JACKLONDON

A Bérgyilkossági Iroda Kft.

  Szép férfi volt; nagy, éjfekete szeme különösen finom és
ţ tiszta bőrű, olajbarna arcban csillogott, melyet göndör
simogatásra ingerlő fekete haj keretezett  szóval az a fajta férfi
volt, akin a nők rajtafelejtik a szemüket, és aki tökéletesen tudatá-
ban van hódító megjelenésének. Széles vállú, karcsú csípőjű, iz-
mos teste férfias hetvenkedéssel mozgott, amire némiképp rácá-
folt az a szorongó tekintet, amelyet körbehordozott a szobán
  ,
majd az őt bebocsátó szolga után vetett. A szolga süketnéma volt
ezt akkor is kitalálta volna, ha Lenigen, aki őelőtte már járt
ebben a lakosztályban, nem hívta volna fel rá a figyelmét.
  Mihelyt az ajtó becsukódott a szolga mögött, a látogatót bor-
zongás fogta el, amit alig bírt elfojtani. Pedig a teremben semmi
nem volt, ami rettegésre adott volna okot. A nyugodt, méltóság-
teljes szoba falait könyvekkel zsúfolt polcok borították, néhol
metszetek függtek, az egyik szabad térségben térképtartó álltţ.
Volt a teremben egy állvány, tele vasúti menetrendekkel és gőzha-
jóprospektusokkal. A két ablak között hatalmas íróasztal ter-
peszkedett, rajta telefon, mellette asztalka az írógépnek. Kínos
rend uralkodott mindenütt, hirdetve a hely gazdájának szisztema-
tikus szellemét.
  A könyvek felkeltették a várakozó férfi figyelmét. Ahogy a
polcok előtt elsétált, gyakorlott szemmel kipécézte a fontosabb
könyvek címét. A kemény kötésű könyvek között sem volt semmi
borzongató. Felfigyelt Ibzen Szinművek, Széw Szinművek és regé-
nyek köteteire, a díszkötéses Wilde, Szmollett, Filding, Stern és
az Ezeregyéjszaka példányaira. Ott volt még La Farg Evolúció
és tulajdon, Marx több műve, a Fábiánus esszék, Dawszon Biszmark
és az államszocializmus, Engelsz A család eredete és dzson Micsell
től a Szervezett munkásság: Külön helyet foglaltak el Tolsztoj,
Gorkij, Turgenyev, Andrejev, Goncsarov és Dosztojevszkij erede-
ti orosz nyelvű kötetei.
  A férfi most egy könyvasztalhoz lépett, melyen szemlék és
folyóiratok álltak rendezett tornyokban, és az egyik sarkán a
legújabb puha fedelű könyvekből volt felhalmozva egy tucatnyi.
Odahúzott egy karosszéket, kinyújtóztatta lábait, szivarra gyúj-
tott, és turkálni kezdett köztük. Egy karcsú, vörös borítójú könyv
felkeltetteţa figyelmét. A címlapján cifra ruhájú nő állt fegyverrel
a kezében. A cím: Négy hét (Hangos könyv). Kinyitotta, s abban
a pillanatban apró, de éles robbanás hangzott fel a lapok közül,
fény villant, és füstpamacs szállt fel. A férfi rémülten zuhant hátra
a karosszékben, keze-lába a levegőben, s úgy hajította el a köny-
vet, mintha véletlenül mérges kígyót kapott volna fel. A látogató
szörnyen megrémült. Csinos olajbarna bőre halotti zöldre sápadt,
éjfekete szeme kidülledt a rémülettől.
  Ekkor nyílt ki a lakosztály belső helyiségeibe vezető ajtó, és az
itt uralkodó szellem gazdája megjelent. A hideg derű ráfagyott az
arcára, amint megértette, mi is okozta vendége szánalmas rémüle-
tét. Lehajolt, felvette a könyvet, kinyitotta, és megmutatta a
játékszerkezetet, amely a papírpatront felrobbantotta. 
Nem csoda, hogy ön és a hasonló teremtmények kénytelenek
eljönni hozzám mosolygott gúnyosan.  Önök, terroristák min-
dig elképesztenek. Miért épp az vonzza önöket, amitől a legin-
kább rettegnek? Hangja még gunyorosabbá vált. Puskapor.
Ez volt az egész. Ha ezt a játékpisztoly-patront a nyelve hegyén
pukkantja el, semmi köţetkezménye, legfeljebb némi kényelmet-
lenség beszéd és evés közben. Nos, hát kit óhajt megölni?
  A házigazda kiáltó ellentétben állt látogatójával. Annyira sző-
ke volt, hogy szőkítettnek lehetett volna hinni. A kék leghalvá-
nyabb árnyalatában játszó szemét finom, igen selymes, az albinó-
kéhoz hasonló szempillák árnyékolták. Félig kopasz fejét ugyan-
olyan finom, selymes haj borította ritkásan, szinte hófehéren,
jóllehet, nem a kor színezte ilyen fehérre. A száj vonala határozott
volt, megfontolt, de kemény, és magas, boltozatos homloka sokat
elárult a mögötte működő agyról. Kínosan precíz angol kiejtése,
melyből teljesen hiányzott bármiféle akcentus, szinte már maga
is akcentusnak hatott. Komisz tréfája ellenére, amelynek épp az
imént esett áldozatul a látogató, aliig árult el humorérzéket. Sú-
lyos, komor, tudósokra jellemző méltósága, a magabiztos erő,
mely belőle áradt, olyan fennkölt, filozofikus higgadtságot su-
gallt, mely messze fölülemelkedett holmi trükkös könyveken és
játékpisztoly-patronokon. Annyira meghatározhatatlan volt a
megjelenése színtelen színeivel, szinte arcvonástalan arcával, hogy
sejteni sem lehetett, mennyi idős. Lehetett harminc vagy több;
ötven, esetleg hatvan. Az ember.úgy érezte, hogy mindenképpen
több, mint amennyinek látszik.
 Ön Iván Dragomilov? kérdezte a látógató.
 Ezen a néven ismernek. Éppúgy megteszi, mint bármi mint,
önnek a Will Hauzmann; ugyanis ezen a néven ajánlották be
nekem. Ismerem önt. A karolin Warfild csoport titkára. A cso-
porttal már régebben is volt ügyem. Önt, úgy tudom, Lenigen
ajánlotta be nekem.
  Elhallgatott, fekete sapkácskát tett gyér hajú feje búbjára, majd
leült.
 Nincs panasz, remélem? folytatta aztán hidegen.
 Ó, nincs. Egyáltalán nem azért vagyok itt nyugtatta meg
sietve Hauzmann. Az az ügy tökéletesen kielégítő módon intéző-
dött el. Azóta pusztán azért nem jelentkeztünk, mert nem volt
módunk rá. Most viszont MekDaffyt, a rendőrfőnököt akarjuk.
 Igen, ismerem őt szólt közbe a másik.
  Ez egy brutálís barom ! kiáltotta Hauzmann növekvő indulat-
tal. Ügyünket egyre gyakrabban fojtja el csírájában, csopor-
tunkról leszakította legvirágzóbb szellemű embereinket. Jóllehet,
többször figyelmeztettük, deportálta Tawnét, Sziszerolt és Glokkot! Állandóan megzavarja összejöveteleinket. Rendőrei ütnek
vágnak bennünket, mint egy csordát. Az ő bűne, hogy négy
testvérünk most is börtönben senyved.
  Míg a panaszáradat ömlött belőle, Dragomilov komoran bólo-
gatott, mint aki összeszámolja a felsoroltakat.
 Vegyük például az agg Szangert. Soha ily tiszta és emelkedett
szellem nem szívta még a civilizáció szennyezett levegőjét. És ő,
a pátriárka, most hetvenkét évesen a Szing Szingben morzsolja
betegen, a halál felé araszolva tízéves börtönbüntetését ! És miért ?
kiáltott fel zaklatottan. Majd válaszolt saját kérdésére, és hang-
ja elgyengült, üresen, reménytelenül kongott: Semmiért.
  A törvény vérebeit nem kell tanítani újra a vörös leckére ! Nem
gyötörhetnek tovább minket büntetlenül. MekDaffy rendőrei hamisan esküdtek a tanúk padján. Ezt mi tudjuk. MekDaffy túl régen
él. Már rég halott lenne, csak eddig nem tudtuk összegyűjteni erre
a pénzt. De most itt az idő! Mikor rájöttünk, hogy bérgyilkost
fogadni olcsóbb, mint ügyvédet, ügyvédi segítség nélkül hagytuk
szegény elvtársainkat börtöneikben, s így a pénz hamarabb össze-
gyűlt.
 tudja, ugye, hogy nem fogadunk el megbízást olyan ügy
végrehajtására, melynek társadalmi jogosságáról mi magunk nem
győződünk meg? kérdezte Dragomilov szenvtelenül.
  De ez esetben. próbált Hauzmann indulatosan közbe-
vágni. Ez esetben folytatta Dragomilov nyugodtan és egyetértően
alig van kétség afelől, hogy az önök igénye jogos. MekDaffy
halála társadalmi szempontból célszerűnek és hasznosnak tűnik.
Ismerem őt, és tudok a tetteiről. Biztosíthatom önt, hogy miután
kérelmüket kivizsgáltuk, minden bizonnyal az ügylet elvállalása
mellett fogunk dönteni. Most pedig térjünk az anyagiakra.
 De ha mégsem találják MekDaffy halálát társadalmilagjogos-
nak?
 Visszakapják a pénzüket. Tíz százalékot vonunk le a kivizs-
gálás költségeire, cégünknél ez a szokás.
  Hauzmann vastag levéltárcát húzott elő a zsebéből, de még
habozott. Előre ki kell fizetni a teljes összeget?
  Önök bizonyára ismerik a feltételeinket ! Dragomilov hang-
jából enyhe szemrehányás érződött.
  Igen, de azt gondoltam, abban reménykedtem. ön nagyon
jól tudja, hogy mi, anarchisták igencsak szegények vagyunk.
  Épp ezért szabtam önöknek ilyen alacsony árat. Tízezer dol-
lár igazán nem sok egy nagyváros rendőrfőkapitányának meg-
gyilkolásáért. Higgye el, ez az összeg alig fedezi a kiadásainkat.
Magánszemélynek ez sokkal többe kerülne, még akkor is, ha az
áldozat magánszemély lenne. Ha milliomosok volnának, és nem
egy ilyen kicsiny, küszködő csoport, MekDaffyért legeslegkeve-
sebb ötvenezret kérnék. Mellesleg, egészségi állapotom miatt eb-
ben az ügyben nem vállalok nagy szerepet.
  Tejó ég ! És mit kérnének egy királyért? kiáltott fel a másik.
  Királya válogatja. Mondjuk, Anglia királya félmillióba ke-
rülne. Apróbb, másod-, harmadrendű királyok körülbelül het-
venöt-százezer dollárból kijönnek.
  Nem gondoltam volna, hogy ennyibe kerülnek mormogta
Hauzmann.
  Hát ezért ölnek meg közülük olyan keveset. Különben ön
arra sem gondol, hogy egy ilyen tökéletes szervezetnek, amilyet
én kiépítettem, roppant nagy kiadásai vannak. Csak az utazási
költségeink messze felülmúlják az ön képzeletét. Számtalan ügy-
nököt foglalkoztatok, és egy pillanatig se gondolja, hogy ők
semmibe veszik a saját életüket, és csak úgy, füttyszóra ölnek. És
például arra sem gondol, hogy az általunk végrehajtott akciók
megbízóinkat semmiféle veszélybe nem sodorják! Valamint, ha
úgy érzi, hogy MekDaffy életéért sok a tízezer dollár, hadd kérdez-
zem meg, hogy mennyire taksálja a saját életét. Mellesleg, önök;
anarchisták csapnivalóan működnek. Ha saját kezűleţ próbálnak
végrehajtani valamit, vagy eltolják, vagy lebuknak. és ami ennél
is rosszabb, csak dinamitban vagy pokolgépben képesek gondol-
kodni. Ezek roppant kockázatos holmik! .
  Igen, de ítélet-végrehajtásainknak szenzációsaknak, látvá-
nyosaknak kell lenniük magyarázta Hauzmann.
  A Bérgyilkossági Iroda főnöke bólintott.
  Ezt értem. De most nem erről beszélek. Hanem arról, hogy
az ilyen durva, ostoba akciók roppant kockázatosak a saját ügy-
nökeimre nézve. Ha az ön csoportja beleegyezne például egy
mérgezésbe, tíz százalék engedményt adnék. Légpuska esetén
huszonötöt.
  Szó sem lehet róla! kiáltott fel az anarchista. így nem
érnénk el a célunkat. Vérnek kell folynia.
  Ez esetben nem tudok árengedményt adni. Ön Amerika ál-
lampolgára, Hauzmann úr, nemde?
  Igen! És itt is születtem, Szent dzsozefben, Micsigen államban.
Miért nem öli meg ön MekDaffyt? Megtakaríthatná ezt a
pénzt a csoportjának.
  Az anarchista elfehéredett.
  Nem; nem. Az ön szolgáltatása, Dragomilov úr, nagyon is
kitűnő. Azonkívül én, hogy úgy mondjam, kissé. szóval én félek
a vérontástól, a gyilkosságtól, mármint attól; hogy én. személye-
sen csináljam. Undorodom tőle. Elméletben igazságosnak ítélek
meg bizonyos gyilkosságokat, de gyakorlatban. nos, nem tu-
dom rászánni magam. Nekem. szóval nekem egyszerűen nem
megy. És ezen nem tudok változtatni. Még egy legyet sem bírnék
agyonütni.
 Mégis egy vérszomjas csoport taţja.
  Igen. Az értelmem kényszerít rá. Nem elégít ki sem a filozofi-
kus, ellenállni képtelen tolsztojanizmus, de például a Martha
Brown féle csoport elve sem, hogy tartsd oda a másik arcodat
is. Ha megütnek, vissza kell ütnöm!
  Akár közvetítő útján is jegyezte meg Dragomilov szárazon.
  Hauzmann bólintott.
  Úgy van. Ha a test erőtelen, nincs más megoldás. Akkor hát
a pénz.
  Miközben Dragomilov a pénzt számolta, Hauzmann még egy-
szer alkudozni próbált.
  Tízezer dollár. Pontosan annyi. Tegye el, és ne feledje, hogy
sok tucatnyi elvtársunk áldozatos odaadása testesül meg benne,
azoké, akik csak nagy nehézségek árán tudták előteremteni ezt a
tőlük megkívánt összeget. És ha már itt tartunk, nem számíthatná
hozzá, csak.úgy ráadásul, Morgan felügyelőt? Az is egy sötét
lelkű gazember.
  Dragomilov megrázta fejét.
  Nem. Nem lehet. Az ön csoportja máris nagyobb fizetési
kedvezményt kapott, mint eddig bárki.
  Esetleg egy bomba. próbálkozott a vendég. Mind a
kettőt elintézhetnék ugyanazzal a bombával. 
  Amit semmiképpen sem fogunk alkalmazni. Mindenesetre
MekDaffy rendőrfőnök ügyét kivizsgáljuk. Megköveteljük önma-
gunktól, hogy erkölcsi alapja legyen tranzakcióinknak. Ha úgy
döntünk, hogy a halála társadalmilag nem igazolható. 
  Mi lesz akkor a tízezer dollárral? vágott közbe Hauzmann
izgatottan. ţ
  Visszakapják, a tíz százalék kezelési költség levonásával.
  És ha nem sikerül megölniük?
  Ha az év végéig nem sikerül, a teljes összeget visszakapják,
plusz öt százalék kamatot.
  Dragomilov ekkor felállt, megnyomott egy gombot, és ezzel
jelezte, hogy a megbeszélés véget ért. Hauzmann is ţfelállt, és
kihasználta az időt, míg a szolga odaért, hogy még egy kérdést
feltegyen :
  és ha ön véletlenül meghal közben? Mondjuk, baleset éri,
megbetegszik, ilyesmik. Nincs nyugtám a pénzről. A pénz el-
vész.
  Erre is van rendelkezésünk. A csikágói csoport főnöke azon-
nal átveszi az irányítást, és kézben tartja a dolgokat, míg a Szan
Fransziszkó-i csoport főnöke meg nem érkezik. épp a múlt évben
volt erre példa. Emlékszik Börgszre?
  Melyik Börgszre?
  A Vasútkirályra. Az egyik emberünk volt vele megbízva, ő
csinálta az egész tranzakciót, és szokás szerint előre megkapta a
pénzt. Beleegyezésemet természetesen kikérték. És ekkor két do-
log történt. Börgsz vasúti szerencsétlenség áldozata lett, a mi
emberünket meg elvitte egy tüdőgyulladás. A pénzt azonban
visszajuttattuk a megbízóhoz. Magam néztem utána, bár törvé-
nyes úton nyilván nem lehetett volna visszakövetelni tőlünk.
Sikereink titka a klienseinkkel való tisztességes kapcsolat. Higgye
el nekem, számunkra, akik törvényen kívül működünk, a legcse-
kélyebb becstelenség is végzetes lehet. Ami pedig MekDaffyt
illeti. 
  Ekkor belépett a szolga, és Hauzmann egy jellel hallgatásra
intette vendéglátóját. Dragomilov elmosolyodott.
  Nem hall egy hangot se mondta.
  De hát épp most csengetett neki ! És, a teremtésit, ő engedett
be, amikor csengettem !
  A csengetés neki fényjel. Csengetés helyett fény villan fel a
számára. Soha életében nem hallott egyetlen hangot sem. Amíg
nem látja a szájmozgásunkat, fogalma sincs róla, hogy miről
beszélünk. Nos tehát : ami MekDaffyt illeti, valóban megfontolták
a kiiktatását? Ne feledje, hogy ha nálunk megrendelnek valamit,
az már olyan, mintha végre is volna hajtva. Szervezetünk másként
nem tudna működni. Ha a rendelés fel van adva, nem lehet
visszavonni. Minden rendben?
  A legteljesebb mértékben. Hauzmann még megállt az
ajtónál egy pillanatra. Mikor hallhatunk valamit az. 
akcióról?
  Dragomilov egy pillanatig gondolkodott.
  Egy héten belül. Az ügy kivizsgálása ebben az esetben forma-
litás. Kivitelezése egyszerű. A helyszínen pedig tartózkodnak em-
bereim. Volt szerencsém!

ţ Egy héttel később egy délután bérkocsi várakozott a Szan
  konstantin  ko féle nagy importcég bejárata előtt.
Három órakor maga Szergiusz konsztantin bukkant fel magániro-
dája mélyéből ; cégvezetője kikísérte a kocsihoz, és a főnök odáig
is utasításokkal látta el. Ha Hauzmann vagy Lenigen látta volna
beszállni a kocsiba, azonnal felismerték volna. Persze nem Szergiusz
konsztantin nevén nevezték volna meg, ha megkérdezik őket, és
ha felelnek, hanem Ivan Dragomilovként.
  Mert valóban Ivan Dragomilov hajtott el a zsúfolt iszt Száyd
felé. Egyszer megállt, hogy újságot vegyen egy rikkancstól, aki azt
kiabálta : Különkiadás ! El sem indult, míg át nem futotta a
vastag betűs címeket és a rövid híreket. A kishírek között talált
egyet, amelyik az anarchisták újabb gaztettéről számolt be. Egy
szomszédos városban ţmeggyilkolták a rendőrfőnököt, MekDaffy
főkapitányt. Amint maga mellé tette az újságot, és indított, szelíd
büszkeség ült ki konsztantin arcvonásaira. A szervezet, melyet ő
épített ki, íme, ismét működött, mégpedig ezúttal is simán. Az ügy
kivizsgálása megtörtént  ez esetben szinte csak a forma kedvéért, 
a parancsot továbbították, és MekDaffy már halott. Elmosolyo-
dott, és befordult az iszt Szyd legundorítóbb nyomortanyái mel-
lett emelkedő modern toronyházak egyike elé. A mosoly a karo
lin Warfild csoport elképzelt ujjongásának szólt: örvendeni
fognak a terroristák, akik nem elég bátrak ahhoz, hogy önmaguk
gyilkoljanak.
  A lift a legfelső emeletre vitte konsztantint. A csengetésre
fiatal nő nyitott ajtót. Hevesen átnyalábolta konsztantin nyakát,
arcon csókolta, és az orosz nyelv szeretetteljes kicsinyítő formái-
val árasztotta el őt, aki a maga részéről Grunyának szólította a
lányt.
  Kényelmes lakásba tértek be. Különlegesen kényelmes és ízlé-
ses lakás volt, még ahhoz képest is, hogy az iszt End modell
lakosztályainak egyike volt. Tartózkodó egyszerűség, kultúra és
gazdagság áradt a berendezésből és a lakásdíszekből. A sok-
sok könyvespolc, a folyóiratokkal borított asztal tűnt fel először,
míg a szoba túlsó felét nagy zongora foglalta el. Grunyá jellegze-
tes szőke orosz szépség volt, ám a szőkeség minden színével
megáldva, mely látogatójából hiányzott.
  Telefonálhattál volna ! korholta az érkezőt. Angolsága épp-
oly akcentus nélküli volt, mint a vendégéé. És ha nem vagyok
itthon? Olyan rendszertelenül jössz, sose tudom, mikor várjalak !
  A férfi a tágas ablakülés párnái közé süppedt, a délutáni lapot
maga mellé dobta.
  Édes Grunyám, ne kezdd azzal, hogy leteremtesz mondta,
miközben sugárzó szeretettel nézett a lányra. Nem tartozom a
nyomorovodásaid közé, és nem tűröm, hogy előírd minden lépé-
semet. Nem te fogod megmondani, hogy mikor mossak arcot,
vagy mikor fújjam ki az orromat. Jöttem, gondolva, hogy esetleg
itthon talállak, de leginkább azért, hogy kipróbáljam az új kocsi-
mat. Nem szaladnánk vele egy kört?
  Grunya megrázta a fejét.
  Ma délután nem lehet. Négy órára vendéget várok.
  Jó, nem felejtemţ itt magam nézett az órájára a férfi. Meg
azért is jöttem, hogy megkérdezzem, le tudnál-e jönni a hét végén.
Edge Moor olyan magányos hely, ha egyikünk sincs ott.
  De hiszen én kinn voltam három nappal ezelőtt! felelte
Grunyá duzzogva. Grosszt azt mondta, hogy te sem jártál lenn
már négy hónapja.   Nagyon sok dolgom volt. De most lazítani akarok egy hétig
és csak olvasgatni. Mellesleg, miért mondta ţvolna neked Grosszt,
hogy én sem voltam lenn egy hónapja, ha te közben lenn jártál
volna, mi?
  Grunyából kitört a kacagás.
  Jól van, te inkvizítor. Nekem is nagyon sok dolgom volt,
akárcsak neked. Megsimogatta a látogató kezét.
  Szóval lejössz?
  Ma még csak hétfő van gondolkodott el a lány. - Igen. De
csak akkor ha. huncutul elmosolyodott ha levihetem egy
barátomat is. Tetszeni fog neked, hidd el!
  Aha ! Szóval fiú az illető, ha jól sejtem. Egy amolyan hosszú
sörényű szocialista, nemde?
  Nem ! Rövid hajú. De, . bácsikám, igazán felhagyhatnál a
viccesnek képzelt- élcelődéseiddel. Én soha életemben nem talál-
koztam hosszú sörényű szocialistával. Te igen?
  Én sem. Viszont láttam őket sört inni! jelentette ki a férfi
mély meggyőződéssel.
  Ezért bűnhődni fogsz! kiáltotta Grunya. Felkapott egy
díszpárnát, és fenyegetően felé indult. Ahogy az óvodásaim
mondják : lecsapom a kókuszodat ! Nesze ! Nesze ! Nesze !
  Grunya ! Tiltakozom ! lihegte a férfi az ütések elől kapkodva
a fejét. Ez nem illik ! Ťígy bánni anyád bátyjával! Meg már
öregszem is.
  Puff!  ütötte virgoncan Grunya, majd elhajította a párnát.
Kezébe vette nagybátyja kezét, és az ujjakat nézegette. Ha
elgondolom, hogy láttam, mikor ezek az ujjak egy egész kártya
csomagot téptek egy mozdulattal ketté, vagy amikor ezüsttallérokat görbítettek meg!
  Rég volt. Ma már az ujjaim. nos, elgyengültek.
  A szóban forgó ujjak lazán, erőtlenül nyugodtak Grunya tenyerében, ami a lányt újra felbosszantotta. Most konsztantin
bicepszére tette kezét.
  Feszítsd meg! parancsolta.
  Ne. nem megy sóhajtotta. Ó! Ne! Na nézd, ez. ennél
jobban nem megy. Valójában alig erőltette a dolgot. Látod,
elgyengültem. A szövetek leépülnek az előrehaladott szenilitás
folytán.
  Feszítsd meg! kiáltotta a lány, és most  már a lábával is
toppantott. konsztantin megadta magát. Amint bicepsze megkeményedett a lány tenyere alatt, Grunya arcán csodálat ömlött el.
Csakhogy ez eleven vas! Csodálatos! Kegyetlenül erős vagy.
Elpusztulnék, ha valaha is ellenem használnád az erődet.
 Légy szíves, írd a javamra válaszolta konsztantin, hogy
soha, még amikor picike ţés igen haszontalan kölyök voltál, akkor
sem náspángoltalak el.
  De, bácsikám, nem azért, mert erkölcsi alapon ellenezted a
verést?
  Az is igaz, de ha meggyőződésemben valaha is meginogtam,
az temiattad volt. Mégpedig elég gyakran, úgy a három- és hat-
éves korod közötti időszakban. Grunya, kedvesem, nem szeretné-
lek megsérteni, de az igazság kedvéért meg kell mondanom, hogy
akkoriban te egy barbár ősemberkölyök voltál, egy kis vadállat,
egy. egy ördögfióka, nőstényfarkas-kölyök, akinek nem voltak
erkölcsi, magatartásbeli gátlásai, egy.
  De a fenyegetően felemelt párna láttán konsztantin gyorsan
elhallgatott, és védekezően feje elé kapta a karját.
  Várj! Mondok valamit! :Ahogy most viselkedsz, abban.csak
annyi változást látok, hogy a farkaskölyök felnőtt. Huszonkét
éves vagy, ugye? Érzed az erődet, és ki akarod próbálni rajtam.
De még nem késtem le semmiről. Ha legközelebb megpróbálsz
verekedni velem, jól elfenekellek, akármennyire ifjú hölgy vagy is
már. Egy kövér ifjú hölgy.
  Nahát ! Te kegyetlen ! Nem vagyok kövér ! Feléje nyújtotta
karját. Nézd meg ! Tapogasd meg ! Csupa izom. És 56 kiló
vagyok. Vond vissza azonnal, amit mondtál!
  A díszpárna újra felemelkedett és lecsapott, és miközben nagy-
bátyja kacagva és morogva védekezett, karjával igyekezve kicse-
lezni az ütéseket, nyílt az ajtó, és egy lány lépett be a szamo-
várral.
  Grunya abbahagyta a csatározást, hogy kitöltse a teát.
  Az egyik óvodásod? kérdezte a nagybácsi, amint a lány
visszavonult.
  Grunya bólintott.
  Egészen elfogadhatónak tűnik jegyezte meg konsztantin.
Legalábbis mintha megmosta volna az arcát.
  Nem fogsz kihozni a sodromból a munkámra tett megjegyzé-
seiddel mosolyodott el Grunyaţ miközben a teát átnyújtva
megsimogatta nagybátyja kezét. én átverekedtem magam egyţ
edi fejlődésemen, ennyi az egész. Te sem úgy gondolkodsz most,
mint húszévesen.
  konsztantin megrázta fejét.
  Lehet, hogy álmodozó vagyok tette hozzá ábrándosan.
  Sok mindent végigolvastál, sokat tanultál, mégsem tettél
semmit a társadalom előrehaladásáért. A kisujjadat sem mozdí-
tottad.
  A kisujjamat sem mozdítottam visszhangozta konsztantin
szomorúan, de ugyanakkor a délutáni hírlap címére esett a tekin-
tete, mely MekDaffy halálhírét közölte, és alig bírta visszafojtani
feltörő nevetését.
  Ez az orosz karakter kiáltott fel Grunya. Tanulmányok,
mikroszkopikus vizsgálódás és önboncolás, de hol vannak a tet-
tek? Cselekedni ki fog? Én például és fiatal hangja győztesen
csengett, én az új nemzedékhez tartozom, az első amerikai
nemzedékhez.
  Oroszországban születtél jegyezte meg konsztantin szára-
zon.
  De Amerikában nevelkedtem. Kisdedként kerültem ide. Ezt
a földet ismerem egyedül, és ez a tettek mezeje. És még te is,
Szergiusz bácsi, ilyen erős lehettél volna, ha otthagyod az üzleti
életet.
  Gondold csak végig, hogy amit te itt megcsinálhatsz, az az
én üzleti vállalkozásaimnak köszönhető. Én is teszek jót.
Szergiusz habozott, majd eszébe jutott Hauzmann, a gyengéd lelkű
terrorista de közvetve, mások révén. Ez az. Te vagy az én
közvetítőm.  Igen, tudom. És szörnyetegţvagyok, hogy ilyen dolgokat
mondok neked kiáltott fel Grunya őszinte belátással. Elké-
nyeztettél. Az apámat nem ismertem, így nem vagyok hűtlen
hozzá, ha azt mondom, boldog vagyok, hogy te vállaltad át apám
szerepét. Apám nem lehetett volna egyetlen apa sem lett volna
képes ilyen kolosszálisan jó lenni hozzám!
  És most párnák helyett csókok özönével borította el az acéliz-
mú, gyér hajú, színtelen szőke úriembert, aki kényelmesen elnyúlt
az ablakülésen.
  S mi lett az anarchizmusodból? kérdezte konsztantin in-
kább csak azért, hogy elrejtse enyhe zavarát és nagy boldogságát,
melyet a lány szavai keltettek benne. Évekkel ezelőtt jó darabig
úgy festett, hogy vérbeli bolsevik válik belőled, aki halált és
pusztulást kiált a társadalmi rend minden fönntartójára.
 Volt bennem. némi hajlam rá vallotta be Grunya vona-
kodva.
  Némi hajlam ! kiáltott fel Constantine. A lelkem kiszekál-
tad, hogy hagyjam ott az üzleti világot, és áldozzam életemet az
emberiség ügyének szolgálatára. És az ügy szót csupa nagybe-
tűvelŤejtetted ki, ha emlékszel rá. Aztán leereszkedtél ehhez a
ténykedésedhez itt, a nyomornegyedben, hogy a szegény nyomo-
rultakat összebékítsd a rendszerrel, amelyet megvetsz.
  Grunya tiltakozva emelte fel a kezét.
  Ugyan hogy lehetne ezt másképp kifejezni? A fiúklubjaid,
leányklubjaid, kismazxiaklubjaid. Vagy a napközi otthon a dolgo-
zó anyák gyerekeinek! Csak arra jó, hogy munkaadóik még
jobban kiszipolyozzák az anyákat, hisz munkaidejükben nem kell
törődniük gyermekeikkel.
  Tudod, bácsikám, hogy a napközis elgondolásomat már ki-
nőttem.
  Konsztantin bólintott.
  Még valami. Kezdesz igazán konzervatív lenni, mint valami
szocialista: Nem ilyen anyagból vannak gyúrva a forradalmárok.
  Nem vagyok én igazán forradalmár, édes bácsikám. Kezdek
felnőni. A társadalmi fejlődés lassú és nehéz folyamat. Nem lehet
az útját lerövidíteni. Minden lépést ki kell dolgozni. Még mindig
anarchista vagyok, de filozofikus anarchista. Minden értelmes
szocialista az. és napról napra világosabbá válik előttem, hogy
az anarchizmus ideális szabadságának állapotához a szocializmus
közbülső szakaszán át vezet az út.
  És hogy hívják? vágott közbe hirtelen Konsztantin.
  Kit? Mit? Lányos pír öntötte el Grunya arcát.
  Konsztantin nyugodtan szürcsölte teáját, és várt. Grunya ösz-
szeszedte magát, és komolyan nézett nagybátyja szemébe.
  Meg fogom mondani válaszolta szombat este Edge Moor-
ban. Ő az a ő a rövid hajú.
  A vendég, akit lehozol?
  A lány bólintotf.
  ţ- Addig nem mondok többet.
 és?
  Igen. igen, azt hiszem mondta a lány habozva.
  S ő? Nyilatkozott már? 
  Igen. illetve nem. Annyira magától értetődőnek veszi a
dolgot. Várd. csak meg, amíg találkozol vele. Szeretni fogod;
Szergiusz bácsi, biztosan tudom. És méltányolni fogod az eszét is.
Ő. őt várom ma négy órára. Maraddj itt, és ismerkedjetek össze
ma. Na, légy olyan jó, szépen kérlek!
  De Szergiusz Konsztantin bácsi! Dragomilov az órájára nézett és felpattant.  Nem, hozd le Edge Moorba szombaton, Grunyám, és igyekezni fogok megszeretni őt. Több alkalmam is lesz ott rá, mint
ma lenne. Egy hetet szándékozom lenn időzni. Ha a dolog ennyire
komoly, mint látszik, tartsdţőt is ott a hétre.
  Nagyon elfoglalt ember válaszolta Grunya. Csak a hétvé-
gét tudtam kicsikarni tőle.
  Üzleti ügyek?
  Bizonyos értelemben. De ez nem igazi üzlet. Ő nincs benne
az üzleti életben. Tudod, nagyonţ gazdag. Társadalom,jobbító
ügyeknek nevezném leginkább, amik teljesen lefoglalják. De el
fogsz ámulni, bácsikám, hogy milyen okos, és respektálni fogod őt.
  Remélem, kedvesem. már csak a te kedvedért is válaszolta
Konsztantin, amint az ajtóban búcsúzásul átölelte Grunyát.

  Igen komoly fiatal hölgy fogadta Winter Hallt, aki a
  nagybácsi távozása után néhány perccel érkezett. Gru-
nya kitöltötte a teát, és elmélyülten csevegett ha ugyan csevegés-
nek lehet nevezni, amikor Gorkij utolsó könyvétől az orosz forra-
dalom legfrissebb eseményein át a Hullházig és a zubbonygyári
munkások sztrájkjáig sorjáznak a témák.
  Winter Hall tiltakozva rázta meg fejét, mikor Grunya a módo-
sított környezetfelújító terveiről kezdett beszélni.
   De hát gondolj a Hullház esetére! mondta. Valóságos
fénypont volt Csikágó nyomornegyedvadonjában. Ma is fény-
pont, de semmi több. A nyomornegyed egyre nő, hatalmasodik.
Ma sokkal nagyobb mértékű a bűnözés, a nyomor és a züllés
Csikágóban, mint a Hullház idejében volt. A Hullház ügye
megbukott, mint ahogy az összes többi jobbító szándékú lépés.
Nem menthetsz meg egy süllyedő csónakot, ha kevesebb vizet
tudsz belőle kimerni, mint amennyi a léken át betódul.
   Igaz, tudom sóhajtott Grunya szomorúan.
   Vegyük például a hónapos szobák esetét folytatta Hall.Nyú York szityben a polgárháború végén hatvanezer hónapos
szoba volt. Azóta is folyik a hadjárat ellenük. Számosan szentelik
életüket ennek a harcnak. Sok ezer, sok tízezer közügyekre érzékeny ember áldoz rá pénzt, fáradságot. Egész lakótömböket
romboltak le, hogy parkokat, játszótereket hozzanak létre a
helyükön. Hatalmas, megrendítő harc ez. És mi az eredménye?
Ma,1911ben több mint háromszázezer hónapos szoba van Nyú
Yorkban.
  Vállat vont, és belehörpintett teájába. 
   Két dolgot láttatsz át velem egyre világosabban vallotta be
Grunya. Az egyik az, hogy az emberi törvényektől nem korláto-
zott szabadságot csak a legkeményebb emberi törvények fejlődési
fázisán átjutva lehet elérni, melyek szinte automatákká fokoznak
le bennünket; ez a fázis a szocialista állam, természetesen. De én
a magam részéről sose szeretnék szocialista államban élni. Őrjítő
lehet.
  Jobban szereted jelenlegi pénzimádó individualizmusunk
nagyszerű, vad, kegyetlen szépségét? kérdezte Hall csendesen.
   Azt kell gondolnom, hogy igen. Azt hiszem, hogy jobban
szeretem. pedig a szocialista államnak létre kell jönnie. Biztos
vagyok benne, mégpedig a másik dolog miatt, amit világosan
látok : hogy ajobbító törekvések képtelenek bármit isjobbá tenni.
Hirtelen elhallgatott és kápráztató, vidám mosollyal tekintett
Hallra. De miért vagyunk ilyen komorak, mikor itt van végre
a jó idő? Miért nem hagyod itt a várost, hogy egy kis jó levegőt
szívj ? 
   És te miért nem? kérdezett vissza Hall.
   Túl sok a dolgom.
   Nekem is. arcvonásai hirtelen megkeményedtek, belső,
komor gondolatok visszfénye ült ki rájuk. Igazán, soha életem-
ben nem volt még ennyi dolgom, és sose jártam még ennyire közel
ahhoz, hogy valódi nagy dolgot vigyek véghez mondta.
   De eljössz velem a hét végén, és találkozol a nagybácsimmal,
ugye? unszolta Grunya. Épp az előbb volt nálam, és szeretné,
ha. szóval szeretne valamiféle családi összejövetelt ; csak mi
hármunknak. Az egész jövő hétre meghívott bennünket.
  Hall tagadólag rázta meg a fejét.
   Jó volna, és le is megyek, de az egész hétre nem tudok ott
maradni. Ez a mostani ügyem minden eddiginél fontosabb. Épp
ma kaptam meg olyan információkat, amelyek után hónapok óta
kutatok.
  Míg beszélt, Grunya úgy nézte őt, ahogy csak szerelmes nő
tudja nézni egy férfi arcát. Winter Hall arcának minden apró
részletét ismerte, az összenőtt szemöldök magas ívétől kezdve a
száj mozgékony szögletéig, a sima, barázdálatlan arctól a fül
icipici ráncaiig. Hall, férfi lévén, még szerelmesen sem ismerte
ennyire a lány arcát. Szerette Grunyát, de a szerelem nem nyitotta
fel a szemét az apró részletekre. Ha hirtelen rákiáltanak, hogy a
tudatában rögzült benyomások alapján írja le a lányt, csak általá-
nosságokat tudott volna mondani. Mint például, hogy élénk,
plasztikus, finom színei vannak, alacsony homloka, a frizurája
mindig jól áll, a szeme mosolyog és ragyog, éppúgy, mint az arca,
érzékeny, imádnivaló szája van, és a hangja, nos, az csodálatos
és leírhatatlan. Még azt is elmondaná, hogy tiszta és egészséges
benyomást kelt; nemes szigorúság, mozgékony ész, briliáns intel-
lektus jellemzi.
  Grunya viszont egy erőteljes testalkatú harminckét éves férfit
látott benne, a gondolkodók magas homlokával és a tettek embe-
rének minden külső jegyével. Winter Hall szintén szőke volt, kék
szemű, az a fajta bronzszínű amerikai, aki sokat tartózkodik
napon. Gyakran mosolygott, és ha elnevette magát, szívből neve-
tett. Mégis, mikor arcára nyugalom szállt, egyfajta komorság,
szinte brutális szigorúság jelent meg a vonásain. Grunyát, aki
rajongott az erőért, de rettegett a brutalitástól, néha aggasztotta,
amit megsejtett a férfi természetének erről a másik oldaláról.
  Winter Hall elég szokatlan terméke volt a kornak. Annak
ellenére, hogy gyermekkora gondtalan jólétben telt el, és hogy az
apjától és két vénlány ţnagynénikéjétől tisztes vagyont örökölt,
igen korán az emberiség szolgálatának kötelezte el magát. Egyete-
mi éveiben közgazdaságtanra és szociológiára specializálódott,
emiatt komolytalanabb évfolyamtársai kissé habókosnak tartot-
ták. Tanulmányai végeztével Riiszt támogatta pénzzel és személyes
erőfeszítéseivel a Nyú Yorki választási hadjáratban. Rengeteg
időt és fáradságot ölt egy szociális létesítménybe, de az kielégítet-
lenül hagyta. Az a fajta ember volt, aki a dolgok mögött megbújó
dolgokat firtatja, az okok mögötti valódi és végső okot. Ťígy aztán
politikai tanulmányokat folytatott, és később panamákat és köz-
életi visszaéléseket kutatott fel Nyú Yorktól Albaniig és vissza,
majd országa fővárosában is tanulmányozta ezeket. Sok-sok lát-
szólag haszontalan év után pár hónapot egy egyetemista közös-
ségben töltött el, mely a radikalizmus melegágyának bizonyult.
Innen azzal az elhatározással távozott, hogy tanulmányait a leg-
elejéről újrakezdi. Egy évig dolgozott alkalmi munkásként az
ország legkülönbözőbb helyein, aztán egy évig csavargott semmi-
rekellők, mackósok társaságában. Két évig Csikágóban robotolt
keményen havi ötven dollárért mint hivatásos jótékonysági dol-
gozó. Mindezek során szocialista vált belőle milliomos szocialista, ahogy az újságok emlegették.
  Sokat utazott, mert mindent a helyszínen szeretett tanulmá-
nyozni, első kézből beszerezni. Nem volt fontosabb sztrájk, mely-
ben ő ott ne lett volna az élvonalban. Részt vett a munkásmozga-
lom hazai és nemzetközi gyűlésein, és egy évet tölţtött Oroszor-
szágban az 1905-ös forradalom fenyegető krízise idején. Sok cikke
jelent meg a komolyabb lapokban, és számos kitűnő, mély, gondolatgazdag és szocialistának meglehetősen konzervatív könyvet
írt.
  És ezzel az emberrel csevegett és teázott Grunya Konsztantin
iszt Szydi lakosztályának ablakfülkéjében.
   Igazán nem kéne örökké itt rostokolnod ebben a szörnyű,
fullasztó városban mondta neki. El sem tudom képzelni, mi
az a parancsoló körülmény, ami téged.
  De nem fejezte be a mondatot, mert észrevette, hogy Hall
egyáltalán nem figyel rá. Pillantása a délutáni lapra tévedt, felkap-
ta, és Grunyáról tökéletesen megfeledkezve olvasni kezdte.
  Grunya kedvesen zsörtölődött, de Hall észre se vette.
   Szép tőled, mondhatom tört ki, mire a férfi rápillantott
végre. Ujságot olvasol, miközben hozzád beszélek.
  Hall feléje fordította az újságot, hogy a lány lássa a MekDaffy
halálhírét közlő cikk címét. Grunya értetlenül nézett rá.
Bocsáss meg, Grunya, de ahogy ezt megláttam, mindenről
megfeledkeztem. A cikk címére mutatott. éppen emiatt nincs
időm semmire. Ezért maradok Nyú Yorkban: Emiatt nem tölthe-
tek veled több időt egy hétvégénél, pedig tudhatod, mennyire
szeretnék együtt lenni veled egy egész hétig.
   Nem értem ámuldozott Grunya. Azért, mert az anarchis-
ták felrobbantották egy másik város rendőrfőnökét? Én ezt.
nem értem.
   Megmagyarázom. Két éve támadt a gyanúm, mely közben
bizonyossággá érett, minek következtében hónapok óta minden
erőmmel azon vagyok, hogy leleplezzem a hitem szerinti legször-
nyűbb bérgyilkos szervezetet, amely valaha is virágzott az Egye-
sült Államokban vagy bárhol a világon. Igazában majdnem biz-
tos vagyok benne, hogy nemzetközi szervezet.
   Emlékszel folytatta dzson Mosszmannra, aki öngyilkos
lett? Kiugrott a Fidelity Ház hetedik emeletéről. A barátom volt,
mint ahogy előtte apámnak is. Nem volt semmi oka rá, hogy
megölje magát. A Fidelity Truszt korporation virágzott, mint
minden más érdekeltsége. Magánélete boldogabb már nem is
lehetett volna. Bámulatosan egészséges volt. Semmi nem nyo-
masztotta. Az ostoba rendőrség mégis öngyilkosságnak tekintette
a halálát. Arról beszéltek, hogy a trigeminuszideg kórjában szen-
ved. Ha valaki valóban abban szenved, öngyilkosságot követ el.
Csakhogy nála szó sem volt erről. Együtt ebédeltünk a halála
napján. Tudtam, hogy nem beteg, de a bizonyság kedvéért meg-
kérdeztem az orvosát is, aki biztosított róla, hogy valóban nem
volt az. A rendőrség elmélete üres fecsegés volt. Nem ölte meg
magát, nem ugrott ki a Fidelity Ház hetedik emeletéről. Akkor
ki ölte meg? És miért? Valaki kilökte a hetedik emeletről. Kicso-
da ? Miért ?
  Valószínűleg nem soká foglalkoztat az ügy, leírom mint meg-
oldhatatlan rejtélyt, haţhárom nappal később nem lövik le egy
légpuskával Northempton kormányzót. Emlékszel? A város ut-
cáján, az ezernyi ablak valamelyikéből lőtték le. Sose találták meg
a gyilkost. Elgondolkodtam a két eseten, és onnantól kezdve
növekvő feszültséggel figyeltem minden hírt szerte az országban
szokatlan módon meggyilkolt személyekről.
  Ó, nem sorolom fel neked a teljes listát, csak néhány nevet
említek. Ott volt például Borff, Szaningtonból, aki munkaközvetítéssel panamázott. Éveken át kezében tartotta a várost. Egyik
panamaper a másik után, és őt sohase lehetett elcsípni. Amikor
a vagyonát felbecsülték ez épp akkor törtéţt, amikor már az
egész állam politikai gépezetére készült rátenni a kezét hatmillió
dollár birtokosának bizonyult. Épp hatalma és korruptsága csú-
csán állt, amikor lecsaptak rá.
  És voltak mások is. Littlé rendőrfőnök; Welkhorszt ; a nagy
Blankhurszt, a Gyapotkirály, Szatkherlé felügyelő, akit az iszt
Riverből fogtakki; és így tovább és így tovább. A gyilkosság
végrehajtóit egyik esetben sem találták meg. Aztán ott vannak a
társasági élet nevezetességei ellen elkövetett gyilkosságok. Charlé Atwater, akit legutolsó vadászatán öltek meg; Mrs. Lang-
tharneHóard ; Hasztingsz ; Reynold; az öreg Vinszton
ó, a lista igazán hosszú!
  Mindez arról győzött meg engem, hogy egy igen erös szervezet
húzódik meg a háttérben. Biztos voltam benne, hogy ez nem
holmi Fekete Kéz akció. A gyilkosságok nem korlátozódtak
nemzetiségekre vagy bármiféle társadalmi rétegre. Először az
anarchistákra gondoltam. Bocsáss meg, Grunya. Gyorsan a
lány kezéért nyúlt, és meleg szorításából el sem engedte. Sok
mindent hallottam rólad, azt is, hogy szoros kapcsolatban vagy
erőszakos csoportokkal. Tudtam, hogy sok pénzed van, és gyanút
fogtam. És arra is számítottam, hogy rajtad keresztül kapcsolatba
kerülhetek az anarchistákkal. Szóval jöttem, mert gyanakodtam
rád, és maradtam, mert beléd szerettem. A leggyengédebb anar-
chistát találtam meg benned, ráadásul félszívű anarchistát. Akkor
már el is kezdted az itteni városfejlesztési munkálkodásodat.
   Amitől szintén elvetted a kedvemet nevette el magát Gru-
nya, miközben felemelte a férfi tenyerét, és fogva tartott keze
helyett az arcát fektette bele. De folytasd. Szörnyen érdekel.
   Aztán mégis közeli kapcsolatba kerültem az anarchistákkal,
s minél behatóbban tanulmányoztam őket, annál biztosabb let-
tem benne, hogy nem ők vannak a háttérben. Olyan nagyon
gyakorlatiatlanok! Álmodoznak, elméleteket gyártanak, dühön-
genek a rendőrség zaklatásai miatt, és kész. Sose jutnak semmire.
Mást sem értek el, mint bajba sodorták önmagukat persze csak
az erőszakosabb csoportjaikról beszélek. Ami a- tolsztojánusokat
vagy a kropotkinistákat illeti, ők csak szelíd, akadémikus filozó-
fusok. A légynek sem tudnánakţártani, mint ahogy vadabb uno-
katestvéreik sem.
  Tudod, a legkülönfélébb bérgyilkosságokat regisztráltam. Ha
vagy csak politikai, vagy csak társasági jellegű gyilkosságok lettek
volna, valami reménytelenül titkos társaságra gondolok. De minden-
féle előfordult, politikai, társasági és üzleti jellegű egyaránt. Arra a
következtetésre jutottam, hogy a külvilág kapcsolatot tud terem-
teni a szervezettel. De hogyan? Tegyük fel, mondtam magamnak,
hogy valakit meg akarok öletni. És itt rögtön megrekedtem. Nem
ismerem a cég címét, amelynél ezt a műveletet megrendelhetném.
Rögtön kiugrott okoskodásom hibája : maga a feltételezés. Való-
jában ugyanis senkit sincs szándékomban megöletni.
  Erre a buktatóra nem sokkal utóbb koburn döbbentett rá
akaratlanul, amikor a Federál klubban néhányunknak elmesélte
aznap délután esett kalandját. Ő pusztán furcsa incidensként
fogta fel, de az én agyamban egyszeriben világosságot gyújtott.
Az Ötödik Sugárúton, a központ táján készült gyalogszerrel át-
kelni az úttesten, mikor egy motor leállt mellette, és szerelőnek
öltözött utasa megszólította. A fickó röviden közölte vele, hogy
ha valakit ki akar iktatni ebből az árnyékvilágból, biztonságosan
és gyorsan hozzásegítik. Mikor koburn megfenyegette, hogy jól
képen törli, a fickó felpattant a motorjára, és elillant.
  A dologban pedig az a furcsa, hogy koburn valóban bajban
volt. Mattiszon, az üzlettársa épp akkor verte át, ha érted, hogy
ez a szó mit jelent, egy hatalmas összeggel, amellett elpucolt
Európába koburn feleségével. Érted? Először is koburnnak meg-
volt az oka, vagy feltehetőleg volt oka rá, vagy oka kellett volna
legyen rá, hogy bosszút álljon Mattiszonon: Másodszor is az újsá-
goknak köszönhetően mindezt az egész világ tudta.
   Igen, értem! kiáltott fel Grunya, és égett a tekintete.
A hipotézised hibája ! Mivel nem tehetted közhírré hipotetikus szán-
dékodat, hogy meg akarsz gyilkoltatni valakit, a szervezet természetesen nem tudott megkörnyékezni.
   Pontosan. De ezzel nem jutottam sokkal előbbréb. Azaz bizo-
nyos értelemben igen. Már tudtam, a külvilág hogyan lép kapcso-
latba a szervezettel, és szolgáltatásait hogyan veszi igénybe. In-
nentől kezdve ennek tudatában tanulmányoztam a titokzatos és
feltűnő gyilkosságokaf. Arra jöttem rá, hogy legalábbis a társasá-
gi élet feltűnő figuráinak meggyilkolását szenzációs botrányok
előzték meg, amiket a sajtó alaposan szellőztetett. A gazdasági
élet prominenseinek esetében - nos, a híres üzletemberek na-
gyobbrészt sötét és tisztességtelen ügyleteiről ugyancsak kiszivá-
rognak hírek, ha nem írják is ki őket az újságba. Amikor Haw-
.thornt holtan találták a jachtja fedélzetén, hetekig másról sem
folyt a szó a klubjában, mint a korbine elleni csatározásainak
alvilági húzásairól. Te bizonyára nem emlékszel rá, de annak
idején az Atwétör dzsonsz vagy a Langhorn Hóard botrány
hosszú ideig szenzációja volt a lapoknak.
  Lassan megbizonyosodtam afelől, hogy ez a gyilkos szervezet
magas politikai, üzleti, társadalmi állású embereket környékez
meg. És abban is biztos voltam, hogy nem mindig utasítják vissza
őket úgy, mint koburn tette. Körbenéztem a klubokban és az
igazgatósági üléseken : vajon az ott látható urak közül kik vették
már igénybe a szervezet szolgáltatásait. Mert hogy ismerem néhá-
nyukat, abban biztos voltam. De hogyan ismerem fel őket? Csak
nem kérhetem meg őket, hogy ugyan adják meg a szervezet címét,
amely eltette az ellenfelüket láb alól?
  Ám végül és csak nemrég kezembe került a megoldás kulcsa.
Minden barátomon rajta tartottam a szememet, akik a társada-
lom felsőbb polcain ülnek. Ha valamelyikük bajba került, szoro-
san mellé álltam. Egy darabig semmire sem jutottam, bár egyikük
biztosan igénybe vette a szervezet szolgáltatását, mert a férfi, aki
miatt gondjai voltak, hat hónapon belül halott volt. Öngyilkosság
 zárta le az ügyet a rendőrség.
  És most eljött számomra a lehetőség. Emlékszel talán rá, mi-
csoda szenzáció volt néhány évvel ezelőtt GladyszVanţ Martin és
báró Portosz de Moigne egybekelése? Egyike volt a legszerencsét-
lenebb nemzetközi házasságoknak. A báró vadállatnak bizo-
nyult. Kirabolta és elhagyta a feleségét. A részletek csak mostaná-
ban váltak ismertté, és mondhatom, borzalmasak. Olyan kegyet-
lenül verte a feleségét, hogy az orvosok alig bírták megmenteni
az asszony életét, majd aztán szellemi épségét. És a francia törvé-
nyek értelmében még a gyermekek is az apát illették meg két
fiúcska.
  Gladysz bátyja, PercyVan Martin és én évfolyamtársak voltunk
az egyetemen. A hírek hallatán azonnal kapcsolatba léptem vele.
Az elmúlt néhány hétben sokszor találkoztunk. És épp a napok-
ban bekövetkezett, amire vártam. Percy elmondta nekem, hogy
a szervezet megkörnyékezte, és ő, koburnnal ellentétben, meg-
hallgatta őket. Ha Van Martin tárgyalásokba akar bocsátkozni
velük, elég egyetlen szót betennie a Herald személyi hírek rovatá-
ba, azt, hogy MEZOPOTÁMIA. Gyorsan rábeszéltem, hogy
engedjen engem eljárni az ügyben. Leadtam a MEZOPOTÁ-
MIÁt, ahogy az instrukció szólt, és már találkoztam is Van
Martin megbízottjaként a szervezet egyik emberével. Persze csak
egy alárendelt figurával. Nagyon óvatosak és gyanakvóak. De ma
este magával a főnökkel találkozom! Meg van beszélve. És ak-
kor.
   Nos? kiáltott fel Grunya hévvel. Akkor mi lesz?
   Nem tudom. Nem terveztem el semmit.
   De hát nem gondolsz a veszélyre?
  Hall elmosolyodott.
   Nem hiszem, hogy bármi veszély fenyegetne. Mindössze egy
üzleti ügyet beszélek meg a céggel, Percy Martin exsógorának a
meggyilkolását. A cégek általában nem teszik el láb alól az ügyfe-
leiket.
   De ha megtudják, hogy te nem az ügyfelük vagy? tiltakozott a lány.
   Akkorra már nem leszek ott. És mire megtudják, későn lesz
ahhoz, hogy bármit is tegyenek ellenem.
   Vigyázz magadra, nagyon vigyázz magadra! ismételgette
Grunya, mikor félóra múlva az ajtóban búcsúzkodtak. És, ugye,
lejössz a hétvégére?
   Egészen biztosan.
   Magam várlak az állomáson!
   És perceken belül nemde megismerhetem félelmetes bácsikádat. Tréfálkozva megrázkódott. Ugye, nem megrögzött emberevő ?
   Imádni fogod! jelentette ki Grunya büszkén. Jobb, sőt,
kitűnőbb, mint egy fél tucat apa. Soha nem tilt el engem semmitől. Még. .
   Még tőlem sem? vágott közbe Hall.
  Grunya megpróbált éppoly merészen visszanézni a férfira,
ahogy az őrá nézett, de elpirult, lesütötte szemét, és a következő
pillanatban Hall karjai közt találta magát.

ţ  Tehát ön Ivan Dragomilov?
  Winter Hall pillanatnyi szünetet tartott, míg kíváncsian
végigfuttatta tekintetét a könyvekkel zsúfolt polcokon, majd is-
mét a színtelen szőke, fekete főfedős férfira nézett, aki nem emel-
kedett fel székéről, hogy üdvözölje.
   Meg kell mondjam, elég nehéz önhöz eljutni. Ebből arra
következtet az ember, hogy az ön irodája. hogy is mondjam: a munkáját nemcsak kielégítően, de diszkréten is végzi.
  Dragomilov arcán elégedett mosoly árnyéka suhant át.
   Foglaljon helyet mutatott a vele szemben lévő székre, mely-
re ráesett a fény.
  Hall ismét ţkörülpillantott, majd ránézett a férfira.
   Meg vagyok lepve jelentette ki.
   Mit várt? Torzonborz útonállókat és szenzációs melodrámát
nemde? kérdezte nyájasan Dragomilov.
   Nem, azt nem. Tudatában voltam, hogy nagyon is éles elme
irányítja az ön szervezetének a tranzakcióit.
   A tranzakciók eddig kivétel nélkül sikeresek voltak.
   Ön mióta működik a szakmában, ha szabad kérdeznem?
   Tizenegy éve, ezt persze megelőzték a tervezés és előkészüle-
tek évei.
   Nem haragszik, ha erről kérdezősködöm? folytatta Hall.
   A legkevésbé sem jött azonnal a válasz. Ön mint ügyfél
ugyanabban a csónakban evez, mint én. Azonosak az érdekeink.
És mivel sose zsaroljuk utólag az ügyfeleinket, érdekeink azono-
sak is maradnak. Néhány fontos információ nem árthat, és szíve-
sen bevallom azt is, hogy eléggé büszke vagyok erre a szervezetre.
  Ahogy ön mondta, s szerénytelenül magam is mondom, alkalmas elme irányítja.
   Mégsem értem kiáltott fel Hall. Akárkit inkább el tudnék
  képzelni egy bérgyilkos banda fejének, mint önt!
   Én pedig egy magafajtáról tudom a legkevésbé elképzelni,
  hogy egy ilyen személy hivatásos szolgálatát igényelje válaszolta
  szárazon Dragomilov. Ön tetszik nekem. Ön erős, becsületes,
  bátor, és tekintetében ott ül a tudósok meghatározhatatlan, ám
  eltéveszthetetlen mélabúja. Ön sokat olvas, tanulmányozza a dol-
  gokat. Épp akkora mértékben különbözik szokványos klienseim-
  től, mint amennyire én attól, amit ön egy orgyilkos banda veze-
  tőjéről elképzel. Bár orgyilkos helyett pontosabb név az ítélet-
  végrehajtó.
   A név nem lényeges válaszolta Hall  én továbbra is
  ámulok, hogyan képes ön vezetni ezt a vállalkozást.
   Persze, mert nem ismeri az elveinket. Dragomilov összekulcsolta, majd szétnyitotta erős, vékony ujjait, és kissé elgondolko-
  dott, mielőtt folytatta volna. Elmondhatnám, hogy ténykedé-
  sünket magasabb etika vezérli, mint a megbízóinkat.
  Etika! Hall elnevette magát.
  Igen, pontosan. Megengedem, ez furcsán hangzik a Bérgyil-
  kossági Irodával kapcsolatban.
  íŤgy hívják az intézményt?
   Egyik név éppúgy megteszi, mint a másik folytatta az iroda
  feje zavartalanul. De ha kapcsolatba lép velünk, meglátja majd,
  hogy sokkal szigorúbban vesszük a tisztesség elvét, mint az üzleti
  világ. A kezdet kezdetétől láttam, hogy erre szükség van. Követe-
  lő szükség. Egy ilyen szervezet a törvényen kívül, ám a törvény
  fogai között csak a tisztesség révén számíthat sikerre. Tisztesség
  egymáshoz, a megbízóinkhoz, mindenkihez, mindenhez. Fogal-
  ma sincs róla, mennyi megbízatást utasítunk vissza.
   Micsoda? kiáltott fel Hall. És miért?
   Mert nem volna helyes végrehajtani. Kérem, ne nevessen ki.
  Mi itt az irodában mind fanatikusai vagyunk az etikának. Meg
  vagyunk győződve mindennek a helyességéről, amit megteszünk.
  Erre a meggyőződésre szükségünk van. Nélküle nem állhatnánk
 fenn sokáig. De térjünk az üzletre. Ön a jóváhagyott csatornákon
jutott el hozzám. Tehát csak egyetlen ok lehet, hogy itt van. Kit
óhajt kivégeztetni ?
  Hall elcsodálkozott.
   Ön nem tudja?
   Természetesen nem. Az üzlet felhajtása nem az én feladatom,
arra nem pazarlom az időmet.
   Meglehet, ha megmondom az illető nevét, nem találja erköl-
csileg elfogadhatónak a kivégzést, hiszen ön egy személyben bíró-
nak és ítélet-végrehajtónak tűnik.
 íŤtélet-végrehajtó nem vagyok. Sosem én hajtom végre az
ítéletet. Az sem az én feladatom. Én a főnök vagyok. Bíró, igen
 de az is csak helyileg, mások pedig végrehajtják a parancsot.
   S ha azok a mások gyenge végrehajtóknak bizonyulnak?
  Dragomilov arca felderült.
   Ó, igen, ez komoly gond volt. Hosszasan foglalkoztatott.
Szinte éppoly mértékben, mint a többi megfontolás; ez vezetett
arra, hogy belássam : működésünket csakis erkölcsi elvek vezérel-
hetik. Megvan a magunk jogrendje, megvannak a magunk törvé-
nyei. Csak a legmagasabb erkölcsi érzékkel, fiţikai és idegi stabili-
tással bíró férfiak léphetnek közénk. Következésképp szinte fana-
tikusan tartja magát mindenki esküjéhez. Ó, igen. Voltak gyenge
végrehajtók. Szava elállt, szomorúan elgondolkodott. De
megfizettek gyengeségükért. Kitűnő lecke volt a többieknek!
   Csak nem azt akarja mondani, hogy.
   De igen. Kivégezték őket. Meg kellett tenni. De nálunk igen
ritkán van szükség erre.
   Hogyan sikerül ezt elérni?
   Mikor kiválasztunk egy mindenre elszánt, intelligens és okos
embert s a kiválasztást maguk a tagok végzik, hiszen ők minden-
féle-fajta figurával találkoznak munkájuk során, előbb rábukkan-
nak erős egyéniségekre  kipróbáljuk. Az élete a záloga hűségé-
nek és odaadásának. Tudok ezekről az emberekről, jelentéseket
kapok róluk. Látni azonban csak akkor látom őket, ha feljebb
jutnak a ranglétrán. Ugyanúgy közülük is igen kevés találkozik
valaha velem.
  Legelőször a jelölt egy lényegtelen, kevés anyagi haszonnal járó
gyilkosságot kap. Mondjuk, egy brutális fedélzetmestert, egy ha-
talmaskodó művezetőt, egy uzsorást vagy egy jelentéktelen korrupt politikust kell megölnie. Tudja, jót tesz a világnak, ha az
ilyeneket kigyomláljuk belőle. De folytassuk. Első gyilkosságá-
nak végrehajtása során a jelölt minden lépését figyeljük, terhelő
bizonyítékokat gyűjtünk ellene, melyek elegendőek ahhoz, hogy
az ország bármely bírósága elítélje. Ezeket a terhelő bizonyítéko-
kat külső személyek gyűjtik, mi nem jelenhetünk meg a helyszí-
nen. Ami azt illeti, még sosem fordult elő, hogy bíróság elé kellett
volna állítanunk egyetlen jelöltünket is.
  Nos, amint a jelölt ezt az első feladatot megoldotta, magunk
közé fogadjuk. Testben, lélekben egy közülünk. Ezután alaposan
kitanítjuk módszereinkre.
  Az erkölcstan benne van a tanmenetben? vágott közbe
Hall.
  Ó, hogyne! Természetesen hangzott a lelkes válasz. Az
etika a legfontosabb, amit megtanítunk a jelöltjeinknek. Semmi
sem maradhat fenn, aminek nem az igazságosság az alapja!
   Ön anarchista? tért át hirtelen más témára a látogató.
  A Bérgyilkossági Iroda vezetője megrázta a fejét.
   Nem. Filozófus vagyok. 
  A kettő ugyanaz.
  Némi különbséggel. Például az anarchisták jól gondolkod-
nak, én jól is cselekszem. Mi értelme van az olyan filozófiának,
melyet nem lehet alkalmazni ? Vegyük például az óvilági anarchis-
tákat. Elhatároznak egy merényletet. Éjjel-nappal terveznek és
konspirálnak, majd mikor végre lecsapnak, a rendőrség szinte
kivétel nélkül elkapja őket. Az a személy vagy személyiség pedig,
akit meg akartak ölni, ép bőrrel megússza a dolgot. Velünk
ilyesmi sosem fordul elő.
  Sosem?
  Igyekszünk tökéletesen dolgozni. Bármelyikünk, aki gyenge-
sége vagy gyávasága miatt nem tudja végrehajtani a feladatát, az
életével fizet. ţ Dragomilov ünnepélyes szünetet tartott, halvány-
kék szemében szenvedélyes láng lobogott. Eddig még sosem
buktunk bele abba, amit elvállaltunk. Természetesen adunk egy
évet tagtársunknak a feladat végrehajtására. Ha pedig túl nagy
ügyet kell elintéznie, kap segítséget. És, ismétlem, eddig még
mindent meg tudtunk oldani. A szervezet majdnem olyan tökéle-
tes, amilyet létrehozni emberi elme csak képes. Még ha én ki is
hullanék belőle, mondjuk, hirtelen meghalnék, a szervezet éppúgy
működne tovább.
  Van valami megkötésük, amikor elvállalnak egy megbíza-
tást? kérdezte Winter Hall.
  Nincs. Császártól, királytól a legegyszerűbb parasztig min-
denkit elvállalunk, ha és ez egy súlyos ha kivégzésük társadalmilag hasznosnak ítéltetik. Ha pedig egyszer elfogadtuk a megbízatásért járó összeget, melyet, mint tudja, előre kell fizetni, s úgy
döntöttünk, hogy egy bizonyos halálos ítélet végrehajtása igazságos, az ítélet minden körülmények között végre lesz hajtva. Ez az
egyik alapszabályunk.
  Winter Hall hallgatta Dragomilovot, s egyszerre egy vad ötlet
kezdett alakot ölteni az agyában. Annyira szeszélyes, őrült ötlet
volt, hogy Winter Hall mérhetetlenül izgalmasnak találta.
  Ön nagyon etikus lény, el kell ismernem kezdte  ön, hogy
úgy mondjam, az etika fanatikusa.
  Vagy szörnyetege - tette hozzá derűsen Dragomilov.
  Aki bármit végrehajt, aminek a helyességéről meg van győ-
ződve.
  Dragomilov bólintott. A közéjük telepedett csendet ő törte
meg :
  Ön gondol valakire, akit el akar tenni az útból. Ki az?
   Annyira érdekel a dolog jött a válasz -, és olyan kíváncsi
vagyok, hogy szeretnék puhatolózva közelíteni. mármint az
üzlet részleteihez. Bizonyára van árlistájuk, természetesen szabott
árak a az áldozat pozíciójától, a hatalmától függően.
  Dragomilov bólintott.
  Mondjuk, ha egy királyt akarnék eltetetni az útból? kérdezte Hall.
  Királya válogatja. Különböző az áruk. Királyról van szó?
  Nem, az illető nem király. Tekintélyes ember, de nem főmél-
tóság.
  államelnök? vágta rá Dragomilov.
  Az sem, nincs semmiféle hivatalos hatalma. Magánszemély.
Mennyiért vállalja egy magánszemély eltávoztatását?

  Magánszemély? Az nem annyira kockázatos és nehéz, így
kevésbé költséges.
  Nem szükségszerűen. Ebben az ügyben nem szándékozom
kicsinyeskedni, minthogy igen nehéz és kockázatos vállalkozást ţ
óhajtok önre bízni. A férfi, akiről szó van, ragyogó koponya, éles,
mérhetetlenül találékony elme.
  Milli-omos?
  Azt nem tudom.  Negyvenezer dollár az ár határozott az iroda feje. Természetesen megtörténhet, hogy mikor megtudom, kiről van szó,
emelem az árat. Vagy ellenkezőleg, engedek belőle.
  Hall nagy értékű bankjegyköteget vett elő tárcájából, megszá-
molta és átnyújtotta.
  Úgy képzeltem, hogy készpénzben bonyolítják az üzleti ügye-
ket mondta, ezért hoztam készpénzt magammal. S most, ha
jól értettem, ön garanciát vállalt rá, hogy bárkit megöl, akit
megnevezek.
  Én nem ölök vágott közbe Dragomilov:
  Garantálja, hogy bárkit megölet, akit megnevezek.
  Egy feltétellel, természetesen, hogy a vizsgálat
kimutatja az ítélet igazságos voltát.
  ţ Helyes. Pontosan értem. Bárkit tehát, akit megnevezek, a
saját apámat akár, vagy az önét.
  Igen, bár nekem történetesen nincsen apám, sem fiam.
  S ha magamat nevezném meg?
  A megbízást végrehajtanánk. Ügyfeleink szeszélyeivel semmi
dolgunk.
  De tételezzük fel, hogy holnap vagy a jövő héten megváltoz-
tatom elhatározásomat.
  Késő lenne mondta Dragomilov határozottan. Ha a
parancs ki van adva, soha többé nem lehet visszavonni. Ez az
egyik legfontosabb alapszabályunk.
  Nagyon helyes. Különben nem én vagyok az illető.
  Hanem ki?
  Az emberek Ivan Dragomilov néven ismerik.
  Hall elég nyugodtan ejtette ki a mondatot, melyet hasonló
nyugalom fogadott.

  Pontosabb leírást kérek mondta Dragomilov.
  Azt hiszem, Oroszországban született. Nyú York szitiben
lakik. Szőke, feltűnően szőke, és a mérete, magassága, súlya, kora
teljesen megegyezik az önével.
  Dragomilov halványkék szemének pillantása hosszasan nyugo-
dott látogatóján. Végül megszólalt:
  Én Valenko kormányzóságban születtem. Hol született az ön
embere ?
  Valenko kormányzóságban.
  Dragomilov ismét kutatóan, rezzenéstelenül nézett a másikra.
  Azt kell hinnem, hogy ön énrám gondol.
  Hall erre határozottan rábólintott.
  Nos, higgye el, ez példátlan eset folytatta Dragomilov.
Meg vagyok lepve. Őszintén szólva, nem értem, miért kívánja a
halálomat. Sosem találkoztam önnel. Nem ismerjük egymást.
A legcsekélyebb motívumát sem tudom elképzelni. Mindenesetre
ne feledje, hogy meg kell bizonyosodnom az ítélet igazságos
voltáról, mielőtt kiadom a végrehajtási parancsot.
  Fel vagyok készülve az érvekkel válaszolta Hall.
  Csakhogy engem kell meggyőznie.
  Erre is fel vagyok készülve. Éppen azért támadt az ötletem,
hogy megbízom önt; mert megsejtettem, hogy mint ön mondta
ön az etika szörnyetege. Hiszem, hogy ha be tudom bizonyítani
éppen önnek, hogy halála igazságos, teljesíti a megbízatást. Iga-
zam van ?
  Igaza van. Dragomilov elhallgatott, majd arca felderült.
Persze az öngyilkosság lenne, és mint tudja, ez egy gyilkossági
vállalkozás.
  Kiadja a parancsot az egyik beosztottjának. Ha jól értettem,
az életével fizet az, aki nem hajtja végre a parancsot.
  Dragomilov úgy festett, mintha még élvezné is a helyzetet.
  Teljesen igaz. Ki fog derülni, milyen tökéletes a gépezet,
amelyet alkottam. Alkalmas minden helyzet megoldására, még
erre az ön által kreált legváratlanabbra is ! Uram ! Ön érdekel
engem. Ön eredeti elme. Van képzelőereje, fantáziája. Kérem,
mutasson rá arra az etikai normára, mely szerint ki kell iktatnom
magam ebből a világból.
  Ne ölj kezdte Hall.
  Bocsásson meg vágott közbe Dragomilov. Valami közös
  alapot kell találnunk tárgyalásunkhoz, másként akadémikus vi-
tákba fogunk bonyolódni. A célunk az, hogy ön meggyőzzön
  engem: olyan gonoszságot követtem el, amiért halált érdemlek.
  És ítélkezni kell felettem. Mit követtem el? Kit ítéltem halálra, aki
  nem érdemelte meg? Mi módon sértettem meg saját igazságnor-
  mámat tudva vagy akár tudatlanul?
  Értem, amit mond, s ezért másként fogok a dologhoz. Elő-
ţször is hadd kérdjem meg, ön e a felelős dzson Mosszman haláláért.
  Dragomilov bólintott.
  A barátom volt. Világéletemben ismertem. Nem volt őbenne
  semmi gonoszság. A légynek sem ártott.
  Hall hangja tele volt melegséggel, de a másik kézmozdulata és
  fölénţes mosolya láttán elhallgatott.
  Ugy két éve építette dzson Mosszman a Fidelity Házat, ugye?
  Honnan volt rá pénze? Épp akkortájt történt az is, hogy ő, aki
  addig konzervatív, szürke kis bankár volt, hirtelen egy sor nagy
  befektetésbe fogott. És arra is emlékszik, ugye, micsoda vagyont
  hagyott maga után. Honnan volt a nagy pénz?
  Hall válaszolni akart, de Dragomilov jelezte, hogy még nem
  végzett.
Nem sokkal a Fidelity megépítése előtt, emlékszik rá, a kombin megtámadta a karolin Acélműveket, csődbe juttatta, majd
fillérekért felvásárolta a csődtömeget. A karolin Sztél elnöke
  ţ öngyilkos lett.
  Hogy elkerülje a börtönt fűzte hozzá Hall.
  Belekényszerítették az öngyilkosságba.
  Hall bólintott.
  Emlékszem. A kombin egyik ügynöke kényszerítette bele.
  Az ügynök dzson Mosszman volt.
  Hall hallgatott, nem hitt a fülének.
  Higgye el, be tudom bizonyítani, és be is fogom. De kérem,
  addig is legyen kedves, fogadja el igaznak, amit állítok. Bizonyíté-
  kaim meg fogják győzni.
  Rendben van. A következő: megölték Sztolipint.
  Nem, abban ártatlanok vagyunk. Az Orosz Terroristák ölték
meg.
  Szavát adja rá?
  A szavamat adom.
  Hall agyában kergetőztek az orgyilkosságok adatai, most a
következőkről kérdezett :
  És dzsémsz meg Hardman, a Bányászok Délnyugati Egyesülé-
sének elnöke és titkára?
  Mi öltük meg őket vágta rá Dragomilov. És mi a baj
velük? Mármint az én ügyemet illetőleg?
  Ön humanista. A munkásság, a nép szent kell legyen az ön
szemében. Nagy veszteség érte a szervezett munkások ügyét e két
vezető halálával.
  Ellenkezőleg! felelte Dragomilov. 1904ben öltük meg
őket. Az azt megelőző hat évben az egyesülés egyetlen győzelmet
sem aratott, hanem súlyos vereségeket szenvedett el három keser-
ves sztrájkban is. A két vezető kivonása utáni első hat hónapban
az egyesülés győzött az 1905-ös sztrájkban, és azóta is igen ţaté-
konyan védi a munkások érdekeit.
  Mit akar ezzel mondani? nézett rá Hall.
  Azt akarom ezzel mondani, hogy nem a Bányatulajdonosok
Egyesülése bízott meg bennünket a gyilkossággal. Hogy dzsémsz és
Hardman benne voltak a pakliban, a Bányatulajdonosok Egyesü-
lete nagy pénzt fizetett nekik. Hogy a Bányászok Egyesülése tárta
elénk vezetőik korruptságának bizonyítékait, és ők tették le a
pénzt, amit szolgálatunkért kértünk. Huszonötezret kértünk a
kettőért. 
  Winter Hall nem tudta titkolni megdöbbenését, időbe telt, mire
újra meg tudott szólalni :
  Hiszek önnek, Dragomilov úr. Holnap vagy holnapután sze-
retném látni a bizonyítékokat, pusztán a formális tisztaság miatt.
Közben más módot kell találnom rá, hogy meggyőzzem önt.
A meggyilkoltak listája nagyon is hosszú.
  Hosszabb, mint gondolná!
  És nincs kétségem felőle, hogy mindegyiket bizonyíthatóan
jogós igazságszolgáltatásnak találták. Értsen megjól, nem hiszem
el, hogy joguk volt bármelyik gyilkosság elkövetéséhez! De azt
elhiszem, hogy önök mindegyiket igazságosnak ítélték. Ön attól
tartott, hogy tárgyalásunk akadémikus vitává fajul. Igaza van. Én
csak ilyen érvelésben reméltem meggyőzni önt. Mit gondol, ne
halasszuk holnapra a tárgyalást? Ebédeljünk esetleg együtt?
Avagy hol találkozzunk?
  Gondolom, ugyanitt, ebéd után. Dragomilov körbemuta-
tott a polcokon. Elégţsok megbízható forrásmunka van itt, s ha
kifogytunk belőlük, átküldhetünk a sarkon lévő karnegi fiók-
könyvtárba.
  Megnyomta a hívógombot, s mikor a szolga belépett, mindket-
ten felemelkedtek.
  Higgye el, meg fogom győzni önt! biztosította távozóban
Hall Dragomilovot.
  Dragomilov furcsán mosolygott.
  Nem hiszem el válaszolta. De ha igen, egyedülálló eset
lesz !

  Hosszú napokon és éjszakákon át dúlt az érvek csatája
ţ Hall és Dragomilov között. Eleinte az erkölcsre korláto-
zódott, de rövidesen tágabb területekre tértek, mélyebbre ástak.
Mivel az etika minden tudomány talpköve, szükségesnek találták
lehatolni a tudományok alapjaiig. Dragomilov a Ne ölj !" paran-
csának a vallásénál szigorúbb, filozófiai megerősítését követelte
Halltól. Annak érdekében, hogy érinthetően és ésszerűen tudja-
nak érvelni, részletesen meg kellett vitatniuk és tisztázniuk egy-
más alapeszméit, a végső célokról vallott meggyőződésüket.
  Két tudós, mégpedig gyakorlati tudós párharca volt ez, mégis
a végső cél gyakrabban veszett el szemük elől az eszmék összecsa-
pásának izgalmában. És Hallnak észre kellett vennie, hogy ellen-
fele pusztán a tiszta igazat keresi. Hogy az élete a tét, nem befo-
lyásolta Dragomilov érvelését. A vita tárgya az volt, hogy Drago-
milov Bérgyilkossági Irodája igazságos intézmény-e vagy sem.
  Hall egyik tétele, amelytől nem tágított, amelyhez a vita során
mindig visszakanyarodott, az volt, hogy a társadalom fejlődése
elérkezett odáig, hogy a társadalomnak mint egésznek kell önma-
ga üdvét kimunkálnia. Elmúlt az az idő, állította, amikor a társa-
dalom sorsát egy-egy lovasvezér vagy lovasok maroknyi csapata
irányította. Szerinte Dragomilov egy ilyen vezér, és a Bérgyilkos-
sági Iroda a csatamén, melyen lovagolva ítélkezik és büntet, s
melynek segítségével, bár szűk határok között, de mégis arra
tereli-tiporja a társadalmat, amerre ő jónak látja.
  Dragomilov nem tagadta, hogy egy ilyen lovasvezér szerepét
játssza, aki gondoskodik a társadalomról, határoz helyette, és
irányítja. Igen nyomatékosan tagadta viszont, hogy még ha bak-
lövések és tévedések árán is, de a társadalom mint egész képes
volna önmaga haladását elősegíteni. És ez volt a kulcsa vitájuk-
nak, ennek eldöntéséért vitatták végig a társadalmi fejlődés törté-
netét az őskori hordákról ismert legapróbb részletektől a legfejlet-
tebb civilizációig.
  A metafizikától távol álló, gyakorlati gondolkodású két tudós
megállapodott abban, hogy a társadalmi hasznosság a mérce, s
mint ilyen, az a legetikusabb. És ezt a speciális mértékegységet
használva Winter Hall végül is győzött! Dragomilov beismerte
legyőzetését.
  Hall diadalérzetében és izgalmában ösztönösen kezet nyújtott,
s a másik, jóllehet meglepődött, erősen megszorította a kezét.
  Most már látom mondta  hogy nem figyeltem eléggé a
társadalmi szempontokra. A bérgyilkosságok nem an¤yira önma-
gukban voltak károsak, mint amennyire társadalmilag. Ponto-
sabban: az egyéneket illetőleg soha nem voltak igazságtalanok,
de az egyének egyáltalán nem önmagukban léteznek, hanem ré-
szei egyének összességének. Ezt nem láttam át. Kezdem érteni, hol
hibáztam. És most szakította félbe önmagát, és az órájára nézett
két óra van. Sokáig fennmaradtunk. Én kész vagyok a bűnhő-
désre. Remélem azonban, hogy némi időt hagy nekem ügyeim
elrendezésére, mielőtt kiadom a parancsot az embereimnek.
  Hall, aki a vita hevében nem is gondolt a tétre, megdöbbent.
  Erre nem is gondoltam mondta. Az igazat megvallva, ez
kiment a fejemből. A parancsot talán ki sem kell adnia. Ön már
meg van győződve a bérgyilkolás helytelenségéről. Elegendő vol-
na, mondjuk, feloszlatni a szervezetet.
  De Dragomilov megrázta a fejét.
  A megegyezés az megegyezés. Elfogadtam egy megbízatást
öntől. A jog jog s ez az az eset, ahol a társadalmi hasznosság
doktrínája szerintem nem érvényesíthető. Az egyedeknek termé-
szetszerűleg vannak előjogaik, mint például az, hogy betartsák
adott szavukat. És én be is tartom. A megbízatás végre lesz hajtva.
Alighanem ez lesz az utolsó megbízatás, amit az iroda végrehajt.
Most szombat reggel van. Adhatna a parancs kiadására holnap
estig haladékot nekem?
  Marhaság! tört ki Hall.
   De kérem, ez nem érv ! mondta Dragomilov rosszallóan.
Különben is, az érvek csatája véget ért. Több ellenvetést nem
hallgatok meg. Azt azonban méltányosnak gondolom, hogy mini-
mum tízezer dollárral megemeljem a díjtételt, mert nehéz feladat
engem meggyilkolni.  Felemelte kezét, jelezve, hogy még nem
fejezte be. Higgye el, szerény összeget számítok. Olyan kemény
dió leszek embereimnek, hogy azért jár ötvenezer, sőt több.
   De ha feloszlatná a szervezetet.
  Dragomilov elhallgattatta.
   A tárgyalást befejeztük. Ez most már az én ügyem. A szerve-
zet mindenképpen feloszlik, de figyelmeztetem, hogy hosszú évek
óta működő szisztémánk szerint én életben is maradhatok. Bizonyára emlékszik rá, hogy az üzlet megkötésekor megígértem, ha
egy éven belül nem teljesítjük kötelezettségünket, ön ötszázalékos
kamattal visszakapja a pénzét. Ha megmenekülök, magam adom
át az összeget önnek.
  De Winter Hall türelmetlen mozdulatot tett.
   Figyeljen rám! mondta. Megegyeztünk abban, hogy az
etika az alappillér. Mivel mindenféle erkölcs alapja a társadalmi
hasznosság.
   Már bocsásson meg szakította félbe Dragomilov csak a
társadalmi erkölcsé. Az egyének bizonyos szempontból mégis-
csak egyének maradnak.
  Hall folytatta :
   Sem ön, sem én nem fogadjuk el az ótestamentumi szemet
szemért törvényt. Nem hiszünk benne, hogy a bűntényért bün-
tetni kell. Az ön irodája, mikor meggyőződött róla, hogy az
áldozatok bűnösek voltak elkövetett tetteikben, nem büntetett,
hanem mint társadalmilag káros elemeket, kiiktatta őket a társa-
dalomból. Éppúgy cselekedtek, mint amikor a sebész eltávolítja
a rákos szövetet a szervezetből. Ezt legelső beszélgetésünkkor
megértettem.
  Tehát. Mivel sem ön, sem én nem fogadjuk el válasznak a
bűntényre a büntetést, a bűnt antiszociális tendenciának fogjuk
fel, és mint ilyet, önkényesen és célszerűen másképp osztályozzuk.
Eszerint a bűntény társadalmi abnormitás, amely a betegség je-
gyeit viseli magán. Sőt a bűn maga a betegség. A bűnöző, a
gonosztevő beteg ember, és eszerint kell vele bánni, hogy ki
lehessen gyógyítani betegségéből.
  Most jutottam el önhöz és az én álláspontomhoz. Az ön Bér-
gyilkossági Irodája antiszociális intézmény. Ön hitt benne. Tehát
ön beteg ember volt. Az ön betegsége a gyilkolás jogosságába
vetett hite volt. De most nem hisz már a gyilkolás jogosságában.
Ön meggyógyult. Ön már nem antiszociális lény. Halálára nincs
szü-kség, hiszen az nem volna egyéb, mint büntetést szabni ki önre
egy betegség miatt, amiből már kigyógyult. Oszlassa fel a szerveze-
tet, és hagyjon fel tevékenységével. Mindössze ennyit kell tennie.
   Befejezte? kérdezte Dragomilov nyájasan.
   Igen.
   Akkor hadd válaszoljak, és zárjam le a vitát. Irodámat az
igazság nevében gondoltam ki és terveztem meg. Az igazság
nevében alkottam meg, és annak nevében működtettem olyan
tökéletesen, ahogyan működik. Kitűnő alapszabályok révén haté-
kony. Az egyik legfontosabb alapszabályunk, hogy ha egy ügyfél-
lel egyezséget kötöttünk, a megbízatást végrehajtjuk. Öntől elfo-
gadtam egy megbízatást az én meggyilkolásomra. átvettem érte
negyvenezer dollárt. A feltételem az volt, hogy önnek számomra
elfogadhatóan be kell bizonyítania, hogy az iroda által elvégzett
gyilkosságok jogtalanok voltak. Ön ezt bebizonyította. Nincs
más hátra tehát, mint teljesíteni a kötelezettséget.
  Büszke vagyok intézményemre. Nem fogom alapelveit befeje-
zésképp felrúgni, szabályait, melyek működtették, megszegni. Ezt
személyes jogomnak tekintem, melynek semmi köze a társadalmi
hasznossághoz. Meghalni nem óhajtok. Ha egy év leforgása alatt
nem tudnak megölni, a megbízatás, amelyet ön adott nekem, mint
tudja, automatikusan elévül. Mindent megteszek majd, hogy élet-
ben maradjak. És erről többé egy szót sem ! Elhatározásom végle-
ges. Beszéljünk most arról, hogyan gondolja az iroda feloszlatá-
sát.
   Adja át nekem a tagság névsorát összes adataikkal együtt.
Felszólítom őket, hogy oszlassák fel a szervezetet.
   De csak a halálom vagy az év letelte után! figyelmeztette
Dragomilov.
   Tehát az ön halála vagy az év lejárta után oszlassák fel a
szervezetet, különben átnyújtom a listát a rendőrségnek.
   Lehet, hogy megölik önt.
   Igen, meglehet. Ezt a kockázatot vállalnom kell.
   Ez azonban elkerülhető. Amikor a felmondást megkapják,
figyelmeztesse őket, hogy adataik fél tucat különböző városban
el vannak helyezve, s az ön halála esetén automatikusan a rendőr-
ség kezébe kerülnek.
  Hajnali három óra volt, mire a szervezet feloszlatásának részle-
teit megbeszélték. Ekkor hosszú csend telepedett közéjük, amit
végül Dragomilov tört meg :
   Tudja, Hall, én kedvelem önt. Ön is az etika megszállottja.
Szinte az irodám létrehozására is képes lett volna, aminél na-
gyobb bókot alig mondhatnék, mivel szerintem az iroda igencsak
figyelemre méltó intézmény. De nemcsak kedvelem önt, hanem
abban is biztos vagyok, hogy megbízhatok önben. Éppúgy meg-
tartja a szavát, mint én az enyémet. Nézze, nekem van egy
leányom. Az édesanyja meghalt, és ha én is meghalok, egy szál
magában marad a világon. Szeretném az ön gondjaira bízni.
Elvállalná ezt a felelősséget?
  Hall beleegyezően bólintott.
   A leányom felnőtt nő, így nincs szükség gyámügyi papírokra.
De nincsen férjnél, és mivel nagy vagyont hagyok rá, önnek kell
majd gondoskodnia a befektetésekről. Ma délután találkozunk
nem messze innen, a nyaralónkban, a Haddzon partja mentén
fekvő Edge Moorban. Nem lenne kedve eljönni?
   Nahát ! Én is épp Edge Moorba készülök,a hét végén !
   Nagyszerű! És hová megy Edge Moorban?
   Nem tudom pontosan. Még sosem jártam ott.
  Nem baj. Edge Moor nem nagy hely. Eltölthetne néhány órát
velünk vasárnap délelőtt. Átugrom önért kocsival. Telefonáljon,
hogy mikor és hová menjek. A telefonszámom: kertváros 245.
  Hall felírta a számot, majd felállt, távozni készült.
  Dragomilov ásítva fogott vele kezet.
   Nagyon szeretném, ha meggondolná magát próbálkozott
a másik.
  De ő újra ásított, megrázta a fejét, és az ajtóig kísérte vendégét.

  Az Edge Moor-i állomásról Grunya vitte kocsival haza-
ţ felé Winter Hallt.
   A bácsikám valóban nagyon vár már mondta. Nem tudja
még, ki vagy. Nem mondtam meg neki, hogy csigázzam az érdek-
lődését. Talán ezért is kíváncsi olyan nagyon rád.
   Megmondtad neki? kérdezte Hall jelentöségteljesen.
  Grunyát hirtelen nagyon lefoglalta az autóvezetés.
   Mit? kérdezte.
  Válaszként Hall rátette kezét a lánynak a kormánykereket
tartó kezére. Grunya megkockáztatott egy pillantást, merészen
belemélyesztette tekintetét a férfiéba, majd az állhatatos pillantás
megrebbent, és a lány mélyen elpirulva ismét az útra meredt.
   Talán az is hozzájárul kíváncsiságához  jegyezte meg Hall.
   Nem. nem gondoltam rá, hogy megmondjam.
  Nem nézett Hallra, de az látta a forró pírt az arcán. Egy perc
múlva megszólalt :
   Kár ezt a gyönyörű naplementét füllentéssel beárnyékolni.
   Te gyáva ! - kiáltott fel a lány, de ahogyan a jelzőt kimondta,
az inkább szerelmi vallomásnak hangzott.   Újra a férfira nézett és ránevetett, Hall visszanevetetett rá, és
mindketten úgy érezték, hogy a lenyugvó nap hibátlanul ragyog,
s hogy a világ nagyon jó, kellemes hely.
  Mikor a nyaraló kocsifelhajtójához értek, Hall megkérdezte
Grunyát, merre van a Dragomilov-villa.
   Dragómilov? visszhangozta Grunya. Sose hallottam ezt
a nevet. Biztos vagyok benne, hogy ilyen nevű ember nem lakik
Edge Moorban. Miért ?
   Lehet, hogy nemrégiben jöttek ide.
   Az meglehet. Nos, megérkeztünk! Grossé, kérem, vigye be
Miszter Hall bőröndjét. A bácsikám hol van?
   A könyvtárban, kisasszony. Meghagyta, hogy vacsoráig ne
zavarjuk.
   Akkor vacsoránál találkozol vele. Addig különben sincs már
sok idő. Grossé, vezesse Miszter Hallt a szobájába.
  Negyedóra múlva, mikor Hall belépett a nappaliba, Grunya
még nem volt ott, és Hall szembetalálta magát ugyanazzal az
emberrel, akitől hajnali háromkor elvált!
   Mi az ördögöt keres itt? tört ki belőle.
  De a másiknak arcizma se rándult.
   Várom, hogy bemutatkozhassak szólt, és kezet nyújtott.
Szergiusz Konsztantin vagyok. Grunya valódi meglepetést okozott
mindkettőnknek.
   És ön Ivan Dragomilov is?
   Igen, de nem ebben a házban.
   Nem értem. Ön arról beszélt, hogy van egy leánya.
   Grunya a leányom, de ő azt hiszi, hogy az unokahúgom.
Hosszú története van ennek, majd rövidre fogva elmesélem, mi-
kor Grunya a vacsora után magunkra hagy bennünket. Annyit
máris hadd jegyezzek meg, hogy a helyzet nagyszerű, a lehető
legnagyszerűbb! Ön, akit arra szemeltem ki, hogy vigyázzon az
én Grunyámra, egyenest a szerelmese, ha nem tévedek. Vagy
tévednék?
   Én. én nem is tudok mit mondani hebegte Hall, s agya ez
egyszer teljesen megállt, elkábulva a váratlan bonyodalomtól.
   Vagy tévedek? ismételte meg a kérdést Dragomilov.
   Nem, nem téved jött végre a válasz. Szeretem! Szeretem
Grunyát. De ismeri ő önt?
   Csak mint a nagybátyját, Szergiusz Konsztantint, az azonos
nevű nagy importcég igazgatóját. Dejön., . No persze én isjobban
szeretem Turgenyevet, mint Tolsztojt. Ezzel természetesen nem
akarom Tolsztoj nagyságát kisebbíteni. Csakhogy Tolsztoj filozó-
fiája visszatetsző annak számára, aki. Ó, itt vagy, Grunyám!
   Már össze is ismerkedtetek? húzta el a lány a száját. Ott
szerettem volna lenni a találkozásnál. S miközben Konsztantin

átfogta a derekát, szemrehányóan fordult Hallhoz. Miért nem
figyelmeztettél, hogy ilyen viharsebesen át tudsz öltözni?
  Szabad kezét Hall felé nyújtotta.
   Gyere mondta. Menjünk vacsorázni.
  És a három ember, Konsztantin, Grunya derekát átkarolva, s
a lány, könnyedén vezetve Hallt, átsétált az ebédlőbe.
  Az asztalnál ülve Hall erős kísértést érzett, hogy a karjába
csípve meggyőződjék róla: ébren van és nem álmodik. A helyzet
szinte a hihetetlenségig groteszk volt. Szerelme, Grunya hol ugratja, hol mosolyával simogatja apját, akit nagybátyjának hisz,
s akiről álmában sem gondolná, hogy a rettegett Bérgyilkossági
Iroda létrehozója és feje ; ő, Hall, akit Grunya viszontszeret, vele
együtt évődik azzal az emberrel, akitől ötvenezer dollárért meg-
rendelte önmaga meggyilkolását; és maga a higgadt, magabiztos
Dragomilov, aki mereven ül az általános vidámság közepette, míg
természetes fagyossága őszinte nyájassággá nem oldódik.
  A vacsora után Grunya zongorázott és énekelt, míg csak Dragomilov arra hivatkozva, hogy egyrészt látogatót vár, másrészt
szeretne néhány komoly szót váltani Hall-lal, tréfásan és atyás-
kodva rá nem parancsolt, hogy egy csitrinek az ő korában ilyen-
kor már ágyban van a helye. Egy búcsúöleléssel a lány elköszönt,
és otthagyta őket, halkuló nevetése behallatszott a nyitott ajtón
át. Dragomilov felállt, becsukta az ajtót, majd újra helyet foglalt.
   Nos? nézett rá várakozón Hall.
   Apám vállalkozó volt az orosz-török háború idején kezdte
Dragomilov. Úgy hívták. különben mindegy, hogy hívták.
Hatvanmillió rubelnyi vagyonra tett szert, melynek mint egyetlen
fia, én voltam az örököse. Egyetemi éveim radikális eszmékkel
oltottak be, és csatlakoztam az Ifjú Oroszokhoz. Utópisták és
álmodozók voltunk, és természetesen állandóan bajba kevered-
tünk. Számos alkalommal ültem börtönben. A feleségem himlőt
kapott, bátyja, akit Szergiusz Konsztantinnak hívtak, ugyancsak,
és egy időben haltak meg. Haláluk utolsó megmaradt birtokomon
érte őket. Legutóbbi összeesküvésünkért, amelyet szintén leleplez-
tek, Szibéria várt rám. Kézenfekvő volt a menekülés útja. Sógoro-
mat, aki közismerten konzervatív volt, az én nevemen temették
el, és én lettem Szergiusz Konsztantin. Grunya csecsemő volt akkor.
Elég könnyen kijutottam az országból, bár ami a vagyonomból
megmaradt, a hivatalnokok kezére került. Itt, Nyú Yorkban, ahol
több az orosz kém, mint gondolná, megtartottam a felvett nevet.
Ťgy történt. Egyszer még vissza is mentem Oroszországba mint
a saját sógorom, és eladtam a birtokait. Túl hosszú ideje tart a
fikció, Grunya a nagybátyjaként ismert meg, s így maradtam a
nagybátyja. Ennyi az egész.
   És a Bérgyilkossági Iroda? kérdezte Hall.
   Létrehoztam, mert hittem az igazában, s mert mérhetetlenül
bosszantott az előítélet, hogy mi, oroszok cselekvésre képtelen
elmélkedők vagyunk csupán. S az iroda működött, sikeresen,
tökéletesen. Amellett üzletileg is eredményes volt. Bebizonyítot-
tam, hogy cselekedni is tudok, nemcsak álmodozni. Bár Grunya
ma is álmodozónak nevez. De hát nem tudja. Egy pillanat !
  Átment a szomszédos szobába, és egy nagy borítékkal tért
vissza.
   Most beszéljünk másról. Vendéget várok, akinek átadom a
kivégzési parancsot. Holnap akartam intézkedni, de az ön várat-
lan megjelenése ma és itt gyorsítja a dolgokat. Itt vannak az
önnek szánt instrukcióim. átnyújtotta a borítékot. Grunyának, jog szerint, minden papírt, szerződést és tranzakciót szignálnia kell, önnek azonban tanácsokkal kell őt ellátnia. A végrende-
letem a páncélszekrényben van. A vagyonomat halálomig vagy
visszatérésemig önnek kell kezelnie. Ha pénzért vagy egyéb okból
táviratozom, az utasítások szerint kell eljárnia. A borítékban van
a rejtjel, amelyet használni fogok, ezt a rejtjelet használja egyéb-
iránt az iroda is.
  Van egy tetemes biztonsá i tőke, melyet az iroda számára
különítettem el. Az a tagoké. önt bízom meg a kezelésével. A ta-
gok szükség esetén meríthetnek a tőkéből. Dragomilov megját-
szott szomorúsággal ingatta fejét. Attól tartok, rengeteg pén-
zükbe fogok kerülni, amíg elkapnak!
   Te jó ég, ember! kiáltott fel Hall. Ön egyenest felfegyverzi
őket. Éppenhogy hozzáférhetetlenné kellene tennie számukra a
pénzt !
   Az sem lenne tisztességes, Hall. És én olyan anyagból vagyok,
hogy csak tisztességesen tudok játszani. És tisztelem önt annyira,
hogy feltételezem, ön is hasonlóan jár el, és teljesíti az utasításai-
mat. Igazam van ?
   De hát ön arra kér, nyújtsak segítséget azoknak, akik meg
akarják ölni szerelmesem atyját? Ez abszurd ! Ez szörnyű ! Állítsa
le az egészet ! Oszlassa fel a szervezetet, és legyen vége !
  De.Dragomilov rendíthetetlen maradt.
   Elhatározásom megmásíthatatlan. Ön is tisztában van vele.
Meg kell cselekednem, amit helyesnek tartok. Követni fogja az
utasításaimat ? 
   Szörnyeteg! Ön egy abszurd, hagymázas igazságérzet meg-
szállottja, egy konok, önfejű szörnyeteg! Hibbant tudós, esze-
ment erkölcsbajnok, egy. egy.
  De Hall nem talált még erélyesebb kifejezéseket, és akadozva
abbahagyta. Dragomilov türelmesen mosolygott.
   Követni fogja az utasításaimat. Igazam van?
   Persze, persze, persze. Követni fogom kiáltott Hall dühö-
sen. Nyilvánvaló, hogy végrehajtja, amit elhatározott. Nincs
mód megállítani önt. De miért ma este? Nem lenne elég ezt az
őrült kalandot holnap elkezdeni?
   Nem. Mohón várom a kezdetét. És rátalált a pontos szóra.
Kaland. Ez az. Gyerekkorom óta nem volt benne részem, azóta,
hogy Oroszországban, ifjú bakunyinista koromban álmodoztam
gyermetegen az egyetemes emberi szabadságról. Mit csináltam én
azóta? Puszta gondolkodó géppé váltam. Sikeres üzleti ügyeket
bonyolítottam le. Vagyonra tettem szert. Kitaláltam a Bérgyil-
kossági Irodát. És ez minden. Nem éltem. nem kalandoztam.
Olyan lettem, mint egy pók ; egy hatalmas agy, mely gondolkozik
és tervez, terveket sző pókhálója közepén. De most szétszakítom
a hálót. Rálépek a kalandok ösvényére. Képzelje, soha nem öltem
embert, még tanúja se voltam, hogy megölnek valakit ! Sose volt
részem még egy vasúti balesetben sem. Semmit sem tudok az
erőszakról, én, aki az erőszak hatalmas szervezetét tartom a
kezemben, magam sosem alkalmaztam, legfeljebb barátságos ve-
télkedőkben, mint a boksz, birkózás és hasonlók. Most élni fo-
gok, testben és lélekben, és új szerepkörbe lépek. Erő!
  Előrenyújtotta keskeny, fehér kezét, és dühödten nézte.
   Grunya elmondhatja, hogy két ujjal meg tudok hajlítani egy
ezüstdollárost. Erre valók mindössze ezek az ujjak? Hogy pénz-
darabokat hajtogassak velük? Nyújtsa csak ide a karját!
  Mutató- és hüvelykujja közé fogta Hall alkarját, úgy csukló és
könyök között. Megszorította, és Hall összerándult a heves fájda-
lomtól. Mintha a két ujj összeért volna a húson és csonton
keresztül. A következő pillanatban Dragomilov félrelökte a kar-
ját, és komoran mosolygott.
   Nem tettem kárt önben mondta, bár kék-zöld nyomok
maradnak vagy egy hétig. Érti már, miért akarok kijutni a háló-
ból? Hosszú hosszú évek óta csak vegetálok. Ezek az ujjak csak
aláírásokra vagy könyvek lapozására voltak valók mostanáig.
A hálómból másokat küldtem ki kalandozásra. Most ellenük
fogok játszani, én is kalandozni fogok. Felséges játszma lesz ! Én
voltam az agy, aki feltalálta a gépezetet. Én teremtettem meg.
Tévedhetetlenül elpusztította azokat, akiket kijelöltünk a számá-
ra. Most én vagyok kijelölve. Az a kérdés, hogy hatalmasabb-e a
mű énnálam, az alkotójánál.
  Hirtelen elhallgatott, az órájára nézett, és megnyomta a csen-
gőt.
   Hozza elő a kocsit mondta a megjelenő szolgának, és
tegye bele a bőröndöt, amit a hálószobámban talál.
  Majd amikor a szolga távozott, Hallhoz fordult.
   És most kezdetét veszi az én hedzsirám. Haasnak rövidesen
itt kell lennie.
   Ki az a Haas?
   Páratlan figura, a legtehetségesebb emberünk. A legnehezebb
és legkockázatosabb feladatokat mindig ő kapja. Az etika fanati-
kusa, kíméletet nem ismer. Öldöklő angyal nála soha nem vólt
szörnyűbb Láng. Nem ember, hanem lobogó láng. Majd meglát-
ja. Már jön is.
ţ És a férfi belépett. Hall megdöbbent, amint ránézett. A csonttá-
bőrré soványodott, beesett arcban olyan szempár égett, melyet az
ember csak lidérces álmaiban lát. A szemében lobogó lángtól úgy
hatott, mintha az egész arcon tűzvész pusztítana.
  Bemutatkozáskor Hall meglepődött a kemény, szinte kegyetle-
nül kemény kézszorításon. Figyelte a férfi mozgását, amint oda-
hozott magának egy széket, és leült. Úgy mozgott, mint egy
macska, és Hall biztos volt benne, hogy izomzata, akár egy tigrisé.
Bár a ványadt, ráncos arc miatt a karcsú, sovány testet üres,
törékeny kagylóhéjnak lehetett volna gondolni, Hall látta a dom-
borodó kar- és vállizmokat.
   Megbízatásom van az ön számára, Miszter Haas kezdte Drago-
milov. Lehet, hogy ez lesz élete eddigi legveszélyesebb és legne-
hezebb megbízatása.
  Hall meg mert volna esküdni rá, hogy a férfi szeme még ádázab-
bul ragyogott fel erre a közlésre.
   Az ügyet jóváhagytam folytatta Dragomilov. Igazságos,
messzemenően igazságos ítélet. Az illetőnek meg kell halnia. Az
iroda ötvenezer dollárt vett fel a haláláért. Eddigi gyakorlatunk
szerint az összeg egyharmada önt illetné, de ezt a feladatot, attól
tartok, olyan nehéz lesz végrehajtania, hogy úgy döntöttem: az
összeg fele a magáé. Tessék, ötezer a pillanatnyi kiadásokra.
   Szokatlanul magas összeg szólt közbe Haas. Megnyalta
szája szélét, mely mintha a benne égő tűztől száradt volna ki.
  ţ Az ember is rendkívüli, akit meg kell ölnie válaszolta Dra-
gomilov. Azonnal maga mellé veszi Swarcot és Harriszont
segítségül. Ha egy idő múlva önök hárman nem járnak sikerrel
  Haas kétkedve felmordult, s a belső láz, mely emésztette, még
szembetűnőbben kiült keskeny, mohó arcára.
   Ha egy idő múlva önök hárman nem járnának sikerrel, az
egész szervezetet be kell vonni.
   Ki az az ember? kérdezte Haas reszelős hangján.
   Egy pillanat! Dragomilov Hallhoz fordult. Mit fog Gru-
nyának mondani ?
  Hall egy darabig gondolkodott.
   Az igazság felét. Még mielőtt megismertem önt, felvázoltam
neki, amit a szervezetről tudtam. Elegendő lesz annyit mondani,
hogy ön veszélybe került. És bármi lesz is a végkifejlet, többet
Grunya soha nem fog megtudni.
  Dragomilov helyeslően bólintott.
   Miszter Hall titkárként fog működni magyarázta Haasnak:Birtokában van a rejtjel. Pénzért vagy bármi egyéb kérelemmel
hozzá kell fordulniuk. Időközönként informálják őt a fejlemé-
nyekröl.
   Ki az az ember? reccsent újra Haas hangja.
   Egy pillanat, Miszter Haas. Egy dolgot a figyelmébe akarok
ajánlani. A fogadalmára emlékszik. Mindegy, milyen személyröl
van szó, a feladatot végre kell hajtani. Tudja, hogy semmiképp
sem szabad a saját életét kockáztatnia. Tudja, hogy mit jelent a
sikertelen akció, azt, hogy bajtársai megesküdtek: megölik, aki
elbukik.
   Tudom mindezt vágott közbe Haas. Felesleges átismétel-
ni.
   Mégis szeretném, ha ezt a pontot újra megismételné. Tehát.
Mindegy, kiről van szó.
   Apámról, testvéremről, feleségemről na, akár az ördögről
vagy magáról a jóistenről tudom. Ki az az ember? Hol találom
meg? Ha valami munkám van, szeretek a végére járni.
  Dragomilov elégedett mosollyal fordult Hallhoz.
   Amint előre megmondtam önnek, a legjobb emberünket vá-
lasztottam ki.
   Csak az időt vesztegetjük mormogta Haas türelmetlenül.
   Helyes mondta Dragomilov. Készen áll?
   Igen.
   Akár azonnal?
   Akár azonnal.
   Én, Ivan Dragomilov vagyok az az ember.
  Haas döbbenten meredt rá a váratlan közlés hallatán.
   Ön ? suttogta, mintha erősebb hangot nem tudna kipréselni
magából.
   Én válaszolta Dragomilov egyszerűen.
   Akkor ennél jobb alkalom nincs vágta rá Haas, s villám-
gyors mozdulattal a kabátzsebéhez nyúlt.
  De Dragomilov mozdulata még az övénél is gyorsabb volt,
amint rávetette magát. Hall még fel sem emelkedett a székéből,
és a dolog már megtörtént, a veszély elmúlt. Látta, amint Drago-
milov begörbített hüvelykujjai belemélyednek Haas nyakán a
kulcscsont melletti két üregbe. Szinte ugyanabban a pillanatban,
mikor a hüvelykujjak benyomódtak, Haas fegyveréhez nyúló
keze megállt, majd mindkét keze rácsapott Dragomilovéra, és
görcsösen megragadta.
Arcát eltorzította valami hihetetlen, szörnyű  fájdalom. Egy percig vonaglott és
rángatózott,  majd szeme  lecsukódott, karjai  lehanyatlottak, teste  elernyedt.
Dragomilov leengedte a földre; a lobogó láng kihunyt az eszméletlenségben.
  Dragomilov hasra gördítette, s egy zsebkendövel összekötözte
a kezét a hátán. Gyorsan dolgozott, és közben beszélt:
  Figyelje meg, Hall, a legősibb altatási módszert, amit valaha
a sebészetben alkalmaztak. A hüvelykujjak a fej ütőerét szorítják
el, ily módon nem jut vér az agyba: A japánok évszázadokig éltek
ezzel a módszerrel műtéteknél. Ha egy vagy két perccel tovább
tart a nyomás, ez az ember már halott. Ťígy azonban rövidesen
visszanyeri eszméletét. Ťme ! Már meg is mozdult.
  Hátára fordította Haast, aki kinyitotta a szemét, és meglepett
arckifejezéssel bámult Dragomilovra.
  Mondtam, hogy nehéz eset lesz, Miszter Haas figyelmeztette
Dragomilov. Az első kísérletét elhibázta. Attól tartok, még
számosat el fog hibázni.
  Úgy látszik, megdolgoztat a pénzemért jött a felelet. De
hogy miért akarja megöletni magát, fel nem foghatom.
  Nem akarom megöletni magam.
  Az ég szerelmére, miért adta ki akkor a parancsot?
  Az az én dolgom, Miszter Haas. Az öné meg az, hogy mindent
megtegyen a parancs végrehajtása érdekében. Hogy van a nyaka?
  A földön fekvő ember előre-hátra mozgatta a fejét.
  Fáj közölte.
  Ezt a trükköt önnek is meg kellene tanulnia.
  Már megtanultam válaszolta Haas  és nagyon is tisztában
vagyok vele, hogy pontosan hová kell a hüvelykujjakat bemé-
lyeszteni.ţ Mit szándékozik tenni velem?
  Magammal viszem a kocsimon, és valahol kiteszem az út
mentén. Meleg éjszaka van, nem fog megfázni. Ha itt hagynám,
Miszter Hall kikötözné, mielőtt útra kelek. És most, azt hiszem,
kénytelen vagyok a zsebébe nyúlni a fegyveréért.
  Dragomilov lehajolt, s a szóban forgó zsebből kiemelt egy
automata pisztolyt.
  Nagyvadra betöltve, felhúzva, készenlétben mondta, amint
megvizsgálta. Csak a biztonsági reteszt kellett volna lenyomni
és meghúzni a ravaszt. Elsétálna a ţkocsimhoz, Miszter Haas?
  Haas megingatta a fejét.
  Itt kényelmesebb, mint valami útszélen.
  Válaszként Dragomilov fölé hajolt, és szörnyű hüvelykszorítá-
sának egy enyhe változatával megérintette Haas nyakát.
  Megyek zihálta Haas.
  Bár a kezei hátra voltak kötözve, a földön fekvő férfi gyorsan
és könnyedén felpattant. A mozdulat láthatólag nem esett nehezé-
re, és Hall érzékelhette a tigrisizmok erejét.
  Rendben van dörmögte Haas. Nem rúgok, és lenyelem
a keserű pirulát. De egyet mondhatok. Most elkapott, mert nem
számítottam rá. Ezt vagy akármi mást nem fogja tudni még
egyszer megismételni.
  Dragomilov Hallhoz fordult, neki mondta:
  A japánok azt állítják, hogy hét különböző halálérintést
tudnak. én csak négyet. És ez az ember arról álmodik, hogy
fizikai összecsapás esetén legyőzhet. Miszter Haas, hadd mondjak
önnek valamit. Nézze a tenyerem élét. A halálérintésektől és
minden egyébtől eltekintve, ezzel magával, mint egy bárddalţ össze
tudom törni a csontjait, szétvagdalni az ízületeit, felszabdalni az
inait. Nem is rossz, ugye, attól a gondolkodó géptől, aminek
eddig tartott. Hanem gyerünk, indulás. Erre, erre, a kaland ösvé-
nye felé ! Isten önnel, Hall !
  A bejárati ajtó becsukódott mögöttük, és Winter Hall kábán
nézett körül a modern nappaliban, ahol állt. Minden eddiginél
jobban elfogta a valószerűtlenség érzete. Pedig ott volt a zongora
a sarokban, az olvasólámpa alatt ott hevertek a legfrissebb folyó-
iratok. Még a címüket is elolvasta, hogy biztos legyen bennük.
Várta, vajon felébred-e. Szeme végigfutott egy asztali könyvtartó
műveinek a címén, nyilvánvalóan Dragomilov olvasta őket. Ott
sorakoztak rendszertelenül egymás mellé állítva Mahan Az ázsiai
probléma, Bukkner Erő és anyag, Wellsz Miszter Polly, Nietzsche Túl
dzsón és rosszon; dzsekob Rakományok, Veblen A kizsákmányoló osztály, Hyde Epikurosztól Krisztusig című művei meg Henry dzsémsz
legutóbbi regénye és most mindőjüket elhagyta ez a különös
elme. Behajtotta életében a könyvek korszakának lapját, hogy a
kaland képtelen őrületének új oldalára nyisson.
ţ Nem várunk a bácsikádra mondta Hall Grunyának
  másnap reggel. Megreggelizünk, és megyünk a városba.
  Megyünk? ámult el Grunya. És ugyan miért?
  Hogy összeházasodjunk. Mielőtt a nagybátyád elutazott,
nem hivatalos gyámoddá tett meg engem. Arra gondoltam, hogy
a legegyszerűbb, ha a helyzetet hivatalossá teszem, már amennyi-
ben nincs ellene komoly kifogásod.
  Már hogyne volna! Nagyon is van válaszolta a lány.
Először is: nem szeretem, ha belerángatnak valamibe, még ha az
olyan kívánatos dolog is, mint a veled kötendő házasság. Másod-
szor : utálom a rejtélyeket. Hol van a bácsikám? Mi történt ? Hova
ment? Bement egy korai vonattal a városba? És miért kellett a
városba mennie épp vasárnap?
  Hall szomorú tekintetet vetett rá.
  Grunya, nem akarok olyasmiket mondani neked, hogy légy
erős! meg a hasonlók. Ismerlek, ezért nem is mondom. Látta
Grunya arcán a fokozódó rémületet, ezért sietve folytatta.  Nemtudom, hogy a nagybátyád mikor jön vissza. Nem tudom, hogy
visszatér-e egyáltalán, hogy viszontlátod-e valaha is. Figyelj ide!
Emlékszel rá, hogy beszéltem neked a Bérgyilkossági Irodáról?
  Grunya bólintott.
  Nos, az iroda őt szemelte ki következő áldozatául. És ő
elmenekült, erről van szó. Megkísérel elszökni előlük.
  Ó ! Ez rettenetes ! sikoltott fel Grunya. Szergiusz bácsikám!
De hiszen a huszadik században élünk. Ilyesmik ma már nem
történhetnek meg! Ez vicc, amit a bácsikám meg te eszeltetek ki
a szórakoztatásomra.
  Hall egy pillanatig arra gondolt, mit szólna Grunya, ha a teljes
igazságot tudná, és komoran mosolygott.
  Becsületszavamra ez a helyzet. A nagybátyád a következő
kiszemelt áldozat. Emlékszel, hogy tegnap délután mennyi írni-
valója volt? Miután megkapta a figyelmeztetést, elrendezte
ügyeit, és leírta a nekem szánt utasításait is.
  És a rendőrség ? Miért nem fordult a rendőrséghez védelemért
ez ellen a hasfelmetsző banda ellen?
  A nagybátyád különös ember. Hallani sem akar a rendőrség-
ről. Mi több, szavamat kellett adnom rá, hogy a rendőrséget távol
tartom az ügytől.
  Te szavadat adtad, de én nem! vágta rá Grunya, és az ajtó
felé indult.
  Hall elkapta a kezét;ţ Grunya dühösen fordult feléje.
  Figyelj rám, kedvesem - mondta Hall békítően. Tudom,
hogy ez a dolog őrültség. A lehető legnyilvánvalóbb elmebaj. És
mégis így van, szóról szóra így történt. A nagybátyád szavamat
vette, hogy nem vonom be a rendőrséget. Ez a kívánsága. Ez a
parancsa a számomra. Ha te megszeged a parancsot, az azért lesz,
mert én ostobán elmondtam neked, amit elmondtam. Ugye, nem
követtem el ostobaságot?
  Elengedte Grunya kezét, aki habozva megállt az ajtóban.
  Ez nem lehet igaz! kiáltotta. Nem hiszem el ! Ez. . . ez. . .
ó, nem, ti tréfáltok velem!
  Nem hinném én sem, hogy igaz, de kénytelen vagyok. Nagy-
bátyád becsomagolt egy bőröndbe ma éjjel, és elment. Magam
láttam. El is búcsúzott tőlem. Engem tett meg ügyei és a te
ügyeid intézőjéül. Itt vannak az erre vonatkozó utasításai.
  Hall elővette az iratköteget, és a Szergiusz Konsztantin összeté-
veszthetetlen kézírásával írt papírok közül kiválasztott jó néhá-
nyat.
  És itt van egy feljegyzés a te számodra is. Tudod, nagyon
kellett sietnie. Gyere, menjünk be, olvasd el őket a reggelinél.
  Nyomott hangulatú reggeli volt. Grunya mindössze egy csésze
teát ivott, Hall ímmel-ámmal megevett egy lágy tojást. Grunyát
végül az a távirat győzte meg, melyet közben Hall kapott. A tény,
hogy a rejtjeles távirat megfejtéséhez Hallnak megvolt a kulcsa,
meggyőzte ugyan Grunyát arról, hogy Hall igazat mond, de a
rejtélyt nem oldotta meg.
  Időközönként hallatok magamról fordította a rejtjeles üze-
netet Hall. Sok csók Grunyának. Mondja meg neki, és beleegye-
zem, hogy önhöz menjen. A többi tőlefügg. Ennek a táviratnak a
jóvoltából, remélem, nyomon tudom követni őt magyarázta
Hall. És most menjünk, és kössük meg a házasságot.
  Miközben őrá szerte a földgolyóbison vadásznak a gyilko-
sok ? Nem ! Tenni kell valamit. Tennünk kell valamit ! Azt hittem
szétzúzod ezt a gyilkos gyülekezetet. Hát számold fel őket, és
mentsd meg a bácsikámat!
  Nem tudok mindent megmagyarázni neked mondta Hall
gyengéden. De éppen azon munkálkodom, amit kérsz. Nem így
terveztem a leszámolást, de hát ez lett belőle. Ennél többet nem
mondhatok. Ha a nagybátyádat egy éven belül nem ölik meg,
akkor megmenekült, és soha többé nem fenyegeti veszély. és
hiszem, hogy ki tudja kerülni üldözőit egy évig. Azalatt minden
tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek neki, bár a saját utasításai
korlátokat állítanak nekem. Mint például az, hogy semmi körül-
mények között sem vonhatom be a rendőrséget.
  Mikor az év lejár, hozzád megyek feleségül döntött végül
Grunya.
  Rendben van. És addig is, például ma, bemégy a városba,
vagy itt maradsz?
  Bemegyek a következő vonattal.
  Én is.
  Akkor együtt megyünk! S ma reggel most először halvány
mosoly tűnt fel Grunya arcán.
  Hallnak kemény napja volt. A városba érve, mikor Grunyától
elvált, hozzálátott, hogy elintézze Dragomilov ügyeit, teljesítse
utasításait. A S. Konsztantin Ko cégvezetője roppant gyanak-
vással fogadta Hallt a főnöke kézírásával írt levél ellenére. Ami-
kor pedig Hall felhívta Grunyát, hogy igazolja őt, az igazgató
nem hitte el, hogy Konsztantin unokahúga beszél a vonal másik
végén. így Grunyának személyesen oda kellett mennie, hogy
tanúskodjék Hall állításainak valódiságáról.
  Miután Hall és Grunya együtt megebédelt, Hall elment, hogy
átvegye az irányítást a Dragomilov-házban. Bár biztos volt ben-
ne, hogy a lány nem tud a lakosztályról, melyet a süketnéma
szolga őriz, azért feltett neki néhány óvatos kérdést, és meggyőző-
dött róla, hogy nem tévedett.
  A süketnémával nem sok gondja akadt. Rájött, ha úgy beszél,
hogy az láthatja a szájmozgását, éppúgy eltársaloghat vele, mint
bárki mással. A szolga viszont csak írásban tudta. közölni, ha
valami mondanivalója volt. Mikor Hall átadta neki Dragomilov
hozzá címzett levelét, a szolga azonnal az orrához emelte, és
hosszasan, gondosan szimatolta. Miután így meggyőződött a
levél valódiságáról, alárendelte magát Hallnak mint a ház ideigle-
nes urának.
  Aznap este Hallnak három látogatója volt. Az első, az iroda
egyik ügynöke, egy gömbölyű, pofaszakállas, kedélyes úr Börd-
well néven mutatkozott be. A tagok leírását tartalmazó lista
alapján Hall azonosította őt, bár nem a bemutatkozásnál hallótt
néven.
  Önt nem Bördwellnek hívják mondta.
  Tudom válaszolta az illető. Talán ön meg tudja mondani,
hogyan.
  Igen. Az ön neve Tomzon, Szylvánusz Tomzon.
  Ismerősen cseng felelte a másik vidáman. Mást is tud
rólam mondani ?
  Öt éve van kapcsolatban a szervezettel. Torontóban született.
Negyvenhét éves. Szociológiaprofesszor, a Barlington Egyetemen
adott elő, de le kellett köszönnie, mivel közgazdasági tanai sértet-
ték az egyetem alapítóját. Tizenkét megbízatást hajtott végre
eddig. Felsoroljam őket?
  Szylvánusz Tomzon tiltakozó kézmozdulatot tett.
  Nem szoktuk az ilyesmit felemlegetni.
  De ebben a szobában igen vágott vissza Hall.
  A szociológia exprofesszora azonnal elismerte, hogy a válasz
helyénvaló.
  Nincs szükség rá, hogy mindet felsorolja. Elég, ha csak az.
elsőt és az utolsót megmondja, s abból már tudom, hogy beszélhe-
tek-e üzleti ügyekről önnel.
  Hall ismét a lista alapján mondta:
  Az első Szig Lemelsz rendőrbíró volt. Ez volt az ön próba-
munkája. Az utolsó Bertram Fesztlé, aki a feltételezések szerint
vízbe fúlt Bar Pointnál, mikor kihajózott a jachtjával.
  Pontosan! Szylvánusz Tomzon szivarra gyújtott. Csak
biztos akartam lenni a dolgomban, ennyi az egész. Sose találkoz-
tam itt senkivel a főnökön kívül, így elég példátlan, hogy egy
idegennel kell tárgyalnom. De térjünk a tárgyra. Egy ideje nem
kapok megbízatást, és fogytán vannak az anyagiak.
  Hall elővette Dragomilov utasításainak egy gépelt példányát,
és figyelmesen elolvasta az egyik bekezdést.
  Jelenleg nincs semmi feladat mondta aztán. De itt van
kétezer dollár addig is, míg adódik valami. Ez előleg a további
szolgálatra. Tartsa állandóan a kapcsolatot, mert bármikor szük-
ség lehet önre. Az iroda fontos ügyet kezel most, és lehet, hogy
bármely pillanatban szüksége lesz az összes tag segítségére. Tulaj-
donképpen azt is elmondhatom önnek, hogy magának a szerve-
zetnek a léte forog kockán. Itt írja alá a nyugtát.
  Az exprofesszor aláírta. Beleszívott a szivarjába; semmi jelét
nem mutatta, hogy távozni óhajtana.
  Szeret embert ölni? kérdezte tőle nyíltan Hall.
  Ó, nincs ellenemre válaszolta Tomzon, bár nem mond-
hatom, hogy kedvemre való. De hát élni kell valamiből. Felesé-
gem van, és három gyermekem.
  Úgy gondolja, hogy helyes az a mód, ahogy a megélhetésük-
ről gondoskodik ?
  Természetesen, különben nem csinálnám. Mellesleg, nem
gyilkos vagyok, hanem ítélet-végrehajtó. Az iroda soha senkit
nem iktatott ki ok nélkül, mégpedig alapos ok nélkül. Csak a
társadalom elleni főbenjáró bűnösöket büntetjük meg, mint ön is
tudja;
  őszintén szólva, professzor, nem tudok sokat a szervezetről.
Ez így igaz, bár jelenleg a hivatal szolgálatában állok, és szigorú
utasításokat követek. Mondja, nem tévedhetnek, amikor a főnök-
ben hisznek ?
  Ezt hogy érti?
  Erkölcsi hitet értek ezen. Nem tévedhet a főnök az ítéletei-
ben? Nem jelölhetek ki önnek meggyilkolásra bocsánat, ítélet-
végrehajtásra olyan személyt, aki nem követett el főbenjáró
bűnt a társadalom ellen, sőt esetleg teljesen ártatlan az ellene
felhozott vádakban ?
  Nem, ifjú ember, ilyesmi nem történhet meg. Mikor egy
megbízatást felajánlanak nekem de, gondolom, a többiek
ugyanúgy tesznek először is kérem a bizonyítékokat, és gondo-
san mérlegelem őket. Egyszer nem vállaltam el egy megbízatást,
mert kételkedtem a jogosságában. Igaz, később bebizonyosodott,
hogy nem volt igazam, de az alapelv működött. Nézze, az iroda
egy évig sem maradhatott volna fenn, ha nem a megcáfolhatatlan
igazságon alapulna. Én például nem tudnék a feleségem szemébe
nézni, nem tudnám ártatlan gyermekeimet a karomba venni, ha
nem hinném, hogy ez így van az irodával és a megbízatásaimmal,
amit az irodának végzek.
  Az exprofesszor után Haas érkezett, hamuszürkén és kiéhezet-
ten, jelentést tett az események alakulásáról:
  A főnök Csikágó felé halad kezdte. Kocsival egyenest
Albaniba hajtott, s ott egy Nyú York szentrálba tartó vonatra
szállt, egy Csikágóba menő vasúti kocsiba. Nem tudtam követni,
de táviratoztam ide Nyú Yorkba Swarcnak, aki elérte a követ-
kező vonatot. A csikágói iroda fejének is táviratoztam. Tudja,
ő ki ?
  Igen. Sztárkington.
  Neki megtáviratoztam, hogy mi a helyzet, és hogy állítson rá
néhány embert a főnökre. Aztán bejöttem Nyú Yorkba, hogy
érintkezésbe lépjek Herriszonnal. Az első dolgunk holnap reggel
az lesz, hogy Csikágóba megyünk, hacsak addig Sztárkington nem
értesít, hogy elkapták a főnököt.
  De hát ön áthágta az utasításait! tiltakozott Hall. Hallot-
tam, mikor Drag. amikor a főnök utasította önt. Világosan
közölte, hogy Swarc és Herriszon segítsen, és a szervezet többi
tagja csak azután kapcsolódjék be, ha önök hárman nem járnak
sikerrel, mégpedig tetemes idő múltán. Önök még nem buktak el.
Önök még igazában el sem indultak!
  Nyilvánvalóan nem sokat tud a módszereinkről. Mindig is az
volt a szokásunk, hogy ha egy üldözés átvezet valamely másik
városba, akkor az ottani csoportunk tagjai veszik át az ügyet.
  Hall épp válaszolni akart, de a süketnéma szolga belépett, és
egy Dragomilovnak címzett táviratot nyújtott át. Hall kibontotta.
Sztárkingtontól érkezett. Dekódolta, és felolvasta Haasnak:
  Haas megőrűlt? Értesűltem Haast; hogy ön megbízta,
  végezze ki önt; hogy ön Csikágó felé tart, és két emberemet
  állitsam önre, hogy szemmel tartsák. Haas még sose hazu-
  dott. Haas biztosan megőrült. Veszélyes lehet. Nézzen
  utána.
  Herriszon ugyanezt mondta, mikor alig egy órája beszéltem
vele mondta Haas. De hát én nem hazudok, és őrült sem
vagyok. Meg kell őket győznie, Miszter Hall.
  Haas segítségével Hall megfogalmazta a választ.
  Haas nem hazudik, és nem őrült meg. Amit állit, úgy van.
  Működjenek együtt vele, amint kivánja.
Winter Hall megbizott titkár
  Én magam, adom fel mondta Haas, és távozott.
  Hall telefonált Grunyának, elmondta neki, hogy a nagybátyja
Csikágó felé tart. Ezután Herriszon érkezett, aki maga jött ellen-
őrizni, amit Haastól hallott. Meggyőzve távozott.
  Hall, mikor egyedül maradt, leült, hogy végiggondolja a dolgo-
kat. Amint végigfutott a tekintete a könyvekkel zsúfolt polcokon
és asztalokon, a valószerűtlenség érzése újra rátört. Hogyan létez-
het egy Bérgyilkossági Iroda, amely etikus őrültekből áll? És
hogyan lehetséges, hogy ő, aki elhatározta, hogy szétzúzza a
szervezetet, most éppen ő irányítja tevékenységét a főhadiszállás-
ról, dirigálva annak az embernek az üldözését, esetleg meggyilko-
lását, aki létrehozta a szervezetet, aki annak a nőnek az apja, akit
ő szeret, és akit nemcsak a lánya kedvéért szeretne megmenteni
hogyan lehetséges mindez?
  És hogy bebizonyosodjék, hogy mindez igaz és valóságos, egy
második távirat érkezett a csikágói csoport főnökétől.
Ki az ördög maga?
állt benne a kérdés.
A főnök által kijelölt ideiglenes ügyvezető titkár
válaszolta Hall.
  Néhány órával később Hallt egy Csikágóból érkező távirat
ébresztette fel.
Mindez túl szabálytalan. Önnel nem tárgyalok. Hol a főnök?
Sztárkington
  Főnök elutazott Csikágóba. Figyeljék az érkező vonatokat,
  kapják el, hogy igazolja a Haasnak adott utasításokat. Nem
  érdekel, hogy tárgyal-e velem.
  És Hall újra elaludt.
  Másnap déltől sűrű egymásutánban érkeztek Sztárkington táv-
iratai.
  Találkoztam főnökkel. Mindent igazolt. Bocsásson meg.
  Főnök eltörte karomat, és továbbállt. Megbiztam négy csiká-
  gói emberűnket, hogy kapják el.
  Swarc e pillanatban érkezett.
Szerintünk főnök nyugatnak fog indulni. Táviratozok Szan.
Luizba, Denverbe és Szan Fransziszkóba, hogy figyeljék. Költ-
ségesnek igérkezik. Küldjön pénzt kiadásokra.
Demszynek három bordája eltört, bal karja megbénult.
Bénulás nem végleges. Főnök eltűnt.
Főnök még mindig Csikágóban, közelebbit nem tudunk.
  Szan Luiz, Denver és Szan Fransziszkó válaszolt. Azt mondják,
  megőrűltem. Kérem, igazoljon.
  Ezt a táviratot három másik követte az említett városokból,
mind kétségbe vonta Sztárkington elmebeli épségét. Hall ugyanazt
válaszolta nekik, mint amit előttük Sztárkingtonnak.
  A zűrzavar kellős közepén Hallnak támadt egy ötlete, és hosszú
táviratot küldött Sztárkingtonnak, amivel még nagyobb zűrzavart
keltett.
Főnök üldözését leállítani. Csikágói tagokat összehívni,
következőket megfontolni. Főnök kivégzésének elrendelése
szabálytalan. Főnök önmagára mondott itéletet. Miért? Bi-
zonyára megőrült. Nem igazságos megölni, aki nem bűnös.
Mi a főnök bűne ? Hol az önök.jóváhagyása ?
  A válasz igazolta, hogy ez valóban fogas kérdés, és hogy a
csikágói akció leállt. a táviratban ez állt:
  Megtárgyaltuk. igaza van. Főnök önmagára kimondott íté-
  lete érvénytelen. Főnök nem bűnös. Nem nyúlunk főnökhöz.
  Demszy karja javul. Mind egyetértünk, főnök megzavaro-
  dott. 
  Hall ujjongott. Épp őrültségükben fogta meg ezeket az etikai
őrülteket. Dragomilov megmenekült. Hall este színházba vitte
Grunyát, és a színház utáni vacsora közben nem győzte a nagybá-
csit illető virágzó reményeit átplántálni Grunyába. De mikor
hazaért, egy halom távirat várta.
  Csikágó vissza vonja főnök figyelését. Az
  ön utolsó távirata ennek ellentmond. Mit jelentsen ez?
Szan Luiz
Csikágó visszavonja főnökre kiadott utasítást. Szabályaink
szerint kiadott parancs vissza nem vonható. Mi történik?

Denver
Hol a főnök? Miért nem lép érintkezésbe velünk? Csikágó
visszavonta előző utasítását. Mindenki megőrült? Vagy
mindez tréfa ?
Szan Fransziszkó
Főnök még mindig Csikágóban. Találkozott kártéval a
Sztét Sztríten. Próbálta maga után csalni. Aztán követte
kártét, és szemrehányásokkal illette. kárté közölte,
nem hajtjuk végre a parancsot. Főnök nagyon dühös. Ra-
gaszkodik a gyilkossági parancs végrehajtásához.
Sztárkington
Főnök később újra találkozott kártéval. Ok nélkül rátá-
madt. kárté sértetlen.
  Sztárkington
Főnök felhívott. Heves szemrehányások. Mondtam, az ön
távirata miatt döntöttünk így: Dühöng. Valóban őrült?
Sztárkington
 Beavatkozása mindent elront. Mi jogon avatkozott be?
Helyre kell hoznia! Mit művel? Válaszoljon.
  Drago
Hall válaszolt :
Igyekszem jogszerűen eljárni. Nem szegheti meg saját
szabályait. íŤtélethez hiányzik a tagok jóváhagyása.
Dragomilov válasza aznap éjjel mindössze ennyi volt:
  Átkozott!
  Másnap reggel tizenegy óráig Hall nem hallott semmit
ţ Dragomilovról. Akkor a főnök táviratozott:
  Minden csoportunknak üzenet kűldve. Csikágói csoportnak
  személyesen adtam át, igazolni fogják. Hiszem, hogy a szer-
  vezetünk bűnös. Hiszem, hogy minden cselekedetünk bűnös
  volt. Hiszem, hogy a szervezet minden tagja, tudva vagy
  tudatlanul, bűnös. Vegyék ezt figyelembe ítélethozatalkor,
  és cselekedjenek. 
  Rövidesen befutottak az iroda csoportjainak verdiktjei, és Hall
mosolyogva továbbította őket Dragomilovnak. Egyik a másik
után közölte, hogy nem látják be, miért kellene a főnök életét
kioltani.
  Hit nem bűn
írta Nyú Orlinsz.
  Hit dolgában nem a tévedés, az őszintétlenség bűnös
közölte Boszton.
  Főnök őszinte hite nem bűn
így Szan Luiz.
  Erkölcsi véleménykülönbségért nem jár itélet
jelentette ki Denver.
  Szan Fransziszkó pedig tiszteletlenül közölte:
  Főnök egyet tehet! Visszavonul a vezetéstől.
Dragomilov újabb körtávirattal válaszolt:
Hitem tettekben fog megnyilvánulni. Mivel hiszem, hogy a
szervezet bűnös, felszámolom. Személyesen fogom elpusz-
títani tagjait, s ha szükséges, a rendőrség segitségét is kérem.
Csikágó igazolni fog minden csoport számára. Rövidesen
még alaposabb okot adok rá, hogy a csoportok fellépjenek
ellenem.
  Hall merő figyelemmel várta a válaszokat, el sem tudta képzel-
ni, hogy az igazságszerető őrültek társulásai erre a körtáviratra
hogyan reagálnak. Kiderült, hogy megoszlanak a vélemények.
  Szan Fransziszkó táviratában ez állt:
Jóváhagyjuk. Várjuk utasitásait. 
Denver tanácsot adott:
A csikágói csoport főnökének ajánljuk, vizsgáltassa meg
főnök elmeállapotát. Nálunk itt fenţ jó szanatóriumok van-
nak.
Nyú Orlinsz fel volt háborodva:
Mindenki megőrült? Információink elégtelenek. Megmon-
daná valaki, mi folyik itt?
Boszton ezt mondta :
  Ebben a válságban meg kell őriznünk hidegvérünket. Talán
  főnök beteg. Erről kellőképpen meg kell bizonyosodnunk,
  mielőtt határozatot hoznánk.
  Nem sokkal ezután Sztárkington táviratban javasolta, hogy
Haas, Swarc és Herriszon menjenek vissza Nyú Yorkba. Ebbe
Hall beleegyezett, ám alig küldte el a választ, egy újabb Sztárking-
ton-távirat teljesen megváltoztatta a szituációt.
  kártét megölték. Rendőrség keresi gyilkost, akinek nyo-
  ma veszett. Főnökre gyanakszunk. Kérem, értesitse a többi
  csoportot.
  Hall mint az összes csoport összekötő központja nyakig merült
a táviratozásba. Huszonnégy órával később Csikágó még meg-
döbbentőbb hírt közölt:
  Swarcot ma délután háromkor megfojtották. Ez alkalom-
  mal kétségtelen, hogy főnök volt a tettes. A rendőrség üldö-
  zi. Mi is. Szem elől veszitettük. Minden csoport riasztva ! Baj
  van. Felhatalmazás nélkül cselekszem, szeretnék felhatal-
  mazást kapni.
  És most a jóváhagyások áradni kezdtek Hallhoz. Dragomilov
elérte, amit akart. Végre az etika őrültjei megindultak ellene.
  Hall roppant nagy zavarban volt, és átkozta saját etikus magát,
amiért adott szavát betartja. Most már meg volt róla győződve,
hogy Dragomilov őrült, aki kitört a könyvek és az üzlet békés
világából, és ámokfutóvá lett. Felmerült benne a kérdés, van-e
vajon erkölcsi joga megszegni adott szavát, hiszen egy mániákus
őrültnek tett ígéretet. Józan esze igennel válaszolt ; igenis joga van
beavatni a rendőrséget, joga van letartóztattatni a Bérgyilkossági
Iroda minden egyes tagját, joga van bármi szót megszegni, ha
megelőzheti a közelgő gyilkolási orgiát. Dejózan eszén túl ott volt
a saját erkölcsi rendje és néha arra gondolt, hogy ő is éppoly
őrült, mint azok, akikkel most dolga van.
  Zavarát csak fokozta, hogy Grunya, aki a megadott telefon-
szám alapján megtudta a lakás címét, ebben a pillanatban betop-
pant.
  Búcsúzni jöttem mondta üdvözlésképpen. Milyen kényel-
mes ez a lakásod! És milyen furcsa a szolgád; egy szót sem szólt
hozzám.
  Búcsúzni? visszhangozta Hall. Visszamégy Edge Moor-
ba?
  Grunya megrázta a fejét, és könnyedén elmosolyodott.
  Nem. Csikágóba megyek. Megkeresem a bácsikámat, és segí-
tek neki, ha tudok. Mit hallottál róla utoljára? Még mindig
Csikágóban van ?
  Az utolsó értesülésem szerint Hall kissé habozott, majd
folytatta. Igen, utolsó értesüléseim szerint még mindig ott van.
De nem tudsz segíteni neki, és nem okos dolog odamenned.
  Annak ellenére odamegyek.
  Fogadd meg a tanácsomat, kedvesem.
  Majd ha lejárt az év, adhatsz tanácsokat. Addig csak a pénz-
ügyeimben. Tulajdonképpen azért jöttem, hogy megkérjelek, in-
tézd őket helyettem. Ma délután utazom a Huszadik Századon.
  Grunyával felesleges lett volna vitatkozni, és Hall okosabb volt
annál, semhogy veszekedjék vele, így szerelmesekhez illő módon
búcsúztak el egymástól. Hall a főhadiszálláson maradt, hogy
intézze a Bérgyilkossági Iroda tébolyult ügyeit.
  A következő huszonnégy órában semmi sem történt. Utána
viszont, mintha Sztárkington távirata indította volna el, lavinaként zúdultak a hírek.
  Sztárkington táviratában ez állt:
  Főnök még itt van. Ma kitekerte Herriszon nyakát. Rendőr-
  ség nem kapcsolja össze az Ügyet Swarc meggyilkolásá-
  val. Kérjen minden csoportunktól segitséget!
  Hall szétküldte az általános felhívást, ám egy óra múlva jött
Sztárkington következő távirata:
  Betört a kórházba, és megölte Demszyt. Egészen biztos,
  hogy elhagyta a várost. Haas a nyomába eredt. Szan Luizt
  értesiteni !
  Rasztenov és Pillszwört azonnal indul
   közölte Boszton.
  Lukovillt inditottuk Csikágó felé
  jelentette Nyú Orlinsz.
  Senkit nem küldünk. Várjuk, hogy főnök jöjjön ide
  válaszolta Szan Luiz.
  Aztán jött Grunya kérdése Csikágóból:
  Vannak újabb hireid?
  Erre Hall nem is válaszolt, de igen hamar megérkezett a követ-
kező távirat:
  Kérlek, segits, ha megtudsz valamit!
  Hall válaszolt :
Elment Csikágóból. Feltehetőleg Szan Luizba tart. Veled
szeretnék lenni.
  Erre viszont ő nem kapott választ. Hall esze most a bérgyilko-
sok főnökének menekülésén járt, akit követ a leánya, és üldözik
négy város bérgyilkosai, miközben a bérgyilkosok tűzfészke, Szan
Luiz felé tart, ahol már várják őt.
  Elmúlt egy nap, és elmúlt még egy. Az üldözők megérkeztek Szan
Luizba, de Dragomilovnak nyoma sem volt. Haasnak is nyoma
veszett. Grunya nem bukkant nagybátyjára. Csak a csoportfőnök
maradt Bosztonban, és közölte Hall-lal, hogy ő is követi a többie-
ket, ha valami történik. Csikágóban csak Sztárkington maradt a
törött karjával. De a következő huszonnégy óraţelteltével Drago-
milov újra lecsapott. Rasztenov és Pillszwört a kora reggeli vo-
nattal érkeztek Szan Luizba. A halottkémek szállíttatták el őket
a vasúti kocsiból, mindkettőjükkel kis kaliberű lőfegyver végzett.
A két Szan Luizból való ember is halott volt. Főnökük, a csoport
egyetlen életben maradt tagja küldte meg a hírt Hallnak. Haas
újra feltűnt, de négynapi távollétéről semmi részlet nem derült ki.
Dragomilovot újra szem elől vesztették. Grunya vigasztalhatatlan
volt, és táviratokkal bombázta Hallt. A bosztoni csoport főnöke
jelezte, hogy elindult, Sztárkington szintúgy, kartörése ellenére.
Szan Fransziszkónak az volt a véleménye, hogy a főnök Denvert
szemelte ki következő célpontjául, és két embert küldött erősíté-
sül, Denver pedig, ugyanolyan megfontolásból, készenlétben tar-
totta két emberét.
  Mindez alaposan megapasztotta a szervezet tartalék tőkéjét, és
Hall igen elégedetten küldözgette az utasítások szerint a tetemes
summákat az embereinek. Kiszámította, hogy ilyen tempóban az
iroda még az év letelte előtt csődbe megy.
  S ekkor következett egy pangó időszak. Mivel a tagok mind
elutaztak nyugatra, és kapcsolatba kerültek egymással, Hallnak
nem maradt semmi dolga. A tétlen várakozást tűrte egy-két na-
pig, de aztán elrendezte az anyagi ügyeket, megállapodott a süket-
némával a táviratokról, hogy milyen címre küldi utána őket,
bezárta a főhadiszállást, és jegyet vett Szan Luizba.
  Szan Luizban Hall úgy találta, hogy a helyzet nem válto-
ţ zott. Dragomilov nem tűnt fel egyelőre, és mindenki
várta, mi fog történni. Hall részt vett egy konferencián, melyet
Murgwétörnél tartottak. Murgwétör volt a Szan Luizi cso-
port főnöke. Kényelmes villában lakott családjával az egyik kül-
kerületben. Mind ott voltak már, mikor Hall megérkezett. Haason
kívül, akit természetesen azonnal felismert, Sztárkingtont tudta
azonosítani gipszelt karja miatt.
  Ki ez az ember? kérdezte Lukovill, a Nyú Orlinszi tag,
mikor Hallt bemutatták.
  Az iroda ideiglenes titkára kezdte Murgwétör, de Lukovill a szavába vágott:
  Ez az egész nekem túl szabálytalan! Ő nem közénk való.
Soha nem ölt embert. Nem állta ki a felvételi próbánkat. Nem-
csak példátlan, hogy közöttünk van, de jelenléte számunkra, akik
ilyen kockázatos foglalkozást űzünk, kimondottan fenyegető is.
Ezzel kapcsolatban két dologra kívánom felhívni a figyelmet.
Először is a reputációjára, melyet mindannyian ismerünk. Az
éţgvilágon semmi lekicsinylőt nem akarok mondani a munkájáról.
érdeklődéssel, és hozzátehetem: haszonnal olvastam a könyveit.
A szociológiát világos és megvilágító művekkel gazdagította.
Másrészt viszont ez az ember szocialista. A milliomos szocialis-
tának hívják. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy semmi köze hoz-
zánk és az irányelveinkhez. Azt jelenti, hogy ő a Törvény vak
teremtménye. Fetisizálja a Törvényt. A túdatlanság sarában hen-
tereg. Az ő szemében mi, akik a Törvény fölött állunk, köztörvé-
nyesek vagyunk, bűnözők. Ennélfogva megjelenése közöttünk
semmi jót nem jelent. Fétise érdekében elpusztulásunkra törek-
szik. Ez a dolog természetéből következik. Valamint az ő szemé-
lyes és filozófiai meggyőződéséből.
  Másodszor, figyeljük csak meg, mikor tűnt fel közöttünk. Szer-
vezetünk krízisét találta alkalmas időnek arra, hogy betolakodjék
közénk. Ki a jótállója? Ki avatta be titkainkba? Egyetlen ember,
és ez az ember a főnök. Az, aki most el akar pusztítani bennünket,
aki hat társunkat már megölte, és aki azzal fenyegetőzik, hogy
akár a rendőrséghez is fordul ellenünk. Ez bizony rosszul fest,
nagyon rosszul. Rá nézve, de ránk nézve is. Itt állţ az ellenség
közöttünk. Javaslom, hogy végezzünk vele.
  Bocsásson meg, kedves Lukovill szólt közbe Murgwétör.
 ennek az indítványnak itt nincs helye. Miszter Hall a vendégem.
  Mindannyiunknak hurokban van a nyaka válaszolta a Nyú
Orlinszi tag. És vendég ide vagy oda, ez most nem a társasági
kellemkedés ideje. Ez az ember kém. El akar pusztítani bennün-
ket. Jelenlétében vádolom meg ezzel. Mi a válasza?
  Hall körülnézett a gyanakvó arcokon, de Lukovill kivételével
egyiken sem látott haragot. Valóban, gondolta, ezek őrült filozó-
fusok.
  Murgwétör hiábavaló kísérletet tett, hogy közbeavatkozzék,
a többiek elhallgattatták.
  Mit válaszol erre,ţMiszter Hall? kérdezte Hanover, a bosztoni
csoport főnöke.
  Ha leülhetek, szívesen elmondom felelte Hall.
  Bocsánatkérő mormogás hangzott mindenfelől, és egy nagy
fotelba tessékelték, melyet odahúztak a körbe.
  Válaszom, mint ahogyan a vád is, két pontba foglalható
kezdte. Először is, én valóban szét akarom rombolni az önök
szervezetét.
  A bejelentést udvarias csend fogadta, és Hall arra gondolt,
hogy akár mint filozófusok, akár mint őrültek, ezek a férfiak
következetesek. Az érzelem leghalványabb jele sem mutatkozott
az arcukon. Tudóshoz illő érdeklődéssel várták az okfejtést. Mégţ
Lukovill dühe is elpárolgott, és éppúgy figyelt, mint a többiek.
  Túl hosszú lenne most előadnom, miért akarom szétrombolni
ezt a szervezetet folytatta Hall. mindenesetre elmondhatom,
hogy főnökük megváltozott viselkedése nekem köszönhető. Mi-
kor rájöttem, hogy milyen végletesen etikus lény, mint ahogy
önök is mindannyian azok, átadtam neki ötvenezer dollárt, és
megrendeltem tőle tulajdon halálát. A megbízatást elfogadta,
miután meggyőztem őt az akció erkölcsi helyességéről. A feladat
végrehajtásával Miszter Haast bízta meg. így volt, Miszter Haas?
  Igen, így.
  és ugyancsak a jelenlétemben a főnök megmondta önnek,
hogy én leszek az ügyvezető titkár. így volt?
  Igen, így.
  Most áttérek a második pontra. Miért bízott meg a főnök
éppen engem az iroda főhadiszállásának vezetésével? A válasz
egyszerű, és a lényegbe vág. Tudta, hogy én is az etika bolondja
vagyok, legalább félannyira, mint önök. Tudta, hogy képtelen
vagyok adott szavamat megszegni. Ezt azóta is bizonyítom. Min-
dent megtettem, hogy kielégítően végezzem a titkári teendőket.
Minden anyagi kérést teljesítettem. Továbbra is teljesíteni fogom,
amit megígértem, bár borzalommal és erkölcsi megvetéssel tölt el
az, ami mellett önök kiállnak. Azt teszem, amit igazságosnak
tartok. Igazam van?
  Rövid csend követte szavait, majd Lukovill felállt, hozzá lé-
pett, és ünnepélyesen kezet nyújtott. A többiek követték a példá-
ját. Azután Sztárkington előterjesztette javaslatát, hogy az iroda
pénzalapjából juttassanak segélyt Demszy özvegyének, valamint
Herriszon özvegyének és gyermekeinek. Rövid tárgyalás után
megegyeztek az összegben, Hall megírta a csekket, és odaadta
Murgwétörnek, hogy juttassa el az érintettekhez.
  A következő kérdés az volt, hogyan kezeljék a krízishelyzetet,
és hogyan bánjanak el a hitszegő főnökkel. Ebből Hall nem vette
ki a részét, így foteljában hátradőlve figyelhette és tanulmányoz-
hatta ezeket a különös őrülteket. Heten voltak, és Haas meg
Lukovill kivételével középkorú, középosztálybeli, tudós uraknak
látszottak. Nem tudta elhinni róluk, hogy hidegvérű gyilkosok,
akik jó pénzért ölnek. És az is éppoly hihetetlen volt, hogy ezek
a végtelenül nyugodt emberek túlélhetik az ellenük viselt halálos
kimenetelű háborút. A szervezet tagságának a fele már nem élt.
Hanover volt a bosztoni csoport egyetlen életben maradt tagja.
Haas a Nyú Yorkié, Sztárkington a csikágóié és a barátságos,
pofaszakállas úr, Murgwétör a Szan Luizié.
  Nagyon élveztem a legţutóbbi könyvét hajolt oda Hallhoz
vendéglátója az egyik szünetben. Okfejtése, melyben a nagyipari
szervezkedést szembeállítja a kézműiparival, támadhatatlan. Vi-
szont, véleményem szerint, a csökkenő profit törvényét gyengén
prezentálja. Szívesen megvitatnám ezt önnel.
  És ez az ember bérgyilkos ezek az emberek bérgyilkosok!
Csakis úgy lehetséges ez, gondolta Hall, hogy mind elmebajos. És
miközben a gyűlés után bevillamosoztak a városba, és ő Haas
mellett ült, és beszélgettek, elképedve tudta meg tőle, hogy Haas
a görög és a héber nyelv exprofesszora; Lukovill képzett orienta-
lista, Hanover pedig ezelőtt az egyik legnevesebb Nyú inglendi
akadémia igazgatója volt, míg Sztárkingtonról kiderült, hogy exki-
adója egy korántsem közepes színvonalú ujságnak.
  De ön például fordult hozzá Hall miért választotta ezt az
életmódot?
  A villamos a szállodanegyedbe érkezett. Hallék a peronon
ültek; a színházakban épp most értek véget az előadások, az
utcák benépesültek.
  Mert igazságosnak tartom válaszolta Haas  és mert jobb
megélhetést nyújt, mint a görög és a héber. Ha újrakezdhetném.
  De Hall nem tudta meg, hogyan fejeződött volna be a mondat.
A villamos megállt egy pillanatra egy útkereszteződésben, és Haas
hirtelen felvillanyozódott valamitől, amit meglátott. Se nem szólt,
se nem intett búcsúzóul, egy villanás alatt leugrott a kocsiról, és
eltűnt a szemük elől a hullámzó tömegben.
  Másnap Hall megértette. A reggeli lapok rejtélyes gyilkossági
kísérlet szenzációját hozták. Haas átlyukasztott tüdővel fekszik
a kórházban. A vizsgálatok kiderítették, hogy életét az abnormá-
lis, szabálytalan helyen lévő szívének köszönheti. Ha ott lenne a
szíve, ahol a természet rendje szerint lennie kellene, írta a riport,
a golyó pontosan beletalált volna. De a rejtély nem ez volt. Senki
sem hallotta a fegyver dörrenését. Haas egyszer csak összerogyott
a tömegben. Egy asszony, aki szorosan mellette ment, azt állítja,
hogy ő hallott egy halk, de éles, fémes kattanást. Egy szembejövő
férfi is mintha ilyesmit hallott volna, de nem volt benne biztos.
  A rendőrség rejtélyesnek találja az esetet írta az újság. Az
áldozat, aki nem idevalósi, szintúgy. Azt állítja, nincs tudomása
róla, hogy bárki vagy bárkik az életére akarnának törni. A katta-
nó hangra nem emlékszik, csak a heves fájdalomra, amikor a
különös lövedék behatolt a testébe. Okonnol nyomozó őrmester
úgy tartja, hogy a fegyver légpuska volt. Randall detektívfőnök
azonban ezzel nem ért egyet. Szerinte, és állítása szerint ért a
légpuskákhoz, ilyen fegyvert nem lehet feltűnés nélkül alkalmazni
ennyire népes tömegben.
 minden kétséget kizáróan a főnök volt mondta
Murgwétör Hallnak. Még itt tartózkodik a városban. Kérem,
értesítse Denvert, Szan Fransziszkót; Nyú Orlinszt az esetről.
A fegyver a főnök saját találmánya. Számtalanszor kölcsönadta
Herriszonnak, aki használat után visszavitte neki. A sűrített levegő
tartálya a testre van szíjazva, a hónaljba vagy bármely más alkal-
mas helyre. A kilövőszerkezet akkora, mint egy játék pisztoly.
Mostantól nagyon óvatosnak kell lennünk.ţ
  Engem nem fenyeget veszély válaszolta Hall. Én csak
ideiglenes titkár vagyok, és nem vagyok a szervezet tagja.
  Örülök, hogy Haas fel fog épülni mondta Murgwétör.
Igen értékes ember, és remek tudós. Nagyon nagyra tartom a
szellemi képességeit, bár hajlamos rá, hogy időnként túl komo-
lyan vegye a dolgokat. Attól tartok, hogy még örömét is leli
emberi életek kioltásában.
  Ön nem? kérdezte gyorsan Hall.
  Nem, és közülünk Haason kívül senki sem. Ő az egyetlen
ilyen alkat. Higgye el, Miszter Hall, bár mindig becsüţletesen végrehaj-
tom a feladatot, amivel az iroda megbíz, és bár erkölcsileg meg
vagyok győződve az akció helyességéről, sosem tudok szinte fizi-
kai irtózás nélkül végrehajtani egyetlen kivégzést sem. Tudom,
hogy ez ostobaság, de nem tudom legyűrni. Az első ügyem után
határozott émelygés fogott el. Tanulmányt is írtam ebben a téma-
körben, természetesen nem közlés céljával, de tudományos szem-
pontból ajelenség igen érdekes. Ha kíváncsi rá, örömmel venném,
ha kijönne valamelyik este hozzám, és belepillantana.
  Köszönöm, ki fogok menni.
  Különös probléma folytatta Murgwétör. Az emberi élet
szentsége társadalmi eredetű eszme. A primitív természetű embe-
reknek sosem volt lelkifurdalásuk, ha megölték embertársukat.
Elméletileg nekem sem kellene, hogy legyen. Mégis van. A kérdés
az: honnan származik? Vajon a civilizáció hosszú fejlődése során
épült-e be ez az érzés fajunk agysejtjeibe, vagy gyermekkorom és
kamaszkorom során nevelték belém, mielőtt önálló gondolkodó-
vá váltam volna? Esetleg a kettő együtt hatott? Különös problé-
ma ez. 
  Bizonyára válaszolta Hall szárazon. De mit szándékoz-
ţnak tenni a főnökkel?
  Megöljük. Ennyit tehetünk csupán, hiszen biztosítanunk kell
az élethez valójogunkat. Mindenesetre a szituáció új. Eleddig azok,
akiket elpusztítottunk, nemţtudtak róla, hogy veszélyben van az
életük. És ők sose üldöztek bennünket. De a főnök tisztában van
a szándékunkkal, azonkívül ő az életünkre tör. Még sosem va-
dásztak ránk. Eddig a főnöknek több szerencséje volt, mint ne-
künk. mennem kell. Negyedkor találkozom Hanoverrel.
  Nem fél?ţ kérdezte Hall.
  Mitől ? 
  Hogy a főnök megöli.
  Nem. Nem sokat számítana. Tudja, jó életbiztosításom van,
azonkívül tapasztalatból tudom, hogy merő tévedés az a közhie-
delem, miszerint akik mások életét kioltják, egyre jobban félnek
emiatt attól, hogy maguk is meghalnak. Hogy ez nem így van,
megtapasztaltam. Minél többször hajtok végre halálos ítéletet-
eddig, ha jól számolok, tizennyolcszor tettem meg, annál köny-
nyebben várom saját halálomat. A lelkifurdalás, amiről beszél-
tem, az élet lelkifurdalása. Az élet miatt, nem a halál miatt érzem.
Néhány összefüggéstelen gondolatot ezzel kapcsolatban is leje-
gyeztem. Ha érdekelné, és azt is átfutná.
  Érdekel, természetesen biztosította Hall.
  Akkor ma este. Mondjuk, tizenegykor. Ha a folyó ügyek miatt
nem érnék haza, vezettesse be magát a dolgozószobámba. A kéz-
iratot és a monográfiát az asztalon hagyom. Jobban szeretném
magam felolvasni és személyesen megvitatni, de ha nem tudok ott
lenni, kérem, firkantsa rá esetleges kritikai meţjegyzéseit.
  Biztosan tudom, hogy egy sereg dolgot eltitkolsz elő-
ţ lem. Nem értem, miért. Ugye, segíteni akarsz nekem
megmenteni Szergiusz bácsi életét?
  Grunya kérlelve ejtette ki az utolsó mondatot, de ez és a meleg,
könyörgő tekintet, amit Hallra vetett, ez esetben nem hatotta meg
a férfit.
  Szergiusz bácsi nem úgy fest, mint akinek megmentőkre van
szüksége mormogta komoran.
  Ezzel meg mit akarsz mondani? kérdezte hirtelenţ gyanak-
vással Grunya.
  Semmit, biztosíthatlak róla, hogy semmi mást, mint hogy
eddig sikerült megmenekülnie.
  Honnan tudod, hogy megmenekült? Hátha már nem is él.
Mióta elment Csikágóból, senki sem tud róla. Honnan tudod,
hogy azok a vadállatok nem ölték meg?
  Valaki látta itt, Szan Luizban.
  Na ugye! kiáltott fel izgatottan a lány. Tudtam, hogy
valamit elhallgatsz előlem! Mondd meg őszintén, így van-e vagy
sem !
 í gy van vallotta be Hall. De éppen a nagybátyád utasítá-
sára. Higgy nekem, a legkevésbé sem tudsz segíteni neki. Még
csak megtalálni sem tudod. A legokosabb volna, ha visszamennél
Nyú Yorkba.
  Több mint egy órát faggatta Grunya Hallt és győzködte Hall
Grunyát mindhiába, míg végül ingerülten váltak el egymástól.
  Pontosan éjjel tizenegykor Hall becsöngetett a Murgwétör-
villába. Tizennégy-tizenöt év körüli, álmos szemű kis cseléd nyi-
  tott ajtót, láthatólag már az ágyból kelt fel. Elvezette Hallt a
  dolgozószobához, majd kinyitotta az ajtót.
  Ott van bent és magára hagyta.
  A szoba másik végében, részben az olvasólámpa fényében, de
  inkább az árnyékban, ott ült íróasztalánál Murgwétör. Kereszt-
  be font karja az asztalon nyugodott, feje ráhajolt. Minden bi-
  zonnyal alszik, gondolta Hall, amint átment a szobán. Megszólí-
  totta, majd megérintette a vállát semmi reakció. Ekkor megta-
  pintotta a barátságos bérgyilkos kezét. Hideg volt. Egy folt a
  padlón és egy lyuk a váll alatt a házikabáton elmondta a történte-
  ket. Murgwétör szíve a megfelelő helyen volt. A háta mögött
  lévő nyitott ablak további részletekkel szolgált az esethez. Hall
  kihúzta a halott ember keze alatt lévő kéziratot. Azalatt érte a
  halál, miközben írását tanulmányozta. A címoldalon ez állt:
  Néhányfutó gondolat a halálról. Hall tovább keresgélt, és megta-
  lálta a monográfiát. Ennek Kisérlet néhány különös pszichológiai
jelenség magyarázatára volt a címe.
Az bizony nem válna a Murgwétör család javára, ha ezeket
  a terhelő bizonyítékokat megtalálnák a holttest mellett, gondolta
  Hall. Elégette őket a kandallóban, eloltotta a villanyt, és kilopa-
kodott a házból.
  Másnap kora reggel Sztárkington rohant hozzá a halálhírrel, de
  az újságok csak a délutáni kiadásokban adták hírül az esetet. Hall
  megijedt.
  A kis cselédlányt kikérdezték, és bizonyságául annak, hogy
  mégiscsak használta valamire álmos szemét, kitűnő leírást adott
  a látogatóról, akit előző este tizenegykor beengedett Murg-
  wétörhöz. Szinte fotografikus pontossággal számolt be a részle-
  tekről. Hall felpattant, és belenézett a tükörbe. Pontosan az a férfi
  nézett vissza rá, akit a rendőrség köröz. A nyakkendőtűig bezáró-
  lag az az ember volt.
  Gyorsan átkutatta a bőröndjét, és amennyire csak tudott, más
  külsőt öltött. Aztán a szálloda hátsó kijáratán távozva taxiba
  vágta magát. Végigţjárta a boltokat, hogy beszerzései segítségével
  tetőtől talpig új külsőt ölthessen.
  Ahogy visszaért a hotelba, alig maradt már ideje a következő
  dél felé tartó vonat indulásáig. Szerencsére sikerült még Grunyát
elérnie telefonon, és értesíteni tudta elutazásáról. És mivel azt
gyanította, hogy Dragomilov legközelebb Denverben fog fel-
bukkanni, merészen azt tanácsolta Grunyának, hogy odautaz-
zék.
  Csak mikor a vonat kiért a városból, lélegzett fel kissé, és volt
képes nyugodtabban végiggondolni a helyzetét. Ťmeggondolta,
ő is rálépett-a kalandok ösvényére. És milyen őrülten kanyargó
ösvényre! Ő, aki úgy kezdte, hogy felszámolja, szétzúzza a Bér-
gyilkossági Irodát, beleszeret a szervezet létrehozójának a lányá-
ba, az iroda ideiglenes titkára lesz, és a rendőrség üldözheti a
szervezet egyik tagjának meggyilkolása miatt, akit pedig a szerve-
zet főnöke ölt meg.
  Soha többé gyakorlati szociológiát! gondolta. Ha ebből
egyszer kikeveredem, csakis az elméletnek szentelem magam.
Mostantól szobatudós leszek.
  Denverben a helyi csoport főnöke, Harkinsz fogadta szomo-
rúan. Csak akkor derült ki szomorúságának oka, mikor már a
kocsiban ültek, és a külváros felé hajtottak.
  Miért nem figyelmeztetett bennünket? kérdezte szemrehá-
nyóan. Hagyta, hogy elslisszoljon! Mi pedig annyira biztosak
voltunk benne, hogy az ügyet elintézik Szan Luizban, hogy nem
is voltunk felkészülve.
  Ezek szerint megérkezett.
  Hogy megérkezett-e? Egek ura! Mire megtudtuk, kettőnek
közülünk már vége is volt. Bosztwikknek, aki olyan volt nekem,
mintha a testvérem lenne, és kalkinsznak, aki Szan Fransziszkóţból
jött. És most Harding, a másik Szan Fransziszkó-i emberünk elve-
szett szem elől. Borzalmas! Összerázkódott. Alig negyedórá-
val előbb váltam el Bosztwikktől, mint ahogy a dolog történt.
Olyan jókedvű volt, olyan vidám. És most mi lett a boldog
otthonából! A kis felesége vigasztalhatatlan.
  Könny ömlött a szeméből, olyannyira, hogy aligţlátott, és le
kellett lassítania a kocsit. Hall kíváncsian figyelte. íme, itt egy új
típusú őrült, a szentimentális bérgyilkos.
  De miért olyan borzalmas ez? kérdezte Harkinszt. Önök
halált mérnek másokra. Ugyanez történik minden olyan esetben.
  De ez más. Bosztwikk a barátom volt, a fegyvertársam.
Azoknak is lehettek barátaik, fegyvertársaik, akiket megöl-
tek.
  De ha látta volna meghitt otthonában! folytatta Harkins
gyászosan. Mintaférj és mintaapa volt. Jó ember, különlegesen
jó ember, egy szent, olyan figyelmes, hogy még a légynek se tudott
volna ártani.
  De vele is csak ugyanazt tették, amit ő tett másokkal vetette
ellen Hall.
  Nem, nem! Ez egészen más kiáltott fel szenvedélyesen a
másik. Ha ismerte volna! Aki csak megismerte, megszerette.
Mindenki szerette.
  Kétségkívül az áldozatai is, nemde?
  Ó, ha módjuk lett volna rá, nem állhatták volna meg, hogy
megszeressék jelentette ki Harkinsz hevesen. Ha tudná mennyi
jót cselekedett állandóan. Négylábú barátai imádták. őţvolt az
elnöke a Humánus Egyesületnek. Ő volt a viviszekcióellenes moz-
galom élharcosa. ţŐ maga egy személyben egy egész társulat volt
az állatkínzás ellen.
  Bosztwikk. Csársz Bosztwikk  mormogta Hall. Igen,
emlékszem. Felfigyeltem néhány cikkére a folyóiratokban.
  Ki ne ismerte volna őt? tört ki Harkinszból az eksztázis,
majd hosszasan orrot fújt. A jóság maga volt ő, maga a jóság.
Ha ezzel visszahozhatnám az élők sorába, azonnal cserélnék vele.
  De a Bosztwikk iránti rajongásától eltekintve, Hall értelmes,
intelligens embernek találta Harkinszt. Útközben megálltak egy
távirati irodánál.
  Meghagytam, hogy tartsák itt ma reggel a nekem szóló üze-
neteket mondta, amikor kiszállt.
  Egy perc múlva vissza is ért, és a kulcs segítségével együtt
olvasták el a rejtjeles táviratot. Hardingtól érkezett, Ogdenben
adta fel.
  Dél felé tartok. Főnök a vonaton. Várom az alkalmat. Sike-
  rülni fog.
  Nem fog sikerülni jósolta Hall. A főnök fogja elkapni
Hardingot.
  Harding erős és éber biztosította Harkinsz.
  Önöknek fogalmuk sincs róla, mi ellen küzdenek.
  Tudjuk, hogy a szervezet léte forog kockán, és hogy egy
hitszegő főnök ellen küzdünk.
  Ha igazán felfognák a helyzetüket, berohannának egy sűrű
vadonba, felmásznának a legmagasabb fára, és :otthagynák az
egész szervezetet.
  De az hiba lenne tiltakozott komolyan Harkinsz.
  Hall elkeseredetten legyintett.
  Hogy biztosak legyünk a dologban folytatta Harkinsz 
azonnal táviratozom a többieknek Szan Luizba. Ha Harding nem
jár sikerrel.
  Nem fog sikerrel járni.
  Követjük Szan Fransziszkóba. Addig is.
  Addig is, kérem, vigyen vissza az állomásra vágott közbe
Hall, amint az órájára nézett. Van egy nyugat felé menő vonat.
Találkozunk Szan Fransziszkóban, a Szan Franszisz szállóban, hacsak
előbb ön nem találkozik a főnökkel. Ha ţigen. nos, sok sikert,
és isten áldja!
  A vonat indulásáig Hallnak még volt annyi ideje, hogy üzenetet
írjon Grunyának, amit majd Harkinsz átad neki a vonaton. Az állt
benne, hogy a nagybátyja továbbmenekül nyugat felé, és ha
Grunya Szan Fransziszkóba ér, a Férmount Hotelban szálljon meg.
  Renónál, Nevadában, táviratot adtak át Hallnak. Az
ţ érzelmes denveri bérgyilkostól érkezett.
  Egy férfi darabokra szaggatva Winnemuccánál. Biztosan
  főnök az. Azonnal jöjjön vissza. A tagok mind Denverbe
  gyűlnek. Újra kell szerveződnünk.
De Hall csak elvigyorodott, és a vonaton maradt. Választávirata
így szólt :
  Inkább azonositsák a hullát. Átadta üzenetemet a hőlgynek ?
Három nap múlva a Szan Franszisz hotelban újra hírt kapott a
denveri iroda főnökétől :
  Tévedtem. Harding volt az. Főnök bizonyosan Szan Franszisz-
kóba tart. Informálja helyi tagokat. Én is megyek. Üzenetet
  átadtam. Hölgy a vonaton maradt.
De Hall nem bukkant Grunya nyomára Szan Fransziszkóban. A két
helyi ember, Bráyen és Alszworthy sem tudott segíteni neki. Hall
Oklendbe is átment, felkutatta annak a vonatnak a néger háló-
kocsi-kalauzát, amelyen Grunya utazott. Igen, a hölgy Szan Fran-
sziszkóban szállt ki. Grunya megérkezett, és azonnal eltűnt.
  A bérgyilkosok kezdtek összejönni. Hanover Bosztonból, a só-
vár Haas, akinek nemjó helyen van a szíve, Sztárkington Csikágó-
ból, Lukovill és dzson Gré Nyú Orlinszból és Harkinsz Denver-
ből. A két Szan Fransziszkó-i emberrel együtt összesen nyolcan
voltak. Ennyien éltek már csak az egyesült államokbeliek közül.
Mint mindannyian tudták, Hall nem számított közéjük. Bár a
 szervezet ideiglenes titkára volt, intézte az anyagi ügyeket, és
továbbította a táviratokat, nem tartozott hozzájuk, az ő életére
nem tört az őrült főnök.
  Hallt mindannyiuk őrült voltáról leginkább az az egyöntetű
barátságosság, az az őszinte bizalom győzte meg, amellyel iránta
viseltettek. Tudták róla, hogy helyzetüknek ő az előidézője; tud-
ták, hogy szét akarja zúzni a Bérgyilkossági Irodát; hogy ötven-
ezer dollárt fizetett a főnök meggyilkolásáért, és mégis bizalmat
szavaztak neki, mert ő is hitt tette igazságosságában, és mert
benne is megvolt egy neme az etikai tébolynak, amely nem enged-
te, hogy ne játsszék tisztességes játékot velük. Nem árulta el őket.
Becsületesen kezelte a vagyonukat; kielégítően ellátta az ideigle-
nes titkár teendőit.
  Haas kivételével, aki görög és héber tudománya ellenére gyilko-
lási vágyával inkább a tigrissel volt rokon, Hall akarata ellenére
is megkedvelte ezeket a tudós őrülteket, akik fetisizálták az erköl-
csöt, és az emberéleteket éppoly higgadtan és célszerűen oltották
ki, ahogy a matematikai problémákat oldották meg, hieroglifákat
fejtettek meg, vagy kémiai kísérleteket végeztek görbéikben a
laboratóriumban. dzson Grét kedvelte a leţjobban. Ez a nyugodt
angol úr, aki megjelenésével és viselkedésével leginkább vidéki
földbirtokosra emlékeztetett, radikális nézeteket vallott a drámai
műfaj szerepéről. A hosszú hetek során, míţ nem tűnt fel sem
Dragomilov, sem Grunya, Gré és Hall gyakran mentek színház-
ba együtt. Hallnak komoly bölcsészképzést jelentett Gré barát-
sága. Lukovill a kosárfonás művészetében merült el. Leginkább
az utak indiánok kedvelt visszatérő hármashalmotívumának
szentelt figyelmet. Harkinsz japán stílusú vízfestményeket festett,
faleveleket, mohát, füvet, páfrányt. Breen bakteriológus volt, és
évek óta a zsizsik parazitáinak életmódját kutatta. Alszwort
hobbija a drótnélküli telefon volt. Közösen béreltek Breennel egy
tetőtéri laboratóriumot, és ott folytatták kísérleteiket. Hanover
azonnal belépett a város összes könyvtárába, és tudományos
könyvek garmadájával vette körül magát, melyekre tanulmányá-
hoz szüksége volt. Könyvet írt, vaskos művet, most ţtartott a
tizennegyedik fejezetnél. A szinesztétikafizikai aspektusai volt a
címe. Egyszer egy meleg délutánon ţHall elaludt rajta, mikor
Hanover felolvasta neki az első és a tizenharmadik fejezetet.
  A kényszerpihenő nem nyúlt volna két hónapnyira, és a bér-
gyilkosok már rég visszatértek volna saját városukba, ha nem
tartotta volna ott őket Dragomilov hetente megismétlődő üzene-
te. Rendszeresen, minden szombat éjjel csengett Alszwort tele-
fonja, és megszólalt a főnök senki máséhoz nem hasonló, kifeje-
zéstelen, fakó hangja. Újra és újra megismételte felhívását, hogy
a Bérgyilkossági Iroda életben maradt tagjai oszlassák fel a szer-
vezetet. Hall, aki egyszer jelen volt az üzenet megbeszélésén, maga
is társult a felhíváshoz. Meghallgatták, ám merő udvariasságból
csupán, hisz nem tartozott közéjük. Hall egyedül maradt a véle-
ményével.
  Ők úgy látták, hogy semmi módon nem szeghetik meg esküjü-
ket. Az iroda szabályait soha nem szegte meg senki. Ťme, maga
Dragomilov sem. A szabályok szigorú betartásával átvett Halltól
ötvenezer dollárt a megbízatásért, ítélkezett maga felett, majd
önmagát és tetteit a társadalomra nézve károsnak ítélve, kimond-
ta a halálos ítéletet önmagára, és kiadta a parancsot Haasnak az
ítélet végrehajtására. Kicsodák ők, tiltakoztak, hogy helyteleneb-
bül cselekedjenek, mint a főnök? ha megszüntetnék a szervezetet,
melynek társadalmi hasznosságáról meg vannak győződve, végte-
lenül rosszat cselekednének. Ahogy Lukovill kifejezte:
  Ez minden morált nevetségessé tenne, és a vadállatok szintjé-
re süllyesztene bennünket. Hát vadállatok vagyunk mi?
  És a tagok mind szenvedéllyel kiáltották:
  Nem! Nem! Nem!
  Hanem őrültek, mindannyian! fordult feléjük Hall. Épp-
oly őrültek, mint a főnökük!
  A moralistákat mindig is őrülteknek tekintették vágott
vissza Breen. Illetve, hogy pontosak legyünk, a szürke tömeg
tekintette őket őrültnek minden korban. Egyetlen moralista sem
képes hitével ellenkezően cselekedni, ha hű önmagához. A keresztre
feszítést, kínszenvedést mindegyikük zokszó nélkül elfogadta, hiszen
ez volt az egyetlen módja annak, hogy tanaikat hitelessé tegyék.
Hit ! Erről van szó ! És hogy mai kitétellel éljek, ők leszállították
a rendelt árut. Hittek látomásaik igazában. Mit számít egy ember
élete az emberi gondolat élő igazságához képest? a Húan tétel az,
gyakorlati példák nélkül. Mi, oktatók lennénk csupán, akik nem
mernek példát mutatni?
  Nem! Nem! Nem! hangzott fel újra az egyetértés kórusa.
  Nem tehetjük meg mi, a helyesen gondolkodók és igazul élők,
hogy megtagadjuk gondolatban, még kevésbé gyakorlatban a
magasztos elveket, amelyeket hirdetünk mondta Harkinsz.
  Másként nem is érhetünk ki a fényre fűzte hozzá Hanover.
  Nem vagyunk őrültek kiáltott fel Alszwort hanem
tisztánlátók. A helyes cselekedetek főpapjai. Avagy őrült igaz
barátunk, Winter Hall is? Ha az igazság őrület, és mi az igazsá-
gért küzdünk, ő nem épp ugyanazért küzd-e? Erkölcsi megszállot-
taknak nevezett bennünket. és őt vajon mi vezeti, ha nem az
erkölcsi megszállottság? Miért nem adott fel bennünket a rendőr-
ségnek? Miért látja el titkári teendőinket, ha egyszer iszonyodik
tőlünk? Még csak ünnepélyes eskü sem köti, mint minket. Egysze-
rűen csak rábólintott mindarra, amit hitszegő főnökünk kívánt
tőle. Ebben a párharcban ő egyformán húz mindkét félhez: a
főnök bízik benne ; mi bízunk benne ; s ő egyikünket sem árulja
el. Ismerjük és kedveljük őt. Én a magam részéről csak két dolgot
nem szeretek benne, az egyik a szociológiai szemléletmódja, a
másik az, hogy tönkre akarja tenni a szervezetet. De abban a
pillanatban, mihelyt az etikáról van szó, éppolyan, mint bármelyi-
künk.
  Magam is meg vagyok rendülve mormogta szomorúan
Hall. Szintén megvallom, önök oly szeretetre méltó, eszelős
gyülekezet, uraim, én meg oly gyenge vagyok vagy oly erős?
olyan bolond vagy olyan bölcs? nem tudom eldönteni, hogy
nem vagyok képes megszegni adott szavamat. Ettől függetlenül
nagyon szeretném, ha az én véleményemet osztanák, mint ahogy
arra a főnököt is rá tudtam venni.
  Valóban? kérdezte Lukovill. És ha rávette, miért nem
lépett ki.a főnök a szervezetből?
  Mert előtte már elfogadta a vérdíjat tőlem a saját fejére-
válaszolta Hall.
  Ugyanez az oka annak is, hogy mi az ő életére törünk jutott
vissza a kiindulóponthoz Lukovill. Csak nem leszünk erkölcs-
telenebbek, mint a főnök? Szabályaink szerint abban a pillanat-
ban, mihelyt a főnök átvette a fejpénzt öntől, nekünk kötelessé
günk végrehajtani a megbízatást. Nem számít, hogy miben álla-
podtak meg önök ketten. Ez esetben a főnök halálában. Vállat
vont. Mit kíván tőlünk? A főnöknek meg kell halnia, másként
nem vagyunk igazi megvalósítói annak, aminek igazságosságá-
ban hiszünk.
  Tessék! Már megint az erkölcsnél tartunk! fakadt ki Hall.
  Természetesen! folytatta lelkesen Lukovill. A világmin-
denség az erkölcsön alapszik. Erkölcs nélkül elpusztul a világ.
Még az elemek is az igazságosság elvén nyugszanak. Pusztítsd el
az erkölcsöt, és elpusztítottad a gravitációt. A kősziklák is porba
omlanak. Az egész csillagrendszer átláthatatlan káosz ködébe
oszlik.
ţ Egy este a Pádl kávéházban Hall hiába várta dzson Grét
  a megbeszélt vacsoránál. A színház, ahogy máskor is, a
korai vacsorát követte volna. De dzson Gré nem jött, így Hall
visszament a Szan Franszisz szállóba, hóna alatt egy köteg frissen
vásárolt folyóirattal és azzal a szándékkal, hogy korán lefekszik,
és átnézi őket. Valahogy ismerősnek találta a nő járását, aki előtte
igyekezett a felvonó felé, és egy gyors lélegzetvétellel utána iramo-
dott.
  Grunya szólította meg halkan, amikor a felvonó megindult.
  Egy riadt és gondterhelt tekintet rebbent az arcára, de a követ-
kező pillanatban Grunya mindkét kézzel megragadta az övét, és
úgy szorította, mintha erőt akarna meríteni belőlük.
  Ó, Winter! sóhajtotta. Hát te vagy az? Épp miattad
jöttem a Szan Fransziszbe. Reméltem, hogy itt talállak. Úgy hiány-
zol ! Szergiusz bácsi megőrült, teljességgel megőrült. Utasított, hogy
azonnal készüljek fel egy hosszú utazásra. Holnap elhajózunk.
Rám parancsolt, hogy hagyjam ott a házat, és költözzek egy
belvárosi szállodába; megígérte, hogy értem jön, vagy hogy hol-
nap reggel találkozunk a hajón. Én rendeltem meg a kabinokat.
De valami készül. Valami szörnyű tervet forgat a fejében, tudom
jól. Képzeld csak.
  Hányadik emelet, uram? kérdezte a liftkezelő.
  Vissza a földszintre utasította Hall, s Grunyához fordult.
Várj, kedvesem, lemegyünk a pálmaterembe, és ott mindent
elmondasz.
  Nem, nem! kiáltotta Grunya. Menjünk ki az utcára.
Járnom kell egyet. Friss levegőre vágyom! Hogy gondolkodni
tudjak ! Nem gondolod, Winter, hogy megőrültem? Nézz rám !
Nem látszik rajtam?
  Pszt! figyelmeztette Hall, és megszorította a karját. Várj
csak, mindent megbeszélünk. Türelem!
  A lány szemmel láthatólag igen izgatott állapotban volt, és
szívszorító, de végül eredményes igyekezettel uralkodott magán,
míg a felvonó a földszintre nem ért.
  Miért nem kerestél előbb? kérdezte Hall, mikor már a
járdán voltak, és a Powell Sztrít sarka felé tartottak, ahol az
Union Szqeren át akarták folytatni útjukat. Mi lett veled
azután, hogy Szan Fransziszkóba érkeztél? Denverben megkaptad
az üzenetemet. Miért nem kerestél a Szan Fransziszben?
  Most nem tudok ilyesmikről beszélni lihegte Grunya.
Szétreped a fejem. Nem tudom, mit higgyek és mit ne. Álomnak
rémlik az egész. A bácsikám megzavarodott. Néha egészen biztos-
ra veszem, hogy nem létezhet ilyesmi, egy Bérgyilkossági Iroda.
Csak Szergiusz bácsi képzeletében. Te is csak képzelődsz. A husza-
dik században élünk! Ilyen szörnyűség egyszerűen nincs. Néha.
néha azt hiszem, tífuszt kaptam, hogy delirálok, lázálomban
vagyok most is, orvosok és ápolók kísérnek, hogy őrjöngésemben
képzelem magam elé lázálom-magamat. Mondd meg, igazán,
nem ilyen fantazma vagy te is, egy kór sújtotta agy víziója?
  Nem bizony felelte Hall komolyan és lassan. Ébren vagy
és egészséges. Tenmagad vagy. Most épp velem jössz át a Powell
Sztríten. A kövezet csúszós. érzed a lábad alatt? Nézd ott azt az
autót a pótkerékláncával. A karod az én karomban. Ez a köd
valódi köd a Csendes-óceánról. Azokon a padokon ott valódi
emberek ülnek. Látod ezt a koldust, aki pénzt kér tőlem? Valódi
koldus. Nézd, adok neki egy valódi féldollárost. Nagyon valószí-
nű, hogy valódi wiszkyre fogja költeni. Éreztem a leheletét. Te
nem? Valódi volt, elhiheted. és mi is valóságosak vagyunk. Ezt
értsd meg. És most ki vele, mi a baj! Mondd el szépen.
  Tényleg létezik egy bérgyilkos szervezet?
  Létezik.
  Honnan tudod? Nemcsak téves hipotézis az egész? Nem
ragadt át rád is Szergiusz bácsi őrültsége?
  Bárcsak úgy lenne! csóválta a fejét Hall szomorúan. De
tudom, hogy másképp áll a dolog.
  Honnan tudod? kérdezte ismét, most már kiáltva a lány;
és szabad kezének ujjaival a halántékát dörzsölte.
  Onnan, hogy én vagyok a Bérgyilkossági Iroda ideiglenes
titkára.
  Grunya döbbenten húzódott félre tőle, a karját is kivonta volna
a férfiéból, ha az egy gyengéd szorítással nem tartja vissza.
  Te is tagja vagy a gyilkosok bandájának, akik meg akarják
ölni Szergiusz bácsit?
  Nem. Én nem tartozom a bandához. Én csak az anyagi
ügyeiket kezelem. Mondott az ap. mondott Szergiusz bácsi vala-
mit a. erről a bandáról?
  Ó, egy sereg őrültséget! Képzeld, annyira meghibbant, hogy
az képzeli, ő alapította az egészet.
  ő alapította szögezte le Hall. Bizonyos értelemben őrült,
az kétségtelen, de ő alapította és ő irányította.
  Grunya újra elhúzódott tőle, és megpróbálta a karját kiszaba-
dítani.
  És most majd azt akarod elhitetni velem, hogy te fizettél
ötvenezer dollárt az irodának, hogy megöljék őt, mi?
  Ez az igazság. Nemtagadom.
  De hát hogy tehetted? nyögte a lány.
  Hallgass rám, drága Grunyám! könyörgött Hall. Még
nem tudsz mindent. Persze hogy nem érted. Amikor a vérdíjat
kifizettem, még nem tudtam, hogy ő az apád.
  Elhallgatott döbbenetében, hogy ilyesmit engedhetett kicsúszni
a száján.
  Igen mondta Grunya kissé lecsillapodva, azt is állította,
hogy ő az apám, de ezt ugyanúgy tébolyult képzelgésnek hittem,
mint a többit. Folytasd!
  Akkor tehát még nem tudtam, hogy ő az apád, sem azt, hogy
tébolyult. Utóbb, amikor erre rájöttem, könyörögtem neki, de
hiába. Őrült, és őrült mind a többi. És most éppen megint valami
őrültséget forgat a fejében. Te is erről beszéltél, hogy készül
valami. Mondd el, hogy miből gyanítod. Hátha sikerül megaka-
dályoznuţk.
  Elmondom! A lány szorosan hozzá simult, és gyorsan, halk
  és nyugodt hangon beszélt. Mindegyikünknek sok kimagyarázni-
  valója van, és sok mindenre vár magyarázatot a másiktól. De
  először a veszélyről. Amikor Szan Fransziszkóba értem, nem is
  tudom, miért, talán valami előérzetből, de rögtön a hullaházba
  mentem, aztán körbejártam a kórházakat. És rá is találtam apám-
  ra a Német Kórházban, ahol két súlyos, késszúrásból eredő sebé-
  vel ápolták. Azt mondta, az egyik bérgyilkostól szerezte. Egy Harding nevűtől szólt közbe Hall, s gyorsan összeállt
  fejében a kép. A nevadai sivatagban történt, Winnemucca köze-
  lében, a vasúton.
  Igen, az volt, és ott történt, ő is így emlegette.
  Látod, mennyire egybeillik minden részlet! Lehet, hogy jó
  adag őrültség van ebben, de az őrület is reális létező. Te meg én
  viszont mindenesetre ép elméjűek vagyunk.
 Igen, de hadd folytassam. Grunya karja ismét a régi biza-
  lommal simult az övébe. Ó, annyi mesélnivalónk van egymás-
  nak ! A bácsikám esküszik rád ! De nem erről akarok most beszél-
  ni. Béreltem egy berendezett házat a Rinkon Hill tetején, és amint
  az orvosok engedték, oda vittem át Szergiusz bácsit. Jó néhány hete
  vagyunk már ott. bácsikám. illetve apám, teljesen felépült. Jó,
  ő az apám, most már elhiszem. Úgy látszik, mindent el kell
  hinnem. És én el is hiszem. amíg csak egy nap arra nem ébredek,
  hogy rémálom volt az egész. No most, a bács. szóval apám jó
  néhány napja rengeteget barkácsolt a házban. Ma, amikor már
  minden össze volt csomagolva a honolului útra, a poggyászt a
  hajóra küldte, engem pedig szállodába. Én ugyan nem sokat
  tudok a robbantószerkezetekről, csak amennyit itt-ott olvastam
  róluk, de abban biztos vagyok, hogy aláaknázta a házat. Felásta
  a pincét, kibontotta és újra visszavakolta a falat a nagy nappali-
  ban. Tudom, hogy drótokat fektetett le a közfalak mentén, és
  tudom, ma egész nap azon mesterkedett, hogy egy drótot vezessen
  a házból a kapu mellett álló bokrok közé. Ebből talán kideríthe-
  ted, mire ţkészül.
  Hallnak rögtön eszébe jutott, hogy dzson Gré nem jött el a
  megbeszélt találkozóra.
  Valami készül ott ma este folytatta Grunya. Ezért mond-
ta, hogy vagy a szállodában találkozunk, vagy holnap a hajón.
Közben meg.
  Hall közben kigondolta, mi a teendő, és gyengéden megszorítva
Grunya karját, a park sarka felé irányította, ahol taxik várakoz-
tak hosszú sorban.
  Közben meg folytatta ő a lány mondatát rohanunk
Rinkon Hillre. Arra készül, hogy megöli mindet. Meg kell akadá-
lyoznunk.
  Ha már ők meg nem ölték addigra! suttogta Grunya.
A gyávák ! Gyáva banda !
  Bocsáss meg, kedvesem, de nem gyávák. Bátor emberek, és
a legszeretetreméltóbb fickók a nap alatt, habár különösek kissé.
Ha megismernéd, te is megkedvelnéd őket. Úgyis túl sok vér folyt
már eddig.
  De meg akarják ölni az apámat!
  Az apád meg őket vágott vissza Hall. Ezt ne felejtsd el.
És minden az ő utasítására történik. Őrült, persze, és nem kevésbé
őrült a többi sem. Gyerünk! Nincs vesztegetni való időnk! Ott
gyűlnek össze mind az aláaknázott házban. Még megmenthetjük
  őket. vagy őt? Ördög tudja.
  Grunyát besegítette egy taxiba, és rákiáltott a sofőrre:
  A Rinkon Hillre, de sebesen! Az idő pénz, érti! Mire vár! Ne
sajnálja a benzint! Tépje fel a kövezetet, füstöljenek a gumik, csak
ţ minél előbb odaérjünk!
  Rinkon Hill, amely valaha Szan Fransziszko arisztokratikus villa-
negyede volt, a Market Sztríttől délre elterülő munkásgettó nyo-
mortanyái fölé emeli hervadt előkelőséggel koszorúzott feţét.
A domb lábánál Hall kifizette a taxit, és Grunyával együtt nekiin-
dult az enyhe emelkedőnek. Bár még csak kora este volt, talán fél
tíz sem, kevés járókelő mutatkozott. Óvatosan hátrapillantva
Hall ismerős alakot látott megvillanni egy utcai lámpa fényköré-
ben. Behúzta Grunyát egy keresztutca árnyékos oldalára, és pár
perc múlva óvatossága beigazolódott : Haast látta elhaladni saját-
ságosan könnyed macskalépteivel. Jó fél utcahosszal követték, és
a domb tetejére érve; a következő utcalámpa fényében látták,
hogy átveti magát egy alacsony, ódivatú vaskerítésen. Grunya
  jelentőségteljesen megszorította Hall karját.
  Az az a ház, a mi házunk suttogta. Figyelted azt az
  alakot? Álmában se gondolná, hogy a halálba siet!
  Én sem gondolnám róla álmomban sem suttogta vissza
  Hall. Ismerem jól Haast, nem az a fajta, akit olyan könnyű
  megölni.
  Szergiusz bácsi nagyon elővigyázatos. Nem tudok róla, hogy
  valaha is baklövést követett volna el. Mindent előkészített, és
  abban a pillanatban, hogy a te Haasod belép a bejárati ajtón.
  Elhallgatott, és Hall megszorította a karját.
  Nem fog belépni a bejárati ajtón, Grunyám. Figyeld csak
  meg. A ház mögé kúszik, a hátsó kertbe.
  Nincs hátsó kert. A ház egy sziklatömbre épült, egy karhossz-
nyira a ház mögött negyvenlábnyi mélység nyílik. Ujra vissza fog
  kúszni a ház elé. Nagyon kicsi a kert.
  Valamire készül mormogta Hall, amint a sötét figura újra
  feltűnt a ház előterében. ó, nézd csak, Miszter Haast nem ejtették
  a fejére. Látod, bekúszott a kapu melletti bokorba. Oda van
  kivezetve az a drót?.
 Igen, ez az egyetlen akkora bokor az egész telken, amelyben
  egy ember elrejtőzhet. De ott jön valaki. Vajon ez is a bérgyilko-
  sok közé tartozik?
  Hall és Grunya megállás nélkül elhaladt a ház előtt, és mentek
  tovább a következő sarokig. A férfi, aki a másik irányból jött,
  betért Dragomilov házába, és fellépkedett a lépcsőn az ajtóig.
  Néhány pillanat múlva hallották, hogy az ajtó kinyílik, majd be-
  csukódik.
  Grunya ragaszkodott hozzá, hogy Hall magával vigye. Erőskö-
  dött, hogy ez az ő háza, ismeri minden szögletét, ráadásul nála
  van még a kulcsa is, csöngetniük se kell.
  A bejárat előtere meg volt világítva, jól lehetett látni a házszám-
  táblát. Bátran elhaladtak a bokor mellett, amelyben Haas lapult,
  kinyitották a bejárati ajtót, és beléptek. Hall felakasztotta a ka-
lapját, és lehúzta a kesztyűjét.
A jobb oldali ajtó mögül beszélgetés hangjai szűrődtek ki.
  Megálltak és hallgatóztak.
A szépség kényszerítő erejű hallottak egy érces hangot,
  amely kivehetőleg a vitát irányította.
  Ez Hanover, a bosztoni fiókiroda vezetője suttogta Hall.
  A szépség abszolút folytatta az előbbi hang. Az emberi
élet, minden élet a szépségen épül. Az nem szorul paradox alkal-
mazkodásra. A szépség nem az életre épül. A szépség jelen volt
a mindenségben, mielőtt ember lett volna. A szépség jelen marad
a mindenségben, amikor már az ember rég elenyészett. A szépség :
nos, a szépség szépség, az első és az utolsó szó, nem függ a föld
sarkában csúszó-mászó emberféregtől.
  Metafizika hallották Lukovill gunyoros közbevetését.
Merő illuzórikus metafizika, kedves Hanover barátom. Ha az
ember elkezdi abszolútnak címkézni egy efemer evolúció múló
jelenségeit.
  Épp ön a metafizikus vágott vissza Hanover hevesen. Ön
állítja, hogy semmi sem létezik, csupán a tudatban, ţogy ha a
tudat megsemmisül, megsemmisül a szépség is, megsemmisül ma-
ga a dolog, a végső elv, amelyen a kifejlődő élet felépült. Holott
tudjuk jól mindnyájan, s önnek is tudnia kellene, hogy egyedül
az elv maradandó. Ahogy Szpenszer mondotta helyesen az erő és
anyag állandó egymásba áradásáról és a kifejlődés és leépülés
váltakozó ritmusáról: örökké azonos az elvben, és mindig más
a konkrét eredményben. Új normák, új normák! szakította félbe Lukovill. Egyre
újabb és újabb normák lépnek fel a szukcesszív és disszimiláris
evolúcióban!
  Épp a normáról van szó! kiáltott diadalmasan Hanover.
Épp erre nem gondol? Ön, épp ön állítja, hogy léteznek normák,
és hogy fennmaradnak! Mi hát a norma? Az örök, az abszolút,
a tudaton kívüli, a tudatnak magának szülője.
  Egy pillanat! próbálkozott Lukovill izgatottan.
  Ugyan! folYtatta Hanover tudóshoz illő és ellentmondást
nem tűrő hévvel. ön szeretné feltámasztani a rég elporladt Börkl-
féle idealizmust. Metafizika ugyan, több nemzedék óta a
lomtárban hever. A modern iskola, ahogy ön is tudhatná, a
dolgok önmagukban való létét hirdeti. A tudat, amely látja és
megfigyeli a dolgot, merő akcidencia. Ezért hát, kedves Lukovill,
ön a metafizikus!
  Taps és helyeslő zúgás hallatszott. 
  Saját petárdájával robbantották fel! hallatszott egy szelíd
hang elvéthetetlenül brit akcentusa.
  Ez dzson Gré suttogta Hall Grunya fülébe. Ha a színház
nem volna olyan szörnyen elkommercializálódva, ő forradalmasí-
taná az egészet.
  Szócsata! hallatszott Lukovill sértett hangja. Szóbűvé-
szet, nyelvzsonglőrködés, eszmék és szavak szemfényvesztő keve-
rése ! Ha tíz percet adnak nekem, barátaim, meggyőzően kifejtem
álláspontomat!
  Figyeled őket? suttogta Hall. Szeretetre méltó gyilko-
saink, az imádni való filozófusok! Most mondd meg igaz lelkedre,
hogy őrültek-e vagy vérszomjas, brutális gyilkosok!
  Grunya vállat vont.
  Felőlem hasogathatják a szőrszálat a szépség tárgyában,
ahogy jólesik nekik, én csak arra tudok gondolni, hogy szét
akarják hasítani Szergiusz bácsinak, vagyis apámnak a fejét.
  De nem látod, hogy eszmék megszállottai? Semmire se tart-
ják a puszta emberi életet, a sajátjukat sem. A gondolat rabszol-
gái. Az ideák világában élnek.
  Esetenként ötvenezer dollárért vágott vissza a lány.
  Most Hallon volt a sor, hogy vállat vonjon.
  Gyerünk mondta. Menjünk be. Nem, én elsőnek.
  Lenyomta a kilincset, és belépett, nyomában Grunya. A társal-
gás azonnal megszakadt, s hét férfi bámult a két betolakodóra a
tágas szobában álló kényelmes karszékekből.
  Ni csak, Hall! kiáltott fel Harkinsz alig leplezett bosszúság-
gal. Nem vártuk erre a találkozóra. Nem kapott meghívást. és
most mégis itt van, mégpedig. már elnézést. egy idegennel.
  Ha csak önökön állt volna, nem is lennék itt, barátaim-
felelte Hall. Mi ez a titkolózás?
  A főnök rendelkezettţígy. Minket is ő hívott ide. És mivel az
ő utasításához tartottuk magunkat, és önnek nem szóltunk, arra
kell következtetnem, hogy ő hívta ide.
  Tévednek, uraim felelte Hall jóízű nevetéssel. De miért
nem kínálnak hellyel minket? Bemutatom önöket Missz konsztan-
tinnek. Missz kosztantin, ez az úr Miszter Gré, ő Miszter Harkinsz,
tessék, Miszter Lukovill, Miszter Breen, Miszter Alszwort, Miszterţ Sztárking-
ton, Miszter Hanover ha Miszter Haast is hozzájuk számítjuk, ők a
Bérgyilkossági Iroda életben maradt tagjai.
  Ez hitszegés! hördült fel Lukovill. Hall, mélységesen
csalódtam önben!
  Nem érti a helyzetet, ţLukovill barátom. Ez Missz konsztantin háza. Apja távollétében önök mindnyájan az ő vendégei.
  Legjobb tudomásunk szerint ez Dragomilov háza szólt
Sztárkington. Ő maga mondta. Külön-külön jöttünk ide, és
mivel mind ebben a házban kötöttünk ki, ebből arra lehet követ-
keztetni, hogy nem lehet tévedés sem az utcát, sem a házszámot
illetőleg.
  Az egy és ugyanaz felelte Hall szelíd mosollyal. Missz
konsztantin Dragomilov úr lánya.
  Abban a pillanatban mind felugrottak, Hall és Grunya köré
tolultak, és baráti kezek nyúltak a lány felé. Ő azonban háta mögé
kapta a kezét, és egy lépést hátralépett.
  Önök meg akarják ölni az apámat mondta Lukovillnek.
Lehetetlen elfogadnom a kezüket.
  Itt egy szék, foglaljon már helyet, drága hölgyem! Lukovill
egy karszéket tolt oda Sztárkington és Gré buzgó segítségével.
Roppant megtiszteltetés számunkra. a főnök lánya. nem is
tudtuk, hogy lánya van.akárki is a lánya, isten hozta körünk-
ben!
  De önök meg akarják ölni! ismételte Grunya. Önök
gyilkosok!
  A barátai vagyunk, higgye el. A mi barátságunk magasabb
és mélyebb dolog, mint élet és halál. Drága hölgyem, az emberi
élet semmiség. bagatelŤ, vagy még annyi sem. Az élet! Hisz
életünk nem több, mint gyalog az evolúció nagy sakkjátszmájá-
ban. Mi csodáljuk az apját, és tiszteljük őt. Nagy ember, ráadásul
a főnökünk, azaz hogy a főnökünk volt.
  Mégis meg akarják ölni makacskodott Grunya.
  Az ő saját utasítására. Igazán üljön már le, könyörgök.
Lukovill tüsténkedése annyi eredményre vezetett, hogy a lány
sóhajtva leereszkedett egy karszékbe. És íme, az ön barátja is,
Miszter Hall folytatta, mert, ugye, a barátjának tekinti. Nos,
¤evezné gyilkosnak őt? Pedig ő fizetett le ötvenezer dollár vérdíjat
az ön atyjaura fejére. Látţa, drága hölgyem, ő félig már szét is
rombolta szervezetünket. és mégsem neheztelünk rá emiatt. Ő is
a barátunk. Tiszteljük őt, mert tudjuk, hogy talpig férfi, hogy
becsületes ember, szavának ura és nem közönséges formátumú
etikus.
  Hát nem csodálatos, Missz konsztantin? kiáltott fel Hano-
ver valóságos eksztázisban. Barátság, mely drágább a halálnál!
Az igazság uralma! A jog oltárra emelve! Nem a legszebb remé-
nyekre jogosít ez? Gondolja csak, el! Ez a bizonyítéka, hogy
miénk a jövő! Hogy a jövő a helyesen gondolkodó és helyesen
cselekvő emberé, akár férfi, akár nő legyen ; hogy a hitvány agyag
oly hitvány, gyarló ösztönei és állati késztetései, mint az önszere-
tet, a rokoni test és vér szeretete hajnali köd gyanánt enyészik el
a magasabb rendű igazságosság napja előtt! Az értelem, mégpe-
dig értsük jól! a helyes értelem diadalmaskodik! Egy nap az
egész világ nem a test, nem a földi sár, hanem a magasrendű és
helyes értelem szavához igazodik!
  Grunya lehajtotta fejét; és kétségbeesett zavarát jelezve kezét
magasra emelte.
  Ellenállhatatlanok, ugye? hajolt hozzá Hall lelkesen.
  Ez a szuperokoskodás káosza csóválta fejét a lány. Az
őrületbe fordult etika!
  Ezt mondtam én is felelte Hall. őrültek egytől egyig,
ahogy apád is őrűlt, és te is meg én is azok vagyunk, amennyiben
hat ránk a gondolkodásuk. Nos hát, mi a véleményed a mi
szeretetre méltó gyilkosainkról?
  Valóban, mi a véleménye rólunk? kérdezte Hanover, és
csillogó szemmel leste a választ szemüvege felett.
  Csak annyit mondhatok felelte Grunya  hogy nem úgy
festenek. mármint nem gyilkosoknak. Most már, Lukovill úr,
elfogadom a kezét, s mindnyájukkal szívesen kezet fogok, ha
megígérik, hogy felhagynak tervükkel, s nem akarják megölni
apámat.
  Önnek még hosszú utat kell megtennie, Missz konsztantin,
amíg felér a fényre csóválta a fejét Hanover sajnálkozva.
  Megölni? kiáltott fel Lukovill. Miért ez az örökös rette-
gés az öléstől? A halál semmi. Csak az állat, a föld sarából lett
teremtmény fél a haláltól. Mi kifejlett értelemmel bíró lények
vagyunk, tudói jónak és gonosznak. Ölni számunkra nem köny-
nyebb és nem nehezebb, mint megöletni. Ami az ölést illeti.
gondoljon a vágóhidakra meg a húskonzervgyárakra. Olyan min-
dennapos dolog, hogy szinte szóra sem érdemes.
  Ki nem csapott még agyon egy szúnyogot? vette át a szót
Sztárkington nekihevülten. Egy hússal táplált, más lények halá-
lával táplált kéz egyetlen csapásával mindannyiszor egy csodála-
tos, érzékeny, bámulatos repülő mechanizmust zúzott széjjel. Ha
van tragikus a halálban gondoljon csak a szúnyogra, a szétlapí-
tott szúnyogra, erre a légies, tündéri repülő csodára : soha aviati-
kus, még a tizenötezer láb magasból lezuhant MekDoneld sem ért
ilyen szörnyű véget. Tanulmányozott már egy szúnyogot mik-
roszkóp alatt, Missz konsztantin? Megéri a fáradságot. Bizony,
a szúnyog éppolyan csodálatos megnyilvánulása az élő anyagnak,
mint az ember.
  Azért van egy különbség köztük szólt közbe Gré.
  Épp erre akarok rátérni. És mi a különbség? Lapítsa szét a
szúnyogot. Hatásos szünetet tartott. Nos, szétlapította, vége,
ennyi az egész. Emléke se maradt. De zúzza szét az embert, akár
több nemzedéknyi embert, és valami marad utánuk. És mi marad
meg? Nem a helyváltoztató organizmus, nem az éhes gyomor, a
kopaszodó fej, a fájós fogak, hanem a gondolatok: a felséges,
királyi gondolatok. Ez a különbség. Gondolatok! Magasrendű
gondolatok! Helyes gondolatok! Értelmes igazságosság!
  Megálljunk csak! kiáltott fel Hanover, és izgalmában fel-
ugorva hadonászni kezdett. Szétzúzni : elfogadom a szót, Sztár-
kington, bár gorombán hangzik, de kifejezi a lényeget. Zúzzon
szét úgy bizony, Sztárkington, zúzza szét csak egy petéjéből
most kelt szúnyog hártyás szárnyának legapróbb pigmentsejtjét,
és beleremeg az egész mindenség a középponti napoktól a csilla-
gokon túli csillagokig! Mert ne feledje, hogy a kozmikus igazsá-
gosság elve ott van a pigmentsejtben is, éppúgy, mint a sejtet
alkotó billiónyi atomok közt a leţutolsóban is, nemkülönben az
elemi részecskék miliádjában, amelyek az atomok mindegyikét
alkotják!
  Ide hallgassanak, uraim! szólalt meg Grunya. Miért
vannak önök itt? Nem a világmindenségben, hanem ebben a
házban. Elfogadom az utolsó szóig, amit Miszter Hanover oly
ékesszólóan kifejtett a szúnyog szárnyá¤ak pigmentsejtjéről.
Nyilvánvalóan nem helyes szétzúzni egy szúnyogot. Akkor hát,
a józan ész nevében, hogyan képesek összeegyeztetni ittlétüket és
a tervezett véres kezű gyilkolást az imént hangoztatott magasren-
dű etikai elvekkel?
  A megkönnyebbülés kiengesztelődött kiáltásai röppentek fel a
szobában.
  Ej, hallgassanak már! kiáltott rájuk Hall, majd Grunyához
fordulva valósággal ráparancsolt: Grunyám, hagyd ezt abba!
Már téged is megfertőztek, még öt perc, és te is olyan leszel, mint
akármelyikük. Függesszük fel a vitát, kollégák. Fátyolt rá. Felejt-
sük el, és térjünk a lényegre. Hol a főnök, Missz konsztantin
apja? Azt mondták, ő hívta ide önöket. Miért jöttek ide? Hogy
megöljék őt?
  Hanover még imént kifejtett eszméitől kihevülten a homlokát
törölgette és bólintott.
  Ez a jól megfontolt szándékunk mondta nyugodt hangon.
missz konsztantin jelenléte természetesen zavaróan hat. Attól
tartok, meg kell kérnünk őt, hogy hagyjon magunkra minket.
  Ön egy szörnyeteg, uram kiáltotta Grunya a szelíd lelkű
tudósra. Igenis itt maradok! Nem fogják megölni az apámat.
Én mondom önöknek!
  És akkor miért nincs itt a főnök? érdeklődött tovább Hall.
  Mert még nincs itt ţaz ideje. Telefonált, többen is beszéltünk
vele, és azt mondta, tízkor találkozunk itt; ebben a szobában.
Mindjárt tíz óra.
  és ha mégse jön?
  A szavát adta volt az egyszerű, ám teljesen meggyőző
válasz.
Hall elővette az óráját. Már csak néhány másodperc hiányzott
a tíz órából. És mielőtt még az óra azokat a másodperceket
kiketyegte volna, nyílt az ajtó, és szőke színtelenségében, szürke
útiöltönyben Dragomilov jelent meg, selymes halványkék szemé-
nek ţillantásával végigmérve az egybegyűlteket.
  üdv, kedves barátaim és testvéreim! mondta szenvtelen
hangján. Úgy látom, mind itt vannak, Haas kivételével. Hol van
Haas?
  A gyilkosok, akik képtelenek voltak hazudni, zavartan néztek ţ
egymásra.
  Hol van Haas? ismételte meg a kérdést Dragomilov.
  Azt. nem tudjuk. pontosan, ez az, nem tudjuk pontosan
kezdte akadozva Harkinsz.
  Nos, én tudom, mégpedig pontosan vágott a szavába Dra-
gomilov. Mindegyikük érkezését figyeltem az emeleti ablakból.
Mindegyiküket felismertem. Haas is megjött. Most ott lapul a
bokorban a kapun belül, a bejárótól jobbra, a kapu alsó sarkától
éppen négy láb és négy hüvelyk távolságra. A minap mértem ki
a távolságot. Gondolják, hogy ez a szándékaim szerint való?
  Eszünk ágában sem ţţolt szándékai ellen cselekedni, főnök
felelt Hanover jóindulatúan, de logikus nyomatékkal. Gondo-
san fontolóra vettük meghívását és utasításait, és egyöntetűen
arra a következtetésre jutottunk, hogy sem adott szavunkat, sem
a becsületet nem éri sérelem, ha Haast a kinti posztra állítjuk.
Emlékszik az utasításaira?
  Tökéletesen bólintott Dragomilov. Egy pillanat türelmü-
ket, amíg végiggondolom őket. Vagy félpercnyi néma csendben.
gondolatban végigfutott utasításain, és arca felengedett, sőt elége-
dettség sugárzott róla. Igazuk van elentette ki. Nem vétettek
a tisztesség ellen. Most viszont, drága társaim, terveinket keresz-
tülhúzta lányomnak és ennek az úrnak a behatolása, aki az önök
ideiglenes titkára és egy nap remélhetőleg a vejem lesz.
  Mi volt az ön terve? kérdezte Sztárkington azonnal.
  Hogy megsemmisítem önöket nevetett Dragomilov. És az
önöké?
  Hogy megsemmisítsük önt ismerte be Sztárkington. És
meg is fogjuk semmisíteni. Sajnáljuk, hogy Missz konsztantin is
jelen van, hasonlóképp, hogy Miszter Hall is jelen van. Hivatlanul
jöttek. És természetesen távozhatnak.
  Én ugyan nem! kiáltott fel Grunya. Önök mind hidegvé-
rű, embertelen, matematikai szörnyetegek! Ez itt az én apám, és
lehet, hogy a sár teremtménye vagyok, vagy amit akarnak, de nem
megyek el innen, nem engedem, hogy baja essék!
  Itt kölcsönösen engednünk kell, uraim állapította meg
  Dragomilov. Tekintsük úgy, hogy mindkét fél rosszul számított.
  Hadd javasoljak fegyverszünetet.
  Helyeslem szólt Sztárkington. Ötpercnyi fegyverszünet,
  amely alatt semmi támadó akciót sem kísérel meg egyik fél sem,
  és senki sem hagyja el a szobát. Mi heten a zongorához vonulunk,
  és ott tanácskozunk. Megfelel?
  Feltétlenül. Most rögtön szíveskedjenek megjegyezni, hol
  állok. Kezemmel egy bizonyos könyvnek támaszkodom itt ezen
  a könyvespolcon. Egyetlen mozdulatot sem teszek, amíg önök el
  nem döntik, milyen eljárást látnak jónak követni.
  A bérgyilkosok félrehúzódtak a szoba másik végébe, és suttog-
  va tanakodni kezdtek.
  Gyere suttogta Grunya az apjának. Csak kilépsz az ajtón,
  és már megmenekültél!
  Dragomilov elnézően mosolygott.
  Nem értesz semmit mondta gyengéden.
A lány szenvedélyesen tördelte a kezét, és sírva fakadt.
  Éppolyan tébolyult vagy, mint ők!
  De imádott Grunyám felelte Dragomilov, hát nem gyö-
  nyörű téboly ez, ha már ragaszkodsz a megnevezéshez? Itt a
gondolat és a jog az úr. Szememben ez a legmagasabb rendű
  ésszerűség és önuralom. Mi különbözteti meg az embert az alsóbb
  rendű állatoktól, ha nem az önuralom képessége? Vedd szemügy-
  re ezt a jelenetet. Ott áll hét ember, elszántan arra, hogy megölje-
  nek. Itt állok én, elszántan rá, hogy megöljem őket. És, íme,
  egyetlen kimondott szó csodát művelt, egy ujjal sem nyúlunk
  egymáshoz. Bízunk egymásban. Gyönyörű példája a legmaga-
  sabb erkölcsi önmegtartóztatásnak.
  Minden remete, aki egy oszlop tetején élt, vagy kígyóverembe
költözött, gyönyörű példáit adta az önmegtartóztatásnak vá-
  gott vissza Grunya. Olykor tébolydákban is igen rendkívüli
  eseteit lehet megfigyelni.
  De Dragomilovról leperegtek az érvek, csak mosolygott és
  tréfálkozott, mígnem a tanácskozók visszatértek. Mint előbb is,
  Sztárkington volt a szóvivőjük.
  Úgy döntöttünk mondta hogy kötelességünk megölni
önt, főnök. Még egy perc van hátra. Amint az letelik, akcióba
lépünk. Addig is. újra felszólítjuk két hivatlan vendégünket, hogy
távozni szíveskedjenek.
  Grunya határozottan rázta a fejét.
  Fegyver van nálam! kiáltott fenyegetően, és előrántott egy
apró automata pisztolyt, s egyben bizonyságát adta gyakorlatlan-
ságának is, mivel láthatólag elmulasztotta kibiztosítani.
  Roppant sajnálom mentegetőzött Sztárkington. Mi annak
ellenére kénytelenek leszünk munkához látni.
  Hacsak valami előre nem látható be nem következik, ugyebár
jegyezte meg Dragomilov.
  Sztárkington társaira pillantott, azok bólintottak, mire ő is
megismételte :
  Hacsak valami előre nem látható.
  íme, itt az előre nem látható szakította félbe Dragomilov.
nézze a kezeimet, Sztárkington. Nincs fegyver nálam. ţgy pilla-
nat. Látja a könyvet is, amelynek a bal ţ kezem támaszkodik.
A könyv mögött, a könyvszekrény hátán van egy nyomógomb.
Egy erőteljes lökés hatására a könyv megnyomja a gombot.
A szoba egy dinamitraktár: Magyarázzam még? Húzza félre a
szőnyeget, amin áll. Úgy. Most óvatosan emelje fel azt a megla-
zult padlódeszkát. Látja az egymás mellé fektetett rudakat? Mind
össze van kötve. ţ
  Roppant érdekes mormogta Hanover, és szemüvegén át
vizsgálgatta a dinamitrudakat. Ilyen egyszerű halál! Egy heves
kémiai reakció, ha nem tévedek. Egy nap, ha időt tudok rá
szakítani, tanulmányozni kezdem a robbanószereket.
  És ebben a pillanatban Hall és Grunya rádöbbentek, hogy e
filozófus gyilkosok valóban nem félnek a haláltól. Ahogy állítot-
ták magukról, nem éltek a test rabságában. Az élet szeretete nem
hatolt át értelmi folyamataikon. Csak a gondolat szerelmét ismer-
ték.
  Ezt nem is gyanítottuk ismerte el Gré. De ha nem
gyanítottuk is, azért felkészültünk rá. Ezért állítottuk ki strázsálni
Haast. Tőlünk megmenekülhet, de tőle nem.
  Erről jut eszembe, barátaim mosolygott Dragomilov. Egy
drótot oda is kivezettem, ahol most Haas kucorog. Remélem,
hogy nem tenyerel rá nagy ügyesen a gombra, amit ott kinn
  rejtettem el, különben rövidesen mennybe repülünk teóriáinkkal
  együtt. Talán jobb is lenne, ha egyikük kimenne érte. Közben
  pedig megállapodhatnánk egy újabb fegyvernyugvásban. A jelen
körülmények ugyanis megkötik az önök kezét.
  Hét életet egyért csóválta a fejét Harkinsz, matematikailag
visszataszító.
  Roppant gazdaságtalan helyeselt Breen.
  Mit szólnának hát folytatta Dragomilov, ha azt monda-
  nám, terjesszük ki a fegyverszünetet éjjeli egy óráig, és jöjjenek
  velem vacsorázni.
  Ha Haas is beleegyezik, örömmel felelte Alszwort. - Már
  megyek is érte.
  Haas beleegyezett, s mind együtt hagyták el a házat, mint egy
  baráti társaság, és villamosra ültek a város felé.
  A Pádl különtermében a nyolc bérgyilkos, valamint
  Dragomilov, Hall és Grunya ülték körül az asztalt. Vidám, szinte mámoros hangulatú vacsora volt, jóllehet Harkins és
Hanover csak növényi étket fogyasztott, Lukovill ráadásul irtó-
zott minden főtt ételtől is, és szelíd ökör módjára rágcsált egy
nagy tálnyi salátát, nyers retket és karottát, Alszwort pedig
dióval, mazsolával és banánnal kezdte, folytatta és fejezte be az
étkezést-. A gyomorbajos képű Breen ezzel szemben egy vaskos,
véres bélszínszeletet marcangolt, de borral hiába kínálták. Drago-
milov és Haas híg helyi fehérbort ittak, míg Hall, Grunya és Gré
megosztoztak egy palack könnyű rajnai boron. Sztárkington vi-
szont két Martini koktéllal kezdte, és az étkezés folyamán gyak-
ran tűnt el egész ábrázata egy jókora söröskorsó mögött.
  A társalgás igen szókimondó volt, de mindvégig megmaradt
szeretetteljes; baráti hangnemben.
  Most aztán elcsíptük volna jegyezte meg Sztárkington Dra-
gomilovnak, ha nem csöppen be a lánya váratlanul.
  Kedves Sztárkington barátom vágott vissza Dragomilov
épp neki köszönhetik az életüket. Nélküle mind a heten rég a
levegőbe repülnek !
  Aligha vetette közbe Breen. Épp ön mondta, hogy a drót
vége a bokorhoz vezetett, ahol Haas állt lesben.
  Merő véletlen volt, hogy ő oda rejtőzött jegyezte meg
Dragomilov könnyedén, de nem tudta teljesen titkolni enyhe
bosszúságát.
  Mióta szokás a véletlent kihagyni az evolúció faktorai közül?
kapta fel a fejét a tudós Hanover.
  Sose tudta volna működésbe hozni, főnök jegyezte meg
  Haas, miközben Lukovill vágott vissza régi vitapartnerének,
  Hanovernek :
  És mióta szokás a véletlent egyáltalán faktornak tekinteni?
  A nézeteltérésüket alighanem a definíciók eltérése okozza-
  jegyezte meg Hall békítően. Azt tudja, Hannover, hogy konzerv-
  spárgát eszik ?
  Hanover fejéből kiröppent a tudományos replika, és döbbenten
  dőlt hátra.
  Soha nem eszem konzervet! Biztos ebben, Hall? Egészen
  biztos ?
  Kérdezze meg a pincért, ő is megmondhatja.
Igaza van, Haas barátom felelte Dragomilov. De legköze-
  lebb bizonyosan működésbe hozom, és akkor ön nem lesz az
  utamban. ön a drót túlsó végénél lesz.
Nem értem, nem, képtelen vagyok felérni ésszel kiáltott fel
  Grunya. Ez vicc! Ez nem lehet igaz! Itt ülnek együtt, mind jó
  barátok, együtt esznek és isznak, és nyájasan csevegnek róla,
  hogyan szándékoznak egymást meggyilkolni. Ébressz már fel,
  Winter! Ez csak álom lehet.
  Bár az lenne!
  szergiusz bácsi, akkor ébressz fel te!
  Ébren vagy, drága kislányom.
  Ha én ébren vagyok folytatta Grunya keményen, majdnem
  dühösen akkor önök az alvajárók! Ébredjenek! Ébredjenek fel!
  Jöjjön földrengés vagy bármi, ami felrázza önöket! Apám, te
  megteheted. Vond vissza az utasítást, hisz te adtad nekik!
  Nem érti meg, kisasszony, hogy apja ezt nem teheti ? kérdez-
  te Sztárkington az asztal másik oldaláról.
  Dragomilov az asztal túlsó végéről beszélt:
Csak nem arra akarsz rávenni, Grunyám, hogy megszegjem
  a szavamat ?
  Akkor megteszem én szólalt meg Hall. Az utasítás az én
megrendelésem következménye. Visszavonom a megrendelést.
  Adják vissza az ötvenezremet, vagy fordítsák jótékony célra, az
  nem érdekel. A lényeg, hogy nem kívánom Dragomilov halálát.
Ön megfeledkezik magáról emlékeztette Haas. Ön csupán
megrendelője az irodának. Amikor ön igénybe vette az iroda
szolgáltatását, elfogadott bizonyos feltételeket. Az iroda ugyan-
csak feltételekhez tartja magát. Lehet, hogy ön fel akarja bontani
a megállapodást, de az már nem áll hatalmában. Az ügy már az
iroda kezében van, és az iroda sosem szegi meg, amiben megálla-
podott. Eddig sem tette, és ezután sem teszi. Ha nincs abszolút
hitele az adott szónak, ha az nem oly rendíthetetlen, mint a föld
gránitalapjai, akkor nincs remény az életben, és a teremtés önnön
benne rejlő hamissága miatt visszasüllyed a káoszba. Mi ezt a
hamisságot tagadjuk. Ennek tanúsága minden tettünk, amely az
adott szó szentségén alapul. Helyesen mondtam, barátaim?
  Egyöntetű helyeslés harsant, és Dragomilov, félig felemelkedve
székéből, az asztal felett megszorította Haas kezét. Egyszínű,
monoton hangja most érzésektől forrósodott át, ahogy büszkén
kinyilvánította :
  A világ reménye! A magasabb rendű emberfajta! Az evolúció
csúcsa! A jog uralkodói és a gondolat királyai! Minden álom és
törekvés valóra válik ; a Föld sara a fényig emelkedik ; az Istenség
ígérete teljesedésbe megy!
  Hanover odahagyta székét, és az intellektuális csodálat és a
barátság elragadtatásában karjaiba zárta főnökét. Grunya és
Hall csüggedten néztek össze.
  A gondolat királyai mormogta Hall fejcsóválva.
  Minden tébolyda tele van a gondolat királyaival vágta rá
dühösen a lány.
  Logika! vigyorgott a férfi.
  Én is írok majd egy könyvet folytatta Grunya. Az lesz a
címe : A téboly logikája, avagy miért őrülnek meg a gondolkodók.
  Soha ékesebb bizonyítást nem nyert a logikánk fordult
hozzá Sztárkington, amikor a gondolat királyainak ujjongása
alábbhagyott.
  És,a logikájukat erőszakos cselekményekre fordítják! vá-.
gott vissza Grunya. Én bebizonyítom önnek.
  Logikai úton? vágott közbe Gré nagy kacagást keltve,
amely még a durcás Grunyára is átragadt.
  Hall felemelve kezét, ünnepélyesen szót kért.
  Még nem vitattuk meg, hány angyal táncolhat egy tű hegyén!
  Nem szégyelli magát? méltatlankodott Lukovill. Özön-
víz előtti tézia ! Tudósok vagyunk mi, nem skolasztikusok !
  Mégis be tudják bizonyítani szúrta közbe Grunya, éppoly
könnyedén, mint az angyalokat vagy a tűt, vagy bármi mást.
  Ha valaha is kikeveredem ebből az ügyből, barátaim jelen-
tette ki Hall  búcsút mondok a logikának. Soha többé az
életben!
  Az intellektuális fáradtság vallomása vágta rá Lukovill.
  Csakhogy ő sem gondolja komolyan felelte Harkinsz.
Tetszik vagy sem, logikus lénynek kell lennie. Ezt örökölte ez
az ember öröksége. Ez különbözteti meg az alsóbbrendű.
  Megálljon! kiáltott közbe Hanover. Elfelejti, hogy a
mindenség a logikán alapul. Logika nélkül a világegyetem nem
létezne. Minden parányában logika lakozik. Ott a logika a mo-
lekulában, az atomban, az elektronban. Erről monográfiát is
írtam, itt van a zsebemben, rögtön fel is olvasom önöknek. Azt
a címet adtam neki : Elektronikus logika. Arról szól.
  Itt a pincér szakította félbe Hall kajánul. Azt mondja,
persze hogy konzervált spárgát szolgált fel.
  Hanover abbahagyta a zsebében való kutakodást, hogy tirádát
intézzen a pincér és a Pádl étterem vezetősége ellen.
  Ez nem volt épp logikus jegyezte meg Hall, amikor a pincér
elhagyta a termet.
  és miért nem, könyörgök? kérdezte Hanover kissé élesen.
  Mert ez nem a friss spárga szezonja.
  Mielőtt Hanover magához térhetett volna, Breen csapott le rá.
  Ma este már mondta egyszer, Hanover, hogy érdeklik a
robbanóanyagok. Hadd mutassam meg önnek is az egyetemes
logika kvintesszenciáját íme, az elemek logikája, a kémia logiká-
ja, a mechanika logikája és az idő logikája szétválaszthatatlanul
egybeötvözve a legpompásabb kis szerkezetbe, amelyet halandó
agy valaha kiötlött. Olyan tökéletesen egyetértek önnel, hogy
most rögtön bemutatom önnek a mindenség anyagának értelem
nélküli logikáját.
  Miért értelem nélküli? tudakolta Hanover bágyadtan, s
közben borzadva nézte a tá¤yérján maradt spárgát. Ugy véli,
hogy az elektronban nincs értelem?
104
  Fogalmam sincs. Sose láttam még elektront. De a viták ked-
véért tételezzük fel, hogy értelmes döntésekre képes. Akárhogy is,
nem tagadhatja, hogy ez itt a legtisztább logika, a legletéríthetet-
lenebb logika, amit valaha látott. Figyelje csak! Breen a fogason
lógó felöltőjéhez lépett, és előhúzott egy lapos, hosszúkás csoma-
got. A belőle kibontott tárgy leginkább egy összecsukott redőny
kihúzatú fényképezőgépre emlékeztetett. Lelkesedéstől ragyogó
szemekkel mutatta fel. A teremtésit, Hanover! kiáltott fel.
Alighanem igaza van. Nézze csak! Itt az ékes szavú, a locsogó
nyelvek és torzsalkodó eszmék letorkolója, a végső szó kimondó-
ja. Ha ez beszél, királyok és császárok, panamázók és sikkasztók,
írástudók és farizeusok elhallgatnak mégpedig örökre.
  Hadd beszéljen! vigyorgott Hall. Talán sikerül Hanovert
elhallgattatnia.
  A nevetés hamarosan elhalt, mert látták, hogy Breen a készülé-
ket forgatva erősen gondolkodik, majd a néma csendben látható
volt, hogy megszületik agyában az akció elgondolása.
  Helyes mondta beszélni fog. - Előhúzott mellényzsebéből
egy átlagosnak látszó órát. Ez itt egy ébresztőóra mondta-
tizenhét köves SzwisszElgin gyártmány. Nézzük csak. épp éjfél
van. Fegyvernyugvásunk hajolt meg Dragomilov felé egy óra
múlva jár le. Tessék, nézzék, az ébresztőt pontosan egy óra egy
percre állítom be. Most egy nyílásra mutatott a kameraszerű
tárgy oldalában. Nézzék ezt a rést itt. Ez speciálisan ennek az
órának a befogadására készült. értik, ugye, speciálisan. Tessék,
beillesztem az órát. Hallották a kis fémes kattanást? Ez az auto-
matikus reteszelőszerkezet. Nincs emberi hatalom, ami az órát
innen elmozdítja. Én sem vagyok képes rá. A döntés megszületett,
s többé meg nem másítható. Mindez az én leleményem és az én
munkám, kivéve a hangot. Az Nakatodaka hangja, a nagy japán
tudósé, aki tavaly halt meg.
  Egy fonográffelvétel! kiáltott Hanover csalódottan. Hát
nem robbanószerekről beszélt?
  Nakatodaka hangja robbanószer magyarázta Breen. Em-
lékezhet rá, hogy Nakatodakát a saját hangja ölte meg a laborató-
riumában.
  A Formoza-készülék! bólintott Haas. Én emlékszem rá.
  Én is szólt Hall Grunyának. Nakatodaka zseniális kísérle-
tező volt.
  De úgy tudtam, a titkát magával vitte a sírba jegyezte meg
Sztárkington.
Az egész világ így tudja felelte Breen. De ajapán kormány
nyomára jött a képleteknek, egy forradalmár meg ellopta a had-
ügyminisztériumból. Ez az első Formoza, amely amerikai földön
készült. Én magam készítettem.
  Jóságos ég! kiáltott fel Grunya. És ha bekapcsol, mind-
nyájunkat levegőbe röpít!
  Breen roppant elégedetten bólintott.
  Úgy van, amennyiben itt maradnak mondta. A környék-
beliek földrengésre fognak gyanakodni, vagy valami anarchista
merényletre.
  Hát állítsa le!
  Nem állíthatom le. Ez benne a szép. Ahogy Hanovernek
mondtam, ez a kémia, a mechanika és az idő logikájának szétold-
hatatlan ötvözetét képviseli. Nincs a mindenségben erő, amely ezt
az ötvözetet megbonthatná. Minden kísérlet csak siettetné a rob-
banást. 
  Grunya megrángadta Hall kezét, és kétségbeesetten pillantott rá,
de Hanover a pokoli masina fölött tapsikolt, és szemüvegén át
szemlélgetve újabb elragadtatásban tört ki:
  Csodálatos! Csodálatos! Breen, gratulálok ! Most már képe-
sek leszünk az országok vitáit rendezni, és az egész világot új,
magasabb erkölcsi szintre emelni. A héber kárba veszett időtöltés.
Ez az igazi munka. Feltétlenül a robbanóeszközök tanulmányo-
zásának fogom szentelni minden időmet. Ön téved, Lukovill.
Ťme, mégis van erkölcs, értelem és logika az elemekben!
   Elfelejti, kedves Hanover vágott vissza Lukovill -, hogy
mindeme mechanizmus, kémia és időabsztrakció mögött a kiötlő,
irányító és alkalmazó emberi elme.
  De félbeszakította Hall, aki székét hátrataszítva talpra ugrott.
  Eszelősök! Csak ülnek itt mind, mint a birkák, és közben ez
a nyomorult szerkezet bármikor működésbe léphet!
  Semmiképpen sem egy óra egy perc előtt nyugtatta szelíden
Hanover. Egyébként nem hallottuk még, mik Breen szándékai.
  igen, ott az emberi elme, irányt szabni az öntudatlan
anyagnak és a vak erőnek. próbálta folytatni Lukovill.
  Sztárkington az asztal fölött áthajolva halkan mondta Hallnak :
  Állítsa ezt a jelenetet színpadra a Nyú Yorki közönség előtt.
Szép kis pánik törne ki.
  De Hall nem törődött semmi közbevetéssel.
  Valóban, Breen, mik a szándékai? Mert én és konsztantin
kisasszony távozunk, mégpedig azonnal.
  Van még bőven idejük felelte Nakatodaka hangjának leté-
teményese. Elmondom a szándékaimat. A fegyverszünet egy
órakor jár le. Én szeretett főnökünk és az ajtó között állok. Ő a
falon át nem távozhat. Az ajtót én őrzöm. Mindenki más elhagy-
hatja a termet. Csak én maradok itt vele. A robbanás időzítve
van. Semmi elejét nem veheti. Egyţperccel a fegyverszünet lejárta
után az utolsó megbízatás, amit az iroda elfogadott, teljesedésbe
megy. Türelem, főnök, még egypár mondat. Mint mondottam, én
magam sem állíthatom le többé a folyamatot, amely megindult
a szerkezetben. De siettetni tudom. Látja, hogy a hüvelykujjam
könnyedén egy mélyedésbe illeszkedik? Ott éppen csak érint egy
gombot. Egy erőteljes nyomás a gombra, és a szerkezet azonnal
felrobban. Mármost mint becsületes és logikus ember és bajtárs,
belátja, hogy ha csak a legapróbb próbálkozást is teszi a terem
elhagyására, mindnyájan felrobbanunk, beleértve a lányát és
ideiglenes titkárunkat is. Ennélfogva ön ülve marad. Hanover, a
képletek tökéletesen működnek. én itt maradok, és a főnökkel
együtt halok meg egy óra egy perckor. A képleteket megtalálja a
hálószobámban, az iratszekrényem legfelső fiókjában.
  Csinálj már valamit! nézett Grunya Hallra könyörgő sze-
mekkel. Ezt nem nézheted tétlenül!
  Hall újra felemelkedett, félretolta az asztalon a borospoharat,
hogy kezét jelentőségteljesen megtámaszthassa.
  Uraim ţ
  Halk, nyugodt hangja azonnal felkeltette a többiek figyelmét.
  Mostanáig folytatta Hall, jóllehet elborzadok az ember-
öléstől, úgy éreztem, tisztelettel kell néznem az eszmékre, amelyek
az önök tetteit irányítják. Most azonban kénytelen vagyok két-
ségbe vonni indítóokaik jogosságát.
  Breenhez fordult, aki figyelmesen hallgatott.
  Ön például milyen címen mér önmagára halálos ítéletet? Ha
saját halálát okozza, miközben megöli főnökét, megsérti az iroda
alapszabályát, hogy a kiszabott halált az áldozat bűneinek kell
indokolttá tennie. Milyen bűnei vannak önnek, amelyek ezt az
önmagára kiszabott halálos ítéletet igazolnák?
  Breen mosollyal nyugtázta az ügyes érvet. A többiek udvaria-
san figyeltek.
  Csakhogy felelte a bakteriológus csillogó szemmel mi
számításba vesszük a lehetőséget, hogy a feladat végrehajtása a
saját életünkbe kerülhet.
  Igen, véletlenül, kiszámíthatatlan körülmények folytán vá-
laszolt Hall. Itt azonban kitervelt halálról van szó, méghozzá
egy ártatlan személynek a haláláról, aki nem más, mint ön. Ezzel
megsérti saját elveiket.
  Szavait töprengő csend fogadta.
  Teljesen igaza van neki, Breen szólalt meg végül Gré. Az
ön megoldása sajnos ţelfogadhatatlan.
  És ha mégsem? kockáztatta meg Lukovill. Gondoljuk
csak el : Breen egy ártatlan ember halálát terveli, tehát megszegi
az elveinket, s ez a bűn igazolja a halálos ítéletet.
  A priori ítélet csapott le rá ingerülten Haas. Körben járó
okoskodás. Szemfényvesztés. Amíg meg nem hal, nem bűnös; ha
pedig nem bűnös, semmi sem igazolja a halálos ítéletet.
  Téboly! suttogta Grunya. Tiszta tébolyda az egész!
  Borzadva tekintett végig az asztal körül ülők felhevült arcán.
Egy konferencián ülő társaság feszült figyelme csillogott a sze-
mekben. Nem úgy hatott, mintha bármelyik is ügyet vetne a
pokoli szerkezetre, amely köztük feküdt, és konokul ketyegte
semmibe a másodperceket. Breen közben elvette hüvelykujját a
szerkezet gombjáról, és mohó figyelemmel követte a javaslatával
kapcsolatban felhozott érveket.
  Azért van egy lehetséges megoldás szólalt meg a lassú
beszédű Harkinsz, és előrehajolt. Breen azzal, hogy a fegyver-
nyugvás ideje alatt beállított egy bombát, megszegte a megállapo-
dásunkat. Nem állítom, hogy ez önmagában olyan súlyos bűn,
amely az általa elképzelt büntetést érdemli, de vitathatatlanul
terhére róható egy olyan cselekmény, amely nem egyeztethető
össze társaságunk szigorú etikájával.
  Ez az! kiáltott Breen, és a szeme felszikrázott. Tökéletesen
igaz, és ez a megoldás! Megszegtem a fegyverszünetet, bűnt kö-
vettem el. Úgy ítélek, hogy bűnömért megérdemlem a halált.
Tekintete a faliórára villant. Pontosan harminc perc múlva.
  Ám az, hogy egy pillanatra is elfordult figyelme Dragomilovtól,
végzetesnek bizonyult. Mint egy áldozatára csapó kobra, az exfő-
nök keze megtalálta Breen nyakán az életideget. A japánok halál-
fogása azonnal hatott ; a többiek még mozdulni sem tudtak meg-
lepetésükben, Breen keze már ellazult a készüléken, ő maga pedig
élettelenül csúszott le a padlóra. Szinte ugyanazzal a mozdulattal
Dragomilov felkapta kabátját, és már az ajtóban állt.
  Találkozunk a hajón, Grunyám suttogta, és már el is tűnt
a döbbent szemek elől.
  Utána! kiáltotta Harkinsz, és talpra ugrott, de Gré szálas
alakja útját állta,
  Fegyverszünet van! szólt Gray megróvóan. Breen meg-
szegte, és drágán fizetett érte. Még húsz percig ideszögez minket
a becsület.
  Sztárkington,ţaki eddig látható indulat nélkül figyelte a vitát az
asztal végéről, most felemelte a fejét, és megszólalt:
  A bomba! mondta figyelmeztetőleg. A polémiánkat saj-
nos el kell halasztanunk. A faliórára pillantott. Pontosan
tizennyolc perc van hátra a beállított robbanásig.
  Haas kíváncsian hajolt le, és kivette a kis bombát Breen eler-
nyedt kezéből.
  Azért csak van valami mód.
  Breen állította, hogy nincs felelte Sztárkington szárazon,
és én hiszek neki. Breen sohasem tett kétséges tudományos kije-
lentést. Felállt az asztaltól. Mint a csikágói iroda vezetője,
átveszem a parancsnokságot alaposan megfogyatkozott csapa-
tunk felett. Harkinsz és Alszwort, azonnal vigyék a bombát az
öbölbe. Nem hagyhatjuk, hogy itt robbanjon fel, és ártatlanok
essenek áldozatául.
  Megvárta, amíg a két ember felölti kabátját, és elindul a halálo-
san ketyegő Formoza-szerkezettel.
  Tiszteletre méltó exfőnökünk említést tett egy hajóról foly-
tatta szenvtelenül. Eddig is gyanítottam, hogy ez volt a célja,
amiért Szan Fransziszkóba jött; kijelentésével csak megerősítette a
gyanút. Minthogy nem alacsonyodhatunk le odáig, hogy a hajó
nevét a kedves leányából kényszerítsük ki, vagy hogy leselkedjünk
utána, más megoldáshoz kell folyamodnunk. Haas?
  Csak három óceánjáró indul holnap reggel a dagállyal-
felelte Haas szinte gépiesen, és Grunya csak ámult, milyen hatal-
mas információtömeg lehet felhalmozva a domború homlok mö-
gött. Maradtunk még annyian, hogy külön-külön mindegyiket
lenyomozzuk.
  Helyes bólintott Sztárkington. Éspedig?
  Az Argoszy Oklendnél, az isztern klipper a Janzen rakpart-
nál és a Takku Maru a kereskedelmi dokknál.
  Pompás! Akkor Lukovillé az Argoszy. Haas, önnekjobb lesz
a Takku Maru. Gré, az isztern klipperre.
  A három megnevezett tettre készen felemelkedett, de Sztárking-
ton intett nekik, hogy üljenek vissza.
  Van még idő a dagályig, uraim jegyezte meg könnyedén.
Egyébként is hátravan tizenkét perc a fegyverszünetünkből.
Breen tetemére esett a pillantása, amely kitekert pózban hevert
a szőnyegen. Drága barátunk elszállíttatásáról is gondoskod-
nunk kell. Sajnálatos szívroham, fogjuk mondani. Hanover, lenne
szíves, a telefont idenyújtani. Köszönöm.
  Aztán az italárlapért nyúlt az asztalon.
  Azutánra konyakot javaslok, jó testes konyakot. Lehetőleg
spanyolt. A legillőbb ital egy étkezés végén. Inni fogunk, uraim,
a legnehezebb feladatunk sikeres végére. És poharunkat köszönt-
jük a férfira, aki ezt a feladatot ránk bízta.
  Hall már épp tiltakozni akart, hogy ilyen ízléstelenül humori-
záljon valaki az ő kontójára, de mielőtt megszólalhatott volna,
Sztárkington szenvtelen hangján folytatta:
  A poharunkat, uraim, Ivan Dragomilovra foţjuk köszönteni.
  Winter Hallnak egy teli erszény birtokában nem volt
  nehéz meggyőznie a gazdasági tisztet, hogy még a későn
érkező számára is akad hely az iszt klipperen.
ţ útban a hajóhoz még megállt a szállodájánál a csomagjáért,
hátrahagyott a recepción egy táviratot azzal az utasítással, hogy
másnap reggel azonnal továbbítsák, s csak azután találkozott a
feljáróhídnál a meglehetősen aggodalmas Grunyával.
  Mialatt ő az utazása anyagi ügyleteit elrendezte, a lány eltűnt
a hajó mélyén, hogy tudtára adja apjának: Hall is velük utazik.
Dragomilov arcát pajkos mosoly derítette fel.
  Ugyan mire számítottál, drágám? kérdezte. Hogy hara-
gudni fogok? Vagy kétségbe esem? Vagy akár csak meglepődöm?
Igen élvezetes arra gondolni, hogy kettesben utazom újonnan
megtalált lányommal, de az út csak még élvezetesebb lesz, ha a
lányomat boldognak láthatom.
  Mindig boldog voltam melletted, bácsikám. azazhogy
apám felelteţGrunya durcásan, de a szeme csillogott.
  Dragomilov elnevette magát.
  Közel az idő, drágám, amikor egy apa már csak korlátozott
mértékben teheti boldoggá a lányt. Most viszont, ha nincs kifogá-
sod, lefekszem aludni. Fárasztó napom volt.
  Grunya gyengéd csókkal búcsúzott tőle, és már épp nyitotta
volna az ajtót, amikor emlékei feltolultak.
  Apa! kiáltotta. A Bérgyilkossági Iroda! Minden hajót le
akarnak nyomozni, amelyik a reggeli dagállyal indul!
  Az csak természetes felelte Dragomilov. Az első dolguk
lesz. Még egyszer megcsókolta a lányát, és gyengéden kituszkol-
ta ház ajtón.
  A lány a felső fedélzetre ment, és rátalált Hallra. Kézenfogva
álltak a korlátnál, és az alvó város fényein pihent a tekintetük.
A férfi keze megszorította a lányét.
  Nem lehet egy évnél kevesebb? kérdezte búsan.
  Hiszen már csak három hónap van hátra nevetett a lány.
Ne légy oly türelmetlen. A nevetése alábbhagyott. Ez a
figyelmeztetés, bevallom, rám még inkább vonatkozhat.
  Grunya!
  Ez az igazság. Ó, Winter, annyira szeretnék már a feleséged
lenni!
  Édesem! A hajó kapitánya már holnap összead minket!
  Nem! Én is olyan őrült vagyok, mint ti mindnyájan. Szava-
mat adtam, és nem vonhatom vissza. Józanul pillantott a férfira.
Amíg az év le nem telik, nem lesz esküvőnk. És ha ezalatt
történnék valami apámmal.
  Semmi se fog történni vele nyugtatta Hall.
  Grunya állhatatos tekintetet vetett rá.
  Te pedig, ugye, nem vagy hajlandó megígérni, hogy megaka-
dályozol bármit, ami történhetne?
  Drágám, nem tehetem. Hall a korlát fölött az elsötétült
vizet fürkészte. Ezek az őrültek. és apádat is ebbe a kategóriá-
ba kell sorolnom. nem tűrnék el, hogy bárki beleavatkozzék a
veszélyes játékukba. Mert nekik ennyi az egész : játék.
  Amelyben senki sem nyerhet sóhajtott a lány, és az órájára
pillantott. Nagyon későre jár. Igazán ideje, hogy aludni menjek.
Látlak holnap reggel?
  Egy ilyen kis gőzösön aligha kerülhetnénk el egymást neve-
tett a férfi, és lehajolt, hogy gyengéd csókokkal borítsa el a lány
ujjait.
Dragomilov melegnek találta kabinját, kinyitotta a kerek abla-
kot, és szélesen kitárta. A luxuskabin ablaka a rakpartra nyílt,
kifürkészhetetlen raktárházak tömör sorára, amelyeket csak az
esti szellőben lengő csupasz villanyégők füzére világított meg
halványan. A művelet nem hozott enyhülést; odakinn is áporo-
dott és csendes volt az éj.
  Sötét szobájában állt, a kabinablak rézkeretére könyökölve, és
mélyeket lélegzett. Gondolatban végigfutott az eltelt kilenc hóna-
pon és a veszélyeken, amelyekből mindig épp hogy szabadult.
Nagy fáradtságot érzett, szellemit és testit egyaránt. A kor, gon-
dolta. Az egyetlen változó az élet egyenletében, amelyet a legerő-
sebb elme sem befolyásolhat. Most legalább előtte állott tíz nyu-
godt nap ; tíz kellemes napnyi pihentető tengeri utazás. Ahogy ott
állt, ismerős hang ütötte meg a fülét az alanti sötétből:
  Biztos ön ebben? Dragomilov. Alapos a gyanú, hogy ezen a
hajón tartózkodik utasként.
  Biztos vagyok, uram felelte a gazdasági tiszt. Ilyen nevű
utas nincs a hajónkon. Elhiheti, hogy minden tőlünk telhetőt
megtennénk a szövetségi kormány munkáját segítendő.
  Luxuskabinja sötétjében Dragomilov elvigyorodott. Kimerült-
sége elillant, minden éber érzéke az alant történőkre irányult.
A ravasz Gré szövetségi nyomozónak adta ki magát, de hát
Gré mindig is megérdemelten számított az iroda egyik legkivá-
lóbb emberének.
  Feltehető, hogy az illető nem a valódi nevét használja
folytatta Gré. Szerény középtermet, törékenynek hat. bár
biztosíthatom, hogy ez csalóka látszat. és a lányával utazik, egy
Grunya nevű, határozottan szép ifjú hölggyel.
  Van egy úriember, aki a lányával utazik.
  Dragomilov még szélesebben vigyorgott.
  Szobája sötétjében vékony, de erős ujjait harcra készen ropog-
tatta.
  Az alsó fedélzeten csend állt be ; aztán Gré szólalt meg eltökél-
ten.
  Azért utánanéznék, ha nincs kifogása. Meg tudná adni a
kabin számát ?
  Természetesen. Egy pillanat, uram. Ez az. igen. a har-
mincegyes. Az alsó fedélzeten. Majd tétova csend után: De
ha mégis téved.
  Akkor bocsánatot fogok kérni. Gréhanţjából hidegség
csapott ki. A szövetségi kormányzatnak nem célja ártatlan
embereket zaklatni. Nekem viszont teljesítenem kell a kötelessé-
gemet.
  A két árnyalak elvált egymástól a feljáróhíd tövénél, a maga-
sabbik könnyedén megindult felfelé a kis oldalsó csigalépcsőn,
majd félresöpörve a másikat.
  Köszönöm, magam is megtalálom. Nincs rá szükség, hogy
elhagyja a posztját.
  Rendben van, uram. És remélem, hogy.
  De Gré már hallótávolságon kívül volt. Könnyedén a fedél-
zetre lépett, és hamarosan egy ajtót talált, amely fedett folyosóba
nyílt. Belépett, és azonnal a kabinszámokat kereste. A 108. számú
ajtó állott előtte. Habozás nélkül suhant a lépcsőhöz, és lefelé
indult. Az alsóbb szinten a számok kétjegyűek voltak. Magában
elmosolyodott, és a kabinszámokat figyelve végigosont a néma
folyosón.
  A 31. egy forduló után, keresztfolyosóról nyílt, kis alkóvból.
Gré az alkóv falához simult, és a következő lépésen töprengetf.
Nem becsülte alá Dragomilovot, aki a logika, az etika és az
erkölcsiség szépségén túl arra is megtanította, hogyan törheti el
egy ember nyakát egyetlen fürge csapással. A hajón hihetetlen
rázkódás futott végig, s Gré megmerevedett, de csak a nagy
hajógépek indultak meg odalent, hogy az egész hajtóinű átmele-
gedjék a reggeli indulásig.
  Az elhagyatott folyosó sötétjében Gré egy pillanatig arra
gondolt, hogy a revolverét használja, de rögtön el is vetette az
ötletet. A körülzárt térben a dörrenés süketítő volna, s megnehe-
zítené a menekülést. Inkább egy vékony, éles kést húzott elő az
alkarjára erősített tokból, és sebtében megvizsgálta az élét a
hüvelykujjával. Elégedetten bólintott, megmarkolta élével felfelé
tartva, másik kezével pedig, amelyben álkulcsot tartott, a zárat
tapogatta ki.
  Egy gyors körültekintés megnyugtatta, hogy egyedül van a
keresztfolyosón, minden utas bizonyára alszik már. Amilyen hal-
kan csak tudta, a kulcsot a zárba tolta és lassan megforgatta.
  Meglepetésére az ajtó kivágódott, mégpedig a kabin belseje
felé. Mire egyensúlyát visszanyerte volna, már be is volt rántva
a szobába, és erős ujjak kulcsolódtak kést tartó kezére. De Gré
is gyorsan reagált, mint mindig. Nem próbált visszahúzódni,
inkább támadójával együtt előrelendült, vadul hozzáadva saját
súlyát a másik rántásának erejéhez. Mindketten a padlóra zuhan-
tak, a beépített ágy tövén az ablak alatt. Gré egy szempillantás
alatt újra talpon volt, oldalt ugrott, és a kés döfésre készen állt
a markában. Dragomilov sem késett felugrani, maga elé nyújtott
karokkal állt, feszes ujjai egy kis rést kerestek, hogy megadhassák
a halálszorítást az ellenfélnek.
  Egy pillanatig lihegve meredtek egymásra néhány láb távolság-
ról. A rakpart gyenge villanyégői kísérteties árnyakat vetettek a
kabin falaira. Aztán villámsebesen lendült Gré karja, a kés
sivítva hasította a félsötétet. De csak az üres levegőt érte ; Drago-
milov éppoly sebesen a földre vetette magát, s ahogy a másik
karja előrevágódott, alulról elkapta és megcsavarta. Gré elfoj-
tott kiáltással kiejtette a kést, és apróbb termetű ellenfelére zu-
hant, szabad kezével keservesen igyekezve elkapni annak a torkát.
  Némán és nekivadultan küzdöttek, két gyakorlott bérgyilkos,
mindegyik tökéletesen tudatában a másik képességeinek, és meg-
győződve róla, hogy jogos, ráadásul szükségszerű megölnie a
másikat. Minden egyes fogásuk és fogáshárításuk automatikus
volt, képzettségük a japán haláltudományban egyenlő és pusztító
erejű: A hajó mélyén lassan átforduló hatalmas dugattyúk és
kerekek zaja egyre erősebb lett. A luxuskabinban folyt tovább a
kíméletlen küzdelem, fogás fogás ellen, dobogásuk és lihegésük
elveszett a hajógépezet mind hatalmasabb dübörgésében.
  Ide-oda kaszáló lábaik a nyitott ajtóhoz ütődtek, az ajtó végül
bevágódott. Gré, ahogy fektében szabadulást keresett, megérez-
te lapockájában a földre hullott kés nyomását. Hátát ívbe feszítve
odébb gördült, és egy kézzel hárítva a rázúduló Dragomilov
rohamát, a másikkal a kés után kutatott. És ujjai rátaláltak.
Hevesen ide-oda tekeregve kiszabadította magát, és keze hátra-
lendült, hogy elölről döfje kését ellenfelébe. Lesújtott és érezte,
hogy a kés valami puhába mélyed. Másodpercnyi megkönnyeb-
bülést érzett. Ám abban a pillanatban Dragomilov mohó ujjai
megtalálták a keresett pontot. Gré hátrazuhant, s egy utolsó
erőfeszítéssel ujjai kirántották a kést az ágy matracából.
  Dragomilov tántorogva állt talpra, és komoran tekintett régi
barátja sötét tetemére, amely a keskeny ágy lábánál hevert. A csu-
kott ablak keretének dőlt, s igyekezett úrrá lenni heves lihegésén,
arra gondolva, mennyire megapasztotta harci erejét a sok eltelt
év. Kimerülten dörzsölte arcát. Azért, gondolta, mégiscsak áll-
tam Gré rohamát, és ő is ott végezte, ahol a szervezet bármely
tagja.
  Töprengéséből hirtelen kopogás riasztotta fel. Gyorsan leha-
jolt, a holttestet az ágy alá gördítette, és nesztelenül az ajtóhoz
lépett.
  Tessék!
  Miszter konsztantin ? Beszélhetnék önnel egy pillanatra ?
  Azonnal.
  Dragomilov bekapcsolta a kabin világítását; egy gyors pillan-
tás a szoba berendezésére megnyugtatta, hogy semmi sem árulko-
dik az imént történtekről. Helyére tolt egy széket, az ágytakaróval
elfedte a matracon ejtett vágást, és hálóköntöst kapott magára.
Még egyszer körülnézett. Elégedetten, hogy a szoba fogadóképes,
résnyire nyitotta az ajtót, és hatalmasat ásított bele a gazdasági
tiszt arcába.
  Nos? Mit óhajt?
  A tiszt zavartan pislogott rá.
  Egy Miszter Gré nevű úr. nem járt önnél?
  Ja, az? De igen. Éppen ő hiányzott az éjszaka közepén.
Valami Dragomilovicsot vagy mifenét keresett. Bocsánatot kért
és elment. Miért?
  A hajó rövidesen indul, uram. Elképzelhetőnek tartja, hogy
az elmúlt néhány percben tért volna vissza a partra, amíg én
lejöttem önhöz?
  Dragomilov újra ásított, és hidegen nézett a tisztre.
  A leghalványabb sejtelmem sincs. És most, ha megbocsát,
szeretnék végre egy kis nyugodalmat.
  Természetesen, uram. Elnézését kérem. És köszönöm.
  Dragomilov bereteszelte az ajtót, és újra eloltotta a kabin
lámpáját. Ott ült a kabinhoz tartozó kis széken, és töprengve
nézte a csukott ablakot. Holnap már késő lenne, a személyzet
biztosan takarítja a kabinokat. Még reggel is késő lehet, mert, nem
ritka, hogy már hajnalban sétálnak a fedélzeten. Most kell meg-
tenni, bármekkora is a kockázat. Türelmesen visszaült, és várt a
hajó indulására.
  Fentről, a fedélzetről hangokat lehetett hallani, amint húzták
be a köteleket, és a hajó felkészült, hogy elhagyja a rakpartot.
A gépek feldübörögtek, finom remegés lett érezhető a kabinban
is. Feje fölül tompa dobogást hallott, matrózokét, akik a kötele-
ket csőrölték fel, és szolgálták minden szeszélyét az acélszörny-
nek, amely az óceánon készült átalvinni őket.
  A kiáltások a fedélzeten lassan elhaltak. Dragomilov óvatosan
kinyitotta az ablakot, és kidugta a fejét rajta. A hullámzó szaka-
dék a móló és a hajó között lassan szélesedett; a raktárházak előtt
függő égőket elhalványította a messzeség. Fülelt, nem hall-e lépte-
ket fentről, de néma csend volt. Dologhoz fogott hát, az ágy alól
előgörgette a testet, és lehajolva, könnyedén az ágyra emelte. Még
egy kutató pillantás meggyőzte, hogy a rakpart néptelen. A csün-
gő karokat kidugta a kerek nyíláson, majd az egész testet utánuk
lódította. Halk csobbanással ért vizet; Dragomilov hallgatózott,
nem harsannak-e kiáltások fentről. Néma csend volt továbbra is.
Komor ábrázattal bereteszelte az ablakot, szorosra húzta össze
a függönyét, és csak akkor gyújtott fényt.
  Még egyszer ellenőrzött mindent, mert Dragomilov alapos
ember volt. A kést egy bőröndbe helyezte, és lezárta a csomagot.
A felhasított matracot megfordította, a lepedőt gondosan vissza-
tűrte minden oldalon. A takarót kiegyengette. Csak amikor már
a szoba tökéletesen visszanyerte iménti megjelenését, akkor nyu-
godott meg, és fogott lassan a vetkőzéshez.
  Eseménydús éjszaka volt, gondolta, egyszersmind egy további
lépés könyörtelen útján.
ţ Lukovill erélyesen kopogott Sztárkington hotelszobája
  ajtaján, amikor belépett, szótlanul letett egy újságot az
asztalra. Sztárkington pillantása azonnal a fekete címsorra esett,
és gyorsan végigolvasta a vérfagyasztó beszámolót.
TITOKZATOS ROBBANÁS KÉT HALOTTAL
Augusztus 15. Ma hajnalban a Wört Sztríten, az Öböl kör-
zetében egy titokzatos robbanás két azonosíthatatlan férfi ha-
lálát okozta. A rendőrség nem talált nyomot arra nézve, mi
okozhatta a heves detonációt, amely a közvetlen környéken
ablakokat tört ki, és halálát okozta a két férfinak, akik feltehe-
tőleg épp a robbanás helyszínén haladtak el.
  A robbanás ereje lehetetlenné tette az áldozatok azonosítá-
sát: Egy kis fémdoboz roncsa az egyetlen szokatlan tárgy, amit
a helyszínen találtak, de a rendőrség véleménye szerint mérete
miatt nem lehetett oka a tragédiának. A hatóságok teljes sötét-
ségben tapogatóznak.
  Harkinsz és Alszwort! kiáltott fel fogait összeszorítva.
Sürgősen ide kell hívni a többieket!
  Haasnak és Hanovernek telefonáltam felelte Lukovill.
Bármely pillanatban itt lehetnek.
  És Gré?
  A hotelszobája nem felel. Meglep a dolog, hiszen abban
maradtunk, hogy ma reggel mindenki jelentést tesz a hajóról,
amelyet az éjszaka átvizsgált.
  Ön nem talált semmit az Argoszin?
  Semmit, és Haas sem a Takku Marun.
  A két férfi egymásra bámult, szemükben egy közös gondolat
tükröződött.
  Ön szerint talán. kezte Sztárkington, de abban a pillanat-
ban ellentmondást nemtűrő kopogtatás harsant fel az ajtón.
Mielőtt a bentlévők bármelyike felelhetett volna, az ajtó kivágó-
dott, és Haas meg Hanover alakja tűnt fel előttük.
  Haas a szobába rontott, és ugyanannak a lapnak egy későbbi
kiadását dobta az asztalra.
  Látták ezt? kiáltotta. Gré is meghalt.
  Meghalt ?
  A Janzen rakpartnál fogták ki a holttestét a vízből, ahol az
isztern klipper volt kikötve! Dragomilov azon a hajón utazik, és
a hajó már úton van.
  Néhány pillanatnyi döbbent csend támadt. Sztárkington a szé-
kéhez ment és komótosan leült. Tekintete végigjárt társai megkö-
vült arcán, s csak akkor szólalt meg halkan :
  Nos, uraim, meg vagyunk tizedelve. A Bérgyilkossági Iroda
összes életben maradt tagja e pillanatban itt van e szoba falai
között. Hárman haltak meg közülünk az elmúlt huszonnégy óra
alatt. Hol a siker, amely annyi éve minden vállalkozásunkat
koronázta? Ťígy cserben hagyhatott minket egyik pillanatról a
másikra ?
  Senki sem csalhatatlan vetette ellene Haas. Harkinsz és
Alszwort egy véletlen áldozatai.
  Véletlen? Ezt ön sem hiheti őszintén, Haas. Az nem lehet.
Véletlen olyan nincs is. A saját életünknek ura vagyunk, vagy
nem vagyunk ura semminek.
  Azaz legalábbis ebben hiszünk, vagy nem hiszünk semmiben
igazította helyre Lukovill szárazon.
  De biztosan valami hiba volt a faliórával makacskodott
Haas.
  Nyilvánvaló bólintott Sztárkington. Ám véletlen-e, ha
valaki abba bukik bele, hogy túlságosan rábízza magát egy me-
chanikus szerkezetre? A találmányok, kedves Haasom; cselekvők
és nem gondolkodók művei.
  Nevetséges állítás! dohogott Haas.
  Szó sincs róla. Aki képtelen értelmileg racionalizálni a prob-
  lémákat, csak az fog mechanikus megoldás után kutatni. Vegye
  csak a falióra példáját. A pontos idő ismerete vajon válasz-e az
  adott időpillanat problémájára? Mit nyerünk szépségben avagy
  erkölcsben, ha tudjuk, hogy e pillanatban tíz óra múlt éppen
  nyolc perccel ?
  Ez túlzott egyszerűsítés vágott vissza Haas. Eljön az idő,
  hogy az a falióra bosszút áll.
  Hanover előrehajolt.
  Ha már így leszólja a cselekvőket, Sztárkington mondta,
  mit gondol mégis, mi csak gondolkodók vagyunk talán, és egyál-
  talán nem cselekvők?
  Sztárkington rámosolygott.
  Az az igazság, hogy egy ideje sem ezek, sem azok nem va-
  gyunk. És mostantól létkérdés, hogy mind a kettő legyünk.
  Lukovill, aki eddig az ablakon bámult ţki az utcára, most
  megpenderült.
Ide hallgassanak! kiáltotta. Dragomilov elhajózott. El-
  hagyta az országot. Kétséges, hogy valaha visszatér-e. Miért nem
  adjuk fel ezt az értelmetlen hajszát? Mi, akik maradtunk, még
  újraszervezhetjük az irodát. Dragomilov egy szál magában kezd-
  te, mi meg négyen vagyunk !
  Feladni a hajszát? visszhangozta Haas döbbenten. És
  hogy értelmetlen? Hogyan szervezhetnénk újjá az irodát, ha legel-
  sőnek nem is a hajszát, hanem az elveinket adjuk fel?
  Lukovill fejet hajtott.
Persze, igaza van. Nem gondoltam végig. Akkor hát mi a
  következő lépés ?
  Haas felelt neki. Ez a vékony láng-ember domború homlokával
  felpattant, és ţaz asztal fölött áthajolt.
  Ma délután négykor indul egy hajó a Dérborn dokkból, az
  Orientál Sztár. A leggyorsabb hajó a csendes-óceáni vonalakon.
  Akár egy teljes nappal is megelőzi az isztern klippert Honolulu
  kikötőjében. Javaslom, várjuk be Hawaii szigetén Dragomilov
  érkezését. És azt is, hogy elővigyázatosabbak legyünk, mint az
  előttünk járók, amikor szembetalálkozunk vele.
  Nagyszerű ötlet! lelkendezett Hanover. Teljesen gyanút-
lan lesz!
  A főnök sose teljesen gyanútlan jegyezte meg Sztárkington.
Csak úgy van vele, hogy ha gyanít is veszélyt, nem engedi, hogy
az eltántorítsa a terveitől. Nos hát, uraim, hogy tetszik önöknek
Haas javaslata?
  Csend ülte meg a szobát. Aztán Lukovill megrázta a fejét.
  Nem hiszem, hogy szükséges mindnyájunknak elhajóznunk.
Haas sérülése még nem is jött helyre egészen. És egyébként sem
jó minden tojást egy kosárba tenni. Javaslom, hogy Haas marad-
jon. Szükség lehet rá, hogy valaki a szárazföldről irányítsa az
akciót.
  A javaslaton mindhárman elgondolkodtak. Sztárkington bólin-
tott.
  Egyetértek. Haas?
  A vékony, izzó szemű ember mélabúsan mosolygott.
  Persze szívesen lennék jelen, amikor leterítik a vadat. De meg
kell hajolnom Lukovill érveinek logikája előtt. Én is egyetértek.
  Hanover csak bólintással, jelezte egyetértését.
  Van elegendő pénzünk?
  Sztárkington áthajolt íróasztalához, és a fiókjából előhúzott egy
borítékot.
  Ma reggel küldönc kézbesítette. Hall küldött benne felhatal-
mazást, hogy korlátlanul vehetek fel pénzt a számlánkról.
  Hanover felvonta a szemöldökét.
  Tehát ő is Dragomilovval utazott.
  Inkább a lányával helyesbített Haas mosolyogva. Szegény
Hall! Milyen csapdába csalta a szerelme! Beszerez egy apóst,
akinek ő maga tűzött vérdíjat a fejére!
  Hall logikáját érzelmek színezik át jegyezte meg Sztárking-
ton. Az érzelmes ember végzete nemcsak megjósolható, de
többnyire megérdemelt is. Felemelkedett. Akkor hát utánané-
zek a hajójegyeknek. Hirtelen Lukovillre nézett, s aggódva
kérdezte: Mi baj ? Miért vág olyan szerencsétlen képet ?
  A hajókoszt sóhajtott Lukovill bánatosan. El tudja
képzelni, hogy friss zöldfélét szolgálnak fel az egész út folyamán?
A napkorong széle egyenletesen tört meg a keleti horizonton.
Winter Hall a korlátnál állva élvezte az óceán langyos reggeli
szellőjét, amikor hirtelen megérezte, hogy valaki áll mellette.
Megfordult, s Dragomilovot látta a csillogó messzeségbe bá-
mulni.
  Jó reggelt! üdvözölte mosolyogva. Jól aludt?
  Dragomilov viszontmosolyt erőltetett vonásaira.
  Amennyire várható volt.
  Ha érzem, hogy elkerül az álom, én olyankor sétálok egyet
a fedélzeten ajánlotta Hall. Az a tapasztalatom, hogy egy kis
testmozgás meghozza az álmot.
  Testmozgásban nekem sem volt hiányom felelte Dragomi-
lov, és most már egészen szembefordulva a mellette álló szép,
sudár fiatalemberrel, felmosolygott rá. Látogatóm volt éjszaka,
mielőtt kihajóztunk.
  Hall elméjében fellobbant az emlék.
  Gré! Neki kellett átvizsgálnia ezt a hajót!
  Úgy van. Gré ugrott be hozzám.
  Itt van valahol? Hall körülpillantott, derűs mosolya leher-
vadt az arcáról.
  Nem. Nem jött velünk. Ott maradt.
  Hall rápillantott az apró, homokszínhajú emberre, aki mellette
állt, és már mindent értett.
  Megölte!
  Igen, megöltem. Nem tehettem mást.
  Hall visszafordult, és újra a kelő nap szemlélésébe mélyedt.
Erőteljes arcára szigorú kifejezés ült ki.
  Azt mondja, nem tehetett mást. Foghatom úgy fel ezt a
beismerést, hogy változás állott be a nézeteiben?
  Nem  rázta a fejét Dragomilov. Ámbár minden nézetnek
készen kell ţállnia a változásra is, ha a gondolkodó ember méltó
akar maradni az értelem adományára. Azért mondtam, hogy nem
tehettem mást, mert Gré a barátom volt. Azt is mondhatnám
talán, hogy a védencem. Az én oktatásom szellemében tört az én
életemre. és én az ő motívumainak a tisztaságát méltányolva
vetettem véget az övének.
  Hall nehéz sóhajt hallatott.
  Nem, nem változott. Mondja, mikor lesz vége ennek a téboly-
nak ?  Tébolynak? Dragomilov vállat vont. Tisztáznia kellene
a fogalmait. Mi az épelméjűség? Élve hagyni olyanokat, akiknek
a ténykedése ártatlan életek kioltására vezet? Olykor ártatlan
életek ezreinek a kioltására?
  Ugye, nem Grére céloz?
  Ugyan! Csupán a tanaim alapjait igyekszem igazolni, amely
tanokban Gré is hitt, és amelyeket ön volt szíves tébolynak
nevezni.
  Hall csüggedten bámult rá.
  De hiszen egyszer már beismerte ennek a filozófiának a téves
voltát. Az ember nem ítélhet, csak fölötte ítélhetnek. És nem az
egyén. Csak a csoport.
  Úgy van. Ezen az alapon győzött meg róla, hogy a Bérgyil-
kossági Iroda kitűzött célja amorális. Vagy talán pontosabbjelző,
hogy koraérett, ideje előtti. Mert maga az iroda is, ne felejtse
el, csoport, magának a társadalomnak a képviselöje. Képzeljen
csak el egy akkora irodát, amely az egész emberiséget magában
foglalja. Akkor az érvek; amelyekkel meggyőzött, érvényüket
veszítik. De annyi baj legyen. Akárhogy is, ön meggyőzött, és én
elvállaltam a megbízatást; :ţönmagam megöletését. Szerencsétlen
módon épp a szervezetem tökéletessége dolgozott eddig ellenem.
  A tökéletessége! Hall levegő után kapkodott. Hogyan
ejtheti ki ezt a szót? Hisz hat vagy talán nyolc embere is kudarcot
vallott, amikor meg akarták ölni!
  A kudarcuk épp a tökéletesség bizonyítéka felelte Dragomi-
lov komolyan. Látom, hogy nem érti. A kudarcokat be lehet
kalkulálni ; az iroda szervezetébe ugyanis fékek és ellensúlyok is be
vannak építve. A kudarcok ezeknek a fékeknek és ellensúlyoknak
a helyességét bizonyítják.
  Hall ámulattal nézte a mellette álló emberkét.
  Egyszerűen hihetetlen! Mondja meg hát, mikor fog ez a. jó,
nem nevezem tébolynak. ez a kaland véget érni?
  Meglepetésére Dragomilov nyájas mosollyal felelte:
  Szeretem a kaland szót. Kaland az egész élet, de nem sokra
becsüljük ezt, amíg maga az élet nem forog kockán. Hogy mikor
fog véget érni? Gondolom, amikor mi véget érünk. Ha agyunk
nem fungál többé, ha a férgek és nem gondolkodók társaivá
leszünk. Ami az én egyedi esetemet illeti tette hozzá, látva Hall
arcán a növekvő türelmetlenséget a határidő lejártával, egy
évvel azután, hogy Haasnak kiadtam az utasítást.
  És ez az idő már nincs messze. Nem egészen három hónap,
és a szerződés lejár. És akkor?
  Meglepetésére Dragomilov arcáról lehervadt a mosoly.
  Fogalmam sincs. El nem tudom képzelni, hogy a szervezet,
amelyet olyan aprólékos gonddal építettem ki, élni hagy egy teljes
évig. Ez tagadása lenne a tökéletességének.
  De azért, ugye, mégsem kívánja a sikerüket?
  Dragomilov összekulcsolta a kezét. Homloka ráncba szaladt,
arca komoly volt.
  Nem tudom. Ez egyre jobban aggaszt mostanában, ahogy
múlnak a hetek meg a hónapok.
  Ön bámulatos ember! Milyen értelemben aggasztja?
  A színtelen hajú kis ember szembenézett megtermett tár-
sával.
  Azt hiszem, nem igazán kívánom, hogy egy időhatár lejártá-
nak köszönhessem az életemet. Az idő arra való, hogy uralkodjék
az emberen, s nem hogy szolgálja. Az idő, tudja, az egyetlen
gépezet, amelynek tengelyeit a csillagok forgatják, és mutatóit a
végtelen igazítja. Én is szerkesztettem egy tökéletes gépet, az
irodát. De az iroda csak önmagára hagyatkozva bizonyíthatja be
tökéletességét. Nem helyes, ha fogyatékosságait egy másik, egy
nagyobb gépezet kérlelhetetlen működése egyenlíti ki.
  De hisz épp jelenleg is az időtényezőt igyekszik kihasználni
az élete megmentésére vetette ellene Hall, akit most is bámulat-
ba ejtett a másik elme különös működése.
  Ember vagyok felelte Dragomilov búsan. Könnyen lehet,
hogy hosszú távon majd ez bizonyul filozófiám végzetes gyönge-
ségének.
  Azzal sarkon fordult, és elindult a fedélzeti folyosó ajtaja felé.
Hall utánapillantott, s közben érezte, hogy a másik oldalon va-
laki megérinti a karját. Hirtelen odafordult, és Grunya tekin-
tett rá.
  Mit mondtál apámnak? kérdezte. Nagyon felzaklatottnak
látszott.
  Attól lett olyan, amit maga mondott önmagának felelte
Hall. Karon fogta a lányt, és sétálni indult vele a fedélzeten.
Minden emberben ösztön rejlik, amely küzdeni készteti az éle-
téért. De van mindegyikünkben, rejtetten, egy halálvágyţ is, amely
változatos ürügyekkel igyekszik igazolni magát. Majd csak ez-
után derül ki, melyik elem kerekedik felül a te különös atyád
életében.
  Avagy a halálában suttogta Grunya, és hevesen megka-
paszkodott szerelme védelmező karjában.
ţ Az isztern klipperen a napok gyorsan és kellemesen
  teltek. Grunya naponta kifeküdt a nyugszékébe, és süt-
tette magát a forró nappal, minek folytán éppoly sötétre barnult,
mint Hall. Dragomilov azonban, noha éppannyi órát töltött a
napsütötte fedélzeten, immunisnak bizonyult a perzselő sugarak
hatásával szemben, és megőrizte hal ţványságát. Hall meg ő minthaţ
moratóriumot kötöttek volna filozófiai vitáikban; beszélgetésük
most gyakrabban irányult a hajó nyomdokvizében fel-feltűnő
játékos repülőhalrajokra vagy az étteremben felszolgált kiváló
fogásokra, esetleg a tatfedélzet teniszpályáján elért eredmé-
nyeikre.
  És egy szép nap reggelén, mintha csak most indultak volna, az
utazás már véget is ért. Ahogy e reggelen, ébredés után a fedélzet-
re léptek, már szinte fölöttük tornyosult az Oahu sziget bejáratát
őrző Gyémántfő, Honolulu kikötővárosa pedig fehéren villogott
a háttérben. Kis csónakok raja evezett a hajó felé, virágfüzérekkel
ékes bennszülöttek seregével. A nagy óceánjáró gyomrában a
fűtők lapátjukra támaszkodva álltak, mint megannyi szobor; a
hatalmas hajógépek majdnem teljesen leálltak, a hajó alig moz-
gott előre az öböl vizében.
  Gyönyörű! suttogta Grunya, és Hallhoz fordult. Hát nem
gyönyörű, Winter?
  Majdnem olyan gyönyörű, mint te vagy, kedvesem mosoly-
gott rá Hall, és Dragomilovhoz fordulva így szólt: Tíz hét. Tíz
hét múlva, uram, a viszonyunk gyökeresen megváltozik. Attól
fbgva ön az apósom lesz.
  És már nem a barátja többé? nevetett Dragomilov.
  Mindig is barátok maradunk felelte Hall, de aztán elkomo-
rult kissé. Mellesleg, most mik a tervei? Nem gondolja, hogy
megmaradt emberei ide is követni fogják?
  Dragomilov mosolya nem vesztett derűjéből.
  Követni? Már itt is vannak. Legalábbis a többségük. Mert
persze egyet biztosan ott hagytak a kontinensen.
  De hogy előzhettek meg minket?
  Egy gyorsabb hajóval. Fogadni mernék, hogy az Orientál
Sztárral hajóztak ki a mi indulásunk napjának délutánján. Gré
holttestének fölfedezése elárulta, melyik hajóval utazunk, ennél-
fogva úticélunkat is megtudták. Tegnap este már biztosan kikö-
töttek. Ne féljen, ott lesznek mind, amikor partra szállunk.
  De hogy tudhatod mindezt olyan biztosra? kérdezte Gru-
nya.
  Úgy, hogy beleképzelem magamat a helyzetükbe, és kiszámí-
tom, mit tennék én azonos körülmények között. Nem, drágám,
biztosan nem tévedek. Itt lesznek mind a fogadásomra.
  Grunya megragadta apja karját, és szeme kikerekedett a féle-
lemtől.
  De apa, mit akarsz tenni?
  Ne aggódj, drágám! Nem esem áldozatul nekik, ha erre vagy
kíváncsi. Most pedig jól figyelj : még napokkal az indulásunk előtt
írtam ide, és foglaltam két szobát neked meg Hallnak a Queen
Ann szállóban. Egy autótok is lesz sofőrrel, akkor és oda mentek
vele, ahogy joţlesik. Én most nem tarthatok veletek, de amint
elrendeztem a dolgaimat, hallani fogtok rólam.
  Grunyának meg nekem? tátogott Hall. De hisz nem is
tudhatta, hogy én is jövök!
  Dragomilov szája fülig szaladt.
  Mondtam már, hogy mindig beleképzelem magam mások
helyébe. Az ön helyében én sem engedtem volna, hogy egyţolyan
gyönyörű lány, mint az én Grunyám, csak úgy eltűnjön mellőlem.
Drága barátom, semmiben sem voltam olyan biztos, mint hogy
itt találom a hajón.
  Azzal visszafordult a korláthoz. A bennszülöttekkel zsúfolt
csónakok most már a hajó körül ringtak az enyhe hullámokon;
ágyékkötős fiúk buktak alá a tiszta vízbe a fedélzetről lehajigált
pénzérmékért. A rakpart fehér épületeiről visszasugárzott a kelő
nap fénye. A hatalmas óceánjáró megállt; egy karcsú kis naszád
indult feléje a partról a révkalauzzal és a kínai hordárokkal, akik
majd a csomagokat viszik partra.
  Hajókürt hangja hasított a csendbe, büszkén jelentve a megér-
kezésüket. A révkalauz csónakja a hajó oldalához állt, és a kikö-
tői tisztviselők csinos, hegyes sipkájukban és fehér ingükben a
fedélzetre kapaszkodtak.
  Nyomukban kék inges, varkocsos hordárok füzére kúszott fel
a kötéllétrán, egy ütemre himbálva lapos szalmakalapjukat, és
eltűntek a hajó belsejében.
  Dragomilov most a másik kettőhöz fordult.
  Ha megbocsáttok, befejezem a csomagolást vetette oda
könnyedén, és kurta integetéssel a lejárat felé vette útját.
  A révkalauz megjelent a kormányhídon, s a hajó gépei újra
feldübörögtek, ahogy a hatalmas test megindult a part felé.
  Talán mi is lemehetnénk, hogy a csomagjaink után nézzünk
mondta Hall.
  Ó, Winter, ilyen hamar? Olyan gyönyörű ez a látvány! Nézd,
a hegyek mintha egyenest a város közepéből szöknének fel! A fel-
hők úgy függenek a csúcsok felett, mint apró füstpamatok!
Elhallgatott, és a lelkesedés lelohadt az arcáról: Winter, mihez
kezd apa ?
  én nem aggódnék apádért, drágám. Még nem lehetnek itt. És
ha itt vannak is, nem kockáztathatnak meg egy akciót ekkora
tömegben. Menjünk.
  A hajó egyreközelebb ért a mólóhoz, ők pedig lementek a hajó
mélyébe. Közben köteleket hajítottak a partra, és szorgos kezek
erősítették őket a kikötő bakjaihoz. A hajón munkához láttak a
csörlők, behúzva a súlyos kábeleket, míg a hajó rögzített helyzet-
ben nem állt a dokk mellett. Egy zenekar rázendített a híres
Alohára. A boldog felismerés kiáltásai röppentek fel az utasok
meg a parton várakozók tömegéből, zsebkendők lengtek viharo-
san. A lejáróhíd lassan a part felé nyúlt, a zenekar fortisszimóba
csapott.
  Poggyászát egy hordárra bízva, Hall visszatért a fedélzetre, és
a korlátnál megállva végignézett az arcokon, amelyek a rakpart
korlátja mögött sorjáztak. Hirtelen megmeredt : ott állt Sztárking-
ton, és egyenest az ő arcába bámult!
  Az iroda csikágói fiókjának vezetője nyájas mosollyal intege-
tett feléje. Hall tekintete továbbsiklott a felfelé fordított arcokon,
és megállt egy másiknál. Hanover volt az, ő a lejárathoz közelebb
várakozott. Nem kérdéses, hogy a harmadik is hasonlóan fontos
stratégiai pontot őriz, gondolta Hall.
  A lejáróhíd padlója partot ért, a korlátok is helyükre kerültek.
Az utasok és a várakozók özönleni kezdtek mindkét irányból, s
a megrakott hordárok igyekeztek utat törni köztük, veszélyesen
ingó terhüket egyensúlyozva fejükön és hátukon. Sztárkington is
megindult felfelé a hídon, két könyökkel taszigálva félre a tolon-
gókat. Hall eléje sietett.
  Sztárkington boldogan mosolygott rá.
  Isten hozta, Hall! Örülök, hogy itt látom! Hogy s mint van?
  Sztárkington! Ezt nem tehetik!
  Sztárkington felvonta a szemöldökét.
  Mit nem tehetünk? Nem állhatjuk legszentebb szavunkat?
Nem tarthatjuk meg híven, amit megígértünk? Ami a kötelessé-
günk? Változatlanul mosolygott, de a szemében halálos ko-
molyság volt. Hall válla fölött a lefelé özönlő arcok sokaságát
fürkészte. Most nem menekül, higgye el. Lukovill már a révka-
lauzzal feljött a hajóra. Hanover a dokk kijáratánál őrködik.
Súlyos hibát követett el a főnök, hogy ilyen csapdába sétált bele.
  Hall a fogait csikorgatta.
  Nem tűrhetem! értesítem a hatóságot!
  Senkit sem fog értesíteni. Sztárkington oktató hangot vett
fel, mintha professzor volna, és egy nehéz felfogású hallgatóját
igyekeznék rávezetni valami kézenfekvő igazságra. Becsületsza-
vát adta. Magának a főnöknek és nekünk is, mindegyikünknek.
Nem értesítette a hatóságot eddig sem, és nem fogja ezután sem.
  Nem fejezhette be a mondatot, mert egy kínai hordár, aki
valóságos bőröndtorony alatt görnyedt, beleütközött, és dalla-
mos bocsánatkéréssel állt odébb. Lukovill tűnt fel mellettük, és
Hallt megpillantva, boldog mosolyra derült az ábrázata.
  Hall! Igazán kellemes meglepetés! Milyen volt az útjuk?
Kellemes?
És mondja csak. itt lehalkította a hangját volt
valami zöldféle az étrenden? Visszaútban szeretnék valami ízlé-
semhez illőbb konyhát. Az Orientál Sztáron sajnálatosan nélkü-
löznöm kellett a főzeléket és a gyümölcsöt is. Hús, folyton csak
hús! Persze nyilván az hiszik, így tesznek az utasok kedvére.
  Láthatólag észrevette, hogy Sztárkington valami másra vár;
gyorsan témát változtatott, és hozzá fordult.
  Dragomilov lent van. A 31. kabint foglalta le más néven ; a
kabinra felszereltem egy külső reteszt, hogy ki ne tudjon jönni.
Persze ott van még az ablak.
  Azt Hanover figyeli lentről felelte Sztárkington, és a sápadt
Hallhoz fordulva így szólt: Nem lenne jobb, ha partra szállna,
Hall? Higgye el, semmit sem tehet az ellen, ami itt készül.
  Maradok kiáltott Hall, és félrefordult, mert érezte, hogy
egy görcsös kéz ragadja meg a karját.
  Grunya! Kedvesem!
  Winter! simult hozzá a lány, majd hirtelen Sztárkingtonra
meresztette égő szemét. Mit akarnak itt! Nem bánthatják az
apámat!
  Ezt már megvitattuk, kisasszony felelte Sztárkington kedve-
sen. Ön is tudja, mi a küldetésünk, és ismeri az utasításokat,
amelyeket atyjaurától kaptunk. Bátorkodom ajánlani, Missz Dra-
gomilov, hogy szálljon partra. Itt önnek semmi tennivalója nincs.
  Partra szálljak? A lány elszántan kapta fel a fejét. Igen,
partra szállok! és rendőrökkel térek vissza ! Nem érdekel, milyen
utasításokat adott apám, én nem engedem, hogy megöljék!
Szikrázó szemeit most Hallra vetette. És te? Csak állsz itt?
Miféle férfi vagy te? Rosszabb vagy, mint ezek az őrültek, mert ők
legalább azt hiszik, hogy helyesen cselekszenek, de te jól tudod,
hogy nincs igazuk! És a kisujjadat sem mozdítod ?
  Karját kiszabadította Hall szorításából, és átfurakodott a gyé-
rülő tömegen. Sztárkington követte a tekintetével, és bölcs mosoly-
lyal bólintott.
  Pompásan választott, Hall barátom! Nagyszerü lány! Ha-
nem tartok tőle, hogy az akciónkat kissé fel kell gyorsítanunk.
Reméltem, hogy várhatunk, amíg kiürül a hajó. Az utasok nagy
része mindenesetre már partra szállt. Velünk tart?
  Oly szívélyesen hangzott ez az invitálás, hogy Hall képtelen volt
elhinni, miszerint egy ember kivégzésénél kell tanúskodnia, aki
ráadásul Grunya apja. Sztárkington rámosolygott, és nyájasan
karon fogta.
  Hall úgy lépkedett a másik mellett, mintha álomban járna. Azt
lehetett volna hinni, hogy egy közös barátjukhoz kapott meghí-
vást egy délutáni wisztpartira! Miközben a széles, vörös szőnye-
ges lépcsőn lépkedtek lefelé, Sztárkington derűsen csevegett mel-
lette.
  Igazán élvezetes dolog egy hajóút, nem gondolja? Mi nagyon
jól éreztük magunkat. Lukovill persze állandóan panaszkodott
a kosztra, de azért. Ni csak, itt is vagyunk!
  A kulcslyukhoz hajolt és fülelt. Fojtott hangok hallatszottak a
kabinból. Eltávolította a reteszt, amelyet Lukovill szerelt fel, és
a többiekhez fordult.
  Lukovill, álljon erre az oldalra. Hall, ön inkább hagyja el az
alkóvot. A főnök nyilván fel van készülve a támadásra, és nem
szeretném, ha önnek bántódása esnék.
  De az életükkel játszanak! kiáltott Hall.
  Kétségtelenül. De mi ketten vagyunk, s vagy Lukovill, vagy
én, de egyikünk végrehajtja a feladatot. És csak ez számít.
  Zsebéből revolvert húzott elő, és lövésre emelte. Mellette Luko-
vill ugyanezt tette. Hall elképedve bámult rájuk, egyiken se látta
nyomát a félelemnek. Sztárkington kulcsot halászott elő a zsebé-
ből, és a zárba illesztette, azzal se törődve, hogy álcázza az így
keltett zörejt.
  Hall, hátra! parancsolta, abban a pillanatban kivágta az
ajtót, és berohant. Az eléjük táruló látványtól megtorpant, álla
leesett, Hall pedig hahotába tört ki.
  Az ágyon egy kínai vonaglott szorosan leszíjazva, alsónadrágra
vetkőztetve. Szája jól be volt tömve, szemei dühödten forogtak.
Ahogy fejét ide-oda tekergette, és kétségbeesett nyögésekkel kér-
lelte felfedezőit, hogy szabadítsák ki, láthatóvá vált tarkójánál a
hevenyészve lemetélt varkocs zegzugos maradéka.
  Dragomilov! tört ki Lukovillből. Ott volt a hordárok
között, akik a partra tülekedtek mellettünk! Az ajtóhoz ugrott,
de Sztárkington karja feltartóztatta.
  Késő mondta egykedvűen. Kezdhetjük elölről a kutatást.
  Izgatott hangok hallatszottak be a folyosóról, és Grunya jelent
meg, nyomában több helybéli rendőr felemelt gumibottal. A ka-
cagástól dülöngélő Hall láttán a lány bizonytalanul megtorpant:
Tartásából eltűnt az elszántság. Sztárkington udvariasan felvoţnta
a szemöldökét.
  A rendőrök viszont rögtön munkához láttak, feloldozták a
boldogtalan kínait, akiből azonnal kitört a csicsergő szóáradat,
keserves képpel mutogatta hiányzó varkocsát és majdnem teljes
meztelenségét; majd széles karmozdulatokkal adta elő, hogyan
teperte le és kötözte meg a kabin gazdája. Eközben csak úgy
ömlött belőle a szó. A rendőr őrmester többször félbeszakította,
ugyanazon a nyelven kérdéseket tett fel neki, majd szigorú képpel
Sztárkingtonhoz fordult.
  Hol az az ember, aki ezt a gyalázatot művelte?
  Fogalmam sincs felelte Sztárkington az igazsághoz híven.
  De aztán igazságérzete felülkerekedett. Zsebéből tekintélyes
bankjegyköteget húzott elő, és néhányat leemelt a tetejéről.
  Foţja nyújtotta oda barátságosan a még mindig méltatlan-
kodó kínainak. Maga éppúgy pórul járt, mint mi. Ez talán
némileg kárpótolja a felsülésért. Hanem tette hozzá igen csüg-
gedt ábrázattal nem tudom, minket mi kárpótolhat a mi felsülé-
sünkért!
  Két hét is eltelt, mire Grunya és Hall utasítást kaptak
  Dragomilovtól a vele való találkozás módjáról. Addig
igyekeztek kihasználni a lehetőséget, hogy egy luxusautóból te-
kinthetik meg a trópusi város gyönyörű látnivalóit. A sofőr már
érkezésük másnapján reggel jelentkezett náluk a Queen Ann
szállóban az alábbi levélkével:
Gyermekeim, ezt a pár sort Chan nyújtja át nektek az Sz. konsztan-
tin ko. régi és megbizható alkalmazottja. Ő fog elkocsikázni
veletek oda, ahová és akkor, amikor kivánjátoţk, kivéve a ritka
alkalmakat, amikor én bizom meg valamivel. Ne kérdezzetek tőle
semmit, úgysem fog felelni. Jól érzem magam, és boldog vagyok,
és amint a körülmények engedik, hallatok magamról. Addig ölelem
drága Grunyámat, és üdvözlöm Hall barátomat!
  Aláírás nem volt, de nem is volt rá szükség. Annak elégedett
tudatában, hogy Dragomilov biztonságban van, most már felen-
gedett bennük a feszültség. Valódi turisták módjára töltötték
napjaikat. Úsztak a tengerben Waikikinél, és figyelték a vakmerő
hullámlovasokat, akik a tajtékkoronás hullámfalakról alásuhan-
va apró deszkájukon, térden száguldottak tovább a pálmafákkal
szegett part felé. ődöngtek a város színpompás utcáin, ámulva az
ezerféle látványosságon. Élvezték a halpiacot a King Sztríten,
ahol az árusok nyolc nyelven kínálják portékájukat, vagy a Ke-
wolo-medence mellett ülve figyelték a japán halászsampanokat,
amelyek a zsákmánytól majd elmerülve vonultak be az öbölbe.
Chant semmi sem zökkentette ki egykedvűségéből, sem javasla-
tot, sem megjegyzést nem tett; vitte őket, ahová kívánták, de
semmi többet.
  Estéiket gyakran töltötték Sztárkington, Hanover és Lukovill
társaságában. Grunya kénytelen volt bevallani magának, hogy
egyre jobban kedveli őket. észjárásukkal és viselkedésükkel any-
nyira az apjára emlékeztették. Titokban szégyenkezést érzett a
jelenet miatt, amit a hajón rendezett; úgy érezte, ezzel bizonyságát
adta, hogy nem bízik az apjában. Valahogy úgy tetszett előtte,
hogy a trióval való barátságos viselkedése némiképp jóváteszi azt
a baklövést. Ráadásul minden eltelt nappal közelebb került a
szerződés lejárta, és csökkent a veszély, hogy az iroda akciója
sikerhez vezet.
  Egy este ez az időmotívum szóba is került a három kongeniális
bérgyilkos vitájában.
  Már csak nem egészen két hónap van hátra jegyezte meg
Hall egy ötösben elköltött vacsora alkalmával. Felnevetett.
Higgyék el, semmi kifogásom az ellen, hogy ily kellemes módon
töltsék el a fennmaradó időt. Mi több, örömmel tölt el, hogy
az iroda pénzalapját ily ártalmatlan módon tékozolják el. De
egyet nem értek. Hogyhogy önök nem is kutatnak Dragomilov
után ?
  Dehogynem kutatunk felelte Sztárkington barátságosan.
A magunk módján. És a kutatásunk eredményhez fog vezetni.
A terveinket természetesen nem fedhetem fel, de annyit meg-
mondhatok : főnökünk két napot Nanakuliban töltött, a követke-
ző hármat pedig Waianában. Egyik esetben Lukovill nyomo-
zott, a másikban Hanover. Azóta szem elől vesztettük.
  Hall csúfondárosan felhúzta a szemöldökét.
  És ön nem is vett részt a nyomozásban?
  Nem felelte Sztárkington változatlan derűvel. Én gondo-
san szemmel tartottam önt és Missz Dragomilovot, bár teljesen
biztos vagyok benne, hogy semmivel sem tudnak nálunk többet
a hollétéről.
  Felemelte a poharát.
  Hadd köszöntsem ezt a poharat az ügy sikeres befejezésére.
  Arra én is szívesen iszom felelte Hall egykedvűen. Bár
különbözőképp értjük a sikert.
  Ez a nehézség minden nyelvben állapította meg Sztárkington
bánatos mosollyal. A definíciók.
  Abban semmi nehézség vetette ellen Hanover. A definí-
ció minden nyelv alapja. Csontváz, amire a nyelvet alkotó hang-
alakokat ráaggatjuk.
  Ez érvényes egy adott nyelvre jegyezte meg Lukovill ünne-
pélyesen, bár szemében vidám fény csillant. Szerintem Sztárking-
ton és Hall különböző nyelvekről, de legalábbis különböző nyel-
veken beszélnek.
  Én abban a hitben voltam, hogy nem nyelvekről, hanem
pohárköszöntőről beszélek igazította helyre Sztárkington szelí-
den. Felemelte a poharát. Ha tehát nincs több közbeszólás.
  De még volt egy.
  Szerintem mondta Grunya hamiskás mosollyal, s szeme
csillogása elárulta, hogy nagyon élvezte a riposztokat, egy a
fontos, hogy mindenki hű maradjon a saját definíciójához.
  Egyetértek! kiáltott Lukovill.
  Én is tette hozzá Hanover.
  Én pedig. Sztárkington immár harmadszor is felemelte
poharát én pedig. szomjas vagyok! Azzal minden további
nélkül fenékig ürítette a poharat. A többiek nevetve követték
példáját.
  Ahogy a balzsamos estében hazafelé sétáltak az utat szegélyező
óriás hibiszkuszok alatt; Hall megfogta Grunya kezét, és érezte,
hogy ujjai megfeszülnek.
  Honnan tudták meg, merre tartózkodott apa? kérdezte a
  lány aggodalmas hangon. Ezek a szigetek nagyok, és sok van
  belőlük, elképzelhetetlen, hogy merő véletlenségből akadjanak a
  nyomára.
  Ezek okos emberek felelte Hall elgondolkodva. De apád
is okos. Szerintem semmi okod az aggodalomra.
  Ahogy beléptek a hotel széles bejárati ajtaján, a recepció túlvé-
gén, a bugenvilleákkal teli belső udvaron épp egy luau folyt,
hallani lehetett a gitárok halk pengését. A portás, aki addig az
ţünnepséget figyelte, láttukra a pult mögé vonult, és a szobakul-
csokkal együtt egy lepecsételt levélkét nyújtott át Hallnak. Az
feltépte és elolvasta, miközben Grunya kissé odébb várakozott.
  Kedves Hall! Biztos révem végre kész: révem és csapdám. Időbe
került, de megérte. Menjenek fel a szobájukba, aztán le a hátsó
lépcsőn. Chan a hotel mögött vár. A csomagjaikért majd később is
küldhetnek, bár ahova készülünk, ott az úgynevezett civilizáció
kevés rekvizitumára lesz szükségünk.
  És egy különös utóirat, a nyomaték kedvéért aláhúzva: Létfontos-
ságú, hogy órája pontos legyen, amikor találkozunk!
  Hall udvarias köszönetet mondott a portásnak, és a levélkét
hanyagul a zsebébe gyűrte. Egy alig észrevehető fejmozdulattal
jelezte Grunyának, hogy semmit se kérdezzen, és csak amikor már
az emeleten voltak, kíváncsi szemektől távol, akkor mutatta meg
neki apja írását.
  Vajon hogy érti apa, hogy rév és csapda? kérdezte Grunya
szorongva. és vajon miért olyan lényeges, hogy pontos legyen
az órád ?
  De ezekre Hall sem adhatott választ. Gyorsan összepakoltak,
és a csomagokat a szobájukban hagyták. Hall telefonált a sziget
csillagvizsgáló állomására, és meggyőződött róla, hogy zsebórája
másodpercre pontos időt mutat. Néhány pillanat múlva leoson-
tak a hátsó lépcsőn, és lent tágra nyílt szemmel fürkészték a
holdtalan éjszaka sötétjét.
  Egy mélyebb árnyékból autó körvonalai rajzolódtak ki. Be-
csusszantak a hátsó ülésre, és Chan indított. Világítás nélkül
araszoltak végig a sötét kis utcán, ki a széles keresztútig. Chan
felkapcsolta a fényszórókat, és bekanyarodott az elhagyatott
sugárútra. A parttól vagy egy mérföldnyire újra elkanyarodott,
ezúttal egy széles országútra, változatlan sebességgel.
  Eddig Hall szótlanul ült. Most előrehajolt, és Chan füléhez
hajolva, halkan kérdezte:
  Hol találkozunk konsztantin úrral?
  Utasításom van, hogy a Nuuanu Pali-hágón túlra vigyem
önöket felelte a kínai könnyed vállvonással, a maga nyesett
szóvégű, de korrekt angolságával. Ott találkozunk. Ennél töb-
bet nem mondhatok.
  Hall hátradőlt; Grunya megragadta a kezét, szeme csillogott
a gondolattól, hogy viszontláthatja apját. Az autó könnyedén
suhant az elhagyatott országúton, lámpái fénykévéje éket vágott
a párás sötétségbe. Egyre magasabbra kapaszkodtak a hegyek
között, s a város fényei egyre jobban halványultak mögöttük a
mélységben, mígnem egészen elenyésztek. A levegő élesebb lett.
Chan minden figyelmeztetés nélkül a gázra lépett, ők hátraszök-
kentek az ülésben, és a menetszél az arcukba csapott.
  Mi a. kiáltott fel Hall.
  Autó mögöttünk magyarázta Chan nyugodtan. Követ
minket, amióta elindultunk. Most növelnünk kell az előnyünket.
  Hall hátrafordult. Alattuk, az út sürű kanyarulatait követve,
egy fényszórópár jelezte a nyomukban haladó gépkocsit. A saját
autójuk most nagy zökkenéssel elhagyta a makadámutat; a fel-
szálló por felhőjétől nem látott többet.
  Észre fogják venni, hogy letértünk az útról! kiáltott fel
Hall.
  Természetesen jött az egykedvű válasz. Utasításom úgy
szól, hogy ne veszítsük el egymást.
  Ügyesen vezette a kocsit a tekergő földúton. A körülöttük
örvénylő porfelhőről Hall eszébe jutott, hogy fel kellett volna
csuknia az autó tetejét. Átjutottak a hágó élén, és ereszkedni
kezdtek. Az éles kanyarokban visszapillantva Hall láthatta a
kettős fényszórókévéről, hogy üldözőik e pillanatban náluk maga-
sabban, még mindig a nyomukban járnak.
  Chan váratlanul a fékre lépett ; Hall is és Grunya is előrebukott.
Az autó megállt, ajtaja kinyílt, és egy apró figura ugrott fel a
kocsiba. Az autó már indult is, és a sötétben hamar felvette iménti
sebességét.
  Ki az?
  Halk kuncogás volt a válasz:
  Mégis, kire számítottatok? tudakolta Dragomilov. Előre-
hajolt, és felvillantott egy kis lámpát az ide-oda ingó kocsi hátsó
ülésénél. Grunya elképedve nézett rá. Apja színehagyott pulóvert
és foszlott, kopott nadrágot viselt, és egy pár gyanús tisztaságú
teniszcipőt. Gyengéden megcsókolta lányát, és megszorította
Hall feléje nyújtott kezét. Aztán leoltotta a lámpát, és mosolyog-
va hátradőlt a sötétben.
  Hogy tetszik az öltözetem? kérdezte. Távol a nagyváro-
soktól nem kell gálában parádéznunk. Ha berendezkedünk, elég
lesz a helybeliek ágyékkötője, a molo. No persze Hallnak meg
nekem. Grunyám, te pedig választhatsz kedvedre a muumuu és a
pa-u között.
  Apa! kiáltott fel Grunya. Látnod kellene magad ! Úgy
festesz, mint egy rongyszedő! Hol az én drága öreg ünnepélyes
Szergiusz bácsikám, akit valaha csiklandoztam és párnával hajigál-
tam meg?
  Meghalt, kedvesem hunyorított Dragomilov. A te Miszter
Hallod ölte meg néhány szelíd logikai vágással. Ez a második
leggyilkosabb fegyver, amit valaha láttam.
  és melyik a legesleggyilkosabb? érdeklődött Hall.
  Hamarosan meglátja, barátom. Dragomilov a lányához
fordult. Grunya, drágám, most aludnod kéne. Még jó néhány
órába telik, amíg célhoz érünk.
  Autójuk tovább kanyargott lefelé a hegyoldalon, a sziget keleti
partja felé. A felhők eltakarodtak az égről; keleten már a hajnal
vékony csíkjai derengtek az ég alján. Hall Dragomilovhoz hajolt.
  Tudja, hogy követnek minket?
  Persze. És a- látókörükben is maradunk, amíg csak el nem
hagyjuk Haikuloa falut. Attól fogva már nincs sehol letérő, és így
nem is veszthetik el a nyomunkat. Haikuloa után úgy megyünk,
ahogy nekünk tetszik.
  Ezt nem értem bámult Hall leendő apósára, és homloka
töprengő ráncokba húzódott. Most ön a nyúl vagy az agár
ebben a kísérteties hajszában?
  Én vagyok mindkettő. És így van minden ember egész életé-
ben. A hajsza sosem szűnik; csupán attól függ, épp nyúl vagy
agár-e az ember, hogy mennyire ura a hajsza elemeinek.
  És úgy érzi, hogy ön kézben tartja ezeket az elemeket?
  Tökéletesen.
  És azt tudja-e, hogy azok hárman kinyomozták, mikor volt
Nanakuliban és mikor Wainanében?
  Mindent úgy intéztem, hogy megtudják. Jó feltűnő nyomo-
kat hagytam, hogy rávezessem őket. Pontosan nyugatra vezető
nyomokat hagytam, így biztos voltam benne, hogy amikor ön
meg Grunya keletre indulnak, ők is elindulnak önök után.
  Fölnevetett, látva Hall ábrázatát.
  Sokféleképp lehet logikusan következtetni, barátom. Ha kö-
vet tartok az egyik kezemben, és ön eltalálja, a következő menet-
ben bizonyára cserélek. Vagy épp ellenkezőleg, arra számítva,
hogy ön is cserét kalkulál. Vagy mégis cserélek, feltételezve, hogy
ön az iménti okoskodást várja el tőlem. Vagy pedig.
  Értem bólintott Hall. Ez a kipróbált vizsgája az intelligen-
cia skálájának. De nem értem, hogy illik ez ide.
  Megmagyarázom. Elsőként is, hogy tereltem Sztárkington
figyelmét nyugati irányba? Egyszerű volt. Orosz nyelvű könyve-
ket rendeltem Honolulu legnagyobb könyvkereskedésében, s úgy
rendelkeztem, hogy küldjék utánam egy bizonyos apró faluba,
amely a nyugati parton fekszik. Sztárkington is és a többiek is
tudják, hogy sohaţsemmilyen körülmények közt nem vagyok
hajlandó lemondani stúdiumaimról. Ha valami kevésbé körmön-
font nyomot hagyok, bizonyosan nem megy lépre, ezt viszont
tekinthette úgy, mint egy óvatlan lépést a részemről.
  De azt állítja, hogy ön ténylegesen megfordult azokon a
helyeken!
  Meg is fordultam. Az üres horog nem csalétek. De miután
már úgy érezhette, hogy bizonyosan nyugaton vagyok, rátérhet-
tem a következő lépésre: keletre csalni őt. Grunya és ön ezt
remekül végrehajtótta; nincs kétségem, hogy drámai módon lo-
pakodtak le a szálloda hátsó lépcsőjén, és éppoly kevéssé kétlem,
hogy Sztárkington végig figyelte az egész elvonulást.
  Hall szeme tágra meredt.
  Bámulatos ember ön!
  Köszönöm felelte egyszerűen Dragomilov, az álszerénység
árnyalata nélkül, aztán hallgatásba merült.
  A kocsi áthaladt Haikuloán, és Chan most már alaposan a
gázra lépett, hogy előnyt nyerjen a nyomukban járók előtt. Nagy
sebességgel suhantak a keskeny földúton. Hirtelen feltárult mé-
lyen alattuk az óceán, és kinyúlt.egészen a láthatárig, a kelő napig.
Chan éles kanyart vett, be a bokrok közé, és néhány száz méter
után fékezett. A kora reggel csöndje vette körül őket.
  És még valamit. kezdte Hall.
Pszt! Mindjárt elhaladnak!
  Némán várakoztak. Hamarosan erős kocsizúgást hallottak.
A kocsi közel zúgott el a rejtekhelyük mellett, és halkulva haladt
tovább a lefelé vezető úton. Dragomilov és Hall kiszálltak a
kocsiból, és a sziklaszegélyig lépkedtek, amely fölött az autó
megállt. Szalmatetős házak sora húzódott alattuk, egy part menti
falu tetői. Dragomilov a messzeségbe mutatott.
  Látja azt ott? A kis szigetet, nem messze a parttól? Az a mi
révünk.
  Hall tekintete átívelt a keskeny vízsáv fölött, amely a szigetet
a parttól elválasztotta. A sziget kicsiny volt, nem egészen egy
mérföld hosszú és feleannyi sem szélességben. Pálmafák sora
szegte a fehér fövenyţpartot; középen egy kis dombon tágas,
zsuptetős házţállott. életnek semmi jelét sem lehetett látni.
  Dragomilov ujja most lejjebb ereszkedett.
  A tengerszorost a part és a szigetünk között úgy hívják, hogy
Huhu Kai a haragos tenger.
  Soha békésebb tengert nem láttam jegyezte meg Hall.
Mintha tréfából adták volna neki ezt a nevet.
  Korántse higgye. A tengerfenék rajzolata a szorosban egé-
szen rendkívüli. Hirtelen megszakította gondolatmenetét. Nem
felejtette el az órája pontosságát ellenőrizni?
  Nem. De hogy érti.
  Helyes. Mennyi most az idő?
  Hall az órájára pillantott.
  Hat negyvenhárom.
  Dragomilov gyors számítást végzett.
  Van még egy jó óránk. Pihenhetünk egy kicsit.
  De nem úgy festett, mint aki képes pihenni. Nyugtalanuljárkált
fel-alá, végül megállt Hall mellett, és letekintett a mélybe a szal-
matetős kunyhókra.
  Jó időbe telik, amíg leérnek a kocsijukkal. Az út kanyargós
és helyenként veszélyes. Aztán hirtelen, semmi korábbi témá-
jukhoz sem kapcsolódva halkan mormogta maga elé: Igazsá-
gosság. Erkölcs és igazságosság. Nincs egyebünk semmi, de ennyi
elég is. Tudja, Hall, mi ennek a szigetnek a jelmondata? Ua mau
ke ea o ka nina i ka pono. Vagyis: E föld életét az igazságosság
őrzi meg.
  Ön már régebben is járt itt?
  Hogyne, nem is egyszer. A Sz. konsztantin ko évek óta
importál Hawaiiról. Azt reméltem. Félbeszakítva a mondatot,
szinte vadul kiáltott rá Hallra :
  Mennyi az idő?
  Hét nulla három.
  Indulnunk kell. Grunyát itt hagyjuk Channal, az lesz a leg-
jobb. Hagyja itt a zakóját is, meleg lesz. Gyerünk! gyalog me-
gyünk.
  Hall még egy pillantást vetett Grunyára, aki a hátsó ülésen
mereven maga elé meredt. A sudár fiatalember nagy sóhajjal
sarkon fordúlt, és Dragomilov után indult a lejtőn, a fák között
kanyargó gyalogösvényen.
ţ A magas füvön át zajtalanul közelítették meg a fehér
  homokpartot szegélyező pálmasort. A szemük elé táruló
víz felszíne sima volt, az apró hullámok szelíden fodrozódva értek
partot. A reggeli tiszta levegőben a kis sziget élesen és fehéren
rajzolódott ki a zöld óceánon. A nap, már jócskán a láthatár
fölött, óriási narancsként függött a keleti égen.
  Hall lihegett a gyors leereszkedéstől; Dragomilovon nyoma
sem látszott a megerőltetésnek. Hirtelen Hallhoz fordult, szemé-
ben az eljövendő események izgalma csillogott.
  Az idő?
  Hall már visszanyerte némileg lélegzete ritmusát.
  Nem értem, miért érdekli folyton.
  Az időt! ismételte meg a másik türelmetlenül. Hall vállat
  Hét harminckettő.
  Dragomilov elégedetten bólintott, és végignézett a parton.
A szalmatetős kunyhók sora még mindig kissé alattuk húzódott.
A homokpartra kihúzva kivájt fatörzsből készült kenuk sorjáz-
tak. A dagály emelkedőben volt, meg-megemelte a csónakok
végét.
  Egy bennszülött kijött az egyik kunyhóból, a legutolsó kenut
kijjebb húzta a homokra, majd újra eltűnt a sötét ajtónyílásban.
  Követőik autója ott állt a legnagyobb kunyhó előtt, kerekei
agyig süppedtek a homokba. Senki sem mutatkozott. Dragomi-
lov összehúzott szemmel tanulmányozta a színt, s holmi számítga-
tás ráncba vonta a homlokát.
  Az idő?
  Hét harmincnégy.
  Dragomilov bólintott.
  Pontosan három perc múlva indulunk. Amint futni kezdek
a homokparton, ön fut utánam. Célunk az az apró kenu, amelyik
hozzánk legközelebb fekszik. És beugrom, ön a vízre löki, és
utánam ugrik. Rögtön evezni kezdünk a sziget felé. Megállt, a
fejét csóválta. Arra számítottam, hogy itt lesznek, és mindent
látnak, de nem baj. Majd valahogy zajt csapunk, kiáltunk.
  Kiáltunk? nézett rá döbbenten Hall. Azt akarja, hogy
elkapjanak minket?
  Azt akarom, hogy kövessenek minket. Várjon csak. no,
rendben is vagyunk.
  A nagy kunyhóból most lépett ki Sztárkington, majd nyomában
Hanover és Lukovill. Megálltak, kissé topogtak a laza homok-
ban, és a bennszülöttel beszéltek valamiről, aki méltóságteljesen
toronylott a kunyhó ajtajában.
  Kiváló! Dragomilov pillantása rátapadt a trióra. Az idő?
  Pontosan hét harminchét.
  Akkor rajta!
  Előrontott rejtekhelyükről, és könnyedén futott le a csillogó
fövenyen. Hall rohanvást követte; kis híján felbukott, de szeren-
csére visszanyerte egyensúlyát. Dragomilov beugrott a csónakba ;
Hall megemelte az orrát, és nagy lendülettel a vízre taszította,
majd maga is belépett térdig ázott nadrágszárral. Dragomilov
már evezőt fogott, és a csónak erőteljes lendületet vett. Hall
is felkapott egy evezőt a csónak fenekéről, és most már kette-
jük csapásai repítették a könnyű kenut a szoros tükörsima
vizén.
  A parton állók meglepett kiáltásban törtek ki. Lerohantak a
vízhez, beugrottak egy nagyobb kenuba, és evezni kezdtek.
A bennszülött utánuk rohant, hangosan kiáltozott, és vadul ha-
donászott a karjával, és a tengerre mutogatott, de azok hárman
ügyet se vetettek rá. Dragomilov és Hall még nagyobb erővel
forgatták a lapátokat, és a könnyű kis csónak egyelőre növelte az
előnyét.
  Ez őrültség! kiáltotta Hall lihegve, miközben a veríték
patakzott az arcán. Ők hárman vannak! Utolérnek, mielőtt
partot érnénk! És ha mégsem, az a kopár sziklasziget nem nyújt
menedéket!
  Dragomilov válaszra sem méltatta. Erőteljes háta meghajolt,
majd kiegyenesedett, ahogy a lapátot egyenletes tempóban emelte
és merítette. Az üldöző nagyobb csónak lendületesen tört utánuk,
a köztük fekvő távolság észrevehetően csökkent.
  Ekkor Dragomilov váratlanul leeresztette evezőjét, és arca ke-
gyetlen mosolyra torzult.
  Az idő? kérdezte halkan. Mennyi az idő?
  Hall nem felelt, csak még nagyobbakat húzott az evezőjével.
  Az idő? érdeklődött Dragomilov makacsul.
  Hall elfojtott káromkodással lehajította az evezőjét.
  Hát csak essék a kezükbe! kiáltott dühösen, és a zsebébe
nyúlt. Folyton ez a mennyi az idő. Tessék, hét negyvenegy!
  És e pillanatban könnyed remegés futott végig a kenujukon.
Mintha egy óriási kéz gyengéden megpöccintette volna. Hall
meglepve pillantott fel: a remegés megismétlődött. Dragomilov
ölébe ejtett kézzel kihajolt, és feszülten figyelt a szárazföld irányá-
ban. Hall hátrafordult, és elámult a háta mögött kibontakozó
látványon.
  Az üldöző kenu megszűnt előre mozogni. A benne ülők hatal-
mas evezőcsapásai ellenére egy helyben állt, mintha oda volna
festve a tágas óceánra. Aztán lassan oldalra lendült egy nagy
körív mentén, nyomában enyhe vízfodorral. A benne ülő trió
kétségbeesett erőfeszítéssel forgatta a lapátokat, minden ered-
mény nélkül. Hall szeme kimeredt. Dragomilov arcán a feszültség
komor nyugalomnak adott helyet.
  A körülhatárolt arénának, amelyen ez a dráma lejátszódott,
minden oldalán nyugodt volt a tenger színe. De a középpontban,
negyed mérföldnyire onnan, ahol kettőjük csónakja szelíden rin-
gott az óceán ölén, működésbe léptek a természet félelmes erői.
A fénylő vízfelület kolosszális sodrása lassan erősödött; a felszín
fodrai kör alakot vettek fel. A könnyű kenut feltartóztathatatla-
nul vitte az áramlat, valósággal odaszögezve a kör szegélyéhez;
az evezőt forgatók liliputi erőfeszítése semmivé vált az elemek
hatalmával szemben.
  A tenger mozgása egyre sebesebb lett, a körmozgás erősödött.
Hall elszörnyedt szeme láttára a sima vízfelszín a középpont felé
kezdett lejteni, lassan egy fénylő felszínű, óriási lapos kúp formá-
cióját öltötte fel. A kenu könnyedén lebegett a zöld kúppaláston,
kissé megbillenve, de a gigantikus centrifugális erő valósággal egy
helyhez szögezte. A benne ülők már abbahagyták az evezést; a
csónak peremébe fogózva néztek szembe közelgő halálukkal. Az
egyik lapát hirtelen elszabadult a kenutól ; de nem távolodott el,
ott úszott velük a vízre rögzítve, s követte őket szédítő út-
jukon.
  Hall haragosan fordult Dragomilovhoz.
  Ön, maga az ördög! kiáltotta.
  De amaz csak kifejezéstelen arccal szemlélte tovább a kibonta-
kozó jelenetet.
  A dagály mormolta mintegy magának, ez a dagály. Mi-
lyen erő mérhető a természet hatalmaihoz!
  Hall csikorgó fogakkal fordult újra a szörnyű látvány felé.
  A kúp oldalai egyre meredekebben lejtettek, az üvegszerű falak
egyre sebesebben köröztek, és a kenu ott pörgött a fénylő lejtőre
szögezve. Hall pillantása a falu fölé tornyosuló sziklaszirtre röp-
pent. A napfény visszatükröződése megcsillantotta autójuk vala-
melyik pontját. Egy pillanatra eszébe ötlött, vajon Grunya látja-e
mindezt, aztán szeme újra a tengeri dráma felé fordult.
  A kenuban ülő három ember arcát most világosan ki lehetett
venni. A félelemnek nyoma sem látszott rajtuk, nem is kiáltottak.
Láthatóan élénken vitattak valamit; alkalmasint, gondolta az
ámuló Hall, a közelesen rájuk váró halálról cserélnek eszmét,
vagy a csapda szépségét méltatják, amelybe beleestek.
  Az örvény tovább mélyült. Mintha egy hang emelkedett volna
fel a körforgó kúpfelületről, elgyötört hang, a torlódó víz sustor-
gása. A kenu hihetetlen sebességgel pörgöţt. Aztán lejjebb csú-
szott a tükörsima lejtőn, mintha saját akaratából keresné a mély-
ségek feledését. Hall ajkát öntudatlan kiáltás hagyta el. De a
karcsú sajka még ott volt, egyre mélyebben ugyan a rohanó víz
vermében, őrülten pörögve. Hall úgy érezte, hogy tekintetét be-
szippantja az előtte feltáruló mélység; keze elfehéredett, ahogy a
csónak peremét szorította.
  Sztárkington bátor tisztelgésre emelte a kezét; mosolygó arcát
feléjük fordította. Abban a pillanatban kirepült a kenuból. Teste
a lélekvesztő mellett lebegett széttárt karokkal. Aztán Hall szeme
láttára az örvény középpontjába csúszott alá és eltűnt.
  Hall Dragomilov szeme közé nézett.
  Ördög! suttogta.
  Dragomilov nem méltatta figyelemre. Pillantását mereven és
eltöprengve szögezte a hatalmastömbre. Hall is követte példáját, kép-
telen volt levenni szemét az iszonyatos látványról.
  A kenu közben még mélyebbre csúszott a halálos forgatagban.
Lukovill szája tátva volt ; mintha diadalmas kiáltással üdvözölné
a végzetet, amely nedves ujjait nyújtogatja, hogy megragadja
őket. Hanover mozdulatlanul ült.
  A csónak még pár lábnyit csúszott. Az orra elérte az örvény
száját. A szétrepedő fa jajszavát hallatva a kenu a levegőbe pör-
dült, majd beszívta az olajos örvény, szétzúzták a reá zúduló
iszonyatos erők. Két utasa eközben egyenesen ült benne, vele
együtt röppentek a levegőbe, és tűntek el a falánk víz torká-
ban.
  A száguldó vizek dübörgése enyhült, mintha a kapott húsáldo-
zat ţkielégítette volna éhségüket. A hatalmas tölcsérkúp lassan
ellaposodott, az örvény középpontja egyenletesen emelkedett,
ahogy az oldalak a vízszintes helyzethez közeledtek. Alacsony
hullám indult kifelé az elnyugvó vizekről, gyengéden megringatta
csónakjukat, eszükbejuttatva, hogy ők megmenekültek. Hall ösz-
szerázkódott.
  Mögötte megmozdult valaki.
  Visszafordulhatunk hallotta Dragomilov hangját, melyben
nyoma sem volt remegésnek.
  Hall gyűlölködve ţillantott rá.
  Megölte őket! ugyanúgy a gyilkosuk, mintha ledöfte vagy
lelőtte volna őket!
  Megöltem? Igen. Nem ezt akarta ön is? Hogy megsemmisít-
sük a Bérgyilkossági Irodát?
  Én azt akartam, hogy oszlassa fel! Hogy szüntesse be a
tevékenységét!
  Eszméket nem lehet feloszlatni. Sem meggyőződéseket tette
hozzá hidegen. Pillantása végig járta az üres tengert, ahonnan a
nagyobbik csónakot csak az imént szippantotta be az öröklét.
Hangjában most mély szomorúság csendült: A barátaim voltak.
  Barátai!
  Igen. Dragomilov evezőjéért nyúlt és a vízbe merítette.
Mehetünk.
  Hall sóhajtott, és ő is evezni kezdett. A kenu vonakodva indult,
de aztán nekilendült. Áthaladtak a pont fölött, ahol Sztárkington
és társai halálukat lelték. Dragomilov lassított egy pillanatra,
mintha tisztelegne az iroda elvesztett tagjainak emléke előtt.
  Táviratoznunk kell Haasnak mondta aztán, és újra egyenle-
tes tempóban evezni kezdett.
  Szan Fransziszkóban Haas türelmetlenül várt valami hír-
  adást a hármaktól, akik a Bérgyilkossági Iroda exfőnö-
kének üldözésére Honoluluba hajóztak. A napok gyorsan múl-
tak, az akció kitűzött határnapja egyre jobban közelgett. Aztán,
nagy sokára, levél érkezett hajópostával.
Kedves Haas!
Magam előtt látom, hogyjárkálfel alá szobájában, görög és héber
átkokat mormolva, abban a hitben, hogy e szép sziget élveitől
elrenyhülve, megfeledkeztünk küldetésünkről. Vagy hogy netán Dragomilow
áldozatai lettünk. Megnyugodhat: mindkét gyanúja egyaránt alaptalan.
  A feladat azonban nem könnyű. Dragomilov nagyon tetszetős
nyomokat hagyott maga után, amelyek nyugat felé vezetnek, ezért
meg vagyunk győződve, hogy valójában keleten húzza meg magát. Szoros megfigyelés alatt tartjuk a lányát és Hallt. Az első
mozdulat, amelyet kelet felé tesznek, minket is nyomra fog vezetni.
  Tudjuk, hogy nagyon telik az idő, de ne aggódjék. Az iroda sose
vallott még kudarcot, és most se fog. Mindennap, számithat egy
kódolt távirati üzenetre.
  Mellesleg, egy apró információ: Dragomilow utazásai során a konsztantin
nevet is hasznája. Erre akkorjöttünk rá, amikor kideritettük, hogy
az isztern klipperen hajózik. Igen, akkor egérutat nyert. Ha majd,
a sikeres befejezés után, újra együtt leszünk, elmeséljük az egész
históriát.
  Sztárkington
Lukovill beleszeretett a poiba, egy tarogyökérből készült,
  elviselhetetlen izű kotyvalékba. Hazaútban az eddigieknél
  is több bajunk lesz étkezési rigolyáival.
  Haas komor képpel rakta le a levelet. Dátuma szerint kilenc
nappal előbb indult útra Honoluluból; közben már be kellett
volna futnia Sztárkington táviratának. A trió már majd egy hó-
napja lebzsel Hawai szigetén; alig hat hét van hátra a kitűzött
határnapig. Újţra kézbe vette a levelet, s betűről betűre áttanulmá-
nyozta.
  konsztantin? Hm! Valahogy ismerősnek tetszett. Van egy ilyen
nevű tekintélyes export-import cég. Tudta, hogy Nyú Yorkban
irodájuk van; alighanem van Honoluluban is. Ült a csendes
szobában, a levelet lóbálva, és félelmetes agya már végig is futott
az összes lehetőségen.
  Hirtelen elhatározással felpattant. Ha még két napig nem jön
távirat, akkor ő is hajóra száll. Közben pedig alaposan felkészül,
hisz mire odaérkezik, édeskevés ideje marad hátra. Összehajtotta
a levelet, zsebre vágta és elindult.
  Első útja a közkönyvtárba vezetett. Egy készséges könyvtáros-
nőtől megkapta Hawaii nagyméretű, részletes térképét ; kiterítette
egy asztalra, és föléje hajolva nagy gonddal ţtanulmányozni kezdte
Oahu szigetét. A nyugat felé vezető nyomok : ujjával végigfutott
a part menti úton Honolúlutól Nanakulin és Waianaén át egy
vékonyka földnyelvig, amely a Kaena-fokban végződött. Bólin-
tott. Ez volt a hamis nyomvonal; ebben Sztárkington bizonyosan
nem tévedett.
  A keleti irány már bonyolultabb képlet volt. Néhány útvonal
a Nuuanu Pali hágón át vezetett, és bozótos vidéken vagy névte-
len tengerparton ért véget. Volt még egy vékony vonal, ez megfe-
lelt a Gyémántfőre felkapaszkodóţ s onnan aláereszkedő útnak,
amely végül egy Mokapu-fokként jelölt kiszögellésnél ért le a
tengerpartra. Félretolta a térképet; hátradőlt és töprengésbe me-
rült.
  Igyekezett Dragomilov helyébe képzelni magát. Miért maradt
Oahun? Miért nem ment tovább Niihaura vagy Kauaira vagy a
nyugat felé eső számos sziget valamelyikére? Hisz a legtöbbjük
lakatlan vagy olyan gyéren lakott, hogy a hátramaradt rövid idő
alatt gyakorlatilag lehetetlenség volna rábukkanni. Miért maradt
ott azon az egyetlen szigeten, ahol a legkönnyebb nyomára ta-
lálni?
  Csak egy magyarázat van erre: épp azt akarja, hogy a nyomára
bukkanjanak! Igen! Felegyenesedett, agya villámsebesen dolgoz-
ni kezdett. Miért akarja, hogy búvóhelye kitudódjék? Csakis
azért, mert csapdát állít! Pillantása újra a térképre röppent, de
abból semmit nem tudott kiolvasni. Túl keveset tudott a terepről.
Újra hátradőlt, és munkába állította hatalmas intelligenciáját.
  Három embert csapdába ejteni kétségtelenül nehéz vállalkozás.
Baleset? Bizonytalan; egy mindig élve maradhat: Lesvetés? Szin-
te reménytelen három olyan tökéletesen felkészült ember ellen,
mint Sztárkington, Hanover és Lukovill. Ha ő lenne Dragomilov,
hogy fogna hozzá egy ilyen probléma megoldásához?
  A szárazföld szóba sem jöhet. Mindig elérhető valamilyen
fedezék; a körülményeket nem lehet kikalkulálni. Egy ember
esetén megjárja, de háromnál semmiképp. Dragomilov helyében
ő a tengeren állítaná fel a csapdát, ahol nincs se fedezék, se
menekülés. Gyorsuló szívveréssel hajolt újra a térkép fölé.
  A keleti part kanyargósan haladt, apró öblökkel és kis partkö-
zeli szigetekkel tarkázva. Sziget? Igen, lehetséges. Igen, onnan
bajos menekülni, de fedezék ott is akad. Nem, csak a tengerjöhet
számításba. De hogy lehet csapdába ejteni három embert a nyílt
és kopár tengeren? Három rendkívüli intelligenciájú embert, akik
éppoly képzettek a gyilkolásban, mint az önvédelemben?
  Nagy sóhajjal összehajtotta a térképet. Ez ügyben tovább kell
vizsgálódni. Köszönettel visszaadta az atlaszt a könyvtáros
hölgynek, és eltávozott a kellemesen hűvös épületből. Felötlött
benne még egy lehetőség, és a bíróság felé vette útját.
  A telekkönyvi részleg hivatalnoka készségesen bólintott.
  Hogyne, uram mondta. Itt őrizzük a Hawain kötött
birtokügyletek másolatait is. Legalábbis, ha fél évnél régebbiek.
Ennyi idő kell ugyanis, amíg itt regisztrálni tudjuk és dossziéba
helyezzük. Az előtte álló vézna, égő tekintetű emberre nézett.
Mi a vevő neve, ha szabad kérdeznem?
  konsztantin felelte Haas. Sz konsztantin ko.
  A neves importcég? Egy pillanat türelmét kérem.
  Haas kibámult az öbölre néző poros ablakon, amely mögött
kisebb-nagyobb hajókat lehetett látni erre és arra haladóban, de
ő egyiket se látta meg. Lelki szemei előtt egy fövenypart rajzoló-
dott ki, és egy csónak nem, két csónak, a parttól távolabb ringva
a sima vizen. Egyikben Dragomilov ült mozdulatlanul, a másik-
ban Sztárkington és két társa. így maradtak ott képzelete vász-
nán, mozdulatlanul, miközben ő valami csapdára utaló mozzanat
után kutatott, valami után, ami megmagyarázná, miért csalta
őket Dragomilov a tengerre.
  A tisztviselő visszatért.
  Parancsoljon, uram. Sz konsztantin ko 1906-ban egy
irodának való háztömböt vásárolt a King Sztríten. Tehát öt évvel
ezelőtt. Minden adat itt van, ha tanulmányozni kívánja.
  Haas a fejét rázta.
  Nem. Valami más földvásárlásra gondolok. Sokkal újabb
keletűre. A keleti parton. Elakadt, mert a kép hirtelen kivilá-
gosodott agyában. Most már bizonyosan tudta. Dragomilov az
első naptól fogva tervezi ezt a csapdát. Kiegyenesedett, és most
már határozottabban mondta: A birtokot tíz-tizenegy hónappal
ezelőtt vásárolta meg a cég!
  A tisztviselő újra eltűnt az akták között. Ezúttal, mikor vissza-
tért, Haas nem tudott elfojtani egy diadalmas mosolyt, látva,
hogy ismét egy dossziét tart a kezében.
  Bizonyára ezt keresi, uram. A vételt azonban még nem hagy-
ta jóvá a vállalat. Az ügylet Szergiusz konsztantin nevében történt,
és egy kis szigetre vonatkozik Oahu keleti partja mentén.
  Haas villámgyorsan végigfutotta a leírást. Pompás emlékezete
teljes részletességgel rajzolta eléje a térképen látott partvonalat,
s azonnal tudta, hol fekszik a szóban forgó sziget. Köszönetet
mondott a tisztviselőnek, s könnyű léptekkel távozott, közben
agyában egymást kergették a feltételezett lehetőségek.
  Igen, semmi kétség, a csapda itt rejlik, Dragomilov jó fél éve
tervezi és nemsokára végre is hajtja. Akkor még nem tudhatta, kik
lesznek az áldozatok ; a végzet választotta ki őket. Azonnal táv-
iratoznia kell, hogy figyelmeztesse Sztárkingtonékat.
  Visszatért szállodájába, s agyában már formálta a távirat szö-
vegét, maga elé képzelve a rejtjelkulcsot is, amely különben a
bőröndjében rejtőzött, az ingei alatt. Kulcsával együtt egy kis
borítékot is átnyújtott a szálloda portása. Feltépte, és a lépcső felé
indulva olvasni kezdte. Megtorpant. Az üzenet rövid volt, és nem
hagyott hátra kétséget:
  Haas: Sajnálattal közlöm, hogy Sztárkington, Hanover és
  Lukovill elhunyt csónakbaleset folytán. Tartoztam e hir-
  adással. Hall.
  Egy pillanatig mozdulni sem volt képes, ujjai a táviratot gyűrö-
gették, miközben agya igyekezett felmérni a katasztrófát. Késő!
Nincs idő figyelmeztetni őket, alig van idő hátra bármi másra is!
Indulnia kell az első hajóval. Az első hajó az Amberlé alko-
nyatkor indul. Azonnal a társaság irodájába kell mennie jegyet
váltani; itt van pár utcával odébb.
  Kirohant a szállodából az utcára, és könyökkel tört utat magá-
nak a nyüzsgő déli tömegben. Szegény Sztárkington, hogy kedvelte
őt! És Hanover, az érző szívű tudós, akit mindig úgy elkeserített
minden gaztett ezen a romlott világon! És szegény Lukovill;
sohase zsörtölődik többé a koszt miatt!
  A hajótársaság irodája az út túloldalán volt. Körül se nézve
rohant át az úttesten, ügyet se vetett a hatalmas söröskocsira,
amely épp feléje tartott. Valaki felsikoltott a járdán; a kocsis
káromkodva, tébolyultan és eredménytelenül rángatta a gyeplőt.
A két hatalmas szürke ló, megriadva az előttük felbukkanó apró
emberi alaktól, és felbőszülve a hevesen megrántott zabla feszíté-
sétől, vadul kirúgott. Haas a kapálózó paták közé zuhant, utolsó
tudatvillanása az elviselhetetlen fájdalmat rögzítette, és a döbbe-
netet, hogy itt kell meghalnia, oly messze a pálmákkal szegett
tengerparttól és küldetése végétől.
Közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy a végzetes esztendő
lejártáig mindhárman ott maradnak a szigeten. Dragomilov,
Grunya és Hall itt egészen egyszerű életet éltek, maguk főztek,
maguk hoztak vizet, és maguk fogták ki ennivalójukat a tenger-
ből, ahogy a helybéliek is időtlen idők óta. Ezt meglepetésükre
nagyon kellemesnek találták, pihentető változásnak a szárazföl-
dön töltött évek hajszája után. De mindegyik tudta, hogy ez csak
ideiglenes menedék problémáik elől.
  Hall azon is elcsodálkozott, hogy napról napra újraéled benne
a Dragomilov iránti mély rokonszenv, bár többször is eszébe
jutott Sztárkingtonnak és társainak félelmetes vége. Az emlék
azonban egyre haloványult; egyre hátrább siklott értelme rejte-
keibe, és nemsokára csak úgy hatott már, mint egy régen olvasott
könyv valamely homályba vesző jelenete vagy egy festmény, amit
egy rég elfelejtett, homályos képtárban látott valahol.
  Dragomilov semmiféle napi teendőből nem vonta ki magát, és
nem próbált sem helyzete, sem kora jogcímén parancsolni vagy
irányítani. Mindig készségesen működött közre a halfogásban
vagy a konyhai munkában, és kedélyének szelídségét látva, Hall-
ban olykor gyanú ébredt, hogy talán csak álmodta a tengeri
örvény iszonyatos jelenetét. De azért a napok múltán egyre in-
kább magába húzódott. Az étkezéseknél szótlanul ült, gondolatai
messze jártak; leginkább egy embernek való feladatokat vállalt
a háztartás tennivalói közül. és naponta több és több órát töltött
a tenger partján, a néma víz fölött a szárazföld felé meredve,
mintha várna valakit.
  Az utolsó előtti nap délutánján odalépett Hallhoz, aki a partra
törő hullámok fölé görnyedt, és ízes húsú rákok után kutatott a
sekély vízben. Arcán feszültség látszott, bár hangja nyugodtan
csengett:
  Hall, egészen bizonyosan táviratozott Haasnak?
  Hall meglepetten pillantott fel.
  Természetesen. Miért kérdi?
  El nem képzelhetem, miért nem jött meg.
  Talán valami nála hatalmasabb körülmény tartja vissza-
felelte Hall. Hisz tudja, ő az utolsó élő tagja a Bérgyilkossági
Irodának.
  Dragomilov kifejezéstelen arccal fürkészte a guggoló férfi bar-
nára cserzett ábrázatát.
  Engem nem számítva, természetesen jegyezte meg nyugod-
tan, és elindult a kunyhó irányába.
  Hall egy darabig a tekintetével követte alakját, aztán vállat
vont, és visszatért a rákászáshoz. Amint fonott kosarában össze-
gyűlt egy kiadós vacsorára való, felegyenesedett, és guggolásba
merevedett hátizmait dörzsölgette: Mindhármunknak túlfeszül-
tek az idegei, de már csak egy nap, gondolta elégedetten, az
utolsó. Kissé el is borult a homloka erre a gondolatra, mert érezte,
hogy hiányozni fog neki a kis sziget.
  A nap már Oahu zöld hegyei mögé bukott, amikor a kunyhóba
ért. A nyüzsgő rákokkal teli kosarat lerakta a kis konyhában, és
átment a nappaliba. Grunyát és apját mély társalgásba merülve
találta; belépésére mindketten elhallgattak. Nyilvánvaló volt,
hogy nem kívánják most jelenlétét. Hall enyhe sértődéssel ott-
hagyta őket, és lement a partra. Titkaik vannak? Titkaik most,
az utolsó pillanatban? gondolta a nedves fövenyt tapodva, egy
kis keserűséggel.
  Sötét volt már, mire visszatért. Dragomilov a szobájában ült,
íróasztala fölé hajolva, a mécs fénye élesen rajzolta ki arcélét a
fonatos falon. Grunya egy gyertya mellett ülve szőnyeget font
pálmalevelekből. Hall egy székbe vetette magát szemben vele, és
egy ideig szótlanul figyelte erős kezei mozgását. A lány arcán most
nem ült ott a mosoly, ami máskor mindig felderült az ő láttára.
  Grunya!
  A lány kérdő tekintettel, de mozdulatlan vonásokkal pillantott
fel rá.
  Tessék, Winter.
  Grunya ismételte Hall fojtott hangon. Ez az utolsó na-
punk itt. Nemsokára visszatérünk a civilizációba. A lány arcán
ülő ünnepélyes kifejezést látva elbizonytalanodott. Mondd
csak. még mindig a feleségem akarsz lenni ?
  Persze. Tekintete visszatért az ölében heverő kézimunkára;
ujjai ismét fonásba fogtak. Semmit sem kívánok inkább, mint
hogy,a feleséged legyek.
  és apád?
  Grunya felnézett, s egyetlen arcizma sem mozdult. Hall nem
először ismerte fel finom, erős arcvonásaiban a szőke emberhez
való erős hasonlatosságot.
  Mi van apámmal?
  Mihez kezd ezután? A Bérgyilkossági Iroda nincs többé. Ez
életének a tekintélyes része volt.
  Az egész élete ez volt. A lány felemelte tekintetét, s az
kifürkészhetetlen volt. Hall válla fölött állapodott meg valahol.
Hall hátrapillantott. Dragomilov lépett szobájukba, és szótlanul
megállt. Grunya újra Hallra pillantott.
  Winter. víz kellene. Volnál szíves.
  Hogyne, drágám.
  Felállt, fogta a vödröt, és elindult a kis forrás felé, amely a
sziget északi csücskénél fakadt. A hold már felkelt, hatalmas volt,
és fehér fénye megvilágította előtte az ösvényt, amelyen a szellőtől
ţ ingó virágok árnyéka táncolt. A szíve nehéz volt; Grunya különös
komolysága majdhogynem hidegsége aggodalmat keltett ben-
ne. De aztán egy gondolatra kissé megkönnyebbült. Mindegyi-
  künket megviselte az utolsó napok feszültsége, gondolta. Az ég
  tudja, milyennek látszottam én az ő szemében! Még néhány nap,
  és úton leszünk hazafelé, és a kapitány összead minket! Férj és
  feleség leszünk ! Megtöltötte a vödröt, és halkan fütyörészve meg-
  indult visszafelé.
  A vizesdézsa a konyhában állt. A sötétben beletöltötte a hozott
  vizet, és azjócskán túlcsordult mezítelen lábára. A dézsa tehát tele
  volt! Hirtelen támadt rémületében lehajította a vödröt, és a nap-
paliba rontott. Grunya még mindig a pálmalevél szőnyegen dol-
  gozott, de arca könnyekben ázott. Az asztalon egy papírköteg
  feküdt előtte a lámpa alatt.
  Grunya, drágám! Mi történt?
  A lány úgy tett, mintha a munkát folytatná, de könnyei egyre
  bővebben ömlöttek, végül lehajította a kézimunkát, és a férfi
  karjába vetette magát.
  Ó, jaj, Winter!
  Mi az? Mi van veled, kedvesem?
  Hirtelen gyanú ébredt benne; és Dragomilov szobájába pillan-
  tott. A szoba sötét volt, de a nyitott ablakon beáradó holdfény
  megvilágította az üres áţgyat. Az ajtó felé rohant volna, de Grunya
  megragadta a karját.
  Ne! Nem szabad! Olvasd el ezt!
  Hall elbizonytalanodott, de a lány kezének szorítása, amelyet
a karján érzett, parancsoló volt. Szemei, melyeket feléje emelt,
telve voltak könnyel, de elszántsággal is. Feszültsége lassan felen-
gedett, és a papírkötegért nyúlt. Amíg olvasott, Grunya az arcát
figyelte, pillantása széles homlokától erős álláig minden vonását
számba vette a férfinak, aki most már mindörökre egyetlen táma-
sza és menedéke lesz,
Drága gyermekeim!
Tovább nem várhatok. Haas nem jött,ţóráim meg vannak számlálva.
  Próbájatok megérteni engem és ahogy Hall mondaná az
őrültségemet. Arról az akcióról beszélek most, ami még rám vár,
s amit meg kell tennem. Mint a Bérgyilkossági Irodafeje elvállal-
tam egy megbizatást; a megbizatás végre lesz hajtva. Az iroda
sosem vallott kudarcot, és ezúttal sem fog. Ez ugyanis tagadása
volna mindannak, amiért létrejött és fennállt. Bizonyos vagyok
benne, hogy csak a halál akadályozhatta meg Haast missziója
beteljesitésében, de szervezetünkben a kötelesség egyik tagról a
másikra száll. Mint az utolsó tagnak, nekem kell átvennem most.
  De ez nem tölt el szomorúsággal. Az iroda volt az életem, és
amint az megszűnik, el kell enyésznie Iván Dragomilovnak is.
Szégyent sem érzek ; büszkeség tölt el a lépéstől, amelyet ma éjsza-
ka megteszek. Lehet, hogy tévedtünk egyszer ön, Hall, erről
meggyőzött engem. De ha tévedtünk is, nem szándékainkban volt
a hiba még amit rosszul tettünk, abban is ajó eszméje vezetett.
  Öltünk, és sokszor, ezt nem tagadjuk. De az ölésben nem a
mennyiség az iszonyatos, hanem a minőség. Egy Szókratész halála
sokkal nagyobb bűntény az emberiség ellen, mint a végtelen hordák
lemészárlása, amelyek élén Dzsingisz kán végigrabolta Ázsiát de
ki vall be őszintén ilyen elveket? A nagyközönség ha tudomást
szerez róla fennhangon kárhoztatja irodánkat, miközben ugyan-
azzal a lélegzettel egekig magasztalá a felelőtlen és szükségtelen ţ
tömegmészárlás különféle formáit.
  Nem hiszitek? Járjátok be a nagyvárosok tereit és parkjait.
Hány emlékművét találjátok Arisztotelésznek? És Painennek?
vagy Szpinózának? Ó, nem, ezek a helyek azoknak afélisteneknek
vannak fenntartva, akik kivont karddal vezettek minket minden
szent öldöklésbe, amiket csak vívtunk, amióta a majmok közül
kiemelkedtünk. A legutóbbi háború, amelyet Spanyolország ellen
viseltünk, bizonyára betölti a még szabadon maradt helyeket mind
nálunk, mind Spanyolországban lovon feszitő hősökkel, akik
véres tisztelgésre emelik kardjukat, s halhatatlan bronzemléket
állitanak az erőszak diadalának az emberi elme nagyobb dicsőségére.
  Mégis hajlandó voltam belátni, hogy tévedtünk: Miért? Mert
lényegét tekintve valóban tévedtünk. A világ előbb-utóbb fel kell, .
hogy ismerje az igazságért való egyetemes fejetlensséget,
hagytutja a kiválasztott és önjelölt kevesek itéletére. Az Euró-
pából érkező baljós előjelek már ma is olyan katasztrófátjósolnak,
amilyet még nem élt át az emberiség; a megváltást azonban csak,
a még annál is magasabb rendű erkölcsiség hozhatja meg, mint amit
mi kinálhattunk. Maga a világ kell, hogy kitermeje magából az új
erkölcs szövedékét.
  Még egy kétség, még egy kérdés : ha az az erkölcsi szövedék nem
jön létre ? Akkor, egy távolabbi időben, talán újjászületik a Bérgyil
kossági Iroda. Mert mindazon gyilkosságokról, amelyek a mi
számlánkat terhelik, elmondható egy dolog: senki nem halt meg
úgy, hogy meg ne érdemelte volna. Egy se volt köztük, akinek
halála ne lett volnajavára az emberiségnek. Kétlem, hogy ugyanezt
nyiltan kimondják majd azokról, akiknek a következő, végső
háború után fognak szobrot emelni a köztereken.
  Időm hamarosan lejár. Arra kérem, Hall, vigyázzon Grunyámra.
Ő az az élet, amit e világra testálok, a bizonyiték, hogy egyetlen
ember sem távozik úgy e világból, akár jó volt, akár rossz, hogy
valami nyomot ne hagyna maga után.
ţ Egy végső csók Grunyámnak. Egy végső kézszoritás önnek;
barátom.
  Hall felemelte tekintetét a kezében tartott levélről, és az imá-
dott lány szép arcát fürkészte.
  Nem is próbáltad megakadályozni?
  Nem felelte a lány bátor és állhatatos tekintettel. Egész
eddigi életemben mindent megkaptam tőle. A legapróbb kívánsá-
gomat is teljesítette. Szeme elpárásodott, ajka megvonaglott az
erőfeszítéstől, hogy nyugalmat parancsoljon magára. Annyira
szeretem! Semmi mással nem mutathattam ki hálámat!
  Hall karjába ölelte, és elöntötte a csodálat a lány lelkiereje
láttán. De még a bátor leány sem bírta tovább az érzelmek feszíté-
sét; teljes erejéből a férfi karjába kapaszkodva heves zokogásba
tört ki.
  Ó, jaj, Winter, rosszul tettem? Rosszul tettem? Könyörög-
nem kellett volna az életéért?
  Hall szorosan és megnyugtatóan ölelte át. A nyitott ajtón túl
tekintete a sima tenger tükrét kereste, amelyen fényesen ragyogott
a hold visszfénye. Szeme előtt egy apró figura képzett meg a
messzeségben látomás gyanánt, amely törékeny sajkáján könnye-
dén evezett a tengerszoros közepe felé, hogy bevárja a Huhu Kai
örvényét. Nem is tudta, látja-e vagy csak képzeli, de mintha a
semmibe vesző kenuból egy kar emelkedett volna fel diadalmas
üdvözletet intve.
  Nem mondta határozottan, és még szorosabban ölelte
magához a lányt. Nem, szerelmem. Azt tetted, amit kellett!