Penny Jordán Terven kívül Három elszánt lány ördögi tervet eszel ki, hogy bosszút álljanak barátnőjük hozományvadász, hűtlen kedvesén. Kelly mint gazdag örökösnő egy bálon hevesen kacérkodni kezd a szélhámos Juliennel. A férfi nyomban odahagyja kedvéért az éppen soros barátnőjét is, ám Brough, a megalázott lány bátyja hamarosan közbeavatkozik, és táncra kéri a szép csábítót. A táncot hosszú, érzéki csók követi a hűvös kertben, és Kelly máris érzi, hogy a jól kidolgozott terv kútba esik... Terven kívül 1. FEJEZET Kelly Harris koccintásra emelte a poharát. - Igyunk Bemre! Arra, hogy ez a prágai utazás eredménnyel jár, és szegény barátnőnk egyszer s mindenkorra elfelejti azt a gazember Juliánt. - Azok után, amiken keresztülment, igazán megérdemel egy kis boldogságot csatlakozott Kellyhez Anna Trewayne, Beth keresztanyja. Nagyot sóhajtott, majd hozzátette: - Az az igazság, hogy én is felelősnek érzem magam a történtekért. Ha nem beszéllek rá benneteket, hogy nyissatok üzletet itt, Rye-on-Avertonban, Beth sohasem találkozott volna azzal a csirkefogóval. - A történtekért kizárólag egyvalakit hibáztathatunk, és az Julián Cox -jelentette ki határozottan Dee Lawson, a társaság harmadik tagja. - Az a fickó egy... Hirtelen elhallgatott, és ajkához emelte poharát, nehogy a többiek észrevegyék, mennyire feldúlt. - Micsoda sötét alak! Magába bolondította Betht, házasságot ígért neki, aztán az eljegyzés kitűzött időpontja előtt egy nappal fensőbbségesen közölte, hogy Beth nyilvánvalóan félreértett valamit, mert ő mást szeret. - Dee keserűen megrázta a fejét. - A siránkozásnak azonban semmi értelme. Inkább azon törjük a fejünket, hogyan büntethetnénk meg Julián Coxot! Mert ennyi aljasságért bűnhődnie kell. - Megbüntetni? Úgy érted, mi hárman büntessük meg? - visszhangozta csodálkozva Kelly. Kelly és Beth még a főiskolai tanulmányaik alatt barátkoztak össze, s aztán később együtt fogtak üzleti vállalkozásba. Beth volt az, aki rábeszélte társnőjét, hogy nyissanak üveg- és porcelánboltot Rye-on-Avertonban. - Ez egy bűbájos angol kisváros, turisták és művészek paradicsoma. Ott lakik a keresztanyám, aki szerint nagy keletje lenne az értékes és igényes üveg- és porcelántárgyaknak - győzködte Kellyt. - Nyissunk üzletet? - tamáskodott a lány. - Miért ne? - lelkesedett Beth. - Épp mostanában panaszkodtál a munkahelyedre. Egy ilyen vállalkozás lehetőséget biztosítana számodra, hogy megválóéi Júlia sítsd a művészi elképzeléseidet, én pedig kiválóan kamatoztathatnám az eladás terén szerzett tapasztalataimat. - Ez biztatóan hangzik - ismerte el Kelly. - De mielőtt teljesen beleéljük magunkat, utána kellene néznünk, van-e a városban megfelelő kiadó üzlethelyiség. Beth villámgyorsan leszerelte akadékoskodó barátnőjét, lelkesedésével sikerült megfertőznie Kellyt. Úgy beszélték meg, hogy minden költséget megfeleznek. Beth ugyan nem rendelkezett saját tőkével, ám a nagyszülei igen jómódúak voltak, s mivel a rajongásig szerették egyetlen unokájukat, természetesen semmit sem tagadtak meg tőle. Egy teljes év telt el azóta, hogy tervük valóra vált, és megnyitották közös üveg- és porcelánboltjukat. És nagyjából nyolc hónapja volt annak, hogy Beth megismerkedett Julián Coxszal. A férfi hevesen és kitartóan udvarolt, Kelly pedig, aki soha nem szívelte Juliánt, tehetetlenül nézte, hogyan hálózza be legjobb barátnőjét a simulékony modorú fiatalember. - Nem gondolod, hogy ez még kissé korai? - érdeklődött óvatosan, mikor Beth eldicsekedett, hogy Julián megkérte a kezét, és rövidesen megtartják az eljegyzést. Beth elkomorodott. - Julián előre megmondta, hogy nem leszel túl lelkes. Azt is mondta, hogy szerinte féltékeny vagy a boldogságunkra. Én persze biztosítottam, hogy téved. Féltékeny? Még hogy ő, Kelly, féltékeny lenne Bethre és Julianre? A lánynak még most is ökölbe szorult a keze, ha eszébe jutott, hogyan érezte magát az igazságtalan vád hallatán. A legszörnyűbb az volt, hogy ezek után hiába is próbálta volna felvilágosítani a barátnőjét - Julián Cox tehát igen ügyesen keverte a kártyákat. Minderre visszagondolva Kellynek egyre jobban tetszett Dee felvetése, miszerint büntessék meg a gazfickót. Feltámadó bosszúvágya persze nem utolsósorban annak a finom olasz bornak volt köszönhető, melyből több pohárral is elfogyasztott, mióta Annával és Dee-vel hármasban beültek ebbe a bárba. Még két órája sem volt, hogy felrakták Betht a prágai gépre. - Muszáj valamit tennünk, ha nem akarjuk, hogy folytassa a piszkos üzelmeit - jelentette ki határozottan Dee. - Én ezt egyszerűen képtelen vagyok felfogni - fakadt ki Kelly. - Hogy lehetnek az emberek ilyen ostobák?! Hogy hihette el bárki azokat az otromba hazugságokat, amelyeket az az alak Bethről terjesztett? Még hogy Beth kényszeres hazudozó, aki hónapokig üldözte a szerelmével! Naponta zaklatta, olyannyira, hogy szegény kis Julián már a rendőrséghez akart fordulni! Kacagnom kell! A saját fülemmel hallottam, amikor szerelmet vallott Bethnek, és sürgette, hogy mihamarabb tartsák meg az esküvőt. - Véletlenül nem akkor történt ez, amikor Beth nagyapja kórházba került? tudakolta Dee. Kelly meglepetten nézett rá, nem értette, hogy jön ez ide. - De, pontosan akkor - helyeselt buzgón Anna. - Egészen biztos vagyok benne, hogy Julián akkor tett házassági ajánlatot, mikor Beth nagyapja súlyosan megbetegedett. Emlékszem, még csodálkoztam is, milyen rosszul időzített. A harminchét éves Anna volt a legidősebb a négy barátnő közül. Ő volt Beth édesanyjának a legfiatalabb unokahúga. Amikor Beth született, alig töltötte be a tizenhármat, mégis ő lett a keresztanya, mert annak idején betegség miatt lemaradt az esküvőről. így nem lehetett koszorúslány, és Beth mamája kárpótolni akarta mindezért. Anna már kamaszkorában is komolyan vette feladatát, és most is jóban volt keresztlányával. Kicsit a saját lányának tekintette Betht, annál is inkább, mert korán elhalt férjének és neki nem született gyerekük. Anna tizenöt éve költözött Rye-on-Avertonba, miután férje egy vitorlásbaleset következtében életét vesztette. - Nagyon is jól időzített- mosolyodott el gúnyosan Dee. - Nem értem - rázta a fejét Kelly. - Mi köze a nagypapa betegségének a leánykéréshez? - Julián jelenlegi barátnője nagy vagyon várományosa. Erről sem jut eszedbe semmi? - Csak nem azt akarod mondani, hogy... Julián kizárólag azért kérte volna meg Beth kezét, mert arra számított... - Hogy a nagypapa rövidesen elhalálozik, s így Beth egy halom pénzt örököl fejezte be a mondatot Dee. - De igen, pontosan erről volt szó. Képzelem, hogy megrémült a fickó, mikor az öregúr felépült. Szerencséje volt azonban, mert a sors összehozta egy másik örökösnővel, akinek a pénzére ráadásul könnyebben ráteheti a kezét. - Mostanáig meg voltam győződve róla, hogy Julián is jómódú - gondolkodott el Kelly. - Nem vagy egyedül - biccentett Dee. - A Julián Cox-féle szélhámosok értenek hozzá, hogyan keltsék megbízható, vagyonos fiatalember látszatát. Kelly homloka ráncba szaladt, ahogy barátnőjét hallgatta. Dee harmincéves múlt, tehát fiatalabb, mint Anna, és hat évvel idősebb, mint Beth és ő maga. A porcelánbolt révén ismerkedtek meg egymással: Dee volt ugyanis a tulajdonosa az üzlethelyiségnek és a fölötte lévő lakásnak, melyet a lányok kibéreltek. Az eltelt tizenkét hónap során jól összebarátkoztak. Noha Dee meglehetősen szigorú, merev hölgy benyomását keltette, Beth és Kelly gyorsan rájött, milyen kedves, melegszívű ember rejtőzik a komoly és távolságtartó külső mögött. Dee édesapja sikeres vállalkozó volt. Halála után lánya nem csupán az üzleti ügyeket vitte tovább, de apja példáját követve részt vállalt a helyi jótékonysági egyletek munkájából is. Közismert személyiség volt tehát Rye-on-Avertonban, nem csoda, hogy Anna már azelőtt is ismerte futólag, mielőtt a lányok a városba költöztek volna. Beth és Kelly csak azon csodálkozott, miként lehetséges, hogy egy ilyen csinos, fiatal és népszerű nőnek, mint Dee, senkije sincs. - Lehet, hogy egyszerűen túl sok a dolga, és nincs ideje ismerkedni - vélekedett Beth. - Csuda tudja - töprengett el Kelly. - Emlékszel, amikor a múltkor az étteremben az a kislány odajött az asztalunkhoz? Egyenesen Dee-hez ment, és rögtön látszott, hogy azonos hullámhosszon vannak... - Igen, tényleg úgy tűnt, mintha nagyon szeretné a gyerekeket - erősítette meg Beth. - Semmi kétség, azért van egyedül, mert még nem találkozott az igazival. - Szerintem viszont több van mögötte... Mintha Dee titkolna valamit. Ebben lehetett némi igazság, mert igaz ugyan, hogy összebarátkoztak s jól kijöttek egymással, Dee és a többiek közt volt egy láthatatlan határvonal, melyet sem Kelly, sem Beth, sem pedig Anna nem mert átlépni. Bizonyos bizalmas kérdések tehát megválaszolatlanul maradtak. - Úgy látszik, te mindannyiunknál többet tudsz Juliánról - állapította meg hosszas töprengés után Kelly. Dee vállat vont. - Julián idevalósi, ugyanúgy, mint én. Természetes, ha jobban ismerem, mint ti. - Ha ilyen rossz a híre, akkor igazán nem értem, miért nem figyelmeztetted szegény Betht. - Mert amikor összejöttek, nem voltam itthon - emlékeztette Kellyt Dee. - Az idő tájt hónapokig Northumberlandben ápoltam a nagynénémet. Mire szegény felgyógyult és hazajöhettem, addigra Beth már a közelgő eljegyzés lázában égett. Akkor meg már mondhattam volna bármit, meg se hallgatott volna. - Ez igaz. Én is csak egyszer próbáltam óvatosságra inteni, de rögtön megkaptam, hogy biztosan féltékeny vagyok rájuk. - Ezért nem tehetjük meg azt, hogy egyszerűen figyelmeztetjük a veszélyre Julián Cox új barátnőjét - okoskodott Dee. - Alighanem ugyanúgy bele van bolondulva abba a gazfickóba, mint Beth. Tehát ha bosszút akarunk állni Juliánén, a saját fegyvereivel kell felvennünk ellene a harcot. - Ezt meg hogy érted? - szaladt ráncba Kelly homloka. - Remélem, Beth jól elboldogul Prágában - aggodalmaskodott Anna. Kelly rápillantott. Anna érett asszony létére megőrizte kislányos külsejét. Egy manapság már nagyon ritka, kissé régimódi és rendkívül nőies asszonytípust testesített meg, így még különösebb volt, hogy bár réges-rég megözvegyült, eszébe se jutott újra férjhez menni. Kutyájával és macskájával élt egy szép kertes házban, és szemlátomást jól megvolt így, egyedül. Tudod, nagyon szerette a férjét - mesélte egyszer Beth Kellynek. - Még egy éve sem voltak házasok, amikor Ralph odaveszett. - Miért is ne boldogulna? - kérdezett vissza Dee. - Felnőtt ember, és Prága csodaszép város. - Állítólag nagyon romantikus hely - tette hozzá álmodozón Anna. - Remélem, szegénykém jól érzi majd ott magát. Annyira, de annyira megviselték a történtek... - Miután végiglátogatja az összes üveggyárat, és megtalálja a megfelelő kristálybeszállítót, aligha marad ideje a múlton tépelődni -jövendölte Dee. - így legyen - biccentett feléje elismerően Kelly. - Igazán remek ötlet volt ez a csehországi utazás. Ráfért egy kis levegőváltozás a sok rossz után, amiben része volt. Visszatérve Julianhez: az ember azt hinné, hogy ennyi disznóság után meghúzza magát az a piszok alak, de épp ellenkezőleg. Nap mint nap nyilvános helyen parádézik az új barátnőjével. - Ezért mondtam, hogy meg kell leckéztetnünk - csapott le Dee. - Nekünk? De hát... - Anna elbizonytalanodott. - Miért is ne? Beth keresztanyja vagy, Kelly pedig a legjobb barátnője. Ki álljon bosszút érte, ha nem mi? - Van benne logika - ismerte el Kelly -, csakhogy... - Igyatok még egy kis bort! - szakította félbe Dee. - Az üveg még félig van, kár lenne itt hagyni. - És válaszra sem várva teletöltötte barátnői poharát. - Kár lenne itt hagyni - ismételte, mikor Kelly tiltakozni akart. - Én pedig sajnos nem ihatok többet, mert vezetnem kell. A barátnők közül Dee volt az, aki sosem esett kétségbe a bajban, hanem megpróbálta helyrehozni a dolgokat. Amikor Julián Cox elhagyta Betht, és a lány összeomlott, Dee megszervezte a prágai utat, sőt ki is vitte barátnőjét a reptérre. És most ismét ő volt az, aki kezébe vette az események irányítását. - Már csak azt kellene megbeszélnünk, hogyan vegyünk elégtételt a Betht ért sérelmekért. - Dee rövid szünetet tartott, és célzatosan Kellyre pillantott. - A múltkorában említetted, hogy Julián többször is közeledni próbált hozzád, és leste az alkalmat, hogy Beth háta mögött találkozhassatok. - így igaz - bólogatott a lány. - Bethnek persze nem szóltam erről, mert nem akartam fájdalmat okozni neki. - Egy másodpercre elnémult, majd bizonytalanul hozzátette: - Tulajdonképpen semmi kifogásom ellene, hogy megbüntessük Juliánt, de sejtelmem sincs, mit tehetnénk ellene. - Mindjárt erre is rátérek. - Dee ajka körül titokzatos mosoly játszott, ahogy Annához fordult. - Jól emlékszem, hogy Julián régebben megpróbált kölcsönkérni tőled? - Ó, igen. Egy szép napon beállított hozzám, és előadta, hogy Beth beleszeretett egy házba, de sajnos nem tudja neki megvásárolni, mert nemrég az összes tőkéjét értékpapírokba fektette. Azt ígérte, néhány hónapon belül az utolsó pennyig visszafizeti a kölcsönt. - No persze, mert abban reménykedett, hogy addigra Beth hozzájut az örökségéhez - háborgott Kelly. - Hogy lehet valaki ilyen aljas?! - Nem egyszerűen valakiről beszélünk, hanem Julián Coxról - helyesbített Dee. - Julián Coxról, aki remekül ért hozzá, hogyan fossza ki mit sem sejtő áldozatait. És itt persze nem csak a pénzre gondolok - tette hozzá halkan. A Dee szemében megcsillanó fájdalom töprengésre késztette Kellyt. Az éhgyomorra megivott két pohár bor lassan kezdte éreztetni a hatását, ám ennek ellenére biztos volt benne, hogy nem képzelődött. Esküdni mert volna rá, hogy Dee nemcsak Beth miatt szándékozik bosszúhadjáratba kezdeni, hanem egyéb oka is van gyűlölni Julián Coxot. Egyéb, nyilván a múltban gyökeredző oka. - Mint már említettem, a saját fegyvereivel kell legyőznünk őt. Le kell rántanunk a leplet a mesterkedéseiről, hogy mindenki megtudja, micsoda gazember valójában. És persze egyidejűleg azt is elérjük, hogy ejtse a jelenlegi barátnőjét, ugyanabból az okból, amiért Bethszel szakított. - Vagyis? - kérdezte szinte egyszerre Kelly és Anna. - Jól figyeljetek! Véletlenül a tudomásomra jutott, hogy Julián befektetési csalásból finanszírozza költséges életmódját. Rábeszéli a hiszékenyeket, hogy rajta keresztül forgassák meg a vagyonkájukat, és mire az ügyfelek gyanút fognak, már késő, mert rég elverte a pénzt. - Hiszen ez bűncselekmény! - szörnyülködött Kelly. - Arra persze nagyon vigyáz, hogy ne legyen ellene egyértelmű bizonyíték. És mivel általában visszavonultan élő, mindenfajta feltűnéstől viszolygó idős embereket pécéz ki, feljelentéstől sem kell tartania. Az áldozatok ugyanis, miután rájönnek, hogy becsapták őket, inkább hallgatnak, mert nem akarnak nevetségessé válni. - Tehát Rye-on-Avertonban Julián Cox az első számú közellenség - állapította meg Kelly. - És pontosan ezért tennünk kell valamit ellene. Hallgassatok ide, a tervem a következő. Te, Kelly, egyik napról a másikra vagyonos üzletasszonnyá lépsz elő, ugyanis elhalálozik egy távoli rokonod, akinek a létezéséről sem tudtál, és aki óriási összeget hagy rád. Én majd gondoskodom róla, hogy a hír Julián fülébe jusson. Azt már tudjuk, hogy tetszel neki, tehát most már csak érdeklődést kell mutatnod iránta. A többit Julián kapzsisága elintézi. - De hát mit fognak szólni az emberek, ha kiderül, hogy csak kitaláltam az egészet? - aggodalmaskodott Kelly. - Ne izgulj, Juliánén kívül senki sem fog tudni az állítólagos örökségedről. Mint ahogy arról sem fog tudomást szerezni senki, hogy te mennyire jómódú lettél, Anna - pillantott az asszonyra mosolyogva Dee. - És hogy a vagyonod egy részét szeretnéd befektetni. Anna bizonytalanul pislogott. - De hát ez nem igaz, Dee! Nem panaszkodhatom ugyan az anyagi helyzetemre, de arról szó sincs, hogy villával hánynám otthon a pénzt. - Ez részletkérdés, nyugodtan rám bízhatjátok a dolgot! És még egyszer: biztosítalak benneteket afelől, hogy Julián Coxon kívül egyetlen lélek sem tud majd a dologról. - De miből gondolod, hogy elhiszi? - Onnan, hogy el akarja hinni. El kell hinnie, ugyanis tudtommal olyan súlyos anyagi gondokkal küzd, hogy minden szalmaszálba kénytelen belekapaszkodni. Mihelyt otthagyja miattad a jelenlegi barátnőjét, és jövedelmező befektetési lehetőséget kínál Annának, megtaláljuk a módját, hogy megszégyenítsük az egész város nyilvánossága előtt. - Nem hangzik rosszul - biccentett Kelly. - Ha mindezt véghez tudjuk vinni, egy csapásra helyreállíthatjuk Beth megtépázott jó hírét. - És megmentjük Julián jelenlegi barátnőjét egy szörnyűséges házasságtól, a vagyona elvesztéséről már nem is beszélve - tódította Anna. - Akkor ezt megbeszéltük - mondta ki a végső szót elégedetten Dee. Kelly nem volt ugyan meggyőződve róla, hogy el tudja-e játszani a számára kijelölt szerepet, ahhoz azonban, hogy tiltakozzék, túlságosan be volt csípve. Ám egy kérdés továbbra is ott motoszkált a fejében. - Miért vagy benne annyira biztos, hogy Julián elhagyja miattam azt a lányt? - Úgy, hogy ismerem őt. Egyrészt tetszel neki, másrészt az állítólagos örökséged csak a tied, azt csinálsz vele, amit akarsz. A mostani barátnőjével nem ez a helyzet, neki ugyanis van egy bátyja. Julián kétségbeejtő helyzetben van, Kelly. Hidd el, be fogja kapni a csalit! - Aha, a csalit... - Kelly nagyot nyelt. Még mindig nem tért napirendre fölötte, hogy nem csupán az állítólagos vagyona minősül csalinak, hanem ő maga is. És mivel Julián Cox volt a legvisszataszítóbb alak, akivel valaha találkozott, nem volt épp elragadtatva a lehetőségtől. - De ha Kelly eljátssza a gazdag örökösnő szerepét, mi szükség akkor rám? értetlenkedett Anna. - Juliánt nem fogja érdekelni a pénzem. Dee felnevetett. - Ezt te magad sem hiszed, kedvesem. Nincs az a pénz, amivel Cox megelégedne. Egyetlen lehetőséget sem hagyna ki, hogy gyarapítsa a vagyonát. - De egyszer már elutasítottam, amikor kölcsönkért tőlem - vetette ellen Anna. - Na és? Miért ne változtathattad volna meg a véleményedet? A részletek kidolgozását bízzátok rám, tőletek csupán annyit várok, hogy segítsetek a végrehajtásban. Ugye számíthatok rátok? Kelly és Anna egymásra nézett. - Elvégre mindannyiunknak fontos, hogy Beth visszanyerje a lelki békéjét, nem? - De igen. Persze hogy számíthatsz ránk - vágta rá rögtön Anna. - Ez csak természetes - csatlakozott hozzá Kelly is. Tartott ugyan tőle, hogy ez az egész nem lesz annyira egyszerű, mint Dee elképzelte, ám pillanatnyilag nem volt abban a helyzetben, hogy kétségeinek hangot adjon. Ahogy teltek a percek, és jobban belegondolt, mi vár rá, rossz előérzete csak fokozódott. - Holnap korán kell kelnem - vetett egy pillantást a karórájára Dee. - Úgyhogy, ha nincs ellene kifogásotok, most hazafuvarozlak benneteket. Ahogy felállt, Kelly csodálkozva tapasztalta, mennyire fejébe szállt a bor. Csupán az vigasztalta, hogy Anna is legalább annyira becsípett, mint ő. Egyedül Dee-nek sikerült megőriznie a józanságát. Miközben az autóhoz kísérte enyhén imbolygó barátnőit, Dee-t furdalni kezdte a lelkiismeret. Kizárólag ő tehetett róla, hogy Kelly és Anna szokásuktól eltérően kissé felöntöttek a garatra. De ahogy mondani szokták, a cél szentesíti az eszközt. És kétség sem fért hozzá, hogy Dee nemes cél érdekében tette, amit tett. Egy pillanatra lehunyta a szemét, és megpróbálta száműzni a nyomasztó emlékeket. Elhatározta, hogy mostantól a jövőre összpontosít majd, a nem is olyan távoli jövőre, amikor Julián Cox végre elnyeri méltó büntetését. Besegítette Kellyt és Annát a kocsiba, s közben arra gondolt, milyen jó, hogy ők ketten nem sejtik a teljes igazságot. A mai beszélgetésük közben ugyan többször is az volt a benyomása, hogy Kelly kérdezni akar valamid de szerencsére erre nem került sor. - Szegény kicsi Beth - sóhajtotta Anna, miközben kényelembe helyezte magát a hátsó ülésen. - Szegény kicsi Beth - visszhangozta hunyorogva Kelly, aki körül forgott, a világ. - Dehogyis szegény! - csattant fel élesen Dee. - Százszorosan is boldog és szerencsés! Jusson eszetekbe, mennyivel nagyobb lenne a baj, ha mindez csak az eljegyzés, netán az esküvő után derült volna ki. Beth még olcsón megúszta. Ha hozzámegy ahhoz a gazfickóhoz... Dee elhallgatott, mert egy pillantás a tükörbe elárulta, hogy a mértéktelen vörösborfogyasztás következményeként mindkét utasa elszunnyadt. Egy kicsit megsajnálta a két gyanútlan teremtést, és szilárdan eltökélte, hogy nagyon fog rájuk vigyázni. 2. FEJEZET Amikor Kelly másnap reggel felébredt, iszonyatosan fájt a feje. Nagyot nyögve oldalt fordult, és megnézte az éjjeliszekrényen álló ébresztőórát. Mindjárt tíz... Tehát átaludta a csörömpölést. Még szerencse, hogy vasárnap van, gondolta. És bár elaludt, így is van ideje az üzlet nyitásáig. Az egész persze Dee hibája, ő ragaszkodott hozzá, hogy ne hagyják ott azt a bort. Dee... Kelly már felült, de amikor eszébe jutott a tegnap este, visszahanyatlott a párnájára. Szent ég, hogy egyezhetett bele Dee javaslatába? Most azonnal felhívja, és megmondja neki, hogy ő erre képtelen. Fejét fogva, bizonytalanul a telefonhoz támolygott, és már tárcsázni akart, amikor észrevette, hogy az üzenetrögzítő kijelzője pirosan villog. Megnyomta a lejátszógombot. Szia, Kelly, én vagyok az, Dee. Tegnap megígértem, hogy tájékoztatlak a tervem részleteiről Sikerült kiderítenem, hogy Julián és a barátnője ma este egy jótékonysági bálon vesznek részt a Ulston House-ban. Szereztem számodra jegyet, és természetesen kísérőről is gondoskodtam. Bízom benned, Kelly. Tudom, hogy Bethért minden áldozatra képes vagy. Egyébként Harryt, az unokafivéremet kértem meg, hogy kísérjen el. Fél nyolcra ott lesz érted. Tökéletesen megbízhatsz benne, de a tervünkről lehetőleg ne fecsegj neki! Úgy tudja, üzleti okokból veszel részt a bálon. Mellesleg ott lesz a város összes befolyásos személyisége. Ügyes légy! Később majd beszélünk. Kelly elgyötörten meredt a telefonra. Semmi kétség, Dee teljesen megbugygyant! - gondolta. De vajon hogy az ördögbe tudott ilyen hirtelen jegyet szerezni a bálra, mikor a belépőket rendszerint már hónapokkal előbb elkapkodják? No nem, szó sem lehet róla, hogy odamenjen, és ezt most azonnal meg is mondja Dee-nek! Felvette a kagylót, ám olyan éles fájdalom hasított a tarkójába, hogy elsőre mellétárcsázott. Aztán párszor kicsengett a készülék, de csak az üzenetrögzítő válaszolt: Sajnos pillanatnyilag nem vagyok elérhető. Kérem, hagyja meg nevét és telefonszámát, holnap visszahívom. Kelly lecsapta a kagylót. Most mit csináljak? - tépelődött. Derítse ki, merre jár, és személyesen mondja meg neki, hogy mégsem vállalja? Nem is érti, hogyan egyezhetett bele tegnap ebbe az őrültségbe. Ez az egész szöges ellentétben állt az elveivel, arról már nem is beszélve, hogy képtelen lenne érdeklődést színlelni Julián Cox iránt. Megborzongott. Pedig Julián egyáltalán nem volt ijesztő jelenség, sőt, ha valaki szerette a szőke, kisfiús férfitípust, még kifejezetten jóképűnek is lehetett mondani. Kelly számára azonban korántsem volt minden a külső, és Julián viselkedése kezdettől fogva nyugtalanította. Maga sem tudta, miért viszolyog a férfitól, mindenesetre igyekezett kitérni az útjából, ha pedig elkerülhetetlen volt a találkozás, mindig rendkívül hűvösen bánt vele. És mindezek után hajtson rá Julianre? Próbálja elcsábítani, játssza el, hogy álmai hercege? No nem, ez képtelenség. Jobb, ha meg sem próbálom, rázta a fejét Kelly. Őrültség volt a beleegyezését adni Dee tervéhez, most már nem lesz egyszerű visszakozni. Arról nem is beszélve, milyen kínos, ha Anna tartja magát a megbeszéltekhez, ő meg nem. Jaj, mit tegyek? - töprengett kétségbeesetten. Nem hagyhatja cserben a többieket, elvégre Beth a legjobb barátnője. Talán az lesz a legjobb, ha mégis elmegy a bálba. Julián Coxot minden bizonnyal teljesen hidegen hagyja majd a személye, hiszen Kelly nemegyszer jelét adta az ellenszenvének. És ha így lesz, akkor Deenek is be kel! látnia, hogy ennek az egésznek semmi értelme. Hol a csudában van az az átkozott fájdalomcsillapító? Kelly már teljesen kipakolta a gyógyszeres szekrényt, mire eszébe jutott, hogy hiába keresi a tablettákat. Nem is olyan rég Bethnek adta a gyógyszert, aki - miután Julián elhagyta - napokig csak zokogott, és a sok sírástól végül migrénes rohamot kapott. Kelly leverten a konyhába indult, hogy feltegye a teavizet. Az üzlethelyiség fölötti lakás kétszintes volt. A felső szinten kapott helyet a két háló és a közös fürdőszoba. Lent volt a nappali, a konyha és az étkező. A ház mögött apró kert rejtőzött, meg egy kis műhely, Kelly birodalma. Itt, ebben a helyiségben szabadon alkothatott. Mintákat tervezett, melyekkel egyedi porcelánés zománcozott tárgyakat díszített - természetesen csakis igényes ügyfelek megrendelésére. Délután a vevők egymásnak adták a kilincset az üzletben, vagyis Kellynek kávézni sem maradt ideje, nemhogy Dee-t meglátogatni. A lány a sors különös fintoraként értékelte, hogy még soha, egyetlen vasárnapon sem volt ekkora forgalma. Eladott néhányat a legértékesebb, legdrágább darabok közül, sőt egy japán hölgytől megrendelést kapott hét zománcozott szelence elkészítésére. Amikor aztán négykor kikísérte az utolsó vevőt, és bezárta az ajtót, páni félelem fogta el. Nemcsak a rá bízott feladattól félt, hanem amiatt is szorongott, hogy nincs mit felvennie. Bethszel minden pennyjüket a vállalkozásukba fektették, emellett banki hitelt vettek fel, és pénzt kértek kölcsön Beth nagyszüleitől meg az ő szüleitől is. És bár lassan egyenesbejöttek, annyira még nem ment jól a bolt, hogy méregdrága estélyi ruhákra pazarolják a pénzt. így aztán Kelly legelegánsabb darabja az a nyári ruha volt, melyet a legkisebb unokaöccse keresztelőjére vásárolt egy-két éve, és amelyhez egy blézer is tartozott. Tisztában volt vele azonban, hogy egy bálon egészen másfajta öltözetben illik megjelenni. Miután megbizonyosodott felőle, hogy jól bezárta az ajtót, és a riasztót is bekapcsolta, fölment a lakásba. Még mindig nem értette, hogy ugorhatott fejest tegnap este ebbe a zavaros ügybe. Rendszerint óvatos volt és megfontolt, emellett pontosan tudta, mit akar. Egyszer majd családot szeretett volna, férjet és gyerekeket, de persze nem mindenáron. Fontos volt számára, hogy leendő partnere egyenrangú társnak fogadja el, és ne próbálja korlátok közé szorítani. Nagy súlyt helyezett a teljes őszinteségre, arra, hogy jövendőbelijével legyen közös érdeklődési körük, és tudjanak együtt nevetni. - De mi lesz, ha olyasvalakibe szeretsz bele, aki nem felel meg ezeknek a követelményeknek? - vetette fel Beth egyszer, régen, amikor férfiakról beszélgettek. - Az teljesen kizárt - vágta rá habozás nélkül Kelly, és ezt ma is így gondolta. Szegény Beth! Vajon hogy érzi most magát? - jutott eszébe a barátnője. Kiheverte már a csalódást? Vagy még mindig Juliánt siratja? De akárhogy is, Deenek igaza volt: sokkal jobb ez így, mintha később derült volna fény Mr. Cox galádságaira. Kelly elsőként a konyhába ment, hogy főzzön magának egy kávét. Még most is kirázta a hideg, ha emlékezetébe idézte azt a nem is olyan régi vasárnap délutánt, amikor a tervezettnél kicsit korábban jött haza, és Betht eszméletlenül találta az ágyában. Mint kiderült, túl nagy adag altatót vett be - a saját állítása szerint tévedésből. Aztán, miután a kórházban a gyomormosás után magához tért, megeskette Kellyt, hogy senkinek sem szól a dologról. Ha aznap kicsit tovább időz a szüleinél... Kelly megrázta a fejét. Gondolni sem szeretett rá, mi történt volna, ha... Lassan kortyolgatta a forró, kávét, s amint végigpergette magában a közelmúlt történéseit, arra a következtetésre jutott, hogy mégsem olyan elvetendő a terv, amelyet Dee kieszelt. Azt azonban még mindig nem tudta, mit vegyen fel a bálra. Bethszel nagyjából egyforma magasra nőttek, és az alakjuk is hasonló, de barátnője szőke volt, fehér bőrű és szürke szemű, Kelly ellenben barna hajú, kreol bőrű, a szeme pedig barna - méghozzá a barnának egy különleges, ibolyakékbe hajló árnyalata. Az esti jótékonysági bál színhelye a földbirtokos de Varsey-család III. György korabeli kúriája volt. A család több mint háromszáz éve lakott a városkában, így nem csoda, hogy a bál az év társasági eseményének számított Rye-onAvertonban. Mint mindig, most is napok alatt elkapkodták a belépőket, ezért is volt olyan érthetetlen, hogyan tudott Dee az utolsó pillanatban mindjárt két jegyet szerezni. Kelly még emlékezett rá, milyen izgatott volt Beth, amikor Juliannek néhány hete sikerült jegyet vennie a bálra. - Egészen különleges ruhára lesz majd szükségem - ábrándozott. - Tudod, Julián számára rendkívül fontos ez az este. Egy ilyen társasági esemény remek lehetőségeket kínál az üzleti kapcsolatok ápolására. Kelly nagyon szerette volna tudni, miféle üzletekben érdekelt Julián, ám erre a kérdésére sohasem kapott kielégítő választ. A férfi mindenesetre állandóan a páratlan üzleti érzékével meg a jövedelmező kapcsolataival hencegett, és hogy önnön fontosságát bizonyítsa, szakadatlanul használta a mobiltelefonját. Drága autója volt, egy BMW, viszont meglepően kicsi lakásban lakott a város szélén. Szegény Beth! Milyen boldog volt, hogy Julián menyasszonyaként vehet részt ezen a bálon, és lám, az a szélhámos már másik lányt szédít! Kellyt a csengő éles hangja zökkentette ki gondolataiból. Kicsit meglepődött, mert nem várt senkit. Az ajtóban az egyik szállítócég munkatársa állt, mellette a földön nagy méretű, hosszúkás csomag. - Maga Kelly Harris? Itt legyen szíves aláírni! - Egy formanyomtatványt tartott eléje, és Kelly gondolkozás nélkül aláfirkantotta a nevét. - Mi a csuda ez? - kérdezte csodálkozva, ám a küldönc a kezébe nyomta a dobozt, és már ott sem volt. Méretei ellenére a csomag meglepően könnyűnek bizonyult. Kelly bevitte a nappaliba és letette a szőnyegre, majd maga is leült, hogy megnézze, mi van benne. Ahogy eltávolította a barna csomagolópapírt, selyemfényű fehér kartondobozt talált, melyre egy boríték volt ragasztva. A lány kíváncsian kinyitotta. Kedves Kelly, ha nem tévedek, erre szükséged lesz ma este. Sok szerencséti Dee Kelly levette a doboz fedelét, félrehajtotta a selyempapírt - és elakadt a lélegzete. A dobozban lévő ruha a legszebb estélyi volt, amelyet valaha is látott. Két réteg leheletfinom selyemsifon anyagból készült: az egyik gesztenyebarna volt, a másik barnásba hajló ibolyakék. Kelly felkapta az ajándékot, és a hálószobába sietett, hogy megnézhesse magát a nagy tükörben. Ahogy maga elé tartotta a ruhát, meg kellett állapítania, hogy Dee keresve sem találhatott volna olyan estélyit, amely színben és fazonban jobban illene hozzá. És persze a méret is megfelelő volt. Mintha egyenesen nekem tervezték volna, gyönyörködött el a saját tükörképében Kelly. A barnába hajló ibolyaszín hangsúlyozta, és még sötétebbnek láttatta a szemét. A szabás - a vékony vállpántok, a mély kivágás, és a mell alatt szabott derékrész - máson talán unalmasnak hatott volna, Kellyn azonban lélegzetelállítóan jól mutatott. Áhítattal érintette meg a finom anyagot. Bele se mert gondolni, mi pénzbe kerülhetett ez a ruhaköltemény. Óvatosan az ágyra terítette az estélyit, és visszatért a nappaliba. Jól sejtette: a dobozban, egy újabb réteg selyempapír alatt talált egy, a ruhához illő selyemstólát, meg egy pár magas sarkú szaténszandált a hozzá való retiküllel. Dee valóban mindenre gondolt, állapította meg Kelly. Szerencsére van testszínü fehérneműje, ékszer gyanánt pedig megteszi a nagymamától örökölt gyöngyös fülbevaló. Micsoda felhajtás, micsoda álomszép öltözék - és mindez egy leginkább rémálomnak ígérkező este miatt! Kelly immár biztos volt benne, hogy fel fogja kelteni Julián Cox érdeklődését. Nincs férfi a földön, akit fel ne csigázna ennek a ruhának a viselője, bár az estélyi inkább elegáns volt, semmint kihívó. Kelly vetett egy pillantást a karórájára. Ha Dee unokafivére valóban fél nyolcra jön, akkor már nem maradt sok ideje a készülődésre, hiszen még hajat is akart mosni. Szerencsére a haja elég hosszú volt ahhoz, hogy feltűzhesse, így viszonylag gyorsan alkalmi frizurát készíthetett magának. A város másik végén volt még valaki, aki Kellyhez hasonlóan úgy készülődött a bálra, mintha a fogát húznák. Brough Frobisher kizárólag a húga unszolására egyezett bele, hogy elmegy. - Julián annyira szeretné, ha elkísérnél minket! - könyörgött Eve - Azt hiszem... Szóval célzott rá, hogy valami fontosat szeretne mondani neked. Brough először azt hitte, Julián pénzt akar kérni tőle a legújabb nagyszerű üzleti terve megvalósításához. Már ez is épp elég kellemetlen volt számára, hát még, mikor Eve homályos utalásaiból arra a következtetésre jutott, hogy a férfi meg akarja kérni a húga kezét. Eve elmúlt huszonegy éves, tehát nem volt szüksége a bátyja beleegyezésére, hogy férjhez mehessen. Brough viszont a harmincas évei közepén járt, vagyis elég tapasztalatot gyűjtött ahhoz, hogy egészséges gyanakvással szemléljen mindenkit, aki a húga körül legyeskedik. Mivel a szüleik tizenöt évvel ezelőtt elhunytak, gyakorlatilag ő nevelte Eve-et, és úgy viselkedett, mint minden apa, aki tudvalevőleg nehezen viseli, ha a lánya kirepül a családi fészekből. De ettől eltekintve is, Brough roppant ellenszenvesnek találta a húga választottját. Julián Cox valahogy túlságosan magabiztos volt, túlságosan dörzsölt és túlságosan simulékony. Brough-t leginkább egy kígyóra emlékeztette. Arról már nem is beszélve, hogy Eve-vei alig pár hete ismerték egymást. Nem sokkal azután jöttek össze, hogy Frobisherék Rye-on-Avertonba költöztek. A férfinak ugyanis elege lett a nagyvárosi életből. Eladta a cégét, melyet ő alapított, és elhatározta, hogy ezentúl független befektetési tanácsadóként fog működni. Ez a tevékenység korántsem vette annyira igénybe az idejét. Jó tíz évig a munka volt a mindene, és ezt sokáig egészen rendben lévőnek találta, de lassan megcsömörlött az állandó hajtástól. Gyakran elgondolkozott, ha hasonló korú, családos férfiakat látott, és Eve néha ugratta is ezért. - Még sosem hallottam olyasmiről, hogy a férfiaknál is ketyeg az a bizonyos biológiai óra - évődött nevetve, ám aztán elkomolyodott. - Alighanem nekem is részem van benne, hogy a család mostanáig kimaradt az életedből, hiszen te neveltél fel. Igaz, a nagyi segítségével, de mégiscsak elsősorban te voltál a felelős értem. Hogy ezért vagy másért maradt agglegény, azt Brough nem tudta volna megmondani. Ám egy ideje rendkívül csábítónak találta az elképzelést, hogy egy kedves, régimódi kisvárosba költözzék. Jelentkező persze lett volna bőven, akivel megoszthatta volna a hétköznapokat. Jóképű férfi volt, magas és izmos, az egyetemi évei alatt még a rögbicsapatnak is oszlopos tagja. Sűrű, sötét haja a halántékánál máris őszült kissé, de ez csak még vonzóbbá, érdekesebbé tette az arcát. Markáns vonásainak szigorúságát csupán az állán lévő gödröcske és kék szemének pajkos csillogása enyhítette. - Ez igazságtalanság! - méltatlankodott nemegyszer Eve. - Kettőnk közül miért csak te örökölted apa vonzerejét? Futnak utánad a nők... - Annak semmi köze a vonzerőhöz - legyintett keserűen Brough. - Az a pénzem miatt van. Valóban, nem keveset örököltek a szüleiktől, de Brough - pénzügyi tehetségének köszönhetően - megsokszorozta a vagyonukat. Akár azt is megengedhette volna magának, hogy teljesen abbahagyja a munkát. Biztosan az én hibám, hogy Eve ilyen gyermeteg, és ennyire nem ismeri ki magát a világ dolgaiban, vádolta magát Brough. Mindentől meg akartam védeni, minden kellemetlenséget távol tartottam tőle, ezért is olyan hiszékeny, és ezért dől be ennek a semmirekellő Coxnak. Brough ugyanis ösztönösen megsejtette, hogy Julián nem megbízható, véleményének azonban nem adhatott hangot Eve előtt. - Nem ismered őt olyan jól, mint én - vette védelmébe szerelmét szenvedélyesen a lány, amikor bátyja megpróbálta felvilágosítani. - Julián kedves és gyengéd, még azokkal is, akik nem érdemlik meg a jóságát. Ott volt például az a szörnyű nőszemély, aki hónapokon keresztül terrorizálta. Városszerte azt mesélte, hogy együtt járnak, meg hogy nemsokára eljegyzik egymást, ráadásul állandóan hívogatta Juliánt, és árnyékként követte mindenhová. Mindenki más feljelentette volna ezt a hárpiát, az én drágám viszont csak elbeszélgetett vele. Merő sajnálatból néhányszor még vacsorázni is meghívta, de a nő az istennek se értett a szóból. Végül az segített, hogy néhányszor együtt mutatkoztam Juliannel, így az a szemérmetlen perszóna végre rájött, hogy hiába erőszakoskodik. Olyan meggyőződéssel, olyan lelkesen beszélt, hogy Brough rádöbbent, teljesen felesleges bármit is mondani, Eve úgysem hallgatna rá. Semmi kedvem ehhez az átkozott bálhoz, mérgelődött a férfi. Lenne más dolga is, épp elég. Meglátogathatná például a nagyit. Eve és Brough anyai nagyanyja, bár kis híján nyolcvanéves volt, mind testileg, mind szellemileg kiváló egészségnek örvendett. Élénk társasági életet élt a nem túl távoli Cotswolds nevű kisvárosban. Ahogy az idős hölgyre gondolt, Brough-nak valami más is eszébe jutott. Méghozzá a nagyanyja teáskészlete. A porcelánoknak inkább eszmei értékük volt csupán - a nagyi ugyanis még a nagyszüleitől kapta a készletet, esküvői ajándékul. Az eltelt évtizedek során sajnos több darabja eltört illetve megrongálódott, és az öreg hölgy leghőbb vágya volt, hogy a hiányzó darabokat pótolják. Brough évekig fáradozott ez ügyben, ám végül bele kellett nyugodnia, hogy mivel a készlet nem egy neves cég gyártmánya, aligha vásárolhatja meg eredetiben a szükséges csészéket és tányérokat. A híres Hartwell porcelánüzemben azt javasolták neki, hogy vegyen tőlük hasonló formájú, új gyártású darabokat, és ezekre festesse rá a díszítést. Ők maguk azonban sajnos nem vállalták a festést. - Dolgozóink ugyan elég képzettek ahhoz, hogy el tudják végezni a munkát, ám túlságosan sok idejüket venné igénybe egy ilyen egyéni megrendelés - tárta szét karját az üzemvezető. - Mivel a minták görög mitológiai jeleneteket ábrázolnak, olyasvalakihez kellene fordulnia, aki kellőképpen ügyes és ötletgazdag, és aki elfogad egyedi megbízásokat. Brough egy nevet és egy címet is kapott az üzem vezetőjétől: egy olyan tehetséges porcelánfestő hölgyét, aki a tanulmányai során egy ideig a hartwelli üzemben dolgozott, és aki - a férfi nagy meglepetésére - éppen Rye-on-Avertonban élt. A név és a cím az íróasztalon hevert, mert Brough másnap fel akarta keresni a nőt. Nem halogathatta sokáig a látogatást, a nagymamája nyolcvanadik születésnapjáig ugyanis már nem volt sok idő hátra, és ő a készlet hiányzó darabjait szánta ajándékul. A nagyi annak idején nem vállalhatta egészen magára Eve nevelését Parkinson-kórban szenvedő férjét kellett ugyanis ápolnia -, de unokái mindig számíthattak rá. Tanácsaival és tevőlegesen is segítette őket, sőt ő javasolta Brough-nak, hogy önállósítsa magát. Nem csoda hát, ha mind a mai napig igen jó kapcsolatban voltak egymással. Brough megcsóválta a fejét. Vajon mit fog szólni a nagyi, ha értesül Eve és Cox kapcsolatáról? Aligha fogadja boldogan a hírt. Brough-t magát sem töltötte el felhőtlen örömmel, hogy Julián társaságában kénytelen vacsorázni, de elhatározta, hogy jó képet vág a dologhoz. Tudta, Eve ezt várja tőle, és jobbnak látta, ha alkalmazkodik. A húga csendes, visszahúzódó teremtés volt ugyan, ám rendkívül önfejű. Makacsul kitartott a véleménye mellett, különösen, ha szerinte valakivel méltánytalanul bántak. Brough pedig nem szerette volna, ha az ő megmagyarázhatatlan ellenszenve miatt Eve csupán dacból ragaszkodna Julián Coxhoz. Titkon persze abban reménykedett, majdcsak rájön a húga magától is, miféle alak a vőlegényjelölt. Ránézett a karórájára. Eve odafenn már javában készülődött, s ha nem akart elkésni, lassan neki is hozzá kellett fognia az öltözködéshez. Aztán holnap majd megkeresi ezt a bizonyos Miss Harrist, hogy megbeszéljék a teáskészlet ügyét. Dee Lawson ez idő tájt a konyhájában tartózkodott, és az unokaöccsével beszélgetett. - Tudod, mi a dolgod, ugye, Harry? - pillantott szigorúan a fiatalemberre. Harry nagyot sóhajtva bólintott. - Pontban fél nyolcra Kélly lakásánál leszek, elkísérem a jótékonysági bálba, és ha netán Julián Cox közeledni próbálna hozzá, igyekszem nem közbeavatkozni - mondta fel a leckét. - Nem ha netán, hanem mihelyt közeledni próbál - helyesbített Dee. - És ne felejtsd el, hogy mindenképpen haza kell vinned Kellyt a bál után, bármi történjék is! - Ne izgulj már ennyire! Megint túlteng benned az anyai ösztön... - Harry elvörösödött. - Jaj, ne haragudj, nem úgy gondoltam! - Semmi baj. - Dee hosszú, szőke haja az arcába hullott, így a fiú nem láthatta az arckifejezését. Harry nagyon tisztelte a nála hét évvel idősebb Dee-t, legfőképpen az eszéért és az üzleti érzékéért. Ez utóbbit kicsit irigyelte is tőle. Nem emlékezett rá, hogy unokanővérét egyszer is bizonytalannak vagy tanácstalannak látta volna: Dee mindig két lábbal állt a földön, és mindig az esze vezérelte, soha nem az érzelmei. Harry csak azon csodálkozott, hogy Dee apja halálát követően visszajött ebbe az álmos kisvárosba, s azóta is itt élt és dolgozott. - Kelly már vár - tuszkolta unokaöccsét az ajtó felé a nő. - Nagyon helyes lány, tetszeni fog neked. Anyád boldog lenne, ha... - Anyám boldog lenne, ha megnősülnék, és egy rakás unokával ajándékoznám meg - szakította félbe Harry. - Ezt mind tudom. Miért van az, hogy te idősebb vagy nálam, mégsem szekál mindenki folyton a családalapítással? - Az én esetem egész más. Neked gondolnod kell a birtokra, az udvarházra, amely már vagy négyszáz éve a család tulajdonában van. Természetes, hogy megnősülsz, és egyszer majd továbbadod a stafétabotot a fiaidnak. Persze hogy megnősülök, morfondírozott Harry útban Kelly lakása felé. De csak akkor, ha eljön az ideje. És ha megtalálja azt a nőt, akiért érdemes feladnia a függetlenségét..: 3. FEJEZET Kelly elfogódottan igazgatta a ruháját, mely egyébként sokkal jobban állt neki, mint elsőre gondolta. Amikor felpillantott, tekintete Harry aggódó pillantásával találkozott. Bátorítóan a fiúra mosolygott. Harryt első látásra rokonszenvesnek találta, olyan érzése volt, mintha ősidők óta ismernék egymást. A becsületes, nyílt arcú fiatalemberből hiányzott a mesterkéltség csírája is, ugyanakkor erő és megbízhatóság sugárzott belőle. Kelly még soha senkinek az oldalán nem érezte ilyen biztonságban magát, s ez annál is különösebb volt számára, mivel egyébként nem volt az a típus, aki védelmet remélt a férfiaktól. - Remekül áll neked ez a ruha - bókolt Harry, miközben beálltak a sorba, hogy üdvözölhessék a bál házigazdáit. Láthatóan feszengett a szmokingjában, mintha nem igazán szokott volna hozzá ehhez a viselethez. - Dee választása - sóhajtott fel a lány, majd őszintén hozzátette: - Kicsit úgy érzem magam, mint Hamupipőke a jó tündértől kapott báli öltözékben... Hirtelen elhallgatott, mert rájött, nem lenne sok értelme megosztani a kétségeit Harryvel. Közben odaértek a nemes lordhoz és hitveséhez. Kelly bájosan elmosolyodott, mikor kezet rázott velük, és elégedetten nyugtázta, hogy őlordsága majd felfalja a tekintetével. Lám, mennyit számít egy előnyös ruha, kuncogott magában, és a jelenlegi szerepéhez illőn hamisítatlan végzet asszonya-kacsintással jutalmazta a hatvanhoz közeledő, de a gyengébbik nem bájai iránt még láthatóan igen fogékony házigazdát. Lehet, hogy jobb színésznő vagyok, mint gondoltam? - morfondírozott el Kelly, miközben beljebb sétált, és az egyik pincér tálcájáról elvett egy pohár pezsgőt. A bált a de Varsey-kúria alsó szintjén rendezték, a gyönyörű, antik bútorok akármelyik múzeumnak díszére váltak volna. Kellynek rögtön feltűnt egy intarziaberakásos, lakkozott kínai szekrényke, melyen porcelánfigurák díszlettek. Megérintette Harry karját. - Úgy szeretném megnézni! - sóhajtotta, a férfi pedig igazi lovag módjára azonnal utat vágott számára az előcsarnokban tolongó tömegen keresztül. Majdnem odaértek a céljukhoz, mikor a lány felfedezte Juliánt, és önkéntelenül megtorpant. Cox alig három méternyire állt tőle, de olyan élénk beszélgetésbe merült egy fiatal szőke nővel, hogy nem vette észre. A szép ismeretlen Bethre emlékeztette Kellyt: ugyanolyan szelídnek látszott, mint ő. A mellette álló másik férfit ellenben mindennek lehetett nevezni, csak szelídnek nem. Rendkívül férfias jelenség volt, a többiek fölé magasodó termete, széles válla, szigorú vonásai majdhogynem félelmetessé tették. Kelly egyszerűen képtelen volt elfordítani róla a tekintetét. Mintha megérezte volna, hogy figyelik, a férfi hirtelen Kellyre nézett, és a pillantásuk találkozott. A lánynak egy másodpercre kihagyott a szívverése. Úgy érezte, az idegen kifejező, kék szeme a lelke mélyére tekint. A, ostobaság, próbálta aztán felrázni magát. Sem ő, sem más nem tudhatja, mi megy végbe benne. És egyébként is, most nem ér rá ezt a fickót elemezni, annál sokkal fontosabb dolga van. Közönyt színlelve elfordult, ám lopva azért oda-odapillantott. Kíváncsiságát meg is bánta, mert a sötétkék szempár tulajdonosa éppen a szép szőke lányhoz hajolt, és bizalmasan súgott valamit a fülébe. Vajon ki lehet az a nő? Julián új barátnője? Vagy a kék szemű férfi kedvese? Idővel biztosan kiderül, intette türelemre magát Kelly, és mivel Julián még mindig nem mutatott hajlandóságot, hogy észrevegye, továbbsétált. - Minden rendben? - aggodalmaskodott a nyomában loholó Harry. - Nagyon kivörösödtél. Persze biztosan a meleg és a tömeg az oka... Kelly nem világosította fel a fiút, hogy nem a terem hőmérséklete és a zsúfoltság kergette arcába a vért, hanem a vonzó ismeretlen közelsége hatott rá ilyen elemi erővel. Julián most egészen másfelé fordult, ezért Kellynek irányt kellett változtatnia, ha ismét a látóterébe kívánt kerülni. Harry nem is tudott lépést tartani vele, jócskán lemaradt mögötte. Egy újabb pillantás a háromtagú társaság irányába elárulta Kellynek, hogy a széles vállú idegen azóta is szemmel tartja őt. Amikor ismét egybekapcsolódott a tekintetük, a lányt elöntötte a forróság. Egy pillanatra egészen megfeledkezett róla, miért is van itt. Egyre terhesebbnek érezte a rá kiosztott szerepet. Aztán a tömeg, mintegy varázsütésre, szétvált előtte, és Kelly szemközt találta magát Juliannel. Gyorsan kapcsolt. - Ó, Julián! - adta a meglepettet. - Úgy örülök, hogy találkoztunk! Azon töprengett, vajon kellőképpen csábító-e a hangja, de amikor észrevette, hogy a férfi szemében csillogó gyanakvást fölváltja a leplezetlen érdeklődés, megnyugodott. - Kelly! Te itt? Ez aztán a meglepetés! - Remélem, kellemes meglepetés. - Egy pillanatra úgy tett, mintha duzzogna, aztán közelebb lépett a férfihoz. Mivel hátat fordított a fiatal szőke nőnek, ezzel ügyesen ki is rekesztette őt a társalgásból. - Az első pillanatban azt hittem, meg sem ismersz - panaszkodott. - Ugyan már! Hát lehet téged elfelejteni? - hízelgett Cox. Micsoda piszok alak! - dúlt-fúlt magában Kelly. -Egyedül jöttél? Kelly hátravetette a fejét, és turbékolón felkacagott. - Csak nem képzeled? Egyébként remekül nézel ki, Julián. - Akkor már ketten vagyunk - bókolt a férfi. - Julián, ideje, hogy megkeressük az asztalunkat - szólalt meg ekkor valaki Kelly háta mögött. A lány megfordult. A vonzó ismeretlen így, közelről még inkább lenyűgözte. Ez biztos azért van így, mert túlságosan beleéltem magam a könnyűvérü nő szerepébe, jutott eszébe, miközben pillantása a mélykék szemekről a férfi ajkára vándorolt. Nem emlékezett rá, hogy valaha az életben ilyen hatást gyakorolt volna rá valaki. - Ó, máris menniük kell? - biggyesztette le ismét duzzogón az ajkát. Meg is lepte kissé, mennyivel könnyebben ment, mint első alkalommal, és ezen felbuzdulva kacér pillantást vetett az idegenre. - Pedig még nem is ismerjük egymást. Juliánt szemlátomást meghökkentette Kelly kihívó viselkedése. Annyira elámult, hogy még a lány célzása is elment a füle mellett. A szálfatermetű idegen azonban lecsapott a megjegyzésre. - Igaz is, Julián, miért nem mutatsz be minket a barátnődnek? - Jaj, milyen feledékeny vagyok! Kelly, ő Eve Frobisher és a bátyja, Brough. Szóval a bátyja! Kelly szívéről nagy kő esett le. Kellemes bizsergés fogta el a gondolatra, hogy a férfi egyedülálló, ám Brough aligha viszonozta a lelkesedését, mert látványosan elfordult. Szerencsére addigra Harry is odaért, és karon fogta a lányt. - Tizenketten ülünk egy asztalnál - jelentette, miközben utat tört maguknak az ünnepélyesen feldíszített étkező felé áramló tömegben. A legjobb asztalnál kaptak helyet. Kitűnően látták a helyi előkelőségek asztalát, és közel ültek a verandaajtóhoz, vagyis bármikor feltűnés nélkül kisurranhattak friss levegőt szívni. Csupán öt hely volt szabadon, amikor Harry és Kelly odaértek - vagyis miután leültek, már csak három. Kelly kíváncsiságból megnézte a mellette lévő három ültetőkártyát. A lélegzete is elakadt a nevek láttán: Mr. Julián Cox, Miss Eve Frobisher, Mr. Brough Frobisher. Sejtelme sem volt, miként intézhette el Dee, hogy egy asztalhoz kerüljön Julianékkel. - Nahát! Egymás mellett ülünk! Micsoda véletlen! - lelkendezett Julián, mikor észrevette Kellyt. A lány nem szólt semmit, csak csábosán megrezegtette hosszú szempilláját. Félórával később, mikor nekiláttak a fő fogásnak, Kelly csendben megállapította, hogy Julián Cox még annál is undorítóbb, mint amilyennek hitte. A férfi ugyanis, barátnőjére ügyet sem vetve, gátlástalanul tette neki a szépet, és egyre rámenősebb lett. Kötelességtudat ide vagy oda, a lány megsajnálta szegény kis Eve-et, aki némán, ajkát összeszorítva hallgatta Julián bókjait. Hogy belevonja a beszélgetésbe, megkérdezte tőle, mit szól Rye-on-Avertonhoz. - Ó, igazán kedves kis fészek - válaszolta habozva Eve, s Kelly figyelmét nem kerülte el, hogy közben a bátyjára sandított. Mintha megerősítést várt volna tőle. - És mivel foglalkozik? - folytatta a faggatózást, abban a reményben, hátha kicsalogathatja Eve-et a csigaházából. Kérdésével azonban érzékeny pontot érinthetett, mert a fiatal lány elvörösödött, és segélykérőn a bátyjára nézett. - Hát... Nem sok mindennel. Művészettörténetet tanultam, de... - Eve nem szorul rá, hogy dolgozzék. Igaz, drágám? - vetette közbe mézédesen Julián. - Szép vagyont örökölt. Ajkához emelte a fiatal nő kezét, és egyenként minden ujjbegyét megcsókolta. Kelly eltúlzottnak és feleslegesnek találta a gesztust, Eve pirulásából viszont arra lehetett következtetni, hogy neki erről más a véleménye. Vajon mit szólna, ha sejtené, hogy Julián másik keze a térdemen pihen? - sajnálta meg a lányt Kelly. Már többször is odébb kellett húznia a székét, olyan tolakodóan törleszkedett hozzá a férfi. Fúj, micsoda undorító alak, gondolta, és éppen Harryhez akart fordulni, amikor Brough Frobisher váratlanul megszólalt: - Eve nekem szokott segíteni. Hát maga? Magának mi a foglalkozása? Kellynek azonban nem maradt ideje válaszolni, mert a ceremóniamester csöndet kért, hogy a házigazda rövid beszédet tarthasson. A szónoklattal a vacsora is véget ért, utána már a tánc következett. Kelly megkönnyebbülten állt fel: végre lerázhatta magáról Julián mancsát. Percről percre egyre visszataszítóbbnak találta a férfit, és azon töprengett, hogyhogy szegény Eve nem lát át a szitán? Ahogyan Julián a lány vagyonáról beszélt, az minden józan értékítéletű emberben gyanút ébresztett volna. De ha Eve tényleg olyan ártatlan is, mint amilyennek látszik, a bátyja semmiképp nem most jött le a falvédőről. Neki tudnia kell, mire megy ki a játék. Brough egyébként alig szólalt meg az este folyamán. Nem csinált egyebet, csak figyelt, és Kellynek az a megmagyarázhatatlan érzése támadt, hogy a férfi érdeklődése elsősorban neki szólt. Még ha nem nézett rá, Kelly akkor is magán érezte a tekintetét, és esküdni mert volna rá, hogy Brough az asztalon keresztül is észrevette Julián kezét a térdén. - Elkenődött a rúzsod, és a hajadat sem ártana rendbe hozni - szólt rá Eve-re Julián. - Sajnos szegénykémnek sejtelme sincs, hogyan viselkedik és öltözködik egy igazi nő - fordult aztán Kelly felé. - Te bezzeg... Lenyűgöző ez a ruha! Legalább ezer fontra taksálom. A szeme mohó csillogását látva Kelly feltételezte, hogy a férfinak tényleg fülébe jutott a hír az állítólagos örökségéről. - Persze a szép ruha mit sem ér, ha nem a megfelelő nő viseli - tette hozzá fojtott hangon Julián. - Mondtam már, hogy őrült izgató vagy? Kellynek nagy erőfeszítésébe került, hogy megőrizze hidegvérét, és úgy tegyen, mintha örülne a bóknak. A szíve mélyéből sajnálta a láthatóan lelombozódott Eve-et, és a legszívesebben felpofozta volna ezt az öntelt fajankót. Sőt Brough-hoz is lett volna egy-két keresetlen szava, a férfi ugyanis dühödt pillantásokat lövellt feléje. Mintha bizony ő tehetne róla, hogy Julián ilyen felháborítóan bánik a húgával! - Éppen a mosdóba indultam, hogy rendbe szedjem magam - füllentette, és Eve-re mosolyogott. - Nem tart velem? - De, szívesen - állt fel a fiatal lány. - Régóta ismeri Juliánt? - érdeklődött aztán, mikor egymás mellett álltak a mosdóban, a tükör előtt. - Igen, elég régóta - felelte Kelly. - Egészen különleges ember, ugye? - Eve fátyolos tekintete és rajongó arckifejezése kétséget sem hagyott afelől, mit érez a férfi iránt. Kellynek határozottan rá kellett parancsolnia magára, nehogy előrukkoljon a szomorú valósággal. - És ön? - kérdezte meg gyorsan. - Ön régóta ismeri? - Ne... Nem igazán. - Eve habozott. - Julián mégis... mégis meg akarja kérni a kezemet. Olyan gyorsan történt az egész, hogy még mindig nem tudom... A szerelem néha olyan félelmetes tud lenni, nem igaz? - Szomorkásán elmosolyodott. - Most először fordult elő velem... és Brough szerint még nagyon korai lenne házasságról beszélni. Julián néha dühös rám, mert szerinte túlságosan adok a bátyám véleményére, de tudja, a szüleink halála óta Brough az én családom, nevelt föl engem... Másrészt viszont szeretem Juliánt. Olyan gyöngéd és romantikus lélek! No persze, gondolta keserűen Kelly. Olyan gyöngéd és romantikus, hogy kis híján tönkretette a legjobb barátnőm életét! Mélységes ellenszenve Julián iránt határtalan dühvel párosult, és szentül megfogadta, mindent megtesz, hogy Eve-et megóvja attól a sorstól, amely Julián oldalán várna rá. Minél tovább hallgatta a fiatal lányt, annál biztosabb volt benne, hogy Dee igazat szólt: kerül, amibe kerül, le kell leplezniük és meg kell büntetniük ezt a gátlástalan hozományvadászt! Miután megigazította a rúzsát, ismét barátságosan Eve-re mosolygott. - Ne hagyja, hogy Julián bántsa magát! - mondta kedvesen. Eve még inkább elvörösödött. - Ó nem, nem akar ő bántani engem, csak.. Szóval Julián olyan nőkhöz szokott, akik sokkal mutatósabbak nálam, és sokkal inkább a nagyvilági élethez vannak szokva. Ezért joggal várja el tőlem, hogy... - Ha valóban szereti önt, el kell fogadnia olyannak, amilyen - szögezte le Kelly, de a lány arcán látta, nincs valami nagy foganatja a szavainak. Bár Eve is rájönne egyszer, hogy Julián egyáltalán nem érdemli meg a szeretetét és a ragaszkodását! Brough figyelte, ahogy húga Kelly kíséretében visszatért az asztalhoz, és a homloka ráncba szaladt. Sehogy sem tudta eldönteni, mit gondoljon Kellyről csak azt érezte, hogy a lány ismeretségük első pillanatától lenyűgözi. Amilyen kacéran tette-vette magát Julián előtt, Brough valami ledér nőszemélynek is tarthatta volna, ám ennek ellentmondott az, ahogyan a többiekkel Eve-vei vagy Harryvel - viselkedett. Barátságos mosolya, tapintata nagyon is valódinak tűnt. Brough-nak egyszerűen sejtelme sem volt róla, melyik Kelly igazi arca, és azt sem nagyon értette, miért ilyen fontos számára, hogy ez kiderüljön. Vajon csak azért, mert Julián a húga kezére pályázik? Lopva figyelte Kellyt. A lányon úgy állt pazar estélyi ruhája, mintha egyenesen rászabták volna, de Brough ösztöne azt súgta, hogy korántsem érzi benne jól magát. Időről időre le-lepillantott magára, csodálkozva, mint egy kislány, aki kölcsönvette az anyukája ruháját. Egyszerűen tökéletes volt így, elegáns, ápolt és nőies, ám a férfi gyanította, hogy festetlenül, farmerben és kibontott hajjal sokkai fesztelenebbül érezné magát. Szó, ami szó, Brough szívesen megnézte volna magának úgy is. Ahogy észrevette, milyen szokatlan irányba kalandoznak a gondolatai, Brough ismét összeráncolta a homlokát. Rég nem fordult elő vele, hogy ilyen erősen vonzódott volna egy nőhöz - főként ilyen rövid ismeretség után. Ha Kelly valóban az a csábító, nagyvilági démon, akinek mutatja magát, akkor egészen biztosan nem az én esetem, döntötte el magában. Ha pedig az a bájosan félszeg, természetes lénye az igazi, amely időről időre átcsillan a végzet asszonya álarcon, akkor meg különösen távol kell tartania magát tőle. Eve miatt így is épp elég bonyolult az élete, nem hiányoznak bele újabb bonyodalmak. Brough persze ismert egy csalhatatlan módszert a nők jellemének feltérképezésére. Elmélete szerint a mód, ahogyan egy férfi első csókját fogadják, árulkodóbb a legbizalmasabb beszélgetésnél. Ez veszélyes gondolat volt, gyorsan meg is rótta magát érte. Utolsó komoly, tartós kapcsolata még huszonéves korában véget ért. Egyetemista korában szentül hitte, hogy szerelmes, és látszólag a lány is viszonozta az érzelmeit. Aztán imádottja elutazott egy évre külföldre - ahová Brough Eve miatt nem tudta követni - , és amikor visszajött, be kellett látniuk, hogy már semmi sem köti össze őket. Persze a férfi ezt követően sem élt önmegtartóztató életet, harminc körül azonban arra a meggyőződésre jutott, hogy alighanem alkalmatlan a szerelemre. Úgy vélte, túlságosan józan, túlságosan ésszerű a gondolkodása ahhoz, hogy az érzelmei uralkodhassanak fölötte. E pillanatban azért voltak kételyei ezt a dolgot illetően. - Táncolni akarok veled! - jelentette ki Julián, és elszánt pillantását látva Kelly egészen elbátortalanodott. A férfi olyan meredten bámulta a keblét, hogy kétség sem fért hozzá, mit forgat a fejében. Viselkedése sértő volt mind Eve-re, mind őrá nézve, tehát Kelly megrázta a fejét. - A barátnődet még fel sem kérted - tiltakozott. - Azt mondtam, veled akarok táncolni - kötötte az ebet a karóhoz a férfi, és kinyújtotta a karját Kelly felé. A lány vonakodott. Egyrészt furdalta a lelkiismeret szegény Eve miatt, másrészt tartott egy kicsit Juliántól, aki nem keveset ivott. Az ördögbe, Harrynek is éppen most kellett eltűnnie! - bosszankodott. - Kelly nekem ígérte ezt a táncot! Brough Frobisher közbeszólása éppoly váratlan volt, mint az, hogy hazudott. De a bejelentés megtette hatását: Julián csak hápogni tudott, a férfi pedig közben odalépett Kellyhez, és a karját nyújtotta. A lány felállt. Nem lelkesedett ugyan a gondolatért, hogy Brough-val táncoljon, de ez még mindig ezerszer jobb volt, mint elviselni Julián tolakodását. Tulajdonképpen köszönettel tartozott a férfinak, hogy megmentette egy lidércnyomástól, de mivel nem akarta elárulni magát, inkább hallgatott. Hálálkodásával valószínűleg csak azt érte volna el, hogy Brough a szemére veti, kihívó viselkedésével maga okozta a bajt. - Bájos teremtés a húga - jegyezte meg zavarában, miközben a férfi a táncparkettre vezette. - Bájos? Hm... Én inkább azt mondanám, túlságosan jóhiszemű és gyerekes. Maga mióta ismeri ezt a Coxot? - A... Jó ideje. Régi... régi barátok vagyunk - habogott Kelly, aki ugyancsak zavarba jött Brough váratlan kérdésétől. - Aha. Szóval régi barátok - nyomta meg a szót a férfi. - Értem. Kelly csak remélni tudta, hogy nem arra gondol. A táncolók közé érve Brough először megérintette a karját, aztán magához húzta. A zenekar egy lassú számot játszott, ám Kelly nem tudta elengedni magát a férfi karjában. Pedig egyébként szeretett táncolni, és nem is táncolt rosszul, de most Brough puszta jelenléte is idegessé tette. - Kérdezhetek valamit? Árulja el, mit esznek a nők Julián Coxon! Kelly rápillantott. Brough rendkívül elegáns és megnyerő volt, s a lány érezhette arcszeszének kesernyes-friss illatát. A bál előtt nyilván frissen borotválkozott mivel sűrű, sötét haja volt, Kelly feltételezte, hogy estére már borostás szokott lenni. Olyankor még izgatóbb lehet a csókja, különösen, ha valakinek olyan érzékeny a bőre, mint nekem, futott át a fején, de a következő pillanatban rémülten elhessegette a képtelen gondolatot. Eszébe villant, hogy még nem is válaszolt a férfi kérdésére. - A nők szeretik, hogy Julián rajong értük - felelte nem nagy meggyőződéssel. Frobisher szemöldöke a homloka közepéig szaladt. - Maga is így van vele? Mostanáig azt hittem, a nők elsősorban a megbízhatóságot és a hűséget értékelik a partnerükben. - Mint már említettem, Julián csupán barátom - szögezte le ingerülten Kelly. - Igen közeli jó barátja, ha nem tévedek. A lánynak elege volt a hazudozásból, de elárulni sem szerette volna magát, ezért úgy döntött, véget vet a mind kellemetlenebb társalgásnak. - Micsoda hőség! - sóhajtott fel, és abbahagyta a táncot. - Bocsásson meg, de szeretnék egy kis friss levegőt szívni. Igazat mondott: valóban melege volt, de persze nem a terem hőmérsékletével volt baj, sokkal inkább táncpartnere közelsége és a bűntudat okozott számára forró perceket. Ahogy sietve a terasz felé indult, eszébe sem jutott, hogy Frobisher követni fogja. A férfi kérdései egyértelművé tették, hogyan vélekedik róla, és mivel nem tiltakozott, nyilván meg is erősödött ez a meggyőződése. A hűvös, sötét terasz eszményi menedéknek tűnt, ám mivel máris több szerelmespár sétálgatott ott fel s alá, Kelly úgy döntött, továbbmegy, ki a kertbe. Elindult hát a lefelé vezető lépcsőn. Az utolsó előtti lépcsőfokra érve rálépett egy kavicsra és elveszítette az egyensúlyát. Ám megijedni sem volt ideje, mert erős karok ölelték át hátulról. - Semmi baj - hallotta Brough hangját. - Már el is kaptam. Igen találóan írta le a tényállást, és láthatóan nem is állt szándékában elereszteni a lányt. Kelly érezhette a férfi szívének dobogását, ahogy az maga felé fordította, és szorosan átölelte. - Nem fáj a lába? Rá tud lépni? - A bokám... - lehelte alig hallhatóan Kelly, és a férfi észbontóan kék szemébe nézett. Aztán lassan az ajkára siklott a pillantása. Csak azután döbbent rá, mit is mondott az imént. A bokája? Miféle boka? Dermedten bámult Brough-ra. Önkéntelenül is végigfuttatta a nyelvét kiszáradt ajkán. Hát nem pazarlás a természet részéről, hogy egy férfit ajándékoz meg ezzel a csodaszép szempárral és a dús, hosszú pillákkal? - gondolta, és úgy érezte magát, mintha... mintha... -Kelly, Kelly... - Igen - suttogta a lány, és persze pontosan tudta, mi fog történni. De nem tiltakozott, mert úgy vélte, egy csók még semmit sem jelent. Vagy mégis? Egy másodperccel később már átkozta magát ostobaságáért. Brough ajkának könnyed érintése ugyanis minden volt, csak nem egy ártatlan csók. Hiába próbált józan maradni, érzései átvették az uralmat, és valósággal beleszédült a férfi egyre szenvedélyesebb ölelésébe. Brough ismét a nevét suttogta, Kelly pedig megadóan szétnyitotta ajkát, utat engedve a férfi követelő nyelvének. - Brough! - Valóban ő sóhajtott volna fel ilyen vágytól remegő hangon? Óvatosan kinyújtotta a kezét, és megérintette a férfi állát. Bőre sima volt és hűvös tapintású, s Kelly egész teste bizsergett a gyönyörűségtől, mikor Frobisher erre még szorosabban magához vonta. Nem tudott ellenállni a kísértésnek, kinyitotta a szemét, mert látni akarta Brough-t és meghökkenéssel vette tudomásul, hogy a férfi szeme is nyitva van. A pillantásuk egybekapcsolódott. Kelly még soha nem csókolózott így, és roppant bensőségesnek, ugyanakkor végtelenül izgatónak találta az élményt. Mikorra Frobisher elengedte, már reszketett a vágytól, és csalódott kiáltást hallatva megérintette a férfi száját. Újabb csók következett, ezúttal azonban Kelly nem tudott tétlen maradni. Cirógatni kezdte Brough tarkóját, és szenvedélyesen felsóhajtott. Néhány másodperccel később ismét szétváltak, de csak azért, hogy kisvártatva újra csókban forrjon össze az ajkuk. - Kelly? Merre vagy? A teraszon álló Hány kiáltása rángatta vissza a lányt a valóságba. Ijedten hátralépett, és sejtelme sem volt, örüljön-e vagy bosszankodjék amiatt, hogy Brough azonnal eleresztette. A férfi a terasz irányába fordult, így nem láthatta az arcát, pedig nagyon szerette volna tudni, mit olvashat le róla. - Maga szerfölött kapós ma este - jegyezte meg végül hűvösen Brough. Először Julián, aztán Harry... Remélem, megbocsát, ha nem állok be a sorba. Maga kétségkívül igen mutatós jelenség, de jobb szeretem a kevésbé csélcsap hölgyeket. És még mielőtt Kelly válaszolhatott volna, távozott. A lány, mit tehetett volna mást, elindult fel a lépcsőn. Még most is reszketett a térde. - Csakhogy végre megvagy! - sóhajtott fel megkönnyebbülten Harry. - Dee kitekerte volna a nyakamat, ha valami bajod esik. A lelkemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak rád, - Egy pillanatra elhallgatott, és összevonta a szemöldökét. Tudom, semmi közöm hozzá, de ez a Cox nem az az ember, akire jó szívvel rábíznám a húgomat. Biztos vagy benne, hogy... - Maradjunk annyiban, hogy helyesen látod, Harry. Valóban semmi közöd hozzá. Mire visszaértek az asztalukhoz, Brough már búcsúzkodott. Kurtán biccentett nekik, alig figyelt a húgára, aki azt hajtogatta, hogy korai még hazamenni. - Holnap reggel fontos tárgyalásom lesz, szeretném kipihenni magam - vetette oda mogorván. - De arról volt szó, hogy beszélsz Juliannel! - erősködött Eve. - Hiszen tudod, hogy kérdezni akart tőled valamit, és még a legújabb befektetési ötletét sem mesélhette el neked. Kelly felkapta a fejét, de Brough mintha megérezte volna, mennyire érdekli a dolog, megfogta Eve karját, és távolabb húzta a társaságtól. - Nem hiszem, hogy Kelly és Harry érdeklődnének a családi ügyeink iránt... Kelly elvörösödött. Figyelmét nem kerülte el a lekicsinylő és egyben figyelmeztető pillantás, melyet Brough a családi ügyek említésénél vetett feléje. Tehát jól gondolta: a csók, amely számára feledhetetlen, csodálatos élmény volt, a férfit csak megerősítette abbéli meggyőződésében, hogy ő, Kelly valami könnyüvérű nőszemély. Számára nyilván semmit sem jelentett, ami történt, gondolta keserűen. Az hogy megcsókolta, csak testi közeledés volt, természetes következménye az kacérságának. De vajon miért töröm ezen a fejemet? Miért olyan fontos, mit gondol rólam Brough Frobisher? - töprengett el Kelly, amikor egy órával később Harry hazavitte. Inkább örülnie kellene, hiszen sikerrel járt: Julián ráharapott a csalira. Elhúzta a száját, amikor eszébe jutott, milyen sóváran bámulta a férfi az antik fülbevalóját és a gyűrűjét. A gyűrű csupán ügyes utánzat volt, Julián azonban felült a látszatnak - ugyanúgy, ahogy a gyanútlan Beth és Eve felültek Julián kedvességének és hízelgéseinek. Dee-nek igaza volt, a saját fegyvereivel tudjuk a legegyszerűbben sarokba szorítani, gondolta Kelly, és megborzongott. Remélte, hogy a barátnője másban sem tévedett. Bízott benne, hogy valóban elegendő lesz csupán érdeklődést színlelnie a férfi iránt, és soha nem kell bizonyítania állítólagos vonzódását. Mert bár édes a bosszú, erre azért sohasem lett volna képes. 4. FEJEZET A délelőtt folyamán az üveg- és porcelánboltban három olyan ügyfél is megfordult, akik a művészi kidolgozású kristályok iránt érdeklődtek. Valami rendkívülit, valami különlegeset szerettek volna, természetesen nem túl borsos áron, és Kelly megígérte, hogy a karácsonyi vásárra megérkeznek az elképzeléseiknek megfelelő poharak. Csak remélni tudta, hogy Bethnek Prágában sikerül megtalálnia a tökéletes szállítót. Amikor ismét megcsendült az ajtó fölött lógó csengő, Kelly felpillantott. Jól gondolta, Dee volt az. Barátnője pár perce hívta telefonon, és megígérte, hogy beugrik hozzá az estélyi ruháért meg a kiegészítőkért, melyeket egy igen drága és elegáns üzletben kölcsönzött a nagy alkalomra. Ezenkívül persze meg akarta beszélni Kellyvel az előző este történteket. - Na, milyen volt a bál? Mindent tudni akarok. - Julián ott volt az új barátnőjével - felelte Kelly. - Szegény kislány, annyira megsajnáltam! Fülig szerelmes abba a szoknyapecérbe, és majd meghasadt a szívem, hogy fájdalmat kell okoznom neki. - Lehet, hogy fájdalmat okozunk neki, de ezzel megmentjük egy sokkal nagyobb fájdalomtól. A célunk többek között éppen az, hogy megakadályozzunk egy elhamarkodott házasságot. Márpedig Julián mindenáron nősülni akar, hiszen egyre kétségbeejtőbb az anyagi helyzete. Szüksége van Eve pénzére meg a leendő sógora támogatására... Mellesleg Harry szerint Julián feltűnően hanyagolta a barátnőjét, és neked csapta a szelet. - így igaz. - Kelly elgondolkodva rajzolgatott ujjával az egyik vitrin üvegére. - Nem tudom, Dee, hogy képes leszek-e végigcsinálni... Egyetértek veled, Julián valóban büntetést érdemel azért, amit Bethszel és Eve-vei művelt, de... - És ha megígérem, hogy soha nem kell kettesben maradnod vele? Kelly csodálkozva pillantott a barátnőjére. Dee kitalálta a legtitkosabb félelmeit. - Tökéletesen igazad van - bólintott Dee. - Én sem szívesen cserélnék eszmét négyszemközt Juliannel... Jaj, képzeld! - kacagott fel hirtelen. - Harry csuda dühös rám, amiért nem világosítalak fel téged és Eve-et Julián valódi jelleméről. Édes egy pofa! Félóráig győzködött, hogy kötelességem felhívni a figyelmeteket a rátok leselkedő veszélyre. Alig tudtam megnyugtatni. A tervünkről persze nem számoltam be neki annyira egyenes jellem, és olyan távol áll tőle a megtévesztés minden formája, hogy csak a rosszallását vívtam volna ki, ha kitálalok. Harry nagyszerű férj és családapa lesz valamikor, de összeesküvést nem szőnék vele, annyi bizonyos... - Dee töprengőn barátnőjére pillantott. - Most jut csak eszembe: talán nem is lenne rossz parti a számodra. Van mit a tejbe aprítania, és a családja már alig várja, hogy megnősüljön. Ha érdekel... - Harry igazi kincs - sietett leszögezni Kelly. - De fájdalom, nem az esetem. És ha jól sejtem, én sem vagyok az ő esete, fűzte tovább a gondolatait. Sokkal inkább a kis Eve... Egész este le sem vette róla a szemét. - Kár - tárta szét a karját sajnálkozva Dee. - Hát, ha nincs más újság, már itt sem vagyok. Ha Julián felhív, márpedig hamarosan telefonálni fog, feltétlenül tudni akarok róla. - Még csak azt... - Kelly elhallgatott, mert barátnője már kilibbent az ajtón. Mit is mondott az imént Dee? Hogy Julián hívni fogja? Kelly hátán a hideg futkosott. Se teste, se lelke nem kívánta a közelebbi kapcsolatot Coxszal. Utálta és megvetette a férfit, de volt még valami, amiért véget akart vetni ennek a színjátéknak. Illetve nem is valami, inkább valaki... Kelly tíz perc múlva bezárta az üzletet, és hátrament a raktárba, hogy megebédeljen. Nem volt valami nagy étvágya, így hát hamarosan félretolta alig megkezdett szendvicsét. Kész agyrém, hogy még mindig nem tudta kiverni a fejéből azt a Frobishert! Hiszen tulajdonképpen alig különb, mint Julián. Nem szabad elfelejtenie, milyen lekezelően bánt vele. És az a csók... Visszaemlékezve Brough csókjára, először elöntötte a forróság, majd kínzó vágyakozás fogta el. Vigyázz! - figyelmeztette magát. Ha nem vagy óvatos, a végén nemcsak az érzékeidet kápráztatja el ez a fickó, de az eszedet is elveszi! Elöl, az üzletben ekkor csöngettek. Kelly csodálkozva kapta fel a fejét. Mi az, egyesek még olvasni sem tudnak? Hiszen kitette a ZÁRVA táblát. A csöngetésnek azonban csak nem akart vége szakadni. Hát hogy ebédeljen így nyugodtan? Kelly bosszúsan, a homlokát ráncolva kelt föl, hogy megnézze, ki az. Kinyitotta a raktár és az üzlethelyiség közötti ajtót, és előrement. Ám amikor Brough Frobisher szálas alakját megpillantotta a bejárat előtt, döbbenten megtorpant. Idegesen fordította el a kulcsot, a férfi ellenben csöppet sem látszott elfogódottnak, amikor belépett. - Kay Harrist keresem - közölte fensőbbségesen. A lányt valósággal letaglózta a váratlan találkozás, olyannyira, hogy elképedésében hosszú másodpercekig meg sem tudott szólalni. - Itt dolgozik, nem? Úgy értem, Kay Harris... - Frobisher úgy pillantott Kellyre, mintha nem nézne ki belőle egy értelmes választ. - Igen, itt dolgozik... Vagyis itt dolgozom. Mert a keresztnévből csak a kezdőbetű stimmel. A nevem, mint már tudja, Kelly. - Maga?! A hitetlenkedő kiáltás hallatán Kelly kihúzta magát. - Én. A barátnőmmel ketten vezetjük ezt az üzletet. - Maga lenne a porcelánfestő? A lány kezdte elveszíteni a türelmét. Nem volt különösebben nagyra magával, tudta, ő sem tökéletes, de egyvalamiben biztos volt: hogy ért ahhoz, amit csinál. És nagyon sokan osztották a véleményét. - Miért, van valami kifogása szerény személyem ellen? - érdeklődött élesen. Netán referenciákat szeretne látni? - És én még azt hittem, tegnap este megcsillogtatta az összes tehetségét. Kellynek az arcába futott a vér. - Mit akar tőlem? - kérdezte fölöttébb paprikás hangulatban. - Ha csak azért fáradt idáig, hogy sértegessen, megnyugtathatom, a maga tegnapi viselkedése is felért egy arculcsapással. - Arra céloz, hogy megcsókoltam? - Brough rövid hatásszünetet tartott, majd gúnyosan elmosolyodott. - Engedjen meg egy megjegyzést, Miss Harris! Még soha egyetlen nővel sem találkoztam, aki olyan... hm... szokatlan módon juttatta volna kifejezésre a nemtetszését, mint ön. A lány úgy állt ott, mint akit leforráztak. - Én... Hiba volt, hogy... - hebegte. - Bizony, súlyos hiba - bólogatott a férfi. - De sajnos nincs időm ezt részletesen megvitatni. Volna ellenben egy üzleti ajánlatom a maga számára. Kelly nem akart hinni a fülének. Hogyhogy Frobisher ezek után még szóba áll vele? Brough észrevette a szemében megcsillanó kétkedést. - Maga az utolsó reményem - magyarázta lágyan. - A nagyanyám ugyanis nemsokára betölti a nyolcvanadik életévét, és a születésnapjára egy egészen különleges ajándékkal szeretném meglepni. Van egy teáskészlete, amelyet nagy becsben tart, ám néhány darabja hiányzik. A készletnek igazából csak eszmei értéke van, egykor ugyanis a nagyszüleitől kapta nászajándékba. Sikerült kiderítenem, hogy a céget, ahol annak idején gyártották, időközben a Hartwell China felvásárolta. Azóta is készítenek hasonló tányérokat és csészéket, ám a minta nem ugyanaz. Azt mondták, túlságosan sokba kerülne, ha az ő alkalmazottjukkal festetném meg a régi mintát, mert azt csak a legjobbak tudnák megfelelő színvonalon elkészíteni. Mivel rengeteg munkájuk van, nem tudják nélkülözni legjobb embereiket. Azt tanácsolták, keressem fel magát, mert maga egészen különleges képességekkel rendelkezik, és elfogad egyéni megrendeléseket is. - A... a tanulmányaim során dolgoztam náluk egy ideig - felelte elfúló hangon Kelly, akit akarata ellenére felvillanyozott a megcsillantott lehetőség. - Tulajdonképpen akkor fedeztem fel... hogy van tehetségem a porcelánfestéshez. De mielőtt bármit mondanék, látnom kellene a mintát. - Nagyi tudta nélkül elcsentem egy tányért a készletből, és a Hartwellnél megengedték, hogy használjam az irattárat. - Elhozta a tányért? Brough sután megrázta a fejét. Furcsamód egészen kisfiúsnak hatott. - Féltem, hogy eltörik. De ha eljön hozzám, bármikor megmutathatom. Kelly nemet akart mondani, a kíváncsisága azonban erősebbnek bizonyult. - Hát, nem is tudom - habozott. - Esetleg zárás után. Egyedül vagyok, a társam külföldre utazott. - Ráér ma este? - Ma este? - Sürget az idő. Már nincs messze nagyanyám születésnapja - figyelmeztette Brough. A lány felsóhajtott. - Rendben - adta meg magát. - Hol lakik? - Még mielőtt a férfi válaszolhatott volna, megszólalt a telefon. - Egy pillahat türelmet kérek - mentegetőzött Kelly, és felvette a kagylót. - Halló? - Szia, bébi, Julián vagyok. Biztosan vártad már a hívásomat, ugye, te kis boszorkány? A lány kis híján leejtette a kagylót, úgy érezte, a férfi harsány hangja betölti az egész üzletet. Elvörösödve fordított hátat Brough-nak. - Ó, Julián... Rosszkor hívsz, most nem érek rá. - Hiszen értem én, kiscicám. Amit mondani akarunk egymásnak, ahhoz nincs szükség hallgatóságra. Felcsigáztál tegnap, te bestia! Találkoznunk kell! - Julián... - Kelly lehunyta a szemét. A férfi szövegétől épp úgy undorodott, mint tőle magától. - Ne is mondj semmit! Munkaidő után majd felhívlak a lakásodon. Tudom a számot. És még mielőtt a lány felelhetett volna, letette. Kellyben vegyes érzéseket ébresztett a beszélgetés. Részint dühös volt, hogy ez az alávaló alak azt hiszi, hajlandó lenne vele összeszűrni a levet, másrészt viszont kétségbe ejtette, hogy Brough óhatatlanul hallott egyet-mást. És nyilván nem fogja szó nélkül hagyni a hallottakat, hiszen a húga férjhez készül menni Julianhez. - Azt mondják, nem árt egyszerre több vasat tartani a tűzben -jegyezte meg a férfi. - Magácska azonban nem csupán él a lehetőségekkel, hanem egyenesen visszaél velük. - Mint már említettem, Julián régi barátom. - Csakugyan? Ez esetben őszintén sajnálom magát, Miss Harris. Több mint sorscsapás, ha az ember ennyire nem tudja megválogatni a barátait. - Tisztában vagyok vele, hogy Julián az ön húgának udvarol - motyogta kötelességszerűen Kelly. - Mit nem mond! - Frobisher elfordult, és megindult az ajtó felé. Csak miután kinyitotta, fordult vissza. - Akkor este nyolckor várom. A cím rajta van a névjegyemen. Kelly tökéletesen összezavarodva meredt a kártyára, melyet a férfi a pult szélén hagyott. A pokolba is, miért nem mondott semmit? Miért hagyta meg a férfit abban a hitében, hogy annak ellenére, ahogyan viselkedett vele, elmegy és elfogadja a megbízást? Vonakodva vette kézbe a névjegyet. Nagyjából tudta, hol van a ház egyik régi ügyfele ugyanebben az utcában lakott. Sokáig nem töprenghetett, mert ismét megszólalt a telefon. Ezúttal Beth volt a vonal túlsó végén. Prágából telefonált. - Szia! - örült meg Kelly. - Na, hogy érzed magad? Találtál már megfelelő gyártót? - Még nem, de holnap is megyek egy helyre, igaz, jó messze Prágától. - Hogy érteted meg magad a csehekkel? Beszélnek angolul? - Nem valami rózsás a helyzet - kacarászott Beth. - De szerencsére találtam egy tolmácsot. - Hiszen ez nagyszerű! És ez a hölgy annyira segítőkész, hogy az üzemekbe is elkísér? - Ki mondta, hogy hölgy? Férfi az illető. Ami pedig a segítőkészségét illeti... Beth megvetően fújt egyet. - Annyit mindenesetre mondhatok, Kelly, hogy kezd elegem lenni a férfiakból. Miért kellene alávetnem magam egy vadidegen pasi akaratának? Csak azért, mert egyetemi oktató? A tudományos fokozat tudtommal senkit sem jogosít fel arra, hogy csalókról szóló mendemondákkal riogasson másokat. És mindezt persze azzal a céllal, hogy olyan gyárakba csalogasson, amelyek az érdekeltségébe tartoznak... - Attól tartok, nem tudlak követni - szakította félbe barátnője szóáradatát Kelly. - Nem csodálom... Bocsáss meg, de kissé feldúlt vagyok. Ennek is a tolmácsom az oka. Alex a neve, félig angol, félig cseh származású. A nagyszülei politikai okokból hagyták el Prágát, amikor az édesanyja még egészen kicsi volt. A kommunista rendszer bukása után aztán Alex visszatért, és itt ragadt. - Ahhoz képest, milyen feszült a viszonyotok, elég sok mindent tudsz róla jegyezte meg szárazon Kelly. - Mert folyton mesél, akkor is, ha nem kérdezem. Arra akar rávenni, hogy nézzem meg a kristálymanufaktúrát, amelyet az unokatestvérei vezetnek, de nekem semmi kedvem elmenni oda. Alex nyilván azért ilyen buzgó, mert részesedést kap a közvetítésért. Egészen odáig merészkedett, hogy tolvajnak és csalónak nevezte azt a nőt, aki a minap a bazárban csodálatos kristálypoharakat kínált nekem eladásra. Közölte, hogy az egész szemfényvesztés, az a gyár, amelyikről a nő beszélt, nem is létezik, és hogy ez régi trükk a turisták megtévesztésére. Pedig látnod kellett volna azokat a poharakat, Kelly! Csodálatos, velencei barokk darabok, mintha egyenesen a karácsonyi vásárra készítették volna őket! Arra gondoltam, ha elfogadható árat sikerül kialkudnom, később rendelhetnénk belőlük különleges alkalmakra is, születésnapokra, esküvőkre... Kelly felkacagott örömében. Rég hallotta ilyen lelkesnek, ilyen vidámnak a barátnőjét. - Annyi biztos, hogy egyedül megyek el abba a gyárba - folytatta elszántan Beth. - Nem merem elvinni Alexet, nehogy miatta kútba essen az üzlet. De ne haragudj, most le kell tennem. Alex fél óra múlva itt lesz értem. Feltétlenül meg akarja mutatni a Károly hidat. Azt mondja, az eső miatt ma jóval kevesebb turista mászkál a belvárosban. - Hát akkor jó mulatást! - felelte Kelly, majd elbúcsúzott barátnőjétől. Arra gondolt, milyen boldog lesz Anna és Dee, ha elmeséli nekik, hogy Beth a beszélgetés során egyetlenegyszer sem ejtette ki Julián nevét. 5. FEJEZET Amikor hazaérkezett bérelt házába, és végignézett az élénksárgára mázolt folyosón, Brough arra gondolt, milyen jó is lesz, ha végre beköltözhet az igazi otthonába. Egy régi parasztházat vásárolt meg néhány mérföldnyire Rye-onAvertontól, és még javában tartottak a felújítási munkálatok. A ház ugyanis elég rossz állapotban volt, ami - tekintve, hogy három éve üresen állt, mikor Brough lecsapott rá - nem is volt csoda. A renoválás jóval több időt vett igénybe, mint eredetileg számították. Az épület műemlékvédelem alatt állt, ezért az átalakításra vonatkozó terveket először engedélyeztetni kellett. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire egy építőipari cég végre elkezdhette a munkálatokat. Az építésvezető a legutóbbi beszélgetésük alkalmával biztosította Brough-t, hogy még az idén beköltözhetnek. Addig azonban ki kellett bírniuk e rikító sárga falak között. - Te vagy az, Brough? - Eve szaladt ki a folyosóra, szemlátomást igen feszült idegállapotban. - Julián telefonált az imént. Vacsorázni hívott - magyarázta izgatottan. - Jaj, Brough, annyira félek, hogy dühös lesz rám, amiért nem támogatod az üzleti elképzeléseit! Frobisher összeszorította a száját, nehogy olyasmit találjon mondani, amit később megbánhat. Régebben sokat töprengett rajta, ki a hibás, hogy Eve ilyen jóhiszemű, és ennyire elrugaszkodott a való világtól. Időközben persze rájött, hogy semmi értelme a nagyanyját vagy a régimódi lányiskolát hibáztatni, ahová húgát a nagyi unszolására beíratta. Ilyen erővel a szüleit is okolhatta volna - minek is haltak meg olyan korán? -, vagy akár saját magát, amiért tizenkilenc évesen nem vállalta teljesen magára testvére nevelését. Nagyi elszörnyedne, ha tudná, mennyire nem az életre készítette fel Eve-et a bentlakásos iskola, gondolta a férfi, és élt a gyanúperrel, hogy aligha tart már sokáig Eve számára ez a gondtalan, gyermeki állapot. Rövidesen szembesülnie kell a kegyetlen valósággal, és ez bizony sok fájdalommal és szenvedéssel jár majd. Mint már annyiszor, újra elismételte magának, hogy nem érdemes megpróbálkoznia Eve felvilágosításával. A lány annyira önfejű, makacs teremtés volt, és olyan nagyon ragaszkodott az önállóságához, hogy ezzel a lépéssel Brough végképp Julián karjába taszította volna. Ugyanakkor a férfi aggodalommal figyelte a fejleményeket. Húgára huszonöt éves korában busás örökség várt, és Brough tisztában volt vele, hogy Julián alighanem erre spekulál. Titokban nyomoztatott Cox után, és kiderült, hogy az anyagi helyzete nem éppen rózsás. Ráadásul azt is megtudta, hogy Julián üzleti ügyei kevés kivétellel a törvényesség határát súrolják. De ezt persze hiába is mondta volna el Eve-nek, mért a szerelem ugyebár vak, és csak azt látja, amit látni akar. Eve a kezét tördelve folytatta: - Nem értem, hogy lehetsz ilyen könyörtelen, Brough! Olyan nehezedre esne segíteni? Szegény Julián, teljesen magánkívül volt, amikor visszautasítottad, annyira számított rá, hogy a hóna alá nyúlsz. - Tudod, Eve, ha pénzről van szó, nem számítanak az érzelmek. Vagy látok lehetőséget egy üzletben, vagy nem. Ez ilyen egyszerű. - Ha megkérhetlek, ne tarts nekem továbbképzést, tudod, hogy ki nem állhatom a száraz, szenvtelen szónoklatokat. Csak azért, mert neked nincsenek érzelmeid, csak azért, mert te magányos farkas vagy, még ne hidd... Értsd meg, Brough, én szeretem őt! A férfi nagyot sóhajtott, amikor húga zokogva felrohant az emeletre. Minél inkább igyekezett megérteni a nőket, annál kevésbé igazodott ki rajtuk. Itt van például ez a Kelly Harris... Vajon egy ilyen okos, gyönyörű nő mit eszik ezen a csirkefogó Coxon? És vajon mit lát Harryben, aki ugyan rendes, tisztességes fiatalember, ám egyáltalán nem illik hozzá? Kellynek olyan férfira lenne szüksége, aki szellemi társa tud lenni, aki elismeri a képességeit, aki ugyanolyan szenvedélyes, mint ő maga... Brough gyorsan rendreutasította magát, még mielőtt túlságosan veszélyes irányt vettek volna a gondolatai. Akárhogy is, Kelly Harris ránézésre csöppet sem látszott bizonytalannak vagy hiszékenynek, tehát Eve-vei ellentétben nem tartozott a született áldozatok közé. Eve-nek olyan férfi kellett, aki nemcsak szereti, de gondoskodik is róla, ha kell, dönt helyette, és megvédi minden rossztól. Brough nem tudott volna ilyen kapcsolatban élni. Ő egyenrangú partnerre vágyott, képtelen lett volna szeretni olyan nőt, aki nem áll az élet valamennyi területén vele azonos szinten. Ugyanakkor őszinteséget várt leendő hitvesétől, és feltétlen odaadást. Amikor Eve magányos farkasnak nevezte, Brough különös, szúró fájdalmat érzett a szíve tájékán. Csak ő tudta, mennyire terhessé vált számára az eredetileg önként vállalt életforma. Elege volt a magányos estékből, elborzasztotta a gondolat, hogy lassan a negyven felé közeleg, és még mindig nem találkozott senkivel, akit el tudna képzelni élete párjának. Hirtelen újra érezte Kelly csókjának az ízét, és ismét végigfutott rajta a tegnap esti könnyed, vágyteli borzongás. A lány ellentmondásos viselkedése, amely tegnap akkora hatással volt rá, ma délben alaposan kihozta a sodrából. Még hogy Julián a régi barátja... Hiszen a vak is látja, valójában milyen a viszonyuk! Ki ez a Cox? Valami boszorkánymester, hogy így magába tudta bolondítani ezt az értelmes és csinos teremtést? Ugyanakkor Brough-nak el kellett ismernie, hogy nemcsak Kelly, de alighanem ő maga is bübájosság áldozata lett: a legjobb úton volt ugyanis afelé, hogy belehabarodjék a lányba. Kelly a kulcsáért nyúlt, de mozdulat közben hirtelen megmerevedett. A kis előszobában megcsapta orrát a parfümje illata. De hát mi van abban? - nyugtatgatta magát. Nap mint nap használ parfümöt, nem csak most. Nem Brough Frobisher kedvéért illatosította be magát. Ez számára egyszerűen hozzátartozik az ápolt megjelenéshez. Ha farmert húz, akkor is szereti, ha rajta van a kedvenc illata. Ezen az estén azonban nem farmert, hanem egy előnyös szabású nadrágkosztümöt viselt - méghozzá azért, mert ebben igazi üzletasszonynak érezhette magát. A kellemes bizsergést pedig, amely most újra elfogta, bizonyára csak a szakmai kíváncsiság okozza, semmi más. A Hartwell-porcelán különleges szerepet játszott az életében. Gyerekkorában egy kastélymúzeumban egy csodálatos Hartwell-készlet keltette fel az érdeklődését a porcelán iránt, és később ennél a cégnél próbálkozott meg először a porcelánfestéssel is. Nem csoda hát, ha ennyire izgatta a rá váró feladat. Gyorsan megtalálta Frobisherék házát. Rye-on-Averton kisváros volt, még az ipari forradalom sem hozott nagy változást a településszerkezetben: akár a középkorban, most is szántóföldek övezték a lakónegyedeket. Kelly kiszállt, megkerülte a felhajtónál parkoló csillogó Mercedest, és fellépdelta bejárati ajtóhoz vezető lépcsőkön. Brough feltehetően hallotta a kocsiját, mert alig szólalt meg a csengő, már ki is nyitotta az ajtót. Kellyvel ellentétben a férfi lazán öltözött: kockás flanelinget és farmert viselt. Miközben követte Brough-t a házba, Kelly megállapította, hogy a farmernadrág előnyösen hangsúlyozza a házigazda izmos, hosszú lábát. Bár tanulmányai során foglalkozott anatómiával, és nem egy meztelen férfímodellhez volt szerencséje, most zavarba hozták a képek, melyek váratlanul megjelentek lelki szemei előtt. Elvörösödött. Egyáltalán nem voltak rá jellemzőek a hasonló merész képzettársítások. Brough, amint ruhátlanul áll modellt egy klasszikus görög szoborhoz - micsoda ötlet! - Erre tessék! - mutatott egy ajtóra a férfi, kizökkentve Kellyt a gondolataiból. Jól megnézte magának a sárga színben pompázó folyosót, és Brough figyelmét nem kerülte el az arcára kiülő megrökönyödés. - Rémes, ugye? És ami a legrosszabb: megszokhatatlan. Hiába látom naponta többször, mindig újra és újra elszörnyedek. - Miért nem festeti át? - Nem érdemes. Csak bérlem az épületet mindössze addig maradunk itt, míg a ház, amelyet vásároltam, beköltözhetővé válik. - Ó! Tehát itt maradnak a városban? - Alig csúszott ki a kérdés a száján, a lány már bánta, miért nem vigyázott jobban a nyelvére. Még szerencse, hogy Brough tökéletesen félreértette. - Úgy bizony - vigyorodott el fölényesen. - Tehát ha arra számított, hogy a húgom előbb-utóbb eltűnik a szeretője látóteréből, akkor ki kell ábrándítanom, kedvesem. - Nem számítottam semmi ilyesmire - rázta a fejét Kelly. - Eve azt hiszi, Julián hamarosan feleségül kéri. Maga mit gondol erről? - És maga? - fordította meg a kérdést a lány. - Én azt gondolom, hogy Cox egy hazug csaló, és nem csodálkoznék, ha bűncselekmények is lennének a számláján... De maga csöppet sem látszik meglepettnek, tehát nem mondtam semmi újdonságot. Mondja, hízelegne a hiúságának a tudat, hogy a szeretője egy szép, fiatal, gazdag feleséget hanyagol el a maga kedvéért? - Ne vádoljon ilyesmivel, ez nem... - Nem micsoda? - vágott a szavába Brough. - Nem az, amire maga vágyik? Maga választotta ezt az életformát, amikor Cox szeretője lett. - A Julianhez fűződő kapcsolatom egyedül rám és őrá tartozik - csattant fel Kelly. - Maga jobban tenné, ha a húgával foglalkozna. Ha ennyire mély ellenszenvet táplál Julián iránt, miért nem beszél Eve-vei? - Mert annyira megszédítette ez a bitang, hogy meg sem hallgatná a véleményemet. Majd szétvet a kíváncsiság, mit látnak a nők Julián Coxban, mi az, amiért ennyire... - Miért nem kérdezi meg a húgától? -javasolta álszent mosollyal Kelly. Brough láthatóan vergődött, szenvedett, amiért semmit sem tehet imádott húgáért. Kelly akaratán kívül megsajnálta, mégsem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy megbüntesse a férfit mindazért, amit felőle gondolt... - Végül is érthető, miért érdekli annyira a férfiakat Julián vonzerejének a titkafolytatta sejtelmesen. - Mondja csak, nem lehet, hogy egy kicsit féltékeny rá? - Hogy én? Kissé sokat képzel magáról, Miss Harris. Csak azért, mert tegnap megcsókoltam, még nem... - Félreértett - szakította félbe hűvösen a lány. - Arra gondoltam, hogy esetleg Eve miatt féltékeny. Mert a húga jobban szeret valaki mást. De azt hiszem, lassan megmutathatná azt a tányért, amely miatt idejöttem. - Igaza van. Jöjjön! Brough egy szokatlan belmagasságú, kellemetlen zöld színben virító szobába vezette. - Legalább olyan ocsmány, mint a folyosó - állapította meg unottan. - A tulaj alighanem színvak, de az is lehet, hogy szándékosan gyötri a bérlőit ezekkel a lehetetlen színekkel. Látnia kellene a hálószobákat. Az enyém például barnásvörös. - Barnásvörös? - visszhangozta hitetlenkedve Kelly. - Olyan nincs! Egyetlen épelméjű ember sem festetné barnásvörösre a hálója falát. - Ha nem hiszi, később szívesen megmutatom... - A férfi elnémult meglepetésében, vendége ugyanis mélyen elpirult. - Különös - folytatta aztán csúfondáros hangon. - Ki gondolta volna, hogy szorult magába csöppnyi szeméremérzet? Hát nem furcsa? Semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy ágyba bújjon más barátjával, de elvörösödik, ha a hálószobámba invitálom. Mellesleg tényleg csak a szobát akartam megmutatni. Nem az ágyamat. - Nem pirultam el - tiltakozott Kelly, és gyorsan levette a blézerét. - Melegem van, ennyi az egész. - Na ne mondja! Akkor ez mi? - Brough végigsimított a lány csupasz karján. Kelly már akkor libabőrös lett, mikor belépett ebbe a szobába, s most újra bizseregni kezdett a teste. Sőt elszörnyedve vette tudomásul, hogy az ártatlan érintés hatására még a mellbimbója is megmerevedett. Gyorsan elfordult, és közben igyekezett úgy tartani a karját, hogy Brough észre ne vegye, mi történik vele. Ám elkésett: Arckifejezéséből ítélve Frobisher meglátta, amit nem lett volna szabad. És Kelly meglepetésére határozottan dühös lett tőle. Pedig a férfi haragja tökéletesen érthető volt - mármint a saját szempontjából. Ő úgy értelmezte a helyzetet, hogy Kellyt már a Julianre tett célzás is felizgatja... - Tessék. Itt a tányér. A lány biztos távolságból figyelte, ahogy Brough kinyitja a sarokszekrénykét. Amint azonban megpillantotta a porcelántányért, felkiáltott elragadtatásában, és a férfihoz sietett, hogy közelebbről is megszemlélhesse a lenyűgöző szépségű darabot. - Egyszerűen tökéletes - simított végig a tányér szélét díszítő mintán, ahogy a kezébe vette. - A motívum és a kivitel a sévres-i porcelánt idézi. - Igen, valami ilyesmit mondtak a Hartwell gyárban is. Ok úgy vélik, hogy a készlet egy különlegesen tehetséges tanonc munkája, és alighanem mesterremeknek készült. - Igen, akkoriban ez volt a szokás. - Kelly egyszerűen képtelen volt levenni a szemét a tányérról. - Csodaszép a mintája... - Hirtelen elnémult, és megcsóválta a fejét. - Mi a baj? Talán attól fél, hogy nem tudja lemásolni? - aggodalmaskodott Brough. - Hát... Nem lesz könnyű, annyi szent. Én... A Hartwellnél biztosan tudnak valakit ajánlani, aki több tapasztalattal rendelkezik. - Szerintük erre a feladatra maga a legalkalmasabb - felelte halkan a férfi. Kelly dühösen vette tudomásul, hogy a vér ismét az arcába szalad. - Én csak... Nagyon kedves, hogy ezt mondja, de... - Azt is mondták, hogy maga egy igen jövedelmező állást utasított el, csak hogy önállóan dolgozhasson. - Fontos nekem, hogy a magam ura legyek - felelte halkan a lány. - Még akkor is, ha így közel sem keres annyit, mint a Hartwell alkalmazottjaként? - A pénz korántsem minden - szögezte le Kelly. Néhány másodpercig csönd volt, és a lány megértette, hogy valami rosszat mondott. De vajon mit? - Úgy látom, magának más a véleménye - szólalt meg, csak hogy megtörje a csendet. Sokan gondolják úgy, hogy a legtöbbet ígérőnek kell eladniuk a tehetségüket. - Lehet, hogy sokan vannak ilyenek, én azonban nem tartozom közéjük. Csak sajnálni tudom azokat, akik számára a munka csupán pénzkereseti lehetőséget jelent. - Akkor miért feltételezte, hogy nekem csak a pénz számít? - Mert nem tudom elhinni, hogy egy ilyen nézeteket valló lány Julián Coxban véli megtalálni élete párját. - Nem... Nem azért jöttem ide, hogy megvitassam magával a Julianhez fűződő kapcsolatomat - tiltakozott Kelly, és egy utolsó, sajnálkozó pillantást vetve a mintára, kelletlenül visszaadta a tányért a férfinak. Milyen kár, hogy nem fogadhatja el a megbízást, pedig szép kihívást jelentett volna számára ez a munka! De még mielőtt közölhette volna döntését, Brough megszólalt: - Már nincs valami sok időnk a nagyi születésnapjáig, úgyhogy szerdára meg is beszéltem egy időpontot a Hartwellnél. Hiszen tudja, el kell hoznunk a festetlen porcelánt, és a szükséges festékeket. - Szerdára? De hiszen ma már hétfő van! Ezt felejtse el, teljességgel lehetetlen. .. - Tudom, mit akar mondani - szakította félbe Brough. - Már megbeszéltem Eve-vei, hogy aznap helyettesíti magát az üzletben. Ne vágjon ilyen aggodalmas arcot, a húgom iskolai szünetekben többször is kisegített a knightsbridgeHarvey Nicks porcelánboltjában. Korán kell indulnunk, nyolcra magáért megyek, és viszem Eve-et is. - Egy pillanat. Még nem mondtam, hogy magával megyek. - Mi az? Csak nem attól fél, hogy Coxnak kifogása lehet a közös kirándulásunk ellen? - Juliannek ehhez semmi köze! - Akkor jó. Szerdán reggel nyolckor ott leszek magáért - ismételte barátságosan a férfi, majd az ajtóhoz lépett, és udvariasan kitárta Kelly előtt. A lánynak, bármennyire szerette volna is, nem jött nyelvére a visszautasítás. Ingerülten előresietett, ám Brough a kijáratnál utolérte. - Úgy látszik, már nem kíván személyesen meggyőződni róla, igazat mondtam-e a hálószobám színével kapcsolatosan - jegyezte meg könnyed, csevegő stílusban. Kelly dühös pillantást vetett rá. - Csöppet sem érdekel, milyenre mázolták a falat a szobájában. Felőlem akár cinóbervörös is lehet - sziszegte ingerülten. - Cinóbervörös? Érdekelne, hogy jutott eszébe épp ez az érzéki és szenvedélyes szín - vigyorodott el a férfi. - Csak nem arra akart utalni... - Egyáltalán semmire sem akartam utalni! - fakadt ki Kelly. - Hé, mit képzel? Azonnal eresszen el! - méltatlankodott, mikor a házigazda megfogta a karját, és maga felé fordította. - Tudja mit? Mielőtt elmenne, készítek magának egy csésze finom kakaót. Attól legalább átmelegszik és megnyugszik. Egyébként sincs oka a sietségre. Julián Eve-vei vacsorázik ma este. - És? Mi közöm hozzá? Azt hiszi, csak Julián miatt siethetek? Képzelje, rengeteg a dolgom, az íróasztalomon hegyekben állnak az iratok. Egyébként pedig utálom a kakaót. - De a bort csak nem utálja? Kelly akaratlanul megrázta a fejét. - Akkor jöjjön utánam! Brough a hosszú folyosón át egy dolgozószoba-szerű helyiségbe vezette. Egy nagy íróasztal volt benne, de állt ott pár kényelmesnek tűnő fotel is. - Tavalyelőtt egy sor szőlőt kaptam karácsonyra a húgomtól - mesélte. - Egy franciaországi borvidéken találták ki, hogy soronként bérbe adják a szőlőket, így a bérlők a saját borukkal kínálhatják a vendégeiket. Igazán finom, majd meglátja... - Miért nem veszi meg a szőlőt? Brough elmosolyodott. - Mert nem adják el. De már nekem is eszembe jutott, hogy vásárolnom kellene egy darab földet, például Toscanában. Szívesen élném a szőlősgazdák nyugodt életét egy bűbájos, középkori városka közelében. - Én is! - csúszott ki meggondolatlanul Kelly száján. Aztán az ajkába harapott. - Ne haragudjon, tényleg nem maradhatok - kezdett zavart mentegetőzésbe. - Világéletemben utáltam a papírmunkát, és most úgy felhalmozódott, hogy igazán nem halogathatom tovább. A férfi elkomorodott. - Értem - biccentett mogorván. Megint haragszik, sóhajtott fel a lány, bár nem igazán értette, miért foglalkoztatja ennyire Brough lelkiállapota. Elindult az ajtó felé és a férfi ezúttal nem tartotta vissza, hanem udvariasan elbúcsúzott és megköszönte a látogatást. Míg Kelly távolodó kocsija után bámult, azon morfondírozott, vajon miért mesélte el a lánynak régóta dédelgetett tervét. Mit érdekli Kelly Harrist, hogyan képzeli el ő az életét? A házba visszatérve elsőként a hálószobájába ment. Mikor a barnásvörösre festett helyiségben felkapcsolta a villanyt, első pillantása az ágyra esett. Hazudott, amikor azt mondta a lánynak, hogy csak a szobát akarja megmutatni, nem az ágyát. Lelki szemei előtt ismét felrémlett a kényelmes franciaágyon heverő Kelly, amint vágyakozón feléje nyújtja a karját. Eve számára kudarcok sorozata volt a mai este. A vacsora veszekedésbe torkollott, pusztán azért, mert a lány ártatlan megjegyzést tett a bálra és Kellyre. Julián erre - mintha csak valami bűncselekménnyel vádolták volna meg - teljesen kikelt magából. Olyan dühödten ordibált, hogy Eve kisírt szemmel, halálra rémülten elmenekült a férfi lakásáról. Julián hiába szaladt utána és próbálta viszszahívni, nem járt sikerrel. A fiatal lány egy közeli parkolóban hagyta a kocsiját, így végig kellett gyalogolnia a folyóparton, mely a helybeli fiatalok kedvelt találkahelye volt. Közben igyekezett nem észrevenni az összebújva sétáló párokat. - Eve! Várjon, kérem! A lány csodálkozva torpant meg, és mikor a nyomában loholó Hányt megpillantotta, még inkább meglepődött. - A hídon keltem át éppen, úgy vettem észre - magyarázta mosolyogva a fiatal férfi, és a kis hídra bökött, mely alatt Eve nemrég átsétált. Amikor azonban meglátta a lány könnyáztatta arcát, elkomorodott. - Valami baj van? - Nem, semmi - füllentette Eve, ám ennyi együttérzés és őszinte aggodalom sok volt neki. Szavaira rácáfolva ismét felzokogott. - Cox az oka, ugye? - tapintott a lényegre rögtön Harry. Eve bólintott. - Veszekedtünk - vallotta be, majd gyorsan hozzátette: - Az én hibám... Megemlítettem Kellyt, és Julián feldühödött. Nem lett volna szabad szóba hoznom a témát. Mint minden férfinak, neki is voltak korábban kalandjai, és... Harry megvetően felhorkant, mire a lány elnémult. - Teljesen érthető, hogy ennyire feldúlt. Ehhez igazán joga van azok után, ami a bálon történt. - Hát igen, Julián udvarolt egy kicsit Kellynek - ismerte el Eve. - De ezt igazán nem vehetem rossz néven tőle, tekintve, hogy régi barátok. És Julián olyan vonzó férfi! Harry újabb megvető horkantást hallatott. - Tisztában vagyok vele, hogy maga nem kedveli őt különösebben - folytatta a lány. - Elvégre maga Kelly barátja. - Szó sincs róla. Nem járunk együtt Kellyvel, mi több, egyáltalán nincs barátnőm. Nem is vágytam rá különösebben, hogy legyen, míg... Az igazság az, hogy az unokanővérem kérésére kísértem el Kellyt a bálba. Nagyon kedves, csinos teremtés, de egyáltalán nem az esetem. - Értem - bólogatott Eve. Miközben beszélgettek, továbbsétáltak, és a lány egyszer csak azon vette észre magát, hogy szorosan Harry oldalán lépdel. Kicsivel később már az is egészen magától értetődőnek tűnt a számára, hogy amikor ki kellett térniük egy szemközt jövő pár útjából, a fiatal férfi a derekát átkarolva húzta félre. Úgy bánt vele, mintha egy nagyon értékes, törékeny porcelánt tartana a karjában, és Eve-nek ez módfelett jólesett. Biztonságérzetet kölcsönzött neki az ölelés, bár azt bizonygatta magában, hogy Julianhez még sokkal jobb volna odabújni. Harry ekkor magával vonta: letértek az ösvényről, és megálltak a fák között. - Miért hagyja, hogy ez a fickó így bánjon magával? Cox boldog lehetne, hogy ilyen barátnője van. - Inkább én lehetek boldog, hogy Julián engem választott - tiltakozott Eve. Szürke, jelentéktelen kisegér vagyok csupán, ő ellenben... - Maga se nem szürke, se nem jelentéktelen, se nem kisegér - vágott a szavába hevesen a férfi. - Maga gyönyörű nő, Eve. - Pillantása a lány ajkára siklott. - Már amikor először láttam, akkor is elbűvölt a szépsége. Eve szíve nagyot dobbant, mikor észrevette, hogy Harry tekintete még mindig az ajkán pihen. Lehet, hogy fiatal volt és tapasztalatlan, de azt azért ő is észrevette, mikor néz rá vágyakozva egy férfi... és mikor nem. Julián ezen az estén egyáltalán nem vágyott a közelségére. Eltaszította, mikor Eve hozzá akart bújni. Ez a fiú azonban... - Harry - suttogta hitetlenkedve. - Ne nézzen így rám! Már így is nehezen tudom megállni, hogy meg ne csókoljam. Ahogy egymáshoz simultak, Eve-nek az az érzése támadt, hogy hazaérkezett. Boldogan, várakozással pillantott fel Harryre. Nem kellett sokáig várnia. A fiatal férfi csókja olyan volt, mint gondolta: csöppet sem sürgető, inkább gyöngéd, sőt áhítatos - ugyanakkor végtelenül izgató. Eve beleborzongott a gyönyörűségbe. Harry ekkor hirtelen eltolta magától. - Bocsásson meg... Tudom, hogy ezt nem lett volna szabad - hebegte, és elsietett. Eve elképedve bámult utána. Sehogy sem értette a viselkedését. Miért hagyta itt? Talán hazudott neki Kellyt illetően? Abban mindenesetre biztos volt, hogy Julián nem mondott igazat, amikor azt bizonygatta, hogy Kelly semmit sem jelent a számára. Eve nem volt sem vak, sem pedig ostoba. Látta, hogyan néz Julián Kellyre, mégis megbocsátott, mert nagyon szerette a férfit. Annyira szerette, hogy nem tudott volna lemondani róla, annyira, hogy mostanáig eszébe sem jutott megkívánni egy másik férfi csókját... Szent ég, mit tett?! Eve kétségbeesetten szorította a tenyerét lángoló orcájára. Egyszerűen nem értette, mi ütött belé az imént. Mire az autóját megtalálta, arra a következtetésre jutott, hogy Julián okkal volt olyan ingerült. Elvégre nagy csapás lehetett számára, hogy Brough nem hajlandó pénzt adni a tervei megvalósításához. Ő persze megpróbálta elmagyarázni, hogy üzleti kérdésekben sajnos képtelen befolyásolni a bátyját. Erre Julián az örökségéről kezdte kérdezni, és mikor Eve kibökte, hogy a vagyona fölött csak huszonöt éves korától rendelkezhet szabadon, ismét dühbe gurult. - Hiszen az még négy év! - háborgott. - Mi lesz, ha addig összeházasodunk, és például egy házat akarunk venni? - Nem tudom - vallotta be Eve, majd felderült az arca. - De elképzelhető, hogy a banktól kaphatunk valamennyi előleget. Majd megkérdezem Brough-t. - Nem, jobb, ha nem kérdezel semmit! - Ha összeházasodunk, először úgyis hozzád költözöm, nem? - A lány cicásan Julianhez törleszkedett, ám a férfi nem húzta magához. - Hát persze - felelte olyan közönyösen, hogy az még Eve-nek is feltűnt. A lelkesedés teljes hiánya gyanút ébresztett benne, és ekkor követte el azt a hibát, hogy tétován megkérdezte: - Vagy már nem akarsz elvenni, Julián? A bálon rám se néztél, egyre Kellyt bámultad... - Kelly régi ismerősöm! - tört ki erre a férfi. - Egyébként sincs semmi közöd hozzá, kire hogy nézek! Igazából érthető, hogy ilyen paprikás hangulatban volt szegény, töprengett el Eve. Csakugyan nem volt szép Brough-tól, hogy megtagadott tőle mindenfajta segítséget. 6. FEJEZET - Szia, Kelly, Dee vagyok! A lány elmosolyodott, mert a telefonban is azonnal megismerte a barátnője hangját. Délelőtt tizenegy óra volt, és már három vevőt kiszolgált az üzletben. Pihenésként kávézni akart, és épp az imént tett fel egy kis vizet melegedni. - Van valami újság? Julián jelentkezett már? - Tegnap felhívott - mesélte Kelly. - De érdemben nem tudtunk beszélni, mert nem voltam egyedül az üzletben. Egyébként hallottál róla, hogy Julián a barátnője bátyját győzködi, szálljon be a legújabb bomba üzletébe? - Csak győzködte - helyesbített szárazon Dee. - Brough Frobisher nemet mondott. Hát ezt meg honnan tudod? - akarta kérdezni a lány, ám Dee megelőzte. - Találkoznunk kellene. Ráérsz holnap? - Sajnos nem, holnap Staffordshire-be kell mennem. - Staffordshire-be? - lepődött meg Dee. - Minek? Bevásárolni? Nem, dehogy, Brough Frobisher kért meg rá, hogy kísérjem el. Van egy érdekes megbízása a számomra. - És te elvállaltad? Vigyázz, Kelly ne feledd, hogy Frobisher húga hozzá akar menni Julianhez! A fickó aligha rajong érted, azok után, hogy a bálon kikezdtél a leendő sógorával. Mert ugye nem mesélted el neki az igazságot? - Ugyan, dehogy! - Okosan tetted. Mindent elrontottál volna. - Ezzel én is tisztában vagyok - méltatlankodott ingerülten Kelly. Kedvelte ugyan Dee-t, de elégé nehezen viselte idősebb barátnőjének uralkodó természetét, kioktató stílusát. - Nem vagyok olyan ostoba, mint hiszed. - Ahhoz mégis elég ostoba vagy, hogy elfogadd Brough Frobisher ajánlatát, és elmenj vele Staffordshire-be. Úgy hallottam, feltűnően jóképű férfi. - Ez engem nem különösebben érdekel - füllentette Kelly, majd lelkesen folytatta: - A porcelán ellenben, amelyről másolatot kell készítenem a számára, csodaszép, vétek lett volna kihagyni ezt a páratlan lehetőséget. Ki tudja, talán soha az életben nem adódik többé ilyen alkalom. Ja, és majd elfelejtettem: Beth is felhívott. Valami olyasmit magyarázott, hogy nincs egészen megelégedve a tolmácsával, de ami a lényeg, egyetlenegyszer sem említette Juliánt. - Ez igazán jó hír - vélte Dee. - Az bizony. Már csak Eve Frobisher miatt aggódom. - Te csak összpontosíts a feladatodra! Elvégre Eve Frobishemek van egy bátyja, vigyázzon ő a kishúgára. Igaz is: Brough nem mondott neked semmit Juliánról? - Nem rejtette véka alá, milyen lesújtó véleménnyel van kettőnk állítólagos kapcsolatáról. - Hm... Eszembe jutott valami. Hasznos lenne, ha azt a benyomást tudnád kelteni benne, hogy a kedvéért kész vagy eltűnni Julián életéből. Tudod, a férfiak szeretik kézben tartani az irányítást, és szívesen szolgálnak útmutatással tanácstalan ifjú hölgyeknek. Ettől még fontosabbnak, még nélkülözhetetlenebbnek érzik magukat, és semmiképp sem árt, ha bírjuk Brough Frobisher jóindulatát. -Nem megy. Nem fogja elhinni, ha ezek után eljátszom a bizonytalan, butácska kislány szerepét. - Legalább próbáld meg! Ha mégis beveszi, általa további értékes információkhoz juthatunk Juliánról. - Nem, erre semmi szín alatt nem vagyok hajlandó - szögezte le Kelly. Juliánt megtéveszteni az egy dolog, Brough-nak azonban nem tudnék hazudni. - Hogyhogy? - Úgy, hogy alapjában véve utálok hazudni. Ebbe az egész büntetőakcióba is csak Beth miatt egyeztem bele, és mert nem akartam, hogy Julián folytathassa az üzelmeit. Almomban sem jutna eszembe félrevezetni Brough Frobishert, és semmi kedvem ostoba, gyámolításra szoruló nőcskének kiadni magam, aki még a saját érzéseivel sincs tisztában. Mellesleg Brough egészen biztosan átlátna rajtam. - Miből gondolod? Alig néhány órát töltöttetek el egymás társaságában, meglepő lenne, ha máris így kiismert volna. Kelly nem akart vitatkozni. - Hagyjuk meg abban a hitében, hogy le akaróin csapni Juliánt a húga kezéről, rendben? - Rendben - hagyta rá Dee. - Lassan ideje, hogy Anna is felvegye a kapcsolatot Juliannel, és tanácsot kérjen tőle befektetésügyben. Miután Frobisher megtagadta tőle a támogatást, Julián boldog lesz, hogy újabb pénzeszsák akadt az útjába, és nem sokat fogja firtatni, miért változtatta meg a véleményét Anna. Brough a tudtán kívül óriási szívességet tett nekünk. - Biztosan örülne, ha hallaná -jegyezte meg halkan Kelly. - Harry egyébként üdvözletét küldi - évődött barátnőjével Dee. A lány vágott egy grimaszt. - Tényleg? Csodálkozom, mert a bálon elég keveset foglalkozott velem. Minden figyelmét Eve Frobishemek szentelte. Bár igaz, Eve sokkal jobban is illik hozzá, mint én. - Eve Juliánt szereti - emlékeztette Kellyt Dee. - Tévedés. Eve azt a képzeletbeli férfit szereti, akit pillanatnyilag azonosnak hisz Juliannel. Szegényke! Milyen csalódott lesz, ha rájön, hogy méltatlanra pazarolta az érzelmeit! - Inkább arra gondolj, milyen képet vág majd a mi kedves Julián barátunk, ha miután szakít Eve-vei, te kiadod az útját - mondta derűsen Dee. - Szét fog robbanni a dühtől, ha ráébred, hogy rászedtük. - Hát ennyire gyűlölöd őt? - Igen, ennyire - hangzott a válasz, és Dee egy pillanattal később már le is tette a kagylót. - De magamat még sokkal jobban - vélte hallani Kelly, ám utólag nem mert volna megesküdni rá, hogy nem képzelődött. Gyorsan eljött a szerda reggel. Túlságosan gyorsan. Kelly korán ébredt, épp akkor kelt fel a nap is. Még mindig lemondhatná a tervezett utat, no de mivel indokolja a döntését? Az igazságot persze nem mondhatta meg. Nem vallhatta be, hogy fél Broughval utazni, fél attól, amit mondani fog... amit gondol, és főként attól, amit érez.-.. Ennél jobban már csak attól rettegett, mi lesz, ha nem utazik el... Julián előző este megint felhívta, és Kelly beleegyezett, hogy ma vacsoraidőben egy borozóban találkozik vele. - Julián, ne felejtsd el, hogy barátnőd van - figyelmeztette szigorúan a férfit. És én sem vagyok facér. - Ó, a kis Harryről egészen megfeledkeztem - csúfolódott Julián. - Ugyan, Kelly drágám, az a taknyos nem illik hozzád. - Téged ellenben a jó isten is nekem teremtett, ugye? - A számból vetted ki a szót! - Julián felkacagott. - Nem fogsz csalódni, arra mérget vehetsz. A lánynak a hideg futkosott a hátán. Örült, hogy Julián most nem láthatja. - Mi ketten nagyon hasonlítunk egymásra, Kelly. Szeretjük élvezni az életet, és megszerezzük, ami jár nekünk. Kalandorok vagyunk, izgalomra és szenvedélyre vágyunk. Már amikor megismertelek, tudtam, hogy összeillünk. - Arra gondolsz, amikor Beth bemutatott minket egymásnak? - szúrt oda Kelly. - Beth... Hol van az már? Te vagy a jelen, Kelly. Te és én, ezt ne felejtsd el! Akkor holnap este várlak. Tudom, hogy eljössz, mert ugyanúgy kívánsz engem, ahogy én téged. Még hogy kívánja ezt a piszok alakot? A lány, megundorodva Julián szövegétői és behízelgő hangjától, letette a kagylót. El tudta képzelni, mit szólt volna Brough, ha hallja ezt a beszélgetést. Brough... Vajon miért gondolok folyton rá? - tépelődött Kelly, miközben az éjjeliszekrényen csörögni kezdett a vekker. Ő is ugyanolyan vak, mint a férfiak általában. Julianhez hasonlóan fogalma sincs róla, milyen vagyok valójában, morgolódott magában. Eve félénken elmosolyodott, mikor Kelly kinyitotta az ajtót, majd nyomában a bátyjával belépett az üzletbe. - Gyorsan megmutatok és elmagyarázok néhány dolgot, mielőtt elindulunk mondta Kelly. - A szerda rendszerint csendes nap, de ha mégis történne valami... - Tudod a mobilom számát, ugye, Eve? - vágott közbe Brough. - Amennyiben nem tudnál megbirkózni a helyzettel, hívj fel minket! - Köszönöm, de nekem is van mobiltelefonom -jelentette ki fagyosan Kelly, majd ismét a fiatal lányhoz fordult. - Felírtam magának az egyik barátnőm telefonszámát is. Dee Lawsonnak hívják, tőle bérlem az üzlethelyiséget. Tudja, hogy ma ön tartja itt a frontot, és lehet, hogy be is ugrik segíteni. Egyébként Harry unokanővére. Eve elvörösödött. - Ta... Találkoztam vele... mármint Harryvel, hétfőn este a folyóparton - szakadt ki belőle a vallomás. - Nem... nem tudom, említette-e magának, de... - Nem, nem említette. Miért, kellett volna? - Nem, csak... - Ideje indulnunk - vetett egy pillantást a karórájára Brough. - Biztosan tele lesz az autópálya. - Csodálom azért, amit csinál - jegyezte meg a búcsúzásnál Eve, és vágyakozva felsóhajtott. - Milyen jó lenne olyan tehetségesnek lenni, mint maga! - Ez inkább tanult képesség, mintsem tehetség - szerénykedett Kelly. - Szerencsém volt, a megfelelő időben kerültem a megfelelő helyre. Mellesleg még nem is csináltam semmit, nem tudhatja, mire vagyok képes. - Ez igaz, de Brough szerint... - Eve elnémult, bizonytalanul pillantott a bátyjára. Vajon mit mondhatott neki Brough? - tűnődött el Kelly tíz perccel később, mikor beszálltak a férfi Mercedesébe. Bár tulajdonképpen meg is kérdezhetné. De nem most, talán majd később. Noha a porcelángyár nem volt túlságosan messze, a lány tartott kicsit az úttól. Mert mi van, ha Brough kihasználja a lehetőséget, és faggatni kezdi a Julianhez fűződő viszonyáról? Nos, tulajdonképpen semmi, nyugtatgatta magát. Közlöm vele, hogy ez nem tartozik rá, és kész. Hogy mutassa, mennyire nincs kedvére a társalgás, hátradőlt az ülésen, és lehunyta a szemét. Brough azonban - talán szándékosan - félreértette a mozdulatot. - Fáradt? Sajnálom, hogy ilyen korán kellett indulnunk, de ha akarja, beiktathatunk egy kávészünetet. Úgy beszél, mintha valami rozzant vénkisasszony lennék, aki kíméletre szorul, gurult méregbe Kelly, és azonnal kinyitotta a szemét. - Nem, nem vagyok fáradt, nincs szükségem pihenőre -jelentette ki epésen. Huszonnégy éves vagyok, nem pedig hetvennégy. - Én ellenben betöltöttem a harmincnégyet - felelte lágyan a férfi. - Talán ezért van, hogy nem szeretem elkapkodni a dolgokat. Kelly meglepetten bámult rá. Nem várt ilyen megjegyzést Brough Frobishertől, a köztudottan sikeres üzletembertől. - A szüleim nagyon fiatalok voltak, amikor én születtem. Alig múltak negyvenévesek, amikor egy repülőgép-szerencsétlenség során életüket vesztették folytatta a férfi. - Apámnak Svájcba kellett repülnie egy fontos üzleti tárgyalásra, és mivel nem talált menetrend szerinti járatot, magángépet bérelt. Anyám úgy döntött, elkíséri. Viharba kerültek... Tizenkilenc éves voltam mindössze, Eve pedig hat. És akkor megesküdtem, hogy számomra az élet többet fog jelenteni, mint állandó hajszát a pénz és a sikerek után. Tizenkilenc éves volt... Kelly nagyot nyelt, mert úgy érezte, gombóc van a torkában. - És maga? Van családja? - Van egy bátyám, aki Dél-Afrikában él a feleségével és három gyermekével. Mióta apám korkedvezménnyel nyugdíjba vonult, a szüleim rendszerint Jamieéknél töltik az őszi-téli hónapokat, és csak nyáron térnek haza Skóciába. - Tehát nem Rye-on-Avertonba valósi? Mi szél hozta ebbe a városba? - Az üzlettársam, Beth révén kerültem ide, aki egyben a barátnőm is. Az ő keresztanyja él itt, ő javasolta, hogy ebben a kisvárosban nyissunk üzletet. Igaza volt, most már tényleg elég jól megy a bolt. És az egészben az a legjobb, hogy mivel minden munkát megosztunk, marad időm az alkotómunkára. Arra, hogy megvalósíthassam a saját elképzeléseimet, és arra, hogy megrendeléseket vállaljak. - Vagyis nem bánta meg, hogy társult a barátnőjével. - Nem bizony - felelte Kelly kissé feszülten. Beth nem volt éppen veszélytelen téma, hiszen nem tudhatta, hallott-e Brough valamit Julián és Beth egykori kapcsolatáról. Mert ha igen, el tudta képzelni, miket gondolhat most róla a férfi. - Miért mondta, hogy Cox régi barátja, amikor a jelek szerint csak nemrég nyitották meg a boltot? - Amikor kinyitottunk, a könyvelőnk azt mondta, legalább három év kell hozzá, hogy kiderüljön, tartósan nyereséges-e egy vállalkozás - válaszolta kitérően a lány. A háta közepére kívánta ezt a színjátékot, utálta, hogy folyton alakoskodnia kell. Sejtelme sem volt, hogyan hagyhatta magát rábeszélni erre az egészre. Illetve valójában pontosan tudta a magyarázatot: Dee egy gyenge pillanatában csapott le rá, amikor nem volt ereje tiltakozni. Dee-nek egyébként is volt hozzá tehetsége, hogy a saját javára fordítsa embertársai gyöngeségét. Ugyanakkor bűbájos nő volt, kedves és segítőkész. Igen kedvező áron adta bérbe a lányoknak a lakást és az üzlethelyiséget, ráadásul vevőket hajtott fel a számukra. Kelly tisztában volt vele, hogy Dee segítsége nélkül korántsem lennének ilyen sikeresek. Mindez azonban nem változtatott a tényen, hogy barátnője olyan szerepet kényszerített rá, amely ellen minden porcikája tiltakozott. Hogy témát váltson, megkérdezte Brough-t: - Gyakran találkozik a nagymamájával? - Sajnos elég ritkán - vallotta be a férfi. - De legalább havonta egyszer egyikünk biztosan meglátogatja. Jövő hétvégén Eve-vei együtt megyünk el hozzá. Nincs kedve velünk tartani? Megnézhetné a teáskészletet. Kelly meghökkent. Menjen velük nagymamát látogatni? - Sajnálom, de képtelenség - szabadkozott. - Elég... - Sok dolga van, ugye? - fejezte be a mondatot helyette a férfi. - Megértem. Kelly nem tudta eldönteni, valóban gunyorosan csengett-e a hangja, vagy csak ő képzelődött. Hirtelen eszébe villant, hogy Anna már többször felajánlotta, míg Beth Prágában van, alkalomadtán szívesen helyettesíti az üzletben. Aztán gyorsan elhessegette a gondolatot. Azaz csak hessegette volna. Mert továbbra is ott motoszkált a fejében, hogy nem is lenne olyan butaság megnézni az eredeti készletet - persze csak miután megtekintette a Hartwell archívumát. Nem, mégsem. Ez teljességgel lehetetlen. És egyébként is, úgy tűnt, Brough határozottan megkönnyebbült, mikor elutasítottam a meghívását, nyugtatgatta magát Kelly. - Amikor legutóbb erre jártam, a következő kijáratnál lévő faluban találtam egy hangulatos vendéglőt - újságolta Brough. - Ha nincs ellene kifogása, pár percre megállnánk ott. Nekem ugyanis magával ellentétben szükségem van egy kis pihenőre. Pár másodperccel később el is hagyták az autópályát. Noha közel esett a lakóhelyéhez, Kelly még nem járt Warwickshire-ben. Mikor a kanyargó autóútra értek, és megpillantotta a kies tájat, elragadtatott kiáltás hagyta el ajkát. Nem messze tőlük egy folyó hömpölygött lustán, partján évszázados fák magasodtak. Egy dombon túljutva érkeztek meg a faluba. A nagyrészt szalmatetős, festői házak egy kacsaúsztató körül csoportosultak. - Még ilyet! - kiáltott fel lelkesen a lány, amikor Brough behajtott a vendéglő hátsó udvarára, mely bízvást háttérül szolgálhatott volna Dickens bármelyik művének megfilmesítéséhez. - Hiszen ez gyönyörű! Hogyhogy nem nyüzsögnek erre a turisták? - Eredetileg a házak és a földek is egy nagybirtok részei voltak - magyarázta a férfi. - De az utolsó earl halála után az örökös eladásra hirdette meg az ingatlanokat. Persze csak falubeliek vagy azok leszármazottai vásárolhatnak. A vendéglő belülről éppolyan hangulatos volt, mint kívülről nézve. A kandalló előtt egy fotelban hatalmas cirmos szunyókált. A teázó is megnyerte Kelly tetszését. Kényelmesek voltak a székek, és remek kilátás nyílt a kockakővel kirakott belső udvarra, melyet rengeteg cserepes virág díszített. A nagy kanna kávéhoz tejet és tejszínt is kaptak, s ráadásként néhány fahéjas süteményt. Brough kedves és udvarias volt a pincérnőhöz, s erről a lánynak nyomban eszébe jutott, hogyan viselkedett hasonló helyzetben Julián. Csak egyszer ettek együtt, akkor is merő véletlenségből találkoztak egy étteremben. Julián természetesen Bethszel volt, de ragaszkodott hozzá, hogy Kelly átüljön az ő asztalukhoz. A lány később meg is bánta a döntését, mert kínosan érintette, ahogyan Julián a fiatal pincérrel bánt. Nagyon érdekelte volna, miként képes elviselni Beth ezt a lekezelő, fölényes stílust. Kelly modern nőnek tartotta magát, ezzel együtt úgy vélte, a jó modor alapvető fontosságú. Tehát nem csupán örült Brough udvarias, előzékeny viselkedésének, de büszke is volt, hogy ilyen társaságban mutatkozhat. - Kér még egy kávét? - érdeklődött a férfi jó néhány perccel azután, hogy Kelly kiürítette a csészéjét. A lány a fejét rázta. Az asztaluktól el lehetett látni egészen a folyóig, melynek partján kellemes sétaút vezetett végig. Brough, mintha csak kitalálta volna a gondolatát, váratlan ötlettel rukkolt elő: - Ha van kedve hozzá, hazafelé jövet megállhatunk itt vacsorázni, és akkor megnézhetnénk a környéket. Mit lehet egy ilyen kérdésre válaszolni? Visszautasítani felér egy sértéssel. És egyébként is, miért utasítaná vissza, ha egyszer remekül érzi magát a férfi társaságában? Persze ez csak akkor igaz, ha Brough nem kezdi el Juliánról faggatni. De ha egyszer jól érzem magam vele, akkor miért fog el minduntalan ez a fura, ideges vibrálás? - töprengett el a lány öt perccel később, amikor a női mosdóban kissé felfrissítette a sminkjét. Most is majd szétrobbanok a feszültségtől, képzelem mi történik majd, ha egyszer úgy istenigázából felbosszant! Ugyan, mit adod itt az értetlent, ismerd el, hogy őrülten jóképű fickó! - csintalankodott egy belső hang. Na és? - vont vállat Kelly. Ismeri a fajtáját, volt már szerencséje nem egy hasonlóan vonzó férfihoz. Más kérdés, hogy ezek a férfiak egyáltalán nem voltak rá olyan hatással, mint Brough. Sőt egyáltalán semmiféle hatással nem voltak rá... Ez kész őrület! Még csak nem is kedveli ezt a pasast, és mégis... Ha belegondol, miket mondott neki, és hogy bánt vele... Az a csók... Önkéntelenül is összecsücsörítette a száját, mire haragosan elfordult a tükörképétől. - Minden rendben? - érdeklődött kedvesen Brough, mikor a lány visszatért a teasarokba. Mosolya megdobogtatta Kelly szívét. - Igen - biccentett fülig pirosan, majd pirulását leplezendő a szikár üzletaszszony modorában megkérdezte: - Mikor érünk Staffordshire-be? - Hamarosan - felelte a férfi, és elindultak kifelé. A porcelángyár régi emlékeket hívott elő Kellyből. A kapukat megpillantva eszébe jutott, milyen ideges volt annak idején, amikor gyakornokként először lépett az üzem területére. - Mindenki számára meghatározó élmény az első munkahely és az első fizetés - jegyezte meg halkan Brough. - Én is pontosan emlékszem, milyen volt, amikor leszámolták a kezembe a pénzt, amelyet újságkihordással kerestem. Felcsillanó szemmel pillantottak egymásra, ám kicsivel később a férfi elkomorodott. - Aggasztónak találom, hogy manapság a legtöbb fiatalnak fogalma sincs róla, milyen csodálatos érzés, ha képesek vagyunk magunk megkeresni a létfenntartásunkhoz szükséges pénzt. A társadalmunk egyre inkább két részre szakad: a kifejezetten vagyonosokra és a nincstelenekre. Ez nem csupán az anyagiakra igaz, hanem az önbecsülést illetően is. Pedig az önbecsülés szerintem ugyanolyan alapvető szükséglet az ember számára, mint a levegő vagy az ennivaló. A szerelemhez hasonlóan az önbecsülést sem lehet megvásárolni vagy a számok nyelvén kifejezni, és nélküle ugyanúgy nem lehet teljes az életünk. Kelly csak nézett. A férfi szavai tökéletesen rímeltek a gondolataira, ami igencsak összezavarta. Egy csapásra számára ismeretlen, felfedezésre váró területen találta magát, s ez egyszerre volt félelmetes és izgató. Bárcsak más körülmények között ismertük volna meg egymást! - futott át a fején. Annyira ritka az ilyen tökéletes összhang, milyen jó lenne, ha... De nem, ez lehetetlen! - szedte ráncba rakoncátlan gondolatait a lány. Brough közben leparkolt a gyárudvaron. - Megérkeztünk -jelentette vidáman. 7. FEJEZET - Miért van ilyen csendben? Csak nem gondolta meg magát? - érdeklődött Brough útban Rye-on-Averton felé. Jól sikerült nap volt mögöttük. Eredetileg csupán a gyár irattárának vezetőjével akartak beszélni, ám a férfi nemcsak hogy betekintést engedett a szükséges iratokba, de körbe is vitte őket az üzemben. Végül hármasban ebédeltek, majd Kelly és Brough megtekintette a helyi porcelángyűjtemény legszebb, legritkább darabjait. Frank Bower - így hívták az irattár-igazgatót - végül még tanácsokat is adott Kellynek, hogyan keverje ki a rendelkezésére álló festékekből az eredetire leginkább emlékeztető színárnyalatokat. Csak valamivel nyolc előtt indultak haza. Frank ugyanis vacsorázni is meghívta őket. Mielőtt a meghívást elfogadták volna, Brough félrevonta Kellyt. - Igaz ugyan, hogy abban a fogadóban szerettünk volna vacsorázni, de azt később is megtehetjük valamikor. Nem szívesen okoznék csalódást Franknek, olyan boldog, hogy a munkájáról beszélhet. Kelly tökéletesen egyetértett, így aztán éltek az ajánlattal. - Nem, nem gondoltam meg magam - válaszolt most Brough kérdésére. Csak a színkeverési módozatokon gondolkoztam. - Bevallom, bennem fel sem merült, hogy a jelenkori festékek esetleg nem felelnek meg a célnak. Lenyűgöző dolgokat láthattunk és hallhattunk. - így igaz. Mostanáig azt hittem, jól ismerem az angol porcelán történetét, de Frank káprázatos tájékozottsága elbizonytalanított - nevetett Kelly. - Én úgy láttam, számára is nagy örömet jelentett, hogy eszmét cserélhet magával. - Valóban jól elbeszélgettünk. És magához hasonlóan ő is azt javasolta, feltétlenül nézzem meg az eredeti készletet, mert csak akkor lehetek benne biztos, hogy eltaláltam a színeket. - A meghívásom most is áll - vetette közbe Brough, és felhajtott az autópályára. - Nem kísér el minket mégis? - Majd... majd meggondolom. - Megértem, hogy aludni akar rá egyet. Biztosan van jobb dolga is jövő hétvégén, mint hogy engem kísérgessen, és én igazán nem szeretném keresztezni a terveit. Kelly bizalmatlan pillantást vetett a férfira. Ez valami célzás akart lenni Julián Coxra, meg az esetleg közösen eltöltött hétvégére? Hát csak eddig tartott a fegyverszünet? Rendben, ha harc, hát legyen harc! - gondolta a lány, és megpróbált nem figyelni sajgó szívére. - Nem tudom, hová akar kilyukadni - mondta méltóságteljesen. - Lehet, hogy maga bármikor átszórakozhat egy egész hétvégét, én azonban nem hanyagolhatom el a munkámat. - Én úgy gondoltam, munkaügyben találkoznánk jövő hétvégén. Kelly egyszeriben pipacspiros lett. - Én is - vágta rá, és tulajdonképpen igazat is mondott. Milyen kínos, hogy ez egy pillanatra kiment a fejéből! Emberileg olyan közel kerültek egymáshoz Brough-val, hogy jó ideje már nem az ügyfelet, hanem a férfit látta benne. És micsoda férfit! Kellyt újra elöntötte a forróság. Halkan felsóhajtott. Még ha nem is kuszálódtak volna így össze a szálak, akkor sem töltötte volna el felhőtlen örömmel a kialakult helyzet. Az érzések, melyeket Brough Frobisher ébresztett benne, veszélyes elegyet alkottak, és Kelly tudta, hogy ha nem vigyáz, könnyen ráfizethet. Mert ez a testi-lelki vonzódás bizony a szerelem előjele volt, és a lány nem engedhette meg magának, hogy éppen Brough-ba szeressen bele. Brough-ba, aki még csak nem is kedveli őt! Kelly gondolni sem mert rá, mi lesz, ha a férfi rájön, hogy végleg le akarja csapni Eve kezéről Juliánt. Persze elmagyarázhatná neki, hogy valójában nemes cél vezérli, de Brough aligha hinne neki. Miért is hinne? - Fáradt? Az aggódó hang váratlanul érte Kellyt. A torka elszorult, így csak a fejét rázta. - Hosszú volt ez a nap - folytatta Brough. - Hosszú, és meglepetésekkel teli. Amikor hétfőn magához fordultam, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz feladat elé állítom. - Épp ez benne a legszebb - magyarázta Kelly, aki őszintén örült a témaváltásnak. - Igazi kihívás lesz számomra ez a munka. Csak az aggaszt, vajon meg tudok-e felelni a nagymamája elvárásainak. Nem szeretnék csalódást okozni. Az a készlet feltehetően sokat jelent a számára. Amikor ma délután Frank megmutatta nekünk a csészéket, amelyek hat generáción keresztül voltak egyetlen család tulajdonában, rájöttem, hogy ezeknek a tárgyaknak nem az anyagi értékük a legfontosabb, sokkal inkább az eszmei. Az, hogy számtalan emlék kapcsolódik hozzájuk, a család múltjának egy darabja... - Ez pontosan így van - helyeselt Brough. - Amikor a nagyi megérinti a teáskészlet egyik darabját, látom a tekintetén, hogy a nagyapámra gondol. Kelly akaratlanul is irigykedni kezdett az idős hölgyre. Vajon milyen érzés átélni egy ilyen szerelmet? Mert kétségkívül nagy szerelem lehetett, ha a nagymama még most, évtizedek múltán is az emlékeiből táplálkozik. Kelly kíváncsi lett, hogyan nézhet ki Brough nagyanyja. És a nagyapa? Ő milyen ember volt? És Brough maga? Harminc év múlva feltehetően ő is nagypapa lesz. Ahogy a jövőre gondolt, Kelly szíve őrült iramban lódult meg újra. Vajon hogy fogja magát érezni harminc év múlva, ha visszagondol erre a délutánra? Homályos emlékei lesznek csupán, hogy hajdanán ezen a napon szökkent szárba a szerelme Brough iránt, vagy bánatosan siratja majd az egykor volt, nagyszerű lehetőséget? Odalenn a völgyben már feltűntek Rye-on-Averton fényei. Brough letért az autópályáról. Kelly némán figyelt, míg a férfi a csendes utcákon végighajtva az üzlete elé érkezett. Rye-on-Averton nyugodt, elegáns kisvárosnak számított, a lakosok többsége a középkorú vagy a nyugdíjas korosztályhoz tartozott. Ennek ellenére élénk társasági élet folyt: mindig zsúfolásig teltek az éttermek és a bárok, és telt ház előtt játszottak a helyi műkedvelő színjátszókör színészei. - Felkísérem -jelentette ki a férfi, mikor megállt Kellyék boltja előtt. A lány megrázta a fejét, de Brough addigra már kiszállt. - Ugyan, erre igazán semmi szükség - szabadkozott Kelly, ám ismét elkésett. A férfi kinyitotta neki az anyósülés felőli ajtót. A lakásnak külön bejárata volt. Kelly előkotorta kulcsát a táskájából, Brough azonban a következő pillanatban kivette a kezéből. - Tudom, hogy ez egy viszonylag biztonságos környék, de úgy neveltek, hogy a férfinak a lakás ajtajáig kell kísérnie a hölgyet. Tehát a kötelességtudat vezérli... Miért, mit gondoltál? - tette fel magának a kérdést maró gúnnyal Kelly. Talán csak nem abban reménykedett, hogy Brough a búcsú pillanatát szeretné elodázni? Nevetséges! Nyilván alig várja, hogy megszabaduljon tőle. - Erre van a hátsó ajtó - mutatta meg teljesen feleslegesen. A férfi nemcsak elfordította a kulcsot, de udvariasan ki is tárta az ajtót a lány előtt. - Köszönöm. - Kelly belépett. Azt hitte, Brough rögtön elbúcsúzik, de tévedett. A férfi nyilvánvalóan úgy vélte, még mindig nem tett eleget a kötelesség parancsának, mert belépett a folyosóra. - Felkísérjem az emeletre? - mutatott az ajtó felé. - Nem, köszönöm, arra már tényleg semmi szükség. Az ajtó közelében egy kis asztalkán egy porcelánszelence állt, Kelly legelső munkáinak egyike. A lány észrevette, hogy Brough szeme a dísztárgyra szegeződik. - Maga festette? - Igen. Az egyik dél-afrikai utam ihlette a színeket és a mintákat. A kék és a zöld számtalan árnyalata a fehér porcelánon még most is Dél-Afrika tengerpartját és buja növényzetét juttatta a lány eszébe. Ezt a fájdalmasan szép, kegyetlen múltú országot, melyhez megannyi feledhetetlen emléke kapcsolódott. Képek jelentek meg lelki szemei előtt: ahogy a hullámverésben ugrál Jamie gyerekeivel, ahogy este a strandon sétál a szüleivel és a bátyjáékkal... Ó, boldog emlékezés! Kellyben önkéntelenül felmerült a kérdés, vajon mit szólna a családja, ha tudomást szereznének a Julián Coxszal való viszonyáról. Akaratlanul is összerázkódott. - Fázik? - kérdezte meg homlokát ráncolva Brough. Egy lépést tett a lány felé. Éppen abban a pillanatban, amikor Kelly ellépett az asztaltól. Ösztönösen kinyújtotta a kezét, nehogy összeütközzenek, és pillantása véletlenül a férfi ajkára siklott. Most döbbent csak rá, hogy a forró ajkak és a szenvedélyes csók emléke egész nap kísértette. Ez ugyan most nem a legmegfelelőbb pillanat volt, hogy elveszítse a fejét, ám semmit sem tehetett a bensőjében felparázsló vágy ellen. Kapkodva szedte a levegőt, szíve úgy dobogott, majd kiugrott a helyéről. Tudta, hogy el kellene fordítania a tekintetét, és össze kellene szednie magát, a teste azonban nem engedelmeskedett. Kicsit feljebb emelte a pillantását, hogy a férfi szemébe nézhessen. Mintha feneketlen tóba tekintett volna, melynek vizét egyszerre érezte jéghidegnek és tűzforrónak. Kelly az egyik pillanatban reszketett, míg a másikban azt hitte, lángtenger emészti el. Hallotta, hogy Brough is zihálva veszi a levegőt, érezte bőrén forró lélegzetét, látta a szemében szikrázó szenvedélyt. Hozzásimult és a nevét suttogta. Ahogy a pillantásuk ismét egybekapcsolódott, erősnek és ellenállhatatlannak érezte magát. Brough ekkor magához húzta, olyan szorosan, hogy érezhette szívének dobogását. Kelly nem akarta becsukni a szemét. Látni akarta a férfit, megnyerő vonásait, a tekintetében csillogó vágyakozást. Diadalittas érzés kerítette hatalmába. Vadász érezhet ilyesmit, ha leterítette a nemes vadat. Az ajkuk végre találkozott. Kelly igyekezett fékezni magát. Nem engedte mindjárt szabadjára szenvedélyét, átengedte az irányítást a férfinak. Élvezte a csókot, a cirógatásokat és Brough erős testének melegét. Az eleinte puhatolódzó csók egyre mohóbbá, egyre követelőbbé vált. Brough nyelve érzéki játékba kezdett, és már Kelly sem tudta tovább visszafogni magát: körmét kedvese izmos hátába vájta. Mellbimbói megmerevedtek, még mielőtt Brough becézni kezdte volna őket, amikor pedig a férfi odanyúlt... Valóban Kelly volt az, aki - nem bírván tovább elviselni az édes gyötrelmet kéjesen felsóhajtott? És valóban Brough hallatta azokat az izgatott nyögéseket, miközben a lány mellét cirógatta? Kelly még sohasem kívánt így férfit, sohasem volt ilyen vad és felszabadult. Érezni akarta kedvese meztelen bőrét, minden porcikáját, a szerelmét... Szinte önkívületben törleszkedett Brough-hoz. Immár nem kínozták a félelmei, minden kételye tovatűnt. Elhitte, hogy valóban képes ezekre az érzésekre, hogy valóban tud ilyen vadul, fenntartások nélkül szeretni. Brough karjában vált igazán asszonnyá, vágyakozó, szereleméhes asszonnyá a természetes ösztönök elnyomták benne az egyenjogúságot hirdető, független nő harcos öntudatát. - Olyan jó megérinteni téged. Annyira kívánlak... Utólag Kelly nem is tudta volna megmondani, ő vagy a férfi mondta-e ezeket a szavakat. A homályos folyosó, mely egyáltalán nem volt eszményi helyszín egy légyotthoz, most igazi titkos szerelmi fészeknek tűnt. A gondolat pedig, hogy alig pár lépés a hálószoba, kimondhatatlan elégtétellel töltötte el. Kelly a testével félreérthetetlenül Brough tudomására hozta, mire gondol. Ujjongó öröm töltötte el, ha a csodálatos távlatokra gondolt, melyeket ez a még soha nem tapasztalt érzés nyit majd meg előtte. A múlt egyszeriben elhalványult, csak a jövő számított. Mintha ezekben a percekben született volna... - Ne menj el! Brough végigcsókolta a lány nyakát, majd hüvelykjével körberajzolta ajkának vonalát. - Semmi kedvem elmenni - suttogta. - De sajnos mégis muszáj. Fontos hívást várok Hongkongból. A régi cégemnek voltak üzleti kapcsolatai arrafelé, és bizonyos jogi ügyek még nincsenek lezárva. Holnap pedig a könyvvizsgálómhoz kell mennem, Londonba. De ha visszajövök... - Egy pillanatra elfordult, aztán ismét megfogta a lány kezét, és magához húzta. - Köszönöm - suttogta. - Mit? - csodálkozott Kelly. - Ezt a gyönyörű napot... ezeket a feledhetetlen perceket... téged... - Brough lehajolt, szája újra a lányét kereste. Őt magát... Kelly kis híján sírva fakadt a meghatottságtól. Pedig jóformán nem is ismerik egymást! Annyi minden volt még, amit meg kellett beszélniük, különös tekintettel... De nem ez volt a megfelelő pillanat, hogy szóba hozza Betht és Juliánt. - Úgyis tudom, hogy csak azért csókoltál meg, mert nem szeretnél túl magas árat fizetni a porcelánokért - évődött. - Lelepleztél - sóhajtotta tréfás megadással a férfi. Kelly erősen magához szorította, és a vállára hajtotta a fejét. - Ó, Brough, olyan hirtelen jött ez az egész! Én... - Csodálatos vagy - szakította félbe Frobisher. - Ami pedig történik velünk, az egyszerűen... így tökéletes. És tudom, hogy köztünk minden tökéletes lesz. Bárcsak maradhatnék! - sokatmondón az ajtóra pillantott, mely a lány lakásába vezetett. - Nem mondom, hogy örülök neki, de megértem, hogy el kell menned. Tudom, hogy kötelezettségeid vannak, és... - Felhívlak, amint hazajöttem Londonból - ígérte rekedtes hangon a férfi. - Annyi mindent szeretnék elmondani neked! - Például? - Brough csibészesen felnevetett. - Mindent tudok, amit tudnom érdemes, és mondhatom, mindennel nagyon meg vagyok elégedve. -Ó, Brough! Kelly képtelen volt megállni, hogy a férfihoz ne simuljon, es szenvedélyesen meg ne csókolja. És miután Brough távozott, még sokáig állt ott, kezét duzzadt, lángoló ajkára szorítva. Balsejtelem fogta el, amikor arra gondolt, hogy szerelmese korántsem tud mindent. Vajon megváltoznak-e az érzései iránta, ha kiderül az igazság? Vagy épp ellenkezőleg: megérti és elfogadja majd, hogy Beth miatt kikezdett Juliannel? 8. FEJEZET - Ugye megérted, Dee? Kelly a nappalijában ült a fotelban, a barátnője pedig vele szemközt. Noha elég későre járt, Brough távozása után a lány azonnal felhívta Dee-t, hogy elmondja, képtelen tovább játszani a ráosztott szerepet. Ezek után nem tudja már Brough-t félrevezetni, nem képes úgy tenni, mintha vonzódna Julianhez. - Azt hiszem, értem. - Dee kimérten bólintott. - Beleszerettél Brough Frobisherbe, és emiatt nem akarod végrehajtani a tervünk rád eső részét. - Ez így nem pontos -javította ki Kelly. - Nem arról van szó, hogy nem akarom, inkább arról, hogy nem tudom megtenni. Már azelőtt is voltak fenntartásaim, mielőtt rájöttem, mit érzek Brough iránt... Az a helyzet, Dee, hogy egyáltalán nem bízom Julianben. - Nem vagy egyedül -jegyezte meg gúnyosan a barátnője. - Nézd, nem szívesen ábrándítalak ki, elvégre elég idős és elég érett vagy ahhoz, hogy helyesen ítéld meg az érzéseidet. De szeretnék rámutatni valamire: Brough Eve bátyja, és ezért érdeke fűződik hozzá, hogy képet kapjon a Julianhez fűződő kapcsolatodról. Kelly szeme elkerekedett. - Azt mondod, előre megfontolt szándékkal úgy tesz, mintha... mintha jelentenék neki valamit, csak hogy eltávolítson Julián közeléből? - Nem egészen. Csupán arra akartalak figyelmeztetni, hogy a dolgok néha bonyolultabbak, mint első látásra hinnénk, és hogy az emberek tetteinek mozgatórugói sem mindig kiszámíthatóak. Végül is felületes szemlélő számára úgy tűnhet, hogy Brough Julián lehetséges vetélytársa, nem? - El akartam magyarázni neki ezt az egészet, de egyszerűen nem volt rá alkalom - mondta gyorsan Kelly. - És végül arra a következtetésre jutottam, tartozom a barátságunknak annyival, hogy neked szólok először. - Mélységesen felkavarták Dee szavai. Persze, barátnője kétségkívül téved. Brough soha nem lenne képes ilyen alávalóságra... Vagy mégis? - Most biztosan úgy érzed, hogy cserbenhagytalak - motyogta összezavarodva. - Nem tagadom, csalódott vagyok. De megértelek. Tudod, én is voltam szerelmes, és... - Dee hirtelen elhallgatott. Kelly meglepetten vette észre, hogy barátnője elpirult. Vajon miért? Miért vörösödik el egy harmincéves nő, ha szóba kerül a szerelem? - Csak az vigasztal, hogy közben Annának is sikerült becserkésznie Juliánt folytatta Dee. - Tegnap este egészen véletlenül összefutottak egy fogadáson mosolyodott el kajánul. - Anna elmesélte, hogy egy életbiztosítás révén nemrég nagyobb összeghez jutott, amelyet szeretne mihamarabb befektetni. Kelly hallgatott. - Ugye tudod - szólalt meg aztán félénken -, hogy ha nem is a részletekbe menően, de beszélnem kell Brough-nak a tervünkről. - Szent ég, Kelly! - Dee szemöldöke a homloka közepéig szaladt. - Akkor ez tényleg szerelem. De arra megkérnélek, hogy csak azt mondd el, amit nagyon muszáj. Hálás lennék például, ha nem domborítanád ki túlságosan az én szerepemet. Brough ugyan biztosan nem pletykás természetű, de gondolnom kell a jó híremre. Nem szeretném, ha az egész város azon csámcsogna, micsoda vérszomjas, bosszúálló nőszemély vagyok. - Brough-nak eszébe sem jutna ilyesmi. - Neki talán nem. Másoknak annál inkább. - Azt is mondhatom, hogy közösen döntöttünk úgy: megleckéztetjük Juliánt ajánlotta Kelly. - Pontosan így is történt, nem? - Dee felemelkedett. Kelly is felállt. - Most már csak egyetlen dolog aggaszt -jegyezte meg, miközben az ajtóhoz kísérte vendégét. - Nevezetesen Eve. Odáig van azért a mákvirágért. - Julián pedig ragaszkodni fog hozzá, különösen, miután rólad le kell mondania - tette hozzá Dee. - Ami azt illeti, nem irigyellek... Nem lehet valami felemelő élmény Julián Cox sógomőjeként élni. - Jaj, ne! Ne mondj ilyet! Szegény Eve, milyen boldogtalan lesz... Beszélnünk kell vele, el kell mondanunk, mit művelt Julián Bethszel. - Miből gondolod, hogy végighallgatna? Julián biztosan telebeszélte a fejét, sohasem tudnánk meggyőzni az igazunkról. - Valamennyire ismerem Eve-et, azt hiszem, rá tudnánk venni, hogy elgondolkodjon a dolgon. - Hm... Nem is rossz ötlet! Főként, ha Harryvel együtt próbálnád... A bál óta egyfolytában Eve-ről áradozik. Jut eszembe: mikor találkozol legközelebb Brough-val? - Még nem tudom. Holnap reggel üzleti ügyben Londonba kell utaznia, azt mondta, ha visszaér, felhív. - Hát akkor... Szép álmokat! - Dee a barátnőjére mosolygott, majd kinyitotta az ajtót, és távozott. Dee a ház közelében hagyta a kocsiját, de úgy döntött, nem ül egyből autóba, hanem előbb sétál egyet a folyóparton. Régen ez volt a kedvenc sétaútvonala. Gyerekkorában erre járt iskolába, később pedig, mikor egyetemista lett, hétvégeken mindig ide jött kiszellőztetni a fejét. A családja generációk óta élt ezen a vidéken. Az édesanyja sajnos nem sokkal a születése után meghalt, apja pedig - aki tizennyolc évvel volt idősebb, mint a felesége - néhány héttel Dee államvizsgája előtt hunyt el. Amikor Dee hazajött, hogy a hagyatéki ügyeket elintézze, rádöbbent, hogy még gazdagabb, mint eddig hitte. Pénzének egy részét kamatmentes kölcsön formájában nagybátyja rendelkezésére bocsátotta, hogy a férfi modernizálhassa a családi birtokot, és újabb szántókat vásárolhasson. Dee apja még ifjúkorában eladta a saját földjeit, mert őt a tőzsde érdekelte, ezért Dee kötelességének érezte, hogy segítsen nagybátyjának visszaszerezni az egykori Lawson-birtokot. A két Lawson fivér igencsak különbözött egymástól, ám Dee apjának döntése, miszerint nem folytatja a családi hagyományokat, nem okozott viszályt köztük. Emellett Dee sok pénzt adott a helyi jótékonysági szervezeteknek, a maradék vagyonát pedig befektette, hogy kiderüljön, örökölte-e apja üzleti érzékét. Beigazolódott, hogy az alma nem esett messze a fájától. Csakhogy egy huszonéves lány többet vár az élettől, nem csupán egy teli bankszámlát. A lelke mélyén Dee ugyanolyan terveket dédelgetett, mint a kortársai. Egy férfira vágyott, akit szerethet, és aki viszontszereti, egy megbízható társra, családra, gyerekekre... Az egyetemi évek során sokáig azt hitte, megtalálta az igazit, ám csalódnia kellett. Apja halála után meghozta élete legnehezebb döntését: véget vetett az évek óta tartó kapcsolatnak, s bár ő akarta így, nagyon megszenvedte a szakítást. A seb még mindig sajgott, az idő sem gyógyította be egészen. Dee megtorpant, könnyű blézere zsebébe dugta a kezét, és elszántan felnézett a csillagos égre. Julián Cox... Ó, mióta várt a pillanatra, hogy mindent visszafizessen ennek a gazembernek! Azt akarta, hogy szenvedjen, hogy védtelen és kiszolgáltatott legyen, ugyanúgy, mint ő volt egykor. Az ajkába harapott. Nem, nem vagyok bosszúálló, bizonygatta magának. Ó csak igazságot szolgáltat. Nem csupán a maga nevében, hanem Bethért, Eve-ért és a többiekért is. Sajnálta, hogy Kelly visszalépett, de a játéknak így sincs vége. Meg fogja találni a módját, hogy elégtételt vegyen Juliánén. Tesz róla, hogy megjárja a poklot ugyanúgy, ahogy ő megjárta. Eltökélten fordult meg, és elindult visszafelé. Ideje volt, hogy megkeresse a kocsiját. Vajon hol lehet most Brough? - ábrándozott el Kelly, miután öt perccel zárás előtt elbúcsúzott a mai nap - reményei szerint - utolsó vevőjétől. Alig várta, hogy visszavonulhasson a lakásába, és egy kényelmes fotelba kucorodva felidézhesse az előző nap történéseit. Különös tekintettel arra a részre, mikor Brough bekísérte a házba... Még mindig alig tudta elhinni, hogy nem álmodta az egészet. Nem volt könnyű közölnie Dee-vel, hogy kiszáll. Bár valószínűleg akkor sem tudta volna tovább játszani a szerepét, ha nem szeret bele Brough-ba. Vajon még mindig Londonban tartózkodik? Vagy már útban van hazafelé? Alig várta, hogy hallhassa a hangját, hogy láthassa, átölelhesse... A szíve nagyot dobbant, mikor megcsendült az ajtó fölé akasztott csengő, és a szeme sarkából látta, hogy egy férfi lép be az üzletbe. Brough?! Annál nagyobb volt a csalódottsága, ahogy megfordult. Nem szerelmese nézett ugyanis farkasszemet vele, hanem Julián Cox. - Hol voltál tegnap este? - vonta felelősségre emelt hangon a lányt. - Megbeszéltük, hogy találkozunk a borozóban, nem emlékszel? Kellynek derengeni kezdett, hogy csakugyan találkozót beszéltek meg. A tegnapi nap után nem csoda, ha kiment a fejéből. Nem örült ugyan túlzottan Juliannek, de ha már itt volt, tiszta vizet akart önteni a pohárba. Úgy fordult, hogy a férfi ne láthassa az arcát, és közönyt színlelve vállat vont. - Meggondoltam magam. Őszintén szólva... Őszintén szólva hálás lennék, ha a jövőben békén hagynál, Julián. - Ezt meg hogy érted? - A férfi dühösnek látszott. Elállta Kelly útját, úgy, hogy a lány nem tudott elmenni mellette. Dühe tulajdonképpen érthető volt. Túlságosan beleélte már magát, hogy ráteheti a kezét Kelly állítólagos örökségére. Az örökségre, mely sokkal keCsegtetöbb volt Eve letétbe helyezett vagyonánál, hiszen Kelly szabadon rendelkezett fölötte. Az csak hab volt a tortán, hogy kívánta Kellyt. Izgatta ez a lány Eve és Beth együttvéve sem érdekelte ennyire. - Azt hiszem, mindketten hibáztunk. Neked barátnőd van, Julián... - És ez csak most jut eszedbe? A bálon, meg amikor felhívtalak, nem nagyon törődtél vele. - Lehet - hagyta rá Kelly. - De azóta gondolkodtam. Eve szeret téged. Kelly azt várta, hogy a férfi elbizonytalanodik, esetleg megbánást mutat, Julián azonban öntelten elvigyorodott. - Féltékeny vagy, mi? Hidd el, semmi okod rá, kiscsibém! Eve jóformán még gyerek... Te azonban igazi bombázó vagy, Kelly. Mi ketten... De minek magyarázkodjak, mikor te is ugyanúgy akarod? Láttam a tekinteteden... Hiba volt Evevei kezdenem, ő nem hozzám való. Nekem te kellesz! A lány megborzadva hátralépett, de a pult útját állta erre sem menekülhetett. Reménykedve az ajtóra pillantott, hátha betér valaki és megmenti. Mert azt már látta, hogy Juliánt nem lesz könnyű meggyőzni. A férfi csökönyössége nyilván annak volt köszönhető, hogy végtelen hiúságában el sem tudta képzelni, van olyan nő, aki nem esik hasra az ő nagyszerűsége előtt. - Féltékenységről szó sincs - bizonygatta kétségbeesetten. - Komolyan beszélek, tényleg nem akarlak látni többé. Amennyiben azt a benyomást keltettem volna benned... - Amennyiben? - Julián sátáni kacajt hallatott. - Épp csak hogy meghívót nem adtál az ágyadba! És itt az ideje, hogy beváltsd a ki nem mondott ígéreteidet! - Nem! - sikoltotta Kelly. - Ugyan, ne kéresd magad! Tudom, hogy ugyanúgy akarod... Egyébként kár a gőzért, mert úgysem engedlek el. - A férfi kinyújtotta a karját, és Kelly ajkára szorította a hüvelykujját. A lány megpróbálta ellökni magától, ám nem sok sikerrel. Felfordult a gyomra, annyira undorodott Juliántól, ráadásul azon kapta magát, hogy fél is tőle. - Azt akarom, hogy menj el! -jelentette ki, de hiába igyekezett határozottnak tűnni, a hangja megremegett. - Méghozzá azonnal. - Ó, hogy oda ne rohanjak! Az eszedbe se jutott, hogy én esetleg nem akarok menni? Hogy végre részesülni szeretnék mindazokból az érzéki élvezetekből, amelyekkel kecsegtettél? - Ez szexuális zaklatás - szedte össze minden bátorságát Kelly. - Ha nem hagyod abba, és nem tűnsz el azonnal, feljelentelek, Julián. A férfi hátravetette a fejét, és harsányan felnevetett. - Jó vicc! Mit gondolsz, ki hinne neked azok után, ahogyan a bálon viselkedtél? Szállj le a fellegekből, bébi, ne hisztizz itt nekem! Kelly egész testében reszketett. A felháborodástól és a páni félelemtől szinte bénultan nézett Julián savószínü szemébe, melyben az őrület tüze lobogott. Most jött csak rá, mekkora hibát követett el, amikor lebecsülte a férfit. Ez az ember mindenre képes, futott át a fején. Élvezi, hogy rettegek tőle, hogy a hatalmában tarthat. Néma fohászt küldött az ég felé, hogy jöjjön valaki, aki kiszabadítja szorult helyzetéből. Brough később érkezett meg Londonból, mint eredetileg tervezte, ugyanis gondok merültek fel a hongkongi befektetések átruházásával kapcsolatosan. A legszívesebben már a kocsiból felhívta volna Kellyt, de aztán úgy döntött, előbb lenyugszik egy kicsit, kipiheni az üzleti ügyeket. Szerette volna a lány arcát látni, miközben szerelmet vall neki. Egyszerűen nem értette, miért nem vette észre a legelső találkozásukkor, hogy ezt a lányt neki szánta a sors. Miért nem érezte már meg a legelső csóknál, hogy Kelly a végzete... Illetve dehogyis a végzete. Hiszen Kellyt szeretni maga volt a boldogság, minden álmok beteljesülése. Eredetileg haza akart menni zuhanyozni és átöltözni, de amikor már majdnem otthon volt, egy hirtelen sugallatnak engedelmeskedve megfordult, és Kelly üzlete felé vette az irányt. Maga sem értette, mi ütött belé. Annyira sietett, hogy alaposan túllépte a megengedett sebességet, és a lámpák sem érdekelték különösebben. Az üzlet elé érve kipattant a kocsiból, majd anélkül hogy a riasztót bekapcsolta volna, az ajtóhoz rohant. Már a kirakatüvegen keresztül is látszott, hogy két ember van odabenn. Az egyik Kelly volt, aki félig háttal állt neki, így az arcát nem láthatta jól. A másik alak, egy férfi éppen átölelte őt. Felületes szemlélőnek akár úgy is tűnhetett, meghitt szerelmi jelenetet lát, ám Brough azonnal észrevette Kelly természetellenes, merev testtartását, és rögtön rájött, hogy kedvese halálosan retteg. Belökte az ajtót és a lányhoz csörtetett, miközben persze odébb taszította Juliánt. Kelly tekintetéből nem csupán végtelen megkönnyebbülés és hála sugárzott, de szívbe markoló fájdalom is. Mintha szégyellte volna Brough előtt, hogy Julián Cox molesztálta... A férfi alapjában békeszerető, józan embernek tartotta magát, de most a legszívesebben parázson sütögette volna meg ezt a gonosztevőt. Aztán, amikor pillantása ismét Kelly hamuszürke arcára tévedt, rájött, hogy van fontosabb tennivalója is, mint a bosszú. Elengedte Julián gallérját, és megvetően így szólt: - Hordja el az irháját, még mielőtt megfeledkezem magamról! - Tökéletesen félreérti a helyzetet - magyarázkodott a férfi, és közben egyre hátrált az ajtó felé. - Ő a hibás, nem én! Kikezdett velem, valósággal rám csimpaszkodott! Brough elveszítette a türelmét. Újra galléron ragadta a hívatlan vendéget, és kipenderítette az üzletből. - Ha a tudomásomra jut, hogy akár csak egyszer is idetolja a képét, és zaklatja Kellyt, velem gyűlik meg a baja! Aztán akkurátusan becsukta az ajtót, és a lányhoz fordult. Kelly még mindig dermedten állt, csak bámult maga elé a semmibe. Brough tudta, hogy törődnie kell vele. Ki kell rángatnia ebből az állapotból, és csak azután kezdhet el kérdezősködni, mi is történt valójában. Eszébe jutott, hogy később a húgával is tanácsos beszélnie az eset kapcsán, de ez igazán ráért még. Pillanatnyilag Kellynek volt rá a legnagyobb szüksége. - Nyugodj meg, drágám! - sietett oda hozzá. - Elment, most már biztonságban vagy. A kedves, simogató hangra Kelly felpillantott, de nem mert a férfi szemébe nézni. Hogy is mert volna? Úgy érezte magát, mint akit porig aláztak és bemocskoltak. Valósággal sokkolták Julián sértései, és a ki nem mondott fenyegetés, hogy a férfi megerőszakolja. Önkéntelenül is felvetődött benne a kérdés: ha ennyire nem képes túltenni magát ezen a rémes közjátékon, vajon hogyan érezheti magát az, akit valóban megbecstelenítettek? - Gyere, felkísérlek a szobádba - karolt bele gyengéden Brough. Kelly görcsösen igyekezett visszanyerni a lélekjelenlétét, és hirtelen rájött, hogy kötelezettségei is vannak. - Nem... Nem lehet... A bolt... - Már becsuktam az ajtót - felelte ellentmondást nem tűrő hangon a férfi. Záróra van, de ha nem lenne, akkor sem maradhatnál itt tovább. Sokkos állapotba kerültél, pihenésre van szükséged... Ki a háziorvosod? Ha gondolod... - Nem, nem kell orvos. Jól vagyok - rázta a fejét Kelly. Ajka remegni kezdett. - De komolyan, Brough... Semmi szükség a doktorra. Nem akarom... Én vagyok az oka! - tette még hozzá, és szégyenkezve lesütötte a szemét. - Nem kellett volna... - Mit? - vágott a szavába a férfi. - Beereszteni? Ne vádold magad, te semmiről sem tehetsz! Láttam, mi történt, és egészen biztos vagyok benne, hogy nem te voltál az, aki erőszakoskodott. Megnyugtató hangja, a szavaiból kicsendülő bizalom és szeretet sok volt az egyébként is zaklatott Kellynek. Kövér könnycseppek gördültek végig az arcán. Brough felsóhajtott. - Jaj, ne... Ne sírj, kedves! Az ördögbe is, miért hagytam elmenni Coxot?! Értesíteni kellett volna a rendőrséget. - Isten ments! Nem akarok feljelentést tenni! El akarom felejteni ezt az egészet, Brough, azt szeretném, ha... Minden ízében remegni kezdett, mintha csak most jutott volna el a tudatáig, min is ment keresztül. - Gyere, felmegyünk! - ölelte át a vállát a férfi. Öt perccel később Kelly már a konyhában állt, és a kávét kortyolta, melyet Brough főzött számára. A férfi egy kupica konyakot is öntött a csészébe, és Kelly érezte, ahogy ereiben szétáramlik az éltető melegség. - Julián azt akarta, hogy... - Hirtelen ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy mindenről beszámoljon Brough-nak, hogy elmagyarázza, miért tette, amit tett, de mielőtt befejezhette volna a mondatot, megszédült. A férfi abban a szempillantásban odaugrott hozzá, átölelte és kikapta a kezéből a csészét, nehogy elejtse. - Pontosan tudom, mit akart az a gazfickó. Vége, Kelly. Cox elment, és többé nem jön vissza. Biztonságban vagy. - Nem, nem csak erről van szó - tiltakozott a lány, ám nem tudta folytatni mondókáját. Hogyan is szedhette volna össze a gondolatait, mikor Brough átkarolva tartotta, és közben lágyan a haját simogatta? - Nem lett volna szabad tegnap este egyedül hagynom téged - suttogta a férfi. - Ó, ha tudnád, milyen nehezemre esett elmenni! - Nekem sem volt könnyebb, elhiheted. Kimondhatatlanul vágytam rá, hogy itt maradj, és mégis... Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy mi ketten... Ami azt illeti, félek egy kicsit. Az alkohol már éreztette jótékony hatását, Kelly nyelve kezdett megoldódni. - Még soha nem voltam igazán szerelmes, nem akartam az lenni. Mert szerelmesnek lenni annyi, mint kiszolgáltatni magad a másiknak. Megkockáztatni, hogy a másik fájdalmat okoz... - Sohasem tudnék fájdalmat okozni neked - szakította félbe szenvedélyesen Brough. - És hiszem, hogy te sem bántanál meg engem soha. - Hogy lehetsz ebben olyan biztos? Hiszen alig ismerjük egymást, szinte semmit sem tudsz rólam. - Tény, hogy bőven van még mit felfedezni rajtad - suttogta a férfi, olyan közelről, hogy ajka közben Kellyét súrolta. - De Brough! - Kelly persze csak félszívvel tiltakozott. Semmire sem vágyott jobban, mint szerelmese ölelésére és csókjára, hacsak nem arra a pillanatra, amikor végre egymáshoz simul forró, meztelen testük, és felszabadultan becézhetik egymást... - Ezen nem fogunk összeveszni - mondta ekkor rekedtes hangon Brough, és a lány rádöbbent, hogy hangosan kimondta gondolatait. - 0! - Az arcába tolult a vér. Segélykérőn a férfira pillantott, akit azonban láthatóan csöppet sem hozott zavarba az iménti árulkodó elszólás. Sőt... Kelly ereiben még vadabb iramban lüktetett a vér. Alig várta, hogy valóra válthassa a képzelet szülte érzéki jeleneteket. Majd tíz percbe telt, mire eljutottak a hálószobába. Ennek elsősorban Brough volt az oka, aki gyakorlatilag méterenként megállt ölelkezni és csókolózni, és mindahányszor biztosította szerelmesét, hogy számára ő a legnagyobb csoda, amelyben valaha része volt. - Álmomban sem gondoltam volna, hogy te ilyen is tudsz lenni - felelte Kelly, aki szinte úszott a boldogságban. - Amikor megismerkedtünk, az volt az első benyomásom, hogy ki nem állhatsz. - Pedig valójában első látásra beléd szerettem. Csak ezt egy ideig még magamnak se mertem bevallani - ismerte be a férfi, majd két kezébe fogta kedvese arcát, és forrón megcsókolta. Kelly bódultan kapaszkodott szerelmese nyakába. Már a hálószobában voltak, s Brough elkezdte vetkőztetni. Lassan, ám célratörő mozdulatokkal, s közben egyetlen pillanatra sem hagyta abba a csókot. Kelly, akár egy tapasztalatlan kislány, hagyta, hadd tegyen vele, amit akar. Pedig mostanáig igen határozott elképzelései voltak arról, hogyan viselkedik szeretkezés közben egy modern nő. Egy modern nő természetesen egyedül vetkőzik le, és ugyanezt a partnerétől is elvárja. Egy modern nő maga irányítja az eseményeket, sosem hunyja le a szemét, és mindvégig megőrzi a józanságát. De hát akkor miért vált Kelly - aki magát világéletében modem nőnek tartotta - képlékeny viasszá Brough kezében? Miért nem vágyott kezdeményezésre, miért hagyta, hogy a férfi szabja meg, mi történjen? Miért mámorosodott meg már a gondolatától is annak, ami rá várt, és miért érzett örömteli izgalmat? Mert szerette... Igen, teljes szívéből szerette Brough-t, mi több, tökéletesen megbízott benne. Élvezte, hogy végre rábízhatja magát valakire, hogy végre gyönge nő lehet, hogy kicsiny gyermekkora óta először félelem és gátlás nélkül kimutathatja érzelmeit. - Ó, Brough! Kelly megborzongott a vágytól, mikor a férfi levette róla előbb a blúzát, aztán a melltartót, és sóváran a keblére bámult. A rózsás mellbimbók kackiásan előremeredtek. - Gyönyörű vagy - súgta Brough, majd óvatosan cirógatni kezdte a lány gömbölyű keblét. Kelly kéjesen felsóhajtott. Aztán a férfi lehajolt, hogy ajkával és nyelvével kényeztesse a formás dombocskákat. Először csak csókolgatta a mellbimbókat, majd a szájába vette, és lágyan, izgatón szívogatta. Kelly a vállára hajtotta a fejét. Ahogy Brough inge az arcához ért, hirtelen vágyni kezdett rá, hogy a férfi csupasz bőrét érinthesse. Kihúzta az inget a nadrág korcából, és csalódottan felkiáltott, mikor rájött, hogy csak akkor tud benyúlni alá, ha előbb végig kigombolja. Ennek azonban nem mert nekikezdeni, mert nem akarta, hogy Brough abbahagyja a melle becézését. A férfi, mintha csak kitalálta volna a gondolatait, most az ajkára tapasztotta a száját, s Kelly kezét az ingéhez húzta. Egy pillanattal később ujjaival folytatta a bimbók izgatását. Nyelvük érzéki játéka még inkább felkorbácsolta a lány amúgy is izzó szenvedélyét. A vágy forró hullámokban tört rá. Szinte önkívületben csókolta a férfi száját, állát, nyakát, és ajka egyre lejjebb siklott, ahogy sikerült sorra megnyitnia a következő gombokat is. Csak amikor Brough övét elérte, hagyta abba egy pillanatra. Most a férfi volt az, aki nem tudott tovább uralkodni magán. Felnyögött, megragadta Kelly kezét, és az ágyékához húzta. Gerjedelmét tapintva a lány öle izzón lüktetni kezdett. Tudta, egyetlen módja van, hogy kínzón gyönyörűséges éhségét csillapítsa. Nem volt szüksége további biztatásra. Levetkőztette szerelmesét, és Brough is segített neki kibújni maradék holmijából. Amikor mindketten meztelenek voltak, Kelly rácsodálkozott a férfi testére. - Milyen szép vagy! Milyen tökéletes! Ujjával gyöngéden végigcirógatta a bőrét, ám közben szándékosan kihagyta Brough legférfiasabb testrészét. Aztán mégiscsak odanyúlt, és óvatosan simogatni kezdte. Amikor a férfi felnyögött, és lehunyta a szemét, diadalittasan elmosolyodott. - Ó, ez jó... Talán túlságosan is jó, Kelly. Ha tovább csinálod, nem tudom... - Mit nem tudsz? - adta az értetlent a lány, s persze egy másodpercre sem hagyta abba a cirógatást. - Nem tudom, megcsókoljalak-e, vagy inkább... A mondat befejezése helyett Brough megfogta Kelly karját, és az ágyra nyomta. Aztán széttárta a lány lábait, hogy megcsókolhassa a finom bőrt a combja belső oldalán. Mikor egy pillanatra felnézett, Kelly megrázta a fejét. Sejtette, mi következik, és tudta, hogy akkor nem lesz képes sokáig visszatartani magát. Brough azonban ügyet sem vetett erőtlen tiltakozására, és valójában a lány nem is várta, hogy engedelmeskedni fog. A férfi ajkának és nyelvének gyengéd érintése testének legérzékenyebb pontján a legcsodálatosabb élmény volt, amelyben valaha részesült. Hangot is adott elragadtatásának, ám közben egyfolytában könyörgött Brough-nak, hagyja abba, még mielőtt... Aztán amikor az édes gyötrelem az elviselhetetlenségig fokozódott, Kelly felnyögött. Ölét forróság öntötte el, amely heves lüktetésben teljesedett ki. Amikor a kéj hullámai elültek, elcsigázottnak és üresnek érezte magát, ugyanakkor mintha egy új világ nyílt volna meg előtte, melynek létezéséről eddig tudomása sem volt. Gyöngéden, ám határozottan magához húzta Brough-t. - Akarlak - súgta remegő hangon. - Most azonnal. - Most azonnal - ismételte a férfi, és egy erőteljes mozdulattal már belé is hatolt. Lassan kezdett el mozogni, majd egyre gyorsabban, egyre hevesebben nyomult belé. Minden egyes lökés közelebb vitte Kellyt az áhított célhoz, melyre olyan nagyon vágyakozott. - Igen, ez az... - suttogta. - Most, Brough... most... Ó, Brough... És akkor néhány pillanatra egyetlen csodálatos tűzijáték lett a világ, csupa fényesség, csupa szerelem, és csupa Brough... Kelly fáradtan és elégedetten fészkelte be magát a férfi karja közé. Félálomban még eszébe jutott, hogy mondani akart valamit, de ennél nem jutott tovább. Szeme lecsukódott, egyenletes lélegzete arról tanúskodott, hogy máris az álmok birodalmában jár. Brough még szorosabban magához vonta. Néhány perce, közvetlenül, mielőtt eljutott volna a csúcsra, kis híján kicsordult a könnye a meghatottságtól. Most értette csak meg, hogy mostanáig minden nőben Kellyt kereste, s csak Kelly teheti teljessé az életét. Egek, mennyire szerette őt! Szerette az első pillanattól fogva, holott a lány kezdetben igazán furcsán viselkedett. Brough homloka ráncba szaladt. Még mindig rengeteg dolgot kellett tisztázniuk egymással. Julián Cox! Kelly azt állította, a férfi régi barátja, ám Cox ma este korántsem barátként bánt vele. Ismerős zaj riasztotta fel gondolataiból. A folyosón hagyott zakója zsebében szólalt meg a mobiltelefon. Óvatosan kibontakozott Kelly karjából, és megkereste a készüléket. Egy ismeretlen férfi voll a vonal másik végén: mint kiderült, Brough nagymamájának háziorvosa. - A hölgy elesett, egy SZOIMZédasszony talált rá - vázolta fel a történteket a doktor. - Azonnal bevitlük a kórházba, de sajnos ráadásul tüdőgyulladást is kapott. Időseknél elég gyakori az ilyesmi - Azonnal indulok - mondta Brough Visszament a hálószobába, és villámgyorsan felöltözött. Kelly megmozdult álmában, sőt a szemét is kinyitotta - Mit csinálsz? - motyogta félig öntudatlanul. - Sajnos el kell mennem. Aludj csak, édes! Később majd elmagyarázom. Brough fejében egymást kergették a gondolatok. Eve-nek is el kell mesélnie, mi történt a nagyanyjukkal, de nem akarta vesztegetni az időt azzal, hogy hazakanyarodik. Majd a kocsiból vagy a kórházból telefonálok, határozta el, és közben azért fohászkodott, nehogy valami végzetes dolog történjen a nagyival. Igen szívós öreg hölgy volt különben, de ha valaki az ő korában elesik, és ráadásul még egy tüdőgyulladást is összeszed... Nyilván nem véletlenül volt olyan komor az orvos hangja. Brough a lehető legcsendesebben elhagyta Kelly lakását, és beült a kocsijába. 9. FEJEZET - Egészen biztos, hogy rendbe jön? - kérdezte aggodalmasan Eve, amikor bátyja felhívta a kórház parkjából. - Igen próbálta megnyugtatni Brough. - Az orvosok szerint túl van a nehezén. Még egy ideig benntartják megfigyelésre, de azt mondják, hamarosan felépül. Amikor a férfi megérkezett a kórházba, az idős hölgy még meglehetősen súlyos állapotban volt. Brough az ágya mellett üldögélt, és a kezét szorongatta, habár az orvosok figyelmeztették: nagyanyja valószínűleg nem is tud a jelenlétéről. Aztán a nagyi egyszer csak kinyitotta a szemét. Brough kis híján elsírta magát, mert az asszony, amikor ránézett, elhunyt férjének - az ő nagyapjának - a nevét suttogta. Most este tíz óra volt, vagyis három terjes óra és tíz perc telt el azóta, hogy a férfi elhagyta Kelly lakását. Mindennél jobban vágyott rá, hogy láthassa a lányt, hallhassa a hangját, de először eleget kellett tennie testvéri kötelességének. - Tudom, hogy ez nem a legszerencsésebb időpont az efféle közlésekre, de mondanom kell valami fontosat, Eve - szólt a kagylóba. - Gondolom, nem újdonság számodra, hogy sohasem voltam elragadtatva az udvarlódtól, de most valami olyasmi történt... - Nekem is van a számodra valami mondanivalóm - szakította félbe idegesen a húga. - Előbb hallgass végig, Eve! - Nem. Mielőtt bármit mondasz, tudnod kell, hogyan érzek. Igazán nem akarok tiszteletlennek vagy hálátlannak tűnni, de nagykorú vagyok, és azt teszek, . amit akarok. És amennyiben te, mint a vagyonom kezelője megakadályozod, hogy a pénzemhez jussak, az sem érdekel. Szeretjük egymást, és össze akarunk házasodni. Nem élhetek nélküle, Brough! Ha éreztél volna szerelmet valaha, biztosan megértenél... Nem akarom, hogy ez megmérgezze a kapcsolatunkat, de ha neheztelsz is miatta, akkor is... Brough lehunyta a szemét, és nagyot sóhajtott. Fájt neki, hogy ki kell ábrándítania Eve-et, hogy tönkre kell tennie azt az érzést, amelyet a lány szerelemnek hisz, de nem cselekedhetett másként. - Tökéletesen megértelek, húgocskám - felelte halkan. - Ugyanis pontosan tudom, mit jelent őrülten szeretni valaki. De Julián Coxhoz semmiképpen sem mehetsz hozzá... Egy pillanatra csönd támadt. Olyan nagy csönd, hogy Brough már azt hitte, Eve vonalat bontott. De aztán a lány remegő hangon mégis megszólalt: - Jaj, Brough, annyira sajnálom... Elfelejtettem mondani, hogy... Nem Julianhez akarok hozzámenni, nem ő az, akit szeretek. A férfinak leesett az álla. - Nem? Hát kicsoda? -Harry. - Harry? Miféle Harry? - Harry Lawson. Nem emlékszel rá? Ő is ott volt a bálon... - Kelly kísérőjére gondolsz? - Brough még mindig nem tért egészen magához. - Igen. De valójában nincs köztük semmi, Harry csupán azért kísérte el Kellyt, mert az unokanővére megkérte rá - magyarázta Eve, majd szenvedélyesen felkiáltott: - Ó, Brough, el sem tudom mondani, mennyire szeretem őt! Ha megismered, tudom, te is megkedveled majd. - Igen... Igen, biztosan így lesz - motyogta a férfi, aki csak halványan emlékezett a kellemes megjelenésű, udvarias fiatalemberre. Bár mintha nyugodtnak, gondoskodónak és igen megbízhatónak látszott volna, tehát illett az érzékeny, sebezhető Eve-hez. Mindezt átgondolva nagy kő esett le a szívéről. - Alig várom, hogy láthassam a nagyit - tért vissza az előző témára a lány. Holnap odamegyek, és magammal viszem Harryt is. - Szerintem okosabb, ha vársz néhány napot, és otthon látogatod meg. Akkor már igényelni fogja a társaságot, és kellőképpen ki tudja kérdezni a választottadat. Eve felnevetett. - Már figyelmeztettem Harryt, mi vár rá! Egyébként csendes esküvőt szeretnénk, csak a családot hívnánk meg. Harry szerint karácsonykor lenne a legjobb, mert télen nincs annyi munka a majorban. - Ha hazaértem, majd megbeszéljük. De még nem mondtad, mi van Coxszal. Neki is bevallottad, hogy... - Még nem. Tisztában vagyok vele, hogy meg kell tennem, de... - A lány egy pillanatig habozott. - Neked akartuk először elmondani. - Vigyázz, nehogy kettesben maradj vele! Talán okosabb lenne, ha én tájékoztatnám. - Ne fáradj, Brough! Majd megkérem Harryt, hogy legyen ott velem. A beszélgetés végeztével Brough elindult a parkban a kórház épülete felé. Felvillanyozta a húga szerelmi életében bekövetkezett változás, Eve nem mondhatott volna olyat, ami boldogabbá teszi, mint ez az újság. Eve ugyan valóban nagykorú volt már, ám ő továbbra is nagyon szigorúan vette gyámi kötelezettségeit. Ha azonban a húga férjhez megy, nem kell, hogy tovább fájjon a feje a jövője miatt. Ez pedig azt jelenti... Brough a telefonja után nyúlt, és Kelly számát tárcsázta. Különös, milyen könnyedén megjegyez az ember bizonyos fontos számokat, gondolta, míg arra várt, hogy Kelly felvegye a kagylót. Mivel ez nem következett be, Brough arra a következtetésre jutott, hogy szerelmese bizonyára még mindig alszik, és a korai fekvés ellenére nyilván átaluszsza az éjszakát. Hát jó, akkor majd holnap reggel megkeresem, nyugodott bele kissé csalódottan, aztán vetett egy pillantást az órájára. Mielőtt hazatért volna a nagyanyja házába, beszélni akart az osztályos nővérrel. Úgy döntött, a közelben marad, hogy ha az éjjel valami történne, elérhető legyen. Eve, miután letette a kagylót, Harryhez fordult. A boldogságtól és a megkönynyebbüléstől könny szökött a szemébe. - Látod, kár volt aggódni - jegyezte meg gyöngéden a fiú. - Én előre megmondtam, hogy Brough meg fogja érteni. - Igen, tudom, de... Julián irányába annyira szigorú volt, és csak a rosszat látta benne. Ráadásul attól is tartottam, teljesen buggyantnak hisz, ha megmondom neki, hogy Juliánt sohasem szerettem igazán... Eve elégedetten felsóhajtott, amikor szerelmese csókja belé fojtotta a szót. Pontosan ez volt az, amit annyira szeretett Harryben. A gyöngédségét, meg azt, hogy megérti minden rezdülését, s mindig tudja, mire van szüksége. Harry tisztában volt vele, milyen férfira vágyik a lány. Olyanra, aki gondoskodik róla, és mindig mellette áll, ám ugyanakkor nem korlátozza a szabadságát, és sohasem bántja szándékosan. Julián nem ilyen volt. Gyakran kegyetlenül bánt Eve-vei, szemrehányásokkal halmozta el, megríkatta. Harry sohasem tett volna ilyet. - Meg kellene mondanod végre Coxnak - vélte Harry. - Tudom - biccentett Eve. - De hogy őszinte legyek, félek egy kicsit. Folyton arról beszél, tartsuk meg az eljegyzést, és dührohamot kap, ha szóba hozom, hogy Brough nincs elragadtatva az ötlettől. Szerinte a bátyámnak semmi köze az eljegyzésünkhöz... Azt hiszem, Juliannek nem is annyira én kellek, inkább a pénzem - tette hozzá bizonytalanul. Harry is így vélte. Mellesleg sült bolondnak tartotta Julián Coxot, de ez már nem tartozott a témához. Mint ahogy azok a kósza hírek sem, melyeket felőle hallott. Ám Harry nem szívesen ütötte az orrát mások dolgába. - Akarod, hogy én szóljak neki? - ajánlotta fel lovagiasan. Eve arca felragyogott. - Hát megtennéd? - Lábujjhegyre állt, hogy csókkal jutalmazza a fiút, és igencsak melege lett, amikor Harry újfent magához húzta, és szenvedélyesen viszonozta a csókját. Milyen boldogok lesznek együtt! Eve már alig várta, hogy összeházasodjanak, végre gyerekzsivaj verje fel a régi családi birtok csendjét. Harry szüleit már megismerte, és rendkívül rokonszenvesnek találta őket. Biztos volt benne, hogy kitűnően meg fogják érteni egymást. Különösen Harry édesanyjával, ezzel a terebélyes, tyúkanyó típusú asszonysággal, aki a nagymamájára emlékeztette Eve-et. - Holnap reggel elmegyek hozzá - ígérte a fiú, miközben vonakodva eleresztette szerelmesét. - Itt alhatsz, ha akarsz - vetette fel minden bátorságát összeszedve Eve. Brough nem jön haza ma éjjel, és... Harry szigorú pillantása belé fojtotta a szót. - Megegyeztünk, hogy ezzel várunk az esküvőig, nem emlékszel? Eve duzzogó arcot vágott, ám a szeme nevetett. - De, emlékszem, csak arra gondoltam... Nem is kívánsz engem, Harry? A fiú csókja csattanós választ adott a kérdésre. - Ha itt maradok - magyarázta -, nem tudom, képes leszek-e ellenállni neked. Nem akarom elveszíteni a fejemet. Tudod, a mi családunkban úgy szokás, hogy a gyerekek legalább kilenc hónappal az esküvő után születnek, és nem szeretném, ha a mi babánkkal más lenne a helyzet. Micsoda jellem, micsoda akaraterő! Eve őszinte csodálattal itta jövendőbelije minden szavát. - Igen, Harry - bólogatott engedelmesen. Kelly riadtan tekintgetett szét, amikor felébredt. Hogyhogy egyedül van az ágyban? Miért? Felült. A szobában sötét volt. Néhány másodpercbe beletelt, mire eszébe jutott, hogy Brough azt mondta, el kell mennie. Remegő lábakkal szállt ki az ágyból, és hozott magának egy pohár vizet. A konyhában hideg volt, s a lány borzongva nézett ki az ablakon a sötét éjszakába. Vajon tényleg egymáséi lettek az este Brough-val? Tényleg örök szerelmet és hűséget esküdtek egymásnak, vagy csak képzelődött? Nem, ez nem lehetett álom, sem a képzelet szüleménye. Kellynek még mindig bizsergett a teste, és a szívében visszahangoztak a szerelmes szavak, melyeket egymás fülébe suttogtak néhány órája. Ó, Brough! Vajon hol van most, és miért kellett elmennie? Miért nem mondott semmit? És vajon komolyan gondolta-e az esti vallomást, vagy csak... Kellyt nyomasztotta, hogy olyan kevéssé ismerik egymást. Brough szinte semmit sem tud róla. Megpróbálta ugyan elmagyarázni neki, mi a helyzet Juliannel, de aztán mindkettejüket magával ragadta a szenvedély. Vajon mit gondolt Brough, amikor kettesben találta azzal az undorító alakkal? Kelly fejében egyre kuszább gondolatok kavarogtak. A végén egészen beleszédült. Ebből elég! Ideje észhez térni, utasította magát határozottan. Korán volt még ahhoz, hogy felkeljen, de már úgysem tudott volna aludni. Visszatért a hálószobába, és egy ideig fel-alá járkált a helyiségben. Felvette a kispárnát, melyen nemrég Brough feje nyugodott, és az arcához tartotta, hogy beszívhassa a férfi illatát. Aztán meggyőzte magát, hogy ez a viselkedés inkább egy kerge tizenéveshez illik, nem pedig egy öntudatos fiatal nőhöz. Átment a nappaliba, ahol első pillantása a Hartwell porcelángyártól kapott anyagokra esett. Néhány perccel később a kanapén ült, és elmerült a papírok tanulmányozásában. Már nem csupán művészi, de személyes kihívásnak is érezte, hogy megfesse a készlet hiányzó részeit Brough nagymamája számára. Mennyire jellemző Brough-ra, hogy ilyen személyre szóló ajándékot választott hogy pénzt és fáradságot nem kímélve maga eredt a megfelelő anyagok és a megfelelő személy nyomába! És milyen romantikus, hogy épp a nagymamája nászajándékba kapott kávéskészlete hozott össze bennünket! - ábrándozott Kelly. Közben igyekezett elnyomni a kijózanító belső hangot, mely azt súgta, hogy tulajdonképpen Julián Coxnak köszönhetik a megismerkedésüket. A bálon egyébként sem történt semmi különös, igazából a porcelánüzembe tett utazás mélyítette el az érzéseiket egymás iránt. Ha egyszer az unokáinak mesél majd a szerelmükről, erről a napról fog mesélni. Az unokáiknak... A lány eltöprengett. Biztos, hogy nem magyarázza félre Brough szavait és gyöngédségét? Hátha a férfit csak elragadta a hév, amikor szerelemről beszélt, és egyáltalán nem gondolta olyan komolyan a kapcsolatukat, mint ő? Kelly szívébe befészkelte magát a kétkedés. És különben is: hol van Brough? Miért tűnt el szó nélkül? Csak homályosan emlékezett rá, hogy a férfi föléje hajolt, és mondott pár szót, hogy el kell mennie. De miért? Mert a vágy hullámainak elültével rájött, hogy mégsem szereti igazán? Vagy mert az ő forró érzései megriasztották? Lehet, hogy elsietett valamit? Odakinn lassan kivilágosodott. Semmi értelme, hogy ezzel kínozzam magam, szögezte le a lány. Egyedül Brough válaszolhat a kérdéseire, egyedül ő oszlathatja el a kétségeit. Ó, vajon hol van most? Természetesen ismerte a férfi telefonszámát. Mi lenne, ha felhívná? Sokáig bűvölte a készüléket, kis híja volt, hogy ki nem nyújtotta karját a kagyló után. No de reggel hat órakor? Ilyenkor csak nem csöngetheti fel. Bár nem a korai időpont volt az egyetlen, ami visszariasztotta. Tartott tőle, hogy beigazolódnak a balsejtelmei. Hogy a férfi megbánta már, ami történt, és a legszívesebben elfelejtené a múlt éjszakát. Hogy le akarja rázni, beszélni sem akar már vele... A legokosabb, ha várok, gondolta. Időre van szükségünk... Neki is időre van szüksége, hogy eldönthesse, hogyan tovább. Reggel hat körül Brough nagyot nyújtózott, és felnyögött, mert a keskeny vendégágyon a nagyanyja házában igencsak kényelmetlen fekvés esett. Sajnos túl korán volt még, hogy felhívja Kellyt. A hazatérése előtt beszélni akart a nagyanyja kezelőorvosával, hogy meggyőződjön róla, valóban kielégítő-e az idős hölgy állapota. A nővértől előző este azt a tájékoztatást kapta, hogy a doktor urat tíz körül érdemes keresni. Utána is bőven lesz időm felhívni Kellyt, vigasztalta magát a férfi, ám homloka egy pillanattal később ráncba szaladt. Újra maga előtt látta a lány elborzadt, rémült arcát, ahogy Cox sarokba szorította. Furcsának találta ezt az egészet. Mind az undora, mind az ijedtsége valódinak tűnt, de akkor miért kezdett ki Juliannel a bálon? Régi barátok vagyunk - bizonygatta menetrendszerűen, és közben könynyednek és határozottnak látszott. Talán csak nem a félelmeit próbálta leplezni ily módon? Brough ösztönösen érezte, hogy az ő Kellyje nem lehet sem hazug, sem becstelen, ez szöges ellentétben állt volna a lány őszinte, egyenes természetével. Mint ahogy nem illett hozzá az sem, hogy Julián Cox-félékkel szűrje össze a levet. És ezt nem csak a férfiúi büszkeség mondatta vele. Biztos volt benne, hogy egy ilyen okos lány, mint Kelly, nem vonzódhat olyasvalakihez, aki megveti és kihasználja a nőket. Ám azt nem tartotta kizártnak, hogy régebben, fiatalabb korában könnyebben befolyásolható volt, és beleesett Julián csapdájába. Hiszen Eve sem látott át a férfi mesterkedésein... Bár ez még mindig nem magyarázta meg, miért viselkedett Kelly olyan kihívóan a bálon. Brough mostanra teljesen felébredt. Lehunyta a szemét, hogy rendbe szedje a gondolatait. Minek töri a fejét ilyen ostobaságokon? Hát nem mindegy, mit csinált Kelly évekkel, vagy akár egy-két héttel ezelőtt? Ami volt, elmúlt, most a jelennek kell örülni. Ennek a csodálatos szerelemnek, amely teljesen független a múlttól, Kelly esetleges múltbéli botlásától... Kelly és Julián egy ágyban... Brough gyomra görcsbe rándult a gondolatra, holott tudta, hogy ez nem történhetett meg. Biztos volt benne, hogy a lány sohasem tett ilyet. És épp ezért tartozott neki és a szerelmüknek annyival, hogy nem kérdezi meg tőle, mi köze tulajdonképpen Julián Coxhoz. Egy dologban ugyanis százszázalékosan biztos volt: semmi olyasmi nem lehetett köztük, ami jogot adott volna Juliannek arra, hogy úgy bánjon Kellyvel, mint ahogyan bánt. Egyszerre nagyon sürgős lett neki, hogy Kellyhez siessen. Fél hét... A legszívesebben azonnal felhívta volna, de mondanivalója túlságosan személyes volt ahhoz, hogy egy telefonkagylónak suttogja el. Mit is mondott Eve? Hogy karácsonykor össze akarnak házasodni Harryvel? Brough elmosolyodott. Remélte, hogy még karácsony előtt rá tudja beszélni Kellyt, legyen a felesége. Háromnegyed hét... A férfi felsóhajtott, és elképzelte, milyen is lesz, ha végre megérkezik Kellyhez, Rye-on-Avertonba. Hét órakor Dee ledobta magáról a paplant, felkelt, és a hálószobaablakhoz lépett. Gyönyörű, dimbes-dombos táj terült el előtte. Ez a termékeny föld adott kenyeret a családjának sok-sok emberöltő óta, s az ősei egykor ugyanolyan termékenyek voltak, mint a föld maga. Ez mostanra megváltozott, ma már csak ketten voltak fiatalok a családban: és az unokafivére. Harry persze megnősül majd, és biztosan gyerekei is lesznek, Dee ellenben nem akart sem férjhez menni, sem gyereket szülni. Mivel ő maga anya nélkül nőtt fel, a saját bőrén tapasztalta, mennyire igaz, hogy egy gyereknek mindkét szülőjére szüksége van. Talán régimódi nézeteket képviselt, de végtére is joga volt így gondolkodni - és joga volt eldönteni, odafigyel-e biológiai órájának ketyegésére, vagy sem. Hát igen, a család jövőjének sorsa most egyes-egyedül Harry kezében volt. Pedig egyáltalán nem törvényszerű, hogy így alakult. Valamikor réges-régen még... De mi értelme volna a múlton merengeni? Dee lelki szemei előtt hirtelen megjelent Julián Cox alakja, és a szívébe fájdalom nyilallt. Sajnos még mindig nem jött el az igazság pillanata. Kellyre természetesen csöppet sem haragudott emiatt, hiszen tapasztalatból tudta, milyen hatalmas, mindent elsöprő érzés a szerelem. Bár talán korai is volt bánkódnia, hiszen Anna révén még mindig lelepleződhet a jómadár. Juliannek sürgősen pénzre volt szüksége. Úszott az adósságban, és az ár egyre emelkedett. Brough-tól egészen biztosan nem kap majd egy vasat sem, és Kelly is kiesik, mint lehetséges pénzforrás, vette számba Dee. Ezek után a gazembernek egyetlen lehetősége marad: feleségül venni Eve-et. Brough persze, ha Kellytől megtudja, hogyan bánt el Cox Bethszel, nyilván mindent megtesz majd, hogy megakadályozza a házasságot. A kör bezárult... Julián eddig elég ravasz volt ahhoz, hogy kerülte a nyílt összeütközést a törvénnyel. Vállalkozásainak jó része azonban a törvényesség határát súrolta. Dee fizetett besúgói és magánnyomozói mindenesetre fantomcégekre és nem létező tulajdonosokra bukkantak, és ha az ember egy kicsit megkapargatta a felszínt, minden nyom Julianhez vezetett. A nem létező cégtulajdonosok nevének kezdőbetűi megegyeztek az ő monogramjával, mellesleg köztük volt Cox édesanyjának leánykori neve is, és még számos rég elhunyt személyé. Es nem elég, hogy galádul becsapott számtalan hiszékeny polgárt, jól ki is nevette őket, ha méltatlankodva hozzá fordultak. Arra ugyanis gondosan ügyelt, hogy bíróság előtt semmit ne lehessen rábizonyítani. A dolog erkölcsi oldala teljesen hidegen hagyta. Csöppet sem hatotta meg mások tönkretett jó híre, zátonyra futott élete és egyéb nyomorúsága. Dee ajka körül keserű mosoly játszott. Aztán lehunyta a szemét. Az édesapja... Milyen csodálatos ember volt! Büszke, talán egy kicsit tartózkodó és régimódi, de talpig becsületes, igazi úriember. Mégis meg kellett halnia, méghozzá milyen szörnyű módon. Ám azóta sok-sok év múlt el, és Dee nem látta értelmét, hogy azon töprengjen, mi lett volna, ha... Ez a hajó már elment, gondolta leverten. Apja már nem láthatja, milyen felnőtt lett belőle, és ő hiába is sír az elveszett lehetőségei után, soha nem lesz családja, gyerekei... Ebből elég, a végén még sírva fakadok! - figyelmeztette magát Dee. Most eljött a tettek ideje. Hamarosan bezár a hongkongi tőzsde, és még ellenőriznie kell, hogy állnak a papírjai. Julián előszeretettel fogott határidős tőzsdei ügyletekbe. Legalábbis a közelmúltig, amikor komoly veszteségeket szenvedett. Egy ismeretlen vetélytársa valósággal rászállt, és bármit talált ki, mindig egy lépéssel megelőzte: rákínált az ajánlatára és kicselezte. Szegény kis Julián! Ha ma reggel felébred, kénytelen lesz tudomásul venni, hogy a várva várt nyereség helyett iszonyú veszteségeket könyvelhet el. Ahogy erre gondolt, Dee elégedetten elmosolyodott. Egyszerre sokkal jobban érezte magát a bőrében. 10. FEJEZET Julián hitetlenkedve, hamuszürke arccal meredt a számítógép képernyőjére. Egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy amit lát, az a valóság. Két órával ezelőtt fejfájással, másnaposan ébredt. Kelly, ez a cafka most biztosan elégedett magával, amiért sikerült az orromnál fogva vezetnie, gondolta. Ezért még drágán megfizet... De mindent a maga idejében, most van fontosabb dolga is. Tegnap remek befektetési tippet kapott az egyik ismerős brókertől. Összekaparta az összes készpénzét, és megfogadta a tanácsot. Ma azonban, mikor bekapcsolta a számítógépét, hogy utánanézzen, hogy állnak a részvényei, egyszerűen nem hitt a szemének. Mindene elúszott, az utolsó pennyjét is elveszítette. Julián olyan indulatosan taszította meg a képernyőt, hogy az a földre esett. Erre felkapta a számítógép billentyűzetét, és a falhoz vágta. Most meg mi az ördögöt csináljon?! Honnan teremtsen elő pénzt? Márpedig pénzre volt szüksége, méghozzá azonnal. És nem csak azért, mert vissza kellett fizetnie bizonyos banki kölcsönöket. Julián még ifjúkorában rájött, hogy a kicsi, magánszemélyek által irányított jótékonysági szervezetek valóságos aranybányák egy magafajta szélhámos számára. Mi sem volt könnyebb annál, mint hogy tiszteletbeli befektetési tanácsadóként beédeskedje magát a pénzügyekhez alig értő felügyelő bizottsági tagok közé. Mindig örömmel és a legteljesebb bizalommal fogadták, betekintést engedtek neki a könyvelésbe, és így tovább. Julián e szervezetek tőkéjéből finanszírozta igencsak költséges életmódját, és ebből a pénzből tellett neki a fölöttébb kockázatos határidős ügyletekre. Ezek a merész pénzügyi húzások sokkal nagyobb izgalmat és örömet szereztek neki, mint a szex és a kábítószerek együttvéve. A kezdet kezdetén persze becsúszott egy-két gikszer, előfordult, hogy majdnem lebukott, de szerencsére sikerült meggyőznie a vezetőséget, hogy a gyanús ügyletekért nem ő a felelős, hanem az állítólagos üzleti partnere. Julián ugyanis rendkívül tehetségesen hamisított aláírásokat, s ezt a képességét bizonyos ellopott csekkfüzetekben is kamatoztatta. A régi szép időkben tehát melléje szegődött a szerencse. Mindig oda utalgatta a rendelkezésére álló pénzeket, ahol éppen szükség volt rá. Amíg képes volt nyereséget felmutatni, senki nem tett föl kellemetlen kérdéseket. Most azonban nem számíthatott kíméletes bánásmódra. Túlságosan nagyok voltak az adósságai, már nem volt mivel pótolni a könyvelésekben tátongó hiányt. Közeledett a vég... Kétségbeejtő helyzetéért elsősorban Kellyt okolta. Azt tervezte, hogy befektetés ürügyén kicsalja a lány pénzét, és a saját céljaira használja fel. Kelly azonban bolondot csinált belőle, és ajtót mutatott neki - ezt pedig még soha egyetlen nő sem merte megtenni Julián Coxszal. Maradt tehát Eve... 0 ugyan nem rendelkezett szabadon a vagyona fölött, de hát ez a lehetőség is jobb volt, mint a semmi. Az utolsó szalmaszál... Múlóban volt a páni félelem, amely eddig elfogta. És azt is tudta már, mivel fogja feloldani maradék szorongását. A konyhába indult, ahol előző este a gines üveget hagyta, ám amikor megszólalt a csengő a bejárati ajtó fölött, megtorpant. Még negyed tíz sem volt. Miután Brough-t a kezelőorvos biztosította afelől, hogy a nagymamája tökéletesen felépül, a férfi az idős hölgyhöz sietett. Sajnos csak negyedórát engedélyeztek számára a kórteremben, nehogy kifárassza a beteget. Mire végzett a látogatással, fél tizenegyre járt az idő, vagyis Kelly rég az üzletben volt már. Brough sietve elhagyta a kórház épületét, és elővette a mobiltelefonját. Kelly épp a postáját nézte át, amikor megszólalt a telefon. Dobogó szívvel kapta fel a kagylót, ám csalódnia kellett: nem Brough volt az, hanem Beth. - Szia, Kelly, hogy vagy? - Köszönöm, jól. És te? - Hát, voltam már jobban is. Még mindig nem sikerült időpontot egyeztetni azzal a bizonyos kristályüzemmel, amelyről meséltem neked. Míg Beth beszélt, Kelly meghallotta a jelzést, mely új hívót jelzett a vonalban. Jaj, és ha Brough az? De hogyan rázza le a legjobb barátnőjét, hiszen épp csak elkezdték a beszélgetést? - Azért hívtalak, hogy közöljem, még egy darabig Prágában maradok - fecsegett tovább Beth. - Úgy látszik, nem kevés időmbe kerül, mire megtalálom ezt a gyárat, de meg fogom találni akkor is, ha a cél érdekében meg kell tanulnom csehül. Nem érdekel, mit szól hozzá Alex - tette hozzá szenvedélyesen. - Meg kell szereznem azokat a poharakat. Átköltözöm egy olcsóbb szállodába, de pontosan még nem tudom, melyikbe. Ha találtam megfelelő hotelt, újra hívlak. - Vigyázz magadra! - figyelmeztette Kelly. - Ha a tolmácsod annyira ellenzi, talán érdemes volna megfontolni... - Alex meglehetősen nehéz ember, de ne izgulj, tudok magamra vigyázni. Nem vagyok már gyerek. - Beth hangja igencsak határozottnak tűnt. Még mielőtt barátnője újabb ellenvetést tehetett volna, lezárta a beszélgetést. - Most be kell fejeznem. Majd telefonálok. Minden jót! És letette. Kelly csak ámult. Beth mostani eltökéltsége, kissé érdes modora szöges ellentétben állt szelíd, barátságos természetével. Komoly gondok lehetnek azzal a cseh tolmáccsal, ha így kihozta a sodrából a barátnőmet, gondolta Kelly. Aztán gyorsan feltárcsázta a hangpostafiókot, és megkérdezte, van-e üzenete. Volt. - Kívánja meghallgatni? - kérdezte egy hang. - Igen - suttogta elfúló hangon a lány. Olyan izgatott volt, hogy alig tudta ezt az egy szót kinyögni. Kelly, én vagyok az, Brough. Beszélnünk kell, méghozzá négyszemközt... Fél tizenkettő körül érek haza. Oda tudnál jönni a házamhoz? Fontos közlendőm van. Várlak. - Megismételjem? - kérdezte a hang. - Meghallgatja újra? - Nem - felelte Kelly anélkül, hogy tudta volna, mit mond. Mi ez az egész? Miért akar beszélni vele a férfi? A szája kiszáradt, a szíve szinte hallhatóan dobogott. Biztosan meggondolta magát. Nem szereti, nem akar többé találkozni vele... Ez az, amit négyszemközt akar közölni. Kellynek a hideg futkosott a hátán, úgyhogy az éppen akkor belépő vevő meg is jegyezte: - Pocsékul néz ki, kedvesem. Csak nem azt az undok vírust kapta el, amelyik mostanában jelent meg a városban? A helyében rögtön bezárnám a boltot, és hazamennék lefeküdni. Ha csak egy vírus lenne! - sóhajtott fel Kelly, miután a vásárló távozott. Hány óra is van? Brough fél tizenkettőt mondott... Ó, milyen komolyan, milyen távolságtartón csengett a hangja! Nyilván rájött, hogy jóval többet érzek iránta, mint ő irántam, és ezt tudatni akarja velem, tépelődött tovább. Nem az az ember, aki csak úgy lelép, biztosan úgy gondolja, magyarázattal tartozik. Azt fogja mondani, hogy igen sajnálja, de részéről futó kaland volt csupán... Ilyen rémes ebédszünete sem volt még, mint amilyen a mai lesz! Az üzletet mindenesetre be kell zárnia arra az időre, mert ilyen sebtében aligha talál helyettest. Tizenegy óra múlt öt perccel... Kelly elhatározta, hogy negyed tizenkettőkor elindul. Egy kendőért nyúlt, hogy eltörölgesse a kirakatba állított dísztárgyakat, de annyira reszketett a keze, hogy nem tudta hasznossá tenni magát. Csigalassúsággal múltak a percek. Julián kábán bámulta a képernyőt, amelyet időközben felemelt a földről. A számítógépe romokban hevert, ugyanúgy, mint az egész élete. Két órával ezelőtt, amikor becsöngettek hozzá, még reménykedhetett. Mostanra azonban már reménye sem maradt. Mikor ajtót nyitott, legnagyobb meglepetésére Harry állt előtte. Ő volt a legutolsó, akire Julián számított. - Bemehetek? Julián bólintott, majd koszos, rendetlen nappalijába vezette a vendéget. - Valami fontosat szeretnék magának mondani - kezdte a fiatalember, és megrázta a fejét, amikor Julián itallal kínálta. - Ilyen korán nem iszom alkoholt. - Ehhez sohasem lehet elég korán - jelentette ki a házigazda, és gyorsan felhajtott egy pohár gint. Sejtelme sem volt, mit akarhat tőle Harry. Mindössze egyszer találkoztak, jóformán nem is ismerték egymást. Ráadásul Julián ki nem állhatta ezt az embertípust. Harry testesítette meg számára a törvénytisztelő, unalmas nyárspolgárt, akit mélységesen megvetett. - Eve Frobisher kért meg, hogy keressem fel önt - tért a tárgyra Harry. - Tudnia kell, hogy összeházasodunk. Juliannek leesett az álla. Talán szórakozik vele ez a tacskó? De a fiú komoly ábrázata láttán ráébredt, hogy ez bizony nem vicc. - Mi az ördögöt hablatyol itt összevissza? Hiszen Eve hozzám akar jönni, nem magához! - tört ki dühösen. Harry csak állt, nem szólt semmit, nyugodtan nézte egykori vetélytársát. - Nem, nem és nem! Nem hiszek magának. - Julián kétségbeesetten küzdött a tagjait megbénító jeges félelem ellen. - Látni akarom Eve-et! Beszélni akarok vele! - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - jegyezte meg csendesen Harry. - Csak nem képzeli, hogy beveszem a hazugságait? Eve az én barátnőm, sőt majdnem a menyasszonyom... - Az ön barátnője volt - helyesbített a fiú. - De azt hiszem, ön túlságosan biztos volt a dolgában. Ha egy kicsit kedvesebb lett volna hozzá, ha úgy bánt volna vele, ahogy az neki kijár... - Maga akarja elmagyarázni nekem, hogyan kell a nőkkel bánni? - Julián megvetően fújt egyet, aztán gyorsan magába döntött még egy pohár gint. - Hiszen fogalma sincs a nőkről! Eve maga mondta, hogy szeret engem, a tulajdon fülemmel hallottam. Egészen belém van esve. Harry nem felelt, csak nézte. Az arckifejezése arra ösztönözte Juliánt, hogy újra teletöltse a poharát. - Ne higgye, hogy nem tudom, ki áll e mögött az egész mögött - emelte fel a hangját. - Eve bátyja sosem szívelt engem... - Brough-nak ehhez semmi köze - tiltakozott Harry. - Arról van szó, hogy Eve és én szeretjük egymást. - Eve nem szeretheti magát! Engem szeret! Julián még most is maga előtt látta a fiatal lány tágra nyílt szemét, őszinte tekintetét. Olyan ártatlan volt, annyira jóhiszemű! Azt sem furcsállotta soha, hogy ő nem akar lefeküdni vele. Attól én sokkal jobban tisztellek - adott magyarázatot a férfi, és Eve elfogadta az álláspontját. Pedig az igazság az volt, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás és a pénzügyi kötéltánc rá nehezedő feszültsége miatt Julián egyáltalán nem kívánta a szexet. Úgy érezte, csak egy Kelly-féle csábító, rafinált nő tudja felizgatni eltompult érzékeit, egy olyan hamvas, romlatlan kislány, mint Eve, nem. Most viszont mondhatott Harry akármit, ő pontosan tudta, hogy Brough áskálódott ellene. Biztosan rájött, hogy csak a húga pénzére pályázik, de Juliánt ez csöppet sem érdekelte. Fütyült rá, mit tart felőle leendő sógora, és nevetőgörcs kerülgette, ha arra gondolt, hogy Eve az ő ellenében Harryt választotta. Ez egyszerűen képtelenség... - Egy szavát sem hiszem - jelentette ki dölyfösen, majd meglehetősen bizonytalan léptekkel az ajtóhoz indult. - Elmegyek Eve-hez, beszélek vele. - Arról szó sem lehet. Julián nem értette, hogy teremhetett előtte olyan hirtelen Harry. Most mindenesetre elállta az útját. - No és hogy akarja megakadályozni, barátocskám? Harry nem felelt. Csak állt rendíthetetlenül, akár egy kőszikla, és szelíden nézte. Julián maga is elcsodálkozott rajta, de hátrahőkölt. Valami oknál fogva egyszerűen képtelen volt továbbmenni. Mi a csuda üthetett belé? Talán csak nem ijedt meg ettől a zöldfülűtől? - Úgy vélem, minden érintett számára az a legjobb, ha belenyugszik Eve döntésébe. - Harry hangja mintha ködön át szólt volna. - Változtatni úgysem tud rajta. Az embereket nem nagyon fogja meglepni a szakításuk, hiszen még jegyesek sem voltak. Azt hiszik majd, hogy egyszerűen összevesztek Eve-vei. Ilyesmi naponta megesik. Julián üres tekintettel meredt a fiúra. Hová akar kilyukadni? Vigasztalni akarja talán, hogy nem fog rajta röhögni az egész város? - Eve mesélte, hogy önnek üzleti érdekeltségei vannak Honkongban - folytatta Harry. - Gyönyörű város lehet, sok szépet hallottam róla. Járt már ott? Én sajnos még soha. Ha az ember gazdálkodik, bajosan tud elutazni. Julián nem akart hinni a fülének. Ennek a taknyosnak van bátorsága virágnyelven azt javasolni, hogy hagyja el a várost? - Nem kell kikísérnie, egyedül is kitalálok - mondta barátságosan Harry. Elindult kifelé, de az ajtóban egy pillanatra visszafordult. - Ja igen, és az ön helyében ma már nem innék többet. Minden jót! Julián még mindig a használhatatlanná vált képernyőt bámulta. Az egész élete romokban hevert. Annyira számított Eve örökségére, s most ez az utolsó szalmaszál is oda... Nem, ebbe nem nyugodhatott bele! Hátha van még befolyása a lányra, hátha Eve megváltoztatja a véleményét! De előbb jót tenne még egy kis szíverősítő... Julián a konyhaszekrényhez támolygott, ám mint morózusan megállapította, a gines üveg időközben kiürült. Sebaj, majd vesz másikat. Annyi pénze még volt, hogy a sárga földig leihassa magát. Odakint vakítóan sütött a nap. A járókelők megbotránkozott pillantására ügyet sem vetve Julián a városközpont felé indult. Az autója a ház előtt állt ugyan, de annyira azért működött a tudata, hogy inkább nem ült volán mögé. Kelly szintén gyalog indult útnak, bár egészen más okból, mint Julián. Nem a túlzásba vitt alkoholfogyasztás miatt tartózkodott a vezetéstől, hanem mert anynyira reszketett, hogy úgy gondolta, jobb nem kockáztatni. És furcsamód, noha a háta közepére kívánta ezt a kínos beszélgetést, túl büszke volt ahhoz, hogy telefonáljon Brough-nak, és lemondja a találkozót. Vajon tényleg a büszkesége akadályozta meg ebben? Vagy inkább egy önmarcangolásra hajlamos nő kétségbeesett vágya, hogy még egyszer, utoljára lássa a szerelmét? Kelly a sors különös fintorának tartotta, hogy csodaszép volt az idő. Hét ágra sütött a nap, lágy szellő fújdogált, az emberek derűs arccal siettek a dolguk után. Amikor az utcasarokra ért, a piactér mögött még a napfényben szikrázó folyóra is vethetett egy pillantást. Rye-on-Averton bűbájos városka volt, rendes körülmények között egy séta is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Kelly elfelejtse minden bánatát. Most azonban... A fejét lehajtva lépdelt, és kétségbeesetten igyekezett visszatartani könnyeit. Már csaknem elérte Brough házának bejáratát, mikor meghallotta, hogy valaki a nevén szólítja. Felnézett, és megütközve rábámult a szembetántorgó Julián Coxra. A férfi nyilvánvalóan részeg volt, és visszataszítóan ápolatlan. Állán többnapos borosta éktelenkedett, kétes tisztaságú, gyűrött ruhát viselt. - Hát téged mi szél hozott erre, Kelly? Vagy tudod mit? Ne szólj semmit, inkább kitalálom! Lefogadom, hogy Brough Frobisher után futsz. Ugye igazam van? Szakított veled, mi? Hát ennyire ostoba volnál? Nem jöttél rá, mire ment ki a játék? Csak a húga miatt hajtott rád, hogy távol tartson téged tőlem. Elhitted, hogy egy olyan férfi, mint ő, komolyan érdeklődik irántad? Naná, hogy nem utasított vissza, mikor felkínálkoztál, kíváncsi volt, milyen újdonságokkal szolgálhatsz... Maga mondta nekem, hogy akár fizetni is hajlandó, de kapni akar valamit a pénzéért. Julián az imént jött ki egy élelmiszerboltból, ahol kiderült, még sincs annyi pénze, hogy megvehesse kedvenc italát. Ettől aztán még dühösebb lett. Amikor Frobisherék háza előtt megpillantotta a gyanútlan Kellyt, minden haragját a nyakába zúdította. Eszébe jutott ugyanis, hogyan utasította vissza a lány előző este, és hogyan penderítette ki az üzletből Brough. Brough, aki Eve-et rábírta, hogy szakítson vele... Féktelen bosszúvágy fogta el meg akarta büntetni a férfit, méghozzá úgy, hogy tönkreteszi bimbózó románcát Kellyvel. Biztosra vette, hogy ha a megjegyzései célba találnak, a lány soha többé nem áll szóba Frobisherrel. És elegendő volt egyetlen pillantást vetnie Kelly halottsápadt arcára, hogy lássa, jó úton jár. - Csak nem hitted el komolyan, hogy beléd szeretett? Azok után, hogy a bálon csaknem rám másztál, botorság lett volna ilyesmiben reménykedni. A mi Brough barátunk büszke férfiú, nem szokott más levetett nőjével villogni. Brough késésben volt. Az óriási forgalom miatt hosszú percekig állt egy dugóban, végül úgy döntött, a legközelebbi parkolóban hagyja a kocsit, és gyalog megy haza. Öt perccel fél tizenkettő után fordult be a sarkon, és azonnal észrevette a neki háttal álló Kellyt. De vajon mit keres itt Julián Cox? És mi beszélnivalójuk van egymással? Brough minden különösebb megfontolás nélkül futásnak eredt. Julián vette észre elsőként, hiszen ő állt szemközt vele. Diadalmasan elvigyorodott, majd akadozó nyelvvel megkérdezte: - Na, milyen érzés megkapni a megunt szeretőmet? Nem mondom, nem rossz hálótárs a kicsike, de ajánlhatok valakit, aki még nála is sokkal izgalmasabb. Sokak szerint egy lelkes kezdő mindig jobb, mint a legügyesebb szakmabeli... Kelly ajkát felháborodott kiáltás hagyta el, ám egyik férfi sem figyelt most rá. - Hiszen maga is tapasztalhatta a bálon - folytatta zavartalanul Julián. Ahogy fokozatosan kijózanodott, úgy lelt mind több örömöt a rágalmazásban és Kelly gyötrésében. - Fogadjunk, magának azt mondta, régi barátok vagyunk - kacagott fel gúnyosan. - Nos, így is lehet mondani. Viszonyunk volt, nem is olyan régen, amikor még Kelly barátnőjének, Bethnek csaptam a szelet. A kisasszony ugyanis leginkább a szilárd párkapcsolatban élő férfiakat kedveli. Az izgalom az ő éltető eleme, és nála kétszeresen is igaz a mondás, hogy a változatosság gyönyörködtet. Mondja csak, magánál is megcsinálta azt, hogy... Olyan kifejezéseket használt, amelyek Kelly arcába kergették a vért. Megbénította a tehetetlenség, rá sem mert nézni Brough-ra. De hogyan is védekezhetett volna az igaztalan rágalmak ellen? Hiszen az adott helyzetben éppen a mentegetőzés lett volna a leginkább megalázó számára. És ugyan mi értelme lett volna bármit is mondani, ha egyszer Brough úgysem viszonozza az érzéseit? Hát nem mindegy, mit gondol róla? - Úgy látom, maga is rájött, mit ér a kicsike - folytatta kegyetlenül Julián. De tulajdonképpen nem is ezért jöttem. Eve-vei szeretnék beszélni. Itthon van? Megígértem, hogy ma megveszem neki az eljegyzési gyűrűt. - Miközben beszélt, félretolta Kellyt, úgy, hogy a lány kis híján elveszítette az egyensúlyát. Osztom a véleményét - tette még hozzá Julián Brough-hoz közeledve. - Erre a nőre tényleg kár egy éjszakánál több időt pazarolni. Ahogy Brough szemébe nézett, már tudta, hogy jóvátehetetlen hibát követett el. A sötétkék szempárból ugyanis megvetés és engesztelhetetlen gyűlölet villámlott feléje. Kelly nem bírta tovább a megaláztatást. Egyszerűen sarkon fordult, és anélkül hogy egyetlen pillantást vetett volna hátra, elindult. Pár lépés után futásnak eredt, nem törődve a rácsodálkozó járókelőkkel. Brough megkövülten bámult utána. - Merre van Eve? Beszélnem kell vele - ismételte Julián. Brough lesújtón végigmérte. - Eve Harryt választotta. Okosabb, ha hazamegy, Cox, mostantól nem szívesen látott vendég a házamban. Ha egyszer is meghallom, hogy a húgom közelébe próbál férkőzni... - Fenyeget? - Dehogy. Egyszerűen a tényállást akartam közölni. Csupán az idejét vesztegeti, Eve ugyanis nincs itthon. Harry szüleihez ment látogatóba. És most, ha megbocsát... - Maga is az idejét vesztegeti, ha utána megy annak a kis cafkának - vágott a szavába gúnyos vigyorral Julián. - Minden, amit mondtam róla, igaz. Nagy előnye, hogy nem igényel sok utánajárást, hamar ágyba bújik akárkivel. És meglehetősen szenvedélyes a bestia... Milyen kár, hogy nem válogatósabb egy kicsit! Észre sem vette, hogy Brough meglendítette a karját, csupán az öklét érezte, mely pontosan az arca közepébe csapódott. Összecsuklott, mint egy rongybábu, és kicsivel később szitkozódva tapogatta vérző orrát. Brough azonban addigra már messze járt. Kelly a folyó felé futott. Részint, mert ilyen állapotban nem térhetett vissza az üzletbe, részint, mert sejtelme sem volt, hová mehetne egyáltalán. Életében nem szégyenítették így meg, sohasem kellett még átélnie a megalázottság ilyen torokszorító érzését. Az arcpirító hazugságok, melyeket Julián a fejéhez vágott, megbénították. Kit érdekelt ezek után, hogy Brough-t megelőzően mindössze egy kapcsolata volt? Hogyan bizonyíthatná be a szerelmének, hogy egyetlen szó sem igaz Julián vádjaiból? Annál is fájóbb volt számára ez a kérdés, mert biztos volt benne, hogy Brough, ha nem is szereti, legalábbis kedveli, és talán bizonyos fokig tiszteli is. Pontosabban most már csak kedvelte és tisztelte... Ha ezek után elé áll, hogy magyarázkodjon, csak még szánalmasabbá válna a szemében. Ugyan miért hinne neki? Lassan lépdelt a kihalt folyóparti sétányon. -Kelly! Várj! A lány olyannyira elmerült gondolataiban, hogy amikor kiáltás harsant mögötte, megijedt és megbotlott. Még szerencse, hogy Brough pár pillanattal később odaért, és a karjába zárta. - Mi ez az egész? Miért rohantál el? Kelly feldúltan rázta meg a fejét. A férfi hirtelen felbukkanása és közelsége végképp összezavarta. - Az, amit Julián mondott... Én sohasem... Egyedül csak téged... - hebegte, aztán elnémult, mert egy hang nem sok, annyi sem jött ki több a torkán. Érezte, hogy Brough is legalább olyan feszült, mint ő maga. Amikor a férfi megfogta az állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen, először vonakodott. Miután mégis egybekapcsolódott a tekintetük, Brough arcán nem elutasítást látott, sokkal inkább szerelmet, gyöngédséget és... igen, ijedtséget. - Sejtelmem sincs, miről beszélsz, Kelly. Csak nem képzeled, hogy egyetlen szót is elhittem abból, amit az a részeg fajankó összehordott? - Nem hitted el? - suttogta a lány. - Persze hogy nem. Hát minek tartasz te engem? Ha nem tudnád, magam szoktam képet alkotni a nőről, akit szeretek. .. .a nőről, akit szeret! - Kelly egészen belekábult a boldog bizonyosságba. Ez volt az a mondat, amelyet nem lehetett elégszer hallania. - Tehát szeretsz? Brough még mindig meglehetősen komor képet vágott. - Természetesen. Azt hittem, ez már nem kérdés számodra... Kelly, édesem, kérlek, ne sírj - vonta magához szorosan pityergő kedvesét. - Egyedül hagytál - szipogta a lány, bár könnyei inkább örömkönnyek voltak. Ezek után mi oka lett volna a szomorúságra? Brough itt volt mellette, ajka szinte az ajkát súrolta, és épp az imént biztosította afelől, hogy viszonozza forró érzéseit. - Nem tehettem mást, el kellett mennem. Nagyanyám kórházba került, és elég aggasztó Volt az állapota. Te viszont mélyen aludtál, nem akartalak felébreszteni. - A nagymamád? - ijedt meg Kelly. - Te jó ég! Mi történt vele? - Már sokkal jobban van. Elesett, és ráadásként összeszedett egy tüdőgyulladást. De szerencsére már a gyógyulás útjára lépett hogy mást ne mondjak, alig várja, hogy megismerhessen. - Meséltél neki rólam? -jött zavarba Kelly. - De hát mit? - Hogy szívesen megnéznéd a teáskészletét - tréfálkozott Brough, mikor azonban látta, mennyire elbizonytalanodott a lány, komolyra fordította a szót. Megmondtam neki, hogy szeretlek, és feleségül akarlak venni. Annyira kíváncsi rád, hogy meg kellett ígérnem: már holnap elviszlek hozzá. -Ó, Brough! - No tessék, már megint sírsz! - Mert olyan boldog vagyok... Mondd még egyszer! - Mit? Hogy boldog vagy? - Nem. Hogy szeretsz, és feleségül akarsz venni. - Szeretlek, és feleségül akarlak venni - ismételte engedelmesen a férfi, majd még mielőtt Kelly válaszolhatott volna, két tenyerébe fogta az arcát, és megcsókolta. Először lágyan, aztán mikor a lány hozzásimult, és viszonozta nyelvének érzéki játékát, egyre szenvedélyesebben. - Ami pedig Juliánt illeti... - szólalt meg Kelly, amikor lélegzethez jutott. - Julián? Az meg kicsoda? - De komolyan, Brough, tartozom neked egy vallomással. Vagy talán a vallomás nem is a legjobb szó, hiszen Julián és köztem soha nem volt semmi... Soha nem is tudtam volna... Rajtad kívül egyetlen kapcsolatom volt csak... De Brough, hogy magyarázzam meg, ha folyton megcsókolsz? - Nem kell, hogy beszámolj az előéletedről - felelte halkán a férfi. - Olyannak szeretlek, amilyen vagy. A múltad hozzád tartozik, hiszen a tapasztalataid, a veled történtek alakítottak ilyenné általuk lettél az a Kelly, akibe első látásra beleszerettem. - Én meg... miután otthagytál... azt hittem, meggondoltad magad... Már úgy értem, kettőnkkel kapcsolatban. így aztán, amikor megkaptam az üzenetedet, biztosra vettem, hogy a szakítás miatt akarsz négyszemközt beszélni velem. Brough hitetlenkedő kiáltást hallatott. Kelly az ajkába harapott. Ha már elkezdte, szerette volna be is fejezni a mondanivalóját. - Csak még annyit... - Felemelte a fejét, és a férfi szemébe nézett. - Amikor a bálon találkoztunk, én nyíltan kikezdtem Juliannel. És azt gondoltam, hogy emiatt biztosan meglesz rólam a véleményed. - Bár egyáltalán nem ismertelek, bevallom, fölöttébb furcsának találtam a viselkedésedet. Valahogy nem illett hozzád, idegennek éreztem tőled a kacérkodást. - Amikor pedig mindennek ellenére megcsókoltál... - Az tulajdonképpen egy kísérlet volt - szakította félbe a lányt Brough. - Zavart az az ellentmondás, amely a viselkedésed és a gesztusaid között feszült, és kíváncsi voltam, melyik az igazi éned. Egy csók sok mindent elárul... - Miket beszélsz? Egyetlen csókból hogyan következtethetünk bármire is? - Nem nagyon volt más választásom - felelte komolyan a férfi. - Minél jobban meg akartalak ismerni, mert akkor már tudtam, hogy beléd szerettem. Egyáltalán nem úgy viselkedtél, mint ahogy a jellemedből következett volna, de egy percig sem kétlem, hogy megvolt rá a jó okod. Felnőtt nő vagy, jogod van hozzá, hogy úgy alakítsd az életedet, ahogy tetszik. Nekem viszont nem áll jogomban megkérdőjelezni a döntéseidet. És nem is akarok ilyet tenni. Mint már említettem, olyannak szeretlek, amilyen vagy. - Beth miatt csináltam - rukkolt elő a lényeggel Kelly. - Igazából Dee ötlete volt, hogy... És szépen elmesélte az egész bosszú-históriát. - Beth... Szóval ő volt az, akivel Cox a húgom előtt járt. Eve-nek mellesleg azt mesélte, hogy ez a te barátnőd a szerelmével üldözte. - Szó sincs semmi ilyesmiről! - tiltakozott felháborodottan Kelly. - Julián erőltette az eljegyzést és a házasságot, legalábbis addig, míg ki nem derült, hogy Beth mégsem örököl a nagyapjától. Amikor rájött, hogy nincs pénz a láthatáron, nyomban szakított Bethszel, és volt képe azt állítani, hogy soha nem is akarta elvenni. Beth nem tudná ráerőltetni magát senkire. Kedves, csendes, szeretetre méltó teremtés - Akárcsak a húgom - vetette közbe Brough. - Igen, kétségkívül sok hasonlóság van köztük. Csak Beth nem olyan vagyonos... Jaj, bocsáss meg! - Ne hidd, hogy nem tudom, mi vonzotta Coxot a húgomhoz! De hála az égnek, emiatt nem kell tovább aggódnunk. Eve nemrég bevallotta nekem, hogy Harryt szereti, és karácsonykör hozzá akar menni feleségül. - Ez aztán a nagyszerű hír! - csapta össze a kezét a lány. - Bár igazából nem meglepő, mert én már a bálon is észrevettem, hogy Harry erősen vonzódik Evéhez. Egyébként Harry Dee unokaöccse. A barátnőm kérte meg, hogy kísérjen el aznap este... Mit csinálsz? Hová megyünk? - lepődött meg Kelly, mikor Brough átölelte, és visszafelé kezdte terelgetni az ösvényen. - Hazaviszlek - hangzott a válasz. - Több mint fél napja nem szeretkeztem veled, és változtatni szeretnék ezen a tarthatatlan állapoton. - De Brough... - Kelly erőtlen tiltakozását a férfi már csírájában elfojtotta, mert mohón az ajkára tapasztotta a száját, ezzel is bizonyítván, mennyire nehezére esett a várakozás. - De hát... Vissza kell mennem... Kinyitni az üzletet - dadogta a lány, mikor végre ismét szóhoz jutott. - Ugyan minek? Az egész árukészletedet felvásárolták. - Kicsoda? - Hát én. Ha csak ezen az áron tarthatlak most magam mellett, arra is hajlandó vagyok, hogy megvegyem az összes poharat meg gyümölcsöstálat. - Nem hinném, hogy megengedheted magadnak - kacagott fel a lány. - Egy egész vagyonba kerülne. - Ha eddig még nem jöttél volna rá, nagyon gazdag vagyok - évődött Brough. A világ leggazdagabb és legboldogabb embere, egy ritka kincs birtokosa... Erről jut eszembe: a nagyanyám tegnap hosszú percekig rágta a fülemet, hogy igazi, nagy, fehér ruhás esküvőt tartsunk. - A krémszínű nekem sokkal jobban áll -jegyezte meg csendesen Kelly. - Ebben szerintem meg fogtok egyezni. De nem szeretnék a házassággal addig várni, mint Eve és Harry. - A templomi kihirdetés miatt legalább három hétig türelemmel kell lennünk emlékeztette a férfit Kelly. - És a családomnak is időre lesz szüksége, hogy ideutazhassanak Dél-Afrikából. - Mit szólnál hozzá, ha négy hét múlva, a nagymamám születésnapján esküdnénk? A nagyi ki fog ugrani a bőréből örömében. - Az csodálatos lenne! - Nem csak lenne, az is lesz. Csodálatos és tökéletes... Mint te - súgta rekedtes hangon Brough, és magához szorította szerelmesét. UTÓHANG - Ne vedd úgy a szívedre, hogy nem sikerült - vigasztalta Anna a rosszkedvű Dee-t. - Julián ugyan nem kapta meg jól megérdemelt büntetését, de legalább Beth túltette magát a szerelmi csalódáson. Amikor felhívott telefonon, egyetlenegyszer sem említette azt a csirkefogót, és ez azért nem akármi. Egyfolytában a tolmácsára panaszkodott, vagyis nyilvánvalóan elfelejtette a füstbe ment eljegyzést. Ja, és még egy kis öröm az ürömben: ha te nem lennél, Kelly és Brough nem találhattak volna egymásra. Dee elgyötört pillantást vetett barátnőjére. - Néha szeretnék olyan lenni, mint te, Anna - sóhajtott fel meglepően őszintén. - Irigylésre méltóan elégedett vagy az életeddel. - Azért nem mindig - mosolyodott el szelíden az asszony. - Mostanában talán, az idő tájt azonban, amikor Ralph-ot elveszítettem... De ez már nagyon régen történt. - Elgondolkodva Dee-re pillantott, majd óvatosan hozzátette: - Nem gondolod, hogy számodra is eljött az ideje megbékélni a múlttal? Hogy elfelejtsd, amit Julián... - Amikor észrevette a barátnője haragosan megvillanó szemét, elnémult. - Nem. Képtelen lennék felejteni, amíg... Dee is elhallgatott. Az utóbbi időkben ugyan még közelebb kerültek egymáshoz a barátnőivel, de most is akadtak olyan témák, amelyekről nem szívesen beszélt. - A bosszúnak még nincs vége - folytatta hevesen. - Te itt vagy velem, és segítesz nekem. És Julián már rá is harapott a csalira. - Igen, célozgatott rá, hogy tud egy különlegesen jövedelmező befektetési lehetőséget - biccentett Anna. - Akkor a markunkban van a nyavalyás. - És aztán? Mit akarsz tenni? Dee a barátnője felé fordult. Elkínzott tekintete láttán Annában megerősödött a gyanú, hogy itt korántsem csak Bethről van szó, sokkal inkább valami régesrégi sötét titokról, amelyről ő, Beth és Kelly semmit sem tud. - Hogy mit akarok tenni? - válaszolta Dee. - Leleplezni és megszégyeníteni Juliánt. Megbélyegezni, mint közveszélyes csalót... és elvetemült gyilkost. Gyilkost? - Anna úgy megdöbbent, hogy egy szót sem tudott kinyögni. Dee közben felállt, adott egy kekszet barátnője kutyájának, aztán megölelte Annát. - Rövidesen felhívlak. Még elő kell teremtenem azt a pénzt, amelynek a segítségével tőrbe csalod Juliánt. Ötvenezer font talán elég is lesz... - Ötvenezer font?! - visszhangozta elképedve Anna. - A pénz semmit sem jelent - intette le Dee. - Semmit sem jelent egy emberélethez képest. Ne izgulj! - tette hozzá gyorsan Anna sápadtságát látva. - Neked nem eshet bajod! Talán nekem nem, morfondírozott el Anna, miután barátnője távozott. De mi lesz Dee-vel? Nevetséges volt, mégis hirtelen az az érzése támadt, hogy határozott, erős akaratú barátnője támaszra, vigasztalásra szorul. Annyi fájdalom és indulat sugárzott a tekintetéből... Anna jól ismerte ezeket az érzéseket. Egykor ő maga is szenvedett a magánytól, és dühös volt a sorsra, amiért úgy elbánt vele. Ám akárcsak Dee, ő is mindig megpróbálta eltitkolni fájdalmát az emberek elől...