Vetélytársból élettárs 
1. FEJEZET 
Charlotte Spencer halkan szitkozódott, amikor befordult a sarkon, és öreg Volvójával a tágas főtérre hajtott, amely parkolóhelyként szolgált, ha éppen nem volt piac. 
A parkolóban nem volt szabad hely. Ilyesmi is mindig csak akkor történik, ha az ember tárgyalásra rohan éppen. Paul valószínűleg egy szót sem szólna, ő maga azonban gyűlölte a késést. 
Ma nagyon sok dolga akadt. Alighanem ez az egyik legzsúfoltabb napja azóta, hogy hat évvel ezelőtt átvette apja ingatlanügynökségét. 
Amikor édesapja beteg lett, úgy gondolta, csak átmenetileg kell helyettesítenie. Ahogy teltek a hónapok, és nyilvánvalóvá vált, hogy az apja többé sohasem lesz elég egészséges ahhoz, hogy megint maga vezesse a céget, Charlotte kelletlenül beletörődött a helyzetébe. 
Felhagyott azzal a tervével, hogy Londonban éljen és dolgozzon, ahol nem nyomta el apja uralkodó természete. Most itt él Lincolnshire-ben, egy poros kisvárosban, ahol mindenki mindenkit ismer, és szemmel tart. 
Apjával nem lehetett könnyen kijönni, s dolgozni sem volt egyszerű vele. Habár papíron Charlotte felelt az üzletért, az öreg minden este részletes beszámolót követelt tőle, s gyakran durván bírálta is. A lány sokszor csak nehezen tudta fékezni a dühét, 
olyankor arra gondolt, hogy édesapja beteg ember, akinek a hangulatait el kell viselnie. 
Most, hogy az apja meghalt, a lánynak tulajdonképpen semmi oka nem volt arra, hogy ne adjon el mindent, és ne költözzék el innen. 
Tahin öregszem, morfondírozott magában, miközben azt nézte, nem hajt-e el valaki a parkolóból. Minél idősebbek leszünk, annál inkább megfontoljuk, hogy változtassunk-e az életünkön, gondolta a lány. 
London már rég nem vonzotta annyira, mint korábban. Túlságosan megszokta az kelii életet, s az elmúlt hat év alatt lassan megszerette az apja által alapított céget is. Örmét lelte abban, hogy emberekkel kell foglalkoznia. Élvezte, hogy független, senkinek sem tartozik elszámolással. 
Hirtelen észrevette, hogy egy parkoló kocsinak kigyullad a tolatólámpája. A LOVeROIR éppen tolatni kezdett, amikor Charlotte felfedezett egy másik kocsit, amelyik vele szemben türelmesen várakozott a szabaddá váló helyre. Ha elég fürge lesz, ő állhat 
helyére! 
Kicsit elbizonytalanodott, hiszen pontosan tudta, hogy a másik vezető joggal lesz rá dühös. Aztán mégis úgy döntött, ez egyszer fontosabb számára, hogy parkolóhelyet találjon. 
Sürgősen beszélnie kell Paullal, hogy elintézzék apja egyik utolsó anyagi ügyét. A hét többi napját már betáblázta. Az eddig oly nyugodt vidéket hirtelen elárasztották a londoniak, akik falura akartak költözni. Ez jól jött az itteni üzletembereknek, de számos hátránnyal is járt. 
A város kicsi volt. A házak árai az egekig szöktek, s emiatt kiszorultak az ingatlanpiacról a helybeli fiatalok és az idősebb házaspárok is. 
Charlotte összeráncolt homlokkal töprengett, miközben behajtotta szabaddá váló parkolóhelyre. Ha siet, már úton lesz Paul irodája felé, még mielőtt a másik kocsi vezetője felelősségre tudná vonni. Szégyenkezve nyitotta ki a kocsi ajtaját, és kiszállt. 
Általában sportosan öltözött. Most is szürke szoknyát, kék-fehér csíkos blúzt és gyapjúkabátkát viselt. A csomagtartóban mindig tartott gumicsizmát és esőkabátot, a vidéki élet fontos kellékeit. Főleg akkor volt rájuk szüksége, ha távoli telkeket kellett megnéznie, és felértékelnie. Az idén ugyancsak késett a tavasz. 
Ha valaki megkéri, hogy írja le a saját külsejét, Charlotte valószínűleg azt válaszolja, hogy az átlagnál valamivel magasabb, és talán kissé vékony is. Magasan ülő pofacsontja és vastag szemöldöke miatt az arca nem elég lágy vonású és nőies. Fényes, sötétbarna haja túlságosan egyenes, szürke szemével túl világosan látja a dolgokat ahhoz, hogy csapatostól vonzza a másik nem tagjait. 
Ötéves volt, amikor meghalt az édesanyja. Apja nem nősült újra, egyedül nevelte fel a lányát. Mindig éreztette azonban vele, hogy nem a várva várt fiú, és nem is az a nőies, bájos kislány, akit szeretett volna. 
Charlotte mindenkivel nagyon közvetlen és egyenes volt, s szentül hitte, hogy nem az a nő, aki a férfiaknak tetszik. Ezért is döntött úgy, hogy megőrzi a függetlenségét. 
Az évek során azt is megfigyelte, hogyan teszi tönkre néhány volt iskolatársa házasságát a felgyorsult élet. Ennek ellenére gyakran eltöprengett azon, jól tette-e, hogy nem ment férjhez. Lehet, hogy sohasem ismeri meg a szerelem boldogságát, ám azt a fájdalmat sem kell átélnie, hogy ellöki majd magától az, akihez a legjobban kötődik. 
Gyakran volt szemtanúja, milyen nehéz azoknak a nőknek, akiket elhagytak, és emiatt új, önálló életre kellett berendezkedniük, habár azelőtt csak a férjüknek éltek. 
Pontosan tudta, hogy léteznek olyan férfiak is, akik éppúgy szenvednek a válástól, mint a nők. Általában azonban az asszonyok húzták a rövidebbet. 
Egyszer ő is eljegyezte magát. Amikor azonban édesapja megbetegedett, és Charlottenak haza kellett mennie hozzá, Gordon, a vőlegénye, panaszkodni kezdett. Képtelen volt megérteni, hogy az édesapja egészsége fontosabb a lánynak, mint ő. 
Amikor aztán Gordon felszólította, hogy válasszon kettejük között, Charlotte felismerte, hogy közös jövőjükben a fiú alighanem érzelmi elnyomás alatt tartaná. 
Kapcsolatuk mentes volt minden szenvedélytől. Közös megegyezéssel bontották fel az eljegyzésüket is. Ezzel véget ért a kapcsolatuk, ami akkor kezdődött, amikor együtt gyakornokoskodtak egy londoni ingatlanügynökségnél. 
Azóta nem volt más férfi Charlotte életében. 
Ha erről kérdezték, a lány mindig azt felelte, hogy a férfiak inkább taszítják, mint vonzák, és szívesebben él társ nélkül. 
Egy ilyen kisvárosban ügyelnie kellett társadalmi helyzetére. Nem engedhetett meg magának futó szerelmi viszonyokat, de még ártatlan kis kalandokat sem, hiszen itt semmi sem maradt titokban. Miután komoly erőfeszítések árán elérte, hogy komoly üzletasszonynak tekintsék, semmi kedve sem volt ahhoz, hogy pletyka tárgyává váljon. Ezért különösebb töprengés nélkül felhagyott a gondolattal, hogy bármilyen kapcsolatot is kialakítson a másik nemmel. 
Mozgalmas és teljes életet élt. Voltak jó barátai, érdekesnek találta a szakmáját, mind anyagilag, mind érzelmileg független volt. 
Néha, ha karjába vette egyik-másik barátnője gyermekét, és érezte a kicsi meleg, lágy bőrét, feltört ugyan benne a gyerek utáni vágy. Ilyenkor azonnal felidézte magában azokat a viharos időszakokat, amelyeket ezek az asszonyok éltek át azokkal a férfiakkal, akiknek gyereket szültek. Úgy ítélte meg, méltányos árat fizet érzelmi 
függetlenségéért. 
Charlotte szeretett volna gyereket. Szívesen játszott volna vele, élvezte volna természetességét és ártatlanságát. Little Marsham azonban nem az a hely, ahol valaki bátran kijelenthetné, hogy leányanya lesz. Nem, számára mostani életformája a legjobb megoldás. 
Csak most vette észrehogy Paul irodája felé a legrövidebb út a mellett a kocsi mellett vezet, amely elől megkaparintotta a parkolóhelyet. 
Nagy, sötétkék Jaguár volt. A kormány mögött egy nagyon vonzó férfi ült, az a tu, aki valószínűleg megdobogtatja a legtöbb nő szívét. 
Charlotte gyors pillantással felmérte, hogy a magas, sötét hajú férfiból olyan szembetűnő férfiasság árad, amelyet sem a drága öltöny, sem a fehér ing nem tud elrejteni. Szeme majdnem olyan kék volt, mint a kocsija színe. 
A lány gyorsan emlékeztette magát, hogy rá nem hatnak az ilyen külsőségek. Hirtelen elfordult. Felforrósodó bőre felidézte benne az elfoglalt parkolóhely miatt érzett bűntudatot. 
Habár csak futó pillantást vetett a férfira, mégis észrevette, hogy az furcsán néz rá. Nyilván azért, mert ő vezette azt a Volvót, amelyik eléje tolakodott. 
Ha nem tettem volna, bizonyára még most is helyet keresnék, és még jobban elkésnék a tárgyalásról, mondta magában. Ma estére ráadásul még vacsorameghívása is van. A heti bevásárlást is el kell intéznie, s le kell diktálnia néhány jegyzőkönyvet a ma megtekintett telkekről. 
A tehetős londoniak érdeklődése miatt elsősorban a városon kívüli ingatlanok ára 
emelkedett rohamosan. Részben leromlott állagú házakról volt szó, amelyek tulajdonosai nyugdíjazás előtt álltak, s kisebb és olcsóbb lakást kerestek maguknak. 
Nekem is így kellene tennem, gondolta Charlotte. A ház, amelyet az apja több mint harruinc évvel ezelőtt vásárolt, akkor, amikor erre a környékre költözött, eredetileg paplak volt. 
Több mérföldnyire a várostól, egy kis falu szélén állt. Kissé már elhanyagoltnak tűnik ugyan, de nagy kert veszi körül, és egy ember számára túl sok benne a szoba. 
Most kellene eladnom, amíg virágzik a piac. Kereshetnék egy kisebbet, a maradék pénzt pedig ügyesen befektetném, fontolgatta Charlotte. 
Gyermekkora nem telt túl boldogan, semmi oka nem volt tehát arra, hogy ragaszkodjon a házhoz, amely kitűnő otthont nyújthatna egy többgyermekes családnak is. Talán még egy póni is elférne a kertben. Annak ellenére is jó áron el tudná adni, hogy a központi fűtés már elöregedett, a szobák pedig sürgős felújításra szorulnak, és a kert is elvadult. 
Nem is tudom, miért nem tettem már meg? Saját határozatlanságán bosszankodva megcsóválta a fejét, és az utcán átvágva az épület felé sietett, ahol az ügyvédjének az irodája volt. 
Paul három évvel volt idősebb Charlottenál, és gyermekkora óta ismerte a lányt. 
Egyszer még udvarolni is próbált neki. Ez azonban akkor történt, amikor a lány hazatért Londonból, és még mindig szenvedett felbomlott eljegyzése miatt, nyomasztotta a munka és az apjával való együttélés. Ennek ellenére barátok maradtak. A lány nagyon kedvelte Paul feleségét, Helent is. 
Az ügyvéd szívélyesen üdvözölte Charlottet, amikor a titkárnő bevezette az 
irodájába. A férfi megnyugtatta a lányt, hogy nem kell mentegetőznie a késése miatt. 
Jól megy az üzlet? - érdeklődött, amikor leültek egymással szemben. 
Elég nagy a hajsza. 
Igen, az utóbbi időben megnövekedett az itteni telkek iránti érdeklődés. Ez jól jöhet neked. 
Charlotte elhúzta a száját. 
Anyagilag biztosan. De más hatásai is vannak. Múlt héten beszéltem John Garnerral és Lucy Matthewszal. A nyáron össze akarnak házasodni, és hónapok óta keresnek maguknak megfelelő házat. John egyszer majd átveszi az apja birtokát, de ott egyelőre nincs elég hely ahhoz, hogy odaköltözhessenek. John a legidősebb fiú, még négy testvére él otthon. Lucy és ő saját otthont akarnak. Semmi olyat nem tudunk azonban nekik kínálni, amit megengedhetnének maguknak. John bére alacsony, és Lucy sem keres túl sokat. 
Nem lehetne lakóházzá alakítani a birtok egyik gazdasági épületét? - kérdezte Paul. 
Az építési bizottság engedélye nélkül nem - vélekedett Charlotte. - Te is tudod, 
hogy a helyi hatóságok ugyancsak visszaszorították az új építkezéseket. Elvileg ellenzem ezt a döntést, főleg ami az új lakótelepeket illeti, de... 
Az a baj veled, Charlie, hogy túlságosan a szívedre veszed a dolgokat - mondta Paul mosolyogva. 
Charlotte kissé elpirult. Minden jó ismerőse ezen a becenéven szólította, amelyet Még az iskolában kapott. Talán ez is a hiányzó nőiességem jele? - töprengett. Hirtelen eszébe jutott a kék Jaguár vezetője. Az ő nőismerősei valószínűleg nem viselnek fiús blecnevcket. 
Hogy mikre nem gondolok! - futott át a fején. Egy jóképű férfi röpke pillantása kellett, és az a tudat, hogy egy sötétkék szempár érdeklődve nézett rá, elég volt ahhoz, hogy ő ezzel a sötétkék szemmel lássa magát, és megállapítsa, milyen kevés vonzerővel rendelkezik. 
Charlotte megpróbált arra összpontosítani, amit Paul mondott. 
- Nekem lesz még egy ügyfelem, a te üzletedet azonban valószínűleg rontani fogja. 
Charlotte azonnal tudta, miről beszél a férfi. 
Nem sokkal apja halála előtt hallotta az első híreket arról, hogy egy ingatlanUgynök azzal a gondolattal foglalkozik, hogy irodát nyit a környéken. Az érdeklődők áradata nyilvánvalóan felkeltetteazoknak az üzletembereknek a figyelmét, akik jó lehetőségeket kerestek maguknak. 
Az utóbbi hónapokban számos igen drága, és tulajdonképpen kizárólag fényűző holmikat árusító üzlet nyílt a városban. 
Az autójavító eddigi tulajdonosa is eladta a műhelyét. Az új tulajdonos lebontotta a régi épületet, s hatalmas kiállítótermet építtetett a helyére, ahol csillogó villogó kocsikat és óriási terepjárókat kínált megvételre. 
Ég és föld volta különbség a régi szép napokhoz képest, amikor Fred Jarvis még nem csak árult, hanem apróbb javításokat és karbantartást is végzett. Szükség esetén akár egy használt, de még jó állapotban lévő terepjárót is beszerzett. 
Lehet, hogy Charlottenak jobban fel kellett volna készülnie a versenyre. Túlságosan kimerítette azonban az erőfeszítés, hogy ellássa édesapját betegsége utolsó heteiben. Amikor a fülébe jutott, hogy új ingatlanügynökség nyílik a városban, higgadtan fogadta a hírt, de nem gondolkodott el a szakmai következményekről. 
Tudod, van itt elég lehetőség mindkettőnk számára - mondta most közömbösen. 
Azt nem fűzte hozzá, hogy attól tart, az új ügynök egyike a rettegett ingatlancápáknak, akik gyors meggazdagodásra törekszenek, és csak a saját javukra fordítják a nagy érdeklődést. Valószínűleg megkaparintja majd előle a legzsírosabb falatokat, mert csak a nagy és drága telkek érdeklik. 
Paul kételkedve nézett rá. 
Charlotte könnyedén kitalálta az ügyvéd gondolatait. Vajon nőként meg tudja-e 
majd állni a helyét a versenyben egy férfival szemben, hiszen az új ügynökséget kétségtelenül egy férfi fogja vezetni. 
Most még igen  mondta Paul  de ha vége a fellendülésnek... 
Ha vége a fellendülésnek, akkor feltehetően bezárja majd az irodáját, és máshová költözik  jelentette ki Charlotte kurtán.  Amint hallom, az itteni ügynöksége amúgy is csak egy lesz a sok telephelye közül. 
Én is azt hiszem  hagyta rá Paul. 
Charlotte felsóhajtott. Gondolatban hallotta, amit a férfi nem akart kimondani. Természetesen ő is tudta, hogyan dolgoznak a nagy ingatlanügynökségek. Rámenősek, arcátlanok, lehazudják a csillagot is az égről. Rábeszélik az embereket, hogy vállaljanak sokkal nagyobb jelzálogot, mint amit megengedhetnének maguknak. A hitel közvetítéséért aztán még jutalékot is besöpörnek. Charlotte nem így szokta bonyolítani az üzleteket. 
Csodálom, hogy még nem kerestek meg azzal az ajánlattal, hogy felvásárolnak  jegyezte meg Paul. 
Nem mentek volna sokra vele. Nem adom el az ügynökséget. Nos, mindent aláírtam?  váltott témát Charlotte. 
A hideg is kilelte barátai aggodalmától és együttérzésétől. Úgy tűnt, mindegyikük abból indul ki, hogy az új ügynökkel szemben csak ő húzhatja a rövidebbet! 
Büszke volt arra, ahogy a céget vezeti. Lehet, hogy kicsit régimódi a stílusa, de úgy döntött, továbbra is megmarad annál. Ha az új versenytárs azt jelenti, hogy fel kell adnia terjeszkedési terveit, legalább az vigasztalhatja, hogy csak ő tud ezekről. 
Gondolom, te is jössz ma este Jamesonékhoz?  kérdezte Paul, miközben átnézte, rendben vannak-e az iratok. 
Charlotte bólintott. 
Igen, de nem nagy örömmel. Adam igen kedves, de Vanessa egyáltalán nem az esetem... 
Az enyém sem  helyeselt Paul.  Erőszakos, még a férfiakat is meghátrálásra kényszerítő teremtés. 
Adam és Vanessa a helyi előkelőséghez tartozott. Adam harmincas évei vége felé járó, nyugodt, szorgalmas ember volt, aki jó számítástechnikai ötletei révén jelentős vagyonra tett szert. Körülbelül öt éve költöztek a környékre, és egy nagy házat vásároltak annak a falunak a szélén, ahol Charlotte is lakott. 
A lánynak mindig az volt az érzése, hogy Vanessának valami baja van vele, habár el sem tudta képzelni, mi oka lehet rá. Úgy érezte, Vanessának mindene megvan, amit az élettől csak elvárhat. Nagyvonalú férje szemet huny állandó kalandjai felett, költséget nem kímélve rendezhette be csodálatos otthonát, két nyugodt, unatkozó gyereke pedig többnyire otthonuktól távol, egy nevelőotthonban él. 
Az asszony gyakran átrándul Londonba bevásárolni, részt vesz minden fontos társasági rendezvényen, télen a Karib-szigeteken, nyáron más előkelő helyeken üdül. 
Charlotte képtelen volt megérteni, miért vannak vele szemben Vanessának fenntartásai. Semmije sincs, amiért az asszony irigyelhetné. 
Vanessa törékeny, szőke, csinos, babaszerű nő volt, aki Charlottenak egyáltalán nem tetszett. Egy világ választotta el őket egymástól. 
Azt sem értette, miért hívták meg erre a vacsorára. Vanessa ugyan mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy Charlottet is felvegye a vendégek listájára, de csak Mért, hogy aztán fölényesen célozgathasson arra, hogy a lány egyedül él, és kitutja, ahogy Jamesonné nevezni szokta. Ha Charlotten múlik, nem megy el az estélyre, de kedvelte és sajnálta Adamet. Azonkívül a meghívás jó alkalmat adott a fontos üzleti kapcsolatok ápolására is. Alapjában véve szívesebben töltötte volna az estét a már régóta esedékes papírmunkák elvégzésével. 
A parkoló szinte üres volt, amikor Charlotte visszament a kocsijához. Büntudattal vette észre az autójától csak néhány méternyire álló sötétkék Jaguárt. Szerencsére  vezető nem mutatkozott. 
Hazafelé az új ingatlanügynökség körül keringtek a gondolatai. Az imént azt mondta Paulnak, hogy amíg a fellendülés tart, mindkettőjük számára lesz elég üzleti lehetőség, és az érdeklődés megszűnésével az új versenytárs valószínűleg bezárja a boltot, aztán máshol nyit irodát. 
Az ilyen törekvő cégeket nem érdeklik a helyi közösségek és a kis üzletek, ezek gyors nyereségre törekszenek. Charlotte tudta, hogy hosszú távon nem fogják tönkretenni, tehát nincs mitől tartania. Ennek ellenére nem érezte jól magát, ha a versenytársra gondolt. Ezek a kilátások árnyékot vetettek a jövőjére. 
Amikor bekanyarodott a házához vezető kavicsos útra, belehasított a gondolat, hogy senki sem várja, akivel megoszthatná gondjait és aggodalmait. Ettől most elszomorodott. 
Apjával nem álltak ugyan túl közel egymáshoz, mégis hiányzott neki az öreg, 
mert gyakran eltért a véleményük, azért megbeszélhette vele az üzleti ügyeket. Természetesen voltak ismerősei, sőt jó barátai is, ám a lányt valami visszatartotta attól, hogy ő velük tárgyalja meg a gondjait. Megszokta, hogy neki kell lelki vigaszt nyújtani, s nem ő keres vigasztalást másoknál. Éppen belépett a házba, amikor megszólalt a telefon. Felemelte a kagylót. Sophy kereste. Sophy hat hónappal ezelőtt megözvegyült. Férje egy közlekedési baleset következtében veszítette el az életét. Mivel alig volt huszonöt éves, nem gondolt arra, hogy biztosítást kössön. Habár volt egy kis házuk, ami most Sophyra maradt, az asszonynak komoly nehézséget okozott, hogy abból a kevés pénzből, amije volt, eltartsa két gyermekét és saját magát. Charlotte megígérte neki, hogy másnap meglátogatja, aztán letette a kagylót. 
Eddig ugyan még nem hozta szóba, de úgy tervezte, hogy fél napra alkalmazza Sophyt a cégnél. Ugyancsak elkelne a segítség. A fiatalasszony szomszédságában lakó nyugdíjas tanítónő pedig bizonyára szívesen törődne ez idő alatt az éppen harmadik évükbe lépő ikrekkel. 
Charlotte azt akarta javasolni Sophynak, hogy vegye át az ügyféllátogatások egy részét, miközben Meachamné vigyáz az ikrekre. Az írásbeli munkákat otthon is intézheti, így a nap másik felében nem kellene távol lennie tőlük. 
Pillanatnyilag ugyan nem engedhette meg magának, hogy valami fényes fizetést adjon Sophynak, de betanítja, és talán később, amikor az ikrek már iskolába járnak, egész napra is alkalmazhatja az asszonyt. 
Sophy érzékeny, büszke nő volt, aki pontosan tudta, hogy szülei nem értettek egyet korai házasságával. Nemrégiben bevallotta Charlottenak, hogy az az egyetlen lehetősége, ha eltemeti büszkeségét, eladja a házát, és visszaköltözik a szüleihez, habár azok csak kelletlenül kínáltak fedelet neki és az ikreknek. 
Charlotte tisztában volt azzal, hogy Sophy azt fogja feltételezni, csak együttérzésből ajánl neki állást. Azt remélte azonban, hogy sikerül meggyőznie a fiatalasszonyt arról, hogy a megszaporodott munka miatt van sürgősen szüksége még egy munkaerőre Sheila Walsh mellett, aki az irodát vezeti. 
Mindamellett nem volt biztos abban, hogy éppen most, amikor az ellenlábas is jelentkezett, hinni fog neki Sophy. 
Charlotte reményei szerint másnap sikerül majd eltántorítania az özvegyet attól a szándékától, hogy eladja a házát. Tudta, hogy Sophy nagyra becsüli a függetlenségét. 
Az anyja ráadásul híres volt már-már mániákus rendszeretetéről, amely sem a házat, sem a kertet nem kímélte. Bizonyára nem örülne túlságosan a két élénk, hároméves kölyöknek, akik állandóan gondoskodnának a rendetlenségről. 
Erről az aggodalmáról már Sophy is beszélt Charlottenak, de aztán keserűen hozzáfűzte, hogy aligha akad más lehetősége. Igaz ugyan, hogy jelzálogot nem kell fizetnie a házra, de semmiféle jövedelme nincs. A ház árának egy részét befektethetné, hogy biztosítsa gyermekei jövőjét. Ha a szüleinél laknának, túl sokat költenie sem kellene. 
A konyhai órára pillantva Charlotte eszébe villant, hogy át kell öltöznie. 
A konyha semmit sem változott anyja halála óta. Tulajdonképpen alig változott valami a házban. 
Régebben néhányszor megpróbálta meggyőzni az apját, hogy tataroztassák a házat, és rendezzék be új bútorokkal, de az öregúr konokul ellenállt. 
Charlotte most vette észre először, hogy milyen barátságtalanok a helyiségek, és főleg a konyha. Egyáltalán nem meglepő, hogy nem szívesen jár haza. 
Ha el akarja adni a házat, elkell majd mondania az érdeklődőknek, hogy az épület talán nem túl vonzó, de jól megépített, és ellenáll az időjárás viszontagságainak. 
Charlotte apja nem volt ugyan különösebben gazdag, de szegénynek sem volt mondható. A lány ugyancsak meglepődött, amikor megtudta, mennyi pénzt örökölt tőle, nem is beszélve a cégről. 
Ésszerű lenne, ha eladná ezt a házat, és keresne magának egy kisebbet, ami jobban illik egy olyan üzletasszonyhoz, akinek kevés ideje van arra, hogy a háztartással törődjön. 
Amíg azonban a ház ilyen állapotban van, nem lehet jó árat kapni érte, vélte Charlotte, és gondolatban összehasonlította a sajátját barátai házaival. Néhányan valóságos palotát varázsoltak olyan ingatlanokból, amelyek kezdetben sokkal kevésbé tűntek vonzónak, mint az övé. Igen, tanácsot és segítséget fog kémia barátaitól. Hiszen neki nem is lenne ideje arra, hogy új tapétát, függönyanyagot és hasonlókat válogasson, Iparosokat toborozzon... 
Talán hamarosan nem így lesz, ha az új ügynök elcsábítja az ügyfeleit. Hirtelen megint rátört a félelem. Tényleg van itt elég munkalehetőség két ingatlanügynök számára? Tartozik annyival az apjának, hogy harcol, és nem veszít el mindent, amit az öregúr sok fáradság árán felépített. 
Elszántan elhessegette magától ezeket a komor gondolatokat, és felment az emeletre. Szentül megfogadta, hogy barátai segítségével hamarosan átalakítja a házat. Ezzel az elhatározással alighanem önmagát akarta meggyőzni arról, hogy cége a vetélytárs ellenére is talpon marad. Bíznia kell önmagában. Különben hogyan hihetnének neki mások? 
Grimaszt vágott a hálószobatükörbe. Belenézett a saját szemébe, és hirtelen rádöbbent, hogy nő, és nagyon egyedül van. Mi lehet ez? Érzelmi válság? Eddig elégedett volt az életével. Az a sötétkék szemű férfi ráadásul nem is az esete. Túl jóképű, túl magabiztos... És túl férfias. 
Nagyon jól tudta, hogy az ilyen férfiakat nem vonzzák az olyan nők, mint ő. Nem találná elég nőiesnek, elég lágynak. Nem tetszene neki a függetlensége, az a kívánsága, hogy emberi lénynek, és ne kizárólag csak nőnek tekintsék. 
Inkább Vanessa világába illik az idegen, ahhoz a mézédes nőiességhez, amely  az ő eltökélt függetlenségénél sokkal veszélyesebb keménység húzódik meg. ő legalább őszinte, és nem próbálja véka alá rejteni valódi személyiségét. 
A Vanessához hasonló nők azonban gyengeséget színlelnek, miközben nem azok, hogy így kovácsoljanak tőkét a férfiak büszkeségéből. Tulajdonképpen mindkettő emlitésre méltó, gondolta Charlotte. De főleg a férfiak, akik olyan buták, hogy 
edőlnek ennek a színjátéknak. A lány bosszankodva elfordult a tükörtől, és a fürdőszobába sietett. 
Ha nem akar elkésni, legfőbb ideje, hogy lezuhanyozzon és megmossa a haját. 
2. FEJEZET 
Charlotte türelmetlen volt. A Volvo nem akart beindulni. 
Eredetileg az apja kocsija volt, amikor azonban a lány feladta az állását, és hazaköltözött Londonból, magától értetődően átvette az autót. 
Valahogy soha nem jutott el odáig, hogy újabbra cserélje. Miközben Jamesonékhoz hajtott, elhatározta, hogy nemsokára szert tesz egy másik kocsira. 
Némi irigységgel gondolt az előkelő sötétkék Jaguárra, de aztán gyorsan el is felejtette. Neki munkabíró autóra, nem pedig ilyen finom járműre van szüksége. 
Amikor megérkezett Jamesonék házához, a feljárót már elzárták a parkoló kocsik. A lámpák fényében a gyep olyan simának és makulátlannak tűnt, akár egy szőnyeg. 
A ház háta mögött elterülő kertet egy előkelő londoni kertészeti cég tervezte. Nagy gonddal választották ki a bejárót borító kavicsot is, hogy színe összhangban legyen a házéval. 
Charlotte minderről tudott, hiszen Vanessa mindig a legapróbb részletekig elmesélte, hogy éppen mit újítanak fel a házon. A Volvóból kiszállva azon töprengett, vajon miért váltanak ki belőle ilyen heves visszhangot az asszony szurkálódásai. 
Kopogására Adam nyitott ajtót, és szívélyesen arcon csókolta. Ebben a percben Vanessa bukkant fel a folyosón, bizalmatlanul figyelve a férjét. Nem tetszett neki, hogy a férfi ilyen kedvesen üdvözli utolsóként megérkezett vendégüket. 
Charlie, na végre! Ugye már megint rohantál? - érdeklődött Vanessa mézes-mázosan, majd visszasietett a nappaliba, ahol jól hallhatóan folytatta. 
Legközelebb, ha Londonba utazom, feltétlenül velem kell jönnöd. Ismerek ott néhány ruhaüzletet, amelyek kifejezetten a szabálytalan alakú nőkre szakosodtak. 
Charlotte jól tudta, hogy fekete bársonyszoknyája nem felel meg a legújabb divatnak. Nem volt sok finom ruhája, hiszen alig akadt alkalma arra, hogy felvegye őket. Vanessa csípős megjegyzése azonban gonosz és szükségtelen volt. 
Nincs ugyan olyan jó formája, mint Vanessának, de azért szabálytalan alakúnak sem lehet nevezni. Lehet, hogy kissé sovány, de igazítás nélkül illik rá a harmincnyolcas méret. Vanessa viszont minden ruháját varratja, hogy kihangsúlyozza keskeny derekát és dús keblét. 
Nevetséges, hogy egyszerre azon morfondírozik, nem túl kicsi-e a melle. Eddig ez nem érdekelte, eltekintve egy-két alkalomtól, még a jegyessége idején, amikor Gordon elismerő szavakat ejtett más nők figyelemre méltó mellbőségéről. 
Feltételezem - folytatta Vanessa alattomosan -, hogy most, amikor új ingatlanügynökség nyílik nálunk, túl elfoglalt vagy ahhoz, hogy Londonba utazz. Mondtam is Adamnek, hogy újra kellene értékeltetnünk a házunkat. Sok pénzt öltünk ugyan bele, de most valami nagyobbról álmodozom. Annyian jönnek ide Londonból, hogy biztos sikerül jó árat kapnunk érte. 
Neked talán kedvez az áremelkedés, Vanessa - szólalt meg -, de nyilván elfelejted, hogy az árak növekedésével kiszorulnak a piacról azok a fiatalok, akik még nem keresnek sokat. Gyakran rákényszerülnek, hogy elköltözzenek a környékről, ahol felnőttek, és ahol feltehetően egész életüket leélték volna. Hosszú távon nem jelent semmit, ha mesterségesen felsrófolják az árakat a kapzsi ingatlanügynökök, akik csak a saját hasznukra gondolnak. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, én megvetem azt az ügynököt, aki nem törődik azzal, hogy az árpolitikája milyen hatást gyakorol az itteniekre. 
Azt elhiszem, hogy ez nem tetszik neked - szólt közbe Vanessa. Szemmel foghatóan örült Charlotte kitörésének. Leplezetlenül rámosolygott valakire a lány Mögött. 
Oliver, hát itt van. Hadd mutassam be magának Charlotte Spencert, habár attól tartok, nem lesz túl szívélyes magával. Ne mondja, hogy nem figyelmeztettem. Charlotte férfigyűlölő hírében áll. - Vanessa csilingelve felkacagott, mielőtt folytatta volna. 
Éppen most tartott beszédet arról, hogy maga megnyitja itt az ügynökségét, és versenyre kényszeríti őt. Nem hinném, hogy különösebben örülne ennek a kilátásnak. Hiszen érthető, hiszen eddig ő volt az egyetlen ügynök a piacon. Én magam nagyon boldog vagyok, hogy maga ideköltözik. 
Charlotte nehezen tudta elfojtani a mérgét. Nem lenne meglepő, ha Vanessa szándékosan rendezte volna ezt a kis jelenetet, és csak azért bírta volna rá erre a kijelentésre, hogy bolondot csináljon belőle. Habár meg kell hagyni, ehhez ő maga is jócskán 
hozzájárult. 
Miért nem tudta magában tartani a véleményét? Miért hagyta, hogy Vanessa kihozza a sodrából? A legszívesebben meg sem fordulna, hogy ne kelljen Oliverre néznie,, habár annyit mindenképpen megérdemel, hogy udvariasan üdvözölje, mint a 
környék új lakóját, bármilyenek legyenek is az üzleti módszerei. 
Mosolyt kényszerített az arcára, és megfordult. 
Egyetlen szót sem tudott kinyögni, amikor szembe találta magát a kék Jaguár gazdájával. Ilyen közelről még sötétebb volt a szeme, mint feltételezte. Rendkívüli férfi volt. 
A lány döbbenten érezte, hogy lángba borul az arca. Szabályosan a bőrén érezte Vanessa maró rosszindulatát, miközben a szőke asszony egyik kezét a férfi karjára téve, hívogatóan felmosolygott rá. 
- Ne gondoljon azért rosszra, Oliver - magyarázta Vanessa lágyan. 
Nem vagyunk mindannyian olyan barátságtalanok, mint Charlotte. Ne vegye őt komolyan! Általában nem szereti a férfiakat, ő a mi kékharisnyánk. 
Charlotte forrt a méregtől, amikor észrevette az idegen kutató pillantását. 
El tudta képzelni, mire gondol a férfi: nyilván azért férfigyűlölő, mert nem elég vonzó ahhoz, hogy felkeltse a másik nem érdeklődését. Akiből ilyen erőszakos és magabiztos férfiasság sugárzik, az sohasem tudná megérteni, hogy vannak nők, akik férfiak nélkül is kiválóan elboldogulnak. 
Miközben üdvözlésül feléje nyújtotta a kezét, Charlotte legnagyobb meglepetésére az ügynök így szólt: 
örülök, hogy végre megismerhetem. 
Miért akarta megismerni? Charlottenak lelkiismeretfurdalások közepette megint eszébe jutott a délután, amikor durván elorozta előle a parkolóhelyet. 
Attól tartok, Charlotte nem helyesli a maga üzleti fogásait. Számára ugyanis a siker összefügg a kapzsisággal - mondta Vanessa. 
A kék szempár elgondolkodva mustrálgatta a lányt. 
Tulajdonképpen tiltakoznom kellene az ilyen gyanúsítgatások ellen. De ha már üzleti fogásokról beszélünk... 
Most majd a délutánra tereli a szót, hogy kifigurázzon, és mindenkinek elmeséli, hogy én...  gondolta Charlotte. Ám soha nem tudta meg, mi történt volna, mert ebben a pillanatban felbukkant Adam, és közölte Vanessával, hogy a bérelt személyzet végzett a tálalással. 
Vanessa Olivert magával vonszolva faképnél hagyta Adamet és Charlottet. A lány remegett a dühtől. Kiborították Vanessa kaján megjegyzései, de az is, ahogy Oliver Tennant megmosolyogta őt. Tehetetlen volt, nem tudott megszabadulni attól a szereptől, amelyet Vanessa szándékosan ráosztott. 
Az asszony mindent megtett, hogy rendkívül rossz fényben tüntesse fel Charlottet a férfi előtt. Volt azért egy parányi igaza is. A lánynak esze ágában sem volt, hogy elnézést kérjen azért, mert Tennantot is a londoni ingatlancápák közé sorolta, ám nyilván nem mondott volna ilyen nyíltan véleményt, ha tudja, a férfi is hallgatja. 
Természetesen az is igaz volt, hogy a férfiak bizonyos tulajdonságait nem tartotta különösebben vonzónak. Férfigyűlölőnek, ahogy Vanessa állította, azért mégsem lehetett nevezni. 
Bosszúsan ajkába harapott, miközben Adam bekísérte az ebédlőbe. Charlotte továbbra is azon töprengett, hogy Vanessa kékharisnyának nevezte. Az asszony nyilván sértésnek szánta a szót. 
Neveltetése és megjelenése nem tette lehetővé, hogy olyan hízelgően és úgymond nőiesen viselkedjen, mint Vanessa. 
Túl büszke ő ahhoz, hogy lesüllyedjen ennek a nőnek a szintjére. Ha a férfiak nem veszik észre, hogy Vanessa mézédes hízelkedései mögött csak egy ravasz nőszemély rejlik, akkor nem is érdemelnek mást. 
Gondolataiba mélyedve szinte észre sem vette, hogy Adam beszél hozzá, és mentegetőzni próbál. A lány rosszkedve azonnal elmúlt. Szegény Adam! Jobb asszonyt érdemelne. Gyorsan megpróbálta megnyugtatni. 
Én is túl hevesen válaszoltam. Nem tudtam, hogy az új ingatlanügynök a vendégeitek között van. 
Vanessa hívta meg. Akkor ismerkedtek össze, amikor felkereste az ügynökséget, hogy újraértékeltesse a házunkat. - Adam mélyen elpirult. -Nem is tudom, miért kellene innen kiköltözni. Én szeretem ezt a házat - mormolta zavartan. 
Ugyan már, Adam - próbálta megnyugtatni Charlotte. - Pontosan tudom, hogy  legtöbb nagy házat és telket az új ügynökség közvetíti. Van elég munka mindkettőnknek - fűzte hozzá gyorsan. - Oliver Tennant az új ügynökségével megmentett attól, hogy üzlettársat kelljen keresnem. 
Jó híre van - mondta Adam. - Eredetileg Londonban kezdett, de aztán egyre jobban terjeszkedett... 
Hogy minél nagyobb hasznot húzzon abból, hogy divatba jött ez a vidék - fejezte be Charlotte a mondatot. 
- Hol vagy, Adam? Szeretném, ha Felicity mellé ülnél - szakította félbe éles hangon Vanessa a beszélgetésüket, és álnokul rámosolygott Charlottera. 
- Remélem, kedvesem, már nem bosszankodsz Oliver Tennant miatt? 
Charlotte nyugalmat kényszerített magára. Keservesen megbánta, hogy elfogadta Vanessa meghívását. 
A legtöbb vendéget, ha csak futólag is, de ismerte. Legtöbbjük újonnan költözött ide, akárcsak Adam és Vanessa. Túlnyomó részük a harmincas évei közepén, végén járó, dolgozó házaspár volt. Valamennyien az ő ingatlanügynökségén keresztül vásárolták a házukat. 
Charlotte úgy gondolta, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújtotta a számukra, álmodozó azonban nem volt. Ha holnap ugyanezek az emberek piacra akarják dobni a házukat, bizonyára Oliver Tennantot fogják megbízni, és nem őt. 
A többfogásos vacsora sokáig tartott. Nem erre a nagyvilági életre születtem, mondta Charlotte. Semmi közösséget nem érzett ezekkel az emberekkel, akik látszólag igen elfoglaltak voltak. 
A nők leginkább a bejárónők alkalmatlanságáról és a lovasklub legújabb eseményeiről társalogtak, a férfiak pedig rejtélyes bennfentes üzletekről és a londoni közveszélyeiről beszélgettek. 
Charlotte kedvetlenül belekortyolt a borába. Nagyon jó, és kétségtelenül igen drága 
lehetett, ennek ellenére nem tudta élvezni. Gépiesen rámosolygott a jobbján ülő férfira, 
éppen azt fejtegette, milyen harcot kellett folytatnia az építésügyi bizottsággal, 
hogy megszerezzen egy engedélyt. A lány ösztönösen átnézett az asztal másik oldalára, és Döbbenetében, hogy Oliver Tennant őt mustrálgatja, gyorsan újra a poharáért nyúlt Nagyot kortyolt, és majdnem félrenyelte az italt. 
Miért néz így rám? - töprengett Úgy tűnt, a férfi már régóta figyeli, és valószínűleg sajnálja is. Sajnálja! A lányt elöntötte a méreg, és harciasan kihúzta magát. 
Alig várta már, hogy hazamehessen. Jó modora azonban arra kényszerítette, hogy maradjon, és udvariasan részt vegyen a beszélgetésben, vagy legalábbis odafigyeljen a többiekre. Csatlakozott a többi vendéghez. Az ebédlőből a nappaliba mentek, ahol felszolgálták a kávét. 
Vanessa éppen az ez évi nyári ünnepségről, a falu egyik legfontosabb eseményéről tárgyalt. 
Charlotte meglepődött, amikor Oliver Tennant melléje ült. Zavarba hozta a férfi arcán átsuhanó szórakozott mosoly. Nem tudta, hogy Oliver éppen az ő döbbent arckifejezésén mosolyog. Mereven arrébb csúszott, hogy helyet csináljon neki a kis pamlagon. 
Vanessa azt mondja, hogy nemrégiben vette át apja ingatlanügynökségét - kezdte a férfi. 
A nő bizonyára megint rossz fényben tüntette fel. Charlotte úgy érezte, helyesbítenie kell. 
Hivatalosan apám halála után vettem át a céget, de valójában már közel hat éve vezetem. - A férfi szemébe nézett. - Azt hittem, ezt már tudja. Az ember általában tájékozódik az esetleges versenytársakról, ha céget akar alapítani. Vagy tévedek? 
Természetesen igaza van - erősítette meg Oliver. - A mi esetünkben az üzlettársam felelt ezért a területért. Én eddig többnyire Londonban dolgoztam. Tavasszal aztán úgy határoztunk, hogy megosztozunk a cégen. Ő kapta a vidéki irodákat, én a londoni központot és.., ezt a körzetet. 
A férfi arckifejezése elárulta Charlottenak, hogy az osztozkodás nem volt éppen békés. A lány szerette volna tudni, miért. 
Már meg akartam látogatni - folytatta Olíver. - Miután versenyben állunk, azt gondoltam... 
Mit gondolt? - csapott le rá Charlotte. - Hogy egyeztetnünk kellene az árainkat, mint a régiségkereskedőknek? Nagyon sajnálom, Tennant úr. 
Hirtelen felállt. - Én nem így kötök üzleteket. Nem sokra becsülöm az emberek kapzsiságát. Szívesebben szabok tisztes árat, és nem bátorítom az ügyfeleimet, hogy csillagászati összegeket kérjenek a házukért. Senkit sem beszélek rá kifizethetetlen jelzálogokra sem - fűzte hozzá hűvösen. - Ezért tartom elképzelhetetlennek, hogy maga meg én valaha is zökkenőmentesen együttműködjünk. 
Nos, ha barátok nem lehetünk... - kezdte Oliver vidáman. 
Akkor ellenségek leszünk. Ámbár engem ez sem érdekel igazán - felelte Charlotte bosszankodva, és nem egészen a valóságnak megfelelően. 
Valami azt súgta neki, hogy Oliver Tennant nem lebecsülendő ellenfél. De megvoltak a maga elvei, és nem akarta feladni őket. Ha ez esetleg azt jelenti, hogy elveszíti az ügyfeleit, és bekell zárnia az ügynökségét, akkor sem tehet mást. Végül is jó a 
mában. Bizonyára talál majd megfelelő állást Londonban, habár ez a kilátás pillanatnyilag nem tűnt számára túl kecsegtetőnek. Ezenkívül tiszteletreméltó bankszámlája és saját háza van.,. 
Könnyedén elmosolyodott, és kimérten így szólt: - Ideje elindulnom. Megkeresem Vanessát, hogy elbúcsúzzam tőle. 
Magával tartok. 
Charlotte meglepve nézett a férfira. Egy pillanatig azt hitte, hogy Oliver azt javasolja, távozzanak együtt, de természetesen szó sem volt erről. Saját butaságán és a gyomrát összeszorító váratlan érzésen bosszankodva elfordult, hogy Vanessa után 
nézzen. 
A háziasszonyt szemmel láthatóan nem szomorította el, hogy Charlotte menni készül. A lány gyűlölte azt a megjátszott kedvességet, amellyel az asszony ragaszkodott ahhoz, hogy búcsúzóul arcon csókolja, Oliver Tennant közvetlenül mögötte állt, és amikor Charlotte egy lépést hátrált, hogy kikerülje Vanessa ölelését, majdnem belebotlott a férfi lábába. 
A válla fölött hátranézve felfedezte, hogy csak néhány centiméterre van egymástól az arcuk. Oliver arcára halvány árnyékot vetett a serkenő borosta. Mélykék szeme most valamivel világosabb volt, szinte fémes fényben csillogott. Charlotte oldalra lépett, Oliver pedig kinyújtotta a kezét, hogy segítsen neki. Meg érintése szinte égette a lány bőrét. Közben nem kerülte el a figyelmét, hogy Vanessa le nem veszi róla a szemét, és szorosan összeszorítja az ajkát. 
Oliver, csak nem akar már menni? Beszélni akartam magával erről a házról és eladási lehetőségekről - duzzogott, és ellenséges pillantást vetett a lányra. 
Majd máskor, Vanessa. 
A férfi még mindig Charlotte karját fogta. Amikor Vanessa azt javasolta, hogy holnap délelőtt nézzen be hozzá, Oliver mintegy véletlenül végigsimított Charlotte bőrén. Mintha egy borzas macska szőrét simogatná - gondolta a lány. 
Holnap sajnos nem lehet. Még mindig a Carlton szállodában lakom, és végre néznem kellene már egy igazi lakást. De feltétlenül szólok a titkárnőmnek, hogy hívjafel... 
Charlotte látta, hogy Vanessa bosszankodik. Oliver nem vette észre az asszony érzéseit, vagy csak egyszerűen nem érdekelték. Búcsúzóul mindössze odabólintott az asszonynak, és az ajtó felé vezette Charlottet. Még mindig nem engedte el a 
karját. 
A lány megvárta, hogy kilépjenek a szabadba, aztán kiszabadította magát, és jeges hangon rendreutasította a férfit. 
Nagyon köszönöm, de segítség nélkül is tudok járni. 
A férfi mosolyától egy pillanatra kihagyott a szívverése. 
Igazán sajnálom, de nem akartam elszalasztani az alkalmat, hogy megszabaduljak Vanessától. Nem könnyű azokkal az ügyfelekkel, akik többet akarnak puszta üzleti kapcsolatnál. Feltételezem, hogy egy nőnek még nehezebb a helyzete, mint egy férfinak... 
Charlotte egy pillanatig elképedve meredt rá. Előfordult ugyan, hogy olykor-oly-kor tapintatosan tudomására kellett hoznia néhány ügyfelének: kapcsolatuk csupán üzleti jellegű. De mivel Vanessa már felhívta Oliver figyelmét az ő hiányos vonzerejére, leendő vetélytársa valószínűleg nem tartja képesnek arra, hogy vágyat ébresszen egy férfiban. 
Azt sem várta ugyan, hogy Tennant mintegy mellékesen megjegyzést ejt majd Vanessa csábítási kísérleteiről. Elgondolkodott a férfi személyiségének erről a számára váratlan oldaláról, s arra a meggyőződésre jutott, hogy Oliver talán mégis más, mint eredetileg gondolta. 
Első pillantásra olyan jóképű, ügyes, gátlástalan üzletembernek könyvelte el, aki szükség esetén férfias vonzerejét is kihasználja. Oliver Tennant azonban most egyértelműen a tudomására hozta, hogy tévedett. 
Vajon miért, töprengett. Azért, hogy megtévessze? Vagy elhitesse vele, hogy szövetségesek, és nem ellenségek? És ezt megint miért? Talán szórakoztatja az az elképzelés, hogy Vanessához hasonlóan őt is belekényszeríti a nők közötti versengésbe? 
Charlotte felidézte magában, hogy Vanessa férfigyűlölőnek nevezte. Szerette volna tudni, vajon Oliver is azokhoz a férfiakhoz tartozik-e, akiknek a mély érzelmi kapcsolatnál többet jelent az, ha egyszerűen csak az ágyukba csábíthatnak egy nőt. Veleszületett óvatossága arra figyelmeztette, hogy legyen résen. 
Amikor Oliver elengedte, gyorsan a kocsija felé indult. Jobb lesz, ha tartják a távolságot. A férfi már eddig is túlságosan összezavarta, és rádöbbentette élete bizonyos hiányosságaira. 
Charlotte remegett, amikor beszállt az autóba. Mi ütött belé? Egy kétségtelenül vonzó férfi egyetlen pillantására máris összeomlott a maga köré épített védőfal. Milyen nevetséges! 
Eljegyzése alatt a nemi vágy nem játszott különösebb szerepet a kapcsolatukban. A Gordonnal kötendő házasság főleg a társat, a gyerekeket, a közös érdeklődési kört és célokat juttatta eszébe. Akkoriban soha nem érzett ilyen lüktető, követelődző hőséget vagy ilyen mélységes belső űrt, mint most. 
Bizonyára a korom az oka, gondolta. A természet figyelmezteti, hogy még nem elégítette ki a benne gyökerező legmélyebb női ösztönt. A vágyat, hogy új életet teremtsen. 
Igen, csak erről lehet szó, döntötte el, és kissé megnyugodott. Mindig is szeretett volna gyereket. A teste természetesen nem tudja, hogy férj nélkül az anyaság gondot jelent. Most ezzel a vággyal figyelmezteti arra, hogy mitől fosztja meg magát... 
3. FEJEZET 
Charlotte már korán talpon volt Igyekezett elhitetni magával, hogy nyugtalan és álmatlan éjszakájának semmi köze sincs Oliver Tennanttal való felzaklató találkozásához, mégsem tudta magát maradéktalanul meggyőzni. 
Talán a konyhát elárasztó, és a falak kopott szürkeségét még inkább kiemelő vakító reggeli napfény volt az oka, hogy még egyszer gondos vizsgálatnak vetette alá nyugtalanító érzéseit. Visszariadt az eredménytől. 
Apja betegségének hosszú évei alatt meglehetősen kevés ideje volt arra, hogy saját érzéseivel vagy legalább a ház berendezésével foglalkozzék. Charlotte nem tartotta magát különösebben háziasnak. Nem vágyott olyan otthonra, ami azt a lakberendezési lapokban látható tökéletességet sugározta, mint Adam és Vanessa háza. Léteznie kell azonban valamilyen szerencsés középútnak az ő barátságtalan háza és Vanessa fényűző, zsúfolt otthona között. 
Highamné, a bejárónő kétszer egy héten takarított. Ha volt rá ereje, Charlotte egy-egy hétvégén rendbe hozta azokat a helyiségeket, amelyeket nem használt. Most gondolatban összehasonlította saját kedélytelen konyháját Sophy nem túl tágas, ám nagyon barátságos lakókonyhájával, és rájött, hogy sürgősen tennie kell valamit. 
Függetlenül attól, hogy megtartja-e a házat, vagy sem, mindenképpen vonzóbbá kell tennie. Apja betegsége alatt nem volt ideje arra, hogy alaposan szemügyre vegye a környezetét, de most... 
Igen, ezt a helyiséget sárgára kellene festeni. Lágy napsárgára, hogy visszamosolyoghasson a tűző reggeli napfényre... 
Ha még egy percig morfondírozik, azonnal berohan a városba, hogy festéket és ecsetet vegyen. Mi a csoda ütött belé? Még soha nem érezte ezt a fészekrakási kényszert. Bizonyára a tavasz csábító melege az oka. Komoly erőfeszítésébe került, hogy ne rendezze át azonnal a konyháját. 
Most azonban sürgetőbb ügyekkel kell törődnie. Később, talán ősszel, majd foglalkozhat a ház átalakításával. Ha Oliver Tennantnak sikerül kiszorítania őt az üzletből, elég ideje lesz arra, hogy festékeket és tapétákat válogasson. 
Amikor apja megnyitotta az ügynökséget, egy keskeny, kétemeletes, tizenhatodik században épült házat vásárolt meg, amely hasonló épületek közé ékelődött, a főtérre vezető keskeny, macskaköves mellékutcák egyikében. 
A ház fekvése bizonyos tekintetben előnyös volt, másfelől azonban hátrányokkaljárt. Időközben az egész utcát műemlékvédelem alá helyezték, s ezáltal sikerült 
őrizni a házsor báját. Az utca így aztán sok turistát vonzott, s gyakran lehetett 
különféle szemlélődőket a régimódi, szalmafedeles ház előtt, akik az ablakba kifüggesztett táblán az eladó ingatlanok listáját tanulmányozták. 
Az utcácskát nemrégiben sétálóutcává nyilvánították. Mindkét végén arany-fekete InQ fémoszlopok tartották vissza a kocsikat attól, hogy itt áthaladva rövidítsék le utjukatt. Ez egyúttal azonban azt is jelentette, hogy a leendő ingatlanvásárlóknak gyalog kellett felkeresniük Charlotte irodáját. 
A múltban, amikor övé volt az egyetlen ingatlanügynökség, ez nem is jelentett semmiféle hátrányt De most, hogy Oliver Tennant is megnyitotta a cégét... A férfi a város szélén, az autós ügyfelek igényeinek megfelelően kialakított, parkal körülvett, hatalmas bevásárlóközpontban bérelt irodát. 
harlotte rosszkedvűen ráncolta a homlokát, miközben leállította kocsiját a városi parkolóban, a városháza mögött. Vásár volt, a kocsik nem hajthattak be a főtérre. 
Sheila Walsh, aki már Charlotte apja mellett is ellátta a titkárnői és munkatársi teendőket, és több mint tíz éve dolgozott a cégnél, mosolyogva, egy csésze kávéval terelte főnöknőjét a fogadószoba fölötti irodába. 
Sheila negyvenes évei végén járt. Két gyereke már felnőtt, férje a rendőrségnél 
dolgozott. Megértő és vonzó munkatárs volt, aki semmit sem tartott többre a tapintat? 
a titoktartásnál. Charlotte számára pótolhatatlan segítséget jelentett, amikor annak idején a lány hazatért, hogy átvegye az üzlet vezetését. A képzettsége megvolt 
neki is, Sheila viszont sokkal jobban tudott bánni az ügyfelekkel. 
harlotte kiállt Sheiláért az apjával szemben is. Ragaszkodott hozzá, hogy az Dny nagyobb fizetést kapjon, és a nyereségből is részesedjék. Most újra megállapitotta, hogy Sheila nélkül nem tudná ilyen sikeresen vezetni az irodát. Magában köszönetet mondott neki, miközben leültek az íróasztalhoz, hogy átnézzék a napi teendőket. 
Az új cég ma hivatalosan is megnyílik  jelentette Sheila.  Kíváncsi vagyok, milyen lehet a tulajdonosa. 
Charlotte kényszeredetten fogott neki a beszámolónak. 
Tegnap este megismertem Vanessa és Adam vacsoráján. 
A titkárnő rendelkezett azzal a jó tulajdonsággal, hogy sohasem kérdezett. Most csendben várta, hogy Charlotte kitérjen a részletekre. 
Sheila szeretett együtt dolgozni Charlotteel. Amikor annak idején megtudta, hogy a főnöke lánya veszi át az iroda vezetését, nem tudta eldönteni, menjen-e, vagy 
maradjon. Amint azonban rájött, hogy Charlotte nagyra becsüli a képességeit, és hogy még a külseje ellenére melegszívű teremtés, minden aggálya megszűnt. Most pedig, erről kérdezték, azonnal azt felelte, hogy szívesen dolgozik az ingatlanügynökségnél, örömet és kielégülést okoz neki az itteni munka. 
Sheilát bántotta, hogy sokan félreismerik Charlottet. Az első találkozás után 
még a férje is azt mondta, hogy a lány ugyancsak nehéz teremtés. Sheila gyakran elgondolkodott azon, miért téveszti meg a férfiakat olyan könnyen a külső, és miért 
tud egy nő könnyebben bepillantani egy másik nő felszíni tulajdonságai mögé. 
A férfiak tényleg olyanok, minta gyerekek. Mindig a fényes, vastag cukormázzal díszített süteményt akarják megkaparintani, nem veszik észre, hogy miután elolvad a bevonat, gyakran csak a nehezen emészthető tészta marad. A nők viszont tudják, hogy az életben a legjobb dolgok gyakran kevésbé vonzó külső mögött rejtőznek. 
Sheila Walsh régimódi volt, és nem is bánta, hogy az. Szerette, izgalmasnak és érdekesnek tartotta a munkáját. Ennek ellenére a család és a házasság volt számára a legfontosabb. Örömtelen volna az élete, ha nem lenne Rob, akihez este hazamehet, hogy megbeszéljék a nap eseményeit, néha veszekedjenek, vagy szeressék egymást. 
Charlotte idősebb volt, mint Sheila lánya, az asszony mégis anyai érzéseket táplált iránta. Állandóan nógatta, hogy vegyen új ruhát, költsön többet magára, járjon el szórakozni. 
Charlotte csinos, fiatal nő volt, de hajlott arra, hogy határozott modorával elriassza a férfiakat. Ha azonban valaki gyerekek körében látta, azonnal rájött, milyen mély érzésű egyéniség rejtőzik a szigorú külső mögött. 
Sheila az elmúlt hat év alatt alaposan megismerte Charlottet. A lány nekivörösödött arca és nyugtalan tekintete ugyancsak felkeltette az asszony kíváncsiságát Oliver Tennant iránt. 
Ennek ellenére visszafogta magát, és csendben hallgatta Charlotte tétova beszámolóját a tegnapi vacsoráról. 
Ez a Vanessa tényleg egy szörnyeteg  tört ki Sheila, miután Charlotte sokkal többet elmesélt, mint szeretett volna.  Egyszerűen nem értem, miért olyan buták a férfiak, hogy nem látnak keresztül ezen a nőszemélyen. 
Mondd csak, Sheila, sok olyan férfi ügyfeled van, akik... akik megpróbálnak ágyba bújni veled? 
Sheila értetlenül meredt Charlottera. Miért kérdez ilyesmit? 
Akadt már rá példa  felelt habozva.  Miért kérded? 
Ó, csak úgy  tért kí Charlotte, és azonnal témát váltott.  Már régen szeretnék veled megbeszélní valamit. Most itt az alkalom. 
Sheila figyelmesen hallgatta, amint Charlotte arról beszélt, hogy esetleg fél napra felvennék Sophyt. 
Még nem szóltam neki. Előbb veled akartam megbeszélni a dolgot. Rád hárulna a gond, hogy betanítsd. Pillanatnyilag kétségtelenül van elég munkánk ahhoz, hogy 
még egy embert tudjunk foglalkoztatni. Nyakunkon a nyár, zsúfolt időszak elé nézünk. De... 
Charlotte összeráncolt homloka elárulta a gondolatait. Sheila fejezte be a mondatot. 
A Volvo megint nehezen indult. Charlottenak többször is indítóznia kellett. Legfőbb ideje, hogy szerezzek egy jó kocsit, határozta el, miközben a forgalmas városi forgalomban ment. 
Lehet, hogy az új ingatlanügynökség miatt visszaesik az üzlet, és hamarosan nem engedhetjük meg magunknak, hogy fizessük Sophyt. 
- Szerinted mit tegyek? 
- Szerintem beszélned kellene vele. Mondd el neki ugyanazt, amit nekem  válaszolt 
Sheila.  Én az ő helyében megragadnám az alkalmat, hogy megint munkát válallhatok. Éppen akkor kezdettel egy banktisztviselői tanfolyamot, amikor férjhez ment, 
, és terhes lett. 
Charlotte bólintott.  Nagyon kevés pénze van. A ház ugyan az övé, de aggasztja, hogyan tarthatja fenn. Véleményem szerint nem szabad eladnia. Főleg nem most. Ez most azt jelentené, hogy vissza kell költöznie a szüleihez. 
Sheila grimaszt vágott.  Az anyja első osztályú háziasszony. De jobban érdekli padló tisztasága, mint az unokái. 
Tehát nincs ellenedre, ha állást ajánlok Sophynak? 
Charlotte nem értette, miért nevet és miért öleli át Sheila. Kezdetben taszították az asszony érintései. Anyja korai halála és apja szigorú nevelése miatt hiányzott az anyai gyengédség. Charlotte gyakran szeretett volna olyan lenni, mint Sheila, aki szinte mindig kimutatta az érzéseit, és nem félt attól, hogy bárki is visszautasíthatja szívességét. Amikor Sheila először ölelte át, Charlotte kővé meredt. 
ost, ötévi barátság után azonban már viszonozni tudta a szinte anyai ölelést. Azt hiszem, nincs ellene kifogásod  mondta nevetve. 
Mondd csak, miért nem mégy most rögtön oda, és beszélsz vele? Ma piac van, bizonnyára nagyon nyugodt lesz a délelőtt. Majd én tartom itt a frontot. 
Tudom. Addig üsd a vasat, amíg meleg  jegyezte meg Charlotte. Már félúton az ajtó felé, járt,amikor eszébe jutott valami. Gondolkodás nélkül kibökte:  Ismersz belsőépítészt? Valakit, aki konyhaberendezésekkel foglalkozik. 
Sheila nehezen tudta eltitkolni a meglepetését. 
Egész csomó címet tudok, mindjárt összeállítom a listát. Neked kell, vagy...? Igen, nekem. Ma reggel alaposan szemügyre vettem a konyhámat. Mindegy, megtartom-e a házat, vagy sem, mindenképpen sürgős tatarozásra szorul. Apám betegsége alatt egyszerűen nem volt időm arra, hogy ezzel foglalkozzam. Azt hiszem, gyerekkorom óta semmi sem történt a házban. Mindig tiszta és rendes volt ugyan, Sheila, aki gyakran járt Charlottenál, tapintatosan hallgatott. Titokban sokszor gondolt már arra, milyen rideg és barátságtalan a ház. Most örömmel töltötte el, hogy azzal a gondolattal foglalkozik, hogy otthonosabbá teszi. ő maga mindig is tudtta, hogy a vonzóan kialakított környezet büszkeséget és önbecsülést is kinál. 
Az utcákon keresztül a sík lápi út felé hajtott, amely Sophyék falujához vezetett A Volvo krákogó motorja állhatatosan figyelmeztette Charlottet, hogy már ne számítson rá sokáig. 
Miközben a lány végighajtott a sík, lápos vidéken, arra gondolt, milyen világosan látszik, melyik házat vásárolták most, és melyikben lakik egy család már nemzedékek óta. A nemrégiben szerzett házakat frissen vakolták, felhajtójukon többnyire új kocsi állt. A tőzsgyökeres vidéki lakosokhoz hasonlóan lassan én is kezdek idegenkedni a bevándorlóktól, állapította meg Charlotte. Gyorsan felidézte magában a változás előnyös oldalait is. Az Adamhez hasonló férfiak például új munkalehetőségeket teremtettek a környéken. Több tanárt kellett felvenni az itteni iskolába, javult a város közellátása is. 
Sophy egy kis sorházban lakott Az épület mögött keskeny, zsebkendőnyi kert húzódott A házakat a kis lakóterület ellenére is jól el lehetett adni. Elsősorban fiatal házaspárok érdeklődtek irántuk, akik első otthonukat készültek berendezni. 
Charlotte leállította a kocsit, és kiszállt Sophy éppen kijött a házból, amikor a lány kinyitotta a kertkaput. Az ikrek is észrevették Charlottet. Elrohantak édesanyjuk mellett, és vad kiáltozással a vendég nyakába ugrottak. 
Fáradtnak látszik, állapította meg Charlotte, miközben üdvözölte a fiatalasszonyt. Le is fogyott. A farmerja lötyögött rajta. Anyjukkal ellentétben az ikrek élénknek és boldognak tűntek. Ruhájuk tiszta és rendes volt. 
Sophy forrón szerette a gyermekeit, és csodálatos anya volt, de sajnos egyre inkább meglátszottak rajta az állandó anyagi gondok. Charlotte erre főleg akkor figyelt fel, amikor a kisfiú kekszet kért, miközben bementek a házba, és S ophy hevesen letorkolta a gyereket. 
Nem veszek több kekszet - magyarázta bűntudatosan. - Nem engedhetem meg magamnak ezt a fényűzést. De hogyan tudnám ezt megmagyarázni a gyerekeknek? Átmennek Meachamnéhez, ahol természetesen édességet és narancslevet kapnak. Engem meg furdal a lelkiismeret, mert ezt nem tudom megadni nekik. Néha még azt is megtiltom, hogy meglátogassák az idős hölgyet. Nem akarom, hogy azt higgye... - Sophy tehetetlenül elhallgatott, mielőtt folytatta volna. 
Örülök, hogy eljöttél, Charlotte. Végérvényesen eldöntöttem, hogy eladom a házat. - Leverten lógatta a vállát. - Pedig mi sem áll távolabb tőlem, mint az, hogy visszaköltözzem a szüleimhez. Bármilyen takarékos vagyok is azonban, egyszerűen nem elég a pénzem. Pedig már a gyerekeknek is csak használt ruhát veszek... 
Sophy elfintorodott arcotvágott, aztán folytatta. - Tulajdonképpen nem kellene panaszkodnom. Sok tehetős ember költözött ide, és az egyik mama az óvodában ruhagyűjtést szervezett. Így aztán szinte ingyen tudok hozzájutni ezekhez a méregdrága dolgokhoz. Azért persze jó lenne, ha néha újat is tudnék venni a kicsiknek. Kathy nemrégiben bőgve jött haza az óvodából, mert az egyik kislány azt mondta neki, hogy az ő régi ruháját viseli. - Sophy arca ismét megvonaglott. - Természetesen tudom, hogy nem engedhetem meg magamnak a büszkeséget... 
Charlotte végig azon igyekezett, hogy palástolja valahogy az együttérzését. Mielőtt végérvényesen döntenél a ház eladásáról, szeretnék neked valamit javasolni. 
Micsoda? Hogy neked dolgozzam? - kérdezte Sophy izgatottan, amikor Charblte befejezte a mondanivalóját. Arcát rózsás pír öntötte el, szeme csillogott. De utánna megint elszomorodott. 
De Charlotte, fogalmam sincs, mit kell csinálni egy ingatlanügynökségnél. 
Tudom. Sheila azt mondta, szívesen beavat az irodai teendőkbe, én meg majd magammal viszlek, és megmutatom, hogyan kell a házakat és a telkeket felmérni. Kezdetben természetesen csak félnapos munkáról van szó - magyarázta Charlotte. - Nem akarlak áltatni. Ha Oliver Tennant olyan sikeres lesz, mint képzeli, akkor talán már Sheilának és nekem sem lesz elég munkánk, nem is beszélve hármunkról. De addig legalább tanúlsz, aztán majd meglátjuk. 
Keresnem kell valakit, aki vigyáz a gyerekekre - mondta Sophy. 
Mit szólnál a szomszédasszonyodhoz, Meachamnéhez? - kérdezte Charlotte. - Már nem a legfiatalabb, de mint egykori tanítónő... 
- Ha hajlandó rá, nem tudnék senkit, akire szívesebben rábíznám az ikreket. Kitünően bánik a gyerekekkel. 
Úgy alakítanánk a munkaidődet, hogy összhangban legyen az óvodával és Meachamné idejével. 
Sophy arcára hirtelen árnyék telepedett. - De ugye nem csak együttérzésből tennéd? - tört ki belőle a kérdés. 
Charlotte határozottan megrázta a fejét. - Hogy mondhatsz ilyet? Nem, kedvesem, és segítségre van szükségünk, főleg most, amikor kezdődik a mozgalmas időszak. tekintettel a versenytársra, alaposan fel kell készülnünk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megvárassuk az ügyfeleket. Alszol még egyet a dologra? - kérdezte Charlote, de Sophy hevesen megrázta a fejét. 
Nem, nem. Nincs rá szükség. Egyedülálló a lehetőség. El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok neked. Már csak Meachamnével kell beszélnem, hogy tud-e vigyázni az ikrekre. Egyébként... Mikor kezdjek? 
Hétfőn - javasolta Charlotte. 
Csodálatos - lelkesedett Sophy. - Pénteken felhívlak. Addigra tudni fogom, minden rendben van-e. 
Amikor Charlotte elbúcsúzott az ikrektől, mindketten szorosan átölelték a lábát. Charlotte nevetve felemelte a kislányt, és a karján vitte a kertkapuig. Sophy mögöttük jött, ölében a fiával. Amikor Charlotte ki akart lépni az utcára, a kicsik hevesen tiltakoztak, és csak puszikkal, ölelésekkel meg ígéretekkel sikerült őket megnyugtatni. 
Nagyon hálás vagyok neked, amiért nekem ajánlottad fel az állást - mondta Sophy, miközben visszatartotta a gyerekeket, hogy Charlotte végre indulni tudjon. 
Ugyan már! Én leszek hálás neked a következő hónapokban. 
Éppen a kocsijához akart lépni, amikor a jól ismert kék Jaguár állt meg az út szélén. 
Heves szívdobogás tört rá, amikor megpillantotta a kocsiból kiszálló Oliver Tennantot. Hogy talált rá? Bizonyára elment az irodába, vagy legalábbis odatelefonált Vajon mit akarhat? 
Oliver Tennant Charlotte felé közeledett. A lány érezte, hogy összeszorul a gyomra. A férfi rámosolygott, de aztán Charlotte legnagyobb megdöbbenésére Sophyhoz fordult. 
Kedves Williamsné, elnézést a zavarásért, de azt hallottam, el akarja adni a házát. 
Charlotte felháborodott. Hallott már a londoni ingatlanügynökök arcátlan módszereiről, na de ilyet... Hitetlenkedve meredt a férfira. 
Sophy zavartan, habozva válaszolt: 
Hm, nem... Attól tartok, nem így van. - Segélykérően Charlottera pillantott. Charlotte mélyet lélegzett, és erőltetett nyugalommal így szólt: 
Menj csak be, Sophy, én majd elintézem ezt itt. 
Oliver Tennant rosszallóan felvonta a szemöldökét, mialatt Sophy kézen fogta gyerekeit, és bemenekült velük a házba. 
Hallottam róla, hogy korunk ügynökei gyorsan a tárgyra térnek - kezdte Charlotte keserűen. - A maga viselkedése azonban már-már szemérmetlen. Nem Londonban vagyunk, Tennant úr. Mi itt megvárjuk, amíg megkeresnek bennünket. Legalábbis nem rohanjuk le esetleges ügyfeleinket úgy, akár egy házaló... 
Charlotte egyszerre érzett dühöt és csalódást. Fájdalmat okozott neki, hogy Oliver Tennant üzleti módszere valóban olyan gátlástalan, ahogy ő eleve feltételezte. Fájdalom? Micsoda nevetséges gondolat! Tulajdonképpen diadalt kellene éreznie. 
Természetesen mondhatnám, hogy mi valójában házalók vagyunk - jelentette ki Oliver olyan szenvtelenül, hogy Charlotte csak ámult. -Úgy gondolom azonban, hogy most helytelen következtetéseket vont le. Nem azért jöttem, hogy rábeszéljem Williamsnét, engem bízzon meg az üzlettel. Arról a lehetőségről akartam vele beszélni, hogy magamnak veszem meg a házát. Szükségem van ugyanis egy gyorsan megszerezhető és kényelmes helyre, ahol ellakhatom, amíg lesz időm megfelelőbbet keresni. Ha minden jól megy, eladom a londoni cégemet, és innen irányítom majd az ügyeket. 
Ha minden jól megy... - Bizonyára úgy érti, ha sikerül minden üzletet elkaparintania előlem, gondolta Charlotte keserűen. Gyűlölte a férfit, mert tévedett, és még inkább azért, mert megint bolondot csinált belőle. 
Feltételezem, az előbbi kis színjáték, mely szerint a ház nem eladó, a versenytársnak és nem az esetleges vevőnek szólt. Ha így van, természetesen semmi kifogásom nincs az ellen, hogy a maga közvetítésével szerezzem meg a házat. Ha megmondja, mikor nézhetem meg... 
Charlotte meg volt győződve arról, hogy Oliver Tennant szórakozik vele. Nos, ennek azonnal véget kell vetnie. 
Lehet, hogy ezek a maga üzleti módszerei, Tennant úr - utasította rendre élesen a férfit. - Az enyémek azonban mások. Sophy megmondta magának, hogy a ház nem elladó, és ez így igaz. 
De hát azt hallottam... - Oliver inkább tűnt zavarodottnak, mint lesújtottnak. 
Fontolgatta ugyan, hogy eladja - magyarázta Charlotte -, de megváltoztak a körülmények, és úgy döntött, hogy eláll a dologtól. 
Úgy tűnik, mindketten elveszítettük az üzletet - vélekedett Oliver. - Milyen kár! Nem akarok örökké szállodában lakni. Eddig még bérlakást sem sikerült találnia? 
Charlotte édeskés mosolyt varázsolt az arcára. 
Miért nem kér segítséget Vanessától? Legalább három üres vendégszobája van. Meggyőződésem, hogy nagy örömére szolgálna, ha szállást adhatna magának. Oliver pillantása nem volt éppenséggel vidámnak nevezhető. 
Valószínűleg igaza van, hogy örülne a dolognak - állapította meg a férfi fagyosan. 
Oliver elállta előle az utat, amikor a kocsijához indult. Charlotte biztos volt abban, hogy csak véletlenül tette. Amikor azonban felpillantott rá - és ugyancsak fel kellett emelnie a fejét, tapasztalta meglepve -, életében először nagyon sebezhetőnek és gyöngének érezte magát. 
Nevetséges! Hiszen Tennantban semmi fenyegető sincs. A vak is látja, hogy megveti az erőszakot, habár egész megjelenése erőt sugároz. Mindegy, mit feltételez róla, ő semmiképp sem tagadhatja, hogy az a fajta férfi, aki védi és támogatja a gyengébbeket. Van benne némi jámborság... 
Miközben Charlotte a férfira nézett, érezte, hogy lángba borul az arca. Gondolkodás nélkül, elfulladva szólalt meg. 
Sajnálom, Tennant úr, hogy helytelenül ítéltem meg az indítékait. Alighanem heves voltam. Az élet azonban az utóbbi időkben nem volt könnyű Sophynak. Csak néjhány hónapja halt meg a férje. Kétségbeesve próbálja megtartani a házát és a függetllenségét. Elismerem, gondolt arra, hogy eladja a házat, de valójában nem akarta. Charlotte észrevette, hogy Oliver felhúzza a szemöldökét. 
Sajnálom. Hát nincs senkije, aki segítené? A családja például? 
- Vannak szülei, de... - Miért is mesélem el neki mindezt? Charlotte gyorsan Ara terelte a szót. Látja, ez történik, ha egyre magasabbra szökik az ingatlanok ára. A kevésbé 
tehetős emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy házat vásároljanak. Ha Sophy 
eladná a házát, aligha lenne esélye arra, hogy később szerezzen egy másikat. Mindennek oka, azoknak a londoniaknak az érdeklődése az oka, akik itt akarnak ingatlant vásárolni. Akinek eladó telke van, csak az elérhető haszonra gondol. Számos fiatalnak, 
aki most kezd dolgozni, és még nem keres sokat, nem áll módjában, hogy a környéken teremtsen otthont magának. 
- Ez nem az ingatlanügynökök hibája - jegyezte meg Oliver nyugodtan. 
- Valóban - hagyta rá Charlotte - ez a szabad piacgazdaság hatása. Ezt mindenki tudja. Azt azonban mégsem vitathatja, hogy sok a gátlástalan, kapzsi ügynök. 
- Ahogy gátlástalan vásárlók és eladók is vannak - dobta vissza a labdát Oliver, majd hozzáfűzte: - Tudom, nem tetszik magának, hogy ingatlanügynökséget nyitok. Azonban őszintén szólva az a véleményem, hogy elég lehetőség van itt mindkettőnk számára. Nem akarom elüldözni, és arra kényszeríteni, hogy bezárja az irodáját. 
Charlotte olyan haragra gerjedt amiatt, hogy a férfi egyáltalán foglalkozott ezzel a gondolattal, hogy dühe gyorsan lerombolta azt a képet, amelyet az előbb magában alkotott róla. Dühösen sarkon fordult, elsietett Tennant mellett, és kinyitotta a kocsija ajtaját. 
Szerencsére a motor az indítókulcs első elfordítására beugrott. Charlotte remegő kézzel markolta a kormánykereket. Még mindig érezte a férfi jelenlétét. A visszapillantó tükörben látta, hogy Oliver a járdán állva őt figyeli. 
Hogyan eshetett ez meg, rágódott, miközben visszahajtott az irodába. Nem akart ilyen érzéseket táplálni egy férfi iránt. Azt hitte, már elérte azt a kort, amely felvértezi az ilyesmi ellen. Szerette a nyugodt, szemlélődő életet. A félelem, hogy megsebez-hetik, vagy visszautasíthatják, mindeddig sikeresen megvédte az ilyesfajta veszélyektől. 
Akkor most vajon miért szenved ezektől a kínzó érzésektől? És miért éppen Oliver Tennant miatt? 
4. FEJEZET 
Szerintem tökéletes ez az árnyalat. Jól illik a kiválasztott konyhaszekrényekhez - jelentette ki Sophy. 
Nekem jobban tetszik, az élénksárga - vélekedett Sheila. 
Sophy hétfő reggel kezdett dolgozni Charlotte ingatlanügynökségénél. Most mindhárman az íróasztal körül ültek az emeleti irodában, és színmintákat tanulmányoztak, hogy eldöntsék, milyen legyen a fal. 
Ígéretéhez híven Sheila összeállított egy listát három szobafestő cég és néhány 
asztalosműhely nevével és címével. Azt könnyű volt kiválasztani, hogy milyen fából készüljön a konyhabútor. Charlotte azonnal a világos cseresznyefa selymes fénye 
Mellett döntött. A fal színének eldöntése már bonyolultabbnak bizonyult. Charlotte egy folyóiratot húzott elő az íróasztala fiókjából. 
- Mi a véleményetek erről a tapétáról? Én nem tudok dönteni. 
A kép láttán a másik két nő azonnal lelkesedni kezdett. 
Kitűnő - jelentette ki Sheila. - Ráadásul nem is túl komoly. Főleg ez a köcsögmintás. 
- Igen, tökéletes - helyeselt Sophy is. - Különösen jól mutat majd a konyhád Csodaszép, régi padlólapjaival. 
- Nem is tudtam, hogy ekkora öröm átrendezni egy házat - állapította meg Charlotte, és elrámolta a színmintákat és folyóiratokat, hogy végre az íróasztalán halmozódó postával is foglalkozzék. 
Örömnek öröm, de pénzbe is kerül - figyelmeztette Sheila. - Csak nem azt jelenti ez az egész tatarozás, hogy úgy döntöttél, mégsem adod el a házat? Charlotte elhúzta a száját. 
Szívesen megtartanám. Eddig nagyon elhanyagoltam. Csak most jöttem rá, mi Mindent lehet kezdeni vele. Amíg apa élt, annyira lefoglalt az ápolása és a cég vezetése, hogy nem szenteltem túl sok figyelmet a környezetemnek. Meg aztán apám bizonyára rohamot kapott volna, ha bármilyen változtatást is javaslok. Amikor pedig meghalt, úgy véltem, jobb, ha eladom a házat, és másikat keresek magamnak, ahol majd újrakezdhetem az életemet. Olyan otthonban, amely mindenben megfelel az ízlésemnek. 
Halkan felsóhajtott. - Most kísértésbe estem, hogy megtartsam, pedig tulajdonképpen túl nagy egy embernek, és a fenntartása is drága. Főként, ha meggondolom, hogy Oliver Tennant miatt vissza fog esni az üzlet. 
Hát erre éppen lenne megoldás... - ellenkezett Sheila csibészes mosollyal. - Vagy férjhez mégy, vagy kiadod a ház egy részét. 
Gyorsan összehúzta magát, amikor Charlotte megjátszott haraggal hozzávágott egy füzetet. 
A második javaslat kivitelezhetőbbnek tűnik - vallotta be Charlotte. 
A helyedben komolyan gondolkodnék erről - tanácsolta Sheila. - Én nem szívesen élnék egyedül ekkora házban. Elég elhagyatott helyen van. 
Csak kétszáz méternyire fekszik a főúttól. 
Igen, de csak azon a keskeny, bokrokkal szegélyezett utcácskán keresztül lehet odajutni, és ráadásul közvilágítás sincs. Erre is gondolnod kellene, ha már beleveted magad az átalakításba - emlékeztette Charlotte-ot Sheila. - A helyedben erős lámpát szereltetnék a házra, és talán még egyet a bejáróhoz is. A riasztóról se feledkezz el! 
Azt akarod, hogy díszkivilágításba borítsam a környéket? - panaszkodott Charlotte. Sophy megrázta a fejét. 
Szerintem Sheilának igaza van. Manapság nem lehet elég óvatos az ember. Az újságok is csupa rémisztő dologról tudósítanak. 
Egy pillanatig mindhárman hallgattak, aztán Charlotte elgondolkodva megjegyezte: 
Talán tényleg meg kellene érdeklődnöm, ki tud felszerelni egy lámpát a bejárathoz. 
- És megfelelő albérlőt is kell keresned, akivel megosztod a ház költségeit - figyelmeztette Sheila. 
Majd gondolkodom róla - ígérte Charlotte. Valójában esze ágában sem volt, hogy bérlőt fogadjon a házába. Szerette a zavartalan életet. Bármennyire is kedvelte Sheilát, azt azért meg kellett hagyni, hogy barátnője kifejezetten hajlamos volt a kerítésre. Charlotte biztos volt abban, hogy a Sheila által számára elképzelt albérlő hímnemű, és agglegény. 
Ma reggel egyébként eljöttem az új ingatlanügynökség mellett- váltott témát Sheila. - Nagyon mutatós és divatos, de itt túlságosan feltűnő. A londoniaknak bizonyára tetszik. Azt hiszem, az idősebbeket inkább elriasztja. A tulajdonos sajnos nem mutatkozott. 
Én már láttam - kotyogott közbe Sophy, és csak úgy sugárzott a lelkesedéstől. - Nagyon jó fej. - Charlotte megvető kézmozdulata láttán elnevette magát. - Ne mondd, hogy nincs igazam. Nagyon kedvesnek tűnt. Úgy viselkedik, mint aki pontosan tudja, hogy ragadnak rá a nők. 
Hiú majom! - mondta Charlotte. 
Nem, szerintem nem az. Inkább úgy tűnt, mintha azt akarná, hogy ne csak a külseje után ítéljék meg. Nem igazán tudom megmagyarázni, miért gondolom ezt. De mindenképpen nagyon kedves. 
- Kedves? Természetesen azt akarja, hogy az emberek kedvesnek tartsák. Ez hozzátartozik a műsorhoz, és biztosítja a jó üzleteket - tiltakozott Charlotte hevesen. Ahogy ezt kimondta, máris tudta, hogy nincs igaza. Sophyhoz hasonlóan neki is úgytűnt, hogy Oliver Tennant egyáltalán nem hiú, és nem is beképzelt. 
Annak ellenére, hogy Vanessa férfigyűlölő kékharisnyának akarta feltüntetni, ugyanolyan udvariasan bánt vele, mint később Sophyval. Tulajdonképpen sem figyelt Vanessa lekicsinylő megjegyzéseire... Ehelyett világosan a tudomásárahozta, hogy szívesebben alkot saját maga véleményt a dolgokról. Fájdalmas gondolat suhant át Charlotte agyán. Azon töprengett, vajon hogyan viselkedett volna vele Oliver Tennant, ha vonzó nő lenne. 
Gyorsan elhessegette magától a gondolatot. Hogy is juthat ilyesmi az eszébe? Annyira haragudott magára, hogy egészen elsápadt. 
S heila azonnal aggódni kezdett. 
- Charlotte, rosszul vagy? Hirtelen olyan fehér lettél...! - Sheila titokban gyakran töprengett azon, hogy apja megerőltető ápolása, a halála okozta megrázkódtatás és cég átvételével járó megterhelés után tulajdonképpen kész csoda, hogy Charlotte még nem omlott össze. És ha nem pont most nyitna az új ingatlanügynökség, már régen megpróbálta volna lebeszélni Charlottet, hogy pihenjen végre, és menjen szabadságra. Amióta hazatért Londonból, még nem volt nyaralni. Sheila nagyra becsülte Charlotte apját, az öregúr 
azonban kétségtelenül zsarnok volt, és soha nem ismerte el, mi mindent tett érte a lánya. 
Sheila tudta, mekkora gond Charlotte számára, hogy nőnek született. Gyakran felötlött benne, ne tanácsolja-e neki, hogy legyen több önbizalma. Akkor hamar rájöhetne, mennyire vonzónak találják alapjában véve a férfiak. Sheila azonban azt is tudta, hogy darázsfészekbe nyúlna, ha ezt szóba hozná. 
Az évek során több férfit is bemutatott már Charlottenak. A lány azonban minden alkalommal olyan elutasítóan viselkedett, hogy Sheila szomorúan felhagyott a próbálkozásokkal. 
Miközben most Charlottetel együtt a postát bontogatta, kinézett az ablakon, és halkan füttyentett. 
Mi történt? - érdeklődött Charlotte anélkül, hogy feltekintett volna a kezében tartott levélből. 
Úgy tűnik, úton van felénk a hét első ügyfele. És micsoda ügyfél! 
Sheila szavaira Charlotte letette a levelet, az ablakhoz ment, és kíváncsian kikukucskált. Valamilyen ördögi véletlen folytán a férfi is éppen akkor nézett fel, pontosan Charlotte úgy érezte magát, mint egy iskolás lány, akit rajtakaptak, hogy a kulcsukon leskelődik. Arcába szökött a vér. 
- Mi baj? - kérdezte Sheila. 
- Ez Oliver Tennant...! 
Aha! 
Vajon mit akar itt? - töprengett Sophy. 
Csak egy mód van rá, hogy megtudjuk - mondta Charlotte. - Sheila, jobb lesz, ha lemégy. Te meg, Sophy, kísérd el, légy szíves! Rögtön meg is tanulhatod, hogyan kell bánni az ügyfelekkel. 
Észrevette, hogy barátnői sokatmondó pillantást váltanak, de úgy tett, mintha nem látná. ő maga nem megy le, hogy beszéljen Oliver Tennanttal. Kiváltképp azok után nem, hogy a férfi rajtakapta a leskelődésen. 
Már tíz perc is eltelt, de sem Sheila, sem Sophy nem került elő. Charlotte nyugtalankodni kezdett. Elképzelte, hogy Oliver Tennant végigsétál az irodán, kíváncsian megnézi az ajánlatokat, és érdeklődéssel elolvassa a hozzájuk tartozó leírásokat. Semmi jele nem volt, hogy a férfi elhagyta volna az irodát. Mi a csodáról tárgyalhatnak? Habár Charlotte nagyon kíváncsi volt, nem engedett a kísértésnek, hogy lemenjen a lépcsőn, és kiderítse, mi történik odalent. 
Több mint húsz perc múlva végre meglátta, hogy Oliver átmegy az utcán, és abba az irányba indul, ahonnan jött. Sajnos éppen akkor érkezett néhány ügyfél is az irodába, így Sheilának és Sophynak nem volt ideje arra, hogy kielégítsék Charlotte kíváncsiságát. 
Félórával később Sheila feljött, és diadalmasan jelentette: 
Soha nem találod ki, mi történt. Találtam neked egy albérlőt! 
Charlotte szótlanul nézett Sheilára. Szörnyű gyanú kezdett körvonalazódni benne. 
Csak nem... Oliver Tennantot? - tiltakozott. 
De igen, éppen őt - jelentette ki Sheila büszkén. Nem vette észre, hogy Charlotte arca egyértelműen elárulta, a legcsekélyebb mértékben sem örül a hírnek. 
Csak ne aggódj - folytatta Sheila. - Már figyelmeztettem, hogy nemsokára iparosok kezdenek dolgoznia házban. Azt mondta, hogy nem zavarja. Azt hiszem, többnyire amúgy is házon kívül étkezik. Bizonyára nem fogtok sűrűn találkozni. Azért jött hozzánk, mert kiadó lakást keres. Természetesen elmondtam neki, hogy nálunk kevés a bérlemény, kivált főidényben, amikor mindenki úgy próbál egy kis mellékeshez jutni, hogy szobát ad ki üdülővendégeknek. - Sheila mélyet lélegzett. 
Már éppen indulni készült, amikor eszembe jutott az előbbi beszélgetésünk. Meséltem neki a házadról. Csak ne nyugtalankodj! Beszámoltam minden előnyéről és hátrányáról - folytatta zavartalanul. 
Charlotte-ot persze nem az nyugtalanította, hogy Oliver Tennant mit gondol háza hátrányairól, hanem az, hogy Sheilának eszébe jutott ez a javaslat. 
Bizonyára eszményi albérlő lesz - lelkesedett Sheila. - Hajlandó az átlagnál magasabb bért fizetni. Megkérdezte, hogy használhatná-e dolgozószobának az egyik helyiséget. Azonnal eszembe jutott apád dolgozószobája, ahol az a hatalmas íróasztal áll. - Charlotte nagyot sóhajtott. Sheila félreértette, miért nyugtalan a lány, és megkísérelte megnyugtatni. 
Tudom, mit érzel, de apád már nem él, Charlotte. Valószínűleg azóta nem is jártál abban a szobában, amióta meghalt... Emlékszem, amikor elveszítettem anyámat, hónapokon keresztül a hálószobája közelébe sem mentem. Amikor végre sikerült erőt vennem magamon, összeraktam a holmiját, és vendégszobává alakítottam át a helyiséget. Úgy éreztem, ezzel a halálán is túljutottam. Tudom, nehéz lesz neked, ha valaki más lakik apád szobáiban... 
Még hogy nehéz...! - sziszegte Charlotte. Nem tudta tovább fékezni a haragját. - Sheila, nem mondhatod komolyan, hogy azt javasoltad Oliver Tennantnak, költözzön hozzám albérlőnek! Ugye csak viccelsz? - kérdezte felindultan. 
Sheila bizonytalanul nézett rá. 
Azt hittem, örülni fogsz. 
Örülni...? - Charlotte egy lépést hátrált. - Ez meg hogy jut eszedbe? 
Hát így egyrészt alkalmad lesz arra, hogy rajta tartsd a szemed - magyarázkodott Sheila. - Másrészt... Biztosan nem találhattál volna jobb albérlőt. 
Sheila, én egyáltalán nem akarok albérlőt! 
Az asszony értetlenül csóválta a fejét. - Hiszen egy félórával ezelőtt azt mondtad... 
Nem - javította ki Charlotte szenvtelenül. - Te javasoltad. És őszintén szólva, Inkább eladom a házamat, semhogy megosszam Oliver Tennanttal. Szerencsére erre nem kerül sor. Most azonnal felhívod, és megmondod neki, hogy tévedés történt. 
Charlotte kinézett az ablakon. Bízott benne, hogy barátnője nem veszi észre, milyen érzések dúlnak benne. Még hogy Oliver Tennant legyen az albérlője! Hevesen dobogott a szíve. Sheila egész testében remegett. El sem tudta képzelni, hogy békésen együtt éljen evvel a férfival. Egész értelme tiltakozott az ilyen gondolatok ellen. 
Valószínűleg azon tűnődsz, hogy az emberek pletykálni fognak - szólalt meg Sheila óvatosan, mintha olvasott volna Charlotte gondolataiban. 
Így van - hagyta rá a lány gyorsan. - Magad is tudod, milyenek itt a népek... 
Igen, igen. De nézd egy kicsit más szemmel a dolgot! Mindketten szabadok vagytok. Természetes hát, hogy az emberek fecsegnek, képzelődnek, és gondolatban összeboronálnak benneteket. De minden csoda három napig tart, aztán már senkit sem érdekel. 
Charlotte az égre emelte a szemét. 
Nem tudom követni a gondolatmenetedet. Nem, Sheila, azonnal hívd fel! Amikor Charlotte megfordult, hogy az íróasztalához menjen, Sophy és Sheila jelentőségteljesen egymásra néztek. Sophy megköszörülte a torkát, és megszólalt. -. Semmi közöm hozzá, de azt hiszem, Sheila helyesen cselekedett. Az itteniek gyártják az ármánykodást és a titkokat. Jelenleg biztosan azt hiszik, hogy te meg Oliver Tennant halálos ellenségek vagytok, akik a legkisebb megbízásért is elkeseredetten harcolnak. Így viszont majd azt gondolják, hogy békésen megegyeztetek. Bizonyára vad találgatásokra fogja késztetni őket, hogy a házadban lakik. De hamarosan rájönnek majd, hogy... 
- ... hogy képtelenség, hogy egy ilyen férfit érdekeljen egy olyan nő, mint én - folytatta Charlotte a mondatot. - Igen, valószínűleg igazad van, Sophy. De eszetek-be sem jutott, hogy akarok-e egyáltalán albérlőt? 
Az előbb azt mondtad, hogy gondolkodsz rajta. Én sokkal nyugodtabb leszek, ha nálad lakik. Ezennel kertelés nélkül bevallom, hogy apád halála óta aggódom miattad. Tényleg nagyon elhagyatott helyen laksz. 
Charlotte éppen csak le tudta nyelni azt a megjegyzést, hogy a betörőkkel szemben ágyban fekvő apja sem jelentett különösebb védelmet. Igyekezett leküzdeni a haragját. Fel sem tudta fogni, mi ütött Sheilába, aki általában igen körültekintő volt. 
Nem értem, hogyan fogadhatta el Oliver Tennant az ajánlatodat - jelentette ki elutasítóan. 
Hogy hogyan fogadta? Mind a tíz ujját megnyalta utána - bizonygatta Sheila. Charlotte érezte, hogy ebben azért van némi túlzás. 
Tulajdonképpen csak úgy mellékesen említettem meg neki. ő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy írjam le a házat közelebbről is. Minél többet meséltem, annál lelkesebb lett a gondolatra. 
ő talán igen, de én nem - szögezte le Charlotte kérlelhetetlenül. 
Most éppen úton van az ügyvédjéhez, hogy elkészítsék a bérleti szerződést - folytatta Sheila zavartalanul. - Sok bérlakást és házat közvetít Londonban, így hát ismer egy ügyvédet, aki kiválóan ért az ilyen szerződésekhez. Mindenesetre Oliver Tennant holnap elhozza az iratot. 
Charlotte döbbenten meredt Sheilára. Egyszerűen nem tudta elhinni, ami történt. 
Miért nem alszol rá egyet, mielőtt döntenél? - tanácsolta Sheila. - Szerintem nagyon kedves és bizalomgerjesztő férfi. 
Ne aggódj! Nem attól félek, hogy megőrjíti az irántam érzett vágy - felelt Charlotte csúfondárosan. 
Hát akkor milyen aggályaid vannak? - érdeklődött Sheila. - Tényleg aludj rá egyet! És ha még holnap sem akarod, hogy Oliver Tennant az albérlőd legyen, akkor majd óvatosan közlöm vele. Megígérem... 
Milyen nagylelkű vagy - csúfolódott Charlotte. Esze ágában sem volt, hogy változtasson a véleményén. A legjobban azt szerette volna, ha barátnője azonnal fel-hívja Oliver Tennantot, és közli vele az elhatározását. Sheila azonban elintézettnek tekintette az ügyet. Charlotte tehát választhatott: vagy beletörődik a dologba, vagy maga hívja fel a férfit. 
A nap hátralévő részében Charlotte nem tudott igazán a munkájára összpontosítani. Végül kocsiba ült, és elindult, hogy felértékeljen két félig romos épületet, amelyek egy tanyához tartoztak. Egy ideje már mindkettő üresen állt. A gépesítés miatt 
Egyre kevesebb kisegítőre volt szükség a birtokon. A tulajdonos most úgy döntött, hogy eladja a házakat. 
Az épületek valóban igen rossz állapotban voltak. Közel egy mérföldnyire feküdtek a földúttól, se gázvezeték, se szennyvízcsatorna nem volta közelükben. Ha adnak rá engedélyt, hogy a két viskót egyetlen, nagyobb házzá építsék, és a farmer is nagyobb földdarabot ad hozzá, az épület talán csábító lesz azoknak, akik szívesen foglalkoznak tervezéssel és átépítéssel. Azt nemigen hitté, hogy külön-külön is el tudja adni a házakat. 
A farmer nagyon elutasítóan viselkedett, amikor elmondta neki az elképzeléseit. Természetesen sok pénzt akart kevés ellenszolgáltatásért. Charlotte egyáltalán nem lepődött meg, amikor a férfi kijelentette, hogy az új ingatlanközvetítőt is meg akarja nézni. Mindezt megtoldotta azzal a sértő megjegyzéssel, hogy a nők amúgy sem értenek az üzlethez. 
Charlotte dühös volt, de leplezte a mérgét. Udvariasan azt válaszolta, hogy tiszteletben tartja a farmer döntését. Egyáltalán nem sajnálta, hogy esetleg elveszti az üzletet. A férfi bizonyára nehéz megbízó lesz. Persze azt is tudta, hogy ha a gazda nem fordulhatna Oliver Tennanthoz, talán inkább hajlana arra, hogy elgondolkodjék javaslatán. 
Sok szerencsét kívánt neki, és titokban Oliver Tennantnak is arra az esetre, ha a férfi megígérné a farmernak, hogy külön-külön adja el a házakat. Ezért a megbízásért nem irigylem, gondolta Charlotte. Nem ment ki azonban a fejéből a gazda lekezelő megjegyzése a dolgozó nőkről. Csakhogy a férfinemmel és a férfiak pökhendiségével kapcsolatos keserű gondolatai sajátos módon Oliver Tennantra, nem pedig a farmerra irányultak, aki valójában a megjegyzést tette. 
A Volvo motorja továbbra is krákogott, Charlotte hirtelen elhatározással elhajtott  mintegy húsz mérföldnyire fekvő megyeszékhelyre, ahol ismert egy megbízható autókereskedőt. 
Nem tudta, milyen kocsit választ majd, de mindenképpen erősnek kell lennie. Talán egy új Volvo is szóba jöhet, de csak a kisebbek közül. 
Az autókereskedő nagyon segítőkésznek bizonyult. Amikor Charlotte félórával előbb elhagyta az üzletet, több tájékoztatót is magával vitt, és már meglehetősen pontosan tudta, hogy mit fog majd venni. 
Hazafelé elhajtott egy másik autókereskedés mellett is, amely több új Jaguárt is kiállított. Felsóhajtott, miközben futó pillantást vetett a kocsikra. Lehet, hogy Oliver ennant megengedheti magának ezt a fényűzést, ő viszont nem. 
Tényleg kétségbeesetten kereshet szállást, ha egyáltalán felmerült benne, hogy nálam lakjon, töprengett a lány. Talán jobb főbérlőnek tart, mint például Vanessát, megkövetelné az állandó figyelmet és csodálatot, és sokkal többet elvárna a havi bér rendszeres kifizetésénél...? 
Nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy egy olyan nő, mint én, legmerészebb álmaiban sem merné azt képzelni, hogy vonzónak tarthatja egy hozzá hasonló férfi gondolta Charlotte. 
Sheila régimódian megfelelőnek nevezné Olivert. Charlotte tudta, hogy a férfi nőtlen. Harmincas évei közepén járhat, így bizonyára számos kapcsolat van már mö götte. Felmerült benne a kérdés, vajon most is van-e valaki Tennant életében. Hirtelen megriadt. Mi köze hozzá? 
Charlotte erővel kényszerítette magát, hogy alaposan végiggondolja, mi is játszó dik le benne. Rendben van, Oliver igen vonzó férfi, és az ilyesmi ellen sajnos ő sincs beoltva. Ennél többről azonban nincs szó. Már régen megtanulta, hogy ostobaság hiú ábrándokat kergetni. Azt is tudta, hogy ha szeretünk valakit, és az viszontszeret ben nünket, az még nem jelent biztosítékot a boldog házasságra. 
A házasság áldozatkészséget és tapintatot követel mindkét fél részéről. Amikor Charlotte lemondott arról, hogy férjhez megy, azzal vigasztalta magát, hogy időnként még barátai legjobb kapcsolatai is súlyos válságba kerülnek. Rendben van, nem tudja mekkora öröm együtt élni valakivel, viszont azt a kényelmetlenséget sem ismeri 
, amely az együttélés elkerülhetetlen velejárója. 
5. FEJEZET 
Amikor Charlotte Sheila és Sophy után egy órával elhagyta az irodát, eleredt az eső. Hazafelé közeledve a ház körvonalai komoran és barátságtalanul rajzolódtak ki  sötétben. A sűrű rododendronbokrokkal szegélyezett bejáró kísértetiesnek hatott. Eddig nem is gondolt arra, milyen elhagyatott helyen lakik, és hogy a házhoz vezető utat tényleg nem lehet belátni. Hirtelen rádöbbent, mekkora itt a csend. Kissé megIjedt. 
Leállította a kocsit, és a hátsó bejárat felé igyekezett. Váratlanul fontosnak érezte, hogy minél előbb bejusson a házba. Bent pedig olyat tett, amit soha még: beakasztotta a biztonsági láncot. 
Magasságos ég, még csak az hiányzik, hogy én is olyan riadt aggszűz legyek, aki minden sarok mögött gonosztevőt sejt, morgott magában. 
Feltette a kávét, és meghallgatta az üzenetrögzítőjét. 
Az asztalos jelezte, hogy a tervezettnél korábban is el tudja kezdeni a konyhát, a Sheila által ajánlott belsőépítész pedig visszahívást kért. Majd megkérdi tőle, be tud-ja-e szerezni azt a tapétát, amelyet a folyóiratban látott. 
A kávéját iszogatva elkészítette a vacsoráját, és közben azon tűnődött, mit gondol majd Oliver Tennant az új konyháról. Vajon túl nőiesnek találja az új berendezést, vagy... 
Hirtelen letette a kávéscsészét. Balga gondolatai megdöbbentették. Teljesen mindegy, mit gondol a férfi. Amúgy sem lesz alkalma arra, hogy kifejtse a véleményét. ! holnap reggel azonnal felhívatja Sheilával, és elfeledteti vele azt a lehetetlen elképzelést, hogy hozzá költözzön. 
Vacsora után csüggedten bámult ki az eső áztatta kertre. Eredetileg azt tervezte, hogy törődik kicsit a növényeivel. Ha rosszkedvű volt, vagy aggasztotta valami, mindig kitűnő gyógymódnak bizonyult egy órányi gyomlálás. Az eső miatt azonban le kellett mondania erről. 
Bement a soha nem használt társalgóba, és undorral szívta be az állott levegőt. Gyorsan kinyitotta az egyik teraszajtót. 
Az eső friss illata jó hatással volt rá. Bírálóan szemügyre vette a tojáshéj színű falakat és a barna szőnyegpadlót. Miért nem tűnt fel neki eddig, hogy milyen csúnya ez a helyiség? Felnézett a mennyezetre, és megpróbálta elképzelni, milyen lenne más 
színűre festve. Aztán a régi kandallót vizsgálgatta. Gondolataiban halványsárga árnyalatokban rajzolódott ki a szoba. 
A társalgó után végigjárta a többi helyiséget is, és végül annál az ajtónál kötött ki, amely apja egykori szobáihoz vezetett. Ez a szárny különálló lakásként épült. Nappalinak is használt dolgozószobából, hálószobából és fürdőszobából állt. 
Apja halála óta nem lépett be ide. A lelkész felesége gondoskodott arról, hogy az elhunyt ruháit elajándékozzák, ő csomagolta össze, és rejtette a padlásra személyes dolgait is. Charlotteba heves fájdalom hasított, amikor a kilincsre tette a kezét. 
Mennyire más lehetett volna a kapcsolatunk, töprengett. Szerette ugyan az édesapját, de soha nem merte kimutatni előtte az érzéseit. Tudta, hogy az öreg mindig fiút szeretett volna. A felületes szemlélő azt hihette, hogy jól kijönnek egymással. Valójában azonban mindig volt közöttük bizonyos távolság, amely gyermekkorában nagyon fájt Charlottenak, később azonban egyre inkább megszokta. Ahogy idővel azt is elfogadta, hogy soha nem lesz képes megfelelni apja kívánalmainak. 
Lehet, hogy ezért érezte magát más férfiakkal szemben is mindig alárendeltnek és sebezhetőnek...? 
A gondolat olyan nyugtalanító volt, hogy gyorsan el is hessegette magától. Már késő okokat és magyarázatokat keresni arra, miért nincs hatással a másik nemre. Régen beletörődött a dologba. 
Gordon kendőzetlenül a tudomására hozta, amikor felbontották az eljegyzésüket, hogy nem tartja kívánatosnak. Becsüli mint embert, de mint nőt... A szavak még mindig úgy fájtak Charlottenak, mintha éles kés sebezte volna meg. A seb még mindig sajgott, habár már régen túltette magát Gordon elvesztésén. 
Amikor végre rászánta magát, hogy belépjen apja egykori birodalmába, szinte csalódottságot érzett, hogy mennyire nyugodt tud maradni. Egyszerűen csak a súlyos bútorokkal berendezett szobákat látta. A hatalmas íróasztal a mögötte álló székkel nagyon férfias jelleget kölcsönzött a dolgozószobának. 
Megpróbálta elképzelni mögötte Oliver Tennantot. Legnagyobb megkönnyebbülésére nem sikerült felidéznie a férfi képét. Mindenesetre holnap reggel ragaszkodni fog ahhoz, hogy Sheila azonnal hívja fel, és közölje vele, hogy szó sem lehet bérleti szerződésről. 
Ezzel az elhatározással ment le a lépcsőn. El kell még intéznie néhány benti ügyet. Okosabb, ha azokkal foglalkozik, ahelyett, hogy itt bolyonga házban, és furcsa gondolatokon tépelődik. 
A Volvo motorja másnap reggel megint beteget jelentett. Charlottenak a közeli műhelyből kellett szerelőt hívnia. A szakember is csak félórás munka után tudta beindítani a kocsit. 
A reggeli kellemetlenség miatt rosszkedvűen sietett át a főtéren az irodája felé. Belökte az ajtót. Oliver Tennant már ott várakozott. Háttal állt neki, és éppen a kifüggesztett ingatlankínálatot nézegette. Amikor meghallotta, hogy nyílik az ajtó, megfordult. Ugy mosolygott Charlottera, hogy a lány gyomra izgatottan összerándult. 
Jó napot, Tennant úr. - Olyan hivatalosan mondta ki a férfi nevét, ahogy csak tudta. Oliver egy borítékot tartotta kezében. Bizonyára a bérleti szerződés van benne. Ez aztán nem vesztegette az idejét! Ha őszinte akart lenni, Charlottenak be kellett látnia, hogy ebben az évszakban a férfi aligha találna más szálláslehetőséget 
Jó napot, Spencer kisasszony  üdvözölte Oliver éppolyan előírásosan. Végigmérte a lányt, és aggódva érdeklődött - Csak nincs valami baj? 
Sheila érdeklődéssel figyelte, milyen ellenségesen néz a férfira Charlotte. 
Dehogy, minden a legnagyobb rendben van - felelte harciasan. Legnagyobb meglepetésére Oliver kinyújtotta a kezét, és végigsimította az arcát. Érintése pihekönnyű és gyengéd volt. Charlotte döbbenten vette tudomásul, milyen érzéseket váltott ki belőle ez a mozdulat. 
Ugy tűnt, a szeme elárulta, mi játszódott le benne, Oliver pillantása ugyanis egy másodpercre elsötétült. 
Olajfolt van az arcán - jegyezte meg aztán nyugodtan. - Ezért gondoltam, hogy baj lehet a kocsijával. 
Olajos az arca! Azaz átkozott szerelő! Nem véletlenül vigyorgott, amikor elment. Charlottenak komoly erőfeszítésébe került, hogy uralkodjék magán. A legszívesebben odarohant volna a legközelebbi tükörhöz, hogy megnézze, milyen rettenetesen fest. 
Igen, nem indult be a motor - közölte a lehető legrövidebben. 
Charlotte mögött kinyílt a bejárati ajtó, és valaki belépett. Mielőtt még a lány megnézhette volna, ki az, Oliver Tennant megszólalt: 
Nos, azzal talán meghálálhatom a kedvességét, hogy elfogad albérlőnek, ha behozom a városba. Legalábbis addig az ideig, amíg megjavítják a kocsiját. 
Charlotte éppen arra a válaszra készült, hogy az odaköltözésből pedig semmi sem lesz, amikor egy jól ismert női hang élesen közbekiáltott. 
Csak nem akar Charlottehoz költözni, Oliver? Te jó ég, miért pont oda? Vanessa! Charlotte hitetlenkedve lehunyta a szemét. Éppen ennek a nőszemélynek kellett végighallgatni a beszélgetésüket! 
Charlotte volt olyan szíves, és befogadott a házába arra az időre, amíg saját otthont találok - magyarázta Tennant Vanessának. 
Mi szükség erre? Hát nem megmondtam magának, hogy üresen állnak a vendégszobáink? Oliver, ezt egyszerűen nem teheti meg! Látta már egyáltalán Charlotte házát? Nem hiszem, hogy túl kényelmes helye lenne... 
Amikor a lány megfordult, Vanessa méltatlankodva ráförmedt. 
Charlotte, ezt nem gondolhatod komolyan! Képzeld csak el, mit szólnak majd az emberek! Egy egyedülálló nő és egy nőtlen férfi egy fedél alatt! - Vanessa felkacagott. - Természetesen senki nem hiszi majd azt, hogy Oliver érdeklődik irántad. Az ő hírneve nem fog csorbát szenvedni. Te viszont szóbeszéd tárgya leszel. Támadható vagy. A te korodban... 
Charlotte nem tudta, mi váltotta ki belőle azt a heves dühöt, amely eltöltötte. Vanessa feltételezése, hogy Oliver nem érdeklődik iránta, tulajdonképpen csak saját véleményét erősítette meg. Talán az a baj, hogy a nő Tentant jelenlétében mondta ezt, és a férfi egy szót sem szólt... 
Túlzol, kedves Vanessa. Valószínűleg senkit sem érdekel, hogy Tennant úr az albérlőm lesz. Azokat biztos nem, akiknek egy csepp eszük is van. Szerintem nagyon ésszerű megállapodás. Neki sürgősen lakásra van szüksége, nekem pedig jól jön a pénz. Helyreállítom belőle a házat, amíg el nem döntöm, hogy megtartom-e vagy eladom. 
Még hogy megtartod! Hiszen az családi ház  jelentette ki Vanessa leereszkedően.  Mit kezdenél vele egyedül? Hiszen te úgysem mégy soha férjhez... Oliver hűvösen közbeszólt. 
Úgy látszik, nem halad a korral, Vanessa. Londonban a nők csak akkor gondolnak házasságra, ha már befutottak. Legkorábban tehát harmincas éveik elején. Elmúltak azok az idők, amikor egy nőnek az volt az egyetlen célja, hogy férjet fogjon magának. Most a férfiak futnak a nők után, hogy megnyerjék őket. 
Vanessa értetlenül nézett rá. A legkevésbé sem várta, hogy Tennant ellene fordul. 
Na de Oliver, csak nem azt akarja mondani, hogy magának valaha is futnia kellene egy nő után?! 
A segítségemre sietett, hogy megvédjen Vanessa rosszindulatától, döbbent rá Charlotte. Oliver magatartása megzavarta. Még sebezhetőbbnek és bizonytalanabbnak érezte magát. Vajon miért tette? Sajnálatból? Vagy csak a saját érdekeit nézi? Elvégre albérlethez akar jutni. Vagy talán mégis komolyan beszélt? 
Megütközve Vanessának szegezte a kérdést: 
Tulajdonképpen mit keresel itt? 
Ó, csak láttam, hogy Oliver itt van. Emlékeztetni akartam, hogy keressen fel, és értékelje föl a házunkat  vetette oda Vanessa könnyedén. 
Charlotte egészen megdöbbent a nő udvariatlanságán, de nyugalmat kényszerített magára, és majdhogynem túlzott előzékenységgel felelt. 
Nos, ha üzleti megbeszélésetek van, akkor jobb lesz, ha magatokra hagylak benneteket. 
Indulni készült, Oliver azonban visszatartotta. Charlottet áramütésként érte, amikor megérezte a karján a férfi kezét. 
Sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy erről tárgyaljunk, Vanessa. Felhívná, kérem, az irodámat?  Charlottehoz fordult.  Elhoztam a bérleti szerződés tervezetét, hogy maga is átnézhesse. Talán az ügyvédjének is meg akarja mutatni. Lenne rám öt perce, hogy megbeszélhessük a dolgot? 
Charlotte a válla fölött látta, hogy Vanessa úgy kapkod levegő után, mint egy partra vetett hal. A látvány kárörömmel töltötte el. Vanessa belepirult a méregbe. Így már nem is tűnt olyan vonzónak. Sokkal öregebbnek látszott. 
Charlotte csak akkor döbbent rá, hogy Vanessa viselkedése miatt elfogadta Oliver Tennantot albérlőnek, amikor az asszony mögött becsapódott az ajtó. Ha most elmagyarázná a férfinak, hogy félreértés történt, és semmiképpen sem adja ki neki a lakást, Vanessa még azt gondolhatná, hogy az ő szavai tántorították el a szándékától. 
Annyira taszította a puszta feltételezés is, hogy egyáltalán adhat Vanessa véleményére, hogy hirtelen úgy döntött, nem utasítja vissza Tennantot. Felment az irodába. Oliver követte. Íróasztala mellett állva a lány átfutotta a szerződéstervezetet. 
Az irat egyértelműnek és következetesnek tűnt. Egy hónap felmondási idő mindkét félnek, a szerrődés időtartama hat hónap, meghosszabbítási lehetőséggel, kölcsönös egyetértést feltételezve. 
Oliver több mint nagyvonalú bérleti díjat kínált. Miközben Charlotte összehajtogatta a papírt, a férfi kijelentette, minden igyekezetével azon lesz, hogy ne zavarja a lány magánéletét. 
Sheila már mesélt a konyha átalakításáról. Én többnyire úgyis házon kívül eszem. Biztos vagyok abban, hogy sikerül mindent úgy megszerveznünk, hogy ne legyenek összeütközéseink. 
Olyan okosan állt hozzá a dologhoz, hogy Charlottenak nem is volt alkalma ellentmondani. Mielőtt Oliver félórával később elhagyta az irodáját, a lány végül is kénytelen-kelletlen beleegyezett, hogy az albérlője legyen. 
Hát nem megmondtam, hogy aranyos?  kérdezte Sheila, miután Tennant el-ment.  Nagyon tetszett, ahogy megvédett Vanessával szemben. Hogy milyen képet vágott az a nő!  kuncogta kárörvendve. 
Nem vagyok gyerek, Sheila  utasította rendre Charlotte váratlanul élesen a munkatársát.  Egyedül is meg tudtam volna védeni magam. 
Ennek ellenére végig kellett hallgatnia, hogy Sheila és Sophy sok szerencsét kíván neki a tökéletes albérlőhöz. 
Számomra megnyugtató, hogy végre egy férfi lakik a házadban - jelentette ki S heila diadalmasan. 
Charlotte azon rágódott, vajon ő miért nem boldog, ha mindenki így örül. Lett volna rá alkalma, hogy elhárítsa a dolgot. Igazat adhatott volna Vanessának, hogy képtelenség albérlőként befogadnia Oliver Tennantot, Miért nem szólt egyetlen szót sem? 
Mert nem tudta volna elviselni Vanessa diadalát. Most a nemkívánatos lakóval fizet a büszkeségéért. Ennek egyedülő az oka. 
Most aztán meg kell tennie a szükséges előkészületeket, és Highamnét is tájékoztatni kell. Az ég tudja, mit gondol majd a dologról. 
Sheila és Sophy azon mulatott, hogy Oliver milyen ügyesen kidobta Vanessát az irodából. Charlotte csak fél füllel figyelt rájuk. Mibe keveredtem, gondolta idegesen. Pont Oliver Tennanttal kell megosztanom a házam. 
Miért is ne? - kérdezte egy belső hang hűvösen. Tényleg ennyire nem bízol magadban? Valóban azt hiszed, hogy bolondságra ragadtathatod magad csak azért, mert egy fedél alatt éltek? Például... 
Például mire, tépelődött keserűen. Beleszerethet? Természetesen nem. Már régen kinőtt az ilyen butaságokból. 
Gordon találóan jellemezte, amikor felbontották az eljegyzésüket. Mindig olyan felnőttesen viselkedsz, Charlotte  panaszolta.  Mindig helyesen cselekszel. 
Kölcsönös egyetértésben vetettek véget az eljegyzésüknek, és Charlotte megkönnyebbülést érzett, amiért nem esett olyan házasság csapdájába, amely úgysem működött volna. Mégis tüske maradt benne az eset után, amely időnként ugyancsak beledöfött. Most például szokatlanul erősen fájt a szúrása... 
Vajon Sheila akkor is arra bátorítaná, hogy fogadja be albérlőnek a férfit, ha másképpen nézne ki? Ha olyan vonzó és érzéki nő lenne, aki felébresztené Oliverben a férfit? 
Nem, Sheilának bizonyára nincsenek hátsó gondolatai. Nagyon is jól tudja, hogy bármilyen kapcsolat is alakul ki közöttük, mentes lesz a nemi vonzalomtól, legalábbis Oliver részéről. 
Mi a baj velem, töprengett dühösen Charlotte. Valóban mentes vagyok minden vágytól? Tényleg elfogadom azt a nőt, akit megtestesítek? 
Átkozott Oliver Tennant! Amíg bele nem pottyant az életébe, semmi gondja nem volt. Most pedig komoly veszélybe került a lelki békéje. 
Mi történt?  érdeklődött Sheila aggódva, amikor észrevette Charlotte borongós hangulatát. 
Éppen arra gondoltam, hogy figyelmeztetnem kell Highamnét hazudta a lány. 
Milyen gyorsan megváltozott! Az előbb még hevesen tiltakozott azellen, hogy Oliver Tennant akár csak a lábát is betegye a házába, nem is beszélve arról, hogy albérlőként odaköltözzék, most pedig terveket kovácsol, hogy hogyan helyezhetné el. 
Mérgesen az ajkába harapott. Azon kapta magát, hogy gondolatban már élelmiszereket vásárol, hogy kielégítse egy egészséges, erőteljes férfi étvágyát. Szeretett főzni. Már az is felmerült benne, hogy az új sütőben egyszer majd megpróbál kenyeret készíteni. 
Charlotte elképzelte a leendő berendezést, aztán dühösen legyintett, hogy elűzze magától az álomképeket. 
Sheila, aki közben figyelte, és természetesen mit sem sejtett arról a két sötét hajú, kék szemű gyerekről, akik Charlotte képzeletében már a házban tomboltak, aggódva érdeklődött, hogy mi baja a lánynak. 
Semmi  tiltakozott Charlotte hevesen, és kisietett az irodából, mielőtt újra megtréfálhatták volna a gondolatai. 
Úton az ügyvédjéhez, akivel meg akarta nézetni a bérleti szerződést, keményen felelősségre vonta önmagát. Aztán úgy döntött, hogy akkora konyha láttán, mint az övé, mindenki óhatatlanul családra gondolna. Szerette az apróságokat, és nagyon szeretett volna saját gyereket A képzeletében játszadozó két gyerek akár valamelyik ismerőséé is lehetett volna. De a sötét haj, a kék szem... Vajon mi ütött belé? 
A titkárnő azonnal Paul irodájába vezette. Amikor elmondta látogatása okát, az Ügyvéd egyáltalán nem tűnt meglepettnek. Épp olyan lelkesnek mutatkozott, mint Sheila. 
Vajon hányan fogják még elmesélni, hogy aggódtak miattam, mert egyedül laktam a házban, tűnődött Charlotte, amikor félórával később elhagyta az ügyvédi irodát. Paul egyébként semmi kifogásolnivalót nem talált a bérleti szerződésben. 
- Felnőtt vagyok - tört ki Charlotte a búcsúzásnál. - Egyedül is tudok magamra vigyázni! 
- Ebben senki sem kételkedik - biztosította Paul. - Ám egy magányos nő egy ilyen elhagyatott házban... Őszintén szólva volt miattad néhány álmatlan éjszakám. Már azt fontolgattam, hogy beszélek veled, de megijeszteni sem akartalak. 
Megijeszteni? Ha tudná! Sokkal jobban fél attól, hogy Oliver Tennanttal kell egy házban laknia, mint attól a gondolattól, hogy valamelyik este felbukkanhat nála egy betörő... 
6. FEJEZET 
Charlotte nem akart találkozni Oliver Tennanttal, legalábbis addig nem, amíg ilyen rendezetlenek a gondolatai. Ezért megbízta Sophyt, hogy küldje el a férfinak az. aláírt szerződést. Ezután közölte Sheilával, hogy ma már nem jön vissza az irodába, mert néhány telket akar megmutatni az érdeklődőknek. 
Egy idősebb házaspárral találkozom. Észak-Angliából akarnak ideköltözni Nyugdíjazás előtt állnak, és valószínűleg régi kapcsolatok fűzik őket a környékhez Úgy döntöttem, hogy a Cherry Tree-villát mutatom meg nekik. 
Hm, az aztán alapos tatarozásra szorul  jegyezte meg Sheila. 
Ez igaz. De ha jól értettem, nekik nem sietős az átköltözés. A ház számuk ra megfelelő távolságra fekszik a legközelebbi falutól. Szép nagy kertje van, és egy lófuttató is tartozik hozzá. Gondolom, unokáik is vannak, akik időnként meglátogatják őket, így hát bizonyára ki tudják majd használni a tetőtérben levő két hálószobát. 
Nos, akkor sok sikert kívánok  mondta Sheila búcsúzóul. 
Charlotte eddig csak telefonon beszélt Markhamékkel. Amikor értük ment a Carlton szállodába, egy ötvenes évei közepén járó, szeretetre méltó házaspárt ismert meg a személyükben. 
Bill Markham vöröses arcszíne elárulta, hogy a férfi sokat időzik a szabadban. Felesége, Anne tartózkodónak tűnt, de nyilvánvalóan egyetértett férje tervével, hogy feladják jelenlegi otthonukat a zajos nagyváros közelében, és vidékre költöz zenek. 
Alaposan megismerkedtek mára környékkel, állapította meg Charlotte, amikor a Volvóval útnak indultak, hogy megnézzék az első ingatlanajánlatot. Charlotte kedvelte a Markhamékhez hasonló ügyfeleket. Bíráló szemmel nézték ugyan a dolgokat, de nem voltak túlzó igényeik. 
Charlotte nem lepődött meg, amikor Bill Markham a körutazás végén megkérdez te, felkeresheti-e másnap újra, hogy még egyszer megnézzenek hármat a látott öt ház közül. 
Ahogy Charlotte előre feltételezte, a Cherry Tree-villa tetszett nekik a legjobban. Különösen a kertért lelkesedtek, habár az kissé már elvadult volt. 
A a jelenlegi tulajdonos, egy nyolcvan évnél is idősebb hölgy, el akarta adni a házat, mivel a húgához készült költözni. A barátságos, nádtetős háznak azonban megvoltak a maga hátrányai. Nem kapcsolták be a csatornahálózatba, és nem volt központi fűtése sem, viszont ennek megfelelően az ára sem volt túl magas. Bill és Anne Markham még elég fiatalok voltak ahhoz, hogy némi pénzzel és sok munkával megfelelően átalakítsák aházat. 
Charlotte éppen indulni készült, miután letette Markhaméket a Carlton előtt, amikor meglátta, hogy Tennant vág át a parkolón. El is felejtette, hogy Oliver is ebben a szállodában lakik. 
Sietve el akart hajtani, hogy a férfi ne vegye észre. Ám kissé óvatlanul vezetett, s megcsúszott a kuplung. A férfi a zajra azonnal felpillantott, és megismerte. A lány mérgelődve arra gondolt, hogy gyorsan gázt ad. Oliver azonban már irányt változtatott, és feléje közeledett. 
Most már nincs menekvés. összeszorított szájjal várta, hogy Oliver odaérjen hozzá. 
A férfi behajolta nyitott ablakon. Charlottet megcsapta bőrének illata. Bizsergés futott végig a gerincén. 
Nagyon köszönöm, hogy ilyen gyorsan visszaküldte a szerződést. A napokban úgyis akartam telefonálni, hogy megbeszéljük, mikor költözzek. 
Charlotte szíve egyre hevesebben vert. 
Még meg sem nézte a szobákat  jegyezte meg, s megpróbált hűvösnek és hivatalosnak tűnni.  Talán nem is tetszenek. 
Nem hinném  válaszolta Oliver gyorsan.  De ha lenne ma este fél órája számomra, szívesen odamennék. Megnézném a lakást, és megbeszélhetnénk a további részleteket. 
Charlotte bizonytalanul nézett rá. 
Odajönne... Miért lesz ilyen feszült, ha csak meglátja a férfit? Hiszen végül is kinőtt mára kamaszkorból. Rendben van, Oliver pokolian vonzó. De elég ok ez arra, hogy ilyen heves reakciót váltson ki belőle? 
Valami baj van?  szólalt meg a férfi.  Vagy már foglalt ma estére? Esetleg egy találka? 
Charlotte hátravetette a fejét. Szemét elsötétítette a harag. Tennant már megint mulat rajta? Bizonyára tudja, hogy nem jár el senkivel, hogy nincs férfi az életében. 
A kék szempár azonban komoly maradt, és Oliver arckifejezésében nyoma sem volt gúnyos vonásnak. Kezdek túl érzékeny lenni. Túlságosan sokat foglalkozom magammal, gondolta Charlotte. 
Nem, a ma este... tökéletesen megfelel - jelentette ki. 
Oliver kissé elhúzta a száját, és Charlotte most észrevette az arcán azt a derültséget, amelyet már az előbb is keresett. 
Természetesen nagyon hízelgő, hogy ennyire örül nekem  jelentette ki Oliver nyugodtan, de a lány kihallotta a szavai mögött bujkáló nevetést. 
Egy pillanatra kísértésbe esett, hogy részletesen elmagyarázza a férfinak, mi a véleménye erről az egész albérlősdiről. Ám ha megtenné, a tisztesség arra kényszerítené Olivert, hogy máshol keressen magának szállást. Vanessa ujjongana, és azt hinné, hogy ő az oka ennek a döntésnek. 
Amint már észrevehette, vannak bizonyos fenntartásaim  közölte Charlotte kissé fölényesen.  Nyilván magának is vannak kétségei. 
Ez a megállapítás meglepte a férfit, egy pillanatig döbbenten nézett. 
Nos, valóban nem ismerjük egymást  felelte.  És tekintettel arra, hogy versenytársak vagyunk... 
Csak nem figyelmeztetni akar, hogy csáberejével kiszedheti az üzleti titkaimat? Oliver kisfiúsan rávigyorgott, szeme sarkában apró ráncok jelentek meg hirtelen Kinevet! Mulat rajtam! Charlotte teljesen összezavarodott, és dühösen sebességbe 
kapcsolt 
Látom, nagyon nevetségesnek találja az egészet... Azt, hogy ilyen unalmas teremtés vagyok. Lehet, hogy maga szerint mulatságos dolog más fogyatékosságain szórakozni, szerintem azonban nem az! 
Charlotte indítani akart. Nem érdekelte, hogy Oliver még mindig a kocsiablakra támaszkodik. A férfi azonban a lány legnagyobb megrökönyödésére benyúlt az ablakon, és leállította a motort. 
Egyáltalán nem mulatok magán. Azon sem, hogy unalmas teremtés, ahogy az előbb nevezte magát. 
A lány hófehér arca és reszkető keze láttán összeráncolta a homlokát. 
Charlotte mozdulatlanul ült. Mi történt vele? Mi válthatta ki belőle mindezt? Miért szolgáltatta ki magát Olivernek, miért mutatta ki, mennyire bántja, ha kinevetik? 
Megdöbbentette saját viselkedése. Eddig még soha nem beszélt senkivel ezekről az érzéseiről. Most meg éppen ezzel az emberrel, aki ráadásul teljesen idegen... 
Szálljon ki!  szólította fel Oliver a lányt. 
Szálljak ki? Charlotte megpróbált olvasni a férfi arcából. Bosszankodik miattam, ami nem is csoda. Senki sem örülne, ha valaki egyszer csak rázúdítaná kamaszos érzelmeit. Vajon mi üthetett belém, töprengett ismét. 
Ha nem nyilvános helyen lennénk, szívesen megmutatnám magának, hogy mennyire nincs igaza...  jelentette ki Oliver határozottan. 
Charlotte nem hitt a fülének. Nem beszélhet komolyan! Hiszen ez azt jelentené, hogy... 
Most hazamegyek  mondta a lány. - Kérem, menjen az útból, hogy indulhassak. 
Sehova sem megy, kis bolondom. Ebben az állapotban nem is tudna vezetni. Nos, kiszáll végre? Vagy húzzam ki én a kocsiból? 
Volt valami Oliver nézésében, ami arra késztette Charlottet, hogy komolyan vegye minden szavát. Reszkető kézzel kikapcsolta a biztonsági övet, és kinyitotta az ajtót. 
De tényleg haza kell mennem...  tiltakozott bizonytalanul. Lassan rájött, hogy teljesen összezavarodott. Nem is csoda azok után, amiket Oliver mondott neki! 
Hazaviszem. 
De a kocsim...  ellenkezett Charlotte, ám Oliver határozottan karon fogta, és a parkolón keresztül a Jaguárhoz vezette. 
Majd gondoskodom róla, hogy odavigyék a háza elé. 
Nem szükséges  mondta Charlotte határozatlanul, és homlokára tapasztotta a kezét. 
Majd szétpattant a feje. Milyen furcsa, eddig nem is érezte a fájdalmat. Hirtelen elöntötte a szemét a könny. Sírás fojtogatta a torkát. 
Régóta önálló, független, a saját lábán álló nő volt már, most mégsem tudta, mihez kezdjen a rátörő gyengeséggel. 
Képtelen volt felfogni, miért éppen ez a férfi gyakorol rá ekkora hatást. 
Nem akarok magával menni  jelentette ki dacosan. 
Tudom, hogy semmilyen közösséget nem kíván velem vállalni, Charlotte. Pontosabban a másik nemmel szeretne minden kapcsolatot elkerülni. Így van? 
Olivernek valahogy mégis sikerült a kocsijába ültetnie és becsatolnia Charlottet. Még mindig várt a lány válaszára. 
Vagy csak velem van baja?  sürgette a feleletet 
Csak vele? Charlotte oldalról a férfira nézett. Lassan kezdett múlni a zavarodottsága. 
Felkészületlenül érték Oliver szavai, ez minden. Nem volt rá oka, hogy ilyen rémülten viselkedjék. 
Oliver még mindig a válaszra várt. Közben óvatosan kikormányozta a kocsit a parkolóból, Charlotte azonban tudta, hogy a férfi nem hagyja nyugton, amíg nem felel. 
Nem tudom elviselni, ha sarokba szorítanak  jelentette ki váratlanul felbátorodva.  Mindenki úgy gondolja, örülnöm kell, hogy maga lesz az albérlőm... 
Pedig mi sem áll távolabb magától. Akkor miért egyezett bele? Csak a pénz miatt? 
Charlotte megrázta a fejét. 
Nem, Vanessa miatt. Nem akartam, hogy azt higgye, befolyásolhat. 
Ó, Vanessa. Rendkívül kellemetlen nőszemély, habár talán nem kéne ilyen durván fogalmaznom.  Oliver elhúzta a száját.  Csak a férjét sajnálom. Bármit is csinál, annak a nőnek soha nem lesz elég. Nos  fűzte hozzá , be kell vallanom, nagyon boldog vagyok, hogy új helyre költözhetem. 
De hát ezek után bizonyára nem akar... 
Dehogynem! Szerintem is úgy lehet a legjobban szembeszállni az ilyen Vanessafélék megjegyzéseivel, ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk őket. Nos, Charlotte, hova vihetem? 
A lány elmagyarázta az útvonalat, azután hallgatásba burkolózott. Oliver kitűnően vezetett, és a Jaguár rendkívül kényelmes volt. A kocsit betöltötte a puha bőrülések illata. 
Húsz perccel később behajtottak Charlotte háza elé. A lány figyelmét nem kerülte el, hogy Oliver összehúzta a szemét a meglazult kerítésoszlopok és az elhanyagolt feljáró láttán. Miután leállította a kocsit, csak annyit jegyzett meg: 
Kitűnő... egy családnak. A kert is ilyen nagy? 
Igen, elég nagy. Zöldségágyások és gyümölcsfák vannak benne, sőt még lófut tató is tartozik hozzá  felelte Charlotte. 
Soha nem használta, mindig bezárva tartotta az első bejáratot. Most mégis azt fontolgatta, új zárat szereltet fel, hogy Oliver használhassa az ajtót. Ezzel is csökken 
annak a kockázata, hogy túl gyakran összefutnak a házban. Kockázat... Milyen koc kázat is? 
A konyhában Charlotte azonnal a tervezett átalakításokról kezdett mesélni. Hirtelen elhallgatott. Miért magyarázkodik úgy, mintha mentegetőzni akarna? Mit törődik azzal, mit gondol Oliver a házról? 
Meglepődött, amikor a férfi is mesélni kezdett. 
Anyám tavaly halt meg. Hónapokig tartott, amíg eldöntöttem, mit is akarok kezdeni a házzal. Amikor meghal valamelyik szülőnk, mindig lelkiismeretfurdalást és bűntudatot érzünk, nem gondolja? Ezért is habozunk, hogy bármit megváltoztassunk. Ez alighanem a természetes gyógyulási folyamat része. Manapság túl gyakran 
hisszük, hogy mindent azonnal el kell intéznünk, és nem vesszük figyelembe, hogy bizonyos dolgokhoz időre van szükség. Nagyon hiányzik az apja? 
Tulajdonképpen nem igazán - vallotta be Charlotte. - Nem volt könnyű ember, 
nem álltunk túl közel egymáshoz. Azt hiszem, a kötelességtudat vezérelt haza. És kötelességtudatból maradtam itt. 
Maga is meglepődött, hogy milyen könnyen tud Oliverrel beszélgetni az érzé. seiről. 
Talán jobb lesz, ha megmutatom a szobákat- jegyezte meg a lány. Végigvezette a férfit a házon, majd a kerten is. 
Annak ellenére, hogy városi ember volt, Oliver feltűnően sokat tudott a növényekről. Amikor megkérdezte, szerencsét próbálhat-e a konyhakertben, Charlotte ösztönösen így felelt: 
De hiszen nem akar sokáig itt maradni. Hat hónapot említett... 
Igen, tudom. Ez azt jelenti, hogy a kert számomra tiltott terület? 
Nem, természetesen nem jelenti azt. 
Mit nem fecsegek itt össze, gondolta Charlotte. Hiszen éppoly kevéssé akarta megosztani vele a kertet, mint a házat. 
Az a baj Oliver Tennanttal, hogy soha nem úgy viselkedik, ahogy elvárja tőle. Ezért mindig felkészületlenül éri, amit tesz. Nem értette, miért fáradna a férfi az elvadult konyhakerttel? 
Még meg kellett beszélniük néhány részletet, s már majdnem nyolc óra volt, amikor Oliver végre felállt, hogy induljon. 
Charlotte kikísérte a kocsijához. Oliver kinyitotta az ajtót, majd visszafordult. A lány ösztönösen hátrált egy lépést. 
Egyébként  szólalt meg a férfi nyugodtan  szeretnék még mondani valamit Charlotte türelmesen várakozott. Oliver hozzáhajolt, és a fülébe súgta: 
Nézzen rám, Charlotte! Nem tartom csúnyának. Éppen ellenkezőleg. Bebizonyítsam? 
Szavai hallatán a lány egész testében megmerevedett. Oliver óvatosan a jobb kezébe fogta Charlotte állát, és maga felé fordította az arcát. Ajkával gyengéden végigsimította a bőrét és a száját. 
Charlotte összerázkódott. Tágra nyílt szemmel meredt a férfira. Oliver a lány csípőjére tette a kezét, és magához húzta. 
Charlotte érezte a férfi bőréből sugárzó meleget. Vagy a saját testéből áradt ez a forróság? Oliver megsimogatta a nyakát, és a hajába fúrta az ujjait. A lány vére lüktetett. Ugy érezte, kiugrik a szíve. 
A férfi szája lágyan és csábítóan megérintette az ajkát, és Charlotte végül ösztönösen engedelmeskedett a ki nem mondott kérdésnek, és válaszolt Oliver egyre követelőzőbb csókjára. 
Megcsókolta! 
Hirtelen eltolta magától a férfit. Ezer kérdés tolongott benne, de egyiket sem volt képes kimondani. Azt sem kérdezte meg tőle, miért tette ezt. Természetesen tudta a választ. Oliver sajnálja. 
Nem, nem kér a sajnálatából és a csókjaiból sem. Olyan rosszul érezte magát, hogy forgott vele a világ. Hát már addig jutott, hogy egy férfi puszta sajnálatból csókolja meg? 
Charlotte... 
Ezt soha többé ne tegye!  lihegte vadul a lány.  Nincs szükségem a csókjaira. És magára sem. 
Mielőtt Oliver bármit is válaszolhatott volna, sarkon fordult, és berohant a házba. Remegve érte el a konyhát. 
Hogyan eshetett ez meg? Csak azért történt, mert olyan gyermetegen viselkedtem, gondolta. 
Eszébe jutott az a pillanat, amikor a parkolóban kicsúszott a száján az a végzetes mondat. Oliver természetesen úgy érezte, be kell bizonyítania az ellenkezőjét... 
Hogyan is mondhatott ilyet? Titokban talán arra számított, hogy puszta sajnálatból ellentmond majd neki? 
Charlotte felnyögött. Elöntötte a szégyen. Mit gondolhat róla Oliver Tennant? 
Nem értette, hogy a történtek ellenére miért akar a férfi még mindig az albérlője lenni. 
Végül nyugalmat erőltetett magára. Nincs értelme, hogy rágódjon a dolgon, magyarázatokat és okokat keressen. Úgy kell tennie, mintha mi sem történt volna. Úgy kell viselkednie, mintha Oliver soha nem csókolta volna meg. 
Nehezen bírt ellenállni annak a vágynak, hogy megérintse saját ajkát, és így még egyszer átélje a férfi csókját. 
Mérgesen összekulcsolta az ujjait. Fontosabb dolga is akad annál, mint hogy itt morfondírozzon, és egy olyan csókról álmodozzon, amelyet sajnálatból kapott. Kell lennie ennél fontosabb dolgának is. 
7. FEJEZET 
Szóval mégiscsak itt vagy! Már egy örökkévalóság óta kopogok az ajtón  panaszkodott Vanessa. 
Amint Charlotte felismerte, ki áll ott, azonnal megbánta, hogy ajtót nyitott. 
Tulajdonképpen nem használom ezt a bejáratot  magyarázkodott nemkívánatos látogatójának, majd hűvösen hozzáfűzte: 
Adam is eljött? 
Nem. Úgy véltem, jobb lesz, ha négyszemközt beszélgetünk. 
Charlotte izmai megfeszültek. Vanessa nem szokta meglátogatni. A lány gyanította, mi hozhatta most ide az asszonyt. 
Behívta Vanessát, és előrement a konyhába. Látogatója lekicsinylően méregette a házat. 
Egyszerűen nem értem, miért nem adod el ezt az öreg vityillót  fújt egyet, miközben helyet foglalt a konyhaszéken.  Túl nagy egy embernek. Ráadásul egész vagyonba kerül, hogy valamennyire is lakályossá tedd. Egy újonnan épült öröklakás sokkal megfelelőbb lenne neked, hiszen semmi jele, hogy valaha is férjhez mennél. 
Ez a mondat lényegében csak a saját gondolatait tükrözte. Azokat a gondolatokat, amelyek eddig tökéletesen elfogadhatónak tűntek a számára. Most mégis fájdalmat okoztak ezek a szavak, és felidézték benne a két sötét hajú, kék szemű gyerek kínzó álomképét. 
A lakásomnak semmi köze ahhoz, hogy férjhez megyek-e, vagy sem  jelentette ki hűvösen a lány.  Egész életemben ez a ház volt az otthonom. Talán eladom, talán nem. Még nem döntöttem el. 
Ugyan már, Charlotte. Előttem nem kell megjátszanod magad. Mindketten jól tudjuk, hogy egyetlen ok miatt ragaszkodsz a házhoz  vádaskodott Vanessa alattomosan.  Amint megtudtad, hogy Oliver lakást keres, máris döntöttél. Igazam van? Tulajdonképpen nem is szabadna ezt a szemedre hánynom. Hogy is találhatna másként alkalmat egy férjezetlen, nem túl csinos, huszonötnél is öregebb nő arra, hogy együtt éljen egy ilyen kívánatos, jóképű férfival? Mint már említettem, tökéletesen megértem, miért tetted Olivermek azt a képtelen javaslatot, hogy költözzön hozzád. Mivel azonban egyike vagyok legrégibb barátnőidnek, kötelességemnek tartom, hogy figyelmeztesselek. Még Adam is igazat adott nekem abban, hogy adott körülmények között... 
Adam? Beszéltél erről Adammal? 
Charlotte azonnal megbánta éles szavait, amint észrevette Vanessa szemében a diadalt. 
Nos, végül is a férjem. Úgy gondoltam, elmondhatná, hogyan látja egy férfi a dolgokat. A véleménye egyébként nem túl sokban különbözik az enyémtől. Ő természetesen kicsit... otrombábban fogalmazott, mint én tettem volna. Tudod mit fognak mondani az emberek, ha rájönnek, hogy Oliver ott lakik? - kérdezte tőlem. - Azt fogják hinni, hogy viszonyuk van. És természetesen sajnálni fogják Charliet. De őt is meg lehet érteni, hiszen a fickó nagyon vonzó. - Vanessa felhúzta a szemöldökét 
Azt mondta, vonzó. Igen, valóban az. Másrészt a jó öreg Adam az utolsó, aki észreveszi Oliver férfias kisugárzását... 
Charlotte egyre dühösebben hallgatta az asszonyt. Végül félbeszakította látogatóját. 
Tulajdonképpen miért jöttél ide, Vanessa? 
Hogy miért? Mert figyelmeztetni akarlak, drágám. Nézd, én megértem, mit érzel. Túl nagy a kísértés, hogy figyelmen kívül hagyd a tényeket, és eljátssz a gondolattal... Nos, emberileg érthető, ha elképzeled, milyen is lehet Oliver az ágyban. De minta barátnőd... Gondolkodj egy kicsit, drágám! - dorombolta, ügyet sem vetve Charlotte fenyegető hallgatására. 
Ugyan mit találna egy olyan férfi, mint Oliver, egy magadfajta nőben? Nézz szembe a tényekkel! Hány férfi is volt az életedben balul sikerült eljegyzésed óta? 
Vanessa szünetet tartott. Minta macska, amikor az egérrel játszik, gondolta Charlotte bőszen. Hirtelen elege lett a dologból. 
Vanessa, nem egészen értem, hová akarsz kilyukadni. Az viszont tény, hogy Oliver Tennant albérlőként átmenetileg hozzám költözik. Ennyi az egész. Nem több jövedelemkiegészítésnél, ami segít nekem a ház költségeinek a fedezésében, amíg el nem döntöm, mihez kezdek vele. Azon nem tudok változtatni, ha az emberek másként látják a helyzetet. Abban azonban biztos vagyok, hogy aki olyan jól ismer, mint te, rá fog jönni, kettőnk között nincs több puszta üzleti kapcsolatnál. 
Van még valami, amire fel szeretném hívni a figyelmedet - folytatta Vanessa. - Mondd csak, drágám, gondolkodtál már azon, hogy Oliver Tennant miért éppen téged választott főbérlőnek? Hiszen hallhattad, én is felajánlottam neki a vendégszobánkat. Mégpedig ingyen. Milyen előnnyel járhat számára, ha nálad lakik? Üzleti értelemben, természetesen. 
Mit akarsz nekem bemagyarázni, Vanessa? - kérdezte Charlotte fagyosan. Vanessa duzzogó képet vágott. 
Erre bizonyára magadtól is rájössz. Oliver a versenytársad. Ha hozzád költözik, sokkal könnyebben szét tudja bomlasztani a cégedet. Csak azt kell színlelnie, hogy vonzódik hozzád. Kötelességemnek tartom, hogy figyelmeztesselek. És - fűzte hozzá hetykén - Adam is így gondolja. Természetesen idővel magad is rájönnél erre, de akkor talán már késő lehet. Mi nők nagyon buták tudunk lenni. Főleg akkor, ha szívügyekről van szó. Nem gondolod? 
Ha nem szabadulok meg tőle hamarosan, visítani kezdek, állapította meg Charlotte magában. Életében nem volt még ilyen dühös. Hogy merészel Vanessa idejönni és példálózni...? Hát tényleg annyira együgyűnek és kétségbeesettnek tartja, aki engedi, hogy úgy megtévesszék, ahogy most Vanessa leírta? Ennél azért ő sokkal okosabb. 
Vagy mégsem? 
A ma esti csók jutott az eszébe. Egy férfi együttérzésének a jele volt. Tennant váratlanul megmutatta, hogy képes átélni mások érzéseit Áttört a barikádokon, amelyeket Charlotte a férfiak ellen emelt. Vagy tényleg csak aljas okai lettek volna? 
Talán tévedett az indítékait illetően? Aligha. Oliver nem tudhatta előre, hogy a lány szót ejt majd minden bájt nélkülöző lényéről. Charlotte ennek dacára úgy érezte, újabb gond telepszik rá. 
Nem táplált hiú ábrándokat Oliver letelepedési szándékait illetően. 
A férfi azt mondta ugyan, hogy mindkettőjük számára van itt elég üzleti lehetőség, és ez igaz is. Charlotte azonban eleve sejtette, hogy egy ilyen becsvágyó férfi nem elégszik meg a piac egy részével. Ennek ellenére úgy gondolta, hogy a versenyt pusztán üzleti alapokon vívják majd meg. 
Vanessának sikerült elültetnie benne a kételyt. 
Vajon Oliver döntése, hogy hozzá költözik, csak egy gondosan kifőzött haditerv része? Abba a hitbe akarja ringatni, hogy több is lehet közöttük puszta üzleti kapcsolatnál? Tönkre akarja tenni, miután megnyerte a bizalmát? 
Charlotte megborzongott. Vanessa éles szemét nem kerülte el az árulkodó mozdulat. Magában elmosolyodott, és felemelkedett. 
Figyelmeztetnem kellett téged, Charlotte, elvégre a barátnőd vagyok. Az emberek nem buták. Tudják, mitől döglik a légy, főleg a férfiak. - Elkerekítette a szemét. 
Hiszen tudod, milyenek. A hátad mögött majd pletykálnak, és gonosz vicceket gyártanak rólad. A helyedben nem vesztegetném az időmet. Azonnal közölném Oliverrel, hogy megváltoztattam a szándékomat - fűzte hozzá. - Gondolom, nem okoz majd neki különösebb nehézséget, hogy másik lakást találjon magának. 
Charlotte hirtelen rájött Vanessa látogatásának tulajdonképpeni okára. 
Te ugye soha nem adod fel, Vanessa? - mosolyodott el. - Azonban attól tartok, hogy már késő. Oliver Tennanttal aláírtuk a bérleti szerződést. Most már nem táncolhatok vissza. Azért köszönöm, hogy aggódsz értem. Csak éppen semmi szükség rá 
tette hozzá látszólag nyugodtan. - Nem vagyok annyira együgyű, mint gondolod. 
Vanessa már régen elment, de Charlotte még mindig fortyogott a dühtől. A galád szavak megtették a magukét. A lány újra és újra azt kérdezte magától, vajon mi indította Olivert arra, hogy olyan kedves legyen hozzá, hogy még meg is csókolja. 
Ha Vanessa tudná, hogy neki magának is fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy Oliver az albérlője legyen! De éppen az asszony közbelépése tette lehetetlenné számára, hogy felbontsa a megállapodásukat a férfival. 
Ez a tudat kissé megvigasztalta Charlottet. Tudta ugyan, hogy Vanessa szándékosan próbálta megbántani, ez azonban a legkevésbé sem csillapította a nyugtalanságát. 
Már most is túlságosan védtelen Oliver Tennanttal szemben. Pontosan tudja, mekkora hatást gyakorol rá a férfi. Ez a csók... De hiszen eltökélte, hogy nem töpreng ezen! Persze, ezt természetesen könnyebb volt elhatározni, mint megtenni. 
Másnap reggel Charlotte még mindig Vanessa alattomos megjegyzésein törte a fejét. Sheila látta, hogy a lánynak gondjai vannak. 
Mi a baj?  kérdezte aggódva. 
Semmi  hazudta Charlotte, aztán azonnal hozzátette: 
Nem, ez nem igaz. Vanessa felkeresett tegnap este. Rá akart beszélni, hogy ne adjam ki a szobát Olivermek.  Gúnyosan elhúzta a száját.  Azt állította, csak miattam aggódik. Azt hajtogatta, hogy Adam így meg Adam úgy, aztán meg arról beszélt, hogy mit fognak szólni az emberek. El tudod képzelni, mit adott elő... 
Persze  erősítette meg Sheila. - Ez a nő egy kígyó. Természetesen csak a féltékenység beszél belőle. 
Charlotte döbbenten meredt Sheilára. 
Vanessa féltékeny rám? Ne bolondozz! Mit irigyelhetne rajtam? Csak megvet, ez minden. A nők talán észreveszik, milyen is valójában, a férfiakat azonban mindig leveszi a lábáról az az édeskés megjelenése.  Charlotte megrázta a fejét.  Komolyan, el kell ismerni, hogy csinos. Van egy csodálatos férje, két egészséges gyereke és pompás háza... 
Igen. És mindannyian tudjuk, mi a legfontosabb a számára  jelentette ki Sheila.  Vanessa nagyon kapzsi. Gazdagság, előkelő hely a társadalmi ranglétrán, vagyon, ez az, ami számít neki. Meg természetesen az, hogy a férfiak mindig körülrajongják. De ő sem lesz fiatalabb, és az ilyen nők semmit sem tudnak cserébe adni azért, amit elvárnak az élettől. Adam természetesen a lábainál hever, de nélküle Vanessa senki sem volna. Olyan, mint a kullancs. Belekapaszkodik valakibe, aki van olyan buta, hogy szeresse, és elég gazdag is ahhoz, hogy mindent megadjon neki, amit csak kíván. De jaj nekí, ha valaha is elveszti ezt az embert. Téged is pontosan azért irigyel, Charlotte, mert nem vagy olyan sebezhető, mint Ő. Független vagy, szakmád és saját házad van. 
De egyedül vagyok  csúszott ki Charlotte száján.  Vanessának pedig van férje és gyermekei... 
Abban a percben elhagyná a családját, amint egy Adamnál gazdagabb férfi házassági ajánlatot tenne neki, és megígérné, hogy hozzáférhet a bankszámlájához. Azért akar átgázolni rajtad, mert valahol a lelke legmélyén tudja, hogy ezerszer többet érsz nála. Ami pedig az emberek fecsegését illeti veled és Oliver Tennanttal kapcsolatban, az csupán nevetséges feltételezés. 
Igen, tudom  helyeselt Charlotte nem túl nagy meggyőződéssel. - Nem is értem, miért izgattam így fel magam. 
Megszólalt a telefon. Sheila felvette a kagylót. Amíg telefonált, Charlotte belemélyedt a munkába. 
Az öreg Birtles volt  mondta a titkárnő.  Tudod, a Hadley Court tulajdonosa. 
Igen, emlékszem. Csodálatos ház. 
Igen. Úgy tűnik, el akarja adni. Érdeklődött, fel tudnád-e keresni. Egyébként azt üzeni, hogy Oliver Tennantnak is szólt. Mindkettőtökkel tisztességes kíván lenni, és azt akarja, hogy egyszerre menjetek el hozzá. Ma délután kettőkor. Talán párbajra akar benneteket buzdítani  töprengett Sheila, és huncutul elmosolyodott Charlotte arckifejezése láttán.  Birtlesné nagy különc hírében áll. 
Köszönöm a figyelmeztetést Megmondta a pontos címét? Csak hozzávetőlegesen tudom, hol a háza. 
Igen, mindent felírtam neked.  Sheila Charlotte elé tolt egy papírlapot. 
Rendben van. Nem lesz nehéz megtalálni  jegyezte meg Charlotte, miután átolvasta a feljegyzést.  Remélem, az öreg Volvo nem hagy cserben. 
Kiválasztottad már az új kocsit?  érdeklődött Sheila. 
Tulajdonképpen igen. De nem egy, hanem két autóról van szó. Nem hinném, hogy túl borúlátónak kell lennem amiatt, hogy versenytársat kapok Oliver Tennant személyében. Tehát vásárolok egy kocsit magamnak, egyet pedig a cégnek, amit majd Sophyval közösen használhattok. 
Sheila olyan meglepett képet vágott, hogy Charlotte elnevette magát. 
Majd megegyeztek, hogy munkaidőn kívül hogyan osztozzatok rajta.  Kotorászni kezdett a táskájában, és előhúzott néhány papírt. 
Itt vannak a színminták. Nekem ez az antracitszürke tetszik a legjobban. 
Nézd csak meg ezt a pirosat!  lelkesedett Sheila, és addig nézegette a színmintákat, amíg újra meg nem zavarta a telefon csengése. Amikor letette a kagylót, öszszeráncolta a homlokát. 
Dan Pearce volt a Rush-tanyáról. Azt akarta tudni, érdeklődött-e már valaki a két kis ház iránt. 
Charlotte felhúzta a szemöldökét. 
De hiszen azt mondta, hogy Oliver Tennantot is megbízza. Csak nem változtatta meg a véleményét? 
Talán Oliver Tennant is azt mondta neki, amit te. Hogy csak akkor kapja meg a remélt pénzt, ha beleegyezik, hogy együtt adja el a két épületet. Egyébként olyan fölényes volt, mintha szívességet tenne nekünk. 
Nagyon rátarti. Régóta él itt? Ha jól emlékszem, örökölte a tanyát. 
Igen, csak néhány éve költözött ide  magyarázta Sheila.  Nem sokkal azután, hogy elhagyta a felesége. Akkoriban ez kisebbfajta botrányt okozott. Azt híresztelték, hogy nagyon durva volt az asszonnyal.  Sheila aggodalmasnak tűnt.  Valóban egyedül akarsz odamenni? 
Ugyan már Sheila, ne butáskodj!  türelmetlenkedett Charlotte.  Megengedem, a férfi nem túl rokonszenves. Téged viszont néha elragad a képzeleted. Megvan 
a telefonszáma? Felhívom, és megbeszélek vele egy időpontot. Végül is nem enged. hetjük meg magunknak, hogy eleve lemondjunk egy értékes üzletről. 
Charlottenak délelőtt elég sok dolga akadt. Miután Bill és Anne Markham újra megnézett hármat az előző nap látott házak közül, bejelentették, hogy ajánlatot tesznek a Cherry Tree-villára. 
Charlotte megígérte, hogy a lehető leggyorsabban tájékoztatja a háztulajdonost, aztán Hadley Courtba hajtott. 
Alig volt egy kilométerre a céljától, még éppen időben ahhoz, hogy pontosan megjelenjen a két órai tárgyaláson, amikor a Volvo megint csütörtököt mondott Egy hosszú kocsisorban várakozott, hogy a kis mellékutcából ráhajthasson a főútra, ami kor a motorja hirtelen lefulladt. 
Bármilyen hevesen is forgatta a lány az indítókulcsot, nem tudta életre kelteni a kocsit. Végül idegesen kiszállt az autóból. Egy másik vezető segítségével sikerült a Volvót az út szélére tolnia. 
Időközben negyed három lett. 
A csudába!  szitkozódott Charlotte dühösen. Nem engedheti meg magának, hogy elveszítsen egy olyan üzletet, mint Hadley Court. Elszántan gyalog indult neki az útnak. 
Csodálatos tavaszi nap volt, Charlotte azonban nem volt abban a hangulatban hogy élvezze a meleg napsütést és a táj szépségeit. Végre elérte Hadley Court kapuját 
A kavicsos feljáróban már ott állt Oliver Jaguárja. A lány idegesen sietett a ház felé. 
Fél három volt, mire elérte a tiszteletet parancsoló bejáratot. A könnyű szél összekócolta a haját, és rózsásra festette az arcát. Így, felhevülten, a legkevésbé sem érezte magát alkalmasnak a rendkívül fontos látogatás lebonyolítására. 
A kapu kinyílt, még mielőtt a lány hozzáérhetett volna a kopogtatóhoz. 
Nagyon sajnálom, hogy elkéstem  mentegetőzött az idős hölgynél, aki ajtót nyitott. 
- Megbeszélésem van Birtles asszonnyal. A nevem Charlotte... 
Igen, tudom. Kérem, kerüljön beljebb. Láttuk, amint felfelé jön, és Tennant úr mondta már, hogy kicsoda maga. Nem tudtam, hogy gyalog érkezik  fűzte hozzá. 
Egyébként én vagyok Birtlesné  mondta az idős hölgy, és előrement a gyengén megvilágított előtéren át. 
Charlotte ösztönösen felmérte a környezetet. A ház külső homlokzata Anna ki rálynő korából származott, a falak faborításából azonban arra következtetett, hogy az épület még régibb lehet. Gazdagon díszített lépcső vezetett a ház felső szintjeire. Charlotte a legszívesebben megállt volna, hogy szemügyre vegye a fafaragásokat, de most inkább követte Birtlesnét, aki kinyitott egy nagy, kétszárnyú ajtót, amely feltehetően a fogadószobába nyílt. 
A magas ablakokon beáramló napfény úgy elvakította, hogy Charlotte alig látott valamit Csak homályos képet tudott magának alkotni a szép színű, nemes anyagokról, a tükörfényes parkettáról, amelyet értékes szőnyegek borítottak, az ősöket ábrázoló, hatalmas festményekről, a buja virágcsokrokról és nem utolsó sorban Oliver Tennantról, aki az egyik ablak előtt állt. 
Minden rendben?  kérdezte a férfi szűkszavúan, ami egy kissé megzavarta Charlottet, de aztán Birtlesné megmagyarázta a helyzetet. 
Tennant úr nagyon aggódott magáért. Azt hitte, valami baja történt, azért késik. Meg akartam mutatni neki a házat, ő azonban tiltakozott Ragaszkodott ahhoz, hogy várjuk meg magát. 
Charlotte meglepve nézett Oliverre. Nehezére esett elhinni, hogy ő az oka a férfi bősz arckifejezésének. 
A kocsim kilehelte a lelkét  mondta a lány.  Szerencsére alig egy kilométerre innen történt. Valaki segített az út szélére tolni az autót, aztán elindultam gyalog. 
Miért nem mondta, hogy baj van a kocsijával? Természetesen elhoztam volna  mondta Oliver nyersen. 
Charlotte elképedve méregette. Még hogy vele fuvaroztassa magát... 
Birtlesné jóindulatú mosolyából arra következtetett, hogy Olivernek máris sikerült megnyernie az idős hölgy rokonszenvét. Egyértelmű, hogy kit fog megbízni az eladás közvetítésével, gondolta keserűen. 
Nos, miután mindketten itt vannak, körbevezetem magukat  mondta Birtlesné, akinek nyilvánvalóan nem tűnt fel, milyen feszült a hangulat a két látogatója között. 
A ház nagy és tágas volt. Birtlesné nemcsak a telekkel együtt akarta eladni, hanem a régi bútorok nagy részétől is meg kívánt válni. 
Külföldre költözöm  magyarázta.  Sajnos nincsenek rokonaim, akikre a házat hagyhatnám. Tulajdonképpen egy nagy család számára készült. A férjem távoli unokafivérétől örökölte. Közel húsz évig éltünk itt. Amikor meghalt... Még szerencse, hogy van egy nővérem, aki Floridában lakik. Hozzá költözöm. 
Oliver, aki éppen az egyik régi bútordarabot tanulmányozta behatóan, megfordult. 
Műemlékvédelem alatt áll a ház?  érdeklődött. 
Birtlesné a homlokát ráncolta. 
Miért kérdi? 
Charlotte azonnal tudta a választ. Egy műemlékvédelem alatt álló házat nem lehet előzetes engedély nélkül átépíteni, s ez gyakran elijeszti az érdeklődőket. 
Nem is figyelt oda, amikor Oliver elmagyarázta Birtlesnének, mi áll a kérdés mögött. Az ég tudja, miért rendelte ide őt is az idős hölgy. Nyilvánvaló, hogy Olivert fogja megbízni. Másrészt az is igaz, hogy Tennant londoni kapcsolatai révén gyorsabban el tudja adni a birtokot, mint ő. Az ingatlan nagyobb azoknál az átlagos házaknál, amelyekkel ő foglalkozott. Talán árverésre kellene bocsátani, elsősorban a bútorok miatt. Ez bizonyára több pénzt hozna, mintha közvetlenül adnák el. 
Charlotte hallotta, hogy Birtlesné az eladási feltételekkel kapcsolatban mond valamit, és megint odafigyelt a beszélgetésre. 
Meg fogja látni, hogy Spencer kisasszony és én körülbelül azonos jutalékot kérünk. 
Charlotte hitetlenkedve pillantott Oliverre. Igazán nem várta volna, hogy ő mondja meg majd az idős hölgynek, hogy versenytársnőjének megvan vele szemben az az előnye, hogy kiválóan ismeri a környéket. Előbb gondolta volna, hogy a férfi mindent megtesz azért, hogy önmagát dicsérje Birtlesné előtt. Hol marad a becsvágyó, gátlástalan üzletember, aki mindenfajta londoni cselt bevet, hogy félreállítsa vetélytársát? 
Charlotte mindig kényes volt arra, hogy tisztességesen tájékoztassa a partnereit. Ez most arra késztette, hogy bevallja Birtlesnének: bármennyire is csodálatos ez a ház, be kell ismernie, hogy még soha nem közvetített ilyen nagyságrendű üzletet. 
Támogatást keresve Oliverre nézett. 
Tennant úr feltehetően sokkal alkalmasabb arra, hogy ellássa tanácsokkal. Úgy érezte, Oliver tisztelettel néz rá. Talán nem várta, hogy ilyen tisztességesen fog viselkedni? 
Hogy őszinte legyek, Birtles asszony, ez a ház olyan tekintélyes, hogy a legjobban egy olyan ügynökkel együtt lehetne eladni, aki országos méretekben is ilyen ingatlanok értékesítésére szakosodott - magyarázta Oliver. - Véletlenül nagyon jól ismerek valakit, aki egy ilyen ingatlanügynökségnél dolgozik. Ha megengedi, megbeszélnék vele egy időpontot, amikor idejön, és megnézi a házat. 
Nem - jelentette ki Birtlesné határozottan. - A férjemnek mindig az volt a véleménye, hogy az ittenieket kell megbízni az üzlettel. Folytatni kívánom ezt a hagyományt. 
Nos, ebben az esetben - vélekedett Oliver mosolyogva - azt javaslom, hogy bízzon meg bennünket közösen a közvetítéssel. Így élvezheti mindkettőnk tudásának és üzleti tapasztalatának az előnyét. 
Kitűnő ötletnek tartom, hogy közösen dolgozzanak - lelkesedett Birtlesné, miközben Oliver Charlottera sandított, és szemmel láthatóan izgatottan várta válaszára. 
Közös munka! Charlotte igazán nem számított erre. Ha őszinte akar lenni, meg kell hagynia, hogy Olivernek ezen a területen bizonyára több a tapasztalata, mint neki, és ezt természetesen a férfi is tudja. 
Nyelt egyet, és zavartan felelt. 
Mindketten minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, hogy előnyös üzletet kössünk az ön számára, Birtles asszony. 
Még sok dolguk volt. Össze kellett írniuk például az eladandó tárgyakat. Mivel Charlotte egyszer a nyári szünetben kisegítőként egy árverési cégnél dolgozott, alaposan megtanulta, hogyan kell az ilyen leltárjegyzéket elkészíteni. Most örömmel felajánlotta, hogy átveszi a munkának ezt a részét. 
Ez arra is alkalmat ad, hogy megtanítsam Sophynak, hogyan kell összeállítani 
az efféle jegyzékeket - magyarázta, miután Oliver felvetette, hogy igencsak hosszadalmas az ilyen leltározás. 
Sophy magának dolgozik? - kérdezte meglepve a férfi. 
Csak részmunkaidőben - válaszolta Charlotte. - Az ikrekre való tekintettel osztottuk be a munkaidejét. 
Büszkesége tiltotta, hogy hozzáfűzze, Sophy állása attól függ, mennyi munkát hagy meg neki, és mennyit kaparint el előle Oliver. 
Nem gondoltam volna, hogy az üzletmenet lehetővé teszi még egy új munkaerő alkalmazását is - jegyezte meg Oliver. 
Birtlesné kiment a szobából, hogy utasítsa a házvezetőnőjét, szolgáljon fel teát, így senki sem hallhatta, amikor Charlotte keserűen azt sziszegte: 
Mit tud maga az én üzletemről? Tájékoztatásul közlöm: amíg maga el nem határozta, hogy ingatlanügynökséget nyit itt...  Az ajkába harapott, nehogy a kelleténél többet mondjon, de már túl késő volt. 
Oliver halkan megkérdezte: 
Azért alkalmazta Sophyt, mert tudta, hogy enélkül el kellene adnia a házát? 
Ugyan már, nevetséges - tagadta Charlotte árulkodó hevességgel. - Üzletasszony vagyok, nem jótékonysági intézmény. 
Ebben a pillanatban Birtlesné visszajött, így félbe kellett szakítaniuk a beszélgetésüket. 
Miután megitták a teát, Charlotte azt ajánlotta, hogy jövő héten, amikor már kiürítették a házat, újra eljön, és felméri a szobákat. Oliver azonban megrázta a fejét, mintha nem bízna abban, hogy a lány rendesen el tudja végezni a feladatot. 
Nem tartom jó ötletnek, hogy egyedül legyen egy üres házban, főleg egy ilyen elhagyatottban - mondta nyugodtan, és nem adott alkalmat Charlottenak az ellentmondásra. 
Talán túlzok, de ne felejtse el, hogy Londonból jöttem. Bizonyára tudja, Suzy Lamplugh, az egyik legjobb ingatlanügynöknő azután tűnt el, hogy egy üres házat mutatott meg egy ügyfélnek. 
Charlotte megpróbált rendet teremteni zűrzavaros érzései között. Oliver együttérzőnek és aggódónak mutatkozott. Ő azonban nem szokta meg, hogy bárki is megpróbálja oltalmazni, főleg nem egy férfi. 
De hát én senkinek sem mutatom meg a házat makacskodott. 
Nem, de egyedül lesz. Egyébként örülök, hogy felvette Sophyt. Nemcsak az özvegy miatt, hanem azért is, mert véleményem szerint biztonságosabb, ha ketten dolgoznak. 
8. FEJEZET 
Félórával később, amikor mára kertet is körbesétálták, Charlotte őszinte örömmel egyezett bele, hogy Oliver visszavigye a városba. 
Együtt akarok lenni vele, döbbent rá, amikor a férfi kinyitotta előtte a kocsi ajtaját. Igen, együtt akar lenni vele, azt akarja, hogy mindig úgy nézzen és mosolyogjon rá, mint most, hogy érezhesse: jelent valamit a számára. 
Elég ebből, utasította rendre magát Charlotte. Oliver kedvessége még nem jelenti azt, hogy vonzónak és kívánatosnak talál. Ó, csak tudnám, mi a csoda ütött belém! Olivernek bizonyára meg sem fordult ilyesmi a fejében. 
Megcsókolta, a karjában tartotta. De azelőtt Londonban élt. Nagyvárosi, világlátott, tapasztalt férfi. Abban a világban a csókok általánosan elfogadott fizetőeszköznek számítanak, és nem jelentenek semmit. Egyáltalán semmit. 
Nagyon nagyvonalú volt magától, amikor azt javasolta Birtlesnének, hogy mindkettőnket bízzon meg az ügynöki teendőkkel  szólalt meg Charlotte tétován. 
Érezte, hogy Oliver vezetés közben rá-rápillant, és lázasan azon gondolkodott, hogyan köszönhetné meg a férfinak lovagias viselkedését. 
Ennek semmi köze nincs a nagyvonalúsághoz  tiltakozott Oliver.  Pusztán tisztességes üzleti magatartásról van szó. Charlotte, maga tökéletesen félreismer engem. Nem akarom kitúrni az üzletből. Ez a környék gyorsan fejlődik, és őszintén meg vagyok győződve arról, hogy mindkettőnk számára elegendő munkát biztosít... 
Csak nem azt tervezi, hogy örökre letelepszik itt?  szakította félbe Charlotte.  Gondolom, csak ki akarja használni a piac virágzását, hogy azután eltűnjön. 
Nem így van.  Oliver hangja élesen és határozottan csengett.  Amikor úgy döntöttünk a társammal, hogy szétválunk, még valóban nem voltam biztos abban, megengedhetem-e magamnak azt a fényűzést, hogy vidéken nyissak irodát. De olyan jól érzem itt magam, hogy el akarom adni a londoni üzletrészemet. Ismerek valakit, aki ég a vágytól, hogy beszállhasson helyettem. Már kaptam is tőle egy nagyvonalú ajánlatot. Ez az egyik oka annak, amiért azt akartam, hogy...  Elhallgatott, mert egy kerékpárost kellett megelőznie. Charlotte nagyon szerette volna tudni, mit is akart mondani a férfi. 
Már nem tetszik a londoni élet  jelentette ki Oliver a sikeres előzés után.  Elértem azt a kort, amikor az embergyökeret akar ereszteni, le akar telepedni valahol. 
Meg akar nősülni, és gyereket akar nevelni, fontolgatta Charlotte heves szívdobogás közepette. De erről természetesen nem kérdezősködhet. Gyorsan témát váltott. 
Nem vagyok biztos abban, megvan-e a kellő szaktudásom ahhoz, hogy olyan ingatlant közvetítsek, mint Birtlesnéé. 
Nem akarja elfogadni a megbízást? 
Dehogynem. Csak úgy vélem, őszintének kell lennem magához. Azt hiszem, nem lesz könnyű dolgunk az eladással. Annak ellenére, hogy ilyen sokan költöznek ide Londonból. Felbecsülte már, mennyit érhet a ház? 
Igen. - Oliver akkora összeget nevezett meg, hogy Charlottenak a lélegzete is elállt. 
Ilyen sokat? 
Tulajdonképpen még többet is kaphatunk érte  magyarázta Oliver.  Ha vállalatnak adjuk el. 
Vállalatnak?  csodálkozott Charlotte. 
Igen, egy olyan cégnek, amely arra szakosodott, hogy öröklakásokat alakítson ki régi épületekből. Ha nem áll műemlékvédelem alatt, természetesen könnyebb megszerezni a szükséges átépítési engedélyeket. 
Tehát úgy gondolja, hogy a házat le kell bontani, és újat kell építeni helyette 
tört ki Charlotteból minden átmenet nélkül. Oliver hirtelen minden varázsát elvesztette a szemében. Kezdetben azt gondolta, a férfinak éppen olyan fontos, mint neki, hogy olyan vevőt találjanak, akinek mostani állapotában tetszik a ház. Valakit, aki becsüli a régi pompát. Erre Oliver az épület lerombolásáról beszél! 
Hogy is tévedhetett ekkorát? Pedig megmert volna esküdni, hogy a férfi szinte szeretettel simított végig a falak faborításán. Nyilvánvalóan mindez csak színjáték volt Birtlesné kedvéért. 
Ez szentségtörés  utasította rendre keserűen Olivert.  Tehát ezért kérdezte az idős hölgytől, hogy műemlékvédelem alatt áll-e a ház. Undorító! Azonnal álljon meg! 
követelte dühösen. 
Nem értem... 
Ki akarok szállni a kocsiból, és mindenféle közös megállapodásból is  szakította félbe Charlotte fagyosan.  Hogy lehettem olyan buta, hogy azt hittem, maga is úgy gondolkodik a régi házakról, mint én, és megfelelő vevőt fog keresni. 
Ez így is van  mondta Oliver nyugodtan. Úgy tűnik azonban, elfelejti, hogy mi tulajdonképpen Birtlesné érdekeit képviseljük. Férje halála után nyilvánvalóan gondot jelent számára a ház fenntartása. Ez az egyetlen jövedelemforrása. 
Charlotte megszégyenülten nézett Oliverre. Erre tényleg nem gondolt. Csak a ház érdekelte. Azonnal beleszeretett, és figyelmen kívül hagyta az ügyfél érdekeit. 
Ha jól értem, úgy gondolja, egyszerűbb építési vállalkozót találnia házra, mint magánvevőt. 
Igen  erősítette meg a férfi.  Ez azonban még nem jelenti azt, hogy lehetetlen magánérdeklődőket felkutatni. Meg kellene tanulnia, hogy jobban bízzon az emberekben, Charlotte. Akkor az élete is könnyebb lenne. Sajnos mindig a legrosszabbat feltételezi mindenkiről. 
Charlotte megütközve elfordult. Oliver szemrehányása jogos volt, mégis fájt. 
Sajnálom, hogy félreismertem  jelentette ki mereven. 
Valóban?  Oliver pillantása bűntudatot keltett Charlotteban.  Egyébként néhány napra Londonba kell utaznom, hogy végérvényes megállapodást kössek azzal, aki megvásárolja az üzletrészemet. Fel fogom venni a kapcsolatot néhány emberrel, akik vevőként szóba jöhetnek a házra. Majd meglátom, sikerül-e érdeklődőket találnom. 
Talán az lenne a legjobb, ha árverésre bocsátanánk a házat javasolta Charlotte. 
Lehet  hagyta rá Oliver, majd témát váltott. 
Azon gondolkodtam, nem vihetnék-e el már ma este néhány dolgot magához. Akkor holnap korán reggel útnak indulhatnék Londonba. 
Charlottenak nem volt oka arra, hogy nemet mondjon. Ennek ellenére hirtelen olyan érzése támadt, mintha Oliver kirántotta volna alóla a talajt. Tiltakozni akart, mondván, hogy mindez kicsit gyors neki. 
Ma kezdenek dolgozni a konyhában  figyelmeztette a férfit.  Minden borzasztó állapotban lesz... 
Majd csak elalszom valahol. Holnap reggel pedig nagyon korán elmegyek. Közeledtek a városhoz. 
Hát jó, ha már annyira ragaszkodik hozzá... egyezett bele végül Charlotte. Oliver vizsgálódó pillantást vetett rá, de nem szólt semmit, miközben besorolt az egyre sűrűbb forgalomba. 
Mit kezd majd a kocsijával?  érdeklődött a férfi, és bekanyarodott a piactér irányába, ahol ilyenkor mindig akadt parkolóhely. 
Majd felhívom a műhelyt. Remélem, meg tudják javítani, amíg leszállítják az új autót. 
Használhatja a kocsimat, amíg Londonban vagyok. 
Használni a kocsiját? Charlotte nem akart hinni a fülének. 
Nem, nem, ezt nem fogadhatom el. Magasságos ég, és ha történik valami? 
Szinte félve nézett végig a bőr üléseken és a nemes mahagóni burkolaton. 
Oliver alighanem meghallotta a lány hangjában bujkáló sajnálkozást. 
De hiszen ez csak egy autó. Egyébként pedig tökéletesen megbízom a vezetési 
képességében. 
Charlotte ránézett. 
Lehet, hogy ez is csak annak a tervnek a része, hogy előre megfontolt szándékkal elaltassa a gyanúját. Ettől óvta Vanessa? Ma délután nagy hatást gyakorolt rá Oliver nagyvonalúsága és szakmai tisztessége. Lehet, hogy mégis túl hiszékeny és gyermeteg? 
Tudja mit? Odaadom a kulcsokat, aztán majd meglátja  javasolta Oliver. Charlotte bizonytalanul tiltakozott. 
De nem kell magának a kocsi, hogy a pályaudvarra menjen? 
Majd fogok egy taxit. Sokkal jobb, mintha egész nap az utcán hagynám az autót 
Közben Oliver leparkolt. Charlottenak már csak meg kellett volna köszönnie, hogy elhozta, és mehetett is volna az irodájába. Amikor azonban kinyitotta a kocsi ajtaját, valami visszatartotta. 
Végül is rákényszerítette magát, hogy kiszálljon. De hiszen ez nevetséges! Még hogy beleszeressen egy olyan férfiba, mint Oliver Tennant! Nem, ennyire nem lehet ostoba. 
Vagy mégis? 
Gyorsan elbúcsúzott tőle, és befutott az irodába, miközben Oliver elgondolkodva nézett utána. 
Mesélj! Milyen volt?  rohanta le izgatottan Sheila. 
A lány gondolatai azonban máshol jártak, miközben elmesélte, hogyan is történt, hogy ő meg Oliver közös ügynöki megbízást kaptak. 
Szerintem igencsak nagyvonalú ajánlat volt tőle  dicsérte Sheila a férfit. 
Igen  hagyta rá Charlotte. Teljesen elbizonytalanodott. A legszívesebben beült volna egy sarokba, hogy nyugodtan gondolkodhasson. Beleszeretni Oliver Tennantba? Nevetséges. Egyszerűen nem lehet igaz. Legfeljebb ötször vagy hatszor látta, és a férfi igazán semmit sem tett azért, hogy ilyen őrült érzéseket keltsen benne. 
Charlotte megpróbált visszaemlékezni első találkozására Gordonnal. 
Igyekezett felidézni magában, mit érzett akkor. Az egészen más volt. A kapcsolatuk lassan alakult ki, és közös céljaik beható mérlegelése után jutottak arra az elhatározásra, hogy eljegyzik egymást. Amikor elmondta Gordonnak, hogy feladja londoni állását, és hazaköltözik, ugyanilyen alapos megbeszélés után döntöttek úgy, hogy felbontják az eljegyzést. 
Gordon iránt soha nem érezte azt, ha vele volt, mint amit Oliver Tennant jelenlétében érzett. 
Miért nem vette észre már korábban is, még mielőtt odaígérte a lakást Oliver Tennantnak, hogy mi játszódik le benne? Hogyan fogja kibírni, hogy egy fedél alatt éljen vele? 
El kell viselned, utasította rendre magát Charlotte. Úgysem fog sokáig ott lakni, csak hat hónapig. 
Hat hónapig! Hat hétre sem volt szüksége ahhoz, hogy beleszeressen. A lány azt remélte, hogy ez a szerelem éppolyan hamar elmúlik majd, akár egy heves trópusi láz. Egyáltalán nem volt jellemző rá, hogy ilyesmit érezzen. 
Végül is már régóta tudja, hogy hiányzó vonzereje gátat emel közé és mindazon dolgok közé, amelyeket valaha remélt az élettől: férjet, gyerekeket és olyan családi életet, amelyre gyerekkorában hiába vágyott. 
Mikor is törődött bele először abba, hogy egyedül éljen, körülvéve jó barátokkal 
és azok gyerekeivel, de anélkül, hogy osztoznia kelljen fájdalmaikban és gondjaikban? 
Egyébként is túlságosan ábrándos és regényes ahhoz, hogy beletörődjön egy olyan kapcsolatba, amely valószínűleg nem felel meg magas elvárásainak. 
És most, amikor már megszokta a gondolatot, hogy az általa elképzelt eszményi férfi nem létezik, hirtelen fogja magát, és mégis felbukkan. Vagy csak nem veszi észre, miről is van szó valójában? Vajon Oliver Tennant tényleg olyan együttérző és kedves, mint amilyennek látszik, vagy Vanessának van igaza? Egyszerűen csak kihasználja saját céljai érdekében? 
Beszéltél Oliverrel Dan Pearceről? Megtudtad, hogy őt is megbízta-e a házak eladásával? , szakította félbe Sheila Charlotte gondolatait. 
Ó, a farmerról teljesen elfeledkezett. 
Nem  mondta szűkszavúan, de aztán barátnője meglepett arckifejezése láttán hozzáfűzte: 
- Nézd, Sheila, nem kedvelem azt az embert, ám azt sem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem az üzletet. Az lesz a legjobb, ha felhívom, és megmondom neki, hogy kimegyek hozzá. 
Jó fél óráig tartott, míg Charlotte el tudta érni Dan Pearcet. A férfi ugyanolyan barátságtalan volt, mint első találkozásukkor. Végül mégis sikerült megállapodniuk egy időpontban. 
Talán megváltoztatta a véleményét, és végre rájött, hogy jobb, ha együtt adja el a két házat. Most jut eszembe, megígértem Birtlesnénak, hogy leltárt készítek a házról. Magammal viszem Sophyt, hogy megtanulja, hogyan kell összeállítani egy ilyen jegyzéket. 
Szép a ház?  érdeklődött Sheila. 
Álomszép!  toldotta meg Charlotte.  Remélem, hogy sikerül majd olyan vevőt találni, aki értékelni fogja. 
Elgondolkodva nézett ki az ablakon. Olivernek igaza volt, amikor figyelmeztette, hogy az ingatlanügynöknek mindenekelőtt ügyfelei érdekeit kell szem előtt tartania. 
Valami baj van?  kérdezte Sheila együttérzően. 
Charlotte megrázta a fejét. Ha még élne az apja, bizonyára osztaná Oliver nézetét. Gyakran tett neki szemrehányást azért, hogy túl érzelmes. 
Nem, nem. Azon töprengtem, ne menjek-e ma korábban haza. Oliver este beköltözik, és az iparosok is ma kezdtek hozzá a konyha tatarozásához. 
Sheila nevetett. 
Akkor tényleg előbb kell elindulnod. De mi van a kocsiddal? 
Megrendeltem a két új autót. A kereskedő megígérte, hogy kölcsönad egy kocsit, amíg lenem szállítja őket. De még mindig nem vagyok biztos abban, hogy azt az élénkpirosat válasszam-e  bosszantotta Charlotte Sheilát.  Azt tartják, a vörös veszélyes szín... 
Na és! Az én koromban az embernek már joga van ahhoz, hogy egy kicsit veszélyesen éljen  vágott vissza Sheila hevesen. 
Vajon én is ilyen veszélyesen élek?  töprengett Charlotte egy órával később, amikor a kölcsönkocsival hazahajtott. Ez a szédült vonzalom Oliver Tennant iránt talán csak lázadás eddigi visszavonult élete ellen? Remélte, hogy érzései azonnal elszállnak, amint megtapasztalja az együttélés hétköznapjait. Álmodozás ellen legjobbak a rideg hétköznapok, figyelmeztette magát, miközben felhajtott a bejáróra. 
A nap már lebukott, a hatalmas rododendronbokrok sötét, fenyegető árnyékot vetettek a kavicsos útra. Charlotte egy másodpercre megremegett, de aztán összeszedte magát. Nem fertőzheti meg Sheila aggályoskodása. Végül is már ezerszer hazajött anélkül, hogy ilyesmi eszébe jutott volna. 
A munkások éppen indulni akartak, amikor belépett. Végignézett a romokon. 
Visszakapcsoltuk a villanyt a konyhába  magyarázta Burns úr, a villanyszerelőmester.  A kamrába pedig bekötöttünk egy kis kétlapú tűzhelyet, hogy tudjon magának valami ennivalót készíteni. Az ólomlefolyókkal azonban bajok lesznek. Fel kell őket újítani, mert veszélyesek az egészségre. 
Charlotte elnyomott egy sóhajtást. Ez természetesen megnöveli a költségeket. 
Mit gondol, meddig tart ez a munka?  érdeklődött. 
Ha nem ütközünk újabb akadályokba, a jövő héten elkészülünk. 
Charlotte óvatosan átlépett a felhalmozott tűzifán, amely feltehetően a korábbi konyhabútorból származott, és kimenekült az előszobába. 
Highamné azt mondta, hogy ma eljön. Charlotte legnagyobb meglepetésére bejárónője örömmel fogadta a bejelentést, hogy albérlőt fogad a házába. Azonnal felajánlotta, hogy kitakarítja azokat a szobákat, amelyekben majd Oliver lakik, és ágyat is húz neki. 
Charlotte felment, hogy megnézze, minden rendben van-e. A dolgozószoba ablakai nyitva voltak, a frissen felrakott függönyöket néha meglebbentette a szél. Highamné az ablakhoz tolta az íróasztalt, hogy közelebb legyen a fényhez. A két kandalló előtt, itt és apja egykori hálószobájában, szép rendben odakészített tűzifa várta, hogy meggyújtsák a tüzet. 
Oliver nyilvánvalóan megkülönböztetett bánásmódban részesül, gondolta Charlotte, mialatt körülnézett a hálószobában. Róla sohasem gondoskodott így Highamné. 
A szobában még mindig azok a nehéz tölgyfa bútorok álltak, amelyek eredetileg a lány nagyszüleié voltak. Apja soha nem akarta új, könnyebb bútorra cserélni a hatalmas szekrényeket. A sötétzöld szőnyeggel együtt komor, férfias légkört kölcsönöztek a helyiségnek. 
Charlotte kinyitotta az ablakokat, hogy még egyszer kiszellőztesse mindkét szobát. Aztán lement, főzött magának egy kávét, és kis nappalijában itta meg, ahonnan rendkívül jó kilátás nyílt a kertre. 
Amint hazaérkezett, eleredt az eső. Igaz, hogy csak rövid zápor volt, a virágok feje mégis lekókadt az esőcseppek súlya alatt. 
Charlotte hirtelen elhatározással kinyitotta a veranda ajtaját, és kiment. Félórával később hatalmas csokorral tért vissza. A konyhában két régi ónkancsóba osztotta szét a virágokat. Az egyiket a saját nappalijába állította, a másikat felvitte, és apja súlyos, régi íróasztalára tette. 
Csak most döbbent rá, mit is csinált. Arcába szökött a vér. Ebben a pillanatban meghallotta, hogy megjött Oliver kocsija. Lesietett, hogy üdvözölje albérlőjét. 
Felkísérem  mondta, amikor kinyitotta Olivernek az ajtót. Bízott benne, hogy a férfi nem veszi észre idegességét.  Aztán magára hagyom, hiszen holnap nagyon korán kell indulnia. 
Vagy talán azt várja, hogy megkínálja valami harapnivalóval? Bizonytalanul megállt a lépcső felénél. 
A konyha teljesen használhatatlan állapotban van. Átmenetileg a kamrában kell főznöm... 
Nem baj. Már vacsoráztam a szállodában. 
Charlotte kinyitotta az apja dolgozószobájába vezető ajtót. Oliver követte. Természetesen azonnal észrevette a kandalló mellé halmozott fát és a virágcsokrot az asztalon. 
Úgy tűnik, örömmel látott vendég vagyok  jegyezte meg.  Azt hiszem, gyermekkorom óta nem voltak kerti virágok a szobámban. 
Highamné műve  hazudta Charlotte. 
Most pedig egyedül hagyom, hogy berendezkedhessen.  Gyorsan kimenekült a szobából, nehogy Oliver észrevegye, milyen zavarban van. 
Miért kellett hazudnia? Elvégre azt is mondhatta volna, hogy ő szedte a virágokat, mert megakarta védeni őket a további záportól. Miért viselkedett ilyen gyerekesen? 
Oliver többször is felmentés lejött a lépcsőn, amíg felvitte a csomagjait a kocsiból. Charlotte eközben a nappaliban az irodából hazahozott munkába menekült. Nem akart még egyszer találkozni a férfival. 
Amikor Oliver elkészült, bekopogott és belépett a szobába. 
Na, ez megvolna. Nincs kedve valahol meginni velem valamit, hogy koccintsunk a délutáni közös megbízásunkra? 
Charlotte érezte, hogy hevesen megdobban a szíve, de határozottan megrázta a fejét. 
Nem, nagyon köszönöm  mondta elutasítóan.  Még nagyon sok a munkám... 
Csak udvarias akart lenni, figyelmeztette magát, és igyekezett, hogy ne vádolja Olivert alantasabb indítékokkal. Szinte biztos volt abban, hogy Vanessának nincs igaza. Szinte biztos. Ez a meghívás csak udvariasság. 
A férfi bizonyára számított is az elutasításra, hiszen nem tűnt különösebben csalódottnak. 
Akkor talán majd máskor  felelte, jó éjszakát kívánt, és felment. 
Charlotte a csukott ajtóra bámult, és szerette volna, ha egy kicsit több az önbizalma, ha bízni tudna magában annyira, mint például Vanessa. 
Egy hozzá hasonló nőt Oliver bizonyára nem udvariasságból hívna meg, hanem azért, mert kívánatosnak találja. 
A gondolat, hogy Oliver talán kívánatosnak tartja, ismeretlen, izgató érzéseket keltett a lányban. 
Vágy... Azt hitte, soha nem fogja megismerni ezt az érzést Most azonban egész teste sajgott, képzelete ijesztő képeket vetített elé. 
Szinte megkönnyebbült, amikor végre ágyba került. Nem tudott elaludni. Nagyon is tudatában volt Oliver közelségének. 
Testi közelségének... Érzelmileg bizonyára nagyon távol állnak egymástól. Szedd össze magad, mielőtt késő lesz, intette rendre magát. Késő? Mire? Egyre biztosabban érezte, hogy Oliver Tennantba fájdalmasan beleszeretett. 
Hirtelen felült, amikor belehasított az igazság, a tagadhatatlan igazság. Szereti Olivert! 
9. FEJEZET 
Charlotte kétségbeesetten ébredt. Kint sütött a nap, de az ő kedvét mégis sötét felhők takarták el arra a gondolatra, hogy szereti Olivert. 
Oliver! Ösztönösen az ágya mellett álló ébresztőórára pillantott. A házban csend volt. A férfi már valószínűleg elment. 
Charlottet elfogta a reszketés. Nem a hidegtől, hanem az érzései miatt lett libabőrös. Idegesen félretolta a könnyű pehelytakarót, és felkelt. 
Apja lakrészéhez korszerűen felszerelt fürdőszoba is tartozott. Akkor rendezték be, amikor már túl beteg volt ahhoz, hogy nagyobb utakat tegyen meg a házban. Charlotte fürdőszobája viszont a folyosóról nyílt, néhány ajtónyira a hálótól. 
Biztos volt abban, hogy egyedül van, ezért úgy, ahogy volt, vékony, kopott pizsamakabátban botorkált végig a folyosón. Számtalan ilyen puha és agyonmosott pizsamafelsője volt, imádta őket hordani. Londonból hazatérve hamar felcserélte hosszú hálóruháit ezekre a holmikra, amelyeket egy poros fiókosszekrényben talált. Valamikor biztos az apjáéi voltak. 
Charlotte első útja, mint mindig, most is a konyhába vezetett, hogy feltegye a kávét. Utána majd visszamegy a fürdőszobába, és amíg lezuhanyozik és felöltözik, a kávé is kifolyik. 
Meztelen talpa alatt érezte a konyhapadló hidegét. Az ablakon keresztül látta, hogy a gyepet és a virágágyásokat könnyű harmat üli meg. Egy pillanatra elgyönyörködött a kertben, és arra gondolt, mennyire hiányoznának neki a vidéki élet apró örömei, ha egyszer arra kényszerülne, hogy visszaköltözzék a városba. 
Hirtelen jeges levegő csapta meg. Mintha kinyitottak volna egy ajtót! Megpördült. Oliver állt az ajtóban, már a londoni úthoz öltözve. Finom, sötétkék öltönyt, frissen keményített inget és csíkos selyemnyakkendőt viselt. 
Azt hittem, már elment. 
Charlotte hangja rekedten szólt, s szándéka ellenére szavai inkább mentegetőzésnek tűntek, mint vádnak. 
Tulajdonképpen már azt teszem... Csak amilyen bolond vagyok, nem tudtam ellenállni egy rövid kerti sétának. - Oliver elhúzta a száját, és sokatmondó pillantást vetett átnedvesedett cipőjére. 
Teljesen elfelejtettem, milyen nedves is ilyenkor a fű. Éppen felfelé mentem, hogy cipőt váltsak, amikor meghallottam, hogy itt van. 
Feltettem a kávét - magyarázkodott Charlotte zavartan. Pompásan festhetett fésületlen, kócos hajával, a túlméretezett, régi pizsamakabátban, amely bizonyára pontos ellentéte annak az éjszakai öltözetnek, amelyet Vanessa választana. 
Bizonytalanul előre lépett, és belepislogott a napba, amely az ablakon keresztül elvakította. Hallotta, hogy Oliver visszatartja a lélegzetét. Nyilvánvalóan a döbbenettől. 
Azt hiszem, jobb, ha most cipőt váltok - mondta a férfi rekedten, és kiment a konyhából. 
Charlotte semmit sem kívánt jobban, mint hogy Oliver átölelje, magához húzza, és megcsókolja. Bosszúsan megdörzsölte a szemét, de közben Oliver lépteire fülelt. 
Valamivel később hallotta, hogy a férfi lejön a lépcsőn, azután becsapódott a bejárati ajtó. Miért nem jött be elbúcsúzni? Miért rohant így el? 
Valamivel később, a fürdőszobában Charlotte választ kapott a kérdésére, és elpirult szégyenében. A nap ugyanúgy elárasztotta a fürdőszobát, mint az előbb a kamrát. Itt azonban a tükörben azt is meglátta, hogy mit művelnek a napsugarak. 
A pizsamakabát vékony pamutanyaga a fénytől átlátszóvá vált, és pontosan kirajzolódtak alatta Charlotte testének körvonalai. Még a combjai közötti sötét háromszöget és a mellbimbója udvarát is jól ki lehetett venni. 
Charlotte mozdulatlanul meredt tükörképére. Szóval ezt látta Oliver, amikor bejött a konyhába. Nem csoda, hogy elmenekült. 
Mit gondolhatott magában? Talán azt, hogy Charlotte szándékosan ment le, mert tudta, hogy ő még a házban van, és azt akarta, hogy így lássa? Vajon most azt hiszi, hogy ő tényleg... 
Majd kiugrott a szíve. Miért is nem győződött meg arról, mielőtt lement, hogy otthon van-e még a férfi? Ámbár most már teljesen felesleges, hogy ezen töprengjen. A baj már megtörtént. 
Charlottenak egész nap nem ment ki a fejéből a reggeli kellemetlenség. Sheila többször is aggódva figyelte. Szerette volna tudni, mi történt. 
Nem érzed jól magad? - érdeklődött végül. 
Charlotte felnézett a munkájából. 
Dehogynem. Pompásan vagyok. Miért kérded? 
S heila megvonta a vállát. 
Csak úgy... Mert gyönyörű az idő, és te mégis a legmelegebb gyapjúpulóveredet vetted fel. 
Ő maga csinos, rövid ujjú blúzt viselt, amely előnyösen kiemelte nőies alakját. Charlotte a kamrában lezajlott kínos találkozás miatt tudatosan választotta ezt a vastag pulóvert, amely tökéletesen elrejtette a vonalait. Közben úgy érezte, megfu  lad, hiszen a ruhadarab inkább hideg téli napokra, semmint a mostani, enyhe tavaszi időjárásra készült. 
Én... nem tudtam, hogy ilyen meleg lesz - dadogta zavartan. 
Délután Sophyval együtt kiment Hadley Courtba, hogy felmérje a házat, és jegyzéket készítsen azokról a bútorokról, amelyeket árverésre akart bocsátani. 
Sophy nagyon ügyesnek bizonyult, és pontosan végrehajtotta a kapott utasításokat. Két órával később Charlotte rájött, hogy valószínűleg önmagának is nagy szívességet tett, amikor állást ajánlott a fiatal nőnek. 
Feltételezve természetesen, hogy Oliver nem kaparintja meg előle az összes üzletet, és továbbra is tud majd munkát adni Sheilának és Sophynak. 
Oliver többször is hangsúlyozta ugyan, hogy nem akarja kiszorítani a piacról, és meg van győződve arról, hogy lesz itt elég munka két ügynök számára is. A férfi becsületesnek tűnt, ezért Charlotte tényleg hitt neki. De vajon nem tévedett-e Oliver, töprengett mosta lány. Erre csak a jövő adhat választ. 
Ám ha mindketten itt maradnak a környéken, mihez kezd majd az érzéseivel? Már így is nehezére esik, hogy leplezze őket. Bár tudta, hogy számára is az lesz a legjobb, már most rettegett a pillanattól, amikor majd Oliver elhagyja a házat, és a saját otthonába költözik. 
Józan esze azt súgta, hogy a lehető legnagyobb távolságot tartsa maga és Oliver között. Ha nem volna felelős Sheiláért és Sophyért, azon is elgondolkodna, hogy eladja-e az irodát. 
Kit is akarok ezzel becsapni?  töprengett fáradtan, amikor letette Sophyt a háza előtt, és visszahajtott az irodába. Távol áll tőle, hogy ilyesmit tegyen. Az esze talán ezt tanácsolja, a szíve azonban egész mást mond. 
Oliver közelében akar lenni. Akkor is ott akar lenni, ahol ő, ha tudja, hogy ezzel árt magának. 
Milyen bolond is vagyok, dühöngött magában, amikor fél hétkor bezárta az irodát, és az autóhoz ment Ha egy szikrányi esze lenne... De hogyan is tudna értelmesen gondolkodni egy szerelmes nő? 
Félúton hazafelé megállt az út szélén, és levette a vastag pulóvert. Alig várta, hogy otthon legyen, és végre lezuhanyozhassa magáról az egész napi izzadságot. A vékony póló, amelyet a pulóver alatt viselt, rátapadt a bőrére. Amikor elindult, letekerte az ablakot, és élvezte a hűvös fuvallatot. 
Oliver kocsija ott állt a ház előtt. Charlottenak eszébe jutott a férfi nagyvonalú ajánlata, hogy használhatja az autóját. 
Már annyiszor kiderült, hogy félreismerte őt... Vajon más dolgokban is téved? Lehet, hogy mégis jelent valamit az Oliver szemében néha felvillanó érzékiség? Lehet, hogy nemcsak sajnálatból csókolta meg? 
Már megint álmodozom, gondolta mérgesen. Leállította a kocsit és kiszállt. 
A munkások már hazamentek. Charlotte megkerülte a házat, és nyitva találta a 
hátsó ajtót. Bosszúsan összeráncolta a homlokát az iparosok gondatlansága miatt. Hirtelen meghallotta Oliver hangját. 
- Örülök, hogy látom! Isten hozta idehaza! - üdvözölte vidáman. 
Charlotte megfordult. Először azt vette észre, hogy Oliver felsőteste meztelen. Kissé lebarnult bőrével, sötét, izzadt szőrzetével zavarba ejtően férfias jelenség volt. 
Charlotte gyomra összeszorult a látványtól és a férfi napsütötte testének illatától. A lányt eddig ismeretlen vágy töltötte el. 
A vártnál előbb értem haza. Úgy döntöttem, kihasználom a jó időt, és megpróbálom kicsit rendbe hozni a kertet. 
Oliver mosolyogva nézett rá. 
Ugye azt mondta, nincs ellenére? - fűzte hozzá óvatosan. 
Nincs ellenemre... Mi nincs ellenemre? - tűnődött Charlotte zavartan. Oliver félmeztelen teste, a kifakult, szűk farmerban kirajzolódó karcsú, izmos lába, testének illata olyan izgatóan hatott rá, hogy a legszívesebben rárontott volna, hogy kezével és ajkával simogassa végig a férfi vállának és felsőtestének duzzadó izmait 
Charlotte remegni kezdett. Mi történne, ha egyszerűen csak odamenne hozzá, kigombolná a nadrágját, hogy megtudja, az a bizonyos keskeny szőrcsík... 
Döbbent sóhaj szakította félbe a közéjük telepedett csendet. Charlotte görcsösen azon igyekezett, hogy Oliverről a kertre irányítsa pillantását. Vissza kell zökkennie a valóságba, amely hirtelen megváltozott körülötte. 
Azt mondják, általában a férfiak szoktak csak sürgető nemi vágyat érezgi, a nőknél az ilyesmi ismeretlen. Legalábbis addig, amíg szóval vagy tettel nem bátorítják őket erre. 
Charlotte érezte, hogy a vékony póló alatt szinte fájdalmasan megmerevedik a mellbimbója. Erőlködve visszatartotta a lélegzetét. 
Az a már-már elviselhetetlen kényszerképzet gyötörte, hogy meg kellene szabadulnia ruhái nyomasztó terhétől, meztelen bőrével hozzá kellene simulnia Olivenhez, hogy testének érintésével csillapítsa duzzadó mellének kínzó fájdalmát. 
Charlotte...! 
Oliver aggódó hangja visszatérítette a valóságba. Amikor a férfi kinyújtotta feléje a kezét, a lány hátrált egy lépést, és olyan rémülten nézett rá, hogy Oliver kissé összerezzent. 
Sajnálom, egészen elfelejtettem, hogy valószínűleg csupa kosz vagyok. De maga egyszercsak olyan... 
Charlotte hátat fordított Olivernek. Nem akarta hallani, milyen volt. 
Hirtelen rátört a gyengeség. Védtelennek bizonyult az eddig rejtegetett, és most 
hirtelen felbukkanó nemiséggel szemben, amelynek létezéséről eddig nem is tudott. 
Feltételezem, hogy házon kívül vacsorázik - kezdte habozva a lány. - Én... - ...Én pedig azt reméltem, hogy együtt eszünk. 
Együtt...? 
Egy kis ünneplést terveztem  mondta Oliver. 
Rendkívül jó áron sikerült eladnom a londoni ingatlanügynökségemet. Arra gondoltam, talán lesz olyan kedves, és megünnepli velem a döntésemet, hogy mától kezdve itt telepszem le. 
De... 
Kérem, ne mondjon nemet. Összeállíttattam néhány apróságot egy csemegeüzletben, hogy ne kelljen ilyesmivel bíbelődnünk. 
Charlotte nem akart hinni a fülének. 
Velem akar ünnepelni...? - ismételte bizonytalanul. - Dehát... 
De micsoda? - kérdezte Oliver mosolyogva. 
Hogy került ilyen szorosan melléje? 
Oliver olyan közel állt hozzá, hogy akár végig is simíthatná nedves, meztelen mellének szőrzetét, ha engedne a kísértésnek. Ha oldalra fordítaná a fejét, ajkával megérinthetné a csillogó bőrt a férfi nyakán. Ha megtenné, Olivernek már csak át kellene karolnia a vállát, magához kellene szorítania, és máris véget érne ez a kínzó feszültség. 
De micsoda? - ismételte a férfi lágyan. 
Miért pont velem, akarta kérdezni Charlotte, de nem merte. Ehelyett hangsúlyozottan hűvösen válaszolt. 
Azt hittem, londoni barátaival kívánja megünnepelni ezt az eseményt 
Nincsenek barátaim - javította ki Oliver. - Csak ismerőseim. Londonban a legtöbb embert annyira lefoglalja az érvényesülés, hogy nem marad ideje a barátságra. Nem tudom tovább elviselni ezt az életformát Az értelem által irányított kapcsolatokat, amelyekben két ember eldönti, hogy idejük tört részét együtt töltik, és megosztják egymással a testüket, de az álmaikat nem... Ez nem az én világom. 
Charlotte meglepetten mérte végig a férfit. 
Azt akarja mondani, hogy a... barátom akar lenni? 
Csak nehezen tudta kimondani a barát szót. Úgy érezte magát, mint aki idegen világba tévedt, ahol nincsenek útjelzők. Nem tudta, merre menjen. 
Olyan nehéz ezt elhinni?  kérdezte Oliver. 
Én csak... 
Nem! Várjon! Megizzadtam, piszkos vagyok, gyorsan lezuhanyozom. Majd evés közben beszélgetünk. Magának semmit sem kell csinálnia. Ha van kedve, ehetünk a kertben is. 
A kertben? 
Igen, miért ne? Kellemes, enyhe este van. 
Azt hiszem, a fészerben vannak nyugágyak - mondta Charlotte. - Csak... Oliver megrázta a fejét. 
Engedje meg, hogy ezzel én törődjek. Félóra múlva mindennel elkészülök. 
Öt perc, és letelik a félóra, állapította meg Charlotte a hálószobájában a tükör előtt állva. Ő is lezuhanyozott, aztán megmosta a haját, és megszárította. 
Mit szoktak felvenni a nők egy kerti vacsorához azzal a férfival, aki a barátjuk akar lenni? Még csak nemis sejtette. Végül egy kifakult farmer és egy fehér pamutblúz mellett döntött. 
Várakozásteljesen lement, hogy segítsen Olivernek az előkészületekben. 
A férfi szintén farmert viselt, ez alkalommal azonban frissen mosott, sötétkék nadrágot, csíkos inggel, amelynek feltűrte az ujját. 
A konyhaasztalon fonott kosár állt, mellette jégvödörben egy palack pezsgő és két pohár. Oliver nyilvánvalóan már Londonban eltervezte a közös estét, örvendezett Charlotte. 
Vagy csak én tulajdonítok túl nagy jelentőséget annak, amit mondott, gondolta. Bizonytalan pillantást vetett rá. A férfi azonnal megnyugtatta egy szívélyes mosollyal, mintha olvasna a gondolataiban, és kitalálná az érzéseit. 
Ez természetesen lehetetlen. Nem, csak barátságos vele. Egyedül van, és társaságot keres. 
Charlotte megpróbált valami hétköznapibb dologra gondolni. 
A székeket... - kezdte. 
Már minden készen van. Ha hozza a pezsgőt, akkor én viszem a kosarat 
Amikor kiértek a még mindig napfényben úszó kertbe, Oliver elmesélte Charlottenak, hogyan adta el az ingatlanügynökségét. Azt is elmondta, hogy meglátogatta egy barátját, aki London egyik legnagyobb ügynökségénél dolgozik, amely villák és vidéki birtokok közvetítésére szakosodott. 
Ismer valakit, aki talán megveszi Hadley Courtot, ha szerencsénk lesz - mondta a férfi. - A héten felhív, amint felvette a kapcsolatot az ügyfelével. Mindkettőnk telefonszámát megadtam neki. Az ügyfele magánember, és nem üzleti célokra keres házat 
Csodálatosan hangzik. 
Charlotte csillogó szemmel nézett a férfira. Kiszáradt a szája, amikor észrevette, hogy Oliver arckifejezése megváltozik. Hallotta saját szívverését, és furcsa forróság árasztotta el. 
Rögtön megcsókol, gondolta mintegy kábulatban. Amikor azonban feléje lépett, Oliver továbbindult, így Charlottenak kénytelen-kelletlen követnie kellett. A férfi nyilvánvalóan kitért előle. 
Hová megyünk?  kérdezte Charlotte szinte mellékesen. Igyekezett gondtalan és vidám benyomást kelteni. Titokban azt remélte, hogy Oliver nem vette észre rajta a várakozást. 
Ide  mutatott Oliver egy kis gyümölcsfákból álló ligetre a kert végében. A fák alatti füvet vastag sziromlevélszőnyeg borította, az esti levegő fűszeres illatot árasztott. 
Az egyik nagy fa alatt takaró hevert, rajta néhány párna. A hely rendkívül meghittnek tűnt. Mint egy festmény. Mint egy csábítási jelenet díszlete. 
Csábítás? Oliver el akarja csábítani? A gondolatra Charlottet újra elárasztotta a forróság. Bőre bizsergett, hirtelen jókedv tört rá. 
Hogyan lehetne azt megkérdezni egy férfitól, hogy csak vacsorához választotta ki ezt a szép kis helyet, vagy bizalmasabb szándékok is vezették? 
Talán Oliver azt hiszi, hogy ő akarja így? Talán csak azért fáradozik ennyit, mert sajnálja? Ahogy jött, úgy el is szállt a vidámsága. 
Oliver, én... 
Éhes vagyok - szakította félbe a férfi határozottan. - Kezdjünk neki! Aztán is beszélgethetünk. 
Charlotte követte Olivert a nagy almafához. Leült a takaróra, a férfi pedig gondosan párnákat rakott a háta mögé, majd kipakolta a fonott kosarat. 
Charlotte ámulva figyelte, mi mindent összevásárolt. Nem kész szendvicseket vett, hanem csupa étvágygerjesztő finomságot, amelyek láttán a lánynak összefutott a nyál a szájában. 
A pezsgő hűvösen, frissítően gyöngyözött a poharában. Oliver ivott egy kortyot, és elégedetten megállapította. 
Igazából így kellene mindig pezsgőzni. Egy meleg kertben, a virágok illatában fürödve, egy szép asszony társaságában... 
Charlotte gyorsan ivott egy kortyot, hogy elrejtse az izgatottságát. 
El sem tudom hinni, hogy ezeket a csemegéket kerti ünnepségre állították össze. Az egész olyan fényűző... 
.Volt ott friss lazac, porcelán tálakon ínycsiklandó saláták és zöldségek, mindez hófehér, keményített asztalterítőn, hozzáillő szalvétákkal. Valódi fényűzés! 
Ilyen útikosarakat állítanak össze a glydebournei operafesztiválra is - magyarázta Oliver. 
Charlotte hirtelen észrevette, hogy a férfi szeme furcsán csillog. 
Kér még pezsgőt? 
A lány észre sem vette, hogy máris kiürült a pohara. Amikor Oliver ismét teletöltötte, gyorsan ivott, a férfi pedig továbbra is olyan behatóan nézte, hogy Charlotte egészen elgyengült. 
Bármilyen csábító is volt az ennivaló, alig volt képes még egy falatot lenyelni. Túlságosan feszült volt. 
A pezsgőből azonban három pohárral is megivott. Rögtön érezte, hogy kellemesen ellazul. Nem tudta tovább elviselni a feszültséget. 
Most már igazán megmondhatja, mit akar, Oliver! Le akar velem feküdni? A férfi nem felelt azonnal. Meglepettnek tűnt. 
Tényleg akarja, Charlotte? - kérdezte aztán. 
A lány nem ezt a választ várta. Ajkába harapott, és a férfira nézett. Hirtelen úgy érezte, a pezsgő elködösíti az agyát. 
Igen, akarom - felelte határozottan. 
Oliver olyan csöndben volt, hogy Charlotte már-már azt hitte, hogy halálra rémisztette a férfit. 
Most azonban már késő lenne visszakozni, késő volna azon töprengeni, hogy miért 
viselkedett így, és késő lenne csodálkozni azon, hogy mindez nem is esett nehezére. 
Eddig még soha nem sikerült ennyire megszabadulnia minden félelemtől és kételytől. Talán azért, mert ritkán ivott szeszes italt, főleg nem pezsgőt üres gyomorra... 
Másra sem tudtam gondolni egész nap - hallotta aztán Oliver hangját. Érezte, hogy a férfi átöleli, végigsimít a vállán, lágyan megsimogatja a haját, és magához húzza a fejét. 
Pezsgőíze van, állapította meg Charlotte szórakozottan, amikor Oliver az ajkára szorította a száját, és szenvedélyesen megcsókolta. Vadul dobogott a szíve, amikor észrevette, hogy a férfi éppolyan izgatott, mint ő. 
Oliver a csók közben a lány fejét, hátát és csípőjét simogatta, majd ölébe vonta Charlottet. 
A mese valósággá vált... Habár még elválasztotta őket a blúz és az ing vékony anyaga. Charlotte ennek ellenére érezte, hogy Oliver szíve vadul dobog. Hirtelen ijesztő kép jelent meg a lány szeme előtt. 
Ma reggel... Nem akartam... - A pezsgő feloldotta gátlásait, minden óvatosságról elfeledkezett. 
De én igen... - mondta Oliver határozottan, és addig simogatta nyelvével Charlotte fülét, amíg a lány jólesően meg nem borzongott. 
Amikor megláttalak abban a jópofa pizsamakabátban, egy csapásra elment a kedvem, hogy Londonba utazzam. 
Charlotte, ez az új Charlotte, akinek a létezéséről eddig maga sem tudott, mintha csak fokozni akarná a leselkedő veszélyt, tovább suttogott. 
Hát mihez lett volna kedved? 
Hogy felkapjalak, felvigyelek az ágyamba, és szép lassan kigomboljam a gombjaidat. Így, mint most... 
Mint most? Charlotte olyan odaadással figyelt a férfi szavaira, hogy másodpercekig tartott, amíg eljutott a tudatáig: Oliver valóban kigombolja a blúzát. 
Egyik kezével lágyan átfogta Charlotte mellét, lassan félretolta róla a vékony csipke melltartót és kiszabadította a rózsás bimbókat. Szája már nem a lány fülét, hanem a nyakát cirógatta. 
Mitől van az, hogy ez a gyengéd érintés ennyire összezavar, töprengett Charlotte zavartan. Miért van, hogy a legszívesebben felnyögnék, és letépném magamról a ruhát, amikor megérinti a mellemet. Miért akarom a számat a nyakára tapasztani, miért akarom az övéhez préselni a testemet? 
Aztán meg ahhoz lett volna kedvem... - folytatta Oliver, és mély hangja hallatán Charlotte még jobban elmerült az érzékek tengerében. 
Érezte, hogy a férfi leveszi róla a melltartót, és kéjesen felsóhajtott, amikor Oliver szorosan magához vonta. A lány kihívóan mozgott. Alig várta, hogy a férfi ajka megérintse végre a mellbimbóját. 
Amikor megtörtént, Charlotte érzékien felnyögött. 
Gátlástalanul átengedte magát teste sürgetésének, és átélte minden korábbi vágyálmát. Oliver keze és ajka olyan erős és sokat ígérő érzéseket keltett benne, hogy 
lassan elvesztette minden önuralmát. A férfin kívül nem létezett számára semmi más. 
Amikor lágyan megsimogatta Oliver hasát, a férfi mélyen felsóhajtott. Izgatottan 
a lány fülébe súgta, hogy nem tud már tovább várni, és Charlotte combjai közé dugta a kezét. 
A lány remegett a várakozástól. 
Akarta a férfit, vágyott rá. Nem érdekelte, mi lesz később. Most már senki sem veheti el tőle a bizonyosságot, hogy Oliver igenis megkívánta őt. 
Mélyen a lelkében megszólalt egy halk hang, és megpróbálta figyelmeztetni, hogy valami nincs rendben. Túl gyorsan alakult ki közöttük a bizalmas testi kapcsolat, előbb még egyet s mást meg kellett volna beszélniük. Charlotte azonban nem hallgatott rá. 
Elkábította a vágy, amikor Oliver ráfeküdt, és testével takarta be a testét. 
Vadul dobogott a szíve. Csak saját vágyára figyelt, amely magával ragadta. Csodálatos érzés volt, ahogy Oliver kezével és ajkával felizgatta, és felgyújtotta érzékeit. Amikor egyszer a férfi szemébe nézett, és hirtelen rádöbbent, mit is tesz éppen, Oliver a fülébe súgta: 
Ó, Charlotte, nem szabadna ezt tennem, de most már késő. 
Ajka egyre követelőzőbb lett, és amikor Oliver végül magáévá tette, a lány olyan szenvedélyesen adta oda magát neki, hogy a férfi vadul felnyögött. 
Charlotte egy pillanatra olyan magasságokba repült, hogy azt hitte, eléri a csillagokat az égen. 
Aztán lankadt kicsit az izzó vágy. A lány visszatalált a valóságba. Rájött, hogy meztelenül fekszik Oliver karjában, egy takarón a kertjében, az almafa árnyékában. 
Hihetetlenül oldottnak és könnyűnek érezte a testét. A legszívesebben dorombolni kezdett volna, akár egy macska. Erre a gondolatra elmosolyodott. Oliver ujja hegyével lassan végigsimított Charlotte ajkán. 
Miért nem szóltál? - kérdezte gyengéden a férfi. 
Charlotte egy másodpercre zavarba jött, aztán őszintén válaszolt. 
Nem is gondoltam rá. Van valami kifogásod ellene, hogy én még nem... 
Hogy még nem volt szeretőd? - Megrázta a fejét. A lány azonban megérezte a férfi tartózkodását, amely lassan rá is átragadt. 
Akár Éva a Paradicsomban, Charlotte most hirtelen rádöbbent meztelenségére, és arra, hogy mit és miért tett. 
Még mindig körülölelte azonban a boldogság, így hát nem esett nehezére, hogy elhessegesse magától a rátörő kételyt. 
Csábítóan Oliver ujjába harapott, és könnyedén végigsimította férfi csípőjén. Boldogan látta, hogy Oliver szeméből eltűnik az aggodalom, és teste felel a kihívásra. 
Most egészen más volt. Oliver olyan titkokkal ismertette meg Charlottet, amelyekről a lánynak eddig fogalma sem volt. 
Rájött, miért izgatta annyira a férfi hasán végighúzódó keskeny, sötét szőrsáv. 
Felfedezte, hogy milyen erősnek és nőiesnek érzi magát, amikor ajkával simogatja, és vágyával azonnali viszonzásra készteti Olivert. 
Örökké kincsként fogja őrizni azokat a szavakat, amelyeket Oliver a fülébe súgott. Sohasem felejti el a férfi kezének a mozdulatát, ahogy megérintette őt. 
A lánynak egy pillanatra testi-lelki fájdalmat okozott, hogy Oliver ellenáll teste néma hívásának, és nem teszi másodszor is a magáévá. 
Amikor azonban a férfi szeretettel megmagyarázta, hogy nem akar fájdalmat okozni neki, s más lehetőségek is vannak a feszültség oldására, Charlotte beleegyezett, hogy a férfi megmutassa, mire is gondol. 
Először mélyen megdöbbent, amikor Oliver ajka centiméterről centiméterre felkutatta a testét, aztán azonban mindent beborított a vágy. Es Charlotte hagyta, hadd ragadja magával. 
Szinte súlytalannak érezte magát, bár közben már csillapult. egy kissé a féktelen boldogság. Valami megfoghatatlan kétség nyugtalanította. Mielőtt azonban elgondolkodhatott volna azon, hogy mi is az, elaludt. 
Oliver elgondolkodva megérintette az alvó lányt. Másképp alakultak a dolgok, mint tervezte. Ovatosan akarta megnyerni magának Charlottet. 
Mindkettőjüket magával sodorta azonban a lány nyaltsága, amikor egyszerűen megkérdezte, hogy le akar-e feküdni vele. A teste élvezte, ahogy Charlotte viszonozta a vágyát, az esze azonban... 
Oliver halkan felsóhajtott. De jó lenne, ha ezzel nem szaporította, hanem megoldotta volna a gondokat! 
Miért kellett annyi egyedül és békében eltöltött év után éppen egy olyan nőbe beleszeretnie, aki ennyire elutasító, és nem érti meg, hogy sok férfi tartja vonzónak? Többek között ő is. 
Elmosolyodott. Egyrészt valóban fel akarta nyitni Charlotte szemét, meg akarta mutatni neki, hogy csak elutasító viselkedésével riasztja el a férfiakat attól, hogy udvaroljanak neki. Másrészt viszont önző módon meg akarta tartani magának ezt a felismerést, nehogy egy másik férfi elvegye előle a lányt. 
Ovatosan lesöpört egy hangyát Charlotte arcáról, és azon töprengett, vajon lesznek-e következményei a szenvedély óráinak. Egyikük sem védekezett. Oliver tiszta szívvel kívánta, hogy Charlotte legyen állapotos. 
Te megőrültél! - szidta magát. Felállt, és lehajolt, hogy ölbe vegye a lányt. 
Bőrén érezte a kellemes, hűvös esti levegőt. Hirtelen elképzelte, hogyan is festenek, és elmosolyodott. Mindketten anyaszült meztelenek, hogy ölében tartja Charlottet, akin még mindig látszik, mennyire élvezte a szerelmes játékot. Most már övé a lány! 
Bement vele a házba, felvitte a lépcsőn, és azon gondolkodott, hogy a saját ágyába fektesse-e. Szeretett volna reggel mellette ébredni, és bizonyosságot szerezni arról, hogy... 
De nem, a helyzet már így is elég bonyolult. Sajnálkozva a szobájába vitte, letette az ágyra, és szeretettel betakarta a lányt. Aztán visszament a kertbe, hogy összeszedje ruháikat, és eltakarítsa a lakoma maradványai 
Amikor az üres pezsgőspalackot felemelte, Oliver egy pillanatra elgondolkodva megállt. Nem akarta leitatni Charlottet. A lány kérte, hogy töltse tele újra és újra a poharát. 
Vajon botorság, ha azt reméli, hogy Charlotte viszontszereti, most, hogy megmutatta, mennyire kívánja őt? 
Holnap majd választ kap a kérdésére, hogy miért nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy bevallja Charlottenak az érzéseit? Valószínűleg attól félt, hogy elriasztja a lányt. 
Ugyancsak tüskés rózsát találtam magamnak, gondolta Oliver, miközben visszatért a házba. Lehet, hogy holnap reggel is ilyen regényes körülmények között kellene reggelizni. Fel kellene díszíteni Charlotte szobáját virággal... 
Hirtelen eszébe jutott, hogy az iparosok bizonyára nagyon korán jönnek, még azelőtt, mielőtt a lány felébredne. 
10. FEJEZET 
Charlotte a szokottnál későbben ébredt. Amikor felocsúdott, először csak halványan emlékezett arra, hogy mi történt. 
Hogy tehetett ilyet? Leissza magát, aztán megkéri Olivert, hogy feküdjön le vele! És nemcsak egyszer, hanem... 
Nyögve a hasára fordult, és megpróbált nem figyelni a lelki szemei előtt pergő képekre. Az ágya mellett álló ébresztőórára nézett, és rájött, hogy a hangok, amelyeket hall, nem függenek össze zúgó fejével, hanem a földszintről hatolnak fel hozzá. 
Gyorsan kiugrott az ágyból. Csak most döbbent rá, hogy teljesen meztelen. Fogalma sem volt arról, hogyan került a szobájába. Erőlködve küzdött a hirtelen rátörő rosszulléttel, amikor kopogtattak az ajtaján. 
Éppen csak annyi ideje volt, hogy visszabújjon az ágyba, és az álláig felhúzza a takarót, amikor Oliver belépett. 
A lány meglepve nézett rá. A férfi nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak látszott a történtek után. 
A vízvezetékszerelő megkért, szóljak neked, hogy elzárta a vizet, és ma valószínűleg nem is lesz  jelentette vidáman, és egy csésze kávét tett a hálószobaszekrényre. 
Nincs víz. De hiszen neki le kell zuhanyoznia, és fel kell öltöznie, és be kell mennie az irodába. Több fontos tárgyalása van, többek között Dan Pearcesel is.,.! 
Oliver titokban szitkozódott magában a lány megváltozott arckifejezése láttán. Előbb kellett volna felkeltenie, hogy beszéljen vele. 
Charlotte, tegnap este... 
A lány felszegte a fejét, és komoran nézett a férfira. Oliver most majd elmagyarázza, hogy a tegnap este tévedés volt, és az lesz a legjobb, ha elfelejtik. Charlottenak felfordult a gyomra. Rettenetesen rosszul érezte magát. 
Nem akarok beszélni róla  mondta összeszorított szájjal.  Most pedig szeretném, ha elmennél, mert rosszul vagyok. 
Rosszul vagy? Várj! 
Nem bírok várni...!  Charlotte gyorsan az ágya melletti széken fekvő pongyoláért nyúlt, és a fürdőszobába rohant. 
Amikor belépett a konyhába, a szerelő, akivel még nem találkozott, felnézett a munkából. 
A férje azt üzeni, hogy félóra múlva itt lesz - morogta. 
A férjem! Charlotte a legszívesebben felnevetett volna. Gyorsan kimenekült a házból, és a kocsijához sietett. Mit fog gondolni Sheila? A ma reggeli első tárgyalást máris elmulasztotta. 
Charlotte félóra múlva lépett be az irodába. Kíváncsian várta, mit szól Sheila ahhoz, hogy nyilván észrevehetően megváltozott. Munkatársa azonban csak jókedvűen mosolygott, mint mindig. Ugy tűnt, nem vett észre semmi szokatlant. 
Oliver felhívott, és szólt, hogy késni fogsz - üdvözölte vidáman. - Elküldtem Sophyt, hogy mutassa meg Bramwelléknek az ingatlant. Nemsokára itt lesz. 
Charlotte csak nehezen tudta megőrizni higgadtságát. 
Pontosan mit is mondott Oliver? - érdeklődött óvatosan. 
Ó, csak annyit, hogy tegnap este ünnepeltetek, és túl mélyen néztetek a pezsgőspohár fenekére. - Sheila huncutul elmosolyodott. 
Nehogy azt hidd, hogy nem érzek együtt veled. Nincs rosszabb a másnaposságnál. Egyébként mit ünnepeltetek? Vagy inkább ne kérdezzem? 
Charlotte lehajtotta a fejét. 
Semmi különöset. Oliver eladta a londoni ingatlanügynökségét, és úgy döntött, hogy nálunk telepszik le. 
Aha. Hát ez tényleg ok az ünneplésre. Szóval beletörődtél? 
Charlotte dacosan felszegte a fejét. 
Mibe? 
Oliver jelenlétébe. 
Miért, szerinted van más választásom? - Egy pillanatra tényleg azt hitte, Sheila mindent tud. De hát honnan tudhatná? 
Egyelőre szerencsére megúszta a további kérdéseket, mert útnak kellett indulnia Dan Pearcehez. Nem töltötte el örömmel a gondolat. A férfi határozottan ellenszenves volt neki. 
Amikor visszatért a hálószobába, megint rosszul lett a kávé illatától. Rákényszerítette magát, hogy öltözködés közben mégis megigya a feketét. Aztán azon töprengett, hogy az a drága francia parfüm, amelyet egyszer Sheilától kapott karácsonyra, vajon elűzi-e Oliver könnyű illatát a bőréről. 
Arra számított, hogy Oliver lent várja, és közli vele, tegnap este mindketten megzavarodtak, aztán majd megkéri, felejtse el. 
Elfelejteni! Hogyan felejthetné el a vele töltött órákat? Hogyan is hihette, hogy... Hogy mit? Hogy Oliver éppúgy kívánja, éppúgy vágyik rá, éppúgy szereti, mint ő a férfit. 
Micsoda ostobaság! Senkit sem okolhat, csakis saját butaságát. Ő csábította el Olivert, ő kérdezte meg tőle, le akar-e feküdni vele... 
Charlotte beszállt a kocsijába, és elindult a tanya felé. Abban állapodtak meg Dan Pearce-szel, hogy a két eladandó ház egyikénél találkoznak. Amikor a lány megérkezett, és meglátta, hogy a férfi régi terepjárója már ott áll, furcsa nyugtalanság tört rá. 
A farmert sehol nem látta. Kinyitotta a ház ajtaját, bement, és a gazda nevét kiáltotta. Bentről lépések zaját hallotta, ezért felment a lépcsőn. 
Egy dohos hálószobában fedezte fel a férfit. Az ablaknál állt, és nyilvánvalóan végignézte, ahogy leállította a kocsit, és a keresésére indult. Miért nem jött le elé, hogy üdvözölje? Megint elfogta a különös nyugtalanság, miközben a férfi feléje fordult, és lekicsinylően végigmérte. 
- Ugy, szóval mégis eljött! Minden nő egyforma! Rájött az ízére, mi? 
Ez valamit tervez, villant Charlotte agyába. Ösztönösen hátrált egy lépést az ajtó felé. A férfi azonban gyorsabb volt. Becsukta az ajtót, és a lány elé tornyosult. 
Félelem tört rá Charlottera, olyan félelem, amelyet eddig nem ismert. 
Olyan félelem, amelyről eddig nem is volt hajlandó tudomást venni, mint ahogy nem olvasta el a bántalmazott és megerőszakolt nőkről szóló újságcikkeket sem. 
Ez az ember meg akarja félemlíteni... Meg akarja becsteleníteni. 
Charlotte megpróbálta elhitetni magával, hogy csak a képzelete ragadta el, hogy félreérti a helyzetet, de nem tudott megszabadulni a rémülettől. 
Görcsösen igyekezett, hogy nyugodt maradjon, és értelmesen gondolkodjon. 
Szóval mégis együtt akarja eladni a két gazdasági épületet, Pearce úr? - kérdezte bátran. - Szerintem nagyon helyesen döntött. Az építési bizottságnak előbb természetesen... 
Hallotta, hogy a férfi felnevet. Ezzel eloszlott minden reménye, hogy talán mégis tévedett, és Pearce nem is tervez ellene semmi rosszat. 
A farmer undorító, buja arca láttán kétségbeesetten vádolta magát, amiért eddig nem ismerte fel a veszélyt. Hiszen Sheila óvta, vagy legalábbis megpróbálta figyelmeztetni. Igyekezett leküzdeni rémületét. 
Pearce úr, úgy tűnik, itt valami félreértés van. Azt hittem, a házak eladása miatt rendelt ide. 
A férfi kajánul felnevetett. 
Nem, nem ezt hitte. Pontosan tudta, mit akarok magától. Utolsó látogatásakor világosan közöltem magával, hogy nem adom el együtt az épületeket. Mint már mondtam, maga rájött a dolog ízére, amióta együtt lakik azzal a londoni úrral. Minden nő egyforma. Kifelé megjátsszák a hölgyet, valójában azonban nem jobbak az utcalányoknál, akik a férfiaknak kelletik magukat. Mint az a cafka, aki a feleségem volt. Pontosan olyan volt, mint maga. 
Ez az ember megőrült, gondolta Charlotte ijedten. Mással nem tudta megmagyarázni, hogy tényleg azt hiszi, ő... 
Miközben azt figyelte, hogyan gyönyörködik Dan Pearce az ő félelmében és rémületében, furcsa módon hasonló diadalérzet fogta el, minta múlt éjszaka. Mindegy, mi történik: az Oliverrel töltött órák emléke szinte védőpajzsként vette körül. 
Természetesen borzasztóan félt, de erőt adott neki, ha Oliverre gondolt. Lassan újra működésbe lépett az agya. Bátran megpróbálta elterelni a farmer figyelmét, miközben állandóan beszélt hozzá. 
Attól tartok, nem értem, mire gondol  mondta a lehető leghűvösebben, majd hozzáfűzte: 
Nincs túl sok időm, Pearce úr. Félóra múlva másik tárgyalásom lesz. A munkatársnőm csodálkozni fog, ha nem érek vissza időben az irodába. 
Ez még csak nem is volt hazugság. Valóban volt még egy megbeszélése, de csak egy óra múlva. De mi minden történhet még addig! 
Hazudik  felelte Dan Pearce ravaszul.  De nálam ezzel nem boldogul... Azért jött ide, mert maga is csak olyan, mint minden nő. 
Charlotte kétségbeesetten azon igyekezett, hogy ne figyeljen oda a beteg agyból kipattanó fenyegetésekre. Valószínűleg a felesége távozása óta ilyen, gondolta. 
A kis szobában állott és áporodott volt a levegő. Vagy csak úgy érzi? Dan Pearce keze mocskos, lerágott körme gyászkeretes volt. A lányra rátört az undor, amikor elképzelte, hogy ez a kéz megérintheti. 
Már nem fogja sokáig bírni, hogy nyugalmat színleljen. 
Ha most nem akar beszélni a házak eladásáról, akkor jobb, ha elmegyek  jelentette ki, és igyekezett rettenthetetlennek látszani, miközben egy lépést tett az ajtó felés 
Egy pillanatra azt hitte, Dan Pearce kiengedi. A férfi még oldalra is lépett egy kicsit, és megvárta, hogy a lány a kilincsre tegye a kezét. 
Akkor megragadta, megfordította, és háttal az ajtóhoz vágta. Charlotteon végigfutott a fájdalom, de egy hang sem jött ki a torkán. 
Arcán érezte a férfi forró leheletét. Miért is közeledett az ajtóhoz? 
Inkább durván szereti, mi? A feleségem is pont ilyen volt. Kiabált és sírt, és azt állította, hogy gyűlöl, de én tudtam, hogy nem így van ám! 
Charlotte összerázkódott. Nagyon is el tudta képzelni annak az asszonynak a szenvedéseit! Nem csoda, hogy elhagyta a férjét. 
Annyira tetszett neki, hogy belém csimpaszkodott, és könyörgött nekem. Charlotte irtózva a fülére tapasztotta a tenyerét, és kiabálni kezdett. 
- Hagyja abba! Hagyja abba! 
Ez hiba volt. Rémülete még inkább felizgatta a férfit. 
Mióta is van itt? Meddig tart még ez a kínlódás? Charlotte nem mert az órájára nézni. Egész testében remegett, Dan Pearce pedig kéjesen elmesélte, mit tervez vele. Kétszer is Marlene-nek nevezte. Nyilván így hívták a feleségét. 
Charlotte érezte, hogy lassan elhagyja az ereje. Forgott vele a világ. És akkor hirtelen meghallotta, hogy Oliver a nevét kiáltja. 
Dan Pearce azonnal a lány szájára szorította mocskos kezét. 
Egy hangot se!  sziszegte.  Nem jön fel, ha rájön, hogy maga önként akar velem lenni. 
Charlotte nem hagyta magát tovább megfélemlíteni. Kétségbeesetten beleharapott a férfi kezébe, hogy az elengedje, ő pedig Oliverért kiálthasson. 
A farmer dühödten a lány hajába markolt, az ajtóba verte a fejét, és kikiáltott: - Engem akar, és nem magát! Ez is csak egy ribanc, aki... 
Charlotte csak távolról hallotta a férfi hangját Rettenetesen fájt a feje, meleg és ragadós nedvesség csurgott végig az arcán. 
Az ajtót hirtelen feltépték, és Charlotte a földre esett. Minden elsötétült körülötte. Félig-meddig még hallotta, hogy valaki megnyugtató szavakat mond neki, de válaszolni már nem tudott. 
Amikor újra kinyitotta a szemét, azt hitte, hogy mindez csak rossz álom volt. 
Hálószobájában sötét honolt, de a tárgyak körvonalai ismerősnek tűntek. 
Nagyon fájt a feje. Óvatosan megérintette a halántékát, és összerándult a vállába 
hasító fájdalomra. Aztán kitapogatta homlokán a ragtapaszt. 
Zavaros emlékek tolultak fel benne. Képek, amelyeket lázálmában látott. Elfogta a félelem. 
Ne...! 
Charlotte, minden rendben van. Biztonságban vagy  hallotta Oliver megnyugtató hangját. 
Szótlanul feküdt, csak a szíve dobogott hevesen. Oliver mellette volt az ágyában. Vagy ezt is csak képzeli? Nem, az nem lehet. Nem lehet káprázat ez a gyengéd érintés, a férfi testének melege és a hangja. 
Oliver, mit csinálsz te itt?  kérdezte Charlotte rekedten. 
Te akartad, hogy veled maradjak. Nem emlékszel? 
Charlotte megpróbálta felidézni a történteket. Felködlött benne, hogy sírt, és Olivert hívta. Ez valószínűleg a kórházban történt. Vagy mégsem? Elöntötte a forróság arra a gondolatra, hogy feltehetően tényleg ott volt, és újra meg újra Olivert szólította. 
Nincsen semmi baj  nyugtatta meg a férfi, mintha kitalálta volna a gondolatait.  Senki sem csodálkozott Mindenkinek azt mondtam, hogy a menyasszonyom vagy. Adott körülmények között tökéletesen megértették, miért akarsz velem maradni. Ezért is engedték meg végül, hogy hazahozzalak. Sheilával szó szerint összevesztünk azon, hogy melyikünk gondoskodjon rólad. Végül is azzal győzted meg a kórház személyzetét, hogy hevesen belém kapaszkodtál. 
Oliver gyengéden megsimogatta a lány arcát, aztán folytatta. 
Nemsokára eltűnnek rólad a horzsolások, a kék foltok, és a fejeden is meggyógyul a seb, ami miatt a kórházban tartottak. 
Charlottenak hirtelen eszébe jutott a rettenetes élmény. Reszketni kezdett. 
Egy ujjal sem ért hozzám, bár azt akarta. Összetévesztett a feleségével. 
Csak csendesen! Mindent tudunk. Nagyon veszélyes ember. Őrült. 
Nem lett volna szabad odamennem. Tudat alatt éreztem, hogy nincs vele rendben valami. - Charlotte Oliver felé fordult 
Feltétlenül el akartam adni azt a két házat, nehogy megelőzz. Ha rágondolok... És majdnem Sophyt kapta el! Eredetileg őt akartam odaküldeni. 
Sírni kezdett. Oliver gyengéden és megnyugtatóan simogatta a haját. 
A férfit Sheila figyelmeztette a veszélyre. Amikor Oliver rájött, hogy Charlotte az irodájába ment anélkül, hogy őt megvárta volna, ő is odahajtott. A legnagyobb aggodalom közepette találta Sheilát. Véletlenül éppen felhívta egy érdeklődő, aki már tett vételi ajánlatot Dan Pearcenek. Ebből az asszony rájött, hogy a farmer bizonyára nem az üzletre gondolt, amikor magához rendelte Charlottet. 
Sheila előadta Olivernek a félelmeit. A férfi azonnal felajánlotta, hogy odamegy, és megnézi, minden rendben van-e. 
Amikor elment, Sheila még jobban aggódni kezdett. Felhívta a férjét, és őt is megkérte, hogy nézzen utána a dolognak. Ezért aztán a rendőrség is megérkezett nem sokkal azután, hogy Oliver betörte az ajtót, és szakadt blúzban, véres arccal eszméletlenül a földön fekve találta Charlottet. 
Másodpercekig csak vad dühöt érzett. A legszívesebben leütötte volna a farmert. Aztán mégis inkább Charlottetel törődött, és a rendőrségre bízta Dan Pearcet. 
Oliver nem mesélt Charlottenak a fegyverről, amelyet Dan Pearce hirtelen előrántott, amikor a rendőrök átvitték a házába, hogy ott hallgassák ki. Azt is elhallgatta a lány elől, hogy a férfi a fegyverrel öngyilkosságot követett el. Ezt a történetet még később is elmondhatja. 
A kórházban Charlotte kábulatában újra és újra őt szólongatta. Csak akkor kezdett megnyugodni, amikor az ágya szélére ülve megfogta a kezét. 
A lány most már második napja volt otthon. Erős nyugtatókat kapott, hogy hosszú, gyógyító álmot aludjon. 
Sheilára kellett volna bíznod mondta Charlotte Olivernek bizonytalanul. - Most majd az egész város tudomást szerez arról, hogy mit hazudtál az eljegyzésünkről. 
Feltétlenül szükség van erre? 
Charlottet megzavarta a kérdés. Meglepve nézett a férfi szemébe. 
Hát, ha csak nem akarod egészen a házasságig folytatni ezt a játékot... 
Miért ne? Számomra ez nem játék, hanem komoly kívánság, amelyet találkozásunk elsó percétől kezdve szeretnék megvalósítani. 
Charlotte hitetlenkedve nézett Oliverre. 
Arra gondolsz, amikor Vanessa bemutatott bennünket egymásnak? Ez nem lehet igaz! 
Nem, természetesen nem arra, hanem az első találkozásunkra gondolok. A parkolóban, amikor olyan szemtelenül elém tolakodtál. Már akkor felfigyeltem rád, miközben valójában dühösnek kellett volna lennem. Ehelyett viszont a legszívesebben kiszálltam volna a kocsiból, hogy átöleljelek, és megmondjam neked, hogy belédszerettem... 
Charlotte kutatva nézte Oliver arcát., hogy nem gúnyolódik-e vele, de semmi jelét nem látta ilyesminek. 
Rosszul kezdtem az egészhez. Szép lassan először a bizalmadat, aztán a szerelmedet akartam megnyerni. 
Ezért hoztál pezsgőt, és feküdtél le velem? - kérdezte halkan a lány. 
Nem, drágám - mondta Oliver. - Az nem állt szándékomban. Természetesen le akartam feküdni veled, de nem ilyen gyorsan. Először csak gyengéd akartam lenni hozzád. Aztán azonban hirtelen felszólítottál a dologra... És mivel másra sem tudtam gondolni, amióta megláttalak abban a vékony pizsamakabátban... Charlotte, fogalmad sincs róla, milyen csábítóan néztél ki benne! És még azt hiszed, hogy nem vonzod a férfiakat! Te vagy a legizgalmasabb nő, akivel valaha is találkoztam. Az pedig csak még vonzóbbá tett, hogy nem is sejtetted, milyen hatást gyakorolsz rám. Akárhányszor találkoztunk, mindig össze kellett szednem magam, hogy ne kapjalak azonnal a karomba. 
De eddig még egyetlen férfi sem... 
Mert nem is engedted, hogy meglássák, milyen vagy valójában. Ezzel a viselkedéssel sikeresen távol tartottál magadtól mindenkit. 
Ez azért nem egészen igaz - mondta Charlotte halkan. Oliver tudta, hogy nem rá gondol. 
Dan Pearce beteg volt - mondta rekedten. - És az egésznek semmi köze sem volt ahhoz, amit mondtál vagy tettél. A felesége volt az oka. 
Charlotte bólintott. 
Igen, tudom. Ó, Oliver, annyira féltem! - A férfi szemébe nézett. -Tudod, mire gondoltam, amikor azt hittem, erőszakoskodni fog velem, és talán meg is öl? 
Oliver megrázta a fejét, és még szorosabban magához vonta a lányt. 
Boldog voltam, hogy létezel - vallotta be Charlotte. - Boldog és hálás az együtt töltött órákért. Olyan örömmel ismertettél meg, olyan... 
Szerelemmel - fejezte be helyette Oliver a mondatot, és magához ölelte. 
Charlotte, annyit átkoztam magam azért, mert nem volt türelmem várni, mert nem beszéltem veled, nem mondtam meg, hogy mit érzek irántad. Mindent rosszul csináltam. Reggel azonnal hozzád akartam sietni, de olyan korán jöttek az iparosok. Aztán meg nagyon rosszul voltál, nagyon betegnek látszottál. Ezért úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha hozok neked valamit a patikából. - Oliver felsóhajtott. - Álmomban sem hittem volna, hogy azonnal bemégy az irodába. 
Előled menekültem. Azt hittem, te is azt mondod, amit ilyenkor szokás. Hogy az lesz a legjobb, ha mindketten elfelejtjük az előző este történteket. 
Manapság ez a szokás? - Charlotte kihallotta Oliver hangjából a vidámságot. 
Nagyon jól tudod, hogy értettem - védekezett. - Talán azt kellett volna remélnem, hogy belém szerettél? Apám egész életemben nem hagyott kétséget afelől, hogy szándéka ellenére születtem lánynak, és mint nő, nem kellek senkinek. 
Igen, tudom - szakította félbe Oliver gyöngéden. - Sheila mindent elmesélt. De hidd el, drágám, számomra te vagy az egyetlen kívánatos nő a világon. Nagyon szeretlek. Boldog lennék, ha egy nap te is tudnál szeretni engem. Amit Dan Pearcesel átéltél, minden nő számára borzasztó megrázkódtatás lenne, de... 
Charlotte tudta, mit akar mondani a férfi, és megrázta a fejét. 
Nem. Rettenetes és ijesztő volt, de szerencsére még időben érkeztél. Így tulajdonképpen csak a szavaival sebzett meg. Közös titkunk valahogy megóvott a tényleges megrázkódtatástól és ijedtségtől. Nem félek attól, hogy megint szeressük egymást, Oliver - mondta határozottan, és a férfira mosolygott. 
De én igen. 
Látta Charlotte arcán, hogy félreértette, ezért gyorsan hozzáfűzte: 
Nem akarom, hogy első gyermekünk házasságon kívül foganjon - magyarázta Oliver. - Nem akarok a kelleténél tovább várni arra, hogy elvegyelek. Charlotte, akarsz a feleségem lenni? 
Sheila úszott a boldogságban, amikor Charlotte és Oliver elmesélték neki házassági terveiket. 
Természetesen csak azért vesz el, mert így nem kell tartania a cégemtől  ingerkedett Charlotte túláradó jókedvében. 
Természetesen egyesítik a két ingatlanügynökséget. Mindketten dolgozni fognak, legalábbis eleinte. Charlotte ugyanis rájött, hogy most már ébren is egyre többet álmodik a két kék szemű gyerekről... 
Az esküvő előtti napon Oliver késő délután érkezett haza. A kertben találta Charlottet, aki behunyt szemmel feküdt az almafa alatt. Amikor Oliver föléhajolt, a lány felült, és a férfira mosolygott. 
Éppen arra gondoltam, milyen szép is volt, amikor itt szerettük egymást. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Oliver szeme elsötétül. Halkan felnevetett. 
Te szabtad ki a tilalmat  emlékeztette, majd csintalanul hozzáfűzte: 
Holnap, nem egészen huszonnégy óra múlva összeházasodunk.  Hívogatóan 
megpaskolta maga mellett a füvet. 
Oliver szeme felvillant. Charlotte borzongó vágyat érzett, amikor a férfi mellétérdelt, és megcsókolta. 
Ez az a pillanat, amikor kölcsönösen megígérjük egymásnak, hogy boldogok leszünk  jelentette ki a lány. 
És sohasem fogjuk megszegni az eskünket...! Kérlek, szeress, Oliver! 
Mindennap  ígérte a férfi.  Mindennap, amíg csak élünk. 
Helena Dawson 
Férfiképmás 
Még soha nem boronált össze a véletlen két ennyire ellentétes embert: Charlotte Flynnt, a fiatal festőnőt, aki teljes egészében a művészetnek kívánja szentelni az életét - és John Sutherland cégvezetőt, akinek szinte meghalni sem jut ideje két tárgyalás vagy határidő között. Charlotte elnyerte aférfi vállalata által meghirdetett pályázat első díját, s így ő az, akitől a főnök arcképét megrendelik. Kezdetben nemigen értenek szót egymással, mígnem Charlotte néhány ügyes ötlettel be nem vezeti Johnt a művészet rejtelmeibe. Ezek után már korántsem meglepő, hogy a férfi szinte minden percét a lánnyal akarja tölteni...