Leigh Michaels Peren kívül Eddig még soha nem okozott gondot a csinos válóperes ügyvédnőnek, Moreának, hogy megállja a helyét férfi munkatársaival szemben. Amikor azonban a saját édesapját kénytelen védeni egy aljas rágalmazási perben, a siker érdekében el kell jegyeznie magát a neves védőügyvéddel, Pan Coltrainnel. A függetlenségére oly büszke Morea nem is sejtette volna, mekkora veszélyt jelent ez számára... Peren kívül 1. FEJEZET A parkolóház vastag betonfalai ugyan ellenálltak a denveri nyár hőségének, de a mozdulatlan levegő kipufogógáztól szürkéllett. Morea Landon kelletlenül fintorította el az orrát, ahogy kiszállt ezüstszürke BMW-jéből. Beállóhelye a hosszú sor legvégén volt, és mindig szabadon állt az ügyvédi iroda dolgozói számára. Egy olyan cégnél, mint a Taylor Bradley Cummings, a kiváltságokat, valamint az irodahelyiségeket és a kocsibeálló helyeket aszerint osztogatták, ki milyen régen került be a társulat tagjai közé. A lány, bár már három évet húzott le az irodán, csak hat hónapja lett az ifjabb társak körének beltagja. Miközben ment kifelé a garázsból, a hosszú úton azzal a gondolattal vigasztalta magát, hogy sebaj, egy kis mozgás mindig jót tesz, főleg olyan napokon, amikor elfoglaltságai miatt minden egyéb sportolási lehetőségről le kellett mondania. Pár parkolóhely előtt kis tábla függött: A Taylor Bradley Cummings ügyfeleinek fenntartva. Egy óra körül járt az idő, és ha a jómódú ügyfelek valamelyike épp most szorult jogi tanácsra, hát nyilván valamelyik kiváltságosoknak fenntartott magánklubba ült be ebédelni az ügyvédjével. így aztán jelenleg az összes ilyen beálló üresen állt, kivéve egyetlenegyet, a kijárat közelében. Morea homloka ráncba szaladt, ahogy elment a kocsi mellett. Vénséges vén, hihetetlenül elnyüttnek látszó nyitott autót pillantott meg, nem éppen olyan gépjárműt, amilyennel a TBC ügyfelei általában érkezni szoktak. A kocsi úgy festett, hogy egyből komoly gyanút ébresztett a szemlélőjében: elsősorban ez a járgány felelős a garázs légterének elviselhetetlen szennyezettségéért. Morea most már az autó rendszámtábláját is szemügyre vette: Dan, ennyi állt csak rajta, mintha ezzel közölve lenne minden lényeges. A lány felsóhajtott. Jellemző Dan Coltrainre ez a szemérmetlen kivagyiság. Bár a férfi nem tartozott az iroda ügyfelei közé, Moreával úgy beszélték meg, hogy itt találkoznak a Madison-féle válási kereset megtárgyalása miatt. A lány az órájára pillantott, és eltűnődött magában, vajon miért jött ilyen korán Dan? Mindenesetre hízelgő lenne azt képzelni, hogy alaposan fel akar készülni a vele folytatandó nehéz vitára. Csak hát ez a legkevésbé sem tűnt valószínűnek. Dan Coltrain olyan magabiztosan viselkedett állandóan, mint aki a Hamletet is képes lenne próba nélkül eljátszani. Ami pedig a legbosszantóbb: hogy ezzel a vakmerőségével szinte mindig célt is ért. Moreának még negyedórája maradt a megbeszélt időpontig. Véletlenül se éreztesd az ellenfeleddel, hogy ideges vagy - oktatta hajdan egy professzora, és a lány ennek megfelelően soha nem érkezett túl korán a megbeszéléseire. így legalább lesz ideje átnézni a postáját, azután felfrissülni egy kicsit - persze, nem azért, hogy Dannek tetsszen. Nem, Morea egyszerűen a maga kedvéért szeretett mindig ápolt lenni. Jobban megy úgy a munka. Ráadásul Dan Coltraint csak érvekkel lehetett meggyőzni. A lány ezért sem gondolt arra, hogy a bájaival próbáljon meg nála elérni valamit. Különben sem tartotta volna magához méltónak az ilyen viselkedést. Az irodaépület kapujában majdnem összeütközött egy asszonnyal. Morea lába földbe gyökerezett a csodálkozástól. - Anya! Hát te mit keresel itt? Meredith Landon pár centivel alacsonyabb lehetett a lányánál, de ezüstszürke hajkoronája ugyanolyan selymesen fénylett, mint Morea rakoncátlanul göndörödő fekete hajzuhataga. Nagyasszonyi megjelenésével még így a hatvanadik éve felé is magára vonta a férfiak kíváncsi tekintetét. - Hello, Morea! El kellett intéznem néhány dolgot a városban. - Nagyszerű, akkor sétálhatnánk egyet! Hetek óta nem láttuk egymást. Miért nem telefonáltál? - Nem tudtam, mikor leszek kész. Arra meg főleg nem számítottam, hogy összefutok veled munkaidőben. - Ó, igen, kiugrottam kicsit friss levegőt szívni. Délután nehéz tárgyalásom lesz. Persze, sokkal szívesebben beszélgetnék veled. - Ezigazán kedves tőled, de csak menj, biztosan vár a munka. - Van még egy kis időm, a megbeszélésem fél kettőkor kezdődik. Egyébként mit kellett elintézned? Fodrásznál jártál? A hajad olyan más. - De az órám ugyanaz. És akár hiszed, akár nem, már egy óra huszonhét percet mutat. Morea összehasonlította kettejük óráján az időt. Az övén, csak most vette észre, nem moccantak a mutatók, mióta utoljára a számlapjára pillantott. - A mindenit! - tört ki kétségbeesetten. - Ennek a piszok elemnek is pont most kellett kimerülnie! Dan Coltrain fenn vár rám, és azonnal kihasználja a helyzeti fölényét, ha elkésem! Majd felhívlak, anya. Lélekszakadva átfutott az előcsarnokon. Szerencsére a lift éppen lent várakozott. A legfelső emeletig jutott rá ideje, hogy kiigazítsa a szája vonalát, jobb híján a felvonó acélfalait használva tükörnek, és a hajfonatában is eligazítson pár tüt. Még jó, hogy Dan Coltrain nem ad a külsőségekre! Három év sem bizonyult elégnek a Taylor Bradley Cummingsnál, hogy ne érezze Morea mindig, más világba lép be, amikor ide megérkezik. Már az előtérben olyan különös illat fogadta a látogatót: bőrfotelek meg régi könyvek szaga, finom parfürnillat. De ami a légkört igazából rendkívülivé tette, az a sok pénz érzete volt - és a pénznek, tudjuk, nincsen szaga. Morea intett a fogadópultnál álló hölgynek, majd a széles szőnyeggel borított folyosón át az irodája felé sietett. Az előszobában a titkárnője kis halom rózsaszín jegyzetpapírt nyújtott felé. - Átnézné ezeket később? Mr. Coltrain már várja a tanácskozóteremben. - Nincs igazság! - fakadt ki Morea. - Miért nem tud legalább egyszer fél percet késni? Két órát szánok rá, Cindy, akkor beszól és megment, jó? - Elvette a titkárnőjétől az ügyirattartót, azután már indult is a tárgyalóba. Még ilyen állapotban is eltöltötte egy pillanatra a büszkeség, amikor arra gondolt, hogy saját tárgyalója van. Számára ez jelképezte leginkább a sikert. Hogy külön terme lehet! Amelyet nem kell megosztania a munkatársaival, és nem használják lötyörészőhelynek az alkalmazottak meg az ügyvédek, amikor épp nincs tárgyalás ahogy más cégeknél lenni szokott. A helyiség közepén ovális asztal állt, a legfinomabb tikfából készült, lapja berakásos, mintás. Micsoda fényűzés! És a hat bőrbevonatú szék is csoda előkelően festett. Egyedül az rontott az összképen, hogy háttal az ajtónak már ott ült Dan Coltrain. A férfi meg sem moccant, amikor Moreabelépett, bár nyilvánvalóan észre kellett vennie az érkezését. - Élvezi a kilátást? - kérdezte a lány nagy nyugalommal. Coltrain még most sem mozdult. - Nemcsak azt, hanem az egész környezetet. Valahol egész mélyen azonban mocorog bennem a kisördög, vajon az ügyfeleik nem éreznek-e olyasmit, hogy a pénzükből túl sokat fordítanak pompás bútorokra, keleti szőnyegekre, és ennek megfelelően természetesen kevesebbet a tényleges jogi képviseletükre? Nem most tűnt fel először Moreának, milyen mély a férfi hangja, milyen lassan beszél, úgy, mintha sohasem sietne - ez a magabiztosság pedig szerfelett bosszantotta a lányt. Dan Coltrain szavai ráadásul az egész tárgyalót betöltötték. Eszébe jutott, mennyire keveset tud ő igazából a férfiról. Nem is akart volna többet tudni róla. Legföljebb, ha egyszer a tárgyalóteremben ilyesminek hasznát vehetné. Tekintetét akaratlanul ő is az ablakra emelte, és pár másodpercig mindketten a Sziklás-hegység messzi, ködös magaslatait szemlélték némán. Odakint szinte remegett a levegő a hőségben. - Ö, ettől egy pillanatig se tartson, Dan! Mielőtt ügyfelek érkeznének, csomagolópapírral lefedjük az asztalt meg a szőnyegeket, a székeket pedig lecseréljük összehajthatósakra. Dan döcögősen nevetni kezdett, majd lassan felállt. - Örülök, hogy látom, Morea. Mint mindig. Akkor is, ha picit késett. Teljesen kivételesen, nyilván. A lány már közel egy éve ismerte Dan Coltraint, de még most is meglepte, milyen magas. Hiába hordott tűsarkú cipőt, a férfi így is vagy tíz centivel fölébe tornyosult ráadásul egész megjelenése mágnesként vonzotta magára a tekintetet. Pedig Dan Coltrain nem is tűnt kimondott férfiszépségnek. A füle kicsit túl nagyra nőtt, sűrű, erősszálú, aranybarna haja ellenállt minden fésülési kísérletnek, és hiába dolgoztatott a legjobb szabóval, hanyag tartása miatt a remek öltönyök sem érvényesültek rajta igazán. Ezzel együtt azonban sugárzott belőle valami, ami a közelébe kerülő nőket egyből megragadta. Megbízhatóság, öntudat és állhatatosság - ilyen lenyűgöző tulajdonságok jutottak eszébe annak, aki csak egy pillantást vetett rá. Gibraltár sziklája sem lehet nála szilárdabb, ezt próbálta éreztetni környezetével éjjel-nappal. Nem csoda, ha mindig kellő tiszteletet ébresztett az ellenfelek ügyvédjeiben. Ezúttal Morea állapította meg magában fájdalmasan, hogy áz első benyomása nem volt csalóka. Dan Coltrain valóban erőteljes és öntudatos személyiség, aki ráadásul makacsul kitartó is. A következő pillanatban azonban már az kezdte el izgatni a lányt, hogy vajon benne mit talál ma olyan lenyűgözőnek a férfi. Mert ezt a tűnődő tekintetét még nem ismerte. Dan áthatóan nézte őt, kicsit úgy, ahogy valamiféle árut vesz szemügyre a szupermarket polcán a vevő. Talán új elgondolásokat forgat a fejében a Madison-ügyet illetően? Hosszú távú terveket? Valószínűtlen. A férfi már olyan régóta dolgozott a szakmában, hogy ellenfelének a maga bizonytalanságát sohasem árulná el. Akkor viszont mi történhetett? Ez a változás semmiképp sem szólhat személy szerint Moreának! A lány már a puszta gondolatra is úgy érezte, gombóc van a torkában, és minden önuralmát össze kellett szednie, hogy Dan pillantását hanyag nemtörődömséggel viszonozva foglaljon helyet vele szemközt az asztalnál. Ekkor belépett a titkárnő. Tálcán porcelánkannát hozott, és kávét töltött két aranyszegélyű csészébe. Tehát nemrég érkezhetett, gondolta Morea különben Cindy megkínálta volna kávéval még az ő jövetele előtt. Hogy mer akkor szemrehányást tenni neki a késésért? Dan felemelte a csészéjét. Hosszú ujjai mintha gyengéden becézgették volna a porcelánt, miközben élvezettel beszívta a kávé illatát. - Pontosan így szeretem -jelentette ki. - Egy nap talán majd maga is feljuthat ezekbe a magasságokba - felelte kissé kesernyésen Morea. - Hogy porceláncsészék meg keleti szőnyegek világában éljek? És én is vállaljam azokat a megalkuvásokat, amelyek ezzel járnak? - Hevesen megrázta a fejét. - Nem, köszönöm. Inkább továbbra is azt tanácsolom a válni kívánóknak, hogy életük párját magához utasítsák. Akkor gyönyörködhetem irodájának szép kilátásában, és ingyen parkolhatok. Valamint nyugodt lehet, hogy a másik fél ügyvédjétől nem kell tartania a bíróságon, futott át Morea agyán. Szeretett volna visszavágni, de jobbnak látta, ha nem szakmai területen kezdik a pengeváltást. - Erről jut eszembe... új kocsija van? - Igen. Kicsit feltűnő, ugye? - Kicsit nagyon. Főleg, ha egy ilyen parkolóhelyre áll be vele. - Ne legyen kicsinyes, Morea! A beállóhelyek maguknál soha nincsenek maradéktalanul kihasználva, a cégük viszont így is teljes árat fizet értük. Tulajdonképpen hálásnak kellene lenniük azért, hogy besegítek a TBC-nek, hadd látszódjék valóbanjelentős vállalkozásnak a házban. - Dan elégedetten hátradőlt a székén. - Hát, ügyvédnő, Kathy Madison feladta végre képtelen követeléseit, és Bilire hagyja az üzletet? Moreát nem tévesztette meg a könnyed hangvétel. A férfi támadásba lendült. - Jó kérdés - kezdte hát a lány óvatosan. - Hogy álláspontunkat újra láthassa, Mr. Coltrain: Kathy a házasság során ugyanannyi időt és munkát szentelt az üzletnek, mint Bili, megérdemli hát a részét. - Morea kinyitotta irattartóját, és átnyújtott Dannek egy papírlapot. - Itt vannak a javaslataink, persze, csak nagyon vázlatosan. A részletek még kidolgozásra várnak. A férfi átvette az iratot, de nem látott olvasáshoz, inkább Moreát nézte tovább, amit a lány roppantul feszélyezőnek tartott. - Ha netán valami furcsát lát rajtam, csak szóljon, rögtön rendbe hozom, a világért sem szeretném zavarni az összpontosításban. Dan ismét elnevette magát: - Miért? Nem kedvezőbb magának, ha nem vagyok képes összpontosítani? Morea most már valóban rosszat sejtett. Hátha tényleg valami gond van a megjelenésével? Igaz, ami igaz, a tárgyalás előtt nem ellenőrizte magát a tükörben... A férfi rövid hallgatás után végre tanulmányozni kezdte a listát. De nem mélyült el benne komolyan, csak úgy felszínesen olvasgatott bele. Játszik velem, állapította meg magában Morea. Ismerte már ezt a viselkedést. Sok ügyvéd gondolja úgy, hogy egy vonzó nőre elég egy hódoló pillantást vetni, és ezzel már teljesen le is lehet szerelni. Dan változtatott a módszeren egy parányit: ő inkább olyan érzést keltett benne, mintha a külsejével nem lenne rendben valami. Aligha biztos a dolgában, ha ilyen trükkökhöz folyamodik! Morea elhatározta, kihasználja a felismerésből fakadó helyzeti előnyét, és gyorsan sorolni kezdte a javaslatait. A férfi figyelmesen hallgatta, majd itt-ott változtatásokatjavasolt. Végül töltőtollat vett elő, és odaírta a megjegyzéseit Morea gondosan kidolgozott pontjai mellé. Hamarosan az egész lapot elborították lendületes betűi. A lány csak akkor kapott észbe, milyen sok idő telt el mindezzel, amikor Cindy megjelent. - Bocsásson meg, Miss Landon, de emlékeztetnem kell a következő megbeszélésére! - Köszönöm, Cindy. Hát akkor, Dan, ma délután ennyit tehettünk! - És ez nem is kevés - felelte a férfi, miközben visszaadta a papírost. Morea kelletlenül egy pillantást vetett a végeredményre, majd Cindynek nyújtotta a lapot. - Kérem, másolja le, jó? És legyen szíves egy példányt Mr. Coltrainnek is eljuttatni. - Természetesen. Az megfelel, uram, ha a futárszolgálattal küldöm el magához? - Persze, megfelel, csak nem lenne túl célszerű. Az irodám ugyanis itt van a nyolcadikon. - Tessék? - Morea becsukta az irattartóját. - Ebben az épületben? Miért költözött át ide? - Tulajdonképpen azért, hogy a levélpapírjaimon meg a borítékaimon ugyanazt a jeles címet adhassam meg, amely alatt a páratlan Taylor Bradley Cummings cég található. .. már ha megérem, hogy egyszer új levélpapírost csináltatok. Morea egy cseppet sem értékelte a férfi csipkelődését. - Biztos benne, hogy megfelel... az igényeinek? - kérdezte szárazon. - Inkább kihívásnak tekintem az egészet - lökte hátra a székét Dan Coltrain. - Kérem, juttassa el Kathynek a lehető leghamarább az új javaslatokat! Beszélek Bill-lel, azután négyesben megtárgyaljuk majd a részleteket. Jövő pénteken, ugyanebben az időben? A lány felütötte a határidőnaplóját. - A jövő péntek jó lesz. - Bejegyezte az időpontot, majd jelentőségteljes mosolylyal felpillantott. - Tehát akkor megvitatjuk a továbbiakat, vagy esetleg elölről kezdjük az egészet? - Minden megeshet - vont vállat a férfi. - Egyébként most én következem soron, mint vendéglátó. - Csibészesen elvigyorodott. - Tudom, ez úgy hangzik magának, mintha vacsorázni hívnám. Morea megborzongott erre a gondolatra. - Pedig csak szeretném megmutatni - folytatta Dan -, hogyan dolgozik a többi ügyvéd... mármint azok, akik nem élnek olyan tévhitben, hogy elegáns bútorokkal meg szőnyegekkel fokozhatják a szakmai képességeiket. - Akkor feltétlenül magammal viszem a székemet - vágott vissza a lány. Dan hanyag léptekkel az ajtó felé indult. - Viszlát, a jövő pénteken! Mindig nagy élvezet, ha magával civakodhatom. Morea átlapozta kis kötegnyi jegyzetpapírosát. A cédulák száma a Dannel folytatott megbeszélés végére megkettőződött. Gondosan szétrakta őket a tárgykörük szerint. Válóperekre meg családjogi ügyekre szakosodott, és a cédulák ezekkel kapcsolatban tartalmaztak üzeneteket: az egyik ügyfele, egy asszony jelezte, hogy az elvált férje nem fizeti a gyerektartást, egy másik a volt élettársa láthatási jogán szeretett volna változtatni, a harmadik az egykori barátja ellen akart eljárást indítani, mert rájött, hogy az becsapta. - Elintézem a telefonokat, azután hozzálátok a Petrovsky-ügyhöz - fordult a lány Cindyhez. - A jövő csütörtökre tűzte ki a tárgyalást a bíróság, ugye? Cindy bólintott. - Délelőtt tízre. Morea már az ajtóban járt, amikor megint az eszébe jutott valami. Mondja csak, az édesanyám nem hagyott nekem üzenetet? Nem Miért? - Véletlenül a garázsban összefutottam vele, és azt hittem, itt járt, amíg ebédelni voltam. A titkárnő a fejét rázta. - Nem, nem is láttam. Talán a portán lesz valami. Persze, azt se hinném, mert onnét a lányok mindent azonnal felküldenek. De majd megkérdezem. - Az is lehet, hogy rájött, késő van már, és fel se jött - vélekedett Morea. Megvonta a vállát. - Mindegy, ezzel ne bajlódjék! Az irodájában a lány lezöttyent a bőr karosszékbe, és kinézett az ablakon. De nem a Sziklás-hegységet látta maga előtt, hanem - képzeletben - Dan erőteljes, fekete betűit. Tudta, a Susan Petrovsky-üggyel kellene foglalkoznia, de nem tehetett róla, a Madison-féle kereset jobban izgatta, ez igazi kihívást jelentett... neki is. Egyre jobban gyötörte a kétség, hogy valami lényegeset figyelmen kívül hagyott. Ha pedig így van, azt Dan Coltrain kíméletlenül ki fogja használni ellene. Ezért szeretett volna mindenképpen rájönni, mi lehet az, és csak utána beszélni Kathy Madisonnal. Egyébként eleve kudarcra lenne ítélve küzdelme a férj minden hájjal megkent ügyvédjével. A bájos kis téglaépület, melyben Morea felnőtt, az egyetem közelében állt, ahol apja angol irodalmat tanított. Virágok a kertben, hintaágy a parányi teraszon: babaházra emlékeztetett az egész, legalábbis Morea úgy érezte. Amikor BMW-jével vasárnap délután megállt a ház felhajtójánál, az édesanyja épp az egyik virágágyat gyomlálta. Az asszony azonnal felállt, és lehúzta koszos kesztyűjét, hogy a lányát üdvözölhesse. - Hello, drágám! Hogy tetszett a tegnap esti fogadás? Morea megvonta a vállát. - Ahogy a jótékonysági fogadások tetszeni szoktak. Halálra untam magam, mint általában. A lány fürkésző tekintettel mérte végig édesanyját. Az asszony meglehetősen kimerültnek látszott. Már a garázsbéli találkozásukkor is sejtette Morea, hogy itt valami nincs rendben, de még nem jutott rá ideje, hogy elgondolkodjék a dolgon. Bűntudatot érzett. Tényleg, miért is nem telefonált rögtön péntek este? Pár pillanat múlva eszébe jutott, hogy aznap éjfélig dolgozott az irodán. - Sajnálom, hogy eddig nem értem rá, anya. Meredith csak legyintett egyet. - Semmi gond, édesem. Most itt vagy, és ez a lényeg. Az asszony gondterhelten a ház felé nézett. Morea azonnal gyanakodni kezdett. - Csak nem történt valami apával...? - Ugyan. Szunyókál, mint mindig délután. A lány száján már majdnem kicsúszott, hogy ez nem válasz, de még jókor visszafogta magát. Tulajdonképpen félt attól, amit Meredithtől hallhat. Charles Landon felett sem múlt el nyomtalanul az idő, nyugdíjba készült már jó pár éve... - Gyere, üljünk le a verandán! -javasolta Meredith. - Szép az idő, kár lenne bent penészedni. Szóval nem akarja kockáztatni, hogy esetleg felébresztjük a papát, gondolta Morea. Követte anyját a verandára, majd letelepedett az öreg hintaágyra, amely nyomban panaszosan felnyögött, mintha gyötrelem lenne már neki minden használat. Morea türelmesen várt, míg Meredith nagyot sóhajtva elhelyezkedett vele szemben egy nádfotelben. - Boldog vagyok, hogy végre négyszemközt beszélhetek veled - szólalt meg rövid hallgatás után az édesanyja. - Apa beteg? - Nem, csak titokban akar tartani valamit előtted, ezért meg kell ígérned... - Egyre kevésbé tetszik nekem ez az egész, anya! - próbált tiltakozni a lány, de amikor észrevette, hogy szavaira Meredith dacosan összeszorítja a száját, jobbnak látta, ha inkább megalkuszik. - Na jó, megígérek mindent, amit akarsz. Remélem, majd be is tudom tartani... - Néha már bánom, hogy jogásznak taníttattalak - jegyezte meg tréfásan az aszszony, de valahogy most hiányzott a megszokott vidámság a tekintetéből. - Tudod, Charles tagja annak a bizottságnak az egyetemen, amelyik a doktori dolgozatokat elbírálja. Morea bólintott. - Az egyik fiatal hallgatónője elhatározta - fogott bele Meredith a történetbe hogy mindenképpen megszerzi ezt a tudományos fokozatot. A lány azonban elég gyengének bizonyult. Charles segíteni próbált neki, külön is foglalkozott vele, azután pedig közbenjárt az érdekében, de sikertelenül. Végül nem maradt más választása, alkalmatlannak minősítette a lányt. Morea ebben nem talált semmi különöset. Hiszen végső soron nem mindenki felel meg a doktori vizsgák követelményeinek. Ismerte apja jó szívét, de hát nem vitás, ő sem segíthet a teljesen reménytelen esetekben. Ha nem megy, hát nem megy. A lány azonban panasszal élt ellene - folytatta Meredith zavarban. - Feljelentette szexuális zaklatás miatt. Nem átallott olyasmit állítani, hogy csak azért bírálták el kedvezőtlenül a dolgozatát, mert nem engedett... apád tolakodásának. - Micsoda? - képedt el Morea. Az édesanyja szomorúan bólintott. - Persze, az egyetem kénytelen kivizsgálni az ügyet. így aztán előbb-utóbb nyilvánosságra kerülhet... - És apa jobban szeretné, ha az újságból értesülnék róla, például a Denver Post cikkéből? Meredith megint nagyot sóhajtott. - Ha lemond, leállítják a vizsgálatot. Morea hitetlenkedve rázta meg a fejét. - Ugyan már! Ismerem őt. Küzdeni fog. - Nem akar, Morea. - Anya, de hát a hímeve forog kockán! - Tudja ő is, drágám. Épp ezért nem akar küzdeni. A nyilvánosság csak neki ártana. Sár fröccsenne rá. Inkább majd bejelenti, hogy egészségügyi okokból otthagyja az egyetemet. - Jóságos ég! Ha minden harc nélkül meghátrál, az olyan, mintha beismerő vallomást tenne! - Pontosan ezt gondolom én is. De hát ismered apádat. Ő a legszelídebb, legszeretetreméltóbb, legengedékenyebb ember a világon. Vannak azonban bizonyos alapelvei... Morea bólintott. Tizenéves korában jobban megismerhette apjának az alapelveit, mintsem szerette volna. - Most szerintem épp ezekről az alapelvekről van szó -jelentette ki makacsul. Tessék védekezni, tisztázni magát! - Amikor az édesanyjára pillantott, elbizonytalanodott. - Jó, de akkor mit csináljunk? - kérdezte kétségbeesetten. - Belement, hogy megkérdez egy ügyvédet. Meredith hangjában a lány valami furcsát érzett, de a tettvágy elnyomta a kíváncsiságát. - Akkor a lehető legjobb ügyvédet kerítjük elő neki! Érdeklődni fogok az irodában. Legyen gyakorlatarágalmazási perekben... - Itt egy bizonyos ügyvédről lenne szó. Morea tekintetében meglepődés tükröződött. - Nem is tudtam, hogy apa ismer rajtam kívül más ügyvédet. - Nem is ismeri igazán... csak hallott róla. Épp ezért szerettem volna beszélni veled... - Azt akarod, állítsam le apát? - vágott közbe türelmetlenül a lány. - Vagy beszéljem rá az ügyvédet, hogy ne vállalja az ügyet? Félek, ez nem lenne tisztességes... - Dehogy, drágám! Épp arra kérnélek, próbáld meg rávenni, hogy segítsen nekünk! - Zavart csend következett, amelyet egy darabig csak a hintapad nyikorgása tört meg. - Jártam nála, de elutasított. Morea furcsa megkönnyebbülést érzett. - Annál jobb - jegyezte meg ösztönösen. - Ha nem hisz apának... - Nem ez a helyzet... csak apa szemében ő az egyetlen szóba jöhető ügyvéd. Hallani sem akar más védőről, akkor inkább beadja a felmondását. Már meg is írta a levelet. Én sírva kértem, könyörögtem, várjon még egy picit, ezért egyelőre nem küldtük el. Túl sok időnk azonban már nincsen. Morea nagyon lehangolódott. Ha csak elképzelte, hogy az ő mindig fegyelmezett, nyugodt anyja sírva könyörög az édesapjának, ne adja fel egy ocsmány rágalom miatt hon szeretett hivatását, összefacsarodott a szíve. Meredith mereven nézett maga elé. A hangja már nagyon fáradtnak tűnt: - Morea, beszélnél ezzel az emberrel? Elmagyaráznád neki, hogy ő az egyetlen, akiben Charles megbízik? A lány nem nagyon értette, miért csak ebben az ügyvédben bízna meg az apja. - Na jó, mindenesetre megpróbálom - felelte óvatosan. Meredith előhúzott egy cédulát. - Tessék, itt a neve és a címe. Sajnos, még saját névjegykártyája sincsen... de apád szerint ő az igazi. Morea most már végképp rosszat sejtett. Megborzongott, hiába volt a verandán kellemes meleg. - Mi is a neve, mondd csak? - kérte az anyját, nem mert ugyanis a cédulára nézni. - Dan Coltrain. Tényleg nagyon rendes fiatalember. Nyílt, őszinte, és ami a legfontosabb, hogy rendkívül megbízhatónak látszik. Neked mi a véleményed róla, kislányom? 2. FEJEZET Morea egy pillanatra lehunyta a szemét, és visszaemlékezett rá, hogyan is futott össze Meredithtel az irodaépületük bejáratánál, amikor még nem is sejtette, hogy Dan Coltrain is odaköltözött. Nem csoda, hogy az édesanyja akkor olyan furcsán viselkedett. Nem csoda, hogy üzenetet sem hagyott. - Hát azt nem állíthatom, hogy nem lep meg a dolog -jegyezte meg Morea vontatottan. - Egyébként apa miért olyan biztos benne, hogy Dan az ő embere? Mert nyert ellenem a Simmons-ügyben? -Hát nem lehet rossz ügyvéd, ha az sikerült neki - szögezte le nagy nyugalommal Meredith. - Ennél kétesebb bókot sem kaptam még - felelte a lány. Közben erősen töprengett már. Igen, nem tehet egyebet, segítenie kell a szüleinek. - Jó - egyezett bele végül -, beszélek Dannel. Meredith megkönnyebbültnek látszott. - Ha meg tudnád győzni, mennyire fontos, hogy Charlest meghallgassa... - Pillanat! Ez azt jelentené, hogy Dan beszélni sem hajlandó apával? - Morea arcán megdöbbenés tükröződött, amikor látta, hogy az édesanyja zavartan elfordítja a tekintetét. - Szóval te elmentél hozzá, és apának nem is szóltál az egészről? - Előbb szerettem volna megtudni, mit válaszol Dan a felkérésre. Ő azonban sajnos, hallani sem akart az ügyről. - Amire jó oka van. A másik per miatt, ahol egymással szemben állunk. Ez érdekösszeütközést jelentene a számára - magyarázta Morea szárazon. - 0, erre nem is gondoltam. - Es persze, különösen nem szívesen vállalja el egy olyan ügyfél védelmét, aki elmenni sem méltóztatik hozzá. - A lány kelletlenül felsóhajtott. - Anya, beszélek Dannel, de semmit sem ígérhetek. Meredith mély hallgatásba burkolózott. Látszott rajta, hogy más is gyötri őt. - Jobb, ha mindent elmondok neked - nyögte ki végül. Moreát ismét sötét sejtelmek fogták el. - Miért, mit titkoltál el? - Charles még most sem tudja, hogy jártam Dannel. - De... azt mondtad, apa is beszélni akar vele! - Hát persze, csak éppen nem erről az ügyről. - Meredith mély lélegzetet vett. Azt füllentettem Charlesnak, hogy te szeretnéd bemutatni neki Dánt, mert ő az a férfi, akihez a sorsodat... kötni szándékozod. - A sorsomat? Kötni? - Morea ezt már nem bírta tovább. Felpattant, és csípőre tett kézzel nézett az anyjára. - Képes voltál azt állítani apának, hogy én szerelmes vagyok Dan Coltrainbe? - Nem kifejezetten így. Csak utaltam rá, hogy ti ketten... - Meredith hirtelen elnémult, meglátva Morea dühödt arckifejezését. Hát azért nézte őt Dan pénteken úgy, mint valami csodabogarat! - futott át a lány agyán. Remélhetőleg azért az édesanyja nem mesélte el Dannek ezt az egész... őrültséget? Vagy talán mégis? - Ó, Morea, hát nem érted? Charles egyáltalán nem hajlandó ügyvéddel tárgyalni a megrágalmazásáról! Teljesen más lenne azonban a helyzet, ha Dánt nem ügyvédként ismerné meg. Ha fesztelen viszony alakulna ki közöttük, neki is megjöhetne a bizalma... - Fesztelen viszony? - A lány azt hitte, rosszul hall. - Ilyesmit elképzelni sem tudnék. Apa eddig az összes udvarlót ellenszenvesnek találta, aki csak megjelent a közelemben. Mit gondolsz, miért nem hozok már évek óta bemutatni nektek egyetlen férfit sem? - Pontosan ezért hiszi majd apád, hogy Dan valami egészen rendkívüli eset. Meghívod vacsorára... - Vacsorára? Miért nem rögtön egy egész hétvégére? - dühöngött Morea. A következő pillanatban azonban már lecsillapította magát. - Jaj, anya, nagyon sajnálom! Ennek ellenére, ez a legőrültebb terv, amelyet valaha is hallottam, és ha azt hiszed, hogy én ebbe a játékba belemegyek... Meredith hangja nyugodtan csengett. - Jobban örülnél, ha apád nyugdíjaztatná magát, utána pedig megszakadna a szíve? A lány bosszúsága egy csapásra elpárolgott. - Nem. Persze hogy nem. - Kihúzta magát. - Rendben, anya, megpróbálom. Morea nem várta meg, hogy az apja felébredjen. Szerette volna magányosan feldolgozni a történteket, mielőtt Charles Landon professzor úrral szembekerül. Miközben hazafelé tartott, eszébe jutott, mennyire szorítja az idő. A jövő héten egymást érik a különféle megbeszélései meg tárgyalásai. Valószínűleg Dan szintén nyakig ül a munkában. Már az is napokba telhet, hogy a férfit egyáltalán telefonon elérje. Viszont ha péntekig húzza-halasztja a dolgot, addigra talán apja beadja a felmondását. Elszántan befordult a legközelebbi parkolóba. Kézbe vette az autótelefonját, majd a másik ülés alól előkotorta a telefonkönyvet. Nézzük, gondolta. Hátha otthon lesz. Coltrain... nem találta. Felfedezett azonban egy rövidítést: D. C. Az itt megadott cím az egyik középosztálybeliek által kedvelt lakónegyedben helyezkedett el, de a legelegánsabb utcák közvetlen szomszédságában. Talán ez lesz az! A vonal túlsó végén kellemes, meleg női hang jelentkezett. Morea bátortalanul szélt a kagylóba: - Bocsánat a zavarásért, Dan Coltrain ügyvéd urat keresem. - Sajnos, ő nincs itt. - De a szám jó? A hang most hűvösebb lett. - Igen. Szabad megkérdeznem, ki keresi? - Ó, ne haragudjon! Morea Landon vagyok, szintén ügyvéd... - Ertem, már említette magát, hajói emlékszem. Próbálja meg inkább az irodájában elérni őt. Azt mondta, csaknem egész nap ott lesz. - Köszönöm szépen, Miss... azaz Mrs... - A lány elbizonytalanodott. Honnan is tudhatta volna, kivel beszélt? - Mrs. Coltrain - egészítette ki a nő készségesen, azután letette a kagylót. Mrs. Coltrain? Dan kezén eddig sohasem látott jegygyűrűt... A következő pillanatban azonban már rémleni kezdett neki, hogy a férfi egy arany pecsétgyűrűt hord a bal kezén. Fura, erre eddig nem is figyelt tol igazán. Az lenne esetleg a jegygyűrűje? Tulajdonképpen miért is ne? Ezek szerint lehet, hogy Dan nős... Morea már nyúlt a noteszáért, hogy kinézze belőle a férfi irodájának a számát, de ekkor hirtelen az eszébe jutott, hogy Dan elköltözött. Talán jobb is lesz személyesen rendezni ezt a zűrzavaros ügyet! A férfi rémes járgánya most is ott állt a Taylor Bradley Cummings ügyfeleinek fenntartott beállóhelyek közül az elsőn. Csak nyugalom, intette magát Morea, vasárnap a parkolóhelyeket úgyse használja szinte senki. Ettől függetlenül úgy tűnt neki, mintha Dan heccelődni próbálna az egész TBC-e, elsősorban pedig vele. Szándékosan állt be két hellyel odébb. Távolságot akart tartani! Miközben Morea az irodaépület kulcsát kereste, rádöbbent, hogy farmerban, pólóban meg edzőcipőben nem valami nagyon illik ehhez a környezethez. Mindegy, Dannek aligha szúr szemet az ilyesmi. Leszámítva a saját emeletüket, a lány jóformán alig ismerte az épületet. Ráadásul elfelejtette eltenni Meredith céduláját, így még csak nem is sejtette, hányas számú iroda lehet Dáné. Nem azt mondta a férfi, hogy a nyolcadik emeletre költözött? Az előcsarnokbéli táblára még nem írták ki a nevét. Morea felliftezett a nyolcadikra, és alaposan körülnézett. Végre az egyik ajtón megpillantott egy cetlit Dan jól ismert kézírásával. Kopogtatott, de mivel nem jött válasz, bátortalanul benyitott. Egy olyan helyiségbe lépett, melynek a teljes bútorzata egy asztalból, egy iratszekrényből meg egy székből állt. - Dan? Itt van? A következő pillanatban padlónyikorgás hallatszott, és a szomszédos szoba ajtajában megjelent a férfi. - Nem hiszek a szememnek, csak nem Morea Landon jött hozzám látogatóba? Két karját a mellkasán összefonva hanyagul az ajtófélfának támaszkodott. - Bizonyára meglepi... - kezdte zavartan a lány. - Minek is tagadnám - vont vállat könnyedén Dan. - Talán valami új fejleményről hozott hírt a Madison-üggyel kapcsolatban? Morea megrázta a fejét. Nem szerette volna, ha állva tárgyalnak. Az előtérben azonban mindössze egy szék árválkodott, ezért megpróbált besurranni Dan mellett a belső helyiségbe. Közben véletlenül súrolta vállával a férfi karját. Ez a kis érintés úgy perzselt, hogy azt hitte, mindene kigyullad. Dan gunyorosan vonta föl szemöldökét. - Kerüljön csak beljebb! És helyezze magát kényelembe! A szoba közepén jókora íróasztal állt, mögötte igencsak kopottas bőrhuzatú karosszék. A falipolcokon tömérdek könyv meg iratrendező sorakozott. A vendégek számára egy padot helyeztek el az íróasztallal szemközt. Morea letelepedett, kelletlen fintorral az arcán. - Azért enyhe túlzás itt kényelemről beszélni... Dan is belezöttyent a karosszékébe. - Fogalma sincs, hogy egy ilyen kemény ülőalkalmatosság mennyire ösztönző hatású lehet! A tisztelt ügyfél például azonnal rátér a tárgyra. - Becsukott egy irattartót, félretolta, majd jelentőségteljesen a lányra nézett: - Maguknál azokért a szemérmetlenül magas tiszteletdíjakért nyilván belefér egy kis kényelmes fecserészés, élménybeszámoló meg miegyéb, - Hát akkor ne kerülgessük tovább a forró kását! - vágott bele elszántan Morea. Miért nem árulta el nekem, hogy az anyám itt járt magánál? Dan széttárta a karját. - Maga is tudja, hogy kötelez az ügyvédi titoktartás. Egyébként ismeri az ügyet? Én ugyanis egy szót sem mondhatok róla. - Az édesanyám elmesélte a lényegét. Apát megvádolta egy hallgatónője, hogy... molesztálta őt. így szegény, ha nem akar botrányba keveredni, kénytelen lesz nyugdíjaztatni magát. - Morea várt egy kicsit, hátha a férfi hozzáfűz valamit a hallottakhoz. Dan azonban csak bólintott egyet, ezért a lány folytatta: - Mindenesetre most már ez a legvalószínűbb megoldás, miután maga nem vállalta a jogi képviseletét. - Mindenki ugyanígy cselekedett volna a helyemben. Tekintve a körülményeket... Morea szerette volna tudni, miféle körülményekre gondol a férfi. A puszta tényekre? Charles vonakodására, hogy semmilyen segítséget sem akar igénybe venni? Vagy anyja őrült tervére, amellyel a férje ellenállását szándékozta letörni? - Természetesen megértem a fenntartásait, de mindezektől függetlenül szeretnék egy ajánlatot tenni. - Gondoltam, hogy kitalál valamit -jegyezte meg udvarias mosollyal Dan, miközben kényelmesen hátradőlt a karosszékében. Morea egy hűvös biccentéssel vette tudomásul a bókot, majd rátért a terve ismertetésére: - Édesanyám szerint maga meg tudná győzni apát, hogy küzdjön az igazáért. Én pedig akkor megkeresném a legjobb ügyvédet egész Colorado államban, olyasvalakit, aki kifejezetten rágalmazási ügyekkel foglalkozik. - Egész Colorado államban? Miért nem mindjárt az egész Egyesült Államokban vagy a világegyetemben? - Képletesen fejeztem ki magam, Dan. Persze, az egy percig sem lehet vitás, hogy törekednék a legjobb embert választani. Végül is az édesapámról van szó. A férfi tűnődve bólintott. - Sejtettem, hogy nem fogok csalódni magában. Sajnos azonban ki kell ábrándítanom. Képtelenség, amiben bízik. A maga édesapja ugyanis csak akkor fog megjelenni ebben az irodában, ha kényszerzubbonyban ideszállítják. Morea vett egy mély lélegzetet. - Éppen ezért reménykedünk abban, hogy ha apa... kevésbé hivatalos körülmények közt ismerhetné meg magát, talán nem viselkedne olyan gyanakvóan. Vagyis könnyebben engedne a rábeszélésnek, jobban bízna a tanácsaiban. - Hm. Érdekes, érdekes. A lány várt egy darabig. Mivel azonban a férfi nem szólt többet, maga hozakodott elő a részletekkel: - Anyám azt szeretné, ha egyszer nálunk vacsorázna. - Valóban? És az az apróság, hogy az új ismerősük véletlenül szintén ügyvéd, nem gondolja, hogy esetleg feltűnhetne a kedves papának? Morea egyre nagyobb kínnal folytatta: - Arról lenne szó... azt kellene mondanunk, hogy mi... szóval mi ketten... - Nem bírt közben a férfira nézni. - Járunk egymással. Dan olyan gyors mozdulattal ugrott fel a karosszékéből, hogy a derék bútordarab hangos csattanással eldőlt. Ennél már csak a férfi hahotázása tűnt hangosabbnak. - Ez az év legjobb vicce -jelentette ki. - És ezt maga komolyan mondja nekem. Hogy mi ketten! Járunk! Egymással! Minden szót külön hangsúlyozott. Megsemmisítőén és gúnyosan. Közben pedig nevetett. Moreát nagyon bántotta a viselkedése. Ennyire talán mégsem kellene képtelenségnek találnia ezt az ötletet. - En is tisztában vagyok vele - szólt közbe élesen -, mekkora őrültség anyám elképzelése, de kérem, vegye figyelembe, hogy az ideg-összeroppanás szélén áll a szerencsétlen. Azt sem tartanám kizártnak, hogy esetleg már mesélt is apámnak valamit... rólunk. - Remélem, a házasságkötésünk napját még nem tűzte ki - felelte szárazon Dan. Az ugyanis meglehetősen kínos lenne. Főleg, ha előző nap épp egy valóperes ügyben tündököl valamelyikünk a bíróságon. - Kicsit elgondolkozott. - Mindenesetre el kell ismernem, az ötlet annyira őrült, hogy talán épp ezért még sikeres is lehetne. Morea jeges pillantást vetett a férfira. - Én is így látom. Ráadásul bármikor könnyen véget vethetnénk a színjátéknak. Elég lenne annyit megjegyeznünk, hogy elfelejtett korábban említést tenni a feleségéről... - A feleségemről? Miféle feleségemről? - Hogyhogy miféléről? Hát Mrs. Coltrainről. Ő küldött ide magához. Dan elvigyorodott. Morea eddig észre sem vette, milyen igézően csillog a szeme, ha valamin jól mulat. - Aha, szóval róla. - Dan, ugye maga sincs épp a legjobb idegállapotban? Túlhajszolta magát, vallja csak be nyugodtan! A férfi mintha meg se hallotta volna ezt a megjegyzést. - A leglényegesebbről még nem beszéltünk, Miss Landon. Mit hozna nekem a konyhára, ha eleget tennék a felkérésüknek? Eddig csak annyit tudok, hogy meglehetősen kínos feladat lenne. - Mégis, milyen jutalomra vágyik? Nem elegendő a boldog tudat, hogy megmentett valakit? - A boldog tudat. Vagy úgy. Majd a boldog tudatommal fogom kifizetni a villanyszámlámat, jó esetben még kapok is vissza némi aprót. - Csak nem arra óhajtott célozni az imént, hogy maga ténylegesen is ki szokta fizetni a villanyszámláját? - Hát mi tegyek, egyelőre még nem tudom elvezetni ide az áramot a TBC-tő. Ez az alak soha nem jön zavarba, bosszankodott Morea. - Na jó, essünk túl rajta! - legyintett. - Mennyit kér? - Még gondolkodom rajta, azután majd megmondom. Morea gyanakodva mérte végig a férfit. - Azt esetleg nem ártana megemlítenem, hogy a szüleim nem túl tehetős emberek. És engem sem vet fel éppen a pénz... de azért természetesen fizetőképes vagyok egy józan határon belül. - Őrült ötlet józan határokkal? - vonta fel a szemöldökét gúnyosan Dan. - Mindegy, majd meglátjuk. Egyébként mikor lesz az a vacsora? Vigyek majd a mamájának virágot meg pralinét? Vagy az már túlzás lenne? Morea általában házon kívül ebédelt, a barátaival és a barátnőivel találkozgatott ilyenkor de ma jó oka volt rá, hogy a Taylor Bradley Cummings étkezdéjét keresse fel inkább. A svédasztalról egy salátát emelt el magának, azután körülnézett a helyiségben. Odaintett a munkatársainak, de nem ült le hozzájuk. Valaki mást keresett a tekintetével, valakit, akivel szívesen találkozott volna, de bezzeg most nem látta sehol. Pedig annyival, de annyival egyszerűbb lett volna csak úgy mellesleg, fehér asztalnál folytatni a beszélgetésüket... nem olyan mereven, egy irodában. Pár lépésre tőle most felállt egy férfi, és a mellette lévő székre mutatott udvariasan. Morea titkon sóhajtott egy nagyot, de neveletlenség lett volna nemet mondania, elfoglalta hát a felkínált helyet. Alán Davis valamivel régebben dolgozott a cégnél, mint ő, ráadásul mindig kedvesen viselkedett vele, eleinte ő vette védőszárnyai alá Moreát. Sajnos, egy évbe tellett, mire megértette, hogy szakmai kapcsolatuk soh. i..... válhat bensőségesebbé, a lány ugyanis elvből nem volt hajlandó a munkaiiu ni ix.onyl kezdeni II.. Alanl köszöntötte Morea a férfit. Munkatársa, miután eligazgatta a lány székét, visszaült az asztal mellé. - Rég nem láttalak, Morea. Ilyen sokan válnak mostanában? - Hogy az örökbefogadásokról meg a gyerektartási ügyekről már ne is beszéljünk... - Akkor biztosan nem érdekel, hogy tudnék neked egy új ügyfelet. Szeretne elválni, de úgy, hogy ne kerüljön egy vagyonba. - Vannak gyerekei? - Talán egy. De miért? - Mert akkor így is, úgy is egy vagyonba fog kerülni neki - felelte élesen Morea. Mindegy, majd beszélek vele. Minél előbb, annál jobb. Alán biccentett. - Világos. Mielőtt még a felesége gyanút fog, és felbérel valami nagyágyút. Tényleg... igaz a hír, hogy újból megmérkőzöl Dan Coltrainnel? Morea felszúrt a villájára egy levélke salátát. - Igen. Miért csodálkozol rajta? Talán jobban ismered, mint én? Alán vállat vont. - Dehogy. Mindössze annyit tudok róla, hogy a semmiből tűnt fel Denverben úgy egy éve. Érdekes, gondolta Morea, eddig még nem jutott eszébe megkérdezni, miért nem hallott Danről a Simmons-eset előtt soha életében. Valószínűleg az egyik első ügye lehetett Denverben. - De nem akárki, az biztos - folytatta Alán. - A múltkor alaposan feladta neked a leckét. - A Simmons-ügyben? A bíróságnak döntenie kellett valahogy a gondviselő személyéről, és történetesen az én védencem húzta a rövidebbet. - Te viszont azóta sem tudtad túltenni magad a kudarcon, ugye? Nehéz megszokni, hogy a győzelmek meg a vereségek egymást váltogatják. Ebben a pillanatban George Bradley, az iroda egyik alapítója lépett az asztalukhoz. - Remélem, nem egy felettébb fontos szakmai tanácskozást zavarok meg! - szólalt meg, jót mulatva saját pompás viccén, azután leült. - Mindketten ott lesznek az ügyvédi kamara estélyen? - Persze - felelte Alán Davis. - Épp most kérdeztem meg Moreától, elkísérne-e. - Jól van, jól - helyeselt Bradley. - Maradjon minden a családban. A titkárnőm még ma délután elviszi magukhoz a meghívókat. - George - fordult ekkor hozzá Morea -, nagyon szeretném kikérni a tanácsát egy ügyben, ha lenne rá egy percnyi ideje. Bradley kényelmesen hátradőlt a székén, miközben egy biztató pillantást vetett a lányra. - Boldogan állok a rendelkezésére, kedvesem. - Ki lenne a legjobb ügyvéd, akit rágalmazás! ügyben ajánlani tudna? Nem csak Colorado államra gondolok, hanem úgy általában. Morea a szeme sarkából látta, hogy Alán meglepetten vonja fel a szemöldökét. Bradley arcáról azonban semmilyen érzelmet sem lehetett leolvasni. Az öregúr elgondolkodva dörzsölgette az állát. - Várjunk, várjunk! Nemrégiben hallottam egy rendkívül nagy port kavaró rágalmazási ügyről Los Angelesben. Ki is dolgozott rajta? Már nem emlékszem. Figyeljen csak, majd utánakérdezek, és akkor megmondom! - Bizalmasan Alán vállára tette a kezét. - Szóval, magához küldjem mindkét jegyet, öregfiú? - Az enyémet én szeretném kifizetni - vágott közbe sietősen Morea. Bradley Alanre kacsintott. - Mit tegyünk? Ez a felvilágosult, független hölgyek egyik nagy kiváltsága -jegyezte meg mosolyogva, majd ment is tovább a következő asztalhoz. - Ez a jegyvétel az estélyre kész zsarolás - morogta maga elé bosszankodva a lány. Ki merne kosarat adni George Bradleynek? Inkább leszurkolja mindenki az ötven dollárt... - Szívesen meghívnálak, Morea - ajánlotta Alán. - Köszönöm, de ismered az elveimet. A férfi kissé sértődötten nézett rá. - Akkor kivel mégy? Morea zavartan hallgatott. Egyszerre ízetlennek találta a salátát, félretolta a tányérját. - Most már sietnem kell vissza az irodámba, Alán. Mindjárt jön a következő ügyfelem. Valójában Kathy Madisont csak fél órával későbbre várta. Elhatározta azonban, hogy az asszony érkezése előtt még egyszer áttekinti a megegyezéstervezetet. Nagyon elcsodálkozott, amikor fenn, az előszobájában már ott várt rá az asszony. -Tudom, kicsit előbb jöttem - mentegetőzött Kathy, miközben felállt. - Csak nekem is annyi dolgom lenne még az irodában! Abban reménykedtem, hátha ráérne valamivel korábban fogadni engem... - Persze, jöjjön nyugodtan! Morea épp kinyitotta az irodája ajtaját, amikor zümmögni kezdett Cindy telefonja. A titkárnő felvette, egy gyors pillantást vetett a háttal álló Kathy Madisonra, majd a kagylót kezével letakarva, odasúgta Moreának: - Dan Coltrain. A lány már inteni akart, hogy tagadja őt le Cindy, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Hátha épp a Madison-ügyről akar mondani valamit a férfi. Kathy szintén meghallhatott valamit, mert visszafordult az ajtóból: - Csak nem Bili ügyvédje? - De, de - ismerte el Morea. - Kérem, foglaljon helyet az irodámban, amíg itt végzek! Kathy azonban semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy elhagyja a helyiséget. Nyilván úgy vélte, joga van hallani, mit beszélnek egymással az ügyvédeik. Morea nem tehetett mást, beletörődött a változtathatatlanba, és nagyot sóhajtva beleszólt a kagylóba: - Hello, Dan. - Csak azért hívom, mert megkaptam az üzenetét a mai estével kapcsolatban. Rózsát vigyek az édesanyjának vagy esetleg más virágot? - Ennek semmi jelentősége nincsen. - De, de, drágám. Ha olyat viszek, amit nem szeret, már az első pillanatban elronthatok mindent. - Akkor inkább mást - felelte óvatosan a lány. - Ó, vannak magánál? - Igen. Azt hiszem, jobb lesz, ha később visszahívom. - Nem szükséges. Nem akarom tovább rabolni a drága idejét. De ki van ott? Egy ügyfél? - Mrs. Madison. Épp a közös vagyon megosztásának részleteit készülünk megbeszélni. - És miért vártak vele ilyen sokáig? Na, mindegy, ma este hétre a szüleinél leszünk. Találkozzunk előtte egy italra? Főpróbának pont megfelelne. Mikor és hol? Morea felsóhajtott. Szeretett volna minél hamarabb szabadulni Dantől. - Ha nagyon muszáj, akkor hatkor a Maxié s bárban. - Addig is, viszlát, drágám! - Ne nevezzen engem...! - Morea elharapta a mondat végét. Kathy Madison már így is érdeklődve fülelt. - Jobb szeretem a Miss Landon megszólítást. - Kíváncsi vagyok, mit szólna a kedves papa, ha ezt hallaná - nevetett incselkedve Dan, majd letette a kagylót. Morea a legszívesebben elkáromkodta volna magát, ehelyett azonban a legsugárzóbb mosolyával fordult Kathyhez: - Dan egy született bohóc. Sajnos, ettől még nagyon veszedelmes. Az asszony nem válaszolt semmit, Morea szavai szemmel láthatóan nem adtak neki elégséges magyarázatot a fura telefonbeszélgetésre. A lány úgy tett, mintha nem venne észre semmit, és udvariasan betessékelte vendégét az irodába. Miután leültek, átadta neki a vagyonmegosztás tervezetét tartalmazó iratokat. Kathy figyelmesen végigolvasott mindent, majd csalódottan elhúzta a száját: - De hát... - Tudom, tudom, többet várt. De értse meg, reménytelen lenne többet kérnünk! Gondolkozzék csak tárgyilagosan! Bármennyire ígéretesen megy is épp az üzlet, az teljesen tönkretenné, ha minden biztonsági tartalékot kivennénk belőle. Fogadja el a kisebb hányadot és az ezzel járó csendestársi tulajdonviszonyt... Kathy bizalmatlanul ráncolta össze a homlokát. - Bili akár már másnap csődöt jelenthet, én pedig semmit sem tehetek ellene. - Egy ilyen meggondolatlan cselekedet nagyobb kárt okozna a férjének, mint magának. Az asszony hitetlenkedve rázta meg a fejét. - Inkább legyen ő a csendestárs! Az üzletet én ugyanolyan jól el tudom vezetni, mint ő. Attól függetlenül, hogy az alapötlet tőle származott... én is öt évemet adtam bele. Időt, fáradságot nem kímélve. - így igaz - helyeselt Morea. - Épp ezért van rá komoly esélyünk, hogy rendes részesedést harcoljunk ki magának. Viszont ha tárgyalásra kerülne a sor, igen könynyen megtörténhetne, hogy az üzlet egészét Bilinek ítélnék. Jobban jár tehát, ha peren kívül megegyezik, mert így szerintem többet kaphat... Kathy Madison kételkedve vonta fel a szemöldökét. - Mindent megtalál a tervezetben - folytatta a lány zavartalanul. - Kérem, nézze át otthon iijra, azután összegezze, mi lenne még fontos! Megfelelne, ha pénteken négyesben találkoznánk Dan irodájában? Akkor tisztázhatnánk az összes vitás kérdést. Kathy bólintott. Morea kikísérte őt. Amikor az asszony hallótávolságon kívülre ért, Cindy zavartan mentegetőzni kezdett: - Ezer bocsánat, azt hittem, Mr. Coltrain a Madison-üggyel kapcsolatban telefonál... - Ugyan, semmi gond! - vonta meg a vállát Morea. - De hát akkor mit akarhatott? - kíváncsiskodott a titkárnő. - Ez egyelőre legyen titok. - Súlyos dolog lehet, ha még nekem sem akarja elárulni... -jegyezte meg kissé sértődötten Cindy. - Mindenesetre egy dolgot mondhatok: évek óta dolgozom itt a TBC-nél, de még nem akadt rá példa, hogy bárki is a Maxié s bárban akart volna hivatalos dolgot megbeszélni... Dan Coltrainnel. Hát még én mennyire nem akarnék! - gondolta csüggedten a lány. Közben viszont az a rettenetes érzése támadt, hogy mindez csak a kezdet. 3. FEJEZET Morea kicsit késve érkezett a Maxié i-be, és az is időbe telt, mire Dánt végre fölfedezte a félhomályban derengő helyiség egyik hátsó asztalánál. Ahogy elindult felé, a férfi mosolyogva felállt. - Ennél kétesebb helyet keresve sem találhatott volna! - támadt rá a lány ingerülten. Biztosra vette, hogy ha itt látja őket valaki, titkos találkára gyanakszik nyomban. - Maga mondta, hogy ide jöjjünk! - védekezett Dan. - Jó, de azt egy szóval sem kértem, hogy ilyen hátra üljön, afol a gyanús kis párocskák szoktak menedéket keresni a félhomályban! - vágott vissza Morea, miközben letette a kézitáskáját. Ekkor valami döbbenetes dolog történt: Dan könnyed mozdulattal megsimogatta a lány selymes haját, sőt ugyanilyen váratlanul arcon is csókolta. Morea úgy szökkent hátra, mintha megégették volna, bőre egyszeriben mindenütt bizseregni kezdett. - Mi volt ez? A férfi vállat vont. - Csak egy kis üdvözlés. Úgy hajolt előre, hogy azt hittem, ezt akarja. Morea néhány másodpercig habozott, hogy utat engedjen-e felháborodásának, de végül is úgy döntött, puszta büszkeségből nem teheti kockára közös vállalkozásuk sikerét. - Ebből lehetőleg ne csináljon rendszert! - Ó, bocsánat. Máskor vigyázni fogok - ígérte szelíden Dan. Az a csintalan fény a férfi szemében azonban meghazudtolni látszott a szavait. Morea nyilván ezért érzett valami furcsa remegést máris a gyomra táján. Ez az ember akar tőle valamit! Gyors pillantást vetett a virágcsokorra Dan előtt az asztalon, majd határozott hangon megkérdezte: - Ugye ez nem nekem lesz? - Persze hogy nem - válaszolta a férfi. - Csak nem akartam a kocsiban hagyni. A hőség miatt. Vajon örülni fog neki az édesanyja? - Mint bármelyik nő a hamis bóknak - jelentette ki epésen Morea, majd rendelt egy szódát az asztalukhoz lépő pincérnőtől. - Apa viszont, lefogadom, észre sem veszi majd a figyelmességét. Dan kényelmesen hátradőlt a székén, és fürkésző tekintettel mérte végig a lányt. - Meséljen valamit a szüleiről! Tegyen úgy, mintha ez valóban csak egy átlagos megbeszélés lenne! Morea a fejét csóválta. - Tiszta őrültség anyám ötlete. Apám sohasem bízna olyan férfiban, akihez engem érzelmi szálak fűznek. - Fogadjunk? - Ma különösen elbizakodott, amint látom. - Miért? Nem ez lenne az első eset, hogy alábecsül. - Ha a Simmons-ügyre céloz, annak a végeredménye teljesen független volt a tényleges képességeinktől - közölte Morea magabiztosan. - Mégsem tud napirendre térni fölötte. Egyébként mibe fogadjunk? Mit szólna egy vacsorához, amelyhez a nyertes választhatja ki az éttermet? - Mit szólna, ha végre a tárgyra térnénk? - De hát ott vagyunk! Komoly tárgyalást folytatunk. És ha nem tévedek, valamiben máris megállapodtunk. Egy újabb találkában nevezetesen. Morea az ajkába harapott. A fene enné meg ezt az alakot! Ráadásul hogy keveri a fogalmakat: tárgyalás, megállapodás, találka! Fura, de egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy nős férfi. Dan a lány hallgatását visszavonulásnak vette, és ott folytatta a beszélgetést, ahol abbahagyta: - Az apja tehát meglehetősen... szétszórt, hajói értem. Szórakozott professzor. Morea most tagadhatatlan megkönnyebbüléssel fogadta, hogy nem kell újabb szópárbajba bonyolódnia a férfival, ezért szokatlanul készségesen válaszolt: - Nem is annyira szétszórt. Inkább kicsit a világon kívül él. Nagyon is meg tudom érteni, hogy bonyodalmakba keveredett, amikor egy hallgatónőjének jószándekuan segíteni próbált. - Az is lehet, hogy a lány esetleg félreértette a segítőkészségét? Morea eltűnődött. - Annyi bizonyos, hogy apa a legjobb szándékkal cselekedett, és abban a szent meggyőződésben, hogy ilyesmiről mindenki ugyanúgy vélekedik, mint ő. Dan a homlokát ráncolta. - Kivéve persze a kis védencét. Hm. Elképzelhető. Ezt majd magának kell kiderítenie. - Miért épp nekem? A férfi elmosolyodott. - Mert én hivatalosan nem vehetek részt a játszmában. - Az órájára pillantott. Azt hiszem, ez egyszer pontosnak kellene lennünk... - Ne aggódjék! - felelte Morea, és úgy érezte, hogy Dan még mindig az apró késésével ugratja. - Apának nyugodtan mondhatjuk, hogy kicsit még kettesben szerettünk volna maradni. - El akarta kapni a számlát, melyet a pincérnő épp odahozott, ám a férfi gyorsabbnak bizonyult. - Ez rám tartozik - ellenkezett a lány erőteljesen. - Végső soron én kértem meg valamire. Nc-in, nem, én fizetek! - makacskodott Dan. A lány olyasféle megjegyzésre várt, hogy ettől még nem fogják kikapcsolni nálam a villanyt, de ennél is rosszabb következett: - Legalább gyakorlom egy kicsit a szerepemet. A férfi egy bankjegyet tett ki az asztalra, majd felállt. - Tudja, mennyire szeretem, ha leereszti a haját? Egészen elgyöngít, annyival nőiesebben néz ki így. Mi ez a bizalmaskodás? Morea felháborodása ellenére is elmosolyodott. - Jó, akkor majd a Madison-ügy tárgyalásán is leeresztem. Dan csibészesen felnevetett. - Ó, legfeljebb lehunyom a szemem, és úgy esem a torkának! Kint Morea gépiesen a saját BMW-je felé indult, Dan azonban megfogta a könyökét. - Menjünk inkább az enyémmel, utána majd visszahozom ide. Mit képzelne a kedves papa, ha látná, hogy a kedvesemmel szállíttatom magam? - Valószínűleg azt, hogy a józan eszemre hallgattam, és nem szálltam bele egy ilyen roncsba - vágott vissza Morea, de aztán csak legyintett egyet, és nem ellenkezett tovább. - Tulajdonképpen miért jár ilyen ócskavassal? Dan megnyomott egy gombot, és a tető hátracsúszott. - Mert valakitől tiszteletdíj fejében kaptam. A lánynak ezen nevetnie kellett. - Az ügy volt ennyire komoly vagy a maga teljesítménye? - Mindkettő - felelte a férfi. - Ennek a kocsinak egyébként még a csodájára fognak járni, csak legyen egy kis pénzem a kipofoztatásához. - Ne mondja! És mikor lesz az? Dan mélabúsan elmosolyodott. - Hát nem tudom. De tíz éven belül elképzelhető. - Pedig annyi a munkája, hogy nem mehet olyan rosszul a dolga. Remélem, jobban összeszedi majd magát, ha az apám érdeklődik az anyagi helyzete felől -jegyezte meg a lány, miközben hátradőlt a meglepően kényelmes ülésen. - A következő kereszteződésnél balra. Élénk forgalom fogadta őket az utcában. Az egyik szomszéd a kocsiját mosta, a másik a gyerekeivel fogócskázott, a harmadik pedig a kutyáit sétáltatta. Landonék háza azonban nagyon csendesnek és elhagyatottnak látszott. - Hátulról menjünk be! - ajánlotta Morea. - Vagy talán ragaszkodik a formaságokhoz? - Úgy ismer engem? - kérdezett vissza sértődötten Dan. - Sejtettem, hogy ez lesz a válasza. Egyébként mostantól tegeződhetnénk... a szüleim kedvéért. - Boldogan, persze... a kedvükért! A férfi megállt a kocsival a felhajtón, és szemügyre vette a házat. Ahogy a lány követte a pillantását, úgy érezte, mintha ő is most látna itt először mindent. A ház eléggé kicsinek és szerénynek tűnt. De nagyon takarosan nézett ki, a cserepeket mintha egyenként sikálták volna le, az ablakok is ragyogó tisztán csillogtakvillogtak, a járdát pedig nemrég söpörhették fel. - Tehát itt nőttél fel - jegyezte meg jelentőségteljesen Dan. - Miért, mit vártál, palotát? - Morea kiszállt volna, de nem talált kilincset. - Bocsánat, hogyan szabadulhatok? - Egy pillanat, mindjárt segítek. - Dan elvette a virágokat a hátsó ülésről, azután máris kint termett, és nyitotta a kocsi ajtaját. - Sajnos, ezen az oldalon csak kívülről működik a kilincs. A lány a konyhaablakon át megpillantotta a salátát készítő Meredithet. Vett egy mély lélegzetet, mielőtt belépett volna a ház hátsó bejáratán. - Mami! - kiáltotta. - Megjöttünk! Meredith most nem látszott olyan elcsigázottnak, mint a hétvégén, mosolyogva, szinte fiatalosan sietett elébük. Morea megilletődve figyelte őt. Bárhogy végződjék is a vállalkozásuk, ha anyja kicsit megkönnyebbül tőle, neki már megérte. Nem is fog visszariadni semmitől. Na, jó - szinte semmitől. - Hello, Dan! - üdvözölte Meredith a férfit, két kezét feléje nyújtva. - De kedves, hogy ellátogat hozzánk! - Papa hol van? - érdeklődött Morea. - Fent a dolgozószobájában. - Az édesanyja arca elkomorodott. - A könyvén dolgozik állítólag, de attól félek, csak emészti magát. - Ó, istenem! Viszont annak örülök, hogy beszélhetek veled, mielőtt elkezdenénk ezt az egész színjátékot. Szerintem ugyanis az ötlet, hogy Dánt leendő családtagként mutassuk be... - ...egyike a legjobb ötleteknek, amelyet valaha csak hallottam! - vágott közbe a férfi, és átnyújtotta Meredithnek a virágot. - Most már legalább tudom, kitől örökölte jogászi tehetségét Morea. - Úgy tett, mintha nem venné észre szaktársnője dühös pillantását. Meredith megszagolta a virágokat. - Csodásak. Azt hiszem, a lányom barátai közül maga az első, aki virágot hoz nekem. Dan diadalmasan elmosolyodott. - Morea, vízbe tennéd a virágokat? A szekrényben ott a kristályváza. - Meredith cinkosán a férfira kacsintott. - A virágok elrendezéséhez ennek ellenére nagyon ért. -Anya, kérlek... - Mindig ilyen zavarban jön, ha bókot kap valakitől? - kérdezte máris bizalmasan Dan. Morea elnyomott magában egy szitkot, majd kinyitotta a szekrényt, a vázát azonban már a férfi emelte le a legfelső polcról. Azután odaállt szerelmese mögé, így nézte, hogyan rendezi el a virágokat. Meredith a hűtőből egy tál hideg csirkehúst szedett elő. Gondoltam, ekkora hőségben a legjobb lesz vacsorára valami könnyű étel - maj.yuila. - Charles egyébként megkérdezte, hol ismerkedtetek össze. Nem nagyon tudtam, mit is mondhatnék... Végül azzal vágtam ki magam, hogy valami per kapcsán találkoztatok. Ne csodálkozzatok hát, ha majd a részletek felől érdeklődik. - Minket valójában a fokhagymaszag hozott össze - vágott egy mókás fintort Dan. Meredith csodálkozva nézett rá, Morea arca pedig izzó vörös lett. - Épp egy eset részleteit vitattuk, és a kedves lánya bizonyára azt hitte, nem fogok neki kellő figyelmet szentelni.-.. - Erdekei is engem, hogy figyelsz-e vagy sem! Dan meglegyintette egy virággal szerelmese orrát. - így akarod meggyőzni apádat? Morea kelletlenül megbékélt, és így folytatta: - Arra számítottam, ha fokhagymaszagom van, majd hamarabb megegyezünk valamiben, mert szabadulni akarsz a kellemetlen légkörből. - Pontosan. Csak nem tudtad, hogy én kifejezetten szeretem a fokhagyma szagát. - Igen, el is csodálkoztam, amikor kijelentetted, hogy nagyon kellemesnek találod az új parfümöm illatát - vette a lapot most már Morea is. Dan Meredith felé fordult, aki értetlenül nézett egyikükről a másikukra. - Nos, én ekkor szerettem belé - tette a szívére a kezét a férfi, majd gondterhelten összeráncolta a homlokát. - Gondolja, ez elég meggyőző lesz Charles számára? Feltéve, ha a kedves lányuk is jól játssza a szerepét. Morea elhúzta a száját. - Légy szíves, menj akkor apádért! - kérte őt Meredith. A lány megkönnyebbült, hogy legalább egy kis időre megszabadulhat Dantől. Nem is emlékezett rá, hogy ennyire nyikorog az emeletre vezető lépcső. A zajra édesapja leszólt fentről: - Meredith, te vagy az? - Nem, papa, csak én jöttem meg. - A lány belépett a dolgozószoba ajtaján. Itt három falat teljesen elfedtek a roskadásig tele polcok. Még az ablakpárkányon is kötetek tornyosultak. Az asztalon Charles számítógépe mellett pár nyitott könyv hevert, lapjaik közt cédulajelek. Az ősz hajú férfi megfordult, és szemüvege felett Moreára nézett. - Már annyi lenne az idő? Munka közben mindig megfeledkezem a külvilágról. A számítógép képernyőjén egyetlen sor fénylett: 1. fejezet. És amilyen gyorsan Charles a masinát kikapcsolta, az Meredith feltételezését igazolta: egyáltalán nem dolgozott, csak önmagát emésztette. Felállt, kicsit elgémberedetten, mintha időtlen idők óta gubbasztott volna már az asztalánál, majd ölelésre tárta karját. Morea odabújt hozzá, és érezte, apja soványabb lett, amióta utoljára találkoztak. Mintha az arca is megöregedett volna. A lány torka elszorult. Kezdettől fogva sejtette, milyen rémes lehet a köztisztelethez szokott idős professzor számára ez az aljas vád. Ám csak most értette meg, hogy nem csupán apja állásáról van itt szó, de az egészségéről, épségéről is. Talán egyenesen az életéről. Gyors segítségre van tehát szüksége. Morea csak ölelte az apját, és igyekezett közben visszafojtani a könnyeit. Charles sem akarta lányát elereszteni, végül vállon veregette gyengéden. - Mi a baj, Morea? Talán azért vagy így megszeppenve, mert egy újabb udvarlódat akarod bemutatni nekem? Nyugodj meg, kedvesem, anyád a jelek szerint kedveli, és ez jó pont nálam. Meredith tehát bevallotta, hogy már megismerkedett Dannel? Morea nem bánta volna, ha az anyja őt is beavatja a részletekbe, nehogy ellentmondásba keveredjenek. Elhatározta, hogy nagyon óvatos lesz. - Igen, mintha kölcsönösen rokonszenvesek lennének egymásnak. - Persze nem tulajdoníthatunk túl nagy jelentőséget egy röpke beszélgetésnek egy parkolóházban. Meredith tehát olyasmit mesélhetett, hogy a városban járva találkozott Dannel véletlenül. - Ezért is hívtam meg őt mára vacsorázni - felelte megkönnyebbülten Morea, azután elindult Charles előtt lefelé a lépcsőn. Dan épp a nappaliban nézegette a bekeretezett családi fényképeket a zongorán. A lány a két férfit kölcsönösen bemutatta egymásnak, közben pedig olyan idegesnek érezte magát, mintha valóban élete új, nagy szerelmét hozta volna haza. Az ügyvéd meg az édesapja között már első látásra is szembeszökő volt a különbség. Nem is az életkor tette ezt, hanem az, hogy Dan erőt sugárzott, míg Charles... olyannak tűnt, mint valami pasztellrajz egy merész olajfestmény mellett. Dan nyújtotta először üdvözlésre a kezét. - Jó napot, uram! Morea mesélte nekem, milyen nagy szakértője az angol irodalomnak, és mindenekelőtt Shakespeare-nek. A lány csak nézett. 0 semmi ilyet nem mesélt a férfinak - tehát csakis Meredith lehetett az. - Az angol irodalom nekem is a legkedvesebb tantárgyaim közé tartozott -jelentette ki Dan, mire Charles valami nem könnyen értelmezhető kis hangot adott ki válaszul. Coltrain ügyvéd urat viszont nem olyan fából faragták, hogy egy kis barátságtalanságtól meghátrált volna. - Szabad megkérdeznem, mi a véleménye Shakespeare szerzőségének kényes kérdéseiről? Morea kénytelen-kelletlen elismerte, hogy ismét alábecsülte Dánt. Charles ugyanis imádott arról beszélni, ki mindenkit tartottak már a Shakespeare-darabok szerzőinek. Dannek csak bólogatnia kell majd, és apja máris a legjobb barátjának fogja tartani. - Szamárság - hallotta még Charles hangját, miközben kiment Meredith után a konyhába. - Hadd mondjak magának valamit, kedves fiam... Az édesanyja épp őszibarackszeleteket rendezgetett egy tálon. - Nagyon rendes fiatalembernek látszik -jegyezte meg csak úgy mellékesen. - Ne tévesszen meg az első benyomás, anya! - Ugyan, Morea! Gyakran eltűnődöm, nem maradsz-e adósa önmagadnak, amikor úgy eltemetkezel a munkádba. Főleg ilyen nehéz ügyekbe... Az a sok összeomló család! Morea megpróbálta tréfálkozással elütni a dolgot, és színpadiasan a mennyezetre emelte tekintetét. - Ha most megint azzal jössz, hogy mennyire vágysz már egy unokára... Meredith alig észrevehetően az ajtó felé intett a fejével, hogy figyelmeztesse a lányát, már nincsenek egyedül. - Hagyj nekünk még egy kis időt! - folytatta Morea nagy lélekjelenléttel. Rögtön megérezte a háta mögött Dánt, bár a lépteit nem hallotta. Ennek ellenére összerezzent, amikor a férfi a vállára tette a kezét. - Helyes - szólalt meg Dan. -Még valóban nem tisztáztuk a házassági szerződésünknek ezt a pontját. Pillanatnyilag nem tudnám megmondani, lesznek-e majd gyerekeink. Mindenesetre a magam részéről úgy gondolom, háromnál-négynél kell majd megállnunk. Eléggé drágák a magániskolák, valamint a lovagló- és balettórák. - Esetleg kialkudhatnátok némi csoportkedvezményt! - vélekedett Charles. - Jó ötlet! - csapott le azonnal Dan. - Egy tucatnál például... Morea ezt már nem hagyhatta szó nélkül. - Nem Shakespeare-ről beszélgettetek még az imént? Az édesapja nagyot szusszantott. - Sajnos a fiatalember nézetei igencsak távol járnak az igazságtól - jegyezte meg. Bár ezen nincs mit csodálkozni. Morea elborzadt. Dannek mindenre csak rá kellett volna biccentenie, és akkor egyből elnyeri Charles bizalmát. Megőrült ez az alak? - Viszont tagadhatatlan, hogy a véleményét nagyon ésszerűen indokolja - tette hozzá az édesapja, miközben barátságosan megpaskolta Dan hátát. - Meredith, mi a vacsora? Megéhezik az ember egy ilyen egészséges, jó kis vita során. Dan megint diadalmaskodott. Morea sejtésszerüen hallotta maga mögött a suttogását: - Talán nem bíztál benne, hogy megállom a helyem? A lány jobbnak látta, ha nem válaszol. Bármit mond, azzal csak fokozta volna a férfi önbizalmát, pedig az már így is éppen eléggé megingathatatlannak látszott. Vacsora közben Charles Dan ügyvédi munkája felől érdeklődött. - Sikeres az irodája? - Azt hiszem, igen - felelte a férfi, miközben Moreára pillantott. - Valakitől egyszer azt hallottam, hogy egy ügyvédi iroda akkor sikeres, ha több az ügyfél, mint az ügyvéd. Ezen mérve a dolgot... - Dan irodája remekül megy - egészítette ki a mondatot a lány, mert úgy vélte, ilyen helyzetben neki is illik néhány dicsérő szót mondania. A férfi elismerő pillantással nyugtázta a nem várt segítséget. - Pillanatnyilag még egyedül viszem a boltot - tette hozzá könnyedén. - Persze szívesen látnám magam mellett társként Moreát is. Megértem viszont, ha úgy érzi, nem tudná elviselni a nagyobb megterhelést. A lánynak ekkora arcátlanság hallatán egyszerűen elállt a szava. Amikor azonban a vacsora után ott ültek megint a csuda kocsiban, ráförmedt Danre: - Mire véljem ezt az ostoba megjegyzést a nagyobb megterhelésről? Tudod jól, hogy a TBC-t nem hagynám ott soha. És egyáltalán nem azért, mert félek a felelősségtől. Ha ilyesmit állítasz, hát óriásit tévedsz. Vagy inkább sértegetni akarsz. Persze mi mást is várhatnék tőled... - Például hogy hitelesen játsszam a szerepemet - felelte rezzenéstelen arccal a férfi. - És igazán nem dicsekvésből mondom, de azt hiszem, ma este elég meggyőzően sikerült érzékeltetnem, hogy mi ketten egymáshoz tartozunk... 4. FEJEZET Morea elgondolkodva hallgatott egy darabig, majd jóval enyhültebb hangon megkérdezte: - És mit tartasz most apám ügyéről? - Amíg nem hallom a történetet tőle magától, nem alkothatok véleményt. Mindenesetre a megállapodásunk szerint most már szinte biztos, hogy jössz majd nekem egy vacsorával. -Nincs semmiféle megállapodás közöttünk. Én csak... - Ne próbálj meg kibújni, Morea! Jól tudod, hogy se kezet rázni nem kell ahhoz, hogy két fél megállapodjon, se aláírni nem szükséges semmit. - Utálom, ha úgy beszélsz velem, mint egy elsőéves jogászhallgatónővel. - Akkor ne is viselkedj úgy! Egyébként már kinéztem egy éttermet, ahogy illik: óriási húsokat tálalnak. És én minden falatot élvezni fogok, de nagyon is. - Jó, most beszéljünk inkább arról, hogyan akarod apa bizalmát megnyerni. - A férfi nem válaszolt azonnal, ezért Morea óvatosan hozzátette: - Azt mégsem várhatod, hogy minden este hazavigyelek vacsorázni... - Ó, sohasem kényszerítenélek ekkora önfeláldozásra. Ha csakugyan segíteni akarsz, akkor próbálj megtudni valamit erről a diáklányról! Anyád megadja majd a nevét. Dan megállt a lány BMW-je mellett, majd kiszállt, hogy ajtót nyisson útitársnőjének. - Mi a terved, mégis? - kérdezte Morea. - Itt nem parkolhatok túl soká - válaszolta kitérően a férfi. - Folytassuk inkább máshol ezt a beszélgetést! - Te mindig találsz valami kifogást - jegyezte meg a lány, miközben előkereste a kulcsait. Dan fölényesen elmosolyodott. - Ez így van rendjén. Egy jó kapcsolatban mindig nagy szerepet játszik a türelmes várakozás. Hát akkor a pénteki viszontlátásig, drágám! Persze, egy kis szerencsével talán előbb is összefutunk... - Micsoda izgató lehetőség! - húzta el a száját kelletlenül Morea. Dan azonban csak nevetett. Szerda reggel Morea épp a Petrovsky-ügyön dolgozott, amikor Cindy beszólt hozzá: - Elnézést a zavarásért, de Mr. Davis van itt egy ügyféllel. Állítólag már beszéltek róla. Morea úgy elmerült a munkájában, hogy pillanatokba telt, mire végre az eszébe jutott, mit is mondott neki a múltkor Alán. Más dolgok is jártak akkor a fejében, nem csoda, hogy megfeledkezett Alanről meg a válni akaró ügyfeléről. Az órájára pillantott. - Mondja meg nekik, Cindy, fél órám van, azután küldje be őket! Épp félre tudta tenni még a Petrovsky-irattartót, amíg a két férfi belépett. Felállt, és közben alaposan szemügyre vette leendő ügyfelét. Napóleonra emlékeztette - kicsit tömzsi volt, de a mellkasa széles, és a tartása révén lerítt róla, hogy nem szenved önbizalomhiányban. Morea azon se csodálkozott volna, ha bedugja a kezét a kabátja hajtókája alá, mint a császár-hadvezér. Sötét haja olyan rendetlenül állt, mintha ő maga kuszálta volna össze művészien. Súlyos szemhéjai alól kissé nemtörődöm pillantást vetett Moreára. E férfi mellett Davis ügyvéd úr még sápadtabbnak és jelentéktelenebbnek látszott, mint egyébként. - Morea Landon, Trent Paxton - végezte el Alán a bemutatást. - A név bizonyára mond neked valamit, Morea. Denverben aligha élt olyan ember, aki ne ismerte volna ezt a nevet. A Paxton család Colorado első telepesei közé tartozott. Trent azonban nem foglalkozott gazdálkodással, inkább az örökségéből élt, mellette pedig a szórakoztatóiparban tevékenykedett. - Trent szerzői jogokkal foglalkozik, ügynöksége van - magyarázta Alán. - Cégünk többször is képviselte őt az utóbbi években. Egy ilyen esetre Morea is emlékezett: beperelték Paxtont, mert állítólag nem fizetett valami lemezszerződés után. A lány már nem emlékezett pontosan, mi lett az ügy kimenetele, de biztosan a leendő ügyfele került ki belőle győztesen, különben már rég más ügyvédi irodával szerződött volna. Ezúttal tehát válás... - Mondtam Trentnek, hogy benned maradéktalanul megbízhat - szögezte le Alán. Mr. Paxton, meg sem várva, hogy hellyel kínálják, letelepedett az íróasztal melletti egyik székre. - Hogy engem egy nő képviseljen, nem is rossz ötlet - jelentette ki nyomban. Ha a bíróval közli majd, hogy a feleségem egy árva centet sem érdemel, a taláros úr legalább odafigyel magára. - Trent, megbeszéltük már, hogy némi veszteség nélkül nem úszhatja meg a dolgot! - szólt közbe Alán. - Morea természetesen mindent megtesz majd, hogy... - Köszönöm, Alán - állította le munkatársát éles hangon a lány. - Azt hiszem, innentől kezdve kettesben is elboldogulunk majd Mr. Paxtonnal. Alán kétkedő pillantást vetett Moreára, de azután szó nélkül követte Cindyt, és kivonultak az irodából. - Szolgálatainak nyilván meglesz az ára - kezdte Paxton majdnem bizalmaskodva. - Ismerem a cégüket, nem szívbajosak. Valamit azonban máris közlök magával: egy cent nőtartást sem vagyok hajlandó fizetni, ami pedig azt a baromságot illeti, hogy a vagyonom felét akarja... Morea eleinte türelmesen hallgatta, de úgy tíz perc múlva félbeszakította a férfit: - Mr. Paxton, miután így eligazított engem, hogyan végezzem majd a munkámat, hadd ismertessek magával én is pár dolgot! Egyelőre még nem a jog, csak az emberi élet alapvető törvényeivel kapcsolatban. A féri elképedve nézett az ügyvédnőre, de néma maradt. - Vagy kölcsönös megegyezésre jut a feleségével, úgy, hogy az mindkét félnek megfeleljen - kezdte Morea -, vagy a bíróság teszi meg ugyanezt maga helyett. Mivel több éve házasok, közös gyermekük is van, nos, nem létezik, hogy jelentős anyagi érvágás nélkül ússza meg a dolgot. Nemcsak a fiával kapcsolatban kell felelősséget vállalnia, hanem... - Maga most tulajdonképpen kinek az oldalán áll? - húzta fel a szemöldökét méltatlankodva Paxton. Morea nem törődött a kérdésével. - Az lenne a legjobb, ha kiegyezne a feleségével. Akkor egyedül kettőjükön múlik minden. Viszont ha nem veszi komolyan ezt a lehetőséget, és a bíróságra hagyja a döntést, maga semmiképp sem lesz elégedett a végeredménnyel, azt megjósolhatom. - Nem tetszik nekem, ahogy az ügyemet kezeli - ráncolta össze a homlokát Paxton. - A legtöbben gyűlölni kezdik az ügyvédjüket a válás után. Maga ezek szerint már az induláskor így érez. Talán más ügyvédet kellene keresnie, akivel szemben több tiszteletadásra képes, s akiben jobban megbízik. A férfi dermedten ült. - Elutasít? Nem vállalja? Morea a legszívesebben csakugyan ezt mondta volna. Nagyon jól tudta azonban, idősebb cégtársai ezt sohasem bocsátanak meg neki. Egyébként sem biztos, hogy egy ilyen rövid beszélgetés alapján helyesen ítélte meg Trent Paxtont. Eddig mindössze annyit tud róla, hogy megveti a feleségét. Ez a tény pedig aligha nevezhető rendkívülinek egy válóper esetében. Akkor döbbent csak rá, hogy nem is felelt Paxton kérdésére, amikor ismét meghallotta a férfi hangját. - Szóval, elutasít? Én nagyon szerettem volna, ha elvállalja az ügyemet. A lánynak az arcára lehetett írva a csodálkozás, mert Paxton elvigyorodott. - Becsülöm az olyan embereket, akik nem nyelnek le mindent. Még tőlem se. Nagyon jó! És a feleségem is meg fogja kedvelni, ha így beszél velem. Azt hiszi, az pártján áll. A tenyeréből etetheti, Morea. A hangsúly, persze, az etetésen van. Morea arca megkeményedett. - Ha megkérhetem, a továbbiakban is szólítson Miss Landonnak! - Mindössze ennyit válaszolt. - Ahogy óhajtja. - A férfi szemmel láthatóan remekül mulatott. - Daisynek is jobban fog tetszeni így. Akkor rendben? - Megpróbálhatjuk - sóhajtotta Morea. Elhatározta, hogy továbbra is óvatos lesz. - Kezdjük azzal, hogy mesél valamit a házasságáról. - Körülnézett, de a máskor oly gondos Gindy ezúttal nem készített oda papírt. Átszólt hát neki a házi telefonon. A papirhalom tetején, melyet a titkárnő behozott, kis cédula hevert: Synnamon Welles kérdezi, ebédelhetne-e vele ma. Ezt írta föl Gindy. Morea tűnődött egy pillanatig, majd biccentett. Tarthat egy kis szünetet, mielőtt tovább foglalkozna a Petrovsky-üggyel. Tizenöt perc múlva nagyjából tisztán látta Paxtonék házasságának főbb vonalait, és egyre inkább az az érzése támadt, hogy itt nem egyszerűen válásról van szó, hanem inkább háborúról. Trent mindenesetre igen jókedvűen búcsúzkodott. - Tudtam én, hogy a jó öreg Alán most is megtalálja nekem az igazit. Daisy úgy fogja csodálni magát, Miss Landon, hogy talán nem is fogad fel majd saját ügyvédet. Távozóban még odakacsintott Moreára. Morea szintén kiment az előtérbe, ott aztán lecsapta Cindy asztalára az irattartót. - Ez az ember egyszerűen émelyítő! - tört ki undorodva. - Hol kell találkoznom Synnamonnal? - Itt - hallott a háta mögül egy hangot. A lány megpördült. - Nem is vettem észre, hogy van itt még valaki. Synnamon Wells csípőre tette a kezét. Még fondorlatosan szabott ruhája sem takarhatta el, hogy terhes. - Csak nem azt akarod mondani, hogy ilyen terjedelmesen sem vagyok igazán észrevehető? - Csacsiság... Ráadásul csodálatosan nézel ki így is! - Kis hazug! Úgy festek, mint egy elhízott rozmár - tiltakozott Synnamon. Azért nagyon köszönöm, hogy kedveskedni akartál. Képzeld, épp a közelben jártam, és nagyon elfáradtam, erről aztán az eszembe jutott, hogy a jHSC-nél vannak egész Denverben a legkényelmesebb fotelek. A lány vállat vont. - Mindent az ügyfélért. Átballagtak Morea közeli törzshelyére, egy étterembe. A Pinnacle Denver egyik elegáns szállójának a legfelső emeletén helyezkedett el. Lassan forgott körbe-körbe, így csodás kilátás nyílt innen a nyugati hegyekre, a keleti fennsíkra, meg az egész városra. Miután találtak egy szabad asztalt, Morea bosszankodva megjegyezte: - Még most sem értem, hogy lehettem ilyen figyelmetlen! A mi szakmánkban főbenjáró vétek kívülálló előtt véleményt mondani valamelyik ügyfelünkről. Synnamon kinyitotta az étlapot. - Egy szót sem hallottam, drágám. Meg egyébként is igazad is van, Trent Paxton tényleg kiállhatatlan alak. Azok után, amit a felesége mesélt nekem, jaj! Rémesen bánhatott azzal az asszonnyal. Morea felvonta a szemöldökét. - Ismered? Nocsak. - Evekkel ezelőtt modellkedett nálunk. Nyilván a munkája révén ismerte meg Trentet. Mindenesetre akkor már Paxton volt az ügynöke. Mi közöd ehhez az alakhoz egyáltalán, drágám? - Sajnos elvállaltam a jogi képviseletét. Synnamon bólintott. - Szóval válnak? - Ne légy olyan kíváncsi! - De miért? Az ügyvédi titoktartás csak téged köt, én gondolhatok, amit akarok. - Viszont éppen a kötelező titoktartás miatt nem felelgethetek a kíváncsi kérdéseidre. Különben még nagy bajom támadhat. - Egy árva szót el nem árulok senkinek, édesem! Csak nem olyan rég magam is válás előtt álltam, ezért nagyon érdekelnek az ilyen ügyek... - Egyszerűen az a bajod, hogy nagyon ráérsz. Synnamon felsóhajtott. - Igazad van. Pillanatnyilag semmi sem köt le igazán. - Még az új munkád sem? - Főleg az nem! Alig emelek fel egy papírlapot, már ott áll mellettem Conner, és int, hogy ne erőltessem túl magam. Képzelheted... - Synnamon felsóhajtott, és a hasára tette a kezét. - Még két hét, azután élhetek megint úgy, ahogy akarok. Szórakozottan nézegette tovább az étlapot. Végül az asztalukhoz lépő pincértől töltött brokkolit meg salátát rendeltek. - Tulajdonképpen miért vállaltad el Trent Paxton képviseletét, amikor szemmel láthatóan ki nem állhatod a pasit? Ez is valamiféle ügyvédi kötelezettség? Mindenbe belemenni, mert épp te jutottál az illető eszébe? - Nem. Ha úgy érzem, nem tudnám kellőképpen képviselni az ügyfél érdekeit, vissza is utasíthatom a felkérését. - Na, látod! Ennek az aljas gazembernek még különösebben indokolnod sem kellene, miért nem vállalod. Morea eltűnődött. - Annak a mi szakmánkban semmi jelentősége, kedvelek-e egy ügyfelet vagy sem. Még a tömeggyilkosnak is joga van a lehető legjobb védelemre. - Erről jut eszembe -jegyezte meg töprengve Synnamon. - Körülbelül a gyilkosság vádja az egyetlen, amelyet Daisy Paxton nem hozhat fel a férje ellen. Ekkor váratlanul a főpincér jelent meg az asztaluknál. - Telefon, Miss Landon. Itt óhajt beszélni, vagy befárad az irodánkba? Vajon miért nem a mobiltelefonján keresik? Kimerült volna az elem? - Itt, ha lehet. Synnamon hátradőlt. - Tehát el akarod vállalni a Paxton-ügyet? - Nincs más választásom. Már a cégünk ügyfele régóta, és nehéz lenne a munkatársaimnak elmagyarázni, miért hagyom, hogy inkább másokhoz pártoljon. - Értem, félted az állásodat. Nem rémes, hogy örökké hajbókolnunk kell a főnökeinknek? - Attól azért még nem veszíteném el rögtön a munkámat, ha nemet mondanék! Egy ilyen közös irodának vannak ugyan hátrányai, de összességében több az előnye. A főpincér közben odaért a telefonnal, a zsinórját bedugta a legközelebbi fali kapcsolóba. Morea felvette a kagylót. - Hello, drágám! - hallotta Dan könnyed üdvözlését. - Fogalmad sincs, mit kínlódtam, hogy elérjelek. - De mint mindig, most is sikerrel jártál - felelte kissé csípősen Morea. - Büszke is vagyok magamra. A titkárnődnek nem beszéltél még a kapcsolatunkról? - Nem hinném, hogy lenne miről beszélnem neki. - Apád borzadva hallaná. Ma reggel teniszeztem vele, sajnos, vesztettem, de utána nagyon jól elbeszélgettünk. - Csak nem veszítettem el a fogadást? - Ott még azért nem tartunk. Többnyire rólad mesélt. Mondd csak, kislány korodban tényleg olyan aranyos voltál, ahogy apád állítja? - Dan, rátérnél végre a tárgyra? Rengeteg a dolgom... - Hát azért ebédelni menni ráértél... - felelte a férfi. - Én meg itt görnyedek az íróasztalom felett, és próbálom valahogy a reggel elvesztegetett időmet behozni. Tulajdonképpen azért kerestelek, hogy meghívjalak vasárnapra teázni. - Eszem ágában sincs már megint veled tölteni az időmet vasárnap! - Ó, nem csak velem! A szüleid is jönnének. És arra gondoltam, mi lenne, ha a nagyobb hitelesség kedvéért még előtte összeismerkednél az édesanyámmal?! - Az édesanyáddal - ismételte lassan Morea -, azaz Mrs. Coltrainnel? - Hát igen, általában így nevezik. - Vagyis anyádnál laksz? - Pontosabban szólva: anyám lakik nálam. Egyébként a minap beszéltél vele telefonon... - Sejthettem volna. Sohasem viselkedtél nős ember módjára. - Lehetne egyszerre anyám is, meg feleségem is - közölte Dan. - Már mással is megesett az ilyesmi. - Csak nem veled. - Jó, ebben igazad van. Tehát ma este, ha nincs jobb dolgod, szívesen bemutatnálak. - Holnap korán reggel a bíróságra kell mennem. - Estére hívtalak, ne félj, az éjszakádra nem tartok igényt. - Dan szavai meglehetősen kétértelműén csengtek. Morea ezen feldühödött, és azonnal lecsapta a kagylót. Synnamon töprengve nézte barátnőjét. - Azt hiszem, aligha tehetnék úgy, mintha nem hallottam volna semmit se az iméntiekből... Az ég szerelmére, mi ez közted meg Dan Coltrain közt? - Ugyan, csak a szokásos szócsata, mint mindig, amikor ellenérdekelt ügyfeleket képviselünk. - Morea intett a főpincérnek, majd átnyújtotta neki a telefonkészüléket. - Ha az iménti úr megint keresne, kérem, akkor mondja neki, hogy már elmentem. - Úr? Még hogy úr? - csodálkozott Synnamon. - Amikor utoljára beszéltünk róla, épp paradicsomlevet ittál, és azt kívántad, bárcsak a vére lenne. - Jaj, ez közvetlenül azután történt, hogy megnyerte a Simmons-ügyet - legyintett Morea. Synnamon kétkedő pillantást vetett rá. - Azóta ennyire megváltozott volna róla a véleményed? Hogy most már a háta mögött is úrnak nevezed? - Egyszerű udvariasság, semmi több. - Morea felszúrt a villájára egy kis darabka brokkolit. - Tennél egy szívességet, Synnamon? - Ha azt kellene kiderítenem, nős-e netán.... - Mit érdekel az engem? - játszotta a felháborodottat Morea, majd pár másodpercnyi hallgatás után enyhültebb hangon folytatta: - Úgy tudom, vannak egyetemi kapcsolataid. - Mondjuk inkább, hogy emlékeznek a nevemre, főleg, ha jótékony célú adakozás kerül szóba - felelte óvatosan Synnamon. - Van ott egy lány, akit az apám tanít, és akiről szeretnék valamivel többet megtudni. A tanulmányi eredményeit, az érdeklődési körét, a származását, a családi körülményeit... - Morea vállat vont, jelezvén: és így tovább. - Ez most nagyon fontos lenne nekem, csak hát magam nem állhatok oda nyomozni utána, mert a nevem vele kapcsolatban egyáltalán nem fordulhat elő. - Ha arra gondolsz, hogy árnyékként kövessem, hát a jelenlegi állápotomban kicsit vastag volnék hozzá. Egyébként meg szívesen segítek. Rá is érek, és egy kis kikapcsolódás sem fog megártani. - Synnamon félretolta tányérját az ételhez alig nyúlt. Morea hirtelen elfeledte eddigi gondjait. - Hogy akarsz így jó anya lenni? Egy levélke saláta meg egy szelet sonka távolról sem elegendő ebéd egy állapotos nőnek! Gondolj a picire, Synnamon! - Bele kell törődnie, most ennyi jut neki. Már ha nem akar gyomorégést okozni nekem a kis ördögfióka. Morea elfojtott egy mosolyt. - A kis ördögfióka! Tehát fiú lesz? Azt hittem, nem akarod előre tudni. - Én nem is. Conner azonban megkérdezte az orvost. És azóta olyan öntelt... - Hogy nyilván fia lesz - biccentett Morea. - Ez az. Bár ő sem szól egy mukkot sem. Jaj, most jut eszembe, még mindig nem állítottad ki a számlákat a válóperemmel kapcsolatban! - Hát, a legszívesebben azt mondanám, ez az én ajándékom nektek, csak a TBC ebbe biztos nem menne bele. Morea valóban zavarba jött. Olykor jobban szerette volna, ha maga határozhatja meg: kitől, milyen esetért mennyit is kérjen, és nem kellett volna szolgaian követnie az ártáblázatot. Érdekes, amióta Dan Coltrainnel így az apja ügyében összejött, a sokak által irigyelt munkahelyének jóformán csak az árnyoldalait látja. 5. FEJEZET A nap hátralévő részében Morea a Petrovsky-ügyön dolgozott, és amikor végre eloltotta irodájában a lámpát, már csak arra vágyott, hogy egy jó forró fürdő után minél hamarabb ágyba bújhasson. Mindebből azonban semmi sem lett, mert az előszobában Dan várta. Az asztalon ügyiratok szanaszéjjel, a férfi láthatóan ugyanolyan otthonosan érezte magát itt, mintha a saját irodájában lenne. - Csakugyan sikerült teljesen megfeledkeznem rólad - közölte bájosan Morea. Dan rámosolygott, majd felállt. - Hát elég nehezen mehetett, ha már ezt is sikernek nevezed. Cindy zavartan köhintett egyet. Morea kérdő pillantást vetett rá. - Figyelmeztettem volna - kezdett magyarázkodni a titkárnő -, de megkért, ne zavarjam, még természeti csapás esetén sem. - És az ügyvéd úr látogatását mégis minek tartja? - érdeklődött gunyorosan Morea. - Én külön is megkértem Cindyt, hogy ne zavarjon - szólt közbe Dan, és a legcsábosabb mosolyát eresztette meg a titkárnő felé. - Valóban csodás -jegyezte meg Morea szárazon. -- Most már a titkárnőmnek is te adod az utasításokat? - Szó sincs róla! Nagyon elégedett voltam a helyzetemmel, úgy értem, hogy itt várhatok rád, amíg föl nem fedezel. Boldogság már az is, hogy egy levegőt szívhatok veled. - Úgy beszélsz, mint egy műkedvelő, rossz ripacs. - Majd igyekszem csiszolni a stílusomon - felelte a férfi hanyagul, miközben az irattáskájába lökte a papírosokat. - Készen vagy? - Nem, Dan, mondtam neked, holnap reggel fontos dolgom van a bíróságon. - Tudom. Ezért nem akartalak zavarni. Nem viselkedtem eléggé tapintatosan? - Dehogynem! Épp mondani akartam, hogy csak így tovább! Én ugyanis most hazamegyek, kipihenem magam, és eltöprengek még egyszer az ügyemen. A férfi a fejét rázta. - Neked most elsősorban egy kis kikapcsolódásra lenne szükséged. Hogy valami más kösse le a figyelmedet. - Mint például az édesanyád? Nem hinném, hogy az olyan nagy kikapcsolódás lenne nekem. - A lány csak most vette észre, hogy Cindy mennyire elképed. A legszívesebben leharapta volna a nyelvét. - Hogy mondhatsz ilyet, amikor nem is ismered? - Dan megmarkolta a táskája fogantyúját. - Köszönöm a kávét, Cindy. Biztosan hamarosan találkozunk megint. Azután Moreához fordult. - Csak egy órára. Annyi időd van még! Bele is bolondulhatsz, ha minduntalan a holnapi ügyeden rágódsz. Morea erre inkább nem felelt semmit. - Egész délután gondolkoztam - közölte Dan, miután beszálltak a liftbe. - Ó, te szegény! - gúnyolódott Morea. - Nem kérsz egy aszpirint esetleg? - Gondolkozni: ez valóban a legnehezebb munka - folytatta a férfi. - Ez az oka, hogy olyan kevesen teszik. Egyébként mondd csak, kiderítettél már valamit arról az egyetemi hallgató lányról? - Egyelőre semmit. Személyesen mégsem kérdezhetem meg tőle, mi a baja az apámmal. Ezért Synnamon Wellest kértem meg, hogy érdeklődjék egy kicsit utána. Dan elismételte a nevet. - Nem abban a visszavont válóperes ügyben volt a védenced ő? - De igen - bólintott Morea. - Es nagyon örültem, hogy a két fél ismét egymásra talált. Egyébként mihelyt pontosabb értesüléseim lesznek arról a lányról, Synnamonnal kiírunk egy pályázatot, amelynek a feltételei épp rá fognak illeni. Csak jelentkeznie kell majd, és szerintem fog is. Akkor kitöltetünk vele egy részletes kérdőívet, és a végén még azt is tudni fogom, mit vacsorázott az ötödik születésnapján. - Remélem, ennél lényegesebb részletekre is fényt derítesz majd. - Köszönöm a bizalmadat. A lényeg az, hogy én nagyszerűnek tartom az ötletemet. A férfi nem felelt. Udvariasan kinyitotta Morea előtt elaggott kocsijának az ajtaját. - Ugyan, Dan! - szólt rá a lány. - Kivételesen megengedném, hogy a BMW-met vezesd. - Nem, köszönöm. - Miért, nem akarsz felvágni anyád előtt, milyen jól megy nekem a bolt? - évődött Morea. - Nem, ilyesmi eszembe se jutott. Jó, ez jogos, gondolta Morea, miközben beszállt a kiérdemesült járgányba. Hiszen alapjában véve Charles érdekében csinálják az egészet. Hogy vasárnap minél meggyőzőbb legyen a színjáték. Előre beleborzongott, milyen izgalmas is lesz az előadás. - Hogy keveredhettem én ebbe a kulimászba? - motyogta félhangosan. Dan gyors pillantást vetett rá. - Vicces, néha én is ezt kérdezem magamtól. Morea elképedve nézett vissza a férfira. Elvégre ehhez a ma esti különszámhoz ő ragaszkodott, a többit pedig egyáltalán nem szívességből teszi. Bár igaz, ami igaz, láthatta szüleinek szerény anyagi körülményeit, valami nagy tiszteletdíjra nem számíthatott. - Tudod, hogy én állom a költségeket. írj fel minden ránk pazarolt órát! A férfi csak hosszabb hallgatás után válaszolt: - Beleértve a teniszt, a vacsorát meg mindent? - Igen, ha más ügyfeleid esetében is így jársz el. - Jaj, drágám, mit tudom én, nem volt még ilyen esetem! - berzenkedett szelíden Morea éles oldalvágása ellen Dan. - Talán te a tekintélyes Taylor Bradley Cummings cégnél többet láttál és tapasztaltál már... - Attól pedig ne tarts - vágott közbe a lány, mint akit nem érdekel ez a halandzsa -, hogy túl sok idődet rabolnánk el! Már közel járok hozzá, hogy megszerezzem a legjobb ügyvédet, aki segíthet apán, ha tényleg harcolni kell. Megint hosszú hallgatás következett, csak nagy sokára törte meg Dan a csendet: - Nem szereted, hogy véletlenül egy oldalon állunk, te meg én, ugye? Morea az ajkába harapott. A férfi szavai túl közel jártak az igazsághoz. - Csak az apád miatt viseled el kénytelen-kelletlen a társaságom - folytatta Dan. Egyébként olyan régi ellenfelek vagyunk már, hogy a szíved szerint mindent megtennél, hogy a padlóra küldhess végre. A lány most az apja miatt csakugyan nem mert volna nyíltan összekülönbözni Dannel, ezért megpróbálta tréfára venni a szavait: - Azért bízom benne, hogy odáig soha nem fajulnak a dolgok, hogy a véredet kelljen vennem! - Azt jól teszed. Mert abban az esetben szinte biztos, hogy én nem védhetnélek. - Persze hogy nem, ha egyszer te lennél az áldozat. - Pontosan így értettem - hagyta rá derűsen Dan. Régi, magas ház mellé kanyarodtak be a kocsival, egy felhajtóra. - Rosszul hallok, vagy neked tényleg madárházad van itt valahol a közelben? csodálkozott el Morea. - Minden elismerésem. A te kitűnő képzettségeddel egy madárházat tulajdonképpen csak akkor kellene felismerned, ha már az orrod előtt van -jegyezte meg gunyorosan Dan. Kiszállt, s abban a pillanatban ott termett mellette egy ír szetter. A kutya felszökkengetett rá, és megnyalta az arcát. - Viselkedj, hé, Flanagan! - szólt rá a férfi. - Vendégünk érkezett. Az állat engedelmesen leült, és Dan kinyitotta Moreának a kocsi ajtaját. A lány azonban nem mozdult. - Szabad idődben papagájokat tenyésztesz? - kérdezte. - Nem, a nagy ketrecekben baglyok és héják vannak. De ha épp nem akad ragadozó, más fajok is vendégeskedhetnek itt. Csak... - Baglyok? Héják? - Sérültek - felelte a férfi türelmesen. - Kipottyant fiókák. Anyám ápolja és nevelgeti őket. Amíg meg nem gyógyulnak vagy önállóak nem lesznek. - Tudtommal ilyen madarakat tartani tilos... - Remélem, nem. Anyám mindenféle engedélyt beszerzett. Morea kiszállt, és csaknem keresztülesett a járdán ülő kutyán. A szetter máris adta a pacsit. - Ó, ne haragudj, Flanagan! Örülök, hogy megismerhettelek. - A lány az izgatott kutya fölé hajolt, mire az felugrott, hogy üdvözölje. Morea megriadt, most valóban elbotlott - hátra, egyenesen Dan karjaiba. A férfi átfogta a derekát, hogy el ne essen, és egy pillanatra magához is szorította. Dan érintésére kellemes borzongás futott végig a lány testén. - Bocsánat - mentegetőzött a férfi -, szólnom kellett volna, hogy Flanagan emlékezőtehetsége, ha utasításokról van szó, igen rövid... mindenesetre a bundája sokkal hosszabb - tette hozzá nevetve. Azután talpra állította, de nem engedte el Moreát. Gyere, menjünk be! Tágas, világos konyhába vezette a lányt. A helyiség közepén, az asztal mellett magas, karcsú asszony állt, arcán sok apró ránc. Épp egy kosárka fölé hajolt, a kezében szemcseppentőt tartott. - Na, kicsikém, most jól viselkedünk! - mondta a kosárban lévő valaminek vagy valakinek. Morea közelebb lépett. - Ez egy nyuszi? - Valamikor talán az lesz, ha megéli. - Az asszony a parányi pofácskába erőltette finoman a cseppentő hegyét. A müvelet sikerült, az apró állat most már békén lapulhatott a kosár mélyén. Az asszony ekkor a lány felé fordult. - Tehát maga az a nő - állapította meg -, aki miatt Dan a maradék eszét is elvesztette. Morea segélykérően nézett Danre, és meglepetten látta, hogy a férfi összeszorítja a száját. Hamarosan azonban összeszedte magát, és ugyanolyan könnyed lett a hangja, mint általában. így következett a bemutatás: - Rowena Coltrain... Morea Landon. Honnan van a nyúl, mama? Nem jellemző rád. - Az egyik szomszédunk kaszálás közben szétdúlt egy odút... A kicsik anyja világgá szaladt rémületében. Valószínűleg még a környékre sem tér vissza többet. Rowena folytatta az etetést, mert még három pici állat várt rá. - Dan, kérlek, tedd be az előételt a sütőbe! Kezet mosok, azután mindjárt kint leszek nálatok a verandán. A férfi kivett a hűtőből egy tálat, belökte a sütőbe, majd ismét a karjába kapta Moreát. - Ez most menetparancs volt - suttogta a fülébe. - Az első akadályt viszont sikeresen vetted. Anya nem hív meg bárkit a verandára. A helyiség, ahova Dan vezette a lányt, nem is igazán emlékeztetett verandára, sokkal inkább egy télikertre. Mindenütt könyvek, folyóiratok hevertek, a sarokban pedig festőállvány magasodott, rajta félig kész akvarell. Az ablakpárkányon Morea megpillantott egy szobrocskát - de mintha igazi, élő mókus lett volna, ilyen hű utánzatot még nem látott soha. Lezöttyent egy kényelmes karosszékbe, majd a képre mutatva megkérdezte Dantől: - Anyád művész? - Hála az égnek nem, különben az egész ház tele lenne az alkotásaival. Nem, a számára ez afféle öngyógyítás. A lány elmosolyodott. - Jó, csak nem tudtam hirtelen, velem van-e a baj, vagy a képpel. - Valószínűleg nem veled van a baj - felelte igen határozottan Dan. - Iszol valamit? - Kinyitott egy kis hűtőt, amely egyben asztalul is szolgált. - Limonádét? Jeges teát? Bort? - Egy limonádé csodás lenne. - Morea körülnézett. Fura, gondolta, a mókus szobra mintha az előbb nem így kuporgott volna az ablakpárkányon. És abban a pillanatban... Az utánzat egy szökkenéssel Dan vállán termett, onnan meg beugrott a hűtőbe. Morea összerezzent. - Ez él? - Hát, ha így viselkedik, nem soká. - A férfi benyúlt a hűtőszekrénybe. - Gyere ki, te szamárka - szólt rá kedvesen. Felemelte és kartávolságra maga elé tartotta az állatkát. A kis mókus sértetten felvisított, majd megint a párkányra ugrott, de most dacból háttal ült le. A lány önkéntelenül is elnevette magát. Most találkozott az első élőlénnyel, aki szemmel láthatóan nem tisztelte Dánt. Morea ezért igazi hősnek tekintette a parányi kis rágcsálót. A férfi odanyújtott neki egy pohár limonádét. - így nőttem fel én: a többi gyereknek plüssjátékai voltak, nekem minden élőben inkább. Csak a hattyú zavart. - A hattyú? - Eltörött az egyik szárnya, és anyám a fürdőszobába költöztette be. Ott élt, amíg fel nem gyógyult. Valahányszor fürödni akart az ember, ki kellett őt emelni a kádból. - Elbájoló - jegyezte meg bágyadtan Morea. Dan mókás fintort vágott. - Ó, azért hasznom is származott a dologból. Ennek köszönhetően értek olyan remekül a fürdőszoba-takarításhoz meg a kádsikáláshoz. Mindenesetre miután visszaköltöztem Denverbe, berendeztem magamnak egy másik fürdőszobát, és megtiltottam anyámnak, hogy betegye oda a lábát... vagy bármelyik állat szárnyát, patáját, mancsát. - Hol éltél korábban? És miért... - Morea hirtelen elhallgatott, mert Rowena jött be az étellel, a nyomában pedig Flanagan. - Hát ilyen ember a fiam! Csak a flörtölés jár a fejében, és nem mesél magáról semmit. - Rowena letette a tálcát Morea mellé a kanapéra. - Évekig Phoenixben élt. Amikor gyengélkedni kezdtem, hazajött, hogy törődjön velem. És azóta játssza itt a nagy uraságot. - Ez azt jelenti, hogy a ház némely lakóit, ha négylábúak vagy szárnyasok, igyekszem távol tartani az éjszakai nyughelyemtől - zsörtölődött Dan. - Egyébként nagyon jól tudod, mama, hogy már ki nem állhattam Phoenixet. Flanagan kezdett forgolódni az előételes tál körül. Rowena alig hallhatóan csettintett két ujjával, mire a kutya máris ült. - Virágzó irodát hagyott ott Phoenixben... Dan mintha nem is hallotta volna anyja megjegyzését, Morea elé tartotta a tálat udvariasan. Azután maga is vett belőle. - Mi van ebben? Valahogy más az íze, mint szokott. Morea úgy ránézésre nem tudott volna semmi különöset mondani a parányi pizzákról. - Nyugodtan hagyd ott, ha nem ízlik - felelte Rowena. - Nálunk nem gond az ételmaradék. Legalább ünnepnapjuk lesz a kis kedvenceimnek. A lány elmosolyodott. Tetszett neki Rowena fanyar humora, józansága. És ez a télikert a leghangulatosabb helynek tűnt számára a világon. Kényelmesen hátradőlt a kopottas karszékben, és elengedte magát. Flanagan feladta a reményt, hogy lophat vagy kaphat a kis süteményekből, így a végén Morea lábához kuporodott. Pár pillanat múlva azonban ott termett a hátán a kis mókus. A kutya riadtan vakkantott egyet, felugrott, a mókuska pedig rémülten elmenekült. Rowena rendreutasította házőrzőjét, mire Flanagan kelletlenül visszafeküdt, de néha óvatosan körbekémlelt azért. - Mit gondol, kizárjam az állatokat vasárnap? Nem fogják zavarni a szüleit? Általában nagyon illedelmesen viselkednek, csak a sütim szagára bolondulnak meg ennyire. De a világ minden kincséért sem szeretném megijeszteni a vendégeimet. Az első benyomás mindig nagyon fontos. - Szerintem ők is azt kérnék, hogy legyen minden úgy, mint máskor - nyugtatta meg az aggodalmaskodó asszonyt Morea. - Úgy gondolja? Valóban? Biztosan kedvelni fogom a szüleit. De hol is hagytam abba? Ja, amikor a szívpanaszaim kezdődtek... - Bocsáss meg, hogy közbevágok, mama - szólalt meg ekkor Dan -, de Moreának megígértem, hogy hamar hazaviszem, mert holnap korán reggel a bíróságra kell mennie. A lány kelletlenül állt fel. Még egyszer körbepillantott az otthonos kis helyiségben. Azután elfojtott sóhajjal Danre nézett. A férfi valahogy olyan furcsán mérte őt végig, mintha valami szokatlant vett volna észre rajta. Azután a szájához emelte az ujját, csendet parancsolva, és óvatosan közelebb lépett. A következő pillanatban Dan a lány kabátkája zsebébe dugta a kezét. Ez a váratlan viselkedés, és a férfi kezének melege a csípője körül lélegzetelállítóan hatott Moreára. Alig bírta kinyögni: - A legkülönbözőbb helyeken próbáltak már férfiak megérinteni, de hogy valaki pont a kabátzsebemért rajongjon, ilyet még nem tapasztaltam. Ám ahogy Dan kihúzta a kezét, rá kellett ébrednie, hogy nem annak a melege borzongatta meg az imént olyan kellemesen, hanem az icipici mókusé. Valahogy becsusszanhatott a kabátja zsebébe, a férfi azonban észrevette, és kihúzta onnét. Dan most ott hintáztatta tenyerén az apró állatot. - Remélem, nem haragszol? De ha hiányzik neked, szívesen visszaadom. Nyilván jó anyának érzett téged, ezért.keresett nálad búvóhelyet. Morcának mcginl az arcába szökött a vér. Hogy sikerül Dan Coltrainnek őt újra meg újra kihozni a béketűréséből? Épp őt, aki idáig azt hitte magáról, hogy pókerarccal képes viselkedni minden helyzetben?! - Hát nem kedves? Csak szeretni lehet - simogatta meg a kis mókust a férfi, majd átadta őt Rowenának. - Mama, jó éjt, most vissza kell mennem az irodába! Flanagan kikísérte őket a kocsihoz, lehorgasztott fejjel álldogált ott, míg Dan a végén megsajnálta: és intett neki, hogy beugorhat kocsiba. - Vagy zavar téged? - kérdezte Moreát. A lány csak a fejét rázta, ám ahogy a kutya mellékuporodott, majd megpróbálta az ölébe is befészkelni magát, megértette, miért aggódott Dan. - Sajnálom - mentegetőzött a férfi. - Ez valójában bók a részéről, csak olyanokkal viselkedik így, akiket kedvel. Megjegyzem, anyámnak is rögtön megtetszettél. - Megtetszettem! Jó vicc. Miért nem mondtad meg neki, hogy csak alakoskodás az egész? - Nem vetted észre, mennyire gyenge színész? Elronthatna mindent. - Na, persze... - Morea elhallgatott. Rowena sokkal őszintébb léleknek tűnt annál, hogy bármiféle hamis játékba belement volna. - Egyáltalán, miért hoztál el hozzá? Végső soron apát sem arról akarjuk meggyőzni, hogy két héten belül egybekelünk... - Nem? Akkor hiába pocsékoltam az időmet a házassági szerződésünk gondos előkészítésére? - Mit kell azon előkészíteni? - Például azt, hogy csak úgy lenne igazságos, ha a gyerekek fogszabályzóit te fizetnéd alkalomadtán, mivel az én családomban soha nem fordultak elő rágószervi gondok. - Majd nálad előfordulnak, ha folytatod ezt! - Es mi legyen a családnevekkel? Egyszerűbb lenne, ha nem két különböző néven kellene bemutatkoznunk az embereknek. A gyerekekről már nem is szólva... Morea önkéntelenül is lehunyta a szemét, és szinte látta maga előtt a gyerekeiket. Sötét a hajuk, mint az övé, napsugaras a mosolyuk, mint Dáné, és józanok, értelmesek, akár mindketten... Megborzongott. -Ha mi összeházasodnánk, akkor a családi belháborúk egészen új fejezetét nyithatnánk meg, eddig sohasem látott hadviselési módszerekkel. Dan elgondolkodott. - Igazad van. Ami a szakmát illeti, nagyon is megértelek, hogy ragaszkodnál a nevedhez. Bár a Coltrain Coltrain sokkal könnyebben megjegyezhető, nyomatékosabb, mint a Coltrain Landon. Ráadásul azt se felejtsük el, ha teljesen új életet kezdesz... - Jó, hogy leszerelted a kilincset, különben azonnal kiugranék a kocsiból. - Ez az öngyilkossággal való fenyegetőzés azt jelentené, hogy semmiképp sem akarsz változtatni a neveden? Kár. Apád nagyon régimódi embernek látszik. - Téged úgyse érdekel különösebben mások véleménye - vágott vissza Morea. Anyádat sem hagytad, hogy végigmondja, amikor rólad kezdett el mesélni. - Tudod, az anyák mindig túloznak. Morea mosolyogva kérdezte: - Ezek szerint mégsem ment olyan fényesen a phoenixi irodád? - Már hogyne ment volna fényesen? - nevetett kétértelműén Dan. - Phoenixben olyan szép a nyár, mindig süt a nap, ott aztán általában fényesen mennek a dolgok. Igaz, abban a forróságban könnyen talál az ember valami kellemesebb elfoglaltságot, mint a munka... - Épp a munkáról jut eszembe - fordította komolyabbra a szót Morea. - Pénteken kell találkoznunk Bili és Kathy Madisonnal. Felajánlottad ugyan, hogy te leszel a vendéglátó, ám hadd emlékeztesselek rá, az én irodám jóval kényelmesebb. - Attól tartasz, olyan hosszan kell majd kínlódnunk? Morea vállat vont. - Hát, lezárhatjuk nagyon röviden is az ügyet... ha te józanul gondolkodsz. - Én mindig józanul gondolkodom. Az üzlet Bilié, és igazán nincs oda az ötletért, hogy Kathy a csendestársa legyen, vagy esetleg még ennél is jelentősebb részesedéshez juthasson. - Akkor viszont mit kínálna Kathynek ellenszolgáltatásul? - Majd megkérdezem tőle magától. Az az érzésem, szabadulni szeretnél ettől az ügytől, Morea. - Csak nem az ügyfelem terhére - hangzott a határozott válasz. - Mégis, meg kell vallanom, épp elég bajom lesz Madisonék nélkül is. - Megint elvállaltál valami jó kis zaftos válást? Morea most már a legszívesebben a nyelvét harapta volna le. - Ne is várd, hogy neveket mondjak, mert még a végén felajánlanád a szolgálataidat a boldogtalan nejnek! - Nem akarsz még egyszer egy ilyen nehézsúlyú ellenféllel összeakaszkodni, ha nem muszáj, ugye? - Te pedig nem akarnál igazából ügyvédtársnak magad mellé, Dan. Mert sokkal jobb az neked, ha egymással szemben állunk. Feltűnt az irodaépület. A férfi behajtott a garázsba, ahol Morea BMW-je állt. - Nem tagadom, élvezem a kis csatáinkat - felelte eltöprengve. - Viszont ha egy szép napon mégis úgy döntenél, beszállsz mellém társnak, esküszöm, a bírósági birkózásainkért cserébe másféle játékokkal próbálnálak kárpótolni... úgy, hogy mindketten elégedettek legyünk... 6. FEJEZET Hazafelé tartva Morea eltűnődött, vajon mivel éri el Dan, hogy ő mindig többet kotyogjon ki, mint amennyit szeretne. Hiszen máskor úgy tudott vigyázni a nyelvére - csak Coltrain úrral szembekerülve nem akart ez sehogyan sem sikerülni. Ahogy a ház előcsarnokába belépett, a portás épp telefonált. A pultja előtt pedig a lány legnagyobb meglepetésére Charles Landon állt ott, kezében egy reklámtáskával. Morea odasietett hozzá. - Papa! Hát te mit csinálsz itt? Charles megfordult. - Hello, Morea! Nem csoda, hogy hiába csöngeti a lakásodat a portás. Képzeld, anyád a bevásárlás során talált egy ruhát, és azt gondolta, remekül állna rajtad. - A táskára mutatott. - Engem bízott meg, hogy hozzam át neked. Hát ez Meredith! Nemcsak kitűnő ízléssel büszkélkedhetett, de ügyesen is vásárolt, ha árleszállítások adódtak. Morea ennek ellenére sejtette, anyja azért küldte át ilyen sietősen a ruhát, hogy ők ketten végre négyszemközt beszélhessenek. - Úgy örülnék, ha feljönnél! - karolt bele kedvesen az apjába. - Épp rántottát akartam készíteni, hadd hívjalak meg a lakomára! Csak a lány képzelte, vagy valóban habozott Charles egy pillanatig? Mire azonban eldönthette volna, mi az igazság, apja már indult is vele a felvonóhoz. - Rendben - bólintott Charles. - Cserébe én meg nem árulom el anyádnak, hogyan táplálkozol. Morea csibészesen elmosolyodott. - Hú, akkor jutalomból kapsz még egy szép szelet sonkát is a tojás mellé! A liftben, úgy a szeme sarkából alaposabban is megnézte az apját. Látta az arcán az újabb ráncokat a lepittyedő száját és a megtört tekintetét. Aki ismerte Charlest, az azonnal észrevehette, mekkora változáson ment át. Morea teljesen elbizonytalanodott. Ha faggatózni kezd, esetleg sebeket tép fel. Ha nem kérdez semmit, az apja még azt hiheti, fel sem tűnik a lányának, hogy valami komoly baja van. Ebben a helyzetben talán ez lenne számára az utolsó tőrdöfés. Mibe kevertél engem, anya! - kiáltott fel magában fájdalmasan Morea. Végül úgy döntött, nem játszhatja a süketet és a vakot. Valamit tennie kell... Beléptek a lakásba. A lány nem is nézett az apjára, úgy jegyezte meg: - Kicsit mintha nem lennél jól, papa. - Vett egy nagy lélegzetet, és várta, mi lesz a válasz. Charles arca elkomorodott. - Tudod, kicsikém, nem vagyok már mai gyerek, és a tanítás nagyon sok erőfeszítést igényel. Talán fel is hagyok vele hamarosan. Morea habozott egy kicsit, mielőtt kimondta volna: - Nyugdíjba akarsz menni? Még az előszobában álltak, és Charleson egyre jobban látszott, nincs ínyére ez a beszélgetés. Megpróbálta másra terelni a szót: - Mikor veszel már új tapétát? Az előző tulajdonos ugyanis valami iszonyú, márványmintás tapétát hagyott hátra az előszoba falán. Morea is borzadt a látványtól, de sohasem ért rá, hogy nekilásson a csinosításnak. A lány átvezette apját a gyéren bebútorozott nappalin a konyhába, és közben csak úgy mellesleg folytatta: - Úgy tudtam, még öt éved van a nyugdíjig. - Ó, dehogy, annyi azért nincs! És a rengeteg túlórámmal szinte holnap beadhatnám a kérelmet. Morea akaratlanul is csodálatot érzett megint az apja iránt. Keményen kitart az elhatározása mellett. Tapintatos ügyeskedéssel ő itt ugyan semmire sem jut. Ha viszont keményen belevág a közepébe, Charles nyomban tudni fogja, hogy Meredith fecsegett. Amíg így töprengett, járt a keze szorgosan, a tojások meg a legszebb serpenyője társaságában ott díszelegtek már a konyhaasztalon. - Segíthetek? - kérdezte Charles. - Igen, ha betennéd a mikrohullámú sütőbe a zsemléket. Az apja azonnal hozzálátott. - Szeretem a konyhádat. Olyan jó nyugalmas - mondta, majd rövid szünet után hozzátette: - Nyilván más lesz itt minden, ha Dan ideköltözik hozzád... Dan? Beköltözne? Ide, hozzá? Benyomulna az életébe? Ilyesmit Morea még rémálmában sem lett volna képes elképzelni. A puszta gondolat is borzongással töltötte el. Nap mint nap egy ilyen elsöprő személyiség közelében élni - félelmetes érzés lehet. De egy icipicit izgalmas is, nem vitás. - Dannek van saját háza - közölte gyorsan. - Háza van? Ezt nem gondoltam volna... - Charles most egy nagyot hallgatott. Végül töprengő hangon még hozzátette: - Nem mintha nem tételezném fel róla... derekas ember, csak mégis... - Nem olyan jellegű? Jobban meg kellene ismerned. Nehéz alaposabban elbeszélgetni valakivel, ha mindig mások is vannak ott. Talán átszólok neki telefonon, jöjjön most ide - ajánlotta ravaszul Morea. - Akkor nyugodtan beszélgethetnétek. Az apja bólintott. - Előbb-utóbb úgyis meg kell kérdeznem tőle, komolyak-e a szándékai veled kapcsolatban. - Charles szemében most megvillant valami a régi humorából. A. lány már kapta volna is a telefont, de ekkor hirtelen eszébe jutott, hogy Dan még visszament az irodájába. Morea megriadt. Azóta sem írta fel a férfi új elérhetőségét. - Butaság - fordult az apjához mentegetőzve -, de sehogy se akar beugrani az irodája száma. Felhívom a központot. - Nem tudod fejből a telefonszámát? - ámuldozott Charles. - Az irodámban minden szám be van táplálva a készülékbe. Rém kényelmes megt oldás, de az ember is elkényelmesedik így. Miután megkapta a számot, hívta rögtön, és közben a torkában dobogott a szíve. Mi van, ha nem veszi fel? Ő se szokta, amikor késő este vagy hétvégén is dolgozott. Bár az igaz, hogy a Taylor Bradley Cummings központi üzenetrögzítőjén minden hívásnak nyoma maradt. Dan viszont aligha engedhette meg magának, hogy elszalaszszon így egy esetleges ügyfelet. - Coltrain - jelentkezett végre a férfi. - Tessék! - Dan... - kezdte a lány kissé zavartan. Tekintve, hogy Charles ott állt mellette, gyorsan hozzátette: - Drágám... A férfi hangja rögtön felforrósodott. - Ó, édesem! Hát nem bíród nélkülem? Hiányzom neked, ugye? - Rettenetesen. Épp ezért meg szerettem volna kérdezni, nem lenne-e kedved átugrani hozzám? - Tessék? Morea, te lázas vagy és félrebeszélsz? - Tudod, apám is itt van, és épp most mondta, hogy eddig még nem volt alkalmatok igazából megismerni egymást. Dan hangja egyszerre megváltozott. - 0 kérte, hogy hívj fel? Morea kíváncsi lett volna, valóban őszinte választ vár-e tőle ebben a helyzetben Dan. - Szóval átjössz? - Repülök. Egyébként hová kell mennem? A lány elnyomott egy halk nyögést. Szent ég, hát Dan a címét se tudja! Mit gondol Charles, ha most közli vele? Kínjában elkezdett mellébeszélni hát: - Épp tojást habarok. Szereted a rántottát? - Utálom. Viszont ezek szerint otthon vagy. Remélem, a telefonkönyvben megtalálom a címedet, ugyanis a denveri felső tízezer titkos számairól épp nincs jegyzékem az irodámban. - Tényleg kedves tőled, drágám! - felelte Morea, azután sietve letette, nehogy további bonyodalmak támadjanak. - Már evett, nem kell rá várnunk a tojással - szólt oda az apjának. És ha mégsem vacsorázott volna még, akkor éhezzen egy kicsit! Evés közben a lány érdekesebb ügyeiről társalogtak. Utána Charles felajánlotta, hogy elmosogat, hadd próbálja fel addig Morea az új ruhát. - Mert ha nem jó, Meredithnek holnap még vissza kell vinnie - magyarázta az apja. A lány gyors pillantást vetett a karórájára. Még ha tényleg azonnal el is indult az irodájából, Dan fél órán belül nem ér ide, és a portás különben is felszól, ha megérkezik. Anyja, mint kiderült, rövid kisestélyit vett: szűk felsőrész, bő szoknya. A szabás hangsúlyozta Morea nőiességét, a hízelgőén puha anyagnak pedig már a látványa is jólesett a bőrnek. Tökéletesen állt a lányon, már csak az maradt rejtély, ugyan miféle alkalomra szánta az anyja. Morea épp kijött a hálószobából, hogy apjának is bemutassa a ruhakölteményt, amikor csöngettek. Charles, derekán a konyharuha-köténnyel, szintén kijött az előszobába. Morea nem tehetett egyebet, úgy, ahogy volt, ment ajtót nyitni. Dan szemöldöke felszaladt, amikor meglátta a lányt. - Nyugodtan vegyél föl valami kényelmesebbet - ajánlotta rögtön -, bár meg kell adni, csudásan nézel ki benne! Mire Morea felocsúdott volna, a férfi előrehajolt, és könnyedén szájon csókolta. A lány egész testében beleborzongott a gyönyörű ruha alatt. A szája is sokáig izzott még a férfi ajkának érintésétől. - Hogy értél ide ilyen hamar? - kérdezte. - És a portás...? - Egyenesen felküldött. Morea ekkor megint érzett valamit, de most a térde táján. Flanagan próbálta felhívni magára a figyelmet. - Felküldött? Kutyástul? - Drágám - szólt rá a lányra szemrehányóan Dan. - Úgy teszel, mintha már nem jártunk volna itt jó párszor Flanagannel. Moreát bosszantotta, hogy elszólta magát. Megfogadta, hogy jóval óvatosabban fog a továbbiakban viselkedni. - Hát akkor a legjobb lesz, ha magukra hagyom a komoly férfiakat -jelentette be erőltetetten tréfálkozva. - Megértem, hogy nem akarsz jelen lenni, amikor a hozomány felől alkudozunk kacsintott Charlesra Dan. A lány ezt a megjegyzést szóra sem méltatta, és minden további udvariaskodás nélkül a dolgozószobába terelte vendégeit. A szép estélyi ruhát Morea azonnal a szekrénybe akasztotta, majd farmernadrágba és pólóba bújt, nehogy azt higgye Dan, miatta csípte ki így magát. A hálószobából visszatérve hallotta a férfiak beszélgetésének halk moraját a dolgozószobából, de ellenállt a kísértésnek, és nem állt oda az ajtóhoz - hallgatózni. Flanagan a kis előtérben hevert, és vágyakozva nézte az ajtót, amely mögött a gazdája eltűnt. Morea csaknem hasra esett a kutyában, miközben a nappali felé igyekezett. A konyhában már nem akadt semmi tennivalója, ráadásul az irattáskája is a dolgozószobában maradt a Petrovsky-ügy papírjaival. Persze, aligha lett volna képes most effélékre összpontosítani. Nagyon remélte, hogy Dan valahogy majd csak legyőzi Charles bizalmatlanságát: akár meggyőzéssel, akár részvéttel, akár nyílt támadással. Ha erre bárki képes lehet, az csakis Dan Coltrain. Morea senkit sem ismert, aki olyan hatással tudott volna lenni az emberekre, mint ő. Még a Simmons-ügyben is megcsodálta az érvelését, sőt utólag már-már igazat is adott neki. ,. Különös, ezt eddig sohasem vallotta be, még saját magának sem. A nappaliban kinyitotta az erkélyajtót, majd leült a heverőre. A meleg levegő rózsák illatát hozta valahonnan lentről, és a távoli madárcsicsergésre Flanagan hátravágta a fülét. Időközben ugyanis bejött a folyosóról, és Morea lábához heveredett. Mióta is, hogy az a kép a kandalló felett ilyen ferdén lóg? Valószínűleg amióta a bejárónő felmondott. Morea kérni akarta Cindyt rég, próbáljon szerezni új alkalmazottat, de mindig elfelejtette. Nem is tartotta olyan fontosnak ezt a kérdést, hiszen maga ritkán tartózkodott otthon - és csak a dolgozószobájában csinált rendetlenséget, ott viszont a porszívózáson kívül úgysem engedett volna más takarítást. Eltűnődött egy pillanatra, hogy a dolgozószobában is ilyen vastagon áll-e mindenütt a por, mint itt a nappaliban, és ez vajon feltűnik-e Dannek. Aligha. Aki hattyúval osztozott már a fürdőkádján, egy kis portól nem lesz ideges. Mégis, a lány most akarva-akaratlan egy kívülálló szemével nézte a lakását. A bútorai meglehetősen újnak hatottak, mert alig használta őket. Feltűnt neki, milyen különösen poros a heverő két végén a két kis asztal. Fogott gyorsan egy rongyot, előkereste a fényezőt, és rendbe hozta a felületüket. A citromolaj szaga fölkeltette háziasszonyi ösztöneit, így máris letörölgette a kandallópárkányt, a képkereteket meg a lámpákat. Morea végre leült, és azon kezdett el gondolkozni, hol lenne jobb helye a heverőnek. A súlyos bútordarabot egyedül megmozdítani se birta volna, így meg kellett várnia, míg a férfiak visszatérnek. Kimerülten hajtotta fejét a párnára, és megpróbálta elképzelni, miről folyhat a szó a dolgozószobában. Elszunyókálhatott, mert arra riadt fel, hogy Dan áll mellette, és beszél hozzá: - Még tíz másodpercet adok neked, különben jön Csipkerózsika ébresztője! Morea rögtön felült. - Csak semmi fenyegetőzés! - Hirtelen észbe kapott, hogy ezt az apja is meghallhatta. Az ajkába harapott, majd gyorsan körbepillantott. Dan azonban máris föléje hajolt, és elzárta előle a kilátást. - Ne dohogj, mert akkor legközelebb csupán öt másodpercet kapsz! Ébredéskor mindig ilyen harapós hangulatban vagy? Morea bódultan pillantott a karórájára, azután sértett hangon megjegyezte: - Mindjárt éjfél, és még te mersz tőlem ilyet kérdezni? - Szerencse, hogy az édesapád már hazament. Nyilván ő is sejtette, mi vár rám, ha felébresztelek. Morea felnyögött. - Miért kellett neked rám ijesztened, hogy megcsókolsz? Azt ígérted, nem teszel ilyesmit! - Persze, de ha ébresztő célzattal csókollak meg, az egészen más. - Dan leült a heverő szélére, és a lány egyszerre fogolynak érezte magát. - így készülsz tehát, ha reggel meg kell jelenned a bíróságon? Mindig kíváncsi lettem volna a sikereid titkára. Morea durcás fintort vágott. - Az irattáskám nálatok maradt a dolgozószobában. - Szerencséd, hogy nem vettem észre. Talán még a Madison-ügyre vonatkozó elképzeléseidet is megtaláltam volna benne. - Aligha. Különben te tanácsoltad, hogy ne dolgozzam ma este, hanem kapcsolódjam ki inkább. Dan összevonta szemöldökét, és olyan alapossággal mérte végig Moreát tetőtől talpig, hogy abba bele kellett borzongani... Mit láthatott? Egy álmából felriasztott, zilált hajú nőt, csaknem leragadó szemhéjakkal. - Hát amint a mellékelt ábra mutatja, sikerült a kikapcsolódás - nevetett a férfi. Morea szívesen visszavágott volna, de nem akart egy újabb szócsatát elindítani. Annál sokkal jobban érdekelte, mi történt a vendégei közt a dolgozószobában. - És te mire jutottál? Rá tudtad venni apát, hogy beszéljen? - Mi az hogy? Lelőni nem bírtam, elhallgattatni a végén! - közölte Dan. - Akkor most már biztosan világosabban látsz. - Főleg, mióta szikrázik a szemem az éhségtől. - Magadra Vess! Felajánlottam, hogy vacsorázz velünk, de te visszautasítottad. Dan szemrehányóan nézett a lányra. - Órák teltek el azóta, és ráadásul közben keményen dolgoztam. - Jaj, de sajnállak! A hűtőszekrény szerencsére nem áll nyitva, de kinyitható. A férfi elindult a konyhába, Morea pedig követte, majd leült egy zsámolyfélére, és nézte, hogyan készül egy Coltrain-szendvics az ő utolsó három szelet sonkájából. - Remélem, nem a holnapi ebédedet költöm el? - érdeklődött Dan, bekapva egy jókora darab sajtot. - Rá se ránts, a világért sem akarnám ilyesmivel elrontani az étvágyad! - Nem is sikerülne. Különben meg illő és méltányos, hogy te is hozz valami áldozatot az ügy érdekében. - Tehát mindent elmesélt neked? - Igen. - És...? - hajolt előre izgatottan Morea. - Ügyvédnő! Ismeri a szabályokat, - Megint nem vagy hajlandó elmondani semmit? Dan felháborodva nézett rá. - Charles engedélye nélkül ezekről a dolgokról senkinek sem beszélhetek. Ő pedig ilyen engedélyt nem adott, főleg veled kapcsolatban nem. - De hát a saját apám, a csudába is! - És az én ügyfelem, ha még nem említettem volna. Morea most már úgy érezte, elég. - Csak addig a te ügyfeled, amíg nem találok neki egy igazi jó ügyvédet! - Sok szerencsét! Mert csakugyan nagyon jó ügyvédre lesz szüksége. - Dan jóízűt harapott a szendvicsből. - Igen kényes, finom kis ügy. - Ezzel roppantul megnyugtattál! - Javasoltam édesapádnak, meséljünk el neked mindent, töviről-hegyire. Már csak azért is, hogy egy nő véleményét is halljuk az esetről. Ő azonban gondolkodási időt kért. Remélem, hamarosan szabad kezet ad nekem. Morea felsóhajtott. - Rendben van. Nincs más választásom, várok, és megjátszom közben a gyanútlant. De ha bármit tehetek az ügy érdekében... - Bármit? - Az utolsó falat szendvics után Dan megnyalta mind az öt ujját. - Hát ha bármit nem is, de valamit igen. A lány figyelmét nem kerülte el a túlságosan is könnyed hang. - És mi lenne az? - Ne légy ilyen gyanakvó! - szólt rá sértődötten Dan. - Úgy hangzott a kérdésed, mintha attól tartanál, hogy valamiféle testi ellenszolgáltatást akarnék tőled kérni. Morea érezte, amint megint arcába szökik a vér. - Ezzel szemben mindössze annyit szerettem volna megérdeklődni - folytatta a férfi -, nincs-e esetleg egy kis jégkrémed. Igen jólesett volna a szendvics után. -Nincs jégkrém. - Ez most azt jelenti, hogy tényleg nincs, vagy azt, hogy nem óhajtasz nekem adni? Rendben van... ha nem vagyok szívesen látott vendég, úgy is jó. - Kicsit felemelte a hangját. - Gyere, Flanagan, a hölgy azt kívánja, hogy távozzunk! A kutya szusszant egyet, majd kelletlenül feltápászkodott. Miközben követte az ajtó felé Dánt, még egyszer segélykérően visszasandított, hátha elhangzik a visszahívó szó. Az előszobaajtóban Dan hirtelen megtorpant. Morea felkészült rá, hogy újabb szónoklat következik. - Nem azt mondtad, hogy a dolgozószobában hagytad az irattáskád? - fordult feléje a férfi. - És tessék, itt áll a folyosón, a fal mellett. A lány elképedve nézte. - Ó! Hát tévedtem. Mindig a dolgozószobámban teszem le. Csak jött papa, azután úgy felgyorsultak az események. Dan aggódó pillantást vetett rá. - Morea, valóban nem tudom, mit gondoljak. Féltelek. Saját magadtól. A legközelebb azt fogod elfelejteni, hogy anyád a kettőnk kapcsolatát csak úgy kitalálta... - Ne reménykedj! Dan mintha nem is hallotta volna. - A végén még el kell hogy vegyelek feleségül! - Gyengéden megcirógatta a lány arcát, azután elsietett. 7. FEJEZET Pénteken Morea a TBC előkelő házi éttermében ebédelt. Remélte, összefut George Bradleyvel, és hall tőle valamit: feltűnt-e már a láthatáron az a bizonyos csodaügyvéd, aki apja megmentője lehetne. Bradley azonban nem mutatkozott, így a lány csalódottan indult vissza az irodájába. Közeledett a Madison-féle megbeszélés időpontja, és nem akarta még egyszer megszerezni Dannek azt az örömet, hogy elkésik. Az előcsarnokban összefutott Alán Davisszel, a férfi mosolyogva üdvözölte: - Már egy hete lassan, hogy nem láttalak. - Rengeteg a dolgom. Most is egy fontos megbeszélésre igyekszem... - Akkor legalább az irodádig elkísérlek - jelentette ki rendíthetetlenül Alán. Holnap eljössz George Bradley fogadására? - Milyen fogadására? - Az utolsó pillanatban küldték szét a meghívókat. Biztosan megkapod te is a mai postáddal. - Hát már csak ez hiányzott! Alig van szabad hétvégém, és tessék. Alán mély lélegzetet vett. - Azt nyilván felesleges is lenne megkérdeznem, hogy velem jönnél-e? Morea a fejét rázta. Megkönnyebbülést érzett, hogy a férfi kezdi megérteni. - Na jó, de legalább láthatlak majd ott. Egyébként Trent Paxton mesélte, mennyire megkedvelt téged. - Fura, azok után, hogy jól megmostam a fejét. - Mindenesetre, amikor tegnap az edzőteremben találkoztam vele, agyba-főbe dicsért téged. Morea megállt az irodája ajtaja előtt. - Nyilván annyira feltüzelted, hogy még mindig arra számít, kiharcolhatok neki valami nagyon olcsó megoldást. Alán elképedve nézett rá. - Mi ütött beléd, Morea? - Ugyan, képzeld el már a dolgot fordítva! Viszek neked egy ügyfelet, akinek előre megígérem a csillagos eget is, hogy te mi mindent megteszel majd érte, holott még azt se tudod, miről lesz szó. Amikor aztán kiderül az igazi tényállás, neked épp az ellenkezőjét kell közölnöd vele. Dühödben valószínűleg azonnal a nagyfőnökökhöz rohannál! Vagyis nagyon kérlek, máskor ne hozz ilyen kellemetlen helyzetbe! Alán vállat vont. - Jó, jó, értem, de nem túlzód el egy kicsit? Csak annyit mondtam neki, bízzon benned, gondod lesz rá, hogy ne kelljen többet fizetnie, mint amennyi okvetlenül szükséges. Világos, hogy nem szeretné, ha hülyének néznék. A felesége... - A felesége is tisztességes ügyintézésre tart igényt - vágott közbe Morea -, méghozzá teljes joggal. Ha ez ellenkezik a te felfogásoddal, hát nagyon sajnálom. A férfi összeharapta az ajkát. - Neked nem az ellenfél jogait kell mérlegelned, neked az a feladatod, hogy az ügyfeledért mindent megtegyél, és a lehető legjobban képviseld az érdekeit. Morea bólintott. - Pontosan. És Trent Paxton számára az lenne a legjobb, ha nem rohanna fejjel a falnak. Ha minden centért harcolni akar, élete végéig is pereskedhet a különféle bíróságokon. - Ez még nem ok arra, hogy egy vagyont fizessen. - Én tisztességes megegyezésről beszéltem, és ezt mindkét félre értettem. Morea már nyitotta volna az irodája ajtaját, de akkor megelőzte a kilincsen egy kéz. Világosbarna zakó alól karcsú, izmos ujjak bukkantak elő, napsütötte színüket kiemelte a fehér ing. A lány fel se nézett, úgy mondta kissé letörten: - Hello, Dan! Már megint megelőztél. - Jaj, hát csak azért, mert már alig vártain, hogy viszontlássalak, édesem. A hangja simogatóan, bársonyosán csengett. Morea látta, milyen riadt, csaknem felháborodott arcot vág Alán. Gyorsan bemutatta egymásnak a két férfit. - Egyébként egy szavát se vedd komolyan, Alán! - hadarta zavartan. - Neked is valami hasonlót mondana, ha ki akarna hozni a sodrodból. Érezte máris, mekkora badarság csúszott ki a száján. Kezdődik, állapította meg kétségbeesetten. Dan azonban jót nevetett a szavain. - Nem is buta ötlet. Alkalomadtán majd megpróbálkozom valami ilyesmivel. Alán erre végképp nem tudott mit válaszolni, biccentett egyet, és elsietett. - Menekül előlem, mintha pestises lennék vigyorgott Dan. - Remélem, a tisztességes megoldás elvét a Madison-ügyre is érvényesnek tartod. Nem csak... mi is a neve... Trent Paxton dolgában. - Most azt várod, hogy beszámoljak neked az ügyről? - Ugyan, dehogy! Egyébként mi történt tegnap a bíróságon? - Ez téged valóban érdekel? - De még mennyire! - Dan szája sarka megrándult. - Kizárólag magamnak szeretném fenntartani a jogot, hogy legyőzzelek a bíróság előtt. - Na, hát ez kedves. Különben, ha megnyugtat, nyertem. - Nem megmondtam? Kellett egy kis kikapcsolódás. És íme, meg is van az eredménye! Morea nevetett. - Te aztán soha nem adod fel! - Nem hát, ha nem muszáj - felelte a férfi, miközben lendületesen belökte az iroda ajtaját, és azon nyomban a meglepődött titkárnőre mosolygott lenyűgözően. - Hello, Cindy! Fogalma sincs, mennyire hiányzik maga nekem mindig. Ha elege lenne egyszer majd ebből a luxuséletből, kis irodám tárt karokkal várja. Akkor aztán megmutathatná a világnak, hogy mit tud! A titkárnő szégyenlősen mosolygott. - Köszönöm a kedves bizalmát. Jelentkezni fogok, ha egyszer tényleg állást keresnék. - Ha rajtam múlik, az sohanapján lesz - vágott közbe kissé felháborodottan Morea. - Cindy valóban a titkárnők gyöngye, álmodni se lehet nála különbet. - Magam is mindig csak a legjobbra vágyom - helyeselt kétértelműén Dan. . - Mr. és Mrs. Madison bent várakozik a tárgyalóban - figyelmeztette őket ekkor Cindy. - Már megkínáltam őket kávéval, de nem fogadták el. - Még szerencse -jelentette ki Morea. - így legalább nem fogják egymás fejéhez vagdosni a csészéket. - Átvette a titkárnőtől az iratrendezőt, azután Dan előtt bevonult a tárgyalóba. Kathy Madison szálegyenesen állt az ovális asztal egyik végénél, az ablaknak háttal. Egykori férje ezzel szemben kényelmesen ücsörgött a terem másik végében. Moreát nem lepte meg az az ellenséges némaság, amely a tárgyalóban fogadta. Akadtak már olyan válóperei is, amikor neki kellett megakadályoznia, hogy a felek egymásnak ugorjanak. - Kezdjük hát! - javasolta éppen ezért derűsen, és üdvözlésül megveregette picit Kathy Madison vállát, mielőtt leült volna mellé. - Egyetértünk abban, hogy a rendezés szempontjából a cég kérdése a legfontosabb. Szolgálhat valami újdonsággal nekünk e tárgyban, Dan? - Eltökélte, hogy ügyfele jelenlétében hűvösen bánik majd a férfival. - Mivel a tiszta játék hívei vagyunk - kezdte Dan Coltrain -, ráadásul a védencem a világért sem akar kicsinyesnek látszani... A férfi ajánlata most ésszerűbbnek tűnt a korábbinál, ennek köszönhetően egy órán belül egyezségre jutottak. Morea hálás volt érte, hogy a legnehezebb akadályon így közös erővel átsegítették a feleket. A kisebb horderejű kérdésekben, tudta, már sokkal könnyebb lesz összehangolni a nézeteket. Reményei azonban máris összeomlottak, mert Bili megjegyezte, hogy egy pár kristály gyertyatartó hiányzik a közös ház leltárából. A fejével Kathy felé bökött. - Látják? Rá van írva az arcára, hogy tudja, miről beszélek. Morea az ügyfelére pillantott. Kathy elpirult. - Ez csak figyelmetlenség lehetett a részemről - védekezett zavartan. - Különben is, azok közönséges üvegtárgyak csupán, nem kristályok. Morea titkon számolt magában ötig. Jaj, hányszor kérte Kathyt, hogy a leltár elkészítésekor a legapróbb részletre is ügyeljen! Nehogy bármi is hiányozzon! És most tessék. - Bili, maga egyébként igényt tartana ezekre a gyertyatartókra? - kérdezte. - Hogyne, családi darabok. - A csodát azok! - kiáltotta Kathy. - Neked miért olyan fontosak? - Nem fontosak. Csak nem érdemled meg, hogy a tieid legyenek. Morea és Dan tekintete összevillant. A férfi arca rezzenéstelen maradt, de a lány biztosra vette, hogy erről a gyertyatartókérdésről még ő sem hallott eddig. - A gyertyatartók tehát pontosan egyformák? - kérdezte Dan. Kathy biccentett. - Akkor mindegyikük válasszon egyet, ez az igazságos osztozás. - Nem! - kiáltotta szinte egyemberként Kathy meg Bili. Morea egyikükről a másikukra nézett. Kathy szemmel láthatóan a könnyeivel küszködött, Bili meg olyan keményen szegezte előre az állát, hogy ekkora elszántságot eddig képzelni sem lehetett volna róla. -Ha nem családi örökség - próbálkozott Morea -, akkor miért... - Mert nekem jelentenek valamit! - csattant fel Kathy. - És csak bántani akar, amikor magának követeli őket... Bili a fejét rázta. - Szó sincs róla! Én mindig kedveltem ezeket a gyertyatartókat, ráadásul annak idején én leltem rájuk. - De én vettem meg őket! - Azon a pénzen, amit nászajándékba kaptunk. Morea lassan sejteni kezdett valamit. - A mézeshetek során... kerültek a tulajdonukba ezek a gyertyatartók? Kathy bólintott. - Igen. San Diegóban láttuk meg őket egy ócskásnál. Ott hányódtak, koszosan, porosan. - Neked épp ezért nem is kellettek volna - vetette közbe Bili. - Én magam tisztogattam meg őket... - Viszont én mondtam meg neked, hogyan kell. Ecetes vízzel... Morea tiltakozva emelte fel a kezét. Nehogy itt még háztartási tanácsadó-félóra legyen a megbeszélésből! - Hagyjuk egyelőre a gyertyatartókat, vegyük inkább sorra a vitán felül álló dolgokat! - Nem -jelentette ki makacsul Kathy. - Vagy megkapom a gyertyatartókat, vagy Bili nem kap meg semmit abból, amit különben kér! - Egy pillanat - vágott közbe Morea. - Ezt én nem... Bili a fejét rázta. - Semmi remény, Kathy. A gyertyatartókra én találtam rá - fordult magyarázólag a két ügyvéd felé -, tehát a tulajdonjoguk engem illet. - Akkor Kathy kap meg minden egyebet a listáról - magyarázta neki Dan. - Nem - ellenkezett ezúttal Kathy. - Ilyesmibe nem egyezem bele. Morea a legszívesebben sikított volna. - Rendkívül gyerekesen viselkednek mind a ketten - közölte. Amikor észrevette Dan felvont szemöldökét, a legszívesebben már a nyelvét harapta volna le. Most már azonban nem visszakozhatott, ráadásul a színtiszta igazságot mondta. - Ebben az esetben... - Ebben az esetben - vette át a szót Dan - a saját féladatomnak tekintem, hogy az ügyfelemet felvilágosítsam, mi a véleményem a viselkedéséről. Bili, maga úgy viselkedik itt, mint egy elkényeztetett gyerek. Kathy felszegte a fejét. Ezt maguk nem érthetik. Ezek egészen különleges gyertyatartók. Morea nem akart hinni a fülének. A végén még Kathy védi a férjét? - Akkor vigyenek el egyet-egyet mind a ketten! - ismételte meg a javaslatát Dan. - Nem! - kiáltották egyemberként Madisonék. Morea felemelte a kezét, mintha ez lenne a végső intelem. - így nem jutunk semmire. Csak a pénzüket pazarolják a tiszteletdíjunkra, ha ilyen csekélységeken vitatkoznak órák hosszat. Kathy, én magam vásárolok magának két másik gyertyatartót. - Az már nem lenne ugyanaz - jelentette ki rögtön nagyon határozottan az aszszony. - Miss Landon, ne higgye, hogy ezek csekélységek! - szólt közbe most Bili is. Mintha most meg a férj vette volna védelmébe egykori feleségét. A tárgyalóban halálos csend támadt, melyet csak Kathy halk sírása tört meg. Bili végül nehézkesen megszólalt: - Miss Landonnak abban igaza van, Kathy, hogy egy vagyonba kerül nekünk, ha hiábavalóan itt ücsörgünk órák hosszat. Nem lenne elképzelhető, hogy négyszemközt beszéljünk meg mindent, te meg én? Kathy nem nézett rá. Zsebkendőt kotort elő, az orrát törölgette. - Ez még soha nem sikerült nekünk... Miért lenne most másképp? Hangjában annyi elfojtott fájdalom rezgett, hogy Morea akaratlanul is összerezzent. Senki sem szólt. Kathy csattant fel megint: - Jó, hát végtére miért is ne? Hiába ülünk itt, összes jutalmunk annyi csak, hogy neveletlen gyerekeknek neveznek minket. Ahogy gondolják - tárta szét a kezét Dan. - Ha megállapodásra jutnak egyszerűen... csak úgy saját maguk közt, nekem semmi kifogásom ellene. Morea hozzátette: - Megegyezniük sem kell okvetlenül. Készítsenek jegyzeteket, miről beszéltek, mire jutottak, és a legközelebbi találkozásunkkor végigveszünk majd mindent. Madisonék távoztak a tárgyalóból. Dan megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Gondolod, visszajönnek? - kérdezte. De még mennyire! - felelte Morea. - Ilyen hangulatban lehetetlenség, hogy megegyezésre jussanak! - Már csak ha nem időznek el túl.sokat ezeknek a nyomorult gyertyatartóknak a kérdésénél. Komolyan, még az sem lehetetlen, hogy Kathy szándékosan felejtette ki ezeket a vackokat a leltárból. - Azt állította nagyon határozottan, hogy észre se vette a gyertyatartókat. - Világos - húzta el a száját Dan gunyorosan. - Méghozzá nyilván azért, mert a pince valamelyik sötét zugában álldogálnak már régóta. - Előfordult, hogy bizonyos dolgok néha nagyon furcsa helyekre keverednek el. - Főleg, ha válás közeleg. - Sohase akadt még ügyfeled, aki ilyen trükkökkel próbálkozott volna? Dan ásítva dőlt hátra. - Ez még fontosabbá teszi a házassági szerződés pontos elkészítését. - De hogyan tudhatták volna a házasságkötésükkor előre, hogy a mézesheteik során ilyen gyertyatartókat vásárolnak majd? - érdeklődött Morea, mert most rajta volt a gúnyolódás sora. - Minden emléktárgyat közösen vásárolnak a felek, mindegyikből kettőt - szögezte le Dan. - Ha ilyesmit előre rögzítenek, később nem támadhat vita. Bele fogom venni a mi házassági szerződésünkbe is. - Időpazarlás. Dan lustán nyújtózott egyet. - Miért, gondolod, hogy meglehetünk házassági szerződés nélkül is? - Hát persze, - Csak amikor a férfi elmosolyodott, értette meg Morea, milyen kétértelmű szóváltásba kényszerítette őt bele megint. Fáradtan vállat vont, majd folytatta a mondandóját: - Ha én valaha is férjhez megyek, természetesen készítünk majd házassági szerződést. Szerintem azonban teljesen fölöslegesek a túl részletes kikötések. Ha előre leszögezik, mi lesz váláskor az emléktárgyak sorsa, hát az a házasság eleve halálra van ítélve. Dan hátrahajtotta a fejét, szemét félig lehunyta, mint aki már csaknem elalszik. - Hát a becses szakmánkban eltöltött évek téged egyáltalán nem tettek kiábrándulttá? - Arra célzói, hogy én még bízom benne, nem kerül minden házasság végül a válóperes bíró elé? Van azért némi különbség kiábrándultság és valóságérzék közt, Dan. A férfi kicsit kihúzta magát. - Hogy bírod állandóan ezt csinálni? - tudakolta most már nagyon komolyan. Nekem az is elég, ha nagy ritkán összeakadok veszekedő házasfelekkel. De hogy valaki folyton ilyenekkel bajlódjék...! - Másféle eseteim is vannak. Például családjogiak. A válóper az én számomra is csak a szükséges rossz. Viszont ha segíteni tudok két embernek abban, hogy miután szétmentek, ne gyűlöljék meg egymást, akkor már hajtottam valami hasznot ezen a világon. Hosszú hallgatás következett. Dan végül halkan füttyentett egyet. - Milyen szép! -jegyezte meg olyan hangon, hogy nem lehetett eldönteni, gúnyt vagy elismerést akar-e kifejezni vele. Lassan feltápászkodott. - Szeretném azt mondani, hogy köszönöm a kellemes délutánt, de... - Legközelebb majd nem hívjuk meg Madisonékat - javasolta a lány. - Most pedig végre kezdhetünk a hétvégének örülni! - Meg a vasárnapi kellemes teázásnak nálunk. - Miután apa már a bizalmába fogadott, szerintem semmi értelme tovább komédiázni. - Ez egyedül tőled függ, drágám. Én szívesen felhívom Charlest, és közlöm vele, te találtad ki az egészet, hogy behúzd őt a csőbe. Előfordulhat, persze, apád már anynyira megbízik bennem, hogy... Morea felnyögött. - Jó, folytassuk! - Egyetértek - biccentett Dan, majd mint aki jól végezte dolgát, eltávozott. Morea egész délutánját Madisonékra szánta volna, így aztán, hogy a megbeszélés hamarabb ért véget, maradt pár szabad órája. Átnézte a postáját, megtalálta benne George Bradley meghívóját is. Morea véleménye szerint az emberiség agyalágyult találmányai között az ilyen fogadások vezették a mezőnyt, de leginkább a cégek efféle rendezvényei. Ezeken ugyanis az embernek pontosan ugyanazokkal az illetőkkel kellett együtt lennie, akikkel egyébként is, a munkája során, nap mint nap. Ebben a mostani összejövetelben talán mégis lehet valami jó: esetleg megtudhatja George Bradleytöl a legjobb ügyvéd nevét, akit az apjának felfogadhat. És ha több nevet is kap, hát odaadja a listát Dannek, tessék, válassza ki ő a legmegfelelőbbet, ha már olyan elszántan harcolni akar Charles ügyéért. Félretette a meghívót, azután a többi levelet, cédulát nézte végig. Miután pár reklámküldeményt elhajított, ráakadt végre egy fontosnak látszó üzenetre: Synnamon Welles kéri, hívja vissza. Morea azonnal a telefonhoz lépett, és izgatottan tárcsázni kezdte a megadott mobilkészülék számát. Barátnője csak a tizedik sípolásra jelentkezett, és a hangja olyan furán szórakozottnak tűnt. - Bocsáss meg, ha zavarlak - kezdte Morea -, de nem tudtam korábban jelentkezni! - Ebben a pillanatban tényleg nem nagyon beszélhetek. Egyébként is csak annyit akartam mondani neked, hogy beszéltem az egyetem dékánjával, és az irodáján három vaskos iratgyűjtőt is áttanulmányozhatsz apád ügyével kapcsolatban. - Hármat? - kiáltott fel kétségbeesetten Morea. - Hát további vádak is vannak ellene? - Az ég szerelmére, dehogy! Csak részletesebb tájékoztatást kértem, hogy ne kelljen elárulnom, ténylegesen mire is vagyok kíváncsi. Ezt Morea nem értette pontosan ugyan, de megkönnyebbült. - Meséltél a dékánnak a tervezett pályázatunkról is? - Céloztam rá, de vigyáztam, hogy azért maradjon szabad a kezed, és úgy járhass el, ahogy jónak látod. A nevedet se adtam meg. - Az helyes. Kíváncsi lennék, hogyan sikerült mindezt elintézned. Álmomban sem mertem volna remélni, hogy iratokhoz is hozzájuthatunk! - Erről egyelőre nem szívesen beszélnék - felelte titokzatoskodva Synnamon. És most megbocsáss, ez nem az a pillanat... Morea úgy hallotta, mintha barátnője fájdalmasan felszisszent volna. - Mi történt? Hol vagy egyáltalán? - A kórházban. Tudhattam volna, tíz nappal korábban jön a pici, amint találok egy engem is érdeklő ügyet. - Hé, pillanatokon belül szülni fogsz, és közben velem társalogsz? - Semmi gond, bár ha a fájdalmak így erősödnek majd... - Synnamon felnyögött. Morea homlokát elöntötte a veríték, úgy átélte barátnője helyzetét. Részvéttel kérdezte: - Tehetnék valamit érted? Néhány pillanatig csak zihálás hallatszott a kagylóban, végül Synnamon újra megszólalt: - Hogyne tehetnél! Például cserélhetnél velem. Szívesen foglalkoznék közben az ügyeiddel. - Este mindenképp benézek hozzád! - ígérte Morea. - Remélem, addigra már túljutsz a nehezén. - Szép kis barátnő! - zsörtölődött Synnamon. - Életemben először kérek tőle valami szívességet, erre nyomban lelép. Te jó ég, mindjárt szétszakadok! Jobb, ha holnap reggel jössz, a nővérek szerint ez még eltarthat egy darabig. Légy jó! Morea remegő ujjakkal tette le a kagylót. Hogy képes egy nő ilyen fájdalmakat egyáltalán elviselni? A lány nem tartotta magát éppen gyávának, de elképzelni sem tudta, hogy ő ilyesmire hajlandó lenne, bármennyire szeretett volna is gyereket. Ahhoz valószínűleg egy férfit, a leendő apát is nagyon kellene szeretnie... Az egyetemről Morea tulajdonképpen hazamenni készült, de útközben eszébe jutott, hogy szüksége lenne még bizonyos adatokra a hétvégi munkájához, és a papírok az irodájában vannak. Odahajtott, majd rögtön a nyolcadikra ment, hogy Dannek elmesélhesse, mire bukkant. Az előszobában ezúttal ápolt, idősebb nő ült. A szeme felvillant, amikor Morea bemutatkozott. - Menjen csak be! - mosolygott cinkosán. - Nyilván örülni fog magának. Morea kicsit vonakodva kopogott, majd benyitott, ám nem látott sehol senkit. - Dan? Bocsáss meg a zavarásért, de... A férfi az ajtó mögül bukkant elő, méghozzá zakó nélkül, feltűrt ujjú ingben, és a kezében néhány súlyos törvénykönyvet tartott éppen. - Hello! Dehogy zavarsz, kerülj beljebb nyugodtan! Morea megint nem értette, miért akad el a szava. Behúzta maga mögött az ajtót, leült Dan íróasztalával szemben a kényelmetlen padra. - Itt sem sok minden változott. A férfi fanyar fölénnyel válaszolt: -Miért kellett volna változnia? Ide nem vendégeskedni, hanem ügyeket intézni jönnek az emberek. Te persze kivétel vagy. Megkínálhatlak egy kis rágcsálnivalóval? - A fiókból egy megkezdett zacskó ropit vett elő. - Esetleg Marian főzhetne egy teát, vagy felfőzhetné a tegnapit. - Csodás kínálat, de nem szoktam teázni, a ropit pedig nem kedvelem. Viszont megtudtam, mi van ennek a diáklánynak az irataiban. Pontosabban Synnamon jóvoltából belenézhettem az egyetemi anyagokba... Dan szeme felvillant. -És...? - Sajnos, semmi. Tiszta, mint a frissen hullott hó. Jó tanulmányi eredmények, az előző egyetemről a tanárok a legszebb ajánlásokkal bocsátották el. A férfi tűnődve forgatta a töltőtollat. - ...állítja mindezt Synnamon. - Nem, nem, én magam olvastam az iratokat. Szóról szóra végigmentem mindenen. Nem lesz könnyű rábizonyítani erre a lányra, hogy hazudik. Pedig hát hazudik, az világos. - Jó, hogy minderről most értesülök, nem a bíróság előtt -jegyezte meg Dan. - Már amennyiben bíróság elé visszük az ügyet - felelte Morea. - így már jobban megértem apát, miért akarna inkább visszalépni. - Most világosodott csak meg előtte, mit jelentenek a férfi szavai. - Tehát apa ráállt? Harcolni akar? - Azt mondta, elgondolkodott a beszélgetésünkön, és úgy döntött, nem hagyja, hogy ilyen könnyen elbánjanak vele. Morea megkerülte az íróasztalt, és a karját önfeledt örömmel kitárta: - Éreztem, hogy meg fogod győzni a végén! Úgy éreztem! Bal cipőjének tüsarka ekkor beakadt egy kilógó szőnyeghurokba, elveszítette az egyensúlyát, és egyenesen Danre zuhant. A súlyos, eleve ingatag szék megbillent, majd feltartóztathatatlanul dőlni kezdett. Morea homloka nekikoccant Dan állának, amikor végül földet értek. Néhány pillanatig így hevertek mozdulatlanul. A zuhanás hatalmas robajjal járt, mire a titkárnő azonnal benyitott a szobába. - Nagy ég, Dan, mi történt? - Elképedve hallgatott el, ahogy a két testet meglátta egymáson. Morea keze ráadásul beszorult a férfi válla mögé, így a legjobb szándékkal sem tudott volna feltápászkodni. Egyik cipője leesett a lábáról, a szoknyája pedig olyan magasra csúszott fel, hogy azt csak a botrányos szóval lehetett illetni. - Bocsánat - szólt a titkárnő, majd gyorsan visszamenekült a helyére. Morea ekkor nagyon csúnyán szitkozódni kezdett. Dan azonban gyengéden magához ölelte őt, és szelíd hangon a fülébe súgta: - Drágám, ha legközelebb akarsz tőlem valamit, nem kell azonnal a nyakamba vetned magad, elég, ha szólsz... 8. FEJEZET Dan lélegzete Morea fülét csiklandozta, a férfi karja közben forrón súlyosodott a hátára, ráadásul a testük szinte teljes hosszában összepréselődött. A lány keze rég elzsibbadt, és elviselhetetlenül bizsergett. A fejét nem tudta felemelni, hogy a férfi arcába pillanthasson, csak napbarnította, borostás állát látta... Semmi józan okát nem találta tehát, miért ébredt fel benne hirtelen a vágy, hogy az ujjait végighúzza a parányi borostákon, vagy ajkát a férfi állához nyomja - pedig biztosan volt oka, csak egyáltalán nem a józansággal függött össze. Teljesen természetes ösztönök működése ez, mondta magában igen határozottan. Ebben a helyzetben minden nő valami hasonlót érezne. Ezek szerint a legfontosabb: megszabadulni ebből a helyzetből. - Van valami elképzelésed, hogyan gabalyodjunk ki? - kérdezte élesen. - Kigabalyodni? En épp azon töprengtem, hogyan tehetném egy kicsit kényelmesebbé a fekvést, más bajom nem is volna vele. - Dan ennek ellenére elengedte a lányt, majd fél kézzel, könnyedén emelintett rajta egyet, úgy, hogy Morea a következő pillanatban már a talpára is állhatott. A lány belebújt elveszített fél pár cipőjébe, és közben megint elesett volna, ha Dan el nem kapja. - Sajnálom - suttogta. - Egy kicsit... megzavarodtam. - Ezzel én sem vagyok másképp - hangzott a férfi válasza. Morea szikrázó szemmel nézett vissza rá. - Pusztán arra akartam célozni, hogy egy kicsit beütöttem a fejem - közölte. - Aha - mérte őt végig jelentőségteljesen Dan, majd felállította ismét a nehéz széket, és visszatelepedett rá, de az óvatosság kedvéért ekkor már megkapaszkodott az íróasztal szélében. - Na, akkor befejezed, amit elkezdtél, mielőtt rám pottyantál volna? - Elfelejtettem - vallotta be bosszankodva Morea. A férfi arcán kaján mosoly jelent meg. - En azonban nem. Épp az elismerésedet fejezted ki, és kezdett nekem nagyon tetszeni a módja. Gondoltam, méltó jutalmam ez. Most már viszont látom, be kell érnem egy vacsorával. - Semmivel sem tartozom neked - tiltakozott a lány. - De mivel még képes lennél a bíróság elé ráncigálni... Dan helyeslően bólintott. - Szóbeli megegyezés történt, és köteles vagy ehhez tartani magad. - Nem kötöttünk semmiféle egyezséget, ennek ellenére készséggel állom a vacsora költségeit. - A költségeit! - ismételte gúnyosan a férfi. - Mindegy, hogyan mondjuk! Hová akarsz menni? - Nekem megfelelő lenne például... a Pinnacle. - De hát az az én... - Morea itt elakadt, mert csakugyan, miért is ne mehetne Dannel a Pinnacle-bel Sőt örülnie kellene, hogy a férfi nem valami rossz hírű helyet nevezett meg. - Ha neked az jobban tetszik, mehetünk az Emilio s-ba. is - tette hozzá Dan. Nem igazán hangulatos, de remek a konyhája, és nagy adagokat szolgálnak fel. Más szóval, valami olcsó kis zughely, állapította meg magában a lány. - Emilio s nevű éttermet Denverben nem ismerek - jelentette ki jegesen. - Nem? Azt nem is csodálom. Mert véletlenül Phoenixben van. Ennek ellenére elképzelhető, hogy... - Te csak ne képzelj el semmit! Maradunk a Pinnacle-nél - zárta le a kérdést sietve Morea. - Utána még be kell ugranom a kórházba, és Phoenixből ezt nehezen tehetném meg. Dan a homlokát ráncolta. - Vacsora után kórházba akarsz menni? Gyomormosás vagy valami ilyesmi? - A Pinnacle-ben annál sokkal jobban főznek. Erre nemsokára majd magad is rájössz. A férfi szórakozottan igazgatni kezdte a nyakkendőjét. - Az első eset, hogy valami hasznát látom ennek a szörnyű ruhadarabnak - jegyezte meg. - Nem látszik tőle, hogy az ingemet kicsit megtépáztad. Pár gomb le is szakadt. - Hanyagul a vállára vetette a zakóját, majd ajtót nyitott Moreának. A titkárnő már elment, az előtér üresen állt. Ez Dánt szemmel láthatóan nem lepte meg. Előkotorta a kulcscsomóját, azután bezárta az irodát. - Marian biztosan nem mert még egyszer benézni, hogy elköszönjön. Félt tőle, mit láthatna akkor... Morea úgy tett, mintha ezt a megjegyzést nem is hallotta volna. A lemenő nap fénye vörösbe-aranyba vonta a távoli hegyeket, és ők elindultak a Pinnacle-be. Az igazi szép kilátás, Morea tudta, onnét lesz majd, a teraszról. Az étterem előterében megvárták a főpincért. Közben a lány máris a lemenő nap csodálatos látványában kezdett el gyönyörködni. Dan figyelmét azonban más kötötte le. - Nem akarok hinni a szememnek! Ott, hátul, látod? - mutatott a helyiség mélye felé. - Madisonék. Morea is csak ámult-bámult. - Kathy és Bili? - suttogta. - Együtt vacsoráznak? Ebben a pillanatban érkezett meg a főpincér. - Miss Landon, egy nagyon csinos kis kétszemélyes asztalom lenne maguknak közölte. -Vagy várnak még valakit? - Nem, nem, dehogy, kettesben leszünk - felelte Dan. - Ez egy egészen rendkívüli este, nem is szeretnénk, ha bárki megzavarna bennünket... Jó ég, Morea, mit lépkedsz a lábamra? - Ráléptem volna? - adta a meglepettet a lány. - Ezer bocsánat! Igazából sípcsonton szerettelek volna rúgni. A főpincér kissé zavarba jött, miközben az asztalukhoz vezette őket. Innen valóban csodás kilátás nyílt a tájra. A nap azonban már lement, a keleti hegyek fénylettek csupán halványan. - Az ördög vigye el, lekéstük a naplementét, annyit vacakoltunk odakint! - morogta Morea. - Legalább nem vakít el a fény - jegyezte meg Dan. - Szóval Madisonék... - Biztos, hogy nem tévedtél? - Nem, nem, sandíts arra hátra... óvatosan! Úgy ni, most látod őket? Vagy mégis tévedtem volna? - Talán itt beszélik meg a gyertyatartók kérdését... - Annyi szent, hogy ezúttal nem kiabálhatnak közben. Morea eltűnődött egy kicsit. - Másoknak is ajánlani fogom ezt a módszert. Ki gondolta volna egyébként, hogy Madisonék pont ide jönnek? Jobban illene hozzájuk a Maxié s bár, abban a zajban ők is nyugodtan üvöltözhetnének. - Gyors pillantást vetett az étlapra. - Te még tényleg nem jártál itt? Amikor fogadtunk, azt mondtad, már ki is nézted az éttermet, sőt nagy adag húsokról is beszéltél... Vagy már akkor is Phoenixbe akartál elcsábítani? Dan elvigyorodott. - Szóval mégis volt egyezség, volt fogadás! A lány már látta, hogy a saját csapdájába esett. - Én csak téged idéztelek, szerintem nem nevezhető fogadásnak, ha... - Nos, az én kedvenc éttermembe akkor megyünk majd, ha valóban hajlandó leszel elismerni, hogy vesztettél. Morea szikrázó tekintettel nézett a férfira. - Arra aztán várhatsz! Dánt szemmel láthatóan nem rendítette meg különösebben a lány dühös kifakadása. Csibészesen elmosolyodott, majd elmerült az étlap tanulmányozásában. Hamarosan azonban félretette, és mesélni kezdett egy bírósági esetéről. Morea feladta. Dan elragadó előadónak bizonyult, a történet pedig nagyon mulatságosnak. Miért rontaná el a saját vacsoráját - meg az étvágyát! - azzal, hogy dühös a férfira? Jó, hát nem lesz dühös! Az előétel közben a színházról beszélgettek, a főételnél átváltottak a politikára, végül a desszertnél rátértek Morea apjának ügyére. - Gondolom, nem árulhatod el, mit tervezel -jegyezte meg a lány. - Pillanatnyilag azért sem, mert még én magam sem tudom - vallotta be Dan. Morea biccentett. - Mindenesetre nehezebb dolgunk lesz, mint hittük. A leányzó olyan, mint a szűz hó. Dan ezúttal kihagyta a remek csipkelődés lehetőséget, és csak annyit mondott igen komolyan: - Sajnos. Valami bizonyíték pedig kell az esküdteknek, hogy mit nyert a hamis vádaskodásaival. - Anya azt állította - kezdte Morea -, hogy ez a hallgatónő doktori vizsgát szeretett volna tenni, és a felkészülésében próbált segíteni neki apa. A lány azonban olyan gyenge teljesítményt nyújtott, hogy egy idő után nyilvánvalóvá vált, semmi értelme őt támogatni. Dan nem találta elég megnyugtatónak ezt a magyarázatot. - Igen, csak ha ilyen jól dolgozott eddig, most hirtelen mi történt vele? - Változunk valamennyien - vont vállat Morea, de érezte, hogy ez elég gyengécske érvelés. - Nem vet túl jó fényt apádra, hogy először segíteni akar neki, utána meg cserbenhagyja. Legalábbis ez a látszat. A lány erre már felfortyant. - A legfontosabb, hogy apa nem követte el, amivel vádolják! Dan mélyen a szemébe nézett. - Dicséretes meggyőződés, főleg a vádlott lányától, de szakmai szempontból semmit sem ér. Mivel támasztod alá? Morea tudta, hogy a férfinak igaza van. Jó ügyvéd lévén, megpróbálja feltárni, mivel támadhat majd az ellenfél. Nekik pedig végig kell gondolniuk, hogyan vághatnak vissza. Dan eltolta maga elől a tányérját. - Néha úgy érzem, ezt az ügyet te sem tartod igazán védhetőnek. - Attól még hihetek apám ártatlanságában -jelentett ki Morea. - Csak az esélyeink nem túl jók, ugye? - Mivel Dan nem felelt, folytatta: - Mindenesetre bízom benne, hogy vasárnapra a kezemben lesz a legjobb szakértők listája. Olyan ügyvédeké, akik efféle esetekkel sikeresen foglalkoztak már. Segíthetnél apának, amikor kiválasztja a neki tetsző embert. Utána pedig végre kiszállhatsz az ügyből, ami nyilván óriási megkönnyebbüléssel tölt majd el. A férfi most sem felelt, intett csupán a pincérnek, aki hozta is a számlát. Dan gyors pillantást vetett a végösszegre, majd pár bankjegyet a szalvéta alá dugott. - Akkor mehetünk, vagy innál esetleg még egy csésze kávét? Morea megrázta a fejét. - Tulajdonképp abban állapodtunk meg, hogy te leszel az én vendégem. - Ó, az ráér legközelebb! - legyintett a férfi. - Nézd, az egyik ügyfelemtől megkaptam ma a tiszteletdíjamat. Ez elegendő ok az ünneplésre. - És amint látom, ezúttal kivételesen készpénzben fizettek, nem gépkocsival vagy biciklivel. Dan jót nevetett a lány élcelődésén. Miközben távoztak, Morea arrafelé sandított, ahol Madisonékat sejtették. Ezúttal minden kétséget kizáróan felismerte őket! És még ilyen későn is ott ültek. Kathy arcán mintha könnyek nyomai látszottak volná, bár most már nem sírt. Sőt. A lány döbbenten láthatta: ezek összebújnak! Kathy pedig gyengéd puszit nyom Bili arcára. Csak egymással törődtek, nem vették észre még az ügyvédeiket sem. Ettől a látványtól valósággal a földbe gyökerezett Morea lába. Dan először csodálkozva pillantott rá, de azután követte a tekintetét, és megértően bólintott. - Nézzünk oda! Vagy úgy. Hallgatagon mentek vissza az irodaépületbe. A garázsban a férfi így szólt: - Milyen furcsa! Egy éven belül ez a második eset, hogy a védenceid a bíróság helyett az ágyban kötnek ki. - Honnan tudod te azt, hogy együtt mennek haza? - Ilyen tapasztalatlan lennél, vagy csak vitatkozni akarsz? - Természetesen igazad van - sütötte le a szemét zavartan Morea. - Úgy értem... Néhány másodpercig tanácstalanul hallgatott, majd hozzátette: - Olyan váratlanul ért ez az egész. - Engem is. Igazából mégsem olyan rossz fordulat. Már jó ideje rágódtam magamban, hogyan mondjam meg Bilinek, nem képviselhetem öt a továbbiakban. Morea elképedt. - De miért? Dan gyengéden végigsimított a lány arcán. - Mert a szakmánk íratlan szabályai tiltják, hogy az ember a másik fél ügyvédjével csókolózzon. . Moreának hirtelenjében még a lélegzete is elakadt. - Csókolózni? Miket képzelsz?! Ilyesmiről szó sem lehet közöttünk! - Szerintem sem beszélni kellene róla - felelte furcsán mosolyogva Dan, miközben magához húzta a lányt. Egyik kezét az álla alá tette, könnyedén megérintette Morea érzékeny fülcimpáját, majd ujjait cirógatva lecsúsztatta a nyakán. A férfi szája puhán és gyengéden tapadt a lány ajkára, Morea teste azonban már így is izzani kezdett a vágytól. Úgy érezte, mintha ez a csók valóban egy örökkévalóságig tartana, holott tudhatta, pár másodperc telt csak el, míg Dan végül elengedte. Ekkor valami megmagyarázhatatlan kielégületlenség támadt benne, amelynek parancsára továbbra sem lépett el a férfitól, mintha jelezni akarná, ő bármikor készen áll a folytatásra. Ettől aztán megijedt, hogy a végén még könyörögni fog Dannek, csókolja még, csókolja minél tovább. Erőnek erejével kényszerítette magát, hogy hátrébb lépjen. Amikor ez sikerült, megkönnyebbülten sóhajtott fel, mintha valami óriási veszedelemből menekült volna. - Valami baj van? - kérdezte a férfi. Morea felelt volna, de nem bírt. Dan szája körül halvány mosoly játszott. - Talán tényleg jobb lenne, ha beugranánk a kórházba. Ott legalább megállapíthatnánk, mi történt a hangoddal. Nem örülnék neki, ha egyetlen csókkal megnémítottalak volna. Morea azonban már nem ment el a kórházba. Végső soron maga Synnamon javasolta, hogy inkább másnap látogassa meg. Talán még meg sem született a pici. Igen, a legjobb az lesz, ha nem erőlteti rá magát a barátnőjére. A lakásában kellemes hűvös fogadta, de kicsit állottnak tűnt a levegő. Morea lerúgta a cipőjét, majd kiment az erkélyre, és elgondolkodva a korlátra támaszkodott. Vajon miért nem vállalja tovább Dan Bili Madison képviseletét? Még ha igaz is, amit ma este láttak, a kibékülés, a válást gyakorlatilag már nyélbe ütötték, majdnem minden fontosabb részletet rögzítettek. Közte és Dan között pedig semmi olyasmi nem történt, ami miatt ne képviselhetnének ellentétes érdekű ügyfeleket! Mégis... A lány eddig sohasem járt el a munkatársaival szórakozni, mert ügyelt rá, nehogy a tiszta ítélőképességét befolyásolják az efféle kapcsolatok. Akkor most mit szóljon saját viselkedéséhez? Igaz, nem ő kezdte egyetlenegyszer sem tanúsított kihívó magatartást. Sőt azt sem mondhatta volna, hogy olyan nagy örömére szolgált ez a szerencsétlen esemény... Hazudsz, kislány, figyelmeztette magát azonnal. Ami az örömet jelenti, abban feltétlenül. Nagyon is jólesett neki a csók, inkább csak a veszélyeitől riadt vissza. És vajon mit gondolhatott közben Dan? Talán így keresett ürügyet, hogy Bili Madisontól szabaduljon? Nem, ez erőltetett elképzelés, badarság. Moreának eszébe jutott ugyan még egy lehetőség, a legkézenfekvőbb, de az helyzetükben éppen ez tűnt volna a legnagyobb őrültségnek. Nem! Morea épp eléggé okosnak és tapasztaltnak tartotta magát ahhoz, hogy a leghatározottabban kijelentse: ebben a csókban semmiféle érzelem nem játszhatott szerepet! Másnap késő délután Synnamon férje már ott állt a szülészet nagy üvegablakánál, amikor Morea megérkezett a kórházba. - Hello, Conner! - üdvözölte őt a lány. - Mindig ennyi kérdésre kell felelni, enynyi ellenőrzésen átesni, ha valaki meg akarja látogatnia a barátnőjét, aki kismama lett? - A biztonság mindenekelőtt - felelte a férj szárazon. - Már csak azért is jogos, mert a világ legcsodálatosabb csöppségéről van szó. - Ja, akkor persze - hagyta helyben Morea. - És melyikük lenne az? - Nem látod első pillantásra? - Connor egy bölcsőre bökött. - Ő az ott. - Ekkor a nővér, ahogy a pici fölé hajolt, elfedte a rálátást. - Na, jó, menjünk a mamához! Morea követte Connort, és alighogy átölelhette Synnamont, már jött is a nővér egy kis rózsaszín pólyaköteggel. - Rózsaszín? - ámult el Morea. - Hát nem azt mondtad, hogy fiú lesz? - Rosszul következtettem Connor viselkedéséből - nevetett bágyadtan a barátnője. - Neki a jelek szerint mindegy volt. - Dehogy! - szólt közbe a férje. - Én kifejezetten szerettem volna, hogy kislány legyen, tehát nem csak úgy véletlenül örültem. Connor gyengéden megsimogatta Synnamon arcát, és Morea biztosra vette, hogy egy pillanatra még a piciről is megfeledkeztek. Ennek a csodálatos bensőségességnek a látványa belehasított a lány szívébe. - Hát, akkor én el is búcsúznék - köhintett egyet zavartan néhány másodperc múlva. - Igazán, Synnamon, csak gratulálni tudok. Égy gyönyörű kislány gyönyörű kismamája vagy. - És te mikor szánod el végre magad? - érdeklődött a barátnője kedvesen mosolyogva. - 0, ahhoz még kellene egy-két dolog: több szabadidő, biztosabb háttér, no, meg egy apajelölt. - Ami az apajelöltet illeti, érdekes szóbeszédek keringenek mostanában rólad... - Ugyan, kérlek! - tiltakozott dacosan Morea. - Köztem és Dan Coltrain közt nincs az égvilágon semmi! - Honnan veszed, hogy épp rá gondoltam? - kérdezte ártatlan arccal Synnamon. Morea a legszívesebben leharapta volna a nyelvét. Soha nem fordult még elő, hogy ilyen veszedelmesen, ennyire könnyelműen közlékeny lett volna. Mindaddig, amíg Dan szélviharként be nem zúdult az életébe. Gyorsan újból elköszönt Synnamontól, mondván, hogy most már nagyon kell sietnie Bradley fogadására. George Bradley nem csupán a cég minden hölgyét-urát hívta meg, de ügyfelek sokaságát is. Igencsak tágas háza most mintha szét akart volna repedni, olyan tömérdek vendég kavargott és zsongott a falai között. Morea felkészült már rá lelkiekben, hogy egy rendkívül unalmas este vár rá, ahol mindenféle szamárságról kell majd fecserésznie. Már-már azt kívánta, bárcsak itt lenne legalább Dan. Ő biztosan gondoskodna róla, hogy egy kicsit izgalmasabbnak érezze a főnöke fogadását. Morea a következő pillanatban már meg is rázta a fejét, mintha szabadulni akarna ettől a képtelen gondolattól. Hiszen mi oka lenne rá, hogy idekívánja Dánt? Nem, nem, semmi oka erre. Jó, de miért érezte magát olyan magányosnak? Synnamonék emléke - az tette volna? A pici? A családi együttes? Még a végén túlbonyolítom a helyzetet, gondolta a lány bosszankodva. Dan jópofa ember, szórakoztató, vakmerő - méltó ellenfele a tárgyalótermekben. Semmi más. Ezért lenne jó, ha itt lenne. Biztos, hogy kellemesebben telne vele ez az este, mint bárki mással, akit csak elképzelhetett. Ebben a pillanatban egy kéz érintette meg a vállát. - Hello! - üdvözölte őt Alán Davis. - Jól vagy, Morea? - Miért ne lennék jól? - hunyorgott a lány. - Persze, Alán, semmi baj. Legfeljebb csak te ijesztettél rám egy kicsit. - Nem, nem. Mintha nem is ezen a világon jártál volna... olyannak tűnt a tekinteted. Kérsz valamit inni? Hozok neked egy pohár pezsgőt. - Ő, az nagyon is jó lesz! - helyeselt buzgón Morea, mert így legalább még néhány másodpercig egyedül maradhatott. Hadd rendezze magában a gondolatait! Alán már elindult a büféasztalhoz, amikor még egyszer visszafordult Morea felé. - Nézd csak! Ez meg mit keres itt? A lány követte a tekintetét, majd ahogy a tömeg egy pillanatra szétnyílt, meglátta, kiről van szó. Dan állt a szalon ajtajában. Kezében egy pohár pezsgő, és mintha ráérzett volna Morea jelenlétére, fejét arra fordította, a tekintetük találkozott. A lány az első pillanatban megdermedt, és valami megmagyarázhatatlan kétségbeesés lett rajta úrrá. Mi ez? Mi történik már megint vele? Rémképszerüen kibontakozott képzeletében a jövő, valahogy úgy, ahogy ő azt nem akarta... de közben mégsem lehetett másképp. Mintha tudatát elborította volna egy gondolat, a szívét egy érzés, amely csodálatosabbnak tűnt bárminél, mégsem lehetett véletlen, hogy eddig nem hagyta, hogy a felszínre kerüljön benne. Elismerte Dan képességeit, kedvelte a társaságát, de ezzel még a felét sem vallotta be annak, amit valójában a férfi- iránt-érzett. Valahogy, valamikor megtörtént a csoda, és egy rejtélyes pillanatban beleszeretett Dan Coltrainbe. 9. FEJEZET Morea még mindig hitetlenkedve meredt maga elé, sehogy sem értette, hogy kerül ide, a TBC elnökének fogadására Dan. Olyan erőteljesen foglalkoztatta ez a kérdés, hogy észre se vette, öntudatlanul félhangosan is kimondta! Csak Alán válasza döbbentette rá erre. - Lehet, hogy meg se hívták - jegyezte meg rosszindulatúan a férfi. - Akkora a tömeg, hogy George-nak fel se fog tűnni. Egyébként amikor megpillantottam, azt hittem, te szóltál neki. - Én? - A lány hangja elcsuklott egy pillanatra. - Jó ég, csak nem a miatt a kis jelenet miatt ott az irodám ajtaja előtt? De hát akkor nem ismered Dánt! Ő szeret mindenkiből... már megbocsáss... bolondot csinálni. Soha nem szabad készpénznek venni, amit mond. - Morea hangsúlyos nemtörődömséggel intett Dannek, miközben máris Alán felé fordult, legszebb bájmosolyát rávillantva. - Akkor viszont örülök. - A férfi el is felejtette, hogy eredetileg pezsgőért ment volna. - Nézd csak, ott jön Trent Paxton! Nyilván nem akarta kihagyni az alkalmat, hogy találkozzék veled! Állandóan csak rólad áradozik. Hát nekem viszont a legkevésbé sem hiányzott, nyögött fel magában a lány. - Ez lenne az első eset, hogy válóperes ügyben belém szeret a férj, ahelyett hogy engesztelhetetlenül meggyűlölne. - Morea, ugyan, ki tudna téged gyűlölni? - Alán e szavak kíséretében már nyújtotta is a kezét Trent felé. - Hé, öregem, hogy vagyunk, hogy vagyunk? - Remekül - felelte Trent, és azon nyomban a lány felé fordult. - Szívesen kérdeznék valamit magától, Miss Landon, a válásom ügyében. Morea elnyomott egy sóhajt. Titkon azonban remélte, hogy így legalább megúszhatja a férfi jövő heti látogatását, ráadásul a beszélgetés majd végre eltereli a figyelmét Danről. - Állok rendelkezésére - felelte hivatalos hangon. - Miben segíthetek? - Ha jól emlékszem, azt állította, magának nagyon fontos, hogy mindkét féllel szemben becsületesen járjon el, és ez a mi megegyezésünkre is vonatkozik majd a feleségemmel... - Jól emlékszik - ismételte a lány kissé gunyorosan. - Még mindig harcolni óhajt minden centért, vagy tényleg az emlékezetébe véste, amit mondtam? - Ó, milyen szellemes! Megnyugtathatom, hogy nem kell aggódnia. Alán is arra biztatott, hogy adjak valamit Daisynek, még ha érdemben nem is tartoznék neki semmivel. Bár némulnál meg, Alán, kívánta magában dühösen Morea. Sejtette, hogy megint órákba fog kerülni, mire a félreértéseket tisztázza. Vagyis Alán fölösleges kotnyeleskedését. Trent azonban zavartalanul folytatta: - Mivel maga ilyen elkötelezetten törődik mindkettőnk érdekeivel, arra gondoltam, minek ide másik ügyvéd? Daisy jogi képviselője úgyis csak arra törekedne, hogy engem megkopasszon. - Higgyen nekem! - tette a szívére a kezét Morea. - Ez az egyetlen, amin nem érdemes takarékoskodni! Ha Daisy megfelelő jogi tanácsadó nélkül írja alá a szerződésünket, törvényesen bármikor visszavonhatja, és perre viheti újból az osztozkodásukat. Akkor minden bíró úgy fogja látni, hogy nyilvánvalóan ki akarták játszani a feleségét. Trent a homlokát ráncolta. - Hasonlítsa Daisy ügyvédjének a kérdését a gépkocsi-biztosításhoz! - folytatta Morea. - Ott is mindig azt hiszi az ember, hogy az ablakon kidobott pénz az egész, amíg el nem következik az első baleset. Akkor örülünk, hogy fizettünk szép szorgalmasan, apránként. - Értem. - Trent ráhunyorított. - Akkor ajánlhatna esetleg valakit, aki megbízható? És az apró részletkérdések kidolgozását magára bízza? - Ha ismernék is ilyen tökfilkót, eszembe se jutna ajánlani - felelte a lány hidegen. Alán most szükségesnek látta, hogy közbeszóljon: - Az ügyvédi szokásjog szerint sem tehetne ilyet, Trent. Morea dühös pillantást vetett rá. - Kérlek, most már tartsd magad távol ettől az ügytől! Semmi szükségem rá, hogy tovább bonyolítsd itt a dolgokat! Alán sértettnek látszott. - Én csak jót akartam... - Ugyan, minek itt érzékenykedni, ti ügyvédek úgyis mind egy gyékényen árultok! - fortyant fel Trent. Morea tudta - érezte! -, hogy Dan ott áll mögötte, pedig még meg sem szólalt. A nyakától valami izgató bizsergés indult meg a testén lefelé, mint amikor a férfi a garázsban megsimogatta. - Az ügyvédek főleg a nagy irodákban tartanak össze - vetette közbe Dan Coltrain. - Ez természetes is munkatársak között, a kölcsönösség alapján. Morea késve döbbent rá, hogy a férfi szája az ő füle magasságában van, tehát minden szava simogatásként hatott, és szinte bizalmas suttogásnak tűnt. - Hello! - fordult ekkor Dan a lányhoz. - Kérdeznék valamit, csak úgy puszta kíváncsiságból, Morea: mikor jöttél rá, hogy tegnap az irodámban felejtetted az aktatáskádat? Tényleg ott felejtette! A lány szólni sem tudott zavarában. - Egész délután ezen mulattam - folytatta Dan. - Nem a tartalma miatt, hanem hogy nem jössz érte. Mintha féltél volna visszatérni. - Ostobaság - szögezte le Morea hűvösen. - Egyszerűen föl se tűnt még, hogy nem vittem el. - Miféle föltételezés ez, hogy ő ne merjen visszamenni Dan irodájába! Mintha ki tudja, mi történhetne ott vele... Minden önuralmát összeszedte, és nem pirult el, hiába pergett le képzeletében az a jelenet: ahogy Danre zuhant, majd a férfi testéhez tapadt. - Ó, világos - nevetett Dan. - Ma szombat van, és a Taylor Bradley Cummings iroda sem várhatja el az ügyvédeitől, hogy munkával töltsék a hétvégéjüket. Csak csodálkozom mégis, hogyan mehettél haza az irodámból a táskád nélkül. Nyilván más dolgok foglalkoztattak -jegyezte meg vészes kétértelműséggel. - Alán, mi van magával? Olyan nyűttnek látszik. Sokat dolgozott? Morea egyáltalán nem nyűttnek, hanem igencsak feszültnek látta Alant. Dühösen pillantott Danre. - Beszélnem kell veled -jelentette ki határozottan. - Méghozzá négyszemközt. - Jó, de még meg sem ismerkedhettem senkivel! - tiltakozott a férfi. - Az ilyen összejövetelek pedig épp ezt a célt szolgálnák. Morea elfojtott egy ízes szitkozódást, majd mit tehetett, kínjában bemutatta Trent Paxtont. Dan mintha az emlékezetében kotorászott volna. - Paxton, Paxton... olyan ismerős nekem ez a név... - Bocsássanak meg, kérem! - E szavak kíséretében Morea karon fogta és elvezette Dan Coltraint. A zakó könnyű szövetén át kemény izmokat érzett. A férfi arcáról egy pillanatra sem tűnt el a kaján mosoly. - Hová megyünk, drágám? Te is arra vágysz, hogy elbújjunk valahová kettesben? Morea fogcsikorgatva próbálta lenyelni dühét. Körülnézett, mielőtt válaszolt volna: - Itt a kandalló mellett van egy nyugodt sarok. Dan bólintott, és behúzódott oda a lánnyal. - Ami a táskádat illeti, becsületszavamra nem néztem bele. - Nem is tanácsolnék neked ilyet. - Különben is, be van zárva. - Tehát megpróbáltad kinyitni? - Morea közel állt ahhoz, hogy sikítson. - Meg akartam győződni róla, hogy csakugyan a tiéd-e. - Rajta vannak a kezdőbetűim. Vagy olyan sok nő hagyja nálad a táskáját, hogy még ML betűsből is több lehet? A férfi nagy komolyan helyeselt. - így igaz. Nők tömege hagyja nálam a táskáját, csak azért, hogy ürügyük legyen a visszatérésre. Morea, kezdek aggódni miattad néhány napon belül másodszor felejted el, hol a táskád. - Ilyesmi csak akkor történik velem, ha te is ott vagy. - Ez még nem enyhítő körülmény. A táska egyébként kint van a kocsimban. - Nagyon kedves tőled. - Behoznám neked szívesen, csak nem akarlak magadra hagyni - folytatta a férfi. - Majd odaadom, amikor távozunk innen. Morea élénk képzeletében azonnal megjelent, ahogy elköszönnek George Bradleytől meg a nejétől... azután hétfőn az egész cég kettőjükről fog beszélni. Elfojtotta riadalmát, és szinte hadarva válaszolta: - Köszönöm, de ráér holnapig. Legalább most van újabb ürügyünk a teázásra, amit a szívem szerint visszamondtam volna. - A következő pillanatban már bánta gonoszkodó szavait. Titkon ugyanis örült a látogatásnak, és annak, hogy Rowenát is viszontláthatja. - Egyébként Madisonékról szerettem volna veled beszélni. Semmi okát nem látom, hogy leadd az ügyet. - Tényleg? - Dan hangja úgy csengett, mintha már rég nem is érdekelné az egész. - Előttem teljesen világos, hogy erre az elhatározásra kellett jutnom. De azért szívesen meghallgatom az érveidet. A lány nagyot nyelt. - Csak a lelkiismeretedet szerettem volna megnyugtatni. Az én megítélésem szerint ugyanis nem történt köztünk semmi olyasmi, ami miatt elfogultságtól kellene tartanod az esetünkben. - Kedves tőled, hogy így gondolod - szögezte le Dan. - Mindezt persze csak azért mondod, hogy megnyugtass... Morea a legszívesebben felpofozta volna a férfit. - Más lenne a helyzet, ha Kathy vagy Bili nem tartaná kívánatosnak a jelenlegi felállást valami hasonló okból. Az ő akaratuknak eleget kellene tennünk. - Természetes - felelte Dan. - És akkor én lennék az, aki lemond. - Miért tennél ilyet, Morea? - Mert neked sokkal égetőbb szükséged van a tiszteletdíjra, mint nekem - hangzott az ellentmondást nem tűrő válasz. - Viszont ha keresni akarnál valakit magad helyett, akkor mindent el kellene magyaráznod a főnökeidnek, és szép kis felhajtás lenne a dologból. - Még mindig nem értem, miért ragaszkodsz ennyire a visszalépéshez. - Nem olyan bonyolult. Holnap reggel is bele kell néznem a tükörbe. Morea képzeletében akaratlanul is megjelent egy kép: Dan a vízgőzös fürdőszobában belenéz a homályos tükörbe. Felsőteste meztelen... izmos, erős mellkasa nedvesen csillog... egy pizsamanadrág van csak rajta... a csípője keskeny, a haja borzas. A lány akaratlanul is lehunyta a szemét. Most mintha érezte volna a férfi álomittas forróságát is. Őrület. Valahogy tudta, hogy Dan holnap a szokásos könnyedséggel értesíti majd Bilit az elhatározásáról. Hirtelen úgy érezte, nyitott könyv számára ez a férfi ismeri, mint Colorado állam törvénykönyvét. Dan hangja most már nagyon bársonyos lett. - Örülni fogsz, ugye, ha túljutsz ezen az ügyön? - Hát persze. - Morea nyomban megbánta, hogy ilyen egyszerű választ adott. Minden esettel így vagyunk, nem? - próbálta menteni a dolgot. Közben arra gondolt: dehogyis fog örülni! Mert akkor már nem lesznek közös dolgaik, nem keresheti fel a férfit, amikor csak akarja. Igaz, az apja ügye jelent még némi haladékot, Dan szerepe azonban ott is hamar véget ér, és akkor... akkor már csakugyan semmi sem köti össze őket többé. - Természetesen, Morea - bólintott egyetértően Dan. - Most pedig, ha megbocsátasz, elmegyek megkeresni Mr. Bradleyt, hogy bemutatkozzam neki. Morea nem állhatta meg, hogy ne engedjen a kíváncsiságának: - Bemutatkozni? Egyáltalán, miért jöttél ide? A férfi megvonta a vállát. - Sejtelmem sincs. Kaptam egy meghívót, és úgy gondoltam, udvariatlanság lenne, ha nem tenném tiszteletemet George Bradleyék házában. Meg hát hogyan kérdeztem volna meg tőle, miért is hívott meg? - Biztosan csak valami félreértésről van szó - vágta rá rosszmájúan Morea. Megesik az ilyesmi! - Azt akarod mondani ezzel, hogy a Taylor Bradley Cummings vezetőségében valaki ekkora hibát követett volna el? Drágám, ennél azért jobban is adhatnál a mundér becsületére. Hogy szabad ilyen hanyagságot feltételezned azokról, akiket tisztelsz és szeretsz? A lány szeretett volna valami csattanósat válaszolni, de nem maradt rá ideje, mert meghallotta maga mögött George Bradley jellegzetesen mély hangját: - Látom, megtalálta már a mi rendkívüli vendégünket, Morea. Maguk persze már ismerik egymást korábbról, ugye? Sajnos, igen, csúszott ki majdnem a lány száján, de még jókor visszafogta magát. Furcsa, néhány napja még nyugodt lélekkel élcelődött volna így, mert csak a törvényszéki találkozásaikra gondolt volna. Azok után azonban, ami Dan irodájában történt... - Valójában a maga kedvéért hívtam meg őt - jelentette ki sejtelmesen George Bradley. - Az én kedvemért? - A lány elképedése nagyon őszintének hathatott, mert Dan akaratlanul is elmosolyodott. - Tényleg? - vonta fel a szemöldökét a férfi. - Milyen szerény vagy, Morea! Azt kérdezed, mi szél hozott ide, és kiderül, hogy tulajdonképpen neked köszönhetem a meghívást. - Nekem ugyan nem! - tiltakozott a lány. - Pedig maga hívta fel a figyelmemet Danre - makacskodott George Bradley. Csak miután rágalmazási esetekben jártas ügyvédek felől érdeklődött nálam, akkor jöttem rá, hogy Dan irodája velünk egy épületben van. - Ezt most már végképp nem értem! - dadogta teljesen megzavarodva Morea. - Hát nem tudta, hogy egész Nyugaton ő a legsikeresebb a rágalmazási ügyekben? - Ez enyhe túlzás, Mr. Bradley - vetette közbe Dan. - Csak semmi álszerénység, kedves fiam! - szólt rá az idősebb ügyvéd, majd Moreához fordult. - Ő az az ember, aki a Carey-ügyet megnyerte Los Angelesben! Meséltem már magának az esetről. Morea szeme összeszűkült. - De hát te nekem azt mondtad, hogy Phoenixben dolgoztál! Dan széttárta a karját. - Tényleg működött ott is irodám. Emlékezz csak vissza, mit meséltem erről az időszakról! Hogy túl forrónak találtam az ottani nyarakat, ezért másfelé is vállaltam ügyeket. - Te éghajlat szerint válogatsz a megbízásokban? - Azért előfordul, hogy rákényszerülök, vállaljak valamit... számomra kedvezőtlen éghajlat alatt is - nézett Dan jelentőségteljesen a lányra: Morea úgy érezte, a legszívesebben elsírná magát. Bár rövid idő leforgása alatt három kínos élményben volt része... ez tűnt most a legszörnyűbb megrázkódtatásnak. Dan játszott vele, a magánéletben ugyanúgy, mint a szakmai kapcsolatukban. Nagyon jól tudta, miféle jogi képviselőt keres az apjának, de egy árva szóval sem árulta volna el, hogy éppen ő lenne az az ember. George Bradley hangját csak mintha valahonnan nagyon-nagyon messziről hallotta volna: - Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy behozzam Mr. Coltraínt a céghez. Egy ilyen lelkes, fiatal szakember, ráadásul ekkora tekintély a maga területén, hatalmas nyereség lenne számunkra. Szóval, vegye ezt különösen fontos feladatnak, Morea, és próbálja meggyőzni az ügyvéd urat! - Megveregette ifjú munkatársnője vállát, majd kezet rázott Dannel, és indult tovább, hogy más vendégeivel is foglalkozzék. - Hallottad a főnököd utasítását - szólalt meg elsőnek a férfi. - Kíváncsian várom, milyen eszközökkel óhajtod megpuhítani az ellenállásomat. - Ne táplálj csalóka reményeket! - sziszegte Morea dühösen. - Eszem ágában sincs meggyőzni téged, és amúgy sem hinném, hogy szükséged lenne különösebb győzködésre! - Igazad van. Azért mégis kár, hogy meg sem próbálkozol vele. - Hát ennyit az általad oly fontosnak tartott függetlenségről! -jegyezte meg kesernyésen a lány. - Szerintem játszd meg, hogy tétovázol, hátha akkor még többet nyerhetsz. - Mit gondolsz, mennyit kérhetek majd? Morea mintha őszintén tanácstalannak hallotta volna most Dan hangját. - Ha George mindenképpen meg akar szerezni... és nagyon úgy néz ki... esetleg még azt is megajánlja, hogy társként lépj be a céghez. - Komolyan? - kérdezte eltűnődve Dan. - Emlékszel, egyszer azt mondtam, hogy te meg én nagyszerű társak lennénk? A lánynak nyelnie kellett egy nagyot, hogy eléggé gúnyos hangnemben tudjon válaszolni: - Ó, hát persze. Már alig várom! Mire Morea elbúcsúzhatott, az idegei már pattanásig feszültek. És ő még azt remélte, hogy Dan jelenléte kicsit kellemesebbé teszi majd az összejövetelt! Megpróbálta meggyőzni magát, hogy egyszerűbb lesz, ha Dannel együtt dolgozik, mintha szüntelenül egymás ellen harcolnának. Tény azonban, hogy a lelki nyugalmának nem fog jót tenni, ha minduntalan találkoznak. Bár könnyen előfordulhat, hogy kevesebbet látja majd, ha egy cégnél dolgoznak. Dannek ugyanis George Bradley bizonyára nem az átlagos ügyeket osztja ki. Nyilvánvalóan a legkényesebb eseteket fogja kapni, és azokon a saját csapatával dolgozik majd. Arról már nem is beszélve, hogy ezek az ügyek általában rengeteg utazással járnak. Morea hirtelenjében képtelen lett volna eldönteni, mi a rosszabb: ha látja Dánt, vagy ha nem. Csak azt tudta, hogy ez a férfi nagyon is sokat jelent neki, függetlenül attól, hogy ez kölcsönös, vagy sem. Az irattáskája nélkül Morea még a munkájával sem köthette le magát. Pedig még jó pár órát kell várnia addig, amíg elindulhat Coltrainékhez teára. Ólomlábakon járt az idő, ezért végül úgy döntött, ezen a szép vasárnap délutánon újra meglátogatja barátnőjét a kórházban. Óvatosan lépett be a kórterembe: - Fogad látogatókat a kis hercegnő? Synnamon épp takaróba csavarta a picit. Ő maga utcai ruhát viselt. - Épp jókor jössz. Tessék, fogd meg egy pillanatra, amíg megfésülködöm gyorsan! Conner nemsokára hazavisz minket. A lány még észbe sem kapott, máris ott tartotta karjában a kis hercegnőt. Félénken kérdezte barátnőjét: - Jól csinálom? Synnamon fürkészően mérte őt végig. - Mintha egész életedben egyebet se csináltál volna! Morea örült az elismerésnek, de azért egy kicsit meg is riadt. Synnamon közben már eltűnt a fürdőszobában, onnét kiáltotta vissza: - El sem hiszed, ki látogatott meg ma reggel! A legképtelenebb ötlet, amely a lány fejében megfordult, hogy esetleg Dan. Ezt viszont semmiképpen sem akarta mondani. Még azt hihetné Synnamon, hogy más se jár az eszében. Holott tényleg ez az igazság! Morea ezt hiába is próbálta volna tagadni. Nézte csak a parányi lényt ott a karjában, az alkalmi takaróban-pólyában, és megállapította, hogy az újszülött is nézi őt. A baba ásított egyet, és a kicsi-kicsi ráncok elsimultak a homlokán. Közben mintha oda is bújt volna a lányhoz. Közelebb, még közelebb. Morea szíve elszorult. Synnamon kinézett a fürdőszobából. - Minden rendben? - Persze. Tudod, eddig nem hittem volna, hogy ez tényleg ilyen páratlan érzés! Synnamon nevetett. - Kár, hogy nem figyelmeztettelek. Ha gyereked van, az teljesen megváltoztatja az életedet, és még a szakmai pályafutásodat is veszélyeztetheti. - Na, pont ez hiányozna most nekem! - Morea ringatta tovább a picit, s közben a lehető legkönnyedebb hangot erőltetve magára megkérdezte: - Szóval, ki látogatott meg ma reggel? - Daisy Paxton. Ezer éve nem láttam. Képzeld, mit akart! Válóperes ügyvédet keres. Egyből Dánt ajánlottam... Morea megdermedt. - Na, nem! - kiáltotta fojtott hangon. A kis hercegnő öntudatlanul is kinyitotta a szemét, elhúzta a száját, mintha mindjárt sírni kezdene. Morea rém ügyetlennek érezte magát, miközben igyekezett valahogy megnyugtatni a riadt csöppséget. - De miért nem? - vonta fel a szemöldökét Synnamon. - Azt állítottad, nincs köztetek semmi. - Nem is arról van szó... - Morea megkönnyebbülten emlékezett vissza George Bradley ajánlatára. - Csak Dan valószínűleg a TBC-hez jön dolgozni, és akkor nem képviselheti ugyanaz az iroda mindkét felet. - Értem, értem - Synnamon e szavak kíséretében jókora kontyba csavarintotta a haját, és egy csattal mindjárt meg is erősítette a kötést. - Tehát mégiscsak közelebb kerültetek egymáshoz, ha nem is teljesen úgy, ahogy én gondoltam. Morea reménytelenül legyintett egyet. Barátnőjének fogalma sincs róla, milyen messzire taszíthatja őket egymástól ez az állítólagos közelség... Dánt sehol sem látta Morea, amikor Coltrainék házába betoppant. Rowena épp a konyhában sütött-főzött. Ahogy megpillantotta a lányt, felragyogott az arca: - Hello, drágám! De örülök, hogy máris itt van! Moreát egy kicsit furdalta a lelkiismeret, de hát végül is nem ő találta ki, hogy füllentsenek Dan anyjának. - Én is nagyon örülök - felelte vidáman. - Segíthetek? Tegyem oda a teavizet esetleg? - Megköszönném. Kicsit olyan összevissza vagyok ma. Két tepsi tésztám is odaégett már. A lány megtöltötte a teáskannát. - Hol van Dan? Dolgozik még? - Nem, nem, a mókuskát próbálja befogni. - Neki való munka. - Hétvégeken amúgy se dolgozik túl gyakran -jegyezte meg Rowena. - Ezen a szokásán hamarosan változtatnia kell, ha valóban belép a Taylor Bradley Cummings céghez - vetett jelentőségteljes pillantást a lány Rowenára. - Beszélt már erről magának? - Nem, a munkájáról sohasem mesél valami sokat. Például azt se tudtam sokáig, hogy a phoenixi irodáját az én betegségem miatt adta fel. Há jól hallom, csöngetnek. Lenne olyan kedves, beengedné a szüleit, Morea? A csengetést azonban Dan is meghallhatta, mert már nyitotta az ajtót. Morea az előszobába kiérve láthatta, ahogy arcon csókolja Meredithet, majd szívélyesen kezet ráz Charlesszal. A lány rögtön megállapította, hogy édesanyja virágmintás nyári ruhájában tíz évvel fiatalabbnak látszik a koránál. Ami még jobban meglepte Moreát, hogy Charles sem maradt le semmiben a felesége mögött. Elegáns öltönyben feszített, az arca teljesen kisimult, és semmi feszültség nem tükröződött rajta. Mintha nem lennének titkai. A lány csak most döbbent rá, mennyire aggódott az édesapja állapotáért Óriási kő esett le a szívéről, hogy végre rátaláltak a megfelelő ügyvédre, akiben Charles is feltétel nélkül megbízott. Csak azt nem értette Morea, miért titkolózott előtte Dan. A sértettség azonban mostanra már lassan oszlani kezdett benne. A lényeg az, hogy Charles megkapta a lehető legjobb ügyvédet, a többi pedig - részletkérdés. Jött Rowena is, mindkét kezében egy-egy tállal, így vezette a társaságot a télikertbe. - Behoznátok a teát, amíg mi itt összeismerkedünk? - szólt oda Dannek meg Moreának. A lány engedelmesen indult a konyhába, ahol Rowena már előkészítette a teás tálcát. Csak a tealeveleket kell még leforrázni, állapította meg, és várt türelemmel. Furcsa módon Dan is csöndben maradt. Hallgatásától Morea megint ideges lett, és semmi sem jutott eszébe, amivel oldhatta volna a feszültséget. Ilyen körülmények között persze nem mert komolyabb kérdésekkel előhozakodni. Megpróbált hát a mai délután eseményeitől elindulni: - Apám úgy örült, hogy láthat téged! Én meg ennek örültem. Ti még a végén nagyon jó barátok lesztek. - Ma reggel megint teniszeztünk. - Csak attól félek, apa nagyon csalódott lesz, ha felhagyunk az alakoskodással. Attól persze még teniszezhettek, nem vitás. Ha megtartod az ügyet... - Morea itt elhallgatott egy pillanatra. - Mert megtartod, ugye? - Már egyszer megígértem Charlesnak, hogy elvállalom a jogi képviseletét. - És mikor szándékozod leleplezni a mi kis színjátékunkat? Vagy ezt rám bízod? Nagylelkűen? - Morea kivette a kannából a teatojást, majd az edényt a tálcára tette. - Én semmit sem fogok mondani neki - közölte Dan. - Nekem ezzel az üggyel kapcsolatban semmi mondanivalóm nincsen. - Nézzünk oda! Ez aztán vicces. Hát akkor... Dan azonban meg sem várta, hogy befejezze a mondatot, fogta a tálcát, és már indult is befele. A lány mit tehetett volna egyebet, követte. A télikertből hallatszott Rowena és Meredith beszélgetése. Amikor Morea belépett, épp Charles vett át a szót, jellegzetesen tanáros krákogásával: - Tudja, kedves Rowena, harminckét éven át álltam a katedrán, elég volt. Mihelyt lehet, nyugdíjba megyek. Megírtam már a levelet is, holnap adom postára. Minden szó tőrdöfésként érte a lányt. Akaratlanul is Danre pillantott. Milyen arcot vág ehhez apja ügyvédje? A férfi azonban roppant nyugodtnak látszott, letette a tálcát az asztalra szépen. Morea bámulattal adózott ennek a fegyelmezettségnek. Persze megszokhatta már, az ügyfeleik gyakran viselkedtek ilyen képtelen módon. Sőt még lehetetlenebbül is! Charles háta mögött azért a biztonság kedvéért intett Dannek, és behúzódtak az egyik sarokba. - Most mit teszel? - suttogta Morea. Mivel a férfi nem felelt, még nyomatékkal hozzáfűzte: - Meg kell akadályoznod! Muszáj harcolnia! Dan felsóhajtott. - Drágám, csak az a gond, hogy ezt én tanácsoltam neki. 10. FEJEZET Moreának még a lélegzete is elállt, úgy meredt Danre. Az ügyvédje tanácsolta volna apjának, hogy menjen nyugdíjba? Nem, ezt ő nem hallhatta jól az imént! Charles Landon most megfogta felesége kezét. - Meredith a megmondhatója, milyen régóta szeretném már minden figyelmemet a könyvemnek szentelni. És akkor teniszezni is több időm lesz, ugye, fiam? - szólt oda a fiataloknak. Fiam? Morea döbbenten figyelte, mi folyik itt. Mintha Dan sem látszott volna túlságosan boldognak. Megérdemli, ha csakugyan azt ajánlotta Charlesnak, vonuljon nyugdíjba! - Többször tisztáztuk már - fordult felé a lány -, minden költséget vállalok. Ha tehát azért adtad apának ezt a képtelen tanácsot mert az hiszed, nincs elég pénze... - Gondolod, attól teszem függővé, mit tanácsolok, hogy kitől mennyi pénzt remélek? A férfi ingerültségéből Morea érezte, ezúttal túl messzire ment. De egy percig sem bánta. Miért nem szólt Dan neki még idejében? - Elnézést kérünk - biccentett oda a lány az idősebbeknek. Rowena csodálkozva nézett rájuk. Meredith arca némi aggodalmat fejezett ki, ami Moreát nem is lepte meg. Egyedül Charles mosolygott. - Gyerekek, nem kell itt gyámkodnotok fölöttünk! Hagyjatok magunkra minket, öregeket nyugodtan! Jó mulatást! A lány nem válaszolt semmit, csak kisietett a konyhába. Dan követte, majd összefont karokkal megállt vele szemközt. - Figyelj ide! Ez nem visszavonulás vagy megfutamodás: apád nyugdíjba akar menni, de megőrzi a címzetes professzori rangját. Morea gúnyosan elhúzta a száját. - Ez afféle nesze semmi, fogd meg jól! - Én másképp látom. - Annyit mindenképpen megérdemelt volna, hogy igazságot szolgáltassanak neki. A csodába is, Dan, gyakorlatilag te végig azt a változatot támogattad, amelyet én megakadályozni szerettem volna! - Charles az ügyfelem, és nem te - felelte nagy nyugalommal a férfi. Ez az egyszerű kijelentés végképp leszerelte Moreát. Mert mit is felelhetett volna rá? Jól tudta, hogy az ügyvédeknek mindenben ki kell állniuk az ügyfelük mellett. Függetlenül attól, hogy éppen ki fizeti a számlát. Ennek ellenére a lány bízott benne, hogy Dan esetleg menet közben kikéri a tanácsát. - Te sem vártál volna több őszinteséget tőlem, ha az édesanyádat képviselem például? - kérdezte keserűen. - Nem - rázta meg a fejét Dan. - Nem is kértem volna. Hiszen ilyenkor az ember feltétlenül bízik a másikban. Moreában rettentő harag gyúlt. - A fenébe is, Dan Coltrain, ez azért már arcátlanság! - Hogy vakon bíznék benned? Miért, mert te nem bízol bennem? Mellesleg a megjegyzésed, hogy a tanácsomat az befolyásolta volna, mekkora tiszteletdíjra számíthatok. Morea habozni látszott. - Ezt azért nem így értettem -jelentette ki megszeppenten. - Szép kis mentegetőzés! - Ó, jaj, az ügyvéd úr milyen érzékeny tud lenni, ha az anyagiakra terelődik a szó! Pedig világosan az értésére adtam, a számlát, bármekkora legyen is, én állom! - Te csak azt ígérted meg, hogy fedezed a költségeket. De ki fizeti a többit? - A többit? Miféle többit? - A lány értetlen arccal nézett Danre. - A fájdalmakat, a megaláztatásokat, amelyeket a hosszú harc során elkerülhetetlenül el kellene viselni. Ki fizet meg mindezekért, Morea? Meredith és Charles, nem vitás. - Ilyen disznóságot akkor sem lehet csak úgy szó nélkül lenyelni! - Valóban úgy gondolod, hogy az elvek többet jelentenek, mint az emberi méltóság meg az önérzet? Már ennyire elrontottak volna a Taylor Bradley Cummings urai, hogy ezt is elfeledted? Szerinted minden harcot meg kell vívni, függetlenül attól, mit jelent ez a küzdők számára? A lány erre nem tudott mit válaszolni. - Megegyezésre jutottam az egyetemmel, Morea. Apádat nem bocsátják el, hanem nyugdíjazzák. Annak rendje és módja szerint, becsületben szépen, épp csak egy évvel hamarább, mint ahogy tervezte. Nem emelnek vádat ellene, és nem csupán a hírneve marad sértetlen, de a biztosítási igényei sem csorbulnak... - Viszont elveszíti az önbecsülését - vetette közbe indulatosan Morea. - Ö maga nem így látja. Charles valójában sohasem akart harcolni, csak azt nem tudta, van harmadik lehetőség is a küzdelmen és a megszégyenülésen kívül. Hoszszan, sokszor beszélgettünk erről, végül megértette, hogy ez a legjobb megoldás. Amit én javasoltam neki. - De ha egyszer ártatlan, Dan! - Hosszú, kemény harcot jelentene, ha ezt bizonyítani próbálnánk, és örökre megmaradna a gyanúnak valami halvány árnyéka. - Ez akkor is rémes... - Nem, Morea. Se az egyetem, se a lány nem feszegeti tovább a dolgot. Ha viszont Charles védekezni próbálna, Colorado újságjai máris tele lennének az üggyel. Ez tenné tönkre csak igazán apád jó hírét! Morea szomorúan rázta a fejét. Ő még mindig nem tudta elfogadni ezt a magyarázatot. - Különben is, mit nyernénk, ha győznénk - folytatta Dan. - Apád egy évet még az egyetemen maradna, ami valószínűleg élete legmegalázóbb időszaka lenne. - És ha a diáklány meggondolja magát? Akkor apa nyugdíjba vonulása egyenlő lenne egy beismerő vallomással. - Hosszan elbeszélgettem a lány ügyvédjével, és végül abban állapodtunk meg, a védence aláír egy nyilatkozatot, hogy visszavonja a vádjait. Mert az ő további életútja szempontjából sem lenne kedvező, ha egy ilyen ügybe bonyolódna. - Nem érdekel az életútja. - Engem sem - szögezte le szárazon Dan. - Apád egészségi állapota viszont annál inkább. Ő nem mai gyerek már, Morea. A per hónapokig, esetleg évekig is elhúzódhat, ráadásul semmi biztosítékunk nincs, hogy kedvező lenne a kimenetele. Jobb neki így: békében, nyugalomban írhatja a könyvét, dolgozgathat a kertjében. - És teniszezhet - fűzte hozzá kesernyésen Morea. Az új barátjával. - Hiába gúnyolódsz, végső soron te győzted meg arról, hogy nem érdemes harcolnia. - Én? Soha egy árva szót nem váltottam vele erről az ügyről! - De kiderítetted, hogy a diáklánynak makulátlan a múltja. - Gratulálok, te tényleg úgy csűröd-csavarod a tényeket, ahogy éppen az érdekeid kívánják. Figyelmeztetlek azonban, George Bradley régi vágású ügyvéd, az ő tetszését aligha nyered el ilyen tisztességtelen húzásokkal. - Nem érdekel a véleménye, ugyanis eszem ágában sincs belépni a TBC-be. Morea szeme tágra nyílt a csodálkozástól. - Tessék? De hiszen azt mondtad... - Nem mondtam semmit, csak te beszéltél az én nevemben. - Te pedig nem tiltakoztál. Egyébként őrült vagy, ha nem élsz ezzel a lehetőséggel. Ilyen állást nem mindennap kap az ember. - Akkor őrült vagyok. - Végre valami, amiben egyetértünk - helyeselt Morea. A lány éppen öltözködött másnap reggel, amikor apja a ház előcsarnokából feltelefonált hozzá a portástól. - Ha van időd, szívesen meghívnálak reggelizni - ajánlotta Charles. - Hogyne, apa. De nem jönnél fel inkább? - Nem, nem. Főzés közben nem lehet jól beszélgetni. Menjünk inkább ebbe a kis étterembe itt a sarkon! Morea leengedte vállig érő haját, majd magára kapta piros bőrkabátját, és már indult is. Charles mosolyogva fogadta odalent, de nagyon erőltetettnek látszott a kedvessége. - Csinos - mutatott a lánya kabátjára, Morea azonban biztosra vette, hogy valójában meg sem nézte, mit dicsér. Alighogy leültek az étterem egyik asztalához, apja rögtön belevágott: - Hallottam Meridithtől, hogy elmesélte neked... ezt az egészet. Bár úgy látszott, Charles nem ideges emiatt, Morea elhatározta, óvatos marad. - Anyának egyszerűen beszélnie kellett erről valakivel. Az apja bólintott. - Mindkettőnket sokkal jobban felkavart az ügy, mint hittem volna. Most már úgy látom, hamarább kellett volna beszélnem veled is róla. Csak nekem elsősorban nem tanácsra lett volna szükségem, hanem egy kis időre, hogy mindent végiggondoljak. - Attól tartottál, hogy én rögtön tanácsokat kezdenék el osztogatni neked? Charles zavartan köhintett egyet. - Elismerem, alábecsültelek. Most szeretném megköszönni, hogy nem erőszakoskodtál velem egy pillanatig sem, és hagytál nekem időt jól megfontolni a döntésemet. Morea torkát bűntudat szorongatta. Ha az édesapja tudná, hogy igenis mennyit erőszakoskodott ő, csak éppen nem közvetlenül - hanem legjobb hite szerint - valaki máson keresztül! - Remélem, megérted, miért nem akartam veled már korábban megosztani a gondjaimat. - Az tény és való, hogy Dánt hamarabb a bizalmadba fogadtad - jegyezte meg Morea kicsit sértődötten. Charles vállat vont. - Valószínűleg azért, mert ő... messze nem olyan fontos nekem, mint te. Persze, ne hidd, hogy nem kedvelem őt! Ellenkezőleg, nagyon örülök, hogy hamarosan a családunkhoz fog tartozni. - Ott azért még nem tartunk. - Közben jött a pincérnő, és hozta a reggelit. Morea már nem is emlékezett rá, mit rendelt. Különben sem lett volna képes most leerőltetni egy falatot sem. Charles nagy nyugalommal nyúlt viszont a villájáért. - Dan javasolta nekem, hogy beszéljek veled, még mielőtt elküldeném a levelet. Az a véleménye, így majd jobban megértesz. - Nem ez a lényeg, apa. Itt neked kell döntened, és ezt a felelősséget senki a válladról nem veheti le. Charles a lánya kezére tette balját. - Nagyon köszönöm, drágám, hogy úgy viselkedsz, mint a gyermekem, nem pedig úgy, mint egy ügyvéd. Titkárnőjét Morea józan és kiegyensúlyozott embernek ismerte, és úgy tudta, nem könnyű őt kihozni a sodrából. Ám amikor ezen a péntek délutánon bekopogott a lányhoz, hogy Kathy és Bili Madison jövetelét jelentse, látszott rajta, alig tér magához a csodálkozástól. - Nemcsak együtt jöttek, de most is ott ülnek összebújva, és közben egymás kezét szorongatják - közölte elfúló hangon. - Ó, elfelejtettem figyelmeztetni magát, Cindy... - Tehát tudott róla? - kérdezte a titkárnő fejcsóválva. - Mi folyik itt tulajdonképpen? Vezessem őket a tárgyalóba, vagy ajánljak nekik egy jobb szállodát? Napok óta először érezte Morea, hogy visszatér a humorérzéke. Nevetni kezdett, de úgy, hogy a könnyei is potyogtak közben. Az elmúlt napok feszültsége most hirtelen ebben a féktelen kacagásban tört ki belőle. Cindy aggódva nézte a főnöknőjét: - Ennyire vicceset azért nem mondtam... - Semmi baj! - nyugtatta meg Morea. - Jól vagyok. Tényleg. - Papír zsebkendőt vett elő, majd kis tükrében megnézte az arcát, és letörölte a könnyeit. - Dan is itt van már - szólalt meg újra a titkárnő. Morea csak nagy erőfeszítés árán tudta megőrizni a nyugalmát. Ha egy kis szerencséje van, akkor ez az utolsó hivatalos találkozása Dannel. Talán most látják egymást utoljára. És ennek csak örülhet, mert minden együttlét újabb sebet ütött rajta. Miután rekordsebességgel rendbe hozta magát, átment a tárgyalóba, ahol Cindy épp kávét töltött Dannek. Az asztal másik oldalán Madisonék ültek. Tényleg furcsa látványt nyújtottak így, hiszen eddig jóformán csak engesztelhetetlen ellenségekként ismerték őket. - Feltételezem, a gyertyatartóvita elcsitult - tért rögtön a tárgyra Morea. Kathy csodálkozva pillantott rá: - Ezt meg honnan tudja? Morea úgy döntött, jobban teszi, ha nem árulja el, mit látott a Pinnacle-ben, nehogy még ebből adódjanak további bonyodalmak. - Onnan, hogy... fogják egymás kezét - vágta ki magát végül. Bár nem nézett Danre, sejthette, a férfi remekül mulat rajta. Amikor azonban mellé telepedett, érezte, hogy valami furcsa hidegség árad belőle. Vajon miért? Hiszen épp ő lehetne megsértve, amiért Dan a legkevésbé sem tartotta szükségesnek kikérni a véleményét a saját édesapja ügyében. Legalább figyelmeztethette volna, merre tartanak a megbeszélések, de nem tette. Persze, a lány sejtette, miért nem. Nyilván eszébe sem jutott, mert nem jelent számára semmit. Ezt Morea, bárhogy fájt is, nem tagadhatta le önmaga előtt. Végzetes hiba lett volna beleélnie magát egy olyan érzelembe, amely csak fájdalmat és bánatot hozhat rá. Pedig még most is, ahogy ott ült Dan mellett, igencsak nehezére esett megőriznie a lélekjelenlétét, ellenállni a férfi varázsának. Érezte borotvaszeszének illatát, ujjbegyei bizseregtek, annyira szeretett volna Dan hajába túrni. Nem, gondolta, nem. Sosem feledheti, hogyan viselkedett vele ez az ember. Anynyi fáradságot sem vett magának, hogy felvilágosítsa őt az apja ügyéről. - Hosszan elbeszélgettünk - szólalt meg ekkor Kathy. Morea kényszerítette magát, hogy ismét a tárgyra figyeljen. Kathy kicsit riadtnak látszott. Mintha szégyellte volna magát. - Tulajdonképpen rég meg kellett volna már tennünk - tette még hozzá. - Sok félreértést tisztázhattunk volna - csatlakozott most Bili is. - Én például azt hittem, Kathynek minden gondolata csak a válás, hát akkor mi értelme lenne próbálkoznom. A felesége megszorította a kezét. - Én ugyanezt hittem róla. Kétszer jártunk már a házassági tanácsadónál, és tudjuk, hosszú út áll előttünk. De meg akarjuk próbálni. - Akkor mi már csak sok szerencsét kívánhatunk - jelentette ki Morea. - És remélhetőleg sok boldogságot a végén. - Sajnos, pár dolgot azért még el kell intéznünk - szólt közbe Dan. - Nem szeretnék udvariatlan lenni, de tudnunk kellene, válási szándékukat felfüggesztik csupán, vagy végleg el is ejtik. Ez fontos az ügyiratok megfogalmazása szempontjából. Ezeket az apró részleteket fél óra alatt tisztázták. Kathy és Bili végül elköszönt, és még mindig kéz a kézben távozott. Morea hátradőlt, lehunyta a szemét. Dan kicsit ingerülten fordult felé. - Már most tényleg azt kérdezem úgy nagyon csöndesen, miért nem ültek le korábban, miért nem beszéltek meg egymással mindent, mielőtt ügyvédhez rohantak volna? - Én javasoltam nekik, hogy menjenek el házassági tanácsadóhoz - vallotta be Morea. - Persze, akkor még nem sejtettem, hogy ennek bármi eredménye is lehet. Na, mindegy. Szokás szerint elkészítem a papírokat, azután átküldők mindent neked. Hátratolta a székét, de még nem állt fel. Most tudatosult benne csak igazán, hogy ami kettőjüket illeti, ez a búcsú tényleg az utolsó. Próbálta meggyőzni magát, hogy az ő számára így lesz a jobb, hiszen minden bizonnyal kevesebbet fog szenvedni, ha nem látja Dánt. - Olyan szomorúnak látszol -jegyezte meg ekkor a férfi akkor. - Sírtál talán? - Jaj, dehogy, csak Cindy mesélt nemrég egy viccet, és könnyesre nevettem magam rajta. Dan ezt szemmel láthatóan nem hitte. - Remélem, nekem is elmondja majd. - Ó, nem az a humor, amit te szeretsz. - Morea gyorsan témát váltott: - Egyébként itt vannak az iratok arról a lányról... akivel apa foglalkozott. Beszéltünk róla, emlékszel, de aztán nem adtam át neked az anyagot. - Megpróbált nem elpirulni, ahogy megint eszébe jutott az az eset a feldöntött székkel Dan irodájában. - Vannak másolataid? Morea bólintott. - Az irattáskámban. Gondoltam, hátha kellenek az ügy lezárásához. Dan vállat vont. - Miért kellenének? Amikor már kialkudtuk az egyezséget? - Ártani azért sohasem árt az ilyesmi. Gyere az irodámba! A lány irattáskája az asztalán hevert. Kinyitotta, és miközben az iratokat kereste, Danre sandított. A férfi szórakozottan körülnézett az irodában. Morea, csak hogy ne legyen akkora a csend, megkérdezte: - Még nem bántad meg, hogy visszautasítottad George Bradley ajánlatát? - Nem. Épp azon gondolkodtam most is, milyen védett hely ez az iroda... túlságosan is az, távol van a világtól... túl tökéletes. A lány meglelte az irattartót. Túl tökéletes. Miért akadt fenn ennyire ezen a kifejezésen? Túl tökéletes. - Mit szólnak majd a főnökeid, hogy a Madison-ügy elúszott? - érdeklődött Dan. Morea azonban mintha nem is hallotta volna. - Túl tökéletes - ismételte révülten. - Ez az! Megvan. - Mi van meg? Hol? A lány némán Dan kezébe adta az iratokat. - Tessék. Túl tökéletes. Túl tiszta. Senkinek sem lehet ilyen makulátlan a múltja! - Morea, tartok tőle, hogy összetéveszted a valóságot a vágyaiddal. - Nem, nem. Olvasd csak át ezt! És utána mondd, hogy nem bűzlik itt valami az egészben! - Jó, de apád már megegyezett. - Tudom. És mégis... - A lány elhallgatott, összeharapta a száját. - Nem vitás, ostobán viselkedem. - A férfi nem válaszolt semmit, de érezni lehetett, mélyen egyetért ezzel a megállapítással. Morea kislányos fintort vágott, majd a kezét nyújtotta Dan felé. - Nagyon jó volt még egyszer vitatkozni veled! A férfi megszorította a kezét. - Hát akkor... Morea. Viszlát. - Viszlát... Nem kell nagy ügyet csinálni a dologból, gondolta a lány, miután egyedül maradt. Végeredményben nem szakadnak el egymástól annyira, mintha az egyikük az Antarktiszra utazna, a másikuk pedig Alaszkába. A lelke mélyén azonban tudta, hogy még ennél is messzebb kerültek egymástól. Beleszeretett Danbe, ezért nem találkozhat vele többé ti tárgyalótermekben. Es mivel a férfi elutasította a TBC ajánlatát, a munkatársi együttműködésre sincs már remény. Morea kedvetlenül böködte villájával a salátáját, azután feladta, és étvágytalanul eltolta maga elől a tányérját. Már csak alig lézengtek páran a Taylor Bradley Cummings választékosan berendezett étkezőjében. Tulajdonképpen szándékosan jött le későbben, hogy a munkatársak legtöbbje végezzen addigra az ebéddel. - Megváltoztál - szólalt meg valaki hirtelen a köze ében. Morea összerándult. El is felejtette, hogy Alán Davis végig ott ült vele szemközt. - Csakugyan? - kérdezte, minden különösebb érdeklődés nélkül. - Nehéz délutánod lesz? - Nem igazán. Bár Trent Paxton akármelyik pillanatban megjöhet, szóval jobb lesz, ha visszamegyek hamar az irodámba. Alán átkísérte a tágas előcsarnokon. - Az ügyvédi kamara estélyére azért eljössz? Morea már rég el is feledkezett róla. - Miért, van más választásom? - Az a hír járja, hogy George Bradley kitalált valamit Dan Coltrain számára, ugyanis mindenképpen szeretné őt elcsábítani a céghez. Hallottál erről valamit? Gondolom, meglehetősen sűrűn találkozol Coltrainnel. - A Madison-ügy óta nem is láttam. Alán nevetni kezdett. - Te, azt tudod, lassan olyan híred lesz, hogy a válni készülő ügyfeleid végül mind egymásra találnak újra. Trent Paxton fülébe is eljutott a pletyka, és borzadva kérdezte rögtön, hogy igaz-e. - Megnyugtathatod, hogy ez azért túlzás. Ráadásul szilárd meggyőződésem, hogy az ő esetében a felesége élete sokkal boldogabb lesz nélküle. Morea alig bírta türtőztetni magát, annyira az idegeire ment már ez az ügyfele. Ennek ellenére egy percig sem kételkedett benne, hogy az ő érdekében is ugyanúgy megtesz majd mindent, mint más esetekben. Ma délután viszont a legszívesebben kihajította volna őt az irodájából... Néha feltámadt benne a.vágy, milyen jó is lenne, ha független ügyvédként dolgozhatna, maga választhatná meg az ügyfeleit, és nem kellene számot adnia a döntéseiről a főnökeinek, se senkinek. Persze, nem is a döntési szabadság vonzotta elsősorban. Olyan nagyon azért nem szeretett egyedül lenni. Egyre többször jelent meg viszont a képzeletében egy meghitt, barátságos kis iroda, ahol a szomszéd szobában... Dan dolgozna. Itt lenne az ideje a valóságba visszatérni! - figyelmeztette egy gonoszkodó kis hang, amelyet egyre gyakrabban hallott mostanában. - Alán, áll még az az ajánlatod, hogy elkísérsz a kamara estélyére? - kérdezte Morea minden bevezetés nélkül. A férfi elképedt arckifejezése rögtön elárulta, hogy alig hisz a fülének. - Micsoda? Jól hallok? - Elmosolyodott végre. - Hinni sem merem, Morea. Hogy mi ketten egyszer együtt megyünk valahová! A lány jobbnak látta, ha nem ébreszt vérmes reményeket szerencsétlen hódolójában. - Kérem, tekintse ezt inkább hivatalos ügynek, afféle munkahelyi kötelezettségnek egy kísérő nélkül maradt szaktársnőjével szemben! - Kezdetnek ez sem rossz - jelentette ki Alán bizakodva. - Hát, a folytatást majd még meglátjuk - felelte Morea, miközben búcsút intett, és belépett az irodája ajtaján. Az előtérben, Cindyvel szemközt, az érkezőknek háttal, egy férfi ült. A lány szórakozottan rápillantott, és azt gondolta: mi az ördög, Trent Paxton már ilyen korán betoppant? Csak pár pillanattal később jött rá, kit is lát ott valójában, de akkor aztán végképp nem akart hinni a szemének. Két hét telt el már azóta, hogy Dannel a Madison-ügy lezárásakor utoljára találkozott. Akkor biztosra vette, jobb lesz így, rengeteg fájdalmat és csalódást takaríthat meg magának, ha elkerüli a férfit. De hatalmasat tévedett. Soha nem képzelte volna, mennyire kínzó lehet a vágyakozás, hogy legalább egy pillantást vethessen szerelmére. Dan is mintha lefogyott volna közben. Az arca feszesnek tűnt, és a tekintetéből hiányzott az a mókás csillogás. - Lenne rám egy kis időd? - kérdezte a férfi. - Nemsokára jön hozzám egy ügyfél - válaszolta Morea. - Hamar végzünk. - Rendben. Egy kávét? - Köszönöm, nem. Hát akkor tényleg nem tervezhette túl hosszúra a látogatását. Ha Dan egyszer Cindy kávéját visszautasítja... Morea előrement, majd bent egy székre mutatott. A férfi azonban nem ült le, megállt csak az íróasztal előtt. - Neked lett igazad azzal a diáklánnyal kapcsolatban -jelentette be minden kertelés nélkül. Egy kis időbe telt, mire Morea felfogta, mit hall. - Tessék? Vagy úgy! Mert hogy? - Tényleg túl tökéletesnek tűnt az életrajza, ahogy mondtad - folytatta Dan. - Életemben nem olvastam még ilyen áradozó magasztalásokat, mint az ajánlásaiban. Természetesen belekerült egy kis időbe, mire kiderítettem.a teljes igazságot. A lány már két professzorát is megvádolta szexuális zaklatással, és a hallgatásáért cserébe mindkét esetben hamis ajánlást kért. Morea mély lélegzetet vett. - Tehát nem ez volt az első próbálkozása? - így van. Persze, nem volt könnyű szóra bírni. Minden hájjal megkent kis nőszemély ez. Ám végül beismerte, hogy ő talált ki mindent, Charles természetesen nem vétkes és alá is írta erre vonatkozó vallomását. - Tehát apának nem kell otthagynia az egyetemet! - derült fel Morea arca, a következő pillanatban azonban ismét elkomolyodott. - De közben ő már... - A dékán biztosított, hogy azonnal visszaveszik - nyugtatta meg Dan. - Csak azt nem tudom, hogy ő tényleg visszakívánkozik-e? Ahogy felhívtam és mindent elmeséltem neki, annyit kérdezett csupán, ráérek-e a hétvégén teniszezni, majd mentegetőzve elbúcsúzott: a könyve harmadik fejezetében épp egy fontos helyen tart... - Bizonyára föl se fogta még. - Jó, csak ne engem hibáztass, ha mégis inkább a nyugállományt választja! - Egyébként sem hibáztattalak volna - felelte Morea. - így viszont kifejezetten köszönetet szeretnék mondani. - Nem érdemlem meg - mosolygott kesernyésen Dan. - Sokkal inkább téged illetne köszönet. Én megbocsáthatatlanul bedőltem a szép ajánlásoknak. - Emlékezz vissza, a Simmons-ügyben én is elhittem mindent a látszatnak! Azután te jó leckét adtál. Megérthettem az igazságot. - Most viszont kamatostul visszakaptam a kölcsönt - ismerte el Dan. Morea torka megint elszorult. Csak nem képzeli a férfi, hogy ő bármiféle elégtételre vágyott volna? - Anyád valami ünnepi Vc.csoráról beszélt, négyünk számára. A nagy nap örömére - terelte tapintatosan más témára a beszélgetést Dan. Morea azonban megmakacsolta magát: - Hát akkor érezzétek jól magatokat... hármasban, vagy akárhogy! Nekem annyi dolgom van, hogy kénytelen leszek kimenteni magam. Az iroda ajtaja ebben a pillanatban felpattant. Vagy inkább feltépte valaki. Morea döbbenten pillantotta meg a feldúlt Trent Paxtont. - A fenébe is, minek egyeztetünk időpontot, ha úgyis megváratják az embert? harsogta dühösen. Lerázta magáról Cindy kezét, és becsörtetett az irodába. - Daisy valami nagyágyút szerződtetett.- fordult azonnal Moreához -, egy bizonyos Dan Coltraint. A fickó állítólag kész veszedelem. Mit tegyünk most? Alán azt mondja, komoly bajban vagyok. Morea felállt. - Először is minden rendben lesz, ha visszamegy szépen Cindy irodájába, és ott csöndben kivárja a sorát. Trent mintha meg se hallotta volna. - Van valami esélyünk ezzel az alakkal szemben? Morea a legszívesebben elnevette volna magát, de nem akarta még jobban összezavarni az ügyfelét. - Azért nem kell tőle ennyire megijedni, nem olyan emberevő alkat. Mellesleg, ha nem emlékezne rá, egyszer már megismerkedtek. Mindenesetre most ismét bemutatom Mr. Coltraint. Trent megdermedt. Cindynek ekkor végre sikerült kitaszigálnia őt az irodából. Morea csöndesen becsukta az ajtót mögöttük, majd Danhez fordult: - Szóval elvállaltad Daisy képviseletét - mondta, és mélyen a férfi szemébe nézett. - Miért, mi okom lett volna rá, hogy visszautasítsam? - kérdezett vissza Dan. Igen, semmi nem tiltja, gondolta Morea. Nekik kettőjüknek semmi közük egymáshoz. Pontosabban Dannek semmi köze ahhoz, hogy ő szerelmes belé. Ez csak az ő munkáját meg helyzetét teszi nehezebbé. És ha a férfi nem lép vissza Daisy képviseletétől, neki kell lemondania Paxtont. De milyen ürüggyel? Képtelen lett volna bárkinek is megmondani az igazságot. - Igazad van, folytasd csak az ügyet! - legyintett kiábrándultan Morea. - Nem értem, mi rosszat látsz ebben. A lány kétségbeesetten kutatott az agyában valami elfogadható válasz után. - Semmi... csak gyűlölöm a válópereket - nyögte ki végül. - Főleg a mocskosakat. És ez itt különösképpen mocskosnak ígérkezik. Még a párnázott ajtón át is beszűrődött az előtérből Trent handabandázása. Dan arrafelé intett a fejével. - Talán inkább az ügyfeleddel kellene törődnöd most... mielőtt még tényleg valami baj lesz. - Már nem az ügyfelem - vágta rá Morea rögtön. Még egy kis hálát is érzett, amiért Trent ennyire remek ürügyst szolgáltatott neki. - Ilyen ocsmányul viselkedő alakokat én nem képviselek. - Valóban ez az oka? - Kell még más? - Nem, dehogy. - Dan megállt az ajtónál. - Egyébként Paxton valamit félreértett. Nem vállaltam el Daisy képviseletét. - Tessék? - Morea megdermedt. Azután minden keserűsége kitört: - Miért, mert nem szereted a mocskos ügyeket? Vagy mert nem akarsz velem közösen dolgozni? A férfi megfordult, és kifürkészhetetlen tekintettel Moreára nézett. - Épp ellenkezőleg. Semmi kedvem harcolni veled. Morea zavarba jött. A férfi hangja már-már dacosan, kihívóan csengett. - Bár igaz, ami igaz, a semminél még ez is több lenne - folytatta. Most már halkan, megfontoltan beszélt. - Viszont ha neked minden vágyad, hogy egyáltalán ne találkozz velem...! Nem folytatta, némán biccentett egyet, és kezét a kilincsre tette. Morea az ajtónál termett. Nem tudta volna megmondani, ki tette meg az első mozdulatot, de a következő pillanatban már Dan karjába simult. A férfi hosszan, már-már kétségbeesetten csókolta, míg végül Morea már úgy érezte, nem kap levegőt, és mindjárt elájul. Erőtlenül eltolta magától Dánt. - Sajnálom - szólalt meg ekkor a férfi. - Ezt valóban nem akartam. Hidd el, semmilyen módon sem szeretnélek bántani! Éppen ezért utasítottam vissza Daisy Paxton felkérését. Morea látta, ahogy a férfi keze már-már lenyomja a kilincset. - Ne merészelj még egyszer cserbenhagyni, Dan! - kiáltotta szinte teljesen önkéntelenül. A férfi mozdulata félúton megállt. A lány még mindig nem dolgozta fel magában, amit az előbb hallott, ezért hitetlenkedő hangon megkérdezte: - Szóval... szóval én csakugyan jelentek a számodra... valamit? Dan egy pillanatig habozott, majd enyhe gúnnyal így válaszolt: - Nem, én minden ellenérdekelt ügyvéddel így viselkedem. - Csak mert... mert szerettem volna megmondani, hogy nekem... te nagyon sokat jelentesz. Alltak ott egymással szemközt, és pár másodpercig egyikük sem mozdult, egyiküknek sem rezzent még a szemhéja sem egyikük sem jutott levegőhöz. A második csók már jóval gyengédebbre sikerült, és sokkal tovább is tartott. Amikor végre szétváltak, Morea elégedetten hajtotta a fejét Dan mellkasára. A férfi erősen magához ölelte. - Amikor a garázsban megcsókoltalak, olyan zavart lettél, annyira elképedtél... - Mert még soha nem csókolt úgy senki. Persze, ez nagyon felkavart. Nem tudtam, mi történt velem... - Azt hittem, túl messzire mentem, és hogy soha többé nem engedsz még csak a közeledbe sem - vallotta be Dan vágytól rekedtes hangon. - Amikor a főnököd fogadásán kifejtetted, hogy semmi okunk feladni a Madison-ügyet, arra gondoltam, te bennem még mindig csak az ellenfelet látod... és nem is fogsz látni mást soha. - Én viszont azt reméltem, beismered, más okból lépsz vissza... szóval ezért - simogatta meg Morea szerelmes gyengédséggel a férfi arcát. - Sajnos, semmi jelét nem adtad az érzelmeidnek, így egy idő után arra gyanakodtam, csak játszol velem... már-már nevetségessé teszel. - Nevetségessé? - vonta fel a szemöldökét Dan. - Hát azt hiszed, kikezdek minden ügyvédnővel, aki az utamba kerül? - Fogalmam sincs, de azt tudom, hogyan viselkedtél velem. - Csak szerettem volna, ha felfigyelsz rám. Ügyvéd lévén nem hívhattalak külön találkozóra. Szerencsére azonban sűrűn akadt valami közös ügyünk. Morea megértette, hogy a férfi igazat mond. Amióta a Simmons-per összesodorta őket, jóformán mindig egymással - vagy egymás ellen - dolgoztak. - Bezzeg kinevettél, amikor előadtam neked anyám ötletét, milyen nagyszerű pár lennénk! - Jó, hát elcsodálkoztam egy kicsit. És bosszantott, hogy ez miért anyádnak jutott az eszébe, miért nem neked. - Ó - sóhajtott fel halkan Morea -, én ilyesmit álmodni sem mertem volna...! - Én meg attól féltem, ha beismerem, milyen rettentő vonzónak talállak, soha többé nem dolgozhatunk úgy együtt, mint előtte. Tehát türelmesen vártam, te azonban sohasem válaszoltál a célzásaimra. Pedig valahányszor láttuk egymást, én mindig egy kicsit... még jobban beléd szerettem. A lány úgy érezte, szédül. Nem csoda, hiszen ilyen rövid idő alatt a legrémesebb kétségek szakadékából a legnagyobb boldogság magasába lendült. - Es miattam nem vállaltad Daisy Paxtont! -jegyezte meg most már diadalmasan. Dan mosolyogva bólintott. - Te meg ezért készültél lemondani a férj védelmét! - Egyszerűen nem akartam többé ellened küzdeni. Már úgy értem, a törvényszéken nem. - Ó, ezt nagy megkönnyebbüléssel hallom. Ezért is lenne a legokosabb megoldás, ha közös irodát nyitnánk. A lány bizonytalanul megrázta a fejét. - Nem tudom. Ami apa ügyét illeti, még mindig nem értünk egyet. Legalább arról értesíthettél volna, hogyan döntött. - Charles szeretett volna téged kihagyni ebből az egészből. Megpróbáltam rávenni, kérje ki a tanácsodat, de hiába. Moreának hirtelen az eszébe jutott utolsó beszélgetése az apjával, és ettől hirtelen megvilágosodott előtte minden. - Most már értem! Azt akarta, ne legyek az ügyvédje, maradjak a lánya. - Valószínűleg így lehetett. Én is eleinte azt szerettem volna, hogy belépj hozzám társnak az irodába, de most már sokkal jobban vágyom arra, hogy a feleségem legyél. Bár meg kell jegyeznem, továbbra is az a véleményem... - A feleséged? - ismételte Morea, mintegy ízlelgetve a szót: - A feleséged? - Pontosan. Akkor tulajdonképpen már be se kellene lépned hozzám... - Jaj, Dan, olyan hirtelen jött ez az egész...! - Nem sürgetlek, dehogy. Ahhoz sem ragaszkodom, hogy felvedd a nevemet. De feleségül kell jönnöd hozzám, különben... beperellek. - Milyen címen? - Valami majd csak az eszembe jut. - Na jó, mielőtt a bíróság elé citálnál, inkább hozzád megyek feleségül. A férfi elmosolyodott. - Örülök, hogy ilyen józanul gondolkodsz. Mindjárt nekilátok, és elkészítem a szerződésünket. Morea hirtelen elkomolyodott. - Dan, én nem hinném, hogy... - Ugyan, az előbb mondtad, hogy hozzám jössz feleségül. - Igen, de amikor... - Elhallgatott. Ilyen régimódi álmodozó lennék, gondolta, hogy azt hiszem, a mi házasságunk sohasem futhat zátonyra? - Ilyen erős a szerelem? - sietett a segítségére a férfi. - Hiszen az emberek épp akkor a legőrültebbek, amikor szerelmesek. Ezért van szükségünk nekünk is házassági szerződésre. - Elővette a töltőtollat, majd elvett egy névjegykártyát Morea asztaláról. - Ó, erről az jut eszembe, nekem még meg kellene rendelnem a saját névjegyeimet. - Majd házassági ajándék lesz. Tőlem kapod. Egy egész halommal. Meg egy rendes fotel is kijár neked. Dan fel sem nézett. -Kedvelem a mostani karosszékemet. - Nem is neked gondoltam, hanem a vendégeknek. Hátha meglátogatlak néha. A férfi jóízűen felnevetett. - Akkor inkább megosztom veled a magamét. Egyébként már készen is vagyok. Átnyújtotta a lánynak az irományt. - Első tervezetem a házassági szerződésünkhöz. Morea elolvasta, mit firkantott Dan a kártya üres oldalára. Merész kézírásával ez állt ott: Jó időben, rossz időben, egészségben, betegségben, míg a halál el nem választ, a házasságunk érvényes. - Ezzel a szerződéssel nagyon is egyetértek -jelentette ki Morea boldogan mosolyogva. - Na tessék, a többi meg lesz, ahogy lesz, majd megoldjuk valahogy! - suttogta Dan, azután magához vonta jövendőbelijét.