Júlia 19 Carole Mortimer Osszuk meg a titkainkat Dorothy James az életben először szerelmes. És éppen szerelme előtt tűnik fel a lehető legrosszabb színben. Thomas Bennett unokahúga züllött barátnőjének hiszi. Ezt a szerepet kell ugyanis-Dorothynak eljátszania annak érdekében, hogy Christy így jobb benyomást tegyen Thomasra. De az első gyengéd csók után Dorothy számára szinte elviselhetetlen, hogy nem vallhatja be a szeretett férfinek Osszuk meg a titkainkat 1. FEJEZET - Megbolondulok... Ha hamarosan nem szabadulok meg innét, a végén még megölöm a nagybátyámat, dutyiba zárnak, aztán jöhetsz hozzám látogatóba! Dorothy kicsit távolabb tartotta a fülétől a kagylót. Megadóan hallgatta barátnője már vagy öt perce tartó siránkozását. Csak akkor jutott szóhoz, mikor a másik végre lélegzetet vett. - Az a benyomásom, hogy nem érzed valami jól magad a nagybátyádnál, vagy tévedek? Christy ekkor kezdett csak rá igazán a panaszkodásra. - Nemcsak az a baj, hogy szörnyen unatkozom, de ráadásul úgy érzem magam, mintha folyton vizsgáztatnának, és a tanár, az én drága bácsikám állandóan arra törekszik, hogy megbuktasson. Szerintem még az örökségem kiadását is meg fogja tagadni. Dorothy ismerte Christy hajlamát az érzelmi túlzásokra, nem hiába választotta barátnője a színésznői pályát hivatásául. így aztán nem tulajdonított nagy fontosságot a fenyegetőzéseinek, hiszen Christy rendszerint megfontoltan cselekedett és azt is jól tudta, milyen nagy a tét. De ez a Thomas Bennett tényleg szörnyeteg lehet, gondolta. - Már csak egy hónapot kell kibírnod a születésnapodig - mondta vigasztalóan. Christy rögtön kijavította: - Három hetet és öt napot. - Majd Jeanne dArc-i hangon hozzátette: - Ami pont elegendő lesz ahhoz, hogy megöljem, a holttestét elföldeljem és elmeneküljek a, Karib-szigetekre! Dorothy halkán felnevetett. Christy még csak egy hete tartózkodott nagybátyjánál a Tóvidéken. Látogatása során meg kellene győznie a férfit, elég érett már ahhoz, hogy maga kezelje az örökségét. Szüleit három évvel ezelőtt halálos baleset érte, azóta a nagybátyja felügyelte a vagyonát. A végrendelet értelmében ő döntheti el, hogy Christy huszonegy vagy csak huszonöt éves korában jut-e majd hozzá a pénzéhez. Ezért kellene most, nem sokkal a huszonegyedik születésnapja előtt különösen jó benyomást keltenie. - Olyan szörnyű az öreg? - kíváncsiskodott Dorothy. - Régimódi, megcsontosodott agglegény, és ráadásul egész nap csak a történelmi könyvét írja, amit úgysem fog senki elolvasni. - Ebben én nem vagyok olyan biztos - ellenkezett Dorothy. - Szerintem a rómaiakról írt könyve izgalmas és jó volt. - A könyvekkel kapcsolatban mindig fura ízlésed volt- válaszolta Christy szárazon. - Még jól emlékszem rá, amikor egy mesekönyvet félórán át tanulmányoztál. Dorothy is emlékezett az esetre. A könyv nagyon tetszett neki. - Meg kellett róla bizonyosodnom, hogy megfelelő ajándék egy ötéves gyereknek - mentegetőzött. - Biztosan valamelyik keresztgyerekednek szántad - mondta Christy. - Hányan is vannak tulajdonképpen? - Hatan - büszkélkedett Dorothy. - És ha kíváncsi vagy rá, elmondhatom, hogy Sarah egy ültő helyében végigolvasta a könyvet. - Engem most kizárólag az érdekel, hogyan szökhetnék meg innen - siránkozott Christy. - A nagybátyám amikor éppen nem dolgozik, akkor tudományos könyveket olvas. És ráadásul Castle Haven egy óriási, régi kastély. Ezeket a vastag falakat egyszerűen lehetetlen kifűteni. Csak tavak és hegyek vannak körülötte. Úgy érzem magam, mintha egy túlméretezett hűtőszekrénybe lennék bezárva fűzte hozzá síri hangon. - Ki hallott már olyat, hogy júniusban kardigánt kelljen venni a házban! - A nagybátyád egy kastélyban lakik? - kérdezte Dorothy csodálkozva. - Még hogy kastély! Csak egy vén, huzatos rom - mondta Christy lekicsinylően. - Nagyon magányosan élünk. Mióta itt vagyok, senkivel sem ismerkedtem meg. Képzeld csak el, tegnap már fél tízkor lefeküdtem. Fél tízkor! - ismételte nyomatékkal. Ez tényleg szokatlan volt, mert Christy mindig éjszaka érezte magát elemében. Rendszerint csak este élénkült fel igazán. Dorothy lassan kezdte átérezni, milyen rossz lehet a helyzete. - Hogyan győzzem meg a nagybátyámat arról, elég felnőtt vagyok már ekkora összeg kezeléséhez, ha állandóan a kísértés ellen küzdök, nehogy megfojtsam? panaszkodott Christy színpadiasan. Ezúttal Dorothynak sikerült megállnia nevetés nélkül. - Ezt bizonyára ő is érzi rajtad - jegyezte meg komolyan. - Már azért is könnyelműnek tart, hogy otthagytam az egyetemet a színésziskola kedvéért - mondta Christy gondterhelten. - Micsoda? Ilyen apróság miatt? Akkor mit gondolna rólam? - Ajjaj, kongattak a vacsorához - kiáltotta Christy izgatottan. - Be kell fejeznem. - Aztán utánozni kezdte nagybátyja kioktató modorát. - Gyűlölöm a pontatlanságot. Jaj, Dorothy, légy szíves, találj ki valamit, hogyan mehetnék vissza Londonba - sóhajtotta kétségbeesetten -, még mielőtt teljesen megbolondulok. Dorothy elgondolkozva tette le a kagylót. Magában morfondírozott, míg elkészítette a vacsoráját. Szardíniás pirítóst csinált. Annyira szerette a halat, hogy legszívesebben állandóan azt evett volna. Két macska meg egy kutya meredt vágyakozva a tányérjára, így aztán nem ártott résen lenni, nehogy beletorkoskodjanak az ételbe. Meg kellene már egyszer mondania Christynek, mennyire neveletlenek az állatai. Dorothy körbenézett barátnője szépen berendezett lakásában. Hálás volt Christynek, hogy távollétében itt lakhat és szívesen gondozta az állatait. Szerencsére neki nem kellett olyan korán lefeküdnie, mint Christynek, és soha nem is unatkozott. Kivett tömött hátizsákjából egy erősen megtépázott könyvet, ami lehetett vagy hétszáz oldalas, felkuporodott a kanapéra, és kedvenc írónőjének történelmi kalandregényébe merülve teljesen elfeledkezett a jelen izgalmairól. Már olvasta néhányszor ezt a könyvet, de Claudia Laurence értett hozzá, hogyan kell egy történetet olyan izgalmasan megírni, hogy többször is el lehessen olvasni, és minden alkalommal valami újat fedezzen fel benne az ember. A kétszázegyedik lap felé Dorothy szeme le-lecsukódott, ekkor gyorsan lefeküdt. Úgy érezte, még alig aludt valamicskét, mikor arra riadt fel, hogy megszólalt az éjjeliszekrényen a telefon. Álmosan tapogatózva nyúlt a kagyló után. - Megvan - suttogta egy hang a vonal túlsó végén. Bizonyára valami disznó telefonálgat, futott át Dorothy agyán. - Hát akkor gondolom, azt is tudja, mit csináljon vele - válaszolta, és már épp le akarta tenni a kagylót, amikor meghallotta a nevét. - Dorothy! Ne tedd le! A kiáltástól meglepődött és megállt a keze a levegőben. Névtelen telefonálók általában nem tudják az áldozatuk nevét. Hirtelen ismerősnek is találta a hangot. Hát persze! Christy az! De miért telefonál vajon reggel negyed hétkor? Dorothy hátradőlt a párnán és kisimította arcából a haját. - Te vagy az, Christy? - kérdezte ásítva. - Hát persze, hogy én - sziszegte a barátnője. - Ki más hívhatna ilyenkor? Erre Dorothy nem is válaszolt. - Miért suttogsz? - kérdezte. - Hogy meg ne hallják, te buta! Dorothy túl álmos volt ahhoz, hogy értse a dolgot. - Miért ne hallják meg? - Mert még csak hat óra van. - Türelmetlenségében Christy túl hangosan válaszolt, és most halkan szentségeit mérgében. - És akkor miért ilyenkor telefonálsz? - tudakolta Dorothy. - Mert remek tervet eszeltem ki, hogyan szabadulhatnék ebből a ketrecből bökte ki Christy diadalmasan. - Gratulálok - felelte Dorothy óvatosan. - De nem közölhetted volna ezt velem valami emberibb időpontban? - Nem, mert segítened kell. - Aha. Süssek talán bele egy kalácsba egy éles reszelőt és küldjem el neked? Christy ezt nem találta túl viccesnek. - Nem tudnál legalább akkor komoly maradni, mikor bajban vagyok? - Bocsánat. Szóval segítenem kell, hogy megszabadulj attól a vén, begyepesedett Thomastól? Mondd csak, figyelek. Christy ebben ugyan korántsem volt biztos, de azért elmondta a tervét. - Tulajdonképpen neked köszönhetem az ötletet. - Lelkesedésében megint hangosan kezdett beszélni, ám észbe kapva gyorsan lehalkította a hangját. - Szerintem senki nem mondhatja, hogy felelőtlen vagyok, hiszen az a tény, hogy éjjel-nappal a szerepeimet tanulom, szerény körülmények között lakom, ellátom az állataimat... - Nem térnél rá végre a tárgyra? - kérdezte Dorothy türelmetlenül. Szeme majd leragadt az álmosságtól. - Dehogynem. Arról van szó, hogy fordítva kell megközelíteni a dolgot: nem azt kell bebizonyítanom a nagybátyámnak, hogy érett és kötelességtudó vagyok, hanem... - Nem? - Dorothy csodálkozott. Eddig úgy tudta, Christy épp ezt akarja bebizonyítani annak a szörnyű Thomasnak. - Nem - erősködött Christy türelmetlenül. - Inkább azt, hogy nem vagyok könnyelmű. Hangja diadalmasan csengett, de Dorothy sajnos nem tudta követni az érvelését, így inkább hallgatott. - Dorothy, csak nem aludtál el? - méltatlankodott Christy. - Dehogy - nyugtatta meg Dorothy elnyomva egy ásítást. - Ne kiabálj úgy, mert felvered az egész házat - emlékeztette, majd kijelentette: - Igazán nem szeretnék akadékoskodni, de fel nem foghatom, mi lehet ebben a pár hétben olyan szörnyű. - Hamarosan meglátod. - Ezt meg hogy érted? Dorothynak egyszeriben kiröppent az álom a szeméből. - Mi a terved? kérdezte gyanakodva. Az a kellemetlen előérzete támadt, hogy nem fog lelkesedni érte. i- Ki az, aki átengedte neked a lakását? - lendült támadásba Christy. - És ki gondozza az állataidat? - vágott vissza Dorothy. - Ki volt az, aki az éjszaka kellős közepén kinyitotta neked az iskolában a hálóterem ablakát, hogy bemászhass? - És ki felejtette el nyitva hagyni az ajtót, hogy ilyen nyaktörő módon kelljen visszalopakodnom? - emlékeztette Dorothy. - Na jó, ez igaz - hagyta rá kelletlenül Christy. - Valóban az én hibám volt, de attól is én óvtalak meg, hogy az éjszakát börtönben kelljen töltened, miután a rendőrség letartóztatott abban a titkos játékbarlangban. - Jól tudod, hogy egy riporterrel találkoztam ott, aki cikket akart írni a tiltott szerencsejátékról - tiltakozott Dorothy. - De ki győzte meg erről a rendőrséget? És ki hozott ki onnan, mielőtt még az újságok megneszelték volna az esetet és közölték volna a képedet? - vágta ki utolsó aduját Christy. - Te - látta be Dorothy kénytelen-kelletlen. - Szóval szerinted az adósod vagyok, ugye? - Jaj, dehogy, Dorothy. - Christy megrémült.-Nem várom, hogy bármiféle tartozást is lerójál. Csak emlékeztetni akartalak rá, hogy milyen régi barátnők vagyunk, és hogy mindig kihúztuk egymást a pácból. Dorothy elnézően mosolygott. Elképzelte Christy sértett arckifejezését, hatalmas kék szemeinek megbántódott tekintetét. Christy magas volt, jó alakú és remekül öltözött. Ártatlan szemei születésétől fogva megnyerő kedvességgel és derűvel néztek a világba. Thomas Bennett igazán vak lehet, ha még nem ébredt ennek a tudatára. Megadóan sóhajtott. Világos: Christy a legjobb barátnője, és ezért kénytelen kötélnek állni. - Rendben van. Mit kell tennem? - Gyere ide és... - Jaj, csak azt ne kívánd - tiltakozott Dorothy és máris megjelent előtte a rémes kép, ahogy Christy öreg nagybátyja fél tízkor őt is ágyba küldi. Ez szörnyen emlékeztette a gyerekkorára és minden porcikája tiltakozott ellene. - ... és mutasd meg a bácsikámnak, milyen is az, ha egy nő felelőtlenül viselkedik - mondta Christy diadalmasan és olyan elszántan, hogy látszott, minden ellenvetés eleve hiábavaló. - Igazán kedves vagy. - Ne csinálj úgy, mintha mérges lennél - vágott vissza Christy. - Vállalod az életmódodat, nem? Örülsz, hogy nincs lakásod, nincs állandó jövedelmed és nincs semmid azon a szörnyű hátizsákon kívül, amivel állandóan úton vagy. - Bevallom, nem szeretek sok csomaggal utazni... - Apropó: utazás! - gúnyolódott Christy. - Nem ismerek még egy embert, akinek olyan rongyos lenne az útlevele, mint a tied. Te tényleg megtestesíted mindazt, amit a nagybátyám könnyelműnek tart. Csavarogsz a nagyvilágban, hacsak lehet, a barátaidnál laksz, és amúgy senki nem tudja, merre jársz. - Mindezt olyan fölényesen olvasta rá, mintha csak a maradi nagybácsi beszélne belőle. Dorothynak elégszer tett már hasonló szemrehányást az édesapja is. Egyszer elvitte magával Christyt, mintegy erősítésnek. De még az ő jelenléte se tartotta vissza az apját attól, hogy szokásos hegyibeszédét megtartsa. Úgy látszik, Christy még nem felejtette el ezt a szózatot. - Arról nem kell tudnia a bácsikámnak, hogy mi évek óta barátok vagyunk. Azt mondhatjuk, hogy egy régi iskolatársam vagy, aki éppen... -... arrajárt - fejezte be a mondatot gúnyosan Dorothy. - Igen, igen - helyeselt buzgón Christy. - Persze, azért a barátnőd maradok - mondta védekezően. - Természetesen, mi mindketten tudjuk, hogy ebből egy szó se igaz. Te vagy a legönzetlenebb, tökéletesen önfeláldozó, nagylelkű... - Jó, jó, elég a bókokból - szakította félbe Dorothy kuncogva. - Mikor óhajtod, hogy régi ismerősként megjelenjek a kastélyban és bebocsátást kérjek a vár úrnőjétől? - kérdezte. - Ma - vágta rá Christy. Dorothy számított erre a válaszra, hiszen egyébként barátnője nem telefonált volna hajnalok hajnalán. - És ki gondozza az állataidat, ha én nem leszek itt? - Lucas a szomszédban biztosan vállalja. - Ezzel Christy a dolgot a maga részéről elintézettnek tekintette. - Imádják őt, és különben is már többször megkértem rá. Rövid szünet után még hozzátette. - Egyébkéntha annyira ki nem állhatod a kutyámat és a macskáimat, akkor magyarázd meg kérlek, hogy miért vannak mindig annyira elkapatva, miután te vigyáztál rájuk? Legutóbb Gladys és Josephine egy hétig kutattak a szekrényben szardínia után, és le merném fogadni, hogy Henry most is ott fekszik melletted az ágyon. Dorothy bűntudatosan nézett az ágy végére, ahol a fiatal terrier kényelmesen elnyújtózva aludt. - Éjszaka olyan egyedül érezné magát a konyhában - védekezett. - Ha rám néz azzal a hűséges, barna szemével, egyszerűen képtelen vagyok neki ellenállni. - A barna szeme meg a magány még nem ok arra, hogy az ágyadba engedd. Jaj... úristen, azt hiszem, jön valaki. - Christy hirtelen megint suttogni kezdett. - Hamarosan látlak, ugye? Dorothy egyáltalán nem volt elragadtatva az ötlettől, hogy még aznap el kell utaznia a Tóvidékre. Christy viszont, ez a drága lélek, számít rá, hogy eljátssza a csavargót. Vajon menni fog? A terv nem volt éppen zseniálisnak mondható. Nem lesz könnyű elhitetni a nagybátyjával, azzal a vén szörnyeteggel, hogy csak futólag ismerik egymást. Hiszen tizenkét éve bensőséges barátság fűzte össze őket. Nem esnek-e majd ki a szerepükből, ha csak pillanatokra is? Dorothy gondterhelt arccal ráncolta a homlokát, és visszafeküdt az ágyba. Egy ilyen kaland előtt kell még egy kis alvás. És a drága jó Lucast sem lesz olyan egyszerű rábeszélni, hogy vállalja az állatokat. JüHa 2. FEJEZET Már fényes nappal volt, mikor Dorothy végre mindenét begyömöszölte a hátizsákba, még hőn szeretett könyvét sem felejtette ki. Rendszerint autóstoppal utazott, de ez az utóbbi időben egyre veszélyesebb lett. így most inkább vonattal ment. Útközben nem történt semmi érdekes. A kis pályaudvaron egy kedves, szeplős vasutas elmagyarázta neki, hogy jut el a kastélyhoz. Körülbelül nyolc mérföldnyi gyaloglás várt rá Castle Havenig. Dorothy már sokat hallott a híres Tóvidékről. Felkészült rá, hogy szép tájak várják, de arra aképre korántsem számított, amely nagyjából hat mérföld megtétele után tárult a szeme elé. Először azt hitte rosszul lát: néhány méterre tőle egy meztelen férfi fürdött boldogan és felszabadultan a tóban. Dorothy leült egy kis dombra az út mentén, és csodálkozva, némi mosollyal nézett a tó irányába. A férfi éppen kijött a túlsó parton és kirázta hajából a vizet. Ragyogóan nézett ki. Bár magas és izmos volt, olyan ruganyosan mozgott, mint egy vadállat. Teste egyenletesen barnaságából Dorothy arra következtetett, hogy gyakran úszhat meztelenül. Sötét bőrétől szőke haja még világosabbnak látszott. A válla széles volt, akár egy úszóé, a csípője pedig olyan keskeny, mint egy kamaszfiúé. Dorothy elgondolkozva forgatott az ujjai között egy fűszálat, a fejét pedig félrehajtotta. Apolló sem lehetett szebb ennél az ismeretlennél! A férfi ekkor kinyújtózott a fűben, szemmel láthatóan élvezte a napsütést. Dorothy lassan útnak indult. Christy már biztosan várja! A hátralévő két mérföldet vidáman fütyörészve tette meg. Állandóan eszébe jutott a férfi. A világ hirtelen olyan szépnek és ígéretesnek tűnt. Az idegen talán itt lakik a közelben, és Christy biztosan tudja, kicsoda. Dehát nem azt mondta, hogy senkivel sem találkozott, mióta itt van? Kár. Pedig szívesen viszontlátná ezt a görög istent. Épp kapóra jönne a színjátékban, hiszen ha mint felületes és könnyelmű nő magával vinne még egy szoknyavadászt is, sokkal hitelesebb lenne az alakítása. Külseje egyébként teljesen megfelelt a szerepének. Meglehetősen toprongyosan festett foltozott farmerjében és agyonmosott pólójában. Hosszú szőke, hullámos haját hátul összefonva hordta, de néhány tincs mindig önállósította magát, így a frizurája állandóan kócos maradt. Arca szép volt, szeme zöld, az alakja törékeny és karcsú, a melle pedig telt. Valószínű, hogy az öreg Bennett kastélyában nem járt még hozzá hasonló látogató. Castle Haven pontosan megfelelt Christy leírásának. Lankás dombok között állt a tornyokkal és csipkés oromzattal díszített szürke kastély. Barátnőjével ellentétben Dorothynak tetszett az épület, és nagyon kíváncsi volt a történetére. Ezt persze nem mutathatja ki nyíltan, hiszen a történelmi érdeklődés nem illene a szerepéhez. A szigorú nagybácsinak elvégre éppen azt kell bebizonyítania, milyen felületes és műveletlen is a mai fiatalság, ellenben mennyire elüt ettől az ő csodás unokahúga! Thomas Bennett ismert történész volt. Dorothy sok könyvét olvasta már, és ez a kastély véleménye szerint pontosan illett a férfihez. Az épületet jó karban tartották, gondozott benyomást keltett. Úgy látszik, a történelmi könyvek írása egyben jövedelmező üzlet is. Dorothy meghúzta a csengő zsinórját, és hamarosan öreg, ősz hajú komornyik nyitott ajtót. Bár arcizma se rezdült, mégis érződött rosszallása, ahogy a küszöbön álló kopottas alakot végigmérte. Biztosan egyidős a kastéllyal, gondolta Dorothy. Vagy lehet, hogy ez itt maga Thomas Bennett? A könyvekből befolyó pénz talán nem elég arra, hogy saját komornyikot is tartson. - Jó napot! - köszönt Dorothy, és kedvesen mosolygott. - Dorothy Jamesnek hívnak és... - A kastély nincs nyitva a nagyközönség számára, James kisasszony - mondta a férfi ridegen. Dorothy éppen udvariasan el akarta magyarázni, hogy ő Christy barátnője, de az öreg lekezelő modorától dühös lett. - Milyen kár - morogta vontatottan -, pedig biztosan szívesen megrohamoznák magukat a látogatók. - Ártatlanul bámult az öreg döbbeni képébe. Az megvetően felhúzta a szemöldökét. - Megmutatom, hogy jut vissza az országútra. - Csakhogy nekem eszem ágában sincs visszafordulni! - Ez itt magánterület, James kisasszony és... - Christy Bennettet keresem - mondta Dorothy jókedvűen. - Christy kisasszonyhoz jött? - Az öreget ez végképp kihozta a sodrából. Megbotránkozott arckifejezéséből ítélve, sose tételezte volna fel Christyről, hogy ilyen alakokat ismerhet. Szóval mégiscsak komornyik. Dorothy összeszedte magát. Elvégre azért jött ide, hogy Thomas Bennettet elképessze, nem pedig, hogy az egész háztartást a feje tetejére állítsa. Legelbűvölőbb mosolyát küldte hát a komornyik felé, amely rendszerint sohasem tévesztette célját, és valóban, a hatás ezúttal sem maradt el: a komornyik kinyitotta a tölgyfaajtót, és kérte, hogy fáradjon beljebb. - Szólok Christy kisasszonynak, hogy itt van - mondta, és helyet mutatott Dorothynak az előcsarnokban. - Már tudok róla, Fredericks - hallatszott fentről ebben a pillanatban Christy hangja. Izgatottan szaladt le a lépcsőn, és megkönnyebbült sóhajjal borult Dorothy nyakába. Dorothy megölelte és azonnal érezte, mennyire kikészült a barátnője. Mivel azonban nem voltak egyedül, így csak azt súgta Christy fülébe: - Ne ilyen hevesen! Christy természetesen rögtön kapcsolt. Leengedte a karját és hátralépett. Kissé hűvösen, de nagyon udvariasan mondta: - Dorothy, de jó, hogy újra látlak. A mondat csak a hívatlan vendégnek kijáró elcsépelt üdvözlésnek tűnt, viszont Christy szeme beszéd közben árulkodó vidámsággal csillogott. - Jól van, Fredericks, elmehet - fordult a komornyikhoz. Christy szép nő volt, barna hajú és sötét szemű, az alakja meg akár egy manökené. Noha tudatában volt a szépségének, inkább csak hasznos adottságnak tekintette a színészi pályához, és csöppet sem volt beképzelt. Túl komolyan vette a szakmáját ahhoz, hogy csak a külső adottságaiban bízzon. Végre kettesben maradtak az előcsarnokban. Mosolyogva néztek egymásra. - Annyira féltem, hogy mégsem jössz el - mondta Christy és mélyet sóhajtott. - Hát igen, az utazás felér egy költözéssel, még akkor is, ha egy hátizsákba belefér az ember minden cucca - válaszolta Dorothy -, dehát itt vagyok. Hogyan hagyhatnám cserben azt, aki megmentett a börtöntől, hm? Christy zavarba jött. - Én csak... - Mi történik itt? Dorothy rögtön tudta, még mielőtt Christy ijedt arckifejezését észrevette volna, hogy a férfi, aki az egyik oldalajtón át az előcsarnokba lépett, nem lehet más, csak a rettegett Thomas Bennett! Nyugodt hangon beszélt, de mégis olyan parancsolón, hogy kétség sem férhetett hozzá, ki az úr a házban. - Thomas bácsi! - Christy gyorsan összeszedte magát. Odament a bácsikájához, aki a lépcső alatt állt a félhomályban. - Emlékszel ugye, hogy megkérdeztelek, meglátogathat-e egy régi iskolatársam? Dorothy csodálkozva nézett rá. Hát Christy előre tudatta a bácsikájával, hogy ő idejön? Akkor ezek szerint most mégsem véletlenül bukkant fel a környéken? Ez eltért a megállapodásuktól. Úgy látszik, Christy változtatott a tervén, anélkül, hogy figyelmeztette volna. Pedig ebben a helyzetben a bizonytalanság megengedhetetlen. Ekkor a nagybácsi kilépett a lépcső homályából. Kitérdesedett kordnadrágot, világos színű, gyűrött inget és bő tweedzakót viselt. Ruházata pontosan illett egy tudós professzorhoz. Dorothyt mégis óriási meglepetés érte: az öreg nagybácsinak világosszőke haja és barna szeme volt, és hanyag öltözete a görög istent takarta, akit alig fél órája látott meztelenül úszkálni a tóban! 3. FEJEZET Lehet, hogy van egy ikertestvére? Ez túl valószínűtlennek tűnt, ráadásul Dorothy tudta Christytől, hogy Thomas Bennett az egyetlen élő rokona. Hasonmása se lehet... Akkor pedig nincs rá más magyarázat: Thomas Bennett és Dorothy görög istene egy és ugyanaz a személy! Ki gondolná, hogy ez a silány öltözék olyan szép testet takar? Christy nyilván nem, különben nem mondaná, hogy a nagybátyja régimódi és begyepesedett. Barátnője elbeszélése alapján Dorothyban az az elképzelés alakult ki, hogy Thomas Bennett jól benne jár a korban. A valóságban pedig legfeljebb harmincöt éves lehet. Talán csak azért érzi Christy öregnek, mert a nagybátyja. Dorothy azonban biztosan tudta, ez a férfi se nem öreg, se nem besavanyodott, hanem erős, férfias és vonzó. Christy persze még soha nem látta meztelenül, ebben a ruhában pedig, amit visel, tényleg pontosan megfelel annak a képnek, ami egy szórakozott, hanyag professzorról él az emberben. Pedig milyen klasszikus szépségűek a vonásai, még ha olyan szigorúan néz is, mint most, és a szája és az álla közötti vízszintes vonal milyen határozottá teszi az arcát! A férfi szeme barnán ragyogott, világos haját pedig, ami nemrég még nedves fürtökben hullott a homlokába, gondosan hátrafésülte. Már csak egy komor dolgozószoba, magas könyvespolcok és szájában füstölgő pipa hiányzik, gondolta Dorothy, hogy teljes legyen a kép. Ekkor a férfi kidudorodó zsebébe nyúlt, és valóban elővett egy pipát. A fogai közé szorította, és végigtapogatta a zsebeit, hogy megtalálja a gyufát. Megvan tehát a tudós professzor összes kelléke. A baj csak az, hogy Dorothy képtelen volt kiverni a fejéből a meztelen görög isten képét, maga előtt látta, ahogy kijött a vízből és elnyúlt a napon. De nem is akarta. Alaposabban szemügyre véve még most is észrevehető néhány nedves tincs a füle mögött. Lehet, hogy Thomas Bennett felkavaró hatással van rá, de megijedni, úgy ahogy azt Christy tette, semmi esetre sem fog tőle. Viszont gyorsan ki kellene találnia valamit, hogyan játssza tovább ezt a kellemetlen szerepet, amire barátnője rávette. Szóval, ha mégsem véletlenül tévedt ide, akkor mit mondjon? - Szegény Dorothy - mondta Christy éppen a nagybátyjának. - Mikor azt mondta, hogy nem tudja, hova mehetne... - Christy szomorúan csóválta a fejét. Dorothy érezte magán Thomas Bennett hidegen vizsgálódó pillantását. Úgy találta, Christy azért kissé túlzásba viszi a dolgot. A csavargó hálátlan szerepe, amit a barátság kedvéért vállalt, egyáltalán nem volt ínyére. Más körülmények között zavartalanul örühetne, hogy megismerkedhetett ezzel a férfivel, aki annyira felcsigázta a kíváncsiságát. Thomas Bennettre mosolygott, de aztán rögtön igyekezett kerülni a pillantását, hogy olyan benyomást keltsen, mint akinek rossz a lelkiismerete. - Christy mindig olyan kedves-mondta. Még mindig nem volt egészen világos a számára, mire megy ki a játék. Thomas Bennett elutasítóan és csaknem lenézően pillantott rá. - A kedvesség nem mindig bölcs magatartás - közölte hidegen. - Néha célravezetőbb a kegyetlenség. - Jaj, dehogy, Thomas bácsi - tiltakozott Christy ártatlan szemekkel. - Hiszen mondtam neked: nem tudnám elviselni a gondolatot, hogy Dorothy egy padon tölti valahol egy parkban az éjszakát. - Az utolsó szavakat olyan akadozva ejtette ki, mintha már a puszta gondolat is borzongással töltené el. Dorothy egyszerűen nem értette, hogyan gondolhatja ezt Christy és a nagybátyja komolyan. Szívesen segít a barátnőjén, de ami sok az sok. Hiszen azzal is szívességet tett, hogy vigyázott a három állatra. Elvégre máshol is lakhatott volna. Ez a Thomas Bennett meg egyre megvetőbben méregeti, úgy látszik, minden szavát elhiszi az unokahúgának. - Találtam volna másutt is szállást, ha nem fogadsz be - mondta Dorothy némi fenyegetéssel a hangjában. Úgy vélte, Christy túlfeszítette a húrt. - Ebben biztos vagyok - szólt közbe Thomas Bennett -, de az unokahúgom segíteni akart a régi iskolatársán. Christy csak úgy ragyogott a dicséret hallatán és önelégült képet vágott. Dorothy a legszívesebben jól megrázta volna. Most még azt is ráfogta, hogy hajléktalan csavargó. Amint négyszemközt marad Christyvel, azonnal értésére adja, mi a véleménye az ötletéről., határozta el magában Dorothy. Igaz, hogy az életmódja eltér az átlagemberekétől, de nem szokott senkit se kihasználni, és egyáltalán nem tetszett neki, hogy Thomas Bennett ezt gondolhatja. Egyébként nem igen törődött azzal, hogy mit hisznek róla az ismerősei, de most hirtelen nagyon fontosnak érezte a férfi véleményét. - Mivel jelenleg ez az unokahúgom otthona is, és ő így kívánja, -jelentette ki a férfi leereszkedően -, meghívom, hogy maradjon nálunk.- Most pedig magukra hagyom a hölgyeket. Christy, Miss...? - James - segítette ki Dorothy. - Dorothy James. - Szóval Christy mégsem mesélt el mindent, állapította meg magában. - James kisasszony - ismételte Bennett unottan. Végre sikerült meggyújtania a pipáját. - Én akkor megyek is. Bizonyára sok meséinivalójuk van. - Thomas bácsi ma délután madárlesen volt - mondta Christy fontoskodva. Erre a kijelentésre Dorothyt úgy elfogta a köhögés, hogy alig kapott levegőt. Még a könnye is kicsordult. Még hogy madárlesen! Szóval az ilyesmit errefelé így hívják? Inkább őt leste meg egy magányos, kíváncsi madárka. - Jó, jó, nincs már semmi bajom - hápogta sietve, mikor végre meg tudott szólalni, mert a segítőkész Christy egyfolytában a hátát ütögette. - Tényleg, Christy, minden rendben..- Megnyugtatóan emelte fel a kezét, mikor barátnője továbbra is kételkedve nézett rá. - Magára mindig ilyen különös hatással van, ha a madártant említik? - érdeklődött Thomas Bennett, miután Dorothy végre megnyugodott. A lány igyekezett összeszedni magát, és csodálkozó ártatlansággal viszonozta a tekintetét.-Egyáltalán nem, professzor úr, éppen ellenkezőleg. Azért érkeztem ilyen későn, mert magam is egy furcsa madarat lestem meg. - Igazán? - kérdezte az élesen. Úgy látszik, azt gondolta, Dorothy csak hízelgésből tettetett érdeklődést. - Igen, így van - bizonygatta. - Christy is tudja, milyen szívesen figyelem a madarakat. Christy figyelmeztetően nézett rá. - Olyan jól azért nem ismerem a szokásaidat - jegyezte meg. - Hiszen évek óta nem találkoztunk. Mikor is láttuk egymást utoljára? Dorothy úgy találta, barátnője nem viselkedik valami okosan. Lehet, hogy a professzor szórakozott, végtére is melyik tudós nem az, de bizonyára nem buta. Vigyázniuk kell, nehogy elárulják magukat. - Nem is emlékszem pontosan, mikor volt - válaszolta eltűnődve -, de azért olyan nagyon régen nem lehetett. Christy szenvelgően felkacagott. - A diákéveink óta Dorothy annyifelé járt, hogy már nem is érzékeli az idő múlását - magyarázta a nagybátyjának. - Gyere, Dorothy, megmutatom a szobád terelte másra a szót és fintorgott hogy kellőképp érzékeltesse, mennyire kellemetlen kötelességnek tesz eleget. Közben annyira megszorította Dorothy karját, hogy a lány majdnem felszisszent fájdalmában, de azért igyekezett mosolyogni a professzorra. - Igazán nagyon köszönöm a kedves meghívást - mondta udvariasan. Bennett tekintetén látta, hogy a férfi azt sem bánná, ha mégis egy padon töltené az éjszakát. Teljesen egyértelmű, hogy csak az unokahúga kedvéért fogadta be. Mogorván szívott egyet a pipáján, biccentett, megfordult és felment a lépcsőn. Dorothy azonnal Christyhez fordult. - Mit gondolsz te... - Pssszt...! - intette csendre a másik, miközben óvatosan körülnézett. - A szobádban beszélhetünk - súgta. Rendkívül izgatottnak látszott, és Dorothy attól tartott, a helyzeten csak ronthat, ha megmondja, szerinte teljesen reménytelen, hogy beváljon a terve. Bárcsak tudtak volna beszélni, mielőtt megismerkedett a bácsikájával! Most már aligha lehet változtatni a haditerven, hiszen belekezdtck. Ráadásul Dorothy a csontjaiban érezte, hogy valami rosszul fog elsülni, még akkor is, ha Christy másképp gondolkodott. Hirtelen Fredericks bukkant fel ismét az előcsarnokban, és Dorothynak minden erejét latba kellett vetnie, hogy meggyőzze, maga is fel tudja vinni a poggyászát. Aztán Christyvel együtt felment a széles márványlépcsőn. - Még csak a keleti szárny lakható - magyarázta Christy. - A többi szobát egyelőre nem használjuk. Thomas bácsi folyamatosan tataroztatja az épületet, mikor valami pénzhez jut. Elég jól kereshet, ha fenn tudja tartani a kastélyt - tette hozzá halkan. - Csodálatosan szép, ami eddig elkészült belőle - folytatta normál hangerővel, hogy a professzor is hallhassa. Dorothy azonnal átlátott a szitán. Talán nincs is olyan szerep a világon, amit Christy ne tudna ragyogóan eljátszani, gondolta, de mégis az lenne a legjobb, ha egyszerűen önmagát alakítaná. A kastély felújítását valóban remek stílusérzékkel végezték: a rendbehozott szárny utoljára a tizenötödik században lehetett ilyen szép. Azonban a stílushűségnek megvoltak az árnyoldalai is: Thomas Bennett úgy látszik a központi fűtésről is lemondott az érdekében. Dorothy vacogott a hidegtől. Remélhetőleg a vizet nem a kútról kell hozni! Nagyon vágyott már egy meleg fürdőre. - A szobád az enyém mellett van - mondta Christy, és kinyitotta a nehéz tölgyfaajtót. A szoba azonnal elbűvölte Dorothyt. Az egyik falon egy csodálatos gobelin lógott, ami vadászjeleneteket ábrázolt, a másik falnál óriási baldachinos ágy állt, oldalán brokátfüggönyökkel. A magas, keskeny ablakokon zöld dombokra, hegyekre és tavakra pillanthatott ki a nézelődő. Dorothy rögtön felfedezte a dombocskát, ami mögött az a bizonyos tó rejtőzött, ahol ez a nagybácsira semmiképp sem emlékeztető Thomas fürdött. Talán még az a terület is a kastélyhoz tartozik. Dorothy lenyűgözve állt az ablaknál és a meglepő jelenetre gondolt. Aztán alaposabban körülnézett. Örült, mert a szoba mellett egy fürdőszobát is felfedezett, bár az is igaz, hogy a legszebb fürdőkád sem vetekedhet egy tóval. - Szerinted nem? Ijedten fordult Christy felé. Annyira elmélyedt a gondolataiban, hogy oda sem figyelt barátnőjére. - Épp azt mondtam - ismételte Christy könyörtelenül -, hogy eddig minden rendben volt. Ugye, szerinted is? De azt szeretném, ha te is jobban törnéd magad. - Christy, attól tartok, nem lesz ez így jó. - Dorothy száműzte gondolataiból Thomas Bennettet, és teljes figyelmét Christynek szentelte. Meg kell győznie a barátnőjét, hogy a terve kivihetetlen. - El akarod hitetni a nagybátyáddal, hogy csavargó vagyok, aki mások nyakán élősködik- mondta szemrehányóan. - Ez azért mégis túlzás. Nem csoda, ha ki nem állhat. - 0, hát az nem ezért van - nyugtatta meg Christy. - Hanem Henry miatt. - Henry miatt? - ismételte Dorothy. - Mi köze ehhez a kutyádnak? - Tulajdonképpen semmi - ismerte el nevetve Christy. Újra vidám és magabiztos volt. - Mit jelentsen ez már megint? - Dorothy türelmetlen lett. Christy alig tudta visszafojtani a nevetését. - Jaj, Dorothy, jobban nem is sikerülhetett volna! Ami történt, pontosan beleillik a tervünkbe-lelkendezett izgatottan.-És nem az én csavaros ötletem volt, a puszta véletlen szólt közbe. - Most már aztán igazán tudni akarom, miről beszélsz! - mondta Dorothy határozottan, és rossz előérzete támadt. Christy az ágyra heveredett és törökülésben helyezkedett el. - Emlékszel rá, hogy reggel kénytelen voltam hirtelen befejezni a telefonálást, mert hallottam, hogy jön valaki? - Igen, halványan - sóhajtott Dorothy. - Reggel hatkor még nemigen vagyok beszámítható. - Tudod, a nagybátyám korán kelő, a tudósok már csak ilyenek. Az a szokása, hogy reggelenként, mielőtt dolgozni kezdene, hosszú sétákat tesz. Épp akkor indult el, és megkérdezte, kivel beszéltem. - Sokatmondó grimaszt vágott. - Elmondtam neki, hogy a telefonszámot egy közös barátnőnktől kaptad, és megkérdezted, meglátogathatsz-e itt. Ez tehát a magyarázata annak az átkozott változásnak, miszerint mégsem véletlenül tévedt erre. - Na jó, belátom, nem tehettél mást - adott neki igazat Dorothy -, de azért figyelmeztethettél volna. - Miután letettem a kagylót, egy percre se maradtam egyedül - védekezett sértődötten Christy.-Thomas bácsi ragaszkodott hozzá, hogy elmenjek vele sétálni, mikor pedig visszaértünk, odaült mellém és kénytelen voltam kiadósan reggelizni. Már a gondolatra is összerázkódott. Rendszerint csak üres kávét ivott reggelenként. - Tudod, szerinte nem eszem eleget. Aztán hirtelen azt mondta, talán túl keveset foglalkozott velem, mióta itt vagyok. Úgyhogy megint nekiindultunk és megmutatta a környéket. Életemben nem unatkoztam még így. Tudod, ő... -Christy, ez mind nagyon szép-szakította félbe Dorothy józanul -, de Henryről megfeledkeztél. - Henry? - Christy a homlokát ráncolta. - Mit is... ja igen! - Újra nevetésben tört ki.-Thomas bácsi egészen magánkívül volt, hogy te ágyba bújsz valakivel csak azért, mert hűséges barna szeme van és magányos. Dorothy döbbenten nézett rá. - Kiről beszélsz tulajdonképpen? - kérdezte kábán. Christy hangosan nevetett. -Nem emlékszel, mit mondtál a telefonban? - Azt mondtam, hogy a kutya az ágy végében alszik - kiáltotta Dorothy. Erre pontosan emlékezett. - Azt akarod mondani, hogy a bácsikád azt hiszi, Henry valami férfi?-kérdezte hitetlenkedve. - Igen. Hát nem nagyszerű? De még mennyire az,, hogy a fene egye meg, gondolta Dorothy, és dühösen válaszolt: - Mindjárt sikítani kezdek! - Ugyan már, Dorothy, ne buláskodj. - Egyáltalán nem butáskodom - utasította rendre Dorothy, de aztán gyorsan visszatért a jókedve. - Henry érdekében őszintén remélem, hogy utca végi barátnője nem értesül a kicsapongó természetéről. - Eszembe jutott valami. - Christy könnyedén megérintette a homlokát. Talán csak azért nem tetszik a dolog a nagybátyámnak, mert neki is barna szeme van, és ebben a kriptában ő is magányosnak érzi magát. Dorothy ismét az ablakhoz lépett és álmodozva nézett a távolba. Maga előtt látta a férfi meleg barna szemét. Christynek mindez fel sem tűnt, annyira lefoglalták a saját gondjai. Dorothy halkan felsóhajtott. Milyen jó, hogy Christynek tele van a feje minden mással. Annyira leköti a haditerve, a szerepe és a fellépéseik, hogy észre sem veszi, milyen vonzó ez az állítólagos gonosz nagybácsi. Dehát nem is látta őt úgy, ahogy Dorothy. Határozottan megfordult és visszament Christyhez. - Nem mondhattad volna meg neki, hogy Henry a kutyád? - Dehogyis.-Christy hangja türelmetlenül csengett.-Még mindig nem érted? Akkor rájött volna, hogy te vigyázol az állatokra. Hiszen mi már évek óta nem találkoztunk, ezt ne felejtsd el! És különben is azt állítottam, hogy te hívtál fel. - Jojó, már értem. - Dorothy elégedetlen volt. - De ez az ötlet, a padon töltött éjszakával, azért mégis túlzás - tett szemrehányást barátnőjének. - És attól tartok, a nagybátyád mást is hallhatott a telefonbeszélgetésből, mondjuk a börtön szót, és akkor nekem végem. - A végén még mindenben én leszek a hibás - védekezett Christy. - Te is hazudtál, mikor Dorothy James néven mutatkoztál be. - Hiszen így hívnak - szögezte le Dorothy., - Gondolod, hogy a nagybátyád elhinné ezt az egészet, ha tudná, ki az apám? - tette hozzá keserű gúnnyal. - Igazad van. - Christy elgondolkodott. - Azt meséltem neki, hogy a családod váratlanul elvesztette a vagyonát, nem sokkal azután, hogy elvégezted az iskolát. Szóval okosan viselkedtél. Dorothy úgy érezte, félreértették. Egyáltalán nem azért mutatkozott be Dorothy Jamesként, hogy alátámassza Christy füllentését. Mindennapi körülmények között Christy sem értette volna félre a szándékát, de most túl izgatott volt. Dorothy azért nem viselte évek óta az apja nevét, mert nem akarta, hogy kapcsolatba hozzák őket egymással. - Örülök, hogy ez a véleményed - mondta kissé gúnyosan. - Most már csak azt áruld el, hogyan fogunk ebből a sok hazugságból kikecmeregni? Christy sértődötten nézett rá. - Jól van, a jövőben majd jobban meggondolom, mit mondhatok - ígérte. - De különben igazán jól megy a dolog. Mióta Thomas bácsinak meséltem rólad és a kusza életviteledről, egyszer se említette a színiiskolát vagy az állandóan változó baráti körömet. - Megnyugtat, hogy tehettem érted valamit. - Dorothy nem titkolta, hogy dühös. Christy azonban meg sem hallotta gúnyos hanghordozását, mert túlságosan meg volt elégedve önmagával. - Remélem is. - Átölelte barátnőjét. - Jaj, Dorothy, olyan boldog vagyok, hogy itt vagy - mondta lelkesen. Öröme olyan őszinte volt, hogy Dorothy megadta magát a sorsának. - Én is mondta jókedvűen. - Ezentúl vidámabb lesz az élet - jelentette ki Christy bizakodó mosollyal. Szegény Christy, gondolta Dorothy. Tényleg rosszul mehetett a sora, bár a szeme most már megint vidáman csillogott. - Azt hittem, itt semmit se lehet csinálni - ugratta Dorothy. - Ez általában így is van - panaszkodott Christy -, de ha te velem vagy, biztos nem fogunk unatkozni. - Már régóta nem vagyok az osztály bolondja. - Dorothy gondolatai megint elkalandoztak. Kipillantott az ablakon a dombra, ami mögött a tó terült el. Milyen jó, hogy épp ezt a szobát kapta. -Mondd csak-fordult a barátnőjéhez -, gyakran jár a nagybátyád madárlesre? - Csaknem minden délután. Azt állítja, ha zsong a feje a sok munkától, a természetben tud a legjobban kikapcsolódni. Meztelenül fürdeni tényleg jó kikapcsolódás, gondolta Dorothy. - Bár nem is tudom igazán, miért veszi a fáradságot, hiszen amint visszatér, úgyis megint órákra a könyveibe temetkezik. Úszás után nyilván úgy érzi magát, mint aki újjászületett, gondolta Dorothy. De hangosan csak ennyit mondott: - Elég költséges lehet egy ilyen kastélyt fenntartani. - Szerintem is - helyeselt Christy kedvetlenül. - Ha megkapom az örökségem, szívesen kisegítem egy kis kölcsönnel. Dorothy rosszallóan nézett rá. - Úgy látom, a nagybátyád nagyon komolyan veszi a gyámszerepet. Tegyél meg nekem egy szívességet, ne is gondolj arra, hogy pénzt kölcsönzöl neki. Nyilván azt hinné, hogy le akarod kenyerezni. - Dorothy szinte maga előtt látta Thomas Bennettet, ahogy Christy javaslatát meghallva döbbent csodálkozással vonja fel a szemöldökét. - Tudom - morogta Christy türelmetlenül. - Csak úgy mondtam. Hiszen már megtehettem volna az első napon is, mikor ide érkeztem. - Nem is lehet olyan rossz néhány hetet itt tölteni. - Dorothy biztosra vette, hogy olyasvalakinek, mint Thomas Bennett, hatalmas könyvtára van, és már most nagy kedvet érzett rá, hogy elbogarásszon benne. -Kíváncsian várom, mit mondasz majd néhány nap múlva-dünnyögte Christy. - Az iskolai élet kész élvezet volt az ittenihez képest. Pedig tudod, hogy nem rajongtam különösebben az internátusért. 4. FEJEZET Christy nyolc évesen került internátusba. Akkoriban halálosan elkeseredett volt, mert imádta a szüleit. De ez látszott a legjobb megoldásnak. Apja régész volt és állandóan utazott, anyja pedig elkísérte. így aztán nem volt más választásuk, hiszen Christynek jó nevelést kellett kapnia. Dorothy is hasonlóképpen érezte magát akkoriban, habár teljesen más okból. Mindketten egyformán magányosak és szomorúak voltak, ami végül is összehozta őket, és szoros barátság szövődött köztük. Az évek során annyira megszerették egymást, mintha testvérek lennének, és jóban-rosszban összetartottak. Dorothy megvigasztalta Christyt, ha az a szülei után vágyódott. Ő szívesen volt az iskolában, sokkal szívesebben, mint otthon. Nem, haza semmiképpen sem akart menni. - Magadra hagylak egy kicsit - mondta Christy. - Zuhanyozz le és öltözz át. Remélem, hoztál magaddal még ilyen kopott ruhákat, te csavargó! Utána megmutatom a kastélyt. Egyébként nem sok látnivaló akad. Dorothy egyetértően bólogatott, mikor azonban a sötét tölgyfaajtó becsukódott barátnője mögött, azonnal az ablakhoz sietett, és álmodozva bámult kifelé. Közvetlenül a bokrokkal benőtt domb mögött húzódott meg a tó, amiben Thomas Bennett meztelenül fürdött. Ha Christy adatai helytállóak, akkor a férfi minden délután elmegy madárlesre. Dorothyt szobája csendjében az utóbbi órák izgalmas eseményei foglalkoztatták. Mindig ugyanahhoz a kérdéshez tért vissza: miért is nem mesélte el Christynek, hogy látta Thomas Bennettet meztelenül fürdeni? Alkalma lett volna rá, és azt is sejtette, hogy a barátnője mennyire örülne ennek az értesülésnek. Zavarta az is, hogy képtelen volt összeegyeztetni magában az unalmas, tartózkodó és felelősségtudó professzort azzal a Thomas Bennett-tel, aki meztelenül fürdik egy olyan helyen, ahol bárki láthatja, még ha a tó a saját birtokához tartozik is. Talán lelke mélyén sajnálta volna leleplezni a férfit Christy előtt? Ezért hallgatott? Részben. Ám volt még egy oka. Mégpedig az, hogy Dorothy tudatosan alakította ki az életmódját, amit titokban pillangózásnak nevezett, bár az úszáshoz semmi köze sem volt. Az elnevezés csak annyit jelentett, hogy állandó kötöttségek nélkül, derűsen ide-oda repkedett a világban, és minden holmiját magával hurcolta a kedvenc hátizsákjában. Férfiaknak egyszerűen nem volt helye az életében, és Thomas Bennett mélyen tévedett, ha feltételezte hogy valami Henryvel, vagy bárki mással, csak úgy sajnálatból lefeküdne. Ha Christy tudná, hogy mi történt, bizonyára nyomban gyanakodni kezdene: mert aki ilyen elbűvölten figyel egy férfit fürdés közben és a görög istenek jutnak róla az eszébe, annak már vannak bizonyos kötöttségei, az már lángra lobbant. Dorothyt rhagában elismerte, szerfölött zavarja Thomas rossz véleménye. Dorothynak kevés barátja volt, de azokra igazán számíthatott. Minden barátnője, Christyt is beleértve, arra vágyott, hogy egészen normálisan beleszeressenek valakibe, eljegyezzék egymást és összeházasodjanak. Többször megpróbálták már Dorothyt is összehozni egy- egy megfelelőnek ítélt férfivel, ám mindeddig sikerült elkerülnie a csapdát. Most viszont, Thomas Bennett-tel másként állt a dolog, ezt érezte. Éppen ezért hallgatott olyan mélyen arról, mit is látott ma délután. De vajon meddig tud ellenállni a kísértésnek, ami arra ösztökéli, hogy egy nap fogja magát, elmenjen a tóhoz és a dombon ülve várjon? Dorothy bement a fürdőszobába és alaposan lezuhanyozott. Aztán felfrissülve bebarangolta Christyvel a kastélyt, majd átöltözött a vacsorához. Csak két ruhája volt. Az egyiket nagyon ritkán hordta: azt a bizonyos kis feketét, ami soha nem megy ki a divatból. Ma is ezt akarta felvenni. Örült, hogy senkit sem talált az előcsarnokban, így legalább nyugodtan körülnézhetett a teremben. Egy sötét színekkel festett kép előtt megállt. - Ez Knollsley Hall Cornwallban - hallotta hirtelen Thomas Bennett hangját a háta mögött. Ijedten fordult meg, és szeme találkozott a férfi fürkésző tekintetével. Dorothy haja le volt engedve. Zilált szőke fürtjeivel valóban úgy festett, mint egy csavargó. Christy biztos meg lenne elégedve a külsejével, de a professzornak persze nem tetszett. A férfi szigorúan nézett rá. Thomas Bennett átöltözött. Most sötét öltönyt és fehér inget viselt. Az öltöny kicsit furcsán állt rajta, az ing gallérja pedig az egyik oldalon rendetlenül felgyűrődölt. A haját megmosta és kifésülte a homlokából. Az elengedhetetlen pipa most is ott volt volt a szájában, de már elég régen kialudhatott. Dorothynak nagyon tetszett, hogy Thomas ilyen hanyagul öltözködik. A legtöbb férfi, akit ismert, igen sokat adott a külsejére. Ha nem tudná, milyen szép testet rejt ez a ruha, ő is azt hinné, amit Christy, hogy egy zárkózott, szigorú professzor áll előtte. De így nagyon érdekesnek találta a férfit. - Martin Ellington-James parlamenti képviselő háza - fejezte be a mondatot végül a férfi, megtörve a hallgatást. Dorothy mosolya eltűnt. Megint a képet nézte. A festő tökéletesen érzékeltette az udvarház rideg szépségét, a körülötte magasodó a sötét fákkal. - Rendkívül hatásos - mondta szűkszavúan. - Valerie Sherman képe - folytatta a férfi kissé akadozva, mintha ez a rövid, udvarias társalgás is nehezére esne. Dorothy feléje fordult és látta, milyen csodálattal szemléli a képet. Lenyűgözve állapította meg, mennyire vonzó férfi. Vajon egy nőre is képes hasonló rajongással nézni? - tanakodott magában. És akarata ellenére újra maga előtt látta gondolatban meztelen Apollóként, amitől nyomban elpirult. - Azt hiszem, a festőnő ott élt valamikor - vetette oda a férfi félvállról. De a kép helyett most váratlanul Dorothyra nézett, aki már nem tudta idejében elkapni róla a pillantását, és zavarba jött, mint egy tettenért gyerek. Mi olyan érdekes rajtam, kérdezte a férfi tekintete. - Igen, én is így hallottam - felelte Dorothy. A férfi meglepődött. - Maga ért a festészethez? - Egy kicsit - válaszolta a lány. Bennett még csodálkozóbb arcot vágott. - Szereti Valerie Shermanképeit?-Úgy látszott, örül, hogy végre valami közös témára bukkant, amiről elbeszélgethetnek, amíg Christyre várnak. - Tudom értékelni a jó képeket - mondta Dorothy kimérten, és hanghordozásával megpróbálta érzékeltetni, hogy nem kíván erről a tárgyról tovább társalogni. - Valerie Sherman nagyon tehetséges-tette még hozzá.-Rendkívül pontosan vissza tudja adni Knollsley Hall csúfságát. A férfi megint a festményt nézte. - Talán kissé... - Borús - vélte Dorothy. - Lehetséges - bólintott Bennett -, de egyben nyugtalanító is. Dorothy gyűlölte ezt a képet, éppen azért, mert olyan élethű volt. - Van még néhány képem Valerie Shermantól - mondta a professzor. - De a többi más jellegű. Azokat is szívesen megmutatom. Annak ellenére, hogy a hangja tartózkodóan csengett, udvarias ajánlata mögött érezhető volt az őszinteség. - Igazán kedves-válaszolta Dorothy hasonló hangnemben, de közben elfordult a felkavaró festménytől. - Szerettem volna... - Ó, bocsásson meg. - Dorothy vacogott a hidegtől.. Sajnos, Cristynek igaza volt: a kastély tényleg jégveremhez hasonlított. Dorothy rettenetesen fázott ujjatlan ruhájában. A kandallóban ugyan égett a tűz, de a tágas teremben meg sem érezték a lángok melegét. Thomas megértően elmosolyodott. - Biztosan nem ilyen fűtéshez szokott. Dorothy tágra nyílt, ártatlan szemekkel nézett vissza rá. - Azért egy kerti padnál mégis csak jobb, akármilyen hideg is. A férfi közelebb lépett. - Jöjjön ide a tűzhöz - kérte. - Mondja, tényleg egy padon aludt volna ma éjjel? Dorothy gondolatban elátkozta barátnőjét, aki ezt az egész szörnyű históriát kitalálta. - Nem is tudom - tért ki a kérdés elől. A férfi lekicsinylően nézett rá. - Alig hiszem, hogy rákényszerült volna. - vélte. - Henry bizonyára szívesen segített volna magán. Dorothy mélyet lélegzett. Hol bujkálhat a főkolompos? - Nem hiszem. Ma másnál alszik. - Egyre jobban belebonyolódom a hazugságok szövevényébe, gondolta kétségbeesve. - Vagy úgy. - Thomas Bennett elképedt. - Mondja, gyakran találkozik Christyvel, amikor mindketten Londonban vannak? Aha, most fel akarja mérni, mennyire vagyok rossz hálással a becses unokahúgára. - Hiszen mesélte magának, hogy évek óta nem is találkoztunk - emlékeztette a férfit szemrehányó hangon. - El se mondhatom, mennyire örültem, amikor megtudtam, hogy Christy most itt lakik. Ez volt a teljes igazság. Egyébként sosem ismerte volna meg ezt az elvarázsolt kastélyt meg a gazdáját! A kandallónál álltak, Dorothy élvezte a tűz melegét. Ám akkor Thomas megint kérdezősködni kezdett. - Mi hozta erre a vidékre, James kisasszony? - Szólítson nyugodtan Dorothynak - mondta, miközben elfogadható magyarázatot keresett a jelenlétére. De aztán szerencsére eszébe jutott valami. - El kellett jönnöm egy időre Londonból - magyarázta vidáman. Bennett elgondolkodott. - Henry talán nős? - kérdezte aztán, és kutatóan nézett rá. - Nem, nem amiatt. Egyszerűen szükségem volt egy kis környeíetvéltozásra. Ez biztos magával is előfordul néha. - Ragyogó mosollyal nézett a férfire. - Nem mondhatnám. Iszik valamit? - kérdezte a férfi és olyan benyomást keltett, mintha inkább neki lenne szüksége egy kis lélekerősítőre. Három-négy pohár ital se lett volna elég, hogy Dorothy felmelegedjen. .egszívesebben whiskyt ivott volna, de akkor Thomas Bennett arra következtetne, hogy alkoholista is, ezt pedig már nem akarta vállalni. - Csak egy kis sherryt kérek - fogadta el a kínálást és ismét megborzongott a hidegtől. - Talán melegebben kellene felöltöznie.- mondta a férfi aggodalmasan. - Én nem szoktam itt fázni, de Christy állandóan panaszkodik a hidegre. Biztosan szívesen kölcsönad magának egy kardigánt. Hát azért mindennek van határa, gondolta Dorothy felháborodottan. - Köszönöm, de nekem is van kardigánom. Nélkülözhetetlen ugyanis a padon éjszakázáshoz. Vajon érezte-e a férfi, hogy gúnyolódik? Ha igen, nem látszott rajta. Udvariasan odanyújtotta a kért sherryt. - A szülei nem aggódnak magáért? - Nem - válaszolta Dorothy, és ez teljesen megfelelt a valóságnak. Az apja már rég lemondott az erkölcsi prédikációkról, nem is érdekelte a lánya. - Nekik is megvan a saját bajuk. - Értem - mondta a férfi. Most biztos arra gondol, amit Christytől hallott Dorothy szüleinek anyagi nehézségeiről. - Nincs központi fűtés a kastélyban? - kérdezte a lány gyorsan témát váltva. - Még nincs. - Gyönyörű birtoka van - lelkendezett Dorothy és a szeme csak úgy csillogott. - Van... - Elnézést, hogy ilyen későn jövök - viharzott be ebben a pillanatban Christy vidáman. - Dorothy, hoztam neked egy kardigánt, ha véletlenül nem lenne nálad. - Odanyújtott Dorothynak egy világos kasmírkardigánt. Dorothy elgondolkozva pillantott a barátnőjére, miközben belebújt. Christy arca ki volt pirulva, mintha futott volna, és ebből Dorothy rájött, hogy bizonyára hallgatózott az ajtónál. Azért ment vissza a szobájába a kardigánért, hogy még jobban rögzüljön Thomas Bennettben a az ágrólszakadt ismerős képe. Micsoda aljasság! Pedig épp az előbb kérte, hogy ne vigye túlzásba a dolgot. - Köszönöm szépen - mondta Dorothy félreérthetetlen hangsúllyal. De a kardigán csodálatosan meleg volt. - Szívesen - felelte Christy, és belekarolt a nagybátyjába. - Összeismerkedtetek egy kicsit? Micsoda kérdés, mérgelődött Dorothy. - Igen - válaszolta Bennett barátságtalanul. - Megkínálhatlak vacsora előtt egy itallal? - Csak gyümölcslevet kérek, mint mindig - felelte Christy szelíden. A kis szélhámos! Amennyire Dorothy vissza bírt emlékezni, Christy utoljára iskolás korában ivott gyümölcslevet. Akkoriban tejet vagy gyümölcslevet kaphattak, és Christy a tejet ki nem állhatta. Ha ez így megy tovább, a végén még szentté avatják, gondolta Dorothy. - Dorothy? Összerezzent, mert Thomas most szólította először a keresztnevén. Tetszett neki a férfi rekedtes hangja. - Nem, köszönöm, ez a sherry elég lesz - hárította el a kínálást. Christy tervébe persze kiválóan beleillene, ha kérne még, de csak keveset szokott inni, és ezen az kedvéért sem változtat. 5. FEJEZET 1 Szokásos körülmények között Dorothy szívesen belement volna a játékba, mert meg volt róla győződve, Christy elég érett ahhoz, hogy megkapja az örökségét. De hirtelen már csöppet se tartotta mulatságosnak az ötletet, hogy Thomas Bennett előtt a lecsúszott különc szerepét játssza. Noha tudta, hogy többet úgysem fognak találkozni, és így nem is igazán fontos, hogy a férfi mit hisz róla, neki mégis sokat számított a véleménye. - Hagyd ezt abba-súgta Christynek, mikor a professzor a tálalóhoz ment, hogy gyümölcslevet töltsön. Christy úgy tett, mintha nem értené. - Micsodát? - Ezt az egészet, amit művelsz, meg a kardigándolgot is. - Miért, nem kell? - De igen, csak az zavar, hogy pont akkor jöttél, amikor igazán kezdtünk belemelegedni a beszélgetésbe. Christy bosszankodott. - Mégis mit képzelsz! Nem tehetsz fel okos és érdeklődő kérdéseket, ez nem illik a szerepedhez. Dorothy szemmel tartotta Thomast, míg sugdolóztak. - Ha jól sejtem, akkor az egész beszélgetésünket kihallgattad, így azt is észrevehetted, hogy nagy nulla vagyok a szemében. Érd be ennyivel, Christy, hacsak nem az a célod, hogy kidobjon. Christy megrémült. - Szerinted túl messzire mentem? - Bizony - erősködött Dorothy. - És a Sherman-képekkel kapcsolatban is figyelmeztethettél volna... - Én... Ebben a pillanatban ért oda hozzájuk Thomas az itallal. Odanyújtotta Christynek a poharat, és Dorothy felé fordult. - Kérlek, szólíts te is a keresztnevemen. Csak a tanítványaim hívnak professzornak. Dorothy melegen rámosolygott. - Köszönöm, Thomas. Mintha a férfi megbánta volna váratlan javaslatát, hirtelen témát váltott. - A vacsora már biztos kész. - Kiment a konyhába, hogy utánanézzen. - Hát ez furcsa - mondta Christy halkan. Dorothy gondolatai azonban máshol jártak. - Micsoda? - Nem vetted észre? - Christy csodálkozott. - Amikor felajánlotta, hogy tegeződjetek, szinte zavarban volt és nem beszélt olyan barátságtalanul, mint egyébként. Még nem is láttam ilyennek. Barátságtalanul? A professzor? Dorothy erről másképp vélekedett. - Szerintem te már teljesen elszoktál attól, hogy családon belül milyenek a rokonok. A tegeződés különben semmit sem jelent. A nagybátyád reménytelen esetnek tart és végtére is ez volt a cél. Minden egyéb csak puszta udvariasság. Christy megdöbbent. - Pont te mondod nekem, hogyan érintkeznek a családtagok? Hiszen te meg a szüleid... - A szüleimet hagyd ki, kérlek, a játékból - figyelmeztette Dorothy. - Bocsánat. Teljesen igazad van, övön aluli ütés volt. De ez az itteni cirkusz megviselte az idegeimet. - Elgondolkodva folytatta: - A nagybátyámnak viszont most új arcát ismertem meg. Veled egészen másképp viselkedik. Dorothy elnézően mosolygott. - Talán én is Thomas bácsinak szólítsam? Christy szívből nevetett. - Dehogyis. - Tulajdonképpen az apád öccse? - kérdezte Dorothy. - Igen, tíz évvel fiatalabb apánál. Idősebbnek látszik, meg úgy is viselkedik, de még csak harmincöt éves. Bennett professzor úrral lehet, hogy így állt a helyzet, de Dorothy görög istene sokkal fiatalabbnak tűnt. Lassan nehezére esett már kettőjüket szétválasztani. - ... ez a következménye. - Dorothy annyira a gondolataiba mélyedt, hogy nem is figyelt Christyre. Tessék? Minek a következménye? - kérdezte bizonytalanul. - Azt mondtam, hogy ilyen következményekkel járhat, ha egy szerelem tragikus véget ér - nézett rá Christy rosszallóan. - De ez már régen történt Biztos vagyok benne, hogy már kiheverte. - Mit? - kérdezte Dorothy szórakozottan. - A nagybátyám menyasszonya tizenegy évvel ezelőtt meghalt - magyarázta Christy. - Baleset érte. Még ma is magam előtt látom. Kedves teremtés volt, mindig varrt ruhát a babáimnak. - Micsoda érdekember vagy! Jól tudod kamatoztatni az érzelmeidet - gúnyolódott mosolyogva Dorothy. A gondolatai megint elkalandoztak. Szóval Thomas Bennett egyszer már jegyben járt, és a menyasszonya balesetben meghalt. Nagyon szerethette azt a nőt, ha nem kezdett utána más kapcsolatba. - Nem azt akartam mondani, hogy csak azért volt kedves, mert babaruhát varrt nekem - védekezett Christy. - Ezt csak példának szántam. Sokat foglalkozott az olyan kis butákkal, mint amilyen én voltam akkor. Borzasztóan rossz kölyök lehettem, és egyesek szerint a mai napig sem változtam sokat. - Tettetett szomorúsággal nézett rá. - Igazán? - Dorothy igyekezett megőrizni a komolyságát. Christy kuncogott. - Nem is tudom, hogy bírtad ki velem ezt a tizenkét évet. - Hát nem volt könnyű - sóhajtott Dorothy. - De azért sikerült - ugratta Christy. - Valakinek meg kellett hoznia érted ezt az áldozatot. - Dorothy lemondóan sóhajtott. Christy visszafojtotta a nevetését és úgy válaszolt: - Mióta megismertelek, nem telt el egyetlen nap sem anélkül, hogy ne foglaltalak volna az imáimba az önfeláldozásodért. - De aztán komolyra fordította a szót. - Tényleg nem tudom, mihez kezdtem volna nélküled. Dorothy gyorsan megölelte Christyt. Barátnőjét szüleinek három évvel ezelőtti halála szörnyű csapásként érte. A baleset után néhány hetet a nagybátyjával töltött, de csak Londonba való visszatérése után mutatkozott meg, mennyire elgyötört. Lelkileg teljesen összetört és mély búskomorság vett erőt rajta. Barátai, és főleg Dorothy, egyetlen pillanatra sem hagyták magára. Christynek meg kellett szabadulnia a fájdalomtól, erre pedig a legjobb módnak az látszott, ha kibeszéli magából. Éjjel-nappal a szüleiről mesélt, Dorothynak így már szinte személyes ismerőseivé váltak. Akkoriban lett ennyire szoros a barátságuk. - Te is mindig segítettél nekem - mondta Dorothy komolyan. Arra gondolt, hogy valahányszor magányosnak vagy elhagyatottnak érezte magát, Christyre mindig számíthatott. Gyorsan témát váltott. - De azért tényleg szólhattál volna a Sherman-képekről, amikre a nagybátyád olyan büszke. Christy zavarba jött. - Azt hittem, észre se fogod venni őket - mentegetőzött. - Ezt a hatalmas pacnit ne látnám?! - kiáltotta Dorothy szemrehányóan, és a Knollsley Hallt ábrázoló festményre bökött. - Szörnyű, ugye? Van még néhány képe tőle. - Tudom, mondta. De szerinte a többi nem ilyen komor és rideg. Mielőtt Christy válaszolhatott volna, Thomas visszatért. - Végre kész a vacsora -jelentette be. - Úgy látszik, volt némi fennakadás a konyhában - mondta bocsánatkérően. - Valami baj van? - kérdezte Christy aggodalmasan. - Fredericks megígérte, hogy mindent kézbe vesz. Ez aztán illett egy professzorhoz. A hétköznapok rendjét semmi váratlan esemény sem zavarhatja meg. Dorothy mosolygott magában. Vajon tényleg bosszantja Thomast, hogy a vacsorát kicsit később tálalják? Minél jobban megismerte, annál érdekesebbnek találta Christy nagybátyját. Dorothy ettől a felismeréstől elgondolkozó és hallgatag lett. - Hát te mit csinálszitt? Dorothy összerezzent ijedtében, és bűntudatosan fordult hátra. Thomas némán meredt a nyitott hűtőszekrényre. Szörnyen kínos! Egy másodpercig dermedten álltak egymással szemben a kivilágított konyhában. Mindketten csodálkozva méregették a másikat, majd hangos nevetésben törtek ki: egyforma kék-fehér csíkos pizsamát hordtak! Thomas a pizsamája fölött viselt ugyan egy kék köpenyt is, és most épp annak az övét próbálta megkötni, meglehetősen ügyetlenül. A haja kócos volt, mintha sebtiben kelt volna ki az ágyból. Dorothy gyorsan következtetett. A férfi nyilván zajt hallott a konyhából és azt hitte, betörő jár odalent. Thomas dühösen ráncolta a homlokát, és kérdőn nézett rá. - Megéheztem - magyarázta Dorothy akadozva. Thomas a faliórára nézett. - Tudod, hány óra? Fél kettő - mondta szemrehányóan. Dorothy egészen megzavarodott, ahogy a férfi gyönyörű barna szemeit magán érezte. Nem felelt. - Nos, Dorothy? - sürgette a férfi a választ. Dorothy erőt vett magán. - De én tényleg megéheztem. - Nem ettél eleget az este? - De igen - felelte. - Csak éjszaka mindig újra éhes leszek. - És mit kerestél? Talán segíthetek. Ez úgy hangzott, mintha minél előbb vissza szeretne kerülni az ágyba. - Szardíniát - mondta határozottan Dorothy. Thomas felvonta a szemöldökét: - Tessék? - Nagyon szeretem a szardíniát. - Igazán? - kérdezte a férfi olyan hangon, mintha kételkedne a lány józan eszében. Összefonta a karját és elgondolkozva kérdezte: -És pont az én hűtőszekrényemben? Dorothy nem esküdött volna meg rá, de mintha vidám kis szikrákat látott volna táncolniá szemében. Hirtelen azonban elsötétedett az arca. - Csak nem vagy terhes? - kérdezte komoran. - Micsoda?-Dorothy felkapta a fejét. Igazán nagyon szereti Henry és szívesen megengedi máskor is, hogy az ágya végében aludjon.De ezeket az otromba gyanúsítgatásokat is el kell tűrnie miatta? -- Nem - felelte ingerülten -, évek óta szeretem a szardíniát. - Itt aztán hiába keresel - oktatta ki Thomas. - De ha jobban körülnézel a hűtőszekrényemben, talán találsz még egy kis sültcsirkét. - Ha éjjel bármi mást eszem szardínián kívül, akkor már nem tudok elaludni hárította el Dorothy a javaslatát. - Akkor igazán nem segíthetek. - Melegíthetek magamnak egy kis tejet? - kérdezte a lány félénken. - Persze - felelte Thomas gyorsan. - Megmelegíthetem neked. -Nem, én... - Nem tudta befejezni a mondatot, mert a hidegtől vacogni kezdett a foga. - Fene egye meg, majd megfagyok. - Ügyetlenül belétöltötte a tejet a lábasba. - Tessék. Meglepődve érezte, hogy Thomas a vállára teríti meleg köpenyét. Dorothy megfordult, és hirtelen egészen szorosan álltak egymással szemben. Látta, ahogy Thomas összerezzen, megmerevedik, majd nagy szemekkel néz rá. Mindketten bénultan álltak. Dorothy még soha sem volt annyira a tudatában egy férfi közelségének, mint most. Látta, hogy Thomas hevesen lélegzik, és rájött, a férfi ugyanúgy érez, mint ő. Végül a tej mentette meg a helyzetet. Dorothy még épp le tudta kapni a lábost a tűzhelyről, mielőtt kifutott volna. Remegő kézzel beleöntötte egy pohárba és a lábosba vizet engedett. Közben a köpeny lecsúszott a válláról. Thomas vette fel a földről. Mikor felegyenesedett, rekedt hangon mondta: - Fordulj meg, légy szíves. Dorothy mély lélegzetet véve engedelmeskedett. A férfi odatartotta a köpenyt, hogy belebújjon. - Neked nagyobb szükséged van rá - mondta, mikor a lány tiltakozni próbált. - Csupa csont és bőr vagy - tette hozzá gúnyosan. - Nem csoda, hogy állandóan fázol. Thomas nyilván úgy gondolja, hogy az életmódja miatt nem jut elég táplálékhoz, és ezért kényszerül arra, hogy éjjelenként mások hűtőszekrényében turkáljon. - Azért van ahol kimondottan gömbölyödöm - mondta Dorothy kihívóan. Thomas, miközben éppen feltűrte a lányon aköpeny túl hosszú ujját, egy pillanatra megállt és a szeme Dorothy mellére siklott. -Tessék-mondta, aztán megkönnyebbülten kiegyenesedett. - Most pontosan olyan vagy, mint egy gyerek, aki idősebbnek akar látszani, és ezért az anyja ruhájába bújt-jelentette ki elégedetten vigyorogva. Leereszkedő modora bosszantotta Dórothyt. - Tényleg gyereknek tartasz még azok után is, amiket megtudtál rólam? A férfi haragos tekintetet vetett rá. - Ne haragudj - mondta Dorothy bocsánatkérően. - Hosszú napom volt és rosszkedvű vagyok, mert nem tudok elaludni. Biztos nem szoktad meg, hogy egyedül fekszel az ágyban -jegyezte meg Thomas hidegen Bár a férfi komolyan hitte amit mondott, Dorothy legszívesebben az arcába nevetett volna. Huszonegy éves volt és teljesen tapasztalatlan, igazán még nem is csókolózott, noha néhány perccel ezelőtt igencsak közel járt hozzá. Most azonban rajta a sor! Megint belebújt az ördög, és csípősen mondta: - Ezen segíthetsz, ha kedved tartja. - Kihívóan felemelte az állát. Thomas megvetően elhúzta a száját. - Köszönöm, inkább nem. - Barna szemében ellenszenv tükröződött. - Miért nem? - makacskodott Dorothy. - Nem izgatlak talán? - Gyereklányokkal nem szoktam kikezdeni. Egyébként pedig kihűl a tejed fűzte hozzá jegesen a férfi. - Visszafekszem, te csak maradj nyugodtan. - Nem félsz, hogy ellopom a családi ezüstöt vagy néhány képet, és lelépek velük, ha magamra hagysz? A férfi visszafordult. - Nem - felelte bosszúsan. - És miért nem? - Mert az ezüst el van zárva a szekrényben, a képeket pedig riasztó védi. - Gondolhattam volna, hogy nem bízol bennem. - Mióta gyűlölöd ennyire magadat és a világot? - kérdezte Thomas fáradtan. - Már így születtem. Dorothy tudta, hogy másokkal szemben gyakran önkéntelenül ellenséges és senkit sem enged könnyen közel magához, de ezzel a férfivel annyira másként állt a helyzet. Amit többnyire egyáltalán nem bánt. Most viszont elbizonytalanodott, szócsatájuk feldúlta, ezért viselkedett olyan barátságtalanul. - Erről még beszélhetnénk, de nem most. Ne felejtsd el leoltani a villanyt, ha lefekszel. - Itt hagytad a köpenyedet - kiáltotta utána Dorothy. - Majd reggel visszaadod - mondta a férfi és még gyorsan hozzátette: - Talán reggel be akarsz menni a városba, hogy szardíniát vegyél. Úgy látom, teljesen rabja vagy. Dórothyt ingerelte Thomas lekezelő modora, nem is bírta megállni, hogy meg ne botránkoztassa még egyszer. - De nincs pénzem. Thomas mintha számított volna erre a kifogásra.-A városban hiteleznek nekem. Csak annyit kell mondanod, hogy Castle Havenből jössz és mindent megkapsz, amit akarsz. - Igazán jóságos vagy - csúfolódott Dorothy halkan. -Pedig még mindig az a véleményem, hogy néha okosabb, ha az ember kegyetlen mintha jóságos - közölte a férfi és kiment a konyhából. Dorothynak le kellett ülnie, mert minden ízében remegett. Egy-null Thomas javára. Ezt a meccset kétségtelenül a férfi nyerte meg. Ő pedig csak jól felhúzta magát, sértőn és durván viselkedett. Védekezésből, hogy túlságosan közel ne kerüljön Thomashoz? Vagy csak mert tökéletesen akarta játszani a szerepet, amit Christy ráerőszakolt? Thomas elvesztette a nőt, akit szeretett. Biztosan nem olyan lánynál fog vigasztalást keresni, mint ő. Másnap reggel Dorothy korán kelt, miután egész éjjel nem jött álom a szemére. Még a tej sem segített, pedig ez máskor úgy hatott rá, mint az altató. Christytől tudta, hogy Thomas minden reggel fél hétkor sétálni megy. Valószínűleg nincs már a házban, így nem kell kellemetlen találkozástól tartania. Ahogy elment Christy szobája előtt, bekukkantott hozzá. Christy mélyen aludt. Dorothy nézte egy darabig, és be kellett ismernie, barátnője alvás közben is gyönyörű. Dorothy a haját megint copfba fonta, a homlokán és a tarkóján pedig szokás szerint makrancos tincsek göndörödtek. A tegnapi foltos farmert vette fel, meg tiszta pólót, de ez is éppolyan kinyúlt és fakó volt, akárcsak az előző napi. Miután kijött Christy szobájából, a könyvtár keresésére indult. Barátnője elmesélte, hogy ott lóg az a kép, amit meg kellett néznie. Elhaladt a konyhába vezető folyosó mellett és hirtelen gyereksírást hallott. Ijedten megtorpant. A hang a konyhából jött. Dorothy gyorsan a folyosó végére futott és feltépte az ajtót. Egy kislányt pillantott meg a szakácsnő ölelő karjaiban, az ablaknál. Ötéves lehetett, és kisírt szemmel, szipogva nézett rá. Dorothy nem törődött a szakácsnő zavart pillantásával, óvatosan leült a kislány mellé, akinek kerek arcocskája, sötét fürtjei és kék szeme barokk angyalkára emlékeztették. - Szervusz - köszönt halkan a kicsinek. - Te is olyan éhes vagy, mint én? A pirítósra mutatott, ami a gyerek előtt feküdt a tányéron, majd a szakácsnőhöz fordult. - Kaphatnék én is egy ilyen csodás pirítóst? - Közben a kenyeret kis falatokra vágta és a katonákat a kislány szájába adta, aki most engedelmesen bekapta azokat. - Engem Dorothynak hívnak, és téged? - Dorothynak hívnak? - ismételte a kislány selypítve, és Dorothy két hiányzó fog helyét vette észre a szájában. - Igen, úgy - mosolygott a fiatal nő. - Fogadni mernék, hogy neked valami nagyon szép neved van. Mondjuk Annabei vagy Melissa... Erre a csöppség megint sírva fakadt. - Melissához akarok menni - bömbölte és a könnyek végigfolytak az arcán. - Melissát akarom... Dorothy kérdően nézett a szakácsnőre. -Éjjel felébredt és ezt a Melissát kereste-mondta a szakácsnő kétségbeesetten. - Az anyját, a lányomat, tegnap váratlanul kórházba szállították. Azóta Catherine velem van. Az apja üzleti útra ment és csak holnap jön meg. Megpróbáltam Catherine-nek elmagyarázni, hogy nemsokára megint láthatja a barátait, de nem tudtam megnyugtatni. - A szakácsnő tanácstalanul sóhajtott. Dorothy megint a kislányhoz fordult, aki újra könnyekben tört ki, felugrott, és zokogva kiszaladt a konyhából. - Nem tudom, mit tegyek - magyarázta a szakácsnő Dorothynak. - Catherine édesanyját súlyos vakbélgyulladással vitték kórházba. Minden olyan gyorsan történt. Azt még megtudtam, hogy a műtét sikerült, aztán fogtam a gyereket és elhoztam magammal ide. - Egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta. - A lányomék szomszédságában sok a gyerek. Talán ez a Melissa ott lakik valahol. De ők harminc mérföldre élnek innen. És nincs időm, hogy elvigyem Catherine-t, mert főznöm kell a professzorra és a lányomat is meg akarom látogatni a kórházban. Dorothy hirtelen megértette, miért vártak tegnap olyan sokáig a vacsorára, és miért töltött Thomas annyi időt a konyhában. Szegény Catherine! Dorothy jól tudta saját tapasztalataiból, milyen szörnyű, ha hirtelen nincsenek ott a szülők, és a gyereket kiszakítják megszokott környezetéből. - Én foglalkozhatok Catherine-nel, ha kívánja - ajánlotta fel. - Jaj, ezt nem fogadhatom el - tiltakozott a szakácsnő riadtan. - Hiszen maga a professzor vendége... - Tulajdonképpen az unokahúgához jöttem - felelte Dorothy. - És ma úgyis be akartam menni a városba. Tehetek egy kis kitérőt. Persze csak akkor, ha rám meri bízni Catherine-t, Mrs.... - Kérdőn nézett e szakácsnőre. - Scott - mondta zavartan az asszony. - Elnézést, már korábban be kellett volna mutatkoznom, de... - Megértem - nyugtatta meg Dorothy barátságosan. - Biztosan nehéz megoldani, hogy a munkája mellett most hirtelen még a kislányra is időt szakítson. - Olyan sok a dolgom, hogy alig érek rá meglátogatni a családom. Félre ne értsen - fűzte hozzá gyorsan. - Igazán nem panaszkodni akarok, szívesen dolgozom itt, mióta meghalt a férjem és magamra maradtam. Akkoriban a lányom már néhány éve férjnél volt. Az unokámat nem tudtam túl gyakran meglátogatni, ezért olyan szokatlan neki itt minden. - Ez természetes. - Dorothy azonnal átlátta a helyzetet. - Mit szólna ahhoz, ha ma magammal vinném Catherine-t? Talán elfeledkezik Melissáról, ha elviszem vásárolni. Ebben a szakácsnő nem volt annyira biztos, de azért elfogadta Dorothy ajánlatát. - Meg kell próbálni. De tényleg nem lesz a terhére? - Dehogy. - Dorothy bátorítóan mosolygott és felállt. - Beszélek Catherinenel, amíg elkészíti a professzor reggelijét, Mrs. Scott. Még a sonkát is meg kell sütnie, ugye? - Jóságos ég, tényleg - kiáltotta Mrs. Scott rémülten és az órára nézett. Mindjárt megjön, és én még el sem kezdtem készíteni a reggelit. - Gyorsan felállt és hozzálátott. Az unokája nélkül is elég dolga volt. Dorothy a kislány keresésére indult. Könnyen ráakadt. Catherine-nek beállítottak egy összecsukható ágyat a nagyanyja szobájába. Azon feküdt összegömbölyödve, akár egy kiscica. Az arca könnyes volt, és nagyon elesettnek látszott. Dorothy leült az ágy szélére és hátrasimította a kislány csapzott haját. - Van kedved velem jönni vásárolni? - Catherine meglepetten nézett rá. - Elhozzuk Melissát is? - kérdezte reménykedve. - Először vásárolnom kell, de utána meglátogathatjuk Melissát - tette hozzá gyorsan, mikor Catherine csalódottságát látta. A kislány letörölte könnyeit. - De miért nem hozzuk el ide? Dorothy gondolkozott. Lehet, hogy Catherine apja hazaviszi holnap a kislányát, de az is elképzelhető, hogy itt hagyja a nagyanyjánál, mert dolgoznia kell. Tehát nem ígérheti meg Catherine-nek, hogy Melissa eljöhet hozzá. - Nem gondolod, hogy bánkódna, mert hazavágyik? - kérdezte lágyan. - A papájának meg a mamájának biztos nagyon hiányozna, ha idehoznánk. - De neki nincs is papája meg mamája - ellenkezett Catherine hevesen. Dorothy úgy érezte, hogy véget ért a tudománya, ám hirtelen gyanakodni kezdett. - Catherine, ki az a Melissa? - Mondtam már. A legjobb barátnőm. - Catherine unottan húzta el a száját, mint aki már sokallja a kérdezősködést. - És nagy vagy kicsi? - Persze, hogy kicsi - magyarázta Catherine fölényesen és kissé türelmetlenül.Micsoda buta kérdés! - És a haja szőke vagy fekete? Catherine elgondolkozva szemlélte Dorothyt. - Kicsit rövidebb a haja, mint a tiéd, de a színe pont olyan, és ő is nagyon kedves és aranyos-bizonygatta szeretettel. - És kék vagy barna szemű? - A kislány eddigi válaszai csak alátámasztották Dorothy gyanúját. - Kék, természetesen - Catherine-nek végképp elege lett a kérdezősködésből. - Minden babának kék a szeme - magyarázta nagyképűen, mintha ezt Dorothynak igazán tudni illene. Dorothy megkönnyebbülten ölelte magához a kislányt. Szóval Melissa egy baba! Hirtelen minden olyan egyszerű lett. A kisgyerekek elviselik, hogy nincsenek velük a barátaik, ha elmennek otthonról. Emiatt még nem ébrednek fel éjszaka, és nem zokognak olyan kétségbeesetten. Catherine-t kiszakították megszokott környezetéből. Hiányzott neki az anyja meg az apja. Éjszaka a kedvenc babája után vágyott, magához akarta szorítani, hogy ne érezze magát olyan egyedül. És pont ezt a Melissát hagyták otthon a nagy izgalomban. Ez az eset keserű emlékeket idézett fel Dorothyban, hasonló dolog történt vele gyerekkorában: amikor az internátusba került, otthon felejtette a játéknyusziját, amit még kisbaba korában kapott. írt az apjának és kérte, hogy küldje utána, de a férfi még válaszra se méltatta. Három hónapon keresztül minden vasárnap írt neki és emlékeztette rá, de hiába.Csak akkor tudta a nyuszit titokban elhozni, mikor karácsonyra hazament. Addig tizennégy héten át olyan magányos volt, hogy csak úgy tudott elaludni, ha álomba sírta magát. így aztán igazán meg tudta érteni Catherine bánatát. - Tudod, mit? Reggeli után elmegyünk Melissáért - nyugtatta meg a kislányt. - Tényleg? - Catherine rábámult. - Igen - biztosította Dorothy. - Tudod, a mamának tegnap nagy fájdalmai voltak, azért feledkezett el Melissáról - magyarázta a gyereknek, miközben a karjában ringatta. - A nagymama pedig nem tudta, ki az a Melissa. Gyere, megmossuk az arcodat. Aztán eszel a konyhában valamit, mielőtt bemegyünk a városba és elhozzuk Melissát. Catherine lemászott az ágyról és az ajtóhoz szaladt. Onnan még egyszer visszafordult és bizonytalanul megkérdezte: - Tényleg elhozzuk Melissát? - Megígérem. - Jaj, de jó - kiáltotta a kislány és boldogan nevetett. Szinte remegett a türelmetlenségtől, miközben Dorothy megmosta az arcát, és a reggelijét is rekord gyorsasággal eltűntette. - Mikor délután meglátogatjuk a mamát, Melissa is velünk jön. Dorothy visszament a konyhába Catherine-nel. Sült szalonna és tojás illata terjengett a levegőben. Thomas már nyilván ott ül az asztalnál és reggelizik. Remélhetőleg néni vonul túl gyorsan vissza a dolgozószobájába, gondolta Dorothy, mert el akarta tőle kérni a kocsit. Mrs. Scott csodálkozott, milyen készségesen eszi az unokája a reggelit, de rögtön kétségbeesett, mikor Catherine diadalmasan kijelentette: - ... és Melissa is velünk jön a kórházba. - Melissa Catherine babája - világosította fel Dorothy Mrs. Scottot. - A babája! - De Melissa nem akármilyen baba ám - súgta oda neki Dorothy. - Ő a legszebb és legkedvesebb baba az egész világon. - Jaj, már értem. - Mrs.Scott örült, hogy legalább ez a probléma megoldódott. - Erről fogalmam se volt. - Honnan is tudhatta volna. Egyébként reggeli után érte megyünk. - Nem is tudom, hogy köszönjem meg - hálálkodott a szakácsnő. - Nem is ismerte Catherine-t, és mégis... - Elhallgatott, mert hirtelen megszólalt a csengő. - Ez a professzor lesz. Biztos a második kanna kávét akarja. Igazán nagyon lekötelez, James kisasszony... -Ugyan, semmiség-felelte Dorothy. Catherine-hez fordult. - Mindjárt jövök. Addig egyél meg szépen mindent. Catherine buzgón bólogatott, miközben teli szájjal evett. Most, hogy biztos lehetett benne, visszakapja imádott Melissáját, egyből visszatért az étvágya. Dorothy már kinyitotta a konyhaajtót, mikor eszébe jutott, rnit is keresett tulajdonképpen, mielőtt a konyhába jött. - Hol van a könyvtár? - kérdezte Mrs. Scott-tól. - A folyosó végén jobbra. Nem lehet eltéveszteni. 6. FEJEZET Fájalmas találkozás várt Dorothyra, de tudta, hogy túl kell rajta esnie. Vonakodva nyomta le a kilincset és belépett a szép, különös hangulatú terembe. A vastag bordó szőnyeg, a szoba három fala mentén végighúzódó könyvespolcok és a kandallóban lobogó lángok előkelővé tették a könyvtárt. Dorothy azonnal észrevette a festményt. Ott lógott a kandalló fölött. Gyerekszobát ábrázolt, telis-tele a leggyönyörűbb játékokkal, mindennel amire csak egy gyerek vágyhat. A kislány azonban, aki a kép előterében állt, rájuk sem nézett. Elgondolkozva, unottan bámult ki az ablakon. A gyermek körülbelül hét éves lehetett, fényes lakkcipőt, fehér zoknit, rózsaszín ruhát és frissen vasalt fodros köténykét viselt szőke copfjai kétoldalt kissé szélálltak. - Ez a Sherman-kép talán jobban megfelel az ízlésednek? - kérdezte hirtelen valaki mély hangon Dorothy háta mögött. Thomas váratlan felbukkanásai lassanként Dorothy idegeire kezdtek menni. Mély lélegzetet vett, kihúzta magát és igyekezett közömbös arcot vágni. Megfordult. Thomas, akárcsak előző nap, kitérdelt kordnadrágot és pulóvert viselt. Bár kint sütött a nap, a kastélyban hűvös volt, a férfi mégsem vett zakót. A kép látványa erősen felkavarta Dorothyt, Thomas jelenléte pedig még jobban összezavarta. - Ezt is ő festette? - kérdezte színlelt csodálkozással. Thomas bólintott. - Mondtam neked, hogy van még néhány képem tőle. - Közelebb lépett és elismeréssel szemlélte a képet. - Ez talán Valerie S hermán egyik legszebb képe. - Szegény gazdag kislány, aki unatkozik a sok szép játék között - gúnyolódott Dorothy. A férfi meglepetten bámult rá. - így találod? Dorothy zavarában elpirult. - Miért, szerinted nem ezt ábrázolja a kép? - kérdezte. Thomas megrázta a fejét. - Én nem így látom. - Úgy emlékszem - makacskodott Dorothy -, valamelyik kritikus azt írta, hogy nem tudja elfogadni a képet, mert nincsenek rajta érzelmek. - Szerintem pedig csupa érzelem - ellenkezett Thomas türelmetlenül. - Nézd csak meg a gyerek szemét. - Egészen közel lépett a képhez. - Látod, hogy könnyes? Nézd a száját. Ez a durcás arckifejezés nagy bánatot takar. Es a cím is azt igazolja, hogy a kép csupa elfojtott érzelem: A reményvesztett gyermek. Dorothy tudott a képről, fényképen látta is már, de az eredetivel most először állt szemben. Thomasnak igaza volt, a gyerek szeme könnyes, és a száján látszik, hogy mindjárt elsírja magát. Egyedül Dorothy tudta, hogy aképről áradó érzelmek nem valóságosak. A gyerek őt, Dorothyt ábrázolta, de anyja, a híres festőnő, soha nem látta ilyennek. Mikor ennyi idős volt, anyja már három éve elhagyta őket. És ez a gyerekszoba sem létezett. Csak Dorothy tudta a képet helyesen értelmezni: ebben a gyerekben, aki az vonásait viselte, anyja a saját érzelmeit testesítette meg, egy elkényeztetett asszony érzéseit, akinek mindene megvolt, csak a szabadsága nem. A szabadság csak valahol messze létezett. Valerie Sherman, Dorothy anyja öt évig élt Martin Ellington-James feleségeként Knollsley Hallban. Ezalatt a kastély vastag falai börtönné váltak számára. Egyszerűen nem tudta tovább elviselni a magányt, a látszattal és hazugságokkal teli életet, amire egy politikus feleségeként rákényszerült. Egy szép napon elment vásárolni és nem tért vissza. Akkoriban Dorothy négy éves volt, és napról napra, évről évre egyre nehezebben várta vissza az anyját, bár apja, akit súlyos csalódás ért, kegyetlenül kijelentette, hogy soha nem fogadná vissza a feleségét. Dorothy hiába várt. Évekkel később a kezébe akadt egy fénykép, amin ez a festmény volt. Ekkor kezdett egyetérteni az apjával: meggyűlölte az anyját azért, mert kislányát felhasználva próbált megszabadulni saját szorongásaitól. Christytől tudta meg Dorothy, hogy az eredeti festmény itt van a kastélyban. A hír feldúlta, felemás érzésekkel töltötte el. De még soha nem futamodott meg egyetlen probléma elől sem, így most ezzel is szembenézett. Tisztába akart jönni önmagával, bármennyire fájdalmas is. Éppen a sok keserű tapasztalat tette olyan önfejűvé, amilyen ma volt. Dorothyt nagyon kellemetlenül érintette, hogy Thomas felfedezte a gyerek bánatát. Ugy érezte, átlát rajta. Szokatlanul hevesen jegyezte meg: - Számomra egyáltalán nem tűnik a gyerek reményvesztettnek. Egyszerűen csak elkényeztetett. Ne haragudj, de most beszélnem kell Christy vei-közölte és feltépte az ajtót. Soha nem fog ebbe a szép terembe visszajönni, bármilyen hívogatóak is a könyvek. - Dorothy! - kiáltott utána zavartan a férfi. - Tessék? - Megfordult, de nem nézett a képre. Thomas döbbenten állt. Nyilvánvalóan nem tudta összeegyeztetni ellentétes benyomásait Dorothyról. Egyszer a festmények érzékeny ismerőjének mutatkozik, máskor meg könnyelmű teremtésnek, aki fűvel-fával lefekszik. Dehát az ördög vigye, szitkozódott magában Dorothy, igazán nem kívánhatják tőle, hogy még akkor is színészkedjen, mikor így fel van zaklatva. - Ha még mindig be akarsz menni a városba, nyugodtan elviheted a kocsimat ajánlotta fel Thomas. - Christy biztosan szívesen elkísér. - Azt hittem, inkább távol szeretnéd tartani tőlem - mondta Dorothy gúnyosan. - Dorothy! - Elnézést. - Visszautasító és egyben bocsánatkérő kézmozdulattal leplezte zavarát. Megint elfelejtette, hogy Thomas nem is sejti a kilétét. De ha arra gondolt, miket hisz róla a férfi, akkor az éjjeli viselkedése sem volt igazán érthető. - Hálás lennék, ha ideadnád az autót.-Legalább emiatt már nem kellett Christyvel beszélnie.-Ha nincs kifogásod ellene, akkor csakugyan megkérem Chisty , hogy jöjjön velem. A férfi csodálkozva nézett rá. - Christy felnőtt ember. Nincs szüksége az engedélyemre. Maga dönt a dolgaiban. - Igen, de...- Dorothy rémülten félbehagyta a mondatot. - Igen? Dorothy kényelmetlenül érezte magát. Óvatlan megjegyzésével kis híján elárulta a barátnőjét. Ha Thomas tudná, hogy Christy ismeri a végrendeletben szabott feltételeket, akkor nagyon gyanúsnak találhatná Dorothy látszólag váratlan látogatását. - Sosem voltunk közeli barátok - mondta végül kitérőleg. - És te is az értésemre adtad, hogy nem tartod kívánatosnak a társaságomat az unokahúgod számára. A férfi kissé sértődötten tiltakozott. - Mondom, hogy ez Christy dolga. - Akkor megkérdezem, velem jön-e. - Jó, kérdezd meg, de azért reggelizz, mielőtt elmégy. - Igenis, uram! Thomas bűnbánóan mosolygott és ebben a pillantban évekkel fiatalabbnak nézett ki a koránál. - Sajnálom, hogy szardíniával nem szolgálhatunk, de... Dorothy nevetett. - Christy most fontosabb. - Vidáman ment ki a könyvtárból. Szóval Thomasnak még humorérzéke is van. Ki gondolná mindennapi viselkedése alapján, ami ezek szerint éppúgy megtévesztésül szolgál, mint hanyag öltözködésmódja. Vajon ma délután is meztelenül fürdik? Izgató gondolat. - Erre is csak te vagy képes - mondta Christy. Dorothy mellett ült az autóban, és a hátsó ülésen alvó Catherine-t nézte, aki boldogan szorította magához Melissát. - Más vett volna neki egy új babát, hogy ne kelljen ilyen messzire elautóznia. - De Melissa pótolhatatlan - figyelmeztette Dorothy. - Ez rajtad kívül senkinek nem jutna eszébe. - Nem kell eltúlozni- intette le Dorothy. - így most a kastélyban megint rendben folynak majd a dolgok, és a nagybátyád időben megkapja a vacsoráját. -Engem nem csaphatsz be, Dorothy. Nem vagy te olyan hűvös, mint amilyennek mutatod magad. Dorothy megkönnyebbülten felsóhajtott, és kényelmesen hátradőlt. Most még a festményt is szóba tudta hozni. - Láttam a képet. Christy aggodalmasan pillantott hátra, de Dorothy megnyugtatta. - Catherine már alszik, hiszen éjjel nem tudta kipihenni magát. Valóban, Melissával a karjában Catherine békésen szunyókált a hátsó ülésen. - Tündéri kislány - suttogta Christy, aztán visszatért Dorothy megjegyzésére. - Gondoltam, hogy már megnézted, de nem mertem említeni. - A legrosszabbat még nem tudod. A nagybátyád épp akkor jött be a könyvtárba, mikor a kép előtt álltam. - Rájött, hogy te vagy a kislány? - Dehát nem is én vagyok - ellenkezett Dorothy. - Csak az anyám találta ki. Ez a gyermek csak Valerie Sherman fantáziájában él. Christy aggódva nézett barátnőjére. - Még mindig nem próbáltál meg kapcsolatba lépni vele? - Miért tenném? - Végtére is az anyád. - Tudod - mondta Dorothy elgondolkodva -, azt hiszem, a nagybátyádnak igaza van, néha hasznosabb, ha az emberrel kegyetlenek. Sokkal egyszerűbb lett volna az életem, ha apa azt mondja, hogy anya meghalt. Mert a valóságot, hogy képes volt elhagyni engem, az egyetlen gyerekét, sokkal nehezebben viseltem el. - Dorothy keserű hangon beszélt. - Olyan könnyű azért neki sem lehetett, Dorothy... - Van rá más magyarázat? Elment, és otthagyott apánál, aki szörnyű ember. - Dorothy erősen megmarkolta a kormányt és mereven nézett előre. - Nem tudom -ismerte el Christy. - Egyszerűen fel nem foghatom, hogy lehet az, hogy a britek a választásokon ezrével szavaznak az apámra - mondta Dorothy őszinte értetlenséggel. - És az a különös, hogy úgy tűnik, tényleg jó képviselő. Azt beszélik, hogy ő lesz a párt új elnöke. - A szakmájában nagyon sikeres, de apaként teljesen csődöt mondott - állapította meg Christy. - Nem mindegyik szülő szereti a gyerekét - jegyezte meg Dorothy mintegy lezárva a témát, és ettől fogva már csak az útra figyelt. - De egy apának muszáj szeretnie a gyerekét-mondta Christy gyors pillantást vetve a hátsó ülésen alvó Catherine-re. - És te olyan kedves és szép gyerek voltál a göndör szőke hajaddal, zöld szemeddel és a szeplőkkel a fitos orrodon. Dorothy zavartan kapott az orrához, amin tegnap megint kijöttek a szeplők. Apám képtelen volt szeretni engem. - Még ma sem tudta megérteni apja viselkedését. Christy hátradőlt az ülésen. A távolba nézett és mélyen elgondolkodott. - Olyan szörnyen nehéz megtalálni az igazi férfit -jelentette ki. - Fontos, hogy egymáshoz illők legyetek, ugyanazokat a dolgokat tartsa lényegesnek, amiket te, és azonos legyen a célotok. Dorothy szeretettel mosolygott barátnőjére. - Talán először ki kellene töltetned egy kérdőívet a barátaiddal, mielőtt elfogadnád a meghívásukat. -Feladhatnék egy hirdetést is, amiben részletesen felsorolnám, hogy mit szeretek és mit nem, meg hogy pontosan milyen legyen álmaim férfia, akibe bele tudnék szeremi - mondta Christy nevetve, mert örült, hogy a szomorú témát lezárták. - Valóban ilyen egyszerű lenne? - kérdezte Dorothy csodálkozó arccal. - Azt hittem, ez csak bizonyos kéteshírű lapokban lehetséges. -Nem olyan dolgokra gondoltam! - háborodott fel Christy. - Biztosan vannak komoly újságok is, ahol megjelennek ilyenfajta hirdetések. - Kicsit elgondolkodott. - Bár be kell vallanom, hogy én még nem találkoztam velük. - Nem lenne jobb egy házasságközvetítő irodához fordulni? Ott egyszerűen betáplálják a számítógépbe az adataidat és... -.. .és aztán megismertetnek azzal a férfivel, aki a nyilvántartásukból a legjobban illik hozzád - mondta Christy lehangoltan. - Nem valami bőséges választék. Szerintem a hirdetés mégis jobb, mert azt többen olvassák. Csak megfelelő újságot kell kiválasztanod. - Mit szólnál, mondjuk a Playboyhoz? - kérdezte Dorothy ártatlanul. -Jaj, csak azt ne! - háborgott Christy. - Van fogalmad róla, milyen válaszokat kapnék? - Talán tanulságos lenne - felelte Dorothy kuncogva. - Biztosan - értett egyet Christy. - De komolyan, Dorothy... - Ha így fogsz bele, már régen rossz - szakította félbe a másik. - Hagyd, hogy végigmondjam, és ne próbálj másról beszélni - szólt rá Christy. - Minden barátod, és én is nagyon aggódunk miattad. Pont abban szenvedsz hiányt, amiből nekem olyan bőven kijut: férfiakból! Az ilyen megjegyzésekre Dorothy korábban nevetve adott volna valami csípős választ. De mióta Castle Havenbe jött, megváltoztak a dolgok. Először is megismerkedett egy férfivel, másodszor pedig már nem volt elégedet! azzal, hogy magányos. Thomas Benettet rendkívül érdekesnek, sőt, egyenesen izgatónak találta. Az ilyen érzelmi vihar azonban nemcsak új volt a számára, hanem terhes is. Ám hiába próbálta a férfit kiverni a fejéből, minduntalan azon kapta magát, hogy rágondol. Ami nem csoda, elvégre lépten-nyomon beleütközött. Érezte magán Christy fürkésző tekintetét. Gyorsan mosolyogni próbált, hogy elterelje barátnője figyelmét. De sajnos Christy túl jól ismerte. - Megismerkedtél talán valakivel? - csapott le izgatottan. - Történt valami, amíg nem voltam Londonban? Van ott valakid? - Nincs. - Akkor New Yorkban? Vagy Torontóban? - Nem. - Dorothy nevetett. Christynek azonban ennyivel nem lehetett kedvét szegni és nem tágított. -- Találtál valahol másutt egy férfit? Dorothy ezt is tagadni akarta, de látta barátnőjén, hogy az sejt valamit és élvezi a helyzetet. így aztán inkább kitért az egyenes válasz elől. - Nem komoly az ügy, Christy... - Ha te bevallód, hogy érdekel valaki, akkor nagyon is komoly - válaszolta Christy. - Ki az? Mi a foglalkozása? És te...? - Elég - szakította félbe Dorothy nevetve. - Még nem érdemes beszélni róla. Hiába tetszik nekem, ha ő észre sem vesz - fűzte hozzá halkan. - Ó - Christy hangja csalódottan csengett. - Dehát már ez is haladás. Igazán dicséretes, hogy annyi keresztgyereked van, de egy olyan nőnek, mint te, inkább legyenek saját gyerekei. - Még alig ismerem és te máris úgy beszélsz, mintha férjnél lennék és családalapításon törném a fejem - gúnyolódott Dorothy. - Soha többet nem mondok el neked semmit. Foglalkozz csak a saját szerelmi életeddel. - Miért vagy olyan ünneprontó? - duzzogott Christy. Dorothy elnézően mosolygott és igyekezett másra terelni a szót. - Tudod mit? Kössünk egyezséget. Majd ha egyszer igazán szerelmes leszel, én is gondolkodni fogqk a jövőmön. - Ez úgy hangzik, mintha valami csapodár alak lennék - panaszkodott Christy. - Biztosan tudom - mondta szinte áhítatosan -, hogy valahol vár rám egy férfi. Csak meg kell találnom. Ha rendeztem az anyagi ügyeimet, és szakmailag is elértem már valamit, sürgősen a keresésére indulok - jelentette ki határozottan. - Na, akkor még várhatok egy darabig a soromra - mosolygott Dorothy. - Nagyon vicces - mondta Christy csípősen. - Igenis lehetséges, hogy a színiískola után kapok valami bombajó szerepet és azonnal sztár lesz belőlem. - Kívánom, hogy így legyen - felelte Dorothy komolyan. - Keményen dolgozol, tehetséges is vagy, és ebben a szakmában igazán nem könnyű érvényesülni. - Anya meg apa büszke lenne rám - mondta Christy nagy meggyőződéssel. Ebben igaza volt. Michael és Diana Bennett szilárdan vallották, hogy mindenki azt kezdhet az életével, amit akar, függetlenül attól, hogy mit szólnak ehhez az emberek. Dorothy gyerekkorában gyakrabban volt náluk, mint otthon, a saját apjánál. így aztán egészen természetesen vette át ezt az életfelfogást és meg volt győződve arról, hogy mennyire fontos egyéniségünk megismerése, az önmagunkhoz és a másokhoz való hűség. Michael és Diana Bennett egyetértenének a lányukkal, ebben Dorothy biztos volt. Elcsendesedtek és mindketten gondolataikba merültek. Végül Christy törte meg a csendet. - Vége a szomorkodásnak! Catherine-nek megvan a babája, te titokban szerelmes vagy és... - Nem titok az, amiről ketten is tudnak. - vigyorgott Dorothy. - Emlékeztess rá, hogy sose üljek le veled pókerezni - mormolta. - Hajói tudom, nem én jártam régebben tiltott játékklubbokba - emlékeztette Christy arra az esetre, ami még iskolás korukban történt, mikor Dorothyt őrizetbe vette a rendőrség. - Ha emlékezetem nem csal, éppen te mutattad be nekem azt a Jason nevű újságírót. - Ez igaz, de engem soha nem vitt magával egy ilyen klubba. Vajon miért? - Valószínűleg sejtette, hogy riem tudsz titkot tartani. - Ebben nagyon tévedsz - válaszolta Christy öntelten. - Tényleg? - Bizony. - Buzgón belekezdett: - Azt sem árultam még el senkinek, hogy... - Hirtelen félbehagyta, mert rájött, hogy Dorothy a csipkelődésével csapdát állított neki, és ő kis híján belesétált. - Jól rászedtél! Dorothy halkan nevetett. - Csak egy kicsit. - Ezt többet ne csináld - szólította fel a másik. - Thomas bácsi már azért is dühös lenne, ha sejtené, hogy tudom a titkát, hát még ha más előtt elszólnám magam! Dorothy a fülét hegyezte. Bosszankodott, hogy félbeszakította Christyt. Minden érdekelte, ami Thomasra vonatkozott és gyötörte a kíváncsiság. De aztán vidáman fütyörészni kezdett, hiszen ő is tudott valamit a férfiról, amiről Christynek fogalma sem volt. Lopva az órájára sandított. Mindjárt három. Ilyenkor szokott Thomas madárlesre indulni, ahogy Christy hitte. Ma még melegebb van, mint tegnap, így Dorothy kétszeresen is meg volt róla győződve, hogy a férfi meztelenül fog fürödni a tóban. 7. FEJEZET - Úgy látszik, tényleg szívtelennek tartotok! - rontott be Thomas dühösen az előcsarnokba, ahol Christy és Dorothy vártak rá. A lányok ijedten pillantottak fel. Dorothy reggel látta utoljára Thomast, amikor a könyvtárban találkoztak. Az autóút után Christy vei sétálni mentek, így legalább biztos volt, hogy nem enged a kísértésnek és nem lesi meg Thomast fürdés közben. Dorothy feltételezte, hogy Christy sem találkozott közben a nagybátyjával. Akkor meg mi a csuda történhetett? Hosszasan szemlélte a férfit. Thomas sötét öltönye és fehér inge kihangsúlyozta erős, kisportolt testét. Hogy lehet az, hogy a többnyire kimondottan szemfüles Christynek elkerülte a figyelmét, milyen férfias külsejű a nagybátyja? - Hát mit gondoltok ti? Miért nem mondtátok meg, hogy Mrs. Scott lánya kórházba került és az unokája most nálunk van? - kérdezte a férfi haragosan. - Attól féltetek talán, hogy kidobom őket? Először Christynél esett le a tantusz. Sokatmondó pillantást vetett Dorothyra. Dehogy is, Thomas bácsi - mondta megnyugtatóan. - Úgy látszott, Mrs. Scott boldogul a helyzettel, és én... mi azt hittük, Fredericks mindenről beszámolt neked. - Fredericks nyilván nem tartotta említésre méltónak az ügyet - mérgelődött Thomas -, Mrs. Scott viszont lelkesen elmesélte, hogy az unokahúgom és James kisasszony magával vitte az unokáját. Harminc mérföldet autóztatok, csak azért, hogy elhozzátok Catherine kedvenc babáját. - Ez... - ... Christy ötlete volt - szólt közbe Dorothy és figyelmeztetően nézett barátnőjére. - Megesett a szíve a kislányon, amikor hallotta, hogy mennyit kesereg az otthon maradt babája miatt. Igazán szép volt tőle. - Ó, dehát... - Szerinted nem, Thomas? - kérdezte gyorsan Dorothy és megint figyelmeztetően pillantott Christyre. - De nagyon - ismerte el a férfi mogorván. - Gondolom, Mrs. Scott és a kislány hálásak is neki. - Gyengéden nézett unokahúgára. - De ha már ennyi energiát fordítottatok az ügyre - tette aztán rögtön hozzá nyersen -, vehettetek volna a fáradságot és elmondhattátok volna nekem is. Akkor szabadságot adtam volna Mrs. Scottnak, hogy otthon maradhasson Catherinenel és a lányát is meglátogathassa a kórházban. Thomasnak igaza volt. Mint a ház urának és Mrs. Scott munkaadójának joga volt tudni mindarról, ami a házban történt. Christy még mindig nem tért magához a meglepetéstől, hogy hirtelen rá osztották az irgalmas szamaritánus szerepét. Tőle nem várhatott segítséget Dorothy. - Nem akartunk zavarni - mentegetőzött. - Olyan jól megszerveztünk mindent. Nekünk épp kapóra jött egy kis elfoglaltság, Mrs. Scott pedig nyugodtan végezhette a munkáját, mert tudta, hogy Catherine jó kezekben van, ha az unokahúgod törődik vele. Közben Christy megunta, hogy egyre újabb és újabb meg nem érdemelt dicséretekkel halmozzák el. Tiltakozva nézett barátnőjére. - És Catherine is nagyon örült - fűzte még hozzá a javíthatatlan Dorothy, gondosan kerülve barátnője megtorlást ígérő tekintetét. - Biztos igazad van - ismerte el Thomas -, de úgy látszik, elfeledkeztetek arról, hogy itt én vagyok a háziúr. Az elmúlt években Dorothy az apjával való érintkezés során megtanulta, hogyan kell bánni egy felháborodott férfival. - Neked amúgy is annyi dolgod van, Thomas - mondta csillapítóan -, ilyen aprósággal igazán nem akartunk zavarni. A férfi elutasítóan nézett rá. - Kétlem, hogy Mrs. Scott lánya is apróságnak tekintené ezt az ügyet. -- Persze... - ... vagy eseüeg Catherine, mikor tegnap éjjel felébredt ezen a számára idegen helyen és sírt. Vagy Mrs. Scott, mikor hiába próbálta megnyugtatni a gyereket. Thomas megint dühbe gurult. Hát az tény, nem ment olyan simán a dolog, mint ahogy Dorothy várta. Az apjánál elég volt utalni arra, milyen fontos is a munkája, s máris elfelejtette, mi bosszantotta fel. Thomas a jelek szerint egész másképp viselkedett hasonló helyzetben. Dorothy visszavonulót fújt. Látta, hogy hízelgéssel nem sokra megy a férfinél. Arra is rájött, hogy Thomas igenis képes együttérezni másokkal. Mrs. Scott nehézségei éppúgy aggasztották, mint az a tény, hogy nem tudósították az történtekről. Dorothy biztos volt benne, hogy csakugyan szabadságot adott volna Mrs. Scottnak. - Nem akarattal titkoltuk el - magyarázta végül kissé elbizonytalanodva. - Azt gondoltátok, hogy nem érdekel. Dorothy zavartan mosolygott. - Hát... Thomas türelmetlenül fordult az unokahúgához. - Neked is ez volt a véleményed? Christy nem tudta, mit válaszoljon. - Hát... - Természetesen nem - sietett Dorothy a segítségére, mert észrevette, hogy Thomas tekintete elborul. - Christy... -... bizonyára maga is el is tudja mondani, amit akar - szakította félbe határozottan Thomas. - Van valami mondanivalód, Christy? - Hangja lágyabban csengett, mikor az unokahúgához fordult. - Persze. - Christy gyorsan összeszedte magát. - Semmi rosszat nem tettünk, Thomas bácsi. Az egyetlen hibát ott követtük el, hogy nem szóltunk neked - védekezett. - De akkor csak Catherine-re gondoltunk. - Erélyesen, csaknem dühösen beszélt. Dorothy döbbenten nézett rá. Ismerte annyira Christyt, hogy tudja, mi megy benne végbe. Egykönnyen nem lehetett kihozni a sodrából, de ha egyszer méregbe gurult, akkor ott elszabadult a pokol. Most egyfelől meg akarta mutatni a nagybátyjának, hogy milyen gondoskodó alkat, másfelől viszont be akarta láttatni vele, hogy a gyerek bánata fontosabb a férfi hiúságánál. Dorothy egyetértett Christyvel, és szívesen a segítségére sietett volna, de meg volt kötve a keze. Nem eshet ki a szerepéből. A szeretetteljes aggódás nem illik egy hajléktalan csavargóhoz. Thomast meglepték unokahúga erőteljes szavai. Uralkodni próbált a haragján, és békülékenyebb hangon beszélt tovább. - Jól van, nem történt semmi - sóhajtotta -, végülis csak az a fontos, hogy a problémát sikerült mindenki legnagyobb megelégedésére megoldani. Catherine-t nagyon vidámnak láttam, mikor az imént a konyhában jártam. - Tudtam, hogy meg fogod érteni, Thomas bácsi. - Christy megkönnyebbülten fellélegzett. Örült, hogy sikerült elsimítani a nézeteltérést, és kedvesen átölelte Thomast. Dorothy irigyen nézte őket. Milyen jó Christynek, ő megengedheti magának, hogy a szeretetét nyíltan kimutassa. Mennyire vágyott rá, hogy a férfi a karjaiba zárja! Ilyen pillanatokban kezdte sejteni, mi zajlik a lelkében, de a következő másodpercben már megint eluralkodott rajta a félelem és kételkedés. Védekezni akart a rátörő érzések ellen, és önmaga előtt is titkolni akarta a létezésüket. - Egyébként-szólt Thomas éppen Christyhez -, estére elengedtem Mrs. Scottot, hogy több ideje legyen Catherine-re. Gondoskodnátok vacsoráról? Igyekezett nagyon kedvesen beszélni és közben tanácstalan arcot vágott. Christyből és Dorothyból egyszerre tört ki a nevetés. - Úgy viselkedsz, mintha valami tutyimutyi alak lennél, bácsikám - mondta Christy, és újból megölelte. - Miért, eddig nem annak tartottál? - kérdezte Thomas csodálkozva. - Hát persze, hogy nem - nyugtatta meg Christy gyorsan. - Gyere, Dorothy, menjünk a konyhába és lássunk munkához. Mrs. Scott már megcsinálta a levest és a csirkét, a rizs is kész volt hozzá meg a desszert. így a lányoknak nem maradt sok tennivalójuk. Csak tálcára kellett rakniuk az ételt és Fredericks már vihette is. Dorothy éppen a csirkét darabolta konyhai ollóval. Halkan dörmögte:-Majdnem rosszul sült el a dolog. Már attól féltem, elveszíted a türelmedet. - Nem jártam messze tőle - vallotta be Christy. - Persze, tudom, hogy miért tettél meg Catherine jótevőjének, de nem nagyon tetszett a szerep. Az egész helyzet olyan lehetetlen volt. - Rövid szünet után hozzátelte: - Mikor már épp azt gondolom, hogy ismerem Thomast, mindig új oldalát fedezem fel. - Hm - mormogta Dorothy maga elé. Erről a kérdésről aztán semmiképpen nem akart vitatkozni. Attól tartott, elárulja magát. Hiszen ő is, mint Christy, mindig új vonásokat fedez fel Thomasban. Nagyvonalúnak, tehetségesnek, okosnak és jóképűnek találja és egyre jobban elbűvöli a férfi. Christy mosolygott. - Egy dolog azonban ismét bebizonyosodott - mondta, miközben a tányérokat berakta a meleg sütőbe -, ha te ott vagy valahol, akkor nem unatkozik az ember. Mi minden történt ezalatt a rövid idő alatt, mióta megjöttél! Megnéztük a kastélyt, elhoztuk a babát, átvettük a parancsnokságot a konyhában és ezenkívül mély benyomást tettél a... - Hogyan? - kérdezte kíváncsian Dorothy, mert Christy hirtelen elhallgatott, és úgy vette szemügyre barátnőjét, mintha még soha nem látta volna. - Christy, mit akartál mondani? - sürgette Dorothy. Christy pajkosan nevetett.-Semmit-állította, és egészen más hangon folytatta. - Gyere, menjünk enni. Dorothy ki nem állhatta, ha Christy titokzatoskodott. Ilyenkor rendszerint forralt valamit, és Dorothy rosszat sejtett. - Christy - kezdte intőn. - Fredericks már tálalja a levest-szakította félbe a másik, és valóban, a komornyik épp ekkor egyensúlyozott el előttük a tálcával. Dorothy még intett a szemével, jelezve, hogy a témát egyáltalán nem tekinti lezártnak, aztán utánuk ment az ebédlőbe. Vacsora alatt kellemetlen előérzet gyötörte, mert Christy állandóan figyelte. Dorothy szántszándékkal csak jelentéktelen dolgokról csevegett evés közben. Christy nem is vett részt a beszélgetésben és csendben eszegetve nézett hol az egyikükre, hol a másikukra. Vacsora után Dorothy már enyhe remegést érzett a gyomra táján. Ettől a buta Christytől egészen ideges lett. Meg volt győződve róla, hogy már megint valami rosszban sántikál. De most résen lesz, nehogy egykettőre újabb szerepet varrjanak a nyakába. Később, mikor már Christy szobájában voltak, Dorottíy nyíltan kérdőre vonta a barátnőjét - Nem tudom, miről beszélsz - állította Christy és pimasz ártatlansággal nézett rá. - Christy! - Milyen rendes volt Thomas bácsitól, hogy segített elmosogatni - próbált kitérni a másik. Dorothy kicsit szűknek találta ugyan hármójuk számára a konyhát, de azért őt is meglepte, hogy a házigazda felajánlotta, segít törölgetni. Az apja el se engedte volna Mrs. Scottot, de nem is ereszkedett volna le odáig, hogy bármi házimunkát végezzen. Dorothy csodálkozott és ugyanakkor haragudott magára. Miért hasonlítja állandóan össze Thomast az apjával? Talán mert az apja tehetett róla, hogy eddig minden komolyabb kapcsolat elől kitért, és úgy tűnik, Thomas az oka, hogy a fenntartásait kezdi lassan elveszíteni? 8. FEJEZET Dorothy apja nem nősült meg újra, miután a felesége elhagyta. Dorothy néha úgy látta, kapóra jött neki az ártatlanul elhagyott férfi szerepe. A megfelelő pillanatban mindig sejtette, hogy még nem tette túl magát a felesége elvesztésén, és ezzel bizony sok női választó szavazatát nyerte el. De a bánat azért abban nem gátolta meg, hogy titokban lebonyolítsa szokásos kis kalandjait. Közben az újságok az anyja kalandjairól is írtak, aki hol itt, hol ott bukkant fel a világban. Ha a lapoknak hinni lehetett, akkor az anyja gyakran váltogatta a szeretőit, s mindig egyre fiatalabb férfiakra esett a választása. Ilyen tapasztalatokkal gazdagodva nőtt fel Dorothy. Ezért félt minden szorosabb kapcsolattól, ezért nem hitt az örök szerelemben, habár voltak barátai, akik már évek óta boldog házasságban éltek. A szerelem veszélyt jelentett a számára, fájdalmat, csalódást és rettegést, hogy elhagyják. Mikor Thomas belépett az életébe, vele együtt a szerelemtől való félelem is megjelent. Miért nem menekül el innen, amilyen gyorsan csak tud? Miért marad itt, és örül minden napnak, amikor láthatja a férfit? Christyhez fűződő barátsága nem elég ok erre. Dorothy szilárdan eltökélte, hogy hajthatatlan marad, és szólásra bírja Christyt. - Igen, nagyon rendes volt tőle, hogy segített, de ne próbáld másra terelni a szót. Mik a terveid? - Na jó - adta meg magát Christy. - Nem tervezek semmit, de ha a dolgok úgy állnak, ahogy gondolom, akkor azt hiszem, kárba vész az összes eddigi erőfeszítésünk. - Mire akarsz kilyukadni? - kérdezte Dorothy idegesen. Christy a vállára tette a kezét és szeretettel nézett rá. Lassan és nyomatékosan mondta: - Valami van közted és Thomas bácsi között. Jól lehetett érezni vacsora közben. Dorothy zavarában elpirult. - Butaság - mondta morcosan, magában azonban igazat adott Christynek. Szóval figyelte őket evés közben! És úgy látta, ő sem közömbös Thomasnak! Christy megragadta Dorothy kezét és megszorította. - Nem gondolhat rólad továbbra is annyi rosszat - határozta el. - Szerintem csak képzelődsz - mondta Dorothy mogorván. - Ugyan már! Az unalmas professzor meg én? - Hitetlenkedve rázta a fejét. Christyt azonban nem tévesztette meg. - Te már rég nem tartod unalmas professzornak. Dorothy ezt kénytelen volt elismerni. - Na jó, nem tartom hóbortosnak, de nem tudom elképzelni róla azt sem, hogy megnősüljön és családja legyen. Kérlek, hagyj békén, Christy. - Tudod, Dorothy, csak abban lehetnék biztos, hogy felismered, ha eljön a szerelem? - És te? Egyből meg tudod mondani, hogy szeretsz-e valakit? - vágott vissza izgatottan Dorothy. Christy nem sértődött meg, hogy ilyen hangon beszél vele.-Már voltam néhányszor szerelmes, de az nem volt olyan nyilvánvaló, mint ami közted meg Thomas bácsi között van. - Túl sok szerelmes regényt olvastál. Az életben minden más. - Azt hiszem, nem mindig. - Velem igen. - Dorothy az ajtóhoz ment. - Légy szíves, ne akarj összeboronálni vele. - Na jó - bólintott készségesen Christy. - Komolyan kérlek - ismételte meg Dorothy. Nem bízott Christy gyors viszszakozásában. - Figyelmeztetlek, hogyha továbbra is megpróbálsz összehozni a nagybátyáddal, azonnal elutazom. Kíváncsi vagyok, hogy azt hogy magyaráznád meg neki. -Jó, jó, megadom magam, de azért meg vagyok róla győződve, hogy egymáshoz valók vagytok. Aztán ne nekem tégy majd szemrehányást, amikor rájössz, hogy elszalasztottad az egyetlen esélyedet a boldogságra! - Alig fejezte be a mondatot, máris becsapta maga mögött a fürdőszoba ajtaját. Dorothy szomorúan ment ki a szobából. Nagy baj, hogy Christy rájött, vonzódik Thomashoz. Lehet, hogy igaza van, és a férfi is gyengéden érez iránta? Annyi bizonyos, hogy van köztük valami, amit nem lehet megfogalmazni. Kíváncsi lett volna, Thomasnak vajon hogyan vélekedik erről. Nyugtalanul téblábolt a szobájában. Szívesen evett volna egy kis szardíniát, hiszen vett néhány dobozzal délután, meg tejet is ihatna hozzá. De nem mert a konyhába menni, mert attól félt, Thomas felbukkan. Végül leült az ablakhoz és kinézett. A hegyek és tavak jól látszottak a holdfényben. Talán ez a gyönyörű éjszakai táj visszaadja a nyugalmát. De hiába: A holdfényben ott csillogott az a kis tó is, amely Thomasra emlékeztette. És megint maga előtt látta a férfit, ahogy érkezése napján találkozott vele. Dorothy nem tudta, mióta ül már ott és álmodozik, mikor félénken kopogtak az ajtón. Vajon mit akarhat Christy ilyen későn? Kinyitotta az ajtót és megdöbbent. A folyosón Thomas állt! Másodpercekig azt hitte, a képzelete játszik vele, hiszen órák óta csak a férfin járt az esze. Inkább számított arra, hogy Christy, ha szintén nem tud elaludni, még benéz hozzá egy kis fecsegésre. De nem, Thomas állt ott teljes testi mivoltában, zavart mosollyal az ajkán. Ugyanazt a köpenyt viselte, mint előző éjszaka. A tálcán pedig, amit ügyetlenül, kicsit ferdén tartott a kezében, Dorothy egy pohár tejet és kistányéron néhány kekszet látott. Thomas letette a tálcát a kisasztalra, és mentegetőzve mondta: - Arra már mégsem vitt rá a lélek, hogy felbontsak egy halkonzervet. - Dorothy hoz fordult, miközben a kezét mélyen a köpeny zsebébe süllyesztette. Dorothy csak most tért magához a meglepetéstől. - Igazán nem kellett volna mondta teljesen megzavarodva. - Az ajtó alatt fény szűrődött ki - magyarázkodott a férfi. - Arra gondoltam, talán megint nem tudsz elaludni, és ez majd segít. Ez már sok volt a lánynak. Évek óta nem törődött vele senki ekkora szeretettel, ráadásul ilyen késői időpontban. Eddig még soha senki nem hozott neki tejet meg kekszet csak azért, mert nem tud elaludni. Nagy szemekkel nézett Thomasra és tehetetlenül elsírta magát. A könnyek végigfolytak az arcán. Thomas hirtelen elkomolyodott és odasietett hozzá. - Inkább szardíniái ennél? Dorothy rámosolygott a könnyein keresztül. - Nem kell szardínia. Én inkább... - Nem tudta végigmondani és segélykérőn nézett a férfire. Utána minden olyan egyszerűen, természetesen történt. Thomas átölelte Dorothyt. - Kislány, mennyire vágyódtam utánad. - Arcát a lány selymes hajába temette és halkan, álmodozva mondta: - Dorothy! Mozdulatlanul álltak, egymáshoz simulva. Dorothy azt hitte, álmodik. Szíve vadul kalapált. Thomas karjában gyenge kis madárnak érezte magát, akit a vihartól védenek. A férfi megfogta Dorothy állát és mélyen a szemébe nézett. Aztán hozzáhajolt és szájon csókolta. Dorothynak ez volt az első igazi csókja. Barátai mindig csak havernek tekintették, akivel mindenféle csínyeket el lehet ugyan követni, de akihez közeledni nem szabad. Huszonegy éves volt, és nem ismerte a szerelmet. Most viszont minden megváltozott. Elfelejtette viszolygását és félelmét. Azt kívánta, bárcsak mindigThomas karjaiban maradhatna. Testét-lelkét ismeretlen, mély izgalom járta át. Thomas széles vállába kapaszkodott, az pedig egyre követelőzőbben csókolta. Forró ajka végigszántott az arcán, majd levándorolt a nyakán át a vállára. Érintésétől Dorothy megremegett, a csók minden érzékét felbolygatta. Csak úgy duzzadt az élettől, úgy érezte magát, mint akit elvarázsoltak. - Dorothy, én... - Nem fejezhette be a mondatot, mert ebben a pillanatban kiáltás hallatszott. - Catherine! - mondta Dorothy rémülten, és kiszabadította magát Thomas karjából. Az arca égett, nem tudott a férfi szemébe nézni. - Biztos rosszat álmodott. Megnézem. Thomas felegyenesedett. A fény kialudt a szemében. - Igen, menj csak -- helyeselt tompa hangon. - Én is jövök. -Ne-kiáltotta Dorothy, de mikor látta a másik értetlen pillantását, helyesbített. - Persze, velem jöhetsz, ha akarsz. - Bizonytalan léptekkel az ajtóhoz ment. - Akarok-jelentette ki Thomas határozottan. Dorothy előreszaladt, és közben azon csodálkozott, hogy azok után, ami történt, egyáltalán megbírja a lába. Elment Christy ajtaja előtt, de a szobából nem hallatszott semmi nesz. Hiába, ha Christy egyszer elalszik, ágyút is sütögethetnek a füle mellett! Catherine szobájának ajtajánál egy pillanatra megtorpant, mielőtt kopogott. A szakácsnőn látszott, mennyire örül, hogy Dorothy felbukkant, de mikor meglátta Thomast is a lány háta mögött, zavarba jött. - Dorothy! - kiáltotta Catherine, kibontatkozott nagymamája öleléséből és vékony karját Dorothy nyaka köré fonta.-A mamához akarok menni-sírta a kislány, és görcsösen magához szorította a lányt. Dorothy az ölébe vette a gyereket, és halkan duruzsolva elismételte neki, hogy a mamája kórházban van, előbb meg kell gyógyulnia, hogy haza jöhessen. Thomas ezalatt az ajtóban állt és a jelenetet figyelte. . Mrs. Scott gyorsan belebújt egy pongyolába. Szemmel láthatóan zavarta a professzorjelenléte. - Remélem, nem mi ébresztettük fel magukat - mondta bizonytalanul. - Catherine-nek olyan idegen lehet itt minden - mondta a férfi megértően. Dorothy Thomas felé fordult. Az mindkét kezét mélyen a zsebébe süllyesztve állt, haja rendetlenül hullott a homlokába. Dorothy belepirult a gondolatba, hogy alig pár perce még hevesen csókolóztak. Gyorsan elfordult. Thomas nem válaszolt Mrs. Scott kérdésére. Vajon sejti-e az asszony, hogy mindketten Dorothy szobájából rohantak ide? Legjobb lesz, ha úgy teszek, mintha mi se történt volna, gondolta magában a lány. Catherine lassan megnyugodott a karjában. Már a szeme is csaknem lecsukódott, mikor egyszerre felijedt, átölelte Dorothyt és úgy kérte: - Ne menj el. - Dehogy megyek - ígérte meg Dorothy gondolkodás nélkül. - Én is itt maradok meg a nagymama is. Nem kell félned. Mikor Dorothy felpillantott, Thomas feszült testtartásából arra következtetett, hogy a férfi szavait elbocsátásként értékelte. És ez egyáltalán nem tetszett neki. Határozott léptekkel az ajtó felé indult. - Úgy látszik, itt rám semmi szükség! - mondta mogorván. Azok után, ami a szobájában történt, Dorothy csakugyan jobbnak látta, ha elmegy. - Boldogulunk magunk is, professzor - szólt utána kimért hangon. Thomas először mintha tiltakozni akart volna, de aztán váratlanul bólintott. Rendben, de reggel beszélni akarok veled, Dorothy -jegyezte meg halkan, de megfellebezhetetlenül. - Jó, persze - Dorothy bizonytalanul nyelt, mert tartott ettől a beszélgetéstől. - Tízkor várlak a könyvtárban. - Jaj, ne ott! Mrs. Scott és Thomas egyaránt meglepve bámultak rá, mire megpróbált valahogy kimagyarázkodni. - Olyan nyomasztó az a sok könyv. Jobban szeretném, ha a fogadóteremben beszélgetnénk egy csésze kávé mellett. Thomas lesújtóan nézett rá. Pontosan úgy viselkedett, ahogy tegnap, mikor Christy bemutatta neki. Tényleg csak egy nap telt volna el azóta? - kérdezte Dorothy magában. Annyi minden történt ezalatt. - Na jó - egyezett bele végül mégis Thomas. - Jó éjszakát, hölgyeim. Odabólintott Mrs. Scottnak és kiment. Dorothyt pillantásra sem méltatta. - Ajjaj - szólalt meg a szakácsnő -, rémélem, nem bosszantottuk fel. - Látszott, hogy aggasztja a dolog. Dorothy szeretettel betakargatta Catherine-t. - Nem Catherine miatt dühös nyugtatta meg Mrs. Scottot határozottan. Világos, Thomas haragszik, mert az előbb elvesztette a fejét és átölelte. Nyilván azért akar vele holnap beszélni, hogy megkérje, egy szót se szóljon Christynek. Majd éppen Christynek fogja elmondani! Ezért igazán nem kellene aggódnia. -Feküdjön le egy kicsit-javasolta Dorothy a szakácsnőnek.-Ki kell pihennie magát, hiszen éjjel sem tudott nyugodtan aludni. Ha nem zavarja, akkor én még itt maradok egy kicsit Catherine-nel. Mrs. Scott gyengéden nézett az alvó kislányra. - Szerintem erre semmi szükség - szólt csendesen. - Most már biztosan végigalussza az éjszakát. - Én mégis szeretnék itt maradni, ha nincs ellenére. Megígértem Catherine-nek. - Dehogy van - felelte Mrs. Scott mosolyogva. - A gyerekek számon tartják, az ígéreteinket.-Nehézkesen felállt.-Tényleg aludnom kell pár órát, hogy holnap dolgozni tudjak. - Menjen csak. Mrs. Scottnak igaza volt. A gyerekeknek nagyon fontos, amit megígérnek nekik. Dorothy igen gyakran tapasztalta gyerekkorában, hogy a felnőttek nem tartják be mindig a szavukat. Ez sok fájdalmat okozott neki. Nem akarta ő is elkövetni ezt a hibát. Azonkívül félt is visszamenni a szobájába. Még túl élénken látta maga előtt, ami ott néhány perce történt. Idővel talán azt hihetné, szép álom volt csak az egész, Catherine hajnalig már nem ébredt fel. Dorothy reggel lábujjhegyen kisurrant a szobájából és felment a sajátjába. Még ott találta a kis kis asztalkán a pohár kihűlt tejet és a tányérkán a néhány kekszet, tanúbizonyságául annak, hogy amit szeretett volna álomnak hinni, tényleg megtörtént. Tudta, hogy néhány óra múlva szembe kell néznie Thomasszal, úgy téve, mintha mindannak, ami velük megesett, semmi jelentősége sem lenne a számára. 9. FEJEZET A két lány reggelinél ült, éppen gyömbérlekváros pirítóst ettek. Christy kipihent volt és farkasétvággyal lakmározott. Dorothy azonban alig bírt lenyelni néhány falatot. Christy váratlanul letette a csészéjét, méghozzá olyan lendülettel, hogy kilöttyintette a teát. - Ide figyelj, mi van veled? A szemed karikás és úgy nézel ki, mint egy kifacsart citrom! Dorothy kénytelen volt színt vallani, és elmesélte Christynek az éjszakai eseményeket. Arról persze, ami a szobájában történt, mélyen hallgatott. - Nem tudtam utána azonnal elaludni - tette hozzá ásítva --, és ráadásul Thomas reggeli után beszélni akar velem. Ezt hallva Christy igencsak felélénkült, szeme kíváncsian csillogott. - Micsoda, beszélni akar veled? - Talán szakácsnőnek akar, amíg Mrs. Scott távol van - fintorgott Dorothy. - Ne viccelj már - veszekedett vele Christy. - Vagy meg akar kérni, hogy utazzam el, mert akkor egy éhes szájjal kevesebbet kell etetni - folytatta Dorothy zavartalanul. - Egyre nagyobb butaságokat mondasz - felelte Christy dühösen. Dorothy mosolyogva rápillantott. Barátnője ma reggel különösen jól nézett ki. Kék nyári ruhája remekül illett a szeme színéhez. Farmerjében és kifakult trikójában Dorothy szörnyen csúnyának érezte magát mellette. Ivott egy korty teát, hogy időt nyerjen. - Akkor mindketten sötétben tapogatózunk. Christy elgondolkodott. De aztán támadt egy ötlete. - Esetleg nekem kellene először beszélnem vele. - Nem! - kiáltotta hevesen Dorothy. Christy csodálkozva nézett rá. Jobban kell uralkodnom magamon, gondolta Dorothy, különben Christy a végén még kiszedi belőlem a titkom. És akkor már semmi sem tarthatja vissza attól, hogy összeboronáljon a nagybátyjával. - Biztos valami lényegtelen dologról van szó - bizonygatta mosolyogva és menekülésre készen felállt. Christy erre még bizalmatlanabbul méregette. , - Elvárom, hogy utána részletesen beszámolj - kiáltotta Dorothy után. Julin A terem ajtaja előtt Dorothy bizonytalanul megállt. Mrs. Scott ma ki akart menni Catherine-nel a veje elé a repülőtérre. Úgy látszik, már felszolgálta a kávét, mert a folyosót betöltötte az illata. Thomas tehát már várja őt. Dorothy mély lélegzetet vett, aztán elszántan kinyitotta az ajtót. Thomas felnézett. Olyan átható volt a tekintete, hogy a lány ijedtében majdnem megbotlott. A férfi, mint mindig, most is elnyűtt tweedzakojat hordta. De másik ing volt rajta, és ez kivételesen nem úgy nézett ki, mintha már napok óta viselné. Ahogy meglátta a férfit, Dorothy szíve nyugtalanul kezdett verni. Ez az új Thomas szörnyen jól festett. Elébe jött és gondosan becsukta a háta mögött az ajtót. - Gyere, Dorothy, ülj le - mondta mosolyogva.-Tisztában vagyok vele, hogy bocsánatot kell kérnem az éjszaka történtekért. Sőt, talán az egyszerű bocsánatkérés nem is elég az adott körülmények között. Most csodálkozott csak Dorothy igazán. Thomas akar bocsánatot kérni tőle? Inkább neki kellene! Thomason látszott, milyen kellemetlenül érzi magát. - Vendég vagy a házamban, borzasztó, hogy visszaéltem a helyzettel. Dorothy meg se tudott szólalni a meglepetéstől. Hiszen nem is a férfi volt a kezdeményező! - Nem csodálom, hogy semmit se mondasz. Én is megvetem magam. Még egyszer kérlek, ne haragudj. Biztos lehetsz benne, többet nem fordul elő. Dorothy zavartan hallgatott. Mindenre számított, csak erre nem. Nagy szemeket meresztve, döbbenten bámult a férfire és képtelen volt megszólalni. -Ez minden, amit mondani akartam -jelentette ki Thomas kurtán, és az ajtóhoz ment. - Hidd el, kérlek, többet nem fog előfordulni - ismételte meg és eltűnt. Dorothy magára maradt kusza gondolataival. Tehát Thomas nem haragszik, és még csak arra sem emlékszik, hogy ő bátorította fel! Hihetetlen, de a férfi a történtekért csak önmagát hibáztatja. így talán mégsem véletlenül volt gyöngéd hozzá. Ez pedig mindent megváltoztat. Thomas is sok keserű tapasztalatot szerzett már az életben, gondolta Dorothy. is tudja, milyen fájdalmas elveszíteni azt, akit szeretünk. Ha hihetett Christynek, a menyasszonya halála óta került minden komoly kapcsolatot. Tegnap éjjel talán először engedte szabadjára megint az érzelmeit, mikor megcsókolta. Akkor pedig most rajta a sor, hogy a következő lépést megtegye, ha ez egyáltalán lehetséges. - Na, mi történt? - rontott be a szobába Christy, és látszott, majd szétveti a kíváncsiság. - Csak arra volt kíváncsi, hogy minden rendben volt-e tegnap éjjel Catherinenel- füllentett Dorothy. Mégsem mesélhette el az igazságot! - Ez minden?- kérdezte csalódottan Christy. - Arra számítottam, hogy legalább vacsorázni meghív. - Miért hívna? - Amilyen állapotok uralkodnak a konyhában, nem ártana, ha az eszébe jutna. Mindkettőnket megvendégelhetné. Nagyon szívesen gondoskodom a reggeliről meg az ebédről, de cserébe szerintem megérdemlek egy vacsorameghívást! - Fredericks már kapcsolatba lépett egy ügynökséggel, hogy szerezzenek kisegítő szakácsnőt - mondta Dorothy. - Azért mégis elvihetne bennünket Thomas bácsi enni - felelte Christy álmodozva. És mintegy mellékesen hozzátette: - Szerinted szólíthatom én is csak egyszerűen Thomasnak, majd ha összeházasodtok? Christy előző napi célozgatásaira visszaemlékezve Dorothyt egyáltalán nem érte váratlanul a kérdés. - Még hogy mi összeházasodunk? Majd ha visszafelé forog a Föld, akkor talán! Christy nem zavartatta magát. - Mégsem lenne helyénvaló, ha a legjobb barátnőmet néniznem kellene. Dorothy a fejét csóválta. - Te javíthatatlan!- korholta. Christy biztatóan mosolygott. - A csontjaimban érzem, hogy nemsokára valami izgalmas dolog történik. - Christy - mondta komolyan Dorothy -, ne avatkozz bele, kérlek. - Persze, mondanom se kell, mennyire örülnék neki, ha összejönne köztetek a dolog - szólt Christy csendesen. - Én adhatnám át a vőlegényt az esküvőn. - A vőlegényt nem szokás átadni, a menyasszonyt szokták a vőlegényhez vezetni -javítottaki Dorothy.-Az apám már évekkel ezelőtt szívesen megtette volna. - Ne is gondolj rá-javasolta Christy. - Ne felejtsd el, hogy a barátaid és én mennyire szeretünk. - Akkor nem hozol Thomast és engem kellemetlen helyzetbe, ugye? - Maga leszek a megtestesült tapintat - ígérte a másik, - De ne várass túl sokáig. - Nagyon nehezére esett türelmesebbnek lennie. Ezen a délutánon Dorothyt különösen gyötörte a kísértés, hogy kisétáljon a tóhoz. Sokáig állt a szobája ablakában és átkozta magában a dombot, amely elfogja előle a kilátást. Tényleg bele akar menni ebbe a kapcsolatba? Ezt alaposan meg kell fontolnia, mielőtt bármit is tenne. Sose hitte volna, hogy talál egy olyan férfit, mint Thomas. Kezdettől fogva vonzódik hozzá, szeretetet és tiszteletet érez iránta. Ugyanakkor azonban minden porcikájában ég a vágy, szinte megrészegül tőle. Minden bizonnyal az anyja is így érzett valamikor az apja iránt, és mi lett a házasságukból? Dorothy félt egy komolyabb kapcsolattól és saját heves érzelmeitől. Fejét kezére támasztva tépelődött, de a lelke mélyén már sejtette, hogy a mérlegeléssel elkésett. 10. FEJEZET - Ugye milyen jó itt? - Christy keresztbe vetette a lábát és elégedetten nézett körbe. Bár délután megérkezett a kastélyba a kisegítő szakácsnő, Christynek mégis sikerült elérnie, amire vágyott. Rábeszélte a nagybátyját, hogy vigye el őket vacsorázni. Kezdetben Dorothy megilletődötten viselkedett Thomasszal szemben, de Christy gondtalan fecsegése mindkettőjüket átsegítette az első válságos perceken. Útban az étterem felé már oldott volt a hangulat. Dorothy mégis nyugtalanítónak találta a férfi közelségét. Thomas szemben ült vele, és valahányszor a lány felnézett, mindig találkozott a tekintetük. Hogy zavarát némileg palástolja, Dorothy Thomas kezét tanulmányozta. Milyen erős és szép, állapította meg magában. Christy ma este legjobb formáját nyújtotta. Semmit nem akart kikényszeríteni belőlük. Ez nagyon is megfelelt Dorothy elképzelésének, hiszen próbára akarta tenni az érzelmeit, és erre csak úgy volt módja, ha közelebbről is megismeri Thomast. Kedves, okos Christy, gondolta magában. Az étteremet nagyon ízlésesen rendezték be. Az asztalok kis beszögellésekben álltak, a termet halvány fény világította meg. Inkább szerelmeseknek való hely ez, akik egymás szemébe akarnak mélyedni, kéz a kézben üldögélni és nagyokat hallgatni, ők hárman sehogysem illettek ebbe a környezetbe. - Egy férfi két szép nővel... ez aztán biztos növeli a tekintélyedet, Thomas bácsi - ugratta Christy. Thomas huncutul mosolygott. - Nem is tudtam, hogy rászorulok. A férfi remekül nézett ki sötét öltönyében, amelyhez fehér inget és nyakkendőt viselt. Dorothynak minden tetszett rajta, és ettől pánikba esett. - Minden férfinek szüksége van néha arra, hogy ápolgassák az önbizalmát jelentette ki Christy vidáman. - Hát nekem attól bizony nem lesz nagyobb az önbizalmam, hogy elmegyek az unokahúgommal meg a barátnőjével vacsorázni - felelte Thomas szárazon. Szóval én neki csak Christy barátnője vagyok, bosszankodott Dorothy, de azért a lelke mélyén tudta, hogy valami sokkal fontosabbat jelent a férfinek. Hosszú idő után ma este végre megint felvehette a legszebb, halványzöld ruháját, mely nagyszerűen kiemelte a szeme színét. Igazán csinosan festett. Mikor indulás előtt lejött a lépcsőn, Thomas, aki már várt rájuk a hallban, elismeréssel mérte végig. Úgy látszott különösképp tetszik neki lazán vállára hulló haja. - Én bizony élvezem, ha egy vonzó férfi táraságában látnak - erősködött Christy. - Te nem így vagy ezzel, Dorothy? A lány lopva Thomasra pillantott. A férfin látni lehetett, hogy kínosan érinti a megjegyzés. Pedig valóban ő volt a legvonzóbb férfi az étteremben. Dorothy kicsit előrehajolt, majd halkan és komolyan odaszólt neki. - Tudod, Thomas, szerintem te nem értékeled magad eléggé. Thomas mélyen a lány szemébe nézett, és az állta a pillantását. Dorothy hirtelen úgy érezte, mintha ketten lennének a lokálban, és a tekintetükkel szerelmet vallanának egymásnak. Még mindig nem volt biztos magában, gyorsan elkapta hát a tekintetét. - De igen - válaszolt végül Christynek, aztán a férfi felé fordulva gyorsan témát váltott. - Gyakran térsz be ide? Az még mindig kutatva nézett rá. - Nem még sohasem jártam itt - felelte. - Thomas bácsi nem sokra becsüli a társasági életet, ugye? - Christy kérdően nézett nagybátyjára. Dorothy figyelmeztetően intett. Christy nyilván ki akarja puhatolni, van-e Thomasnak barátnője. Bár még nem ismerte eléggé a férfit, eddigi benyomásai alapján biztosra vette, hogy soha nem csókolla volna meg így, ha lenne nő az életében. - A munkám miatt nem nagyon jut időm ilyesmire - felelte Thomas kurtán. Attól tartok, unalmas történelem professzor vagyok, semmi más. - Dorothy szerint a történelem egyáltalán nem unalmas - vágta rá Christy buzgón. - Őt nagyon érdekli. Kedvenc tárgya volt az iskolában. Dorothy szigorúan nézett rá. - Csodálom, hogy emlékszel rá. Elvégre nem voltunk olyan közeli barátok - emlékeztette barátnőjét. Christyt úgy látszik, egészen elvakította az igyekezet, hogy összeboronálja őket. Közben még arról is elfeledkezett, hogy így végleg keresztülhúzhatja a saját számítását, ráadásul Dorothy érkezésekor még egészen mást állított. - Csak azért tudom ilyen pontosan - védekezett zavartan -, mert én történelemből voltam a legrosszabb. Dorothy kihúzta magát és látványosan a tenyerébe ásított. - Ti még innátok kávét? - érdeklődött álmosan. Nem tetszett neki, hogy a beszélgetés hirtelen ilyen veszélyes vágányra siklott. Bágyadtan közölte: - A tegnapi éjszaka után bizony fáradt vagyok. - Közben gondosan kerülte Thomas tekintetét. Végtére is épp a férfi okozta nyugtalan éjszakáját. - Mrs. Scott azt mesélte, még sokáig Catherine-nél maradtál, miután én már lefeküdtem - Thomas a homlokát ráncolta. - Hiszen megígértem neki - mentegetőzött Dorothy. - De akkor már rég aludt. Dorothy egyenesen a férfi szemébe nézett. - Felébredhetett volna és észreveszi, hogy megszegtem a szavam. Dorothy reggel hétig maradt a kislány mellett. Csak akkor ment aludni, mikor Mrs. Scott felkelt, és így még két órája volt a pihenésre. Thomas aggodalommal nézte. Tényleg fáradt lehetsz - mondta végül kedvesen és szólt a pincérnek, hogy hozza a számlát. Dorothy tudta, hogy bármennyire is fáradt, ma sem lesz képes elaludni. A két könyvet, amit magával hozott, már többször végigolvasta. A könyvtárból pedig nem tudott újabb olvasnivalóra szert tenni, mert a kandalló feletti festmény miatt kerülte ezt a számára egyébként igen vonzó helyet. Míg Thomas fizetett, Dorothy kikísérte Christyt a mosdóba, hogy rendbehozza magát. - Igazán okosan viselkedtél - dicsérte meg barátnőjét. - Csak a vége felé mondtál egy-két butaságot. Christy zavarba jött és elpirult. - Én csak segíteni akartam nektek, hogy valamivel előbbre jussatok. Olyan őrjítő ez, Dorothy! Thomas egész idő alatt vágyakozva bámul rád és amit mond, az udvarias, hűvös és távolságtartó! Szóval Christy figyelmét sem kerülte el, hogyan néz rá Thomas! - Hiszen még csak három napja ismerem - ellenkezett Dorothy mosolyogva. - Tudom, hogy a türelem nem éppen erős oldalad, de szerintem Thomas meg én nem azok közé tartozunk, akik könnyen elvesztik a szívük. -Elmehetnél apácának, őpedig nyugodtan kolostorba vonulhatna annak alapján, ahogy ma este viselkedtetek - kiáltotta Christy elkeseredetten. - Pedig csak úgy izzik a levegő körülöttetek! - Ez csak egy türelmetlen lány romantikus képzelgése - ellenkezett Dorothy. De azért mulattatta Christy ötlete. - Különben nem hinném, hogy Thomasból jó szerzetes válna. - Honnan tudod? - kérdezte Christy és gyanakodva hegyezte a fülét. Dorothy nem volt elég óvatos és majdnem belesétált a csapdába. Hazafelé Christy mindenáron hátra akart ülni az autóban, mert állítólag ott kényelmesebb, így Dorothynak jobb híján előre kellett telepednie, Thomas mellé. Christy egész úton meg sem mukkant, Dorothy pedig titokban a szeme sarkából Thomast figyelte. Közben arra gondolt, hogy a férfi majd biztosan a karjára teszi a kezét, ahogy ezen a nyílegyenes úton autóznak és utána, mikor jó éjszakát kíván, talán még búcsúcsókot is kap. Álmodozva dőlt hátra az ülésen, becsukta a szemét és mélyet sóhajtott. - Micsoda sóhaj - mondta Thomas mosolyogva és egy másodpercre feléje fordult. Dorothy óvatosan hátralesett. Christy aludni látszott. Fejét az ülés támlájának támasztva, esukott szemmel ült. Dorothy összeszedte a bátorságát. - A tegnapi éjszakára gondoltam - vallotta be halkan. Thomas nem kapcsolt rögtön. - Catherine-re? - Nem, nem rá. A férfi vizsgálódva nézett rá, de a következő pillanatban félre kellett rántania a kormányt, mert az úttesten a fényszóróktól elvakítva egy nyúl ült. Épphogy ki tudták kerülni, utána a férfi már le sem vette a szemét az útról. - Szóval nem Catherine-re gondoltál? - kérdezte. - Nem. Thomas mély lélegzetet vett. - Dorothy... - Jó, jó - rátette a kezét Thomas karjára. - Ne mondj semmit. Csak hangosan gondolkodtam. Thomas levette a lábát a gázról, lassabban hajtott. Hevesen így szólt: - És ha én is egész este arra gondoltam? Annak ellenére, hogy mit ígértem neked ma reggel! Dorothy tágra nyílt szemmel nézett rá. - Thomas? - Thomas! - gúnyolódott önmagán a férfi. - Hát persze, én már öreg vagyok ahhoz, hogy ilyen gondolataim legyenek, hozzád képest meg különösen. Most legalább tudod, mennyit ér a fogadkozásom. - Vigyázz, Christy! - intette óvatosságra gyengéden Dorothy. Közben ugyanis rájött: barátnője azért helyezkedett így el a kocsiban, mert hátulról remekül ki tudja hallgatni őket. - Igen, igen. - Thomas elértette a figyelmeztetést. Dühösen gázt adott és olyan görcsösen szorította közben a kormányt, hogy az ujjai elfehéredtek. Semmit se szóltak, míg a kastélyhoz nem értek. Mikor megálltak, Christy látványosan ébredezni kezdett. Igaz, hogy igyekeztek elöl halkan beszélgetni, és nem érthetett mindent, de a lényeget talán mégis, gondolta Dorothy. Thomas még meghívta őket egy búcsúitalra a fogadóterembe. Christy úgy telt, mint akinek fogalma sincs semmiről, és makacsul kerülte Dorothy pillantását. Thomas brandyvel kínálta unokahúgát, de a lány visszautasította a feléje nyújtott poharat. - Köszönöm, Thomas bácsi, de nem iszom. Inkább megyek és lefekszem. Majd reggel találkozunk. Jó éjszakát-tette még hozzá és vidáman csillogó szemekkel elrobogott. Távozása zavart csendet hagyott hátra. Dorothy érezte a feszültséget a szobában. Lehet, hogy az autó félhomályában merész volt, de a kivilágított teremben elszállt a bátorsága. Christy nehéz helyzetbe hozta őket, most már színt kell vallaniuk. - Tényleg egész nap csak rád gondoltam, Dorothy - szólalt meg végre Thomas, de nem nézett a lányra, hanem a whiskys pohárba meredt. - Semmire se jutottam, de... a fene egye meg! - A férfi megfordult, kivette Dorothy kezéből is a poharat és határozott mozdulattal az asztalra tette. Mielőtt a lány egyáltalán felfoghatta volna, mi is történik, már ott állt közvetlenül előtte. - Dorothy, tudom jól, mit ígértem, de nem bírom! Hevesen átölelte a lányt és megcsókolta. Még szebb volt az egész, mint első alkalommal. Dorothy hozzásimult és átfogta a nyakát. Már nem gondolkodott, csak élvezte a férfi gyengédségét. Hát ez a szerelem. Nem lehet más, csakis az. Mennyei volt, ahogy Thomas csókolt, maga Apolló ölelte szenvedélyesen. Dorothy mindent elfelejtett. Az egész bújócskázást, hazudozást, minden vonakodását és kétségét. Érezte, hogy Thomas az egyetlen férfi a világon, akit szeretni tud, és akit örökké szeretni akar. Lehunyta a szemét, és visszacsókolta, hevesen, újból és újból, vággyal telten. Thomas most nem bánt vele olyan kíméletesen, mint előző este. Mintha megszabadult volna láthatatlan béklyóitól, úgy engedte szabadjára szenvedélyét. Szüksége volt Dorothyra, és ezt ki is mutatta. Végül felemelte a lányt, s miközben egy pillanatra sem vette le az ajkát a szájáról, a kanapéhoz vitte. Dorothy egészen elgyengült a vágytól és szorosan magához ölelte Thomast. A férfi végigcsókolta és simogatta a testét. Egyszerre a melléhez ért. Dorothy hevesen szedte a levegőt és Thomashoz bújt. Mindig szégyellte, hogy a keble olyan telt. De most, amikor Thomas kigombolta a ruháját és csodálattal nézte, büszkeség töltötte el. A férfi lesimította Dorothy válláról a ruhát és arcát melléhez szorította. A lány minden pillanatot külön élvezett. Lassan leült a kanapéra és magához vonta Thomast. A férfi azonban váratlanul, csaknem durván kibontatkozott az öleléséből, és felegyenesedett. Dorothy ijedten nézett rá. - Mi baj van, Thomas? - kérdezte. - Borzalmas, hogy ennyire nem tudok uralkodni magamon, ha rólad van szó. Megint elfelejtettem, hogy a vendégem vagy. Futólag arcon csókolta Dorothyt, és gyorsan kiment a szobából. 11. FEJEZET Dorothy az ablaknál állt és gondolataiba mélyedve nézett kifelé, Christy pedig az ágyon ült és keserűen méltatlankodott, amiért nem tudósítják az előző este eseményeiről. Dorothy nem törődött a zsörtölődésével, először tisztába akart jönni a saját érzéseivel, mielőtt bármit is elmondott volna neki. Rendben van, szeretem Thomast, gondolta magában, és végre eljutottam odáig, hogy ezt be is ismerem. - ... Szerinted nem? - hallotta Christy kérdését. Rémülten fordult meg. - Mit mondtál? Christy megsértődött. - Szörnyen udvariatlannak találom, hogy egyfolytában a tegnap este történteken töröd a fejed, nekem meg semmit se mondasz, pedig nagyon jól tudod, hogy majd meghalok a kíváncsiságtól. Dorothy mulatott a duzzogásán. - Ne haragudj rám! - Miért vagy olyan bizalmaüan? Igazán nem ezt érdemlem tőled! Végül is én mozgattam olyan ügyesen a szálakat, hogy tegnap este kettesben maradjatok. Dorothyt ez sem hatotta meg. Az érzéseivel már tisztában volt, és ez magabiztossá tette. - Nehogy azt hidd, hogy nem vagyunk elég hálásak neked - ugratta a barátnőjét. - És mégis mennyire vagytok azok? - kapaszkodott a kijelentésebe Christy. - Ezt nem tudom pontosan. Ma még nem is beszéltünk egymással. Thomas reggel elment a szokásos sétájára, utána egyedül reggelizett, aztán délig dolgozott. Az ebédet bevitette a dolgozószobájába, és délutánig nem jött elő. Dorothynak alkalma sem volt beszélni vele. - Szerintem mindketten szörnyen makacsok vagytok. Pedig az Isten is egymásnak teremtett benneteket. - Igazán ez a véleményed? - kérdezte Dorothy csodálkozva. - Hát persze. Christy türelmetlenül kezdett járkálni a szobában. Lehet, hogy neki van igaza, és Thomas tényleg túlzottan lelkiismeretes? De ez igazán érthető, ha meggondoljuk, milyen szerepben jelent meg előtte Dorothy. A férfi nyilván úgy érzi, elment az esze, ha épp olyan nőbe szeret bele, aki a hallottak alapján minden férfivel lefekszik. Thomasnak meg kell tudnia az igazat. A jelenlegi állapotot Dorothy még akkor sem lenne képes tovább elviselni, ha ezzel minden érintett személyt kínos helyzetbe hoz. - Lehet, hogy igazad van - mondta Christynek. - De még ha érez is irántam valamit, nyilván csak futó kalandra gondol. Biztosan nem szerelmes belém. - Majd kiderül - ellenkezett Christy. - Velem gyűlik meg a baja, ha...-Nem fejezte be a mondatot. - Uramisten, micsoda felfordulást okoztam - sóhajtotta. - Nem tudhattad, hogyan alakulnak a dolgok - keresett mentséget a számára Dorothy. - Egyikünk se sejthette, hogy ez lesz belőle. - Rögtön bevallom neki az igazat - döntött Christy -, mindegy, mi lesz. - Hadd mondjam el inkább én. Christy megtorpant az ajtóban. - De én vagyok az egyetlen... - Kérlek - unszolta halkan Dorothy. - Valami mást is be kell vallanom neki. Itt az ideje, hogy megtudja, mi közöm a könyvtárban lógó képhez és hogy milyenek a szüleim. - Erről igazán nem tehetsz - védte Christy. - A szüleinket nem válogathajtuk meg: - Hát nem - adott neki igazat Dorothy -, és ők se választhatnak, hogy milyen legyen a gyerekük. - A legtöbb szülő büszke lenne rá, hogy olyan lánya van, mint te. - Csakhogy az én szüleim nem tartoznak az átlagszülők közé! - Dorothy keserűen felnevetett. - Igen, tudom. - Christy méregbejött. - Sokszor szeretném... - Időpocsékolás most, így utólag haragudni - mondta Dorothy nyugodtan. Én is ezt tettem éveken keresztül. De csak boldogtalan és elégedetlen lettem tőle, annak pedig nincs semmi értelme. - Biztos igazad van - látta be Christy -, de Thomas bácsi igencsak meg fog lepődni, ha meghallja, hogy Martin Ellington-James az apád, és Valerie Sherman az anyád. - Nem tudom, ettől jobban becsül-e majd? - mérlegelte Dorothy fennhangon. - Lehet, hogy egyszerűbb lenne, ha mégis megmaradnék a régi osztálytárs szerep mellett? - Ezt döntsd el te. Egyébként mindenkinek van valami rejtegetnivalója-felelte Christy mosolyogva. - Thomasnak is? - kérdezte Dorothy hitetlenkedve. - Igen, neki is - helyeselt Christy. - De ha elmondod neki a titkodat, nem hiszem, hogy nagy megrázkódtatást okozol vele. Szent ég, csak nem akarod meghagyni abban a hitben, hogy hazátlan csavargó vagy? - Szeressen olyannak, amilyen vagyok. Ha elmondom neki az igazat, akkor talán megijed, hogy Ellington-James képviselő úr lányának mégsem adhatja ki olyan könnyen az útját, mint a vagyontalan Dorothy Jamesnek. - Thomas bácsi nem olyan. Ő mindig tisztességesen viselkedik-nyugtatta meg Christy. - És szeret téged, ebben biztos vagyok. Dorothy maga is úgy hitte, hogy Thomas többet érez iránta egyszerű testi vágynál. Ha nem így lenne, akkor tegnap nem húzódott volna vissza. Nem ment ki viszont a fejéből Thomas első szerelmének története. Nagyon szerethette a menyasszonyát. És Dorothy nem akart pótlékul szolgálni. - Na jó, majd meglátjuk. - Biztatóan Christyre mosolygott. - És mikor? A sürgetés rossz érzéssel töltötte el Dorothyt. - Mit mikor? - játszotta meg az értetlent. - Mikor mondod el neki? - zaklatta tovább Christy. - Majd ha legközelebb találkozom vele - felelte Dorothy határozatlanul. - Miért nem most azonnal?-erősködött Christy.-Nem járhat még túl messze. Néhány perce indult csak el. Ha Christy is tudná, amit ő! Thomasnak nem kell messzire mennie. Mindig kísértést érzett, hogy utána menjen egyszer a tóhoz. Lehet, hogy ott könnyebben be tudna neki vallani mindent? - Menj csak - bátorította Christy, látva, hogy habozik. - A kis tóhoz jár. Úgy látszik, ez a hely különösen alkalmas madárlesre. Dorothy még most sem értette, hogy ismerheti olyan kevéssé Christy a nagybátyját, hogy elhiggye ezt a madár-mesét. - Na jó - döntött végül. - De ha nem együtt jönnénk vissza, küldj értem egy felderítőcsapatot - próbált meg viccelődni. Christy szeretettel ölelte át. - Sok szerencsét! - Ne várj túl sokat. Akármi történhet. Christy pajkosan mosolygott. - Van nyoszolyólánynak való ruhám, de keríthetek egy bűnbánatra alkalmas darócinget is, ha az kell. Thomas bácsi nyilván alaposan megmossa majd a fejem a hazugságokért, amiket rólad terjesztettem. - Nem hazugságok azok, inkább csak féligazságok - helyesbített DoiOthy. - Mondd ki kereken, hazugságok-ragaszkodott a szóhoz Christy. - De talán annyira megkönnyebbül az igazságtól, hogy el is felejt haragudni - tette hozzá reménykedve. Dorothy szívből kívánta, hogy így legyen. Sajnos, ő is bűnrészes volt Christy csalásában, annak ellenére, hogy kezdettől fogva ellenezte barátnője tervét. Dorothy komótosan ballagott a tó irányába. Egyáltalán nem érezte sürgősnek, hogy megtegye a vallomását. Ma pontosan úgy nézett ki, mint érkezése napján. A haját vastag copfba fonta, néhány engedetleh tincs az arcába hullt. Fehér trikót és az agyonmosott farmerjét viselte. Már messziről meglátta Thomast, aki a tóban úszott. A férfi is észrevette és intett neki, majd a part felé indult, ahol a ruháját hagyta. Dorothy zavarba jött, egyrészt mert szinte még a bőrén érezte a férfi tegnap esti ölelését, másrészt pedig, mert tudta, mire számíthat, ha Thomas kijön a vízből. A férfi viszont nem messze a parttól megállt, és amit mondott, attól Dorothynak elállt a lélegzete. - Tudtam, hogy előbb vagy utóbb visszajössz ide. Dorothy értetlenül bámult rá. - Tudod, egy begyepesedett professzornak is lehet jó a hallása. A kastély felé erre visz az út, és amilyen elképedve néztél rám az első találkozásunkkor, az mindent elárult. A lány elpirult. - Ennyire egyértelmű volt? - Bizony! - Thomas kissé fölényesen nevetett. - És aztán majdnem megfulladtál a nevetéstől, mikor Christy azt magyarázta, hogy én madárlesen voltam. Rövid ideig hallgatott, aztán halkan megkérdezte: - És elégedett voltál a látvánnyal? - L.Jgen - felelte Dorothy szinte suttogva, és nem győzött egyik lábáról a másikra állni, miközben arra gondolt, a legjobb lenne elfutni. Thomas lassan kijött a vízből, közben a tekintetét mereven Dorothyra szegezte. A lány ijedtében visszatartotta a lélegzetét. És tessék, Thomason egy fekete fürdőnadrág volt! A férfi diadalmasan nézett rá, aztán a törülközővel megdörzsölte a haját. - Na, mire számítottál, te kis világjáró? Egy pillanatra abbahagyta a törülközést.-Egész idő alatt rettegve vártam, mikor tesz Christy valami gúnyos megjegyzést a meztelen fürdésemmel kapcsolatban. - Nem meséltem el neki, mert úgy éreztem, mintha visszaélnék a bizalmaddal - felelte Dorothy gyorsan. Thomas a vállára vetette a törülközőt és szeretettel nézett a lányra. - Ez igazán szép tőled. Dorothy még mindig szörnyen zavarban volt. Thomas ma valahogy olyan más, fecseg, ugratja, talán nem is gondolja komolyan, amit mond. Lehet, hogy flörtöl vele? De aztán a férfi elkomorult és kutatóan nézett rá. - Tulajdonképpen miben sántikál Christy? - kérdezte végül. - És te miért segítesz neki? Dorothy zavartan hunyorgott. Lassan felnézett, egyenesen Thomas szemébe, és csak hallgatott. - Dorothy! - Thomas egy lépéssel előtte termett. - Semmi nem igaz abból, amiket mondott rád. Már akkor rájöttem, mikor először megcsókoltalak, hogy semmi tapasztalatod nincs a férfiakkal - magyarázta halkan. - Honnan tudod? - kérdezte a lány védekezően. - Innen. - Thomas lehajolt és gyengéden szájon csókolta. Dorothy átkarolta. A férfi megcsókolta az arcát, az orra hegyét, a halántékát és a homlokát. Közben fojtott hangon biztatta Dorothyt. - Igen, igen, Dorothy! Simogass, érints meg mindenütt... Thomas teste tökéletes volt. Dorothy csukott szemmel simogatta. Aztán hirtelen a férfi eltolta magától és meleg szeretettel, némileg mentegetőzve mondta: - Beszélnünk kell. A lány egészen távolról hallotta csak a hangját, mintha álmodna. Kellett hozzá néhány másodperc, hogy magához térjen. Miért nem simogatja és csókolja tovább a férfi? - Itt igazán nem vagyok a vendéged, Thomas! - Hangja remegett a csalódottságtól. Thomas gyengéden mosolygott. - De igen, az vagy, ez itt még az én birtokom - jelentette ki. - Rengeteg dolgot kell megbeszélnünk. Gyere, helyezd magad kényelembe. - Óvatosan leültette a fűre. Dorothy kijózanodva nézte, ahogy Thomas felöltözik, és mélyet sóhajtott. Mikor a férfi hiánytalan öltözékben és gondosan megfésülködve odajött hozzá, el sem akarta hinni, hogy néhány perce még olyan közel voltak egymáshoz. Thomas szántszándékkal távolságot teremtett közöttük. A férfi körülményesen megtömte a pipáját és rágyújtott. Utána kicsit távolabb leült a fűbe. Egy darabig szótlanul eregette a füstöt, aztán hirtelen megkérdezte: - Mondd csak, ki az a Henry? Dorothyt annyira meglepte a kérdés, hogy csak bámult rá. - Henry? - ismételte vontatottan. - Igen, Henry. Nem tudom, ki lehet, de hogy nem a szeretőd, az biztos. - Miért, mondtam valaha is, hogy az? - Kérlek, ne térj ki a válasz elől - szólt rá hűvösen Thomas. - Talán Christy barátja, akiről én nem tudhatok? - Dehogyis. - De az én kis unokahúgom azért titkol előttem valamit, nem? - Miért nem kérdezed meg tőle? - szólt Dorothy rosszkedvűen. Letépett egy fűszálat és idegesen apró darabokra szaggatta. Thomas vizsgálódva nézte. - Mert te pont annyira érintett vagy, akárcsak ő jelentette ki nagy nyugalommal. - Ti jól ismeritek egymást, sokkal jobban, mint azt velem el akarjátok hitemi. Régi barátok vagytok, nem pedig csak iskolatársak, akik nem túlságosan kedvelik egymást, és csak a régi szép idők kedvéért tartják a kapcsolatot. Dorothy átkulcsolta felhúzott térdét és mélyeket lélegzett. Hiszen ő megmondta előre, hogy nem lesz ez így jó. Az elmúlt napokban rengeteget hibáztak, a szó szoros értelmében kiestek a szerepükből. És Thomas egyáltalán nem az a tutyimutyi professzor, aki a könyvein kívül semmi máshoz nem ért. Ilyennek csak Christy hiszi. -Ha nem lennél olyan tanáros, Christynek nem kellett volna megjátszania magát. Csak arról akart meggyőzni, hogy felnőtt és érett, és tudja kezelni a pénzét maga is. Nekem kellett volna megtestesíteni az ijesztő ellenpéldát. Megkért, hogy mutassam meg neked, milyen egy felelőtlen, könnyűvérű, csapodár nő-dőlt a szó Dorothyból. 12. FEJEZET - Együtt eszeltétek ki? - kérdezte Thomas. Dorothy közönyösnek mutatta magát. - Be kell vallanom, tényleg szörnyen könnyelmű vagyok. - Annyira azért mégsem - felelte bizonytalanul a férfi, és erősen nézte. - Ki vagy te? A lány kihívóan megemelte az állát. - Dorothy James. - De ki vagy valójában? - makacskodott Thomas. - Christy barátnője - felelte Dorothy kissé elbizonytalanodva. - Az a napnál is világosabb, hogy te vagy a legjobb barátnője, de engem nem ez érdekel. A férfi dühös volt, jóval dühösebb Dorothynál, és a lány nem is vehette rossz néven tőle. Ez a buta összeesküvés, amit Christyvcl kieszeltek, tényleg rossz vicc volt. Összeszedte minden bátorságát. - Nem tudom, mennyit segít, ha azt mondom, hogy Ellington-James az apám szólt végül, és a mondat úgy hangzott, mint valami támadás. Thomas meglepve vonta fel a szemöldökét. - Nem is tudtam, hogy még egyszer megnősült. - Nem, nem nősült meg újra - felelte Dorothy megvetően -, és nem is házasságon kívül születtem - tette hozzá, látva Thomas kérdő tekintetét. - Akkor Valerie Shermann az anyád? - kérdezte a férfi hitetlenkedve. - Úgy bizony, professzor úr. - Mint mindig, ha a szülei kerültek szóba, Dorothy most is védekező harcmodorra tért át. Kellemetlenül érezte magát, ha róluk kérdezték, mert ilyenkor azt képzelte, hogy mentegetőznie kell. Azért válaszolt ellenségesen, hogy leplezze érzéseit. Thomas sarokba szorította, az önként tett vallomásból hirtelen kihallgatás lett. Ilyesmi azok között, akik szeretik egymást, nem eshet meg. - Akkor Knollsley Hall volt az otthonod? -kérdezte Thomas még mindig szörnyen elképedve. Ó nem, Knollsley Hallban soha nem érezte otthon magát, inkább börtönt jelentett számára. Négy éves volt, mikor az anyja magára hagyta. Ettől fogva csak arra vágyott, hogy elmenekülhessen onnan. Kevesen ismerték magánéletének ezt a részét és még kevesebben értették meg. Most, hogy Thomas hirtelen olyan idegenül nézett rá, Dorothyt elfogta a keserűség, már nem is remélte, hogy a férfi egykor talán ezen kevesek közé tartozhat. - Knollsley Hall számomra csak az apám háza-jelentette ki hűvösen. - Akkor a válás után az anyáddal éltél? - nyomozott tovább Thomas. - Szerintem teljesen érdektelen, hol töltöttem a gyerekkoromat. Thomas megköszörülte a torkát és összefoglalta, amit megtudott: - A szüleid tehát nem vesztették el a vagyonukat, és nem állsz egyedül a világban. Az apád az ország egyik leggazdagabb embere, az anyád pedig vagyonos művész - állapította meg. - Elmondod, milyen előkelő a származásod, de nem vagy hajlandó beszélni a gyerekkorodról. Miért? Előkelő és kivételezett helyzet! Talán kiváltság az, ha valakiről az apja tudomást sem vesz? Mikor kisbaba volt, az apja figyelemre se méltatta, miután pedig az anyja elment, a férfi a saját lányán töltötte ki mérgét és csalódottságát. Nyolc éves volt, mikor az apja internátusba küldte, csak azért, hogy ne kelljen néznie, ahogy egyre jobban hasonlít az anyjához. Még a szünidőben sem mehetett haza, mert túlságosan emlékeztette apját hűtlen feleségére. A szünidőben mindig Christyékhez utazott, ott bármikor szívesen látták. .Ha ez mind különleges kiváltságnak számít, akkor milyen lehet, ha valakit sújt a sors, kérdezte magától Dorothy. Könnyek szöktek a szemébe, de gyorsan úrrá lett a sírhatnékján és dacosan nézett Thomasra. - Huszonegy éves vagyok, a szüleim már nem felelnek értem. Láthatod, úgy élek, ahogy nekem tetszik. A származásom nem változtat azon, hogy egy hátizsákban elfér mindenem, és ha csak lehet, barátoknál lakom. Christy nem... - Christynek is fel fogok tenni néhány kérdést - szakította félbe Thomas és felállt. - Most, hogy már ismerem az igazságot, nem kell itt maradnod tovább. Nem kell többé alakoskodnod és úgy tenned, mintha egy meglehetősen begyepesedett történelemprofesszor lenne a legizgatóbb férfi, akivel valaha is találkoztál. - De szerintem te tényleg... izgató vagy - felelte Dorothy halkan. A férfin látszott, hogy egy szavát sem hiszi. - Ugyan, kérlek, most már nincs szükség rá, hogy feláldozd magad a barátnőd kedvéért. - Ez nem áldozat. - Dorothy most is halkan beszélt, a fejét fel sem emelve. De hiába próbálta meggyőzni a férfit, az csak egyre jobban dühbe lovalta magát és mind elkeseredettebb lett. - Henry biztos türelmetlenül várja már, hogy visszatérj hozzá - kiáltotta. - Nála biztos nagyobb sikered van ezzel az ártaüan kislány szereppel, mint nálam. - Igen, én is azt hiszem - mondta Dorothy nehézkesen. Felállt és leverte nadrágjáról a fűszálakat. A karja erőtlenül csüngött alá. Merengve nézte a tavat. - Azonnal elutazzak? - Minél előbb, annál jobb - felelte Thomas nyersen. - Vigyázni fogok, hogy ne találkozzunk többet - ígérte?Dorothy. - Ennek igen örülnék. - Gondoltam. - És most a bűntársadon a sor. - Thomas hangja keményen csengett, ilyennek Dorothy még nem hallotta. - De azt azért tudnod kell, hogy a fáradozásotok teljesen felesleges volt. A lány értetlenül nézett rá. Mit akar ezzel mondani? Thomas keserűen felnevetett. - Azért hívtam meg Christy Castle Havenbe, hogy közelebbről megismerjük egymást. Barátságot akartam komi vele, mert hamarosan már nem leszek a gyámja, és akkor nyilván elválnak útjaink. Ez pedig különösen azért sajnálatos, mert egyikünknek sincs más rokona. Lesújtóan nézett Dorothyra. - Mellesleg kezdettől fogva az volt a szándékom, hogy kiadom Christy örökségét, amint betölti a huszonegyedik évét. Dorothy örökölte anyja művészi hajlamát. Apja ezt az adottságát soha nem vette komolyan. Ha Dorothy gyerekkorában rajzolt valamit, az apja meg se nézte a képet. Csak firkálmánynak tartotta. Az iskolában se méltatták soha figyelemre a tudományát. Ott csak a hagyományos tárgyakból volt fontos a jó jegy. Senki sem fejlesztette a kislány képességeit. Épp ellenkezőleg, a tanárok egyáltalán nem lelkesedtek a gúnyrajzaiért, de diáktársait sokszor sikerült megnevettetnie. Dorothy hálás volt a sorsnak, hogy ez a fajta tehetség megadatott neki és tizennyolc évesen elhatározta, hogy olyan foglalkozást választ, aminek köze van a rajzhoz. Mivel el akarta kerülni, hogy állandóan az anyjával mérjék össze, fel sem merült benne, hogy fessen. Más területen kellett próbálkoznia. Éppen Christy volt az, aki bemulatta egy kiadótulajdonos barátjának. A férfi állandóan illusztrátorokat keresett a nála megjelenő könyvekhez. Dorothyt mindig is érdekelték a történelmi témák, így aztán igazán kapóra jött neki, hogy romantikus történelmi könyvekhez tervezzen borítókat. A lényeg az volt, hogy a borítón levő kép felkeltse az olvasók figyelmét a könyv tartalma iránt. Egy évet dolgozott ennek az Astro Publishing nevű cégnek és ezalatt DJames álnéven népszerű illusztrátorrá vált. Ezt követően, már vagy két éve, szabadfoglalkozású rajzolóként működött. Kapott megrendeléseket Angliából és Észak-Amerikából is, és örömmel elfogadott minden megbízást, ami utazással járt. Volt azonban egy feladat, ami különösen izgatta, viszont minteddig hiába álmodott róla. Nagyon szeretett volna Claudia Laurence egyik regényéhez illusztrációkat készíteni! Elképzelhető, hogy a híres szerzőnő még nem találkozott Dorothy nevével, de persze az is lehet, hogy a lány eredeti, gyakran merész rajzai nem tetszettek neki. Dorothy műterme egy régi raktárépület legfelső emeletén volt, ahol kialakított magának egy kis lakást. Itt aztán volt elég helye, és a fényviszonyok is megfeleltek a munkához. Jelenleg éppen egy 1800-as évek elején játszódó regényhez készített borítót. Előtanulmányként lefényképezett egy korabeli ruhákba öltözött párt. Heather mély kivágása, rózsaszín ruhát viselt, Jim pedig úgy nézett ki, akár egy herceg. Gőgösen méregette a fiatal lányt, akit majd a történet végén feleségül vesz. Dorothy minden képbe belecsempészett egy csöppnyi eredetiséget, ezért dicsérték is sokan. Naponta kapott leveleket, amelyekből láthatta, milyen jól fogadják a könyvborítóit, és ez boldoggá tette. Ma viszont sehogy se volt megelégedve magával, mert nem tudott igazán odafigyelni a munkájára. Képtelen volt Thomast száműzni a gondolataiból. Mikor a párra nézett, ahogy ott álltak szorosan egymás mellett, és szerelmesen egymás szemébe mélyedtek, azonnal megjelent előtte Thomas képe, ahogy átöleli és megcsókolja. Christynek majd jól megmondja a magáét, ha nem telefonál hamarosan, hogy elmesélje, mi történt. Hiszen igazán tudhatja, mennyire fel van dúlva. De lehet, hogy ő maga is összezavarodott a nagybátyjával folytatott beszélgetéstől. Miért nem hajlandó Thomas belátni, hogy ő csak segíteni akart a barátnőjén, mégha nem is helyeselte a módszereit? Olyan szörnyűséget mégsem követett el. Ennél is kellemetlenebből érintette Dorothyt, hogy Thomas, aki mégiscsak érett és tapasztalt férfi, nem érezte meg egyből, hogy a kis hippilány szenvedélyes vonzódása csak szívből jöhet. Dorothy sikeres volt, amellett a munkájában is sok öröme lelt. Jól megfizették, így rövid idő alatt egész kis vagyonra tett szert. Apja bizonyára csodálkozna, ha megtudná, milyen tehetős a lánya, és a tehetségét milyen sokra becsülik. Dehát semmit se tud Dorothy tevékenységéről, a művészneveket meg igazán nem tartja számon. S talán nem is érdekelné igazán, hogy Dorothy el bírja-e magát tartani egyedül. Művészi tehetségét apja sohasem becsülte sokra, büszke meg végképp nem volt rá. Még akkor is botrányosnak találta, hogy a felesége festéssel keresi a kenyerét, mikor az már szakmai körökben elismert művésznek számított. Ki tudja, hogyan tetszenének neki lánya illusztrációi. Nyilván Thomas is úgy gondolkodik, akárcsak az apja. Egy történelem professzor számára elképzelhetetlen, hogy a felesége ilyen lehetetlen foglalkozást űzzön. A gondolataim igencsak összekuszálódtak, jutott eszébe Dorothynak, hisz Thomasnak valószínűleg eszébe se jutott a házasság. Igaz, nagyon közel kerültek egymáshoz, de a férfi azonnal visszahúzódott, mikor Dorothy elmesélte, hogy valójában kicsoda. A végén már csak remek színésznőnek és tehetséges hazudozónak tartotta a lányt. - Mi van veled, Dorothy? - Valahonnan a távolból egyszercsak meghallotta Heather aggódó hangját. Rémülten nézett fel. Mozdulatlanul állt már hosszú percek óta, és a padlóra bámult. Gyorsan a többiekre mosolygott, elnézést kérve. Ugyan mi ütött ma belé? Hiszen a vázlatokhoz szükséges képeknek még a fele sincs meg. - Sajnálom, kicsit elkalandoztam-mentegetőzött.-Zokon vennétek, ha mára befejeznénk a munkát? - Dehogy - felelte Jim. Heather és Jim színészek voltak, modellkedéssel tettek időnként szert némi kiegészítő keresetre. - De tényleg nincs semmi bajod? - tudakozódott Heather. - Olyan furcsa vagy ma. Mégha csak furcsa lenne! Akkor talán szó nélkül végighallgatta volna Thomas szemrehányásait, hogy aztán nyugodtan elmondja neki, nem hátsó szándék, hanem a szerelem vezérelte, amikor a karjában feküdt. Most pedig egyre jobban eluralkodik rajta a félelem, hogy elszalasztottá egyetlen esélyét a boldogságra. - Nem tett jót nekem ez a nyaralás,- felelte kényszeredetten mosolyogva. El tudnátok jönni holnap megint? - Jól kifutott az időből, nem engedheti meg magának, hogy halogassa a borítóval kapcsolatos munkát. - Megfelel délelőtt? - kérdezte Heather. - Délutánonként ugyanis Carlának állok modellt. Carla Fortune krimikhez készített borítókat, Heather és Jim neki is dolgozott. Mindkét színész nagyon keresett modell volt, mert értettek hozzá, hogyan játsszák el hitelesen bármelyik könyv főszereplőit. - Igen, úgy jó lesz - egyezett bele Dorothy. Ebben a pillanatban csengettek. Dorothy szíve hevesen megdobbant. - Öltözzetek át, én meg ajtót nyitok - mondta sietősen. - És akkor holnap találkozunk. - Kiszaladt a szobából. Christy csinos és magabiztos volt, mint mindig. Azonnal észrevette, hogy Dorothy éppen dolgozott. - Gondoltam, hogy egyből beleveted magad a munkába - csipkelődött, majd levetette a vászonkabátját, s leült az egyik nagy bőrpárnára, amit Dorothy ülőalkalmatosság gyanánt használt. - Teljesen kimerültem -jelentette ki, és fájdalmas arccal masszírozta fájó halántékát. Dorothyt hirtelen kíváncsiság fogta el, de egyben félt is attól, amit hallani fog. - Elszöktél a nagybátyádtól? - tudakozódott óvatosan. Christy vádlón nézett rá. - Te is azt tetted! Dorothy zavartan kapcsolta ki a lámpákat. - Miután a tudomásomra hozta, hogy nem kívánatos a jelenlétem - mondta. - Ez igazán érthető, amikor úgy adtad elő a dolgot, hogy Thomas csak azt vehette ki szavaidból: azért csaltál lépre, hogy könnyebben hozzájussak a pénzemhez - válaszolta Christy. Dorothy döbbenten fordult meg. - Egyáltalán nem ezt mondtam! - káltotta izgatottan. - Magától jutott erre a következtetésre! - Te pedig túl büszke voltál ahhoz, hogy meggyőzd az ellenkezőjéről - tette hozzá Christy tárgyilagosan. - Nem is adott rá alkalmat. - Dorothy egyre izgatottabb lett. - Meg sem akart hallgatni, mikor megtudta, kik a szüleim. Úgy találta, hogy az előkelő származás nagyon is illik ahhoz a ravasz kis bestiához, aki bolonddá tette. - Jaj, Dorothy - sóhajtott Christy letörten. - Csak el ne kezdj sajnálni - figyelmeztette Dorothy, és szörnyen igyekezett, hogy megőrizze a nyugalmát. - Azt végképp nem tudnám elviselni. Christy nagy szemeket meresztett. - Szóval szereted - állapította meg. Annyira kötődött Dorothyhoz, hogy azonnal átlátott rajta. -És mi hasznom belőle? - sóhajtott Dorothy. - Mindig az volt a véleményem, hogy túl nagy hűhót csapnak a szerelem körül. De most...-Félbehagyta a mondatot és könnyes szemmel bámult maga elé. - Jaj, Dorothy... - Christy zavartan elharapta a mondat végét, mert Heather és Jim kijöttek a másik szobából, ahol eddig öltöztek. - Hello - köszönt nekik, és igyekezett barátságosan mosolyogni rájuk, hogy elterelje a figyelmüket Dorothy könnyes arcáról. - Ma mi voltál, Jim? - kérdezte viccelődve. - Jó útra tért törvényszegő vagy vad viking? Jim jókedvűen mosolygott. - Egyik sem, ma cinikus herceget alakítottam. - Azt hiszem, ismerem ezt a típust - mondta Christy bólogatva. - Akkor te, Heather, a kis falusi ártatlanság lehettél. Heather éppen hosszú vörös haját bontotta ki. - Dorothy hősnői sohasem ártatlan lánykák - felelte nevetve. - Szereplői ugyan mindig korhű és illedelmes öltözéket viselnek, a képeiből mégis annyi erotika sugárzik, hogy az olvasóközönség egészen odavan értük. - Te teszed a képet ilyenné, Heather - mondta Dorothy. Lassan sikerült összeszednie magát. - De azt hiszem, túlzás, amit mondasz. Mindenki nevetett, és a helyzet meg volt mentve. Heather és Jim elbúcsúztak. Amint Christyvel kettesben maradtak, Dorothy nyomban megkérdezte: -Nagyon haragudott Thomas? Megfenyegetett, hogy várhatsz majd a pénzedre, vagy még mindig hajlandó odaadni a születésnapodon? - Feszülten várta a választ. - Hát igen, szörnyen dühös volt - igazolta Christy barátnője balsejtelmeit. Mikor visszajött a kastélyba, egészen sápadtnak és megviseltnek látszott, már attól féltem... - Nem fejezhette be a mondatot, mert ekkor megszólalt a telefon. Dorothy bosszankodott, hogy megzavarják őket. - Olyan forgalom van ma nálam, akár a Piccadillyn. - Felvette a kagylót és mogorván beleszólt. 13. FEJEZET Mindenre számított, de erre aztán nem. Micsoda meglepetés! Régi barátja, Dick Crosby telefonált, aki egyben menedzsere is volt. Remek hírrel szolgált Dorothynak. - Claudia Laurence azt szeremé, ha te készítenéd a borítói a következő regényéhez - hallotta a lány Dick győzelemittas hangját a kagylóból. Úgy látszik, ilyen az élet. Egyik álma szertefoszlik, a másik pedig valóra válik. Thomast elvesztette, de dolgozhat Claudia Laurence-nek. - Nem érted? Te fogod Claudia Laurence következő könyvét illusztrálni! ismételte meg a férfi. Mi van velem, tépelődött Dorothy. Évek óta dédelgettem magamban ezt az álmot, időtlen idők óta szeretnék a kedvenc szerzőmnek dolgozni, ez lehetne a pályám csúcsa. És most? Egyszerre érdektelenné vált az egész. Dorothy nem is válaszolt, Dick pedig kezdett türelmetlenkedni. Christy végül észrevette, mennyire nem ura barátnője a helyzetnek, így gyorsan kivette a kezéből a kagylót, és ő folytatta a beszélgetést. Borzasztóan elcsodálkozott, mikor megtudta a nagy újságot. - Micsoda? - kiabálta a kagylóba. De Dick a vonal másik végéről nyilván lecsillapította, mert utána jóval nyugodtabban örvendezett tovább. - Tényleg? Hát ez nagyszerű. Persze, rendben lesz, a kezembe veszem az ügyet. Dorothy elfordult. Olyan régóta hordozza magában ezt a titkos kívánságot. És most Thomas iránti boldogtalan szerelme megfosztja a munka okozta örömtől, ami eddig a legfontosabb volt az életében. Hát most már mindig így lesz? Hogy lehet ezt kibírni? Vagy egy szép napon talán mégis képes lesz legyőzni a büszkeségét és odaállni Thomas elé: - Itt vagyok, szeretlek. Dorothyn eluralkodott a kétségbeesés. Egyik oka ennek maga Thomas és az a hamis kép, ami a férfiben él róla, a másik ami elkeserítette, saját büszkesége, és az, hogy talán tényleg túl gyorsan visszavonulót fújt. Mozdulatlanul állt a műteremben. Christy hangja alig jutott el a tudatáig. Míg Dorothy gondolkodott, Christy izgatottan folytatta Dick-kel a beszélgetést. - Igen, persze, egészen biztosan elmegy - mondta végül, majd letette a kagylót. - Gondolom, ez rám vonatkozik - jegyezte meg Dorothy élesen. - Bizony - felelte Christy. Majd szétvetette a vállalkozőkedv. - És mondd csak, hova kell mennem ahhoz, hogy betartsam, amit a nevemben ígértél? - tudakolta Dorothy. - Az Empire Publishinghez. Ma délután várnak kettőre. - Nem gondolod, hogy megkérdezhettél volna előbb, ráérek-e? - morgott Dorothy. Hirtelen döbbenten az órájára nézett. - Ma délután kettőre - kiáltotta rémülten. - De hisz ez lehetetlen, addig már csak két óra van. - Úgy ám. Gyorsan kapj magadra valami jó cuccot, aztán rögtön indulhatsz is. Ilyen alkalomra nem mehetsz farmerben - döntötte el Christy. - Christy, igazán nem vagyok olyan hangulatban, hogy a kiadóval tárgyaljak. Christy közben már besietett a hálószobába és parancsoló mozdulattal kitárta a szekrényajtót. Első látásra semmi megfelelő öltözéket nem talált Dorothy számára. - De nem is a, kiadóval kell tárgyalnod, bár lehet, hogy ő is ott lesz. Kivett egy zöld kosztümöt a szekrényből, és alaposan szemügyre vette. Nem tetszett neki. - Magával a szerzővel fogsz találkozni személyesen -jelentette ki a győzelem biztos tudatával a hangjában, és közben maga elé tartott egy zöld nyári ruhát. - Ez sem jó - mondta lesújtóan. - Úgy festenél benne, mint egy tizenhat éves kislány. Odaadhatnám a saját ruhám, de az meg a bokádig érne. -Elégedetlenül csóválta meg a fejét. Kék ruhája és a nyersszínű kiskabát, amit viselt, tényleg pont az alkalomhoz illő lett volna. Christy fürgén lehúzta Dorolhyról a trjkót, és mégis ráadta a saját ruháját. Eleinte elégedetlenül szemlélte barátnőjét, de aztán elismerő pillantást vetve Dorothy formás mellére, mosolyogva állapította meg: - Hát azért tizenhat évesnek talán mégsem néznek majd. - Kibontotta Dorothy copfját és megfésülte a haját. - Igazán hálás vagyok, hogy segítesz - mondta Dorothy bátortalanul -, de én nem akarok ma délután találkozni azzal az írónővel. - Nem akárkiről van szó. Claudia Laurence-szel fogsz megismerkedni, vele magával! - De most őt sem akarom látni - ellenkezett Dorothy. Christy úgy bámult rá, mintha elment volna az esze, és a tiltakozását egyszerűen eleresztette a füle mellett. -Elmész, és kész - döntötte el. - Van valami cipőd, ami illik ehhez a ruhához? - Hidd el, tényleg nem akarok elmenni - tiltakozott Dorothy még egyszer erőtlenül. - Mégis elmész! - utasította Christy ellentmondást nem tűrően. - Claudia Laurence kifejezetten kérte, hogy megismerkedhessen veled. - Rendben van, csak ne ma délután. - De igen. Claudia Laurence nagyon visszavonultan él. Csak néhány napra jött Londonba és ma este már megy is haza. - Ezt nem tudtam. Azt hallottam róla, hogy nem szereti, ha nagy felhajtást csapnak körülötte, de nem tudtam, hogy kerüli az embereket. - Dick szerint nagy megtiszteltetés, hogy szakít időt a számodra. És jót is fog tenni, egy kicsit legalább elfeledkezel a bánatodról - fűzte hozzá biztatóan. - Na jó. A cipő ott van alul. Christy sokáig keresgélt a sötét szekrényben, míg végül rábukkant egy pár fekete, lapos sarkú, meglehetősen elhagyatottnak tűnő cipőre, mégpedig egy kitaposott tornacipő társaságában. - Aha, szóval ez itt a kisasszony alkalmi cipője - gúnyolódott Dorothy val. Dorothy elnevette magát. Christynek persze minden ruhához van egy pár cipője. ő aztán nagy súlyt fektet a külsejére. Dorothynak jól esett, hogy megint nevethet valamin, mégha csak egy ilyen apróságon is. Valamivel később Dorothy és Christy már a taxiban ültek és az Empire Publishing irodaház felé száguldottak. Christy oldalról szemügyre vette barátnőjét. Legalább azt sikerült elérnie, hogy a haját ne kösse össze. Dávid Kendrick, az Empire Publishing Kiadó fiatal tulajdonosa nem is látta még Dorothyt másban, csak farmerben és trikóban. Dorothy arra számított, hogy a férfi ma sem lesz különösebben elragadtatva a megjelenésétől. Mosolyognia kellett, ha arra gondolt, Christy mennyire másként viselkedne az helyében. Biztos nem hagyna ki egyetlen lehetőséget sem, hogy a milliomos figyelmét felhívja magára. Nyilván megbocsáthatatlan dolognak tartja, hogy Dorothy nem él a lehetőséggel, csak mert hű akar maradni az énjéhez és megszokott életmódjához. Ma is csak Christy kedvéért csinosította ki magát. - Nyolc körül feljövök a műterembe és akkor mindent elmesélhetsz - szólt Christy, mikor Dorothy az irodaház előtt kiszállt az autóból. - Sok szerencsét - tette még hozzá a nyitott kocsiablakon keresztül. Dorothy bizakodóan mosolygott. A liftben még elismételte magában néhányszor, hogy okosan fog viselkedni. Itt a nagy alkalom, amire olyan régen vár. Nem szalaszthatja el holmi szerelmi csalódás miatt. Mikor Dávid Kendrick irodájába lépett, a titkárnő barátságosan kérte, hogy menjen be, mert már várják. Kendrick tíz éve alapította a kiadót. Ezalatt az Empire Publishing jelentős vállalattá nőtte ki magát. A férfi szerette a munkáját, könnyen lelkesedett, és ráadásul még az üzlethez is értett. Mindennel sikert ért el, amibe csak belefogott. Munkatársait gondosan megválogatta, és azoktól, akik nem feleltek meg az elvárásainak, könyörtelenül megvált. Dorothy egyáltalán nem csodálkozott rajta, hogy Claudia Laurence öt évvel ezelőtt áttért ehhez a kiadóhoz. Döntésével mindkét fél jól járt. És most eljött végre Dorothy számára a nagy lehetőség. Csak éppen meg kell őriznie a hidegvérét, nem gondolhat Thomasra. Mikor azonban belépett az irodába, ismerős alakot pillantott meg az ablaknál. Thomas! Dorothy egy pillanatra behunyta a szemét, mert azt hitte, álmodik. De Thomas még akkor is ott állt, mikor újból felnézett. A napfény csillogott a haján. Egyáltalán nem emlékeztetetett a szórakozott profeszorra. Dorothy elegánsan öltözött férfit látott maga előtt. Fiatalnak és erőteljesnek hatott, ahogy komolyan nézett rá. A lány számára hirtelensmeretlennek tűnt. És különben is, mit keres itt a férfi? Dorothy azért jött ide, hogy Dávid Kendrickkel találkozzon, aki bemutatja neki Claudia Laurence-t. Ez Kendrick irodája, Thomast mégis egyedül találta itt. A lány zavarban volt. - Ez valami tévedés lesz - mondta végül akadozva. - Nem tévedés, Dorothy - felelte Thomas. A hangja nyers volt. Odament a lányhoz, becsukta mögötte az ajtót és némán nézett rá. A szobában csend honolt. Az iroda a toronyház legfelső emeletén volt, ahonnan az ablakból már csak az eget látni. Dorothy úgy érezte, mintha a világ megszűnt volna körülöttük. - Megbeszélésem van Dávid Kendrickkel, ezért jöttem ide - mondta gyámoltalanul. Lassan kezdte azt hinni, meghibbant. Mit csinál Thomas Dávid irodájában? - Dávid azt mondta, Claudia Laurence találkozni szeretne velem. A férfi még mindig állhatatosan nézett Dorothyra. A lány kerülte Thomas pillantását. Ha a szemébe néz, elveszett. - Mit csinálsz te itt, Thomas? - Beszélni akarok veled... Dorothy ingerülten félbeszakította, mert az a gyanúja támadt, a férfi talán hamis ürüggyel csalta ide. - Nem lett volna ehelyett a cirkusz helyett egyszerűbb, ha eljössz a műterembe? Christytől biztos tudod, hol dolgozom. - Az izgalomtól szinte kiabált. - Nem mutattad ki talán még eléggé a megvetésedet velem szemben? Annyira haragszol ránk Christy vei azért a buta cselszövésért, hogy szakmailag is lehetetlenné akarsz tenni? Milyen játékot űznek itt vele? Az egy cseppet sem zavarja, hogy szertefoszlott az álma, és mégsem csinálhat könyvborítót Claudia Laurence könyvéhez. Az viszont, hogy Thomas gyűlöletében képes volt ezt tenni vele, nagyon fájt neki. - Dávid Kendrick a barátom - magyarázta halkan Thomas, anélkül, hogy Dorothy szemrehányásaira válaszolt volna. - Semmiképpen nem megy híre annak, ami itt, ebben az irodában történik-ígérte.-Egyébként egyszerűen csak dühös voltam, amikor tegnap elmondtad az igazat. - Akkor talán Christy bosszantott még jobban fel valamivel? - Dorothy egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy Thomas ennyire haragtartó és bosszúálló legyen. - Nem, egyáltalán nem. - Ezt nem hiszem. - Christy csupa jót mondott rólad. Most már megértem, miért hallgatod inkáb el, hogy Martin Ellington-James az apád és Valerie Shermann az anyád. Mindennek azonban semmi köze sincs ahhoz, hogy Christy rá tudott venni, segíts neki ebben buta játékban, s ezzel mindannyiunkat kellemetlen helyzetbe hozott. - Tényleg nem mondott mást rólam? - kérdezte Dorothy még mindig kételkedve. - Christy szeret téged - nyugtatta meg Thomas - és meggyőzött, hogy a barátaid, ideértve a hat keresztgyerekedet, ugyanúgy éreznek irántad. Dorothy megrázta a fejét, Thomas pedig kis szünet után folytatta. - Christy úgy látszik, érezte, hogy csalódottságomban először a legszívesebben elfenekeltelek volna. Ebben gyerekkorodban nyilván nem volt túl gyakran részed. Dorothy szemét elöntötték a könnyek, mikor a férfi a gyerekkorára emlékeztette. - Más módja is van annak, hogyan lehet egy gyereket megbüntetni. Dorothy megjegyzése Thomast szemmel láthatóan mélyen érintette. Mennyi szomorúság húzódott meg a lány kijelentése mögött -Dorothy-mondta a férfi gyengéden-, mesélned kell majd a gyerekkorodról, de előbb még el kell magyaráznom neked néhány dolgot. Talán akkor jobban megbízol bennem - tette hozzá, látva, hogy Dorothy hátralép. - Nem kell magyarázkodnod - mondta Dorothy fakó hangon. - Különben pedig tegnap már megbűnhődtem azért, hogy bíztam benned. - Megérdemlem, hogy most elzárkózol előlem - látta be a férfi. - Jobban kellett volna hinnem benned. Azóta már tudom, hogy a gyanúsítgatásaimmal tévúton jártam. - Mert Christy elmondta neked... - Mondtam már, hogy semmit se mondott - szakította félbe határozottan Thomas. - Egyszerűen csak figyelmeztetett, hogy mindannyiunknak vannak titkaink, amiket nem szívesen fedünk fel. - Nyilván te vagy a sokat emlegetett kivétel - mondta Dorothy gúnyosan. - Sajnos nem, ez rám áll csak igazán - ismerte be zavart mosollyal Thomas. - Ha a menyasszonyod halálára gondolsz, akkor tudnod kell, hogy Christy már elmondta. - Bocsánatkérően nézett Thomasra, mert kínos volt bevallani, hogy barátnőjével beszéltek az esetről. - Tudom - felelte Thomas. - De már nem esik nehezemre Julie-ról beszélni. - Kicsit elgondolkodott. - Tizenegy év telt el azóta, és bármennyire is szerettem, nem tudom visszahozni az élők sorába! Az élet nem áll meg, Dorothy! - A férfi egészen halkan beszélt. Megváltoztam, továbbjutottam akkori énemnél. Ma úgy gondolom, talán nem is bírnánk Julié-val mit mondani egymásnak, ha még élne. Legalábbis nem annyi mindent, mint veled. Dorothy figyelmesen hallgatta. Nem volt meggyőződve arról, hogy igaz amit a férfi állít. Mi közös lehet bennük, mikor az életmódjuk ennyire különböző? Neki nincs lakása, akkor dolgozik csak, ha kedve tartja, ide-oda csavarog a világban és kerül minden szoros kapcsolatot. Thomasnak viszont rendezett az élete. Nagy kastélyban lakik, s az épület nyilván sokat jelent a számára. Szilárd háttere van, egyszerűen él, bár - ezt meg kell hagyni - ma sokkal kevésbé kelt tudálékos benyomást és jóval fiatalabbnak látszik, mint máskor. Dorothy szomorúan állt a férfi előtt, és az érezte a belőle sugárzó néma elutasítást. Karjára tette a kezét. - Dorothy - mondta nyomatékkal, és megpróbált a szemébe nézni. - Elmondom, mi a titkom. Én vagyok Claudia Laurence. 14. FEJEZET Dorothy mozdulni sem tudott a meglepetéstől. Úgy bámult Thomasra, mintha kísértetet látna, majd nyelt egy nagyot. - Te... te vagy...? - Claudia Laurence - ismételte a férfi. - Ez az álnevem. Megragadta Dorothy kezét, és mint egy beteg gyereket, odavezette a kanapéhoz. - Gyere, ülj le, mielőtt összeesel. A lány szót fogadott, és a kanapére ereszkedett. Még mindig tágra nyílt szemmel, hitetlenkedve meredt Thomasra. - Nem akar Dávid bejönni esetleg az irodájába? - kérdezte. Thomas odaült mellé, és megnyugtatóan megfogta a kezét. - Itt maradhatunk, amíg nem tisztázódik minden félreértés közöttünk. A közöttünk szó hallatán Dorothyt megint elfogta a régi, félelemmel és reménynyel vegyes érzés. Szabad kezével Thomas a lány haját és arcát simogatta, és természetes hangon így szólt: - Nagyon szeretlek, Dorothy James. - Ellington-James - javította ki a lány, még mindig élettelenül, mereven. De Thomas azonnal észrevette rajta, hogy a név említésekor boldogtalan gyermekkorának emléke megint feltör benne. Fejét a vállára vonta, és szorosan magához ölelte. - Azonnal megmerevedsz, ha kiejtik az Ellington-James nevet. Erre pedig lenne egy megoldás. - Micsoda? - Mi lenne, ha nevet változtatnál?-Thomas igyekezett hűvös és kimért hangon beszélni. - Az szörnyű körülményes - vélte Dorothy és fáradtan legyintett. Ekkor Thomas teljesen feléje fordult, hogy a szemébe nézhessen. - Hogy tetszene például a Dorothy Bennett név? Dorothy rémülten ült fel és a férfi arcát tanulmányozta. Thomas szeme teljesen komoly volt. A lány idegesen megnyalta az ajkát. Ez házassági ajánlat lenne? Sose gondolt rá, még a Castle Havenben töltött legszebb órákban sem, hogy férjhez menjen Thomashoz. Tovább hallgatott, Thomas pedig csalódottan nézett rá. - Ha ennyire ellenedre van a gondolat, talán jobban szeretnéd... - Nem, semmi mást nem szeretnék jobban! - Dorothy gyengéden két keze közé fogta Thomas arcát. - Csak olyan gyorsan jött az egész, annyira meglepődtem. Jól meggondoltad a dolgot? Hiszen még alig ismersz. - Azt pontosan tudom, hogy jó ember vagy. Önfeláldozóan és szeretettel bánsz még az idegen gyerekekkel is. - Catherine-re gondolsz? - Igen. Mrs. Scott nagyon csalódott volt, hogy olyan hirtelen eltűntél, és meg sem köszönhette neked a segítséged. - Ugyan már! - Dorothy zavartan mosolygott. -És ráadásul ebben a buta színjátékban neked kellett eljátszanod a riasztó példát, és Christynek jutott az irgalmas szamaritánus szerepe! - Thomas mosolyogva csóválta a fejét. - ő is bármikor megtette volna értem. - Látod, ezt mondtam az előbb. Mindenkihez jóságos vagy és kedves. Na jó, lehet, hogy ő is megtette volna érted. De te hallottad meg a kislány sírását, te voltál az, aki vonakodás nélkül kiszabadítottad magad az ölelésemből, hogy segíts rajta! - Ugyan, bárki ezt tette volna - hárította el a dicséretet Dorothy. - Ez a következő jó tulajdonságod - állapította meg Thomas mosolyogva. Még szerény is vagy. - Na jó, akkor kedves és szerény vagyok. - Dorothy felült, kezdett kedvet kapni a játékhoz. - Ez minden, amit tudsz rólam? - Miért, ennyi nem elég? - A házassághoz nem. - Hirtelen támadt egy ötlete. Kicsit odébb csúszott Thomas mellől, de a szemében nevetés bujkált. Mesterkélt szigorúsággal a hangjában mondta: - Valld be, más előnyömet is fölfedezted. Rájöttél például, hogy a legolcsóbb és leggyorsabb rajzoló szolgálataihoz akkor jutsz hozzá a legkönnyebben, ha feleségül veszel! Dorothy egyre vidámabb lett. Thomas átvette a lány tréfálkozó hangját. - Erre nem is gondoltam - mondta ártatlanul. - Ha a feleségem leszel, akkor lemondasz tehát a tiszteletdíjról? - Dehogy. - És mint szerető, ingyen dolgoznál nekem? - Nem. - Dorothyból kirobbant a nevetés. Percről-percre jobban érezte, mennyire szereti őt Thomas. - Mint feleség és egyben szerető? - helyesbített a férfi. - Hát... - Dorothy elbizonytalanodott. - Nem kell elvenned, ha inkább... - Arról nincs szó, hogy kell. Szívesen teszem. - Thomas hangosan nevetett. A te professzorod annyira azért még nem régimódi és öreges, hogy ne tudná, némileg hevesebben kell szeretnie ahhoz, hogy gyerekünk is legyen. Dorothy elpirult, mert a gondolattársítás zavarba hozta. - Ezt Christytől hallottad? Christy nevének hallatára Thomas felhagyott a tréfálkozással és visszatért a valóságba. Az igaz, hogy Christy valóságos kis bestia, de meg kell hagyni azt is, hogy jó színésznő és kedves, hűséges teremtés. Thomas a padlót pásztázta és gondolatban újból átélte a jelenetet, amit Christy rendezett a dolgozószobájában, mikor megtudta, hogy nagybátyja elküldte Dorothyt. Aztán Dorothyra pillantott. - Régimódi és begyepesedett. Ezt vágta a fejemhez, mikor elmentél tőlünk. Dorothy el tudta képzelni barátnője haragját. Szegény Thomas! - Tudod, Christyt elég nehéz kihozni a sodrából, de ha valakinek sikerül, annak isten irgalmazzon! -Pontosan így történt a dolog. Az első heves kitörés után némileg megnyugodott és jobbnál jobb érvekkel támasztotta alá azt az állítását, miszerint úgy viselkedtem, mint az a bizonyos elefánt a porcelánboltban. De nemcsak erről tudott egyből meggyőzni, hanem arról is, hogy egy fiatal nő képes maga kezelni a pénzét. - És megkapja az örökségét? - Hát persze, hogy meg, mondtam már tegnap is. Kizárólag a sok munka miatt mulasztottam el felvilágosítani róla, hogy milyen szándékkal íródott a végrendelet. Hiszen a szülei csak azt akarták, hogy a család utolsó két tagja összebarátkozzon, és egyikünk se legyen magányos. Egyáltalán nem állt szándékukban a szigorú nagybácsi ellenőrzésére bízni a lányukat. - Akkor jó. - Dorothy elégedetten dőlt vissza Thomas vállára. - Hát persze. De aztán a drágalátos barátnőd feltételeket is szabott. Szigorúan tudtomra adta, hogy megszakít minden családi kapcsolatot velem, ha nem tudlak viszszahozni. - Átölelte Dorothy vállát. - Ezért kellett ezt a bújócskát megrendeznem. Dorothy gyengéden rámosolygott. - Ekkora meglepetésben már régen nem volt részem, - mondta halkan és boldogan. - Még most is úgy érzem magam, mintha álmodnék. - És ez még nem minden. Egyébként Christy igen kemény szavakat használt, mikor előhozakodtam azzal a kifogással, hogy szerintem túl öreg vagyok hozzád, te pedig talán öntudatlanul az apát látod bennem, hiszen gyerekkorodban nem volt vele jó kapcsolatod. Dorothy felegyenesedett. -Ezt hitted? Úgy csókoltalak meg talán, ahogy egy apát szokás? - Aztán csábító mosoly jelent meg a szája szögletében.-Ezért vágattad le a hajad és öltöztél fel ilyen szépen? - Úgy gondoltam, nem árt, ha megismersz új oldalamról is. Évek óta nem foglalkoztam az megjelenésemmel. - Dehát tudod, hogy hasonló az ízlésünk. Én is a könnyű, hanyag és kényelmes ruhákat szeretem, és az se baj, ha kopottak egy kicsit. Akkor is láttam, milyen kisportolt, szép a tested, mikor szedett-vedett ruhákban jártál. Apolló tökéletes szépségű teste. - Micsoda? - így neveztelek magamban attól a perctől kezdve, hogy láttalak kijönni meztelenül a vízből. Te vagy azóta az én görög istenem. Thomas gyengéden szájon csókolta, majd a lány fejét két keze közé fogva kérdezte: - Akarsz a te görög istened felesége lenni? - Biztos rossz feleség lenne belőlem. - Nekem te vagy az igazi, gondolj csak a Claudia Laurence-regények illusztrációira. - A férfi nevetett, majd mély lélegzetet vett. - Nos, akkor még egyszer. Akarsz Thomas Bennettnek, a te görög istenednek, azaz Claudia Laurence-nek a felesége lenni? - Légy türelmes - kérte Dorothy. - Tegnap kidobtál, ma meg hirtelen ennyi szerelemmel közeledsz hozzám. Ilyen végletes érzelmeket nehéz megemészteni. - Várhatok - felelte a férfi halkan. - De maradj mellettem, többet nem engedlek el. - Szorosan magához ölelte. - Christy tudta, hogy milyen álnévvel írsz? - Sajnos igen. Egyszer bejött a dolgozószobámba, mert kérdezni akart valamit, de épp nem voltam ott. Tudod, milyen kíváncsi. Észrevett az asztalomon egy kéziratot ezzel a névvel. A szüleim keresztnevéből gyártottam: Claudia és Laurence. - Milyen szép gondolat - mondta Dorothy lágyan. - Az első könyv sikere után úgy írtam tovább, mint egy megszállott. Castle Haven, álmaim kastélya nem éppen olcsó mulatság. - Mi is beszéltünk erről Chrislyvcl. Thomas nevetett. - ... és amilyen rossz véleményetek volt rólam, nyilván azt hittétek, hogy bankot raboltam. Dorothy Thomas szájára tette a mutatóujját. - Bankot rabolni másfajta emberek szoktak. Christy az oka mindennek! Ismerte a titkodat és az enyémet is. - Te meg a titkaid! - Hát igen, drágám. Christy akadályozta meg például, hogy tiltott szerencsejáték miatt börtönbe kerüljek. Thomas igencsak meglepődött. - Tiltott szerencsejáték miatt? -És mit szólsz Henryhez, aki ágyba bújt velem? Nem mondta el Christy, kicsoda Henry? - N... nem. - A férfi a homlokát ráncolta. - Talán még egy kicsit bizonytalanságban kellene tartanom téged, professzorom! - Dorothy szeme csak úgy csillogott a játék örömétől. - Megérdemlem - mondta Thomas komolyan. De Dorothy megkönnyebbülten nevetett. - Az én titkaimnak könnyű a végére járni. Volt egy jó ismerősöm, egy riporter, aki valakinek a megbízásából a tiltott szerencsejátékról akart írni. Elvitt magával egy játékbarlangba, ahol lefüleltek. Christy szabadított ki. Thomas fellélegzett. - Remélem ez volt az egyetlen alkalom, hogy Christy mentett meg a börtöntől. - Becsületszavamra! - És Henry? - Be kell vallanom, hogy Henry többször is velem aludt. Thomas egyre zavartabb lett, Dorothy pedig alig tudta megőrizni komolyságát. - Henry Chrisly lakásában él és... egy kicsi, helyes kutya, akiről én gondoskodtam gazdája távollétében. - Ó, Dorothy! - kiáltotta Thomas. -Remélem, most már minden titkot és félreértést tisztáztunk! Te is egy kis bestia vagy! - Hevesen megölelte a lányt és úgy csókolta, hogy az alig kapott levegőt. Annyira nem tudtak betelni egymással, hogy a halk kopogtatást meg se hallották. David Kendrick csendesen lépett az irodába, de aztán megtorpant és némán nézte őket. - Hm, hm - köszörülte meg a torkát. - Szörnyen fájlalom, hogy kénytelen vagyok az irodámba bejönni, de mégiscsak vezetnem kell a kiadót és nem halaszthatom a feladataimat éjszakára. Először Thomas tért magához. - Köszönöm, David. De még nem kaptam választ a házassági ajánlatomra. - De még mennyire, hogy kaptál - felelte David.- Ott tartod a karodban! Thomas gyengéden nézett Dorothyra. - Igen? Halkan és boldogan felelt a lány. - Igen. - Most, hogy tanúja lehettem a boldogságotoknak, szeretnék az esküvőn is az lenni - mondta David és leült az íróasztalához. Thomas üzleti hangon szólt hozzá. - A szerződésben ugyebár az áll, hogy... - Tudom, hova akarsz kilyukadni - szakította félbe David. - Sürgősen hozzá akarsz jutni a tiszteletdíjadhoz, hogy megcsináltathasd a központi fűtést a kastélyban. Ésszerűnek tartom, de... - hunyorított a szemével -, nem lenne elég a szerelem tüze? - Egy időre egészen biztosan elég lenne az is. - Thomas megcsókolta Dorothyt. - Szerintem hosszabb időre is - suttogta Dorothy. - De most kifelé innen, mert a végén még lángra kap az irodám - veszekedett velük David megjátszott haraggal, és nevetve kinyitotta előttük az ajtót. A liftben rajtuk kívül senki sem volt. Thomas testével szenvedélyesen a felvonó remegő falának szorította Dorothyt és addig csókolta, amíg a lift meg nem állt. Kéz a kézben mentek Thomas kocsijához. Mielőtt a férfi elindította a motort, kezét Dorothy térdére fektetve rekedten mondta: - Dorothy, már alig bírom, annyira kívánlak, de tudok a műtermednél szebb helyet is arra, hogy szerelmünk beteljesüljön. Megvárlak az autóban, amíg a szükséges holmidat összeszeded. Rendben? 15. FEJEZET London utcáin ebben az időben pokoli volt a csúcsforgalom. Csak lassan haladtak. Valahányszor az autó megállt, azonnal megcsókolták egymást. Körülöttük csak úgy vibrált a zajos, dudaszótól hangos világ, de ők nem türelmetlenkedtek. Annyira bíztak a szerelmükben, és abban, hogy ezután már minden csak jó lehel. Végre eljutottak a műterem udvaráig. Dorothy összerezzent. - Egészen elfeledkeztem róla, hogy Christy fenn vár rám. Persze el kell neki mondanom a fejleményeket, és akkor talán ő is velünk jön. - Miért ne, szívem? David áldását adta ránk, most már csak Christyé hiányzik. Castle Havenben meg úgyis ünnepelni fogunk. Thomas kisegítette a lányt a kocsiból-és gyorsan megcsókolta. - Megvárlak itt, hadd beszéljetek nyugodtan. Dorothy a bejárathoz futott, de visszaintett és megnyugtatta: - Sietek! Christy meglepettnek látszott, mikor Dorothynak ajtót nyitott. - Már itt is vagy? Minden rendben? Meg vagy elégedve? - kérdezte ártatlanul. Dorothy szigorúan vizsgálódva nézett rá. - Valld be, Christy, ugye, te már mindent tudsz? Ha az ajtónál tudtál hallgatózni, nyilván nem esik nehezedre az ablakon sem kilesni. Láttad, mikor Thomas megcsókolt? - Juhé - kiáltotta Christy nevetve, karját a levegőbe emelte, aztán rávetette magát az egyik bőrpárnára. - Thomas volt vagy Claudia Laurence? - kérdezte incselkedve.-Még ma este leadok egy értesítést a Timesnak. Dorothy James, a híres rajzoló a házasság... nem, a boldogság révébe evezett. Dorothy is nevetett, de aztán elkomorult. - Gyere, szedd össze gyorsan a holmidat, Thomas lenn vár. Megyünk vissza. Ekkor Christyből megint kitört a színésznő. Kiállt a szoba közepére és a magánhangzókat elnyújtva, drámai hangon mondta: - Fájdalom, de nem mehetek. Mindketten hangosan nevettek, majd Christy most már szokott hangján folytatta. - Tudod, holnap feltétlenül meg kell néznem, mi van Lucassal és az állatokkal. Megérted, ugye? Dorothy bólintott. - Igazán drága vagy, kettesben akarsz hagyni bennünket. De hogy tudsz akkor majd kijönni Castle Havenbe? - Lucas biztos kivisz. Utána kell néznem a dolgaimnak. És - a szeme csak úgy szikrázott -, úgy érzem, kötelességem Henrynek átadni Thomas szívélyes üdvözletét! Ünnepélyesen csókot nyomott Dorothy homlokára és megkérdezte: - Boldog vagy? - Igen. Majd mindent elmesélek. - És most gyerünk. - Christy megfordította barátnőjét a vállánál fogva. - Ott a hátizsákod, már összepakoltam. Indulhatsz. Fellélegezve helyezkedett el Dorothy a Thomas melletti ülésen, és elmesélte, mire jutottak Christyvel. Lassan kiértek Londonból. Szép nyári késő délután volt. Dorothy megkönnyebbülten dőlt hátra, keze könnyedén Thomas combján nyugodott. Mintha csak ki akarná beszélni magából a fájdalmat, úgy mesélt újabb és újabb adalékokat a gyerekkoráról, Thomas pedig némán hallgatta. - Szegény kislány - mondta gyengéden és megszorította a kezét. - Nem csoda, hogy lebénultál a festménytől, ami Knollsley Hallt ábrázolja. A kislány pedig nyilván te vagy a másikon. - Az inkább önarckép. Az anyám az én külsőmmel saját magát festette meg, hogy ilyen burkolt formában fejezze ki a boldogtalanságát. Az apám oldalán Knollsley Hall börtön lett a számára, szörnyen vágyott az ablakon túl levő szabadságra. De mivel nagyon hasonlítok az anyámra, így én is rajta vagyok valamennyire a képen. - Felejtsd el ezt az egészet, többé nem hagylak el soha, kedvesem. Dorothyból még egyszer feltört a bánat. - Szerintem felfoghatatlan! Egy anya elhagyja egyetlen gyermekét, pedig tudja, hogy az az apjával boldogtalan lesz. - Ketten megbirkózunk ezzel is. Az első időkben a képet a fal felé fordítjuk, de Christyn kívül nem mondjuk el senkinek, miért. - És egyszer majd újból visszafordítjuk. Mikor már nem fog zavarni, ha látom. Rendben? - Rendben. Thomas kicsit lassított, és jobb keze mutatóujjával csókot nyomott Dorothy szájára. Közben ismerős vidékre értek. A zöld, dombos táj már a Tóvidékhez tartozott, és Dorothy szíve izgatottan kezdett kalapálni. Nem sokkal később Thomas lehajtott a mellékútra, amely a kastélyhoz vezetett és megállította az autót. Dorothy egyre izgatottabb lett. Itt van valahol az a kis tó! Thomas kézen fogta, felvezette a dombon, és már látszott is a tó, boldogságuk tava. Ott csillogott előttük. Thomas lágyan maga felé fordította Dorothyt és magához vonta. Odahajolt hozzá és ünnepélyesen azt mondta: - Tudod, milyen nap van ma? Ma van a nyári napforduló, az év legszebb napja, a mi szerelmünk napja, és körülöttünk most minden ezt ünnepli. - Milyen jó, Thomas, hogy eszedbe jutott a tó. - Dorothy átölelte Thomas nyakát. - Még egy kis türelem, várj, mindjárt jövök - mondta a férfi mosolyogva. Eltűnt az autó irányában és egy pokróccal tért vissza. Körülnézett, úgy vizsgálta a lába alatt a füvet, mintha keresne valamit. Aztán néhány lépéssel távolabb leterítette a takarót. -Ez az a hely, ahol a legboldogtalanabb voltál. Gyere, kis művésznő, hadd tegyek itt mindent jóvá, itt legyél a legboldogabb is. Megint magához vonta a lányt, vadul csókolta és lassan kezdte kikapcsolni a ruháját. Dorothy hangosan lélegzett, ahogy Thomas meztelen, izmos testéhez ért. De a férfi hirtelen felült. - Gyere, kedvesem, vár a tó, menjünk a vízbe - mondta rekedten. Dorothynak életében először voltrésze meztelen fürdőzésben. Nem húzódottrajta a fürdőruha, nem vágta semmiféle pánt. A lágy víz finoman simogatta testét. - Ugye milyen jó? - kérdezte Thomas fojtott hangon. - Csodálatos! - Dorothy hangosan nevetett. Lassan kifelé úsztak, és mikor talajt ért a lábuk, szorosan átölelve egymást jöttek ki a partra. Thomas felkapta Dorothyt és a takaróhoz vitte. A lány mellé feküdt és szótlanul simogatták egymást. - Kis tündérem - mondta Thomas és gyönyörködve nézett rá. - Apolló, szép Apolló - felelte Dorothy. Thomas felült és Dorothy fölé térdelt. Kezével követte testének vonalát, a vállát, karját, csípőjét, combját.... lassan vissza telt melléig. Dorothy mélyet sóhajtott és behunyta a szemét. A férfi lehajolt és megcsókolta Dorothy száját, aztán a nyakát, és végül a mellbimbóját. - Gyere, kérlek, gyere... - suttogta Dorothy és nekifeszült a másik testének. Thomas teljesen hozzásimult és olyan erővel ölelte, hogy a lány ismét felsonajtott. Már három hónapja voltak házasok. A lankás dombok és a kis tó valóságos paradicsom lett a számukra. Meleg nyárvégi délutánokon gyakran kijártak ide, hogy megfürödjenek és élvezzék szerelmüket. Közben beköszöntött a szeptember. Dorothy a parton ült és nézte, ahogy Thomas integetve és nevetve kijön a vízből. Minden olyan volt, akár az első napon, mikor Thomast megpillantotta. Most is ugyanúgy vert a szíve, mint akkor. Hogy szereti a férfit, széles vállát, barna testét, biztos mozgását! - Jó, hogy mégis kijöttél - mondta Thomas. - Miért nem jössz be a vízbe? - Nem is tudom, kicsit fáradt vagyok. A férfi odaült mellé és gyengéden nézte. - Milyen szép vagy. Egy napot se öregedtél ez alatt az idő alatt. - Lágyan magához vonta a takaróra és felcsúsztatta a trikóját. Dorothy kedvesen elhárította. - Ne haragudj, de ma nem vagyok olyan hangulatban. Gyere, ülj szorosan mellém, és élvezzük ezt a gyönyörű estét. Aznap korábban feküdtek le a szokásosnál. De Dorothynak nem jött álom a szemére. Boldog volt és biztonságban érezte magát Thomas mellett, hallgatva nyugodt lélegzetvételét. - Mi a baj, kedvesem? - Thomas felébredt, és a halvány holdfényben látta, hogy Dorothy nyitott szemmel fekszik. - Nem tudok aludni, Thomas - felelte Dorothy nyugodt hangon. - Túl szép ez az egész ahhoz, hogy igaz legyen. Thomas gondolkozott egy kicsit, aztán kikelt az ágyból és eltűnt. Öt perc múlva újra megjelent, egy tálcát egyensúlyozva a kezében. Dorothy sejtette, mi lehet a tálcán és felkattintotta a lámpát. -Jaj, drágám, annyira nem bírom a hal szagát. Most már biztos, hogy gyerekünk lesz! A sorozat eddig megjelent füzetei: 1. Katherine Arthur Új élet kezdetén 2. Sandra MártonMiért játszol a szerelemmel? elfogyott 8. Madeleine Ker Nincs más férfi rajtad kívül elfogyott 4. Bethany Campbell Fehér rózsák a hercegnőnek elfogyott 5. Jessica Steele Szerelmes suttogások elfogyott 6. Bethany Campbell Gyöngéd találkozás elfogyott 7. Leigh Michaels Szívem igent mondott elfogyott 8. Roberta Leigh Mindent elkövetek érted elfogyott 9. Dixie McKeone Veled szép az élet 10. Leigh Michaels Vigyázz, most elcsábítlak! 11. Emma Goldrick Világtalan szerelem 12. Penny Jordán Túl ifjú a szenvedélyhez 13. Madeleine Ker Boldog vagy-e, Christine? 14. Carole Mortimer Életfogytig küzdök érted 15. Patrícia Wilson A titokzatos tisztelő 16. Penny Jordán Boldogság-próbaidőre 17. Catherine George Csak egyetlen csók 18. PennyJordán Nehéz út a boldogsághoz