Júlia 
Leigh Michaels 
Szívem igent mondott 
Nagy a tét Sheila, a fiatal szerkesztőnő számára: főnöke elbocsátja állásából, ha még egyszer 
egy idegen kiadónak enged át 
egy szerzőt. Éppen ebben a zaklatott időszakban tudja meg Sheila, hogy az egyik legkiválóbb írónő, Leslie St. John hosszabb időre abbahagyja a munkát. Máris elindul tehát Warrens Grove-ba, 
hogy felkeresse kedvenc írónőjét. 
Ott azonban csak az izgatóan férfias Mark Buchanant találja. Lehet, hogy a Leslie csak álnév, és 
valójában Mark az, akit Sheila keres? 
Szívem igent mondott 
1. FEJEZET 
Sheila még soha nem látta az öreget ilyen dühösnek. Komolyan aggódni kezdett. Bob Jonas már jött is öles léptekkel és vérvörös arccal. 
Ingerülten odavágott Sheila íróasztalára egy összehajtogatott újságot. 
- Hogy történhetett ez meg, Miss Stuart? Elment a józan esze? - S következett itt még néhány kevéssé szalonképes kifejezés. 
Sheila összerezzent, de megőrizte nyugalmát, igaz csak látszólag. Aztán megpróbálta menteni, ami még menthető. 
- Véleményem szerint, Mr. Jonas... - kezdte, de az öreg közbevágott. 
- A maga ítélőképessége, Miss Stuart, hagy némi kívánnivalót maga 
után. Nyilvánvaló, hogy maga ezt a lektori állást csak valami szerencsétlen 
véletlen folytán kaphatta meg. 
- Mr. Jonas ... 
Az öreg megmarkolta az újságot. 
- Tagadja talán, hogy elutasította Natasa Winslow legújabb kéziratát? 
- Nem, de... 
- És hogy ezt követően a szerző a művét egy másik kiadónak kínálta 
fel, akik kapásból megvették? 
- Nem tagadom, csak ... 
- És tudja, hogy a mai naptól ez a könyv a New York-i bestseller lista 
élén áll? 
- Ezt nem tudtam - vágott vissza élesen Sheila. - Amíg itt lóbálja az 
orrom előtt az újságot, nem tudom elolvasni. 
-- Parancsoljon, itt áll feketén, fehéren. - Bob Jonas lehajolt hozzá, 
Sheila már a leheletét is érezte. - És most legyen olyan kedves és magyarázza el nekem, hogy ez a könyv miért nem nálunk jelent meg. 
Sheilának nagy önuralomra volt szüksége, hogy nyugodt maradjon. 
- Az a könyv színtiszta pornográfia, és Miss Winslow nem volt hajlandó ezen a legcsekélyebb mértékben sem változtatni. 
- Pornográfia? Ki mondja ezt? Talán maga? 
- Nem csak én - védekezett Sheila. - Higgye el nekem, hogy Miss 
Winslow ezúttal csakugyan messzire ment. Ha elolvasta volna a kéziratot, 
Mr. Jonas, akkor maga is biztosan... 
- Na Igen, most persze majd megvehetem magamnak a könyvet a sarki boltban - szakította félbe Mr. Jonas ironikus megjegyzése. - És ideje 
lenne, hogy végre megértse, kedves Miss Stuart: minden eladott póldány 
haszna a konkurenciáé, nekünk pedig semmi sem jut. Nyilván az ön figyelmét sem kerülte el, hogy Natasa Winslow minden könyve bestseller. Várható volt, hogy ez is az lesz. 
- Aha, értem. - Most már Sheila sem türtőztette magát. - Pusztán 
azért, mert ennek a hölgynek a korábbi műveit Jól el lehetett adni, minden 
új írását látatlanban kinyomtatná. Hadd mondjak magának valamit, Mr. Jonas. A ml olvasóink megszokták, hogy minőséget kapnak. Ha erre a tényre egy kis lektornak kell figyelmeztetnie a kiadót, akkor... 
- Elég, Miss Stuart. - Bob Jonas vészjóslóan lehalkította a hangját. 
Sheila kétségbeesetten próbált visszakozni. 
- Igazán mindent megpróbáltam, hogy az igényeinkhez Igazítsam a 
kéziratot, de reménytelen volt. A hősnő az ötödik fejezetben már a hatodik 
férfival feküdt le. 
- Kíméljen meg az erkölcsi prédikációjától. Bizonyított tény, hogy Natasa Winslow neve a címoldalon egymillió vásárlót garantál. Ez alkalommal 
persze a maga hibájából a konkurenciáé az üzlet. 
Ezt nem Is kellene sajnálni - gondolta Sheila, és szerencsére a főnöke 
nem volt gondolatolvasó. 
- Ezennel hivatalosan figyelmeztetem magát, Miss Stuart. Még egy ilyen 
hiba, és maga csomagolhat. 
Sheila felugrott. 
- Ezt nem teheti! Számos bestseller szerző művét én lektorálom. 
- Nyilván azokra gondol, akik még megmaradtak a kiadómnál - helyesbített Mr. Jonas. - Valamivel azonban tisztában kell lennie, Miss Stuart. 
Csakis Maria Martinnak és Lesiie St. Johnnak köszönheti, hogy adok még 
egy lehetőséget. Mindkét szerző ragaszkodik magához és én nem kockáztathatom meg, hogy magával együtt ők is elmenjenek. Ne felejtse el azonban, amit mondok: egy apró hiba, és magának nemcsak új állást kell 
keresnie, hanem jobb, ha mindjárt új hivatást fs választ. Jó napot, Miss Stuart. 
Nagy robajjal csapódott be az ajtó. Sheila fejét két kezére támasztva leverten nézett maga elé. Az öreg nyilvánvalóan elfelejtette, hogy ő fedezte 
fel Maria Martint és Lesiie St. Johnt. Hogyan dolgozzon, ha állandóan ránehezedik az elbocsátás fenyegető réme? Ugyan milyen pozíciója lehet a kiadónál egy olyan lektornak, akinek az ítélőképességét kétségbe vonták? 
- Milyen hangulatban van ma az öreg? - lépett be kolléganője a postával. 
- Jobb, ha kerülöd - figyelmeztette Sheila, és kedvetlenül nézett a 
nagy halom vastag borítókra. Hogy olvasson most kéziratot? És ha újból hibázik? 
Nem hibáztam, szólalt meg egy belső hang, Natasa Winslow legújabb 
írása valóban rossz, akkor is, ha az öreg az ellenkezőjót állítja. 
- Ne vágj már ilyen bánatos képet! - próbálta kolléganője felvidítani 
Sheilát. - A jövő héten szabadságra mész, mi pedig robotolunk tovább. 
Arról nem is beszélve, hogy ez szerencsés nap lesz a számodra. 
- Szerencsés? Nem is sejted, hogy mennyire. Az öreg éppen most közölte velem a véleményét, meglehetősen kendőzetlenül. - Sheila hátravetette a haját, és elvette a halom tetején heverő rózsaszín borítékot. - De 
talán mégis igazad lesz. 
- Bárcsak én fedeztem volna föl Leslie-t! - irigykedett kolléganője. 
Az én szerzőim semmi másról nem beszélgetnek velem, csak a pénzről. 
Illetve ezen kívül még panaszkodnak a borítólaptervre, a leadási határidőkre és a korrektúrára. 
- Tudom, Lesiie valóban dicséretes kivétel. 
- Az én szerzőim hosszú panaszos leveleket írogatnak. Ha ezt az energiát a kéziratukra fordítanák, nem kellene harcolnom a határidők miatt. 
Mondd csak, te is jössz este Lóra Wilde koktélpartijára? 
Sheiiának már most fájt a feje a gondolattól, hogy egész este pezsgőspohárral a kezében ácsorogjon Lóra elegáns lakásában és kiabálnia kelljen, ha beszélgetni akar. Mégis bólintott. 
- Lóra partiját nem lehet kihagyni. 
Eszébe jutott, hogy ma este valószínűleg ott lesz minden New York-i kiadó. A mai vita után csak hasznára válhat, ha körbetapogatózik. Talán Lóra 
Wilde-nak is van valami ötlete. Nem véletlen, hogy ő volt a legeredményesebb könyvügynök a keleti parton, és többnyire elsőként tudott mindenről, 
ami a szakmában történt. 
Sheila megvárta míg kolléganője kimegy, és becsukja maga mögött az 
ajtót, s csak azután nyitotta ki a borítékot. A szívalakú matrica a feladó címével jellemző volt Lesiie St. Johnra. Nem illett hozzá azonban a józan postafiókszám. 
Levelezésük kezdetén Sheila megpendítette egyszer ezt a témát. Szerinte egy regény írónőnek legyen romantikus címe és ne csak egy postafiókszáma egy közép-nyugati kisvároskában. Lesiie frappánsan válaszolt: 
- Végül is az Egyesült Államok szívében élek és írok. Vajon nem elég 
romantikus ez önmagában is a közönség számára? 
Sheila mosolygott. Lesiie szinte soha nem írt magáról, csakis a munkájáról. Sheila személyes kérdései elől mindig elegánsan kitért. Nyilvánvalóan olyan asszony volt, akinek mindennél fontosabb, hogy semmi se zavarja 
meg a magánéletét. 
Sheila kivette a borítókból a levelet. Nemrégen fogadta el kiadásra Leslie hatodik regényét. Ebben a levélben Leslie valószínűleg bejelenti, hogy 
már dolgozik is a hetediken. 
- Valóban szerencsém volt - gondolt vissza Sheila arra az immár távoli napra, amelyen az íróasztalára került Leslie első műve. Ezek a regények nemcsak izgalmasak voltak, de gondolatébresztők is. Sheila azt 
kívánta, bárcsak többi szerzőjének, beleértve ezt a Natasát is, ugyanolyan 
jó stílusa lenne, mint Leslie-nek. 
Most is, az évek során oly ismerőssé vált lágy orgonaillat áradt a papírról. Sheila hátradőlt, és olvasni kezdett. 
Örülök, hogy legutóbbi könyvem tetszett magának. De mivel egy ideje semmi új nem jut eszembe, elhatároztam, 
hogy szünetet tartok, utazásokat teszek, új élményeket 
gyűjtök. Bizonyára jót fog tenni annyi évi megfeszített 
munka után egy kis változatosság. Szívből köszönöm ma 
gának a nagyszerű közös munkát és... 
Sheila kétségbeesetten ejtette le a levelet. 
- Ez nem lehet igaz! - suttogta. - Leslie nem hagyhatja csak úgy abba éppen most! 
De sajnos lehetséges volt. Leslie St. John teljesítette a Jonas testvérekkel kötött szerződósét. Senki nem kényszeríthette, hogy folytassa az írást. 
Leslie elhatározta, hogy alkotói szabadságra megy, s nem is sejtette, hogy 
ezzel nehéz helyzetbe hozza Sheilát. Sheila napjai meg voltak számlálva 
munkaadójánál. Csak abban reménykedhetett, hogy Lóra Wilde ismer 
olyan kiadót, ahol lektort keresnek azonnali belépéssel, különben hamarosan az utcára kerül. 
Fülsiketítő volt a hangzavar. Sheila egy ablakhoz menekült, hogy friss 
levegőt szippantson. Poharában már rég elolvadtak a jégkockák, a Bloody 
Maryt ízetlen piros folyadékká vizezve. 
Sheila utolsó látogatása óta Lóra Wilde újjávarázsolta lakását megnyugtató kék és ezüst tónusokban. Lóra is ezüstösen csillogó lurex ruhát viselt, 
de az ő megjelenése a legkevésbé sem volt megnyugtatónak mondható. 
Kezében az elmaradhatatlan cigarettavéggel, lobogó fekete sörénnyel cikázott ide-oda a vendégek között. 
- Magában még soha nem merült fel a kérdés - szólalt meg hirtelen 
Sheila mellett egy hang -, mivel magyarázza meg Lóra az ügyfeleinek ezt 
a luxust? Végül is azt gondolhatják, hogy túl magas jutalékot fizetnek neki. 
Sheila hátrafordult a magas szőke férfihez. 
- Valószínűleg egészen egyszerűen az igazságot mondja nekik. Hiszen 
nem titok, hogy Lóra nemcsak azzal a bizonyos ezüstkanállal a szájában 
született, hanem volt ott egy tizenkótszemólyes szervíz is. Egyébként ezen 
még soha nem gondolkodtam, Rodney. Lóra a barátnőm és egyáltalán nem 
irigykedem rá. 
Rodney ingatta a fejét. - Sheila, maga soha nem viszi semmire, ha megbízika barátaiban. 
Ez Rodney, gondolta Sheila kedvetlenül. Mindenki tudta, hogy Rodney 
kizárólag aszerint választotta meg ismerőseit, hogy mit remélhetett tőlük. 
Egészen jól boldogult így. 
- Nézze csak! - szólalt meg a férfi újra. - Itt van Natasa. 
Sheila kelletlenül fordult hátra. Natasa Winslow ott állt az ajtóban. Soha 
nem szalasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy felhívja magára a figyelmet. A tűzpiros pajettruha olyan szűk volt, hogy Sheila elgondolkodott, vajon hogyan ül le benne az írónő. Natasa Winslow nyakát tollboa ékesítette 
és természetesen az erős smink sem hiányzott. 
- Nemrégen jelent meg az új könyve. Nyilván reklámhadjáraton van 
vélekedett Sheila hűvösen. 
- Eltalálta. Megbíztunk egy reklámügynökséget, hogy szervezze meg 
Natasa nyilvános fellépéseit. De hiszen ezt bizonyára tudja. Az új műve 
ugyanis felkerült a bestsellerlistára. 
Sheila összeszorította ajkát. Rodney kiadója jelentette meg Natasa új 
könyvét, és a férfi nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy emlékeztesse erre. 
- így felcicomázva persze könnyű feltűnést kelteni. 
- Csak ne irigykedjen - gúnyolódott Rodney. - Mi lenne, Sheila, ha 
maga egyszer végre saját magát reklámozná? De maga inkább elbújik. 
Sheilának akarata ellenére el kellett Ismernie, hogy Rodneynek igaza 
van. Natasa Winslow tudta, hogvan kell feltűnést kelteni. Ami pedig őt illeti, 
Rodney fején találta a szöget. 0 soha nem érezte magát jól a koktélpartikon, bár sem szép arányos alakját, sem sűrű, hamvasszőke haját nem kellett szégyellnie. 
- Hallotta már, hogy ki Natasa legújabb hódítása? - Rodney magával 
cipelte Sheilát a bárhoz, 
- Ugyan kit érdekel, hogy most éppen kivel fekszik le? - válaszolt 
Sheila. - Bőven ráérek megtudni a jövőre megjelenő új könyvéből. Nyilván övé lesz az egyik főszerep. 
- Nem is lenne nő, ha nem furdalná az oldalát a kíváncsiság. Van egy 
javaslatom: már most megmondom magának, hogy ki a nagy ő, én pedig 
ezért cserébe kapok egy kis információt magától... 
- Nem is kell mondania, tudom mire kíváncsi: John címe kellene magának. - Rodney nem először próbált a híres írónő közelébe férkőzni. 
A férfi lefegyverzően mosolygott: - Inkább a telefonszáma. 
- Sajnálom, üzleti titok. Gondolom, nem lepi meg. 
- Egyáltalán nem. Végül is az a hír járja, hogy a Jó Leslie még magának 
sem árulta el minden titkát. 
Sheila nem értette, hogyan jutott Rodney ehhez az információhoz. Honnan tudta, hogy Leslie St. John még a Jonas testvéreknek sem árulta el a 
címét? Sheila bosszankodott, bár különösebben nem csodálkozott. A pletyka dúsan tenyészett a kiadók világában. 
Az öreg megérdemelné, hogy elárulja Rodney-nak a címet, de Leslievel szemben nem lenne korrekt. 
Rodney mosolyogva figyelte Sheilát. 
- Azon töri a fejét, hogy ki fecsegett. 
- Ha maga, kedvesem, olyan rég lenne az üzletben, mint ón, akkor tudná, hogy nem szabad mindent elhinni, amit mesélnek. - A mondatot egy 
leereszkedő mosoly kísérte. 
Rodney nevetett. 
- Nincs kedve hétvégén velem vacsorázni? Akkor nyugodtabban beszélhetnénk erről. 
- Sajnálom, de szombattól szabadságon vagyok. 
- Milyen izgalmas tervei vannak? 
Rövid töprengés után Sheila elhatározta, hogy megmondja az igazat. 
- New Englandben akarok utazgatni. Ebben az évszakban még nem 
láttam, és... 
Rodney a plafonra meredt. 
- Te jó Isten, milyen romantikus! Ugye nagyon szereti a vénasszonyok 
nyarát ott a hegyekben? - Odatartotta a mixernek a poharát. - Erre innom kell még egyet. 
Most persze elégedett - gondolta Sheila -, ismét bebizonyította, milyen reménytelenül maradi vagyok. De legalább nem kell vele vacsoráznom. Bob Jónás szerint a lektor egyik feladata: ápolni a kapcsolatokat a 
konkurenciával, hogy információkhoz jusson tőle. De mivel más kiadók 
munkatársai hasonló utasításokat kaptak, az ilyen találkozókon többnyire 
csak idegháború folyt. 
Sheila letette a poharát, és bement a pompásan berendezett fürdőszobába. A régi olasz palotáknak is becsületére vált volna a helyiség tágassága. Sheila leüit egy fonott székre, elővette táskájából a púderdobozát. A 
papírzörgés eszébe juttatta a vészterhes levelet. Nem merte bent hagyni 
az irodában. Soha nem zárta be az íróasztalfiókját és nagyon gyanús lett 
volna, ha mostegyszer csak úgy elkezdi. 
írok Leslie-nek, határozta el Ha elmesélem neki, milyen kétségbeejtő a 
helyzetem, talán küld a legközelebbi regényéből legalább egy szinopszist. 
Már fogalmazta is magában a legdurvább szívet is meglágyító levelet, 
amikor nyílt az ajtó és belépett Lóra. 
- Már kerestelek mindenütt. Valami bajod van? 
- Nem, nem, jól vagyok. 
- Akkor ne bújj el. Már minden vendég elment. 
- Te jó Isten, észre sem vettem, hogy elszaladt az idő. A fürdőszobád 
egyébként gyönyörű. 
Lóra felhúzta a szemöldökét. 
- A belsőépítészem örülni fog a bóknak. 
Átkarolta Sheila vállát. 
- Ma este alig volt alkalmunk, hogy beszélgessünk. Csinálok egy kávét és körülnézünk, hogy maradt-e valami ennivaló. Vagy máshoz lenne 
kedved? 
Sheila megrázta a fejét. Csak most hasított belé a felismerés, hogy 
mennyire éhes. Kiment a konyhába Lorával és segített szendvicseket készíteni. Lóra élvezettel púpozott egy evőkanál tormaszószt a sonkás szendvicsére. 
- A fogyókúrámnak már amúgy is lőttek - állapította meg ironikusan. 
- Ha nem vigyázol - intette Sheila -, a gyémántgyűrűdet eldobhatod. 
Az ékszerészed idegrohamot kapna, ha látná, hogy telemorzsázod a gyűrűjét. 
- Amúgy is mérges rám, mert rövidre vágtam a körmömet - válaszolt 
Lóra egykedvűen. - Véleménye szerint az ékszerei így nem érvényesülnek megfelelően. De mit csináljak? Hosszú karmokkal lehetetlen gépelni. 
- Még mindig nem találtál titkárnőt? 
- Olyat nem, aki megfelelne. 
- Akkor hova küldjem a pályázatomat? 
Lóra hozzálátott egy újabb szendvicshez. 
- Sejtettem! Nem ok nélkül bújtál el a fürdőszobában. 
Sheila megkönnyebbült, hogy végre kiöntheti a szívét. 
- Nem keres valaki véletlenül lektort? 
Lóra nagyot sóhajtott. 
- Már azt hittem, hogy valami szív-ügy. 
- Legalább hat hete nem voltam szerelmes - tiltakozott Sheila. 
- Sosem értettem, hogy honnan keríted a pasijaidat. - Lóra cigarettát 
tett elefántcsont szipkájába. 
- A legutóbbi szerzeményed, az az írócska azt hitte, a halhatatlanság 
megszerzéséhez elég, ha szép szemeket mereszt egy lektorra. Bárcsak 
megtalálnád már az igazit! 
- Szerinted nem kell más, csak hogy gazdag legyen? 
Lorát nem lehetett egykönnyen kihozni a sodrából. 
- Miért baj az, ha gazdag? Akkor végre megmondhatnád Bob Jónásnak, hogy menjen a pokolba. Sheila, ismerek néhány igazán rendes férfit, 
és... 
- Emlékszel még, hogyan végződtek az eddigi szervezéseid? Mind azt 
hitte, hogy olyan vagyok ón is, mint te. 
- Nem mind. A tőzsdeügynök például... 
Sheila fújt egyet. 
- A tőzsdeügynök! Annak olyan feleség kell, aki csak érte ól, nem pedig olyan, aki néha késő estig bent ül a munkahelyén. De ilyesmiről szó sem 
lehet. Én akkor is dolgoznék, ha anyagilag független lennék, mert szívesen 
csinálom... Azaz szívesen dolgoznék, ha Bob Jonas végre békén hagyna. 
Egyszóval, Lóra, nem férfire, hanem munkára van szükségem. 
Lóra kicsit gondolkodott, aztán megrázta a fejét. 
- A helyzet pillanatnyilag rossz. Azoknál a kiadóknál, akikkel kapcsolatban állok, belátható időn belül nem lesz üresedés. Arról nem is beszélve, 
kedves gyermekem, hogy pillanatokon belül híre menne, hogy miért hagytad ott az állásodat. Jobban teszed, ha egyelőre ott maradsz Jónásnál és 
kivárjuk míg ez a Natasa-dolog kicsit elfelejtődik. Én pedig közben körülnézek a kiadóknál ... 
- Nincs Időm, Lóra! Ha Leslie St. John nem ad le még legalább egy könyvet, akkor jobb, ha rögtön pakolok. Még ma éjjel írok neki, és... 
- És miért nem hívod föl inkább? 
- Az a baj, hogy nem adta meg a telefonszámát. 
- A tudakozóról még soha nem hallottál? - Lóra a telefonért nyúlt. 
Szóval melyik városban lakik? 
- Warrens Grove-ban, de... 
Lóra felvette a kagylót és már tárcsázott is. 
Tíz perccel később Lóra letette a kagylót és tanácstalanul nézett Sheilára. 
- Te! Ott nem lakik semmiféle Leslie St. John. 
- A Leslie St. John írói álnév. Ha hagytad volna, hogy szóhoz jussak, 
rögtön elmondtam volna. Nagyon kevés író jelenik meg a saját nevén. 
Lóra értetlenül nézett Sheilára. 
- Ez azt jelenti, hogy nem tudod a valódi nevét? 
Sheila bánatosan bólintott. 
- Mivel soha nem akarta elárulni, mi nem is kényszerítettük. Végül is 
semmi közünk hozzá. 
Lóra füstkarikákat fújt a mennyezetre. 
- Szép kis meglepetés! Ha most egy ideig nem akar írni, lehet, hogy a 
postafiókszámát is lemondja. 
- Nem hiszem. Valahogyan meg kell kapnia az esedékes honoráriumot. 
- És mikor aktuális a következő részlet? 
- Negyedév múlva. 
- Te szent ég! Addig talán nem is viszi el a postáját. Mondd csak, Sheila, 
mit tudsz te tulajdonképpen erről a nőről? 
Sheila elgondolkozott. 
-  Mesés a stílusérzéke. Néha meglepő összefüggésben használja a 
szavakat, úgy, ahogy arra még senki nem gondolt. És gyűlöli a francia 
konyhát. 
- Ha kisvárosban ól, ennek csak örülhet - jegyezte meg Lóra szárazon. - Warrens Grove... Valahol már hallottam ezt a nevet. 
- Hát nem tőlem, az biztos. 
- Nem, nem. De ez mellékes is. Egy ilyen kis porfészekben valakinek 
csak tudnia kell, hogy ki rejtőzik a Leslie St. John álnév mögött. Ugye jövő 
héttől szabadságon vagy? 
- Igen, New Englandbe utazom. 
- Nem, nem oda. Elutazol Warrens Grove-ba és keresel valakit, aki 
nem szereti a csigát. - Lóra összeráncolta a homlokát. - Fordítva persze 
könnyebb lenne, de meg kell elégednünk azzal, amink van. 
Sheila nem akart hinni a fülének. 
- Ezt nem mondod komolyan? 
- És ha mégis? Egyébként eszembe jutott, miért volt Ismerős a Warrens Grove név. 
- Miért? Mondd már! 
- Jelentősen megkönnyítheti a keresést, de persze bonyolultabbá is 
teheti. 
- Lóra! 
- Warrens Grove az írók Mekkája. Időről időre oda vonulnak vissza, 
hogy kölcsönösen inspirálják egymást. Nincs valami jó véleményem erről 
a helyről, de a szerzőim közül legalább egy biztosan odautazik minden 
évben. 
- Mit jelent az, hogy legalább egy? 
- Legalább egy be meri ezt vallani. Mark Buchanan talán tud neked segíteni. 
- ő az, aki modern verseket ír? 
Lóra felsóhajtott. 
- Szent ég! Nem. Az ő specialitása a politikai krimi. Nagyon sikeres. 
Sheila megrántotta a vállát. 
- Nohiszen! Egy ilyen kaliberű férfi nem fogja rám vesztegetni az idejét. 
- Ne becsüld le magad. Különben is adósom egy szívességgel. És talán beleépítheti a következő könyvébe Leslie St. John keresésének történetét. Felhívom, te pedig máris csomagolhatsz. 
2. FEJEZET 
Sheila ásított és kinézett az ablakon. Aranybarna gabonaföldek mellett 
szaladt a vonat. Mindössze három óra volt New Yorktól Chicagóig a repülőút. Sheila úgy érezte, hogy a vonat viszont egy helyben áll. Ám a sínek 
melletti úton haladó autó hamarosan messze mögöttük maradt. 
A nap már lenyugvóban volt, lágy arany fénybe vonta a látóhatár szélén felbukkanó erdős dombokat. Sheila meglepődött. Mindig azt hitte, hogy 
Közép-Nyugat sík terület. Még soha nem járt Chicagónál nyugatabbra és 
talán ez is közrejátszott abban, hogy vegyes érzelmekkel fogadta ezt az 
utazást. Ahelyett, hogy nehezen megszolgált szabadságát élvezné, belement egy vállalkozásba, aminek az eredménye több mint kétséges. Hogyan 
találjon meg egy nőt, akiről jószerével semmit sem tud? 
Miért is hagytam magam rábeszélni! Olyan könnyű engem befolyásolni 
- gondolta, és lehunyta a szemét, hogy még egyszer átgondolja a nap eseményeit. 
- Megvan a repülőjegyed? - kérdezte Lóra. - És a hitelkáryád? Azt 
ugyan nem tudom, hogy ott a pampákon fizethetsz-e vele, de... 
- Elég! Abbahagyom, Lóra. Végül is nem ekhósszekérrel utazom. És 
nem is akarok sokáig maradni. 
- Szerintem sem kell az egész ruhatáradat belegyömöszölni a bőröndbe. Ülj le! 
Sheila önkéntelenül is elmosolyodott. Lóra nagyon jól ismerte őt. Egy másodpercnyi lehetőséget sem hagyott neki, hogy a repülőtérre vezető útról 
esetleg még visszaforduljon. Szinte azt kívánta, bárcsak még most is itt ülne mellette. Amilyen gyakorlatias, biztosan lenne ötlete arra, hogyan kezdjenek neki a keresési hadműveletnek. 
Sheila kivette útitáskájának külső zsebéből az iratrendezőt. Benne volt 
Leslie összes levele. Pénteken kicsempészte az irodából, hátha alaposan 
áttanulmányozva ráakad egy leleplező nyomra. 
A legfelső lapnak semmi köze nem volt a dossziéhoz. Lóra Mark Buchanan címét írta föl a kézimerítésű papírra. 
- Amint megérkezel, hívd föl. Már szóltam neki az érkezésedről. 
- ... biztosan lelkes volt - fűzte hozzá Sheila. 
- Elmeséltem neki, hogy egy titokzatos ügyben nyomozol. Ez felébreszti a kíváncsiságát. Warrens Grove-ot pedig úgy ismeri, mint a tenyerét. 
Hát jó - gondolta Sheila és a lapot egészen kicsire hajtogatta -, felhívom. De most jobb, ha Leslie leveleire összpontosítok. 
Egy órával később összepakolta az irattartót és leszálláshoz készülődött. Nem lett sokkal okosabb. A legtöbb levélben Leslie az éppen esedékes könyvéről írt, vagy egyetértett Sheila javaslataival. Az, hogy közben 
magáról semmit nem árult el, senkinek sem tűnt föl eddig. 
Kezdetben Sheila rákérdezett, hogy mi a hobbija, kik a kedvenc szerzői 
és, hogy van-e családja, de Leslie mindig elegánsan kitért a konkrét válasz 
elől. Fotót sem küldött soha, bár Sheila többször kérte. 
Ezentúl első dolgom lesz - fogadkozott -, hogy fotót szerezzek az új 
írókról. 
- Vigyázzon a lépcsőn! - A kalauz leadta neki a csomagjait. Sheila 
megérkezett Warrens Grove-ba. 
A peronokon meglepően sok ember állt. Valószínűleg a chicagói vonat 
érkezése az est fénypontja itt - gondolta Sheila gúnyosan. Észrevett egy 
céltudatosan felé tartó férfit. Magas volt, barna hajú, kicsit beesett mellű. Ez 
csak Mark Buchanan lehet. 
Másnak képzeltem egy krimiszerzőt, de hát mindegy. Ha Lóra még fogadóbizottságot is szervezett nekem, igazán nem illik panaszkodnom. 
Barátságosan rámosolygott a férfira, de az, őt észre sem véve, elment 
mellette. - Végre! -- kiáltott föl és átölelte egy fiú vállát. A kamasz Sheila 
után szállt ki a vonatból. - Örülök, hogy újra látlak. Hogy vagy Bobby? 
Sheila legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Honnan is tudhatta volna Mark Buchanan, hogy vonattal érkezik. Hiszen csak a chicagói repülőtéren tudta meg, hogy az egyetlen repülőjárat reggel kilenckor Indul 
Warrens Grove-ba. Persze egy mesterdetektív ezt magától is kitalálhatná. 
- Hozzám szólt, kisasszony? - Az állomásfőnök kérdően nézett rá. 
Sheila összerezzent. Már csak ez hiányzott! Szép kis bemutatkozás! Magában beszél a Warrens Grove-i pályaudvar peronján. 
- Nem - szólt sietve --, de nem tudna ajánlani nekem egy szállodát? 
Még nem jártam itt. 
- Próbálja ki a Warren Hotelt. Itt van mindjárt a Főúton. Sajnos nincs hordárunk, de ha kívánja, elvihet egy kofferkulit. A boy holnap reggel visszahozza. 
Sheilának melegség öntötte el a szívét. A vidéki életnek is vannak előnyei. Fogta a csomagját és elindult. 
A Warren Hotel közvetlenül a folyó mellett épült. A fehérre festett homlokzat egy Mississippi-gőzösre emlékeztette Sheilát. Lent a ház teljes szélességében egy veranda húzódott, fölötte pedig erkély. 
A Warren Hotel hallja otthonos nappalira hasonlított. A földön színes 
rongyszőnyeg, a kandallóban pattogott a tűz. Az egész helyiségben elszórva itt-ott különböző stílusú kényelmes ülőalkalmatosságok, kis csoportokba rendezve. A magas, keskeny ablakok üvegébe metszve kacskaringós 
W-betű díszlett. 
Egy mosolygós asszony lépett Sheilához. 
- Szobát keres? 
- Igen. Körülbelül egy hétre - válaszolt Sheila és megkönnyebbült, 
amikor megtudta, hogy vannak még szabad szobák. 
A barátságos asszony türelmesen várt, amíg Sheila kitölti a bejelentkezési ívet. 
- Reggeli hót és tíz között, Miss Stuart, és higgye el, érdemes kipróbálni. Ez a mi specialitásunk. Szabadságon van? 
Sheila habozott. Talán már itt lelepleződhet a titok. 
- Nem. inkább üzleti út. Lektor vagyok és az egyik szerzőmmel szeretnék itt találkozni. Talán ismeri is. Leslie St. John. - Lélegzetvisszafojtva várta a választ. 
Némi gondolkodás után az asszony megrázta a fejét. 
- Bár sok író jár, illetve járt ide, de Leslie St. Johnról még nem hallottam. Miféle könyveket ír? 
- Szerelmesregényeket. A Leslie St. John természetesen az írói álneve. De mondja csak, miért használt az előbb múlt időt? 
- Nyár végén minden évben becsukja kapuit a művésztelep. A faházak nem fűthetők, ezért a legtöbb vendég hazautazik. Ha két héttel hamarabb jön, híres emberekkel találkozhatott volna. 
Többek között Leslie St. Johnnal - gondolta Sheila elkeseredetten. Mark 
Buchanan maradt az utolsó reménysége. Leverten ment föl a szobájába. 
Szép régi bútorokkal berendezett tágas szoba volt. A lámpák még a gázvilágítás korában készültek, és a régimódi szóles ágyon a színes, mintás 
ágytakaró kézimunka volt. Enyhe széna- és napraforgóillat lengett a levegőben. 
Sheila ledobta a kulcsot az asztalra, és a telefonért nyúlt. Legjobb, ha 
azonnal felhívja Mark Buchanant. Amikor tizenhét csöngés után még mindig nem Jelentkezett senki, feladta. Gondolhatta volna, hogy Buchanan nem 
az a férfi, aki szombat esténkónt otthon ül. Vagy - rémült meg - ő is elutazott a többiekkel? 
Kiadós zuhanyozás után lefeküdt, és összeállította a fennmaradt lehetőségek listáját. Félelmetesen rövid lett. Feladni és hazautazni, ez volt az utolsó. Kis idő múlva kihúzta ezt a sort, és leoltotta a villanyt. 
Ami a reggelit illeti, valóban fejedelmi volt, az asszony nem túlzott. Volt 
friss kenyér, házi szederlekvár, vajpuha ribizlisfánk, tojás füstölt szalonnával és nagy adag friss kávé. 
Jóllakottan és elégedetten tolta el magától Sheila a tányérját... és hirtelen észrevette a férfit, aki előző este a pályaudvaron a fiát várta. Még az 
emléke is kínos volt annak a ragyogó mosolynak, amivel ott a férfi felé 
fordutt. 
Meglepetésére a férfi valószínűleg emlékezett rá, mert odahajolt társához és súgott neki valamit. Nem volt nehéz elképzelni, hogy mit mondhatott. A férfi hátra is fordult és behatóan tanulmányozta Sheilát. Még azt a 
fáradságot sem vette magának, hogy titkolja érdeklődését. Hogy jobban 
lásson, még a székét is odébb tolta egy kicsit. 
Sheila érezte, hogy elvörösödik, mégis tettetett nyugalommal viszonozta a férfi pillantását. Az ismeretlen, lába méretéről ítélve, meglehetősen 
magas lehetett. Napbarnított karjával combjára támaszkodott. Kopott farmerját számtalan festókfolt ékesítette, s hogy a lazán az asztalra hajított 
sapkának egykor milyen színe lehetett, már képtelenség volt megállapítani. Valószínűleg segédmunkás egy építkezésen, és még senki nem tanította meg neki, hogy nem illik másokat így bámulni. 
Tekintetük egy pillanatra találkozott. A férfi fordult el hamarabb, korántsem azért, mintha zavarba jött volna, hanem mert már megnézett mindent, 
amit látni akart. Visszafordította a székét, és mondott valamit asztaltársának. A férfi felnevetett. 
Sheila, érintetlenül hagyva a kávéját, kimenekült az étteremből. Ha ebben a sárfészekben minden férfi Ilyen modortalan, akkor az elkövetkezendő hót vesszőfutás lesz. 
A szobában elővette a listáját és elgondolkodott. Mivel vasárnap volt, 
nem maradt túl sok lehetősége. A bank például biztosan zárva van. Az különben is kétséges, hogy ott egyáltalán adnak-e neki felvilágosítást. A 
postafiók tulajdonosnőjóről is csak hétfőn érdeklődhet. A kölcsönkönyvtár 
viszont talán nyitva van. 
Sheila kabátot vett, kézbefogta a cetlit Mark Buchanan címével és elindult. Ha tegnap este nem volt otthon, de még nem utazott el, akkor ma biztosan otthon találja. 
Lassan életre kelt a város. A kis templom tornyában szóltak a harangok, 
és mindenfelől áradtak az emberek az istentiszteletre. Sheila egy férfitől útbaigazítást kért, aztán elindult felfelé a dombon álló fehér ház irányába, mert 
arra mutatott az idegen. 
Stílusából és állagából ítélve a ház nagyon régen épült. Az egyik szárnyon kis torony emelkedett, onnan biztosan pompás kilátás nyílik a folyóra. A házat éppen most festhették újra, mert egy állványon még néhány festékes vödör állt és... és az a férfi, aki a szállodában olyan szemérmetlenül megbámulta. Úgy elmerült a munkájában, hogy észre sem vette Sheilát. 
- Hé, maga ott fönt! - kiáltott oda Sheila, és szilárdan eltökélte, hogy 
udvarias lesz. 
A férfi nem válaszolt. 
-  Mark Buchanant keresem. - Elég idétlennek találta a helyzetet, 
ahogy ott ácsorgott az állvány alatt, és hátrahajtott fejjel fölfelé bámult. 
Beletelt egy kis időbe, míg a férfi kegyeskedett válaszolni. 
- Ugyan miért? 
- Ehhez magának semmi köze-válaszolta bosszúsan.-Sheila Stuart 
vagyok. 
-  Maga nagyon elővigyázatlan, hogy éppen a festékesvödör alatt 
álldogál. 
- Jaj! - Sheila gyorsan hátraugrott, a férfi nevetéssel nyugtázta a műveletet. - Elárulná nekem, hol találom Mr. Buchanant? 
Úgy tűnt, a férfi gondolkodik. 
- Nem, sajnos nem. - válaszolt végül. - Mr. Buchanan pillanatnyilag 
nem mozdulhat a helyéről. 
- Ez azt jelenti, hogy másnapos. De legalább itt van a városban. 
A férfi bólintott. 
- Lehetséges. Miért nem jön a jövő héten? 
A kórdós felháborította Sheilát és anélkül, hogy egy pillantásra méltatta 
volna az idegent, a bejárati ajtóhoz ment és hosszan, élvezettel csöngetett. 
Ha ez a Mark Buchanan nem süket, erre föl kell, hogy ébredjen. De senki 
sem nyitott ajtót. Sheila megfordult, hogy menjen, de ekkor legnagyobb rémületére összeütközött a mázolóval. Nem vette észre, hogy mögötte áll. 
Élesen felsikoltott és kis híján elesett. A férfi elkapta. 
- Maga mindig ilyen ijedős? - érdeklődött. 
- Csak ha fajankókkal van dolgom - hangzott a csípős válasz. 
Mondja meg Mr. Buchanannak, ha magához tért kábulatából, hogy a Warren Hotelben lakom, és beszélni szeretnék vele. 
- És miről? Talán tartozik magának? 
Elragadó szempillája van, vette észre így közelről Sheila. Soha ilyet még 
nem láttam. 
- Mondja meg neki, hogy Leslie St. Johnról van szó. 
- Rögtön gondoltam, hogy valami nő van a dologban. Ki ez a Leslie 
St. James? 
- St. John. 
A férfi a homlokát ráncolta. 
- Ez az, amiről Lóra múltkor beszólt. Mindig elfelejti, hogy az üzenetrögzítőm harminc másodperc után automatikusan kikapcsol. Vissza akartam 
hívni, de mostanáig még nem volt rá alkalmam. 
- Maga... maga Mark Buchanan? 
- Úgy van. És mint látja, a legkevésbé sem vagyok másnapos. 
- Szükségem van a segítségére. 
-Ja igen, hogy ezt a lektora elől bujkáló titokzatos Leslie St. Hogyishívjákot megtalálja. - Megrázta a fejét. - A lektorok és az írók vitájában ón 
az írók pártján állok. - Visszamászott az állványra. 
- Lóra nem mesélte el magának a teljes történetet. 
- Lóra többnyire a lényeget szokta kifelejteni az elbeszéléseiből. 
Lendületesen belemártotta az ecsetet a vödörbe, és festeni kezdte a falat. 
- Nem beszélhetnénk erről legalább egyszer nyugodtan? - kiáltott föl 
Sheila. - Nem kell az egész városnak mindent hallania. 
- Én fölöslegesnek érzem ezt a beszélgetóst. Úgyis olyan sok író van, 
semmi értelme még egyet keresni. De ha már Itt van, nem adná fel nekem 
azt a kis ecsetet? 
Sheila sarkon fordult és egy nem éppen nőies megjegyzés kíséretében 
útnak indult. 
- Próbálja meg az újságnál! A szerkesztő néha vasárnap is bent van 
- kiáltotta utána Mark. 
Az újság szerkesztősége zárva volt, a könyvtár úgyszintén. Sheila délután még többször próbálkozott, hátha kinyitnak, de hiába. Warrens Grove 
vasárnapi álomba merült. 
Mark Buchanan kivételével. Valahányszor elment a háza előtt, egyre nagyobb és nagyobb darabokat talált lefestve. Késő délután Mark Buchanan 
eltűnt, a torony pedig vakító fehéren pompázott. 
Végül Sheila viszament a szállodába, és átadta magát kéjes bosszúterveinek. Többször elgondolta, hogyan fogja ezt a délutánt visszafizetni egy 
bizonyos Mark Buchanannak. Közben elaludt és amikor hirtelen hangos kopogásra ébredt, nem tudta, hogy hol van. Álmosan feltápászkodott és mezítláb ment ajtót nyitni, 
Mark Buchanan állt előtte, de most alig emlékeztetett arra a kopott munkaruhás mázolóra. Bézs nadrágot és barna béleletlen vászonzakót viselt. 
Makacs hajtincseit gondosan megfésülte, és a kezében... Sheila behunyta a szemét, és még egyszer odanézett. 
-  Rózsa? - kérdezte álmosan. - Maga mindig rózsával sétál a 
városban? 
- Békepipa helyett - szólalt meg a férfi, és átnyújtotta neki a virágot. 
- Vagy inkább bonbonnal lehet magát kiengesztelni? - kérdezte, és kivett a zsebéből egy tábla csokoládét. 
Sheila csak akkor vette észre, hogy selyemből készült virágot tart a kezében, amikor meg akarta szagolni. Művirág és csokoládé - ez a férfi tud 
meglepetést okozni. 
Ugy állt előtte, mint egy megszidott kisgyerek, de Sheila nem bízott a békeajánlatban. Mitől a hirtelen változás? - töprengett. 
A férfi mintha kitalálta volna a gondolatát. 
- Lóra - vallotta be Buchanan - épp az imént tolt le telefonon. És azzal fenyegetett, hogy magát fogja felvenni titkárnőnek. Inkább segítek magának, hogy megtarthassa az állását a Jonas testvéreknél, mintsem hogy 
még kárt tegyen a kézirataimban Loránál. Mi lenne, ha illendően felöltözne 
és vacsora közben kidolgoznánk a stratégiánkat? 
Sheila a legszívesebben világosan megmondta volna Mark Buchanannak, hogy szerinte mit csinálhatna, de egy ilyen nagyvonalú gesztust sajnos 
nem engedhetett meg magának. így csak egy megsemmisítő pillantást vetett a férfira. - Tíz perc múlva lent leszek, addig rendeljen nekem egy sört 
a számlámra. 
Azért is megmutatja ennek a Buchanannak. A New York-i kiadók dzsungelháborújában eltöltött évek alatt megtanult egyet s mást, ami most jól fog 
jönni ezzel a vidéki fajankóval szemben. Fog ez még csodálkozni! 
3. FEJEZET 
Amikor Sheila lejött a lépcsőn, Mark éppen a portással beszélgetett, így 
ő néhány pillanatig tanácstalanul ácsorgott, mint egy tinédzser az első randevún. Szerencsére a férfi észrevette, és gyorsan odalépett hozzá. Sőt, még 
előre is engedte az ajtóban. Mintha a ruhájával a modorát is kicserélte volna. 
- Maga tulajdonképpen miért fest házakat? 
A férfi kinyitotta neki a kapu előtt parkoló mohazöld sportkocsi ajtaját, 
és segített beszállni. 
- Mert szórakoztat. De nem házakról van szó, hanem csak egyről, Pat 
nénikém házáról. Tudja, odavan érte. 
- Meglep - mondta Sheila -, hogy a nénikéje így megbízik magában. 
A férfi megsértődött. 
- Ez a hobbim. Mások azzal ütik el az időt, hogy olajfestóket kennek 
vászonra, én lakkot kenek fára. 
- Valóban bámulatos. 
- Lóra nem mesélte el magának aprólékos részletességgel a rólam tudható szörnyűségeket? 
Sajnos nem - gondolta Sheila, de nem mondta ki hangosan. Másképp 
folytatta. - Nem, nem mesélt magáról. De aki ókszerrablásról és nemzetközi incidensekről ír... 
- Ne is folytassa, értem. Sajnos akkor jönnek a legjobb gondolataim, ha 
a kezemet elfoglalom valamivel. 
- Akkor most biztosan el fogja nekem mesélni, hogy telente a kandalló mellett ül és köt. 
Buchanan nevetett. 
- Ezt még nem próbáltam. De biztosan nem olyan szórakoztató, mint 
Floridában golfozni. Maga tud golfozni? 
- Ugyan hol játszhatnék Manhattanben? 
- Hát ezen lehet segíteni. Van itt egy elsőosztályú golfpálya. Csak pokolian kell figyelni, mert az utolsó hat lyuk közvetlenül a folyó mellett van. 
Már egy kis vagyonom süllyedt el golflabda formájában. 
- Maga Floridában lakik? 
- Csak télen. Az igazi otthonom tulajdonképpen Connecticut. Nyaranta általában itt töltök néhány hetet és... 
- Meglátogatja Pat nénikéjót. 
- Is. Es nem árt, ha tartom a kapcsolatot más szerzőkkel. 
- Abból, amit Lorától hallottam, azt gondolom, magának nem kell félnie 
a konkurenciától. 
- Az írók különös szerzetek. Ha nertópelődhetnek valamin, akkor valószínűleg nem is jut eszükbe semmi. - Lekanyarodott az útról és fékezett. 
- Ez a legjobb étterem Warrens Grove-ban. Bár kívülről úgy néz ki, mint 
egy gyorsbüfé, kezeskedem róla, hogy az Államokban itt a legjobb a steak. 
Az étteremben egy férfi odaintett Marknak. 
- Gratulálok, barátom, Patricia háza szebb, mint újkorában. Hol van a 
nénikéd? Már egy hete nem láttam. 
- Szemináriumot tart az egyetemen. Jövő héten már itt lesz. - Mark 
Sheilához fordult. - Látja, egy kisvárosban semmit nem lehet eltitkolni. 
- Éppen ezért talán Leslie St. Johnra is rábukkanunk. Csak találnunk 
kell valakit, aki ismeri. 
- Lóra szerint a hölgy gondosan megőrizte titkait. Maga tulajdonképpen mit tud róla? 
- Az egyik levelében azt írta, hogy régebben könyvtárban dolgozott. 
A férfi a homlokát ráncolta. 
- A nénikém az irodalmi bizottságnál dolgozik. Egy szempillantás alatt 
kideríti, hogy ki rejlik az álnév mögött, feltéve, hogy a hölgy a helyi könyvtárban dolgozott. 
- Hát ez csodálatos lenne! - lelkendezett Sheila, de aztán egy pillanat 
alatt elkomorult. - De a nénikéje csak a jövő héten érkezik haza ... Nekem pedig szombaton el kell utaznom, akár megtalálom Leslie-t, akái nem. 
- Mikor érkezett? 
- Tegnap este. Ja, nem működik az üzenetrögzítője. Tizenhetet csengettem, de senki nem jelentkezett. 
Mark rándított egyet a vállán. 
- Vasárnap a szabadnapom. Sheila, maga nagy fába vágta a fejszéjét. 
Egy hét nem sok idő. 
- Tudom - szólt Sheila halkan. Ha Leslie-t nem találom meg, gondolta, haza sem kell mennem. 
- Nem szabad feladnia, mielőtt egyáltalán még megpróbálta volna 
szólalt meg kis idő múlva Mark. - Ki tudja, talán szerencséje lesz. Mit tud 
még róla? Például hány éves? 
- Nem tudom. 
Mark a fejét csóválta. 
- Csak egy nő lehet ilyen. Egy férfi már rég megtudta volna. Tehát úgy 
tizenhat és hatvan között lehet. 
- Már nem tinédzser-tiltakozott Sheila.-Szenvedélyes asszony, akinek volt már dolga férfiakkal. Olyan mélységgel, mint Leslie, fiatal lány képtelen írni. 
Mark hangosan fölnevetett. 
- Mélység? Ebben a szennyirodalomban? 
Sheila legszívesebben a fejéhez vágta volna a poharát, de összeszedte magát. 
- Nem hiszem, hogy ezt megítélhetné - szólt móltósággal. - Biztos 
vagyok benne, hogy még egy szerelmes regényt sem olvasott, így aztán 
nem tudhatja, hogy miről beszél. 
- Remélem, nem várja el tőlem, hogy Leslie-t olvassak. Bár maga szerint így közelebb juthatnék a hölgy személyiségéhez, és ez hasznunkra lenne a keresésben. 
Sheila Jeges hallgatással büntette. Persze nem kötelezhette arra Markot, 
hogy szívességet tegyen neki, de igazán megtarthatta volna magának ezeket a gúnyos megjegyzéseket. 
Vacsora után Sheila kicsit megbékélt, és ismét szóba állt Markkal. 
- Könyveket gyűjt - közölte vele. 
- No, ez már valami. Fogadok, hogy a város lakosságának a fele utoljára iskoláskorában olvasott könyvet. A másik fele pedig ilyesmit írogat, 
többnyire nyáron. De nem túl sokan lehetnek, akik könyvet gyűjtenek. 
Sheila vajat kent a zsemlére. 
- És hogyan tudjuk meg, hogy ki ez a néhány ember? 
- Azt állíthatná például, hogy maga a tűzoltóságtól jött és meg akar győződni róla, hogy a könyveket nem fűtőtest közelében ... 
- Mark! 
- Vagy közvéleménykutatást tart. Senki nem gondolna arra... 
- Magának nincs túl jó véleménye az itteni lakosokról. 
- Ellenkezőleg. A kisvárosi életben az a legszebb, hogy mindent ki lehet 
gúnyolni. És ez csak akkor lehetséges, ha maga is bennszülött. Egy idegent, 
ha a legcsekélyebb rosszalló megjegyzést teszi, biztosan felnégyelnének. 
- Maga valóban itt nőtt föl? 
- Részben. Apám egyik nővérének, Pat nénikémnek az volt a véleménye, hogy nem neveltek a családi tradíciók szellemében. Pótolandó az elmulasztottakat kisgyerekkorom óta minden nyáron meghívott magához. 
- Connecticutban nem tudták megtanítani magának, hogy hogyan kell 
késsel-villával bánni? 
Mark nevetett. 
- Pat nénikém szerint nem elég jól. ősei a Warrenek, akik ezt a porfészket alapították. Egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy másokat emlékeztessen erre. 
- Magának rokona Buchanan elnök? 
- Nem tudok róla. Pat nénikém a háború után bevándorolt Buchananokat csak amolyan uborkafára felkapaszkodottaknak tartja. Pat néni a függetlenségi háborút nevezi nemes egyszerűséggel háborúnak. 
Sheila megpróbálta elképzelni a hölgyet. Valószínűleg kicsi volt, molett, 
kékes hajú és minden délután pontban négykor megivott egy csésze teát. 
- Az első Warren építette azt a házat, amin éppen dolgozom - folytatta Mark. - Most Pat nónikómé, és ő gondosan ügyel arra, hogy régi fénye 
megmaradjon. Csak tavaly hagyta magát rábeszólni sok huzavona után, 
hogy modern konyhát építtessen bele. Azt hiszem, ezt a takarítónőnek köszönhetjük. Azzal fenyegetőzött, hogy felmond, ha a régi linóleum akár egy 
nappal is tovább marad. Mivel a nénikém gyűlöl takarítani, nem maradt más 
választása, beadta a derekát. 
- Elragadó ember lehet. 
- Kicsoda? A takarítónő? 
- Nem. Pat néni. - Bolond egy párbeszédet folytatunk, gondolta Sheila. 
- Szerintem a takarítónő filozófiája sokkal eredetibb. - Mark bort töltött Shellának. - De eltértünk a témától. Hol is kezdjük? Mi lenne, ha holnap délben találkoznánk és együtt mennénk a könyvtárba? 
- Én tulajdonképpen hamarabb szerettem volna indulni. 
- Senki nem tartja vissza. Csak tudja, valamikor el kell készülnöm a 
házzal. Persze segíthet és akkor... 
- Nem, köszönöm -- utasította vissza udvariasan az ajánlatot Sheila. 
- Inkább elmegyek a bankba és a postára. 
- Sajnálom - mondta a férfi jókedvűen. - Megfosztja magát egy csodálatos tevékenységtől. 
A posta kicsi volt. A postafiókokat az előtérben helyezték el. Sheila hamar megtalálta Leslie-ét. Üres volt. Azt kívánta, bárcsak megírta volna a 
levelet. Akkor most itt lenne a szekrénykében és talán kifigyelhetné, hogy 
ki viszi el. Odament az egyik ablakhoz. 
- Parancsoljon, hölgyem. 
Sheila szíve hevesebben kezdett verni, amikor elővette a táskájából 
Leslie egyik régi levelét. 
- Meg tudná mondani kérem, hogy ki a bórlője ennek a postafióknak? 
Az ablak mögött ülő férfi tanácstalanul vakargatta a fülét. Aztán megfordult és hátrakiáltott. 
- Hé, Charlie! Valaki az egyik postafiók tulajdonosáról érdeklődik. Adhatunk felvilágosítást? 
- Semmiképpen - felelt a hang. - Szigorúan bizalmas. 
- Hallja hölgyem - mondta a hivatalnok. - És különben is ott áll a feladó neve. 
- Csak arra gondoltam, hátha két ilyen nevű ... 
- Sajnálom, nem adhatok információt. 
Erre nem számított Sheila. Kétségbeesetten gondolkodott. 
- Hagyhatnék legalább egy üzenetet a postafiókban? 
- Természetesen, ha ragaszt rá bélyeget. 
- De hiszen itt van a szomszéd helyiségben. 
- Ez az előírás, hölgyem. 
Sheila feladta. Nem vitatkozik fölöslegesen. De a bankban - fogadkozott - ez nem fog megismétlődni. Az odavezető úton azon gondolkodott, 
milyen ravasz trükkökkel fogja kideríteni a számlatulajdonos nevét. 
A bank egy régi téglaépületben volt. Díszlet lehetett volna egy Jessie 
James filmben. Belül azonban hűvös volt, csendes és olyan szagú, mint bármely más bank a világon. 
Amikor sorra került, Sheila hódító mosollyal kápráztatta el a hivatalnokot 
és letett egy húszdollárost a pultra. - Leslie St. John megkért, hogy fizessek be a számlájára húsz dollárt. Sajnos nem mondta meg a számlaszámot. 
- Bankszámla, vagy takarékkönyv? - kérdezte a férfi unottan, és elvette a bankjegyet. 
Sheila nagyon igyekezett, hogy ne essen ki a szőke libuska szerepéből. 
- Jaj, azt sem tudom. 
- Akkor utána kell néznem, el fog tartani egy ideig. - Valóban majdnem tíz perc telt el, míg ismét előkerült. Egy papírcsíkot tartott a kezében. 
- Bankszámlát nem találtam a dokumentációban. Az összeget a takarékszámlára írtam jóvá. 
Ég veled húsz dollár, gondolta Sheila. Legszívesebben kitépte volna a 
hivatalnok kezéből a papírcsíkot. Biztos volt benne, hogy rajta áll Leslie St. 
John valódi neve. Hiszen bankszámlákat nem lehet akármilyen névre nyitni. Valakinek tudnia kell a bankban, hogy Leslie valóban kicsoda. 
Sheila az órájára nézett. A Markkal megbeszólt déli találkáig még bőven 
volt ideje. A könyvtár ráér. És ha Mark nénikéje ott dolgozott, akkor közlékenyebbek lesznek, ha Mark is vele van. Most inkább az újság archívumában nézett volna szét egy kicsit, hátha ott talál valamit. 
Az újságnál olyan erős volt a festókszag, hogy Sheilának tüsszentenie 
kellett. Az első teremben kis papírkereskedóst rendeztek be és itt vették 
föl a hirdetéseket is. Sheila vásárolt egy vastag kis jegyzettömböt és egy 
golyóstollat. 
Egy kis molett, pirosra festett szájú asszony lépett mosolyogva Sheilához. - Van archívumuk? - kérdezte tőle Sheila, miközben fizetett. 
- Nem, nincsen, de az újság minden számából őrzünk egy tőpéldányt. 
Melyik évfolyamra kíváncsi? 
Sheila legszívesebben toporzékolt volna, mint egy neveletlen gyerek. 
Egy újságnak keil, hogy legyen címszó szerinti archivuma. De vidéken úgy 
látszik ezt nem veszik komolyan. 
Gondolkodott. Leslie első kéziratát körülbelül három éve kapta meg. Ha 
valami egyáltalán megjelent róla az újságban, akkor az valószínűleg még 
azelőtt lehetett, hogy könyveinek sikere bújócskára kónyszerítette volna. 
- A pontos évfolyamot nem tudom, de valamikor az elmúlt öt évben jelenhetett meg az, amit keresek. 
- Ha kívánja, szívesen felhozom magának az egyes évfolyamokat, de 
elmehetne a könyvtárba is. Ott minden megvan mikrofilmen, azt talán 
könnyebb olvasni. 
Minden út a könyvtárba vezet! Már a gondolattól is megfájdult a feje, 
hogy öt évfolyamot át kell bogarásznia mikrofilmen. Nem tudta egy rovatra szűkíteni a kutatást. Amit keresett, lehetett a helyi híreknél, a családi részben vagy a tárcánál, tehát bárhol. Napokig tartana, míg a végére jutna és 
még akkor is fennáll a veszélye, hogy valamit elnézett. 
Megköszönte a felvilágosítást és visszament a szállodába. Talán Marknak eszébe jut valami, mert ő magándetektívként csődött mondott. 
Sheila már a harmadik csésze kávét itta, amikor Mark végre megjelent. 
A haja még nedves volt a tusolástól. Tiszta farmer volt rajta, nem a festékes gönc. Sheila szemben ült a bejárattal, látta megérkezni a férfit. Máshova kellett néznie, mert már illetlenül sokáig bámulta. 
Nem csoda, hogy Lóra kedvencei közé tartozik - gondolta önkéntelenül. Csak nem vagyok féltékeny máris? Szép kis dolog lenne, szedte öszsze magát. Legfeljebb bosszús vagyok, mert megvárakoztatott. 
- Késett - üdvözölte a férfit szemrehányón. 
- Sajnálom - válaszolt Mark tettetett megbánással --, ma valahogy 
nem haladtam a festéssel. Remélem a maga kutatásai sikeresebbek voltak. 
- Téved. Egyébként már rendeltem. 
Mark rámosolygott a pillantásától olvadozó pincérnőre, csirkét és egy 
nagy tál salátát kórt. 
Sheila türelmetlenül nézett rá. Miért nem figyelmeztette őt Lóra, hogy erre a férfira úgy tapadnak a nők, mint legyek a légypapírra? 
- Nem járt szerencsével? - kérdezte együttórzőn Mark. 
Sheila megrázta a fejét. 
- A postán és az újságnál semmire sem jutottam. A bankban kicsit több 
szerencsém volt. Leslie St. Johnnak van takarékszámlája. Ez a felfedezés 
húsz dolláromba került. 
Mark rémülten nézett rá. 
- Megvesztegetett egy bankalkalmazottat? 
- Természetesen nem - felelte Sheila. - Ne kiabáljon rögtön. - Röviden elmesélte neki a bankhivatalnokkal folytatott beszélgetés menetét. 
Mark hangosan nevetett. 
- Egyet meg kell hagyni, Sheila, maga tanulékony. 
Mark pontosan öt perc alatt ette meg a csirkéjét. 
- Mit csináljunk ma délután? Mi a további terve? - kérdezte két falat 
közötf. 
- Arra gondoltam, menjünk el a könyvtárba. Talán maga Ismer valakit, 
aki tud felvilágosítást adni. 
- Lehetséges. Ismerek ott egy nőt... 
Ez nem lepte meg Sheilát. 
- Akkor nem marad más hátra, induljunk! 
- Sheila, ón egész délelőtt gürcöltem - fékezte Mark a lány lendületét -, és az almatorta itt felülmúlhatatlan. Maga is kér egy szeletet? 
Sheila türelmetlenül ült, míg a férfi két szeletet bekebelezett. Végre elkészült. 
- így, most már mehetünk. De mielőtt a könyvtár felé irányítanánk lépteinket, elhoznám Pat néni postáját. Akkor a délután hátralévő részében teljesen a rendelkezésére állok. 
A pincérnővel bájologjon, akarta mondani Sheila, de még idejében lenyelte a megjegyzést. 
Valószínűleg Patrícia Buchanané volt a legrégebbi postafiók. 
- Ezt is a városalapítótól örökölte? Postafiók 1. - ámult Sheila. - Ez 
aztán elegáns. 
- Egyszer majd megkérdezem. - Mark átlapozta a halom levelet. 
Nocsak! Csomagot is kapott. Ezért be kell állnom az ablakhoz. Ah, a híres 
postafiók. 
Sheila szuggerálta a délelőtt bedobott üzenetét. Talán a puszta akaraterejével rábírja Leslie-t, hogy elvigye a postáját. 
- Úgy látom, van bent valami. Nem látja, ki küldte? - kérdezte Mark. 
- Semmi fontos nincs benne, ón írtam. 
- Ügyeljen, nehogy orrlenyomatot hagyjon - ajánlotta Mark, és elment 
Pat néni csomagjáért. 
Amikor Sheila néhány perc múlva odanézett, a sarokban egy kis ősz 
emberrel beszélgetett. Az emberke többször egyetértően bólintott. 
- A barátja? - kérdezte Sheila Markot, amikor az visszaérkezett. 
- Bizonyos értelemben, ő a postafőnök. A postafiók tulajdonosa... 
Sheila megragadta Mark kezét, és izgatottan félbeszakította. 
- Megtudta, hogy kicsoda? 
- ... tulajdonosa Leslie St. John. Sajnálom, Sheila, más névről itt nem 
tudnak. 
-  De hiszen ez törvényellenes! - panaszkodott Sheila. - Maga is 
mondta, hogy egy kisvárosban nem lehet titokban tartani semmit. Lennie 
kell valakinek, aki tudja, ki van e név mögött. Mi lenne, ha a rendőrségen 
próbálkoznánk? 
- Nem jó ötlet. Azt szeretné, hogy a hölgy tegyen meg magának egy 
szívességet. Csak felbosszantja, ha rászabadítja a rendőrséget. 
Igaza van Marknak. 
- Akkor menjünk a könyvtárba - sóhajtott föl. 
- Volt már Jamesnél az archívumban? 
- őt nem láttam, csak egy nővel beszéltem. De az archívum nincs rendszerezve címszó szerint. 
- Amíg James él, erre nincs is szükség. Neki minden a fejében van, amit 
valaha is kinyomtattak. Ha Leslie St. John neve egyszer megjelent az újságjában, akkor ő emlékszik rá. 
- De a könyvtár... 
- Jamestől húsz perc alatt megkapjuk Leslie telefonszámát. Csak akkor nem, ha soha nem hallott róla. 
Sheila feladta. A szerkesztőt bent találták az irodájában. Lába fent volt 
az íróasztalon és régimódi zöld napellenzőt hordott a szemüvegén. Sheila 
nem tudta levenni róla a szemét. Mark előadta Jamesnek, hogy mi járatban 
vannak. James a fejét rázta. 
- Soha nem hallottam róla. Sajnálom, Miss Stuart. 
- És mit csinálnak azok a nők, akik Írogatnak? 
- Azokat én nagy ívben elkerülöm. Ha csak eggyel is szóba állsz, már 
a nyakadon van mind. De lenne egy kérdésem magához, Miss Stuart. Mi hoz 
egy híres New York-i lektort ide hozzánk vidékre? Ez a Leslie St. John valóban olyan jó? 
- Nagyon. - Sheila alaposan átgondolta, hogy mit válaszoljon. - Szeretnék beszélni vele a következő könyvéről. 
- Meglátjuk, mit tehetek. Vagy Markot értesítem, vagy felhívom magát 
a szállodában. Mondja, Miss Stuart, lenne az ellen valami kifogása, hogy csináljak magáról egy fotót? Talán írok magáról egy rövid kis cikket. 
Sheila mozdulatlanul ült, amíg a szerkesztő lefotózta. Kifelé menet majdhogynem baj történt. Kint az ajtó előtt ott állt a papírboltbeli asszony. Sheila kishíján felborította. 
- Maga ismeri Leslie St. Johnt? - kérdezte a nő Sheilát tisztelettel. 
- Én lektorálom Leslie könyveit. De ami a személyes ismeretséget 
illeti... 
A nő ragyogott. 
- ő az én kedvenc írónőm. - Csaknem elakadt a lélegzete. - Olvastam minden könyvét. Szinte el sem tudom hinni, hogy mindig itt élt és senki 
nem is tudott róla. Ha én ezt a klubban elmesélem... 
4. FEJEZET 
Sheila némán ment Mark Buchanan mellett a könyvtárig. Csak a kis téglaépülethez vezető kőlépcsőkön jött meg újra a hangja. 
- Vajon miért érzem úgy magam, mint akin tornádó söpört át? 
- Mert magának remekül működnek az ösztönei, kedvesem - válaszolt Mark rövid töprengés után. - A környéken ez a nő a legnagyobb 
pletykafészek. James csak azért tartja, mert a hölgynek semmi, de semmi 
nem kerüli el a figyelmét. 
- Akkor valóban el fogja mesélni az egész esetet a barátnőinek? 
- Holnap reggel a klub minden tagja tisztában lesz a legapróbb részletekkel is. Egy pillanat! Tévedtem. Ez így csak akkor igaz, ha a hölgynek ma 
túl sok munkája van és nem töltheti a nap hátralévő részét a telefon mellett. Ellenkező esetben a történet már ma este elterjed a barátnők körében. 
- Ez talán nem is olyan nagy baj. Minél többen tudják, annál nagyobb a 
valószínűsége, hogy Leslie fülébe is eljut. 
- Pssszt! - intette őket a pult mögött álló asszony, miközben odanyújtott egy halom könyvet egy gyereknek. Aztán felnézett és elmosolyodott. 
- 0, maga az, Mr. Buchanan! 
-  Jó napot, Miss Branch. Engedje meg, hogy bemutassam Sheila 
Stuartot. Egy írónőt keres, aki itt él a városban. 
- Meglehetősen sok író él nálunk. Természetesen nem mind olyan híres, mint Mr. Buchanan. Hogy is hívják a hölgyet, akit keres? 
Sheila vett egy mély levegőt és elmesélte a történetet, ki tudja már hányadszor. 
- Leslie St. John az álneve. 
- Leslie St. John - ismételte elgondolkodva a könyvtárosnő. - Milyen 
könyveket ír? 
- Szerelmesregényeket. Én lektorálom a Jonas testvéreknél. 
- Ja, vagy úgy! - Miss Branch hanglejtése nem hagyott kétséget afelől, hogy mit tart az ilyen irodalomról. Mark alig bírta elfojtani a nevetését. 
Sheila szeme szikrát szórt, és legszívesebben a férfi lábujjára tolta volna a 
könyveskocsit. 
- Az ilyesféle könyveket ott tartjuk a hátsó polcon. De, hogy ml a hölgy 
valódi neve, abban nem tudok segíteni. 
- Nincs egy listájuk a helyi szerzőkről? 
- Az egyik helyiségünkben őrzünk várostörténeti emlékeket. De valószínűleg nem talál bennük utalást Leslie St. John nevére. 
- Van tőle könyvük? 
- Természetesen - válaszolt a könyvtárosnő némi rosszallással a 
hangjában. - Nem értem, miért kedvelik annyira, de mivel keresik, főleg a 
nők, van néhány példány a kínálatunkban. 
- Még valami. Leslie azt írta nekem, hogy korábban egy kölcsönköny vtárban dolgozott. Nincs véletlenül a munkatársai között valaki, aki ír? 
Miss Branch teljes magasságában kihúzta magát. 
- Nálunk senki nem pazarolná az idejét ilyen giccsre. 
Sheila bűbájos mosolyt vetett rá. 
- Kár, ezt a giccset ugyanis nagyon jól fizetik. Mivel itt ezt, úgy látom, 
nem becsülik, Leslie nyilván boldog volt, amikor elment innen. 
Mark megfogta Sheila karját és gyorsan elhúzta. 
- így nem lehet beszélni! Most már biztos, hogy a hölgy nem fog magának segíteni. 
- Nem is állt szándékában. - Sheila barátságtalan pillantást vetett a 
nőre. - Nem bírom elviselni a nagyképű embereket. Nem mindenkit érdekelnek a klasszikusok. Ha Leslie valóban itt dolgozott, nyilván nem árulta 
el Miss Branchnak, hogy ír. 
- Most meg kell várnunk, míg Pat néni visszajön, ő valószínűleg fejből 
tudja, hogy ki ment el innen az utóbbi öt évben és miért. 
- De én akkor már nem leszek itt. - Sheila már most bánta, hogy olyan 
meggondolatlan volt. Mindig előbb beszól, s csak aztán gondolkodik. Már 
annyiszor került emiatt nehéz helyzetbe. 
- Miért nem marad egy kicsit tovább? 
- Nem lehet. Csak egy hét szabadságom van. Egyébként nem értem, 
hogy ez a hölgy miért tartja olyan értéktelennek a szórakoztató irodalmat. 
Ha a filmeket is ilyen mércével mérnénk, akkor számos mozi bezárhatna. 
- Milyen igaz! 
- Miss Branch úgy viselkedik, mintha a szerelmesregény pornográfia 
lenne. 
- Miért, nem az? 
- Nem, a fenébe is, nem! 
- Pssszt! - sziszegett rájuk valaki. 
Mark levette Leslie egyik könyvét a polcról és megfogta Sheila kezét. 
- Nem tehetünk mást, mint hogy elmegyünk, mielőtt Miss Branch elveszi és elégeti a kölcsönzőjegyemet, bosszúból, mert magát magammal 
hoztam. 
- Sajnálom - mondta Sheila összetörten. 
- Semmi baj. Igaz, most néhány hónapig biztosan nem jöhetek ide. 
Odament a pulthoz és rátette Leslie könyvét. Miss Branch ránézett a 
könyvborítóra és kérdően felhúzta a szemöldökét. 
- Anyagot gyűjtök az új könyvemhez. - Aztán Sheilához fordult és 
odasúgta neki. - Feltéve, ha nem alszom el olvasás közben. 
Sheila ez egyszer nem vette föl a párbajkesztyűt. Ehelyett feszülten figyelte a könyvkartont, amikor Miss Branch éppen felírt valamit. 
- Menjünk, Sheila. 
Kicsit ellenkezve, de követte Markot. Hirtelen azonban megállt, mint akinek földbe gyökerezett a lába. 
- Várjon, Mark! Ez a karton ... Ez a nő a maga nevét írta rá. 
- Igen. Mark Buchanan. így hívnak. 
- Miért nem a tagsági számát írta föl? 
- Talán azért, mert azt először ki kellett volna keresnie. Miért kérdi? 
Sheila fejében kavarogtak a gondolatok. 
- Mondja, ezt itt mindig így csinálják? 
- Gondolom, igen, kivéve, ha valaki sok könyvet vesz ki egyszerre. 
Akkor gyorsabb, ha csak a számot írják fel. De miért kérdi? 
- Mert... - Sheila szeme ragyogott. - Mert Leslie könyveiben gyakran olyan dolgokról ír, aminek utána kellett néznie. Ha ezt ebben a könyvtárban tette, akkor... 
Mark kezdte már érteni. 
- Akkor lehet, hogy a neve rajta van a könyv kartonján. 
- Méghozzá a valódi neve. Ebben a városban úgy tűnik lehet álnéven 
bankszámlát nyitni és postafiókot bérelni, de ez az öreg sárkány biztos, 
hogy csak születési anyakönyvi kivonatra ad ki tagsági igazolványt... 
Mark nevetett. 
- Azt hiszem, ebben nem téved. Hol kezdjük? 
Két órával később bezárt a könyvtár és Miss Branch nem sokat teketóriázott, kidobta Sheilát és Markot. Sheila eldugta a többszáz nevet tartalmazó jegyzettömbjét a táskájába, hogy ne akadjon meg rajta a könyvtárosnő 
gyanakvó tekintete. 
- Nyilván azt hiszi, hogy mindenféle illetlenségeket irkáltunk bele a drága könyveibe - vélekedett Sheila. 
- Nem hiszem. Szerintem nem feltételezi magáról, hogy írni tud. - Mark 
nyújtózkodott egyet és ásított. - Nem is tudtam, hogy a kutatás ilyen megerőltető dolog. A közmondasbeli tűt a szénakazalban sem lehet nehezebb 
megtalálni. Most aztán feltétlenül innom kell valamit. Menjünk a szálloda bárjába? 
Sheila még mindig a listájával foglalkozott. 
- Ha leírjuk még egyszer ezeket a neveket... 
Mark sóhajtott. - Nem volt elég egyszer? 
Sheila meg sem hallotta, hogy mit mond. 
- Azokat, akik csak egyszer szerepelnek, rögtön kihúzhatjuk. De, ha 
valaki minden számításba jövő szakkönyvet kikölcsönzött... 
-... akkor talán Leslie nyomára bukkantunk. Tudja, hogy ezzel tulajdonképpen törvénybeütközőt cselekedtünk? Tudomásom szerint a könyvtári információk adatvédelem alá tartoznak. 
- A postafiók tulajdonosok is. Ennek ellenére megtudtuk a nevét. 
-  Megadom magam. De csak akkor, ha meghívhatom egy dupla 
whiskyre. Ha nem, akkor megtagadom a további együttműködést. 
Mark mosolya a már ismert módon hatott a pincérnőre. Sheila kivételesen hálás volt ezért, mert így gyorsan kiszolgálta őket. Nagyot kortyolt a jeges whiskyből. 
- Jaj, ez jólesett. 
- Megmondhattam volna magának, hogy ez a munka kiszárít. Emlékszem, amikor egy barcelonai ókszerrablásról írtam. A rablók Budapestre 
menekültek. 
- Miért éppen Budapestre? 
- Akkoriban ezt nagyon jó ötletnek véltem. Rendkívül nehéz mindent 
megtudni Budapest hétköznapjairól. Elég egy apró kis gondatlanság és 
máris jelentkezik az olvasó, aki jobban tudja. 
- Megértem. Ha azt írja, hogy a katedrálisban délben harangoznak ... 
- Akkor biztosan jelentkezik valaki, aki azt állítja, hogy annak a katedrálisnak nincs harangja... 
- Vagy nem délben harangoznak ... 
- Vagy, hogy abban a városban egyáltalán nincs katedrális. Van valami fogalma arról, hogy Leslie miről gyűjtött anyagot? 
- Igen. Néha említette a leveleiben, hogy ehhez vagy ahhoz a témájához még információkra van szüksége. Mindenesetre egy kis támpontot jelent ez nekünk. 
Mark elvette a listát. 
- Még mindig az a véleményem, hogy az útikönyveket is át kellett volna néznünk. Afrikai művészet, no jó, ezt még belátom, de miért ellenőriztük 
a Francia konyha titkai című szakácskönyvet? 
- Leslie nem szereti a francia kosztot, ezért biztosan nincs otthon ilyen 
szakácskönyve. Ha tehát valaki egyik könyvében majonézes kagylót főz, 
valahonnan le kell írnia a receptet. 
- Tökéletesen átérzem Leslie idegenkedését, egy tisztességes bélszínszeletnél nincs jobb. 
- Hát azért akad még néhány finom étel. 
- Csak nem akarja nekem bebeszélni, hogy maga szereti a vajon párolt csigát, vagy tudom is én, hogy készítik ezek a barbárok. 
Sheila elnevette magát. 
- Jó, elismerem, nem vagyok oda a csigáért. 
- Ennek örülök. Nem szeretem a csigát és azokat az embereket sem, 
akik ezeket az állatokat megeszik. Akar még valamit inni, vagy menjünk 
máris enni? 
- Köszönöm, egy pohár whisky nekem elég és még egyáltalán nem 
vagyok éhes. 
- Egyszálbélű! - mondta Mark megvetően. - No nem bánom, várjunk 
még egy kicsit. Addig mutassa meg nekem Leslie leveleit. Talán felfedezek 
valamit, ami a maga figyelmét elkerülte. 
- Nem rossz ötlet. En már annyiszor elolvastam őket, hogy szinte kívülről tudom mindegyiket. 
Sheila a szobájában elővette az éjjeliszekrényből a mappát és odanyújtotta Marknak. A férfi lehuppant az ágyra és elővett egy levelet. 
- Rózsaszín levélpapír? - csodálkozott. 
- Egy csöpp fantáziája sincsen? A rózsaszín nagyon is illik a románcokhoz. 
Míg a férfi olvasott, ő letisztázta a névlistát. Mark kisvártatva félretette a 
mappát. 
- Figyelemreméltó asszony. Szinte semmit nem árul el magáról. 
- Sajnos. Tudja, nagyon remélem, hogy megtaláljuk. Nemcsak arról van 
szó, hogy kihúzzon a csávából. Talán butaságnak tartja ... 
Mark kérdően nézett rá. 
- ő szinte olyan nekem, mint egy barátnő. Nagyon rosszul esne, ha három évi levelezés után ei kellene veszítenem. 
Az ágy nyikordult egyet, ahogy Mark felállt. 
- Én is remélem, hogy megtalálja - mondta lágyan. 
Sheila meglepetten nézett fel. Mark, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, átölelte Sheilát és megcsókolta. 
Szinte testvéri csók volt, szelíd, kedves, gyöngéd. 
- Miért csókolt meg? - kérdezte Sheila, miután a férfi elengedte. 
- Mert úgy éreztem, egy perc és elbőgi magát. Adhatna egy pofont a 
pimaszságomért. 
Sheila csak egy pillanatig gondolkodott az ajánlaton. 
- Nem akarom megütni. 
Mark mosolygott. 
- Tudom. 
Sheila maga alá húzta a lábát, és átkulcsolta a térdét. 
- Igazán nem tudom, mi törtónt velem, hogy az éjszaka kellős közepén 
itt ülök és magát bámulom, ahogy fest. 
Mark az égre emelte tekintetét. 
- Miért van az, hogy a nők mindig mértéktelenül túloznak? Legalább 
nyolc óra van. És mondtam már magának, hogy a legjobb gondolataim fizikai munka közben jönnek. Nem akarja maga is kipróbálni? Van ott még 
egy ecset. 
Sheila szándékosan nem hallotta meg a célzást. 
Mark olyan korán érkezett, hogy szinte még aludt, amikor ajtót nyitott. A 
férfi erősködött, hogy azonnal menjen vele. ő persze ment, mert reménykedett, hogy a férfi az éjjel megtalálta Leslie-t. Legalábbis tudja, hogy hol 
keressék. De amikor megérkeztek Patrícia Buchanan már csaknem teljesen újrafestett házához, legszívesebben Markra öntött volna egy vödör 
festéket. 
Eltelt egy óra, Mark szótlanul dolgozott. Sheila végül, mert nagyon unatkozott, kezdte levakarni a faborításról a régi festéket. 
Otthon éppen most érkeznék be a munkahelyemre, innék egy csésze 
kávét, kényelmesen leülnék egy köteg kézirattal és olvasnók ... Közben 
persze - és ez is hozzátartozik az igazsághoz - kapnék vagy hetven telefonhívást, tucatnyi megbeszélést kellene folytatnom más lektorokkal és 
persze a titkárnőm is zavarna ügyes-bajos dolgokkal. Gondolatai itt félbeszakadtak, mert a tetőről diadalittas kiáltás hangzott: 
- Megvan! 
Sheila odaszaladt. 
- Tudja, hogy hol van Leslie? 
- Ja ! ... Leslie teljesen kiment a fejemből. Viszont van egy regényötletem. 
- Nagyszerű! - mondta Sheila csalódottan. 
- Ha ilyen könnyű megírni egy szerelmesregényt... 
- Ezt soha nem állítottam. 
- Né vitatkozzunk lényegtelen dolgokon. Ellenszolgáltatás nélkül átadom magának az ötletet. Ha elveszíti az állását, írónő lesz. 
- De én nem írni akarok, hanem... 
Mark nem is hallotta meg Sheila megjegyzését. 
- Tehát, figyeljen. A regény egy belsőépítész lányról szól és egy művészről, aki... 
- Mark! Lehetséges, hogy maga hajnalok-hajnalán ezért rángatott ki 
engem az ágyból? 
-  Nem. Tulajdonképpen a további haditervet akartam megbeszélni 
magával. 
- És akkor miért nem teszi azt? 
- Nem tehetek róla, hogy maga reggelente nincs beszédes kedvében. 
Mi lenne, ha ma a könyvesboltokat fésülnénk át? 
- Csak azt ne mondja, hogy több is van ebben a városban. 
- Hát ha a drogéria zsebkönyvrószlegét is ideszámoljuk. Egyébként nagyon jó ötlet ez az autogram az első oldalon. 
Sheilának fogalma sem volt, hogy a férfi miről beszél. 
- Attól tartok, nem bírom követni. Milyen autogram? 
- Csak tegnap este fedeztem fel, amikor elkezdtem olvasni Leslie remekművét. El Is aludtam rajta. Leslie könyvei sokkal hatásosabbak az altatónál. 
-  Egy pillanat! - szakította félbe Sheila határozottan. - Mi ez az 
autogram? 
- Egy idegen szó, azt jelenti, hogy ... 
- Azt jelenti, hogy dedikált a példány? 
- Ne kiabáljon velem - kérte Mark. - Csak az aláírása áll ott. 
- Hol van? 
Mark megfordult. A létra ijesztően imbolygott. 
- Már mondtam, hogy az első oldalon. 
- Nem az autogram. Hol van a könyv? 
- A hálószobámban az éjjeliszekrényen. Fent, közvetlenül a hátsó lépcső mellett. 
Shellá már ott sem volt. Bent a házban körülbelül fél órát azzal töltött, 
hogy megbámulta Patricia Buchanan elegáns konyháját, aztán szaladt tovább, fel a lépcsőn. 
Aki kívülről nézte a házat, nem is gondolta volna, hogy ilyen nagy hálószobája van. Egy múzeumnak is becsületére vált volna a szobát uraló faragott ágy. Sheila anélkül, hogy körülnézett volna, rögtön a könyvért nyúlt. 
Leült az ágy szélére és belelapozott. 
Az aláírás valódi volt, rögtön felismerte Leslie szálkás betűit. 
- Úgy látom, már elég régen írhatta ide a nevét - magyarázta Marknak, aki közben utána ment. - Itt mellette ez a folt már régen beszáradt. 
- Gondolja, hogy valódi az aláírás? 
- Egészen biztosan. Csodálkozom, hogy a könyvtárosnő nem említette. 
- Valószínűleg nem is látta, különben már rég feljelentést tett volna a 
közvagyon megkárosítása címén. De hiszen tudja, hogy nagy ívben elkerüli 
azt a polcot, ahol Leslie művei állnak. Csak mert magáról van szó, összeszedem minden bátorságomat és megkérdezem Miss Branch-ot, hogy ki 
kölcsönözte ki az elmúlt időszakban ezt a könyvet. 
- Magával mehetek? 
- Csak ha megígéri, hogy egy szót sem szól. Egyébként egészen elfelejtettem, kint várja egy nő, valami csomaggal. 
- Nem értem - csodálkozott Sheila. 
Mark nevetett. 
- Ugye magának fogalma sincs arról, hogy egy lavinát indított el. 
A nő fiatal volt, szőke, roppant ideges és szempillájára több font lila festék nehezedett. A hóna alatt egy vastag borítékból sűrűn teleírt papír kandikált ki. Sheilának mint szakembernek elég volt egy pillantás, hogy tudja, 
ki áll előtte. Egy frusztrált írónő, árva kéziratával. 
-  Ejnye, Mark! - mérgelődött Sheila. - Miért nem mondta neki azt, 
hogy dolgom van? 
- Mert akkor az egész város megtudta volna, hogy magának az én hálószobámban volt dolga. 
- Mit érdekel engem, hogy mit mesélnek a városban! 
- Viszont lehet, hogy Leslie nagyon erkölcsös nő... 
Sheila nevetett. 
- Látszik, hogy hamar elaludt a könyvön, különben nem mondana ilyet. 
Mark bűbájosán mosolygott. 
- Nem maga mondta, hogy a szerelmesregények szolid és erkölcsös 
történetek? 
Sheila rájött, hogy reménytelen esettel van dolga. Válasz helyett inkább 
odafordult a látogatóhoz. 
- Mit tehetek magáért? 
- Miss Stuart? Maga valóban lektor? 
- Igen. 
- Az a helyzet, hogy ... írtam egy könyvet... és... itt van. 
Ezen szavak kíséretében az ismeretlen hölgy Sheila kezébe nyomta a 
borítékot. 
- Pillanatnyilag nagyon sok dolgom van... 
A lánynak könnyes lett a szeme. Sheila megsajnálta. 
-  De miért is ne? A kéziratot, ha elolvastam, a szálloda recepcióján 
hagyom. 
- Nagyon-nagyon köszönöm, ez csodálatos. Ja, még valami... 
Mit akarhat még, ijedt meg Sheila. 
- Adna egy autogramot? - Elővett a táskájából egy újságot. 
Mit jelentsen ez? - gondolta Sheila - de hamar észrevette az újság 
címoldalán vastag betűkkel szedett sort: Hol vagy Leslie St. John? Alatta 
ott ékeskedett a fotó, amit James Baxter készített róla. 
- Mark, nézze csak, mit tett velem a maga James barátja - kiáltott föl 
Sheila panaszosan. 
Mark lemászott a létráról és kivette Sheila reszkető kezéből az újságot, 
aztán alaposan áttanulmányozta az első oldalt. 
- Na és? Mégis, mire számított? 
- Hát semmiképpen sem címoldalra, pláne nem ilyen előnytelen fotóra. Úgy nézek ki rajta, mintha legalább negyven éves lennék és túlsúlyos. 
- Tehát a fotó bosszantja. Jogosan, James nem portréfotósnak született, ez tény. 
Sheila szólni sem tudott a felháborodástól. 
-  Miért izgatja így fel magát? Maga ahhoz képest, hogy New York-i, 
meglehetősen naiv. Ha egy újságíró fotót csinál magáról, biztosan nem azért 
teszi, hogy amulettként magával hordozza. - Mark visszaadta az újságot 
és visszament a létrára. - Fogja föl a dolgot a pozitív oldaláról. Ötmérföldes körzetben most már mindenki tudja, hogy maga Leslie-t keresi. 
Elég! - határozta el magát Sheila. Értelmesebben is eltölthetném az időmet. Mark fesse be egyedül a nénikéje házát, vagy keressen valakit, aki 
közben szórakoztatja, ő a maga részéről elmegy a könyvesboltokba. 
Mindkét üzletben nagyon örültek a látogatásának. Az egyik tulajdonosnak az volt a véleménye, hogy a Jonas testvérek könyvei az utóbbi időben 
sokat veszítettek minőségükből. Kollégája éppen ellenkező véleményen 
volt. Leslie Pt. Johnról egyébként soha nem hallott egyikük sem. 
Sheila megköszönte a segítséget és elhatározta, hogy elviszi a kéziratot a szállodába, mielőtt folytatná kutatómunkáját. A portás odaadta a 
kulcsot. 
- Felviszi a postáját most? - kérdezte. 
Lóra írt volna? 
- Ezt ma délután hozták magának. 
- Egyszerre? 
- Nem, szép sorjában. Először a bridzsklub elnöke jött, aztán egy Peach 
Street-i háziasszony, és... 
.  - Értem - sóhajtott Sheila -, ebben a városban már mindenki írt 
könyvet? 
- Nem mindenki - tájékoztatta a portás -, ón még csak most dolgozom a regényem cselekményvázlatán. 
Mivel már készülődött is, hogy elmesélje részletesebben, Sheila elmenekült. Nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. A szobájába érve a sarokba 
dobta a kéziratot. 
- Jaj, Lesiie, ez a te bűnöd. De, ha egyszer elkaplak ... 
5. FEJEZET 
Chris Sinclair - morfondírozott Sheila és odaírta a nevet a búvárkönyv 
címe mellé. - Valahol már olvastam ezt a nevet. 
Átböngészte az ágyán kiteregetett papírrengeteget. 
- Megvagy. - Chris Sinclair egy franéia szakácskönyvet is kikölcsönzött. Ezzel a kombinációval felkerült a gyanúsítottak listájára. A probléma 
csak az volt, hogy ez a lista egyre hosszabb és hosszabb lett. Sheila négy 
szakterületet ismert, amivel Leslie biztos, hogy foglalkozott. Sokan voltak, 
akik ezek közül egyből vagy kettőből kölcsönöztek könyveket. De nem 
akadt senki, akit mind a négy témakör érdekelt volna. 
Ha valóban Chris Sinclair volt Leslie, akkor nyilván volt könyve a házikönyvtárában az afrikai művészetről és a koraszülésről. Bárcsak itt lenne 
Mark! ő valószínűleg ismeri Chris Sinclairt és a többieket is. Sheila türelmetlenül irkálta egyik céduláról a másikra a neveket. Nem tehet mást, mint hogy 
kikeresi őket a telefonkönyvből és egyiket a másik után felhívja. 
És ha Leslie nem hajlandó felfedni kilétét? 
Sheila az órájára nézett. Már elmúlt hat és Mark nem jelentkezett, amióta otthagyta délelőtt. De miért is jönne? Nem volt túl kedves hozzá és Marknak teljesen mindegy, hogy megtalálják-e Leslie-t. Csak azért segít neki, 
hogy viszonozza Lóra szívességét. 
- Igazán nem kellene miatta szomorkodnod - modta Sheila a tükörképének. - Egoista, beképzelt, arrogáns, soviniszta fickó. Ebből a fajtából 
már bőven van a gyűjteményedben. 
Mégiscsak fel kellene hívnom és bocsánatot kérnem. Már nyúlt is a telefonért. A negyedik csöngés után kedves női hang jelentkezett az üzenetrögzítőről. 
- Mark éppen az új regényét gépeli. Gyűlöli ezt a munkát és ha félbeszakítanák, már biztosan nem lenne kedve visszaülni az írógéphez. Kérem, 
a sípoló hang után mondja el legfeljebb huszonöt szóban, hogy miért kereste. Aki valami igazán eredetit mond, azt visszahívja. 
Megeszem a kalapom, ha gépel, gondolta Sheila. Sokkal valószínűbb, 
hogy az imént hallott hölggyel foglalkozik. Igazán nincs jogom féltékenykedni. Csak egyszer csókolt meg és akkor is úgy, hogy abban még Miss 
Branch sem találhatott volna semmi kivetnivalót. 
Sheila elnézést kórt a zavarásért, letette a kagylót és újra munkához látott. Hamarosan megint csak azt érezte, hogy reménytelen vállalkozásba 
kezdett. Ha Leslie nem akarja, hogy leleplezzék, vajon milyen esélye van 
egy idegennek? Fel tudja-e fedni egy hót alatt az éveken át jól őrzött titkot? 
Sheila kétségbeesésében telefonált Lorának. Szerencsére otthon volt. 
- No, kedvesem, mi újság ott a vadonban? Hogy vagy? Nem skalpoltak még meg? 
- Nem, de a te drága Markod már fenyegetett vele néhányszor. 
- Jól kijöttök? 
- Nem különösebben. 
-  Micsoda pech! - Lóra hangja továbbra is szenvtelen maradt. 
Egyébként nagyon aranyos fiú. Nem mondom, szívtipró... 
- Ezt már észrevettem - erősítette meg Sheila kissé csípősen. 
- És a fantom? Leslie? 
- Semmi nyoma. Mi újság New Yorkban? 
- Nem hiszem, hogy szívesen hallanád. 
Sheila felsóhajtott. 
- Mi történt már megint? 
- Rodney tegnap nálam Járt. Úgy tűnik, tud valamit a Jonas testvérekről. 
- De azt ugye nem, hogy én hol vagyok? - kérdezte Sheila rémülten. 
- Én egy szóval sem árultam el neki, de szerintem tudja, hogy nem vagy 
New Englandben. Mégsem ezért keresett fel. 
- Hanem? 
- Nem vagyok biztos benne. Beszélgetésünk közben többször megemlítette Maria Martint. Úgy tűnt, mintha személyesen beszélt volna vele. 
Egy pillanatra Sheila úgy érezte, mintha ott lenne az öreg irodájában. 
Ha most akár Maria Martint vagy Leslie St. Johnt is elveszíti... - Jól emlékszik rá, hogy ezt mondta. 
- Nem! Maria? Ez nem lehet - kesergett. - Nem teheti velem ez a csirkefogó. 
- Talán nincs is jelentősége. Végül is mindenki tudja, Maria hol található. És okos asszony. Nyilván tudtára adta Rodney-nak, hogy hova mehet az 
ajánlatával. 
-Ha most még Maria is átpártol az ellenséghez, akkor én itt csomagolhatok is. Mi dolgom is lenne akkor még Warrens Grove-ban? 
Lóra megrémült. 
- De ez még egyáltalán nem biztos! Sheila, nem szabad feladnod. Talán már egészen közel vagy a célhoz. Ha pénzre van szükséged... 
- Nagyon kedves tőled Lóra, de egyedül kell végigcsinálnom. - Sheila 
elbúcsúzott. Bárcsak ne hívta volna föl Lorát! Most már nem maradt más 
hátra, mint dupla energiával keresni Leslie-t. 
Sheila törökülésben ült az ágyon papírfecnijei között, amikor kopogtattak. Egy pillanatig nem akart ajtót nyitni. Biztosan megint egy kéziratot hoznak. És ha Leslie áll ott teljes életnagyságban? Sheila felugrott, és az ajtóhoz 
rohant. 
Mark volt, Sheila pedig önkéntelenül is nagy örömmel üdvözölte. Légy 
óvatos, Sheila Stuart, intette egy belső hang. Ez a férfi arra született, hogy 
megbolondítsa a nőket, de neked nerh szabad beállnod az áldozatok 
sorába. 
A hirtelen szélfuvallat ebben a pillanatban összekeverte a papírokat, és 
Sheilát visszazökkentette a valóságba. 
- Szent ég! jöjjön gyorsan be! 
Mark ledobta kordzakóját egy székre és az ágyra meredt. 
- Konfettikereskedést akar nyitni? 
Sheila annyira örült neki, hogy észre sem vette a csipkelődést. Visszaült 
az ágyra és újrarendezte a cetliket. 
Mark érdeklődve nézett rá. 
- Elárulná, hogy mit csinál? 
- Az olvasókat próbálom szakterületek szerint elrendezni - válaszolta Sheila, de mintha ott sem lett volna. 
- És van már eredménye? 
- Nem vagyok benne biztos. Van három nevem és egy számom. 
- Ne vágjon olyan elkeseredett képet - vigasztalta Mark. - Pat néni 
egy szempillantás alatt megtudja, hogy kié a szám. 
- Igen, a jövő héten. Csakhogy az nekem már túl késő. 
Mark megrántotta a vállát. 
- Majdcsak eszünkbe jut valami. Ha magának valóban el kell utaznia, 
akkor mi ketten keresünk tovább, Pat néni és ón. Amint megtudjuk, hogy 
ki van a Leslie St. John álnév mögött, meglátogatjuk. És ha drága nénikém 
rábeszélőképessége a vártak ellenére eredmény nélkül maradna, akkor 
én még mindig kezelésbe vehetnem a hölgyet. 
Sheila hirtelen melegséget érzett a szíve körül. Jólesett, hogy törődnek 
vele. 
- Mi lenne, ha elmennénk vacsorázni? Már három órája nem ettem, és 
nagyon gyengének érzem magam. 
Sheila felhúzta a szemöldökét. 
r- És ha önként nem megyek magával, akkor milyen megtorlásra számítsak? 
- Egyszerűen nem fogom magának elárulni, hogy mit mondott Pat néni, amikor nemrégen felhívott. 
- Mark! - ugrott fel Sheila. - Mit mondott? 
- Csak vacsoránál árulom el. Minél gyorsabban öltözik át, annál hamarabb megtudja. - Kezébe vette a zakóját. - Öt percet kap, ha nem készül el, egyedül megyek. 
--Mark, várjon! - A férfi már az ajtóból fordult vissza. - Tulajdonképpen miért jött? Szóval azért kérdem, mert ón ma reggel nagyon rondán viselkedtem magával, és... - Sheila nem folytatta. 
Mark hamiskásan mosolygott, a szeme úgy szikrázott, hogy Sheilának 
elakadt a lélegzete. Vajon mit válaszol? 
- Már csak négy perce van - figyelmeztette Sheilát szelíden és kiment. 
Sheila felkapta Leslie egyik könyvét és a becsapódó ajtóhoz vágta. 
Attrakcióját vidám nevetés kísérte. 
Miért nem fésülködtem meg egyszerűen és mentem vele? Miért veszem 
fel észvesztő sebességgel a kedvenc selyemdzsörzé ruhámat? Azért, ismerte be magának, mert a ruha búzavirágkék és Lóra egyszer azt mondta, hogy más színt nem is lenne szabad hordanom. 
Mark az órájára nézett, amikor meglátta Sheilát a lépcsőn. 
- Még van tizenöt másodperce. Igazán nem hittem, hogy elkészül. 
Ismét a golfpálya melletti vendéglőbe mentek. De most majdnem minden asztal foglalt volt. 
- Egy vagyont költ rám. Engedje meg, hogy legalább ma én fizessem 
a számlát - kérte Sheila. 
- Nem lehet - tiltakozott a férfi. - Itt nem fizethet készpénzzel és csak 
klubtagok írhatják alá a számlát. Majd egyszer valamikor maga hív meg 
engem. 
Vajon mikor adódik erre lehetőség - merengett Sheila. Aztán elakadt 
a lélegzete. Azt mondta, hogy majd valamikor. Ez azt jelentené, hogy később is akar vele találkozni? 
Most a pincérnő megérkezése vetett véget az ábrándozásának. 
- Mit mondott Pat néni? 
- Ha emlékezete nem csal, senki nem ír a könyvtárosok közül. 
Sheila csalódott képet vágott. 
- Azt hittem, hogy valami kellemes újsággal szolgál. 
- De még nem fejeztem be. Türelem. Pat néni azon is elgondolkodott, 
hogy elment-e valaki az utóbbi időben a könyvtártól. Senki nem jutott eszébe, de megígérte, hogy tovább gondolkodik. 
- Kezd elfogyni a türelmem, Mark - intette Sheila. 
- Már mindjárt mondom a jó híreket. Kapásból jónóhány embert említett, akik ilyen könyveket olvasnak... 
- Az ég szerelmére Mark, ne legyen ilyen naiv! Egy-egy írót ezrek olvasnak. 
Mark csak egy kézmozdulattal figyelmeztette Sheilát, hogy hallgasson 
és már folytatta is: -... és akik tanúk előtt kijelentették, hogy ők is tudnának iiyen regényeket írni. 
- Tudja, hogy hány nő állítja ezt? - bosszankodott Sheila. 
Mark mosolyogva dőlt hátra. 
- Ez Igaz, de lefogadom, hogy közülük legalább egy rajta van a maga 
névlistáján. És akkor Leslie St. John már benne is van a hálónkban, mert 
neki is ott kell lennie. 
Sheila még nem volt meggyőzve. 
- Pillanatnyilag Chris Sinclairre tippelek. 
Mark elnevette magát. 
- Chris Sinc... Ezt meg kell magyaráznia Sheila, hogy miért éppen ő. 
- Mert szakácskönyveket és búvár szakkönyveket olvas. És tagadhatatlan, hogy van hasonlóság a két név között. A Sinclair a St. Clair amerikanizált változata - a St. Clair és a St. John között pedig már csak egy kis 
lépés van. Mark! Miért nevet? 
Eltartott egy darabig, míg a férfi annyira megnyugodott, hogy ismét meg 
tudott szólalni. 
- Mert Chris Sinclair a legkövérebb segódseriff, aki valaha is a környéken garázdálkodott. 
- Egy férfi? - dermedt meg Sheila. 
Mark ünnepélyesen bólintott. 
- ő vezényli ki a búvárokat, ha például valaki felborul csónakkal. 
- Igen? - Sheila elgondolkodott. - És mivel magyarázza a szakácskönyveket? 
- Ethel, a felesége nemrégen hozott létre egy új szolgáltatást. Partikra 
készít kívánság szerint ételeket. 
Mark tapintatosan csak néhány perc elteltével szólalt meg, hogy Sheila 
megemészthesse a hírt 
- Tudja, nem is olyan rossz a következtetése. Chris búvárórákat is ad, 
lehet, hogy Leslie-t is ő inspirálta. Föl is hívom holnap és megkérdezem, 
hogy nem volt-e a tanfolyamokon olyasvalaki, aki feltűnően sokat jegyzetelt. 
Ismét Marknak támadt jó ötlete. A tehetetlenség érzése öntötte el Sheilát. 
Leslie St. John keresésében Marktól függött: 
- Figyeljen csak - szólt ebben a pillanatban a férfi. - Feltűnés nélkül 
nézzen hátra a bal válla fölött. Látja azt a kékes hajú, idősebb hölgyet a 
hölgykoszorúban? 
Sheila egy kicsit oldalt fordult, hogy látómezejébe kerüljön az említett 
csoport. 
- Látom, és? 
- Pat néni szerint ő a fő gyanúsított. Violet Scottnak hívják. A vezetéknevének kezdőbetűje azonos Leslie St. Johnéval. 
Sheila lopva mustrálta a hölgyet. Jaj, drága Istenem, add, hogy ne ő legyen Leslie. Nem tudnám elviselni, ha egy cicomás, kövér matróna lenne, 
minden ujján egy-egy gyűrűvel. 
Most először félt attól, hogy csalódik Leslie St. John személyében. Lehet, 
hogy az írónő azért bújt álnév mögé, mert a valóságban nem tudott lépést 
tartani azzal a képpel, amilyen szeretett volna lenni? De végül is, zárta le 
magában a kérdést Sheila, nem a külső számít, hanem a személyiség. 
- Mrs. Scott is rajta van a listámon - szólalt meg elgondolkodva. 
Szakácskönyvet kölcsönzött ki és egy szakkönyvet a koraszülésekről. Egy 
biztos, nem a saját terhességéről írt. 
Violet Scott is észrevette Sheilát és valamit magyarázni kezdett asztaltársnőinek. Aztán intett az asztaluk felé. 
- Arra kér, hogy menjünk oda - suttogta Mark. - Eleget teszünk a kívánságának? 
- Miért ne? - válaszolt Sheila megjátszott közömbösséggel. - A salátabár felé úgyis ott megyünk el az asztaluk mellett. 
A három másik hölgy körülbelül egykorú volt Violettel. Az egyik idegesen összekulcsolta a kezét, a másik unottan nézelődött, a harmadik izgatottan pislogott. Csak Violet látszott nyugodtnak. 
- 0, Miss Stuart! - kezdett csacsogni az egyik hölgy, ahogy az asztalhoz léptek. - Valóban szenzációs, hogy itt üdvözölhetjük Warrens Groveban. Azt hiszem, még soha nem volt ilyen híresség ... 
- Bolondság, Margaret. Mr. Buchanan legalább ugyanolyan híres - vágott közbe a mellette ülő. 
- Egy null a javamra - suttogta Mark Sheila fülébe. 
- Nem, Sally Evans - ellenkezett a hölgy. - Mr. Buchanan helybéli, így 
nem számít. 
Döntetlen. Sheila diadalittas pillantást vetett a férfira. 
Mrs. Evans hűvösen szemlélte Sheilát. 
- Maga tehát lektor. A maga hivatása biztosan nagyon... érdekes. 
Ezzel részéről nyilvánvalóan lezártnak tekintette a témát. 
- Mr. Buchanan, mikor jön haza Patrícia? 
- Nincs itthon? - A nyugtalan kezű hölgy most szólalt meg először. 
Akkor nem lesz ott az íróklub holnapi összejövetelén. Milyen kár! 
-  íróklub? - csapott le Sheila. - Warrens Grove-ban működik 
íróklub? 
Mark könnyedón oldalba bökte, mintha figyelmeztetni akarná valamire. 
Sheila viszont nem törődött vele. Aki á-t mond, mondjon b-t is. 
- Lenne kedve holnap előadást tartani a hölgyeknek? 
- Nem vagyok gyakorlott szónok - vágta rá gyorsan Sheila -, de szívesen részt vennék. 
Amikor megszólalt Violet Scott, mély hangja meglepte Sheilát. 
- Nem tartom illendőnek Nóra, hogy meghívjuk Miss Stuartot a klub beleegyezése nélkül. Meg kell adnunk a lehetőséget a tagoknak, hogy véleményt nyilváníthassanak a kérdésről. 
Nóra nem hagyta megfélemlíteni magát. 
- Végül is mi ketten alapítottuk a klubot, Violet. Azonkívül a találkozó 
holnap az én házamban lesz és ón meg szeretném hívni Miss Stuartot. 
- Mondja, Miss Stuart - szólt közbe Margaret -, ha elhozom a tulajdonomban lévő Leslie St. John könyveket, akkor szólna egy jó szót az érdekemben, hogy dedikálja? 
Sheila éppen válaszolni akart, de Sally Evans megelőzte. 
- Margaret, ne légy nevetséges! Miss Stuart már csak azért sem szólhat egy jó szót az érdekedben, mert maga is Leslie-t keresi. Mr. Buchanan, 
kérem, megmondaná Patriciának, hogy hívjon föl? 
- Lefogadom, hogy tudom ki ő... - szólt Nóra elgondolkodva. - Legutóbb a könyvtárban... 
Már megint a könyvtár, gondolta Sheila. 
- Nóra - figyelmeztette Violet, Scott -, ez puszta képzelődés. 
- így van Nóra - csatlakozott Sally. - Igazán nem tesz jó benyomást, 
hogy ilyen pletykákat terjesztesz. 
Nóra elhallgatott, Sheila pedig elhatározta, hogy másnap legalább negyedórával korábban megy Nórához. Talán addig még nem dolgozzák meg 
a többiek, és hajlandó lesz mesélni. 
6. FEJEZET 
- Ilyen közel, és mégis milyen távol - mondta Sheila Marknak, amikor 
ismét az asztaluknál ültek. 
- Úgy látszik, Pat néninek igaza van - vélekedett Mark. - Violet Scott 
meglehetősen idegesnek tűnt. 
- Ha ő Leslie, akkor ón beülök a sarokba és bőgök - jelentette ki 
Sheila. - Tehát a maga Pat nénikéje is tagja az íróklubnak? 
Mark bólintott. 
- Warrens Grove lakóinak körülbelül a fele tag. Patnak ez egy ideális 
pletykálkodási alkalom. 
- És maga is tag? 
Mark majdnem félrenyelt. 
- Az ég szerelmére! Nem az a fajta férfi vagyok, aki unatkozó háziasszonyoknak egy csésze tea mellett részleteket olvas fel a regényéből. 
Holnap le kell mondania a jelenlétemről. Egyébként, Sheila, Pat néni szerint 
mind a négyen rajta vannak a gyanúsítottak listáján. 
- Maga a bolondját járatja velem. Az a nő, aki folyton kellemetlenkedő 
megjegyzéseket tett, szerintem soha életében nem olvasott még szerelmesregényt. 
- Nem működik az ösztöne - gúnyolódott Mark. - Sally Evans kosárszámra hordja őket a könyvtárból. Jó! figyeljen Sheila és gondoljon erre, 
amikor Nórát kikérdezi a könyvtárbeli élményéről. Lehet, hogy magával 
Leslie St. Johnnal fog beszélgetni. 
- Már egy tucat gyanúsítottam van - kesergett Sheila. - Bármelyik 
lehetne Leslie. 
- Chris Sinclair kivételével - emlékeztette Mark és megkísérelt komoly arcot vágni. Nem sikerült. 
A lány sötét pillantást vetett rá. 
- Talán a felesége Leslie. 
Mark a steakre koncentrált. Hosszú hallgatás után váratlanul megszólalt. 
- Már tudom, hogy ki ő. Mindketten elmentünk mellette. Leslie St. John 
valójában Ágnes. 
Sheila értetlenül nézett rá. 
- Már meg vagyok kavarodva. Van egyáltalán Ágnesünk? 
- Persze. Az a nő az újság- és papírkereskedósből, aki mindent tud és 
szívesen is beszól. 
- Hát persze. Hogyan is feledkezhettünk meg éppen őróla! De hogyan 
jutott eszébe? 
-  Kézenfekvő - magyarázta türelmesen Mark. - Elterjesztette az 
egész városban, hogy maga miért van itt. Az eredménye... 
-... egy szobányi kézirat. - Sheila felsóhajtott, eszébe jutott a rá váró papírhegy. 
- így van. És ez annyira lefoglalja, hogy nincs ideje Ágnessel foglalkozni. 
- Ő, én gyakran gondolok Ágnesre. Például minden egyes alkalommal 
amikor körülnézek a szobámban. No persze ezek nem éppen barátságos 
gondolatok. 
- Éppen ez az! Mérges Angesre, és így nem is merül föl magában, hogy 
esetleg ő Leslie. 
- Tudja, ettől a Leslie-ügytől lassan megfájdul a fejem. 
- Nem csodálom. Szóljak a pincérnőnek, hogy fagylalt helyett aszpirint 
hozzon magának? 
Sheila nem is hallotta meg az ajánlatot. 
- Elolvasta már Leslie regényét? 
- Nem. Már az ötödik oldalon felsejlett a happy end, odalett a feszültség. Az első fejezet fele után letettem a könyvet. 
- Még mindig az a véleményem, hogy rábukkanhatna valamire, ami az 
én figyelmemet elkerülte. - Sheila kétségbeesetten ült az asztalnál. 
Mark felhúzta a szemöldökét. 
- Csak nem alázkodik meg? Egy lektor? 
Hogyan hihettem valaha is, hogy ez egy kedves ember? - gondolta 
Sheila dühösen. De a nagyképű modora legalább megvéd attól, hogy beleszeressek. 
Hangosan csak ennyit mondott: 
- Csak arra gondoltam, hogy maga jobban kiismeri itt magát, mint én. 
Leslie történetei kisvárosban játszódnak, és ez a kisváros nyilvánvalóan 
Warrens Grove. 
- Biztos ebben? 
- Miért talált volna ki valamit, ha az élő példa ott volt az orra előtt? Ezek 
a vidéki városkák, ahol mindenki mindenkit Ismer, ahol a közélet alig változik, remek hátteret nyújtanak egy regényhez. 
- Értem. Mit tegyek tehát? 
Olvassa el a könyveket - kérte Sheila és kezét lágyan a férfiéra 
tette Talán ráismer valamire, ami bizonyosan Warrens Grove-ban játszódik 
Vagy pedig valami olyan fontos, hogy Leslie beleírja egy könyvbe, 
-... akkor talán következtethetünk belőle a gyanúsítottunkra. Azt persze nem hiszem, hogy valaha is meg merném kérdezni Violet Scottot, hogy 
jár-e a Sand-bárba. 
- Tegye meg kérem! Persze a könyvek elolvasására gondoltam. 
- Hát van más választásom?-sóhajtott fel Mark. - Feltételezem, hogy 
a szállodában komplett választéka van Leslie műveiből. 
Sheila gyengéden rámosolygott. 
- ígérem magának, hogy nem fogja megbánni. Talán feltárul maga előtt 
egy egészen új világ. 
Markról lerítt a kétkedés. 
- Azt hiszem, most nekem kezd fájni a fejem. 
Később a kocsiban megkérdezte tőle Sheila: 
- Mondja, szólt a könyvtárosnőnek a könyvben talált autogramról? 
Mark bólintott. 
- Úgy tűnt, azt hiszi, hogy maga írta bele, mert reklámhadjáratot akart 
indítani. 
Sheila elcsodálkozott. 
- Azt hiszi, hogy én... 
- Hát... - Mark oldalról rápillantott Sheilára. - És ha valóban így van? 
- Mark! Miért írtam volna oda Leslie nevét? 
- Miért ne írta volna? Csak maga állítja, hogy az aláírás valódi. 
Sheila úgy érezte magát, mint akit fejbe vertek. 
- Hozzá se nyúltam a könyvhöz. 
-Talán rejtett zsebtolvaj képességei vannak. Az is lehet, hogy az egész 
történetet csak azért találta ki, hogy megismerkedjék velem. 
Sheila ökölbe szorította a kezét. Micsoda nagyképűség! 
- Ugyan, miért fáradoznék ennyit? - kérdezte hűvösen. 
- Pat nénikém szerint roppant vonzó férfi vagyok. 
- A nénikéje elfogult. Miért álltunk meg a gyógyszertárnál? 
- Aszpirinért - válaszolta Mark röviden. - Azt hiszem ma este mindkettőnknek szüksége lesz rá. 
Míg Mark aszpirint vett, Sheila áttanulmányozta a könyvállványt. Leslie 
legújabb könyve egy szálig elfogyott, viszont szembetalálta magát saját fotójával, az újságból. A tulajdonos igazán nem mondhatott le erről az ingyen 
reklámról. Ott voltak Mark könyvei is. Levette a legfrissebb krimijének 
zsebkönyvkiadását. 
- Amúgyis eleget kell olvasnia, ne fecsérelje erre az idejét - szólalt 
meg Mark a háta mögött. - Nézze, kivel futottam össze. Sheila, qz Chris 
Sinclair. 
Mark magas volt ugyan, de a seriff mellett törpének látszott. Chris Sinclair 
egyenruhában volt, a felhajtott szélű kalap túl kicsi volt óriási fejére. 
- Chris emlékszik néhány emberre, akik szokatlanul sokat kérdeztek 
a búvártanfolyamon - folytatta Mark. 
- Ha Violet Scott is közöttük volt, akkor küldök a nénikéjének egy tucat rózsát - mondta Sheila félhangosan. 
- ő nem volt ott, viszont az a fiatal lány, aki ma reggel odaadta a kéziratát, igen. 
- Azt mondta, hogy kondíciót akar szerezni - magyarázta a seriff. 
Pedig egyáltalán nem volt szüksége rá. Eleget mozog, hiszen egész nap 
könyveket emelget. 
- Milyen könyveket? 
- A könyvtárban dolgozik a könyvvisszavételnél. 
Sheila megragadta Mark karját. 
- Ezt miért nem mondta nekem? 
- Mert fogalmam sem volt róla - védekezett a férfi. - Én sem tudhatok mindent. 
- De úgy tesz, mintha mindentudó lenne. Köszönöm, Mr. Sinclair, igazán 
nagyon sokat segített nekem. 
Visszatette Mark könyvét a polcra. 
- Jöjjön, menjük vissza a szállodába. - És már rángatta is a férfit a kocsi felé. - Ugye mondtam, hogy Leslie-nek köze van a könyvtárhoz. 
- Lehetne egy egészen szerény kérdésem? y- állt meg Mark. 
- Micsoda? - kérdezte Sheila türelmetlenül. 
- Ha ez a lány valóban Leslie, akkor miért kérte magát, hogy olvassa 
el a kéziratát? Miért nem mondta meg magának egyszerűen, hogy kicsoda? 
- Mert nem akarta, hogy megtudjam ... - Sheila elhallgatott. 
- De ha így van - folytatta Mark -, akkor inkább el kellett volna rejtenie a kéziratot. Van ebben a dologban egy kis ellentmondás. 
Sheila kicsit gondolkodott. 
- Mégis el akarom olvasni a kéziratot, most rögtön -jelentette ki végül. 
- Ahogy tetszik. Elmehetek még előtte Pat néni postájáért? Délután elfelejtettem, és egy nagyon fontos levelet vár. 
- Természetesen mehetünk. - Amikor Mark megállt a posta előtt, ő is 
kiszállt a kocsiból. Vajon elvitték-e Leslie postafiókjából az üzenetet? De 
már messziről látta a fehér papírlapot., 
- Nem tudom, hogy örüljek-e neki, vagy sírjak. Talán egyszerűen elutazott és nem tud róla, hogy kétségbeesetten keresem. Vagy itt van és 
egészen egyszerűen nem akar velem találkozni. Nem tudom, melyik a 
rosszabb. 
- Vagy bezárkózott, és minden idők legjobb szerelmesregényén dolgozik. - Mark átlapozta a halomnyi postát. - Ó, itt az a levél, amiről Pat 
nénikém beszélt. Legjobb lesz, ha most rögtön hazamegyek és felhívom. 
Leslie könyveit majd holnap viszem el. 
- Egy pillanat! Miért nem telefonál a szállodából? Akkor már ma este 
elkezdhetne olvasni. 
- Helyes, erre egyáltalán nem gondoltam. - Olyan lefegyverző mosolyt vetett rá, ami Sheilával megint elfeledtette a férfi öntetszelgő modorát. 
Arecepciónál újabb halom kézirat várta Sheilát. 
- Sajnálom, Miss Stuart - mondta a vezetőnő -, mindenkinek mondtam, hogy magának nincs ideje erre, de természetesen mindenki itt akarta 
hagyni a kéziratát ennek ellenére is. 
- Maga nem tehet róla - monta Sheila fáradtan. - Felviszem mindet a 
szobámba. 
- Legalább Mr. Buchanan segít magának. Tudja mit? Én pedig felviszek 
egy kanna kávét. A konyhánk ugyanis már bezárt. 
- Hogy anyáskodik itt magával - vette el tőle Mark a rakomány kéziratot. 
- Igen, ón is otthon érzem magam. Egy dologban van csak különbség. 
Ha magát felvittem volna a szobámba, a mamám ragaszkodott volna ahhoz, hogy nyitva maradjon az ajtó. 
- Milyen jó, hogy a vezetőnő nem a maga mamája. - Mark ledobta a 
kéziratokat a földre, és levetette magát az ágyra. 
- Rendelkezzék velem, a magáé vagyok - szólt behunyt szemmel. 
Egy másodpercig Sheila kísértést érzett, hogy hagyja a munkát és elfogadja a férfi ajánlatát. Milyen lenne lefeküdni Mark Buchanannnal? Tőrként 
hasított bele az a gondolat, hogy Lóra ezt kétségtelenül tudja. Elnyomta magában a csábító ötletet és Mark mellére helyezte Leslie könyvét. 
- Ne próbálja elvonni a figyelmemet a dolgomról. 
Mark felült és szemrehányóan nézett Sheilára. 
- Csak a megfelelő hangulatot akartam megteremteni, ha már szerelmesregényt kell olvasnom. 
- Hívja föl Pat nénit, aztán lásson dologhoz. 
Kiment a fürdőszobába és kényelmes szabadidőruhába bújt. Amikor 
visszajött, Mark nyakkendője és zakója a szék támláján volt, a cipője pedig a szék alatt, ő maga a takaró alatt feküdt és telefonált. 
Sheila lába szinte földbe gyökerezett és csak azon aggódott, hogy vajon maradt-e még ruhadarab a férfin. Ebben a pillanatban lecsúszott a takaró. Mark semmi .mást nem vetett le. Sheila megnyugodva vett fel egy 
köteg kéziratot és az ágy végére ült. 
-  Kíváncsi vagy rá, Pat néni, hogy milyen lány? - kérdezte éppen 
Mark. - Csodálatosan kiegészítjük egymást, különösen az ágyban. 
Talán fejbe kéne verni valamivel, akkor valószínűleg sértetten elvonulna, ő pedig békén ülhetne a papírjaival. Szándékosan kerülte a férfi tekintétét, kihúzott egy köteg lapot a reggel kapott borítékból. Mintha már napok teltek volna el azóta, hogy a lány átadta neki. 
- Egy pillanat, ezt meg kell kérdeznem tőle. - Mark megbökte Sheilát. 
- Mi az a tagsági szám, amihez nem tudjuk, hogy milyen név tartozik? Pat 
néni azt mondja, hogy annyi időt töltött már el ebben a könyvtárban, hogy 
sok számot kívülről tud. 
Sheila kikereste a cédulát és Mark orra alá dugta, ő beolvasta a számot 
a telefonba és hirtelen hangosan hahotázni kezdett. 
- Köszönöm, Pat, aranyat érsz. Akkor a jövő héten! 
Letette a kagylót és még mindig rázta a nevetés. Ledőlt Sheila párnáira. 
- Na, mondja már, kié a szám? 
Mark kitörölte a könnyeket a szeméből. 
- A szám a főkönyvtárosnőé. Miss Branch nagyon tiszteli a köztulajdont. Még azokat a könyveket is nyilvántartja, amiket ő kölcsönöz. Biztos, 
hogy még a késedelmi díjat is megfizetteti magával, ha nem viszi vissza 
idejében a könyveket. 
- Nem hiszem, hogy érdekelné az afrikai művészet - állapította meg 
Sheila. 
- Talán csak azért olvasta el a könyvet, hogy másoknak ajánlhassa. 
-  Mark kezébe vette Leslie regényét és kétségbeesett pillantást vetett 
Sheilára. - Muszáj? 
- Igen - vágta rá Sheila határozottan, és feltette a szemüvegét. 
- Hm! De jól áll! - jegyezte meg Mark elismerően. 
-Csak olvasáshoz használom. Könnyen tönkremegy a szeme annak, 
aki évente ötezer kéziraton rágja át magát. 
- De jó, hogy nekem csak ... hány könyvet Is kell elolvasnom? 
- Leslie összesen hatot írt. Ha elolvassa azt a hármat, amelyek kisvárosban játszódnak... 
- ... akkor maga egy életre az adósom lesz - fejezte be Mark Sheila 
mondatát elégedetten. Aztán hátat fordított neki és olvasni kezdett. 
Hosszú ideig a papírlapok zizegésén kívül más nem hallatszott. Végül 
Sheila nagyot sóhajtott. 
- Egy biztos. A ma reggeli hölgy nem Leslie. Nincsenek gondolatai, nem 
látja az összefüggéseket... 
Mark motyogott valamit, de Sheila nem értette. Az volt az érzése, hogy 
a férfi szunyókál, de nem akart már megint vitát kezdeni. Mark csak egy 
órával később mozdult meg. 
- Te jó ég! - szólt kurtán, és ledobta a könyvet. 
- Talált valamit? 
- Ez az egész megtörtént, Leslie csak a neveket változtatta meg. 
- Igazán? - Sheila felkapta a könyvet. 
Mark felhúzta a szemöldökét. 
- Nem ismert föl? Én vagyok a sötét idegen, aki az utolsó oldalon nem 
kapja meg a hősnőt. 
- Szegény Mark - sajnálkozott Sheila együttérzően. - Micsoda csapás ez az önérzetének. 
- Nem ír rosszul - ismerte el. - Ha nem mondta volna, hogy a könyv 
Warrens Grove-ban játszódik, akkor soha nem jutott volna eszembe ez a 
régi história. Régen történt, de... 
- Gondolja, hogy ezért nem mutatkozik a nyilvánosság előtt? 
- Lehetséges. Ha néhány ember rájönne, hogy szerepel Leslie könyvében, rögtön ügyvédhez fordulna. 
- De biztosan változtatott a személyeken. 
- Nem állítom, hogy a panaszuk eredményes lenne. De az érintettek 
megkeseríthetnék Leslie életét. Jól meggondolhatta, miért marad inkognitóban. 
- Akkor viszont soha nem találom meg. 
- Talán ezzel megkíméli magát egy csomó bosszúságtól. Adja csak 
vissza a könyvet, ellenőrizni akarom, hogy értesítsem-e holnap reggel az 
ügyvédemet. 
Sheila a másik kéziratra akart figyelni, de a gondolatai mindig visszatértek Leslie-hez. Lehetséges, hogy Marknak igaza van? 
A férfi közben befejezte az olvasást és félretette a könyvet. 
- Nos? - kíváncsiskodott Sheila. - Bepereli Leslle-t? 
- Egy ilyen mestermű íróját? Hogy is tehetném? 
- Értem! Tehát mégiscsak a magáé lett a kislány. 
- Nem, de nem is akartam. 
- Mark, próbáljon meg komolyságot erőltetni magára egy pillanatig! 
- Rendben. Leslie, azt hiszem, kellőképpen megváltoztatta a figurákat. 
- Akkor viszont nem kell bujkálnia. 
- Nem, de talán ezt ő nem tudja. Arra még nem gondolt, hogy a hölgy 
esetleg nem ól Warrens Grove-ban, csak a postáját küldeti ide? 
Sheila elgondolkodott. 
- Nem lehetetlen. Néha hetekig is eltart, míg választ kapok a leveleimre. 
Sheila megint beletemetkezett a kéziratokba. A legtöbbet az első tíz 
perc után félretette. 
- Hihetetlen, hogy milyen vakmerőséggel adnak ki emberek a kezükből egy kéziratot. Azt hiszik, ha tizenkét fejezeten át klisét klisére halmoznak, már kész is a bestseller. 
- Aha - válaszolt Mark, de közben olvasott tovább. 
- Maga nem is figyel rám! - mérgelődött Sheila. 
- Most már bármelyik pillanatban sor kerülhet a szerelmi nagyjelenetre 
- mondta ábrándosan -, úgyhogy kérem, ne zavarjon. 
- Pár másodperccel később hangos nevetésre fakadt. 
- A szerelem igazán nem nevetséges dolog - feddte meg Sheila. 
-  Azon gondolkodtam, honnan meríti az írónő az anyagát. Abból, 
amennyit Leslie főhősei a nőket emelgetik, arra a következtetésre jutottam, 
hogy egytől-egyig súlyemelőbajnokok. 
- Egy ványadt pasas nem alkalmas szeretőnek - oktatta Sheila. 
- Na és ez! - alig tudott megszólalni a nevetéstől. - A hős állami repülőoktató. 
- Na és? 
- Egy normális repülőoktatónak nem jutna eszébe, hogy növendékét 
egy kétüléses repülőgépen csábítsa el. 
- Kimondhatatlanul szerelmes belé. 
- Hát ha tovább próbálkozik a kétüléses gépen, akkor nem sokáig élvezheti a szerelmét. Egy repülőgép nem marad pusztán azért a levegőben, 
mert a pilóta azt akarja. Tennie is kell valamit. Repült már maga ilyen kis 
gépen? 
- Nem. 
- Nyilvánvaló, hogy Leslie sem, különben tudná, hogy a tanulógépen 
az ilyenfajta gimnasztikára nincs hely - nevetett Mark gúnyosan. 
- Valóban olyan szűk ott a hely? 
- Rosszabb, mint egy sportkocsiban. De ha már sportkocsiról beszélünk ... - Ujjával rákoppintott a már félretett első könyvre. - A hősnőt egy 
Maseratti első ülésén levetkőztetni meglehetősen nehéz dolog. De felöltöztetni egyszerűen lehetetlen. Leslie-nek úgy látszik nagyon fontos, hogy a 
csábítási jelenetek szokatlan helyszínen játszódjanak. 
- Fogadok, hogy maga sem csak kamaszoknak szánja az írásait. 
Mark kézbe vette a harmadik könyvet. 
- Nézzük, mi történik ebben. Vajon egy vágtató ló hátán csábítja-e el 
a hős szíve hölgyét? Vagy egy kenuban, a háborgó vízen... vagy... 
- Fogja be a száját és olvasson. Nem kritikusnak kértem föl. 
- Vajon Leslie mindent kipróbált, mielőtt írt volna róla? Bár lehet, hogy 
ebben magára hagyatkozott. Végül is a lektor felelős a technikai részletekért. - Átlapozta a könyvet. - Borzasztó, hogy mit kell kiállnom, csak hogy 
a szerelmi jelenetig eljussak. Na, itt az első. - Gyorsan átfutotta. - Leslie, 
csalódtam magában, ez egy normális hálószobában játszódik. 
- Magának semmi sem jó? 
A férfi teljesen elmerült az olvasásban. 
- Átvonszolta a szobán, az ágyra dobta és mellé vetette magát, még 
mielőtt a lány elmenekülhetett volna. Micsoda ostobaság! Ha egy férfi ezzel próbálkozik, az imádott csakis egy szép pofonnal jutalmazhatja. Figyeljen, bemutatom. 
- Adja Ide a könyvet! 
Mark a kezébe nyomta. 
- Mivel mi már az ágyon vagyunk, megspórolhatjuk a bevezetőt. Arról 
nem beszélve, hogy a hősnő szobán való átcipelése közben egy átlagos 
férfi sérvet kapna és így képtelen lenne áttérni az esemény második 
részére. 
- No, azért én sem vagyok olyan nehéz - ellenkezett Sheila. 
- Nem magáról van szó, hanem a mindenkori hősnőről. Tudom, hogy 
átlag súlyuk negyvenöt kiló körül van, de hát egy gyapjúbála sem nehezebb. Tehát a férfi megragadta az ellenkező nőt, átvonszolta a szobán és 
az ágyra vetette. Hogy folytatódik? 
Sheila megsemmisítő pillantást vetett rá és olvasni kezdett. 
- A férfi ajkai szinte megperzselték karjának selymes bőrét. 
- Na helyben vagyunk. Es vajon mit csinál a hölgy a másik kezével? 
Ha a hősnő nem ájult el, valószínűleg kitépi a férfi haját és mivel a szája 
sincs kipeckelve, hangosan átkozhatná is. És mit tesz a férfi? - Alig lehetett érteni, hogy Mark mit mond, mert az arcát Sheila pólójához szorította. 
- Kezet csókol a hölgynek, mint egy Igazi lovag... 
Sheila kuncogott, és elhúzta a kezét. Mark felnézett. 
- Látja! Kinevet. Leslie hősnője azonban kővé vált a félelemtől. Ez tehát egyáltalán nem hiteles reakció. 
- Mark, kérem legyen egy kicsit komolyabb. 
- Ahogy parancsolja! De ha a hős csak egy kicsit is változtatott volna 
a taktikáján... 
Mark hirtelen megfordult. Egy pillanat alatt maga alá gyűrte Sheilát. 
- Most próbáljon meg kiszabadulni - ajánlotta barátságosan. 
Sheila rugdalózott, de ez nem használt, mert a férfi egyik kezével lefogta mindkét kezét, a másikkal pedig óvatosan levette a lány szemüvegét. 
- Nehogy véletlenül eltörjön - szólt atyáskodón, majd lassan, egészen 
lassan vetkőztetni kezdte Sheilát. 
A lány fejében kavarogtak a gondolatok. Mark biztosan nem okozna neki fájdalmat, de ő a saját reakciójától félt. Amióta néhány nappal ezelőtt 
megpillantotta Markot az étteremben, csak arra vágyott, hogy a férfi átölelje, karjaiba zárja. 
- Kiabálni fogok! - fenyegetőzött. 
- Akkor majd egyszerűen csak így csinálok... - lehajolt Sheila ajka 
ra és egy hosszú, szenvedélyes csókkal lezárta. 
Sheila megremegett és hozzásimult. Testének minden idegszálával  
vánta, bár soha ne engedné el Mark. 
Mark egyre gyöngédebben, játékosabban csókolta 
- Látod, Sheila, ilyen egyszerű. Ha Leslie ezt tudta volna 
Sheila dühösen próbált kiszabadulni a fór fi alól, 
lantásuk találkozott. Micsoda sötét szom ikl Sheila megdarm 
igaz, gondolta, én valóban beleszoroiiiim Marl Bui hananbi 
MUa 
7. FEJEZET 
Nevetséges, korholta magát Sheila. Tizenhat éves kora óta már százszór volt szerelmes, alkalmanként átlag egy hónapig. Ahogy szorosabbá 
vált a viszony, Sheila szakított kedveseivel. 
Már nagyon jól ismerte az egyes szakaszokat. A vonzalom először rajongásba csapott, aztán csalódássá, kétségbeeséssé változott. Most az 
egyszer másképp történt. Mark kezdettől fogva nem csinált titkot abból, 
hogy vannak hibái. Sheila viszont kénytelen volt megállapítani, hogy ez őt 
egyáltalán nem zavarja. 
Mark figyelmét nem kerülte el a Sheilában végbement változás. Halkan 
a lány nevét suttogta és átölelte. Lágyan megcsókolta a homlokát, a szemhéját, az arcát. Sheila átadta magát az ajkak érintésének. 
Mark Sheila mellére hajtotta a fejét. 
- Milyen előrelátó voltál, hogy nem vettél föl melltartót - suttogta. 
Sheilát elringatta a férfi gyöngédsége, behunyta szemét. Ebben a pillanatban kopogtattak. 
- A kávé! - kiáltott föl halkan Sheila. 
- Inkább kávét akarsz inni, ahelyett, hogy velem töltenéd az éjszakát? 
- Nem erről van szó. A tulajdonosnő tudja, hogy itt vagyok. Ki kell nyitnom az ajtót. 
Mark nem szívesen engedte el. Sheila megigazította a pólóját, elrendezte a haját és az ajtóhoz lépett. 
A tulajdonosnő egy gőzölgő kanna kávét és két csészét hozott fatálcán. 
Elcsodálkozott, amikor meglátta Markot Sheila ágyán. 
- Tovább tartott, mint gondoltam. Remélem... - zavarba jött -, nem 
zavarom magukat. 
- Átkozottul jól tudja, hogy zavart - mérgelődött Mark, amint becsukódott az ajtó. - Rakd le azt a nyavaját és gyere vissza. 
Sheila mélyet szippantott a kávé illatából, és megrázta a fejét. 
- Inkább iszom egy csésze kávét. Te is kérsz? 
- Ne izgass, Sheila Stuart! Tudod jól, hogy mire vágyom. Nem kávé kell 
most nekem. 
Sheila kerülte a férfi tekintetét. így is nehéz volt ellenállni a kísértésnek. 
Bizonyos szempontból még örült is a kis közjátéknak. 
Csak két napja ismered, szólt egy belső hang. Mi ütött beléd? Nem szoktál így viselkedni. De, szólt egy hang, úgy érzed, mintha Mark örökké az életedhez tartozott volna. Miért lenne hát akkor helytelen, hogy vele aludj? 
Ma.rk a nyakkendőjéért nyúlt. 
- Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, megesküdnék rá, hogy összebeszéltetek. A mama éppen a kellő pillanatban érkezik, hogy kicsi lánykáját 
megmentse attól a sorstól, ami a halálnál is rosszabb. A fenébe is! Hogyan 
tudják ezt a nők ilyen jól időzíteni? 
- ösztön - magyarázta Sheila. 
- A tulajdonosnő olyan jól gondoskodik rólad, mintha személyes felelősséget érezne biztonságodért. 
- Ne vedd zokon. Nem ellened Irányult, nem akart bosszantani. 
- Igen. Te sem. Csak egy kis szórakozást akartál, hogy kellemesen 
végződjék az este. 
- Ez nem Igaz, Mark! Szerettem volna... - elhallgatott. 
- Mit szerettél volna? Mondd csak, Sheila! 
- Nem, nem vagyok biztos benne. - Mark, ahogy ott megállt az ágy 
előtt, óriásnak látszott. 
- Értesíts, ha elhatároztad magad - megkötötte a nyakkendőjét és elbúcsúzott. - A holnapi viszontlátásra, aranyom. 
Sheila telefoncsörgésre ébredt. Az ég szerelméfe, ki telefonálhat ilyenkor? Álmosan dörzsölgette a szemét. 
Ránézett az útivekkeróre. Már csaknem dél volt. Hogy aludhatott így el? 
Persze rögtön eszébe jutott: még órákig ébren feküdt, Markról ábrándozva. Talán ő telefonál ... 
Fölvette a kagylót és beleszólt. Csak egy újságíró volt, interjút akart vele készíteni. Sheila udvariasan visszautasította és mivel a férfi nem tágított, 
egyszerűen letette a kagylót. Ha tovább folytatódik a hírverés, Leslie soha 
nem bújik ki rejtekéből. Különben is már szerda volt és mire az újság megjelenik, ő már biztosan New York felé tart. 
Fekve maradt még néhány percig, gondolatban átfutotta a nap teendőit. Az íróklub tagjai délután találkoznak Nóránál, ő pedig előtte feltétlenül 
négyszemközt akart beszélni az idős hölggyel. Pillanatnyilag Nóra volt 
Sheila egyetlen reménysége. Vajon tudnak-e a kiadónál valami újabbat 
Mariáról? Mariát az olvasók legalább annyira kedvelték, mint Leslie-t. Ha 
most cserbenhagyja, az ő napjai a Jonas testvéreknél meg vannak számlálva. 
Sheila elszántan nyúlt a telefonért, és felhívta a kiadót. 
- Ó, Miss Stuart, de jó, hogy telefonált - üdvözölte a telefonos kisasszony és tovább kapcsolta, mielőtt Sheila megkérdezhette volna, hogy 
miért örül úgy neki. 
Eltartott egy darabig, míg a kolléganője jelentkezett. 
- Sheila, hol a csudában vagy? Felhívtunk minden New England-i államot és téged kerestünk. 
Sheila szíve vadul vert. 
- Elfelejtetted, hogy szabadságon vagyok? - kérdezte tettetett közömbösséggel. - Mi a baj Mariával? 
- Mariával? - kérdezte a kolléganő értetlenül. - Ugyan mi baj lenne 
vele? 
- Azt beszélik... - elhallgatott. Ostobaság lenne, ha önként dugná a 
fejét a hurokba. És ha még nem terjedt el a hír, akkor jobb ha nem nyúl bele a darázsfészekbe. - Semmi, semmi. Miért kerestél? 
- Mindannyian tudjuk, hogy nem szereted, ha fölbontják a postádat. Érkezett egy levél Leslie-től. Nyissam ki és olvassam a telefonba? 
Sheila görcsösen kapaszkodott a kagylóba. Levél? Leslie-től? Ez csak 
azt jelentheti... Vadul .gondolkodott. Mit tegyen? Bár égett a kíváncsiságtól, hogy megtudja mi van a levélben, de volt ennek egy nagy veszélye. A 
kiadóban is ismertté válik a tartalma. Itt, New Yorktól ezer kilométerre semmit nem tudott tenni, meg volt kötve a keze. 
- Sheila, itt vagy még? 
- Fölösleges kinyitni a levelet - mondta határozottan. - Majd hétfőn 
elolvasom. 
-- És ha valami fontos? 
- Majd ha New Yorkban leszek, foglalkozom vele. 
- Ahogy akarod. - Úgy tűnt, hogy a kolléganője zavarban van. - Tulajdonképpen hol vagy? Felhívtuk az összes New England-i szállodát, de 
sehol sem tudtak rólad... 
- Szabadságon vagyok - felelte Sheila határozottan. - Jövő héten ismét bent leszek. - Letette a kagylót. Csak később jutott eszébe, hogy elfelejtette megkérdezni, hol adták fel a levelet. 
Viszont ha még egyszer felhívná a kiadót, az csak gyanút keltene. Megpróbált nem gondolni Leslie levelére, lezuhanyozott és felöltözött. Blézert, 
elegáns, bő, sötétkék nadrágot és csíkos selyemblúzt vett fel. És, hogy az 
íróklub tagjaira jó benyomást gyakoroljon, még a haját is feltűzte. 
Amikor Sheila megérkezett, Mark a változatosság kedvéért ismét csak 
a létrán állt. Az első emeleti ablakkereteket mázolta. 
- Fogj egy ecsetet! - szólt Sheilára. - A pepecsmunka nőknek való. 
- Nem lehet. Már kicsíptem magam az íróklub összejövetelére. 
Mark megfordult és olyan nyilvánvaló elégedettséggel mustrálta Sheilát, 
hogy a lánynak melege lett. 
- Velem jössz? 
- Az íróklub összejövetelére? Hölgyem, maga tréfál. Hat lóval sem vontat oda. 
- Pedig nekem nagyon fontos lenne. 
- Nincs mit tenni, drágaságom. Egyébként mikor beszéltél az üzenetrögzítőmmel? 
- Tegnap este. Miért? 
- Ezt tudom, de a vacsora előtt, vagy után? Azt üzented, hogy nagyon 
sajnálod. Csak meg akartam bizonyosodni arról, hogy mire vonatkozik ez 
a sajnálkozás. 
- A kíváncsiságodat kielégíthetem. Egy csöppet sem bánkódom amiatt, hogy nem aludtam veled - dühöngött Sheila. - Tisztelet-becsület az 
önelégültségednek, de... 
- Na, na! - csitította Mark. - Én csak kérdeztem valamit. Ha az üzenetrögzítőmre elfelejted rámondani a hívás időpontját, akkor számíthatsz 
ilyen kérdésekre. 
- Ha egészen pontosan akarod tudni, Mark Buchanan, hogy ki, mikor 
hív föl, akkor úgy kellene beállítanod az üzenetrögzítődet, hogy ne kapcsoljon ki harminc másodperc után. 
- Az Úristen hat nap alatt teremtette az egész világot. Ezt figyelembe 
véve egy vacsora megbeszéléséhez Igazán elég lehetne harminc másodperc. 
- Ez tipikusan férfi álláspont - állapította meg Sheila felpaprikázódva. 
- Egyébként ki az a hölgy, akinek búgó hangját volt szerencsém hallani? 
Fogadok, hogy a legtöbb férfi csak azért hív fel, hogy hallhassa. 
Mark szájaszóle megremegett. 
- Féltékeny vagy, kedvesem? 
-  Ugyan! Soha életemben még nem voltam féltékeny, egy csábító 
hangra pedig a legkevésbé sem. Micsoda ostobaság! 
- Ez hízelegni fog Pat nónikómnek. 
- A csábító hangú hölgy a te nénikód lenne? Ezt ugyan nem eteted meg 
velem. Le tudnál jönni néhány percre? Már megmerevedett a nyakam. 
Mark megrázta a fejét. 
- Nem megy. Ha nem akarsz segíteni, nem tarthatok szünetet. Valakinek muszáj dolgozni. 
- Elég. Ne akarj bűntudatot oltani belém. 
- Én segítettem neked. 
- Na jó, győztél. Ha ma eljössz velem az íróklub összejövetelére, akkor holnap segítek neked mázolni. 
Mark elégedetten nevetett. 
- No, azért - mondta és leszállt a létráról. 
Elment az eszem, gondolta Sheila. Csak rám mosolyog és én máris elolvadok. 
Mark gyöngéden arcon csókolta. 
-  Meghívhatsz ebédelni - jelentette ki. - Hát nem vagyok nagyvonalú? 
Mielőtt Sheila még válaszolhatott volna, eltűnt a házban. 
Míg Mark zuhanyozott, Sheila bejárta Patrícia Buchanan házát. Olyan 
volt, mint egy ékszerdoboz. Pat néni törékeny antik bútorokkal rendezte be 
a szobákat. A fal melletti könyvespolcon régi bőrbe kötött kötetek és zsebkönyvek álltak egymás hegyón-hátán. Sheila átfutotta a címeket. Sok 
klasszikus, Leslie St. John egy darab se. Aztán a növényeket nézte meg. 
Teljesen kiszáradt a földjük. 
Lehet, hogy Mark ügyes festő, de Pat néni virágairól megfeledkezett. Öntözőkannát keresett, így végül kikötött a már egyszer megcsodált konyhában. Az egyik falat régi téglatűzhely foglalta el, a másikon régi, sötét fából 
készített konyhaszekrények álltak. Pat néni összes engedménye a jelennek egy modern mosogató, a hűtőszekrény és az új padlóburkolat volt. Ezen 
kívül itt évszázadok óta nem változott semmi. 
Bámészkodás közben Sheila egyszercsak felnevetett. Az első Mrs. Warren biztosan nem hagyott volna egy csomag mélyhűtött kenyeret egy 
nyelvtankönyv mellett. Mark ilyesmit olvas? A lektora örülhetne neki. 
Sheila végül talált egy üvegkorsót, megtöltötte vízzel és megöntözte Pat 
néni virágait. Éppen elkészült vele, amikor Mark lejött a lépcsőn. Nedves 
haja ide-oda kunkorodott. Sheila úgy érezte, hogy bele kell túrnia. Ehelyett 
azonban letette a korsót, és kritikusan szemlélgette Markot. 
- Ha nem vagy tetőtől talpig festékes, nem is nézel ki olyan rosszul. 
- Vigyázz a szádra! - fenyegette a férfi. - Mit csinálsz tulajdonképpen ezzel a korsóval? Martinit keversz? 
- Igy is lehet mondani. Megöntöztem a növényeket. Úgy elmélyültél a 
nyelvtanodban, hogy teljesen megfeledkeztél róluk. 
- Miféle nyelvtanban? 
- Itt van - rámutatott a könyvre. - És még te állítod, hogy Leslie regényei unalmasak? 
- Ez Pat nénikémé. Én az izgalmasabb lektűröket részesítem előnyben, 
az olyanokat, amikben sok kép van. 
- Mint például bizonyos férfimagazinokban - gúnyolódott Sheila. 
- Pontosan - nevetett Mark, és megfogta Sheila kezét. - Hova viszel 
enni? 
Sheila és Mark utolsóként érkezett Nórához. 
- Miért nincsenek itt férfiak? - kérdezte Sheila suttogva Markot, amikor felmérte, hogy a szobában csak nők vannak. 
- Most már érted, hogy miért nem akartam jönni? Nem kedvelem, ha a 
nők tömegestől imádnak. Jobb egyesével. 
És valóban, a nők alig öt perc alatt körülfogták minden oldalról. Egy kövér hölgy piócaként tapadt rá és elárasztotta gyermekkori emlékeivel. 
Sheilának szinte lelkiismeretfurdalása támadt, hogy magával hozta Markot, de hát ő sem járt jobban. Bár tudta, hogyan kell bánni az írókkal, de ez 
a csoport felülmúlt mindent, amivel New.Yorkban találkozott. Sejtem, hogy 
mit erezhettek az első telepesek, amikor rájuk támadtak az indiánok, gondolta Sheila. 
Beletelt öt perc, míg az elnök rendet tudott teremteni, és a részvevők leültek. 
Sheila a fiatal hölgy mellé került, aki előző reggel az első kéziratot elvitte 
neki. Aggódva, de egyben reménykedőn pillantott Sheilára, ő pedig azon 
töprengett, hogyan mondja meg neki az igazságot anélkül, hogy megbántaná. 
- Érdekli a búvárkodás? - szólalt meg végül. 
A lány fintorgott. 
- Tulajdonképpen nem, csak jópofa hobbi lehetne a regényem hősnőjének. Nem gondolja? 
- Azt hiszem - kezdte Sheila óvatosan -, nem könnyű egy írónak 
olyan dolgokról írni, amelyek alapjában véve közömbösek számára. 
- Inkább ne írjak erről? 
- Nem azt mondtam. Csak nagyon nehéz lehet ilyen témákat érdekesen ábrázolni. Miért nem ír olyasmiről, amit jól ismer? 
-  Gondolja, hogy az emberek szívesen olvasnának pelenkákról és 
nagy mosásról? 
Sheila nem tudott válaszolni, mert közben megszólalt az elnök. Sheila 
lopva körülnézett a szobában. Itt is, ott is ismerős arcokat fedezett fel. Bármelyikük lehetne Leslie. 
- És most térjünk rá mai programunkra - szólt az elnök. - Ma néhány 
érdekes munkát szeretnénk bemutatni, például egy készülő regény részletét és Violet Scott néhány új versét. Bizonyára mindannyian nagyon várják 
már. És, mint mindig, most is jut majd idő arra, hogy mások is felolvashassanak műveikből. 
Sheila elfojtott egy ásítást. Mark szemrehányóan nézett rá. Mintha csak 
azt mondta volna, de hiszen ez órákig is eltarthat. 
Hogy ezt nekem valóban végig kell hallgatnom, gondolta Sheila, amikor 
Violet Scott mély hangján az egyik értelmetlen verset a másik után olvasta. Nyilvánvaló, hogy ez a nő a klasszikusok igaz utódjának tekinti magát. 
És ha valóban ő Leslie? Akkor most biztosan nem a legjobb munkáiból 
olvasna fel. Hiszen tudja, hogy Sheila is eljön a találkozóra. Volt ideje rá, 
hogy felkészüljön. 
Mark türelmetlenül fészkelődött a szókén, majd rátette karját Sheila 
szóktámlájára. Sheila sajnálta Markot, mert a székek kicsik és kényelmetlenek voltak egy férfinak. Mark simogatni kezdte a lány tarkóját, aki ettől 
úgy érezte magát, mint akit lelepleztek. A többiek nyilván azt gondolják, 
hogy a szeretője vagyok. 
Persze, ha a tulajdonosnő tegnap este nem bukkant volna fel, az is lennék, gondolta. Mark egészen biztosan gyöngéd szerető, vagy... De megrémült ettől a gondolattól, és megpróbált inkább a jelenre összpontosítani. 
Túlélték a regényrészleteket és Violet Scott verseit is. Már mindenki egyszerre beszélt, de senki nem kérdezte vagy mondta, hogy miért van körükben Sheila. 
Elpocsékoltam az egész délutánomat, gondolta lehangoltan. Még jó, 
hogy nincs a közelben Rodney, különben kiröhögne. 
Margaret, ő volt az elnöke a klubnak, utat tört magának Sheilához. 
- Nagyon sajnálom, hogy nem mutathattam be a jelenlévőknek - mentegetőzött -, de néhány tagunk úgy vélte, hogy a klubunk céljának ellentmond, ha egy délutánt egyetlen szerzőnek szentelünk. 
Ami lefordítva azt jelenti, gondolta Sheila, hogy Violet Scott akarata érvényesült. Tegnap este sem csinált titkot abból, hogy nem örül a jelenlétemnek. Lehet, hogy Patrícia Buchanannak mégis igaza van? 
Mark, mintha kitalálta volna, mire gondolt Sheila, megszólalt: 
- A kérdéses hölgy az ón ízlésemnek sajnos nem felel meg - suttogta. 
- Néhány tagunknak elárultam, hogy maga itt lesz - folytatta Margaret. - Ők természetesen a segítségükről biztosították magát. Ha ma estére nincs más terve, eljöhetne hozzám. Ott kényelmesen és nyugodtan 
beszélhetünk a dologról. Talán tudunk segíteni magának. 
- Ez csodálatos lenne - válaszolt Sheila hálásan. 
- Nagyszerű. Meghívok még pár embert. Itt a címem - egy névjegykártyát nyomott Sheila kezébe. - Ne vacsorázzon, mert készítek egy kis 
harapnivalót. Tehát, este hétkor. Mark tudja, hol lakom, ő majd elkíséri 
magát. 
- Csakhogy Marknak más tervei vannak - jegyezte meg a férfi, amikor Margaret már belevegyült a tömegbe. - Elhenyéltem az egész délutánt, 
most be kell hoznom az elvesztegetett időt. 
-  Ez a meghívás úgy hangzott, mint egy parancs, de neked természetesen nem kell jönnöd. - Sheila alig bírta leplezni csalódottságát. 
- Tudom, hogy nincs más választásom. Oda kell vigyelek, mert Margaret nagyon messze lakik. Már csak azért is, mert te egy olyan naiv kis bárányka vagy, hogy mindent elhitetnek veled, amit csak akarnak. Ki tudja, 
talán éppen az elnök az, akit keresünk. 
- Gondolod? - kérdezte Sheila kétkedőn. 
- Hát persze. És az, hogy meghív a házába, csak egy ravasz sakkhúzás. 
- Mi ebben a ravasz? 
- Talán ki akarja fürkészni, hogy meddig Jutottál el a kutatásod során 
- magyarázta türelmesen. - Hogy már a nyomában vagy-e, vagy csak a 
hamis nyomok erdejében tévelyegsz. És elláthat számtalan hamis információval, hogy félrevezessen. 
- Cinikus vagy, Mark Buchanan. 
- Te pedig reménytelenül romantikus. Remek kis csapatot alkotunk mi 
ketten, nem igaz? - megfogta Sheila kezét, gyengéden megszorította, és 
udvariasan mindenkitől elköszönve kicipelte a lányt a házból. 
8. FEJEZET 
- És most? - kérdezte Mark. De már csaknem elérték Pat néni házát, 
mire Sheila válaszolt. 
- Azt javaslom, hogy menjünk el a könyvtárba. Még egyszer át akarom nézni a város történetére vonatkozó dokumentumokat, de most alaposabban. Persze neked nem kell jönnöd. 
Gúnyosan megrándult Mark szájaszóle. 
- Légy őszinte, gyermekem. Jobban szeretnéd, ha én is mennék - kinyitotta a kertajtót, és előreengedte Sheilát. 
Sheila nem mert Mark szemébe nézni. 
- Igen - suttogta, és nemcsak a könyvtárra gondolt. 
Mark is tudta. Némán átölelte és magához szorította. Sheilának szinte elállt a lélegzete. 
- Ne menjünk be inkább a házba? - kérdezte aggódva. - Nem tudom mit szólnak a szomszédok ahhoz, hogy itt csókolózunk az ajtó előtt. 
Mark hangja érdesen szólt, 
- Sheila, ha bemegyünk, akkor nem csak egy csók lesz. Ezúttal biztosan nem. 
Még soha nem ereztem így férfi iránt, gondolta Sheila és beletúrt a férfi 
sűrű, makacs fürtjeibe. Számtalan férfi volt már az életében, de ezek a 
részéről bármikor a legkisebb sajnálkozás nélkül befejezhető viszonyok 
voltak. 
És most, gondolta, Patrícia Buchanan házának lépcsőjén állok és úgy 
csókolom az unokaöccsét, mint aki a háborúból tért haza. És kész vagyok 
arra, hogy felrúgjam minden elvemet, és lefeküdjek egy férfival, akit csak 
néhány napja ismerek... 
De most valami mégis más volt. Mark volt más. Nemcsak a teste vonzotta. Az, hogy hűvös, fölényes és gunyoros volt, semmit nem változtatott 
a tényen, hogy Sheila kívánta. De sokkal többet akart tőle, nemcsak testi 
kapcsolatot. Meg akarta osztani vele a gondolatait, a félelmeit, az örömét 
és gondjait. 
Ha ez nem szerelem, akkor én valószínűleg soha nem leszek szerelmes. 
Mark fölemelte a fejét és fojtott hangon mondta: 
- Az előbb mintha a könyvtárba akartál volna menni. 
- Valóban - felelte Sheila. 
- Hacsak nem jönnél inkább be. 
- Nem hiszem, hogy a nénikéd sokra értékelné ezt az ötletet. 
- A szállodába is mehetünk - ajánlotta Mark. 
- El tudod te képzelni, mit szólna ahhoz a tulajdonosnő? Gyere siessünk, 
különben az orrunk előtt bezár a könyvtár. 
-  Rabszolgahajcsár! - morogta Mark, és megfogta Sheila kezét. 
Menjünk. 
A könyvtárosnő gyanakvóan figyelte Sheilát és Markot. 
- Jó napot, Miss Branch! - üdvözölte Mark vidáman. - A várostörténeti anyagokat szeretnénk egy kicsit átnézni. 
- Egy óra múlva zárunk - közölte a könyvtárosnő, és barátságtalan 
pillantást vetett Sheilára. 
- Mindössze húsz percre van szükségünk. - A néma szempárbaj Mark 
győzelmével ért véget. 
- Jöjjenek velem - szólt. Átmentek az irodán. 
Sheila kíváncsian nézett körül. Az ódivatú íróasztal egyik sarkában papírlapok feküdtek katonás rendben. A fiókokon, amelyeket Sheila szerint 
a hölgy minden este gondosan bezárt, kis címkék, gyöngybetűs felirattal. 
Az asztal közepén egy gépírásos papírlap hevert. Vajon mi lehet rajta, töprengett Sheila. A bizottság következő találkozójának napirendi pontjai, 
vagy Miss Branch esti programja? 
A könyvtárosnő levett az övén függő kulcscsomóról egy kulcsot, és kinyitott egy ajtót. 
- De csak húsz percre - mondta szigorúan. 
A termet ritkán használhatták, ez rögtön látszott. Áporodott, meleg levegő fogadta a belépőket, ódon papírlapok illata áradt. A plafonig érő polcok 
zsúfolásig voltak tömve könyvekkel és ami ott már nem fért el, a földön kapott helyet, rendezett oszlopokban. Sok régi bőrkötés már megrepedezett. 
- Hát nem borzasztó? - szólt Mark, és gyengéden végigsimította az 
egyik sérült könyvet. - Sok közülük pótolhatatlan. Mikrofilmre kellene venni az oldalakat és az eredeti művet olyan helyen tárolni, ahol szabályozni 
lehet a hőmérsékletet és a levegő nedvességtartalmát. Itt még klímaberendezés sincsen. 
- Ezt a nénikédnek is tudnia kellene. 
- Tudja is. Majd megszakad a szíve, de nem tehet semmit, ő csak egyik 
tagja a bizottságnak, a többiek pedig félnek a klímaberendezés magas 
költségétől. - Mark tehetetlenül széttárta a karját. - De ezt a kérdést mi 
itt nem tudjuk megoldani. Ott van viszont a helyi szerzők műveinek részlege - mutatott Mark egy távolabbi polcra. - Ez az ugye, amit kerestél. 
- Pontosan. - Sheila felállt egy székre és ujjait végighúzta a könyvek 
gerincén. - Ez akkora mennyiség, hogy ha valóban csak húsz percünk 
van, azt sem tudom, hogy hol kezdjem. 
- Bízd rá magadat női ösztönödre. 
- Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen kisvárosnak ennyi nagy szülötte lehet... - Sheila tanácstalanul állt a polc előtt. 
- Mindenki itt van, akinek valaha is a legcsekélyebb köze volt Warrens 
Grove-hoz. Még engem is rábeszéltek, hogy küldjek nekik a műveimből 
egy-egy példányt, jóllehet ón nem születtem itt és még állandó lakásom 
sincs a városkában. De Miss Branch addig rágta a fülem, míg végül beadtam a derekam. - Mark levett egy könyvet a polcról. - Hogyan javítsuk 
meg elromlott traktorunkat - olvasta. - Kíváncsi vagy rá? Még abból 
az ősi időszakból való, amikor traktorokat gyártottak Warrens Grove-ban. 
- Nem, köszönöm, csak akkor, ha Leslie írta. 
- Ha úgy van, akkor Leslie most százhúsz éves. 
Sheila eközben már belemerült a biográfiákba, tüzetesen végigolvasta 
a szerzők és a könyvcímek listáját. Ha Leslie szerelmesregónyeken kívül 
mást is írt, valószínű, hogy azokból a művekből is van példánya a könyvtárnak. Sheila bízott magában, hogy azonnal felismeri kedvenc szerzője stílusát. Egy ilyen tehetség nem rejtőzhet el. Ahogy az a nő a szavakkal bánt, 
ahogy mondatait felépítette ... A kérdés csak az, hogy a többszáz könyv 
között van-e olyan, aminek a szerzője Leslie. 
- Warrens Grove - egy család és egy város - olvasta most Sheila. 
írta: Patricia Buchanan. Mark, ezt a nénikéd írta! 
- Nem csodálkozom. Valószínűleg ezt is Miss Branchnak köszönhetjük. 
Ez a nő nagyon elszánt. 
Sheila óvatosan levette a könyvet a polcról. 
- Pompás kötésű könyv. Egy vagyonba kerülhetett. 
- Ha egyszer Pat néni valamibe belekezd, azt alaposan csinálja - válaszolt Mark kicsit szórakozottan. - Figyelj csak, ez neked való: Pusztai 
szerelem. - Fellapozta a címoldalnál. - Tévedtem. Ez egy karavánút 
naplója. 
Sheila kinyitotta Pat néni művét. Az első lapról Warrens Grove alapítójának portrója tekintett rá. Sheila összehasonlította a képet Markkal. 
Semmi hasonlóságot nem látok. Te úgy nézel ki, mint egy éhes farkas, 
pedig... 
- Ez nem csoda, ősömnek nem kellett modern nőkkel viaskodnia 
vágott vissza Mark. - Ha neki kellett egy lány, megragadta, átvetette a 
nyergén és hazafuvarozta. Ezzel szemben én elsorvadok míg epedve várom, hogy szívem hölgye döntsön. 
- Ó, te szegény! - sajnálkozott Sheila együttérzőn. - Miért nem próbálod ki egyszer az ő módszerét? 
- Valószínűleg a városi böntönben kötnék ki. És nyergem sincs. Te miért fecsórled drága idődet Pat néni könyvére? Otthon is megvan. Ha valóban érdekelnek a Warrenek, nálam elolvashatod. 
Sheila mosolygott. 
- Biz-tosan nem akarod, hogy megtudjam, mit írnak rólad. Lehet, hogy 
a nénikéd megörökítette a gaztetteidet? Sokat nem kellett töprengenie, választék bőven volt. 
- Már csak öt perc - intette Mark. 
A lány visszatette a könyvet. 
- Rendben, holnap elolvasom nálad. 
- Megígérted, hogy holnap segítesz mázolni - emlékeztette Mark nem 
kis élvezettel. 
- Valóban? - Sheila ártatlan szemeket meresztett rá. - Istenem, napról-napra romlik a memóriám. 
- Gondolhattam volna, hogy megint meg akarsz lógni a munka elől, de 
ez alkalommal gondoskodom róla, hogy megtartsd az ígéretedet, kedvesem. Még akkor is, ha az ecsetet kell segítségül hívnom. 
Miss Branch állt az ajtóban. 
- Letelt az idő - szólt hűvösen. - Megtalálták, amit kerestek? 
- Még nem - válaszolt Mark. - Holnap viszajövünk. 
A könyvtárosnő világosan éreztette velük nemtetszését. Mit akar ez a 
nő? Minden egyes könyvet a saját tulajdonának tekint? 
Markot azonban nem félemlítette meg a nő jeges tekintete. 
- Még nem tudtunk minden helyi írót átbogarászni. Különben az íróklub 
összejöveteléről jövünk. 
- Na igen, a klub - szólt Miss Branch megvetően. - Korábban itt találkoztak a konferencia-teremben. 
- És most miért nem? - kérdezte Sheila kíváncsian. - Hiszen ez ideális hely, a forrás közvetlen közelében. 
- El kellett őket tanácsolnunk innen. A részvevők túl hangosak voltak 
és neveletlenek. 
Marknak sikerült nevetését köhögéssel leplezni, de Sheilán már nem lehetett segíteni. Lelki szemei előtt megjelent Violet Scott és társnőinek képe, amint felmásznak a polcokra, könyveket dobálnak egymásnak és a 
konferenciaasztalon polkát járnak. Kibuggyant belőle a nevetés. Gyorsan 
kimenekült az utcára. 
Hangos dörrenéssel zárult be mögöttük a könyvtár ajtaja. 
- Nem szívesen mondom - szólalt meg Mark, miután végre kicsit lehiggadtak -, de úgy nézel ki, mint aki most fejezte be a padlás lomtalanítását. A por a ruhádon nem különösebben sikkes, viszont az a kis koszfolt 
az orrodon remekül áll. 
- A fenébe is! - mérgelődött Sheila. De hiába, nem tudta leverni magáról a port. 
- Nem foghatod rám - mondta Mark kedélyesen. - Én kezdettől fogva javasoltam, hogy a szállodába menjünk. 
- Most aztán kénytelenek leszünk. 
- Remek! 
- Csak ne táplálj magadban hiú reményeket! - figyelmeztette Sheila. 
- Újakat biztosan nem, ezt megígérhetem. 
Bár Sheila nem hívta, mégis vele ment a szobájába. Sheila kivett egy 
nadrágkosztümöt a szekrényből és bement a fürdőszobába. Közben szünet nélkül szidta azokat a tapintatlan embereket, akik soha nem veszik észre, hogy zavarnak. 
Mark lefeküdt az ágyra, és ártatlan szemeket meresztett Sheilára. 
- Miattam igazán nem kell a szűk fürdőszobában öltözködnöd. Szívesen behunyom a szememet. 
- Az tetszene, mi! - szólt vissza Sheila és behúzta maga mögött a fürdőszoba ajtaját. 
-  Hogy haladsz a kózirathegyeddei? - kiabált utána Mark. - Már 
mindet elolvastad? 
- Körülbelül a felét. De a szómilliók között féltucat jól formált mondatot 
sem találtam. 
- Ne keseredj el, kedvesem - tanácsolta Mark. 
- Éppen elég időt fecséreltem el vele. Olvasás helyett Leslie-t kereshettem volna. Legjobb lesz, ha nem törődöm tovább a kéziratokkal. 
- Komolyan mondod? - csodálkozott Mark, majd elismerően füttyentett, amikor Sheila megfésülködve, kisminkelve kijött a fürdőszobából. 
- Igen. De miért kérded? 
- Leslie-nek jó érzéke van a tréfához. Mi van akkor, ha eljuttatta hozzád egy korai írását, mert kíváncsi rá, hogy felismered-e. 
Sheila elhúzta a száját. 
- Akkor a hátralévő napokat alvás nélkül kell kibírnom. Mégiscsak ki 
kellett volna nyittatnom a levelet. 
- Miféle levelet? 
- Nem meséltem? - Valóban elfelejtette. - Ma reggel felhívtam a kiadót, ők mondták, hogy érkezett Leslie-től egy levél. 
Marknak elkerekedett a szeme. 
- És nem olvastattad föl? Elment a józan eszed? 
- Ne kiabálj velem - szólt Sheila szemrehányón. - Nem akartam megkockáztatni, hogy mindenki ismerje a kiadóban a tartalmát. Rajtam kívül 
senki nem tudja, hogy Leslie abba akarja hagyni az írást. 
Mark sóhajtott. 
- Akkor legjobb lesz, ha most abbahagyjuk a kutatásainkat. Hívd föl 
holnap a kiadót és olvastasd föl a levelet. Talán így okosabban is eltölthetjük a hátralévő napokat, minthogy egy fantomot üldözzünk. 
- És, ha csak azt írta, hogy hagyjam békén? Ilyen újságot egy kiadóban nem lehet titokban tartani. Egy pillanat alatt eljutna a főnököm fülébe 
és akkor elbúcsúzhatnék az állásomtól. 
- Hát, ha nem vagy ott, akkor aligha. 
- Látszik, hogy nem ismered Bob Jonast. Ajánlott levelet küldene, benne a felmondásommal. Nem, Mark, ezt nem kockáztathatom meg. Még mindig lehetséges, hogy vasárnapig megtaláljuk Leslie-t. Talán már ma este 
bemutatnak neki. A levél csak várjon, amíg hazamegyek. 
Mark elgondolkodva figyelte Shellát, a fejét csóválta, aztán elmosolyodott. 
-- Ha már levelekről beszélünk: voltál ma a postán? Nekem nem volt rá 
időm. 
- Az üzeneted még mindig a helyén van. És újabb levél sem került mellé. 
- Kár. Lehet, hogy valóban elutazott. - Sheila kinyitotta a következő 
borítókot. Levendulaszínű tintával teleírt csíkos kéziratlapok lapultak 
benne. 
- Még csak nem is géppel írták - bosszankodott. Ránézett Markra. A 
férfi behunyt szemmel feküdt, mint aki szundikálni készül. 
- Miért nem segítesz? - kérdezte Sheila. - Azt ígérted, hogy elolvasol néhányat. 
Mark megrázta a fejét. 
- Csak átfutottam Leslie könyveit. Biztosan nem ismerném fel a stílusát. Hogy csinálod, hogy nem őrjít meg a munkád? 
- Mert az igazán rossz írások nem kerülnek az asztalomra. 
Sheila egy párnát tett a háta mögé és olvasni kezdett. 
Mark olyan halkan mozgott, hogy a lány kezéből az ijedtségtől kishíján 
kiestek a papírlapok, amikor hirtelen átölelte a derekát és magához vonta. 
- Ha egy kis változatosságra lenne szükséged... 
- El kell olvasnom a kéziratot. 
- Csak nem most, darling. - Megérintette ajkával Sheila fülcimpáját. 
- Mark, muszáj haladnom. 
- Nekem is. Nem is érném be egy fülcimpáddal. Tedd félre azt a salátát. 
- Jaj, eltörik a szemüvegem! 
- Ezen lehet segíteni. - Mark levette Sheila szemüvegét és letette az 
éjjeliszekrényre. Boldogan kezdte csókolgatni a védtelenné vált szemhéjakat. 
Sheila hangja kicsit remegett, amikor megszólalt. 
- Nem gondolod, hogy a parti előtt ennünk kéne? 
- Csak az evésen jár az eszed. Elhízol, ha ilyen mohó vagy. 
- Te vagy mindig éhes - szólt Sheila, majd gyorsan folytatta, mert sejtette, mit válaszolna a férfi. - És nem lenne jó, ha túl későn érkeznénk... 
Mark nem is figyelt rá, és még mielőtt a lány tiltakozhatott volna, kigombolta blúzán a felső gombot. Lágyan megérintette Sheila mellét. 
- Ráérünk. És, ha Margaret azt mondja, hogy készít egy kis harapnivalót, akkor egy hadsereg számára elegendő ennivalóra számíthatunk. 
- De meg kell találnunk Leslie-t. 
- Akkor jönnek a legjobb gondolataim, ha a kezem nem tétlen. Vagy 
talán elfelejtetted? - Hozzálátott, hogy kigombolja a következő gombot is. 
- Hagyd abba, Mark! Fél óra múlva egy partin kell lennünk. 
- Miért nem tartunk saját partit? Tudod mit? Felejtsük el egyszerűen 
Leslie-t. Tegyünk úgy, mintha nem lenne. - Megcsókolta Sheilát. - Válaszolj egy kérdésemre. Miért fekszel a karjaimban? 
- Mert nem engedsz el. 
Mark megrázta a fejét. 
- Nem, kedvesem. Ez messze van az Igazságtól. Igaz megtehetném, 
hogy nem engedlek el, de nem teszem. Tehát, miért vagy itt? Miért nem utaztál vissza New Yorkba ma reggel, amikor megtudtad, hogy egy levél vár? 
- Mert mégiscsak szabadságon vagyok, és nem akarom a keresést 
sem abbahagyni. Hétfőn majd... 
- Magadnak is hazudsz - mondta Mark halkan, de nyomatékkal. 
- Persze szívesen tudnám, hogy mi van a levélben - kezdte Sheila, 
de Mark közbeszólt. 
- Ez nekem kevés, Sheila. 
- Gondoltam rá, hogy hazamegyek - védekezett Sheila. - Akkor 
ugyan elolvashattam volna a levelet, de itt minden hidat felégettem volna 
magam mögött. Ha a levélből semmi fontos nem derül ki, akkor eljátszottam az utolsó lehetőségemet is. És mégegyszer visszajönni.. . erre már 
nincs elég időm. 
- Ez mind igaz lehet - szólt Mark hűvösen -, mégsem ez az igazi ok, 
amiért nem utaztál el. 
- Hát micsoda? Ha mindent jobban tudsz, mondd meg miért. 
Mark megcsókolta az arcát, és gyöngéden végigsimított a haján. 
- Erre magadnak kell rájönnöd. Ebben kivételesen nem segíthetek. 
Sheila hosszan figyelte Markot és azon gondolkodott, vajon gúnyolódike. Mark hirtelen felugrott és őt is felrángatta. 
- Itt az ideje, hogy menjünk - mondta jókedvűen. - Gondolom, nem 
szívesen mesélnéd el vendéglátóinknak, hogy miért késtünk el. 
Lehetetlen alak, mérgelődött magában Sheila, de a kérdése egész úton 
nem ment ki a fejéből. 
Miért nem repült haza az első géppel? Már rég bent lehetne a hivatalban 
és talán tisztázódhatott volna a titok. Miért döntött úgy, hogy itt marad hétvégére? 
Azért maradtam, mert őt nem akartam itthagyni. A szerelem mindig csak 
játék volt számomra, csak most ébredek rá, mit is jelent valójában. 
laiíía 
9. FEJEZET 
Margaret már az ajtóban várt rájuk. A földszinti ablakokból fény áradt. 
Mark leparkolt a bejáratnál és segített Sheilának a kiszállni. 
A szállodától egészen idáig mindketten hallgattak. 
- Mark ... 
- Sheila - vágott közbe a férfi -, bolond vagyok, hogy nem kérdeztem már meg korábban... 
Sheila feszülten figyelt, de Mark csak egy kis szünet után folytatta. 
- Egyszerűen nem gondoltam erre. Van valaki, egy férfi New Yorkban, 
aki vár rád? 
Bár már esteledett, Sheila úgy érezte, mintha kisütött volna a nap. 
- Nem, Mark - felelt halkan. - Senki sem vár. 
- Már attól féltem... - vallotta be Mark - már attól féltem, hogy csak 
azért vagy kedves hozzám, mert segítek neked Leslie-t megkeresni... 
Mark meg sem mozdult, de ahogy rámosolygott, mintha megsimogatta 
volna. 
- Most már tudom, hogy miért maradtam. Igazad volt, Mark. - Ez nemcsak vallomás volt, hanem ígéret is. 
- Kár, hogy nem hamarabb jöttél rá. Most már az est hátralévő részében nem szabadulunk innen. Aligha magyarázhatnánk meg, miért akarunk 
rögtön elmenni. 
Sheila a ház felé fordult. Margaret még mindig várakozón állt az ajtóban. 
- Igazad van, késő. 
- Ő, nem - helyesbített Mark, miközben megfogta Sheila kezét. - Ami 
késik, nem múlik. 
A házban számtalan ember nyüzsgött és úgy tűnt, Leslie az egyetlen beszédtéma. Sheilát, ahogy belépett, rögtön lefoglalták. A jelenlevők közül néhány nőt Sheila már látott délután az összejövetelen. Három, annak rendje 
és módja szerint elfogta Markot és az egyik sarokba szorította. Sheila hirtelen úgy érezte, hogy egy hullámzó tengerbe vetették és a mentőcsónak 
- Mark - éppen most tűnik el a látóhatár szólón. Hálásan vett el egy nagy 
pohár ananászlét. 
- Visszajött már Patrícia a szemináriumról? - hallotta Sheila az egyik 
nőt csivitelni. - Remélem rá tudjuk beszólni, hogy télen is vállaljon pár előadást az egyetemen. Van néhány téma, amit szívesen megbeszélnék vele. Hacsak... gondolja, hogy Miss Stuart ráér? 
Sheila látta, hogy Mark a fejét rázza. 
- Ez aligha lehetséges. Miss Stuartnak rengeteg dolga van. 
- Tudja - szólalt meg éppen egy másik nő -, különös, hogy Violet 
nem jött el. Én Is meghívtam és Margaret is, de fölhúzott orral visszautasított minket. 
- ó, csak féltékeny - vélte a harmadik. - Mivel Miss Stuartot nem az 
ő költeményei érdeklik, játssza a megbántottat. 
- Miss Stuart - javasolta az egyik fórfivendóg -, talán érdeklődhetne 
az itteni gimnáziumban Leslie után. Lehet, hogy ő az egyik angoltanárnő... 
- Egyáltalán, miért olyan fontos, hogy megtalálja ezt a szerzőt? - kérdezte egy kövér hölgy, előnytelen kosztümben. - Nem lehet olyan fontos 
egy kiadónak egyetlen szerző. Szerintem ez csak reklámfogás. 
- Ostobaság, Joanna - mondta Margaret, aki éppen akkor lépett oda. 
- Csak egy kis szervezés kell. Listát kellene összeállítani a szóba jöhető 
személyekről. Aztán egyesével megvizsgálhatnánk mindenkit. 
- De hát nem gyilkossági esetben nyomozunk - méltatlankodott valaki. - A hölgy talán egyszerűen azt szeretné, ha békén hagynák. 
Lassanként megértem, gondolta Sheila, hogy miért nem jelentkezik Leslie. Túlságosan ismeri ezt a várost és lakóit. Ha felfedi kilótét, akkor a pletykák és mindenféle híresztelések miatt lehetetlenné válna számára minden 
értelmes irodalmi munka. 
Sheila megértette, hogy mit indított el. Mostantól kezdve minden Leslie 
St. John néven megjelenő könyvet könyörtelenül szótszednek, utalásokat 
keresve bennük. Bárki is rejtőzzön az álnév mögött, hogy nem buta, az biztos. Most, amikor az egész ügy így fel lett fújva, Leslie már nem fedhette 
volna fel kilétét anélkül, hogy ne ártott volna magának. 
Leslie itt van, gondolta hirtelen Sheila, itt van ebben a szobában. Érzem 
a jelenlétét. 
- Csak találgassatok tovább - szólt közbe egy pici asszony, aki csak 
most érkezett. 
Sheila megfordult. Nóra volt az, aki előző este a klub éttermében azt állította, tudja, ki Leslie. 
- Ti csak találgattok - folytatta -, én viszont tudom, hogy Leslie kicsoda. Egészen biztos vagyok benne. 
A többség elképesztően nevetett, de Sheila komolyan vette a hölgyet. 
- Nagyon örülök, hogy eljött - szólította meg. - Már délután is akartam magával beszólni, de annyira lefoglalták a vendégei, hogy egyszerűen nem tudtam magához férkőzni. 
Nóra megértően bólintott. 
- Sejtettem, hogy úgy lesz. Ha Violet egyszer valamit meg akar akadályozni, senki nem tud rajta kifogni. 
- Tehát ki az? - kérdezte valaki a körben álló vendégek közül. - Ha 
olyan biztos vagy benne Nóra... 
Nóra mosolygott. 
- Kezdetben nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolognak, 
csak egy kicsit furcsa volt. Csak akkor jutott ismét az eszembe, amikor Miss 
Stuart Leslie St. Johnt kezdte keresni. 
- Azt hiszi, Violet az? - kérdezte Sheila halkan. 
- Te jó ég, dehogyis! Violet csak irigy. Leslie St. John valójában Mary 
Branch. 
Hirtelen olyan csend lett a teremben, hogy a légy zümmögését is meg 
lehetett volna hallani. 
Mary Branch? - töprengett Sheila. Miss Branchra gondol talán? 
Valaki kuncogni kezdett. Egy pillanat alatt az egész terem nevetésben 
tört ki. 
Nóra vérvörös lett. Sheila nagyon sajnálta. 
- A könyvtárosnőre gondol? - kérdezte Sheila. Nóra bólintott. 
Bármilyen hihetetlenül is hangzik, nem lehetetlen. Miss Branch kikölcsönözte az afrikai művészetről szóló könyvet és a francia szakácskönyvet is. 
Sőt, az a tény is emellett szólt, hogy a könyvtárban dolgozott. Miss Branch 
kellemetlenkedő megjegyzései a szerelmi történetekről és azok szerzőiről, 
nyugodtan lehetett blöff. Viszont, ha ez igaz, Sheilát alaposan cserbenhagyta ösztöne, amikor azt érezte, hogy Leslie a helyiségben van. 
- Magyarázza meg végre, hogyan jutott eszébe éppen Miss Branch? 
érdeklődött az egyik férfivendég. - Esküdni mertem volna rá, hogy fogalma sincs róla, mi az a szex. 
- Nemrégen a könyvtárban jártam, hogy meghosszabbítsam a nálam 
lévő könyvek kölcsönzési idejét. Nagyon korán volt még, a hivatalos nyitvatartási idő előtt, de Miss Branch már kinyitotta az ajtót. Beléptem, és láttam, hogy egy halom papírlapot rakosgat. Bár nem tudtam beleolvasni, de 
azt láttam, hogy kettős sortávolsággal gépelt lapok voltak. Megeszem a kalapom, ha nem kéziratlapok voltak. 
- Valószínűleg csak a bizottság éves beszámolója volt - vélte valaki. 
-  De, ha csak a könyvtárral kapcsolatos dolog volt - vágott vissza 
Nóra -, akkor miért gyömöszölte be hirtelen az egyik fiókba, amikor beléptem? 
Erre nem lehetett mit mondani. Aki Miss Branchot ismerte, tudta, hogy a 
hölgy mindenfajta papírral nagy gonddal bánik. 
- Különben is - folytatta Nóra -, amikor észrevett, egészen zavarba 
jött, és úgy téblábolt, mint egy gyerek, akit valamin rajtakaptak. 
Sheila behunyta a szemét és megpróbálta elképzelni Miss Branch irodáját: a nagy íróasztalt, a gépelt kéziratot... 
- Leslie megírta nekem, hogy egyszer dolgozott könyvtárban - töprengett Sheila. - Ott követtem el hibát, hogy csak múlt időben gondolkodtam. - De pillanatok alatt szertefoszlott a felfedezés izgatott öröme, 
következett a kijózanodás. Sheila határtalanul csalódott volt, egészen másképp képzelte el Leslie-t. 
Csak most vette észre, hogy pontos képe volt Leslie-ről. Szőkének, magasnak, karcsúnak és elegánsnak képzelte. Egy egyetemi tanár felesége 
volt, aki mindig virágot vitt neki, kezet csókolt és minden éjjel átölelte. De 
hol van ettől Miss Branch! Sheila még mindig nem akarta elhinni. 
És ha valóban a könyvtárosnő a keresett személy, akkor nincs is miben 
reménykednie. Ez a barátságtalan és egyáltalán nem segítőkész asszony 
nem lesz hajlandó együttműködni vele. Sheila elhatározta, hogy már másnap megkérdezi erről, de semmi kétsége nem volt válasza felől. 
Végre kimenekülhetett a vendégek gyűrűjéből. Odalépett Markhoz. 
- Valóban Miss Branch lenne? - nézett rá Mark. - Egyszerűen nem 
tudom elképzelni. 
- Gondold csak meg. Mindig olyan ideges volt, amikor odamentünk. Ennek kell, hogy legyen valami magyarázata. 
- Ennek ellenére lehetetlennek tartom. 
-  Láttad azt a halom papírlapot az íróasztalán? Könnyen meglehet, 
hogy kézirat volt. 
Sheila elvett a tálcáról még egy pohár ananászlevet. 
-  Nem, észre sem vettem - válaszolt Mark. - Talán csak valami 
könyvlista másolata volt... vagy valami egészen más. Gyere, menjünk át 
a másik szobába, ott leülhetünk egy kicsit. 
-  Mit fogsz most csinálni, Sheila? - kérdezte a férfi, miközben elindultak. 
Sheila ivott egy kortyot. 
- Valószínűleg elmegyek Miss Branch-hoz és megpróbálok beszélni 
vele. Szemébe mondom, amit tudok. 
- Hát éppen ez az. Mit tudsz tulajdonképpen? Csak találgatások és feltételezések alapján jutottál erre a következtetésre. 
Mark aggódó pillantást vetett Sheilára, amikor észrevette, hogy a lány 
szinte teljesen kiitta a poharát. 
- Mennyit ittál már ebből a léből? 
- Nem tudom. Nagyon ízlik. Hihetetlenül szomjas vagyok. Megkóstolod? 
- Ettél is valamit? 
- Nem, nem vagyok éhes, csak csalódott és fáradt. Nem is értem, hogy 
mi van velem. Alig bírom nyitva tartani a szememet. Talán azért, mert most 
eloszlott a bennem lévő feszültség. 
- Szerintem inkább a puncs miatt. - Mark ki akarta venni a poharat 
Sheila kezéből. 
- Mit akarsz, Mark? Hiszen ez csak ananászló! 
- Tévedsz, kedvesem. Ezen a környéken nagyon kedvelik ezt az italt. 
Fatális hatása van. A harmadik pohár után vagy megcsókolsz boldog-boldogtalant, aki szembejön, vagy kihívod őket párbajra. 
Sheila felemelte a poharát és kacsintott. 
- Azt akarod ezzel mondani, hogy alkohol van benne? Milyen különös, 
sosem éreztem még, hogy ilyen nehéz beszólni. 
- Igen, drágám, körülbelül a fele. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogyan hat rád - szenvedélyes leszel tőle, vagy agresszív. - Megfogta 
Sheila karját. - Legjobb lesz, ha most hazamegyünk, még mielőtt ez a borzalom teljesen kiüt. 
- De én itt akarok maradni... - Sheila dacosan felhajtotta a pohár tartalmát, még mielőtt Mark megakadályozhatta volna. - El akarod rontani az 
örömömet... 
Nem sokkal később Mark megkönnyebbülten ültette be Sheilát a kocsiba. - Ezt megúsztuk. 
-  Tudod mit? - kuncogott Sheila. - Menjünk el most rögtön Miss 
Branch-hoz. 
- Várjunk Inkább reggelig. 
Sheila gondolkodott. Ez ebben az állapotban nem is volt könnyű Aztán 
bólintott. 
- Mégiscsak igazam volt. Valaki tudta, hogy Leslie kicsoda. 
- Ml lenne, ha míg hazaérünk, kicsit hátradőlnél és pihennél? 
A kérdésre már nem érkezett válasz, mert Sheila közben elaludt. 
Sheila nagy nehezen kinyitotta a szemét. Abban biztos volt, hogy reggel 
van. A könnyű fehér függönyökön át napfény áradt a szobába. Abban is 
biztos volt, hogy nem a szállodában van, mert ott az ablakai nyugatra néztek Ez persze azt is jelenti, hogy nem a saját ágyában fekszik ... 
Óvatosan körülnézett. Fájt a feje, a szája kiszáradt. Te szent ég, sóhajtott fel Sheila, amikor meglátta maga mellett Markot. Ez rád vall, Sheila, gondolta kedvetlenül. Lefekszel egy férfival és másnap reggel nem is 
emlékszel rá, hogy mi törtónt. 
Mark hatalmasat nyújtózkodott, megfordult és kinyitotta a szemét. 
Sheila megpróbálta mímelni, hogy alszik, de lassú volt. 
Mark szájoncsókolta. 
- Késő. Láttam, hogy ébren vagy. Hogy vagy? 
- Borzasztóan - suttogta Sheila. - Hogy lehet az ananászlének ilyen 
förtelmes hatása? Túl sokat ittam. Ilyesmi hosszú évekkel ezelőtt törtónt velem utoljára. 
-Tegnap behoztad az elmulasztott éveket. 
Sheila legszívesebben hozzávágott volna valamit, de elérhető közelségben nem talált semmi megfelelő tárgyat. Ezért csak szemrehányón nézett rá. 
- Hozok egy aszpirint - ajánlotta Mark. - Meglátod, jobban leszel tőle. 
- Kétlem. Olyan nyomorúságosan érzem magam, hogy legszívesebben meghalnék. 
Sheila gyanakodott, hogy az alkohol csak részben felelős közérzetéért. 
Vajon mit csinálhatott az elmúlt éjszaka? 
Lopva Markra nézett. A férfi a feje alá gyűrte párnáját és úgy nézte 
Sheilát. Nagyon elégedett, gondolta Sheila kedvetlenül. Nos, ezzel viszont 
igazolódott a gyanúm. 
- Hogyan viselkedtem? - kérdezte tettetett közömbösséggel. - Csókokat osztottam, vagy párbajoztam? Rajta, felelj! 
Mark nevetett. Válasz helyett odahajolt Sheilához és hosszan, gyöngéden megcsókolta. 
Ez mindent elmondott. Sheila a fejére húzott egy párnát és nagyot sóhajtott. Hogy tehette ezt velem? Hogy használhatta ki a helyzetet? Hiszen tudta, hogy már nem vagyok ura magamnak ... 
Sheila szorosan behunyta a szemét, mert Mark felállt, és most nem tudta volna elviselni a karcsú, izmos test látványát. Nem akarta látni Markot, 
bántotta, hogy a férfi éjjel a magáévá tette. 
- Vegyél be egy aszpirint és rögtön jobban leszel - tanácsolta Mark 
másodszor Is. A fejfájása miatt mennydörgésnek tűnt az a halk nesz, amivel Mark az éjjeliszekrényre tette a vizespoharat. 
- Kérsz kávét? 
- Nem, köszönöm. 
- Én viszont igen. Egy perc és hozok egy csodaszert. 
Sheila megvárta, míg Mark jókedvű fütyörészóse már nem hallatszik. 
Akkor óvatosan felkelt, feloldotta az aszpirint a vízben és felhajtotta a kissé keserű folyadékot. Nemsokára kicsit kitisztult a feje, de még mindig száraznak érezte a száját. Félrehajtotta a takarót és felállt. Most vette csak 
észre, hogy zöld kockás pizsamakabát van rajta. Nem emlékezett rá, mikor vette föl. 
Kibotorkált a fürdőszobába és kiöblítette a száját. 
Rövid töprengés után elvette Mark fogkeféjét. Aztán meghallotta, hogy 
Mark fütyörészve közeledik. Sheiia gyorsan visszaszaladt az ágyba és nyakig betakarózott. 
- Már sokkal jobban nézel ki - állapította meg Mark elégedetten. 
Lassan visszatér a színed. Mégiscsak csináltam neked Is egy csésze kávét. Talán közben meggondoltad magad. 
Sheiia két kezébe fogta a csészét. Jólesett a melege. 
- Nem azt ígérted, hogy csodaszert hozol a fejfájásomra? 
- Azonnal - mosolygott Mark, és leült az ágy szélére. A pizsamakabáthoz tartozó nadrág volt rajta. - De most idd meg a kávét. 
- Mark - kedzte Sheiia bizonytalanul. - Az elmúlt éjjel... 
- Igen, kedvesem?... 
Sheiia összeszedte minden bátorságát. 
- Ha jól sejtem, nem bántottalak, de akkor mit csináltam? 
A férfi jókedvűen nézte Sheilát. 
- Valóban semmire nem emlékszel? 
Sheiia megrázta a fejét. 
-Csak arra, hogy eljöttünk a partiról. Attól kezdve viszont cserbenhagy 
az emlékezetem. 
- Értem - szólt Mark, és mást nem mondott. Sheiia szerint a férfi végtelenül sokáig hallgatott. Aztán félretette a két csészét, és megfogta a kezét. Na most végre elmeséli, gondolta Sheiia. Melyik férfi nem lenne 
megsértve, ha a hölgy nem emlékezne a vele töltött éjszakára. 
Mark hozzáhajolt. 
- Semmi sem történt - mondta kedvesen. - És ami a csodaszert illeti... - folytatta, de nem fejezte be a mondatot, hanem gyengéden, de szenvedélyesen megcsókolta Sheilát. A lány szinte öntudatlanul nyújtotta oda 
száját. Teste égett a vágytól, átölelte a férfit. 
Mark hevesen lélegzett. Sheiia pizsamakabátja félrecsúszott és a nyakkivágás fedetlenül hagyta mellét. Mark figyelmét ez teljesen lekötötte, valamit suttogott, de a lány nem értette. 
- Várj, Mark - kérte Sheiia, amikor hirtelen tudatára ébredt annak, amit 
a férfi mondott. - Azt akarod mondani, hogy tegnap éjjel igazán nem történt semmi kettőnk között? 
Mark csak sokára válaszolt, mert túlságosan el volt foglalva a pizsamakabát gombjaival. Csak akkor szólalt meg, amikor sikerült lefejtenie Sheiláról a kabátot és végre megcsókolhatta a mellét. 
- Az attól függ, hogy ki mit ért semmi alatt. Ha azt akarod tudni, hogy 
szeretkeztünk-e tegnap este, akkor a válasz nemleges. 
- És elhitetted velem, hogy... - háborodott föl Sheiia. 
Mark nevetett: 
- Ez igazán nem volt szép tőlem, tudom. - Lejjebb csúsztatta a kezét. 
- Szégyelld magad! 
- Szégyellem is - mondta Mark komolyan -, de valahogy vissza kellett fizetnem, hogy egyszerűen elaludtál mellettem. 
Sheiia halkan felsóhajtott, amikor a férfi megcsókolta a mellbimbóját. 
- Sajnálom. 
- Remélem is. Ha tudnád, hogy tegnap éjjel mit műveltél az önbizalmammal, akkor még jobban bánnád. 
Egy mozdulat, Mark átfordult és máris alatta feküdt a lány, mégis tétovázott. Mintha nem bízott volna Sheilában. 
- Úgy tűnik, mindig ellenállásra számítasz - szólt Sheiia halkan -, de 
erre most hiába vársz. 
10. FEJEZET 
Csodálatos volt, mint egy álom, teljes és tökéletes. Sheila csak azt kérdezte magától, azokban a pillanatokban természetesen, amikor egyáltalán 
volt ereje gondolkodni, hogy miért várt ilyen sokáig. Kábuiata csak akkor 
enyhült, amikor Mark elengedte. Kimerülten feküdtek egymás mellett. 
Sheila kicsit nyersen fogalmazott, amikor megszólalt. 
- Figyelmeztetlek Mark, hogy hozzam ne érj! 
Mark döbbenten nézett rá. 
- Már csak hamu vagyok - magyarázta Sheila. - Ha hozzám érsz, 
kis porfelhővé válok és tovafúj a szól. 
- Ehhez azért még a te alkatod is túl erős, kedvesem. És fogadok, hogy 
még mást is tehetnék, anélkül, hogy tovaszállnál... 
Ahogy Mark ránézett, az is felért egy simogatással. Sheila tudta, a férfi 
csak megérinti és ő már elvesztette a fejét. Ha nem szeretném ennyire, 
megrettennék vágyam erejétől. 
- Mi van a fejfájásoddal? 
Sheila odasimult Markhoz: 
- Teljesen eltűnt. 
Mark felemelte a fejét és mosolygott: 
-  Látod, megmondtam, hogy van egy csodaszerem a másnaposság 
ellen. 
- Vigyázz - óvta Sheila -, még kísértésbe ejtesz, hogy minden éjjel 
leigyam magam. 
. - Ő, ez a szer minden más esetben is hatásos. Például megfázásnál 
sokkal eredményesebb, mint a húsleves - Megcsókolta Sheila orrahegyót. 
- Ha így folytatjuk, nem készül el a ház Pat nénikém hazatértóig. De mivel 
megígérted, hogy ma segítesz ... 
Sheila felsóhajtott. 
- Abban reménykedtem, hogy elfelejted. 
Mark nevetett. 
-  Egyáltalán nem. Dobjunk föl egy érmét, hogy melyikünk készít 
reggelit? 
- Nem, nem, köszönöm, ezt a megtiszteltetést átengedem neked. 
Mark hatalmasat sóhajtott. 
- Milyen előzékeny vagy. De holnap te vagy a soros. 
Mire Sheila elkészült és lement, Mark már a narancslevet is kitöltötte. A 
füstölt szalonna illatára összefutott a nyál Sheila szájában. De ahogy Markra tévedt pillantása, elfelejtette, mennyire éhes. Milyen jóképű, gondolta. A 
borosta még kívánatosabbá teszi. Karcsú, izmos. Sheilában feltámadt a 
vágy,-hogy megérintse, megsimogassa mellén a dús szőrzetet, kívánta a 
férfi ölelését. 
Mark felnézett és rámosolygott. 
- Kész a reggeli, de nehogy azt hidd, hogy ebből szokást csinálunk. 
- Az egyenjogúság korában a házimunkát is igazságosan kell elosztani 
- okította Sheila. 
- Ha már itt tartunk, feltételezem, hogy nem szeretnéd, ha festékfoltos 
lenne a ruhád. - Mark tekintete nem kis kedvteléssel pihent Sheila szűk 
szoknyáján. 
- Ebben a szoknyában nem lehet tornamutatványokat végezni a létrán, ráadásul őszi ruhatáramnak ez a fő darabja. 
- Sejtettem, hogy találsz valami kifogást. Reggeli után körülnézek Pat 
néni holmijai között. Biztosan találok valami régi overallt. 
- Azt hiszem, be kell érned az erkölcsi támogatásommal. 
Mark tányért tett Sheila elé. 
- Szó sem lehet róla. Ha nekem kell csinálnom a reggelit, akkor a dolog csak úgy igazságos, ha te is felvállalsz valamit. 
- Parancsára - mondta Sheila engedelmesen. 
- Ne izgass fel - óvta Mark -, mert elkaplak és ismét felcipellek. 
- És miért nem teszed? - kérdezte Sheila. 
- Gondolom nem szeretnéd Pat néninek elmagyarázni, hogy miért csak 
félig készült el a háza. 
- Én már nem is leszek itt, amikor visszajön. Ezt elfelejtetted? 
Mark hirtelen elkomorodott. 
- Igazán vissza kell menned New Yorkba? 
- Csak egy hét szabadságom volt, és Leslie levele is vár. Tudnom kell, 
hogy mit írt. 
- Miért nem hívod föl egyszerűen a kiadót és olvastatod föl azt az átkozott levelet? - kérdezte egy kis gondolkodás után Mark. - Egyúttal azt 
is megmondhatod Jónásoknak, hogy kiveszel még egy hét szabadságot. 
Sheila elképedt. 
- Hogy képzeled? A levelet csak ón olvashatom el. Nem tehetem kockára az állásomat. 
- Sheila, nekem nagyon fontos lenne, hogy megismerd Pat nénit. 0 közelebb áll hozzám, mint a szüleim. 
- Tudom, Mark, de először Leslie-vel kell beszélnem. 
- Akkor reggeli után menj el a könyvtárba és legyél túl ezen a beszélgetésen - mondta Mark türelmetlenül. 
Sheila megrázta a fejét. 
-  Nincs értelme, Mark. Igazad van. Semmi bizonyítékom nincs arra, 
hogy Miss Branch azonos Leslie-vel. Természetesen beszélek vele, de ha 
magától nem vallja be, akkor semmi értelme az egésznek. Először el kell 
olvasnom a levelet. 
Mark arca elfelhősödött. 
- Miért nem akarsz telefonálni? 
Sheilának elment az étvágya. 
- Úgy látszik, hogy szerinted a munkám csak egy haszontalan hobbi, 
amit, ha kedvem szottyan, abbahagyok. 
- Nem lesz egyszerű télen ide-oda pendlizni New York és Florida között. 
- Talán nem is akarok Floridába repülni - emelte föl a hangját Sheila. 
- Ha azt hiszed, hogy Connecticutban töltöm a telet, akkor csalódni 
fogsz. New Yorkot pedig gyűlölöm, mint a pestist. 
- Majd én elmosogatok - javasolta Sheila, amikor némán befejezték 
a reggelit. 
- Remélem, nem erőlteted túl magad - gúnyolódott Mark. Felállt és szó 
nélkül kiment. 
Mosogatás közben elszállt Sheila mérge, de megrémítette, hogy az első 
reggel veszekedéssel kezdődött. 
Mark sokáig maradt a fürdőszobában, Fél óra elteltével még mindig nem 
jelentkezett. Sheila olvasni kezdte Patrícia Buchanan könyvét. Nem árt, ha 
megtud valamit a Buchanan családról és Patricia munkájáról. Végül is Mark 
azt mondta, hogy a nagynénje nagyon fontos a számára. Sheila szerette 
volna, ha a hölgy szimpatikusnak találja őt. 
Ha egyáltalán találkozom vele valaha, gondolta szomorúan. Lehet, hogy 
ezután a szóváltás után erre már nem kerül sor. 
Miért veszekedett Markkal? Bármennyire is szerette a munkáját, nem 
akarta miatta elveszíteni Markot. És könnyen meglehet, hogy Bob Jonas 
közben kitalálta, hogyan szabadulhatna meg tőle. Bocsánatot kell kérnem, 
gondolta bűnbánóan. Feltéve, ha még szóba áll velem. 
Pat néni könyve nagy meglepetés volt. Egyszerre volt szórakoztató és 
információgazdag. Olyan stílusban íródott, amit Sheila egy családi krónikától igazán nem várt volna. Már a második fejezet közepén tartott, amikor 
egészet ütött az óra. Pontosan egy óra telt el azóta, hogy Mark eltűnt. 
- Elszaladok a könyvtárba, Mark! - kiáltott föl az emeletre. - Negyedóra múlva itt vagyok. 
Fentről érthetetlen mormogás hallatszott, amit Sheila kelletlen beleegyezésként értelmezett. Nem kis megkönnyebbüléssel húzta be maga mögött 
az ajtót. Ha Mark mindig így reagál, amikor nem az ő akarata teljesül, akkor viharos kapcsolatnak néznek elébe. 
Sheila először a szállodába ment átöltözni. Bár nem sokat remélt a beszélgetéstől, szeretett volna csinos lenni. 
Hűvös volt. Az utca végén az egyik kertben valaki avart égetett. Biztos 
jele annak, hogy itt az ősz. A meleg kiskabát ellenére is fázott egy kicsit. 
Délutánra már biztosan olyan meleg lesz, hogy sortban is lehet sétálni. Az 
ősz az ellentéteké. Itt minden más volt, mint New Yorkban. Ha más eredményt nem is hozott ez az utazás, arra megtanította, hogy Amerika több, 
mint a keleti part nagyvárosai. 
Megszokásból bement a postára és megnézte Leslie postafiókját. Az 
üzenet ott hevert érintetlenül. Az egy szál cédula oly elveszettnek látszott! 
Mintha tudta volna, hogy nem teljesítheti küldetését. Miért nem jelentkezik 
Leslie? Vajon van-e valami különös oka? 
A könyvtár előtti lépcsőkön Sheila nagy levegőt vett, mint aki csatába 
indul. Ha a következő tíz percben megtalálja a megfelelő szavakat, talán 
befejezheti a keresést. Akkor a hátralévő napokat Markkal töltheti, anélkül, 
hogy folyton Leslie St. Johnra kellene gondolnia. 
Alig néhány perccel később azonban véget ért a szép álom. Amikor Miss 
Branch meglátta, elhúzta a száját és csak egyetlen mondatot mondott. 
- Már megint maga az? 
Sheila elhatározta, hogy barátságos lesz. 
- Szerettem volna magával beszélni pár percet. 
- Szó sem lehet róla, hölgyem, most én beszélek, maga pedig befogja 
a száját és rámfigyel. - A könyvtár csendjót most ő verte fel. Ez is jelezte, 
mennyire felindult. - Maga és ez az állítólagos szerző! A maga keresgélése nem egyéb, mint reklámtrükk. Nincs tekintettel arra, hogy ezzel másoknak mit okozhat. 
- Miss Branch, én csak megkérdeztem néhány embert, nem tudják-e, 
hogy ki Leslie St. John valójában. A maga neve is szóba került. 
- Ó igen, hallottam róla. - A könyvtárosnő szeme szikrát szórt. - Már 
elérkezett hozzám a tegnapi kis parti pletykája. Megszólítottak az utcán és 
elmesélték, milyen segítőkész a mi Nóránk. Nem adtani rá semmi okot, hogy 
tisztességes nevemet a sárba tiporják. 
- Miss Branch, a szerelmesregény nem szégyellni való dolog. 
- Miért nem engem kérdezett? 
- Sajnálom. - Sheila elhatározta, hogy lecsillapítja a dühöngő nőt. 
Egyszerűen eszembe sem jutott. Természetesen megértem, hogy el akarta kerülni a nyilvánosságot... 
Miss Branch megvetően nevetett. 
-Ostobaság - mondta leereszkedően.-Maga valóban azt hiszi, hogy 
én vagyok Leslie St. Akárki? Nos, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem: Nem ón vagyok. Felfogta? 
Sheila első reakciója a megkönnyebbülés volt, de aztán eszébe jutottak 
Mark szavai: Természetesen tagadni fog. 
Sheila rátámaszkodott a pultra. 
- Ha nem maga az, akkor kicsoda? Nóra tanúja volt, hogy maga egy 
köteg kéziratlapot borítékba tett. 
- Maga nagyon ravasz, kisasszony, de biztosíthatom róla, hogy nem 
szerelmesregényt küldtem el a borítókban. 
Sheila nem tágított. 
- Hát akkor mit? Addig nem hiszem el magának, hogy nem maga Leslie St. John, amíg meg nem magyarázza, miért lett olyan ideges, amikor Nóra belépett. A Mr. Buchanan kíséreteben tett tegnapi látogatásom is 
nyugtalanította. 
Miss Branch egy pillanatig ellenszenvvel nézte Sheilát, aztán sarkon fordult, és eltűnt az irodában. Sheila már nem is reménykedett benne, hogy 
visszajön, amikor ismét megjelent. 
- Tessék - szólt mereven. - Kézikönyv arról, hogyan kell megszervezni egy kölcsönkönyvtárat. 
Sheila kinyitotta a borítékot és kivette a sűrűn telegópelt lapokat. 
- De miért dugta el a kéziratot, amikor Nóra belépett? 
- Nem tudtam kinyomtatni. Különben is, ez csak nyers változat. Ezért 
lefénymásoltam a kéziratot és elküldtem néhány könyvtárosnak. Több 
szem többet lát. - Miss Branch olyan volt most, mint egy gyerek, aki valamit javasol egy felnőttnek, és most lesi, hogyan fog reagálni. - Ha a bizottság megtudja, hogy magáncélra használtam a fénymásolót, elveszíthetem 
az állásomat. 
Sheila átlapozta a kéziratot és visszatette a borítékba. 
- Tőlem senki nem tudja meg. 
- Most már hisz nekem? - kérdezte Miss Branch. Még mindig barátságtalan volt, de már közel sem annyira ellenséges, mint kezdetben. 
Sheila bólintott. 
- Igen, hiszek magának. 
Leslie soha nem írna ilyen hosszú gondolatokat és nem használna ilyen 
régies kifejezéseket. 
Én pedig, gondolta, kezdhetek mindent elölről. De amíg nem tudom, hogy 
mit írt Leslie, meg van kötve a kezem. Mark javaslata, hogy telefonáljak, 
nem rossz, de ő nem ismeri Bob Jonast. Akár tetszik, akár nem, el kell utaznom. 
- Sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam magának, Miss Branch. Kérem, bocsásson meg. 
A könyvtárosnő csak bólintott. Csak akkor szólalt meg, amikor Sheila 
már az ajtónál állt. 
- Bocsánat, nem értettem, mit mondott - fordult vissza a lány. 
- Ha engem kérdez, Patricia az. 
- Patricia Buchanan? Miből gondolja? 
- Sok évig angolt tanított az egyetemen. Csak múlt óv tavaszán ment 
nyugdíjba. 
Gondolatban Sheila maga előtt látta a nyelvtankönyvet a konyhaasztalon. Pat nénié, mondta Mark. 
-  Főként az első szemeszterben oktatott - folytatta Miss Branch. 
Ezért is járt olyan gyakran ide, hogy összegyűjtse a szükséges forrásanyagot. 
Sheila a tenyerébe temette az arcát. Egész idő alatt olyan közel volt az 
igazsághoz, és mégsem jött rá. Leslie soha nem állította, hogy könyvtáros 
volt. Ráadásul Patricia Buchanan még a bizottságnak is tagja. 
- Miért nem mondta hamarabb? 
- Mert nem kérdezte. Különben is csak ma reggel szereztem róla bizonyosságot - nevetgólt zavartan. - Ha akarja, önvédelemnek nevezheti. 
Csak most lettem igazán kíváncsi, amikor mindenki rám mutogatott. 
-  Azt állítja, hogy bizonyítéka van rá? - Sheila nem akart hinni a 
fülének. 
- Nem tudom, hogy bizonyíték-e, de maga Is meggyőződhet róla. 
Elővett egy bőrkötéses könyvet. 
- A Buchananok családi krónikája. Mit bizonyít? 
- Nem a Buchananoké - javította ki Miss Branch -, hanem a Warreneké. Pat édesanyja született Warren volt és a városalapító egyenesági leszármazottja. 
Sheila emlékezett rá, mit mondott Mark a Buchananokról és elnevette 
magát. 
- Tudom, hogy a család története Európában indult. 
Miss Branch bólintott. 
- El kell olvasnia Patricia könyvének első fejezetét. Nézze csak meg a 
családfát. - A könyvtárosnő kinyitotta a könyvet. - A Warrenek egy jelentős angol család tagjai voltak, az egyik fiú elindult szerencsét próbálni... 
Úgy hívták, hogy ... 
Sheila kivette a kezéből a könyvet. 
- Edward St. John Warren. Nem lehet igaz! 
- Patriciára vall - mondta Miss Branch, de Sheila már nem figyelt rá. 
Jaj, Mark, miért csaptál be? 
11. FEJEZET 
Sheila leverten indult Patrícia Buchanan háza felé. Szerencsére senkivel 
nem találkozott, mert egész úton magában beszélt. Hogy lehettem ilyen vak! 
- ostorozta magát. 
Mindenki más gyanús volt, csak Pat néni nem. A zsúfolt könyvespolcok 
Patricia Buchanan szobájában, és a postafiók... Egyszerűen elhitte Marknak, hogy csak Leslie néven szerepel. 
Sheila alig várta, hogy beszélhessen Markkal. Talán van viselkedésére 
logikus magyarázat. Milyen oka lehetett eltitkolni a nónikójét? Talán szavát 
adta Patríciának, hogy nem árulja el? Vagy most, hogy őt jobban megismerte, elkeserítette a csalódás? 
De az a legvalószínűbb, hogy jól szórakozott az egészen. Eszébe jutott, 
milyen gyakran tettette Mark, hogy nem jut eszébe Leslie neve. St. James, 
mondta gyakran, St. Michael, sőt egyszer St. Thomasnak is nevezte Leslie-t. A reményteli önjelölt szerzők leadott kéziratait is Mark miatt olvasta át. 
Az is az ő ötlete volt. Talán Leslie is küld valamit, mondta. És közben végig 
tudta, hogy Leslie elutazott. 
Pat néni háza felé Sheilában lépésről lépésre nőtt a harag. Az is eszébe 
jutott, milyen kelletlenül reagált Mark az első napon arra a kérésére, hogy 
segítsen neki Leslie-t megkeresni. Valószínűleg még aznap felhívta Pat nénit és figyelmeztette, nehogy túl hamar visszatérjen Warrens Grove-ba. 
Azt a kínzó gondolatot sem tudta elfojtani magában, vajon szerelmi vallomását is csak tettette Mark, hogy elterelje a figyelmét? Ha ezt akarta, hát 
sikerült, gondolta Sheila keserűen. 
A létra a házfalnak támasztva, Mark sehol. Megérezte, hogy vége a bújócskának és elmenekült? 
A házban csend honolt. Sheila nem tudta miért, de lábujjhegyen ment be. 
Ha Mark mégiscsak bent van, akkor legalább hamar túl lesznek az egészen. Hogy azután mi lesz, arra most még nem mert gondolni. 
Ha pedig elment otthonról, akkor megvárja. Addig talán megtalálja a 
megfelelő szavakat mondanivalójához. Legalábbis kikeresheti a bizonyítékokat, hogy szembesítse velük Markot. 
Elvette az asztalról a családi krónikát. Lehet, hogy Mark meglátta a könyvet és rájött, hogy vége a játóknak? Elővigyázatosságból körülnézett a másik szobában is, de ott sem volt senki. A konyhaasztalon végül talált egy 
cédulát: 
Festékért mentem, fél óra múlva Itt vagyok. 
Se megszólítás, se aláírás. Tulajdonképpen mit vártál, Sheila, kérdezte 
magától gúnyosan. A reggeli veszekedés után nincs nagy kedvé veled csevegni. 
Még egyszer elolvasta a cédulát és betette a kabátzsebébe. Mark egy 
tiszta overallt is ott hagyott neki a konyhában. Nyilván még mindig arra számított, hogy betartja ígéretét. 
- Meg fog lepődni - mondta Sheila félhangosan. Átgondolta, hol kezdje el a bizonyítékok keresését. Az első emeleti vendégszoba Jó kiindulópontnak látszott. Az emeleti szobák közül ő csak Markéban volt. Valahol 
lennie kell egy dolgozószobának. 
Sheila úgy érezte magát, mint egy betörő, amikor felosont a lépcsőn. Az 
egyik lépcsőfok megnyikordult, Sheila rémületében majdnem felsikoltott. 
Hevesen dobogott a szíve, de tovább ment. 
Pat néni hálószobája halványkék volt. Azonos minta díszítette az ágytakarót és a függönyöket. Sheila rózsaszínű szobára számított. Körülnézett, 
de minden igyekezete ellenére sem fedezett föl semmi gyanúsat. Az biztos, 
hogy Leslie-nek nem ez volt a dolgozószobája. 
Sheila gyanúja a vendégszobában igazolódott. Az ajtóban állt és mély 
lélegzetet vett: kicsi, de tökéletesen berendezett iroda tárult elé. Az ablakokat zsalugáterek fedték. Középen egy íróasztal állt. Körben a falakon 
roskadásig zsúfolt könyvespolcok. Egy kisebb asztalon írógép. Sheilának 
elég volt egy pillantás, hogy megállapítsa, Leslie ugyanilyen típusú írógépen írta kéziratait. 
Az íróasztalon csak egy naptár állt és egy olvashatatlan jegyzetekkel 
telefirkált asztali mappa. De mégsem! Ott hevert egy könyv is. Sheila kíváncsi volt a címére: Bevezetés a primitív afrikai művészetbe - a bizonyíték, amit keresett. 
Hamar elszállt a felfedezés öröme. Miért menekült el előle Leslie, miért 
csapta be, miért verte át? Miért nem akart beszélni vele? - töprengett 
Sheila. Számtalan levelet írtunk egymásnak és bár Leslie soha nem fecsegett magáról, mégis oly sok dologban egy véleményen voltunk. Meggyőződésem, hogy kedvel. De ha Leslie valóban kedvel, akkor Patricia miért 
nem akart beszélni velem? Meg fogom tudni, fogadkozott Sheila. Még egyszer eljövök Warrens Grove-ba. Télen, amikor Mark Floridában van. 
Leült az íróasztalhoz és nyitogatni kezdte a fiókokat. Nem baj, ha több 
bizonyítékot talál. A legalsó fiók zárva volt. Sheila az ajkába harapott. Semmiképpen nem akart kárt tenni Patrícia tulajdonában, de biztos volt benne, 
hogy ebben a fiókban van a titok nyitja. 
Hol lehet a kulcs? Ha Mark nénikéje elutazása előtt nem tudott az ő szándékairól, akkor könnyen lehet, hogy nem vitte magával a titkos fiók kulcsát. 
Sheila gondosan átvizsgálta az íróasztalt. Már fel akarta adni, amikor feltűnt 
neki, hogy a ceruzákat, tollakat, radírokat és gem-kapcsokat tartó rekesz 
laposabb, mint a fiók. Óvatosan kiemelte a rekeszt és valóban, az alatta lévő mélyedésben kis ezüstkulcs lapult. 
Bedugta a zárba és lassan elfordította. Halk kattanással engedett a zár 
nyelve. Sheila szíve a torkában dobogott. Innen már nincs visszaút. Remegő kézzel húzta ki a fiókot. Elsőkónt az illatosított rózsaszínű levélpapírt 
fedezte fel. Mellette sorakoztak a szívalakú matricák, Leslie címével. Megdönthetetlen bizonyítók. 
Sheila még ült egy darabig némán és mozdulatlanul, aztán óvatosan kiemelte a levélpapírokat. Egy köteg zsebkönyvet talált alatta, Leslie St. John 
saját műveit. Még jól emlékezett arra a napra, amikor az első szerzői példányt borítókba tette és elküldte Leslie címére. 
Sheila kivette az első regény egyik példányát. Gyakorlott szemmel felmérte, hogy a könyvet legalább egyszer végiglapozták. Kinyitotta. Az első 
oldalon ott díszlett Leslie aláírása. Csak akkor tűnt fel neki valami furcsa, 
amikor alaposabban megnézte. Ez nem lehet igaz! 
Ugyanaz az írás volt, mint a szállodai szobájában őrzött leveleken, csak 
a név nem egyezett: Leslie St. Thomas. 
Sheila letette a könyvet és kivett egy másikat. Ezúttal Leslie St. Michael 
volt az aláírás. Sorra kivette a könyveket. Mindegyiket dedikálták, de mindegyiket más névvel: St. Lukas, St. Péter. Ott volt mind a tizenkét apostol. 
Valahol már látta ezt az írást - hasított belé a felismerés. Szinte elzsibbadtak az ujjai, amikos Mark céduláját kivette a zsebéből. Semmi kétség, 
az írás azonos. 
Nem Patricia Buchanan vette föl a Leslie St. John álnevet, nem Patrícia 
szignálta a könyveket és azt a sok levelet sem ő írta, hanem Mark. Mark 
Buchanan, alias Leslie St. John. 
Később Sheila már nem emlékezett rá, hogy mennyi ideig ült ott mozdulatlanul. Csak akkor riadt föl, amikor becsapódott egy ajtó. Mark semmiképpen sem találhatja itt. 
Kinézett az ablakon és megnyugodott. Csak a szomszédok szálltak kocsiba. Sebesen visszarakta a könyveket a fiókba, és visszadugta a kulcsot 
a rejtekhelyére. Azonnal el kell mennem, mielőtt még Mark visszaérkezne. 
Sheila alig bírta elviselni annak biztos tudatát, hogy a férfi csak játszott 
vele. Becsapta, félrevezette, kinevette... Lefeküdt vele, csak azért, hogy 
elterelje a figyelmét Leslie-ről. 
Sheila az ajkába harapott. Ezt soha nem bocsátja meg neki. Elhatározta, hogy azonnal elmegy Warrens Grove-ból. Nem viselte volna el, hogy ott 
álljon Mark előtt és hallgassa a magyarázkodását. 
Behúzta maga mögött a kaput és egy másodpercre elbizonytalanodott. 
Vajon merre lehet a festékbolt? Fentről vagy lentről érkezik Mark? Merre 
induljon, hogy ne fusson egyenesen a karjába? 
Legalább most szerencséje volt. Nem találkozott a mohazöld sportkocsival. A szállodában szélsebesen összecsomagolta a holmiját. Minél hamarabb elmegy a városból, annál jobb. 
Még egy pillantást vetett a szobára. A rózsa, amit az első este kapott tőle, az éjjeliszekrényen feküdt. Felvette és az arcához szorította. 
Te szentimentális bolond, szidta magát. Széttépem a rózsát és itt hagyom, hogy lássa, mi a véleményem az ajándékáról. 
A tulajdonosnő meglepetten nézett rá, amikor lement a csomagjával. 
- Már elmegy, Miss Stuart? 
- Igen, feltétlenül el kell érnem a vonatot. Mit gondol, van rá esélyem? 
Gyorsan kitöltötte a csekket. Remélhetőleg nem kérdezősködik az 
asszony. 
- Egy kicsit szoros az idő. Negyedóra múlva indul a vonat. Elküldöm 
magával a hotelszolgát a pályaudvarra. Remélem nem miattunk utazik el 
ilyen hirtelen. 
Sheila kipréselt magából egy mosolyt. 
- Biztos lehet benne, hogy nem. Váratlanul visszahívtak New Yorkba. 
- És mi van Leslie St. Johnnal? 
Sheila tétovázott, aztán nyugodtan válaszolt: 
- Már nem fontos. 
A vonatút végtelenül hosszúnak tűnt. Már odafelé is, de akkor még teli 
volt reményekkel. Most már semmi esélyét nem látta, hogy megtarthassa 
az állását. 
Most, hogy az első sokkból magához tért, szemrehányást tett magának. 
Hogyan lehetett ilyen vak? Mark olyan dolgokról is tudott, amiről tulajdonképpen nem tudhatott volna. 
Leslie nagyon szerette a szójátékokat és ennek Mark is mestere volt. 
Leslie utálta a francia konyhát és Mark egy pillanatig sem hagyott kétséget 
afelől, hogy neki mi a véleménye róla. Leslie-nek komoly tapasztalatai voltak a férfiakkal, és amikor erről beszélt neki, Mark akkorát nevetett, hogy 
kis híján leesett a székről. Sheila arca égett a szégyentől. Vakká tette a szerelem, más magyarázat nincs. 
Chicagóban a pályaudvaron beadta a csomagmegőrzőbe a bőröndjét 
és keresett egy telefonfülkét, hogy felhívja Lorát. Az új titkárnő jelentkezett. 
Csak hosszas kérésre volt hajlandó Lorát kapcsolni. 
- Mi van, Sheila - kérdezte Lóra -, egy indiáncsapat vágtat a nyomodban? 
- Lóra, légy olyan kedves és gyere értem a Kennedyre. 
- Veled van Leslie skalpja? - érdeklődött Lóra. 
Sheila azon töprengett, vajon Lóra tud-e Mark kettős életéről. Nem számít, majd idejében megtudja. 
A repülőn megivott három pohár pezsgőt. Az a gondolat, hogy másnap 
reggel nem lesz, aki csodaszerével talpraállítsa, elszorította Sheila szívét. 
De mit számít ez már, gondolta és könnycseppek gördültek le az arcán. Elővett egy zsebkendőt és észrevette a rózsát, ami valahogy mégiscsak belekörült a táskájába. Tulajdonképpen szót akarta szakítani. 
Kifújta az orrát, a virágot óvatosan beletekerte egy szalvétába és 
visszatette a táskájába. Soha nem lesz képes bosszút állni Markon. Bár súlyosan megsebezte, nem akart neki semmi rosszat. Ennél sokkal jobban 
szerette. Elszántan rendelt még egy pohár pezsgőt. 
Lóra egy hanyagul vállára vetett nerckabátban várta a repülőtéren. 
Sheilának most is volt ereje mosolyogni. 
- Te becsíptél! - állapította meg Lóra meglepetten. 
Sheila bólintott. 
- Ezen a héten semmi nem sikerült, de a repülőn kitűnő volt a kiszolgálás. 
- Látom. És milyen volt Warrens Grove-ban? 
Sheila válaszolni akart, de az elmúlt órák izgalma és az alkohol győzedelmeskedett. Szólni sem tudott, csak hangosan felcsuklott és zokogásban 
tört ki. 
12. FEJEZET 
Sheila végigolvasta az utolsó oldalt és elégedett sóhajjal tette le a kéziratot. Maria Martin legújabb könyve a legjobb volt az eddig írtak közül, hihető, stilisztikailag kifogástalan és humoros. Sheila kávét töltött magának 
és gondolatban válaszlevelet fogalmazott Mariának. 
Manhattan aranyló októberi színekbe öltözött. Egy hónap telt el azóta, 
hogy Sheila elmenekült Warrens Grove-ból. Már nem volt olyan biztos benne, hogy jól tette. Talán jobb lett volna megvárni a kimagyarázkodást. De 
mit is törődik Mark gondolataival, szavaival? Amit ő szerelemnek hitt, csak 
egy kis románc volt. 
A levél kivételével - ami az íróasztalán várta - semmi nem érkezett 
Leslie-től. Sheila letette a kávéscsészét, és kivette a levelet az íróasztal fiókjából. Mintha nem tudná már rég kívülről! 
Nem bírom tovább. Három hét telt el elhatározásom óta. 
Abbahagytam az írást, most viszont nem tudom, mit kezdjek magammal. Tehát számíthat rá, hogy hamarosan újabb 
kéziratot kap - szinte maguktól jönnek az ötleteim. 
Sheila nem tudta, hogy valóban számíthat-e a könyvre. A levelet egy 
nappal az ő odaérkezése után pecsételték le Warrens Grove-ban. Mark 
akkor már tudott arról, hogy ő Leslie-t keresi. De azóta sok minden megváltozott, és Sheila abban sem volt biztos, hogy a férfi valóban akart-e 
könyvet írni, vagy csak őt akarta az orránál fogva vezetni. Érthető, miért 
erősködött annyira, hogy Sheila olvastassa föl magának a levelet. 
Sheila nem válaszolt a levélre. Mit is írhatott volna? 
- Vége - mondta. - Megfizettem érte, hogy megtaláljam Leslie-t. Most 
szabad vagyok. 
Azt persze nem vallotta be magának, hogy hetek óta nem mert tükörbe 
nézni. Nem akarta látni azt a sápadt, karikás szemű lányt, aki a tükörből ránézett. 
Délután felhívta Lóra. 
- Hetek óta nem hallok rólad semmit - zsörtölődött. - Mi van veled, 
Sheila? Összeszedted már magad? Tudsz róla beszólni? 
- Miről? 
- Tudod nagyon jól, hogy mire gondolok. Nem a te stílusod, hogy spiccesen kiszállsz egy repülőből és rögtön utána sírógörcsöt kapsz. 
- ígérem, hogy ebből nem csinálok rendszert. Maradjunk ennyiben, jó? 
Lóra felsóhajtott. 
- Rendben, te tudod, mit akarsz. Eljössz ma este a partimra? 
- De csak akkor, ha nem kell tartanom a keresztkérdéseidtől. 
- Becsületszavamra - esküdött Lóra ünnepélyesen. - Sőt nem is szólok hozzád, amíg te nem akarod. Tehát jössz? 
- Talán. 
- Sheila, nem kuksolhatsz állandóan az irodában. Emberek közé kell 
menned. És ez a parti fontos is lehetne a számodra. Feltéve, ha még mindig állást akarsz változtatni. 
Sheila öntudatlanul megsimogatta a selyemrózsát. Ott állt az íróasztalán 
egy kristályvázában. Bár hála Maria új könyvének és Leslie levelének, nem 
volt veszélyben az állása, mégis másik helyet akart keresni. 
- Igen, Lóra, még mindig az a tervem. Nem akarok már itt dolgozni, amikor Leslie új kézirata megérkezik. Több, mint négy hót telt el, és még csak 
föl sem hívott. 
- Akkor csinosítsd ki magad és készülj föl rá, hogy néhány fontos embert levegyél a lábáról - ajánlotta Lóra. - Tehát este. 
Sheila határozottan fölállt és a vázát a szekrény tetejére állította. Ott 
nincs folyton a szeme előtt. Lorának igaza van. Nem ülhet állandóan az íróasztal mellett egy sosemjövő hívásra várva. 
Lorán palackzöld, habos selyemruha volt, lélegzetelállító hátkivágással. 
Amikor Sheila megérkezett, a koktélparti már javában tartott. Lóra azonnal 
hozzásietett. 
- Csinos vagy - jelentette ki, miután alaposan megvizsgálta Sheila sötétkék vógiggombos, bársonnyal díszített szaténruháját. - Egyébként 
Mark Buchanan is itt van. 
Sheila megdermedt egy másodpercre. Akaraterejének teljes megfeszítésével végül sikerült közömbös arcot vágnia. Egykedvűen megvonta a 
vállát. 
- Akkor ón inkább elmegyek - mondta könnyedón. - Majd máskor 
találkozunk. 
Már az ajtóban volt, amikor Lóra utolérte. 
- Ha ezt megteszed - kiáltott rá -, akkor Marknak azt mondom, hogy 
előle futottál eli 
Sheila megfordult. 
- Nem gondolod, hogy ehhez semmi közöd? 
- Sheila, aggódom miattad. Több mint négy kilót lefogytál és mostanában már nem nevetsz ... Valami történt veled ott vidéken, és ón már azt is 
tudom, hogy mi. 
- Mark elmesélte neked? 
- Nem ő, hanem te, méghozzá éppen most. Mark egy szóval sem említett téged. 
-  Milyen kedves, hogy aggódsz értem - mondta Sheila barátságtalanul. 
-  Biztosíthatlak, hogy nem pusztán emberbarátságból teszem. Mark 
több mint egy hónapja egy sort sem írt és nyugtalankodom. Itt az ideje, hogy 
újra dolgozzon. 
- De miért nem beszélsz vele? - csodálkozott Sheila. - Biztosan meggyőző magyarázattal fog szolgálni. Ehhez nagyon ért. 
Ebben a pillanatban Lorát újabb vendégek rabolták el, Sheila pedig megpróbált elvegyülni a tömegben. Örült, hogy nem engedett a csábításnak és 
nem futott el. Pusztán azért, mert Mark itt van, nem akarta elszalasztani az 
új álláslehetőséget. A pokolba Markkal! Majd meglátja, hogy milyen keveset jelent neki. 
Óvatosan körülnézett, de sehol nem látott egy magas, kócos, fekete hajú férfit. Valószínűleg visszavonult Lóra hálószobájába egy csinos hölgyvendéggel, gondolta Sheila gúnyosan. 
Rodney, mint mindig, most is a bárnál állt. 
- Hogy nyaralt? - kérdezte Sheilát, és a poharát odanyújtotta a mixernek újabb adagért. 
- Nagyon szórakoztató volt. - Azon töprengett, milyen képet vágna 
Rodney, ha mesélne neki Warrens Grove-ről és Leslie-ről. 
Némi hitetlenséggel nézett Rodney Sheilára, de nem kérdezett tovább. 
- Egyébként hallottam valamit rebesgetni arról, hogy új állást keres. Talán nekünk lenne egy helyünk egy olyan lektor számára, akinek jók a kapcsolatai sikeres szerzőkkel. 
Sheila felhajtotta a gyömbérsörót és rákönyökölt a bárpultra. 
- KI a maguk kéme a Jonas testvéreknél? - kérdezte kertelés nélkül. 
Rodney felhúzta a szemöldökét. 
- Ki mondta, hogy van? 
- Egy kis logika. 
- Tudja mit, Sheila? Menjünk el vacsorázni a parti után, és akkor elmesélem magának. Természetesen cserébe bizonyos információkórt. 
Beleértve Leslie St. John telefonszámát, gondolta Sheila. Miért ne? El kellene fogadnia Rodney ajánlatát. 
- Nem szívesen okozok csalódást - szólalt meg valaki a hátuk mögött. Ezt a hangot Sheila bárhol és bármikor felismerte volna -, de Sheilának már van programja a parti után. 
Sheila nem nézett föl. Markot csukott szemmel is le tudta volna rajzolni, 
benne éltek a vonásai. Megpróbálta összeszedni a bátorságát. Meg akartál szabadulni a dologtól, itt az alkalom. 
Hátrafordult, de kerülve Mark tekintetét. Nagyon is emlékezett még a 
belőle áradó gyöngédségre. De az akkor volt. Most biztosan hűvös ez a 
tekintet. 
- Biztos vagyok benne, hogy be tudjuk fejezni a megbeszélésünket, 
még mielőtt Rodney vacsorázni indulna - szólt Sheila, és forrón remélte, 
hogy hangjának remegése nem feltűnő. 
- Attól félek, Sheila, hogy tévedsz - cáfolta meg Mark. 
Sheila észrevette, hogy Rodney-t nézegeti megvetően. - Majd máskorra beszéltek meg találkát. 
Normális esetben Sheila egyszerűen nem vett volna figyelembe egy 
ilyen utasítást, de ezek után a vacsora Rodney-val egy kihallgatással is felérne. De azt sem akarta, hogy Mark Buchanan egyszerűen madzagon rángassa. 
Dacosan fölemelte az állát. Mark vonásaiban volt valami, amit Sheila egy 
másodpercig nem értett, aztán hirtelen rájött, hogy Mark nem parancsolt, 
hanem esdeklően kért. 
Milyen bolond is volt! Az elmúlt hetekben bebeszélte magának, hogy a 
Markkal töltött idő csak futó kaland volt, és hamar túlteszi magát rajta. Becsapta saját magát. Egycsapásra tudatára ébredt, mennyire szereti Markot. 
És ezen az sem változtat semmit, hogy mit tett vele a férfi. 
- Azt hittem, hogy utálod New Yorkot - suttogta. Nem jutott eszébe 
más, annyira izgatott volt. 
- így van - válaszolt Mark -, de néha nincs más választásom. Ha sürgős ügyeket kell elintézni, akkor jövök. 
- És milyen sürgős elintéznivalóid vannak most? Lorával kell beszélned az új könyvedről? 
- Néha csak a városban jövök rá, mit keresek. 
Rodney, aki eddig hallgatta őket, a fejét rázta. 
- Mintha egy rossz film dialógusát hallanám. 
Mark nem éppen nyájas mosollyal kérdezte: 
- És akkor miért nem hagyja ott a mozit? 
- Mert a bár mellé szól a jegyem - közölte Rodney -, és semmi okom 
rá, hogy itthagyjam. 
Mark már nem is figyelt a férfira, Sheilát kérdezte. 
- Jössz? 
A lány némán bólintott. 
Mark végigvezette Sheilát a folyosón, és kinyitott egy ajtót. Sheila megállt a küszöbön és körülnézett. Még soha nem volt Lóra hálószobájában, de 
Mark szemmel láthatóan ismerte a járást. 
A szoba pontosan olyan volt, mint egy hollywoodi rendező álma a keleti kényelemről. Loránál minden drága és elegáns, de amit itt Sheila látott, az 
szinte felülmúlhatatlan volt. Minden ezüstben fénylett, a szövött fémnek tűnő függönyök éppúgy, mint az apró telefon az éjjeliszekrényen. A kerek 
ágyat ezüst csipkefüggöny rejtette el. Mintha egy hercegnő hálószobájában 
járna. 
Vajon miért hozta ide őt Mark? Hogy megmutassa, micsoda különbség 
van közte és Lóra között? Sheila felsóhajtott és leült a sminkasztal előtti 
székre. 
- Milyen jól kiismered magad Lóra lakásában! 
- Gyakran lakom itt, ha New Yorkban vagyok. 
Ezzel Mark több kérdést is megválaszolt. Persze sejtette, de a bizonyosság mégis fájt Sheilának. Aztán, hogy Mark csak nem szólalt meg, sürgetni 
kezdte. 
- Azt hittem, beszélni akarsz velem. Ha nem, akkor visszamegyek a 
többiekhez. 
- Jól vagy, Sheila? Nem voltál beteg? 
- Megvagyok - válaszolta Sheila röviden. - És hogy van a te kedves 
barátnőd, Leslie St. Mark? 
Mark az ajkába harapott és felsóhajtott. 
- Tehát ezért szaladtál el Warrens Grove-ból! 
- Száz pont a helyes válaszért - gúnyolódott Sheila. 
- Sajnálom ezt a Leslie ügyet. - Mark leült Lóra ágyának szélére. 
- Sajnálod. Azt mondod sajnálod. Ez igazán nagyszerű! - A hetek óta 
felgyülemlett harag kirobbant Sheilából. - Kihasználtál, kinevettél, becsaptál és most sajnálod? - Felugrott. - Mi történt, Mark? Túl ravasz voltam? 
Elhiheted, hogy egyáltalán nem érzem magam ravasznak. 
-   Kérlek, Sheila, hallgass meg. Nem csaptalak be. Kedvesem, 
esküszöm... 
Sheila fúriaként támadt rá. 
- Ne szólíts kedvesemnek! Nincs jogod hozzá. 
Sheila haragja ahogy jött, úgy el is múlt. Visszaült a székre és keresztbe 
fonta a karját. 
- Soha nem hazudtam neked - szólt Mark halkan. - Talán nem mondtam el a teljes igazságot, de soha nem hazudtam. 
- Gyönyörű erkölcs! - Sheila dacosan felvetette az állát. - És minek 
tekintsem azokat a lenéző megjegyzéseket Leslie stílusáról? 
- Én soha nem vettem komolyan ezt az egész dolgot. A munkám abból állt, hogy néhány klisét sorba rendezzek. - Egy pillanatra elhallgatott. 
- Sheila, annyira meglepődtem, amikor egyszer csak ott álltál a létra alatt 
és Leslie-t kerested. Mondtam, amit tudtam, az első ötletet, ami az eszembe jutott. Rendelkezésedre állt egész Warrens Grove és te éppen hozzám 
jöttél. 
- Ezt a barátnődnek, Lorának köszönheted. 
- Az egyetlen, ami eszembe jutott, az volt, hogy úgy teszek, mint aki 
semmiről sem tud. 
Sheila a sminkasztalon álló parfümösüvegekkel játszott. 
- Gondolkozz csak, kedvesem! - folytatta Mark. - Te a helyemben 
lemásztál volna a létráról és azt mondtad volna, igen, én vagyok Leslie, mit 
tehetek önért? 
Sheila nem feleit. 
- Higgy nekem, bennem is voltak kétségek. - Sheilához lépett, de nem 
érintette meg. - Főleg azután, hogy bevallottad, félsz a találkozástól. Hátha csalódnod kell Leslie-ben. 
- Ipen, emlékszem. - Sheila hangja érdes volt. 
- En is féltem. Csak levelekből ismertem Sheila Stuartot, az pedig csalóka dolog. 
- Te csak tudod - válaszolt Sheila némi gúnnyal. - Sok levélben keveset mondani, ebben te szakember vagy. 
- Nem tudhattam, hogy Sheila Stuart valóban olyan becsületes, megbízható és szeretetreméltó, mint ahogy hittem. 
- Egyáltalában, miért jöttél el az első találkozásunk után a szállodába? 
- Egyszerűen nem tehettem mást - vallotta be Mark. - Egész délután 
rád gondoltam. Meg akartalak jobban ismerni. Melyik vagy, kérdeztem magamtól, a kis dühös nőcske ott a létra alatt, vagy az az asszony, aki ezeket 
a csodálatos leveleket írta. 
Sheila új sorrendbe állította Lóra parfümösüvegcsóit és még mindig hallgatott. 
- Kutyaszorítóba kerültem - folytatta Mark. - Az első közös vacsora után világossá vált számomra, hogy mit jelentesz nekem. Mindaz benned volt, amit én valaha is álmodtam egy nőről. De mégsem mondhattam 
az asztalnál: Jaj, majd elfelejtettem, én vagyok Leslie St. John. Hiszen akkor már beléd szerettem. 
Sheila hitetlenül rázta a fejét. 
- Sheila ... - kezdte Mark, de ahelyett, hogy tovább folytatta volna, 
átölelte a lányt és megcsókolta úgy, mint még soha. 
Ebben az ölelésben Sheila minden bánata és keserűsége semmivé foszlott. Szorosan ölelték egymást. Bárcsak soha ne érne ez véget, érezték 
mindketten. 
Sheilának hirtelen eszébe Jutott a barátnője. Vajon milyen szerepet játszott Lóra Mark életében? 
- Lóra tudja, hogy mire használod most a hálószobáját? - kérdezte. 
- Természetesen. - Mark apró csókokkal borította Sheila arcát. - Elmeséltem neki, miben reménykedek. 
- És nem volt kifogása ellene? Nem Is tudtam, hogy Ilyen önfeláldozó 
barátnőm van. 
- Féltékeny vagy? - mosolygott Mark és még egyszer megcsókolta 
Sheilát. 
- Természetesen nem - felelte a lány Ingerülten. 
-Természetesen nem - Ismételte el Mark udvariasan. - Te nem vagy 
féltékeny és ón nyugodtan hagyhatnám, hogy elmenj Rodney-val vacsorázni. Hát azt nem fogom hagyni! - Belemarkolt Sheila hajába. - Ha még 
egyszer próbálkozik, világosabban Is elmagyarázom neki. 
- Verekednél vele? 
- Természetesen. - Kicsit eltolta magától Sheilát, hogy jobban lássa. 
- De ami Lorát illeti: nagyon jó barátnő, nem több és nem kevesebb. Egyikünk sem szereti ugyanis összekeverni az üzletet és a magánéletet. És mi 
van Rodney-val? 
- A konkurenciánál dolgozik és ég a vágytól, hogy megtudja, ki is valójában Leslie. 
- Nem szívesen okozok neki csalódást, de Leslie Ismét elvonul a világ 
szeme elől. 
- Milyen kár! Már éppen hozzászoktam. Néha kicsit fárasztó, de tulajdonképpen nagyon kedves és szeretetreméltó személy. 
Mark gyöngéden megrázta Sheilát. 
- Vigyázz a nyelvedre! 
Sheila hozzásimult. 
- Miért csak most jöttél? Miért nem egy hónappal ezelőtt? 
- Időt akartam hagyni neked, hogy rendezd a gondolataid. Hiszen nem 
a legnagyobb egyetértésben váltunk el. És még más dolgom is volt. 
Van valami fontosabb, mint a kettőnk dolga, akarta éppen kérdezni 
Sheila, de mégsem tette. 
Mark, mintha csak kitalálta volna a gondolatait, újra átölelte. 
- Tudod, az egész egy fogadással kezdődött. Amikor néhány évvel 
ezelőtt meglátogattam Pat nénit, megfáztam és ott kellett feküdnöm két hétig. Puszta unalomból elolvastam néhány szerelmesregónyt. Valaki odaadta Pat néninek ajándékba a könyvtár részére. Olyan hajmeresztő volt a 
történet, hogy... 
-... hogy kijelentetted, te jobbat tudnál írni - fejezte be Sheila. 
- Pat néni azt mondta, ezt be Is kell bizonyítani. 
- Ez persze érzékenyen érintette az írói büszkeségedet. 
- így van. Sosem akartam ezt az irományt benyújtani egy kiadónak, de 
Pat néni addig-addig piszkált, míg végül beadtam a derekamat. De rajta kívül senki nem tudott róla. Még Lóra sem. 
- Nem minősül szerződésszegésnek, ha az ügynököd háta mögött eladsz valamit? 
- Nekünk Lorával nincs teljeskörű szerződésünk. Csak a krimijeim tartoznak rá. - Hirtelen elengedte Sheilát és kivett egy vastag borítékot az 
éjjeliszekrény fiókjából. - Itt van az új könyv. 
- Lóra éjjeliszekrényében őrzöd? 
- Ma este ez volt az egyetlen biztos hely a lakásban - válaszolt Mark 
jókedvűen. - Idetettem a kéziratot, mert úgy véltem, hogy a vendégszoba tele lesz kacarászó nőkkel, akik élvezettel társalognak más vendégekről. 
- Holnap reggel elolvasom - ígérte meg Sheila. 
- Nem lehetne még ma, Sheila... - kérte Mark. - Ugyanis nincs teljesen kész és néhány ponton segítségre lenne szükségem. 
Sheila megpróbálta leplezni csalódottságát. Ha a véleményére kíváncsi, 
akkor miért éppen most vallott neki szerelmet? 
- Hát jó - hallotta magát Sheila. Leült az ágyra és kinyitotta a borítékot. - Csak nem értem, miért ilyen sürgős. Azt már bebizonyítottad, hogy 
tudsz írni. 
Mark elnyújtózott az ágyon. 
- Majd meglátod, hogy miért - válaszolt és behunyta a szemét. 
Sheila már néhány oldal elolvasása után tudta, mit csinált Mark az elmúlt 
négy héten. Megírta Leslie St. John keresésének történetét, azaz az ő esetét. Ez volt a legjobb könyv, amit Leslie valaha is írt. Csak a vége nem tetszett Sheilának. 
- A regénynek nem happy end a vége. Hiányzik az igazi befejezés. 
Mark felkönyökölt. 
- Ennek az az oka, Sheila, hogy nem tudtam, miképpen fog végződni 
a történet. - Kisimította Sheila homlokából a haját. 
- Természetesen együtt kell maradniuk - mondta Sheila határozottan. 
- Hiszen a lány imádja a férfit és ... 
- Valóban? - kérdezte Mark nagy nyugalommal. - Én ebben nem voltam olyan biztos. 
- Nagyon szeretlek. Azaz a lány nagyon szereti... - javította ki magát gyorsan Sheila. 
Mark beletemette az arcát Sheila hajába. 
- Ezt akartam hallani. Sheila, el tudnád viselni, hogy egy írónak legyél 
a felesége? Ott fogunk lakni, ahol te akarod. 
- Szívesen, ha folytatni akarod a munkádat. Most, hogy Leslie ismét ír, 
Bob Jónásnak nem lehet ellened semmi kifogása. Az a fő, hogy együtt vagyunk. 
Sheila boldogan simult Mark karjába. 
- Mr. Buchanan, öné a kezem. 
- Akkor most visszatérhetünk az emberek közé. 
Sheila fintorgott. 
- Csak nem akarsz visszamenni a partira? 
- De igen, hogy bejelentsük az eljegyzésünket - jelentette ki Mark és 
kivett valamit a zsebéből. - Gondoltam, ez tetszeni fog neked. 
Sheila kinyitotta a kis bársonydobozt. Egy csodálatos gyűrű rejlett benne, szívformájúra metszett brilliánssal. Sheila némán nézett Markra, majd 
ismét a kőre. 
Mark ráhúzta Sheila ujjára a gyűrűt, és megcsókolta a lányt. 
- Gyere, szívem - szólt. 
Lóra a nappaliban ült egy hintaszókben. Egyedül volt. 
- Hol vannak a többiek? - ámuldozott Mark. 
- Azt hittem, hogy a hálószobámban akarsz áttelelni. 
Amikor meglátta Sheila ujján a gyűrűt, elmosolyodott. 
- Ha jól látom, kibékültetek. Akkor talán el tudsz viselni egy rossz hírt, 
Sheila. 
-  Ma mondhatsz bármit, semmi nem lehet rossz hír - jelentette ki 
Sheila. 
- Maria Martin ma hírül adta, hogy néhány évre vissza akar vonulni. 
Nagyregényt akar írni. Egyelőre nem ír több szerelmesregényt a Jonas testvéreknek. Bob Jonas a plafonon lesz, ha ezt megtudja. 
Mark elnevette magát. 
- Hát ezért fáradoztam ennyit -- suttogta Sheila fülébe. De Sheila ezen 
is csak nevetett. 
- így legalább könnyebb lesz a döntés. Ezentúl főfoglalkozásban Mark 
Buchanan felesége leszek. 
Mark átölelte Sheila vállát. 
- Gondold el, kedvesem, micsoda élvezet lesz kipróbálni, hogy jól írtam-e le a szerelmi jeleneteket. 
Lorának elkerekedett a szeme. 
- Szent ég! Tőled Sheila nem is vártam mást, de hogy Mark titokban 
szerelmesregényeket ír... - A meglepetéstől elállt a szava. 
Lóra minden igyekezete ellenére sem tudta megérteni, vajon miért 
buggyan ki a. párból fékezhetetlen, boldog nevetés.