Gore Vidal

Élő adás a Golgotáról



Első fejezet


Kezdetben vala a rémálom, s a kés Szent Pálnál vala, a körülmetélés meg jellegzetesen zsidó ötlet vala, de Isten látja lelkem, nem az én ötletem.

Timót vagyok, a zsidó Euniké és a görög György fia. Tizenötödik évemben járok. Lisztrában, az atyai ház konyhájában, anyaszült meztelenül fekszem egy faasztalon. Jácint-arany fürtök borítják fejemet, szemem búzavirágkék, a fütykösöm pedig a legnagyobb fütykös Kis-Ázsiában, legalábbis mifelénk.

A rémálom mindig úgy kezdődik, ahogy eredetileg is kezdődött a valóságban. Egy csomó ember vesz körül, közülük majdnem mindenki zsidó, kivéve apámat, Györgyöt, meg a Szentet; én így hívom a tarsusbeli Saulust, akit a Római Birodalomban, amelynek születése jogán polgára, mindenki Pál néven ismer. Eredetileg persze a Szent is zsidó volt, de akkoriban már sikerült a második vagy harmadik legfontosabb kereszténnyé felküzdenie magát. Ez az "akkoriban" egyébként az ötven évvel a Megváltó születése utáni időt jelenti, azaz - ha valaki szeret a számokkal bíbelődni tizenhét évvel azután voltunk, hogy a Mi Urunk keresztre feszíttette magát, mondván, hogy pár nap - na, maximum egy hét -, s máris köztünk lesz újra, elevenebben minden élőnél.

Így tehát születésem pár évvel azután esett, hogy a Megváltó első ízben távozott körünkből a Golgota tetején; ez a hely egyébként Jeruzsálem kertvárosa, ott van a villanegyed után rögtön balra. Apám korán áttért a kereszténységre, s én is hasonlóképp cselekedtem; jó heccnek tűnt, s különben is, mi a francot csináljon az ember vasárnaponként Lisztrában, ebben az unalmas porfészekben?

Akkoriban még csak nem is sejtettem, hogy amikor keresztény lett belőlem, és megismerkedtem a Szenttel és barátaival, testem - közelebbről a tököm - képletesen szólva vágyott hadizsákmány lesz, amiért a még csecsemőkorát élő Keresztény Anyaszentegyház két egymással marakodó szárnya fogja egymás belét kiontogatni.

A Szentnek támadt az az ihletett gondolata, hogy Jézus mindenki megváltójának jött el, a gójok megváltójának is, nem csupán a zsidókénak. A legtöbb zsidó mind a mai napig nem tudja bevenni ezt, s persze mi egytől-egyig imádkozunk érettük reggel és este. De a jeruzsálemi zsidók - például az a zsíros pofájú Jakab, a Mi Urunk öcsikéje, vagy Péter, akit mindenki csak "Kőszikla" néven ismer és szólít, merthogy olyan kemény a feje a totál hülyeségtől - végül csak beletörődtek abba, hogy a gójok tisztátalanok ugyan, de Jézus mégiscsak nagyobb buli annál, hogy egyetlen nyavalyás törzs kisajátítsa magának, és hagyták, hadd vigye el Pál az Üzenetet - a Jó Hírt, ahogy mi magunk közt nevezzük - a gójoknák is. A Szent olyan meggyőzően prédikált és olyan sikeresen fejte meg a gazdag palimadarakat az Egyház nagyobb dicsőségére, hogy egy csomó gój kezét-lábát törte, csakhogy áttérhessen; köztük vala apám is, György, a görög.

Így hát a Szent vígan szambázott ide-oda Kisázsiában, templomokat építtetett, s hatalmasat alakított mindenfelé, igaz, Barnabás és János Márk, a két atyafi segítségével. Annak ellenére, hogy a jeruzsálemi zsidóknak semmi bajuk nem volt a dohánnyal, amit a Szent rendszeresen átutalt a központnak, a gójokat csak nem vette be a gyomruk, s nem ültek le velünk egy asztalhoz, mert folyvást a mi hatalmas metéletlen dorongjainkon járt az eszük. Végül aztán kitört a balhé. A Szent belezúgott egy Titus nevezetű fiatal bikába, aki nemrég tért meg a Hitre, s elvitte Jeruzsálembe egy amolyan kis hancúrozós vikendre. Titus túl sokat nyakalt be a babilóniai sörből, s ki kellett mennie, hogy könnyítsen magán az Antonia-erőd falánál, amely fal mögött a római katonaság állomásozott. Mindenki pechére néhány ott ácsorgó zsidó elborzadva konstatálta, hogy Titusz furkója végén kígyó hosszúságú fityma fityeg, s rögtön mentek is jelenteni a rabbinátusnak, hogy egy gój van a városban, alig kőhajításnyira a Templomtól. A központban ekkor megdolgozták Jakabot, aki a Templom alkalmazottja, s Jakab közölte a Szenttel, hogy mostantól fogva a Jézus hitére térő gójoknak mind körül kell metélkezniük. Ekkor robbant ki a botrány.

A Szent fenyegetőzni kezdett, hogy ő ebben a szent minutában nyugdíjba vonul, hogy egyszer s mindenkorra befejezte az apostolságot és a tarhálást az Egyház számára. A jeruzsálemi keresztények - vagy jézusisták, ahogy nevezni szerették magukat - bölcsen nem erőltették a dolgot, mert a létük függött a Kis-Ázsiából származó bevételektől. De azért nem szálltak le a Szentről: azt követelték, hogy legalább ő, személyesen adjon bizonyságot arról, hogy igaz a lelke és tiszta a szíve, akár a kóser fazék.

Úgyhogy végül a Szent felvetette János Márknak, hogy metéltesse körül magát nyilvánosan, és ezzel mutassa meg Jeruzsálemnek, hogy a Szent nem valamiféle hitehagyott, önutálattal teli zsidó. János Márk köszönte szépen és kilépett. Kétszeres űrt hagyott maga után: részben a Szent titkárságán támadt üresedés, részben a Szent ágyában szabadult fel egy hely. Én, mint afféle vérbeli görög gyerek, aki töviről hegyire meg szeretné ismerni a világot, úgy gondoltam - legalábbis, amikor beléptem -, nem nagy ár érte, ha hagyom, hadd szórakozzon el a testemmel a Szent. Meg hát maradt az időmből és a testemből még éppen elég a lisztrai lányok számára. Titkárnak és irodistának is egész jó voltam, bár János Márknak a közelébe sem jöhettem. A munka sohasem volt unalmas. És mennyi élmény, mennyi tapasztalat!

De aztán beütött a krach. A Szentet nyilvánosan elítélték a jeruzsálemi egyházi fejesek. Gójokkal étkezik, mondták. Gójokat keresztel. Megismeré, s azóta is rendszeresen meg-megismeri egy kétcentis rózsás-bársonyos fitymájú kiskorú görög kamasz testét, mármint az enyémet. Ezt az utóbbi dolgot csupán suttogták, de ha Jakab azt mondja, hogy nosza, a világon bárhol megkövezte volna a Szentet bármelyik zsidó, pontosabban bármelyik határozatképes számú zsidó csoport.

Ezért van nekem ez a rémálmom, amely, ha egyszer rámjön, nem bír véget érni. De legutóbb valami szokatlan történt velem álmomban, rögtön azelőtt, hogy felébredtem.

Az álom mindig ugyanaz. A hátamon fekszem. Hűvös van a szobában. Libabőrzöm. Zsidók állnak körül, mindegyiken olyan hülye kalap. A Szent az asztalnál áll, hancúrlécem tenyerén pihen. Mondanom sem kell, hogy a hidegtől és az elkerülhetetlennek látszó bőrveszteségtől dorongom milyen kis kukaccá zsugorodott össze.

"Ti, akik most tanúi vagytok az eseménynek, vigyétek hírét annak, hogy Timót, a mi ifjú testvérünk Jézusban, a maga szabad akaratából úgy döntött, hogy a körülmetélés révén csatlakozik a kiválasztottak kiválasztottjaihoz."

Amikor idáig ér az álom, becsukom a szemem, ami elég furcsa, hiszen aki alszik és álmodik, annak eleve csukva van a szeme, de úgy látszik, hogy az álmoknak megvannak a maguk furcsa törvényei. Na, szóval, innentől már nem látom a Szent nagy, dülledt szemét és kopasz kerek fejét, amelyet körbefon néhány gondosan feketére festett maradék tincs, de hallom, amint mély hangján azt mondja: - Mohel, tedd a dolgod!

Durva kéz ragadja meg szaporítószervem. Érzem, hogy megrántja. Utána meg nagyon fáj, mintha égetnék ...a kés... felsikoltok és felébredek.

De tegnap éjjel - ellentétben minden korábbi alkalommal, amikor ugyanezt álmodtam - ezen a ponton nem ébredtem fel. Helyette - miközben úgy fájt a tököm, mintha tüzet raktak volna alatta, s hallottam, hogy körülöttem többen motyorásznak valamit - elfogott az érzés, hogy ezúttal valami tényleg nincs rendjén. Például nem a püspöki bungalóban voltam, itt, Thesszalonikában, ahol Makedónia püspöke és Epheszosz hajdani címzetes püspöke vagyok. Nem, hanem tényleg a konyhaasztalon fekszem, otthon, az atyai házban, Lisztrában. Lassan kinyitom a szemem. Sós könnyektől ég a szemhéjam.

Senki sincs most a szobában. Nézem meztelen testem - meztelen kamasztestem, tehát még mindig álmodom. Sajgó pöcsömet vászoncsíkokba pólyálták, olyan, mint az egyiptomi múmiák. Melegem van, folyik rólam a víz. Felülök. Lelógatom a lábam az asztalról. Szédülök. Hová tűntek a többiek?

A Szent hirtelen mellettem terem.

- Timi - pislog rám -, hogy érzed magad?
- Rohadtul - felelem. - Miért nem lett vége ennek az álomnak? Máskor mindig vége van.
- Álomnak? - úgy tesz, mintha nem tudná, hogy egy álomban vagyunk. Úgy tesz, mintha a most - az én mostom, Thesszalonikában - valójában akkor lenne, Lisztrában, s közös emlékeinket nem az alvás, az idő, meg mit tudom én, még mi közvetítené, hanem tényleg ott vagyunk, s éppen magamhoz térek, mint rendesen, a konyhaasztalon.

Óvatosan meglóbálom a lábam, s közben érzem a tompa sajgást minden dolgok középpontjában. Az ablakpárkányon anyám, Euniké ott hagyott egy félig megnyúzott nyulat; ez - álomszempontból - egész jópofa részlet, arra utal, ami éppen megtörtént velem. Legyek éhes hada lepi el a nyulat. Euniké szörnyű rossz háziasszony. Hányinger fog el.

Ülök az asztal szélén és ugyanolyan dühös vagyok, mint amilyen akkor voltam, amikor megcsinálták velem ezt a szörnyűséget, csupán azért, hogy a Szent ne essen ki végleg a jeruzsálemi egyházi fejeseknek, ezeknek a sóbálványoknak a kegyeiből. Történelmi és teológiai szempontból nézve a dolgot, a Szentnek ott és akkor véglegesen szakítania kellett volna a zsidókkal, s ürügynek pompásan megfelelt volna az én tökéletes tököm. Onnantól kezdve pedig kizárólag a gójoknak kellett volna hirdetnie az Igét. De sajnos, azok a hosszú-hosszú évek, amelyek során a Szent a Moszad titkos ügynökeként dolgozott, még annál is fondorlatosabbá tették őt, mint amilyennek az odafönti Nagyfőnök eredetileg teremtette.

- Hogyne, persze, hogy álom, arany nyuszikám. - Amikor olyan a hangja a Szentnek, mintha épp most gargalizált volna olvasztott csirkehájjal, rögtön óvatos és gyanakvó leszek. Már tizenöt éves koromban is tudtam, hogy személyében micsoda oltári széltolóval van dolgom. - Visszatérő álom, hogy egész pontosak legyünk...
- Nem - mondom epésen. - Visszatérő rémálom inkább...

Mivel a Szent két szemöldöke egyenes vonalat alkot, amikor a homlokát ráncolja, az egyik bozontos szemöldöke mintha meghágná a másikat; olyan, mint amikor két fekete hernyó üzekedik. Ezt majd bele is kell írnom abba a könyvembe, amelyben a jó hasonlatokat gyűjtöm, mióta beadtam a derekam a csábításnak, hogy író legyen belőlem, a Kr. u. első évszázad mindennapi görög nyelvén író író.

A Szent a homlokát ráncolja. A hernyók üzekednek.

- Nézd, Timi picinyem, mindez nagyon régen történt, még ha úgy tűnik is, mintha éppen most vagdostak volna meg Isten nagyobb dicsőségére...

A Szent érzi, hogy rosszfelé indult el, ezért most irányt változtat; az ablakhoz lép, szentpózba merevedik. - Én meghaltam és megdicsőültem. - Szeme feketén és másvilágian mered a nyúldögre.
- Persze, hogy már rég halott vagy, amikor előjössz ebben a rémálomban, és az álom mindig véget is ér, amikor felébredek életem jobbik fele, Atalanta mellett...
- Halleluja! - kurjant a Szent. - Nem rémálom ez, Timi! Ebből már kinőttünk. Látomás ez, Timi, látomás. Így rendeltetett. Megengedték, hogy belefolyhassak a visszatérő rémálmodba, arany bogaram, s megnézhessem, hogy vagy - látom, jó húsban vagy, harmatrózsaszín, lédús kamaszhúsban. - A Szent a jobb mellbimbómhoz kap. Én a kezére csapok. Ifjú bika voltam mindig, sohasem zavarodott össze bennem, hogy férfi vagyok vagy nő. Egyébként a Szent keze üres levegő, pedig az eredeti rémálomban nagyon is valóságos kéz. Valami nincs rendjén, nincs bizony.

- Azt hiszem, most már rögtön fel fogok ébredni. - Kezdem hallani Atalanta nehéz lélegzését az ágyban, ahol ez a rémálom - vagy látomás - történik velem.
- Először is átadnám a szponzorunk üzenetét. - A Szentnek muzsikál a hangja. - Istenünkét, tudod, a három személy közül ő az egyik. Timi, lelket próbáló idők jöttenek el. Igen, én most a Mennyben vagyok, Isten balján, kábé húsz üdvözült léleknyire a Könyöktől. De közben itt is vagyok, a visszatérő álmodban, amelyet most látomássá léptettek elő, mert át kell adnom egy üzenetet... Egy üzenetet - ismétli. Olyan, mintha beprogramozták volna, s nekem egy pillanatra átfut az agyamon, hogy talán nem is a Szent az, aki beszél velem, hanem valami sátáni káprázat.
- Jó, ki vele, mi ez az üzenet? - A nyúldög, meg az a rengeteg légy... hánynom kell.
- Egy ideje szisztematikusan törlődik a Jó Hír, a szöveg, amelyet az Újszövetségben rögzítettek, amelyet János Márk és a többiek oly nagy gonddal gyűjtöttek egybe azért, hogy egyszer s mindenkorra rögzítsék Minden Idők Legnagyobb Történetét, amely megtörtént, de amelyet, félő, hamarosan meg nem történtté tesz ez a vírus, amelyik a Föld, a Menny és a köztük levő senkiföldje összes komputerének memóriabankját megtámadta. Tudjuk, hogy a vírus egy magányos kibernopunk csibész műve, a Programgányolóé, ahogy a jövő majd elnevezi őt, de hogy a Sátán miért és hogyan ültette el ennek a férfinak vagy nőnek a szívében az Evangélium megsemmisítésének a vágyát - és ebben ugyebár benne van az én külön jó híremnek a megsemmisítése is -, az pontosan ugyanolyan rejtély, mint ez az álom, amelyben vagyunk.

Mindebből én egy kukkot sem értettem. - Hallom, amit mondasz, Szent. De semmit sem értek belőle. Például: mi az, ami törlődik? Kezdjük talán ezzel, jó?
- A Mi Urunknak, Jézus Krisztusnak a története, ahogyan ezt a három Szinoptikus Evangélium, plusz az a tetű János elbeszéli. - A Szent sose csípte igazán Jánost, aki ehhez a jeruzsálemi bandához tartozott, és nagyon egy követ fújt Jakabbal.
- És hogyan "törlődhet" az a sok könyv? - kérdezem a Szentet, miközben azon töprengek, mi az, hogy egy: komputer, kettő: memóriabank, három: vírus.
- Így - feleli a Szent, és testetlen keze, legalábbis látszatra, megragadja vászonba bugyolált, fájdalmasan lüktető dorongom. - Tegyük fel, hogy egy órával korábban folyok bele a rémálmodba, s tegyük fel, hogy megakadályozom a mohelt a körülmetélésedben, amely - legalábbis ennek a rémálomnak az összefüggésében - tizenöt éves korodban zajlik le, amely ötven évvel azután van, hogy a Mi Urunk megszületett Las Vegasban...
- Hol?
- Betlehemben. Izrael Államban. Sajnos, mellészóltam.

A Szent zagyválni kezd, ami mindig annak a jele, hogy valami nagyon foglalkoztatja. A mi időnkben a glosszolália, más néven a nyelveken szólás nagyon ment, és különösen akkor jött jól, ha az embernek nem volt semmi mondanivalója. - Ebben a látomásban könnyűszerrel megakadályozhattam volna a körülmetélésedet, s ezzel megváltoztathattam volna kapcsolatomat a zsidókkal és Minden Idők Legnagyobb Történetével. Ha nem vágják le a fitymádat, akkor azok engem Kr. u. ötvenben kivágnak az Egyházból, s fuccs az egésznek, nincs kereszténység, nincs történet, nincs elbeszélnivaló semmi, se keresztes hadjáratok, se Lourdes, se Oral Roberts, se Wojtyla. De ne tévedjünk mellékvágányra, ne beszéljünk arról, hogy mi lett volna, amikor itt van a nyakunkon az, ami ebben a szent pillanatban is van a jövőben. Az Evangéliumok szövege folyamatosan egyre kuszább és érthetetlenebb, s van, amelyik már teljesen meg is semmisült, például János Márké, aki nagyszerű titkár volt, ma sem mondhatok mást, bár hű valék hozzád, a te két kis feszes farpofácskádhoz...
- Ebből elég, Szent! - Egyszerre vagyok tizenöt éves falusi surbankó legényke és éltes püspök ebben a látomás-rémálomban: rémlátomásban. - Miért zagyválja érthetetlenre a Programgányoló a szövegeket, s ha össze is tudja zagyválni őket, hogyan semmisülhetnek meg ezek a könyvek?
- A miért pontosan annyira tisztázatlan, mint a kicsoda. De a keresztény üzenet mindenképpen kaotikus lett. Az imént is, amikor mellészóltam, a Programgányoló által ihletett legújabb blaszfémia tolakodott a számra, az, hogy a Mi Urunk Las Vegasban született, hogy maffia-kapcsolatai voltak, miközben a korábbi nevadai szenátornak, Laxaltnak nem - ismétlem nem - voltak kapcsolatai a maffiával, csupán...

Kezd megfájdulni a fejem. Ágyékom lüktet. Felállok. Forog velem a világ, legalábbis a konyha.

- Kezdesz eltűnni! - kiáltja a Szent. - Mielőtt elnyel a sötét, engem pedig a fény, jegyezd meg ezt: most neked kell elmondanod Minden Idők Legnagyobb Történetét, neked, egyedül neked, Timót, aki az én, azaz Szent Pál tanítványa vagy, aki Epheszosz címzetes és Makedónia de facto püspöke vagy, aki vértanúhalált halsz Bush elnök, áhhh, mit beszélek, Domitianus császár uralma idején - vagy Nerva volt az? -, amikor lángokban áll egész Nagy-Izrael... Írj le mindent, Timi, mert te vagy az egyetlen tanú, akibe a vírus nem tud belemászni. Te immunis vagy, ami annyit tesz, hogy amikor Mátémutyi, Márkimurci, Lukácsbukács és Jánosfájós már rég szájról szájra szálló csacska paraszti folklór csupán, mégis lesz Evangélium, mégpedig az egyetlen abszolút és totál igaz Evangélium, és ez a tiéd lesz, a Szent Timót szerinti Evangélium! Te vagy a mi mentsvárunk és végső menedékünk, kicsim. Ugyanis mindent, amit Kr. u. kilencvenhatot követően írtak a Mi Urunkról - s te, selymesgyűrűs seggecském, kilencvenhétben fogsz meghalni -, kitörölte vagy érthetetlenné kuszálta ez a komputervírus, amelyik úgy tördeli, úgy omlasztja önmagába az emberi emlékezet csatornáit, mint a Sátán milljom fotonja, úgy veszt el minden kvarkot a Pokolnak, sőt, ami rosszabb, a végső fekete csillagnak, az Ellenerőnek, ahol minden mindennek a tükörfordítottja. Az ismeretlen Programgányoló a Sátán komputerébe fészkelte magát, és a Sátán az Isten, és te én vagyok, én meg te vagyok, hej, tubicám, Timi tubicám, puszpusz...és óvakodj Marvin Wassersteintől, aki a General Electricnél van.

Miközben a Szent ledarálta ezt a szörnyű vakert, én lassan áttűntem abból a majdnem fél évszázaddal korábbi konyhából a magam ágyába, ahol Atalanta, akit az én segítő társamul szerzett az Úr, most is segítségemre sietett, mikor rémálmomból felriadtam; nem tudom, hányadszor történt ez ennek az immár negyedszázados, bensőséges, érett és keresztény házasságnak a során, amely két olyan emberi lény között köttetett, akik az ágyban ugyan nem, de Krisztusban mindenképpen egyenlők.

Kinyitottam a szemem. Atalanta állt ott; fölém hajolt és a kezében lévő konyharuhával felitatta orcám verítékét.

- Már megint rémálmod volt - állapította meg.
- A szokásos?

A torkomban vert a szívem. Elvettem tőle a törlőruhát és felszárítottam nyakam hideg tajtékját.

- A szokásos - mondtam. - De most a Szent eljött hozzám az álomban és a végén...
- Hogy van a Szent? - Atalantát már nem is érdekelte a rémálmom. Az ablaknál állt, kinézett a hátsó udvarra, ahol a szolgálólány a mosott ruhát teregette. Szép, verőfényes, felhőtlen napunk lesz; igazi makedón nap.
- Meghízott. - Most is, mint mindig, amikor a megcsonkításomról álmodom, elfogott a gerjedelem. A régi szép időkben ilyenkor mindig rávetettem magam életem segítő társára, de mostanában inkább az Új Csillag Fürdőben folytatott etyepetyékre tartalékolom hajdan rendkívül heves potenciám langyos maradékát. Püspök volnék, tehát fogadalmam kötelezne arra, hogy bezárassam a Fürdőt, a tisztátalanságnak eme bűntanyáját. De szerencsére prokonzulunk részvényese annak a szindikátusnak, amelynek Thesszalonika összes fürdője a tulajdonában van, s mivel a Császárnak és Krisztusnak ebben az esetben is meg kell kapnia azt, ami a Császáré illetve Krisztusé, rendszeresen járok a fürdőbe, részben a gőz, részben pedig az ottani hangversenyszezon kedvéért. - Azt mondja, hogy mindent le kell írnom, mert az evangéliumok mind megsemmmisültek, csupán az én evangéliumom maradt fenn, az, amit még meg sem írtam.
- Dicsőség a magasságos Istennek! - Atalanta sohasem figyel rá, mit mondanak neki, dehát ebben énreám üt, szórakozott szőke ő is. Hallani persze hall mindent. - Hogy semmisültek meg?
- Egy komputervírus intézte el őket.
- Hát persze - bólogatott szomorúan Atalanta. - Mindig tudtam, hogy előbb-utóbb ez lesz a vége. Valamelyik programgányoló szórakozni kezdett, ügyesen belemászott a memóriabankokba, begépelte a titkos kódszámokat, és hipp-hopp, egy-kettő, volt mágnesszalag, Jézus, te meg én, nincs mágnesszalag, Jézus, te meg én. Olyan szövetből vagyunk, mint faxaink, s kis mágnesszalagunk lefagyásos álomba van kerítve, melyet a Potyogós vagy a Hal No. 6 hoz reá.
- Már megint nyelveken szólasz. - De mint ahogy korábban mindig, most is leírtam - fonetikusan, ahogy hallani véltem őket - Atalanta különös szavait.

Az utóbbi időben, a jelek szerint, Atalanta nem tudja, hogy elhagyja a köznapok világát valami éber álomért. Nekem mindig álmomban támadnak a képtelen - vagy talán nem is képtelen? - látomásaim, mint például ez az iménti is, a Szenttel. Atalanta viszont ébren van, eszén van, s mégis, honnan, honnan nem, rátör valami és úgy kezd holmi komputervírusokról hablatyolni, mintha tudná, miről beszél.

Most, hogy itt ülök az asztalnál az emeleti odumban, Atalanta pedig elment a prokonzuli palotába, ahol a jótékonysági tombolát készíti elő. Követni fogom a Szent tanácsát, s azzal kezdem a Szerintem Való Evangéliumot, azaz Timót Evangéliumát, amivel szokás: az Igével. De előtte feljegyzem az éjszakai rémálmomat és a ma reggeli rejtelmes üzenetet, amely Atalanta, az én háziglosszoláliásom szájából hangzott el.

Jézus családfáját majd később toldom be. Bár a legtöbb evangéliumíró a családjával kezdi, szerintem a családfakutatásnál - az ember saját családfáját is beleértve - nincs unalmasabb dolog. A Szent is csak azért rakta bele, mert a zsidóknak jólesik, ha tudják, hogy Jézus egy jobb zsidó családból származó valaki, de - ahogy ezt egyszer a Szentnek is kifejtettem - ha Jézus magától Istentől való, akkor nincs ember a földön, akinek Ő a rokona volna, kivéve a mamájának a vér szerinti és nem vér szerinti rokonságát. A Szent erre azzal tromfolt rá igen szellemesen, hogy éppen ellenkezőleg, mindannyian Jézus rokonai vagyunk, mivel mindannyian Isten képére teremtettünk, mind Isten gyermekei vagyunk, és így tovább, és így tovább.

Mindenesetre egyelőre hagyom ezt az egész verklit arról, hogy X nemzé Y-t, Y pedig nemzé Z-t. Márk is kihagyta, és az ő könyvét sokkal jobban veszik, mint Mátéét, már ha hinni lehet a Könyvpiac c. alexandriai szaklapnak. Ugyanis gyakran előfordul, hogy az egymással versengő keresztény kiadók hamis adatokat adnak közre az eladott példányszámról. Itt van például...

- Meghozták a televíziót. - Pontosan ezekkel a szavakkal nyitott be a cselédlány, miközben én itt ültem ennél az asztalnál, és épp nekiveselkedtem, hogy leírjam, hogyan botlott bele Szent Pál először a mi Urunkba a sztrádán, valahol Jeruzsálem és Damaszkusz között.


Második fejezet

Eljött, majd elmúlt életem legzavarosabb és legérthetetlenebb hete. Elmúlt, de nem visszahozhatatlanul. A szalagot vissza lehet tekerni vagy gyorsítva előrecsévélni, tehát semmi sem múlik el véglegesen. Csupán érteni kell a gép kezeléséhez.

A gép itt van mellettem az asztalon. Két különös férfi hozta ki a címemre. Először azt hittem, szkíták, mivel nadrágot viseltek, s nem azt a minden alkalomra megfelelő tunikát, amelyet mi hordunk a köpeny (vagy ha előkelő az ember: a tóga) alatt. De ha szkiták voltak, akkor rendelkeztek a nyelvek adományával, mert beszédükön nyoma sem volt semmi idegenszerű akcentusnak. A televíziókészüléket Sony-nak hívják, ami, ha jól emlékszem, egy germán mennydörgés-istenség neve, de lehet, hogy rosszul emlékszem, s valójában valami metafizikai fogalom. A két szerelő nem tudta megmondani, mit jelent a név.

- Mr. Claypoole küldött minket. - Mindössze ennyit sikerült kiszedni belőlük. Értetlenkedve bámultak rám, a bútorokra, s Thesszalonikára, már amennyi a belvárosból látszott az odum ablakából ezen a szép őszi napon Kr. u. 96-ban. Mindkettő majd összeszarta magát az ijedtségtől.
- Hol van a hálózati csatlakozóaljzat? - ez volt az első és egyetlen kérdésük hozzám.
- Nem értem, mit beszél. - De hirtelen eszembe jutott, hogy püspök valék. - Bár önök nem az én püspökségemből valók, feltételezem, hogy mindketten testvéreim Krisztusban.
- Én zsidó származású vagyok - mondta az egyik, ami elég különös dolog, mert vagy zsidó az ember vagy nem, s ha a szülei azok voltak, akkor ő is az, és ha azt mondja, hogy zsidó származású, ezzel azt a képtelenséget állítja, hogy a szülei zsidók, ő viszont nem az. Ugyanígy: vagy gányoló az ember, vagy nem, harmadik lehetőség nincs.

A két ember közben elhelyezte a nagy, fényes, fekete ládát a falnál álló komódon. Aztán fémpálcaszerű valamiket tettek a tetejére és igazgatták őket egy darabig.

- Na, így már működni fog - mondta a gányolókülsejű és megnyomott egy gombot. A képernyőt hirtelen kitöltötte a CNN-csatorna pénzügyi hírműsora, a szokásos rossz hírekkel, hogy már megint mi nem tesz jót a dollárnak. - Elemről megy a készülék. Ezer óra garantált televíziónézés. Ezer óra garantált élvezet. Aztán egész egyszerűen eltűntek a semmibe.

Egy hete, hogy képtelen vagyok felállni a készüléktől. Eszelősen kapcsolgatok az egyik csatornáról a másikra. Nem tudok betelni a jövőnek ezzel a döbbenetes elektronikus világával, amelyet ezen a kis fekete ablakon keresztül megbámulhatok. Az émelyítő sárgák és a borzalmasan pulzáló pirosak egy soha véget nem érő, folyvást változó, mégis mindig egyforma rémálom részei. Elmondhatom, hogy még élek ugyan, de láttam a Poklot, s bizony mondom, óriási ott a nyüzsgés, nagyobb, mint félelmünkben vélnők.

Atalantát messze nem tette annyira mániákussá a Sony, mint engem, de a Twentieth Century Fox - a Huszadik Századi Róka, igen, hiszen mostantól kezdve már húsz évszázad is elmúlt (bár hogy miért róka, azt nem tudom) - szóval, a Twentieth Century Fox zenés-táncos filmvígjátékait nagyon, de nagyon szereti, mint ahogy az Imádkozzunk és erősödjünk hitünkben: egy óra minden vasárnap című adást is, amelyben valami - távolról a kereszténységre emlékeztető - vallás igéit hirdeti egy kifestett arcú és parókás férfi, mögötte kórussal.

Nem tudni miért, de csupán mi ketten látjuk és halljuk az adást. Ha megkérdezzük a vendégeket, látnak-e képeket a képernyőn, furcsán néznek ránk, majd gratulálnak nekünk, hogy sikerült szert tennünk erre a különösen értékesnek látszó, tükörfényesre csiszolt felületű obszidiánkő-darabra.

Mivel nyilván a Szent van az egész ügy mögött, szorgalmasan igyekszem megérteni ezeket a rejtélyes és borzongató tudósításokat, amelyek a közel kétezer évvel későbbi jövőből érkeznek; ott egyébként a jelek szerint mindennek az idejét és a korát a Jézus születése óta eltelt évek számával adják meg, ami ugyebár nem valami holtbiztos dolog, mivel a mi Urunk folyvást újabb és újabb éveket tagadott le a korából, hogy belevaló fasza fiatal gyereknek tűnjék.

- Negyven fölött már nincs megváltás - mondta, vagy legalábbis a Szent állította, hogy mondta. Persze a Szent mindig hazudik. Lehet, hogy a mi Urunk azt mondta, hogy "harminchárom fölött"; az általában elfogadott adat ugyanis az, hogy harminchárom éves volt, amikor először tért meg Mennyei Atyjához és ahhoz az általában ismert, bár teológiai szempontból vitatott három-az-egybenhez is, amely az Atyából, a Fiúból és a Szentlélekből áll, s amely nem más, mint a Sátán 666-os száma osztva 222-vel. De minek is számolgatok én itt? Hát igen, nyilván azért, mert nekem kell megírni a Szent Történetet, mégpedig nulláról indulva.

Kérdés: nem lehetséges, hogy a Szent most is hazudik? Tényleg elveszett minden Evangélium az enyémen kívül (amelyet egyébként képtelen vagyok elkezdeni, mert valami mindig megszakít a munkában)? Eddig csupán alig néhány adat áll a rendelkezésemre. Mindenesetre rendre felsorolom az ismert tényeket.

Egy. A Szent megjelenik a rendszeresen visszatérő rémálmomban. Közli velem a tragikus hírt erről a "komputervírusról". Nekem ugyan fogalmam sincs, mit jelent ez a szó, mégis dereng valami, és mintha a lényegét valahogy felfognám a dolognak. Az Evangéliumok fizikailag törlődnek a könyvekből és a "mágnesszalagokról". De vajon azoknak az embereknek a tudatából is, akik még emlékeznek a szövegükre? Felteszem ezt a kérdést Sony istennek. Az isten néma, mint a sír, nem válaszol.

Kettő. A Sony a jövőből érkezett. Senki sem látta, hogy került ide az a két ember, aki a készüléket hozta. És ami még fontosabb: ki küldte a készüléket és miért?

Három. A Szent mindig mondta, hogy a jövőben élők rajtunk tartják a szemüket, figyelnek bennünket. Elvem az, hogy soha egyetlen szavát se higgyem el. Persze ott volt ez a találkozás Philippinél, de erről majd később. Viszont ezt a kétségkívül kissé rejtélyes esetet kivéve mindig meg voltam győződve arról, hogy a Szent csupán felvág és dicsekszik. De most már tudom, hogy a Legnagyobb Történet kezdete óta millió és millió szempár figyel bennünket. És azt is tudom, hogy ott, a jövőben több módját is tudják annak, miként menjenek vissza a múltba, azaz ide, mihozzánk.

Az egyik módja az úgynevezett "beszivárgás". Így jutott be a Szent a legutóbbi rémálmomba. Nem tudom persze, hogy pontosan hogyan is csinálják ezt, de nyilván nem lehet nehéz, különösen az ilyen rámenős alakok számára, mint amilyen a Szent volt - nem, nem mondhatom azt, hogy volt, hiszen már tudom, hogy az idő ezek szerint egy nagy kerek és lapos tányér. No persze azt sem értem, hogy ez mit jelent, de mindenesetre ezt mondta az Alapítvány a Belső Békéért szóvivője egy talk-show műsorban.

Igyekszem megkapaszkodni abban a kevésben, amely ép elmémből még megmaradt, miközben megpróbálom felvenni a harcot ezzel a jövőből érkező invázióval, igen, invázióval, nem tudok jobb - vagy enyhébb - szót rá. Az inváziónak egyébként ma reggel új szakasza kezdődött, közvetlenül a CNN-állomás Hollywoodi perc című műsora után, amelyet nagyon szeretek, bár vannak unalmas pillanatai, amikor is egy poliészterből készült ún. mellényes öltönyt viselő, rózsaszín arcú fiatalember lépett ki a készülékből.

Hogy miként lép ki felnőtt ember egy fényes fekete Sony-ból, amelynél tízszer nagyobb? Gondolom, ugyanúgy, ahogy Jézus feltámasztotta a holtakat. Mindenesetre a műsor eltűnt a képernyőről, s a helyén megjelent Chester W. Claypoole. Majd ahogy kilépett a készülékből, egyre nagyobbra nőtt, egészen addig, amíg el nem érte a normális felnőtt méretet. Háta mögött kialudt a képernyő.

- Jó reggelt - mondta meleg hangon. - Chester W.
Claypoole vagyok. Az NBC alelnöke, a kreatív műsortervezés felelőse.
- Légy üdvözölve - tért hirtelen vissza ökumenikus modorom - szerény püspöki hajlékomban. - Kezemet, melynek középső ujján ott volt a püspöki gyűrűm, feléje nyújtottam, mégpedig úgy, hogy egyforma könnyen választhasson a két lehetőség között: megcsókolja a gyűrűt, amint igazi hívőhöz illik, vagy kezet ráz velem, mint egy jó cimbora. Ő viszont egyiket sem tette.
- Hívjon Chetnek - mondta -, csak semmi formalitás. - Remélem, tetszik a televízió, amelyet küldtem.

Leült egy zsámolyra székemmel átellenben és rám mosolygott, pontosan úgy, ahogy a televízióban mosolyog mindig mindenki. Gondolom, azért mosolyog mindenki mindig, mert valami ismeretlen okból kifolyólag mindenkinek hibátlan és egészséges fogsora van. Itt viszont Kr. u. 96-ban azok, akiknek még egyáltalán megvan egy-két foguk, sem szívesen mutogatják, úgyhogy nem sok mosolyt látni a mi köreinkben. Nem mintha bármi is mosolyt csalhatna az arcokra: nagy az adó, ezek az őrült cionisták meg azzal fenyegetőznek, hogy intifadát indítanak a rómaiak ellen, akik pedig - akár tetszik, akár nem - a világ urai. Ezt a zsidók is megtapasztalhatták húsz évvel ezelőtt, amikor a rómaiak földig rombolták a jeruzsálemi Templomot és lemészárolták az egész cionista mozgalmat, csupán ez az Irgun nevű terrorista banda maradt meg, akik egyre erősebbek és egyre több szálloda halljában robbantanak bombát.

- Nagyon kedves gesztus volt, mondanom sem kell. - Én is tudok hűvösen udvarias lenni. - Bár még mindig nem tudom, hogyan képzeli, hogy bekapcsol engem a Kr. u. huszadik századvégi televíziós műsortervezésbe, miközben megfeledkezik a parabolaantennáról, amely nélkül, ugyebár, nem tudom nézni a Sky Channelt, pedig ez az igazán élvezetes televíziónézés sine ma nonja. Persze, ne értsen félre, nem szemrehányásként mondom.
- Itt, a múltban nem működne a parabolaantenna. Egyébként tudja fogni az egész klasszikus csatornakínálatot. Az NBC megvan, természetesen, aztán a CBS, az ABC és a CNN...

Chat most elhallgatott és a homlokát ráncolta. A televízióra mutatott. - Önnek egy különleges General Electric készüléket kellett volna kapnia, ez viszont egy Sony... Hm. Különös. Na, de hol is tartottam? Ja igen. A látogatók. Tudja, le kell fülelnem egy bizonyos...őőő...gányolót. - Figyelte, értem-e mit beszél, vagy sem.

Mivel nem értettem, megkérdeztem tőle, mi az a "gányoló". Chet erre nagyjából ugyanazt mondta el, amit álmomban a Szent, és ez azt bizonyítja, hogy a Szent és Chet közösen dolgoznak azon, hogy a keresztény Üzenet általam helyreállíttassék. Természetesen nem zárhatom ki annak lehetőségét, hogy valójában nem azok, akiknek mutatják magukat, hanem a Sátán ügynökei.

- Azt még mindig nem tudjuk, hogy ki a Gányoló, a mi nagybetűs Gányolónk, de Dr. Cutler, aki lángészi minőségében áll a General Electric alkalmazásában - az NBC a General Electric leányvállalata -, összedobott egy Szuperbiztos Behatolásvédőt, amely ezt a mágnesszalagot a legügyesebb gányolótól vagy kibernopunktól is megvédi.
- De a látogatóktól nem, ugye?
- Ha bárki megjelenik itt, aki az én időszelvényembe tartozik, hálás lennék, ha odaszólna nekem a Z csatornán. Megmutatom, hogyan kell csinálni. Ha nem vagyok benn, az elektronikus sípszó után beszéljen rá a rögzítőre, én meg majd visszahallgatom az üzenetet.

Chet cigarettára gyújtott. Láttam a füstjét, de nem éreztem a szagát. Aztán megmutatta, mit hol kell nyomkodnom, hogy bejöjjön a Z csatorna, a cég belső telefonhálózata és Chet közvetlen vonala. Bár a felét sem értettem annak, amit mond, hagytam, hadd beszéljen. Idővel mindennek lesz valami értelme. Végtére elég régóta utazom már hitbeli ügyekben, tehát tudom, hogy így van.

- Az ön evangéliumának felmérhetetlen jelentősége van a kereszténység szempontjából. A kreatív műsortervezésnek viszont a General Electric és leányvállalata, az NBC szempontjából van felmérhetetlen jelentősége. Küszöbön áll egy óriási ugrás a szoftverterületen. Már közel az idő, amikor egy egész forgatócsoportot vissza tudunk ide küldeni, s amikor ez lehetséges lesz, élőben - vagyis hát az akkori élő mivoltukban - tudjuk felvenni a legkülönbözőbb történelmi eseményeket. És itt válik fontossá számunkra a maga személye.

Kuncogtam egy kicsit. Nagyon ügyesen és hatásosan tudok kuncogni. - Nem kellene először talán ügyvédet fogadnom?

Chet arcán savanyú mosoly jelent meg. Úgy látszik, beletrafáltam az egyik érzékeny pontjába. - Kicsit korai lenne még a dolog üzleti részéről tárgyalnunk. De elmondom a tervet. A mi hálózatunk fog először visszamenni az időben a Golgotára, hogy felvegyük az eredeti keresztre feszítést, feltámadást, mifenét, szóval, az egész hóbelevancot, mégpedig élőben! És mivel az a legfontosabb, hogy a néző azonosulni tudjon a műsor szereplőivel, lesz majd egy halom mélyinterjú, és nem csak a jelenlévő nagyfejűekkel, hanem az utca emberével is, azokkal, akik nézelődni jöttek fel a Koponyák Hegyére. Természetesen nem szeretném, ha túlságosan nagy reményeket táplálna, de önnek a legjobbak az esélyei arra, hogy műsorvezető legyen ebben a közvetítésben. Részben ez az oka, hogy kiszemeltük önt - csúcsidőben csúcsdohány, Tim szan.
- Ha ez így van, Chester...
- Chet. Hívjon csak Chetnek.
- Ha ez így van, Mr. Claypoole, akkor nyilván a többi hálózattól és a CNN-től is megkeresnek majd, hogy megtegyék nekem ugyanezt az ajánlatot. Mi ezt az Egyházban versenyhelyzetnek hívjuk.

Chester füttyentett egyet. - És még azt mondják, hogy minden szent született baldóver!
- Baldóver? Mi az, hogy "baldóver"?
- Áááá...ájtatos életű ember. - Chester tudta, hogy vágja ki magát. Én persze nem bízom benne. - Hát igen, lehet, hogy kap majd más ajánlatokat is, de én nem tartom valószínűnek. Knowhowban a GE mindenkit maga mögé utasít. Dr. Cutler a legnagyobb lángelme Mr. Moto óta, aki feltalálta a televíziót.

Na, végre kibújt a szög a zsákból: üzletről van szó. Elfogadjam a műsorvezetői szerepet az Egyenes adásban a Golgotáról című műsorban? Rengeteg függ, most már tudom, a járulékos jogoktól, közelebbről a videókazettajogoktól. Meg kell bíznom az üggyel egy teljesen lelkiismeretlen ügyvédet. Tovább piszkáltam Chetet.

- Hadd rágódjam egy keveset a dolgon. Közben viszont elmondhatna nekem valamit. Szent Pál mindig tudott a maga, illetve a magafajták létezéséről. Akkor meg miért nem neki hozott - vagy hoztak a többiek - egy televíziót?
- Pál életében technikailag még nagyon kezdetleges volt a dolog...
- Na nem, Chet. Engem nem tud megdumálni. A maga számára mi mindketten egyformán halottak vagyunk. Ha viszont engem meg tud látogatni, akkor őhozzá is be tud ugrani - jó, egy kicsit régebben, mint most. Hát akkor miért nem nyomja meg a visszatekerőgombot? Miért nem - hogy is mondják? Miért nem sonyzik vissza őhozzá is az időben?
- Miért kínoz ezzel? - Chet elnyomta a cigarettát Euniké piros-fehér korintoszi salátástál-készletének utolsó ép darabjában. De hamu nem maradt utána, a cigaretta illlúzió, mint ahogy Chet is. - Semmit sem szabadna elmondanom, ön meg itt kiszaszerolja a létező legfejlettebb technikát...
- Nézd, fiam, te jöttél el énhozzám, nem én tehozzád. - Hangom meleg volt és szívélyes, a jó pásztor hangja. - Jer! Gyónj meg mindent! Az én kezemből a megváltást vehedd magadhoz.

Chet felnyögött.

- Na jó. Vannak más szalagok is az ön életéről. Rengeteg szalag. Én azért vágtam bele magam éppen ebbe, amelyik fut, mert ez gányolásbiztos. Szent Pálhoz sohasem sikerült eljutnom, ugyanis mire Dr. Cutler kidolgozta a technikát, a Gányoló megsemmisítette a Szent Pál-szalagokat.
- Ezek szerint nyilván a mi Urunkról is voltak szalagok.
- Igen. És ezek a szalagok semmisültek meg először. De még előtte eljutott hozzá egy külföldi hálózat - persze csak távkapcsolat útján -, és a riporter majdnem rábeszélte Őt, hogy hanyagolja ezt az egész cionista szarakodást, és helyette emigráljon inkább Palm Springsbe, ahol ott várja ez a neológ templom, az Ő neve a homlokzatán, s be van dobva egy vadonatúj kertes ház is pluszban, mint mellékes.
- Jézusi megkísértették?
- De még mennyire, hogy megkísértették! De hála Moroninak, azt még nem találták ki, miként lehetne önöket és a többi jóember gyorselőrében egészen a tévéország kellős közepébe tekerni, itt viszont, a maguk időszelvényében - ki hinné? - nem létezik Palm Springs. Ennek ellenére, ha sikerül rábeszélni Őt, hogy hagyja a megváltósdit és menjen korengedménnyel nyugdíjba, átköltözhetett volna például Ciprusra, s élhetett volna ott nyugodtan, és akkor nincs se Golgota, se Szent Pál, se kereszténység. Kis híja volt, annyi szent.

Hirtelen minden megvilágosult előttem. Korábban sohasem tudtam mit kezdeni azzal a történettel, amely szerint Jézust a Gecsemáné Növénykertben megkísértette a Sátán, s megpróbálta rábírni, hogy hagyjon fel az egésszel; Jézus legalábbis így mesélte mindig. Most viszont már világos, hogy ki avagy mi kísértette meg Őt. Nem a Sátán volt, hanem egy tévés műsorvezető, valami gátlástalan és lelkiismeretlen külföldi hálózat alkalmazottja; ennek alapján persze Murdockot nyilván kizárhatjuk. Hirtelen egy sor dolog vált érthetővé. Szükségem van erre a Chesterre vagy Chetre...

Felemeltem egy pergamentekercset az asztalról. Az álomtól kapott biztatás nyomán máris feljegyeztem egyet s mást életemnek arról a korszakáról, amelyet Szent Pállal töltöttem.

- Ezért vagyok itt.
- Igen? Én azt hittem, hogy azért van itt, mert határozott és végleges ajánlatot kíván tenni nekem: felajánlja a műsorvezető szerepét az Egyenes adásban a Golgotáról című tévéműsorban.
- Igen, ezért is. Ez a csalétek vagy a desszert. De igazából bennünket a Szent Timót Evangéliuma érdekel. Kérem, vessen erre egy pillantást!

Chet egy fényképet tett elém, amelyen egy gödör volt látható, egyik partján rengeteg törött márványdarabbal és jó egy tonna földdel.

- Mi ez?
- Ez az ön székesegyháza itt, Thesszalonikában. Jelen állapotában. Úgy értem, hogy az én jelenemben. A régészek már évek óta folytatják az ásatást, s most visszhangdetektor segítségével felfedezték, hogy a főoltár alatt egy fülke található.

Bólintottam.

- A takarítószereket tartjuk ott. Partvisok, seprűk, vödrök. Van ott persze néhány sír is.
- Momentán nincs miért sietni, mert kiürült az ásatási kassza és szünetel a munka. Úgyhogy futja rá az időből, hogy ön megírja a könyvét, majd becsempéssze ebbe a fülkébe. Az ön idejéből. Illetve a mi időnkből.

Halkan dudorászni kezdett.

- Tehát csempésszem a...
- ...kéziratot a fülkébe. Szent Pál és Jézus élettörténetét, amiként ezt Timótnak elbeszélték. Az évezred régészeti lelete lesz! Már látom is az első nyomást, a többmillió képeskönyv méretű kötetet, s közben csak a folytatásokban való közlés joga...
- Mi ebben nekem a bóni? - kérdeztem. - Vagy az Egyháznak? - jutott eszembe hozzátenni.
- Ön megmenti a kereszténységet a megsemmisüléstől. Kell ennél több? Ezt mormon létemre mondom, olyan mormon létére, aki, Moroni bocsátsa meg neki, dohányzik. Egyedül az ön verziójában fogja ismerni a jövő az igazságot, hogy Jézus egyetlen fia a Nap... oh pardon... az Apa..., na, mit nem mondok, az Atyaúristennek, az egyetlen Istennek.

Chet odament a tévéhez. Átkapcsolt a Z csatornára.

- Na, megyek, mert még lekésem az utolsó vonatot Westportba - kacsintott rám. De a képernyőn nem volt semmiféle vonat, csupán egy szobát láttam, amelynek papírból voltak a falai, s amelyben egy kimonót viselő lány szertartásosan teát töltött ki a csészékbe.

- Miért nem viszi magával a kéziratot, amikor majd megint meglátogat?
- Semmit nem tudunk elvinni innen, mivel valójában nem vagyunk itt. Hogyan is magyarázzam meg? Mondjuk úgy, hogy mi váltóáram vagyunk, ön meg egyenáram. Visszatekeréssel el tudunk önhöz juttatni dolgokat, de gyorselőre üzemmódban nem működik a dolog. Fogja meg! - nyújtotta felém Chet a karját. Megmarkoltam a csuklóját, de a semmit fogtam csupán; ugyanúgy, mint amikor a Szentet érintettem meg az álmomban. - Látja? Úgynevezett hologramm vagyok. Önmagam háromdimenziós képe. Dr. Cutler még nem jött rá, hogyan lehet visszajuttatni ide élő személyt anélkül, hogy a teste molekulái végzetesen össze ne kuszálódnának. A televíziókészülékekkel ez jóval egyszerűbben megoldható. Viszlát. - Chet beleolvadt a képernyőn látható képbe. Majd amikor a kimonós lány egy csésze teával kínálta, egy induló reklám mindkettőjüket lemosta a képernyőről.

Az az érzésem, hogy Jézus elsőre átlátott a szitán, s már ott, a Gecsemáné Növénykertben rájött, mi az ábra, amikor kijelentette, hogy minden ilyen elektronikus látomás, legyen az kábeli avagy hálózati, egyformán az Ördög műve.

Most viszont újra elő kell vennem a Szent Timót Evangéliumát, ahogy azt elbeszélték... Miért írtam ide azt, hogy "ahogy azt elbeszélték", hiszen én beszélem el, pontosabban én írom meg a történetet, abban a formában, amiként emlékezetemben megőriztetett. Vigyáznom kell, teljesen ura kell, hogy maradjak önmagamnak ezen a szalagon. Bárhová néz az ember, mindenütt kibiceket lát.


Harmadik fejezet

Azon a napon, amikor elhagytam Lisztrát, Euniké új szandállal ajándékozott meg, a Papa torkát pedig a sírás fojtogatta. A görög lányok láthatólag szomorúak voltak, de ez még hagyján, mert a fiúk is szomorúak voltak. Bizony, bizony, én voltam a leglangyosabb gyerek, aki abból a hűvös városból lejárt a tengerpartra, hogy bedobja magát, s kaptak is rajtam mind, amin - ha csillogó búzavirágkék szememre és jácint-arany fürtjeimre gondolok - végtére is nincs semmi csodálkozni való. Ma már kopasz vagyok.

- Polimorfikusan vagy perverz - suttogta éjszakánként a Szent és fürtjeimbe temette arcát. Az ágyban mindig görögül beszéltünk. De amikor elvégezték rajtam azt a hentesmunkát a konyhában, jó hónapig nem voltam én se poli ez, se poli az. Nagyon fáj a körülmetélés, és aki mást mond, az hazudik. Előtte sokkal boldogabb voltam, de ami igaz, az igaz, ha meg kellett válnom az előbőrtől, hogy elszabadulhassak Lisztrából és elindulhassak a nagy Sárga Téglás Úton a Szent magántitkáraként és csicskásaként, hát megérte. És a lényeget végül is nem metélték le rólam.

Napfényes nyári nap volt, amikor a Szent, Silás és jómagam legyalogoltunk Lisztrából a tengerpartra. Silás, a Szent asszisztense félig görög volt, sérvben szenvedett és sérvkötőt viselt. Akárcsak a Szent, ő is római polgár volt. Hogy ezek ketten mit tudtak összeömlengeni a római polgárságukról! Persze akadtak olyan helyzetek, amikor nem bántam volna, ha én is római polgár vagyok, mert ha az ember echte római polgár és lebukik valamin, akkor csakis császári bíróság járhat el az ügyében. A Szentnek is, Silásnak is nagyon csicsás útlevele volt; lengették is nagy büszkén minden országhatáron - és persze minden zsinagógában.

A régi elv úgy szól, hogy "legelsőbben a zsidóknak kell elvinni az Igét", s ennek az elvnek a szellemében a Szent minden városban, ahol megfordultunk, sorbajárta a zsinagógákat, mármint ahol volt zsinagóga. Először mindig nagy volt az öröm, bájvigyorok, villámgyors pertu, majd ebéd (ez kivétel nélkül mindig rossz volt). Aztán megkérték, hogy szóljon néhány szót, s annyi idő sem telt bele, hogy azt mondhatta volna az ember, "jézusúristen", már gyapálták is a Szentet. Sehol sem kajolták meg azt a kellemetlen hírt, hogy az elhunyt Jézus ben Názáret, akit a görögök Király vagy Krisztus néven emlegetnek, valójában az a messiás, akire a zsidók már időtlen idők óta várnak.

- Azért csinálom ezt - mondta a Szent, miközben a sebeit kötöztem az egyik ilyen bokszmeccs után, amelyet volt hittestvéreivel vívott -, mert bárhol és bármikor előfordulhat, hogy valakit sikerül megtéríteni. - Pedig amikor a Szent űzni kezdte a hittérítő ipart, megállapodott Jakabbal, hogy risztelnek a melón. A Szent a fitymaviselők körében ügyködik, Jakab pedig - a kőkeményfejű és földbuta Péter segítségével - a zsidókra lőcsöli rá a jó hírt az Utolsó téletről. Péter aztán Rómába költözött, ahol óriási sikere volt a társasági életben; még Néró császárnak szívébe is belopta magát, aki egyébként úgy vélekedett Péter római szerepléséről - és itt szó szerint a császárt idézem -, hogy "ennél viccesebb baromsággal még senki sem lépett fel a Palatinus Hegyén".

Sajnos, a Szent képtelen volt beérni azzal, hogy a gójokat térítgesse. Valahányszor zsinagógát látott, úgy érezte, neki be kell mennie és elmondani a jó hírt, hogy pár évvel ezelőtt a messiás szamárháton bevonult Jeruzsálembe, ahol is a zsidók mint önutálatban szenvedő zsidót, a rómaiak pedig mint cionista terroristát tüstént elítélték. Utána meg felszögezték egy keresztre, s ebben - emlékeztette a Szent a hallgatóit, akik egykoron hitbéli testvérei voltak - ebben a régi gárdához tartozó rabbiknak is vastagon részük volt. A harmadik postmortem napon aztán Jézus újra életre kelt és kimászott a sírból. Ennek többen is tanúi voltak Jézus sajtótitkárságának a tagjai közül, s ezeket a látvány meggyőzte arról, hogy Jézus valóban a messiás, és hogy az Utolsó téletre és Isten Országára rögtön sor fog kerülni, amint Ő visszajön, csak előbb eltölt egy pár napot Apjával, az Úristennel a Mennyben.

Később arra jutottunk, hogy Jézus ezt nyilván úgy értette, hogy még ennek a nemzedéknek az életében visszatér körünkbe. És azóta is tűkön ülünk mindannyian.

Természetesen én is ugyanezt prédikálom minden vasárnap a székesegyházamban, amely rég megérett már a tetőcserére, de a prokonzulunk itt Makedóniában mindig azt mondja erre: - Minek pénzt kiadni, amikor a messiás bármelyik pillanatban eljöhet és ezt az egész gyönyörű teremtett világot feltekeri, mint valami szőnyeget? - Dörzsölt alak ez a prokonzul, nagy gazember.

Egy vontatóhajóval átkeltünk Kisázsiából Makedóniába, mert a Szentnek álmában megjelent egy isteni szőke izompacsirta - az ilyeneket nagyon csípi a Szent, engem is azért komál, mert ilyen típus vagyok -, és átintegetett neki a nagy víz másik oldaláról, mondván: - Ugorj át hozzánk Makedóniába, nem bánod meg, mert nagyon jól fogunk mulatni.

Akkor még csak meg sem fordult a fejemben, hogy én egyszer püspök leszek itt, ezen a Piripócson. Ha az itteni népekre azt mondom, hogy bunkók, megdícsértem őket. Kívánatosnak persze kívánatosak, de hát a rómaiak is kívánatosak, s ha rajtam állna, inkább lennék egy szerény kikötői kápolna plébánosa Új Ostiában a tengermelléken. De - ahogy a Szent mondta mindig - nagyságra ítéltettem.

Philippinél száiltunk partra, egy halom birka, birkapásztor és kéjnő társaságában; Philippi szörnyű hely, tele szőke emberekkel, akik sohasem mosdanak.

Amikor a Szent megkérdezte az egyik járókelőt, merre található a legközelebbi zsinagóga, Silás - áldás reá - közölte vele, hogy ha a Szent még egyszer be meri tenni a lábát egy kibaszott zsinagógába, ő, mármint Silás, maga is beszáll a ruhába és saját kezűleg működik közre a Szent belének kiontásában.

A Szent vernyákolt egy darabig, mondogatta, hogy "Ó, ti, akikben megfogyatkozott a hit", de mivel igazából még nem hevertük ki a legutóbbi ellazsnakolásunkat, be kellett látni, hogy mindannyiunkra - de kettőnkre, "akikben megfogyatkozott a hit", mindenképpen, s különösen Silásra, aki sérvben szenved - ráfér egy kis nyugalom.

Szobát vettünk ki egy fogadóban a fórum mögött. A fórum tipikus kisvárosi fórum volt, hajszálra olyan, amilyet mostanában a világ minden városában talál az ember, ugyanis manapság minden város pont olyan, mint az összes többi város, azaz Rómára hasonlít, csak olcsó mucsai kivitelben. Persze éppen ez a Római Birodalom értelme: a szabványosítás. És még akkor is, ha egyes helyi etnikai csoportok - horvátok, kurdok és hasonlók - sírnak, hogy oda az identitásuk, számunkra mindenképp kényelmesebb, ha tudjuk, hogy bárhová is vessen a sorsunk, vagy vigyen a dolgunk, mindig találunk ott majd egy fórumot, egy amfiteátrumot, egy bíróságot és egy halas pizzát. Azonkívül mindent márványból csinálnak, bár, amilyen infláció van, ma már senkinek sincs elég pénze igazi márványra, s még a mi kormányzónk palotáját is márványporral kevert vályogból építették. Hát igen, a látszat legalább annyira fontos a Birodalom, mint az Egyház szempontjából.

Amíg a Szenttel voltunk, nem volt megállás, mentünk rögtön tovább, mivel a Szent egyszerűen nem bírta ki közönség nélkül. Nem érdekelte semmi más, az sem, hogy mit eszik, mit iszik, miféle ruha van rajta. Amikor már kezdett nagyon bűzleni a gönce, Silással vettünk neki egy új tunikát, a régit meg elégettük. De ő észre sem vette. Csak a közönség, a tömeg, az érdekelte, semmi más.

Én - görög fiú lévén -, makulátlanul tiszta voltam. Amint megérkeztünk valahová, máris rohantam a fürdőbe, s nem csupán az etyepetye meg a vihánc kedvéért, hanem azért is, hogy megdolgozzam magam az olajjal és a horzsakővel. A Szent viszont az istenesség mellett a tisztaságot gyűlölte a legjobban - mármint a beavatatlanokban, a laikus kívülállókban. A Szent számára ugyanis egyetlen dolog létezett csupán: az egy igaz Isten, aki elküldte nekünk Egyetlen Fiát, hogy megfeszíttessék és feltámadjon, s aztán - miközben mind várjuk, hogy befusson a világvége, amely némi késésben van a Szent eredeti menetrendjéhez képest - közülünk azok, akik a Mi Urunk munkatársai voltak, megtanítják a többieket, hogyan kell tisztaságban élni - ez lényegében azt jelenti, hogy semmi szex -, amíg Ő vissza nem tér körünkbe. Akkor pedig mindenkit beidéznek a bíróságra, ahol a jókat felterelik a Mennyországba, a többieket meg lezavarják a Pokolba, satöbbi, satöbbi. Igazán csodálatos egy vallás ez, tényleg, különösen abban a tekintetben, hogy rengeteg pénzt hoz, és ezt őszintén és igaz szívemből mondom.

A Szent munkastílusát az jellemezte, hogy mindent ma akart elvégezni, mintha holnap már nem is lenne nap: lankadatlanul hirdette az Igét, gyűjtötte a pénzt, s bővítette egyre nagyobbra a római világ máris leghosszabb ügyfélcímjegyzékét. A Szentnek mindenhol voltak megtérítettjei - és szponzorai is. Mire Rómába értünk, a Szentnek már saját bankja volt. A Szentlélek bankjának nevezte kuncogva, mert akárcsak a Szentlélek esetében, először hinni kell benne, hogy megládd, hol is van a pénzed. A Szent kitalálta a számmal jelölt titkos bankszámlákat és a részletfizetést. Bár Mózest tartják a kettős könyvelés feltalálójának, a Szent annyi új ravasz csavart vezetett be a könyvvitelébe, hogy a Római Birodalmi Adóhivatal még akkor is a Szent könyvelésének a kibogozásával volt elfoglalva, amikor maga a Birodalom megbukott - ha hinni lehet annak az Alex Guinness-filmnek az Éjféli Mozi című adásban, amelyet a minap láttam.


Negyedik fejezet


Amikor megérkeztünk Philippibe, este elmentünk a régi csatatérre. Szokásos idegenforgalmi palifogás, turistafosztogató vidámpark az egész. Az óriáskerék melletti pavilonban viszont éppen a Brutus Tisztes Nevének Emlékét Ápoló Társaság ülésezett. Mondanom sem kell, a Szent rögtön úgy döntött, hogy előadja a szokásos műsort, ürügynek pedig jó lesz az ő kiapadhatatlan csodálata Caesar fattyú fia, Brutus iránt, aki részt vett a papája halálra szurkálásában a római Pompeius-cirkuszban. Ott, ahol egyébként hosszú évekkel később először láttam ázsiai sztriptízrevüt. És nem kisázsiait! Igazi ázsiait. Sárga bőrű lányokkal. Álom. De hol is tartottam? Igen, száz évvel ezelőtt itt esett el Brutus egy nagy csatában, Marcus Antonius keze által, s ma már mindketten idegenforgalmi látványosság részei.

Nagy, huzatos terem, tele az olcsó, gyantázott fáklyák füstjével. Fából ácsolt színpad, rajta az elnökségi emelvény. Brutus szobra. Talán száz ember. Főleg agrárgyerekek. Pár nő. Bunkófalva ülésezik. Nehéz szag a levegőben. Fokhagyma.

- Szabadna néhány szót szólnom, elnök úr? - A Szent hízelkedően mosolyog. - Saulus vagyok, Tarsusból. Egyben Pál, római polgár. - Ez mindig jól sül el Piripócson, ahol nagyítóval kell keresni a római polgárokat, olyan kevés van belőlük. - Magam is nagy csodálója vagyok Brutusnak, aki ezen a csatatéren esett el, s aki vértanúja annak a soha véget nem érő küzdelemnek, amelyet az emberiség a rabszolgaság fenntartásáért folytat.

Az elnök, egy félszemű paraszt, erre zöld utat enged a Szentnek, aki rögtön a lovak közé csap, s már vágtat is mondókája szekerén, én meg kicsomagolom a tálcákat, amelyekre a pénzadományokat helyezik majd a közönség tagjai.

A legendával ellentétben a Szent nem volt magas ember. Legfeljebb öt láb, ha volt, akkora, mint Jézus, de Jézus rettenetesen kövér volt a súlyos hormonzavara miatt - az az úgynevezett példázat a kenyerekről meg a halakról valójában annak az embernek a beteges képzelgése volt, aki nem bírta abbahagyni az evést, amíg ételt látott -, Pált viszont ösztövér és törékeny testtel áldotta vagy verte meg a Teremtő, amelyet mindenhol rövid szálú, fekete szőrbunda borított, mint a pókot, a nagy busa feje kivételével, merthogy az kopasz volt. Egy volt szép rajta, a hangja, ahogy beszélt; olyan hang, mint azé az emberé az Imádkozzunk és erősödjünk hitünkben: egy óra minden vasárnap című műsorban, akit a feleségem annyira lenyűgözőnek talál. És hazudni, azt aztán tudott a Szent! Nem ismertem senki emberfát, aki olyan gyorsan és olyan hihető módon tudna kitalálni dolgokat, mint ő, ha amúgy istenigazából átjárja a lélek árama, s aznap este ott Philippiben úgy átjárta a lélek árama, hogy majd szétrepedt tőle, amint azoknak a Brutus-rajongóknak prédikált.

Miután elmondott egy sor ihletett anekdótát Brutusról - ezeket ott rögtönözte a színpadon, hiszen sem korábban, sem későbben soha senki ezeket a történeteket nem hallotta -, szóval, az anekdoták után olajozottan és minden zökkenő nélkül átváltott a "Damaszkuszi Út" című számra, és erről el kell mondanom, hogy számtalanszor - talán tízezerszer is? - végighalgattam ezt a rizsát, de soha nem untam egy pillanatra sem. Volt a Szent előadásmódjában valami Istentől való, ahogy ezt mi, görögök nevezzük, vagy karizmatikus, ahogy ezt ti, nem görögök nevezitek. És a Sárga Téglás Út történetét sohasem mesélte el egyformán. Régebben úgy gondoltam, hogy ezek a kreatív változtatások csak megzavarják a fiúkat, akik rögzítik a Történetet - különösen János Márkot, akinek az "igazi" Jézus-történetet kell bevinnie a szövegszerkesztőjébe, és nem a Szentnek Jézusra vonatkozó visszaemlékezéseit. (A Szent Jézussal egyébként személyesen sohasem találkozott, csupán a szokásos szellem-alakban jelent meg neki a damaszkuszi úton). János Márk viszont azt mondja erre, hogy ez a sok különböző verzió nagyban segíti a munkáját, melynek során egybeszerkeszti az Igaz Történetet a Jó Hírről, Jézus Krisztus eljöveteléről és a közelgő világvégéről. Ezt egészíti majd ki Szent "Saulus" Pál levelezése, amelyet többek között éppen velem, Timóttal, az önök alázatos szolgájával folytatott. De János Márk - vagy Szent Márk, mert szentté léptetik majd elő, ha nem púder, amit ezek a tévések nyomnak nekem - nem aggódik, mert, mint mondja, a Szent történeteinek nem kell, hogy értelmük legyen, ha egyszer ő, János Márk úgyis újraírja az egészet.

Vajon Chet felvette-e a kapcsolatot János Márkkal, aki, mint hallom, él még? Nem mintha ez fontos lenne: mindannyian szalagra vagyunk véve, Chet benyomja a gyorselőrét, s odacsévél, ahol Márk él és az Evangéliumát írja; az Evangéliumot, amelyet Chet korában - a messzi, messzi jövőben - a Gányoló éppen kitöröl (vagy már kitörölt? vagy töröl egy ideje? - teljesen belezavarodtam az igeidőkbe azóta, hogy az idő egy nagy kerek és fekete tállá változott). Hol vagyok? Vagyok-e egyáltalán? Hol voltam? Hol leszek, ha elérkezik a megdicsőülés pillanata?

Itt jegyzem meg, hogy mindenki, aki benne van ebben a buliban, a maga befektetésének tekinti az egészet, s nagyon vigyáz rá, nehogy rossz híre támadjon a vállalkozásnak; éppen ezért én nem vagyok hajlandó a magam befektetésének tekinteni a dolgot és őszinte leszek. Meggyőződésem, hogy a mély hallgatásnak, amely Jézus mértéktelen elhízását körülveszi, az a káros következménye, hogy teljesen torz kép alakul ki a mi Urunk pszichikumáról, amely egyébként maga is torz volt, de mindenképp nagyon furcsa. Azonkívül számos vonatkozása van az Ő küldetésének, amelyekről Márk és a többiek szintén hallgatnak, mint a sír.

Aztán itt van ez a Rendkívül Kínos Ügy. Ígérete ellenére Jézus nemhogy most, az én időmben nem jött el újra közénk, hanem második eljövetele még annak a szörnyű kétezer évnek a során is váratni fog magára, amely Chet korától választ el engem. Nem tudom, hogyan maradhat az Üzenet élő hatóerő, ha az ember nem adja meg az Érkezés Várható Idejét. Lehet persze, hogy közben elérkezett, majd el is múlt az Utolsó Ítélet napja, de Chet biztos mondta volna, ha így van. Úgy értem, hogy valakinek csak észre kellett vennie, nem?

Az a szövegváltozat, amelyet a Szent Philippiben adott elő arról, hogy miként tért át a kereszténységre (amit egyébként ekkor még fel sem talált), igen hatásos és plasztikus volt, különösen, amikor azt ecsetelte, hogy miként pillantotta meg a vállalkozás alapítójának a szellemét a Jeruzsálem-Damaszkusz sztráda jobb sávjában.

- Mert én üldöző voltam, barátaim. Üldöző bizony! Brutusé! De nem, de nem! Jézus üldözője voltam. Hát nem mindegy, barátaim, hiszen egyek ők ketten, mivel Brutust is üldözték azért, mert szerette a rabszolgákat és a rabszolgaságot? - A Szent még egy nyelvbotlásból is a zengő cimbalom hangját tudta előcsalni.

- A Moszad bérence voltam, a rómabeli palesztin lobby rettegett titkosszolgálatáé. Utasítottak, hogy kémleljem ki és leplezzem le azokat, akiknek lelke Isten békéjét szomjazza, Istenét, aki elküldte egyszülött Fiát - egyszülött Leányát az Utolsó Itélet napjára tartalékolja -, hogy megmutassa az emberiségnek a Mennyországba vezető utat. Na, állok ott az úton. Borzasztó meleg van. Odább néhány pálmafa. A távolban délibáb reszket a levegőben. Teve. Piramis. A szokásos közel-keleti tájkép a sztrádáról nézve. Égő bokor. És hirtelen MEGJELENT AZ ÚR.

Abban a néma, füstös levegőjű teremben még egy súlytalan gombostű leesésének, még egy laza fityma hátracsuszamlásának a zaját is meg lehetett volna hallani.

- Jézus, akinek szélte-hossza egy, felém kacsázott a lúdtalpain. - Ha közönséghez szólt, a Szent gyakran elkottyantotta magát: nem bírta magában tartani ezeket az illúzióromboló részleteket. De írásban sohasem szólta el magát. - Az arca! Az a sugárzó tekintet, amely hájasan puffadt aranyszín arcából is utat tudott törni magának! Az a leírhatatlan mosoly, mely olyan volt, mint az első szelet a mézédes görögdinnyéből! Ó, micsoda öröm! Felemelte a kezét, ezt a hájból nagy ügyesen kiformált tengeri csillagot. Megszólalt. Olyan magas, olyan rikácsolóan éles volt a hangja, hogy csupán a kutyák tudták venni a teljes üzenetet - ezért van szükség szavai értelmezése során elemzői tudatosságra, erős reflexivitásra, sőt, metamegainterpretációra.

A Szent szájából még az irodalomelmélet is úgy hangzott, mint valami fülbemászó dallam, különösen, ha amúgy istenigazából a fülébe akart mászni a hallgatóságának, mint akkor este Philippiben.

- Miért - rikácsolta az Egyetlen Isten Fia - üldözöl te engem? - A Szent mindig tegező formában idézte Megváltónk szavait, Megváltónkét, aki... voltaképpen mitől is vált meg bennünket? Püspök létemre ezen még sohasem gondolkoztam el. Nyilván a bűntől. De hát a bűnről mi már rég leszoktunk, nemdebár? Az Utolsó Ítélettől vagy a Pokoltól meg biztos, hogy nem vált meg bennünket, hiszen Ő maga is szerves része ennek az Egész Bírósági Eljárásnak, s így Önmagától kellene megváltania bennünket. Nyilván az a terve, hogy majd elintézi: a barátai, meg akik a legtöbb pénzt gyűjtötték a nagy vállalkozáshoz, megússzák a dolgot. Hát igen, előbb-utóbb muszáj lesz igen komolyan átgondolnom a kereszténységnek ezt a vetületét. Mármint, ki is vált meg kit, és mitől.

De a derék vidékiek két pofára kajolták ezt a tegeződős vakert. És azt is nagyon bírták, hogy Megváltónk - legalábbis a Szent előadásában - semmi olyat nem mondott, amit a jó öreg Minerva néni ne mondott volna. Meg azt is, hogy a Szent milyen jól kicifrázta az elbeszélést: megpakolta rengeteg csodával.

Nem titok, hogy a jónép mindenhol szereti a csodákat, s korunk feltétlenül a csodák kora volt. Persze mindenki tudja, hogy mi, akik szentek vagyunk, sohasem mentünk a szomszédba, ha egy kis csalásra vagy bűvészkedésre volt szükség csodavonalon, például a halott - aki nem is volt halott, csak a pofáját festettük zöldre előzőleg - feltámasztása során. Másrészt viszont van-e nagyobb csoda annál, hogy Chet felkeresett engem, vagy annál, hogy mindenféle fura szivar már réges-rég szemmel tart bennünket a jövőből?

Az első ilyen fura látogató, akivel összeakadtam - mármint az első, akiről tudtam, hogy ezek közé tartozik - aznap este keresett fel bennünket Philippiben. És ha akkor még nem tudtam, most már azt is tudom, hogy a Szentnek sokkal több ügye, ügylete, sőt, üzlete volt ezekkel az "álruhás angyalokkal" (mert így nevezte őket), mint amennyit bevallott. Dehát kik ők? Vagy - hogy pontosabb formában tegyem fel a kérdést - kik vagytok ti?

Őszinte leszek. Meggyőződésem, hogy ők - vagy ti - meg te is, Chet - mind az utolsó szálig azért törik magukat, hogy a lehető legkedvezőbb feltételekkel kapják meg termékünk képviseleti és forgalmazási jogát, vagyis, hogy még idejében beszálljanak a buliba: ebbe a növekedésre orientált és a jól szituált vevőkört megcélzó vallásba, amelyet már egy ideje szorgalmasan építgetünk a három személyben is egy Isten abszolút igaz igéjére alapozva, ahol is mindhárom személy külön-külön is imádható, s azon belül is akár részben, akár egészben, s nagyban emeli bármely lakás (vagy lélek) fényét, mégpedig garantáltan, mert ha a vevő nincs megelégedve, visszakapja a pénzét. Úgyhogy most már önök, olvasók vagy audiovizuális városnézők is tudják, hogy végül mégiscsak kiszagoltam az önök létezését és tudok önökről; de Philippiben, azon az első éjszakán még nem tudtam semmit ezekről a dolgokról.

A Szent is csupán egyetlen alkalommal beszélt nyíltan erről a témáról, évekkel Philippi után, már Rómában, ahol ő reggeltől estig ügyvédekkel tárgyalt, én meg egy Flavia nevezetű gazdag özvegyasszonynál kégliztem az Aventinán.

Éppen reggeliztünk. A lodzsán. Kilátással az iszaptól zavarosan fénylő Tiberisre. Meg a temetőre a Tiberis túlsó partján. A folyón egymást érik az uszályok; mindet vontatják, mert a sodrás ellenében tartanak. Melyiket rabszolgák, melyiket ökrök. A Nap meg amolyan kerek és forró... valami. Az égen. A kék égen.

Kék. Egyébként a szomorúság színe. A Szent is ezzel kezdte. Hogy milyen szomorú és kedveszegett, hogy mennyire boldogtalan az ő élete, és hogy ő egy nagy kamumadár csaló ráadásul, mert amíg Jézus élt, őt, a Szentet még annyira sem érdekelte a dolog, hogy akárcsak egyszer is vegye magának a fáradságot és elmenjen megnézni Jézust. - Tarsusban laktam. Egy köpésre Jeruzsálemtől. Az emberek mindig kérdezték: nem jössz át megnézni Jézust? Én meg azt mondtam, hogy hagyjanak lógva, kinek van ideje az ilyen hülyeségekre, van nekem éppen elég dolgom. Hát tényleg volt épp elég dolgom, előre szabott típussátrakat gyártottam és árultam, de igazából a Moszadnak végzett illegális munkával ment el majdnem minden időm. Sol vagyok. Ez volt a fedőnevem. A Saulusból. Emlékszel Istvánra, arra az önutálattal teli zsidóra? Tudod, aki azt mondta, hogy a mózesi törvény érvényét veszti, mert a mi J. K. haverunk a messiás. Parancsot kaptam a Moszadtól: Sol pajtás, nyírd ki ezt a tetűládát. És én elintéztem Istvánt. Megkövezéssel. Megcsíptük, mint Bernadotte grófot a videó gyorselőregombjával.

Piff! Aztán jött az újabb parancs, hogy tartsam szemmel az önutálók legönutálóbbikát, a veszedelmes uszítót, azt a dagadt Jézust. Erre mit teszek én? Szemmel tartom? Egy fenét! Unalmas ügy, gondoltam. Még egy született vesztes. Ráadásul hormonzavaros is. De azután Ő keres meg engem, Ő jön elibém a sztrádán. Szerettem volna a falba verni a fejem. Hiszen amikor még élt, mindenki, aki mozdulni tudott Nagy-Izraelben, elment, hogy lássa és meghallgassa őt. Sőt, ha kíváncsi vagy a véleményemre, becslésem szerint - és ez komoly, szakszerű becslés - a mi időszelvényünkben több, mint egy millió ember találkozott vele személyesen, s ez csupán töredéke azok számának, akik a mi időszelvényünkön kívül vannak, s akik jönnek és jönnek, egymás után, s jegyet akarnak váltani, bármilyen áron is, a Keresztrefeszítés a Golgotán című számra, amely minden változatban az utolsó szám és egyben a nagy finálé. Én meg nem voltam ott, úgy értem, hogy legalábbis eddig nem.

Zúgott a fejem.

- Egész Nagy-Izraelben nincs egymillió ember, még akkor sem, ha az arabokat is beleszámítjuk, akiket egyébként senki sem számít bele.

A Szent kacsintott egyet. Régi húzása ez: mindig akkor csinálta, amikor hazudni készült vagy témát akart váltani. De én nem hagytam annyiban a dolgot. Nem engedtem mellébeszélni, s addig nyúztam, amíg végül ki nem nyögte az igazságot. - Szóval, na...tudod...a kibicek. Akik a jövőből figyelnek bennünket. Az egyikkel Philippiben találkoztunk azon az estén. Emlékszel arra a nőre?

Emlékszem rá. Emlékezni fogok rá mindörökké.

A Szent éppen a Damaszkuszi Út című szám közepénél tartott, s úgy játszott a makedón közönség lelki húrjain, mint egy szerelemtől eszelős Leszbosz-szigeti zenész a tizenkét húrú lanton.

- A keze, a keze! - harsogta becsukott szemmel, mint aki fél, hogy belevakul annak a földöntúli látványnak már az emlékébe is. - Tenyere közepén lyuk volt, ott ütötte át a kezét a szög, amellyel felszögelték a keresztre. Ez volt a bizonyíték. A megdönthetetlen, kétségbevonhatatlan bizonyíték, hogy Ő - Ő. Mármint Jézus. - A Szent nyelvileg mindig készséggel alkalmazkodott a közönséghez, s nem is próbálkozott az ellenkezőjével, nem kényszerítette a közönséget arra, hogy az alkalmazkodjék nyelvileg őhozzá. De hát mivelünk, szentekkel, velünk születik az összes üzleti trükk és fogás, és ezen nincs mit csodálkozni. A Szentnek viszont volt egy trükkje, amit csak ő tudott, soha senki más nem tudta eltanulni tőle. Nos, amikor el kell darálni azt az eszméletlen hosszú szöveget, hogy J. K. hány ős közvetítésével származik Dávid királytól, ez egyrészt agyrohasztóan unalmas a közönség számára, másrészt teljességgel érthetetlen és felesleges dolog az olyan gój közönség szemében, azrelynek a tagjai még azt sem tudják, mi a különbség egy zsidó és egy kínai között. Na, mit gondolnak, hogyan ellensúlyozta a Szent ezeknek a hosszú szövegeknek az unalmát? Fogódzkodjanak meg: sztepptánccal. A Szent teljesen egyedül, minden szakszerű segítség vagtg irányítás nélkül feltalálta a sztepptáncot.

A Szent rézszegeket veretett a saruja talpába, s amikor rákezdte, hogy "ez nemzé ezt-meg-ezt", táncra perdült, pörgött-forgott ide-oda, előre-hátra a színpadon, s minden "nemzé" előtt és után koppantott egyet a saruja talpával; a zárórészben aztán már a "nem" és a "zé" között is koppantott egyet, úgyhogy amikor eljutott a "nemzé Abendigót"-tól ŐHOZZÁ, már úgy festett ott a színpadon, mint egy majomszerű, karikalábú Fred Astaire, akit a feleségem úgy szeret nézni a tévében. Szerintem ugyan Fred Astaire klasszisokkal jobb a Szentnél, de azért a Szent volt olyan jó, mint Dan Dailey, és már ez sem kis dolog sztepptáncban.

Azok a makedóniai bikkfagatyások ekkor már persze tapsoltak és a talpukkal verték ki a ritmust, miközben a Szent lázasan kántálta nekik az Üzenetet, hogy halleluja, új világ gyün a régi helyére, hogy mingyár vége a régi világnak, hogy akik idegen isteneket imádnak, keservesen meg fogják bánni, mink viszont mind üdvözülünk, és ez komoly, a szavamat adom rá, na persze csak akkor, ha követitek Őt, mer Ővele, mer Őővele, mer Őőőő-őőő-őőővele a mózesi törvény el van törölve, értitek, jóemberek, el van törölve, és ez a Jó Hír, jóemberek, bizonyám!

Gój közönség esetén a Szent rendszerint hanyagolta a Mózes zrikálását, mondván, hogy a nem zsidók úgysem értenék, miről beszél, de ezen a forró és fülledt estén ott Philippiben teljesen megszállta az ihlet, s szőttön szőtte szavai eszelős hálóját, mint valami részeg pók a szoba sarkában, s ebben a hálóban légyként akadt fenn minden bikkfagatyás, aki hallgatta őt.

Mire elért odáig, hogy - idézem - "most pedig két ifjú testvérünk körbejárja a termet az adománygyűjtő tálakkal, s némi írásos anyaggal, amely egy obulusért lényegében ingyen van", már tudtam, hogy ismét sikerült beindítani egy újabb egyházközséget, mert a régi szép időkben mindig így ment ez. Először a Szent pokoltűztől izzó, dörgedelmes prédikációja, aztán adománygyűjtés. Majd a nevek és a címek felírása következik (ezek a központi Szent Rolodex masinába lesznek betáplálva), miközben a Szent bejegyzi naptárába a keresztelőket és hasonlókat. Végül kinevez néhány diakónust és diakonisszát, s ezzel, láss csodát!, már üzemel is az Első Páli Egyház Philippiben.

Ahogy Silással az ekkor már teljesen bepörgött hallgatóság közé nyomakodtunk, és azzal a földöntúli, révült mosollyal nyugtáztuk az adományokat, amelyre a Szent tanított meg bennünket, az adakozók között észrevettem egy furcsa kis nőt, akin valami fekete ruhaféle volt, olyan ruha, amelyről akkor még nem tudtam, hogy miféle öltözék. Azóta persze, hogy Chet tiszteletét tette nálam, és megérkezett bungalómba a televízió, rengeteget megtudtam arról, hogy a világ televíziós felében miféle ruhákat viselnek az emberek. De annak idején mifelénk mindenki tunikát viselt, esetleg a tunikája fölött köpenyt vagy tógát, s ezzel már kész is volt a férfiak öltözködése. A nők pedig valami lepelfélét csavartak maguk köré. Nos, ez a hölgy, akin nem lepel volt, hanem valami más, hát ez volt életemben a legelső "álruhás angyal".

A Szent, Silás és jómagam az épület hátsó felében a színpad mögé húzódtunk vissza, ahol senki sem volt rajtunk kívül, s csupán egy-két füstölő fáklya fénye világított. Mi Silással a pénzt számoltuk, a Szent meg a neveket listázta, hogy majd betáplálja őket a Szent Rolodexbe.

Ekkor váratlanul ott termett az a furcsa kis nő és karon ragadta a Szentet.

- Láttam magát Lisztrában.

Ahogy beszélt, a görög kiejtésében nem volt semmi idegen akcentus. Viszont nyakam rá, hogy nem görög volt az asszony.

- Láttam, ahogy meggyógyította azt a nyomorék lábú embert.
- Tudom. - A Szentnek nagyon nyugodt volt a hangja. - Én is láttam magát. Foglaljon helyet, asszonyom. Timi, állj fel és add át a széked!
- Inkább állok. - Rámeredt a Szentre; a szeme olyan volt, mint a kötőhártyagyulladásos tojássárgája.
- Ahol maga a hittel gyógyít, bárhol is legyen, én is ott vagyok. Vagy legalábbis igyekszem ott lenni. Néha eléggé nehéz átjutni.
- Csak hinni kell erősen. Ahogy Ő mondta: a hit hegyeket mozgat meg.

A Szentet láthatólag nem érdekelte, ki ez az asszony, az meg még kevésbé, hogy honnan került ide. Ebből éppenséggel megsejthettem volna, hogy a Szent ekkor már rég kiszagolta ezeknek a hogyishívjákoknak a létezését: azokét, akiket később magamban csak a kamumadár káprázatembereknek neveztem. Philippi után egyre gyakrabban jelentek meg, főleg akkor, ha valami fontos dolog történt.

- Egyetért velem, Szent Pál, hogy a betegség nem más, mint a lélek meggyengülésének a kifejeződése?
- Minden dolog a háromrészes Egyetlen Igaz Isten egyetlen lelkében leledzik.

A Szentnél mindig készenlétben volt az ilyen olajozott kábduma, s darálta is folyvást, miközben, ha kellett, darabokra szedett, majd hibátlanul összerakott egy bonyolult Szent Rolodexet. Most is éppen ezt csinálta. A sátrak, amelyeket gyártott, nagyon ócskák voltak, de amikor irodagépekről volt szó és olyan ügyfelekről, akik fizetnek, a Szent ujjaiba menten boszorkányos ügyesség költözött.

- Valahányszor alkalmam nyílik rá, mindig tanulmányozom magát - folytatta az asszony. - Szeretném persze, ha több ilyen alkalom volna, de hát először mindig beteggé kell tennem magam. Ez ugyan ellenkezik a természetemmel, igazság szerint afféle lelki perverzió, de nincs más választásom. Ezért eszem tele magam sajtos meleg szendviccsel, amit utálok. Utána lefekszem aludni, és rémálmaim vannak, ősrégi időkről álmodom, irtóztatóan torz külsejű emberekről és kibírhatatlan szagokról.

Undorral meredt a Szent tunikájára. Ideje, hogy elégessük, szögeztem le magamban.

- Aztán hirtelen a Szentföldön találom magam, s látom, ahogy maga gyógyít, mégpedig a Helyes Gondolkodás erejével, s ez a látvány kárpótol a belek fortyogásáért, a gyomorsavas emésztési zavarért, a reggeli rettenetes másnaposságért, mert be kell vallanom, hogy a sajtos meleg szendvicshez rengeteg gint vedelek, gint tisztán, vagy - mint ezúttal is - gin-margaréta formájában, amely igen kellemes koktél, csak hát egyébként absztinens vagyok.
- Tehát, asszonyom, ön leissza magát, s holtrészeg állapotban mintegy elragadtatik, ide, hozzám, az ősidőkbe. Rendkívül hízelgő ez rám nézve. Mi az a gin-margaréta?
- Három rész gin, egy rész Cointreau és egy maraszkinó-cseresznye. Brrr, undorító!

Mint kiderült, a fekete ruhás részeg hölgy csupán egy alkalommal látta Urunkat, akkor, amikor Lázárt visszahozta halottaiból.

- Ott kellett lennem a mutatványnál, mert azt bizonyította, amit én már régen mondok: Lázár nem volt halott, mert nincs halál. Ha a halál rossz, Isten pedig jó, és ha Isten minden és minden Isten, akkor a halál - amely rossz és nem jó - egyszerűen nem létezhet.

Isten látja lelkemet, hallottam már ennél jóval ostobább érveket is, ráadásul a mi egyházunkban.

- Asszonyom, Lázár halott volt, akár egy darab fa - szögezte le higgadt és udvarias hangon a Szent, miközben a Rolodexen dolgozó keze egy pillanatra sem pihent.
- Nem volt halott. Lehet, hogy halottnak látszott, mint egy darab fa, de ez csupán a látszat. Hiszen létezik a halál látszata, mint ahogy a rossz látszata is létezik, de ezek a látszatok csupán a szemlélőben léteznek, aki rosszul gondolkodik, negatív gondolatai vannak, viszont rajta kívül nem léteznek, mert ott az Isten...
- Három rész gin, egy rész vermut?
- Cointreau. Kezd fájni a fejem, úgyhogy hamarosan elhajózom haza. Nincs sok időm, tehát gyorsan kell végeznünk. Lisztrában nem volt időm megkérdezni, hogy maga szerint is mindez csupán a lélekben létezik? A rossz élet, a rossz gondolatok, a halál, a betegség...
- A lélek maga az Isten. Isten maga a lélek, hogyne, kedves asszonyom, hogyne. De ha valaki halott, mint egy darab fa, akkor ez homlokegyenest ellentéte annak, ha valaki él, mint hal a vízben, tehát...

A hölgy összeütötte a tenyerét, szeme könnybe lábadt az örömtől. - Hát egyetért velem! Tudtam, hogy egyet fog érteni. A laboratóriumban végzett munkám java része már jó ideje ezen a magasabb rendű tudáson alapul, s már nagyon vágytam arra, hogy maga személyesen megerősítse kutatásaim eredményét. Én ugyanis Isten segedelmével nem a lelkek, hanem az elmék tudományos gyógyásza vagyok. Szívesen gondolok arra, hogy pontosan olyan tudományos a módszerem, mint az Övé volt azon a napon, amikor azzal a Lázár nevű darab fával volt elfoglalva. Hogy sugárzott a tekintete! Karcsú volt, de erős, és kezét Lázár homlokára tette...
- Karcsú? A Mi Urunk? Sajnálom, de Ő kövér volt. Nagyon kövér. Összetévesztette Őt az egyik tanítványával.
- De hát karcsú volt, egészen vékony... - Az asszonynak elkerekedett a szeme. - Úgy érti, az a másik volt Jézus? Az akövér?
- Aha - felelte a Szent.

Az asszonyban szemmel láthatólag egy világ omlott össze.

- Vigasztalhatatlan vagyok! Elgondolni is szörnyű, hogy Ő, aki minden orvosok és gyógyítók között az első, Önmagát nem tudta meggyógyítani! Dagadt volt, mint a disznó. Rossz színe volt. Alig kapott levegőt. Észrevettem. Igaz, ember módjára kellett élnie. De miért kellett tonhalpogácsával és tőkehalfilével tömnie Magát? Főtt marhahússal, babfőzelékkel, véreshurkával?
- Ha szabad megjegyeznem, ezek az ételek nem léteznek Palesztinában...
- Jó, akármilyen ócska étellel. Mindegy...
- A hagyomány úgy tudja, hogy a Mi Urunk a halvának tudott ellenállni a legkevésbé. De szívesen megevett egy kiló péppé tört főtt babot egy kevés olívaolajjal, hogy erőt gyűjtsön a prédikációhoz. Általában köpött Ő a fehérjékre, csak elég szénhidrát legyen. Mondanom sem kell, hogy mindig fel volt fúvódva, a belét feszítő szelektől szenvedett vértanúságot. Még akkor is, amikor már meghalt, és találkoztam Vele a damaszkuszi...
- Ismerem a történetet - fojtotta bele a szót a Szentbe az asszony. - Nincs halál. Csak gondolatban létezik. - Nagyot és hangosat böffentett, s ettől zavartan elpirult. - Ó, Istenem! Elnézést. Visszalőtt a meleg szendvics.
- Nem fejeztem be - szólalt meg ismét barátságos hangon a Szent. - Hadd mondjam el önnek, mely szavakat intézett Ő hozzám ott a sztrádán. Jóllehet kísértet volt, épp ugyanúgy festett, mint életében, bár itt-ott mintha átszüremlett volna rajta a nappali fény. - Ezzel a testsúllyal miféle Szentlélek lehetek én? - kérdezte tőlem. Én nem körtönfalaztam. - Nézd - mondtam Neki -, felmerült az az ötlet, hogy három részre osztunk Téged: lesz a fater, a kölyke, meg a lélek. Na már most, ha te benne vagy ebben a három részben...

A hölgy felsikoltott.

- Nem, ezt képtelen vagyok elviselni! Émelyítő! Hánynom kell tőle! Hányingerem van. Három rész...
- ...gin és egy rész Cointreau. Már kétszer elmondta a receptet. Na, szóval közöltem Jézussal, nem ógtam-mógtam, megmondtam neki, hogy ez az új tanítás még nincs kidolgozva, egyelőre csupán vázlatban létezik, de emiatt ne zavartassa magát és ha a lelki nyugalma úgy kívánja, menjen csak el nyugodtan ebbe a gázabeli fogyasztószalonba, amelyet egy régi cimborám vezet, Ben Hur, akivel még a Moszadban melegedtünk össze. Emlékszik rá? Tudja, aki azzal az apró stiklivel legyőzte azt a római bumburnyákot a kocsiversenyen. Na, Ben Hur most fogyókúrában utazik és, el se hinné, a biokonyha bajnoka. Megesküszik rá, hogy napi egy gramm sáska és kecskeszar...

Az asszonyból vérfagyasztó sikoly tört elő.

- A névjegyem - tette hozzá a sikolyhoz, miközben kinyitotta a retiküljét és kivett belőle egyet azok közül a kis papírdarabkák közül, amelyeket Televízióországban "névjegynek" hívnak.

A Szent elvette tőle, még épp jókor, mert a hölgy csupán annyit mondott gyászos hangon, hogy "Jaj, a fejem!" és már el is tűnt a semmibe.

- Asszem, tök kilőtte magát. A Cointreau ginnel valóságos méreg.
- Mi a neve? - mutatott Silás némi érdeklődést.
- Mary Baker Eddy - olvasta fel a Szent a névjegy szövegét. - A Tudós Krisztus Egyházának a lelkipásztora egy Boston nevezetű helyen, amelyről nem tudom, hogy hol van.
- Spanyolországban - világosította fel Silás, aki sokfelé megfordult már. - Ez a Tudós Krisztus, ez azonos a mi Krisztusunkkal?
- Kétlem. Viszont ha nem azonos, akkor megsértették a szerzői jogainkat.

Aztán Pál betáplálta az asszony nevét a Szent Rolodexbe. Ahogy mindig mondta, sose lehet tudni, kitől jöhet dohány.

- Baromi nehéz megvédeni a márkanevet. Ez a Jakab is megpróbált mindent, még ezt a dörzsölt római zsidó ügyvédet is felfogadta, aki az ilyen szerzői jogi ügyeknek a specialistája, de ez az ügyvéd sem jutott messzire, csupán annyit ért el, hogy negyedévenként hatalmas tiszteletdíjat vesz fel Jakabtól. Jakab persze egy tökfej, ugyanis nem az a probléma, hogy miként márkásítsa az ember a "Krisztus" nevet, mert nem lehet levédeni. A keresztet kell márkaemblémaként bejegyeztetni, s onnantól fogva már törv. védve az egész hóbelevanc. Persze a Páli Keresztény Egyházat könnyebb lenne márkásítani, de hát - nyerített fel vidáman a Szent - ez ugyebár szentségtörés lenne, nem gondoljátok?

Silással ekkor ráugrottunk, letéptük róla a tunikáját és az óriáskerék mellett elégettük. Aztán az üvöltve tiltakozó Szentet belökdöstük egy közeli folyó vízébe.

Így alapítottuk meg az Első Páli Egyházat Philippiben, a spanyolországi Bostonból származó Mary Baker Eddy jelenlétében.


Ötödik fejezet


A Szent meghagyta, hogy hozzunk létre egy egyházközséget Thesszalonikában, amit mi rekordidó alatt meg is tettünk, s elment Athénba, ahol - úgy hírlik - hagyta, hogy fasírtot csináljanak belőle. Igazából sohasem tudta állni a sarat ezekkel az aranyszájú görög szofistákkal szemben, akik mindig is valamiféle bunkó vásári mutatványosnak nézték a Szentet; s ha jól meggondoljuk, nem is tévedtek nagyot. De a Szent azért több volt holmi sztepptáncosnál. Könnyen lehet, hogy ő volt a legjobb zsonglőr de nos jours, ahogy Galliában mondják.

De hát sem a zsonglőrködés, sem az a sokféle csoda nem segített, amikor az athéniak kivitték a Szentet az ő Areopágoszukra, és nekiálltak megfingatni a kérdéseikkel. Hogy pontosan ki is volt ez a Jézus, és ha egyszer valóban az Egy Isten Fia volt, miért hagyta, hogy olyan fájdalmas módon felszögezzék a keresztfára, és ha egyszer meghalt, ugyan miért támadt fel három nappal később csupán azért, hogy közölje mindenkivel: kezdi az egészet elölről, azaz meghal újra és hazamegy az égbe, ahol beindítja az Utolsó Ítélet próbáit, amelynek a bemutatója - nem volt egészen biztos benne, hogy mikor is lesz ez a bemutató, de valami olyasmit mondott, hogy a közeljövőben, ugyebár? Ezek voltak a kérdéseik: a szokásos buta kérdések, amelyeket a hitetlenek tesznek fel mindig.

A Szent még egy eszkimónak is el tudott adni egy frizsidert - bár nem tudom, hogy ez mit jelent, ma reggel hallottam az egyik kvízműsorban -, de az athéniak nem eszkimók, és a Szent mindig gyűlölte őket azért a rengeteg "ha-a-tényeket-nézzük"-ért, meg "nyilván-azt-akarja-elhitetni-velünk"-ért. Ráadásul a szemébe mondták neki, hogy egy hülye tahó.

A Szent Athénból Korinthoszba ment, s mi ketten ott csatlakoztunk hozzá ismét. Korinthosz marha jó hely, mindig is az volt, mindig is az lesz. A Vénusz-templomok adják meg a város alaphangulatát, ami ebben a kozmopolita városban annyit tesz, hogy szex, szex, szex, mégpedig reggel, délben, este, éjjel ott egyébként a Szent műsorát meglepően jól fogadták. De hát köztudott, hogy a korinthoszbeliek bolondulnak a táncért. Amikor először érkeztünk ide, másfél évig maradtunk, beindítottunk egy csomó egyházközséget, eladtuk rengeteg vállalkozónak a kereszt márkaembléma használati jogát, stb.

Mindent egybevetve a szentté váláshoz vezető fejlődésemben ezek a Korinthoszban eltöltött hónapok jelentették a csúcsot. A Szent pedig óriási formában volt. Körleveleket írt az egyházközségeknek, episztolákat, amelyek csordulásig voltak receptekkel, viccekkel, testápolási és lakberendezési tanácsokkal, valamint - mondanom sem kell - horoszkópokkal.

Mivel a Szent diszlexiás volt, nemigen tudott írni, legfeljebb a neveket tudta feljegyezni a Szent Rolodex számára, viszont mindenkinél gyorsabban tudott diktálva fogalmazni. A figyelme azonban gyorsan lankadt, és ezért nem tudta soha befejezni azokat a leveleket. Talán nem árulok el titkot, ha most bevallom, hogy a Szent által szignált leveleknek jó a felét én írtam. Különösen ez a félelem-és-reszketés-szöveg jött be nekem igazán. Persze a fenyegetések és a lebaszások mind a Szenttől származtak: csak mondta, mondta, miközben körbetáncolta a lakosztályunkat abban a belvárosi szállodában, ahol Korinthoszban laktunk...

Ezt most abba kell hagynom egy időre, mert a jövő megint ránk tört. Tegnap, kimerülten egy sor keresztelés után, elmentem a gőzbe. Tudják, az Új Csillag Fürdőbe, a prokonzul palotájával átellenben. Hirtelen megjelent egy kibic. Nagyon elfogódott és ideges volt; úgynevezett "szemüveget" és "hallókészüléket" viselt, ezekről is a televízióból tudtam meg, mi fán teremnek és mire valók.

- Hihetetlen - folyvást ezt ismételgette. A tepidáriumban voltunk éppen, ahol ilyenkor mindig kevesen vannak. A kibic pucér volt, csupán egy dosszié volt a kezében.
- Az mi? - kérdeztem meg tőle.
- Szent Pálnak Timótheushoz írott levelei új variánsokban. Ön...nyilván ön...Timót. - Megmegbicsaklott a hangja a megilletődöttségtől, akár egy birkapásztoré; közben szorgosan zümmögött a hallókészüléke.

Átvettem tőle a leveleket. Nyomtatva voltak, mint az újságok, amelyeket a televízión lát az ember. Láttam, hogy a levelezésünk egy részét tartalmazzák: a Szent panaszait és tanácsait. De megakadt a szemem egy nagyon különös levélen, amelyben a Szent a Moszad keretében folytatott tevékenységére emlékszik vissza, néhány korai keresztényellenes akciót is beleértve, amelyben része volt: például azt a gyújtogatást, melynek során leégett egy nagyon is jól ismert vendéglátóipari egység Jeruzsálem belvárosában.

- Nekem soha sem írt erről a Szent - szögeztem le. - És különben is, ez jóval azelőtt történt, hogy megvilágosodott az elméje.
- Bizonyos ön ebben, Szent Timót? - kérdezte, s nekem még itt, a tepidárium langyos vizében is végigfutott a hátamon a hideg.
- Csak tudom, hogy mit írt nekem. Még akkor is, ha bizonyos esetekben nem adta fel postán, hanem lemásoltatta a nekem szóló levelet és kiküldte az egyes egyházaknak.
- Viszont a mi komputeres elemzésünk, amely sohasem téved, mindössze négy százalékos hibával világosan kimutatta, hogy ezt a levelet is Szent Pál írta.

S ekkor a férfi ugyanolyan gyorsan eltűnt, mint ahogyan megjelent a semmiből. De meg fog jelenni újra. Ebben bizonyos vagyok. Miért is?


Hatodik fejezet


Miként ezt minden kozmopolita tudja, Korinthoszban igencsak élénk a társasági élet, különösen azok körében, akik a citadella magas kőszirtje tövében található kiborítóan szép kertes házakban laknak. Az egyik ilyen kiborítóan szép kertes házban, sőt, az egyik legszebb ilyen kiborítóan szép kertes házban lakott egy Aquila nevű nagybani sátorgyáros, s még a háznál is szebb jobbik fele, Priscilla. Bár annyi szolgája volt, hogy számukat sem tudta, Priscilla akkor volt igazán boldog, ha maga főzőcskézhetett, kotyvasztgathatott ezt-azt a ház konyhájában. Hála ennek az igazi keresztény zsidó házaspárnak, a Szent is, jómagam is otthon érezhettük magunkat, ellentétben a legtöbb más hellyel, ahol a zsidók, amint meglátták a Szentet, ököllel mentek rá, a rómaiak meg minden levelünket felnyitották és megfigyelés alatt tartottak bennünket, mint gyanús Róma-ellenes tevékenységet folytató elemeket.

Priscilla... Minek is tagadnám, beleszerettem Priscillába. Pontoszból származott, sudár volt, karcsú és gyönyörű vörösre festette a haját. Az én szememben maga volt a megtestesült kifinomultság, s én már tizennyolc éves koromban is megválogattam, hová tegyem az én szegény megmarcangolt, fütykösömet. Ráadásul a Szenttel is tele volt már a tököm, amitől persze egyre kielégíthetetlenebbé, egyre mohóbbá vált. Közben, ha rajtakapott, hogy azt csinálom a lányokkal, amit az olyan fiúk szoktak, akiknek - akár szentek, akár nem - vér folyik az ereikben, engem vádolt azzal, hogy elvetemült bűnös vagyok. A Szent kettős mércével mért, más szemében a szálkát, a magáéban a gerendát sem látta meg, de hát a legtöbb szent ilyen. A hivatalos verziója az volt, hogy gyűlölt mindenféle szexet, házasságon belülit és házasságon kívülit egyaránt, mert szerinte a szextől tisztátalanná lesz az ember az Úr szemében, aki most már bármelyik percben eljöhet újra, s ha az ember akkor éppen az ágyban hancúrozik, hát, megnézheti magát. Közben meg folyvást kefélt, akivel csak tudott, de szerencsére velem egyre kevesebbet, mióta Korinthoszban legalább tízszer egymás után határozott nemet mondtam neki.

Egyébként Priscillával nagyon diszkréten csináltuk a dolgot, úgyhogy Aquila, aki irtó rendes pasas volt, s ráadásul kiváló keresztény és sátorgyáros, sohasem neszelte meg, hogy miközben ő a ponyvából sátrakat, a zsidókból meg keresztényeket csinál, Priscilla és jómagam úgy teszünk, mintha a következő pillanatban már itt is lenne a világvége, s ez az utolsó alkalom, hogy megcélozzuk az orgazmust. Priscilla engem mindig Timaximusznak hívott. A "Timót" név mindenkiből kihozza ezt a bárgyú viccelődési hajlamot. Én a fiúmat Alexandrosznak hívtam. Jó név és nagyon bikás.

- Szeretném - kapkodott levegő után az ágyban Priscilla -, ha egyszer igazán ellazulnál. Mindig visszafogod magad, mert félsz, hogy az igazi természeted előtör belőled.

Meztelenül odaült fésülködőasztalkájához.

Bántónak találtam szavait. Az elmúlt egy órában háromszor keféltem meg. Bűzlöttem és folyt rólam a víz. Ő meg - miközben szexuális jóllakottságtól kisimult arcát kendőzi a fényesre csiszolt faux égyptien bronztükör előtt - azzal próbál újra felajzani, hogy pocskondiáz, mint mindig. Vannak ilyen nők. Egyetlen bajuk, hogy nem tudják: rengeteg van belőlük, és a legtöbb férfi rögtön látja, hányadán áll velük.

Lehűtöttem heges és elgyötört szerszámomat egy faux égyptien mosdótál vizében, majd egy illatszerbe mártott vászondarab segítségével megtisztogattam. Szó se róla, a kifinomult érzelmek mellett a szépítőszerekről és az ilyen-olyan kenetekről is rengeteget tanultam Priscillától.

- Nálam a három a maximum, chérie - közöltem vele. Gyakran beszéltünk egymással ezen a faux gallique nyelven. - Úgy értem, egy heure alatt - tettem hozzá.
- A húsról beszélsz, husikám? - Megvetés volt a hangjában, őneki, aki egy órán át habzsolta testem fiús húsát, úgy, mintha éhezne. - Én ennél valamivel spirituelebbre gondoltam. Amikor két lélek találkozik, elkeveredik egymással és egybeforr.

Vicsorított, úgy nézte a fogát a tükörben. Nem volt kellemes látvány. A metszőfogából letört egy darab, s láthatólag el is halt a fog, mert fölötte a fogíny teljesen elfeketedett. Ezért aztán mindig vigyázott, nehogy szélesre tárja a száját, amikor mások jelenlétében mosolyog. Ettől viszont afféle "van-egy-titkom-ugye-szeretnéd-tudni-mi-az" arckifejezése támadt, olyasféle, mint a szfinxé, s ez sokakra - köztük rám is - gerjesztőleg hatott.

- Miért nem húzatod ki azt a fogat és csináltatsz helyette egy faux dent-t? - Ebből is látszik, hogy még ekkor is micsoda mucsai paraszt voltam.
- Tiens! - fintorgott Priscilla. Ez faux gallique nyelven, ha jól tudom, azt jelenti, hogy "seggfej". Aztán becsukta a száját, szemhéjat rajzolt fel magának, s máris olyan szép asszony volt, amilyen csak lehet az, akinek nagyon meg kell erőltetnie magát, ha a negyvenedik születésnapjára akar gondolni. Bár Priscilla elég hosszú utat tudhatott maga mögött Ponthosztól idáig, még mindig azzal az imádnivaló ponthoszi kiejtéssel beszélt görögül, ropogtatta az r-jeit, sziszegte a cédillees c-it, s minden acute-öt úgy roppantott el, mintha földimogyoró vagy éppenséggel egy fiatal fiú mogyorója lenne.

Megtörölgettem a magam mogyoróit és a többit, mindazt, amely - legalábbis a Szent számára - az igazi szentháromságot jelentette, és magamra húztam a tunikámat.

- Hát megint jól felszarvaztuk Aquilát - vigyorogtam rá Priscillára legromlottabb ephéboszi mosolyommal.

Még ma is belepirulok, ha eszembe jut, milyen közönséges voltam, de persze - és ez most jut először eszembe - Priscilla sem lehetett kevésbé közönséges, ha olyanokban lelte élvezetét, mint amilyen én voltam akkor.

- Kérlek - mondta halkan, miközben fénylő szemmel ült a tükör előtt, és ámbrát kent a füle mögé. - Ne tedd tönkre a munkámat. Minden önbizalmát tőlem kapta. Én faragtam erős férfit belőle, a gyengéből. Végül is nekem köszönheti, hogy egy idő után elmúlt az ejaculatio praecoxa.
- Nahát! - Imponált nekem a dolog. - Ez igazán érdekes. Hogyan érted el? Meséld el, Priscilla, töviről hegyire.

És Priscilla elmesélte. Ha volt valami hibája, hát ez volt az. Hogy mindenkinek elmesélt mindent, mégpedig töviről hegyire. Sőt, folyton-folyvást mesélt, elemzett, a mások hibáit és a maga erényeit taglalta megállás nélkül. Ha Priscillát hallgatta az ember, az a benyomása támadt, hogy mindenki másnak súlyosan beteg a pszichéje - ezt a szót használta -, egyedül ő egészséges, mert rostos ételeket eszik, rendszeresen meditál és fiatal mucsai fiúkkal dugatja magát; bár ezt az utóbbit a világért sem említette volna, mivel azt állította magáról, hogy őt csupán az érett és tartalmas kapcsolatok érdeklik.

- Timinimusz, nem gondolod, hogy a te korodban nem valami bölcs dolog, amit Pállal művelsz dans le lit?

Priscilla - amikor éppen nem önmaga tökéletességét ecsetelte - szívesen tárgyalt ki engem, mégpedig őhozzá viszonyítva. Ma már tudom, hogy ez még annál is rosszabb volt, mintha önmagáról lefetyelt volna. De akkor úgy gondoltam, hogy Priscilla hajszálra olyan csodálatos lény, amilyennek ő maga gondolja magát. Végtére is korábban soha senki nem fedezett fel bennem semmiféle mélységeket, ezért aztán nem csoda, ha élveztem azokat a hosszú órákat, amelyeknek során Priscilla rólam beszélt, mégha mindig szigorúan önmagához viszonyítva is.

Priscilla már a megérkezésünket követő első héten kiszagolta, mi van közöttem és a Szent között, s innentől kezdve azon volt, mégpedig igen állhatatosan, hogy véget vessen a viszonyunknak, s ezzel felszabadítsa a bennem lakozó igazi férfiúságot, nyilván azért, hogy aztán majd szabadon élvezhesse - mint ahogy élvezte is, minden felszabadítás nélkül. De a műfajjal, Priscilla műfajával nem stimmelt valami. Hol költőnek, hol táncosnőnek szerette látni magát, hol meg amolyan Aspasia-féle úri kurvának, aki egy nagy embert vezet fel a még nagyobb emberi nagyság ormaira. Nem tudom pontosan, hogy velem miféle tervei voltak a testem birtoklásán kívül, amely tervét megérkezésünk napján tüstént valóra is váltotta. Visszatekintve azt kell gondolnom, azért izgatta annyira a dolog, hogy kettőnket elválasszon egymástól, mert "egyszer s mindenkorra befellegzene a kereszténységnek, ha egy kismadár szertecsiripelné a világban, miféle éretlen dolgokat művel veled Pál az ágyban, mégpedig azért, mert kisgyerekként Tarsusban félrenevelték és erőszakkal biliztették".

Miközben Priscilla feltette ezt a lemezt, én kimentem a lodzsára, ahol már sötét volt, mert ez a nagy sziklahegy árnyékba borítja Korinthosz belvárosát. Priscilla a nyomomban volt, beszélt, mesélt, magyarázott. Kitöltöttem magamnak egy kupa nem faux égyptien sört. Amikor Priscilla rövid szünetet tartott, hogy levegőt vegyen, közbevágtam.

- Ugyan, ki hiszi el neked? Mindenki tudja, mennyire gyűlöl a Szent mindent, ami a szexszel kapcsolatos.
- Ó, chérie! Látom, sikerült felmérgesíteni.

Szeme ragyogott az örömtől. Beletúrt jácint-arany hajamba, s minden gubancot jól megrángatott. Búzavirágkék szemembe könnyek szöktek a fájdalomtól.

- Miért nem mosod meg egyszer ezeket a gyönyörű szőke fürtöket valami igazi hajkondicionáló samponnal? - suttogta azzal az elragadó kiejtésével.

Vannak nők, akiknek sohasem elég, bármennyire is mosakszik az ember, miközben őnekik meg eszükbe sem jut tisztán tartani a micskéjüket, amely - ha nem tartják tisztán - olyan szagot áraszt magából, hogy még a leghevesebb bika is megáll félúton, prüszköl egyet és visszafordul.

- A Szent szereti az állott olivaolaj szagát - hazudtam. - És különben is, chérie, szállj le rólam!

Ebben a pillanatban belépett a budoárba Priscilla egy másik szeretője. Úgy jött be, mint valami amfiteátrumba műsorkezdéskor. Keszeg volt, kopasz és vallási megszállott.

- A végtelenről gondolkoztam, Priscilla. Helló, Tim.
- Két pont között a legrövidebb út... - kezdtem bölcsen.
- Taistoi, chérie. - Priscilla kis híján táncra perdült a boldogságtól. Egy budoár, két szerető.
- Elhagytam a feleségem. - Bort töltött magának.

Szatírjátékokat írt, de senki sem volt hajlandó színpadra állítani a műveit, mert - mint a Korinthoszi Állami Színház intendánsa oly kegyetlenül megfogalmazta - "legfeljebb a szatírok bírnák végignézni".

- Jaj, de szomorú! - Priscilla szinte magánkívül volt az örömtől. Más emberek balszerencséjének a híre mennyei manna volt az ő számára. Meg ambrózia is. - Bár így legalább elfogultság nélkül tudod megítélni őt.
- Igazság szerint ő hagyott el engem. Egy táncosért.

Priscilla mosolygott. Elfeketült ínye nyákosan fénylett.

- Tudod, hogy nekem mennyire difficile a görög nyelv, különösen a nemek. De ponthoszi fülem mintha nőnemű kontextust hallana ki a "táncos" szóból.
- Na, jobb, ha megyek - vetettem közbe. - Gyerek vagyok én az ilyesmihez.
- Maradj csak - mondta a kopasz. - Itt az ideje, hogy felnőjj, Tim. Nekem nincsenek titkaim...
- Micsoda nagyszerű szatírjátékot tudnál írni ennek az érzelmi megpróbáltatásnak az élményéből! - jegyezte meg Priscilla, miközben szeretetteljes pillantást vetett magára a kézitükrében.
- Már meg is írtam - húzott elő a kopasz egy vastag pergamentekercset a tunikájából.
- Muszáj mennem - fogtam könyörgőre.
- Szó sem lehet róla. - Priscilla tántoríthatatlannak látszott. - Meg kell ismerkedned a hatalmas és viharos érzelmekkel, különösen ennek a férfinak az érzelmeivel. Egy igazi férfi érzelmeivel, akit én segítettem hozzá, hogy megtalálja önmagát és önmaga világát. Igen - szögezte le Priscilla, és lassan körbejárta a széken ülő szatírjátékírót - Glaukont én a magam élő műalkotásának tekintem. Mert én, egyedül én voltam az, aki felszabadítottam őt, aki áttörtem azt a vastag jégpáncélt, amely körülvette a lelkét, és lehatoltam fehérizzású érzelmeinek a legmélyére, amelyeket azóta emberként is, művészként is képes kiaknázni. De hát ez az én dolgom ezen a világon, hogy segítsek másoknak megtalálni önmagukat, segítsek nekik, hogy kizökkenjenek létük megszokott középpontjából, segítsek...
- Fel vagy rendesen öltözve? - Aquila állt az ajtóban, sarkában a Szenttel.

Priscilla tudott a leggyorsabban kapcsolni minden nőismerősöm közül. Szempillantásnyi időre sem volt szüksége ahhoz, hogy műsorszámot váltson. Boldogan felkiáltott, s az örömtől ragyogó tekintettel a férje karjába táncolt; igaz, a nehéz kisázsiai fiúszag még ott volt a mellén, amelyet csupán némi mirrhával mosott le és egy kevés ámbrával kenegetett meg.

- Ó, Aquila kedvesem! Az én emberi mesterművem! Pál, légy üdvözölve! Imádkoztunk éppen, hármasban...
- Sajnálom, hogy megzavartunk - mentegetőzött Aquila. - Visszajövünk, mire az ámenhez értek.

Korábban az volt a benyomásom, hogy Aquila nem valami nagy lumen, de most rá kellett jönnöm, hogy csak adja az ostobát, mégpedig azért, hogy Priscilla ne ossza meg vele a titkait. Igazság szerint boldog ember volt, mert jól érezte magát mindkét szerepében: a sátrak kalmáraként és a kereszténység vigéceként. Azonkívül mint Priscilla elbüszkélkedett vele - vesszeje túl nagy volt az asszony hüvelyéhez képest, s még ámbrával jól megkenve is alig fért bele. Visszatekintve tiszta röhej, hogy mind elhittük neki mindezt.

- Már el is értünk az ámenhez - szólalt meg a Szent. - Ámen! - bömbölte. Aztán kihúzta a pergamentekercset a szatírjátékíró övéből. - Újabb pornó, Glaukon? Ó, fiam, fiam, miért nem fordítod arcod Jézus felé? Fordíts hátat a szatíroknak...
- A szatíroknak hátat fordítani? - kérdezte Glaukon, arcán szatírvigyorral. - Nem valami bölcs dolog, hacsak nem hátulról szereti bevenni azt az ember, amiből neki is fityeg egy elől.

Tulajdonképpen volt humora a kopasznak. Fogalmam sem volt róla, hogy mit eszik Priscillán, amíg meg nem tudtam, hogy Priscilla anyagilag támogatja a kopaszt irodalmi tevékenységében, cserébe a kopasz szatíriázisa következtében neki jutó élvezetekért.

A Szent odadobta a szatírjátékírónak a pergamentekercset, aztán - láthatólag teljesen feldobott állapotban - felkapott egy kis tükröt, egy illatszeres üveget és két szandált, s zsonglőrködni kezdett velük. Szálltak a tárgyak egyik kezéből a másikba, metszették egymás röppályáját, de sohasem ütköztek egymásnak, sohasem hullottak le a földre. Miközben ezt a szó szoros értelmében delejes hatású mutatványt néztük, a Szent beszédet intézett hozzánk jézusi hanghordozásban, azaz éles, rikácsoló és dallamtalan hangon, mert ilyen volt a Mi Urunk hangja, legalábbis azok szerint, akik hallották Őt beszélni.

- Jó hír! Még több jó hír! Üresedés van Epheszoszban, és várnak minket. Az elegáns, kifinomult, ántivilágbeli Epheszoszban. Színházak - a kárhozottak számára persze. Lokálok - dettó a kárhozottak számára. Aztán ott van Diána Temploma, benne kétezer csöcs, mindegyik kárhozott persze, és a csöcsökhöz tartozó papnők - ezer van belőlük, meg lehet számolni -, és azok a meglepő szertartások, amelyeket ezek a papnők végeznek, hát, ez a leglátványosabb show-műsor az egész Római Birodalomban, s persze minden résztvevő örök kínra ítéltetett, mert nem találták meg Jézust és folyton-folyvást vétkeznek...
- Pogányok!

Aquila mintha egy kicsit kancsalított volna, amint nézte, hogy száll ide-oda, hogy cserél helyet az illatszeres üveg és a kézitükör, miközben hol az egyik, hol a másik szandál pihen meg egy-egy pillanatra a Szent jobb lába sarkán, hogy aztán ismét felszálljon a levegőbe. Láttam egyszer, amint tizenkét tárggyal csinálta ugyanezt: a tizenkét tárgy a tizenkét apostolt jelképezte, s csupán egyet hagyott leesni és eltörni a földön: a Judást jelképező tárgyat.

- Nincs ok az aggodalomra, Aquila és Priscilla. A ti műsorotok sokkal jobb lesz, mint az a templomi cirkusz. Mire bevégeztük küldetésünket, minden epheszoszi áttér a keresztény hitre, és az a cemende istennő ökrösszekéren vág neki az Olümposzra vezető útnak, mert korengedménnyel nyugdíjba vonul. A papnők meg mind apácák lesznek - a Szent Priscilla konvent apácái! - A Szent tényleg csúcsformában volt.

Priscilla felvonta rajzolt szemöldökét. Természetesen még csak nem is sejtette, hogy őbelőle is szent lesz, mihozzánk hasonlóan, akik legalul kezdtük, s úgy küzdöttük fel magunkat a szentségig. Alapjában véve Priscilla egy kis fehérmájú cafka volt, aki vágyának tárgyát azzal az emelkedett szöveggel kábította, hogy mindez belülről, bensejének legbensejéből jön.

- Nem vagyok biztos benne, hogy Epheszosz jót fog tenni nekem - suttogta maga elé.
- Angyalom, neked minden és mindenki jót tesz - jegyezte meg Aquila, s leült a heverőre odakint a lodzsán, mert szerette nézni, hogyan megy le a Nap a Korinthoszi Öböl felett, mindig nyugati irányban, amint ezt számtalan tengeri utam során bőven volt alkalmam megtanulni.
- Az a kérdés, hogy te jót fogsz-e tenni Epheszosznak. - A szatíriázisban szenvedő szatírjátékíró nagyot kacsintott.
- Régi és raffiné társadalom. - Priscilla eltöprengett, s most is, mint mindig, amikor gondolataiba mélyedt, céltalanul téblábolt a szobában. - Kifinomult, sokat látott, sokat tapasztalt emberek, de valahogy mégsem első osztályú a város, nem teljesen au fait. Hol vannak Epheszosz szalonjai, arszlánjai, szellemóriásai? Az a néhány felvilágosult ember, akik képesek - mint bűvész a nyulat a chapeauból - a semmiből is elővarázsolni a civilizációt?

A Szent befejezte a zsonglőrmutatványt.

- Mi vagyunk ezek az emberek. Ti vagytok. Ti ketten. Mindenkit meg fogunk téríteni. Eddig is szép munkát végeztek Epheszoszban, de most, új vezetés - az én vezetésem - alatt az egyházközség kitárja karját, szívét...
- És pénztárcáját - vetettem közbe.
- ...Jézusnak.

A Szent hirtelen megmerevedett. Mintha kővé vált volna. A tárgyak, amelyeket az előbb még dobált, nagy csattanással estek le a földre. Aztán a Szent szeme kifordult, csupán a szeme fehérjét lehetett látni. Szájából folyni kezdett a nyál, a torkát meg mintha fojtogatta volna valami, ahogy kezdte lenyelni a nyelvét. Epilepsziás roham.

- Úgy fél óráig tart - mondtam.

Felnyaláboltam a Szentet; teljesen merev volt a teste. - A grand mal, mint a mellékelt ábra mutatja. Sajnálom, hogy elrontottuk a mulatságot.

Priscilla oda sem bagózott, sem a Szentre, sem énrám. Önmagáról beszélt, szerényen és vonzón, arról, hogy mit is jelent melegszívűnek és odaadónak lenni ebben a jeges és közömbös világban, ahol mindenki csak kapni akar, adni soha. Glaukon kénytelen volt mindezt elviselni, mert azért jött, hogy levegye Priscillát néhány obulusra. Azt persze még csak nem is sejtette - mint ahogy mi is csupán jóval később szereztünk tudomást a dologról -, hogy Glaukon táncos felesége ugyanebben az időben Priscilla vendégszobájában bújt meg. Hát igen, Priscilla Szappho követője volt, s szívesen idézgette a kiégett és nemrégiben elhunyt költőnőnek eme titokzatos értelmű verssorát:

"Sokat kell élni ahhoz, hogy otthon legyen a házból".

Aquila nem törődött a feleségével. Ez a tisztelet végső adója, amelyet a felszarvazott férj leróhat. Helyette a naplementét figyelte nagy élvezettel. Mivel nekünk, evangéliumíróknak nemigen szabad tájleírásokat és hasonlókat közreadnunk, mert a faragott képekre vonatkozó tilalom érvényes arra is, ha valaki le akarná írni, hogy festenek ezek a faragott képek, én úgy döntöttem, hogy ezt az evangéliumot jövőbeli íróktól vett leírásokkal fogom kicifrázni. Ugyanis egy sor ilyen író műveit van mostanában alkalmam tanulmányozni, hála Chetnek, aki - ahogy ő nevezi a Z csatornán való közlekedést - "a Westportból jövő vonaton" lehozza a könyveket az én ittembe-mostomba.

Tehát mit is látott Aquila, amikor a Korinthoszi öböl felett elnézett a messzeségbe? Itt van, tessék. Azt látta, hogy "a nyugati ég felhőinek palaszürkéje fölött lángszínű pára terült el, végtelenül finom szálú eső, óriási arany porfelhő, mely úgy söpört végig odalent a néma tenger vizén, mint valamiféle tűzistennő ruhájának az uszálya, majd hirtelen a komor felhőfalon áttörve, akár börtönéből szabadult titán, előtűnt és sütött a Nap, mint egy gigászi bronzgömb".

Nekünk, keresztényeknek nem volt szabad hasonlatokat alkalmaznunk, sőt, metaforákat sem - a példabeszéd, az persze egészen más tészta -, de ha stiláris tekintetben zöld utat kapunk, én valószínűleg még akkor is valami olyasmit írtam volna, hogy a Nap úgy festett, mint egy piszkos ólomserpenyőben sülő tojás - ugyanis aznap este pont így nézett ki -, persze csak akkor, ha megfordul a fejemben, hogy a Nap nem úgy fest, ahogy az imént festett, amikor lement, de mivel éppen úgy festett, ezért semmit nem érdemes róla írni. De ennyi elég is az írói önreflexivitásból.

Ahogy vállamon a merev Szenttel kiléptem a házból, hát kivel találkoztam az átriumban, ha nem Mary Baker Eddyvel? Rámeredt a Szentre, epesárga szemével, amely - na, próbáljunk ki egy új hasonlatot - olyan volt, mint két tükörtojás.

- Mondja meg neki, hogy csak gondolja, hogy beteg. Mondja meg neki, hogy próbáljon meg hinni. Hogy higgyen a Tudós Krisztusban.
- A Szent epilepsziás.
- A Szentnek negatív gondolatai vannak. Figyelmeztettem önt, Timót, hogy még találkozunk.
- Philippinél, asszonyom?
- Nem. A Golgotán. Már megvan a helyfoglalásom.

Lidérces visítást hallatott és eltűnt, akár egy titán (jé, ez egész könnyű), aki megszabadult az idő börtönéből, aki áttörte az idő korlátait, aki... stb.


Hetedik fejezet


Most, hogy átnézem, mit is írtam eddig Szent Pál missziójáról, látom, hogy az Üzenetnek egy sor fontos elemét kihagytam, s helyette talán a kelleténél többet csámcsogtam a mi szentté válás előtti életünk a zaftosabb részletein. Például a Szent Üzenete szempontjából rendkívül fontos volt az úgynevezett Utólagos Pénzbehajtó Levél. Azzal ugyanis még nem volt befejezve a dolog, hogy begyűjtöttünk némi pénzt a Szent újabb jól sikerült fellépésének a végén, például akkor, amikor - ha igazán megszállta az ihlet - egyszerre adta elő, ugganabban a számban a sztepptáncot és a zsonglőrmutatványt; ettől pedig úgy nyílt meg a bukszák szája, mint az éhes osztriga kagylóhéja, ha planktont érez a vízben. Ez most metafóra vagy hasonlat?

Na, majd lefuttatom Az elfoglalt üzletember stilisztikai tanácsadója című programot. Ez egyébként azon a Sony gyártmányú komputeren fut, amelyet Chet hagyott itt nekem az egyik alkalommal; nagyon hasznos segédeszköz, ha el akarja sajátítani az ember a hatásos reklámszöveg titkát, amelytől mindent megvesznek tőle eszkatologikus üzleti útjai során.

????????????????????????

A Szent mindig mondta, hogy márkavédjegyünk, a kereszt után a Szent Rolodex a legnagyobb szám. Mindenesetre már az a hihetetlen sebesség is, amellyel a kereszténységnek ez az általunk forgalmazott változata elterjedt a világban, azt bizonyítja, hogy a Szent nem csupán mélyen és igazul szent ember volt (amit mondani sem kell, hiszen magától értetődik), hanem a piac és az üzlet géniusza is. Természetesen voltak hibái - sőt, bűnei is, például az az eszelős vágy, ahogy fiatal testem húsát sóvárogta - de most, hogy elközeledtek az utolsó napok, s mérleget készít az ember, semmi kétség, hogy az erények jóval többet nyomnak a latban, mint...


?????????????????????????

Ahogy íróvesszőm szántani kezdett a pergamenen - nekem nem kell a szövegszerkesztő, köszönöm szépen, hiába mondja Chet, hogy hoz nekem egyet, s elemet is hozzá -, hirtelen megéreztem, hogy valaki vagy valami jelen van, közel hozzám, szorosan a hátam mögött, miközben én itt ülök a kecskelábú asztalnál a dolgozószobámban, a püspöki bungalónak a székesegyház felé eső szárnyában. Atalanta bement a városközpontba, jótékonysági vacsorát szervez a fogyókúrázó krétaiak javára. Hátrafordultam. Az a szemüveges és hallókészülékes ember állt mögöttem, akivel az Új Csillag Fürdő tepidáriumában találkoztam. Hosszúkás, fekete bőrbevonatos doboz volt nála, a fogantyújánál fogva tartotta.


?????????????????????????

Valami készül Televízióországban. Valami, ami nagyon nem tetszik nekem. Mary Baker Eddy és Chet megjelenése között eltelt - mennyi is? harminc, igen, jó harminc év, azaz lényegében egy egész emberöltő, egy élet, legalábbis az én életem, az én alázatos keresztény evangélista és szent életem ideje. Ennek az időszaknak - időszelvénynek - a során mindössze talán féltucat kibic jelenlétét tudatosíthattam magamban, akik vala

hogy

va j
1 b

 megnézték,

Van egy teljes munkaidejű asszisztensem és egy részmunkaidős személyi titkárom. A püspöki központban van az irodájuk, szemben velünk, az utca másik oldalán. - Megmutattam az ablakot, ahonnan át lehetett látni arra a kocka alakú irodaházra, ahonnan a makedóniai püspökséget kormányozzák. Szó, ami szó, büszke vagyok a beosztottjaimra, különösen a könyvelési és a beruházási osztály dolgozóira. Jól dolgoznak. A


mi művelünkz

Mivel sohtaase,mi

maradtak egy órácskánál hosszabb ideig, nem nagyon törödtem velük. Most viszont egy egész horda kibic zúdul rám, éppen most, amikor az égvilágon semmi történelmi jelentőségű dolog nem történik itt, Makedóniában, de - legjobb tudomásom szerint - másutt sem, egyre valószínűtlenebbnek látszik számunkra, akik ebben az időszelvényben élünk. Akkor viszont miért ez a nyüzsgés?

r
  Dnketlme-

császár szilárda é eka új ezgá maká t
csupán akkor remélhetünk, amikor Jézus újra eljön közé-
 szokták az emb  nk, de ez e p gy  gy y


prokonzul éppen ezen a héten küldte át hozzánk a pénzügyi tanácsadóit hogy tanulmányozzák a mi tizedkivetési és -behajtási szisztémánkat. De hiába könyörögnek, a Szent Rolodexben őrzött címlista számunkra szent, nem láthatják profán szemek, különösen nem adószedők profán szemei.


?????????????????????????????

- Remélem, nem zavarom fontos munkájában.

Képzelődöm, vagy tényleg a vállam fölött leselkedve olvasta, amit éppen írtam? Gyorsan feltekertem a pergament. Ezt a pergament.

- Szerelmetes gyermekem - szóltam ingerülten, legpüspökibb hangomon -, nagyon is zavarsz. Televízióországban talán nem szokás előzetesen bejelentkezni?
- Igazán sajnálom, püspök úr. - Ideges volt, remegett a keze. - De az idecsatornázás onnan, ahol én vagyok, még messze van attól, hogy egzakt tudomány legyen, és a technika jelenlegi fejlődési fokán, sajnos, mellőznünk kell az ilyen udvariassági szabályokat.

Én persze - hála Chetnek - élből kontrázom ezt. - Akkor miért nem várják meg, amíg a technika eléri a megfelelő fejlődési fokot, s miért nem akkor jönnek vissza ide látogatóba? Végtére is ebben a konkrét időpillanatban én örökké itt ülök az asztalnál ezen a napon, azaz örökké meg lehet találni engem itt és most, akár tetszik ez nekem, akár nem, s meg kell, hogy mondjam, egyáltalán nem tetszik, hogy állandóan itt vagyok örökre beleragadva ebbe a pillanatba, mint egy hideg főtt tojás az aszpikba. - Na, ez egész ügyes volt.

- Sajnos, nem várhatok. Egyikünk sem várhat. Ugyanis mire a technika arra a fejlődési fokra jut, hogy előre tudom önt értesíteni, előre meg tudom önnel beszélni, hogy, mondjuk, itt leszek péntektől hétfőig, mert az egész hétvégét végig kell dolgoznunk, nos, mire ezt elérjük, én esetleg már megöregedtem, sőt, talán meg is haltam az én időszelvényemben. Tudom, hogy ez kellemetlen, de hát úgy kell venni a dolgot, ahogy jön, másként nem megy. Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Dr. Francis B. S. Cutler vagyok, az összehansolító vallástörténet professzora és az Ashok professzorátus birtokosa a Fairleigh Dickinson Egyetemen.
- Valamint másodállásban komputerzseni a General Electricnél.
- Chet elmondta magának. - Láthatólag nem örült, hogy ezt is tudom róla.
- Ahogy önöknél, Televízióországban mondják, ön álláshalmozó.
- Így van. Azért csatornáztam ide, hogy megbeszéljük...

Gyanakvóan méregettem. - Ha maga a GE-nél komputerbűvész, miért használ turistaként médiumokat, mint például ezt a Mary Baker Eddy-t?

- Megvan bennem a spirituális elem is, nem csupán a technikai. Szóval... - Leült egy zsámolyra és kinyitotta a bőrdobozt. - A fürdőben már mondtam, hogy Szent Pál írásainak a szöveggondozási munkálataival vagyok elfoglalva, egybevetem és tisztázom a szövegeket, szóelőfordulási szótárakkal dolgozom, stb. És ebben a munkában az ön személye rendkívül fontos számomra. - Kék irattartóba fűzött, vastag kéziratköteget vett elő a dobozából.

A sarokban álló tévékészülékre pillantottam, s meg kell vallanom, vágyakozva. Mindjárt kezdődik az ABG-n a hét filmjének az első része: felkavaró, kemény történet egy ifjú legényről, akit partiba dob egy csoport "hatósági végrehajtó", ha jól értettem a bemondót, de lehet, hogy tévedek, és nem ezt mondta. Gyakran van, hogy nem értem, mit hallok és mit látok ezen a masinán, amely a nap huszonnégy órájában szórja a képet és a hangot, hogy az ember szeme-füle belefájdul.

Atalanta nagyon bölcsen meg is mondta: - Ha ez így megy tovább, a végén éjjel-nappal ezt a varázsládát fogjuk bámulni.

Ekkor határoztuk el, hogy csupán néhány fontos műsort nézünk rendszeresen, s azokat is a nap meghatározott órájában. Annyi igaz, hogy nem arra születtem, hogy az életemet egy karosszékben töltsem, amelyhez idővel hozzánő a seggem. Mármint az igazi életemet. Igen. Pontosan erről van szó, ezért zargatnak mostanában annyit a kibicek. Mit fogok megírni az igazi életemről az igazi evangéliumban? Mindenki ezt szeretné tudni. Én is.

Dr. Cutler rám meredt aranykeretes szemüvege mögül, mely annyira felnagyította a szemét, hogy szemgolyója tengeri sünre emlékeztetett.

- Oly sok szöveg tűnt el nyomtalanul...
- Ha eltűntek, honnan tudja, hogy korábban léteztek?
- Másodlagos forrásokból, utalásokból, hivatkozásokból.

Dr. Cutler rögtön kész volt a válasszal. Flott volt (talán gyanúsan tlott?), és gördülékenyen fogalmazott.

- A mi jelenünkben, a második évezred végén önről semmi adatunk nincsen. Megvan még az a szöveg, bár már ez sem teljes, amely a jelek szerint Szent Pálnak önhöz írott leveleit tartalmazza. Viszont egy szó sem maradt fenn abból, amit ön írt Szent Pálnak. Gondolom, időről-időre írt neki, nemde?

Nem is tudom miért, de valami rettenetes idegesség fogott el, pedig ott voltam - és még most is ott vagyok - a magam bungalójában, mindössze kőhajításnyira a magam székesegyházától.

- Hogyne - válaszoltam. - Persze, hogy írtam neki - tettem hozzá gondosan.

De Dr. Cutler továbbra is meresztette rám a szemét, én meg hirtelen hápogni kezdtem össze-vissza, ami utoljára akkor történt velem, amikor kisgyerekkoromban, még Kis-Ázsiában, hazugságon fogtak.

Nyilván nem őrizte meg a leveleimet.

- Meg hát nem is írtam neki sokat. Néha küldtem egy képeslapot, tudja, az epheszoszi Artemisz-templomról amelynek - aki nem hiszi, számoljon utána - ezer papnője van, tudja, a szokásos szöveggel, hogy "bárcsak te is itt lehetnél", stb...

Dr. Cutler ide-oda lapozgatott a kéziratban, úgy, mint aki keres valamit, de közben mindvégig engem figyelt, a szövegbe bele sem nézett.

- Lehet, hogy volt valami oka, valami nyomós oka, amiért Szent Pál nem őrizte meg az ön leveleit?

Nyugalmat erőltettem magamra.

Ha már itt tartunk, Szent Pál mindent olyan gondosan megőrzött, mint kutya a csontot. De Rómában minden holmiját megsemmisítették. Bírósági rendeletre.

- Mit szólna hozzá, ha most azt mondanám, hogy megszereztük az ön leveleit, és mindegyik itt van, ebben az irattartóban?
- Azt mondanám, hogy nyilván valahogy sikerült még azelőtt Rómába eljutnia, hogy a bíróság elrendelte Szent Pál iratainak a megsemmisítését. És akkor ön ellopta - vagy mondjuk azt, hogy kölcsönvette? - a leveleket.
- Így történt - bólintott Dr. Cutler. - És én, Francis B. S. Cutler, saját kezűleg tulajdonítottam el a dossziékat. Természetesen még azelőtt, hogy a Gányoló megsemmisítette a szalagot.
- Hát - próbáltam viccelődni - ezért midenképpen kap egyet abból a rengeteg Nobel-díjból, amit maguknál osztogatnak.
- Már megkaptam a Nobelt. - Higgadt volt és emelkedett. - A fizikait. A Cutler-effektus felfedezéséért, amely lehetővé teszi képek továbbítását a téridőben, s hamarosan, szinte napokon belül nem csupán képeket, hanem emberekét és - a Sony-készülékre pillantott - televíziókészülékekét is. Egy GE gyártmányú tévét kellett volna kapni. Különös.
- Ez is nagyon jó. Van valami híre arról, hogy én leszek a Golgota-adás műsorvezetője, vagy nem?
Dr. Cutler a fejét rázta. - Ez az NBC-re tartozik, a GE szórakoztatóipari ágára. De már csupán egy apró lépés választ el bennünket a sikertől, amikor is technikailag lehetségessé válik a dolog, s ha a szakszervezet nem tesz keresztbe, képesek leszünk közvetítőstábot küldeni bárhová az időben. De, mint mondottam, én nem csupán egy, hanem két tudományágat művelek, ami elemi követelmény az olyan elit egyetemen, mint a Fairleigh Dickinson, amelyet rangban csupán egyetlen másik egyetem, a Coconut Grove-beli Floridai Egyetem előz meg. Az összehasonlító komputer-szoftverológla és a vallástudomány között ingázom. És ma teológusi minőségemben vagyok itt.

Dr. Cutler a kék irattartóra pillantott, amely kinyitva hevert a térdén.

Tud róla, hogy Priscilla naplót vezetett - afféle erotikus naplót? Egy bizonyos Edmund Wilson, aki elvégezte Princetonban az egyetemet, de magasabb fokozatokat már sohasem szerzett, egy rakás Holttengeri Tekercs alatt talált rá a naplóra, amelyet a Moszad lefordíttattatott és nyilvánosságra hozott, hogy lerombolja az ön, Szent Pál, a kereszténység és Mr. Wilson, egy csupán alapfokú diplomával rendelkező ismeretlen senki hitelét és tekintélyét.

Be kell ismernem, ennek a naplónak a hírétől teljesen paffá lettem. Hogy volt ideje Priscillának naplót írni, miközben egyik szeretőjétől a másikhoz rohangált, és keményen dolgozott azon, hogy megszilárdítsa helyzetét mint az epheszoszi félv????? vezéralakja? És még ha volt is ideje, ugyan mit írt benne? A saját locsogását? Hiszen sohasem figyelt oda senki másra. És különben is, milyen nyelven írta a naplót.

- Pontoszi nyelven - olvasott Dr. Cutler a gondolataimban. - A gyilkos naplóbejegyzések a fodrásznál készültek, illetve azoknak a véget nem érő téli hangversenyeknek a során, amelyeket az Aioli Csarnokban tartottak, s amelyeknek Priscilla volt a fővédnöke. Mint minden, az írás is gyorsan ment neki. Ezenkívül volt érzéke a sokadmondó apró részletekhez. És eléggé lehangolta az a természetellenes kapcsolat, amely Szent Pál és ön között állt fenn...
- Nono - vágtam közbe, némi éllel a hangomban. - Priscilla igazán nem tekinthető megbízható forrásnak. Éppen ellenkezőleg, ha valaki a környezetében hamis tanúságot tészen, biztos lehet benne, hogy ő teszi, ez a leszbikus cemende.

Dr. Cutler most először elmosolyodott Rettenetes látványt nyújtott.

- Kiemeltem mindazokat a szövegrészeket, amelyek önre és Szent Pálra utalnak...
- Voltaképpen hol van ez a napló?
- Tárgyi mivoltában egy New Jersey-i banknál bérelt széfben található. És - ezt maga nyilván nem tudja - a New Jersey-i bankok a legbiztonságosabbak, a legbankrablásvédettebbek Istennek eme kedvenc planétáján. Elsőre persze mindenkinek a Passaicban, Patersonban vagy Paramusban található bankok jutnak az eszébe, de máshol is vannak New Jersey-ben legalább ugyanilyen biztos páncéltermek. És most nem a széljárta Trentonról vagy a tengerövezte Ventnorról szólok fennszóval, hanem a Whitman-megízlelte Camdenről és a selyma Hobokenről, Morristownról, amelynek sohasem kell pironkodnia Perth Amboy mellett, vagy az áldott Orangesről, születésem helyéről, s mindeközben nem titok, hogy az állam fővárosának, Trentonnak hamarosan Moslerre változtatják a nevét, hogy örökkön örökké hírdesse a Mosler-széf hervadhatatlan dicsőségét! Úgy bizony, ne merje senki alábecsülni New Jersey-t: ott van a legbiztosabb helyen, amit biztonságban akar tudni az ember!

Megnyugtattam, hogy nem becsülöm alá New Jersey-t. Dr. Cutler ekkor letörölte szájáról a habot, és a kék irattartós kéziratról kezdett beszélni.

- Persze a pontoszi nyelvű szöveg fordítása, amelyet én készítettem, kicsit suta, de a napló - ha őszinte akarok lenni - a mai olvasók képzeletét is felcsigázza, pedig az ő ízlésüket már alaposan megrontotta az a sok buta történet arról, hogy miként halnak meg a szegények és az ismeretlenek.

Dr. Cutler átnyújtotta nekem a kéziratot.

- Több példányom van belőle - mosolygott megint borzalmasan. - Önt igazán kedvező fényben mutatja a napló, Timaximusz, a búzavirágkék szemével és a jácint-arany fürtjeivel, amely utóbbaikra a szerzőnő szerint igencsak ráférne valami erősebb sampon, de hogy milyen sampon legyen az, ezt önre bízza.

Egyre vörösebb lett az arcom, miközben úgy tettem, mintha a könyvet tanulmányoznám. De aztán tényleg elkezdtem olvasni, itt is egy pár sort, ott is egy pár sort, s ha nem Priscilla műve volt ez a napló, akkor csakis olyasvalaki írhatta, aki légy képében folyvást figyelt és hallgatózott Priscilla budoárjában. Személyemre nézve rendkívül kínos volt ez az egész, a Szentre nézve pedig egyenesen katasztrofális. Benne volt minden, amit jácint-arany fürtjeimbe susogott vagy a fülembe gügyögött; Priscilla, a légy, nyilván egész idő alatt ott lapított a falon, s leírt mindent szóról-szóra.

- Publikálta ön ezt az anyagot?

Dr. Cutler a fejét rázta.

- Nem. Eddig nem. S talán - ki tudja? - sohasem fogom publikálni.
- Mit kér cserébe?
- Sok, nagyon sok függ, kedves püspök úr, az ön evangéliumától. - A pergamentekercsre mutatott. Erre a pergamentekercsre.

Felkaptam az asztalról és szorosabbra tekertem.

- Ez egy sima, egyszerű memoár - mondtam. - Arról, hogy mikor hová mentünk, mit láttunk. Ilyesmik vannak benne. Meg persze az Üzenet.

Amikor Dr. Cutler mosolygott, a fogsora úgy festett, mint egy összetört autó orra, amilyet percenként mutatnak a televízióban. - Valóban? Akkor, püspök úr, miért ecseteli olyan részletesen - sőt, obszcén módon - körülmetélése körülményeit?

Nem vesztettem el a fejem.

- Azért, mert meg akartam mutatni, hogy Pál mi mindenre hajlandó volt, csakhogy megbékítse a jeruzsálemi keresztényeket, akik lényegében mind ortodox zsidók voltak.
- Értem. - Dr. Cutler szája kinyílt. Fogazata egy tömeges karambol képét mutatta. - És mivel indokolja a püspök úr a minduntalan ismétlődő leírásokat arról, hogy miként közösült Priscillával?

Ettől már őszintén felháborodtam.

- Egyetlen ilyen leírás sincs a könyvemben. - Határozott voltam. - A piszkos fantáziájú olvasók persze nyilván hozzáképzelik az ilyesmit, amikor rólam és Priscillától olvasnak.
Hirtelen vakító élességgel világosodott meg előttem minden.

- Egyáltalán, honnan tudja, mit írtam eddig? Egy sorát sem olvasta senki, életem társát is beleértve.

Dr. Cutler nem válaszolt, csak nézett maga elé rejtelmesen sokat tudó tekintettel. Világos. Valahol a jövőben még létezik a munkám, nem támadta meg a komputervírus, Dr. Cutler pedig olvasta.

- Szabad?

Dr. Cutler, hivatásos teológusra és összehasonlító fizikusra valló hozzáértéssel, kisimította a pergamentekercset (ezt a pergamentekercset), és felolvasott belőle egy ordenáréan obszcén jelenetet, amelynek során Priscilla hosszan fuvolázik az én körülmetéléstől sebhelyes zeneszerszámommal. Én egy szót sem írtam a könyvemben erről, bár persze az életben, mármint az igaziban és nem az evangéliumbeliben, gyakran megesett az ilyesmi.

- Hagyja abba! Ez nem igaz! Most találja ki!

Elvettem tőle a pergamentekercset és az arcomhoz emeltem (erősen romlik a szemem ugyanis). Olvasni kezdtem, s tényleg ez állt a pergamenen: intim jelenet Priscilla és jómagam valóságos életéből, rendkívül plasztikus és hatásos leírásban.

Értetlenül és mérgesen tekertem fel a pergament.

- Ön, Dr. Cutler valahogy átalakította - vagy éppen átalakítja - az én evangéliumomat az ön elképzeléseinek megfelelő másikra. Nagyon hálás lennék, ha visszakaphatnám művemet. Különben el kell égetnem ezt - ujjammal megérintettem ezeket a lapokat, nem azokat -,
és előlről kezdenem a...

Ebben a pillanatban a kulcsra zárt szekrényből, ahol a püspökség legtitkosabb pénzügyi dokumentumait tartom, kilépett Dr. Cutler. Az egyik kezében pergamentekercset tartott.

- Elnézést kérek, püspök úr, de csupán most sikerült megtalálnom az ön evangéliumát. Éppen kiürítettem a laboratóriumomat a Gulf+Easternnél, s amikor átnéztem a rég félredobott feljegyzéseimet a DNA egységes térelméleti megközelítéséről, megtaláltam köztük a pergamentekercset. Bocsásson meg nekem, kérem!

- Ez tűrhetetlen - pattant fel a zsámolyról Dr. Cutler és dühödten maga elé meredt.

Újonnan érkezett önmaga idősebb volt nála és jókedvű. Az én Dr. Cutlerem viszont nagyon feldúltnak tűnt.

- Melyik évből jössz és mit csináltál a szemüvegemmel és a hallókészülékemmel? És hogy kerültél a Gulf+Easternhez?

A másik Dr. Cutler elmosolyodott. Elővillant hibátlan protézise.

- Pár évvel későbbről, mint te. A kilencvenes évek legvégéről. A General Electricet otthagytam. A Fairleigh Dickinsont is otthagytam, és átmentem a City College-ba. De miért is énrólam csevegünk?

Az új Dr. Cutler sima, behízelgő modorban folytatta.

- Ezen a szalagon megváltozott a terv. A hamisítványod nagyon kezdetleges. És már a rutinszerű C-14-es vizsgálat is kimutatta, hogy nem korabeli. Úgyhogy most valami egészen mással próbálkozunk. - Az újabb, noha idősebb Mr. Cutler hosszan fürkészte a fiatalabb Mr. Cutler tekintetét. - Ha nem veszed tolakodásnak, szerintem veszélyesen magas a vérnyomásod...
- Már bevettem a bétablokkoló gyógyszeremet.

1. Cutleren - mivel innentől fogva így hívom - látszott, hogy meghunyászkodik. És az is látszott, hogy egy kukkot sem ért az egészből. Mint ahogy én sem. Úgyhogy már ketten voltunk, akik egy kukkot sem értettünk az egészből.

- Igen, de nem ezt a fajtát kellene szedned - mondta 2. Cutler. - Állj át a... - suttogta ifjabb önmaga fülébe. - Úgy szedd, ahogy mondtam. gy meg fogod úszni az infarktust, amely - ezen a szalagon - nem sokkal az évezred vége előtt végez veled. És ez azzal járna, hogy én nem leszek életben és nem tudom folytatni a munkát.

Majd 2. Cutler átnyújtotta nekem a pergamentekercset.

- Itt van az ön eredeti evangéliuma. Azt tartalmazza, ami a mai napig elkészült belőle. Szabadna javasolnom, hogy több legyen benne a couleur locale? Az összekaszabolt bráner nagyon vicces, de egy kicsit túl magánjellegű. A napnyugta leírása viszont nagyon jól jön, mert a mai olvasók legtöbbjét megvakította az úgynevezett Sony-TV sugárzás, és ezek kénytelenek Braille-féle vakírást olvasni. Vannak persze hangszalagra vett irodalmi művek, amelyeket meghallgathatnak, de mégiscsak a jó öreg könyv az igazi, tudja, amelynek az ember forgathatja a lapjait, olyan, mint az élet, ha kíváncsi a véleményemre.
- Dr. Cutler! - Kezdtem magamhoz térni. - Szerintem is tűrhetetlen, tisztelt uram (- udvarias, ám hideg hangon szóltam hozzá -), hogy éppen akkor állít be hozzám, amikor már itt van, s ráadásul meghívás nélkül, mindketten meghívás nélkül törnek rám ezzel a képtelen mesével...
- Nem volt más választásom. - 2. Cutler a szavamba vágott. A saját püspökségemben! - Uraim - jelentette be -, kitűzték az Utolsó télet Napját. A tervek szerint, Kr. u. 2001 valamelyik napján lesz.
- Halleluja! - kurjantottam.
- Honnan tudod? - firtatta 1. Cutler.
- Honnan? Hát emlékszem, természetesen. - Ez elég rejtélyesen hangzott. De 1. Cutler csendben maradt.

2. Cutler folytatta.

- A messiás eljövetelét látványos nukleáris tűzijáték kíséri. Utána a jónépnek irány a Menny, a rosszféléknek meg mars a Pokolba.
- Imígyen szóla Ezékiel - bólintott 1. Cutler. Én alig bírtam az érzelmeimmel. - Istenem, ha belegondolok, hogy kételkedtem, hogy nem hittem igazán az Ő visszatérésében. Pedig megígérte!
- Ki kell ábrándítanom - igyekezett lehűteni 2. Cutler. - Ez a messiás ugyanis nem az a Jézus lesz, akit önök Szent Pállal kitaláltak. A zsidó messiás lesz, akit Ézsaiás és Szelma Szujdan jövendöltek meg, egy zsidó hercegnő a Dávid Házából Bel Air-ben.
- Ez istenkáromlás! - Csupán ennyit voltam képes mondani.

1. Cutler közben megnyugodott.

- Van még idő, hogy megváltoztassuk ezt a szalagot.

2. Cutler bólintott.

- Van. Sőt, túl sok idő van. Most épp mindenki a Golgotára csatornázik vissza. Beleértve - kacsintott rá fiatalabb önmagára - a Gányolót is. Amikor a GE-nél voltál (én persze még ott vagyok), elég egyszerű volt a feladatunk. El kell érni, hogy az NBC-nek legyen a legnagyobb nézettsége, az egész világ nézze a műholdas adást. Evvel a CNN-t a padlóra küldjük, ahonnan soha többé nem tud felkelni. Chet Claypoole éppen most szervezi a közvetítés stábját...
- Elfogadtam a felkérést a műsor vezetésére - vágtam közbe, hogy jelezzem, én is benne vagyok a buliban. - Chet azt mondja, hogy a gazdasági osztály már el is készítette a szerződést. - Ez ugyan nem volt igaz, de kilencven százalékig biztos voltam benne, hogy megkapom a melót.
- Miért nincs rajtad a hallókészüléked? - kérdezte 1. Cutler.
- Mert megoperálták a hallójáratomat, s ettől körülbelül kétharmadosra visszaállt a hallásom. Ha majd három év múlva javasolja az orvosod, azonnal csináltasd meg a műtétet.
- Biztos vagy benne, hogy javasolni fogja? - kérdezte 1. Cutler morózusan. - Honnan tudjam, hogy ugyanazon a szalagon vagyunk mindketten?
- Honnan? Onnan, hogy itt vagyok. Hogy te itt vagy. Mert ez az egyetlen szalag, amelyet nem tett tönkre a vírus. És ez azt is jelenti, hogy ez a mesüge itt a mi utolsó reménységünk.

Rám meredt. Vajon mit jelent az, hogy "mesüge"? Érces püspöki torokköszörülést hallattam.

- Ahogy Petronius mondotta: nézzük, hányadán állunk. Az világos, hogy önök ketten ugyanaz a személy, bár különböző időpontokban; viszont ugyanaz a küldetésük, és ez a küldetés kapcsolatos az én küldetésemmel.

Szerintem ezt nagyon takarosan sikerült megfogalmaznom, s elértem végre, hogy a fehér hajú 2. Cutler, ez a beképzelt nagyokos is végre figyeljen rám. A második pergamentekercsre mutattam.

- Önök mindenáron fel akarják cserélni a maguk saját verzióját az enyémmel, jóllehet én valóban átéltem mindezt, míg önök... önök... voltaképpen... - Kerestem a szót, amellyel amúgy istenigazából helyre tehetem őket; aztán meg is találtam. - ...meg sincsenek születve!
- No de kérem! - 1. Cutler idegesen a hallókészülékéhez kapott.
- Mivel a meg nem születettek tanúbizonyságát az ország egyetlen bírósága sem fogadja el érvényesnek - váltottam át a prédikálás hangjára -, a meg nem születettek tanúbizonysága egy mustármagnál is kevesebbet nyom a latban.
- Minél nyom kevesebbet? - kérdezte 1. Cutler.
- Egy mustármagnál! - ordította idősebb önmaga.
- Tényleg meg kell a füledet operáltatni. A manhattani kórház fül-orr-gégészete megcsinálja az előzetes...
- Csendet! - dörögtem mosolyogva. - Mivel a Gányoló eltorlaszolta az összes többi utat, amelyen önök eljuthatnának Minden Idők Legnagyobb (Bár Eleddig Még Elmondatlan!) Történetének más fontos szereplőihez, s ilyeténképpen kénytelenek énvelem beérni, azt javaslom, legyenek őszinték velem. Mondja el, Dr. Cutler és ön is, Dr. Cutler, hogy miféle inputot kívánnak... őőő ... - Sajnos, olyan sok főidőben futó csevelyműsort láttam, hogy közben megzavarodott tőlük a nyelvem, s ezért ennek a kérdésnek a vége is elég harmatosra sikerült nyelvileg. - ... őőő ... inputálni?
- Nem vagyunk teljesen azonosak - jelentette ki 2. Cutler.

Őt nem szeretem, szemben 1. Cutlerrel, aki iránt szeretetteljes érzéseket táplálok. Ő olyan kiszolgáltatott, ahogy ezt a tévében mondják az olyan riportalanyra, aki már borzasztó hosszú ideje sikoltozik egyfolytában, és csupán az áhított reklámszünet vet véget ennek a szörnyűségnek.

1. Cutler kétkedve meredt idősebb önmaga arcába.

- És hol áll Marvin Wasserstein ebben az egészben?

2. Cutler egy-egy kontaktlencsét csúsztatott be mindkét szemhéja alá. Hófehér haja és aszott arca ellenére tíz évvel fiatalabbnak és sokkal egészségesebbnek látszott, mint az én szegény szerelmetes Cutlerem, aki egyébként mindvégig lenyűgözve és megbabonázva bámulta 2. Cutlerben önmagát.

- Fogalmazzunk úgy, hogy hozzám hasonlóan Marvin jelenleg a Culf+Eastern lojális alkalmazottja. Nem kérdőjelezi meg a vezetés munkáját, mint ahogy én sem.

2. Cutler rám villantott a kontaktlencséjével. Kicsit olyan volt, mint a Szent, amikor kacsintással jelzi, hogy hazudni készül.

- Az ön és Szent Pál magánéletének őszinte feltárása igazi emberi színt visz a történetbe, s vigaszt és segítséget nyújt majd a mai nemzedéknek, amelyet megtizedelt az AIDS és persze az atomháború. Az ön nemes feladata, Timót, hogy megmutassa nekünk, milyen is volt igazából annak idején minden. Milyen is volt igazából Jézus...
- Maga is éppen olyan jól tudja, hogy Szent Pálhoz hasonlóan én sem láttam Jézust soha.
- Dehogynem. Látta Őt, hallotta Őt... - 2. Cutler fel- s alá járkált a szobában.
- Egyszer sem. Legalábbis eddig nem. - Azért tudok én is fineszes lenni, ha kell. Különösen most, hogy - lévén az egyetlen elérhető tanú - én vezénylem a parádét.

2. Cutler egy Polaroid-fényképet vett elő a zsebéből.

- Itt van a képen, Tim. A Golgotán. Bizonyíték, hogy a saját szemével látta a Keresztrefeszítést.

Megnéztem a fényképet. Tényleg én voltam rajta, kopaszon és roggyantan, mint amilyen most vagyok, mellettem pedig Mary Baker Eddy, aki révült önkívületben bámulja a távolabb jól kivehető keresztet.

- Nem emlékszem, hogy ott lettem volna - kezdtem.
- Mert ezen a szalagon még eddig nem volt ott. De ott lesz... - II. Cutler összeütötte a tenyerét. - Ez a kép a bizonyíték.
- Ha Marvin ott van, akkor én is ott vagyok - vagy te vagy az az én, aki ott van? - 1. Cutler dühösen meredt jövőbeli önmagára.
- Erre előbb-utóbb rá kell jönnöd, mert én már tudom. Nos, Tim szan, annyit elmondhatok, hogy Szent Pál számít az ön közreműködésére.

Erre lecsaptam, mint a villám.

- Ezek szerint mégiscsak ismeri Szent Pált, ugyebár?

2. Cutlert nem lehetett zavarba hozni.

- A vírusfertőzés előtt, amikor még szabadon csatornázhattunk, amerre csak akartunk, gyakran léptünk kapcsolatba afféle konferenciavonalon, de sohasem voltunk egy-az-egyben jelen ugyanazon a szalagon. Úgy volt, hogy majd Jeruzsálemben találkozunk a jövő hónapban, de közben a Gányoló leragasztotta a szalagokat, úgyhogy szegény Cynthia teljesen leblokkolt, én meg nem utazhatom úgy, ahogy megszoktam, első osztályon mindvégig.
- Cynthiát még mindig használod? - Cynthia nevének hallatán 1. Cutler láthatólag jobb kedvre derült.
- Mind a mai napig ugyanúgy imádom őt, mint ahogy te imádtad. Nem mindennapi teremtés.
- Hogy van mostanában?
- Nagyon jól. Van egy kis vércukorproblémája, de hát ez könnyen kezelhető...
- Uraim! - szóltam udvariasan, ám határozottan. - Nem kétlem, hogy Cynthia fontos az önök számára, mégis...
- Fura! - kuncogott 1. Cutler. - Ebben a szent pillanatban is őt használom, hogy itt lehessek a püspöknél, mint ahogy később te is használod majd. - Felém fordult. - Transzállapotban történő csatornázás. Cynthia transzba esik, majd Mr. Jamamoto...
- Hosszú évek óta ő a legjobb - jegyezte meg 2. Cutler önelégültem.
- Te is az ő révén vagy itt? - 1. Cutler szeme óriásinak tűnt a szemüvege mögött, 2. Cutleré viszont csupán pengényi rés volt a homloka alatt.
- Igen-igen. Hogy értse a dolgot, Tim: Mr. Jamamoto egy spirituális lény, aki együtt dolgozik Cynthiával, amikor Cynthia transzállapotban van. Ő az, aki visszavezeti az embert a saját múltjába vagy korábbi reinkarnációiba. A "Jelenkor" időutazási irodán keresztül kerültünk vele kapcsolatba. Az iroda munkatársai egyébként nagyon készségesek voltak, és sokat segítettek nekünk.
- Nagyon érdekes - jegyeztem meg szárazon. - Viszont ha ennek a rendkívül elfoglalt Mr. Jamamotónak az a speciális szolgáltatása, hogy visszavezeti az embert a saját múltjába, akkor önöknek ketten, vagy ha jobban tetszik, önnek egyedül, aki ideiglenesen két különböző időmetszetben létezik, azonosnak kellett lennie énvelem egy korábbi életében. Másként hogyan csatornázhatta volna ide önt ez a Mr. Jamamotó?

2. Cutler erre is tudta a választ. Ha jól sejtem, 2. Cutler mindenre tudja a választ. Nem bízom benne.

- A koncentráláson múlik minden. Először is, Cynthiának tudnia kell, hol - és miért - akarunk felkeresni valakit a múltban. Cynthia nagyon komoly asszony és kerámikusművész. Természetesen kizárólag makrobiotikus zöldségeket és tofut eszik, s szájába sem vesz olyan ételt, amelynek eredeti formájában arca, szeme volt. Kivéve a karfiolt. Jut eszembe - fordult 1. Cutlerhez -, pillanatnyilag nincs égetőkemencéje. Tűz ütött ki nála. A két Hockney is elégett.
- Volt biztosítása?
- Kérem, uraim, kérem! - Elegem volt már ebből a tofut majszoló Cynthiából, aki a nyakamra hozza ezeket az embereket a jövőből.

Fel akartam venni az asztalról a hamis evangéliumot, de 2. Cutler megelőzött. - A mi szövegünkön még nagyon sokat kell finomítani - mondta, s hirtelen nagyon furcsa lett a tekintete, ahogy előbb rám nézett majd ifjabb önmagára; s azután még furcsábban festett, mert kezdett semmivé válni. - Mr. Jamamoto! - kiáltotta. - Kérem! Még ne! - De hiába könyörgött. - Cynthiaaaaaa! - sírt fel, ahogy eltűnt a semmiben.

1. Cutler a fejét csóválta.

- Mindez teljességgel váratlan és elkeserítő. Azt reméltem, hogy majd kettesben átnézzük a szöveget...
De most az egyszer elébe vágtam. - Vagy nem volt ott az evangéliumom a partvisok között az oltár alatti fülkében, vagy ott volt, és az ön idősebb önmaga azt akarja, hogy átírjam - hogy "finomítsak rajta", ahogy ő mondta.
- Nem bízom benne - jelentette ki határozott hangon 1. Cutler. - Mégha azonos is velem, mégha ő én vagyok, akkor sem tetszik nekem ez az egész, ahogy ránk tört, pedig tudta, hogy én itt leszek. Nem én vagyok a Gányoló. De ha ő a Gányoló, akkor mégiscsak én vagyok. És ebben az esetben... Cynthiaaaa!

1. Cutler is eltűnt a semmiben.

Rögtön hívtam a Z csatorna házitelefon-vonalán Chetet. Szerencsére épp bent volt. Elmondtam neki a történteket. Nagyon nyugtalanította az egész, különösen az, hogy Dr. Cutler átmegy a Gulf+Easternhez.

- Ez azt jelenti, hogy megpróbálnak előttünk eljutni a Golgotára. Ne csináljon semmit, amíg nem jelentkezem.

Aztán még hallottam, hogy szól valakinek:

- Hívja, kérem, a másik vonalon Marvin Wassersteint.

Épp most olvastam újra a kéziratot az elejétől egészen idáig, és - azt hiszem, nem tévedek - a szöveg pontosan az a szöveg, amelyet én írtam. Igen, benne van ez az egész Chet-história a televízióval, de nem hiszem, hogy ezek az utalások - akárcsak a metaforák és a hasonlatok - képet adnának arról, mennyi dolgom volt a kibicekkel abban az időszelvényben, amikor leírtam életem és korom, mindkettő középpontjában Szent Pállal. Persze ha úgy látom, hogy ez az idegen elem túlteng az evangéliumomban, a végső változat elkészítése során egyszerűen törlöm ezeket a részeket. Amely változatot egyébként, tisztelt egyik vagy másik Dr. Cutler, nem fogom elhelyezni ott, ahol ön szeretné, a partvisok közé, a takarítószeres fülkében. Inkább magam viszem el Alexandriába, ahol régi barátom, Apollosz majd kiadja a könyvet, mégpedig szélsebesen, rekordidő alatt.

Nyolcadik fejezet


Hála Priscillának és Aquilának, az Egyház Epheszoszban az első pillanattól kezdve bombasiker volt. Irányításuk alatt az első évben megnégyszereződtek az adakozásból származó bevételek, a Szent meg majd kibújt a bőréből az örömtől, mivel Korinthoszhoz hasonlóan Epheszosz is az ő területe volt. Így a kőszikla fejű Péter Rómában és a Jakab-banda Jeruzsálemben a nyomába sem érhetett a Szentnek a kárhozattól megmentett lelkek száma és a gazdagoktól inkasszált pénzadományok nagysága tekintetében.

Az Epheszoszban töltött idő olyan élénken él emlékezetemben, mint a tegnapi nap. A tengerpart.a kőmólókkal és a világ minden részéből érkező hajók ezreivel: az árbocok, a vitorlák, a kötélzet, akár valamiféle folyvást ringó és változó erdőség az ezüstfekete csatornán, amely Epheszoszt választja le a szabad szemmel is látható Számosz zöldhegyes szigetétől. Friss szél fúj. Halszagtól, szegfűszeg illatától terhes a levegő. Matrózok, árusok, adószedők, nyüzsgő embertömeg. Olyan volt, mint... De most mintha nehezen kínálkoznék a találó hasonlat, a metafóra pedig akaratlanul is mindent egybeolvaszt, hiszen az egész világ nem más, mint metafóra, minden metafóra.

A Szentnek prédikációja volt hirdetve a Kis Partmenti Páli Keresztény Kápolnában, matrózok és lefátyolozott hölgyek eme kedvelt találkahelyén. Elmentünk hát a kápolnába, és szolgálattételre jelentkeztünk.

A templom egy kibérelt raktárépület volt, a halpiac tőszomszédságában. A plébános az utcán várt bennünket.

- Sajnos, ki kellett vattázni a házat a délelőtti előadásra. A legjobb grafittis embereinket a Diana-templom sajtóosztálya nagyobb fizetéssel elcsábította tőlünk, ezért a városfalakon nincs kint a szokásos reklám. Ráadásul ilyenkor óriási a konkurrencia, mindenki azon van, hogy kitöltse az emberek szabadidejét, most folyik a kakasviadalok szezonja, meg ez a rengeteg kerékbetörés. - A szokásos gyenge kifogások.

A Szent becsörtetett a raktárba, ahol körülbelül száz megtért gyűlt egybe. Éppen bemelegítettek az egyik gyülekezeti előljáró vezetésével.

- Közeleg az Utolsó Ítélet napja! - rikkantotta a Szent, s azzal a lovak közé csapott.

Én leültem az utolsó padsorba és körülnéztem. A raktár fából ácsolt falaira tökszínű, sárgás vitorlákat, szakadt halászhálókat és törött evezőlapátokat aggattak. Mindez Priscilla ízlésére vallott.

Amint ezt a Szent előre megmondta, Priscilla úgy érezte magát Epheszoszban, mint hal a vízben. Egyetlen szezonra volt szüksége ahhoz, hogy a művészetekért bolonduló metropolisz avantgárdjának a vezéralakja legyen. Újra fellépett modern táncművészeti produkciókkal is, amelyekkel kétségbeejtette a mind egy szálig ókonzervatív ízlésű epheszoszi kritikusokat. De balettórákat is vett újra, beiratkozott a Diana-templomba, ahol a papnők, akik nap mint nap szorgosan gyakoroltak a balettrúdnál, egyáltalán nem néztek őt rossz szemmel.

Mivel ezen a délelőtti előadáson csupán félig telt meg a nézőtér, a Szent oda sem figyelve, gépiesen darálta le a műsort. Ő a telt házat szerette. Amikor a végén a kérdésekre került a sor, fészkelődni kezdett. Látszott rajta, hogy unja az egészet.

Egy idős hölgy állt fel. Nyakigláb, sovány és elhanyagolt külsejű asszonyság.

- Türelmesen várunk már hosszú-hosszú évek óta. - A tenyerem izzadni kezdett. A kérdés, amelytől minden alkalommal rettegünk, most is felröppent. - Én is, és a barátaim is, akik először vittek el engem Jézushoz, hittünk Neki, amikor - mint a messiás, akinek a személyazonosságához nem férhet kétség - kijelentette, hogy még a mi életünkben vissza fog térni. Nos, a barátaim azóta már rég átkeltek Kháronnal a másvilágra, s nekem sincs már sok hátra, mielőtt megváltanám a ladikjegyem. Úgyhogy elárulná nekünk, hogy a legújabb menetrend szerint mikorra várható az Ő érkezése?
- Kedves asszonyom, semmiféle menetrendben nem állapodtak meg, amikor a Mi Urunk elhagyott bennünket, hogy megtegye a szükséges előkészületeket Atyja házában, ebben a számtalan szobából álló, számoszi drapériákkal ízlésesen díszített palotában. - Közben Priscilla tökszín vitorlavásznain pihentette a tekintetét. - Nem bizony - fojtott el egy ásítást. - Bizony nem - tette hozzá, egy tánclépést téve balra.

Ősz volt, ma is emlékszem rá, meleg őszi nap. Sült hal nehéz zsírszaga terjengett a kápolnában. Viszketett az ágyékom. Megint a lapostetű. Apró cadeau Priscillától?

A vénségtől roskatag asszonyságot nem elégítette ki a számoszi függöny, a "nem bizony", meg a "bizony nem".

- A barátaim mind meghaltak - sírta gyászos hangon. - Ők beszéltek rá, hogy lépjek be. És elkeseredetten, zavart fővel haltak meg, mert annyira várták az Ő eljövetelét, mivel Ő megígérte, hogy eljön, mielőtt ők jobblétre szenderülnének, s hogy közvetlenül nála lehet majd szállást biztosítani a Paradicsomban. Aztán majd az Őáltala kiállított menetjeggyel a kezükben már vígan kibírják az Utolsó télet Napjának minden emésztő tűzét és gyilkos kínját, a hajuk szála sem fog meggörbülni, és hipp-hopp, máris üdvözü-hü-hü-hülne-e-ek!

Az asszonyt csak úgy rázta a szíve legmélyéből feltörő zokogás.

- Dicsőség Istennek! - zengte a Szent, s a gyülekezet utánadörögte. De amikor elhalkult a hallelujázás, a rozzant öregasszony továbbra is ott állt, mert nem jött válasz - mint ahogy azóta sem jön válasz - a kérdésére.

A Szent a tőle megszokott ravaszsággal vágta ki magát: bedobta a glosszolália-mutatványt, nyelveken szólt, és bár még annyit sem lehetett érteni belőle, mint azoknak a rapénekeseknek a rizsájából a televízióban, nagyon hatásos volt, feltüzelte a jelenlévőket, akik követték őt és iszonyatos ricsajt csaptak. Alkalmas pillanatban aztán leléptünk.

- Hát, ez az eljövetel-kérdés egyre kínosabb lesz - jegyezte meg a Szent, miközben kéjesen legeltette a szemét két számoszi halászlegényen, akik éppen hálójukat javították.
- A lábad elé nézz! - reccsentem rá mérgesen. A Szent kuncogott.

Áthaladtunk a kikötő felőli városkapun, amely azokban a régi szép időkben mindig nyitva állt. Majd kiértünk Epheszosz márványárkádos főutcájára, amely engem mindig elkápráztatott előkelőségével.

- A régi gárda tagjai, akik a legjobb kuncsaftjaink, kizárólag azért léptek be hozzánk, mert megígértük nekik - pontosabban az a hájtól löttyedt seggű zabálógép ígérte meg nekik -, hogy térül-fordul, s már itt is lesz, mielőtt a kuncsaftok feldobnák a talpukat.
- Miért, talán nem jön el újra? Biztos, hogy eljön. Úgy értem, hogy ezt prédikáljuk mindenkinek, nem?
- Aha. - A Szent rám kacsintott.

Éppen az egyik Diana-főpapnő haladt el mellettünk; elfüggönyzött hordszékben ült, fenn a magasban, szőtt leplet viselő izmos örmények válla tartotta. A szorosra húzott függönytől először nem láttuk, hogy az öt főpapnő közül melyikkel van dolgunk, de a kíséretébe tartozó egyik eunuch, miközben elkacsázott mellettem, úgy belemarkolt az ágyékomba, hogy elállt a lélegzetem.

- Stephanie-nél megtalálsz, arany fiúka! Mindig megtalálsz! - sipította. Én összegörnyedve kapkodtam levegő után.
- Undorító! - tette fel a Szent az eunuchellenes lemezét. Ez az egyik legjobb örökzöldje. Én közben majd elhánytam magam, annyira hasogatta a herémet a fájdalom.

Apollosz lépett oda hozzánk. Apollosz alexandriai zsidó, aki még a Szentnél is korábban tért meg a keresztény hitre. Valójában igazi apostol, akinek eredetileg még a Szentnél is nagyobb volt a rangja a kereszténység szervezetében. A kezdet kezdetén ugyanis övé volt az egész kisázsiai reszort, de hagyta, hogy a Szent fokozatosan átvegye tőle a területet, s nem is haragudott ezért. Mivel volt egy kis magánvagyona, nagy élvezettel kölcsönözte - azaz osztogatta el - a Szent pénzét. Egy ideje már Epheszoszban élt, a leggazdagabb és kulturális szempontból a legfontosabb kisázsiai városban; egyébként a Szentnek is ezért volt Epheszoszban a központja. Ahogy Aquila szerette mondogatni: - Ahol a könyvelés, ott Jézus.

- Elnézést a késésért - mondta Apollosz.
- Késésért? Ugyan miről késtél le? - A Szent közben addig csapkodta a fenekemet, hogy a vérkeringésem végül helyreállt, és ismét levegőhöz jutottam.
- A reggeli miséről a rakparti templomban.

Apollosz kíváncsian nézett. A golyóimat ütemesen hasogatta a fájdalom, a fülem úgy zúgott, mintha harangkondulást hallanék, de én adtam a lezsert, akinek semmi baja. Ez volt Priscilla idei receptje: lezsernek lenni mindenáron.

- Rosszul vagy? - kérdezte Apollosz. Én - sajnos, nem valami lezser módon - válasz helyett öklendezni kezdtem.
- Szegény Timit épp az imént mogyorózta meg az egyik főpapnő eunuchja...

Apollosz hirtelen belökött bennünket az árkádok alá; kis híja volt, hogy az utcán végigrobogó szakasz birodalmi lovaskatona lovainak a patái alá nem kerültünk.

- Melyik?
- Nem mutatkozott be a nyavalyás - mondta a Szent.
- Nem a heréltet kérdezi, hanem a főpapnőt. - Végre magamhoz tértem. - Stephanie volt és meghívott magához. Nem Stephanie, hanem a herélt. És el is megyek hozzá. Holnapután, kiskedden - tettem hozzá.
- De a papnő, hát, ő nem akármi - tettem ezt is hozzá.

Mint minden kisázsiai legény, akinek piros vér folyik az ereiben, én is gyerekkoromtól kezdve Diana papnőiről álmodoztam kéjsóváran. S amikor végül valóságos testi mivoltukban is megláthattam őket, nem csalódtam, pedig gyakran csalódik az ember, amikor például annyi idő után végre meglátja álmai asszonyát. Épp az ellenkezője történt. A lányok gyönyörűek, s mindannyian "kaphatók" is, persze csupán a kellő "vallási" feltételek megléte esetén, vagy jaj neked, kisázsiai legény! Mivel elképesztően profi táncosnők voltak, testük maga volt a tökély, különösen Stephanie teste; mindig ő állt a tánckar élére, miután előadta az Újhold Szólót, amellyel minden alkalommal tomboló sikert aratott. Hát igen, nagyon vágytam Stephanie-ra. De eddig még nem kerültünk össze az ágyban. Most viszont talán nekem is oszt egy lapot a sors, ennek a kéjsóvár, dinnyepuha testű eunuchnak a révén.

Epheszosz főutcája hosszan elnyúló, egyenes utca, árkádok és fantasztikus faragványok láthatók mindkét oldalán; aligha akad szebb utca széles e világon, s ebbe még Róma belvárosát is beleértem, ami kell a francnak, az állandó közlekedési dugóival és rémséges bűzével. Epheszosz szép város, lakói gyors nyelvűek és fürge észjárásúak, igazi görög görögök, ha tetszik érteni, mire gondolok, a régi fajtához tartoznak, nem keveredtek mindenféle külföldiekkel és más hasonló színesbőrűekkel.

Az epheszoszi egyházközség kibérelte Türannosz előadótermét, hogy a Szent itt is prédikálhasson. A Szent tehát a hét minden napján itt, a márványborítású promenádhoz egészen közel is műsort adott. Missziójának sok tekintetben ez volt a legnehezebb része, mert egyedül kellett állnia a sarat odafent a színpadon, senki sem segítette, az epheszoszi közönség pedig hát, a közönség ugyebár görög görögökből állt, s ezek gyakran megtáncoltatták a Szentet.

Ezenkívül azóta, hogy Aquila és Priscilla - három évvel ezelőtt ahogy mondani szokás - átvették a boltot, a Diana-templom pénztárbevételei átlagban tíz százalékkal csökkentek. Világos, hogy bennünket okoltak ezért... Valójában azonban a templom konzervatív és vaskalapos vezetése volt a forgalomesés oka, mert egyszerűen sajnálták a pénzt új műsorra. A régi produkciók meg annyira kopottak és olyan rosszul betanultak voltak, hogy az epheszosziak idővel elunták, hogy a saját lerobbant csapatuknak szurkoljanak. A templom jegypénztára kizárólag az idegenből érkező turistáktól szedett be valami pénzt; az viszont, hogy mennyi turista érkezik, nagyban függött a nemzetközi valutaárfolyamoktól, s ezek a tökéletes zűrzavar képét mutatták most, hogy a várost megcsapta a Caligula Lovának Konzulátusát Kísérő Gazdasági Pangás előszele.

Türannosz előadótermének kapuja fölött a következő felirat volt látható:
A TARSUSBELI PÁLTÓL HALLGATHATJÁTOK A JÓ HRT JÉZUS KRISZTUSRÓL ÉS A VILÁG VÉGÉRŐL. TE VAJON FELKÉSZÜLTÉL MÁR?

A pénztárnál kellemesen hosszú sor állt.

- Megint a robot - nyögte a Szent, de nem kellett komolyan venni, hiszen élt-halt a színpadért. Olyan fürgén csámpált be az épületbe, mint a majom, ha banánt lát.

Apollosz elkísért engem Aquila és Priscilla bérelt házába. Egy szolga mutatta az utat a második átriumba, vizet szóró szökőkutak és mindenféle egzotikus növény közé.

- Nagyon jó ajánlatot kaptam - kezdte Apollosz. - De Aquila szerint nem szerencsés dolog, ha híre megy, hogy valami állandó épületet akarunk emelni, mert akkor mindenki tudni fogja, hogy Jézus nem fog visszatérni a közeljövőben, mi meg dobhatjuk a fenébe az Üzenetet. Ezért egy fedőcégnek kell megvásárolnia a telket; persze a mi javunkra. Két gin-margarétát! - intett az agg komornyiknak, egy vén egyiptomi rabszolgának.

- Két micsodát? - kérdeztem.
- Gin-margarétát. zleni fog neked. - Apollosz igen elegáns volt, bajusza gondosan pomádézva, fülében gyémánt fülönfüggő, amely a férfiúság kötelező éke volt azokban a felhőtlen szép napokban, amikor Irma la douceur de vivre szólt minden selypegő gallique
1QZZNORMAL.STYEPSONFXűöZzZZÁ
Kilencedik fejezet

(eleje hiányzik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)

évek során Priscilla folyvást átírta a naplóját, mert változott a véleménye naplója szereplőiről - többnyire rosszabb, sőt egyre rosszabb lett a véleménye róluk.

- Ma reggel Stephanie járt nálam. - A színész hangja baljós altról izgatott falzettóra váltott. Priscilla eltáncolta, hogyan zajlott le Stephanie érkezése. A duplán a nyaka köré tekert cseresznyevörös kendő elrejtette a mély ráncokat, miközben csapott álla úgy szántotta a tömjénillattal terhes levegőt, mint a süllyedő hajó orra a vizet. Miért találok olyan könnyen hasonlatokat, s miért olyan nehezen metaforákat?

- Stephanie rendkívül feldúlt volt, hosszú, kifejező vonalú lába mint a...

Mint mi? Túl hirtelen, túl magabiztosan kezdtem neki ma az írásnak. S teljesen leblokkoltam attól, ahogy Priscilla a maga hányaveti módján leírta ennek az utolsó soirée-nak a történetét. Végtére is az ő leírása totál más, mint amire én emlékszem. Priscilla szerint Stephanie a táncos felolvasás közben jött el hozzá, hogy figyelmeztesse, veszélyben forog. Ehhez én csupán annyit fűzök hozzá, hogy ha Stephanie hallja, amit a színész felolvasott a naplóból, a következő pillanatban Priscillát már semmiféle veszélyre nem kellett volna figyelmeztetni, mivel a halottaknak már nincs mitől félniük.

- Miközben Stephanie irrigált, saját kezűleg ütöttem össze egy csirkéből készült ételt, rizzsel és egy leheletnyi sáfránnyal. Stephanie csupán egyszer szippantott bele a levegőbe, s megérezvén poulet pontusine-m illatát, máris tudta, milyen kifinomult és érzékeny szakácsnő vagyok. Tüstént felfüggesztette fogyókúráját, és "Elég a sáfrányból!" felkiáltással nekiesett az ételnek. - Ez a szerencsétlen Shirley meg folyvást azon a tofun nyammog - nevetett fel közben minden finomsággal teli szájjal.

- A tofu a főpapnők titkos étele, amelyből mi, földi halandók nem részesülhetünk, Shirley pedig Shirley MacLaine, aki gyakran becsatornázik a jövőből, hogy Stephanie-val töltse az időt; mindenféle vallási és kozmetikai tippeket ad neki, amelyeknek a lényege a magas - számomra túlzottan is magas - rosttartalmú étrend.

Miután elpusztította a poulet pontusine-t, Stephanie felállt, s teljes másodfőpapnői méltóságával a hangjában bejelentette: - Emberpróbáló idők jönnek rád hamarost, picinyem. - Majd halkan böffentett, s megcsinált néhány piruettet az ízlésesen berendezett reggelizőfülkében, a bíborszín drapériás társalgókör mellett.

- Ha szabad kérdeznem - kérdeztem -, pontosan mikor is jónek el ezek az idők, drágicám?

Ezeknek a rendkívül bizalmas naplóbejegyzéseknek a kíséretében Priscilla tánca egyre viharosabbra váltott. Még a saját szokásos formájához képest is példátlanul felajzottnak látszott. Leültem a Szent mellé egy padra. A Szentnek láthatólag nem tetszett ez az egész.

- Már megint ezzel a pogány társasággal trafikál.
- Titokban szapphikus - jegyeztem meg.
- Titokban? Újra kellene kezdenie a balettiskolát. - A Szent jól ismerte a klasszikus balettet. - Nézd, mit művel a karjával! Miféle adagio ez?

Priscilla úgy röpdösött ide-oda az átriumban, mint egy tüzelő nősténydenevér.

- Modern balett - jegyeztem meg, s úgy tettem, mintha nekem sem tetszene Priscilla tánca, pedig igazság szerint akkoriban bolondultam minden modern dologért. Azok az ósdi, megkopott balettek, amelyeket a Templomban adtak elő, annyira elmaradtak még annak a régi-régi korszaknak a követelményeitől is, amely korszakról itt írok, hogy Stephanie és még néhányan a lányok közül elhatározták, hogy "feketén" fognak táncolni, a szó betű szerinti értelmében is: ugyanis újhold előtt, amikor holdtalan volt az éjszaka, sohasem volt előadás a Templomban, és Stephaniék ezeket az éjszakákat használták ki. Az Örmény Amatőr Modern Táncegyüttesnél léptek fel, s Stephanie-nak a Minden Asszony Élete című szenvedélyes tánckompozíciója egész Epheszoszt megrázta. Megvesztegethetetlen művészi tisztességgel és hihetetlenül unalmasan táncolta el újra és újra az epheszoszi átlagasszony életének ciklusait, az otthont, a depressziót, a kecskesütést a quotidianal lábasok, serpenyők és szőrtelenítők kellékei között. Priscilla persze megpróbálta utánozni Stephanie-t. Természetesen kudarcot vallott, de hát - mint ő mondja - "minden művészet szükségképpen kudarc".

Priscilla most éppen körbeszaladt az átriumon, hüvelyk és mutatóujja között apró cintányérokat ütött össze, szögekkel kivert talpú szandáljával a márványon szteppelte ki a ritmust, villogó tekintetét újra meg újra végigfuttatva a közönségen. Közben a színész a napló szövegét zümmögte tovább: - Szkíta báránygulyáshoz először reszelj le egy teljes bárányt korianderrel. A gyapjút tedd félre...

Ebben a pillanatban elszabadult a pokol. Epheszoszi huligánok bandája rontott be a házba; a Templom heréltjei bújtogatták és tüzelték őket. Aquila hiábavaló kísérletet tett a megfékezésükre.

Apollosz elszaladt előlük. Alexandrosz eltört egy eunuchnyakat, a Szent viszont akkorát kapott a szeme alá, hogy kiesett a székéből.

Mindeközben Priscilla - ez az ezüstre lakkozott kisujja hegyéig profi önmutogató - egyetlen tánclépést sem vétett el. Még akkor is táncolt, amikor már nem volt közönsége, ugyanis a keresztények mind elmenekültek a pogány betolakodók elől. Én felnyaláboltam a Szentet, és már szaladtam is ki a házból.

A jelek szerint a Templom vezetősége úgy ítélte meg a helyzetet, hogy túlságosan kicsinyek ahhoz a szórakoztatóipari bevételek Epheszoszban, hogy három műintézet osztozkodjon rajtuk. Ezért aztán úgy döntöttek, hogy a szó szoros értelmében elütnek bennünket ezektől a bevételi forrásoktól. Ezenkívül bezárták az Örmény Amatőr Modern Táncegyüttes színházát is. Stephanie fegyelmit kapott. A Szentnek hatalmas monoklija volt, Priscilláról pedig gyilkosan negatív kritikák jelentek meg a máskor oly könnyen befolyásolható epheszoszi kritikusok és művészeti divatdiktátorok tollából. A ház berendezését összetörték, a bíborszín társalgókör ripityára ment.

- Olvasd csak el, hogyan bírálják a karmunkámat az adagio-résznél - mutatta Priscilla az írótáblát, amelyet valaki a ház kapujára szögezett.

De ez egyszer senki sem figyelt rá. A Szent a Szent Rolodexet javította; bevert szemének feketéje kezdett sárgába játszani, és gyilkos kedvében volt, ellentétben Apollosszal, aki vigasztalni és nyugtatni próbálta.

- Jelentéktelen kudarc. Csupán átmenetileg szenvedtünk vereséget. Nem történt semmi. Amint az Írásban oly találóan áll: "megfutamodnak majd az igazság elől".
- Ezzel csak az a baj, hogy ezúttal mi futamodtunk meg - vetette oda Alexandrosz, aki egy tucatra való megtért keresztény segítségével éppen a nappali szoba romhalmazát igyekezett eltakarítani.

Egyébként mindenki sürgött-forgott, csupán Priscilla nem. Komoran támasztotta az egyik oszlopot, arca akár a tragédia maszkja.

- Éppen a nagy ugrás, a kozmikus ugrás előtt, ahol is én...

De Priscilla még így, emlékezetben sem tehette meg a nagy ugrást. Nyílt az ajtó, és társaságunk hirtelen kibővült Epheszosz alpolgármesterével és a kíséretében érkező fegyveres őrökkel.

A Szent egy prof bűvész gyorsaságával tűntette el a Szent Rolodexet Priscilla nagyméretű fehérmárvány mellszobra mögött, amelyről Priscilla azt állította, hogy Stephanie ajándéka, de ez nem volt igaz: az elnagyolt és otromba szobrot egy kőműves készítette, aki nagyon szerette volna, ha őt bízzák meg a ház tervezett átépítésével.

- Nyilván azért jött, hogy bocsánatot kérjen a történtekért - vetette oda fölényes hangon az alpolgármesternek a Szent.
- Őőő..hát igen. Hogyne. - Az alpolgármester biccentett Aquilának, aki éppen a társalgókörből lépett elő, kezében bíborszínű drapériafoszlányokkal. - Természetesen sajnáljuk, hogy ez a rendbontás megtörténhetett, de hát ilyen időket élünk. Ahová csak nézünk, mindenhol azt látjuk, hogy felbomlik a rend. Nem gondolják?

Az alpolgármestert Epheszosz-szerte a fafejű görög bürokrata díszpéldányaként tartották számon.

- Római állampolgár vagyok - mutatta fel a Szent az útlevelét. - Követelem, hogy a kormányzó gondoskodjék személyes biztonságom védelméről.

Az alpolgármesterre láthatólag némi hatással voltak a Szent szavai, de meghunyászkodni azért nem hunyászkodott meg tőlük.

- Ha kívánja, természetesen kitöltheti az űrlapokat, kérvényezheti, hogy a kormányzó fogadja önt. Ezenkívül ön külön kérvényben köteles engedélyt kérni az olyan színházi jellegű produkciók bemutatásához, mint az önöké itt, amely ezt a... hm... rendbontást okozta, mert annyira...őőő... felkavaró volt.

- Ezeknél a szavaknál az alpolgármester Priscillára pillantott, aki erre kecsesen beállt az ötös pozícióba.
- Mindent jelenteni fogok - jelentette ki mordon képpel a Szent. - Vadállatok támadtak rám Epheszoszban.
- Na, de kedves uram! Vadállatok? Nem túlzás ez?

A Szent mennydörgött. (Ebben nem akadt párja.)

- Nem a hússal és a vérrel vagyon a mi háborúságunk, hanem a fejedelemségekkel, a hatalmasságokkal, az evilági sötétség uraival, a magas hivatalt viselők féktelen elvetemültségével...
- Remélem, nem a jelenlegi kétpárti koalíciós önkormányzatra gondol, amely Epheszosz élén áll, s amely nem csupán fontos reformokat vezetett be, hanem...
- Félelmetes dolog, ha az élő Isten a tenyerére veszi gyarló hívét - dörögte a Szent, s a következő pillanatban lényegében meg is történt vele, amit mondott: szeme kifordult, teste megmerevedett, szája habzani kezdett.
- Itt van velünk az Isten! - kiáltotta Priscilla, aki mindig gyorsan kapcsolt. - Kebelére ölelte Tarsusi Saul lelkét...
- ...rövid konzultáció végett - vágott közbe a gyakorlatias szellemű Aquila. - Afféle eligazításra szólította magához.

Felnyaláboltam a közben teljesen megmerevedett Szentet.

- Visszavonulunk... legalábbis most az egyszer.

Igyekeztem méltóságteljes lenni, legalábbis annyira, amennyire tőlem tellett. A Szent kis termetű ember, de holtsúlyban olyan nehéz, mint egy márványtömb.

- Elmegyünk innen... - Magam sem tudom, miért mondtam ezt, de kibukott a számon. - Elmegyünk Jeruzsálembe.

ÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜ˙˙ÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜ
˙˙V˙˙ÜÜÜ
VX˙˙˙˙˙˙í˙˙ú˙˙˙˙˙˙$
˙˙
˙˙
˙˙
ÜÜÜ

ü
˙˙ő˙˙˙˙˙˙˙˙y˙˙˙˙˙˙˙˙H˙˙ÜÜÜ
HJ˙˙Ő˙˙˙˙Ú˙˙Ö˙˙˙˙!˙˙O˙˙Q˙˙˙˙ÜÜÜ
˙˙m˙˙o˙˙F˙˙H˙˙˙˙˙˙˙˙,˙˙.˙˙ÜÜÜ
.k˙˙m˙˙(˙˙*˙˙v˙˙x˙˙˙˙1˙˙3˙˙ö˙˙ÜÜÜ
öű˙˙ ˙˙ ˙˙á ˙˙ó ˙˙!˙˙Ó!˙˙"˙˙"˙˙Ü"˙˙ÜÜÜ
Ü""˙˙˙˙˙˙É˙˙d$˙˙˙˙˙˙1˙˙3˙˙l˙˙ÜÜÜ
ln˙˙˙˙í˙˙-˙˙?˙˙˙˙˙˙˙˙ÜÜÜ
!-JÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜ"*08/23/9608/23/96-ÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜ
Tizedik fejezet


Végül mégiscsak találkoztam Marvin Wassersteinnel. A hét sportja ment a CNN-n, s éppen kezdődött volna az összefoglaló a bajnoki jégkorongmeccsről Ontarióban, amikor becsatornázott. Én közben jégkorongrajongó lettem, s egyáltalán nem örültem, amikor a jégpálya helyett egy alacsony, keszeg férfi jelent meg a képernyőn. A legjobb - azaz hithű - zsidó divatnak megfelelően kapedlit viselt a fejebúbján. Marvin harminegynéhány éves lehet; arca régi pattanások hegeitől ragyás, de egyébként afféle Al Pacino-típus. Vastag lencséjű szemüvege van, és sokat mosolyog. Van benne valami szélhámosjelleg, ez volt róla az első benyomásom. Nagyon dzsesszesen volt öltözve - legalábbis én ilyennek gondoltam -, egy Ralph Lauren öltönyt viselt, tweedből.

- Elnézést, hogy megzavarom a meccset - lépett ki Marvin a készülékből.
- Semmi baj. A CNN minden programot megismétel naponta legalább harmincszor. Majd később megnézem. - Kikapcsoltam a televíziót. Közben egészen megszoktam, hogy látogatóim érkeznek a jövőből, s már távolról sem vagyok olyan tanácstalan, mint amilyen akkor voltam, amikor Chester Claypole a Z csatornáról belépett az életembe.

Marvin a CNN-csatornán érkezett, ami azt mutatja, hogy a dolog technikája egyre csiszoltabb és pontosabb. Be kell vallanom, amióta megkaptam a készüléket, naponta tévézem, gyakran több műszakban is, úgyhogy viszonylag egész hozzászoktam az ottani emberek nyelvéhez és beszédstílusához, bár csupán a töredékét értem annak, amit mondanak.

- Marvin Wasserstein vagyok. - Lelkesen kezet rázott velem.
- Timót, Makedónia és Epheszosz püspöke. Figyelmeztettek, hogy ön fel fog keresni engem.
- Nahát! - Marvin leült egy lócára, ahonnét látta odalent az egész várost. - Most járok először a világnak ezen a fertályán.
- Most vagy akkor? Vagy mondjam inkább úgy, hogy akkor vagy most?
- Bármikor. Csodálatos hely.

Elgyönyörködött a székesegyház és a távolban kéklő hegyek látványában. Aztán ugyanolyan könnyed, társalgási hangon megkérdezte:

- Ki figyelmeztette önt?
- Chester Claypoole és... még egy valaki. Álomban.
- Valaki. Álomban.

- Hirtelen elszállt minden élénksége. Tompa, fáradt hangon folytatta.

- Mindannyian egy álom foglyai vagyunk, ha tetszik, ha nem. Az idő szerialitása összeomlott, így aztán itt vagyok, ragyogok, ott, ahol halottnak, meg sem születettnek vagy örökkévalónak kellene lennem, miközben ezek között a lehetőségek között vagyok, valahol félúton.
- Kicsoda ön?
- Komputeranalitikus detektív vagyok. Igyekszem tisztán tartani a szalagokat. Folyamatosan figyelem a csatornákat. Amióta Shirley MacLaine divatot csinált a visszacsatornázásból, mindenféle őrült hülye keresi fel önmaga korábbi életét a múltban. Ez az egész persze jórészt marhaság. Ezek az őrültek tulajdonképpen álmodnak. Afféle tömeges önhipnózis.
- Ha így van, meg tudja mondani nekem, hogy mármost ön van az én álmomban, vagy én az önében?

Marvin felnevetett.

- Hát, fogalmazzuk úgy, hogy két álom keresztezi egymást egy pillanatra. De ebben az esetben én kezdeményeztem ezt a kereszteződést, mert éppen egy bizonyos ügyben nyomozok. A nagyvállalatok engem hívnak, amikor beüt a krach, mint például most, hogy vírusok támadják meg a szalagokat, a winchestereket, a csipeket, sőt még a táblákat is - mindent, aminek valami köze van a kereszténységhez. Gondolom, mindez azért történik, mert közeleg az ötezer-hétszázhatvanegyedik év...

Különös nyelvbotlás volt ez.

- Nyilván a Krisztus utáni kétezredik évre gondol, hiszen önök ehhez az évhez vannak közel, hacsak ön nem valahová a távolabbi jövőbe tartozik.
- Elnézést. Félreszóltam. Persze, hogy a kétezredik évről van szó. - Zavartan mosolygott. Elővillantak rossz fogai. - Sokan úgy vélik, hogy az Utolsó Itélet végül mégiscsak elérkezik.
- Mindössze kétezer éves késéssel.

Hangom önkéntelenül is keserűre váltott. Végtére is a Szent meg mi, a többi első és eredeti keresztény annak szenteltük életünket, hogy valami módon megmagyarázzuk az embereknek, miért nem hagyta meg Jézus a címét, ahová utána lehetne küldeni a postáját, s miért nem adta meg, még hozzávetőleg sem, hogy mikor és melyik vonattal érkezik, amikor újra eljő közénk. Nagyon kíváncsi vagyok, mit kezdenek a jövőbeli nemzedékek ezzel a "Látni foglak benneteket, mielőtt tudnátok, a szokásos helyeken"-nel.

- A Feltámadás utáni félidő az egész csapatnak csalódást okozott.
- Én zsidó vagyok - jelentette be Marvin színtelen hangon -, ezért nemigen tudom, hogyan is vélekedjem a Feltámadásról.
- Imádkozunk éretted - mondtam gépiesen. Igazság szerint belőlem hiányzik az a tolerancia, amellyel a Szent viseltetett korábbi hitsorsosai iránt.
- Tudom, hogy imádkoznak - mosolygott ismét Marvin.

Fel nem foghatom, miért nem élt a televíziós jövendő csodálatos fogászati lehetőségeivel; egyébként annak az eléggé kellemetlen világnak szinte ez az egyetlen eleme, amelyet Atalanta, akinek a szüntelen fogfájás pokollá tette az egész életét, vonzónak talál. Én majdnem minden fogamat kihúzattam Rómában, Petronius fogászrabszolgájával.

- De térjünk a tárgyra - mondta Marvin, s közben a készülék hátoldalán található (számomra teljesen rejtélyes) gombokat állítgatta. - Úgy vélem, tudnia kell rólam, hogy a Gányolót üldözöm. A General Electric-től kaptam erre megbízást. Ennek a konszernnek a tulajdonában van az NBC - Nuclear Broadcasting Company, azaz Nukleáris Közvetítő Társaság - televíziós hálózat és egy sor más vállalat is, amelyek részben a legfejlettebb atomfegyvereket állítják elő a Pentagonnak, részben pedig mindenféle háztartási cikkeket gyártanak irdatlan mennyiségben.

Kíméletlenül őszinte voltam vele.

- Szó, ami szó, eddig nem sok sikerrel járt a megbízatása során.
- Chet Claypoole-nak mindenesetre ez a véleménye. De én csupán azóta dolgozom az ügyön, amióta a "Joshi" megjelent a Szent János-szalagon.
- Mi az a "Joshi"?

Marvin hirtelen szakszerű magyarázatba kezdett. Látszott rajta, hogy elemében van - ami érthető, hiszen komputeranalitikus, aki egy gányolót próbál lefülelni, virológus, aki egy komplex víruscsoportot igyekszik azonosítani és megsemmisíteni. Azaz elhivatott tudós, olyan, mint Louis Pasteur.

- Tíz nagyon gyakori vírus van, amelyek a komputerrendszereket a leggyengébb pontjukon, a szoftvernél támadják meg... Létezik sok, viszonylag ártalmatlan vírus is, egyik-másik ezek közül nem több egyszerű játéknál, amelyet valamely, alapjában véve jószándékú, bár megtévedt gányoló készített.
- Ha jól értem, ezek a gányolók valamilyen vallási szekta tagjai, mint a Mithrász-hívők?

Marvin a fejét rázta. Majd megnyomott egy gombot a televízió távkapcsolóján. A képernyőn megjelent a Marvin által olasz tévéreklámként bekonferált műsor. Éppen olyan volt, mint bármely más reklám, azzal a különbséggel, hogy közben egy fehér labda ugrált ide-oda a képernyőn.

- Ez az olasz gányoló műve. Ez a fehér ping-ponglabda ugrál a képernyőn, amíg tart a műsor, vagy ha a vírus behatolt például a genfi titkos számkódos bankszámlák listájába, akkor a képernyőn megjelenő számlakimutatásokon fog ide-oda ugrálni, s nem lehet elolvasni tőle a kimutatást azokról a mindenféle titkos és törvénytelen eredetű pénzekről.

Enyhe tengeribetegség fogott el, ahogy néztem, mint pattog ide-oda a pingponglabda az articsókákon egy Cynar italreklámban.

- Ártalmatlan tréfa, gyerekes csíny - legyintettem.

Marvin kikapcsolta a tévét. - Több férfiról is tudunk, aki megbolondult ettől az ugrabugráló labdától. A nők nem bolondulnak meg, viszont közülük soknak egy hetet, vagy akár tíz napot is késik a menstruációja, ha előzőleg az olasz gányoló pingponglabdáját nézték, s ebből rengeteg feszültség és probléma támad a családban és a munkahelyen.
- Amikor "szoftver"-ről beszél, mi is ez pontosan?
- Ezek komputerprogramok és adatok, amelyeket műanyaglemezeken tárolnak. Ha a lemezeket nem lehet megvédeni, akkor más tárolásmódokra kell áttérni - s ez már meg is kezdődött -, például mikrochipekre, de valahányszor új módszert alkalmazunk, a Gányoló, aki feltételezhetően egyetlen személy, egy férfi vagy egy nő, az Evangéliumok szövege esetében áttöri a program- és adatvédelmet, majd nekilát átírni, megsemmisíteni vagy összekuszálni a szöveget. A Gányoló nagyon cseles. Amikor a floppy-lemezekről áttértünk a winchestereken történő tárolásra, a Gányoló előállt a Hal No. 6-tal...
- A Hal szent jelkép a keresztények számára.
- Nyilván az, de a winchesterek számára viszont katasztrófát jelent, ugyanis nyomtalanul jön és nyomtalanul tűnik el, miután letörölte a táblákat, az Evangéliumokat, a titkos számkódos bankszámlákat, mindent. A leggyilkosabb vírusok Bulgáriából származnak, az ottani gányolók készítik őket. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen Bulgária az az ország, ahol egykor esernyők mérgezett hegyével döfték halálra a nép ellenségeit. Elképzelhető, hogy Bulgária valamiért - hogy miért, nem tudjuk - meg akarja semmisíteni a kereszténységet, ami egyébként az én kóser szememben nem nagy szám. Aztán ott van az a gányoló, aki a Bécs nevű vírust készítette. Lehetséges, hogy ő az, akit keresünk, de hogy férfi-e, nő-e vagy netalán robot, nem tudjuk. Bizonyos meghatározott fájlokat a Bécs tökéletesen kitöröl, miközben április elsején elképesztő viccek jelennek meg millió komputermonitoron szerte a világban, például az, hogy "a Pápát újra nővé operálták Bulgáriában". Ez a Jeruzsálem vírus műve.
- Ha jól értelmezem a szavait, Bulgária nyilván egy ország. A bolgárok keresztények?

Marvin a vállát vonogatta.

- Manapság már senkiről sem lehet tudni, hogy kicsoda-micsoda.

Bekapcsolta a tévét, amelyen megjelent a jégkorongmérkőzés, de úgy, hogy hang nem jött hozzá; ezt a bonyolult kapcsolást én még nem tudom megcsinálni.

- De hadd térjek rá az igazán lényegesre - folytatta. - Nem létezik olyan módszer, amellyel ezt a szalagot meg tudná változtatni a Gányoló. Dr. Cutler Szuperbiztos Behatolásvédője igazi mestermű. Legalább egy évszázadra lesz szüksége annak, legyen az illető ember vagy komputer, aki megpróbálja kiszaszerolni, milyen antivírus-kombinációk védik az úgynevezett Kettes Számú Szent Timót Szallagot.
- Miért, mi van az egyes számúval?
- Több van belőle. Ezzel tévesztjük meg a Gányolót. Tehát amit ön leír, azt változatlan formában fogják kiásni a földből és lefordítani az ötödik...akarom mondani, a második évezred, az önök Krisztusa utáni második évezredet követő első évben.
- A mi Krisztusunk, nem az önöké?

Marvin kuncogott. Nem volt valami kellemes a hangja.

- Ha hinni lehet az önök Újszövetségének - amelyből most már csupán az van meg épségben, amit ön megír -, akkor mi, zsidók mind megtérünk, amikor Jézus Istenként visszatér a földre. De csakis akkor térünk meg, előtte nem.

Közben nemhogy többet, de egyre kevesebbet értettem az egészből.

- Tisztában vagyok vele, hogy az ön... tudománya nélkül nem kerülhetett volna szalagra az életünk és a munkásságunk, de még akkor is, ha minden szalagot megsemmisít ez a Hal No. 7...
- Hal No. 6. A Hal No. 7 talán a vírusok messiása lesz.
- Mindegy. Tehát ebben az esetben is rengeteg könyv és felirat hirdeti tovább a Szent Történetet, terjeszti a Jó Hírt, s nyilván van rengeteg vallásos ember is, akik mindenre emlékeznek, és immunisak mindenféle vírusfertőzésre.

Marvin megcélozta a távkapcsolóval a televíziót. Éppen a Jézus Megváltónk Órája című műsort közvetítették az Oklahoma állambeli Ponca City-ből. A lelkész éppen felolvasott egy részt az Újszövetségből, s a felolvasást a mögötte félkört alkotó kórus, amelynek tagjai fehér palástot viseltek, halk zümmögése festette alá.

- gy tehát, amikor Poncius Pilátus megkérdezte Jézust, hogy Ő-e a zsidók királya, Jézus így felele: "Én vagyok, és karddal jöttem, hogy elűzzem a pogányokat ebből az országból, mert így az Isten Országa kerül a római császár hatalma és minden más pogány uralom és hatalom helyébe."

A képernyőre meredtem; hallgattam, mit beszél a lelkész; kivert a veríték. Aztán kikapcsoltam a készüléket. - Ez őrület.
- Őrület vagy nem, a Gányoló műve.
- Hogyan lehet egy kétezer éven át megszámlálhatatlan másolatban fennmaradt szöveget véglegesen törölni?

Marvin komoly és ünnepélyes képet vágott.

- Egyszerű a dolog. Ha letöröljük a Szent Márk szalagot, egyben a Szent Márk által írott Evangéliumot is megsemmisítjük.
- Képtelenség. Letöröljük Márk szalagját...mondjuk, Kr. u. 1992-ben. De Márk Evangéliuma a törlés előtt közel kétezer évig létezett könyvformában, s képtelenség megváltoztatni például az összes Gideon-Bibliának a szövegét; ebből ugyanis a szabadság földjén található minden Ramada Inn minden szobájában van egy példány az ágy melletti asztalkán.

Rengeteget tanulok a televíziónézés során; észre sem veszem, hogy belémszívódnak az ismeretek.

- Kedves Szent Timót, ön jó nyomon van, de rossz irányban indult el rajta. Ha Kr. u. 1992-ben törlik vagy jelentős mértékben megváltoztatják Márk Evangéliumát, akkor ez hatással lesz mindarra, amit Márk megírt vagy nem írt meg. A lényeg az, hogy ez a hatás visszamenőleges érvényű. Ha belépünk Márk szalagjába, mégpedig azon a ponton, amikor Márk Rómában van és éppen befejezte az Evangéliumát, és összetépjük a kéziratot, mielőtt Márk bárkinek megmutathatná, volt Evangélium, nincs Evangélium. Amikor a Gányoló a Márk-szalagon dolgozik, vagy megváltoztattatja Márkkal a szöveget vagy megsemmisíti a kéziratot...

Szédülés fogott el.

- De hát létezett valamikor - illetve most is létezik - egy bizonyos Márk nevű személy, aki Jézus történetét írja meg.
- Honnan tudjuk? - mondta Marvin hűvösen és szinte fenyegetően. - Csupán azt tudjuk, ami szövegszerűen ránk maradt. Lehet, hogy volt egy Márk nevű személy, de az is lehet, hogy nem volt...
- Vagy egy Timót nevű személy...
- Vagy Szent Pál. Vagy éppen Jézus Krisztus. Csupán azt tudhatjuk, amit feljegyeztek vagy amire emlékeznek, de ha a szalagok manipulálásával mi határozzuk meg, hogy mit jegyeztek fel a múltban, akkor ezzel azt is mi határozzuk meg, hogy mi lesz számunkra a jelenbeli valóság. És sajnos az a helyzet, hogy a mi ismeretlen Gányolónk pontosan ezt teszi, ennélfogva az ő hatalmában áll, hogy mit fogunk tudni Jézusról vagy bárki és bármi másról.

Kezdtem felfogni, micsoda szörnyűség is történik - fog történni? - velünk.

- És a könyvek...az a rengeteg könyv...az a többmillió keresztény könyv egyik pillanatról a másikra megváltozik, mihelyt a Gányoló letöröl egy szalagot?
- Nem. Nem változnak meg a könyvek, mivel a Gányoló beavatkozásának köszönhetően eredetileg sem léteztek, vagy ha léteztek, nem abban a formában léteztek, ahogy mi gondoljuk.

Most végre igazán lenézhettem ebbe a rettenetes sötét szakadékba. A nagy semmibe. Hiszen semmi sem létezik, csupán a Gányoló. Egyedül ő határozza meg, hogy mi volt, és ezzel azt is meghatározza, hogy mi van.

- Így tehát te vagy e világnak fejedelme - mondtam akaratlanul, persze nem szegény Marvin Wassersteinnek, aki csupán hírvivő, igaz, nagyon rossz híreké, hanem a Gányolónak, akárhol legyen is, akárki legyen is.
- Az Ördögre érti, aki megkísértette Jézust a kertben, ugye?
- Nem. Erre az ördögi Gányolóra értem. Hogyan lehet megfékezni vagy megállítani?
- Sehogy. Ami kárt eddig okozott, azt már nem lehet helyrehozni. De ez a szalag tökéletesen védett és biztonságos. Azaz - ha úgy vesszük -, öntől függ az egész kereszténység. Olyan lesz, amilyennek ön megírja.
- S mivel én úgy írom meg a történetet, ahogyan mindannyian ismerjük, a Gányoló kudarcot vall.
- Pontosan - állt fel Marvin. - Nagyon óvatosnak kell lennie a látogatókkal...
- Például önnel?
- Velem? Igen, velem is. - Rossz foga ellenére Marvinnak kellemes arca volt. - Hiszen én végül is magánnyomozó vagyok, egy "szimat", ahogy mondani szokás, detektív, akit bárki felbérelhet...
- Például a General Electric? .
- Igen. De Dr. Cutler a közvetlen főnököm, neki kell jelentenem mindent. Dr. Cutler nagyon izgul, hogy amikor jövőre - mármint a mi időszelvényünkben jövőre - a régészek felássák az ön székesegyházának az alapjait, tényleg találják meg az egyetlen igaz evangéliumot.

Marvin ezúttal a Z csatornára kapcsolt. A képernyőn egy laboratórium jelent meg, tele mindenféle technikai berendezésekkel, köztük számos pörgő lemez és ide-oda csévélődő szalag. Marvin a televízióra mutatott.

- Ebben a laboratóriumban dolgozunk a szalagokon. Izoláljuk a vírusokat, s ebből megpróbáljuk kitalálni, miben sántikál a Gányoló.
- Mi történik, ha valaki ön után keres fel engem?

Ez volt a döntő kérdés.

- Miután én távoztam - mármint rögtön ezután az ön időszelvényében?
- Nem. Mondjuk, azután, hogy jövőre megtalálták az általam írott evangéliumot.

Marvin tekintete hirtelen üresre és kifejezéstelenre váltott. Aztán lassan megrázta a fejét, ingatta jobbra-balra, mintha valami, számára felfoghatatlan gondolatot próbálna kirázni a fejéből.

- Jövőre? Ahol én vagyok, ott nincs "jövőre". Csupán a most létezik.
- Itt is csupán a most létezik, ön, Mr. Wasserstein mégis itt van, miközben ott is van, évszázadokkal később.
- Ez igaz. Merthogy a visszacsévélő segítségével vissza lehet jönni. - Marvinnak most olyan, hogy is mondjam, ravaszul sunyi pillantás jelent meg az arcán. - De gyorselőre nem létezik az időben.

Biztos voltam benne, hogy hazudik.

Már hogyne lenne. Ha az én szempontomból nézzük a dolgot, ön kétezer évvel előbbre van az időben, mint én. Miért ne mehetnénk egy kicsit tovább, és miért ne nézhetnénk meg, mi lesz, például mi történik azután, hogy az evangéliumom hatni kezd a világban?

Marvin a homlokát ráncolta.

- Nem így működik a dolog. Amikor itt hagyom önt a múltban, akkor tényleg a jövőbe utazom, de csupán addig juthatok, amely számomra a most. Az természetesen lehetséges, hogy valaki, aki az én jelenem utáni időszakban létezik, visszacsatornázhasson akár hozzám, akár önhöz.
- Ahogy Dr. Cutler visszacsatornázott Dr. Cutlerhez...

Marvin ekkor már teljesen üres tekintettel bámult maga elé. Megsajnáltam szegényt, bár magam sem tudom, miért. Hiszen ő - a maga időszelvényében - élő ember, én meg csupán árnyalak vagyok valami szalagon; bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érzem magam valóságosnak. Szalag ide, szalag oda, az aranyerem vérzik, Atalantának pedig fáj a foga.

- Lehetséges - adtam meg Marvinnak a kegyelemdöfést -, hogy az ön jelene után már nincs semmiféle jövő? Vagy a második Dr. Cutler után, aki úgy tíz évvel van előbbre a jövőben, mint ön? Lehetséges, hogy Jézus mégiscsak eljött újra és véget vetett e világ fejedelmének és minden gonosz művének, a Gányolónak is? Végre felfogtam a helyzetet - folytattam ihletetten.
- A vég végül mégiscsak eljön, és Isten Országa megvalósul a Földön, mégpedig az ön idejében, s nem a miénkben, ahogy hittük. Ön valamiért meg akarja változtatni a történendőket, de mindhiába, mert az fog megtörténni, aminek meg kell történnie.

Nem tudom, miért voltam ilyen biztos abban, hogy jól látom a dolgot. Talán az ihlet. Most már kezdtem mindent érteni.

- Ne gyötörjön engem, kérem! Végül is én csupán egy közönséges kis komputerszimat vagyok. - Marvint elöntötte a rosszkedv és a kelletlenség. - Mindössze annyit tudok, hogy a mi jelenünkből vissza tudunk jönni ide a múltba, de nem tudunk előre utazni a jövőbe, azok pedig, akik előttünk vannak, vagyis a jövőben, a legjobb tudomásom szerint nem járnak vissza a mi jelenünkbe. Persze lehet, hogy számukra mi nem vagyunk érdekesek, ellentétben önökkel, akik a mi számunkra nagyon is érdekesek. Tudja, ön nemsokára találkozni fog Jeruzsálemben Jakabbal, az önök Urának az öccsével...
- Már találkoztam vele harminc évvel ezelőtt...
- Úgy értem, hogy az ön Evangéliuma ér el a történetnek arra a pontjára, amikor ön találkozik Jakabbal. Látni fogja, hogy Jakab nagyon megváltozott.

Kezdett fájni a fejem.

- Igen, arról az időszakról fogok hamarosan írni, amikor Szent Pállal Jeruzsálembe mentünk. De ugye nem kell...visszacsatornáznom?
- Nem. Hacsak ön nem akarja. Mert ha igen, el tudom intézni.
- Mint ahogy a Golgotára vezető utamat is el tudja intézni, ugye?

Marvin nem válaszolt.

- Bizonyos értelemben Jakab a legfontosabb figura az ön egész evangéliumában. Ő volt Jézus öccse, illetve most is az, meg a jövőben is az lesz, tehát ő Jézus örököse az egyházban és az egyházon kívül egyaránt. Tisztában vagyok azzal, hogy önnek Szent Pál szempontjából kell néznie a történetet, de a Jakab és Pál közötti konfliktus során arra kérem, figyelmesen hallgassa meg Jakab mondandóját.

Marvin elindult a Sony felé, amelynek zöld képernyőjén még mindig a General Electricbeli laboratórium volt látható. Amint ezt a jó modor megköveteli, elkísértem a készülékig. Fél lábbal belépett laboratóriumába és keményen kezet fogott velem.

- Salom - mondta.
- Hamarosan látjuk egymást megint. Lehet, hogy Rómában.
- Vagy a Golgotán?
- Ott mindenképpen.

Ezzel belépett a képcsőbe, és még láttam, hogy odalép egy faxkészülékhez és a beérkezett üzeneteket kezdi olvasni. Kikapcsoltam a televíziót.

Csupán ekkor eszméltem rá, amikor még a markomban éreztem az iménti kézszorítását, hogy Marvin nem levegő és árnyalak, nem olyan, mint Chet és a két Cutler, nem - hogyan is nevezik? - hologramm, hanem élő ember, aki a maga testi valójában érkezett hozzám a jövőből. A Cutler-effektust ezek szerint sikerült tökéletesre kalibrálni. És ezzel megváltoznak az alaptörvények. A technika tovább tökéletesedik. De milyen célból? Minek az érdekében? Hirtelen éreztem, hogy folyik rólam a víz, pedig hűvös az idő, és északi szél fúj a sztyeppék felől.

Azt hiszem, hamarosan bekövetkezik a világvége - persze az ő idejükben, nem a miénkben. De nem tudhatjuk, hogy Jézus eljövetele hozza-e el a világvégét, vagy e világ fejedelme húzza-e le a redőnyt. A csata megkezdődött. És ebben a csatában én vagyok a csatamező.

Felhívtam Chetet. Nem volt bent. Hagytam üzenetet a rögzítőjén.


Tizenegyedik fejezet


Jeruzsálem sohasem volt a kedvenc városom. A Templomban és körülötte persze nagy volt a mozgás. Akkoriban még javában tartott az újjáépítés, amely akkor kezdődött, amikor néhány nemzedékkel korábban a zsidók visszatértek, miután a perzsák elengedték őket a babilóniai fogságból. A sors szeszélye, hogy a Templom újjáépítése hajszálpontosan egy nemzedékkel azelőtt fejeződött be, hogy a rómiak ismét porig rombolták a Függetlenségi Háború során, még a hatvanas években; ez a háború egyébként a cionizmus ügyének a vereségét is jelentette, s ezen a helyzeten csupán a televíziókorszak lesz képes változtatni majd.

Amikor a Szenttel Jeruzsálembe érkeztünk - nyolc kisázsiai férfi volt a kíséretünkben, akiket mind a Szent térített meg -, a Templomnak már több, mint húszezer alkalmazottja volt. Ezek közül a legtöbbnek semmi köze sem volt a valláshoz, ugyanis a Templom lényegében nemzetközi pénzügyi központként, illetve a legkülönbözőbb árucikkek nagy- és kiskereskedelmi piacaként funkcionált. Jézusnak nyilván kisebbfajta hadseregre volt szüksége ahhoz, hogy az összes bankfiút és tőzsdei alkuszt kikergesse ebből a hatalmas és útvesztőszerű épületkomplexumból. Én persze semmit sem tudtam ezekről a dolgokról, csupán az egyház hivatalos vonalát ismertem, amely úgy szól, hogy Jézust példátlanul megbotránkoztatta, hogy az Egyetlen Igaz Isten házában értéktőzsde működik, azonkívül itt van a lerakata a világ legnagyobb forgalmat lebonyolító galamb-nagykereskedő cégének, melyhez akkora galambketrec tartozik, mint egy átlagos méretű mai székesegyház.

Jakab egy földszintes házban lakott a többi keresztény zsidóval együtt, a Templomtól pár sarokra, az Antonia-erőd közvetlen közelében, azaz a római helyőrségi laktanyánál. Ételt, ruhát, miegyebet mind egyenlően megosztottak egymással, s - legalábbis hivatalosan - senkinek sem volt tulajdona. Persze, mint mindig, most is akadt éppen elég gazdag, magányos és unatkozó özvegyasszony, akinek pénzéből aztán finanszírozni lehetett ezt a szegény és lemondással teli életet, amely egyébként mindig meglehetősen sokba kerül, bár erre Jézus sohasem mutatott rá; ő kizárólag azért emlegette a szegénységet, mert ez része volt a felkészülésnek a hamarost bekövetkező világvégére, amely a dolgok mai állása szerint kétezer-egy évvel az Ő születése után következik be, bár megjegyezném, hogy akkor hiszem, ha látom. Ha másban nem is, ebben az összefüggésben alighanem hitemet vesztettem. De a remény és a szeretet dolgában abszolút oké vagyok.

Ebédidőben érkeztünk meg a városba. Ebből azokban az időkben mindig baj támadt. Volt egy tizenkét személyes asztal, azoknak a zsidóknak a számára, akik eredetileg Jézus tanítványai voltak, s akik hiszik ugyan Krisztus Feltámadását, de a judaizmusnak is szilárd, meggyőződéses hívei. Hitük szerint Jézus messiás volt ugyan, de csupán afféle próbajáraton, s amíg vissza nem tér, hogy ítéljen elevenek és holtak fölött, addig nem tekinthető Isten Fiának, azaz annak a személynek, akinek a Szent Jézust vallja. Persze Jakab és az egész sleppje elsősorban zsidók voltak, s valóságos csoda, hogy a Szent elég jól bírta őket, s viszonylag egész sokáig. Jakab gyűlölte a Szentet. Ezt rögtön láttam, amikor közölték velünk, hogy odaülhetünk ahhoz a hétszemélyes asztalhoz, amely a nem zsidó keresztényeknek van fenntartva.

- Dehát - pilácsolt hízelgőleg a szemével a Szent - nem heten vagyunk, hanem kilencen, azonkívül a tizenkét személyes asztalon csupán három teríték van. Miért is ne ülhetnénk le az asztalotokhoz, kedves Jakab és ti ketten, testvéreim az Úrban?

Jakab magas, szakállas ember volt; apró szemét igazából sohasem lehetett látni, mert félig mindig behúnyta. Mint később megtudtuk, útban volt a megvakulást felé. Mint Jézus öcsikéje, folyvást hangsúlyozta, hogy az egyház vezetése az ő dolga, s előfordult az is, hogy úgy viselkedett, mintha ő lenne a messiás és nem a bátyja. Szerencsére a Feltámadás pontot tette erre a gyermekpszichológiából ismert testvérféltékenységre.

- Gyülekezetünk számos tagja számára kínos és terhes a nem zsidók jelenléte - oktatta ki Jakab a Szentet -, különösen az asztalnál, ahol szigorúan kóser étkezés folyik, sőt, a tejre és tejtermékekre vonatkozó szabályokat is betartjuk. Áthidaló megoldásként a két kü lön asztal kínálkozott, s testvéreink ehhez már hajlandók legalábbis jó képet vágni.

Jakab undorodva méregette jácint-arany göndörkéimet és búzavirágkék szememet; nyilván a tipikus gójt látta bennem, akit a rendes, önmagukat szerető zsidók mind gyűlölnek.

- Bár nem szívesen - tette hozzá.
- Timót körül van metélve - sejtette meg a Szent Jakab viszolygásának az okát. - Timi, kérlek, vedd elő és mutasd meg Jakabnak a...
- Itt, ahol emberek esznek! - Jakabot futó rosszullét fogta el. Aztán végül megengedte, hogy melléjük ülhessünk a tizenkét személyes asztalhoz. Egész jó kóser ebédet kaptunk, amelyet két vagyonos zsidó özvegyasszony szolgált fel; a gyülekezetben jentáknak nevezik őket, a messiás szolgálóleányai ők, akik az Ő eljöveteléig az Ő felkentjeit szolgálják.

- A kisázsiai Jézus-tized befolyt összegét már be is fizettem a Templomban a te bankszámládra.

A Szent rámosolygott Jakabra, aki közönyt színlelt. Jakab egyébként valóságos pénzügyi varázsló volt. A Szent hatásos vigécmódszerekkel, kreatív könyveléssel és azokkal a remek Utólagos Behajtó Levelekkel tett szert arra a töménytelen pénzre, Jakab viszont a Templombeli tőzsdén játszott mesterien. Azon a tőzsdén, amelynek láttán a bátyja annyira felháborodott. Vagy legalábbis így beszélik az esetet. Oppardon. Így beszéljük az esetet, mármint mi, az Üzenet terjesztői.

Hogy Jakabnak hogyan sikerült ötvenegyben monopolhelyzetbe kerülnie a piacon a teljes datolyatermés tekintetében, ezt üzleti körökben mind a mai napig a világ egyik legnagyobb pénzügyi manőverének tekintik. Merészség, hozzáértés és természetesen szerencse kellett hozzá. Valahányszor felidézte annak a rendkívüli három napnak a történetét, amikor az övé volt minden szem datolya az Euphrátesztől nyugatra lévő összes datolyapálmán, Jakab következetesen a "hit" szót használta a "szerencse" szó helyett. Hát igen, mámoros napok voltak azok. Később Jakabnak megfogyatkozott a szerencséje, vagy ahogy ő nevezte, a hite.

A Szent átnyújtotta Jakabnak a befizetési nyugtát. Jakab megpróbálta palástolni izgalmát, de amikor látta, mennyi pénzt szedett be a Szent Jézus nevében annak az Isten háta mögött eltöltött öt évnek a során, megremegett a keze.

- Az összeget karavánkáeftékbe fektetjük - mondta rikácsoló hangján. Voltak, akik szerint ezzel Jézust, a bátyját utánozta, mások viszont úgy vélekedtek, hogy eredetileg Jakab volt a Mi Urunk szerepmintája, a Mi Urunké, akit Jakab láthatólag nem túl nagy lelkesedéssel tekintett az ő Urának.

Jakab elsősorban zsidónak tartotta magát, s ilyen minőségben alkalmazták a főpap személyi titkárságán, ahol remek állása volt, mint pénzügyi tanácsadó és alkalmi mohel, azaz körülmetélő. Jakab és a jeruzsálemi egyházközség lényegében arra az álláspontra helyezkedett, hogy Jézus a messiás volt, aki Izraelt Isten Országává akarta tenni, hogy azután Isten Országát kövesse az Utolsó Ítélet és a többi. Ez a szerencsétlen dolog, ami Jézussal történt odafenn a Golgotán, Jeruzsálem kertvárosában, tudniillik, hogy a rómaiak nem csupán mint cionista bajkeverőt feszítették őt keresztre, hanem mint a zsidók de facto királyát is, olyasvalami volt, amely nemigen vágott egybe a zsidó hagyományokkal. A három nappal későbbi Feltámadástól mindenki hálásan fellélegzett; de hogy felment egy rövid smúzra Atyjához a mennybe, mondván, hogy jön mindjárt vissza... hát, ezt Jakab és társai sohasem tudták megemészteni. A próféták semmi ilyesmit nem jövendöltek meg. Egyébként éppen ezért hangsúlyozta mindig a Szent, hogy a kereszt, a mi logónk, az egy abszolúte új dolog, egyenesen Istentől való, az Ő váratlan és megjósolhatatlan adománya, s mint ilyen, végleges és igaz. Mármint mostanáig.

- Már nem hirdetjük, hogy bátyám a közeljövőben visszatér körünkbe - közölte velünk Jakab, s közben undorral méregette azt a gójpofájú, szeplős, vöröshajú epheszoszi ifjút az asztalnál, aki egyébként a Szent szenvedélyének legújabb tárgya volt. A fiút ez módfelett bosszantotta, mert ha keresztény az ember és üdvözülni szeretne, akkor, bármit akarjon is tőle a Szent, nem mondhat neki nemet. A Szent nem csupán képletesen szólva, de a szó szoros értelmében is mindannyiunknak elkapta a tökét.
- Csak nem veszítettétek el a hitetek? Éppen ti, akik olyan közel voltatok Jézushoz?

A Szent barátságos hangon beszélt, de én észrevettem, hogy ezúttal a tőle megszokotthoz képest alacsonyabb hangfekvésben, mély hangon szólalt meg, ami nem kevesebbet jelentett, mint azt, hogy gyilkos szemrehányások következnek.

- Az én hitem, kedves Saulusom-Paulusom - szólította Jakab a Szentet héber-latin gúnynevén, csakhogy feldühítse -, rendületlen. De amit te a tisztátalanoknak prédikálsz - ezt hallván, a Szent nyolc megtérítettje nagyon ronda pillantást vetett az ékszerektől csilingelő jenták által felszolgált kóser ételek fölött Jakabra -, az nem az én Mennyei Birodalmam, amelyhez - mint ezt te is nagyon jól tudod - szükség van egy független palesztin államra. Az idegen mandátum elfogadhatatlan, mint ahogy a nemzetközi békefenntartó erő is, mert a Templomnak még a közelébe sem engedhetjük a tisztátalanokat. Nem, kedves Szalikám-Palikám. Azért persze mi nagyra értékeljük, hogy a judaizmus bizonyos elemeit elterjeszted a pogány világban. Baj nem lehet belőle, s biztos javukra válik a pogányoknak. Nem mintha ez különösebben érdekelne bennünket, mivel mi vagyunk a kiválasztottak, akik létrehozzák a Mennyek Országát a Földön. A messiás a mi különbejáratú messiásunk, aki rajtunk kívül mindenki más fölött ítéletet ül majd.

Ez persze a Szent Üzenetével majdhogynem homlokegynest ellentétes értelmű tanítás, de a Szent nem kívánt a judaizmus központjában vitát provokálni. Szinte hallottam a fogai csikorgását, ahogy erőt vett magán és lenyelte a belőle kikívánkozó szörnyű vádakat és szemrehányásokat.

- Bünteti az Úr azt, akit szeret - mormolta maga elé.
- Miféle Úrról beszélsz?
- Természetesen Jézus Krisztusról. Nincs más Úr rajta kívül.
- Az én Jézus bátyám - és semmiféle Krisztus - ugyanolyan zsidó volt, mint amilyen én vagyok. Nem volt ő semmiféle király, bár Dávid királyi házának leszármazottaként a zsidók királya akart lenni. Meg is próbálkozott vele, de nem sikerült neki - legalábbis ezúttal - tette hozzá Jakab nem sok meggyőződéssel a hangjában.

Ekkor döbbentem rá igazán, hogy milyen messze is jutott a Szent ezektől a szűklátókörű templomi héberektől.

A Szentnek vörös lett az arca, de páratlan önfegyelme ezúttal sem hagyta cserben.

- Talán nem vagyunk mindannyian keresztények?

Jakab erre a homlokát ráncolta.

- Héberek vagyunk.
- Héber vagyok tehát én is? Igen. Izraelita vagyok? Igen. Ábrahámtól származom én is? Igen, igen. De közben Krisztus munkásai is vagyunk, nem? De, igen, azok vagyunk. Vagy talán bolond beszéd ez? Igen, mert bolond vagyok. És még sok minden más is vagyok.
- Én több vagyok mindezeknél - vette át a szót Jakab. - Bátyámnak, Jézusnak az utódja és örököse vagyok. A zsidók törvényes királya vagyok, és semmi dolgom a te pogány gyülekezeteddel.
- A gyülekezet pénzét azért nem utasítottad vissza - bökött rá a Szent a Jakab kezében lévő befizetési nyugtára.
- Én nem kértem ezt a pénzt. De az adományokat elfogadom. Figyelmeztetnem kell téged, hogy folyamatban van bizonyos, ellened felhozott vádak kivizsgálása. Például bizonyíték van rá, hogy szerinted a bátyám eltörölte a mózesi törvényt, s hogy van egy új vallás, amelyet te keresztény vallásnak nevezel, és amelyben a nem-zsidóknak is szabad hinniük. De ne áltasd magad azzal, hogy Jézus maga is keresztény volt. Hithű zsidó volt, a Reformált Templomi Párt tagja...
- Hithű zsidók nem támadnak fel halottaikból, és nem mennek mennybe olyan tanúk szeme láttára, akik még ma is élnek. Én egy egész Egyházat építettem fel, amelynek az alapja Krisztus isteni küldetése, halála és feltámadása...
- Szerintünk Jézus a messiás, pontosabban az lesz, ha ismét eljő közénk. Addig viszont csupán amolyan előhírnökféle, mint Keresztelő János. De akár előhírnöknek tekintjük, akár potenciális messiásnak, annyi bizonyos, hogy a rómaiak hatalmának a megdöntésén fáradozott, mert Izrael uralmát akarta helyette, amely majd megteszi a szükséges előkészületeket Isten Országának eljöveteléhez. A jó hírhez, amelyet elhozott nekünk, ezeknek a pogányoknak semmi közük - intett. A Szent kíséretének egyik tagja felé intett.

A Szent nagyon fineszesen válaszolt.

- Ők a vad olajbogyócserje, amelyet ráoltottak a judaista fatörzsre. A gyökér mindig Izrael marad, és én természetesen ezt hirdetem.

Jakab felállt az asztaltól.

- Emlékezz rá, milyen sorsra jutott István. A saját népe ellen prédikált, s mi megköveztük.
- Nagyon jól emlékszem rá, hiszen a Moszadban énrám osztották az ügyét, és én adtam őt a kezetekre.
- Ez feltétlenül enyhítő körülmény lesz a tárgyalásodon.

A Szent nagyon komor volt.

- Az én ügyemet is a Szanhedrin fogja tárgyalni, mint Istvánét?
- Nem. Mi fogjuk tárgyalni. A Jézusisták, ahogy a Templomban neveznek bennünket.
- Mi a vád ellenem?
- Általánosságban az, hogy hűtlen lettél a Tórához. Konkrétan pedig, hogy Epheszoszban azt mondtad egy zsidónak, hogy Jézus követőjeként nem szükséges körülmetéltetnie a fiát.

A Szent nevetett.

- Ebből egy szó sem igaz. Éppen ellenkezőleg, még gójok esetében is ragaszkodtam ahhoz, hogy a hozzám közelállók körülmetétessék magukat. Timót, mutasd meg Jakabnak a hímtagodat.

Jakabot ez megbotránkoztatta.

- Kérlek, ne itt, a jenták előtt! - Aztán megfordult és elment. A Szent gondolataiba mélyedt.

Semmi kétség, ellenségek közé kerültünk.

Jeruzsálem rendkívül nyomasztó hely volt harminc évvel ezelőtt. A cionista bandák keményen dolgoztak a római uralom megdöntésén, a rómaiak viszont nem kívánták megdöntetni az uralmukat. Átlag havonta jelent meg egy új messiás a városban, s ezeket a rómaiak rendre letartóztatták és kivégezték. Mivel a Birodalom árulóiként ítélték el őket, rendszerint keresztrefeszítéssel végeztek velük; ebből persze a későbbi korokban mindenféle félreértés és zűrzavar támadhatott volna, ha mi - az evangéliumírók és a Szent - nem vagyunk eléggé elővigyázatosak és nem rostáljuk ki elbeszélésünkből az összes ilyen állítólagos messiást.

Közben, látom, eljött az ideje, hogy papírra vessem Jézusra vonatkozó emlékeimet; ezek persze mind másodkézből valók. S mivel nem juthatok hozzá Márk alapművéhez, szinte kizárólag az emlékezetemre kell hagyatkoznom. Amikor Jeruzsálemből Rómába megyek, természetesen felkeresem majd Márkot...

Különös, hogy miközben elbeszélésemet írom, folyvást az az érzésem, mindebből valójában semmi sem történt meg, hogy a történet a megírás folyamatában születik meg számomra is; pedig igazából csupán visszaemlékszem azokra a dolgokra, amelyekről negyven éve tudok. Jeruzsálemet Kr. u. 53-ban írom le, abban az évben, amikor először fordultam meg a városban a Szenttel. Aztán két év múlva majd Rómában leszünk, ahol Márk és Péter él...

Most fel kell idéznem azt a napot, amikor először olvastam Márk testamentumát. A Mars-mező szélén volt lakása, annak az obeliszknek a közelében, amelynek az árnyéka Augustus születésnapján Augustus mauzóleumára esik. A lakásnak egyetlen ablaka van, ahonnan a Tiberis túlsó partját lehet látni, a lakatlan, növényektől zöldellő vidéket, s a Janiculumot a magas dombbal.

Igen, ma is látom a szobát. Nagyszerű. Az orromban érzem a halas mártásnak az illatát; Márk éppen ráönti arra az olajban pirított kenyérre, amelyet az imént vásárolt egy utcai árustól. Márk valamivel idősebb nálam és teljesen kopasz. Testamentuma ott van az asztalon. Szól, hogy nézzem csak meg nyugodtan. Én megnézem. Elolvasok egy idézetet Ézsaiástól. Na! Mi ez? Hirtelen semmire sem emlékszem. Látom magam, ahogy olvasom az egyik lapot a másik után, de semmire sem emlékszem abból, hogy mi áll a lapokon. Teljesen üres a fejem. S máris kezd megfájdulni. A Gányoló talán? Ha megtalálta a módját, hogy behatoljon az agyamba, akkor én is meg tudom találni a módját, miként akadályozzam meg ebben. Először is, amikor majd találkozom Márkkal, merthogy biztosan találkozni fogok vele, mivel őrá és a lakására jól emlékszem; volt ott egy rakás szőnyeg az egyik sarokban, Márk nem csupán árulta a szőnyegeket, hanem a kiskereskedők gyakran alkalmazták értékbecslőnek is; Márk nagyon sokat tudott a szőnyegekről, minthogy perzsa anyától származott...

Jeruzsálem rendkívül izgalmas hely volt harminc évvel ezelőtt. A különböző felszabadítási mozgalmak egyesítették erőiket és keményen dolgoztak a római uralom megdöntésén. Jakab volt a mozgalom vezetője, de ezt akkor még nem tudtuk...

Épp most érkeztem haza az Új Csillag Fürdőből, ahol a fejfájásomtól próbáltam szabadulni. A gőzben Chet várt.

- A Z-vonaton jött Westportból?
- Nem. Idecsatornáztam. Most egy Új Korszak-típusú csatornaléptetőt használok. Így ugyanis nem marad nyoma az utamnak a General Electricnél.
- Nincs melege ebben a ruhában?
- Már elfelejtette, hogy hologram vagyok?

Felém nyújtotta a karját. Odanyúltam, de csupán gőzt markolt a kezem.

- Beszéltem Dr. Cutlerrel. Amit mond, egybevág azzal, amit öntől hallottunk. Továbbá esküdözik, hogy semmivel sem lehet őt rávenni arra, hogy a Gulf+Easternnek dolgozzon és a City College-ben tanítson.
- De a jelek szerint valamivel mégiscsak rá fogják venni.

Chet a homlokát ráncolta.

- Éppen ezért kell nagyon gyorsan cselekednünk. Már szinte ma el tudnánk juttatni a forgatócsoportot a Golgotára.
- Velem, a műsorvezetővel együtt?
- A gazdasági osztály már majdnem kész a szerződésével, csupán apróbb finomítások vannak még hátra.
- Szükségem lesz egy lakókocsira, és külön sminkesre. - Rengeteget megtudtam a CNN Egy perc Hollgwood című műsorából arról, hogy miként viselkednek a filmsztárok a külső felvételek során.
- Az NBC nem fukarkodik a pénzzel. De térjünk a tárgyra! Mit akar megtudni tőlem Marvin Wassersteinről?
- Mikor adta neki a megbízást?
- Nem én adtam neki, hanem Cutler. Akkor, amikor a Gányoló elkezdte a garázdálkodást.
- Mennyire ismeri Wassersteint?
- Semennyire.
- Dehát mindketten a General Electricnél vannak...

Chet nevetett.

- Én az NBGnél vagyok, Cutler a laboratóriumban. Fizikailag is, szellemileg is óriási közöttünk a távolság. A General Electric mostanában fegyverekkel foglalkozik, meg persze a szokásos háztartási gépekkel. Mi a szórakoztatóipari elemet képviseljük, ez valójában a reklámot jelenti. De ne értsük félre egymást! Van együttműködés a két ágazat között. Mi az NBC-nél naponta kisütünk és feltátalunk egy rakás hírt, aminek egyetlen célja van, az, hogy a tévé elé letapadt agyalágyultaknak fogalmuk se legyen róla, mi történik a világ - valljuk be - legszabadabb fogyasztói társadalmában. Természetesen, amikor valami General Electric fegyverrendszer bevezetésének az ügye akadozni kezd a Kongresszusban, vagy mit tudom én, felrobbannak a fegyverek, rögtön beindul az együttműködés. Az NBC közkinccsé teszi az igazságot. Mármint azt, hogy a szabadság záloga a General Electricben megtestesülő tudás és szakértelem.

Püspöki méltósággal emeltem fel a kezem, hogy félbeszakítsam Chet céltalan csevelyét.

- Marvin Wasserstein a jelek szerint azt szeretné, hogy én zsidó szempontból értelmezzem a Jó Hírt.
- Ez elég rossz hír a kereszténységre nézve. Ezt mormonként mondom. - Chet ismét a homlokát ráncolta. - Dehát miért érdekli ennyire a dolog Wassersteint? Hiszen ő csupán egy komputeranalitikus, szakember, aki pénzt kap a munkájáért, és kész.

Chet leült egy márványpadra; nyilván ott is leült valamire, ahonnan a hologramját sugározza ide. A terem homályos sarkának a gőzében több fiatalember éppen különféle természetellenes nemi aktusokkal volt elfoglalva; én persze mindig úgy teszek, mintha nem látnék semmit, mivel ez a fürdő az egyetlen a közelben, ahová rövid séta árán juthatok el a székesegyházból vagy a bungalóból.

Chet nagyon dzsesszes volt a mellényes öltönyében, bár éppen ezért egy kicsit ki is rítt a gőzfürdőzők közül. El kell ismernem, hogy Chet hologramja tökéletes. Abszolúte igazinak látszik és teljesen háromdimenziós. Nem könnyű felfogni, hogy az igazi Chet az NBC-nek a Rockefeller Centerben található igazgatóságán tartózkodik, kétezer évre innét a jövőben.

- Marvin Wasserstein. - Chet lassan, szótagonként mondta ki a nevet. - Hogy néz ki?
- Alacsony. Sovány. Vastag lencsés szemüveget visel. Fejebúbján kapedli. Ortodox zsidónak nézem.
- Cutler embereinél sohasem lehet tudni. - Chet szokásos vidám közlékenységét hirtelen mintha elfújta volna a szél.
- Hogy mi - hogy Cutler emberei? Kik azok?
- Külön csoport a General Electricnél. Titkos. Cutler nyilván arra vette fel Wassersteint, hogy...

Chet hirtelen félrefordította a fejét. Az egymással összefonódott és hangosan ziháló ifjakra függesztette a tekintetét, de nem fogta fel, hogy mit lát. Gondolataiba mélyedt.

- Ne engedje, hogy Dr. Cutler vagy Wasserstein befolyásolják a munkájában - mondta végül.
- Hogy tudnának befolyásolni?
- Sokféleképpen...tudatküszöb alatti befolyásolással. Dr. Cutlerről köztudott, hogy ki nem állhatja Szent Pált Úgy véli, hogy annak idején Szent Pál szándékosan megváltoztatta az eredeti Üzenetet, lényegében egy másikra cserélte fel. Éppen ezért megpróbálja majd önt rábírni, hogy egészen más történetet írjon meg, és ne azt, amelyet mindannyian ismerünk - pontosabban ismertünk. Ugyanis egyre kevesebb van meg az Evangéliumokból. A mi időszelvényünkben körülbelül fél éve szabadult el a pokol. Ekkor látott hozzá a Gányoló a nagy gányoláshoz, mikor is, tavaly karácsonykor, amikor a General Electric különleges komputerosztályának a munkatársai felfedezték, hogy több mérföld szalag üres, miközben azokat a szövegeket, amelyek megvannak nyomtatásban, valaki megváltoztatja, pontosabban maguktól megváltoznak. A Gányoló egyenesen a forráshoz ment vissza, például Szent Márkhoz, s valahogy rávette az evangelistát, hogy írja azt, Jézus húszéves korában megnősült, és a felesége ikreket szült neki, és hogy szenvedélyes szerencsejátékos volt. Dr. Cutler volt az első, aki felhívta a cég vezetőségének a figyelmét a dologra és, gondolom, ekkor vette fel Wassersteint. De már késő volt, mert addigra az összes kulcsfontosságú szalagot megdolgozta a Gányoló, az ön szalagjának a kivételével, amelyet eddig - hála Moróninak - sikerült megvédeni. - Chet fáradtnak látszott.
- Eddig? Úgy érti, hogy engem is letörölhet a Gányoló?
- Letörölheti vagy megváltoztathatja. A legfejlettebb és legkifinomultabb komputertudománnyal állunk szemben, s ez a tudomány egy zseni kezében van, aki tudja, mit művel. Hogy mit művelnek itt ezek a buzik! - vette észre hirtelen a medence partján folyó orgiát.
- Természetellenes dolgokat művelnek, s én természetesen imádkozom értük. - Úgy döntöttem, hogy itt az ideje élére állítani a kérdést. - Ma ön egy médium segítségével jutott ide, úgy, ahogy korábban Dr. Cutler és idősebb önmaga, illetve Shirley MacLaine. Mrs. Eddy viszont szándékosan rémálomba issza magát és így jut ide vissza. Namármost, ők is mind hologramok?
- Igen. Persze, hogy azok. Legtöbbjük amolyan Új Korszak bolondja, idegbeteg torzalak. Én viszont elektronikus módon utazom. Ennek a mostani alkalomnak a kivételével. Egyébként ezek a Shirley MacLaine-félék többnyire csak álmodják, hogy itt vannak, de az is lehet, hogy még csak nem is álmodják.
- Ez azt jelenti, hogy én is álmodom, amikor látom őket?
- Ez nem az én szakterületem, Timi pajtás. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. De mindenesetre valahogy kapcsolatba kerülnek önnel. Szerencsére nem tudják megérinteni, egyáltalán szinte semmit sem tudnak csinálni magával azonkívül, hogy a terhére vannak. Az igazi előrelépés az volt, amikor ide tudtam juttatni ezt a televíziós készüléket. Tudományos szempontból nézve ez korszakalkotó dobás volt. Mindenki azt mondta, hogy képtelenség, nem lehet megcsinálni, de Szent Pál kijelentette, hogy ha van hite az embernek, akkor...
- A Szent benne volt ebben a dologban?

Chet szórakozottan átgázolt a márványmedencén. Az egyik pederaszta észrevette és ettől elájult. Egy núbiai fürdőszolga felnyalábolta és kivitte a teremből, nyilván masszírozásra. Chet felém fordult.

- Igen, egy korábbi szalagon, amelyet közben megváltoztatott a Cányoló. Mivel egyikünk sem bízott meg Cutlerben, a megbizatást kiadtam a Gulf+Eastern Titkos Munkacsoportjának. Ugyanis a General Electric előtt a Paramountnál voltam, amíg Barry Diller nem távozott, és, mint tudja, a Paramount a Culf+Eastern leányvállalata, úgyhogy van egy csomó barátom a kísérleti laboratóriumukban, és...
- ELÉÉÉG! Nem vagyok kíváncsi az üzleti hírekre. Épp elég nekem a CNN műsora Grant Perry-vel. A Gulf+Eastern emberei kidolgozták a módszert, majd ideküldtek nekem egy televíziót. Persze nem egy General Electric készüléket, hanem egy Sony-t. De embert nem tudnak visszaküldeni.
- Nem. A gyorsvisszacsévéléshez szükség van egy olyan erős...
- Igen, tudom. A Cutler-effektus.
- Ezek szerint az idősebb Dr. Cutler eldicsekedett önnek a dologgal. Igen, Cutler-effektusnak nevezik azokat a megarádióhullámokat, amelyek a téridő egyik pontjáról a másikra történő transzferhez szolgáltatják az energiát. Ezek a hullámok át tudnak vinni egy élettelen tárgyat - például az ön Sonyját - az egyik téridőpontról a másikra, de ma még az a helyzet, hogy egy élő személy molekulaszerkezetét annyira összekuszálnák, hogy az eredeti szerkezetet nem lehet helyreállítani.

Most már értettem, mi az ábra. Diadalmasan magyaráztam el Chetnek.

- Nem tudom, örülni fog vagy elkeseredik, ha most közlöm önnel, hogy az ön időszelvényében az elmúlt néhány hét során újabb tudományos előrelépés történt. Ezért telefonáltam az ön irodájába. A Cutler-effektus ma már képes élő embereket is...őőő...talán mondjuk így, hogy visszakuszálni.

Kezet rázhattam Marvin Wassersteinnel. Chetnek először nem esett le a tantusz.

- Persze, találkozott vele, hogyne, úgy, mint velem, vagy...
- Nem. Nem úgy, mint önnel. Ön hologram. Ettől persze ön még nem lesz kisebb az én szememben. Élni és élni hagyni, ez a jelszavam. Az vesse rá az első követ, és így tovább. De Mr. Wasserstein nem hologram. Összekuszálatlan testi valójában jelent meg az irodámban.
- Jézusúristen! - Chet közel volt az ájuláshoz.
- A jelek szerint Cutler csoportja a General Electricnél előbbre tart, mint a Gulf+Eastern. Élő emberi személyt is vissza tudnak küldeni ide. Sőt, innen is vissza tudnak küldeni élő emberi személyt a Golgotára. Történetesen engem akarnak visszaküldeni, akár akarom, akár nem. Láttam egy Polaroid-fotót, amelyen én vagyok látható Mary Baker Eddy társaságában a Keresztrefeszítésnél.

Chet kirohant a gőzteremből. Többé már nem ő volt a helyzet ura, hanem Dr. Cutler. Ami azt jelenti, hogy most már az én evangéliumom is veszélyben van, ha igaz, hogy Dr. Cutler meg akarja semmisíteni a Szent Pál-i Kereszténységet, s ebben engem kíván eszközéül használni.

Érzem, hogy körülvesznek a démonok, láthatók és láthatatlanok, gyorsak és lassúak. E világ fejedelme egyre fényesebb, egyre csábítóbb, s nekem nagyon erősen meg kell kapaszkodnom az emlékezetemben, hogy tudjam, mi volt igaz, vagy legalábbis mire mondtuk azt, hogy igaz. Itt az ideje felébredni az álomból. A nappal rég eltelt, jön az éjszaka, a törlés éjszakája.

Vessük le hát a fény műveit, és övezzük fel magunkat a sötétség páncélzatával; Jézus is ezt mondta a tanítványoknak Carol Levi házában, amikor a cinecittá-beli adománygyűjtő gyűlés után vacsorát adott a cionistáknak.


Tizenkettedik fejezet


Jeruzsálem minden pillanatban robbanással fenyegető hely volt harminc évvel ezelőtt. Mindenki tudta, hogy hamarosan zsidó felkelés fog kitörni a római uralom ellen. Azt is tudta mindenki, hogy a rómaiaknál van az összes adu, és ők nyerik a játszmát, hacsak maga a Jóisten be nem ül a partiba. Ez volt a pillanat, amikor Jézus a történelem színpadára lépett és a szokásos reformrabbi-vonalat erőltette; aztán, amikor végül bevonult Jeruzsálembe, ez volt a jel, hogy kezdődhet a római rabiga lerázása és a nagy leszámolás a rómaiak cinkosaival, a Templom önző kollaboráns zsidóival, különösen azokkal, akik ennek a húszezer embert alkalmazó műintézetnek a bankügyleteivel foglalkoztak.

Jézus vezetésével a felkelők hadserege rohammal bevette a Templomot. Jézus kikergette az összes bankjinglit és tőzsdealkuszt, majd csökkentette a kamatlábat. Ezzel az intézkedéssel maga pecsételte meg a sorsát.

Poncius Pilátus a római központi banknak volt a pénzügyi főtanácsadója, mielőtt kinevezték Palesztina helytartójának. Voltaképpen felfelé buktatták, amikor az antiinflációs lobby kezgbe került a Birodalmi Pénzügyminisztérium. Ez Tiberius idejében történt, aki hírhedt volt arról, hogy véleménye szerint magas bankkamatlábra van szükség, mert ez mérsékli az inflációt, még akkor is, ha a munkanélküliség növekedéséhez vezet a nem-rabszolga szektorban. Poncius Pilátus a keresleti oldalt és a teljes foglalkoztatottságot hangsúlyozó gazdasági elmélet híve volt, ugyanúgy, mint Jézus. Titkon helyeselte Jézus pénzpolitikáját, és készséggel beiktatta volna Őt a zsidók királyának, mint ahogy előtte Heródes is hasonlóképpen cselekedett, persze, a római uralom és katonai jelenlét érintetlenül hagyásával.

Jakab egyike volt a szétkergetett alkuszoknak, ezért nagyon is ellenezte populista bátyja inflatorikus pénzpolitikáját. De Jakab messzebbre látott, mert a messiásmítosz lencséjén át nézte a dolgokat, annak a mítosznak a lencséjén át, amely zsidó körökben sohasem veszít vonzerejéből. Jakab köteles volt minden dologban követni a bátyját. De arra gondolt, hogy miután Jézus és Pilátus megalkudtak egymással, ő majd fokozatosan feltornászhatja a kamatlábat, Jézus észre sem fogja venni, ugyanis minden percét felemészti majd az Utolsó Ítélet előkészítése és a világ első Zsidó Államának a létrehozása abból a célból, hogy Isten könnyebben lehúzhassa a világ redőnyét.

De másként alakultak a dolgok. A római Pénzügyminisztérium utasította Pilátust, hogy intézze el Jézust, és teljes helytartói súlyával fellépve személyesen állítsa vissza a Templom pénzügyi politikáját az eredeti egészséges alapokra; s tegyen így még akkor is, ha el kell foglalnia a Templom épületét, amely szükségképpen polgárháborút jelent. Így aztán Poncius Pilátus szomorú szívvel ugyan, de mégiscsak keresztre feszíttette a zsidók első alacsony kamatlábas monetaristáját Dávid király óta, aki szintén nem volt híve a pénzszűkítésnek.

Természetesen tanításaink között nem szerepel a Keresztrefeszítés igazi oka, csupán a fedőtörténetet tanítjuk. A valóságban Jézus tényleg a zsidók királya volt, aki a római uralom mellett annak a templombeli rabbinátusnak a hatalma ellen is fellépett, amelynek a bankja nem csupán az egész Közelkeletnek, hanem Görögországnak és Egyiptomnak is diktált a pénzpolitika terén. Akkoriban az a szólás járta pénzügyi körökben, hogy "ha Jeruzsálem romlott osztrigát eszik, Alexandria hány tőle".

Ma már persze a Templom romokban hever, és ez a római helyőrségre támadó cionistáknak köszönhető; intifádájuk Kr.u. 66-tól 70-ig tartott. Amikor véget ért, többé már senki sem reménykedhetett a zsidó állam létrejöttében, és a legtöbb zsidó számára ekkor már nyilvánvaló volt, hogy az országot járó több tucat messiás közül egyik sem az igazi. Csak a keresztény gójok hittek abban, hogy az igazi messiás már meg is fordult itt a földön, és hamarosan ismét megérkezik.

Hát, Jézus nem futott be sem Kr. u. 54-ben, amikor Rómában voltam a Szenttel, mint ahogy még most sem, Kr. u. 96-ban, és a jövőbeli 1900-ban sem futott be, bár 2. Cutler kijelentette, hogy mivel a televíziós korszakban létezik egy zsidó állam, 2001-ben Jézus mindenképpen el fog jönni.

Közben kezd elegem lenni a vaklármából. 1. Cutler azt akarja elhitetni velem, hogy Jézus közönséges demagóg politikus volt, aki valami hajmeresztő pénzügyi écával etette a népet. De én ebbe a csapdába nem sétálok bele. Az én íróvesszőmet senki se vezesse helyettem.

Jeruzsálem változásoktól terhes légkörű város volt harminc évvel ezelőtt. Megvolt rá minden remény, hogy a rómaiak hamarosan észre térnek és hazamennek. Izrael újra felemelkedik. Másrészt viszont nem volt a városban semmi vonzó, s akkor még udvariasan fogalmaztam. Epheszosszal vagy Antiochiával ellentétben semmi szórakozásra és semmi élvezetre nem volt lehetőség a városban, legalábbis olyasmire, amit én szórakozásnak és élvezetnek nevezek. A Szent és Jakab közötti összekoccanás kellemetlen fejlemények egész sorához vezetett, miután a Szentet zsidóságellenes tevékenységgel vádolták meg. Sosem tudtam megérteni, miért nem mondjuk ki, hogy francba ezzel az egész bandával. Ki a fenének van szüksége a zsidókra, amikor már látszik, hogy mi térítjük meg az egész világot? Dehát a Szent mégiscsak zsidó volt, és - ahogy Korinthoszban mondják - a vér nem válik vízzé. Úgy döntött, hogy bebizonyítja: ő minden tekintetben abszolút kóser, és letette ezt az egészen spéci nazireus fogadalmat. Ami azzal járt, hogy rengeteg pénzt kellett befizetnie a Templom kincstárába, le kellett vágnia a haját és nyilvános helyeken jajveszékelnie. Ráadásul vele együtt négy barátjának is alá kellett vetnie magát ennek a költséges megaláztatásnak. Én rögtön mondtam, hogy köszönöm, nem kérek belőle. Az előbőrömet a zsidóknak adtam, érjék be ennyivel. Így hát Pál a közül a nyolc férfiú közül választott ki négyet, akik együtt jöttek vele Jeruzsálembe, s akik a Szent kedvéért el is viselték ezeket a kellemetlenségeket. Mégis - lévén kisázsiai görögök, akik nem állhatták a zsidókat - szemlátomást nagyot esett a Szent ázsiója a szemükben. Az én szememben semennyit sem esett, mivel nekem már korábban is volt alkalmam tökéletesen kiismerni Őt. Tudtam róla, hogy mindenre kapható, ha ezzel el tudja fogadtatni magát - és az Üzenetét - az emberekkel.

Palesztina helytartója ekkoriban egy kellemes modorú római bürokrata volt, bizonyos Felix. Idejének java részét nagyon okosan Caesarea-ban, ebben a tengerparti római városban töltötte. De akkor már minden római tisztségviselő, ha tehette, széles ívben elkerülte Jeruzsálemet, ahol nap mint nap leleplezett vagy megkövezett valakit hol ez, hol az a vallási frakció. Minden héten új messiás eljövetelét jelentette be vagy maga az új messiás, vagy a mamája, s ilyenkor az Antonia-erődből az utcákra vonult a római katonaság, hogy helyreállítsa a rendet, a Szanhedrin pedig rendkívüli bírósági ülésszakot tartott. Ha volt valami, amit a Templombeli rabbinátus soha semmi körülmények között nem kívánt látni, hát, az igazi messiás volt ez. A miénket - az igazit - persze látták, de úgy gondolták, hogy Őt sikerült simán elintézniük. Aztán örökösét és utódját, Jakabot rávették, hogy lépjen be a bankjukhoz, mert így könnyen szemmel tarthatták.

Amennyire csak lehetséges volt, Felix távol tartotta magát ezektől a vallási vitáktól. Mint mondotta, ő azért van itt, hogy a provinciát kormányozza és szemmel tartsa a cionistákat, különösen azt a tízezer tőröst, akik ott döfték le a rómaiakat, ahol érték és állandóan bajt csináltak. Akkor még senki sem sejtette, hogy alig tíz év telik el, és Titus - római tábornok, utóbb császár - földig rombolja a Templomot és a Templom kincseit magával viszi Rómába. Ebből persze az is kiderül, hogy a Moszad hírszerző tevékenysége messze nem volt olyan tökéletes, mint amilyennek beállították. Ennek ellenére a Szent is nekik dolgozott, amíg meg nem világosodott az elméje, és azt beszélték, hogy Jakab is rajta volt az ügynöki listájukon. Judás, aki feldobta Jézust, természetesen Moszad-ügynök volt.

Egy szürke és ködös hajnalon együtt mentem a Templomba a Szenttel és a másik négy bűnbánóval. Nem volt akármilyen látvány, szó se róla: teljesen tar fejek, még a szemöldöküket is le kellett borotválniuk. Jakab a többi jeruzsálemi jézusistával kísérte a menetet. Arcára önelégült vigyor ült ki, s a vigyorgást még a Templom legeslegszentebb részében sem tudta abbahagyni, pedig ott ez szigorúan tilos; ez a hely egyébként a hagyomány szerint nem a pénzügyi központ, hanem a megtisztulás terme az épület legmélyén.

A terem közepén van egy téglalap alakú medence. Négy sarkánál szantálfa ég rézserpenyőkben, ami tetemesen megnöveli a nazireus megtisztulási szertartás anyagköltségeit. Én a félemeleti lelátón ültem a Szent kíséretének többi tagiával és jó néhány szerencsés jegytulajdonos társaságában, akik élvezettel figyelték a bonyolult rítust, amelyhez jó adag jajveszékelés és mellverdesés tartozott, s amelynek végén a megtisztulni vágyók meztelenül alámerültek a medence vizében. Észrevettem, hogy ketten a Szent bűnbánó társai közül - mindketten görögök - fortélyosan hátravonták fitymájukat, s ezzel azt a látszatot keltették, hogy a kóser hentes kése megjárta hímtagjukat. Azt is észrevettem, hogy Jakab az egész szertartás során ezt a két potenciálisan sértő nemiszervet vizslatja, de egyik görög fitymája sem csúszott vissza a helyére a megtisztulás során. Ha visszacsúszik, mindannyiunkat megölnek. Igaz, a szertartás után így is majdnem otthagytuk a fogunkat.

Jakab ebédet adott a bűnbánók tiszteletére egy kétcsillagos, ízlésesen berendezett farizeus étteremben a galambpiacnál. Itt, a Templomot környező szent földsáv szélén szabad volt a gójoknak és a zsidóknak elvegyülniük egymás társaságában. Az egyik sarokban néhány római centurió mulatozott lármásan, ezért mi a másik sarokban ültünk le, úgy húszan, egy kecskelábú asztalhoz. Az ebéd előre láthatóan tejtermékekből állott.

Jakab és a Szent egymás mellett ültek. Én velük szemben, az asztal másik oldalán találtam magamnak helyet. A Szent megjátszotta a bűnbánatot, Jakab pedig megjátszotta, hogy elhiszi neki a bűnbánatot, de ha a Szent számára nem is, számomra teljesen világos volt, hogy Jakab annyira sem bízik meg benne, mint macska a kutyában.

A Szent borral gargalizált; erről a furcsa szokásáról azt állította, hogy tisztítja a torkot.

- Máris csontom velejéig átjár a megtisztulás érzése.
- Hogyan? - kérdezte Jakab közönyös hangon.
- Dehát aki tiszta, annak minden dolog tiszta - folytatta a Szent, és felhajtott egy jó nagy pohár bort.
- Orvosi utasításra, az emésztés végett - magyarázta Jakabnak.
- Én antialkoholista vagyok - majszolgatta túróslepényét Jakab.
- Mi hír a Kőszikláról? - Szakáll és szemöldök nélkül a Szent nyúzott nyúlra emlékeztetett.
- A Péter nevű Simonról, úgy érted?
- Küldi a dohányt rendesen, mint én?
- Lelkeket ment Rómában. Legalábbis ezt állítja. - Jakab témát váltott. - Véleményem szerint ez nem mehet így a végtelenségig.
- Mi nem mehet a végtelenségig? - A Szent pilácsolt a szemével, de így, szemöldök híján totál röhejes volt az összhatás.
- Felfújod a bátyámat valamivé, ami ő sohasem volt. Azt hirdeted a gójoknak, hogy Isten Fia volt. Ez pedig istenkáromlás, és most, hogy a megtisztulás állapotában vagy, arra kérlek, hogy ne mondj ilyeneket. Hagyj fel ezzel!
- Azt hirdetem, hogy mindannyian Isten szolgái vagyunk, mindannyian Isten fiai vagyunk. Te tudod a legjobban, hogy ő is ezt hirdette. - A Szent a szavakkal ugyanúgy szeretett dobálódzni, mint a zsonglőrbuzogányaival.
- Én olyan jelentéseket kapok, amelyek szerint te azt ismételgeted, hogy "Isten nem kímélte Fiát, hanem feláldozta Őt mindannyiunkért". Tagadod?

A Szentet ez a vád nem érte készületlenül.

- Fordítási kérdés ez valójában. Görögül, mert a gójokhoz görögül szólok, a pais szó "szolgát" jelent. De "gyermeket" is jelent. Tehát amikor azt mondom, hogy Jézus Isten szolgája volt, s te sem tagadhatod, hogy ez igaz, egyben azt is mondom, hogy Isten fia. A görögül tudók meg eldöntik, melyik jelentés a helyénvaló.

Mivel Jakab épp hogy csak tudott valamit latinul, görögül meg egy szót sem értett, a Szent könnyen behúzta a csőbe.

- Különben is, kedves Jakab, nyilvánvaló tény, hogy az Egyetlen Isten a világ teremtője, és hogy Jézus az Ő szolgája, egyben a messiás, aki eljő e világ Urának, Isten Országa (itt a földön, amiképpen a mennyben is) Királyának, más szóval Krisztusának...

Jakab ebből a sűrű hálóból sehogy sem tudott kigabalyodni. De igaza volt. A Szent az egész műsort átpofozta. Azzal, hogy mindig a pais szót használta, világossá tette a görög nyelvű gójok számára, hogy Jézus Isten Fia volt, amikor viszont a zsidók ezért istenkáromlással vádolták, pislantott egyet-kettőt és kijelentette, hogy ő a pais szót kizárólag a "szolga" értelmében használja. Hát igen. Nagyon dörzsöltnek kell lenni ahhoz, hogy komolyabb szent legyen az emberből.

A Szentháromság fogalma - az, hogy Isten három személyben létezik - olykor már ekkoriban is szóba került, bár igazából majd csak két-háromszáz év múlva rögzítik pontosan. Volt itt ugyebár egy vallás, amelynek az alapja Egyetlen Teremtő Isten, aki viszont zsidó származású. Erre kellett a vad olajbogyócserjét ráoltani, mégpedig úgy, hogy az Egyetlen Egyetlen maradjon, de azért legyen neki egy Fia-Szolgája, akit megfeszítenek, s aki ezt követően létrehozza a Szentlélek nevezetű harmadik részt. Én ebből egy büdös szót sem értettem soha, de ha az "Imádkozzunk és erősödjünk hitünkben: egy óra minden vasárnap" című tévéműsornak hinni lehet, azok a jövőbeli népek egyáltalán nem akadnak fenn ezen a hármas dolgon, és ha nekik jó ez így, akkor én is megleszek vele valahogy. És én püspök vagyok, az egyház gyakorlati vezetője, akinek a pénz előteremtése a dolga, és nem a teológia.

Jakab nem tudott válaszolni a Szent érveire. Mindössze ennyit tudott kinyögni:

- Hát, ha a bátyám volt a messiás, csupán miértünk, zsidókért jött el, és azért, hogy visszahelyezze Izraelt korábbi állapotába, és hogy uralkodhassunk mindenek felett...
- Jakab! - A Szent hangja halk volt, halk és kérlelő hang. - Ha az Ő, akinek hisszük, akkor mindenkiért eljött Azt hittem, ebben már egyetértésre jutottunk. Korábban már sikerült elmozdulnunk a holtpontról, amikor bebizonyítottam, hogy a messiásnak egy olyan isteni terv keretében kellett kereszthalált halnia, amely minden ember megváltását célozza, s nem csupán a zsidókét.
- A mi vallásunk...
- Jakab, a mi vallásunk egy olyan messiás eljövetelét jósolja meg, aki létrehozza Isten Országát. De a mi vallásunk semmit nem tud arról, hogy a messiást elfogják, keresztre feszítik, holtan eltemetik, majd feltámad. Bátyáddal viszont éppen ezek a dolgok történtek. És ez azt jelenti, hogy bárki lett légyen is Ő, több volt egyszerű messiásnál.

Jakab erőtlenül riposztozni próbált.

- Mi azt mondjuk, hogy pusztán azért támadt fel, mert...
- Mert az isteni terv, amelynek Ő része, a földön lejátszódó része, azt kívánta Tőle, hogy mindannyiunkért szenvedjen. Hogy meghaljon, majd visszatérjen az életbe. Ő a tökéletes kivétel, az abszolút egyszeri eset. Ezért Ő Krisztus, és amikor ismét eljő...

Jakab a fejét rázta.

- A zsidók sohasem fogják elfogadni, hogy a messiás eljött hozzánk, aztán megölték, de feltámadt és elment tőlünk. Mi, jézusisták persze igyekszünk megmagyarázni...
- Ez így kevés. - A Szent csúcsformában volt. - Ha az Egyetlen Isten csupán a zsidók Istene, akkor nem lehet ő az Egyetlen Isten. Egy csupán a rengeteg törzsi isten között, hiszen más törzseknek is megvannak a maguk istenei...
- Azok pogányok. Tisztátalanok...
- Nem jobb talán, ha Krisztus révén mindenkinek ugyanaz az egyetlen istene van? - A Szent odaintett egy csoport epheszoszinak, akik éppen letelepedtek egy szemközti asztalnál. - Mit mondott neked Jézus, amikor eljött hozzád a Keresztrefeszítés és a sírbatétel után?

Jakab elmosolyodott és azt mondta, vagy legalábbis én úgy hallottam, mintha azt mondaná - óriási volt a lárma az étteremben, mert a farizeus pincérek ordítva adták le a rendeléseket a szakácsoknak -, hogy "Bízzatok Dr. Cutlerben".

Mielőtt megbizonyosodhattam volna, hogy tényleg ezt mondta, az egyik epheszoszi, egy rézműves, odalépett az asztalunkhoz.

- Alig ismertem meg tisztelendő uramat így, levágott hajjal.

A Szent rámosolygott, azzal a bizonyos "Isten áldása rajtad, de most menj Isten hírével és ne zavarj tovább"-mosollyal. De a rézművest nem lehetett eltántorítani attól, hogy untassa egy kicsit a Szentet.

- Meglep, hogy itt találkozunk, a Templom környékén. Hiszen azt mondta nekünk, hogy a kereszt érvénytelenítette a Tórát...
- Hogyan? Mit mondtál ezeknek a jóembereknek? - Jakab a jelek szerint mégiscsak tudott valamit görögül, mindenesetre többet, mint mutatta.
- Jelentéktelen félreértés - kezdte a Szent. De több nem keresztény zsidó is meghallotta, hogy mit mondott a rézműves. Valaki egy kupát vágott a Szenthez. Röptében elkapta, felvett egy másik kupát is az asztalról, és belekezdett a szokásos zsonglőrmutatványba. Ezzel egyébként a legfelbőszültebb tömeg dühét is el tudta altatni, de volt néhány fanatikus cionista zsidó az étteremben, és még azt sem mondhatta az ember, hogy "Jézusmária", máris tömegverekedés támadt a vendéglőben, amelynek aztán a római centuriók vetettek véget, akik az egyik fanatikus cionista zsidó követelésére letartóztatták a Szentet, azon az alapon, hogy a Templom területén istenkáromlást követett el. Hogy a Farizeus Falatozó közelebb van az Antonia-erődhöz, mint a Templomhoz, nem sokat nyomott a latban. A Szentet megláncolták és elvezették. Jakab még a verekedés során elpárolgott. Másnap reggel beengedtek a Szenthez a cellájába.

- Te nem hagytál el engem, ó, én kedves Timótom. - Abban a jellegzetes hangulatban volt, amelyet én magamban mindig a Szent "ó-zó" hangulatának neveztem.
- Nem hagytalak el, ó, én Pálom, dehát ekkora ostobaságot! Idejönni és kiszolgáltatni magunkat ennek a Jakabnak meg a többi cionista félőrültnek a kényére-kedvére!
- Ez a küldetésem része, aranyoskám. A sorsom. Egyébként már nem sokáig leszünk itt Jeruzsálemben. Hívattam a helytartót.
- Te hívattad a helylartóf?
- Úgy bizony - mondta a Szent önelégült hangon.
- Római polgár vagyok, jogom van hozzá, hogy Rómában tárgyalják az ügyemet. Úgyhogy utazunk Rómába, mégpedig a Birodalom pénzén, ott pedig egy rakás kiváló ügyvéd...

Legnagyobb megrökönyödésemre egy apró emberke lépett be a cellába, akinek farkastorka volt: maga Felix, a helytartó.

- Épp Jeruzsálemben vagyok, a virágkiállításra jöttem. Amikor meghallottam, hogy önt letartóztatták, rögvest idesiettem. Aki Glaukon barátja, az nekem is barátom. Rengeteget mesélt önről, amikor megtudta, hogy áthelyeznek ide Palesztinába. Nagyon szeretem a színdarabjait. Jövő hónapban lesz a bemutatója egy új komédiájának Petronius színházában.

A Szent ugyanolyan meghökkenéssel fogadta ezt a hírt, mint én.

- Glaukon, Priscilla pasija?

Felix bólintott.

- A legmenőbb drámaíró Rómában - különösen az idei szezonban. A centurió felesége már második éve megy. A legmulatságosabb szatírjáték, amit valaha is láttam. És szexis. Van egy jelenet, amikor a centurió hazajön - Lupercal ünnepének az éjszakáján vagyunk, rengeteg fallosz, meg bádogtrombita -, a felesége viszont úgy tudja, hogy nem jön haza...

Felix több Glaukon-darab cselekményét is összefoglalta, s kisvártatva már a Szent is nagyokat nevetett. Felix született komédiás volt, s a farkastorok, amely egyébként komoly hátrány az életben, viccmesélésnél kifejezetten előnyös.

- Ha Priscilla megtudja, kitér a hitéből - törölgette könnyeit a Szent.
- Belehal az irígységbe és a féltékenységbe - tettem hozzá. Priscilla azt viselte a legrosszabbul, ha valamelyik szeretője - vagy csupán ismerőse - művészi sikereket arat. - Viszont Glaukon felesége az övé lett.
- Tényleg? - Felix a cella berendezéséhez tartozó egyetlen lócán ült, a cella egyetlen ablakánál, ahonnan látni lehetett az Antonia-erőd gyakorlóterét; éppen egyrómai légió gyakorolta a jobbraátot-balraátot. - Glaukon soha nem mondta, hogy nős. Talán elváltak?
- Nem, tisztelt uram. - Felix egyáltalán nem feszélyezett engem; aki a szatírjátékokat szereti, rossz ember nem lehet. - Az asszony elhagyta Glaukont az egyik epheszoszi barátunk kedvéért, akit Priscillának hívnak, igen rendes keresztény asszony, és modern táncokat mutat be. Szerintem mindketten szapphikusak, már ami alapvető szexuális beállítottságukat illeti, dehát a nőknél ezt sohasem lehet biztosra tudni, nem?
- Nem bizony, kedves fiam. De Rómában most éppen ez fut. A császári udvarban már mindenki elunta a házasságtörést, bár Glaukon megpróbálja újból divatba hozni. Pillanatnyilag Szappho a jelszó. De beszéljünk a fontosabb dolgokról! Önt, Tarsusi Pált az itteniek istenkáromlással vádolják, amihez nekem semmi közöm; de azzal is gyanúsítják, hogy Róma-ellenes zavargást okozott: ez viszont már nagyon is az én dolgom. Hát mi az igazság mindebben, bátyuska?

A Szent a tőle telhető legérthetőbb és legvilágosabb módon elmondta, mi történt. Felix igen megértő volt.

- Hát, mifelénk azért ez még nem számít olyan nagyon súlyos bűnnek. - Belenézett valami iratba; nyilván a Szent ellen felhozott vádak listáját vizslatta. - Itt az áll, hogy a Mosszadnak dolgozott.
- Ó, hát ez nagyon régen volt. Aztán megvilágosodott az elmém.
- Egy szép napon kénytelenek leszünk móresre tanítani ezt a népséget. Nem volt még egy birodalom a történelemben, amely ennyire békén hagyná az általa leigázott népeket, mint a római birodalom. Fizesd meg az adót és csinálj, amit akarsz. Úgyhogy valahányszor ezt az ócska elszakadási szöveget hallom...
- Adjátok meg a császárnak, ami a császáré - vetette közbe a Szent igen jámbor képpel -, és Istennek, ami Istené.
- Igen, ezt kellene mindenkinek a fejébe verni - mondta Felix, aki természetesen nem értette a mondásba rejtett viccet. A rómaiak ugyanis, akiknek nagyon tetszett a Szentnek ez a mondása, sohasem fogták fel a mondás igazi értelmét. Az elkötelezett cionista számára Palesztina nem a császár országa volt, hanem Istené. Ami Egyház és Állam józan szétválasztását látszott ünnepelni, valójában titkos cionista jelszó, sőt csatakiáltás volt. Szerintem nem a Szent találta ki, bár minden szállóige-gyűjtemény neki tulajdonítja.
- Rendben van. Gyors bírósági tárgyalás Caesareában, ahol biztonságban vagyunk ezektől a fanatikusoktól, ön kap néhány évet, én meg egy-két hónappal később elengedem a fennmaradó időt, ön szabad, mehet, ügynökölhet tovább a vallásával. Egyébként hogy főznek a Farizeus Falatozóban?

A Szent kifejtette, hogy a kecsketejben áztatott padlizsán fantasztikusan jó, már persze ha szereti az ember a farizeus konyhát. Majd hirtelen kibökte:

- Római polgár vagyok.
- Én is - kontrázott Felix. - A tejes dolgokat általában nem nagyon veszi be a gyomrom, de ha nem sütik agyon az ételt...
- Rómában kívánok bíróság elé állni. Ehhez jogom van mint római polgárnak és a császár hű alattvalójának.

A Szent persze azt akarta elérni mindezzel, hogy ingyen mehessen Rómába. Végül ez az olcsójánoskodás, ez a tarhás természete lett a veszte. Felix füttyentett egyet farkastorkán át.

- Rómába akar menni, amikor én itt a helyszínen megbundázom magának az ügyet?
- Ez a sorsom, ó, Felix!
- Ó, a francba is! - Felix a fejét csóválta. - Tudja, van egy rész Glaukonnak erről az adószedőről szóló darabjában - most nem jut eszembe a címe -, amikor az adószedő kimegy ebbe a faluba a falu bolondjához, aki két obolusnyi büntetéssel tartozik, mert késedelmesen fizette be az adóját. Na, a bolond kezdi leszurkolni a pénzt, de az ügyvédje nem hagyja, és azt mondja neki, hogy inkább fellebezzen. A bolond fellebezik, fellebezését elutasítják. Könyörög az ügyvédjének, hogy fizessék ki a két obolust, de az ügyvéd hajthatatlan. Egészen a legfelsőbb bíróságig viszi az ügyet. Ügyfele meg teljesen tönkremegy.
- A helytartó úr őfőméltóságának teljesen igaza van - helyeseltem. - Fizessük ki a két obolust. Itt, Palesztinában.

A Szent a fejét rázta.

- Rómába kell mennem, egyenesen a császárhoz.

Felix a vállát vonogatta.

- Maga csinálja magának a bajt, jóember. A történelemkönyveknek pedig ezt a mondást hagyom: "Ez az ember szabad ember lehetett volna, ha nem fellebez a császárhoz". Egész jó kis mondás, bár gyenge muzsika azokhoz az aranyköpésekhez képest, amelyeket elődöm, Poncius Pilátus ontott magából.


Tizenharmadik fejezet


Ahogy megérkeztünk Máltára, a csodásan finom gyöngyszínű tenger törékeny kagylóhéj pengévé keskenyedik a sekély part mentén - ibolyaszínben, kékben és zöldben irizál - imitt-amott egy-egy sirály. Gyönyörű stílus, kár, hogy én nem tudok így írni. Egy könyvben találtam rá, amelyet Chet hozott nekem. Egyébként vihar tombolt, amikor megérkeztünk Máltára, a hajónk sziklára futott és megfeneklett, sirályt pedig egyet sem láttunk.

A Szentnek intő jelet kellett volna látnia a hajótörésben, figyelmeztetést, hogy ne menjen Rómába, de neki megvolt a maga terve. Azaz beprogramozták arra, hogy Rómába menjen és betöltse végzetét, ugyanúgy, ahogy én is be vagyok programozva, mégpedig arra, hogy utolsó leheletemig harcoljak Dr. Cutler ellen, mármint az első Dr. Cutler ellen. A második Dr. Cutlerről csupán nagyon keveset tudok; egyébként eddig ő az egyetlen ember, aki a Kr. u. 2000-t követő időszakból jött el hozzám, azaz abból az időből, amikor a messiás feltehetőleg már megjelent - vagy hamarosan meg fog jelenni -, hogy megteremtse Isten Országát. Most már bizonyos vagyok benne, hogy az általam írott evangélium, amelyet 1995-ben vagy 1995 táján ásnak ki a romok közül, lesz az egyetlen fennmaradt beszámoló az igazi üzenetről és a küldetésről, Chester W. Claypoole-éről - akarom mondani, Jézus Krisztuséról, akit a Gányoló mindenhonnan letörölt, kivéve innen, amit éppen írok.

Persze meg kell várnom, amíg Rómába érek és kölcsönkérhetem Márk "kinemzékijét", ahogy magamban nevezem az Evangéliumot, merthogy én nem nagyon emlékszem rá; azt is észrevettem, hogy az én gyűjteményemben, amely a Mi Urunk sajtókonferenciáinak az anyagából és a Szent levelezéséből tartalmaz kivonatos részleteket, valahogy nem olyan világosak a szövegek, mint amennyire világosak voltak emlékezetem szerint. Az úgynevezett Újszövetség az én életemben még nem fog megjelenni, és hiába kérem Chetet, hogy hozzon nekem egy példányt a jövőből, mindig elfelejti.

- Elvesztettem a westporti vonatom - mindig ezzel menti magát. De egy ponton muszáj lesz feladnia a játszmát és hoznia nekem egy példányt az igazi szövegből, mielőtt a Gányolónak a forrásnál végzett változtatásai nem rögzülnek végérvényesen, azaz a jó hír nem válik mindörökre a lehető legrosszabb hírré.

Róma...

Megnéztem a székesegyház takarítószeres fülkéjét, hogy el tudom-e majd rejteni ott a kéziratot, mihelyst elkészültem vele. Tele van pókhálóval, dohos, kellemetlen helyiség, szinte lúdbőrzött a hátam odabenn.

Nézegettem az egyik fa ajtajú szekrényt és azon tűnődtem, hogyan bírhat itt ki a kézirat kétezer évet anélkül, hogy szétmállana a nedvességtől, amikor egy kistermetű, fekete ruhás asszony lépett elő az egyik urna mögül; az urna egyébként - ha jól emlékszem - a tíz szmirnai szűz hamvait tartalmazza, értékes ereklye, amelyért Atalanta egy különösen súlyos költekezési rohama során egy vagyont fizetett ki az Ereklye Nagykereskedelmi Vállalatnak. Az asszonyról először azt hittem, hogy Mary Baker Eddy, és azért csatornázott vissza hozzám, hogy újabb előadást tartson arról, hogy minden csupán a lélekben vagy az elmében létezik.

- Mrs. Eddy?

Sajnos, tényleg zöldhályogom van, amint ezt 2. Cutler megállapította, és itt, az én időszelvényemben ez gyógyíthatatlan. Dr. Cutler megígérte, hogy amint ez technikailag lehetségessé válik, gyorselőrével elvisz a manhattani kórház szemészetére, de pillanatnyilag egyikünknek sincs ideje a zöldhályogommal foglalkozni, még akkor sem, ha a Cutler-effektus máris lehetővé tenné a kórházi beutalásomat.

- Selma Suydam vagyok - mutatkozott be a nő.
- A zsidó hercegnő Bel Air-ből? Akiről az idősebb Dr. Cutler beszélt nekem?
- Stimmel. Leszámítva persze, hogy nem vagyok zsidó, és lent lakom a tengerparti strandon.

Megnéztem közelebbről, és láttam, hogy nem csupán fiatal, hanem sokkal csinosabb is Mrs. Eddynél. Azonkívül egy későbbi időszelvénybe tartozik; egy Oscar de la Renta prét-á-porter-t viselt, amely igen tetszett Atalantának, amikor láttuk a CNN-en Oscar párizsi gáladivatbemutatóját; tudják, akkor, amikor Yves Saint Laurent olyan szépen viselkedett.

- Üdvözöllek székesegyházam partvisai között, gyermekem.

Megáldottam. Közben hirtelen elfogott a vágy, hogy áldásomon kívül még valami másban is részesítsem, de azután eszembe jutott, hogy hologram lévén anyagtalan, tehát nincs súrlódása, azaz egyikünk sem érezne semmit.

Kínos gondolat villant át az agyamon. Elképzelhető, hogy hancurlőcsöm fontos ereklye lesz a jövőben? Végtére is az én körülmetélésemnek - a világ leghíresebb körülmetélésének - köszönhető, hogy a Szent olyan sokáig egy akolban tudta tartani a zsidó és a gój keresztényeket. Bizsergető eszme, hogy ilyen lenyűgöző és magasztos dolog esik meg szaporítószervemmel.

- Úgy tudom, Szent Timót, hogy ön kapcsolatban állt Dr. Helen Schucmannel, még Dr. Helen Schucman életében.
- Amennyire én tudom, nem voltam vele kapcsolatban. Jöjjön, gyermekem.

Kivezettem a szemrevaló teremtést a székesegyház főhajójába, ahol ilyenkor egy lélek sincs, és hellyel kínáltam magam mellett egy kőpadon, a remekbe faragott, ősbizánci stílusú szószék alatt, ott, ahol minden vasárnap előadom magam. A szószéket egy Bizánc művészetéről szóló könyvből másolták ki, és olyan művészeti stílust képvisel, amely csupán két-háromszáz év múlva fog végigsöpörni ezen a vidéken. Csak remélni tudom, hogy a régészek nem fognak belehülyülni, amikor majd magyarázatot keresnek a szószék stílusára. Nagyon szép, mutatós darab, négy csavart oszlopon nyugszik odafent a magasban, míg idelent négy faragott oroszlánra támaszkodik a négy oszlop. Az oldalán pedig egy mozaikkép Dr. Helen Schucmant ábrázolja, mégpedig pontosan úgy, ahogyan könyve, "A csodák tudománya" megírása során festett: a fülét hegyezi, hallgatja a hangot, amely diktál neki, miközben ő kézzel írja, amit hall. Végül ezeregyszáztizennyolc oldalt írt így le, magának Jézusnak a diktálása nyomán.

- Valami kapcsolatnak csak kellett lennie ön és Dr. Schucman között. Hiszen itt van, a szószék oldalán.

Hunyorogtan, meresztettem a szemem. Ott, ahol korábban Jónás volt látható, amint éppen lenyeli a cethalat, most egy furcsa külsejű nő képét találtam; írt, s közben hallgatta az odafentről vagy - még rosszabb - odabentről, a lelke mélyéről érkező hangot.

- Ez Dr. Schucman?

Selma bólintott, és keresztbe tette hosszú lábát. Mivel a vágy nagyrészt vizuális ügy, ott egye a fene a surlódás hiányát, ha egyszer ilyen bomba nővel hoz össze a sors. Selma mintha olvasott volna a gondolataimban.

- Szó sem lehet róla, Timót. Pillanatnyilag a csodákkal vagyunk mindketten elfoglalva, mint ahogy Dr. Schucman is ezzel foglalkozott. A világ összes vallását sikerült neki összhangba hozni egymással nagy művében, amelyet 1975-ben adtak ki, és a rákövetkező évben kezdtek árleszállításban vesztegetni. És azóta is vesztegetik, majdnem húsz évvel azután, hogy Dr. Schucmannak fény gyúlt a lelkében.
- Szívesen találkoznék vele, természetesen.
- Rengeteget tanulhat tőle.
- Jézusról? - Érdekes, hogy akik utánunk születnek, mind azt hiszik, hogy mindenről többet tudnak, mind mi.
- Interdiszciplináris technikákról, amelyek összekapcsolják Jézust, Konfuciuszt és L. Ron Hubbardot. Arról, hogy miként szeressék egymást ugyanúgy, mint önmagunkat. Én például mindenkit, de tényleg abszolúte mindenkit szeretek, amióta a chicagói Életújraélési Központ igazgatója lettem. Viszont figyelmeztetnem kell magát, hogy hamarosan fel fogja keresni Marianne Wilson, ez a szörnyű hárpia, aki Dr. Helen Schucman három kötetes megvilágosodásából szemelgette ki a maga rendkívül népszerű vallását, mint ahogy én is ezekre a Jézus által diktált kötetekre alapoztam a magamét..

Szédület fogott el.

- Hallottam valami Marianne nemtudomkiről, egy bárénekesről, aki a CNN Egy perc Hollywood című műsora szerint...
- Nagyon vigyázzon vele, mert majd megpróbálja rávenni önt, hogy dolgozza bele az evangéliumába az ő raprizsáját...
- Ha Jézus diktálta neki - vagy Dr. Schucmannek - azt a testamentumot, amelyet hirdet, akkor az én evangéliumom szó szerint meg fog egyezni Dr. Schucman szövegével, amelyet egy ráérős pillanatában a Szentlélek diktált le neki.

Selma sajnálkozó pillantást vetett rám.

- Ön képtelen felfogni, mi mindenre képes a Sátán, csakhogy kezébe kaparintsa a vallásunkat.
- Ugyan, nagyon is jól fel tudom fogni. - Igen, jól fel tudom fogni, s minden újabb nap elmúltával egyre többet értek meg a dologból. Életem - amely csupán egyetlen szalag a szalagok végtelen világegyetemében - csatatérré vált, ahol Isten birkózik az Ördöggel, vagy - ahogy mi nevezzük - e világ fejedelmével. Ennek az ütközetnek a kimenetele hamarosan eldől, s az fogja eldönteni, amit éppen írok; írásom készíti elő ugyanis Krisztus eljövetelét a Mi Urunk 2001. évében. Ez az én küldetésem, ez az én megbizatásom; a Szent közölte velem az álomban.

Selma hagyta, hogy blúza lecsússzon a válláról. Hibátlan kebelpár bújt elő a napvilágra.

- Isten házában vagyunk - hápogtam. Majd - nem bírván uralkodni magamon - odanyúltam, hogy kezembe fogjam ezt a rózsaszín bimbós alabástromkörtét, de persze félelmem beigazolódott: hologramot fogtam meg, azaz a nagy semmit.

Selma halk és bizalmas hangon szólt hozzám.

- A Szeretet Istenétől még egy hologramcici sem idegen. Bárcsak testi valómban is itt lehetnék! Ezek az aranyszínű fürtök, ezek a kék szemek...

Mit mondjak, nekiállt begerjeszteni a saját székesegyházam kellős közepén!

- Hol vannak már az én aranyszínű fürtjeim! Tényleg, honnan tudja, hogy...
- Évek óta csatornázom vissza. Többször is láttam önt Rómában, Petronius házában. Én voltam az a nő, aki megtanította Petroniust bridzselni. - Selma megigazította a blúzát. - Mind a mai napig nem volt rá ok, hogy mi ketten beszéljünk egymással. Most viszont van. Azért jöttem, hogy figyelmeztessem: meg fogja önt kísérteni Marianne Williamson, aki nyilván előadja majd a szokásos raprizsáját, hogy Krisztus minden egyes ember feltétel nélküli szeretetlényege...
- Ez így is van, Selma. - A szívem még mindig gyorsabban vert a szokásosnál. Tényleg egész begerjedtem tőle. Vasárnapig rengeteg üdvözlégyet kell majd elmondanom.
- De nem éri be ezzel. Ő akar a messiás lenni.
- Tréfál?
- Önnek fogalma sincs arról, milyen keményen pedáloz ez a hárpia. Mint ahogy arról sem tud, micsoda nyomást gyakorolnak a feministák mindenkire, mert szerintük Isten nő, akinek az egyetlen lánya főképp a férfiak bűneiért áldozta fel magát. Akadt persze egy-két punci is a bűnösök között, ne is tagadjuk, de mi ez ahhoz képest, mint amilyenek a férfiak. Ez a ragadozó kromoszómájuk hajtja őket, és kétezeregyben nukleáris katasztrófába döntik az egész világot, hacsak engem, Selmát nem nyilvánítják a messiásnak Marianne-nel szemben. A messiásnak, aki eljön és ítélkezik, pontosan úgy, ahogy Szent Timót Evangéliumában áll, amelyet hamarosan megtalálnak egy thesszalonikai templomrom fülkéjében a partvisok között Én vagyok a Krisztus.

Hálistennek, a hologram kezdett elhalványodni.

- Ez botrányos. Felháborító. Hiszen ön mégcsak nem is zsidó. És a strandon lakik.
- Az első férjem zsidó volt, most pedig éppen egy szabra herceggel járok, bizonyos Howard Rosennel...

Selma eltűnt, s kebel ide, kebel oda, én nem akarom látni többé. Persze lehet, hogy kénytelen leszek újra találkozni vele, most, hogy emlékezetben visszatérek Rómába...

Nagyon különös dolog történik velem. Miközben felidézem korábbi életem eseményeit, ezeken az eseményeken nem csupán az változtat, hogy leírom őket - tudjuk, hogy az írás az igazság potenciális ellensége, hiszen a szavak legfeljebb közelítőlegesen képesek visszaadni a megtörtént és az emlékezetben megőrzött eseményeket -, hanem a kibicek is, akikből egyre több nyomul fel erre a szalagra, hogy átvegye az irányítást.

Eddig csupán egyszer láttam a Szentet - mondjuk így - hivatalos minőségben: az álomban. De a Szent, akiről most éppen írok, nem egészen ugyanaz a Szent, akire emlékszem - vagy hiszem, hogy emlékszem. Például: említette vagy nem említette Dr. Cutlert, amikor Kr. u. 53-ban Jeruzsálemben voltunk? Úgy hiszem, említette, és én le is írtam, ahogy emlékszem a dologra - vagy hiszem, hogy emlékszem. De amikor az emlékezet útján igyekszem visszatérni a múltba, fel kell készülnöm arra a lehetőségre, hogy az emlékeimet is megváltoztatják, mégpedig úgy, hogy arról én nem is tudok. Például most, hogy visszalapozok a kéziratban, látom, hogy nem is a Szent, hanem Jakab volt az, aki Dr. Cutlert említette - vagy nem említette - annak a farizeus étteremnek a lármájában. Hát igen, a pilátusi kérdés: mi az igazság...

Amikor kiléptem a székesegyházból, Chetet pillantottam meg. Éppen a templomot fényképezte. Bár a közelben tartózkodó makedónoknak nagyon is jól kellett látniuk, oda se bagóztak rá. Nyilván azt gondolták, hogy szkíta turista. Persze a fényképezőgépnek akkor is fel kellett volna keltenie az érdeklődésüket, dehát a makedónokat semmi sem érdekli igazán saját magukon kívül.

- Mire kellenek a fényképek?
- Miután kiástuk az evangéliumát, újjáépítjük a templomot. Tudja, kegyhelyet csinálunk belőle, Szent Timót emlékére. Hogy megy a munka, Tim fiam?
- Jól. Már Rómánál tartok...
- Hű, az nagyon dögös rész lesz. Néró. Szex. Meg minden. De ne feledkezzen meg azokról a levelekről, amelyeket ön segített megírni Pálnak, meg persze azokról sem, amelyeket ő írt önnek. Megvannak önnek?

Bólintottam. Van egy dossziényi anyagom a Szent írásaiból, de persze távolról sem teljes a gyűjtemény.

- Ismeri Selma Suydam-et?
- Úristen! - Chet leült egy biga kerekére; a jármű két héttel ezelőtt tört össze egy közlekedési balesetben, de a roncsot azóta sem takarították el az útból. Hát igen. Mennél több városi adót kell fizetni, annál rosszabbak a közszolgáltatások.

- Selma Suydam alighanem a legelviselhetetlenebb alak ebben a vallási üzletágban.
- Nyilván nem ismeri Mary Baker Eddy-t.
- Gondolom, megint azt a szegény Marianne Williamsont simfölte.

Bólintottam.

- Egyre több félnótás akar valami inputot tőlem...
- Utasítsa vissza őket. - Chet cigarettára gyújtott, persze a jövőben. - Napok óta Marvin Wassersteint hajszolom.
- Még nem sikerült találkoznia vele?
- A General Electric egy óriásvállalat. És Wasserstein sokat van kiküldetésben. Valami komputerzseniféle, ami azzal jár, hogy ha komoly probléma van, még a japánok is őt hívják szakérteni. Most is éppen Tokióban van. Hagytam neki üzenetet a rögzítőjén, hogy ha visszajön, szeretnék vele találkozni.

Leprások raja állt meg, áldásomért esdve; megkapták.

- Tudja, hogy pontosan mikor is találják majd meg a kéziratomat? - böktem hátra hüvelykujjammal a székesegyház felé.
- Gőzöm sincs róla. A Gulf+Easternnél azt állítják, hogy napok kérdése, és megoldották az emberi gyorselőréztetést, de én a magam részéről úgy gondolom, hogy ez fizikai lehetetlenség. Hogyan lehet elmenni egy olyan helyre, amelyik még nincs ott?
- Önök vissza tudnak jönni az időben...
- Mert ön itt volt - itt van - ezen a helyen. Mivel ön egy, már korábban megtörtént esemény, gyerekjáték visszajönni önhöz. De előre menni, egy olyan eseményhez, amely még nem történt meg...

Feltettem Chetnek a nagy kérdést.

- Magukhoz nem csatornázott még vissza senki a jövőből? Nem jött meg egy későbbi Westportból induló vonattal?

Chetnek rákvörös lett az arca. Nem hittem volna, hogy egy hologram ennyire el tudjon pirulni.

- Titokban reméltem, hogy sohasem teszi fel nekem ezt a kérdést.
- Ezek szerint senki sem kereste fel önöket az önök jövőjéből.
- Senki. Ami nagyon különös. A General Electricnél többen úgy gondolják, hogy valami akadály, fal, vagy ilyesmi leblokkolja az utat...
- A Gányoló?
- Nem. A csatornázást nem tudja megakadályozni. Csupán a fényszalagokban tehet kárt.
- Le is blokkolta az összes többi fényszalagot.
- A Jézussal kapcsolatos szalagokat, azokat igen. De az összes szalagon nem tud változtatni, mert a szalagok száma végtelen. Nem, más lehet az oka. Valami interferenciajelenség. Egyetlen későbbi időből - úgy értem, hogy a mi időnknél, ???, Selma és Dr. Cutler idejénél későbbi időből - érkező látogatóról tudunk, a második, az idősebb Dr. Cutlerről. Látta mostanában?

Nemet intettem. Aztán félre kellett ugranom egy kecskenyáj útjából. A kecskék egyszerűen átbaktattak Chet hologramján; ebből is látszott, mennyire gondterhelt, máskor ugyanis mindig gondosan úgy tett, mintha valóságos ember volna, például az mímelte, hogy leül, vagy hogy sört iszik.

A maga helyében én alaposan kifaggatnám az idősebb Dr. Cutlert. - Többet tud bármelyikünknél. Amit ön mondott róla, abból az derül ki, hogy kétezerből vagy kétezernél is későbbről való.

De nyilván az evangéliumom megtalálása előtti időben él, másként minek járna a nyakamra.

- Okos, nagyon okos, Tim fiam. - Chet a karórájára pillantott. - Na, mennem kell. - A homlokát ráncolta. - Van valami, ami nem hagy nyugodni, különösen most, hogy Selma is ráállt önre. Kicserélhetik.
- Mit cserélhetnek ki?
- Akármelyik rögeszmés alak írhat egy szélsőségesen fanatikus szellemű evangéliumot. Mi van akkor, ha visszacsatornázik ide, elrejti az oltár alatti fülkében? Mindenki azt fogja hinni róla, hogy az ön evangéliuma.

Ez már nekem is eszembe jutott, még akkor, amikor először találkoztam Chettel.

- A C 14-es vizsgálat kimutatná róla, hogy hamisítvány.
- És ha mostani, itt helyben gyártott papiruszt szereznek?... Tim fiam, én a maga helyében éjjel-nappal őriztetném azt a fülkét...
- Hogyan? Négyszáz éven át, amíg a gótok vagy kicsodák le nem rombolják a várost?

Atalantával nagyon sok filmet láttunk a Római Birodalom bukásáról. Tiszta röhej mindegyik. Azt próbálják elhitetni a nézőkkel, hogy valami katonai katasztrófa volt a bukás oka, pedig valójában a költségvetési hiánnyal számot nem vető közköltekezés volt az oka, amelyhez hozzájárult az a balga ötlet is, hogy az adóbevételi alap megnövelése érdekében a személyi jövedelemadó elvi felső határát kilencven százalékban állapítsák meg. Ez volt az a pillanat, amikor a gótok átvették a ravennai tőzsdét, és egy tökéletesen törvényes, versenyszerű körülmények között lezajló felvásárlási akcióval felszámolták a Birodalmat. Épp időben, hogy azután létrejöhessen az, amit Chet idejében Európai Közösségnek neveznek.

Mindezt egy hatodik századbeli püspök mondta el nekem, aki - mikor halálán volt - felkeresett engem. Én voltam a védőszentje, neki pedig rémálma támadt; igazság szerint delírizált a láztól, mégis egész jól elbeszélgettünk Jézusról és a tőzsdéről; meggyőződésem, hogy boldogan, megbékélt lélekkel halt meg.

- Ez rendkívül aggasztó - töprengett Chet. - Rengeteg idejük lesz az ön halála után arra, hogy idejöjjenek és kicseréljék a kéziratot,
- Úgy fogom elrejteni, hogy ne találhassák meg. Csakis akkor fog előkerülni, amikor jövőre - mármint az önök idei éve utáni jövőre - felássák az egész romhalmazt.
- Ez a beszéd, Tim fiam.

Aztán visszamentünk a püspöki bungalóba, és Chet felszállt a hazafelé menő vonatra. Én persze tudom, hogy maga Chet fogja elhelyezni az ő szerint való evangéliumot a fülkében, ha nem az ő szája íze szerint írom meg a történetet. Persze, ha bízni lehet Chet és az álombeli Szent becsületességében, akkor nyugodtan megírhatom a történetet az ő szája íze szerint. Ó, micsoda kusza háló! De most már tényleg haladnom kell a történettel. Előre - vagyis hát vissza - Rómába! Mert Róma következik a szalagon, illetve a szövegben.

Megszállt az ördög? Vagy - dehát ki vagyok én? Össze kell szednem magam, s hinnem kell benne, hogy az a "magam", amit összeszedek, tényleg én magam vagyok. Az emlékezet tesz bennünket azzá, akik vagyunk, semmi más. Ha megváltoztatják a szalagod, te már egy másik te vagy. Ostromlott vár vagyok.


Tizennegyedik fejezet


Mindenki emlékszik rá, milyen volt, amikor először megpillantotta Rómát. Ott, Puteoli kikötőjéből a városba vezető úton. Először a magas barna téglafalat látja az ember, a kerek tornyokat és, távolabb, a hét dombon álló márványépület-rengeteget; olyan fehér, mintha hó takarná a földet. Gyengécske hasonlat ez, de nem leltem egyetlen találó szóképre sem a jövőből beszerzett könyvgyűjteményemben.

Egyvalamire nincs felkészülve az ember: a város zajára. Amikor belép az ember a déli kapun, kocsikerekek nyikorgása fogadja, mely összevegyül a közelben lakó fémművesek kalapácsolásának a lármájával. Mire a folyóhoz ér a belvárosban, megsüketül az ember. Mindenki kiabál. A forgalom bedugult. És a szagok nem csupán a jól ismert állati és emberi szagok, az ürüléké, a verítéké, a halas mártásé, hanem hullaszag is közéjük vegyül, oszló testeké, amelyek póznákról lógnak mindenfelé, nyakukban feliratokkal, hogy TOLVAJ VOLTAM ÉLETEMBEN. Olyan, mint az a tábla, amilyet Jézus nyakába akasztottak: HAHAHA, A ZSIDÓK KIRÁLYA.

A Szenttel úgy megbámultunk mindent, mint két vidéki atyafi. Forró nyári nap volt, és én már mentem is volna valamelyik fürdőbe - Róma híres a fürdőiről -, de a Szent először Zenasszal, az ügyvédjével akart beszélni. Így aztán szépen eltévedtünk a Forumon. Ha nem látni azt a két halmot, a Palatinust, ahol a császár palotája van, több hektáron hivatali épületek, oszlopcsarnokok és kertek, és a Capitoliumot, amelynek a tetejéről úgy néz le a Forumra a Jupiter- és a Juno-templom, mint két - mint két öreg, lerobbant templom, - hát, soha ki nem talál innen az ember, mert legalább ezer szoborral és emlékművel van teletömve a Fórum, amely egyénként nem is olyan nagy tér. Ez persze még a nagy tűzvész előtt volt.

- Zenasz a Szenátus mögött lakik, a Varázsló utcában, déli oldal nyolcvankettő, kilences sziget.

A Szent a címet memorizálta. Azt a beszédet is könyv nélkül tudta már, amelyet majd a bíró előtt akart elmondani, a császárról és Istenről. Máltai utunk során volt ideje bőven, hogy felkészüljön a tárgyalásra.

- A tenyeremből fognak enni, Timi. Majd meglátod. Szegény Péter azt hiszi, övé egész Róma, de figyeld csak meg, mi történik, ha szerénységem felhág a szószékre.

Sajnos, őszerénységén egy ökrösszekér hágott volna át, ha időben ki nem ráncigálom a kerekek alól; a Varázsló utca sarkán egy kocsis nekihajtott a Szentnek, majd ment volna tovább, megállás nélkül.

Zenasz házáról kiderült, hogy egy hétemeletes lakóház. A két legfelső emelet a törvény megsértésével épült, de ha az ember megkente az építési felügyelőt, bármit építhetett magának. Így persze előbb-utóbb minden leégett vagy összeomlott a városban. Róma belvárosában alig lehetett biztosítást kötni, s akkor is csak úgy, hogy rettenetesen magas havi biztosítási díjat fizetett az ember.

A nyolcvankettes számú ház földszinti sarkában egy pizzasütő üzemelt, a csípős halas mártás illatát messziről érezni lehetett. Az első emeleten ügyvédi irodák voltak. Zenaszt az irodájában találtuk; tágas szoba, amelynek ablakából egy másik bérházra nyílott kilátás a sikátor szemközti oldalán. Íróasztala mögött egy állványon az új császár, Néró olcsó mellszobra állt; a szoborra tett kézzel kellett ugyanis esküdni.

- Isten hozott, Isten hozott. - Kis ember volt, de nem tűnt veszélyesnek. Görögnek néztem. Velünk mindenesetre görögül beszélt, mégpedig rengeteget.

A Szent hosszú előadást tartott neki a bírósági ügyéről, miközben én egy padon szunyókáltam. Selmáról álmodtam, körte formájú melléről. Álmomban Selma vetkőzőszámot adott elő. Nem bírtam fékezni a vágyam és rávetettem magam. - Vigyázz, nagyon vigyázz Marianne-nel! - súgta a fülembe.

Arra ébredtem, hogy a Szent merev fütykösömnél fogva próbál felrángatni a padról.

- Ébresztő, Timi pajtás - suttogta. - Vendégünk van.

Felültem és meglazítottam a tunikámat, hogy merevedésemet palástoljam. Tagbaszagadt, szakállas férfi állt előttem: maga Kőszikla, akit Együgyű Simon Péternek is neveznek.

- Helló, Tim! - köszönt. Mély hangja volt és erős kézszorítása. - Úgy festettél itt a padon, mint aki Marianne Williamsonról álmodik.

Persze képtelenség, hogy ezt a nevet említette, mint ahogy az is képtelenség, hogy én Selmáról álmodtam, akinek a hologramja majd harminc évvel később tűnik fel az életemben. Sajnos, ezek a betolakodók már nem csupán az álmaimba rontanak be - ez még valahogy elmegy, különösen, ha vallásban utazik az ember -, hanem akkor sem hagynak békében, amikor éber óráimban az evangéliumot igyekszem papírra vetni.

- Nem ismerek semmiféle Marianne Williamsont, mint ahogy maga sem ismer - vágtam a szemébe. Majd feltettem a rettenetes kérdést: - Vagy igen?
- A fiú nyelveken szól. - Kőszikla ismét önmaga volt. Talán félrehallottam, amit mondott. A Szent mégis idegesnek látszott. - Egyébként mindketten megszállhattok itt. Ez egy keresztény lakóház.

Kőszikla sört töltött magának a sarokban álló kőkorsóból.

- Egy Flavia nevű gazdag özvegyasszony a tulajdonos. Keresztényeknek nem kell bért fizetni, csak fenntartási költségeket. - Péter leült Zenasz székére. - Nos, Zenasz, hogy áll a mi Salink ügye?

A Szent a fogát csikorgatta. Utálta, ha Sauluskának, Salinak, Salikának vagy bármi hasonlónak nevezik. Kőszikla tudta ezt, ezért mindig így nevezte. Talán nem árulok el teológiai titkot, ha elmondom, hogy Péter és Pál viszonya amolyan kutyamacska viszony volt, mindahányszor kénytelenek voltak eltűrni egymás társaságát.

- Az ügyet máris lezártnak tekinthetjük. Az istenkáromlás vádját holtbiztos, hogy elejtik. Zavargás okozása, hát, ez már nehezebb egy kicsit, de ha nem sikerül elintézni, hogy ezt a vádat is elejtsék, a büntetés nemigen lesz súlyosabb, minthogy a Szentnek - római jogi terminussal élve - az orrára koppintanak.
- Valamikor jövőre lesz a tárgyalás. - A Szent az ablakon át nézte a szokásos közlekedési dugót. - Remélem, van egy üres szoba a belső udvarban. Nem bírom ezt a pokoli lármát.

Kőszikla kuncogott:

- Majd megszokod, Sali. Szavamat adom, hogy megszokod. Különben is, a test sanyargatása, meg a többi... de hiszen tudod te.

Zenasz a Szent felé fordult.

- Jelentkeznie kell a bírónál, hogy itt van Rómában. Megírtam az óvadéklevelet. Menni fog a dolog, nem lesz semmi probléma.
- Továbbá szeretném, ha bemutatnának a császári udvarban.

Kőszikla ezúttal hahotára fakadt.

- Ez nem fog menni, Sali.
- Római polgár vagyok, Kavics.

Péternek láthatólag nem tetszett ez a gúnynév, amelyet gyakran használtak, de többnyire a háta mögött.

- Néró antiszemita. Én csak tudom. Egyike vagyok annak a néhány zsidónak, akit felengedtek a Palatinusra. De én az a kivétel vagyok, aki erősíti a szabályt, s a szabály a faji megkülönböztetésen alapul. Igaz, Petronius a kvótarendszer híve, a textiliparban és az építőiparban pedig már kötelezően pozitív diszkriminációt alkalmaznak a zsidók és a szkíták esetében.
- Hát én legelsősorban keresztény vagyok, s azt csiripelik a verebek, hogy ez a Néró már teljesen megérett a megtérésre...
- Nem fog menni, Sali.

Kőszikla rendíthetetlen volt, mint egy kőszikla, de én tudtam, hogy ha a Szent jó akar lenni Nerónál és a Palatinusz előkelőségeinél, hát, előbb-utóbb jó lesz náluk.

Ebben az időben a kereszténység szépen terjedt a római társasági körökben, különösen az előkelő hölgyeknek tetszett akik nem tudtak mit kezdeni a rengeteg ráérő idejükkel. A rabszolgákat persze mindig is megvigasztalta az Üzenet: ha cefetül megy a sorod ebben a világban, majd annál boldogabb leszel a túlnaniban - persze, csupán akkor, ha jó keresztény vagy és pontosan fizeted a részleteket. De mivel Néró, aki nagyjából velem egyidős volt akkoriban, életének minden pillanatát élvezte és láthatólag remekül érezte magát, valószínűtlennek látszott, hogy ráharapjon arra az écára, hogy miután feldobta a talpát, még ennél is jobb élete lesz.

A Szentet velem együtt berakták egy hatodik emeleti utcai szobába. Az emeletet nemrégiben ábdálták össze termeszhangyáktól agyonrágott faanyagból. Szerencsére, amíg mi ott laktunk, nem dőlt össze, de néhány hónappal azután, hogy lelkiatya és bika minőségben beköltöztem Flaviához, az özvegyhez az Aventinuson, beomlott a tető. A Szent is átköltözött, és egy közeli kedves keresztény családnál szállt meg.

A tűzvész előtti Róma mocskos lepratelep volt, de mindig adódott valami érdekes az olyan lelkes és kíváncsi fiatalember számára, mint amilyen én voltam akkor. Mint ahogy rengeteg tennivaló adódott abból is, ha az ember belegabalyodott a római jogrend hálójába, és olyan rossz ügyvédje volt, mint Zenasz. Biztos vagyok benne, hogy Kavics szándékosan választott ilyen rossz ügyvédet a Szentnek. Zenasz addig ügyetlenkedett, míg a Szentet végül Róma-ellenes felkelés kirobbantásával vádolták meg, és - hála Alexandrosznak, az epheszoszi rézművesnek, aki váratlanul felbukkant Rómában - bűnösnek találták a vádban. Mivel Alex a bíró kérésére összevissza hazudozott a tárgyaláson, a Szentből vértanú lett - dehát ez nálunk, szenteknél magától értetődő dolog.

De mielőtt Zenasznak alkalma lett volna bebizonyítania tökéletes tehetségtelenségét és hozzá nem értését, a Szent szabadon mozoghatott és prédikálhatott Rómában. Sikerült is lázba hoznia az egész várost. Itt végre kifuthatta igazi formáját. Közben tartotta a kapcsolatot a kisázsiai egyházzal. Ekkor már látszott, hogy az egész Egyház lényegében az ő találmánya, s az ő energiája és vezetői tehetsége tartja össze, persze a gondosan vezetett kartotékok és az Utólagos Behajtó Levelek segítségével. Jakabot és a jeruzsálemi társaságot fokozatosan ejtette a Szent, igen, ejtette, nincs rá jobb szó. Jakabék kiestek a pikszisből. Később, amikor a rómaiak lerombolták a Templomot, Jeruzsálemen kívül semmi befolyásuk nem volt. Az egyház központja átkerült Antiochiába, miközben Róma afféle nyugati keresztény fővárosnak számított, az úgynevezett nerói keresztényüldözés ellenére, ami nagy kamu volt, mivel a császár tulajdonképpen el akarta terelni magáról a gyanút, mondván, hogy nem ő gyújtotta fel Rómát, hanem a keresztények, ami persze szintén nagy kamu volt.

Amikor Rómába érkeztünk, mindenki Glaukon színdarabjáról, a Két kulcs egy zárban című vígjátékról beszélt. Nekem mindenképpen látnom kellett. Kaptunk két ingyenjegyet egy kereszténytől, aki a színház pénztárában dolgozott, és elmentünk megnézni a darabot.

A színház kicsi volt, kamaraszínház-féle, olyan, amelyre a pontosziak a maguk faux gallique nyelvén azt mondják, hogy bijou. Petroniusnak, a Római Birodalom legelegánsabb férfiújának a palotájában volt egyébként a színház, annak egyik szárnyát foglalta el. Petronius a császár legjobb barátja volt és emellett pornográf könyveket is írt, amelyeket tiltakozásom ellenére betiltottak a püspökségemben; azért tiltakoztam, mert mifelénk senki sem olvas semmit, Atalantát és engem is beleértve, amióta megjött a Sony.

Telt ház volt, a darab pedig nagyon mulatságos, bár a második felvonás kissé vontatottnak tűnt. A közönség soraiban mindenféle hírességeket fedeztünk fel, és a Szent fogadkozott, hogy mindegyiküket megtéríti, mielőtt földi küldetése befejeződnék. Igaz, ami igaz, néhány gazdag hölgyet meg is térített, továbbá újraszervezte a római egyházközséget, ahol eddig nagy volt a kupleráj, mert Kőszikla totális szervezési antitalentum volt. A végén aztán ezek ketten már nagyon nem bírták egymást.

Amikor az előadás után kiléptünk az utcára, kit látnak szemeink az előkelő tolongásban, ha nem magát Glaukont, a szerzőt, aki pocakot eresztett, de jókedve a régi.

- Helló, Szent...és Csődör! - Mindig úgy beszélt hozzám vagy rólam, mintha én valami nagy bika volnék az ágyban, ami persze akkoriban még annyira, amennyire igaz is volt. Naponta imádkozom a lelkem üdvéért.
- Fantasztikus színházépület - kezdte a Szent. - Lebilincselő történet, hatásos formában előadva. A második felvonás valóságos hahotaorgia. Nincs néző, akire ne hatna szellemességed, s a szellemességedet éltető bölcsesség. Mennyivel mélyebben és tartalmasabban szól ennek a darabnak minden sora, mint holmi zengő érc és pengő cimbalom!
- Hű, ezt be kellett volna venni a műsorfüzetbe! Na, de gyerünk, gyerünk! Petronius estélyt ad.

Ez volt az első estély Rómában, amelyen részt vettem, s ezen az estélyen éreztem magam a legjobban. Bár a keresztény propaganda úgy állította be a dolgot, hogy Rómában minden party valójában orgia, tanúsíthatom, hogy a szex ezen az estélyen alig játszott szerepet; voltak persze rabszolgafiúk és rabszolgalányok, akik mutogatták magukat, dehát nincs olyan isten háta mögötti porfészek a világon, ahol ne láthatna ilyesmit az ember minden este.

Petronius köre a bridzsért bolondult. Volt egy hatalmas terem, ahol a római társaság krémje több száz bridzsasztal mellett játszott pillanatnyi szünet nélkül, miközben a háttérben zenekar muzsikált. Aztán volt egy társalgóterem, ahol azok, akik beszélgetni szerettek, beszélgethettek egymással és kipróbálhatták, hogyan fogadják aforizmáikat és szellemes mondásaikat a többiek. A Szent ebbe a terembe ment be, ahol Petronius - aszott kis ember, arca feltűnően kifestve - épp Róma legszellemesebb társalgóit hallgatta.

Én a bankett-terem felé vettem az irányt, ahol állóbüfét rendeztek be. Amíg a nyolcvankettes számú házban laktunk, én állandóan éhes voltam, mert a közös keresztény konyhán készült étel egy hányadék volt. A Jeruzsálemben főző és felszolgáló gazdag jenták helyett itt szakadt sikszék mérték ki nekünk a vízben főtt búzát.

Éppen nekiláttam, hogy elpusztítsak egy egész nyársonsült vaddisznót, amikor valaki a hátam mögött hirtelen átkarolt. Megfordultam és ámulva néztem Priscilla szemébe.

- Üdv néked Rómában, Timike.
- Jézusom, hát te meg hogy kerülsz ide? - kérdeztem tőle, nem valami kedvesen, de Priscilla soha sem vette észre az ilyesmit. Túlságosan is el volt foglalva azzal, hogy élő valómból átpofozzon kitalált figurává a naplója számára. Az alexandriai kiadásban például az áll, hogy majd megvesztem az örömtől, amikor Néró császár palotájában viszontláttam őt. Azaz a naplóban megemelte az alkalom rangját, belőlem meg költött alakot csinált.

- Végül hozzámentem Glaukonhoz. Kénytelen voltam. Végzett volna magával, ha én nem vagyok mellette. Tőlem kapja azt a belső erőt, amely hiányzik belőle, mert érzéketlen és önző anyja a fia helyett mindig a kifőzdéjével törődött. Azzal igyekszem kárpótolni Glaukont az anyai közönyért, hogy egész életemet az ő pályája egyengetésének szentelem. S most, hogy Glaukon pályafutása diadalmas tetőpontjára érkezett, magam is érzem a csábítást, hogy visszatérjek a szípadra a táncegyüttesemmel...
- Aquila hol van?
- Epheszoszban. Milyen jó ember!
- Elváltál tőle?

Priscilla kacaja szinte csilingelt.

- Hogy te milyen maradi vagy! Ez itt a római társaság krémje, a menők menői... csak a pitiánerek vacakolnak holmi válással. Egyszerűen hozzámentem Glaukonhoz is.

- Akkor bigámista vagy.
- Chérie, én tudom, hogy te senkinek nem árulod el a titkomat.
- Nem. De a Szentnek ne mondd el.
- Még most is természet ellen való dolgokat csináltok egymással?
- Ugyan, dehogy. Mit képzelsz, mi vagyok én? Egy mártás?

Mártásnak a rómaiak hívták az olyan fiúkat, akikben hátulról meg lehetett mártóztatni a dákót, s akik egyben amatőr ökölvívók is voltak; ez utóbbi jellegzetes mártássport. Régebben nem mártásnak, hanem alsósnak nevezték az ilyeneket, aki meg mártóztatott, azt felsősnek. Ha jól emlékszem, Platón írja valahol, hogy minden alsósba előbb-utóbb beletalál a maga felsőse.

Szerencsére Priscilla kiadója még a megjelentetés előtt elolvastatta a napló kéziratát egy jó ügyvéddel. A rágalmazással kapcsolatos egyiptomi törvények igen szigorúak, ezért a Szenttel és a velem kapcsolatos megalapozatlan állításokat vagy törölték a szövegből, vagy enyhítettek rajtuk. Azért egy-két övön aluli ütést így is sikerült bevinnie Priscillának; például benne maradt a szövegben az, hogy én közben mennyire megöregedtem, pedig amikor Rómában viszontláttam, ő festett úgy, mint egy leharcolt vén csataló, én viszont - huszonhét évesen - ifjúi szépségem teljében voltam.

Miközben a vaddisznóhúst rágtuk, Priscilla dicsekedett.

- Amikor Rómába érkeztem, kiderült, hogy a hírem megelőzött. Mindenki tudott az epheszoszi táncos felolvasásokról, s házigazdánk, Petronius, akinek tökéletes a goutja, állítja, hogy előadótehetségem még Szapphóén is túltesz - tette hozzá gyorsan, mert félt, hogy fitymálkozni fogok rajta.
- Ha már les lányoknál tartunk, hol van Glaukon felesége?

Priscilla társaságában én is önkéntelenül faux gallique-ül kezdek beszélni.

- Epheszoszban. Stephanie-vel. Legalábbis így mondják. Figyelmeztettem Shirley MacLaine-t, hogy mi az ábra, s holtbiztos, hogy egyhamar nem fog visszacsatornázni Epheszoszba. Mindkettőjüktől megszabadultunk. Tudod, mi Glaukonnal sikerre születtünk. Persze nem a kommersz színházi sikerre, hanem a történelmi sikerre. Még életünkben legenda lett belőlünk...
- ...úgyhogy most mindjárt néhány mítosz következik, ha jól sejtem.
- Ne gúnyolódj!

Priscilla szeme szinte sugárzott a vastag fekete szemkihúzó és a szemhéjára kent bíborszínű szemfesték keretében. Ajka tulipiros volt, s elfeketült ínye sem villant elő minduntalan, mint régen, mert a jelek szerint újabban csukott szájjal mosolygott. Alakja még most is egész jó volt, a nyaka láttán viszont undor fogta el az embert. Ennek ellenére továbbra is úgy viselkedett, mintha ő lenne a világ legszebb asszonya.

- Amikor Petronius egyik szoáréján találkoztam Glaukonnal, egymás karjába hullottunk. Ő már akkor is sztár volt Rómában, mint ahogy én is - ez a harmadik felolvasóestem után volt már, talán hallottál róla, olyan felkavaróan hatásos voltam, hogy a császár nagynénje elalélt az izgalomtól. Na, Timi, legyél őszinte? Láttalak a színházban. Mi a véleményed a Két kulcsról? De őszintén!

Amikor Priscilla az őszinte véleményedre kíváncsi valamelyik barátja munkájáról, azt várja, hogy iszonyatosan lepocskondiázd. Én óvatosan csak ennyit mondtam:

- Sose nevettem még ennyit.
- Persze te nem értesz a színházhoz - folytatta, oda sem figyelve arra, amit mondok. - Egyáltalán a művészetekhez. Őszintén megmondom, én kommersznek találtam a Két kulcsot. Rengeteg engedményt tesz a tömeg ízlésének. A cselekménye bárgyú. A viccek elcsépeltek. A közönségnek tetszik, dehát a közönség tökfejekből áll. Pedig Glaukonban megvan a képesség, hogy igazán nagy művész legyen. Érzem, hogy így van, mindig is éreztem. Már nagyon várom, és velem együtt várja az egész világ Glauokon Médeiáját...
- Veled a címszerepben?
- Tiens! - Annyira új volt neki ez az ötlet, hogy meglepetésében tapsolt egyet. - Pourquoi pas?

A nagy drámaíró lépett oda hozzánk.

- Helló, Timi pajtás! Örülök, hogy látlak. Épp most beszéltem Pállal a másik teremben. Mint a régi szép időkben, mi? Együtt a régi banda itt, a Tiberis-parti Babilonban. Tiberis-parti Babilon? Hm. Címnek egész jó lenne, nem gondoljátok?
- Igen. Vicces - mondtam én.
- Hallottam már jobbat is - villogott Priscilla szeme a pályatársi irigységtől.

Most egy fekete hajú nő csatlakozott a társaságunkhoz; előkelően szép asszony, bár egy kicsit hosszú dans le denl, ahogy Priscilla mondaná. Flavia volt, a gazdag keresztény özvegyasszony, akinek az Aventinuson volt hatalmas, palotának is beillő háza; ebbe a házba költöztem én be egy héttel később, s ott is maradtam hónapokra mint Flavia lelki tanácsadója és ágyastársa. A Szentet persze ez iszonyatosan dühítette, de neki is be kellett látnia, hogy a nyolcvankettes számú ház hatodik emeletén lakni kibírhatatlan volt.

Bár jó keresztény volt, Flavia nyomatékosan leszögezte, hogy neki csupán egy lelkiatyára van szüksége otthonában és ágyában, s ez nem a Szent lesz, így aztán a Szent beköltözött egy keresztény családhoz, akik az Aventinus-domb másik oldalán laktak. Mondanom sem kell, hogy állandóan ott ette a fene a házban, de Flavia jó képet vágott a dologhoz. Azt persze nem sejtette, hogy kettőnk között is van valami, dehát, ha már itt tartunk, meg kell mondanom, hogy a Szentet, aki ekkor már rendesen öregedett, s akit ráadásul rettenetesen igénybe vett ez a véget nem érő peres ügy, ekkor már jóval kevésbé bizgette a kangörcs, és ha egyedül voltunk - ami elég ritkán történt - már-már szinte unottan taperolt le, s azt is csak hébe-hóba.

A római keresztények közössége hamarosan két fanklubra szakadt, a Szent rajongóira és Kőszikla híveire. Mint mindig, most is a Szentnek volt a nagyobb sikere, és ez a pénztári bevételeken is meglátszott. A rómaiak majd megvesznek a metafizikáért és az artistamutatványokért. A Szent mindkettőt mesteri fokon művelte, s ezzel rögtön előnyre tett szert Kősziklával szemben, aki elviselhetetlenül unalmasan prédikált, és akit sohasem hívtak meg a jobb házakhoz, pedig ő volt az, nem a Szent, akire Jézus rábízta a Mennyek Országának a Kulcsait; a zárat viszont, amelybe a Kulcsok illenek - mondta tréfásan a Szent -, egyedül ő, a Szent találta meg.

Mivel láttam, mennyi nehézségbe ütközöm, amikor megpróbálok visszaemlékezni azoknak a testamentumoknak, episztoláknak, képeslapoknak és hasonlóknak a szövegére, amelyek valami lényegeset tartalmaztak a kereszténység eredetére és Jézus életére nézve, s amelyek időközben megsemmisültek, rengeteg időt töltöttem el Márknál azzal, hogy kijegyzeteltem az ő eredeti szövegét, amely azon alapult, amit Kőszikla mondott el az emlékeiből Márknak. Kőszikla egyébként majdhogynem írástudatlan maradt.

Mark nagyon rendes volt, megengedte, hogy szó szerint másolhassak ki részleteket a szövegéből. De sehogy sem ment a fejébe, hogy majd kétezer év múlva elkezd szépen pocsékba menni az egész. Amennyire tudtam, elmagyaráztam neki, amit Chettől, Dr. Cutlertől és Marvin Wassersteintől hallottam a komputervírusokról, de Márk képtelen volt bármit is felfogni a dolog technikai oldalából. Igaz, nagyon régen történt mindez, negyven éve, még a nagy tűzvész előtt.

- Azt mondod, hogy álmodtad mindezt?

Márk egy szőnyeghalom tetején ült, a szőnyegek épp most érkeztek Perzsiából. Én az asztalánál éppen a "ki-nemzé-ki"-ket másoltam át az ő kéziratából az enyémbe.

- Nem, igazából nem álom volt ez...nehéz elmagyarázni. Na, szóval én most éppen emlékszem minderre, hogy Rómában vagyunk, a Mi Urunk 64. évében, nem sokkal a tűzvész előtt...
- Tűzvész? Miféle tűzvész?
- Az egész város porig fog égni. Ha jól emlékszem, még az idén...
- Fékezd magad, Timi! Csak nem akarsz te is beállni ezek közé a próféták közé? Rómában úgy nyüzsögnek ezek a félkegyelműek, mint a hangyák. Rosszabb, mint az a rengeteg kamu messiás Jeruzsálemben...
- Nem. Félreérted a dolgot. Ez valóságos. Vagy én legalábbis valóságos vagyok..., illetve azt hiszem.

Ahogy ezeket a sorokat írom, veszem észre, hogy a dolgozószobámat szűnni nem akaró zümmögés tölti be. Különféle hullámhosszúságú rádióhullámokat árasztanak rám. Talán abba kellenem hagyni az írást, amíg nem szűnik a sugárzás. De akkor sohasem készülnék el vele.

Az utóbbi időben mindig akkor kezdődik a zümmögés, amikor leülök és tovább írom a szent történetet. Ha felállok az íróasztaltól, a zümmögés abbamarad. Dr. Cutler, ha nem tévedek? Mindegy, folytatnom kell, mégha állandóan zavarnak is ezekkel a rádióhullámokkal, mert végül is a kellő időben és helyen sikerült a memóriámban felvenni Márkkal a kapcsolatot, ott és akkor, amikor tényleg lezajlott köztünk ez a beszélgetés, pedig akkor még a "hologram" szó ismeretlen volt számunkra, annak ellenére, hogy én utólag egy csomó dolgot megtudtam, és ez mégiscsak több annál, hogy Márk abszolút nem volt képes bármit is előre látni.

- Tudod, mindezt nem most írom le, hanem egy sokkal későbbi időben.
- Dehát a szemem láttára másolod a szövegemet. - Márk a homlokát ráncolta. - Nem árt, ha tudod, hogy Zenasz, aki piszok rossz peres ügyvéd, de nagyon jól ért a szerzői jogvédelemhez, már bejegyeztette a könyvemet a Tabuláriumnál.
- Én csak kétezer év múlva jelentetem meg a könyvem, addig nem. Ezt akár ünnepélyes ígéretnek is veheted.

Ezen a ponton aztán elmondtam Márknak, mi történik gyorselőreországban; persze csupán annyit mondtam el neki, amennyit fel tudott fogni belőle.

Meglepetésemre egyáltalán nem volt meglepődve.

- Mindenhol vannak démonok, s tudjuk, hogy valami tényleg történt Jézussal a Növénykertben. Tehát elképzelhető, hogy igaz, amit mondasz. De ha igaz, akkor talán nekem kellene elrejtenem az evangéliumomat, mondjuk, az egyik sírba a Via Appián, ahol aztán a barátod, ez a Selma...
- Chet.
- ...jó, ez a Chet megtalálhatja majd.
- Nem volna semmi értelme. Ugyanis a Márk-szalag már nem létezik. Így azután egyetlen Márk által írott szöveg sem marad fenn. Ez - mutattam rá a kéziratra - megsemmisült, vagy éppen megsemmisülőben van minden olyan írással együtt, amelyben említés történik rólad. És ugyanez történik a többiek evangéliumával is.
- Dehát itt van. Mindketten látjuk. Olyan valóságos, mint... mint ez a szőnyeg. - A gyakorlott szőnyegkereskedő mozdulatával nyújtott felém egy baktriai darabot.
- Igen, a kézirat valóságos. Te is az vagy. Az a randa baktriai lábtörlő is valóságos. De csupán azért, mert én valóságos vagyok. Te az én szalagomon létezel, az egyetlen szalagon, amely nincs leblokkolva.

Márk kezéből kihullott a szőnyeg.

- Ezek szerint én kizárólag a te emlékezetedben létezem?
- Eltaláltad. Kizárólag az én emlékezetemben. Az emlékezetemben, amely napról-napra gyengébb, mert elmúltam hatvan éves, és állandóan szól ez a zümmögő hang, ami azt jelenti, hogy ezek...hallod? Te is hallod? - Most hirtelen mintha az asztalon fekvő kéziratból jött volna a zümmögés.

Márk bólintott. Aztán elsápadt. Úgy festett, mint aki rögtön hányni fog.

- Ha te kimész ebből a szobából, én nem létezem többé?
- Ez a szomorú igazság. De ne félj, semmit sem fogsz érezni. Persze az igazi Márk - azaz te - még él - legalábbis nem hallottam, hogy meghalt volna - kilencvenhatban, akkor, amikor én is élek és emlékezem rád, felidézem, milyen voltál akkor.

Márk lehunyta a szemét.

- Fához hasonlatos embereket látok. Járnak.

Diktálni kezdett, és én írtam, amit mondott. Mire vége lett a napnak, sikerült az egész történetet papírra vetni, igaz, a "nemzé-ezt-nemzé-azt"-ot végül is kihagytuk, de beírtunk egy csomó új részt, amelyet a kiadó kihúzatott Márkkal a kéziratból, beleértve a nagyon fontos 254. Intelmet: "Halkuljon el bennem Isten hangján kívül minden más hang, mert ma nem engedjük, hogy az önös én irányítsa szavainkat és cselekedeteinket." Amiből az is kiderül, hogy tényleg Jézus szóla imígyen Helen Schucmanhez.

Akik az én adómra hangolták magukat, azoknak elmondom, hogy a Márk testamentumából általam készített változatot elrejtettem, mégpedig olyan helyre, ahol senki sem férhet hozzá. Közben írom tovább a magam testamentumát, beszámolok a Szent végnapjairól Rómában, s közreadom szemtanúi beszámolómat arról, hogy valójában mi is történt a Golgotán. Oda persze majd csak ezután jutok el, minden bizonnyal a westporti vonattal, mert legjobb tudomásom szerint nálunk, Makedóniában nincsenek megbízható médiumok.


Tizenötödik fejezet


Bár a Szent mindent megtett, csakhogy behízelegje magát Petronius kegyeibe, az ízlés eme döntőbírája, vagy arbitere, ahogy Rómában nevezték, nem állhatta őt. Így aztán én voltam az, aki Petronius csütörtök esti szoáréin a keresztény üzenetet terjesztette. Ilyenkor mindenki, aki valamit is számított Rómában, itt volt és bridzselt; azt a játékot játszotta, amelyről Selma Suydam azt állítja, hogy ő tanította meg Petroniusnak. Mondanom sem kell, hogy Priscillának sikerült befúrnia magát ebbe a társaságba, s ezt a sikert annak köszönhette, hogy az arbiler kedvenc tollnokának, Glaukonnak volt a (bigámista) felesége. Én azért kaptam meghívást a szoárékra, mert jácint-arany fürtök borították fejem, és nefelejcskék volt a szemem.

Hát igen, Petronius szemet vetett rám. Nem, tévednek, nem történt semmi. Különben is, Petronius ekkor már előrehaladott ólommérgezésben szenvedett - azt persze csak később tudtam meg, mi is ez a betegség. Azért volt beteg, mert mindent ólomedényekben főztek neki, ő meg mindent ólomtányérokról evett. Majdnem teljesen kihullott a haja. Ekcéma kínozta. Állandóan fájt a feje. Impotens volt és kedélybeteg. Mégis, ha összeszedte magát, az életben is az volt, aki a Satirricon szerzőjeként: csak úgy árasztotta magából a sziporkázó szellemességeket és velős mondásokat. - Mivel az ólóm a legdrágább fém, amellyel főzni lehet, csakis a gazdag ember engedheti meg magának, hogy csakis ólommal éljen - ilyen és hasonló szellemességeit gyakran idézgették jobb körökben.

- Ülj ide, fiúkám - szólt Petronius egy csütörtöki szoárén. A hatalmas, márványból kialakított társalgókörben ültünk, ahol a város szellemóriásai vívják szellemes szócsatáikat. Ezen a csütörtökön csupán pár tucat volt ott belőlük, mind férfi. Petronius házában a nőknek meg volt tiltva a szellemesség, ellentétben a császári otthonnal, ahol Neró tehetetlenül vergődött szilaj természetű anyja és nővérei karmaiban, akik egytől-egyig megérték a pénzüket. Nem lepett meg, amikor később értesültem róla, hogy Néró vízbe fojtotta az anyját.

Odább, a sárga alabástrom oszlopsor másik oldalán a bridzsjátékosok minden figyelmét a játszma folyása kötötte le; mindegyik dúdolt vagy valami jellegzetes mondást motyogott maga elé, ha nem volt kénytelen szemét forgatva felkiáltani:

- Jaj, mekkora hülyeséget csináltam!

Ezt különösen Priscillától lehetett gyakran hallani, aki a bridzset is mímelte, mint minden mást, de idővel ráeszmélt, hogy ha nem tanulja meg legalább a szabályokat, nem fogják meghívni ezekre a csütörtökökre. Ezért bridzsórákat vett egy szíriai rabszolgától - miért, miért nem, a levanteiek mesterfokon értenek minden kártyajátékhoz. Talán a vérükben van. Vagy az ujjaikban. gy aztán Priscilla kezdett egy kicsit jobban bridzselni, és mindenhová meghívták, még az udvarhoz is, persze elsősorban azért, mert Glaukon annyira népszerű volt. Én sohasem jutottam be az udvarhoz, de Neróval találkoztam.

Petronius márványtrónja mellé telepedtem egy zsámolyra. Ő beletúrt arany fürtjeimbe.

- Nem akármilyen edény hordozza lelked! - mondta, egyszerre szellemesen és filozofikusan, s azon .az előkelően vontatott fejhangon, amelyet a Palatínuson mindenki utánozni próbált.

- Ólomedény, uram? - próbálkoztam meg én is egy szellemességgel.
- Ez attól függ, mennyi a tarifád. Így ránézésre - markolt bele fájdalmasan fürtjeimbe - aranyedénynek látszik. - Elengedte a hajam. - Mesélj nekem, fiúka, arról a kibírhatatlan zsidóról, akivel együtt utazgatsz, tudod, aki olyan, mint egy majom.
- Pál valójában keresztény, aki... - Petronius bort mert a kelyhembe. A merőkanál fehér aranyból készült, smaragd berakással, s olyan szép darab volt, hogy Petronius mérceként használta a dolgok szépségének a megítélésében. Odatartotta Flavia, az én özvegy pártfogóm és szeretőm arcához, és megállapította:

- Körülbelül egyharmad merőkanál.

Ez már bóknak számított. Én "egy teljes merőkanál" voltam, amelyik a legmagasabb osztály.

- Mindig átsöpör rajtunk valami Keletről jövő új vallás, és senki sem tudja, marad-e vagy megy tovább a széllel. Ki hitte volna kétszázötven évvel ezelőtt, amikor Cybele istennő a városba érkezett, hogy nagykutya lesz belőle a Pantheonunkban? Lehet, hogy a te Jézusodra is rákapnak az emberek. Dehát ki tudja? Egyébként kit érdekel? Végül is minden csak illúzió.

Döbbenten hallgattam Petronius szavait, de továbbra is hízelkedve függesztettem a tekintetemet karvalyorrára és arcára, amelyről kétoldalt aszott redőkbe türemkedve csüngött alá a májfoltos bőr. Úgy festett, mint a sírjából kikelt Lazarus, ahogy Mary Baker Eddy lefestette nekem.

- Persze ez a Jézus, ha jól értem Pált, a világvégében utazik, s ezek a világvégés fIúk mindig befürödnek, amikor a világ nem hajlandó a jóslat szerinti időpontban véget érni.
- Mi azt hirdetjük, hogy nincs rögzített időpontja a világvégének, de a vég mindenképp el fog jönni, s ezért fel kell rá készülnünk. Hiszen Krisztus éppen ezért halt meg, s a Feltámadással Isten elindította a végső fázist.

Láthatják, hogy már akkor is milyen jól igazodtam az új irányvonalhoz. Mivel komoly voltam, kisfiús és ennivalóan cuki, Petronius újra marokra fogta arany gyapjamat. Aztán a nyakamat fogdosta egy kicsit. Petronius nyakfetisista volt.

- Mint talán te is tudod, számunkra, akiknek a rendszer szívében jutott hely, sem Isten nincs, sem istenek, csupán pisla árnyak vannak az emberi elmékben, régebbi idők és más fények maradékai, megtörtént, sőt, ez így jobb is talán, merőben képzeletbeli események kusza emlékei, mivel a művészet, melyet a képzelet éltet, mindig előbbre való az életnél, amint ezt ez a merőkanál oly ékesen bizonyítja, és, hasonlóan ehhez a merőkanálhoz, a művészet a lélek igazi istápja, szemben az élettel. A végső elemzésben egyetlen isten sem létezik, csupán a képzeletben, amiből az következik, hogy te és a barátaid valami nagyon komplikált istent képzeltek el magatoknak, miközben én soha egyetlen istent sem álmodtam meg magamnak. Számomra nincs más, csak a hús, a napfény és a tenger, a tenger! Ott, a mi nagy Görögországunk sziklás partjainál, ahol minden él a déli nap fényében, ahol rajzik az élet Kroton kikötőjének karéjában a kérlelhetetlen déli nap tüzében. Még most is azokról az ifjakról álmodom, akiket akkor ismertem, amikor magam is ifjú voltam - volt egy yachtom, nyughatatlan vágy tüzelt, mennem kellett, mindig tovább, mindig új kikötőkbe, ahol szürke mészkő épületek vártak engem és nemlétező, mégis víg istenek harsány színekkel festett templomai, és persze a tenger, örökkön a tenger, a kékzöld tenger, amelybe egykor réges-régen fejest ugrott egy fiú a krotoni mólóról, hogy úszva érje be hajómat és a fedélzetre mászva én a karjaimba zárhassam őt, de mivel a kékzöld tenger alatti alattomos sziklán kiloccsant az agya, az örökkévalóság zárta őt karjaiba, nem én. Ah, az a bársonysima bőr! Ah, az a tengervízízű férfiveríték!... Ez volt az egyetlen isten, akit imádtam, de ma már őrá sincs szükségem, ahogy egyre mélyebb süllyedek az öregség tengerében. Ma reggel a ballábam kisujja levált. Ha nem lennék sztoikus, felbőszültem volna. Mégis, a szépség örök, a szépséget még ma is, öregen is megtapasztalhatja az ember, láthatja és megérintheti a fehér-rózsaszín-fehér bőrt, elmerenghet ezen a nagyszerű merőkanálon. Végtére is, kisujj ide, kisujj oda, a művészi tökély az egyetlen imádatra érdemes istenség. Persze annak kivételével, aki ím, most mifelénk közeleg...

Petronius meglepően fürgén pattant lábra - összesen kilenc lábujjat számláló két lábára -, s a társalgási körben ülők mind ugyanilyen gyorsan álltak fel, hogy azután mindenki térdre vesse magát az isteni Augustus, Lucius Domitius Ahenobarbus előtt, akit a világ jobban ismer családi nevén, Neróként.

Néró sokkal jobb külsejű ember volt, mint ahogy a képét viselő pénzérmék sejtetni engedték. Piszkosszőke hajú volt és erős testű. Kifejezetten csinos férfi lett volna, ha nem ereszt sörhasat - ezt Lisztrában így nevezik. Úgy festett, mint egy terhes asszony. És neki is rossz, beteg bőre volt, akárcsak Petroniusnak - igen, ólommérgezéstől.
- Emelkedjetek fel! Róma napjának fénye fürössze hű arcotok!

Hibátlanul, bár színpadiasan beszélt görögül. A görög kötelező volt az udvarban, és ezt a régi gárdához tartozó patriciusok, akik féltve őrizték a latin kultúrát, igencsak nehezményezték. Azt hiszem, utólagos bölcsesség nélkül is látni lehetett, hogy - enyhén szólva - nem fog a végtelenségig uralkodni, de akkor még nagyon népszerű volt értelmiségi körökben, a görög világban pedig egyenesen ajnározták, mert rengeteg nyilvános fellépést vállalt arrafelé, boxolt, színdarabokban játszott és szomorú, de vérforraló ritmusú dalokat énekelt, például arról, hogy "maaajd beszakad a hátam, maaajd beszakad a hátam, mert szedem a gyapotot, mert szedem a gyapotot a jó öreg Nílus folyó partján".

A Szentnek egyetlen egyszer sikerült Néró közelébe jutnia, és ezt is nekem köszönhette. Elmondtam Petroniusnak, hogy micsoda remek sztepptáncos és zsonglőr. Petronius megnézte a számát, majd felvetette a Palatinusbeli szombat esti varieté műsorára. Én nem voltam ott az előadáson, de Glaukon, aki viszont igen, azt mondta, hogy a Szent még sohasem volt ilyen jó formában. A jelek szerint az evangéliumot hirdette, miközben szteppelt és a buzogányokat dobálta. Néró ezt olyan mulatságosnak találta, hogy röhögőgörcsöt kapott. Állítólag a földön hempergett, amikor a Szent ezt az ez-nemzé-azt-az-meg-nemzé-ezt-rizsát nyomta, amikor pedig a Feltámadást mesélte el, a társaság krémje a combját csapkodta a gyönyörűségtől.

A Szent persze dühös volt, hogy egyszerű mulattatóként kezelik, de amikor Néró felkérte, hogy adjon neki sztepptáncból magánórákat, örömmel elfogadta a felkérést. Néró egyébként isteni volt modern táncban, és egy alkalommal még Priscilla partnereként is fellépett "A Szentek betáncolása" című kompozícióban. De aztán leégett a város, a Szentet meg - hála Zenasznak, az ügyvédnek - kivégezték.

Sokat töprengtem azon, hogy mennyire másképp alakult volna a történelem, ha a Szent megtarthatja Nerónak a teljes, tizenkét órából álló tánctanfolyamot, amelynek során biztosan megtéríti a császárt. Egy keresztény Néró! - dehát dőre dolog azon merengeni, mi lehetett volna. Ami van, van, ami volt, volt, ami lesz, lesz. Vagy nem lesz?

Néró rögtön nagyon csípte kisfiús bájaimat. Petronius mutatott be neki.

- Szép görög ifjú, Petronius. Arbiternek egész jó az ízlésed.

Remek szóvicc volt ez, legalábbis görög eredetiben. Néró megcibálta a hajam.

- Amatőr boxoló vagy? - Akkoriban ez volt a szokásos csábduma az Udvarban.
- Nem, isteni Caesar. Én birkózni szeretek. Amatőr alapon, azaz szeretetből. Mégpedig lányokkal.
- Fiú ez minden ízében - jegyezte meg Petronius, miközben a csillogó-villogó merőkanalával a puncsostál fölött körözött.
- Nagyon szép merőkanál - sóhajtott fel Néró.
- Végrendeletemben isteni felségedre hagytam. És ha azt nézem, milyen ütemben válik le rólam lábujj és miegymás, meg kell mondanom, hogy a merőkanál hamarost megtalálja igazi otthonát isteni felséged tulajdonában.

Néró két ujjával a levegőbe bökött, hogy kivédje az ártó szem hatását.

- Ne mondj ilyeneket! Rossz omen. Ne fessük az ördögöt a falra! - Halkabbra fogta a hangját. - Ha már szóba került a halál, közölhetem, hogy meg akarnak ölni. Összeesküvés...
- Ó, isteni felségedet mindig meg akarják ölni holmi összeesküvők. Rómában vagyunk, vagy hol?

Néró a fejét rázta; én úgy láttam, hogy szomorúan.

- Calpurnius Piso áll a dolog mögött. Az ön barátja.

Petronius nem veszítette el a lélekjelenlétét. Dehát persze őt akár Petronius Hidegvér Arbiternek is hívhatták volna.

- Az ön barátja is, isteni felség. Legalábbis látszatra. Mint ahogy az enyém is. Látszatra. Különben is, mi csupán bridzspartnerek vagyunk. Jut eszembe, a számát sem tudom, hány holdforduló óta nem láttam őt a bridzsasztalnál.
- Nyilván minden idejét leköti az összeesküvősdi. Na mindegy. Itt az ideje egy kiadós vérfürdőnek. - Néró felsóhajtott. - Rengeteg munkával jár. Azok a végtelenül hosszú listák a lemészárolandókról!
- Sajnos, az ön alattvalói csupán ebből értenek, egy mély, alapos, tisztító hatású vérfürdőből.
- Mint mindig, most is igazad van, Petronius. De most hagyjuk ezt! Momentán egy kis amatőr boxra vágyom.

Néró felém fordult. Én meg félve Petronius felé, aki viszont a kormonyikhoz intézte szavait:

- Vezesse ő isteni felségét a boxterembe!

Én elpirultam, mert minden szem engem bámult, ahogy Néró elvezetett a - szégyenem helyére. Nincs erre jobb szó.

A boxteremben a császár lerángatta rólam a tunikámat. Ott álltam anyaszült meztelenül és remegtem, mint egy szűzlány.

- Ez igen! - csettintett, ahogy testemet gusztálta. - Na, lássuk a bicepszeket. Most oldalról. Nagyon jó! Most megfeszítjük a mellizmokat. Igen. Szép, fejlett mellizmok. Most megfordulunk, így, jó. Megfeszítjük a fűrészizmokat. Összeszorítjuk azokat a kis kerek farpofákat. Jól van. Lábujjhegyre állunk. Most visszafordulunk. Megfeszítjük a combizmokat. - Tekintete hirtelen megakadt csonka fütykösömön. - Biboldó vagy, buzikám? - kérdezte összeszűkült szemmel.
- Nem, keresztény vagyok - nyifogtam. - Azért kellett megcsináltatnom, mert nem bírt hátracsúszni...
- Fitymaszűkület. - Néró már mosolygott. - Előfordul a legjobb családokban is. Tudod, hogy miközben mi itt boxolunk, Britanniában valóságos fitymaszűkületjárvány tombol? Nem rossz, mi? Na, fordulj meg. Szorítsd össze a pofácskákat. Mint két márványgolyó. Isteni. Most tárd szét őket...
- De én nem boxolok, isteni felség. Én nem vagyok mártás. Fedél vagyok.
- Csak voltál - mondta Néró, és hátamra döntött, magasba emelte a lábam, s a kezemet rákulcsolta a bokámra, éppen úgy, ahogy én szoktam a lányokkal.
- Ez erőszak! - sikoltottam.
- Pontosan. Mostantól pedig kuss! - Becsukta a szemét. - El kell képzelnem, hogy te valójában egy bomba jó csaj vagy, mert csakis így tudok visszatalálni a bennem lakozó gyermekhez.

Majd bömbölni kezdett, mint a bika és belémhatolt. Felüvöltöttem. Ő keményen döfölt. Én próbáltam ellenállni. Ő elélvezett. Lábam elnyúlt a földön; ő közibük dőlt.

- Mennyire szeretném, ha lány lennél - sóhajtotta a fülembe.
- Én is. Úgy értem, hogy ha a férfiak ezt csinálják velem, akkor sokkal könnyebb lenne a dolgom, ha lány lennék. Már mondtam az előbb, hogy nekem nem ez a szerepem.
- De most ez volt a szereped, s el is játszottad becsülettel, Timibaba. És én voltam a fedél. Hiába, a szerelem sem fenékig tejfel. Mit szólnál hozzá, ha lányt csinálnék belőled?

Voltam én már néhány hajmeresztő helyzetben fiatal életem során, de ez volt a leghajmeresztőbb. Néró bal tenyerén méregette férfiúságomat, mint a hentes a kolbászt, jobb kezével meg szórakozottan a golyóimat morzsolgatta. Siránkozni kezdtem.

- Ugyan miért akarna lányt csinálni belőlem? Hiszen bicepszem lelappadna, a mellizmom olyan puha lenne, mint a túró, és még boxolni sem tudnék...
- Régi álmom, hogy elveszek egy izmos fatalembert és gyönyörű lányt csinálok belőle. Így két legyet ütnék egy csapásra, ahogy mondani szokás.

Megszorította az én két legyecskémet, amitől elállt a lélegzetem. Olyan érzés volt, mint a körülmetélésemről szóló visszatérő álom, csak rosszabb.

- Nem értem. Adva van egy tökéletes testű fiú. Miért kell ezt a tökélyt elrontani azzal, hogy lánnyá alakítjuk? Hiszen ez a fiúból csinált lány lánynak nyilván nem lesz valami nagy szám.

Nerót gyakorlati szempontok vezérelték az ügyben. Láthatólag alaposan átgondolta az egészet.

- Először is, én nem akarok gyereket, főleg attól a férfiasszonytól, akit szeretek. Én a férfibarátság láncaiban hiszek - meg persze a megláncolásos szexben is -, és a te személyedben, azt hiszem, megtalálnám a legjobb havert, aki minden ízében fiú, igen, jól mondta Petronius, majd ezt a csupafiú legényt átalakítjuk lánnyá, legalábbis részben lánnyá, és persze mindkettő enyém ebből a kettő-az-egybenből. Milyen jól szórakozhatnánk együtt! Milyen boldogok lehetnénk!

Néró szájon csókolt. Elég undorító dolog, különösen annak, aki úgy utálja a szájmunkát, mint én. Dehát a római császárral nem ellenkezik az ember. Különben is, mindenre hajlandó lettem volna, csakhogy egészben, csonkítatlanul kijussak innen.

Néró szomorúan elmélázott életén.

- Az én helyzetemben nem lehet tudni, hogy az emberek az embert gyűlölik-e bennem, vagy a császárt. És ami ennél is rosszabb, hogy sohasem teljesülhet az álmom, hogy zenélhessek, hogy legyen egy bandám és utazhassak - és jönne velünk a banda sleppje is, ó, a slepp! - Felsóhajtott. - Persze, ha én is olyan lennék, mint a többi, ha közönséges mindennapi ember lehetnék, akkor - kérlek, ne nevess ki azért, amit most mondok - többszörös gyilkos szeretnék lenni.
- Dehát isteni felséged most is azt ölet meg, akit akar...
- Igen, de nincsen benne semmi élvezet. Teljesen törvényes a dolog. Veszély? Félelem? Izgalom? Nuku. És a hajsza? Az üldözés? Vágóhídi mészáros vagyok, amikor valójában vadász szeretnék lenni. - Odarántott izmos mellkasára. - Döntöttem. Elveszlek feleségül.

A sors úgy hozta, hogy a Nerót meggyilkolni próbáló összeesküvők mentettek meg ettől a frigytől. Piso görögellenes latin nemzeti pártjához tartozó katonatisztek egy csoportja nyomult be a terembe és rárontott Neróra, aki kecses ívben, egy gyakorlott kaszkadőrt meghazudtoló ügyességgel kivetette magát az egyik ablakon. Az első emeleten voltunk, így a császár sértetlenül landolt a medencében, ahol a díszpontyokat tartották.

Felkaptam a ruhámat, és anyaszült meztelenül rohantam át Petroniusékhoz, a társalgókörbe. Amikor Petronius meglátott, szellemeskedni kezdett.

- Quo vadis? - kérdezte, s a többiek mind kötelességtudóan vihorászni kezdtek. Jézus poénja Kősziklával ekkor már annyira ismert volt Rómában, hogy rengeteg viccnek volt az alapja ezekben a tűzvész előtti időkben.

- Megtámadták az isteni felséget! Épp most ugrott ki az ablakon.

Ez volt az a pillanat, amikor Petronius társalgókörében, egész palotájában, sőt, életében is véget ért a vihorászás, ugyanis rásütötték, hogy benne volt a császár elleni összeesküvésben, és kénytelen volt öngyilkosságot elkövetni. Egy kád forró vízben vágta fel az ereit; ez volt akkoriban az öngyilkosság legkedveltebb módja, legalábbis magasabb körökben.

De mielőtt beleült volna vérfürdőkádjába, Petronius megírta Néró rövid életrajzát, és ebben a fantasztikusan izgalmas kis munkában felidézte, miként ölte meg a császár a feleségét, az anyját, meg a többieket, milyen volt és miket művelt az ágyban, meg hogy milyen undorítóan neveletlen volt az asztalnál. Bármennyire is igyekeztek a hatóságok, a könyv betiltásának sohasem tudtak száz százalékig érvényt szerezni - én múlt héten láttam meg egy példányt a könyvárusnál, meg is vettem rögtön -, így azután Petroniusé volt az utolsó szó. Ja, egyébként élete utolsó fürdője előtt apró darabokra törte az arany merőkanalat.

Néró kötelezte az udvart, hogy mindenki egy hónapig gyászt viseljen azért a merőkanálért. Majd egy fiatal katonán végrehajtotta, amit velem akart csinálni, s a végeredményt elvette feleségül. Nem tudom eléggé nyomatékosan hangsúlyozni, hogy az idő múlásával milyen szörnyű következményei lesznek az ólommérgezésnek.

Ez a vége???



Talán a 16. fejezet???

Hol az eleje???



tött óra után, amikor 2. Cutler jelent meg mellettem. Szerencsére a többi vendégnek már sikerült annyira felüdítenie magát - hetvenedvasárnap volt éppen -, hogy kábulatukban észre sem vették ennek a - legalábbis szerintem - igen feltűnő hologramnak a megjelenését.

- Jónapot, Szent Timót!
- Á, Dr. Cutler! - Kedvesen bólintottam felé; én legalábbis kedvesnek szántam a bólintást. - Üljön le, igyék egy...persze ön nem tud inni, ugye?
- Csupán árnya vagyok önmagamnak. Annak az ennek az árnya, amely - hogy pontosak legyünk - ebben a pillanatban a Gulf+Eastern laboratóriumában található, a Columbus Circle-ön New Yorkban. Különleges, nagyon különleges effektusokon dolgozom éppen, a Kr. u. 2001 év előkészületeképpen. De erről ne mondjon semmit fiatalabb önmagamnak, ha becsatornázik.

A lényeget kérdeztem.

- Ön vagy ő intézi a kiruccanásomat a Golgotára?

2. Cutler ezúttal - tőle szokatlan módon - nem adott egyenes választ a kérdésemre.

- Természetesen tudjuk, hogy ön ott van, pontosabban ott volt a Golgotán, ezt a Polaroid-fotó bizonyítja. De hogy kié lesz a megtiszteltetés, hogy utaztathatja önt? A Gulf+Easterné vagy a General Electricé?
- Ön nem tudja?
- Tudom is, meg nem is. Két különböző forgatókönyve létezik az eseményeknek. Én a másodikon dolgozom, amelyik, nagyon remélem, fel fogja váltani az elsőt, imádkozom érte, hogy felváltsa. Ugyanis az első az ellenség forgatókönyve, az enyém, korábbi önmagamé, aki tíz évvel ezelőtt a General Electricnél dolgozott. Ez a megtévedt önmagam úgy tervezi, hogy a jövő hét valamelyik napján önt átszállítja a Golgotára, ahol ön műsorvezetőként vesz részt az NBC Egyenes adásban a Golgotáról című műsorában.
- Ezek szerint Chet nem etetett, amikor azt mondta, hogy a gazdasági osztály már elfogadta a feltételeimet, beleértve azt is, hogy a bruttót milyen százalékban kerekítik fel, ha a nettót úgy számoljuk, hogy...
- Pofa be! - fojtotta belém rendkívül durván a szót 2. Cutler.

Velem beszélt így, aki püspök vagyok, műsorvezető és várományos szent!

- Ön nem fogja fel, mennyire komoly ügy ez, és nem csupán önre vagy a kereszténységre, hanem az egész emberiség fennmaradására nézve is.
- Ha ez így van, Dr. Cutler - mondtam rendkívül hűvös és kimért hangon -, akkor talán magyarázza el nekem, mi is ez a "komoly ügy", ahogy maga nevezte!
- Mielőtt megvilágosodott az elmém, és otthagytam a General Electricet, szenvedélyes cionista voltam. Bár keresztény neveltetésben részesültem, a Fairleigh Dickinson Egyetemen, ahol a legjobban értenek a judaisztikához, az összehasonlító vallástörténet terén folytatott tanulmányaim meggyőztek arról, hogy Jézus egyrészt nem volt keresztény, másrészt elborzadna, ha látná, mit művelt Szent Pál az Ő Üzenetével, amely kizárólag a zsidóknak szólt - tudja, hogy Pál miként csinált bolhát az elefántból. És végül, ami számomra a döntő tény: Jézust megfeszítették. Ez azt jelenti, hogy nem a mi messiásunk volt. Igen, áttértem a zsidó vallásra, bár most másodszor is elvesztettem a hitem - vagy csupán valami magasabbrendű hitre cseréltem...
- Selma Suydam hitére?
- Ne gyerekeskedjék. Selma különben is Robert De Niróval jár.

Megdörgölte lapos orra hegyét; fiatalabb önmagának egészen másfajta orra van. Szélhámos csaló, vagy - ami még ennél is rosszabb - kozmetikai műtéttel csináltatott új orrot magának?

- Sajnos, nem áll módomban megvallani, hogy miben hiszek. Csupán arról beszélhetek, amiben nem hiszek. Elviselhetetlen ifjabb önmagam a fejébe vette, hogy a judaizmust meg kell menteni a kereszténységtől, és ez csakis úgy lehetséges, ha visszamegyünk a kezdőpontra, azaz a Golgotára, és megváltoztatjuk az egész történetet.
- Ezek szerint 1. Cutler lenne a Gányoló?
- Á, neki nincs türelme ilyen sok szalagot egyenként megfertőzni a vírussal. De ő beszélte rá magát ennek az evangéliumnak a megírására, amely kétezerig nem kerül elő...
- Ön látta, amit írtam... vagy írni fogok?
- Eddig még nem. A régészek vizsgálják a kéziratot, C 14-es vizsgálatnak vetik alá a papiruszt. Még senki sem olvasta. De könnyen lehet, hogy az ön evangéliuma nem éri el a kívánt hatást, ha mi ketten nem lépünk fel az én fiatalabb önmagam és kollégái ellen...
- Kollégái? Például Chet?
- Á, Chet nem számít igazán. Lepkesúly. A dolognak csupán a reklám- és marketingrészével foglalkozik. Mellékszereplő az ügyben. Marvin Wasserstein viszont zseni, ő játssza a főszerepet ebben az istenekről szóló színdarabban, amelyet éppen előadunk.

2. Cutler kinyitotta az aktatáskáját.

- Hoztam önnek egy videokazettát. Ha megnézi, rengeteg hasznos háttérinformációhoz jut, amely segít megérteni az eseményeket.
- Nincs videóm.
- Dehogynincs. Ott van, az a lapos doboz a Sony tetején. - Kis csomagot nyújtott át nekem. - Beletettem a használati tájékoztatót is. Nagyon egyszerű. Angolul is, japánul is. Persze maga nem olvas a mi modern nyelveinken, csupán intuitíve felfogja a szavak jelentését. Ez a gyorselőre és a jó öreg visszacsévélés mellékhatása.
- Lehetségessé vált már a gyorselőre? Eljuthatok a jövőbe?

2. Cutler bólintott.

- Én - a másik én, aki a General Electricnél van, vagyis volt - nem sokkal azelőtt fejlesztette ki a Cutler-féle molekuláris azonosállapoteffektust, hogy a Gányoló elkezdte pusztító munkáját.
- Van valami összefüggés a kettő között?
- Van. Ha megnézi a videót, látni fogja. Szent Timót, szeretnénk, ha velünk dolgozna a Gulf+Easternnél.

Rendeltem egy üveg egyiptomi sört. A pincér megnézte a mellettem ülő hologramot, de nem mutatott különösebb érdeklődést iránta. Nagyot húztam a sörből, majd - Isten bűnömül ne vegye - böfögtem egyet.

- Dr. Cutler, én...

A szemébe néztem, mely egész más volt szemüveg nélkül, nem azok a nagy kerek szemgolyók, mint korábbi önmagáé. Most - kontaktlencsésen - keskeny rés a szeme. Bízzak benne? Merjek megbízni benne? Kedves öregembernek látszik, de lehet, hogy ő a Gányoló. Azt mondja, hogy szakított régi önmagával, dehát ki az, aki más tud lenni, mint aminek született? Nem lehetetlen, hogy együtt dolgoznak ifjabb önmagával, a két zsarut játsszák a televízióbeli krimikből, az egyik durva állat, a másik megértő és kedves.

- ...én igazán nagyra értékelem ezt a...- ha jól értem - ...hivatalos ajánlatot a Gulf+Eastern részéről, de meg kell értenie, hogy elköteleztem magam a General Electricnek, amikor vállaltam, hogy én leszek az NBC hamarosan adásba menő műsorának, az Egyenes adásban a Golgotáról című programnak. Püspöki szavamat adtam Chetnek.

2. Cutler megértően bólogatott.

- Tisztelem az ön erkölcsi szigorát, Szent Timót. De a mi ajánlatunk egy kicsit más. Inkább a kamerák mögött kell majd tevékenykednie. Az evangéliumát persze írja tovább. Nyugodtan lépjen fel műsorvezetőként az NBC programban, bár megjósolom, hogy egy fillért sem fog kiverni belőlük. De amikor vezeti a műsort, elképzelhető, hogy szükségét érzi majd bizonyos... változtatásoknak az ott lezajlott - illetve ott majd lezajló - eseményeken.
- Hogyan tudnék változtatni azon, ami megtörtént?
- Ugyanúgy, mint ahogy mi tudunk, pontosabban tudnánk, ha a kisujjunkban lenne ifjabb önmagam Cutler-effektusa. Ó, istenem! - Felsóhajtott. - Cynthia elfáradt. Öregszik szegénykém. És a Hockney-k nem voltak biztosítva. El kell párolognom. - Már át lehetett rajta látni.
- Legközelebb az X-csatornán jövök, egyenesen otthonról, a New Jersey-beli Paramusból. Felírtam a számot, amelyen vészhelyzetben elérhet...

Egy kéz halvány körvonala az asztalon fekvő csomagra mutatott, majd eltűnt, az egész hologrammal együtt. Mint mindig, most sem vette észre senki, hogy mi történt. Ezek a fajankók még talán a világvégét sem vennék észre. Mégis - és ez nagyon különös - kifelé menet mintha hallottam volna, hogy az egyik vendég megszólal - persze, lehet, hogy félrehallottam -, és ezt mondja:

- Milyen szép hologram volt, ugye?

Valami nincs rendben ezzel a videóval. Látom, hogy könnyű kezelni, de valami nem működik rendesen. Közben érzem, hogy sürget az idő. Még be sem fejeztem ezt az elbeszélést, de máris bírálják - mármint a jövőben - és talán olvassák is. De ha valami történik ezzel a szöveggel, akkor még mindig ott van Szent Márk gondosan elrejtett Evangéliuma, amelyből elég tisztességesen rekonstruálni lehet a Szent Történetet, ha az enyémet a behatoló kibicek felismerhetetlenné torzítanák. A jelek szerint valahányszor felkeres egy kibic, mindig nagyon különös dolgokat kezdek megírni, olyasmiket, amelyekre biztos, hogy nem emlékszem, vagy ha emlékszem, biztos nem írom meg, például azt, hogy Priscilla fuvolázott a zeneszerszámomon, vagy azt, hogy Néró maga alá gyűrt. Ha Flavia lodzsáján üldögéltem és a zavaros vízű Tiberist nézegettem, az uszályokat, amelyeket rabszolgák vontattak felfelé a folyón, mindig nagyon jól éreztem magam.

Flavia - Prsicillához hasonlóan - a fiatal csődöröket szerette, s óhajom számára parancs volt. A Szent egy alkalommal átjött egy kis délutáni csevelyre, s magával hozta Kősziklát. Az egyház két alapítója közül Pálnak kellett több szemétséget eltűrnie riválisától. Kavics voltaképpen egy mérsékelten kemény vonalas cionista volt.

Nyár volt - mindig nyár van, ha Róma jut eszembe, az a csodálatos, lármás és büdös város. Alpesi hóban hűtött bort kortyolgattunk, amelyet rabszolgalányok szolgáktak fel, Kőszikla megtérítettjei. Mi, férfiak, heverőkön feküdtünk, Flavia, aki minden ízében, aranyozott körme hegyét is beleértve, maga volt az előkelőség, elefántcsontból faragott széken ült. Kavicsnak árpa nőtt a szemén, amitől olyan hülyén festett, hogy muszáj volt röhögni rajta. A Szent el is sütött egy-két viccet, "szemet szemért", "más szemében a gerendát" és hasonlókat, de Kőszikla egyiket sem találta viccesnek.

- Mi a helyzet a perrel? - Mindenki tudta, hogy a Péter azt szeretné, ha a rómaiak ráhúznák a vizes lepedőt a Szentre.
- Éppen fellebezünk. Már fel is küldtem az iratokat a Palatinusra. A császár a mi pártunkon van.

A Szent az utóbbi időben kényszeresen megragadott minden alkalmat, hogy jelezze, micsoda előkelő ismerősei vannak, dehát a világ legnagyobb birodalmának a fővárosában ez volt a menő stílus. Sajnos, nagyon kellett vigyázni, kit emleget az ember, mert az összeesküvés leleplezése után Néró iszonyatos rendet vágott az előkelőségek és a hírességek között. De a társasági élet a szokásos mederben folyt tovább, Néró megtartotta szokásos koncertjeit, előadóestjeit és ötórai teáit; még friss és kellemes hatású vízfestményeit is kiállította a Szenátus előcsarnokában, s akik bírták pénzzel, azok szinte a kezéből kapkodták ki az újabb és újabb képeket.

Péter egy darab selyemmel nyomkodta a szemét.

- A császár gyűlöli a keresztényeket.
- A zsidókat mindenképpen. - A Szent szokatlanul nyugodt volt. - De a teológiát szereti, s, Isten a tanúm, mi teológiából nagyon jól vagyunk eleresztve. Elmagyaráztam a császárnak - nem személyesen, hanem egy közeli barátom útján - az én Szentháromság-elméletemet. Tudod, Isten az Atya...
- Ez színtiszta istenkáromlás!

Kőszikla nem hitt a Szentháromságban. Hosszú ideig én sem hittem benne, de most már hiszek, és - noha az én életemben a Szentháromság még nem lett része az egyház tanításának - mint megtudtam a televízióból, később mégiscsak elfogadta az egyház. Szükség van valami igazi és tökéletes misztériumra, s a hárman-egy Egyetlen Isten ilyen tökéletes misztérium, mert másképp nincs sok értelme az egésznek. Addig van rá szükség, amíg Krisztus vissza nem tér közénk Kr. u. 2001-ben, amely eddig még egyetlen látogatóm életében sem történt meg, bár az öreg Dr. Cutler ott van ennek a végzetes évnek az elején, és rengeteg, igazán rengeteg a dolga.

- A magad szemében látnád meg inkább az istenkáromlás gerendáját, mint az enyémben a szálkáját.

A Szent már-már szinte ünnepélyesen nyugodt volt.

- Egyébként a császárnak ez a barátja azt mondja, hogy ha valami baj van a fellebezéssel, a császár személyesen fog beavatkozni, ami nyilván azt jelenti, hogy kegyelemben részesít.
- Róma-ellenes felkelésben találtak bűnösnek. És ez errefelé főbenjáró bűn.

Kőszikla majdhogynem a kezét dörzsölte örömében.

- Még egy kis bort? - kérdezte Flavia bölcsen. Soha nem figyelt oda, hogy miről beszélünk mi, három szentek. Persze nem tudhatta, hogy merő véletlenségből éppen egy hatalmas világvallás mellett kötött ki. Flavia a modern balettet szerette, valamint a fiúkat, mást viszont nemigen. Prsicillához hasonlóan ő is a zsenge húsért rajongott. Szerencsémre jóval fatalabbnak látszottam huszonhét évemnél. Másként villámgyorsan az utcára kerülök és mehetek strichelni a Suburra nevű nyomornegyedbe.

- Egyébként eredetileg a vétség - az állítólagos vétség -, amelyet elkövettem, a Templom tisztségviselőinek a megsértése volt, ami a római jogban csupán kisebb szabálysértésnek számít. Sajnos, Zenasz tévedésből rossz törvénycikk-hivatkozással nyújtotta be az első fellebezésemet.

- A Szent pontos jogi ismeretekkel rendelkezett. Olyan jól értette a törvény szövegét, hogy gyakran teljesen megfeledkezett a jog baljós és gyakran véres lényegéről.

- Ostoba tévedés volt. Mivel Zenasznak elfogyott az összes fellebezési űrlapja, ezért egy régi űrlapot töltött ki, amelyet Caligula idejében használtak a császár ellen elkövetett bűncselekmények esetében. Mivel ez az űrlap már rég nincs használatban, Zenasz úgy gondolta, hogy ebből nem lehet baj, papír papír, miért ne lehetne takarékoskodni? A magisztrátuson viszont hazaárulás címszó alatt iktatták az aktát, úgyhogy...
- Úgyhogy most főbenjáró bűnnel vádolnak. - Kavics kuncogott. - Dehát mit törődsz te azzal! Hiszen a hús, akár a fű az ároknak partján...
- Atyaúristen! - nyögött fel a Szent.

Nincs szent, aki el bírja viselni, amikor egy másik szent prédikál. De Kőszikla csak nem hagyta abba.

- ...és az ember minden dicsősége, akár a fű virága...

Flavia megérintette azt a kis kopasz foltot ott hátul, a fejemen; ez volt szépségem végének a kezdete.

- Elszárad a fű, és lehullik virága.
- Mindenki tudja, hogy a gyom idővel kipusztul. Közhelyes hasonlat ez, Kavics, ennél még te is ki tudsz találni valami jobbat - jegyezte meg maró iróniával a Szent.
- Az együgyűekhez együgyűen szólok. Egy új Jeruzsálem látomását festem le nekik...
- Engem erősen emlékeztet a régire.

A Szent a végén már nagyon rosszul tűrte Kősziklát és cionista híveit. Ezek petícióban kérték a császárt, hogy hozzon létre Palesztinában mandátumot, közben pedig Nero-ellenes jelszavakkal festették tele a házfalakat. Persze nagyon tévedtek, ha azt hitték, hogy így kell irántuk való jóindulatra hangolni egy súlyos ólommérgezésben szenvedő embert.

- A szeretet - mondta Kavics undorítóan önelégült mosollyal az arcán -, elfedi a bűnök sokaságát.

A Szent ezt a labdát már nem tudta lecsapni, mert Priscilla és Glaukon léptek be a szobába.

- Flavia, chérie! - Priscilla és Flavia megölelték egymást.
- Helló, fiúk! - üdvözölt bennünket Glaukon. Elmondhatom, hogy sikerei csúcsán is a régi Glaukon maradt, aki még most is a tökéletes puncit hajszolja, miközben a világegyetem mibenlétét magyarázza szatírjátékaiban. Néró mindvégig nagyra tartotta, így aztán ő lett a mi pártfogónk az udvarnál, miután Petronius összetörte a merőkanalat és átfürödte magát a túlvilágra. Egyébként itt jegyezném meg, hogy a szóbeszéddel ellentétben Néró nem volt keresztényellenes. Cionista volt, mint a legtöbb római császár. De ha úgy látta, hogy oda kell pörkölni, hát odapörkölt zsidónak is, kereszténynek is. Priscilla nagyon fel volt dobva. Naplójának alexandriai kiadásában meg is írja az okát.

- Marcellus színházában fog menni a darabunk! Glaukon Médeiája, velem a főszerepben! Még sohasem volt a coeuröm ennyire a plein a joie avanfnal!

Ide-oda libbent a lodzsán és időnként rendkívül művészi pózba vágta magát. Sajnos, karrierjének ezen a pontján - voltaképpen a csúcsán - Priscilla már nem volt valami szívderítő látvány. Az az érdekes kiscica áll most már teljesen beleveszett a vastagon inas nyak redőibe, fekete ínye pedig ónixként fénylett elő szájából, valahányszor megszólalt. Flavia kedvelte, dehát Flavia kékvér volt, azaz különc és szeszélyes.

- Egész jó a darab - ismerte be vonakodva Glaukon, amikor a Szent faggatni kezdte; a Szent egyébként titkon nagy színházbolond volt, még akkor is, ha a nyilvánosság előtt folyvást az előadóművészetek ellen mennydörgött, persze a sztepptánc és a zsonglőrszám kivételével. - Biztos nagy siker lesz...
- A premierre már minden jegy elkelt. Már állóhelyet sem lehet szerezni, akármennyit is hajlandó letejelni érte a mókus. - Priscillából, a Tiszta Művészet felkentjéből hirtelen előbújt a kapzsi szórakoztatóipari cápa. - Róma sohasem lát még egyszer olyan Médeiát, mint az enyém - mint a miénk, drágám! - Elragadtatva ölelgette Glaukont.

Ha már itt tartunk, Róma sohasem látta Glaukon Médeiáját Priscillával a címszerepben.

A Szent beleszagolt a levegőbe.

- Füstszagot érzek. Valami ég.
- Még egy kis bort? - kérdezte Flavia bölcsen.

Valami tényleg égett: Róma. Több magyarázat is van rá, hogyan történt a dolog, de szerintem a város eleve arra volt ítélve, hogy kigyulladjon és porig égjen. Az építkezési engedélyek kiadása nélkülözött minden szabályozást, az építési vállalkozók bűnös hanyagsága nem ismert határt, csupán a nyomornegyedek bérkaszárnyáinak a tulajdonosai tettek túl rajtuk a szemérmetlenségben (egyébként majdnem az egész Suburra Petronius tulajdonát képezte): a város voltaképpen egy nagy halom korhadt fa és málló stukkó volt, itt-ott egy-egy régi márványépülettel, amely Augustus évszázaddal korábbi dicső napjaiból fennmaradt.

A tűz nem a cionisták műve volt, de a kertesztényeké sem, s amennyire ez az udvari körök megnyilvánulásaiból kiderült, Néró sem lehetett a bűnös, mivel ő anyagilag teljesen befürdött a tűzzel, ugyanis közvetlenül a katasztrófa előtt vette meg a város három legnagyobb biztosítótársaságát. Végül persze kihasználta a tüzet a maga céljaira - "tisztító tűz volt ez", mondogatta -, majd rögtön elkezdett egy új palotát építtetni magának, egy aranyházat, ahogy ő nevezte, egy többszáz hektáros területen a Palatinus és az Esquilinus közötti völgyben, ahol a tűz előtt egy egész üzleti és lakónegyed állt. Még a kertépítészeti munkálatokkal volt elfoglalva - egész tavat ásatott a tiszteletére emelt szoborkolosszus mellé, s ennek a környékén kellett rendezni a terepet -, amikor sikeres palotaforradalom tört ki, és neki el kellett menekülnie a városból, majd amikor látta, hogy mindennek vége, végzett magával. Mindent egybevetve Néró - a római császárok szegényes kínálatát tekintve - egész rendes fickó volt: nem hiányzott belőle a humor, és szívből imádott - de ismert is jól - mindent, ami görög.

A palotaforradalom után letartóztatták az ismert bújtogatókat, és ennek során a Szent és Kőszikla is rendőrkézre került. Kősziklát azzal vádolták, hogy ő volt a tűzvész eszmei szerzője, a Szentnek pedig keservesen csalatkoznia kellett reményeiben, hogy fellebbezését újra benyújthatja, mégpedig ezúttal a megfelelő űrlapon. Mindkettőjüket bíróság elé állították, halálra ítélték és kivégezték. Mi azt hirdetjük, hogy egy napon végezték ki őket, de szerintem a Szent ért fel előbb a Mennybe Háromforrásból, ebből a szörnyű külvárosból, amely az Ostiába vezető úton található. Ugyanis itt fejezték le.

Utolsó találkozásom a Szenttel szívszaggató volt. Végtére is jó tizenöt évig voltunk ágyastársak, igaz, kisebb-nagyobb szünetekkel (és, hál Istennek, a végefelé már egyre nagyobb szünetekkel). A hozzám írt levelei képezik az alapját annak, amit ő nevezett először "kereszténységnek", s ezzel nem csupán a zsidóktól szakadt el, hanem a jeruzsálemi Jézuspárt tagjaitól is. Mindketten tudtuk - és ehhez nem volt szükségünk a kibicekre, akik mostanában úgy keringenek körülöttem, mint a keselyűk -, hogy történelmi jelentőségű dolgokat műveltünk, vallási téren pedig egyenesen páratlan dolgokat, hiszen meg tudtuk... jó, a Szent meg tudta csinálna azt, hogy ilyen baromi kevésből ilyen sokat kihozzon. A Jézus-történet érdektelen pimf hülyeség volt addig, amíg a Szent meg nem spékelte ezzel a damaszkuszi út-ötlettel, és el nem varrta a cselekmény elvarratlan szálait. Azokat a szálakat, amelyek most szétfeslenek, mégpedig ijesztő gyorsasággal, ahogy közeleg Kr. u. 2001, amikor is Jézus - vagy ki? - visszatér, és ítélete nyomán nukleáris hamu és zsarátnok lesz a világ.

A Szentet egy apró cella falához láncolták; a cellát abba a sziklába vájták, amelyen a birodalmi levéltár épülete áll. Nagyon lehangolt volt, de hát ki ne lett volna lehangolt az ő helyzetében?

- Hát, Timi, itt a vége, fuss el véle - viccelődött szomorúan. Megöleltem. Ráfért volna egy alapos mosdás, a szakálla a köldökéig ért.
- A dicsőség útja - mondtam vigasztalólag.
- Az elkerülhetetlen vértanúság - sóhajtott fel. - Persze tudtuk mi ezt előre, hiszen eljő az időben minden nap, az utolsót is beleértve. Próbáld meg visszakérni az irataimat a magisztrátustól. Remélem, a Szent Rolodexet...
- Biztonságba helyeztem. Flavia fürdőházában.
- Rendes tőled. Ugye, nem felejted el, hogy mennyire fontosak ezek az Utólagos Behajtó Levelek? Kősziklával mi van?
- Őt is halálra ítélték.
- Nem nagy veszteség. Egyetlen reményem, hogy nem ugyanazon a napon fogunk vértanúságot szenvedni, mert ha igen, egészen az Utolsó Ítéletig meg kell osztanom vele dicsőségem napját.

A Szent szórakozottan megrázta a bokájára fűzött láncot. A lánc elég hosszú volt ahhoz, hogy akár hat lábnyira is eltávolodhasson a faltól. Egyébként éppen ilyen hosszú volt a cellája, pontosabban grottója. A sziklafalról víz csordogált. A sarokból patkányok meredtek ránk, tekintetük ugyanolyan izzó és mereven túlkoncentrált volt, mint a kibiceké, például Mary Baker Eddyé.

- Persze találkozunk még, majd az álmaidban jelentkezem nálad. Mint akkor, amikor rébeszéltelek, hogy kezd el írni ezt az evangéliumot. Mikor is lesz? Ja igen, kilencvenhatban, ha jól emlékszem a jövőre.
- Akkor hát nem haltál meg?
- Hallottad, mit mondott Philippiben Mary Baker Eddy, aki a spanyolországi Bostonból jött el hozzánk: a halál csupán az elmében létezik.

A Szentnek még itt a vége felé is volt kedve tréfálkozni. Aztán elgondolkozva megrázta láncát, amitől a patkányok tapintatosan visszavonultak.

- Ez nem igaz. Természetesen meghaltam. Halott vagyok, mint ahogy te is az leszel jövőre a szalagodon. De most, hogy írsz és felidézed a rám vonatkozó emlékeidet, mindaz, amiről te azt hiszed, hogy pontos római emlék, valójában valami egészen más, mert az emlékezetet nagyon könnyű befolyásolni, és nem csupán e világ fejedelme képes rá, hanem a CNN is, ha állandóan nézik. Minden pillanatban változatnak rajtad, s veled együtt én is változom, hiszen jórészt a te találmányod vagyok. Azaz ennek a szalagnak a Szent Pálja vagyok, s hamarosan ez lesz az egyetlen Szent Pál a világban.

Reszketés fog el, amikor ezeket a sorokat írom. Ki vagyok én? Ki volt ő? Szándékosan, keményen összpontosítok a cellára. Emlékezetemben tisztán látom. Lehetetlen, hogy utólag vitték be ezt a rendkívül élénk emlékképet az agyamba, egy ma is, kilencvenhat vagy kilencvenhét? - tavaszán is működő agyba, itt, Thesszalonikában. Most hirtelen látom a Szentet a papíron. Felnézek. Itt látom a Szentet a szobámban, a Sony mellett áll.

- Nem, Timi, nem a Z- csatornán érkeztem. A Gulf+Eastern technikusai vetítenek ide. Felejtsd el, hogy mit mondtam neked vértanúságom előestéjén a cellában. Be kell vallanom, hogy az a látomás a damaszkuszi úton merő kitaláció. Jó, az volt a benyomásom, hogy látok valami kövér embert, mint egy hologramot, amilyen most én vagyok. De egy egészen más program futott. Nem Jézus halt meg a keresztfán, vagyis nem ő támadt fel, amiből az következik, hogy a mi evangéliumunk jórészt kamu. Az igazi Jézus tényleg a messiás volt, ő legalábbis így gondolta, viszont nagyon sovány volt és, csáléra állt az időszelvénye...

Célbavettem a távkapcsolóval a látomást és megnyomtam a finombehangolót. A látomás eltűnt. Folyik rólam a víz, a szívem hevesen ver. Azt hinném, menten meghalok, ha nem tudnám, hogy csupán majd jövőre végez velem a pogány csürhe a Katagogián, Dionüszosz pogány isten ünnepén a színházban. Amit az imént láttam, jelenés volt, amelyet a Gulf+Eastern laboratóriumában állítottak elő. Annál a cégénél, amelyről most már biztosan tudom, hogy e világ fejedelmének, a reggel gyermekének, a legyek urának, azaz a Sátánnak a lakhelye. Visszatérek a cellába. A Szent másodszor is megölel.

- Büszke vagyok rád. Igazán büszke. Nem tudom, mire készül a Gulf + Eastern - és jól látod a dolgot, minden cselekedetük a Sátán műve -, de azt tudom, hogy én teljesen más leszek az evangéliumodban, a kereszténység pedig darabokra hullik, mivel a Keresztrefeszítés és a Feltámadás nélkül nincs - és értelemszerűen nem is volt kétezer évig - vallás. Azaz a kereszt most már egyedül a te válladat nyomja, neked kell diadalmasan tovább vinned, a harmadik ezredévbe, egészen az Utolsó Ítéletig. Glóri, glóri hallelúúúja! Most pedig lépj kapcsolatba Chettel. Benne megbízhatsz. Magyaráztasd el vele, hogyan kell kezelni a videót.

Ezek voltak az utolsó szavak, amelyeket Szent Pál hozzám intézett. A foglár kiparancsolt a cellából. A Szent kivégzésénél nem lehettem jelen, mert Flavia ragaszkodott hozzá, hogy én felügyeljek a lodzsa újjáépítésénél; szerencsére ugyanis a háznak csupán ez a része égett le a tűzvészben.


Tizenhetedik fejezet


Chetet az első hívásra elértem, és tájékoztattam a fejleményekről. Pillanatok alatt felszállt a vonatra.

- Dr. Cutler korengedményes nyugdíjazását kérte.
- Ami azt jelenti, hogy átmegy a Gulf+Easternhez.
- Nyilván. Én reméltem, hogy végig hű marad a General Electrichez...
- Talán itt a vég, sőt már el is múlt - jegyeztem meg.
- Szóval az idősebb Dr. Cutler adott magának egy videókazettát...

Megmutattam Chetnek a kazettát és a videót. Nekem suták és merevek az ujjaim, Chet viszonyt ördögien ügyes. Kisvártatva már működött is a készülék, és a képernyőn megjelent a General Electric névemblémája. Chet nagyon dühös volt.

- 1. Cutler ezt a felvételt a mi laboratóriumunkban készítette egy olyan szalagról, amelyet tilos lemásolni. A General Electric jogászainak lesz ehhez egy-két szavuk.

Technikai szempontból a film tökéletes volt. Hosszú snitt valami erdőről, a telihold fényében ezüst árnyak rajzolódnak ki a földön. Majd felirat jelent meg: Gecsemáné, az Olajfák Hegyének a közelében, Kr. u. 33-ban, két héttel Húsvét vasárnapja előtt.

- Utálom az ilyen magyarázó feliratokat. - Chet szakszerű magyarázatba kezdett. - Úgy kell megcsinálni a filmet, hogy a néző a cselekményből azonnal rájöjjön, hol is vagyunk.
- Nekem más a véleményem. Éppen eleget néztem a televíziót, hogy tudjam, ha közöljük a nézővel az időt és a helyet, akkor sokkal jobban tud alkalmazkodni a számára teljesen új jelenethez vagy gondolathoz.
- Ez itt tényleg a Gecsemáné, ugye?

Chet a vállát vonogatta.

- Quién sabe? - mondta.
- Nyilván meg lehetett csinálni külsőben, valami alkalmas helyszínen, de ha igaz, amit Dr. Cutler állít, akkor elképzelhető, hogy a mi emberünk - pontosabban, aki tegnap még a mi emberünk volt - a Cutler-effektus segítségével visszament a múltba és ott készítette a felvételt... Ez kicsoda?

A képen kistotálban egy földön fekvő, arcra borult, kezét önmaga előtt összekulcsoló férfit lehetett látni. Jól lehetett hallani, mit mond.

- Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár!

Áhítat fogott el.

- Ez tényleg Jézus. Azon az éjszakán, amikor elfogták.
- Honnan lehet ezt biztosra tudni? Nem látjuk az arcát. Lehet, hogy Cutler nagyszerű operatőr, de fogalma sincs a színészek irányításáról, a forgatókönyvről nem is beszélve. A film sztárfőszereplőjéről rögtön jelezni kell, hogy ő van a csúcson, és ezt közelivel kell csinálni.
- Lehet, persze - gondolkodtam hangosan -, hogy nem tudott közelizni, mert ha ez a valóság, akkor éjszaka van. Arról nem is beszélve, hogy gyakran drámaibb hatást érünk el, ha a sztár először hátulról látszik, mint itt is, majd utána mintegy belefordul egy egész vásznat betöltő közelibe.

Nem szívesen ugyan, de Chet beismerte, hogy ez tényleg hatásos lehet. Persze mit várhat az ember az olyantól, aki egyetemen tanulta a filmkészítést.

- Különben is - folytattam - jövőre már három dimenzióban lesz meg ez a jelenet, és a néző úgy érezheti, hogy ott van a helyszínen, olyan lesz az egész, mint amilyennek én látszom most magának.

Chet fintorogva nézte a filmet.

- Meg kell mondanom, a vágás pocsék. Nem valami drámai, hogy Jézus hátát kell bámulnunk, amíg ő szép komótosan elmotyogja ezeket az imákat az Ő Atyjának, aki a mennyben van...
- ...ki van a mennyekben - javítottam ki önkéntelenül.

Aztán peregni kezd a cselekmény. Egy osztag római katona jelenik meg az erdőben, kivont karddal. Testes, nagydarab férfi vezeti őket, aki köpenyével eltakarja arcát. A kamera most átvált a fiatal Kősziklára és néhány tanítványra, akik egy összetört olajbogyóprés mögött bújnak meg félelmükben. Kaktuszokat is látni, amely arra mutat, hogy a jelenetet akár Arizónában is felvehették, bár én totál biztos vagyok benne, hogy az igazi, eredeti történetet mutatja a film. Judás tanítvány Jézushoz vezeti a rómaiakat, hogy letartóztassák, pontosan úgy, ahogy Jézus megjósolta róla - illetve egy közelebbről meg nem nevezett tanítványról. Eddig a szent történet egybevág Márk elbeszélésével.

A kamera végigpásztáz Péteren és a többieken. Amikor ráeszmélnek, hogy mi fog történni Jézussal, elmenekülnek. A kamera visszavált a köpenyével magát leplező Judásra és a rómaiakra. Majd közeli egy titokzatos, obeliszkszerű tárgyról, a földön fekvő Jézus közelében. Hirtelen ajtó nyílik az obeliszken, és odabentről kilép a holdfénybe I. Cutler. Mosolyogva.

- A csirkefogó! - sziszegi Chet. - Mindezt a General Electric pénzéből csinálta.
- Ha majd átmegy a Culf + Easternhez, biztos jobb belátásra jut.

A képernyőn látni, hogy Jézus megmozdul. Észrevette a rómaiakat. Lassan feláll, még mindig háttal a kamerának. Judás leengedi köpenyét és Jézusra mutat.

- Ő az, akit...

Ebben a pillanatban Jézus Judáshoz szalad és szájon csókolja.

- Hát eljöttél végre, Mesterünk! Jézus, aki a zsidók királya, akinek országa ím, elérkezik!

Judás a meghökkenéstől dermedten áll, miközben Jézus most rátámad a rómaiakra.

- Térdre, körülmetéletlen gój kutyák! Ez itt a messiás, aki eljött, hogy ítéljen a világ fölött.

Judás hápogva kapkod levegő után, egy szót sem képes kinyögni. Ráeszmél, hogy beleesett a maga ásta verembe. A római százados Judás. felé fordul.

- Jól átráztál bennünket, te szemét! Éjnek évadján kihurcol minket ide a francba, aszt közben ő az a félnótás nyomorult, akit le kellene tartóztatnunk!

Jézus felemeli a kezét.

- Kérlek, százados, tisztelettel szólj, ha hozzá beszélsz. Ő mindannyiunk Királya - a zsidóké és a gójoké is.
- Meséld ezt a helytartónak, ne nekem! - A centurió karon ragadja Jézust. - Velünk jössz te is.
- Ez nem fog menni, mert más dolgom van - löki félre Jézus a centurió kezét. - Atyám dolgában kell eljárnom - int 1. Cutler felé.- Füge- és datolyanagykereskedő.

Mielőtt a rómaiak megállíthatnák, Jézus odaszalad a fekete obeliszkhez és 1. Cutlerhez, aki még mindig mosolyog. A rómaiakat annyira megdöbbentik ezek a különös dolgok, hogy dermedten bámulják az eseményeket, de nem lépnek közbe. Egyébként is akadályoztatva vannak szabad mozgásukban, mert a rettenetesen kövér Judás a karjaikba ájult.

Hirtelen előtűnik a Hold a felhők mögül, s a holdfényben most először látjuk igazán jól Jézus arcát egy közeli felvételen.

- Jézus! - kiált fel döbbenten Chet.
- Nem - mondtam én is döbbenten, de mintegy pontosítva Chetet. - Marvin Wasserstein.

Némán ültünk, miközben lement a közreműködők listája. 1. Cutler producerként és rendezőként szerepelt. Forgatókönyvíróként is őt tüntették fel, pedig nem is volt semmiféle forgatókönyv, hiszen a film rögtönzött párbeszédekből állt. Persze ez tipikusan mai dolog, a rendező egyben minden más szerepkörben is feliratja a nevét a filmre. A film végén egy felirat köszönte meg a palesztinai római kormányzat szíves segítségét, ami oltári pofátlanság, hiszen a film producere lényegében megszöktette "Judást", azaz azt az embert, akik a rómaiak Judásnak véltek, s aki rendkívül fontos tanú lenne a hamarosan megkezdődő tárgyaláson, ahol "Jézus" felett ítélkeznek, azaz a felett az ember felett, aki őszerintük Jézus, valójában pedig Judás.

- Na - mondta Chet és átkapcsolt a Z-csatornára.

A képernyőn megjelent az irodája, ahol a csinos és fiatal titkárnője épp karkörzéseket végzett mellmegnagyobbítási célból.

- A helyzet válságos - mondtam.
- A helyzet katasztrofális - mondta Chet.
- Hogyan, illetve mikor találkozott végül Marvin Wassersteinnel?
- Egy hónappal ezelőtt. Nehéz volt elkapni. Rövid beszélgetés volt, 1. Cutler szobájában. Nagyon jófejű ember. Komputerzseni. A City Collegeben szerzett diplomát. Az MIT-től van a doktorátusa...
- Álljunk csak meg egy pillanatra!

Rádöbbentem, hogy itt alighanem valami jellegzetesen értelmiségi bűncselekmény történt.

- A vak is látja, hogy Jézus az önök időszelvényében Marvin Wassersteinnek adja ki magát, s 1. Cutler látta el hamis papírokkal, amelyek igazolják, hogy Jézus amerikai állampolgár, és amelyek alapján alkalmazhatják a Ceneral Electricnél, mégpedig a Pentagon hozzájárulásával. A Los Angeles-i biróságból és más jogászkörökben játszódó tévésorozatokból tudom, hogy ha valaki másnak adja ki magát és meghamisítja az önéletrajzát, bűncselekményt követ el. Chet bólintott.

- Igen, ezt jól látja. Valami nagyon sötét dolog történik itt. Viszont ezentúl egy rejtéllyel kevesebb: most már tudjuk, hogy Marvin miért nem hologram, hanem valódi ember, amikor itt van ebben az időszelvényben. Amelyik voltaképpen az ő eredeti időszelvénye...
- Vagy csupán volt az ő időszelvénye. Hiszen már több, mint hatvan éve, hogy keresztrefeszítették.
- Ha keresztrefeszítették - mondta Chet, s közben megbicsaklott a hangja.

Kihagyott a szívverésem. Vajon egész vallásunk egy meg nem történt eseményen alapul?

- Ha nem őt feszítették keresztre, akkor kit? - kérdeztem, de már tudtam is a választ. Judást, a kövér Judást feszítették keresztre a rómaiak, mert azt hitték, hogy Jézus. De az igazi Jézust 1. Cutler segítségével elhozták a Gecsemánéból a General Electrichez, ahol Marvin komputeranalitikusként alkalmazták annak a tudományos önéletrajznak és publikációs jegyzéknek az alapján, amelyet 1. Cutler talált ki a számára. Mekkora pofátlan merészség kellett ehhez! Ha belegondolok, menten elszédülök.

Chet is rögtön látta, mi a dolog lényege. Ki is mondta azonnal, minden teketória nélkül.

- A kereszténység szempontjából mindegy, hogy kit feszítettek keresztre, csak az a fontos, hogy mindenki azt higgye, Jézus volt az, akit keresztre feszítettek. És mindenki így hitte akkor, és így hiszi ma is.

Hirtelen felrémlett előttem Jakab sunyi, ravasz pofája. Hát persze! Jakab és jeruzsálemi bandája tudták, hogy nem Jézus halt kereszthalált, de - miért, miért nem - úgy tettek, mintha elhinnék a történetet, amely szükségképpen tartalmazza a Feltámadást is, ami a Szent bulija és a kereszténység alapja.

- A nagy kérdés nem az, hogy ki halt meg a keresztfán, hanem az, hogy ki támadott fel harmadnapon.

Chet egyetértőleg bólintott.

- Ha Judás volt, akkor ő Isten Fia, meg minden.
- Ez istenkáromlás. Viszont megmagyarázza, hogy a Szent, amikor ez a látomása volt "Jézusról", miért a kövér Judást látta. Judás ugyanis kétezer éve Marvin - úgy értem, az igazi Jézus - dublőrje, legalábbis ezen a szalagon.

Mormon lévén, Chetet nem érdekelték ezek a teológiai nüánszok.

- Mindegy, kit szögeztek fel a keresztre, az NBC a televíziózás történetének legnagyobb nézettségű műsorát fogja sugározni.

De - bár igazán lojális alkalmazottja a General Electricnek - láthatólag nem örült ennek a várhatóan tényleg fantasztikus nézettségi és tetszési indexnek. Talán mégiscsak van valami alapja a szóbeszédnek, hogy a General Electric meg akar szabadulni az NBC-től? A hálózat - nézettség és tetszés tekintetében - elég harmatosan szerepel egy ideje, s a részvényesek nagyon nem szenvedhetik, ha a holnapi túzokból másnapra következetesen veréb lesz.

Chet a Z-satornán álló Sony felé fordult.

- Megbeszélést tartok 1. Cutlerrel és Wassersteinnel. Végére kell járnom a dolognak, még a tévéműsor előtt.
- Ha Marvin tényleg Jézus, akkor honnan ért ilyen jól a komputerekhez?
- Pont úgy, ahogy a messiássághoz. Ha valakinek van érzéke a dologhoz, mindkettő gyerekjáték. - Chet elkomorult. - A jóég tudja, hogy valójában mit művel 1. Cutler laboratóriumában. - Rosszkedvűen búcsút intett és felszállt a westporti vonatra.

Épp most rejtettem el Szent Márk Evangéliumát a takarítószeres fülkében. Aztán lassan befejezem a magamét, amely új fényt vet majd az egész Szent Pál-i misszióra. Kedvem lenne a Z-csatornán felmenni a jővőbe és megnézni, mi történik, amikor az Eseményt közvetíti a televízió. De persze én leszek a műsorvezető, és nem lehetek egyszerre a képernyőn és a képernyő előtt. Viszont a közvetítés után odagyorselőrézhetnék a jövőbe és megnézném, milyen következményei vannak a - minek is? Közöljük a nézőkkel vagy nem, hogy Jézus még idejében elmenekült és helyette Judást feszítették keresztre? Hát, erről bizony a legmagasabb szinten kell döntenie a General Electric és az NBC képviselőiből alakult egyeztetőbizottságnak.


Tizennyolcadik fejezet


2. Cutler telepedett mellém az Új Csillag Fürdővel átellenben lévő borozóban. Kezet rázott velem. Hús-vér ember volt.

- Ez az első - mondjuk így - megtestesülésem itt önnél. - Beleszagolt a levegőbe, amitől majdnem elhányta magát. - Most érzem először az ókori világ szagát.
- Nekünk fel sem tűnik. Jó, nyáron, amikor a nyilvános kivégzések után kiaakasztják a hullákat, egy kicsit nehéz a levegő...
- Szerintem a halas mártás a legrosszabb.
- Meg lehet szeretni azt is. Akárcsak az olajbogyókat az italban. Megnéztem a videókazettát.
- Akkor azt is tudja, hogy mi az én nagy problémám. Fiatalabb önmagam, ez a fanatikus cionista és ortodox zsidó, kicsempészte Jézust a maga időszelvényéből, és idehozta a miénkbe, ahol Martin Wasserstein néven zseniális komputeranalitikusnak bizonyult. A fenébe a tapintattal, gondoltam.

- Miért hagyta ott a General Electricet?
- Többet ajánlottak. A Gulf+Eastern nemzetközi cég, egy japán kartell irányítja, és a világ minden országában van képviselete. Ezenkívül bármit kérhettem a laboratóriumom számára. Ez eléggé hihetőnek hangzott.

- Miután kilépett a General Electrictől, hogyan alakult a kapcsolata Marvinnal?
- Természetesen megváltozott. Ő úgy döntött, hogy - legalábbis spirituális szinten - az én ifjabb és számára kedvesebb önmagam mellett marad. Én teljesen megváltoztam, és most már egész másképp látom a dolgokat. Jobb belátásra tértem. - 2. Cutler ivott egy korty makedón bort, majd a torkához kapott. - Na, még csak az hiányzik, hogy gyomormérgezést kapjak az antik világban - köhögte.
- Nagyon jó bor. Aki megveszi, még évekig érleli a pincéjében. Viszont nagyon gyakori az ólommérgezés. A feleségem éppen ezért kizárólag bronzedényekben főz. - Ránéztem bölcs püspöki szememmel. - Tudja, az ilyen változások, az ilyen... hm... megtérések, mint a magáé, meglehetősen ritkán fordulnak elő. Ezt püspöki és szentvárományosi minőségemben mondom. Egyetlen ilyen igazi és őszinte megtérést ismerek, Szent Pálét, amikor otthagyta a Moszadot és a cionistákat, mert Jézus megjelent neki a damaszkuszi sztrádán.
- Az ő leírása alapján azt kell hinnem, hogy azt a dagadt Judást látta.
- Ebben az esetben - játszottam ki legerősebb adumat - Judás gyakorlatilag maga Jézus, ha egyszer keresztre feszítették és feltámadt.

II. Cutler elmosolyodott. Két szeme réssé szűkült apró krumpliorra két oldalán.

- Korábbi önmagam kidolgozta a Cutler-effektust, és elhozta Jézust a múltból a General Electrichez. Ezért a visszacsatornázók mind a Dagadt Judás képébe ütköznek Jézus helyett. De ezt bármikor vissza lehet csinálni.

Baljós fenyegetés csendült ki 2. Cutler szavaiból.

- Visszacsinálni?
- Jézust feszíteni keresztre Judás helyett. Ezzel korábbi önmagam gonosztette meg nem történtté válik.
- Beleegyezne Marvin, hogy keresztre feszítsék?

2. Cutler felnevetett.

- Egy frászt egyezne bele. De mivel bokros teendői között mégiscsak szakítani tud magának időt arra, hogy a General Electric csapatával eljöjjön a Golgotára, valaki esetleg... hm... elárulhatná. Ha érti, mire gondolok? Ebben az esetben biztosak lehetünk benne, hogy a rómaiak betöltik történelmi küldetésüket, és mennybe menesztik az igazi Jézust, aki erre - ahogy Martin ígéri - kétezer-egyben eljő és egy fantasztikus Utolsó Ítéletet rendez.

A kocsmáros kenyeret és szárított halat szolgált fel. Amíg én végeztem az étellel, 2. Cutler zsebkendőt szorított a szájára és az orrára. Nagyon finom volt. Vajon én milyen szagokat éreznék tévéországban? Lehet, hogy nem is olyan nagy szám, sőt egyenesen életveszélyes, ha az ember a saját testi valójában utazik? Hiszen könnyen megeshet, hogy 2. Cutler valami halálos fertőzést szed fel itt minálunk, Marvin Wasserstein pedig megnyúvad a kereszten. Mindent egybevetve, a hologrammódszer biztonságosabb és tisztább ügy, különösen isteni vagy ördögi üzenetközvetítés céljára.

A kocsma előtt az utcán ott állt I. Cutler hologramja; a déli Nap fényében megtévesztésig hasonlított eredeti élő valójára.

A modern sebészet csodáin én csak ámulok, annak ellenére, hogy alighanem soha nem jutok el a manhattani szem-, fül- és gégekórházba, ahol szakszerűen foglalkozhatnának a zöldhályogommal. Egyébként nem is lenne sok értelme, hiszen jövőre megölnek egy pogány ünnep során. Legalábbis ez derül ki az Oxfordi Egyetemi Kiadó gondozásában megjelent Szentek lexikona című könyvből, amelyet Chet csupán hosszas kapacitálásra hozott el nekem, mert - mint mondta - "ha tudom, mikor halok meg, ez negatívan befolyásolja a munkastílusomat". Persze az általam személyesen ismert szentekről szóló lexikoncikkek adatai annyira pontatlanok, hogy ettől még nyugodtan érhet a halál például a manhattani szem-, fül- és gégekórházban,
amikor a műtőben éppen altatnak.

Atalanta szerint jövőre alkotószabadságra kellene mennem.

- Most már tényleg meg kell látogatnunk Alexandroszt Egyiptomban.

A fiam textiles és nagyon jól megy neki. Pontoszi lányt vett feleségül, aki szerencsére egyáltalán nem hasonlít Priscillára.

Gyakran eszembe jut, hogy vajon mi történt Priscillával. Több, mint tíz éve már, hogy a naplójának megjelent a legutolsó kiadása - pontosabban átirata. Glaukon azóta is ír színdarabokat, de mindenkinek az a véleménye, hogy olyan avittas vagy "nerói"; a fiatalabb nemzedék ugyanis ezt a szót ragasztotta rá arra a korszakra, amely - ha most a vallás kérdéséről elfeledkezünk egy pillanatra - szerintem Róma aranykora volt. Petroniustól manapság legfeljebb a Nero-életrajzot olvassák az emberek. Szinte felfoghatatlan, hogy egy ilyen, a maga idejében népszerű és széles körben csodált szerzőnek ennyire nem maradjon nyoma az utókor irodalmi tudatában. Dehát divatok jönnek, divatok mennek, s nekem az az érzésem, hogy Petroniust felfedezik majd az olvasók - persze még a Hetedik Pecsét feltörése előtt.

Hála a modern sebészetnek - a modern kozmetikai sebészetnek? - 2. Cutler egyáltalán nem hasonlít ifjabb önmagára, aki még mindig hallókészüléket és vastag lencsés szemüveget visel. 1. Cutler szokásához híven ezúttal is ideges volt. Amikor 2. Cutler rágyújtott egy cigarettára és igazi füstöt pöfékelt, 1. Cutler rögtön tudta, hogy 2. Cutler ezúttal hús-vér ember.

- Ezek szerint használatba vetted az én Cutler-effektusomat.
- Nem csak a tiéd, az enyém is - jegyezte meg barátságos hangon az idősebbik Cutler.

Ekkor be kellett ugornunk egy árkád alá, mert egy kormányozhatatlanná vált ökrösszekér majdnem elütött bennünket. Az árkád alatt hatalmas agyagedényekből különféle hüvelyeseket árultak, legyek zümmögtek, és céltalan makedónok ácsorogtak; a makedónok nem tudnak mit kezdeni magukkal, ha éppen nem háborúskodnak, buzulnak vagy krikettéznek.

Az ökrösszekér úgy ment át 1. Cutleren, mintha ott sem lett volna (mint ahogy nem is volt ott). Ezt már a figyelmetlen kocsis is észrevette.

- Kísértetek! - kiáltotta, de a közelében levők rá se hederítettek, mivel Makedóniában - ahol rengeteg a hazajáró lélek, s mind elszemtelenedett - éjjel-nappal ezt kiabálják az emberek. Hivatali munkámnak jó a felét a szelleműzés teszi ki, a kísértetek visszazavarása a purgatóriumba vagy valami ehhez hasonló gyűjtőtáborba, ahol Jézus 2001-es visszatéréséig felügyelnek a holt lelkekre.

- Te miért nem használod a mi közös effektusunkat? - kérdezte 2. Cutler. - Szegény Cynthia már alig bírja, különösen most, hogy egyre rosszabb az egészségi állapota.
- Az én időszelvényemben makkegészséges. Mit történt a szememmel?

2. Cutler felvonta a szemöldökét, mint egy rossz kabarészínész.

- Semmi. Illetve csak annyi, hogy kontaktlencsét viselek.
- Gyanús nekem a külsőd. Ha nem tudnám, hogy te vagy, azt kellene hinnem, hogy egy szélhámos csalóval van dolgom...
- Ne félj, nemsokára neked is megoperálják a szemed, és akkor pontosan úgy fogsz kinézni, mint én most, én viszont... Hogy is van ez? - 2. Cutleren látszott, hogy nem ért valamit.
- Önök ketten eggyéolvadnak, nem? - Nemigen tudtam, hogy fizikailag ez hogy lehetséges, bár metafizikai szempontból teljesen érthető volt. Az egy az két különböző időben kettő, míg a kettő ugyanabban az időben egy.
- Nem, soha - mondta 1. Cutler elkeseredve. - Ebben az időszakban, a történelemnek ebben az egyetlen hetében ő mindig előttem van, én meg mindig mögötte. - 2. Cutler felé fordult, aki éppen valami különlegesen finom, apró szemű lencsét gusztálgatott. - Te tudod, hogy mi fog történni 2001-ben, én viszont nem.
- Miért nem éri utol gyorselőrével a későbbi önmagát? - vetettem közbe, hogy én is mondjak valami okosat.
- A Cutler-effektus nem tudja előbbre vinni az embert annál a pontnál, ahol a biológiai időben van. Csupán visszavinni tudja, oda, ahol volt, sőt, még annál korábbra is - persze oda már csak turistaként.

2. Cutler éppen egy csicseriborsóval teli szakajtót tüntetett ki figyelmével. A kofa - falusi boszorkány - gyanakodva figyelte. - Igazság szerint - kezdte magyarázni 2. Cutler igen magabiztosan, ami szemmel láthatólag nagyon dühítette 1. Cutlert -, ha korábbi önmagam előre tudna menni az időben gyorselőrével, amely fizikai képtelenség, bár metafizikai szempontból nem értelmetlenség, megszűnne önmaga lenni és átváltozna az én önmagammá. - 2. Cutler rákacsintott 1. Cutlerre. - Tudom, hogy ezt te nagyon nem szeretnéd, dehát mindenképpen be fog következni.

1. Cutlerrel ma nem lehetett viccelődni.

- Hogy ki leszel te - vagy hogy ki leszek én -, az attól függ, hogy mi fog történni a Golgotán. - Felém fordult.- Megmutatná nekünk a takarítószeres fülkét a székesegyházban?

2. Cutler most rám kacsintott.

- Ha tudná az öcskös, amit én tudok...

1. Cutlerrel ma egyáltalán nem lehetett viccelődni.

- Ha tudnám, akkor te nem léteznél.
- Zelóta! - mondta 2. Cutler találóan.

A székesegyház ebben a napszakban néptelen volt. A kettő-az-egyben Cutlert - aki ebben az összefüggésben igencsak emlékeztet a mi három-az-egyben istenségünkhöz - odavezettem a poros és pókhálós fülkéhez. A sekrestyés már nem is titkolja, hogy tőle megeheti a kosz az egész templomot, úgyhogy meg kell kérdeznem Atalantát, nem tud-e valami tisztességes takarítócéget.

2. Cutler kinyitott egy kisszekrényt, amely a tartalék püspöki trón mögött áll; a trónt Flaviától kaptam ajándékba, amikor nem sokkal a halála előtt eljött meglátogatni bennünket. Meglepetésemre borzasztó jól kijöttek Atalantával, szinte imádták egymást, dehát nőknél sohasem lehet tudni, vagy - úgy mondják, ez Caligula mondása volt - "a nő szívét ki ismeri?".

- Ide fogja elhelyezni a püspök a Szent Timót Evangéliumát. - 2. Cutler olyan biztosnak látszott a dolgában, hogy én is biztos voltam benne: akár elrejtem itt a könyvemet - és Márkét is -, akár nem, valaki mindenképp el fog helyezni valami fontos dokumentumot abban a szekrényben, hogy azután a huszadik században megtalálják, még Marvin Wasserstein születése előtt, aki egyébként ebben a pillanatban belépett a fülkébe, oldalán Selma Suydammel.

- Fúj, de undorító! - mondta Selma és megpróbálta lesöpörni arcáról a rátapadt pókhálót, de mivel hologram volt, a pókháló nem mozdult. - Rettenetesen félek a pókoktól.
- Helló! - villantotta meg Marvin a rossz fogait. - Épp erre jártam, úgyhogy arra gondoltam, hogy benézek ide. És kivel futottam össze az utcán, ha nem a gyönyörű Selma Suydammel?
- Marvin és én együtt jártunk - magyarázta Selma.
- De aztán volt ez a buta veszekedés, hogy rossz asztalt foglalt a Spagóban...
- Én voltam a hibás. Merő fafejűségből nem gondoltam arra, hogy a te imázsod szempontjából mennyire fontos egy olyan asztal abban az előkelő étteremben, ahonnan le lehet látni a Sunset Boulevard-ra. Valamelyik hátsó asztalnál szeretek ülni, mert én enni járok a Spagóba és nem az imázsomat ápolni. Dehát én már rég el is felejtettem ezt a veszekedést, Wolfgang pedig igazán rendesen viselkedett... - Miközben imígyen locsogott összevissza, Marvin 2. Cutlert nézte fürkészőn. - Azt hiszem, még nem találkoztunk - mondta végül.
- Nem. - 2. Cutler a kezét nyújtotta. Miközben kezet ráztak, mindketten észrevették, hogy egyikük sem hologram, mint 1. Cutler és Slema, hanem hús-vér ember, mint én. - Dr. Cutler vagyok, csak a huszadik század egy kicsit később. Sőt, majdhogynem a huszonegyedik századból, ahogy mi mondjuk, természetesen az én időszelvényemben.
- Vigyázzon vele - figyelmeztette Marvint 1. Cutler. - Valami rosszban sántikál. Ezenkívül ez a hely nem biztonságos. Igen veszélyes, ha valaki a saját testi valójában jön vissza...
- A testet öltött lélek - szólt közbe Selma zsolozsmás hangon -, így nevezi Dr. Schucman.
- Rengeteg betegség van - magyarázta tovább 1. Cutler. - És még ennél is rosszabb dolgok.

Felöltöttem püspöki és vezetői szerepemet.

- Javaslom, hogy hagyjuk el ezt a zsúfolt helyiséget, amely csupán a jövőben megszületendő régészek számára tartogat érdekességeket, és lépjünk ki ősromán székesegyházam főhajójába. Ősromán, hiszen Róma uralma alatt élünk, pontosabban élek, ennélfogva csakis román lehet az építészeti stílus.

Szerettem volna bizalmasan beszélni Marvinnal, de 1. Cutler félrevonta a szószék másik oldalára, és pillanatnyilag ő beszélt vele bizalmasan. Selma most is teljesen el volt telve magával.

- Nos, Szent Timót - szólíthatom Timnek?
- Nem, gyermekem.
- Tim, szeretném, ha őszinte lenne velem. Marianne felkereste már?
- Nem. Tudtommal nem.
- Hajthatatlan. Már a szövetségi bíróságon van a perünk. Tönkreteszik a Belső Béke Alapítványt.
- Nem szép dolog - szólt közbe 2. Cutler, miközben zsebre tett néhány mozaikkövet; talán szuvenírnek szánta őket. - Megcsúfolása mindannak, ami az alapítót és ama hosszú lére eresztett szent szövegnek a szerzőjét, Helen Schucmant vezérelte.
- Mit nem adnék érte, ha talákozhatnék vele! - lelkesedett Selma. - Ha megismerne, biztos az én pártomra állna.

2. Cutler letelepedett az én márványszékemre, amely a tágas, zöld márvánnyal burkolt és ízléses porfírdíszítményű apszisban áll.

- Ha a médiuma el tudja önt juttatni ide, akkor nyilván vissza tudja juttatni 1970-be is, vagy akármelyik évbe, amikor Dr. Schucman még felülről szagolta az ibolyát.

Selma, sajnos, észbeli képességek tekintetében nem hasonlítható egy atomrakéta-konstruktőrhöz.

- Jé, ez nekem sohasem jutott eszembe. - Elborult a tekintete. - Biztos, hogy Marianne már visszament hozzá, és telebeszélte a fejét, hogy én egy gonosz szörnyeteg vagyok.
- Beszélje tele ön is a fejét - mondtam, majd 2. Cutlerhez fordulva Marvinra és 1. Cutler felé biccentettem. - Ezek mit csinálnak?
- Semmi jót, az biztos. Az a gyanúm, hogy megpróbálnak egy hamis evangéliumot elhelyezni a takarítószeres fülkében...
- Vagy talán már el is helyezték?

2. Cutler vállat vont.

- Ki fog derülni hamarosan. - Selma Marvint bámulta. - Nahát, hogy épp itt találkozzak Marvinnal!
- Egyre nagyobb a csatornákon a forgalom - rezegtettem meg a hangom.- Honnan ismerik egymást a saját időszelvényükben?
- Marvin az én szabra pasimnak a barátja. Amikor Marvin Hollywoodba jött egy komputerkonferenciára, a pasim elvitt mindkettőnket egy gyűlésre a Hotel Rooseveltbe, ahol Izrael javára folyt gyűjtés. Marvin egyébként támogatta a Belső Béke mozgalmat, igaz, hogy közben aktívan részt vett az izraeli Khaban mozgalomban is, amelynek a tagjai fel akarják robbantani az egész világot. Ugyanúgy, mint Jerry Falwell, akit éppen ezért nagyon bírok. Marvin hisz abban, hogy hamarosan eljön a messiás, ez viszont ellentétes a Belső Béke tanításával, ugyanis mi nem vagyunk elitisták, mi hisszük azt, hogy mindannyian messiások vagyunk, minden ember Isten, ahogy ezt Shirley MacLaine olyan szépen elmondta a tévéműsorában. Találkozott Shirley-vel mostanában?
- Nem, válaszoltam neki, azóta nem volt részem ebben a kitüntetésben, hogy Stephanie lakásában először - és eddig utoljára - találkoztunk. Aztán - miközben Selma 2. Cutlert szerencséltette bizalmaskodó locsogásával - odaléptem Marvinhoz és 1. Cutlerhez a szószéknél.
- Már alig várom, hogy olvashassam a könyvét - mondta Marvin kisfiús izgatottsággal a hangjában.
- Magam is így vagyok ezzel - szellemeskedtem, de ők nem találták humorosnak a megjegyzésem.
- A világnak szüksége van önre, Szent Timót, és most még nagyobb szüksége, mint korábban. - 1. Cutler most még gennyesebb volt, mint korábban.
- Azt hiszem, idősebb önmaga beszélni szeretne önnel. Az apszisban megtalálja.

Szemlátomást vonakodva ugyan, de 1. Cutler magamra hagyott Jézus Krisztussal. Nem köntörfalaztam, a lényegre tértem.

- Hogy őszinte legyek, nem hittem volna, hogy ön eljöjjön ide a templomba, s testi valójában...
- Tehát tudja, hogy ki vagyok? - Hangja hirtelen halk lett és ellenállhatatlanul meggyőző. Nem csoda, hogy olyan sok híve támadt a század első felében; mármint a mi első századunk, az ő születése utáni évszázad első felében.
- Igen, tudom, hogy kicsoda ön. Dr. Cutler, az idősebbik, filmet csinált az ön hirtelen távozásáról Gecsemánéból.

Jézus nevetett.

- Ez eredetileg Cutler ötlete volt. Ez a szegény dagadt Judás épp elárulni készült, erre én feldobom őt a rómaiaknál, úgyhogy neki kell kilehelnie a lelkét az én keresztemen - hogy milyen pofát vágott! Magának nem tetszett? - Füttyentett egyet jókedvében.
- Különben is nézzünk szembe a tényekkel: Palesztinában a Poncius Pilátus képviselte római uralom alighanem a legostobább és legkorruptabb rendszer volt, amíg aztán a britek túl nem tettek rajta. Húsz évszázaddal azután, hogy megszülettem abban a... mit mondanak, miben születtem?
- Jászolban. Tudja, amiből a lovak esznek. Egy betlehemi istállóban. Az istálló fölött az égen egy csillag fénylett...

Jézus összevonta a szemöldökét.

- Hogy utálom ezt a pogány zagyvalékot! Az a csillag Mitrász születésekor fénylett, december tizenötödikén. De hogy a Mitrász-hívőket bepalizhassák, betoldották ezt a csillagmesét az én történetembe, ahol semmi keresnivalója. Hogy jászolban születtem volna? Én, akinek az apja, József, Izrael trónjának jogszerű örököse volt, Dávid király egyenes ági leszármazottja. Ezért van az, hogy az "ez-nemzé-azt"-rész jószerivel az egyetlen igaz elem ebben az úgynevezett "Krisztus-történetben". Fával is kereskedtünk, nagyban is, kicsiben is. De a lényeg az, hogy a zsidók királya és a messiás voltam egy személyben és vagyok ma is. Amit pedig az a gójok seggét nyaló félnótás Szali csinált a történetemből, azért be kellene perelném. Akárhogy forgatjuk, a rágalmazás, az rágalmazás.

Fekete szemének tüze szinte perzselt. Most már tudtam, nagyon is jól tudtam, kiféle-miféle az igazi Jézus. Zelóta volt és az is maradt. Fanatikus. Forradalmár. Cionista az utolsó leheletéig. Mindemellett rengeteg esze is van. Minden előképzettség nélkül - jó, talán a golyós számológépet ismerte - komputeranalitikus lett belőle. Még ezt a nagyon kényes és bonyolult asztalügyet is hihetetlenül fineszesen intézte el, ha hihetünk Selmának. Személyében komoly ellenfele van annak az egyháznak, amelyet az ő tanítására, keresztrefeszítésére és feltámadására alapozva hoztunk létre, bár azt nem tudtuk, hogy az egész Júdáson alapult, aki lehet, hogy feltámadt halottaiból, de az is lehet, hogy nem.

Mivel Judás olyan kövér volt, hogy felkelni és járni is alig bírt, valahogy nehezen képzelem el, amint feltámad és félrelöki azt a hatalmas követ, amelyik sírja ajtajául szolgált. Jakab és a többi tanítvány viszont elejétől fogva tudta - mégha a tyúkeszű rómaiak nem is vették észre -, hogy Jézus felszívódott, és helyette valaki mást feszítettek keresztre. Vajon miért nem mondták el ezt soha senkinek?

Jézus a jelek szerint konyított valamit a telepátiához, mert választ adott kimondatlan kérdéseimre.

- Öcsém, Jakab és a csapat többi tagja - a csapaté, amelyet az eredetinél sokkal sikeresebb Stern- és Irgun-kommandók utánoztak le abban az évszázadban, ahol jelenleg található vagyok - tudták, hogy én télakoltam Gecsemánéből, és eszük ágában sem volt figyelmeztetni a rómaiakat a balfogásukra. Aztán három nappal Judás keresztrefeszítése után Dr. Cutler segítségével megjelentem Jakabnak hologram formájában és elmondtam neki, miként kell folytatnia a harcot Palesztina felszabadításáért a római uralom alól. Én meg - amint meglesz hozzá a technikai háttér - már jövök is vissza az Utolsó télettel, meg az egész tűzijátékkal. Merthogy a messiás vagyok, mégpedig örökre!

Félelmetes volt a hangja. Önkéntelenül is keresztet vetettem. Jézus nevetett.

- A kereszttel Szali próbált keresztbe tenni nekem. De hamarosan megszabadulunk ettől a logótól. A végén csupán a Dávid-csillag marad.
- Ön után 2001-ben?
- Mózes után 5761-ben, az én naptáram szerint. Különben is, a hamis és torzító feljegyzések legnagyobb része már megsemmisült.
- Ön a Gányoló, ugye?

Jézus szerényen bólintott.

- Dr. Cutler segítségével persze. - Elkomorult. - Még most sem tudom, miért hagyta ott a General Electricet a Gulf+Easternért. Megmentőmet - azaz az én Dr. Cutleremet - mindenesetre nagyon aggasztja, hogy hirtelen száznyolcvan fokos fordulatot írt le.
- Még néhány nap, és a két Cutler eggyé válik. Akkor majd választ kap a kérdésére.

- Megnyugtató hangon beszéltem. Jézus, más néven Marvin Wasserstein dühöngő őrült, s ha ránéz az ember, megérti, miért kapott frászt tőle szegény Poncius Pilátus, a magas kamatlábnak és az alacsony szintű inflációnak elkötelezett templomi tisztviselőkről nem is beszélve.
- Hacsak előbb nem érkezik el az Utolsó Ítélet, amely letöröl minden Dr. Cutlert, s elközeleg majd Isten Országa, amint ezt Keresztelő János megjósolta, s én hozom el Isten Országát, most, és nem úgy, ahogy eredetileg gondoltam kétezer évvel ezelőtt. A rómaiak erősebbek voltak nálam. Szerencsére Dr. Cutler, a cionizmus hű katonája és igaz hitű ember, a legjobb pillanatban...

Jézus elhallgatott és az apszisban beszélgető két Cutlert méregette.

- Ön szerint az idősebb Cutler csináltatott valamit magával?
- Csináltatott magával valamit?
- Kozmetikai sebészeti beavatkozásra gondolok. Az én Dr. Cutlerem esküszik, hogy a szemét új formájúra operálták. Ebben persze nincs semmi különös, hiszen manapság mindenki felvarrat vagy legyalultat valamit a testén. Még én is megcsináltattam a szemem Los Angelesben, hogy jobban érvényesüljön a tekintetem hipnotikus ereje, ugyanis úgy nem nagyon érvényesül, ha olyan lecsüngő szemhéja van az embernek, tudja, amit nordikus redőnek neveznek, na, most mondja meg, nordikus redőkkel én, ajvé! Hol is tartottam?
- Dr. Cutlernél, aki cionista és ortodox zsidó...
- Áá igen. Ott, a történelem keresztútján - és ezt ne vegye szójátéknak - Dr. Cutler megváltoztatta a történelem menetét. Kiszabadított engem abból az időszelvényből, amely a messiás számára tökéletesen alkalmatlan volt. Úgy értem, hogy semmiképpen sem tudtam volna legyőzni a rómaiakat és visszaállítani Izraelt. Már az is kemyén dió volt, hogy elfoglaltam a Templomot és csökkentettem a kamatlábat...
- Potenciálisan inflációgerjesztő lépés...
- Nem, mert az olcsóbb pénztől növekedik a termelékenység, és megnő a fogyasztás is. Na szóval, ahhoz hogy betöltsem a próféciákat, vissza kellett volna állítani Izraelt, pont úgy, ahogy első eljövetelem után kétezer évvel olyan jól kitalálták és megcsinálták. A rabbik megjósolta szülési fájdalmaknak vége. Dicsőségem teljében fogok visszatérni Izraelbe - legyőzök minden ellenséget és létrehozom Isten Országát a földön. Lélegzetelállítóan, félelmetesen szép lesz. Bagdad felett a háború fényeitől megvilágított éjszakai ég kismiska ahhoz képest, amilyen kivilágítást én fogok rendezni. Bagdad, Damaszkusz, Amman és Kairo megsemmisül már az első közlemény beolvasása során, amikor létrehozom az úgynevezett Tűzgyűrűt, amelyet Ézsaiás megjövendölt.

Most eszméltem rá, hogy a Szent nem csupán szent volt, hanem a megmentőnk is: megmentett bennünket ettől a világpusztítótól. A Szent tudatosan átdolgozta Jézus keményvonalas üzenetét, és felcserélte egy szebb és érettebb vallással, amelyből persze nem hiányoznak a szokásos bizonytalan ígéretek a világ végéről, de amelynek szellemében Isten gyermekeinek az életét a józan észnek és az arany középút gondolatának kell vezérelnie.

- Elnézést - vett elő Jézus egy maga tervezte rádiótelefont -, de fel kell hívnom az irodát. Éppen a János Jelenései-szalagot töröljük le. - Rám kacsintott. - Épp ideje. A tűzijáték az én terveim szerint fog lefolyni. Először kezdőlöket a plutóniummal. Aztán az éjszakai ég Bagdad felett... Helló, Jim. Itt Marvin. - Halkra fogta a hangját, hogy ne halljam, mit mond.

Oda akarom menni a Cutlerekhez az apszisba, de Selma feltartóztatott.

- Tudja, hogy én egy korábbi megtestesülésemben Mária Magdolna voltam?
- Honnan tudhattam volna, Selma? - Kezdett az agyamra menni.
- Mária Magdolna egy ponton feleségül ment Jézushoz, de a házasságot érvénytelennek nyilvánították, persze, már csak a Keresztrefeszítés után, amikor úgy határoztak, hogy egy megrögzött agglegény Jézusra van szükség a történetben.
- Ön már volt a Golgotán? - Gyanút fogtam. Lehetséges, hogy ezek ketten, Selma és Marvin egy követ fújnak a második évezred végén? Ez a történet a Spago étterembeli asztalról nyilván valami rejtélyes értelmű példázat, és olyan értelmezői elmeél kell a megfejtéséhez, amellyel majd csak Aquinói Tamás vagy, jóval később, Mary Cordon rendelkezik.
- Nem voltam. A médiumom teljesen le van blokkolva. Próbáltuk, próbáltuk, de valahogy sohasem sikerül beletrafálni. Sikerült visszacsatornáznom Jeruzsálembe a Keresztrefeszítés napján, de az Antonia-erődben találtam magam egy lovasbemutatón. Tulajdonképpen nagyon jól éreztem magam. Tudja, én bolondulok a lovakért. És gondolom, tudja, hogy ez mit jelent.

Kéjesen riszálta magát, s látszott rajta, hogy észleli, milyen hatással van ez rám.

- Egyébként Pocius Pilátus páholyában kötöttem ki. Nagyon kedves volt. Később valaki jött, és azt mondta, hogy megvolt a kivégzés, erre valaki megkérdezte, hogy milyen kivégzés, és erre valaki más azt válaszolta, hogy annak a félnótásnak a kivégzése, aki azt állította magáról, hogy ő a zsidók királya. Erre megszólalt Poncius Pilátus: - Ő tényleg a zsidók királya, pontosabban király lehete, ha mi megengednénk. De nem engedhetjük, különösen azután a rettenetes hét után, amíg ő vezette a bankot. Egyébként fel nem foghatom, miért akarna itt király lenni bárki emberfia. Már helytartónak lenni is kész borzadály. Tudja, Selma, én mindig Bithyniában szerettem volna helytartó lenni. Az ottani emberek bűbájosak, a táj olyan, mint a Vail...
- Mi az a Vail? - kérdeztem.

Selma kuncogott.

- Asszem, nem mindig emlékszem arra, amit mások mondanak nekem. Tudja, hogy pontosan milyen szavakat is használtak. Különösen akkor nem, ha fogalmam sincs, miről beszélnek. Igazság szerint a lexikális tudásom is majdnemhogy nulla. Dr. Helen Schucman könyvén kívül más könyvet én nem is olvastam. Nem mintha szükség lenne rá, hogy más könyveket olvasson az ember, ha elolvasta Dr. Helen Schucman könyvét.

Selma elviselhetetlen személyiségének voltak olyan oldalai is, amelyek eddig még nem mutatkoztak meg a maguk teljes elviselhetetlenségében.

- Elsötétült az ég a kilencedik óráig? - kérdeztem tőle.
- Nem, de amikor az arab lovakkal folytak a mutatványok, esni kezdett és Poncius Pilátus intézkedett, hogy állítsák fel a ponyvatetőt; de mire felállították, az eső elállt, és Poncius Pilátus akkor már nagyon, de nagyon barátságos volt velem. Messze van a Golgota a belvárostól?
- Nincs messze. Ahogy kimegy az ember a Keleti Kapun, már ott is van. Közel az Olajfák Hegyéhez. Nem lehet eltéveszteni. Egy koponya alakú hegy.
- Hát, én sajnos nem jutottam el oda, de nagyon jól éreztem magam a lovasbemutatón, a lovak miatt, de Poncius Pilátus társasága miatt is. Kérte, hogy töltsem vele a víkendet a tengerparti villájában, Malibuban vagy Caesareaban vagy hol, de én nem láttam értelmét, mivelhogy hologram voltam.

Ekkor jeleztem Selmának, hogy nekem és a Cutlereknek bizonyos közös üzleti ügyekkel van némi dolgunk, és javasoltam, hogy ragadja meg az alkalmat és ismerkedjen Thesszalonikával.

- Egy kis városnézés - mondtam.
- Én inkább vásárolni szoktam idegen helyen - vonogatta a vállát, de azért vette a lapot, pát intett a többi kibicnek, és a székesegyházból kilépvén belevetette magát a makedón város utcai forgatagába. Én odamentem a Cutlerekhez az apszisba.

1. Cutler épp letolta idősebb önmagát.

- Elismerem, a szemoperációra talán szükség volt, hogy fiatalos legyen a megjelenésed, bár ez persze csalás. De miért hagytad, hogy ennyire széthúzzák az arcbőrödet? És mit csináltál az orrommal?

Miközben 1. Cutler kedvtelve tapogatta a maga jól fejlett, horgas orrát, gondosan szemrevételeztem mindkettőjüket. 1. Cutlernek igaza van. 2. Cutler átszabatta az eredeti orrát, s az operáció eredményeképp most egy kicsi, lapos, jellegtelen és semmitmondó orrot viselt.

Úgy döntöttem, hogy elsütök egy viccet.

- Lehet, hogy önök nem ugyanaz a személy, akit a huszadik században egy évtizednyi távolság választ el egymástól. Lehet, hogy önök két különböző személy.
- Á, ő én vagyok, efelől semmi kétség.

1. Cutler igen rosszkedvű volt. Jézust nézte, aki még mindig a gányolatóriummal beszélt telefonon, ahol szalagok millióin - netalán trillióin? - változtatnak, vagy egyszerűen letörlik őket a General Electric főkomputere segítségével; mondanom sem kell, hogy ez ellentétes a cég munkarendjével és az igazgatóság, sőt a részvényesek tudta és beleegyezése nélkül folyik.

- Hát igen, az emberi hiúság! - sóhajtott fel 2. Cutler. - Vérszemet kaptam, hogy sikerült megszabadulnom a hallókészüléktől és a szemüvegtől, és úgy éreztem, hogy nem szabad félúton megállnom. Új korszak, új külső. A Gulf+Eastern-korszak és a Gulf+Eastern-külső.

Hirtelen kinyílt a székesegyház ajtaja, és Chet lépett be rajta. Marvin integetve üdvözölte, s ettől Chetnek fájdalmasan összerándult az arca. Ma már az a véleményem, hogy Chet jó keresztény, legalább olyan jó kereszténynek, mint amilyen mormonnak; s nyilván őt még nálam is jobban megrázta a felismerés, hogy Jézus és Marvin Wasserstein egy és ugyanaz a személy. Chet odajött hozzánk az apszisba.

- Végül együtt vagyunk mindannyian - mondta.
- Épp ideje ennek a kis konferenciának - helyeselt 2. Cutler.
- Megtörtént minden előkészület a nagy közvetítéshez? - kérdezte, amúgy társalgásilag, 1. Cutler.
- Meg. - Chet egy hatalmas paksaméta iratot nyújtott át nekem. - A szerződése. Ön a műsorvezető.
- Gratulálok! - mondta, ezegyszer egyszerrre és egyhangúlag, a két Cutler.

Én - remélem - illő szerénységgel fogadtam a jó hírt. Sok minden múlik rajtam, és természetesen nagyon is hálás vagyok az NBC-nek, amely hitt bennem és nekem adta azt a megbizatást, amelynél nagyobb buli még nem volt a televíziós hírműsorok és a különleges adások történetében.

Vagy harminc helyen írtam alá a nevem, anélkül, hogy elolvastam volna akár a nagybetűs, akár a kisbetűs részeket. Közben Chet ismertette a menetrendet.

- Holnap a Golgotán talákozik a forgatócsoport. Hajnalban. Beállunk a helyszínen és várunk. A műsor akkor kezdődik, amikor...őőő...Jézus megjelenik. - Mindenki észrevette, a két Cutler is, én is, ezt a kis elbizonytalanodást Chet hangjában. - Ez közelkeleti idő szerint kilenc óra tájban lesz. Az időzóna-különbség miatt nem adjuk be egyenesbe a műsort. Mindent felveszünk, esetleg meg is vágjuk az anyagot, mivel nyilván lesznek unalmas részek...
- Longeurs - vetette közbe 1. Cutler, a szórakoztatóipari profi.
- Tim barátunk persze meginterjúvolja az utca emberét, illetve embereit, dehát ezt sem lehet a végtelenségig csinálni. És ezenkívül semmi mozgalmasság, semmi akció. Úgy értem, meddig lehet mutatni a nézőknek azt, hogy valaki lóg egy kereszten?
- Persze egy kamerának mindvégig Jézus arcát kell vennie, hogy rögzíteni lehessen, amit mond.

1. Cutler valami sötét dologra készül. Megpróbálom rábeszélni Chetet, hogy mégiscsak élő adás legyen. És ha - jut eszembe - Judás leszól a keresztről és közli a nézőkkel, hogy tévedés az egész? Ez a kereszténység végét jelentené, mégpedig főidőben, az Egyenes adásban a Golgotáról c. műsorban. Mindent egybevetve én megbízom Chet judiciumában, ami az előzetes felvételt és az anyag megszerkesztését illeti.

- Aggodalomra semmi ok, a stáb érti a dolgát - válaszolt foghegyről Chet.
- Hogyan készítették elő a nagyközönséget az eseményre? - kérdezte 2. Cutler.
- Mintha nem tudnád - jegyezte meg maró gúnnyal a hangjában 1. Cutler. Láthatólag nem csak azért emésztette a keserűség, mert idősebb önmaga otthagyta a General Electricet, hanem azért is, mert idősebb önmaga annyival többet tud mindenről, mivel - ahogy mondta - ő már az Utolsó télet előszobájában toporog.
- Tudom is, meg nem is. - 2. Cutler elmosolyodott.

Elővillant tökéletes fogsora; minden foga az igazira megtévesztésig hasonlító remeklés. Elképesztő, milyen szinten van a fogászat abban a messzi országban - bár nem is olyan messzi, hiszen hamarosan annak a korszaknak több milliárd polgárához szólok majd előzetes felvételről.

- Elkezdtük a reklámkampányt. Egész oldalas hirdetések a napilapokban. Először is elmagyarázzuk, mekkora előrelépést jelent a dolog a technika fejlődésében. Utána megilletődött hangon elmondjuk, hogy ez Jézus, és hogy ez mit is jelent hívőknek, nem hívőknek egyaránt. Magától értetődik, hogy Mohamed ugyanennyi adásidőt kap, s már készül egy tizenkét részes sorozat arról, hogy miként jelölte ki örökre Mózes és Jehova Palesztinát a zsidók hazájának. Természetesen egész évben ismételni fogjuk a Holocaust című sorozatot.
- Nagyon helyes - bólogatott 1. Cutler, s most valahogy nagyon zsidós volt a külseje. - Nem lehet elégszer elmondani az embereknek, hogy a mi sorsunk az örök szenvedés.
- És mi a helyzet Confuciusszal, Buddhával és a hindu istenekkel? - gonoszkodott 2. Cutler.

Chet erre is tudta a választ.

- A Sony cég megkérte az összes keleti istenséggel kapcsolatos jogokat a Lew Wasserman-Universal-Time Warner-féle különleges egyezmény alapján, amely kimondja, hogy tilos a hálózatok közötti kartellegyezmény, illetve a hálózatok közötti belső adásvétel, és - annak ellenére, hogy a feltaláló jogán az NBC a tulajdonosa mindazoknak a jogoknak, amelyek ezzel a műsorral kapcsolatosak - a többi vallást az kapja meg, aki a legtöbbet ígéri érte a szabadpiacon.
- Hogyan reagál a nagyközönség? - kérdeztem, mert nem volt kedvem egy újabb vitához a szerzői jogokról.

Chet vállat vont.

- Ahogy szokott. Igazság szerint mindenkit jobban izgat a háromdimenziós televízió, amit évek óta ígérgetünk nekik. Sajnos, a szabadalmakhoz nem lehet hozzájutni, mert a Punci képesújság tulajdonában vannak; így aztán a háromdimenziós pornó most a legnagyobb szám, különösen azóta, hogy megoldották, hogyan vigyenek fel a kép- és hangsáv mellé szagsávot is.

Martin sétált oda hozzánk.

- Helló, Chet. Dr. Cutler. - 2. Cutlerhez fordult. - Az ön, akinek gondolom?

2. Cutler elmosolyodott.

- Igen, az vagyok, akinek gondol, ön pedig az, akiről tudom, hogy ön.
- Hogy vette fel a menekülésemet Gecsemánéről?
- Ott voltam, kamerával a kézben. Az erdő egy másik részén, ahogy Shakespeare írja szerzői utasításaiban.
- Honnan tudtad, hogy én mit csináltam ott? - 1. Cutler kíváncsisága lergalább akkora volt, mint a gyanakvása.
- Honnan ne tudtam volna? Hiszen én te vagyok, csupán később az időben, fejlettebbb technika birtokában - és új emberként, gyökeresen megváltozva.
- Emlékezni tudtál mindarra, amit én kemény munkával kivertem a fejemből?
- Ami felkerült a memóriaszalagra, örökkévaló. Persze egy gányoló ideig-óráig össze tudja zavarni. - Miközben beszélt, 2. Cutler Marvint figyelte, de Marvint most sem hagyta cserben önfegyelme.
- Jó film - bólogatott Marvin. - Vontatott egy kicsit, talán. De egy jó vágó pillanatok alatt gatyába rázza. A General Electric tulajdona a film, nemde?

2. Cutler elmosolyodott.

- Fogalmazzunk úgy, hogy pillanatnyilag a Gulf+Eastern kezében van, miközben folyik a szerzői jog bejegyeztetése.
- rásos engedélyt kell tőlem kérnie, ezzel, remélem, tisztában van. - Azt hihette volna az ember, hogy Marvin tréfál, de komolyan gondolta. - Mivel szakszervezeti tag vagyok, szerződést kell velem kötnie, mielőtt a közönségnek levetíthetné a filmet.

2. Cutlert mindez láthatólag hidegen hagyta. Chethez fordult.

- Én is ott leszek a Golgotán.
- Minél többen vagyunk, annál jobb - mondta Chet. - Déltájt kezdjük a felvételt. De még mielőtt Jézus megjelenne, Tim elvegyül a tömegben és interjúkat csinál.
- Mikorfonvégre akarom kapni Poncius Pilátust a lovasbemutatón - vetettem közbe. - A szubjektív benyomásaira vagyok kíváncsi.
- Ön is ott lesz, Jézus, ugye? - Chet mintegy félvállról vettette oda a kérdést, de remegett az ajka az idegességtől. Lámpaláz. Én is szenvedek tőle.

Marvin nevetett.

- Nincs olyan isten, hogy kihagyjam.

1. Cutler akart valamit mondani, de sercegni kezdett a hallókészüléke, mi pedig mind jót nevettünk a kellemetlenségén. Aztán mindenki hazament, csak 1. Cutler maradt.

- Képzelje el, Jézus templomban - csupán ennyit tudtam mondani.
- Ahová egy rabbi be nem tenné a lábát. Igen, ő az ellenség.
- Tudom. De senki sem meri kimondani.

1. Cutler bekapcsolta a Cutler-effektus készüléket. Apró elemmel működik, és van rajta egy kereső, amelyik olyan pontos, hogy a készülék használója hajszálpontosan oda érkezik meg, ahová meg akar érkezni, és hajszálpontosan akkor, amikor oda akar érkezni.

A távozás mindig érdekesebb volt, mint a hologram formájában vagy médium útján történő érkezés. Elsőként azt látni, hogy az embert alkotó több milliárd molekula afféle rózsaszín köddé foszlik szét. Aztán a molekulák új helyre kerülnek át az időben, és ott összeállnak. Mielőtt a köd eltűnt, 2. Cutler még mondott nekem valamit.

- Ne aggódjon, Tim! Másnak is van terve, nemcsak Marvinnak.





Tizenkilencedik fejezet


Atalanta nagyon nem szeretné, ha én lennék az Egyenes adásban a Golgotáról műsorvezetője, de én elmagyaráztam neki, hogy én leszek az első és valószínűleg az utolsó szent, aki főműsoridőben és egyenesben látható a televízióban, hacsak szentet nem csinálnak abból az unalmas nőből ott Indiában, amiben kételkedem, de még ha szentté avatják is, akkor sem lesz olyan autentikus szent, mint én, aki a szentek eredeti fajtájából való vagyok.

- Hát, ha mindenképp el akarsz menni a Golgotára - mondta Atalanta, miközben bárányfejet sütött nyárson a konyhában; a szakácsnő kimenős volt aznap -, akkor én elmegyek Egyiptomba Alexhez.
- Én is veled megyek - mondtam. - Hiszen csak egy-két percig leszek távol. A Cutler-effektus úgy működik, hogy az ember ugyanahhoz a másodperchez érkezik vissza, amelyiknél távozott. Úgyhogy akár egy évet is ott tölthetnék, miközben az itteni időből csupán egy perc telik el.

Atalantának nagyon nem tetszett ez az egész.

- Szerintem mindenki maradjon a helyén. Semmi jó nem sül ki ebből az ide-oda szaladgálásból. Már az is elég baj, hogy ez a Chet állandóan itt lóg a nyakunkon, most meg te is el akarsz vele menni.
- Azt hittern, szereted Chetet.
- Nincs vele semmi bajom. De ez a Selma Suydam, hát, ennél közönségesebb nővel még soha nem találkoztam!

Meglepődtem.

- Selma itt volt a házban?
- Akkor jött át, amikor ti a székesegyházban megbeszélést tartottatok. Megkérdezte, milyen fogamzásgátlót használunk, mire én mondtam, hogy a legbiztosabb módszert: nem csinálunk semmit, így aztán, ha nem akarunk gyereket, nem is lesz gyerekünk.

Megterítettem az asztalt, eközben Atalanta feldarabolta a bárányfejet; a szemeket rögtön az én tányéromra tálalta.

- De a Sonyt, amit tőlük kaptunk, csak szereted?
- Már szinte nem is nézem. A Mozicsatornát nem lehet dekóder nélkül nézni, Chet meg mindig elfelejt hozni. Abból a Hirohitóról szóló dokumentumfilmből meg a kevés is sok.

Csendben elköltöttük vacsoránkat. Én közben azon töprengtem, hogy milyen ruhát viseljek a műsorban. Huszadik századi legyen a külsőm, vagy maradjak meg egyszerű, első évszázadbeli szentnek?

Még éjfélkor sem aludtam, mert a bárányfejtől emésztési zavaraim támadtak. Atalanta mély álomba merülve horkolt mellettem. Hirtelen a Szent jelent meg a szobában.

- Ez álom? - kérdeztem.
- Nem, Timi picinyem. Ébren vagy. Szakmai szemmel nézve ezúttal látomás vagyok, olyan, mint az a nagyszerű látomás, amelyet a damaszkuszi sztrádán láttam...
- A kövér Judás látomása, nem Krisztusé.
- Honnan tudhattam volna? Én azt az embert láttam, akit keresztre feszítettek, és akiről mindenki úgy tudta, hogy ő Jézus. Tévedtem és kész. Talán be akarsz perelni érte?

Elkezdte előadni a szokásos Szali-műsort, s táncolt is hozzá, azt a táncszámot, amelyet Néró annyira meg akart tanulni, de nem sikerült neki, mert a Szentet kivégezték, mielőtt meg tudta volna tanítani neki az összes lépést és figurát.

- Holnap lesz a nagy nap, amikor egycsapásra világhírű leszel. Emlékszel a Világhíradóra William Hurttel?
- Te hogy láthattad azt a műsort? - Nem értettem a dolgot. Amíg élt, a Szentnek nem volt sem televíziója, sem videója.

Még ki sem mondhattam a kérdést, a Szent máris megválaszolta.

Mostani állapotomban a televízióképhez hasonló elektromos impulzus vagyok. Mindent meg tudok nézni. Annyi mindent lát az ember a műhold jóvoltából, ahol most létezem, pontosabban nem létezem...
- Tehát nem Marvin Wasserstein jobbján ülsz a mennyországban?

A Szent elkomorodott.

- Éppen ezért vagyok itt, ebben a hülye látomásban. Ha a Keresztrefeszítés azzal a dagadt Judással zajlik le, becsukhatjuk a boltot.
- Márpedig vele történik. Illetve történt.
- Azért lehetett így, mert Dr. Cutler, az a félőrült cionista - egy Izrael szempontjából kedvezőbb - jóval későbbi időszelvénybe helyezte át Jézust.
- Dehát nem mindegy? Akik tudták, hogy nem Jézust feszítették meg, mind úgy tettek, mintha Jézus lett volna. Aztán jöttél te, feltaláltad a kereszténységet a kereszttel mint logóval együtt, úgyhogy ma már teljesen mindegy, hogy kit is szögeztek fel arra a keresztre.
A Szent felsóhajtott.

- Nem ilyen egyszerű a dolog, Timike. Senki sem számított rá, hogy egy szép napon az egész világ láthatja és hallhatja a történteket. Judással a főszerepben? Egyszerűen képtelenség.
- Mert túlsúlyos?
- Túlsúlyos? - tülkölte a Szent. - Többet nyom egy japán birkózónál, többet nyom még Orsón Wellesnél is. Ezzel a hájtömeggel nem lehet eljátszatni a Szentháromság egyik szerepét, hiszen egyedül is nagyobb az egész Szentháromságnál. Egy kövér Jézus számunkra maga a katasztrófa, különösen most, hogy a lengyel pápa annyi új hívőt szerez az Egyháznak a harmadik világban, ahol az emberek éheznek, sőt éhen halnak. Most viszont látni fogják színről színre az istenüket, aki a létező istenek legkövérebbike, még azt a hájpacni Buddhát is beleértve.
- Értem már.

Évszázadokig világszerte népszerű volt a sovány, szakállas, nőiesen karcsú Jézus. És most a közvetítés rácáfol a közkeletű Jézus-képre. Talán műsorvezetőként tehetnék valamit, megmagyarázhatnám a nézőknek, miért ilyen kövér Jézus. Például mondhatnám azt, hogy kemoterápiás kezelés alatt áll.

- Egyetlen képnek nagyobb a hatása, mint ezer szónak. Te el sem tudod képzelni, milyen szörnyű látvány ez a Judás...
- Láttam Cutler filmjén. Persze éjszakai felvétel volt...
- Timi - szakított félbe a Szent. - Egyetlen és utolsó reményünk, ha a műsorban valaki mást feszíttetünk keresztre.
- Mit beszélsz? - Ez még a Szent szájából is váratlan volt. Dehát az a zsidó, aki érvényen kívül helyezi a mózesi törvényt, és a keresztet teszi a Tóra helyébe, igazi hücpe.
- Egyetlen módon hozhatjuk helyre a kárt, amit a Gányoló okozott: nagykiállítású, igazán hatásos keresztrefeszítést csinálunk, amely százmilliókra hat...
- Te tudod, ki a Gányoló?

A Szent bólintott.

- És azt is tudom, hogyan tehetjük meg nem történtté, amit csinált. A Gányolónak holnap meg kell halnia.
- Megöljük Marvint?
- Isten őrizz! - A Szent pajkosan pislogott. - Nem mi öljük meg, hanem a rómaiak. Timi, az idősebb Dr. Cutler segítségével el kell intézned, hogy holnap Marvin Wassersteint beárulják a rómaiaknak, ahogy ezt Dr. Cutler korábban már javasolta, utána pedig keresztre feszítsék, mégpedig az isteni tervnek, illetve az NBC műsortervének megfelelően, amely garantálja, hogy a közönség az igazi Jézust látja, Jézust, aki újra egyesül a kaporszakállúval, a papájával odafent a mennyben, a festői Golgota felett. Chet is nyilván segít, amint rájön: ha híre megy, hogy Judást feszítették keresztre Jézus helyett, az NBC-nek pert akasztanak a nyakába valótlanságokat tartalmazó reklámozás címén, a lengyel pápa meg elköszönhet a tiarájától.

A Szent elérte célját: meg voltam döbbenve. Merészet és nagyot gondolt, annyi szent.

- De hoggan feszíttessem keresztre Marvint?
- Hogyan? Például el lehet mondani a rómaiaknak, hogy kicsoda. - A Szent kezdett a semmibe tűnni. - Ki fogod találni, hogyan. Tudom, hogy ki fogod találni. Meg fogod menteni az egyházat és azoknak a millióknak a hitét, akik oly szép halált haltak lángoló autódaféikben a Dicsőség Útjának gyorssávjában...

2. Cutler nem sokkal a makedóniai idő szerinti déli tizenkét óra előtt öltött - valódi - testet a szobámban.

- Gondoltam, előbb jövök, mint korábbi önmagam, mert így együtt mehetünk vissza.
- Épp ma láttam Szent Pált. Látomás formájában.
- A megbízható régi dolgok a legjobbak, ahogy Jennifer Jones mondta a Bernadelte dalában. Lélekemelő, igazán épületes film volt ez. - Tökéletes mosolyát ezúttal valami halk sziszegő hang és egy sor kényszeres fejbiccentés kíséretében adta elő. - Mit mondott Szent Pál, mit kell önnek tennie?
- Meg kell ölnöm Jézust.
- Különös, hogy a nagy elmék - és szerintem én nagy elme vagyok, legalábbis a City College-nek beadott tudományos önéletrajzomban ez áll - mennyire egyformán működnek. Igen, az a feladatunk, hogy elintézzük: Jézus foglalja el az őt megillető helyet a keresztfán. Ha ez sikerül, nincsen többé Marvin Wasserstein 2001-ben, aki Tel Avivi főhadiszállásáról beindítja a nukleáris világvégét.
- Nem lesz könnyű dolog - mondtam.
- Tim szan, az életben semmi sem könnyű, a történelem meg még rosszabb. Javaslom, hogy a Cutler-effektus segítségével helyezzük vissza magunkat Jeruzsálembe néhány órával korábbra, mint amikor Chet, én és Marvin megérkezik...

Közben 2. Cutler elővett két lámpaelemre emlékeztető többdimenziós molekuláris átalakítót.

- A telekronológikus helyváltoztatás alapelvét már ismerjük egy ideje - mondta, s közben különböző gombokat igazgatott a készülékeken. - De a Cutler-effektus alapján működő átalakítóban az a nagyszerű, hogy rendkívül pontos: hajszálpontosan a kívánt helyre juttat, s hajszálpontosan a kívánt pillanatban. Ez egy egyszerű monitor segítségével történik.

2. Cutler tárcsázta a kívánt helyet és pillanatot, s - láss csodát! - a képernyőn megjelent Jeruzsálem Nagypéntek reggelén. 2. Cutler most kisvenkelt a városból a Golgotára, ahol máris gyülekezett a vásári nép. Mozgóárusok kínáltak emléktárgyakat, kóser pizzát, konfettit. Két kereszt már állt. Jézus, mint tudjuk, maga lesz kénytelen ideszállítani a maga keresztjét, bár sejtelmem sincs, Judás miként fog megbirkózni ezzel a feladattal.

- Indulhatunk? - kérdezte 2. Cutler, akin látszott, hogy tűkön ül.
- Indulhatunk - mondtam. De hirtelen megszállt az ihlet. - Egy pillanat! El kell mennünk az Antonia-erődben folyó lovasbemutatóra. Keresse meg a monitorral Poncius Pilátus páholyát az erőd udvarán. Én addig tógát veszek magamra. Püspöki öltözékemet akkor még nem viselhetem, de ha a lovagló úriemberek ruhájában jelenek meg, különösen egy lovasbemutatón, ezzel bizalmat keltek a helybéliekben helybélieket. Próbáljon meg rögtön Poncius Pilátus mögött helyet kapni kettőnknek.

Látszott, hogy 2. Cutler nem tudja mire vélni a dolgot, de nem ellenkezett. Lehet, hogy ő zseni a maga századában, én viszont püspök vagyok a magaméban, akinek az a feladat jutott, hogy megmentse vallását a megsemmisüléstől. Ahogy felvettem a tógát, láttam, hogy más műsorvezetőkhöz képest valamelyest túl leszek öltözve, dehát komoly és ünnepélyes alkalom ez a mai. Azonkívül Poncius Pilátust is le kellett imponálnom.

Az utazás a térben és időben olyan gyors volt, hogy nem is éreztem, mikor szedte szét és rakta össze a készülék minden molekulámat. 2. Cutler pontosan a helytartó mögötti két széken helyezett el bennünket, két helyi méltóság ölében, akik rögvest el is menekültek, amikor megérkeztünk a semmiből. A helytartó hátrafordult és jóindulatot sugárzó pillantást vetett rám.

- Méltóságos uram - szólítottam meg Poncius Pilátust -, igazán kedves volt öntől, hogy meghívott bennünket a lovasbemutatóra...
- Szóra sem érdemes...Igazán... - Látszott rajta, hogy töri a fejét, vajon ki vagyok.
- Én vagyok Petronius barátja. Úgy tudom, írt rólam önnek. - Mondanom sem kell, hogy a Palatinus negyed előkelő latinságával fejeztem ki magam, s Pilátust, aki nem született arisztokratának, ez teljesen lenyűgözte.
- Igen, igen. Emlékszem a levélre. Milyen elegáns ember! Majd beszélgessünk, jó? Tudni akarom, mi hír az udvarban. És milyen a legújabb divat. Ez persze a feleségemet érdekli. Azt mesélik, hogy az idén minden nő szénaboglya-formán viseli a haját. - Pilátus most visszafordult, hogy nézze tovább a lovasbemutatót.

Egy emelvényen ültünk, amelyet az udvar külső falához építettek. Az udvar volt egyébként a római helyőrség gyakorlótere; jó néhány katonatiszt is nézte a bemutatót.

Mint sejtettem, Selma Suydam mégcsak a közelébe sem jutott a helytartónak. Kényszeresen henceg azzal, hogy mennyi hírességet ismer, de szerintem például a Shirley MacLaine-nel való ismeretsége kimerül abban, hogy Selma köszönt neki egyszer valami adománygyűjtő gyűlésen Los Angeles mesés nyugati felében.

Selma persze itt volt a lovasbemutatón, de odalent, elöl, az emelvény tövében, az állóhelyen. Folyvást forgatta a fejét, hogy lássa Poncius Pilátust, s közben hegyezte a fülét, hátha meghall valami pletykát. Meteorológiailag pontos volt, amit mondott: valóban eleredt az eső, de mire a ponyvákat kifeszítették, már el is állt. Ekkor láttam neki szent feladatomnak.

Amíg esett, Pilátus hátrafodult, hogy beszéljen velem, én pedig az egekig dícsértem őt, hogy milyen remekül vezeti ezt a provinciát, ahol annyi a baj. Pilátus felsóhajtott.

- Remélem, értékelik, hogy mivel kell itt nap mint nap megbírkóznom...
- Értékelik, hogyne értékelnék. Nemrégiben Capriban voltam a császár kíséretében, és hallottam, hogy a császár azt mondja Sejanusnak, milyen jó választás volt ez a Poncius Pilátus a helytartói posztra.
- Hála Jupiternek! - Pilátusnak festett szőke haja volt, szokatlan külsejében még leginkább David Bowie-ra emlékeztetett, aki egyébként őt, azaz Pilátust játszotta egy nemrég bemutatott filmben. Abban a filmben mindannyiunkat igen szokatlan formában ábrázolták, s minden filmkocka mintha magának a Gányolónak a kezenyomát viselte volna. Egy látomásos jelenetben Jézus - nem Judás - leszáll a keresztről, távozik, megnősül, majd ezek után úgy dönt, hogy visszatér a keresztre, bár semmi oka nincs rá. Igen, Marvin törlései és változatásai máris teljesen összekuszálták a mi egykor szép és egyszerű hitünket. Egyre erősebb az elhatározásom, hogy rendbe hozok mindent.

- Én persze Bithyniát szerettem volna.

Pilátus hosszan áradozott áhított provinciájáról, és Selma nyilván ezt hallotta, mert Pilátus nagyjából azt mondta, amit Selma elmesélt nekem, de azt viszont tanúsíthatom, hogy a helytartó egyáltalán nem volt vele "nagyon, de nagyon barátságos"; észre sem vette Selmát.

Amikor Pilátus elhallgatott, megjegyeztem:

- Ha jól tudom, ma ön kivégezteti a zsidóknak ezt az állítólagos királyát.
- Nem "állítólagos". Tényleg ő a király, és nem csupán a genealógusok, hanem a Debrett-féle arisztokratakatalógus szerint is. De mi nem akarunk itt egy újabb bábkirályt, Heródes óta különösen nem. Ezenkívül a zsidó királyok kezéből szétfolyik a pénz, mert nem értenek a gazdasághoz. Ezért aztán mindegyiket felszegezzük egy keresztre, és mellékeljük a figyelmeztetést, hogy a következővel is így bánunk el.

Pilátus szomorúan nézett maga elé.

- De ez sem veszi el a kedvüket. Átlag havonta megjelenik egy új messiás. Egyébként ez a mostani igen népszerű volt. Miután elfoglalta a Templomot, csökkentette a kamatlábat. A közgazdászaim mind szívrohamot kaptak. - Pilátus kuncogott. - Titkon én is az olcsó pénz híve vagyok, úgyhogy rokonszenveztem vele. Dehát a parancs, az parancs, és amikor a Római Központi Bank utasított, hogy intézzük el, nem volt más választásom.

Pilátus a homlokát ráncolta.

- Tudja, amikor feltettük neki a szokásos kérdéseket - életkor, testsúly, iskolai végzettség, családi állapot, foglalkozás -, azt állította, hogy nem ő a zsidók királya, mert a zsidók igazi királya valahol máshol van, Istennél, vagy hol is, tudja, a szokásos félkegyelmű zagyválás.
- Sajnos, méltóságos uram, ennek az embernek igaza volt. Nem ő a király, hanem Jézus.
- Dehát ő Jézus, ehhez nem fér semmi kétség.
- Nem, méltóságos uram, ő Judás, az egyik tanítvány. Tévedésből őt tartóztatták le, és az igazi Jézus pedig elmenekült.
- Különös eset, nagyon különös. - Pilátus az egyik hadsegédjéhez fordult. - Kéretem Moronius centuriót. - Pilátus visszafordult felém. - Különben nagyjából mindegy, hogy kit feszítünk keresztre. Úgy értem, figyelmeztetésnek szánjuk a kivégzést, ha már a jó szóra nem hallgat a lakosság.

Most nagyon merész lépés következett.

- Egyenesen Sejanustól, a miniszterelnöktől jövök. Sejanus úgy gondolja - okkal, ok nélkül, nem tudom -, hogy Jézusnak annyi embere és olyan szervezete van, hogy meg tudja dönteni a mi római uralmunkat.
- És ki jelentgeti mindezt Rómának? - Pilátus nagyon kemény hangon tette fel ezt a kérdést.
- Sejanus ezt nem kegyeskedett közölni velem.
- Valaki a hivatalos csatornák megkerülésével üzenget Rómába. Nekem ez nagyon nem tetszik. - Moronius centurió jóképű fiatal tiszt volt, görög származék. Igen katonásan tisztelgett a helytartónak.
- Te tartóztattad le Jézust, ugye? - kérdezte tőle Pilátus.
- Igen, én, méltóságos uram. A Gecsemáné Növénykertben. Megpróbált átrázni bennünket, de mi dörzsöltebbek voltunk nála. Felkeresett, és azt mondta, hogy némi jutalom fejében elárulja nekem Jézust. Mondtuk, hogy rendben van, erre ő kivezetett minket a kertbe - éjféltájt lehetett, a Hold alig látszott ki a felhőkből -, majd rámutatott egy földön fekvő alakra és azt mondta, "Ez ő. Na, erre felpattan ez a földön fekvő ember és üdvözli a mi vezetőnket, mondván, ő az igazi Jézus, a zsidók királya, satöbbi, satöbbi, és nekünk meg azt mondta, hogy hajoljunk meg előtte. Nekünk persze eszünk ágában sem volt meghajolni előtte, mert éppen azzal voltunk elfoglalva, hogy letartóztassuk Jézust, aki legalább négyszáz fontot nyom. Ez annyit jelent, hogy mozgásában korlátozott személy, és ha nekem kell őt keresztrefeszíteni, hát inkább engem feszítsenek keresztre.

Pilátus töprengett.

- Mi történt azzal az emberrel, aki azt mondta, hogy ez a kövér alak Jézus?
- Beszaladt a fák közé, és nem találtuk. Eltűnt. Aztán Jézust átadtuk a fejeseknek a Templomban, ők meg bűnösnek találták kagylóevésben vagy miben, és...
- És utána hivatalosan átadták nekem, hogy végezzem ki mint forradalmárt. - Pilátus kedvetlenül meredt maga elé.
- Méltóságos uram - szóltam tapintatosan közbe - az az ember, aki elmenekült, Jézus. A kövér embert Judásnak hívják. Ön nem Jézust, hanem egy másik embert feszíttet keresztre ma délután.

Moronius úgy festett, mintha émelyegne. Pilátus felnyögött.

- Hát, sajnos, időnként elkerülhetetlenül előfordulnak ilyen tévedések. Nagyon sajnálom, hogy akkor kell ennek megtörténnie, amikor én képviselem itt Róma hatalmát, dehát mit tehetünk. Az ilyesmit összeszorított foggal el kell viselni. Reméljük, legközelebb több szerencsénk lesz.
- Ez a "legközelebb" esetleg már a világ végét fogja jelenteni - mondtam, de 2. Cutler oldalba bökött. Igaza van, ha túl sokat elárulunk magunkról, küldetésünk sikerét kockáztatjuk.
- Az igazi Jézus jelenleg Jeruzsálemben van - váltottam át könnyedén arra a nyelvre, amelyen Pilátus is ért. - Éppen sereget gyűjt, s a sereg nagyobb lesz, mint az, amelyiknek az élén elfoglalta a Templomot. Közben meg a Golgotán mindenféle kísértetek gyülekeznek, különös alvilági jelenések...
- Azt hiszem, vagyok olyan babonás, mint akármelyik római helytartó, de a kísértetektől sohasem féltem. Ha viszont gerillahadsereg szerveződik a városban, ez könnyűszerrel intifádához vezethet, ami mindig rossz pont az ember szolgálati lapján. Bosszantó, szerfelett bosszantó.

Moroniushoz fordult és parancsba adta, hogy katonai kordonnal vegyék körül a Golgotát. A centurió tisztelgett és ment a dolgára.

- Nem értem, nem értem - fordult vissza végre Pilátus az udvar felé, ahol javában folyt a lovasbemutató. - Akik ismerik az igazi Jézust, miért nem szóltak, hogy egy szélhámos csalót végzünk ki?
- Ez része a tervüknek. Azt akarják, hogy méltóságod halottnak higgye Jézust, miközben életben van, és hadsereget toboroz Róma ellen.
- Tudja - sóhajtott Pilátus -, vannak napok, amikor felkelni sincs kedve az embernek.

Most 2. Cutler áthelyezett bennünket Jakabnak, a Mi Urunk öccsének a házába. Megálltunk a ház előtt, ahová majd húsz év múlva megyek el a Szenttel. A ház egy mellékutcában található, nem messze a Templomtól, és ekkoriban nagyon lerobbant állapotban volt. Amikor a Szenttel jártam Jeruzsálemben, új szárnyat építettek hozzá, és a tetőt is kicserélték abból a pénzből, amelyet a Szent a gójoktól inkasszált.

Megálltunk a kertkapunál. A ház előtti kertben csirkék szaladgáltak, viszont egyetlen felékszerezett jentát sem láttam sehol. Egyszerű, kispolgári otthon volt ez, amelynek lakói mégis azt állították magukról, hogy Dávid király leszármazottai. Dehát Jézus családja hírhedt volt a társadalmi sznobériájáról, Jakabot pedig Jeruzsálem-szerte a legelszántabb törtetőnek ismerték. gy aztán idővel megjelentek a házban a felékszerezett jenták.

Beléptünk a házba. A nagyszoba végében ott ült a tizenkét tanítvány, mínusz Judás. Furcsa volt Kősziklát és Jakabot ilyen fiatalon látni. A többieket én csak hírből ismertem.

Jézus éppen a tanítványokhoz szólt. Fantasztikus történelmi jelenet volt ez, és különösen attól olyan hiteles, hogy Marvin a divatos Ralph Lauren tweed-öltönyét népviseletre cserélte fel. Nagyjából úgy festett, ahogy elképzeli az ember.

Mi ketten megálltunk az egyik oszlop mögött a szoba másik végében, az árnyékban, ahol senki sem láthatott meg.

- Kértem Istent, hogy küldjön segítségünkre angyalokat, s ő meghallgatta kérésemet és több száz angyalt küldött. Látjátok majd őket a Golgotán; különös üveg- és fémfegyverek lesznek a kezükben, s mindegyiken rajta lesz Ábrahám Istenének legtitkosabb neve, amely úgy szól, hogy NBC.

A tanítványok tátott szájjal hallgatták. Aztán Kőszikla megkérdezte:

- Mit fognak csinálni ezek az angyalok?
- Megörökítik a mószerolós Judás keresztrefeszítését. De az eljövendő nemzedékek mind azt hiszik, hogy engem...
- Én nem hiszem. - Ebből rögtön tudtam, hogy Hitetlen Tamás szólalt meg. - Úgy értem, te vagy a messiás, a mi messiásunk, Istennek a zsidókhoz küldött hírvivője. Namármost ha az vagy, aki vagy, akkor elközelgett az Utolsó télet. Idézzem a vonatkozó passzust Ézsaiásból?
- Nem szükséges. Mindannyian tudjuk, hogy jövendölt meg engem, a pusztába kiáltott szó, meg a többi. Nos, én menetrend szerint megérkeztem, hogy megteremtsem Nagy-Izrael Messianisztikus Királyságát, amelyet majd három és fél év múlva követ az Isten Országa és a nagy tisztító tűz. De ez majd máskor fog megtörténni, amikor az egész világot elemészti a tűz, és Isten a maga univerzális és kozmikus kebelére vonja mindazoknak a sugárzó molekuláit, akikre lesújt az én ítéletem, s olyan roppant tüzek képében sújt le, amilyeneket ti nem ismerhettek ebben a világban, amelyet már elhagytam egyszer, s még egyszer el fogok hagyni, amikor az áruló az én nevemben kileheli a maga lelkét a keresztfán.

Jakab - érthetően - értetlenkedve bámult maga elé.

- És a gerillahadsereg, azzal mi lesz? A nagy tervvel, hogy kiűzzük a rómaiakat és visszaállítjuk Izraelt?
- Ez most ezúttal nem történhet meg, de már megtörtént abban a másik időben, ahol én vagyok, mint ahogy ideiglenesen itt is vagyok, veletek. És ti, akik hisztek bennem, ti lesztek a Menny elitje, amikor a Földnek vége.

Most Kőszikla kérdezett:

- Hát, most visszatérsz hozzánk vagy nem térsz vissza hozzánk?
- Már vissza is tértem. Itt vagyok most veletek. Az angyalok és a szellemek, akik már összegyűltek a Golgotán, az első jelei az én országomnak, amely mostantól fogva nem e világról való. Kétezer éven át újraértelmezett és átírt formában létezek majd, mert újraértelmezett és átírt e világ fejedelme, egy bizonyos Pál Tarsusból, önutálatban szenvedő zsidó és a reggel fia.

Nem hittem a fülemnek! Jézus leleplezte Szent Pálban a Sátánt! De annak a jeruzsálemi napnak a során minden múló pillanattal világosabbá vált számomra, hogy ki is volt az eredeti Jézus - maga a megtestesült Lucifer, akiből a Szent a maga hitével és zseniális üzleti érzékével egy három részből álló istent faragott, amely rendkívül alkalmas arra, hogy a Földön mindenki őt imádja. Nem csoda, hogy Jézusnak Marvin Wasserstein képében át kellett alakulnia a Gányolóvá, hogy megsemmisíthesse a Szent legnagyobb találmányát: a keresztre feszített Krisztust.

A pokol lángnyelvei nyaldosnak körül. Eljött az idők végezete! Kezdődik a nagy mérkőzés: Isten vagy Sátán. A Szent vagy az eredeti Jézus. Megremegtem.

- Most már tudjuk a legrosszabbat - súgta 2. Cutler. De Jézus még nem fejezte be. - Ti úgy fogtok tenni, mintha én volnék a kereszten. Mindenkinek elmondjátok, hogy harmadnapon feltámadtam. Hogy nemsokára visszatérek, mikor közületek a legtöbben még életben lesznek. Hitessétek el mindenkivel, hogy küszöbön áll a visszatérésem. Hadd izguljanak. De, Kőszikla, a gójokat ne térítsétek meg! Hadd égjenek porrá a lánggyűrűben, amelyet városaik köré vonok. Damaszkusz Bagdad és Kairó lángban állnak. Utánuk elpusztítom Berlint, Varsót, Moszkvát és Pasadénát.
- Pasadénát is? - 2. Cutlert majd szétvetette az indulat.


Huszadik fejezet


Nem bírtam tovább hallgatni Jézust. Kimentünk az utcára. Az egyébként rendíthetetlen 2. Cutlernek hamuszürke volt az arca.

- Ha az ember filmen lát ilyet, hát Istenem - rázta a fejét -, de ott lenni a szobában és hallgatni ezt az őrületet...
- Jobb szó rá a "Gonosz" - igazítottam ki. Miközben a tömegben a Keleti Kapu felé nyomakodtunk, hozzátettem: - Mindenképpen a valódi Jézusnak kell felkerülnie arra a keresztre.
- Megpróbálhatjuk valahogy, Tim-san - jegyezte meg 2. Cutler -, de ennél többet nemigen tehettünk. Viszont örülök, hogy most már látja, mit tartottam én megfigyelés alatt egy ideje. Az eredeti Jézus annyira önhitt, hogy az már az egész emberiséget veszélyezteti.

A kapunál meg kellett állnunk, mert egy légió gyalogos masírozott ki a városból.

- Tényleg, igazából miért hagyta ott a General Electricet? - kérdeztem tőle.

2. Cutler vállat vont.

- Jobb ajánlatot kaptam a Gulf+Easterntől. Azonkívül Marvin egyre gyanúsabb volt nekem. Mint ön is látta, fiatalabb koromban igen nagyra tartottam. Hithű cionista voltam, legnagyobbrészt azért, mert presbiteriánus neveltetésben részesültem New Jersey-ben, és ezért úgy éreztem, hogy személyesen felelős vagyok a Holocaustért. Sok ilyen volt - és van ma is - a New Jersey-beli presbiteriánusok között. Aztán elkezdtem Cynthia segítségével visszacsatornázni, először csupán szórakozásból; Cynthia egyébként igazán kiváló kerámikus. De később, hogy egyre többet csatornáztam, ráeszméltem, hogy a világ sokkal jobb hely lenne Szent Pál találmánya, a kereszténység nélkül. Azonkívül nagyon szerettem volna, ha Izrael diadalmaskodik. Beléptem a Bnai Brith-be és elkezdtem a The New York Timest a sorok között olvasni.
- Hát igen - folytatta 2. Cutler -, nem álltam meg félúton. Közben kifejlesztettem a Cutler-effektust, amelynek segítségével kimenekítettem Jézust a saját korából, hogy az én időszelvényemben folytathassa a messiásságot. Hamarosan kiderült róla, hogy komputerzseni, született tehetség. Persze már akkor, Marvin alakjában is nagyon önhitt volt, dehát akkoriban én még úgy gondoltam, hogy egy messiásnál ez szakmai ártalom. Természetesen a kereszténység szörnyen felháborította, és hozzálátott a fontosabb szalagok letörléséhez. Sajnos, meg kell mondanom, hogy az én segítségemmel.
- De később ön, mint mondja, száznyolcvan fokos fordulatot tett. Miért? Mi késztette erre?

Most már kívül voltunk a kapun, közel az Olajfák hegyéhez. A falvakból parasztok jöttek a városba, hogy eladják a terményüket. Nagypéntek piaci nap volt, a zsidó szombat előtti nap. Itt jegyzem meg, hogy a Keresztrefeszítés a nyár derekán zajlott le.

- Beláttam, hogy tévedtem. Ennyi az egész. - 2. Cutler láthatólag nem kívánta kitárni előttem a szívét.
- Hogyan látta be?
- Észre tértem. Azt nem bánom, hogy cionista terrorista voltam a huszadik században, de esztelenségnek tartom, ha megengedik Jézusnak - vagy Marvinnak, mert nekem ő már csak Marvin marad -, hogy 2001-ben felrobbantsa a Földet.

Hirtelen és megmagyarázhatatlanul elfogott a kétely. Nem tudtam, mit gondoljak. Boldog voltam, hogy Jézus tényleg a messiás, és hogy létre fogja hozni Isten Országát a Földön a nagy-nagy végső tűzvész után, 2001-ben, jóval azután, hogy én jövőre meghalok. Másrészt viszont ha Jézus nem keresztény, ahogyan ezt Szent Pál tanította, hanem közönséges cionista terrorista, akiből tizenkettő egy tucat, akkor a legszívesebben most rögtön elintéztem volna.

2. Cutler látta rajtam, micsoda dilemmában őrlődöm. Ahogy a Golgotához közeledtünk, gyors oldalpillantást vetett rám, majd mímelt könnyedséggel megkérdezte:

- Talán görcs állt a nyelvébe, hogy így elhallgatott?

Elmondtam neki, mi bánt.

- Értem, hogyne érteném. Én is őrlődtem sokáig. De egyet ne felejtsen el: ha ma az igazi Jézust feszítik keresztre, én nem tudom őt megmenteni, mint ahogy korábbi önmagam megmentette egy héttel ezelőtt - persze helyi idő szerint -, és akkor nincs Martin Wasserstein, nincs Gányoló, nincsenek letörölt szalagok, csupán a kereszténység van, úgy; ahogy mindig is létezett, fenségesen és magasztosan.

Gyorsan egy fa mögé húzódtunk, hogy elkerüljük Selma Suydamet, akinek a hologramja félúton a hegynek felfelé landolt, egy halvaárus standja mellett. Az emberek mindig megéheznek, ha kivégzést látnak.

- Miért nem akadályozta meg ifjabb, tévelygő önmagát abban, hogy megmentse Jézust?
- Hogyan akadályozhattam volna meg? Én - ő - ezt még az én nagy fordulatom előtt tette...
- Ön viszont, már a fordulata után, le tudta filmezni a Gulf+Eastern számára a menekülést Gecsemánéból. Miért nem akadályozta meg a szöktetésben ifjabb önmagát, mondjuk úgy, ahogy abban megakadályozta, hogy rám sózza azt a hamisított evangéliumot?

2. Cutler hirtelen meghajolt előttem, de valami nagyon különös módon, s közben sziszegett.

- Meg kell értenie az időnek és a térnek a jellegét. Körülbelül hat hónap alatt, persze, a mi korunkban, sikerült teljesen kidolgoznom a Cutler-effektust, bár persze a General Electricnek azért nem mondtam el mindent a találmányról, mivel szerettem volna a találmányt alkotó szabadalmak közül néhányat a saját nevemen bejegyeztetni, s így megtartani a tulajdonomban. Ez sikerült is, mert a Gulf+Eastern vezetése ezen a téren sokkal liberálisabb, mint a General Electricé. Mondhatjuk, hogy ez volt a fordulatom kezdete.

Selma megpróbált felcsípni egy római katonát, akinek majd kiesett a szeme Selma didii láttán. Egyébként sokkal kisebb volt a tömeg, mint gondoltam volna. Jakab sleppjéből senki sem volt itt. Nyilván meglapultak valahol.

A tömeg talán száz nőből állt, mindet láthatólag a kivégzés borzongató élménye vonzotta ide; a római katonák mindenesetre többen voltak. Mary Baker Eddy beszédet tartott egy csoport nőnek, akik közül az egyikről kiderült, hogy Marvin - azaz Jézus - édesanyja.

- Mindez tehát ennek a hat hónapnak a során történt, amikor egyébként a Szent is felvette velem a kapcsolatot...

2. Cutler háromszor meghajolt előttem és mosolygott.

- De vissza tudott jönni testi valójában, és megmentette Jézust abban a...
- Molekula-átalakítóban. Kezdetleges prototípus, dehát nem volt idő arra, hogy megtanítsuk Jézust az újabb típus kezelésére. Na jó, rendben van. - Leült egy kőre. - Elmondom, miért kellett Jézust kiemelni a saját időszelvényéből. Nem titok, hogy a Ceneral Electricnek elege van a béka segge alatt levő NBC-vel. A nézettségi indexek a nulla felé tartanak, fennáll a veszélye, hogy Martin Davis átveszi az egész hálózatot. Én viszont - annak ellenére, hogy átmentem egy másik céghez -, erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy segítsek az NBC-nek felvenni az Egyenes adásban a Golgotáról-t. Hiszen az ötletet is én adtam Chetnek, s azt is én találtam ki, hogy ön legyen a műsorvezető.

Nem hittem el teljesen, amit mond.

- Mégis hagyta, hogy az NBC Judás keresztrefeszítését mutassa be...
- Szereposztási tévedés. Minősíthetetlen felvétel, és ezt ön is tudja. Szükségünk van a műsorra, mert újra létre kell hozni a kereszténységet. Szabad kezet adtam Marvinnak, hadd gányoljon, hiszen a végén ő lesz felfeszítve arra a keresztre, és a világ az eredeti és igazi eseményt látja majd.
- Dehát megváltoztatta az összes szalagot...
- Ha ma meghal, minden szalag visszaáll eredeti formájára, mert ha Jézust megfeszítik, Marvin Wasserstein - azaz a Gányoló - sohasem létezett.

Chet jelent meg hirtelen, s vele együtt egy öt főből álló forgatócsoport, kamerákkal és hangrögzítő berendezésekkel.

- Helló - állt meg a kőnél, miközben a többiek mentek tovább, fel a Golgotára, hogy beálljanak felvételre a két kereszttel szemben, amelyek közé hamarosan odakerül a harmadik.
- Nagyon jól áll - igazított Chet a tógámon. - Szeretem ezeket a redőket.
- Van egy kis problémánk - mondtam.

Elmagyaráztam Chetnek, hogy egyszerűen muszáj Marvint keresztrefeszíttetni, úgy, ahogy a mormonok Jó Könyvében áll. Lévén hithű mormon, Chet egyetértett, de úgy gondolta, hogy nem lehet megcsinálni a személycserét. Shirley MacLaine öltött hirtelen alakot mellettünk.

- Itt van már Warren? - kérdezte.

2. Cutler közölte vele, hogy Shirley bátyja eddig még nem érkezett meg.

- Amióta apa lett, mindig mindenről elkésik - mondta, de nem úgy hangzott, mintha elítélné a bátyját. - Ha véletlenül látnák, mondják meg neki, hogy Arimatheai Józsefékkel vagyok. Mindenki tudja, merre találni a barlangjukat.
- Hogy sikerült a londoni koncertje? - kérdezte tőle Chet, aki soha sem felejtette el, hogy az NBC-nek dolgozik.
- Csodálatos volt. Imádom az angol közönséget...
- Remélem, megengedi, hogy az NBC is mutasson belőle valamit.

Shirley sugárzó tekintetet vetett rá.

- Beszéljen Mike Opitz-cal - turbékolta, majd futott fel a Golgotára, nehogy lemaradjon a nagy műsorról.
- Én mikor kezdjek? - kérdeztem Chettől.
- Tulajdonképpen rögtön, amint a fiúk beálltak odafent. Hallom, hogy Szűz Mária és Mária Magdolna már itt vannak. Persze fel nem tudom fogni, miért, hiszen tudják, hogy Judást feszítik meg, nem Jézust. Biztos nem akarnak kihagyni egy ilyen jó műsort. De azért csak interjúvolja meg őket. Tudja, a személyes elem. Milyen érzés a messiás anyjának lenni? Megírja-e könyvben az életét? Ehhez hasonló dolgok. De csak röviden. Aztán kérdezze meg Mária Magdolnát, hogy szerinte hatályon kívül kellene-e helyezni a prostitúciót büntető törvényeket. Tudja, ez a Phil Donahue-féle duma. Ezt nagyon bírják a nézők.

Egy japán úr jelent meg körünkben.

- Mr. Yamamoto - üdvözölte lelkesen 2. Cutler. Majd mindannyiunkat bemutatott neki. A bemutatkozás során kiderült, hogy Mr. Yamamoto a Gulf+Eastern alelnöke. - Ő a közvetlen főnököm - tájékoztatott bennünket 2. Cutler.
- Szép napunk van - jegyezte meg Mr. Yamamoto, e rejtélyes keleti úr. - Mindegy, milyen ürüggyel, csak elszabadulhasson az ember az irodából - tette hozzá sejtelmesen. Körülnézett. - Nagyobb tömeget vártam.
- Fel tudjuk úgy is venni, hogy több ezer embernek látszódjék.
- Vigyázzanak arra, hogy egyetlen kibic se kerüljön képernyőre - intettem Chetet.
- Kibic? - értetlenkedett Chet.
- Olyan emberek, akiket a jövőben jól ismernek. Például Shirley és...Csak nem Oral Roberts és családja az a csoport ember ott?

Senki sem volt biztos benne, de a férfi nagyon hasonlított Oralra, s a hegyen egyre több volt a kibic.

Chetet ez nem zavarta.

- Most már tudom, hogy jól döntöttem, amikor úgy határoztam, hogy előre felvesszük az anyagot. Ha megielennek a képen, mindegyiket ki tudjuk vágni. Egyébként nem is biztos, hogy a hologramok láthatók azon a filmanyagon, amellyel dolgozunk.

Marvin Wasserstein bukkant fel a hegyoldalban.

- Az ördög nem alszik - suttogta 2. Cutler. - Hahó, mindenki - üdvözölt bennünket kedélyesen. - Hogy tetszenek ezek az itteni cuccok? - mutatott rá a tunikájára és a sarujára.
- Igen meggyőző az összhatás - mondta Mr. Yamamoto Marvinnak, akinek ez láthatólag nagyon imponált.
- Kedves uram, én ugyan a General Electric-nek köteleztem el magam, mégis be kell vallanom önnek, hogy nagyon tetszik nekem az a menő stílus, ahogyan a Gulf+Eastern-t irányítja. A japán hozzáértés és az amerikai töketlenség ötvözete maga a konzumerizmus kvintesszenciája.
- Nagyon kedves, Mr. Wasserstein. Én is figyelemmel kísérem az ön pályafutását a General Electricnél. Talán egy szép napon üzleti kapcsolatba lépünk - mondta Mr. Yamamoto, aki gondosan manikűrözött körme hegyéig maga volt a megtestesült keleti kifürkészhetetlenség.
- Jaj, istenem - sóhajtott fel 2. Cutler -, megérkeztem. Rossz pénz nem vész el.

1. Cutler foghegyről odavetett nekünk egy "jónapot"-ot, majd Marvinhoz fordult:

- Beszélnem kell veled.

Chet felvezetett a hegy tetejére, ahol a stáb közben már beállt felvételre. Meleg és párás volt az idő. A korábbi eső sem segített, nagyon magas volt a relatív páratartalom.

A hangmérnök apró mikrofont csatolt a tógámra, majd mikrofonpróbát tartottunk.

- Pont olyan a hangja, mint Tom Brokaw-é - mondta a rendező.
- Tudom - feleltem. - Dehát mindenkinek pont olyan a hangja, mint Tom Brokaw-é.

Chet elment Mária Magdolnáért; igazi hölgy volt, már túl első ifjúságán, de feltűnően csinos. Mary Baker Eddy épp Marvin édesanyjának a fülébe sustorgott valamit, akin látszott, hogy halálosan unatkozik.

Marvin és 1. Cutler egy bokor mögé húzódtak, ahol a kamera nem tudta venni őket. A kivégzés borzongató élményére kíváncsiak kezdtek egyre kíváncsibbak lenni a kivégzés borzongató élményére. Rövid bevezetőt tartottam a kamera előtt, csupán a lényegre szorítkozva, elmondtam a nézőknek, hol vagyunk és mit látunk hamarosan. Megköszöntem a római kormányzatnak és a templomi tisztségviselőknek, hogy értékes segítségükkel lehetővé tették ennek a műsornak a létrejöttét. Elmondtam egy rövid reklámversikét is, amely azt a céget reklámozta, amelyik a keresztrefeszítéshez rendelkezésünkre bocsátotta a felhasználóbarát és környezetkímélő szögeket. Aztán hozzátettem:

- Most rövid időre visszakapcsolunk a stúdióba. Kérjük, maradjanak velünk.
- Mintha egész életében ezt csinálta volna! - mondta döbbent elismeréssel a hangjában a rendező.
- Püspök volnék, kérem - mondtam én szerényen.

Közvetlenül a két kereszt mögött 2. Cutler és Mr. Yamamoto próbált helyet kapni egy csoport japán kibic mellett. A japánok hagyományos japán ruhát viseltek, amely nagyon ízléses és csinos, bár kicsit feltűnő az első századbeli Palesztinában. Persze sok, nagyon sok jó keresztény van a japánok között, legalábbis ez derül ki az Imádkozzunk és erősödjünk hitünkben: egy óra minden vasárnap című tévéműsorból. Az egyik japán egy döbbenetesen szép, kimonót viselő hölgy volt. Nyilván filmsztár. Fényképezőgép volt nála, hogy - mint a filmsztárok szokták - lefényképezhesse azokat, akik őt fényképezik.

Az a magas férfi tényleg Oral Roberts volt, s látszott rajta, hogy nagyon szeretné meginterjúvoltatni magát, de Chet félrevonta és elmagyarázta neki, hogy kizárólag a helybéliekkel készítünk interjút, ez a hálózatunknál háziszabály, amelyből nem engedünk senki esetében, még Shirley MacLaine vagy Warren esetében sem (aki egyébként sohasem érkezett meg).

A szünetben, az első, Mária Magdolnával készítendő interjú előtt, miközben a sminkemen igazított a maszkmester, Moronius centurió érkezett a helyszínre négy rendkívül erősnek látszó római katonával. Katonásan tisztelgett nekem.

- A helytartó úr őfőméltósága arra kéri önt, hogy legyen olyan kedves és azonosítsa számunkra az igazi Jézust.

Intettem a maszkmesternek, hogy távozzék. Aztán meghoztam életemnek - a körülmetélésem utáni - legkomolyabb döntését.

- Elviszlek hozzá.

Odavezettem Moroniust és embereit a bokorhoz, ahol Jézus és 1. Cutler lapítottak.

- Áruló! - kiáltotta 1. Cutler, miközben Marvin menekülni próbált. De a katonák rögtön megragadták.
- Ki vagy? - kérdezte tőle Moronius.
- Vagyok, aki vagyok - válaszolt Marvin és szemünk láttára átalakult a messiássá.

Mélyen meghajoltam és megcsókoltam a tunikája
szegélyét.

- Ő Krisztus - mondtam.
- Neeeeem! Ő a zsidók királya - sivította 1. Cutler.
- Te mondád - mondta Jézus, mert most már tudta, hogy a sorsa ellen nem lázadozhat, és a jövőbe tett kirándulásával, amelynek az volt a célja, hogy meg nem történtté tegye Pál művét és ráhozza az emberiségre a nukleáris ítéletnapját, ezegyszer mindörökre befuccsolt. Ő vesztett és mi győztünk. A kereszténység meg van mentve, mint ahogy a Kr. u. 2001. évben élő emberek is.


Huszonegyedik fejezet


2. Cutler szerencséltet a társaságával, itt, a püspöki bungaló dolgozószobájában. Egy ideje arról igyekszik meggyőzni, hogy emlékirataim szövegét meg kell változtatni, összhangba kell hozni azzal, ahogyan a Feltámadás valójában végbement az egész világ szeme láttára; az Egyenes adásban a Golgotáról-ban.

- Nincs más választása, Tim szan. - A Sony előtt ültünk és a japán teaszertartásnak egy újabb változatát néztük; a televíziózás erődjét mostanában vette be rohammal a japán teaszertartás.
- Sajnálom, Cutler, én mindezek után is keresztény vagyok, és a mi Üzenetünk változatlan.
- Az önök üzenete a nézők millióinak a szeme láttára változott meg az NBC-n. A világ tudja a valódi Igazságot. Hiszen a saját szemével látta.

Itt jegyezném meg, hogy 2. Cutler most már nem titkolja, hogy japánnak tekinti magát. A plasztikai műtéttől, amely annyira nem tetszett ifjabb önmagának, olyan lett a külseje, mint egy valódi japánnak. Különös, hogy korábban erre nem figyeltünk fel, dehát ha nem akar látni valamit az ember, nem látja.

2. Cutler mézesmázos hangon kérlelt. - Apró vál-
toztatás az egész, Tim szan. Az elején, ahol megadja


Jézus családfáját, és a végén, ahol közli, ki is volt
igazából...
- Mármint, hogy ön szerint ki volt...
- Az összes evangéliumot megváltoztattuk, s most
mindegyik az igazi Jézusról számol be...
- A Feltámadás trükk volt, ezt ön tudja a legjobban,
hiszen ön találta ki. Csalás az egész.
- Tim szan, a világ másképp gondolja. - Megnyo-
mott egy gombot a távkapcsolón. A képernyőn ismét-
lésben megjelent Jézus a keresztfán. A kamera végig-
pásztáz az arcokon, közöttük az én arcomon is. Chet-
nek egyébként igaza volt, a hologramok nem látszód-
nak a képernyőn. Egyébként is, a műsort remekül vág-
ták, s a vágó, Simon Hope-Schwartz megérdemelten
kapott Emmyţiíjat a munkájáért
Ezután egy hosszú snitt következett a három ke-
t  resztről, a középsőn Jézussal. A háttérben az én han-
t gomat lehet hallani: - Meghalt a Mi Urunk.
Közeli Jézus arcáról, tényleg halott. Majd hirtelen
 roppant fény gyúl ki a kereszt körül. A tömegnek el-
akad a lélegzete. Én felkiáltok: - Úristen, mi ez?
A kereszt fölött egy hatalmas Nap ragyog - trükk,
t amelyet II. Cutler dolgozott ki Mr. Yamamoto irányítá-
sával, s a hozzá szükséges gépezetet előző nap szerel-
1 ték össze nagy titokban.
em ! A kamera most a keresztről a Napra vált. Tündöklő
 középpontjában Amateraszu istennő ül - a Nap Isten-
nője, Japán szent császárainak ősanyja.
dö- 
A Golgotán egybegyült tömeg megdöbbenve figyeli,
ha  hogy az Istennő széttárja karját és átöleli a keresztet
 A fény most már annyira erős, hogy nem látja senki:
Jézus holtteste a keresztről a Napba kerül, mely most
lassan feljebb emelkedik, s alatta ott áll üresen a ke-
reszt.


289


A háttérben most nem az én hangomat, hanem va-
laki másét lehet hallani: - me, ahogy Keresztelö Szent
János előre látta és megiövendölte, Jézus visszatér
ősanyjához, a Nap Istennőjéhez, a legnagyobb istenség-
hez, Amateraszuhoz. Banzai!
Szó se róla, ilyen hatásos filmtrükköt én még nem
láttam, s amikor megkérdeztem II. Cutlert, kik a ter-
vezők, először kellette magát és azt mondta, hogy ma-
ga a Nap Istennője a tervezó. Ráreccsentem, hogy
hagyja ezt a rossz vakert, mire végül elmondta, hogy
a Gulf + Eastern a japánok legnagyobb hollywoodi
filmvállalatát, az MCA Universalt bízta meg a munká-
val, s a trükk műszaki hátterén ugyanazok az emberek
dolgoztak, akik Steven Spielberg nevét a vizuális va-
rázslat és a gigászi kasszasiker jelképévé tették. Az
utolsó képen a kereszténység új logóját lehetett látni:
a keresztet a Nap korongiában.
Kikapcsoltam a készüléket. - Szó sem lehet róla-
mondtam.
II. Cutler szomorúan sziszegett. - Hogy erre a je-
lentéktelen apróságra sem hajlandó! Csak annyit kelle-
ne mondani az Isten fia helyett, hogy az Istennő fia
volt. Csupán a szó nemét kellene megváltoztatnia, s ez
manapság, amikor mindenhol diadalmaskodik a femi-
nizmus, igazán helyes dolog lenne.
De én rendíthetetlen voltam, s így mindörökre bú-
csút vettünk egymástól. A Sony most is ott van az
irodámban, de az elem kimerült és kapcsolatom a jo-
vövel ezért megszakadt Többé már nem jön el hozzám
Chet a westporti vonaton.
Most pedig - hiszen ez kötelességem - elhelyezem
ezt a kéziratot a takarítószeres fülkében. Szent Márk
Evangéliumát már korábban elrejtettem ugyanott; ha
rátalálnak, ki fog derülni belőle, hogy Jézusnak semmi

290