MIKA WALTARI
CSELSZÖVŐK


FONTOSABB SZEREPLŐK:

Amália Kroll - milliomosnő
Kirsti Kroll - a nevelt lánya
Karl Lankela - Krollné unokaöccse
Kurt Kuurna (Churfelt báró) - Lankela barátja
Bengt Lanne - ügyvéd
ifj. Bengt Lanne - a fia
Hallamaa - postáskisasszony
dr. Markkola - orvos
Mustapää - prédikátor
Iris Salmia - táncosnő
Ara
Kokki            rendőrök
Hagert
Palmu - felügyelő


I FEJEZET
  A postáskisasszony vette először észre. Pontosan reggel nyolc óra volt, amikor
Hallamaa kisasszony kilépett a Strandgatan 8/A lépcsőházából, kezében a tejes-
kancsóval. Kopott papucsa majd leesett sovány lábáról, kabátját szorosan maga
köré csavarta, és így szemérmesen rejtve maradt hálóinge. Megállt a házmesterné
mellett, aki éppen életunt arccal söpörgette a küszöböt, és hosszabb eszmecserére
felkészülten megjegyezte:
  - Micsoda rémes gázszag van a lépcsőházban. A feje belefájdul az embernek.
  A tavaszi nap sugarai áttörtek a felhőtakarón, és körülsimogatták a két nőt, de
nem sikerült felvidítaniuk őket. A házmesterné szorosabban markolta a söprű
nyelét, behúzta a hasát, hogy a postáskisasszony kiférjen mellette a kapun, és
morgott valamit, amit "Jóreggelt"-nek szánt, de inkább egy tüsszentéshez
hasonlított.
  A postáskisasszonnyal azonban nem lehetett ilyen könnyen elbánni. Megállt, és
kihívóan meglóbálta a tejeskancsót.
  - Egészen kótyagos volt a fejem, mikor ma reggel felébredtem - folytatta
csökönyösen. - Pfuj, micsoda undok gázszag!
  Végre a házmesterné is felegyenesedett, és unott arckifejezéssel rátámaszkodott
a seprűnyélre. A szeme könnyezett, vörös orrával szipákolva kapkodott levegő
után.
  - Én nem érzek semmilyen szagot - mondta elutasítóan, de aztán mégis úgy
érezte, hogy magyarázattal kell szolgálnia: - Náthás vagyok. Az orrom egészen
be van dugulva. Csak ne kapjak influenzát!
  Újra ráhajolt a söprűre, dereka meghajlott, mintha ő lenne az emberi szenvedés
jelképe.
  - Jaj, jaj - sajnálkozott lagymatagon a postáskisasszony. - Nagyon kellemetlen
dolog.
  Ez a tavaszi időjárás olyan csalóka. Mikor a tele tejeskancsóval óvatosan
visszafelé tipegett a sarki tejcsarnokból, a házmesterné éppen felkapta a
lépcsőházi szőnyeget, és olyan dühödten verte a járda szélén álló lámpaoszlophoz,
hogy a por csak úgy szállt körülötte. Maga a házmester is kijött az utcára, és
elismerően szemlélte felesége energikus munkáját.
  A postáskisasszony megint megállt a kapuban, és a levegőbe szimatolt.
  - Maga se érez semmit? - támadt most már a házmesterre.
  A házmester néhányszor mélyet lélegzett anélkül, hogy akár csak megbillentette
volna a cigarettát a szája sarkában, aztán beleegyezően bólintott a
postáskisasszony felé. Tudta, hogy a kisasszony mindig talál valami
panaszkodnivalót. Hol a központi fűtéssel volt valami baj, túl meleg volt vagy túl
hideg, hol a lépcsőház volt huzatos vagy fullasztóan levegőtlen.
  A postáskisasszony ingerült lett.
  - Micsoda undorító szag! - sivította.
  A házmester végre méltóztatott kivenni a cigarettát a szája sarkából, és újra
mély lélegzetet vett a lépcsőház felől áramló levegőből.
  - Nna - mondta oktatóan -, úgy látszik, már megint bedugult a levezető-
csatorna.
  Egy pillantást vetett a postáskisasszonyra, és sietve hozzátette:
  - De azért az is lehet, hogy gázszag van. Talán a vezeték szivárog valahol.
  - Javítsák ki - mondta dühösen a postáskisasszony.
  A házmester kitárta két karját az ég felé.
  - Az egész vezetékhálózatot meg kellene javítani - mondta egy ártatlanul
megvádolt áldozat hangján. - A ház már öreg. Sokba kerülne. Az öreg
boszorkány... - összerezzent és körülnézett, de amikor megállapította, hogy nincs
a közelben senki, újjászületett a bátorsága. - Az öreg boszorkány miatt nyugodtan
megfulladhatna az egész ház a gáztól, ha ezzel valamit spórolhatna. Csak az
elöljáróság...
  Nem tartotta szükségesnek a mondat befejezését, csak a vállát vonogatta,
miközben felhúzta a jobb szemöldökét, mintegy jelezve, hogy a bérkaszárnya
tulajdonosára, Krollnéra gondol, aki a legfelső emeleten lakik, Hallamaa
kisasszony fölött. A postáskisasszony arcát gyenge pír öntötte el az "öreg
boszorkány" elnevezés merészsége miatt érzett örömében. Tekintve azonban,
hogy ez mégsem volt összeegyeztethető az ő tekintélyével, szelíd rendreutasítást
kockáztatott meg:
  - Krollné tényleg kissé túlságosan... izé... takarékos. Ezt még egyszer drágán
megfizetheti.
  Ezzel nem akart mást mondani, mint hogy a bérlők egyszer megunják az
egészet, és mindnyájan elköltöznek innen. Úgy érezte, hogy a jóslatszerű mondat
szerencsés befejezése az eszmecserének. Csoszogó papucsában, felvetett fejjel
vonult el a házmester mellett, és eltűnt a lépcsőházban. Csak délután, amikor már
megtudta, hogy mi történt, jutottak eszébe a saját szavai, és a szeme kitágult a
rémülettől, kezét a szájára szorította, hogy elfojtson egy feltörő sikolyt. Pedig
igazán semmi különöset nem akart mondani ezekkel a szavakkal.
  Mikor elment, a házmesterné visszarakta a szőnyeget, felegyenesedett, és egy
pillantást vetett a férjére. Sokatmondóan megrázta a fejét, és elkeseredetten
mondta:
  - Micsoda csoroszlya! Teljesen agyalágyult.
  Ez a kitörés némiképpen visszaadta a lelki nyugalmát, és szinte elmosolyodott,
mikor a férje egyetértően viszonozta a pillantását. A férfi kedvesen oldalba bökte
a seprűnyéllel, és megjegyezte:
  - Most meg gázszagot érez. Még mit nem! Haha! De ebben a pillanatban egy
mélyet lélegzett, és az arca elsötétedett. Tényleg gázszag volt a lépcsőházban.
  A postás egy órával később érkezett, és gyorsan keresztülfutott a kapualjon.
Vidám jóreggelt biccentett a házmester felé, aki kis öntözőkannából éppen
nyolcasokat rajzolt a járdára, és gyors léptekkel felment a lépcsőn. Még olyan
fiatal volt, hogy nem káromkodott minden reggel, amiért nincs lift a házban.
Tulajdonképpen kedvelte ezeket az öreg házakat, amelyekben szinte kivétel
nélkül az élet nyugodalmas oldalán élő öregek laktak. Ők csak ritkán kaptak
levelet, a táskája könnyű volt. Ma reggel is csak Hallamaa kisasszonynak hozta a
"Világosság Tündére" című jótékonysági folyóiratot, meg egy levelet Krollnénak.
Egy pillantást vetett a borítékra, mialatt felfelé tartott. A címzést ideges férfi
írhatta, és a sarokban nyomtatott betűkkel ez állt: "Betlehem gyülekezet".
  Már amikor a második emeleten Hallamaa kisasszony levélszekrényébe bedobta
a folyóiratot, megérezte a gázszagot, és felnézett. A harmadik, legfelső emeletre
tartott, és egyre inkább érezte a kellemetlenül erős szagot. A gyomrában furcsa
nyomást érzett. Mikor benyomta a levélszekrény nyílását azon az ajtón, amelynek
időtől elhomályosult névtábláján ez állt: "Alma Kroll", és gyakorlott mozdulattal
becsúsztatta a levelet, olyan erős gázszag tódult ki, hogy a gyanúja megerősödött.
Azonnal hosszan csengetett, és várt. A gáz ömlött kifelé.
  Belülről a legkisebb zajt sem hallotta. A postás még egyszer becsengetett.
Kezdte furcsának találni a dolgot, és átfutott rajta a kíváncsiság borzongása is. A
házmester az udvaron hallotta a csengetéseket, és elkezdett lassan felfelé baktatni
a lépcsőn. A postás néhány lépcsőfokkal lejjebb ment, és a korlátra támaszkodott.
  - Itt valami nincs rendben - mondta, saját véleménye szerint jeges nyuga-
lommal, de a hangja tulajdonképpen reszketett. - Gáz ömlik ki a levélszekrény
nyílásán, és senki sem nyit ajtót a csengetésre.
  A házmester meggyorsította a tempót, és amikor odaért az ajtóhoz, ő is
erőteljesen becsengetett. A postás még fiatal volt, és a házmester egyébként sem
szokott minden további nélkül hitelt adni mások állításainak.
  Egy hang sem jött ki a zárt ajtón.
  - Krollné már fenn szokott lenni ilyenkor - jegyezte meg a házmester. - Még a
kisasszony se volt ma lenn a kutyával. Különben furcsa, hogy a kutya nem ugat.
Máskor mindjárt lármázni kezd, ha valaki csenget.
  A postás egészen elsápadt.
  - Van tartalék kulcsa a lakáshoz? - kérdezte.
  A házmester megvakarta a fejét, mintha arra várt volna, hogy valami megindítsa
a lassan forgó kerekeket az agyában.
  - Talán van kulcsom az egyik zárhoz - mondta. - De nézze, két zár van az
ajtón. Az öreg boszorkány ... szóval Krollné még egy zárat rakatott fel, és minden
este saját kezűleg zárta be mind a kettőt, mert félt a betörőktől. Még a
kisasszonynak se volt kulcsa ehhez a zárhoz. Azonkívül van belül egy biztonsági
lánc...
  - Be kellene... - kezdte a postás, de nem folytatta, mert a saját munkája jutott
eszébe, és az a sok kellemetlenség, ami rázúdulhat, ha beleavatkozik a dologba. -
Rendőrt kellene hívni!
  - Rendőrt? - ismételte a házmester, hangjában a törvénytisztelő polgár minden
ellenszenvével.
  A postás hirtelen belátta, hogy valamit rögtön tenni kell. Megragadta a
házmester karját, és magával vonszolta. Mindketten lerohantak, egyszerre több
lépcsőfokot ugorva. A házmesternek mégis volt ideje arra, hogy lelkében
köszönetet mondjon a gondviselésnek, hogy Hallamaa kisasszony már eltávozott
a munkahelyére. Legalább egy kellemetlenséggel kevesebb.
  Mikor kirohantak a kapun, beleütköztek Lanne ügyvéd fiába, aki éppen elindult
biciklijével. Az iskolakönyvei vészesen himbálóztak a kormány mellett.
Bűntudatosan összerezzent, mikor meglátta a házmestert, aki, régi szokásához
híven, ráordított:
  - Hányszor mondtam már... - De hirtelen eszébe jutott a helyzet komolysága, és
félbeszakította a mondókáját. - Kerítsen gyorsan egy rendőrt! Jó, hogy biciklije
van.
  - Mi történt? - kérdezte érdeklődve Bengt Lanne.
  Rögtön megértette, hogy ez alkalommal törvényes okkal lóghat az iskolából.
  - Krollné alighanem gázmérgezést kapott. Siessen! Közben elhozom a lakás
kulcsát.
  Ara rendőr frissen kezdte szokásos körsétáját. Éppen valami kellemes eszme-
cserébe merült a sarkon egy bájos szobalánnyal. Amúgy is érdeklődő természetű
volt, és csak fél éve hagyta el a rendőriskolát. Természetesen összeférhetetlen volt
a tekintélyével, hogy szaladjon, de azért gyorsan odaért, éppen abban a percben,
amikor a házmester kikereste a kulcsot a ládájából. Spárgán lógó, piszkos
papírdarab mutatta, hogy ez a kulcs nyitja a 6. számú lakást.
  Ahogy később Ara rendőr jelentéséből kiderült, 9 óra 8 perc volt. A kulcs nem
ért semmit. A házmesternek igaza volt, a másik zárat is becsukták előző este. Az
ajtó meg se mozdult, mikor a rendőr megrángatta a kilincset. Kinyitotta a
levélszekrény nyílását, de gyorsan újra lecsapta, olyan erős gázszag ömlött ki a
lépcsőházba.
  - Hol van itt telefon? - kérdezte harsogva.
  - Lanne ügyvédnél, az első emeleten - dadogta a házmester.
  - Szaladjon közben fejsze és kalapács után! Gyorsan. És maga - fordult a
postás felé - vigyázzon, hogy senki ne jöjjön közben ide. Rögtön visszajövök.
  Ara rendőr nem volt olyan biztos a dolgában, mint ahogy látszott.
Természetesen az volna a legimponálóbb, ha saját kezűleg intézné az ügyet, de
talán mégis jobb engedélyt kérni a feletteseitől az ajtó betörésére. Valószínűleg
szerencsétlenség történt - egy gázcsapot véletlenül nyitva hagytak éjjelre -, de
mégis biztosabb, ha fedezi magát az ember. Persze a tűzoltókat is fel lehetne
hívni, azoknak van gázálarcuk - de ez is percekbe kerülne, meg nincs is kedve
másoknak átengedni a dicsőséget.
  Ezek a gondolatok futottak át a fején, miközben az első emelet felé sietett.
Bengt Lanne nyitott ajtót. Valószínűleg Bengt papája, vélte Ara. A nyugodt
öregúr éppen arra figyelmeztette a fiút, hogy induljon az iskolába.
  - Van itt, kérem, telefon? - kérdezte udvariasan a rendőr.
  Bengt Lanne odarohant apja íróasztalához, maga után vonszolva a rendőrt. Ara
még egy percig habozott, aztán kikeresett egy számot. Az izgalomtól reszketve
kérte, hogy kapcsolják az ügyeletes tisztet. Azután jelentette a dolgot Hagert
hadnagynak, saját véleménye szerint világosan és tömören. A füle égett, mikor
letette a kagylót.
  - Itt van egy gázálarc - mondta a szolgálatkész fiatal Bengt Lanne. - A
légoltalmi őrség tagja vagyok.
  - Ugyan, tegye el - szólt rá a rendőr. - Különben adja ide! - tette hozzá egy
percnyi gondolkozás után. Mégiscsak cselekedni kell!
  Lanne ügyvéd is ott állt az íróasztal mellett, és idegesen tisztogatta a
zsebkendőjével a szemüvegét.
  - Tényleg azt hiszi, hogy Krollné...? - kérdezte, de nem tudta befejezni a
mondatot.
  - Fel kell törnöm a lakást - felelte röviden Ara. - Legyen szíves telefonáljon a
legközelebbi orvosnak.
  - Krollné legtöbbször doktor Markkolához fordult. Nem lakik messze - mondta
Lanne ügyvéd, mintha valami egészen más járt volna a fejében.
  Ara már ki is ment az ajtón, és Bengt Lanne, mint a gyík, siklott utána.
  - Furcsa, nagyon furcsa - morogta maga elé Lanne ügyvéd, és rövidlátóan
keresni kezdte Markkola doktor telefonszámát. A lépcsőházban a rendőr kitépte a
fejszét és a kalapácsot a házmester reszkető kezéből.
  - Nyissa ki rögtön a lépcsőházi ablakokat - parancsolta. - És adjon utasítást
mindenkinek, akinek ebből a lépcsőházból nyílik a lakása, hogy szellőztessen.
Nyissa ki lenn a kaput is, hogy huzat legyen. Vegye ki a szájából azt a cigarettát!
Oltasson el minden tüzet a házban. És tartson vizes rongyot az arca elé.
  Mikor így kimerítette összes tudományát, felsietett a harmadik emeletre. Bengt
Lanne, mint valami hű árnyék, követte. A postás még ott állt őrhelyén, Krollné
ajtaja előtt. Köhögött, és rosszullét kerülgette. A gázszag már fojtó volt.


II. FEJEZET
  Reggel 9 óra 12 perckor Hagert hadnagy belépett a mi szobánkba. Tulajdon-
képpen Palmu felügyelőé volt a szoba, de az én asztalomat helyszűke miatt, a
felügyelő minden tiltakozása ellenére, odahelyezték. Palmu felügyelő éppen az
újságját olvasgatta, amelyet az őrszobából hozott be. Én valami unalmas késelési
ügy jelentéseinek a tisztázásán izzadtam, és igyekeztem elkerülni, hogy felesleges
kérdésekkel zavarjam a felügyelőt.
  Palmu felügyelő ugyanis nem szereti, ha újságolvasás közben zavarják. De
kénytelen voltam időnként mégis érdeklődni egy s más felől, mert tulajdonképpen
neki kellene elkészíteni a jelentéseket, csak áttolta rám azzal az átlátszó ürüggyel,
hogy én gyorsabban másolok, mint ő. A jelentésírás ugyanis a bűnügyi osztály
legunalmasabb munkája.
  Már tegnap kicseréltük - meglehetősen ingerült hangon - a tárgyra vonatkozó
nézeteinket. Én még csak egyetemi hallgató vagyok, a jogot tanulmányoztam, és
elmélyedtem a kriminológia tudományos irodalmában is. Ha a nagynénim
második férje osztályvezető is az igazságügyi minisztériumban, azért vélemé-
nyem szerint Palmunak nincs joga úgy bánni velem, mint egy hülyével, aki
kizárólag a rokonsága támogatásának köszönheti azt a kegyet, hogy az osztályán
lehet gyakorló segéderő. Már gyermekkorom óta érdekeltek a bűnesetek, és
Helsingfors jelenlegi rohamos terjeszkedése miatt nyilván nagy jövő vár rám ezen
a pályán.
  - Ha volna fantáziája, felügyelő úr ... - kezdtem, de Palmu ridegen
félbeszakított.
  - Ha volna fantáziám, akkor kioperáltatnám. Miért nem olvashatja az ember
nyugodtan az újságját ebben a házban!
  Ebben a pillanatban lépett be, mint már említettem, Hagert hadnagy a szobába.
  - Már megint itt van a mai újság? - mondta Hagert mereven Palmunak. - Fél
órája keresem. Nem tudja, felügyelő úr, hogy az újságok helye az őrszobában
van? Egyszer s mindenkorra rendnek kell lenni ebben a dologban. Mivel az
intézménynek csak egyetlen példányra van pénze minden napilapból, ezeknek is a
helyükön kell maradniok. Szégyellhetnéd magadat, hogy rossz példával szolgálsz
az ifjúságnak.
  - Minden neveletlen kölyök közül... - kezdte Palmu sértődötten, de aztán egy
sóhajjal félbeszakította a mondanivalóját. - Nesze, az újságod - mondta
mélabúsan, és aztán felém fordult. - El tudod hinni, hogy én dugtam ennek a
Hagertnek cuclisüveget a szájába, mikor még a mamája ölében rugdalózott? Pfuj,
milyen csúnya kölyök volt! És én voltam az, aki az első lépésekre tanítottam a mi
harci ösvényünkön, mikor ráuszítottam az első betörőre. Na persze, már hadnagy
lett, és fejébe szállt a dicsőség.
  Hagert elpirult, és megköszörülte a torkát.
  - A tárgyra térek - mondta hirtelen. - Tulajdonképpen nem az újságért jöttem.
Valami ostoba rendőr, azt hiszem, Ara a neve, éppen most telefonált, és
megkérdezte, hogy feltörhet-e egy ajtót, mert egy öreg hölgy gázmérgezést
kapott, vagy talán széngázmérgezést mondott. Ilyesmit megkérdezni, felnőtt férfi
létére, akinek azért van szeme, hogy lásson!
  - Mi, a régiek közül valók - mondta Palmu csendesen - egész életünkben
igyekeztünk a nagyközönséggel, sőt, még az egyes rendőrökkel is megértetni,
hogy nyugodtan rábízhatják magukat a bűnügyi osztály mindentudására.
Ezenkívül Ara remek fiú, és nagyon helyesen cselekedett, mikor tudomásunkra
hozta az esetet.
  - Mondtam, hogy cselekedjen legjobb belátása szerint - szólt Hagert kicsit
megbántva. - Megígértem, hogy odaküldök valakit, már csak a forma kedvéért is.
Strandgatan 8/A, Alma Kroll.
  - Krollné - mondta Palmu felügyelő, és felemelkedett, odasétált az ablakhoz, és
elgondolkozva lenézett a csendes utcára. Szinte láttam, ahogy feltárja a memóriája
rekeszeit, és minden fiókot átvizsgál óriási agyában, egyiket a másik után. -
Krollné - ismételte. - Ismerem, egy öreg, kapzsi nő. Nemrégiben ott járt az
adóhivatalban, és majd kiszekírozta a lelket a fiúkból. Le akart alkudni az adóból,
de mikor a részleteket kezdték firtatni, akkor még a bíróság is szóba került. A
Betlehem gyülekezethez is van valami köze. Tudjátok, az a szekta, amely ellen
már befutott néhány feljelentés. De Mustapää prédikátor ellen nem lehet semmit
csinálni, mert a hívei vakon hisznek benne.
  Hagert idegesen dobolt a ceruzájával az íróasztalon, de Palmut ez a legkevésbé
sem zavarta.
  - Várj egy percig! - mormogta maga elé. - Ha nem tévedek, az öregasszony
Langellnak született. És az a repülő, az a Lankela valami rokona, unokaöccse
vagy ilyesmi. Finnesítette a nevét, mikor beiratkozott az egyetemre. Ez a Lankela
a télen belebolondult valami táncosnőbe, aki nemrég jött külföldről, és bárokban
lép fel. Hogy is hívják, na?
  - Iris Salmia? - vetettem félénken közbe. - Nem olyan könnyű elfelejteni Iris
Salmiát. Egy fellépését láttam a Grand Hotelben.
  - Igen, ő az. Ide figyelj, Hagert, azt hiszem, tekintettel arra, hogy más dolgom
úgysincs, elmegyek, és megnézem ezt a te gázmérgezésedet.
  - Éppen kérni akartalak, menj oda és vedd szemügyre a dolgot - mondta
Hagert. - De ha elkezdesz táncosnőkről zagyválni, mert egy kelekótya
öregasszony elfelejtette elzárni a gázcsapot, mielőtt lefeküdt, akkor kezdek
kételkedni, hogy helyes-e, ha te mész oda. Az istenért, ne csinálj nagy lármát,
Palmu.
  - Aha, zagyválni - ismételte Palmu a hadnagy szavait, és letépte a kalapját az
akasztóról. De Hagert megállította.
  - Vidd magaddal a fiút is - mondta, és rám mutatott.
  Felugrottam a meglepetéstől, mert éppen azon töprengtem, vajon milyen
ürüggyel érhetném el, hogy én is részt vehessek végre egy helyszíni szemlén.
  - Van szabad kocsi? - kérdezne Palmu az ajtóban.
  Már kicsit testes volt, és nem szívesen gyalogolt.
  - Sétálj csak - mondta szívtelenül Hagert. - Olyan gyönyörű idő van.
  Palmu felügyelő mélyet sóhajtott, és lement a kopott lépcsőn. Minden tévedés
elkerülése végett hozzá kell tennem, hogy bár Hagert volt a kinevezett
osztályvezető, mélyen tisztelte Palmut, és általában soha nem határozott anélkül,
hogy ki ne kérte volna öreg barátja véleményét. Palmu kicsi kora óta ismerte
Hagertet. Apja lett a rendőrség kis árvájának, amikor Hagert apját, aki szintén
rendőr volt, agyonlőtte egy betörő.
  Palmuval befordultunk a keskeny Sofiegatanba a Stortorget sarkán.
Észrevettem; hogy vágyakozva szemlél két fekete taxit, amelyeknek sofőrjei
szolgálatkészen figyeltek.
  Némán továbbvonultunk egymás mellett a Satorgetig, ahol Palmu a villamos
felé indult.
  - Menjünk taxival! - mondtam, és csak nehezen tudtam elrejteni izgalmamat.
  - Az intézmény büdzséje nem terjed ki a tagok kéjutazásainak fedezésére -
mondta Palmu némi keserűséggel a hangjában. Tulajdonképpen nem is testes volt,
hanem kövér.
  - Én fizetem - mondtam nagylelkűen. - Azt hiszem, elfelejtettem megemlíteni,
hogy gyakornoki fizetésem csak mellékjövedelemnek számít.
  - Nem bírtam soha az olyan fiatalembereket, akik azt se tudják, hogy költsék el
a pénzt, amit mások szereztek - jegyezte meg ridegen Palmu, de azért minden
további nélkül a Havis-Amanda melletti taxiállomás felé fordult. - Mindenesetre
köszönöm - tette hozzá, megbánva barátságtalanságát. - Hiszen még
villamosbérlettel se látnak el minket, pedig manapság már a kifutófiúk is bérlettel,
járnak. Az én fiatal koromban másképp volt.
  Palmu kifutófiúként kezdte a karrierjét, de az idők folyamán olyan komoly
tudásra tett szert, hogy sok egyetemet végzett ember szégyenben maradna
mellette. Csak az idegen szavak okoztak neki nehézséget, mégis különös
előszeretettel használta őket. De minden nagy embernek megvan a maga hibája.
  A sarki tejbolt előtt két asszony állt, és a Strandgatan 8/A. lépcsőházát
figyelték. Egyelőre még nem gyűlt össze tömeg az utcán. De ez a negyed a
Havshamn körül különben is feltűnően csendes. Kifizettem a taxit. Úgy éreztem,
hogy Palmu őrjítően lassan mozog. Legszívesebben felrohantam volna előtte. A
nyitott kapun keresztül gyenge gázszag ömlött az utcára. Palmu köhécselve
kapaszkodott felfelé a lépcsőn. A lépcsőházi ablakok tárva-nyitva álltak, és erős
huzat volt.
  Ara rendőr, a házmester és a postás a harmadik emeleten vártak. Ara
megismerte Palmu felügyelőt, és leadott egy rövid, tárgyilagos jelentést.
  - A lakás rövid idő múlva kiszellőzik - mondta. - Az ajtón lévő két zár be volt
zárva belülről, és a biztonsági lánc is be volt akasztva, ezért nehéz volt feltörni. A
földszinten lakik egy fiú, attól kaptam kölcsön egy gázálarcot. Egyedül mentem
be. Kinyitottam a konyha és a két szoba ablakait. A gázcsap a konyhában nyitva
volt. Azt lezártam. Az ablakok egy része be volt ragasztva papírral, késsel kellett
szétvágnom, hogy szellőztethessek. Az öregasszony az ágyban fekszik. A teste
már nagyrészt megmerevedett. A másik szoba üres volt. Most az orvos van bent.
Megtiltottam, hogy hozzányúljon valamihez. De különben tisztán látszik, hogy
szerencsétlenség történt, felügyelő úr.
  Palmu megvizsgálta az ajtót, és elismerően bólintott. Igazán érdemes volt
közelebbről megvizsgálni, most, mikor mindkét szárnya tárva-nyitva állt. A
homályos üvegablakot belülről vaslemez erősítette. A rendes záron kívül, amit
kinyitottak a házmester kulcsával, volt még egy komplikált patentzár, ezt
feltörték. Az ajtó faburkolata acéllemezzel volt megerősítve a zár körül. A lemezt
úgy tépték ki, hogy az ajtó szinte szilánkokká hasadt. A biztonsági láncot letépték,
és a földön hevert.
  - Maga nagyon erős, Ara - mondta a felügyelő őszinte elismeréssel a
hangjában. - Mit használt, faltörő kost?
  - Egy fejszével törtem fel - ismerte el Ara, és szerényen dörzsölgette a kezeit. -
Egypár ütés után meglazult az egész.
  Alaposan meglazult, mert még a kilincs is lógott az ajtószárnyon. Palmu
felügyelő ki-be hajtogatta az ajtót a hüvelyk- és mutatóujja segítségével, anélkül,
hogy hozzáért volna a kilincshez. Azután felemelte a tekintetét arrafelé, ahol a
lépcső még egy félemeletnyit emelkedett, és vasveretes ajtóban végződött. Ez az
ajtó most nyitva állt.
  - A padlásra vezet - jegyezte meg a házmester, mintegy feleletül a kérdő
pillantásra. - Kinyitottam ezt is, meg a tetőnyílást is, hogy jobban kiszellőzzön a
ház.
  - Szóval a padlásajtó be volt zárva?
  - Természetesen. Le kellett mennem a kulcsokért.
  - Igen - mondta elgondolkozva Palmu. - Na, legjobb lesz a halottra is vetni egy
pillantást.
  - Sajnálatos esemény - morogta a postás, és a házmester is maga elé motyogott
valamit, ami éppúgy lehetett káromkodás, mint hálaima. Látszott rajta, hogy nem
kedvelte túlságosan Krollnét.
  Éppen mikor Palmu be akart lépni, egy idősebb úr jött ki a szobából.
Felsőkabátban volt, és kis orvosi táskát tartott a kezében. Palmu bemutatkozott, és
kezet szorított doktor Markkolával. A kellemetlen gázszag még mindig áradt a
sarkokból.
  Kicsit kényszeredetten ment vissza az orvos a felügyelővel a szobába. Ara őrt
állt az ajtónál, hogy senki be ne tehesse a lábát. A postásnak hirtelen újra eszébe
jutott a kötelessége, és gyorsan útnak eredt; de előbb felíratta Arával a nevét és a
címét. Én az előszobában álltam és figyeltem.
  A kis lakás elhanyagolt, öreges volt. Az előszobából balra nyíló ajtón át
beláttam az utcai szobába. Nagyon vigyáztam, hogy ne érjek semmihez, de azért
beléptem és körülnéztem. Az egyszerű, keskeny ágy le volt takarva, itt nem aludt
senki. A régimódi toalettasztalon apró csecsebecsék árulták el, hogy ebben a
szobában egy fiatal nő lakik, és ezt megerősítették a szekrényben lógó ruhák is. A
könyvespolcon kínos rendben sorakozott néhány könyv.
  És miközben körülnéztem az egyszerű és kínosan rendes szobában, ahol a
legkisebb szín vagy tárgy sem árulta el lakója egyéniségét, sötét, ösztönös
ellenszenv gyűlt bennem az öregasszony iránt, akinek kihűlt teste a szomszéd
szobában feküdt.
  Visszatértem az előszobába. Hosszú volt és keskeny. A végén egy ajtó vezetett
a fürdőszobába. Az előszoba jobb oldalán a konyhaajtó csikorgott a huzatban. A
függönyök repkedtek, mikor beléptem. A pillantásom rögtön a régimódi
gázrezsóra fordult. Az elzárókulcsot a falra lehetett akasztani használat után, de
most az asztalon volt. Mellette egy ütött-kopott, félliteres, zománcozott edény,
amelyben még volt valami daramaradék. A mosogatóban használt tányér és kanál
feküdt. De a legfontosabbnak az látszott, hogy a gázrezsó egyik oldala még
mindig foltos volt a dara barnára sült maradványaitól, ami még az asztalra is
lecsurgott.
  Nyilvánvaló volt, hogy Krollné az este darát főzött vagy melegített a gázon.
Miközben ő a szobában volt, kifutott, és eloltotta a gázt. A forró edényt gyorsan
ráállította a mosogatóra, tisztán látszott rajta az edény nyoma. És aztán elfelejtette
elzárni a gázcsapot. Az éj folyamán a gáz lassan benyomult a konyhából a
szobába, és...
  De hogy lehet, hogy nem érezte a gázszagot?


III. FEJEZET
  Erre a kérdésre percnyi habozás nélkül felelt doktor Markkola. Amikor
beléptem az ajtón, amely a kis konyhából Krollné szobájába vezetett, éppen azt
mondta Palmu felügyelőnek:
  - Egyáltalán nem furcsa, hogy nem érezte meg a gázszagot. Három évvel
ezelőtt súlyos golyvaműtétje volt, és ennek következtében szinte teljes egészében
elvesztette a szaglóérzékét.
  - Úgy? - mondta Palmu elgondolkozva.
  Tettre vágyó lelkesedésem most már végleg lelohadt, szürke csalódássá
zsugorodott. Hiszen csak közönséges szerencsétlenség történt.
  - Alvás közben fulladt meg, egyáltalán nem szenvedett - mondta doktor
Markkola. - Látja, milyen kék az arca, nézze csak a fülcimpáit, felügyelő úr. Bár
nem vagyok szakértő gázmérgezésben, belgyógyász vagyok, hehe... - Az orvos
valami indokolatlan, szégyenkező nevetgélést nyomott el. - De az eset világos,
mint a nap, Természetesen idehívhatok egy kollégát, ha felügyelő úr
szükségesnek látja, de mint már mondtam...
  - Zárj be egypár ablakot! - mordult rám Palmu. - Ez az átkozott huzat kiviszi
az ember lelkét. A gáz már kiment. - Azután udvariasabb hangon folytatta az
orvos felé fordulva: - Mégiscsak azt kell hinnem, hogy egy normális ember érez
valamilyen rosszullétet vagy fullasztó érzést, miközben a szobája megtelik gázzal.
  - Ez egyáltalán nem biztos - sietett közbevetni az orvos. - Azt hiszem, én meg
tudom magyarázni, hogy mi történt. Krollné emésztési nehézségekre panaszkodott
- hiszen látja, milyen sovány. Persze, ha a gyomrával valami baj volt, akkor ez
kizárólag a túlzásba vitt böjtölés miatt volt, vallásos okokból böjtölt ugyanis...
  - Nem zsugoriságból? - kérdezte Palmu félhangosan, inkább csak önmagától.
  Az orvos elpirult, ingerültnek látszott.
  - Krollné ugyan tagadhatatlanul... izé... takarékos volt - jegyezte meg epésen -,
de nem hinném, hogy ez ebben a tekintetben szerepet játszott. Egy asszony,
akinek több mint egymilliós évi jövedelme van, még akkor is jóllakhat, ha
takarékos.
  - Áhá! - Palmu füttyentett, de csak félhangosan, a helyzet komolyságához
illően.
  Én is összerezzentem. Mert ezek a kopott szobácskák a divatjamúlt plüss-
székekkel igazán nem regéltek milliós vagyonról. Az orvos sértődötten
elhallgatott, és menni készült. Palmu pár szóval megnyugtatta, és megkérte, hogy
folytassa.
  - Na jó - mondta az orvos, még mindig kicsit mogorván. - Krollnénak
gyomorbántalmai voltak. Könnyű étrendet írtam elő. Panaszkodott, hogy gyakran
éhes, amikor lefekszik. Azt tanácsoltam, hogy lefekvés előtt melegítsen egy kis
zabpelyhet vagy darát magának. Evés közben vegyen be egy altatót - egész
könnyű, ártalmatlan dolgot, felügyelő úr -, ugyanis amiatt is panaszkodott, hogy
nagyon ideges napközben. Egy pár kanál dara és egy könnyű nyugtató lefekvés
előtt, olyan ez, felügyelő úr kérem, mintha vattába csomagolnák a testet. Magam
is így szoktam.
  Palmu kicsit ridegen térítette vissza az orvost a tárgyra.
  - Tegnap este valószínűleg egyedül volt, mikor aludni ment, és maga
melegítette meg a darát. Ha Kroll kisasszony itthon van, ő szokta. Isteni szerencse
különben, hogy nem volt itthon. - Még az orvos is észrevette, hogy nem fejezte ki
magát egész jól, de hősiesen folytatta: - Miután Krollné megmelegítette a darát,
elfelejtette elzárni a gázt, majd bevett egy tablettát, és lefeküdt. A konyhaajtó,
valószínűleg zárva volt, szóval bőségesen volt ideje elaludni, mielőtt a gáz
behatolt a szobába. A csukott ajtónál ez nyilván időbe került.
  - És mit gondol, mióta halott? - kérdezte Palmu, véleményem szerint túl
barátságtalan hangon.
  - Hát - az orvos a szakértő gondosan mérlegelő póza alá rejtette
bizonytalanságát - a hullamerevség még nem állt be teljesen. De természetesen
figyelembe kell venni, hogy a test le volt takarva. Egy meleg takaró, hát... Úgy
vélem, hogy a halál körülbelül tizenegy és egy között állott be.
  - Az éj legsötétebb órái - mondta Palmu szórakozottan. - Talán a gázművek
leolvasója is meg tudja körülbelül állapítani a tegnap esti fogyasztást, és ennek
alapján ki lehetne számítani, hogy mikor feküdt le Krollné.
  - Amennyiben erre szükség van - mondta hidegen a doktor. - Krollné minden
este pontosan tíz órakor feküdt le. Igen merev szokásai voltak, és nem látom be,
miért kellene feltételeznünk, hogy tegnap eltért ezektől.
  - Furcsa, hogy a kutya nem nyugtalankodott - mondta Palmu felügyelő, és
oldalt lépett.
  Csak ekkor vettem észre egy kutya tetemét az ágy végénél. Mereven kinyújtott
lábakkal, a fejét furcsán hátrahajtva feküdt a piszkos párnán, és a szeme még
mindig kellemetlenül csillogott. Formátlanul elhízott állat volt, öreg daxli. Jól
látszottak szürke fogai.
  - A kutya? - Az orvos nyílt ellenszenvvel tekintett a kutyára. - Ugyan, ez az
átkozott dög már alig tudott mozogni. De azért dühös volt, mint az ördög. Ha
csengettek vagy szólt a telefon, úgy ugatott, hogy a saját hangját sem hallotta az
ember. Ha idejöttem, egyszer se fordult elő, hogy békén hagyta volna a nadrágom
szárát. Azt hiszem a ház minden lakója a szíve mélyéből gyűlölte. Én viszont
szívem mélyéből sajnáltam Kroll kisasszonyt, akinek minden reggel és este
sétáltatni kellett ezt az állatot. Rajta nem spórolt az öregasszony, de nem ám, neki
nem kellett diétát tartania. Sok szegény gyerek...
  Az orvos még egy darabig folytatta szociálpszichológiai elmélkedéseit, de
abbahagyta, mikor észrevette, hogy senki sem figyel rá. Palmu a szoba közepén
állt, és vizsgálódva körülnézett. Követtem a pillantását.
  Kerek, horgolt terítővel letakart asztal állt a szoba közepén! Rajta biblia, egy
vastag imakönyv, s még jó néhány, szemmel láthatóan vallásos könyv feküdt. Az
asztal körül négy, mértani pontossággal elrendezett plüssszék állt. Az egyik falat a
feltűnően kopott íróasztal foglalta el, rajta telefon, testes kasszakönyv és
különböző papírok.
  A két ablak ódivatú alkóvot alkotott. Körülbelül háromszög formájú volt ez a
bemélyedés, de a csúcsát lemetszette egy dupla üvegajtó, ami egy kis balkonra
vezetett. Három emelettel lejjebb a falakkal körülvett udvar terült el, amelyet
elhanyagolt ösvények kereszteztek a zöldellni kezdő füves részek között. Már
eltűnt a hó utolsó nyoma is, de a bokrok még meztelenül ágaskodtak. Balra és
jobbra a szomszéd házak udvarai látszottak, Szemben egy gyár feketedő téglafala
emelkedett, néhány poros ablakkal tarkítva.
  - Még fönn van a pótablak is - állapította meg Palmu felügyelő, mintegy
önmagának. - Az egyik ablakon még gumitömítés is volt. A többit beragasztották.
Arának komoly munkájába kerülhetett, míg kinyitotta őket. Igaz, gázálarc volt
rajta, nyugodtan dolgozhatott. De miért nem nyitotta ki a balkonajtót?
  Oda akartam lépni, de Palmu egy kézmozdulattal megállított.
  - Ne sürgölődj - mondta, és előttem ment oda a balkonhoz. Kesztyűt húzott,
megfogta a gumival szigetelt belső ajtó kilincsének legvégét, és könnyedén
kinyitotta. Ezzel szemben a külső ajtó zárva volt, a kulcs nem volt sehol, és a
kulcslyuk be volt tömve vattával.
  Az orvos kárörvendő mosollyal követte Palmu mozdulatait.
  - Talán sikerült megállapítania, hogy az öreg Krollné félt a huzattól - jegyezte
meg gúnyos hangon. - Minden ajtóhasadékon gumitömítés, még a balkonajtó
kulcslyukába is vattát dugott. A balkont különben soha nem használták télen, azt
hiszem, még nyáron is ritkán.
  Palmu előrehajolt, hogy kinézzen az ablakon. A balkon alatt ott voltak a
második és első emeleti erkélyek, felette az eresz és az ég. Sóhajtva az orvos felé
fordult.
  - Úgy látszik, itt nincs további tennivalónk - mondta, és újra visszajött az
ablaktól az ágyhoz, ahol a mozdulatlan test nyugodott takarója alatt. - Már amúgy
is túl régen feltartom a doktor urat. Legjobb lesz, ha a halotti bizonyítványt
hozzám küldi, a szokásos formulát, tudja. A holttestet természetesen el kell
szállítani, sajnos, azt is hozzánk, míg megkapjuk az engedélyt az eltemettetésre.
De természetesen sietni fogunk ezekkel a kellemetlen formaságokkal. A főnököm,
Hagert hadnagy, közismerten finom diszkrécióval intézi el az ilyen ügyeket, erről
biztosíthatom.
  Doktor Markkola bólintott beleegyezése jeléül, és felvette orvosi táskáját a
földről. Palmu megint az ágy mellett állt, és érdeklődéssel vizsgálta az
éjjeliszekrényen álló üvegeket és a vizeskancsót.
  - Egész patikája volt, hogy... gyógyítsa magát - jegyezte meg ártatlanul.
  Az orvos visszafordult.
  - Hát istenem, gyenge gyomor, állandóan érzékenykedő gégefő, enyhe tavaszi
bronchitis, idegesség, ahogy ez már öreg hölgyeknél lenni szokott - magyarázta
kicsit vontatottan.
  - És egy könnyű, ártalmatlan kis altató - jegyezte meg Palmu éles gúnnyal,
miközben óvatosan felemelt egy keskeny üveget a hüvelyk- és mutatóujja között.
- Pantopon - olvasta nyomatékosan a ráragasztott kis cédulát. - Ezt a gyógyszert,
ha jól tudom, csak receptre adják ki.
  Az orvos szemmel láthatóan ideges lett, de igyekezett megtartani az eddigi
könnyed hangját.
  - A recept biztosan, ott van az éjjeliszekrény fiókjában. Van ott egy egész köteg
recept. Krollné úgy változtatta az orvosságait, mint más az ingeket, így látta
helyesnek - mondta egy perc tűnődés után. - De hát a dolog nagyon egyszerű,
felügyelő úr. A Pantopon, mint azt bizonyára tudja, tulajdonképpen... egy
feltűnően erős nyugtató...
  - A morfiummal rokon - jegyezte meg Palmu hangsúlytalanul.
  - Én a szokásos gyenge brómoldatot írtam elő Krollnénak. De az utóbbi időben
feltűnően ideges volt. Félek, hogy a rokonai sok bánatot okoztak neki. Például az
unokaöccse, az ifjú Lankela. De hiszen annyit beszélnek erről a városban!
Ráadásul Kroll kisasszony is ingerlékeny és meggondolatlan. Krollné aggódott
miattuk. Tegnapelőtt eljött hozzám, és valami erős altatószert kért. Azt állította,
hogy magánkívül van az idegességtől. Ez persze csak olyan beszédfordulat, mert
Krollné alapjában véve nagyon is hidegvérű asszony volt, felügyelő úr.
  - Szóval tegnapelőtt írt fel Pantopont Krollnénak? - kérdezte Palmu egyenesen.
  - Meg kell hogy értsen, felügyelő úr - panaszkodott doktor Markkola. -
Nyomatékosan lebeszéltem arról, hogy a tablettákat máskor is igénybe vegye,
csak különösen megerőltető és kimerítő napok után, amikor meg van győződve,
hogy másképp képtelen elaludni. Csak azt akarta, hogy legyen nála valami, ami
abszolút biztos szer álmatlanság ellen. Azt mondta, rémes álmai vannak. Talán
túlzott egy kicsit, de úgy vélte, egy hatásos altató mindennél fontosabb volna. Ha
jól aludna, minden más is rendbe jönne. Aztán csak tíz tabletta van egy ilyen
üvegben. A Pantopon tényleg nem veszélyes, abban az értelemben, hogy kábítóan
hatna. A veszély csak abban áll, hogy ha a páciens hozzászokik, nem tud leszokni
róla, éppúgy, mint más erős altatószerekről. De tíz tabletta még nem árthatott
volna meg Krollnénak.
  - Szóval tegnapelőtt írta meg a receptet, doktor úr - jegyezte meg nyugodtan
Palmu felügyelő. - Most két tabletta hiányzik. Eszerint Krollné tegnapelőtt este
bevett egyet, és tegnap este szintén egyet. Ma este valószínűleg bevett volna
egyet, és holnap ismét, ha élne. Rövid időn belül tehát erős narkotikum rabja lett
volna. Valószínűleg minden különösebb ok nélkül, ahogy ez a doktor úr szavaiból
kitűnik.
  - Ez szőrszálhasogatás, felügyelő úr. - Doktor Markkola tettetett könnyedsége
és szakszerűsége hirtelen eltűnt. - Megírtam a receptet, mert ha nem írom, akkor
valószínűleg megszerzi egy másik orvostól. Valahogy a fejébe vette, hogy neki
pont Pantopon kell. Emlékszem, említette, hogy valaki ajánlotta. Bántott a dolog,
mert a Pantopon nem tartozik az ártatlan altatók közé, de mit tehettem volna.
Krollné nagyon önfejű volt, és én nem akartam, elveszíteni egy jó pácienst ilyen
jelentéktelen okból. Csak az bánt rettenetesen, hogy talán ... talán nem aludt volna
olyan mélyen ma éjjel, ha csak brómot vett volna be, mint máskor. Talán felébredt
volna.
  - Értem. - Palmu hangja újra emberségesen csengett. - Ne nyugtalankodjon,
doktor. Szinte minden orvos így tett volna a maga helyében. Valószínűleg
megtörtént volna a szerencsétlenség a gyógyszer nélkül is.
  Már olyan régen hallgattam, hogy kedvem támadt mondani valamit. Néhány
szóval előadtam a kis konyhai malőrt, amely szerintem egyértelműen
megmagyarázta a szerencsétlenséget. Mind a hárman kimentünk a konyhába, és
büszkén mutattam a dara maradványait.
  - Jó munka volt, nagyon jó! - ismerte el Palmu. Rám nézett és elmosolyodott.
Büszke voltam a megfigyelőképességemre. Az orvos is megkönnyebbülten nézett
rám.
  - Na, ez véglegesen megmagyarázza a dolgot - mondta. - Persze nagyon
sajnálatos eset. De most mennem kell, tízkor kezdődik a rendelés. Ha még kellek
valamire, felhívhatnak.
  Sietve távozott. Palmu látszólag szórakozottan átment Kroll kisasszony
szobájába, és megállt az érintetlen ágy mellett. Ebben a szobában gyengébb volt a
gázszag.
  - Igazán szerencse, hogy a lány nem volt itthon - jegyeztem meg. - Hány éves
lehet?
  - Krollné hatvankét éves volt - mondta szelíden.
  Palmu. Az arcom lángba borult, mert tényleg eszembe sem jutott a halott.
Palmu persze tudta ezt, és elmosolyodott.
  - Á, a fiatalság - jegyezte meg melankolikusan, és kinézett az ablakon. A kapu
előtt már összegyűlt egypár ember, és bámult felfelé. A házmester magyarázott
valamit nekik, a felesége széles gesztusokkal kísérte a rémtörténetet. Palmu
savanyúan mosolygott, és bezárta az ablakot.
  - Már gyűlnek a varjak - jegyezte meg. - Semmi sem kelt olyan érdeklődést,
mint egy másik ember halála.
  Ara rendőr türelmetlenül benézett az ajtón. Úgy érezte, hogy igazságtalanul
mellőzik. Palmu kiment az előszobába.
  - Minden ajtó és ablak légmentesen zárva volt, igaz? - kérdezte.
  Ara bólintott.
  - Szóval a balkonajtó be volt zárva, nem is tudta kinyitni. Megpróbálta?
  - Be volt zárva, nem volt kulcs benne, és a kulcslyukba vattacsomót dugtak a
huzat ellen. A kulcs persze ott lehet valami fiókban, de nem volt időm keresgélni.
Elég levegő áramlott be az ablakon át. - Ara jelentése megint példásan tömör
volt.
  - Kitűnő - mondta, Palmu ironikusan. - A balkonajtó kilincsén persze ott van a
maga erőteljes ujjlenyomata - folytatta lassan. Ara arca éppen mosolyra akart
derülni, de most hirtelen elsötétedett. Palmu azonban sietett megnyugtatni:
  - Ennek nincs jelentősége. Helyesen cselekedett. És most igyekezzen valahogy
lezárni a lépcsőházi ajtót, és maradjon előtte. Ha valaki érdeklődik Krollné után,
jelentse azonnal. A fiú meg én kicsit kifújjuk magunkat a megerőltetések után.
  Türelmetlenül bámultam Palmut, mert nem értettem, hova akar kilyukadni.
Szánakozóan nézett rám.
  - A felelősséget én vállalom - magyarázta. - Miért e nagy sietség? Csukd be az
ablakot, már remek levegő van, és nincs kedvem tüdőgyulladást kapni. Egy hulla
elég ebben az esetben.
  - Kettő - jegyeztem meg. - Felügyelő úr, elfeledkezik a kutyáról.
  - Nem, dehogy feledkezem meg a kutyáról - mondta Palmu. - De egy kutya
élete nem ér annyit, mint egy emberé. Vannak rossz emberek és vannak jók de
azért a földön mégis a legdrágább az emberi élet. Különben nyugodtan tegezhetsz,
fiam, ha már munkatársak lettünk.
  - Köszönöm, felügyelő úr! - mondtam tiszteletteljesen, és sietve becsuktam az
ablakokat.
  Palmu felszólítása megoldotta a problémát, amely már régen gyötört, mert ő az
első perctől kezdve nyugodtan tegezett, anélkül hogy tekintetbe vette volna, hogy
a nagynéném férje... De a dolog úgy áll, hogy én mégse mertem visszategezni,
csak felügyelő úrnak szólítottam. Úgy vettem észre, hogy titokban élvezte a
helyzetet.
  Mikor visszamentem Krollné szobájába, Palmu az egyik történelem előtti plüss-
széken ült az ágy mellett, és mereven nézte a halottat. Én állva maradtam, semmi
kedvem nem volt helyet foglalni.
  - Mi a véleményed erről az ügyről? - kérdezte hirtelen, fojtott feszültséggel a
hangjában. Az a jóakaratúan lassú hanglejtése, amely miatt sokan szerény
öregembernek tartották, most teljesen eltűnt.
  - Hogy mi a véleményem? - dadogtam megdöbbenve és zavarodottan. - Hát ez
tiszta dolog. Az ajtó és az ablakok be vannak zárva belülről, minden úgy van,
ahogy lenni szokott. A kifutott dara megmagyarázza, hogy miért aludt el a gáz.
Talán Krollné a saját szobájában foglalatoskodott, míg a vacsorára várt. A dara
kifutott, ő sietett az edényt biztonságba helyezni, a mosogatóra tette, talán a kezét
is megégette közben, és elfelejtette elzárni a gázcsapot. Rendes körülmények
között valószínűleg a lánya vezette a háztartást, ő már elszokott tőle.
  - Miért nem törölte le a gázrezsót és az asztalt? - kérdezte Palmu.
  - Talán fáradt volt, vagy idegesítette az egész dolog. Úgy döntött, másnap is
ráér - siettem a segítségére.
  - Azoknak a fiatalembereknek, akiknek mindennap más teríti meg az asztalt,
fogalmuk sincs, milyen az élet - mondta Palmu tanárosan. - De egy öreg rendőr,
akinek a szűkös keresetéből kell kijönnie, melyből nem telik házvezetőnőre, az
tudja, hogy nincs undokabb, mint a kifutott dara, ha nem törlik le rögtön, és
odaszárad. Úgy ragad, hogy maga az ördög se tudja levakarni. De különben is ...
na, ez már valóban jelentéktelen apróság...
  - Igaz, hogy a szoba különben kínosan rendes - jegyeztem meg bizonytalanul. -
Felügyelő úr talán te is észrevetted, hogy milyen gondosan le van porolva
minden, és hogy minden tárgynak megvan a maga meghatározott helye, még a
széklábak nyoma is meglátszik a padlón. Tényleg furcsa, hogy egy ilyen pontos
és pedáns asszony hirtelen minden további nélkül otthagyja a kifutott darát. Az
orvos persze mondta, hogy ideges és ingerült volt.
  - Az idegesség a leggyakrabban mértéktelen lelkiismeretességben és kínos
rendszeretetben nyilvánul meg - jegyezte meg Palmu szelíden. - De hagyjuk
ennyiben a dolgot. Mindenesetre hajlandó volnék tíz az egy ellen lefogadni, hogy
amikor Ara ide betört, az előszobába vezető ajtók gondosan be voltak csukva,
csak a Krollné szobája és a konyha közötti volt nyitva vagy legalábbis csak
betámasztva. Menj és kérdezd meg, ha kedved van hozzá.
  Nem értettem tisztán, hogy hova akar kilyukadni, de azért kimentem az
előszobába Ara rendőrhöz.
  Biztos volt a dolgában. Minden ajtót ő nyitott ki. Csak a konyhából Krollné
szobájába nyíló ajtó állt félig nyitva.
  - Aztán ki ajánlotta neki a Pantopont? S miért éppen Pantopont? - kérdezte
Palmu felügyelő, maga elé bámulva, mikor közöltem vele a rendőr válaszát. - De
- folytatta - egy ilyen tabletta mégse tudta volna olyan mélyen elkábítani, hogy
ne ébredt volna fel, ha ...
  - Ha mi? - kérdeztem, mert félbeszakította a mondatot, és mereven fürkészte a
falat Krollné ágya felett. - Ha megtalálod a balkonajtó kulcsát valamelyik
fiókban, kapsz egy márkát - mondta Palmu titokzatosan. - Nem, nem, fiam,
enyém a felelősség, és mikor eljöttünk, Hagert figyelmeztetett, hogy ne csináljak
nagy lármát. Mi sem volna egyszerűbb, mint elmenni innen, és megírni a
hivatalos jelentést! Akkor minden rendben volna. Magunknak sok nehézséget,
másoknak sok fájdalmat takarítanánk meg... De csak vedd fel a telefont.
Mozgósítsd a gyilkossági osztályt. Jöhetnek. Mert a gyilkosság igazán rendkívüli,
a maga nemében olyan, amilyen csak minden szökőévben egyszer fordul elő.
  - De felügyelő úr, csak nem képzeled - mondtam szinte bénultan a
meglepetéstől, de azért engedelmesen odaléptem a telefonhoz. - És mindez egy
kis kutya miatt! - mondta Palmu felügyelő melankolikusan. Felállt, és odament a
piszkos párnához, szemét le nem véve az öreg daxli merev testéről.
  - Kicsi kutya - mondta tisztelettel -, nem tudtad megmenteni a gazdád életét.
De a gyilkosát mégis te, csakis te záratod be életfogytiglan a fegyházba. Mert a mi
országunkban, sajnos, nincs halálbüntetés.
 IV. FEJEZET
  - Minden gyilkos elkövet egy hibát - mondta komolyan Palmu felügyelő. - Ez
kivétel nélküli szabály. De gyakran előfordul, hogy a rendőrség figyelmét elkerüli
a hiba. Az ő hibája ez a kutya volt. Látod?
  Még jobban szemügyre vettem a kutyát. Üveges szemei ijesztően meredtek rám.
Elfordított nyakkal, és hátrahajtott fejjel támaszkodott a párna széléhez.
  - Hirtelen és erőszakos halállal halt meg - mondta Palmu. - A szemei majd
kifordulnak a szemüregből. Valaki kitörte a nyakát. A gyilkos aztán igyekezett
úgy fektetni, mintha aludna. Ez is hiba volt. Ha a kutya felébred a gázszagra,
feltétlenül körülugrálja a szobát, vagy az ágy alatt bújik meg, a legsötétebb
sarokban. Talán akkor is nyitott szemekkel múlik ki. De itt, ebben a szobában
rövid, heves küzdelem zajlott le. Valahol biztosan nyomok is vannak a padlón a
kutya körmeitől. Valószínűleg volt ideje még ugatni is.
  - Akkor Krollné felébredt volna - kockáztattam meg az ellenvéleményt.
  - Krollné felébredt volna, a Pantopon tabletta ellenére is - ismerte el
megjegyzésem helyességét Palmu. - De nem ébredt fel. És a gyilkos valószínűleg
nem bízta ezt a véletlenre. A boncolás meg fogja állapítani, hogy mi volt ennek az
oka. Nagyon nehéz megkülönböztetni a morfiumot a Pantopontól. Igen ravasz
gyilkossal van dolgunk.
  - Biztos vagy tenne, hogy a kutya nyaka ki van törve? - kérdeztem. - Én nem
fedeztem volna fel semmi különöset a helyzetében.
  A felügyelő nehézkesen letérdelt, és hátrahajtotta a kutya nyakát úgy, hogy a
feje a gerincére simult. Elfordítottam a pillantásomat és láttam, hogy Ara
óvatosan benéz az előszobaajtón. Elképedve bámult minket.
  - Kopogjon, mielőtt bejön - ordította Palmu, és felemelkedett, hogy mentse
tekintélye maradványait. - Mustapää prédikátor van itt. Megtiltottam neki, hogy
belépjen. Azért jöttem, hogy jelentsem a látogatást, ahogy felügyelő úr
meghagyta.
  Ebben a percben felhangzott a rendőrségi autó eget verő szirénája. Palmu
szemrehányóan rám nézett, és megrázta a fejét.
  - Igazán megkérhette volna őket, hogy ne üvöltsenek ezzel a pokoli dudával -
mondta rosszallóan. - Öt perc múlva az egész városnegyed összegyűlik a ház
körül. - Ara felé fordult: - Szaladj le, és tartsd távol a kíváncsiakat. Majd én
foglalkozom a prédikátorral.
  Kimentem az előszobába. Ara nyitva hagyta az ajtót, ezért fél lábbal már az
előszobában állhatott a zömök, szőke férfi. Fekete kabát, magas gallér és puha,
fekete kalap volt rajta, látszott, hogy igyekszik tiszteletreméltó külsőt kölcsönözni
magának. Hirtelen visszalépett a lépcsőházba, és alázatosan levette a kalapját.
Püffedt volt az arca, de nem volt vörös, inkább sárgásfehér sajtra emlékeztetett a
bőre. Világoskék szemeinek pillantása furcsán révedező és kifejezéstelen volt.
Előbb a felügyelőt üdvözölte, aztán nekem nyújtotta túlságosan puha és
lagymatag kezét.
  - A sajnálatos szerencsétlenség mélyen felkavart - mondta szinte szavalva. -
Krollné gyülekezetünk oszlopa volt, tartóoszlopa, hogy úgy mondjam, ebben az
anyagias világban, amikor még az öregek is a világi hiúságok felé fordítják
szemüket. Letört a gyász, hogy elvesztettem egy barátot és egy támaszt, de
egyben köszönő himnusz cseng fel a szívemben, hogy sokat próbált lelke végre
elnyerte az örök égi menedékhelyet, az örök Betlehemet, melynek csak halvány
árnyéka... bocsánat!
  Öt férfi jött fel a lépcsőn, és mindnyájan megálltak, ahogy meghallották a
fohászt. Egyedül Kokki detektív szakította félbe az előadást, ahogy jelentkezett
Palmu felügyelőnél. A prédikátor elnémult, és megrovó pillantással nézett körül.
Palmu intett, hogy vegyem kezelésbe, és bement.
  Az előszobában halk hangon kiosztottam a munkát. A prédikátor színpadias
suttogással fordult hozzám, mintha nem akarná zavarni az elhunyt nyugalmát:
  - És Kroll kisasszony?
  Csak a fejemet ráztam felelet helyett, mert feszülten figyeltem, hátha
meghallom, mit mond Palmu Kokkinak.
  - Miután lefényképeztek mindent, és rögzítették az ujjlenyomatokat, próbálják
meg kinyitni a balkonajtót. De Isten kegyelmezzen meg annak, aki ki mer lépni a
balkonra, mielőtt rögzítették volna a nyomokat Ez az egyetlen hely, ahol esetleg
találhatunk lábnyomot. A szobában már négy ember császkált.
  Óvatosan eltoltam a prédikátort az ajtóból. A szemei kitágultak, az arckifejezése
elárulta iszonyatát. Dadogva kinyögött egy pár szót:
  - Nem értem. Miért.. ? -
  Hirtelen, mielőtt megakadályozhattam volna, mint az őrült lerohant a lépcsőn.
Mikor kihajoltam a korlát fölött, még láttam, amint fekete kabátja nevetségesen
repked körülötte. Palmu lassan kijött az előszobába.
  - Ostoba!- mondta semmi jót nem ígérő szelídséggel. - Agyalágyult!
  Őrült zavarban voltam.
  - Hogyhogy? - mertem végre megkockáztatni.
  A felügyelő összeszorította ökleit.
  - Nem tudom, én se tudom - ismerte el nyíltan. -_De mindeneseire ő az első
személy, akinek nem tiszta a lelkiismerete.
  Lassan lementünk a lépcsőn. Ara rendőr ott állt a kapunál, és igyekezett a
kíváncsiakat távol tartani.
  - Hova sietett úgy Mustapää prédikátor? - kérdezte Palmu nyugodtan.
  - Hiszen a prédikátor fenn van - mondta Ara.
  - Dehogyis, úgy elrohant, mint a kilőtt golyó.
  Palmu sarkon fordult, és visszaindult. A földszintről nyílt egy ajtó, ezt
kinyitotta. Az udvarra jutottunk, és pár lépés után megállapítottuk, hogy Mustapää
ezen az úton hagyta el a házat.
  A felügyelő elsétált az elhagyott kerti úton a falig, amely a gyárat és az udvart
elválasztotta egymástól.
  - A házmester minden dicséretet megérdemel - jegyezte meg gúnyosan. - Már
ilyen korán reggel lesöpörte az utakat és a pázsitot. Nem mintha fontos lenne, ha
van nyom, azt megtaláljuk a balkonon is.
  Mindketten felnéztünk. A falon vaslétra vezetett fel a tetőig. Az eresz mélyen
benyúlt az udvar fölé. A tűzvész esetére beépített létra körülbelül négy méterrel
Krollné kis balkonja mellett haladt el. Fedetlen fejű, gondterhelt arcú öregúr;
lépett most ki az udvari kapun. Letörölgette a szemüvegét, aztán bemutatkozott.
Lanne ügyvéd volt.
  - Ha a felügyelő úrnak van ideje, kérem, jöjjön be hozzám egy percre - mondta.
- Az első emeleten lakom, én vagyok Krollné ügyvédje. Szóval én intéztem az
utóbbi években minden ügyét. Ez a ... ez a sajnálatos esemény nagyon felkavart.
  Miután Palmu szólt Arának, hogy hol találhat meg bennünket, követtük Lanne
urat. Az ügyvéd leült az íróasztala mellé, és kutatóan végigmérte Palmut.
  - Miért hívatott több embert ide, felügyelő úr? - kérdezte. - Szükség volt...
erre?
  Palmu a szemébe nézett. Ez a gondterhelt úr, aki állandóan a szemüvegét
törölgette, tudta, hogy mit akar. Nem lehetett kitérő válasszal megnyugtatni.
  - Szükség volt rá - mondta Palmu.
  - Tudom, hogy a rendőrség nem tesz ki egy egész családot ok nélküli
botránynak - jegyezte meg Lanne ügyvéd lassan. - Egyetlen kérésem, hogy a
diszkrécióra ügyeljenek, ameddig erre mód van. Tudom, hogy az újságok a
rendőrséggel egyetértésben dolgoznak. Bízom abban, hogy ameddig csak
lehetséges, mindent megtesz e vonatkozásban.
  Palmu felügyelő bólintott, és várta a folytatást.
  - Ez a... ez a szerencsétlenség nagyon különös időpontban történt. Mondhatnám
egy fordulóponton. Krollné gazdag volt, amint azt bizonyára tudják. De nagy
gondjai is voltak. A dolgok mai állása szerint legjobb, ha beavatom önöket a
család helyzetébe.
  Lanne ügyvéd, levette a szemüvegét, és újra fényesre dörzsölte a zsebkendője
csücskével. Aztán hátratámaszkodott, és kérdőn Palmura nézett. Ő biztatóan
bólintott.
  - Igyekszem olyan rövidre fogni, amennyire csak lehet, és csak az ügy fő
körvonalaihoz tartom magam - biztosított minket Lanne. - Krollné már az
ötvenhez közeledett, mikor férjhez ment. A férjének volt egy hétéves kislánya az
első házasságából. Krollnénak nem született gyereke, és a házasság különben is
meglehetősen boldogtalan volt, a férfi szerencselovagnak bizonyult. Majdnem tíz
évvel fiatalabb volt Krollnénál. De azért mégsem tudta megkaparintani az asszony
vagyonát. Krollné értett az üzlethez, és házassági szerződéssel biztosította a
magánvagyonát. A férj mindamellett komoly összeget kapott a feleségétől. Ötévi
házasság után főbe lőtte magát, de addigra már gyógyíthatatlan alkoholista volt.
Az apa és a mostohaanya közötti súrlódások természetesen mély nyomot hagytak
Kroll kisasszony lelkében. De Krollné minden tőle telhetőt megtett, hogy ha
örökölte is az apja rossz hajlamát, ne törhessen ki a lányon. Kroll kisasszony
kiváló leányka lett, két éve érettségizett nagyon jó eredménnyel, egy hónapja már
nagykorú. De feltűnően csökönyös bizonyos esetekben, és ennek következtében
gyakori volt az összeütközés közte és mostohaanyja között. De azért ezek az
összeütközések mindig béküléssel végződtek, mert Kroll kisasszony a szíve
legmélyén nagyon jó és érzékeny kislány. Mikor letette az érettségit, volt valami
ostoba elképzelése, hogy szeretne ápolónő lenni, azután zenét akart tanulni. Én is
megtettem minden tőlem telhetőt, hogy beláttassam vele a tervei hiábavalóságát.
Megmagyaráztam, hogy legjobban akkor követi a kötelesség szavát, ha otthon
marad, és segít nevelőanyjának, mert Krollné az öregség beköszöntével nagyon
beteges lett.
  Palmu felügyelő megértőén bólintott.
  - Főzni, ezüstöt pucolni, és néha megsétáltatni a kutyát, ez igazán betöltheti egy
fiatal lány életét.
  Lanne ügyvéd gyorsan lekapta a szemüvegét, és gyanakodva Palmura nézett.
Kicsit megváltozott hangon folytatta:
  - Nekem nem volt feladatom Krollné nevelési elveit bírálni. Régimódi nő volt,
és azonkívül nagyon vallásos. A lány egypárszor elmenekült tőle. Egyszer itt sírta
magát álomba a feleségem ágyában, egyszer egy volt osztálytársánál maradt
éjjelre, és azzal fenyegetőzött, hogy soha nem tér haza. Na, de hát a fiatalság
mindig lázadozik. Másrészt Krollnénak is igaza volt a maga módján. Nem tudom,
hogy ezek az újfajta ideák olyan hasznosak-e. Például az én Bengt fiam... - Lanne
ügyvéd felegyenesedett, észrevette, hogy eltért a tárgytól. - Mielőtt rátérek a
tegnapi nap eseményeinek ecsetelésére - talán már említettem, hogy jelentős
események történtek -, legjobb, ha pár szót szentelek Krollné egy másik közeli
rokonának, az ifjú Lankelának. Krollné született Langell lány. Felügyelő úr ismeri
a családot, ugye? Az ifjú Lankela a család fekete báránya, hogy ne mondjam,
szégyenfoltja. Afféle sportember, így például repül is, amit különben Krollné soha
nem tudott megbocsátani. Az is tény, hogy az érettségi után négy évig látogatta az
egyetemet anélkül, hogy egyetlen vizsgát letett volna. De az örökségét közben
azért elköltötte. Tavast-Lankela szép birtoka az övé, és sikerült a birtok adósságait
még egy félmillió márkával növelnie, emellett kivágatta az erdőség utolsó
csemetefáját is. Rossz társaság, rossz nevelés és így tovább - hiszen ismeri a
Langelleket. Tény az, hogy csak ő és Krollné maradtak meg a családból az Öreg
Jouni Langell halála után. Őt a gazdasági válság törte meg, ha még emlékszik. És
Krollné - mondhatnám sajnos - túlságosan szerette a családját. Minden hibája
ellenére az ifjú Lankela volt a gyenge pontja, és amikor a fiú egy évvel ezelőtt
megpróbált újra összeköttetésbe kerülni a nagynénjével, tárt karokkal fogadták.
Azelőtt semmi kapcsolat nem volt köztük, de most persze elfogyott az örökség.
  - Szóval Krollné már egy éve eltartotta az unokaöccsét - szögezte le Palmu.
  - Nem mondhatom, hogy Krollné teljes bizalmát élveztem - sietett Lanne
ügyvéd hozzátenni. - A készpénzét, egyszerűbb üzleteit és ötletszerű kihelyezé-
seit maga intézte, és arra sem adott alkalmat, hogy ezeket megvitassuk. Csak az
ingatlanokkal foglalkoztam, vagyis én intéztem a bérházak ügyeit. Ebből aztán
kellemetlen félreértések is támadtak, mint most a télen, mikor segítettem neki az
adóbevallási ív összeállításában, és az adóhatóságok rájöttek valami részvény-
üzletére. Csak akkor tudtam meg, hogy Krollné a Műselyem Részvénytársaság fő
tőkepénzese - ami különben remek üzletnek bizonyult. Jó orra volt az ilyesmihez.
  - Krollné becsület- és jogfogalma úgy látszik a tágítható fajtába tartozott,
legalábbis ami az adóhatóságokat illeti - jegyezte meg szárazon Palmu.
  Lanne ügyvéd ingerült lett.
  - Minden nagyvállalat könyvelője, mindenki, aki egy nagyobb vagyont kezel,
tudja, hogy vannak ... izé... kibúvók az adótörvényekben. Ez nem kimondott
csalás. Természetes, hogy a tőke, amelyet legerősebben sújtanak az adók,
igyekszik megvédeni magát. Ha tudomásom lett volna ezekről a dolgokról, soha
nem történt volna meg az a kellemetlen, eset...
  - Nana - mondta megnyugtatóan Palmu. - Eltértünk a tárgytól. Hiszen tudom,
az adózónak nemcsak joga, de kötelessége is tekintetbe venni az adóív össze-
állításánál minden könnyítést, amellyel a törvény szolgál. De legyen olyan jó,
folytassa.
  - Szóval a tény az, hogy Krollné maga intézte a készpénzügyeit, és ezért nem
tudom, mennyit adott annak a semmirekellőnek, hogy rendezze a dolgait. Nem kis
összegről volt szó, az biztos. De Krollné vak volt. Azt akarta, hogy az unokaöccse
komolyodjon meg, és úgy vélte, hogy egy házasság volna erre a legalkalmasabb
eszköz. Tudom, hogy már régen foglalkozott a gondolattal, mert mindkét
védencének javát akarta.
  Palmu felügyelő füttyentett egyet, és rám nézett.
  - Szóval Krollné hozzá akarta adni Kroll kisasszonyt az ifjú Lankelához, hogy
az utóbbi megkomolyodjon?
  - És hogy a vagyont ne kelljen megosztani - egészítette ki Lanne ügyvéd. - Az
utóbbi időben nagyon izgatta a vagyon sorsa. A két fiatal közötti házasság roppant
egyszerűen megoldotta volna a problémát. Kroll kisasszony rendes lány, és az ő
befolyása biztosan jó hatással lett volna Lankela úrra.
  - És mi volt a két fiatal véleménye a dologról? - kérdezte Palmu.
  Lanne ügyvéd a szemüvegét törölgette.
  - Mielőtt belemegyek ebbe a dologba - folytatta -, röviden meg kell
emlékeznem egy... feltűnően kellemetlen ügyről.
  - A Betlehem gyülekezetről és Mustapää prédikátorról, igaz?
  Az ügyvéd megkönnyebbülten sóhajtott.
  - Aha, szóval ismeri a gyülekezetet. Akkor felesleges szót vesztegetni a
jellemzésére. Krollné a vezetőséghez tartozott, mint még sokan városunk
legtiszteletreméltóbb polgárai közül. Nem tudom, más hogy van vele, de
szerintem a legvisszataszítóbb dolgok egyike. Sokszor megkíséreltem figyelmez-
tetni Krollnét, de vak volt és süket. Mikor karácsony előtt új végrendeletet akart
csinálni, kinyomoztam ennek a Mustapäänek az életét. Alkalmam volt
megállapítani, hogy Mustapää azelőtt Brummer néven teológiai hallgató volt, és
nagyon szégyenteljes okok alapján kicsapták az egyetemről. Akkor Amerikába
utazott. Ott nevet változtatott, és körülbelül tíz évig működött mint prédikátor.
Visszatérte után először egy amerikai szekta papja volt, de hívei rájöttek, hogy baj
van a pénztár körül. Valahogy megúszta, nem emeltek vádat ellene. Ezután
alapította a Betlehem gyülekezetet. Azt hittem, mindez hatással lesz Krollnéra, de
csak mosolygott és azt mondta, hogy minderről tudomása van. Mustapäät
félreismerték, és irigy emberek szeretnék pellengérre állítani a régi botlásai miatt.
De most újjászületett.
  - Elég krokodilkönnyet onthatott ez a gazember - jegyezte meg Palmu. - De
szerencsére azért előbb-utóbb horogra kerülnek az ilyenek.
  - Karácsony előtt mégis aláírta Krollné a végrendeletet, amelyet én állítottam
össze az ő utasításai nyomán - mondta ünnepélyesen Lanne ügyvéd. - Eszerint
egy aránylag jelentéktelen összeg esett volna Kroll kisasszonyra és az ifjú
Lankelára. Minden egyéb, kivétel nélkül a Betlehem gyülekezetre szállt. A pénzt
templomépítésre kellett volna használni, és ami marad, azon alapítványt akartak
létesítem. Az alapítvány szabályait Krollné Mustapää keze írásával
megfogalmazva készen adta oda nekem, csak le kellett másolnom.
  - Szóval a Betlehem gyülekezet lett volna az örökös...? - kiáltott fel
szörnyülködve Palmu.
  Lanne ügyvéd sietett mosolyogva megnyugtatni:
  - Ez a végrendelet csak tegnapig volt érvényben. Igaz, semmit sem tudtam tenni
ellene, de minden egyes alkalommal, mikor eszembe jutott, elöntötte az agyamat a
vér. Szerencsére Krollné még aránylag jó erőben volt, és reméltem, hogy a csalót
idejében leleplezik, és lesz idő a végrendelet megváltoztatására. El sem tudják
képzelni az örömömet, mikor tegnap déltájban Krollné felkeresett, kérte a
végrendeletet, és a szemem előtt darabokra tépte. Nagyon fel volt háborodva, és
azt mondta, hogy végre lehullt a hályog a szeméről. De azért nem akarta
elmondani, hogy mi hozta ki ennyire a sodrából, csak biztosított, hogy a
gyülekezet legközelebbi találkozóján, ami ma lett volna, majd elintézi a dolgot.
Mindenesetre tudtomra adta, hogy Mustapää napjai a Betlehem gyülekezet élén
meg vannak számlálva.
  - Szóval ez tegnap történt - szögezte le Palmu, mikor az ügyvéd egy percre
elhallgatott, hogy összeszedje a gondolatait. - De Krollné csak nem halt meg
végrendelkezés nélkül?
  - Dehogyis - sietett Lanne ügyvéd a magyarázattal. - Azonnal csinált egy
másikat. Nem tűrt rendetlenséget az ügyeiben. Még a legapróbb zavar is a
végletekig felbőszítette. Azt mondta, hogy végre tisztába jött az utolsó akaratával.
A Mustapää-ügy mélyen megrendítette, és a legmélyebb kétségbeesésben - így
mondta - megszállta őt az igazság. Kroll kisasszony azonnal menjen hozzá az ifjú
Lankelához. Ebben az esetben Krollné még életében hajlandó lett volna a vagyona
nagy részét rájuk íratni, hogy az örökösödési adó ne nyeljen el túl sokat. De arra
az esetre, ha meghal, azt akarta, hogy legyen a végrendeletben egy megszorítás,
mely szerint a fiatalok csak az esetben nyerik el a vagyont, ha házasok, vagy a
halála után pár hónappal megesküsznek. Nagyon izgatott volt, és még vitatkozni
sem volt hajlandó erről. Istenem, Langell volt, és ez néha nagyon meglátszott
rajta.
  - Furcsa - mondta Palmu, és a fejét rázta. Az arckifejezése rosszkedvű volt, és
szórakozottan bámult ki az ablakon.
  - Ha tekintetbe vesszük a lelkiállapotát - folytatta Lanne ügyvéd halvány
mosollyal -, meglehetősen kínos volt számomra az egész helyzet. Ha tényleg
meghal maga után hagyva egy ilyen papírt, nagyon kellemetlen... izé...
komplikációkra vezethetett volna. Ha például a Betlehem gyülekezet csinál
valami zavart, könnyen kétségbe vonhatták volna az épelméjűségét. Ezt persze
nem mondhattam nyíltan a szemébe, de olyan óvatosan, ahogy csak tudtam,
igyekeztem megértetni vele, hogy egy végrendelet, amely ilyen megszorításokat,
feltételeket tartalmaz, jogi szempontból nem megtámadhatatlan. Krollné nem volt
megelégedve a fellépésemmel, mindig kicsit zsarnoki hajlamai voltak, és
hozzászokott, hogy az akaratát keresztülhajszolja, de azért volt annyi józan esze,
hogy belátta, a gyakorlatban mit tehet és mit nem. Megelégedtünk tehát egy
vázlatos végrendelet összeállításával, amely szerint minden ingó és ingatlan
vagyona, a halála után egyenlő mértékben elosztva, Kroll kisasszonyra és az ifjú
Lankelára száll.
  Az ügyvéd beszéd közben egyre idegesebb lett, és mind gyakrabban tisztogatta
a szemüvegét. Tisztán látszott, hogy még valami nyomja a lelkét.
  - Mikor ezzel megvoltunk, Krollné kicsit tétovázva az én személyes
véleményemet kérdezte a tervezett házassággal kapcsolatban. Természetesen erre
nehéz volt felelni. Én legalábbis a magam részéről nem vettem észre, hogy Kroll
kisasszony gyengéd érzelmekkel viseltetett volna az ifjú Lankela iránt. Az hol
kölyöknek, hol álszentnek nevezte a lányt, gúnyolta, sőt, még az öltözködését is
kicsúfolta. A végén már Kroll kisasszony abba se ment bele, hogy otthon
maradjon, ha az ifjú Lankela meglátogatta a nagynénjét Mindig azzal az ürüggyel
távozott, hogy meg kell sétáltatni a kutyát. Lankela fölényes modora mélyen
sértette, ezt biztosan tudom. Krollné viszont teljesen vak volt az ilyen, hogy úgy
mondjam, lélektani finomságok iránt. Aztán az ifjú Lankeláról minden ember
tudja, hogy könnyelmű életet él. Igen, erről estig beszélhetnék, de feltételezem,
hogy a felügyelő úrnak más dolga is van. Bocsásson meg, hogy nem tudtam
jobban tömöríteni a mondanivalómat.
  Palmu átható pillantást vetett az ügyvédre. Lanne idegesen forgolódott a széken,
aztán előrehajolt és rekedten suttogta:
  - Olyan nyugtalan vagyok Kroll kisasszony miatt. Miért nincs itthon?


V. FEJEZET
  Csak most vettem észre, hogy az ismeretlen Kroll kisasszony távolléte a lelkem
mélyén engem is egész idő alatt nyugtalanított. Képzelőtehetségem már új
tragédiát szimatolt. És Lanne ügyvéd következő kijelentésére szinte felugrottam.
  - Ha az örökösök közül valamelyik meghalna, mielőtt a végrendelet érvénybe
lép, a túlélő kapj az egész örökséget. Fontosnak láttam, hogy ezt hozzáfűzzem a
végrendelethez, mert úgy véltem, hogy így felelt meg legjobban Krollné
akaratának. Jóvá is hagyta minden további nélkül.
  Palmu felügyelő elmosolyodott, szerintem kissé túl fölényesen.
  - Szóval a végrendeletet tegnap írták alá? - kérdezte.
  - Igen - válaszolta Lanne. - Körülbelül egy óra tájban kész volt a vázlat, és
mindent megvitattunk. Krollné megjegyezte, hogy már reggel tudatta az
unokaöccsével a házasságra vonatkozó terveit, és az beleegyezett. Azonkívül
megígérte neki azt is, hogy másnap - vagyis ma - annyi pénzt ad, hogy Lankela
rendezni tudja a dolgait:
  - Más szóval a táncosnőnek végkielégítést adhat? - jegyezte meg hűvösen a
felügyelő.
  Lanne ügyvéd felugrott, könnyedén elpirult, és bizalmatlanul mérte végig
Palmut.
  - Hol hallotta ezt? - kérdezte, de aztán megnyugodott, és a vállait vonogatta. -
Különben az egész város erről beszélt a télen - sóhajtotta. - Magam nem ismerem
a szóban forgó hölgyet, de Krollné már régebben értesült róla. Most egyszer és
mindenkorra véget kell vetni ennek az ismeretségnek, és Krollné szerint az ifjú
Lankela megígérte, hogy ezt meg is teszi. A tervezett házasságra való tekintettel
úgy véltem, hogy egy jelentős összeg hatékonyan segítené a kínos döntést.
  - Úgy látszik, ügyvéd úr, ön egy egész halom amerikai detektívregényt
elolvasott - jegyezte meg Palmu felügyelő.
  Lanne a válla közé húzta a fejét, és meglehetősen leforrázva ült az íróasztalánál.
Azután folytatta:
  - Úgy terveztük, hogy rögtön letisztázom a végrendeletet, aztán felviszem
Krollnéhoz aláírás végett. De egy csomó más dolog jött közbe. Nincs gépíróm, és
különben is, jobb ilyen bizalmas természetű okmányokat egyedül letisztázni, így
történt, hogy az írás csak öt óra tájban lett kész. Mikor felfelé mentem a lépcsőn,
összeütköztem Kroll kisasszonnyal, akit egészen elvakítottak a könnyek. Meg
akartam állítani, hogy megkérdezzem, mi történt, de félrelökött, és csak azt
kiabálta, hogy el akar menni, el, el, el! "És soha többé nem jövök vissza, mondta,
soha! Mindnyájukat gyűlölöm!" És sírva elrohant. Először utána akartam futni, de
már messze volt, és úgy gondoltam, hogy talán jobb, ha szabad folyást enged az
érzelmeinek. A fiatal lányok ...
  - Igen - mondta Palmu ártatlanul. - A pszichológiai momentumokat
figyelembe kell vennünk. Ehhez nincs mindenkinek érzéke.
  Az ügyvéd bizalmatlanul végigmérte Palmut, de annak arcvonásai
kifejezéstelenek maradtak. Lanne mereven folytatta:
  - Szóval felmentem a legfelső emeletre, és becsengettem. Maga Krollné nyitott
ajtót, és azonnal észrevettem, hogy valamiért dühös. A konyhaasztal meg volt
terítve. Krollnénak nagyon igénytelen szokásai voltak, a konyhában evett. Kroll
kisasszony nyilvánvalóan az evést szakította félbe, amikor elrohant. A tányéron
még ott volt az étel fele. Megvártam, míg Krollné befejezi. Úgy fel volt dúlva,
hogy hallottam, amint a villa reszkető kezében a tányérhoz koccant.
  - Szóval a szobában várakozott? - kérdezte hirtelen Palmu.
  - Igen. - Lanne ügyvéd csodálkozva felnézett. - Aztán bejött Krollné. Össze-
szorította a fogait, és igyekezett összekulcsolni a kezét, hogy ne remegjen úgy.
Pontról pontra végigolvasta a végrendeletet, és valamit morgott magában. Úgy
látszott, mintha nagy kedve volna újra megváltoztatni az egészet. De a jobbik énje
győzött. Igyekezett mosolyogni, és azt mondta, talán kicsit hirtelen közölte a
lánnyal, hogy feleségül kell mennie Lankelához. A lány - amint mondta - úgy
elsápadt, hogy Krollné szinte megijedt. Azután szó nélkül kirohant az előszobába,
magára rángatta a kabátját, és elfutott. "A hideg majd hazakergeti a kis
szökevényt" - mondta Krollné. Hiszen ő csak a javát akarta. Különben egyáltalán
nem tudta megérteni, hogy egy fiatal lány ne legyen szerelmes Lankelába. Az ő
véleménye szerint csak az volt a baj, hogy túl hirtelen mondta meg a dolgot
Kirstinek. Biztos volt benne, hogy a lány pár óra múlva visszajön. Én egyáltalán
nem voltam erről meggyőződve, mert Lankela mégiscsak egy senkiházi, ha nem
is mondhattam meg ezt a nagynénjének. Végeredményben Krollné kész volt
aláírni a végrendeletet, én pedig tanúk után néztem. Mikor lefelé mentem a
lépcsőn, megláttam Hallamaa kisasszonyt, aki Krollné alatt lakik. A házmesterné
éppen a lépcsőt súrolta. Mind a ketten belementek, hogy feljöjjenek, és az ő
jelenlétükben Krollné aláírta a végrendeletet, aztán ők is mint tanúk. Nem láttam
szükségesnek, hogy felolvassam nekik, elég, ha bizonyítani tudják, hogy Krollné
maga írta alá a nevét.
  - Különös - jegyezte meg Palmu felügyelő, és elgondolkodva maga elé meredt.
- Miért nem volt egy tanú elég? Hiszen az ügyvéd úr lett volna a másik.
  Lanne ismét zavarba jött, és hebegve kereste a helyes kifejezéseket.
  - Ez nem lett volna helyénvaló - jegyezte meg végül. - A dolog ugyanis úgy
állt, hogy Krollné... izé... rólam is megemlékezett a végrendeletében. Több mint
tíz éve intézem az ügyeit minden komolyabb véleménykülönbség nélkül, s
Krollné nem volt túlságosan bőkezű, ha a honoráriumra került sor. Feltételezem,
hogy ilyen módon jóvá akarta tenni... Szóval mindenesetre megtett a végrendelet
végrehajtójának, és ezért a munkámért egyszer és mindenkorra négyszázezer
márkát kapok, ha az örökléssel kapcsolatos formalitások befejeződtek.
  - Feltűnően magas ügyvédi honorárium, ha a végrendelet körül nem merülnek
fel különösebb nehézségek - jegyezte meg szárazon Palmu.
  - A kérdést különböző szempontból lehet megítélni - emelte fel a hangját az
ügyvéd. - Az örökségi állomány nagy, és amint már említettem, tíz évig intéztem
Krollné ügyeit hihetetlenül alacsony díjazás mellett, annak ellenére, hogy az
utolsó években rengeteg időmet vette igénybe. De ez mellékes. Beszéljünk inkább
Kroll kisasszonyról. Az igazat megvallva olyan nyugtalan voltam miatta, hogy
este még felhívtam Krollnét telefonon, mielőtt elmentem otthonról, hogy
megkérdezzem, hazajött-e a lány. Akkor még nem tért haza.
  - Hány óra volt akkor? - kérdezte Palmu.
  - Körülbelül fél kilenc. De úgy áll a dolog, hogy Kroll kisasszony mégis
hazatért tegnap este.
  Most Palmun volt a meglepetés sora.
  - Ez lehetetlen - kiáltott fel.
  - Hazatért - erősködött az ügyvéd, feltűnően sápadtan. - Én magam nem
voltam itthon egész késő éjjelig. A klubomban voltam, és csak fél kettő tájban
értem haza. De mégis felkeltem, mint mindennap, reggel nyolckor, és mikor fél
kilenckor megláttam a házmestert, aki az udvart söpörte, kimentem hozzá friss
levegőt szívni. A házmester ekkor említette, hogy Kroll kisasszony tíz óra tájban
hazajött, éppen amikor zárta a kaput. Sápadt volt, de teljesen nyugodt. A
házmester ezután körülbelül húsz percig beszélgetett a szomszédban, majd bezárta
a hátsó udvari kaput is, szóval biztosan látta volna Kroll kisasszonyt, ha újra
kijön. Ezért voltam biztos abban, hogy Kroll kisasszony is otthon volt, és miután
a rendőr kérésére telefonáltam Markkola doktornak, olyan rosszul lettem, hogy le
kellett feküdnöm. A szívem ... Megérthetik a megkönnyebbülésem, amikor
hallottam, hogy Kroll kisasszony nem volt otthon, amikor a szerencsétlenség
történt.
  - Hagyjuk egyelőre Kroll kisasszonyt - mondta mereven Palmu. - Fő, hogy
megmenekült. A hideg majd hazakergeti, hogy Krollnét idézzem. Itt van önnél a
végrendelet?
  - Már tegnap be akartam tenni a bankba, de ahogy említettem, csak öt óra
tájban lettem kész vele, és akkor már túl késő volt. Az előző végrendeletet egy
lezárt ládában tartottam, mert az igazat megvallva, azt reméltem, hogy Krollné
megváltoztatja. Azt akartam tehát, hogy a nap minden órájában kéznél legyen.
  - Szeretnék egy pillantást vetni a végrendeletre, ha megengedi - mondta
nyugodtan Palmu. - Azután szeretném megkérni, hogy a lehető leggyorsabban
menjen a bankba, és helyezze el az iratot a páncélszekrényben.
  Lanne ügyvéd elővett egy kulcscsomót a zsebéből, és lassan kinyitotta az
íróasztalfiókot. Lábujjhegyre emelkedtem, hogy jobban lássak. Az ügyvéd
elővette a fiókból az iratot, és némán odanyújtotta a felügyelőnek. Az ő vállán
keresztül belenéztem az okmányba. Meglehetősen rövid volt, annak ellenére,
hogy az ügyvédnek sikerült a mondatokat olyan szakszerűen összekavarni, ahogy
csak telt tőle. (Bizonyára említettem már, hogy a jogra jártam, és le is tettem az
első vizsgákat.)
  Palmu felügyelő gondosan végigolvasta az iratot, aztán rám nézett Én
bólintottam. Visszanyújtotta az értékes papírt az ügyvédnek, aki rögtön betette az
aktatáskájába.
  - Talán legjobb lesz, ha fölösleges feltűnés nélkül, a hátsó kapun megy ki a
bankba - jegyezte meg a felügyelő. - megmondom Ara rendőrnek, hogy kísérje
el. Várjon rá az első saroknál. Legjobb, ha semmit sem bízunk a véletlenre.
  Lanne ügyvéd felegyenesedett.
  - Vigyek magammal fegyvert? - kérdezte suttogva. - Van egy Browningom...
  - Vigyen inkább magával egy amerikai detektívregényt - tanácsolta Palmu. -
Arra az esetre, ha várnia kell.

  - Hosszú mulatság lesz - mondtam, és megnyomkodtam a zsebemben duzzadó
feljegyzéseket. Jó vastag csomag volt.
  - Legfeljebb egy féloldalnyi jelentés kell - igazított helyre Palmu. - Három
mondat.
  - Legalább tíz oldalra van szükség - vetettem közbe sértődötten.
  - Persze, ha a te kezedbe kerül a dolog - gúnyolódott Palmu. - Így kell
fogalmazni, ide figyelj: Lanne ügyvéd kihallgatás folyamán kijelentette, hogy ő
intézte Krollné ügyeit. A halálesetet megelőző napon Krollné, anélkül hogy
magyarázattal szolgált volna, megsemmisítette végrendeletét, amelynek
értelmében a vagyon legnagyobb részét a Betlehem gyülekezet örökölte volna, és
aláírt egy új végrendeletet, amely szerint a vagyont egyenlő arányban megosztja
mostohalánya és unokaöccse között. Lanne ügyvéd kijelentette, először az volt a
meggyőződése, hogy az elhunyt mostohalánya otthon töltötte az éjszakát, és így ő
is gázmérgezés áldozata lett. Ez minden.
  - De a szabályok azt mondják... - vetettem közbe gyámoltalanul.
  - A te szabályaidat én állapítom meg - jelentette ki Palmu határozottan. -
Vagyis nem kellenek hosszú regények! Most pedig elmegyünk Lankela úr
lakására, és hírül adjuk neki, hogy egy éjjelen át többszörös milliomos volt.
Érdekes lesz megfigyelni, hogyan fogadja a hírt.
  - Még van egy kis pénzem - mondtam szerényen. - Taxi?
  - Az ég áldása van azon, aki örömmel ad - jegyezte meg jámboran Palmu
felügyelő.
  Mikor az autó elindult, megragadtam az alkalmat, hogy végre előhozakodjak a
saját elméletemmel.
  - Van egy elgondolásom - kezdtem merészen. - Nagyon könnyen lehetséges,
hogy Krollné öngyilkosságot követett el.
  - Fiam - mondta nevetve -, elfelejtetted a kutyát!
  - Dehogyis felejtettem- el - mondtam izgatottan. - Az öngyilkosság teljesen
logikus volna lélektani szempontból. Krollné született Langell. És minden Langell
többé-kevésbé hóbortos. Tegnap megélte élete talán legszörnyűbb katasztrófáját.
Elvesztette a bizalmát a Betlehem gyülekezetben valamilyen okból, amit még
nem ismerünk, de ami biztosan a lelke mélyéig megrázta. Megpróbálta az életét
teljesen új alapokra helyezni, de a mostohalánya elmenekült otthonról. Talán
később, az est folyamán még volt egy heves jelenete a lánnyal, ami után az késő
éjjel újra elment. De nem szükséges ezt a gondolatmenetet folytatni. Doktor
Markkola tanúvallomása szerint Krollné már régebben ideges volt. És ha valaki
óriási lelki gyötrelmekkel kínlódik, annak azután már a legkisebb ok elég ahhoz,
hogy teljesen összetörjön. Hogy a dara kifutott, az lehetett az utolsó csepp a
pohárban. Talán vigaszt keresett a kutyájánál, az egyetlen-hűséges barátjánál, de
az valamilyen okból rámordult. Akkor elöntötte az agyát a vér, hiszen nagyon
heves természetű volt. Kitekerte a kutya nyakát, bevett egy Pantopont, amelyről
doktor Markkola megmondta neki, hogy nagyon erős altatószer, kinyitotta a
gázcsapot, és lefeküdt az ágyba. "Az öngyilkosság lélektana beszámol olyan
esetekről..."
  - Igen, igen, hagyjuk; ezt most - sietett Palmu félbeszakítani. Tudniillik irtózott
minden tudományos vitától. - Ennek az elméletnek van alapja, persze. Először én
magam is öngyilkosságra gondoltam, de a kutya... Nem mintha a kutya dolga
egészen elvakítana, tudom, hogy más oldalról is meg kell vizsgálni az ügyet. Sok
minden múlik azon, hogy van-e lábnyom a balkonon. Ha nincs, akkor az
öngyilkosság az egyetlen lehetőség. De a józan eszem azt mondja, hogy lesz
nyom. Mindenesetre - folytatta - az tény, hogy a balkonajtó volt az egyetlen
lehetőség a lakásba való behatolásra. Minden más megoldás elképzelhetetlen.
  - Talán valaki kiment a lakásból, miután előbb titokban kinyitotta a gázcsapot -
mondtam én. - Krollné a golyvaoperációja miatt nem érezhette a gázszagot,
bezárta az ajtót a látogató után, bevette a tablettáját, és nyugodtan lefeküdt.
  - És a kutya? - jegyezte meg csípősen Palmu. - És a kifutott dara, amelyet
Krollné rendes körülmények között egészen biztosan letisztogatott volna? Akkor
viszont rögtön észrevette volna a nyitott gázcsapot is.
  Ebben a percben megállt az autó a város legújabb negyedében. Az a ház, amely
előtt álltunk, egyike volt a legszebb modern házaknak. A fényes gránitlépcsők
előtt megragadta a figyelmünket egy nagyon elegáns kék Packard sportkocsi.
Palmu átnézte a lakók névjegyzékét, amely fölé kis házitelefont szereltek.
Hosszan és erőteljesen megnyomta a Lankela név melletti csengőt. Egy percig
vártunk. Aztán összerezzentünk, mert egy érdes női hang kiabált a fülünkbe:
  - Ki van ott?
  Palmu ráhajolt a telefonra, és beleordított:
  - Lankela úr itthon van?
  - Az urak még alszanak, és nem lehet felkelteni őket - felelte dühösen-az érdes
női hang.
  - Akkor öntsön hideg vizet a nyakukba - tanácsolta Palmu. - Fel kell kelniök.
Palmu detektívfelügyelő vagyok.
  Még hallottam valami ijedt sikolyt, aztán semmi válasz. Ehelyett megreccsent a
kapu, és a zár felett kigyulladt egy kis tábla, rajta piros betűkkel a következő
barátságos felhívás: "Húzni".
  Palmu kinyitotta a kaput Beléptünk a csillogó, nikkelezett liftbe, és
felsuhantunk a legfelső emeletre. De az emeleti névtáblán egészen más név állt. A
lift nem ment feljebb, de a lépcső folytatódott, és Palmu határozott léptekkel
folytatta azon az utat. A legfelső emeleten a nyitott konyhaajtó előtt egy jól
megtermett, kövér konyhatündér állt. Karjait összefonta a keblén, és fenyegető
arckifejezéssel állta el az utunkat.
  - Az urak alszanak. Miről van szó? - kérdezte ingerülten.
  Palmu némán felmutatta az igazolványát. A házvezetőnő megvetően legyintett.
  - Már megint mit csináltak ezek a szegény fiúk? - kérdezte anyai
aggodalommal a hangjában.
  - Hánykor jöttek haza tegnap éjjel? - kérdezte Palmu.
  A házvezetőnő már feleletre nyitotta a száját, de hirtelen becsukta, és ravaszul
végigmérte Palmut.
  - Nem tudom - mondta. - Én aludtam.
  Palmu elvesztette a türelmét.
  - Ha öt perc alatt nem keríti elő Lankela urat, hogy beszélhessek vele, akkor
mind a kettőjüket elviszi az ördög - ordította.
  A házvezetőnő összerezzent és visszahúzódott. Egy pillantást vetettem az
ajtóra, ahol névtábla helyett két névjegy ékeskedett: Karl Lankela és Kurt Kuurna.
Valahol hallottam már Kuurna nevét.
  - Na, hát jöjjenek be - vetette oda hegyesen a házvezetőnő. - Várhatnak a
műteremben. Fel fogom ébreszteni Lankela urat, de biztos haragudni fog.
  Szinte betuszkolt bennünket egy nagy szobába, amelynek tetőablakain keresztül
ömlött be a napfény, és ránk csapta az ajtót. Hallottam, hogy kinyitott mellettünk
egy ajtót, és egy álmos hang megkérdezte:
  - Mi az ördögöt akar?
  Körülnéztem, és kicsit meghökkentem. Most már eszembe jutott, hogy honnan
emlékszem Kurt Kuurna nevére. Volt valami kis saját kiállítása egy kétes hírű
művészeti szalonban, és egy kritikus azt írta, hogy rosszul lett attól, amit látott.
  - Minden hülye mázolmány közül, amellyel életemben találkoztam... - kezdte
Palmu felügyelő, de az érzések vihara nem tudott szavakba öltözni. Sóhajtva
lerogyott egy kényelmes karosszékbe.
  - Szürrealizmus - mondtam röviden, és érdeklődve körülnéztem.
  Az állványon egy félig kész, nagy alakú festmény állt. Kövér férfitest felett
filozofikus lófej trónolt, az egész figura valami derékszögű vonalzóból és óriási
körzőből alkotott állványra támaszkodott; előtte állt egy ébresztőóra, fejjel lefelé,
a háttér könnyedén körvonalazott idillikus táj volt, halványzöld erdőrészlet A
falon egy szépen bekeretezett kép, amely egy nyilvánvalóan új festői módszer
eredménye volt. A művész alighanem először is összetört egy tintatartót a
vásznon, és a keletkezett foltra ráhelyezett két tükörtojást, egy kettévágott
sárgarépát és a Hotel Kämpből származó gyufásdoboz tetejét Legalulra
odaragasztotta a parlament fényképének egy részét.
  A sokoldalú művészt alighanem a szobrászat is érdekelte. Palmu széke mellett
két hatalmas, egymásba helyezett, belül üres rézoszlop állt, a tetejük ferdén
elvágva, és kalapácsütésekkel úgy szétverve, hogy érdes fakéregre emlékeztetett.
A tetejükre két meztelen női kar volt erősítve - nyilvánvalóan egy próbababáról
szedte le őket a művész, aki az egész műremeket gondosan beburkolta átlátszó
gyászfátyolba.
  Életemben először láttam Palmut ilyen állapotban. Magánkívül az elképedéstől
A pillantása lassan vándorolt az egyik műremekről a másikra., és bágyadtan
rázogatta a fejét
  - Franciaországban sok híve van a szürrealizmusnak - jegyeztem meg némi
megelégedéssel. - Természetesen a kívülállóknak nehéz megérteni a művész
szándékát, de egy szakértő egész biztosan hosszú tanulmányt tudna írni ezekről a
munkákról
  - Ez az egész szoba őrültséget áraszt magából - mondta Palmu. Kegyetlen
mosoly villant át az arcán. - Most már legalább tudjuk, hogy hol keressük a
gyilkost! Ha arra kényszerítenének, hogy akár csak egy hetet ebben a
környezetben töltsék, kész lennék bármilyen bűn elkövetésére. A falon
keresztültört valami zaj, azután megeredt a vezetékből a víz, és egy fiatalosan
élénk, hang jól hallhatóan azt mondta a szomszéd szobában:
  - Fel, Kurt! A fogdmegek már itt vannak!
  Hallottuk, ahogy egy ágy recsegett, aztán egy széket lökött fel valaki, de
rövidesen mindent elnyomott a vízcsobogás. Palmu zárkózott arccal hallgatott,
így én is csendesen meghúztam magam az egyik karosszékben. Alig tíz perc
múlva megjelent Lankela az ajtóban, selyemköntösben és papuccsal a meztelen
lábán. A haja még vizes volt, de rendesen megfésülködött. Úgy látszik, a hirtelen
tus lemosta róla az éjszakázás legfeltűnőbb nyomait.
  Látásból ismertem. Sokszor fellépett nyaktörő mutatványokkal a repülőtéren, és
az újságok gyakran közölték a fényképét. Hosszú, szőke fiú volt, vidám és jó
fellépésű, akinek minden mozdulata lekötelezőén kedves. Az ajtóban mögötte
Kurt Kuurna jelent meg, álmos szemekkel és a fejét vakarva, vérvörös
pizsamában. Ő fekete hajú volt, törékeny, arisztokratikus megjelenésű, a szája
körül ideges vonások, és kávébarna szemének élénk pillantása a művészek
közismert érzékenységéről tanúskodott. Gyönyörű fehér keze volt, és látszott,
hogy ezzel nagyon is tisztában van. Ő kezdte a beszélgetést
  - Minek köszönhetjük ezt a megtisztelő hajnali látogatást? - kérdezte, és nyíltan
a képünkbe ásított.
  - Egyedül Lankela úrral óhajtok beszélni - mondta Palmu hivatalos hangon.
Láttam, hogy nem óhajtja átvenni a fiúk laza stílusát. De Kuurnát nem volt
könnyű elhallgattatni.
  - A dolog úgy áll, rendőr úr - mondta vontatottan, és láttam, hogy Palmu
sértődötten elvörösödik, mert súlyt helyezett a felügyelői címre -, hogy mi
úgyszólván sziámi ikrek vagyunk. Ahol Lankela van, ott van Kuurna, és ahol
Kuurna van, onnan Lankela se lehet messze. Ez szinte közmondás Helsingfors
minden jobb lokáljában. És ami a ma éjjel sajnálatos eseményeit illeti...
  - Hallgass, Kurt - mondta Lankela, és oldalba vágta társát. - Ez az én ügyem,
ne avatkozz bele.
  - De én voltam a felbujtó, az iniciátor, ahogy az öreg latintanárom a Jyväskyla
gimnáziumban szokta mondani. Isten áldása legyen rajta - Kuurna megállás
nélkül beszélt. - Nélkülem soha nem jutott volna eszedbe...
  Észrevettem, hogy Palmu felügyelőben forrni kezd a düh. Egy pillantást vetett a
lófejű ember arcképére, majd hirtelen Lankela felé fordult.
  - Ez komoly dolog - mondta.
  Úgy láttam, hogy Lankela könnyedén elsápadt, és a másik lábára helyezte át a
testsúlyát. Ekkor vettem észre a jobb kezét, mély körül volt kötözve a
hüvelykujjánál és a csuklójánál. Nem tudtam uralkodni magamon, mert átfutott
rajtam a kiskutya képe, amint az éj sötétjében megtámadja az ellenséget. Egy
daxli könnyen át tud harapni egy vékony bőrkesztyűt, és erős nyomokat hagyhat a
kézen.
  - Természetes, hogy komoly dolog - jegyezte meg idegesen Lankela. - Csak
azt nem tudom megérteni, hogy jöttek rá ilyen hamar, hogy én...
  - Sssz - sziszegett most Kurt Kuurna. - Légy óvatos! Minden szó, amit
kiejtesz, felhasználható ellened. Az öreg magával cipelt egy úgynevezett
érdektelen tanút. Tagadj! Tagadj le mindent!
  - Ne viccelj most, Kurt! - mondta Lankela idegesen, és még a körülkötözött
kezét is kihúzta. - Persze hogy komoly a dolog. Hiszen már nem vagyunk
részegek!
  Palmu csodálkozva nézett az egyikről a másikra.
  - Csak nem akarják bebeszélni nekem, hogy részegen követték el a tettet! -
figyelmeztette őket. - Ha valaha volt előre megfontolt bűncselekmény, akkor ez
az volt. Félig már beismerő vallomást tettek, legyenek férfiak, és folytassák!
  Most már Kuurna is elkomolyodott. Kérő hangon fordult a felügyelőhöz:
  - De hát próbálja megérteni, felügyelő úr! Ezt nem lehetett előre megfontolni.
Először azt mondtam Kallénak: ha volna egy...
  - Egy kulcsunk? - kérdezte Palmu, és feszülten előrehajolt a székén.
  - Nem, egy kalapunk! - mondta csodálkozva Kuurna. - Egy cilinderünk! Egy
úgynevezett Kurtőkalap.
  - Micsoda marhaságot beszél itt összevissza! - ordított felbőszülve Palmu.
  Ekkor előlépett az ifjú Lankela, megállt Palmu előtt, és megjegyezte:
  - Én legalább nem léptem a virágokra, felügyelő úr!


VI. FEJEZET
  A nappalira feszült csend ereszkedett, de egy perc múlva Palmu lélegzete újra
egyenletessé vált, és visszatért a lelki nyugalma.
  - Mindjárt mondtam, hogy megbolondulok ebben a szobában - jegyezte meg
felém fordulva. - Cilinder és virágok! Micsoda zagyvalékot főztek ki tulajdon-
képpen ezek a fiúk?
  - Az öreg beteg - mondta résztvevőén Kuurna. - Minden összekeveredik a
fejében... Hát szóval nem Runeberg miatt jöttek az urak?
  - Akkor csak a szivarról van szó - mondta Lankela derülten. - Egész békésen
feküdt mellettem, mikor a házvezetőnő felébresztett. Remélem megvan a
borotválkozócsésze?
  - És én egész idő alatt azt hittem, hogy Runebergről beszélnek - mondta
sajnálkozva Kuurna. - Bocsáss meg, hogy belekevertelek. Most természetesen ez
is kiderül.
  - De viszont én nem léptem a virágokra - biztosított minket újra Lankela. A két
fiatalember harsogó nevetésben tört ki.
  Most már vége szakadt Palmu türelmének.
  - Lankela úr - mondta semmi jót nem ígérő hangon -, talán érdekelni fogja,
hogy a nagynénikéje, Alma Kroll asszony ma éjjel meghalt. Az alkalom nem
megfelelő a tréfálkozásra. Bizonyos okok miatt legjobb volna, ha elmondaná, hol
volt ma éjjel, mit csinált, és hánykor jött haza.
  Lankela lassan a szája elé emelte körülkötözött kezét, hogy elfojtson egy feltörő
kiáltást. Kuurna szó nélkül kiosont a nappali ajtaján. Lankela csak pár perc múlva
jutott szóhoz:
  - De hiszen tegnap még életerős és egészséges volt.
  Úgy látszik, csak most fogta fel a helyzetet. Leroskadt egy székre, és úgy
elsápadt, hogy még az ajkai is elfehéredtek. Ebben a percben ért vissza Kurt
Kuurna. Megfésülködött és fekete pizsamát vett fel. Egy tálcán whiskyt hozott,
négy poharat, és az egészet Palmu mellé állította a dohányzóasztalra.
  - Erre a dologra innunk kell valamit - mondta nyugodtan, de éreztem, hogy a
cinizmusa, legalábbis részben, tettetett.
  - Ki fojtotta meg? - kérdezte tárgyilagosan érdeklődő hangon.
  Palmu rögtön bekapta a horgot.
  - Miért gondolja, hogy megfojtották? - kérdezte élénken.
  - Nem is tudom. - Kuurna felhúzott szemöldökkel ingatta csibészes fejét. - De
valahogy ez tűnik természetesnek, ha Krollnéról van szó. Igazán nem állíthatom,
hogy túlságosan felháborít, ha valaki eltette láb alól a vénasszonyt. Legalábbis
nincs kedvem bánatot tettetni a halála miatt.
  Palmu nem volt hozzászokva az igazmondáshoz.
  - Szóval maga is ismerte? - kérdezte.
  - Találkoztam vele párszor. Legutóbb tegnap igyekeztem a lelkére beszélni!
  Mindketten összerezzentünk.
  - Tegnap? - kérdeztük szinte egyszerre.
  - Mikor Kroll kisasszony itt volt, úgy hat óra tájban... - kezdte Kuurna
közvetlenül, de Palmu félbeszakította.
  - Talán legjobb, ha szépen, sorjában haladunk. Ez nem hivatalos kihallgatás, és
nem kell válaszolnia, ha nincs kedve hozzá. De nagy segítségemre volna, ha mind
a ketten elmondanák a tegnapi nap eseményeit. Helyesebbnek látom, ha Lankela
úr kezdi, mert ha jól tudom - ő már tegnap reggel felkereste a nagynénjét.
  - Igyál egy kortyot, Kalle! - mondta Kuurna bátorítóan. - Kellemetlen história,
de szedd össze magad.
  - A néni tegnap reggel telefonált, és kért, hogy menjek oda. Ez tízkor történt.
Kirstit a városba küldte, hogy elintézzen valamit, szóval egyedül voltunk. Azt
mondta, hogy olyan gyorsan, ahogy csak lehet, vegyem el feleségül a lányt.
Rögtön, az esküvő után, nekünk adja a vagyona legnagyobb részét.
Természetesen határozottan tiltakoztam. Semmi kifogásom nincs Kirsti ellen, de ő
nem bír elviselni engem és szóval... De az igazat megvallva, pácban voltam.
Egész halom kifizetetlen váltóm van, és a néni azzal fenyegetett, hogy megvonja a
segítséget. Azonkívül nagyon ideges volt, és végül...
  - Szegény Kallének gyenge a jelleme - jegyezte meg Kurt Kuurna részvéttel. -
Nem azért mondom persze... ha valaki nekem lobogtatna az orrom alatt
kétszázezer márkát...
  Palmu felügyelő megrovó pillantást vetett rá, mire bűntudatos arckifejezéssel
elhallgatott.
  - Ez igaz - mondta Lankela. - A néni kétszázezer márkát ígért, hogy
rendezzem az ügyeimet. Egy egész köteg pénzt húzott ki a fiókjából, és nemcsak
megmutatta nekem, hanem a szó szoros értelmében az orrom alá dugta, ahogy
Kurt mondja, és megígérte, hogy ma eljöhetek érte, ha ezzel rendezni tudom a
dolgaimat.
  - Azt akarja mondani, hogy a nagynénje kétszázezer márka készpénzt tartott az
íróasztalában? - kérdezte hitetlenül Palmu.
  - Ez nem olyan különleges nála. Sokszor volt nála otthon nagy összeg. Ezért
van az előszoba ajtaján annyi zár. Szerette látni, a pénzét, és amikor pénzt adott az
embereknek, szerette érezni, hogy igazi pénzt ad. Egy csekk persze tapintatosabb,
de... Na szóval. Ezt az összeget tulajdonképpen a Betlehem gyülekezet számára
készítette elő. Már régebben beszélt a templomépítésről, és most valami előnyös
telekvásárlásról volt szó, amihez foglaló kellett. De tegnap, úgy látszik, megbánta
az ígéretét. Az a vélemény alakult ki benne, hogy a Betlehem gyülekezet
nyugodtan templom nélkül maradhat.
  - Szóval megígérte, hogy elveszi Kroll kisasszonyt? - terelte vissza Palmu
felügyelő a tárgyra.
  - Valószínű, hogy a néni így fogta fel - vallotta be töredelmesen Lankela. - De
tulajdonképpen csak azt ígértem, hogy megváltoztatom az eddigi álláspontomat.
Higgye el, felügyelő úr - nyíltan és rábeszélően Palmu szemébe nézett -, eszem
ágában sem volt feleségül venni Kroll kisasszonyt, még akkor sem, ha ő
beleegyezett volna. De alaposan sarokba szorítottak. Magam is megértettem, hogy
új életet kell kezdenem. Volt egy tervem, de az összeomlott. Talán jobb is, hogy
így történt.
  - Miféle terv volt ez? - kérdezte kutatóan Palmu. Lankela elkerülte a tekintetét,
és könnyedén elpirult. A hangja fátyolos volt, mikor felelt:
  - Magánügy, felügyelő úr. Egyébként buta és gyerekes terv volt.
  - Kis csillagok, kis csillagok, kis kabarémenyasszonyok! - dúdolta Kurt Kuurna
félhangosan. Lankela vérvörösen a barátja felé fordult, és rámordult, hogy fogja
be a száját. Palmu elmosolyodott.
  - Mindig kedvem támad énekelni, ha tizenkettő előtt iszom - mondta Kuurna
bocsánatkérően.
  - Valamivel tizenkettő előtt mentem el a nénitől, és megértheti, hogy
rosszkedvű voltam - folytatta Lankela. - Kihoztam az autómat a garázsból - a
sportkocsi, amit biztosan látott a kapu előtt, az enyém -, és lementem a birtokra,
Tavast-Lankelára. Együtt ebédeltem a tiszttartóval. Este kilenckor értem vissza
Helsingforsba, és itt találkoztam Kurttal...
  - Én pedig éppen javában dolgoztam - tette hozzá méltóságteljesen Kurt.
  - Elhatároztuk, hogy búcsúestét tartunk - folytatta Lankela. - Lekötöttem a
Hotel Helsinki különtermét, és körbetelefonáltuk az egész bandát. Nagyon
kellemes hely, az egyik teremben táncolni is lehet, talán ismeri. Azután elintéztük,
hogy a zárórát halasszák el háromig.
  - Én is szeretnék mondani valamit - mondta Kurt Kuurna megjátszott
szerénységgel. - A Runeberg esetet majd én elmesélem.
  - Beszéljen előbb a Krollnénál tett látogatásáról - szakította félbe élesen Palmu.
  - Igenis, majdnem elfelejtettem - kiáltott fel Kuurna. - A dolog úgy áll, hogy
szorgalmasan dolgoztam egész délután,, be akartam fejezni Kallberg
bankigazgató arcképét, amelyet ott lát. - Az állványon kifeszített, félig kész
festményre mutatott. - Nem megrendelésre készül ugyan, de érdekel a téma, mert
Kallberg a legutóbb hallatlanul gorombán tagadta meg az egyik váltóm
leszámítolását. Az egész világnak le akarom leplezni a mai idők könyörtelen
kereskedői morálját, amelyet olyan jól képvisel az ő furcsa egyénisége.
  - Térjen a tárgyra - noszogatta Palmu.
  - Mindenesetre az ihletem fél hat óra tájban egy éles csengésre megszakadt.
Észrevettem, hogy a mi hűtlen Megairánk...
  - Ki? - szakította félbe Palmu.
  - Egy régi görög mitológiai egyén, egy női szörny, hét betű, m-mel kezdődik. A
mi lakásunk védőszentjét tulajdonképpen Minának hívják, de szerintem ez a név
túl prózai, amiért is egyhangúlag Megairára változtattuk. Neki nem tetszik
túlságosan a dolog, de remélem, nem néz utána egy lexikonban, hogy mit jelent.
  - Ide figyeljen, fiatalember - könyörgött Palmu elkínzottan. - Tartsa magát a
tárgyhoz. Mi az ördög köze van a maguk cselédje becenevének ehhez a dologhoz?
  - De hiszen maga kérdezte, felügyelő úr - védte magát Kuurna, miközben a
harmadik italt keverte. - Egyszóval Megaira lement a tejeshez, és én azt hittem,
hogy itt felejtette a kulcsait. Ezért beengedtem, anélkül, hogy tudtam volna, ki
érkezik, Kroll kisasszonyt a kapun. Ez természetesen szóba se jött volna, ha
sejtem, hogy ki van ott lenn. Én ugyanis rendes ember vagyok, és nem óhajtottam
egy fiatal lány hírnevét azzal rontani, hogy egyedül fogadom ilyen késői órában,
így azonban mégis ez történt, ő pedig nagyon mérgesen Kalle után érdeklődött.
Szerencsére Kalle nem volt itthon, mert a lány tényleg úgy viselkedett, mint aki
gyilkolni is kész.
  A felügyelő pillantásától fegyelmezve Kuurna csendesebb hangnemben
folytatta:
  - Az igazat megvallva, szegény lány egész magánkívül volt. Sikerült
megtudnom tőle, hogy Kalle megígérte a nénjének, hogy elveszi őt feleségül. De
ő ezt nem akarja. Gyűlöli a nénit, gyűlöli Kallét, mind a kettőjüket gyűlöli, engem
is gyűlöl, általában minden férfit gyűlöl, és nagyon boldogtalan. Igyekeztem
megmagyarázni neki, hogy ahogy én Kallét ismerem, nem volna hajlandó őt
feleségül venni, de abban a percben a lány hajlandó volt bármi rosszat feltételezni
Kalléról. Miután kicsit megnyugodott, elmesélte, hogy örökre, elhagyta Krollnét,
és maga óhajtja megkeresni a kenyerét. Egy volt osztálytársa ápolónő, és eleinte
nála fog majd lakni. Én élénken biztattam, hogy hajtsa végre az elképzeléseit, és
megígértem, hogy szerzek neki munkát. Sőt, úgy emlékszem, megígértem azt is,
hogy modellnek alkalmazom, ha nem talál más elfoglaltságot. Azonkívül
kölcsönöztem neki valami pénzt, hogy legyen mivel kezdenie. Persze hihetetlenül
hangzik, hogy én adtam neki kölcsön, mégis ez a száraz tény. Túl jó szívem van.
Ráadásul nagyon élveztem, hogy keresztülhúzhatom Krollné önző és
hatalmaskodó terveit.
  - De. miért kereste fel Krollnét? - kérdezte Palmu.
  - Mert a lány elment, és magával vitte az ihletemet - panaszkodott Kuurna. -
Azonkívül az öreg Megaira is pokollá tette az életemet az örökös károgásával,
hogy Kalle elmulasztotta az ebédet, anélkül hogy előre bejelentette volna, és
eltűnt, isten tudja, hova. Egy darabig tűrtem, de aztán felvettem a kabátomat, és
azt mondtam Megairának, hogy elmegyek a kórházba és a hullaházba, hogy
megkeressem Kallét. Ezek a derűs gondolatok eszembe jutatták Krollnét, és
elhatároztam, hogy felkeresem, és megpróbálok a lelkére beszélni, hogy tudniillik
tapintatlan dolog két fiatalt akaratuk ellenére összeházasítani. Két legyet akartam
ütni egy csapásra, mert megkérdeztem volna azt is, hogy nincs-e kedve istápolni
Finnország művészetét azzal, hogy elfogadja azt a kis váltót, amelyet már
említettem, és amelyet Kallberg bankigazgató úr olyan mereven elutasított.
Hiszen adhattam volna neki egy festményt zálogba, például a Csábvarázst.
  - Melyiket? - kérdezte kétkedőén Palmu.
  Az ifjú Kuurna egy képre mutatott, amely egy ifjú nőt ábrázolt tepsiben,
kezében egy zongorával.
  - Komolyan azt hitte, hogy Krollné... - dadogta Palmu, de képtelen volt
befejezni a mondatot.
  - Az igazat megvallva, nem - hagyta helyben Kuurna. - Nem voltak illúzióim
Krollné műértékelésével kapcsolatban. De ürügynek bármi megfelelt. Ezért hét
óra tájban odamentem hozzá, és mintha tanúnak idéztek volna, olyan pontosan
érkeztem a kalabalikhoz.
  - Kala ... kala...? - csodálkozott Palmu felügyelő.
  - Idegen szó, jelentése tumultus, lárma, veszekedés - szolgált készségesen a
felvilágosítással Kuurna. - Bocsásson meg, felügyelő úr. A klasszikus
neveltetésem...
  - A maga neveltetése, fiatalember... - kezdte Palmu, de hirtelen rápillantott a
jegyzeteire, és elhallgatott. Kuurna gyorsan folytatta:
  - Maga Krollné nyitott ajtót, miközben az egyik kezével Baronetet tartotta, aki
úgy ugatott, hogy majdnem megfulladt, a másikkal a házmesternét dirigálta, aki a
konyhában az edénnyel csörömpölt. A száját részint velem szemben használta,
részint Mustapää prédikátorral, aki alázatosan, magába roskadva ült ott.
  - Várjon - szakította félbe Palmu. - Ez itt fontos. Először is: a kutya neve
Baronet?
  - Tulajdonképpen csak Baron - javította ki szelíden Kuurna. - Csak azért
nevezem így, mert ez kedvesebb, hiszen szokatlanul elragadó, barátságos kutyáról
van szó. Egyébként minden erejével igyekezett a lábamba harapni.
  Palmunak kétségbeesetten rángott a válla, de emberfeletti erőfeszítéssel sikerült
megfékeznie magát, és visszanyernie nyugalmát.
  - Szóval a házmesterné a konyhában mosogatott, maga és a prédikátor pedig
Krollné szobájában ültek. A konyhaajtó csukva volt?
  - Néha igen, néha nem - magyarázta Kuurna. -Valahányszor az öregasszony
úgy találta, hogy a házmesterné nem mosogat elég óvatosan, kinyitotta az ajtót, és
kiment a konyhába. Közben én minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy
felvidítsam a prédikátort.
  - Mustapää prédikátor még ott maradt, mikor maga elment? - kérdezte
elgondolkozva Palmu.
  - Nem, egyáltalán nem - felelte Kuurna. - Nyilvánvalóan már előbb
megbeszélték a lényeget. "Tönkreteszi egész életem munkáját" - mondta
Mustapää. Az öregasszony csak sziszegett válasz helyett. "Isten meg fogja
büntetni keményszívűségéért és könyörtelenségéért, Krollné asszony" -
fenyegetőzött Mustapää. Az igazat megvallva nem élvezhettem a prédikátor úr
társaságát pár percnél tovább, mert az öregasszony a szó szoros értelmében
kidobta, és megtiltotta neki, hogy még egyszer átlépje a háza küszöbét. Úgy tűnt
nekem, hogy Mustapää legalább kettőt káromkodott, de erre nem mernék
megesküdni.
  - Kuurna elhallgatott és Palmura nézett. - Szerintem ne viselkedjen így a hit
embere - tette hozzá jámboran.
  - És a saját beszélgetése Krollnéval? - kérdezte a felügyelő.
  - Először az időjárásról beszélgettünk. Tudja, felügyelő úr, én tulajdonképpen
egy Churfelt báró vagyok, szóval az öregasszony érthetően udvarias volt velem.
  - Ez mindent megmagyaráz - mondta a felügyelő, és komoran körülnézett a
szobában.
  - Bizony, a mi családunk még a tizenhatodik században kapta a nemességét.
Valami bolond ősapám a harmincéves háború alatt kölcsönadta a lovát II. Gusztáv
Adolfnak. A király elmenekült, az ősapámat apróra vágták. Ha ezt nem teszi, az
egész háború megfeneklik, és nem csak a mi országunk, de egész Európa
megmenekült volna a dúlástól. Bizonyára megérti, hogy én jobbnak láttam nevet
változtatni. Krollné egyébként már első találkozásunktól fogva ki nem állhatott,
de Langell-vér megszólalt benne, és azt mondta, hogy egy született Churfelttel
udvariasan kell bánni. A Langellek ugyanis csak a múlt század végén kaptak
címert, mikor Kalle nagypapájának az apja valami távoli vidéken volt kormányzó,
és hajózhatóvá tett valami folyócskát...
  - Kapott pénzt Krollnétól? - szakította fejbe Palmu felügyelő most már
érdesebben.
  - Nem, és tulajdonképpen nem is vártam - ismerte be Kuurna. - Krollné
panaszkodott a nehéz időkre, ő szegény, vagyontalan öregasszony, aki nem
fektetheti a kis összespórolt pénzét bizonytalan műremekekbe, bármilyen szívesen
is tenné. A szavaiból azt lehetett kivenni, attól fél, hogy öreg napjaira a
szegényházban köt ki. Rettentően megsajnáltam, mert természetesen az ilyen
kilátások borzalmasak lehetnék egy olyan öregasszony számára, aki még a múlt
évben is egymilliónyi jövedelem után fizetett adót Tapintatból nem akartam őt
erre emlékeztetni, ezért rögtön áttértem Kalléra és Kirstire, azaz Kroll
kisasszonyra. De akkor kiderült, hogy már megírta a végrendeletét, és a házasság
kikerülhetetlen. Aztán megkérdezte, hogy ismerem-e Iris Salmiát
  - Kurt - szólt közbe figyelmeztetően Lankela, és az erek kidagadnak a
halántékán.
  - Előbb-utóbb úgyis szóba kerül - jegyezte meg Kuurna. - Ne hülyéskedj,
Kalle. Az igazat megvallva azt kérdezte, hogy mit gondolok, megelégszik-e Iris
Salmia kétszázezerrel. Amint ő mondta, ezt az összeget ígérte Kallénak, ha
rendezi az ügyet Ez a pénz a fiókban fekszik. Nem tudom, honnan vette azt a
helytelen felfogását, hogy a mi meggyőződésünket meg lehet venni pár vacak
ezressel. De tényleg ismerem Iris Salmiát, és nyugodt lelkiismerettel
biztosíthattam, hogy az összeg elég lesz, talán még marad is valamennyi
cigarettára Kallénak, míg a menyegzői harangok megszólalnak.
  - Mit ért ezen? - kérdezte szúrásán Palmu. Kuurna nem válaszolt. Lankela
vörös volt a dühtől Hevesen előrelépett
  - Csak azt, hogy Iris Salmia nem vásárolható meg pénzért - mondta keserűen.
  - Kétszázezer márka sok pénz - jegyezte meg Palmu mintegy önmagának. -
Például egy rosszul fizetett rendőrnek ... De most nem erről van szó. Nem tudta
megvalósítani a szándékát, Kuurna, úr?
  - A rendőr úr... bocsánat, a felügyelő úr… egy mondatban össze tudja foglalni
mindazt, amit én itt végiglocsogtam - mondta Kuurna elismerően. - Így igaz, a
szándékomat nem tudtam megvalósítani. Baronet egész idő alatt úgy morgott,
mint egy ördög, és Krollnének irányítania kellett a házmesternét is, tehát egyre
feleslegesebbnek éreztem magamat. Tapintatosan elbúcsúztam, és hazatértem.
Illetve útközben benéztem a Käp bárba egy kis itókára. Hosszú az út Krollnétól
idáig, és ahogy a teve a sivatagban megérzi az oázist, úgy tágultak ki az én
orrlyukaim is, amikor a Skúlnad sarkára értem...
  - Pszt! - mondta figyelmeztetően Lankela, aki figyelte Palmu arcát.
  - Kilenc óra tájban hazajött Kalle - folytatta Kuurna mogorván. - Kicseréltük
napi élményeinket, és arra az eredményre jutottunk, hogy új életet kell kezdenünk
egy kis búcsúvacsorával. Az este a szokásos módon telt el a Hotel Helsinki
kellemes klubhelyiségeiben. Végül mind a ketten rádöbbentünk, hogy ifjúságunk
éveit gyengeelméjű fráterek és tehetségtelen fajankók között töltöttük el. Akkor
már úgyis három felé közeledett az idő...
  - Szóval társaságban voltak körülbelül fél tíz és éjjel három között? - kérdezte
Palmu. - Be tudják ezt bizonyítani?
  - Körülbelül, a biztonság kedvéért mondom, hogy körülbelül húsz tanúnk van
erre - mondta Kuurna meggyőződéssel - Feltételezem, hogy én nem kerülök
gyanúba, de szegény Kallénak ez fontos, ha Krollnét éppen ma éjjel fojtották meg
olyan alávaló módon. Ha nem volnék biztos benne... - tréfálkozó pillantást vetett
a barátjára.
  - Lankela úr, ön biztosítani tud bennünket, hogy nem hagyta el a Hotel
Helsinkit fél tíz és három közölt? - kérdezte Palmu.
  - Nem, nem hagytam el - erősítette meg Lankela, de úgy vettem észre, hogy a
hangja bizonytalan volt A barátok jelentőségteljesen egymásra néztek. - Illetve
Kurt és én körülbelül öt perccel három előtt mentünk el, előbb, mint a
vendégeink.
  - Miért? - kérdezte a felügyelő. Kuurna kérő pillantást vetett Lankelára, aki
már feleletre nyitotta a száját, de a barátja megelőzte:
  - Meguntuk a társaságot. Méltatlannak találtuk hozzánk. És ha mindannyian
egyszerre jöttünk volna el, akkor természetesen a többiek erőszakkal hazakísértek
volna, és itt folytatták volna a murit. Ezért osontunk el előbb, beültünk Kalle
kocsijába, de ő kicsit bizonytalanul érezte magát a volánnál, így elhatároztuk,
hogy pihenünk egy kicsit az Esplandeón. Szóval együttes erővel leállítottuk a
kocsit a Glogatan sarkán, kiszálltunk, és leültünk egy padra pihenni.
  - Az igazat megvallva kicsit be voltunk csípve mindketten - vetette közbe
Lankela bűntudatos arckifejezéssel.
  - Becsípve? - ismételte meg Kuurna szemrehányóan, és megrovó pillantást
vetett barátja felé. - Tökrészegek voltunk. Olyan részegek, mint két csimpánz. Én
is, pedig nekem érzékeny gyomrom van. És természetesen elkezdtünk nőkről
beszélgetni. Ennek eredményeképpen Kalle elhatározta, hogy még ma leutazik a
birtokra, és igyekvő földműves lesz, megfizeti az adósságait, szarvasmarhát fog
nemesíteni, és gazdálkodni fog, ahogy már az vidéken szokás. Engem alkalmaz
tiszttartónak
  Palmu felügyelő felnevetett. Kuurna viszont mélyen megsértődött.
  - Semmi nevetségeset nem látok ebben, felügyelő úr. Akár hiszi, akár nem,
érettségi után az egyetem mezőgazdasági szakára iratkoztam be. Akkor persze azt
hittem, hogy ez jó vicc, de most íme, remekül bevált volna a gyakorlatban. A
legkomolyabban elhatároztuk, hogy utazunk, mégpedig ma. Aztán sétáltunk
kicsit. Sajnos, nem mehettünk messze, mert támogatnunk kellett egymást, így
jutottunk a Runeberg-szoborig, amely köré a város nagylelkűen virágokat is
ültetett, hogy még jobban kiemelje a költő jelentőségét. A virágok gyönyörűen
nyiladoztak a hajnalpírban, és egy kis madár énekelt az ágak között, mi pedig
mélabúsak lettünk, és rossz embereknek éreztük magunkat.
  - Ezen egyáltalán nem csodálkozom - jegyezte meg Palmu felügyelő csípősen.
  - Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek - mondta szemrehányóan Kuurna. - És az
dobja az első követ... és így tovább. Akárhogy is, mind a ketten ösztönösen
szükségét éreztük, hogy még jobban felékesítsük nemzeti költőnk nemes
emlékművét. És éppen akkor lépett ki egy úr a Hotel Kämp ajtaján, mégpedig
frakkban. Odaszóltam Kallének: "Ha csak egy kalapunk volna, egy finom
kalapunk!" Kallénak gyors felfogóképessége van, ha nem is látszik meg rajta, és
mind a ketten odasiettünk a hajnali vándorhoz. "Pardon, egy percre!" - mondtam
én, hátulról levettem a cilindert, és odanyújtottam Kallének. "Köszönöm" -
mondta Kalle, és felmászott a szobor talapzatára. Ezt persze könnyebb mondani,
mint megtenni, de már nehezebb dolgokat is keresztülvittünk ezen a földön.
  - De nem tapostam le a virágokat - jegyezte meg Lankela. Kicsit vörös volt, és
látszott rajta, hogy rossz a lelkiismerete.
  - Nem, Kalle nem taposta le a virágokat - tanúskodott komolyan Kuurna. - Egy
perc múlva a cilinder Runeberg fején ült. Mindketten mély és önzetlen örömet
éreztünk, hogy ilyen módon sikerült a várost újabb szépséggel gazdagítanunk. De
ekkor az említett úr nyugtalankodni kezdett. Kalle felé csapkodott a botjával, ami
tulajdonképpen azt bizonyítja, hogy nem is volt igazi úr. Sőt, még azt is képes
volt követelni, hogy Kalle adja vissza a kalapját "Ez az én kalapom" - hajtogatta
nyakasan. Hogy rövidre fogjam a hosszú históriát, átmászott a kerítésen, letaposta
a virágokat, mint egy tehén, és megpróbált felmászni a szobor talapzatára. De
legurult onnan, és esés közben legalább tíz szép tulipánt letört. Ebben a
pillanatban megjelent a láthatáron egy rendőr, és feltűnő gyorsasággal közeledett.
A mi szándékunk nemes volt, és lelkiismeretünk tiszta. Nyugodtan szemléltük
tehát ekkor már bizonyos távolból az események menetét.
  Palmu felügyelő tulajdonképpen Lankelát figyelte, míg Kuurna beszélt. Nekem
is feltűnt, hogy Lankela ideges.
  "Kinek a kalapja ez?" - kiabált a rendőr, ahogy odaért. "Ez az én kalapom",
ordított a szóban forgó úr ingerülten. Felfelé ugrált, és egész idő alatt tiporta a
tulipánokat, mint az őrült. Akkor a rendőr kiemelte a kerítés mögül, a járdára
állította, talán kicsit meg is rázogatta, miközben előadást tartott neki a gyalázatos
rombolásról. A szóban forgó úr dührohamában azt a hibát követte el, hogy
igyekezett a rendőrt is megütni a botjával. Ezt bután tette. Soha nem kell
ellenállni a rend őrének, ezt a keserű tapasztalatot már ifjú éveimben
megszereztem. A rendőr odakiabált nekünk, hogy már ideje hazamennünk. Az úr
úgy hörgött, mint egy vadbivaly, mi bemásztunk Kalle autójába, és
hazarobogtunk. Ha jól értelmezem a dolgot, a rendőr nem volt teljesen tisztában
az események lefolyásával. Valószínűleg azt hitte, hogy az úriember maga
helyezte el a kalapját Runeberg kopasz fején, és hogy a tulipánok közé esett,
mikor le akart mászni.
  - És ezután egyenesen hazamentek? - kérdezte a felügyelő további megjegyzés
nélkül
  - Ráhibázott - biztosította Kuurna. - Hogy hány óra volt, azt ugyan nem tudom,
de a nap már fényesen sütött, és a kis madarak énekeltek a fákon. A könnyű
testmozgás és a friss levegő mind a kettőnknek jót tett, így egyenesen
hazajöttünk. - Egy percre elhallgatott. - Helyesebben szólva - folytatta azután
határozottan - előbb kipróbáltuk, elég józanok vagyunk-e, hogy haza tudjuk
vezetni a kocsit. Ezért Kalle a járda széléhez hajtott, fölálltam az autó tetejére, és
leszedtem egy szivart, amely egy trafik ajtaja fölött lógott. Azután én vezettem, és
Kalle mászott fel az autó tetejére, ő elcsípett egy borotválkozócsészét, vagyis egy
olyan réztányért, ami a borbélyműhelyek előtt lóg. Egyikünk se esett le munka
közben, ezért úgy véltük, hogy teljesen józanok vagyunk, és elégedetten
hazatértünk. A Megaira ugyanis nagyon dühös, ha az éjjeli órákban, hogy úgy
mondjam, túl friss állapotban érkezünk haza.
  Egy perc csend következett. A felügyelő rezignált magatartása megbénította a
két hőst.
  - És ez volt minden - jegyezte meg elhaló hangon Kuurna.
  Palmu felemelkedett, és pár lépést fel-alá sétált a hátán összekulcsolt kezekkel.
Mélyen elgondolkozott.
  - Ez egyike a leghülyébb históriáknak, amit valaha hallottam - mondta letörve.
- Talán éppen azért hat olyan meggyőzően. Szóval be tudja bizonyítani, hogy
együtt volt Lankela úrral, míg aludni mentek, Kuurna úr?
  - Felügyelő úr, ön tökéletesén helyesen fogta fel elbeszélésem lényegét -
biztosította Kuurna mély tisztelettel.
  - Megengedi, hogy telefonáljak? - kérdezte nyugodtan Palmu.
  Lankela mutatta az utat, azután visszatért; és a falhoz dőlve sokáig állt.
Megpróbált rágyújtani egy cigarettára, de nem ízlett neki, és ingerülten elnyomta
a hamutartóban. A falon áthallatszott a felügyelő telefonbeszélgetésének
egybefolyó duruzsolása. Palmu csak negyedóra múlva tért vissza. Komolyan
körülnézett. Amint belépett, tudtam, hogy most vége van az értelmetlen
fecsegésnek.
  - A rendőrség megerősítette történetüket, uraim - mondta. - Rövidesen
felelniük kell majd ezért, és őszintén remélem, hogy nem ússzák meg egyszerű
figyelmeztetéssel. És most térjünk a tárgyra. Lankela úr, az ön nagynénje ma éjjel
gázmérgezésben meghalt. Eleinte úgy látszott, mintha szerencsétlenség történt
volna, de később vitathatatlan tények bizonyították, hogy hidegvérűen kitervelt
gyilkosság áldozata lett. A pénz, amit említett, eltűnt a nénje fiókjából. Teniszezik
ön, Lankela úr?
  Olyan váratlan és gyors volt a kérdés, hogy a lélegzetem is elakadt. Lankela is
összerezzent.
  - Háromszor hetenként játszom a teniszcsarnokban - felelte anélkül, hogy
megértette volna, miről van szó.
  - És ön, Kuurna úr?
  Kuurna a fejét rázta. A szeme hirtelen elfeketedett, boldogtalan embernek
látszott, és színlelt gondtalansága is eltűnt.
  - Kérnem kell a teniszcipőit, Lankela úr - mondta Palmu. Lankela szó nélkül
elhagyta a szobát.
  Feszült csendben várakoztunk rá. Egy pár perc múlva üres kézzel tért vissza.
  - A teniszcsarnoki szekrényemben hagyhattam - mondta, és igyekezett a
lehetőségekhez képest nyugodt maradni. - Rendszerint a cipőket, az inget és a
nadrágot egy kis táskában viszem magammal, de úgy látszik, most az egészet
otthagytam.
  - Szóval a teniszcsarnokban. És mi a szekrény száma? - A felügyelő kérdései
úgy csattogtak, mint a pisztolylövések.
  - Nem jut eszembe a szám. De ott biztosan tudják, ha megmondja a nevemet.
   Palmu felügyelő újra eltávozott, és telefonált. Egy perc múlva visszajött,
Lankela elé állt, és mélyen a szemébe nézett.
  - Még egy kérdés. Hol sebesítette meg az éjjel a kezét?
  A kérdés hatása csodálatos volt. Lankela egy lépést hátratántorodott,
körülkötözött kezét a köntöse zsebébe rejtette. Aztán leroskadt egy székre, és a
whiskys poharat reszkető ajkához emelte.
  - Ezt soha nem fogja megtudni - mondta.


VII. FEJEZET
  A néhány pillanatig tartó feszült csend után Palmu felügyelő megrántotta a
vállát.
  - Jól van - mondta fenyegetően. - A viselkedése csak megkönnyíti a kínos
dolgokat. Parancsot adtam a házkutatásra, pár perc múlva itt vannak a detektívek.
Addig senki sem távozhat innen. Most kérem, írják fel azoknak a nevét, akik
bizonyítani tudják, hogy tegnap a jelzett időben a Hotel Helsinkiben tartózkodtak.
  Egy percre elhallgatott, mintha valami fontos jutott volna az eszébe. Nagyon
lassan folytatta:
  - Bizonyára érdekli önöket, hogy Kroll kisasszony hazatért tegnap este.
  Kuurna ijedten ugrott fel.
  - De hiszen akkor... - kezdte reszkető hangon, aztán kitört. - Felügyelő úr,
maga a sátán személyesen! Akkor Kroll kisasszony is...
  Nem fejezte be a mondatot. A felügyelő elmosolyodott, s egy kicsit
barátságosabban folytatta:
  - Nem, nem maradt ott éjjelre, az ágya érintetlen. Senki sem tudja, hogy most
hol tartózkodik, ezért kérem önt, Kuurna úr, hogy adja meg nekünk a jelenlegi
címét. Kuurna habozott egy kicsit
  - Igaz, megadta nekem a címét, mielőtt tegnap elment - ismerte be tétovázva. -
Hiszen megígértem, hogy megfelelő munkát szerzek neki. De meg kellett
esküdnöm, hogy nem árulom el senkinek, legalábbis a mostohaanyjának nem. De
- rántotta meg a vállát - maga úgyis hamar megtalálná. Azt mondta, hogy egy
volt osztálytársánál fog lakni, Pihlaja a neve, és ápolónő, ha jól emlékszem,
Berggatanban.
  Elővett egy elegáns noteszt a zsebéből, kitépett egy lapot, és odanyújtotta a
felügyelőnek.
  - Vigyen bilincset magával, mikor érte megy, felügyelő úr. Kis fúria, gyűlöl
minden férfit.
  Halk csengetés jelezte az előszoba felöl, hogy a nyomozók megérkeztek.
Lankela gépiesen kiment, és megnyomta a házitelefon melletti gombot, amely a
kaput nyitotta.
  - Ha végeztek a detektívek, elmehetne Lanne ügyvédhez - szólt Palmu
majdnem barátságosan Lankelához. - Biztosan meg akarja tárgyalni magával,
hogy miképpen rendezzék a folyó ügyeket.
  - Az a pénz... - mondta gúnyosan Lankela. - Az a megvetésre méltó pénz! Kurt
már tegnap este elmesélte nekem a végrendeletet. Nem lep meg.
  A lift megállt egy emelettel lejjebb, és hallottuk a sietős lábak dobogását, amint
közeledtek a lépcsőn felfelé. Palmu felügyelő kinyitotta az ajtót.
  - Isten hozott benneteket, fiúk - mondta barátságosan. - Siessetek, és ne
csináljatok rendetlenséget. Most mennem kell. - Fejébe nyomta a kalapját, és
engem is magával vonszolt.
  Gyorsan lementünk egy emeletet, és beléptünk a liftbe. Minden vita nélkül
taxiba ültünk a sarkon, és a berggatani ház felé indultunk. Úgy éreztem, hogy a
vadászláz valahol a gyomorszájam táján összpontosul, míg ugyanez a szenvedély
a felügyelőnek az orrlyukait tágította ki.
  - Szóval volt nyom - jegyeztem meg, mikor már az autóban ültünk.
  - A balkonon nagyrészt eltörölték valami puha ronggyal, de azért ott is, meg a
tetőn is maradt néhány nyom. Gumitalpú cipő nyoma. Szinte egészen biztosan
teniszcipőé. És a legjobb a dologban, hogy mind az ereszen, mind a vaslétrán
találtak vérnyomokat. A kutya öreg volt, de még élesek voltak a fogai. A dolog a
kutyával különben rendben van. Valaki kitekerte a nyakát.
  - Ujjlenyomat? - kérdeztem izgatottan. - Nem, ez hidegvérű gyilkos volt. Nem
vette le a kesztyűjét egy pillanatra sem, még a harapás után sem. Valószínűleg
letörölte a vér minden nyomát. Azonkívül lehetséges, hogy a vérzés egészen
csekély volt, és csak a sötétben, a tetőn hagyott maga után nyomot. Azonkívül
nem biztos, hogy a seb a kézen volt.
  Ez egy kicsit erőltetetten hangzott, hiszen mindketten az ifjú Lankela bekötözött
kezére gondoltunk. A felügyelő tovább beszélt, így rendszerezte a gondolatait.
  - A kutya valószínűleg zajt hallott a balkonajtónál és a belépőt ott rögtön
megtámadta. Rövid küzdelem a sötétben. Azután a gyilkos nyugodtan felgyújtotta
a villanyt, odarakta a kutyát a vánkosra, olyan természetes helyzetbe, ahogy csak
lehetett. Elvette a kulcsokat, amelyek Krollné párnája alatt feküdtek, kinyitotta az
íróasztal fiókját, a pénzt a zsebébe gyömöszölte, visszarakta a kulcsokat - ezeket
közben megtaláltuk a vánkos alatt -, kiment a konyhába, meggyújtotta a gázt,
ráöntötte a megmaradt darát a lángra, hogy kialudjon, nyitva hagyta a gázcsapot,
eloltotta a villanyt, s újra bezárta a balkonajtót. Előbb persze gondosan letörölte a.
küszöböt a balkon külső és belső ajtaja között. Talán volt ott valami nyom.
Azután kiment a balkonra, bezárta az ajtót, benyomott egy vattacsomót a
kulcslyukba, végigsimította egypárszor a balkont is, hogy eltörölje a nyomokat,
majd felment a tetőre, és a létrán lemászott az udvarra. Körülbelül így kellett
történnie.
  - Eszerint kellett ujjlenyomatnak maradni - jegyeztem meg.
  - Nagyon helyes - mondta keserűen Palmu. - Persze hogy volt ujjlenyomat.
Rengeteg. A tied és az enyém, hogy ne is beszéljünk Ara, a házmesterné,
Hallamaa kisasszony, Kroll kisasszony, Lanne ügyvéd; Kuurna festőművész úr,
Mustapää és mindenki más ujjlenyomatáról. Elfelejted, hogy mindezek otthagyták
az ujjlenyomatukat minden lehető és lehetetlen helyen. Ez azonban semmit sem
bizonyít.
  Egy darabig elgondolkoztam.
  - Mindenesetre az biztos - mondtam azután -, hogy Krollné lefekvés előtt
bevett valami kábítószert. Különben nem mert volna a gyilkos olyan merészen
tenni-venni. Mindenki, aki tegnap délután látta őt, megállapíthatta, hogy ideges,
és kitalálhatta, hogy este be fog venni valami altatót A gyilkosnak csak
valamilyen ürüggyel fel kellett keresnie, és mikor egy percre kiment az asszony a
szobából, kicserélhette a legfelső Pantopon tablettát valami mással. Ugyanekkor
elvehette a balkonajtó kulcsát. Nem valószínű, hogy észrevették volna, hiszen a
belső ajtó eltakarja a kulcslyukat.
  - Szóval csak most jöttél rá erre az egyszerű dologra - jegyezte meg atyai
iróniával Palmu.
  - Csak felidéztem a gondolataimat - mondtam méltóságteljesen. -
Mindenesetre, mindenki, aki tegnap délután meglátogatta a lakást, gyanús. -
Hirtelen összerezzentem. - Mindenki, aki tudta, hogy Kroll kisasszony nem tölti
otthon az éjszakát. Ha ugyan...
  - ...Ha ugyan Kroll kisasszony távolléte nem volt kemény csapás a gyilkosra
nézve - fejezte be Palmu a mondatot, ravasz mosollyal a szeme sarkában.
  - Kinek lett volna haszna Kroll kisasszony halálából? - kezdtem. - Persze, az
ifjú Lankelának. A végrendelet rendelkezése szerint, ha az örökösök egyike előbb
meghal...
  - Ugyan, ne legyél már olyan szamár - mordult rám Palmu. - Most láthatod,
hogy mi a következménye annak, ha valaki nem tudja féken tartani a gondolatait.
Minden tényt egyszerre kell észben tartani. Természetesen előfeltétele a
gyilkosságnak, hogy a tettesnek tudomása legyen Kroll kisasszony távollétéről.
Hiszen ő felébredhetett volna, ha mástól nem, hát a kutya ugatásától. Egy ilyen
ravasz gyilkos soha nem bízza az ilyesmit a véletlenre.
  Kicsit lebiggyesztettem az ajkamat. - Félbeszakítottál egy gondolatmenet
közepén - válaszoltam sértődötten. - Éppen mondani akartam: ha ugyan nem
maga... Kroll kisasszony a gyilkos!
  Ez a gondolat ebben a percben jutott eszembe, és megragadtam, hogy
kimentsen a kínos helyzetből. Palmu most nem nevetett, nagyon komolyan nézett,
amikor felelt.
  - Még nincs jogunk név szerint gyanúsítani senkit - mondta. Felsóhajtott, és
hátradőlt az autóban, hogy kivegye a pénztárcáját a nadrágzsebéből.
Megérkeztünk. Minden nagyobb kapkodás nélkül kifizettem a taxit, még mielőtt ő
kinyitotta volna a pénztárcáját. Megjutalmazott valami morgással, amit éppúgy
lehetett köszönetnek venni, mint szemrehányásnak a pazarlásom miatt. Aztán
megjegyezte:
  - A gázművek leolvasója éppen azzal foglalatoskodik, hogy megállapítsa azt az
időpontot, amikor a gyilkos kinyitotta a gázcsapot. Ha megtaláljuk Kroll
kisasszonyt, egész pontosan megállapíthatjuk az időt.
  De nem találtuk meg Kroll kisasszonyt. Egy nagyon álmos és mérges ifjú hölgy
nyitott ajtót, miután jó párszor becsengettünk Pihlaja kisasszony kis lakásába..
Kiderült, hogy az előző héten éjjeli műszakban dolgozott a kórházban, és csak
tegnap kapott szabadnapot, hogy kialudja magát. Mikor meghallotta, hogy miről
van szó, elismerte, hogy Kroll kisasszony az előző este tényleg idejött hozzá
azzal, hogy itt maradhasson. Ő maga nagyon fáradt volt, Kroll kisasszony viszont
nagyon nyugtalan és feldúlt. Lefekvés előtt átadta kulcsait Kroll kisasszonynak,
aki fél tíz tájban elment sétálni, és csak fél egy tájban tért vissza. Azután együtt
teáztak, és pár órát beszélgettek Kroll kisasszony terveiről. Azután aludtak egyet,
s úgy látszik, ettől Kirstinek megjött a józan esze, amint Pihlaja kisasszony kicsit
csípősen megjegyezte. Szinte vidámnak látszott, és körülbelül negyedórával
ezelőtt hazament. Pihlaja kisasszony akkor újra magára húzta a takaróját, és éppen
elalvóban volt, amikor megzavartuk.
  A fiatal ápolónő fesztelenül ásított, és kíváncsian végigmért minket.
Tárgyilagosan és frissen beszélt. Egészen jó alakja volt, és az arca is helyes.
Kicsit rám mosolygott, amiért a felügyelő megdorgált, mikor eltávoztunk.
  - Egy detektív, aki nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy illetlenül
összemosolyogjon egy lánnyal, akivel ilyen körülmények között találkozik... -
kezdte szemrehányóan, de ez alkalommal félbeszakítottam.
  - Mikor én fiatal voltam... - kezdte Palmu, de elhallgatott, mihelyt előzékenyen
odavezettem egy újabb taxihoz. - Fiam, fiam! - mondta, és szemrehányóan
csóválta a fejét.
  A Strandgatan 8. főbejárata előtt egy körülbelül tizenöt éves, élénk fiú várt
ránk. A tömeg már eltűnt, de néhány járókelő még kíváncsi pillantásokat vetett a
házra. A fiú ránk rontott, mikor kiszálltunk az autóból.
  - Az előbb megjött Kirsti, most nálunk van - jelentette kipirultan Palmu
felügyelőnek. Csodálkozó pillantására, gyorsan hozzátette: - Bengt Lanne
vagyok. Láttam a felügyelő urat reggel, de azután az apám iskolába kergetett.
Most déli szünetem van.
  - Szóval Kroll kisasszony nálatok van? - mondta Palmu, és barátságosan
rámosolygott a fiúra.
  - Igen, és én azt is tudom, hogy milyen úton jött ide a gyilkos - hangzott a
meglepő válasz.
  - Ki beszélt itt gyilkosságról? - kérdezte Palmu haragosan.
  - A rendőrök nem mászkálnak a létrákon, és az ereszen át a balkonig, és nem
hallgatnák ki a gázleolvasót, és nem keresnének lábnyomokat, ha nem
gyilkosságról volna szó - felelte a fiú fölényesen.
  - Jól van - hagyta rá a felügyelő. - Kroll kisasszony bizonyára éppen most
érkezett, tehát adhatunk neki kis időt, hogy megnyugodjon. Gyere, és mutasd meg
nekünk a felfedezésedet.
  Mindhárman kimentünk az udvarra. Bengt Lanne izgatott volt a tettvágytól.
  - Nagyon egyszerű - mondta. - A ház kapuját és a lépcsőházból az udvarra
vezető kaput este tízkor bezárják. De azért be lehet jönni az udvarba bármikor.
Jöjjenek velem.
  Az udvar kis, füves tere szélén állt egy nagy szemétláda. Bengt Lanne
felmászott rá, és innen minden nehézség nélkül fellódult a fal tetejére.
  - A felügyelő úr kicsit kövér ugyan - jegyezte meg a válla fölött hátranézve -,
de azért csak jöjjön utánam, nagyon könnyű.
  Palmu némán nyelte le a sértést. Felmásztunk a falra. A másik oldalon
felfedeztük a szomszéd udvar szemétládáját. Amikor ezen az úton bejutottunk a
szomszédba, Bengt Lanne tovább vezetett minket a hátsó fal mentén, amelyet a
vadszőlő kapaszkodását elősegítő fémrács takart. Tagadhatatlanul létraszerű
valami volt, amelyen nehézség nélkül fel lehetett mászni az alig kétméteres falra.
Mikor Bengt Lanne felért, átvetette a lábait a falon, és eltűnt.
  - Jöjjenek utánam - kiabálta vidáman.
  Palmu felügyelő morgott valamit a reumájáról, szuszogott, de felmászott, és
átvetette magát a másik oldalra. Tisztelettel követtem. Könnyű volt, mivel az az
udvar, amelyre most jutottunk, sokkal magasabban feküdt, mint az előbbi. Most a
gyártelep melletti telken voltunk, amelyet rozzant kerítést vett körül. Itt Bengt
Lanne gyorsan odavezetett minket a kapuhoz, és elkezdte a zárat piszkálni.
  - Ezt nem nehéz kinyitni - mondta. - Ha a külső oldalról benyúl az ember a
rudak között, le lehet nyomni a reteszt, és a kapu kinyílik. A környéken minden
fiú tudja ezt.
  Palmu is, meg én is kipróbáltuk a zárat. A fiúnak igaza volt. Azután Palmu
kiment az utcára, és körülnézett.
  - Ez itt a Garvaregatan. Néha az iskolából hazafelé ezen jövök, hogy ne kelljen
végigmennem az egész főúton - magyarázta Bengt Lanne. - Az öreg gyári őrök
kicsit dühösek, és átkozódnak, ha észreveszik az embert, de ezek csendes
udvarok, általában nem találkozunk, senkivel.
  - És van még több kijárat is innen? - kérdezte Palmu.
  - A sövény oldaláról is be lehet jutni ezekre az udvarokra - magyarázta Bengt
Lanne tudálékosan. - Ott ki lehet nyitni egy lépcsőház ajtaját egy horgas dróttal.
De akkor három udvaron kell átmenni, s az egyik falon drótakadály van.
  A sövény mentén lementünk a Strandgatanig. A Strandgatan és a Garvaregatan
párhuzamosan futnak egymással, és ha a Strandgatanon áll valaki, nehezen tudja
elképzelni, hogy a távolság a Garvaregatanig tényleg olyan jelentéktelen, mint azt
nekünk Bengt Lanne bebizonyította. A felügyelőnek ez sok gondolkoznivalót
adott.
  - A gyilkosnak csak egy kulcsra volt szüksége - morogta maga elé. - Nem volt
szüksége álkulcsokra, és nem kellett betörnie.
  Bengt Lanne tétovázott egy kicsit. Azután összeszedte a bátorságát és
megjegyezte:
  - Gondolt felügyelő úr már arra, hogy a gyilkos bejöhetett a padláson át is? A
tetőnyíláson könnyen ki lehet menni a tetőre. Csak egy horoggal csukódik
belülről.
  A felügyelő elmosolyodott.
  - Igazán ügyes fiú vagy - mondta. - De nem volt semmi nyom a padláson.
Csak a házmester volt ott, hogy kinyissa a tetőablakot, mikor szellőztettek a gáz
után. Jelentették telefonon.
  Bengt Lanne kicsit elkomorult, és az ajkába harapott. Nyilvánvalóan volt
valami elmélete, amelyről nem szívesen mondott le.
  - Miért volt olyan sürgős a házmesternek felmenni a padlásra? - kérdezte. -
Éppen elég huzat volt az ablakokon át is. Talán csak azért ment oda, hogy
összekavarja a saját nyomait. Gyűlölte Krollnét. Rongyos kis fizetést adott neki,
és mégis mindig volt valami kifogása...
  Palmu kutatóan nézett a fiú szemébe, míg az elpirult, és végül egész bíborszínű
lett. Akkor Palmu újra elmosolyodott, és barátságosan átfogta a fiú vállát, mintha
egy kicsit meg is rázta volna.
  - Az első szabály egy detektív életében - mondta -, hogy soha ne hagyja magát
személyes érzelmeitől befolyásolni. Ez az ügy bonyolultabb, mint gondolod,
fiacskám. Egyébként mi baj van a házmesterrel?
  - Nem enged az udvaron biciklizni. És különben is, mindig utálatos volt
hozzám, már egész kicsi koromban is. Mindig kiabál, amint összegyűlünk páran a
fiúkkal. Akármire képes ez az ember.
  Nem folytattuk a beszélgetést. Bengt Lannénak vissza kellett mennie az
iskolába, Palmu felügyelő meg én felmentünk Lanne ügyvédhez, hogy
találkozhassunk Kroll kisasszonnyal. Izgatottan néztem az első találkozás elé. A
kép, amely mások elbeszéléséből kialakulhatott, nagyon ellentmondásos volt, egy
vérszegény, szemérmes, jó kislánytól Kuurna kis fúriájáig terjedt. De ahogy
legtöbbször történik, a valóság egyik képhez sem hasonlított.
  Karcsú, szőke lány fogadott bennünket Lanne ügyvéd íróasztalához támasz-
kodva. Sápadt volt, és a szeme ki volt sírva. De büszke tartása semmi nyomát nem
mutatta a letörtségnek vagy az izgalomnak. A simára fésült haj, és a manikűrt
soha nem látott kezek emlékeztettek csak a Krollné hajlékában uralkodó spártai
szellemre. Nagyon szép volt a szája. Dacos pillantással nézett a felügyelőre. Az
első szava nagyon meglepett.
  - Az én hibám volt - mondta hevesen. - Nagyon jól tudom, hogy az én hibám
volt. Nem lett volna szabad egyedül hagynom.
  Lanne ügyvéd igyekezett félbeszakítani, de a lány türelmetlenül félretolta, és
odalépett a felügyelő elé.
  - Csak vádoljon nyugodtan - mondta dacosan. - Az én hibám volt. De nem
bántam meg! Nem, nem, nem. - Minden egyes nem után toppantott a lábával.
  - De kedves Kirsti... - mondta Lanne csitítóan. - Fékezd magad!
  Palmu felügyelő nem szólt semmit. Csak nyugodtan nézte a lányt, mintha azt
mérlegelte volna, hogy a hevessége megjátszott-e. Úgy látszik, ez még jobban
felingerelte Kroll kisasszonyt.
  - Eszem ágában sincs fékezni magam! - kiabálta dacosan. - Tizennégy évig
fékeztem magam. Tizennégy éve gyűlölöm. A keménysége és kapzsisága
öngyilkosságba kergették az apámat Gyermekkorom minden örömét megölte.
Megmérgezte a lelkemet az álszentségével. Soha nem játszhattam, mint más
gyerek. Soha nem öltözhettem úgy, mint más. Az iskolában mindenki kicsúfolt.
És mégis, az iskola volt az egyetlen menedékem. Tizennégy évig kényszerített,
hogy más legyek, mint aki vagyok. És most örülök, hogy meghalt. Örülök,
örülök, örülök!
  Palmu felügyelő felemelte a kezét, hogy megállítsa az ügyvédet, aki a
rémülettől kimeredt szemekkel közeledett a leány felé. A felügyelő nyugalma
egyszer csak megdöbbentette Kroll kisasszonyt. A hangja elhalkult, és dacos
szemében megjelent a kíváncsiság szikrája.
  - Az ő hibája, hogy csúnya vagyok - mondta panaszosan. - Az ő hibája, hogy
még csak rám se néz senki. És most végül még hozzá akar adni, mint egy
rabszolganőt, az unokaöccséhez, akit soha nem tudtam elviselni.
  - Micsoda kifejezések, Kirsti! - Lanne nem tudta fékezni megbotránkozását. A
lány az ajkába harapott.
  - Minden férfi bestia - mondta kicsit logikátlanul. Hirtelen hátat fordított
nekünk, és sírva fakadt. Egy halvány mosoly cikázott végig a felügyelő arcán,
amikor óvatosan előhúzott a zsebéből egy nagy, vörös kockás zsebkendőt,
odament a lányhoz, és rátette kezét keskeny vállára.
  - Nana - mondta megnyugtatóan és apás szívélyességgel. - A legrosszabbon túl
van már. A fog kijött gyökerestül, és pár perc múlva már jól fogja érezni magát.
Idenézzen, a nagy, gonosz rendőr bácsi odaadja magának a saját zsebkendőjét.
Egészen tiszta. Törölje le a könnyeit, aztán majd Lanne asszony biztosan ad egy
kis púdert.
  A törékeny vállak megremegtek, és a cipősarok újra türelmetlenül dobolt a
padlón.
  - Nem vagyok gyerek - mondta a lány, még mindig hátat fordítva, de azért
elvette a zsebkendőt, amit a felügyelő óvatosan a kezébe nyomott. Palmu
diadalmasan végigmérte.
  - Azonkívül téved - folytatta. - Látnia kellene a társamat, ezt az ifjú Góliátot,
majd kiesik a szeme, úgy nézi magát. Maga aztán igazán nem csúnya. Még az én
öreg szívem is majd elolvadt, mikor láttam a maga ibolyakék szemét. Biztosan
nem gondol arra sem, hogy milliókat örökölt, és ezt az öreg kiállhatatlan
mostohaanyjának köszönheti.
  A zokogás elcsendesedett. A lány lassan törölgette a szemeit, de nem fordult
meg.
  - Nem törődöm a pénzével - suttogta. Egy kis ösztönös oldalpillantást vetett
rám, majd hirtelen újra megfordult, és gyámoltalanul suttogta: - Biztosan egész
rémes lehetek.
  Palmu felügyelő kitart karokkal meghajolt, mint egy bűvész, amikor kész van a
mutatvánnyal. Az arcán látszott, hogy a játékot megnyerte. Mikor Lanne ügyvéd
kivezette a lányt a fürdőszobába, Palmu hozzám hajolt és megjegyezte:
  - A helyzet mindig rendbe jön, ha egy nő észreveszi, hogy rémesen néz ki.
Akkor már nincs veszély. Különben pedig a lány elragadó.
  - Elragadó tudna lenni, ha valaki a kezébe venné - jegyeztem meg - Egy jó
frizura, egy szép ruha, és rá sem lehetne ismerni.
  Kroll kisasszony visszajött. Újra szemérmes oldalpillantást vetett rám, aztán
leült, mint egy jól nevelt lányhoz illik. - Nem akarom felesleges kérdésekkel
zaklatni - nyugtatta meg Palmu felügyelő, most már komolyan. - De a dolog úgy
áll, hogy a nagynénje halálának az oka még nincs teljesen tisztázva, bár már
meglehetősen jól ismerjük a tegnapi nap eseményeit... Szóval maga eltávozott
hazulról öt óra tájban, ebéd közben?
  - Már nem bírtam tovább - mondta a lány.
  Palmu felügyelőnek igaza volt, mikor a szemét ibolyakéknek nevezte. Szőke
haja és ibolyakék szeme volt. Igazán nem rossz színösszeállítás.
  - Otthonról Lankela úr lakására ment, és egy rövid ideig Kuurna úrral
beszélgetett - segített a felügyelő. - Jobb volna persze, ha maga mondaná el.
  - Azért mentem oda, hogy megmondjam Kallénak, nincs annyi pénz a világon,
amennyiért hajlandó lennék feleségül menni hozzá - mondta elpirulva a lány. -
Nem volt otthon, de megkértem Kurtöt - Kuurna urat -, hogy mondja ezt meg
neki. Kurt ugyan kicsit bolond, de mulatságos beszélgetni vele, és megígérte,
hogy segíteni fog nekem. Úgy fel voltam hevülve, hogy talán kicsit sokat
beszéltem neki. De ő úgyis ismerte a helyzetet már régebbről, hiszen Karl legjobb
barátja. Egyszer vitorlázás közben Karl megmentette az életét, azóta együtt laknak
és elválaszthatatlanok. Természetesen Karl mindent megtett, hogy őt is elrontsa.
Karlnak csúnya jelleme van. Kártyázik, iszik, rossz hírű társaságba jár,
költekezik.
  - Kuurna úr sem angyal - jegyezte meg a felügyelő.
  - Ez a rossz példa miatt van - állította a lány. - Onnan Pihlajához mentem,
akivel együtt jártam iskolába. Ő rettenetesen fáradt és álmos volt. Nála lassanként
megnyugodtam, és rájöttem, hogy a néni természetesen nem kényszeríthet, hogy
Karl felesége legyek. Hiszen nagykorú vagyok. Persze megkeserítheti az életemet,
de ezt már megszoktam. Fél tízkor elhatároztam, hogy hazamegyek, és komolyan
beszélek vele.
  A lány rövid szünetet tartott. Látszott, hogy az elbeszélése legnehezebb
részéhez érkezett.
  - Pihlaja ideadta a kulcsait, hogy legyen hova mennem, ha a néni ismét
elviselhetetlen lesz. - A lány újra elhallgatott, és aztán kicsit következetlenül
folytatta. - Krollnét néninek hívtam. Soha nem tudtam úgy gondolni rá, mint egy
anyára. Nekem soha nem volt anyám. Meghalt, mikor egészen kicsi voltam.
  Könnyedén megrázta a fejét, és hunyorgott.
  - Óh - mondta szomorúan -, igazi sírós kölyök vagyok. De nem aludtam jól és
... és ... Na, szóval hazajöttem... Nincs órám, a néni fölöslegesnek tartotta, hogy
órám legyen. A konyhai vekker elég jó nekem, azt mondta. De körülbelül tíz óra
lehetett, mert a házmester éppen zárta a kapukat. Nagyon lassan mentem felfelé a
lépcsőn, és ... és minden lázadozott bennem. Mikor felértem, egészen halkan
dugtam be a kulcsot a zárba, mert elhatároztam, hogy igyekszem észrevétlenül a
szobámba surranni. A néni biztosan meghallotta, de úgy tett, mintha nem venne
észre, így szoktuk csinálni, ha veszekedtünk, és reggelre rendszerint úgy visel-
kedtünk, mintha semmi se történt volna. De akkor észrevettem, hogy a néni már
bezárta a másik zárat is, amelyikhez nem volt kulcsom. És akkor megint
megmerevedett bennem minden. Szóval nem várt rám, nem törődik velem, miatta
akár egész éjjel az utcán sétálhatok. Összeszorítottam a fogamat, és nem
csengettem be. Ez túlságosan megalázó lett volna.
  - Szóval azt állítja, hogy egyáltalán nem találkozott a mostohaanyjával tegnap
este? - kérdezte Palmu felügyelő hidegen.
  Éreztem, amint a szívem hirtelen, mint egy kő, lesüllyed valahová a
gyomromig. Mert én nagyon jól emlékeztem; hogy a házmester még sokáig állt az
utcán, miután bezárta a kaput, és a lány nem tért vissza.
  A hirtelen rémülettől kitágult szemekkel nézett ránk a lány. Aztán a kezét a
szája elé kapva kérdezte:
  - Miért... miért néznek így rám?


VIII: FEJEZET
   Palmu felügyelő végigsimította a homlokát. Kicsit zavarban volt.
  - Semmi, semmi - mondta lehangoltan. - Legyen szíves, folytassa.
  A lány nyilvánvalóan tétovázott, és tisztán látszott, hogy pillantása a részvét
jeleit kutatta arcunkon. Igyekeztem olyan kifejezéstelen képet vágni, amilyet csak
tudtam. Könnyedén megrántotta a vállát.
  - Jó - mondta ridegebben. - Szóval egy percig az ajtóban álltam, míg a lámpa a
lépcsőházban kialudt. Nem gyújtottam fel újra. Nagyon egyedül éreztem magam,
és... de hogy is tudnák maguk megérteni ezt. Majd halkan felosontam a lépcsőn,
és leültem a padlásajtó elé. Néha, amikor még egészen kicsi voltam, és nagyon
nehéz volt a szívem, ide menekültem, és akkor ez jutott eszembe. Sokáig ültem
ott, és mindenfélére gondoltam. Talán sírtam is egy keveset. Aztán elmentem, és
igazán nem tudom megmondani, hány óra volt, akármilyen fontos is lenne.
  Dacosan nézett ránk. Zavart pillantást váltottunk, majd Palmu bólintott, hogy
folytassa.
  - Lassan lementem a Brunnspark mellett - mondta jéghidegen a lány. -
Egészen egyedül voltam, nem féltem semmitől. Sokáig sétáltam, és azon
gondolkoztam, hogy az egész világon nincs még egy ilyen elhagyatott és
boldogtalan teremtés, mint én. Ez biztosan ostobaság, gyerekség, de tény, hogy
olyan helyet kerestem, ahonnan a vízbe vethetném magam.
  - Szegény gyerek - mondta halkan a felügyelő. - Bocsássa meg, hogy
kérdezősködöm, de elkerülhetetlen. Ha nem bírja tovább, folytathatjuk később.
De a lány elszánt volt. Ránk nézett, szeme a visszafojtott könnyektől még
csillogóbbá vált.
  - Már túl vagyok rajta - felelte. - Szerencsére felébredt a büszkeségem.
Gyávaság a vízbe vetni magát az embernek, mikor még előtte áll az egész élet.
Elhatároztam, hogy ezután én is gonosz leszek, aztán visszamentem Pihlajához.
Már kialudta a fáradtságát. Teát főztünk, és a végén nagyon jól éreztük magunkat.
Sokat nevettünk, mindenféle vicces dolgok jutottak eszünkbe az iskolából. - A
lány Palmu felügyelőre nézett. - Maga persze nem érti ezt, de ... de az asszonyok
ilyenek.
  Nem tudtam visszatartani egy mosolyt, és ez lassan továbbterjedt arcról arcra.
Átkozottul csinos volt a lány, ahogy így mosolygott a könnyein keresztül. Kedve
támadt az embernek a karjába zárni, és összeborzolni a haját. Esetleg fütyülni
vagy hangosan énekelni.
  - Szinte minden rendben volt újra - folytatta a lány. - Igaz, hogy rosszul
aludtam, és rémes álmaim voltak, de nyilvánvalóan azért, mert idegen ágyban
aludtam. Reggel kávét főztem Pihlajának, és kitakarítottam a szobáját, mert ő
maga irtó lusta, mikor szabadnapos. Utána hazamentem, de... a néni már halott
volt.
  - Miért jött tulajdonképpen vissza a mostohaanyjához? - kérdezte a felügyelő.
  - Én... én azt gondoltam, mégis ... valahogy szeretem őt - mondta egyszerűen.
   Szóval ilyenek az asszonyok, gondoltam. Nem kell azt várni, hogy logikusak
legyenek. De szép volt tőle. Nézetem szerint egészen tapintatlan volt Palmu,
amikor rövid szünet után hivatalos hangon megkérdezte.
  - Feltételezem, hogy nem találkozott senkivel, mikor este elment innen, vagy
amikor a Brunnspark mellett sétált?
  - Találkozni? - ismételte a lány. - Nem, természetesen nem találkoztam
senkivel. A Brunnsparkban láttam messziről egy rendőrt, de azt hiszem, nem vett
észre. Egyedül akartam lenni. - Rámeredt a felügyelőre, és kísértetiesen
elfehéredett. Végre megértette, miről van szó. - Miért van erre szükség? A néni...
a néni szerencsétlenség áldozata ... Nem akarhatta valaki... A szó a torkán akadt.
  A helyzet kínos volt, ezért minden erőmmel igyekeztem kinézni az ablakon.
Lanne ügyvéd eddig csendesen ült, figyelmesen hallgatott. Nyilván azért
maradhatott a szobában, mert a lány ügyvédje volt. Most felállt, kényszeredetten
köhécselt, és megjegyezte:
  - Felügyelő úr, az a véleményem, itt az ideje, hogy abbahagyjuk a titkolódzást.
Közmegbecsülésnek örvendő elhunytról van szó. Bizonyos szokatlan...
körülmények ma reggel talán meggondolatlanságra késztettek, de azóta volt időm
mérlegelni a dolgot. És nem lehet az indokolatlan gyanú ok arra, hogy... tovább
nyújtsuk ezt a már eddig is kínos helyzetet. Hiszen szerencsétlenség történt.
  A felügyelő még csak nem is válaszolt, hanem lenézett a padlóra. Azután
összeszorított ajakkal és kifürkészhetetlen pillantással emelte újra fel a fejét. Csak
ilyenkor értette meg az ember igazán, hogy az egyik legkiválóbb nyomozóval áll
szemben.
  - Lanne ügyvéd úrnak abban igaza van - mondta aztán egyenesen a lánynak -,
hogy kötelességem tudomására hozni a megrázó igazságot. Krollné nem
szerencsétlenség áldozata, bár a dolgot úgy rendezték, hogy annak lássék.
Alattomosan és hidegvérrel meggyilkolták. Ehhez elégséges bizonyíték áll a
rendelkezésünkre, de nincs jogomban ezekről önnek beszámolni. Sajnálom, hogy
tovább kell fárasztanom, de meg kell kérnem, hogy kövessen a felső emeletre.
Csak ön tud segíteni nekünk egy csomó részlet tisztázásában.
  Szándékosan beszélt lassan és hangsúlytalanul, hogy a lány hozzászokhasson a
gyilkosság gondolatához. Kirsti elsápadt, és eleinte igyekezett félbeszakítani, de
amikor végül a felügyelő elhallgatott, nyugodtan és rezzenéstelenül nézett a
szemébe.
  Úgy látszott, mintha ez a pár perc felnőtté érlelte volna. A kislányos dacosság
teljesen elmúlt.
  - Szinte alig tudom elhinni. Ki akarhatta ...
  Láttam, milyen kétségbeesetten kutatnak a gondolatai egy lehetőség, a gyanú
egy szikrája után.
  - Menjünk - mondta nyugodtan a felügyelő. - Ha nem fárasztja túlságosan... -
Ránézett a lányra, aki bátran felegyenesedett.
  Lanne ügyvéd készségesen kikísért minket az előszobába, s látszott, hogy
követni akar minket, de Palmu felügyelő lassan behúzta az ajtót az orra előtt.
  - Mint a lány képviselőjének, jogomban áll... - kiabálta Lanne sértődötten az
ajtórésen keresztül.
  - Természetesen ... természetesen - biztosította Palmu -, de máris túl soká
vettük igénybe az idejét. Feküdjön le egy kicsit. Hiszen gyenge a szíve.
  És bezárta az ajtót az elnémult ügyvéd előtt. Felmentünk a felső emeletre. A
fiúk tényleg gyorsan dolgoztak. A lakás ajtaját rendbe hozták, alig látszott rajta,
hogy betörték. A felügyelő becsengetett, mire Ara rögtön ajtót nyitott.
  - Felügyelő úr, kérem - mondta esdekelve -, a posztomra kéne mennem. Nem
telefonálhatna a felügyelő úr, hogy valaki mást küldjenek oda helyettem? Hiszen
mégiscsak én voltam, aki megtalálta.
  - Nem - mondta irgalmatlanul Palmu. - Ez nem megy. Hiszen már minden
rendben van. A kötelesség... - de Ara arckifejezése meglágyította a szívét. - Hát
itt is állhat őrt a ház előtt - javasolta. - Hiszen ez is a maga területéhez tartozik.
És ha valami különöset vesz észre...
  Ara megkönnyebbült arckifejezéssel távozott. Beléptünk. Minden rendezett és
békés volt, mintha semmi sem történt volna. A holttestet elszállították, az
éjjeliszekrény üresen állt, az ágyat bevetették. A konyhaasztal melletti őrhelyéről
Kokki detektív emelkedett fel kényelmesen, miközben az ujját, mint valami
könyvjelzőt, beledugta a könyvbe, amelyet lapozgatott.
  - Felügyelő úr - kezdte, de mikor meglátta a lányt, abbahagyta a mondókáját,
és ügyetlenül meghajolt.
  - Kokki detektív - mutatta be a lánynak a felügyelő, mire ő könnyedén
megbiccentette a fejét. - A gyilkossági oszt... egyik legtehetségesebb detektívünk.
  Kokki elpirult, és a lány mosolyára felderült a sötét szoba.
  - Ja, igaz, fel akartam olvasni egy fejezetet ebből a könyvből a felügyelő úrnak
- folytatta Kokki, hogy véget vessen a kínos csendnek. - Figyelje meg például
ezt. "Egy meg nem váltott gyülekezet olyan, mint elszáradt fügefa az Úr
szőlejében. Mert bizony mondom nektek, aki újjászületett, az mézzel és mannával
folyó, és a szegények áldják a nevét, és a gyülekezet dicséri őt, mert a gyümölcse
után ismerjük meg a fát. Egy jó fa jó gyümölcsöt adományoz a gyülekezetnek, de
az elszáradt fát kivágják, és az örök tűzbe vetik. Ezért mondom néked, mondj le a
kincseidről, barmaidról, birtokaidról, te újjászületett, mert ezek csak hamu és por,
és váltsd meg ezekért az élet almáját az Úr saját gyülekezetének szőlőskertjéből.
Mert nehezebb a gazdagnak a mennybe jutni, mint a tevének átmenni a tű fokán."
  Elhallgatott és körülnézett, mintha tapsra várt volna. Mindnyájan megder-
medtünk, majd a felügyelő elvette a könyvet, s egy pillantást vetett a címlapra.
  - Írta Gamatiel Mustapää prédikátor, a Betlehem gyülekezet vezetője, a
legalázatosabb az Úr szolgai közül - olvasta. - És ha jól értem a gondolatmenetet,
akkor ez arról szól, hogy ha van valamid, dobd gyorsan a Betlehem gyülekezet
közös pénztárába, amelyet Gamatiel Mustapää prédikátor kezel.
  - Ájtatos gazember - suttogta Kroll kisasszony a legmélyebb megvetéssel. - A
néni sose hitte el... - hirtelen félbehagyta a mondatot.
  Az asztalon egész halom könyv feküdt Mustapää munkái közül.
  - Tudja, Kroll kisasszony, hogy miért változtatta meg a végrendeletét a
mostohaanyja, amelyet a Betlehem gyülekezet javára tett? - kérdezte Palmu.
  Kroll kisasszony megrázta a fejét.
  - A néni sose beszélt velem ilyen dolgokról. De nagy gondját viselte a
lelkemnek. A gyülekezetbe kellett járnom, míg végre nem tudtam tovább... -
Lassan elpirult, és elfordította a fejét. - Szívesebben hallgatnék erről.
  - Értem - mondta a felügyelő. - De maga mégiscsak modern lány, Kroll
kisasszony. Szorítsa össze a fogát, és azután kezdjen hozzá, legalább túl lesz rajta.
Szeretnék kicsit többet tudni erről a misztikus úrról.
  Mintha egy gondolat cikázott volna végig a lány agyán, hirtelen felnézett.
  - Azt hiszi, hogy ő... - összeszorította az ajkát, és elhallgatott, de mintha
hirtelen eltűnt volna az arcáról a komor gyanú árnyéka.
  - Mustapää prédikátor itt volt tegnap délután, de Krollné kidobta - mesélte a
felügyelő érzelem nélkül -, s az is tegnap történt, hogy megváltoztatta a
végrendeletét, amelyet a Betlehem gyülekezet javára tett.
  A lány végre beadta a derekát.
  - A néni csak pár évvel ezelőtt, ismerkedett meg ezzel a... gyülekezettel. És
engem is magával vitt az imákra. Én persze unatkoztam, és sokkal szívesebben
mentem volna moziba. De a néni rossz néven vette az ilyesmit. Ellenszenves volt
nekem a prédikátor. Olyan ... olyan kenetes volt és behízelgő. Úgy járkált a
gyülekezetben, mint egy kakas a tyúkjai között. De a néni szinte vak volt, és
határtalanul csodálta. Aztán be is választották a vezetőségbe. A néni elkezdett
böjtölni, és lelkigyakorlatot tartani, és furcsa álmai, látomásai voltak. Néha azt
gondoltam, hogy kezd megbolondulni. Az utolsó időben altatót is szedett.
  - Bocsánat, hogy félbeszakítom - szólt közbe a felügyelő, mintha a
legtermészetesebb dologról volna szó. - Nem tudja véletlenül, ki ajánlott
Pantopont neki?
  Úgy láttam, mintha a lány összerezzent volna. Mindenesetre gondolkozott egy
percig, mielőtt válaszolt.
  - Nem tudom - mondta aztán halkan. - Tegnapelőtt adott nekem egy receptet,
és én kiváltottam, mikor sétálni kellett vinnem Baront. Egy kis fiola volt.
  - Kokki - fordult most a felügyelő a detektívhez -, mit mondott a gázművek
embere?
  - Fején találta a szöget, felügyelő úr. Úgy alakult, hogy a gázmérőt éppen pár
nappal ezelőtt olvastak le, és amikor megmutattam neki a gázóra jelenlegi állását,
pár perc alatt kiszámította, hogy a gázcsapot éjjel tizenegy és egy között nyitották
ki.
  - Tehát doktor Markkola tévedett - jegyezte meg Palmu felügyelő mintegy
önmagának. - Ő tizenegy és egy közötti időt mondott. De a gázművek adatai
alapján Krollné csak reggel felé fulladhatott még, amikor a gáz már megtöltötte az
egész lakást. Én ebben az esetben jobban bízom a gázművekben. Jó munka volt,
Kokki!
  - Vigyázzon! - mondtam, és a fejemmel Kroll kisasszony felé intettem. Nagyon
sápadt volt, és nehezen lélegzett... Könnyen meg lehetett érteni, hogy a gáz és
fulladás gondolata irtózattal töltötte el.
   - Bocsásson meg, Kroll kisasszony - mondta Palmu. - Elfelejtettem, hogy
jelen van. Én csak egy öreg, buta rendőr vagyok. Ne törődjön ezzel. És most
gondolkozzék csak. Mikor volt utoljára kinn a balkonon?
  Kroll kisasszony csodálkozva nézett rá.
  - A balkonon? - ismételte. - De hiszen azt sosem használjuk télen. Nyáron állt
ott egy pár cserép virág, de ősszel bevettem őket. Azóta, az én tudomásom szerint,
senki sem nyitotta ki a balkonajtót.
  - És a kulcs a zárban maradt?
  - Persze, természetesen - Kroll kisasszony nem értette a dolgot. - Bezártam az
ajtót. A belső ajtó nagyon jól zárt, gumitömítés volt rajta körben, amit már
biztosan látott.
  - De nem gondolta a néni mégis, hogy huzat jön onnan? - kérdezte Palmu
megjátszott csodálkozással.
  - Nem, egyáltalán nem - biztosította Kroll kisasszony.
  - A balkonajtó kulcsa most hiányzik, a kulcslyuk pedig be van tömve vattával -
mondta a felügyelő. - Igazán nem emlékszik ilyesmire?
  Kroll kisasszony újra gondolkozott.
  - Én legalábbis soha nem vettem ki a kulcsot - mondta nagyon határozottan. -
Talán a néni maga, és valami dobozba helyezte. Nagyon félt a huzattól.
  Palmu kérdőn nézett Kokkira. A detektív megrázta a fejét.
  - Nem találtunk egyetlenegy kulcsot sem, amelyik a balkonajtóba illene. Se a
fiókokban, se más helyen nem volt ilyen kulcs. Azonkívül a vattát kívülről tömték
a kulcslyukba, valószínűleg gyufával, vagy valami hasonlóval. A küszöböt
gondosan letörölgették. Valaki átment ma éjjel ezen az ajtón.
  - Átment az ajtón? - ismételte meg Kroll kisasszony. Aztán hirtelen észbe
kapott. - Azt hiszi... azt hiszi, hogy a gyű... hogy valaki az éjjel bejött a
balkonajtón?
  A felügyelő nem válaszolt, és a lány nem is sürgette a Választ. Egy perccel
később a felügyelő tett fel új kérdést:
  - Kroll kisasszony, a kutya, Baron, nagyon mérges természetű volt?
  - Nem, nem volt mérges természetű - felelte Kroll kisasszony. - Az emberek
félreismerték. Tulajdonképpen kedves állat volt, és olyan hálás, ha sétálni vittem.
De nem szerette az idegeneket, és sokat ugatott, talán csak azért, hogy ne
unatkozzon. A házmester ki nem állhatta. Egy házmester se szereti a kutyákat.
Nyilván ő mondta, hogy Baron mérges természetű volt.
  A kutyáról szóló, egybehangzó vélemények jutottak eszembe, és elmosolyod-
tam. Kroll kisasszony sértődött pillantást vetett rám.
  - Természetesen szeretett volna odakapni az emberek nadrágjához. Nem bírta a
férfiakat, és ebben véleményem szerint igaza volt. - Megrovó pillantással
egyenesen a szemembe nézett. - És néha megtörtént, hogy harapott. De csak
játékból.
  - Furcsa fajtája a játéknak - jegyezte meg szárazon a felügyelő.
  - De ez egészen biztosan így van - erősködött Kroll kisasszony. - Néha még a
néni után is kapkodott. Amikor kisebb voltam, a kezem és a lábam mindig tele
volt kék foltokkal. Pár nappal ezelőtt, mikor le akartam feküdni, véletlenül úgy
belekapott a csuklómba, hogy elkezdett vérezni.
  Felhajtotta a ruhája ujját, és megmutatta a vékony csuklóján végighúzódó vörös
sebet. Lassan ránk emelte a tekintetét, arckifejezésünk megzavarta.
  - Most meg mi baj történt? - kérdezte reszketve.
  A felügyelő némasága végül is kínossá vált.
  - Okunk van feltételezni - mondta lassan -, hogy a kutya megharapta azt a
személyt is, aki-éjjel tizenegy és egy között a balkonajtón keresztül behatolt a
lakásba.
  - Értem ... értem - mondta Kroll kisasszony, és teljesen megmerevedett.
Becsukódott, mint egy érzékeny virág, és ösztönös nyitottsága végképp eltűnt.
  - Ha felügyelő úrnak nincs több kérdése... - kezdte. Palmu mosolyogni
igyekezett, és könnyedén intett a kezével.
  - Rendben van, menjen, és feküdjön le, Kroll kisasszony. Talán a legjobb, ha
Lanne ügyvéd úrnál marad. Bizonyára szívesen vendégül látja ma éjjelre, és akkor
kéznél van, ha lenne még kérdésünk. Nekünk még van munkánk ebben a
lakásban. De igyekezni fogunk a kihallgatásokat holnap reggelig elintézni, és
akkor természetesen visszaköltözhet ide.
  - Nem valószínű, hogy Kroll kisasszony vissza akar... - kezdtem, de a lány
félbeszakított.
  - Persze hogy visszaköltözöm ide, legalábbis egyelőre. Hiszen idehívhatom az
egyik barátnőmet is.
  - Hálás lennék, ha utánanézne, nem hiányzik-e valamije - kérte a felügyelő.
Kroll kisasszony egyenes tartással kiment a szobából, és becsukta- maga után az
ajtót. Hevesen Palmu felé fordultam.
  - A lány semmi esetre sem költözhet ide, míg a gyilkos szabadon van -
mondtam. - Elfelejted, hogy kulcsa van a balkonajtóhoz.
  - Nagy szamár vagy - felelte sajnálkozva a felügyelő, és a vállát vonogatta.
  Halálosan megsértődtem, mert ez alkalommal nagyon komolyan gondoltam,
amit mondtam. Kokki és Palmu felügyelő feszülten figyeltek. Hirtelen
elhallgattam. A felismerés villámként csapott belém.
  - Ha azt hiszed, hogy ez a lány itt hazudik... - kezdtem, és éreztem, hogy
belevörösödöm a dühbe. - Nem tudok nevetségesebbet elképzelni, mint őt
gyanúsítani a gyilkossággal!
  De már beszéd közben összeálltak a fejemben a tények, és mélyen, szinte
reménytelenül letörtem. Palmu némán figyelte váltakozó arcjátékomat.
  - Egyelőre nem gyanúsítunk senkit, de mindenki gyanús - jegyezte meg
nyomatékosan. - Az esetet több oldalról kell megvizsgálnunk. A lánynak van
akaratereje, gyűlölte a nénit, azt hitte, hogy tönkreteszi az egész életét. Alkalma
volt elvenni a balkonajtó kulcsát, ő vette a Pantopont. A kutya feltűnően friss,
vérző sebet okozott neki. Jobban ismerte a házat, a lakást és a mostohaanyja
szokásait, mint bárki más. És mindenekelőtt egyelőre ő az egyetlen, akinek nincs
megbízható alibije tizenegy és egy között.
  - De hiszen ő maga mondta... - kezdtem, de hirtelen elhallgattam.
  - Ki ad egy asszony szavára? - kérdezte ironikusan Palmu felügyelő; - A
legtisztább szemek is hazudnak és.... és..
  Telefoncsengés szakította félbe. Gyorsan felvette a kagylót. Egytagú válaszai
nem világosítottak fel a beszélgetés lényegéről, de az arckifejezése komoly volt,
amikor letette a kagylót.
  - Rosszul áll a fiatal Lankela dolga - jegyezte meg. - A teniszcipőit nem
találták a csarnok öltözőjében. És otthon sem. A nyom azonban akkora, mint az ő
lába. Azonkívül Kuurna éjjeliszekrény-fiókjában találtak egy fiola Pantopon
tablettát. De a balkonkulcsot nem találták meg, és más gyanús dolgot sem. Ezt
várni lehetett. Lankela most azt mondja, hogy valahol elvesztette a táskáját a
teniszcipőkkel, inggel és nadrággal együtt.
  - Egyelőre legalábbis elbocsáthatod Kroll kisasszonyt - mondtam, de
összerezzentem, mert Kroll kisasszony éppen ebben a pillanatban dugta be a fejét
az előszobaajtón.
  - Nem kell engem elbocsátani - mondta keserűen. - Megyek én magamtól is.
És semmi se hiányzik, felügyelő úr. Isten velük!
  - Egy pillanatra! - Palmu felemelte a kezét. - Tud róla, hogy a néninél tegnap
itthon nagyobb pénzösszeg volt?
  - A néni sosem beszélt velem az üzleti ügyeiről - mondta a lány. - Néha volt
nála egész komoly összeg, de sosem mutatta nekem.
  Menni akart, de a felügyelő utána kiáltott.
  - Mindenesetre tegnap kétszázezer márka készpénz volt a fiókjában, amely
mára eltűnt.
  A lány hirtelen visszafordult. Mosoly terült el az arcán.
  - Hiszen akkor minden világos - mondta örvendezve. - Valami tolvaj járhatott
itt! Valaki látta, mikor a bankba mént, és ...
  - Kit gyanúsított először? - kérdezte hirtelen Palmu felügyelő, és a hangja úgy
csengett, mint az acél.
  A lány mosolya kialudt. Elsápadt. Hátat fordított nekünk, és elrohant. Még
hallottuk a külső ajtó csapódását, és egy fojtott kiáltást. Valakibe beleütközött az
ajtónál. Mikor kimentünk az előszobába, ott találtuk a fiatal postást, amint
csodálkozva bámult a lány után, aki lefelé rohant a lépcsőn.
  - Bocsánat, felügyelő úr - mondta félénken. - Mikor kimentem a délutáni
postával, eszembe jutott valami, és gondoltam, legjobb lesz, ha megkérdezem. A
levelet illetőleg...
  - Milyen levelet? - kérdezte Palmu felügyelő rosszat sejtve.
  - Ma reggel ugyanis hoztam egy levelet Krollnénak - felelte a postás. - Meg
akartam győződni róla, hogy a felügyelő úr kezébe jutott a levél, amelyet a
szekrénykébe dobtam, mikor észrevettem a gázszagot.
  A felügyelő megragadta a karját, behúzta az előszobába, és bezárta az ajtót.
  - Kezdjük az elején - mondta. - Én nem láttam semmiféle levelet. Kokki, az
ördögbe is!
  Kokki odasietett.
  - A levélszekrény üres volt, felügyelő úr - mondta tiszteletteljesen. -
Természetesen megvizsgáltuk.
  Az ajtó belső felén volt egy régimódi pléhszekrény, ebbe esett a posta, és nem a
földre. Nem olyan furcsa tehát, hogy nem vettük rögtön észre a levelet, amikor
beléptünk. Az agyam gyorsan végigfutott a reggel eseményein. És hirtelen
megértettem.
  - Mustapää prédikátor - mondtam gyorsan.
  - Igen - egyezett bele Palmu lesújtva. - Az a hülye Ara nyitva hagyta az ajtót,
amikor bejött szólni arról, hogy az a szélhámos érdeklődik Krollné után. Feltalálja
magát adott helyzetben ez a Mustapää, annyi szent.
  A postás élénk, érdeklődő szemei rajtunk pihentek.
  - A borítékon kék, nyomtatott betűkkel állt a Betlehem gyülekezet - mondta. -
Egészen határozottan emlékszem. A címzést férfi írta.
  - És én, én hülye még csodálkoztam, hogy miért olyan sürgős, neki - panasz-
kodott Palmu felügyelő, és a fejét verte. Ebben a percben csengettek, Mikor
kinyitottam az ajtót, Mustapää prédikátort találtam a folyosón.


IX. FEJEZET
  Hevesen összerezzent, mikor meglátta a postást, de szinte ugyanabban a
pillanatban mélabús mosoly terült el püffedt, sápadt arcán.
  - Meg méltóztatik engedni, hogy belépjek, felügyelő úr? - kérdezte mély
tisztelettel. - Sajnálatos tévedést követtem el, és a lelkiismeretem arra
kényszerített, hogy visszatérjek ide.
  Palmu felügyelő összeharapta az ajkait, és szó nélkül bekísérte a szobába.
Azután visszament az előszobába, megköszönte a postás fáradozását, és
elbocsátotta. Az üres előszobában néhány csendes átkot mormolt, majd indulatait
legyűrve visszatért Krollné szobájába.
  - Tévedés alatt persze azt érti, hogy reggel elvitte a Krollnéhoz írt levelét a
levélszekrényből - támadt rá Palmu.
  De Mustapäät nem volt könnyű megfélemlíteni.
  - Nem értem a hangot, felügyelő úr - mondta édeskés, szemrehányó hangon. -
Hiszen magam jöttem, hogy elismerjem tévedésemet. Ártatlan tévedés volt.
Teljesen megzavarodtam, mikor ma reggel rendőr állt Krollné ajtajában, hiszen
amikor tegnap este távoztam tőle, még jó egészségben volt. Gázszag, rendőr,
rettenetes zűrzavar, a borzalmas szerencsétlenség, megérti, ugye, felügyelő úr?
Észrevettem, hogy a levelem még a levélszekrényben fekszik, ösztönösen a
zsebembe dugtam. Megtehettem, hiszen a levél az enyém volt. Csak részvétet
akartam nyilvánítani, de akkor jöttek a detektívek a lépcsőn fölfelé, és valaki -
nyilván véletlenül - a lábamra lépett. Akkor az idegeim hirtelen fölmondták a
szolgálatot, és elrohantam. Nagyon érzékeny vagyok, felügyelő úr.
  - Jó, jó - szakította félbe a felügyelő. - Adja ide a levelet! A prédikátor még
fékezte a dühét, de a szeme ijesztően csillogott.
  - A levelet? - ismételte álszenten. De hiszen elégettem, felügyelő úr.
Elmondhatom persze, mi volt benne, ha szükségesnek látja. Palmu most már
leplezetlenül káromkodott, Kokki közelebb jött egy lépéssel. Láttam, hogy nagy
kedve volna beleszólni a vitába, méghozzá tettlegesen. A prédikátor is meghátrált
  - Természetesen tévedés volt ez is - siránkozott -, de biztosíthatom önöket,
hogy a levél teljes egészében magánjellegű volt. Semmi köze sem volt a gyilkos-
sághoz. Különben is, nem kellene bemocskolnia a száját káromkodással,
felügyelő úr. Palmu hirtelen lecsillapodott és kárörvendően mérte végig a
prédikátort.
  - Honnan tudja, hogy gyilkosság történt? - kérdezte, szinte túl barátságosan.
  Mustapää most először elbizonytalanodott.
  - Én... Istenem.... ez világos... - dadogta. - Nem volna itt a gyilkossági osztály,
ha nem erről volna szó. És ilyen nagy esetet csinálni egy ártatlan levélből...
  - Maga úgy látszik, jól ismeri a rendőrség szervezetét - jegyezte meg Palmu
szelíden. A prédikátor habozott egy percig.
  - Újságot én is olvasok - mondta végre méltóságteljesen. - Ismerem
nagyrabecsült rendőreink képességét is. Nem kétlem, hogy rövid időn belül ezt a
sajátos esetet is felderítik.
  A felügyelő fékezte indulatait.
  - Szóval elcsípte reggel a levelét, és hidegvérrel elégette. Most van képe
idejönni és elmondani. Emiatt még felelni fog.
  - A cselekedeteimért mindig vállalom a felelősséget - jelentette ki Mustapää,
miközben jámborán összekulcsolta kezeit. - Kész vagyok esetleges tévedéseimért
a világi törvényszék előtt is felelni, de félek, hogy felügyelő úr eltúlozza a
levelem jelentőségét. Csak még egyszer meg akartam köszönni Krollnénak...
  - Megköszönni? - ismételte Palmu felügyelő közel a gutaütéshez. - Maga túl
messzire megy!
  A prédikátor Kokkira, majd rám nézett, mintha minket hívna tanúnak a
felügyelő elképesztő igazságtalansága miatt.
  - Igen, meg akartam köszönni Krollnénak - mondta. - Ennyit igazán megér-
demelt. Úgy illik, hogy a jobb kéz ne tudja, amit a bal kéz tesz, de nem hinném,
hogy elrontom a szép ajándék értékét azzal, ha beszélek róla önöknek. Bízom a
diszkréciójukban, felügyelő úr.
  - Beszéljen - nógatta a felügyelő anélkül, hogy bármit is ígért volna. Bevallom,
kíváncsian nyújtogattam a nyakam, hogy jobban halljam, micsoda mesét akar
nekünk feltálalni a prédikátor. Könnyen el lehet képzelni a meglepetésemet,
mikor nagy nyugodtan belekezdett:
  - Krollné tegnap este átadott nekem kétszázezer márkát, amelyet foglalóul szánt
új templomunk telkének megvásárlásához. Lanne ügyvéd úr tudja bizonyítani,
hogy erről már régebben szó volt, de jogomban áll a pénzt másképp is
felhasználni a gyülekezet javára. Krollné halála után a gyülekezet ugyanis új
fejlődési stádiumba jutott. Tudom, hogy az ő nagyvonalú adakozó szelleme
kiterjed a földi élet határain túlra is.
  - Ha a végrendeletre gondol - szakította félbe gúnyosan Palmu felügyelő -,
akkor őszinte örömmel a tudomására hozom, hogy tegnap aláírt egy új
végrendeletet, amely említést sem tesz a maga kis vállalatáról. A Betlehem
gyülekezetre gondolok. És ez a tény cáfolja a maga állítását.
  A prédikátor ökölbe szorította a kezét és felugrott. Az álarc leesett róla,
leplezetlenné vált mérhetetlen dühe, amiért elesett a jókora zsákmánytól.
  - Igazat beszél, felügyelő úr? - kérdezte ordítva. - Nem, ez nem lehet igaz! Ez
ellentétes az elhunyt utolsó akaratával! Nem, maga csak igyekszik engem
megfélemlíteni, de ez nem fog sikerülni!
  - Kérdezze meg Lanne ügyvédet - tanácsolta szelíden a felügyelő, és a
telefonra mutatott. - A biztonság kedvéért az új végrendeletet elhelyeztük egy
bank páncélszekrényében, nehogy történjék vele valami.
  A prédikátor végre elhitte, és valósággal összeomlott. Az ökle kinyílt, hevesen
lélegzett, de igyekezett felöltem előbbi jámbor arckifejezését.
  - Csalódtam - mondta összetörten. - Nem saját magam miatt, nem is a
gyülekezet miatt, hanem azért, mert a drága megboldogult pillanatnyi zavarában a
saját végakarata ellen cselekedett. De hiszem, hogy a tette megbocsátást nyer,
mert nem tudta, mit cselekszik.
  - A földi kincs csak por és hamu - vigasztalta a felügyelő. - Van viszont két
tanúnk, akik bizonyítani tudják, hogy Krollné tegnap este a szó szoros értelmében
kidobta, és kijelentette, hogy soha többé nem akar beszélni magával. Érdekes
volna megtudni, mikor történt tehát, hogy Krollné olyan barátságosan átnyújtotta
magának a kétszázezer márkát. Mustapää meg se rezzent.
  - Szívesen beismerem, hogy egy alaptalan gyanú elvakította az elhunytat. Csak
ez lehet a magyarázata annak, hogy megváltoztatta a végrendeletét, és nagyon jól
megértem, hogy ezt nem közölte velem, talán mert maga sem tekintette
véglegesnek a döntést. Nyilvánvalóan még ma szándékában állt jóvátenni a
tévedését, de az alattomos gyilkos kihasználta az alkalmat...
  Félbeszakította önmagát, és örömteli mosoly terült el az arcán.
  - Vegye ezt figyelembe, felügyelő úr! - mondta nyomatékosan. - Kinek volt
haszna az új végrendeletből? Mert annak ez az éjszaka volt az egyetlen
lehetősége, hiszen Krollné már ma megváltoztatta volna az álláspontját. A
sajnálatos eszmecsere fél hétkor játszódott le, amint azt már valószínűleg
elmondták önnek. Kilenc órakor visszatértem, és minden félreértést sikerült
tisztáznunk. Egy fél óráig beszélgettünk, és biztosíthatom, felügyelő úr, az öreg
hölgy megbánta, amit tett. Térden állva kért, hogy bocsássak meg, amiért
kételkedett bennem.
  - És mint jóvátételt, a kezébe nyomta a kétszázezer márkás csomagot, igaz? -
Palmu hangja gúnyosan csengett, de észrevettem rajta a bizonytalanságot. Volt
valami meggyőző a prédikátor szavaiban, úgy látszik, kiváló színész volt.
  - Bizony, felügyelő úr! - Mustapää azonnal megérezte, hogy fölénybe került. -
Szegény Krollnét kimerítették az izgalmak, ezért fél tízkor minden jót kívántam,
és semmi rosszat nem sejtve távoztam.
  - Be tudja bizonyítani? - kérdezte a felügyelő, akinek kezdett elege lenni ebből
az egyre jobban bonyolódó ügyből. - Egyedül voltam nála, de lefelé menet
találkoztam az alatta lakó kisasszonnyal. Pár szót váltottam vele, megemlítette,
hogy moziban volt. Azután könnyű szívvel egyenesen hazatértem, hálával telve
leültem, és megírtam azt a kis köszönőlevelet, amelynek a felügyelő úr olyan
nagy jelentőséget tulajdonít. Még tegnap este feladtam.
  - De hiszen találkoznia kellett volna Kroll kisasszonnyal! - vágott hirtelen
közbe a felügyelő. - Hiszen akkor már hazatért!
  Mustapää nem válaszolt rögtön. Előbb a felügyelőre, majd rám nézett. De nem
esett a csapdába.
  - Ha Kroll kisasszony otthon volt, akkor a szobájában maradt. Már az első
látogatásom alkalmával úgy vettem észre, hogy veszekedtek, és ezért nem
akartam kérdezősködni utána.
  Rövid csend után a felügyelő más oldalról támadott.
  - Ön ugyebár teniszezik, Mustapää úr?
  Észrevettem, hogy Mustapää zavarba jött.
  - Bár egyáltalán nem értem, hogy mi köze van az én magánéletemnek ehhez a
dologhoz - mondta méltóságteljesen -, de beismerem, hogy olykor valóban
játszom. Az egészség ápolása nem illetlenség, hiszen a test a lélek temploma.
  Palmu felügyelő elgondolkozva dörzsölgette az állat.
  - Persze - mondta mintegy önmagának. - Éppen az előbb hallottam, hogy a
fedett csarnokba jár, mint Lankela úr.
  A detektív, akit Palmu kiküldött, hogy Lankela cipője után nézzen, átnézte a
játékosok névsorát, és megjegyezte Mustapää nevét. A prédikátor nem értette a
dolgot.
  - Tényleg láttam néhányszor azt a különös ifjút - ismerte be. - Sajnálatos eset,
ha tekintetbe veszi az ember a nagynénje jámborságát és nemes jellemét. A
könnyelműségnek sajnos nincs határa a mai világban. De mire céloz, felügyelő
úr?
  - Semmi különösre - felelte Palmu. - De talán lesz olyan kedves, és elmondja
azt is, hogy miért dobta ki Krollné az este folyamán korábban. Akkor az utolsó
gyanú is tisztázódna.
  A prédikátor a fejét rázta.
  - Sajnos, kénytelen vagyok megtagadni a választ erre a kérdésre, felügyelő úr,
bármennyire is sajnálom. A dolog nemcsak engem érint, hanem egy másik ember
becsületét és boldogságát is. Csak annyit mondhatok, hogy egy szerencsétlen
tanítványom...
  - Férfi vagy nő? - kérdezte szigorúan Palmu.
  - Isten előtt a nemek egyenlőek - jegyezte meg Mustapää jámboran. - De miért
ne mondhatnám meg, hogy leányról van szó. Jó, nagyon jó családból való
leányról. Ez a szegény gyermek e percben idegszanatóriumban van. Gondos és
megértő ápolás alatt, nyilván megérti, hogy nem közölhetem a nevét.
  - Megértem, Brummer úr - mondta Palmu.
  A név hallatára Mustapää összerezzent, de rögtön visszanyerte az önuralmát.
  - Soha nem igyekeztem takargatni a szomorú múltat - mondta szemrehányóan.
- Ön kegyetlen, felügyelő úr, de egyszer üt majd a maga órája is.
  - Remélem, hogy ezt megelőzőleg lesz még alkalmam magára csatolni a
karperecünket. De felteszem, hogy nincs kifogása az ellen, ha megkérdem, mit
csinált tegnap este tizenegy és egy között.
  Mustapää töprengett egy percig.
  - Virrasztottam és imádkoztam - mondta kenetteljesen.
  - Milyen kár, hogy senki sem volt jelen a lelkigyakorlatnál - szólt közbe
Palmu.
  - Örömmel közlöm, hogy az ön által említett időben nem voltam otthon,
felügyelő úr - folytatta Mustapää zavartalanul. - Ez megmenti önt egy újabb
tévedés elkövetésétől. Jó lelkiismerettel mondhatom ugyanis, hogy miután
feladtam a megbeszélt levelet, felkerestem egy magányos beteget, ugyanabban a
házban, ahol lakom, és éjjel kettőig virrasztottam és imádkoztam a beteg ágya
mellett.
  - Akkor most egyenesen odamegyünk, és tisztázzuk is az időpontokat.
  Palmu intett Kokkinak, hogy kövesse az előszobába, és halkan valamilyen
utasítást adott neki. A prédikátor úgy állt a szoba közepén, mintha ő lenne a
szenvedő vértanú szobra. Palmu vette a kalapját, és intett, hogy kövessük.
Mindnyájan elindultunk. A Betlehem gyülekezet termei egy elég modern házban
voltak a Rödbergsgatah környékén. Itt volt Mustapää lakása is. A prédikátor
feljebb irányította a liftet.
  - Azt akarom, hogy előbb meggyőződjenek az alibimről - mondta, amikor a
felügyelő kérdőn nézett rá. - Az előtt nincs joguk a dolgaimban turkálni.
  Mégis különösebb ellenállás nélkül hajlandó volt visszajönni a második emeleti
lakásba, és kinyitotta az ajtaját. Palmu felügyelő futó pillantása végigpásztázta a
két szobát.
  - Felesleges a dolgaiban kutatni - mondta Palmu gúnyosan. - Gyorsan ide a
teniszcipőt, és már mehetünk is.
  - A teniszcipőmet? - Odament a szekrényhez, és előkeresett egy pár, szinte
teljesen új, makulátlan fehér teniszcipőt.
  - Világi hívságok - sóhajtott fel a felügyelő, és lehajolt, hogy felvegye a
dobozt, amelyen rajta volt egy cipőbolt cégjelzése.
  - Esetleg ide tudja adni a csomagolópapírt, sőt, még a nyugtát is?
  A felügyelő gondosan lepecsételte a cipődobozt, töltőtollával ráírta a szükséges
adatokat, és megkért, hogy én is firkantsam oda a nevemet.
  - Most jön az alibi - mondta Palmu felügyelő nyugodtan, és a cipősdobozt
óvatosan a hónom alá dugta.
  Ismét beléptünk a liftbe, és felmentünk a negyedik emeletre. Mustapää
becsengetett, és rövidesen egy pongyolás hölgy nyitott ajtót. Az arca valami
mámor utóhatásáról árulkodott, annak ellenére, hogy nagyon igyekezett
rendezettnek látszani.
  - Legdrágább Anna nővér - kezdte mézédesen Mustapää. - Ezek az urak
néhány kérdést szeretnének intézni hozzád. Ne félj, nem tehernek neked semmi
rosszat.
  Palmu felügyelő becsapta az ajtót Mustapää előtt, úgy, hogy az a lépcsőházban
maradt A megrémült nő bevezetett minket a szobába.
  Látszott, hogy ágyban feküdt, amikor rácsengettünk. Rögtön feltűnt nekem az
asszony összeszűkült pupillája, és beesett, sárgás arca. Látszott rajta, hogy fiatal
korában szép lehetett. Óvatosan leült, és ijedt, bizalmatlan arckifejezéssel várta a
kérdéseket
  - Hallottam, hogy beteg - mondta a felügyelő megnyugtatóan.
  - Megfázás, láz, zörög a tüdőm - felelte az asszony és köhögött. Szemmel
láthatóan hazudott.
  - Palmu felügyelő vagyok a rendőrség nyomozó osztályáról - világosította fel
Palmu. - Szíveskedjék elmondani, mit csinált tegnap éjjel tizenegy és egy között
Gyilkosságról van szó.
  A nő lassan elsápadt és a keze remegni kezdett. Réveteg pillantással, fásult
hangon kezdte a beszámolóját:
  - Egész nap ágyban feküdtem. Mustapää prédikátor hozott nekem enni. Sietett
és megígérte, hogy este visszajön. Ugyanebben a házban lakik, és mindig
barátságos hozzám. Fél tizenegy felé jött újra. A fájdalmaim közepette vigasztalt,
és imádkozott értem. Magas lázam volt, féltem egyedül. Ezért itt maradt két óráig.
Akkor már megnyugodtam egy kicsit, és azt hittem, hogy el fogok tudni aludni.
Mondta, hogy fárasztó napja lesz ma, nem maradhat tovább.
  A felügyelő pillantása végigfutott a szobán, és megakadt egy üveg nyakán,
amely az ágy feje mögül kandikált ki.
  - Pár csepp whisky a szegény betegnek. Szép gondolat... - morogta a felügyelő.
- Csak az a furcsa, hogy olyan biztos az időpontokban. Meg is tudna esküdni
rájuk?
  Az asszony sietve bólintott. Nehezére esett a beszéd.
  - Mutassa az óráját! - csapott le hirtelen a felügyelő.
  A nő szemmel láthatóan zavarba jött, és segélykérően nézett körül.
  - Az órámat? - Az órásnál van. Eltörött a rugója.
  - Hogyan tudja akkor olyan pontosan, hogy hány óra volt, amikor Mustapää jött
és ment? - kérdezte gúnyosan a felügyelő.
  - Mikor jött, bocsánatot kért, hogy nem tudott előbb jönni - mondta egyszerűen
az asszony. - És amikor elment, megmutatta az óráját. Tényleg olyan késő volt.
  A felügyelő elnevette magát, de a nevetése ezúttal félelmetesen csengett. -
Szóval megmutatta az óráját...
  - Szép, finom órája van - mondta az asszony.
  - Ebben nem kételkedem - mondta a felügyelő. - Köszönöm szépen. Persze
senki sem tud róla, hogy magánál volt?
  Az asszony megrázta a fejét. Nagyon rosszkedvű volt, látszott rajta, hogy nem
érti, hol követett el hibát. Összetörve bámult utánunk, sajnálatra méltó látványt
nyújtott viseletes pongyolájában. Mustapää feszült arccal várakozott a lépcsőn.
  - Remélem elégedett, felügyelő úr - mondta tettetett könnyedséggel.
  - Elégedett? ... Túl gyenge a szó - vélte a felügyelő. - Én örülök, sőt,
örvendezem. Mehetünk.
  Mustapää beszállt a liftbe. A felügyelő nyilvánvaló elégedettségéből jól látta,
hogy valami nincs rendben, és egyre komolyabb lett.
  - Finom kis dolgok, Brummer úr - nevetett Palmu. - És whisky! Azt hittem, a
gyülekezet báránykái antialkoholisták!
  - Tudom, hogy sajnálatra méltó testvérem alkoholista - ismerte be készségesen
Mustapää. - Számtalanszor könyörögtem neki, hogy vesse el magától a bűnt, és
még nem is adtam fel minden reményt A viszontlátásra, felügyelő úr!
  Megfordult, hogy belépjen a lakásába. Palmu mintegy mellékesen utánaszólt:
  - Még egy utolsó kérdés, mielőtt elválunk. Mi baja van a lábának?
  Nekem is feltűnt, hogy a prédikátor sántít. Már Krollné lakásában feltűnt.
Dühtől vörös arccal hajolt le Mustapää, megnyomogatta a bokáját, és így felelt:
  - Az a csúf állat, Krollné kutyája, tegnap megharapott az előszobában.
  Előhúzta a kulcsát, és be akart lépni a lakásba.
  - Figyelmeztetem, hogy nem hagyhatja el a város területét a rendőrség
engedélye nélkül - -mondta Palmu, miközben a mosoly utolsó maradványa is
letűnt az arcáról.


X. FEJEZET
  - Tiszta dolog - mondtam derűsen Palmunak, miközben visszatértünk Krollné
lakásába egy taxival, amelynek kifizetését újra én vállaltam. - Az alibi nem ér
semmit. Talán tényleg ott volt annál a nőnél, de egy-két órával visszacsavarta a
mutatókat az óráján: És észrevetted…
  - Hogy a nő kábítószereket szed? - vágott közbe Palmu. - Finom kis társaság.
De a története átkozottul logikus. Csak legalább azt tudnám, hogy mit írt
Krollnénak. Érzem, hogy ez a levél volt a megmentője. Bármiben merek fogadni,
hogy a teniszcipője se illik a nyomokba.
  A külső ajtónál Kokkiba ütköztünk. Magánkívül volt a lelkesedéstől, és már
messziről kiabált:
  - Na, csakhogy jöttök, végre! Meg tudjuk állapítani a személyazonosságot!
  - Ne kiabálj! - intette le Palmu ingerülten. - Minden kavarog a fejemben. Túl
sok tettesünk van.
  - Átfésültem az egész környéket - mondta Kokki. - Mindjárt az elején
telitalálat! Az egyik házban diákok laknak, majd mindegyik lakásban van egy
egyetemista albérlő. Az egyik mérnökhallgatónő fél egy körül jött haza az éjjel, s
látott egy kék sportkocsit a kapu előtt. Helsingforsi kocsi, a száma 66-tal
kezdődik...
  - Lankela kocsija - mondtam egyszerűen. Most már az én fejemben is minden
kavarogni kezdett. Nagyon is jól emlékeztem a számra.
  - A lány az udvarlójával volt, a kapu előtt csókolóztak. Ezt persze nem a lány
mondta - helyesbített Kokki. - De mindenesetre látták, hogy a kapun kijött egy
magas férfi felhajtott gallérral és szemébe húzott kalappal. Beszállt az autóba, és
elhajtott. A lány tökéletesen biztos az időpontban, mert az udvarlója kadét, és
időben vissza kellett érnie Munksnäsvagn-ba.
  - És melyik kapuról van szó? - kérdezte Palmu.
  - Arról, amit minden helybeli ki tud nyitni. Magam is utánanéztem a zárnak,
ahogy felügyelő úr meghagyta. Tényleg akárki ki tudja nyitni - bizonygatta
Kokki. - Az illetőnek sötét szemüvege volt és bőrgombos felsőkabátja. Többet
nem vett észre a lány, de ez igazán elég lehet. A szemüveg persze a maszkhoz
tartozott.
  - És én már kezdtem megkedvelni Lankelát - siránkozott Palmu felügyelő. -
Pedig kétségtelen, az ő előszobájában lógott egy elegáns, bőrgombos felöltő.
Lassan mentünk fel a lépcsőházban, és a második emeleten megleptünk egy
csontos, hegyes orrú, idős asszonyt, amint a lépcső szélén állva kíváncsian
bámult-felfelé. Hallamaa kisasszony ajtaja nyitva állt, így nem volt nehéz rájönni
a személyazonosságra.
  - Felügyelő úr, kérem, felügyelő úr! - suttogta lázasan. - Valamit el kell
mondanom önnek, egy fontos vallomással tartozom.
  - Már tudjuk, hogy a moziban volt tegnap este - jegyezte meg Palmu felügyelő
szelíden. Az öreg kisasszony magánkívül meredt rá, a szeme majd kiugrott a
helyéről.
  - Olvastam... - mondta reszketve - sokat olvastam detektívekről... Szabad
önökkel tartanom, igazán irtózatosan fontos dolgot kell elmondanom.
  A felügyelő végre megszánta az öreglányt, s bevezette Krollné szobájába.
  - Képzeljék, én szinte sejtettem - suttogta, és az ágyra meredt, ahol Krollné
meghalt. - A házmester és a felesége biztosan emlékeznek... Éppen ma reggel
mondtam, hogy még drágán megfizet ezért!
  - Miért? - kérdezte szárazon a felügyelő.
  - Nem emlékszem pontosan - nyögte ki Hallamaa kisasszony, egy pillanatra
megzavarodva. - De a házmester és a felesége bizonyíthatják...
  - Jó, jó! - szakította félbe a felügyelő. - Miről szól a megrázó vallomás?
  - Ó, igen - vágott közbe Hallamaa kisasszony. - Felébredtem az éjjel! Kis
szünetet tartott, de Palmu felügyelőt nem hozta lázba a bejelentés. - Arra
ébredtem, hogy egy kutya ugat - folytatta Hallamaa kisasszony kicsit sértődötten.
- Tizenkét óra tizenhét perckor ébredtem. Az órára néztem ... az órám öt percet
siet, hogy ne érjek későn a hivatalba. És a kutya még kétszer ugatott. Az órám
akkor tizenkét óra huszonöt percet mutatott. Aztán a kutya a padlót kaparta, és
rögtön ezután felgyújtották a villanyt. Láttam, ahogy a fény visszaverődött a gyár
faláról. Én nem tudtam semmit, és éppen akkor gyű...
  - Ki beszélt a gyilkosságról? - kérdezte a felügyelő őszintén felháborodva.
  - Be ... Bengt Lanne beszélt erről - dadogott a kisasszony. - Nem kellett volna?
  A felügyelő reményvesztetten tárta szét a karját.
  - Na, jó - mondta végre. - Legyen szíves folytassa.
  - Nincs folytatás - Hallamaa kisasszony lelkesedése teljesen letörött.
  - Hálás vagyok a felvilágosításaiért, kisasszony - mondta udvariasan a
felügyelő. - Az időpont teljesen összeegyeztethető a saját számításainkkal, és
megerősíti véleményünket, hogy mikor követték el a gyilkosságot.
  - Szóval tényleg gyilkosság volt? - Hallamaa kisasszony szemei kitágultak és
szinte kapkodta a levegőt.
  - Igen, gyilkosság volt - felelte Palmu felügyelő türelmesen. - Remélem, nem
kell külön figyelmeztetnem, ne beszéljen erről senkinek. Bizonyos okból fontos,
hogy egyelőre a legszigorúbb diszkrécióval kezeljük az ügyet. És ha nincs más
mondanivalója... - Felállt, hogy jelezze a beszélgetés végét. De Hallamaa
kisasszony még nem akart távozni.
  - Még van egy dolog - suttogta az izgalomtól rekedt hangon. - Ha gyilkosság
történt, akkor minden kis dolognak jelentősége van, Így olvastam. Ezért
magammal hoztam ezt, hogy átadjam önnek.
  Kopott táskájából kis papírdobozt húzott elő, és óvatosan kinyitotta.
  - A balkonon találtam egy negyedórával ezelőtt - mondta, és messze eltartotta
magától a dobozt.
  Mind a ketten előrehajoltunk és belenéztünk. A dobozban gondosan kis
vattadarabra helyezve, egy gyufa hevert, egy egész közönséges, használatlan
gyufaszál. Azaz, nem volt mégsem egészen közönséges, mert reklámgyufa volt.
Kisebb és vékonyabb a közönséges gyufánál, nem piros, hanem sárga fejű,
úgynevezett vendéglői gyufa. A vendéglők ráragasztják reklámcédulájukat a
csinos kis dobozokra. Persze nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani a
dolognak, de én véletlenül tudtam, hogy a Hotel Helsinkiben éppen ilyen gyufa
van. Tudniillik, amikor Lankela lakásán voltunk, Kuurna ilyen gyufával gyújtott
cigarettára.
  - A balkon szélén feküdt, majdnem leesett - magyarázta Hallamaa kisasszony.
- Egészen biztosan a felettem lévő emeletről esett le, Krollné lakásából. És este
még nem volt ott, mert minden este kiszellőztetem a szobát a balkonon keresztül.
Minden nap nyitva tartom az ajtót legalább egy óráig - magyarázta
nyomatékosan.
  - Érdekes - mondta Palmu felügyelő elgondolkozva. - Mindenesetre ez az első
megfogható bizonyítékunk...
  - És én hozzá se értem - suttogta rekedten Hallamaa kisasszony. -
Cukorfogóval vettem fel a balkonról, és mindjárt beletettem a dobozba. Biztosan
megtalálják rajta a gyilkos ujjlenyomatát!
  Ez volt az utolsó adu. Gyorsan elfordítottam a fejemet. A felügyelő köhécselt.
De alapjában véve barátságos lélek volt, és nem akarta összetörni Hallamaa
kisasszony illúzióit.
  - Szívből köszönöm - mondta méltóságteljesen. - Ön fényt derített erre a sötét
ügyre. Most lepecsételem a bizonyítékot... így! És bizonyára megérti, hogy a
leggyorsabban követnünk kell ezt az új nyomot, úgyhogy...
  Hallamaa kisasszony reszkető kézzel írta a nevét a dobozra, és bizonytalan
léptekkel elvonult.
  - Egy félórán belül egész Helsingfors tudni fogja, hogy gyilkosság történt -
mondta komoran Palmu.
  Megcsörrent a telefon. Ez alkalommal Lanne ügyvéd volt, aki arra kérte Palmut,
jöjjön le hozzá egy percre. Kokki a lakásban maradt, hogy őrködjön. Nagyot
sóhajtva újra felvett az asztalról egyet Gamaliel Mustapää prédikátor imakönyvei
közül.
  - Egy csésze kávé és néhány vajas kenyér nekem is jólesne - jegyezte meg
keserűen. - De én nem vagyok felügyelő! Apropó, most jut eszembe, hogy
valamiről elfelejtettem beszámolni. Szóval megvizsgáltam az itatóspapírt az
íróasztalon, és ha nem tévedek, akkor a vénasszony utolsó cselekedete földi
életében egy levél volt, melyet a prédikátor kapott. Legalábbis, az ő címének
töredékei látszanak az itatóson. Már a laboratóriumban van, és a fiúk...
  - Micsoda átkozott levélmániások! - tört ki a felügyelő. - A levelet nem találta
meg, csak a nyomot az itatóspapíron? Ezt akármikor írhatta! Vagy tegnap este
adta postára? Micsoda ötlet! Egy vénasszony felkel az ágyból azért, hogy írjon
neki, vagy...
  - Vagy a gyilkos magával vitte a megírt levelet, amit Krollné másnap reggel
akart feladni - fejeztem be a mondatot. A felügyelő sötéten rámmeredt.
   - Még csak ez hiányzik! - morogta reménytelenül. Meglehetősen merev
társaság gyűlt össze Lanne ügyvéd irodájában. Mindenki igyekezett nyugalmat
erőszakolni magára. Karl Lankela zsebre dugott kézzel támaszkodott a
kandallóhoz, és igyekezett olyan gondtalanul viselkedni, ahogy csak lehet. Kirsti
Kroll összekulcsolt kézzel ült egy szék karfáján, és a semmibe meredt. A tartása
merev volt, és egész lénye hideg elutasítást sugárzott Lankela felé. Kurt Kuurna
idegesen összevissza járkált a szobában, és mindent felvett, ami a keze ügyébe
került. Mikor Palmu belépett, Lanne megkönnyebbülten felsóhajtott, és szorgosan
dörzsölni kezdte a szemüvegét. Észrevettem, hogy a helyzet kezd az idegeire
menni. Egy táskaírógép állt az asztalon, és az ügyvéd átnyújtott Palmunak egy
hivatalos okmányt.
  - Talán lesz olyan kedves, felügyelő úr, és átolvassa ezt. Természetesen csak
formaság az egész, de úgy éreztem, hogy kötelességem ... Hiszen ön látta reggel
Krollné végrendeletét. Palmu válla fölött elolvastam az iratot. Nem volt nehéz,
mert egy fejjel magasabb vagyok nála. A végrendelet másolata-volt két példány-
ban két pótlással. Az egyikben Kirsti Kroll minden korlátozás nélkül Karl
Lankelára hagyja minden ingó és ingatlan, vagyonát, a másikban ugyanezt teszi
Karl Lankela Kirsti Krollra vonatkozóan. Palmu felügyelő lassan összeráncolta a
homlokát.
  - Ön nagyon kötelességtudó, ügyvéd úr - jegyezte meg szenvtelenül. Lanne
kicsit félénken felnézett, és szorgalmasan tisztogatta a szemüvegét.
  - Ez persze csak az elhunyt kiegészítő javaslata volt - jegyezte meg csendesen
Lanne. - Csak mellékesen jegyzi meg a végrendelet, és akár el is maradhatott
volna, mert Krollné meg volt győződve róla, hogy látni fogja a fiatalokat boldog
házasságban egyesülni, ha ezt nem is említi a végrendeletben.
  Karl Lankela véletlenül meglökött egy szobrocskát a kandalló peremén úgy,
hogy az a földön ezer darabra tört. A fiú erősen elpirult. Kirsti Kroll már nem
kulcsolta össze, hanem ökölbe szorította kezét.
  - Megint ittál, Karl? - szinte szúrt a hangja.
  Lankela szótlanul felszedte a cserepeket.
  - Ez csak kívánság volt, és egyikőtöket sem kötelez semmire - jegyezte meg
Lanne még egyszer; - De miután egyikőtöknek sincs gyermeke, vagy más közeli
hozzátartozója, véleményem szerint helyénvaló kívánság volt.
  - Szép gondolat! - vetette oda Kuurna. - Megható gondosság.
  - Ha csak egyetlen eshetőséget látnék arra, hogy előbb halok meg, mint Karl,
eszem ágában se lenne aláírni ezt a papírt - jegyezte meg Kirsti Kroll.
  - De miután egészen biztos vagyok abban, hogy Karl előbb-utóbb... az ő
életmódja mellett ... És mindenesetre az a véleményem, hogy nem kell eldobni
nyolcmilliót...
  - Igazad van - helyeselt készségesen Kuurna. - Egy repülőst se biztat hosszú
élet. Jobb esélyeid vannak, mint a sorsjegyen!
  - Nyolcmilliót - ismételte Kirsti Kroll -, amit esetleg ráhagyna valami... igen ...
táncosnőre.
  Lankela felugrott és előrelépett.
  - Kirsti! - mondta fenyegetően, és az állkapcsa reszketett a dühtől. - Ha csak
pár évvel volnál fiatalabb ...
  - Akkor elvernél, mint azelőtt a birtokon - fejezte be a mondatot Kirsti Kroll. -
Csak rajta, tessék! De most már meg tudom védeni magamat! Felkapott egy
súlyos bronz levélnehezéket, és egy percig olyan volt a helyzet, mintha új
gyilkosság volna készülőben.
  - Micsoda neveletlen gyerekek! - ujjongott Kuurna. - Bravó, Kirsti, csak rajta!
  Az ügyvéd egy lépést hátrált, nem tartozott a bátor emberek közé.
  - Illetlennek, hallatlanul illetlennek tartom, hogy az adott körülmények között...
- dadogott és egy percre még a szemüvegéről is elfeledkezett.
  - Nekem minden mindegy! - tört ki Lankela. Ráült az asztál sarkára, és a
végrendeletre firkantotta a nevét, hogy a tinta csak úgy fröcsögött. Kirsti Kroll
összepréselt ajakkal követte a példáját.
  - És most arra kérem a felügyelő urat, hogy ön és társa tanúként írják alá az
iratokat - mondta Lanne ügyvéd megkönnyebbülten. - Tudniillik, hogy a fiatalok
saját akaratukból és nem kényszer alatt… Szóval ez a szomorú kérdés lekerült a
napirendről.
  Aláírtuk mindkét végrendeletet. Kirsti Kroll még mindig égő arccal elhagyta a
szobát, anélkül hogy akár rám, akár Palmura egy pillantást vetett volna. Lankela
is mozdult, hogy elinduljon, de Palmu megállította.
  - Csak egy pár apró kérdés - mondta barátságosan. - Nem találta meg a
teniszcipőjét?
  - Nem, az ördögbe is! - mérgelődött Lankela. - Nem tudom megérteni, hogy
mit csinálhattam a táskámmal. Különben azt se értem, hogy maguknak miért
fontos ez!
  - És a keze? Jobban van?
  Lankela arca elsötétedett, de megőrizte az önuralmát. Még mindig be volt
kötözve a keze. Palmu eltűnődött.
  - Hirtelen eszembe jutott valami - mondta. - Talán ön ajánlott Pantopont a
nagynénjének?
  Látszott, hogy a kérdés kellemetlenül érinti Lankelát.
  - Ki mondta ezt önnek? - kérdezte. - Vagy úgy, természetesen doktor
Markkola. Kurt használt néha Pantopont, és amikor a néni jajgatott, hogy nem tud
aludni, meguntam. Azt mondtam neki, hogy egy Pantopon tabletta után úgy
aludna, mint a tej.
  - Szóval ön tudta, hogy a barátja fiókjában vari Pantopon? - kérdezte Palmu
lágyan.
  - Ugye az ügyvédnek kötelessége ilyen esetben figyelmeztetni a vádlottat, hogy
nem kell felelnie a kérdésre? - jegyezte meg Kurt Kuurna ártatlanul érdeklődő
arccal. - Minden detektívregényben...
  Ugyanez juthatott Lanne ügyvéd eszébe is, mert összerázkódott, és
bűntudatosan elmosolyodott, mint egy csínytevésen kapott gyerek.
  - Nem tudom, hogy szükséges-e éppen most... - fordult bizonytalanul Karlhoz.
- Ha... ha akarod, előbb megvitathatjuk a dolgot négyszemközt.
  - Ugyan, mi az ördögnek - dühöngött Lankela. - Ha valaki olyan agyalágyult,
hogy azt hiszi, megöltem a nagynénémet néhány rongyos millió miatt... A
pokolba is, persze hogy tudtam a Pantoponról. Különben is, a fiola régi, s nincs is
benne Pantopon. Morfintabletták vannak benne! Kurt vészkijáratnak nevezi!
  Kurt Kuurna nem vette szívére a bejelentést.
  - El kell ismernem ezt a kis gyengeségemet - mondta a zavar legkisebb jele
nélkül. - Az a véleményem, hogy jó érzés, ha az embernek van valami a fiók-
jában, amitől édes és tartós álomba merülhet. Sokkal kellemesebb, mint a
revolver, nem ijeszti úgy meg a takarítónőt, felfordulást, zajt sem okoz. Gyerekes
dolog, persze, de az igazat megvallva, az élet néha olyan pokoli...
  - Hol szerezte a tablettákat? - csapott le rá Palmu.
  - Ezt sohasem fogja megtudni - ismételte Kurt Kuurna ünnepélyesen, úgy,
ahogy Karl Lankela mondta reggel, amikor a fájós kezéről kérdeztük. De a
szemében kötekedő fény csillogott. - Annyit mondhatok - folytatta -, hogy van
egypár gyógyszerész ismerősöm. Ha valaki néha olyan pokoli helyzetben van,
hogy kis fehér egereket lát, egy ilyen tabletta tizenkét órai álmot nyújt, amiből
akkor sem ébred fel, ha ágyút sütnek el a füle mellett ... Kipróbáltam egy párszor.
Egyszer Karlnak fél óráig kellett ráznia, míg...
  - Kellemetlen história - mondta Palmu felügyelő eltűnődve. - Nagyon
kellemetlen história.
  - Hogyhogy? - csodálkozott ártatlanul Kuurna. - Én egyáltalán nem vagyok
morfinista, ha erre gondol.
  - Az ön testi és lelki tulajdonságai cseppet sem érdekelnek - legyintett Palmu
kicsit ingerülten, mert Kuurna közbeszólása zavarta a gondolkodásban. - Ön...
  - Három század dicső hagyományainak terméke... - biztosította Kuurna. -
Noblesse oblige és a Lovagház falán lóg a címerünk, amelyet egykoron ünne-
pélyesen szét fognak törni a síromon. Én vagyok ugyanis, szerencsére, az utolsó a
Churfeltek közül.
  - Szeretném tudni... - morogta maga elé Palmu anélkül, hogy a fecsegésre
hallgatott volna. - Szeretném tudni...
  - Én is szeretném tudni - egyezett bele Kuurna készségesen.
  - Arra lennék kíváncsi, hogy tudna-e valami hasznosat is csinálni a szájával -
szakította félbe Palmu kicsit brutálisan. - Ha ugyanis összehívná a tegnap esti
barátait a Hotel Helsinkibe, ugyanabba a helyiségbe, mondjuk ma este hatra, nagy
segítségemre volna. Nekem ugyanis nincs időm arra, hogy körülszaladgáljak a
városban, és megkeressem ezeket a fiúkat.
  - Mindnyájan jó családból valók - biztosította Kuurna. - Majdnem mindnyájan
- tette hozzá egy kis gondolkodás után. - Persze, Kalle alibijét akarja ellenőrizni
és be kívánja bizonyítani, hogy Kalle nem is volt ott tegnap este a mulatságon.
Egy csapat felbérelt színész Kallénak maszkírozva ugrált az asztalon, és
matrózpolkát énekelt, miközben Kalle az éj sötétjében elsuhant, hogy megfojtsa a
nagynénjét. Értem, nagyon egyszerű.
  - Ne beszéljen zöldségeket! - tört ki Palmu, most már ingerülten. - Ez
komolyabb dolog, mint maga hiszi. És mit beszél fojtogatásról? Már mondtam
magának, hogy Krollné gázmérgezésben halt meg.
  - A fojtogatás jobban illett volna a néni stílusához - jegyezte meg Kuurna. -
Különben rendben van. Este hat órakor a Hotel Helsinki klubtermének asztala
megterítve áll majd, és ...
  - Én nem fizetem a fogyasztást - vágott közbe ijedten Palmu. - Nincs
fedezetünk rá.
  - Én fizetek - mondta Kuurna könnyeden.
  - Nem, én! - vágott közbe ugyanilyen könnyed gesztussal Lankela, de hirtelen
visszariadva fordult Lanne ügyvédhez. - Bár őszintén szólva a jelen pillanatban
eléggé le vagyok égve. A néni mára ígért egy nagyobb összeget, és a tegnapi
számla sincs még rendezve. De remélem, ügyvéd úr, hogy tud adni nekem egy
csekket.
  - Az igazat megvallva, nem szívesen adnék - mondta Lanne panaszos hangon,
és segítségkérőén nézett Palmura. - Még semmi sincs elrendezve és... és...
  Zavartan elhallgatott. Nem lehet tagadni, hogy nehéz helyzetben volt, ha
gyanakodott, Kuurna megvetően végigmérte.
  - Ne törődj ezzel, Kalle - veregette meg barátságosan a vállát. - Én adok neked
százezret kölcsön, ha akarod. De most amúgy is rajtam van a fizetés sora.
  Palmu felügyelő felugrott, és kételkedően végigmérte.
  - Honnan kapott pénzt?
  - Családi titok - jelentette ki Kurt Kuurna felsőbbségesen.
  - Gyere, Kalle! Összeszedem a bandát este hatig, ha magamnak kell is
odahurcolnom őket. Viszontlátásra, felügyelő úr! A pincérnél Churfelt báró után
érdeklődjön, ne Kuurna művész urat keresse! Minden pincér konzervatív. És ne
vacsorázzon, mielőtt odajön. A vendégem!
  Nagylelkű meghívása nem hatotta meg túlságosan Palmut. Sokáig meredt az
ajtóra, amely végre becsukódott Kuurna és Lankela mögött.
  - Szóval ez a félkegyelmű báró ősi nemesi családból származik? - mondta. -
Én ugyan meggyőződéses demokrata vagyok, de el kell ismernem, hogy ez nem
utolsó dolog. Csak azt szeretném tudni, honnan az ördögből veszi a pénzt?
  Lanne ügyvéd elmosolyodott, gondosan megtörülte a szemüvegét, és
elsüllyesztette a mellényzsebében.
  - Magának is azt mesélte, hogy nehézségei vannak, és a képei eladásából akar
megélni? - kérdezte nevetve. - Csak komédiázik. A legnagyobb büszkesége, ha
néha sikerül eladnia egy képét. Ezért játssza a bohémet, és ezért siránkozik a
váltói miatt. Persze kidobják minden bankból, ha elmondja, hogy ő Kuurna
festőművész, és a hazai művészetnek pártfogásra van szüksége. De alapjában
véve nagyon gazdag ember. Churfelt báró váltóit bármelyik bank bármikor
szívesen elfogadja, és azt hiszem, legalább milliós hitele van.
  Én is csodálkoztam, mert Kuurna igazán meggyőzően játszotta a bohém festő
szerepét.
  - Nna - mondta Palmu felügyelő, miközben egy legyet elhessentett a
kabáthajtókájáról.
  - Ez az ötlet nem vált be. Micsoda undok ügy!
  Az ügyvéd megdörzsölte a kezét a jól végzett napi munka után. De a mosolya
az ajkára fagyott, amikor Palmu szinte mellékesen feltett egy kérdést.
  - Melyik klub is az öné, ügyvéd úr?
  - Mi... miféle klub? - kérdezte ijedten az ügyvéd.
  - Hiszen azt mondta, hogy tegnap este a klubjában vacsorázott Csak egy után
tért vissza onnan. Kötelességem ellenőrizni minden alibit, amely az üggyel
összefüggésbe hozható.
  - De... de hát csak nem gyanúsít engem is?
  Lanne hangja határtalan csodálkozást fejezett ki. Még csak nem is haragudott.
  - Miért volt olyan sürgős ez a dolog a két új végrendelettel, ügyvéd úr? Az
ügyfele teste még ki sem hűlt, és ön már sietett biztosítani, hogy a vagyon együtt
maradjon. Az ön elvei, szokásai mellett valahogy furcsa ez az amerikai tempó. És
nagyon érdekelne az is, hogy valóban a fiatal Lankelát gyanúsítja-e a nagynénje
megölésével, s ezért nem volt hajlandó előlegezni a hagyatékra, vagy...
  - Vagy? - dadogta az ügyvéd, miközben száraz ajkát nyelvével próbálta
megnedvesíteni.
  - Vagy csak minden erejével azon volt, hogy ezt elhitesse... Ebben az esetben
ez elég csúnya trükk volt egy leendő kliensével szemben.
  - Hogy mer ilyet mondani, felügyelő úr! - háborgott, de Palmu félbeszakította:
  - Mi a klub neve?
  - A Csendes Rúdugrók Egyesülete - világosította fel az ügyvéd kicsit kénysze-
redetten. - Ez csak egy kis magánklub, olyan megállapodott urak a tagjai, mint
én. Természetesen egyikünk sem ugrik - sietett a magyarázattal, amikor
észrevette Palmu felügyelő arckifejezését. - A név csak... csak tréfa.
  - Ami engem illet, semmi kedvem sincs tréfálni - jegyezte meg Palmu. Nagyon
ideges és nyugtalan urat hagytunk magunk mögött az irodában, aki a zsebkendője
csücskével egyre csak dörzsölte a szemüvegét.


XI. FEJEZET
  Háromnegyed hatkor az étterem pincére bevezetett bennünket a különterembe.
Palmu meg akarta vizsgálni a terepet, mielőtt a többiek megérkeznek. Munkája
megérte a fáradságot. Ebbe a klubterembe ugyanis három különböző oldalról
lehetett bejutni. A harmadik emeleti étteremből egy kis lépcsőn lejutott az ember
a második emeleti étterem tálalószobájába, és innen ajtó nyílott a klubterem
halljába, ahonnan a kisebb és a nagyobb klubterem ajtaján kívül még néhány kis
szoba felé nyílt ajtó. A hotel előcsarnokán keresztül is be lehetett jutni a
klubterembe, ha innen felment valaki a második emeleti étterembe és átvágott
azon.
  De a klubterem előszobájából ki lehetett jutni egy lépcsőházba is, amely
üzlethelyiségek és irodák között vezetett ki a Glogatanra. A pincér felvilágosított
minket, hogy előző este csak egy-két társaság volt a vendéglőben, a
törzsvendégek, mint mindig, az első emeleten ültek.
  Mikor Palmu ellenőrizte a részleteket, csendesen elkezdett fütyörészni. Én
viszont meglehetősen levert voltam. Nyilvánvaló, hogy innen bárki eltűnhetett
anélkül, hogy a dolog túl nagy kockázattal járna. Nem valószínű, hogy
észrevennék. Igaz ugyan, hogy mind a főbejárat portása, mind az alsó vendéglő
pincérei biztosítottak bennünket, hogy a legjobb tudomásuk szerint Lankela úr az
est folyamán nem távozott el a hotelból. Viszont a klubhelyiség vészkijárata
éppen azt a célt szolgálja, hogy aki akar, feltűnés nélkül jöhessen-mehessen, és ott
nem is volt kapuőr.
  Tíz személyre terített asztal állt a kisebbik helyiségben, és Palmu éppen
vágyakozva vizsgálta a felhalmozott szendvicseket, amikor Kuurna megérkezett.
Ragyogott az örömtől, hogy házigazda lehet. Szorosan mögötte megjelent
Lankela és egy pár aranyifjú.
  - Remélem, hogy a munka kellemesen fog menni - jegyezte meg Kuurna. -
Egy kis koktélt parancsol a felügyelő úr, míg a többiekre várunk?
  A felügyelő nem tiltakozott. Megkóstolta a jégbe hűtött italt, aztán nemes
egyszerűséggel beismerte:
  - Az igazat megvallva nem szeretem, ha az alárendeltjeim látják, mikor iszom.
  Kuurna sokat tudóan mérte végig.
  - Maga egyáltalán nem olyan igénytelen, mint amilyennek tetteti magát -
jegyezte meg félhangosan. - De akárhogy is, én kedvelem önt, felügyelő úr.
Egészségére! - Kiürítették a poharakat, aztán Kuurna nevetve megkérdezte: -
Hány kiló ön, felügyelő úr?
  Palmu könnyedén elpirult, ez volt a gyengéje.
  - Közel száz - vallotta be kicsit ingerülten. - De meglehetősen egyenletesen
oszlik el rajtam, nem? Tulajdonképpen nem látszom kövérnek. A hasam például...
Miért kérdezte? - Hirtelen gyanakvó lett, Kuurna mosolya felingerelte.
  - Semmi különös, csak eszembe jutott - válaszolta Kuurna.- Ez a végrendelet
história egyébként ma délelőtt Lanne ügyvédnél olyan átkozottul mulatságos volt,
szinte viszketett a tenyerem, hogy magam is tollat ragadjak.
  - Egyáltalán nem volt mulatságos - emelte fel a hangját a felügyelő, és mereven
Kuurna szemébe nézett. - Mire céloz tulajdonképpen?
  - Úgy? Tehát maga is észrevette - jegyezte meg Kuurna, mintegy önmagának.
- Semmi, egyáltalán semmi lényegesről nincs szó, csak beszélek, hogy mulat-
tassam önt...
  Ekkor megérkezett a társaság másik része, és Kuurna a vendégek elé sietett.
Mikor asztalhoz ültek, Palmu a díszhelyre került Lankela és Kuurna közé. Én az
asztal végén egy nagyon szép lány és egy nagyon kövér ifjú között kötöttem ki.
Bemutatkoztam, de erre igazán nem volt szükség, mert egyik sem törődött velem.
Élveztem a levest és a kiváló bifszteket, mert szükségem van a tisztességes
evésre, ha nem is vagyok serdülő korban, ahogy azt a nagynéném gondolja. Senki
sem akart süteményt, ezért nekem is meg kellett elégednem kávéval és punccsal,
bár én tulajdonképpen nagyon szerettem volna egy kis édességet is. Palmu
felügyelő konyakot ivott, de azért nem átallott megrovó pillantást vetni az én
puncsos üvegemre. Végre Palmu megkocogtatta a poharát.
  - Hölgyeim és uraim - kezdte. - Köszönetet mondok a mi tisztelt
vendéglátónknak, báró Kuurna festőművész úrnak ezért a kellemes estéért.
Sajnos, a kötelesség hamar elszólít innen, ezért előtte tisztáznunk kell néhány
apróságot, amelyek miatt tulajdonképpen ma este itt összegyűltünk. Önök
bizonyára tudják már, hogy ki vagyok én, és miről van szó. Most mindenkit
megkérek, hogy igyekezzen a legjobb tudása szerint visszaemlékezni, hogy mit
csinált tegnap, ugyanezen a helyen, mondjuk tizenkettő és kettő között. Hiszen
önök mindnyájan itt voltak, ugye?
  Vidám moraj erősítette meg a felügyelő állítását. De amikor a dolog részleteire
került sor, kiderült, hogy feltűnően nehéz rekonstruálni az előző este történéseit.
Majdnem fél óráig tartott, míg az alábbiak kiderültek.
  A társaság éjféltájt már szétszóródott a különböző termekben. Néhány pár a
nagyteremben táncolt, Kuurna pedig mindenáron zongorázni akart Az ujjai
azonban nem engedelmeskedtek, és végül olyan rosszul lett, hogy egy barátja a
hóna alá vette, és kivitte a ruhatárba. A többiek közül néhányan ekkortájt az élet
komoly problémáiról vitatkoztak. Kuurna nemsokára visszajött, akkor lefektették
az egyik kisebb szobában. A lányok közül az egyik mellette ült, és jégdarabokkal
hűsítette a homlokát. Kuurna egy darabig erősködött, hogy nincs semmi baja,
majd elaludt. Mások üldögéltek és ittak. Valaki el akart mesélni egy ismeretlen
históriát külön-külön mindenkinek. Nem emlékezett arra, hogy Lankelának is
elmesélte-e, de azt állította, hogy kereste Lankelát mindenfelé. Ez negyed egykor
volt - egész idő alatt kezében tartotta az óráját. Mert az óra a történethez tartozott.
A história ugyanis úgy kezdődik, hogy egy skót és egy ír órát cserél.
  Senki sem emlékezett a jelenlévők közül, hogy Lankela ebben az időben
tényleg ott volt-e. Mindenki mást feltételezett, hogy vagy a kisteremben, vagy a
nagyteremben, vagy a kártyaszobában, vagy valamelyik oldalszobában volt.
  A hangulat lassan megfagyott, majd jeges csend ereszkedett a helyiségre.
Lankela nagyon halvány volt, de összeszorította az ajkát, és bekötözött kezét a
zsebébe süllyesztette. Kuurna megvetően körülnézett.
  - A kiváló barátok - mondta gúnyosan. - Micsoda nyavalyás alakok vagytok!
És ilyeneket hívok meg én vacsorára!
  - Gyilkosságról van szó - jegyezte meg szárazon Palmu felügyelő.
  - Tudom, felügyelő úr - válaszolta dacosan Kuurna. Most nem viccelt.
Összehúzta sötét szemöldökét, és fátyolos pillantást vetett a felügyelőre. - Kész
vagyok megesküdni, hogy Kalle tegnap éjfélkor bejött hozzám a szobába,
elismerte, hogy olyan részeg, mint egy csacsi. Bedugott egy jégdarabot az ingem
alá, és lefeküdt mellém. Ott feküdtünk egymás mellett, egymás nyaka köré fontuk
a karjainkat, sírtunk, hogy az élet ilyen rongy, és visszaemlékeztünk ártatlan
gyermekkorunkra. Pont fél egykor Kalle feltápászkodott és azt mondta: Erre
iszunk egyet! Felkeltünk, bejöttünk ide, és koccintottunk, amit bárki a jelenlévők
közül bizonyíthat. Tulajdonképpen kicsit sokat ittunk, pedig az én gyomrom
gyenge, és ezért később majdnem kellemetlenségeink támadtak a szobor miatt.
  A felügyelő egy pillanatig némán állt. Senki sem szólt, aztán a társaság lassan
megmozdult, és zavartan elindult a szomszéd termek felé. Palmu felügyelő még
kihallgatta a pincéreket is, és megállapította, hogy mennyi alkohol fogyott Ez
egyszerű volt, mert Lankela kifizetetlen számlája még ott feküdt a hotel
irodájában.
  - Összesen nyolc személy - számolta. - Tizenhat koktél, huszonnégy pálinka,
tíz korsó sör, három üveg konyak, egy fél üveg Benedictine, egy fél üveg puncs,
egy fél üveg likőr, nyolc üveg pezsgő...
  - A végén bólét akartunk keverni - jegyezte meg Kuurna nemes egyszerű-
séggel.
  - Micsoda káosz - csóválta a fejét Palmu. - És ön úgy tesz, mintha érzékeny
gyomra volna, Kuurna úr. Nem, ez a figura nem megy. Az ön vallomása nem
bizonyít semmit, és figyelmeztetem, hogy ne tegyen még egy hasonló kísérletet.
  - Ha bírósági tárgyalásra kerül sor - felelte Kuurna elsötétedő arccal -, kész
vagyok megesküdni, hogy ez az igazság. És kicsit hihetőbbé teszem, mint most.
Az már az ön dolga, felügyelő úr, hogy bebizonyítsa, ha nem igaz.
  - Mindnyájan tudjuk bizonyítani, hogy akkor olyan részeg volt, hogy zongo-
rázni se tudott - jegyezte meg a felügyelő.
  - Fogadni mernék, hogy ön sem tud zongorázni! - vetette egyszerűen közbe
Kuurna.
  A felügyelő homlokán megdagadtak az erek, válasz nélkül hátat fordított
Kuurnának, és a konyhán keresztül kivonult a nagyterembe. Még a vacsorát sem
köszönte meg, és meg is tudtam érteni.
  A pincérek, szolgák és portások kihallgatása sem derített fényt az ügyre.
Lehetséges, bár valószínűtlen, hogy Lankela tizenkettő és egy között eltávozott,
majd visszatért. Senki sem látta őt jönni vagy menni, igaz, a pincér arra sem
emlékezett, hogy itt látta volna Lankela urat a fenti időpontban, de a hiánya sem
tűnt fel. Az persze könnyen lehetséges, hogy egy kisebb szobában feküdt. A
pincér különben jól emlékezett, hogy pár perccel tizenkettő előtt jeges vizet vitt
be az egyikbe Churfelt bárónak, aki rosszul volt. A báró úr megköszönte a vizet,
és kedves öreg erszényespatkánynak nevezte őt...
  A hotel előcsarnokában álltunk, és Palmu még egyszer megpróbálkozott a
portással, amikor a pillantásom véletlenül a vendégek listájára tévedt.
Összerezzentem a meglepetéstől. Palmu épp arra készült, hogy dolgavégezetlenül
hagyja el a hotelt, és ingerülten intett nekem, hogy kövessem, amikor ártatlanul
megjegyeztem:
  - Ugye, te is észrevetted, hogy Iris Salmia itt lakik a hotelben?
  Mély elégtétellel figyeltem, hogy Palmu kitágult orrlyukkal torpan meg, mint az
oroszlán, ha zsákmányt szimatol. Gyorsan visszafordult, a liftet sem várta meg,
hanem elkezdett felfelé rohanni a széles lépcsőházban. A harmadik emeleten
Kuurnába ütköztünk, amint ártatlanul mosolyogva jött szembe velünk.
Nyilvánvalóan remek kedvében volt.
  - A harmadik ajtó jobbra - világosította fel Palmut készségesen. - Én a magam
részéről egy öreg, beteg bácsikámat látogattam meg, aki egy emelettel feljebb
lakik.
  - Az ördög vigye el! - átkozódott a felügyelő, miközben Kuurna hidegvérűen
fütyörészve sétált lefelé a lépcsőn. - Miért nem nézted át előbb a vendégek
névsorát, te szamár?
  A vád természetesen igazságtalanul ért, de némán lenyeltem, így a felügyelő
halkabban folytatta:
  - Ez a Kuurna állandóan hazudik. Ezentúl egy szót sem hiszek el abból, amit
mond. De miért hazudik olyan átkozottul átlátszóan?
  - A jelleméhez tartozik a dolog - mondtam mosolyogva. - Mindenáron, még a
halál kapujában is szellemes akar lenni. Ez valami akasztófahumorféle.
  A pszichológiának is megvannak az előnyei, de most Palmunak nem sikerült
meggyőznie engem, mikor dühösen félbeszakított:
  - Felületes, gerinctelen mázoló, aki az őseivel hivalkodik, és szellemesnek akar
látszani.
  Iris Salmia tényleg a szobájában volt, és sietősen csomagolta bőröndjeit,
amikor, a felügyelő belépett, anélkül, hogy megvárta volna a kopogásra a választ.
  - Mit parancsolnak ...? - kérdezte a táncosnő, de aztán elhallgatott és rám
mosolygott.
  Igazán elragadó volt. Karcsú, de izmos alak, erős, formás lábak és kisfiús fej.
  - Ne tettesse magát - dörgött Palmu felügyelő, mert az asszony mosolya
egészen összezavarta, bár ezt sohasem ismerte volna el. - Nagyon jól tudjuk,
hogy Kuurna úr itt volt, és figyelmeztette önt. Hova utazik?
  - Vasúttal Aboig, és onnan hajóval Stockholmba - válaszolt készségesen a
táncosnő. A szeme tisztán és merészen csillogott.
  - Mit kért Kuurna, hogy mit meséljen be nekünk?
  A táncosnő egy darabig hallgatott. Meggyújtott egy cigarettát, és leült, közben
egy kézmozdulattal minket is hellyel kínált. Azután fátyolos pillantását a
felügyelőre szegezte, és lassan beszélni kezdett:
  - Az igazságot. Elhiszik, vagy sem, arra kért, hogy mondjam el az igazat, a
tiszta igazat, és csakis az igazat, ugye így szokták mondani, felügyelő úr?
  Palmu letörölte homlokáról az izzadságcseppeket. Melege lett a rohanástól.
  - Nem vagyok bolond, akit az orránál fogva lehet vezetni - mondta
ünnepélyesen, és folytatni akarta, de Iris Salmia félbeszakította.
  - Pont ugyanezt mondta ő is. Hogy tudta kitalálni? - kérdezte kötekedően, és
csodás pillantást küldött a felügyelőnek hosszú szempillái alól. - Azt mondta,
hogy maga éles elméjű és intelligens, bár... izé... nem ilyennek látszik. -
Tapintatosan félrenézett. - És ezért a legokosabb, ha egyszerűen az igazsághoz
tartom magam.
  Ő maga nem tehette, mert megígérte Karl Lankelának, hogy hallgatni fog.
Valamilyen érthetetlen okból nem akar engem belekeverni az ügybe ez a szegény
fiú. De az igazság az, hogy Lankela tegnap éjjel, körülbelül éjfél és fél egy között
velem sétált a teraszon.
  - A pokolba is - nyögte fáradtan Palmu felügyelő. - Ilyen pontosan
felvilágosította Kuurna az időpontról?


XII. FEJEZET
  - Nagyon jól megértem, hogy a felügyelő úr nem hisz nekem - mondta a
táncosnő egy kis idő múlva, sokkal kevésbé kedvesen, mint az előbb. - Maga
persze a fejébe vette, hogy Karl Lankela a bűnös, és most mindenáron igyekszik
összeszedni az ellene irányuló bizonyítékokat. Csak azt nem tudom megérteni,
hogy miért foglalkozik a rendőrség ennyit egy ilyen vacak kis üggyel. Szó se róla,
megértem, hogy Krollnéra nézve a dolog elég szomorú...
  - Ez már mégiscsak sok! Hogy mondhat ilyet, kérem? Mit akar ezzel elérni? -
kiáltott fel szörnyülködve a felügyelő, és a fejéhez kapott.
  Iris Salmia kicsit nyugtalan lett, és a pillantása ide-oda vándorolt.
  - Miről van szó? Mi van magukkal? - kérdezte reszkető hangon. - Miért
vannak magukon kívül egy kiskutya miatt?
  - De hát nem érti, hogy előre megfontolt gyilkosságról van szó? - nyögött fel
Palmu. - Fékezze magát, kisasszony!
  Még mindig a táncosnő volt hármunk közül a legnyugodtabb.
  - Kuurna azt mondta, hogy Karl Lankelát a nagynénje kutyájának a
meggyilkolásával vádolják, és hogy ön vizsgálja ki az ügyet - nézett Palmura Iris
Salmia gyémántosan csillogó szemével. - Véleményem szerint az egész dolog
jelentéktelen semmiség. Karl ostoba, amiért nem mondja meg egyenesen, hogy
abban az időben velem beszélgetett. Krollné persze nagyon szerethette a kutyáját,
és még külön is dühös lesz, ha meghallja, hogy Karl velem volt, de ennyi
férfiasságot...
  - Ide figyeljen, kisasszony - szakította félbe Palmu felügyelő, miközben
igyekezett önfegyelme utolsó morzsáival megfékezni reszkető hangját. - Ez
igazán több a soknál! Ez már ízléstelenség. Ön komolyan azt állítja, hogy Kuurna
úr elfelejtette megmondani, hogy Karl Lankelát nagynénje előre megfontolt,
hidegvérű meggyilkolásával vádolják? Hogy Krollnét is megölte, nemcsak a
kutyát?
  A táncosnő lassan elfehéredett, és a falhoz támaszkodott.
  - Ez... ez igaz? - suttogta elcsukló hangon. - Bocsánatot kérek, olyan hirtelen
jött az egész. Tudna egy pohár vizet adni, felügyelő úr?
  Mint egy kisgyermek, úgy támaszkodott a felügyelő széles vállára, és a fogai
kocogtak a poháron.
  - Kurt kibírhatatlan - mondta. - Ez a vicc vérfagyasztó. Soha nem fogom neki
megbocsátani!
  - Az az ember őrült - jegyezte meg a felügyelő hidegen. - Idegbeteg. Be
kellene záratni a bolondokházába. Elég a képeire nézni... Bocsásson meg, Salmia
kisasszony, hogy megijesztettem. Most talán már megérti, hogy milyen komoly
dologról van szó, és végre elmondja az igazat.
  - De Lankela tényleg velem volt abban az időpontban! Megnéztem az órámat,
mert nyugtalan voltam, és szerettem volna, ha már elmegy - mondta a táncosnő.
  - Be tudja ezt bizonyítani? - csapott le Palmu.
  - A szobalány éppen akkor jött a teával, amit korábban rendeltem, és velünk
együtt kijött a teraszra. Éppen akkor jöttem haza egy magánestélyről, ahol
felléptem - mondta Iris Salmia, és hirtelen összerezzent, majd előrehajolt, hogy
meggátolja a felügyelőt, de az kövér mutatóujjával már megnyomta a csengőt.
  Pár percig visszafojtott lélegzettel vártunk. Iris Salmia szája kétszer is
megrándult, mintha mondani akart volna valamit, de egy szót sem tudott szólni:
Sötét szeme nyugtalanul meredt az ajtóra. Végre kopogtattak. A szobalány
barátságos, megbízható külsejű, ősz hajú asszony volt. Palmu ellenőrizte, hogy ő
hozta- e be a teát tegnap este, aztán megkérdezte:
  - Ki volt Salmia kisasszonynál az éjjel negyed egykor, amikor behozta a teát?
Gondolkozzék, komoly dologról van szó.
  A szobalány kicsit csodálkozva végigmérte Salmia kisasszonyt, de habozás
nélkül felelt:
  - Nem volt itt senki. A kisasszony egyedül volt, Ebben egészen biztos vagyok.
   A szobalány kiment Palmu felügyelő szemrehányóan a táncosnő felé fordult. A
lány szemében könny csillant, bár ezt hevesen igyekezett eltitkolni.
  - Ön nem hisz nekem, felügyelő úr, pedig éppen azt akartam mondani,
megkértem Lankela urat, menjen be a fürdőszobába, amikor a szobalány bejön.
Nem akartam, hogy ilyen késő éjjel lássák nálam.
  - Érthető! - jegyezte meg kicsit gúnyosan a felügyelő. Iris Salmia hirtelen
hátravetette a fejét, és keserűen felnevetett.
  - Érthető, bizony, felügyelő úr! - szakadt ki belőle, és a hangja éles volt, mint
amikor fém karcolja az üveget. - Én táncosnő vagyok, de akkor sem szokás
engem este meglátogatni. Mondja, felügyelő úr, mit gondol, hány éves vagyok?
  Palmu felügyelő kicsit elbizonytalanodott, de egy percre sem felejtette el, hogy
kivel van dolga.
  - Miért akar bókokra vadászni? - kérdezte barátságtalanul. - Az fabatkát sem
ér. Maga persze tizenkilencnek akar látszani, de le merem fogadni, hogy már
betöltötte a huszonötöt.
  Iris Salmia lecsendesedett, keserűsége fáradt rezignáltságba fordult. Nyugodtan
válaszolt:
  - Ön nagyon udvarias, felügyelő úr. De az igazat megvallva harminchárom éves
vagyok. Higgye el, minden új év pokol számomra. Mit tud maga egy táncosnő
életéről? A katonaság fegyelme gyerekjáték ahhoz a fegyelemhez képest,
amelynek alá kell vetnem magam. Mindennap öt óra torna. Ha csak pár napig
elmulasztom, az izmaim megmerevednek, és az én koromban már nem lehet a
véletlenre bízni semmit. Egy pohár narancslé reggelire, egy salátalevél és egy
alma ebédre, maga nem tudja elképzelni, hogy ez mennyi lemondást, önkínzást
jelent egy egészséges ember számára éveken át... - Felnevetett, azután
mosolyogva folytatta, újra felébredt a humora. - Persze kicsit túlzok felügyelő úr,
de el sem tudja képzelni, milyen közel vagyok néha ahhoz, hogy sírva fakadjak,
amikor fáradt vagyok és ideges, és látom, hogy a gyerekem tejbegrízt eszik, finom
kakaós tejbegrízt...
  A felügyelő nem tudta palástolni meglepetését. A pillantása zavart lett,
izzadságcseppeket törölt le a homlokáról.
  - Gye... gyereke? - dadogta.
  - Igen. Van egy édes, kicsi fiam, sőt, férjem is. Stockholm közelében élnek, a
férjem szüleivel együtt. Az uram mérnök, de négy évvel ezelőtt megvakult egy
bányarobbanásnál. Ezért kell nekem ...
  - De hát az emberek azt hiszik...?! - kezdte Palmu összeszedve ereje
maradékát. Iris Salmia fáradtan legyintett szép kezével.
  - Az emberek - mondta keserű megvetéssel. - Ez a szenzációéhes, ócska és
lump világ, amelyik mohón lecsap minden pletykára, ha csak messziről is érzi
rajta a színpad illatát. Hogy gyűlölöm őket! Néhány téli hónap alatt annyit
keresek a tánccal, hogy nyugodtan megélünk belőle az év hátralévő részében.
Friss levegőt szívhatok, felügyelő úr, lefekhetek este tízkor, és... és... én szeretem
a férjemet...! Végre vége ennek a rettenetes, irtózatos télnek, és most mindenki azt
hiszi, hogy délre utazom vagy Párizsba, vagy New York-ba az utolsó
udvarlómmal... Pedig, felügyelő úr, én még soha nem csaltam meg a férjemet.
Persze úgy kell tennem, mintha fiatal volnék, és nem volnék férjnél, el kell
fogadnom ifjú udvarlók és öreg műpártolók virágait, kedvesnek kell lennem
hozzájuk, hiszen nekem minden pletyka csak reklám. Ez a fiatal Lankela ... -
hirtelen elkomolyodott és elhallgatott.
  Palmu felügyelő ránézett, és a bólintásával sürgette a folytatást. Most már
nagyon lassan beszélt Iris Salmia, és minden szót mérlegelt.
  - A fiatal Lankela komolyan belém szeretett. Nagyszerű fiú, de csak egy fiú -
hozzám képest. Hiszen én legalább hét évvel idősebb vagyok, ha ő ezt nem is
tudja. És jó pajtás is, soha nem viselkedett tiszteletlenül velem szemben. Olyan
puha, szőke haja van ... mint a kisfiamnak. És ... olyan egyedül vagyok itt.
  - Igen - mondta Palmu felügyelő zavartan. - De ez a szegény fiú elvesztette a
fejét. Ezt nem vártam. Az csak természetes, hogy egy nőnek hízeleg, ha látja,
hogy valaki bármire kész miatta, de nem vonultam vissza időben. Karl tudta, hogy
nemsokára elutazom, s egészen kétségbeesett. Tegnap este titokban idejött azzal,
hogy végzetesen komoly dolgot akár mondani. Ide fel lehet jönni anélkül, hogy a
portás észrevenné, ha valaki a klubteremből átmegy a nagy éttermen, és ha a
lépcsőn jön, a liftesfiú sem látja. Karl tudta, hogy soha nem fogadok senkit a
szobámban, ezért jött titokban. Egészen magánkívül volt, ivott - aztán volt
közöttünk egy heves jelenet...
  Iris Salmia félbeszakította magát, egészen kifulladt, a pillantása a távolba
meredt.
  - Azzal ijesztgetett, hogy golyót röpít a fejébe. Azt mondta, hogy kétszázezer
márkát kap a nagynénjétől, aki arra akarja kényszeríteni, hogy vegye el a fogadott
lányát. Azt akarta, hogy szökjünk együtt külföldre, és házasodjunk meg titokban.
Rettenetesen komolyan beszélt. És én tudtam, hogy csak egy dolog segíthet...
  Megint elnémult, és dacosan végigmérte Palmu felügyelőt, aki kínosan
feszengett a székén.
  - Könnyű kitalálni. Elhitettem vele, hogy csak játszottam vele, kihasználtam.
Mit ér nekem kétszázezer márka? Két hónap alatt vége volna! Nekem milliók
kellenek. Rettenetes volt ránézni, halottsápadt volt, és a szeme parázslott. Elhitte.
Nehéz és fájdalmas operáció volt, felügyelő úr, de semmi más nem segített volna.
És... és megütött ... Azt mondta, jól kigyógyítottam ebből a gyerekbetegségből.
Rettenetes jelenet volt, de nem tudtam mást tenni...
  Sokáig némán ültünk. Csodálattal hajtottam meg a fejem ez előtt a
vitathatatlanul szép és nagyon bátor asszony előtt.
  - Szóval hajlandó megesküdni arra, hogy Lankela itt volt körülbelül éjfél és fél
egy között? - kérdezte Palmu felügyelő nagyon komolyan.
  - Esküszöm - mondta Iris Salmia. Nagyon sápadt volt. - Lankela jó fiú, és én
rettenetesen bántam vele, de csak így tudtam megmenekülni... És most bármit
adnék érte, hogy ne legyek belekeverve ebbe a botrányba ... A férjem, a kisfiam ...
Felügyelő úr, ön is ember?
  Némán üldögéltünk egy darabig. Végre Palmu felügyelő felállt:
  - Bízom önben... nagyságos asszony, és hagyom, hogy elutazzék. De
Stockholmban jelentkezzen a rendőrségen, hogy rendelkezésünkre állhasson, ha
szükség volna rá. Viszontlátásra!
  Iris Salmia csodálkozó pillantással nézett utánunk. Olyan furcsa volt az
arckifejezése, hogy azt sem tudtam, mit szóljak, amikor becsuktam az ajtót.
  - Nagyszerű nő - jegyeztem meg félénken, mikor lefelé tartottunk a lépcsőn. A
csodálatom olyan méreteket öltött, hogy már majdnem szavakban is kifejezésre
juttattam.
  - Vagy remekül hazudik - jegyezte meg ekkor mogorván Palmu. - De ha
hazudott, és az egyetemi hallgatónő és a gavallérja holnap bebizonyítják, hogy
csakugyan Lankela volt az, aki tegnap kijött a Garvaregatanban azon a bizonyos
kapun, és beszállt az autójába, akkor rosszul jár ez a nő. Fel fogom jelenteni...
  - Igen, ha hazudott - jegyeztem meg kétkedően.
  - A világ összes romantikus novellája elbújhat e mögött - morgott keserűen a
felügyelő. - Vak férj és selymes hajú kisfiú ... Az ördögbe is.
  - Ez az akasztófára való Kuurna mindent úgy összekavar, hogy már igazán az
idegeimre megy - mondtam, főképpen azért, hogy levezessem az idegességemet.
Lassan továbbsétáltunk.
  - Kuurna? - mondta szórakozottan Palmu, de hirtelen megállt. - Miért hazudik
ez az ember olyan átkozottul átlátszóan? Persze Lankela barátja, de ha nem
tudnám ezt biztosan, nem átallanám azt hinni, hogy a legjobb tudása szerint
igyekszik belekeverni Lankelát az ügybe. Úgy tesz, mintha Lankela érdekében
hazudna, de minden hazugságával csak megerősíti a Lankela ellen irányuló
gyanút. Csak tudnám...
  A mondat vége mormogásba veszett. Úgy éreztem, mintha váratlan ütést mértek
volna a fejemre. Hogy is állt a dolog Kuurnával? Előző nap felkereste Krollnét,
szóval volt alkalma morfintablettát dugni a Pantopon tubusába, volt alkalma
elvenni a balkonkulcsot, volt otthon morfinja, tizenkettő és fél egy között egy
külön szobában feküdt, tudott autót vezetni, a bőrgombos kabátot ő is felvehette,
nemcsak Lankela. De mi oka lett volna erre? Ez teljesen érthetetlen. És
egyáltalán, miért viselkedik úgy, mint egy bolond? A gondolataim ezen a ponton
összegubancolódtak.
  - Hosszú és fárasztó nap volt a mai - mondta részvevően Palmu, barátságos
pillantást vetve kétségbeesett ábrázatomra. - Kezdesz szellemeket látni.
Legokosabb, ha mindketten nyugodtan lefekszünk. Holnap is van nap, és korán
kell felkelned. Egy csomó jelentés még nincs letisztázva.
  Jó éjszakát kívántunk tehát egymásnak.

  A másnap reggeli kihallgatás röviden és tárgyszerűen folyt le. Ara rendőr
előadta, miképpen törte be az ajtót, hogyan találta meg a holttestet, és hogyan
szellőztetett. Doktor Markkola elküldte a halottszemle eredményét. Lanne ügyvéd
és Kroll kisasszony aláírták letisztázott és rövidre fogott vallomásukat. A
nyomozók megállapították, hogy nem találtak gyanús ujjlenyomatot. Az iratokhoz
csatoltak egy fényképet, amely természetes nagyságban ábrázolta a teniszcipő
nyomát, és még egy állatorvosi bizonyítványt, amely szerint a kutya, egy Baron
nevű dakszli, erőszakos halállal múlt ki. Hallamaa kisasszony az izgalomtól
reszketve megerősítette, hogy a gyilkos pontosan tizenkét óra tizenkét perckor
hatolt be a lakásba. Az iratokat átküldték az ügyészhez azzal a kérelemmel, hogy
engedélyezze a boncolást. Az iratok rövidesen visszaérkeztek, Palmu pedig
felemelte a telefonkagylót. "Szóval morfin?" - kérdezte a rendőrorvos. - "Na,
majd meglátjuk, meglátjuk!" Tizenkét órakor már teljes gőzzel dolgozott a
rendőrségi laboratórium. Oda küldtek egy darabot a tetőpalából is, rajta a gyilkos
pár csepp vére. Lanne ügyvéd már éppen távozni akart a teremből, amikor Palmu
felügyelő brutálisan rátámadt:
  - És most ügyvéd úr, mesélje el nekünk, hogy mit csinált a gyilkosság
éjszakáján tizenkettő és fél egy között.
  Az ügyvéd elsápadt és bűntudatos arccal összerezzent. Olyan volt, mint a
megtestesült rossz lelkiismeret.
  - A Csendes Rúdugróktól már valamivel tizenkettő előtt elmentem. Ittam
ugyanis egy pár kortyot és ... és ... sétálni akartam egy darabig, mert a feleségem
... kicsit ideges, és nem szereti, ha szeszes italt iszom ... Mentolos cukrot
szopogattam és ... nem vettem észre semmit, mikor hazajöttem.
  Előhúzta a mellényzsebéből á cukorkásdobozt, és megmutatta Palmu
felügyelőnek, majd kicsit nyugtalanul hozzátette:
   - Remélem, felügyelő úr... nem látja szükségesnek, hogy megemlítse az ügyet
a feleségemnek.
  Lanne ügyvéd mind jobban belezavarodott a mondandójába.
  - Gyilkosságról van szó - csapott le rá könyörtelenül Palmu, és nem ígért
semmit. Pár perccel később Lanne teljesen letörve elhagyta a rendőrség épületét.
Még a Stortorgeten is segítségkérő arccal dörzsölgette a szemüvegét.
  - Ez volt a leggyengébb az alibik közül - jegyeztem meg, amikor újra kettesben
maradtunk Palmu dolgozószobájában, mert Lanne azt is beismerte, hogy egyetlen
ismerőssel sem találkozott éjféli sétája alatt.
  - Talán éppen ezért a legmegbízhatóbb - figyelmeztetett méltóságteljesen
Palmu.
  - De miért igyekezett mellékvágányra terelni a gondolatainkat? - ellenkeztem.
- Miért telefonált be a klubba? Miért hazudott, s mi oka lehet, hogy ennyire meg
van ijedve?
  - Még nem láttuk a feleségét - jegyezte meg bölcsen Palmu. - Sok férfi jobban
fél a feleségétől, mint a rendőrségtől. Ha ő lett volna a gyilkos, akkor egészen
biztosan remek alibije lenne.
  Palmu felügyelő tovább tisztáztatta velem az előző napi kihallgatásokat, ő maga
pedig lehevert a kopott bőrdíványra, és becsukta a szemét.
  - Fekvő helyzetben tudok a legjobban gondolkozni - jelentette ki elnyújtózva. -
Úgysem tudunk semmihez se kezdeni, míg meg nem kapjuk a laboratórium és a
boncolás jelentéseit, ezért legjobban akkor használom fel az időt, ha gondol-
kozom. Közel két óráig gondolkozott, és ingerülten ült fel, amikor a telefoncsengő
felébresztette. A laboratórium meglepően gyorsan dolgozott, de a jelentés nagyon
bizonytalan volt. A sok orvosság, amit Krollné szedett, nagyon megbízhatatlanná
tette a vizsgálatot, de az valószínűnek látszott, hogy utolsó este szokatlanul nagy
adag Pantopont vett be, tehát éjfélkor majdnem eszméletlen állapotban alhatott.
  - Vagy legalábbis olyan morfiummámorban úszott, hogy akkor sem tudta volna
felemelni a karját, ha akarja - biztosított egy vidám hang a telefon végéről. -
Persze tiszta morfium is lehetett, olyan, mint amilyet a lefoglalt Pantopon-
fiolában találtunk. De szinte lehetetlen észrevenni a különbséget. A dózis minden-
esetre sokkal nagyobb volt, mint amekkora egyetlen Pantopon tablettában van.
Letisztázzuk a jelentést, és átküldjük ...
  Palmu felügyelő a mondat közepén letette a kagylót.
  - Ostobák - morogta magában.
  Persze, minden sokkal egyszerűbb lett volna, ha a laboratórium egyértelműen
azt jelenti, hogy a morfium Kuurna éjjeliszekrényéből származott, és Lankela
onnan vette el.
  - Mustapää tanítványa is narkós - figyelmeztettem Palmut.
  - Kroll kisasszony barátnője pedig ápolónő, mégpedig éjszakás, szóval van
kulcsa az orvosságos szekrényhez - jegyezte meg a felügyelő ugyanilyen
készségesen. - De nem érdemes megkérdezni, úgyis letagadja. Az állásával
játszik, ha ilyesmi kiderül.

  Palmu ezután telefonon tárgyalt valami századossal, és sikerült kiharcolnia az
ifjú kadét soron kívüli eltávozási engedélyét.
  - Fenemód kedves magától - mondta a kadét, mikor Palmu szobájába lépett, és
találkozott egyetemista menyasszonyával. - Soha többé nem mondok semmi
rosszat a rendőrségről. Ha a tiszta igazat kell vallanom ... hát, hozzátartozik a
dologhoz, hogy éppen csókolóztunk, amikor azt a bizonyos autót láttam - ismerte
el a kadét. - Feltett szándékunk, hogy összeházasodunk, amint megkapom a
kinevezésemet. Tudom, hogy a házasság a karrierem útjába fog állni, de ...
  Zavartalanul folytatta beszámolóját a tisztek fizetéséről, míg Kokki bekopogott,
és jelentette, hogy elkészült.
  A meglehetősen homályos lépcsőházban hat férfi állt bő felsőkabátban,
felhajtott gallérral, sötét szemüvegben és mélyen a homlokába húzott kalappal. Én
persze azonnal felismertem Lankelát és Kuurnát a sorban, de bizonytalan voltam
benne, hogy a kadétnak is sikerül ugyanez. Sokáig egyikről a másikra bámult
bizonytalan arckifejezéssel, azután felragyogott az ábrázata. Egy lépéssel-
közelebb lépett Lankelához, és az arcába bámult.
  - Ő az - mondta a végén kicsit bizonytalanul, és Lankelára mutatott. - Nem
mernék megesküdni rá, de ő az egyetlen, aki valahogy ismerősnek tűnik. És
mondtam az előbb, hogy mással foglalkoztam éppen. Rá se néztem volna, ha nem
zavar meg minket.
  A lány úgy emlékezett, hogy az autó rendszámának két első jegye 66 volt, de a
kadét azt állította, hogy 26 vagy 36. Autórendszámokat mutattak nekik egy
félhomályos szobában, kiderült, hogy egyikük látása sem megbízható.
  De a kadét mégis felismerte Lankelát hat egyformán öltözött férfi közül, és ezt
Palmu még a legmerészebb álmaiban sem remélte. Kuurna odakint várt, Lankelát
pedig bevezették Palmu szobájába. Palmu arca komoly volt, a szeme elszántan
csillogott, mikor megszólalt:
  - És most, Lankela úr, itt az ideje, hogy levegye az álarcot. Legyen szíves,
mutassa meg, milyen seb van a kezén.
  Lankela habozott. Aztán lassan letekerte a kötést. A kézfej külső oldalán, a
hüvelykujj tövénél egy harapás csúnya, megkékült nyoma látszott.
  - Remélem nem akarja azt állítani, hogy véletlenül megszúrta magát egy
villával? - kérdezte fáradtan Palmu. - Talán most már elmeséli nekünk, hogy mit
csinált a gyilkosság éjszakáján tizenkettő és fél egy között.
  Lankela összeharapta az ajkát. Ellenségesen nézte Palmut, majd lassan
megrázta a fejét.
  - Jól van - mondta a felügyelő, s behívta Kokkit a szobába. - Karl Lankela,
letartóztatom. Amália Kroll asszony meggyilkolásának alapos gyanújával.
  Hagert habozás nélkül aláírta a letartóztatási parancsot, miután a tényeket elébe
tártuk, bár átkozódott, hogy rettenetes botrány lesz, ha az újságok kiszagolják a
történetet. Palmu parancsot adott Kokkinak:
  - Ujjlenyomat és fényképezés, mint rendesen. Motozás és vérpróba. Vegyék el
a nadrágtartóit és ürítsék ki a zsebeit. Talán ez megpuhítja. - Majd megenyhült
egy kicsit. - A cigarettát és a gyufát azért hagyják nála. Egyelőre csak vizsgálati
fogoly.
  A rácsos ajtó becsukódott Karl Lankela mögött. És itt vége is lett volna ennek a
gyászos históriának, ha...

  - Jöjjön este vissza, beszélgetünk egy kicsit - mondta Palmu felügyelő
legnagyobb csodálkozásomra Kuurnának, amikor az szemmel láthatóan lesújtva
tiltakozott Lankela letartóztatása miatt. - Akkor csendesen és nyugodtan
megvitatjuk a dolgot. Jöjjön tízre - mondta barátságosan.
  Egyáltalán nem értettem a meghívás okát, és ő csak annyit mondott nekem,
hogy tulajdonképpen nincs oka rá. Az ösztöne azt súgta, hogy tartóztassa le
Lankelát, és tíz órától vegye pártfogásába Kuurnát.
  És bebizonyosodott, hogy az ösztöne, mint mindig, most is kifogástalanul
működött.
  Kuurna megígérte, hogy tízre visszajön. De csak fél tizenegykor érkezett, és
ezért majdnem még egy haláleset történt, amint azt Palmu felügyelő egy
profetikus pillanatában megjósolta.


XIII. FEJEZET
  De ékkor még csak fél hét volt.
  - A fürdőbe megyek - tudatta velem Palmu. - A munkaidőnek vége, és úgy
érzem, hogy rám fér egy alapos fürdő. Semmi sem világosítja meg az ember agyát
olyan alaposan, mint egy igazi finn szauna.
  Azt vártam, hogy nekem meg majd ad valami unalmas papírmunkát, mint
szokta, de ehelyett barátságosan rám nézett, és azt mondta:
  - Kicsit sápadt vagy, fiam! És egy kis séta biztos jót tenne. Nem volna kedved
meglátogatni Kroll kisasszonyt? - Percnyi szünetet tartott, hogy jól kiélvezze,
amint a fülem tövéig elpirulok. - Közöld Vele, hogy tőlünk nyugodtan
visszaköltözhet a mostohaanyja lakásába. Itt a kulcs. Vigye magával valamelyik
barátnőjét, mert nem hiszem, hogy nagyon kellemes volna Lanne ügyvédéknél
tölteni újabb éjszakát.
  - Elmondhatom neki, hogy Lankelát letartóztattuk? - kérdeztem. - Mondj neki,
amit akarsz, az ördögbe is. Használd az eszedet! Magad is meg tudod ítélni, hogy
mit lehet elmondani és mit nem.
  Igyekeztem fapofát vágni, mikor becsengettem az ügyvédhez. Kértem, hogy
négyszemközt beszélhessek Kroll kisasszonnyal. A lány teljesen egyetértett
velem, hálásan átvette a kulcsokat és megígérte, hogy valamelyik barátnőjét meg
fogja hívni éjszakára. Bátran nézett rám ibolyakék szemével, és könnyedén
elmosolyodott. Hogy időt nyerjek, elmeséltem neki Lankela letartóztatását.
Összerezzent és megijedt egy kicsit, annak ellenére, hogy a viszony közte és
Lankela között nem volt a legjobb. Nehezen tudtam elszakadni tőle. Vadonatúj,
fekete ruhát viselt, hiszen gyászban volt. De egyszerűen elragadó volt a sápadt
arcával, melyre leheletnyi púdert tett. Önkéntelenül azokra a szomorú évekre
kellett gondolnom, amelyek során Krollné fukarsága mindenben megakadályozta.
Még egy ideig semmiségekről beszélgettünk, és már éppen kezdtem érezni, hogy
mennem illene, amikor Kirsti Kroll óriási meglepetéssel szolgált. Odalépett
hozzám, és keskeny kezével könnyedén megérintette a karomat.
  - Ide figyeljen - suttogta -, mit szólna hozzá, ha megszöknénk? Ha együtt
elmennénk valahova... valami igazán finom helyre és ... és beszélgetnénk.
Nyugodtan mondhatom azt, hogy újra kihallgatásra akar vinni - kérdőn nézett
rám, aztán folytatta: - Nekem nincs senki... senki férfiismerősöm. Kurt Kuurna
úgy bánik velem, mint egy kisgyerekkel, és egyébként is kibírhatatlan az örökös
szellemeskedésével. Maga, maga olyan komoly és biztosan nagyon okos. Úgy
szeretnék komolyan beszélgetni magával.
  Áldottam magamban a sorsot, hogy van Helsingforsban egy olyan hely, mint a
Savoy. Még egy kis bort is ittunk, a pincér pedig rózsákkal teli kelyhet helyezett
az asztalunkra. Én fiatal vagyok, ő pedig vitán felül elragadó lány, azonkívül több
millió örökösnője. Kevesebb is elég, hogy elcsavarja az ember fejét. Lassan
észrevettem, hogy szerelmes vagyok. Kirsti csábítóan mosolygott rám. Akármibe
fogadtam volna, hogy a szempillái még hosszabbak, mint Iris Salmiáé.
Mindenesetre feketébbek voltak, mint tegnap.
  Természetesen elmeséltem neki, hogy kétségbevonhatatlan tények bizonyítják
Lankela bűnösségét. A lány olyan nemes lelkű volt, hogy most, amikor tényleg
kenyértörésre került a dolog, igyekezett Lankela védelmére kelni. Nem volt
kedvem Iris Salmiáról beszélni, minthogy Lankela sem volt hajlandó megnevezni,
és csúnya dolog lett volna befeketítenem a táncosnőt a lány szemében. Csak
annyit mondtam, hogy nem volt alibije. Kirsti Kroll csendesen iszogatta a borát,
egyre komorabbá vált.
  - Meg kell értenie, milyen rettenetes nekem elképzelni, hogy a nénit megölték -
mondta reszkető hangon. - És hogy Karl meg tudta... Ezt sose hittem volna róla.
Úgy érzem, mintha a pénz, amit örökölök, be volna mocskolva vérrel.
  A jól indult vacsora kurtán-furcsán ért véget, ugyanis lassacskán egy szót sem
tudtam kihúzni a lányból, végül mintha sírni lett volna kedve. A bornak különös
hatása van az emberekre, és ő valószínűleg még soha nem ivott alkoholt. Azon
sem sértődtem meg, hogy nem jött moziba a vacsora után, ahogy én szerettem
volna, hanem haza akart menni.
  A lépcsőház bejáratánál olyan udvariasan, ahogy csak tudtam, kezet csókoltam
neki. Olyan lány volt, akibe őrülten bele lehet szeretni. Az ifjú Lankela szamár,
hogy nem értette meg, micsoda felmérhetetlen kincset kínáltak neki. Kirsti Kroll
sokáig szinte csodálkozva nézte a kezét.
  - Ez ... ez nagyon szép volt magától - mondta elcsukló hangon. - Maga
rettentően kedves. Úgy éreztem, hogy még mondanom kell valamit, de besuhant a
sötét lépcsőházba. A nő furcsa, ám csodálatos teremtés... De nem vágok az
események elé. Ha meg kellett értenem, milyen leírhatatlanul bután és
nevetségesen viselkedtem.

  Palmu felügyelő este tízkor piros arccal és magabiztosan jelent meg az
irodájában. Őszintén megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy nem szándékozik
megkérdezni, miképpen töltöttem az estét. Nagyon nehéz lett volna
megmagyarázni, hogy miért vacsoráztam a Savoyban Kroll kisasszonnyal.
Emlékeznem kellett, hogy Palmu felügyelő ezt a lányt nem olyan régen
gyilkossággal gyanúsította. Nevetnem kellett, mikor ez eszembe jutott. Az este
folyamán aztán ráfagyott a nevetés a számra... Természetes volt, hogy Kuurnáról
kezdtünk el beszélgetni, hiszen rá vártunk.
  - Egyáltalán nem lehetetlen, legalábbis elméletileg, hogy Kuurna a gyilkos -
mondtam meggyőződéssel. - Hagyjuk ki most a játékból Lankelát, és
koncentráljunk Kuurnára. A zavaros szövegével és az átlátszó hazugságaival talán
tényleg csak bele akarja kavarni Lankelát az ügybe.
  - De mi oka lehetett arra, hogy megölje Krollnét? - vetette közbe Palmu.
  - Talán... - kezdtem tétován, de ebben a percben megfogant egy gondolat az
agyamban, olyan kézenfekvő magyarázat, hogy egy kiáltással felugrottam.
  - Mi az ördögöt ugrálsz itt - kiáltott dühösen Palmu.
  - A sze ... szenvedély - nyögtem ki, és igyekeztem szavakba önteni rémes
gyanúmat. - A szerelem mindenesetre lehet indíték. Kurt Kuurna szerelmes Kroll
kisasszonyba. Elteszi a nagynénit láb alól, hogy a lány örökölje a vagyont, aztán a
gyanút Lankelára tereli, és ezzel az esetleges riválist is elintézi. Vagy, ami még
valószínűbb: mikor meghallja, hogy a lányt arra akarják kényszeríteni, menjen
feleségül Lankelához, eszét veszti és megöli a nénit. Aztán az előbb említett
módon Lankela ellen fordítja az eseményeket.
  Palmu felügyelő kicsit sajnálkozva mért végig.
  - Hiszen a lány utálja Lankelát, mint a bűnt - figyelmeztetett szigorúan. -
Ezenkívül, ha Kuurna szerelmes volna a lányba, elmehetett volna a nagynénihez,
és nyíltan megmondhatta volna, meg azt is, hogy meg akar komolyodni és a többi.
Krollné tárt karokkal fogadta volna Churfelt bárót, mint vőjelöltet Azonkívül
Kuurna nem hagyta volna a morfiumosdobozt az éjjeliszekrényében, ha 6 lenne a
gyilkos. Természetesen neki van a legtöbb esze az egész társaságban, még akkor
is, ha néha hiányzik egy kereke, amit egyébként a festményein is látni. Az átlátszó
hazugságok ellenére Kuurna és Lankela jó barátok. Nem emlékszel, Kroll
kisasszony mellékesen megemlítette, hogy Lankela mentette ki Kuurnát a
tengerből?
  - Ha kicsit jobban értenél a pszichológiához... - kezdtem, de Palmu letorkolt.
  - Ostobaság! - mondta megfellebbezhetetlenül.
  - ... akkor megértenéd - folytattam anélkül, hogy közbeszólása megzavart volna
-, hogy önmagában ez is elég ok a gyűlöletre. Kuurna alacsony termetű, vézna.
Nyilvánvaló, hogy hallatlan kisebbségi érzése van. Miért hencegne különben
mindig az őseivel, és miért akar mindig szellemes lenni? Lankela megmentette a
tengertől, és aztán is mindig kihúzta mindenféle csávából. Lankela férfias férfi,
Lankelát mindenki szereti, de Kuurna csak viccelni tud. Lehet-e csodálni, hogy a
barátság az évek folyamán gyűlöletté változott? Az ördögbe is, megölhette a nénit
kizárólag azért, hogy Lankelát kelepcébe ejtse.
  Palmu elgondolkozva dörzsölgette az állat.
  - Ez nem is olyan buta dolog, mint ahogy az ember gondolná, pedig te találtad
ki - mondta nyugodtan. - Ismerem egy kissé az embereket, ilyesmi tényleg
előfordul. De elfelejted, hogy ha így állna az eset, Kuurna bizonyára világosabb
nyomokat hagyott volna maga után, olyanokat, amelyek egyértelműen Lankelára
vallanak. Ezenkívül Kuurna azt ígérte, hogy a bíróság előtt is kész megesküdni
Lankela alibijére, és ezt komolyan gondolta.
  - Talán a nemes lelkű, önfeláldozó megmentőt akarja játszani. De új ötletem
támadt. Úgy látszik, elfelejted, hogy ezzel megerősíti a saját alibijét is.
  Palmu felügyelő kezdett becsülni, efelől nem volt kétségem.
  - Ebben nagyon igazad van, fiam - mondta. - De hát mégse látom az okát,
hogy tulajdonképpen miért ölte volna meg Krollnét?
  Az óra már fél tizenegyhez közeledett, és Kuurna még nem érkezett meg.
Nyomasztó érzés nehezedett rám, mintha baj lenne készülőben. És ezt az érzést a
felügyelő furcsa bizonytalansága is erősítette. Mert nyilvánvaló volt, őt is bántja,
hogy nem jut dűlőre.
  - Lankela be van zárva - mondta maga elé. - Kuurnának tízkor itt kellett volna
lennie, s akkor ő is biztonságban lenne. Csak nem ...?
  Félbehagyta a mondatot, mert éppen akkor érkezett meg a laboratórium
letisztázott jelentése. Gyorsan átnézte, míg egy helyen az érdeklődését lekötötte
valami, és csodálkozva félretolta a papírt.
  - Ez igazán különös - dünnyögte maga elé. - Nagyon különös. - Többet nem
tudtam kivenni belőle, mert ebben a percben megérkezett Kuurna. - A beteg
nagybácsim semmiképpen nem akart elengedni, de a kötelesség mindenekelőtt -
kezdte a maga társasági módján, de mintha a hanghordozásában lett volna valami
új.
  Mintha pár óra alatt megérett volna a hangja, most férfiasabban csengett. A
barátja letartóztatása, úgy látszik, felkavarta. Volt a lényében valami nyugtalan és
feszült, amit nem lehetett nem észrevenni.
  - Szóval nem hitt Iris Salmiának - folytatta könnyedén. - Nagy kár, pedig
megbízható nőszemély.
  Átvillant az agyamban, hogy hátha Iris Salmiába szerelmes Kuurna.
Vetélytársak, legyőzhetetlen szenvedély! De Kuurna tovább csevegett, és én
kénytelen voltam odafigyelni.
  - Remélem, még nem uszította az újságokat szegény Kalléra - mondta. -
Nagyon kínos lenne, ha később mindent helyesbíteni kellene. Hála az égnek, hogy
Kirsti nem tud semmiről...
  - Kroll kisasszony mindent tud - mondtam határozottan. - És nem hiszem,
hogy a dolog különösebben megrázta volna. Úgy látszik, nem valami sokra
értékeli az ön barátját.
  - Ez nem lehet igaz - kiáltotta Kuurna, és majdnem elsírta magát. - Felügyelő
úr, mondja, hogy nem igaz! Maga nem hagyhatta, hogy ez a szerencsétlen
elmesélje neki!
  Ha színészkedett, akkor nagyon jól játszotta a szerepét. Szinte szemtelenül jól...
Az arcom kipirult, és kedvem lett volna nekimenni... De egy pillantás Palmura
elég volt, hogy visszafogjam magam és úgy érezzem, ólom folyik az ereimben.
  - Talán érdekelni fogja, felügyelő úr, hogy Kirsti Kroll ma este kilenckor
telefonált nekem és altatót kért - mondta Kuurna nagy önuralommal. - Egy
morfintablettát vittem neki. Palmu megnyomta a riasztócsengőt, a hang végig-
száguldott a folyosókon. A felügyelő felállt és kirohant.
  - Beszélgettem volna vele, de megkért, hogy menjek - mondta Kuurna,
miközben lefelé rohantunk a lépcsőn. - Istenemre, megölöm magát, ha későn
jövünk! Miért mesélt el neki mindent? - kiáltott rám.
  Az arcom égett, nagyon furcsa érzés fogott el. Be kell vallanom, sejtelmem sem
volt arról, hogy mi várhat ránk. Csak azt tudtam, hogy Kuurna fél tizenegykor
jött, pedig tízre vártuk.
  Felrohantunk a lépcsőkön a harmadik emeletre, a halott Krollné lakásáig. Mikor
Palmu felügyelő kinyitotta a levélbedobót, tisztán éreztük, ahogy a lépcsőházba
kitódul a gáz. Palmu kulcsot vett elő a zsebéből, és kinyitotta az ajtót. Szerencsére
a biztonsági láncot még nem szerelték vissza. Palmu beugrott a konyhába, hogy
elzárja a gázcsapot, én az ablakhoz siettem, hogy kinyissam, Kuurna az ágy elé
vetette magát, ahol Kirsti Kroll feküdt teljesen felöltözve, eszméletlenül.
  Fojtó gázszag terjengett mindenütt.
  Néhány perc fejvesztett kapkodás után a lány már a rendőrségi autóban volt,
amely rikoltozó szirénával robogott a kórház felé. Mi hárman ottmaradtunk a
lakásban, mert Kuurna úgy zokogott, hogy a válla rázkódott belé. Keményen
megráztam.
  - Maga adta neki a morfintablettát - ordítottam rá.
  - Felügyelő úr - fordult Palmuhoz, miközben a könnyek végigperegtek az arcán
-, bocsánatot kérek, hogy ilyen hisztérikusan viselkedem, de rögtön túl leszek
rajta, őrültség volt öntől egyedül hagyni őt, amikor a balkon kulcsa még mindig a
gyilkosnál van.
  A szemtelensége minden határon túlment. Palmu felügyelő viselkedése ismét
csodálkozásra kényszerített.
  - Őr volt a ház előtt és az udvaron is - mondta barátságosan. - Hiába fárad, ha
azt akarja elhitetni velünk, hogy újra a gyilkos járt itt... Most pedig legyen szíves,
adja ide a levelet, amelyet az előbb elvett az. éjjeliszekrényről.
  Kuurna elsápadt és megmerevedett. De túl okos volt ahhoz, hogy be ne lássa,
nem érdemes ellenállni. Felnyögött, és előhúzta a levelet, amelynek a borítékján
ez állt: "F. Palmu felügyelő úrnak!"
  - Tessék - mondta sötéten. - Most persze azt hiszi, hogy átkozottul ügyesen
viselkedett.
  Palmu felügyelő nyugodtan zsebre vágta a levelet.
  - És most - mondta - bezárjuk a lakást, és átmegyünk hozzám, hogy kicsit
beszélgessünk. Mindig tisztulnak a dolgok, ha kibeszélik őket, és az igazat
megvallva, van egy fél üveg konyakom is. Igaz, hogy ez az eset már amúgy is
elég alkoholszagú, de az ember hasonul az ismeretségi köréhez, nem igaz, Kuurna
úr?
  Most aztán nem értettem semmit.

  - A lány, hála Isten, nem forog veszélyben - mondta Kuurna, miközben
hátradőlt Palmu felügyelő kényelmes karosszékében a szikrázó fahasábok előtt, és
lassan kortyolgatta a konyakot. Minden olyan harmonikusnak látszott, mint a
mesében, én viszont feszülten vártam a magyarázatot. Még arra sem volt időm,
hogy kicsit körülnézzek. Pedig szívesen tettem volna, mert eddig nem volt abban
a megtiszteltetésben részem, hogy Palmu lakásába tegyem a lábamat.
  - Remélem, értenek a gyomormosáshoz - mondta Palmu szemrehányóan. - A
szegény lány mély morfiummámorban volt, de még nem lélegzett be sok gázt.
Rossz szokásokra tanítja, Kuurna úr.
  - Csak egy tablettát adtam neki - suttogta Kuurna bűntudatosan.
  - És most felolvasom ezt a dokumentumot - mondta a felügyelő, miközben
felszakította a borítékot vastag mutatóujjával, és előhúzott néhány sűrűn teleírt
papírlapot.

  Kedves Palmu felügyelő!
  Most persze rettentően megvet, de olyan nyomorult mégsem vagyok, hogy
ártatlanokat hagyják szenvedni magam helyett. Nem tudom megérteni, hogy tudott
Karl Lankela úgy belekavarodni a dologba, hogy le lehetett tartóztatni, de ez
jellemző rá. Én azonban nem tudom elviselni a gondolatot, hogy értem áldozza,
fel magát. Pedig gyűlölöm. A leggyűlöletesebb férfi az egész földön.
  De a mostohaanyámat nem ölte meg. Őt én öltem meg. És mikor leírtam ezt,
beveszem a morfiumtablettát, amit Kuurnától kaptam, és kinyitom a gázcsapot.
Nagyon félek, de mindent ugyanúgy akarok csinálni, mint aznap este. Mert
rettenetes bűn volt, és most megbűnhődöm érte.
  És hogy ön, felügyelő úr, elhiggye, hogy tényleg én voltam, most elmondom,
miképpen tettem. Napköbben folyton arról beszélt a néni, hogy legyek Karl
felesége. Már akkor tudtam, hogy meg kell ölnöm, különben örökre boldogtalan
leszek. Kaptam egy morfintablettát a barátnőmtől, és betettem legfölülre az
üvegcsébe. Ezután titokban beledugtam a balkon kulcsát a zsebembe, és a
konyhából elvittem a padláskulcsot is.
  Nem volt kapukulcsom, amit ön, felügyelő úr, biztosan nem vett észre, mert a
néni sose engedélyezte a külön kulcsot, nehogy későn jöjjek haza. Emiatt kellett
fölosonnom a padláslépcsőre, míg a kaput bezárják. Véletlenül meglátott a
házmester, ez rossz volt. Kesztyű volt rajtam. Az ajtón keresztül hallottam a nénit
járkálni, míg végre lefeküdt. Addig vártam a padláson, amíg valószínűnek
látszott, hogy elaludt. Akkor kinyitottam a zárat, és kimentem a tetőre. Nyáron
mindig teniszcipőben járok, akárki tudja igazolni, felügyelő úr. A gumitalp jobb is
volt, mert nem csúsztam a tetőn, arra azonban nem gondoltam, hogy a gumitalp
tisztább nyomot hagy, mint a rendes cipőtalp.
  Azt hittem, hogy Baron beenged, mert ismer, de megijedt és elkezdett ugatni,
úgyhogy kénytelen voltam megfogni a nyakát, és akkor beleharapott a csuklómba,
így csepegett a vér a tetőpalára. És Baron kimúlt. Nem tudtam, hogy annyi pénz
van a szekrényben, mert akkor valószínűleg elvettem volna. Mikor kinyitottam a
gázcsapot, láttam, hogy a néni darája kifutott. Aztán becsuktam a balkonajtót, és
egy gyufaszál segítségével bedugaszoltam a kulcslyukat. Pihlaja kisasszony, aki a
Berggatanon lakik, néha a Hotel Helsinkiben vacsorázik, onnan hozott el egy
doboz gyufát. Együtt cigarettáztunk, és a gyufa a zsebemben maradt.
  Rettentően féltem, úgy reszkettem, hogy majdnem leestem a tetőről. Féltem
visszamenni a sötét padlásra, ezért félig lementem a lépcsőn, amikor eszembe
jutott, hogy nem tudok kimenni, mert nincs kapukulcsom. Ezért kénytelen voltam
újra felmászni a padlásra, ahol bereteszeltem a tetőnyílást, bezártam a
padlásajtót. Senki sem vette észre, mikor kimentem az utcára. A Brunnsparkban
azután a vízbe dobtam a teniszcipőmet, és sokáig sétáltam, hogy Pihlaja
kisasszony ne vegye észre a feldúltságomat. Szerettem volna másnap visszadugni
a balkonkulcsot a helyére, hogy senki ne vegye észre, mi történt, mert azt hittem,
hogy csak akkor fedezik fel a dolgot, mikor hazajövök. Nem tudtam, hogy ennyi
gáz fog ömleni. De már mindent felfedeztek. Felügyelőúr, a balkonkulcs a
retikülömben volt, mikor kihallgatott. Hát nem tudok jól színészkedni? Aztán
rögtön eldobtam, amint arra alkalom kínálkozott.
  Most meghalok, Palmu felügyelő úr, már halott leszek, mikor ezt a levelet
olvassa. Nagyon rossz lány vagyok, és folyton sírnom kell. Maga nagyon kedves
volt hozzám, és azt hiszem, akkor ébredt fel a lelkiismeretem. Most minden úgy
fáj, de bocsássa szabadon Lankelát, és mondja meg neki, hogy annyira gyűlölöm
és utálom, hogy még azt se akarom, hogy ő kerüljön börtönbe olyan bűn miatt,
amit én követtem el. És úgyse lett volna örömöm a pénzből, mert mindig erre
gondoltam volna. Most kinyitom a gázcsapot. Kérjen meg valakit, hogy
imádkozzon értem, mert félek, nagyon félek.
  Kiváló tisztelettel: Kirsti Kroll

  - Hát így történt - mondta Palmu felügyelő.
  A szívem nagyon nehéz volt. El tudtam képzelni a szerencsétlen, rossz útra
tévedt lány utolsó óráit, mielőtt a morfintól, elnyomta az álom. Igaz, hogy
megmentették az életét, mégis összefacsarodott a szívem gondolkodás közben.
Még csak nem is haragudtam rá azért, hogy a Savoyban egész idő alatt bolondot
csinált belőlem.
  Miután Palmu felügyelő szivarra gyújtott, szomorú, szemrehányó pillantással
végigmért, és letörten rázogatta a fejét.
  - Mindig tudtam, hogy szamár vagy, de hogy ekkora, azt sose hittem volna.
  Ezt nekem mondta.


XIV. FEJEZET
  Még Kuurna is sajnálkozva nézett rám.
  - Igazán azt akarja mondani - kérdezte kicsit tétován -, hogy a lány bolond
fecsegése meggyőzte?
  A nyakamig elpirultam, de az agyam még mindig le volt blokkolva.
  - A szegény lány őrülten szerelmes Lankelába - állapította meg Kuurna. - Ezt
már az elején észrevehette volna.
  Hirtelen minden kitisztult előttem. Úgy szégyelltem magam, hogy szerettem
volna kiugrani az ablakon. Az a sok bizonygatás, hogy gyűlöli Lankelát, mind-
mind egy szerelmes lány sértett hiúságának megnyilvánulása volt, mert Lankela
nem törődött vele. S azzal akarta megkoronázni szerelmét, hogy kész volt életét
adni Karl Lankeláért, aki pedig igazán nem érdemelte meg. Mert Lankela a
gyilkos, ebben immár nem lehetett kételkedni.
  - Minden mást értek - szólt hozzám Palmu felügyelő dühítően barátságosan. -
Csak azt nem, hogyan tudtál mindent elmesélni a lánynak? Egyáltalán, hogy volt
időd mindezt végigmondani? Most minden részlet egybevág, tehát nem tudod
megmenteni a lányt a rendőrségi vizsgálattól. Legalább valamit kihagytál volna,
hogy ne lenne ennyire összefüggő a vallomása.
  Elképedve kulcsoltam össze a kezeimet, mert Palmunak igaza volt. Semmi sem
tudta megmenteni a lányt. Saját maga csavarta a nyaka köré a kötelet.
  - De Lankela... Lankela a bűnös - dadogtam. - Már megállapítottuk.
  - Ostobaság! - intett le Palmu gorombán. - Lankela olyan ártatlan, mint a ma
született bárány. Az Ördögbe is! Igazán verést érdemlek. Arra ugyan számítottam,
hogy a lány beismerő vallomást tesz, de azt igazán nem vártam, hogy kinyitja a
gázcsapot. Írhatott volna például külföldről vagy más, ismeretlen helyről. De
alapos lány, és milyen fantáziája van! Csak azt nem értem, hogy tud szeretni egy
ilyen csökönyös, buta öszvért, mint ez a Lankela.
  - Mit akartál mondani Lankeláról? - kérdeztem idegesen.
  - Éppen mielőtt eljöttünk, érkezett meg a laboratórium jelentése. Meg lehet
állapítani a megszáradt vérről is, hogy melyik vércsoportba tartozik. Nagy
szerencse Lankelára nézve, hogy a gyilkos otthagyta a tetőn a névjegyét.
  Kuurna kicsit fáradtan mosolygott.
  - Csak nem olyan botor, hogy kibocsátja Lankelát, és tárgyalóterembe hurcolja
azt a szegény kislányt egy hisztérikus levél miatt! Ne legyen bolond, felügyelő úr!
  - Ki tudja bebizonyítani, hogy a lány ártatlan? - kérdezte barátságosan a
felügyelő. - Egy öngyilkossági kísérlet a beismerő vallomás után komoly dolog.
Ráadásul itt minden részlet egyezik.
  Kuurna kicsit elsápadt, és az ajkába harapott, de én tudtam, hogy a felügyelő
nem egészen azt mondja, amit gondol. Palmu hangjáról ítélve tudtam, hogy még
hátravan a meglepetés.
  - De hiszen Lankelát felismerte a kadét - mondtam kétségbeesve. - Emlékezz
csak vissza!
  - Ő volt az egyetlen, aki az egész társaságból ismerősnek tűnt számára -
jegyezte meg Palmu ironikusan. - Más szavakkal, ha Lankela nem húzza a
kalapot a szemébe, és nem lett volna rajta sötét szemüveg, a kadét az újságok
fotói és talán a saját régi emlékei alapján feltétlenül felismerte volna Karl
Lankelát, a műrepülőt, így azonban csak ismerősnek vélte.
  - Ezek szerint - kezdtem visszanyerni a normális észjárásomat - nem Lankela
jött ki a gyilkosság éjszakáján a kapun, és az autó sem az ő autója volt.
  - Így van - erősítette meg barátságosan a felügyelő. - A tanúk egyike sem volt
még megközelítően sem biztos az autó rendszámában, és ha átnézünk minden
sportkocsit Helsingforsban, talán találunk egyet, amelynek éppen dolga volt ennél
a háznál. Sokan laknak a házban, ezenkívül a kadét és a lány csókolóztak, tehát a
vallomásuk sem megbízható.
  - Az egyetlen, aminek örülök - mondtam némi bosszúvággyal -, hogy mégis
kénytelen vagy elhinni Iris Salmia vallomását. Remélem, ez jó lecke lesz neked
is.
  - Bevallom - mondta Palmu alázatosan -, hogy ez az eset alaposan megvál-
toztatta a nőkről alkotott véleményemet. Azelőtt se voltam elfogult velük
szemben, de például az ilyen Iris Salmia-féle hölgyeknek sosem tudtam hinni.
Most látom, hogy ezen a téren sem lehet általánosítani, magamban bocsánatot is
kértem tőle. Maga Kuurna úr, persze tudta, hogy a vak férj és a selymes hajú
kisfiú igazak. Innen tudta olyan biztosan, hogy Lankela ártatlan.
  - Elismerem, vártam azt az örömöt, amit akkor érezhettem volna, mikor a kopói
jelentik, hogy amit Iris Salmia mesélt a családi viszonyairól, az az utolsó szóig
igaz - ismerte be készségesen Kuurna. - Van egy kis érzékem a drámai jelenetek
iránt.
  - Mi az ördögnek biztosított akkor, hogy amit a nő mond, az igaz? - kérdezte
dühösen Palmu. - Az ördögbe is, a maga jó véleménye volt az oka annak, hogy
nem tudtam hinni neki.
  - Pedig ismeretes az igazságszeretetem - felelte jámboran Kuurna. - Néha
nagyon szeretem a dolgokat a fejük tetejére állítani, de ne rója ezt fel nekem.
Remélem, végre megértette, hogy Iris Salmia és Lankela drámai összecsapása
olyan méreteket öltött, hogy a fiú, aki előtt ez a nagyszerű asszony kénytelen volt
megjátszani magát, elkeseredésében nekirontott, és Iris védekezés közben
megharapta Lankela kezét. Ezt igazán megérdemelte.
  Hallgattam, mert az igazat megvallva, nem volt mit mondanom. Palmu is
töprengett valami jó csípős válaszon. És mert nem tudott semmit kitalálni, kérdést
tett fel.
  - És micsoda hülye ötlet volt, hogy Kirsti Kroll levelét zsebre akarta vágni? -
kérdezte haragosan.
  - Nem akartam hagyni, hogy bíróság elé rángassa azt a szegény lányt, emiatt az
ostoba levél miatt - mondta nyíltan Kuurna. - Ez nem az ízlésem szerint való,
érti? Már évek óta tudom, hogy a lány szerelmes Lankelába, csakis és kizárólag
Lankelába. És tudtam, hogy meg akarja menteni. Az ön tehetségtelen barátja
pedig segített neki, mikor mindent elrontott a fecsegésével.
  Nem haragudtam meg rá, mert tényleg rossz volt a lelkiismeretem. Szégyelltem
rágondolni, hogyan használta ki a lány a gyengeségemet, és hogyan csalta ki
belőlem az összes szükséges részletet a Savoyban.
  - A lány mégis tévedett egy nagyon fontos dologban, amit az én fiatal barátom,
hála Istennek, nem tudott - felelte Palmu. - Mustapää ugyanis nem Krollnétól
kapta a kétszázezret - jegyezte meg Palmu, és élvezte megfeszített figyelmemet. -
Úgy látszik a Betlehem gyülekezet szeme is kinyílt végre, és megbízásukból már
pár napja magándetektív kísérgette őt, hogy megfelelő okot találjanak az
eltávolítására. A gyilkosság estéjén ugyan valóban újra becsengetett a prédikátor
Krollné ajtaján, de az öregasszony olyan hangnemben dobta ki, hogy még a
lépcsőház aljára is lehallatszott, ahol a detektív meghúzódott. Most, amikor a
mieink is elkezdtek nyomában járni, összedugták a fejüket, és összehasonlították
az adataikat. Úgyhogy.,. .
  - Úgyhogy Mustapää saját kezűleg vette el a pénzt - folytattam lelkesen. -
Amiből következik, hogy Kroll kisasszony ártatlan, mivel Mustapää a gyilkos.
Mert nem valószínű, hogy gázmaszkkal az arcán hatolt volna be Krollné lakásába
- igyekeztem tréfára fogni a dolgot. Megkönnyebbültem, bár természetesen még
mindig úgy éreztem, hogy meglehetősen ostoba vagyok. - Ugye már letartóz-
tatták?
  - Próbáld kitalálni - mondta Palmu felügyelő ugyanilyen tréfásan. Aztán felállt,
és órájára nézett.
  - Azt hiszem, ideje aludni menni, fiúk.
  És itt ismét be is fejeződhetne a történet. De még itt sem fejeződött be.

  Kirsti Kroll egy halvány és fáradt angyalhoz hasonlított, amint ott feküdt a
kórházi ágyon, amikor másnap reggel beléptünk a szobájába. Igyekezett a
felügyelőre mosolyogni, de a szeme karikás és aggódó volt.
  - Most persze azt hiszi, hogy egy elvetemült teremtés vagyok, felügyelő úr -
mondta leverten. - Miért nem hagyott meghalni? Nem bírom elviselni ezt a
szégyent.
  - Maga csacsi kislány, tulajdonképpen verést érdemelne - mondta szemre-
hányóan Palmu. - Ezt az öreg, buta rendőr bácsit majdnem megütötte a guta. De
hál Istennek idejében érkeztünk. És ha azt képzeli, hogy egy szót is elhiszünk a
leveléből, akkor még külön verést is érdemel.
  A lány lassan elpirult, a szeme tágra nyílt a csodálkozástól.
  - Szóval nem engedik ki Karlt? - kérdezte ijedten. Palmu nem bírta tovább
kínozni.
  - Már rég kiengedtük, csacsi gyerek - mondta. - Nem maga miatt, hanem
egyszerűen azért, mert ártatlan. Bebizonyosodott, hogy ő nem tehette, és többet
nem vagyok hajlandó erről beszélni. Ez a nagyreményű, őrült ifjú, éppen eleget
elárult magának a rendőrség titkaiból. Megérdemelné, hogy őt zárják be. És a
maga keményfejű barátját is szívesen benn tartottam volna még egy kicsit, Kroll
kisasszony. Csak a javára vált volna.
  Jóakaratúan fecsegett tovább, hogy szegény lánynak legyen ideje úrrá lenni
saját magán. Látni lehetett, hogy hallatlanul megkönnyebbült, amikor
meghallotta, hogy Lankela ártatlan, de titokban azért kínozta a kétkedés.
  - Én... én nem is hittem el róla - suttogta könnyes szemmel. - Buta, komisz,
rettenetes ember, igazán akármire képes, de azért nem gyilkos. Borzasztó tévedés
volt, mindjárt tudtam. De a rendőrségről annyi rosszat beszélnek...
  Zavarba jött, és hirtelen elhallgatott. Palmu felügyelő enyhén elpirult, de nem
haragudott meg.
  - Megérdemeljük, hogy rosszat beszéljenek rólunk - hagyta helyben a
megállapítást. - Szeretném megpofozni magam, ha arra gondolok, hogy meg is
halhatott volna, maga szerencsétlen. De hogy lehet ilyen őrjítően hazudni? -
folytatta szigorúan. - Fájt a szívem, mikor láttam, hogy milyen folyékonyan
hazudik, pedig olyan szépen kezdte a levelet.
  - Jól tudok fogalmazni - magyarázta büszkén a lány. - Az érettségin dicséretet
kaptam az írásbeli dolgozatomra.
  - És mindezt azért a buta, komisz, rettenetes emberért - dünnyögte Palmu
ártatlan arckifejezéssel. A lány piros lett mint a rák, s ijedten felsikoltott, mikor
meglátta, hogy Palmu Lankelát invitálja be a szobába.
  - Kirsti - támadt rá Karl mérgesen -, hogy tudtál ilyen ostobaságot elkövetni?
  - Undok vagy, irtózom tőled, gyűlöllek - suttogta a lány, miközben nem tudta
levenni a szemét a fiú nyílt, napbarnított arcáról. - Miattam holtod napjáig
börtönben ülhetsz.
  Karl Lankela őrületes zavarban volt. Az ajkát harapdálta és látszott, hogy
mondana valamit, de nehezen találja a szavakat.
  - Miért voltál mindig goromba hozzám, Kirsti? - kezdte. - Miért viselkedtél
úgy, mintha gazember volnék? Még a fejedet is elfordítottad, ha csak bejöttem a
szobába. És ... és ...
  - És mi van a táncművésznővel? - csapott le rá Kirsti, és felült az ágyban.
  - Szégyellem magam - mondta elsötétülő arccal Karl Lankela. - Rettentően
szégyellem magam, ezt soha nem tudom jóvátenni. De biztosítalak, hogy soha
nem volt semmi kettőnk között. Egy darabig őrült voltam, de aztán kinyílt a
szemem. Rossz ember volt, Kirsti. Csak hasznot akart húzni belőlem. És akkor...
akkor megütöttem.
  - Jó erősen megütötted? - kérdezte Kirsti Kroll felcsillanó szemekkel. -
Rendesen, úgy, hogy megérezze?
  - Nyugodt lehetsz, megérezte - biztosította Karl Lankela, miközben öntudat-
lanul megdörzsölte a harapás nyomát a hüvelykujján. - És inkább felakasztottam
volna magam, mint hogy elmeséljem, hogy azon az éjszakán találkoztam vele.
Úgy értem, hogy miattad ... hogy te ne tudd meg ...
  Ha az asszonyok logikája érthetetlen, akkor azt hiszem, a férfiakról is
nyugodtan lehet valami hasonlót állítani!
  - Mondd utánam - parancsolta Kirsti Kroll szűnni nem akaró bosszúvággyal. -
Iris Salmia öreg, csúnya boszorkány.
  - Iris Salmia öreg, csúnya boszorkány - ismételte az ifjú, aki pár nappal ezelőtt
még külföldre akart szökni a táncosnővel.
  - Szörnyű vámpír - mondta még Kirsti Kroll jólesően. - És képzeld - tette
hozzá pár perc múlva szégyenlősen -, ha a néni nem hal meg ... sose találkoztunk
volna... Nem különös?
  Palmu intett, mire lármásán becsaptuk magunk mögött az ajtót, de alighanem
észre sem vették a távozásunkat. Csak egymás szemébe meredtek, mint két
holdkóros.
  Hát nem különös?

  Palmu és én a város felé sétáltunk a Vörös Kereszt Kórházból. A tavaszi nap
tündökölt, könnyűnek éreztem magam, mint máskor egy jól végzett munka után.
Nem láttam indokoltnak, hogy taxiról beszéljek, bár valószínűnek tartom, hogy
Palmu emiatt volt olyan, szótlan.
  - A fiúk végre rendeztek egy alapos házkutatást Mustapäänál - mondta, miután
már egy ideje hallgatagon ballagtunk. - Ide nézz, mit találtak. Üres, gyűrött levél-
borítékot húzott elő. A boríték P. G. Mustapää prédikátor úrnak volt címezve,
kicsit egyenetlen női írással, és a gyilkosság utáni napon reggel hatkor volt
bélyegezve.
  - Mit jelent ez? - kérdeztem semmi rosszat nem sejtve.
  - Némi hercehurca után - mesélte Palmu úgy, mintha nem is érdekelné a dolog
- Mustapää beismerte, hogy a kétszázezret postán kapta aznap reggel, amikor a
gyilkosságot felfedezték. Egy szó magyarázat sem volt mellette, de a borítékon
Krollné keze írásával volt a cím. Ezen az alapon azt állítja, hogy a pénz az övé.
Este valóban nem fogadta Krollné, ezért ő írt neki egy magyarázkodó levelet. A
két levél keresztezte egymást. A levélben állítólag bevallott egy-két kellemetlen
dolgot, ezért akarta azt mindenáron visszaszerezni.
  - A kézírás természetesen utánzat - mondtam megvetően. - Megcímezte
önmagának a levelet és elküldte, hogy összezavarja a nyomokat. Emlékszel a
Krollné itatóspapírján maradt nyomra?
  - Pedig - köhécselt Palmu elgondolkozva - az írásszakértők véleménye az,
hogy a kézírás nem hamisítvány.
  - Talán Krollné tényleg írt neki valamit. Esetleg még egyszer lehordta - adtam
elő az újabb ötletemet, anélkül hogy tisztán láttam volna, mi Palmu hátsó
gondolata.
  - Igen, de a városnak azon a részén a levélszekrényeket este tízkor ürítik ki
utoljára - magyarázta Palmu felügyelő bőszítő lassúsággal. - Szóval Krollné
semmi esetre sem adhatta fel a levelet. A gyilkos adta fel.
  - Mustapää meglátott egy kész levelet, mely neki volt címezve, elvette, és
reggel bedobta a levélszekrénybe, hogy összezavarja a nyomokat - ismételtem
türelmesen.
  Először jutott eszembe, hogy Palmu felügyelő észjárása mintha kicsit lassú
lenne. Csendesen haladtunk lefelé az utcán. Palmu a szeme sarkából időnként
fürkésző pillantást vetett rám.
  - Azt hiszem, elfelejtettem tegnap elmesélni neked - magyarázta szelíden -,
hogy ugyanaz a detektív, aki a gyilkosság előtti napon Mustapää nyomában volt,
éjjel is követte, mikor hazament Krollnétól az utolsó találkozási kísérlet után.
Negyed tizenegykor újra kiment, és feladott egy levelet, egészen úgy, ahogy ő
maga lekötelező nyíltsággal elmesélte. Ezután Mustapää visszament a házába, és
a detektív követte egészen a beteg asszony ajtajáig. Mustapää ott maradt éjjel fél
kettőig, azután hazament a saját lakásába.
  - De hiszen ez lehetetlen - dadogtam. Úgy éreztem, mintha minden összeomlott
volna körülöttem.
  - Mustapää alibije kivételesen szilárd - folytatta Palmu felügyelő nyugodtan és
tárgyilagosan. - Ebből következik, ha logikusan nézzük a dolgokat, hogy a
gyilkos megtalálta Krollné íróasztalán a Mustapäänak címzett levelet, azt eltépte,
és a borítékba a szekrényben talált kétszázezer márkát tette, majd elküldte
Mustapäänek. El tudod képzelni a prédikátor meglepetését, mikor egy közönséges
levél érkezik, és benne kétszázezer márka?
  - Ez lenne az igazság? - tört ki belőlem a kételkedés.
  - Sajnos - válaszolta mereven Palmu.
  Az ő helyében biztos a hajamat téptem volna.
  - Mustapää érezte, hogy valami nincs rendben - folytatta Palmu -, ezért
egyenesen Krollnéhoz ment. Bár az éjszakai buzgó lelkigyakorlatai miatt elaludt,
és a színjáték kezdete után érkezett, a szerencse kedvezett neki. Hála a te hihetet-
len gondatlanságodnak, sikerült kiemelnie a saját levelét Krollné levélszek-
rényéből, és elrohant, hogy nyugodtan végiggondolja a dolgot. Persze rögtön
megértette, hogy a pénzt a gyilkos küldte, hiszen ő igazán tudta, hogy Krollné
soha nem tette volna. Krollné a pénzt mostanában vette fel a bankban, az egész
összeget új ezresekben kapta, úgy, hogy a sorszámaik egymás után következtek.
Túlságos rizikóval járt volna kiadni a pénzt, mert a számok alapján meg lehetett
volna állapítani, hogy azok tőle származnak. Végre sikerült kifőznie egy nagyon
valószínű mesét, amit aztán jámbor arccal feltálalt nekünk. Az a körülmény, hogy
összetalálkozott Hallamaa kisasszonnyal az ajtónál, mikor eljött Krollnétól az
utolsó balsikerű kísérlet után, neki kedvezett. Minden eshetőségre felkészülve
megőrizte a borítékot, bár azt hitte, hogy a gyilkos hamisította Krollné írását.
Megőrizte, mint ártatlansága bizonyítékát. És a szerencse még külön is kedvezett
neki azzal, hogy a kézírás valódi, ezért csökönyösen állíthatja, hogy a pénz az
övé. Szüksége is van rá, mert a detektív jelentései alapján kidobták a Betlehem
gyülekezetből erkölcstelen életmódja miatt. Tegnap este volt a gyülekezet
tanácsának rendkívüli ülése.
  - Ez legalább valami kis vigasz - mondtam lesújtva.
  - Úgy látszik, már régebben is voltak hatalmi harcok a gyülekezetben -
jegyezte meg Palmu felügyelő jámboran. - Mustapää helyett már be is állt az új
prédikátor, akit most mindannyian versenyt dicsérnek. Krollné volt Mustapää
egyik utolsó pártfogója, de a végén az ő szeme is kinyílt. Amit megtudott, az úgy
felmérgesítette, hogy elhatározta, otthagyja az egész díszes társaságot.
  Palmu várta, hogy kérdezzek valamit, de a csalódásom túlságosan mély volt,
semhogy a Betlehem gyülekezet sorsa érdekelni tudott volna. Csendesen mentünk
egymás mellett.
  - Az igazat megvallva - mondta Palmu hosszú hallgatás után -, ebben az egész
ügyben akkora a zűrzavar, hogy nem bánnám, ha már befejeződne.
  - Én sem - hagytam helyben nehéz szívvel. - Szóval elölről kell kezdenünk
mindent.
  - Nem, ez alkalommal a végén kezdjük - mondta Palmu némi keserűséggel a
hangjában.


XV. FEJEZET
  Gondolatainkba mélyedve értünk le egészen a Mechelingatan környékére, ahol
feltűnt a krematórium komor kupolája.
  - Hátravan még az a lehetőség - mondtam szerényen -, hogy Krollnét valahol
máshol altatták el morfiummal, és azután vitték fel a lakásba. A kutyát ezt
követően ölték meg. A gyilkos bezárta a lakást belülről, és felakasztotta a
biztonsági láncot. Azután a balkonajtón keresztül eltávozott. Akkor nem kellett
Krollné lakásában lennie a nap folyamán, tehát idegen is lehetett.
  - Aki morfiumot használ, és viccből kétszázezer márkát küld Mustapäänak -
jegyezte meg Palmu még mindig nagyon barátságosan.
  - De hát már nincs senki más hátra, csak Lanne - mormogtam kétségbeesve. -
Elfelejted a házmesternét - jegyezte meg Palmu rendreutasítóan. - Ne felejtsd el,
hogy roppant náthás volt. És a postáskisasszony, Hallamaa. Nem gondolod, hogy
gyanúsan viselkedett? Ő volt a végrendelet tanúja. Alkalma is volt...
  - Hallamaa kisasszony - dadogtam és összeszorítottam az öklömet. - Lehet-
séges, hogy ő volt - mert ő is nő! Soha az életben nem hiszek többet nőnek.
Éppen egy ilyen látszólag ártatlan és kiszáradt nőszemély rejtegethet a lelkében
sötét, mély szakadékokat. Igazán gondolod?
  - Csak azt gondolom, hogy javíthatatlan vagy - Palmu úgy beszélt velem,
ahogy hisztis gyerekekkel szokás. - De ne törődj ezzel fiam, lesz még belőled is
férfi egyszer. Mindenesetre nagyon rendesen tisztázod le a jelentéseket. Kell az
ilyen a rendőrségen.
  Ez már egy kicsit kegyetlen tréfa volt. Lehorgasztottam a fejem, sértődötten
hallgattam. A sétánk elhúzódott, s a környék kezdett valahogy ismerősnek
látszani. Kicsit töprengtem, hogy tulajdonképpen hova tart Palmu, mikor végre
megálltunk a ház előtt, ahol Lankela lakott. A felügyelő becsengetett.
  - Remélem, Kuurna itthon van - morogta magában. - Meg kell tőle kérdeznem
valamit. Csak egy jelentéktelen kérdés. És ha tényleg felel, akkor megoldottuk a
szomorú esetet. Ennyit tudok. De ha nem akar felelni, kezdhetjük elölről az
egészet, és akkor Hagert olyanokat fog nekem mondani, hogy ahhoz képest a
veled kapcsolatos kis megjegyzéseim udvarlásszámba mennek.
  Megaira komor hangja válaszolt a telefonba, és egy perc múlva már vitt is fel a
lift a legfelső emeletre.
  - Csak azt nem értem - mondtam gyámoltalanul -, hogy még mit akarsz
kérdezni?
  - Na, mit kérdeznél te? - tette fel csendesen a kérdést Palmu felügyelő. -
Hiszen megmondtam, hogy most a végén kezdjük a dolgot.
  Szóval még mindig gúnyolódott velem. Összeszorítottam a fogaimat, és
elhatároztam, hogy többet nem szólok egy szót sem azon kívül, ami a
szolgálathoz szükséges.
  Megaira szokásos barátságtalan modorában várt minket a bejáratnál. Valamit
morgott maga elé, de mindenesetre beengedett bennünket. Kurt Kuurna foltos
festőkabátjában éppen új műremeken dolgozott. Kallberg igazgató arcképét
félredobta, és egy könnyű, világos színekkel felvázolt női fejen dolgozott.
Valahogy emlékeztetett Kirsti Krollra, amint a kórházi ágyán feküdt.
   - Palmu felügyelő - nézett fel szemrehányóan Kuurna -, már megint el akarja
apasztani ihletem tiszta forrását? Ezt a munkámat is félbe kell szakítanom? De
mindezek ellenére úgy látszott, mintha megkönnyebbült volna, mikor meglátott
minket. Fiatal arca komornak és megkínzottnak hatott, mikor beléptünk, de most
felszabadultan mosolygott, ami megszépítette.
  - Mit fest most? - kérdezte mérgesen Palmu felügyelő. - Mi ez?
  Bírálóan szemlélte az új festményt, és némi vívódás után elismerte:
  - Tulajdonképpen nem is olyan rossz. Még én is meg tudom érteni.
  - Érzelgős mázolmány - jegyezte meg Kuurna, és zavarba jött.
  Ez a megjegyzés igazán rávallott. Végre egyszer sikerült összetákolnia valami
igazán szépet, s azonnal ócsárolja. Palmu felügyelő óvatosan belesüppedt egy
kényelmes karosszékbe, keresztbe rakta a lábát, és összekulcsolta tömzsi kezeit a
térde körül. Azután beszélni kezdett:
  - Kuurna úr, azért jöttem, hogy feltegyek egyetlen kérdést. Nagyon nagy
segítségemre volna, ha őszintén válaszolna, de természetesen nem kényszerít-
hetem, hogy feleljen.
  Kuurna ledobta az ecsetet, és Palmu elé állt. A tetőablakon beömlő napsugarak
koronát fontak a haja köré. De az arca árnyékban volt.
  - Csak kérdezzen - mondta könnyedén, zsebre vágott kézzel.
  - Miért ölte meg Krollnét?
  Kurt Kuurna az asztalhoz lépett, és cigarettára gyújtott. Nem reszketett a keze,
de láttam, hogy nagyon sápadt.
  - Soha nem fogja bebizonyítani, felügyelő úr - mondta, de egy kicsit
megbicsaklott a hangja.
  - Azt hiszi? - jegyezte meg Palmu még mindig nyugodtan. - Bizonyára
elfelejti, hogy valaki látta magát.
  Kinyitottam a számat, de egy hang sem hagyta el a torkomat, ezért bedugtam a
mutatóujjamat a gallérom és a nyakam közé, hogy levegőhöz jussak. Kurt Kuurna
megrándult, a keze hevesen reszketni kezdett.
  - Miféle rossz tréfa ez?
  Palmu felügyelő végigsimította az állat. Nem volt valami jó szónok, és amit
most akart mondani, az nagyon is eltért a szokásos rendőrségi rutintól. Az arca
öreg és szigorú volt, mikor végre nekikezdett.
  - Kuurna, én nem vagyok templomjáró ember, és mindenfajta álszent
jámborság felingerel. De tegnapelőtt reggel egy halott öregasszony ágyánál ültem,
aki egy gyilkos kéztől halt meg, és akinek a párnája felett volt egy kis kifakult
kép, amelyen csak négy szó állt arról, hogy isten szeme mindent lát. Már akkor
tudtam, hogy a gyilkos el fogja nyerni a büntetését. Emlékszik a képre s a
szavakra, Kuurna úr?
  Kuurna halottsápadtan hallgatta. Az arca hirtelen gyámoltalan lett, és gyerekes
kifejezést öltött. A mosolya mintha örökre eltűnt volna.
  - Igaza van, Palmu felügyelő - mondta halkan. - így ez nem mehet tovább...
Nem úgy van ahogy képzeltem ... Valaki tényleg mindent lát... És különben is,
mire való az egész? A játék véget ért, felügyelő úr, és itt van az ítélet napja. Én
öltem meg Krollnét. De hogy tudta kitalálni? - Egy tétova mosoly újra felderítette
sötét, fiatal arcát.
  - Én is őszinte leszek - mondta Palmu felügyelő. - Beismerem, hogy soha nem
tudnánk bebizonyítani. Sikerült a tette, de önmaga elől nem menekülhet. Senki
sem gyilkolhat büntetlenül, legalábbis olyanfajta ember nem, mint maga. Már
tegnap este tudtam, hogy maga az egyetlen lehetőség. És a boríték, amit
Mustapäänál találtunk, végleg megerősített hitemben.
  Kurt Kuurna nem szólt semmit, hagyta, hogy a felügyelő folytassa.
  - Azt kérdeztem, hogy kinek juthat eszébe kétszázezer márkát elküldeni egy
sima borítékban a prédikátornak? Kinek van olyan bizarr humora, amellyel élvezi
annak a farizeusnak a kínlódását, hogy megtarthatja-e a pénzt anélkül, hogy
gyanúba fognák? Ugye látta, hogy az ezresek egymást követő sorszámúak voltak?
  Kuurna nem válaszolt.
  - Már tegnap este biztos voltam a dolgomban - folytatta Palmu felügyelő
nyugodtan -, de a megoldás olyan hihetetlennek látszott, hogy egyetlen bíró se
adott volna hitelt neki. Szerelem, félreismert baráti érzés - ez nem bizonyíték.
Ezért elhatároztam, hogy várok, amíg Kroll kisasszony magához tér, és találkozik
Lankelával.
  Most megszólalt Kuurna. De hiába igyekezett megütni az előbbi könnyed
társalgási hangot:
  - Remélem, megtalálták egymást. Egybekelnek majd és megszólalnak az
esküvői harangok. Elragadó, felügyelő úr, nem gondolja?
  - Nem tudom - mondta Palmu felügyelő. - Engem jobban érdekelnek a
véletlenek ebben a históriában. Maga például az egyetlen, akin karcolás sincs a
kutya fogaitól. Viszont a többieken volt valami, Kroll kisasszonynak a csuklóján,
Lankelának a hüvelykujján, Mustapäänak a bokáján, és nem volnék meglepve, ha
Lanne is rejtegetne egy harapást valahol a testén.
  - Baron élénk kutyus volt - mondta Kuurna, és keserűen mosolygott.
  - Maga volt az egyetlen, akin még egy karcolás sem volt - folytatta Palmu. -
Már csak ezért is magát kellett volna gyanúsítanom. Egyáltalán, hogyan csinálta?
Hiszen a kutya megharapta a gyilkost. Vért találtunk a tetőcserepeken. Ez tény.
  - Ha jobban ismerne - jegyezte meg csendesen Kuurna -, akkor tudná, hogy a
szervezetem meglehetősen gyenge. Én csak egy olyan beteges, semmire se való
ember vagyok, akit néha ráadásul heves orrvérzések kínoznak. A tetőn is
elkezdett vérezni az orrom. Sokáig ültem az ereszen, míg elmúlt. A gyors mászás,
a felindulás.
  - De a kutya...? - morogta Palmu.
  - A kutya a legszomorúbb fejezet az egész históriában. Vastag bőrkesztyű is
volt rajtam a vékony kesztyűm felett, éppen a kutya miatt. És Baron valami
érthetetlen okból engem jobban kedvelt, mint a többieket. Ezért a zsebemben
finom fasírozottat hoztam ciánkálival.
  - Adja ide a ciánkálit - mondta Palmu felügyelő, és hirtelen kinyújtotta a kezét.
- Nem akarok több öngyilkosságot ebben az ügyben.
  Kuurna elmosolyodott.
  - Már régen lecsúszott egy utcai csatorna nyílásán - vonta meg a vállát. - De
képzelheti, mennyire megijedtem, mikor a kutya egy hang nélkül rám rohant a
sötétben. Nem morgott, nem ugatott, lesben feküdt a balkonajtó mögött, mikor a
neszt meghallotta. Szegény Baron már öreg volt, és azt hiszem, teljes szívéből
remélte, hogy végre büntetlenül úgy megharaphat valakit, ahogy csak akar. A
váratlan támadástól úgy megdöbbentem, hogy hirtelen megragadtam, és
megszorítottam a nyakát. Csak akkor ugatott kettőt.
  - A kutyát lefektette a helyére, kinyitotta a gázcsapot, elővette a pénzt és menni
készült, de mikor meglátta Krollné levelét, kíváncsi lett: Mit írt?
  - Megígérte Mustapäänak, hogy jegyet vesz neki Amerikába, ha önként,
botrány nélkül elutazik. A levél ugyanott van, ahol a ciánkáli.
  - És a teniszcipő? - kérdezte Palmu felügyelő a társasági érdeklődés hangján.
  - Ez volt az első hiba. Hogy az ördögbe sejthettem, hogy Kalle éppen most
fogja elveszteni a saját cipőjét? De ideges volt Iris Salmia meg a néni miatt. Egész
egyszerűen úgy igaz, ahogy mondta: elhagyta valahol a táskáját. Majd egy idő
múlva megkerül. Én persze új cipőket vettem erre a célra, és a Havsgatanban
ledobtam egy csatornanyílásba, amikor visszafelé mentem a Hotel Helsinkibe. A
kesztyű ugyanott tűnt el a föld alatt, mert valószínűleg kutyaszőr tapadt hozzá. A
gyufa sajnálatos tévedés volt. Gondatlanul eldobtam, miután benyomtam vele a
vattát a kulcslyukba. De őszintén szólva azt hittem, hogy az egész esetet véletlen
szerencsétlenségnek fogják minősíteni. Maga sokkal ügyesebb volt, mint hittem,
felügyelő úr.
  - A Hotel Helsinkiben úgy tett, mintha teljesen berúgott volna - jegyezte meg a
felügyelő. - Kiment, és lefeküdt az egyik különszobában. Azután kisurrant, beült
Lankela autójába, és végrehajtotta a tervét. Rögtön elment, amikor látta, hogy
Lankela kilopózott Iris Salmiához. Így ő se vette észre a maga távollétét. De hogy
a csudába tudta, miképpen lehet kinyitni a garvaregatani ház kapuját?
  - Ez viszont az ön részéről hiba, felügyelő úr - jegyezte meg Kuurna szinte
tréfásan. - Ha alaposabban dolgozik, kiderült volna, hogy Churfelt báró abban a
házban lakott egy fél évig elsőéves egyetemista korában. A lakók nem kapnak
kulcsot abban a házban. Csak mindenkit felvilágosítanak a kapuzárral kapcsolatos
kis fogásról. - Újra csend következett. Úgy véltem, most rajtam a sor, hogy
mondjak valamit.
  - Ki és hogyan, azt tudjuk - mondtam komoran. - De miért? Képtelen vagyok
kitalálni.
  - Hiszen éppen azért jöttünk, hogy ezt megkérdezzük - jegyezte meg Palmu
felügyelő barátságosan. - Azt csak észrevetted már, hogy Kuurna úr is szerelmes
Kroll kisasszonyba...?
  Kuurna hátat fordított nekünk, és egy percig a tetőablakon beömlő fényben
fürdette arcát.
  - Hiszen céloztam rá - jegyezte meg. - Mulattatott. Kétszer is céloztam rá.
Csak nem hisznek olyan ostobának, hogy ok nélkül hencegek az őseim tetteivel?
A harmincéves háborúban az ősapám ugyan odaadta lovát a királynak...
  - Ugyan már - mondtam türelmetlenül. - Ez egy régi történet.
  - Lankela az én királyom - mondta Kuurna egyszerűen. - Olyan régen
csodálom, amióta ismerem. Kockára tette az életét, hogy megmentsen a
megfulladástól. Ez olyasmi, amit sohasem lehet elfelejteni. Természetesen igaz,
hogy könnyelmű, nem tud a pénzzel bánni, de áldozatkészsége páratlan, és én
büszke vagyok arra, hogy a barátja lehettem. Maguk ezt nem tudják megérteni, de
én már az iskolában pojáca voltam, vicces és gyámoltalan. Nincs egyebem, mint
az agyam, ez a degenerált, bizarr agy. El se tudják képzelni, hogy ez a barátság
mit jelentett a számomra. Csak emiatt volt érdemes élni ezt az életet. És azok az
évek, amikor együtt éltünk, nagyszerű, csodálatos, bolond évek voltak. Ültem a
repülőtér szélén, reszkető szívvel figyeltem nyaktörő mutatványait, és ...
  - Nem fogadott el pénzt magától? - szakította félbe Palmu.
  - Természetesen nem, ez teljesen ellentétben állt volna a jellemével - mondta
Kuurna szinte álmodozva. - Tudja, felügyelő úr, tulajdonképpen én nem vagyok
pazarló. Gondosan kezeltem a pénzügyeimet, de neki szívesen odaadtam volna az
egész vagyonomat, pedig jó pár millióra becsülik. Persze szégyen gyalázat, hogy
meggondolatlan gyerekek öröklik szüleik fáradsággal szerzett vagyonát, nemde,
felügyelő úr?
  - Ravasz dolog volt - jegyezte meg a felügyelő látszólag találomra -, hogy
kitalálta azt a kis botrányt a Runeberg-szobornál. Persze azt remélte, hogy
Lankelával együtt beviszik magukat az őrszobára. Egész furcsa dolog lett volna a
gyilkost az őrszobákban keresni. Szinte fél alibi. Nem hiszem, hogy sokan tudtak
volna ilyen jelenetet rendezni, amikor pár órával azelőtt elkövettek egy hidegvérű
gyilkosságot.
  Kuurnát nem zavarta a közbeszólás. Egy árnyalatnyi keserűséggel a hangjában
folytatta:
  - Kirsti Kroll elragadó kislány. Talán Lankela is, meg én is épp azért szerettünk
bele, mert olyan más volt, mint a többi lány a társaságunkban. Olyan harmatosan
friss és érintetlen. És milyen temperamentumos! Nem kellett nagy éleselméjűség
ahhoz, hogy észrevegye az ember, Kirsti fülig szerelmes Kalléba. Őrültség lett
volna tőlem, ha megpróbálom felvenni vele a versenyt. És nagyon jól tudtam azt
is, hogy Lankela nem folytathatja már sokáig ezt az életet. Feleségre volt
szüksége, és Kirstit igazán mintha neki teremtették volna ...
  - És maga megölte Krollnét, aki éppen össze akarta házasítani Őket - mondtam
gúnyosan.
  Kuurna tréfás kedve elmúlt. Halálos komolysággal beszélt, a szeme elszántan
csillogott.
  - Éppen azért - mondta. - Ha nem volna olyan ostoba, megértené, hogy ha
ilyen körülmények között kényszerítik őket a házasságra, valószínűleg örökre
szétváltak volna, vagy pokollá tették volna egymás életét. Azonkívül Karlnak ott
volt Iris Salmia, akibe beleszeretett, de aki végeredményben mégsem volt
hozzávaló. Én persze meg tudtam magyarázni Irisnek, hogy miképpen visel-
kedjen, ha szabadulni akar Kallétól...
  - Szóval maga vette rá, hogy elhitesse Lankelával... - kezdtem, de elharaptam a
mondanivalómat.
  - Féltem, hogy Lankela valami nagy őrültséget csinál - folytatta Kuurna
zavartalanul. - Lezuhan a géppel vagy valami hasonlót. Igazán nyugtalan voltam
miatta. És a legbolondabb ötlet az volt, hogy földbirtokosnak megy Tavast-
Lankelára. Manapság még egy tehermentes birtokot is nehéz kezelni, ez pedig tele
van adóssággal. Nem kemény munkára való ő, kis idő múlva elszállt volna a
lelkesedése.
  - Igen, hiszen Lankela a király - mondta csendesen Palmu felügyelő a
tapasztalt, okos férfi finom iróniájával.
  - Hát nem tudják megértem? - csattant fel Kuurna türelmetlenül. - Én persze
nem tudom, így mi lesz Lankelából. Természetesen minden rosszra fordulhat a
milliók mellett is. De nem hiszem, hogy így lesz, mert olyan nő lesz az oldalán,
mint Kirsti Kroll. Ő meg tudja húzni a gyeplőt. És Lankela azok közé az emberek
közé tartozik, akik boldogságra és gazdagságra vannak teremtve, ez az életük
értelme. És Kirsti Kroll soha nem lett volna boldog nélküle. Elfelejti, hogy a lány
kész volt öngyilkosságot elkövetni miatta, pedig gyilkosnak tartotta. Ilyen
szerelem előtt, becsületemre, kalapot kell emelni. Mondja, mondja, mit tehettem,
mikor úgy szerettem, és azt akartam, hogy boldog legyen?
  Csendesen, mélyen meghatva ültünk egy darabig. Az agyam kitisztult, és az
eset szálai már nem gubancolódtak össze megoldhatatlan csomóvá. A magyarázat
olyan egyszerű volt, olyan hihetetlen, és éppen ezért olyan meggyőző. Kuurna
szerette Kirsti Krollt, és azt akarta, hogy boldog legyen. Lankela megmentette az
életét, tehát adós volt vele Lankelának. És fizetett. Mintha álmot látna, úgy meredt
a festményre, amelyen Kirsti Kroll arca könnyű, világos színekben fürdött a
napfényben, majd lassan folytatta:
  - Olyan könnyűnek látszott. Krollné zsugorisága és kapzsisága annyi embernek
ártott. Mesélhetnék a tragédiákról, és akkor talán arra gondolnának, hogy csak jól
megérdemelt fizetségét kapta meg. Szívtelen és kíméletlen öregasszony volt, ha
vissza is akarta vásárolni a lelke nyugalmát Istentől, Azt hittem, hogy mindenki
szerencsétlenségnek fogja tartani, ami történt, és minden rendbe jön. De felügyelő
úr, magának teljesen igaza van, a gyilkosság gyilkosság marad.
  Palmu felügyelő lassan bólogatott. Az arca szigorú és elszánt volt. A szeme
csillogott.
  - Igaz - mondta -, a tette nem menthető.
  - Ezért jó, hogy mindent elmondhattam - felelte lassan Kuurna. - Látta, hogy
megkönnyebbült a szívem, mikor láttam magukat belépni? Már akkor tudtam,
hogy mindennek vége van. Ez a két nap és két éjjel túl hosszú volt nekem,
felügyelő úr. Már tegnap megírtam a végrendeletemet.
  - Még egy végrendelet! Túl sok volt már ebben az ügyben - jegyezte meg
nyugodtan Palmu felügyelő. - Ne legyen gyáva, Kuurna. Megússza az ügyet
tízévi kényszermunkával, és a büntetést meg is lehet rövidíttetni, ha jól visel-
kedik.
  Kuurna töprengett egy percig.
  - Börtönben, én ...?
  Palmu lassan felemelkedett, és melléje lépett. Kuurna nem hátrált. A régi,
gúnyolódó mosoly játszott az ajkai körül.
  - Elfelejti, felügyelő úr, hogy a bűnös beismerése nem elég ilyen komoly
bűnügyben - jegyezte meg könnyedén. - Akkor sem, ha van egy szavahihető
tanúja. Soha nem fogja tudni bebizonyítani a bűnösségemet, még akkor sem, ha
én beismerem.
  Palmu felügyelő összeráncolta a homlokát.
  - De van egy igazi bizonyítékom - sietett Kuurna megnyugtatni. - Utoljára
tartogattam, hogy mulatságosabb legyen, és persze a maga keményfejű detektívjei
sem találták meg, bár még a festéket is kiöntötték a tégelyekből, hogy nem rejtek-
e bennük valamit. Odaadom - egy feltétellel.
   - És mi ez a feltétel? - kérdezte Palmu felügyelő bizonytalanul. - Karl Lankela
és Kirsti Kroll soha nem tudhatják meg, hogy mi történt. Az újságokban még nem
volt egy szó se. Foglalkozzon az üggyel zárt ajtók mögött, felügyelő úr, akkor
adok egy bizonyítékot a bűnösségemre.
  Palmu felügyelő nem válaszolt, csak várakozóan nézett rá.
  - Zárja be előbb az ajtót - kérte Kuurna.
  Palmu elismerte később, hogy ekkor valami azt súgta neki, hogy a fiú ugratja.
De morogva odament az ajtóhoz és megfordította a kulcsot. Illetve megpróbálta
megfordítani, mert az nem mozdult.
  - A kezében van a bizonyíték - mondta Kuurna halkan, miközben az alkóv
függönye mögé ment, és levetette a festőköpenyt. Egy perc múlva megértettük,
hogy Krollné balkonjának a kulcsa van a kezünkben. Az orrunk előtt volt egész
idő alatt, már akkor, amikor először látogattuk meg őket. És ez volt Kurt Kuurna
utolsó vicce. Mikor végre megértettük, már késő volt. Odarohantam a függöny
mögötti ajtóhoz, de már a tetőterasz szélén állt.
  - Mondják, hogy szerencsétlenség történt - fordult csendesen felém, halálosan
sápadt arccal, és boldogtalan szemmel.
  Nem tudtam volna visszatartani. És azt sem tudom biztosan, hogy egyáltalán
akartam-e;

  Nincs sok hozzátennivalóm a dologhoz. Palmu felügyelő két óra hosszat ült zárt
ajtók mögött Hagert főfelügyelővel, és hosszas vita után sikerült kiharcolnia,
hogy elhallgassák az esetet. Szerencsétlenség történt. Legalábbis így állt az
újságokban, és a mi népünknek, minden megpróbáltatása ellenére, sikerült
megőriznie hitét a nyomtatott betűben. Még meg akarom említeni, hogy Kirsti
Kroll és Karl Lankela boldog házasok. Lankela nem repül annyit mostanában, és
csak akkor mehet fel, ha a feleségét is magával viszi - hogy legalább együtt
haljanak meg, ahogy Kirsti mosolyogva mondja. Karl Lankela korán jár haza
esténként, és ha mégis iszik valahol egy pohárral, sétál egy órácskát a csendes
utcákon, mielőtt hazamegy. Éppen úgy, mint a kötelességtudó Lanne ügyvéd. De
ez csak nagyon ritkán esik meg.
