Penny Jordán Vigyázat, törékeny! Az üzletasszony Beth árubeszerző útra indul Prágába. Rabul ejti a város szépsége, de még ennél is nagyobb hatással van rá a cseh származású Alex, aki tolmácsnak ajánlkozik melléje. Kirándulásaik során rendkívül közel kerülnek egymáshoz, Beth azonban csak nemrég esett át egy fájdalmas csalódáson, s így nem tud bízni a férfiakban. Az együtt töltött szerelmes éjszaka után búcsú nélkül utazik vissza Angliába, ahol hamarosan kiderül, hogy utazása nemcsak érzelmi, hanem üzleti szempontból is katasztrofálisnak mondható... Vigyázat, törékeny! 1. FEJEZET - Jaj, ne! - Beth szörnyülködve kapta szája elé a kezét, amikor végre sikerült kinyitnia az első dobozt, és szemügyre vehette a tartalmát. A gondosan becsomagolt kristálykészlet még csak nem is hasonlított azokhoz a csodaszép, antik mintára csiszolt borospoharakhoz, melyekből prágai útja során rendelt. Beth elgyötörten lehunyta a szemét. Annyi minden múlott ezen a szállítmányon - és korántsem csak üzleti szempontból. Remegő kézzel nyitotta ki a következő dobozt, de a vizeskancsó látványa sem derítette jobb kedvre. Száját összeszorítva sorra tépte fel a csomagokat. A kis üveg- és porcelánüzlet raktára hamarosan megtelt kartondobozokkal és összegyűrődött selyempapírral. A valóság alulmúlta Beth legszörnyűbb rémálmait is. A darabszámot illetően nem lehetett kifogása, ám a poharak olcsó bazári utánzatai voltak csupán azoknak a gyönyörű, aprólékosan megmunkált mintapéldányoknak, amelyek alapján a rendelést leadta- és persze amelyek alapján fizetett. Ezekért a szörnyűséges giccsekért soha nem adott volna egyetlen pennyt sem, mivel nem remélhette, hogy valaha is eladja őket. Az üzletet egyébként a barátnőjével, Kelly Frobisherrel közösen vezette, s vásárlóik sokkal igényesebbek voltak annál,-hogysem ilyen ócskaságokat vegyenek. Betht olyannyira megviselte a látvány, hogy rosszullét fogta el. Eszébe jutott, mennyire örültek leendő vevői, amikor a várva várt cseh kristálypoharak különlegességét és szépségét ecsetelte nekik, és megígérte, hogy a készletek valódi díszei lesznek a karácsonyi ünnepi asztalnak. Most kábán bámulta a kezében lévő poharat. A poharat, melynek eredetileg sötétvörös színben kellett volna pompáznia, igazi, ünnepi vörösben. Valóságos vagyont fizetett ki ezért az olcsó kacatért, kockára téve jól menő üzletük nehezen megszerzett hírnevét. Egyenesen Prágából hívta fel a bankja igazgatóját, hogy rábeszélje: biztosítson számára nagyobb hitelkeretet. Egymás után vette kézbe a borospoharakat, abban a balga reményben, hátha téves volt az elsó benyomása. Sajnos nem így történt. Minden egyes darab csapnivaló minőségű volt, mind a kidolgozást, mind pedig a színeket illetően. Beth egyiken sem tudta felfedezni azt a szemkápráztatóan gyönyörű kéket, mely a reneszánsz festmények Madonnáinak köpenyére emlékeztette, a smaragdosan csillogó, régi templomok festett ablakait idéző zöldet, vagy a mély tüzű aranyszínt. Mintha egy neves festőművész palettáját hasonlítanánk össze egy kisgyerek vízfestékével - nagyjából akkora volt a különbség a megrendelt és a szállított áru színhatása között. Ez csak valami félreértés lehet, rázta meg fejét a lány. Felállt, és elhatározta, hogy haladéktalanul felhívja a szállítót. Hamar rájött azonban, hogy ebból a kutyaszorítóból nehéz lesz szabadulnia. Még ha valóban csak valami melléfogásról lenne is szó, az idő rövidsége miatt nem valószínű, hogy a karácsonyi vásárig megjön az új áru. Hiszen ez a szállítmány is jelentós késéssel, az utolsó előtti pillanatban érkezett. Beth ma délután át akarta rendezni a kirakatokat, hogy a járókelőit is megcsodálhassák a cseh kristálypoharakat. Most pedig fogalma sem volt róla, mitévó legyen. Rendesen Kellyvel beszélte meg a hasonló természetű gondokat, ám ez esetben nem szívesen fordult volna barátnőjéhez és üzlettársához. Egyrészt azért, mert egyedül járt Prágában, egyedül kellett tehát vállalnia a felelősséget a megrendelésért. Másrészt, mert Kelly nemrég ment férjhez, és e nélkül is volt dolga bőven, hiszen be kellett rendezkednie új otthonában. A fiatalasszony úgy egyezett meg Bethszel, hogy az elkövetkező néhány napban átmenetileg nem is vesz részt az üzlet irányításában. A lánynak tehát egyedül kellett tartania a frontot. Harmadrészt pedig... Beth lehunyta a szemét. Kellyn kívül ott volt persze még a két másik barátnője, Anna és Dee is. Hozzájuk is fordulhatott volna, és csöppnyi kétsége sem volt afelől, hogy mindketten megértően és segítőkészen viselkedtek volna. Miért mindig én vagyok az, aki segítségre szorul? - sóhajtott fel mégis kétségbeesetten. Miért mindig ő rontja el a dolgokat, miért őt verik át állandóan? Ekkora balek lenne? Úgy látszik, vesztesnek született, ő maga az eszményi áldozat... De miért? Miért? Dühösen a levegőbe csapott. Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik a szemére vetik jóhiszeműségét és túlságosan előzékeny viselkedését? Annyi mindenesetre bizonyos, hogy három barátnője közül egyik sem kerülhetett volna hasonló helyzetbe. Beth legalábbis elképzelni sem tudta, hogy bárki túljárhatna például a hűvös, okos Dee eszén. Az élénk, örökvidám Kelly is elég határozott egyéniség volt ahhoz, hogy békén hagyják a szélhámosok. De még keresztanyjával, a szelíd, nyugodt Annával sem történhetett volna meg az, ami vele. Nem bizony! Egyedül ő, Beth volt annyira hiszékeny és együgyű, hogy az összes széltoló gazember vérszemet kapott a közelében. Biztosan az én hibám, gondolta elkeseredetten. Nyomban eszébe jutott a Julián Cox-ügy, amikor is bízvást elhitte, hogy a férfi szereti, pedig Juliánt csak a pénz érdekelte, melyet a lány a reményei szerint örökölt volna. Amikor kiderült, hogy kútba esett az örökség, Julián azonnal elhagyta, sőt volt képe azt híresztelni, hogy igazából sohasem állt szándékában megnősülni, csak Beth futott utána. A lánynak még most is égett az arca a szégyentől. Nem mintha még mindig szerette volna azt a csibészt. Dehogy! Ma már abban is kételkedett, hogy amit valaha érzett iránta, az valóban szerelem volt-e. Valószínűleg csak megszédítette Julián heves udvarlása, állandó bókjai, figyelmessége. Mostanra azonban megtanulta a leckét. Megfogadta, hogy soha többé nem bízik olyan férfiban, aki így körülrajongja, aki eljátssza, hogy első látásra halálosan beleszeretett. Julián ugyanis ezt a mesét találta ki. És Beth tartotta magát a fogadalmához, még akkor is, amikor... A szíve egyszerre gyorsabban kezdett dobogni, ahogy eszébe villantak bizonyos nemkívánatos emlékképek. De legalább nem követtem el még egyszer ugyanazt a hibát, nyugtatgatta magát. Nem, viszont helyette egészen másfajta hibákat követtél el! - szólalt meg vádlón a lelkiismerete. Méghozzá jóval súlyosabb hibákat... A fuccsba ment eljegyzés és a nyilvános megszégyenülés ugyanis nemcsak Beth saját életére volt kihatással ezzel a baklövésével a barátnőjét, Kellyt is lehetetlen helyzetbe hozta. Kis üzletük, melyben kizárólag első osztályú üveg- és porcelánárut kínáltak, igen jó hírnévnek örvendett a környéken, hiszen nemcsak kiszolgálták vevőik igényeit, de elébe is mentek azoknak. Betht a sírás kerülgette, amikor eszébe jutott az egyik törzsvásárlója, aki december végén tartandó ezüstlakodalma alkalmából három tucat bíborvörös pezsgőspoharat szándékozott vásárolni. Amikor erről beszélgettek, ő szinte már látta is, amint a csodás kelyhek megcsillannak a gyertyafényben Candida Lewis-Benton gyönyörű, antik ebédlőasztalán. Ezek a poharak azonban sohasem kerülhetnek arra az asztalra azon egyszerű oknál fogva, hogy Mrs. Lewis-Benton egyetlen pennyt sem adna ki ilyen silány minőségű áruért. Beth igyekezett elfojtani feltörő zokogását. Görcsösen megpróbált arra gondolni, hogy nem kislány már, hanem önálló, határozott fiatal nő, aki maga felelős a tetteiért - mint ahogy ezt Prágában be is bizonyította. Vagy legalábbis remélte, hogy bebizonyította... Tökéletesen ép az önbecsülésem, gondolta végül dühösen. Igenis fütyül rá, mit gondolnak róla mások. Különösen egy bizonyos nagymellényű, beképzelt fickó, aki azt hiszi, jobban ismeri, mint ő saját magát. Aki dönteni akar helyette, és elvárja, hogy ezért még hálás is legyen neki. Aki még attól sem riad vissza, hogy alantas céljaik elérése érdekében szerelmet hazudjon... Még szerencse, hogy ő az első perctől átlátott rajta, rájött, mire megy ki a játék... - Beth, talán kissé korai még ez a vallomás - mondta Alex azon a bizonyos délutánon, a szakadó esőben, a Károly hídon -, de a helyzet az, hogy beléd szerettem. - Az nem lehet - tiltakozott erre ő. - Mi ez, ha nem szerelem? - kérdezte a férfi egy későbbi alkalommal, és ujjbegyével megérintette Beth csókoktól duzzadt ajkát. - Ez? - vont vállat közönyösen a lány. - Ezt úgy hívják: testi vágy. Törekvés bizonyos természetes szükségletek kielégítésére, semmi több. Alex ugyanakkor többször figyelmeztette, nehogy bedőljön a zugkereskedők ígéreteinek, hiszen legtöbbjük a turisták megkopasztásából él, és kihasználná a lány jóhiszeműségét is. Beth persze nem hitt a férfinak. Pontosan tudta, mit akar Alex. Ugyanazt, amit Julián is: a pénzét. Igaz, neki legalább nem volt kifogása a ráadás, Beth teste ellen sem, míg az a másik gazember... - Nem akarom elhamarkodni a dolgot - suttogta a lány fülébe Julián azon az estén, amikor szenvedélyesen szerelmet vallott. - Azt szeretném, ha csak azután lennénk egymáséi,, miután eljegyeztelek. Haha! így, utólag Beth igencsak nevetségesnek érezte, hogy annak idején annyira a szívére vette Cox álnok hitszegését. Ma már úgy látta, egyáltalán nem a férfi elvesztése taglózta le akkor, sokkal inkább az, hogy oda lett az önbecsülése. Mélységesen megvetette magát, hiszen akárhonnan is nézte, a butasága és a rövidlátása vezetett ahhoz, hogy mindez megtörténhetett. Ha mostanság nagy ritkán eszébe jutott Julián, már teljesen közömbösen tudott gondolni rá. Sőt nem győzött csodálkozni rajta, hogy valaha vonzónak talált egy ilyen férfit. Prágába elsősorban azért utazott el, hogy kiküszöbölje a csorbát és bebizonyítsa: nem olyan ostoba, mint azt a Cox-féle fiaskó után talán sokan hitték. Megesküdött rá, hogy soha többé nem ad hitelt szerelmi vallomásoknak, és Csehországból hazatérve ugyancsak büszke volt magára, mert megtartotta a fogadalmát. Néhány hét leforgása alatt egészen megváltozott, elsősorban azért, mert megkeményítette a lelkét. Alkalmazkodnia kellett az adott körülményekhez. Ha nem akarta, hogy kihasználják a férfiak, előttük kellett járnia egy lépéssel. Csakis a saját fegyverükkel vehette fel a harcot ellenük. Meggyőződése volt, hogy ha egy nő nem bízik a teremtés koronáiban, attól még korántsem kell önmegtartóztatást gyakorolnia. Elmúltak azok az idők, amikor egy nőtől elvárták, hogy fojtsa el a vágyait. És szerencsére túl vagyunk már azon a felfogáson is, miszerint a nők legfeljebb életük nagy szerelmével bújhattak ágyba. Beth bizony hosszú évekig ilyen tilalomfák árnyékában élte az életét, rég túlhaladott erkölcsi normák, elavult szabályok szerint. De ennek vége! Leszállt a fellegekből, és teljes jogú, felvilágosult tagja lett az úgynevezett modern nők társadalmának. És rá se ránt, hogy egyeseknek - különös tekintettel egy bizonyos egyénre - nem tetszik az életfelfogása. Akár fejre is állhatsz, Alex Andrews, gondolta némi elégtétellel. A teste fölött maga rendelkezik, és igenis joga van pusztán a gyönyör kedvéért lefeküdni bárkivel. Szegény kis Alex... csak nem képzelte, hogy ő beveszi a hazugságait? Szerelem első látásra... Nevetséges! Haha! Beth egyébként csodálkozva állapította meg, hogy Prágában nyüzsögtek az Alexhez hasonló semmirekellők. Persze mind diáknak mondták magukat, és azt állították, csupán néhány félévet töltenek el egy itteni egyetemen, ám Beth erősen kételkedett benne, hogy ez valóban így van. Tapasztalata szerint ezek az ifjú ingyenélők a nyelvtudásukat kihasználva ráakaszkodtak a turistákra, és jó fizetség reményében rájuk tukmálták segítségüket. Úgy, mint Alex, aki egyenesen egyetemi oktatónak hazudta magát, és azzal a mesével állt elő, hogy egy csehországi rokonlátogatás miatt vett ki szabadságot. Még hogy a történettudományok doktora...! Beth kis híján felkacagott. Úgy látszik, a szélhámosok különös gonddal ügyelnek rá, hogy a világ szemében tiszteletre méltó polgárnak tűnjenek. Julián Coxról is mindenki azt hitte, hogy jómódú, szolid üzletember, holott közönséges csaló volt igaz, az ügyesebb fajtából, mert soha senki nem tudott rábizonyítani semmit. Bethnek elég volt egyetlen pillantást vetnie Alexre, és rögtön rájött, hogy szemernyivel sem különb Juliannél. Valahogy túlságosan jóképű volt, és túlságosan határozott... Tökéletesen biztosra vette például, hogy Beth a karjába omlik, csak mert forró szerelméről biztosította. A lány keserűen felnevetett. Egyszer már felült a szép szavaknak, de - és erre megesküdött - soha többé nem fogja elkövetni ugyanezt a hibát. Ennek szellemében nem is adott hitelt Alex vallomásának, ellenben... Ahogy pillantása ismét a kezében tartott pohárra tévedt, a gyomra görcsbe rándult az idegességtől. Ez biztos csak valami félreértés... Egész egyszerűen nem lehet másként. Vagy mégis? Jeges rémület cikázott végig rajta, mikor arra gondolt, hogy barátnői elé állva be kell ismernie: megint csúnyán átverték. Arról már nem is beszélve, hogy mindezt a bankigazgatóval is közölnie kell, hiszen miután kikönyörgött egy, a szokásosnál jóval nagyobb összegű hitelt, végképp lehetetlen helyzetbe hozta önmagát. Azzal a szilárd elhatározással, hogy most azonnal felhívja a szállítólevélen szereplő számot, a telefonhoz lépett, ám még mielőtt felvehette volna a kagylót, megcsörrent a készülék. - Tessék, üveg- és porcelánüzlet. - Szia, Beth! - hallotta meg Kelly hangját. - Lenne egy nagyon nagy kérésem. De ugye nem haragszol meg rám? - A fiatalasszony mély lélegzetet vett, aztán folytatta: - Arról lenne szó, hogy Brough üzleti ügyben Szingapúrba repül, és szeretné, ha elkísérném. Lehet, hogy egy egész hónapig távol leszünk, mert ha már ott vagyunk, Brough szerint butaság volna nem meglátogatni az unokatestvéremet, aki Ausztráliában él... Nem, ne is mondj semmit, tudom, mire gondolsz. Tudom, hogy ez az egy-másfél hónap az év legnehezebb időszaka, és mostanában egyébként sem erőltettem meg magam a munkában. Ha azt mondod, hogy inkább maradjak, lemondok az utazásról. Számomra is fontos az üzlet, és igazán nem szeretnélek túlterhelni... Beth fejében egymást kergették a gondolatok. Tisztában volt vele, hogy nem lesz könnyű dolga, ha egyedül kell helytállnia a boltban, mégis kapóra jött neki barátnője kérése. így legalább eltitkolhatja Kelly elöl ezt az egész siralmas pohár-ügyet. Esélyt kapott a sorstól, hogy egyedül hozza helyre, amit elrontott. - Beth, ott vagy még? - Igen, hát persze - szólalt meg a lány, aztán jókedvet mímelve gyorsan hozzáfűzte: - Még szép, hogy elkíséred a férjedet! Bolond lennél kihagyni egy ilyen lehetőséget! - Én is így gondoltam - sóhajtott fel megkönnyebbülten Kelly. - De tudod, mégis furdal a lelkiismeret. Rengeteget dolgozol, különösen most, hogy az új poharak... Igaz is, megérkeztek már? Valóban olyan gyönyörűek, mint ahogy mesélted? Ha gondolod, indulás előtt még beugorhatok, és... - Nem, nem - szakította félbe Beth. - Tudom, hogy még rengeteg dolgod van a házban. Meg aztán pakolnod is kell. - így igaz. - Kellynek minden jel szerint nagy kő esett le a szívéről, hogy nem kell bemennie segíteni. - Brough talált Farrow-ban egy remek asztalost, aki csodálatos, antik hatású bútorokat készít. Hozzá akartam elmenni délután, de ha szükséged van rám, csak szólj! - Nem, köszönöm. Egyedül is boldogulok. - Mikor rakod ki a poharakat a kirakatba? Már alig várom, hogy megcsodálhassam őket. - Még nem tudom pontosan. - Hogyhogy? - lepődött meg Kelly. - Azt hittem, most azonnal hozzáfogsz újrarendezni a polcokat. - Eredetileg ez volt a tervem, de... Rájöttem, hogy még majdnem két teljes hetünk van a karácsonyi vásár kezdetéig. Az egész város akkor öltözik karácsonyi díszbe, miért ne tartogatnánk mi is akkorra a fő attrakciónkat? - Remek ötlet! És ahhoz mit szólnál, ha mézes süteménnyel és forralt borral kedveskednénk a vevőinknek? - Igen... Nagyon hangulatos lenne. - Beth csak remélni tudta, hogy barátnője nem veszi észre, milyen kevéssé lelkesíti a téma. - Sajnos akkor már nem leszek itt, hétvégén ugyanis elrepülünk sajnálkozott Kelly. - De karácsonyra feltétlenül hazajövünk. Mindketten úgy gondoljuk, hogy az első közös karácsonyunkat itthon kellene megünnepelnünk. Jaj, most jut eszembe... Félretennél nekem fél tucatot azokból a meseszép poharakból? - Ez csak természetes - motyogta gépiesen Beth. Kis szerencsével sikerülhet még Kelly távollétében tisztázni a helyzetet a gyártóval, törte a fejét görcsösen. De vajon megkapja-e az új árut még karácsony előtt? Ez fontos kérdés volt, ugyanis Beth szándékosan a karácsonyhoz illő színeket, sötétvöröst, mélykéket és fenyőzöldet választott, valamennyit aprólékosan megmunkálva, gazdag aranyozással. És egyáltalán nem volt benne biztos, hogy ez a stílus és színvilág nyáron is ugyanolyan kelendő volna. Egy óra telt el a Kellyvel folytatott beszélgetés óta. Ezalatt Beth számtalanszor feltárcsázta a szállítólevélen talált telefonszámot eredménytelenül. így aztán most ott térdelt a raktárban, a földön, a nagy rumli kellős közepén, és kétségbeesetten töprengett, mi legyen a következő lépés. A harag és a döbbenet, amelyet a szállítmány kicsomagolásakor érzett, lassan átadta helyét egyfajta nyomasztó, megmagyarázhatatlan balsejtelemnek. A gyár, amelyet meglátogatott, rendkívül nagy volt, az értékesítési igazgató pedig igencsak rátermett, talpraesett embernek tűnt. Elegánsan berendezett irodájában, a vitrinekben ott pompáztak a csodásan megmunkált mintadarabok, melyeknek alapján Beth megrendelte a kollekciót. Mind az igazgató, mind a titkárnő szobája a legmodernebb irodagépekkel volt felszerelve, így aztán a lány elképzelni sem tudta, miért nem működnek munkaidőben sem a telefonok, sem pedig a faxok. De hát pontosan ez volt a helyzet. Hiába tárcsázta a megadott számot, süket volt a vonal. Még ha Csehországban valami ünnep lenne, akkor is ki kellene csöngenie a telefonnak. Bethnek szörnyű gyanúja támadt. - Nem szabad mindent elhinni, amit el akarnak hitetni veled mondta neki egyszer Alex Andrews. - Azt rebesgetik, hogy a vásározó szélhámosok némelyike valóságos bűnszövetkezetekkel áll kapcsolatban. Legfőképpen turistákra vadásznak, és általában nem létező árukra vesznek fel tőlük rendelést. - Ezt csak azért mondod, hogy rám ijessz! - fakadt ki akkor ő. Szeretnéd, ha az unokatestvéreidnek adnám a megbízást, mi? Azt hiszed, nem jöttem rá, hogy erre megy ki a játék? Ne gondold, hogy egy percig is elhittem az ömlengéseidet, hogy belém szerettél, meg hogy fontos vagyok neked! Ennyire azért én sem vagyok ostoba! Arra már gondolni sem mert, mit válaszolt a vádjaira Alex. Nem, egyáltalán nem akart Alex Andrewsra gondolni. Soha többé... Akkor miért van az, hogy mióta megjöttél Csehországból, minden éjszaka vele álmodsz? - szólalt meg legbelül az a bizonyos kisördög. Mert végtelenül boldog vagyok, hogy hű maradtam az elveimhez, és faképnél hagytam Alexet, felelt meg gyorsan Beth. Vetett egy pillantást az órájára. Pár perc múlva négy... Most már fölösleges telefonálnia, hiszen Csehországban lassan vége a munkaidőnek, gondolta. Inkább visszacsomagolja ezeket a förmedvényeket, aztán elkezd készülődni. Dee ugyanis, aki jó barátnője és egyben főbérlője is volt, meghívta ma estére vacsorára. Rosszkedvűen fogott neki a visszacsomagolásnak. Újra szemügyre véve a csúf poharakat, szinte percenként biggyesztette le lekicsinylően a száját. Ez a kristálynak becézett üveg inkább befőttesüvegnek volt alkalmas, semmint egy ünnepi asztal ékességének. - Az előállítási eljárás minden bizonnyal sokkal kevésbé körülményes a cseheknél, mint nálunk - vélekedett Dee néhány héttel ezelőtt. -A silány minőségű termékeknél talán - világosította fel Beth. - Ez a gyár azonban, amelytől rendeltem, az orosz cár udvari szállítója volt, legalábbis ezt mesélte az igazgató. A kristálycsiszolásnak nagy hagyományai vannak Csehországban, ez afféle nemzeti iparágnak számít náluk. Eme ismereteit Beth Alexnek köszönhette, aki egy veszekedés hevében rukkolt elő ezzel a mondattal, amikor - már vagy századszor Beth a szemére vetette, hogy csak azért fut utána, mert megrendelést akar szerezni az unokatestvéreinek. Soha senki nem tudta úgy felidegesíteni, mint Alex Andrews. A harag és a szenvedély, melyet a férfi ébresztett benne, mostanáig idegen volt számára. Harag és szenvedély - meglehetősen veszedelmes párosítás. Beth igyekezett elhessegetni a kellemetlen gondolatot, ám hiába próbált a munkájára összpontosítani. Hiába mondogatta magában, hogy nem akar Alexre gondolni. Még kevésbé arra, ami kettejük között történt... Érezte, hogy az arcába szökik a vér. Még a férfi hangját is hallani vélte: - Csodálatos vagy! Senki sem gondolná, hogy ilyen szenvedélyes vadmacska rejtőzik e mögött az angyalian szelíd arc mögött... Beth dühösen pattant fel a helyéről. - Nem akarok rá gondolni! - tiltakozott fennhangon. - És ha nem akarok, akkor nem is fogok! Ez ilyen egyszerű. 2. FEJEZET - Kérsz még kávét, Beth? -Hát... - Szemmel láthatóan egészen máshol jár az eszed - állapította meg Dee. - Csak nincs valami baj? Túl voltak már a vacsorán. Dee nappalijában üldögéltek, körös-körül számtalan lakberendezési katalógus hevert. Dee ugyanis fel akarta újítani a nappaliját, és kíváncsi volt, mit szól barátnője a kiválasztott bútorszövethez. - Nincs semmi baj - tiltakozott a lány. - Egyébként csodálatos ez a krémszínű brokát! Es szerintem, ha a krémszínű szőnyeget is megveszed hozzá, nyugodtan rakhatsz élénkebb színű párnákat a kanapéra. - Igen, én is pontosan így gondoltam. Képzeld, ezt a csodás brokátot egy kicsike kis cég készíti, amelynek még a nevét sem hallottam soha. Azt mondták, egyedi megrendelést csak akkor tudnak elfogadni, ha előre fizetek. Beth felkapta a fejét. - Gondolhatod, hogy nem lelkesedtem túlságosan az ötletért - folytatta Dee. - De mivel valósággal beleszerettem abba a szövetbe, adtam egy megbízást a bankomnak, hogy vizsgálja meg alaposan a nevezett cég tevékenységét. Pénzügyekben sosem lehet elég óvatos az ember... De miket is beszélek! Ezzel nyilván te is tisztában vagy, hiszen ugyanezt kellett végigcsinálnod, mielótt megrendelted volna a kristálypoharakat Csehországban. - Hm... No persze. Beth gyorsan ivott egy korty kávét. Vajon mit szólna a barátnője, ha bevallaná, hogy ő semmiféle elózetes vizsgálódásra nem kérte a bankját? A lehetóség, hogy megszerezheti az álomszép poharakat - ráadásul Alex segítsége nélkül -, olyan izgatottá tette, hogy a legalapvetőbb óvatosságról is megfeledkezett. - Beszéltem Kellyvel. Elmesélte, hogy rövidesen Szingapúrba és Ausztráliába utaznak Brough-val. - Igen - bólogatott szórakozottan Beth. Egyre azon járt az esze, hogy bizony, elóször neki is információkat kellett volna gyűjtenie a gyártó cégről. Nemcsak azért, hogy kiderüljön, nem fenyegeti-e csőd a gyárat, de azért is, hogy megbizonyosodjék felőle, leendő üzletfelei tartják magukat a szerződésekhez, és mindig kifogástalan minőségben, pontosan szállítanak. A bankigazgató még figyelmeztette is erre, amikor a nagyobb hitelkeretet kieszközölte, de Beth egy percig sem tudott várni, annyira akarta, hogy az övéi legyenek azok a poharak. Kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát. - Vajon boldogulsz majd Kelly nélkül? Vagy fel akarsz venni valakit, hogy segítsen? - Igen, pontosan ezt fogom tenni - motyogta Beth, mintha álmában beszélne. A legszívesebben sikoltozni kezdett volna, mert rádöbbent, hogy ha balsejtelmei beigazolódnak, akkor nem lesz szüksége kisegítőre. Amennyiben ugyanis nem tévedésből, hanem szándékosan szállították számára ezt az ócskaságot, lehúzhatja a redőnyt. Nincs eladható áruja, nem tud mit kínálni a vásárlóinak. Ha viszont nem ad el semmit, akkor nem tudja kifizetni a lakás és az üzlet bérleti díját, és így tovább. Tartalékai egyáltalán nem voltak, minden pénzét a cseh kristálypoharakba fektette. Biztos volt ugyan benne, hogy a szülei, nagyszülei, sőt a keresztanyja, Anna is szívesen kisegítené szorult helyzetéből, de nem tudta volna velük megosztani butaságának történetét. Nem, ha egyedül rontottam el, helyrehozni is egyedül fogom, határozta el. A föld alól is előkeríti a gyártót, és kötelezni fogja őket, hogy vegyék vissza ezt a giccset és szállítsák le a megrendelt árut. - Biztos, hogy minden rendben van, Beth? A lány bűntudatosan állapította meg, hogy Dee hosszú percek óta beszél hozzá, és ő egy szót sem hallott az egészből. - Iiigen... persze... jól vagyok. - Ha gondolod, alkalomadtán felválthatlak az üzletben néhány órára. - Te? - Beth tágra nyílt szemmel meredt a barátnőjére. Dee arcát könnyed pír futotta el. - Én hát. Nem értem, mi van ezen annyira meglepő. Egyetemista koromban rendszeresen kisegítettem különböző boltokban. - Bocsáss meg, nem úgy értettem - mentegetőzött Beth. - Azért lepett meg annyira az ötlet, mert tudom, hogy egyébként is rengeteg a dolgod. Dee Lawson apja dúsgazdag üzletember volt, és halála után minden érdekeltsége egyetlen leányára szállt. De a fiatal nő nemcsak a szerteágazó vállalkozás ügyeit vitte tovább, hanem folytatta apja önzetlen emberbaráti tevékenységét is. Az öreg Lawson ugyanis igazi jótét lélek volt, aki szívesen juttatott hatalmas vagyonából a rászorulóknak. Ezért aztán, ha valaki megdicsérte Dee elkötelezettségét a szegények ügye iránt, a fiatal nő csak annyit mondott, hogy édesapja végakaratát teljesíti. Amióta Beth és Kelly Rye-on-Avertonba költözött, egyfolytában azon törték a fejüket, hogyhogy egy ilyen nőnek nincs senkije. Hiszen Dee nagyon csinos volt, és alig múlt harminc. - Biztosan nem találta még meg az igazit - vélte Beth, aki akkoriban még Julián Coxszal járt, és mivel meg volt róla győződve, hogy számára Julián az igazi, nem győzött szánakozni a facér nők sanyarú sorsán. - Hát, ha az apjához méri a fiúkat, akkor elég nehéz lesz megtalálnia a megfelelőt - jegyezte meg Kelly. Akárhogy is, egy biztos: Dee-t nem lehetett egykönnyen kiismerni. Még a barátnőit sem engedte igazán közel magához, senki sem láthatott bele a kártyáiba. Ám ezen az estén mégis valahogy gyöngének és sebezhetőnek tűnt a máskor oly magabiztos üzletasszony. Ráadásul fiatalabbnak is látszott a koránál. Talán azért, mert most nem tűzte fel szigorú kontyba a haját, s szőke fürtjei puhán a vállára omlottak. Beth mindig is csodálattal nézett idősebb társnőjére, mert Dee - vele ellentétben - az a fajta nő volt, akit mindenki azonnal észrevett, akire mindenki felnézett. Beth roppant unalmasnak tartotta a maga sötétszőke haját, még akkor is, ha nyaranta egész világosra, csillogóra szívta a nap. A termetével sem volt elégedett. Százhatvanöt centijével bizony nem tartozott a sudárak közé. - Te kecses vagy - mondogatta Julián. - Kecses és törékeny, mint egy porcelánbaba. És Beth boldog volt, mert azt hitte, a férfi bókja őszinte. Mielőtt elutazott volna Prágába, egy hirtelen sugallatnak engedelmeskedve levágatta a haját. A bubifrizura remekül állt neki, és roppant praktikusnak is bizonyult. - Gyönyörű vagy - suttogta a fülébe Alex Andrews, miután szenvedélyesen átölelte.- Te vagy a legszebb a világon. Beth persze az első perctől fogva tudta, hogy hazudik. Teljességgel elképzelhetetlen volt számára, hogy Alex szépnek találja. Egy ilyen különlegesen jóképű férfi, aki ráadásul magas, karcsú és izmos, akár a legszebb görög istenszobrok. Hát még a megnyerő mosolya! Amikor szürke szemét a lányra szegezte, Beth úgy érezte, egész testét lángok emésztik el... - Beth? - Kérlek, ne haragudj, Dee - mentegetőzött a lány. - Kicsit elkalandoztam. - Semmi baj - mosolyodott el tőle szokatlan szelídséggel Dee. Kelly mesélte, hogy már elhoztad a poharakat a reptérről, és ki szeretnéd csomagolni őket. Holnap van egy kis időm, ha gondolod, beugorhatnék az üzletbe... - Nem, nem! Nem szeretném, ha a karácsonyi vásár előtt bárki meglátná a kristályokat - tiltakozott rémülten Beth. - Oda lenne a meglepetés! - Ertem már. - Dee most még szélesebben mosolygott. - Szóval meglepetésre készülsz. Biztosan gyönyörű lesz. Hiába, neked van érzéked a díszítéshez, az ünnepi hangulat megteremtéséhez. Nekem ellenben szemernyi tehetségem sincs az ilyesmihez. Ezért is kértem a segítségedet a nappalim felújításához. - Ugyan, hiszen gyakorlatilag mindent magad találtál ki, csupán megerősítésre volt szükséged. - Beth egy pillantást vetett az órájára, és felállt. Úgy ítélte meg, ideje hazamenni. - Ha kell egy kis segítség a boltban, csak szólj! - mondta Dee. - Biztosan Anna is... Beth megrázta a fejét. - Anna valóban szívesen jönne, de nem lesz belőle semmi, mert Ward nem fogja elengedni. Hallani sem akar róla, hogy a felesége órákig talpon legyen az üzletben. Anna persze naponta tízszer elmondja neki, hogy a terhesség a legtermészetesebb dolog a világon, Ward mégis úgy tesz, mintha egy állapotos nő egy lépést sem tudna megtenni egyedül. Dee nevetett. - No igen. Kicsit túlteng benne a védelmező ösztön. A múltkor Annával elmentünk a kertészeti áruházba, és én, lelketlen nőszemély, megengedtem a barátnőnknek, hogy kivigyen a kocsihoz egy cserepes növényt. Hallanod kellett volna, mit kaptam érte... De azt hiszem, ebben a ledorongolásban az is benne volt, hogy Ward még mindig nem bocsátott meg nekem, amiért annak idején elküldtem. Tudod, amikor meg akarta látogatni Annát, hogy szerelmet valljon neki. - Majd elfelejti - vigasztalta barátnőjét Beth. - Idővel belátja, hogy csak Anna érdekében tetted, mert meg akartad védeni. Mi tagadás, ő kifejezetten kedvelte Wardot, és Örült, hogy fiatalon megözvegyült keresztanyja annyi év magány után végre megtalálta a megfelelő társat. Persze két olyan erős akaratú, határozott személyiség, mint Dee és Ward előbb-utóbb óhatatlanul összeakasztják a bajszukat. Még szerencse, hogy Ward sosem lépte át azt a szinte láthatatlan határvonalat, amely az erős akaratúakat az erőszakos természetűektől elválasztja. Mert tudott különbséget tenni a kettő között - nem úgy, mint Alex Andrews! Alex Andrews. Ha tudná, miféle poharakat kapott, most biztos jót nevetne rajta. Elvégre ő megmondta... Alex Andrews. Beth még akkor is rá gondolt, mikor hazaérve készített magának egy csésze teát, és felment a hálószobájába. Alex Andrews - vagyis egészen pontosan: Alex Charles Andrews. - Erről a hídról kaptam a nevemet - mesélte a férfi egy alkalommal Bethnek a híres Károly hídon állva. - A nagyapám szerint azért, hogy mindig emlékeztessen a cseh őseimre. - Emiatt jöttél ide? - bukott ki a lányból a kérdés, holott megfogadta, hogy igyekszik megtartani a három lépés távolságot. - Igen. Elsőként a szüleim látogattak haza, még 1993-ban, kevéssel a bársonyos forradalom után. - A férfi tekintetébe szomorú kifejezés költözött. - Nagyapám sajnos már nem érhette meg, hogy szabadnak lássa a várost, amely a világ összes városa közül a legkedvesebb volt számára... 1946-ban hagyta el Prágát a nagyanyámmal és édesanyámmal, aki akkor mindössze kétéves volt. Anyám semmire sem emlékezett az itteni életükből, úgyhogy nem sírta vissza Csehországot. Nagyapám ellenben... Megrázta a fejét, és Beth torka elszorult, mert egy könnycseppet látott megcsillanni Alex szemében. - 0, hogy vágyott haza szegény öreg! Őszintén megszerette Angliát, és hálás volt, hogy a szabad világban nevelheti fel a lányát, mégis Csehország maradt az igazi hazája. Emlékszem, egyszer, amikor meglátogatott a cambridge-i egyetemen, körülnézett, és ezt mondta: Nagyón szép itt, de sehol a világon nincs annyi szépség, mint Prágában, a Moldva partján. Majd ha egyszer eljutsz oda, és átsétálsz a Károly hídon, meg fogod érteni, miről beszélek.- És? - kérdezte halkan a lány. - Megértetted? - Igen - bólintott Alex. - Mielőtt idejöttem volna, ízig-vérig angolnak tartottam magam. Tudtam persze a cseh gyökereimről, de mivel személyes élmény nem kötött sem az országhoz, sem a rokonaimhoz, nagyapám történetei csupán érdekes elbeszélések voltak számomra. Pedig sokat mesélt. A régi várról, amely egykor a családunké volt, a hozzá tartozó hatalmas birtokról, a csodálatos, több száz éves bútorokról és dísztárgyakról... - Alex vállat vont. - Ezek a dolgok semmit sem jelentettek nekem, így nem is éltem meg veszteségként, hogy a háború után mindent elvettek tőlünk. És álmomban sem jutott volna eszembe, hogy bármit veszítek vele, ha soha nem jutok el Európa eme szögletébe. De amikor megérkeztem Prágába, rájöttem... Rádöbbentem, hogy valójában mindig is ide vágytam. Úgy éreztem magam, mint aki hosszas bolyongás után hazaérkezik. - Itt akarsz letelepedni? - tudakolta Beth, aki akarata ellenére áhítattal szívta magába a férfi minden szavát. - Nem - rázta a fejét Alex. - Már nem. Ebben a pillanatban még jobban rázendített az eső. Alex kézen fogta a lányt, és gyorsan behúzta egy védett kis zugba, a híd pillére alá. Egy másodperccel később pedig szerelmet vallott neki. Betht páni félelem fogta el. Sehogy sem tudta elhinni, hogy ilyen rövid idő alatt bárki szerelemre lobbanhat iránta. És élt a gyanúperrel, hogy ez a férfi is valamiféle hátsó szándéktól vezérelve akar közeledni hozzá. - Nem, ez lehetetlen! Egy szót se többet erről! - kiáltotta, majd kitépte magát Alex karjából, és elfutott. Beth először a szállodában találkozott Alexszel. Amikor a hotel portáján az iránt érdeklődött, tudnak-e számára tolmácsot szerezni, a kedves, fiatal recepciós tanácstalanul tárta szét a karját. Sajnálkozva magyarázta, hogy egyszerre több nemzetközi konferencia is zajlik Prágában, úgyhogy jelenleg az összes nyilvántartott tolmács foglalt. Beth csalódott volt, hiszen nyelvtudás híján egyedül aligha vállalkozhatott gyárlátogatásra, és ezt meg is mondta a portásnak. - Higgye el, nagyon sajnálom - mentegetőzött a fiatalember. - Igazán szeretnék segíteni, de pillanatnyilag képtelen vagyok teljesíteni a kérését. Egyszóval ne is számítson tolmácsra. Beth kis híján elsírta magát. Nem telt el valami sok idő a Julián Cox-ügy óta, így aztán még mindig meglehetősen ingatag volt a lelki egyensúlya, és hajlott arra, hogy egyik percről a másikra elkeseredjen. Kétségbeesetten próbálta elfojtani könnyeit, és amikor végre sikerrel járt, észrevette, hogy egy férfi, aki nem messze tóle áll a pultnál, feléje fordul. - Elnézést, hogy ismeretlenül megszólítom - mondta udvariasan. De önkéntelenül is hallottam az iménti beszélgetést. Elképzelhető, hogy tudnék önnek segíteni. A fiatalember olyan tökéletes kiejtéssel beszélte az angolt, hogy Bethnek kétsége sem volt afelől: honfitársak. - Miért, maga nem angol? - kérdezte habozva. - De igen, Angliában születtem - felelte lefegyverző mosollyal az idegen. Bethre azonban semmiféle hatással nem volt a minden bizonnyal nólc ezreinek szívét megdobogtató mosoly. Soha többé nem akarta elveszíteni a fejét, még akkor sem, ha ez a fickó mégoly jóképű is. - Ha elkerülte volna a figyelmét, angolul én is beszélek - gúnyolódott Beth. - Ö, igen, méghozzá elbűvölő cornwalli kiejtéssel - bókolt a férfi. Ám csehül valószínűleg nem, különben nem lenne szüksége tolmácsra. Én ellenben... - Ne is folytassa! - vágott a szavába hűvösen Beth, akinek még az utazás elótt felhívták a figyelmét, hogy óvakodjon az önjelölt idegenvezetőktől és tolmácsoktól, akik igen erószakosan próbálják rátukmálni a segítségüket a turistákra. Az ismeretlen azonban nem zavartatta magát. Ahogy Beth elindult, a nyomába szegódött. - A nagyapámtól tanultam a nyelvet. Innen, Prágából vándorolt ki Angliába sok-sok évvel ezelótt - magyarázta, de nem kapott választ. Beth rezzenéstelen arccal bámult maga elé. - Értem már. Szóval nem bízik bennem - állapította meg hanyagul a férfi. - Milyen igaza van! Ha egy szép, fiatal nő egyedül van egy idegen városban, sosem lehet elég óvatos. Beth szeme haragosan villant meg. Mégis, mit képzel ez az alak? - Egyáltalán nem... - vagyok szép, akarta mondani, de még idejében meggondolta magát. - Egyáltalán nem érdekel a fecsegése - fejezte be a mondatot. - Tényleg? Pedig az előbb mintha azt mondta volna a portán, hogy feltétlenül tolmácsra van szüksége. A szálloda igazgatója biztosan kezeskedik értem. Beth elbizonytalanodott. A fickónak igaza volt: csakugyan tolmácsot kellett szereznie. Hiszen elsősorban nem felejteni jött ide, hanem azért, hogy minőségi cseh kristályokat vásároljon. Ehhez pedig tolmácsra van szüksége. Ráadásul nem csupán a nyelvi nehézségek miatt volt szüksége valakire, aki jól tájékozódik Csehországban. Helyismeret hiányában egy vezető is jól jött volna, aki elfuvarozza a gyárakba, melyek gyakran igen távol estek Prágától. - És ha szabad érdeklődnöm, miért ilyen segítőkész? - kérdezte gyanakvóan. - Hát... Talán, mert nincs más választásom - hangzott a titokzatos válasz. Aha, szóval anyagi gondjai vannak! Míg Beth azon töprengett, mitévő legyen, a folyosón felbukkant egy ötvenes évei elején járó, roppant elegáns, barna hajú hölgy. Odakiáltott valamit csehül a fiatal férfinak. Beth csupán annyit értett belőle, hogy Alexnek szólította. A nő lekicsinylő pillantást vetett Bethre, és a lány zavarba jött semmitmondó, jelentéktelen öltözete miatt. Az idősebb asszony bezzeg úgy festett, mint egy előkelő dáma. A legutolsó párizsi divat szerint öltözködött, haját mutatós kontyba fésülték, körmét mintha frissen manikűröztette volna. Gyöngyös fülbevalója és finom megmunkálású nyaklánca valóságos ötvös remeknek tűnt. Akárki volt is, nagyon gazdagnak kellett lennie, ha mindezt megengedhette magának. És ha ez a fickó tolmácsként dolgozik neki, akkor feltehetően jó és megbízható munkaerő. Ez a nő aztán egy percig sem tűrné a lazsálást vagy a mellébeszélést. - Nem kell azonnal döntenie - mondta a férfi nyugodtan Bethnek. Tessék, itt a névjegyem. Ráírom a telefonszámot is, amelyen elérhet. Holnap reggel megint itt leszek, úgyhogy személyesen is közölheti velem a döntését. Ráfirkantott valamit a kártyára, majd búcsúzóul a lányra mosolygott, és már ment is. Naná, hogy elutasítom az ajánlatát, gondolta Beth. Még akkor is ezt tenné, ha egy jó nevű tolmács-ügynökségen keresztül ismeri meg. Túlságosan jóképű, és... Nem az a legnagyobb baj, incselkedett vele egy titokzatos belső hang. Hanem hogy túlságosan nagy hatással van rá. Pedig tanulhatott volna a Julian-féle sajnálatos esetből. Egyszer és mindenkorra kigyógyulhatott volna a gyanúsan gáláns férfiakból... Ki is gyógyultam, szögezte le magában Beth. Ö aztán soha többé nem lesz szerelmes. És a legkevésbé egy ilyen fickóba, aki ha akarná, minden ujjára tíz barátnőt szerezhetne egyetlen kacsintással. Miért éppen ó kellene neki? 0, csak nem... Csak nem azért, amiért Julián is kivetette rá a hálóját? Mint magányosan utazó, fiatal nőt, feltehetően könnyű prédának hiszik a szélhámosok. Egyszóval Beth szilárdan eltökélte, hogy el fogja utasítani ennek a bizonyos Alexnek az ajánlatát. Amikor azonban másnap reggel újra jelentkezett a portán, és közölte, hogy tolmácsra lenne szüksége, az új portás is csak a fejét rázta. - Nagyon sajnálom, de nem segíthetek. A konferenciák miatt egyetlen szabad tolmácsot sem tudok ajánlani. A lány egy másodpercig eljátszott a gondolattal hogy lemond a Kristály vásárlásról, és inkább körülnéz a városban. Ám ez azt jelentené, hogy idő előtt és dolgavégezetlen utazik haza, márpedig ő nem akart újra kudarcot vallani. Áruért jöttem Prágába, és addig nem megyek haza, míg meg nem találtam az elképzelésemnek megfelelőt, mondta magának eltökélten. Még akkor sem, ha ehhez olyasvalaki segítségét kell igénybe venned, mint Alex Andrews? - tette fel magának a kérdést. Még akkor sem, szögezte le habozás nélkül. A reggelit még a szobájába kérte, mert a szálloda tömve volt vendégekkel, és semmi kedve nem volt emberek közé menni. Most azonban rendelt egy kapucínert, és keresett egy csöndes zugot a hallban. Egy helyet, ahonnan mindenkit szemmel tarthatott, ám ahol őt magát nehéz volt észrevenni. Míg a kávéjára várt, előhalászta táskájából a prágai úti kalauzt, melyet még az ideérkezésekor, a reptéren vásárolt. Elképzelhető, hogy soha többé nem látom ezt az Alexet, morfondírozott. Sebaj! Biztos akad a városban egy csomó lődörgő egyetemista, aki hasonló módon keresi a kenyerét. -A pincér elfelejtette, mit is rendelt pontosan. Ezért aztán úgy döntöttem, meglepem egy kapucínerrel. Beth összerezzent, amikor felismerte Alex mély zengésű, kellemes hangját. Hogy a csudában találhatta meg a férfi ebben az eldugott sarokban? És honnan tudta, mit rendelt? Alex közben letette a tálcát az asztalra, és Beth észrevette, hogy nem csupán két kávéscsésze, de friss péksütemény is van rajta. - Kár volt. Ugyanis kávét rendeltem. Tisztán, tej és cukor nélkül füllentette. Alex meglepett pillantást vetett rá. - Pedig esküdni mertem volna rá, hogy maga nagy kapucíner-rajongó. Szinte látom magam előtt csokihab-bajusszal. - Meglehetősen otrombának, tartom a megjegyzését - közölte fagyosan a lány. - Bajuszuk a férfiaknak van, és nem gondolom, hogy férfias lennék. - Két különböző dologról beszélünk - magyarázta kedvesen Alex, miközben melléje ült. - Tudja, azt a bajuszt, amire én gondoltam, nem borotvával szokták eltávolítani. Hanem csókkal. A lány elképedve bámult rá. Miért tesz úgy, mintha kívánatosnak tartaná? Mintha... mintha udvarolna neki? Fel akart pattanni a helyéről, mert nem érezte képesnek magát rá, hogy ezek után tárgyilagosan közölje: nem kívánja igénybe venni a szolgálatait. Ám ebben a pillanatban megakadt a szeme egy csodaszép kristálylámpán, melyet az eladó épp most helyezett el a szállodai ajándéküzlet kirakatában. Lenyűgözve bámulta, szinte leesett az álla. - Mi az? - kíváncsiskodott Alex. - A... a lámpa - sóhajtotta megbűvölten Beth. - Még sohasem láttam ilyen szépet. - Valóban gyönyörű - ismerte el a férfi. - De az ára is meglehetősen borsos. Ajándéknak szánja, vagy a saját lakásába? - Az üzletembe - suttogta Beth, s közben egy pillanatra sem vette lea szemét a lámpáról. - Nocsak! Magának üzlete van? Hol? - Egy Rye-on-Averton nevű kisvárosban. Nem hinném, hogy ismeri. Minőségi porcelántárgyakat és kristályokat árusítunk. Ezért is jöttem Prágába, új beszállítókat keresek. De kizárólag kifogástalan minőségű termékek érdekelnek, ami pedig az árat illeti... - Ezt a minőséget sehol a világon nem tudják felülmúlni - jelentette ki határozottan Alex, majd mielőtt a lány válaszolhatott volna, hozzátette: -Azt hiszem, legfőbb ideje, hogy végre bemutatkozzam: mint már tudja, Alex Andrews vagyok. - Beth Russell. - A lány vonakodva szorította meg a feléje nyújtott kezet. Nem igazán értette, miért esik ennyire nehezére megérinteni a férfit. Csak nem attól félek, hogy egy ilyen vonzó fickó esetleg nem kívánatos hatást gyakorol rám? - merült fel benne a kérdés, de egy másodperccel később már el is hessegette a fura gondolatot. Még ugyanabban a pillanatban elhúzta a kezét is, ugyanis árulkodóan elpirult, és úgy érezte, a szíve is hangosan, szinte hallhatóan kalapál. - Igen, tudom - biccentett a férfi. - Megkérdeztem a portán. Minek a rövidítése a Beth? - Bethany. - Bethany... Szép név. Illik magához. A nagyanyámat is Bethnek hívták. Eredetileg persze Alzbetának, de miután Angliában telepedtek le, a könnyebb érthetőség kedvéért megváltoztatta a keresztnevét. Sajnos nem ismerhettem őt, még jóval a születésem előtt meghalt. Nagyapám szerint megszakadt a szíve, amiért el kellett hagynia a szeretteit és a szülőföldjét. Édesanyám mindössze nyolcéves volt, amikor elveszítette ót. Beth együtt érzően felsóhajtott. - Hát igen - bólogatott komoran Alex. - Nem volt könnyű szegény anyámnak. Nemcsak egy gondos anyát veszített el, de le kellett mondania arról a vigaszról is, amelyet egy szerető család nyújthat. Nagyapám azonban nem mert hazajönni. Tartott tőle, hogy politikai nézetei és származása miatt üldöztetésben lett volna része. Nem alaptalanul: a bátyjait, akik itt maradtak, meghurcolták, és mindenüket elvették. Szerencsére a rendszerváltást követően mindent visszakaptak. Még a várat is... Egyszer majd megmutatom, nagyon szép! Mint maga. Beth zavarba jött. Lehet, hogy Alex félig angol származású és Angliában is nevelkedett, de egészen nyilvánvaló volt, hogy cseh vér is csordogál az ereiben. Utazása előtt Beth sokat olvasott az országról, így arról is, hogy a cseheket általában művészi hajlammal megáldott, érzékeny, romantikus embereknek tartják. Ez utóbbi kétségkívül Alexre is igaz volt - már amennyiben a férfi szívesen kiszínezte a valóságot. Beth tökéletesen tisztában volt a saját értékeivel, és pontosan tudta, hogy nem szép. Dühítette, hogy Alex ennyire ostobának hiszi, de épp amikor valami epés megjegyzést készült tenni, pillantása ismét a kirakatbeli kristálylámpára tévedt. Alexnek feltehetően igaza volt. Egy ilyen szállodában, mint ez, biztosan egy vagyonba kerül ez a lámpabura. De talán van rá mód, hogy egyenesen a gyártótól szerezze be a terméket. Tolmács nélkül azonban - ezt Beth pontosan tudta - valószínűleg soha nem fogja megtalálni az üzemet. Alex Andrewshoz fordult hát. - Tisztában vagyok vele, mennyi a napidíja maguknál egy tolmácsnak - mondta figyelmeztetőn. - És nem vagyok rest utánajárni, valóban vállal-e kezességet magáért a szállodaigazgató. Remélem, van jogosítványa. A férfi válasz helyett elmosolyodott, és megfogta, majd ajkához emelte Beth kezét. - Hé, mit csinál? - méltatlankodott a lány. - Csókkal pecsételem meg a megállapodásunkat - hangzott a válasz. - Bár ha jobban meggondolom... Beth már-már fellélegzett, ám egy pillanattal később Alex odahajolt hozzá, és szájon csókolta. A lány rémülten kapta ajka elé a kezét. - Maga... maga megcsókolt engem - hebegte összezavarodva. Agyában megszólalt a vészcsengő. Tudta, hogy most azonnal ki kellene adnia Alex Andrews útját nemcsak mert megcsókolta, hanem főként azért, mert a pillantása is elég volt hozzá, hogy ő reszketni kezdjen, és egyetlen szót se tudjon kinyögni. - Bérelnünk kell egy autót - jegyezte meg az elfogódottság legcsekélyebb jele nélkül a férfi. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna imént az a csók... - De ezt a feladatot nyugodtan rám bízhatja. 3. FEJEZET Beth nagyot sóhajtva tette vissza a sokszor megcsodált kristálylámpát a szállodai ajándéküzlet üvegpolcára. Előző délután és a mai nap folyamán Alex kíséretében ellátogatott abba a három gyárba, amelyek az első helyen szerepeltek a listáján. Miután hazaérkeztek, nem tudta megállni, hogy be ne menjen a kis boltba, és meg ne kérdezze, mennyibe kerül a lámpa. Az eladó, várakozásának megfelelően, csillagászati összeget nevezett meg. - Ez az egyik leghíresebb gyár remeke - magyarázta lelkesen. - Általában nem szokták boltokban árulni a termékeiket, de a tulajdonosok jó barátai a szálloda tulajdonosának. A megrendelők rendszerint személyesen beszélik meg elképzeléseiket a gyár dolgozóival. - Gyönyörű munka - állapította meg Beth, és fájó szívvel távozott. Fájó szívvel, mert a kristályok, melyeket az üzemlátogatások során megtekinthetett, meg sem közelítették ezt a minőséget. Hiába voltak készségesek és előzékenyek a gyárigazgatók, hiába mozgattak meg minden követ, hogy Beth tőlük rendeljen, ha egyszer a termékeik nem feleltek meg az elvárásainak. Ám nem elsősorban a csalódottság volt az oka, hogy Beth, Alexet jó néhány lépéssel megelőzve, dühösen összeszorított szájjal száguldott vissza a kocsihoz. Csak az vigasztalta, hogy ma este talán mégis sikerül megszerezni azokat a poharakat, amelyekről mostanáig álmodott. Legalábbis egy árus a Vencel téren ezt ígérte neki. Előző nap délelőtt, míg Alex autót bérelt, Beth sétálni indult a folyópartra. Szerette volna lecsillapítani háborgó lelkét, de nem nagyon tudott megnyugodni. Bár ő volt Alex megbízója, tehát elvileg ő tartotta a kezében a gyeplőt, mégsem volt képes szabadulni attól a szorongató érzéstől, hogy kapcsolatukban a férfi játssza a meghatározó szerepet. Tisztában volt vele, hogy nagyon észnél kell lennie. Csöppet sem bízott Alex Andrewsban, úgy vélte, ugyanolyan csélcsap szélhámos, mint Julián. Miután hazaért a sétából, rögtön elment ebédelni, nehogy később Alexszel kelljen étkeznie. Annyira izgatott volt azonban, hogy alig pár falat ment le a torkán. Az éttermet elhagyva majdhogynem beleütközött Alexbe. A férfi olyan elbűvölő mosollyal ajándékozta meg, hogy az előcsarnokban lévő összes nő belesárgult az irigységbe. - De jó, hogy összefutottunk! Rengeteg dolgot kell még megbeszélnünk. Nincs kedve velem ebédelni? Van itt a szomszédban egy remek étterem, kitűnő a konyhájuk. Mit nem adnék érte, ha csak feleannyi önbizalmam lenne, mint neki! - sóhajtott fel magában irigykedve Beth. - Nem, köszönöm, én már... - kezdte, ám a férfi belé fojtotta a szót: - A, szóval ezek azok a gyárak, amelyeket szeretne meglátogatni! kapta ki a listát a lány kezéből. - Pontosan. - Hm... Elég jó hírű üzemek, ám amennyiben valami olyasmit keres, ami minőségben az ajándéküzletben kristálylámpához közelít, szerintem inkább... Beth felkapta a fejét. Ismerősei óva intették a középszerű kristálycsiszolók vevőket bepalizó ügynökeitől, akik olcsó tucatárut sóznak a tájékozatlan külföldiekre, ráadásul borsos áron. - Egyetlen neves, hagyományokkal büszkélkedő üzem sem alacsonyodna odáig, hogy ilyen módon népszerűsítse termékeit - oktatta ki Betht egyik barátnője. -A csehek egyébként nagyon büszke és tehetséges nép, de mint minden országban, ott is élnek kevésbé becsületes emberek. - Köszönöm, de nem tartok igényt a tanácsaira - szakította félbe a férfit. - Tolmácsolásért és sofőrködésért fizetem magát, hogy mire van szükségem, vagy mire nincs, azt magam is meg tudom ítélni. Egyébként amíg távol volt, megnéztem a térképet. Mivel már elmúlt dél, ideje útnak indulni, legalábbis, ha még ma el akarjuk kezdeni az üzemlátogatást. Szerintem kezdjük a legközelebbinél, vagyis itt - bökött a térképre. Alex megcsóválta a fejét. - Lehet, hogy a térkép szerint ez esik a legközelebb, de jelenleg csak jókora kerülővel érhető el ez a város. Nagy viharok voltak arrafelé, az utak nagy része járhatatlanná vált a lezúduló víztől. Ráadásul nem éri meg a fáradság: nekik nincs olyan árujuk, ami magát érdekelhetné. Beth nem hitt a fülének. Gondolta ugyan, hogy lesz még baja Alex Andrewszal, ám arra nem számított, hogy, a férfi rögtön az elején nehézségeket fog támasztani. Eddigi előzékeny viselkedése nem erre engedett következtetni, így a lányt megdöbbentette határozott, sőt erőszakos fellépése. Hová tűnt a szívélyesség és a kedves mosoly? Hogy a bókokról már ne is beszéljünk! - Nem is tudtam, hogy maga kristályszakértő - felelte gúnyosan. Alex vállat vont. - A vér kötelez. Ezt a pimaszságot! Hozzáértőnek tartja magát, csak mert felerészben cseh származású! - háborgott magában Beth. Hangosan azonban csak ennyit mondott: - Nos, lehet, hogy az én vérem nem kötelez, ám akkor is én vagyok a legmegfelelőbb személy, hogy eldöntsem, mit kínálok az üzletemben, és mit nem. Az előállított kristály minőségét viszont csak akkor tudom felmérni, ha a saját szememmel győződöm meg róla. - Ez is egy lehetőség - ismerte el Alex. - De ne felejtse el, hogy Csehországban sokfelé gyártanak üveget, a legkülönbözőbb minőségben. Ezért aztán ésszerű lenne eleve kizárni a vizsgálódásból azokat az üzemeket, ahol nem első osztályú árut kínálnak. - Ebben tökéletesen igaza van. Pontosan ez volt az oka, hogy még elutazásom előtt a cseh Kereskedelmi Kamarához fordultam, és ecseteltem nekik az elképzeléseimet. Ez a lista tőlük származik. - Talán nem értették meg, mire is gondol valójában. Mert az én ismereteim szerint a listán található gyáraknak legalább a fele nem tudja azt a színvonalat produkálni, amelyre magának szüksége van. - Nem győzök hálát adni a sorsnak, hogy olyan sokoldalú tolmács akadt az utamba, aki nemcsak tévedhetetlen ízlésű kristályszakértő, de azt is pontosan tudja, mire van szükségem - vetette oda epésen Beth. Rövid időre csönd támadt. -A kristály Csehország egyik leghíresebb exportcikke - szólalt meg kisvártatva szenvtelenül Alex. - Ez azt jelenti, hogy valószínűleg minden tolmács és idegenvezető részletes tájékoztatással szolgálhatott volna ez ügyben. - De nem olyan részletessel, mint maga. - Nem, valószínűleg nem. De mivel láthatóan eltökélte, hogy a világért sem hallgat a tanácsomra... -Alex vetett egy pillantást az órájára. - Ha még ma meg akarja nézni azt a gyárat, ideje indulnunk. A kocsiban jobbára hallgattak. Míg a valóban meglehetősen rossz állapotú utakon zötykölődtek, Beth azon morfondírozott, hogy ha egy hivatásos tolmács és idegenvezető tanácsolja neki, valószínűleg lemondott volna erről a kirándulásról. Csakhogy Alex Andrews nem volt hivatásos... Igazán megvan minden okom rá, hogy ne bízzak benne, mentegette különös viselkedését. Ha csak arra gondolok, ahogy leszólított, vagy ahogy kikezdett velem... Most bezzeg nem mond szépeket, hallgat, mint a sült hal! Lopva a férfi felé pillantott. Alex minden figyelmét a vezetésre összpontosította. Még pólóban és farmerben is nagyon jól mutat, férfias és megnyerő, gondolta önkéntelenül Beth. Láthatóan a lelkébe gázolt, amikor elutasította a javaslatát. De így jár az, aki akkor is beszél, amikor senki sem kérdezi. Andrews valóban elég szótlan és visszahúzódó volt. Bár nagy ritkán felhívta Beth figyelmét a látnivalókra, melyek mellett elhaladtak, jobbára hallgatott. A lány megpróbálta elhitetni magával, hogy ez így a legjobb. Elvégre nem tartozott azon fehérszemélyek közé, akik elvárják, hogy udvaroljanak nekik. Nem, az ilyesmit valójában csöppet sem találta fontosnak... vagy éppen izgatónak. A gyárhoz közeledve az út egy szakasza kockakővel volt kirakva. Beth megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor hosszas rázkódás után végre megálltak az épület előtt. Míg odasétáltak a kapuhoz, azon imádkozott, hogy ne legyen hiábavaló ez a hosszú és kényelmetlen utazás. Az üzem leginkább egy erődítményre emlékeztetett, s amikor Beth ezt szóvá tette, Alex mogorván odavetette: - Nemrég még börtön működött benne. Börtön! A lány döbbenten torpant meg. Szerencsétlenségére éppen ebben a pillanatban fordult be az udvarba egy rozoga teherautó, méghozzá meglepően nagy sebességgel. Amikor a sofőr észrevette a gyalogosokat, azonnal fékezett, Beth azonban tapodtat sem tudott mozdulni, úgy állt ott, mintha a lába földbe gyökeredzett volna. Alex, aki körülbelül egy méternyire volt tőle, halkan szitkozódott, és a következő pillanatban félrerántotta. Bár az egész csupán egy-két másodpercig tartott, Beth csak ekkor ébredt rá, milyen veszélyben volt. Mivel egész testében reszketett, Alex továbbra sem engedte el. - Nincs semmi baj - nyugtatgatta. - Most már biztonságban van. Még hogy biztonságban... Beth a férfira nézett. Meg akarta köszönni a segítséget, ám torkán akadt a szó. Lehetséges, hogy ezek a hideg, szürke szemek ilyen lángoló szenvedéllyel pillantanak rá? -Alex... A férfi tekintete Beth ajkára siklott, mely ekkor megremegett, aztán alig észrevehetően, lágyan szétnyílt. Ez egyszerűen nem lehet igaz, futott át a lány fején. Nem létezik, hogy Alex Andrews megcsókolja őt egy lerobbant gyárudvar kellős közepén, és ő a kisujját sem mozdítja, hogy megakadályozza ebben... - Ne! - rebegte alig hallhatóan, amikor a férfi lehajtotta a fejét. A következő pillanatban a mohó száj az ajkára tapadt. Beth mostanáig azt hitte, nem tartozik a különösebben szenvedélyes nők közé. Annál nagyobb meglepetésként érte, hogy Alex legártatlanabb érintésére is szinte vibrált a teste. Ez a csók pedig... Varázsló ez a fickó, hogy így össze tudja zavarni? Hiszen az előbb még mérhetetlenül dühös volt rá, most meg vágytól reszketve simul a karjába! - Hiszel benne, hogy létezik szerelem első látásra? - suttogta két csók között Alex, miközben a lány felhevült orcáját cirógatta. - 0, igen - sóhajtott fel boldogan Beth. Hiszen világéletében arról álmodozott, hogy egyszer, ha majd találkozik az igazival, rögtön tudni fogja: ő az. Persze azóta rájött, hogy ez csak afféle gyermeteg ostobaság, s legfeljebb a szerelembe szerelmes kamaszlányok hisznek benne. A tekintetébe különös, kemény kifejezés költözött, mely többet mondott Alexnek minden szónál. - Ugyan dehogy! - csattant fel egy szempillantással később. - Egyáltalán nem hiszek benne. Ez egyszerűen lehetetlen... - Valószínűtlen - helyesbített lágyan Alex. - Valószínűtlen, de egyáltalán nem lehetetlen. Kérdezz csak meg egy költőt... - Költőid - legyintett fölényesen Beth, megvető hangszínére azonban rácáfolt szomorú tekintete. Valaki mélyen megbántotta ezt a lányt, gondolta Alex. Kiábrándító tapasztalatokat szerezhetett a férfiakról, ha ilyen falat kényszerült építeni önmaga köré. A szeme azonban elárulja, milyen ember valójában: érzékeny, gyöngéd és szeretetre méltó... - Jaj, ne! Nézze csak! - kiáltott fel rémülten Beth, és egy macskára mutatott, mely puha léptekkel épp becserkészni igyekezett egy galambot. - Jaj! Mindjárt megfogja! Alex hangosan összeütötte a tenyerét, mire a madár ijedten fölrebbent - és megmenekült. - Jól csinálta - dicsérte meg a férfit Beth. - Örülök, hogy nem bántotta a macskát. Végtére is csak a vadászösztönének engedelmeskedett. Milyen jószívű! - gondolta Alex. Csak vele szemben kemény és elutasító... Mármint beszélgetés közben, mert ha megcsókolja, már egészen más a helyzet. Vajon meddig marad Prágában? Meg kell találnom a módját, hogy a közelébe férkőzhessek. Hogy bebocsátást kapjak a szívébe... az életébe. Beth rég érezte magát ilyen nyomorultul. Ugyanakkor kimondhatatlanul dühös volt a férfira. Hogy lehet ilyen aljas valaki? Hogy használhatja ki ilyen gátlástalanul egy gyönge nő szeretetéhségét? Vajon hányszor vetette már be Alex ugyanezt a trükköt jobb sorsra érdemes turista hölgyeknél? Megborzongott, sőt a foga is vacogni kezdett, és korántsem csak a hűvös hegyi levegő miatt. - Hiszen maga fázik! Tessék, hátha így jobb lesz. Bethnek tiltakozni sem volt ideje, Alex azonnal levette, és a vállára terítette a zakóját. A lány a legszívesebben ledobta volna magáról. Furcsa érzés volt, hogy egyszerre körbefogta Alex alig érezhető, mégis rendkívül férfias és érzéki illata. Az illat, melyet a megszokott körülmények között talán észre sem vett volna, ám amelyre most mégis rendkívül fogékonynak bizonyult - legalábbis az egész testét lángba borító, megmagyarázhatatlan hőhullámokból ítélve. Gyorsan távolabb húzódott a férfitól, és elővette a jegyzetfüzetét, hogy átolvassa az üzem termékeiről és az árakról összegyűjtött tudnivalókat. Az eladásra szánt kristályokon kívül a kirakat díszítésére alkalmas Kristály csecsebecséket is szívesen vásárolt volna, ha talál megfelelőt. Ám nem sokkal azután, hogy felmentek az irodába, és találkoztak az igazgatóval, kiderült, hogy itt bizony aligha kötnek üzletet. A bemutatott termékminta ugyanis nem nyerte el Beth tetszését. Csalódottságát csak fokozta, hogy az igazgató kiválóan beszélt angolul, tehát nem is lett volna szüksége Alex segítségére. Aki persze előre megmondta, mi vár rá... Az asztalon álló tárgyak egyszerűen nem feleltek meg azoknak a kívánalmaknak, melyeket Beth igényes vevői támasztottak. A lány azon tanakodott, hogyan utasítsa vissza udvariasan az igazgató gyárlátogatásra szóló meghívását. Nem szerette volna megbántani a férfit, de semmi értelme nem volt, hogy még több időt fecséreljenek el ezen a helyen. Ekkor Alex, aki Beth háta mögött állt, megszólalt: - Sajnos nem maradhatunk tovább, Miss Russell szeretne még legalább egy gyárat megtekinteni ma délután. Miután elbúcsúztak az igazgatótól és elindultak a kocsihoz, Beth azon kapta magát, hogy noha tulajdonképpen hálával tartozott volna Alexnek, valójában egyre dühösebb rá. - Valami baj van? - tette fel a kérdést a férfi, miközben kinyitotta a kocsit. - Úgy is mondhatjuk - felelte élesen a lány, és megragadta az anyósülés felőli ajtó kilincsét. De hiába rángatta, a zár nem engedett. -A jövőben, kérem, ne hozzon döntéseket helyettem! Alex egy pillanattal később kitárta előtte az ajtót. - És ha nem esik nagyon nehezére, ne bánjon úgy velem, mintha a legegyszerűbb feladatot is képtelen volnék megoldani! - fűzte hozzá még paprikásabb hangulatban Beth. - Elnézést, nem akartam túlbuzgónak látszani. De tudja, meglehetősen régimódi nevelést kaptam. A családom nagy súlyt fektetett a jó modorra és a régi értékek tiszteletére. - Erre fogadni mertem volna. A kedves édesanyja feltehetően világéletében háztartásbeli volt, és főállásban a papa kívánságait leste... Alighogy kimondta, Beth rájött: túl messzire ment. Mert akármi volt is a véleménye a nőket alacsonyabb rendű lényként kezelő férfiakról, nem volt joga hozzá, hogy Alex családját kritizálja. A férfi azonban csöppet sem sértődött meg, sőt. Harsány kacagásban tört ki, ami persze csak még inkább felbosszantotta Betht, hiszen fogalma sem volt, mi ilyen mulatságos. - Elnézést - mentegetőzött egy perccel később Alex. - Tudom, illetlenség volt nevetni, de sehogy sem sikerült megállnom. Ha ismerné az édesanyámat... Ha megismeri az édesanyámat - helyesbített egy másodperccel később, és jelentőségteljes pillantást vetett a lányra megérti, miért nevettem. Anyám orvos, méghozzá a szívbetegségek specialistája, és igen nagy név a maga szakterületén: Amióta az eszemet tudom, dolgozik, soha nem volt háztartásbeli. A régimódi nevelési elveket elsősorban a nagyapám képviselte, aki nálunk lakott. Beth még inkább elszégyellte magát. A saját nagyszülei jutottak eszébe, akik ugyanúgy régimódi gondolkodásúak voltak, és a rajongásig szerették őt. - Mindenesetre elnézést kérek, ha félreérthetően viselkedtem volna - tette hozzá Alex, amikor beültek a kocsiba. - Igazán nem állt szándékomban magára erőszakolni az akaratomat, és egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy maga bármire képtelen lenne. Igaz is: mondta már magának valaki, hogy észvesztőén csábos az ajka? Különösen, ha veszi a fáradságot és elmosolyodik. Beth jeges pillantást vetett rá. - Nagyon kérem, kíméljen meg a bókjaitól! Szerette volna elfordítani a tekintetét, de nem járt sikerrel. Alex valósággal fogva tartotta a szemével. - Miért bizonygatja ilyen görcsösen, hogy a szavaim üres bókok csupán? - érdeklődött kihívóan. - Saját magát akarja meggyőzni? Mert engem hiába próbál. Amikor megcsókolom, a napnál is világosabb számomra, hogy maga is ugyanazt érzi... Beth olyan zavarban volt, hogy egyetlen szót sem tudott kinyögni. Fülig pirosan fordult el. Makacs ember ez az Alex, gondolta. Felfoghatatlan, miért nem adja fel... Arra már rég rájöhetett, hogy ő nem könnyű préda. Vajon miért nem néz másik, egyszerűbben becserkészhető zsákmány után? A legszívesebben Alex arcába vágta volna, hogy feleslegesen strapába magát, a szép szavak semmiféle hatást nem gyakorolnak rá. De aztán másként döntött, mert nem akarta feladni neki a labdát. Rég rájött, hogy Alex nálánál jóval ügyesebben csűri-csavarja a szavakat, és semmi kedve nem volt újra alulmaradni a vitában. 4. FEJEZET - Van valami terve ma estére? - kérdezte Alex, amikor beléptek a szálloda előcsarnokába. Beth felsóhajtott. Igen kimerítette a hosszú autóút, és már alig várta, hogy bebújhasson egy kád jó forró vízbe. Azután pedig nyugovóra akart térni - méghozzá egyedül. - Semmi különös, csak némi papírmunkát kell elintéznem - vágta rá gyorsan. Ebben azért volt valamennyi igazság. Nem ártott volna, ha megír néhány üdvözlőlapot, ezenkívül tájékozódni szeretett volna a később meglátogatandó üzemekről. - Meghívtam volna vacsorázni - mentegetőzött a férfi. - De egy családi összejövetelre vagyok hivatalos. Először operába megyünk, aztán... - Remélem, jól fogja érezni magát - mondta udvariasan Beth, és közben azon töprengett, vajon miért olyan csalódott. Miért érzi magát magányosnak, amikor inkább megkönnyebbülést kellene éreznie, hogy Alex végre leszállt róla? - Tényleg? - A férfi közelebb lépett hozzá, mire Beth az újabb csóktól való félelmében hátrált egy lépést. Alex bizonyára kitalálta a lány gondolatait, mert a szemében vidám szikra villant. - Ne féljen! - évődött. - Itt biztonságban van. A helyszín sajnos tökéletesen alkalmatlan arra, amihez pedig fölöttébb nagy kedvem lenne. Ebben a pillanatban kinyílt a felvonó ajtaja, és Alex odabiccentett az egyik kilépő vendégnek. Aztán ismét Bethhez fordult. - Persze ha a liftben volnánk, kettesben, akkor biztosan nem lennék ilyen illedelmes. Van valami őrjítőén izgató abban, ha bármikor felfedezhetik az embert, nem gondolja? Kívánt már annyira valakit, hogy úgy érezte, nem bírja ki a hálószobáig? Annyira, hogy a következményekkel nem törődve kész lett volna azonnal átengedni magát a pillanat csábításának? Beth csak nézett. Egyszerre pipacs pirosra vált az arca, és forróság öntötte el, mert Alex szavai akaratlanul is megmozgatták a képzeletét. - Még sohasem jutott eszembe ilyesmi - felelte hűvösen. A férfi hátravetette a fejét, és harsányan felkacagott. - Nem hiszem - jelentette ki szemtelenül. - Maga a legizgalmasabb, legérzékibb nő, akivel valaha találkoztam. De senki sem veheti rossz néven magától, hogy ezt nem veri nagydobra. Végtére is egyetlen embernek kell erről tudnia: a szerelmesének. Bethhek fogalma sem volt róla, mit feleljen erre. Soha senki nem mondott még neki ilyesmit, így elképesztően zavarba jött. - Mikor jöhetek? - kérdezte rekedtes hangon Alex. Beth önkéntelenül is megnedvesítette kiszáradt ajkát. - Kilenc körül jó lesz? Reggeli után... Vagyis csak az iránt érdeklődött, mikor jöjjön érte másnap. Pedig a lány már azt hitte... Miután Bethtől elbúcsúzott, Alex a parányi ajándéküzlethez sietett, és megnézte a kristálylámpát, amely annyira tetszett a lánynak. Sok tekintetben Bethre emlékeztette a csodásan megmunkált üveggömb, melynek finom szépsége izgalmas ellentétben állt az alapanyag kemény, strapabíró természetével. A műalkotásszámba menő iparművészeti remek ugyanúgy lenyűgözte, akár a lány tisztasága és szépsége. Soha életében nem volt még így kiszolgáltatva az érzéseinek, soha ezelőtt nem kívánt még ennyire nőt... Arra gondolt, talán nem véletlen, hogy éppen Prágában esett meg vele mindez. Az, hogy nem otthon tartózkodott, a megszokott környezetében, bizonyára hozzájárult, hogy kibontakozzék személyiségének másik oldala. Ezért rohanhatták így meg soha nem tapasztalt érzések, és ezért nem vette át fölöttük az uralmat rögtön a józan ész. Vajon egy szokványos nyári kaland lenne csupán? Alex grimaszra húzta a száját. Szerette volna, ha így áll a helyzet, de ismerte magát annyira, hogy tudja: erről szó sincs. Szerelem első látásra. Csak ez magyarázhatta a váratlanul feltámadó, mindennél erősebb érzéseket. Az ész érveivel persze lehetetlenség megokolni, de attól még létezhet ilyesmi. Beth. Bethany... Alex lehunyta a szemét. Elképzelte, hogy a karjában tartja a lányt, és közben a nevét suttogja. A kora reggeli napfényben a bőre olyan makulátlan, szinte áttetsző, mint a kristálylámpa prizmái... Nem, dehogyis volt ez nyári kaland! És Prága varázslatos szépségének sem lehetett sok köze hozzá, hogy így alakult. Ha őszinte akart lenni, Alexnek meg kellett vallania, alaposan összezavarták a történtek. De annyira azért nem volt összezavarodva, hogy meg ne értette volna: találkozott élete nagy szerelmével. Az igazival, a nagybetűs Szerelemmel, amely érzés egy életen át elkíséri az embert. Azzal is tisztában volt azonban, hogy Betht nem lesz könnyű meggyőzni minderről. A lány roppant bizalmatlan volt vele, és Alex tudta, hogy elutasító viselkedése mögött félelem és bizonytalanság lakozik. Tehát meg kellett találnia a módját, hogy Beth belássa, nincs szüksége a falakra, melyeket önmaga köré emelt. Igen, meg fogja találni a módját... Alex úgy távozott, hogy Beth várakozásával ellentétben még csak pénzt sem kért a szolgálataiért. A lány felment a szobájába, hogy nyugovóra térjen, ám miután megfürdött és megvacsorázott, annyira felfrissült, hogy eszébe sem jutott lefeküdni. A szobája ablakából egyenesen a folyóra látott. A nap éppen lemenőben volt, utolsó sugarai bearanyozták a környező háztetőket. Odalenn a szálloda előtti tér tele volt emberekkel. Bethnek erről eszébe jutott, hogy korántsem csak üzletelni jött ide. Miért ne érezhetné jól magát, miért ne fedezhetné fel a várost? Gyorsan, még mielőtt meggondolhatta volna a dolgot, felkapott egy blúzt meg egy vászonnadrágot, és hóna alatt a dzsekijével meg a táskájával útnak indult. Mivel az útikönyvében volt egy igen részletes térkép, nem kellett attól tartania, hogy eltéved. A Vencel tér felé vette az irányt, minthogy az volt Prága egyik fő nevezetessége. Útban arrafelé számtalan üzlet előtt elhaladt, melyekben porcelánt és kristálytárgyakat árusítottak. Meg-megállt a kirakatok előtt. Az árakat igen méltányosnak találta, ám a minőséggel korántsem volt elégedett. Mindaz, amit látott, még csak nem is hasonlított a szállodai üzlet lámpaburáihoz. Egy ízben, amikor hosszasan ácsorgott az egyik kirakat előtt, egy fiatalember megszólította. Tört angolsággal bemutatkozott, és kedvesen megkérdezte, nincs-e szüksége idegenvezetőre. Beth köszönettel bár, de visszautasította, és nagy kő esett le a szívéről, hogy a férfi azonnal távozott. A Vencel térhez érve Beth sokáig lenyűgözve bámulta a forgatagot. Noha látott már képeket Prága központjáról, a fotók nem tudták visszaadni sem a látványt, sem a hangulatot. Mintha visszacsöppent volna a középkorba... Számtalan kézműves kínálta portékáját az apró standoknál, de ott voltak a középkori piac jellegzetes figurái, a mutatványosok, és a zenészek is. A zsonglőrök, tűznyelők, akrobaták jól megfértek a kicsit odébb muzsikáló vonósnégyessel. Itt egy kovács vérteket készített, amott egy cigányasszony kézileg megmunkált ékszereket árult. Beth persze elsősorban azoknál a kereskedőknél időzött hosszasabban, akik üvegtárgyakat árultak. Asztaltól asztalig sétált, ám lelkesedése egyre lohadt, mert semmi olyasmit nem talált, ami felkeltette volna az érdeklődését. - Valami különlegeset keresni? - szólította meg angolul az egyik árus, egy tarka ruhás, kreol bőrű, fekete hajú asszonyság. -Ajándékba? - Nem, nem ajándékot szeretnék - rázta a fejét Beth. - Üzleti úton vagyok itt. Tudja, van egy üzletem Angliában, és... Egy másodpercre elnémult. Maga sem értette, miért elegyedett szóba ezzel a fekete szemű cigányasszonnyal - de aztán mégis folytatta: -A szállodám ajándékboltjában láttam egy velencei stílusú lámpát. Akár egy barokk műalkotás, bíborvörös, gazdag aranyozással... - 0, igen, én tudni, mire gondol - bólogatott átéléssel az asszony. Nekem nincs ilyen, sajnos, de én tudni, hol lehet szerezni. Ha magát érdekli kristály, én holnap este hozni néhány darab, és maga megnézni. Bethnek leesett az álla. El sem tudta hinni, hogy ekkora szerencséje van. - Biztos benne, hogy ugyanarra gondolunk? - kérdezte kétkedőn. Azok a kristályok, amelyeket mostanáig láttam... - Ilyenek, mint ez - mutatott az asztalra a cigányasszony. - Én nem erről beszélni... Benyúlt egy papírdobozba, és előhúzott egy könyvet. Amikor a fényképet megmutatta a lánynak, Beth alig tudta elrejteni izgatottságát. A fotón lévő poharak ugyanis pontosan ugyanolyanok voltak, mint amilyenekről ábrándozott. - 0, igen... Ez valóban olyan, mint elképzeltem - rebegte. - De ezek bizonyára antik kelyhek. - így van - ismerte el kicsivel később az árus. - De én tudni egy gyár, ahol ilyet csinálnak. Persze csak rendelésre. Aha. Rendelésre. Beth jókedve tovatűnt, hiszen el tudta képzelni, mennyibe kerülhet az. - Vagyis meglehetősen drágán adják - jegyezte meg szárazon. - Lehet - hangzott a talányos válasz. - De lehet, hogy nem. Ez azon függ, milyen nagy lenni megrendelés. Holnap ilyenkor megint eljönni ide, és én hoz magának ilyen poharak. Akkor majd beszélni üzletről is. Amikor Beth egy félórával később visszaindult a szállodába, egész úton azon morfondírozott, mit veszíthet, ha másnap újra felkeresi a cigányasszonyt. Arra a következtetésre jutott, hogy semmit. Hiszen az, hogy megnézi a kelyheket, még semmire sem kötelezi. Mivel meglehetősen izgatott volt, nem figyelt a térképre, és mire felocsúdott, olyan utcában találta magát, ahol még nem járt. Közvetlenül előtte egy hatalmas épület magasodott, melyről remélte, hogy megtalálja az útikönyvében. Épp benyúlt a kézitáskájába, hogy elővegye a könyvet, ám ebben a pillanatban kitárult az épület kapuja és sok száz ember özönlött ki rajta. A nők estélyi ruhát, a férfiak többnyire szmokingot viseltek. Beth elgondolkodva bámulta a tömeget, mígnem egy ismerős arcot fedezett fel: néhány méternyire tőle Alex Andrews állt. Beth mostanáig csak pólóban és farmerban látta, s meglepte, mennyire jól fest szmokingban is. Már hosszú másodpercek óta bámulta, mire észrevette, hogy Alex nincs egyedül. Ugyanannak az idősebb, rendkívül elegáns hölgynek a kíséretében volt, aki tegnap a szállodában megszólította. Alex védelmezőn átölelte a nő vállát, mire az kedvesen felmosolygott rá. Beth mérhetetlenül felháborodott. Olyan volt számára ez a jelenet, mint egy arculcsapás. Hát ennyit Mr. Andrews bókjairól, füstölgött magában. Meg az őszinteségéről... Ö meg már majdnem elhitte, hogy komolyan gondolja, amit mond! Láthatóan ez a szegény nő is azt hiszi, hogy Alex egyedül neki mond szépeket... Amikor a hölgy gyengéden megsimogatta Alex arcát, Beth valósággal rosszul lett. Persze nem az asszony iránt érzett megvetést. Egyedül Alexet hibáztatta, akin viszont nem nagyon látszott, hogy furdalná a lelkiismeret. És még volt képe azt mondani, hogy családi összejövetelen vesz részt! - dohogott magában Beth. Aztán eltűnődött, vajon miért dúlták fel ennyire a látottak? Hiszen mindez csak igazolta a sejtéseit, nevezetesen, hogy nem szabad megbíznia Alexben. Miért érzi hát úgy, hogy elárulták? Miért nem örül, hogy beigazolódtak a megérzései? Igenis örülök, szögezte le magában a lány. Méghozzá nem is kicsit... - Látta már a Károly hidat? Beth nem felelt, csak fejrázással válaszolt a kérdésre, mert nem akart beszélgetésbe bonyolódni Alex Andrewszal. Azok után, amit tegnap este látott, megfogadta, hogy tartani fogja a három lépés távolságot. Épp ezért rögtön reggeli után felkereste a szálloda igazgatóját, és megtudakolta, van-e lehetőség rá, hogy tolmácsot közvetítsenek a számára. Sajnos megint nemleges választ kapott, így hát kénytelen volt továbbra is beérni Alex segítségével. Mert noha a legtöbb gyárigazgató beszélt valamicskét angolul, az esetleges későbbi áralkuhoz és szerződéskötéshez mégiscsak szüksége volt valakire, aki tökéletesen bírja mindkét nyelvet. Csak egyet tehetett tehát. Úgy alakíthatta a programját, hogy minél kevesebb időt kelljen Alex társaságában eltöltenie. El is határozta, hogy a mai napon az előre eltervezett kettő helyett három gyárat néznek meg, hogy hamarabb a végére érjenek a listának. - Tényleg nem látta még? De hát azt semmiképpen sem hagyhatja ki! - lelkesedett Alex, ügyet sem vetve Beth jeges hallgatására. - Tudja mit? Majd én megmutatom magának! Biztosan tudja, hogy ez volt az első kőhíd Európának ezen a részén. - Igen, olvastam az útikönyvben - felelte unottan a lány. - De mivel üzleti ügyben jöttem ide, minden egyéb másodlagos fontosságú... Míg beszélt, tekintete az ajándéküzlet kirakata felé kalandozott, és mint már annyiszor, megállapodott a kristálylámpán. Nagyot sóhajtott. - Gondolkoztam a dolgon - mondta ekkor komolyan Alex. - És arra a következtetésre jutottam, hogy ha valóban barokkos díszítésű, velencei stílusú kristályra vágyik, akkor feltétlenül el kell vinnem magát az unokatestvéreim gyárába. Csak szóljon, és én megbeszélek velük egy időpontot... - Na ne mondja! - Beth-t végtelenül feldühítette, hogy a férfi ennyire ostobának hiszi. Gúnyosan hozzátette: - Micsoda meglepetés, hogy az unokatestvérei gyára is rajta van a listámon! - Nem, nincs rajta - rázta a fejét Alex. - Ezek az üzemek... De nem akarok rosszat mondani rájuk. A lényeg, hogy a mi gyárunk egészen más. Nem foglalkozunk tömegtermeléssel, az árunk sem tömegáru. Kizárólag igényes, egyedi termékeket állítunk elő, annak idején több európai uralkodóháznak szállítottunk. - Miket nem mond! - gúnyolódott a lány, és az órájára pillantott. Lenyűgöző a története, kár, hogy nem hallgathatom tovább. Ma három gyárat szeretnék meglátogatni, lassan ideje indulnunk. - Beth! - ragadta meg a csuklóját Alex. - Miért viselkedik ilyen furcsán, mi ez az egész? Mivel éppen a csuklóját fogta, nyilván megérezte, milyen szaporán ver a szíve. Cirógatni kezdte Betht, mintha csak nyugtatgatni akarná, amivel persze éppen az ellenkezőjét érte el. - Semmi - hazudta kétségbeesetten a lány, miközben igyekezett nem venni tudomást a testén végighullámzó forró vágyról. Aztán, maga sem értette, miért, hozzátette: - Jól szórakozott tegnap este a családjával? A férfi csodálkozva nézett rá, Beth pedig a legszívesebben leharapta volna a nyelvét. - Igen. De még sokkal jobban szórakoztam volna, ha maga is elkísér bennünket. Abba meg már belegondolni sem merek, milyen nagyszerű lett volna, ha kettesben megyünk el valahová. Beth levegőért kapkodott. Bizonyára a düh kavarta fel ennyire - mi más? Hogy lehet valaki ilyen álnok? Hogy mer a szemébe hazudni? - Ma este szeretném elvinni vacsorázni - jelentette ki Alex. - Sajnos nem tarthatok magával - hangzott a válasz. - Nem érek rá. A férfi úgy tett, mintha nagyon csalódott lenne. Legalábbis Beth mérget vett volna rá, hogy csak színlel. Alex nem gondolja, nem gondolhatja komolyan, amit mondott. -A listán lévő gyárak egyikében sem fogja megtalálni, amit keres közölte Alex, miután kiléptek a harmadik üzemből. - Lassan magam is kezdem belátni, hogy igaza van. - Beth halálosan kimerült, ráadásul óriásit csalódott, mégsem ez volt a legnagyobb baja. Öt óra hosszáig ült Alex mellett egy meglehetősen kicsi autóban - nem csoda hát, ha felborult a lelki egyensúlya. A közöny pajzsa mögé rejtőzve igyekezett visszaverni a férfi közeledési kísérleteit, ám Alex nem vette a lapot. Folyton Beth hogyléte iránt tudakozódott, mintha a rossz közérzet magyarázná a lány szótlanságát. A közöny persze korántsem volt valódi. Beth puszta önvédelemből próbálkozott a színleléssel, mert - hiába is berzenkedett ellene - testileg ellenállhatatlanul vonzódott Alexhez. Amikor a férfi arra célozgatott, mennyire kívánja, minden porcikája lángolt a vágytól. És nemegyszer azon kapta magát, hogy vágyik a csókjára. Elsősorban ez volt az oka, hogy majd felrobbant a dühtől és a visszafojtott feszültségtől. - Maga annyira harapós kedvében van ma este, hogy egy ideje azon gondolkodom, miként bírhatnám dorombolásra - jegyezte meg ingerkedve Alex, miután a lány határozottan visszautasította a vacsorameghívását. Beth erre még egyszer elismételte, hogy nincs étvágya. Alex szeme megvillant. - Ami azt illeti, az asztal örömeinél én is többre becsülöm az ágy örömeit. Magát megkóstolni... az volna csak az igazi élvezet! Micsoda mennyei érzés lehet végigharapdálni a... - Azonnal hagyja abba! - kiáltotta kétségbeesetten a lány. Hiába szerette volna, sehogy sem tudta elűzni az érzéki képeket, melyek megjelentek lelki szemei előtt. Ez csak a test ördöge, bizonygatta magának. Alex valami rejtélyes okból olyan leküzdhetetlen vágyat hívott életre benne, olyan szenvedélyt, amelyről mostanáig nem is sejtette, hogy létezik. Az első tapasztalatok, melyeket fiatalon szerzett, nem készítették fel erre az elemi erejű, ösztönös érzésre. Talán az elmúlt időszak önmegtartóztatása vezetett oda, hogy most felszínre kívánkozott a felgyülemlett feszültség. Igen, valószínűleg ez a helyzet, gondolta Beth némiképp lecsillapodva. Ez csak vágy, mely kielégülést követel... Kissé zavarba jött ugyan a nem túl illedelmes gondolatoktól, de most, hogy ismerte az érzés kiváltó okát, könnyebben helyre tudta tenni magában a dolgot. Mereven kibámult az ablakon, mert e felismerés korántsem jelentette azt, hogy engedni szándékozott a férfi ostromának. - Nagyon... Nagyon sajnálom, ha tolakodón viselkedtem - szólalt meg ismét Alex. - De ez az egész annyira új a számomra. Még soha nem éreztem ilyesmit. Számítottam rá, hogy egy szép napon beleszeretek majd valakibe, mint ahogy a nagyapám is beleszeretett a nagyanyámba, de nem gondoltam volna, hogy ez ilyen... ilyen... Beth igyekezett elfojtani az érzéseket, melyek megrohanták. Igazán ügyes, gondolta keserűen. Látszik, hogy tud bánni a nőkkel. Egyik percben lerohan, a másikban elnézést kér... És az a szirupos maszlag a nagyszüleiről! Felháborító! 5. FEJEZET - Igazán sajnálom, hogy ma sem jártunk szerencsével. -Alex Beth mellé lépett az ajándékboltban, és vetett egy pillantást az órájára. Már késő van ahhoz, hogy bárhová elmenjünk, de ha akarja, szívesen felhívom az unokafivéreimet, és egyeztetek időpontot. A lányt követve kilépett a szálloda előcsarnokába, ahol rengeteg öltönyös úr nyüzsgött. Feltehetően valami konferenciára érkeztek. Beth fáradt volt, és fölöttébb rosszkedvű. Főként az bosszantotta, hogy Alex jelenlétében egyszerűen képtelen volt megőrizni a hidegvérét: minduntalan elpirult, szíve a torkában dobogott. Vajon miért? Hiszen pontosan tudta, miféle ember Alex, tudta, hogy a pénzére hajt. Hát még a Julian-ügy sem volt elég, hogy észhez térjen? Azt mondják, aki egyszer megégette magát, mindig fél a tűztől, morfondírozott magában. Miért van az, hogy ő mégsem tanult az első baklövésből? Talán a lelke mélyén arra vágyik, hogy újra kihasználják és megalázzák? Nem, ez azért nem valószínű. Egyetlen magyarázat kínálkozik a kérdésre, nevezetesen, hogy valami rejtélyes oknál fogva ellenállhatatlanul vonzódik Alexhez. De ennek semmi köze az érzelmekhez, csak a hormonok játéka lehet, semmi más. Ahogy a tömeg a férfihoz nyomta, és Alex ösztönösen átölelte, hogy megvédje, Bethnek hirtelen eszébe jutott: mi lenne, ha mégis engedne a kísértésnek. Mi lenne, ha csillapítaná ezt a lobogó vágyat, ha Alexszel töltene egy szerelmes éjszakát? Ha ez megtörténne, talán a férfi is rájönne, hogy képes a testi szükségleteit különválasztani az érzéseitől - és akkor nem zaklatná tovább. - Kicsit sokan vagyunk itt. A szobájában sokkal meghittebb körülmények között beszélgethetnénk - suttogta a fülébe ekkor Alex, s Beth iménti elhatározását feledve azonnal megrémült. - Nem, szó sem lehet róla - tiltakozott hevesen, és megpróbált elhúzódni a férfitól. Sikertelenül. Kétségbeesetten próbálta kordában tartani a minden porcikáját lángba borító szenvedélyt. A nagy tolongásban egymáshoz simult a testük, és Beth megrökönyödve vette tudomásul, hogy nem távolodni vágyik, hanem inkább közeledni szeretne. - Mit szólna hozzá, ha a szobájából hívnám fel az unokatestvéreimet? Mondjon igent, Beth, és ígérem, nem fog csalódni! Most vajon csak a kristály minőségére céloz, vagy esetleg... Beth megint elvörösödött. A férfi forró lehelete olyan volt, akár egy simogatás, és a lány szinte érezte, milyen, amikor Alex szája mohón a nyakára tapad. Mellbimbói rögvest árulkodón fölfelé meredtek. Ebből elég, határozta el egy pillanattal később. Ideje véget vetni a játéknak. - Úgy beszél, mintha egész Csehországban egyedül a maga rokonai gyártanának első osztályú üvegárut - jegyezte meg gúnyosan. - Őszintén szólva majdnem így van. Összesen három gyártó képes ezt a minőséget előállítani - magyarázta komolyan Alex. - De a másik kettő most aligha jöhet szóba a maga számára. Tudomásom szerint az egyik üzem már évekre előre tele van megrendelésekkel, újakat nem fogad el. A másiknál pedig most lesz tulajdonosváltás, úgyhogy elég bizonytalan a cég sorsa. - Micsoda szerencse! Mármint a maguk szempontjából - csúfolódott tovább Beth. - De van egy rossz hírem: időközben rátaláltam egy negyedik gyárra, amely ugyanezt tudja. - Csakugyan? - Alex homloka ráncba szaladt. - Megkérdezhetem, hogyan? A listáján lévő üzemek... - Ez a bizonyos gyár nincs a listámon - csúszott ki meggondolatlanul a lány száján. Egyszerűen képtelen volt türtőztetni magát, annyira felbőszítette Alex lekezelő stílusa. - A Vencel téren egy cigányaszszony megígérte, hogy felveszi számomra a kapcsolatot a céggel, amely igen jó minőségű kristálytermékeket állít elő. - És maga hitt egy Vencel téri kofa ígéretének? Remélem, pénzt nem adott neki! - Nem. De ha adtam volna, magának akkor sem lenne hozzá semmi köze - felelte méltóságteljesen Beth. Úgy érezte magát, mint egy iskolás lány a tábla előtt, és ez egyáltalán nem volt ínyére. Honnan veszi Alex a bátorságot, hogy megkérdőjelezze a döntéseit? - Azt mondta, legközelebb hoz magával néhány mintapéldányt... - Szent ég! Megadta a címét egy vadidegen nőnek? - Annyira azért én sem vagyok ostoba. Tudom, hogyan vehetem fel vele a kapcsolatot, és ez épp elég. - Úgy látszik, nincs tisztában vele, hogy a vásározó cigányok némelyike korántsem olyan becsületes kereskedő, mint amilyennek látszik. Gyakran csapódnak különböző bűnszövetkezetekhez, és... - Persze, mind bűnöző, ugyebár? - utánozta a lány Alex hitetlenkedó hanghordozását. - A maga helyében komolyan venném ezt az egészet. Ezek a sötét alakok ugyancsak veszélyesek lehetnek. Beth unottan felsóhajtott, mintha nagyon is elege lenne már a férfi felháborodásából. Alex azonnal elnémult, és dühösen összeszorította az ajkát. - Hát jó - morogta. - Ha nem akar rám hallgatni, legalább azt engedje meg, hogy elkísérjem, amikor legközelebb meglátogatja ezt a cigányasszonyt. Már csak a biztonsága végett is, és persze az én lelki békém érdekében. Na még csak az hiányozna, gondolta Beth. Hogy megakadályozza az üzletkötést? Hiszen csak az a célja, hogy megrendelést szerezzen az unokatestvéreinek. Az előcsarnok időközben kiürült. Mikor a fiatal recepciós hölgy észrevette Alexet, intett neki. - Bocsásson meg, kérem - mentegetőzött a férfi, majd magára hagyta Betht. A lány egy darabig nézte, ahogy a recepciós magyaráz Alexnek. Feltűnt neki, milyen udvariasan, szinte tiszteletteljesen bánik a férfival, de ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget. Aztán hirtelen ráébredt, hogy míg Alex nem figyel rá, nyugodtan elosonhat. Az elhatározást tett követte. Dobogó szívvel sietett a lifthez, és csak amikor becsukódott mögötte a felvonó ajtaja, nyugodott meg, hogy a férfi nem követi. Egyedül volt odabenn. Mikor egy pillanatra lehunyta a szemét, önkéntelenül eszébe villant, mit mondott Alex tegnap a lifttel kapcsolatosan. Olyan vad képek jelentek meg a lelki szemei előtt, hogy belepirult. Gyorsan elhessegette az illetlen gondolatokat. A szobájába érve felhívta a portát, és kérte, hogy ma már ne zavarják. Fel sem merült benne, hogy Alex esetleg aggódni fog, ha nem tudja elérni. Elvégre nem ő volt a férfi egyetlen ügyfele. Ahogy eszébe jutott a mutatós, ám tagadhatatlanul középkorú hölgy, akinek a társaságában tegnap látta Alexet, fura érzések rohanták meg. Igencsak bizalmasan, egymás derekát átölelve beszélgettek, sőt a hölgy még Alex arcát is megérintette:.. Beth védekezőn összefonta a karját maga előtt. Annak, amit látott, kijózanítólag kellett volna hatnia rá, ám ő ehelyett csak mardosó féltékenységet érzett. Dühösen járkált fel-alá a szobájában. Túl korán volt még ahhoz, hogy a Vencel térre menjen, és túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy otthon maradjon. Veszélyes gondolatait elterelendő, Beth elhatározta, hogy befizet egy városnézésre. Amikor három órával később véget ért az idegenvezetés, Beth igencsak elégedett volt a látottakkal és a hallottakkal. Kiderült, hogy Prága fölöttébb gazdag történelmi jelentőségű műemlékekben. Beth megnézte a régi zsidó temetőt, a Hradzsinból megcsodálta a páratlan kilátást, és sétált az óváros keskeny utcácskáin. Miután a programnak vége lett, elbúcsúzott az idegenvezető hölgytől, és elindult a Vencel térre. Mivel volt még ideje, útközben beült egy kávézóba, rendelt egy szendvicset, evés közben pedig nézte a járókelőket. A Vencel térre érkezve rögtön látta, hogy sokkal nagyobb a tömeg és a nyüzsgés, mint előző este. A fegyverkovács, a tűznyelő és az artisták alig egy percre kötötték le a figyelmét, tekintete máris a cigányasszony standját kereste. Ám mivel ma estére nemcsak a turisták, de az árusok is megszaporodtak, elég sokáig kellett keresgélnie. Nézelődés közben kolduló gyerekeket pillantott meg az egyik kapualjban, egyikük karjában egy sápadt, feltűnően csendes kisbaba feküdt. Biztosan elkábították valamivel, hogy a testvérei dolgozhassanak, villant át Beth agyán. Megszánta a gyerekeket, és adott nekik némi aprópénzt. Nem sokkal ezután észre is vette a keresett standot. A fekete hajú asszony, akivel előző nap beszélt, azonnal megismerte, s már messziről integetett neki. - Itt lenni poharak, amit akart látni - suttogta cinkosán a lány fülébe, és hátravezette a sátor egyik eldugott zugába. Félhomály volt, és olyan furcsa szag terjengett, hogy Beth kis híján rosszul lett. Biztos füstölőpálcikák... De az is lehet, hogy nem. Mindenesetre jobbnak látta, ha nem kérdezősködik. - Ott - érintette meg a karját az asszony, és egy felfordított kartondobozra mutatott, melyen ott álltak a kristályok. Beth letérdelt, hogy jobban szemügyre vehesse őket, és a lélegzete is elakadt az ámulattól. Önkéntelenül is kinyújtotta a karját, hogy a kezébe vegye az egyik poharat. - Gyönyörű! - rebegte megindultan. - Egyszerűen tökéletes. Végre megtalálta, amit keresett! Méghozzá Alex Andrews segítsége nélkül! Minden oldalról megszemlélte, sőt a cigányasszony tiltakozása ellenére az egyik kinti lámpa felé tartotta a kezében lévó műremeket. Alig tudta elhinni, hogy nem valódi régiséget csodál. De ha valódi régiség lenne, akkor nem itt volna a helye, hanem egy jól őrzött múzeumi tárlóban, okoskodott. Ez nyilván csak egy különleges eljárással készült utánzat. Minél tovább nézte a poharat, annál izgatottabb lett. Tudta, hogy ilyen minóségű áruhoz legfeljebb három-négy elegáns angliai üzletben lehet hozzájutni- természetesen szinte megfizethetetlenül drágán. Óriási lehetóség kínálkozott tehát a számára - feltéve, ha sikerül nyélbe ütnie ezt az üzletet. A cigányasszony összesen hat remekbeszabott kristálytárgyat mutatott neki - háromféle mintázatút, négy színben. Volt ott egy nagyon szép gyümölcsöstál, egy gazdagon aranyozott vizeskancsó, két borospohár és két lámpa, melyek még sokkal szebbek voltak, mint az ajándéküzletben megcsodált lámpák. Beth mindegyikre vevó lett volna, mert tudta, hogy a vásárlók verekedni fognak értük. Feltéve persze, ha elfogadható árat sikerül kialkudnia. Akadt egy-két kisebb üzem Európában, ahol hasonló minóségű üvegárut gyártottak, ám azt közönséges halandók nem tudták megfizetni legfeljebb olajsejkek, popsztárok vagy a királyi családok tagjai engedhették meg maguknak az efféle fényűzést. Beth vevói korántsem voltak ennyire gazdagok, de a lány biztos volt benne, hogy mindeme gyönyörűség láttán nem haboznak majd mélyen a zsebükbe nyúlni. Ahogy egy pillanatra lehunyta a szemét, látni vélte az ámuló tekinteteket, és hallani az elragadtatott kiáltásokat. - Készleteket is lehet rendelni? - kérdezte meg a cigányasszonytól. Vagy csak egyes darabokat? - Ha akarni, csinálnak készleteket - bólogatott a nő, majd hamiskásan Bethre kacsintott. - De ahhoz elég sokat kell rendelni. - Mennyi az az elég sok? - Mondjuk száz készletek. Száz? Beth láthatóan lelombozódott. Ez sokkalta több volt, mint amit az elkövetkező három évben el tudott volna adni. Hacsak nem... - Ha megrendelem a száz készletet, választhatok különböző színeket? Huszonöt-huszonötöt a kékből, a vörösből, a zöldből és az aranyból? A cigányasszony elhúzta a száját. - Nem tudok. Megkérdezni a gyártól. - Még nem beszéltünk az árról. Hozott árlistát? A nő megcsóválta a fejét, és elvigyorodott, felfedve hiányos fogazatát. - Mennyit érni meg magának? Beth nem felelt azonnal. Az árbecslés sosem volt erős oldala, ahhoz Kelly sokkal jobban értett, mint ő. Bizonytalanul megnevezett egy összeget, ami fél tucat pohárra vonatkoztatva még némi mozgásteret hagyott volna számára. A cigányasszony hangosan felnevetett. - Ugye, maga viccelni velem? Ilyen keveset adni ezért a gyönyörű pohárért! És megmondta, mennyit kér. Beth elsápadt. Egyetlen pohár többe került volna, mint amennyit ő egy egész készletre szánt. - Szó sem lehet róla! Túlságosan sok - rázta meg a fejét határozottan. - Nem beszélhetnék magam a gyár képviselőjével? A nő hamiskásan hunyorgott, és Bethnek az a fura érzése támadt, hogy magában mulat rajta. - A gyár... Jó messze lenni. Út egy napig is tarthat. - Egy napig. - Beth homloka ráncba szaladt. - Mondani akar nekik valamit? Elmondhatja nekem. A lány tagadólag rázta a fejét. Biztos volt benne, hogy a cigányaszszony a saját jókora jutalékát is belekalkulálta az árba. Ennyi pénzért a legdrágább belvárosi boltokban is lehetett volna kristályt kapni. Mintha csak kitalálta volna a gondolatát, az asszony megrángatta a dzsekije ujját. - Na jó. Ha annyira akarni, elviszem oda. - Akarom, hát persze, hogy akarom. - Akkor megszervezni látogatás... De előbb maga bebizonyít, hogy komoly lenni szándéka. Beth először nem értette, mire céloz, ám hamar rájött, hogy a nő pénzt akar. Csak egy kisebb összeg volt nála, s ezt sem szívesen adta oda, de látta, hogy nem megy másként. - Miért nem indulunk már holnap? - türelmetlenkedett. - Nem lehet... Előbb megbeszélni, előkészíteni... Egy hét múlva itt találkoz. Reggel hétkor. Egész nap utazni. Megnéz gyárat és estére hazajön. Hozni pénz... Pénz! Beth riadtan kapta fel a fejét. Esze ágában sem volt pénzt vinni magával, sokkal biztonságosabbnak tartotta az átutalást. De nem sok értelme volt vitába bonyolódni. Majd a gyár vezetőjével tisztázzák az anyagiakat. Őszintén szólva nemigen bízott ebben a nőben, és ha nem lett volna ilyen szép a kristály, sohasem jutott volna eszébe, hogy üzleteljen vele. Prága kétségkívül nagy hatást gyakorol rám, gondolta Beth, már útban a szálloda felé. Meglehetősen furcsán viselkedik itt, és nem csupán az üzleti tevékenységet illetősen... Sohasem hitte volna például, hogy egyszer őt is vad vágyakozás fogja majd el egy férfi után. Sohasem hitte volna, hogy egyszer lesz ereje és önbizalma kimondani: akarom. És tessék! Még egy hete sem volt Prágában, s máris akarta, sőt követelte, hogy övé legyen... Micsoda is? A csodás kristályok - és Alex Andrews. A felismerés töprengésre késztette. Vajon a kívánság, hogy megérintse Alex testét, ugyanabból a birtoklási vágyból táplálkozik, mint a kristályok iránti szenvedélye? A forróság, mely végighullámzott a testén, megadta a választ a kérdésére. Az üveget hűvösnek és simának érezte, amikor végigsimított a felületén, az aranyozott részek ellenben izgatóan érdes tapintásúak voltak. Vajon ha Alex meztelen bórét cirógatná meg, akkor... Beth beleborzongott a vágyakozásba. A lelki szemei elé tolakodó érzéki képek éles ellentétben álltak egész eddigi életével, mindazzal, amit tapasztalt, és amit mostanáig meg mert volna tenni. Későre járt, mikor visszaért a szállodába. Ahogy elhaladt a recepció mellett, a fiatal portás megszólította: - Mr. Andrews többször is kereste, Miss Russell. Üzenetet is hagyott az ön számára. Beth vonakodva vette át a leragasztott borítékot, melyet csak a szobájában nyitott fel. Szerettem volna megkérni, hogy vacsorázzon velem és az unokafivéreimmel, de sajnos nem tudtam elérni. Találkozzunk reggel tízkor a szálloda előcsarnokában. Biztos, ami biztos, megadom a telefonszámomat, nyugodtan hívhat bármikor... Beth fejében megfordult, hogy most azonnal felhívja a férfit, és eldicsekszik: lám, egyedül is megtalálta, amire vágyott. Aztán mégis inkább az eszére hallgatott, mely óvatosságra intette. Minek kellene előre kiterítenie a kártyáit? Nem hagyta nyugodni a kérdés, vajon kit vitt el vacsorázni helyette Alex. Talán azt az elegáns ötvenes hölgyet? Beth megrázta a fejét, így próbálta száműzni a kínzó gondolatokat. Valóságos diadalként élte meg, hogy rátalált a megfelelő kristályokra, és nagyon szerette volna valakivel megosztani az örömét. Sajnos igen későre jár, állapította meg elkedvetlenedve. Kellyt már nem hívhatja fel, de holnap ez lesz az első dolga. És a bankkal is beszélnie kell a hitel miatt. A, mégsem! Az ráér azután is, hogy felkereste a gyárat. Szent ég! Hogy fogja kibírni ezt az egy hetet a gyárlátogatásig? Beth lehunyta a szemét, és megkísérelte emlékezetébe idézni a kezében tartott kristálypohár valamennyi részletét. Sajnálatos módon azonban Alex arcát látta maga előtt. A férfi különlegesen szép, szürke szemében leplezetlen vágyakozás csillogott, ami nemcsak hogy megdobogtatta Beth szívét, de kéjes sóhajt is csalt az ajkára. 6. FEJEZET Beth jóval később ébredt, mint egyébként szokott. Ijedten dobta le magáról a takarót, de amikor eszébe jutott, hogy ma tulajdonképpen semmi dolga, megnyugodott. Előző este felhívta Alex Andrewst, és üzenetet hagyott a rögzítőjén. Megköszönte a férfi segítségét, és kérte, hogy küldje el a számlát, mert többé nincs szüksége tolmácsra. Várakozásával ellentétben azonban csöppnyi elégtételt sem érzett, amikor letette a kagylót. Beth most a homlokát ráncolva felállt, és meztelenül besétált a fürdőszobába. Miután Julián elhagyta, olyan gyalázatosan érezte magát, hogy több kilót lefogyott, de mostanra újra kigömbölyödött a szükséges helyeken. Mióta Prágába megérkezett, visszanyerte rózsás arcszínét, és a haja is olyan selymes és csillogó volt, mint még soha. Lezuhanyozott, bugyit és melltartót vett fel, majd beszárította a haját. Éppen a száját rúzsozta, amikor kopogtattak. Ez csak a szobapincér lehet, gondolta Beth, gyorsan belebújt a köntösébe, és már indult is ajtót nyitni. - Köszönöm, ez igazán kedves... - kezdte, ám torkán akadt a szó, mert a tálalókocsit toló férfi nem más volt, mint Alex Andrews. De igazán csak akkor döbbent meg, amikor észrevette, hogy két teríték van a kocsin. - Maga meg mi az ördögöt keres itt?! - fakadt ki dühösen, és önkéntelenül is szorosabbra húzta derekán a köntös övét. Alex elengedte a kérdést a füle mellett. Miközben villámgyorsan megterítette az asztalt, a lány hálát adott az égnek, hogy elkészült a sminkjével. De egyáltalán miért olyan fontos a számára, hogy a legjobb formáját mutassa Alexnek? Ez így természetes, nyugtatgatta magát. Akárki jött volna, fontosnak tartaná, hogy a lehető legelőnyösebb legyen a megjelenése. Igaz, tegnap a legkevésbé sem zavarta, hogy a pincér jóval azelőtt meghozta a reggelit, hogy ő rendbe szedte volna magát, de pillanatnyilag nem akart ezen tépelődni. - Gondoltam, sókkal hangulatosabb lenne, ha reggeli közben beszélnénk meg a mai programot - felelte derűsen a férfi a nem éppen barátságos kérdésre, majd odahúzott Bethnek egy széket, és intett, hogy üljön le. A lány annyira elképedt, hogy szó nélkül engedelmeskedett. Csak egy pillanattal később jött meg a hangja: - Nekünk kettőnknek nem lesz több programunk -jelentette ki hűvösen. - Nem kapta meg az üzenetemet? - De, igen. Tudom, hogy nem akar gyárat látogatni. Prága azonban sok minden egyébbel is szolgálhat, nem csak kristálycsiszoló üzemekkel. - Ezzel magam is tisztában vagyok. És már alig várom, hogy megnézhessem a város nevezetességeit. Egyedül - tette hozzá nyomatékkal. Alex azonban nem zavartatta magát. - Mit szólna hozzá, ha az óvárossal kezdenénk? - folytatta könnyed, csevegő stílusban. Kávét töltött a lánynak, aztán leült vele szemben, és odakínálta a pirítóst. - Mit szólna hozzá, ha telefonálnék az igazgatónak, és kidobatnám a szobámból? - háborgott Beth. Ezt valóban megtehette volna, ám egy percig sem gondolta komolyan a fenyegetőzést. Elsősorban azért nem, mert a személyzetből legalább egyvalakinek tudnia kellett Alex tervéről, és a lány nem akarta, hogy ez a valaki esetleg elveszítse a munkáját. - Miért nem akar több gyárat megnézni? tette fel a kérdést Alex. - Valójában semmi köze hozzá, de azért elárulom az okát: már megtaláltam, amit kerestem. A férfi szigorúan nézett rá. - Beth, ugye nem az jár a fejében, hogy üzletet köt azzal a cigányasszonnyal? Mert ha így volna... - Ha így volna is, az egyedül csak rám tartozna! - csattant fel a lány. - Mégis, mit képzel magáról? Hogy merészeli megszabni nekem, mit tegyek, és mit ne?! A saját boltomban olyan árut tartok, amilyet én akarok, és ha azt hiszi... - Elnézést! Bocsásson meg! - mentegetőzött Alex. - Higgye el semmi sem állt távolabb tőlem, mint hogy bármit is előírjak magának! A világért sem akartam lebecsülni a képességeit, de értse meg, Beth, hogy az itteni árubeszerzés egy kicsit más, mint otthon, Angliában. A csehek ugyan alapjában véve tisztességes, becsületes emberek, de. azért akad néhány... tényező, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha tényleg az a szándéka, hogy felkeresi azt a bizonyos gyárat, amelyikről a cigányasszony beszélt, legalább engedje meg, hogy elkísérjem! - Ugyan minek? Hogy alákínálhasson az áraiknak, és az unokafivéreihez csalogasson? - Beth felemelte a hangját. - Nem vagyok olyan ostoba, mint amilyennek tart, kedves Alex. Pontosan tudom, mire megy ki a játék. Azért tört rám, mert mindenáron el akar vinni a rokonai gyárába. így van? A férfi arckifejezése elárulta, hogy pontosan ez volt a szándéka, de Betht a várt diadalérzet helyett csalódottság kerítette hatalmába. - Igen, tényleg megfordult a fejemben, hogy rábeszélem egy látogatásra - vallotta be kelletlenül Alex. - De korántsem azért, amiért maga gondolja. Ha éppen tudni akarja, az unokatestvéreim üzemében csiszolták például... - Váratlanul elhallgatott, majd megkérdezte: - Mi van magával, Beth? Miért ilyen ellenséges, ilyen bizalmatlan velem? A lány félretolta a tányérját, melyen még érintetlen volt a pirítós. - Egyszerűen azért, mert egy férfival állok szemben - jelentette ki élesen. - És tapasztalatom szerint a férfiak mind... Elnémult. Egy pillanatra feszült csönd támadt. - Folytassa! - biztatta halkan Alex. - Én is szeretném tudni, milyenek a férfiak. Beth elfordította a tekintetét. Már bánta, hogy ez az igencsak személyes megjegyzés kicsúszott a száján. - Egyszóval elítél, anélkül hogy meghallgatna? Megbüntet valamiért, amit nem is én követtem el? Csak azért, mert férfinak születtem? Ki volt az, Beth? Egy barátja? Netán a szeretője? A lány úgy érezte, gombóc ül a torkában. Szeme megtelt könnyel. - Egyik sem - válaszolta remegő hangon. - Ha már ennyire tudni akarja, egy olyan férfi volt, aki azt állította, hogy szerelmes belém. Hazudott és becsapott... Mivel nem akarta, hogy Alex lássa az arcán végigcsorgó könnyeket, felugrott a helyéről, méghozzá olyan hirtelen, hogy a széket is felborította. A fürdőszobába akart beszaladni, de a férfi egy pillanat alatt utolérte, megállította és maga felé fordította. - Beth, kedvesem, ne sírj! Annyira sajnálom, hogy szóba hoztam... A világért sem akartalak felzaklatni. - Nem zaklattál fel - váltott tegeződésre önkéntelenül a lány is. Valójában nem is szerettem azt az embert. A férfiak amúgy sem érdemlik meg a szeretetünket... se Vigyázat, törékeny! - Biztos? - kérdezte rekedtes hangon Alex. - Biztos - vágta rá Beth, ám elég bizonytalanul csengett a hangja. Talán azért, mert Alex a két tenyerébe fogta az arcát, és szájával finoman az övét cirógatta? A lány ajka önkéntelenül szétnyílt, ám ahelyett hogy tiltakozott volna, halkan felsóhajtott. Amikor Alex végre megcsókolta, kis híján elalélt a boldog megkönnyebbüléstől. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy a férfihoz simuljon, hogy átadja magát a testét lángba borító féktelen szenvedélynek. Ahogy lehunyta a szemét, fehér tüllfátylat és liliomokból kötött menyasszonyi csokrot vélt látni, sőt mintha még a nászinduló is felcsendült volna... Beth álmodozva felsóhajtott. Egyre odaadóbban kapaszkodott Alex nyakába, és egyre mohóbban viszonozta a férfi nyelvének izgató játékát. Az ing finom anyaga alatt izmos és ruganyos volt Alex teste, s Beth ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy még közelebb kerülhessenek egymáshoz. Ahogy ujjait a gombok közé dugta, Alex felnyögött. Beth válláról időközben lecsúszott az egyébként sem sokat takaró köntös, így a férfi végre zavartalanul cirógathatta bársonyos bőrét. A lánynak a lélegzete is elakadt, olyan hatással volt rá az érintés. Minden porcikája bizsergett, és olyat tett, amit eddig még soha: játékosan Alex ajkába harapott. A férfi újra felnyögött, ami a végsőkig fokozta Beth vágyát. Úgy érezte, egész lénye feloldódik ebben a gyönyörűséges lángolásban gátlásait feledve, szenvedélyesen viszonozta Alex csókját. Soha nem volt még ilyen fogékony egyetlen férfi becézgetésére sem. Ahogy ölelkezés közben egy pillanatra kinyitotta a szemét, kettejük összesimuló testét látta a tükörben. Alex erős, napbarnított keze izgató látványt nyújtott az ő fehér bőrén, domborodó keblén, melynek bimbója észrevehetően megmerevedett a melltartó csipkéje alatt. Még mindig csókolóztak. Alex, miközben Beth mellét simogatta, a másik kezével benyúlt a köntös alá, és meztelen hátát kezdte cirógatni. A lány kétségbeesetten kapaszkodott beléje, és önfeledten a férfiéhoz szorította a csípőjét. Ha eddig kétségei lettek volna, most bizonyosan érezte, hogy Alex ugyanolyan őrülten kívánja. Ösztönösen felemelte a karját, hogy a férfi hozzáférjen a melltartója csatjához, de Alex nem élt a lehetőséggel. - Igazán akarod? - kérdezte halkan. - Ha meztelenül látlak... ha a meztelen testedet érinthetem, már nem tudok... Betht azonban most egy csöppet sem érdekelték a férfi aggályai. Fogalma sem volt pontosan, mikor és mitől, de egy csapásra leomlott a fal, melyet védekezésül önmaga köré emelt. Már nem szégyellte nyíltan kimutatni vágyát és érzéseit. A keserűség és a harag, mely rányomta bélyegét mindennapjaira, most mintegy varázsütésre eltűnt, és a visszahúzódó, gátlásos, éretlen lány egyszerre érzéki nővé változott, aki nagyon is jól tudta, mit akar. Alexet akarta, szeretkezni vele, vadul és szenvedélyesen. Erezni akarta, ahogy a férfi fogai a bőrébe mélyednek, ő akart lenni a csábítás almája, mely kísértésbe viszi az örök Ádámot. - Rajta! - suttogta, és lejjebb húzta a férfi kezét, miáltal a melltartó is félrecsúszott, félig felfedve meztelen keblét. - Rajta! - ismételte Alex szemébe nézve. Az csak a fejét rázta. - Beth, neked fogalmad sincs róla, mit teszel velem. - Rajta! - mondta harmadszor a lány, és elengedte a kezét. Alex óvatosan, remegő ujjakkal fogta meg a mellét, mintha csak a csupaszságát akarná eltakarni. Aztán lágyan masszírozni kezdte, miközben hüvelykjével az érzékeny mellbimbót izgatta. Végül pedig kínzó lassúsággal - teljesen félrehúzta a melltartót. Beth vágyakozva felsóhajtott, ám Alex ekkor váratlanul eleresztette és hátrált egy lépést. Beth önkéntelenül követte. Egész teste zsibogott a vágytól, tűz égette, és mégis reszketett. Kívánta a férfi ölelését, a teste melegét. Ahogy azonban lépett egyet előre, megbotlott a köntösében, mely észrevétlenül a lába köré csavarodott. Alex még ugyanabban a pillanatban kinyújtotta a karját feléje, hogy el ne essen, Beth azonban már vissza is nyerte az egyensúlyát. Olyan mozdulatot tett, mintha végleg meg akarna szabadulni a köntöstől, és ez láthatóan megrémítette a férfit. Térdre rogyott, de már nem tudta megakadályozni, hogy a feleslegessé vált ruhadarab a földre csússzon. Mivel a szoba olyan magasan volt, hogy nem lehetett belátni az ablakon, Beth soha nem húzta be a sötétítőket. így hát most ott állt a nappali fényben csaknem meztelenül. Jól látta magát a tükörben, és Alexet is, aki még mindig előtte térdelt. A férfi lassan felemelte a kezét, és átfogta Beth karcsú derekát. A lány szinte levegőt venni sem mert, nehogy megtörje a pillanat varázsát. Alex ekkor megcsókolta a hasát, majd nyelvével felfedezőútra indult a köldöke irányába. Aztán hirtelen felemelte a fejét, és a lány szemébe nézett. Beth gátlástalan odaadással viszonozta a pillantását, mire Alex felnyögött, és erősen magához szorította. Ujjai gyorsan rátaláltak a melltartó kapcsára, s hogy addig se vesztegesse az időt, ajka a lány rózsás keblére tapadt. Beth a férfi dús hajába túrt, és szenvedélyesen magához húzta Alex fejét. Félig lehunyt szemhéja mögül a tükör felé sandított. A látvány, mely egy-két órája még felháborította volna, most csak tovább fokozta izgalmát. Látva fehér keblére simulva Alex sötét üstökét, az árulkodó pírt az orcáján és a kackiásan felfelé meredő nedves mellbimbót, vágya szinte az elviselhetetlenségig fokozódott. Az aprócska bugyit leszámítva tökéletesen meztelen volt. Fejét hátravetette, így melle teltebbnek tűnt, mint egyébként. Alex előtte térdelt, akár egy rabszolga, s Beth még sohasem érezte magát ennyire erősnek: mintha csak most ébredt volna a tudatára nőiességének. Eletében először érezte, milyen csodálatos dolog nőnek lenni, és élvezte a hatalmat, melyet... Kopogtattak. A lány összerezzent. Egy pillanatra mozdulatlanná dermedt a döbbenettől, aztán kutatva körbenézett, de Alex már fel is állt, és a vállára terítette a köntöst. Beth villámgyorsan bemenekült a fürdőszobába. - Beth! Elment a pincér. Kijöhetsz. A lány az ajkába harapott. A szobapincér váratlan felbukkanása visszarángatta a valóságba. Érthető, ha össze volt zavarodva, és heves lelkiismeret-furdalás kínozta. Szent ég, mit tett?! Gyakorlatilag nyíltan felkínálkozott a férfinak, csak a jószerencse és a szobapincér mentette meg attól, hogy... De vajon miért? Mi vitte rá, hogy így viselkedjék? Igaz, testileg erősen vonzódik Alexhez, ám ez még nem indokolja, hogy ostoba kamaszlány módjára a karjába omoljon. Ostoba kamaszlány módjára - vagy inkább úgy, mint egy többszörösen csalódott, kielégületlen huszonéves nő... Ahogy a fürdőszoba-tükörbe pillantott, az arcába tolult a vér, mert eszébe villant, mit látott néhány perce abban a bizonyos másik tükörben. - Beth! - hallotta megint Alex hangját. - Kijöhetsz, már elment a fickó. Nem ülhetek itt az idők végezetéig, sóhajtott fel Beth. Előbb-utóbb ki kell mennie innen. Jaj, csak ne szégyellné ennyire magát! Bár Alexnek tulajdonképpen ugyanannyi oka lenne a szégyenkezésre, hiszen legalább annyira elragadta a hév, mint ót. Igaz, a férfiaknál ennek nincs akkora jelentósége... A, badarság! - rázta meg a fejét határozottan. Ma már nem érvényesek a régi szabályok, egy nónek is joga van önmagáért élvezni a testi szerelmet. Miért kellene szerelmesnek lennie abba, akivel szeretkezik? Es vajon miért kellene bujkálnia, amikor semmi olyat nem tett, ami miatt szégyenkezhetne? Eltökélten lenyomta a kilincset. Ahogy az ajtó kinyílt, hanyag pillantást vetett az órájára, és csak azután nézett Alexre. - Hagyj magamra, légy szíves! Dolgom van. Alex összeráncolta a homlokát. - Azt hittem, ráérsz. Hát már nem akarod megnézni a várost? - De igen, meg akartam... meg akarom nézni, csak... - Esik. De annyi baj legyen, legalább nem nyüzsög annyi turista az utcákon. Sétálunk egyet a folyóparton, aztán megebédelünk a városban, délután pedig... Hirtelen elhallgatott, és olyan sokatmondón pillantott Bethre, hogy a lánynak kihagyott a szívverése. - Délután elviszlek a Károly hídra. Aztán mutatok valami nagyon érdekeset. Beth meg akarta mondani, hogy elege van a parancsolgatásból, ó maga is el tudja dönteni, mit csináljon, de legnagyobb megdöbbenésére egészen mást mondott: - Szeretnék... szeretnék felöltözni. Ugye megérted? - Vagyis azt akarod, hogy elmenjek. - Alex arcát ellenállhatatlan, kisfiús mosoly ragyogta be. - Jobban értem, mint gondolnád. Ha maradnék, képtelen lennék ellenállni a kísértésnek... És bármilyen csábító is a lehetőség, ez most nem a megfelelő hely és nem a megfelelő időpont. - Közelebb lépett, és olyan közelről, hogy az ajkuk csaknem összeért, azt suttogta: - El sem tudod képzelni, milyen nehezemre esik elmenni. Beth tiltakozni akart, de épp csak a száját tudta kinyitni, mert a férfi forró ajka jó néhány másodpercre némaságra kárhoztatta. Alex azonban a szenvedélyes csókot követően rögtön visszavonult. Hátrált egy lépést, az ajkára szorította a mutatóujját, majd gyengéden megérintette a lány száját. - Félóra múlva itt vagyok érted. 7. FEJEZET Beth lerázta az esőt a dzsekijéről, és végigpillantott a folyóparton. Az egész város sűrű ködbe burkolódzott. A képeslapokon oly gyakran ábrázolt hidaknak most épp csak a körvonalát lehetett kivenni. Az utcai festők és rajzolók, akiktől máskor szinte moccanni sem lehetett, rég összepakolták a holmijukat, csak egy különösen kitartó képárus álldogált ott egy jókora ernyő alatt. Bethnek tulajdonképpen sejtelme sem volt, mit keres most itt Alexszel. Amikor reggel felébredt, teljesen máshogy képzelte el a napját. Amint eszébe villant, mi volt az, ami megváltoztatta a véleményét, mélyen elpirult. Dehogy, annak a kínos reggeli közjátéknak semmi köze az egészhez, bizonygatta kétségbeesetten. Hibát követett el, de szerencsére... - Nézd csak! - Alex megfogta a karját, és egy domb felé mutatott. Bethnek jólesett a férfihoz simulni, persze csak az eső és a hideg miatt, legalábbis ezzel nyugtatta magát. Kicsit fázott, kizárólag ezért élvezte annyira Alex testének melegét, és ezért engedte meg, hogy a férfi átölelje. Egy hangulatos, hagyományos cseh étkeket kínáló vendéglőben ebédeltek, melynek tulajdonosát Alex jól ismerte. Az öreg fogadós kacsintott egyet Beth láttán, és joviálisán megveregette Alex vállát. - Remélem, Prágában lesz az esküvő - vigyorodott el szélesen. Rengeteg szép templom van errefelé. - Miért nem világosítottad fel? - tudakolta élesen a lány, miután elhagyták az éttermet. - Felvilágosítani? Miről? - adta az ártatlant a férfi. - Ne tégy úgy, mintha nem tudnád, miről beszélek! Miért hagytad, hogy a fogadós azt higgye... - Hogy egy pár vagyunk? - fejezte be a kérdést szelíden Alex. - Miért? Annyira azért nem áll távol a valóságtól ez a feltételezés. -Alig ismerjük egymást - rázta a fejét Beth. Egyszerűen nem értette, miért tesz úgy a férfi, mintha valóban fontos lenne a számára. Azt még el tudta volna fogadni, hogy egy esetleges későbbi megrendelés reményében Alex néha szépeket mond, de sehogy sem fért a fejébe, miért viselkedik úgy, mint egy hősszerelmes. - Vissza akarok menni a szállodába - jelentette ki durcásan. - Csak öt percet kérek, aztán elindulunk visszafelé. Még mielőtt Beth tiltakozhatott volna, a férfi karon fogta, és a folyó irányába kezdte húzni. Alig néhány lépésnyire tőlük ott volt a Károly híd. A több száz éves kőhíd szépsége megragadta Betht, nagy hatással volt rá a látvány. - Nagyapám mesélte, hogy élete nehéz pillanataiban mindig erre a hídra gondolt - mondta halkan Alex. - A hídra és arra, mennyit kellett a népének szenvednie. A lány megdöbbent, mert Alex érzései és gondolatai tökéletesen egybecsengtek az övéivel. Mi ez? Hogy lehet ennyire egy hullámhosszon olyasvalakivel, akit nem is ismer? - Mesélj még a nagyapádról! - kérte meggondolatlanul, hogy feledhesse az iménti felismerést. Alex mosolyogva engedelmeskedett. Túl sokáig azonban nem mesélhetett, mert hamarosan még jobban rázendített az eső. - Gyere, itt sokkal jobb lesz! - fogta meg Beth kezét, és gyorsan behúzta a híd pillére alá. Szűk volt a hely, ezért szorosan összesimulva álltak. Alex a lány pillantását kereste. - Beth, talán kissé korai még ez a vallomás, de... A helyzet az, hogy beléd szerettem. - Nem! - kiáltott fel elkeseredetten a lány. - Nem, ez lehetetlen! Szót se erről többet, Alex... Mivel időközben már egészen jól tudott tájékozódni Prágában, Beth megnyugodva vette tudomásul, hogy a férfi most valóban a szálloda felé vezeti. Még mindig szakadt az eső. Bár próbálta magát meggyőzni, hogy milyen jó lesz, ha végre megszabadul Alextől, furcsamód mégis nehéz szívvel gondolt a búcsúra. Talán a hangulatos ebéd volt az oka? Vagy még a reggeli szenvedélyes összeborulás, amiből akár jóval több is lehetett volna? Akárhogy is, biztos, hogy semmi komolyabbról nincs szó. Hiszen Beth a heves vágyat leszámítva semmit sem érzett Alex iránt. Kívánta, ez kétségtelen, de ez volt minden. A férfiak már rég nem érdekelték. Nem szerette őket, nem bízott bennük... De úgy vélte, azért még használhatja a testüket. Odaértek a szállodához. Beth egyenesen a bejárat felé vette volna az irányt, ám Alex megfogta a csuklóját. - Erre gyere! - húzta a parkoló irányába. - De hát miért? Hová megyünk? A férfi kinyitotta egy bérautó ajtaját. - Meglepetés - mosolygott sejtelmesen. Besegítette a lányt a kocsiba, aztán maga is beült, és elfordította az indítókulcsot. Szóval meglepetés. A lány bizalmatlanul méregette. - Ugye nem az unokafivéreid gyárába akarsz elvinni? Mert ha igen... Alexnek láthatóan rosszulesett a gyanúsítás. - Nem, nem oda. De miért vagy ilyen furcsa, Beth? Miért feltételezed rólam mindig a legrosszabbat, miért nem bízol bennem legalább egy kicsit? A miatt a fickó miatt, akiben csalódtál? - Nem csalódhattam benne igazán, hiszen valójában nem is szerettem - helyesbített gyorsan a lány. - Szóval nem miatta, csak... Az első találkozásunk óta teszed nekem a szépet, és... - És ez elég ok arra, hogy ne bízz bennem? Egy pillanatra egybekapcsolódott a tekintetük. Beth mélységesen, elszégyellte magát. - Nem akarok erről beszélni, Alex. Nem szeretnék... - Ne tégy elhamarkodott kijelentéseket! - szakította félbe a férfi. Inkább mesélj magadról! - Mi a csudát meséljek? Semmi érdekes nem történt velem. - Engem akkor is minden érdekel, ami veled kapcsolatos. Alex úgy mondta ezt, olyan mély és érzéki hangon, hogy a lánynak libabőrös lett az egész teste. Bár eredetileg esze ágában sem volt magáról beszélni, végül mégis belefogott. - A családod sok mindenben hasonlít az enyémre - állapította meg kicsivel később Alex. Időközben elhagyták Prágát. Az út hegynek felfelé vezetett és elég meredek volt, de a sötét esőfelhők miatt nem sokat lehetett látni a tájból. A víz valóságos patakokban zúdult le az út szélén. A távolból mennydörgés hallatszott. - Sajnos nem jöttek be az előrejelzések, sokkal rosszabb az idő, mint ahogy megjósolták - állapította meg a homlokát ráncolva Alex, miközben alacsonyabb sebességfokozatba kapcsolt, hogy átkeljen egy jókora pocsolyán. - Mi lenne, ha visszafordulnánk? - vetette fel félénken Beth. Sejtelme sem volt, hová mennek, csak azt tudta megállapítani, hogy a falvak, melyeken keresztülhajtottak, egyre kisebbek lettek. Némelyik alig egy-két tucatnyi házból állt csupán, ráadásul az épületek egy része lakatlannak látszott. Alex elmesélte, hogy sok prágainak van hétvégi háza a város környékén, és ezek hét közben többnyire üresen állnak. Az út egy kanyart követően még meredekebb lett. Beth borzongva nézte az alant elterülő, ködfelhőbe burkolódzó szürke tájat. Hová az ördögbe cipeli Alex? - Nagyon sápadt vagy. Csak nem félsz? - A férfi elmosolyodott, majd gyorsan hozzátette: - Tőlem nem kell félned, Beth. Velem biztonságban vagy. Tudod, mikor lenne okod az aggodalomra? Ha azzal a barátságos, Vencel téri cigányasszonnyal lennél úton. A lány az ajkába harapott. Mereven bámult ki az ablakon. Megválaszolatlanul hagyta a megjegyzést nem akarta, hogy Alex rájöjjön: egyáltalán nem adta fel a tervét, és igenis el fog menni a cigányasszonnyal. - Mindjárt ott leszünk - jegyezte meg a férfi és még lejjebb kapcsolt, az út ugyanis egyre emelkedett. Beth ösztönösen az ülésébe kapaszkodott, mert amikor felértek az emelkedő tetejére, meredek lejtő következett. Odalenn az utat elárasztotta egy medréből kilépett patak. - Ne félj, nem veszélyes, a sok esőtől van - magyarázta a férfi. - Ne kérdezz semmit! - tette gyorsan hozzá, mikor Beth szóra nyitotta a száját. - Légy szíves, csukd be a szemed! Egy perc, és ott vagyunk. Ott? Hol van az az ott? Beth tiltakozni akart, ám ebben a pillanatban újabb mennydörgés rázta meg a tájat. Gyorsan lehunyta a szemét, de még így is látta az égen átcikázó villámokat. Tombolt a vihar, s az eső, ha lehet, most még hangosabban dobolt a kocsi tetején. - Hová... Hová megyünk? - kérdezte remegő hangon. - Meglepetés - ismételte türelmesen Alex. - Ugye csukva van a szemed? Beth engedelmesen bólintott. A következő pillanatban erősen rázkódni kezdett a kocsi. Mintha valami roskatag fahídon mentek volna át - aztán ismét felfelé vitt az út, majd egy ideig vízszintesen. Végül kavics csikordult a kerekek alatt, és Alex megállította az autót. - Megérkeztünk. Kinyithatod a szemed - súgta Beth fülébe. A lány engedelmeskedett. Ahogy körülnézett, leesett az álla. - Hol a csudában vagyunk? Hiszen ez... hiszen ez úgy néz ki, mint valami vár! - Nem csak úgy néz ki, hanem az is - nevetett a férfi. Beth hitetlenkedve bámulta a tornyos, lőrésekkel ellátott fehér épületet, mely nem valami mesebeli kastélyra hasonlított, hanem inkább egy erődítményre emlékeztetett. Az udvart, ahol a kocsival megálltak, pergola vette körül. Széles lépcsősor vezetett a vár hatalmas, már-már félelmetes kapujához. - Miért jöttünk ide? És... Tulajdonképpen mi ez? - Szeretnéd közelebbről megnézni? - kérdezte Alex, és kinyitotta a kocsi ajtaját. A lány tétován biccentett. Odakinn azonban sokkal hidegebb volt, mint gondolta, és-az eső is újult erővel zuhogott megint. A vár olyan magasan volt a tengerszint felett, hogy itt nyoma sem volt a ködnek. Tiszta időben biztosan lélegzetelállító lehetett a kilátás, a lány azonban most inkább borzongatónak találta a környéket. - Gyorsan... erre! - mutatta az utat Alex. Óvón átölelte Betht, és a nagy kapuhoz sietett vele. A lány csak most vette észre, hogy a kapuba egy kisebb ajtó volt vágva. Alex elővett a zsebéből egy kulcsot, és kinyitotta az ajtót. Óriási előcsarnokba jutottak, melyet eredetileg egy kandalló volt hivatott bemelegíteni, ám ahol most még sokkal hidegebb volt, mint odakinn. - Amikor megterveztem ezt a kirándulást, nem tudhattam, hogy ilyen szörnyűséges lesz az idő - mentegetőzött Alex, és tovább vitte Betht egy keskeny folyosón, majd felmentek egy csigalépcsőn. Beth úgy érezte magát, mint Alice Csodaországban. A kovácsoltvas lámpák fénye alig pislákolt, a lány attól félt, bármelyik percben elsötétülhet a világ. Csak akkor lélegzett fel, mikor egy tágas, sokablakos folyosóra jutottak, melyet az eddigi kőlapok helyett parkettával borítottak. - Ez az épület modern szárnya - magyarázta Alex. - 1760 táján építették, de azt már nem tudnám megmondani, melyik ősöm. Nagynéném biztosan neheztelne, amiért nem figyeltem oda eléggé, amikor a család történetéről mesélt. - Ez az egész tényleg a nagynénédé... a családodé? - álmélkodott Beth. - Hát persze. Nincs ebben semmi különös - magyarázta a férfi. Csehországban a bársonyos forradalmat követő magánosítás során nagyon sok család visszakapta egykori birtokait. Nekünk szerencsére csak ez az egy várunk volt. Azért mondom, hogy szerencsére, mert igencsak drága mulatság fenntartani egy ekkora épületet. Abban is szerencsénk volt, hogy a berendezés jó része sértetlen maradt. A legértékesebb darabok persze eltűntek, főleg a festmények, de még így sem panaszkodhatunk. Mint az ilyen korú épületeknél általában, a felújítási munkálatokat főleg a Habsburg-uralom idején végezték el. A fogadótermek díszítése pedig erős velencei hatásról tanúskodik. Gyere, megmutatom! Beth, aki még mindig nem tért magához a meglepetéstől, hogy ez a vár valóban Alexéké, szó nélkül követte a férfit. Úgy érezte magát, mintha időutazáson venne részt. És bár többször járt régi angol kastélyokban és udvarházakban, lenyűgözte a pompás, stukkókkal gazdagon díszített falak és mennyezetek látványa. Az óriási, elegáns szalonban megcsodálta a vízzöld selyemtapétát, a velencei tükröket, a családi portrékat és a leggyönyörűbb csillárt, melyet valaha látott. - íme az ok, amiért vártulajdonosok lettünk - mutatott fel Alex. A családunk volt a Habsburgok udvari csillárszállítója. - És a családod? Itt él? - kérdezte áhítattal Beth. - Nem állandóan. Jönnek és mennek, ahogy idejük engedi. Jórészt Prágában laknak, de ha csak tehetik, leruccannak ide. A nagyobb, díszesebb termeket azonban csak hivatalos alkalmakkor használjuk. Ez itt például az a nappali, melyet csak akkor nyitunk meg, ha valamilyen alkalomból az egész család itt van. A szoba szintén tágas és elegáns volt, ám kevésbé cikornyás díszítésű, és kényelmes, célszerű bútorokkal rendezték be. - Most van itt valaki a családból? - tudakolta Beth. Alex megrázta a fejét. A homloka ráncba szaladt, amikor észrevette, hogy a lány megborzong. A fával megrakott kandallóhoz sietett, és letérdelt, hogy tüzet gyújtson. - A nagynéném eredetileg úgy tervezte, lejön, de sajnos betörtek a gyárba, és így otthon kellett maradnia - magyarázta. - Magát hibáztatja szegény, mert a fiai, az unokatestvéreim már régóta rágják a fülét, hogy szereltessenek be egy modern biztonsági berendezést. A gyárban ugyanis igen régi és értékes antik kristálytárgyakat őriznek, némelyikük a tizenhetedik századból származik. A nagynéném azonban, aki makacs és régimódi teremtés, meg akarta várni, míg az éjjeliőr nyugdíjba megy, nehogy az öreg megbántódjék a biztonsági berendezés miatt. Most persze átkozza magát a nyakasságáért, mert nemcsak hogy elloptak néhány felbecsülhetetlen értékű régiséget, de leütötték Pétert, aki most agyrázkódással kórházban fekszik. - Borzasztó - sajnálkozott Beth. - Ezek szerint a nagynénéd nem is tudja, hogy itt vagyok... Remélem, nem lesz ellene kifogása, hogy elhoztál ide. - Nagyon is tudja, sőt az ő ötlete volt, hogy hozzalak el ide. Rendkívül büszke a várra és a családunk múltjára. - Ezt meg tudom érteni - biccentett Beth. A fa időközben lángra kapott a kandallóban, és már nem is volt anynyira hideg. Beth mégis összerázkódott, mert odakint hatalmas villám szántott végig a sötétszürke égbolton, majd kisvártatva betört a szobába a mennydörgés moraja. Aztán újra villámlott egyet. - Ne félj, itt nem történhet semmi bajunk - nyugtatta meg Alex. Nem vagy éhes? Betht meglepte a prózai kérdés, de a legfőképp az, hogy csakugyan meglehetősen éhes volt. Bólintott. - Akkor várj meg itt! Mindjárt visszajövök - mondta a férfi, és távozott. Beth körbesétált a szobában, végignézte a fényesre polírozott komódokon és asztalkákon álló családi fotókat. Nagy meglepetésére ismerős arcot fedezett fel köztük. Kezébe vette a bekeretezett fényképet, hogy alaposabban szemügyre vehesse. Alex ebben a pillanatban tért vissza egy jókora kosárral a karján. - Ugye ő a nagynénéd? - mutatta oda neki a kezében tartott képet Beth. - Igen - mosolyodott el a férfi. - Hogy találtad ki? Beth hallgatott. A hölgy a képen azonos volt azzal az elegáns nővel, aki Alexet a szállodában megszólította, és akivel együtt voltak az operában. A világért sem vallotta volna be a férfinak, miket gondolt felőle. - íme a vacsora - tette le a kosarat az egyik asztalkára Alex. Mindjárt ehetünk, csak még hozok... Hirtelen elnémult, mert egy hatalmas mennydörgést követően elsötétült a szoba. - Ördög és pokol! Már csak ez hiányzott! - szitkozódott halkan, majd sajnálkozva folytatta: - Gondolhattam volna, hogy ez lesz! Sajnos elég gyakran van áramkimaradás, különösen ilyen időben. De sebaj, a nénikém minden szobában tart gyertyát. Már csak meg kellene találnunk őket. Miután az egyik komód legfelső fiókjában rábukkant a gyertyákra, elhelyezte őket a kandallópárkányon álló nehéz ezüst gyertyatartókban. -A nagy ebédlőt sajnos ennyi idő alatt lehetetlenség kifűteni, úgyhogy itt kell ennünk - szabadkozott, és a kanapé mögötti asztalra tette az egyik gyertyatartót. Odakinn időközben teljesen elsötétült az ég, az eső hangosan verte az ablaküveget. - Mi lenne, ha visszamennénk Prágába? - vetette fel tétován Beth, holott pontosan tudta, hogy ilyen időben sokkal biztonságosabb, ha maradnak. Alex közelebb lépett hozzá. - Mitől félsz, Beth? - kérdezte halkan. - Remélem, nem tőlem. - Dehogyis - tiltakozott a lány, ám nem mert Alex szemébe nézni. Maga is sejtette, hogy az ismerős bizsergésnek semmi köze a félelemhez, sokkal inkább a vágy okozhatja. Volt valami hihetetlenül izgató abban, hogy kettesben maradt Alexszel ezen az isten háta mögötti helyen. A kandallóban villódzó lángok és a gyertyák pislákoló fénye csak megerősítette az időutazás illúzióját. Bethnek az volt az érzése, hogy több száz évet repültek vissza az időben. Egy olyan korba, amikor fölöttébb kockázatos volt egy ifjú hölgy számára édes kettesben maradni egy fiatalemberrel. - Nem, egyáltalán nem félek tőled - ismételte elfúló hangon. - Akkor talán ettől... - Alex a következő pillanatban átölelte és megcsókolta. Először gyöngéden, szinte tiszteletteljesen, aztán amikor a lány odaadón hozzásimult, már sokkal mohóbban és szenvedélyesebben. - Vissza kellene mennünk Prágába - rebegte Beth, miután szétváltak. - Sajnos nem lehet. Már késő - hangzott a válasz, és a lány tudta, hogy Alex nem az utazásra gondol. - Innen már nincs visszaút, kedves. - És ujjbegyével körberajzolta Beth ajkának vonalát. - Hát nem azt mondtad, hogy eszünk? - Neked... van étvágyad? A vágyakozó pillantás, mellyel Alex méregette, és a tény, hogy a férfi tekintete egyre lejjebb siklott, ugyancsak megdobogtatta Beth szívét. - Én... Én nem is... - Igazad van, együnk! - egyezett bele váratlanul Alex, és vonakodva eleresztette. - Gyere, üljünk a kandalló mellé! Kihúzott egy fotelt, és a lány engedelmesen helyet foglalt. Furcsa volt számára, hogy valaki ilyen szeretetteljes gondoskodással veszi körül. Egyrészt jólesett neki a törődés, másrészt azonban félelmet és gyanakvást ébresztett benne. Nem akarta, nem merte beleélni magát, hogy Alex odaadása valódi érzéseken alapul. Újra és újra emlékezetébe idézte, hogy a férfi nem érdek nélkül ilyen kedves hozzá. A romantikus helyszín és az este hangulata sem ragadta annyira magával, hogy cserbenhagyta volna az ítélőképessége. Alex fogta a kosarat, és kettejük közé állította a padlóra. - Talán jobb lesz, ha te is ide ülsz a szőnyegre - javasolta, és a kanapéról levett néhány párnát. - Itt közelebb vagy a tűzhöz, és a fotel megvéd a huzattól. Beth nem ellenkezett. A kandallóban villódzó lángok meleg fénybe vonták a szobát. Már egyáltalán nem fázott. Odakint közben teljesen besötétedett. - Honnan hoztad ezeket? - kíváncsiskodott a lány, amikor Alex felnyitotta a kosár fedelét. - A szállodából. Sajnos csak hideg élelem, de azért remélem, jó lesz... Alex egy sült csirkecombot tartott eléje. Beth bizonytalanul nézegette a húst. - Finom - bizonygatta a férfi, és miután jó étvággyal beleharapott, újra a lány elé tartotta a sültet. - Egyél! Beth, mintha álmában cselekedne, engedelmeskedett. Aztán hirtelen mozdulatlanná merevedett. A férfi ugyanis kinyújtotta a másik kezét, hogy kisimítson az arcából egy hajtincset, és közben az ajkához is hozzáért. Beth roppant izgatónak találta, hogy Alex eteti. Alig tudta megállni, hogy a férfi tudomására ne hozza, mennyire kívánja. - Csak lassan, élvezettel! - szólalt meg ekkor Alex, mintha belelátott volna a gondolataiba. -Az éhség és a vágy között tulajdonképpen nincs lényeges különbség. Egyiket sem szabad hűbelebalázs módjára csillapítani. Ami engem illet, én semmit nem szeretnék elsietni. Végtelenül lassan, minden pillanatot kiélvezve foglak szeretni, úgy, hogy minden érintés, minden cirógatás valóságos ünnep legyen. Beth olyan erősen reszketett a felindulástól, hogy tudta: ez már Alex előtt sem maradhat rejtve. Tehát ezért hozta ide! Hogy elcsábítsa, hogy együtt töltsék az éjszakát. Ami azt illeti, keresve sem találhatott volna megfelelőbb helyszínt egy regényes pásztorórához. Alex közben a tűzbe dobta a csirkecsontot, és a kosárból elővett, majd kinyitott egy borospalackot. - Kettőnkre - nyújtott át Bethnek egy teletöltött poharat. Testes vörösbor volt benne, és mivel a lány gyakorlatilag éhgyomorra itta, a tüzes folyadék szinte azonnal szétáradt az ereiben. Jóleső melegség töltötte el, és maga is érezte, hogy ellenállása egyre gyengül. Ivott még egy kortyot, aztán letette üres poharát a padlóra, és önkéntelenül végigfuttatta nyelvét az ajkán. A tűz fényénél is észrevette, hogy Alex szeme elsötétül a vágytól. - Tessék - nyújtotta feléje most saját poharát a férfi. Miután Beth belekortyolt, megfordította a poharat, és úgy emelte a szájához, hogy ugyanott érintse a poharat, mint a lány. Egyszerű, mégis roppant hatásos gesztus volt, Beth maradék ellenállása is semmivé foszlott. - Most téged akarlak - szólalt meg ekkor rekedtes hangon Alex. Letette a poharát, két kezébe fogta a lány arcát, és megcsókolta. Nyelvének érzéki játéka felszította Beth vágyát. A forróságnak, amely elöntötte, nem sok köze volt a kandalló melegéhez. Igyekezett ugyan szem előtt tartani, hogy ez, ami most kettejük között történik, csupán testiség, semmi más. De amint tenyere alatt érezte a férfi szapora szívverését, egy csapásra mindenről megfeledkezett. Sután vetkőztetni kezdte Alexet, aki örömmel segédkezett. A kandalló és a gyertyák fényénél még hatalmasabbnak, még erősebbnek tűnt izmos teste. Mintha a távoli múltból lépett volna elő egy győzhetetlen lovag, hogy egy viharos, szenvedélyes éjszakán elcsábítsa a várkisasszonyt. Akinek persze semmi kifogása nem volt a csábítás ellen. Sőt, Beth már alig várta, hogy a férfi őt is megszabadítsa ruháitól. Mikor aztán végre meztelenül csodálkozhattak rá egymásra, a lány meglepetten észlelte, hogy csöppet sem szégyelli magát. Büszke volt a testére, mert látta, hogy Alex vágyakozva szemléli, és szinte áhítattal érinti meg. Itt, ezen az eldugott, távoli helyen, a szoba sötétjében a világ legtermészetesebb dolgának tűnt, hogy ruhátlanok, és hogy egymáséi lesznek. Egy férfi és egy nő talált most egymásra, és együtt fognak belépni a szerelem templomába. Vajon hány pár egyesülését látták már ezek az ősi falak? - villant eszébe Bethnek. Egy pillanatra ismét visszaugrott az időben, és elképzelte, hogy Alex győztes csatából tért meg hozzá, és egy viharos éjszakával ünnepelik meg az élet győzelmét az elmúlás felett. Ő maga pedig akár szűz menyasszony is lehetett volna, aki remegve várja a várúr ölelését a nászéjszakán... - Van fogalmad róla, mennyire vártam ezt a percet? - Alex megfogta a lány kezét, ajkához emelte, és megcsókolta a gyűrűsujját. Betht akarata ellenére szíven ütötte a beszédes mozdulat. Legtitkosabb vágyai váltak valóra. Pontosan ilyennek képzelte el a tökéletes éjszakát és a tökéletes szeretőt - a szeretőt, aki szenvedélyes, tudja, mit akar, ugyanakkor végtelenül gyöngéd... mint Alex Andrews. - Beléd szerettem abban a pillanatban, amikor először megláttalak. Szerelem első látásra! Beth megborzongott. Alighanem a bor volt az oka, hogy szívesen hitt volna a férfinak. - De hiszen alig ismerjük egymást - tiltakozott halkan. - Ahhoz éppen eléggé ismerlek, hogy tudjam: szeretlek. Szeretlek és kívánlak, mint ahogy te is kívánsz engem. Ujja hegyével képzeletbeli vonalat húzott a lány nyakától a két melle között a hasán át, le egészen a vénuszdombjáig. Beth ajkát kéjes kiáltás hagyta el, amikor megérintette teste legérzékenyebb pontját. - Látod, mit teszel velem? - suttogta a fülébe Alex. - Érints meg, Beth! Érints meg! A lány először habozva kezdte cirógatni, később azonban nekibátorodott. Alex bőre szinte perzselt. Beth lehunyta a szemét, és mintha álmában cselekedne, úgy siklottak ujjai egyre lejjebb... A férfi teste erős volt és izmos, úgy is mondhatni, tökéletes. Részegítő volt érezni, milyen kemény és férfias, vagyis hogy mennyire kívánja őt. Beth megborzongott a kéjtől. Kimondhatatlanul vágyott erre az ölelésre, szüksége volt rá, most azonnal... - Mindjárt... Légy egy kis türelemmel - suttogta Alex, mintha csak kitalálta volna a gondolatait. Aztán megcsókolta, és közben Beth mellét simogatta. Kicsivel később lefektette a lányt a kandalló előtt felhalmozott párnákra. Ahogy föléje hajolt, olyan volt, mint maga a megtestesült férfiasság. Beth megremegett, mikor a hasát kezdte csókolgatni, amikor pedig széttárta a combjait, nagyot, gyönyörűségeset sóhajtott. A bal combja belső oldalán volt egy anyajegy. Alex hosszan nézte, végül lehajtotta a fejét és gyengéden megcsókolta. Aztán ajka Beth testének legérzékenyebb pontjára vándorolt. Kezdetben finoman, óvatosan kényeztette, később egyre mohóbban. Beth ölét vad hullámokban öntötte el a forróság. Tiltakozó mozdulatot tett, de vágya legyőzte gátlásait és szemérmességet. Az érzései és az érzékei uralták immár minden cselekedetét. A kéj sikolyokat és sóhajokat csalt ajkára. Úgy érezte, megállíthatatlanul közeledik egy hihetetlen magasságban lévő hegycsúcs felé, és bár várta a beteljesülést, furcsamód rettegett is tőle, hogy bekövetkezik. Tenni azonban nem tudott ellene semmit, hiszen az erő, mely a csúcs felé hajszolta, sokkal hatalmasabb volt az akaratánál. Aztán felnyögött. Hosszú másodpercek teltek el, mire elhatolt a tudatáig, hogy ő hallatta ezt a kétségbeesett hangot, mely türelmetlenségét volt hivatva kifejezni. Alex csókok között nyugtatgatta, hogy hamarosan teljesül a kívánsága, hamarosan egyesülnek, és mindketten átélhetik azt a gyönyörűséget, melyre annyira vágynak. A lány mellére borult, lágyan szívogatta, majd játékosan harapdálni kezdte a mellbimbóját. Beth hangosan felkiáltott. Nagyon nehezen bírta már elviselni az édes gyötrelmet, szinte önkívületben törleszkedett a férfihoz. Végül, amikor Alex újra simogatni kezdte, hogy előkészítse a döntő pillanatra, Beth birtoklón a dereka köré fonta a combját. Alex egy percig sem habozott tovább. Belehatolt, és azt suttogva, hogy már nem bírja tovább, egyre mélyebben, egyre gyorsabb mozdulatokkal nyomult belé. Beth önfeledten adta át magát az ősi ritmusnak, míg csak el nem jött a várva várt beteljesülés. Megtudta végre, milyen az igazi gyönyör, megismerte a tökéletes, teljes kielégülést. Alex még mindig szorosan átölelve tartotta, és a lány érezte, hogy a szíve éppoly sebesen ver, mint az övé. Ahogy kissé meglassúdott kapkodó lélegzetük, a férfi legördült róla. Egymást átölelve feküdtek a kandalló előtt. - Most már elhiszed, hogy igazat mondtam? Elhiszed, hogy szeretlek? - kérdezte a férfi, miközben gyengéden csókolgatta a lány arcát. - Varázslatos ez a hely - adott kitéró választ Beth. - Varázslatos... - Ebben lehet valami. Különösen, ha te is itt vagy. Beth elpirult. -A berendezés is csodaszép. Ezek a régiségek... - Látnád csak a nénikém prágai lakását! Ha akarod, egyszer szívesen elviszlek oda. Egyébként is szeretnélek bemutatni a családomnak. De egy látogatás abból a szempontból is hasznos lenne... Egy pillanatra elhallgatott, és Betht fura, torokszorító érzés kerítette hatalmába. Határozottan úgy érezte, mintha sötét árnyék vetült volna a boldogságukra. -A nénikémnek van néhány igen értékes, antik kristály ritkasága, és ha akarod, nyilván örömmel megmutatná neked a gyárat is, hogy... - Nem! Az érzéki lustaság, mely Alex karjában elfogta, most átadta helyét a dühnek és a gyanakvásnak. Beth dacosan eltolta magától a férfit. - Nem? De hát miért? - értetlenkedett Alex. - Hiszen azt a kristálylámpát, amelyet az ajándékboltban láttál, és amely annyira tetszett, azt is... - Az megfizethetetlenül drága - csattant fel Beth. - Találtam viszont olyat, amit ki tudok fizetni. - A cigányasszonyod árujára gondolsz? - Alex hangja gúnyosan és élesen csengett. - Hát nem abban állapodtunk meg, hogy elfelejted ezt a képtelenséget? Beth összeszorította a száját. Elfordult, és öltözködni kezdett. - Beth, kérlek! - Csak semmi Beth! Semmiben sem állapodtunk meg. Te közölted, hogy ez ostobaság, mire én rád hagytam. - Tehát még mindig el akarsz menni oda!? Az ég szerelmére, Beth, hát nem érted, hogy ez veszélyes? A gyár, amelyről meséltek neked, egyszerűen nem létezik! Az a nő minden hájjal megkent csaló, félre akar vezetni... Előrehajolt, megfogta a lány csuklóját, és finoman megrázta, mintha észhez akarná téríteni. - Hallgass rám, Beth! Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan gyár van ebben az országban, ahol ilyen minőségű kristályt tudnak előállítani. Ha valaki, hát én ismerem ezeket az üzemeket, mert az egyik a családomé. Az eljárás különlegesen képzett munkásokat és speciális technológiát igényel... - Eressz el! - szólt rá hidegen a lány. Amikor Alex elengedte, tüntetőleg megdörzsölte a csuklóját, holott egyáltalán nem fájt a szorítás. Az Alex arcán megjelenő két vörös folt arról tanúskodott, hogy a férfi elértette a gesztust, de Beth ezt csöppet sem bánta. Úgy kell neki! - Ne fáradj, Alex! - rázta meg a fejét. - Feleslegesen strapálod magad. Egyszer már előfordult, hogy egy férfi hazudott nekem és visszaélt a jóhiszeműségemmel. De biztosíthatlak, hogy többé nem hagyom félrevezetni magam. Azt hiszed, nem tudom, mire ment ki ez az egész? - és körbemutatott a szobában. - Azt hiszed, nem tudom, miért hoztál ide, miért suttogtál bókokat a fülembe, és miért csábítottál el? Mindez egyetlen célt szolgált: hogy kristályt rendeljek az unoka fívéreidtől. Nyilván nem én vagyok az első áldozatod, és nem is az utolsó. De annyiban mindenesetre különbözöm a többiektől, hogy kezdettől fogva átláttam rajtad. Azt gondoltad, te használsz ki engem, holott pontosan fordítva történt. - Micsoda? Miket hordasz itt össze, Beth? A lány felállt, és gyorsan magára kapta a maradék holmiját. Alex először csak elképedve bámulta, később ő is felegyenesedett. De ahelyett, hogy nevetségesen vagy kiábrándítóan hatott volna, meztelen testének látványa újra vágyat ébresztett Bethben. Dühösen próbálta száműzni a nemkívánatos gondolatokat. - Nagyon tévedsz, ha azt hiszed... Nem is értem, hogy juthattál erre a képtelen következtetésre. - Alex keserűen felnevetett. - Soha eszembe sem jutna, hogy megrendeléseket szerezzek a rokonaimnak. Van nekik épp elég megbízásuk, alig győzik a munkát... Beth gúnyosan mosolygott. - Mondani mindent lehet. Kár a gőzért, Alex, úgysem hiszek neked. Azok az idők már elmúltak, amikor bármit be lehetett mesélni nekem. - Az ég szerelmére, Beth, hát miért nem vagy képes megérteni, hogy szeretlek? És a napnál világosabb, hogy te is viszonzod az érzéseimet, különben nem élhettük volna együtt át ezt a csodát... Mi ez, ha nem szerelem? - kérdezte, és gyöngéden megérintette a lány duzzadt ajkát. - Ez? - vont vállat közönyösen Beth. - Ezt úgy hívják: testi vágy. Törekvés bizonyos természetes szükségletek kielégítésére, semmi több. - Semmi több? - Semmi több - ismételte makacsul Beth, de a férfi szomorú szemébe nézve sajgó fájdalom jelentkezett a szíve tájékán. Vajon miért? Hiszen Alex csak megjátssza a szomorúságot, ő valójában semmit sem jelent a számára. - Hiába is tagadod, pontosan tudom, hogy az unokatestvéreidtől részesedést kapsz a megszerzett megrendelések után - jelentette ki szigorúan. - Egyetlen gyártótól sem lehet rossz néven venni, ha igyekszik magához édesgetni a vevőket, sőt tulajdonképpen rád sem haragszom, amiért mindent bevetettél a cél érdekében. De értsd meg végre, hogy vesztettél, Beth Russell nem dől be a mesterkedéseidnek. - Értem - felelte gyöngéden a férfi. - Mindent értek. Tudom, hogy volt valaki, akiben nagyot csalódtál, aki elhitette veled, hogy a férfiakban nem lehet megbízni. Szívesen megfojtanám azt a csirkefogót, de még sokkal jobban szeretnélek téged boldoggá tenni. Még mindig szereted? - Julián Coxot? - Beth megvetően elhúzta a száját. - Dehogy. Nem őt szerettem, hanem egy álomképet, amely sohasem létezett. Julián pontosan olyan volt, mint te. Csak az anyagiak érdekelték... Olyannyira, hogy ellentétben veled, még a testemről is lemondott. - Hogyan? Sohasem... - Sohasem feküdtünk le egymással - fejezte be a mondatot diadalmasan a lány. - Feltehetőleg ezért is kívántalak ennyire. Iszonyatosan ki voltam éhezve - mosolyodott el sután, majd elgondolkodva hozzáfűzte: - Lehet, hogy mégis juttatok egy kisebb megbízást az unokafivéreidnek. Határozottan elégedett vagyok a... teljesítményeddel. Tudta, hogy lehetetlenül viselkedik, de nem tehetett mást. Ha távol akarja magától tartani a férfit, meg kellett sértenie, áthidalhatatlan szakadékot kellett teremtenie kettejük közé. - Vagyis nem szeretsz? - Nem. Nem szeretlek - felelte Beth, ám a hangja nem csengett olyan határozottan, mint szerette volna. Egy pillanatra nyomasztó csend támadt. - Akkor tévedtem - vont vállat Alex, majd elfordult, felvette a ruháit a földről, és öltözködni kezdett. - A legjobb lesz, ha most azonnal visszaviszlek Prágába - vetette oda, anélkül hogy ránézett volna a lányra. - Igen, úgy lesz a legjobb - ismételte gépiesen Beth. 8. FEJEZET - Ki az? Alex meg sem rezdült, amikor az édesanyja átkukucskált a válla fölött. Az asszony arcán árnyék suhant át, amikor meglátta, kit ábrázol a fénykép a fia kezében. - Még mindig szereted azt a lányt. Ez inkább megállapítás volt, semmint kérdés, de Alex azért biccentett. Aztán a levéltárcájába rakta a képet, amelyet még Prágában készített BethrőL - Jaj, kisfiam, annyira sajnálom... - Közel sem annyira, mint én - felelte szárazon a férfi. Az asszony mindenről tudott. Fia beszámolt neki a Prágában történtekről, miután visszatért Angliába, és elfoglalta új állását az egyik közeli város egyetemén az Újkori Történelem tanszéken. Persze örült, hogy Alex ilyen szép sikereket ér el a szakmájában, de hamar rájött, hogy fia mégsem boldog. Amikor ezt szóvá tette, akkor számolt be Alex arról, hogy beleszeretett egy lányba, aki azonban nem viszonozza az érzéseit. Mrs. Andrewst mélységesen felháborította, hogy akad nő, aki nem tudja értékelni az ő csodálatos fiát. Alex minden keserűsége dacára kis híján felnevetett, ha eszébe jutott ez a jelenet. Természetesen nem mesélt el minden részletet az édesanyjának. Arról a bizonyos várbéli éjszakáról például mélyen hallgatott, a szeretkezésük túlságosan bizalmas téma volt ahhoz, hogy bárkivel megossza. A szeretkezésük, vagy ahogy Beth fogalmazott: bizonyos természetes szükségletek kielégítése. Nos, lehet, hogy Beth csak a testi szükségleteit kívánta kielégíteni, Alex azonban valóban szeretkezett, minden egyes csókban, simogatásban ott volt a szíve, a lelke. Még most sem igazán érte fel ésszel a vádakat, melyekkel Beth illette. Egy nappal azután, hogy hazavitte a lányt a várból, felkereste a szállodájában, de ott közölték, hogy Miss Russell elutazott, és nem hagyott hátra semmiféle üzenetet. Alexnek beletelt néhány napjába, mire csehországi ügyeit elintézte, és vissza tudott térni Angliába. Azóta nem volt nap, hogy eszébe ne jutott volna: kocsiba száll, és meg sem áll Rye-on-Avertonig. Látni akarta Betht, magyarázatot szeretett volna kérni tőle, és újabb lehetőséget, hogy bizonyíthassa szerelmét... Aztán a büszkesége megakadályozta ebben. Hiszen ha a lány nem szereti, nincs joga odatolakodni. De vajon hogyan tudott lefeküdni vele, hogyan tudta ugyanazzal a szenvedéllyel viszonozni a becézgetéseit, ha semmit sem érzett iránta? - Lucy Withers lánya hazajött Görögországból - újságolta az édesanyja. - Nagyon helyes lány. Nemrégiben találkoztam vele, amikor meghívott vacsorára. Emlékszel még, hogy futott utánad néhány éve? Alex a fejét rázta. - Rendes vagy, anya, de sajnos hiábavaló az igyekezeted. Olyan, mintha sebtapasszal akarnál bekötni egy tátongó sebet. - Miért nem keresed meg azt a Betht? Miért nem beszélsz vele, ha egyszer ennyire... A férfi megint megcsóválta a fejét. - Mert nem lenne semmi értelme. Alex nem tudta volna elviselni, ha a lány még egyszer az arcába vágja, hogy nem szereti. Néha még most is verejtékezve, rémülten ébredt éjszakánként, mert újraálmodta azt a szörnyű jelenetet. A gyönyör pillanatai után különösen nagy megrázkódtatás volt számára a rideg valóság - néhány perc leforgása alatt jutott a paradicsomból a pokol legsötétebb bugyrába. - Hát, te tudod - sóhajtott fel az anyja. - Ó, majdnem elfelejtettem! A nagynénéd telefonált, hogy végre visszakapták a rendőrségtől az ellopott antik kristályokat. Képzeld, állítólag valami banda megbízásából rabolták ki a gyárat, és a tárgyakat csaliként használták, hogy megrendeléseket szerezzenek külföldi üzletemberektől. Hasonló minőségű kristályt ígértek, persze nem olcsón, és aztán valami bazári ócskaságot szállítottak. Úgy pattant ki az ügy, hogy a becsapott megrendelők panaszt tettek a nagykövetségen... Alex! Hát téged meg mi lelt? Hová rohansz, az ég szerelmére?! A férfi ugyanis szó nélkül az ajtóhoz ugrott, odakint pedig be a kocsijába, és már ott sem volt. Miközben csikorgó gumikkal elhajtott, fejében egymást kergették a gondolatok. Mi van, ha Beth is egyike volt azoknak a külföldieknek, akit a csalók félrevezettek? Rye-on-Averton nem volt messze tőlük. Amikor félórával később rákanyarodott az autópályára, olyan érzése támadt, mintha egyszer már megtette volna ezt az utat. Talán azért, mert gondolatban ezerszer is járt már erre. Elsősorban a felelősségérzet hajtotta, kötelességének érezte, hogy meggyőződjék róla: Beth nem esett áldozatul a csalásnak. Persze nem csak a lelkiismerete megnyugtatása céljából akarta meglátogatni a lányt. A szíve mélyén még mindig ott pislákolt a remény, hogy egyszer talán viszonzásra lelnek érzései... Beth krétafehér arccal tette le a kagylót. Szinte az egész délelőttöt telefonálgatással töltötte, és a kereskedelmi kamarával folytatott beszélgetés sajnos megerősítette a gyanúját. A gyár... a kristályüzem, mellyel szerződést írt alá... egyszerűen nem létezett. Becsapták. Beth leült a raktárban a földre, és a tenyerébe temette az arcát. Fogalma sem volt róla, mitévő legyen. Hát nem elég, hogy gondolatban kénytelen volt lepergetni a múltat? Újra átélni azt, amire pedig nem szívesen emlékezett? A nyomasztó hallgatást útban Prága felé, aztán a sebtiben meghozott döntést, hogy másik szállodába költözik. Fennállt ugyanis a veszélye, hogy Alex nem törődik bele a visszautasításba, és Beth félt, hogy ha kapcsolatban maradnak, ő ismét elgyöngül majd. A leginkább azonban attól rettegett, hogy hatásos szónoklata dacára mégiscsak érez valamit a férfi iránt. Valójában nem szívesen gondolt vissza a gyárban tett látogatására sem. így, visszanézve csak átkozhatta magát ostobaságáért, hogy nem fogott rögtön gyanút. A gyárban ugyanis feltűnően nagy volt a csend. Az épület egésze elhagyatottnak tűnt, a parkolót gaz verte fel, mintha évek óta nem állt volna ott autó. Az igazgató irodája is elég furcsa volt. A fényűző berendezési tárgyakkal különös ellentétben állt a falakat borító koszos, itt-ott foszladozó tapéta. Beth fájdalmasan megrándult, amikor eszébe jutott, hogy a legkisebb rendelhető mennyiség említésekor kis híján elállt a tervétől. Nem engedhette meg magának, hogy ilyen sokat rendeljen, végül mégis meggyőzték. Beth azzal a feltétellel egyezett bele a száz készletbe, hogy minden színből huszonötöt szállítanak. Mindezek után felhívta a rye-on-avertoni bankfiók igazgatóját, hogy biztosítson nagyobb hitelkeretet a számára. A bankár először kerek perec nemet mondott, úgy vélte, biztosítékok nélkül nem mehet bele egy ilyen kockázatos kölcsönügyletbe. Csak amikor Beth felajánlotta e célból nagy összegű életbiztosítását és nagyszüleitől a tizennyolcadik születésnapjára kapott részvényeit, akkor enyhült a pénzember szigora. Mikor hazatért Angliába, Beth egy-két napig szinte úszott a boldogságban, amiért minden az elképzelései szerint alakult. Aztán fokozatosan alábbhagyott az öröme, végül átadta a helyét egy tompa, megmagyarázhatatlan szomorúságnak, melyet hiába is próbált elfojtani. Ez csak testi vágy volt, bizonyos természetes szükségletek kielégítése, semmi több - mondta a férfinak azon a bizonyos éjszakán, de ez nem volt igaz. Éjszakánként gyakran álmodott Alexről, és keserű könnyeket hullatott, amikor felébredt. Mi ez, ha nem bizonyíték? - Szeretlek - mondta Alex, és ez persze valószínűleg nem volt igaz. - Nem szeretlek - felelte erre ő. Ez viszont egészen biztosan hazugság volt. Felfoghatatlan, hogyan szerethetett bele a férfiba, mikor kezdettől fogva bizalmatlanul szemlélte minden lépését. Igazából nem is volt ereje hozzá, hogy érdemben eltöprengjen a kérdésen. Túlságosan kimerítette a hiábavaló küzdelem, melyet az érzései ellen folytatott, és valósággal letaglózta a felismerés, hogy mindez megtörténhetett. Egyetlen dolog tartotta benne a lelket: a remény, hogy hamarosan megérkezik a csodaszép kristályáru, ám most ez a reménye is szertefoszlott. Mikor a telefon megcsörrent, Beth összerezzent. - Tessék. - Szia, Beth, én vagyok az, Dee - hallotta a vonal másik végéről barátnője és főbérlője hangját. - Kipakoltad már a cseh kristálypoharakat? Alig várom, hogy láthassam őket! Mit szólnál hozzá, ha beugranak, és... - Jaj, ne, ide ne gyere! - tiltakozott a lány. - Miért? Valami baj van? Beth az ajkába harapott. Dee túlságosan okos volt ahhoz, hogy félre lehessen vezetni. - Hát valahogy úgy - vallotta be. - Nem egészen olyan a szállítmány, mint elképzeltem... - Nem azt szállították, amit megrendeltél? Azonnal hívd fel őket, és követeld, hogy cseréljék ki az árut! - javasolta Dee. - Méghozzá rögtön és a saját költségükre. És azt is nyugodtan megmondhatod, hogy kártérítési igénnyel lépsz fel a késedelmes teljesítés miatt. Ugye kikötötted a szerződésben, hogy a szállítmánynak legkésőbb a karácsonyi vásárra meg kell érkeznie? - Bocsáss meg, de most le kell tennem - füllentette zavarában a lány. - Csöng a másik telefon. És most mihez kezdjek? - tette fel a kérdést, miután lerakta a kagylót. Mondjam el Kellynek, hogy az ostobaságom miatt valószínűleg hamarosan bezárhatjuk az üzletet? Hiszen nincs árunk, ha pedig nem adunk el semmit, nem tudjuk törleszteni a hiteleket. A banktól máris kaptam egy felszólítást, hogy január tizedikén esedékes az első részlet... Hogy fogom visszafizetni? Beth természetesen tudta, hogy Brough, Kelly férje vagyonos üzletember, aki feltehetően szívesen segítene a bajban. 0 maga azonban túlságosan büszke volt ahhoz, hogy elismerje alkalmatlanságát, és segítséget kérjen. Hát ennek már sohasem lesz vége? Világéletében palira fogják venni? Soha nem lesz képes rá, hogy valamit tisztességesen elintézzen? Ez már sok volt... Sokkal több, mint amennyit egy ember egy csapásra meg tud emészteni. Beth száraz szemmel bámult maga elé a semmibe. Már nem tudott sírni. Prágából való visszatérése óta annyit bőgött, hogy mára elapadtak a könnyei. Most, amikor egészen padlón volt, most döbbent csak rá, mennyire szereti Alexet, és mennyire vágyik utána... Alex rögtön megtalálta a kis boltot. Elvégre ez volt az egyetlen üveg- és porcelánüzlet Rye-on-Avertonban, és központi helyen, a városka legforgalmasabb utcájában helyezkedett el. A férfi megállította a kocsit, kiszállt, és elindult a mutatós, háromszintes épület felé. Egy pillanatra megállt, hogy megszemlélje az ízlésesen díszített kirakatot. A boltban egy lelket sem látott, noha az ajtón ott függött a Nyitva tábla. Csupán néhány másodpercig habozott, aztán benyitott az üzletbe. Ahogy az ajtó fölé akasztott csengettyű megszólalt, Beth kikiáltott a raktárból: - Máris jövök! Tehát itt van! Alex becsukta az ajtót, és elindult arrafelé, ahonnan Beth hangját hallotta. A lány éppen feltápászkodott a földről, amikor Alex belépett a raktárba. A férfi láttán halottsápadtra vált az arca. -Alex... Hát te... mit keresel itt? - suttogta elgyötörten. Alex alig mert ránézni. Olyan erős vágyakozás fogta el Beth láttán, hogy zsebre kellett dugnia ökölbe szorított kezét, nehogy szenvedélyesen magához szorítsa. A lánynak persze feltűnt, hogy kerüli a pillantását, és a szanaszét heverő dobozokat meg a még kint lévő poharakat nézi. Éles fájdalom hasított a szívébe, mert azt hitte, tudja, mi hozta ide a férfit. Alex csak azután pillantott rá, miután jól megnézte magának az olcsó üvegárut. A szemében Beth mintha megvetést és szánakozást vélt volna felfedezni, s ez annyira felháborította, hogy támadásba lendült. Biztosra vette, hogy Alex azért jött, mert ki akarja élvezni a győzelmét, az arcába akarja vágni, hogy: Látod, ugye mégis érdemes lett volna rám hallgatni! - Persze te előre tudtad, ugye? - kérdezte keserűen. - Megmondtad, hogy ez fog történni, és most azért vagy itt, hogy kinevess... - Tévedsz, Beth... - Naná, hogy tévedek - ismételte ingerülten a lány. - Én mindig tévedek. Mindig. Először csalódtam Julianben, aztán... csalódtam benned is. Azt hittem, van benned legalább annyi tisztesség, hogy... Elnémult, és nagyot nyelt, csak azután folytatta. - Persze a kristályt illetően ismételten csalódnom kellett. - És durcásan felvetette az állát. - Na, mi lesz, miért nem mondod, hogy te előre tudtad? Miért nem mondod, hogy ugye, igazam volt? Már nagyon közel állt a síráshoz, csupán hatalmas erőfeszítéssel sikerült visszatartania könnyeit. Egyetlen pillantás a félig nyitott dobozokra elég volt, hogy Alex felmérje: a szállított áru tökéletesen értéktelen és eladhatatlan. Kimondhatatlanul megsajnálta Betht. A szíve belesajdult, mikor arra gondolt, mit kaphatott volna a lány, ha az unokatestvéreitől rendel első osztályú, meseszép, antik mintára csiszolt kristályt. - Van biztosításod... ilyen esetekre? - kérdezte lágyan, noha tudta a választ. Gyorsan elfordult, nehogy a lány észrevegye az együttérzés és a szerelem csillogását a szemében. - A cseh hatóságok már őrizetbe vették a bűnbandát, amely mindezért felelős - mondta. - Büntetőeljárás folyik ellenük. Még az is lehet, hogy végül megtérül a károd. - Ne nevettess, Alex! Ugyan, ki kártalanítana engem és miért? Az ostobaságom nem mentség. És ha valami csoda folytán idővel mégis megkerülne a pénzem, rajtam már az sem segítene. - Hogyhogy? - kapta fel a fejét a férfi. - A raktárban vagy, Beth? Beth összerezzent, mikor meghallotta Dee hangját. - Gondoltam, mégiscsak eljövök és megnézlek. Olyan furcsa volt a hangod. Ha gond van azzal a szállítmánnyal, feltétlenül... 0! Dee elnémult meglepetésében, mikor rájött, hogy barátnője nincs egyedül. Aztán a nyitott dobozokra tévedt a pillantása. - Szentséges ég! - csapta össze a kezét. - Ez lenne az a... Szegénykém, ki tette ezt veled? Alex egyszerűen nem tudta tovább elviselni a szenvedő és megszégyenült Beth látványát. - Tökéletesen igazad van - lépett elő, szavait a lányhoz intézve. Azonnal fel kell hívni őket, hogy vigyék vissza ezt a szörnyűséget és küldjék el, amit megrendeltél. - Úgy ám - bólogatott Dee. - Méghozzá haladéktalanul, mert sürget az idő. Mindjárt kezdődik a karácsonyi vásár. - Dee... én... - Beth szánalmasan hebegett. Tudta, hogy meg kellene mondani barátnőjének az igazságot. Nevezetesen, hogy óriási hibát követett el, amelyet ráadásul nem is lehet már jóvátenni. Továbbá fel kell mondania a bérleti szerződést, mert a jövő hónaptól biztosan nem tudja kifizetni a bérleti díjat. Nagyot sóhajtott, és lehunyta a szemét. A legszívesebben visszarepítette volna magát az Alex előtti időkbe, sőt azokba az időkbe, amikor még Juliánt sem ismerte... Amikor még... - Remélem, megbocsát - fordult Alex most udvariasan ám határozottan Dee-hez. - Szeretnék négyszemközt beszélni Bethszel. Dee kérdően a barátnőjére nézett. A lány - mit tehetett volna mást bólintott. Mihelyt Dee becsukta maga mögött a bejárati ajtót, Beth fáradtan Alexre pillantott. - Miért mondtad, hogy tegyek panaszt és követeljem az eredetileg megrendelt árut? Te tudod a legjobban, hogy ennek semmi értelme. - Ez igaz. Van itt valahol egy hely, ahol zavartalanul beszélgethetünk? - Nincs mit megbeszélnünk - rázta a fejét a lány. - Elérted a célodat. Tanúja lehettél csúfos kudarcomnak, úgyhogy most már akár haza is mehetsz. - Nem azért jöttem, hogy bárminek a tanúja legyek. Mit szólnál hozzá, ha becsuknám az üzletet, hogy nyugodtan beszélgethessünk? Ne. Ne itt. - Beth borzongva nézett a szanaszét heverő dobozokra. Nem bírta egy percig sem tovább elviselni a látványt, ostobaságának tárgyiasult bizonyítékát. - Itt lakom az üzlet fölött. Erre van a lépcső... - Előbb bezárom a boltot, ha megengeded - javasolta szelíden a férfi. Beth elvörösödött. Szégyellte, hogy mint tulajdonos megfeledkezett a legalapvetőbb kötelességéről. - Megfordítottam a táblát, és becsuktam az ajtót - jelentette Alex egy perccel később. Beth szó nélkül elindult felfelé, és a férfi követte. A nappaliba érve a lány megállt az egyik fotel mögött, majd intett Alexnek, hogy foglaljon helyet a másikban. A férfi azonban nem ült le, hanem közelebb lépett. Beth szerint túlságosan is közel. A fotel csöppnyi védelmet sem nyújtott ellene, máris érezte, hogy az ereiben tüzes áradatként száguld a vér. Nem kellett lehunynia a szemét sem, hogy meztelenül lássa Alexet, hogy felidézze sima bőrének tapintását, az illatát... - Nem azért jöttem, hogy jót mulassak a bajodon. - Hanem miért? - Mert abban bíztam, hogy talán még nem fizetted ki az árut. Figyelmeztetni akartalak. - Honnan... Honnan szereztél tudomást... erről az egészről? Bethnek ugyancsak nehezére esett a lényegre összpontosítani. A férfi jelenléte felkavarta, szédült, alig állt a lábán. Milyen egyszerű lenne megérinteni! Csak a karját kellene kinyújtania, és... Önkéntelenül végigfuttatta a nyelvét kiszáradt ajkán. Alex nagyot nyelt, majd gyorsan elfordította a fejét. Nem mert a lányra nézni, félt, hogy akkor nem tud majd ellenállni a kísértésnek. -Az édesanyám... értesített. A kristályok, melyeket Prágában mutattak neked, az unokafivéreim gyűjteményéből származtak. Talán emlékszel, hogy meséltem a betörésről. Értékes, antik poharakat és egyéb tárgyakat vittek el a gyárból, azzal a céllal, hogy csaliként használják, és megrendeléseket gyűjtsenek be gyanútlan külföldiektől. - Eszerint nem én voltam az egyetlen... - Nem, dehogy - sietett megnyugtatni Alex. , ...az egyetlen balek, akarta mondani Beth, aki meg volt győződve róla, hogy a férfi ostoba libának tartja. Most, miután felvilágosították, mi is történt valójában, felfoghatatlan volt számára, hogyan hihetett a cigányasszonynak. Hogyan tarthatta egy percig is másolatnak azokat a csodás régiségeket? Talán azért hitt, mert hinni akart? - A rokonaid biztosan boldogok, hogy megkerült a holmijuk - jegyezte meg kifejezéstelen arccal. - Ó igen, főként a nagynéném. Elsősorban önmagát hibáztatta a betörésért, mert ő volt az, aki tiltakozott egy új riasztóberendezés beszerelése ellen. - Igen, emlékszem... És mi van az éjjeliőrrel? Felépült a sérüléseiből? - Igen, már kijött a kórházból. A férfit láthatóan meglepte, hogy erre az apróságra is emlékezett. Pedig ebben nem volt semmi meglepő. Beth minden szóra emlékezett, amely valaha elhangzott köztük. - És most... Angliában maradsz? - Igen. A kutatói szabadságnak vége, egy ideje ismét tanítok a lexminsteri egyetemen. Beth csak nézett. Már nem volt kétsége afelől, hogy Alex az igazat mondja. Annak idején, Prágában azt hitte, csak henceg, de mostanra rájött, hogy nem a férfi volt az, aki hazudott. Hanem ő maga, azon a végzetes éjszakán... A szíve elszorult, amikor eszébe jutott, hogy az egyetemen biztosan tucatszám akadnak csinos diáklányok, akik ráhajtanak a jóképű történelemprofesszorra. -Ami pedig a kristályokat illeti... Ha megengeded, beszélek a nagynénémmel - kezdte Alex, ám Beth csak a fejét ingatta. - Semmi értelme - mondta szomorúan. - Egyetlen pennym sincs, pénz híján pedig bajos árut rendelni. Mielőtt betoppantál az üzletbe, épp fel akartam hívni az üzlettársamat, hogy közöljem vele: be kell zárnunk a boltot. Egy halom pénzzel tartozom a banknak, amit most nem tudok visszafizetni. Nincs tovább. A férfi hallgatott. - Miért nem mondod, hogy úgy kell nekem? Csak azt kaptam, amit megérdemeltem, amiért nem hallgattam rád... - 0, Beth! - Alex megkerülte a fotelt, és magához szorította a lányt. Becéző szavakat suttogott a fülébe, s csókolta, ahol érte. A haját, a szemét, az arcát, az ajkát... - Ne! Hagyd ezt, kérlek! - bontakozott ki az öleléséből minden akaraterejét összeszedve Beth. -Azt akarom, hogy elmenj... Menj már, mire vársz? - Beth - esdekelt a férfi, ő azonban megkeményítette a szívét. - Hát jó. Ha te maradsz, akkor én megyek el - indult meg az ajtó felé. - Rendben. Már itt sem vagyok. Beth nem nézett utána, mikor kiment a lakásból. A szíve majd megszakadt, ha arra gondolt, hogy utoljára látták egymást. Amikor Prágában szétváltak útjaik, annyira elvakította a düh, hogy nem érzett fájdalmat. Csak később, miután haragja elpárolgott, jött rá, mit veszített. S a fájdalom most újult erővel mart a szívébe. A nappali ablakához ment, hátha egy utolsó pillantást vethet még Alexre. A férfi épp akkor szállt be a BMW-jébe. Beth nem lepődött meg, hogy ilyen elegáns, drága autója van. Nagyon is illett hozzá. És csak most, ebben a pillanatban jött rá, mennyire emlékezteti őt Wardra és Brough-ra, Anna, illetve Kelly férjére. Ezekre a nagyszerű, kedves és sikeres férfiakra, akiknél jobb férjet keresve sem lehet találni. Beth egészen az ablaküveghez nyomta az arcát, hogy jobban lásson. Alex, mintha megsejtett volna valamit, ugyanebben a pillanatban felnézett. A lány nyomban hátrahúzódott. Soha nem érezte még magát ilyen nyomorultul, és ezen az sem változtatott, hogy szakadatlan ismételgette: ez volt a legokosabb, amit tehetett. Mikor néhány perccel később visszaindult kis üzletébe, a kandallópárkányon heverő esküvői meghívóra tévedt a pillantása. Harry, Dee unokafivére és Eve, Brough húga a karácsonyt megelőző hétvégén készülten megülni mennyegzőjüket, és őt is meghívták a nagy eseményre. Esküvő... Két ember szerelmének beteljesülése, egy új család születése... Beth szeme könnyel telt meg. Első látásra beléd szerettem - mondta annak idején Alex, és tudta, hogy nem mond igazat. De akkor vajon most miért bőg, mint egy csacsi? Miért nem képes visszatartani ezeket az átkozott könnyeket? 9. FEJEZET Beth egy bögre kávéval a kezében üldögélt a konyhában, és mereven bámult maga elé. Majd egy hét múlt el azóta, hogy Csehországból megérkezett a kristályszállítmány, és öt nap, hogy Alexszel találkozott. Pontosabban öt nap, három óra és - a faliórára pillantott - tizennyolc perc. Kelly és Brough időközben elutaztak, és Beth elhatározta, nem közli velük a rossz hírt, csak miután visszaérkeznek. Még a bankigazgatót sem volt bátorsága felhívni. Nagyot sóhajtva állt fel az asztaltól. Torkig volt már az örökös magyarázkodással. Naponta legalább három vevőtől kellett elnézést kérnie, hogy valami tévedés folytán nem érkeztek meg a cseh kristályok. Arról pedig fogalma sem volt, mihez kezdjen az ízléstelen üvegáruval, mely még mindig ott állt visszacsomagolva a raktárában. Talán a bolhapiacon megszabadulhatnék tőlük, gondolta akasztófahumorral. Persze, csak ha fizetek a vevőknek, hogy elvigyék. Miután megitta a kávéját, visszament az üzletbe. Volt néhány karácsonyi apróság, melyet még az év elején, egy vásáron rendelt, és amelyet fel akart használni az ünnepi kirakat berendezéséhez. Meg kell hagyni, csinos holmik voltak, de közel sem olyan lenyűgőzőek, mint azok a kristálypoharak a Vencel téren. Még szerencse, hogy akadt a raktárban egy kevés áru - főként olyasmi, amit még prágai útja előtt vásárolt. Bethnek egészen kiváló volt a színérzéke, és értett hozzá, hogyan kell hatásosan elrendezni a tárgyakat. A kirakatba kristályból készült, a fényt ezer felületen megtörő káros gyertyatartókat helyezett el, meg jókora gyümölcsöstálakat, melyekben azonban nem gyümölcsök pompáztak, hanem megannyi pasztellszínekben csillogó, cukorkát formázó üvegdísz. Nem csoda, hogy az utcán máris meg-megálltak a járókelők, hogy megcsodálják a látványt. Amikor Beth elhaladt a kis szoba előtt, mely irodául szolgált, meghallotta, hogy zümmögni kezd a fax. Kelletlenül indult a géphez. Azt hitte, megint az édesanyja küldött egy karácsonyi ajándéklistát, újabban ugyanis ilyesmikkel bombázta a családja. Kivette a papírt, és ahogy átfutotta, nem akart hinni a szemének. El is olvasta még egyszer: Prágai Üvegárugyár Feladási értesítő a velencei kristálypoharakra vonatkozó megrendeléséről Miss Bethany Russell részére Örömmel értesítjük, hogy a 48-48 darab rubinvörös, mélykék, smaragdzöld illetve aranyozott, antik minta után készített kristálypohár szállításra kész. A szállítmány légi úton érkezik Manchesterbe, ahonnan... Beth keze annyira reszketett, hogy képtelen volt tovább olvasni. Mi ez az egész? Hiszen ő nem rendelt semmiféle poharat ha akarta sem tehette volna. - Itt vagy, Beth? Dee hangját meghallva a lány kisietett az üzletbe, kezében még mindig ott szorongatta a faxot. - Mi újság? Van már valami hír a csehországi szállítmányról? - Pillantása a lánynál lévő papírra szegeződött. - Úgy látom, igen. Hiszen ez nagyszerű! Azt is megírták, mikor érkezik? Ha gondolod, kimehetek veled a reptérre, és... - Dee, én egyáltalán nem is... - Haladéktalanul ki kell pakolnod a poharakat a kirakatba - folytatta lelkesen Dee. - Szívesen segítek is, csak szólj, és jövök. Jaj, most jut eszembe, találkoztam azzal a fickóval, aki a legutóbbi találkozásunkkor itt volt nálad! - Igen? - Beth csak ennyit tudott kinyögni. - Lexminsterbe utaztam a hét végén. Apám egyik régi barátja él ott, és talán emlékszel, én is ott jártam egyetemre. Ez az idős úr nyugalmazott professzor, és ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjem egy fogadásra. Nos hát ott, az egyetemen futottam össze a te ismerősöddel. - Alexszel? - Vele bizony. Elég sokáig beszélgettünk, elmesélte, hogy vannak kapcsolatai Prágában, mivel a rokonai ott élnek. Állítólag intézkedett is annak érdekében, hogy mielőbb megkapd a poharakat. - Hallgass meg, Dee! - kezdett bele Beth, aki érezte, hogy most el kell mondania az igazat. - Most sajnos nem maradhatok tovább, elígérkeztem - szabadkozott a barátnője. - Csak egy percre ugrottam be, hogy megnézzelek. De a jövő héten valamikor együtt vacsorázhatunk, és ne felejts el felhívni, ha a szállítmány megérkezik! Dee égő arccal szállt be a kocsijába, ami csöppet sem volt jellemző rá. Bele is nézett a visszapillantó tükörbe, hogy ellenőrizze: csakugyan meglátszik-e a külsején, hogy olyan kellemetlenül érzi magát. Kamaszkorában bizony elég pirulós volt, s nagy erőfeszítésébe telt, hogy leküzdje félszegségét. Azok az idők azonban már elmúltak. Apja halála néhány hét alatt felnőttet csinált belőle. És bármennyire szerette volna elfelejteni azt az időszakot, néha bizony előjöttek a fájdalmas emlékek. Ezért is esett annyira nehezére, hogy öreg barátja kérésének engedve részt vegyen azon a bizonyos fogadáson egykori alma materében. Bár nagyon nem akaródzott neki odamenni, végül mégis rászánta magát, és végtelenül megkönnyebbült, mikor felfedezett egy ismerős arcot. Nagyon jól elbeszélgetett Alex Andrewszal, és feltűnt neki, hogy a férfi minden gondolata Beth körül forog. Idős atyai barátja váratlanul szóba hozta Julián Coxot. - No, és mi van azzal a Cox nevű csirkefogóval? Mikor láttad utoljára? Dee gyorsan mondott valamit, aztán megpróbálta másra terelni a szót, mert igen érzékenyen érintette ez a téma. Alex azonban összeráncolta a homlokát. - Cox? Julián Cox? Nem ő az a fickó, aki Betht...? - De igen - vágta rá gyorsan Dee. Ebben az összefüggésben sem szeretett igazán Juliánról beszélni, de még mindig sokkal jobb volt, mintha... - Csúnyán elbánhatott vele. - 0, igen. Ezért is gondoltuk... már úgy értem, mi hárman, Beth barátnői, hogy... - Dee egy pillanatra zavartan elnémult, és megrázta a fejét. - Szóval ezért beszéltük rá Betht, hogy utazzon el Prágába. Részint dolgozni, részint kikapcsolódni, a lényeg, hogy ne marcangolja magát a történtek miatt. De úgy vettem észre, igazából nem viselte meg annyira az eset, mint eleinte gondoltuk. Azt hiszem, miután rájött, miféle ember is valójában Julián, már semmit sem tudott érezni iránta. De magának mikor mesélt erről? - támadt fel benne a női kíváncsiság. - Csak futólag említette meg a nevét. Valami olyasmit mondott, hogy Cox miatt nem tud megbízni egyetlen férfiban sem. - Julián aztán ért hozzá, hogyan rombolja szét az emberekbe és a tisztességbe vetett hitünket - felelte Dee, és elfordította a fejét, nehogy Alex észrevegye a szemébe költöző fájdalmat. Később, a nagy forgatagban elveszette szem elől a férfit. Atyai barátjához, és annak régi kollégáihoz csatlakozott, holott az asztaltársaság valamennyi tagja betöltötte már a hetvenet, és az öregurak beszélgetése nem hozta igazán lázba. Egy szempontból azonban kifejezetten előnyös volt, hogy nem kellett figyelnie a társalgásra. így legalább szemmel tarthatta a bejárati ajtót, hogy ne érje meglepetésként, ha egy bizonyos valaki felbukkanna a rendezvényen... Dee gyorsan elhessegette a különös gondolatokat, de így sem járt sokkal jobban, mert a körülötte ülő öregurakról ismét elhunyt édesapja jutott eszébe. Vajon milyen lenne az élete, ha az apja nem hal meg olyan korán? Valószínűleg boldog feleség lenne, sőt lehet, hogy boldog anya... Dee nagyot nyelt. Az anyasággal még nem késett el, a korától bátran vállalkozhatott volna a gyermekszülésre. Mióta a spermabankot feltalálták, még partnerre sincs szükség a teherbe eséshez, ám Dee elvből ellenezte az ilyesmit. Mivel ő maga anya nélkül nőtt fel, tapasztalatból tudta, hogy nem jó csonka családban nevelkedni, a gyermek számára mindkét szülő elengedhetetlenül fontos. Feszélyezetten csúszkált ide-oda a széken. Ez a rendezvény régi emlékeket idézett fel benne, és régi sebeket szakított fel - olyan sebeket, melyek az eltelt évek dacára sem gyógyultak be igazán. Alex elmosolyodott, mikor meghallotta nagynénje hangját a telefonban. - Hogy vagy? - Fáradtan - jelentette ki szárazon az asszony. - Keményen megdolgoztam érte, hogy időre elkészüljön a szállítmányod. Remélem, méltányolod az igyekezetemet. Esteledett. Beth éppen be akarta csukni az üzletet, amikor megpillantotta a bolt elé kanyarodó furgont, és a nyomában haladó csillogó fekete Mercedest. Ez utóbbi kormányánál egyenruhás sofőr feszített. Mivel egész délután esett, a kirakat előtt, a karácsonyi díszkivilágítás fényében nedvesen fénylett a járda. Beth előtt a pulton egy lista hevert. Azok nevét tartalmazta, akik komolyan érdeklődtek a cseh kristálypoharak iránt. A lány még aznap este fel akarta hívni őket, hogy közölje, ne számítsanak az árura. A furgon vezetője közben elindult az üzlet felé. Beth csodálkozva figyelte a férfit, de igazán csak akkor lepődött meg, amikor megpillantotta a Mercedesből kiszálló hölgyet. Alex nénikéje szokás szerint úgy festett, mintha valami divatmagazin címlapjáról lépett volna le. Antracitszürke kosztümje láttán Beth irigyen felsóhajtott. Kevés nőnek van ennyi idősen ilyen karcsú dereka, állapította meg, míg a furgon sofőrje kitárta az ajtót a hölgy előtt. - Elégedett vagyok - jelentette ki Alex nénikéje, miután körülnézett. -Az unokaöcsém említette, hogy magának jó szeme és kitűnő ízlése van. Úgy látom, igazat mondott. Igazán szép a kirakat, de én azt a lámpát egy kicsit másként állítanám be... Ha ad egy létrát, szívesen megmutatom. Betht annyira meglepte a látogatás, hogy megsértődni is elfelejtett. Mellesleg még a délután folyamán elhatározta, hogy máshová irányítja azt a bizonyos fénycsóvát. - Meghoztam a poharakat - folytatta Alex nagynénje. - Gondolom, tisztában van vele, hogy kivételt tettünk magával. Roppant kínos, hogy csak késve tudjuk teljesíteni régi ügyfeleink megrendelését, és igen sokba került a munkások túlórája is. Mondanom sem kell, hogy nem szoktunk ilyesmit csinálni, és most is csak azért egyeztem bele, mert Alexszel egyszerűen nem lehetett értelmesen beszélni. Hiába, ha egy férfi szerelmes... Lemondóan legyintett. - Azért hoztam személyesen a poharakat, mert látni akartam, hová kerülnek. Rendszerint nem szolgálunk ki viszonteladókat, közvetlenül a megrendelőkkel állunk kapcsolatban. Nem foglalkozunk tömegáruval, ettől vagyunk egyediek és különlegesek a piacon. Az ajtó felé pillantott. - Ide jó lesz - utasította a sofőrt, aki egy nagy ládát gurított be a boltba. - Csak lassan, óvatosan... 0, erről teljesen megfeledkeztem. Köszönöm - mondta, amikor a férfi egy négyszögletes, ízlésesen becsomagolt dobozt nyújtott át neki. - Ez a magáé - folytatta Beth felé fordulva. - De csak akkor nyissa ki, ha együtt lesznek Alexszel. Ö is kap egy ugyanilyet. Ez egyébként a rokonság ajándéka, minden jegyespár hagyományosan ezt kapja a családunkban. Eljegyzési ajándék?! Bethnek leesett az álla. Alex nagynénje annyira közvetlen volt és természetes, hogy sokáig szóhoz sem jutott a megrökönyödéstől. Pedig meg kellett volna mondania, hogy ő semmit sem rendelt, s nem is tudja kifizetni a poharakat. Ami pedig az állítólagos jegyajándékot illeti... - Egyébként az is szinte hagyomány a családunkban, hogy a férfiak első látásra szeretnek bele a párjukba - csevegett tovább a nő. -A férjem például, aki egyben másodfokú unokabátyám is volt, mindössze egy fényképet látott rólam, és másnap elindult, hogy megkérje a kezemet. Sajnos csak két közös év adatott nekünk. Életem legboldogabb két éve... Beth fájdalmat látott megcsillanni az asszony szemében. - Még mindig nem hevertem ki igazán a halálát. Mióta visszakaptuk a gyárat, életem fő célja, hogy mindent úgy csináljak, ahogy ő szerette volna. Nagyon sajnálom, hogy nem érhette meg a családunk újraegyesítését. Alex nagyon hasonlít rá... Nem is tudja, milyen szerencsés lány maga, hogy egy ilyen férfi szereti, mint az unokaöcsém. Beth csak hápogott. Mit lehet erre mondani? De a nő nem is hagyott időt a válaszra. - Köszönöm - mondta a sofőrnek, aki most gurította be a hatodik és feltehetőleg utolsó ládát. A lány bele sem mert gondolni, mibe kerülhet a szállítmány. - Nem hiszem hogy... - kezdte tétován, Alex nagynénje azonban nem hagyta szóhoz jutni. - Kérem, nyissa fel a ládákat! - utasította a sofőrt, és gondosan manikűrözött kezével az első csomag felé intett. Beth nem volt hozzászokva ehhez a stílushoz az utolsó férfi, aki kicsomagolt valamit a számára, az édesapja volt, aki a húsvéti tojások kibontásában segédkezett. A sofőrnek azonban a szeme se rebbent. Szó nélkül engedelmeskedett. - Köszönöm, ennyi elég. Elmehet - jelentette ki az asszony, miután valamennyi ládáról lekerült a fedőlap, és a sofőr belemarkolt a habszivacs golyócskák közé, melyekkel a hézagokat megtöltötték. Kettesben maradtak. - Először pezsgőzni fogunk - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a nő. - Hoztam is magammal egy üveg pezsgőt. Ez egy olyan szertartás, melyhez minden körülmények között ragaszkodom, ha sikerült teljesíteni egy megbízást. Tudja, babonás vagyok, és félek, hogy különben nem lesz szerencsém. Beth nem akadékoskodott, tudta, hogy úgyis hiába tenné. Volt néhány szép pezsgőspohara, ugyanabból a készletből, melyhez a kirakati poharak is tartoztak. Elindult hát, hogy hozzon kettőt a pezsgőzéshez. Alex nénikéje ugyan kicsit felvonta a szemöldökét a poharak láttán, de nem szólt, inkább ügyesen kinyitotta a palackot. Valahogy annyira valószerűtlen volt, hogy kettecskén pezsgőt iszogatnak este az üzletben. Beth szerette volna megcsípni magát, nem álmodik-e. -Akkor most nyissa ki az első ládát! - mondta az asszony. Beth felnyitotta a csomagot, és kiemelt belőle egy gondosan bebugyolált poharat. Mostanáig úgy gondolta, Alex nagynénje túl nagy felhajtást csap a kristályai körül, de amikor megpillantotta a kezében tartott műremeket, önkéntelenül is felkiáltott elragadtatásában. A mesterien csiszolt kehely karcsú nyelét stilizált borostyán és szőlőmotívum ékesítette. Ritka szép darab volt, melynek mintázata szerencsésen ötvözte a régit az újjal, az antikot a modernnel. Beth álmélkodva simított végig az üvegen. Ez volt a legszebb pohár, melyet életében látott, talán még annál az eredeti velencei kristálynál is szebb, melyet a cigányasszony mutatott neki a Vencel téren. - Szép, ugye? - kérdezte halkan a különös vendég. - Gyönyörű - sóhajtotta a lány, és elmorzsolt a szemében egy könnycseppet. Ahogy az asszonyra nézett, ugyanazt a meghatottságot vélte felfedezni a tekintetében, amely őt is mindig hatalmába kerítette a kivételesen szép dolgok láttán. - Kezdem értem, miért szeretett bele éppen magába az unokaöcsém mosolyodott el a nő. - Alexnek igaza van, maga nagyon is illik a családunkba. Ezt a poharat egyébként magam terveztem. A fiaim szerint túlságosan modern, de hoztam magának néhány hagyományos díszítésű készletet is. Biztos vagyok benne, hogy azok is elnyerik a tetszését. - Efelől nincs kétségem - rázta a fejét Beth. - Sajnos mégsem tarthatom meg a szállítmányt. Nem engedhetem meg magamnak, hogy... - Mennem kell - vágott a szavába a hölgy. - Alex szüleihez vagyok hivatalos vacsorára. - Hallgasson meg! - könyörgött Beth. - A szívem szakad meg, mégis arra kell kérnem, hogy vitesse vissza a ládákat... Boldogan megtartanám valamennyit, de nincs pénzem... - Jaj, hát nem mondtam? Ó, milyen szórakozott vagyok! Nem kell kifizetnie semmit, ez ajándék. -Ajándék?! - Beth sápadtan, ám büszkén vetette fel az állát. - Ön igazán nagyvonalú, de sajnos nem fogadhatok el ilyen drága... - Félreértett, nem én vagyok az ajándékozó - nevetett az asszony. Majd kétszáz darab a legszebb poharaim közül, és ráadásul az a rengeteg munka meg kellemetlenség, ami a sürgős szállítással együtt járt... No nem, én üzletasszony vagyok, a családtagjaimnak sem adnék soha ilyen értékes ajándékot. Ezt itt Alextől kapta. Mondtam is neki, hogy nagyon szeretheti magát. Tudom, a nagyapjától szép summát örökölt, ám tudományos pályára lépett, és a foglakozásából aligha fog meggazdagodni. De most mondja meg, ki lehet pénzben fejezni a szerelem értékét? Először egyébként kerek perec el akartam utasítani a kérését, később azonban rájöttem, hogy ha vállalom a megbízást, nemcsak magán segítek, hanem az unokaöcsémen is. Alex tönkrement volna bele, ha magának be kell zárnia a boltját. így aztán a józan észt félretéve megpróbáltam én is az érzelmek oldaláról megközelíteni a kérdést... De most bocsásson meg, tényleg mennem kell. Kérem, ne felejtse el, hogy csak Alex jelenlétében nyithatja ki az ajándékomat! Azt kettőjükre bízom, mikor... Az asszony barátságosan intett, és elhagyta az üzletet. Beth kábán nézte, ahogy beül a Mercedesébe. Tehát a szállítmány Alex ajándéka. A saját zsebéből fizette ki ezt a feltehetően csillagászati összeget... Nem, ezt semmiképpen nem fogadhatja el! A szíve úgy dobogott, majd kiugrott a helyéről. Nem kellett hosszasan töprengenie, hogy ráébredjen, mit jelent mindez. Alex nénikéje természetesnek vette, hogy ők ketten már megvallottak egymásnak az érzéseiket. Nagyon szereti magát - mondta Bethnek magától értetődően. - Szinte hagyomány a családunkban, hogy a férfiak első látásra szeretnek bele a párjukba. Mi van, ha ez az igazság? Mi van, ha nemcsak a cigányasszonnyal meg a megrendeléssel kapcsolatban tévedett, hanem Alexet is rosszul ítélte meg? Mi van, ha... Az ajtó fölé akasztott csengő hangja figyelmeztette a lányt, hogy már nincs egyedül az üzletben. Amikor megfordult, keresztanyja, Anna ált előtte. - Éppen Yorkshire-ből jöttünk Warddal, és megláttam, hogy még világos van az üzletben - újságolta az asszony, miután becsukta az ajtót maga mögött. -Megkértem, tegyen ki... Ugye nem baj, hogy beugrottam? - Már hogy lenne baj? Gyere, ülj le! - húzott elő várandós barátnőjének egy széket Beth. Ward és Anna első gyermeküket várták, és valósággal megható volt, milyen gyöngéden bánt feleségével az első ránézésre oly szigorúnak látszó Ward. - Úgy látom, megérkezett a várva várt szállítmány - állapította meg Anna, majd elragadtatott kiáltás hagyta el ajkát, mert észrevette a poharat, melyet Beth már kicsomagolt. - Nahát! Hiszen ez gyönyörű! Mondtad ugyan, hogy szép holmikat rendeltél, de nem hittem volna, hogy ennyire... Csodaszép és különleges! - És méregdrága - tette hozzá letörten a lány. - Mellesleg nem is én rendeltem. - Ezt nem egészen értem - csodálkozott rá tágra nyílt szemmel Anna. - Hosszú történet - csóválta fejét a lány. - Van időm bőven. Beth egy pillanatig habozott, ám aztán rájött, hogy bizonyára jót tesz majd, ha valakinek kiönti a szívét. Különösen, ha ez a valaki a keresztanyja. - Hát jó. Az úgy volt... - Beláthatod, hogy nem tarthatom meg a poharakat - zárta le a történetet Beth. - Egyszerűen nem fogadhatok el ilyen értékes ajándékot. - Még attól a férfitól sem, akit szeretsz? - kérdezte szelíden Anna. Beth elpirult, és megrázta a fejét. - Tőle a legkevésbé. Ó, Anna, annyira tanácstalan vagyok! Nem tudom, mit tegyek, hogyan mondjam el neki, hogy... - Én csak egy tanácsot adhatok: hallgass a szívedre! - Vallják szerelmet neki? Ismerjem be, hogy hazudtam? Hogy nemcsak kívánom, hanem... - Miért is ne? - mosolyodott el az asszony. - Hiszen nekem is elmondtad mindezt. Vigyázat, törékeny! 10. FEJEZET Igaz. Miért is ne? Beth az ajkába harapott. Anna időközben elment, ő pedig bezárta a boltot, és felment a lakásába. Összeütött valami vacsorát, de nem volt igazán étvágya. Hét óra múlt öt perccel... A szállítólevélen megtalálta Alex címét és telefonszámát, tehát csak fel kellett emelnie a kagylót. De vajon mit mondjon a férfinak? Mit lehet mondani ebben a helyzetben? Szeretlek, Alex. Az első perctől fogva szerettelek, de tévesen ítéltelek meg, és ezért még magamnak sem mertem bevallani az érzéseimet. Ezt mondja? És ha megteszi, vajon hisz-e majd neki a férfi? Megérti-e, hogy őt csak a korábbi rossz tapasztalatai tették óvatossá? Beth felkapta a telefonkagylót, és elkezdte beütögetni a számokat, de egy másodperccel később mozdulatlanná dermedt. Mi lenne, ha mégis inkább holnap telefonálna? Amikor már valamelyest megnyugodott, és képes formába önteni a gondolatait? Pillantása ekkor a szépen becsomagolt dobozra esett, melyet Alex nénikéjétől kapott ajándékba, és melyet záráskor felvitt magával a lakásba. Odalépett, és kézbe vette a csomagot. Alex nagynénje azt mondta, csak akkor nyissák ki, ha együtt lesznek... Beth hirtelen elhatározásra jutott. Még mielőtt megváltoztathatta volna a véleményét, felkapta a kabátját, és megkereste a kocsikulcsát. Lexminster nem volt különösebben messze Rye-on-Avertontól. Autóval körülbelül két óráig tartott az út, ilyenkor, estefelé talán még addig sem. Alex egy tanulmányt vett elő, melyet még el akart olvasni aznap este. Nemrég beszélt telefonon az édesanyjával, aki vacsorázni hívta. -A nénikéd is itt lesz - tette hozzá. - Csak ma este, mert holnap továbbrepül New Yorkba. Alex nagyon szerette a nagynénjét, de most kicsit kellemetlenül érezte volna magát a jelenlétében, az asszony ugyanis előző nap jól megmosta a fejét Beth kristálypoharai miatt. Vajon mikor kapja meg a szállítmányt? - töprengett el Alex. És vajon hogyan fogadja majd? Remélem, nem töri apró szilánkokra mérgében. Nem, ez egyáltalán nem valószínű... Beth aligha tud kárt tenni olyasmiben, ami annyira szép és értékes, mint ezek a poharak. Alex készített ugyan valami ennivalót, de épphogy egy-két falatot tudott lenyelni. Minden gondolata Beth körül forgott. Biztos volt benne, hogy egyszer eljön a perc, amikor meggyőzheti róla, mennyire őszinték az érzései. Mindazok ellenére, amiket Beth a fejéhez vágott, pontosan tudta, hogy a lány is szereti őt. Nem volt az a típus, aki fűvel-fával ágyba bújik a pillanatnyi hangulatának megfelelően. Alex homloka ráncba szalad, amikor megszólalt a csengő. Nem vágyott ugyan társaságra, de azért kötelességtudóan az ajtóhoz ment, és kinyitotta. - Beth! A lány, aki eleve izgatott volt, Alexet megpillantva még idegesebb lett. Hirtelen nem értette, mit keres itt. - Én csak... - hebegte, és hátrált egy lépést, mintha el akarna menekülni. A férfi azonban megfogta a csuklóját, és behúzta a lányt a lakásba. Csak miután becsukta az ajtót, vette észre, hogy Beth egy négyszögletes csomagot szorongat a hóna alatt. -Ajándékot is hoztál nekem? - évődött, hogy oldja Beth elfogódottságát. - Nem, ez az enyém... a nénikédtől kaptam. Azt mondta, te is kapsz egy ugyanilyet, és csak együtt nyithatjuk ki... - felelte akadozó nyelvvel a lány. -Alex, miért... Miért küldted azokat a poharakat? Neked is tudnod kellett, hogy nem fogadhatok el ilyen drága ajándékot. Megrökönyödve észlelte, hogy a szeme megtelik könnyel. Alex közben bevezette egy szép, tágas helyiségbe - feltehetően a nappaliba melynek kandallója határozottan a várbéli fogadószobáéra emlékeztetett. Az emlékek hatására Bethnek arcába szökött a vér, a szíve pedig olyan szaporán vert, hogy majd kiugrott a helyéről. - Gyere, ülj le! Alex elvette tőle a csomagot, lesegítette a kabátját, és egy kényelmesnek látszó kanapéhoz vezette. Aztán egy pillanatra eltűnt, és amikor visszatért, két poharat tartott a kezében. - Konyak - nyújtotta át az egyiket a lánynak. - Igyál egy kortyot, meglátod, segít ellazulni. Beth engedelmeskedett, de az első korty után elhúzta a száját, és a dohányzóasztalra tette a poharát. - Ma este alig ettem, és ráadásul éhgyomorra pezsgőztem a nénikéddel. Nem szeretném, ha megártana az ital - magyarázta. - Alex, vissza kell utasítanom az ajándékodat. Gyönyörűek a poharak, még sokkal szebbek, mint gondoltam... - Akkor mi a baj? - Csak az, hogy... Nem értem, miért tetted? Miért rendelted, miért küldted... - A nénikém nem mondta? Alex nem tudott róla, hogy a nagynénje személyesen viszi el Bethnek a kristálypoharakat, bár tulajdonképpen számítania kellett volna rá. Az asszony meglehetősen válogatós volt a kuncsaftjait illetően, és azok után, amiket ő elmesélt neki Bethről, nyilván kíváncsi is volt a lányra. Beth nem felelt azonnal. - Azt mondta - kezdte szemlesütve -, azt mondta, azért találtad ki ezt az egészet, mert szeretsz. Érezte, hogy Alex nézi. Szinte égetett a pillantása. Összeszedte minden akaraterejét, és felemelte a fejét, de ahogy a tekintetük egybekapcsolódott, elvörösödött. - És? Hittél neki? - érdeklődött csendesen a férfi. Beth az ajkába harapott. Úgy érezte, menten megfullad. - Ne... Nem is tudom... Vagyis hogy szerettem volna hinni. - Miért? Szeretted volna, ha még néhányszor kielégítem a testi szükségleteidet? Alex nem tudta megállni, hogy ki ne csússzon a száján az epés megjegyzés, de rögtön a következő pillanatban megbánta, hogy nem vigyázott a nyelvére. Beth megrándult, mintha korbáccsal vágtak volna végig rajta. Még a karját is maga elé emelte védekezésként. - Kérlek, bocsáss meg - mentegetőzött kétségbeesetten a férfi. - Te vagy nekem a legdrágább a világon, hidd el, nem akartalak... - Nem kell szabadkoznod - szakította félbe a minden ízében reszkető Beth. - Nem érdemlek mást... Felállt, hogy elmeneküljön, még mielőtt zokogásban törne ki, és végképp nevetségessé tenné magát. Alex azonban eléje állt. - Már hogyne érdemelnél! Elsősorban hódolatot - mondta rekedtes hangon. - És forró szerelmet. -Alex... - Nagyon fájt, amikor azzal gyanúsítottál, hogy félrevezetlek, hogy nem őszinték az érzéseim - folytatta szenvedélyesen a férfi. - El sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál! Hányszor, de hányszor megfordult a fejemben, hogy elmegyek Rye-on-Avertonba. Megkereslek, idehozlak a barlangomba, és őrizlek, ahogy egykor az ősember őrizte az asszonyát. - Nem tudlak elképzelni ősemberként - mosolyodott el Beth. - Te nem vagy olyan... - Nem? Hát most figyelj! - fenyegette meg játékosan a férfi, aztán villámgyorsan magához rántotta, és mohón a szájára tapasztotta az ajkát. Beth elóször tiltakozni próbált. Szóhoz akart jutni, hogy elmagyarázhassa, mi miért történt, de ellenállása lassan megtört a férfi szenvedélyén. Ahogy szorosan egymáshoz simulva álltak és csókolóztak, Alex megfogta és megszorította Beth kezét. A férfi közelsége annyira felizgatta a lányt, hogy egész testében reszketett. - Ha csupán testi vágy fűzne minket egymáshoz, nem lenne valóságos ünnep minden ölelés - suttogta Alex. - A puszta testiség nem késztet ilyen vágyakozásra. Nem kívánnálak ennyire, és te sem lennél ilyen fogékony a becézgetésemre. - Pontosan ez az, amit el akartam mondani neked, Alex - vallotta be bűntudatosan Beth. - Azt, hogy tévedtem. Téged is rosszul ítéltelek meg, és az érzéseimet sem tudtam meghatározni. Azt gondoltam... - Nagyjából tudom, mit gondoltál - szakította félbe a férfi. - Ennél sokkal jobban érdekel, mit éreztél... mit érzel... Vagy azt akarod, hogy kitaláljam? Beth puha, mélyen kivágott kardigánt viselt, és megborzongott, mikor Alex az ujjával körberajzolta dekoltázsát. Aztán a férfi kigombolta a kardigánt, majd cirógatni kezdte Beth meztelen keblét. - Mondd már... Mondd, hogy szeretsz - suttogta, majd letérdelt eléje. - Szeretlek... szeretlek... Én csak... 0, Alex, Alex... - zihálta Beth elragadtatás és kétségbeesés közt vergődve, mert a férfi közben levette róla a szoknyát, és miközben a köldökét csókolgatta, a bugyijába csúsztatta a kezét. Pontosan tudta, mi fog történni, és már alig várta, hogy újra érezze teste legérzékenyebb pontján Alex ajkát és nyelvét, forró lélegzetét. Mohón és szenvedélyesen szeretkeztek hiszen oly sokáig vágyódtak hiába egymás után. Alig várták már a mindent elsöprő befejezést, mely hamarosan be is következett. Gyorsan és egyszerre jutottak el a csúcsra, s aztán sokáig pihegtek kimerülten egymás karjában. Alex egyszer csak felállt, ölbe kapta a lányt, és csak a hálószobában tette le újra. - Jaj, ne bolondozz! - tiltakozott nevetve Beth. - Nem maradhatok tovább, haza kell mennem. Az üzlet... - Az üzlet várhat, én azonban egy percig sem bírom tovább - hangzott a válasz, és Beth megadta magát. Ezúttal lassan, ráérősen szerették egymást, hosszú-hosszú percekig becézgették a másik meztelen testét, mielőtt egyesültek volna. - Mit gondolsz, mi van a csomagban? - kérdezte vágyuk csillapodtával álmosan Beth, miközben befészkelte magát a férfi karjába. - Majd megtudod, ha én is megkaptam az én ajándékomat. - Hm... Mondtam már, hogy szeretlek? - Igen, jó néhányszor - mosolyodott el kedvesen Alex. Beth elégedetten felsóhajtott. Megnyugtatta, hogy szerelme ennyire bízik benne, és kielégítőnek találja a magyarázatát. - Most biztosan boldog vagy, végre teljesült a kívánságod - ugratta a férfit, és ujjával körberajzolta az ajka vonalát. - Hiszen a megismerkedésünk pillanatától az járt a fejedben, hogy rábeszélj az unokafivéreid gyártotta kristályokra. Alex lágyan szívogatni kezdte az ujjbegyét. - Tévedés - jelentette ki aztán. - Teljesen más járt a fejemben a megismerkedésünk pillanatában. Akarod tudni, micsoda? És magára húzta a kacagva tiltakozó Betht. - Most csak viccelsz, Alex... Ugye csak viccelsz? Az nem lehet, hogy már megint... - De még mennyire, hogy lehet! Mindjárt bebizonyítom... UTÓHANG - Kezdhetjük a kicsomagolást? - nézett Bethre Alex. Szenteste volt. A fiatal pár karácsony első napjára Alex, a következőre pedig Beth szüleihez volt hivatalos, ma azonban kettesben ünnepelt a férfi lakásán. Beth már szerelme gyűrűjét viselte. Egy hete sem volt, hogy együtt kiválasztották a gyémántköves ékszert, mely most, hogy a lány a nevezetes ajándékért nyúlt, csak úgy szikrázott az ujján. Az esküvőt tavaszra tervezték. Itt, Angliában akartak egybekelni, de aztán, úgy tervezték, elutaznak Prágába, Alex rokonaihoz. Egyszerre tépték fel a két egyforma csomagon a díszes papírt. Beth gyorsan lekapta a kartondoboz tetejét, de aztán észrevette, hogy Alex, ahelyett hogy követné a példáját, egyre őt bámulja. - Egyszerre kell kinyitnunk, már elfelejtetted? - figyelmeztette szigorúan a vőlegényét. - Ezek szerint te tudod, mi van benne. A férfi bólintott. - Ez afféle családi hagyomány nálunk - magyarázta. - A, még egy családi hagyomány! Beth nevetve nyúlt a dobozba, de ahogy kivette az ajándékot, komolyra igazította a vonásait. Egy kristálylámpa volt az ajándék, olyan gyönyörűséges, hogy talán még az ajándéküzletben lámpát is túlszárnyalta. - Hiszen ez csodaszép, Alex! - suttogta áhítattal. - Csodaszépek - helyesbített a férfi, és a lányé mellé tette a saját lámpáját. - Tökéletes pár... Ugyanúgy, mint mi - tette még hozzá, és megcsókolta menyasszonyát. - Tökéletes pár - ismételte Beth és boldogan felsóhajtott. - 0, Alex! - Mit szólnál hozzá, ha ismételten meggyőződnénk róla, hogy nem csak bizonyos szükségletek kielégítése végett szoktunk ágyba bújni? - De még csak nyolc óra! Korai lefeküdni - ellenkezett a lány, ám szavaira rácáfolt a mozdulat, ahogy odaadón Alex nyaka köré fonta a karját. És a tökéletes pár újra egymásra talált.