett. Péter Susan szemhéját, halántékát, nyakának lágy ivót csókolgatta. Péter Susan pulóvere alá csúsztatta a kezét, a hátát simogatta, aztán a két melle közti völgyet, amitől Susan csaknem az eszét vesztette. Aztán megragadta a leheletvékony selyeminget, ami alatt kirajzolódtak Susan izgalomtól kemény mellbimbói. Hirtelen ezüstös villanások jelentek meg az éjfekete világegyetemben Susan körül, ő sóváran szorult Péter testéhez, hogy megszüntessen minden akadályt, ami útjában állt egy távoli, ismeretlen világba utazáshoz. Aztán hirtelen mindennek vége szakadt. Susan hallotta, hogy Péter káromkodik. Félig kinyitotta a szemét, és szemplllálnak fátyolán át nézett rá. - öltözz fel - mondta nyersen. A mosolya egyaránt jelzett szorongást és vidámságot. - Azt hiszem, hogy azt, ami éppen most félbeszakított minket, a sors Intésének nevezik. Susan egy fékező autó zaját hallotta a ház előtti kavicsos úton. Péter lehajolt Susanhoz, és simára igazította a pulóverjót. - Gombolkozz be - parancsolta szigorúan -, úgy látszik a Jótündóred őrködik feletted. Vagy az enyém felettem. Később folytatjuk. Péter begombolta az Ingjót, és betűrte a nadrágjába. - Maradj itt! Én megnézem, ml van. Susan Péter után nézett, amíg ő becsukta maga mögött az ajtót. Úgy érezte, mintha durva, kényszerű puffanassal Ismét a jó öreg bolygóra pottyant volna vissza. Csak most vette észre, hogy félig meztelen volt. Gyorsan rendbeszedte ruháját, végigsimította a haját, és megpróbálta a légzését és reszkető testét Ismét fegyelmezni. Susan kocsiajtó csapódását hallotta, és lépéseket, amelyek a ház felé közeledtek. Amikor arra gondolt, ami az imént történt, elvörösödött. Még néhány pillanat, és ők ketten együtt... Kintről jövő izgatott hangzavar szakította félbe elmélkedését. Susan felIsmerte Péter mély basszushangját a feltehetőleg fiatalabb férfihangok között. - ... elegem van abból, hogy úgy dolgozzak, mint egy rabszolga, aztán a büntetőpadra küldjenek ... Büntetőpad! - kiabálta valaki. - Nem Jutott okosabb az eszembe, és azt gondoltam, hogy Idehozom - hallotta Susan valaki másnak a tanácstalan hangját. - Ivott? - kérdezte Péter szigorúan. - Nem, tényleg nem - válaszolta a második hang. - Nem ittam semmit - ordította megint az első hang. - Semmit sem csináltam. Csak edzettem, edzettem, edzettem. És aztán a büntetőpadra küld. Szuper kosarat dobtam, és maga lecserél. Úgy bánik velünk, mint az állatokkal, mint azállatokkal, a maga számára mi egyáltalán nem vagyunk emberek. Talán Istennek hiszi magát?! - Edző, nem mehetnénk be a házba? Valaki meghallhatja. Ml volt ez? kérdezte Susan önmagától. Most ismerte fel a dühöngő hangot, Hoble Grantó volt. Amilyen magányosan Péter háza állt, Susan Igazán nem tudta, ki hallhatná meg itt a kiabálást, de Péter és három fiatalember hirtelen a szobában termett. 7. FEJEZET Susan a legszívesebben láthatatlanná vált volna. Hobie Grant tombolt a dühtől. Olyan magas volt, mint Péter, mégis sokkal vékonyabb, és a testtartása egyértelműen elárulta, hogy ebben a pillanatban semmit nem tenne szívesebben, mint ütne. A másik két játékos Stanhope és Claridge volt. - Azért hoz le a pályáról, hogy ne vessek árnyékot a nagy Quinnre ordította Grant dühtől eltorzult arccal. - Elegem van magából. Semmi kedvem többé az egészhez. A helyzet megijesztette Susant. A fiú vádjai közönségesek voltak. Ha Quinn hagyja magát provokálni, akkor az nagy bajjal Jár. - Ülj le - parancsolta Quinn. Grant rámeredt, és ökölbe szorította a kezét. - Grant, az ördögbe Is, ülj már le! - Quinn erőteljes hangja végül mégis megfélemlítette Grantet. A fiatal játékos látszólag részvétlenül leült egy karosszékbe. Péter Grant mellé állt. - Ml törtónt, fiú? - Péter hangja hirtelen lágyabbá vált. - Úgy gondolod, hogy túl keményen foglak, igaz? - Péter a fiú vállára tette a kezét. Grant adta a süketet. - Igen... nem. - Hoble - mondta Péter, és keményen megragadta Grant vállát -, beszóld ki magad. Grant egyenesen előre meredt anélkül, hogy bármit is érzékelt volna. Susan úgy érezte, hogy őt még csak észre sem vette. De a másik kettő meglátta, és idegesen pillantgatott rá. Váratlan fordulat ment végbe Grantben. Úgy látszott, csak most tudatosult benne, hogy hol Is van. Az arcjátéka felváltva tükrözött tanácstalanságot, zavart és pánikot. A másodperc töredéke alatt Ismét olyan lett, mintha megmerevedett volna, aztán úgy látszott, hogy bizonyos nyugalom szállta meg Ismét. Kinyújtotta hosszú lábait, Péter arcába nézett és nevetett. - Na, edző, most mindannyiotokat ugyancsak beugrattalak. Azt hitte, hogy komolyan gondolom, igaz? - Valami mógsincs rendben veled - mondta Péter. - Minden rendben van. - Grant rázkódott a nevetéstől.- Kiordítottam magam. Csak szórakozásból. Semmi több, mint egy kis szeszély, hiszen ismer, mester. - Ez sokkal komolyabban hangzott, mint egy kis szeszély. Gyere, Grant. Ml váltotta ki belőled, mondd? Grant kedves mosolyra húzta a száját. - Tényleg semmi. Kitomboltam magam, és most Jobban vagyok. Engedjen minket haza! Stanhope és Claridge hagyták magukat becsapni, és pánikba estek. Csak kieresztettem a gőzt, ez minden. Péter nem hitt a békének, és a kezét továbbra is a fiatal játékos vállán tartotta. Fürkészőn nézett Stanhope-ra és Claridge-re. - Mikor és hol kezdte? Stanhope nyelt egyet. - Egyszerűen elkezdődött. Miután végeztünk a leckéinkkel, elmentünk pizzát enni. Egy csodabogár a szomszéd asztalnál elkezdett gyalázkodni, hogy Hoble a büntetőpadon ült. Akkor Hobie bedilizett. Péter összevonta a szemöldökét. - Fiúk, mondjátok meg az Igazat. Előtte nem vettetek be... - ... kábítószert? - egészítette ki Claridge. - Nem. Grant éppenséggel fölháborodottnak látszott. - Nem szedek kábítószert. Ezt soha nem követném el. Túl sok fickót Ismerek, aki Ilyesmivel tette tönkre magát. Ártatlan vagyok. Péter elgondolkodva nézte Hobie-t. - Hiszek neked. - Rövid pillantással adta Stanhope és Claridge értésére, hogy itt az ideje a távozásnak. - Gyerünk vissza a kollégiumba. Elkísérlek benneteket, a végére akarok Járni a dolognak. - Jól vagyok-tiltakozott Grant. - Fantasztikusan érzem magam. Amit mondtam, azt nem úgy gondoltam, és bocsánatot kérek érte. Maqa közel s távol valóban a legjobb edző, ezt mindannyian tudjuk. Csakhogy kemény Idény volt ez, és ón csak le akartam vezetni az Idegességemet. - Veletek Jövök - ragaszkodott hozzá Péter. - Menjetek az autóhoz, mindjárt Jövök ón Is. Péter becsukta mögöttük az ajtót és Susanhoz fordult. Susan felállt a pamlagról. A jelenet megrendítette. Szerette Hobie Grantet, és a most átéltek összekuszálták. Valami nyilvánvalóan nincs rendben a fiúval. És a dühkitörése alatt úgy tűnt, hogy szilárdan meg van győződve arról, hogy Péter neki halálos ellensége. Péter úgy nézett az ajtóból Susanra, mint egy idegenre, akiben nem bízik. - Az ördögbe - mondta, odament Susanhoz, és keményen megragadta a karját. A szorítása fájt. - Nem láttál semmit. Nem hallottál semmit. Megrázta a lányt. - Megértettél? Susan Ijedten nézett rá. - De mi történt hirtelen? - Megértettél? - Ismételte Péter nyersen, és még erősebben megszorította Susant. - Nem láttál semmit. És nem hallottál semmit. - De... - Semmi de. Nem láttál és nem hallottál semmit. A fiúval baj van, és én megtalálom, hogy mi. Kedves fickó, szeretem. A védelmem alatt áll. Világos? Susan bólintott. Zúgott a feje. - Remélem Is. Számomra ez pokolian komoly. Most el kell mennem. Gondolod, hogy haza tudsz menni? - Jól vagyok - válaszolta Susan elhaló hangon. Menj csak nyugodtan. Igazad van, Hoble-nak szüksége van rád. Péter elengedte Susant, és Idegesen beletúrt a hajába. - Nem kétséges! Pszichiáterhez kellett volna mennem ahelyett, hogy meghívjalak Ide. Egy riportert! Éppen ón, aki megesküdtem rá, hogy soha nem követem el kétszer ugyanazt a hibát. És ha csak egyetlen szót is elkotyogsz abból, ami ma Itt történt, saját kezűleg fogom kitekerni a csinos kis nyakacskádat. Sok olyan dolgot mondtam neked ma, amit nem gondoltam komolyan. De ezt a lehető legkomolyabban gondolom. Péter hirtelen megfordult, három hatalmas lépéssel a kijáratnál termett, és elment anélkül, hogy még egy szót szólt volna. Susannak fájt a feje, és ledőlt egy pamlagra. Minduntalan Péter kijelentése visszhangzott benne: Sok olyan dolgot mondtam neked ma, amit nem gondoltam komolyan. Egész éjszaka hánykolódott az ágyában, és gyűlölettel gondolt Péterre. Másnap reggel a szerkesztőségben mégis arra kényszerült, hogy megvédje, már amennyire a fáradtsága engedte. Helyet foglalt a tanácsteremben. Vele szemben ült Milford és az Ingerült Walltham. - Nem csinálom meg - mondta Susan. - Inkább felmondok. - Ezt a történetet a maga számára fedeztem fel - kiabálta Walltham. - Hiszen ez az ég ajándéka. Az ördögbe Is, van egy szemtanúm. Grant tegnap este teljesen részeg volt, és csaknem feldúlta a pizzóriát. A legkellemetlenebb szemrehányásokkal Illette Quinnt mindenki füle hallatára. Quinn eltiltotta a Játóktól. Ezek friss hírek, McKay, maga pedig itt ül, és azt meséli nekem, hogy nem akarja elvállalni. Ha vonakodik, gondoskodom róla, hogy soha többé ne dolgozzon a tévénél. Mindenek előtt van egy csinos kis botrányunk - mondta Milford önelégülten. - A szemtanújuk téved - vetette oda Susan Wallthamnak. Aztán Milfordhoz fordult. - És nincs semmiféle botrány. Otromba hazugság, hogy Grant részeg volt. - Ne ellenkezzen velem! - bömbölte Wallthan. - Ide hallgasson, McKay - folytatta halkabban. - Magát bíztuk meg azzal, hogy tudósítson a Farkasokról Eddig nem csinált mást, mint meresztgette a szép szemeit Quinnre. Most kézzel fogható újdonság hullik az ölünkbe. Ha Grantet az Idény hátralévő részében eltiltják a játóktól, a Farkasok feneketlen mélysógbe hanyatlanak. A csapatnak vége. Nincs több esélye. Ez érvényes a maga Quinn barátjára is. Egyáltalán ml van magával? Fél attól, hogy Quinn eltűnik, és nem tudja többé körülrajongani? - Mr. Walltham - mondta Susan -, Igazán nem vagyok erőszakos ember, de most a legszívesebben felpofoznám magát, és elhagynám a helyiséget. - Nem megy, mielőtt el nem mondja, hogy miért van meggyőződve az értesülés hamis voltáról. - Csak nyugodtan, Wally - csitította Milford. - Lehet, hogy Susan védelmébe akarja venni az edzőt. Fiatal és könnyen befolyásolható. Kedvesem, remélhetőleg maga Is látja, hogy most pontosan ott áll, ahol Quinn szerette volna: az ő oldalán. De magának, mint riporternek, ez egyáltalán nem lenne Jó. Grantből Jó sztorit tudunk csinálni. Ha Ivott, ha nem, súlyosan megvádolta Quinnt. Susan, maga nem képes átlátni a helyzet komolyságát, csak mert az érzelmei az útjában állnak. Milford fején találta a szöget. - Quinn iránt semmit nem érzek - válaszolta Susan, és azt kívánta, bárcsak igaz lenne. - De pontosan tudom, hogy Walltham forrása nem mond igazat. - No jó - mondta Milford szelíden. - Mit tud, és honnan tudja? Az ördögbe - gondolta Susan. Ha rneg akarja akadályozni, hogy az ügyet leadják a tévében, legalább egy részét el kell árulnia annak, amit látott. Péter meg fogja gyűlölni ezért, de ezen nem lehet változtatni. A hallgatás többet ártana neki, mint ha beszól. - Tudom, hogy Hoble Grant nem volt részeg, mert láttam - mondta Susan óvatosan. - Hol? - vájkált Milford. - Mikor? - A plzzóriabell közjáték után. Hogy hol, nem fontos. - Úgy gondolja, hogy Grant ivott? - kérdezte Milford. - Nem, nem gondolom - válaszolta Susan röviden. - Úgy véli, hogy maga ezt meg tudja ítélni? - Úgy gondolom. Ezen kívül Grant Is bizonygatta, hogy Józan. A barátai ezt megerősítették. - Megkérdezték, hogy ivott-e? - folytatta Milford a kifaggatást. - Igen. Tagadta, és ón elhittem neki. - Ugy, szóval tagadta. - Milford rázta keskeny fejét. - Hallotta azokat a szemrehányásokat, amiket a vendéglőben tett? Hogy Quinn rabszolganyúzó? Hogy Quinn ok nélkül tiltotta el a Játéktól? Susan hallgatott. - Jöjjön, Susan - fogta meg Milford. - Hallotta ezeket a dolgokat vagy nem? - Azt Is hallottam, amikor visszavonta a vádaskodásait. Nincs sztori a híradó számára. Hoble Grant alig tizenkilenc éves, és nagyon izgatott volt. Quinn boldogul vele.,Punktum. Nincs botrány. Nincs összeütközés. Semmi szükség arra, hogy erről tudósítsunk. Milford ritkán látható mosolyra húzta el vékony ajkait. -- Ha magának az ügy érzelmileg gondot okoz, akkor nem kell dolgoznia a sztorin. Megnézzük, hogy nem találunk-e valami mást magának, ami néhány órára eltereli a figyelmét. Fellapozta a jegyzetfüzetót. - Salemben ma délután kézimunka kiállítás van. Utazzon vidékre! Jussanak eszébe más dolgok! Mit szól hozzá? - Ez azt Jelenti, hogy elejti a történetet Granttel? - kérdezte Susan megkönnyebbülten. Ha a dolog nem kerül a tévébe, Péter talán mégis észreveszi, hogy ő nem az a kegyetlen tóvévámpír, aminek tartja. - Ez azt jelenti, hogynem bízzuk meg magát a történettel - válaszolta Milford megfoghatatlanul. - Egyébként köszönöm a Grantre vonatkozó értesülést. Meg nem erősített vagy hamis hírt mégsem akarhatunk sugározni. Susan megpróbált egy hálás mosolyt kierőszakolni, de az ajkai nem engedelmeskedtek. - Köszönöm, hogy hisz nekem - nyögte ki. Legalább Pétert nem árulta el. - Estére jöjjön vissza Saiemből, mert tudósítania kell a Farkasok mérkőzéséről - hallotta Milford metsző hangját. - És gondolkozzon el Qulnnről, Susan. Nőcsábász hírében áll. Egy hétköznapi nőnek talán el tudja csavarni a fejét, de nem egy riporternőnek. És magának mindene megvan ahhoz, hogy jó riporter legyen. - Nem veszem a védelmembe - Ismételte Susan még egyszer. - Az Igazságot mondtam magának, Mr. Milford. - Hiszen tudom. - Ahogy ezt Milford mondta, úgy hangzott, mint világos felszólítás a távozásra. Susan felállt, és gyengének érezte magát. Arra számított, hogy Walltham mérges lesz, ehelyett gyanúsan elégedettnek látszott. Walltham miatt nem fogom Izgatni magam - gondolta Susan. Csak egyszer legyek kint ebből a tanácsteremből. - Nos? - kérdezte Milford, miután Susan kint volt. - Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. - Walltham vigyorgott. - Most két szemtanúnk van, az egyik ráadásul a saját adónktól. Ez Miss McKay-nek egyáltalán nem fog tetszeni. Fel fog mondani. De nekem mindegy. Elegem van belőle és a naiv kisiskolás becsületességéből. - Senkivel sem akarja megosztani a helyét a rivdaldafónyben, igaz, Wally? - mondta Milford szárazon. - Csak az a baj, hogy Poteau bolondul a lányért. Tény, hogy Miss McKay-t többre tartja magánál, Wally. Walltham krétafehér lett. - Mr. Poteau? Az adó tulajdonosa? - Nyugalom, Wally. - Milford szemmel láthatóan élvezte, hogy Walltham pánikba esett. - Mr. Poteaunak gyengéi a csinos nők. Arra gondol, hogy valahol máshol alkalmazza őt. Én ezt a dolgot támogatni fogom. Poteau a markomban van. Susannak a saleml riporthoz egy másik operatőrről kellett gondoskodnia, mert Hassledorf nem volt szabad. Új kísérője egy hosszúhajú, fülbevalós fiatalember volt. Külső megjelenése összességében nem volt valami megnyerő. Hotboddy a neve, tájékoztatta Susant személyeskedő oldalpillantással. Susan annyira gondolataiba volt süllyedve, hogy csak félúton Salem felé kérdezte meg magától, miért küldte őt Milford ebbé a porfészekbe. Salem egy aprócska falu volt a világ végén. Eddig még egyetlen ember sem érdeklődött az ottani kézimunka kiállítás Iránt. Kimerülten és zavarodottan érkezett ezen az estén Susan a Benton Stadionba. Salem teljesen érdektelen volt, és Susan pontosan tudta, hogy ilyen unalmas riport soha nem kerül adásra. A mérkőzés már folyt, és a lárma fülsiketítő volt a stadionban. Susan kitűzte sajtóigazolványát, és nekiállt megkeresni Hassledorfot. Életében először nem volt igazán kedve a kosárlabdamórkőzéshez. Minden olyan volt, mint mindig. Az Izzadtságtól nedves játékosok felsorakoztak, amíg Claridge szabaddobáshoz készülődött. A stadion elektronikus eredményjelzőjén olvasható volt az állás: a Farkasok öt pontos hátrányban voltak. Susan azonban csak Pétert látta. Mozdulatlan arccal ült a kispadon. Mellette mogorva tekintettel Hoble Grant, aki a trikója fölött még a fekete-sárga pólóját is viselte. Claridge pontra váltotta a szabaddobást, és a játék folytatódott. Hassledorf - ezen az estén is kifulladva - felfedezte Susant. - A végén a kosárlabda lesz a halálom - panaszkodott, és a kézfejével letörölte az izzadságot a homlokáról. - Túl későn Jöttél, hol a csodában bujkáltál? - Salemben voltam egy kiállítás miatt. Milford utasítása - válaszolta Susan. - Itt hogy áll a dolog? Van még esélyük a Farkasoknak? - Talán. Quinn hagyja őket gyorsan és erőszakosan játszani. De a szurkolók elégedetlenek, mert Grantet akarják. Quinnt lehurrogták, amikor bejött a stadionba. - Lehurrogták? - Igen. A szurkolók hozzászoktak a győzelemhez. Nem tetszik nekik, hogy Grant nem játszhat. Susan a kispadra nézett. Hoble Grant halálosan szerencsétlennek látszott. A tribünön a nézőközönség szótbontott egy transzparenst, amelyen ferde betűkkel ez állt: GRANTET AKARJUK!. Mások óriási kartontáblát lobogtattak, amire ezt pingálták: MOST MEG VAGY ELÉGEDVE, GRANT? NŐJÖN BE A FEJED LÁGYA! - Ez egyáltalán nem tetszik - mondta Susan halkan. - Nekem sem - helyeselt Hassledorf. - Azt kívánom, hogy bárcsak ne lenne közünk hozzá. Ez a kijelentés Susan számára rejtély volt. - Nekünk? Mit akarsz ezzel? Hassledorf összeráncolta a homlokát. - Az adónak. Tudom, hogy te nem tehetsz róla. Nem is teszek szemrehányást neked azért, hogy Wallthamre hagytad ezt a piszkos munkát. A televíziózás pontosan a piszkos hírekből él. - Ml... ? - A tömeg hangos felkiáltása Susanba fojtotta a szót. Hassledorf káromkodott. - Ez a mérkőzés a sírba visz. A Farkasok egyik játékosa a magasba ugrott, dobott, de egy hajszálnyira elhibázta a kosarat. A nézők nagy hangerővel nyilvánították ki elégedetlenségüket, és haragos pillantásokat vetettek Péterre. Mit akart Hassledorf azzal, hogy az adónak köze van a szurkolók közti ellenséges hangulathoz, és hogy nem veszi tőle zokon, hogy Wallthamre hagyta a piszkos munkát? -- gondolta Susan. Kínzó találgatásai azonban félbeszakadtak, amikor a Farkasok Ismét labdához jutottak, és fergeteges, érzékeny leadójátókkal száguldottak végig a pályán. Felzárkóztak az ellenfélhez, és a játék megint nyitott volt. A szurkolók nem bírtak többé magukkal az izgalomtól és az ujjongástól. Úgy nézett ki, hogy a Farkasok Grant nélkül veszítenek. De nem ez törtónt. A Farkasok átvették a vezetést. Aztán Ismét visszaestek, de újra rá tudtak kapcsolni, és röviddel ezután Ismét pontokat szereztek. Kiegyenlítettek. A közönség hisztérikussá vált. Susan szíve hevesen dobogott. Valaki a szurkolók közül elájult, és a mentők szállították el a stadionból. A Farkasok ismét megszerezték a labdát, és saját kosaruk alatt összecsaptak az ellenféllel, aminek során Stanhope, a Farkasok támadó éke a földre került. Susan figyelmét azonban hirtelen elterelte valami. Valami történhetett a pálya szólón. Susan látta, amint Carruther összeroskadt a mikrofonja felett. Két férfi kiemelte a székéből, és simán a földre fektették. Mint egy álmot, úgy nézte Susan Carruther körül a csődületet és az odasiető mentőket. Röviddel ezután a rendezők félbeszakították a játékot. Stanhope ismét lábra állt, és bár bizonytalan volt, de nem volt semmi baja. Péter megveregette a vállát és a kispadra küldte. Aztán odarohant a sajtó asztalához, és a rádiótechnikusokkai és a rendezőkkel beszólt. Susan szíve vadul dobogott. Ml törtónt Fred Carrutherrel? Susan szerette ezt a férfit, mert mindig őszinte volt. Hirtelen Péter közeledett komoly arccal Susan felé. Durván megragadta a csuklóját. - Gyere, meglátjuk, hogy ez Is hazugság volt-e - mondta, és a sajtó asztalához ráncigálta Susant. Péter Jéghideg tekintete és kemény szorítása nem hagyták Susant világos gondolatra Jutni. - Mit csinálsz? - kérdezte, miközben Péter mögött botladozott. Péter belenyomta Currather székébe. - Folytasd - mondta. - Hiszen te vagy az a lány, aki lelkesedik azért, hogy inkább a rádióhoz menne. Nem emlékszel rá? Vagy a történet rólad és szegény vak nagyapádról éppen úgy hazugság volt, mint a bizonygatásaid, hogy megbízhatom benned? Benned megbízni! Már akkor meg kellett volna fojtanom téged, amikor először tartottad a szám elé a mikrofont, te boszorkány! Dühös pillantása félelemmel töltötte el Susant. - Miről beszólsz... - Kezdd el! - mondta Péter fogcsikorgatva. -- Azt állítottad, hogy tudod. Akkor csináld! Vagy hozd tudtára az egész világnak, hogy Susan McKay egy hazudozó. - Tegye fel a fejhallgatóját - súgta oda Susannak az egyik technikus. - Meg tudja csinálni? Érti a kózjeleinket? - Azt hiszem - mondta Susan kábultan. Annak idején az egyetemen felvett rádiótudósítással kapcsolatos kurzusokat. Feltette a fejhallgatót, és hallotta a hangtechnikus hangját. Nyelt egyet. A szája ki volt száradva, amikor a mikrofon fölé hajolva arra várt, hogy adásba kapcsolják. A bíró Jelzett, hogy folytassák a játékot. Olyan ez, mintha Geraldnak beszélnék, próbálta Susan megnyugtatni saját magát. Egyszerűen úgy teszek, mintha Gerald ülne mellettem. Jeleztek neki, és ő beszélni kezdett. - A mikrofonnál Susan McKay, ón veszem át Fred Carruther helyett... a Farkasoknál a labda. Clarldge átadja Jeffersonnak ... A mérkőzés hátralévő részét Susan úgy élte végig, mint egy álmot. Az az Illúzió, hogy Gerald áll mellette, megkönnyítette a munkát, mégis a legjobb formáját kellett adnia ahhoz, hogy szavakkal követni tudja a gyors játékot és a sok fergeteges adogatást. Amikor a kétperces hosszabbítás után felhangzott a mérkőzés végét jelző sípszó, a Farkasok mindössze egyetlen ponttal vezettek. Susan annyira kimerült, mintha egy csorda vadlóra vadászott volna. Teljesen kimerülten és mészfehór arccal hanyatlott hátra a szókében. Megcsinálta. Hogy jól csinálta-e, nem tudta. Mintha ködf átyolon keresztül érzékelné az ujjongó játékosokat. Pétert nézte, aki az egyik kezét Hobie Grant vállára tette, és hallgatva Susan felé nézett. Grant a padon ült, és a kezébe temette az arcát. A hangtechnikus, egy középkorú szakállas férfi, kihúzta Susant Carruther székéből, és olyan szorosan megölelte, hogy alig kapott levegőt. - Csodálatos voltál, kislány! - vigyorgott. - Egyszerűen fantasztikus! őszintén szólva borúlátó voltam, amikor meghallottam, hogy egy nő fog beugrani. De olyan voltál, mint egy bomba. Természeti csoda, az ég ajándéka! - Hogy van Fred Carruther? - kérdezte Susan. Csak most vette észre, hogy a térde úgy remegett, hogy alig tudott állni. - Jól - mondta a szakállas. - Kisebb szívroham. De az állapota kielégítő. Az egész idény alatt azt károgta, hogy túl öreg ő már ennyi Izgalomhoz. Susan még több kórdóst akart feltenni, de körülvették az emberek, akik a kezét rázták, a vállát veregették, és közbeszóltak. Hassledorfnak végül sikerült kiszabadítania őt. - Gyere - sürgette, és kihúzta a tömegből -, te a Channel 50-nek dolgozol, elfelejtetted? Susan kimerülten rámosolygott. - Tényleg Jó voltam? - Zseniális voltál! De a Quinnel készítendő interjúnak nem örülök - válaszolta Hassledorf. - Miért? - Susan most nyugodtabb volt, de még mindig úgy érezte magát, mint egy álomban. - Emiatt a történet miatt. - Hassledorf láthatóan feltételezte, hogy Susan tisztában van a dologgal. - Miféle történet miatt? Hassledorf elgondolkodva nézett fiatal kolléganőjére. - A ma esti adás a mérkőzés előtt. Miért kérdezed így? Hiszen te voltál az egyik szemtanú, Istenem! - Hassledorf, én tényleg nem tudom, hogy miről beszólsz. - Rettenetes gondolata támadt. - Susan - mondta Hassledorf türelmesen -, Walltham idézett téged. Te voltál a két szemtanú egyike a Grant-fóle történetben. Ezért szakadtak kót pártra a szurkolók. Az egyik Quinnt gyűlöli, a másik Grantet. Ne mondd, hogy fogalmad sem volt róla ... - De hisz Milford megígérte, hogy semmit sem ad le. Mit mondott Walltham? Hassledorf számára láthatóan kínos volt a helyzet, és nem szívesen beszólt tovább. - Nos, volt egy tanúja, aki jelen volt a pizzóriában Grant dühkitörósekor. Aztán következett néhány felvétel rólad, amint mikrofonnal a kezedben állsz a Benton Stadion előtt. És Walltham ehhez elmesélte, hogy te vagy az eset másik szemtanúja. Hogy te hallottad, amint Grant rabszolgahajcsárnak titulálta Quinnt. Susan siralmasan érezte magát. - És még mit? - Sejtette, hogy ez még nem minden. - Walltham azt mondta, hogy hallottad, amint Grant letagadta, hogy kábítószert vagy alkoholt fogyasztott volna. - Ó, nem! - Susan legszívesebben a stadion közepén térdre rogyott volna. Walltham bárkinek ki tudja forgatni a szavait, ha akarja - gondolta. El tudta képzelni az egészet az ő változatában. Valószínűleg azt mondta, hogy Grant egy dühkltörósóben azzal vádolta Quinnt, hogy nem tisztességes módon bánik vele, és elvitatta azokat a cáfolhatatlan és megbízható tanúvallomásokat, amelyek azt állították, hogy Grant alkoholos befolyásoltság alatt állt. Walltham mestere volt annak, hogy féligazságokkal és tények mellőzésével szótrombolja az emberek Jó hírnevét. Susan belekapaszkodott a korlátba. - Azt is elmondta Walltham, hogy Grant visszavonta a Quinnel szembeni vádjait? Hogy bocsánatot kórt? És hogy Quinnek az a véleménye, hogy Grant nem kábítószerezett? - Nem. Csak azt mondta, hogy te hallottad Grant szemrehányásait, miszerint Quinn túl keményen fogja a fiúkat, és valami személyes ügy van közöttük. És valaki határozottan állította Wallthamnek, hogy Grant mégiscsak részeg volt. Susan körül hirtelen forogni kezdett a stadion. Ezért nézett rá Péter olyan gyűlölettel. Mindent, amit azért mondott el, hogy megvédje őt, Walltham a legközönségesebb módon felhasználta Péter és Grant ellen, hogy szenzációs sztorit koholjon belőle a híradónak. - Hassledorf - mondta Susan remegő hangon -, képtelen vagyok elmenni erre az Interjúra. Hogy kerüljek ezek után Quinn szeme elé. - Gyere, hazaviszlek. Menjünk Innen - mondta Hassledorf. A parkolóban valaki várt rájuk. Hobie Grant volt, aki időközben már átöltözött. - Csak meg akarom köszönni, hölgyem. Kizárólag hazugságot mesélt rólam. Mindent kiforgatott. Összeütközésem volt Qulnnel, de becsülöm őt, és ezt maga tudta. Hiszen hallotta, hogy bocsánatot kértem tőle. És azzal ellentótben, ahogy feltüntette, nem szedek kábítószert és nem iszom. Quinnt és engem mint két szörnyeteget állított be. Még egyszer köszönöm. Aztán megfordult és eltűnt a sötétben. - Szállj be - parancsolta Hassledorf, és kinyitotta Susannak a kocsiajtót. Susan egész úton sírt. - Ne sírj, kicsi - próbálta megnyugtatni Hassledorf. - Nem a te hibád. 8. FEJEZET Hazaérve Susan a legrégibb pizsamáját vette fel, bebújt a takaró alá, és vigaszt keresőn ölelte át a párnáját. Soha nem lett volna szabad Péter házába lépnem - gondolta. Nem lett volna szabad a karjaiba zárnia. Most azt kell gondolnia, hogy azok közé a nők közé tartozom, akik semmitől sem riadnak vissza. Soha nem lett volna szabad elmesélnem Milfordnak, hogy láttam Hobie Grantet, még ha a legjobb szándékkal tettem is. Milford visszaélt a bizalmammal, és hagyta, hogy Walltham a hazugság hálójába szője bele a szavaimat, hogy tönkretegye Pétert és Grantet. Hobie-nek miattam most még nagyobb baja van. De mindenek előtt - gondolta Susan és még szorosabban átölelte a párnáját - nem lett volna szabad beleszeretnem Péter Quinnbe. Mindenesetre van valami, amivel helyreállíthatom megsértett önérzetemet, legalábbis valamennyire. Holnap elmegyek Milfordhoz és felmondok - határozta el Susan -, még ha világos volt Is, hogy ez a tiszteletre méltó cselekedet nem tudja őt eltartani. Amikor Susan szótdúlt ágyában végre mégis könnyű félálomba merült, hirtelen azt hitte, hogy kopogtatást hallott a bejárati ajtón. A kopogás hangos volt és könyörtelen, és Susan félt megbizonyosodni arról, hogy ki is az. Felkelt, felkattintotta az ójjelilámpát és belebújt az ősrégi, szürke fürdőköpenyébe, amit Bruno bátyja mindig patkánybőr-nek nevezett. Átbotorkált a szobán, és felkapcsolta a lámpát a bejárati ajtó felett, aztán klkukucsált a függönyön keresztül, és a feltevése igazolódott, amikor Péter Quinnt látta odakint állni. Susan fáradtan odament az ajtóhoz és kinyitotta. - Tudom, hogy mit gondolsz - kezdte azonnal. - Tudom, hogy milyennek látszik előtted minden, de ón... Péter hívás nélkül is belépett a házba. - ... nem vesztegetted az idődet - fejezte be Susan a mondatát. A gyér megvilágításban felfedezte a ráncokat Péter homlokán és haragosan megfeszített száját. - Mihelyt kiszimatoltad a vitát, felébredt benned a riporter. Előszeretettel használod ki más emberek baját a magad előnyére? Vámpír vagy, aki megmámorosodik embertársai vérétől. - De én nem akartam... Péter felnevetett. - Először nem akartam, hogy tudósíts a Farkasokról Ezt ügyesen felhasználtad arra, hogy reklámot csinálj magadnak és sajtóbotrányt rendezz. Megkértelek, hogy a tegnap esti eseményeket tartsd meg magadnak, ehelyett ártalmas és felelőtlen sztorit csináltál belőle a híradónak. És amikor szegény Carruther összeesett, azt is kihasználhattad a magad javára. Hogy harcoltad ki? Megmérgezted a kávéját? Ez az utóbbi vád olyan közönséges volt, hogy Susannak védekeznie kellett. - De hiszen te voltál az, aki Carruther helyére ráncigált és a szókébe nyomtál. Hazudozónak neveztél, erre talán csak emlékszel. - Hallottam, hogy jó voltál. Alábecsültelek. Ennek ellenére gátlástalan hazudozó vagy. Egy jó sztori érdekében holttesteken is átgázolsz. Még ha az egy olyan jó fiúé Is, mint Hobie Grant. Elégedett vagy? Susan megpróbálta elfordítani az arcát, de nem sikerült. Háttal a falnak támaszkodott, Péter a feje mellett nekiszorította a kezeit a falnak. - Nem vagyok elégedett - kiabálta Susan. - Éppen olyan mérges vágyok, mint te. A sztorit nem én csináltam. Nem mondták meg nekem az Igazat. Péter a fejét csóválta. - Nem vádollak amiatt, hogy Walltham elvégezte helyetted a piszkos munkát - mondta cinikusan. - És azért sem vádollak, hogy a mérkőzés után nem voltál ott a sajtókonferencián. Meglep, hogy egyedül talállak itt. Vagy elrejtettél egy futballedzőt a hálószobádban? Vagy talán egy játékost? Más-más műszakban csábítasz el bennünket? Susan felemelte a kezét és eltolta vele Qulnnót. - Hogy merészeled... Péter megragadta a vállánál fogva. - Nem, McKay, te hogy merészeled. Meddig mentél volna el tegnap este azért, hogy nyögdócselósekkel és csókokkal csalárd módon megszerezd a bizalmamat? A legvégsőkig? Ebben nem kételkedem. De erre nem volt szükség, szerencséd volt. Teljes árat kellett volna kórnem a kitűnő információkórt. Heléna annak Idején az utolsó fillérig fizetett. Te olcsóbban megúsztad. Ez mégiscsak igazságtalan, ha azt a kárt nézzük, amit okoztál. - Hogy érted ezt? - kérdezte Susan akadozva. Péter lehajolt hozzá egészen addig, amíg a szeme Susanóval egy magasságba került. - Tegnap le akartál feküdni velem, még mielőtt híreket kaphattál volna. Miért nem ma, miután olyan nagyvonalúan kiszolgáltalak? Vagy ón vagyök diktátor vagy Grant iszákos. Vagy mind a kettő. Nem akarod most megfizetni az okozott kárt? Péter Susan ajkaira szorította az övéit. Susant megrémítette, hogy a csók szinte csábítóan gyengéd volt. A hazug gyengédség és a megjátszott vágy súlyosabb büntetés volt, mintha Quinn brutálisan nekiesett volna. Susan fájdalmat és megalázottságot érzett, de hiányzott az ereje az ellenálláshoz. Es be kellett látnia, hogy így is akarta. Péter becsúsztatta a kezeit a fürdőköpeny alá, és Susan a pizsamafelsőrószen keresztül érezte érintésének forróságát. Erős karjait Susan köré fonta, és szorosan magához szorította. Susan nem tanúsított ellenállást. - Péter - suttogta kétségbeesetten a férfi ajkaira - kérlek ... Azok közül, amit Péter Susannal tehetett volna, ez volt a legkegyetlenebb. Sürgető csókolgatásai azt az égető bizonyosságot eredményezték, hogy Susan kívánta őt. Péter csókja követelőzőbb lett, és elhallgattatta Susant. A szerető vad, mégis gyengéd sóvárgásával érintette őt, nem pedig a bosszúálló brutalitásával. Susan mellét simogatta. Nem erőszakkal szállt szembe vele, hanem gyakorlott ravaszsággal elcsábította. Ez jobban megszégyenítette Susant, mintha dühödt durvasággal tenné. - Péter - nyögte Susan. A gyengédség kínjai alig voltak elviselhetők. Péter nyaka köré fonta karjait, mert azt akarta, hogy Péter igazi odaadással csókolja meg őt, ne ezzel a színlelt szenvedéllyel. Azt akarta, hogy Péter megértse, mit érez Iránta. Hogy soha nem állt szándókában elárulni őt, és soha nem akarta bántani. - Péter, kórlek... Péter felemelte a fejét és vigyorgott. - Le akarsz feküdni velem? A legcsekélyebb szeméremérzet sincs benned. De ón azi mondom: köszönöm, nem. Nem akarlak. Az ég bocsássa meg nekem, hogy ez valaha másképp volt. A hirtelen mozdulat, amellyel abbahagyta az ölelését, megdermesztette Susant. Üresnek, védtelennek és hidegnek érezte magát. Megigazította a fürdőköpenyót, mintha a kopott szövet valamiféle biztonságot kölcsönözhetne neki. Péter megsimította a köpeny gallérjának szólét. - Nem túl elegáns. De biztos vagyok benne, hogy hamarosan jobbat Is megengedhetsz magadnak. Heléna még tovább is ment. Három férfi és egy védtelen nő szárad a lelkén. Egy fiatal kosárlabda játékos kezdetnek nem is olyan rossz. Jó éjszakát, McKay. Menj aludni, hogy holnapra szép legyél! Kár, hogy ettől még nem lesz szebb a jellemed. Péter sarkon fordult, kiment az ajtón és az autójához futott. Susan könnyeinek sós fátyolán keresztül nézett utána. Aztán mezítláb a bejárat hoz rohant. Olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy a körmei apró késekként vágtak puha tenyerébe. - Én nem tudtam, hogy a Channel 50 leadja a történetet - kiabálta remegő hangon. - Én csak Milforddal beszéltem azért, hogy ettől visszatartsam ... Péter kinyitotta a kocsi ajtaját, de még egyszer visszafordult és cinikusan legyintett. - Kösz, Éva! Az almából elég volt egy harapás. A többit add vissza a kígyónak. Beszállt a kocsijába, becsapta az ajtót és elment. Amikor Susan másnap reggel Milford íróasztala előtt állt, egyszerű kék szoknyát és fehér pólóinget viselt. - Tessék - mondta Milford. - Felmondok - szólt Susan, és megpróbált rogyadozó térdei ellenére határozottnak hatni. Néhány szót már kellően előkészített ahhoz, hogy Milford értésére adja, milyen kevésre tartja őt és mennyire gyűlöli a hírmanipulációit. Milford egyáltalán nem lepődött meg. - Hát persze, hogy felmond Susan. Hiányolni fogjuk magát. Quinn megnehezítette a dolgát, de pompásan harcolt. Most leszüreteli fáradozásai Jól megérdemelt gyümölcsét. Fogadja jókívánságaimat! Susan teljesen megzavarodva nézett rá. - Ne nézzen olyan döbbenten! Mr. Poteau mindig is szerette magát. Ezért akarja, hogy az egyik connectlcuti tévéadójánál önálló sportadást vezessen. Susan csak bámulni tudott Milfordra. Mit mondott? Connecticut? Valóban Connecticutról mondott volna valamit? Aztán eszébe Jutott, hogy megpályázott ott egy állást a rádiónál. De hiszen Milford televízióról beszélt, ez egészen más állás - gondolta Susan. - Hogyan? - kérdezte aztán, mert még mindig azt hitté, hogy rosszul hall. Milford megerősítőleg bólintott. - Tegnap délután telefonáltak. Ez óriási lépés a karrierjének létráján, és figyelemre méltó fizetésemeléssel jár. Ha ma felmond, akkor marad még két hete a Channel 50-nól. Aztán Connecticutba kell mennie. Mit jelentsen ez? - gondolta Susan. Meg akar vásárolni? Az ajánlat álomszép, de gyanús. - Mr. Milford - kezdte Susan határozott hangon -, azért mondok fel, mert nem akarok magának többé dolgozni. Ha nem kellene letöltenem a felmondási időt, akkor már ma sem jöttem volna be. Megvetem magát amiatt, amit tegnap este csinált. Én ... - Susan! - Milford felemelkedett a szókéről. - Csak nyugodtan. Az információkat, amiket felhasználtunk, önként adta meg. Maga ugyanúgy hibás, mint ml. Úgyhogy ne csináljon úgy, mintha erkölcsileg felettünk állna. Megígértem magának, hogy híressé teszem, és ez sikerült. Már csak tizennégy napot kell Ittmaradnia. Nem akarom Mr. Poteau-nak elmondani, hogy maga hálátlan, miután olyan sokat tett magáért. - Nekem mindegy, hogy kit sértek meg. Ha tehetném, még ma összeszedném a cuccaimat, és eltűnnék Innen. A pillantás, amivel Milford Susanra nézett, kifürkészhetetlen volt. - De nem teheti. A szerződós értelmében még két hétig itt kell maradnia. A saját érdekében Is ezt kell tennie. Nem szívesen tenném tönkre ezt a lehetőségét. - Sajnálom, Mr. Milford, de lemondok a maga vagy Mr. Poteau további szívességeiről. Ennél maradok. - Ne legyen ostoba, Susan - mondta Milford hűvösen. - Mr. Poteaunak semmi köze ahhoz, ami itt törtónt. Elfogadhatja a kedves ajánlatot. Viselkedhet persze úgy is, mint egy kisgyerek, de akkor senki mást nem hibáztathat, csak saját magát. Milford előhúzott egy papírlapot az íróasztalából. - Itt van néhány tudnivaló a connectlcuti állásról. Olvassa el, és gondolja meg! Még egyszer beszélünk egymással, amikor ismét észhez tért. - Eszemnél vagyok - tiltakozott Susan. - És remélem, hogy még meg tudtam őrizni valamit a becsületességemből. Én... Milford rövid kézmozdulattal Susanba fojtotta a szót. - Maga nagyon forrófejű - mondta hűvösen. - Miért veszi egyszerre védelmébe Qulnnt? Hiszen bolondot akart csinálni magából. Tényleg sikerült neki? Milford szavai nagyon bántották Susant. Csak abban a kétségbeesett reményben mondok fel, hogy visszanyerhessem a becsületemet? - kérdezte önmagától. Megpróbálom Milfordnak tulajdonítani a saját hibámat? Hiba lenne visszautasítani a connectlcuti ajánlatot? Hova menjek máshova? Péternek alapos oka lenne örülni, ha eltűnnék. Nincs jogom ahhoz, hogy oda menjek, ahol szükség van rám, és jól fizetett állással éljem a magam életét? Milford iátta Susan belső konfliktusát. - Olvassa el a connectlcuti állás dokumentációját. És hagyjon időt arra, hogy ésszerű döntést találjon. Az pedig teljesen mindegy, hogy mit tart rólam. Engem a profit érdekel, nem pedig a vélemények. Mr. Poteau megadja magának a lehetőséget, hogy elmenjen innen, sőt hogy feljebb kúszszón a létrán. Soha többé nem kell engem viszontlátnia. És Quinnt sem. Nekem úgy tűnik, hogy kettőnk közül ő a veszélyesebb magára. Mllford kobravlgyorra húzta el vékony ajkalt. Igaza van - gondolta Susan. Bolond lenne, ha visszautasítaná a connecticuti ajánlatot. A feltótelek csábítóak. A fizetés felülmúlja Susan legmerészebb várakozásait. A rejtélyes Mr. Poteau úgy bukkant fel, mint egy szellem a semmiből, és megmutatta neki a menekülés útját. Az egyetlen ár, amit ezért fizetett, két további hót volt a Channel 50-nól. Tulajdonképpen boldognak és megkönnyebbültnek kellene lennem - gondolta Susan. Ehelyett rettenetes állapotban volt. Természetesen nem akart még két hetet Mllfordnak dolgozni, még két másodpercet sem. De nem volt más választása. Mr. Poteau, a soha nem látott fantom mindig határtalanul jó volt hozzá, ő pedig soha nem tett neki semmit. Mikor fognak még egyszer ilyen lehetőséget kínálni? Csengett Susan telefonja. Felvette, bágyadtan bemutatkozott és megdöbbent. Linda Precures hangját hallotta a vonal másik végén, ő volt annak a rádióadónak az Igazgatója, amelyik a Farkasok mérkőzését közvetítette. - Susan, először Is szeretném megköszönni önnek. Csodálatos volt tegnap este -- mondta Linda bársonyos hangon. - Hálásak vagyunk, és el vagyunk ragadtatva a kitűnő teljesítményétől. - Nagyon köszönöm - mondta Susan zavarodottan. Linda tovább beszólt. - És egy szívességre szeretnénk kórnl. Carruther Jobban van ugyan, de az Idény hátralévő részében már nem tud nekünk dolgozni. Az elkövetkező két hétre nem akar maga A Farkasok hangja lenni? A fizetség nevetséges lenne, de szívesen hallanánk magát. - Engem akarnak? Én legyek A Farkasok hangjai Linda nevetett. - A hangja Igazán ijedtnek hangzik. Hiszen mondtam magának, hogy jó volt. Sürgősen szükségünk van valakire, amíg Carruther visszajön. Mit szólna hozzá? Most Susannak kellett nevetnie. - Nem találok szavakat. Csodálkozom azon, hogy az az ötletük támadt, hogy egy nőt kérdezzenek meg. Egyszerűen nem tudom felfogni. - Kedvesem - válaszolta Linda -, a mi adónk liberális, ón ezért dolgoztam. Én voltam az első nő, aki egy adó igazgatója lett, és nem tudom, miért ne közvetíthetne egy nő Is mérkőzéseket a rádióban. Tehát? Susan elfogadta az ajánlatot. Alig tette le a kagylót, az örömét legyőzte a félelem. A Farkasok hangjának lenni, még ha csak meghatározott Időre Is, azt jelentette, hogy közelebb kell lennie Péterhez, mint amennyire az jó volt neki. A legszívesebben egyszerre nevetett és bőgött volna. Először keményen számolt azzal, hogy munkanélküli lesz. Most egy csapásra két állásajánlata volt, amelyek egyaránt zavarba hozták. Susan elment megkeresni Bertát, hogy megbeszélje vele az ebédet, egy adag vigasztalást és jótanácsot kórjen. - Connecticut - mondta Berta, és megpróbált visszatartani egy salátalevelet, amelyik éppen készült kicsúszni a szendvicsből. - Szeretem Connecticutot. Egyszer vezettem ott egy színházi fesztivált. Szép hely. - Az ajánlat csodálatos - ismerte el Susan, és étvágytalanul rágcsált egy pirított kenyeret. - Csak azt szeretném, ha azonnal el lehetne menni, anélkül, hogy Milfordot még egyszer látnám. - Azt meghiszem! Amit Mllford mondott, az egyszerűen közönséges. Én is felmondanék, ha nem tudnám pontosan, hogy úgyis elmegyek egy másik adóhoz. Egyszerűen ne gondolj rá. Két hót múlva mindenen túl leszel. - Tudom, de... Berta letette a szendvicset, a bal kezét csípőre tette, és élesen nézett Susanra. - Quinn miatt, ugye? Szereted őt, igaz? Susan mosolygási kísérlete balul ütött ki. Bólintani akart, de nem tudott. Berta átnyúlt az asztal fölött és megszorította Susan kezét. - Kedvesem, az élet első szabálya: ne ajándékozd a szívedet egy kősziklának, mert összetörik rajta. - Tudom. - Ez a felismerés olyan súllyal nehezedett Susan szívére, mint egy sírkő. - Kedvesem - mondta Berta -, tudom, hogy Milford tőrt akart szúrni a hátadba. A fickónak tudnia kellett Quinnről és az újságírónőkkel való problémáiról, és kezdettől abban reménykedett, hogy botrány lesz. Ennek így kellett végződnie. Most azonban mindent magad mögött hagyhatsz. Menj el Connecticutba, Susan, és légy hálás ezért a lehetőségért. Susan bólintott, még ha fájt is neki a gondolat. Bertának igaza van, ennek így kellett végződnie. Berta pohárköszöntőre emelte a kávéscsészéjét. Koccintottak. Connecticutra - gondolta Susan - és az ezer mérföldre, ami elválaszt engem Pétertől. 9. FEJEZET A televízióadó vezetője délután felhívta Susant, és Harold Laffbergerkónt mutatkozott be. Rendkívül beszédes volt, erősen keleti parti dialektussal beszélt, és nagyon kedvesnek tűnt. - Ha Mr. Poteau azt mondja, hogy maga jó, akkor az úgy is van - mondta. - Lehet, hogy az öregúrnak van néhány bogara, de van szeme a tehetségekhez. Hogy döntött? Ismeri a feltóteleinket. Elfogadja az ajánlatunkat? Vagy inkább ott marad a maguk... mik Is azok ... sündiszóinál? Susan szerette ezt az egyenes, de kedves modort, és azt kívánta, bárcsak ne lenne most gombóc a torkában. - Sündisznó - mondta automatikusan. - És Farkasok. - Ez elég veszélyesnek hangzik. Tehát jön vagy nem? - Mellette vagyok - mondta Susan és nagyot nyelt. Ez volt a döntés. Végleges. Connecticut olyan sok mérföldnyi távolságra volt, hogy Susan számára valósággal külföldnek tűnt. - Jó kislány - dicsérte meg Laffberger. - De gondoskodjon meleg alsóneműről. Itt hidegebb van, mint délen. Milyen Igaza van - gondolta Susan. Connecticut jeges és messze van. Messze a szeretett déltől, az otthontól, Pétertől. - A hideg nem zavar - hazudta. Mit tehetett a hideg ellen. Benne amúgy Is hideg volt minden, teljesen jéghideg, mintha meghalt volna benne valami. - Hallottam, hogy hajba kapott a barátunkkal a bostoni Celticsből De maga Jól kitartott. - A barátjukkal a Cecsből? - A cowboy Qulnnel: Tudnia kell, hogy a Celtics nemcsak Bostoné. Ez a csapat az egész keleti part büszkesége. Magának ugyancsak szívósnak kell lennie, Mlss McKay. Hiszen Quinn egy újságírónő-gyllkos. Maga túlélte? Megható. Nem - gondolta Susan -, nem éltem túl. Ezért megyek Connecticutba. - Ez a Schaffer, ez a piszok, már megbocsásson a kifejezésért, önnek is fogalom. Azt mondtam Mr. Poteaunak, ha egy Heléna Schaffert küld nekem, akkor a kígyóverembe menekülök. Poteau azt mondja, hogy maga más. Magának van móltósága és még nincs elrontva. Most,, hogy hallom a hangját, hiszek az öregnek. Még egy Heléna Schafferrel nem tudna megbirkózni a keleti part. - Azt hittem, jó hírneve van. - Csak azoknál, akik nem Ismerik. A saját anyját is eladná egy jó sztoriért, ő adta el Quinnt is. Nem ismeri ezt a horrortörtónetet? - Nem ismerem a részleteket - válaszolta Susan ugyanazon a kutató módon, ahogy az interjúalanyaitól szokott információkat kicsalni. - Nekem csak a következményeit volt szerencsém érezni. Kedves lenne magától, ha felvilágosítana. - Emlékszik Tony Stromboli esetére? - kérdezte Laffberger. - Igen - mondta Susan. Emlékezett a kosárlabda-botrányra, ami néhány évvel ezelőtt történt a keleti parton. Akkoriban fennállt a gyanú, hogy szervezett bűnözők néhány játékosnak fizettek azért, hogy befolyásolják a fogadásokat. Tony Strombolit azért ráncigálták bele, mert a sajtó kiderítette, hogy a felesége, Maria egy kis maffiózó unokahúga volt. Tony legjobb barátja és csapattársa, Maxwell Washington Tonyhoz fűződő szoros kapcsolatai miatt került bele a vizsgálatba. Bár a bírósági tárgyaláson mindkét férfi ártatlansága bebizonyosodott, csupán azért, mert kapcsolatban állnak a maffiával, kegyetlen árat fizettek. Maxwell Washington házassága kátyúba Jutott, ő maga Idegösszeroppanást kapott. Tony Strombolit még súlyosabban érintette az ügy. Bájos felesége, aki kolostori iskolában nevelkedett, misztikus körülmények között meghalt. Senki nem mondta ki nyíltan, de mindenki öngyilkosságra gyanakodott. - Csúnya, ostoba és értelmetlen botrány - mondta Laffberger. - Soha nem lett volna szabad vádat emelni Stromboli és Washington ellen. Ez nem Is törtónt volna, ha valaki nem rángatta volna a nyilvánosság elé ezt a teljesen véletlen, távoli rokoni kapcsolatot. Laffberger folytatta. - Ez a valaki Heléna Schaffer volt. Onnantól kezdve szóltében-hosszában tárgyalták a sajtóban Maria nagybátyjának jelentéktelen bűncselekményeit. Minden cikk, minden tudósítás egy szög volt Stromboli és Washington koporsójába. Maria nem Is tudta, hogy a nagybátyja a maffia tagja volt. Azt hitte, hogy hifi-tornyokat gyárt. - És Quinn soha nem bocsátott meg Schaffernek? - kérdezte Susan, bár már tudta a választ. - Neki megbocsátani? - Laffberger csak nevetett. - Qulnnek le kellett volna lőnie. El akarta venni feleségül, ők ketten együtt éltek. Stromboli még Maria előtt értesült feleségének a maffiához fűződő rokoni kapcsolatairól. Tony és Péter jóbarátok voltak, és Tony felhívta őt, hogy tanácsot kórjen tőle, hogyan mondja el a dolgot Mariának. Hogy elejét vegye a gyanúsítgatásoknak, Tony azt tervezte, hogy nyilvánosan ismeretessé teszi a véletlen kapcsolatot. Laffberger még többről is be tudott számolni. - Quinn azt tanácsolta Tonynak, hogy először Mariával beszéljen, és készítse fel a lehetséges reakciókra. Az a hír Járja, hogy Heléna Schaffer a mellékállomásról kihallgatta a beszélgetést. Egy kosárlabda-játékos az alvilághoz fűződő kapcsolatokkal: a pályafutása kezdete óta ilyen sztorira várt. Ez a Schaffer Quinnel együtt valamennyiüket tönkretette. Amikor Quinn látta a televízióban Schaffer beszámolóját, tüstént elhagyta a közös lakást. Annyira magán kívül volt, hogy a kocsijával felelőtlenül gyorsan hajtott, és nekirohant egy lámpaoszlopnak a belvárosban. Kórházba került, és tudta, hogy vége a karrierjének. Ha Heléna Schaffer az én alkalmazottam iett volna, a fülénél fogva hajítottam volna ki a szerkesztőségből. Ilyen dolgok nálam nem fordulnak elő. Az ón riportereim becsületesek és van felelősségtudatuk. Én egyenes útra kormányzók. Laffberger Jóravalónak és rokonszenvesnek tűnt. öröm lehet neki dolgozni - gondolta Susan. De amikor letette a kagylót, nem érzett örömet. A Farkasok következő mérkőzése előtt Susan meglátogatta Fred Carruthert a kórházban. Egy csokor szegfűt vitt neki egy kosárlabda formájú vázában. A kórházi szobában aztán olyan valakivel találkozott, akire a legkevésbé sem számított: Péter Quinnel. Péter az ágy szólón ült és Carrutherrel kártyázott. Amikor meglátta Susant, láthatólag zavarban érezte magát. - Rómeó - mondta Fred nevetve -, Itt a te Júliád. Péter gyorsan az éjjeliszekrényre tette a kártyákat, és összeszámolta a pontjait. - ... huszonnyolc, harmincöt, negyvenöt... nyertem. Ideje mennem. Neked pedig egyszer újra kéne olvasnod Shakespeare-t. Ez nem Júlia, hanem az Ifjú Lady Macbeth. - Átkozottul makacs fickó vagy. ő egy kedves kislány. Ugye az vagy, Susan? Az voltam - gondolta Susan tele keserűséggel. Péter ránézett, és Susan egy szót sem tudott szólni. Péter felállt, halálos pillantást vetett Susanra és kiment a szobából, de előbb két ujját rövid búcsúköszöntósre emelte Fred felé. - Sajnálom - mondta Susan, amikor Péter elment. - Nem tudtam... Fred legyintett. - Üljön már le! Tegye a virágot a többihez! Köszönöm, de miért nem jut senkinek eszébe, hogy egy üveg konyakot hozzon nekem? Susan mosolygott, és a szegfűket a többi virág mellé tette a szekrényre. Aztán leült egy kényelmetlen műanyagszókre. - Hogy van? - kérdezte. - Remekül néz ki. - Ebben a kórházi egyenruhában úgy nézek ki, mint egy idióta - javította ki Fred. - Úgy érzem magam ebben a rövid szerelésben, mint Shirley Temple. De ne beszéljünk az egészségemről. A kórházban mindenki erről akác beszólni. Én rendben vagyok. De hogy van maga? Hallottam, hogy méltóképpen helyettesített engem. De haragban van a barátjával, ezzel a bevehetetlen cowboyjal. - Aligha lehet a barátomnak nevezni - tiltakozott Susan. - A legszívesebben Jó magasra felkötne engem. Egy kosárlabda-kapura. - Nem tehet neki szemrehányást. A Grant-történettel megtörte a bizalmát. - Fred ezt nem vádlón mondta, hanem egészen tényszerűen. - Én ezt nem akartam. Én csak meg akartam akadályozni, hogy a dolog a tévébe kerüljön. Tartanom kellett volna a számat. - Hassledorf elmesélte. Tegnap este itt volt. Félek egyébként, hogy Grant hamarosan megint a szalagcímekbe kerül. - Miből gondolja? - kérdezte Susan. - Ez az összeütközés Hobie Grant számára csak az első fejezet volt. Bizonyos hírek még ide a kórházba Is eljutnak - mondta Fred titokzatosan. - Miféle hírek? - Csak úgy hírek. - Susannak az volt az érzése, hogy Fred többet tud, mint amennyit mondott. - Egyébként azt is hallottam, hogy el akar hagyni minket. Massachusettsbe megy? - Connecticutba - Javította ki Susan. - Ahhoz képest, hogy ide van kötve, meglepően jól Informált. - A hírnök szerepe éppenséggel jobban illik rám, mint a betegé. Örülök, hogy otthagyja Milfordot. Aki kóbor kutyát simogat, az ne csodálkozzon a bolhán. Ezt tapasztalatból tudom. - Én is - Ismerte el Susan szomorúan. - Maradnia kellene - mondta Fred. - Talán itt is adódik egy lehetőség. Maga született tehetség. A tévénél eljátszotta a lehetőségeit. Maga bebizonyította, hogy többet tud, mint megmutatni a csinos arcocskáját és felolvasni a mérkőzések eredményét. - Most ne mondja azt, hogy nyugdíjba megy, Fred. Ezt sem én, se más nem hinné el. Frednek nevetnie kellett. - Én? Hogy ón visszavonuljak? Soha, legalábbis nem teljesen. De miért nem gondolt soha arra, hogy a rádióhoz menjen. - Gondoltam rá, Fred. De soha nem adódott rá alkalmam. Megpályáztam egy állást Mr. Poteau egyik connecticutl rádióadójánál. Válaszként az egyik televízióadójától kaptam ajánlatot. - Magában mindig láttam valami különöset. Ha a televízlónál marad, akkor az olyan dolgok, mint a Grant-ügy, hamarosan mindennaposak lesznek magával. Maga egyszerűen nem olyan típus. Mérkőzést közvetíteni a rádióban... az valami csodálatos! Mindennél izgalmasabb a rádiózás, Susan. - Mint régi rádiós harcos, ezt is kell mondania -- mosolygott Susan. - Hallgasson ide, Miss Televízió - Fred amennyire egyenesen csak tudott, a párnájára támaszkodott. - Mesélek magának a rádióról. Ezt tette egy teljes órán keresztül. A látogatási idő végén Susan hosszú, szívből Jövő kézszorítással búcsúzott Fredtől. Carruther megígérte, hogy másnap este meghallgatja Susan rádiós közvetítését. - És amint már mondtam - emlékeztette Fred még egyszer Susant , a Hoble Grant történet sokkal keményebb lesz, mint amilyenre gondol. - Hogy gondolja, Fred? - kérdezte Susan elgondolkodva, miközben még mindig Carruther kezét szorította. De ő nem mondott többet. Péter Quinn Is hallgatásba burkolózott. A mérkőzés előtt minden megbeszólt Interjút lemondott. Egyetlen riporter sem jutott hozzá. A segédedzője rövid közleményt olvasott fel, mely szerint Hoble Grant meghatározatlan ideig a büntetőpadon marad. A Farkasok szurkolótábora megrémült, mert Időközben jelentkezett a sajtónál néhány szemtanú, akik teljes biztonsággal tagadták, hogy Hoble Grant a dühkitörósónek estéjén ivott vagy kábítószerezett volna. A nyilvánosság előtt lassacskán az a vélemény érvényesült, hogy Quinn valamiért makacsul vonakodott megbocsátani a fiúnak. Valami olyasmiért, ami nem volt több kamaszkori szeszélynél. Első adásának estéjén Susan megint azt kérdezte magától, vajon nem volt-e hiba beugrani Carruther helyett. A mérkőzés fontos volt a Farkasoknak és Péternek. Ha győznének, biztos lenne a bajnokság. Vereség esetén azonos pontjuk lenne a St. Elmóval, és egy utolsó, döntő csata következne, amit a Farkasoknak Idegen pályán, a St. Elmo egyetemi stadionjában kellene megvívniuk. Susan nem volt biztos abban, hogy egy Ilyen végjátékhoz elegendő ereje lesz. Amikor a mérkőzés elkezdődött, Susan látta, hogy Hoble Grant edzőszerelósben ül a padon. Péter valóra váltotta a bejelentését, és Grantet nem vette be a csapatba. Péter döntése Susan számára - ahogy mindenki számára - rejtély volt. Susan nagy igyekezettel próbálta szavaival élővé tenni a játékot a rádióhallgatók számára. Csendben a Farkasok győzelméért imádkozott. De vesztettek. Keményen küzdöttek, de két pontos hátrányban voltak. Hoble Grant egész Idő alatt a kispadon ült, és olyan volt, mintha kővé vált volna. Az a kevés Farrasoc-szurkoló, aki elutazott Oklahomába, dühösen reagált Grant eltiltására. Amikor a Muldoon bedobta a döntő, győzelmet jelentő kosarat, a Farkasok szurkolói közt tiltakozó roham kezdett zúgni, ami főként Péter ellen irányult. Pattogatott kukoricás dobozok és papírpoharak repültek a pályára, és a legtöbb a Farkasok kispadja felé hullott. - Vesztettél, Quinn - üvöltötte túl egy dühödt szurkoló a többiek kiabálását. A többihez hasonlóan Péter nem vette figyelembe ezt a megjegyzést sem. Felsegítette Hoble Grantet a padról, átkarolta a vállát, és vele együtt indult az öltözőbe. Nem úgy néztek ki, mint az ellenségek, hanem inkább mint két férfi, akik magányos harcukat vívják. Susannak ez nem fért a fejébe. Eszébe jutott Fred Carruther Jóslata, hogy a Grant történet újabb főcímeket jelent. Ml rejtőzik emögött, kérdezte Susan önmagától. Még mielőtt valóban meglátta volna, Susan érezte, hogy Péter közeledik. Péter megragadta őt a könyökénél, és maga felé fordította. - Biztosan Jól szórakoztál ma este. Határtalan elégtétellel tölthetett el, hogy az éterbe továbbíthattad a vereségünket. - Tévedsz -- válaszolta Susan, és megpróbált nyomozni Péter tekintetében. - Hallom, előléptettek. Connecticutba kerülsz. - Péter hangja pengeélesen csengett. - Hóhérként kiálltad a mesterpróbát. Te és Heléna a keleti parton: ezt képzeljék el! Az aljasságaitok súlya alatt az egész vidék az Atlanti-óceánba merül. Ez fájt. Bármit teszek, helyteleníti - gondolta Susan. Quinn keze úgy égette Susan karját, mint valami húsbavágó bilincs, és a közelsége is próbára tette önuralmát. - Azért megyek el, hogy elkerüljek a közeledből. Ami engem illet, a keleti partnak van egy vitathatatlan előnye. Az, hogy te nem vagy ott. Péter hirtelen és fájdalmasan megrántotta Susan karját. - Hogy csinálod ezt? A megsértett ártatlanságnak ezt a kifejezését a szemedben? A sport nem az igazi neked, a filmhez kellene menned. Silány színésznő vagy, Susan! Péter a másik kezével megragadta Susan szabad karját és magához húzta. - Ha nem lenne a lelked szurokfekete, akkor most talán térdre kellene esned és fohászt kellene mondanod a fiúért. Nagyobb kárt okoztál, mint képzeled. Susan kétségbeesett. Hiába próbált szabadulni Péter szorításából. - De hát mi törtónt? A kritika kereszttüzébe kerültél. A szurkolók éppen azon voltak, hogy meglincselnek. - Csak nem gondolod, hogy elmondom neked. De egyet megsúgok. A magad módján nagyobb csalódás voltál nekem, mint Heléna, ő legalább soha nem keltette azt a látszatot, hogy más, mint egy szép, romlott bestia. De nincs még egy olyan, mint te. Sokan még mindig nem látnak át rajtad. Maga Carruther sem, aki pedig ősidők óta van a szakmában. De engem nem vezetsz az orromnál fogva. Többet már nem. Aligha tudom elhinni, hogy valamikor éreztem valamit irántad. Péter hirtelen elengedte Susant, megfordult és lehajtott fejjel, gyors léptekkel ment keresztül a pályán. Egy hangtechnikus, aki végig figyelte a jelenetet, odaszaladt Susanhoz. - Jól vagy, Susan? - Igen - hazudta Susan. Hirtelen azt kívánta, bárcsak Connecticutban lenne már. A hosszú tél sokkal Jobban illene ahhoz a hideghez, ami összerántotta a szívét. A Fayetteville-be vezető visszaút elviselhetetlenül hosszúnak tűnt, és még ennél Is hosszabbnak az ezt követő álmatlan éjszaka. Másnap Susan kedvetlenül vonszolta magát a Channel 50-hez. Ott az energiától túláradó Wally Walltham üdvözölte. - Menjen a Benton Stadionba - parancsolta. Kerek arca sugárzott a megelégedettségtől. - Miért? - Susannak rossz előérzete volt. - Hoble Grant mindent kipakolt - Jelentette be Walltham diadalmasan. - Ez óriási bosszúságot Jelent a Farkasoknak. És Quinnek. Susan úgy érezte, mintha dárda járta volna át a szívót. Hassledorf keresésére indult. Félelemmel töltötte el a tény, hogy találkoznia kell Péterrel. Ha Grant az egyetemen bejelentette a távozását, akkor ón biztosan nem vagyok egészen ártatlan benne - gondolta -, és emiatt kell bűnhődnöm. 10. FEJEZET Amikor Susan Hassledorffal a stadion főbejáratához ért, Dávid Freely a Channel 37-től szó szerint a karjukba rohant. - Takarékoskodjatok az időtökkel - gúnyolódott Dávid. - Quinn nem beszól. - Egy fénymásolatot lobogtatott Susan orra előtt. - Ami engem illet, vágásra érettnek tartom a kakast. Lehetőséget adtunk neki az együttműködésre. Csinálok egy beszámolót róla, amivel rámérem a kegyelemdöfést. - Aztán elrohant Susan mellett a parkolóba, ahol a Channel 37 közvetítőkocsija állt. Susan és Hassledorf utat tört magának Péter irodája felé. Quinn titkárnőjót újságírók hada vette körül. Amikor meglátta Susant és Hassledorfot, szó nélkül egy fénymásolt papírlapot terített eléjük. - Ez Mr. Quinn Indoklása. - Rendben van, Margaret. Beszélek a bájos kis Miss McKay-vel. - Susan döbbenten nézett fel. Péter az ajtófélfának támaszkodva állt irodája ajtajában. Sápadt volt. Margaret, a titkárnő közben felvette a csörgő telefont és befogta a hallgatót. - Megint a Llttle Rock-i újság. Személyes magyarázatot akarnak mondta. - Mondja meg nekik, hogy nincs magyarázat. - Már megmondtam nekik - panaszkodott Margaret. - Háromszor. Mindig újra hívnak. - Akkor mondja meg nekik, hogy véssék be maguknak - mennydörögte Péter, és egy fejmozdulattal Susan értésére adta, hogy kövesse őt. Hassledorf Susan mögött ment. Péter leült az íróasztala szélére, fogott egy kosárlabdát és a mutatóujja hegyén pörgette. Az ismert zöldeskék pillantásával nézett Susanra. - Üdvözlöm a cirkuszban - mondta. -- Ml van itt? - kérdezte Susan. - Miért akar Grant elmenni? - Nem tud olvasni? - válaszolta Péter cinikusan, anélkül, hogy levette volna Susanról a szemét. - Benne van a sajtójelentésben. Személyes okból megy el. Susan másodpercekre becsukta a szemét, és gondolkodni látszott. - Maga miatt megy el? - kérdezte végül. Hallotta Hassledorf kamerájának egyenletes zúgását. - Meglehet - válaszolta Péter, és a tekintetét keményen Susanra Irányította. - Ha az emberek ezt akarják hinni, ám tegyék. - Tényleg a Grant és maga közötti személyes vita miatt? Péter mosolygott. - A személyes ok személyes ok. Ha az emberek engem akarnak hibáztatni, nyugodtan megtehetik.Susan erősen gondolkodott. Ezt az Interjút nem akarom leadni. Péter magára vállalja a bűnösséget, de a durva válaszai nem segítenek nekünk. A szurkolók szidni fogják. Egész Fayetteville őt fogja átkozni. - Beszélt Granttel a tegnap esti mérkőzés után ? - Susan emlékezett rá, hogy kettejüket együtt látta lemenni a pályáról. A legkevésbé sem látszottak feldúltnak. - Nincs hozzáfűzni való! - Ismételte Péter. - És ne kérdezze a játékosoktól sem. Meghagytam nekik, hogy semmit se mondjanak. - Grantről vagy a mérkőzésről? - Egyikről sem. - A tegnapi vereségnek van valami köze Grant döntéséhez? - Susan azt kívánta, bárcsak mondana valamit Quinn, ami a kamera előtt kevésbé barátságtalannak és makacsnak láttatná. - Nincs hozzáfűzni való! - válaszolta jéghidegen. - A nincs hozzáfűznivalóin kívül mond még valamit, Mr. Quinn? Péter önkéntelenül ökölbe szorította a jobb kezét. - Nincs hozzáfűzni való! Vége az Interjúnak. Susan összeszorított foggal mély lélegzetet vett, és hátrasimította a haját. Hassledorf kikapcsolta a kamerát. - Miért ón? - kérdezte Susan, és megpróbált a pillantásának ugyanolyan határozottságot kölcsönözni, amilyen Péternek volt. - Miért éppen velem áll szóba? Már amennyiben ezt annak lehet nevezni. Péter felállt, az ajtóhoz ment és kinyitotta. Egyértelmű felszólítás volt ez a távozásra. - Azért, mert az emberek felkötve akarnak látni. És ahogy ón a Channel 50-et ismerem, ti biztosan őrült szívesen vezetnétek az őrjöngő tömeget. Én a feladatokat mindig a legalkalmasabb emberekkel osztom meg. Menj vissza, és köss csomót a kötelemre! Mllford majd segít neked. Susannak uralkodnia kellett magán, hogy ne viselkedjen úgy, mint egy dacos gyerek, és ne dobbantson a lábává. - Ez az úgynevezett interjú, amit az Imént adtál nekem, biztosan arra fogja késztetni az embereket, hogy felakasztva akarjanak látni. Mindent megteszel azért, hogy az emberek azt higgyék, te űzted el Grantet. De ón éppen ezt nem hiszem. Péter még Jobban kitárta az ajtót, hogy Susant távozásra bírja. - Nem kell annyit gondolkodnod, zöldszemű. Egyszerűen légy csak csinos! Hogy mit gondolsz, nekem mindegy. - Nekem Is teljesen mindegy, hogy mit gondolsz. - Susan elvesztette az önuralmát. - De valami nagyon nevetséges nekem. Péter a hüvelyk- és mutatóujja közé fogta Susan állát. Nem volt éppen gyengéd gesztus. A szeme dühtől szikrázott. - Nem - mondta szelíden, és közelebb hajolt Susanhoz. - Itt igazán nincs semmi komikus. Mint mindig, Péter érintése Susanban az érzelmek rohamát Indította el. - Viszontlátásra, McKay - mondta Quinn félvállról és megfordult. A kezét Ismét a nadrágzsebóbe rejtette, és az ablakon nézett kifelé, mintha Susan soha ott sem lett volna. Susan és Hassledorf szótlanul mentek az autóhoz. Susan egész úton mély töprengésbe merült. A felvett interjú nagyon sokat árthatna Quinnek. A tévénézők érzéketlennek, kegyetlennek, hidegnek tartanák. Susan. tudta, hogy mindebből semmi sem volt igaz. Amikor ismét a híradó szerkesztőségében, az íróasztalánál ült, hirtelen kinyílt az ajtó és Berta nózett be. Mint mindig, a frizurája valahogy most sem volt igazán tökéletes. - Fred Carruther azt akarja, hogy látogasd meg a kórházban. Nem meghívásként, hanem inkább parancsként hangzott mindez. - Kösz, Berta. Mit akarhat tőlem Fred - gondolta Susan. Egy pillantást vetett az órájára, vette a kabátját és útnak indult. Fred hamiskásan vigyorgott, amikor Susan megérkezett. - Hogyan Jött be most? Hiszen a nővérek egyébként senkit sem engednek be látogatási Időn kívül. Szerintem le akarják tesztelni, hogy a szívroham után az unalmat is túlólem-e. Fred ma Jobban nézett ki, élénkebb volt az arcszíne. - Pszt! - súgta Susan és az ajkára tette a mutatóujját. - Én vagyok az új unokahúg. Beadtam nekik, hogy a család tagja vagyok. - Büszke vagyok, hogy rokonom - mondta Fred. - Hallottam tegnap este a kommentárját. Csodálatos volt. Még ha csak nő is. - Kérem, Fred, most ne kezdje el még maga is azt mondani, hogy én csak nő vagyok - panaszkodott Susan, de örült a dicséretnek. - Üljön le - követelte Fred türelmetlenül, és egy székre mutatott. Nem vagyok már a legfiatalabb, de azért még nem hülyültem meg. Tudom, hogy a nők manapság majdnem mindent képesek megcsinálni. És maga jól csinálja. Maga a bizonyítók. De ahogy elnézem magát, öregnek érzem magam, és arra gondolok, hogy valamivel óvatosabb legyek. Látta ma Quinnt? - kérdezte rövid szünet után. Susan leült a kényelmetlen műanyagszókre. Fred gondterheltnek látszott. Susan bólintott, de nem tudta, hogy mit mondjon. - Mit mondott az ügyről? Susan vállat vont. - Azt fűzte hozzá, hogy nincs hozzáfűzni való. Megengedte, hogy felvegyek vele egy Interjút, amit a legszívesebben elégetnék. Gyakorlatilag arra szólítja fel az embereket, hogy őt hibáztassák Grant felmondása miatt. - Ezt gondolhattam volna - vélekedett Fred. - Ez jellemző rá. - Hogy érti ezt? - Susan kérdőn nézett rá. - Úgy értem, hogy a fiú elé áll. Védelmébe akarja őt venni. - Védelmébe venni? KI elől? - Susan szíve gyorsabban dobogott, mert érezte, hogy most fény derül az Igazságra. - Egy kórház érdekes hely, ha az embernek jó füle van - jósolta Fred. - Fred, valami nincs rendben Hobie Granttel? - kérdezte Susan komolyan. Fred bólintott és nagyon boldogtalannak látszott. - Igen, valami nincs rendben vele... miközben ő még szinte... szinte gyerek. - Úgy érti, beteg? - kérdezte Susan remegő hangon, bár már tudta a választ. - Rosszabbul nem is lehetne. - Fred láthatóan meg volt hatódva. És a fiú rettenetesen fél. És hihetetlenül büszke. Azt akarja, hogy senki ne tudja meg. Egy pillanatig Susan semmit sem tudott mondani. Fred Carruther arcába nézett. - Azt akarja, hogy senki se tudja meg - Ismételte meg Fred szavait mechanikusan. - És ezért vállal magára mindent Péter. Az embereknek azt kell hinniük, hogy ő az oka annak, hogy Grant elmegy. Senki nem tudja az Igazságot. Fred mélyet sóhajtott. - Amint mondtam, Hobie fél és büszke. Nincs szüksége senki részvétére. Qulnn magára tereli a figyelmet. Úgy gondolja, ő Inkább megbirkózik ezzel a nyomással, mint Hobie a jelenlegi állapotában. De Susan valamit nem értett. - Fred, miért meséli el ezt nekem tulajdonképpen? - kérdezte gyanakvón. - Vegye úgy, mint egy szívességet. Viszonzom azt, hogy beugrott helyettem. És mivel szeretem Quinnt, egyáltalán nem tetszik az ötlet, hogy maga úgy menjen el Fayettevllle-ből, hogy félreismerte őt. A hírt persze nem közölheti. Susan bénító tehetetlenséget érzett. - Hiszen tudom. Hobie Grantnek Joga van ebben a helyzetben magánóletetólnl. De Péter... - Susan nem tudott tovább beszólni. Túlságosan össze volt zavarva. - Qulnn kiváló fickó, Susan - mondta Fred. - Tudom, hogy pokollá tette a maga életét, de ő jó, Igazán rendkívüli ember. - Tudom. Susan némán ült még egy darabig. Amikor útnak indult, búcsúcsókot nyomott Fred arcára. A bajnokság zárómórkőzése előtti héten Péter a kritikák özönének céltáblája lett. A sajtó hajlíthatatlan, uralomvágyó egoistaként állította be, aki elmarta a legjobb játékosát. A szurkolók őrjöngtek: Péter a bajnoki címükbe fog kerülni. A St. Thomasnak új edző kell, ez a forrófejű bostoni ugyanis nem jön ki a Játékosokkal. A St. Thomas Egyetem vezetősége dühösen kérdezte önmagától, mit csináljon Péterrel. Ha nem boldogul a Játékosokkal, fel kell neki mondani. A Channel 50 Milforddal az élükön vezette a felháborodott bandát. Susan azonban szigorúan vonakodott részt venni a megsemmisítő hadjáratban. - Éppen elég piszkos munkát végeztem már magának - mondta Milfordnak szokatlan élességgel. - Nekem mindegy, hogy elkerget-e vagy elmeséli Mr. Poteau-nak, hogy ón vagyok az adó legszemórmetlenebb munkatársa. Mllford csak mosolygott a maga kobramosolyával és Wallthamre bízta a munkát. Walltham kommentárja a sporthírekben duzzadt a visszataszító önteltségtől. - Péter Qulnn nemcsak arra képtelen, hogy irányítsa a játékosokat dühöngött Walltham -, hanem pimasz Is. Megint tehenészfiúnak kellene lennie, mert a jelleme alapján alkalmasabb marhaterelésre, mint arra, hogy a fiaink példaképe legyen. Péter, mint korábban, nem fűzött hozzá semmit. A játékosok is hallgattak. Péter ártatlanságának tudata fájt Susannak. Úgy égette, mint a tűz. De senkinek nem szólt semmit. Fred Carruther elhagyta a kórházat. Susan néhányszor meglátogatta otthon. A kissé rideg öregember iránti vonzódása minden alkalommal növekedett. - Ne aggódjon Quinn miatt - vélekedett Fred. - Kibírja. - És ha elveszíti az állását? Szereti a St. Thomast Szereti Fayetteville-t. És a farmját, a csodálatos farmját. - Dűlőre fog Jutni. Talál magának másik állást. Nem feltétlenül kell neki edzőként dolgoznia. Van elóg pénze. Mindenesetre a kosárlabdát soha nem hagyja ott. Ki tudja, talán magával együtt repül Connecticutba. Susan szánalmas pillantást vetett Fredre, aki ezzel a megjegyzéssel rá Is szolgált erre. Susan egyszerűen nem akart Connecticutra gondolni. Mégis felmondta már a lakását, lemondta a telefonját és az újságot, és folyamatba helyezett minden apróságot, ami együtt jár egy költözéssel. A St. Elmo stadionjában felvillanyozott volt a hangulat. A St. Elmo magas, erős Játékosainak arcára volt írva, hogy győzni akarnak. Susan félelmetesnek találta a csapat önbizalmát, mert eszébe jutott Péter egyik mondása: Védekezni és dobni meg tudod tanítani a játékosokat. De nem tudod megtanítani őket arra, hogy egy méter kilencven centi magasak legyenek. Az ellenféllel szemben a Farkasok bizonytalannak látszottak. Tudták, hogy mindenki azt hiszi róluk, hogy most veszíteni fognak. Tudták, hogy Granton kívül senki nem ad nekik esélyt a győzelemre. Es tudták, hogy mindenki gyűlöli az edzőjüket. Minden idegességük ellenére mégis harcra készek voltak. Susan rögtön észrevette, hogy minden Játékos egy arany-fekete pántot viselt a jobb csuklóján. Quinn ugyanúgy a kezére kötött egyet. Susan egyből kitalálta az arany-fekete pánt jelentését. Adózás volt ez Hoble Grantnek, emlékezés a csapattársra, aki ma nem lehetett jelen. Susan feltette a fejhallgatóját és az adáskezdő szignálra várt. A nézőteret többnyire tomboló St. Elmo rajongók népesítették be. A Farkasok néhány szurkolója, aki eljött erre az idegenbeli játókra, csüggedtnek látszott. Susan ivott még egy korty vizet, és azt kérdezte önmagától, vajon hol Is lehet Hoble Grant. Csak annyit tudott, amennyit Fred Carruther bizalmasan közölt vele: hogy Hoble rosszabbul már nem is lehetne. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudta. Halkan krákogott, de nem sikerült neki megszüntetnie a gombócot a torkában. Mielőtt Connecticutba megy, meg akarta mondani Péternek, hogy megérti, amit tett, és nagyon becsüli érte. A szeme megtelt könnyel. Péter magányosan állt a pálya szólón és a kezével beletúrt a hajába. Büszkének és erősnek látszott, függetlennek és valahogy kihívónak. Felhangzott az adáskezdő szignál. Susan régi trükkjóhez folyamodott, és azt beszélte be magának, hogy Gerald ott áll mellette, és neki kommentálja a mérkőzést. De ma Fred Carruthernek is csinálta. Aztán felhangzott a mórkőzóskezdő sípszó, és Susan a játókra figyelt. Úgy látszott, hogy Hobie Grant nélkül a Farkasok minden tekintetben alulmarad az ellenféllel szemben. De küzdőszellemük erősebb volt, mint az ellenfélé. Nem úgy harcoltak, mint egy déli állambeli Ismeretlen egyetem hallgatói, hanem mint olyan fiatalemberek, akik elhatározták, hogy sporttörténelmet csinálnak. A Játék utolsó percében döntetlen volt az állás. Susan hangja megbicsaklott, mert szinte kiabálnia kellett a mikrofonba, hogy a tomboló nézőközönség fülsiketítő lármájában hallható legyen. Amikor Stanhope az utolsó másodpercekben megkaparintotta a labdát, és úgy száguldott végig a pályán, mintha szárnyai lennének, Susan úgy üvöltött a mikrofonba, hogy azt hitte, mindörökre tönkreteszi a hangját. Stanhope elérte az ellenkező oldalt, a levegőbe ugrott, mintha a nehézkedés törvényei rá nem lennének érvényesek, és a labdát rettentő lendülettel a kosárba dobta. - Sikerült! Stanhope-nak sikerült! És Péter Quinnek is sikerült! - ordította Susan a mikrofonba, ennek ellenére úgy érezte, hogy alulmarad a nézők lármájával szemben. Könnyek gördültek végig az arcán. A Farkasok Stanhope-ra rohantak, átkarolták, boldog elragadtatásukban a földre zuhantak, és csomóba összegabalyodva gurultak a pályán. Stanhope és Claridge odarohantak Péterhez, a vállukra emelték, és az ellenfél kosarához vitték. Ott magasba emelték, hogy győzelmi trófeaként szimbolikusan elhozhassa az ellenfél skalpját: Péter elővette a zsebkését, és levágta a hálót a kosárról. Eközben Péter arca is úgy sugárzott, mint a játékosoké. Aztán mindannyian az öltöző felé nyomultak. Amikor Susan ezt az utolsó Jelenetet írta le, szintén sugárzott a boldogságtól. Aztán letette a fejhallgatóját és hátrahanyatlott a székében. A nyaka teljesen megmerevedett, a torka úgy fájt, mintha üvegcserepeket evett volna. De tudta, hogy jó volt. Mély megelégedettséget érzett. Nagyon Jó volt. Nagyon jó volt olyan mérkőzést közvetíteni, ami semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy Péter csodálatos edző. Aztán mintha gutaütés érte volna Susant. Zajtalan üresség honolt a stadionban. Ürességet érzett saját magában is. A nézők elmentek. Mindennek vége. Vége a szezonnak, vége az állásának és a Farkasokkal töltött időnek, ő hamarosan a világ végére költözik. Fogta a kabátját és odakint várta az adó közvetítőkocsiját. Jellegzetes délvidéki nyárójszaka volt. A szinte meleg szél már ízelítőt adott a tavaszból. A sötét égen ezüstös-kékes csillagok ragyogtak, amelyek fájdalmasan emlékeztették Péter szemére. Vasárnap reggel aztán Susan autója reménytelenül túlterhelve állt a bejáratelőtt. A kibérelt utánfutó is roskadásig tele volt. Az arkansasi nap szokatlanul fényes és meleg volt, mintha mégis meggondolásra akarná késztetni Susant. A hideg és havas Connecticut a világ végén volt ugyan, de azért nem is olyan rossz, mint ahogy Susan elképzelte. Az első héten megállapította, hogy Hartford igazán kedves városka. A városházának aranyozott teteje volt, és mindenütt csinos, történelmi házak álltak. Még a hartfordi pályaudvar is tetszett Susannek. Mr. Laffberger Jó főnök volt, a kollégák pedig nagyon rokonszenvesek. A kis lakás, amit Susan telefonon bérelt ki Arkansasból, szerencsés választásnak bizonyult. Tőle magától eltekintve minden a legnagyobb rendben volt. Belebetegedett a honvágyba, és ami még rosszabb: belebetegedett a szerelembe is. Most a saját bőrén érezte, mit jelent a szerelmi bánat. Hiányzott Berta, hiányzott Hassledorf, hiányzott Fred Carruther, és hiányzott Fayetteville a Farkasokkal De a legfájóbban persze Péter hiányzott. Susan az íróasztalánál ült, amikor valaki hátulról hirtelen megragadta a vállát. Farthingale bizonyára bodybuildingezlk - gondolta Susan. Farthingale egy fiatal hangtechnikus volt, aki első pillantásra eldöntötte, hogy Susan éppen megfelelő nő lenne a számára. Susannak mindig az az érzése támadt, hogy Farthingale-nek több keze van, mint ahány csápja egy polipnak, ami elől biztonságba kell helyeznie magát. Ma ez a fogás a szokottnál Is erősebbnek tűnt. - Hagyj, Farthingale - mondta Susan anélkül, hogy felnézett volna az írógépéből. - Már százszor megmondtam, hogy nem érdekelsz. Éppen azon vagyok, hogy kiheverjek egy tragikus szerelmi történetet. - Én is éppen azon vagyok, hogy kiheverjek egy tragikus szerelmi történetet. De nem megy. Te hogy vagy vele? - kérdezte egy ismerős hang Susan mögött. Susan villámgyorsan megfordult a forgószékén, és Péter kék szemébe nézett. Péter haja vizes volt az olvadó hópelyhektől. Vastag kabátot viselt. - Te? - kérdezte Susan meglepetten, mintha egy szellem állna előtte. - Mit... Péter kihúzta a székéből, és a karjára tette a kezét. - Nekem van egy jobb kérdésem. Mit keresel te itt? Nem akarsz inkább hazajönni? - Haza? - Susannak majdnem elakadt a hangja. Ha nem tartana, biztosan összerogynék - gondolta. - Te Fayetteville-be való vagy. Ott az otthonod. Velem együtt. Szeretlek. Susan hitetlenkedve nézett rá. Szeme előtt elmosódott Péter arca. Érezte, hogy könnyei fátyolán át nézett rá. Ez nem lehet ő - gondolta. Nem lehet. És ha mégis itt lenne, ilyet nem mondtott volna. Azt mondta, hogy szeret. Péter megismételte. - Szeretlek. Meg akarlak csókolni, de nem vagyok olyan őrült, hogy ezt egy hírszerkesztőségben tegyem. Vedd a kabátod! - mondta régről ismert gúnyolódó hangján és vigyorgott. - Azt mondtam, hogy meg akarlak csókolni. Kint már sötétedett. Kövér hópelyhek szállingóztak. Péter egy öreg, vastag tölgyfa alá vonta Susant, lehajolt hozzá és megcsókolta. Olyan szorosan magához szorította, hogy Susan azt hitte, eltörnek a bordái. - Gyere haza! Házasodjunk össze! - suttogta Péter. Susan még szorosabban ölelte át. - Ez őrület. - Megint elkezdtek potyogni a könnyei. - Nem tudom elhinni, akárhányszor mondod is. - Susan - mondta Péter -, hinned kell nekem. Három napig ültem a kormány mellett, hogy Ideérjek. Szeretlek. Azt hiszem, hogy már akkor belédszerettem, amikor először megláttam a szép, becsületes arcodat. - Dehát azt mondtad... - Hülye voltam. Tudnom kellett volna, hogy Mllford kihasznál téged. Fred Carruthertől tudom, hogy mit csinált veled a fickó. És amikor Fred azt is elmesélte nekem, hogy te egész idő alatt tudtál Hobie betegségéről, és semmit sem mondtál el, pedig óriási történet lett volna, rájöttem, hogy tévedtem. - Elmesélte Fred, hogy tudtam a dologról? - Igen, de először egy ideig megtartotta magának. Szeret téged, Susan, és elmondta, hogy ostoba voltam. De azért addig várt vele, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy nélküled pokolian nyomorúságosan éreztem magam. Azt akarta, hogy előbb felejtsék el Hobie Grant ügyet, és lássa, hogy megtartottad a szavadat. - Ez volt a legsúlyosabb titok, amit valaha is hordanom kellett, és az érdekedben majdnem kiszolgáltattam. De másrészt azt is tudtam, hogy ti ketten, te és Hobie ezt így akartátok... Hogy van Hobie? Péter mosolygott, Susan kezét a magáéba fogta és az arcához nyomta. - Jól van. Olyan jól, hogy Jövőre ismét Játszhat a Farkasoknál A fiú rettenetesen félt. Azóta az este óta, amikor nálam felbukkant, tudtam, hogy valami nincs rendben, hogy komoly baja van. Csak azon vitatkoztunk, hogy menjen vagy ne menjen orvoshoz. De aztán mégiscsak rá tudtam beszólni. Péter arca komoly volt. - És miután orvosnál volt, nem állíthattam be már a csapatba. Azt kérte tőlem, hogy végignézhessen még egy mérkőzést, mielőtt elmegy. Agydaganata volt. Ezért viselkedett olyan különösen. Otthagyta az Iskolát, hogy otthon operáltassa meg magát. - Ó, nem - mondta Susan halkan. - Hobie már régóta sejtette, hogy beteg. Ezért esett pánikba. A betegség a kiszámíthatatlan érzelmi kitörésekben nyilvánult meg. Amikor meghallotta a diagnózist, félt, hogy meg kell halnia vagy -- ami még rosszabb - tovább kell élnie anélkül, hogy valaha is újra kosárlabdázhatna. De nem kért a részvétből. Persze Idő kellett neki ahhoz, hogy magára hagyva és egyedül a családja segítségével túljusson ezen. Egy Ilyen betegség szörnyű csapás, különösen egy fiatalember számára. Nyugalomra volt szüksége, a sajtózűrzavar csak még boldogtalanabbá tette volna. Ezért nem mondtuk meg soha, hogy miért és hova ment. Azt javasoltam Hoble-nak, hogy mindent magamra vállalok, mert neki éppen elég gondja van. A csapattársakat beavattuk a titokba, és ők is velem éreztek. Susan Péter mellére tette a fejét, és érezte a hideg, durva gyapjúszövetet az arcán. - Sejtettem, hogy valami szörnyűségtől akarod megóvni. Büszke voltam rád. És nagyon boldog vagyok, hogy Hobie megint rendbe jön. - Nemcsak hogy megint rendbe jön, kedvesem, - Péter fülön csókolta Susant, - hanem ki fog ugrani. Fantasztikus játékos lesz. Tehát hazajössz velem? Egy új állás vár rád. - Miféle állás? - A Farkasok hangja. Fred nem megy ugyan nyugdíjba, de azt mondja, hogy a helyi közvetítések túlságosan fárasztóak neki. És szerényen közölte, hogy te vagy a világon az egyetlen ember, aki elég jó ahhoz, hogy őt pótolja. - Én? Éppen ón? - Susan nevetett. -- A Farkasok hangja? - Természetesen el kell hagynod Connecticutot... - Igazán soha nem voltam itt - válaszolta Susan. - Nem tudom megvárni azt sem, amíg letöltőd a felmondási idődet figyelmeztette Péter. - Mr. Poteaunak Igen gyorsan egy másik csinos kislányt kell keresnie. - Ez az ő baja - válaszolta Susan nevetve. - Kedvesem, megszolgáltad ezt az állást. Én csak arra figyelmeztetlek, hogy egy sereg ember soha nem fog megérteni. A családod simán bolondnak fog nyilvánítani. - Azt hiszem, éppen elég öreg vagyok ahhoz, hogy ne csináljak többé gondot magamnak abból, hogy miként vélekedik rólam a családom. Itt az idő, hogy azt tegyem, ami nekem a legjobb. - A fizetés nagyon kevés - mondta Fred. - Nem érdekel. - De a szociális juttatások... - Péter megcsókolta Susant - ... azok egyedülállóak. - Ismét megcsókolta és szorosan magához szorította. Aztán hamiskásan vigyorgott. - Most éppen azt tesszük, amit tapintatos ember nem szokott egy hartfordl utcán befejezni. Nem tudsz meghívni a lakásodra, hogy közelebbről Is szemléltethessem neked a szociális juttatásokat? Karöltve mentek az autóhoz. Az utcát vastag hótakaró borította, ami sziporkázva csillogott az utcalámpák fényében. Amikor a szél elkezdte felkavarni a fehér szőnyeget, Susan úgy érezte, mintha a felhőkben járnának. - Otthon már virágoznak az első magnóliák, és az almafák csak úgy zsongnak a méhektől. A napsütés csak rád vár. Fakó volt és gyenge, amikor elmentél. Amilyen ón is. Egyébként veled szemben én mindig hátrányban voltam, tudod-e? - Te hátrányban? Ebben kételkedem. Péter megcsókolta Susant, kisimított egy hajtincset a homlokából és lecsókolt egy hópelyhet a szempillájáról. - Nos - habozott -, ón csupán egy férfi vagyok. Miféle előnyeim lennének nekem az egész szakma legjobb, legszebb és legédesebb riporternőjével szemben? - És hogyan bánsz ezentúl az újságírónőkkel? - kérdezte Susan mosolyogva. Péter egészen, egészen közel szorította magához Susant. - Szeretettel - súgta és megcsókolta a nyakát.