Túl ifjú a szenvedélyhez

1. FEJEZET

Christy kinyitotta a konyhaajtót, és kilépett a kertbe. Odakint érezni lehetett a friss hó szagát. Mélyen beszívta a hideg levegőt, és az ólomszürke, téli égre pillantott.
A tűzből, melyet az apja gyújtott a kertben, vékony füstcsík kígyózott fölfelé, piszkosszürkén szállt a látóhatáron, mígnem beleveszett az égbolt szürkéjébe. A kert végében helyenként kisebb erdőfoltokkal borított, tágas mező húzódott a lankás hegynyúlványokig, melyek csúcsán már ott fehérlett az első hó. Itt minden merőben más volt, mint Londonban, de éppoly meghitt Christy számára, mint amaz. Végül is élete első tizenhét évét itt, a hegyek között töltötte.
A kert végébe ment, s egy pillantást vetett apjára, aki éppen az utolsó avarhalmot dobta a tűzre. Ugyanaz a viseletes gyapjúruha volt rajta, amit kamaszkorából olyan jól ismert Christy. Mikor apja hátrafordult, és észrevette őt, szeretettel rámosolygott. Nagydarab, barátságos ember volt, s egyetlen gyermeke, Christy, magasságát tekintve nem maradt el mögötte.
- Kész az ebéd, apa.
- Remek, éppen megéheztem. Rögtön jövök, csak gyorsan eloltom a tüzet.
Christy alkata apai örökség volt ugyan, de keskeny metszésű, zöld szemét anyai ágon kelta őseitől örökölte, akárcsak dús, vörös haját és lobbanékony természetét. Skótok és angolok évszázadokon keresztül hol összekaptak, hol összeházasodtak az Angliát és Skóciát elválasztó határokon innen és túl. Anyja családja a skót fennsíkról származott. Családtagjaik Glen Coe-i felvidékiek voltak, s anyja gyakran felemlegette, hogy lánya indulatos, nyughatatlan természetét tőlük örökölte.
Megvárta, míg apja eloltja a tüzet.
Tudod, Christy, nagyon jó, hogy újra itthon vagy velünk, bár azt reméltem, szerencsésebb körülmények között leszünk újra együtt. Persze nem kell itthon ma­radnod. Anyád...
De én maradni szeretnék - szakította félbe apját indulatosan. - Én akkor is hazajöttem volna, ha anyát nem kell műteni. Tudod, apa, Londonban az ember könnyen elveszti az érzékét az iránt, ami igazán fontos az életben. Egyébként otthagy­tam az állásomat.
Amikor az apja teljesen magánkívül fölhívta telefonon, hogy értesítse anyja sürgős műtétjéről, Christy nem tudta elújságolni neki ezt a hírt. Most azonban, hogy anyja túl volt a veszélyen, és ismét itthon volt, a saját terveiről is beszélhetett.
Christy zavarát leplezve mosolyt erőltetett az arcára.
Hát persze. Iránta érzett ifjonti rajongásom meglehetősen szemmel látható volt, nem igaz? Szerencsére mindketten kinőttük. Bizonyára majd megőrjítettelek benne­teket, főleg Dominicet...
Nem hinném. Nekem inkább az volt a benyomásom, hogy gyengéd érzéseket táplál irántad.
Méghogy gyengédség! Ha apa tudná! Minden másra számított csak éppen a Do­minic Savage-dzsel való találkozásra nem. Bármit szívesebben elviselt volna. Nem bízott ugyanis abban, hogy képes szenvtelenül és hűvösen viselkedni vele, főként most, amikor a nemrég történt események hatására belső meghasonlás és összeomlás szélén áll. Megborzongott, mikor felidézte, milyen ridegen tekintett rá egykor Domi­nic, amikor a lány magyarázkodását hallgatta, s mély hangja mily metszőn csengett, amikor mentegetődzését hidegen elutasította.
Dobogó szívvel vitte fel anyjának az utolsó fogást. A legszívesebben az első vo­nattal visszautazott volna Londonba. Csakhogy már túl késő volt. Hiszen odaát min­den hidat felégetett maga mögött, s nem utolsó sorban gondolnia kell a szüleire is. Anyjának gondos ápolás és törődés kell. Kímélnie kell magát, s bizony nem lesz könnyű feladat megfékezni az életerős asszonyt. Christy igen jól ismerte az anyját; amilyen szorgosan dolgozott világéletében, nehezen tűri majd, hogy korlátozzák megszokott életvitelében.
Amíg a szülei odafönt beszélgettek, Christy rendbe tette a konyhát. Dominic há­rom óra felé jön majd, s a lány csüggedten töprengett, milyen kifogást találjon, hogy ne legyen otthon, amikor a férfi megérkezik. Arca lángba borult, amikor felidézte utolsó együttlétüket.
Való igaz, tizenhét éves korában fülig szerelmes volt Dominicbe. A szülei azonban nem sejtették, hogy ha közvetve is Dominicnek köszönhető Christy azon elhatá­rozása, hogy előadásokra járjon, majd később Londonban munkát vállaljon. Ama szörnyű találkozás után Christy számára már az a gondolat is elviselhetetlenné vált, hogy Dominickel újra találkozzon, ezért inkább a menekülést választotta. Mint ké­sőbb kiderült, nem kellett volna elmennie, mert Dominic még azon az őszön elhagyta Setondale-t, hogy Amerikában folytassa orvosi tanulmányait.
A lány képtelen volt szabadulni az őt megrohanó nyomasztó emlékektől. Nyug­talanul járkált fel s alá a konyhában. A szabadba vágyott, hogy a hideg levegőt mélyen belélegezve visszanyerje önuralmát.
A mosókonyhában egy régi, még iskolás korából megmaradt anorákra bukkant. Sietve magára kapta, és kilépett a szabadba.
Az égbolt egyre fenyegetőbb sötétségbe borult, a hó szaga pedig mind erősebben betöltötte a levegőt. A domboldalon egy pásztor terelte nyáját az alacsonyabban fekvő legelőre. A lány gyors léptekkel haladt, a jeges levegő az arcába vágott. Ismerős ösvényhez ért, amely a hegycsúcshoz vezetett. A gyors iram némiképp oldotta belső feszültségét. Hangos kutyaugatás hallatszott, amint a paplak mellett elhaladt, amitnemrégiben adtak el. Neki azonban közömbös volt, ki is lett a György korabeli stílus­ban épült ház új tulajdonosa.
Újra itt van Dominic! E puszta gondolatra görcsbe rándult egész teste.
. Apa azt állítja, Dominic gyengédséget érzett irántam. Semmit sem tud. Savage­nek hívják, ami azt jelenti, hogy „vad”, és ő tényleg durva és kegyetlen. Mennyit szenvedtem miatta!
Szavaival, melyek kitörölhetetlenül vésődtek a lány emlékezetébe, szétrombolta és bemocskolta gyermeki illúzióit s tiszta érzéseit, amikor érzelmeinek torzképét elébe tárva megvetéssel utasította el a lányos szenvedélyt. Máig pirul a szégyentől, ha ez eszébe jut.
Persze mindez az ő hibája volt. Be kellett volna érnie azzal, hogy távolról csodálja, és megelégszik azzal, hogy már évek óta jó barátok. A szüleik baráti viszonyban álltak egymással, s noha Dominic nyolc évvel idősebb volt, Christy már kezdettől vonzalmat érzett iránta. Dominic fiatal segédorvosként az alnwicki kórházban dolgozott, és szü­leinél, az orvosi rendelőhöz tartozó házban lakott. A lány tizenhat éves volt, amikor halálosan beleszeretett Dominicbe. És bizonyára meg is elégedett volna azzal, hogy a férfit láthatja és rajongva imádhatja, ha nincs ott a barátnője, Helen.
Számára is megmagyarázhatatlan módon ugyanis az utolsó iskolaévben Christy olyan lányok társaságához csatlakozott, akiknek hangadója egy helyi parlamenti képviselő lánya, Helen Maguire volt. Helen jóval felvilágosultabb és tapasztaltabb volt az osztálybeli lányoknál, és Christyt szemelte ki legjobb barátnőjéül. Választása még hízelgett is neki. Előtte ugyanis nemigen volt barátnője. Túlságosan is megfontolt és félénk volt ahhoz, hogy könnyen barátkozzon. Helen barátsága azonban felbátorította, és kétségeit s természetes tartózkodását legyőzve ezentúl ő is részt vett a szexről és fiúkról folytatott, vihogásba fulladó beszélgetéseken. A társaság középpontjában ter­mészetesen Helen állt, minta legtapasztaltabb. Amikor szexuális kalandjait ecsetelte, Christy lelke mélyén olykor sajátos idegenkedés és ellenérzés támadt. Annyira el volt azonban ragadtatva csodálatraméltó barátnőjétől, hogy nemigen kutatta annak erköl­csi érzékét és emberi értékeit.
Helen természetesen csakhamar kicsalta belőle Dominic iránt táplált érzéseit, s mint beavatott állandóan unszolta barátnőjét, hagyjon fel végre gyermekes tartózko­dásával.
Ha azt akarod, hogy a tied legyen - világosította fel Christyt, el kell hozzá menned, és meg kell szerezned. Ravaszkás nevetéssel halkan hozzátette: Nem is olyan nehéz, ha tudja az ember, hogyan csinálja. Eláruljam, hogy kell?
Egy pillanatra meg kellett állnia, szúrt az oldala. Egy sziklának támaszkodott. Rosszullét környékezte, s kényszerítette magát, hogy ne gondoljon többé erre a fáj­dalmas emlékre. Keserűséggel töltötte el a múlt felidézése, de az eseményeket lehe­tetlen volt meg nem történtté tenni. Mélyen beszívta a fagyos, ritka magaslati levegőt, és beleborzongott. Fönt járt már a hegyi úton, s megváltásként fogadta a rátörő fáj­dalmat, mely visszahozta a valóságba.
Dominic Savage emlékének tulajdonképpen már régen el kellett volna halványod­nia, s képét más férfiakkal való boldog élményeinek ki kellett volna törölnie az emlékezetéből. Ám annak az öt évvel ezelőtti nyárnak az eseményei bosszúszelle­mekként álltak Christy és asszonyi kiteljesedése közé. Fanyarul mosolygott, amikor visszaemlékezett Peter hitetlenkedő pillantására, miután mindezt elmesélte neki.
Te tényleg szűz vagy még? Hiszen ez teljes képtelenség! Te jó ég, Christy, hiszen
csak rád kell néznie egy férfinak. Ez a vörös haj, ez a szem, ez a test... nem így néz ki egy szemérmes szűz.
Nem tudott uralkodni magán. Ajka remegett, Peter pedig elég érzékeny és gyön­géd lelkű volt ahhoz, hogy szavaiban megérezze az igazságot. Ha nem lett volna nős, Christy bizonyára enged a férfi ellenállhatatlan érzéki vonzásának.
Arra vágytam, hogy szeressen, hogy ez a tapasztalt és mélyérzésű férfi gyámolítson. Mint az álomba merült királykisasszony, aki a királyfi megváltó csókjára vár, gondolta elkeseredve.
Csakhogy ez a vágya sohasem tejesülhetett, hiszen képtelen lett volna Merylnek fájdalmat okozni, s így nem tudott Dominic iránti ellentmondásos érzéseitől sem szabadulni. A saját nemisége iránt érzett megvetése és félelme visszatartotta attól, hogy a szerelem iránti természetes vágynak átadja magát.
Míg a sziklának támaszkodva töprengett, lágyan szállingózni kezdtek az első hópelyhek. Tudta, hogy vissza kell térnie, de még habozott. Amíg nem kényszerítette
magát arra, hogy azt a szörnyű éjszakát még egyszer átélje, nem akart a férfival talál­kozni.
Helennek nem tett szemrehányást, hisz mindezt magának köszönhette, ő akarta így. Alázattal teli izgalommal leste barátnője szavait, amikor lefestette, mily könnyű egy férfit elcsábítani. Helen hideg, érzelmektől mentes nőként beszélt, aki csak lenézi a férfiakat a sebezhetőségük miatt. Christy túlságosan elfogult volt ahhoz, hogy ezt
észrevegye. Helen kimerítő tanácsait kissé csodálkozva, s némi belső idegenkedéssel ugyan, de megfogadta.
És ha nem akarja?
Emiatt ne fájjon a fejed válaszolt Helen kitérően, ha egyszer már felizgattad, nem ura többé önmagának. Egyetlen férfi sem képes rá.
Christy egyrészt rettegett attól a gondolattól, hogy Dominic szeretni fogja, másrészt félt a saját vakmerőségétől.
Gyerekjáték volt kitalálni, hogy melyik este lesz Dominic egyedül otthon. A szüleik kéthetente összejöttek bridzsezni. Csak azt kellett kivárnia, amíg az ő szüleinél kerül sora kártyacsatára.
Végy fel valami izgatót - tanácsolta Helen. Ezt könnyű volt mondani, de Christy ruhásszekrényében egyetlen ruha sem volt, amely ezt az elnevezést kiérdemelte volna. Végül is nem vett fel melltartót, blúzát pedig oly mélyen kigombolta, hogy szinte már látni lehetett keblének kerek halmát. Ehhez a megszokott farmerjét húzta föl. Inkább
zavartnak érezte magát, semmint szexisnek, s gyorsan blézert rántott magára, hogy legalább a szülei tekintete elől elrejtse meztelenségét.
Viszlát! kiáltott vissza nekik, és felpattant a kerékpárjára. Gyötrő bűntudattal
és várakozással teli lelkiállapotban, sebesen száguldott lefelé az úton.
Minthogy forró nyár volt, a Savage család házában a verandaajtók nyitva álltak,
amikor kerékpárján a házhoz ért.
Mivel szüleiket szoros barátság fűzte egymáshoz, semmi szokatlan nem volt
Christy látogatásában. Ennek ellenére, amikor leszállt a kerékpárról, megerősödött benne az az érzés, hogy most valami butaságot tesz. Nemcsak a két család közti barátsággal él vissza, hanem a szülei bizalmával is.
Ha nem lett volna Helen, akivel másnap reggel szembe kell néznie, Christy alighanem visszafordult volna. Így azonban kényszeredetten bár, de a verandaajtóhoz lépett, s rövid kopogtatás után belépett.
A nappaliban nem volt senki. Christy szíve hevesen dobogott, miközben átment az üres szobán, és a hallba lépett. Megtorpant, amikor észrevette Dominicet, amint lefele jött a lépcsőn, és éppen egy fehér inget öltött magára. A haja még nedves volt, a bőre barnára sült, s Christy most láthatta erős, izmos karját. Izgalom lett úrrá rajta, s könnyedén elpirult, szeme pedig sötét nefritként csillogott.
Minden rendben, Christy?
A hang erős zengése visszatérítette Christyt a valóságba.
Igen.
Mi újság? Mit keresel itt? - nézett rá Dominic komolyan, miközben ingét gombolta. Christy érezte, hogy valami megváltozott, idáig mindig engedékeny, ingerkedő
hangon beszélt vele Dominic. Azt kérdeztem, mit keresel itt?
Dominic már az utolsó lépcsőfoknál járt, és komoran nézett a lányra. Noha Christy
magas növésű volt, hátra kellett hajtania a fejét, hogy Dominic arcát lássa. Kinyitotta a blézerét, s amint hátralépett, a lemenő nap utolsó sugarai átsütöttek vékony blúzán,
amelyen világosan kirajzolódtak a mellbimbói.
Hallotta, amint Dominic visszafojtotta lélegzetét, és sietve válaszolt:
Téged... téged akartalak meglátogatni.
Engem? A fiú még szigorúbban nézett rá. És miért?
Christyen rettegés lett úrrá. Nem úgy alakult a dolog, ahogyan elképzelte. A férfinak most nem kérdezgetnie kellene, hanem vágytól fűtötten néznie. Nem is megy olyan könnyen, mint ahogy azt Helen megjósolta. Teljesen belezavarodott, és félénken nézett fel Dominicre, nem is sejtve, pillantása mennyire árulkodó.
Csak... csak beszélni akartam veled mondta zavartan, és elpirult a szégyentől.
Akkor Dominic hirtelen elkomolyodva megkérdezte:
Christy, mit jelentsen ez? Csak nem vagy... hogy is mondjam, bajban?
A lány megütközve, nagy szemekkel nézett rá, míg lassan fel nem fogta, mire
céloz Dominic. Csak egy bizonyos bajról lehetett szó, és felháborodott, hogy ilyesmit feltételez róla.
Nem, persze, hogy nem. Hogy is gondolhatsz ilyet! Sértette a feltételezés, és elbizonytalanodott. Hogyan is gondolhatja róla, hogy rajta kívül bárki másnak odaadná magát. Dominic nyers hangja lassan jutott el a tudatáig.
Akkor miért öltöztél így ki?
Christy végképp elbizonytalanodott. Egy férfinak nem így kellene viselkednie. Hiszen Helen azt mondta...
Ajkába harapott, közelebb húzódott Dominichez, s reszkető, fátyolos hangon kérlelte:
Kérlek, Dominic, ne haragudj rám.
Közel állt a síráshoz, szinte fuldoklott.
Hallotta Dominic sóhaját, majd mámorosan érezte, hogy a férfi átkarolja. Gyengéd odaadással hozzásimult, fejét Dominic vállára hajtotta, s érezte keblén a férfi mellkas melegét. Izgalmában és felindultságában szinte még a lélegzetét is visszatartotta. Fáj­dalmas vágyat érzett, hogy megérinthesse a másik testét.
Helennek mégiscsak igaza volt, hatással volt a férfira. Lába remegett, majdnem összecsuklott a hirtelen elgyengüléstől, szíve pedig a torkában dobogott. Vajon ész­revette-e Dominic? Érezte nyugodt, szabályos szívdobogását, s ujja hegyével önkéntelenül is végigsimított a bőrén. Hirtelen megrémült. Dominic vasmarokkal ragadta meg a csuklóját, és eltaszította magától.
Szürke szeme haragosan csillogott, tekintete a lány megzavart, nefritzöld tekinte­tébe fúródott.
Mit művelsz?
Christy nem értette, miért viselkedik így Dominic. Még a saját szenvedélyes ál­modozásainak volt a rabja, még fogva tartotta a szeretet iránti sóvár vágyakozás. Dominic, szeress! Kérlek, hisz tudom, hogy te is akarod.
Egy pillanatig mindketten megdermedtek, szinte megállt az idő. Christy esdekelve nézett fel rá, ajka megremegett, teste a férfi érintésére szomjazott. Dominic szeme a haragtól sötéten villant, szája egyetlen vékony vonallá keskenyedett.
Azután megtört a varázs, Dominic kitörő haragja hirtelen véget vetett a lány ön­kívületi állapotának.
Ez nem igaz. Nem hiszek a szememnek! Azért jöttél ide olyan ruhában, mint
egy modern Lolita, hogy arra kérj, szeresselek? Méghozzá ilyen szégyentelenül és közönségesen?
Látta a lány arcán a döbbent fájdalmat, s anélkül, hogy az észrevette volna, eny­hébb hangon folytatta:
Te is tudod, hogy nem szerethetlek, Christy.
Talán mert nem kívánsz? A lány kényszerítette magát, hogy Dominicre nézzen, de elborzadt a rideg arckifejezéstől.
Többek között azért sem hagyta rá higgadtan Dominic, majd folytatta. Az a szokás, hogy a nő megvárja, amíg megkérdezik. Ki vett rá erre? Gyere ide és ne hazudj! Ismerlek, magadtól sohasem jutottál volna odáig, hogy ilyet tégy.
Christy túlságosan is megrendült, és megalázottnak érezte magát ahhoz, hogy eltitkolja az igazságot, és Dominic addig nem engedett, amíg mindent be nem vallott
neki. Ott kellett ülnie, és válaszolnia a feltett kérdésekre.
Jó, hát akkor most én mondok el neked egyet s mást mondta Dominic, miután
Christy befejezte a gyónást.
Ellentétben azzal, amit a barátnőd beszélt be neked, egyáltalán nem olyan könnyű izgalomba hozni egy férfit, hogy téged megkívánjon. Dominic állánál fogva kényszerítette a lányt, hogy ránézzen. Nézz rám! Egyenesen a szemembe parancsolt rá. Nyilván elmondta a barátnőd, mire kell figyelned. Úgy nézek én ki, mint aki kíván téged?
Christy legszívesebben felugrott és elfutott volna. De az iszonyattól és a fájdalomtól szinte megbénult. Vakon és értetlenül bámult a haragos szemekbe. Képtelenségnek
érezte, hogy akár egyetlen pillantást is vessen a férfi testére.
Ha nem akarsz rám nézni gúnyolódott Dominic halk fenyegetéssel a hangjában
, akkor talán szívesebben megérintenél, csak hogy tudd, én nem hazudok.
A szavak, melyek meglehetősen durván tárták föl a valóságot, lerombolták álmait és iszonyatot keltettek benne. Ó, hogy gyűlölte azt a képet, amelyet Dominic festett róla. Elborzadva fordult félre, és görcsösen megpróbálta a torkát szorongató zokogást visszafojtani. Dominic azonban még nem fejezte be, s neki még tovább kellett tűrnie a kioktatást. A férfi előadást tartott arról, milyen veszélyekkel járhat az ilyenfajta magatartás: milyen egészségügyi kockázattal jár a gyakran váltogatott partnerekkel folytatott nemi kapcsolat. Beszélta megerőszakolás veszélyéről, és egyéb kellemetlen élményekről. Emlékeztette arra, mennyire szeretik és bíznak benne a szülei, és hogy mennyire megdöbbennének, ha megtudnák, mit tett. Ráadásul nem vitte rögtön haza, hanem felküldte a fürdőszobába, hogy mossa meg az arcát, és hozza rendbe a haját. Amikor a lány lejött, megvárta, amíg a blézert begombolja, és csak aztán vitte
haza a saját kocsiján.
Dominic csak nyolc évvel volt idősebb nála, mégis olyan kérlelhetetlen szigorral
bánt vele, mint valami régimódi apa. Amikor a szülői ház feljárójánál kiszállt az autóból, Christy tudta, hogy élete végéig utálni és gyűlölni fogja Dominicet.
Most azonban már bevallhatta, hogy önmagát még nála is jobban gyűlöli.
Ezen élmény után kerülte Helent, s megbeszélte a szüleivel, hogy nem megy vissza az iskolába, és helyette inkább magántanárokhoz kezdett járni. Miután ebben megegyeztek, Newcastle-ban kényelmes lakást béreltek neki. Itt békélt meg önmagával,
itt találta meg élete békéjét és így jó titkárnő lett belőle.
Utólag visszatekintve lelkiállapota azokban a lázas hetekben, míg Helen a barátnője volt, olyan betegségnek tűnt a szemében, amelyből már kilábalt. Egyvalami azonban mégis megmaradt benne: valami leküzdhetetlen irtózás minden hasonlótól, amilyen ő volt akkor, és amit tett. A történtek után kezdetben a Dominickel való találkozásnak a puszta gondolatára is rettegni kezdett, és ha a szülei csodálkoztak is, hogy Dominic nevét többé meg sem említi, érzésükről nem beszéltek.
Nagy pelyhekben hullt a hó, s ideje volt már visszamennie. A karórájára nézett: tíz perccel múlt három óra.
Helyes, gondolta megkönnyebbülve, mire hazaérek, valószínűleg már el is ment.
Tisztában volt azzal, hogy nem menekülhet előle egész életében. Épp ezért rémülettel töltötte el az a tény, hogy Dominic Setondale-ben van. Úgy érezte, hogy nem
készült még föl ennek a körülménynek az elviselésére. Most azonban a múlt felidézésével arra kényszerítette magát, hogy szembenézzen a gonddal, s elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy kamaszkori cselekedeteit némi elnéző együttérzéssel szemlélje.
Tökéletesen azonban ez sem sikerült. Egyszerűen képtelen volt megszabadulni az önmaga ellen táplált ellenszenvtől és a szégyenérzettől, amelyet Dominic váltott ki belőle. Mindez túl mélyen gyökerezett benne.
Gyűlölte Dominicet, mert leplezetlenül a szemébe mondta az igazságot, és őt is kényszerítette, hogy elismerje azt. Gyűlölte, mert tanúja volt szégyenének és megaláztatásának. És gyűlölte, mert megtanította önmaga megvetésére.
Fejére húzta a kapucniját, hogy védje a hótól, és elindult hazafelé.

2. FEJEZET
Christy úgyahogy rendezte gondolatait. Fejét lehajtva ment a keskeny úton, amikor egyszercsak motorzúgást hallott. Letért kissé, hogy helyet adjon. Csakhogy az út Síkos volt, megcsúszott, és elvesztette az egyensúlyát. A keményre fagyott földön úgy megütötte magát, hogy egy pillanatig kábultan fekve maradt.
Hallotta, hogy az autó megáll, becsapják az ajtaját, a megmentőt azonban csak akkor ismerte fel, amikor fölsegítette.
Dominic!
meghökkenten bámult rá, akár egy kísértetre. Dominic az elmúlt öt év alatt semmit sem változott. Ugyanaz az erő sugárzott belőle, amely annak idején Christyt lebilin­cselte és izgalomba hozta. Fekete haja éppoly dús volt, tekintete pedig ugyanoly éber maradt. A bőre is olyan napbarnított volt, mint akkoriban.
Amikor a férfi felsegítette, Christy észrevette, hogy az olvadt hótól vizes lett a farmerje.
Miért is nem festettem ki magam, és miért nem húztam másik farmert? Felvehettem volna azt a csodás síruhát, amit a múlt télen a Peterrel és családjával eltöltött allűrára vettem. Ha már találkoznom kell vele, miért is nem nézhetek ki olyan kifogástalanul, mint egy ápolt, világlátott hölgy, amilyen a londoni években voltam. Ehelyett olyan vagyok most, mint régen, tizenéves koromban.
Jól vagy, Christy?
Lehetetlennek tűnt, mennyire meglepődött, amikor letörölte a lány arcáról a havat. Dominic, úgy mosolygott rá, mint az előtt az iszonyatos nap előtt, amikor Christy mindenáron meg akarta őt szerezni. Ahogyan szeme a férfi aggódó tekintetével talál­kozott, most úgy érezte, sohasem létezett az a szörnyűséges nyár. Aztán elakadt a lélegzete. Nem, az lehetetlen. Dominic nem felejthette el. Hát persze, hogy nem. Eltaszította magától, és röviden közölte:
Jól vagyok, de ez nem neked köszönhető.
A férfi arcáról eltűnt a mosoly, és komoran nézett rá.
Mindig ilyen figyelmetlenül vezetsz, fittyet hányva mások biztonságára? kérdezte Christy. Egy orvostól igazán mást várna az ember.
Dominic fürkészve nézte a lány sápadt, elutasító arcát.
Olyan lassan vezettem, hogy bármelyik pillanatban meg tudjak állni. Ezen az úton különben is kevesen járnak magyarázta higgadtan.
Tisztában volt vele, hogy túl érzékenyen válaszolt, de ez volt az egyetlen mód, hogy uralkodhasson a Dominickel való találkozás bénító hatásán. Azt hitte, sikerül kitérnie az útjából, most mégis megdöbbenve állapította meg, hogy jobb lett volna a szülői ház meghitt légkörében találkozniuk. Itt, a szabadban kiszolgáltatva érezte magát, ezzel szemben otthon előkelő ruhában, felnőtt nőként fogadhatta volna.
Dominic fürkészve nézte, s észrevette, hogy remeg. - Tényleg jól vagy?
Kinyújtotta feléje a kezét, hogy támogassa. A lány azonban ösztönösen elhúzódott. Szállj be az autóba - parancsolt rá Dominic, és közben állandóan szemmel tartotta. - Hazaviszlek. Pár perc az egész, s különben is én vagyok a háziorvosotok...
De nem az én orvosom!
A kijelentés meggondolatlanul csúszott ki a száján. Mindketten mozdulatlanul
álltak, és idegenül méregették egymást. Christy rémülettől dermedten állt, Dominic különös pillantása mélyen felkavarta.
Christy! Dominic hangja metsző volt, összevonta sötét szemöldökét. Fejét a lány számára fájdalmasan meghitt módon félrehajtotta. - Ide figyelj, teljesen értel­metlen, hogy itt ácsorogjunk és veszekedjünk. Hazáig még több mint fél mérföld az
út, és ha nem is történt különösebb bajod, egy ilyen nagy esés néha enyhébb sokkos állapotot is kiválthat.
Christy tudta, hogy gyermeteg és céltalan dolog Dominickel veszekednie, de tel­jesen kimerült, szíve pedig hevesen vert. Az igaz, hogy megütötte magát, de nem az eséssel. Szó nélkül az autóhoz ment, egy vadonatúj BMW-hez. Domínic kinyitotta a
kocsi ajtaját, s közben teste könnyedén súrolta Christyt. A lány visszahőkölt. - Mi baj?
Tényleg meg kellett ezt kérdeznie?
Semmi. Csak éppen ki nem állhatom, ha hozzám dörgölődznek.
Látta, hogy a férfi meghökken. Dominic elhúzta a száját, ami arcának némi rossz-indulatú kifejezést kölcsönzött. Christy tudta, mire gondol, és elpirult.
Nem akarom, hogy hazavigyél, Dominic - mondta rekedten -, inkább gyalog megyek.
Es még mielőtt a férfi feltartóztathatta volna, sietős léptekkel elindult az úton. Nem mert visszanézni. Félt, hogy Dominic netán követi. Csüggedt volt, s mintha elhagyta
volna minden ereje. Amikor becsukta a kertkaput, hallotta felbúgni maga mögött az autót. Ebből tudta, hogy Dominic egészen hazáig követte.
Mint orvost nem szólhatják meg azért, hogy elmulasztotta volna a kötelességét. Keserűen elhúzta a száját, és a bejárati ajtóhoz botorkált.
Te vagy az, Christy? - fogadta az apja, és csodálkozva vizsgálgatta lánya nedves ruháját. - Epp elkerülted Dominicet. De mi történt veled? Úgy nézel ki, mintha hó-viharral keltél volna birokra, és te húztad volna a rövidebbet.
Ördögöd van, majdnem eltaláltad.
Látta, hogy az apja a homlokát ráncolja.
Jól érzed magad?
Jól, csak épp elvágódtam az úton. Szerencsére nem sérültem meg, legfeljebb az
önérzetem szenvedett csorbát. Hogy van a mama?
Dominic azt mondja, lassacskán javul, de este te magad is érdeklődhetsz tőle a
hogyléte felől. Meghívtuk vacsorára. Bűntudatosan nézett a lányára. Anyád meg. Szeret anyáskodni vele, tudod, egymaga él a paplakban. Hiszen ismered
Tudod, mindig mindenből nagy hűhót csinál.
Tohfit Dominic vette meg a paplakot. Christyt nyomasztó érzés kerítette hatalmába,
elfogadható kifogással nem hozakodhatott elő, hogy ne kelljen este otthon
lemnie.
A főzésből ne csinálj gondot. Mami azt mondta, tele van a hűtőszekrény. Nekünk
nagyon hiányoznak Dominic szülei. Négyesben sok kellemes percet töltöttünk. Christynek hirtelen bűntudata támadt az önzése miatt. Dominic apja négy éve meghalt, az anyja pedig özvegy húgánál, Berkshire-ben él. Mindkét ember a szüleinek jó barátja volt, és ő annak idején megkönnyebbült, hogy Dominicnek semmi oka ndalc-be visszatérni, mert a szülei többé nem itt élnek. De most mégis visszatért.
Ébren van a mama? Felmegyek hozzá. Beszélgetek vele egy kicsit.
Menj csak. Úgyis panaszkodik, hogy unatkozik. Dominicnek azonban az a véleménye, hogy még egy hétig feküdjön.
Christy belépett szülei hálószobájába. Anyját az ágyban ülve találta, párnákkal
megtámasztva. Sarah Marsden mutatós asszony volt. Ugyanolyan zöld szeme volt, mint a lányának, kiugró pofacsontját pedig kelta őseitől örökölte. Amint meglátta
ristyt, melegen rámosolygott.
Hát itt vagy, drágám. Gyere, ülj mellém és mesélj. Csak fekszem itt az ágyban,
halálra unom magam, de Dominic ragaszkodik hozzá. -Lánya arcát fürkészve, még
hozzátette: Ugye tudod, hogy visszajött?
Sarah Marsdennek több beleérző képessége volt, mint a férjének. Tudta, hogy a
lánya kelletlenül beszél minden Dominickel kapcsolatos dologról. Nem kerülte el a figyelmét, Christy fiatalkori rajongása Dominic iránt, hisz ez túlságosan is nyilvánvaló volt, Dominic pedig mindig azon volt, hogy barátságos legyen a lányhoz. Azt azonban mai napig nem fejtette meg, miért nem bírja Christy elviselni Dominic nevének még emlitését sem. Elég jól ismerte azonban a lányát ahhoz, hogy ne ártsa magát a
dolgába. Ehelyett nyugodtan csak ennyit mondott:
- Meghívtam Dominicet vacsorára. Egy egyedül élő férfi sohasem eszik rendesen.
Ostobaság, mama! szakította félbe Christy határozottan. Miért ne gondoskodhatna egy férfi ugyanúgy magáról, mint egy nő?
Ezzel igazán nem azt akartam mondani, hogy Dominic képtelen magáról gondoskodni helyesbített barátságosan az anyja. Biztos vagyok benne, hogy képes. Csakhogy egy olyan elfoglalt orvosnak, mint ő, nincs elég ideje ahhoz, hogy valami imbiszfélén kívül mást is készítsen magának. Van ragu a hűtőben, azt tálalhatnád vacsorára. Ez a kedvenc étele
- Te csak ne csinálj gondot magadnak Dominic gyomra miatt, mama, inkább próbálj egy kicsit aludni!
Az anyja néha igazán lehetetlen. Egy súlyos szívműtét után lábadozik, és nincs más gondja, mint Dominic Savage gyomra.
Ezen az estén Christy különös gonddal csinosította ki magát.
Nem azért, mintha Dominicre szeretnék jó benyomást tenni, mondogatta magá­ban, miközben kiválasztott egy szép, kötött ruhát, amelyet a South Molton Streeten vásárolt egy butikban.
A testhez simuló ruha homokszínű volt és érvényre juttatta bronzvörös haját. Ta­gadhatatlanul olyan ruha, amelyet akkor vesz fel egy nő, ha egy férfinak tetszeni akar. Bizonyára ezért is választotta neki Peter, gondolta Christy önkéntelenül, és emlékezett még a kételyére, amelyet próba közben érzett. Ez még akkor volt, amikor a férfi nem árulta el neki az érzéseit. Miközben makrancos fürtjeit fésülte, ajkát haragosan összeszorította. Enyhén festette ki magát, egy leheletnyi zöld árnyékot tett a szemhéjára, szempillái világos végét pedig sötétre színezte. Az arcára tett egy kis pirosítót, s vé­gezetül a szájára még egy kis szájfényt. Körömcipőbe bújt, majd alaposan megnézte magát, milyen látványt is nyújt a tükörben. Harapósan mosolygott a tükörképére. Már nem az egykori gyermek volt. Aki így látja nem kételkedhet abban, hogy felnőttel áll szemben. Nem vette észre az árulkodó jeleket, sem párától elhomályosuló szemét, sem ajka remegését, vagyis mindazt, ami látszólagos magabiztosságát meghazudtolta.
Amikor belépett a konyhába, apja kissé felhúzta a szemöldökét. Szokatlan volt neki lánya különös, feltűnően választékos öltözéke, de tartózkodott minden megjegy­zéstől. Christy kivette a ragut a hűtőből, és hozzálátott a vacsora elkészítéséhez. Nem térhet ki az elől, hogy együtt vacsorázzék az apjával és Dominickel, de elhatározta, hogy étkezés után fáradtságára hivatkozva kimenti magát. Dominicnek amúgy sem fog hiányozni a társasága, gondolta gunyorosan. Fájdalmasan idézte fel a férfi meleg mosolyát. Szinte úgy tűnt, hogy Dominic tényleg örül a viszontlátásnak. Egy orvosnak olykor lepleznie kell igazi érzéseit, és ebben Dominic nagy mesternek bizonyult.
Röviddel Dominic megérkezése előtt Christy felvitte a vacsorát az anyjának.
De csinos vagy! Tetszel nekem, Christy mondta Mrs. Marsden őszintén, és figyelmesen szemügyre vette a lánya ruháját. Noha vidéken élt, megőrizte a divat iránti élénk érdeklődését.
Peter választotta magyarázta Christy anélkül, hogy anyja aggódó pillantását észrevette volna. Nem tudtam eldönteni, hogy jól áll-e, de hát ismered őt... Minden aggályomat eloszlatta.
Igen, van ízlése, és rendkívül vonzó is. Itt megakadt, kis szünetet tartott, és Christy várakozón nézett rá. Mindig nagyon elégedettnek látszottál a munkáddal, Christy. Mindketten nagyon meglepődtünk apáddal, amikor meghallottuk, hogy felmondtál. Ugye, nem a műtétem miatt tetted? Dehogy nem nyugtatta meg Christy, és ez igaz is volt. Ma reggel elmondta apjának, hogy Hollywoodból kapott ajánlatot Peter, és valószínűleg hosszabb ideig ott lesz. Nem dolgozhattam tovább nála.
azért magával vihetett volna.
tudta, hogy mire gondol az anyja.
Én is azt hiszem, hogy igen ismerte el a lány. - De bizonyára eszébe sem jutott, örülök ennek. Így most jó darabig itthon lehetek veletek, feltéve persze, ha van valaki a segítségemre.
Christy, drágám, ez az otthonod. Apa meg én örülünk, hogy ismét itthon vagy. Mintha Dominic kocsiját hallanám. Lemehetnél és beengedhetnéd. Apa bizonyára nem hallja, egyre rosszabb a hallása.
Christy vonakodva engedelmeskedett. Ahogyan anyja sejtette, az apja a dolgozószobában volt, s nem hallhatta a csöngetést. Igy hát Christy lement a hallba, és kinyitotta az ajtót. Hideg szélroham tört be, és a lány megborzongott.
Dominic átöltözött, és most sötétkék nadrágot és egy ehhez illő jacquard-pulóvert viselt. Christyt meglátva magasra húzta a szemöldökét.
Szólok a papának, hogy megérkeztél - mondta Christy, majd eleget téve az udvariasságnak hátralépett. Mindjárt kész a vacsora.
Apja kijött a dolgozószobájából, és nem győzött mentegetőzni, amiért nem hallotta meg a csöngetést.
Rábeszéltem Christyt, hogy a konyhában együnk. Az ebédlőnk északra néz, téli időben jéghideg. Gyere be, és ülj le.
Christy idegesen az ajkába harapott, amikor a két férfit követte. Úgy érezte, Dominic olyan fesztelen természetességgel viselkedik, mintha soha meg nem alázta, mintha soha meg nem sértette volna őt.
Amíg Christy elkészítette a vacsorát, az apja Dominickel beszélgetett. Jártában olykor mintegy véletlenül feléjük pillantott, s észrevette, hogy Dominic figyeli.
Ó, ragu lesz, az a kedvenc ételem. - Dominic Christyre mosolygott, amikor a
lány feltálalta az ételt, de ő nem viszonozta a mosolyt. -Édesanyád mondta, hogy otthagytad a londoni munkahelyed.
Az az ember, akinél dolgoztam, Hollywoodba megy válaszolt neki kurtán. látta, hogy Dominic erősen összeszorítja a száját, szürke szeme pedig acélként villan, miután hiába próbál beszélgetni a lánnyal.
Mivel megcsörrent a telefon, Christy apja felállt, és kiment.
Mi van veled, Christy? - kérdezte nyersen Dominic.
A lány hallgatott. Valóban nem tudja a választ? Még mielőtt összeszedte volna magát, hogy válaszoljon, visszajött az apja. Ettől kezdve Dominic kizárólag vele be­szélgetett. Öt évvel ezelőtt Christy még mellőzöttnek érezte volna magát, és igyeke­zett volna részt venni a társalgásban, most azonban örült, hogy békén hagyják.
Vacsora után az apja azt javasolta Dominicnek, hogy játszanak egy sakkpartit. Ezalatt Christy rendbe tette a konyhát, majd felment az anyjához beszélgetni. Nem kell mindig mellettem ülnöd szólt Sarah Marsden a lányához, igazán
jól elvagyok. Épp szundikálni akartam egy kicsit. Miért nem mégy le inkább apádhoz és Dominichez?
Mert sakkoznak. Az anyja fölnevetett.
Szóval sakkoznak. Jól emlékszem még, mennyire bosszantott téged mindig a sakk. Dominic megpróbált ugyan néha tanítgatni. Emlékszel még?
Christyt megrohanták az emlékek, amelyeket legszívesebben örökre elfelejtett volna. Megint látta magát türelmetlen, kelletlen tizenévesként, aki duzzogva és ellenkezve újra meg újra megpróbálja elterelni Dominic figyelmét a sakkozásról. Akkor persze még nem tudta, miért is olyan nyugtalan.
Te mindig túlságosan izgatott voltál, és nem tudtál összpontosítani tette hozzá
megértéssel az anyja. Emlékszel még arra a vasárnapra, amikor földhöz vágtad a sakktáblát?
Dominic meg is fenyegetett, hogy elpáhol. Ez az érettségi évében volt.
Igen, jól emlékszem rá mondta Mrs. Marsden nevetve, és Christy eltöprengett,
azt is olyan jól tudja-e, hogyan végződött az a szerencsétlen délután. Ő mindenesetre pontosan emlékezett rá.
Hetek óta valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság gyötörte. Vágyott Dominic után, együttlétük azonban elégedetlenséget váltott ki belőle.
Túl fiatal és tapasztalatlan volt ahhoz, hogy tisztában legyen az érzéseivel. Bi­zonytalansága elől hol a rosszkedvűségbe, hol meg a váratlan dühkitörésekbe menekült. Hideg zuhanyként érte Dominic fenyegetése, hogy a térdére fektetve elfenekeli, ezért zokogva a szobájába futott.
Másnap órák után Dominic megvárta, hogy kocsival hazavigye. Félúton egy fél­reeső útszakaszon megállt.
Sajnálom a tegnap estét, kölyök szólt szelíden. Néha elfeledkezem róla, hogy nem vagy már kislány.
Christy könnyekben tört ki, s mivel nem volt hová menekülnie, Dominic vállára
borulva összes keservét és fájdalmát kisírta. Bánatában is boldog volt, mert hozzási­mulhatott, és magán érezte a karját.
Dominic gyengéden homlokon csókolta, és odaadta a zsebkendőjét, hogy megtörölje a szemét, mielőtt kiszáll. Azon a napon jött rá Christy, hogy szereti Dominicet. Christy, hisz te álmodozol.
Anyja hangja szólította vissza a valóságba. Vajon mit szólna hozzá, töprengett, miközben anyja párnáját rázogatta és igazgatta, ha elmesélném neki, hogy időközben megtanultam sakkozni. Meryl tanította meg Christyt. Csodálatra méltó türelme értő tanítónővé avatta, és képessé tette arra is, hogy férje gyengéit elnézze, akinek bizo­nyára boldogtalan lett volna az élete alkalmi kalandok nélkül.
Meryl nélkül Peter nem lett volna igazán boldog. A felesége volt, és a maga módján szerette őt is és gyermekeiket is. Christy felsóhajtott, és az ajtóhoz ment.
Kamaszkorában arról ábrándozott, hogy Dominickel éli majd le az életét. Azt hitte, semmi más nem számít, csak a szerelem.
Az igények, Csak maguk az emberek, az emberi igények is különbözőek.
például soha, semmilyen körülmények között nem menne bele egy nős férfival való kalandba. Főleg akkor nem, ha ismeri és kedveli a férj családját.
Christy pánikba esett és teljesen megzavarodott, amikor Dominicet ismét
Inle-ben találta, abban mégis bizonyos volt, hogy helyesen döntött, amikor nem ment el Peterrel Hollywoodba. Távollétében egyre csökkent az iránta érzett vonzalom, lehet, hogy rosszul ítélte meg saját érzelmeit, és összetévesztette az érzéki vágyat a szerelemmel.
Amióta Dominic visszautasította, Christy elfojtotta vágyait. Nem olyan nő volt,
aki beéri a szexszel, szerelmes párok láttán olykor mégis olthatatlan vágyat érzett a gyöngédség iránt. Akkor ébredt igazán tudatára annak, mi mindent
mulasztott el.
S mindezt egyes-egyedül Dominic bűnének tartotta. Elutasítása és megvetése
sértette a lányt, hogy képtelen volta saját nemi életét rendesen alakítani. Félt, hogy ismét tévesen értelmezi egy férfi érzéseit, és megint kegyetlen elutasításban lesz része. A tűzhelyhez lépett, kávét töltött apjának és Dominicnek. Már elmúlt tíz óra. Dominic bizonyára emlékszik rá, hogy a szülei korán szoktak lefeküdni. Amikor a tálcával az asztalukhoz lépett, világosan látta, hogy Dominic fogja megnyerni a játszmát.
Teljesen sarokba szorított, nincs mit tennem mondta Christy apja megjátszott
jókedvűen, amikor a lánya átnyújtotta neki a kávét.
Christy szakértő szemmel tekintett a sakktáblán lévő figurákra. Még egy lépés, és mattot kapsz.
Apja csodálkozva s egyben elismeréssel nézett fel rá.
- Remek, hát mégis tanultál valamitLondonban. Dominichez fordult, és tréfásan megkérdezte: Emlékszel, hányszor próbálkoztál azzal, hogy megtanítsd a lányt sakkozni?
Nem minden tanár egyforma. Van ilyen is meg olyan is jegyezte meg Christy
csípősen, és észrevette, hogy Dominic elkomorodik. Jó hangulata, mely tekintetének melegséget adott, most egyszerre odalett. Szeme zordan megvillant.
Christy örült, amikor a nyomasztó csendet ismét megszakította a telefon. Az apja kiment, hogy felvegye a kagylót, s Christy követni akarta, de Dominic visszatartotta.
Megváltoztál. És biztos vagyok benne, hogy nem a sakk az egyetlen, amit időközben megtanultál.
Christy hirtelen visszafordult, és haragtól szikrázó szemmel nézett a férfira. De még mielőtt válaszolhatott volna, visszajött az apja.
Téged keresnek, Christy. Peter az. - A volt főnököm. Gondolom, valamilyen fontos iratra lehet szüksége. - Érezte, hogy elvörösödik, s ami ennél is rosszabb volt, Dominic észrevette a pírt. Peter telefonhívása azonban jócskán meglepte. Azt hitte, félreérthetetlenül tudomására hozta, nincs értelme, hogy tovább ostromolja.
A telefonhoz sietett, és beleszólt, miközben a zsinórt idegesen csavargatta az ujján.
Christy, kedvesem, nem is tudod, mennyire vágytam, hogy halljam a hangodat. Nagyon hiányzol, Christy. Gyere vissza!
Nem mehetek válaszolta hűvösen. Az anyám beteg, szüksége van rám.
Nem is sejted, mennyire hiányzol. Gyere vissza, kérlek.
Christy egész testében remegett. Ez több volt, mint amit a Dominickel való összeszólalkozás után el tudott viselni.
Nem tehetem sóhajtott mélyet. - De ha tudnék, se mennék vissza. Már megmondtam egyszer. Nős vagy, és azt is jól tudod, hogy nagyon becsülöm Merylt.
A fenébe is, ez nem lehet igaz! hallotta Peter átkozódását. Ide figyelj, Christy...
Nem és nem. Ezt hallgatni sem akarom tovább. Távol tartotta a kagylót a fülétől, mielőtt azonban letette volna, még hallotta, mit mond Peter:
Olyan könnyen azért nem eresztelek. Akarlak, és téged is rá tudlak kényszeríteni, hogy te is akarj engem.
Christy a felindultságtól reszketve csapta le a kagylót.
Ez háta főnököd?
Amikor Dominic hangja váratlanul megszólalt mögötte, Christy ijedtében megpördült, és feldúltan nézett rá.
Az arckifejezése elárulhatta Dominicnek, mi megy végbe benne.
Csak szerettem volna elköszönni. Nem akartam hallgatózni. Őt szereted, Christy? Hát ezért jöttél haza?
Nős ember felelte a lány, és ebben a pillanatban még jobban gyűlölte Domi­nicet, amiért ilyen gyengének és sebezhetőnek látja.
Megértelek... Vajon sajnálatot lát a szemében? Ha segíthetek valamiben...
Öt évvel ezelőtt jó lett volna a segítség, de akkor visszautasította őt. Hirtelen erős vágyat érzett, hogy az arcába vágja, hogy megmondja neki, egyedül az ő vétke, hogy ma, huszonkét évesen még mindig megvalósíthatatlan eszméket kerget a szerelemmel és a házassággal kapcsolatban. Az esze azonban azt súgta, nem egyedül Dominic ebben a vétkes. Sietősen elment mellette, és keserűen csak annyit jegyzett meg:
Hagyd már abba ezt az örökös gyámkodást! Nem kell, Dominic, sem orvosi, sem emberi segítséged.
Dominic arca egy pillanatra kifürkészhetetlenné vált. Christy valamilyen szokatlanságot fedezett fel rajta, ami visszatartotta attól, hogy tovább feszítse a húrt.
Akkor hát jó éjszakát. Dominic az ajtóhoz ment, majd még egyszer megállt Christy előtt, és higgadtan megkérdezte: Csak egyet árulj el, ő volt az... és egy
mozdulattal a telefon felé mutatott. Ő volt az, aki megtanított sakkozni?
Nem, nem ő volt.
Különös kérdés. Már épp meg akarta kérdezni, miért fontos ez, de Dominic már nyitotta is az ajtót, és már távozott is.
Elment már Dominic? kérdezte az apja, aki e pillanatban lépett a hallba.
Jóképű fickó, és ráadásul okos is.
Christy a dolgozószobába ment, hogy kihozza a kávéscsészéket.
Ha olyan okos, akkor miért dolgozik itt gyakorló orvosként? Amerikában bizonyára jobban érvényesülne.
Anyagilag talán igen - ismerte el az apja enyhén feddő hangon. - A Savage
férfitagjai három nemzedéken át itt, ezen a vidéken praktizáltak, és Dominic felelősségérzetről tett tanúbizonyságot. Ez egyébként régebben is így volt. És mindig megvédett téged. Ha vele voltál, soha nem kellett nyugtalankodnunk.
Azt hittem, több becsvágy van benne, semhogy itt éljen Setondale-ben.
De hisz van benne becsvágy. Épp ma este mesélt nekem a terveiről és reményeiről.
Megpróbál pénzt felhajtani, hogy itt helyben egy különleges sebészeti klinikát hozzon létre. Az Egyesült Államokban látott ilyet, és meg van győződve arról, hogy amerikai mintára itt nálunk is meg lehetne valósítani egy hasonló intézményt. Azt hiszem, menni fog neki. Természetesen nehéz lesz az alaptőkét előteremteni, de megmondtam neki, hogy tőlem telhető módon segítem. Egyébként megemlítettem neki, hogy a titkársági munkában hasznára lehetnél. Meggyőződésem, hogy az itteniek is megfogják csodállni. Végtére is majd negyven mérföld innen a legközelebbi kórház. klinika, saját műtővel, ahogyan Dominic tervezi a setondale-ieknek, mindnyájuk számára jó lenne.
Apja olyan lelkesedéssel beszélt Dominic terveiről, hogy Christynek nem volt szíve tudomására hozni, hogy semmi esetre sem akar Dominickel ilyen szoros munkakapcsolatba kerülni, és együtt dolgozni. Próbálta meggyőzni magát, hogy ő lenne az utolsó, akit Dominic titkárnőnek választana maga mellé. Mindenesetre arról sem győződhetett meg, hogy Dominic, amióta csak visszatért Setondale-be, úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna köztük azon a bizonyos napon. Lehet, hogy Dominic eltudta felejteni, de ő képtelen rá. Ahányszor csak ránézett, az őt ért megaláztatásra emlékeztette. Christy dühösen kivitte a tálcát a konyhába. Mélységesen elkeserítette, hogy az apjának annyi beleérző képessége sincs, hogy észrevegye: a lányának az égvilágon semmi köze sem lehet Dominichez. Hogy számára az lenne a legeslegjobb, ha soha többé nem látná őt.

3. FEJEZET
Christy négy napig nem látta Dominicet. Elhitette magával, hogy elégedett, és a mindennapok gyakorlati teendőivel foglalta el magát. A hét vége felé azonban nem
tagadhatta, hogy szörnyen unatkozik. Nagyon megkönnyebbült hát, amikor az apja
közölte vele, hogy gyűlést akarnak egybehívni, amelyen a létesítendő klinika alaptőkéjének megteremtésére hoznának létre bizottságot.
Javasoltam, hogy te légy a jegyzőkönyvvezetőjegyezte meg az apja. Dominic nem volt biztos benne, hogy szívesen vállalod.
Más szóval nem akar velem közvetlenül együtt dolgozni.
A gondolat fájdalmas volt neki, ami őt magát is meglepte, de érzéseit leplezve haragosan kifakadt.
Valóban? Akkor máris közöld vele, hogy vállalom a megbízást. Jó alkalom arra, hogy bebizonyítsam titkárnői képességeimet.
Ezt ma este te is megmondhatod. Átjön vacsorára, hogy néhány dolgot még megbeszéljünk.
Christy szíve olyan hevesen vert, mint tizenhét éves korában, amikor Dominic nevének csupán hallatára is reszketni kezdett. Elsápadt, és dühöngött magában. Mi
van velem? Végül is nem vagyok már az az érzékeny fiatal lány, mint régen. Semmit sem érzek Dominic iránt, legfeljebb ellenszenvet.
Ki jön még rajta kívül az ülésre? kérdezte, hogy elterelje róla a gondolatait.
John Howard a banktól. Egy vevőt is hoz, aki nemrég telepedett le ezen a vidé­ken. Ez az ember a saját tehetségének köszönhetően futott be szép pályát és tett szert óriási vagyonra, de már visszavonult az üzleti élettől. John Howard azt szeretné, ha adománnyal járulhatna hozzá a klinika létrehozásához. Lady Anthonyt pedig sikerült rávennem arra, hogy társuljon. Izületi gyulladás gyötri, s már nemigen foglalkozik közösségi ügyekkel. Szerintem azonban ő is érdemesnek tartja támogatni a tervet. Amellett mindig nagy gyengédséget tanúsított Dominic iránt.
Igen, amióta Dominic azon a nyári ünnepélyen neki ajándékozta a pralinét, amit nyert. Az apja elnézően mosolygott.
Ugy van, te pedig agyongyötörted, mert szerinted a pralinét neked kellett volna megkapnod.
Azon a nyáron Christy tizenegy éves volt. Dominic tizenkilenc és orvostanhall­gató. A kislány bálványozta, a fiú pedig eltűrte, akárcsak egy fiatal kölyökkutyát.
Udy Anthonynál egy fiatal rokona, a keresztlánya van látogatóban szakította meg apja Christy gondolatait. Én ugyan nem láttam, de azt hallottam, vonzó, Meglátod, biztosan lesz közös érdeklődési területetek. Londonban élt, és itt lakik a keresztanyjánál, amióta a házassága tönkrement. És persze ő is jön, meg Barnes őrnagy is.
Christy kétkedve nézett az apjára, mire az rámosolygott:
Jól tudom. Ő és Lady Anthony majd vadul hajba kapnak. Mindig így van, biztos vagyok, hogy titokban mindketten élvezik. Mindenesetre az őrnagy jó szervező. Mindannyian Dominicnél találkozunk. De hisz tudod, ő vette meg a lelkészlakot! Bűntudatosan nézett Christyre, s így folytatta. Igazán én ajánlottam, hogy te gondoskodsz frissítőkről. Anyád...
Christy felsóhajtott. Nem kellett apjának befejeznie a mondatot. Ha az anyja
egészséges lenne, rögtön felajánlotta volna a segítségét. Barnes őrnagyhoz hasonlóan ő is fáradhatatlan volt, ha szervezésről volt szó. Számtalan forró nyári délutánra
emlékezett, amikor félelmetes mennyiségű sütemény sütésénél segédkezett az anyja
elyet valamilyen jótékony célú rendezvényre vagy nyári ünnep tiszteletére
figyeltek. Talán a régmúlt idők utáni vágy teszi, mélázott el másnap reggel Christy. mi más oka lenne, hogy nem tiltakozom, amiért apa olyan nagylelkűen rendelkezik a szabad időmmel. Ugy tűnik, nem felejtettem még el omlós tésztát sütni, gondolta magában elégedetten, míg az aranybarna süteményt készítette. Aztán
tortátt is sütött az anyja különleges receptje szerint. Később szendvicset is akart még
csinálni. Ha mindezt Dominic házába akarja vinni, kölcsön kell kérnie az apja autóját.
A lelkészlak felé vezető úton azon tűnődött, miért éppen ezt a házat vásárolta meg Dominic. Egy kisebb ház Setondale központjában megfelelőbb lenne neki. Az egyház azért adta el a lelkészlakot, mert túl nagy, és a fűtés meg a karbantartás igen sokba kerül. Amennyire Christy visszaemlékezett, a házban a tetőtérben lévő szobát nem is számítva legalább hét hálószoba volt.
A lelkész lak kovácsoltvas kapuja állandóan nyitva állt. Legalábbis ő még sohasem látta bezárva, és el sem tudta képzelni, hogy egyáltalán be lehet zárni. Elvadult szeder-
és gyomnövények nyújtogatták ágaikat a rácson túlra, s a téli nap tiszta fénye
kiemelte a környezet elhanyagoltságát. A házhoz vezető utat is felverte a gyom, A tavasszal még oly csodálatos fák lehullatták leveleiket, és kissé lehangoló látványt nyújtottak. A ház György korabeli homlokzata mégis lenyűgözően szép volt, a fallal körülvett kert pedig a mennyei béke szigete lehetett volna, ha kissé
rendbe szedik. De ki is gondozta volna? Dominic semmi esetre sem, ehhez ő túlságosan is
elvolt foglalva. Mikor Christy lefékezett, és kiszállt a kocsiból, először az jutott eszébe, hogy a lelkészlak voltaképpen eszményi lakhely lenne egy családnak. Lehet, hogy Dominic meg akar nősülni? De aztán elűzte ezt a gondolatot, és megindult a ház felé.
Alig tett néhány lépést, amikor nyílt az ajtó, és ő lépett ki a házból. Régi farmert
könyökéig felgyűrt ujjú, kockás inget viselt, Christyt most arra a fiúra emlékeztette,
akit gyermekkorában annyira tisztelt. De mikor megmozdult és arcát megvilágította
a napfény, Christy előtt élesen kirajzolódtak Dominic kemény arcvonásai. Ábrándja egy pillanat alatt szertefoszlott.
Elhoztam a süteményt.
Eszembe se jutott, hogy esetleg miattam jöttél el. A lány megállt, és ránézett
Gyere csak nyugodtan, Christy, hiszen nem vagyok vak. Félreérthetetlenül kimu tattad, mit gondolsz rólam.
Idegesen és riadtan nézte a közeledő férfit. Vajon mit akar? Szíve vadul vert, torka kiszáradt. Talán csak nem...
Világos, hogy ki nem állhatsz tette hozzá kurtán és barátságtalanul, a lány pedig megkönnyebbülten fellélegzett.
Tehát azt hiszi, hogy nem kedvelem. Eltalálta, tényleg nem szenvedhetem. Ki nem állhatom, megvetem úgy, ahogyan valamikor ő vetett meg engem.
Akárhogy is van, Christy, kisvárosban élünk, és nem kerülgethetjük örökké egymást.
Christynek sikerült valamennyire összeszednie magát, hogy válaszolni tudjon.
Van azért egy kis különbség a között a tény között, hogy valakit elkerülünk vagy
sem, és aközött, hogy folyton beléd botlom.
Dominic feszült arckifejezése nyíltan elárulta, hogy csak nagy nehezen tud uralkodni magán.
A szüleid régi barátaim, és én nem áldozom fel ezt a barátságot csak azért, mert
neked úgy tartja a kedved préselte ki összeszorított foga közül Dominic. Majd megenyhülve folytatta. Mi ütött beléd, Christy? Hiszen régen jó barátok voltunk. Tudom,
persze, tudom, hogy változnak az idők és változnak az emberek, de ezt... ezt az ellenszenvet, amit irányomban mutatsz, ezt én már nem értem.
Még hogy nem érti! Christy remegett a haragtól. Egy egész világot rombolt össze
benne, és még úgy tesz, mintha nem emlékezne semmire.
Biztos vagyok benne, hogy sosem fogod megérteni erősítette meg szavait
ridegen Christy. Csakhogy az az idő", amikor állandóan mögötted loholtam, és a
legapróbb, tőled kapott figyelmesség is ajándék volt, elmúlt már. Mondjuk ki nyíltan,
hogy felnőttem, és maradjunk is ennyiben.
Harag és keserűség töltötte el Christyt, amikor visszatért a kocsihoz. Hogy is lehetett olyan ostoba, hogy Dominicnek lovagi erényeket tulajdonított?! Az a férfi, akit
szeretett, valójában sohasem létezett. Csak a saját képzelgése szülte. Nevetséges, de
mégis csalódottnak érezte magát, amiért Dominic nem emlékszik arra, mit követett
el ellene. Ez azonban tény, amelyen ő nem változtathat.
Amikor Christy visszatért az ennivalóval teli kartondobozokkal, Dominic szótlanul előrement a régimódi konyhába, és megmutatta, hova tegye a csomagokat.
Nem kell elvállalnod mondta, amikor a lány elkészült. Megkérhetek valaki
mást is, hogy végezze a titkári munkát.
Elhiszem, hogy találnál mást, csakhogy én nem szeretnék kijönni agyakorlatból.
És ezt már apának is előadtam. Bár az az igazság, hogy jobban örülök, ha nem látlak.
Értem. Hát ha így áll a dolog, megígérem, hogy nem élek vissza régi barátságunkkal. Azt reméltem... Egy pillanatig habozott, majd elfordult. Christy figyelmét
azonban nem kerülte el a szája körüli keserű vonás.
Miért van Dominic elkeseredve? töprengett. És mit értett azon, hogy nem él
vissza régi barátságunkkal? Hiszen ő volt az, aki őt mindeddig visszautasította.
A lány zaklatott állapotban ment vissza a kocsihoz. Egy pillanatra az a benyomása
támadt, mintha Dominic szeretné megnyerni a barátságát. De vajon miért? Lehet,
hogy most utólag már valóban bánja, ahogy akkoriban viselkedett vele? De ha ez igaz,
akkor miért nem szól, és miért tünteti fel úgy, mintha egyáltalán nem emlékezne
semmire? Christy nem tudta mire vélni a dolgot. Olyan volt, mint valami rejtvény
vagy egy kirakós játék, amelynek minden fontosabb alkotóeleme hiányzik. Öt éven
keresztül táplálta magában a Dominic iránt érzett ellenszenvet és lázongást. Most azt várta,
hogy a férfi kerülni fogja. Ezzel szemben Dominic ma nem leplezte azt a vágyát, hogy
szívesen felelevenítené egykori barátságukat.
Este hétkor Christy az apjával elindult a paplakba. Előtte még gondoskodtak a
betegükről, hogy minden rendben legyen. Egyre hidegebb lett. Az égen telihold fénylett, a levegő tiszta volt, havazástól nem kellett tartaniuk.
Havazni fog jósolta mégis Christy apja, miközben lefelé haladtak az úton. Az
útszéleken és a mélyedésekben még ott fehérlett a múlt heti hó, s amikor akocsi olykor
megcsúszott, Christy hálát adott az égnek, hogy nem ő ül a kormány mellett.
Elsőként érkeztek meg. Christy egyenesen a konyhába ment, míg az apja Dominickel beszélgetett. Christy Dominic iránt érzett haragja már csillapodott, csak valami
bizonytalanságérzet és idegesség maradt vissza benne. Dominic jelenlétében feszélyezettnek érezte magát, tele volt feszültséggel és félelemmel, noha nem tudta, mitől
tart tulajdonképpen. Miért van az, hogy képtelen lazítani, hogy görcsösen lélegzik, ha
a közelébe kerül?
Londoni tartózkodása során Christy már nehezebb és veszélyesebb helyzeteken
is úrrá lett. De még amikor Pétert visszautasította, akkor sem érezte magát olyan
bizonytalanságban, mint most. Mintha Dominic különleges hatalommal rendelkezne
fölötte, amely valami különös kisugárzást kölcsönöz jelenlétének, s amely belőle sajátos nyugtalanságot vált ki. Most, e pillanatban is, amikor pedig vastag falak választják el őket egymástól, Christy olyan erősen érezte Dominic jelenlétét, mintha mellette
állt volna. Ha a férfi beszélt, rá sem kellett pillantania, hisz anélkül is tudta, milyen
az arckifejezése. Akár emlékezetből le tudta volna rajzolni arcának legapróbb részleteit is. Érezte, hogy hideg járja át, ezt azonban a házban uralkodó hideg levegőnek
tulajdonította.
Kész a kávé? - kérdezte az apja, amikor belépett a konyhába. Azt hiszem,
mindannyian együtt vagyunk.
Egy pillanat. Mindjárt felszolgálom a könyvtárban.
Hajól emlékszik, a parókia földszintjén négy helyiség és egy hatalmas, régi konyha is van. Egy hatalmas szalon, amelyet a plébános soha nem használt, egy ebédlő,
egy kényelmes nappali és a könyvtár. Ez volt Christy kedvenc helye. Szerette a bőrkötések és a poros pergamen szagát. A helyiség három fala mentén mennyezetig érő
mahagóni könyvszekrények álltak, ablakából pedig kilátás nyílt a hátsó kertre.
Christy óvatosan egyensúlyozott a kávéstálcával, a lábával taszítva be a könyvtárszoba ajtaját. Amikor belépett, szinte mindenki felé fordult, de Christyt csak egy ember érdekelte. Érezte, hogy arcába szökik a vér, mikor tudatosult benne, hogy kit is keres önkéntelenül. A férfi különös szemekkel nézte, s ha értelme ellent nem mond, Christy akár az öröm kifejezését is felfedezhette benne. Bosszúsan kerülte Dominic pillantását, és közben észrevette, hogy egy kék szemű, szép, bár kissé merev arcú asszony meglehetősen ellenségesen méregeti. Sejtette,
hogy az idegen nem lehet más, mint Lady Anthony csinos keresztlánya.
Hát kész vagy, drágám - Christy apja felemelkedett, hogy átvegye a tálcát,
Dominic azonban megelőzte.
Azt hiszem Amanda és dr. Bryan kivételével mindenkit ismersz szólt Dominic.
Christy kezet nyújtott Amanda Hayesnek, de a nő úgy viselkedett, mintha ezt észre
sem venné. Üdvözlés nélkül csak hűvösen végigmérte.
Mit tettem, hogy ez az asszony egyszerűen keresztülnéz rajtam? hökkent meg
Christy az asszony viselkedésén. Aztán egy idősebb úrhoz fordult, aki John Howard
mellett ült.
Az úr ötvenes éveinek derekán járt. Kemény és kíméletlen pillantása olyan emberre vallott, aki elfogadja az élet kihívásait. Christynek az volt a benyomása, hogy
sikeres üzletember.
Miután meggyőződött, hogy minden vendéget megkínált kávéval, ülőhelyet keresett magának. Csak Dominic mellett talált üres széket.
Az elkövetkezendő két órában nem volt ideje többé töprengeni, annyira lekötötte,
hogy az ülés minden apró mozzanatát írásban rögzítse.
A feladatunk legelőször is az - fejtegette éppen Dominic a társaságnak, hogy
megfelelő épületet és területet találjunk a klinika számára. Azt hiszem, találtam egy
eszményi helyet, egy Viktória korabeli ikerházat, amely Setondale-ben van és eladó.
Rögtön élénk vita kerekedett, mi is az előnyösebb, egy épületet megvásárolni és
átalakítani, vagy egy újat felépíteni. Sorra hangzottak el az érvek, hol az egyik, hol a
másik mellett vagy ellen.
Egy új épület persze pompás lenne fejtegette Dominic, de attól tartok, nem
illene az itteni környezethez. Egy modern épület ugyanis aligha illik a szomszédos
házak régi stílusú homlokzatához.
Akkor szerintem az lesz a leghelyesebb, ha először megnézzük azt az ikerházat javasolta Péter Bryant, és elővette a zsebnaptárát. Holnap délután elintézhetnénk. Utána ugyanis két hétig nem érek rá.
A bizottság tagjainak egyetértő mormogása hallatszott. Végül az őrnagy összegezte a mondottakat:
Akkor tehát megegyeztünk. Maradjunjk a holnap délutánban. Én kapcsolatba
lépek az ingatlanközvetítővel, és gondoskodom autókról, hogy mindannyian odamehessünk. Gondolom, hogy a terepszemlén mindenki ott akar lenni.
Persze, hogy mindenki a társasággal akart tartani. Egyedül Christy apja közölte,
hogy helyette a lánya megy el, mivel neki otthon, a felesége mellett a helye.
Maradjunk akkor ebben. Téged meg elviszlek kocsival - ajánlotta fel Christynek Dominic.
Amanda duzzogott.
Dominic, tulajdonképpen meg akartalak kérni, minket vigyél a keresztanyámmal. Én ugyanis nem szívesen vezetek.
Én...
Ne törődj velem, Dominic vágott közbe Christy. Én magam vezetek. Tulajdonképpen még örülök is neki tette hozzá mosolyogva. Nem szeretném anyát túl sokáig magára hagyni.
Mindketten tudták, hogy hazudik, Dominic azonban nem cáfolta meg a szavait.
Mit várt vajon tőlem? védekezett önmaga előtt Christy. Talán a lába elé kellett
volna borulnom, mint egykor, és gyermeki hálával megköszönnöm a figyelmességét?
Hát miután ebben megegyeztünk, azt javaslom, hogy a terv finanszírozásának mikéntjéről tanácskozzunk ragadta magához a szót az őrnagy, és Christy gondosan figyelt, hogy a bizottság különféle javaslatait jegyzőkönyvbe vegye.
Miután mindenki előhozakodott a maga ötletével, John Howard kért szót.
Megbízóm, Péter Bryant kész arra, hogy ösztönzésként adományt ajánljon fel,
méghozzá pontosan a kétszeresét annak az összegnek, amelyet a lakosság segítségével
a létesítendő orvosi ellátás új központja számára képesek vagyunk előteremteni.
Ez valóban nagylelkű ajánlatnak számított, és nem Christy volt az egyetlen, aki a
bankigazgató közlése után a vállalkozó felé fordult.
Ez valóban nemes gesztus magától köszönte meg Dominic melegen.
Várjon csak, doktor. Nagylelkűségem attól függ, mennyit képesek önerejükből
megszerezni. Segíts magadon, az Isten is megsegít, nincs igazam?
Christy önkéntelenül is a lelkészre pillantott, nem kellemetlen-e számára a megjegyzés. Azt azonban meg kell adni, bármilyen indíték vezérli is ezt az embert, tagadhatatlanul nagylelkű ajánlatot tett.
Úgy látszott, az ülésnek már vége, és Christy éppen a kávéscsészéket kezdte
összeszedni, amikor meglepetésszerűen Lady Anthony kért szót:
Lenne egy javaslatom, akarom mondani a keresztlányomnak van egy ötlete. Szeretettel a kísérőjére mosolygott, majd folytatta: Amandának eszébe jutott, hogy
a kúriánkban van egy hatalmas, szép bálterem. Azt javasolja, rendezzünk ott egy
Bálint-napi bált.
Remek ötlet! - kiáltott fel John Howard lelkesen, még mielőtt bárki megszólalhatott volna. Van néhány ügyfelem abankban, aki szívesen részt venne ezen abálon,
főként ha vacsorával egybekötve szerveznénk meg.
Persze zenekar is kell - kapcsolódott a beszélgetésbe Amanda. Körbehordozta
tekintetét a társaságon, míg pillantása Christy tekintetével nem találkozott, akkor hozzátette még: Azt hiszem, Setondale-ben és környékén van elég asszony, aki gondoskodik az étkezésről.
Az általános lelkesedés láttán még az őrnagynak sem lehetett kifogása a terv ellen.
Christy titokban azon szórakozott, milyen kihívóan viselkedik az őrnagy Lady Anthonnyal szemben, miközben a pénzügyi bizottság elnökeként rendre felsorakoztatja kötelezettségeit.
Végül kelletlenül ugyan, de elismerte, hogy az ötlet jó, sőt megemlítette, tud egy
helyet, ahonnan zenészeket fogadhatnának.
Remélem, hogy jó zenészek - kapcsolódott Amanda a beszélgetésbe. Szerintem nem lehet valami szokványos, unalmas táncmulatság. Meg szeretném hívni néhány londoni barátomat is.
Christy titokban arra gyanakodott, hogy Amanda legszívesebben csak Dominicct
és néhány londoni barátját hívná meg. De neki nem az a dolga, hogy kitalálja, mi jár
Amanda fejében. Neki csupán a jegyzőkönyvet kell vezetnie. Annál inkább meglepődött, amikor Dominic hozzá fordult:
Mi a véleményed az ötletről, Christy? Gondolod, hogy tetszést arat?
Christy egy pillanatig habozott, mielőtt válaszolt volna. Tudta, hogy figyelik.
Hogy Dominickel szemben ellenszenvet és haragot érez, az az ő magánügye. Nem
akarta érzéseit mások előtt is kimutatni.
Szerintem igen - válaszolt némi töprengés után. - Ezen a vidéken sok jómódú ember él, ők biztosan vesznek belépőjegyet a jótékonysági bálra. Egy kis szünet után lassan folytatta: Semmi közöm hozzá, és ez is csak egy ötlet, de ha már Bálint napján rendezzük, nem lehetne egyúttal álarcosbál? Semmi jelmez vagy ilyesmi, csak álarc.
Christy a szeme sarkából figyelte Amanda bosszúvágyó tekintetét. Talán nem
kellett volna ezt mondania, hiszen röpke ötlet volt csupán, de jónak találta az ötletet.
Christy legnagyobb csodálkozására más is melléállt, mégpedig az őrnagy. Az
egész társaság szerfölött csodálkozott, amikor az őrnagy körülményesen megköszörülte a torkát, majd nagy hangosan így szólt:
Átkozottul jó ötlet. Több ilyen bálon részt vettem, még odakint Indiában. Átkozottul remek mulatság. Nagyon romantikus... már a belépőjegy is a... ööö... a Bálint-napi estélyre.
Az a gondolat, hogy az őrnagy bármit is romantikusnak talál, láthatóan mindenkit
meglepett, s egy kis időbe került, amíg valaki végre megszólalt. Lady Anthony igen
határozottan kijelentette: Egyetértek magával. Fiatal koromban nem egy ilyen rendezvényen részt vettem, és igen jól szórakoztam.
Rendben van, akkor tehát álarcosbál lesz.
Dominic olyan nyíltan és szívből mosolygott Christyre, hogy a lány egy pillanatra
önkéntelenül visszatartotta a lélegzetét. Emlékezett még rá, milyen hatással volt rá
akkoriban ez a mosoly. Akkor, de nem most! - intette saját magát.
Dominic ragadta magához a szót:
Az a javaslatom, alakítsunk egy albizottságot, amely a különféle feladatok szervezésével foglalkozik. Azt javaslom, hogy szervezőnek és összekötőnek Christyt válasszuk. Lady Anthony pedig legyen az elnök.
Őladysága méltóságteljesen bólintott annakjeléül, hogy kész a felajánlott tisztséget elfogadni. Christy anyja példáján okulva jól tudta, hogy ő az, akinek majd mindig és mindenről gondoskodnia kell. Nem mintha ez terhére lett volna, hisz szüksége volt
valami elfoglaltságra. Anyja ápolása mellett igen sok szabad ideje maradt, és attól
sem kellett tartania, hogy a báli előkészületek közben összeakad Dominickel.
Az őrnagyot a pénzügyi feladatok intézésével bízták meg. Miután mindenkit elfogadtak a javasolt tisztség betöltésére, Amanda türelmetlen duzzogással elhúzta a száját. Egyedül Christy megválasztása ellen tiltakozott:
Dominic, igazán felesleges Miss Marsdent fárasztanunk. Keresztanyám titkárnője bizonyára örömmel vállalja ezt a feladatkört. Egyébként az első bálomat és az esküvőmet is ő rendezte.
Nagyon kedves tőled, Amanda hárította el Dominic diplomatikusan, de nem
lenne helyes, ha megfosztanánk keresztanyádat a titkárnőjétől, annál is inkább, mivel
nem engedhetjük meg magunknak, hogy szolgálatait megfizessük.
Az ülésnek hamarabb vége szakadt, mint ahogy Christy várta. Ő meg az apja és
Dominic maradtak utolsónak, mivel Christy még elmosta a poharakat.
Az apja természetesen meghívta Dominicet vacsorára. Christy feszült félelemmel
várta, elfogadja-e a férfi a meghívást. Dominic azonban kimentette magát:
Sajnálom, de már elígérkeztem. Lady Anthonyvel és Amandával vacsorázom. A karórájára nézett, és Christy felháborodott, amiért ilyen leplezetlenül kimutatja, mennyire fontos a számára, hogy ők távozzanak.
Természetesen csak apa miatt vagyok dühös, hajtogatta magában, miközben a
helyére rakta a poharat.
Hát akkor mi megyünk is, hogy időben elkészülj a vendégségre. Fagyos mosollyal még hozzátette: Nem tudnám megbocsátani magamnak, ha Amandát miattunk megvárakoztatnád.
Mihelyt hazaértek, Christy anyja máris tudni szerette volna, mi történt az ülésen.
Pihenned kellene korholta a lányát. Christy azonban kiment a konyhába, behozott három csésze kávét és néhány omlós süteményt, amit ő sütött. Leült a beteg ágya szélére, és részletesen beszámolt neki az ülésről.
Lady Anthony keresztlánya... töprengett Mrs. Marsden. Hát persze, Dominic
mesélt már arról, hogy a birtokon van. Hogy néz ki? Dominic azt mondta, nemrégiben
egy meglehetősen kellemetlen válást szenvedett végig.
Christy felidézte magában, milyen hideg ellenségességgel viseltetett iránta ez az
asszony, és közömbösen bámult maga elé.
Nagyon figyelemre méltó, barna hajú, törékeny teremtés, de nem túl rokonszenves.
Persze, hogy nem - helyeselt Christy anyja. - Meg akarja szerezni Dominicet.
Előbb-utóbb azonban megtudja majd, milyen jó barátságban vagy Dominickel. Biztosan bosszankodik, hogy újra itthon vagy. Christy meglepett arckifejezése mulattatta: Ugyan már, Christy, ne légy olyan gyermeteg! Te és Dominic valamikor meghitt barátok voltatok. Kisvárosban élünk, képzelheted, nem egy emberben felmrült a gondolat, hogy ebből a fiatalkori barátságból később esetleg komoly és tartós kapcsolat lesz.
Vagyis szerinted pletykálnak rólunk az emberek?
így is mondhatod, bár ez sohasem volt rosszindulatú fecsegés. Azt pedig teljesen
természetesnek tartom, hogy az emberek érdeklődnek a másik sorsa iránt. Dominicet
meg a családját mindenki szerette, én pedig nemesnek és szeretetreméltónak találom
azt a gesztust, amellyel elfogadta, hogy mindenhová kövesd. Márpedig ez nem lehetettt
mindig könnyű a számára. Főként akkor nem, amikor még maga is csak tizenéves volt.
Ennek ellenére Amandának semmi oka féltékenykedni. Dominic is, én is felnőttünk időközben.
Hát talán épp ezért fél mondta sejtelmesen az anyja, többet azonban nem akart erről beszélni. Nem is kellett. Christy nagyon is értette, mire gondol az anyja. Felnőtt emberként mindketten szabadon dönthetnek, s most a kapcsolatuk is másképp, a régi kötöttségektől függetlenül alakulhat. Annak a nyolc évnek, amely akkor elválasztotta őket, ma már semmi jelentősége. Csakhogy nem a korkülönbség áll kettejük közé. A helybeliek regényes feltételezése ellenére ő és Dominic soha nem lehetnek mások, csakis ellenségek, hiszen csakis
a látszat kedvéért udvariasak egymással.
Christy témát váltott, és az új orvosi központ helyéről kezdett beszélni, amit együtt
akarnak megnézni. Aztán az álarcosbál ötletéről is mesélt.
Remek ötletnek tartom. Olyan romantikus...!
Ezt mondta az őrnagy is.
Mindketten kuncogtak, amikor Christy elmesélte, mennyire fellelkesült az őrnagy.
Szegény fickó! Tudod, sohasem nősült meg. Igazi úriember, csak szörnyen régimódi!
Olyan ósdi, mint Lady Anthony. Valahogy ő is kirí a mai világból.
Nagyjából egy korosztályt képviselnek.
Az anyja jóízűen, nagyot ásított. Christy gyorsan felállt.
Csak fárasztalak, pedig még kímélned kell magad. Az igazat megvallva én is
iszonyúan fáradt vagyok. Ma valószínűleg korán lefekszem.
Christy valóban kimerült volt, mégsem tudott elaludni, amikor végre ágyba került.
Folyton Dominicre gondolt, aki most feltehetően remekül szórakozik Amandával.
Különös, keserű érzés kerítette hatalmába. Nem tudta volna megmondani, hogy miért
uralkodott el rajta a fájdalom. Márcsak azért is nyomorultul érezte magát, mert nem
ismerte a kínzó nyugtalanság okát.

4. FEJEZET
Sajnálom, drágám, de tudod, milyenek a tanyán élő emberek. Ha Harry Forbes
azt mondta, hogy ma délután akar velem beszélni, akkor az azt jelenti, hogy vagy ma
vagy soha. Tehát el kell mennem.
De a többiek várnak, hogy közösen nézzük meg azt az épületet erősködött Christy bosszúsan, és megpróbálta rábeszélni az apját, hogy menjen vele, nem szeretett volna ugyanis egymaga odamenni.
Emiatt neked igazán nem kell távol maradnod. Hívd fel Dominicet, és mondd meg neki, hogy mégis vele mennél... vagy ha nem akarod, még mindig elviheted mami kocsiját - tette hozzá tapintatosan az apja, amikor meglátta Christy arcát. Az utak síkosak. Vezess óvatosan! Nem csodálkoznék, ha még e hónapban nagy havazások lennének.
Christy választás előtt állt, vagy legyőzi Dominickel szembeni büszkeségét, és
útitársnak ajánlkozik, vagy az anyja autójával megy. Egyetlen lehetősége maradt.
Kénytelen leszek a mama autóját kölcsön venni, gondolta elkeseredve. Kár, hogy
éppen most van apának fontos üzleti ügye. Nincs mit tennem.
Christy jól tudta, hogy Dominicnek kerülőt kell tennie, hogy Lady Anthonyt és
Amandát elhozza, tehát korábban fog elindulni. Megvárta, amíg a férfi elhajtott előttük a kocsijával, és csak azután ment a garázsba, ahol anyja kis Renaultja állt. A motor
szerencsére beindult, és viszonylag könnyű volt vezetni is. Christy mindamellett különösen óvatosan vezetett, míg lefelé haladt az úton. Iszonyodott attól a szörnyű érzéstől, amit akkor érez az ember, ha nem ura többé a kocsijának.
Dermesztő hideg volt, éles keleti szél fújt. A szürke égboltot a láthatáron alacsonyan szálló felhők borították. Christy örült, hogy a kapucnis rókabundáját vette fel,
amelyet Pétertől és Meryltől kapott ajándékba tavaly karácsonykor. Tulajdonképpen
sejthette volna, min töri Péter a fejét. Túlságosan is nagyvonalú ajándék volt ez egy
munkatárs számára, akármilyen nagyra becsülték is a munkáját. Meglepődött ugyan,
de eszébe sem jutott, hogy ez csak Péter titkos udvarlásának a kezdetét jelenti.
Christy minden további nélkül megtalálta az ikerházat, és Renaultjával a járda
szélén parkolt. Bundáját szorosabbra vonta magán és kiszállt az autóból. Kabátjához
kávébarna nadrágot és gesztenyebarna csizmát viselt, amelyet a Bond Streeten, egy
kedvezményes vásáron vett. A borostyánszínű szőrme csodálatos aranytónusa tökéletesen kiemelte arcának vöröshajúakra jellemző, áttetsző bőrét. Bezárta a kocsit,
kezét kabátzsebébe süllyesztve az épület felé tartott.
Az őrnagy, John Howard meg Péter Bryant már ott volt, üdvözölték, s mindnyájan
másféleképpen fogadták Christynek azt a közlését, miért nem jött el az apja.
Hogyhogy? Egy ügyvéd, aki még vasárnap is dolgozik? áradozott Péter Bryant.
Ez az én emberem! Nem tudom, nem kellene-e nekem is üzleti ügyeim egy részét
így lebonyolítanom, nem gondolod, John?
Péter Bryant úgy nézett Christyre, ahogyan Londonban is oly gyakran méregető
tekintetükkel a férfiak. Megpróbált a lehető legelfogulatlanabbul viselkedni. Mosolygott, hátrált egy lépést, s váratlanul nekiütközött valaminek.
Ijedtében megpördült. A szél letépte fejéről a kapucnit, és a haját az arcába fújta.
Ingerült mozdulattal simította hátra a haját, és csak ekkor vette észre, hogy Dominic
áll előtte. Mögötte megpillantotta Lady Anthony t és Amandát, aki száját összeszorítva
mustrálta őt, s majd átdöfte tekintetével. Christy megremegett, és hirtelen szédülés fogta el.
Minden rendben?
Mikor a férfira támaszkodott, szinte a meleg, vastag kabáton át is érezte karján
ujjainak szorítását.
Mély lélegzetet vett, mert szinte fuldoklott. A férfi szemét nem látta ugyan, de a tekintetét mégsem tudta az arcáról elfordítani. Borotválkozásnál megvághatta magát, s Christy erős vágyat érzett, hogy ujjhegyével megérintse a parányi sérülést. A szája erősen kiszáradt. Nyelve hegyével idegesen megnedvesítette ajkát, majd zavartan lesütötte szemét.
De szép bundája van, Christy! kiáltott fel csodálattal Lady Anthony, s ezzel
megtörte a pillanat varázsát.
Ajándék.
A szüleitől? - kérdezte Amanda szemérmetlen kíváncsisággal, legalábbis Christy annak érezte. S mivel szülei kiskorától őszinteségre nevelték, az igazsághoz híven válaszolt:
Nem, a volt főnököm ajándéka ... meg a feleségéé - tette volna még hozzá, mielőtt azonban a mondatot befejezte volna, Amanda kajánul a szavába vágott:
Te jó ég, nagyon nagyra tarthatta magát. Persze néhanapján hall az ember olyasmit, hogy egy főnök szőrmebundát ajándékoz a titkárnőjének, de én ezt eddig csak tréfának tartottam.
Egy pillanatra kínos csend támadt, és mit nem adott volna azért, hogy ne kelljen
Dominic szemébe néznie. Látta rosszalló tekintetét, megértette, mire gondol, és fájdalom töltötte el. Tudta ugyan, hogy Dominic hamis következtetéseket vont le, de ez nem vigasztalta. Ráadásul volt némi alapja Amanda rosszmájú feltételezésének, hiszen Péter valóban a szeretőjévé akarta tenni, ő azonban túlságosan hiszékeny volt, és nem jött erre rá.
Mindezt azonban nem mondhatta el Dominicnek. De miért is mondanám? töprengett magában Christy dühösen, miközben elfordult a férfitól, és átment a többiekhez, akik nem hallották ezt a párbeszédet. Törődöm is én azzal, mit gondol rólam Dominic Savage!
Menjünk már be, Dominic, hisz idekint jéghideg van.
Amanda Dominicbe karolt, és mint valami értékes zsákmánnyal, diadalmas módon elvonult Christy mellett.
Mihelyt bent voltak a házban, nem gondolt többet Dominicre.
Mint jegyzőkönyvvezető minden figyelmét a munkájának szentelte. Figyelmesen hallgatta Dominicet, amint a házak tervét magyarázza.
Persze lehetetlen minden elképzelésünket azonnal megvalósítani, de itt elég mozgásterünk van bármihez. A házakhoz több mint egy holdnyi telek tartozik, ami bőven elég egy parkolónak, továbbá gazdasági és egyéb épületeknek.
A padlástól a pincéig alaposan szemügyre vették mindkét házat, Christy pedig buzgón jegyzetelt. Dominicnek nagyon pontos elképzelése volt a terveiről, s mindezt kitűnő érzékkel el is tudta magyarázni úgy, hogy egy nem szakember előtt is világos legyen. Lelkesedése szinte akaratlanul is magával ragadta Christyt. Valóban jó elképzelés volt, s szemmel láthatóan valamennyien annak is tartották.
Christy se látott, se hallott, annyira belemerült a jegyzetelésbe. Ezért aztán észre sem vette, hogy az egyik teremben egyedül maradt Dominickel, míg véletlenül felnem pillantott munkájából. A férfi elgondolkodva, különös, töprengő arckifejezéssel figyelte.
Nagyon jól ismerhetett, ha ezt választotta neked. Ujjaival megérintette a kabát selymes szőrméjét. — Sosem gondoltam volna, Christy, hogy megelégedsz a szerető szerepével. Azt hittem, túl büszke vagy ehhez.
Türtőztetnie kellett magát, nehogy eloszlassa a férfi tévhitét. Dominicnek igaza van, túlságosan büszke ahhoz, hogy bárkinek is elszámoljon tetteivel, neki aztán végképp nem.
Ó, hát itt vagy, Nicky drágám. Keresztanyám már szeretne hazamenni. Gyere, induljunk, és vacsorázz velünk. Egyszerűen el vagyok ragadtatva a terveidtől, bár őszintén szólva kár érted, hogy egy ilyen kis fészekben ásod el magad. A Harley Streeten lenne a helyed.
Amanda csevegve elvonult Dominickel. Christyt a meleg bunda ellenére is fagyos hideg dermesztette meg. Egyszerre iszonyúan szűknek érezte a bundát, és undor töltötte el.
Egyben mégis tévedett Dominic. A szőrme színét nem Péter, hanem Meryl választotta. Később elmondta neki a férfi, hogy eredetileg hiúz szőrmét akart neki venni, egészen fehéret, arany pöttyökkel. Meryl azonban ragaszkodott ahhoz, hogy vörösrókát vegyenek, szerinte ez jobban illett Christy arcbőréhez.
A lány fáradtan követte a többieket. Már besötétedett, és egyre hidegebb lett.
Beszállt az autóba, és beindította a motort. Dominic kocsiját már nem látta. Lassan hajtott hazafelé. Idegei pattanásig feszültek, nehezére esett a vezetésre figyelnie. Amikor befordult a hazafelé vezető útra, megkönnyebbülten fellélegzett, ugyanakor érezte, hogy megcsúszik a kocsija. Mintha egy láthatatlan kéz kitépte volna a kezéből a kormányt, az autó leszaladt az útról, és az árokba zuhant.
Másodpercekig tartott, amíg felfogta, mi történt. Hasztalan bajlódott a biztonságiövvel, hogy kiszabadítsa magát. Szinte egy örökkévalóságnak tűnt. És ekkor valaki váratlanul feltépte a kocsi ajtaját. Megragadta a lányt, és kirántotta az autóból.
Christy hitetlenkedve nézett fel megmentőjére, képtelen volt arra, hogy megkülönböztesse a valóságot a képzelődéstől. Rekedten suttogta a férfi nevét:
Dominic, mi...
Ne beszélj, most ne. Hozzáértően végigtapogatta a lány testét. Csak amikor megbizonyosodott róla, hogy sehol sem sérült meg Christy, akkor csökkent benne a feszültség.
A kocsi megcsúszott... én meg...
Tudom, mi történt. - Dominic hangja nyersnek hatott. - Közvetlenül mögötted vezettem. Mindenesetre semmid sem tört el. Nem ütötted be a fejed?
Nem, azt hiszem, hogy nem.
Akkor most eljössz hozzám, és alaposan megvizsgállak.
Nem, szeretnék inkább hazamenni.
Így? Ilyen állapotban? Mit gondolsz, mit szól édesanyád, ha meglát?
Christy zavartan végignézett saját magán, azután újból Dominicre pillantott.
Christy, légy szíves, ne kezdj el most vitatkozni velem.
És a kocsi...
Majd felhívom a szervizt, és megkérem, szállítsák haza. Most pedig gyere, ne ácsorogjunk tovább ebben az átkozott szélben. — Christy minden erejét összeszedve elindult, s elakadt a lélegzete, amikor Dominic, mintha pehely súlyú volna, könnyedén felkapta.
Dominic...
Hallgass... szakította félbe a férfi kurtán. Dominic kocsija néhány méternyire volt. Keresztben állt az úton, mintha hirtelen fékezett volna. Kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját, és óvatosan elhelyezte Christyt az ülésen.
Esik a hó. A lány még kába volt, és csak a legegyszerűbb dolgokat érzékelte.
Úgy van.
Christy értette ugyan, miért haragos Dominic, mégis forró könnyek szöktek a
szemébe. Sokkot kaptam, gondolta, de a bensőjét betöltő fájdalmat ez nem enyhítette.
Mikor Dominic fölé hajolt, a lány riadtan visszahőkölt. A férfi fojtottan káromkodott, és bevágta a kocsiajtót. Christy behunyta a szemét, és kétségbeesett erőlködéssel megpróbálta visszatartani a könnyeit.
Amikor szülei háza előtt elhaladtak a kocsival, Christy meglátta apja autóját a házuk előtt. Dominic azonban nem állt meg, és Christy túl gyöngének érezte magát ahhoz, hogy tiltakozzon. Mikor elérték a paplakhoz vezető bejárót, Dominic óvatosan fékezett.
Christy az ajtó fogantyúja után nyúlt.
Maragy d! - mordult rá Dominic. Hátrafordult hozzá, és szigorúan nézett rá. Nem szeretném, ha megterhelnéd a lábad, mielőtt alaposan meg nem vizsgállak. Beviszlek a házba.
Néhány évvel ezelőtt Christy még annak gondolatától is a menyországban érezte volna magát, hogy Dominic a karjaiban viszi. De most csak riadt fájdalmat érzett.
Azt hittem, a kúriában vacsorázol.
Amikor Dominic lehajolt, hogy kiemelje a kocsiból, Christyt megdöbbentette a
felismerés, milyen érzékenyen érinti a férfi közelsége. Mélyen megrendült, s uralkodni kellett magán, nehogy szaggatott lélegzésével elárulja felindultságát.
Hát akkor tévedtél, nem igaz? - Dominic nyers beszéde visszatartotta őt attól, hogy folytassa ezt a témát. Miközben Dominic a ház felé vitte, arcára hideg hópelyhek hullottak. A ház elé érve úgy helyezkedett el Dominic karjában, hogy ki tudja nyitni az ajtót. Arca egy
pillanatra a férfi tarkójához ért, s beszívta meleg bőrének illatát. Zavartan és ijedten
kapta el az arcát, mint aki valami ellen védekezik. Dominic, aki közben betaszította
az ajtót, és felkapcsolta a villanyt, észrevette.
Valami baj van talán?
Christy egy hangot sem tudott kinyögni, csak rázta a fejét. Dominic egyenesen a könyvtárba vitte, és letette a lányt a bőrpamlagra. Maradj itt, én meg felhívom édesapádat, és elmondom, mi történt. Aztán jövök, és megvizsgállak.
Mielőtt elment, begyújtott a kandallóba. Christy figyelte, hogyan terjed a láng a hasábok és a szén között. Úgy érezte, mintha valójában nem is itt lenne, és próbálta meggyőzni magát arról, hogy csakis sokkos állapotban lehet. Azt semmi áron be nem vallotta volna magának, hogy ez nem a balesetnek, hanem Dominic rá gyakorolt hatásának tulajdonítható.
Néhány perc múlva Dominic visszajött. Az arca még mindig zord volt.
Elmondtam édesapádnak, hogy nem kell aggódniuk. Hogy édesanyád ne nyugtalankodjon, úgy gondoltuk, legjobb lesz, ha éjszakára itt maradsz. Apád majd azt mondja, hogy meghívtalak vacsorára. Lehet, hogy rosszul lesz, ha ilyen állapotban mégy haza.
Christy elé guggolt, és lehúzta csizmáján a cipzárat. Mielőtt a lány tiltakozhatott
volna, lehúzta a lábbelijét. Christy szíve hevesebben vert, amikor Dominic megfogta
a lábát, hogy megtapogassa a bokáját.
Ezt is le kell majd venned - mondta miközben felállt, és Christy szűk kordnadrágjára mutatott.
Christy arca megdermedt. Tudta, hogy képtelen lenne ezt megtenni. Igaz, hogy
Dominic orvos, de neki mégiscsak Dominic marad. Tudta, hogy ostobán viselkedik.
Mióta az eszét tudja, ismeri őt, azt a kicsiny, vézna, laposmellű kislányt, aki valaha
felnézett rá. Ma már nem volt többé az a gyermek, s valami tiltakozott benne az ellen,
hogy testét a férfi a megszokott orvosi tárgyilagossággal vizsgálja, mint egykor.
Teljesen rendben vagyok.
Hogy bebizonyítsa, felkelt a pamlagról, és tett néhány óvatos lépést, m íg reszketni
nem kezdett, és ismét le kellett ülnie.
Dominicet azonban nem győzte meg. Összeszorította ajkát, ami arcának meglehetősen zord kifejezést kölcsönzött.
Mi van veled, Christy? kérdezte Dominic szigorúan. Csak nem gondolsz arra, hogy kihasználom a helyzetet? A férfi pillantása, mely a lány testén megpihent, semmi kétséget nem hagyott afelől, mire céloz. Christy elpirult.
Ne tedd már magad nevetségessé. Christy hangja idegenül csengett, s könnyektől fuldoklott. Félrenézett, és hozzátette:
Nagyon jól tudom, Dominic, hogy én lennék az utolsó, akit megkívánnál.
Nem mert a férfira nézni, mégis érezte, hogy az meglepődött. Végül nem bírta már tovább, és rápillantott. Csodálkozva és megdöbbenve fogadta szikrázó szemének hitetlenkedő pillantását.
Valóban ezt hiszed? Tényleg így gondolod, Christy?
A lány igyekezett szabadulni Dominic tekintetétől, de nem volt menekvés. Nyelve
hegyével ösztönösen megnedvesítette kiszáradt ajkát. Megborzongva látta a férfi rászegeződő, minden mozdulatát rögzítő tekintetét.
Mióta hazajöttél, állandóan csak visszautasítasz. Én azt hittem, azért... megakadt, és csak a fejét rázta. A tűz lobogó visszfénye megvilágította a tarkóját, s Christy a legszívesebben megsimogatta volna.
Christy, mondd, mi van velünk?
Nem hallgathatta tovább. Hangja gyengéd kísértésként hatott rá. Valamikor iszonyú sebet ejtett rajta, mely máig sajog benne. Ezt sohasem szabad elfelejtenie. Hevesen lerázta magáról a férfi kezét. Dominic nyomban elengedte, és bosszúsan összevonta a szemöldökét.
Nem tudom, miféle játékot űzöl velem, Dominic. Egyszer már megaláztál szakadt ki belőle elkeseredetten. Még egyszer nem teszem ki magam ennek. Számodra könnyű és kényelmes lehet úgy tenni, mintha mi sem történt volna... mintha soha nem neveztél volna kis ribancnak. Arca lángolt, szemében könnyek csillogtak, amikor megborzadva a múltra gondolt. Nem tudta folytatni, hangja sírásba fulladt, kezét ökölbe szorította, hogy uralkodjon magán, fejét pedig elfordította Dominic fürkésző tekintete elől.
Dominic felállt. Christy hallotta, hogy a kandallóhoz megy. Nyugtalanul járkált
fel s alá, azután megszólalt:
Sejtelmem sem volt róla, hogy hatott rád. Jóságos ég, Christy, ezt igazán nem hányhatod a szememre! Mi mást tehettem volna? A lány érezte, hogy mellé lép, és összehúzódzkodott. Meg sem moccant, és a férfi érdes hangon folytatta.
Hisz még gyerek voltál! szólt meggyötörten.
Christy erőt vett magán, hogy az előtte álló férfi szemébe nézhessen, aki most
fentről tekintett le rá.
Tizenhét éves voltam - válaszolta keserűen.
Mondtam már, hogy gyerek voltál. Dominic állhatatosan nézte a lányt, szeme pillantásával fogva tartotta, majd váratlanul dühös káromkodásban tört ki. Szájából mindeddig nem hallott szavak törtek elő, melyek most szinte sokkolták Christyt. Meglehet, hogy kihívóan viselkedtél, de mégiscsak gyerek voltál.
Nekem lenne okom az elkeseredésre és gyűlöletre, nem pedig neki, gondolta
Christy, aki nem értette a férfi felindultságát.
A lány arcán értetlenség tükröződött, Dominic pedig keményen megragadta a vállát, és a tűz felé fordította.
Lehet, hogy öt évvel idősebb, de érettebb nem vagy. Mint egy gyerek, csak a
saját elkeseredéseddel és gyűlöleteddel törődsz, s nem gondolsz az én helyzetemre.
Mit tehettem volna, mondd? Mit gondolnál most rólam, ha akkor engedek az ajánlatodnak?
Christy erre valóban sohasem gondolt. Ma, huszonkét évesen, biztosan mélyen
megvetné azt a huszonöt éves férfit, aki egy tapasztalatlan, rajongó fiatal lánnyal
szerelmi viszonyt folytat.
Elborzadt, amikor világossá vált előtte, mitől óvta meg Dominic.
Ugye sohasem gondoltál arra, hogy az én szempontomból is vizsgáld a dolgokat?
Nyugtalanul járkált fel s alá a teremben. Úristen, ha meggondolom, hogy ennyi
Éven át hurcoltad magadban az ellenem táplált gyűlöletet. Fájdalmat okoztam neked,
Christy, és felbolygattalak, de ezt kellett tennem. Hát nem látod be? Borzasztóan
értettelek. Olyan ártatlan kis teremtés voltál. A fenébe is, neked arról sejtelmed sem
volt. Hosszan hallgatott. Nem vagyok olyan állapotban, hogy tovább vitatkozzam
zárta le a beszélgetést, és megrázta a fejét, mintha mély vízből bukkant volna a felszínre.
Miért hangsúlyozza ezt mindig annyira? - ötlött fel önkéntelenül is Christyben,
s csak akkor jöttrá, hogy mindezt hangosan is kimondta, amikor Dominic megragadta,
és felemelte magához.
Csak nem hiszed egy pillanatig is, hogy elutasítanálak, ha most jönnél hozzám,
és felkínálkoznál?! kiáltott rá.
A lány ijedten nézett rá, és kereste szemében a gúnyt, de csak fájdalmat látott... és vágyat.
Szinte letaglózta a felismerés, hogy Dominic kívánja őt. Mondani akart valamit, de torkán akadt a szó. És akkor a férfi már a karjában tartotta. Erősen magához szorította, és olyan heves szenvedéllyel csókolta, hogy védekezni sem tudott.
Nem is tudod, mennyire kívántalak már akkor is suttogta a lány szája fölé hajolva. - Akarlak, Christy. Legszívesebben felvinnélek a szobámba, s addig szeretnélek, amíg csak...   .
Dominic hangja visszazökkentette Chrístyt a valóságba. Rémülten hőköltvissza a férfitól.
Mi baj van?
Christy eltaszította magától, és csak a fejét rázta. A férfi a rókabundára nézett, tekintete elsötétült.
Értem. Őrá gondolsz, ugye?
Szája körül kirajzolódott a jellegzetes kemény vonás, tekintete pedig tele lett keserűséggel.
Bocsáss meg, de elfelejtettem, hogy... hogy valaki másnak már elkötelezted magad.
A világ legkönnyebb dolga lett volna, ha most megmondja neki, mennyire téved, de értelmének utolsó szikrája szerencsére visszatartotta ettől. Dominic azt mondta,
hogy kívánja őt, és Christy tudta csak igazán, mennyire vágyódott ő is a férfi után!
Abban a pillanatban, amikor megérintette ajkát, nyilvánvalóvá vált előtte, mily
fájdalmasan nélkülözte eddig Dominicet. Az elmúlt öt év alatt semmi sem változott.
Még mindig őt szerette, csakhogy nem egy gyerek, hanem egy asszony szerelmével.
A felismerés megzavarta, alig tudott uralkodni magán, hogy hisztérikus nevetésbe ne törjön ki.
A legjobb, ha hazaviszlek.
Christy ellenkezés nélkül tűrte, hogy Dominic az ajtóhoz vezesse. Ajkán érezte még a férfi csókját, s teste fájdalmasan sóvárgott utána, erősebben, mint ahogy Petert valaha is kívánta.
Ez a sors fintora. Hát nem nevetséges, hogy Dominic azt hiszi, Péter a szeretője?
Csakhogy ameddig ezt gondolja, addig biztonságban van. Mihelyt Dominic felfedezi,!
hogy még érintetlen, hogy senki sem volt még olyan hatással rá, mint ő, azon nyomban!
elveszett. Elveszett, mert Dominic megszerezné magának, ám csak azért, mert szüksége van rá, mert kívánja őt. És ezt nem tudná elviselni. Régen csak arra gondolt, hogy milyen csodálatos és mámorító lenne, ha Dominic szeretné. Akkor azonban még gyermek volt, és meg volt győződve arról, ha odaadná magát neki, akkor már szeretné is. Felnőttként most már tudja, hogy ez nem így van. Dominic nem mondta, hogy szereti, és ő el sem tudja képzelni, hogy enélkül az övé lenne, hiszen életében Dominic volt minden, ellenben a férfi csak egy asszonyt lát benne, akit megkívánt.
Dominic hazavitte a kocsiján. Szótlanul tették meg az egész utat. A férfi a kapu
közelében állította le az autót, így Christynek csak néhány lépést kellett tennie a házig.

5. FEJEZET
Amikor Christy felment az anyjához, lelke mélyén örült, hogy sápadtságát és lehangoltságát a balesettel magyarázhatja. Teljesen felborította a lelki egyensúlyát az az érzés, hogy Dominic kívánja. Az az indulat pedig végképp megzavarta, amellyel az öt évvel ezelőtti szóváltásuk felidézését fogadta.
Sarah Marsden megérezte ugyan, hogy a lánya nyugtalan és ideges, de elég okos
volt ahhoz, hogy hiábavaló kérdésekkel ne gyötörje. Ehelyett azt javasolta Christynek,
feküdjön le mielőbb.
Te vagy a beteg, nem én ellenkezett Christy kényszeredett mosollyal.
Ebben nem vagyok olyan biztos. Apa azt mondta, Dominic nagyon aggódott,
amikor felhívott bennünket. Bevallom, felkészültem rá, hogy összetörve, kék-zöld
foltokkal tele látlak viszont.
Igen, összetörve, csakhogy belülről - gondolta szomorúan Christy.
Miért nem jött veled Dominic? Hisz tudhatja, hogy mindig szívesen látjuk.
Lady Anthony meghívta vacsorára.
Biztos a keresztlánya kedvéért. Dominic nagyon vonzó férfi.
Mrs. Marsden szünetet tartott, mintha Christy tiltakozására számítana. Christy azonban nem tudott hazudni. Felállt az ágy széléről, s még mindig beleremegett, amikor eszébe jutott, milyen szenvedélyesen csókolta Dominic. Ha Amandát tartja a karjaiban, az aligha menekült volna el, mint egy félénk gyermek. De hát mi van velem, tépelődött Christy bosszúsan, miközben lefekvéshez készülődött. Egyedül azt tettem, ami ebben a helyzetben az egyedüli lehetséges megoldás volt számomra. Túlságosan 
is szeretem Dominicet ahhoz, hogy pusztán futó kaland legyen a számomra, bármilyen
szenvedélyesen szeretném is.
Christy több mint egy hétig nem látta Dominicet, s elhitette magával, hogy örül is neki. Ahogy apja megjósolta, egyik éjjel nagy havazás kezdődött, amely fehér lepedőként borította be az egész vidéket. Az ezt követő harapós fagy valósággal a házukhoz bilincselte az embereket. Christynek kétszer is sikerült elkerülnie Dominicet, amikor látogatóba jött. Amikor legközelebb a váltótársa jött, Christy megértette, hogy a férfi is kerüli.
Elkészítette a bizottsági ülés jegyzőkönyvét, és aLady Anthonyvel és az őrnaggyal folytatott telefonbeszélgetések meggyőzték arról, hogy az álarcosbál előkészületei jól haladnak.
Amint egy kissé enyhült az idő, Christy az apjával Newcastleba utazott,
egész délelőttjét egy félreeső kis mellékutcában, egy poros kis papírboltban tölltötte.
Mielőtt a tulajdonos megmutatta volna Christynek a meghívó kártyák mintakönyvét, hatalmas köteg elavultpapírárutkellett eltennie az útból. S mivel sejtette, hogy Amanda Hayes hogyan fogad majd minden általa választott dolgot, szándékosan a legnagyobb és az alkalomnak legmegfelelőbb kártyát rendelte meg. Majd egy kis étterembe ment, ahol apjával találkozót beszélt meg ebédre, aki eközben egy hivatali kollegájával üzleti ügyeit intézte.
Régi épület volt, s a tulajdonosok a lehető legtökéletesebben igyekeztek megőrizni a ház egykori hangulatát. A kandallóban lobogott a tűz, és kellemes meleget árasztott.
Amikor Christy megmondta a nevét, közölték vele, hogy az apja még nem érkezett meg, és megkérték, foglaljon helyet a bár közelében egy hatalmas, kényelmes karos székben.
Alighogy megrendelte az italt, nyílt az ajtó, és egy pár lépett be. Úgy érezte, még a szívverése is eláll, amikor felismerte Dominicet és Amandát, aki szinte tulajdonosi
büszkeséggel karolt a férfiba.
Dominic komor tekintettel, mosoly nélkül nézett Christyre. A lány érezte, hogy
könnyel telik meg a szeme, és elfordította a fejét. Kétségbeesve meredt a tűzbe, tekintete előtt minden összemosódott. Ennyi ember előtt mégsem roppanhat össze. Igaza van Dominícnek, még mindig nem igazán felnőtt.
Lám csak, de kicsi a világ jegyezte meg tüntetően kényeskedő, vontatott hangon Amanda.
Egy ilyen isten háta mögötti kis porfészekben az ember úton-útfélen ismerősbe botlik. Egyedül van? Lekicsinylő pillantása jelezte, hogy ez nem is lehet kétséges. Christynek erőt kellett vennie magán, hogy uralkodjék a hangján. Barátságosan válaszolt:
Nem, az apámra várok. Ma reggel jöttem be vele, hogy a báli meghívókat megrendeljem.
 Ó, ezt aztán igazán rám bízhatta volna. Anyám ezzel mindig egy elragadó londoni üzletet bíz meg. Amanda mesterkélt hangja kezdett Christy idegeire menni.
Drágám, feltétlen szükségem van valami italra ömlengett tovább Amanda. Valami különlegeset rendelj, rád bízom a választást, hiszen tudod, mit szeretek.
Christynek kényszerítenie kellett magát, hogy ne fordítsa el a tekintetét, amikor
Amanda szerelmes pillantással nézett a férfira.
Hát nem veszi észre ez az asszony, hogy túlzásba viszi a dolgot, hogy Dominicnek az égvilágon semmi köze hozzám? - csodálkozott Christy. Nem látja, mennyire közömbös vagyok a számára? Ez az elutasító pillantás mindennél többet mond!
Dominic a kis bárpulthoz ment, Amanda gonoszkodva mosolygott, és feléje szólt:
Gondolkozott már azon, mit vesz fel a bálon? Én alighanem csináltatok magamnak egy báli ruhát. A keresztanyám szerint most is Davidhez kellene mennem... Dávid Mimidhez természetesen. Egyszerűen pazarak a modelljei.
Dominic addigra szerencsére visszatért. Amanda mellé, Christytől a lehető legtávolabb ült, amit a lány azonnal észrevett. Igazán semmi szükség arra, hogy ilyen gúnyosan kimutassa, hogy többé semmi közünk egymáshoz, gondolta elszomorodva.
A Dominickel való utolsó együttlétük után bőségesen volt ideje végiggondolni,
hogy mit mondott neki akkor a férfi. El kellett ismernie, Dominicnek igaza volt, amikor
dühösen kifakadt. Akkor természetesen nem szerethette őt, erkölcsi kötelessége
volt, hogy elutasítsa ajánlatát, most már azt is megértette, a férfi kötelességének tartotta, hogy kíméletlen őszinteséggel felfedje előtte, milyen veszélyt rejt magában őrült szenvedélye.
Amit azonban mindketten lebecsültek, az Christy Dominic iránt érzett mérhetetlen
szenvedélye volt. Ma már nem vonta kétségbe, hogy csupán őt óvta a káros következményektől, intése mégis olyan erős kételyt és önmaga iránti megvetést hívott életre, hogy érzéseinek azóta sem meri átadni magát.
Épp most mesélem Christynek, hogy Londonba kell utaznom, estélyit akarok
csináltatni a bálra. Amanda csábosan Dominicre mosolygott. Nem akarsz elkísérni, drágám? Egy kis kikapcsolódás neked is jót tenne. Úgyis túl sokat dolgozol.
Christyt rosszullét környékezte a kétségbeeséstől, hogy effajta társalgásnak legyen a fültanúja. Elfordult a pártól, s végtelenül megkönnyebült, amikor meglátta, hogy belép az apja.
Szervusz, Dominic. Nem gondoltam, hogy itt talállak.
Üzleti ügyeim vannak Newcastle-ban.
Én is vele jöttem, és attól tartok, letérítem a helyes útról turbékolt Amanda.
Christy látta, hogy az apjának már a nyelve hegyén van, hogy közös ebédre hívja meg
őket. De végignézni, hogy ebéd közben hogyan szórakozik Amanda Dominickel, ez
már több lett volna, mint amit ő el tud viselni. Amúgy is élénk fantáziáját nem kellett
Amandának több célzással táplálnia ahhoz, hogy kitalálja, ennek a két embernek viszonya van egymással. Egy olyan erős érzékiséget sugárzó férfinak, akinek vonzását
Christy maga is érezte, amikor Dominic megcsókolta, egy ilyen vonzó és készséges
asszony nem sokáig tud ellenállni. És a férfi, ő vajon miért mondana le egy ilyen
kínálkozó lehetőségről?
Apa, ha nincs ellenedre, szívesebben hazamennék most rögtön, ebéd előtt. Nemigen vagyok éhes.
Apja csodálkozva pillantott rá, de megérezhette lánya kétségbeesését.
Hát menjünk, ha úgy gondolod. Be kell vallanom, amúgy sem szívesen hagyom
sokáig magára a mamát.
Az étterem tulajdonosához ment, hogy közölje vele a megváltozott helyzetet, kifizesse Christy italát. Amikor kiléptek a hideg, nyirkos levegőre, Christy végkép
nem értette, miért néz utánuk Dominic olyan sokatmondóan és megvetően. Christy, telefonod van.
Dobogó szívvel ment a hallba. Aligha Dominic hív, nyugtatgatta magát. Három nappal ezelőtt Newcastle-ban a vak is láthatta, milyen szoros barátság szövődött közötte
és Amanda között. Csak akkor csillapodott izgalma, amikor meghallotta Meryl meg hitt hangját a telefonban.
Meryl! Te...
Igazán sajnálom, hogy zavarlak, Christy, de égetően szükségem van a segítségedre. Peter nemsokára Hollywoodba utazik, és hát ismered, milyen. Szörnyű össze­visszaság uralkodik nála, semmit sem találni, most például éppen mindent tűvé teszek az Apák és fiúk kéziratáért. Esküszik rá, hogy ott kell lennie a dokumentációs anyagok között, de sehol nem találom. Hisz tudod, milyen kiállhatatlan, ha rosszkedvű. Magával akarja vinni ezt a kéziratot, mert lehet, hogy Amerikában érdeklődnek iránta Te vagy az utolsó  reményem.
Noha Christy nyomorúságosan érezte magát, mégis elmosolyodott. Peter éppúgy ismert volt a rendetlenségéről, mint a szeszélyességéről.
Hát így kapásból nekem sem jut az eszembe, hol lehet. A kapcsos nyilvántartó ban megnézted? Vagy a „H"-val jelzett dossziéban?
A „H"-nál? kérdezte értetlenül Meryl.
„H” azaz „Hibás anyag” magyarázta Christy, és ismét mosolyognia kellett.
Már mindenhol kerestem. Vége a tudományomnak.
Ez a hangján is érződött, és Christyt hirtelen részvét öntötte el Meryl iránt.
Ide figyelj, Christy. Tudom, hogy szörnyen terhes lehet számodra, sokat törtem rajta a fejem, megkérhetlek-e arra, hogy utazz ide. Nálunk éjszakázhatnál, aztán együtt átnéznénk az iratrendezőket. Tudod jól, hogy milyen jó hatással vagy Peterre.
Most legszívesebben őt is a „H” jelzéshez sorolnám be. „H” mint „Hóbortos ember” tette hozzá felindultan.
Nagyon sajnálom, Meryl, de nem mehetek.
A vonal túlsó végén csüggedt csend támadt, s Christy rendkívül kényelmetlenül érezte magát, amikor belépett a hallba az apja, és megkérdezte:
Hova nem mehetsz?
Nem utazhatom Londonba magyarázta neki Christy, miközben tenyerével befogta a telefonkagylót. Meryl nem találja Peter egyik színdarabját, és szeretné, ha odautaznék és segítenék neki.
Butaság! Már hogyne utazhatnál?! Ha érdekel a véleményem, még jót is tesz
neked tette hozzá felélénkülve. Kell egy kis kikapcsolódás. Ráadásul az álarcosbálra is vásárolhatnál magadnak valamit.
Christy elbizonytalanodott. Sem apjának, sem Merylnek nem lett volna képes megmagyarázni, miért nem akarja Petert viszontlátni. Tétován az ajkába harapott.
Meghallotta, hogy Meryl aggódva kérdezi, megszakadt-e a vonal közöttük.
Nem, dehogyis, itt vagyok.
Nem szeretnélek sürgetni, de tényleg kell a segítséged. El sem tudod képzelni,
hogy mi zajlik itt! Peter teljesen megbolondít... ráadásul... Tettetett vidámsággal, mely szíven ütötte, közölte Meryl. Christy, előtted nincs titkolnivalóm. Azt hiszem, Peter újabb szerelmi ügybe bonyolódott, amely, ha ugyan lehet, minden eddiginél szenvedélyesebb.
Christy együttérzett Meryllel.
Hát, ha valóban szükséged van rám...
Ó, te vagy a legdrágább a világon! Mikor tudsz jönni?
És mielőtt Christy letette volna a hallgatót, befejezett tény volt, hogy másnap a Necastic-ból induló korai vonattal utazik, éjszakára egykori munkaadójánál marad, következő nap pedig hazautazik. Könnyekig meghatódott, amikor este az apja a dolgozószobájába hívta, és egy szokatlanul magas összegről kiállított csekket nyújtott ki báli ruhára. Christy vonakodva fogadta el a csekket. Emlékeztette apját, hogy autóbalesete amúgy is sok költséggel járt. Az apja azonban úgy vélte, ostobaság lemondani az útról, s nyomatékul még hozzátette:
Arról nem is szólva, hogy meg kell mentened Setondale becsületét is. Nem nézhetjük tétlenül, hogy egy idegen lefőzzön bennünket!
Christy nevetett. Nem volt szíve megmondani a szüleinek, hogy a nagyvonalúan
kitőltöttcsekk ellenére is aligha lehet ebből az összegből olyan ruhát vásárolni, amely
Emanuel modellel, Amanda tündöklő jelmezével felvehetné a versenyt.
Hogy apjának ne kelljen korán felkelnie, taxit rendelt, amely másnap kora reggel
Newcastle-ben kiviszi a vonathoz. Felnyögött, amikor hajnali négykor megcsörrent az ébresztőóra. Fáradtan, még mintegy félálomban lezuhanyozott és felöltözött. Amikor Newcastle-ban végre felszállt a vonatra, még mindig az alvás és ébrenlét határán inbolygott. Az étkezőkocsi helyett azonnal az első osztályú fülkéjébe ment, kényelmesen elhelyezkedett az ülésen, és rögtön álomba zuhant.
Igazán nem kellett volna kifáradnod üdvözölte Christy Merylt, aki kocsival a pályaudvaron várta.Magam is eltaláltam volna Wimbledonba, neked pedig biztosan ezernyi dolgod van.
Ezer és egy hagyta rá panaszosan Meryl. De kell valaki, akinek kipanaszkodhatom magam. Azért ne sajnálj, végül is önszántamból mentem férjhez hozzá. Mégis nem egyszer felteszem magamnak a kérdést, nem vagyok-e egyszerűen ostoba vagy pedig mazochista. Mindig próbálom meggyőzni magam, hogy Peter a maga módján mégiscsak szeret.
Elfintorította az arcát, amikor Christy hevesen közbevágott:
Meggyőződésem, tudom, hogy szeret téged.
Ó, bárcsak elhihetném! Újra meg újra meggyőztem magam arról, hogy így van, de mostanában már kételkedem benne. Elviselhetőbb lenne, ha mindenki úgy viselkedne, mint te, Christy. Meryl látta, hogy szavai hallatán Christy meglepetten összerezzent, és elnevette magát.
Lehet, hogy ostoba vagyok, de korlátolt nem. Az olyan asszonyok, mint én is, akiket a férjük megcsal, könnyen felismerik mára hűtlenség jeleit. El kell ismernem.,
nálad a szokásosnál némileg tovább tartott a dolog. Csak amikor rókabundát akard neked venni, akkor derengett fel előttem az igazság.
De hát te magad...
Igen, én magam választottam neked a szőrmét, mert ez ajándék volt, amire bő ségesen rászolgáltál. Most már bevallhatom, jó darabig egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy ellen tudsz állni Peternek. Nagyon meggyőző tud lenni, ha akar, de ami kor közölted, hogy fel akarsz mondani, tudtam már, hogy tőled nem kell tartanom.
Christy könnyeket fedezett fel Meryl szemében, és átkozta magában Peter érzéketlenségét.
Megfogadtam, hogy nem hagyom el magam. Ez csak azért van, mert... Meril megakadt, és Christynek csak most tűnt fel, hogy figyelmesebben megnézte, hogy
barátnője meghízott, és kissé nehézkesen mozog. Meryl észrevette Christy pillantását, és fáradtan megjegyezte: Az én koromban ez már nevetséges, nem igaz? Mit szól majd hozzá Peter? Most még azt hiszi, hogy egy ideje nem tartóztatom meg magam, és gátlástalanul nassolok. Szeretném ebben a hitében meghagyni, legalábbis addig,
amíg Hollywoodban be nem rendezkedünk. Ha most megtudja, hogy állapotos vagyok nem visz magával. És tudjuk, átmenetinek hitt válások nemegyszer örökre szólnak.
Kisbabád lesz?!
Engem is meglepett. Úgy ért, mint derült égből a villámcsapás, elhiheted kö­zölte Meryl bizalmasan az autóhoz menet. Arról nem is szólva, hogy fogadja majd
Peter a hírt. Teljesen a véletlenen múlt. De ne feledd, Peternek egy szót se!
Mivel nagy volt a forgalom, Christy inkább hallgatott, hogy ne zavarja barátnőjét
a vezetésben. Végül maguk mögött hagyták a várost, és a Galvin család kényelmes wimbledoni háza felé tartottak.
Peter nincs itthon, a gyerekek pedig iskolában vannak. Meryl kinyitotta a bejárati ajtót, és előre ment a dolgozószobába. Peter valamin megsértődött és elviharzott.
Bizonyára Mirabelle Hastingsnél keres vigasztalást. Meryl hangjában ke­serűség bujkált, amit Christy eddig nem vett észre nála.
Hamarosan ráun, Meryl.
Igen, tudom. Mindig az a vége. De nem vagyok biztos abban, hogy elég erős vagyok-e ahhoz, hogy kivárjam a végét. Állandóan azt hajtogatom magamban, boldog
ember lehetek, hogy olyan férfival élhetek együtt, mint Peter, és azt is tudom, hogy
ennek megvan a maga ára. De az utóbbi időben gyakran felmerül bennem a kérdés, egy másik férfival nem lennék-e vajon boldogabb.
Christy megütközve nézett rá.
De Meryl...
Ó, ne hallgass rám. Talán csak a kicsi miatt van ez az egész. Gyere, segíts keresni azt a hülye kéziratot. Megyek és szólok Helgának, főzzön nekünk kávét. Meryl kiment a konyhába a lányhoz, Christy pedig elkezdte átnézni az irattartókat.

Pár órájukba telt, míg Meryl és Christy megtalálta az eltűnt kéziratot. Két iratrendezőközé szorulva a fiók aljára csúszott.
Hogy a csudába került a G és a H közé? kérdezte Meryl felháborodva.
Azt csak a jóisten tudja, de valószínűleg Peter az egyetlen, aki valóban tud róla. Christy jól ismerte volt főnökének azt a szokását, hogy nemkívánatos írásait besuvasztja bárhova, csakhogy ne legyenek szem előtt az íróasztalon.
Hát ezzel meglennénk huppant bele Meryl egy karosszékbe. Most biztosan azt gondolod magadban, miért kellett ilyen hosszú utat megtenned miattam, csak azért, hogy ezt a kéziratot megtaláljuk.
Semmi baj, minden rendben. Amúgy is Londonba kellett utaznom. Szükségem van egy báli ruhára.
Jobb lenne talán, ha inkább kölcsönöznél egy ruhát. Menj el a színházi jelmez kölcsönzőbe, ott kapni a legcsodálatosabb holmikat tanácsolta Meryl.
Azt hittem, legalábbis elismert színésznek kell lenni ahhoz, hogy valaki egy ügynökségen bármit is kikölcsönözzön aggodalmaskodott Christy.
Peter feleségének lenni előnyöket is jelent jelentette ki Meryl titokzatosan. Ismerem a megfelelő embereket. Náluk kölcsönöztem Palfryék szilveszteri partijára a ruhámat. Mesés volt. Akkor hát felhívom őket, és indulhatunk is. hristy megérezte, Merylnek szüksége van elfoglaltságra, hogy ne gondoljon állandóan Peterre, így hát nem kérette magát sokáig.
Ehhez mit szólnak? Az alkalmazott egy gyöngyházfényű, szatén ruhát vett le az álványról. A Makrancos hölgy Katájának tervezték. Mintha csak olyan vörös hajú hölgynek készült volna, mint maga.
Christy ámulva simított végig a finom kelmén, csodálva, miként tudták a szövéssel ezt az opálos, mennyei fényhatást elérni. A szoros, gyöngyhímzéssel készített díszítés, elöl a szoknyán spiccben végződött, amely igazi, Erzsébet korára jellemző bőséggel és pompával omlott alá.
Próbáld fel unszolta Meryl.
hristy belebújt a ruhába. A fűző második bőreként ölelte körül, keblét a halcsontbetéttel feszes szaténban kidomborították. Amikor Christy ezt megemlítette, az alkalmazott csak a fejét rázta:
Ez szándékos. Remekül illik magára, a hossza is megfelelő.
Meryl nyomatékos kérésére Christy kilépett a próbafülkéből, hogy megmutassa
magát a ruhában.
De hiszen ez mesés, Christy! Ezt kell választanod!
Kellene egy álarc is emlékeztette Christy, amelyről csaknem megfeledkeztek. A ruhakölcsönzés sem volt olcsó mulatság, de korántsem volt olyan drága, mint
egy új ruha.
Itt az álarc, éppen ehhez a ruhához illik. Ezt a jelmezt ugyanis éppen egy álarcos bálra készítették.
Nahát! - kiáltott fel Meryl. - Ha ez nem a sors keze!
Az álarc ugyanabból a szaténból készült, mint a ruha, és pazar bőségben gyöng borította. Christy arcának titokzatos és kiismerhetetlen kifejezést kölcsönzött. - Mindkettő eszményi! Kérjük - döntötte el Meryl.
Míg a ruhát csomagolták, Christy a többi kosztümöt is végignézte.
Minden elképzelhető korból találhatott itt báli ruhákat. Leheletvékony Chiffon tuníkák empire stílusban, rojtos szegélyű Charleston-ruhák és a századforduló elegáns estélyi ruhái sorakoztak a vállfákon.
Amikor hazaértek, Peter kocsija már ott állta bejárónál. Christy azonnal észrevette Meryl kedélyváltozását. Barátnője hirtelen befelé fordult és zárkózott lett, Christy vele együtt szenvedett.
- Végre megjöttél, Meryl. Hol voltál? Tudod, hogy színházba megyünk. - Mihelyt észrevette Christyt, aki a felesége mellett állt, Peter elnémult. A földszinti előtér fél homályában is észrevette Christy, hogy jelenléte kínosan érintette. Nyilvánvalóan rádöbbent, milyen ridegen bánt a feleségével.
- Christy, drágám! Hát te hogy kerülsz ide? - Megpróbálta átkarolni.
Én kértem, hogy jöjjön, és segítsen megkeresni a kéziratot.
Christy figyelte, amint Peter egyik lábáról a másikra áll.
Megtaláltuk. A G és a H között volt jegyezte meg szárazon.
Peter megszégyenülten nézett rá.
Azt hiszem, az utóbbi időben egy kissé... Talán az Egyesült Államokba való utazásunk előkészületei teszik, hogy én...
- Valóban? Azt gondoltam, valami egészen más okoz gondot.
Christy nem tudta, melyikőjük lepődött meg jobban. Peter meghökkenve nézett a
feleségére. Szokatlan volt, hogy Meryl kötekedő hangon beszéljen a férjével. Miután
Meryl eltűnt a konyhában, enyhült a feszültség, és Peter halkan elkáromkodta magát:
Nem tudom, mi ütött újabban Merylbe.
Tényleg nem tudod? kérdezte Christy élesen, és kihívóan nézett rá.
Hát ez meg mit jelent? Valahányszor nem volt igaza, Peter mindig haragra
lobbant. Mi történik itt? förmedt Christyre. Néhány hete Meryl egyszerűen
elviselhetetlen. Rá sem lehet ismerni.
Talán attól szenved, hogy a férje úton-útfélen megcsalja válaszolt Christy csípősen, és rögtön meg is bánta elhamarkodott szavait. Bár ő semmit sem kockáztat, Meryl pedig valószínűleg hálás lesz a közbelépéséért.
Azt akarod mondani, hogy sejt valamit? Mit mondott neked?
Intelligens ember létére Peter időnként meglehetősen nehéz felfogásúnak bizonyult.
Mindig is tudta, Peter. Csakhogy eddig látszólag nem vett tudomást róla. Mit
gondolsz, miért nem akartam viszonyt kezdeni veled? ingerkedett vele gyengéden
Christy. - Nem azért, mintha teljesen hidegen hagytál volna. - Christynek nevethetnékje támadt, amikor látta, szavai milyen büszkeséggel töltik el Petert. Nagyon önző férfi vagy, ha úgy tetszik, veszedelmes. Csakhogy Meryl a barátnőm. Sokkal jobbban szeretem, semhogy fájdalmat okoznék neki.
Szó ami szó, te aztán szét tudod rombolni egy férfi illúzióit.
Peter elfintorította az arcát. Christy érezte, hogy a férfit mulattatja, ugyanakkor megdöbbenti nyílt szókimondása.
Gondold csak meg, Peter. Mit vársz tulajdonképpen? Amint újabb asszonyt kapsz meg, hajlamos vagy azt hinni, hogy szerelmes vagy. Mihelyt kialszik benned a vadászszenvedély, újra meg újra visszatérsz Merylhez. Gondoltál-e valaha is arra, i lenne, ha ő nem várna, és nem tudnál kihez visszatérni?
Peter töprengve nézett rá, zavartan és megbántódva, akár egy gyermek. Hiszen ő mindig itt lesz. Az énemnek egy része.
Mindig? kérdezte önkéntelenül Christy, s látta, mennyire elbizonytalanodik a másik. Némileg megenyhülve tette hozzá: Szeret téged, Peter. De a szerelem sem tart örökké.
Peter nagyot nyelt, és döbbenten nézett rá.
Ezzel azt akarod mondani, hogy Merylnek van valakije? Christy mellett elnézve, a semmibe meredt: Az utóbbi időben megváltozott. Talán ez a magyarázata... Feleszmélve Christyre pillantott, aki sietve válaszolt.
Nem mondta ugyan, de én tudom, hogy boldogtalan.
Meryl boldogtalan?
Ha a helyzet nem lett volna komoly, Christy önkéntelenül is elnevette volna magát Peter sértett arckifejezése láttán.
Eléggé beleavatkoztam a dolgukba, talán túlságosan is, töprengett, amint Petertől elfordulva gondolataiba mélyedve kinézett az ablakon. Sohasem kételkedett benne, hogy Peter szereti a feleségét, erről meg volt győződve, de Merylnek többre volt szüksége, és többet is érdemelt, mint amit a férjétől kapott. Nem árt, ha Peter rádöbben, hogy el is veszítheti ezt az asszonyt.
Később, estefelé Christy meglepődött, Meryl milyen határozottan utasította vissza, hogy Peterrel színházba menjen.
Egyenesen jót tesz neki, ha időnként kosarat kap. Ma este a szerelme nem lép fel. Egy másik színésznő vette át a szerepet, úgyhogy a pillantásával sem vigasztalhat. Ezért nem megyek vele. - Hirtelen elvesztette az önuralmát. Ó, Christy, ilyen ostoba vagyok. Miért is nem adom fel a harcot?
Semmi szükség rá. Valóban szeret téged. Azt hiszem, néha nem árt emlékeztetni Peter sohasem fog megváltozni. Egy kis kalandot sohasem mulaszt el. De ha láttad volna ma délután az arcát, amikor megpendítettem neki, hogy torkig is lehetsz vele. Meryl szótlanul meredt Christyre.
Elmondtad, hogy..?
Hm... olyan kétségbeesetten nézett, akár egy gyerek, akinek éppen tudomására ozzák, hogy nincs is Mikulás,
Még sosem jutott az eszembe, hogy féltékennyé tegyem.
Christy mosolygott.
Na, én azért nem vinném túlzásba a dolgot. Jelentőségteljes pillantást vetet Meryl alakjára. Peternek túlságosan élénk a képzelőereje...
Hát persze, ez igaz. Talán félreteszem későbbre ezt a fegyvert. Majd ha a baba megszületett. Elvégre nem mérhetünk egyszerre annyi sorscsapást rá! Mindketten szívből nevettek, és Christy örült, hogy Meryl újra jókedvű. Meglepődtek, amikor Peter időben hazaérkezett. Christy arra hivatkozva, hogy a szokatlan londoni lázas rohanás kifárasztotta, tapintatosan visszahúzódott.
Na kérem. Pontosan és épségben ideértünk, ahogyan meg is ígértem.
Peter Ferrarijával beállt egy üres parkolóhelyre, nem törődve azzal, hogy az taxiknak van fenntartva. Közvetlenül előttük egy autó állt meg, és Christy legnagyobb megdöbbenésére a belőle kiszálló karcsú férfiban Dominicre ismert. Egyenesen Christy szemébe nézett, aki érezte a férfi tekintetében a megvetést, amint pillantása a lányról fürkészve Peterre siklott.
Christy, mint akit elvarázsoltak, dermedten nézett rá. Peter eközben hozzá hajolt, szájon csókolta. Nem a szerető csókja volt ez, hanem egy olyan férfié, aki szereti őket. Christy könnyedén félrehajolt Peter elől, de mire újra a taxira nézett, Dominic ár eltűnt.
Peter persze ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje a lányt a peronig. Vitte a ruhásdobozt, és búcsúzóul ismét megcsókolta Christyt, de most az arcán.
Jó utat, és gyere majd el hozzánk egyszer majd az Államokba!
Miközben Christy a vonathoz sietett, tekintetével az első osztályú fülkéket pásztázta végig. Semmiképpen sem akart Dominickel találkozni. Vajon hol lehet Amanda? Elpirult még a gondolattól is, mit feltételezhet a férfi az ő londoni útjáról. Egyrészt tta Peterrel, és az arckifejezése világosan tükrözte, mit tart róluk. Másrészt a csóknak tanúja volt, s ezek után aligha feltételezheti, hogy őérte eped.
Christy kényelmesen elhelyezkedett az ülésen. Szívesen olvasgatott volna, de Peter olyan rohanvást vitte ki a vonathoz, hogy nem volt ideje újságot vásárolni. Kinézett az ablakon, míg a vonat lassan kigördült az állomásról. Gondolataiba merülve nem vette észre azonnal, ki ült le a mellette lévő ülésre. Azután dermedten nézett a férfira.
Dominic! röppent el ajkáról önkéntelenül is a név. A férfi felé fordult, és megvetően elhúzta a száját.
A kedvesedről ábrándozol? Hát nem különös, milyen könnyen ámítják magukat az emberek? Volt idő, amikor meg mertem volna esküdni rá, hogy te lennél az utolsó, kinek nős férfival van viszonya, olyannal, akit egy másik asszonyhoz fűznek kötelékek.
Nyílt megvetése fájt a lánynak, s legszívesebben megütötte volna a másikat, hogy enyhítsen saját fájdalmán.
Változnak az emberek, Dominic
Mi az, Christy? Csak nem a szolgálataidért kapott fizetség ez is, mint a bunda?
kérdezte tüntetően kedves hangon.
Christyt elöntötte a düh. Indulattól reszketve felállt, a dobozért nyúlt, hogy elhagyja a fülkét.
Nem kérek fizetségetattól a férfitól, akit szeretek támadt dühösen Dominicre
aki hosszan kinyújtott lábakkal ült, úgyhogy Christy nem tudott kimenni a fülkéből.
Kérlek engedj, Dominic! szólt lehiggadva.
Miért? Dominic gúnyosan nézett rá. Láthatóan örömét lelte abban, hogy a lányt
ingerelje. Ne légy ostoba, ülj már le, Christy szólt hozzá kimérten, és Christ,
kelletlenül engedelmeskedett.
Hol van Amanda? kérdezte Christy kurtán.
Néhány napig az anyjánál marad Londonban.
Csodálom, hogy megengedi, hogy nélküle utazz vissza jegyezte meg csipkelődve Christy. Dominic azonban nem bosszankodott, csak nevetett. Szemében furcsa
fény csillant, s gúnyosan suttogta:
 Szavamra, Christy, az ember azt hihetné, hogy féltékeny vagy.
Christy összeszorította a száját, és dacosan kinézett az ablakon. Arra kényszeríthet, hogy itt üljek mellette, de arra nem, hogy társalogjak is vele, gondolta. A
torka kiszáradt, jól esett volna valami üdítő. Aztán, maga sem vette észre hogyan, a
kimerültségtől álomba merült, s csak akkor tért magához, amikor Dominic ébresztgette.
A férfi közvetlenül előtte állt, és őzavartan nézett rá. Furcsa mód ekkor vette észre
először, hogy Dominic szürkének hitt szeme az irisz körül sötéten kéklik. Szemét
zavartan lesütötte. Csak képzelte, vagy valóban volt valami fenyegető a kettejüket
körülvevő csöndben? Nem tudta rászánni magát, hogy Dominicre nézzen, s szemében
annak igazolását lássa, hogy zavara előtte sem maradt rejtve.
Hoztam neked egy csésze kávét meg egy szendvicset.
Milyen ember tulajdonképpen Dominic? Hogyan tudja egyik percről a másikra
így megváltoztatni a viselkedését? Alig egy órája még kegyetlenül sértegette és szemrehányásokat tett neki, most pedig úgy beszél vele, olyan megnyugtatóan, mint gyermekkorában, amikor a még álmainak imádott hőse volt. Mégis e szeretetreméltó
engedékenysége mögött valami fenyegető is rejtőzött. Valami olyasmi, amit gyermekkorában nem ismert. Ezért kellett most Christynek résen lennie. Valahányszor megpróbálta Dominic a beszélgetést rá irányítani, elhárította a kérdést, és nem hagyta,
hogy bármiféle bizalmas téma felé terelje a szót. Más körülmények között szíve szerint bizony másként viselkedett volna.
A vonat befutott Newcastle állomásra. Dominic csúfondárosan csillogó szemmel
megjegyezte:
Bizonyára lehetetlen, ugye, Christy? Te meg én... Mi már nem leszünk barátok,
vagy mégis?
Fájdalom nyilallt belé, de nyugalmát megőrizve sikerült válaszolnia:
Van okunk, hogy azok legyünk?
Dominic pillantása elkomorodott. Elfordult, és halkan megerősítette:
Nem, egyetlen istenverte okunk sincsen.
Azzal leemelte a lány dobozát, és előre ment. Christy nem tehetett mást, követte.
A hazafelé vezető úton Dominic kitartóan hallgatott. Christy úgy érezte, örülnie
kellene, de valójában idegőrlő volt számára a hallgatás.
Elképzelte, milyen romantikus lenne, ha ő meg Dominic szerelmespárként a hallgatás tökéletes harmóniájában ülne az autóban.
Dominic csak akkor szólalt meg ismét, amikor Christyék háza előtt megállt.
Én is bemegyek, megnézem édesanyádat.
Christy anyja természetesen el volt ragadtatva, amikor meghallotta, hogy Dominic
és Christy együtt jöttek haza Londonból.
Sikerrel jártál? Megkerült a kézirat? kérdezgette a lányát, amikor Christy apja
kiment a konyhába, hogy mindnyájuknak feltegyen egy kávét.
Igen, megtaláltuk.
És Meryl, ő hogy van, jól?
Sarah Marsden szinte mindent tudott Péter feleségéről.
A körülményekhez képest jól. Miközben válaszolt, Christy kinézett az ablakon.
Amikor visszafordult, pillantása Dominicre esett, aki már levetette a zakóját. Csupán
egy vékony pamuting voltrajta, s Christy látni vélte alatta a férfi izmos testét. Megbabonázva nézte, nem tudta levenni róla a tekintetét. Szenvedélyes vágy tüze perzselte bensejét.
Christy... Anyja szemrehányással teli hangja emlékeztette arra, hogy adós
maradt a további részletekkel.
Tessék? Vagy úgy, szóval Meryl áldott állapotban van.
Hallotta, hogy Dominic hirtelen mély lélegzetet vesz. Megvető pillantást vetett a
lányra, aki tisztában volt vele, hogyan értelmezte Dominic ezt a megjegyzést. Dominic a beteghez ment, és eközben halkan mormolta Christynek:
Ennek ellenére a szeretőd. Milyen asszony vagy te, Christy?
Olyan, aki elég ostoba ahhoz, hogy téged még mindig szeressen, bár te visszautasítod a szerelmét! kiáltotta volna legszívesebben az arcába. De uralkodott magán.
Az apja hozta a kávét, s belépése véget vetett a kínos csöndnek.
Igazán pompásan javul szólt Dominic, és bátorítóan rámosolygott Sarah Marsdenre.
Ez azért van, mert szörnyen elkényeztetnek viszonozta sugárzó arccal a beteg.
Erről jut eszembe, szeretnék egy szívességet kérni tőled, Dominic.
Miért nem mosolyog így rám soha, legalább egyetlen egyszer, gondolta keserűen
Christy, ahelyett, hogy mindig a lehető legrosszabbat feltételezi rólam.
Annyira elmélyült gondolataiban, hogy föl sem fogta rögtön, anyja őt is érintő
kérését.
Úgy gondoltam, elvihetnéd magaddal Christyt a bálba, és haza is hozhatnád.
Tim nem akar elmenni. Azt állítja, nélkülem nem érezné jól magát. Szeretettel nézett
a férjére. S miután Christynek nemrégiben volt az a kis autóbalesete, aggódnnánk,
ha ő vezetne. Főként, ha az idő is rosszabbra fordul.
Az első pillanatban Christy annyira megdöbbent, hogy tiltakozni sem tudott.
Nem mert Dominicre nézni. Aztán idegesen kitört:
Az ég szerelmére, mama, erre igazán nincs szükség. Mehetek én taxival is.
Dominic azonban az ellenkezésével mit sem törődve válaszolt:
Szíves-örömest elkísérem Christyt a bálba. Az az igazság erősen a lány
szemébe nézett, és pillantása visszatartotta attól, hogy ellenkezzen, hogy éppen
most akartam kérni, hogy jöjjön velem.
Hazudik, gondolta Christy, szülei előtt azonban nem merte ezt hangosan kimondani. Nyelt egyet, és mély lélegzetet vett, mert ekkor döbbent rá, mit gondolnak róluk a
szülei. Te jó ég, ők gondolatban már összeházasították őket. Ajkába harapott, hogy
elfojtsa ideges nevetését. Később, ha egyedül lesz az anyjával, elmondja majd neki
a Dominickel való házassági tervek miért vannak eleve meghiúsulásra ítélve. Már a
nyelve hegyén volt, hogy megkérdezze Dominicet, hogyan magyarázza ezt meg
Amandának, de még idejében ellenállt a kísértésnek. Ha Dominic őt kíséri a bálba,
kétsége sem lehet afelől, kivel tölti majd az estét.
Közeledett a délutáni teázás ideje. Dominic néhány órája már elment tőlük.;
Christy egyedül maradt az anyjával a lakásban.
Vedd már fel kérlek azt a ruhát, meghalok a kíváncsiságtól.
Christy készségesen a szobájába ment, és felöltötte a báli ruháját.
Tetszik?
Ó, Christy, csodaszép vagy benne!
Van hozzá egy álarc is.
Álomszép!
Most Christy elmesélte azt is, hogyan jutott a jelmezhez.
Remek ötlet! Örül Meryl, hogy gyereke lesz?
Első alkalommal beszélt az anyjának fesztelenül Meryl és Péter kapcsolatáról.
Attól tartok mondta az anyja, meg kell fizetni az árát, ha valaki egy rendkívül
vonzó férfival köt házasságot. Ezek a férfiak többnyire átlagon felüli értelmük ellenére is olyanok, akár a kisgyerekek. Apáddal ilyen probléma, hál Istennek, nem volt.
Dominic is nagyon vonzó és magával ragadó férfi, de benne megvan a kellő erő és
állhatatosság ahhoz, hogy az ilyen eseteknek ellenálljon. Ez egyrészt nem illik a lényéhez, másrészt azt hiszem, olyan ember, aki ragaszkodik az érzéseihez, bármi történjék is.
Akkor Amanda irigylésre méltó asszony jegyezte meg Christy a lehető legnyugodtabb hangon, közben azonban nem mert az anyjára nézni.
Azután hallotta anyja gyengéd hangját:
Ó, drágám, őszintén fájlalom. Biztos vagy benne?
Igen válaszolt Christy remegő hangon, és kényszeredetten mosolygott.
Tudom, mennyire szereted, Christy mondta Sarah Marsden higgadtan. Én
gondoltam... én azt hiszem... apád meg én... Az ajkába harapott. El sem tudom
hinni, mennyire sajnálom, kislányom. Azt hittem, hogy most, hogy mindketten
felnőttek vagytok már...
Christy nem tudta tovább elviselni anyja sajnálkozását. Kissé megemelve a hosszú
estélyit, a szobájába menekült. Ott az ágyára borult, és keservesen sírt. Saját magát
vigasztalta. Értelmetlen és ostoba dolog, hogy egy huszonkét éves felnőtt nő még
mindig egy olyan férfi miatt kesereg, aki örökké elérhetetlen marad a számára.
Két nappal később a pénzügyi bizottság ülése után sikerült négyszemközt beszélnie Dominickel. A többiek már elmentek, az apja a paplak előtt beszélgetett az őrnaggyal.
Dominic, valóban semmi értelme, hogy elkísérj a Bálintnapi bálra és ráadásul
még haza is hozz. Én inkább azt szeretném, ha...
Mit? Hogy a nős szeretőd kísérgessen? húzta el megvetően a száját, s ez az
arckifejezés szinte meghitté vált már Christy számára. Akkor miért nem kéred meg
őt, Christy? Vagy talán félsz, hogy nem fog elválni? A hozzá hasonló emberek, mint
ő, ritkán teszik ezt meg.
Christy! hallotta, amint az apja szólítja. Tanácstalanul ácsorgott.
Talán mehetnél is szólt rá Dominic, és kinyitotta a dolgozószoba ajtaját.
Christy habozott, nem tudta, menjen vagy maradjon és magyarázkodjon. Mialatt határozatlanul tépelődött, csöngött a telefon.
Dominic felvette a kagylót. Hangja lágyan és melegen csengett, arcán boldog
mosoly.
Amanda! Hát persze, hogy hiányoztál...
Christy később maga sem emlékezett már, hogy jutott el az autóhoz. Csak annyit
érzékelt, hogy a hazafelé vezető úton haragtól és féltékenységtől reszketve ült az apja
mellett, s gondolatai homályosan és kuszán kavarogtak a fejében.
A hét vége felé Christynek telefonált az őrnagy, aki szerint néhány részletkérdést
meg kellene beszélniük a Bálint-napi bállal kapcsolatban. így hát Christy az Anna
királynő korában épült házhoz hajtott, mely valamikor az Anthony család tulajdona
volt, s amelyet az őrnagy apja vásárolt meg az első világháború után.
Az őrnagy egyedül élt a tetszetős, vörös téglából épült kúriában. Csak egy takarítónő járt hozzá a faluból. Christy csak néhány alkalommal volt itt, annál többet tudott
róla a szüleitől, akik gyakran vendégeskedtek az őrnagynál.
Régen, amikor az őrnagy nyugalomba vonult, pedáns modora miatt a helybeliek
gyakorta gunyoros megjegyzésekkel kísérték egyes megnyilvánulásait.
A házigazda a dolgozószobájába kísérte Christyt. A lánynak feltűnt az őrnagy
apjának kandalló fölött lévő portréja. Szembeszökő hasonlóságot látott a kép és az
őrnagy között. Vizsgálódó pillantása láttán az őrnagy elmosolyodott.
Kiváló ember volt az apám mondotta büszkén, és félhangosan, komor tekintettel még hozzátette: Még ha akadnak is itt egyesek, akik úgy vélik, nem elég
előkelő a származása.
Az őrnagy különös megjegyzése egy pillanatra elképesztette Christyt. Amennyire
ő tudta, a környéken mindenki tisztelte az őrnagyot. Becsületessége közismert volt,
és az is, hogy állhatatosan ragaszkodik egy divatja múlt magatartási kódexhez.
Mint oly gyakran, most sem volt idejük tovább töprengeni ezen. Az őrnagy előtt
az íróasztalon hosszú lista feküdt, s torkát köszörülve a tárgyra tért.
Tehát, ami a táncot illeti. Ismét körülményesen megköszörülte a torkát,
azt hihette volna az ember, hogy zavarban van. Bár ezt Christy elképzelhetetlennek
tartotta. Nem tudom, maga hogy gondolta, Christy, de remélem, hogy... öööö...
idősebbeknek, az öregcsontok kedvére való tánczenét is játszanak majd. Eltartott pár
pillanatig, míg Christy megértette, mire gondol az őrnagy.
Elég sok olyan embernek adtunk el jegyet, akik túl vannak már a harmincon,
mivel romantikus bált rendezünk, megfelelő zenét kell szolgáltatnunk. Egy olyan kis
zenekart szerződtettem, amelyik keringőt és hasonlókat is játszik. Feltehetően jó zenészek, már sok esküvőn közreműködtek. Egyébként ők maguk ajánlkoztak, hogy
eljönnek zenélni a jótékony célú rendezvényre.
Ezt igazán jó hallani. Látta már a kúriában a báltermet?
Christy még nem látta. Semmi kedve sem volt felhívni Lady Anthonyt, hogy engedélyt kérjen a terem megtekintésére, mert félt az Amandával való találkozástól. Bár
sejtelme sem volt róla, visszatért-e Amanda Londonból. De mert a bálra egy hét múlva
kerül sor, bizonyára nem marad tovább távol.
Hát én szívesen megmutatnám magának.
Christy alig tudta meglepetését leplezni. Amennyire ő tudta, az őrnagy és Lady
Anthony ellenséges viszonyban voltak egymással; önként egyikőjük sem venné fel a
másikkal a kapcsolatot.
Ha ráér, odamehetünk, mihelyt ezeket a kérdéseket megbeszéltük.
Peter titkárnőjeként Christy bőséges tapasztalatokat szerzett, hogyan legyen a leglehetetlenebb helyzeten is úrrá. Ennek ellenére örült, amikor a hosszú lista végére
értek, és az őrnagy gratulált a munkájához. Mindenki,, akivel Christy a bál szervezésekor kapcsolatba került, készséges támogatásáról biztosította. Az egyik virágkereskedő például már megüzente, hogy kész a báltermet feldíszíteni. Az őrnagy
felajánlotta, hogy az egyik ismerősével felveszi a kapcsolatot, aki szabadúszóként a
The Dalesman és a Country Life újságoknak dolgozik, hogy ezekben cikket közöljenek a bálról. Christynek tetszett az ötlet.
Egy óra múltán Christy és az őrnagy útnak indult Lady Anthony házához. Az
őrnagy régi Daimlerjével ment elöl, Christy követte. Az eredetileg határerődítményként szolgáló épületet évszázadok folyamán több ízben átépítették. Belsejét a tizennyolcadik században az Anthony család egyik tagja alakíttatta át, aki jó
viszonyban volt György választófejedelemmel.
Lady Anthony nem volt jelen, amikor Christyt és az őrnagyot egy pompás lépcsőn
a bálterembe vezették. A hideg téli nap fénye könyörtelenül megmutatta a gazdagon
díszített, pompás stukkós mennyezet beázásait és hatalmas repedéseit. Az őrnagy
szomorúan rázta a fejét a pusztuló terem láttán.
A tompított világítás a terem megkopott pompájának csak előnyére válik, gondolta
a lány, az előkelő térbeosztás hatását pedig semmi sem csorbíthatja. Az a tény azonban, hogy Lady Anthony képtelen az épület helyreállításához szükséges költségeket
előteremteni, lehangolta Christyt. Az effajta házak szinte nyelik a pénzt.
Emlékszem, egyszer már táncoltam itt. Akkoriban huszonegy éves voltam,
annyi, mint Ronnie. Még a háború elején meghalt.
Ronnie? kérdezte Christy.
Celia... majd kijavította magát ...azazhogy Lady Anthony férje, Ronald
Anthony. A háború elején esett el.
Ahogy Christy hazaért, elmesélte anyjának, milyen állapotban van a terem, és azt
is, amit az őrnagytól hallott.
Ó, igen, emlékszem. Valaki egyszer már említette, hogy Lady Anthony hamar
özvegységre jutott. Azt hiszem, a férje volt a családban a nemesi cím egyetlen örököse. Azt is mondták, hogy érdekházasság volt. S mivel fiú örökös nem volt, a lánynak
férjhez kellett mennie az egyetlen unokatestvéréhez, hogy a család neve fennmaradjon.
Meglepne, ha szerette volna tűnődött Christy.
Nem is tudom. Meséld már el, miben állapodtatok meg az étkezéssel kapcsolatban.
Christy nem bánta, hogy másra terelődik a szó.
Mindenki nagyon segítőkész volt. A nőegylet gondoskodik a büféről, meg arról
is, hogy a bálterem végében asztalokat és székeket állítsanak fel. Az őrnagy még
lazacot is rendelt.
Hét végére gyors hidegfront betörését jelezték. A hőmérséklet csökkent. Egy délután, amikor várható volt, hogy Dominic meglátogatja Christy anyját, telefonhívást
kaptak. Megtudták, hogy a Setondaleből kivezető úton súlyos közlekedési baleset
történt, s emiatt Dominic nem jöhet.
Dr. Savage a mentővel a kórházba ment közölte az asszisztensnő Christyvel.
Meglehet, ott is kell maradnia, hogy a műtétnél segédkezzék. Ha többet tudok, ismét jelentkezem.
Christy anyja megborzongott, amikor a hírt meghallotta.
Szerencsétlenek, remélem, senki sem sérült meg komolyabban.
Fel nem foghatom, miért döntött Dominic úgy, hogy visszatér ide töprengett
Christy. Olyan remek ember, mint ő, bárhol megállná a helyét.
Setondale a szülőföldje, Christy. Az apja és a nagyapja is itt volt orvos.
Bizonyára így van, de el sem tudom képzelni, hogy Amanda beérné azzal, hogy
Setondaleben éljen.
A megjegyzése bántó volt. Nemegyszer kénytelen volt magának is bevallani, hogy féltékeny Lady Anthony keresztlányára. Túlságosan józan volt ahhoz, semhogy önmagát is becsapva elhiggye, ha Amanda nem lenne, Dominic akkor talán...
Mi lenne akkor? Belém szeretne? Gúnyos grimaszt vágott. Szexuálisan talán iz­gatnám, de nem szerelemmel közeledne, hiszen Dominic az égvilágon semmit sem érez irántam.
Később ismét felhívta a rendelőből az asszisztensnő. Christy megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor megtudta, hogy Dominic csak másnap jöhet. Szerencsére holnap a virágüzlet tulajdonosával van megbeszélése, és nem lesz itthon. Látni sem akarta Dominicet.
Miért vagyok akkor mégis csalódott, és miért gyötör a fájdalom, töprengett. Mert ostoba módon még mindig szeretem. Kétségbeesetten vágyódom utána, s emésztem magam miatta, akár egy fiatal lány, gúnyolódott önmagán keserűen.

7. FEJEZET
Két nappal a bál előtt megindult a havazás. Christy kétségbeesett, amikor ébre­déskor a sötét eget kémlelte, és felfedezte, hogy odakint már mindent vastag hótakaró borít.
Ne izgasd föl magad vigasztalta az anyja, amikor Christy megosztotta vele nyugtalanságát és félelmét, hogy a rossz idő esetleg távol tartja az embereket, és nem vesznek részt a bálon. Ezen a vidéken edzettek az emberek. Egy aprócska havazás nem tartja otthon őket.
Sarah Marsden általában türelmes beteg volt, de néhány napja most mégis nyug­talankodott. Dominic személye ugyan szavatolta, hogy higgyen a mielőbbi gyógyulás jeleiben, orvosaként azonban továbbra is nyugalmat írt elő és anyjának még a legkisebb izgalmat is kerülnie kellett.
Igazságtalanság mormolta halkan. Kimaradok a mulatságból.
Lady Anthony a kúria hatalmas konyháját nagylelkűen felajánlotta, és az asszo­nyok rendelkezésére bocsátotta, hogy ott készítsék elő a büfét, és Christy anyja égett a vágytól, hogy részt vehessen az előkészületekben.
Az összes dekoráció rózsaszínű és ezüst volt. A hét elején teljesen váratlanul egy igazán eredeti ajándék érkezett Meryltől. Száz darab, szív alakú ezüstös színű léggömb. Meryl egy ajándéküzletben fedezte fel Knightsbridgeben, és hirtelen elhatá­rozással az egész készletet megvásárolta.
Meryl a telefonbeszélgetés folytán olyan benyomást tett Christyre, mint aki bol­dog, és valósággal áradt belőle az önbizalom, úgy hogy Christy meg is kérdezte, hogy érzi magát.
Pompásan! A hír, hogy ismét apa lesz, lenyűgözte Petert. El van ragadtatva, és úgy bánik velem, mintha porcelánból volnék. Egyébként, ha meglesz a baba, szeret­ném, ha te lennél a keresztanyja.
Szerencsére röviddel dél előtt megszűnt a havazás.
Ma délután találkozom a virágüzlet vezetőjével a kúriában mondta anyjának Christy ebéd közben. Nem tudom, ne mondjam-e le az időjárás miatt...
Ha nem ragaszkodsz ahhoz, hogy magad vezess, semmi akadálya. Hívd fel a virágost, és ha odamegy, akkor rendelj taxit.
Az asszony, aki a virágüzletet vezette, megnyugtatta Chrístyt, hogy ő mindenkép­pen megy. Hamarosan megérkezett Christy apja is, hogy a megbeszélés szerint a beteg mellett maradjon.
Mivel hótorlasz még nem volt, taxival könnyen meg lehetett közelíteni a kúriát. Christy kiszállt, és kifizette a sofőrt, és közben észrevette az érkező Dominic kocsiját. Míg Christy a pénzváltásra várt, megfigyelhette, hogyan száll ki Dominic az autóból. A feje fedetlen volt, és a hideg szél összeborzolta sötét haját. Feszültnek látszott, és tűnődve nézett a lányra.
Christy legszívesebben odament volna hozzá, hogy éppen csak megérintse, semmi több.
Mit hitegeted magad? töprengett. Tudta, hogy fájdalmas vágyakozását semmi sem csillapítja.
Sápadt vagy. Nem érzed talán jól magad?
Christy bátortalanul megfordult. Gyenge volt és elesett. Félt, nehogy elárulja magát. Így hát röviden válaszolt.
Semmi bajom.
Nem úgy festesz. Biztosan az állandó feszültség miatt van. Olyan férfit szeretsz, aki másvalakihez tartozik. Christy, én... Dominic rekedt, szinte goromba hangon kérdezte: Mondd, megéri? Miért nem mondasz le róla? Gondolj a feleségére...
Christy megkönnyebbülten fellélegzett. Megértette, mire gondol Dominic. A pil­lanat törtrészéig iszonyú érzés kerítette a hatalmába, mert azt hitte, Dominic megsej­tette, mit érez iránta.
E pillanatban egy kis furgon futott be. Christy elindult befelé, épp akkor, amikor a nemesi udvarház ajtaja kinyílt, és Amanda lépett ki rajta. Selyemruhát viselt, amely hangsúlyozta karcsú lábát és dús keblét. Gondolatban Christy saját magával hasonlí­totta össze az elegáns jelenséget. Ő pulóverben és kordnadrágban volt. Nem csoda hát, hogy Dominic azonnal a másik asszonyhoz siet. Felfogta-e valójában, hogy Amanda egy futó kalandnál többet akar? Meglehet, hogy Dominic kész az asszonynak ennél többet is nyújtani.
Bocsásson meg, kissé elkéstem.
Christy nagy erőfeszítéssel elfordította tekintetét a párról, és üdvözölte a sietősen felé közeledő asszonyt. Amanda és Dominic mögött becsapódott a bejárati ajtó. Le­hetséges, hogy Amanda nem vette észre, hogy közvetlenül a férfi mögött jön Christy, vagy szándékosan volt udvariatlan?
Louise Fisher, a virágüzlet tulajdonosa elismerően bólintott, amikor megnézte a termet. Christyvel már megbeszélték, mit kell tennie, a léggömböket is megmutatta neki, amelyeket Meryl ajándékozott.
Tudja, igazi kihívás a számomra, hogy ezt a csodálatos termet feldíszíthetem. Azután elkezdte magyarázni, hogyan képzeli el a díszítést, amit Lady Anthony és Christy figyelmesen hallgatott.
Az utolsó bált a férjem huszadik születésnapja alkalmából rendeztük ebben a teremben. Egy pillanatig szomorúan tekintett maga elé. A háború elején halt meg. Igen, beszélt róla az őrnagy válaszolta Christy.
Lady Anthony arcvonásai megkeményedtek, arckifejezése zárkózottá vált. Az apám megtiltotta neki, hogy betegye a lábát ebbe a házba.
Christy megértette, hogy erről a témáról nem kíván többet beszélni a lady, így hát kissé félre állt, miközben Louise behatóan tanulmányozta a termet. Éppen arról ta­nácskoztak, milyen növényeket és virágokat állít Louise a zenekari dobogóra, amikor Amanda és Dominic belépett. Mint mindig, Amanda most is a birtoklás gesztusával karolt a férfiba.
Ó, hát itt vagy, drágám. Éppen a virágdíszítésről beszélgetünk. Amandának sikerült egyidejűleg kissé unatkozó, ugyanakkor leereszkedő pózt felvennie. A mama ezzel mindig Moyses Stephenst bízza meg. Azt mondja, senki nem léphet még a nyomába se.
Christyt kínosan érintette Amanda tapintatlansága, és elvörösödött. Louise azon­ban megőrizte nyugalmát és higgadtságát.
Való igaz, nagyon ügyes helyeselt. Abban a szerencsében volt részem, hogy néhány éve egy tanfolyamon vettem részt, és rengeteget tanultam tőle.
Christy legszívesebben megtapsolta volna, amiért ilyen ügyesen visszavágott, és sarokba szorította Amandát. Louise nem is zavartatta tovább magát, és folytatta a tervezgetést.
Ilyenkor drága a friss virág. Talán sikerül sok zöld növénnyel és kevés virággal megoldanom.
Mire Louise elkészült, besötétedett. Christy az órájára nézett, és megkérte Lady Anthonyt, hogy telefonon taxit hívhasson.
Semmi szükség rá szólt Dominic metsző, szinte természetellenesen csengő hangon. Hazaviszlek.
De drágám, velünk vacsorázhatnál. Ez az első szabad estéd ezen a héten.
Sajnálom, Amanda, de megígértem az őrnagynak, hogy ma este együtt vacso­rázunk. Hiszen tudod, milyen magányos.
Dominic eközben Lady Anthonyra tekintett, és Christyt egy képtelen, bár régóta benne fészkelődő gyanú kerítette hatalmába. Lehet, hogy Lady Anthony és az őrnagy között valaha romantikus szerelmi viszony szövődött? Hihetetlennek tűnt, bár...
Kissé elragadott a képzeletem, korholta magát Christy. Megkísérelte Dominic ajánlatát elhárítani, de a férfi ragaszkodott hozzá.
Odakint hideg szél fújt, Christy steppelt kabátját szorosabban húzta össze magán.
Szállj be! Dominic kinyitotta Christynek a kocsiajtót. Az autó belsejét átjárta a bőrhuzat és valami meghatározhatatlan férfias szag, amely Dominicé volt.
Christy megalázónak érezte, hogy teste a legkisebb ingerre is ilyen készségesen válaszol. Ez szinte állati ösztön, gondolta elszörnyedve. Feszülten nézett ki az ablakon, amikor Dominic a vezetőülésen elhelyezkedett mellette, és az autóval ügyesen hátratolatott.
Jó darabot megtettek már, amikor Dominic váratlanul megszólalt.
Még meg sem köszöntem azt a szívós munkát, amivel a bál előkészítésén fára­doztál, Christy.
Felesleges megköszönnöd válaszolta a lány kurtán. Végül is nem érted tettem. Ezután Dominic nem erőltette tovább a beszélgetést, és Christy elhitette magával, hogy örül ennek.
Amikor Dominic megállt az autóval, hogy Christy kiszálljon, a lány még egyszer megpróbálta lebeszélni arról, hogy elvigye a bálba. Dominic azonban semmiképp sem akart beleegyezní ebbe. Dühösen a lánynak támadt.
Te jóságos ég, Christy, mit akarsz? Hogy mindenki lássa, amit én már tudok, hogy mennyire gyűlölsz?! Tudod, mennyire aggódnának a szüleid, ha...
Vagy úgy... Christy dühösen bevágta maga mögött az ajtót, és haragtól reszketve ment be a házba. Hát persze, hogy aggódni fognak a szülei. Hogyan is értené meg az apja, miért ragaszkodik a lánya annyira a taxihoz, amikor Dominic felajánlotta, hogy elviszi az autóján.
Gyere be, ha kész vagy, hadd nézzelek meg kérte Christyt az anyja. Ha egyáltalán elkészülök erre a bálra, gondolta Christy.
A telefon szinte egész nap megszakítás nélkül szólt, és neki állandóan a legkülön­bözőbb kérdésekre kellett válaszolnia. Christy úgy érezte, már nem maradt kellő ereje, hogy elmenjen a Bálint-napi bálra.
Mégsem ez az igazi oka annak, hogy ilyen rosszkedvű vagyok, vallotta be magá­nak. De annak a tudata, hogy Dominicet és Amandát együtt látom, és végig kell néznem, hogyan táncolnak... Hagyd abba, hagyd már abba, perlekedett magával, és ökölbe szorította a kezét. Hiszen szándékosan kínozza magát.
A havazás szerencsére elállt, úgyhogy Christy délelőtt el tudott menni Setondale­be a fodrászhoz. Valójában nem is tudta, mit gondoljon a fürtös-bodrosan pompázó hajkölteményről, de a fiatal fodrász erősködött, hogy valóban csodálatosan áll neki.
Fodrász után nem mert zuhanyozni, féltette a frizuráját, erre azonban már előre gondolt, és még előtte lezuhanyozott. Bőrét illatos testápoló szesszel enyhén bedör­zsölte, maga sem értve, miért veszi a fáradságot, hogy ezt tegye. Hiszen az asszonyok kedveseik számára illatosítják így a testüket.
Azon az utolsó nyáron Christy egy szép napon Dominickel úszni ment, s az izmos férfitest akkor is ugyanúgy lenyűgözte és megdöbbentette.
Gondolatban ismét látta mellének sötét szőrzetét, s emlékezett még, mennyire zavarba jött és felizgatta, amikor Dominic levetkőzött.
No, mi baj? kérdezte tőle tréfásan Dominic, és könnyedén végigsimított a haján.
A fű és a férfi bőrének illata beivódott érzékeibe. Szinte most is érezte még a heves szívdobogást és a riadalmat, ami akkor tört rá, amikor tudatosult benne, mit érez valójában Dominic iránt.
Dominic.
Önkéntelenül ejtette ki a nevét, és szeme megtelt könnyel. Gyengesége miatt megvetette önmagát, s letörölte könnyeit.
Gyors elhatározással öltözködni kezdett. Elővette a finom, halvány krémszínű, selyem fehérneműt a hozzátartozó harisnyatartóval együtt, szülei karácsonyi ajándé­kát. E ruha alá alá nem vehetett fel melltartót. Szándékosan kerülte, hogy a tükörbe pillantson, míg a harisnyáját felhúzta. Mielőtt elkezdte volna a sminkelést, magára kapta a házi köntösét.
Christy már nem volt többé az a határozatlan, félszeg fiatal leány, aki annak idején Londonba utazott. A mértéktartó festéssel ügyesen hangsúlyozta szép metszésű sze­mének mélyzöld színét. Azokban az években, míg Peter titkárnője volt, szerencsére megtanulta, hogyan lehet tökéletes és ügyes arcfestéssel a lehető leghatásosabban érvényre juttatni egyéniségét.
A földszintről felhangzott a nagy állóóra ütése. Mindjárt itt lesz Dominic. Könnyedén megborzongott, miközben futó pillantást vetett estélyi retiküljére. Már kész volt, csak a ruháját kellett felvennie. Magára öltötte, miközben visszafojtottan szitkozódott, míg a sok alsószoknyával bajlódott. A ruhát egy színházi előadásra ter­vezték, amelyben mindennek, még a legapróbb részletnek is történelmileg hitelesnek kellett lennie.
Mégis megriadt, amikor látta, hogy a csipkés dekoltázs mennyire fedetlenül hagyja a keblét. Mellének domborulata még sosem volt olyan izgató és csábos, mint ebben a fűzős ruhában. Kétkedve ráncolta hát a homlokát, amikor a tükörben szemügyre vette magát. Különös biztonságérzetet adott neki, amikor feltette az álarcot. Valamiféle védelmet jelentett, ami mögé elrejtőzhet.
Kissé bizonytalanul ment át az anyjához, hogy megmutassa magát. Sarah Marsden nem vesztegetett szót a ruha kivágására, csak megcsodálta annak szépségét. Amikor lánya felhívta a figyelmét a túl mély dekoltázsra, az anyja csak nevetett:
Azt hiszem, meglehetősen ingerlően hat.
Christy rendkívül örült a bársonykabátnak, amelyet Meryl tanácsára szintén kikölcsönzött, s gondosan összehúzta magán, amikor meghallotta Dominic kocsijának motorzaját.
Jobb lesz, ha most megyek. Dominic bizonyára időben ott szeretne lenni bú­csúzott Christy az anyjától.
Menj csak. Egyébként nekem azt mondta, hogy csaknem az egész bizottság ugyanannál az asztalnál. fog ülni.
Ez igaz volt, Christy azonban egyáltalán nem volt biztos abban, hogy Dominic csatlakozni fog hozzájuk. Úgy vélte, hogy Amandának megvannak a saját tervei erre az estére, és nincs szándékában osztozni a többiekkel.
Christy fenn állt a lépcsőn, és nézte Dominicet, figyelte, hogy beszélget lent az apjával. Odafent, rejtve a férfi tekintete elől, biztonságban érezte magát. Mint egy jelenést, vágyakozva és szomorúan szemlélte a méretre szabott szmokingban lévő előkelő, napbarnította alakot, őt, aki oly magabiztosnak és higgadtnak tűnt.
Látta, hogy Dominic az órájára néz, és lassan lement a lépcsőn.
Ó, hát itt vagy mosolygott rá derűsen az apja. Nem akarsz egy kis jelmezbemutatót tartani nekünk? Mielőtt Christy válaszolhatott volna, az apja Dominichez fordult. Én még emlékszem az első igazi báli ruhájára. Ugye, te is, Dominic? Alig bírta kivárni, hogy megmutathassa neked.
Mindhárman nevettek, de hármójuk közül csak Christy apja volt elfogulatlan. Christy nem tudta rászánni magát, hogy amíg Dominic figyeli, levegye a kabátját, s lassan körbe forogva megmutassa a jelmezt apjának, hogy az véleményt mondhasson róla. Ezért csak a fejét rázta:
Sajnálom, apa, de mennünk kell. Nem késhetünk el.
Miközben az autóhoz mentek, világosan érezte a Dominicből sugárzó feszültséget. Miután lementek az úton, Dominic haragosan megkérdezte:
Mi van veled? Csak nem féltél, hogy apád felismeri, olyan ruha van rajtad, amit egy férfi vásárolt a szeretőjének? Ezért nem akartad megmutatni?
Christy úgy megdöbbent, hogy egy pillanatig szóhoz sem jutott. Valóban azt hiszi Dominic? Eszébe jutott, hogyan nézett a ruhásdobozra, amikor együtt utaztak a vo­naton. Már-már nyitotta a száját, hogy megcáfolja Dominic szavait, azután mégis hallgatott. Mi értelme lenne bármit is mondani? Gondoljon csak, amit akar. Minde­nesetre könnyebb elviselni az ellenséges megvetését, mint megfékezni a szenvedé­lyét, annál is inkább, mivel tisztában volt vele, nehezen állna ellen a férfi vágyának.
E tekintetben azonban nem kell Dominictől tartania. Amint szeme a férfi megvető tekintetével találkozott, elképzelhetetlen volt számára, hogy ugyanez a szempár va­laha forró vágyakozással nézett rá. Kívánta őt. Vágyát szavakkal is kifejezte, ő azon­ban kétségbeesve elutasította, mert gerjedelemmel és nem szerelemmel közeledett hozzá.
Nem ők voltak az első vendégek. A ház előtt már állt néhány autó. A férfi ki akarta nyitni előtte az ajtót, Christy azonban megelőzte. Az mérgét leplezve mosolygott, és szó nélkül előreengedte.
Vigyázz acsarkodott Dominic. Ha most, ilyen kedvemben elkaplak, könnyen kísértésbe esem, és tettlegességhez folyamodom. Te ingerelsz, hogy megtegyem mondta feldühödve.
Akkor azt javaslom, nézz inkább Amanda után. Olyan asszonynak látszik, aki tudja, hogyan kell bánni egy erőszakos emberrel. Talán még tetszik is neki.
Megdöbbenve a saját féltékenységétől, a feljáróban csaknem megbotlott. Rosz­szullét környékezte. Nem tudta, kit gyűlöl jobban, Dominicet, mert átlát rajta, vagy saját magát, mert kiszolgáltatta az érzéseit.
Te némber! hallotta szitkozódni, amint utolérte és karjánál fogva megragadta. Ez nem te vagy, Christy és kényszerítette, hogy ránézzen. Mit tett veled az az ember? Egy kedves, ártatlan lányból...
Asszonnyá tett! vágta a férfi arcába, és egy rántással kiszabadította a karját.
Elégtétellel állapította meg, hogy Amanda sietve otthagyja keresztanyját, és Dominichez megy, hogy kisajátítsa magának a férfit. Ezután Christy nem törődött többet Dominickel és Amandával. Tudta, melyik termet jelölték ki női öltözőnek, és több időt nem vesztegetve rájuk, odament.
Több bizottsági tag felesége, valamint anyjának néhány nőegyleti ismerőse már ott volt. Barátságosan mosolyogva üdvözölte őket, leadta a kabátját, és a tükör elé lépett, hogy feltegye az álarcot.
Drágám, de csodás a jelmezed! szólalt meg egy hölgy Christy háta mögött. Irigylésre méltó! Christy megfordult. Anyja egyik ismerőse volt. Hol szerezted? Christy mosolyogva magyarázta el neki.
Hát igen, így már érthető. Egyszerűen hihetetlen! Szinte magam előtt látom Shakespeare Katáját, amint Petruchióval civakodik.
Be kell még mennem a bálterembe. Meg kell néznem, hogy megjöttek-e már a zenészek mentette ki magát Christy.
A bálteremben csak a fali csillárok égtek, melyek halvány rózsaszín fényt árasz­tottak, meleg, meghitt hangulatot adván a teremnek. A zenekar már megérkezett, és helyet foglalta kis pódiumon. Az egyik zenész fejét felemelve elismerően füttyentett, mikor Christy hozzájuk sietett, és tréfásan bókolt előtte. Ugyanakkor határozottan érezte a nyakszirtjén, hogy hátulról valaki kitartóan nézi. Tudta, hogy ki. Dominic Amanda mellett állt, aki izgatottan beszélgetett a keresztanyjával. Az élénk társalgás­ban észre sem vette, hogy kísérője kutató pillantása mint siklik végig Christy alakján. A lány úgy érezte, forog vele az egész terem, amint megpillantotta a férfi szemében a dühös megvetést. Csaknem felkiáltott, mert minden porcikája tiltakozott ez ellen a tekintet ellen. Lassan megfordult.
Ó, Christy, úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy. A nőegylet tagjai elsőosztályú büfét készítettek. Látta már?
Christy hálásan fordult az őrnagy felé, aki meghívta egy kis „társulati ellenőr­zésre”, ahogyan ő nevezte.
Tulajdonképpen álarcban nem lenne szabad felismernie évődött vele Christy tréfás szemrehányással.
Ó, erről a vörös hajról bárhol felismerném!
Megállapodtak, hogy a hölgyek éjfélig fenn hagyják magukon az álarcot. Akkor partnerük, aki feltehetően ismeri táncosnője kilétét, megkéri, hogy vegye le az álarcát. Ha mégis habozna ezt megtenni, zálogot kell adnia partnerének. Ez Lady Anthony javaslata volt, és Christy jó ötletnek tartotta egy Bálint-napi bálon.
A következő órában a vendégek többsége megérkezett. A táncparketten vidám táncosok forgataga kavargott. Christy elnézte, milyen összeillő táncospár Dominic és Amanda, s hogyan simul egymáshoz a testük. Nem tudta, meddig bírja elviselni Do­minic megvetését. Sohasem tartotta önzőnek, és csak sejtette, miért olyan kegyetlen most hozzá. Azt hiszi róla, hogy Petert szereti, őt pedig ki nem állhatja. Az a Dominic, akit én szerettem, sohasem viselkedett volna ilyen bárdolatlanul, gondolta Christy, de ez mit sem változtat az iránta táplált érzéseimen.
Christy megörült, amikor az őrnagy felkérte. Elhessentette borongós gondolatait, és követte táncosát a táncparkettre. Ruhája bő alja minden lépésnél kecsesen meg-meglebbent. Jelmeze nagy feltűnést és általános csodálatot keltett, most azonban en­nek sem tudott örülni. Dominic megvető pillantása mély sebet ejtett a lelkén. Ez a bál számára csak egy keserves estét jelentett, amit akárhogy is, de túl kell élnie.
Az őrnagy meglepően jól táncolt, és régimódi lovagiassága Dominic maró gúnya után gyógyírként hatott Christyre. Azt azonban észrevette, hogy táncosa pillantása meg-megpihen Lady Anthonyn. A hirtelen ötletének engedve óvatosan megjegyezte.
Lady Anthony eléggé magányosnak látszik, miért nem kéri fel táncolni?
Felkérném, de tudom, hogy úgyis csak elutasít. Csöndesen elnevette magát. És, mintha nem először történne. Árnyék suhant át az arcán. Valamikor már azt hittem, hogy... de ostoba voltam. Az apja azt akarta, maradjon a cím a családban, így aztán hozzáment Ronniehoz. Tudja, ugyanabban az ezredben szolgáltunk.
A zene épp akkor maradt abba, amikor Lady Anthony asztala mellett táncoltak el. Milyen jól táncol, kedvesem, és ebben a ruhában valóban maga a bálkirálynő. A lady szomorkásan nézett maga elé halványkék szemével.
Hirtelen ötlettől vezérelve Christy Lady Anthonyhoz hajolt, és halkan odasúgta:
Az őrnagy bevallotta, szívesen felkérné egy táncra, de attól tart, hogy maga visszautasítja.
Christy nem mert a táncosára tekinteni. Érezni vélte a benne felgyülemlő bosszú­ságot, és szívből remélte, hogy nem követett el hibát. Azután megkönnyebülten fellélegzett. Lady Anthony ugyan elpirult kissé, de semmiképpen nem látszott haragosnak.
Hát igen... Csakhogy én már nemigen táncolok. Tudja, az artritiszem miatt.
Szamárság hallotta Christy az őrnagy mogorva hangját. Szavamra, ha jól emlékszem, ötven mérföldes körzetben maga volt a legjobb táncosnő. Olyan köny­nyűléptű volt.
Christy alig hitt a szemének, amikor látta, hogy az őrnagy kinyújtja a kezét, és Lady Anthonyt kíméletesen felsegíti. A zenekar éppen egy keringőhöz hangolt. Lady Anthony, akár egy félszeg fiatal lány, az őrnagyra mosolygott.
Ahogyan azt Christy előre megsejtette, Dominic semmi hajlandóságot nem mu­tatott arra, hogy a többi bizottsági taggal egy asztalhoz üljön a vacsoránál. A terem másik sarkában ült Amanda mellett. Christy keveset evett. Mihelyt tehette, kimentette magát, és a női öltözőbe ment, hogy sminkjét kissé rendbe hozza. Az arca túlságosan
sápadt volt. Reszkető kézzel enyhén kipirosította az arcát, ajka vonalát pedig erősebben kihúzta. A frizurájához inkább nem nyúlt. Ismét feltette az álarcot, és fürkészve vizsgálta arcát a tükörben. A maszk arcának sejtelmes kifejezést kölcsönzött. Az álarc mögül szeszélyes fénnyel csillant elő a szeme. Ruhájának mély dekoltázsa miatt még mindig kényelmetlenül feszengett, de semmit sem tehetett ellene. Mégis, jelmeze korántsem volt olyan merész, mint Amanda fátyolszerűen átlátszó ruhafantáziája.
Christy nyilvánvalóan tovább maradt a női öltözőben, mint tervezte. Amikor belépett a bálterembe, a párok már özönlöttek a tompán megvilágított, félhomályban lévő táncparkett felé. Csak állt és nézte a jelenetet, majd hallotta a konferanszié hangját:
Nos, hölgyeim és uraim, öt perc múlva éjfél. Ugye tudják, uraim, ha a partnernőjük megtagadja, hogy levegye az álarcát, akkor zálogot kérhetnek.
Akkor hát mennem kell, döntötte el Christy, és megpróbált úrrá lenni a benne feltörő gyötrő fájdalmon. Nem volt többé ereje maradni és végignézni, miként táncol Dominic a szeme láttára, karjában Amandával. Habozás nélkül megfordult, hogy elhagyja a termet, amikor egy kéz karjánál fogva megragadta.
Ez a mi táncunk, ugye? csendült fel közvetlenül mellette egy számára oly ismerős hang. Elképedve fordult a hang irányába, és szembetalálta magát a komor tekintetű Dominickel.
A férfi kihasználta a pillanatnyi riadalmát, és erélyesen a táncparkettre vezette. Christy megpróbált a szorításból szabadulni, de a kéz könyörtelenül rákulcsolódott.
Miről beszélsz, Dominic? háborodott fel Christy, amikor a férfi maga felé fordította és átkarolta. Szó sem volt arról, hogy táncolunk egymással.
Nem beszéltük meg? Azt hittem, ez magától értetődik, hiszen én kísértelek ide. Nézz csak körül, Christy, fogadni mernék, nem találsz olyan nőt, aki ne azzal táncolna, akivel jött.
Dominicnek igaza volt, de Christy felháborodását ez nem csökkentette.
Amandával kellene táncolnod, nem velem ellenkezett, miközben hiába próbált kiszabadulni a férfi szorításából. Berzenkedése közben még szorosabban simult a férfi testéhez, domborodó keble Dominic mellének feszült, úgyhogy szinte elakadt a lé­legzete.
Körülöttük szorosan egymáshoz simuló párok ringatóztak a zene ritmusára. Domi­nic lehajtotta a fejét, álla könnyedén érintette a lány arcbőrét. Christy beszívta a férfi illatát, s ekkor váratlanul megadta magát. Teste elgyöngülve támaszkodott a férfinak, aki még szorosabban vonta magához.
Te meg én mindig is jól tudtunk egymással táncolni, Christy suttogta a lány fülébe. Emlékszel-e, hogyan tanítottalak?
Sok férfival táncoltam már azóta, Dominic.
Összerezzent, amikor a derekán a szorítás erősödött, és maga sem értette, mi kész­teti arra, hogy kihívja maga ellen a férfi haragját. Miért nem tudom elfogadni az istenek ajándékát, miért van az, hogy egyre többet kívánok, töprengett magában Christy.
Christyt bő szoknyája sem akadályozta abban, hogy Dominic testének minden mozdulatát érzékelje. Saját teste hevülését, merev fűzőbe szorított mellének heves vágyakozását is érezte, torkát sírás fojtogatta. Amikor a zene abbamaradt, s Dominic már-már levette az álarcát, gyengeségét akarván leplezni előtte, önkéntelenül is hát­rahőkölt. Túl későn ismerte fel a hibáját.
Nem? suttogta Dominic csúfondárosan. Figyelnek bennünket, Christy, és zálogot kell kérnem tőled. Néhány táncospár vidáman figyelte a jelenetet, Christy­nek nem volt lehetősége, hogy tisztázza a félreértést. A körülöttük állók nevettek, maga a konferanszié is látta, mi történt, és felkiáltott:
Hát úgy látom, akadt közöttünk egy makrancos fiatal hölgy. Milyen zálogot kér, Sir? Hadd halljuk!
Úgy tűnt, Dominicet egyáltalán nem befolyásolja az általános derültség. Talányos mosollyal jutalmazta nézőiket, Christynek szinte elállt a szívverése. Dominic szán­dékos lassúsággal válaszolt:
No, mit gondol?
Majd Christy fejét egy könnyed mozdulattal karjára döntve az elragadtatott nézők szeme láttára megcsókolta a lányt. Soha életében nem volt még olyan zavarban Christy, mint most, ebben a pillanatban. S ekkor felhangzottak egy érzelmes, roman­tikus szerelmi dal első akkordjai. Tudta, hogy bármit tesz vagy mond, csak rontana a helyzeten.
Amanda a táncparkett szélén várta őket. Amikor Dominicba karolt, szeme mér­gesen Christyre villant, de elég okos volt ahhoz, hogy ne tegyen megjegyzést.
Megígértem a nőegylet hölgyeinek, hogy segítek az asztalok leszedésénél mentette ki magát Christy. Valójában a jókedvű közönség tekintetének kereszttüzéből akart menekülni. Túlérzékenységében azt hitte, mindenki átlát rajta. Amilyen gyorsan csak tehette, az ebédlőbe sietett.
Christy edényeket vitt az egyik autóhoz, s eközben érezte, milyen hideg lett odakint. A tiszta csillagfényes égbolt alatt jeges volt a levegő, mélyen belélegezve szinte fájdalmat okozott.
Hamarosan havazás várható, figyelje csak meg jegyezte meg valaki gondter­helten; Előre megérzem.
Én is mondta Christy, és fagyos borzongással visszafutott a házba.
Mindenki szedelőzködött, s készült már hazafelé. Vonakodva ment vissza a bálterembe, ahol Lady Anthony és az őrnagy élénk társalgást folytatva egymás mellett ültek. Amikor Christy elment mellettük, az őrnagy rámosolygott.
Csodálatos este volt, kedvesem.
Valóban az volt, szinte úgy érzem magam, mintha megfiatalodtam volna csatlakozott hozzá Lady Anthony. A búcsúzásnál a többi bizottsági tag sem fukarkodott a dicsérettel.
A bálteremben Christy Dominicet kereste, de sehol sem találta. Rendelhetne talán még taxit, vagy megkérhetne valakit, hogy vigye haza. Amandát sem látni, állapította meg féltékenyen.
Már éppen azon töprengett, hogy Dominic nélkül megy haza, amikor a férfi belé­pett a terembe.
Amanda nélkül jött, a férfi száján azonban tisztán látszott egy sötétvörös ajakrúzs nyoma. A rúzs Amandáé volt.
Christy szívét fájdalom járta át. Földbe gyökerezett lábbal állt, és pillantását nem tudta levenni a Dominic ajkán árulkodó skarlátpiros foltról.
Azt hiszem, itt az ideje, hogy menjünk.
Hozom a kabátom, lent majd találkozunk.
Christy gépiesen lépkedve az öltözőbe ment. A lépcsőn Amandával találkozott, akinek győzelemtől sugárzó tekintete tudtára adta Christynek, hogy az ajakrúzs nemcsak bizonyíték, hanem egyben intés is a számára. Semmi kétség, Amanda ezzel akarja értésére adni, hogy Dominic az övé.
Jól van, legyen a tiéd, gondolta keserűen Christy, tőlem ugyan szeretheted.

8. FEJEZET
De Dominic, mit csinálsz? Hiszen éppen most mentünk el a házunk előtt tiltakozott Christy éles hangon, és ültében kihúzta magát.
Még úgysem számítanak rád. Gondoltam, jót tenne alvás előtt egy kis ital. Christy a csodálkozástól szólni sem tudott, csak nézte, amint Dominic ügyesen a házfeljáróhoz kormányozza az autót.
Nem számított rá, hogy idehozza, ahelyett, hogy rögtön hazavitte volna. Hogy hazaviszi, még rendben volna, de most rohannia kellene vissza, Amanda ölelő karjai közé.
Ne butáskodj. Nem akarok többet inni. Tőled végképp nem várok semmit.
Semmit? Dominic leállította a motort. Nem ez volta benyomásom jegyezte meg kíméletlenül. Mint máskor, most sem azért hoztalak ide, hogy veled háljak, ha ezt akartad a tudomásomra hozni, Christy tette hozzá gunyorosan.
Erre nem is gondoltam vágott vissza villámgyorsan a lány. Erre ott van neked Amanda, nem igaz?
Egy pillanatig feszült csendben ültek. Aztán Dominic kinyitotta a kocsiajtót, és kiszállt.
Menjünk be, mielőtt megfagynánk.
Christy vonakodva ugyan, de engedelmeskedett, mivel a férfi kérlelhetetlen, elszánt arckifejezése láttán óvakodott ellentmondani.
Jeges szél fújt, a lány reszketett, mire a tágas előszobába beértek, ahol hideg és kissé nyirkos volt a levegő.
Úgy tervezem, hogy tavasszal beszereltetem a központi fűtést magyarázta higgadtan Dominic, mintha csak Christy gondolataiban olvasott volna. Gyere, bemegyünk a dolgozószobába, ott meleg van.
Christy kissé távolabbról figyelte Dominicet, amint a tűz elé térdelt, hogy a csaknem kihunyt parázsra újabb fahasábokat tegyen. Szikraeső szállta kürtő felé, a termet pedig nyers almafa hasábok illata töltötte be.
Dominic nem gyújtott villanyt, csak a fahasábokat nyaldosó lángok vetettek némi fényt a könyvespolcokra. A súlyos bársonyfüggönyöket összehúzták. Christy szóra­kozottan végigsimított ujjaival a szöveten.
Ez a ház túl nagy egyetlen embernek.
Elvörösödve döbbent rá, hogy gondolatát hangosan is kimondta. Dominic egy fahasábot dobott a tűzre, és mielőtt felállt, leporolta a kezét.
Ha kedvem tartja, visszavonulhatok a külvilágtól, viszont megvan az az előnye, hogy percek alatt bárhová elérek. Rövid idő alatt el kellett döntenem, hogy a két lehetőség közül melyiket válasszam. Ezt, vagy pedig Setondaleben egy sorházi lakást.
Vagyis nem a házasodás és a családalapítás gondolatával vette meg a házat.
Amanda szerint sok lehetőséget rejt magában ez az épület tette hozzá mellé­kesen Dominic, miközben az egyik szekrényből egy csiszolt üvegpalackot meg két poharat vett elő.
Christyt elemi erejű, őrült féltékenység kerítette hatalmába, nem volt ura többé tetteinek. Figyelte, amint a férfi rubinvörös italt tölt a poharakba, s ekkor önuralmát elveszítve természetellenesen éles hangon kiáltotta:
Úgy gondolja? Módfelett csodálkoznék, ha itt szeretne élni. Tudom, hogy téged akar mindenáron, de én úgy gondolom, a Harley Street jobban megfelelne az igénye­inek, mint Setondale.
Megdermedt, amikor látta, hogy Dominic meghökkenve leteszi az üveget. A csi­szolt kristályon szikrát szórt a tűz visszfénye. Maga is csodálkozott, hogy ilyen lé­nyegtelen apróságot észrevesz, amikor egy perce még valami szörnyűség szaladt ki a száján.
Dominic harapós, szinte démoni mosollyal nézett rá úgy, hogy végigfutott a hideg a lány hátán.
Lehetlnél óvatosabb is az ilyen megjegyzésekkel. Csak nem vagy féltékeny? Megrettenve, hogy meggondolatlan megjegyzése elárulta, Christy dühösen Do­minicre támadt:
Ugyan mire lennék féltékeny? Arra, hogy ágyba bújik veled? Ne feledd, én voltam az, aki az ajánlatodat elutasította.
Dominic pár lépéssel mellette termett, és megragadta a vállánál.
Úristen! Te aztán tényleg nem tudod, hol a határ szólt elfúló hangon.
Christy megijedt, s megpróbált a szorítástól szabadulni, de ellenkezése csak fo­kozta a férfi szemében fellobbanó szenvedélyt.
Hagyd abba, Christy!
Oly fékevesztetten rázta a lányt, mint valami rongybabát. Christy kétségbeesve az arcába vágott. Dominic félrekapta a fejét, és félhangosan szitkozódott. Christy zabo­látlan dühöt látott a szemében.
Késő volt már ellenállni is, kérni is. A férfi lassan föléje hajolt, s száját durván és kíméletlenül a lány ajkára tapasztotta.
Christy beleremegett, amikor Dominic erőszakkal szétfeszítette az ajkát, és nyel­vével a birtoklás mámorával a szájába hatolt. Érezte, hogy Dominic szíve vadul és szabálytalanul ver. Öntudatlanul átölelte a férfi nyakát, és magához vonta. A férfi nyelve hegyével követte a lány ajkának enyhén ívelő vonalát. Christy érezte, amint a másikon remegés fut át, majd rekedtes, nyers hangon suttogja:
Ó, Christy, mit teszel velem?
És újból csókolta, oly gyöngéden, mintha az előbb okozott fájdalmat akarta volna enyhíteni. Christy most könnyen szabadulhatott volna, de inkább átadta magát annak a mámorosan zsongító érzésnek, amely minden mást feledtetett vele.
Christy...
Ez az egyetlen szó oly sóvár vággyal szólította, hogy a lány egész teste belereme­gett. Dominic szenvedélyesen simogatta a hátát, és olyan erővel szorította magához, hogy szinte összeroppantotta.
Christy, nem is tudod, mennyire vágyódtam utánad suttogta. Régóta csak erre várok. A lány felsóhajtott, fejét a férfi vállára hajtotta, aki remegő ajakkal, végtelen gyöngédséggel simogatta a nyakát.
Engedd, hogy szeresselek, Christy. Engedd, hogy bebizonyítsam, mennyire vá­gyom utánad mormolta rekedtes hangon a fülébe. Keze a ruhakapcsot tapogatta, majd váratlanul abbahagyta. Christy elpirulva húzodott el tőle.
Majd én kikapcsolom mondta csendesen. A kapcsok...
A tűz fényébe lépve észrevette, hogy Dominic arca elkomorul. Christy félénken nézett rá. Ismét eszébe jutott a megaláztatás, amikor Dominic visszautasította. Reme­gő ajakkal kérdezte:
Dominic, mi van?
Ez az átkozott ruha!
Christy zavartan és értetlenül nézett rá.
- Mi van vele? Mi zavar?
Ő vette neked tört ki dühösen. Ez a bajom, és ez zavar. A lányhoz lépett feldúlt arccal, vadul és kegyetlenül, akár egy barbár. Megragadta a báli ruha fűzőjét, és egyetlen mozdulattal letépte a lányról.
Christy túlságosan is megrémült ahhoz, hogy a tévedést tisztázza.
Hitetlenkedve meredt a pusztításra, amit Dominic okozott.
Dominic!
Vedd le! követelte a férfi nyers hangon. Elviselhetetlen érzés számomra, hogy ebben lássalak, egyszerűen nem bírom, amikor tudom, hogy...
Ismét feléje nyúlt, megragadta a ruhát, és a drága jelmezt letépve a lány testéről, a földre hajította.
Christy egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig mozdulatlanná dermedt a megdöb­benéstől. A tűz meg-meglobbanó fénye játszi szelídséggel körülölelte keblének lágy vonalát, Dominic nem tudta elfordítani megigézett tekintetét a tökéletesen gömbölyö­dő idomokról és a kihívóan ágaskodó mellbimbókról.
Szép vagy, Christy. Szebb, mint valaha is elképzeltem. Kiszabadította a lányt a lábuknál elterülő, gyűlöletes ruha fogságából. Ha meggondolom, hogy én ezt valamikor visszautasítottam. Gyűlölsz még érte? Dominic maga felé fordította a lány arcát, hogy szemtől szembe lássa.
Gyűlölni őt? Christy a férfi csillogó szemébe nézett, és önkéntelenül is megned­vesítette nyelvével kiszáradt ajkát. Dominic tekintete megbabonázva követte mindenmozdulatát. Christy érezte ezt a pillantását, és forró vágy öntötte el, amikor a férfi oly erővel szorította magához, hogy érezte testének heves gerjedelmét. Dominic keze a lány csípőjére siklott, és egyre szenvedélyesebben szorította magához. Vad és vággyal teli csókja feledtette Christyvel minden eddigi félelmét, és maga is szenvedélyesen viszonozta.
Dominic egy pillanatra elengedte Christyt, és levette a zakóját. Az ing vékony anyagán átlátszottak erős izmai. Christy bizsergést érzett ujjaiban, hogy kigombolja a férfi ingét, és megérintse a bőrét. Álmodozásából felriadva észrevette Dominic felajzott pillantását. A férfi gyengéden tenyerébe vette a lány mellét, és Christy kéjesen megborzongott, amint ujjával megérintette a mellbimbóját.
Jól esik? Vágytól fűtött hangja valószerűtlennek és kissé nyersnek tűnt. Nem is tudod, mit szenvedtem évekkel ezelőtt, amiért nem tehetem ezt!
Remegő borzongás futott végig Christy egész testén, hagyta, hogy Dominic felemelje, hogy karjában vigye a szoba túlsó felében levő bőrpamlaghoz és ráültesse. A tűz fel-fellobanó fénye megvilágította Dominic arcát. Christy félénken felemelte a kezét, és megsimogatta. Amint Dominic a szájához vonta, és áhitatosan becézgette Christy tenyerét, a lány testét borzongató vágy forró hulláma borította el.
Akarlak, Christy. Érints meg, vetkőztess le! A lány kezét a mellére tette, és segített neki az ing legfelső gombját kigombolni. Christy remegő ujjakkal nyúlt a szövet alá, és megsimogatta a férfi forró bőrét. Dominic felnyögött. Mélyen sóhajtott, amikor Christy átadta magát a vágynak és száját Dominic nyakára tapasztva nyelve hegyével simogatni kezdte.
Christy legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy gyöngédségére ílyen szenvedélyesen válaszol majd Dominic. Remegő ujjakkal gombolta ki az ingét. Ujjai a pillangószárnyak könnyedségével siklottak végig a férfitestén, követték a selymes, sötét szőrzet vonalát, míg el nem értek, s rá nem találtak a megmerevedő vesszőre.
Christy lázasan kívánta, hogy érezze a másik testét, de tapasztalatlansága miatt félt, hogy ügyetlensége megtöri a pillanat varázsát. Könnyedén otthagyta hát kezét, csókokkal borította kedvesének testét, nyelve hegyével pedig félénken meg-megsi­mogatta a lapos, kemény mellkast.
Egész testében megremegett, amint érezte, hogyan siklik csípőjén egyre lejjebb, egészen a combjáig Dominic keze majd hevesen még jobban magához szorítja.
Érezni akarlak, egészen suttogta Dominic, és elengedte a lányt. Felállt, és Christy hallotta a cipzár fémes surrogását, s azt is, hogy Dominic ruhái a földre hul­lanak. Amint az árnyékból a tűz fényébe lépett, karcsún, izmosan és lenyűgöző férfiassággal, legszebb álmai megtestesülését látta benne. Dominic felindultan térdelt a pamlag elé, és lassan lehúzta a lány harisnyáját. Kezének érintése úgy adta át delejes izgalmát a másik testének, hogy Christy egészen beleborzongott. Egy pillanatig attól tartott, hogy a még rajtalevő ruhadarabokat is letépi testéről. Dominic azonban nem sietett. Christy azt hitte, a szívverése is megáll, amikor már semmi sem födte a testét, és Dominic forró lélegzetét mezítelen bőrén érezte.
Dominic ámulva nézte a női testet, keze gyöngéden simogatta a nyak, a vállak ívét.
Egyszerűen maga a tökély!
Végtelen gyöngédséggel a karjaiba zárta, és olyan féktelen szenvedéllyel csókolta, ahogyan azt Christy álmaiban valamikor átélte. Szája a nyakáról egyre lejjebb siklott, míg forró vágyakozással a mellén nem érezte. Nyelvével gyöngéden meg-megsimo­gatta mellbimbóit, míg Christyből önkéntelen nyöszörgés nem tört elő.
Azt hínné az ember, hogy még soha senki nem érintett.
Dominic érzékiségtől elfúló hangját, szavai értelmét Christy már nemigen fogta fel. Teljesen átadták magukat forrongó vágyuknak.
Jó ez neked? Jólesik-e, Christy? - A férfi egyre bensőségesebben becézte-csókolta, ajkát mind követelőzőbben tapasztotta mellére, míg Christy elviselhetetlennek nem érezte, és halkan felkiáltott.
Szerettelek volna felvinni az ágyba - suttogta Dominic, amint a kandalló előtt hevenyészett fekhelyet készített -, de nem tudok tovább várni.
Christy most árnyékban feküdt, míg a tűz fénye Dominic testét megvilágította, és szemmel látható volt a vágy, mely űzte-hajtotta.
Ellenállhatatlan erővel vonzotta a férfi testének heves gerjedelme. Szerette volna megérinteni, de a félelem visszatartotta.
Igen, Christy, itt vagyok - suttogta ajkát becézgetve, amikor észrevette a lány pillantását. Megfogta a kezét, és tűzben égő testéhez szorította. Christy érezte vérének lázas lüktetését, és átadta magát az oly sokáig elfojtott érzékiségnek. Szeretni akarta, egész testével sóváran kívánta őt.
Dominic nem tudott ennek a készséges odaadásnak többé ellenálni. Már oly régóta vágyott rá.
Nem bírom tovább. Kellesz, Christy, akarlak. E szavak nyersen és idegenül hangzottak.
Christy teste türelmetlenül közeledett az övéhez, megborzongva annak váratlanul ránehezedő terhétől. A férfi keze végigsiklott egész testén, megérintette őt, a pillanat legmagasabb hőfokán bizonyosodva meg arról, hogy társa kész a befogadására. Soha férfi ilyen meghitten, ilyen bensőséges melegséggel nem érintette még, mégsem érzett félelmet. Türelmetlen vágya többet követelt már, mint a kezek gyengéd érintése, s öntudatlanul felsóhajtott.
Dominic.
-Igen - suttogta szenvedélyesen a férfi -, igen. - Azután a lány alámerült az érzéki önfeledtség tengerében, ahol a feltétlen odaadás ölelésében testük egymásra talált és eggyé vált. Az elkerülhetetlen fájdalom pillanatában Christy egy pillanatra ösztönö­sen összerándult. Megérezte Dominic rövid habozását is, de a valóság ekkor már megszűnt létezni számukra, s ő a leírhatatlan gyönyör hullámain átadta magát a Do­minickel való egyesülés pillanatában a beteljesülés érzésének. Valahonnan nagyon messziről Dominic kiáltását hallotta. Szemét örömkönnyek öntötték el, amint ráte­kintett.
Késő a sírás - hallotta még a nyers megjegyzést. Azután szédülés fogta el, eltűnt az őt körülvevő világ, és valami mély, meleg és sötét szakadékba zuhant.
Szinte ugyanabban a pillanatban már magához is tért, és megállapította, hogy Dominic párnákkal alátámaszotta, és az ingével betakarta, A szövetből férfias illat áradt, Christy legszívesebben összegömbölyödött és beburkolózott volna az ingbe. De Dominic előtte állt, és komoran nézett rá.
Christy, miért nem mondtad, hogy szűz vagy?
Hangjából vádat olvasott ki, és visszahőkölt. A férfi szája egyetlen vonallá kes­kenyedett.
Az ég szerelmére, ne halmozz ostobaságot ostobaságra! Persze, ha mindenáron kellett már egy férfi...
Mintha csak kést döftek volna Christy szívébe.
Te kezdted - emlékeztette reszketve Dominicet. Kiszolgáltatottnak érezte magát vele szemben, ahogyan egy pamutinggel betakarva a lábainál feküdt. - Kérlek, add ide a ruhám.
Dominic felkapta, és odadobta neki a ruháit. A ruha fűzője csaknem a dekoltázsig hasadt. Hogy magyarázza meg majd ezt a kölcsönzőben?
Sajnálom. Mármint ami a ruhával történt.
Szavai közömbösen hangzottak, Christy mintegy védekezésként kiabálni kezdett:
Egyébként tévedtél! Nem Peter vette a ruhát! Én kölcsönöztem! Csak hogy tudjad!
Akkor természetesen megfizetem a kárt.
Christy számára hihetetlennek tűnt, hogy néhány perccel ezelőtt még a szerelem gyönyöreit élték át együtt, most meg így állnak egymással szemben. Ez csak valami lidérces álom lehet.
Nem lett volna szabad így szeretnem téged mondta Dominic fogcsikorgatva. Nem volt jogom hozzá. Ha tudtam volna, hogy szűz vagy...
Kettőn áll a vásár, Dominic - válaszolta Christy hűvösen. - Nekem nem lett volna szabad engednem. Ezt annak a csalódásnak tudhatod be, hogy Petert elveszí­tettem.
Elveszítetted?
Igen. Peter és Meryl az Egyesült Államokba költöznek.
Vagyis a szüzességeddel akartad megszerezni magadnak, és mivel nem ment lépre, elhatároztad, hogy lelki csalódottságodat velem feledteted.
Christy csaknem rosszul lett annak a gondolatára, hogy Dominic ilyesmit feltéte­lez róla. Egyetlen lehetősége volt arra, hogy büszkeségét mentse. Helyeslően bólintott.
Kölcsönösen kihasználtuk egymást, vagy nem? Feltehetően én sem voltam szá­modra más, mint Amanda pótléka.
Amanda újból férjhez akar menni, újabb házastársat keres. És én ezt nem nyújthatom neki.
Válasza oly közömbösen hangzott, mintha Dominicet egyáltalán nem érdekelte volna Amanda. De Christy másként értelmezte. Kétségbeesve fordított hátat. Azt hiszem, jobb lesz, ha én most megyek
Dominic még habozott. Megfordult, és homlokát ráncolva nézte.
Ha netán fájdalmat okoztam volna...
Jól vagyok válaszolta Christy kurtán. Szeretnék hazamenni, Dominic.
Hazaviszlek.
Christy megdöbbent, amikor rájött, hogy alig valamivel több mint egy órát töltött Dominicnál. A bejárati ajtónál még égett a villany, szülei hálószobája azonban csen­des volt már, amikor lábujjhegyen elment az ajtajuk előtt. Jobb is volt így, mert elke­rülte a kínos magyarázkodást, hogyan szakadt el a ruhája. Levetette, és gondosan a dobozba tette.
Teste sajgása kellemes, érzéki fájdalom volt, amely felidézte az átélt örömöket, és csábítás is egyben, hogy mindezt majd újra meg újra átélhesse.
Christy jól tudta, az ő esetében ez teljesen kizárt. Dominic csak a testét használta. Mégsem törhet ezért pálcát felette. Ő maga meg sem próbált védekezni. Sőt, mondhatni, inkább bátorította a férfit.

9. FEJEZET
Az élet pedig ment tovább. Christy elesettnek és nyomorultnak érezte magát. Fájdalmában a lét olyasvalami volt, amit bárhogy, de el kell viselni.
Az anyja naponta már néhány órára felkelhetett az ágyból, és Christy nagyon ügyelt arra, hogy Dominic beteglátogatásai idején ne legyen otthon. Nem feledte, mennyire megijedt a Bálint-napi bált követő napon, amikor Dominic eljött hozzájuk. Mivel feltételezte, hogy Dominic éppoly kevéssé akarja látni őt, mint ő Dominicet, kerülte a találkozást. Nyiltan értésére adta, hogy nem akarja többé látni. Nem tudta volna elviselni, hogy megsejtse, mit is érez valójában iránta, netán még sajnálja is.
A színházi kölcsönző cég szerencsére rendbe tudta hozatni a báli ruhát, és ő, ha egy csepp esze lett volna, mindent elfelejtett volna, ami azon az éjjelen történt.
Napközben még valahogy sikerült ezt elérnie, de éjjel Dominickel álmodott, és könnyben ázó arccal ébredt. Az anyja egy reggel szóvá tette, milyen sápadt mostanában.
Anyja hamarosan az ő segítsége nélkül is boldogulni kezdett. Eredetileg az volt Christy terve, hogy Setondale-ben marad, és megpróbál Newcastle-ban vagy Alnwickben munkát vállalni. Akkor azonban még nem sejtette, hogy Dominic visszatér Setonda­le-be. Christy tudta, hogy szülei aggódnak érte. Anyja megpróbálta a beszélgetést időnként Dominicre terelni, de Christy kitért előle. Túlságosan fájdalmas volt számá­ra, hogy bárkivel is beszéljen a hozzá fűződő érzéseiről.
Ha Meryl nem lett volna Los Angelesben, vele talán megoszthatta volna bánatát. Éppen ezen a reggelen kapott tőle egy levelet, amelyben Meryl közölte a kisbaba születésének előrelátható időpontját, és azt, hogyPeter még mindig nem talált Christy­hez fogható titkárnőt. Késő volt már, hogy bevallja, bizony okosabb lett volna Peterrel és Meryllel Amerikába mennie. Pedig ő a legjobb szándékkal döntött úgy, hogy marad.
A hónap végén újabb havazások voltak, és Christy számára bizonyossá vált, hogy nem vár Dominictől gyermeket. Értelme ugyan azt mondta, hogy meg kellene könnyebbülnie, és butaság lenne ilyen kockázatot vállalnia, a lelke mélyén mégis veszteségként könyvelte el. Kudarcnak fogta fel, hogy a szeretett férfi magját nem fogadta be a méhe. Bensejét nagy-nagy üresség töltötte be.
Dominic tegnap kérdezte, hogy vagy jegyezte meg az anyja, amint Christyt figyelte, aki mozdulatlanul állt a nappali ablakánál, és a havas tájat nézte. Az időjáráselőrejelzés szerint a nap folyamán erős havazásra számíthattak. De abban a pilla­natban még semmi sem utalt erre. Az égbolt tiszta volt, s mintha cáfolni akarta volna
az előrejelzést, a nap is kisütött. A ragyogó napsütés ellenére kint kemény hideg volt. A hőmérséklet jóval fagypont alá süllyedt, a hóeke pedig már reggel megtisztította az utakat.
Christy, nem árulhatod el, mi bánt? Hátha tudok neked segíteni érdeklődött az anyja, amikor Christy nem válaszolt a kérdésére. Ez így nem mehet tovább. Egyre csak fogysz, és olyan zárkózott lettél, hogy rád sem ismerünk. És Dominic sem néz ki jobban. Ha összevesztetek, még mindent rendbe lehet hozni.
Ez nem egyszerű összeveszés volt magyarázta Christy csüggedten. Továbbra is kinézett az ablakon, mert Dominíc nevének még az említésére is könny szökött a szemébe.
Apa egyébként azt mesélte, hogy Amanda visszautazott Londonba. Remény és kétség töltötte el Christyt, és rádöbbent, hogy még mindig mennyire sebezhető.
Amanda elutazása önmagában még semmit sem jelent, gondolta. Még ha szakított is Dominic Amandával, engem sohasem fog úgy szeretni, mint ahogyan én őt.
Amikor a férfi Amandával kapcsolatban arról beszélt, hogy a nő újra férjhez akar menni, nagyon világosan értésére adta, hogy nem akar tartós kapcsolatot. Christy pedig túlságosan is szerette ahhoz, hogy felületes viszonyt folytasson.
Ha már éppen Amandáról beszélünk, elbűvölő hírt hallottam az Anthony csa­ládról. Sosem találnád ki, hogy mit. Az őrnagy és Lady Anthony összeházasodnak! Az őrnagy sok évvel ezelőtt állítólag szerelmes volt a ladybe, és megkérte a kezét, de Lady Anthony apja megtagadta a beleegyezését. Az apa utasítása szerint ment férjhez az unokatestvéréhez. A lelkész felesége mesélte el ezt a történetet. A kastély kápol­nájában lesz majd az esküvő, utána pedig fogadást adnak. Azt hiszem, ez a legroman­tikusabb történet, amit valaha is hallottam. Az a gyanúm, hogy az őrnagy mindig is szerette a ladyt.
Ez tényleg igen regényesen csengett, és Christy szívből örült mindkettejük bol­dogságának. De most, mások boldogságáról hallva csak még nyomorultabbul érezte magát.
Remélem, megmenekülünk a hóvihartól sóhajtotta az anyja. Apával holnap meglátogatjuk Hopkinsékat. Utoljára karácsonykor találkoztunk.
Helen és Bill Hopkins Christy szüleinek barátai voltak, és Alnwickban laktak. A karácsonyt és az újévet a lányuknál, Leedsben töltötték, és csak nemrég tértek haza. Dominic feltehetően hozzájárult, hogy baráti látogatást tegyenek, mert Christy anyja már szépen javult.
Biztos vagyok benne, Helen el lenne ragadtatva, ha téged is láthatna. Nem akarsz velünk jönni?
Christy csak a fejét rázta.
Köszönöm, anya, de inkább nem. Most nem kell a társaság. Inkább egy új állás kéne. Végig kell lapoznom a londoni lapokat.
Ó, Christy, apával együtt azt reméltem, hogy... De hát jól van, ez a te életed, drágám.
Másnap reggel Christy szülei jókor útra keltek Alnwickba. Alig egy órával később vészterhes felhők borították az eget, és megerősödött a szél. Christy fázósan didergett, amikor az első heves szélrohamok kavargó hópelyheket űztek maguk előtt.
A nappal végtelen hosszúnak tűnt. Dél volt, de odakint csaknem besötétedett már. A havazás olyan sűrű volt, hogy ég és föld határa összemosódott. Amikor Christy kinyitotta a hátsó ajtót, hogy a fáskamrából fahasábokat hozzon be, a szél kitépte kezéből az ajtót, és recsegve vágta a ház falának. Az ajtó elé bokáig érő havat hordott a szél, úgyhogy gumicsizmát és anorákot kellett felvennie, mielőtt kilépett a házból.
Többször is fordult, míg eleget behordott. Az apja azt tanácsolta, ne hagyja kialudni a tüzet a nappaliban, és szükség esetén, ha nem működik a központi fűtés, aludjon is ott.
Christy éppen a havat verte le a csizmájáról, amikor egy motorzúgására lett figyel­mes. Csodálkozva nézett ki az útra, ahol egy kékesszürke terepjáró körvonalai bon­takoztak ki a hóviharban. Az autó megállt, a vezető kiszállt, anélkül, hogy a motort leállította volna.
Christy felismerte Dominicet, aki gumicsizmában és vastag, vattával bélelt kabát­jában úgy nézett ki, mint egy tanyasi gazda.
Vajon mit keres itt?
Christy, szükségem van a segítségedre mondta Dominic kurtán, amint odaért hozzá. Ide figyelj, nincs sok időm. Az egyik páciensemnek a vártnál korábban elkezdődtek a fájásai. A hegyekben lakik egy tanyán, és nincs lehetőség rá, hogy időben kórházba szállítsuk. Szerencsére az egyik autójavítóban ott állt ez a terepjáró, és mivel sürgős esetről van szó, kölcsön adták.
De hát én nem tudok segíteni ellenkezett Christy -, nincs semmiféle egész­ségügyi képzettségem.
Nem is arra van szükségem. Azt szeretném, ha a gyermekekre felügyelnél. A férj kint van a hegyekben a juhnyájjal. Ikreik vannak meg még egy kicsi, mindegyikük öt éven aluli. Megkérhetném az édesanyádat...
Nincsenek itthon. Alnwickba mentek.
Christy meg akarta magyarázni, hogy nincs joga ilyen módon kényszeríteni, hogy segítsen neki, de a terhes nővel együttérzett, aki egy távoleső házban a modern orvostudomány segítsége nélkül, egyedül vajúdik. Bekászálódott hát a terepjáróba, amely az egyre magasabb hóban lassan haladt előre.
Fáradságos útjuk volt a tanyáig, mely fent volt a hegyekben, ahol a hóvihar még hevesebben tombolt. A terepjáró háromszor is elakadt. Mindannyiszor ki kellett száll­niuk, hogy a havat ellapátolva szabaddá tegyék az utat. Valahányszor letörölte sajgó arcáról a fagyos havat, felmerült Christyben a kérdés, mire is vállalkozott. Óráknak tűnt, míg végre a tanyához értek. Noha Dominic nyugodtnak látszott, Christy érezte, hogy meglehetősen gondterhelt.
Talán egy helikopter... javasolta bátortalanul. Még mielőtt befejezte volna a mondatot, Dominic megrázta a fejét.
Nem tud leszállni, elég meredek hegyoldalra épült a ház. Nézd csak, fentről már látszik a ház fénye. Christy erőlködve nézett a jelzett irányba, és a távolban halványan derengő, sárga fényt fedezett fel. Belefájdult a szeme, ahogyan mereven nézte a havas tájat. Csodálta Dominic kitartását és ügyességét. Végre begördült a kocsi a tanya udvarára. Amikor Christy kiszállt a terepjáróból, az ablakon két kis lenszőke gyermek kandikált kifelé. Ezek biztosan az ikrek, gondolta Christy, és bement Dominic után a házba. Az asszony a konyhát fűtő hatalmas olajkályha mellett üldögélt. Feszült arckifejezése önmagáért beszélt.
Sajnálom, hogy ilyen későn érkeztünk mentegetőzött Dominic. Hogy érzi magát?
Christy szinte maga is érezte a görcsös fájdalmakat, amelyektől az asszony ösz­szegörnyedt. Eltartott egy darabig, amíg az asszony meg tudott szólalni.
Azt hiszem, már nem tart sokáig. Ki sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy itt van. Christyt csak akkor vette észre, amikor Dominic mögül előlépett, és félsze­gen rámosolygott.
Christyt is magammal hoztam, hogy vigyázzon a gyerekekre. Miközben beszélt, Dominic az óráját nézte. Biztosan a fájások között eltelt időt figyeli, gondolta idegesen Christy. Nemigen foglalkozott még idáig kísgyermekekkel, és még sosem volt jelen szülésnél.
Odafönt már mindent előkészítettem, doktor úr.
Remek, Mrs. Thompson. Máris jövök magához. Akkor itt lent elintézed a dol­gokat? kérdezte Dominic bátorítóan Christyt, a három kicsire pedig megnyugtatón rámosolygott.
A maminak kiszbabája lesz selypítette a három testvér közül a legnagyobbik.
Igen, én is azt hiszem. Ne forraljak vizet vagy ne segítsek valamit? kérdezte Christy kissé szétszórtan.
Dominic nevetett.
Dehogyis. Milyen rég hallotta utoljára ilyen önfeledt természetességgel nevetni. Ettől most valahogy könnyebbséget érzett, mivel az elmúlt, gondtalan napokra emlékeztette, amikor még megelégedett a barátságával.
A gyerekekkel könnyű dolga volt. Előbb társasjátékoztak, aztán meg úgynevezett létrajátékot játszottak, ami teljesen lekötötte őket.
Időnként az emelet felé pillantott, és magában titokban Mrs. Thompsonért és az újszülöttért imádkozott.
Amikor az asszony felkiáltott, az ikrek kétségbeesett arcot vágtak, egyikőjük pe­dig Christy ölébe bújt. Kicsik voltak még ahhoz, hogy megértsék, mi történik, csak azt érezték, hogy az anyjuk szenved.
Az idő végtelenül hosszúnak tűnt, míg Christy aggodalmasan várakozott. Meddig tart, amíg egy gyerek megszületik? Ilyen áron azt is megkérdezhetném, milyen messzire van az égbolt, tépelődött tehetetlenül. Felállt, és megnézte a kályhát. Olajatkellett utánatölteni, kiment hát, hogy hozzon. Amikor visszatért a konyhába, az ikrek inni kértek. Lynn segítségével megtalálta a narancslét. Miután a kicsik csillapították szomjúságukat, fentről anyjuk átható kiáltása hangzott fel.
Fölülről, a lépcsőről Christy Dominic hívását hallotta. Gyorsan felállt, és a kony­hán át a lépcsőhöz sietett.
Fel tudsz jönni egy pillanatra, Christy?
A kérés meglehetősen nyugodtan, bár kissé kimérten hangzott. Miután Christy pár megnyugtató szót szólt a gyerekekhez, meggyőződött arról, hogy az ajtó zárva van, és a kicsik elérhető közelségében semmi számukra veszélyes dolog nincs, fölsietett az emeletre.
Lorna Thompson sötét haja az arcához tapadt, s az asszony nyöszörgését hallva Christyt félelem fogta el.
Mi van? kérdezte idegesen Dominicet, és benedvesítette kiszáradt ajkát. Dominic, én...
Már minden rendben. Szeretném, ha Loma megfogódzhatna benned. Megteszed? Az ágyon fekvő asszony összerándult, és felkiáltott, Christy pedig elfeledkezett a félelméről.
Végy egy törülközőt, nedvesítsd be hideg vízzel, hogy frissítsd vele az arcát utasította Dominic Christyt. Mikor a lány az ágy szélén ülve Dominic útmutatásait követte, s érezte, amint Lorna körme fájdalmasan a kezébe mélyed, szakértelem nélkül is felismerte, hogy közel már a szülés pillanata. A szeretetnek és a megbecsülésnek mindent elsöprő hulláma ragadta magával Christyt, amikor hallotta, hogy Dominic kedves, megnyugtató szavakkal bátorítja a szülő nőt. Egy pillanatra felnézett, és látta Dominic erősen figyelő arckifejezését, majd visszafordult Lomához, és az arcát törölgette.
Még egyszer, nyomjad, Loma. Tudod te azt. Na még egyszer...
Christy képtelen volt tekintetét elfordítani, s alázatos csodálattal így lett tanúja a születés megkapó, emelkedett pillanatának. A baba arca vörös volt, vértől és nyáktól csuszamlós a teste, Christy számára mégis csodálatos élményt jelentett. Ha megkér­dezték volna tőle, milyen a baba, azt válaszolta volna, hogy csodaszép.
Valahonnan messziről, mintegy a távolból hallotta Dominic fáradt hangját:
Fogadja szerencsekívánataimat, Lorna. Még egy lánya született.
Christy csodálkozva nézte, hogy Dominic a vörösarcú kis lényt az anyja hasára fekteti. Lorna Thompsonnak könnyek csillogtak a szemében, amint kezét kinyújtva újszülött kislánya nedves fejét megérintette.
Christy, kérlek, menj le és hozz nekünk forró teát tanácsolta higgadtan Dominic.
Félrevonta Christyt, és gyengéden az ajtó felé tuszkolta: Christy egy pillanatig még ott állt, és figyelte Dominicet, amint visszament a betegéhez, hogy ellássa.
Lent a konyhában a gyerekek tágra nyílt szemekkel néztek Christyre, és Lynn megkérdezte:
Megszületett már az új baba?
Igen, megszületett. A mamátoknak most aludnia kell, de ahogy egy kicsit kipi­hente magát, felmehettek majd és megnézhetitek.
Hiszen te sírsz mondta az egyik iker. A lány reszkető ujjakkal tapogatta meg az arcát. Valóban. Anélkül, hogy meg tudta volna magyarázni, megtisztelőnek érezte és büszke volt rá, hogy jelen lehetett a szülésnél. Egész életében emlékezni fog rá.
Önkéntelenül is megtapogatta saját lapos testét, és újból érezte az ürességet, és azt, hogy csődött mondott, mert nem vár Dominíctól gyermeket.
Már sötétedett, amikor elbúcsúztak. Christy a veszélyes utazásnak még a gondo­latától is borzadt. A terepjáró lassan haladt a keményre fagyott úton. Pár óra múlva, amikor meglátta az útelágazást, ahol a szülei háza felé kellett fordulni, Christy tekin­tete nyugtalanul kereste a kandalló tüzének füstjét. De hiába.
Dominic megérezte Christy nyugtalanságát, és ránézett.
Mi baj van?
Azt hiszem, a nappaliban kialudt a tűz.
Dominic elkomorodott.
Ha ez igaz, akkor a ház olyan hideg lesz, mint egy jégverem. Ez már csak így van a kőházaknál.
Központi fűtésünk is vanmondta Christy, amikor Dominic a terepjáróval megállt a ház előtt. Már beszéd közben lecsusszant az ülésről, de Dominic fürgébb volt. Mára kocsi előtt állt, és kivette meggémberedett kezéből a kulcsot. Dominic kinyitotta a hátsó ajtót, Christy pedig követte a házba. Egyből elcsüggedt, mert minden különö­sebb bizonyíték nélkül is tudta, hogy a központi fűtés sem működik. A levegő fagyos volt, Christy didergett. Dominic leguggolt a gőzkazán elé, hogy megnézze, ég-e a gyújtóláng.
A legjobb, ha eljössz hozzám közölte nyersen, miközben felállt. Ha itt hagylak, még megbetegszel. Világosabban tudtára sem adhatta volna, milyen keveset jelent számára az ő társasága. Végtére is a barátom lánya vagy. Nem hagyhatlak éjszakára egyedül ebben a jéghideg házban, hiszen a hőmérséklet már most is fagypont alatt van, és ráadásul még mindig havazik.
Lehet, hogy a te központi fűtésed sem működik jegyezte meg Christy gyer­mekesen.
Nincs nálam központi fűtés válaszolta Dominic szenvtelenül. Túlságosan is szenvtelenül, legalábbis Christy megítélése szerint. De veled ellentétben, mielőtt elmegyek hazulról, megteszem a szükséges intézkedéseket, és meggyőződöm arról, hogy a házban valamennyi fűtőberendezés el legyen zárva.
Én is azt tettem volna, ha nem rohansz le olyan váratlanul fortyant fel Christy. Dominic arcát váratlanul a régi, boldogabb időkre emlékeztető mosoly derítette
fel. Christy bosszúsan és dacosan nézett rá, amikor a férfi évődve megjegyezte:
Mindig is makrancos kiskölyök voltál, Christy. Biztosan a vörös haj miatt van. Hátratolta az anorák kapucniját, és játékosan meghuzigálta Christy vörös hajfürtjét.
§Christy testét, akár a tűz, forró hullám öntötte el, és riadtan hátrált.
Dominic arcáról egy csapásra eltűnt a mosoly, és ismét zárkózottan és hűvösen nézett.
Tíz perced van. Csomagold össze, ami kell. Mikor jönnek haza a szüleid?
Fogalmam sincs. Eredetileg ma este akartak hazajönni. De apa ma délelőtt felhívott, és azt mondta, hogy a rossz idő miatt ott éjszakáznak.
Hát jó. Ha megadod a telefonszámot, felhívom őket, és megmondom, hol vagy. Te közben hozhatod a holmidat.
Ez a Dominic mosta gyermekkori bátyja volt. Ellenkezni akart, hogy ő is tud már vigyázni magára, de amíg előkereste szülei barátainak telefonszámát, reszketett a hidegtől, és letett a szándékáról.
Nagyon hamar összecsomagolta a szükséges holmikat. Szívesen átváltotta volna átázott farmerjét és anorákját, mivel visszafelé kétszer is ki kellett szállniuk, hogy ellapátolják a havat a terepjáró elől. A gumicsizmája is megtelt hóval, és a nadrágja még most is kellemetlenül nyirkos volt. De nem akart Dominicnek megint alkalmat adni a korholásra. Biztosan veszekedne, ha megvárakoztatnám, gondolta keserűen.
Dominic éppen letette a kagylót, amikor Christy lejött.
A szüleid persze aggódtak érted. Ma délután telefonon kerestek, hogy megtud­ják, nincs-e valami bajod. Elmondtam, hogy mi a helyzet. Édesanyád azt üzeni, ne aggódj, holnap ebéd után hazajönnek.
Tehát ne aggódjak, dühöngött magában Christy, miközben átadta Dominicnek az útitáskáját, és türelmesen várakozott, amíg az bezárta a hátsó ajtót.
Hogyan is érezhetném magam jól, amikor kénytelen vagyok annál az embernél tölteni az éjszakát, akit szeretek, miközben tudom, milyen keveset jelentek a számára.
Christy abban reménykedett, hogy külön hálószobát kap, amelyet akár be is zárhat, s így véletlenül sem eshet kísértésbe, hogy holdkórosként a férfi szobájába menjen, amivel elárulná érzéseit.
Ó, én egyáltalán nem aggódom szólt kajánul, miközben bekászálódott a terepjáróba. Hogy odalenne Amanda, ha tudná, hogy együtt töltjük az éjszakát.
Igaza van, valóban úgy viselkedem, mint egy kiállhatatlan, kotnyeles kölyök, gon­dolta bűntudatosan, amikor látta, hogy vörösödik el mérgében Dominic.
Ezt a kényszerhelyzetet igazán nem nevezném együtt töltött éjszakának je­gyezte meg dühösen, és beindította a motort. És ha így is lenne, sem Amanda, sem más nem szólhatna bele. Végül is mindketten felnőttek és nagykorúak vagyunk. Még akkor is, ha egyikőnk néha nem úgy viselkedik.
Christy meglepődve fészkelődött az ülésen, szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát.
Aligha az én bűnöm, ha itt azt gondolják, hogy te meg Amanda egy pár vagytok szólt panaszos, halk hangon.
Dominic kétkedve felvonta a szemöldökét.
Ne beszélj ostobaságokat, Christy! Lehet, hogy neked kapóra jön, hogy azt hidd, veled szeretkezve Amanda iránti elfojtott vágyamat csillapítottam, mint ahogyan te tetted ezt Peter Galvin iránt érzett, megcsalatkozott érzéseiddel. De engem sohasem tudsz rávenni, hogy ilyen visszataszító önámítással hitegessem magam, csakhogy a lelkiismeretedet megnyugtassam.
De hisz szoros barátságban vagytok.
A jó ég tudja, miért csökönyösködöm még mindig!
Dominic befordult az úton, és Christy a fényszóró fényénél felismerte Dominic házát.
Tényleg? Úgy látom, te többet tudsz a kapcsolatunkról, mint én magam. Szerin­tem a körülmények kényszere hozott össze bennünket.
Dete...
Christy arra akarta emlékeztetni Dominicet, hogy éppen Amandával utazott együtt Londonba, amikor hirtelen rádöbbent, milyen veszélyes területre tévedt, és elhallgatott
Hagyd abba, Christy, és ne keress mindenáron mentséget! hallotta Dominic haragos, metsző hangját. Ami történt köztünk, megtörtént. Én mindenesetre nem sajnálom.
Olyan hirtelen fékezett, hogy a terepjáró jó métert csúszott még előre. Amikor Christy felegyenesedett, szíve kalapácsként vert a mellében.
Igazán sajnálom, hogy félvállról veszel. Nem azén vétkem, hogy nem én vagyok az a férfi, akit meg akartál ajándékozni a szüzességeddel. Dominic fáradtnak látszott, és Christy bűntudatosan belátta, hogy nehéz napja volt ma. Ha azt akarod, hogy mentegetőzzem előtted, vagy megbánjam, hogy veled háltam, csalódnod kell.
Ismeretségük óta első ízben történt meg, hogy Dominic hátat fordított neki, és kiszállt a kocsiból anélkül, hogy Christyre a továbbiakban ügyet vetett volna. A kiszállásnál sem segített, s azzal sem törődött, megy-e utána a lány. Dominic már az ajtónál járt, amikor Christy érezte, hogy hideg van, és utána botorkált. Az erősen megvilágított hallban látta a feszült várakozást a férfi arcán. Minha csak egy szóra várt volna. De mit mondjon? Azt, hogy ő sem bánta meg? Vagy azt, hogy most is arra a szeretetre vágyik? Hogy egy rövid kis kalanddal is beérné már, noha lelkileg ez összetörné?
Dominic, kössünk fegyverszünetet, legalább erre az éjszakára!
A férfi hosszasan nézte. Szeme különös fényben csillogott. Úgy tűnt, hogy felhá­borította a lány ajánlata. Christy idegesen nedvesítette meg az ajkát.
Az ég szerelmére, Christy, ne tedd ezt. Hát nem elég nehéz így is. És te még ingerelsz, olyan izgatóan... elnémult, amikor meglátta a lány arckifejezését. Vissza akarta tartani, de elkésett, mert Christy hátrahőkölt, és kirohant a fagyos éjszakába. Dominic kíméletlen szavai ott visszhangoztak a fejében. Múlt és jelen összeolvadt benne, újra az a tizenhét éves lány volt, aki felkínálta szerelmét és testét, és akit visszautasítottak.
Christy! hallotta a férfi kiáltását, mégsem érzékelte igazán annak értelmét. A magas hóban nehezen jutott előre, de tovább botorkált anélkül, hogy tudná, merre is megy. Csak el innen, minél messzebbre!
Amikor Dominic megragadta, felkiáltott és megpróbálta ellökni magától. Eköz­ben megcsúszott, és Dominickel együtt a hóba zuhant.
A súlya alatt majd megfulladt, a hideg hó marta az arcát. Egész testében reszketett. Úristen., Christy, jól vagy?
A lány hangosan, szaggatottan zihált, és könnyekben tört ki. Feltartóztathatatlan, heves zokogás rázta meg, és fuldokolva szívta be a jeges levegőt. Dominic feltápászkodott, és karjába emelte. Hatalmas léptekkel tért vissza a házba, és a dolgozószobába vitte a lányt.
Miért éppen ebbe a szobába hozta Dominic? Minden más szoba jobb lett volna, mint éppen ez. A ruhájára vastagon tapadt a hó, a lány azonban láthatólag észre sem vette. Dominic a kandalló elé ültette, és lehúzta a csizmáját.
Christy, igazán nagyon sajnálom. Én nem akartam... Hangja rekedtesen és bűnbánóan csengett. A lány hallotta a szavait, de nem értek el a tudatáig. Reszketve és zokogva ellenkezett, amikor a férfi lehúzta a harisnyáját, és hideg lábát dörzsölgette.
Christy, figyelj rám. Egyszerűen szörnyen dühös lettem. Soha nem akartam...
A lány hallotta, hogy szitkozódik, és értetlenül nézett rá.
Na gyere, vegyük le ezeket az átnedvesedett holmikat.
Olyan barátságosan beszélt hozzá, akár egy gyerekhez. A lány pedig ott ült, mint egy gyermek és hagyta, hogy Dominic levetkőztesse, a fehérneműjét is levegye, és egy meleg törülközőbe beburkolja.
Maradj itt! Készítek mindkettőnknek valami jó forró innivalót.
Mire Dominic két csésze kávéval visszatért a dolgozószobába, Christy már ösz­szeszedte magát.
Sajnálom, hogy ostoba voltam mondta halkan.
Mindannyiunkkal előfordul, hogy néha ostobán viselkedünk mondta Dominic lehangoltan és szomorkásan, s Christyben feltámadt a vágy, hogy fejét mellére vonva megvigasztalja.
Csodálatos volt... a mai délután. Zavarban volt, és valami semleges beszéd?
témát keresett. Olyan szép volt, egy egészséges, tökéletes baba született. Hangjának vágyakozó csengése megindította Dominicet, s gyengéden megkérdezte:
Szeretnél gyereket, Christy?
Csak tőled. Elpirult, mert azt hitte, hangosan kimondta gondolatát. Megkönnyeb­bülten állapította meg, hogy tévedett.
Igen, szeretnék.
Dominic arca hirtelen elkomorodott. Felállt és felülről tekintett le rá.
Ennek nincs értelme. Megfogadtam ugyan, hogy nem avatkozom bele, de nem bírom nézni, hogy teszed tönkre az életed. Gondold meg, mit veszítesz, ha nem mon­dasz le Peter Galvin iránti szerelmedről.
Christy ránézett. A tűz és a forró kávé kellemesen melengette, és csodálkozva eltűnődött Dominic aggódó szavain.
Voltál-e valaha szerelmes, Dominic?
A férfi elfordult, az arcát árnyék takarta. Igen.
És... és ő is szeretett téged? Miért is kínzom magam ezzel!
Valaha azt hittem, hogy igen. Mintegy akarata ellenére válaszolt De tévedtem.
Valószínűleg egy, amerikai leány lehetett. Talán ezért tért haza. Nincs jogom, hogy tovább faggassam. És erőm sincs hozzá, hogy hallgassam, miként beszél egy nőről, akit szeret.
Meg kell még írnom néhány orvosi jelentést. Nem zavar, ha dolgozom?
Christy megrázta a fejét. Figyelte Dominicet, amint az íróasztalhoz ült. Néhány pillanat múlva Dominic mélyen elmerült a munkájába. Mialatt Dominic a munkájával foglalkozott, Christy elszenderedett. Nem láthatta hát, hogy Dominic leteszi a tollát, és hosszan, töprengve nézi. A törülköző lecsúszott a válláról. Amikor a férfi fölé hajolt, hogy megigazítsa, Christy felriadt. Nem várt közelségétől kissé megriadt.
Még mindig dolgozol?
Nem, már készen vagyok. Halvány mosoly suhant át az arcán. Nem vagy éhes? Hozzak valami harapnivalót?
Christy fintorgott, és álmosan motyogta:
Mostanában egyáltalán nincs étvágyam.
Dominic egy pillanatig rámeredt, azután aggódva megkérdezte:
Christy, csak nem vagy...?
A férfi megfogta a vállánál. A lány értetlenül nézte, majd hirtelen megértette, mire gondol.
Nem, dehogyis, nem vagyok terhes... '
Hihetetlen, de egy pillanatra mintha csalódottságot látott volna felvillanni a férfi szemében. Rossz jel, ha valaki a másikról ilyesmit képzel, korholta magát.
Amikor az előbb azt mondtam, hogy izgató vagy, nem úgy gondoltam, ahogyan te képzelted szólalt meg teljesen váratlanul Dominic.
Vagyis nem arra akartál emlékeztetni, hogy akkoriban olyan kihívóan viselked­tem? Nem, most már tudom, hogy nem arra céloztál, Dominic. Nem tudom, miért rohantam el. Azt hiszem, túl sok volt számomra a mai nap. Ostobaságának gondo­latára megborzongott.
Fázol? Dominic a törülköző alatt megdörzsölgette a lány karját. Legjobb lesz, ha most felmegyek, és az egyik hálószobában begyújtok a kandallóban, másként megfagysz ma éjszaka.
Csak az egyik hálószobában? És te? Elöntötte a meleg az óvatlan megjegyzés hallatán.
Úgy látszott azonban, hogy Dominic nem figyelt fel a kétértelmű kérdésre. Christy el volt készülve egy gúnyos megjegyzésre, amint Dominic megkérdezi, nem akarja-e meghívni magához, hogy megossza vele az ágyát. Dominic ehelyett így szólt:
Nem kell nekem tűz. Én ritkán fázom. Úgy látszik, valami fűt belülről. A táskád az előszobában van, behozzam?
Mialatt Dominic felment, és begyújtott a kandallóban, Christy felöltözött. Amikor a hóban elesett, a melltartója is átnedvesedett, és most örült, hogy leveheti.
Christy megvárta, amíg Dominic léptei elhaltak a lépcsőn. Akkor gyorsan kibújt a törülköző alól, és levette a nedves melltartót. Csak egy váltás tiszta fehérneműt hozott magával. Rövid habozás után egy bő halvány olajzöld pulóvert vett fel és remélte, nem lesz feltűnő, hogy nincs alatta melltartó. Azután a nedves melltartót a többi levetett ruhához, az útitáskájába tette. Gyorsan felvett még egy színben tökéletesen a pulóverhez illő elegáns szoknyát. Csak akkor vette észre, hogy Dominic az ajtóban állva már jó ideje figyeli.
Megint havazik.
Vajon hogy van Lorna meg a kisbaba? A távol fekvő farmhoz való utazásnak még a gondolatára is megborzongott. .
Biztosan nagyon jól vannak. Ne felejtsd el, Loma tapasztalt anya. A Thomp­sonékhoz hasonló emberek, akik szoros kapcsolatban élnek a természettel, nagyon is jól tudják, hogyan védekezzenek az elemi erők ellen. Csak a városi ember nem tud megbirkózni a szokatlan helyzetekkel. Ha nincs áram, a magas bérházak emeleti lakásaiban tehetetlenek. Thompsonéknak van nyitott tűzhelyük és olajlámpájuk.
Alighogy befejezte a mondatot, az izzók fel-felvillantak. Kintről behallatszott a vihar süvítése. Az égők még párat villantak, azután teljesen sötét lett.
Már csak ez hiányzott.
Gyertyafény és kandallótűz ez már túlságosan is meghitt, gondolta Christy.
Mesélj valamit Amerikáról.
Dominic közvetlenül vele szemben ült le, és ahogyan nézte, egy pillanatig úgy tűnt Christynek, sejti, mennyire zavarja a közelsége.
Tulajdonképpen nincs sok mesélnivalóm kezdte Dominic. Azután mégis elmesélt néhány mulatságos történetet a betegeiről. Christy hallgatta és nevetett, nem gondolva arra, hogy a közös nevetés éppoly veszélyes lehet, ha nem veszélyesebb, mint a közös hallgatás.
Vacsorára Dominic készített valami meleg ételt. Nem engedte, hogy Christy se gítsen, úgyhogy a lány kényelmesen üldögélt egy fotelban, kezében egy csésze forró csokoládéval, s lassanként elálmosodott. Letette a csészét, és hátradőlt. A szemhéja lassan lecsukódott, csak egy pillanatra...
Eltelt fél óra, és még mindig aludt. Dominic fölé hajolt, majd felemelte. Christy mocorgott, és fejét elégedett sóhajjal Dominic vállára hajtotta. Ő tűnődve figyelte a lány arcát, és még erősebben szorította magához.
A szobában, amelyet Dominic Christynek előkészített, tűz lobogott a kandallóban. A tűz fénye vidáman táncolta falakon, meg-megvilágította a tapéta régimódi mintáját. Dominic óvatosan lefektette Christyt az ágyra, és néhány fahasábot dobott a tűzre. Azután megint az ágyhoz lépett, és Christyt nézte. Nem hagyhatta, hogy ruhástól aludjék. Amikor megpróbálta lehúzni a pulóverét, Christy felébredt és ellenkezett. Mindkét kezével erősen kapaszkodott a ruhájába.
Christy, nem fekhetsz le ruhástól. Nézd csak, itt a hálóruhád.
Christy megpróbált visszaemlékezni, miért volt olyan fontos, hogy Dominic ne vegye le a pulóverét. Még kába volt azonban az alvástól, és sehogy sem jutott az eszébe. Csak amikor levetette a pulóverét, és a hideg levegőt érezte mezítelen felsőtestén, akkor döbbent rá.
Nem lepődött meg, amikor Dominic a karjaiba vette. Ajka gyengéden tapadt a férfiéhoz, és a vágy forró borzongása futott végig egész testén, amikor a férfi sóvár vággyal simogatta. Érezte kedvese vadul verő szívének dobbanását, és válaszként saját szívének heves lüktetését.
Christy, hadd maradjak nálad. Reszkető száját a lány nyakának bársonyosan puha bőrére tapasztotta. Szükségem van rád.
Különös, a férfi nem mondta ugyan, hogy akár a pokolra is menne miatta, nyers, meggyötört hangja mégis megtörte a csodálatos varázst. A felajzott vágytól reszketve Christy elfordult tőle.
Nem tehetem.
Miért nem? kérdezte Dominic érdes hangon. Miatta?
A férfi arca feldúlt volt, és Christy megrettenve nézte elszántanvillanó szemét. Szeretni szeretheted, Christy, de sosem lesz a tiéd. Es most engem kívánsz. Hogy szavait megerősítse, kezét a lány mellére tette. Merevedő mellbimbóin a
férfi ujjainak nyomása fájdalmasan izgató volt.
Maradj velem éjszakára!
Nem! szakadt ki belőle a fájdalmas tiltakozás. Ez már meghaladta az erejét, nem tudott tovább színlelni. Nem értesz engem, Dominic szólt szomorúan. Nem szeretem Petert, sohasem szerettem. Igen, volt idő, amikor megkívánt engem, ugyan-úgy, mint annyi más asszonyt. Nagyon érzéki, izgató férfi, mégsem szerettem soha.
Dominic áthatóan nézett rá, Christy azonban állta a tekintetét, míg meg nem bi­zonyosodott róla, hogy hisz neki. Értetlenül tört ki.
Ha nem szereted, akkor miért...
Christy túlságosan izgatott volt ahhoz, semhogy hagyja befejezni a mondatot. Hát nem érted? Nem csak érzéki játékra vágyom veled, Dominic. Az izgatott szavak hallatán Dominic összerándult. Sötét pír lepte el arcát.
Nem fekszem le veled, Dominic. Nem akarok futó kaland lenni az életedben.
Ahhoz én túlságosan is szeretlek.
Végre kimondta. Tudta, hogy Dominic el fogja hagyni. Elfordult és várta, hogy becsukódjék Dominic mögött az ajtó. Most hát tudja az igazságot, és ő megértené, ha ezek után elhagyná. Dermedten, a maradék önuralmát összeszedve várt. Amikor Do­minic megérintette, összerázkódott, de a férfi kényszerítette, hogy megforduljon és ránézzen.
Akkor hát tisztázzuk. Lassan, tagoltan beszélt, és nehezen szedte a levegőt. Nem akarsz velem hálni, mert szeretsz megrázta a lányt. Ezt mondtad, így van?
Igen.
Dominic váratlanul elengedte, és Christy visszahanyatlott az ágyra. A mennyezetre nézett, és nagyot nyelt.
Nem tudom elhinni. Hangja kemény és kíméletlen volt.
Mit gondolsz, miért szeretkeztem veled? Christy korántsem tudott úgy ural­kodni a hangján, mint Dominic. Mindenesetre nem Peter miatt.
Éveken át harcoltam magammal, hogy ne jöjjek vissza hozzád, azt bizonygattam magamnak, hogy amit irántam érzel, az csak amolyan kamaszos rajongás. A szüleid­del állandó kapcsolatban voltam, és a rólad szóló legparányibb hírt is elraktároztam magamban. Azt hittem, Londonban boldog vagy, és olyan nő, akinek a legfontosabb a munka, és csak azután jön a szerelem. Mindent megtettem, hogy elfelejtselek, nehogy beleőrüljek, hogy egy tizenhét éves leánygyermekbe szerettem bele. Néha az volt az érzésem, hogy nem is vagyok egészséges. Szörnyű volt, hogy magamban sem bízhattam, mikor kettesben voltunk. Miért, az Isten szerelmére, miért hitted azt, hogy csak egy olcsó, kis kalandot jelentesz?
Christy döbbent zavarában alig talált szavakat.
Én... azt mondtad, hogy kívánsz,... és én azt gondoltam, ez csak szex... Amikor Amandát említettem, azt mondtad, neki csak férj, és utaltál arra, hogy nálad ez szóba sem jöhet.
Persze, hogy nem. Ő nem. Mindig is csak egy asszonyt akartam feleségül, és az te vagy, Christy! Karjába vonta a lányt, és ezt suttogta: Christy, ha arra gondolok, hogy csaknem örökre elveszítettük egymást! Ma este, amikor azt mondtad, hogy nem akarsz... Elhallgatott, és még szorosabban szorította magához.
Nem mertelek szeretni. Féltem, hogy elárulom magam. Valóban éveken át, azóta engem szerettél? Christy számára hihetetlen volt az egész.
Dominic rejtélyesen mosolygott.
Megmutassam, mennyire? Gyengéden nevetett, amikor meglátta a lány arckifejezését. Amikor te tizenhét éves voltál, én huszonöt, vagyis elég idős ahhoz, hogy tudjam, mit várhatok az élettől. Meg ahhoz is, hogy megijedjek a saját érzéseimtől. Azért is mentem az Egyesült Államokba, mert féltem, hogy olyan kapcsolat alakul ki közöttünk, amire te még túl ifjú voltál. Túlságosan is könnyű lett volna a serdülő lány érzéseit kihasználni, és akár egy házasságra is rávenni. Tudtam, hogy nem tehetem meg.
Ujjával gyöngéden végigsimított a lány alsó ajkán, aki fogaival óvatosan rabul ejtette azt. Szeme tágra nyílt, Dominic pedig mélyet sóhajtott.
Mihelyt ki tudunk mozdulni a hótól, megszerzem a különengedélyt szólt Do­minic rekedten.
Christy boldogan és bizalommal felnevetett, most már tudta, hogy Dominíc szereti. És addig? ingerkedett vele.
Ma délután, amikor megkérdeztem, terhes vagy-e, titokban reméltem, hogy igen. Akkor hozzám kellett volna jönnöd. Egyébként is jó módszernek tartottam, hogy hoz­zám kössön, és ne menekülhess.
Dominictől gyermeket! Christy két karját vágytól fűtötten a férfi felé nyújtotta: Maradj nálam ma éjjel. Úgyis sok éjszakát töltöttünk el magányosan.
Biztos vagy benne?
Egészen biztos.
Christy lassan és vágyakozva megcsókolta a férfit.
Ha így folytatod, meglátod, mi lesz a következménye suttogta Dominic a lány ajkára hajolva.
Christy huncut nevetését leplezve gyöngéden válaszolta:
Hátha éppen arra vágyom.