Leigh Michaels Valóságos főnyeremény Az álomszép fehérneműk tervezője, Jarrett lehetőséget akar adni Kitnek, hogy egy jelentős adomány összegyűjtésével bebizonyítsa rátermettségét. Kit remek ötlettel áll elő: tartsanak legényárverést, amelynek fő díja maga Jarrett. A szervezés során gyakran találkoznak, de Kit nem mer beleszeretni a férfiba, hiszen Jarrett túl jóképű, és túl sok nő nyüzsög körülötte... Valóságos főnyeremény 1. FEJEZET Tíz, Kit többször is megszámolta a lányokat, de mindig ugyanennyit kapott. Nem azért, mert a matematika nem tartozik az erősségeim közé, ahogy ezt a társaim oly gyakran a fejemhez vágják, gondolta, hanem mert az idegesen vihogó, félmeztelen, a kezükben púderpamacsot, rúzst, hajkefét vagy sütővasai szorongató csitrik fel-alá szaladgálnak. Felállt egy székre, a két ujját a szájába dugva éleset füttyentett, s erre a zaj végre alábbhagyott. - Megállnátok egy pillanatra, hogy megszámolhassalak benneteket? - kiáltotta. A lányok nyomban szót fogadtak, ám Kit most is ugyanarra az eredményre jutott. Remek! Negyedóra múlva kezdődik a divatbemutató, és az amatőr manökenek közül ketten valószínűleg a mosdóban vannak. Csak nem lettek rosszul az idegességtől?! Bár ez sem lepne meg, fojtott el egy sóhajt. Hála istennek, két óra múlva vége ennek az egész cirkusznak, és egy csöpp szerencsével soha többé nem kell divatbemutatót szerveznem! - vigasztalta magát. -- Ki hiányzik? A lányok látszólag meglepetten körülnéztek. - Marliss és Shelby - szólalt meg végül egy karcsú szőkeség. - Kérlek. Heather, kerítsd elő őket! - Bár megtehetném - kuncogott a lány. - Shelbyt a papája meghívta hétvégére New Yorkba, és Marliss vele ment. Megnéznek egy jó műsort a Broadwayn, bevásárolnak egy kicsit Manhattanben, és... - Csak úgy elrepültek New Yorkba? - hüledezett Kit. - Hát persze! - felelte Heather. - Maga talán nem tette volna meg? Dehogynem, gondolta Kit. - Nos... Három-három ruhát kellett volna bemutatniuk, tehát valakiknek helyettesíteniük kell őket. - Felemelte a csiptetős füzetet. - Jackie, te vagy az első. Ha beiktatnánk még egyet az első két fellépésed közé... Jackie, egy alacsony, gömbölyded, barna hajú lány, megrázta a fejét. - Én nem bánnám ugyan, de nem illenének rám a ruháik. Az a hosszú például, amely Shelbyn olyan jól áll, rajtam lógna! Ez igaz... Kinek hasonlít a legjobban az alakja Shelbyéhez? Alighanem változtatnom kell a sorrenden, hogy a beugróknak legyen idejük átöltözni. Csakhogy a műsorvezető miatt ez nem is olyan egyszerű... - Kinek van az övéhez hasonló alakja? - ismételte meg a kérdést. A lányok tanácstalanul vizsgálgatták egymást. - Magának, Miss Deevers - felelte végül Jackie. - Shelby köztünk a legmagasabb, körülbelül akkora, mint maga. És Marliss is olyan sovány meg lapos... Milyen kedves! - gondolta Kit, de igazat kellett adnia Jackie-nek. S közben, aznap már vagy századszor, elátkozta a divatbemutatót, a társaságbeli lányokat, akik ezt kitalálták, és azt az őrült sugallatot, amely arra késztette, hogy elfogadja a megbízást két héttel ezelőtt kétségbeesetten beállítottak hozzá és a segítségét kérték, mert már-már összecsaptak a fejük fölött a hullámok. Akkor minden olyan egyszerűnek tűnt fel! - Sajnálom... Nem úgy értettem - mentegetőzött Jackie. - Jól van, semmi baj! - sóhajtott fel Kit. Most már nem hagyhatja cserben a lányokat. - Mindjárt átöltözöm, ti pedig addig sorakozzatok fel! Megnézte a műsort, aztán megkereste a megfelelő ruhát. Egy órával ezelőtt az összes holmi még a bemutatás sorrendjében lógott az állványon, de azóta a lányok mindent összekevertek. Ennek a siserehadnak nem reklámszakemberre, hanem oroszlánszel ídítöre lenne szüksége, állapította meg Kit keserűen, ahogy felhúzta az áttetsző, bő, zafírkék pamutvászon bugyogót. Szinte meztelennek érezte magát benne, és megint eltűnődött azon, ki lehetett az a tökfilkó, akinek eszébe jutott kamasz lányokkal ilyen holmikat bemutatni. Épp a nadrághoz tartozó rövid felsőrészért nyúlt, amikor hallotta, hogy nyílik az ajtó. - Ki itt a főnök? - kérdezte egy férfi. Kit sietve belebújt a ruhadarabba, s közben a válla fölött hátralesett, vajon kié ez a mély zengésű, erélyes hang. Talán az egyik bakfis apjáé, aki az utolsó pillanatban meg akarja akadályozni a lánya fellépését? Nos, ha ezért jött, akkor... akkor őt küldi ki a kifutóra a lánya helyett. A helyiségben hirtelen síri csend támadt. Kit szembefordult a betolakodóval, és közben igyekezett lejjebb rángatni a felsőrészt. Először csak annyit látott, hogy a férfi magas, sötét hajú, és hogy a szmoking úgy áll rajta, mintha ráöntött ék volna. Aztán szinte megbénította a belőle áradó erő. Nem csoda, hogy a lányok elnémultak! Noha ő vagy tíz évvel idősebb náluk és jóval tapasztaltabb, neki is elakadt a lélegzete, ahogy belenézett a férfi nagy, sötétbarna szemébe... Megköszörülte a torkát, előrelépett, és kezet nyújtott. - Ön bizonyára Jarrett Webster. Eddig még nem is volt alkalmam megköszönni, hogy vállalta a műsorvezető szerepét! Igazán sajnálom... Jarrett Webster ügyet sem vetett a kezére. - Maga itt a főnök? - kérdezte komoran. - Kit Deevers vagyok, a Triad reklámügynökségtől. Én szerveztem a bemutatót. - Nos, ha nem kezdi meg azonnal, mást is sajnál majd, nemcsak azt, hogy még nem tudott nekem köszönetet mondani! Még egy percet várok, aztán kezdem akonferanszomat, akár küldött ki valakit a kifutóra, akár nem - közölte a férfi nyersen, és elviharzott. Kit szikrázó szemmel bámult utána. Még soha senki nem beszélt vele ilyen fölényesen és gorombán! - Lányok, tudjátok a dolgotokat - nyögte ki, csak nehezen uralkodva magán. Mihelyt megszólal a zene... - Izé... Miss Deevers? Kit szenvedőn behunyta a szemét. - Mi az már megint, Jackie? - Gondolom, jó, ha tudja, hogy fordítva vette fel a felsőrészt. Kit lenézett magára, és szitkozódott egyet. Akárcsak a bugyogó, a felsőrész is éppen csak a legszükségesebbeket takarta, ráadásul csupán az elejét bélelték ki vékonyan, a hátát viszont nem. És ő a nagy kapkodásban fordítva bújt bele... Most már azt is értette, miért meredt rá úgy Jarrett Webster. Nem akart hinni a szemének. A divatbemutató befejeződött, és senki sem esett le a kifutóról. Vannak még csodák, sóhajtott fel Kit, nekidőlve egy márványoszlopnak. Még egy félóra, és a fogadás is véget ér. Még mindig rajta volt az utoljára bemutatott ruha, egy hosszú, fekete selyemköltemény, amelyet eredetileg Shelbynek kellett volna viselnie. A márvány kellemesen hűsítette a meztelen hátát... Ennél a ruhánál legalább nem állt fenn az a veszély, hogy fordítva veszi fel... De azért alig várta már, hogy megszabaduljon tőle. Shelby, bár csak tizenhét éves, begyesebb nála, és a lányok a hiányzó centimétereket selyempapírral pótolták. A vendégek kezdtek hazaszállingózni, de vele senki sem törődött. Azon töprengett, miképpen érhetné el észrevétlenül az öltözőt. Attól félt ugyanis, hogy hisztérikus nevetésben törne ki, ha valaki gratulálna neki a bemutatóhoz. Mielőtt azonban elindult volna, az oszlop túlsó oldaláról egy éles női hangot hallott: - Nem akartam hinni a szememnek! így előtérbe tolakodni a lányok nagy napján! Ő volt a leggyakrabban a kifutón! Mintha ez az ő divatbemutatója lett volna! Nem ezért alkalmaztuk! Kit az ajkába harapott, és eszébe jutott a mondás, hogy aki hallgatózik, sohasem hall jót magáról. - Nem értem, egyáltalán miért kellett alkalmaznotok, Colette. Kit megkockáztatott a válla fölött egy pillantást. Nem mintha erre szüksége lett volna, mert a mély férfihangot azonnal felismerte. - Az ember nem ér rá mindennel maga foglalkozni, Jarrett, drágám! De azt hittük, profi segítséget kapunk! Kit csak a nő hátát látta, de a vállrándítását igen kifejezőnek találta. - Ő, itt az én kis Heatheröm! Üdvözöld Jarrettet, kicsim! Olyan gyönyörű voltál, és olyan ügyes! Ó, igen, gondolta Kit, Heather valóban megérdemli a dicséretet. Nemcsak elhallgatta, hogy a barátnői elutaztak, de egyszer majdnem egy másik lány ruhájában ment ki a kifutóra. .....Gondolom, a hölgy tiszteletdíja jelentős mértékben csökkenti a női menhelyre gyűjtött összeget - folytatta Jarrett. - Attól félek, az eredmény lehangoló lesz - vallotta be Colette. - Pedig a lányok annyira örültek, hogy ők is tehetnek valamit egy jó ügyért. - Rettentő keményen dolgoztunk - tódította Heather. - És azt hiszem, Miss Deevers is megtette, ami tőle tellett, de... - A hangja lehalkult, mintha a beszélgetők eltávolodtak volna. Kit majd megpukkadt a méregtől. Heather ugyan nem hazudott, de kétkedő hanghordozásával mégis azt sejtette, hogy ő nem sokat törődött a bemutatóval. Behunyta a szemét, és igyekezett megőrizni higgadtságát. Bármit gondolnak is mások, én tudom, hogy valóban megtettem minden tőlem telhetőt, vigasztalta magát. És ugyan miért izgatna, mit hisz Jarrett Webster? - Nevetséges, hogy éppen egy ilyen szoknyapecér kész adományokat gyűjteni a családon belüli erőszak áldozatai javára. Hacsak nem azt hitte, hogy a pénz az erőszak támogatására kell - mormolta bosszúsan Kit, ahogy elragaszkodott az oszloptól. Elhatározta, hogy átöltözik és hazamegy. - A pokolba Jarrett Websterrel, Heatherrel meg az édesanyjával, és... Csak akkor vette észre a férfit, amikor beleütközött. Jarrett elkapta a könyökét, és megvárta, míg visszanyeri az egyensúlyát. Kit zavartan pislogott. Hogy kerül ez ide? Vajon hallotta-e a szavait? Remélhetőleg nem, elvégre éppen csak motyogott, a teremben pedig még mindig elég nagy a zsivaj. Jarrett arca kifejezéstelen volt, barna szeme azonban jegesen csillogott, s a történtek után ez nem lepte meg Kitet. - Nos, ezt a ruhát legalább jól vette fel - jegyezte meg csúfondárosan a férfi. Kit dacosan felemelte a fejét. A ruha gyönyörű volt, és ő tudta, hogy jól áll neki. Nem fogja hagyni, hogy Jarrett Webster megingassa az önbizalmát. - Nem mintha sokat számítana - tette hozzá szárazon a férfi. Kit idegesen lesimította a szoknyáját, és ahogy végigpillantott magán, elkerekedett a szeme. Amikor összeütköztek, a selyempapírok elcsúsztak, és az egyik tömés a hóna alá került, ahol úgy kidudorodott, mint valami daganat, a másik a mély nyakkivágásból kandikált elő. - A fenébe! - szaladt ki a száján. Először látott némi vidámságot a férfi szemében felcsillanni, de mielőtt az bármit mondhatott volna, elfordult, és elrohant az öltöző felé. Tudta, hogy ha még egy pillanatig ottniarad, sípcsonton rúgja. Ezt egyébként Jarrett Webster meg is érdemelné! A Triadtól egy saroknyira volt egy étterem. Hétfőnként Kit és az üzlettársai - Alison Novak és Susannah Miller - mindig ott reggeliztek és közben megbeszélték a heti munkatervüket. Amikor Kit ezen a hétfő reggelen belépett a helyiségbe, a barátnői már a kedvenc bokszukban ültek. Susannah lepillantott az órájára, amelyet láncon hordott a nyakában. - Elkésett! - Észrevettem. - Alison nyugodtan tovább jegyezgetett a füzetében. - Szerinted ez azt jelenti, hogy izgalmas hétvégéje volt? - Azt mondta, találkozik Jarrett Websterrel, és ha a pasas olyan, mint a hirdetésein... - Arra célzói, hogy talán vele töltötte a hétvégét? - Alison rövid tűnődés után megrázta a fejét. - Nem hinném. Akkor még többet késett volna. - Ne beszéljetek már úgy rólam, mintha itt sem lennék! - méltatlankodott Kit, s lehuppant az egyik székre. - Jó! - bólintott Susannah. - S ha most végre itt vagy, meséld el, mi történt. Találkoztál a Fehémemükirállyal? - Ühüm! - Kit kávét töltött magának, és élvezettel beszívta az illatát. - De sajnos éppen kissé lengén voltam öltözve. - Ugy tudtam, divatbemutatót rendeztél - csodálkozott Susannah. - Arról szó sem volt, hogy Jarrett Webster modelljének szegődsz el, drágám! Persze, ennek is lehet még előnye a cégünkre nézve... s rád nézve is. Lehet, hogy te leszel a következő hónapban a Fehérnemühölgy? Kit majdnem félrenyelt. - Viccelsz? Aligha illenék cége profiljába. - Hát igen, a profil! A Fehérnemühölgyek csakugyan másként festenek oldalnézetből, mint te, s nem az arcukra gondolok. - Alison az asztal alatt heverő vászontáskájából előhalászott egy fényes divatlapot. - Ezt neked hoztam, hátha fel akarod szögezni az irodád falára. Kit vonakodva elvette az újságot. - Nem tudtam, hogy te ilyen lapokat is olvasol. - Az ügyfeleink olvassák, és tájékozottaknak kell lennünk az őket érdeklő témákban. Susannah a szemét forgatta. Júlia - Hogy az ember mit meg nem tesz a cégért! - Kár, hogy nem fedeztem fel előbb, akkor dedikáltathattad volna vele! - folytatta Alison. Kit kinyitotta a lapot ott, ahol Alison egy cetlivel megjelölte. Nem lepte meg, amit látott, bár ezt a fényképet még nem ismerte, de a Milady hirdetések mind egy kaptafára készülnek. A Milady fehérnemügyár hirdetései minden hónapban egy másik ismeretlen, fiatal, szép, hosszú hajú és gömbölyű keblű lány fényképével jelennek meg. A hirdetések mindig kétoldalasak, és a nagy képen kívül egy kisebb fotó is tartozik hozzájuk, amelyet általában a sarokban helyeznek el. Míg a modell a nagy képen varázslatos Milady fehérneműben pompázik, a kicsin felöltözve látható Jarrett Webstemek, a cég alapítójának, tulajdonosának és vezető tervezőjének a társaságában. Az e havi Fehérnemühölgy lenszőke, s duzzogó, skarlátvörös ajkának a színe megegyezik a szatén kombidresszével, amit a nagy fotón visel. A kisebbik felvételen egy vitorlás fedélzetén áll Jarrett Websterhez simulva. - Megint egy szőke - motyogta Kit. - Ezt hogy érted? - Susannah a nyakát nyújtogatta, hogy jobban lássa a képet. - A Fehérneműhölgyek között egyre több a szőke. - Nem tudtam, hogy statisztikát vezetsz róluk - incselkedett Susannah. - Nem vezetek! De azért érdekelne, honnan szedi őket! - És hogy mit csinál velük a fényképezés után? Kitty, drágám, szégyellhetned magad! Igazán mocskos a fantáziád! Kit a legszívesebben azzal vágott volna vissza, hogy nem ő hozta szóba ezt a témát, és ha itt valakinek mocskos a fantáziája, hát akkor éppen Sue az. De mi értelme lenne, hiszen szinte mindenkit izgat az, hogy Jarrett Webster vajon honnan szedi ezeket a gyönyörű lányokat, és hogy ezek kizárólag a fotómodelljei-e. Valószínűleg éppen ez a reklámhadjárat célja, s a Milady hirdetései igen népszerűek. - Kösz, Ali. - Kit visszadugta a cédulát, és összecsukta a lapot. - Webster képe tényleg jól mutat majd dobónyilaim céltábláján. Alison felvonta a szemöldökét, de mielőtt megszólalhatott volna, a pincérnő kihozta a reggelijüket. - Hogy időt takarítsunk meg, helyetted is rendeltünk. Ma sok a megbeszélnivalónk - magyarázta Alison. Kit megvajazta a pirítósat, és bekapott egy falat omlettet. - Ki vezeti ma az értekezletet? - Te vagy a soros - válaszolta Alison -, de úgy látom, benneteket ma jobban érdekel Jarrett Webster, mint a Triad új... - Aljas rágalom! - hadonászott Susannah a villájával. - Te hoztad a divatlapot! - Én, de nem gondoltam, hogy ekkora figyelmet szenteltek neki! - Alison fellapozta a füzetét. - Nos, először is tekintsük át, mennyire jutottunk a folyó ügyeinkkel. Hogy áll a múzeum javára rendezett gyűjtés, Susannah? Susannah a villájára szúrt egy darabka sárgadinnyét. - Nagyon jól. A jövő hónapban nyílik a Cartwright-kiállítás. Ez lesz a legnagyobb, amelyet a múzeumban valaha is rendeztek, s már eddig is több jegy kelt el rá, mint amennyire számítottunk. Alison összeráncolta a homlokát. - Ezek szerint rosszul mértük fel a lehetőségeket? - Nem, Ali. Csak kiváló reklámkampányt folytattunk, ennyi az egész. - Na jó - hagyta rá Alison de legközelebb nem szabad túlságosan szerénynek lennünk. - De túl magabiztosnak sem - vélte Kit. - Mint a divatbemutató esetében. - Ez a következő napirendi pont. Hogy ment, Kit? Úgy értem, Jarrett Webstertől eltekintve. Kit elengedte a füle mellett a célzást, és lenézett a pirítósára. Ekkor vette csak észre, hogy idegességében apró darabokra tördelte. - Az a fő, hogy túl vagyok rajta. Vége, és higgyétek el, ez a legjobb, amit mondhatok róla. De tévedett. Még nem volt vége. Ám ez csak harmadnapra derült ki. A Triad egy homokkő épületben működött, amely korábban lakóház volt. Kit és Susannah irodája az emeleten, Alisoné és a titkárnőjüké a földszintenkapott helyet. Kit az irodája sarkában álló pamlagon heverve, a mennyezetre függesztett szemmel épp azon töprengett, hogyan tegye közzé megbízója, egy gyermekvédő egyesület új, közvetlen telefonszámát, amelyen a vészhelyzetbe került gyermekek jelentkezhetnek. Ekkor dugta be az ajtón a fejét Susannah. - Bocs, nem tudtam, hogy dolgozol - mentegetőzött, amikor meglátta Kitet a pamlagon, és azonnal visszahúzódott. - Csak próbálok kisütni valamit, de nem boldogulok - vallotta be Kit, és felült nyugodtan bejöhetsz. Talán adhatsz valami ötletet. Susannah elmosolyodott. - Ez a legnagyobb előnye az ilyen társulásnak, ugye? Ha valamelyikünk megakad, a többihez fordulhat. És az örömeinket is megoszthatjuk. Kit szeme gyanakvóan összeszűkült, ahogy a barátnője ragyogó arcát fürkészte. - Sue, csak nem azt akarod mondani, hogy Pierce végre megkérte a kezedet? - Miért, ez olyan lehetetlen? Egyébként nem kérte meg. - Susannah elhúzott egy széket Kit rajztáblája mellől, és lehuppant rá. - De történt valami... valami csodálatos! - Azt hittem, Pierce-nél nincs csodálatosabb... - Kit elhallgatott, amikor látta, hogy Susannah arcán árnyék suhan át, de már nem szívhatta vissza meggondolatlan szavait. - Ne haragudj, Sue! Mi történt? Susannah szeme már megint boldogan csillogott. - Pierce felfedezett egy fantasztikus magángyűjteményt, amely egy csomó értééi kes festményből, néhány ritka kerámiából és csodás kelmékből áll. És a tulajdonos elvileg beleegyezett, hogy Pierce múzeumának adományozza az egészet! - Susannah felugrott. Izgalmában nyilván képtelen volt ülve maradni. - Képzeld, milyen élvezet lesz reklámkampányt szervezni ennek bejelentésére! - Mindenképpen élvezetesebb, mint a gyermekvédő egyesület telefonszámainak az elterjesztése. Én is segíthetek majd? - Persze! Mindkettőtök támogatására és szakértelmére szükségem lesz. A gyűjtemény nemcsak a múzeumnak, hanem a cégünknek is sokat jelenthet. Ez lesz a nagy lehetőség, amelyre vártunk! Susannah balerinapózba vágta magát az iroda közepén, és pörögni kezdett. - Vigyázz! - intette Kit. - Ha így folytatod, kilyukasztod a padlót, és lent kötsz ki a titkárságon, Rita asztalán. Susannah ragyogó arccal visszaült a székre. - Öt évvel ezelőtt, amikor befejeztük a tanulmányainkat, ki hitte volna, hogy ilyen sokra visszük? -Én semmiképpen - mormogta Kit. - Még azt sem hittem volna, hogy valaha ebben a szakmában fogok dolgozni. - De most már nem is tudná másképp elképzelni az életét. Szereti a munkáját, és hogy együtt dolgozik Susannah-val és Alisonnel, az éppoly magától értetődő számára, mint hogy az irodája ablaka a Lincoln Parkra néz. - Kezd kifizetődni a szorgalmunk - állapította meg elégedetten Susannah. Ekkor felberregett a házi telefon. Kit összeráncolta a homlokát. - Ez különös. Pedig megkértem Ritát, hogy néhány óráig ne zavarjon. - Nyilván meghallotta a dübörgésemet, és azt hitte, már végeztél - mondta bűntudatosan Susannah. - Az én hibám... - Nyugi! Nem zavart meg semmiben. Biztosan megint az éjszaka kellős közepén jut eszembe a megoldás. - Kit az asztalhoz lépett, és megnyomott a telefonon egy gombot. - Igen, Rita? - Önt keresik, Miss Deevers. Önt? Miss Deevers? Mi ez a hivatalos hang? Kit fellapozta a határidőnaplóját. - De hát ma egyetlen ügyfelet sem várok. - Tudom - mondta Rita, de olyan furcsán, mintha a fogát csikorgatná. És ha ő, aki húszéves titkárnői tapasztalattal rendelkezik, így beszél... Kitnek rossz előérzete támadt. - Rögtön lemegyek! Amikor leért a lépcső aljára, egy pillanatra megállt és felbámult a bejárati ajtó fölötti színes üvegablakra, amelyen átszűrődött a délutáni napfény, aztán átvágott az előszobán a hajdani nappaliba, amely most titkárságként és egyben fogadószobaként is szolgált. Rita megkönnyebbülten fellélegzett, amikor Kit nesztelenül belépett, de a szeméből nem tünt el az aggodalom. A sarok felé intett a fejével, és Kit is odapillantott. A váratlan vendég háttal állt, és a falon lógó egyik bekeretezett reprodukciót szemlélte. Mivel nem fordult meg, Kit arra következtetett, hogy nem hallotta a jöttét, de nem is kellett az arcát látnia ahhoz, hogy felismerje. Sőt látnia sem kellett. Amint a szobába lépett, úgy érezte, mintha áramütés érte volna, márpedig Jarrett Websteren kívül soha senki nem volt rá ilyen hatással. Halkan megköszörülte a torkát, mire a férfi feléje fordult. Kit nem ajánlotta fel, hogy felviszi az irodájába vagy átkíséri a szomszédos tárgyalóba. - Mit tehetek önért, Mr. Webster? - érdeklődött hűvösen. - Ő, éppen ellenkezőleg. - Hogyhogy? - Azért jöttem, hogy én tegyek valamit önért, Miss Deevers. Talán bocsánatot akar kérni? Nem, ez nem valószínű! - A hét végén szembe kellett néznie egy kihívással - folytatta a férfi -, és csúfosan megbukott! Hát persze hogy nem akar bocsánatot kérni, állapította meg a lány. - Nem hiszem, hogy tudná, milyen nehéz helyzetbe kerültem... - tiltakozott, de a férfi nem hagyta szóhoz jutni. - Nem érdekelnek a kifogásai! De hajlandó vagyok még egy esélyt adni magának, Miss Deevers. - Ez igazán szép öntől! - vágta rá gúnyosan a lány. - De miért gondolja, hogy szükségem van rá? - Lehet, hogy nincs, mégis megkapja. - Jarrett rövid szünet után negédesen hozzátette: - Lehetőséget adok arra, hogy kiköszörülje a csorbát. 2. FEJEZET Vagy rosszul hallott, vagy a pasas megbolondult. Kit Ritára nézett, aki szemérmetlenül fülelt - még előre is hajolt, hogy a beszélgetésből egyetlen szót se szalasszon el. Ez is azt mutatta, milyen képtelen a helyzet, mert a különben tökéletes titkárnő hűséges és érdeklődő volt, de sohasem kíváncsi. Mostanáig legalábbis nem. - Lenne szíves átfáradni a tárgyalóba, Mr. Webster? - És be sem várva a választ, Kit az egykori ebédlő felé indult, de az ajtónál megállt, hogy előreengedje a férfit. Jarrett belépett a helyiségbe, aztán megfordult, és szemügyre vette a nehéz tölgyfa tolóajtót. - Becsukjam? - Köszönöm, egyedül is boldogulok! - Kit megmarkolta a kallantyút, rántott egyet rajta, mire a két szárny a helyére siklott. - Nem tartozom a maga gyámoltalan kis Barbie babái közé, Mr. Webster! - Valóban nem! - helyeselt Jarrett, amint végigmérte a lányt. Kit egy pillanatig sem feltételezte, hogy ezt bóknak szánta, de dühös is lett volna, ha a férfi hízelegni próbál neki. - Maga csupa meglepetés - mormogta Jarrett Webster. - Szombaton átlátszó háremhölgyszerelést viselt, és selyempapírral tömte ki az estélyijét, ma pedig... Kit nem akarta hallani a véleményét. Az egyik kedvence volt ez a sima vonalú, krémszínű ingruha, de most egyszerre meggyülölte. - Nem gondoltam volna, hogy az ilyesmin meglepődik. - 0, elég ritkán látni, hogy selyempapírt ilyen célra használnak. - Nem kétlem, hogy a legtöbb nőismerőse tartósabb alakjavító módszerekhez folyamodik. Ami pedig a hiányos öltözetű hölgyeket illeti, e téren, azt hiszem, igazán szakértőnek számít. - Úgy van! - helyeselt a férfi. - És amikor először megpillantottam, rögtön láttam, hogy magának van a legszebb... Kit félrenyelt, s bár sikerült visszafojtania köhögését, az erőfeszítéstől könnyek szöktek a szemébe, és érezte, hogy elvörösödik. - ...a legszebb lapockája, amelyet valaha is láttam - fejezte be a férfi. - Miért, Miss Deevers, mit gondolt, mit fogok mondani? A köhögési inger elmúlt, de a lány torkát még mindig csiklandozta valami, és így továbbra sem tudott megszólalni. - Ma persze egészen más. Úgy fest, mint egy igazi üzletasszony. - Köszönöm! - nyögte ki Kit. - Nos, lenne szíves a tárgyra térni, Mf. Webster? Tudja, nagyon sok a dolgom. - Tényleg? - A férfi elhúzott egy bőrhuzatú széket a tárgyalóasztaltól, és kínáló kézmozdulatot tett, de Kitnek esze ágában sem volt leülni. - Kedves magától, hogy... mit is mondott? Hogy még egy esélyt akar adni... - Lehetőséget arra, hogy kiköszörülje a csorbát. - Jelenleg rengeteg a megbízásunk, és nem érünk rá újabb jótékony célú divatbemutatót rendezni. Talán jövőre... - Úgy látom, nem érti, Miss Deevers. Ez nem magától függ. Tudja, a költségek levonása után mindössze nyolcvanhét dollárunk maradt. - Több a semminél, nem? - vont vállat a lány. - Ez meglehetősen cinikus hozzáállás. - Nos, őszintén szólva, csodálom, hogy ennyi is maradt. - Ez azt jelenti, hogy ha ezt tudja, még több tiszteletdíjat kér? - Nem, ez azt jelenti, hogy pocsék volt a szervezés. - Tehát elismeri? - Én csak leszögeztem egy tényt. Egyébként, ami történt, nem az én hibám. Mindent elkövettem... - Maga volt a rendező, vagy nem? - Nem teljesen, és nem kezdettől fogva. Mire hozzám fordultak... - Minek is magyarázkodna? Miután Colette és Heather befeketítette, a férfi csak azt gondolná, hogy másra próbálja hárítani a felelősséget. - De a divatbemutatót maga rendezte, ugye? - Én - felelte Kit némi habozás után. - És ez a divatbemutató késve kezdődött, unalmas volt, és a koreográfiája is sok kívánnivalót hagyott maga után. - Ha egy rendes divatbemutatóhoz akarja hasonlítani... - Nem akarom. Tudom, hogy műkedvelő rendezvény volt, műkedvelő manökenekkel, de ettől még lehetett volna szórakoztató. Kit a legszívesebben rávágta volna, hogy ezt a gondot inkább a lányokkal kellene megbeszélnie. - Nem is annyira a jegyeladástól vártunk bevételt, mint inkább a divatbemutatót követő fogadástól. Azt reméltük, hogy egy kellemes műsor után a vendégek bőkezű adományokkal hálálják meg a frissítőjüket. De miután végigülték azt a fiaskót, a többségük sietve távozott. És mivel nem maradtak ott teára... - Elismerem, hogy részben én is felelős vagyok a kudarcért! - Milyen nagylelkű! - Ostoba voltam. Nem kellett volna beugranom a hiányzó lányok helyett, hanem Julia egyszerűen be kellett volna jelentenem a közönségnek, hogy néhány ruhát nem láthatnak, mert két manöken nem jelent meg, és túl felelőtlen volt ahhoz, hogy küldjön valakit maga helyett. Ezt jobban értékelte volna? Kötve hiszem. Nézze, Mr. Webster, sajnálom, hogy nem gyűlt össze elég pénz, de nem tudom, mi mást tehettem volna, és azt sem, hogy most mit vár tőlem. - Azt, hogy helyrehozza, amit elrontott! - Egy pillanat! Mondtam, hogy... -- Fél, hogy ez meghaladná a képességeit, Miss Deevers? - érdeklődött bársonyos hangon Jarrett. .....Egyáltalán nem. Ha lenne rá egy hónapom, sokkal több pénzt tudnék felhajtani, mint ezek az amatőrök! Játszva összegyűjtenék akár tízezer dollárt is! De nincs egy hónapom. A Triad csak meghatározott időt áldozhat jótékony célú programokra, és már épp elég ilyen feladatot vállaltunk. Sajnálom, de nem segíthetek. Örültem a szerencsének, Mr. Webster! Jarrett szemében harag villant. Nyilván elértette a célzást, ami kicsit meglepte a lányt, mert biztos volt benne, hogy ritkán van része visszautasításban. Kit az ajtóhoz ment, de a férfi nem mozdult. - Megfizetem az idejét - vetette oda, mire a lány meglepődve visszafordult. - Tessék? - Nemcsak a rendes tiszteletdíját kapja meg, de a költségeit is megtérítem, bármilyen rendezvényt szervez is. - Miért? - A lényeg az, hogy megfelelő nyereséget érjen el, és így lássam, mennyire érti a dolgát - felelte kitérően Jarrett. - Nem egyszerűbb, ha ezt a pénzt egyenesen odaadja jótékony célra? - A feladat tehát mégis meghaladja a képességeit? - Nem, dehogy! Csak szeretném megérteni... - Maga megszaporítja majd a pénzemet. Ahelyett, hogy odaajándékoznék pár ezer dollárt, befektetem ezt az összeget magába, és a többszörösét kapom vissza, azaz... mennyit is mondott? Tízezer dollárt? Egy hónap alatt? - Lehet, hogy ezt mondtam, de... - Visszakozik, Miss Deevers? - A férfi rosszallóan megcsóválta a fejét. - Ne okozzon nekem csalódást! Az erőfeszítései nemes célt szolgálnának. És ha visszautasítja az ajánlatomat... - Jelentőségteljesen elhallgatott. - Akkor mi lesz? - Ha kudarcot vall, vagy még ahhoz sincs bátorsága, hogy elfogadja a kihívást, mindenkinek azt fogom tanácsolni, hogy nagy ívben kerülje el a cégét. - Ez... ez nem tisztességes eljárás! - dadogta Kit. - Miért? Az ügyfeleinek joguk van tudni, mennyire nem bízik még saját maga sem a képességeiben. - Úgy értem, nem tisztességes a Triadot hibáztatni olyasmiért, ami az én hibám volt. Valóságos főnyeremény - Azt mondta, hogy ami történt, az nem a maga hibája volt - emlékeztette a férfi. - Nem is, de én vállaltam el a divatbemutató megrendezését. A társaimnak ehhez semmi közük. - Maga a cég egyik tulajdonosa, így minden, amit tesz, a társaira is tartozik. - Igen, de... - Kit elnémult, mert egyetlen megfelelő érv sem jutott eszébe. - Nos, elfogadja a kihívást? - Jarrett az ajtó felé indult, és megállt a lány mellett. A titkárnőjénél hagyom a névjegykártyámat. Ha döntött, hívjon fel! - Várjon! Jarrett visszafordult, és Kit felnézett napbarnított arcába. Akkor sülhetett le, amikor a legújabb Fehérneműhölggyel vitorlázott, gondolta. - Maga rám neheztel, nem pedig a Triadra! Lenne egy ajánlatom! Jarrett közönyösen vállat vont. - Nincs olyan helyzetben, hogy feltételeket szabjon. - Megpróbálok összeszedni legalább tízezer dollárt... - Ez ismerősen hangzik. Mintha magam is éppen erre kértem volna. - De a szabadidőmben teszem. Nem kérek tiszteletdíjat, maga viszont cserébe megígéri, hogy békén hagyja a cégünket. A férfi eltűnődött. - És ha kudarcot vall... - Nem fogok! - Ez esetben nincs félnivalója, és a Triadért sem kell aggódnia, igaz? Megpecsételjük a megállapodásunkat egy kézszorítással, Miss Deevers? Rendes körülmények között Kit és a társnői mindig kikísérték az ügyfeleiket, de a lány ezúttal lemondott erről, főleg azért, mert túlságosan remegett a lába. Amikor hallotta, hogy a bejárati ajtó becsukódik a férfi mögött, erőtlenül a falnak dőlt. - Micsoda férfi! - rontott be Susannah a tárgyalóba. - Hajói sejtem, végig a titkárságon ácsorogtál, és azt vártad, hogy kimenjen. - Kikérem magamnak az ilyen gyanúsítgatást! - tiltakozott méltóságteljesen Susannah. - Én csak Rita gépelését figyeltem. - Nagyon élvezhette, hogy ott állsz a háta mögött. - Nem álltam mögötte, az asztalán ültem. Onnan sokkal jobban látszik a tárgyalóterem ajtaja. Kit, ez a fickó kétszer olyan jóvágású, mint a fényképein. Nem csoda, hogy... Jól vagy? - Ragyogóan - dadogta a lány. - Mert kissé kábultnak tűnsz. Hadd találjam ki, mi történt! Olyan mély benyomást tettél Websterre, hogy ránk bízza a Milady fehérnemű reklámozását? - A dolognak semmi köze a Triadhoz. - És rajtam múlik, hogy ne is legyen, emlékeztette magát Kit. Ha egy hónap alatt nem teremt elő tízezer dollárt... Azazhogy... nincs is egy teljes hónapja erre, mert csak a szabadidejében foglalkozhat Jarrett megbízásával. Meggondolatlan ajánlatával csak a saját életét nehezítette meg. Ha befogja a száját, Jarrett Webster legalább az idejét megfizeti, s lenne harminc napja a feladatra. - Ez azt jelenti... - sikoltott fel Susannah -, hogy randevút kért tőled? - Még az én irodámba is behallatszik a karattyolásotok! - nehezményezte Alison, bekukkantva az ajtón. - Mi folyik itt? Ha valamit ünnepeltek, nekem miért nem szóltok? - Mert a dolog csak most történt - világosította fel Susannah. - Jarrett Webster beállított és... - Nem kért randevút tőlem! - vágott a szavába Kit. - Magánügyben keresett, de nem akarok... - Nem akar beszélni róla - közölte Susannah Alisonnel. - Szerinted van valami titkolni valója? - Kétségkívül. Bár el nem tudom képzelni, mi lehet az? Ha nem üzleti ügy, és nem... - Elég! - kiáltott rájuk Kit, és kimenekült a szobából. Már a lépcsőn járt, amikor megütötte a fülét Susannah hangja. - Mintha Kit ma kissé érzékeny lenne, nem gondolod, Ali? Lehet, hogy szerelmes? Eltelt két nap. S mivel Jarrett péntek délutánig nem jelentkezett, Kit kezdte azt remélni, hogy valahogy megtudta, mi történt valójában a divatbemutatón, és elállt a tervétől. Csakhogy ez nem valószínű, gondolta végül. Heather vagy az édesanyja sosem ismernék el, hogy igazságtalanul hibáztatták őt a kudarcért, a férfi pedig magától aligha fogja megváltoztatni a véleményét. De még ha megtudná is az igazat, akkor sem biztos, hogy ezt beismerné és bocsánatot kérne. Kit rájött, hogy nem várhat tovább, ha nem akar kifutni az időből. Adományokat szerezni nem különösebben nehéz, és egy akkora városban, mint Chicago, tízezer dollár igazán nem csillagászati összeg. De lényegesen könnyebb rábírni az embereket, hogy egy konkrét célra adakozzanak - például egy női menhely új tetejére -, mint valamilyen általánosra, amilyen a harc a családon belüli erőszak ellen. Mitévő legyen hát? Susannah néhány nap alatt szedne össze tízezer dollárt a kedvenc múzeumának, de annak rengeteg a támogatója. Alison néhány hónappal ezelőtt minden chicagói alapítványt és jótékonysági egyletet megkeresett, és alig néhány óra alatt elegendő pénzt szerzett a megbízóinak ahhoz, hogy videofilmet készítsenek a chicagói életről. Kitnek is voltak kapcsolatai, de nem hitte, hogy ha felhívná az ismerőseit és pénzt kérne tőlük, ezzel megoldódna a gondja. Jarrett nyilván nem elégedne meg annyival, hogy átnyújt neki néhány nagyobb összegű csekket, hiszen tudná, hogy ez olyan pénz, amelyet az adományozók úgyis jótékony célra szántak. S bár a fenyegetését talán nem váltaná be és nem próbálna ártani a cégüknek, de nem is venné a pártfogásába. Márpedig elég, ha egy olyan befolyásos ember, mint ő, csak felvonja a szemöldökét a Triad nevének hallatára... - Az az igazság - tűnődött el Kit -, hogy még csak rosszat sem kell mondania ránk. Egy epés célzás itt, egy kérdő pillantás ott, és az ügyfeleink azt is elfelejtik, hogy a világon vagyunk. Ennek a kampánynak tehát nem az az elsődleges célja, hogy megszerezze a tízezer dollárt, hanem hogy elkápráztassa Jarrett Webstert. Mert ha ez nem sikerül, elveszíti a játszmát. Még jó, hogy nem magánemberként kell elkápráztatnia a férfit. Tekintettel megismerkedésük körülményeire, ez meglehetősen nehéz is lenne. Kit fogott egy jegyzetfüzetet és egy ceruzát, majd nyomtatott nagybetűkkel felírta: HOGYAN KÁPRÁZTASSUK EL JARRETT WEBSTERT? Aztán lebámult a lapra, és a ceruza radíros végét az arcához ütögette. Új pénz! Erre van szüksége! Ha olyanoktól szerezne tízezer dollárt, akik rendes körülmények között nem szoktak jótékonykodni, akik ezt a pénzt elköltötték volna... Néhány párhuzamos vonalat húzott a lapra. Mivel kevés az ideje, valami olyat kell kitalálnia, ami azonnal felkelti az emberek figyelmét, és arról is gondoskodnia kell, hogy az adományozó kapjon valamit a pénzéért, tehát könnyű szívvel váljon meg tőle. A divatbemutatónak is éppen ez volt az értelme és a célja. Kit azonban nem volt olyan balga, hogy valami effélével próbálkozzon. Számos más lehetőség közül is választhat. Sokan szívesen adományoznának azért, hogy részt vehessenek egy bálon, egy díszvacsorán, egy rockkoncerten vagy komolyzenei hangversenyen. Csakhogy az ilyen műsorokban nincs semmi izgalmas... Ekkor megcsörrent a házi telefon. - A hármason keresnek, Kit - jelentette Rita. A lány megkönnyebbülten félredobta a füzetet, és felvette a kagylót. Rögtön tudta, ki van a vonalban, mert az ujjbegyei bizseregni kezdtek, és mire belehallózott a készülékbe, már a karja is zsibbadt. Lehet, hogy a Jarrett Websterből áradó kisugárzás még a telefonvezetékeken át is hat a beszélgetőpartnerére? - tűnődött. - Mikor végez? - kérdezte a férfi köszönés helyett. Sohanapján! Itt az irodámban fogok robotolni éjjel-nappal, mint egy rabszolga, egész hátralévő életemben, felelte volna legszívesebben Kit. - Félóra múlva - felelte végül. - A ház előtt várom. Kattanás hallatszott. A férfi bontotta a vonalat. Lehetetlen alak! - füstölgött Kit. Jarrett meg sem kérdezte, ráér-e, és a hangjában semmi sem utalt arra, hogy megbánta korábbi viselkedését. Kit hirtelen elhatározással a táskájába rakott néhány dossziét, becsúsztatta a jegyzetfüzetet is, leakasztotta a fogasról a viharkabátját, a nyakára csavarta élénk színű sálját, és lesietett a lépcsőn. Egy kis szerencsével messze jár, mire a férfi megérkezik. Azt azért Jarrett javára írta, hogy ezúttal kinn akarja megvárni. Ha bejönne, ezzel megint találgatásokra adna alkalmat Susannah-nak. Kit felnézett, ahogy kilépett a ház előtti járdára, és lelassította a lépteit, amint meglátta a tűzcsapnál parkoló, csillogó fekete Porschét és a kocsi ajtajának támaszkodó férfit. - Félórát mondott! - figyelmeztette az. Kit érezte, hogy bűntudatában elpirul. - Még szerencse, hogy az autóból hívtam fel - folytatta a férfi. - Nahát, Miss Deevers! Nem szép dolog, hogy csak úgy igyekszik eliszkolni! Az ember azt hihetné, hogy nem óhajt beszélni velem. - Ha nem teszi le a kagylót, megmondhattam volna, hogy ma estére már van programom. - Akkor jó, hogy letettem. És nem kívánom, hogy velem töltse az estét... Vagy azt hitte, randevúra hívtam? - Isten ments !-tiltakozott Kit. - Örülök, hogy ezt tisztáztuk. Azért jöttem, hogy meghallgassam a beszámolóját. - Ez esetben feleslegesen fáradt. - Úgy érti, nincs semmi mondanivalója számomra? - Úgy értem, majd akkor tájékoztatom a terveimről, amikor már minden részletet kidolgoztam - közölte Kit. Ez úgy hangzott, mintha már tudná, mit fog csinálni, pedig halvány fogalma sem volt róla. - Mivel nem jelentkezett, azt hittem, meggondolta magát - vallotta be őszintén. - Én is elfoglalt ember vagyok ám, engem is szorít a határidő: meg kell terveznem a jövő évi kollekciómat. Egyébként még magától, az állítólagos reklám- és propagandazsenitől - nyomta meg gúnyosan a szót, még magától sem várom el, hogy egyik pillanatról a másikra egy teljesen kidolgozott tervvel álljon elő. Ja és még valami: nem szoktam megváltoztatni a döntéseimet. - Van, aki erre azt mondja, hogy az ilyesmi nem határozottságra, hanem inkább merevségre vall - fuvolázta Kit. Jarrett elmosolyodott. - Nézőpont kérdése. Mindenesetre szeretném megismerni az elképzeléseit, mielőtt beleveti magát az előkészületekbe. - Kellemetlennek találná, ha az ötletemmel kapcsolatban szóba kerülne a neve? Kit észrevette, hogy a szomszéd épület erkélyablakának csipkefüggönye megmozdul, és gépiesen odaintett. - Egy barátnője? - érdeklődött a férfi. - Nem egészen. Személyesen egyikünk sem találkozott még Mrs. Holcombbal, de örökké figyel minket. - Kitnek erről eszébe jutott, hogy hamarosan Alison és Susannah is kijön, és nem lenne jó, ha rajtakapnák, amint Jarrett Websterrel cseveg a ház előtt. - Nem tartok attól, hogy megpróbál kínos helyzetbe hozni ilyesmi meg sem fordult a fejemben - tért vissza az előző témára a férfi -, de nem akartam, hogy az egész hétvégét olyasmire pazarolja, amihez esetleg nem járulok hozzá. - A hétvégét? - Kit felszisszent. Hogyan is felejthette el, hogy ma a barátnői a közeli falatozóban fogják várni, ahol péntekenként munka után mindig sült kolbászt esznek, és megvitatják a hét eseményeit? - Nézze - folytatta nyersen -, mondtam, hogy ma nincs időm. Nem találkozhatnánk holnap? - Holnap én nem érek rá - rázta meg a fejét Jarrett. - És a maga programja természetesen fontosabb, mint az enyém - méltatlankodott Kit. - Hát jó, néhány percet magára szánhatok. Meghívom egy kávéra a sarki étterembe. Jarrett szeme összeszűkült. - Egyszerre mintha nagyon sürgős lenne magának ez a beszélgetés - jegyezte meg, de azért a lány mellé szegődött. Ahogy elhaladtak a Flanagans előtt, melynek nyitott ajtaján kiáradt a sült kolbász étvágygerjesztő illata, Jarrett beleszimatolt a levegőbe, és Kit visszafojtotta a lélegzetét. Mi lesz, ha a férfi azt javasolja, hogy inkább ide térjenek be egy sörre meg kolbászra? Szerencsére ez a félelme alaptalannak bizonyult. A kis étteremben a lány az egyik hátsó bokszhoz vezette Jarrettet, és úgy ült le, hogy láthassa a bejáratot. - Hozzon két kávét, legyen szíves - mondta a pincérnőnek. - Kér még valamit? fordult Jarretthez, s az megrázta a fejét. Miután megkapták a kávéjukat, Kit egy kis tejszínt löttyentett a csészéjébe. - Nem értem, miért csinálja ezt - motyogta a lány. - Ennyire nem gyűlölheti a Triadot... - Nem gyűlölöm. Szerintem igazán méltányos vagyok. - Én is az voltam, ezért nem kértem tiszteletdíjat a divatbemutató megrendezéséért, csak költségtérítést. - Az eredményen ez mit sem változtat - vont vállat Jarrett. Kit magában megállapította, hogy ezzel az emberrel nem lehet okosan beszélni. - Szóval mit akar csinálni? - faggatta a férfi. - Egyelőre nem vagyok kíváncsi a részletekre, csak az érdekel, mikor lesz a nagy esemény, hogy akkorra szabaddá tehessem magam. - És ha nem tudok pontos dátumot mondani? Az is lehet, hogy pilótajátékot indítok. - Kit nem is tudta, hogy ez miképpen jutott eszébe, de azonnal megtetszett neki az ötlet. - Ismeri az ilyen leveleket, ugye? Küldjön száz dollárt a lista tetején szereplő címre, egy héten belül másolja le hat példányban ezt a levelet és küldje meg a barátainak. Egy kis ügyeskedéssel négy hét alatt szép összeg gyűlne össze... - Remek terv - jegyezte meg szárazon Jarrett. -Csak az a baj, hogy a pilótajátékot tiltja a törvény. - Gyanítottam, hogy ezen fennakad... de azért ismerje el, így is lehet pénzhez jutni. - Szóval valójában mit szándékszik csinálni? - Akkor is ennyire akadékoskodó, amikor a saját reklámügynökségével tárgyal? Nehezen tudom elképzelni, hogy a javaslatait szó nélkül elfogadja. Ott volt például az a kép, amelyen úgy tesz, mintha egy szafárin venne részt... - Az egy valódi tigris volt, csak nem puska-, hanem lencsevégre kapták! Tetszenek a hirdetéseim, ugye? Hoppá! Kit a legszívesebben felpofozta volna magát. - Egyáltalán nem, de az ember nem nyithat ki egy újságot úgy, hogy a szeme elé ne kerülne valamelyik reklámja! Jarrett felhajtotta a kávéját. - Térjünk vissza a mi ügyünkre, Miss Deevers! Látom, még semmi ötlete sincs. Miért nem ismeri be? - Miért tenném? - kérdezte óvatosan a lány. - Mert akkor ejthetjük az egész dolgot, mielőtt még bolondot csinálna magából. Kit dühbe gurult. .....De biztos abban, hogy felsülnék! - Nem ezt mondtam. - Akkor talán attól fél, hogy sikerrel járnék, és el kellene ismernie, hogy rosszul ítélt meg? .- Ez nem valószínű. - Tőlem ejthetjük a dolgot, ha megígéri, hogy nem árt a Triadnak. - Itt nem maga szabja meg a feltételeket, Miss Deevers. - Nos, jó! - Kit felállt. - Nem fogom hagyni, hogy azt mondhassa, megfutamodtam egy kihívás elől, és azt sem, hogy tönkretegye a cégemet. Megszerzem azt a pénzt, Mr. Felfújt Hólyag, és maga úgy el lesz ragadtatva, hogy nemcsak ócsárolni nem fogja a Triadot, hanem még ajánlja is majd az ismerőseinek. A férfi nem mozdult. - Szerezze meg a pénzt, és én a pártfogásomba veszem a cégét. Kíváncsi vagyok, hogyan fogja csinálni. Arra én is, gondolta Kit. 3. FEJEZET Amikor Kit megérkezett a Flanagans-be, Alison a félhomályos helyiség hátsó részében ült, s az egyik neonreklám fényénél egy folyóirat legújabb számát nézegette. Az asztalán álló kóláspohár félig üres volt, s ebből Kit arra következtetett, hogy a barátnője már jó ideje a falatozóban várakozik. Szerencsére a helyéről nem láthatott ki az utcára, és így azt sem vehette észre, amikor ő Jarrett-tel elment a bejárat előtt. - Hol van Susannah? - kérdezte Kit, kihúzva egy széket, és intett a pincérnőnek. - Nem tudom. - Alison egy papírszalvétával megjelölte az oldalt, ahol tartott, és félretette a képeslapot. - Ma délután találkozott egy ügyféllel, és mikor eljöttem, még nem ért vissza. - Ha Pierce-szel találkozott a múzeumban, talán nem is fog. - A pincérnő Kit elé tett egy pohár chardonnayt, és ő kedvtelve belekortyolt. Alison kíváncsi pillantást vetett rá. - Ugye nem gondolod, hogy komolyak a szándékai? - Miért, az olyan nagy baj lenne? Csak néhányszor találkoztam a fickóval, de elég rendesnek tűnik. És még jóképű is. - Egyáltalán nem illenek össze. Susannah szilárd jellemű és kissé konzervatív, még ha olykor nem is úgy viselkedik, és az a benyomásom, hogy Pierce nem ilyen. Szerintem Susannah nem veszi őt komolyabban, mint... mint például te Jarrett Webstert. Kit nagyot nyelt. - Hát... lehet hogy igazad van - nyögte ki, miközben a pohara aljával képzeletbeli csíkokat rajzolt az asztallapra. - Ali, te mit tennél, ha rövid idő alatt sok pénzt kellene szerezned jótékony célra? - Ez beugratós kérdés, vagy nem figyeltem eléggé a hétfő reggeli munkaértekezletünkön? - Erről az ügyről nem beszéltünk. Egyfajta fogadásról van szó. Alison eltűnődött, de mielőtt felelhetett volna, megérkezett Susannah, és letelepedett Kittel szemközt. - Tudjátok, mi állt a házunk előtt? Egy gyönyörű fekete Porsche. És ki sétált éppen oda hozzá? Jarrett Webster! - Talán egy kicsit levegőzött - vélte Kit. - Vagy megnézte, hogyan él a köznép. - Azt hittem, téged keresett, de Rita szerint nem járt bent a házban - folytatta Susannah. - Látod, Kit? Mondtam, hogy Susannah-t nem érdekli komolyan Pierce. A jelek szerint jarrett Websterre vetett szemet. - Ali - tiltakozott Susannah tudod, hogy sosem vadászom tilosban, főleg nem Kit területén! - Jarrett Webster a tiéd lehet - ajánlotta fel Kit. - Jaj, ti és a pasasaitok! - zsörtölődött Alison. Susannah kiegyenesedett. - Úgy beszélsz, mintha neked senkid sem lenne! - Nekem csak barátaim vannak. És ha már itt tartunk... Ketten közülük hirtelen elhatározták, hogy összeházasodnak, és holnap este akarják bejelenteni az eljegyzésüket. Az utolsó pillanatban hívtak meg, és... - Nem tudod, mit vigyél ajándékba? Egy üveg pezsgőt javasolnék. - Susannah intett a pincérnőnek. - Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mindjárt éhen halok! - Kösz, drágám! Azt még csak el tudom dönteni, mit vigyek - folytatta Alison csakhogy közben részt kellene vennem egy többnapos szakmai értekezletet lezáró díszvacsorán. A bankettet nem mi rendezzük, de valakinek képviselnie kell a Tríadot. Talán valamelyikötök... Susannah megrázta a fejét. - Sajnálom, de erre a hétvégére már elígérkeztem. - Én vállalom. Mikor és hová menjek? - kérdezte Kit. - Köszönöm, drágám! - Alison átnyújtott egy borítékot. - Ebben vannak a belépőjegyek. A bankett nyolckor kezdődik az Englin Szálló nagy báltermében. - Belépőjegyek? - kérdezte Susannah. Többes számban? - Azt hittem, te el ígérkeztél már! - Persze! Csak az érdekelne, vajon kit visz magával Kit. - Nem jut eszembe senki, akivel szívesen együtt töltenem az estét - közölte Kit. Legalábbis senki olyan, akit elvihetnek egy bankettre, egy csomó idegen közé, hogy rágós tyúkhúst egyen. - Ez a modem élet átka - bölcselkedett Susannah. - Valakinek alapítania kellene egy magányosok klubját. - Nem szeretném lerombolni az illúzióidat - - jegyezte meg Alison -, de ezt már megtették. - Én nem holmi partnerközvetítőre gondoltam, hanem olyan klubra, amely segít az egyedülállóknak egy nőnek, akinek kísérő kellene valamilyen unalmas bankettre, egy férfinak, aki nem tudja, hogyan mossa ki a szennyesét... Kit a táskájába dugta a borítékot. .....Ebből semmi jó nem sülne ki, és te is tudod, hogy miért. - Nem azt mondtam, hogy ki kell mosni a pasas szennyesét, elég lenne megmutatni neki, hogyan kell ezt csinálni. - Hát nem megmondtam, hogy Susannah a lelke mélyén nagyon konzervatív? dünnyögte Alison. - Figyeld meg, az lesz a vége, hogy nyit egy mosodát. Susannah felháborodott képét látva Kit majdnem elnevette magát. Mennyire szeretem mindkettőjüket! - gondolta. Nem hagyhatom cserben sem őket, sem a Triadot. Aznap éjjel Kit nagyon nyugtalanul aludt hajnal felé még rémálmok is gyötörték. Épp amikor Jarrett Webster nekilátott, hogy elárverezze a Triad összes ingóságát, felriadt. Egy darabig még hanyatt feküdt, torkában dobogó szívvel. A szeme sarkából kicsordult néhány könnycsepp, de inkább haragot érzett, semmint félelmet. Végül kikecmergett az ágyból, és kibaktatott kis konyhájába. Miközben arra várt, hogy a kávé kifolyjon, felidézte az álmát, és kielemezte minden képtelen részletét, azt remélve, így megszabadulhat a kellemetlen utóíztől, amelyet az maga mögött hagyott. - A legszívesebben én árverezném el őt! - morgolódott, ahogy kitöltötte a kávéját, s a keze hirtelen megállt a levegőben. Miért is ne? - tűnődött el, észre sem véve, hogy a csészéje már megtelt, és a kávé a pultra folyik. Alighanem sokan vannak, akik boldogan eltöltenének egy estét Jarrett Websterrel, és szívesen áldoznának jókora összeget, hogy ezt megtehessék. Jarrett jóképű, gazdag, közismert és befolyásos ember, és sok nőre a hatalom szinte ajzószerként hat. Bár a maga részéről nem osztozott e hölgyek vágyaiban, megértette az érzéseiket. S miért ne használná ezt ki, hiszen jótékony célra menne a pénz? - Rendezek egy legényvásárt - tűnődött el. -- Aki a legtöbbet fizeti, randevúzhat Jarrett Websterrel. Ehhez persze meg kellene szereznie Jarrett hozzájárulását, márpedig az aligha menne bele abba, hogy bárki licitálhasson rá, és ő esetleg kénytelen legyen olyan nővel randevúzni, aki ellenszenves neki. Ha viszont nemet mond... nos, még akkor is árthat a Inadnak, hacsak neki nem sikerül úgy intéznie a dolgot, hogy ez a visszautasítás nagy nyilvánosság előtt történjen meg, mert ez esetben a férfi elveszítené a hitelét. Kit feltörölte a kávétócsát, és miközben a feketéjét kortyolgatta, azon töprengett, hogyan szoríthatná sarokba Jarrett Webstert. Az Englin Chicago egyik legrégibb és legelőkelőbb szállodája. A hotel nagy barokk bálterme - krém- és aranyszínű falaival, a magas, boltíves mennyezetre festett felhőkkel és szárnyas angyalkákkal - semmiben sem emlékeztet a modernebb hotelek ízléses, de kissé rideg különtermeire. Kit mindig úgy vélte, hogy ez az ország egyik legszebb bálterme, ahol unalmas bankettek helyett fényes bálokat kellene rendezni. Mennyivel jobban illenének ide abroncsszoknyák, álarcok, tollak és legyezők, mint sötét öltönyök és elegáns estélyik, amilyeneket a vendégek többsége visel! Mire Kit odaérkezett, a bálteremben már jókora tömeg gyűlt össze. A három, gazdagon aranyozott, ólomkristály csillár lágy fénybe burkolta a tíz-tíz főre terített, fehér abrosszal takart asztalokat. Mihelyt egy vendég leült, hozzálépett a pincér, és megkínálta gyümölcskoktéllal. - A tizenkettes asztalnál ülnek - közölte az ajtóban álló nő, amikor Kit felmutatta a meghívóját, és a listáján kipipálta Alison nevét. - Az ötös és a hatos szék az önöké. - Egyedül jöttem - közölte Kit. - Tehát ha szüksége lenne egy helyre... A nő már nem figyelt rá, elfordult, hogy üdvözölje a következő vendéget. Kit vállat vont, és becsúsztatta a borítékot az estélyi táskájába. Amikor belépett a terembe, ugyanúgy megborzongott, mint amikor először járt itt bakfiskorában, élete első bálján, de most nem a megilletődéstől, hanem a hidegtől. Milyen szerencse, hogy hozott vállkendőt! Ahogy magára terítette, a szeme megakadt egy ismerős arcon. Az egyik rendező épp utasításokkal látott el néhány pincért. Amikor elkapta Kit tekintetét, elmosolyodott, és mihelyt a pincérek tovasiettek, odajött hozzá. - Szervusz, Carl! - fogott kezet vele Kit. - Rég találkoztunk! Azt hittem, díszvacsorák lebonyolításánál fontosabb dolgokkal foglalkozhatsz. - Én is - vágott fancsali képet a férfi -, de az utolsó pillanatban rám tukmálták ezt a munkát. Bár talán vigyáznom kellene a nyelvemre, hátha te rendezted a bankettet. Kit mosolygott. - Nem, semmi közöm hozzá, hála az égnek! Alison végzett egy kis reklámtevékenységet a bankettet adó cégnek, de a bankett megrendezését másra bízták. Én csak képviselem itt a Triadot. - Szerencsés ember! - Carl körülpásztázta a termet. Ez kissé gunyorosnak hangzott, de Kit tényleg szerencsésnek érezte magát. Arra számított ugyanis, hogy várnia kell hétfő reggelig, míg megteheti az első lépést a terve megvalósítása felé, így ez a véletlen találkozás éppen kapóra jött neki. - Carl, meg tudnád mondani, hogy három hét múlva, szombat este szabad lesz-e valamelyik termetek? - Úgy érted, a bálterem? Kétlem. Szombatonként itt mindig díszvacsorákat vagy esküvői fogadásokat tartanak... - Jaj, nem! - vágott közbe Kit. - Csak egy kisebb terem kellene, körülbelül száz... nem, inkább kétszáz főre. - Ez talán megoldható. Hívjál fel hétfő reggel, akkor már választ is adhatok. Én itt leszek. - Carl összehúzott szemmel a terem egy távoli sarkába meredt, és Kit azon tűnődött, vajon ki és mivel vonhatta magára a rosszallását. - Bár ahogy ma este mennek a dolgok, talán úgy kellene fogalmaznom, hogy még mindig itt leszek - dörmögte a férfi. - Akkor hétfőn - biccentett Kit. Carl elsietett, és a lány körülnézett, hogy megkeresse a tizenkettes asztalt. - Mi lesz hétfőn? - csendült fel mögötte Jarrett Webster hangja. Kit összerezzent, és ahogy megfordult, a kendő lecsúszott az egyik válláról. - Szeret az emberek mögé settenkedni és hallgatózni? - förmedt rá a férfira. Jarrett szeme felvillant, és a lány a nyelvébe harapott. Mikor tanulja már meg, hogy előbb gondolkozzon, azután beszéljen? A férfi vállat vont. Kit látni vélte izmai játékát a tökéletes szabású szmoking alatt, és magában megállapította, hogy a divatbemutatón egy másik volt rajta. Hogy ebben miért olyan biztos, ezt nem tudta, és ugyanúgy azt sem, hogy egyáltalán miért törődik ilyesmivel, de úgy vélte, még mindig jobb, ha Jarrett öltözékével, mint vele magával foglalkozik. - Én csak egyszerűen befelé tartottam. - A férfi visszahúzta a kendőt a lány vállára. - Maga állt meg cseverészni, és bárki meghallhatta, mit mond. Ha viszont úgy érzi, hogy kémkednek maga után, felmerül a kérdés, vajon miben sántikál. Talán... - Nincs üldözési mániám, Mr. Webster! - torkolta le. - Csupán azt akartam mondani, hogy talán rossz a lelkiismerete, de ha magának az üldözési mánia jobban tetszik... Kit úgy döntött, nem vitatkozik tovább vele. - Mit csinál itt tulajdonképpen? Nem gondoltam, hogy szereti az efféle rendezvényeket - váltott témát. - A banketteket és szakmai konferenciákat? Az ember egy idő után ezekhez is hozzászokik. Persze, nem sejtettem, hogy a mai vacsora ilyen izgalmakat tartogat számomra. - Jarrett végigmérte a lányt. Most legalább nem kell attól tartanom, hogy félrecsúszott a ruhám alatt a selyempapír! - nyugtatta magát Kit. - De mi lesz hétfőn? - folytatta. - Még nem válaszolt a kérdésemre. - Észrevette? Nos, maga sem árulta még el, hogy mit keres itt az acélszerkezeteket és kábeleket gyártó cégek vezetői között. Ez végtére is nem a maga területe. - Nem is tudom. Van némi rokonság a szakmáink között. Ők hídtartókat készítenek, én melltartókat... Az emelvényen az előadó kipróbálta a mikrofont, aztán a terem félhomályba borult. - Keressük meg az asztalát - javasolta Jarrett, megfogva Kit könyökét -, mielőtt eltévednénk a sötétben! Eltévedni Jarrett-tel a sötétben? Kitnek a puszta gondolatra is megpezsdült a vére. Már nem fázott, sőt kifejezetten melege lett, szinte lázasnak érezte magát. - A tizenkettesnél ülök - suttogta, ahogy a férfi átkormányozta az asztalok között de igazán felesleges odakísérnie. - Nem hagyhatom a sorsára! - tiltakozott Jarrett. - Hallottam, hogy egyedül jött, és maga mellett van egy szabad hely. Akkor a közelemben kellett állnia, amikor érkeztem. Hogyhogy nem vettem észre? - tűnődött el Kit, de hát legmerészebb álmaiban sem gondolt arra, hogy itt is öszszefut vele. - Milyen fényt vetne magára, ha az a szék üresen maradna?! - folytatta a férfi. Majd én odaülök. - Nagyon kedves! - felelte duzzogó hangon. - Ó, ne köszönje meg! A rendezvényt videóra veszik, és rossz benyomást keltene, ha épp az emelvény előtt üres széket lehetne látni! Kit a legszívesebben kiöltötte volna rá a nyelvét, de uralkodott magán. - Szép, hogy kész ilyen áldozatot hozni, de mi lesz a saját helyével? - Nincs helyem. Kit csodálkozva rámeredt. - Tehát csak úgy belógott ide? Annyira unalmas az élete, hogy szórakozásképpen ilyen díszvacsorákra jár? - Tagja vagyok a bankettet adó cég igazgatótanácsának. - Ö, hát persze! - Nekünk kell gondoskodnunk arról, hogy minden vendég jól érezze magát. Jarrett megállított egy pincért, elvett a tálcájáról két pezsgős poharat, és az egyiket Kitnek nyújtotta. - Egészségére! -- Hát, ha tényleg azt akarja, hogy jól érezzem magamat - kortyolt egyet az italból Kit, és a férfira mosolygott -, akkor a legjobb, ha magamra hagy! Jarrett felnevetett. -- Nem tehetem, tudja, az üres szék miatt. A, itt a tizenkettes asztal! A férfi leültette a lányt, aztán melléje telepedett. Egy domború mellkasú férfi, Kit másik asztalszomszédja, előrehajolt, és kezet nyújtott Jarrettnek. - Jó estét, Webster! Anderson vagyok. Egy évvel ezelőtt ismerkedtünk meg New Orleansban, emlékszik? Ki a partnere? Kit visszafojtotta a lélegzetét, mert a férfiból olyan erős whiskyszag áradt, hogy kóvályogni kezdett tőle a feje. Anderson végre eleresztette Jarrett kezét, és hátradőlve a lányra vigyorgott. Már tudom! Maga lesz a jövő havi Fehérneműhölgy, ugye? Micsoda hülye ötlet, bosszankodott Kit. - Aligha! - felelte hűvösen Jarrett. Kitet elöntötte a méreg, s ezt maga sem értette, hiszen nem tartozott az olyan üresfejű csinibabák közé, akik szívesen mutogatnák a bájaikat Jarrett Webster hirdetésein. Még akkor sem vágyna ilyesmire, ha olyan lenne az alakja, mint egy fotómodellnek... márpedig ezt még soha nem állította róla senki. Akkor hát miért dühíti annyira, hogy Jarrett sem tartja alkalmasnak erre? - Nem mintha nem lehetne az - fűzte hozzá Jarrett -, bizonyos körülmények között. A lány sejtette, mi következik: Jarrett mindjárt felsorolja, mi minden kellene ahhoz, hogy az átlagos külsejű Kit Deeverst Fehérneműhölggyé varázsolják. Egy szilikonbetét itt, egy hajvágás ott... Görcsösen szorongatta a poharát De ha ezt meg merészeli tenni, a képébe locscsantom a pezsgőmet, fogadkozott. Remélhetőleg azt is videóra veszik. Jarrett végigsimított a lány kézfején. - Egyelőre azonban nem óhajtok osztozni rajta másokkal - tette hozzá. A lágy hangtól, a gyengéd cirógatástól Kitnek elakadt a lélegzete. - Ez hát a titka, Mr. Webster? így választja ki a Fehérneműhöígyeit? - kérdezte a Jarrett jobbján ülő nő. - A hirdetés a búcsúajándék, amikor szakít a barátnőjével, és az eltűnik az életéből? Kit megköszörülte a torkát. - Éppen ezért ne is várja, hogy a közeljövőben a lapokban lát, mert... Jarrett színlelt megdöbbenéssel rábámult. - Mert nem áll szándékában eltűnni az életemből? Drágám... - Mert ahhoz előbb meg kellene ismerkednünk - folytatta határozottan Kit. - Arról nem is beszélve, hogy sosem mutatkoznék a nyilvánosság előtt olyan fehérnemükben, mint amilyeneket maga tervez. - Vigyázzon, Miss Deevers, ezt kihívásnak is tekinthetem - intette Jarrett. A hangjában vidámság bujkált. - Tekintse, aminek akarja! - felelte kedvesen Kit. - Egyébként biztos vagyok benne, hogy... függetlenül attól, mit viselek, én sem érdeklem jobban magát, mint maga engem. - Ebben igaza lehet - bólintott Jarrett elkomolyodva, aztán udvariasan társalogni kezdett a nővel, aki az iménti fullánkos megjegyzést tette. Kit igyekezett nem odafigyelni, de ez nehezére esett, mivel az ittas Anderson egyre közelebb csúszott hozzá. A tányérjára tette a kését, bár a legszívesebben a fickó oldalába döfte volna, és odébb húzta a székét. így viszont túl közel került Jarretthez, s az váratlanul - anélkül, hogy rápillantott volna - átkarolta a vállát, majd babrálni kezdte a kendőjét. A külső szemlélő számára úgy tűnhet, mintha szeretők lennénk, villant át Kit agyán. Jarrett nyilván nem feltételezi róla, hogy képes egyedül is kivédeni az ilyen tolakodást, és ez bosszantotta. Anderson, amint Jarrett karjára pillantott, rögtön visszahúzódott. Kit ennek persze örült, de dühítette, hogy közben kénytelen eltűrni Jarrett ölelését. A férfi csak akkor engedte el, amikor a pincérek felszolgálták a desszertet ekkor a széke támlájára fektette a karját. Néhány perccel később Carl odajött az asztalhoz, és Kithez hajolt. - Bocsánat! - suttogta. - Csak meg akartam mondani, hogy azon a hétvégén, amelyik érdekel, minden termünk foglalt, de egy héttel korábban, szombaton szabad lesz a Westmoreland Terem. Jarrett szemében kíváncsiság villant, ami nem kerülte el Kit figyelmét. - Tizenötödikén? Igen, az megfelel. - Mivel Jarrett úgysem fog beleegyezni az árverésbe, alapjában véve mindegy, milyen időpontot választ. - Hétfőn felhívlak, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Kit elégedetten hátradőlt. Megtette az első lépést. Közben eszébe jutott, hogy hétfő estére is szüksége lenne egy helyiségre, ahol bevezeti terve második szakaszát, de addigra Carl már elsietett. - Tizenötödikén lesz az a bizonyos adománygyűjtő akció, amelynek a megszervezésével megbízott - fordult mosolyogva Jarretthez. - Remélem, nincs programja aznap estére... - Még ha lenne is, elhalasztanám! Mi a terve? - Ó, a részleteket még nem dolgoztam ki - felelte ártatlanul Kit. - De mivel az imént azzal kérkedett, hogy bármelyik nőből Fehérneműhölgyet tudna varázsolni... - Ilyet mondtam volna? - vonta fel a szemöldökét Jarrett. - Legalábbis célzott rá... Szóval lehet, hogy sorsjegyeket árulok, és a szerencsés nyertes lesz a következő havi Fehérneműhölgy. Ha öt dollárt kérek egy jegyért... - Kérjen tízet. Akkor tizenötödikéig csak heti ötszázat kell eladnia. - Magának pedig csak ki kell húznia a nyertes nevét, széppé kell varázsolnia a szerencsés hölgyet és le kell közöltetnie a fényképét a lapokban. Gyerekjáték az egész, nem? - Alig várom már a folytatást! - jegyezte meg enyhe gúnnyal a férfi. - Jelentkezem, mihelyt kidolgoztam a részleteket. Jarrett előhúzta a tárcáját, és kivett belőle egy névjegyet. - Ezen rajta van a közvetlen számom. Bármikor felhívhat, valószínűleg ott gubbasztok majd a telefon mellett. - Mert olyan kíváncsi a briliáns ötleteimre? Jarrett elmosolyodott, és a lány megint úgy érezte, mintha áramütés érte volna. - Mert azon fogok töprengeni, miképpen intézhetném úgy, hogy maga nyerjen! Kit szeme elkerekedett. - Ezt nem teheti - dadogta. - A szabályok... - A szabályokat meg lehet kerülni, és... Nagyon fogom élvezni, amikor felöltöztetem a fotózáshoz. - Jarrett hátradőlt, és oldalra billentette a fejét. - Azt hiszem, a fekete menne a legjobban a bőréhez és a hajához, talán a fekete bársony? Vagy inkább fehér csipkét szeretne? 4. FEJEZET A Westmoreland Terem, ahová Kit hétfő délutánra meghívta a sajtó képviselőit, sokkal kisebb és dísztelenebb volt, mint a bálterem. Kit már nem hitte igazán, hogy Jarrett nemet mond a tervére. A sorsolás ellen a férfinak nem volt kifogása, bár az értésére adta, hogy manipulálná az eredményt. Szörnyen festenék fehér csipkében, és ezt Jarrett is tudja, gondolta. Ezért mégis jobb lesz a legényvásár, mégpedig árverés formájában, mert ott nem lehet csalni. Jarrett persze megkérhetné valamelyik barátnőjét, hogy vegye meg, de ezt nehéz lenne eltitkolni, és a Triad így biztonságban érezhetné magát, mert a férfi nem merné tovább firtatni a dolgot. S ha kész megválni több ezer dollártól csak azért, hogy ne kelljen egy ismeretlennel randevúznia, ám legyen. És ami a hab a tortán: Jarrett Websternek ott kellene állnia az emelvényen a vakító reflektorfényben, miközben egy csomó nő gusztálgatja és licitál rá. Kit úgy vélte, hogy minden olyan férfi, aki félmeztelen nők képeivel tömi tele a lapokat, megérdemli, hogy őt is úgy kezeljék, mint egy szextárgyat. Feszülten várta hát, hogyan reagál majd Jarrett a tervére. A sajtó képviselőit éppen azért hívta össze, hogy a nyilvánosság is értesüljön róla, ha Jarrett vonakodna részt venni az árverésen. Most azonban, öt perccel a sajtótájékoztató kezdete előtt, a legszívesebben elmenekült volna, mert nemcsak rengeteg riporter nyüzsgött a teremben, hanem még néhány forgatócsoport is eljött a város legnézettebb tévétársaságaitól. Kit nem számított ekkora érdeklődésre. Elvégre el sem árulta, miről van szó! Körülnézett, de Jarrettet sehol sem látta. Talán úgy akarja keresztülhúzni a tervét, hogy meg sem jelenik? Szerencsére ő erre az eshetőségre is felkészült. Vagy lehet, hogy nem kapta meg az üzenetét? Aznap reggel felhívta a közvetlen számát, és meghagyta a titkárnőjénél, hogy ötkor várja az Englin kávézójában, az ottani főpincért pedig jókora borravalóval rábírta arra, hogy mihelyt a férfi megérkezik, küldje át a Westmoreland Terembe. Pontosan ötkor Kit elszántan kihúzta magát, és a mikrofonhoz lépett. - Üdvözlöm önöket, hölgyeim és uraim! Köszönöm, hogy eljöttek. Kit Deevers vagyok a Triad Reklámszervező és Tanácsadó Ügynökségtől. Szeretnék egy bejelentést tenni, utána pedig feltehetnek néhány kérdést. - Megköszörülte a torkát, aztán folytatta: - A családon belüli erőszak olyan probléma, amely mindannyiunkat érint. Az okait nem szüntethetjük meg, de harcolhatunk a következményei ellen, és segíthetünk az áldozatain: menhelyeket létesíthetünk a bántalmazott asszonyok és gyermekek számára, lehetőséget adhatunk arra, hogy új életet kezdjenek. Mindehhez persze sok pénz kell, és azért hívtam ide önöket, hogy felhívjam a figyelmüket egy új, izgalmas adománygyűjtő akcióra, amelynek bevételéből a családon belüli erőszak áldozatait fogjuk támogatni. Kit körülnézett. - Jarrett? - kérdezte, szándékosan megremegtetve a hangját. - Itt van? Nem? Mr. Webstert nyilván feltartóztatták, azért késik. Legalábbis remélem, hogy nem hagyott cserben - fűzte hozzá idegesen elhúzva a száját. Kínos csend lett, mintha a riporterek mind együtt éreznének vele. Mit meg nem tesz az ember egy jó ügy érdekében?! Még arra is képes vagyok, hogy megjátsszam a gyámoltalan libát! - tűnődött el Kit, és megint megköszörülte a torkát. - Mr. Webster felhatalmazott, hogy... Ebben a pillanatban a terem hátsó részében mozgolódás támadt, és Kit elhallgatott, mert meglátta a magas, sötét hajú férfit, amint kényelmes léptekkel átvág a tömegen, s fél perccel később már mellette állt. - Cserben hagyni magát? Ilyet sosem tennék - mondta rekedten, mélyen a lány szemébe nézve. Kit ragyogó mosolyt villantott rá, és újra az újságírók felé fordult. - Boldog vagyok, hogy Mr. Webster eljött, s így erkölcsi támogatást nyújthat nekem! - Én pedig boldog vagyok, hogy itt lehetek - tódította Jarrett. Kit gyorsan a papírjaiba pillantott. Alig bírta palástolni az elégedettségét. Ez jobban megy, mint remélte. - Bizonyára mindannyian ismerik Mr. Webstert, a Milady fehérneműgyár tulajdonosát, a chicagói társaság egyik vezető személyiségét. Engem ért a megtiszteltetés, hogy bejelentsem, szívvel-lélekkel pártolja az ügyünket, és felajánlotta, hogy fődíjként a rendelkezésünkre áll az első chicagói álomrandevú-árverésen. Nem nézett a férfira. Nem is volt rá szüksége, így is érezte, hogy megfeszülnek az izmai. - A legtöbbet ígérő hölgy egy teljes hétvégét Mr. Webster társaságában tölthet. Mr. Webster ugyan nem avatott be a terveibe, de ismerve a hírét, biztosra veszem, hogy ez csakugyan álomrandevú lesz. Néhányan tapsoltak, mások meglepetten kiáltoztak. - Kívánnak valamit kérdezni Mr. Webstertől? - Kit hátralépett, és mosolyogva intett Jarrettnek. Később még számolunk! - fenyegette a férfi komor tekintete. - Mikor lesz? - kiáltotta oda az egyik riporter. - Az árverés? E hó tizenötödikén, pontosan tizenkét nap múlva. Vagy a randevúra gondolt? - Jarrett megrázta a fejét. - Sajnálom, ezt nem árulhatom el. Miss Deevers ugyan azt állítja, hogy nem ismeri a terveimet, de valójában csak azért titkolózik, mert azt reméli, hogy így még több belépőjegyet adhat el. Kit elismerően méltatta a lélekjelenlétét. - Egyébként túl szerény volt - folytatta a férfi. - Csak rólam beszélt. És meg sem említette a többi agglegényt, akit rábírt, hogy támogassa az ügyünket. Nem óhajtja bepótolni a mulasztását, Kit? Ezúttal Jarrett lépett hátra, és intett a lánynak, de az nem mozdult. Csak úgy remegett a lába. - Mások is részt vesznek az árverésen, ugye? - kérdezte nyájasan Jarrett. - Természetesen - nyögte ki végül Kit. - A többiek nevét a hét folyamán jelentem majd be. Még egyszer köszönöm, hogy eljöttek! Az általános hangzavarban Jarrett befogta a tenyerével a mikrofont. - Az ember azt hihetné, alig várja, hogy megszabaduljon ezektől az emberektől, pedig maga hívta ide őket - jegyezte meg. - Vajon miért? Kit nem válaszolt. - És miért hozta előbbre az időpontot? Szeretne minél hamarább túlesni az egészen? - Dehogy! Hiszen olyan jól mulatok! - Sajnálom, hogy mégsem sorsolást rendez a következő havi Fehérneműhölgy szerepére. Mennyi időt elpazaroltam, amíg egy valóságos csipkekölteményt terveztem a maga számára... Kit haragosan rávillantotta a szemét, és Jarrett elvigyorodott. - Kit, drágám, miért gondolta, hogy elrontom a játékát? Igaza van, ez tényleg jó mulatságnak ígérkezik! Másnap reggel Kit a szokásosnál korábban ment be a munkahelyére, de a társai mégis megelőzték. Mihelyt belépett az épületbe, eléje toppant Alison egy újságot lobogtatva a kezében. - Megbolondultál? - támadt rá. - Már maga az árverés is őrült ötlet, de hogy még Jarrett Webstert is belekevered, és nevetségessé teszed magad... - Nem gondolod, Ali, hogy nem is ez itt a lényeg? - szólalt meg Susannah, aki a kis előszobában állt a radiátornak támaszkodva. - Engem inkább az érdekel, vajon Kit is licitál-e majd Websterre. Kit becsukta az ajtót, és nekidőlt. - Miért licitálnék rá? - Mi másért eszelted volna ki ezt az egészet? - Mert egy buta liba vagyok. - Az biztos - helyeselt Alison. - Tudod, milyen fényt vet mindez a Triadra? Mi ütött beléd, Kit? A lány felsóhajtott. - Sajnálom, de nem maradt más választásom. Mondjuk úgy, hogy fogadtam Websterrel. Szereznem kell tízezer dollárt a kedvenc jótékonysági alapítványának... - Különben mi történik? - szólt közbe Susannah előrehajolva. - Nem gondolod, Sue, hogy talán jobb, ha a választ nem is tudjuk? - kérdezte Alison. - Csak a magad nevében beszélj! Én hallani akarom. Alison Kithez fordult. - Miben segíthetünk? Kit csak most érezte, mennyire nyomasztotta eddig ez az egész ügy. - Angyal vagy, Ali! - Hát bizony, mi is benne vagyunk a slamasztikában. Nyakig, gondolta Kit. - Először is szükségem lesz Pierce-re, ha nincs ellene kifogásod, Sue. Susannah szeme tágra nyílt. - Úgy értem, az árverésen - tette hozzá gyorsan Kit. - Vacsorázni vagy színházba kellene vinnie azt a nőt, aki a legtöbbet fizeti érte. Tulajdonképpen minden egyedülálló férfi ismerősünket mozgósítanom kell. - Azt akarod ezzel mondani, hogy tegnap elmentél arra a sajtótájékoztatóra és kész tényként jelentetted be az árverést, noha csak egy agglegény ígérte meg a részvételét? - hitetlenkedett Alison. - Jaj, Kitty... - Dehogy! - felelte Kit. - Úgy jelentettem be, hogy egy sem adta a hozzájárulását. Meg sem fordult a fejemben, hogy Jarrett esetleg vállalja a dolgot. - Ez a nő tényleg meghibbant! - sóhajtott fel Susannah. - Most mitévők legyünk? - kérdezte Alison. - Ó, mi sem egyszerűbb. Segítünk neki megszervezni az árverést. - Susannah elrugaszkodott a radiátortól, és a lépcsőhöz indult. - Felhívom Pierce-t. A bejárati ajtó zárja halkan kattant. Rita pontosan érkezett! - állapította meg Kit, és odébb húzódott. Susannah a harmadik lépcsőfokról visszanézett. - És mi lesz, Kit, ha nem sikerül összeszedned a tízezer dollárt? Kit volt az első, aki észrevette, hogy Rita nincs egyedül. Egy antracitszürke öltönyt és hófehér inget viselő férfi állt mögötte, szinte teljesen betöltve az ajtónyílást. - Hát nem mondta? - kérdezte könnyedén Jarrett Webster. - Akkor lefekszik velem. - Ó! Ebben az esetben - Susannah-nak fülig szaladt a szája - mégsem hívom fel Pierce-t! - közölte, és felszaladt a lépcsőn. - Én mondtam, hogy nem akarom hallani a választ - rázta meg a fejét Alison, és visszavonult az irodájába. Mialatt Rita csendesen az asztalához ment, elrakta a táskáját és bekapcsolta a számítógépét, Kit ott állt az előszoba közepén, és farkasszemet nézett Jarrett-tel. - Mit keres itt? - förmedt rá végül. - Ha le akarja fújni az árverést... - Azt már tegnap délután is megtehettem volna. - Csakhogy ezzel nevetségessé tette volna magát. - És maga éppen ezt akarta. Kit hallgatásba burkolódzott. - így most kénytelen megrendezni az árverést - folytatta Jarrett. - Már alig várom - szegte fel az állát a lány. - Mint tegnap is mondta, nem sok időm maradt, így rengeteg a tennivalóm. Szóval bökje ki, mit akar! Mert feltételezem, akar valamit, s nemcsak azt kívánta bejelenteni, hogy lefekszem majd magával, hátha ezzel megbotránkoztathatja a társaimat! - Még hogy én megbotránkoztatom a társait? - A férfi bánatosan megcsóválta a fejét, - Kit, drágám, attól tartok, a közeljövőben éri még néhány meglepetés. Egyébként azért jöttem, hogy megkérdezzem, miben lehetnék a segítségére! - Na persze. Mintha a szándékában állna bármit is tenni értem! - Miért ne? - ráncolta össze Jarrett a homlokát. - Elvégre most az a legfontosabb, hogy annyi pénzt szerezzünk, amennyit csak tudunk. - A hangja ártatlanul csengett, ám a szeme huncutul csillogott. - És ezért el fogok követni mindent... - Hogy elszabotálja a rendezvényt? - Maga nagyon gyanakvó. - Ne tagadja! Azt szeretné, ha lebőgnék! - Ennek kétségtelenül meglennének az előnyei... - morfondírozott fennhangon Jarrett. Kit elpirult. - ...de önzés volna a saját érdekemet a közérdek elé állítani, úgyhogy mondja meg, mit tegyek! - Ezen gondolkoznom kell... Később, ha elkészült a program, fénymásolatokat csinálhat róla, de most... Hopp, megvan! Hívjon fel élelmiszer-kereskedőket, és kérdezze meg, nem adományoznának-e harapnivalót és italt a rendezvényhez. Ez eltarthat pár napig. Jöjjön fel velem, odaadom a szaknévsort, és rögtön munkához is láthat! Ezúttal Jarrett fejét öntötte el a vér, és Kit alig bírta visszafojtani a nevetést először fordult elő, hogy majdnem sikerült kihoznia őt a sodrából. - Attól tartok, félreértett - pillantott a férfi arany Rolex karórájára. - Úgy értsem, nem akarja azonnal beleverni magát a munkába?- meredt rá színlelt elképedéssel a lány. - Említettem már a jövő évi fehérnemű-kollekciómat, vagy nem? Ma délelőtt megbeszélésem lesz a tervezőimmel, és már így is késésben vagyok. - Gondolhattam volna! Nos, bármikor ráér, örömmel látom! Munka van elég... Ezzel legalább néhány napra megszabadultam tőle, állapította meg magában elégedetten. - Képzelem - fűzte hozzá negédesen -, mekkora elégtétel lenne magának, ha megadna minden segítséget, és én mégis felsülnék! - Igaza van! Bámulatos az éleslátása - mosolyodott el Jarrett, majd könnyedén meghajolt, és távozott. Kit, kettesével véve a lépcsőfokokat felszaladt az irodájába, és bezárkózott, aztán átvágotta szobán, és kihúzott két nyilat a nagy parafa céltáblából, amelyre már korábban felszegezte az előző havi Milady-hirdetést. Első próbálkozásra Jarrett bal orrlyukába, a másodikra a két szeme közé talált. Igen, csakugyan bámulatos az éleslátásom, gondolta. Ezért azt is tisztán látta, hogy a helyzete csak rosszabbodni fog. Az esti lapok még többet foglalkoztak az álomrandevú-árveréssel, mint a reggeliek. Noha Kit tudta, hogy Jarrett minden lépése hírértékű, ilyen nagy sajtóvisszhangra mégsem számított. Az egyik pletykarovat vezetője olyan messzire ment, hogy felhívta Chicago legnépszerűbb agglegényeit, és megpróbálta kideríteni, kik vesznek részt közülük az árverésen. Kit megkönnyebbülésére a többség nem nyilatkozott. Nyilván megvárják, vajon az árverés az év eseményének bizonyul-e, avagy csupán egy őrült ötletnek, amelytől minden épeszű ember távol tartja magát. Kit tudta, hogy gyorsan kell lépnie, ha nem akarja, hogy a nem nyilatkozomokból határozott nem-ek legyenek. Amikor Susannah késő délután benézett hozzá, már megint a társasági rovatot tanulmányozta. - Talán meg kellene köszönnöd a rovatvezetőnőnek, hogy összeállította helyetted a szóba jöhető agglegények listáját -- kuncogott Susannah. - Nem sokat érek vele - mormogta Kit, fel sem pillantva az újságból. - Hihetetlenül nehéz megszerezni ezeknek a fickóknak a telefonszámát, aztán a titkárnőjüket rávenni arra, hogy kapcsoljanak be hozzájuk. - Miért nem bízod ezt Jarrettre? Ő mindenkit ismer! - Igen, de nem hiszem, hogy segítene! - Ja, persze! Azt szeretné, ha elveszítenéd a fogadást. - Susannah bejött, és az íróasztal szélére csücsült. - Ajánld fel, hogy így is, úgy is lefekszel vele, akkor talán változtat a hozzáállásán. Jó, jó, csak tréfáltam! - tette hozzá, ahogy jobban szemügyre vette a barátnője elkámpicsorodott arcát. Kit vállat vont. Mintha Jarrettnek pont ő kellene! - Pierce egyébként igent mondott - közölte vidáman Susannah. - De ne várj tőle semmi különöset! Elviszi a győztest ebédelni a múzeum éttermébe, és végigvezeti a modern művészetek tárán. Kit ledobta a ceruzáját. - Pierce szerint ilyen egy álomrandevú? -Nem, de ez a jellegzetes agglegény-viselkedés! Nem akarják elkötelezni magukat, főleg nem egy ismeretlennek. Pierce bizonyára úgy gondolja, hogy ha ellenszenves a partner, addig fecseg Monet-ról és Gauguinről, míg a nő meg nem unja és faképnél nem hagyja. - Kösz, Sue - sóhajtott fel Kit. - Ez is több a semminél. Eddig van egy igen-em, három talán-om és két nem-em. - Kik utasítottak vissza? Add meg a nevüket! Majd én kezelésbe veszem őket! Kit eléje tolta a listát. - Feltétlenül szükségem lenne valami izgalmasra, valami másra, mint azok a szokványos színházi vacsorák, amelyre ezeknek a fickóknak a többsége hajlandónak mutatkozik... Susannah bólintott. - Ha valakit rávehetnék, hogy ajánljon fel egy vitorláskirándulást a Karib-tengeren vagy egy hétvégét Las Vegasban... Nem ismerünk egy szakácsot, aki vacsorát főzne az egyik nyertesnek és a partnerének? - Hm. A sarki étteremé talán vállalná, hogy reggelit ad nekik... Kit bosszúsan mordult egyet. Ekkor megkocogtatta a nyitott ajtót Alison. - Hajói sejtem, mindketten agglegényvadászattal töltöttétek a napot. Alig várom, hogy lássam a borsos számlát, amelyet a kampány végén benyújtunk! - Nem lesz számla - vallotta be Kit. Alison felvonta a szemöldökét, és beljebb jött. - Csak nem fogunk ingyen dolgozni?! - A munka nagy részét a szabad időmben akarom elvégezni... Susannah lecsúszott az asztalról, és az ablakhoz sétált. - Ott egy lesifotós! - kiáltott fel hirtelen. - A szemközti járdán áll, és a fényképezőgépét egyenesen a házunkra irányítja! Kit felnyögött. Susannah intett a fotósnak, aztán visszafordult. - Gondolj arra, Ali, hogy mekkora reklámot kapunk ezáltal! - Kösz! Már magam is gondoltam rá. - Alison némán vizsgálgatta Kitet. - Vigyázz, nehogy kiborulj! - óvta végül. A lány majdnem sírva fakadt. Noha Alisonnak olykor kissé nyers a modora, nem ismer nála melegszívűbb, gondoskodóbb nőt. Nem is kívánhatnék jobb társakat, állapította meg, ahogy újra maga elé húzta az agglegénylistát és a telefonkagylóért nyúlt. Azzal a fenyegetéssel, hogy rásózza a telefonálást, Kit elérte, hogy Jarrett huszonnégy órán át békén hagyta. És most sem személyesen jelentkezik, gondolta, amikor Rita közölte, ki keresi telefonon. - Halló! Itt Kit - szólt bele a kagylóba. - Sokat töprengtem az álomrandevú-ajánlatomon, de hiába - kezdte Jarrett. Nincs valami jó ötlete? Kit meglepetésében majdnem elejtette a hallgatót. - El akarja hitetni velem, hogy nem tudja, hogyan szórakoztasson egy nőt egy este? - Csakhogy maga egy egész hétvégére ígért! - Igaz. Köszönöm, hogy emlékeztet rá. - És nem azt mondom, hogy nincs semmilyen elképzelésem. De amit kitaláltam, mind túl hétköznapi, és nem szeretnék bárkinek is csalódást okozni. - Még nekem sem? - búgta a lány. - Magának kiváltképpen nem! - A férfi hangja simogatóvá vált. - Hát nem tudja, hogy központi helyet foglal el a gondolataimban? Kit önkéntelenül elmosolyodott. Jarrett valószínűleg elátkozza, valahányszor az eszébe jut az árverés. - Ha tényleg kíváncsi a véleményemre... - Igen? - Akkor először is azt javasolnám, hogy ne egy hétvégében gondolkozzon, hanem egy hétben vagy még hosszabb időben. - Ez aztán felhajtja majd az árat - jegyezte meg Jarrett. - Gratulálok, Kitten! Kitten, azaz kiscica! A lány összepréselte az ajkát. Biztos volt benne, hogy ha tiltakozna e becenév ellen, Jarrett ezentúl minden lehető alkalommal így szólítaná. - Lássuk csak! Ott az a szép vitorlása. Mi lenne, ha a partnerét elvinné egy hoszszabb kirándulásra egy lakatlan trópusi szigetre? - Mit ért hosszabb alatt? - faggatta gyanakodva a férfi. - És tényleg azt hiszi, hogy bárkit is érdekelne egy ilyen ajánlat? - Engem például nagyon érdekelne. - Komolyan? - Komolyan - erősítette meg a lány. - Ha megengedhetném magamnak, azonnal befizetnék egy ilyen utazásra. - Egy jacht fedélzetén állni az óceánon - duruzsolta a férfi. - Élvezni a lágy szellőt és a napfényt, gyönyörködni az ezüstösen csillogó habokban... - Igen, ilyennek képzelem én a földi paradicsomot. - Nem rossz. Van egy meghatározott sziget, amelyet megnézne? - Ugyan miért gondolja, hogy magával mennék? Már azért is szívesen fizetnék, ha ott állhatnék a jachtkikötőben, amikor elindul, és búcsút inthetnék. Némelyik trópusi sziget olyan messze van a civilizációtól, hogy még táviratot sem küldhetné nekem. A férfi felnevetett, és Kit úgy érezte, mintha ez a nevetés végigvibrálna az idegvégződésein. - És a mobiltelefonján sem hívhatna fel, hogy bosszantson - fűzte hozzá. - Nos, ha nincs több mondanivalója... - De van. Ma délelőtt beszéltem néhány barátommal a fallabdaklubban. - És beszervezte őket? - Nem. Ha nemcsak a frissítőkről, hanem az árverési tételekről is én gondoskodom, maga mit fog csinálni? - jegyezte meg gunyoros hangon a férfi. - Jó, hagyjuk - dünnyögte Kit. - Szóval... felfigyeltem egy érdekes jelenségre, amelyről, úgy gondoltam, magának is tudnia kell. Úgy tűnik, mindenki meg van győződve róla, hogy az árverés csak reklámfogás. - Vajon miért? - kérdezte Kit gúnyosan. -Es ez még nem minden. Mintha az összes riporter, akivel összefutottam, és a barátaim is azt hinnék, hogy együtt járunk. - Csakugyan? - Akkor hát velem vacsorázik ma, vagy menjünk el egy kosárlabdameccsre? - Nem, köszönöm. - Hát... ha mindenáron veszíteni akar... - Ezt meg honnan veszi? - Különben miért mondana le egy ilyen nagyszerű reklámlehetőségről? Én csak segíteni próbálok, Kit, de ha nem akarja... A lány belátta, hogy a férfinak igaza van. Ha együtt mutatkoznak a nyilvánosság előtt, még jobban felcsigázzák az emberek érdeklődését. - Nem bánom... Vigyen el egy meccsre - egyezett bele. - Hétre magáért megyek az irodába. - Jarrett felsóhajtott, mint egy epekedő szerelmes. - Remélem, addig mindketten képesek leszünk a munkánkra összpontosítani. - Ne ringassa magát hiú ábrándokban, Mr. Webster! - mondta gyorsan. - Megfogadtam, hogy szerzek tízezer dollárt, és ez meglesz, bármit kell is érte csinálnom, de nem áll szándékomban élvezni a közös esténket! - Természetesen - hagyta rá Jarrett. - Ez így is van rendjén. Akkor este találkozunk! 5. FEJEZET Kit épp egy újabb nevet írt fel a listájára - egy olyan férfiét, aki gondolkozni akart az ajánlatán, mielőtt végleg elkötelezné magát - amikor a fülét megütötte Susannah hangja. Meglepetten az asztala fölötti órára sandított. Elmúlt hat, és a társa félórával ezelőtt elhagyta az irodát. Vajon miért jött vissza, és kivel beszél? Tudta, hogy Alison egy ügyfelével tárgyal, Rita pedig már rég távozott... - Tényleg ráférne egy kis kikapcsolódás - magyarázta Susannah, és a következő pillanatban bedugta a fejét az ajtón. - Nézd csak, Kitty, kibe botlottam a küszöbön! - Ha behívtad azt a fényképészt... - Kit sietve mosolygós arcot öltött, mert nem szerette volna magát mogorva képpel viszontlátni valamelyik címlapon, de Susannah mögött nem a fényképész állt, hanem Jarrett Webster. A férfi ezúttal fekete bőrdzsekit, vékony pulóvert és szűk, kifakult farmert viselt. - Milyen fényképészt? - kíváncsiskodott. - Először fordul elő velünk ilyesmi - mesélte Susannah. - Egy lesifotós egész délután a szemközti járdán toporgott, de most már elment. Szegény fiú, olyan sokáig várt, a legizgalmasabbat mégis elmulasztotta. - Ha Mr. Webster látogatására célzói, én ezt nem nevezném izgalmasnak. Korán jött - meredt Kit komoran Jarrettre. - Tudom, de még nem felejtettem el, milyen sietve hagyta el a házat, amikor utoljára megbeszéltünk egy találkozót. - Jarrett az asztalhoz húzott egy széket, megfordította, és lovagló ülésben ráereszkedett. - Köszönöm, Susannah! - Ne mondja senki, hogy nem értem a célzást - dünnyögte Susannah. - Viszlát reggel, Kit! Kit hátradőlt, és a ceruzájával halkan kopogott az asztalon, amíg a társa mögött be nem csukódott odalenn az ajtó. - Majdnem egy órával korábban jött. Menjen el! - sziszegte. - Azt gondoltam, a randevúnk előtt... - Ez nem randevú! - tiltakozott Kit. - .. .nem ártana harapni valamit - folytatta zavartalanul a férfi. - Én a közeli falatozóban akartam bekapni egy szendvicset, de maga persze azt csinál, amit akar! - Akkor csatlakozom magához. Köszönöm a meghívást. A jövőben jobban meg kell válogatnom a szavaimat, gondolta Kit. - Indulhatunk? - kérdezte a férfi. - Nem. Előbb el kell még intéznem néhány telefont. - Kit elfordult, és gyorsan tárcsázta a listáján szereplő, következő számot. - Jó. Ha elkésünk, még nagyobb feltűnést keltünk, mint ha korán érkezünk. - Miért? Hát az emberek nem a játékot fogják figyelni? - lesett hátra Kit. - Nem. Inkább azon fognak töprengeni, miért mulasztottuk el a meccs elejét. Jarrett vállat vont. - De ha ez magát nem izgatja... Mialatt a lány azon tépelődött, kitartson-e az eredeti terve mellett, kattanás hallatszott, és a telefonba belehallózott egy férfi. Kit hirtelenjében nem emlékezett rá, kit is hívott fel, de azért gépiesen belekezdett a mondókájába. Jarrett felkelt, visszatolta a széket a helyére, és átsétált a szobán. Kit először örült, hogy már nem őt bámulja, amíg a szeme sarkából észre nem vette, hogy megáll a dobónyilas céltáblája előtt. A férfi, a vonal másik oldalán, váratlanul a szavába vágott: - Arról a marhaságról van szó, amibe Jarrett Webster is belekeveredett? - Igen. Egyébként biztosíthatom, hogy az ügy, amelyre gyűjtünk, nem marhaság. Szeretnénk, ha ön is részt venne az árverésen... - Miért ne? Szívesen megnézem, ahogy Chicago kiválóságai nevetségessé teszik magukat, Jarrettet is beleértve. - ígérem, nem fog csalódni - fuvolázta a lány. - Mondja meg Jarrettnek, hogy alig várom a nagy estét! Még valaki, aki feltételezi, hogy együtt járunk, gondolta Kit. Amikor néhány perccel később letette a kagylót, Jarrett feléje fordult. - Nos, hogy ment? - Szereztem két újabb résztvevőt. Egyikük az operába viszi majd a partnerét. - Ez igazi álomrandevú lesz! - Jarrett hangjából csodálat csendült ki. - Azt hittem, nem szereti az operát - jegyezte meg a lány. - Nem is. Bár érdekelne, hogy ezt honnan tudja. Működésbe lépett az ösztönös beleérző képessége, Kitten? Tényleg, honnan tudom, hogy nem szereti az operát? - tűnődött el a lány. Talán abból következtettem erre, hogy szereti a kosárlabdát? Bár ettől még lehetne operarajongó... - Dehogy! - felelte. - Magával képtelen lennék azonosulni. De árulja el, ha nem szereti az operát, miért mondta, hogy ez igazi álomrandevú lesz? - Mert van egy óriási előnye: a sok nyivákolás közben nem lehet beszélgetni! - Értem - kuncogott Kit. - Nos, Jarrett, azt tanácsolom, minél előbb hozakodjon elő valamilyen ajánlattal, mert minden jó ötletet elhalásznak az orra elől! - Jelentkezem, mihelyt kidolgoztam a részleteket - ígérte a férfi. Kit ráismert a saját korábbi szavaira, és nem kerülte el a figyelmét Jarrett kihívó tekintete sem, de megőrizte a nyugalmát. - Ne felejtse el, minél tovább halogatja a dolgot, annál nehezebb lesz valami szenzációs programmal kirukkolnia! Gondolom, nem szeretné, ha azzal vádolnák meg, hogy ellopta valaki másnak az ötletét. - Miért ne, ha az ötlet jó? - Már adtam magának egy remek tippet. - A vitorlásútra céloz? - Igen. Egyébként már van egy tóparti kirándulásom és egy egynapos motorostúrám a Michigan-tavon. Ha fel akarja ezekkel venni a versenyt, legalább egy hónapos üdülést kell ajánlania valamelyik félreeső szigeten! - Ezt megjegyeztem - motyogta a férfi. - Mit is mondott, mennyit fizetne egy ilyen programért? Jarrettnek igaza lett: mire a stadionba érkeztek, a mérkőzés már elkezdődött. Amikor a felső bejáraton a tribünre léptek, a helyi csapat sztárjátékosa éppen három pontot szerzett, és a tömeg ordítással fejezte ki elégedettségét. Kit befogta a fülét. - És maga szerint az opera hangos?! - Tessék? - kérdezte Jarrett hozzáhajolva. Ahogy az ajka súrolta a halántékát, a lány hátrahőkölt, belelépett egy tócsába, és valószínűleg el is vágódik, ha Jarrett villámgyorsan át nem karolja. - Legyen óvatos! - intette. - Sosem tudhatja, hogy egy ilyen helyen kinek az ölébe pottyan! - Köszönöm! - nyögte Kit. Te bolond! Ugy viselkedsz, mintha meg akart volna csókolni, gondolta. A következő pillanatban vaku villant a közelben. Kit a szeme elé kapta a kezét, pislogott néhányat, aztán gyanakodva Jarrettre sandított. Lehet, hogy észrevette a fényképészt, és ezért ölelte át? Noha már javában folyt a játék, a lépcsőkön és a folyosókon nagy volt a nyüzsgés. Egyesek a mosdóba igyekeztek, mások frissítőért mentek, és Kit nem is ellenkezett, amikor Jarrett kézen fogta és így tört utat a tömegen át. A helyük az első sorban volt. Kétségkívül ez a legjobb hely a stadionban, állapította meg Kit, s úgy érezte, mintha mindenki, még néhány játékos is őket bámulná. - Nem szeretném befolyásolni... de legalább megpróbálhatna úgy tenni, mintha jól érezné magát - javasolta nyájasan Jarrett. Kit tágra nyitotta a szemét, és bedobta a legmesterkéltebb mosolyát. -így? - Messziről megteszi! - Jarrett, anélkül hogy elengedte volna a kezét, hátradőlt. Remélem, nem zavarja, ha én most átengedem magam a játék élvezetének? - Csak tessék. A magam részéről sosem rajongtam a kosárlabdáért. - Akkor miért a meccset választotta, és nem a vacsorát? - hökkent meg Jarrett. - Mert nem az operába hívott meg - mosolygott rá kedvesen Kit. Jarrett felnevetett, s Kit hirtelen úgy érezte, mintha gombóc szorongatná a torkát. Mi ütött belém? - töprengett zaklatottan. Azt sem értette, miért érzett csalódottságot, amikor Jarrett abbahagyta a nevetést. - Akkor nem is fáradozom azzal, hogy megmagyarázzam a szabályokat - jelentette ki a férfi. - Helyes! Úgysincs kedvem érdeklődést színlelni. Miközben Jarrett a meccset figyelte, Kit a tömeget pásztázta, és igyekezett úgy tenni, mintha nem törődne azzal, hogy a férfi még mindig a kezét szorongatja. Alighanem ez a szokása, gondolta, vagy talán el is felejtette, hogy fogja a kezemet. A Fehérnemühölgyek bizonyára rossz néven vennék, ha így elhanyagolná őket, de én még örülök is neki, próbálta meggyőzni magát. Ahogy múltak a percek, Kitre - akarata ellenére - átragadt a férfi lelkesedése, és néhányszor ő is odakiabált a játékosoknak. Amikor egy különösen izgalmas pillanat után kimerülten hátradőlt, észrevette, hogy Jarrett összevont szemöldökkel bámulja. - Azt hittem, azért jött, hogy a játékot nézze - kiáltotta a lány. - Én is azt hittem - felelte a férfi. Legalábbis Kit így értette, bár a nagy zaj miatt nem lehetett biztos benne, hogy csakugyan ezt mondta. - Sajnálom, ha elvontam a figyelmét - vetette oda, aztán visszafordult a pálya felé. Kit azt remélte, a szünetben kisebb lesz a lárma, ám ekkor rázendített egy rezesbanda. - Csodálom, hogy egy ilyen este után nem süketül meg mindenki - dohogott. - Vigyázat! - súgta a fülébe Jarrett. - Itt jön az egyik dögkeselyű, Melinda Mason a társasági rovattól. Kit emlékezett a nőre. Melinda ott volt a sajtótájékoztatóján, és az újságban is többször látta már a képét. Keskeny, háromszögletű arcával és hideg szemével nem éppen szép, de kétségkívül feltűnő jelenség volt. Ez a nő hívta fel Chicago legismertebb agglegényeit, hogy kifaggassa őket, részt vesznek-e az árverésen. - Jó estét, Melinda! - üdvözölte Jarrett, és lejjebb csúszott az ülésen. - Nem is tudtam, hogy a sportrovathoz került. Hogy tetszik a meccs? Melinda válaszra sem méltatta. - Igaz a hír? Komolyak a szándékaik? - tért rögtön a lényegre az újságírónő. - Ö, igen, ami az árverést illeti - vágta rá könnyedén Jarrett. - És kettőjüket illetően? - Melinda - Jarrett hangja szomorúan csengett -, ugye nem várja el, hogy erre feleljek? Ha igent mondok, a későbbiekben esetleg beperelnek házasságszédelgésért, ha nemet, ez a hölgy itt mellettem biztosan megsértődik! - És akkor nem kap tőle búcsúcsókot - egészítette ki Melinda. - Úgy valahogy - mosolygott Kitre a férfi. A lány csodálattal adózott Jarrett ravaszságának: bár semmi határozottat nem mondott, sikerült azt a benyomást keltenie, hogy szeretők. - Akkor a mai ittlétük csak reklámfogás? - kérdezte rosszallóan az újságírónő. - Szó sincs róla! - tiltakozott Jarrett. - Össze akartuk kötni a kellemest a hasznossal. Megnézzük a meccset, utána pedig megpróbáljuk rávenni a nőtlen játékosokat, hogy csatlakozzanak a jótékonysági akciónkhoz. - Ehhez elég, ha rájuk parancsol, nem? - A nő Kithez fordult. - És önt nem zavarja, hogy Mr. Webster egy másik nővel fog randevúzni? - Ez még nem biztos! - válaszolt Jarrett a lány helyett. - Ugyanis Kit maga is licitálni fog. Meg akar venni, még ha egy vagyont kell is adnia értem! - Valóban? - Csak az a baj - vallotta be a férfi -, hogy nem elégszik meg egy egyszerű randevúval. Azt szeretné, ha egy egy hónapos vitorlásutat ajánlanék fel, de attól tartok, mások nemigen lelkesednének az efféle programért. S akkor mégsem kellene egy vagyont adnia értem, ennek pedig az ügyünk látná kárát. - És persze Jarrett - kotyogott közbe Kit. - Szerfölött sértené az önérzetét a tudat, hogy ilyen olcsón kelt el. - Csak jutányos áron, drágám. Még soha senki nem vádolt azzal, hogy olcsó vagyok. Melinda felhúzta az orrát, és faképnél hagyta őket. - Miért mondta azt, hogy elég, ha ráparancsol a játékosokra? - kérdezte Kit, mihelyt az újságírónő hallótávolságon kívül ért. - Talán magáé a csapat? - Részben - felelte szerényen Jarrett. Kit szívverése felgyorsult. - És komolyan gondolta, hogy a nőtlen játékosok is csatlakozhatnának az akciónkhoz? - Természetesen. Miért érjük be tízezer dollárral, ha többet is szerezhetünk? Ha Jarrett segít, az árverés biztosan nagy siker lesz, gondolta Kit. - Jarrett, ez... ez csodálatos! - Sejtettem, hogy ezt fogja mondani... És képzelje csak, hogy el leszek ragadtatva az ügyességétől, ha sikerül minden segítség nélkül beszerveznie a fiúkat! Miközben visszahajtottak a Triadhoz, Jarrett a legkülönbözőbb témákról fecsegett. - Nyilván elkerülte a figyelmét, hogy nem állok szóba magával - jegyezte meg végül Kit fagyosan. - Nem - kuncogott a férfi. - Csak úgy döntöttem, nem veszek róla tudomást. Holnap mikor jöjjek magáért? Ugyanakkor, mint ma? - Tréfál? - Hát nem akarja, hogy segítsek? - Ezt nevezi maga segítségnek? Elég lenne, ha egyetlen szót szólna az edzőnek, de vajon meg fogja-e tenni? - A menedzsernek! - Tessék? - Az edző nem lelkesedne az ötletért, de a menedzser talán igen. Csakhogy ha én beszélnék vele, azzal megsérteném a megállapodásunkat, és lehet, hogy utána elkezdenék töprengeni azon, vajon mennyire boldogult volna egyedül. Tehát jobb, ha kimaradok az ügyből. Fő- vagy hátsó bejárat? - Tessék? - Megérkeztünk - magyarázta meg türelmesen Jarrett -, de nem tudom, hol hagyta a kocsiját, és nem szeretném, ha ilyen későn egyedül járkálna. - így beszél egy igazi úriember - gúnyolódott Kit. - Sosem bocsátanám meg magamnak, ha valami baja esnék. A lány lemondóan felsóhajtott. - Ma gyalog jöttem be az irodába. - Merre lakik? - Jarrett sebességbe tette a Porschét. - Csak néhány háztömbnyire. Nem kell hazavinnie... - Kit hangjából hiányzott a meggyőződés, mert a hideg éjszakában nem sok kedve volt gyalogolni -, de ha ragaszkodik hozzá... A stoptáblánál forduljon balra, aztán két háztömbbel odébb jobbra. A férfi szája sarkában mosoly bujkált. - Sejtettem, hogy értékelni fogja, ha hazaviszem. - Ne reménykedjen abban, hogy behívom! - Ez meg sem fordult a fejemben. A lány összeszorította a száját, s legközelebb csak akkor nyitotta ki, amikor kénytelen volt további útbaigazítást adni. Mihelyt megérkeztek a lakásához, kilökte a kocsiajtót, és mire a férfi megkerülte az autót, már a járdán állt. Jarrett gondosan becsukta az ajtót, és a lányhoz fordult. - Nem válaszolt a kérdésemre. Mikorra menjek magáért? És mit csináljunk holnap? Esetleg megnézhetnénk egy férfisztriptízt? - Ilyen érdekeltsége is van? Vagy csak egyszerűen szereti az efféléket? - Nem - válaszolta nyugodtan a férfi -, de a maga kedvéért hajlandó lennék egy ilyen műsort is megnézni, hátha meg akarja hívni a szereplőket, hogy lépjenek fel az árverésen. - Könnyedén búcsút intett, és a kocsijának dőlt. - Itt várok, amíg be nem ér a házba. Meg sem próbálta megcsókolni, még csak hozzá sem ért, de Kit ezt egyáltalán nem bánta. Legalábbis ezt próbálta elhitetni magával. A Triad legfelső szintjén lévő grafikai műhelyben csak a számítógép zümmögése és a Kit ölében fekvő tarka macska dorombolása hallatszott. Kit befejezte a komputergrafikát, és bekapcsolta a nyomtatót. Ahogy előrehajolt, hogy papírt tegyen be, a macska kinyitotta a szemét, nyávogott egyet, aztán leugrott Kit öléből, és elvonult, hogy másik pihenőhelyet keressen magának. Kit hátradőlt. Mindig nagyon élvezte a munkájának ezt a szakaszát, amikor egy ötlete alakot öltött. Azon a kampányon dolgozott, amelynek célja a gyermekvédő egyesület új segélykérő telefonszámának az elterjesztése. Ha a megrendelőknek tetszik az anyag, először a nyomdába kerül, aztán a média közvetítésével a nyilvánosság elé. Természetesen nem az alkotási folyamat volt az egyetlen, amit Kit szeretett a munkájában. Legalább olyan izgalmasnak találta az emberekkel való érintkezést is. Meghallgatta az ügyfelek kívánságait, aztán megpróbálta kitalálni, mire van szükségük valójában, s végül mindig elérte, hogy elégedettek legyenek. Hogy erről miért Jarrett jutott rögtön az eszébe, rejtély volt számára, hiszen jól tudta, hogy a férfi min mesterkedik: tönkre akarja tenni a Triadot, jobban mondva őt. És miért? Csak azért, mert a divatbemutató kudarcáért őt hibáztatja. De mi késztette arra, hogy a bosszúállásnak éppen ezt a módját válassza? - tűnődött el. Miért adott neki lehetőséget arra, hogy mindent jóvátegyen? Lehet, hogy a háremhölgymodell fordítva felvett felsőrésze nagyobb hatással volt rá, mint gyanítottam, gondolta enyhe akasztófahumorral. Ekkor bejött Susannah, és a mappája tartalmát kiteregette az egyik munkaasztalra. - Sokáig kell még a számítógép? - tudakolta. - Nem, már végeztem - felelte Kit, és a nyomtatótálcáról elvette a kész grafikát. Lementem a fájljaimat, és tiéd a gép. - Annyira nem sürgős. A lesifotós egyébként megint itt van. - Susannah tovább rendezgette a papírjait. - Észrevettem, amikor ebéd után visszajöttem. Az utca túlsó oldalán lapul a borókabokrok között. - Elég kényelmetlen lehet. - Én is így gondoltam, és hogy egy kicsit felvidítsam, elmeséltem neki, mit mulasztott tegnap este. - Jaj, Sue! Ezek után sosem szabadulunk meg tőle! - Talán el kellene tűnődnünk azon - mondta Alison, megállva az ajtóban -, hogy ne adjunk-e másik nevet a cégünknek. - Micsoda? - döbbent meg Susannah. - Te találtad ki, hogy Triad legyen a nevünk, mert azt mondtad, hogy a Deevers, Miller és Novak nem jól hangzana. - Azóta megváltozott a véleményem. Túlságosan is felkapottak lettünk. Ma megint minden újság Kittel foglalkozik, s már a sportrovatban is írnak róla, nemcsak a társaságiban. A telefon szünet nélkül cseng. Rita ma öt hívást kapott olyan férfiaktól, akik szívesen részt vennének az árverésen. Azt üzeni neked, hogy már ő is készít egy listát. - Már tudom, hogyan rázom le a lesifotóst - csettintett Kit. - Megkérdezem tőle, nem ajánlana-e fel ő is egy álomrandevút. Akkor biztosan kereket old. - Szerintem vállalná - ellenkezett Susannah. - Rendes tagnak látszik. Alison szélesen elmosolyodott. - A kérdés csak az, van-e olyan nő, aki fizetne azért, hogy vele tölthessen egy napot egy borókabokorban. - Miért? Néha igazán jólesik egy kis változatosság - vélte Kit. - És mint tudjuk, az ízlések és pofonok különbözők. - Alison átvágott a szobán, és Susannah fölött áthajolva szemügyre vette az asztalon heverő papírokat. Az ajtóban váratlanul megjelent Rita. Kissé szaporán szedte a levegőt, nyilván a lépcsőmászástól. Vagy mert ideges, gondolta Kit, a titkárnő mögött álló egyenruhás küldöncre bámulva, aki egy csomagot tartott a kezében. Kit a homlokát ráncolta. Rita nagyon jól tudja, hogy ide nem léphet be idegen, akkor miért hozta fel ezt a fickót? - Csomagot kaptál, Kit - magyarázta az. - A küldönc csak neked adhatja át személyesen. Kit vonakodva elvette a csomagot. A küldönc megbökte a sapkája ellenzőjét, és nesztelenül távozott, de Rita nem mozdult. - Talán az asztal alá kellene bújnunk, Ali, hátha bomba van benne! - tréfálkozott Susannah. A csomagon csak a címzett, azaz az ő neve szerepelt, de mihelyt Kit meglátta az ismeretlen, határozott kézírást, kitalálta, ki küldte. - Ha felrobban, gondoljatok arra, hogy jelenleg csak egy ügyfelem van, akivel kölcsönösen egymás idegeire megyünk - suttogta. - Majd ezt vésetjük a sírkövedre - ajánlotta fel Susannah. Kit kinyitotta a csomagot, amelyben egy műanyag fóliába burkolt, színes fényképet talált. Az egész alakos fotó Jarrett Webstert ábrázolta szmokingban. Amikor megörökítették, a lencsébe mosolyogva éppen a csokornyakkendőjét igazította meg. Ez jobb céltábla lesz a dobónyilainak, nem? - írta a kép egyik sarkába a férfi. 6. FEJEZET Kit majdnem húsz percet töltött azzal, hogy megfogalmazza azt az udvarias, de egyértelmű üzenetet, amelyet a titkárnője közvetítésével Jarrettnek akart küldeni, ám amikor feltárcsázta a férfi számát, az maga jelentkezett. Kit ezen annyira meglepődött, hogy még csak nem is üdvözölte. - Beteg a titkárnője? - csúszott ki a száján. - Tudtommal nem. Adjam, vagy megelégszik, ha megemlítem neki, hogy érdeklődött az egészségi állapota felől? - Ismerve a maga rabszolgahajcsár természetét, azt gondoltam, talán kórházban van, különben nyilván ő vette volna fel a kagylót. - Mondtam, hogy ez a közvetlen számom. A titkárnőin csak akkor veszi fel, ha én nem tehetem. Higgye el, nem sokan részesülnek abban a kegyben, hogy megkapják ezt a számot! - Ezt feltétlenül megemlítem az életrajzomban! Egyébként köszönöm a fényképet. - Kit hátradőlt, és elégedetten szemlélte a céltáblát, amelyre úgy tűzte fel a férfi fotóját, hogy a szíve pontosan a közepére essen. - Nincs mit. Láttam, hogy a másik már csupa lyuk, és nem akartam, hogy le kelljen mondania a kedvenc sportjáról. - És talán attól is félt, hogy ha nem vezethetem le a haragomat valami élettelen tárgyon, magán töltöm ki? - Bevallom, ez is megfordult a fejemben. Eldöntötte már, mit csinálunk ma este? - Csak azt, hogy mit nem: nem megyünk férfisztriptízre. - Pedig egy ilyen műsor jól illene az árveréshez. - Isten ments! -jelentette ki Kit. - Igazán nem szeretném, hogy kisebbségi komplexusai támadjanak! - Miért támadnának? - A fénykép, amelyet küldött, ruhában ábrázolja magát. Ha kellő önbizalma van, fürdőnadrágban fényképezteti le magát. Rövid, de jelentőségteljes csend támadt. - Kitten, drágám - mondta végül vontatottan a férfi. - Ha tudom, hogy egy olyan képre vágyik... - Én csak... - Ezek után azonnal készíttetek egyet - kuncogott Jarrett. - Addig pedig engedje szabadjára a fantáziáját! Nem hiszem, hogy ez gondot okozna. - Öntelt alak! - Kit lecsapta a kagylót. Egyébként bármennyire dühös volt is, a lelke mélyén tudta, hogy a sztriptíztáncosokkal kapcsolatban Jarrettnek igaza van: nem lennének kisebbségi komplexusai, és nem azért nem, mert beképzelt, hanem mert állná az összehasonlítást. Jarrett nemcsak vitorlázik, hanem - mint a szavaiból kiderült - rendszeresen fallabdázik is. És bár ő eddig csak felöltözve látta, ruganyos mozgása elárulta, hogy erős és edzett. Kit elképzelte, hogyan táncolhatnak az izmai sportolás... vagy szeretkezés közben. Te jó ég! Hiszen pontosan azt teszi, amit a férfi tanácsolt: szabadjára engedi a fantáziáját! - ébredt rá, és mérgében minden nyilat, amelyet talált, az új céltáblájára dobott. Nem mintha sokat ért volna vele... Kit épp a gyermekvédő egyesülettel kapcsolatos iratait szedte össze, amikor kopogtak az ajtaján. - Beszélhetnénk? - kérdezte Alison, belépve. - Szeretnék egy szívességet kérni tőled. - Persze. Gyere beljebb! Mindjárt végzek. Alison leereszkedett a Kit rajztáblája előtti magas támlás szék szélére. Furcsa, mennyire különbözünk egymástól mi hárman, futott át Kit agyán. Hasonló esetben Susannah levetette volna magát a sezlonra, és az ékpárnára tette volna a lábát, ő meg idegesen fel-alá szaladgálna. Alison viszont úgy ül itt, egyenes derékkal, összekulcsolt kezét az ölében fekvő barna borítékon nyugtatva, mint egy igazi dáma. Talán azért tudunk olyan jól együtt dolgozni, mert tökéletesen kiegészítjük egymást, gondolta a lány. Kit végül összecsukta a dossziét, aztán a barátnőjéhez fordult. - Mi a baj, Ali? - A forgatókönyvről van szó. Rita legépelte az első változatot, és szeretném hallani, mi a véleményed róla. - Ez a Chicagót bemutató videofilm forgatókönyve? Alison bólintott, és átadta a borítékot. - Nem kell most rögtön elolvasnod. A munkacsoport három hét múlva ül össze először, de ha sokat kell változtatnom rajta... - Azt akarod, hogy maradjon rá elegendő időd. - Kit végigpergette a lapokat. Első pillantásra is érződött a forgatókönyvön Alison gondos és hozzáértő munkája, de a lány sokkal tapasztaltabb volt annál, semhogy azt higgye, nem lehet javítani rajta. - Néhány nap múlva visszakapod, jó? - Köszönöm. Ez a film nagyon fontos a Triadnak, és te mindig meg tudod mondani, mi az, amit nem lehet videón kellően megjeleníteni. - Kár, hogy nem tudom, mi az, amit lehet! - nevetett Kit. - Nagy szükségünk lenne egy tapasztalt szakemberre. - Felsóhajtott. - Talán az év végén már megengedhetjük magunknak, hogy felvegyünk egy gyártási asszisztensnőt. - Kitty, ami azt az árverést illeti... - Ha aggódsz, mert túl sok időt fecsérlek rá... - Inkább érted aggódom. Nem tudom, hogyan akarsz mindent elintézni ilyen rövid idő alatt! És Sue is aggódik, de ő inkább attól tart, hogy Jarrett Webster összetöri a szívedet. - Tényleg? Én meg azt hittem, a leghőbb vágya, hogy összeboronáljon vele. - Kit mosolyt erőltetett az arcára. - Minden rendben lesz, Ali. Vár rám még egy nehéz hét, de közben olyan reklámot kapunk, amelyet nem tudnánk megfizetni. És ha majd sorban állnak az ajtónk előtt az új ügyfelek, nemcsak egy asszisztensnőt, de egy második titkárnőt is felvehetünk. - Akkor szükségünk is lesz rá - jegyezte meg Alison szárazon, és felkelt. - Köszönöm, hogy segítesz. Nem szívesen terhellek ilyesmivel, amikor ki sem látszol a munkából... - A fizető ügyfelek mindig elsőbbséget élveznek. - Megkérjem Susannah-t, hogy ne ugrasson többé Jarrett miatt? - nézett vissza Alison az ajtóból. - Ne! - kiáltotta rémülten Kit. - Akkor végképp azt hinné, hogy belehabarodtam a fickóba! Amikor két perccel hét után Jarrett árnyéka az íróasztalára vetődött, Kit fel sem pillantott. - Elkésett! - morogta. - Sajnálom, hogy csalódást okoztam. - Nem okozott csalódást, épp ellenkezőleg, azt a reményt ébresztette bennem, hogy talán el sem jön. De gondolhattam volna, hogy nincs ilyen szerencsém. - Kit hátratolta a székét, és felnézett a férfira. Jarrett ezúttal nem bőrdzsekit és farmert, hanem sötétszürke, halszálkamintás öltönyt viselt, ezüstösen csillogó selyeminggel és sötétkék nyakkendővel. - Hazudhatnám azt, hogy így akartam kiengesztelni, amiért tegnap korábban jöttem, ám az igazság az, hogy egy darabig odalenn vártam, de mivel senki sem került elő, aki felkísérhetett volna, végül feljöttem. - Susannah-nak találkozója van valakivel, és Alisonnak is van valami programja, Rita pedig ötkor hazament. Jarrett a homlokát ráncolta. - Anélkül, hogy bezárta volna az ajtót? - Ez iroda. - De a munkaidőnek vége. Lehet, hogy ez nem egy veszélyes környék... - Kedves, hogy aggódik a biztonságomért! Egyébként Alison alig tíz perce távozott. A férfi homlokán nem simultak el a ráncok. - Adhatna egy kulcsot, hogy legközelebb... - Vagy bezárhatnám az ajtót, úgy tehetnék, mintha nem hallanám a csengetést, és hagyhatnám, hogy kinn ácsorogjon a járdán. Milyen ragyogó ötlet! - Kit becsúsztatta az agglegénylistát egy dossziéba, azt pedig az asztalfiókba. - Erről jut eszembe, ha nem áll elő hamarosan valami eredeti ötlettel, nemigen rúghat labdába a hírességek mellett, akik vállalták, hogy árverésre bocsátják magukat! - Hírességek? - Talán úgy kellene mondanom, hogy közismert személyiségek. Már nem vadászom rájuk, maguktól jelentkeznek. .- Gratulálok! - motyogta Jarrett szórakozottan. - Ez lesz a legnagyobb társadalmi esemény, amelyet Chicago az utóbbi években látott - folytatta mosolyogva Kit. - Már a jegyeladás is jobban megy, mint vártam, és még egy tévéinterjúra is felkértek. Szóval mit ajánl? Valami különlegeset kell ígérnie, ha maga akar maradni az est sztárja! - Lehet, hogy csak az árverés után fogom ezt elárulni! - Vagyis a győztes vegyen zsákbamacskát? A nők úgy licitáljanak magára, hogy nem tudják, mit kapnak? Ezt még maga sem kívánhatja... - Nahát, Kitten! Ezzel végre elismeri, hogy vonzónak talál? - Elismerem, hogy a legtöbb nő talán annak találja, de ez nem jelenti azt, hogy én is osztom a véleményüket. Jarrett összefonta mellkasán a karját, és a lányra mosolygott. Kit esküdni mert volna rá, hogy a talpa alatt megmozdult a föld. Micsoda ostobaság! Hogy hathat így rám? - dúlt-fúlt magában. Kétségtelen, hogy jóképű pasas, ezt egyetlen nő sem tagadná, de azért nem fogja felborítani a lelki egyensúlyomat! Susannah-nak nem kell aggódnia... Kit még néhány másodpercig a gemkapocstartóval babrált, és csak akkor szólalt meg újra, amikor már biztos volt benne, hogy a hangja nem hagyja cserben. - Tudja, kiket szerveztem be ma délután? Egy tanácsost és egy rockzenészt. - Ez igen! Ünnepeljük meg azzal, hogy együtt vacsorázunk! - Ez mindenesetre jobb ötlet, mint a sztriptíz, hacsak nem megy valami jó darab az operában. A férfi Porschéja megint a tűzcsapnál parkolt. Kit, mielőtt beszállt, a szomszéd ház felé intett, mire az erkélyablak csipkefüggönyének sarka azonnal visszahullott. - Vajon a fotós tudja-e, hogy őt is figyelik? - tűnődött el. - Mrs. Holcomb valószínűleg árgus szemmel lesi minden mozdulatát. - Megint itt a fickó? - A borókabokrok között rejtőzik, az utca túlsó oldalán. Látom a teleobjektíve csillogását. Megmondjuk neki, hová megyünk, vagy hagyjuk, hogy kövessen? Jarrett az órájára pillantott, és indított. - Vacsora előtt még be kell néznem valahova. Remélem, nem bánja... - Nem, ha megengedi, hogy mialatt magára várok, használhassam a kocsitelefonját. Talán rá tudom venni néhány barátomat, hogy csatlakozzék. - 0, de hát magát is meghívták! - Hová hívtak meg? - érdeklődött Kit óvatosan. - Ha valami fogadásra, akkor inkább a kocsiban maradok. Kétlem, hogy a ruhám illene az alkalomhoz. Jarrett lefékezett egy piros lámpánál, és a lányra nézett. A Porsche bőrülése kényelmes volt, de túl alacsony, s Kit szűk szoknyája felcsúszott, a kabátja pedig szétnyílt. Szerette volna megigazítani a ruháját, de nem akarta, hogy Jarrett rájöjjön, mennyire zavarja a vizsgálódása. - Nem akarok beleszólni a dolgába - szólalt meg végül némi gúnnyal -, de a lámpa zöldre váltott. Jarrett áthajtott a kereszteződésen, és ráfordult a gyorsforgalmi útra. - Nincs semmi baj a ruhájával, sőt szerintem még túlöltözöttnek is érzi majd magát - nyugtatta meg. Kit hiába várta a folytatást, Jarrett hallgatott, s ő nem akarta faggatni, de azért eltűnődött azon, hogyan érthette, amit mondott. Ha ő szoknyában és pulóverben túlöltözött, akkor a férfi az öltönyében ugyancsak kirí majd a társaságból! - Zoknit szeretne vásárolni? - kérdezte meghökkenten, amikor Jarrett behajtott az egyik legnagyobb városszéli bevásárlóközpont parkolójába. - Vagy el akarja hozni a holmiját a vegytisztítóból? - Nem. Egy koktélpartira megyünk. - A bevásárlóközpontba? Jarrett kisegítette a lányt a kocsiból, és a bejárathoz vezette. - A Milady fehérnemű gyár zártkörű divatbemutatót rendez néhány vevőjének a legújabb modelljeiből, és megígértem az üzletvezetőnek, hogy beugrom néhány percre. Ezt bizonyára maga sem szívesen hagyná ki, ugye? A butik a bevásárlóközpont közepén volt. Egyetlen kirakatában a nyers színű brokátdrapéria előtt egy próbababa állt, amely ugyanolyan skarlátvörös kombidresszt viselt, mint az utolsó havi Fehérneműhölgy. - Ügyes - állapította meg Kit. - Béreljük ki a legszembetűnőbb üzlethelyiséget, és rendezzük be úgy a kirakatot, hogy ha valaki látni szeremé a kínálatot, kénytelen legyen bemenni, hiszen a próbababán ugyanaz az alsónemű van, amelyet a hirdetésekből már ismer... Ez így szokás a cégnél, vagy az itteni vezető ötlete? Jarrett felvonta a szemöldökét. - Maga még sosem járt Milady butikban? - Nem. Látja, a piacnak vannak még fehér foltjai. - Akkor most nagy élményben lesz része. - Már alig várom - mondta szárazon a lány. Az üzlettől tisztes távolságra Kit észrevett vagy fél tucat nőt, akik táblákkal a kezükben fel-alá vonultak. Megalázó, állt az egyiken. Igazságtalan, virított egy másikon, A Milady fehérnemű kizsákmányolja az asszonyokat, vádolt a harmadik. Kit elmosolyodott. - Milyen megható! Egy valódi tüntetés, nyilván külön a maga tiszteletére rendezték. Jarrett követte a tekintetét, és vállat vont. - Na és? - Nem tessékelteti ki őket a bevásárlóközpont területéről? - Miért tenném? Ez egy szabad ország. Joguk van véleményt nyilvánítani. - S az üzletnek nagyszerű reklám ez! - vélte a lány. - Ahogy mondja. . - Nézze, ott jön egy forgatócsoport! Maga hívta ide őket? - A forgatócsoportot vagy a tüntetőket? Sajnálom, ha csalódást okozok, de a válaszom: nem. - Jarrett kitárta a nehéz faajtót, és könnyedén meghajolt. - Isten hozta a birodalmamban! Kit még sosem gondolkozott azon, milyen is lehet egy Milady butik belülről, de ha megtette volna, valószínűleg olyasfélének képzeli, mint egy bordélyházat. A bolt azonban a kényelmes, kétszemélyes, S alakú kanapéival és ízléses, aranyozott lábú székeivel, amelyek ugyanolyan brokáttal voltak bevonva, mint amilyet a kirakatban látott, inkább egy lakás elegáns szalonjára hasonlított. A bútorok, a falak, a vastag, süppedős szőnyegek visszafogott pasztellszínekben pompáztak... A gázkandallóban mű fahasáb izzott, fölötte a falon impresszionista stílusú vízfestmény lógott. Kit sehol sem látott polcokat vagy próbababákat, de a csoportokba rendezett székeken ülő vásárlók között vagy fél tucat manöken suhant ide-oda selyem alsóneműben és csillogó szaténköntösben. - Most már értem, miért mondta, hogy inkább túlöltözöttnek érzem majd magam suttogta a lány. - Vannak próbafülkéink is - magyarázta Jarrett. - Ha lát valamit, amit szeremé felvenni... - Köszönöm, majd máskor. - Úgy érti, inkább megvárja, amíg én adhatok magára egy ilyen izgalmas holmit? kuncogott a bajsza alatt a férfi. Kit haragos pillantást vetett rá. - Jarrett! Hirtelen összerezzent egy ismerős hangra. Úgy érezte, mintha megint ott állna az oszlop mögött, a divatbemutató után, amikor Heather édesanyja leszedte róla a keresztvizet. Most azonban szeretett volna szembenézni a nővel, és lassan megfordult. - Te jó ég! - kiáltotta Colette. - Pedig biztosra vettem, hogy az újságok tévednek! - Én is örülök, hogy újra találkoztunk - dorombolta Kit. A nő tetőtől talpig végigmérte, aztán Jarrett felé fordult. - Nem szívesen avatkozom be az ügyeidbe, Jarrett, de ha adománygyűjtő akciót akartál indítani, miért éppen az ő propagandairodáját választottad, hiszen van belőlük éppen elég. Legény árverés! Ennél nagyobb ostobaságot el sem... - Gondolom, maga is eljön? - szakította félbe Kit. - Viccel? - Nem? Sajnálni fogja, ha ezt elmulasztja. Azt hiszem, nagyon élvezné az árverésre bocsátott férfiak fürdőruhás felvonulását. Jarrett elfojtott egy kuncogást. - Ó, ezt még magának sem említettem, ugye? - nézett ártatlan képpel Jarrettre Kit. - A szépségversenyeken ez igencsak bevált, és szerintem az árverésen is hatásos lenne. Emellett a férfiak a licitálás előtt szmokingban is felvonulnak, hadd lássák a hölgyek, mit kapnak a pénzükért... - Kitnek torkán akadt a szó, mert ekkor odalibbent hozzájuk Heather a skarlátvörös kombidresszben, amelyben, keble teltsége ellenére, még. a koránál is fiatalabbnak tünt. - Hát nem szexi, anya? Szervusz, Jarrett! Isteniek ezek a cuccok! Már mindegyiket felpróbáltam, de ez tetszik a legjobban - pördült egyet. - Örömmel látom, hogy megőrizted gyermeki bohóságodat, és még mindig szívesen bújsz jelmezbe - jegyezte meg epésen Jarrett. - Ha akarod, félretetetek neked egy ilyen holmit, s majd ha felnőttél, megkapod. - Ne légy undok, Jarrett! - duzzogott Heather, de aztán megint felderült az arca. Láttad kint a tüntetőket? - Persze hogy látta, drágám - szólt rá kedvesen Colette. - Milyen nevetségesek! Főleg a Nem vagyunk szextárgyak feliratú tábla tetszett. - Heather kuncogott. - Mit mondjak, tényleg nem azok! Az ilyen kombidressz úgy állna rajtuk, mint tehénen a gatya. - S azt hiszed, rajtad olyan jól áll? - hűtötte le Jarrett. - Légy jó gyerek, vedd le szépen, és ne majmold a Fehérneműhölgyeimet, jó? Heather sértődötten elbiggyesztette az ajkát, de szófogadóan elvonult a próbafülkék felé. Ekkor Kithez lépett egy fekete fürdőruhát viselő manöken, és átnyújtott egy nyers színű brokáttasakot. - Ezzel a szépítőszeres táskával szeretnénk megköszönni, hogy megtisztelt bennünket a látogatásával. Van benne néhány minta és kisebb ajándék, meg egy utalvány, tíz vagy száz dollár értékben, amelyet bármely Milady fehérnemű vásárlásakor beválthat. - Köszönöm, de én... - Ha még ma este felhasználja, további árengedményben részesül - folytatta a nő. - Szóval, ha van valami, amiről titkon álmodik, amivel szeretné meglepni saját magát vagy a partnerét... - Micsoda pocsékolás - dohogott Colette. A manöken bizonytalan pillantást vetett rá, aztán Jarrettre, majd kissé zavartan újra Kit felé fordult. - Önnek voltaképpen aligha kell ilyen utalvány... Gondolom, dúskál az efféle holmiban. Kit elvörösödött, és Jarrettre sandított, de az olyan ártatlan képet vágott, hogy a legszívesebben gyomorszájon vágta volna. A manöken közben már odasietett egy másik vevőhöz, aki épp akkor érkezett. - Milyen naiv ez a lány! - búgta Colette. - Ellentétben az ön kis Heatherével - bólintott Kit. - És most, ha megbocsátanak... - El akart fordulni, de Jarrett megfogta a karját. - Hová megy? - Ki. Megkérdezem a tüntetőket, nincs-e egy fölösleges táblájuk, hadd csatlakozzak hozzájuk. - Ezzel arra céloz, hogy éhes és vigyem el vacsorázni - kacsintott Colette-re Jarrett, és a lány után eredt. Kit csak az üzletből kilépve érzékelte, milyen meleg volt odabenn nyilván azért fűtenek annyira, hogy a lengén öltözött próbakisasszonyok meg ne fázzanak, gondolta. - Mit meg nem tesznek a nők a férfiakért! - jegyezte meg fennhangon. - Halálra fagyoskodnak, olyan szűk fürdőruhába bújnak, amelyben majd megfulladnak... Elhallgatott, a tüntetők száma négyre apadt, s most egy helyben toporogtak. A távolból egy biztonsági őr figyelte Őket. A forgatócsoport viszont közben eltűnt. - Milyen kár! - sóhajtott fel a lány. - Ha valami igazán botrányosat művelnének, a forgatócsoport még mindig itt lenne. Talán oda kellene adnom nekik a cégkártyámat. Azt hiszem, rájuk férne néhány szakmai tanács. - Ez nem lenne etikus - szólt rá Jarrett. - Nem dolgozhat mindkét félnek. - Magától nem kapok fizetést, tehát ez a szabály itt nem érvényes. - Azért aludjon rá egyet, rendben? - Jarrett magával húzta a lányt a kijárat felé. A francia vagy az olasz konyhát kedveli jobban, netán a finom házi kosztot szereti? - Túl éhes vagyok ahhoz, hogy válogassak! - Kit visszanézett az elszontyolodott tüntetőkre. - Ha a fehérneműi kényelmetlensége miatt tiltakoznának, valószínűleg többen csatlakoznának hozzájuk - elmélkedett. - A merevítő az ördög találmánya. - Tessék? - Jól hallotta. Biztosan igazat adna nekem, ha valaha is felpróbált volna már egy merevítős melltartót. - Bevallom, ez még sosem jutott eszembe - vigyorgott Jarrett. - Persze hogy nem. A férfiak férfiaknak tervezik a női fehérneműt, nem nőknek. - Tessék? - Úgy értem, a férfiak gyönyörűségére. Fütyülnek arra, hogy a nők hogyan érzik magukat bennük! - Ha akarja, megígérhetem, hogy a maga hófehér csipke melltartójában nem lesz merevítő. - Azt hittem, feketébe akar öltöztetni... - Gondolom, szívesen viselné akármelyiket. - Erre azért nem kötnék fogadást a maga helyében. - Ha már a fogadás szóba került... a miénkkel kapcsolatban meggondoltam magam. Mármint azt illetően, hogy ha nem szedi össze a tízezer dollárt, lefekszik velem... - Semmi ilyesmiről szó sem volt! Ezt maga csak azért mondta, hogy... De mire akar kilyukadni? - Arra, hogy ez így is, úgy is meg fog történni - jelentette ki Jarrett, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját és besegítette a lányt. Épp jókor, mert Kitet olyan remegés fogta el, hogy majdnem összecsuklott. A férfi föléje hajolt, és becsatolta a biztonsági övét. - Bármi lesz is az árverés eredménye, maga le fog feküdni velem! 7. FEJEZET - Haza akarok menni - közölte Kit elhaló hangon, amikor már a gyorsforgalmi úton robogtak. - Nem bánom! - felelte Jarrett. - Ha ennyire sürgős lett hirtelen... Az előbb még éhen akart halni. - Ezzel nem azt akartam mondani, hogy vigyen el vacsorázni. És sem most, sem máskor nem fekszem le magával! - Na, így már jobban tetszik - mormogta a férfi elismerően. - Az utolsó pillanatig védi az erődöt, amely már elesett! Ez az igazi Kit Deevers! - Úgy értettem, ha badarságokat óhajt összehordani, akkor szívesebben vagyok egyedül, mint magával! - 0, ha csak ez a baj, akkor nyugodtan elmehetünk együtt vacsorázni. Elvégre egy étteremben mégsem teperhetem le... Ezt a főpincér nem tűrné! Kit behunyta a szemét, de ezzel csak azt érte el, hogy a fantáziája szárnyalni kezdett. Le fog feküdni velem! E szavak kábítószerként hatottak rá, megtörve az ellenállását. Szinte érezte a bőrén a férfi ujjainak simogatását... - És miért badarság az, amit mondtam? - kérdezte Jarrett vontatottan. - Mert... mert az! - húzta ki magát a lány. - Miért akarna épp velem ágyba bújni, amikor annyi szép nő lesi a kegyeit? Ott vannak például a manökenjei, már nem is beszélve a Fehérnemühölgyekről, akiket valószínűleg elbűvöl, ha figyelemre méltatja őket... Kit az ajkába harapott. Ez úgy hangzott, mintha kitüntetésnek tartaná, ha Jarrett érdeklődik egy nő iránt, holott ez persze távol áll tőle... de már nem szívhatta vissza a szavait. - Ez azért némi túlzás, de... - Csak ne szerénykedjen, Mr. Webster, ez nem áll jól magának! - Jó, elismerem, sokan örülnének, ha foglalkoznék velük, maga viszont óriási kihívás! - Ó, köszönöm! - Kit hátradőlt. - Ez nagyon hízelgő. - Kérdezett valamit, és én őszintén feleltem. Kit a szemét forgatta. - Igen, óriási kihívás - ismételte Jarrett, és vidáman fütyörészni kezdett. Nem sokkal később megálltak egy épület előtt a Triad közelében. Amikor egy libériás fiatalember a kocsihoz lépett és kinyitotta az ajtót, a lány kérdő pillantást vetett Jarrettre. - Bár kívülről nem úgy fest, ez Chicago legjobb francia étterme - világosította fel a férfi. Az étterem egy egyszerű, majdnem szabályos négyzet alakú teremből állt, amelyben tíz-tizenkét, hófehér abrosszal letakart, csillogó ólomkristály poharakkal és gyönyörű porcelánnal megterített asztal állt. Kit meglepőnek tartotta, hogy csak hat asztalnál ülnek, mert ilyenkor este Chicago legtöbb étterme zsúfolásig megtelik. - Az emberek a jelek szerint még nem fedezték fel - suttogta a lány, de nyilván nem halkította le eléggé a hangját, mert Jarrett helyett a főpincér válaszolt a megjegyzésére. - A vendégeink kifinomult ízlésű, igényes emberek, asszonyom, akik nyugodt körülmények között kívánják elfogyasztani a vacsorájukat, és mi ezt lehetővé tesszük. Ha lennének szívesek követni... - Fmomanrendreutasította, de úgy kell magának! - súgta oda Jarrett a lánynak. A pincér egy kis sarokasztalhoz vezette őket, és meghajolva leültette Kitet. Jarrett ekkor azzal lepte meg a lányt, hogy nem mellette, hanem vele szemben foglalt helyet. Amikor aztán megkérdezte tőle, mit inna, ő egy jeges teát kért. Jarrett a várakozásaival ellentétben ezen egyáltalán nem lepődött meg, bár magának egy aperitifet rendelt, aztán mosolyogva hátradőlt. - Látom, maga is úgy véli, hogy a szesz érzéketlenné teszi a nyelv ízlelőbimbóit, és ezzel csökkenti az evés élvezetét? - mormolta, és böngészni kezdte az étlapot. Arról nem is beszélve, hogy elködösíti az elmét, fűzte hozzá Kit, de csak magában. Nem akarta, hogy Jarrett azt higgye, még mindig a jóslatán rágódik. Miért is nem tettette süketnek magát, vagy nem nevetett egyszerűen a férfi arcába? - Fogadjuk el talán a szakács napi ajánlatát! Hacsak nincs valami különleges kívánsága... - Nincs. Különben is elment már az étvágyam. - Sajnálom! Remélem, nem miattam? - mosolygott a férfi, aztán hosszas tárgyalásba bocsátkozott az italosfiúval a különböző borfajtákról. Miután a fiú elsietett a megrendelt borért, Jarrett előrehajolt. - Tudja, az előbb komolyan beszéltem. Maga rendkívül izgalmas nő és óriási kihívás számomra! - Hm... Akkor árulja el, miért akarna egy ilyen izgalmas nő, mint én, épp magával lefeküdni? Kit gratulált magának a remek visszavágáshoz. Ha Jarrett válaszol a kérdésére, csak nevetségessé teszi magát, de ha beéri egy szerény vállrándítással, akkor is azt a benyomást kelti, hogy öntelt alak, aki feleslegesnek tartja megmagyarázni, hogy egy nő miért engedne a csábításának. - Mert jó mulatság lenne - felelte a férfi. Ekkor visszatért az italosfiú egy palackkal. Jarrett megcsodálta a bor színét, megszagolta és megkóstolta az italt, majd miután a fiú magukra hagyta őket, az állával Kit pohara felé bökött. - Tölthetek? Nagyon zamatos. - Elhiszem. A bor megválasztását nyilván alaposabban megfontolta, mint a nekem tett tisztességtelen ajánlatot. - Juj! - Jarrett elhúzta a száját. - Nem tudom, minek hajigál dobónyilakat, Kitten, amikor ilyen éles a nyelve. De téved. Kizárólag magára gondolok, amióta... - Kíméljen meg a részletektől, jó? És váltsunk témát. - Látom, hogy gondolkodási időre van szüksége. Hát jó. Majd értesítsen, ha döntött. Én addig megtervezem a vitorlástúra útvonalát. - Jó. Hátha szerencsém lesz, és maga meg a partnernője egy kannibáltörzsbe botlik. Nem mintha rosszat kívánnék szegény teremtésnek, de a közjó érdekében olykor szükség van áldozatokra. Jarrett elmosolyodott. - Ö, én nem az álomrandevú-ajánlatomra gondoltam, hanem arra a kiruccanásra, amelyet együtt teszünk majd. Jarrett, Kit kívánságának eleget téve, csakugyan témát váltott beszélt a legújabb színházi bemutatóról, az új sikerkönyvekről, és megkérdezte tőle, mi a véleménye a városi tanács frakciói közti ellentétekről. Kit arra számított, hogy makacsul ragaszkodni fog a saját álláspontjához, vagy éppenséggel fenntartások nélkül elfogadja az övét, hogy hízelegjen a hiúságának, ám ehelyett a férfi izgalmas vitapartnernek bizonyult. És bár nem említette többé a kettőjükre vonatkozó terveit, minden megjegyzése, gesztusa, mosolya mögött ott lappangott a meggyőződés, hogy egy szép napon szeretők lesznek. Épp ezért, noha tökéletes úriemberként viselkedett, az este végére Kit úgy érezte, mintha szakadék peremén botladozna. Egy rossz lépés, és... Mire a férfi lefékezett a lakása előtt, a lány már szinte remegett az idegességtől, és alig várta, hogy bemenekülhessen a házba. Ám Jarrett, ahelyett hogy mint előző este, a kocsinál várta volna meg, amíg becsukódik mögötte a kapu, követte. Egy étteremben nem teperhetem le - mondta. Csakhogy most már nincsenek étteremben... Amint beléptek az előcsarnokba, Kitet elfogta az idegesség. Ha meg akar csókolni, vagy arra célozgat, hogy fel akar jönni, képen törlöm, tette fel magában, ám Jarrett csak a lifthez kísérte, majd megnyomta a hívógombot. - Kellemes este volt, Kitten. Jó éjt! - suttogta, az ajkához emelte a kezét, és belecsókolt a tenyerébe. Az érintés olyan könnyed volt, hogy Kit csak akkor ébredt rá, mi történt, amikor a férfi már eltűnt. A szeme bosszúsan villogott. Az ösztöne azt súgta, hogy Jarrett titokban kineveti, és azért hagyta faképnél, hogy megmutassa, tapasztalt vadász, aki tudja, hogyan kell becserkészni a zsákmányt. Ahogy belépett a lakásába, Kit megbotlott a szőnyegen heverő levél- és újságkupacban, és majdnem elesett. Miután visszanyerte az egyensúlyát, lerakta a táskáját, felakasztotta a kabátját, aztán felszedte a postáját, bevitte a konyhába és a pultra dobta. Állott feketekávé szaga csapta meg az orrát. Kitöltötte magának a reggeli maradékot, és mivel túl feldúlt volt ahhoz, hogy aludni tudjon, egy darabig idegesen felalá járkált kis lakásában. Egy étteremben nem teperhetem le - nyugtatta meg Jarrett, mégis valami hasonlót tett, amikor teljesen levette a lábáról a tekintetével, azzal, ahogyan csevegett és együtt nevetett vele, úgyhogy ő a végén szinte csalódott volt már, mert búcsúzóul csak a kezét csókolta meg. Megőrültem? Bedőltem volna egy ilyen olcsó trükknek? - bosszankodott, és néhányszor mély lélegzetet vett, hogy kitisztuljon a feje. Jarrett kétségtelenül elbűvölő ember, és ezt tudja is magáról, csakhogy nála ezzel nem sokra megy. Végül lefeküdt, de még sokáig forgolódott az ágyban. Amikor végre elaludt, ösztönösen az arcához tapasztotta azt a kezét, amelyet Jarrett megcsókolt, és ábrándosan elmosolyodott. Hétfőn délben Kit a hóna alatt egy dossziét szorongatva, egy zacskóval a kezében belibegett a grafikai műhelybe, és letelepedett a legközelebbi montírozóasztalhoz. Susannah, aki a számítógépnél ült, halk morgással üdvözölte. - Látom, jól szórakozol. - Kit felbontotta a zacskót, amelyben kínai zöldséges rizst hozott magának ebédre. - Ez az átkozott embléma! - motyogta Susannah. - Sehogy sem boldogulok vele. Te mit csinálsz ma? - Megtervezem az árverés programjának a borítóját. Este le kell adnom a nyomdában, ha azt akarom, hogy időben elkészüljön. - Még nem adtad le? De hát szombat este lesz az árverés. - Ne is emlékeztess rá! - Még nem végleges a program? - Nem hát. Ritánál még mindig jelentkeznek önkéntesek, és a listámon is szerepel még vagy húsz agglegény, akit nem sikerült elérnem. - Kit jó étvággyal enni kezdett. - De ha a borítók megvannak, a többi már nem annyira sürgős. A belső oldalakról akár az utolsó pillanatban is csinálhatok fénymásolatokat. Susannah a monitorra bámult. - Ezt inkább bízd Jarrettre! Neki biztosan van vagy egy tucat titkárnője. - Na persze! Hogy aztán lefordíttassa a szöveget szuahélire, vagy minden második lapot fordítva tegyen be, s így lejárasson? - Szerinted tényleg ennyire szeretné, ha elveszítenéd a fogadást? Miért nem mondod neki, hogy felejtse el az egészet, mert mindenképp lefekszel vele? - Jaj de vicces! - sziszegte Kit. - Ő is valami ilyesmit javasolt. De nem vagyok bolond! - Akkor hát nincsenek vele komoly szándékaid? - Hogy is lehetnének? Sue, ez egy Don Jüan, és a Don Jüanok köztudottan olyan nőkre buknak, aki elérhetetlen nekik, s ha megkapják őket, már nem is érdekesek számukra. Susannah arca felderült. - Én meg már aggódtam, hogy összetöri a szívedet, de ha így átlátsz rajta... - Hidd el, amikor túl leszek az árverésen, és Jarrett kisétál az életemből, ünnepelni fogok, nem gyászolni! Susannah hamarosan félbeszakította a munkáját, mert az egyik ügyfelével kellett találkoznia. Kit elkészítette a programborítót, és lement az irodájába, hogy lebonyolítson néhány telefont, mielőtt elvinné az anyagot a nyomdába. Ám ahogy kinyitotta az ajtót, földbe gyökerezett a lába. - Jó napot - üdvözölte könnyedén Jarrett. - Már azt hittem, megszökött! A férfi a pamlagon hevert. Kabátja az egyik széken lógott, a nyakkendőjét meglazította, az ingét a nyakánál kigombolta. Csoda, hogy a Cipőjét nem vetette le, gondolta Kit. A tarka macska Jarrett lábánál feküdt összegömbölyödve, fejét a férfi bokáján nyugtatva. Nehéz lett volna megmondani, melyikük érzi otthonosabban magát. - Mit keres itt? - kérdezte Kit. - Még csak három óra! - Nem beszéltük meg az esti programunkat, és nem szerettem volna, ha akkor derül ki, hogy már foglalt, amikor hétkor magáért jövök. Kit megörült a tálcán kínált kifogásnak. - Nos, ami azt illeti... - Megnéztem a határidőnaplóját - vágott a szavába Jarrett -, és láttam, hogy szabad. Úgy gondoltam, ma elmehetnénk például színházba. - Mert ott a szünetben sokféle emberrel találkozhatunk, és bemutathat néhány agglegényt? - Nem tudom, hány agglegény jár hétfő este színházba, de... - No persze. - Kit a szemétkosárba dobta ebédje maradékát, és letette a borítótervet az agglegénylistára, amelyet könnyelműen az íróasztalán hagyott. Bár a lista érintetlennek tűnt, biztos volt benne, hogy Jarrett átfutotta. Talán az imént is ezt tanulmányozta, s csak akkor nyúlt el a sezlonon, amikor meghallotta a lépteit. De nem az volt a kérdés, hogy Jarrett megnézte-e a listát, hanem az, hogy mihez kezd a megszerzett információkkal. Hátha sorra felhívja az agglegényeket, és azt tanácsolja nekik, hogy mégse vegyenek részt az árverésen? Kit úgy döntött, addig nem foglalkozik ezzel, amíg nem feltétlenül szükséges. - Az irodáinkba senki sem léphet be kísérő nélkül. Ki engedte be? - támadt a férfira. - Senki. Odabiccentettem Ritának, aki épp telefonált, és feljöttem. Tudja, Kitten, azt hiszem, igaza van. - Miben? - kérdezte gyanakodva a lány. - Tényleg segítségre szorul, és én ezennel felajánlom a szolgálataimat. - Felült, és széttárta a karját. - Szóltam a titkárnőmnek, hogy ezen a héten nem megyek be az irodámba. így most teljesen a magáé vagyok! - Jaj, de boldog vagyok! - morogta Kit. Jarrett hamiskásan rámosolygott. - Gondoltam, hogy örülni fog. Egyébként már hozzá is láttam. - Hogyhogy? - Rita néhány perccel ezelőtt bekapcsolt egy hívást... - Hagyta, hogy beszéljen az egyik ügyfelemmel? - Nyugi, Kitten! Semmi oka rá, hogy kiabáljon, vagy lerohanjon és kirúgja a titkárnőjüket. Nem a cégük valamelyik ügyfelével beszéltem... - Hanem? - A barátjával, az Englin gondnokával. - Carllal? Mit akart? - Közölni akarta, hogy az árverés éjszakáján mégis szabad lesz a bálterem. -És? - Megkérdezte, kibéreljük-e. És én azt feleltem, hogy igen. Kitnek tetszett ez a többes szám. Jarrett rekordidő alatt vedlett át segítőtársból döntéshozóvá, gondolta, ám a mosoly lehervadt az ajkáról, amint felfogta a férfi szavainak értelmét. - Jarrett! - kiáltotta, de a hangja megbicsaklott, és meg kellett köszörülnie a torkát. - A Westmoreland Teremben legfeljebb kétszázan férnek el, a bálteremben viszont akár kétezren is! - Vagyis már a jegyeken is tízszer annyit kereshetünk, mint terveztük! - Amennyiben tízszer annyi jegyet adunk el, mint terveztük. Különben a bálterem kong majd az ürességtől! Jarrett gondterhelten megrázta a fejét. - Olykor aggódom magáért, Kitten! Túl kevés az önbizalma. - Csak igyekszem józanul szemlélni a tényeket. Ha a Westmoreland Teremben összegyűlnek kétszázan, az emberek azt mondják majd, hogy a rendezvény nagyon jól sikerült, de ha a bálteremben lézengenének ugyanennyien, azt mindenki bukásnak könyvelné el! A pokolba is, Jarrett! - Kit türelmetlen kézmozdulatot tett, és felkapta a telefonkagylót. - Azt mondta, hogy a jegyeladás jobban megy, mint gondolta - emlékeztette a férfi. - Igen, de nem ennyire jól! - Kit akar felhívni? - Carlt. Közlöm vele, hogy az árverést mégis a Westmoreland Teremben rendezzük. - Jaj, még nem említettem? - kérdezte a férfi ártatlanul. Kit a legszívesebben fejbe vágta volna a kagylóval. -Mit? - Tulajdonképpen Carl akarta, hogy tegyük át az árverést a bálterembe, mert aznap estére valaki más is ki szeretné bérelni a Westmorelandet. Kit lerakta a kagylót, és leroskadt a forgószékébe. - Helyes! Lazítson egy kicsit! - bólogatott a férfi. Lazítsak, amikor az ideg-összeroppanás szélén járok? De átkozott legyek, ha hagyom, hogy ez az alak ezt észrevegye rajtam! - fogadkozott. - Kétezer vendégnek sokkal több ennivaló kell - váltott hivatalos hangra. - Ez azt jelenti, hogy meg kell próbálnia adományokat kicsikarni a bevásárlóközpontoktól is. Jarrett vállat vont. - Dobja ide a telefonkönyvet, s máris nekilátok! Egyébként hoztam magának valamit. - Még egy fényképet? Sajnálom, de csak egy céltáblám van. - Nem, a fürdőnadrágos fotóm legkorábban egy hét múlva lesz kész. - Jarrett a pamlag mögül felvett egy közepes nagyságú, lapos, négyszögletes dobozt a Milady butik jellegzetes csomagolásában. - Gondolom, az a fehér csipkeholmi van benne, amelyet nekem tervezett - motyogta Kit, kibontva a krémszínű szalagot. - Azt hittem, feketében állapodtunk meg - ráncolta össze a homlokát Jarrett. - De nem az van benne. - Úgy érti, még mindig nincs kész? Hát miféle tervező maga? - Ö, már megvan, csak a hússzínű selyempapír nem érkezett még meg, amelyet azért rendeltem, hogy kedve szerint kitömhesse a melltartót. Kit felragadta az első keze ügyébe eső tárgyat, egy üveg levélnehezéket, melyet Alisontói kapott karácsonyra, és a férfihoz vágta. Jarrett röptében ügyesen elkapta. - Jó dobás! Nyugodtan beállhat a kosárlabdacsapatomba! A lány óvatosan kinyitotta a dobozt, amelyben - selyempapírok között - valami zafírkék holmi feküdt. - Nem a Milady butikból való, csak ott csomagoltattam be - magyarázta Jarrett. Kit kibontotta a papírt, és a szeme elkerekedett, amikor meglátta a háremhölgyöltözéket, amelyet akkor viselt, amikor Jarrett-tel először találkozott. - Csak egy kis emlékeztető egy különleges alkalomra - mormolta a férfi. - Egyébként ugyanolyan színű, mint a szeme. - Ha el akarja hitetni velem, hogy ezt már annak idején észrevette... - Persze hogy észrevettem - erősködött a férfi. - Akár a gyönyörű lapockáját! - Élvezi a műsort, mi? - Kit becsukta a dobozt. - És ezzel most azt csinálhatok, amit akarok? - Igen. - Akkor annak a nőnek ajándékozom, aki a legtöbbet ígéri magáért. Jarrett megdörzsölte az állát. - Hogy valahányszor meglátom benne, maga jusson az eszembe? Nem sejtettem, hogy ilyen romantikus lélek, Kitten. - A következő, amit magához vágok, nagyobb lesz és sokkal nehezebb! - fenyegetőzött a lány. - Saját magára gondol? Szóval mégis az enyém lesz? Kit felkapott egy szótárt. - Ne haragudjon, de most már tényleg dolgoznom kell - mondta gyorsan a férfi, aztán elvette a telefonkönyvet, és a rajztábla előtti széket az íróasztal sarkához húzta. Kit elhatározta, hogy nem törődik vele, de hamarosan rájött, hogy erre képtelen. A férfi arcszeszének illata az orrát csiklandozta, szinte érezte a teste melegét. - Kitten? - fordult hozzá hirtelen Jarrett. Kit összerezzent. - Azon töprengtem, amit az előbb mondott, hogy az enyém lesz... - Nem, ezt maga mondta - vágta rá gépiesen a lány. - Maga a legbosszantóbb, legakadékoskodóbb nőszemély, akit ismerek - panaszkodott a férfi. - Azt hittem, éppen ezt kedveli bennem. - Igen, de... - És ha csak azért izgatom annyira, mert nem akarok lefeküdni magával? - Ezt nem állítanám, de folytassa! - .. .akkor nyilván úgy kellene tennem, mintha ez lenne a leghőbb vágyam, s így nem is érdekelném tovább. Jarrett szeme felvillant. - Nem tudom. Kipróbáljuk? - Ezen még gondolkoznom kell. Majd értesítem, ha döntöttem. - Mi az, inába szállt a bátorsága? - incselkedett Jarrett, s amikor a lány nem válaszolt, fellapozta a telefonkönyvet. Kit mereven bámult az itatósára. A férfi fején találta a szöget. Tényleg megijedt, de nem tőle, hanem önmagától, attól, hogy a férfi iránti érzései magukkal ragadják, s a végén úgy érzi majd, a gyönyör, amelyet Jarrett nyújthat, megéri a kockázatot. 8. FEJEZET Micsoda őrültség! Kit tudta, gondolnia sem lenne szabad arra, hogy viszonyt kezdjen Jarrett-tel, mégis egyre csak ez járt a fejében. Eddig nem is érzékelte, menynyire izgatja képzeletét a férfi. Most már azt is tudta, hol követte el a hibát. Még ha az első találkozásukat kínosnak találta is, nem kellett volna feltételeznie, hogy Jarrett vonzereje a későbbiekben sem hat majd rá. Megfertőzte a vírus, és ez a betegség legalább olyan kellemetlennek ígérkezett, mint egy influenza. Kit, bár a legszívesebben az asztalra borulva sírt volna, dacosan felszegte az állát, és megint úgy döntött, hogy nem vesz tudomást a férfiról. A szobában az egyetlen zaj Jarrett töltőtollának a percegése volt. A férfi valamiféle listát állított össze. Kit a szeme sarkából figyelte, s noha nem tudta elolvasni a szavakat, lenyűgözte, milyen lendületesen ír, milyen könnyedén tartja a tollat... Mintha az írás olyan érzéki élvezet lenne számára, akár a szeretkezés... Nem úgy határoztál, hogy nem veszel róla tudomást? - korholta magát. - Kitty! - hallotta meg ekkor Susannah rémült kiáltását. - Lenn vagy? A számítógép elnyelte az emblémámat! Kérlek, gyere fel, és nézd meg, nem tudnád-e visszahozni! Jarrett felemelte a fejét, és kíváncsian Kitre pillantott. - Alison a gyakorlatias, Susannah az ötletdús, és én vagyok a műszaki zseni - magyarázta a lány. - Valahányszor meggyülik a bajuk a komputerrel, mindig engem nyaggatnak. - És maga megmenti őket? - nevetett a férfi. Nem egészen, válaszolta majdnem Kit. Most épp Susannah mentette meg őt. Amikor belépett a grafikai műhelybe, Susannah a számítógép mellett állt, és hitetlenkedve meredt az elsötétült monitorra. - Ilyen sötét monitort nem is láttam, amióta feltalálták a képernyőkímélő programot - tréfálkozott Kit. - Gondolom, megpróbáltad újraindítani a gépet. Susannah behunyta a szemét, és a tenyerét a halántékára szorította. - Háromszor is, de hiába. Mi történhetett? - Talán a monitor romlott el, és akkor a fájljaid megvannak. Lementetted az anyagot? - Csak az első változatot. A módosítottat még nem. - Akkor attól alighanem elbúcsúzhatsz. - Kit leült a gép elé, megnyomott néhány gombot, és hátradőlt. - Sue! Kinyithatod a szemedet! Susannah megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor meglátta az emblémáját a képernyőn. - Kit, drágám, az adósod vagyok! - lelkendezett. - Mondd meg, mit kívánsz, és rögtön teljesítem! - Ezt az ígéretedet nem felejtem el! Egyébként semmiség volt az egész. - Nekem nagyon sokat jelent. - Susannah visszaült a helyére, Kit pedig Visszatért a szobájába. Időközben helyreállt a lelki egyensúlya, s most már örült, hogy tisztázta magában, hogyan érez Jarrett iránt. így legalább óvatos lesz, és vigyázni fog, nehogy a vonzalma szerelemmé alakuljon. Az egészet úgy tekinti majd, mint egy megfázást, egy kellemetlen, ám nem életveszélyes betegséget, amelyet hamar kihever. Ezt a hasonlatot nagyon mulatságosnak találta, és még halványan mosolygott is, amikor belépett az irodájába, ám amint meglátta a férfit, megdermedt. Jarrett a széken hátradőlve, az asztalra feltett lábbal ült, az egyik kezében kis műanyag pohárral, a másikban egy karikával - ezeket Kit Susannah-tól kapta karácsonyra. A lány tágra nyílt szemmel figyelte, ahogy a férfi belefúj a karikába, aztán hátrahajtott fejjel nézi, amint egy hatalmas, a szivárvány valamennyi színében pompázó szappanbuborék a mennyezet felé emelkedik. Kitet a legjobban az képesztette el, hogy Jarrett még az ilyen gyerekes tevékenység közben sem veszít a férfiasságából. Amikor a buborék szétpattant, összerezzent. Jarrett rápillantott, és elmosolyodott. - Sikeres volt az újraélesztési kísérlet? - Igen. Susannah is megnyugodott. - Akkor jó. Kedvelem. Kit szívébe a féltékenység belemart, és ez megdöbbentette. Hogy lehet féltékeny Susannah-ra, a barátnőjére, akit testvérként szeret? - Remélem, nem zavarja, hogy szappanbuborékokat fújok? - folytatta a férfi. Vigyázok, hogy semmiben kárt ne tegyek. - Ajánlom is. A dossziéimon nem mutatnának jól mindenféle foltok. - Kit maga is csodálta, milyen nyugodt a hangja. - Egyébként... nem arról volt szó, hogy felhívja az élelmiszer-kereskedőket? Vagy azzal már végzett? - tudakolta, odalépve az asztalhoz. - Nem, csak rájöttem, hogy felesleges. Kit meghökkent, de aztán vállat vont. - Ahogy gondolja. Az árverés előtt majd közlöm a vendégekkel, hogy maga miatt nem lesz harapnivaló és frissítő. - Dehogynem, lesz minden. De minek pocsékoljam az időmet arra, hogy adományokért kunyeráljak a város összes élelmiszer-kereskedőjénél? Inkább felhívtam egy étteremtulajdonos barátomat, s az megígérte, hogy gondoskodik mindenről. - És ki állja a számlát? -Ő. - Az egészet? - Ühüm. - Jarrett megint fújt egy buborékot, amely az íróasztallámpa ernyőjén landolt. - Vagy őrülten nagyvonalú az a pasas, vagy igyekszik majd olcsón megúszni a dolgot. Mit akar adni? Sajtos kekszet meg ásványvizet? - Azt nem mondta. Kit megdörzsölte a tarkóját, de ezzel az izmai merevségén nem enyhített, csak a feltűzött haját sikerült meglazítania. - Na mindegy. Úgyis az árverés a lényeg, és nem ígértünk a vendégeknek rendes vacsorát. Jarrett felült, és félretette a szappanoldatot. - Tulajdonképpen miért nem? Kit haragos pillantást vetett rá. - Tisztázzunk valamit, Mr. Webster! Az volt a feladata, hogy szerezzen harapnivalót a vendégeknek, és ezt elintézte. Világos? - Igen, hölgyem! - Most pedig foglalkozzon a jegyeladással! - Én? De Kitten, drágám, maga olyan jó munkát végzett ezen a téren! A világért sem szeretnék belekontárkodni! Persze - elmélkedett fennhangon a férfi -, ha nem sikerül kétezer embert összecsődítenie, egy csomó sajt a nyakán marad, és mire az egészet megeszi, talán bajusza is nő. Aranyos kisegér lenne. Bár akkor már nem becézhetném Kittennek... Kisujja hegyével bajuszt rajzolt a lány ajka fölé, s noha alig ért a bőréhez, annak szíve vadul zakatolni kezdett. Kit végül nem bírta tovább, és hátralépett, mire Jarrett mosolyra húzta a száját. Kit szeretett volna a lábára taposni, de tudta, hogy ha vissza akar vágni, ennél hatásosabb módszerhez kell folyamodnia. Talán az előbb ráhibázott: ha a nyakába ugrana és megcsókolná, annyira megijedne, hogy felhagyna a kötekedéssel. Ám a csók puszta gondolatára is megszédült, és kénytelen volt megkapaszkodni az egyik szék támlájában. Nem, ez mégsem lesz jó, futott át az agyán. Egy csókot sokféleképpen lehet értelmezni, és Jarrett biztosan úgy vélné, hogy viszonyt akar kezdeni vele. Kit feltételezte ugyan, hogy a férfi hamar ráunna, ha nem láma már kihívást benne, ám ez is beletelhet egy kis időbe, és ha őt már egy képzeletbeli csók is ennyire felkavarja, hogyan hatna rá egy igazi? Na és ha... ha úgy tenne, mintha komolyak lennének a szándékai? Igen, ez a megoldás! Csak céloznia kellene arra, hogy többet akar futó kalandnál, és Jarrett máris fejvesztve menekül. Csak ekkor jutott el a tudatáig, hogy Jarrett már vagy kétszer csettintett az ujjaival a szeme előtt. - Jól van? - kérdezte tőle. - Sosem voltam jobban - jelentette ki mosolyogva Kit, akinek az önbizalma egyszerre visszatért, de aztán Jarrett gyanakvó képét látva óvatosságra intette magát. Folytassuk a munkát! - váltott témát, s a fiókjából kivett egy dossziét. - Itt a jegyárusító helyek listája. Ha meg akarjuk tölteni a báltermet, nyomatnom kell még egy halom jegyet, és egy kis külön reklám sem ártana. Jarrett átfutotta a listát. - Mire gondol? - Holnap reggel fellépek a tévében egy beszélgetős műsorban. Eredetileg egyedül akartam menni, de talán jobb lenne, ha elkísérne. Ha már úgyis szabaddá tette magát erre a hétre... Lélegzetét visszafojtva leste a választ, de Jarrett egy pillanatig sem habozott. - Természetesen elkísérem - vágta rá. Kit nehezen állta meg nevetés nélkül. Ez jó móka lesz, gondolta. Kedd reggel, amikor Kitnél megszólalt a csengő, odakinn még sötét volt, s a lány az első csésze kávéját kortyolgatva épp azon tűnődött, vajon milyen nyaklánc mutatna jobban a reflektorfényben: arany vagy hamisgyöngy? - Elég idegesítő, hogy mindig korábban érkezik, de hajnalok hajnalán beállítani már illetlenség - dohogott, ahogy beengedte Jarrettet. - Ha elfogadja az ajánlatomat és nálam tölti az éjszakát, nem kellett volna ilyen korán felkelnünk, hiszen én csak néhány háztömbnyire lakom a tévéstúdiótól - jegyezte meg a férfi. Nem elég, hogy korán jött, ráadásul teljesen éber, állapította meg bosszúsan a lány. Mi tagadás, szívesen ágyban maradtam volna még egy kicsit! - Szegény Kitten! - folytatta csipkelődve a férfi. - Nem alszik jól mostanában? A lány nem válaszolt. Tudta, hogy meglátszik rajta a kimerültség. Jarrett viszont nemcsak kipihentnek hatott, de úgy nézett ki, mintha egy divatlapból lépett volna elő. Felöltője alatt sötétkék öltönyt viselt, a frizurája is tökéletes volt... a szeme csillogása meg valósággal megriasztotta a lányt. Törvényben kellene megtiltani a férfiaknak, hogy ebben a korai napszakban ilyen hihetetlenül vonzóak legyenek! - gondolta Kit. - Barátságos otthona van - jegyezte meg Jarrett, körülpillantva az apró nappaliban. - Igen. De mivel többnyire csak aludni járok haza, tulajdonképpen mindegy, hogy milyen. Kit kivette az előszobaszekrényből a kabátját. Jarrett szórakozottan felsegítette rá, aztán a lány vállán felejtette a kezét. Kit oldalra fordította a fejét, s ahogy himbálódzó fülbevalója a férfi csuklóját súrolta, a gerincén bizsergés futott végig. Reménytelen eset vagy, Deevers! - korholta magát. Bár alig érezte Jarrett kezének súlyát, képtelen volt megmozdulni. A férfi rabul ejtette a kölnije illatával, a közelségével... A legszívesebben hozzásimult volna, behunyta volna a szemét és... - Ha nem akarunk elkésni, indulnunk kell - nyögte ki végül. - Tessék? Ja, bocsánat, kicsit elbámészkodtam. Tetszenek a bútorai. - Egy nagynénémtől kaptam őket, akinek volt egy régiségkereskedése. - A jó ízlését is tőle örökölte? - Igen. Megtanított arra, hogy bízzak az ösztöneimben. Odakinn még hűvös volt a levegő, de keleten már pirkadt. Mire a Porschéhoz értek, kialudtak az utcai lámpák. - Gondolkoztam, Kitten - szólalt meg hirtelen Jarrett. - Ilyen kora reggel? Az nagyon egészségtelen. - Az árverés után mi a terve? - Pezsgővel koccintok arra, hogy túléltem. Miért? - Nos, én úgy vélem, hogy a sok izgalom és nagy felhajtás után kissé kiábrándító lenne, ha egyszerűen megköszönnénk a vendégeknek, hogy eljöttek, s szélnek eresztenénk őket. Kit összeráncolta a homlokát. - Ebben van valami. És mit javasol? - Egy partit, hogy a nyertesek megismerkedhessenek jövendőbeli partnerükkel, és hogy azok is jól szórakozzanak, akik hoppon maradtak. - Remek ötlet! - bólintott Kit. - Szervezze meg! És mielőtt tiltakozni kezdene, hadd emlékeztessem rá, hogy én csak a tízezer dollár összegyűjtését vállaltam. - Miért tiltakoznék? A parti csakugyan az én ötletem. Jarrett olyan jámbor képpel mondta ezt, annyira sugárzott belőle a buzgalom, hogy Kit gyanúja tüstént fölébredt, de most már nem visszakozhatott. Bármit tervez is a férfi, ez már nem befolyásolhatja az árverés eredményét, nyugtatta meg magát. Amikor beértek a stúdióba, először a színésztársalgóba vezették őket. Jarrett a sarokban lévő italautomatából mindkettőjüknek hozott egy kávét, de mielőtt Kit megkóstolhatta volna, belépett egy fiatal asszisztens, és átkísérte őket a felvétel helyszínére. Kit legalább olyan szemkápráztatónak találta a hupikék háttérfalat, mint a reflektorok fényét, és nehezére esett figyelni, amikor a műsorvezető bemutatkozott. A következő pillanatban már véget is ért a reklámszünet. - Semmi ok az idegességre! - súgta Jarrett a lány fülébe. Ha tudnád, mit forgatok a fejemben, nem mondanál ilyet, gondolta Kit. A műsorvezető beszámolt az árverésről, aztán kérdezett valamit Jarrett-től. Míg a férfi válaszolt, Kit félrehajtott fejjel, az elragadtatástól sugárzó arccal bámulta - ezt a pózt előző este gyakorolta be a fúrdőszobatükör előtt -, s közben azt remélte, nem látszik olyan ostobának, mint amilyennek érzi magát. Jarrett a jelek szerint mindebből semmit sem vett észre. - De Kit jobban ismeri a részleteket, mint én - mosolygott végül a lányra, mire a műsorvezető is Kithez fordult. - A lapok szerint önök között sok még a nézeteltérés... Jobb végszót nem is adhatott volna. - Badarság! Igaz, hogy csak az árverés után jelentjük be hivatalosan, de Jarrett és én... - Kit úgy tett, mintha zavarba jött volna. - Ezt nem kellett volna most említenem, ugye, drágám? Az eljegyzésünket... Tekintettel a mikrofon érzékenységére, Kit valószínűnek tartotta, hogy Jarrett felszisszenését a nézők is tisztán hallották, és a legszívesebben táncra perdült volna örömében. - Kis boszorkány! - sziszegte a férfi. Kit alig tudta visszafojtani a nevetést. A szája elé kapta a tenyerét, de Jarrett megfogta a csuklóját és elhúzta a kezét, közben pedig átölelte a vállát. - Ehhez csak ennyi a hozzáfűznivalóm... - Ezzel magához rántotta a lányt. Kit nem szabadulhatott a karjából, de nem is akart, mihelyt megérezte az ajkát az ajkán. Az a csók, amelyet előző nap képzeletben átélt, a nyomába sem jöhetett ennek. És számára megállt az idő, megszűnt létezni a külvilág. Amikor a férfi végül felemelte a fejét, ő olyan kábult volt, hogy ha Jarrett nem szorítja magához, biztosan lecsúszik a kanapéról. A férfi ekkor eleresztette a csuklóját, és játékosan megfenyegette a mutatóujjával. - Ennyire meggyötörni engem, aztán a tévében adni meg a választ! Hát nem egy kis boszorkány? - nézett a műsorvezetőre, aki úgy tátogott, mint a partra vetett hal. Kit csak most érezte, milyen meleg van a stúdióban. Szerette volna meglegyezni magát, de a karizmai nem engedelmeskedtek az akaratának. - Ezek szerint, hölgyeim és uraim, önök az elsők, akik megtudták a nagy újságot nyögte ki végül a műsorvezető. - Jarrett, ez azt jelenti, hogy mégsem vesz részt az árverésen? Hiszen már nem szabad. Jarrett rámosolygott Kitre, aki még mindig a vallanak támaszkodott, és fölöttébb nyomorúságosan érezte magát: minden munkája kárba veszett, mert a csínye visszafelé sült el. Nemcsak hogy lehetőséget adott a férfinak arra, hogy távol maradjon az árveréstől, hanem önmagát is kínos helyzetbe hozta. És ez az alak kezdettől fogva éppen ezt akarta! - Dehogynem - felelte végül vidáman Jarrett. - Kit csodálatos teremtés, és szívvel-lélekkel támogatja az ügyünket. Ezért mondta, hogy az eljegyzésünket hivatalosan csak az árverés után fogjuk bejelenteni. - Ó! - A házigazda tanácstalanul a gyártásvezetőre pillantott. - Nos, köszönöm a... - Egyébként azt gyanítom - folytatta Jarrett -, hogy ő maga is licitálni akar rám. Igen, biztos vagyok benne, hogy bármekkora összeget kínálnak is értem a hölgyek, az én Kittenem túllicitálja őket. Ugye ez a szándékod, drágám? - Ühüm - helyeselt a lány. Jarrett égő pillantást vetett rá, és Kit kénytelen volt elismerni, hogy sokkal jobb színész nála. - Hát persze! - biccentett Jarrett. - Nem szeretnéd, ha egy másik nővel mennék nászútra, ugye? Jarrett alig várta már, hogy kiérjenek az utcára, aztán a falnak dőlt, és hahotázni kezdett. - Jaj, Kitten! Ha láttad volna az arcodat! - csipkelődött vele, most már a tegezésnél maradva. A lány dühösen toppantott. - A pokolba, Jarrett, ez nem volt tisztességes eljárás! - Nem? És amit te műveltél, az tisztességes volt? Kit az ajkába harapott. - Na ugye - nézett rá elégtétellel Jarrett. - Ezek után legalább nem kell attól tartanod, hogy nem telik meg a bálterem. - Ez igaz! - csillant fel a lány szeme. - Hát nem volt jó húzás tőlem ez a kis tréfa? S milyen szerencse, hogy nem vesztetted el a lélekjelenlétedet és vetted a lapot! - Nyilván az utolsó részletig mindent kiterveltél - mormolta a férfi. - Mondd, drágám, a csókom megfelelt az elképzeléseidnek? Mert ha szerinted nem volt elég meggyőző, felőlem gyakorolhatunk... - Elég meggyőző volt ahhoz, hogy az embereket messziről megtévessze - vont vállat a lány színlelt közönnyel. Jarrett könnyedén meghajolt. - Egy kelletlen dicséret tőled, kedvesem, többet ér, mint egy másik nőtől egy aranyérem. Amikor visszaértek a Triadhoz, Jarrett lefékezett a tűzcsapnál, aztán kisegítette a lányt, és elköszönt. Kit nem is bánta, hogy a férfi nem óhajt bejönni, ám azért a száján kicsúszott egy csípős megjegyzés: - Elmész? Azt hittem, ezt a hetet az árverés előkészítésének szenteled, és szombatig van még négy teljes munkanap! - El kell intéznem valamit, de utána visszajövök, és nagyon keményen fogok dolgozni - nyugtatta meg a férfi. - Elvégre meg kell terveznem a... - hogyan is fogalmazzak? - a nászutat, amelyet megérdemelsz. Egy órával később Kit az asztalánál ült, és igyekezett a munkájára összpontosítani, egyébként nem sok sikerrel. Ekkor hallotta, hogy odalenn becsapódik az ajtó, és valaki felszalad a lépcsőn. A következő pillanatban berontott az irodájába Susannah. - És még te nevezel engem kreatívnak! - kiáltotta. - Ezek szerint láttad a tévéműsort? - Legmerészebb álmaimban sem jutott volna eszembe ilyen őrültség! - Egy hibás gén az oka. - Kit csak félig tréfált. Gyanította, hogy van benne valamilyen önpusztító hajlam, különben miért provokálná minduntalan Jarrettet, s miért áltatná magát azzal, hogy egyszer majd ő kerül ki győztesként az összecsapásukból? Susannah lehuppant a pamlagra. - Mesélj! Milyen vqlt Jarrett Websterrel csókolózni? Kit szívébe megint féltékenység nyilallt. Lehet, hogy Susannah kérdése mögött több lappang puszta kíváncsiságnál? Jarrett is bevallotta, hogy kedveli a lányt. Csak nem kölcsönös ez a rokonszenv? - Ez téged ne érdekeljen! - szólt rá Alison, amint ő is bejött a szobába. - Miért?! Nagyon is érdekel! - erősködött Susannah. - Kit aligha akar róla beszélni. Tessék! - tett le egy pohár vizet és egy doboz aszpirint Kit elé. - Gondoltam, erre szükséged lesz a ma reggeli tévészereplésed után. - Angyal vagy! - hálálkodott Kit, és lenyelt két tablettát. - Tudom már, mit csinálok. Itt hagyom a céget, és bevonulok egy elmegyógyintézetbe... - Dilibogyók és diliház? - Susannah megrázta a fejét. - Azt hittem, ennél azért jobban csókol a pasas. - Az árverés előtt? - szörnyülködött közben Alison. - Ne hidd, hogy ránk sózhatod az egész munkát! - Hívjatok össze egy sajtótájékoztatót, és jelentsétek be, hogy új üzlettársat kerestek -javasolta Kit. - Akkor nem számít már, ha Jarrett megpróbálja elszabotálni az árverést. - Miért akarná elszabotálni? - lepődött meg Alison. - Mert... - Kit elhallgatott. Ha eddig nem számolt be a társainak Jarrett fenyegetéséről, minek nyugtalanítsa őket most, amikor a saját ostoba viselkedése ellenére is sikeresnek ígérkezik az árverés? És miért segítene Jarrett a megszervezésében, ha el akarná szabotálni? Igaz, hogy túlságosan sokat nem segített, emlékeztette magát. Javasolta ugyan neki, hogy beszélje rá a kosárlabdacsapat tagjait az árverésen való részvételre, de ő maga nem volt hajlandó megkérni őket erre. És a vendégek ellátásáról is gondoskodott, de úgy, hogy ne kelljen telefonálással fáradoznia. Mit tett valójában azonkívül, hogy az irodájában lebzselt, zavarta a munkájában és szappanbuborékokat fújt? Talán mégis figyelmeztetnie kellene a partnereit... Nem, jobb, ha vár még egy kicsit, legalább addig, amíg a fejfájása elmúlik, és visszanyeri a tisztánlátását. - Lehet, hogy nem akarja elszabotálni - sóhajtott fel. - Talán csak engem akar tönkretenni. Susannah felkelt és az ablakhoz lépett. -Úgy beszélsz, mint egy viktoriánus regényhősnő! Ha... Nocsak, nocsak! - A húga is áldozat volt - jegyezte meg halkan Alison. - Tessék? - meredt rá Kit. - Lányok, ezt nézzétek meg! - kiáltotta Susannah. - Mrs. Holcomb épp most kergeti el a lesifotóst! Alison az ablakhoz szaladt, Kit viszont a lépcsőhöz. Épp akkor lépett ki, amikor szomszédasszonyuk, akit még sosem láttak kijönni a házából, a kezében egy seprűvel a borókabokor fölé hajolt. Elfelejtkezve arról, hogy magas sarkú körömcipő van rajta, Kit a verandáról a járdára ugrott. A bokája majdnem kifordult, ami kissé lelassította, és mielőtt elérte volna az úttestet, Jarrett Porschéja siklott el mellette és megállt, ezúttal kivételesen nem a tűzcsapnál, hanem néhány méterrel odébb. A férfi gyorsan kiszállt, és a kocsinak támaszkodott. - Igazán hízelgő ez a nagy sietség... - A hangja elakadt, ahogy követte a lány tekintetét. Kit összerezzent, amikor a seprűnyél vállon találta a fényképészt. - Mit kémkedik itt? Azt hiszi, mi, nők védtelenek vagyunk? - visította egy éles hang. Jarrett odarohant Mrs. Holcombhoz, elvette tőle a seprűt, aztán barátságosan megrázta az asszony kezét. - Látom, elkapott egy kukkolót! Szép munka volt, asszonyom, de a többit bízza rám! Mrs. Holcomb morgott valamit, aztán - mintha hirtelen ráeszmélt volna, hol van megragadta a söprűjét, és visszaszaladt a házába. A fényképész védekezően felemelte mindkét karját, és hátrálni kezdett. - Ez a bolond öregasszony meg akart ölni! - panaszkodott. - Pedig én csak a munkámat végzem! - Persze, persze - felelte Jarrett -, de talán jobb lenne, ha másként végezné. Amint látom, van mobilja. Adja meg a számát, és én mindig értesítem, hová megyünk. Akkor nem kell a bokrokban bujkálnia... Az idős hölgy meg azt fogja hinni, hogy sikerült elzavarnia magát, így mindenki boldog lesz. A fényképész sután megpróbálta lesimítani összegyűrődött ruháját. - ígéret szép szó! És én ezt el is higgyem? - motyogta, de azért átnyújtotta a névjegyét, és eloldalgott. Kit hallgatott. Jarrett leporolta a kezét, és rámosolygott, ő meg hirtelen megdöbbentő felfedezést tett. - Nincs kedved két hetet Franciaország déli partján tölteni? - kérdezte Jarrett, és karon fogta. Kit nem felelt. Gondolatait teljesen lefoglalta a felismerés, hogy Jarrett nemcsak fizikailag vonzza. Valamikor az elmúlt napokban meglátta a playboy álarca mögött rejtőző embert, és beleszeretett. Ebből a szerelemből pedig nem fog olyan könnyen és gyorsan kigyógyulni, mint egy náthából... 9. FEJEZET Ahogy Kit felidézte eddigi találkozásaikat, rájött, hogy bármennyire igyekezett is meggyőzni magát az ellenkezőjéről, az első pillanattól Jarrett hatása alá került, s a lelke mélyén érezte, hogy ez a férfi a végzete. Most aztán benne vagy a pácban, Deevers! - gondolta. Meg kell terveznem a nászutat, amelyet megérdemelsz - tréfálkozott vele Jarrett. Kit számára azonban ez már nem volt tréfa, mert semmire sem vágyott jobban, mint hogy a férfi felesége legyen, ugyanakkor tisztában volt vele, milyen kevés a remény arra, hogy ez a vágya valaha is teljesüljön. - Kitten? Ennyire nehezedre esik a döntés? Ha a francia tengerpart nem vonz, hová szereméi utazni? Akárhová. A lényeg az, hogy veled lehessek, válaszolta gondolatban a lány, és a hátán végigfutott a hideg. Nem élné túl, ha Jarrett kitalálná, hogyan érez, és kinevetné ezért... - A francia tengerpart... - ismételte meg lassan. - A Riviérára gondolsz? Azok közül a nők közül, akik eljönnek majd az árverésre, biztosan sokan élveznék az éjszakai életet, a kaszinókat, a fényt és csillogást, de engem ez nem vonz - rázta meg a fejét. - Nem a fényes Riviérára gondoltam! - mosolygott a férfi. - Az lebegett a szemem előtt, hogy a parton alszunk egy kartondoboz alatt, nappal pedig a homokban összeszedegetjük a partra sodródott holmikat, amelyeket élelmiszerre cserélhetünk. - Sejthettem volna, hogy valami különleges programot fogsz ajánlani - mondta csípősen a lány. - Nem akarsz inkább hat hónapot Izlandon tölteni egy katonai sátorban? - Miért ne? De akkor a fekete csipke alsónemüdet szőrmével kellene szegélyeznem, hogy harmonizáljon a környezettel. - Azt hittem, fehéret terveztél, de mindegy. - Ha kalandot keresel, átkelhetünk teveháton a Szaharán is. Ott legalább meleg van. - Nem, köszönöm. A homok kikezdené a bőrömet. - Ez igaz. - A férfi megállt a veranda előtt. - Nem jössz be? - kérdezte Kit. - Nem. Csak épp erre jártam, és eszembe jutott, hogy megemlítem az ötletemet. - Kár volt a fáradságért! Attól tartok, ebből a nászútból semmi sem lesz! - Máris feladod? Tényleg, a licitálásnál mi a legmagasabb összeg, amelyet hajlandó leszel ajánlani értem? - Még ma megnézem, mennyi pénz gyűlt össze a malacperselyemben, aztán megmondom. - Kit becsapta az ajtót a férfi orra előtt, és felszaladt a lépcsőn. Ahogy az irodája felé menet elhaladt Susannah szobája előtt, amelynek ajtaja csak félig volt behajtva, látta, hogy a barátnője az asztalnál ül, és egy nyitott dosszié fölé hajol. Úgy tűnt, teljesen belemerült a munkába, és ez felkeltette Kit gyanúját. - Örülök, hogy dolgozol, ahelyett hogy az ablakból leskelődnél - jegyezte meg szárazon a küszöbről. Susannah felnézett, és sugárzón rámosolygott. - Hát tennék én ilyet? - Hogyne! - Jó, elismerem, hogy figyeltelek benneteket, de csak amíg fel nem jöttetek a verandára. Utána a tető miatt már semmit sem láttam. -Hm. - Valakinek meg kell védenie téged - vélte Susannah. - Mrs. Holcombtól? Teljesen ártalmatlan. - Azt hiszem, a lesifotósnak erről más a véleménye. Egyébként nem Mrs. Holcombra gondoltam. Az előbb egy pillanatig attól féltem, hogy a lovagod a térdére fektet és elfenekel. - Még az is jobb lett volna, mint... - Kit elhallgatott, ahogy észrevette a Susannah szemében felcsillanó érdeklődést. - Mennem kell. Sok a dolgom. - Nekem is tegyél félre egy jegyet az árverésre! - kiáltotta utána Susannah. - A világért sem mulasztanám el a nagy eseményt! Jarrett ugyan nem jött vissza, de kétóránként hívogatta a lányt, s egyre újabb és újabb úti célokkal hozakodott elő. Némelyik ötlete hóbortos volt, némelyik megvalósítható, és Kit nem tudta, melyik zaklatja fel jobban. A hóbortosak arra emlékeztették, hogy Jarrett nem viszonozza az érzéseit, a többit hallva pedig csak még jobban fájt a szíve, mert elképzelte, milyen csodálatos lenne, ha a férfi szeretné. Mégsem szólt Jarrettnek, hogy ne hívogassa, sem Ritának, hogy ne kapcsolja be hozzá, hanem mindannyiszor türelmesen végighallgatta a terveit, noha közben szinte fizikai fájdalmat érzett a gondolatra, hogy valamelyik - a hawaii hosszú hétvége, a Palm Springs-i golfozás vagy a londoni színházlátogatás - bekerül majd a programba, és valaki más számára hamarosan valósággá válik. Ismeretlenül is gyűlölte azt a nőt, aki szombaton megszerzi a jogot, hogy elutazhasson Jarrett-tel. Kétségbeesésében még azt is megnézte, mennyi pénzt tudna összeszedni, s bár szép summa jött ki, tudta, hogy azokkal, akik eljönnek az árverésre, aligha veheti fel a versenyt. De még ha elég pénze lenne is, hogy licitáljon, nem tenné meg, mert mit érne azzal, ha jelképesen elnyerné a férfit? Csak még jobban szenvedne. Okosabb, ha eltemeti ostoba álmait. Valahogy csak túléli ezt az árverést, utána pedig mosolyogva kellemes utazást kíván majd a szerencsés licitálónak. Talán még egy csokrot is küld neki és Jarrettnek. És a férfi sosem fogja megtudni, hogy ez volt az ő búcsúajándéka. Kit és Jarrett tévészereplésének óriási visszhangja lett, és ahogy közeledett az árverés napja, úgy nőtt az érdeklődés. Egyik jegyiroda a másik után jelezte, hogy elfogytak a jegyei, és egyre több agglegény ajánlotta fel a szolgálatait. Amikor a USA Today című képes újságtól is telefonáltak, és sajtóbelépőket kértek a rendezvényre, Kit - miután letette a kagylót - diadalüvöltésben tört ki. Természetesen mindennek megvolt az árnyoldala is: mivel a telefon szinte egyfolytában csörgött, Rita felmondással fenyegetőzött. Susannah szép csendben átvette Kit rendes munkáját. Kit túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy azon töprengjen, hová tűntek az ügyfelei, amíg egyszer meg nem hallotta, hogy Susannah megmagyarázza egyiküknek, hogy azért nem juthatott be hozzá, mert - pechjére - nem agglegény. Alison gondoskodott arról, hogy mindannyian rendszeresen és egészségesen táplálkozzanak. Nemcsak letette Kit elé az ételt, de addig el sem mozdult mellőle, amíg az el nem fogyasztotta. Még a macskát is felbolygatta a nagy jövés-menés. A grafikai műhely helyett újabban a földszinti raktárfúlke legsötétebb zugában aludt, s Rita egyszer véletlenül be is zárta. Kiengesztelni a macskát, jegyezte fel Kit a képzeletbeli listára, melyet az árverés utáni legsürgősebb tennivalóiról összeállított. Ez legalább könnyű lesz, nem kell más hozzá, csak egy játékegér meg egy kis simogatás. Ami viszont Alisont, Susannah-t és Ritát illeti, attól félt, őket sosem lesz képes megfelelően kárpótolni. Péntek délután megüzente Jarrettnek, ha azt óhajtja, hogy a programba bekerüljön az ajánlata, még aznap hívja vissza. Néhány órával később Jarrett meg is jelent az irodájában, letelepedett az asztala mellé, és türelmesen várt, amíg Kit befejezi a telefonálást. - Tudtad, hogy a vonalad örökké foglalt? - érdeklődött udvariasan. - Többször is megpróbáltalak felhívni, de hiába! Pedig annyi remek ötletem támadt... Kit lelki szemei előtt különböző képek villantak fel: hókunyhó jegesmedvebőr szőnyeggel, egy spanyolországi kastély szökőkúttal... - Válassz ki egyet, és maradj meg mellette, rendben? Még két órám van, hogy befejezzem a programot, és ha nem döntesz addig, holnap kiállítok a bálterem elé egy táblát, és felírom rá a nevedet. Te leszel A nap meglepetése. Jarrett összeráncolta a homlokát. - Nem könnyű választanom. Sok függ a körülményektől... - Miféle körülményektől? - Először is még mindig nem árultad el, mennyit vagy hajlandó áldozni értem. - Nem akartam a lelkedbe gázolni. A perselyemben ugyanis mindössze tizennégy dollárt és hetvenhárom centet találtam. - Most már értem, miért nem lehet belépőjegyet kapni az árverésre! Elsikkasztottad őket, hogy minél kevesebb vetélytársad legyen! - Ami azt illeti, majdnem minden jegy elkelt - közölte a lány büszkén. Persze hogy büszke volt. Még a költségek levonása után is egyedül a jegyeladással simán megmarad a tízezer dollár. - De ebből még nem következik, hogy mindenki, aki jegyet vett, el is jön - vélte a férfi -, vagy hogy licitál. - Képtelen vagy elismerni, hogy teljesítettem, amit vállaltam, ugye? Holnap, az árverés után szívesen meghallgatom a bocsánatkérésedet. Addig is... - Két hét a karib-tengeri szigetemen. Ez az utolsó ajánlatom. - Van egy szigeted a Karib-tengeren? - Csak egy icipici - felelte Jarrett fitymálóan. - Nincs ott sem hotel, sem kirándulóhajók, sem éjszakai élet, csak vakító, fehér homok és egy kis bungaló. Paradicsom a neve. Paradicsomi hely lehet, gondolta Kit. Kár, hogy ezt a Paradicsomot sosem fogja látni. - Megfogalmazod az ajánlatodat, vagy fogalmazzam meg én? - kérdezte lehangoltan. - Csináld csak te! Kit nehéz szívvel felkapott egy ceruzát. - Mit kínálsz? Könnyűbúvárkodást, horgászást, vitorlázást? Jarrett bólintott. - Napfürdőzést a parton. Pezsgőt a teraszon. Úszást a holdfényben bármikor, amikor kedved... úgy értem, amikor a nyertesnek kedve szottyan rá. A lány leírt néhány mondatot, aztán odahajította a férfinak a füzetet. Jarrett elolvasta, és visszadobta. - Ez azért többet ér tizennégy dollárnál. - Akkor kénytelen leszel egy másik nőt ezekben az élvezetekben részesíteni. - Kit letépte a lapot, és betette a többi anyaghoz, amelyet el akart vinni a nyomdába. - Én amúgy sem vásárolhatnálak meg. - Miért nem? Noha nagy erőfeszítésébe került, Kit elmosolyodott. - Mert az illemtan szerint egy nő nem fizethet a saját mézesheteiért. És amikor egy ilyen fontos dologról van szó, nem hagyhatod figyelmen kívül a társadalmi elvárásokat. Nincs igazam? Kit csak akkor lélegzett fel valamennyire, amikor már leadta a programot a nyomdába, és ígéretet kapott rá, hogy szombat délután leszállítják a kétezer példányt az Englin báltermébe. Ahogy elhagyta a nyomdát, meglepetten tapasztalta, milyen kellemes az idő. Amíg ő az irodájában kuksolt, és minden gondolata az árverés körül forgott, szinte észrevétlenül beköszöntött a tavasz. Egy hirtelen sugallatra bement az egyik virágkereskedésbe, és köttetett egy csokrot fehér tulipánokból, sárga nárciszokból és ibolyakék virágokból, amelyek nevére már nem emlékezett, aztán visszaballagott a Triadhoz. Susannah, a hóna alatt egy mappával, épp akkor lépett ki a kapun, amikor Kit átvágott az úttesten. - Ha az esküvői bevonulást gyakorlód, jó, ha tudod, hogy rossz szögben tartod a csokrot - jegyezte meg. - Én... - Kit észrevette, hogy a szomszéd ház erkélyablakának függönye ismét megmozdul, és arrafelé intett. - A virágokat Mrs. Holcombnak viszem - folytatta. Meg akarom köszönni, hogy elzavarta a fotóst. - Nem fog ajtót nyitni - jósolta meg Susannah. - Arról pedig, hogy behív, végképp ne is álmodj! Kit azonban nem hagyta, hogy barátnője eltántorítsa a szándékától, és átsétált a szomszéd házhoz. Mrs. Holcomb verandája ugyanolyan volt, mint az övéké, azzal a különbséggel, hogy ott részben lepattogzott a vakolat, a levélszekrény pedig úgy nézett ki, mintha az utóbbi öt évben legfeljebb pókoknak szolgált volna tanyául. A lány megnyomta a csengőt. Bentről halk motoszkálást hallott, aztán az ajtó résnyire kinyílt. Kit Mrs. Holcombból csak egy kék szemet és egy vastag, ősz szemöldököt látott. Az első akadályon mindenesetre túljutottam, állapította meg. - A szomszéd házban dolgozom - fogott bele a mondókájába. - Igen? És mit akar tőlem? - Ezt hoztam - emelte fel Kit a celofánba csomagolt csokrot. - Nincs szükségem virágra - közölte Mrs. Holcomb. És most hogyan tovább? - Azért, kérem, fogadja el! Szeretném megköszönni, hogy megvédett bennünket a lesifotóstól. Szavait mély csend követte. - Itt hagyom, jó? - Kit lehajolt, hogy a virágokat a küszöbre fektesse. - Úgy érti, ez egy... ajándék? - kérdezte Mrs. Holcomb remegő hangon. Kit szíve elszorult a szánalomtól. - Hát persze! Az ajtó nyikorogva lassan kitárult. - Tulipán! - Az asszony reszkető ujjakkal végigsimított a szirmokon. - És nárcisz. És szarkaláb... Kit a karjába nyomta a csokrot. - Ez a kék virág tehát szarkaláb? Nem voltam benne biztos. - Mindig jobban szerettem a tulipánt, mint a rózsát. A rózsa olyan feltűnő, szinte hivalkodó. - Szerintem is. Mrs. Holcomb szemében könnyek csillogtak. - Én sosem kerestem a feltűnést. - Én sem - mondta szárazon Kit, s mivel nem akarta túlfeszíteni a húrt, elköszönt. Az irodában már csak Alisont találta fénymásolatokat készített a titkárságon. - Rég láttalak így vánszorogni, Kitty - jegyezte meg. - Azt gondoltam, az utóhatások legkorábban vasárnap jelentkeznek. - Azt hiszem, a legrosszabbon már túl vagyok. - Kit leült Rita asztala sarkára. Múltkor mondtál valamit Jarrett húgáról. Hogy értetted azt, hogy ő is áldozat volt? Alison vállat vont. - Valahol olvastam. Már nem is emlékszem, hogy hol. - Elmosolyodott. - Ez még azelőtt volt, hogy Jarrett belépett az életünkbe. - Mégis, mire emlékszel? - Csak arra, hogy a húgát rendszeresen bántalmazta a férje, amíg a házasságuk tartott, és hogy a válás után is tovább zaklatta. Azt hiszem, az asszony most Európában él, nagyon visszavonultan, mert még mindig retteg tőle. - Az ő helyében én is elmenekültem volna. Most már értem, hogy Jarrett miért nem beszél róla. Kit most már azt is értette, hogy a férfi miért támogatja éppen a családon belüli erőszak áldozatait, és miért követelte, hogy tegye jóvá a hibáját, miután Colette és Heather elhitették vele, hogy ő a felelős a divatbemutató kudarcáért. Sőt azt is értette már, miért fenyegette meg a Triadot. A cégük viszonylag új vállalkozás, és hogy gyorsabban ismertté váljanak, több jótékonysági szervezettől is elfogadtak megbízásokat. Jarrett azt hihette, hogy a támogatásra szorulók rovására igyekeznek megszedni magukat. Szombat este be fogja látni, hogy tévedett, gondolta bizakodva Kit, aki úgy vélte, minden oka megvan az elégedettségre, mert az, hogy annyi agglegény jelentkezett az árverésre, egyedül az ő érdeme. Ezt Jarrettnek is el kell majd ismernie. A női menhely szép összeget kap, a Triad jó reklámhoz jut, és Jarrett boldog lesz... Olyan boldog, hogy talán rá is más szemmel néz majd... De ez csak álom, figyelmeztette magát Kit. És ő már régóta nem hitt az álmokban. A pincérek épp akkor kezdték leszedni az asztalokat, amikor Kit két órával az árverés előtt - farmerben és egy ruhászacskóval a karján - belépett az Englin báltermébe, Carl megmondta, hogy nem érdemes korábban jönnie, mert a termet délre kibérelték, és várakoznia kellene, amíg véget nem ér az előző rendezvény. S az nyilván tovább tartott a tervezettnél. Kit behunyta a szemét, és magában ötvenig számolt, hogy egy kicsit megnyugodjon. Számukra ez csak rutinmunka, időben elkészülnek, biztatta magát. Carl, aki éppen utasításokat osztogatott a pincéreknek, végül észrevette, és odakiáltott: - Hoztak neked néhány dobozt! Mivel a terem még tele volt vendéggel, a félemeletre vitettem fel. - Kösz! - Kit egy székre fektette a ruhászsákot, és elment a dobozaiért. Nem számított rá, hogy a kétezer program ennyi helyet foglal el: a magasföldszinten tíz doboz állt. Kit körülnézett, egy boyt keresve, de hamarosan feladta. Nyilván mindegyik a bálteremben segít a pincéreknek. Kinyitotta az egyik dobozt, és kivett egy programot. Tökéletesnek találta, és úgy vélte, hogy az álomrandevúk listája igen imponáló. Nem rossz eredmény ilyen rövid idő alatt! Jarrett elégedett lesz... Ekkor odalépett hozzá Carl. - Elfelejtettem megkérdezni, milyen asztalok kellenek. Hidegbüfét tervezel, vagy olyan ételek is lesznek, amelyeket melegen kell tartani? - kérdezte. - Nem tudom - felelte Kit boldogtalanul. - Sajnálom, Carl, de fogalmam sincs. - Semmi baj! - sóhajtott fel a férfi. - Minden eshetőségre beállíttatok néhány tányérmelegítőt is. Miután elment, Kit egyenként a bálterem bejáratához cipelte a dobozokat. Odabenn jól haladt a munka. A karbantartók már összeszerelték a színpadot, a kerek asztalokat úgy helyezték el, hogy mindenhonnan jól lehessen látni, és a legtöbbet már hófehér abrosz borította. Hamarosan megérkeztek a jegyszedők is. Mire Kit eligazította őket, már csak egy órája maradt - éppen csak elég arra, hogy átöltözzön és üdvözölje az agglegényeket. Felkapta a zsákját, és a legközelebbi női mosdóhoz sietett. A ruhát, amelyet az árverésen viselni akart, Susannah-tól kapta kölcsön. Sötétkék selyemből készült hoszszú ujjal - és egyáltalán nem volt háta. Elvégre ha Jarrettnek igaza van és tényleg olyan szép a lapockája, miért ne hagyja érvényesülni? Mire visszaért a bálteremhez, a vendégek már gyülekezni kezdtek a félemeleten, de az ennivalók még mindig nem érkeztek meg. Kit, hogy legyűrje idegességét, a színpad mögötti kis szobába sietett, azt remélve, hogy ott találja Jarrettet. A helyiségben már gyülekeztek Chicago legpartiképesebb agglegényei. Némelyikük szemmel láthatóan ideges volt, mások úgy tettek, mintha mindennap részt vennének hasonló rendezvényeken. De azt az egy agglegényt, akit keresett, sehol sem látta. Valószínűleg az utolsó percben sétál majd be, csak hogy hosszantson, mert azért cserbenhagyni talán mégsem fog, vigasztalta magát. Persze a beígért harapnivaló sehol! Lehet, hogy Jarrett mégis el akarja szabotálni az árverést? Nos, ez esetben gondoskodik róla, hogy azé legyen, aki a legkevesebbet ígér érte. Kit mindenkinek adott egy programot, aztán felállt egy székre, s igyekezett magára vonni a figyelmet. - Szeretném megköszönni, hogy támogatják az ügyünket - kezdte. - Remélem, az álomrandevú mindannyiuk számára... Ekkor tűnt fel Jarrett az ajtóban, és Kit megkönnyebbülésében majdnem belezavarodott a mondókájába. - ...kellemes és felejthetetlen élmény lesz - folytatta akadozva. - A programban ábécérendben soroltuk fel a nevüket, és ugyanilyen sorrendben bocsátjuk árverésre önöket. Ha szeretnének kérdezni valamit... Mivel senki sem jelentkezett, Kit leugrott a székről, és az ajtóhoz sietett, de mire odaért, Jarrett eltűnt. - Ha Webstert keresi, arra ment! - intett az egyik férfi az előcsarnok felé. A folyosó tele volt mindenféle berendezési tárggyal, és Kitnek kerülgetnie kellett az ott sürgő-forgó munkásokat, míg néhány méterrel odébb fel nem fedezte Jarrettet. A férfi tökéletes szabású szmokingjában hódítóbb volt, mint valaha. A falnak támaszkodva, hátratett kézzel állt, s Heathert hallgatta, aki zsenge korához egyáltalán nem illő ezüstfiitteres ruhát viselt. - Talán anya megengedi, hogy licitáljak rád - incselkedett vele éppen a lány -, nehogy megvegyen valami olcsó kis nőcske. Remek! Vajon egy bizonyos nőcskétől akarja megvédeni? - gondolta Kit. Amikor Jarrett feléje fordult és rámosolygott, még idegesebb lett. - Igazán nem szívesen szakítom félbe ezt a bizonyára érdekfeszítő társalgást szólt rájuk gúnyos színezetet adva a hangjának-, de van egy kis gondom, Jarrett. Hol a harapnivaló, amit ígértél? A férfi a háta mögül előhúzott egy papírzacskót, és átnyújtotta. Kit óvatosan belekukkantott. Sonkába göngyölt gombát, minipizzát és egy apró brokkolivirágot talált benne. - Hm! Igazán étvágygerjesztő - mondta, kihalászva a gombát. - De fél fogamra sem elég! - A bálteremben van belőle rogyásig. Csak azért hoztam egy kis kóstolót, hogy megkíméljelek a sorban állástól. Bíznom kellett volna benne, gondolta Kit. - Szóval Colette küldött, hogy megnyugtass? - fordult Jarrett ismét Heatherhöz, és kinyújtotta a kezét, hogy összeborzolja a haját, mire a fiatal lány riadtan hátralépett. - Nem. Én akartam szólni, hogy ne aggódj. - Mondd meg az anyádnak, hogy köszönöm, de semmi szükség rá, hogy beavatkozzon! Te pedig, Heather, nem licitálhatsz rám, mert még nem vagy felnőtt. És most eredj szépen vissza a mamádhoz, jó? - Mindenesetre gyerek sem vagyok már - szipákolt megvetően a leányzó, de azért engedelmeskedett. Kit még mindig a kezében tartotta a gombát. - Hát nem akarsz Heatherrel és Colette-tel két hetet a Paradicsom-szigeten tölteni? - kérdezte színlelt megdöbbenéssel. - Köszönöm, nem kérek belőle. Egyébként is volt már részem ilyen élvezetben. Tudod, a szigetem egyfajta családi üdülőhellyé vált. Hogy tetszenek a falatkák? Kit gépiesen az ajkához emelte a gombát. - Colette-ék a rokonaid? - szaladt ki a száján. Lehet, hogy Colette Jarrett nővére? Ha őt bántalmazta a férje, nem csoda, hogy ilyen keményszívű és tüskés modorú lett ő is, a lánya is. Talán csak a férj félrevezetése végett híresztelték azt, hogy Európában él. Ez azt is megmagyarázná, miért beszél Jarrett mindig olyan hangon Heatherrel, mint egy ingerült nagybácsi. - Csak nem vagy féltékeny? - vigyorodott el Jarrett. - Én csak csevegni akartam veled egy kicsit. Ennek semmi köze a... - Ó, ezt nem hiszem! Te nem szoktad üres fecsegésre pazarolni az idődet. Szerintem inkább ezt akartad! Jarrett tenyere a lány tarkójára, ajka az ajkára simult. Csókja az egyik pillanatban játékosan gyengéd volt, a másikban kemény és mohó, s Kit azt kívánta, bár sose lenne vége... De legalábbis ne azonnal. Csak nem bün, hogy élvezi ezt a pillanatot, az utolsó alkalmat, amikor úgy tehet, mintha Jarrett és ő összetartoznának?! A férfi végül elhúzódott tőle, és fülelve felemelte a fejét. - A zajból ítélve az emberek kezdenek türelmetlenkedni. Összetereljem az áldozati bárányokat? Kit képtelen volt válaszolni. Az álmaira gondolt, amelyek sosem válhatnak valóra, az érzéseire, amelyeket sosem vallhat meg a férfinak. Jarrett felemelte a lány kezét, és összeráncolta a homlokát. Hirtelen felfelé fordította a tenyerét, szétfeszítette az ujjait, bekapta a teljesen szétnyomódott sonkás gombát, majd a nyelvét végigfuttatta a tenyerén. Mire elengedte a kezét és az öltöző felé fordult, Kit úgy érezte, hogy teljesen elpilledt. A teremben letompították a világítást, csak a színpad úszott reflektorfényben. Amikor Kit bevonult az agglegényekkel, a tömeg elcsendesedett, aztán kitört a tapsvihar. A férfiak leültek a színpad egyik oldalán félkörben elrendezett székekre, és kezdetét vette az árverés. De semmi, sem a zaj, sem az éles fény, sem az árverező éneklő hangja nem tünt valóságosnak Kit számára. Miközben az agglegényeket a helyükről egyenként a színpad közepére és elkelésük után a lépcsőhöz kísérte, amely egy zsinórral elkerített részhez vezetett, egyre csak Jarrett arca lebegett a szeme előtt, csak karja erejét, arcszeszének az illatát érezte. Szeme lassan megszokta a reflektorfényt, sőt már ki tudta venni az egyes nézők arcát is. Hirtelen rádöbbent, hogy az árverés nemsokára befejeződik. - Jarrett Webster - jelentette be végül a kikiáltó, és Kit gépiesen a színpad széle felé indult. Jarrett felállt, eléje jött, és megfogta a kezét. - Ugye te is licitálsz rám? - suttogta. - Tizennégy dollár erejéig - felelte a lány, de amikor otthagyta a férfit az árverés vezetője mellett, majd megszakadt a! szíve. - 37. tétel - rikkantotta a kikiáltó. - Mr. Webster ajánlata: két hét a saját karibtengeri szigetén, a Paradicsomon. Jól hallottam, hogy ezer dollárt mondott valaki? Jól hallotta. Ahogy a licitálás folytatódott, Kit körülpásztázta a nézőteret. Egyszer csak felfedezte Colette-et és a lányát. Az asszony mozdulatlanul ült, gúnyosan elhúzott ajakkal, Heather pedig olyan képet vágott, mintha szörnyen untatná az egész cécó. Nem messze tőlük egy fiatal, barna hajú nő minduntalan felpattant, hogy magára vonja az árverező figyelmét. A színpad túlsó oldalánál Kit észrevett egy gyönyörű, vörös hajú nőt, aki időnként felemelte a kezét. És majdnem középen, közvetlenül a kikiáltó előtt egy szőke nő ült, aki szintén licitált... Susannah. Susannah licitál Jarrett Websterre! Kit felugrott, és leszaladt a nézőtérre. Fél perccel később már Susannah mellett állt, és megrángatta a karját. - Mit csinálsz, Sue? - Licitálok - felelte szenvtelenül Susannah. - És ne nézz így rám! Te nem teheted meg. - Megpróbálod megszerezni nekem Jarrettet? - kérdezte elképedve Kit. - Csak nem gondoltad, hogy nekem kell? Kit önkéntelenül Jarrettre pillantott. A férfi őt bámulta, áthatóan, de nyugodtan, mintha előre ismerné a licitálás eredményét. - Jarrett bujtott fel erre? - Dehogy! - tiltakozott megbotránkozva Susannah. - Alivei összeadtuk a megtakarított pénzünket. Keményen dolgoztál, Kitty, rád fér egy kis pihenés! - Nos, Jarrett Webster mellett nem sok pihenésben lenne részem - sziszegte Kit. Susannah visszafordult a színpad felé. - Ki licitált utoljára, és mennyit kínált? Most nem láttam! - zsörtölődött, de azért felemelte a kezét. - Hagyd abba! Nekem nem kell a pasas! - Hazudsz!- nézett a szemébe Susannah. - Igen, igazad van - rebegte Kit, és miután elhangzott a következő ajánlat, maga is bátortalanul felemelte a kezét, ám a kikiáltó kalapácsa már nagyot koppant az asztalon. - Elkelt. A 37. tétel a színpad jobb oldalán ülő vörös hajú hölgyé. Gratulálok, aszszonyom, és kellemes utazást! 10. FEJEZET Kit leengedte a kezét, de tudta, hogy Jarrett figyelmét nem kerülte el a mozdulat, és biztos volt benne, hogy jót mulat a zavarán. Megőrültem, gondolta. Teljesen becsavarodtam. De az árverésnek legalább vége, és többé nem kell attól félnie, hogy bolondot csinál magából. Már az is nagy ostobaság lett volna, ha licitál a férfira, de ha még meg is szerzi... akkor két hetet vele tölthetne a Karib-tengeren. Ez olyan lenne, mint egy megvalósult álom, melyet aztán élete végéig tartó gyötrelem követ. Jarrett lesétált a lépcsőn, és letelepedett a többi agglegény közé, Kit pedig felment a színpadra, hogy köszönetet mondjon mindenkinek. - Remélem, mindannyian élvezték ezt az estét - fejezte be -, akár vásároltak álomrandevút, akár nem. Az árverésnek ugyan vége, de azért kérem, maradjanak itt, és ismerkedjenek meg a mi nagylelkű agglegényeinkkel! A lámpák felgyulladtak, és felzúgott a taps. Kit - bár a legszívesebben megszökött volna - megint lement a színpadról, hogy külön-külön kezet rázzon a résztvevőkkel. A vállalkozóbb szelleműek már elindultak, hogy megkeressék a nőt, aki megszerezte őket, és a türelmetlenebb licitálók is átfurakodtak a tömegen, hogy bemutatkozzanak jövendőbeli partnerüknek. Jarrett azonban még mindig a helyén ült, állát a tenyerébe támasztva. Olyan csüggedten, olyan bánatos képpel meredt maga elé, hogy Kit képtelen volt levenni róla a tekintetét. Nem követte ugyan a társai példáját, de ez még nem jelenti azt, hogy elkeseredett az árverés eredménye miatt, bármennyire szeretném is ezt hinni, gondolta Kit. Elhatározta, hogy nem vesz tudomást Jarrettről, de alighogy elfordult, a férfi mellette termett. - Máskor, ha licitálni akarsz, fürgébbnek kell lenned - mondta. - Honnan veszed, hogy licitálni akartam? - Esküdni mertem volna, hogy felemelted a kezed, csak egy kicsit elkéstél. - Ó, hát arra gondolsz? Tudtam, hogy rosszulesne, ha egyáltalán nem licitálnék rád, ezért legalább egyszer meg akartam tenni. - Kár, hogy nem nyertél! Szép időt tölthettünk volna együtt. Képzeld csak el, kettesben felfedezhettük volna a... Paradicsomot. Kit megremegett a vágyakozástól, de sikerült közönyös arcot vágnia. - Két hetet így is ott tölthetsz, legfeljebb nem velem. De nem hiszem, hogy ez bármi gondot okozna... - Azt reméltem, hogy te leszel a befutó, Kitten. A lány szíve egy pillanatra kihagyott. Komolyan mondja ezt? Egészen úgy hangzott. De akár komolyan mondta, akár nem, kénytelen lesz a vörös hajú nővel elutazni, aki a legtöbbet ígérte érte. Ha azonban a visszatérése után még mindig így érez... A lány torka elszorult. Jarrett biccentett, mintha kiolvasta volna a gondolatait a szeméből. - Már alig vártam, hogy elmeséljem neked, a legutóbbi hurrikán megbénította az áramszolgáltatást, és letépte a bungaló tetejét. Ha most fejbe vágnám egy székkel, valószínűleg egyetlen bíróság sem ítélne el érte, gondolta Kit. - Miért nem lep ez meg engem? - kérdezte szárazon. - Persze a hölgy, aki megvett, talán nem örül majd ezeknek a híreknek. Végtére is szép összeget fizetett a kiváltságért, hogy két hetet veled tölthessen, és lehet, hogy szeretné, ha tető lenne a feje fölött! - Ha elmesélnéd neki, amit tőlem hallottál, talán ráállna, hogy megvedd tőle a programot - mormogta Jarrett. - Kérdezd meg tőle magad! Az ajánlatom még mindig érvényes: tizennégy dollár készpénzben. - Ne felejtsd el a harminchét centet sem - emlékeztette a férfi, aztán átlépett a kötélen, és elbaktatott. Kit megrázta a fejét, és egy csoport agglegényhez fordult, az utolsókhoz, akik az elkerített részben maradtak. - A legrosszabb még hátravan - mondta éppen az egyik. - Mindig is azt vallottam, hogy a zsákbamacska kész rémálom... - Nem is tudom - mondta a mellette ülő férfi. - Szerintem nem is olyan szörnyű. Már szinte örülök, hogy Webster rábeszélt a részvételre. Egy másik férfi oldalba bökte. - Mit nyafogsz? Láttam a nőket, akik rád licitáltak. Nekem több okom lenne a panaszra. Jarrett valósággal megzsarolt, és ha legközelebb látom, meg is mondom neki... Kit nem hallotta a többit. Egyre csak két szó visszhangzott a fülében: rábeszélt, megzsarolt. A szeme előtt fekete karikák táncoltak. Jarrett nem bízott benne, nem hagyta, hogy megmutassa, mire képes. Titokban felhasználta az összeköttetéseit - nem azért, hogy, mint tartott tőle, keresztezze a terveit, hanem hogy gondoskodjon az árverés sikeréről. Nem csoda, hogy a telefon örökké csörgött, hogy annyi agglegény jelentkezett! Jarrett bírta rá őket erre. Valószínűleg az is neki köszönhető, hogy majdnem minden jegy elkelt. A siker nem az ő, Kit, hanem kizárólag Jarrett érdeme. Kit úgy vélte, ez felér a szabotázzsal. Semmit sem bizonyíthatott be, mert a férfi nem adott rá lehetőséget. És miközben ő még gratulált magának a nagyszerű eredményhez, Jarrett nyilván jól mulatott a rövidlátásán és az önteltségén. - Kitten! - szólalt meg mögötte a férfi. - Szeretném bemutatni Nancyt. Említettem neki, mennyire bánod már, hogy nem vettél meg, de úgy tűnik, nincs kedve üzletet kötni veled. Kit rá sem pillantott a férfi karjába csimpaszkodó vörös hajú nőre. - Átvertél! - kiáltotta vádló hangon. Jarrett felvonta a szemöldökét. - Hogyhogy? - Nem adtál esélyt, hogy megmutassam, mit tudok! - Nem fogalmaznál valamivel pontosabban? - Az úgynevezett segítségedről beszélek. Talán hálásnak kellene lennem érte, de nem vagyok az. Ha őszintén elmondod, mi a szándékod, boldogan elfogadom a segítségedet, de te mindent a hátam mögött csináltál... - A hangja elcsuklott, és a szemébe könnyek szöktek. - Miért tetted ezt, Jarrett? Miért? Hogy lelkiismeret-furdalás nélkül tönkretehesd a Triadot, és egy füst alatt a hasznára lehess egy jó ügynek? -Kitten... - Soha többé ne nevezz így! És... soha többé ne gyere a közelembe! - Kit a vörös hajú nőhöz fordult. - Gratulálok, Nancy! Remélem, jól érzi majd magát a Karibtengeren. És örülök, hogy nem akar velem üzletet kötni, mert inkább töltenék egy évet börtönben, mint két hetet ezzel a fickóval a Paradicsomban! Az árverés bevétele Kit legmerészebb álmait is túlszárnyalta. Kitűnt, hogy a költségek levonása után fennmaradó összeg a többszöröse annak, amelynek a megszerzését vállalta. Más körülmények között milyen büszke lennék erre! - gondolta letörve. - Ez nemcsak a Triad hírnevét öregbíti - állapította meg Susannah a szokásos hétfő reggeli megbeszélésükön, miután Kit beszámolt az eredményről -, de ezentúl te leszel a cégnél az adománygyűjtő rendezvények szakértője. - Ha ez azt jelenti, hogy mostantól fogva rám akarjátok sózni az ilyenfajta megbízásokat, Sue... - Tudod, azért kíváncsi lennék valamire... - folytatta zavartalanul Susannah. Teljesen biztos vagy benne, hogy nem örültél volna jobban, ha elveszíted a fogadást és kénytelen vagy lefeküdni Jarrett Websterrel? Alison Kit arcáról a tányérján fekvő érintetlen pirítósra nézett, aztán rászólt Susannah-ra, hogy fogja be a száját. - Most legalább megint a napi feladatainkra fordíthatjuk a figyelmünket - jelentette ki aztán, és néhány pillanatig a papírjait rendezgette. - Sok tennivaló vár ránk. Az Industrial Dynamicsot beperelték az egyik gyártmányuk, egy futószalag miatt. A vezérigazgató azt akarja, hogy indítsunk egy kampányt, amelyben felhívjuk a többi vásárlójuk figyelmét a szakszerűtlen kezelés következményeire... Kit örült, hogy Alison nem próbálja vigasztalni, mert ezt már nem bírta volna elviselni. Tudta, időre lesz szüksége, hogy kiheverje a történteket... bár valamivel máris nyugodtabb volt most, harminchat órával az árverés után, még ha a fájdalma nem enyhült is. És nem bánta, hogy beolvasott Jarrettnek, aki a tudta és beleegyezése nélkül cselekedett, kéretlenül beavatkozott a dolgába... Kit bízott abban, hogy a szomorú emlékek helyét hamarosan kellemesebbek foglalják el: például a kosárlabdameccs, a látogatás a Milady butikban, a viták és csevegések Jarrett-tel, a csókolózások... Ezekbe akart kapaszkodni, hiszen rajtuk kívül semmije sem maradt. Mivel az irodájában óriási rendetlenség fogadta, Kitnek először mindent a helyére kellett raknia, hogy egyáltalán dolgozni tudjon, s rámolás közben az egyik aktahalom alatt rábukkant egy dobónyílra. Gépiesen a céltábla felé fordult, és felemelte a karját, ám rögtön le is engedte, amikor a szeme megakadt Jarrett fényképén. Lassan odalépett a falhoz az utolsó nyila még mindig kiállt a férfi szívéből. Bár olyan könnyű lenne befészkelnem magam a szívébe, mint eltalálni, gondolta, ahogy óvatosan kihúzta a nyilat és leszedte a képet. Noha sok helyen átlyukasztotta, az mégsem rongyolódott el annyira, mint gondolta. Az elmúlt néhány napban nemigen ért rá nyilakat dobálni. Kit a hüvelykujja körmével lesimította a lyukakat, összehajtogatta a fotót, és betette egy iratgyűjtőbe, azt pedig a fiókjába süllyesztette. Hátha eljön egyszer az az idő is, amikor már tényleg csak a szép pillanatokra emlékszik... és akkor majd bekeretezted. Kizárt dolognak tartotta, hogy valaha is el tudja felejteni Jarrettet, s kellemes lesz olykor felnézni a munkájából a falon lógó fényképre. - Hagyd abba, vagy végül még elbőgöd magad! - motyogta, majd hirtelen elhatározással felkapta a kagylót, és mielőtt meggondolhatta volna magát, gyorsan feltárcsázta Jarrett közvetlen számát. Legnagyobb bánatára nem a férfi, hanem a titkárnője jelentkezett. Pedig úgy szeretné még egyszer, utoljára hallani a meleg, mély zengésű hangját. De arra is fel volt készülve, hogy a férfi kurtán-furcsán lerázza. Ha bocsánatot akart volna kérni, vagy meg akarta volna magyarázni a tetteit, a rendelkezésére állt az egész vasárnap, de nem hívta fel, s ez önmagáért beszél. - Halló, itt Kit Deevers. Mr. Webstert keresem - szólt bele a kagylóba. - Sajnálom, de Mr. Webster jelenleg nem elérhető - válaszolta kimért udvariassággal a titkárnő. Vagy csak velem nem akar beszélni? - tűnődött el Kit, aztán megrázta a fejét. Jarrett aligha tulajdonítana akkora fontosságot a személyének, hogy letagadtassa magát. - A napokban megírom a csekket az álomrandevú-árverésen összegyűlt összegről, és meg akartam kérdezni, melyik alapítvány nevére állítsam ki. - Mihelyt lehet, átadom Mr. Websternek az üzenetét. Kit észrevette, hogy a titkárnő nem jelölt meg közelebbi időpontot. Lehet, hogy Jarrett és Nancy már el is utazott? - Legyen szíves, azt is kérdezze meg tőle, hogy a csekket személyesen óhajtja-e átadni, vagy küldjem meg egyenesen az alapítványnak. - Ha szombaton nem beszéltem volna elég világosan, ebből megértheti, nem óhajtom viszontlátni, gondolta. Miután lerakta a kagylót, félretolta az álomrandevús dossziét, és az új feladatra összpontosított, amelyet Alison aznap reggel körvonalazott. Kétségtelen volt, hogy az Industrial Dynamics által gyártott futószalag okozta az egyik munkás sérülését, de az is igaz, hogy valaki a szerencsétlenül járt ember munkahelyén megszegett legalább három biztonsági előírást, márpedig ezek betartása esetén elkerülhető lett volna a baj. A probléma az hát, hogyan győzzék meg erről a nyilvánosságot, elsősorban a cég többi ügyfelét, anélkül hogy rossz hírét keltenék a vállalatnak, amelynél a baleset történt. Kit belevetette magát a munkába. Amikor órákkal később az asztalán megcsörrent a telefon, az esze még mindig a futószalagokon járt, és egy pillanatig csak bámulta a készüléket. Ez Jarrett, nyilallt belé hirtelen a felismerés, s vadul kalapáló szívvel felkapta a kagylót. Nem mintha azt várta volna, hogy ez a beszélgetés bármin is változtat... Ám tévedett, nem Jarrett kereste, hanem Rita. - Egész nap olyan szórakozott voltál, úgy véltem, jobb lesz, ha emlékeztetlek rá... -Mire? - Ma délután találkozol a gyermekvédőkkel. Kit felszisszent. - Hát persze! Ma kell megmutatnom nekik a kampánytervemet. Kösz, Rita. Ha nem szólsz, bizony elfelejtettem volna. - Négyre várnak - tette hozzá az asszony -, s én már nem leszek itt, mire visszaérsz. A másik ok, amiért zavarlak: kaptál egy üzenetet Mr. Webstertől. Egy üzenetet? Kit, mint mindig, amikor egy új feladaton kezdett dolgozni, megkérte Ritát, hogy aznap senkit se kapcsoljon be hozzá, de tudta, hogy Jarrettnek ez nem akadály. Talán nem akart beszélni vele? - A titkárnő megadta egy alapítvány nevét - folytatta Rita. - Azt mondta, tudod, miről van szó. A titkárnő. Tehát nem Jarrett telefonált. Kit szívében kialudt az utolsó, gyenge kis reménysugár is. A gyermekvédő egyesület vezetői el voltak ragadtatva Kit terveitől, és nem fukarkodtak a dicsérettel. A lány gépiesen megköszönte a bókokat, bár sokszor maga sem tudta, mit mond, és a barátságos légkör dacára alig várta, hogy elmehessen. Noha az irodában még sok munka várta, úgy vélte, hogy ilyen lelkiállapotban nemigen lenne képes összpontosítani, ezért elhatározta, hogy aznap már nem dolgozik. Na jó, de akkor mit csináljon este? Otthon üljön és Jarrettről álmodozzon? Persze, el is mehetne valahová, ám akkor sincs rá garancia, hogy nem a férfin járna egyfolytában az esze! A kulcskarikája a táskája aljára csúszott, így kénytelen volt mindent kiborítani kocsija motorháztetejére, hogy megtalálja. Hihetetlen, hogy az utóbbi hetekben mennyi kacat gyűlt itt össze! - állapította meg. Nem ártana rendbe rakni a holmiját, aztán megmoshatná a haját is... Ekkor megakadt a szeme a brokáttasakon, amelyet a Milady butikban kapott. Felemelte és egy pillanatig azon tűnődött, ne dobja-e bele a közeli kukába, pedig még ki sem nyitotta. Mintha egy örökkévalóság telt volna el az óta az este óta! Jarrett akkor úgy kezelte, mintha része lenne a világának, és ő - bár még nem volt tisztában az érzéseivel úgy viselkedett, mint egy szerelmes nő. Végül remegő ujjakkal a blézere zsebébe csúsztatta a tasakot. Tudta, ostobaság azt képzelnie, hogy ha elmegy abba az üzletbe, sikerül újra átélnie azt a boldog érzést, amely azon az estén a férfi társaságában fogta el, mégis elhajtott a bevásárlóközponthoz. A Milady butik előtt ezúttal senki sem tüntetett. Jarrett taktikája, hogy nem foglalkozik a tüntetőkkel, nyilván gyorsabban szegte a kedvüket, mintha rájuk uszította volna a rendészeket. A skarlátvörös kombidressz eltűnt a kirakatból, a helyét egy levendulakék selyemköntös foglalta el. Vajon megjelent már a cég új hirdetése, vagy az üzletvezető kissé elhamarkodta a dolgot? - villant át Kit agyán, ahogy mély lélegzetet vett, aztán minden bátorságát összeszedve belépett a boltba. Odabenn se vásárlót, se elárusítót, se árut nem látott, és önkéntelenül eltűnődött azon, hogy a csudában virágozhat így egy üzlet. Ekkor a butik hátsó részéből előjött egy fiatal nő. - Jó estét! Segíthetek? - Én... - Kit elhallgatott, és gyorsan körülpillantott. - Kaptam egy ajándékutalványt, de nem vagyok biztos benne, hogy... - Szóval egyelőre csak körül szeretne nézni? - A nő elmosolyodott. - Fáradjon velem a próbafülkébe! Először méretet veszünk, majd együtt kiválogatjuk azokat a holmikat, amelyek a legjobban illenek önhöz. Mire Kit észbe kapott, már alsóneműben állt egy kis helyiségben. A bársonyhuzatú kanapéval és a falakon lógó akvarellekkel ez inkább hangulatos női szalonra hasonlított, semmint próbafülkére. - Nagyon szép a tartása - vélte az öltöztetőnő mértékvétel közben. - Majdnem minden modellünk jól mutatna magán. - Egyszer valaki azt mondta, a lapocka a legszebb rajtam - jegyezte meg gunyoros hangon Kit. - Nos... ellentétben annyi csinos arccal, a lapocka szépsége nem függ az életkortól. Ami pedig a bőrét és a haját illeti... csodásan festene őszibarackszínű, elefántcsontfehér vagy pávakék holmikban. A nő térült-fordult, és máris letett Kit elé néhány selyem melltartót, egy csipkés hálóinget, egy szaténpapucsot és egy könnyű pongyolát. Miután a lány mindent felpróbált, egy újabb halom ruhát raktak elé. Kit azt sem tudta, hová nézzen, mit tapogasson meg, ráadásul minden tökéletesen illett rá. Kábultan turkált a sok szép holmi között, és a legjobb akarattal sem tudta eldönteni, melyiket vásárolja meg. Jarrettnek épp ez lehet a szándéka, s Kit kénytelen volt megváltoztatni a véleményét az üzletpolitikájáról. Ha a többi vásárló is úgy van vele, mint ő... - Nem vehetek meg mindent - jelentette ki bizonytalan hangon. - Hát persze hogy nem! - mosolyodott el az öltöztetőnő. - Senki sem vehet meg mindent, ami jól áll neki. De készíthetünk egy listát azokról a fehérnemükről, amelyek a leginkább megnyerték a tetszését, aztán a születésnapján vagy karácsonykor a választottja eljöhet és megvásárolhatja valamelyiket, és nem kell aggódnia, vajon illik-e magára. Az én választottam nem fog nekem ajándékot venni, gondolta Kit bánatosan, és majdnem sírva fakadt. - Ezt kérem - mondta végül rekedten, felemelve egy káprázatos krémszínű csipkés selyemkombinét. Az összes elébe hordott holmi közül ez hasonlított a legjobban ahhoz a fehér csipke fehérneműhöz, amelyet Jarrett ígért neki. Bár nem tudta, hogy az milyen lenne, ezt biztosan örökre megőrzi. Odaadta az ajándékutalványát, a különbözetet kifizette a hitelkártyájával, aztán felkapta a fényes papírszatyrot. Ahogy kilépett a külső helyiségbe, megdermedt, mert meglátta Jarrettet. A férfi az egyik S alakú kanapén ült, s egy újságot lapozgatott. - Szia! - üdvözölte a lányt. - Találtál valami kedvedre valót? - kérdezte, és felkelt. Nem állta el a kijáratot, Kit tehát nyugodtan távozhatott volna, de képtelen volt megmozdulni. - Ühüm. Csak nem hagyhattam, hogy kárba vesszen az ajándékutalvány?! - Nem akarod felvenni és megmutatni? Mivel az ajándékutalványt közvetve tőlem kaptad, igazán ez a legkevesebb, amit... - Megmondtam, hogy sosem mutatkoznék olyan fehérneműben, amilyet te tervezel! - vágott a szavába a lány. - A nyilvánosság előtt. Ezt én sem szeretném. De előttem... Kit harciasan szembefordult vele. - Ha azt hiszed, hogy így elterelheted a figyelmemet, tévedsz! Miért ügyködtél annyit a hátam mögött? - A hangja elcsuklott. - Hogy lejárass? Hogy világgá kürtölhesd, én arattam le az elismerést a sikerért, holott az nem is az én érdemem volt? - Ezért haragszol? Nem azért, amit csináltam, hanem ahogyan csináltam? - Vág az eszed, mint a borotva - sziszegte a lány. - Szándékosan nevetségessé tettél... - Nem, Kit! - suttogta gyengéden a férfi. - Semmi ilyesmi nem állt szándékomban. És hidd el, rajtad kívül ezzel nem is foglalkozik senki! Kit görcsösen belekapaszkodott az egyik szék támlájába. -Ó, te... - Azt reméltem, néhány nap alatt lehiggadsz annyira, hogy meghallgasd az én változatomat is, de ha nem... - Rajta, beszélj csak! - vetette oda kelletlenül a lány. Jarrett rövid habozás után leült a kanapé karfájára. - A jótékony célú divatbemutató, amelyen találkoztunk, idő- és pénzpocsékolásnak bizonyult. Kit ezzel nem vitatkozhatott, és mogorván bólintott. - Akik támogatták, nem tehettek erről. Ők jóhiszeműen jártak el, és nem kérhettünk tőlük több pénzt azzal az indokkal, hogy amit adtak, elveszett. - És ezért engem tettél felelőssé!! - Mindenki egyformán adta elő a történteket... - Colette és Heather - bólintott Kit -, minden problémáért engem okoltak. - Igen. És éppen ezért elhatároztam, hogy utánajárok a dolognak. - Nem értem - hökkent meg Kit. - Az évek során megtanultam, hogy az állításoknak legfeljebb a tíz százalékát lehet elhinni. De nem tudtam, melyik tíz százalékot higgyem el, ezért kerestelek fel. Ki akartam derítem, hogy a körülmények áldozata vagy-e, vagy egy hideg, számító nő, aki megpróbál mások rovására meggazdagodni. Aznap nagyon udvariatlanul bántál velem, emlékszel? - Még hellyel sem kínáltalak... - Nem bizony! Hűvös voltál, és pimasz. Olyan nőnek tűntél, akit csak a haszon érdekel. Haragomban adtam neked azt az ultimátumot. Úgy véltem, ha sikerrel jársz, kárpótolsz a veszteségért, ha viszont megpróbálsz átverni... - Akkor jó okod lenne arra, hogy tönkretégy. - Még mindig jobb, mint ha egyszerűen Colette és Heather véleményére hagyatkozom. - Nos... igazán vigasztaló, hogy nem az ő fecsegésük alapján ítéltél el. - Szóval ultimátumot adtam neked, mire te két különös dolgot műveltél. - Csak kettőt? - Kit sokkal többet fel tudott volna sorolni. - Nem magad miatt aggódtál, hanem a társaidért, és ez nem illett a rólad alkotott képbe. Aztán azon a sajtóértekezleten bejelentetted, hogy árverést szervezel. Ezzel nagyobb terhet vettél magadra, mint amekkorát én valaha is kívántam volna tőled. - Szólhattál volna, hogy nem kell ilyen messzire mennem. Jarrett mosolygott. - Ahhoz már késő volt, erről te magad gondoskodtál. Egyébként még mindig nem tudtam, mi a mozgatórugód: a félelem vagy a becsvágy? És minduntalan emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy bár ezúttal nem folyamodtál semmilyen trükkhöz, még nem biztos, hogy nem is vagy képes ilyesmire. - így aztán szemmel tartottál. - És titokban felhasználtam az összeköttetéseimet. - A jó ügy érdekében? - kérdezte keserűen Kit. - Vagy hogy elég pénz gyűljön össze, és érdemes legyen lopnom belőle? - Eleinte talán ilyesmi is megfordult a fejemben... de később már csak azért, mert azt akartam, hogy sikered legyen. - Be kellett volna avatnod. - Igen - bólintott Jarrett -, de azt reméltem, sosem tudod meg, mit szervezkedtem. Te és a Triad egy csapásra híressé váltatok, és ez talán némileg kárpótol majd a bizalmatlanságomért meg a fenyegetéseimért. - Miért tetted ezt? - lehelte Kit. - A közeledben akartam maradni, amíg meg nem fejtem, melyik az igazi éned, ki vagy valójában: a hűvös, talpraesett üzletasszony, vagy az a szórakozott, hebehurgya nőszemély, aki még a blúzát is fordítva veszi fel. - Ne gúnyolódj! - méltatlankodott a lány. - Sosem állítottam, hogy versenyezhetek a manökenjeiddel vagy a Fehérneműhölgyeiddel. A férfi végigmérte. - Fogalmad sincs róla, milyen elbűvölő vagy, ugye? - kérdezte csendesen. Kit tréfálkozással próbálta leplezni a zavarát. - Ha még egy megjegyzést teszel a lapockámra, Jarrett Webster... - Ö, vannak nők, akiknek szabályosabb az arca és szebb az alakja, mint a tiéd, de te különleges vagy, Kit, méghozzá többek között azért, mert nem bízol a vonzerődben. És pokolian kívánatos... Kit egész.testét forróság öntötte el. - Máskor viszont túlságosan is magabiztos voltál. Elviselted a társaságomat, de visszautasítottad a közeledésemet. Valahányszor arra céloztam, hogy komolyak a szándékaim. .. Kit összeráncolta a homlokát. Jarrett többször is unszolta, hogy legyen a szeretője, de ő nem egészen ezt érti komoly szándékon. - .. .visszabújtál a csigaházadba, vagy tréfával ütötted el a dolgot. És amikor meghívtalak, hogy tölts velem két hetet a Karib-tengeren, úgy tettél, mintha egyáltalán nem érdekelne a dolog. A férfi fájdalmas hangját hallva Kit reményei újjáéledtek. Nem tudta, hogy Jarrett valaha is szerelemnek fogja-e nevezni azt, amit iránta érez, de ezzel most nem is törődött. - Pedig érdekelt. Túlságosan is - vallotta be rekedten. A férfi a tenyerébe fogta az arcát, néhány másodpercig mélyen a szemébe nézett, aztán felnyögött, és az ajkára hajolt. A csókja égetett, mint a tűz, és Kit azt kívánta, bár örökké tartana. Most, hogy egymásra találtak, többé semmi sem választhatja el őket! - gondolta. Semmi és senki, kivéve... A lány a férfi mellkasának feszítette a tenyerét. - És mi lesz Nancyvel? El kell vinned arra a vitorlásútra - emlékeztette. Jarrett felsóhajtott. - És ez zavar téged? - Zavar. - Akkor jó. - Jarrett mosolyogva megint magához húzta. - Szeretlek, Kit. - Én is téged - suttogta a lány boldogan, mire a férfi újra forró csókot nyomott az ajkára. - Hogy kerültél ide? Csak úgy erre jártál? - kérdezte Kit valamivel később, amikor megint lélegzethez jutott. - Én mindent elkövetek, hogy a csókommal megfosszalak a józan eszedtől, te pedig hagyod, hogy elkalandozzanak a gondolataid - panaszkodott Jarrett. - Talán finomítanod kellene egy kicsit a technikádon. Ismétlés a tudás anyja! - Veled bármikor szívesen gyakorolok! A férfi újra át akarta ölelni, de Kit eltolta magától. - Még nem válaszoltál. Véletlenül kerültél ide? - Nem. Az üzletvezetőnő felhívott, és megmondta, hogy itt vagy. És arról is gondoskodott, hogy egyhamar ne távozz. - Tehát itt nem minden vásárlóval ilyen előzékenyek? - Megteszik, ami tőlük telik, de te különleges bánásmódban részesültél. - Jarrett odasétált az üzlet hátsó részébe nyíló ajtóhoz, és egy kézmozdulattal behívott valakit. - Azt hiszem, ideje, hogy hivatalosan is bemutassalak benneteket egymásnak. Kitten, ugye emlékszel Nancyre? Kit felszisszent, amikor meglátta a szép, vörös hajú nőt, aki megvette Jarrettet az árverésen. - Ő az üzletvezetőd? - dadogta. - És a húgom - felelte Jarrett, átölelve a vörös hajú nő vállát. Nancy mosolyogva kezet nyújtott. - Nem mondom, hogy nem lenne kellemes két hétig a Paradicsom-szigeten üdülni - közölte -, de nem úgy, hogy ez a fickó a nyugágyam mellett búslakodik, ezért örülök, hogy kibékültetek. Kit szédült. Sejtette ugyan, hogy a férfi húgának Európába költözéséről szóló történet csak mese, de fel sem merült benne, hogy a nő a bátyjának dolgozik. Pedig ez a tökéletes álcázás. És Nancy büszke arckifejezését látva azt is megértette, hogy a nő miért választotta ezt a megoldást. Sosem fogadott volna el alamizsnát a fivérétől. - Nagyszerű teremtés - lelkendezett Kit, amikor megint kettesben maradtak. - Szerintem is - helyeselt Jarrett. - Bár tartott tőle, hogy felismerik, de legyűrte a félelmét, hogy megvásároljon. Mert remélem, azt te sem gondoltad komolyan, hogy egy ilyen fontos ügyet a véletlenre bízok? - Nem. De Susannah is licitált rád, és azt hittem... - Hogy én vettem rá erre? Nem, ehhez túl lojális hozzád. - De akkor Colette kicsoda? Azt hittem, ő a nővéred. - 0 csak másod-unokatestvérem. Sajnos nem állunk olyan közeli rokonságban, hogy elfenekelhessem a lányát. - Milyen kár! - Ugye? De most hagyjuk Colette-et meg Heathert, és beszéljünk másról! - Jó. Valamit úgyis be kell vallanom. Biztosra vettem, hogy szabotálni fogod az árverést. Jarrett megcsóválta a fejét. - Kis buta! - mormogta gyöngéden. - Azt hiszem, elsősorban azért haragudtam rád annyira, mert kezdettől fogva vonzódtam hozzád. Egy darabig azt hittem, beérem egy viszonnyal, s ha megkaptalak, könnyen el is felejtelek, de most már tudom, hogy ennél sokkal többre vágyom. - A tenyerébe fogta és felemelte Kit állát. - Azt akarom, hogy légy a feleségem, Kit. - Komolyan? A férfi bólintott. - Látod, mi mindenre kapható az ember egy jó ügyért? Még meg is házasodik! A lány összevonta a szemöldökét. - Képzeld csak el - folytatta vidáman Jarrett -, ha most egybekelünk, mekkora reklám lesz az a következő árverésnek! - Miért, hát lesz következő is? - Miért ne lenne? És jövőre még jobban kidomborítjuk a romantikus jellegét. - De te akkor már nem leszel független, és nem bocsáthatod magad árverésre! - Ez igaz. A példánk azonban lelkesítő hatással lehet másokra. Amíg a résztvevők arról álmodozhatnak, hogy talán ők is olyan boldogok lesznek, mint mi... - Jarrett Júlia megint megcsókolta a lányt. - Nem - nyögött fel -, a Fehémemühölgyeket egy napon sem lehet említeni veled! - Szerintem te megkótyagosodtál a szerelemtől! - incselkedett Kit. - Lehet, és ebből sosem fogok kigyógyulni. Egyébként hamarosan mégis teljesül egy régi kívánságom: a nászéjszakánkon fehér csipkét fogsz viselni, és csak én foglak benne látni. Mit szólsz hozzá, Kitten? Leszel az én külön bejáratú Fehérneműhölgyem? Vállalod ezt az életünk végéig tartó megbízást? Kit gyöngyözően felkacagott, aztán a boldogságtól könnyes szemmel átkulcsolta a férfi nyakát.