Charlotte Lamb Ezüstös holdfény Keira szüleinek válása, illetve anyjának új házassága után még magányosabbnak érzi magát. A szépítőszereket gyártó vállalat csodaszép modellje időről időre beteges evéssel igyekszik ellensúlyozni kora gyermekkorában szerzett kisebbrendűségi érzéseit. Egy rosszulléte alkalmával megmentőként toppan be a szomszédban lakó Gerard, aki követi a lányt Tangerba, mostohaapjának átmenetileg gazdátlan villájába is... 1. FEJEZET Gerard Findlay épp a főszerkesztője újabb bosszantó levelét olvasta, amikor velőtrázó sikoltást hallott a szomszédból. Önkéntelenül is azonnal felelevenedtek benne a három hónappal korábban szerzett, félelmetes élményei, amelyek még most is minden éjjel ott kísértettek az álmaiban. Reszketni kezdett, szinte hallotta a gépfegyverek kelepelését meg a becsapódó rakéták fülsiketítő robaját, érezte a füstszagot, és látta a leomló házfalak porfelhőit. Csak lassan tudatosult benne újra, hogy hol van valójában, és honnét származhatott az előbbi rémületes sikoly. Igen, biztonságos helyen van, Londonban, és a kiáltás a szomszéd házból hallatszott. - Az idegeimre mennek ezek a lányok! - dünnyögte, miközben dühösen letörölte az izzadságcseppeket a homlokáról. - Egyszer még kitekerem a nyakukat! Attól kezdve, hogy hat hónappal ezelőtt beköltözött ide, a Chelsea Bridge-től kőhajításnyira álló, egykori istállókból átalakított kis sorházak egyikébe, a mellette lakó fiatal nők az őrületbe kergették. Hajnalig tartó bulikat rendeztek, bömböltették a popzenét, vagy az egyik szobából a másikba átkiabálva társalogtak egymással. Gerard kopogott a falon, átment szólni nekik... mindhiába. Végül az ingatlanügynökhöz fordult, akin keresztül bérbe vette a kis házat. - Sajnos, az egyikük a tulajdonos nevelt lánya - vonogatta a vállát a kis köpcös ember. - Tudja, a vörös hajú. - Aha, szóval az. - Gerard rögtön tisztában volt vele, kire gondol az ügynök: arra a magas, nádszálkarcsú, kecses megjelenésű, égővörös sörényű fiatal nőre, aki zöld szemének szikrázó pillantásával haragos macskára emlékeztetett. Az ügynök sokatmondóan mosolygott. - Izgalmas jelenség, ugye? Akárcsak a barátánője, az a hosszú fekete hajú. Mindketten manökenek. - Azt akarja mondani, hogy csak ezek ketten laknak ott? - kérdezte Gerard hitetlenkedve. - Az a ház állandóan hemzseg mindenféle alakoktól! - Hát ilyenek a mai fiatalok - felelte az ügynök nevetve. - Buliznak éjjel-nappal. Nézze, én továbbítom a panaszát, de semmi jóval nem biztathatom. Gerard már nem értesülhetett róla, mit szólt a bérbeadó a panaszához. Mindjárt másnap elküldték egy forgatócsoporttal valamelyik távoli kis országba, ahol épp véres polgárháború dúlt. A leggyakrabban ilyen feladatokat kapott, hogy a tűzvonalból tudósítson a világ háborús színtereiről, ő pedig szívesen vállalt minden kockázatos megbízatást, mintha csak kereste volna a veszélyt. Ezúttal azonban cserbenhagyta a szerencséje, és néhány nap múlva súlyos sebesülésekkel kórházba került. Amikor végre hazautazhatott, természetesen azonnal észrevette, hogy a szomszédos házban már csak a tulajdonos nevelt lánya lakik. A fiatal, vörös hajú nő fagyos tekintettel nézett el mellette, ahányszor csak találkoztak a ház előtt. Valószínűleg rossz néven vette, hogy Gerard panaszt tett ellenük az ügynöknél. Talán a mostohaapja a barátnőjét tette meg bűnbaknak, és felmondott neki? Gerardnak emiatt lelkiismeret-furdalása támadt, tulajdonképpen mindig is tetszett neki a fekete hajú lány. Amikor beköltözött, kávéval és szendviccsel kedveskedett neki meg a munkásoknak, akik irigyelték is szép szomszédnője miatt, és véget nem érően áradoztak hosszú, formás lábairól. Gerardot talán érdekelte volna a lány, ha nem éppen akkoriban futott volna zátonyra egy másik kapcsolata. A tudomására jutott ugyanis, hogy Judy, akivel már pár hónapja együtt éltek, külföldi kiküldetései alatt gyakran találkozik más férfiakkal. Amikor pedig kérdőre vonta emiatt, a lány szenvtelenül csak annyit mondott, hogy ez a természet szava, és ő semmit sem tehet ellene. Gerard azonnal szakított vele, de még túlságosan csalódottnak érezte magát ahhoz, hogy bele merjen kezdeni egy újabb kapcsolatba. A sötét hajú lány mindjárt a következő hétvégén meghívta a bulijukra, Gerard azonban ki se látszott a munkából, és egyszerűen elfeledkezett róla. Amikor legközelebb találkoztak a ház előtt, fiatal szomszédnője szelíden megdorgálta. - Most még megbocsátok - fogadta el a mentegetőzését. - A jövő szombaton viszont újra bulit rendezünk. Tegye jóvá a bűnét, és most tényleg jöjjön el! - Sajnálom - szabadkozott a férfi mosolyogva. - De már becsomagoltam a bőröndjeimét, Brazíliába repülök. - Tévés kiküldetés? - A kérdésben kimondatlanul benne volt, hogy a lány tudja, kivel áll szemben. Gerard rögtön bizalmatlanná vált. Talán csak azért hívja meg a két lány, mert ismert személyiség, és szinte minden este feltűnik az arca a hírműsorban? Gerardot határozottan zavarta a népszerűsége. Az újságírást, nem pedig a szórakoztatást tartotta a hivatásának, és gyűlölte, ha azért hízelegtek neki, mert ismerték az arcát a képernyőről. Amikor még újságoknál dolgozott, nem találkozott ilyesmivel. Az írott sajtó riporterei az olvasók széles tábora számára névtelenek, arctalanok, ritkán ismerik fel őket az utcán. - Úgy van - mondta ezért tömören, majd bosszúsan hozzátette: - Egyébként nem tudnának a barátnőjével esténként egy kicsit csöndesebben vigadni? Állandóan fáj a fejem, mert maguk késő éjszakáig bömböltetik a rockzenét. - Hogyne, természetesen - felelte a lány kedvesen. Persze, semmi sem változott, sőt, szomszédnői ezentúl még hangosabban bömböltették a hifitornyot, és soha többé nem hívták meg bulizni. Ha kopogott a falon, a zene felerősödött, ha átment szólni, a vörös hajú úgy nézett rá, mint valami undorító csúszómászóra. Hirtelen valaki bezörgetett a ház ajtaján, mire Gerard összerezzent. Egy pillanatra szinte megbénult a rémülettől. Na, ez azért túlzás! - korholta magát megvetően. Nem a polgárháborúban vagy már, hanem itthon Londonban, nyugodt, biztonságos helyen. Odakint most vadul csöngetni kezdtek. - Halló! - kiáltotta egy női hang. - Jaj, hát úgyis tudom, hogy itt van! Segítsen, legyen szíves! Gerard ingerülten tépte föl az ajtót. Sötét arckifejezése láttán a kint várakozó fiatal nő önkéntelenül is hátrébb lépett. Gerard kimerültsége és rossz idegállapota ellenére is nagyon figyelemreméltó jelenségnek tűnt. Magas, karcsú alakját, szépen kimunkált izmait bármelyik sportoló megirigyelhette volna. Ha ideje engedte, fallabdázással, úszással és testépítő gyakorlatokkal tartotta formában magát. - Elnézést... a zavarásért - kezdte a fiatal nő akadozva. - Maga az, aki elköltözött innen a szomszédból? - kérdezte Gerard csodálkozva. A lány bólintott. - Sara Ounissi vagyok - mondta izgatottan, majd könyörögve hozzátette: Segítsen nekem, legyen szíves! - Kicsit idegenes kiejtéssel beszélt, és a neve is arabosan csengett. Gerard mindenesetre úgy emlékezett, hogy eredetileg más vezetéknéven mutatkozott be. - De hát mi történt? - Sara hiába próbálta magával húzni, a férfi lecövekelt. A két lány nyilván összekapott valamin, és neki semmi kedve nem volt belekeveredni. - Feltétlenül be kell jutnom a szomszéd házba. Nem nyit ajtót, pedig tudom, hogy ott van, mert hallottam a nyöszörgését. Attól félek, hogy ezúttal meghal! - Meghal? - ismételte Gerard döbbenten. Vajon min kaphattak hajba a lányok? Egy férfin? Ez a fekete hajú itt meglehetősen szelíd teremtésnek látszott: csillogó, szurokfekete haja, aranyló fényű, hibátlan bőre és kifejező, sötét őzikeszeme ártatlanságot sugárzott, arányos, szép alakja pedig valósággal vonzotta a tekintetet. - Jöjjön, legyen szíves! Ne húzza az időt kérdezősködéssel! -jajdult most fel. Mindent megpróbáltam, de nem nyitja ki. - Lehet, hogy nincs is bent? - De igen. Hallottam, hogy ott van. - Összevesztek? - Ugyan, egészen másról van szó... Keira válságos állapotba került. Ma reggel felmondták a szerződését a Rexel kozmetikai céggel. Az elmúlt évben Keira szerepelt minden reklámjukban, mint a Rexel arca. Talán látta is őt a tévében. - Ritkán van időm tévét nézni - válaszolta Gerard kitérően. Az utóbbi három évben többet tartózkodott külföldön, mint otthon, és ha végre Angliában lehetett, szakmai okokból főként a hírműsorok meg a politikai magazinok iránt érdeklődött. - De hiszen maga is állandóan benne van a tévében! - Sara nem csinált titkot belőle, hogy szerinte a férfi megjátssza magát. - Csak a hírműsorokban! - Gerardot bosszantotta, hogy az emberek a híreket egyre sűrűbben összetévesztik a szórakoztató magazinokkal. Munkatársaival együtt nemritkán az életüket kockáztatják, amikor a világ háborús színtereiről tudósítanak, a televízió nézői pedig ezeket a riportokat úgy fogyasztják, mint valami kalandfilmet, amelyben paradicsomlé folyik vér helyett! - Reklámokat elvből nem szoktam nézni. - Na, jó. A Rexel egy kozmetikai óriáscég. Tehát a szerződés sok pénzt hozott Keirának a konyhára. Ezen a héten kellett volna megújítani, de a Rexel minden előzetes figyelmeztetés nélkül ejtette Keirát. - Ez kellemetlen, de azért nem élet-halál kérdése. Úgy tudom, a családja jómódú. Aligha fog emiatt éhen halni... Sara Ounissi türelmetlenül legyintett. - Nem is ez a gond. Keira nagyon rosszul viseli a visszautasítást. Az ügynöke felhívott, és elmondta, hogy teljesen összetört, amikor elbocsátották a Rexeltől. Benny annak idején nekem is közvetített munkát, és tudja, hogy Keira meg én barátnők vagyunk. Nekem persze nem sikerült bekerülnöm a tévébe, de divatlapokban gyakran közöltek képeket rólam. Talán már látott is - jegyezte meg, miközben egy kis kacér mosoly jelent meg az ajkán. - Azonban mióta megházasodtam, felhagytam a modellkedéssel. A férjem azt akarja, hogy csak a házasságunknak éljek. Gerard meglepődve nézett rá. A nők, akikkel ő együtt dolgozott, nem tűrték volna el, hogy a férjük szabja meg, munkát vállalhatnak-e vagy sem. - És maga ezt tudomásul vette? A nő hűvös pillantása elárulta, hogy rossz néven vette a kérdést. - Az ő életvitele annyi háziasszonyi kötelezettséget ró rám, hogy nem is érnék rá modellként dolgozni. Ráadásul rengeteget utazunk. A férjemnek házai vannak Svájcban, az Öbölben és Sussexben. Most éppen Sussexből jövök. Egy örökkévalóságig tartott az út ide, erre Keira nem enged be. A maga kulcsa nem jó véletlenül az ő ajtajához? - Remélem! Nem örülnék neki ugyanis, ha ő nyugodtan ki-be járkálhatna nálam, amikor nem vagyok itthon. - Az ég szerelmére! - fortyant fel Sara. - Hát nem akarja megérteni? Vészhelyzetről van szó! - Mitől tart tulajdonképpen? - kérdezte Gerard még mindig habozva. - A szerződés elvesztése nyilván súlyos csapás a számára, de emiatt csak nem fog végezni magával! - Tényleg nem érti? Keira beteg. Bulimiában szenved. - Bulimia? - A férfi vállat vont. - Hiszen az csupán a kórós lesoványodás ellentéte, és tudtommal nem életveszélyes. - Magának fogalma sincs az egészről! - Sara megvetően nézett a férfira. Újságíróként pedig tudnia illene, hogy a bulimia ugyanolyan veszélyes lehet, mint a kóros lesoványodás. Keira eszik és eszik, azután ledug valamit a torkán, hogy hányingere legyen. Ez belső vérzést okozhat. Lehet, hogy eszméletlenül fekszik a házban, vagy megfulladt a hányadékban. Mióta nem lakom vele, nem tudok úgy figyelni rá. Ezért aztán sejtelmem sincs, milyen állapotban lehet. Kérem... győzködte a férfit félig haragosan, félig kétségbeesetten. - Ha már nem akar segíteni, megengedi legalább, hogy telefonáljak magától a rendőrségre? - Persze. Sajnálom. De miért nem hívja fel a háztulajdonost? Ö a mostohaapja a barátnőjének, ugye? Sara arckifejezése elárulta, hogy nem szereti különösebben a háztulajdonost. - Tangerben van. - Más hozzátartozója nincs? - Itt, Angliában nincs. - Akkor az ingatlanügynöktől kellene megkérdeznünk, nincs-e kulcsa a házhoz. - Ö, hogy ez nem jutott az eszembe! - Sara arca felderült. - Itt van az irodája a sarkon. Mindjárt odamegyek. - Várjon! Jobb, ha előbb felhívjuk. Megvan a száma a noteszemben. - Gerard, Sarával a nyomában visszament a házba, megkereste az ügynök számát, és telefonált. - Pillanatnyilag sajnos nincs itt - tájékoztatta a titkárnője. - De természetesen van pótkulcsunk. Azt mondja, hogy Sara ott van? El tudna ő esetleg jönni a kulcsért? - Máris indulok! - vágott közbe Sara, aki mindent hallott, és már rohant is a kocsijához. Telefonálás közben újabb fax érkezett a főszerkesztőtől. Gerard lemondóan futott rajta végig. Főnöke ismét kerek perec megtagadta, hogy tudósítóként külföldre küldje. Ezzel zárta levelét: Jöjjön be az irodámba. Beszélnem kell magával! Gerard összegyűrte a papírt, dühösen a sarokba vágta, majd kiment a lakásból. Kora nyári meleg délután volt. A murvával felszórt utak álmosan nyúltak el a hőségben az egykori istállók előtt. Ebben az időben az apró sorházak legtöbb lakója a munkahelyén tartózkodott. Családok nem laktak itt, mert a kis házakban csak egyedülálló lakók vagy gyermektelen párok fértek el. Gerard az ablakon át belesett a szomszéd ház nappalijába. Senkit sem látott odabent. Nagyon remélte, hogy nem a bolondját járatják vele. Végül is lehet, hogy Sara csak felfújja a helyzetet... És ha nem? Mi van akkor, ha a csinos vörös hajú lány tényleg rosszul van? Tessék, most itt a lehetőség, hogy végre tegyen valamit, és esetleg megmentse egy ember életét. Amikor a polgárháborúból tudósított, csak tehetetlen szemlélője lehetett az eseményeknek. Emiatt támadtak lidérces álmai, mert akaratlanul is vétkesnek érezte magát, amiért nem segíthetett a szenvedőknek. A vörös hajú lányt tulajdonképpen nem is ismerte, szinte egyetlen szót sem váltott még vele, pedig kecses járásával és égővörös sörényével valószínűleg ugyancsak könnyen fölkelthette a férfiak érdeklődését. Hogyan is emlegette Sara? Keira... szokatlan név illik hozzá. Gerard bekopogott a bejárati ajtón. - Keira! Itt van? Nyissa ki! Odabent tökéletes csend uralkodott. Gerard most már gyanakodni kezdett, hogy itt valóban nincs rendben valami. Foglalkozásának köszönhetően rendkívül jó szimata fejlődött ki, és többnyire azonnal megérezte a veszélyt. Ez az érzéke persze nem működött mindig ilyen jól, és néha őt is meglepetésszerűen érték az események. A falu lakói például, akikkel a megsebesülése előtti estét töltötte, most vagy halottak, vagy földönfutók. Gyönyörű kis település volt ez a falu fehérre meszelt épületeivel, vörös cserepes háztetőivel. Odaérkezése éppen az almafavirágzás idejére esett, és Gerardot egészen elbűvölte a nagy felfordulás közepette a látszólagos békének ez a kicsiny szigete. Lehet, hogy épp a forgatócsoportjuk megjelenése hívta fel az ellenség figyelmét erre a helységre. Az első gránátok ugyanis megérkezésük után nem sokkal csapódtak be. Néhány napon belül az összes épület füstölgő romhalmazzá változott, és Gerard hiába akarta feltartóztatni a rombolást, hiába szeretett volna segíteni az embereken, semmit sem tehetett. Arra vállalkozhatott csupán, hogy tudósítsa a világot ezeknek az ártatlan földműveseknek az értelmetlen szenvedéseiről. Ezért tette kockára önmaga és forgatócsoportja tagjainak életét. Rajta kívül mindenki - az operatőr, a hangmérnök, a fiatal rendező - sértetlenül úszta meg a kalandot. Csak Gerard sebesült meg. A közelben állomásozó ENSZcsapatok néhány brit katonája menekítette ki szorongatott helyzetéből. Repülővel vitték vissza Angliába, ahol a lehető legjobb ápolásban részesült. Fejsérülése szépen gyógyult, inkább a lábsebe okozta a nagyobb gondot. Kicsit még mindig sántított, főként ha fáradt volt. Megnyugtatták azonban, hogy ez idővel el fog múlni. Szellemi és lelki sérülései viszont annál makacsabbnak bizonyultak, szörnyű emlékei egyaránt kínozták éjjel és nappal. Gerard egyre határozottabban érezte a baj közelségét. - Keira! Nyissa ki, vagy betöröm! - kiáltotta. A kis házacskák bejárati ajtajai elég gyengéknek látszottak, valószínűleg könnyedén be lehet őket rúgni. Gerard azonban elállt ettől a módszertől, mert a lába még nem gyógyult meg teljesen, és nem akarta tönkretenni orvosai munkáját. Eszébe jutott azonban a behatolásnak egy elegánsabb módja. Egyszer riportot készített egy betörővel, aki készségesen megmutatta neki, hogyan lehet egy hitelkártya segítségével kinyitni a szállodai szobákat. Gerard elérkezettnek látta a pillanatot, hogy a tanultakat a gyakorlatban is kipróbálja. Előhúzta a levéltárcáját, majd kivette belőle a hitelkártyáját. Véletlenül egy fényképet is kirántott vele együtt. Elgondolkodva nézte a felvételt, amely búvárfelszerelésben ábrázolta őt a napsütötte tengerparton. Első ottjártakor készült abban az országban, amely évekkel később polgárháborúba süllyedt. Akkoriban ezt még senki sem sejtette. Gerard néhányszor ott töltötte a szabadságát, élvezte a rendkívül kellemes éghajlatot, összebarátkozott a helybéliekkel, és mint mindig, ha külföldön járt, megtanult pár szót a nyelvükön. Lesújtó élmény volt az egykor oly békés helyet polgárháború dúlta országként viszontlátni. Azóta sem tudta túltenni magát ezen a megrázkódtatáson, és az átélt borzalmak vissza-visszatértek lidérces álmaiban. Ezért tartották még mindig betegállományban, bár ő maga folyvást sürgette a főszerkesztőjét, hogy vesse be végre megint. Azonban minduntalan ugyanazt a választ kapta: jöjjön előbb teljesen rendbe, csak akkor számíthat a következő külföldi kiküldetésre. A fenébe! Hát nem érti senki, hogy ezeket a rettenetes emlékeket csak újabb élmények sokasága képes elfeledtetni? Egyszerűen foglalkoznia kell valamivel, hogy ne érjen rá örökké emlékezni! Gerard türelmetlenül tette vissza a fényképet a levéltárcájába, majd óvatosan ügyeskedni kezdett a hitelkártyájával, ahogy azt a betörő mutatta. Halk kattanást hallott, és az ajtó mintegy varázsütésre kinyílt. - Na, milyen vagyok? - morogta elégedetten, miközben belépett és körülnézett. A szomszédos kis ház beosztása teljesen megegyezett az övével. A belépő apró előtérbe érkezett, ahonnan lépcső vezetett a felső szintre. Szemben a konyha, jobbra a nappali, ennek ajtaja nyitva állt. - Keira! - Gerard a konyha felé indult, de a küszöbön szinte földbe gyökerezett a lába. A legkorszerűbb berendezési tárgyakkal felszerelt helyiség most olyan látványt nyújtott, mintha vandálok dúlták volna föl. A hűtőszekrény ajtaját sarkig nyitva hagyták, előtte a földön szétszórt ételmaradék hevert, az étkező- meg a munkaasztalt pedig feltépett élelmiszeres-dobozok borították. A lánynak azonban nyoma sem látszott. Fenn kell lennie, gondolta Gerard, miközben felsietett a lépcsőn. Az emeleti két kis hálószobában sem találta Keirát. Ezekben a helyiségekben példás rend uralkodott. A konyhai felfordulás és az itteni állapotok közötti kiáltó ellentét láttán Gerardnak végigfutott a hátán a hideg. A fürdőszoba ajtaja be volt csukva. Gerard óvatosan lenyomta a kilincset, és megállapította, hogy az ajtó nincs kulcsra zárva. Mégis tétovázott, hogy egyszerűen csak belépjen-e, vagy kopogtasson. - Keira! Gerard Findlay vagyok, a szomszéd. Segíthetek valamiben? A barátnője, Sara nagyon aggódik magáért. Nyissa ki az ajtót, legyen szíves! Mocorgást hallott odabentről, majd halk nyöszörgést. Nem törődött többé az illemszabályokkal, egy határozott mozdulattal kinyitotta az ajtót. A szeme elé táruló látványtól egy pillanatra megdermedt. A lány összekuporodva feküdt közvetlenül az ajtó mögött. A férfi beléptére bágyadtan felemelte a fejét. - Mit keres itt? Menjen innét! Keira kínlódva nyelt egyet, miközben sápadt arca fájdalmasan eltorzult. Szemlátomást hosszan és kiadósan hányhatott. Gerard veszélyes munkája során megtanulta minden körülmények között megőrizni a lélekjelenlétét. - Kell még hánynia, vagy már befejezte? - kérdezte nyugodtan. A lány lehunyta a szemét, és fáradtan elfordította a fejét. - Menjen innen! - suttogta kínlódva. - Hagyjon magamra, legyen szíves! A kéréssel mit sem törődve Gerard lehajolt, majd könnyedén a karjába kapta Keirát. - Ne! - Keira bágyadt tiltakozása falra hányt borsónak bizonyult. Gerard bevitte őt a hálószobába, és vigyázva lefektette az ágyra. Azután az egyik kezével megtámasztotta, a másikkal pedig a fején át lehúzta róla a könnyű kék selyemtunikát. - Mit csinál? - A lány ijedten próbált védekezni. Gerard azonban már levette róla, és a helyiség egyik sarkába hajította a ruhát. Keira fehér selyemből készült kombidresszt viselt mély, csipkés dekoltázzsal és ugyanilyen finom csipkével a merész lábkivágáson. - Gazember! - A zöld szempár haragosan villogott, amikor a lány észrevette, hogy Gerard pillantása önkéntelenül is végigsiklik a testén. - Vegye le rólam a kezét! Ne higgye, hogy mert rosszul vagyok, és nem tudok védekezni, megerőszakolhat. - Fenyegetően emelte fel tökéletesen manikűrözött kezét. - Meg ne próbálja, mert kikaparom a szemét! - Maga tréfál! - Gerardot annak láttán, hogy mit művelt magával a lány, elöntötte a méreg. - Tényleg azt hiszi, van férfi, aki megkívánná ilyen állapotban? - Keira elképedt arcát látva, egy pillanatra elhallgatott, majd jóval enyhébb hangon folytatta: - Nézze, azért vettem le a ruháját, mert úgy gondoltam, valami tisztább holmiban jobban érezné magát. Amikor a lány megértette, mire gondol, szégyenkezve összerezzent. - Jaj, ne! - nyögött fel. - Borzalmas látvány lehetek! Ne is nézzen rám! Menjen el innen, legyen szíves! Gerard felemelte Keira lábát, segített neki végignyújtózni az ágyon. Azután odament a beépített szekrényhez, és kiválasztott egy hosszú, kék pongyolát. A lány lehunyt szemmel feküdt az ágyon, nagyon elesettnek látszott. Égővörös haja szétterült a párnán, bőre valószínűtlenül fehérnek és finomnak tetszett kis, hegyes mellének rózsaszín bimbói átderengtek a fehér selyemcsipkén... Gerard csodálattal legeltette rajta a szemét. Ez a lány kétségkívül túl sovány, de zavarbaejtően szép. Mint egy tündérlány, nem egészen e világi jelenségnek tűnik. Hány éves lehet? Huszonegy? Mindenképpen jó tíz évvel fiatalabb, mint ő. - Vegye fel ezt! Keira kinyitotta a szemét, és kínlódva felült. Reszketve nyúlt a pongyoláért, majd felvette. Gerard letérdelt az ágy előtt, hogy megköthesse a széles övet a lány formás derekán. Olyan törékenynek tűnt, szinte félt megérinteni. - Hogy tehetett ilyet? - kérdezte, miközben Keira arcát fürkészte. - Magának szép teste van. Miért akarja erőnek erejével tönkretenni? - Tönkretenni? - nevetett fel kissé idegesen a lány. - Azt hiszi, én tetszem magamnak? Miféle szép testről beszél? Tudom jól, milyen kövér vagyok. Elég, ha belenézek a tükörbe. - Kövér? - ismételte meg Gerard elhűlve. - Ezt nem gondolja komolyan! Ha valami baja van az alakjával, akkor sokkal inkább az, hogy túl sovány! - Ne hazudozzon itt nekem össze-vissza! Tudom, hogy jót akar, de nem vagyok bolond. - Bolond talán nem, de őrült, az biztos - felelte Gerard határozottan. - Most felhívom az orvosát, hogy segítsen. - Ne! - A lány a karjánál fogva igyekezett visszatartani. - Látni sem akarom! Gerard nem tudta, mire vélje Keira heves tiltakozását. Sara Ounissi vészhelyzetről beszélt, és a lányt megpillantva először ő maga is nagyon megijedt. Most viszont már nem érezte magát olyan biztosnak abban, hogy a lány állapota valóban annyira súlyos lenne. Természetesen az arca nagyon sápadt, és időnként nyugtalanító dolgokat beszél, de egyáltalán nem kelti ostoba kislány benyomását, aki ne tudná, hogy mit csinál. Épp ellenkezőleg, zöld szeme feltűnően értelmesen csillog. Gerard végül úgy döntött, hogy megvárja, amíg Sara visszajön. Ő majd biztosan tudja, mi a teendő. Mintha kitalálta volna a gondolatát, Keira nyelt egyet, és rekedten suttogva megkérdezte: - Azt mondja, Sara itt van? Hol...? - Elment az ingatlanügynökhöz a kulcsért. Tulajdonképpen itt kellene már lennie. Kér egy pohár vizet? - Igen. Ha volna olyan szíves... Ebben a pillanatban sietős léptek hallatszottak a lépcső felől. Sápadt arccal Sara jelent meg a hálószoba küszöbén, és aggódva nézett barátnőjére. - Jaj, Keira! Nem történt bajod? Barátnője bágyadtan rámosolygott. - Semmi bajom - felelte, majd felült, és megpróbált talpra állni. Gerard túl későn eszmélt. Keira a következő pillanatban ájultan esett össze az ágy előtt. - Hívja fel az orvost! - adta ki a parancsot azonnal a férfi, miközben felemelte, majd visszafektette az ágyra az ájult lányt. Sara engedelmesen indult kifelé. A férje joggal tarthatja magát boldog embernek, gondolta Gerard fanyarul. Miért nem találkozom én soha ilyen lánnyal, mint Sara? Na, igen, találkoztam vele, de még csak nem is próbálkoztam. Miből sejthettem volna, hogy tökéletes feleség lesz belőle? Persze, az is igaz, hogy eddig különösebben nem igyekeztem megtalálni a tökéletes feleséget! A házasság meg a család nem szerepelt Gerard Findlay tervei között. Elgondolkodva fordult vissza Sara vörös hajú barátnője felé. Őszintén sajnálta, de mérges is volt rá. Ha arra gondolt, milyen elkeseredett küzdelmet folytatnak az emberek a világ más tájain a puszta létükért, feldühödött, hogy ez az ostoba lány, aki gazdag, biztonságos országban él, és mindene megvan, készakarva tönkreteszi saját magát. Miért nem avatkozik közbe a családja? Gerard pillantása végigfutott a szobán. Az ablak előtt, a komódon néhány fénykép állt. Kíváncsian közelebb ment. Az egyik fotó Keirát ábrázolta egy bikinis nő mellett, aki első pillantásra nem látszott sokkal idősebbnek nála. Alaposabban megnézve viszont árulkodó ráncok rajzolódtak ki napbarnította bőrén, és az arca egy kicsit túlságosan is simának tűnt. Ráncfelvarratás? Keira édesanyja lenne ez a nő? A vörös haj, a zöld szem meg a sudár, igen karcsú termet ezt a feltevést látszott alátámasztani. Egy másik képen Gerard ugyanezt a nőt látta viszont egy fényűzően berendezett, márványpadlós szalonban, amelynek mennyezetéről csillárok csüngtek alá. Ezúttal egy sokkal idősebb, ősz hajú, egészen barna bőrű, trópusi öltözéket viselő férfi állt az oldalán. A férfi átölelte a vörös hajú nő derekát, és belemosolygott a lencsébe. Az arca ismerős volt Gerardnak, de nem tudta, honnan. Gondosan szemügyre vette a helyiséget, ahol a felvétel készült, hátha talál valamit, ami eligazítja. A fehér márványpadló meg a sugárzóan kék ég, amely a nyitott teraszajtón keresztül látszott, déli tájra utalt. A bútorok is arab hatásról árulkodtak. Nem azt mondta Sara, hogy Keira mostohaapja jelenleg Tangerben tartózkodik? Ott van esetleg villája? A terem falain, amennyire a képen ki lehetett venni, számos festmény lógott. Gerard kíváncsian nézte meg a fotót közelebbről, és meglepve ismerte fel néhány igen neves kortárs művész alkotását. Valamennyire szakértőnek számított a modern művészet területén, mert egyebek mellett művészettörténészi diplomát is szerzett az egyetemen, szűkebb kutatási területe pedig éppen a háború utáni európai művészet volt. Ezek a festmények lehettek persze másolatok is, de a terem fényűző berendezése nem erre vallott. Ha viszont eredetiek, akkor a villa tulajdonosa vagy dúsgazdag, vagy olyan szakavatott műértő, aki már akkor felfedezi a fiatal művészeket, amikor az alkotásaik még nem kerülnek egy vagyonba. Az ég szerelmére, miért nem tesznek valamit Keira szülei a lányuk betegsége ellen? Pénzük szemlátomást bőven van. Mindegy nekik, hogy mi történik Keirával? Vagy nem is tudnak arról, hogy bulimiás? A lány ebben a pillanatban megmozdult az ágyon, és halkan felsóhajtott. Gerard rögtön odasietett hozzá. - Maradjon nyugodtan fekve! - szólt rá szelíden, majd szakértő kézzel megfogta a csuklóját. Gyengének és egyenetlennek tűnt az érverése. - Hol van Sara? - kérdezte Keira bágyadtan. - Telefonál az orvosnak. - Ne! - A lány megpróbált felülni, de Gerard erőteljes mozdulattal visszanyomta a párnára, és föléje hajolt. - Legyen jó kislány! Az isten áldja meg, hát végképp ki akarja készíteni magát? Keira, ha lehet, még jobban elsápadt. - Minek avatkozik a dolgomba? Tudom, segíteni akar, de higgye el, csak árt vele. - Látszik, hogy fogalma sincs arról, mi volna igazából jó magának - makacskodott Gerard. - Csak nem akar kioktatni? - kérdezte a lány metsző gúnnyal. - A férfiak mind egyformák. Sara például olyan alakhoz ment férjhez, aki félig babának, félig rabszolgának tekinti. És neki mintha még tetszene is ez a megalázó állapot! Teljesen elment az esze. Én mindenesetre nem fogom megengedni, hogy maga beleavatkozzon az életembe. Tehát tűnjön el a házamból, és törődjön a saját dolgával! - Meg fogja várni az orvost, még ha az ágyhoz kell is kötöznöm! - felelte Gerard ellentmondást nem tűrő hangon, ügyet sem vetve a lány sértő szavaira. Ebben a pillanatban Sara egy pohár vízzel a kezében visszajött a szobába. Gerard feltámasztotta Keira fejét, a lány pedig lassan ivott néhány kortyot. - , - Patel doktor mindjárt itt lesz - jelentette be Sara. Keira dühösen nézett a barátnőjére. - Minek hívtad fel? Megint megpróbál majd rábeszélni, hogy. menjek vissza abba a rémes kórházba. Én azonban úgysem megyek. Mindketten csak az időtöket fecsérlitek. Elmúlt a roham, jól vagyok, világos? Egyáltalán nem olyan komoly a helyzet. - Számomra viszont nagyon is komolynak tűnt! - szólt közbe hevesen Gerard. A konyhája úgy néz ki, mintha belövést kapott volna. Magának orvos kell! Keira egy pillanatra összeráncolta a homlokát, majd szemrehányóan fordult barátnőjéhez: - Mit keres ez itt tulajdonképpen? Te hívtad ide? És egyáltalán, miért nem vagy te otthon Rashidnál? Hogyan jutottatok be? - Benny hívott fel - válaszolta Sara bizonytalanul. - Aggódott miattad. - Benny! Tudhattam volna. - Keira zöld szeme villámokat szórt. - Kerüljön csak a kezem közé! - Félt téged. - Sara könyörgő tekintettel nézett a lányra. - Ugyanúgy, mint én. Annyira bánt az a szerződés! - Nem akarok beszélni róla! - Keira ellenséges pillantást vetett Gerard felé. De még mindig nem mondtad meg, hogy került ide ez az ember?! - Nem nyitottál ajtót, de hallottam a nyöszörgésedet. Nagyon kétségbeestem, és izgatottságomban nem tudtam nyugodtan gondolkodni. Ezért mentem el hozzá segítségért. Az ő ötlete volt, hogy hozzam el a pótkulcsot az ügynöktől. Ez magamtól nem jutott volna eszembe. A férfiak, úgy látszik, ilyen helyzetekben jobban megőrzik a hidegvérüket. - Sara csodálattal nézett Gerardra. - Ne hízelegj neki! - szólt rá Keira megvetően. - Még a fejébe száll a dicsőség. - Pedig tényleg nagyon ügyesen csinálta - ellenkezett Sara. - Mire visszajöttem a kulccsal, ő már ki is nyitotta az ajtót, és ápolásba vett téged. A lány Gerardra nézett. - Hogyan...? - Egy hitelkártyával nyitottam ki a zárat - vallotta be a férfi zavartan. - Emiatt kihívhatnám a rendőrséget, és feljelenthetném! - jegyezte meg éles hangon Keira. - Azt hittem, veszélyben van az élete! A barátnője attól félt, hogy meghalhat. A vitát hangos kopogtatás szakította félbe. - Patel doktor! - Sara megkönnyebbülten sietett ki a szobából. - Mindjárt beengedem, doktor úr! - Nagyon köszönöm a segítséget! - fordult Keira maró gúnnyal Gerardhoz. Ha kimegy, zárja be maga után az ajtót. És ha még egyszer betör a házamba, kihívom a rendőrséget, akármilyen jó kifogással áll is elő! - Ennyire hálásnak azért nem kellene lennie - felelte Gerard könnyedén, miközben az ajtóhoz ment. - Ne izguljon, ha legközelebb megpróbálja eltenni magát láb alól, nem fogok közbeavatkozni! - A lépcsőfordulóban szembetalálkozott az orvossal. - Sok szerencsét, doktor úr, szüksége lesz rá! - Tudom én jól, mi vár rám - felelte mosolyogva Patel doktor. - Nagyon makrancos az ifjú hölgy. Tíz perccel később Gerard már a főszerkesztőjével való találkozóra tartott. Miközben kocsijával a sűrű londoni forgalomban araszolt, gondolatai egyfolytában Keira körül forogtak. Maga előtt látta rakoncátlan vörös hajtincseit, amint körbefonják finom, sápadt arcát, és ráhullanak rózsaszín, hegyes kis mellbimbóira... Ez a kép elkísérte egész nap. 2. FEJEZET Keirának meg Gerard járt a fejében, és csak fél füllel figyelt az őt vizsgáló orvosra. - Nem hízott azóta, ugye? Pedig már a legjobb úton haladt. Nem szabad hagynia, hogy visszaessék! - Lágy, dallamos hangja szomorúan csengett. Soha nem beszélt haragosan, csak szomorúan. Ezzel próbál bennem bűntudatot ébreszteni, és többnyire sikerül is neki - gondolta Keira. Patel doktor kétségkívül jó lélekbúvár. - Magam sem értem, mi történhetett! - mentegetőzött ügyetlenül. Élőhalottnak érezte magát, és biztosra vette, hogy úgy is néz ki. Gerard Findlay undorodó tekintete önmagáért beszélt. - Nem érti, mi történhetett? - Az orvos hitetlenkedve rázta a fejét. - De Keira! Mindketten jól tudjuk, hogy ez nem igaz. - Na, jó - sóhajtott beletörődve a lány. - Hihetetlenül megrázott, amikor közölték, hogy nem hosszabbítják meg a szerződésem. Persze, nem szerettem volna, ha ez meglátszik rajtam. Szó nélkül hazajöttem. Mire megérkeztem, már szörnyen éhes voltam. Tehát ettem valamit, és a következő pillanatban... - A csalódás rohamot váltott ki. - Patel doktor bólintott. - Ördögi kör ez. Valami miatt boldogtalan, ezért evéssel vigasztalódik, de ugyanakkor fél is, hogy meghízik, tehát meghánytatja magát. Ebből a körből csak úgy tud kitörni, ha tudatosítja, mi miért történik. Mihelyt úgy érzi, hogy kezdi elveszíteni az önuralmát, tudatosan le kell állnia, és másra kell terelnie a figyelmét... Menjen sétálni, moziba, a barátaihoz, vagy tegye, amihez éppen kedve van! - Tudom, tudom. Tavaly meg is próbáltam. Hónapokig bírtam minden baj nélkül. Keményen uralkodtam magamon, és fel is szedtem valamennyit. - A legfőbb ideje volt - vágta rá az orvos. - Ne is próbálja megint bebeszélni magának, hogy túl kövér! A magasságához képest még mindig alultáplált. Látta a lányon, hogy nem nagyon hisz neki. Ez a baj minden bulimiás beteggel: nem hisz a tükörnek sem. Egészen más szemmel nézi a tükörképét, és abban is kételkedik, amit mások mondanak. Kényszerképzetei túl mélyen gyökereznek, ugyanolyan mélyen, mint a vágya a szeretetre meg az elismerésre. - Keira, Keira, higgye el, maga túl sovány! - győzködte Patel doktor szelíden, majd kacsintva hozzátette: - A soványság nem mindenhol számít szépnek. Az én hazámban épp fordítva van, azt szeretik, ha a nők dús idomokat tudnak felmutatni. A feleségem például gyönyörű, kívánatos, és pont a kétszerese magának! Sajnálom, Keira, de jó néhány kilót fel kell még szednie, hogy ugyanolyan szépnek lássam, mint a feleségemet. A lány jókedvűen elnevette magát, és ettől egy kissé felengedett. - Én azonban modell vagyok, Patel doktor. Soványnak kell maradnom, másképp nem kapok szerződést. A kamera amúgy is kövérít. Ezért vesztettem el a Rexelszerződést is. Úgy vélték, túlságosan meghíztam. - Bolondok ezek! - zsörtölődött mérgesen az orvos. - Maga most sokkal szebb, mint egy éve. Az a kis súlygyarapodás csak jót tett magának. - Magyarázza el ezt a Rexel reklámigazgatóinak! Az orvos elnézte a lány meggyötört arcát, és tehetetlenül felsóhajtott. - Bárcsak beszélhetnék egyszer a fejükkel! Higgye el nekem, az utóbbi időben tényleg sokkal jobban néz ki! Kár lenne most mindent lerombolni. Nem szeretne visszamenni a kórházba, ugye? A lány hevesen rázta a fejét. Nagyon nem szívesen emlékezett vissza a magánkórházra, ahová a mostohaapja küldte. Akkoriban azonban annyira lefogyott, hogy az édesanyja, akivel másfél évig nem találkozott, megrémült, amikor meglátta. Keira természetesen nem érezte magát igazán betegnek, csak azért adta be a derekát és ment be a kórházba, mert az édesanyja majd eszét vesztette az aggodalomtól. Az első hónap másból sem állt, mint az orvosokkal való szívós küzdelemből. Hosszú időbe telt, mire hitt nekik, és kezdte megérteni, mit tett magával. Azóta keményen igyekezett új életet kezdeni, és most haragudott magára az újabb visszaesés miatt. - Akkor lássam a kórházat, amikor a hátam közepét! Még egyszer semmiképpen sem bírnám ki. - Ez a beszéd - helyeselt Patel doktor mosolyogva. - Akkor most sürgősen el kellene mennie üdülni, hogy megszabaduljon azoktól a gondoktól, amelyek a visszaesését okozták. - De hát nekem Londonban kell maradnom, különben hogyan szerzek új szerződést az elveszített helyett?! - Ráér azzal, kedvesem. Ebben a pillanatban csak az a fontos, hogy visszanyerje a korábbi erejét és magabiztosságát. Távolabbról nézve minden másként fest, maga is tisztábban látja majd a dolgokat nyaralás közben. Utazzon el valahová a napfényes délre, kapcsolódjon ki, szórakozzon, és minden mást felejtsen el! Étkezzen naponta háromszor, de lehetőleg ne egyedül, és az étkezések között ne egyék. Ami pedig a legfontosabb: ha úgy érzi, újabb roham közeledik, tegyen valamit ellene! Vigye magával valamelyik barátnőjét az útra, aki segít megállni, hogy ne egyék. Ezt a lányt itt lenn... Sarának hívják, ugye? Kérje meg Sarát, hogy kísérje el! - Bátorítóan rámosolygott a lányra. - Egyszer már kitört a körből, ne térjen vissza a rossz útra! Keira visszamosolygott az orvosra. - Nem fogok, Patel doktor. Köszönök szépen mindent. Amikor az orvos elment, Sara bejött a szobába, és leült Keira ágyára. - Na, mit moíidott? Keira elmesélte, Sara pedig bólintott. - Szerintem jó ötlet. Rég nem voltál már üdülni, örökké csak hajszolod magad. - Hát, szó ami szó, a Rexel jól megdolgoztatott. - Keira csüggedten gondolt az elvesztett szerződésre. Olyan sokat remélt tőle. A képernyőn való állandó jelenléttől az arca sokkal ismertebbé vált, mintha folyóiratoknak a címlapján szerepelt volna. Természetesen sejtette, hogy ez nem tart örökké, de legalább még egy évben azért reménykedett. Sara együttérzően nézett rá. - Annyira sajnállak, Keira! De gondold meg jól, most legalább szabad vagy, új szerződéseket köthetsz. A tévéből már mindenki ismeri az arcodat, el fognak árasztani ajánlatokkal. - Egy ideig talán. Nemsokára azonban már túl öreg leszek. Te is tudod, hogy ebben a szakmában manapság már csak az egészen fiatalok kellenek. Pár év múlva a tizenhét évesek minden valamirevaló munkát el fognak halászni az orrom elől, és boldog leszek, ha divatfotókhoz állhatok modellt valamelyik csomagküldő áruház katalógusában! - Túl sötéten látod a dolgokat! Sok időd van még... huszonkét éves vagy. - De rémesen öregnek érzem magam. - Keira felsóhajtott, majd szemrehányóan Sarára nézett. - Veled majd még számolok! - Velem? Miért? - Gerard Findlay miatt! - Ja, miatta? - Sara kezét a szája elé kapva kuncogni kezdett. - Ez egyáltalán nem olyan vicces! A legkevésbé sem hiányzott, hogy éppen ő lásson ilyen állapotban! Meg tudnálak fojtani! Sara bocsánatkérően pillantott rá. - Bocsáss meg, de annyira megijedtem! Egyszerűen találnom kellett... - Egy férfit, aki megmondja, mit csinálj! - fejezte be Keira barátnője helyett a mondatot. - Ismerlek. Mihelyt valami nehézség merül fel, rögtön férfiért kiáltasz... - De amikor néha olyan hasznosak! Engem nem úgy neveltek, hogy be tudjak törni egy ajtót. Képzeld csak el, mi lett volna a körmeimmel! Keira önkéntelenül is elnevette magát. Sara hölgytársaságban mindig okos, élénk és nagyon talpraesett nőnek tűnt. Mihelyt azonban egy férfi került a közelébe, rögtön teljesen megváltozott: rebegtetni kezdte a szempilláját, és megjátszotta a magatehetetlen ostobácskát. Őrület, de ez a módszer az esetek túlnyomó többségében bevált. Vajon Gerard Findlay is bevette? - Az eredmény mindenesetre engem igazolt - szakította félbe Sara diadalmasan a barátnője elmélkedését. - Tényleg bejutott ide, ráadásul anélkül, hogy betörte volna az ajtót. Ügyes fickó... és nagyon férfias! Ezt Keira, hiába akarta, maga sem tagadhatta. Bármennyire ellenszenvesnek találta is Gerard Findlayt, férfias vonzereje rá is hatott. Fekete hajával, haragosszürke szemével és karcsú, kisportolt testével már akkor kitörölhetetlen nyomot hagyott benne, amikor először látta. Talán éppen ez dühítette fel a legjobban vele kapcsolatban. - Gyűlölöm azt a férfit! -jelentette ki nyomatékosan. - Azt csak úgy mondod! - felelte Sara, és kacsintott. Keira önkéntelenül is elpirult. Szerencsére épp ebben a pillanatban szólalt meg a telefon. - Vedd fel, légy szíves! - kérte a barátnőjét. - Akárki az, hagyja meg a nevét és a számát, majd később visszahívom. - Rendben - egyezett bele Sara jóságosan, majd évődve hozzátette: - Most az egyszer megúsztad! Keirának ritkán sikerült megtévesztenie a barátnőjét. Sara kitalálta a legtitkosabb érzéseit és gondolatait is. Sara négyéves korában jött arab szüleivel együtt Londonba, mert édesapja egy mayfairi arab bankban kapott állást. Amikor apja két év múlva meghalt, Sara még mindig nagyon fiatal, gyönyörű édesanyja Londonban maradt, mert a bátyja ugyanebben a bankban dolgozott, és gondoskodni kívánt húgáról meg annak kislányáról. Alig telt el egy év, édesanyja újra férjhez ment a bank egyik felettébb jómódú ügyfeléhez, így Sara végképp Londonban ragadt. Tizenhét évesen kezdődött igen sikeres modelli pályafutása. Arab családja természetesen szigorúan őrködött, hogy soha ne vetkőzzön le férfi előtt, és hogy se fehérneműt, se fürdőruhát ne mutathasson be. Eleinte unokatestvérének dolgozott, egy igen tehetséges fiatal tervezőnek, aki Sara figurájából merített ihletet alkotásaihoz: az arab kaftánokhoz és estélyi ruhákhoz, amelyek csillogó anyagból készültek, és leírhatatlanul lágyan vették körül a lány alakját. Dús képzelőerőről árulkodó, izgató hatású ruhakölteményei alapozták meg Sara hírnevét, arca hamarosan megjelent a divatlapok címoldalán, neve jól csengett a szakmában. Amikor egy hónappal korábban, huszonegy évesen házassága miatt visszavonult a munkától, sok fotós és tervező fogadta sajnálattal a hírt. Sara ezzel nem sokat törődött. Igen, örömét lelte a munkában, de most ugyanolyan hévvel törekedett arra, hogy jó feleség és jó anya legyen. Általában akármibe fogott, azt szívvel-lélekkel csinálta. Keira sápadtan és feszülten meredt a mennyezetre. Bárcsak egy kicsit olyan lehetnék, mint Sara! -gondolta. Őt azonban mindig nagyon megviselték a változások, akár a munkájával, akár a magánéletével álltak kapcsolatban. Állandóan attól tartott, hogy nem lesz képes megfelelni az új helyzetben. Annak idején a kórházban orvosai tudatosították benne, hogy a zavar eredete a gyerekkorába nyúlik vissza: épp fejlődésének legsérülékenyebb időszakában, közvetlenül a serdülőkora előtt hullott szét a családja, ami természetesen együtt járt addigi védett, zárt világának felbomlásával is. Más dolog azonban valamivel tisztában lenni, és megint más úrrá lenni rajta. Sara mosolyogva jött vissza a szobába. - Édesanyád keresett. - Remélem, nem beszéltél neki a rohamomról? - kérdezte félve Keira. -------------------------------------------- - Nem, pedig kellett volna. Nagyon fog haragudni, ha megtudja, hogy elhallgattam előle. - Csak elmondaná Ivónak, az meg gyötörné vele. Sara fürkésző tekintettel nézett barátnőjére. - Gyűlölöd, ugye? - Elismerem, vannak, akiket jobban szeretek. - Jó, szóval azt mondtam édesanyádnak, hogy nem vagy itthon, és visszahívod majd, ha megjössz. De el ne felejtsd, ha jobban leszel! - Sara az órájára pillantott. Most mennem kell. Ma este vacsoratársaság lesz nálunk. Később majd felhívlak, hogy jól vagy-e. Ha szükséged van rám, tudod, hol találsz. - Igen... köszönöm szépen, Sara, hogy ilyen gyorsan jöttél, és... Sara elhárító kézmozdulatot tett. - Erre való egy barátnő, vagy nem? A tévétársaság hírszerkesztőségében Gerard heves szópárbajt vívott a főszerkesztőjével, ezzel a nagydarab, bozontos hajú, sűrű szemöldökű férfival, aki örökké űzött vad benyomását keltette. - De hát mondom, hogy kutya bajom! Ugyanolyan egészséges vagyok, mint maga. - Sötét tekintettel méregette főnökét, majd hozzátette: - Valamivel még egészségesebb is, ha úgy vesszük. A főszerkesztő, aki jó néhány kiló súlyfölösleget cipelt magán, ivott, mint a gödény, és úgy füstölt, mint egy gyárkémény, jóindulatúan elmosolyodott. - Ez igaz, de én nem is vagyok külföldi tudósító, hanem csak egy irodakukac, és nincs szükségem orvosi szákvéleményre ahhoz, hogy dolgozhassak. Engem köt az orvos véleménye, márpedig ő azt mondja, egyelőre ne küldjük magát háborús színterekre. Ez a helyzet, Gerry fiam. A tévé addig nem fogja válságövezetbe küldeni, amíg a doktora áldását nem adja rá. Túl nagy az esetleges kártérítési igény kockázata. - Hülyék! - morogta Gerard, de tudta, minden hiába. Ezeknek az embereknek csak a pénz számít. - Figyeljen ide, nem művészettörténész diplomája van magának? Todd érdekes anyagon dolgozik. Elkelne neki egy kis segítség. Dolgozzanak együtt egy hétig, azután pedig újra vizsgáltassa ki magát. - Na, jó - egyezett bele Gerard lemondóan. - Hol találom? - A hármas épületszárnyban dolgozik. Átjárási engedélyre lesz szüksége, mert a biztonsági előírások pillanatnyilag nagyon szigorúak. Várjon csak... telefonálok, és bejelentem magát, hogy szóljanak a rendeszeknek. Todd Knight harminc-egynéhány éves, zömök, vörösesszőke hajú férfi volt. A hírszerkesztőség művészeti és régiségszakértőjeként dolgozott, ezenkívül a szakterületével kapcsolatos bűnügyi esetekben folytatott kutatómunkát. Tárt karokkal fogadta Gerardot. - Isten hozta a fedélzeten, barátom! Tényleg rám fér egy kis segítség ebben az ügyben. Ugy összegubancolódtak itt a szálak, hogy képtelen vagyok mindennek személyesen utánajárni. Magát az ég vezérelte ide! Gerard mosolyogva vette el a feléje nyújtott csésze kávét. - Én pedig, őszintén megmondom, örülök, hogy a változatosság kedvéért ismét valami hasznosat csinálhatok. Miről van szó? - Lopott műtárgyak és régiségek feketepiaci kereskedelméről. - Todd körbemutatott a szobája falain, amelyeket szinte teljesen elleptek a fényképek meg a rajzok. - Ezek itt mind az elmúlt két évben tűntek el nyomtalanul... A legtöbbjük milliós értékű, jelentős alkotás. Egy sem került elő idáig. A kérdés tehát: Hol vannak? Ki lopta el őket? Ki vette meg őket a tolvajoktól? Gerard elgondolkodva nézegette a falakon lévő felvételeket. - Ez a rendőrség dolga... van egy különleges részlegük az ilyen ügyekre. - Természetesen, és dolgoznak is rajta. De én nagy riportot szeretnék belőle csinálni. Azt gyanítom ugyanis, hogy itt jgy olyan bűnbanda tevékenykedik, amelynek nemzetközi gyűjtők is a tagjai. Ők bérlik fel a tolvajokat, akik aztán úgyszólván rendelésre szállítanak... bizonyos műtárgyakat előre megállapított áron. Nagystílű, az egész világot behálózó szervezetet sejtek a háttérben, Gerard. Gerard elismerően füttyentett. - Nem mindennap akad egy ilyen téma az ember tollára! Hé, ezt a képet ismerem... Dél-Franciaországban láttam egy galériában. Cézanne. - Úgy van. Egy éve tűnt el, és azóta sem került elő. Az egyik forró nyom Provence-ba vezet, a közeljövőben szeretnék odarepülni, hátha a helyszínen ki tudok szimatolni valamit. - Látja, ebben számíthat rám... pár nap Provence-ban, nem is lenne rossz. Kedvemre való munka ez - jegyezte meg Gerard mosolyogva. - Egyébként ma amúgy is felhívtam volna, Todd. Van egy dolog, amiben talán segíteni tudna nekem... Keira pár órát pihent még, majd felkelt, lezuhanyozott és átöltözött. Lassan beesteledett, kezdett sötétedni. Bár a vacsora gondolatára is felkavarodott a gyomra, tudta, milyen fontos, hogy mielőbb újra rászoktassa magát a rendszeres étkezésre. Elindult hát a konyha felé, de hirtelen csöngettek a bejáratnál. Keira tétovázott. A lámpa égett a kis előtérben, nehéz lett volna úgy tennie, mintha nem lenne otthon. - Ki az? - kérdezte a bezárt ajtón keresztül. - Gerard Findlay - felelte az ismerősen mély hang. A lány lehunyta a szemét. - Mit akar? - Beszélni magával. Nyissa ki... hacsak nem szeretné, hogy a fél utca hallja, amit el akarok mondani... Keira mérgesen szorította össze az ajkát. Ez az alak pontosan tudja, hogy nem örülnék ennek, főként, ha az a szándéka, hogy a délben történtekről beszélgessen. Kelletlenül kinyitotta hát az ajtót, és feszülten nézett Gerardra. Keira nem készítette ki az arcát, fekete kötött kiskabátjában és fekete farmerjában szinte fiús jelenségnek hatott. Telt, piros ajka viszont annál nőiesebbnek és érzékibbnek tűnt, olyannyira, hogy Gerard akaratlanul is eltűnődött, milyen lehet megcsókolni ezt a szájat. Tekintete a lány hajára siklott... nagy volt a kísértés, hogy beletúrjon ebbe a pompás hajzuhatagba, és belétemesse az arcát. Keira zöld szeme haragosan villogott. Hogy merészeli ez a fickó így megbámulni? - Nos? - kérdezte kihívóan. - Jobban van? - érdeklődött a férfi könnyedén. A lány túlságosan is elutasítóan bólintott. Úgy tűnt, mintha ideges lett volna, és ezt kétségbeesetten próbálná palástolni. - Jól vagyok. Beszélni akart velem. Rövidre tudná fogni? Ugyanis sok dolgom van még. A férfi gúnyosan elmosolyodott. - Készül valahová? - Talán... - Ebben az öltözékben? Megint szemügyre vette a lányt, jó alaposan, tetőtől talpig. Közben újra próbálta meggyőzni magát, hogy az ő ízlése szerint túl sovány. Valójában az egészen bő, kötött kabát ellenére is hihetetlenül kívánatosnak találta. - Még átöltözhetek - felelte Keira hűvösen. - Tehát mit kíván tőlem? - Csak meg akartam bizonyosodni az állapota felől... - Köszönöm, már mondtam, hogy kitűnően vagyok. Gerard Findlay nem zavartatta magát az elutasító magatartása miatt. - Az orvosának is ez a véleménye? - Mi köze hozzá? - vágott vissza a lány felháborodottan. - Tudom, hogy újságíró, de ez messze nem jogosítja fel arra, hogy mások magánéletében turkáljon! Könnyen megeshet, hogy amit elmondok, holnap valamelyik pletykarovatban olvashatom! - Én külföldi tudósító vagyok a televízióban, nem pedig zugfirkász valamelyik olcsó pletykaújságnál! - válaszolta Gerard öntudatosan. - Egyszerűen csak láttam hazafelé jövet, hogy még ég magánál a villany, és gondoltam, megtudakolom, hogy van. Sajnálom, ha ezzel a terhére voltam! A férfi szemmel láthatóan komolyan megsértődött. Megfordult, szó nélkül kiment a házból, és olyan hevesen csapta be maga után az ajtót, hogy Keira összerezzent. A láriy tudta, udvariatlanul és ellenségesen viselkedett... végül is Gerard mindössze figyelmes szomszéd módjára cselekedett Tulajdonképpen utána kellett volna mennie, hogy bocsánatot kérjen tőle, de nem érezte magát erre képesnek. Távol kell tartania magát Gerard Findlay tol... ez rögtön világossá vált a számára, amikor először megpillantotta. 3. FEJEZET Keira pontosan emlékezett még arra a napra, amikor Gerard Findlay beköltözött a szomszéd házba. Hűvös, novemberi szombat délután volt. A szél az utolsó leveleket söpörte le a fákról, az ég szürkén borult a város fölé. Éppen készen lettek Sarával a takarítással, amikor a teherautó megállt a házuk mellett. - Ez az új lakó lesz - jegyezte meg Sara, miközben kíváncsian kihajolt az ablakon. A szomszédos ház már néhány hete üresen állt, és az ügynök közölte velük, hogy hamarosan új bérlő költözik belé. A szállítók éppen lenyitották a teherautó hátsó oldalát, amikor Gerard egy kis piros sportkocsiban megérkezett. - De szép autó! - lelkendezett Sara, majd elismerően füttyentett egyet, amikor a vezető odament a házhoz, és kinyitotta az ajtót. - Micsoda lábak! Tetszenek nekem a hosszú, atlétalábú férfiak. - Neked minden férfi tetszik - igazította ki Keira szárazon. - Igaz. - Sara, mint egy kíváncsi macska, kényelmesen elhelyezkedett az ablakpárkányon, és figyelte az odakint történteket. - Te, én ezt az embert ismerem! Biztos, hogy láttam már valahol, csak nem jut eszembe... Keira eltűnt a konyhában, kávét tett fel. Mikor visszajött, Sara izgatottan felkiáltott: - Tudom már! A tévéhíradóból ismerem... riporter. Emlékszel? Nemrégiben ment egy tudósítása Jordániából. Hogy is hívják... Jeremy? Geoffrey? - Gerard -javította ki Keira nyugodtan. 0 azonnal felismerte. - Gerard Findlay. - Igazad van! - Sara lelkesen figyelte az új szomszédot, aki ismét kijött a házból, hogy irányítsa a szállítók munkáját. - Elragadó férfi. Ha nem volnék egy életre szerelmes Rashidba, egészen ellágyulnék. Keira csak hallgatott. Valójában minden erejét összeszedte, hogy valahogy úrrá legyen azon az érzelmi zűrzavaron, amelyet az új szomszéd megérkezése idézett elő benne. Régóta tetszett neki Gerard, mindig megcsodálta őt, amikor gyakori haditudósításait látta a tévében, de a valóságban még annál is izgatóbbnak és vonzóbbnak tűnt. A képernyőn nem érvényesülhetett annyira lényének férfias vonzereje. Amikor Keira ezen a novemberi szombaton először pillantotta őt meg a maga valóságában, olyan hevesen kezdett el verni a szíve, hogy egészen megrettent tőle. Eddig csak egyszer szeretett bele valakibe, abból az élményből azonban nem kért még egyszer. Egész életében mindig szeretetre vágyott, és amikor végre azt hitte, hogy megtalálta az igazit, alaposan melléfogott. A férfi csak futó kalandot keresett, és néhány nap múlva már más nő után kajtatott. Keira még soha életében nem érezte magát ennyire megalázottnak. Két év telt el azóta, de ha rágondolt, még mindig nagyon fájt. Egyvalamit azonban megfogadott: ha újra beleszeret valakibe, nagyon óvatosan és mértéktartóan fog viselkedni. Akkor enged csak szabad folyást az érzelmeinek, ha tudja, hogy a férfi szereti, és egészen biztos lehet érzései komolyságában. - Menjünk át, és hívjuk meg egy csésze kávéra! -javasolta hirtelen Sara. Keirának nem tetszett az ötlet. - Akkor meg kellene hívnod az összes szállítómunkást is, nekem meg nincs kedvem ennyi ember társaságát elviselni. - Te bolond vagy! Az lett a vége, hogy Sara egyedül ment át a kávéval meg a szendvicsekkel. Szemlátomást igen elégedetten tért vissza jóval később. Amit csak lehetett, mindent megtudott Gerardról. - Nőtlen, a legutolsó barátnőjével éppen most szakított... - Ez engem nem érdekel. Ne is beszélj róla! - De Keira, úgy igyekeztem, hogy mindent kiszedjek belőle - évődött Sara. Inkább a te eseted, mint az enyém. - Olyan vagy, mint egy kerítőnő! - válaszolta Keira mérgesen. - Ha férfira lesz szükségem, majd keresek magamnak. Sara azonban nem adta fel ilyen könnyen a szándékát, hogy összeboronálja őket. - Megváltozik majd a véleményed, ha megismered - jósolta, és meghívta Gerardot a következő bulijukra. Keira igyekezett közönyösnek mutatkozni, de amikor megkezdődött a buli, pattanásig feszültek az idegei. Kihagyott a szívverése, ahányszor új vendég érkezett. Gerard azonban nem jött el. Teltek-múltak az órák, a buli egyre hangosabb lett, szomszédok jöttek panaszkodni, hogy aztán ott ragadjanak, és jókedvűen velük mulassanak... csak a közvetlen szomszédjuk nem mutatkozott sehol. Amikor kora reggel az utolsó vendég is elment, Keira nyomott hangulatban bújt ágyba. Nem tudta, kire haragszik jobban: Gerardra-e vagy önmagára. Bár személyesen még meg sem ismerkedett a férfival, máris ugyanúgy megjárta a mennyet és a poklot, mint amikor először volt szerelmes. Ettől a naptól kezdve, ha véletlenül találkoztak a ház előtt, Keira szándékosan nem vett tudomást Gerardról. Lassanként Sara is ellene fordult, mert a férfi egyre többet kezdett panaszkodni a zajoskodásuk miatt. A falat püfölte, amikor Sara a kedvenc zenéjét hallgatta, nyomta a csöngőt, mint a süket, amikor a legközelebbi buli hajnalig eltartott, és végül panaszt tett az ingatlanügynöknél. Az persze tájékoztatta Keira mostohaapját, aki fagyos hangú levélben gorombította le Keirát, és megfenyegette, hogy kiteszi a szűrét Sarával együtt, ha újabb panasz érkezik rá. - Komolyan gondolja - figyelmeztette Keira a barátnőjét. - Kapva kapna az alkalmon. Ivo kezdettől fogva gyűlöl engem, mert az apámra emlékeztetem, akire még mindig féltékeny. - Soha nem találkozol az édesapáddal - jegyezte meg Sara tűnődve. Árnyék suhant át Keira arcán. - Hat éve nem jött át Brazíliából - felelte egyszerűen. - Meglátogathatnád... Sosem kapott meghívást, de ezt nem mondta Sarának. Ehelyett az ajtóhoz ment. - Most aztán beolvasok ennek a Gerard Findlaynek! A haragból merített bátorságot, hogy szembeszálljon vele. Ám hiába csöngetett és kopogott határozottan a szomszéd ház ajtaján, senki sem nyitotta ki. Keira arra gyanakodott, hogy a tévétársaság Gerardot megint külföldre küldte tudósítani. Ezután jó néhány hétig nem is látta. Közben Sara férjhez ment és elköltözött, így Keira most már egyedül lakott a kis házban. Abbamaradtak legalább a panaszok, és ezzel vége lett a fenyegetőzésnek is Ivo részéről, Keira édesanyjának nem kis megkönnyebbülésére. Elise gyűlölt mindenfajta veszekedést. Csak az érdekelte, hogy békében és kényelemben élhessen. Bár mindenkinek kijárt tőle a drágám vagy a kedvesem megszólítás, alapjában véve nem volt sem érzelmekben gazdag, sem szívélyes teremtés. A szépségében rejlett minden vonzereje, pedig már a negyvenes évei vége felé járt. Még mindig elismerően fordultak meg utána a férfiak, bőséges okot szolgáltatva ezzel Ivo féltékenységi jeleneteihez. Keira biztosra vette, hogy Elise soha nem szerette a férfit. A több pénz és a jobb megélhetés reményében hagyta el Keira apját ennek a lényegesen idősebb embernek a kedvéért. Édesanyjára gondolva Keirának lelkiismeret-furdalása támadt. Megígérte Sarának, hogy visszahívja Elise-t. Kelletlenül odament a telefonhoz, és feltárcsázta a tangeri számot, de a kapcsolásra várnia kellett. Keira kihasználta az időt, és a konyhában addig rántottát meg pirítóst készített magának. Kedvetlenül evett, lassan, kicsiket harapva, azután gondosan rendet rakott a konyhában. Fél órával később sikerült beszélnie az édesanyjával. - Hogy vagy, drágám? - kérdezte Elise gyanútlanul. Már évekkel korábban megkérte Keirát, hogy szólítsa őt a keresztnevén. Nem akarta, hogy majdnem felnőtt lánya a férfiak előtt anyunak hívja, mert ezzel világossá tette volna a számukra: Elise sokkal idősebb, mint amennyinek kinéz. - Jól - füllentette Keira. - Remek. Holnap Ivóval egy hónapra Floridába repülünk, és indulás előtt szerettem volna még egy kicsit csevegni veled... - Én is épp azon gondolkodtam, hogy szabadságra kellene mennem. Talán rá tudom beszélni Sarát, hogy elkísérjen. - Férjet kellene találnod végre, drágám. Egy lány a te külsőddel minden ujjára tíz férfit kaphatna! Keira összeszorította az ajkát és hallgatott. - Sara terhes már? - kíváncsiskodott Elise. - Gondolom, rögtön gyereket akarnak. - Kicsit korai még ezt találgatni. Alig pár hete van férjnél. - Hát én már most sajnálom, ha úgy van. Nem valami nagy élvezet a szülés. Én is ezért nem akartam teutánad több gyereket. Keira jobbnak látta, ha erre nem mond semmit. Nagyon is jól tudta, hogy az ő érkezése mekkora nyűgöt jelentett az anyja számára. Elise gyűlölte a terhességet, és a csecsemőt a születése után rögtön a dadára bízta. - Na és hová akarsz menni nyaralni, kedvesem? - tért vissza Elise az eredeti témához. - Még nem döntöttem el. Mindenesetre valami meleg és napos helyre. - Hát miért nem jössz akkor ide, kedvesem? Tanger csodálatos májusban... nem túl meleg, és még turista sincs olyan sok. Vigyázhatnál helyettünk a házra. A személyzet természetesen itt marad, és gondoskodik rólad. Nagyszerű kikapcsolódás lehetne ez nektek Sarával. Keira egy másodpercig sem tétovázott. A villa fényűző, és csodálatos park veszi körül remek strandok vannak a közvetlen közelében, Tanger pedig lenyűgözően gyönyörű város. Ha Ivo otthon lenne, eszébe sem jutna elfogadni édesanyja meghívását, mostohaapjával ugyanis ki nem állhatták egymást. így azonban Elise ajánlatának nem lehetett ellenállni. - Köszönöm, irtó jó ötlet... persze még nem tudom, hogy Sara egyáltalán velem tud-e jönni, egyedül pedig nem lenne túl kellemes abban a nagy házban. - Hát igen, igazad van, nem okos dolog egy lánynak egyedül elutazni egy arab országba... de biztos vagyok benne, hogy Alima és Hassan kellően ügyelnének rád. Az életemet is rájuk bíznám. Figyelj ide, kedvesem, holnap reggelig még itt vagyunk! Ha megbeszélted a dolgot Sarával, és döntöttél, hívj fel. Tájékoztatom a személyzetet az érkezésedről. Most be kell fejeznem, mert még rengeteg csomagolnivalóm van. - Minden jót! - Neked is, kedvesem. - Elise Krensky csókot lehelt a kagylóba, majd letette. Amikor Keira telefonon meghívta Sarát édesanyja házába, barátnője lelkes örömujjongásban tört ki. Izgatottan sietett Rashidhoz, majd kissé lelohadt kedvvel tért vissza a telefonhoz. - Keira? Sajnálom, de Rashid azt mondja, csak egy hátig tud nélkülözni. Van kedved így is Tangerhez? - Természetesen. Egy hét is több, mint a semmi - nyugtatgatta Keira. - Felhívom édesanyámat, hogy megyünk. Mit szólnál a jövő szombathoz? - Nekem jó. - Rendben, akkor lefoglalom a helyet a repülőre, és újból jelentkezem. Keira azonnal telefonált újra Tangerbe, és Elise megígérte, szól a személyzetnek, hogy készüljenek fel Sara meg Keira szombati érkezésére. - A villa teljesen a rendelkezésetekre áll, kivéve persze Ivo lakosztályát. Tudod, mennyire gyűlöli, ha valaki hozzányúl a holmijához. Ugye, nem felejted el, kedvesem? - kérdezte Elise aggodalmasan. A lány az égre emelte a tekintetét. - Még csak a lakosztálya közelébe se fogunk menni - ígérte meg az édesanyjának. Keira mindjárt másnap délután elment a pár utcával odébb található utazási irodába. Délelőtt esett az eső, az átépített istállók mögötti kertekből nehéz orgonaillat áradt szét a levegőben. A folyóparti úton, mint mindig, most is egymást érték a járművek, és a Temze lusta, szürke hullámain teherhajók araszoltak lassan felfelé a hidak alatt. Keira megvette a két repülőjegyet Tangerbe, és visszafelé menet vásárolt még némi gyümölcsöt meg zöldséget, majd ráérősen hazaballagott. Melegebb lett, némelyik ház bejáratánál a rózsákon méhek dongtak. Amikor Keira bedugta a kulcsot a bejárati ajtó zárjába, zajt hallott belülről. Megdermedt az ijedtségtől. Ez meg mi lehet? Néhány héttel korábban betörtek az egyik sorházba. Ő lenne a következő? Kitárta az ajtót, készen arra, hogy azonnal elfusson... azonban Gerard Findlayvel találta magát szemközt. Néhány másodpercig némán álltak egymással szemben, azután Keira rárivallt a férfira: - Mi a fenét keres maga a házamban? Gerard szemlátomást tétovázott. Szürke szemében megvillant valami, de higgadt hangon válaszolt: - Magát várom. Meg akartam nézni, hogy jól van-e, de hiába csöngettem, nem jött ki. Már attól féltem, megint odafönt fekszik betegen, és a jól bevált módszerrel kinyitottam az ajtót. - Figyelmeztettem, meg ne próbálja még egyszer! Hogy merészel betörni a házamba? Most már rendőrt hívok! Keira átfurakodott a férfi mellett a telefon felé, de Gerard megfogta a karját, és visszatartotta. A lány felháborodva igyekezett kiszabadítani magát. Zöld szeme haragosan szikrázott. - Azonnal vegye el a kezét! Szűk derekú, sötétzöld pamutruhát viselt, amely lágyan vette körül a csípőjét, és szabadon hagyta formás lábát. Vörös haját világos kis szalmakalap alá rejtette, amelyet színben hozzá illő zöld szalag díszített. A Gerarddal való huzakodás közben lecsúszott a kalapja, úgyhogy égővörös fürtjei most az arcába hullottak. Gerard megdermedt, és izzó tekintettel nézett a lányra. Keirát forróság öntötte el. Lélegezni is alig mert. A férfi minden átmenet nélkül, egyetlen mozdulattal magához rántotta. A lány, hogy el ne essék, ösztönösen belekapaszkodott, és a fehér selyemingen át megérezte Gerard testének melegét. Keira Gerard arcába nézett, aki tekintetével a lány száját kereste. A férfi pillantásától féktelen vágyakozás ébredt Keirában. Megbabonázva bámulta Gerard száját, és figyelte, hogyan közelít lassan az övéhez. Az első pillanatban hűvösnek érezte a férfi ajkát, de aztán forróvá és követelővé vált a csókja. Gerard fél kezével belemarkolt a lány vörös fürtjeibe, fogva tartotta, és Keira akkor sem menekülhetett volna előle, ha akart volna. De egyáltalán nem akart, hanem vadul és szenvedélyesen viszonozta a csókját. Sóvárogva simult a férfi karjába. Azóta, amikor először pillantotta meg a szomszéd ház előtt, tudta, hogy a férfi ilyen érzéseket képes kiváltani belőle, és félt... most is félt ettől a forró, édes, fájdalmas vágyakozástól, amely feltartóztathatatlanul áradt szét a testében. Gerard végül zihálva felpillantott, és elengedte a lányt. Keira támolyogva hátralépett, nekitámaszkodott a falnak, majd égő ajkára szorította a kezét. Hogyan fog ezek után a férfi szemébe nézni? Védekeznie kellett volna, nem lett volna szabad megengednie, hogy megcsókolja! És főként nem lett volna szabad ilyen kielégítetlen szeretetvággyal viszonoznia ezt a csókot! Keira lehunyta a szemét. Nem bírta volna most elviselni Gerard látványát. - Menjen el innét! Az ajtó hangosan csapódott be a férfi mögött. Keira krétafehéren támolygott fel a lépcsőn. Hála istennek, hamarosan elutazik. Ha van egy kis szerencséje, mire hazajön, Gerardot újra kiküldik külföldre. Talán lesz elég ideje, hogy elfelejtse. Keira lefeküdt az ágyra. Könnyek folytak le feltartóztathatatlanul az arcán. Jó időbe telt, mire annyira összeszedte magát, hogy fel tudott kelni megmosni az arcát. Csak amikor este le akart feküdni, tűnt fel neki, hogy az egyik fénykép eltűnt a komódjáról. Elgondolkodva nézte az üres helyet. Melyik fotó hiányzik? Eltartott néhány másodpercig, amíg eszébe jutott: az, amelyik Elise-t meg Ivót ábrázolja a tangeri villában. Gerard vitte el? Miért tette volna? Mi érdekeset találhat az ő családjában? Keira nyugtalanul járkált fel és alá, miközben újra meg újra az órájára nézett. Sara késett. Dugóba került volna a heathrow-i repülőtérre vezető úton? Hirtelen meghallotta, hogy az ő nevét mondják be a hangosbeszélőn. - Miss Keira Paxton, kérem, fáradjon az indulási csarnok fogadópultjához! Miss Keira Paxton... Baleset! - futott át az agyán. Poggyászkocsiját maga előtt tolva odasietett a pulthoz. Sara balesetet szenvedett volna? Megsérült, sőt talán... Nyugodj meg! intette magát. Várd meg legalább, amíg megtudod, mi történt! Odalépett a fogadópultnál ülő tisztviselőhöz. - Jó napot, én vagyok Keira Paxton. Valami üzenet van a számomra? - Miss Paxton? Láthatnám, kérem, a jegyét? - kérdezte udvariasan a tisztviselő. Keira idegesen adta oda a jegyet. A férfi gyorsan átfutotta, majd visszaadta. - Köszönöm. Egy bizonyos Mr. Rashid Ounissi telefonált. Azt üzeni, hogy a felesége sajnos nem tud ma önnel utazni. Nem érzi jól magát... valami gyomorrontásféle, ha jól értettem. De pár nap múlva, ha jobban lesz, ön után megy. Mr. Rashid arra kéri, repüljön el Tangerbe, és mihelyt megérkezik, hívja fel őt. Keira lázasan törte a fejét. Most mit csináljon? Repüljön el egyedül Tangerbe... vagy mondja le a helyét, és várja meg, amíg Sara jobban lesz? Tétován pillantott az órájára. Tizenöt perce maradt a döntésre. Ha hamarosan nem adja fel a poggyászát, mindenképpen lemarad a gépről, és még a jegy árát sem kapja vissza. Végül is több mint egy órája várakozik már... butaság lenne, ha nem repülne el. Keira a repülőtéri csarnok üvegtábláin át kinézett a szabadba. Odakint esett szürke és borús volt az ég. Nyomasztó még csak rágondolni is, hogy ebben a vigasztalan időben visszamenjen a kis házába, amikor nemsokára a ragyogó napsütést élvezhetné Tangerben... 4. FEJEZET Hirtelen elhatározással a jegykezelő pulthoz sietett, ahol megkapta a beszállókártyáját. Amikor túljutott a vám- és útlevélvizsgálaton, még éppen annyi ideje maradt, hogy telefonáljon Sarának. Rashid vette fel a kagylót. - Halló, te vagy az? Megkaptad az üzenetünket? - Keira legnagyobb meglepetésére a férfi hangja inkább boldognak tűnt, mint aggódónak. - Igazán sajnálom, Sara is nagyon csalódott, de az orvos azt mondja, egy-két napig még inkább ne utazzon. Szükségesnek tart néhány vizsgálatot elvégezni előtte... - De hát mi baja van? - Semmi, semmi, csak... - Rashid nevetett, amin Keira még jobban elcsodálkozott. - Múlt éjszaka hányt. Azt hittük, gyomorrontás, és ma reggel mindjárt kihívtuk az orvost. 0 világosított fel, hogy Sarának gyereke lesz! Keira mosolyogva lélegzett fel. - Ez csodálatos! Gratulálok mindkettőtöknek! - Hallotta, hogy a hangosbeszélő beszálláshoz szólítja a tangeri utasokat. - Bocsáss meg, Rashid, sajnos be kell fejeznem! Indul a gépem. Sarát sokszor csókolom. Mondd meg neki, hogy jelentkezni fogok, és ha nincs kedve, semmiképpen se jöjjön el Tangerbe! Rashid megígérte, hogy mindent átad Sarának. - Jelenleg ágyban van és pihen, de tudom, hogy nagyon várja azt a hetet Tangerben. Esetleg én is vele repülök. Lehetséges volna? - Természetesen! Szívesen látlak - biztosította Keira, majd letette a kagylót. A repülőút két óráig tartott. Keira kinézett az ablakon, és átadta magát gondolatainak. Gerardot aznap délután látta utoljára, amikor megcsókolta. Sem a csókot, sem a férfit nem tudta többé feledni. Csak abban reménykedett, hogy újra külföldre küldi őt a tévé, mire visszaérkezik Londonba. Ennek ellenére még akkor is a férfi járt a fejében, amikor a gép földet ért Tangerben. Ahogy kilépett a ragyogó marokkói napsütésbe, Ivo kertészét látta várakozni a repülőtér előtt, aki szükség esetén a sofőri feladatokat is ellátta. Szürke csíkos humuszában Hassan magasabbnak és soványabbnak tűnt, mint máskor. Fekete hajára sapkát tett, sötét szeme barátságosan csillogott keskeny, himlőhelyes arcában. Mellette félig elfátyolozott arccal a felesége, Yasmin állt. - Jó napot, Hassan, jó napot, Yasmin! - Keira gyér arab szókincsét bevetve igyekezett anyanyelvükön köszönteni őket. Yasmin lehajtotta elfátyolozott arcát, és arabul válaszolt Hassan viszont rossz kiejtéssel ugyan, de angolul szólalt meg. - Isten hozta Marokkóban, Miss Keira! Engedje meg, kérem, hogy vigyem a csomagját. - Átvette a lánytól a bőröndjét meg a táskáját. - Hozta a barátnőjét is, ugye? Várjuk meg? - Nem, nem tudott most velem jönni, majd később utánam repül. Hassan rémült arcot vágott. - Egyedül van? Mohamedán férfiak normális körülmények között igyekeznek elkerülni, hogy olyan nővel, aki nem tartozik a családjukhoz, beszélniük kelljen vagy egyedül maradjanak vele... Hassan azonban már évek óta Keira mostohaapjánál dolgozott, és gyerekkora óta ismerte a lányt. A maga tág értelemben vett családjához tartozónak tekintette. És bár ezt soha nem mondta volna ki, most a kötelességének érezte, hogy az apa szerepét töltse be mellette, hiszen nem volt más férfi, aki megvédelmezhette volna. - Csak a repülőtéren tudtam meg, hogy a barátnőm hirtelen rosszul lett magyarázta Keira szinte bocsánatkérően. Hassan aggódó pillantása elárulta, hogy komoly gondot jelent a számára Keira kísérő nélküli érkezése. Sejtettem - gondolta a lány. Arab országba egy nő nem utazhat el csak úgy egyedül. Yasmin odasúgott valamit a férjének, az bólintott, arabul válaszolt, azután újra Keirához fordult. - Meg fogjuk tenni a szükséges óvintézkedéseket. Jöjjön, a kocsi a parkolóban áll. Keira követte. A borús londoni idő után mellbe vágta az itteni hőség. A repülőtér előtt európai öltözetű emberek vártak taxira, távolabb azonban már különböző színű burnuszt viselő arab férfiak meg mélyen lefátyolozott nők látszottak. Tanger olyan város, ahol a múlt és a jövő békésen él egymás mellett. Az egyik oldalon áll a part fölötti dombon épült óváros a maga szűk, girbegurba utcáival, minaretjeivel, sötét kis üzleteivel, a másik oldalon pedig a modern, mozgalmas városközpont a maga fehér toronyházaival, pálmafás ligeteivel, melyek között itt is, ott is egy-egy úszómedence kékje csillog. A tangeri félsziget a marokkói part vonalából nyúlik be a tengerbe, és itt csak a Gibraltári-szoros választja el Európától. Itt találhatóak a híres gibraltári sziklák, melyek az ókorban Herkules oszlopaiként voltak ismertek... Ivo Krensky otthona a nagy villanegyedben állt Tanger szélén egy magaslaton, ahonnan csodálatos kilátás nyílott a tengerre. Az út olíva- és narancsligeteken vezetett keresztül, de itt sem feledkezhetett meg az utazó arról, hogy sivatagi országban jár. A távolban, az ég alján a sivatagi homok világos ragyogása sejlett, amögött pedig az Atlasz-hegység homokszínű csúcsai rajzolódtak ki a tiszta, száraz levegőben. Keira Yasmin mellett ült a kocsi hátsó ülésén. Hassan felesége végig nagyon félénken viselkedett, Keira megjegyzéseire többnyire egy-egy bólintással felelt csak, vagy sötét szemének mosolygó pillantásával az arcfátyol felett. Az út nem tartott sokáig. Magas, fehér fal vette körül a villához tartozó parkot. Hassan távirányítóval nyitotta ki a kaput, amely önműködően zárult be mögöttük, majd az autó továbbgördült a széles, pálmafák övezte kocsibejárón. A fák mögött ápolt, bujazöld gyep látszott, amelyet művészien elrendezett rózsaágyások tarkítottak. A parkot védő fehér falak mentén klematiszok bontogatták pompás rózsaszínű virágaikat. A kocsi megállt a ház előtt, Hassan átment a túlsó oldalra, és kinyitotta az ajtót Keirának. A vaskos, nehéz véretekkel díszített kapu előtt Alima, a házvezetőnő várakozott. Sötét szeme mosolygott az arca alsó felét eltakaró fátyol fölött. Amikor Keira feléje indult, hogy üdvözölje, olyan érzése támadt, mintha egy idegen világba lépne be. Itt egészen másfajta szokásrendszer uralkodik, emlékezetébe kell idéznie, amit korábbi marokkói tartózkodásai alatt megtanult. Tekintettel kell lennie az itteni emberek értékrendjére, és igyekeznie kell hozzájuk hasonlóan gondolkodni, nehogy megbotránkoztassa őket. - Jó napot, Alima, hogy van? - üdvözölte Keira barátságosan a házvezetőnőt. - Köszönöm, nagyon jól. Remélem, ön is, Miss Keira. Alima Hassan nővére volt, úgy a negyvenes évei vége felé járhatott, két fia a rabati egyetemen tanult. Hassan felesége, Yasmin látta el a szakácsnői teendőket, az egyik fia pedig máris segédkezett apjának a kertészkedésben. A villa tehát teljesen Hassan családjának a felügyelete alatt állt, kivált, ha a tulajdonos és a felesége elutazott. Egyébként az épület nem annyira lakályos otthonnak, mint inkább palotának hatott. Ivo Krensky igen tehetős ember hírében állt, bár Keirának sohasem sikerült rájönnie, mivel kereste a vagyonát. A körülbelül hatvan éve Oroszországban született férfi valahogyan kijutott Amerikába, és mostanra nyugalomba vonult. Pénzének nagy részét a feleségére, a villájára meg festmény- és régiséggyűjteményére költötte, ennek legértékesebb darabjait a magánlakosztályában őrizte. Az előtérből, amelynek márvány padlólapjait mértani minták díszítették, mór stílusú, árkádos folyosó vezetett a tágas fogadóterembe. A helyiség középpontjában egy sással és páfránnyal beültetett kőmedence állt, melyben kis szökőkút csobogott. Keira még jól emlékezett, mennyire szerette gyerekkorában meleg napokon ezt a hangot hallgatni az alacsony falon üldögélve. Yasmin azonnal eltűnt a konyhában. Hassan pár szót váltott arabul a nővérével, majd felvitte a csomagokat az emeletre. Keira Alimával együtt követte. - Az édesanyja azt üzeni, hogy bármelyik hálószobát választhatja. Kivéve persze az úr lakosztályát, mert az, mint mindig, ha elutazik, le van zárva. - Szívesen megyek abba a szobába, amelyikben utoljára laktam. - Nagyon szép szoba - helyeselt Alima mosolyogva. Hassan, aki hallotta a beszélgetést, egy nagy, világos, parkra néző helyiségbe vitte a csomagokat. Letette a bőröndöt meg a táskát az ágy elé, majd felhúzta a redőnyt, hogy a délutáni nap besüthessen a kellemesen hűvös szobába. - Az öcsémtől hallottam, hogy a barátnője nem jött el magával -mondta Alima. Hassan úgy gondolja, nem volna jó, ha egyedül aludna a villában. Igaz, még sohasem törtek be ide, mert a birtokot rendkívül jó riasztórendszer védi... de azért jobb félni, mint megijedni. Ha óhajtja, itt álhatók a házban, míg a barátnője megérkezik. Keira hálásan rámosolygott. - Sokkal jobban érezném magam! - Természetesen. - Alima helyeslően bólintott. - Szívesen megteszem. Hassan szemmel láthatóan elégedetten nyugtázta a hallottakat. - Óhajt még valamit, Miss Keira? - hajolt meg a lány felé. - Nem, Hassan, köszönöm. Igazán hálás vagyok, hogy így gondoskodnak rólam. - Szívesen tesszük - biztosította a férfi. Miután elment, Keira udvariasan a fiai felől kérdezte Alimát. - Szorgalmasan tanulnak? Alima csak úgy sugárzott a büszkeségtől. - Ö, igen, nagyon jó fiúk. Évente egyszer-kétszer meg szoktam őket látogatni Rabatban. Egy unokatestvérünk családjánál laknak, tehát nyugodt lehetek, hogy mindenben a gondjukat viselik. - Meglátja, egykettőre megnősülnek - jegyezte meg Keira, aki tudta, mennyire vágyik már Alima egy unokára. - Youssef, az elsőszülöttem még az idén megnősül! - újságolta Alima izgatottan. - Leila, a menyasszonya olyan családból származik, amelyet nagyon jól ismerünk. Az édesanyja és én régóta szerettük volna, hogy egybekeljenek. A fiam ennél nagyobb örömet nem is szerezhetett volna nekem. Keira kedvesen rámosolygott. - Akkor egy-két év múlva már nagymama lesz! - Ha Allah is úgy akarja - válaszolta Alima csillogó szemmel. - Ez a leghőbb vágyam, és Allah jóságos, Allah kegyes. Nem sokkal később, miután segített kicsomagolni, Alima magára hagyta Keirát. A lány a tűző nap ellen újra leengedte a rolót, hogy a helyiség éjszakára is kellemesen hűvös maradjon. Azután kényelmesen elhelyezkedett az ablak előtt álló puha kis kereveten, hogy egy kicsit kipihenje magát. A szoba berendezése arabos hangulatot árasztott: mór ívű tükör tartozott a kecses fésülködőasztalhoz, a helyi faanyagból készült komódokat művészi faragások ékítették, bársonyterítő takarta le a fényesen csillogó rézágyat, a kifogástalanul vasalt ágynemű fehérített pamutanyagból készült, és kellemesen hűvös tapintású volt. Alima tökéletesen végezte a munkáját, és Keira gyerekkora, a villában tett első látogatása óta szerette őt. Mivel édesanyja elhanyagolta, a mostohaapja iránt pedig ellenszenvvel viseltetett, mindig szívesen időzött együtt a konyhában a személyzettel. Ott tanult meg egy kicsit arabul, sőt pár szót berberül is ezt a nyelvjárást manapság már csak Marokkó hegyi körzeteiben beszélik. Hassan felesége azonban szintén berber törzsből származott, és nemritkán egy mondaton belül is átváltott arabról gyerekkora nyelvére, angolul viszont alig tudott. Alima egyszer elbüszkélkedett Keirának, hogy a neve arabul olyan személyt jelent, aki szereti a zenét meg a táncot. Édesapjától, aki maga is rajongott a zenéért, megtanult fuvolán játszani. Esténként néha zenélt és énekelt a családnak. Mivel még a munkaadója előtt sem lett volna hajlandó levetni a fátylát, ilyenkor egy áttört arab paraván mögött ült. Idegenek előtt azonban semmilyen körülmények között sem lett volna hajlandó énekelni. Alima szigorúan tiszteletben tartotta népének szokásait, ritkán ment ki a házból, és sohasem mutatkozott férfi előtt fátyol nélkül. Ivo Krensky eleinte megpróbálta szép szóval, majd pénzzel rávenni, hogy összejövetelein a vendégek szórakoztatására énekeljen, Alima azonban udvariasan, ám hajthatatlanul elutasította a kérést. Végül Ivo felhagyott a próbálkozással, mert nem akarta elveszíteni Hassant. Nehéz lett volna hozzá és nővéréhez hasonló, megbízható alkalmazottakat találni. Bár Ivo már hosszú évek óta élt Marokkóban, teljes érzéketlenséget tanúsított az arab életmód finomságai iránt. Önző, kíméletlen természetének megfelelően csak egyetlen mércét ismert: a pénzt. Úgy tartotta, hogy mindennek és mindenkinek férfinak, nőnek egyaránt - megvan a maga pénzben kifejezhető ára, ezzel a nézetével pedig elkerülhetetlenül újra meg újra belegázolt az arab emberek érzéseibe, akik számára Allah törvénye mindenekfölött áll. Amikor már kipihente magát, Keira átment a szobához tartozó fényűző fürdőbe, és lezuhanyozott. Azután elefántcsont színű, arannyal átszőtt anyagból készült, bő kaftánt vett fel, amelyet legutóbbi tangeri látogatása alkalmával vásárolt, de a szekrényben felejtett. Ezen az estén az ebédlőben vacsorázott, ebben a nagy, pompázatos teremben, amelynek falait és padlóját csillogó márvány bontotta. A hosszú étkezőasztal nehéz, fehér damasztabrosszal volt leterítve, és gyönyörű formájú ezüst gyertyatartók álltak rajta. A levegőben a konyhából jövő ételszag elkeveredett a füstölők illatával, amelyeket a bogarak távoltartására égettek. Ha Ivo Krensky otthon tartózkodott, Hassan feleségének európai ételeket kellett készítenie. Ivo nem szívesen bocsátkozott konyhaművészeti kalandokba, és mélységes bizalmatlansággal viseltetett mindenféle keleti fűszerrel meg szósszal szemben. Ha azonban Keira egyedül időzött Tangerben, mindig arra kérte Yasmint, hogy a Maghreb vidékének különleges ételeit főzze neki. Maghreb a neve annak a tömbnek, amely Marokkóból, Tunéziából és Észak-Algériából áll. Olyan térség ez, amelynek konyhaművészetére nagy hatást gyakoroltak az egykor ezen a területen élt nomád népek hagyományai. Yasmin nem felejtette el Keira vonzalmát az arab konyha iránt, ezért az első estére egészen különlegeset főzött. Előételnek könnyű csirkehúslevest tálalt. Keira egész merőkanállal vett magának, de gyorsan elhárította, amikor Alima még eggyel meg akarta toldani. Szigorúan tartania kellett magát ahhoz, hogy rendszeresen, de mindig keveset egyék, ahogy azt a kórházban tanácsolták neki. - Nem ízlik a leves? - kérdezte Alima elkedvtelenedve. A marokkói alkalmazottak mostohaapja házában mit sem tudtak Keira betegségéről, és a lány azt akarta, hogy ez maradjon is így. Ezért nevetve vigasztalta Alimát: - A levesnek pompás illata van, csak most sajnos nem vagyok különösebben éhes. A házvezetőnő megkönnyebbülten felsóhajtott. - Chaha likom! Chaha tayiba! - mondta, ami Keira emlékezete szerint valami olyasmit jelentett, hogy Jó étvágyat! Fő fogásként Alima egy általa hoot bcharmeelának nevezett ételt hozott. Ez tulajdonképpen párolt halfilé volt jó sok gyömbérrel és egy kevés chilivel ízesített paradicsomszószban. Párolt paprika, hagyma és paradicsom járt hozzá, meg sáfránnyal főtt rizs, amit Marokkóban nagyon szeretnek. Keira csupán egy kis darab halat, kevés zöldséget meg rizst evett. Az utóételt udvariasan elhárította. A darált dióval sütött fánk mézből meg naranesszirupból álló öntettel túlságosan is kalóriadúsnak látszott. Keira szívesen megkóstolta volna, de tudta, hogy gusztusa támadhat túl sokat enni belőle. Amikor ezt megvallotta Alimának, az buzgón felkiáltott: - Hát akkor egye meg mind! Talán nem szeretne férjhez menni már? A férfiak a dús idomú nőket szeretik, magának pedig olyan alakja van, mint egy kisfiúnak! - Majd holnap megkóstolom. Ma este túlságosan fáradt, vagyok az utazás miatt. Keira nem kötötte Alima orrára, hogy esze ágában sincs férjhez menni... legalábbis egyelőre. A házvezetőnő szemmel láthatóan csalódottan hozta a mentateát, amelyet itt hagyományosan a kávé helyett isznak étkezések után. A szokásnak megfelelően Alima a teát ívelt csőrű kannából, magasról csorgatta bele a teáspohárba, majd rózsaszirmot meg mézet adott hozzá. Míg a lány lassan és élvezettel ivott, Alima kicsit távolabb leült, játszott a fuvoláján, utána pedig elénekelt egy régi marokkói népdalt. Amikor Keira nem sokkal később visszavonult a szobájába, olyan oldottnak és nyugodtnak érezte magát, mint már régen. Alima éneke jót tett neki. Lefekvés előtt még egyszer kiment az erkélyre, és gondosan becsukta maga mögött hálószobája ajtaját, nehogy a bogarak berepüljenek. Meleg, világos éjszaka volt. A hold úgy ragyogott a sötét ibolyaszín égbolton, mint egy ezüstkorong. Ugyanez a hold látszik most Londonban is, gondolta Keira. Egészen másként hat azonban itt, ahol nem kell versenyre kelnie a nagyváros sok millió fényével és neonjával. Vajon Gerard Findlay is kinéz-e ma este városi házából a holdra? Vagy elment szórakozni valahová? Hónapokkal ezelőtt szakított a barátnőjével. Van-e neki már másik? Vajon miért csókolt meg? - tűnődött Keira elálmosodva. A meleg éjszakai levegő megtelt a rózsák és a ciprusfák illatával. Bőrének melegét megérezve bogarak raja döngte körbe a lányt. Megpróbálta elhessegetni őket, de tudta, hamarosan vissza kell mennie a házba, ha nem akarja, hogy másnap tele legyen csípéssel. A tangeri óváros felől arab ének és muzsikaszó foszlányai hallatszottak el idáig, valahol a távolban kutya ugatott. Úgy tűnt, London sok millió mérföldnyire van innen... 5. FEJEZET Másnap Hassan meg Yasmin bevitte kocsival Keirát Tangerbe, és végigvezették őt az óváros zegzugos, emberektől hemzsegő utcácskáin. Yasminnak vásárolnia kellett bizonyos dolgokat, elsőként egy fűszerboltba tért be, ahol nagy üvegkorsókban sorakoztak a szántott meg őrölt fűszerek, amelyek némelyikéről Európában még csak hallani sem lehet. Keira egyébként új kaftánt akart venni, meg néhány karperecet és egy pár kézi munkával készült, művészien díszített bőrszandált. Bárhová mentek, nagy csapat gyerek vette őket körül, könyörgő szemmel néztek rájuk, nyújtogatták barna kis kezüket. Hassan pattogó arab szavakkal és a légycsapójával kergette el őket. A légycsapó a déli órákban itt, az óvárosban elengedhetetlen kelléknek számított, mert a szabad ég alatt árusított élelmiszerek meg a fedetlen csatornarendszer a legyek százezreit vonzotta ide. Keira épp egy bőrzsámolyon ült az egyik szűk kis üzletben, és a cipész mélyen lefátyolozott feleségének segítségével bőrszandálokat próbált fel, amikor odakint fehér arab burnuszban magas férfi haladt el az üzlet előtt. Bár ruhájának fejrészét az arcára húzta, Keira egy pillanatra tisztán látta csillogó fekete haját, határozott vonásait. A lánynak a döbbenettől a lélegzete is elállt. Mit keresne Gerard Findlay éppen itt? Mire Keira meggyőződhetett volna, hogy nem téved, a férfi már odébbállt. Felállt és kiment az üzlet elé, de elkésett. A fehér burnuszos alak eltűnt az egyik mellékutcában. Biztosan csak képzelődtem! - gondolta Keira izgatottan. Gerard Findlay messze van innen, a távoli Londonban. Régen rossz, ha mindenütt őt látod! Szedd össze magad, azt ajánlom! Kifizette a kiválasztott szandált, és Yasminnal együtt megvárta, míg Hassan odahozta a kocsit. Közben önkéntelenül is alaposan szemügyre vett minden magas férfit, aki arab öltözékben haladt el mellette. A fura tünemény azonban nem jelent meg újra. Este, vacsora előtt Keira felhívta Sarát. - Tényleg nincs kifogásod az ellen, hogy Rashid elkísérjen Tangerbe? - kérdezte a barátnője. - Dehogyis! Bőven akad hely itt a villában, és tudod jól, hogy szívesen vagyok együtt Rashiddal. Még jól is jön egy férfi, hisz elkísérhet azokra a helyekre, ahová két nő egyedül be nem tehetné a lábát! Tudod, hogy van ez az arab országokban. - Hát igen, rémlik valami - kuncogott Sara. - Jaj, mindig elfelejtem, hogy te arab vagy - szabadkozott nevetve Keira. - Életem nagyobb részét azért Angliában töltöttem. - Mikor tudtok Rashiddal utánam jönni? - Még néhány vizsgálatot el kell végezni a kórházban... - Miféle vizsgálatokat? - érdeklődött Keira aggodalmasan. - Az orvosok szerint vashiányom van, ezért vastablettát kell szednem. De a csontjaim állapota is aggasztja őket... - A csontjaid? - ismételte meg Keira növekvő nyugtalansággal. - Hát igen, úgy látszik, kalciumhiányom is van, ami a terhesség előrehaladtával egyre veszélyesebbé válhat. Fogalmam sem volt róla, hogy ilyesmik egyáltalán léteznek. Neked igen? - Nekem sem. Úgy látszik, gyereket szülni bonyolultabb, mint gondoltam. Sara felsóhajtott. - Mit mondjak, ennyi kellemetlenségre én sem számítottam. Szóval kalciumtablettát is szednem kell. Mire a gyerek megszületik, két lábon járó gyógyszeresdoboz leszek! Most a kórházban el akarnak végezni egy csomó vizsgálatot, hogy kiderítsék, mi ezeknek a hiányoknak az oka, és hogy nincs-e komolyabb baj az egészségemmel. - Sara hangja itt egy kicsit elbizonytalanodott. - Rashid természetesen tiszta idegroncs. Amúgy is állandóan aggódik miattam. - Jól teszi - helyeselt azonnal Keira. - Én is aggódom miattad. Tudod mit, felejtsük el ezt a tangeri üdülést! Majd máskor pótoljuk. A legfontosabb most az egészséged. - Az orvos azt állítja, hogy éveken át nem étkeztem helyesen - folytatta Sara. De hát mi, modellek, mind így vagyunk ezzel. Állandóan fogyókúrázunk, és némelyik kúra teljesen szélsőséges módszereket ajánl. Emlékszem, előfordult olyan is, hogy hetekig csak grépfrútot ettem. Sok kilót leadtam ugyan, de az orvos szerint rengeteg fontos ásványi anyagot is veszítettem. Most ennek iszom meg a levét. - Akkor tartsd magad szigorúan az orvos utasításaihoz! - figyelmeztette Keira a barátnőjét. - És rendszeresen számolj be róla, hogy vagy, jó? Sara megígérte. - Azért még mindig reménykedem, hogy utánad fogok menni Tangerbe - mondta, mielőtt letette volna a kagylót. Keira még nem szokott hozzá a marokkói hőséghez meg a levegő magas páratartalmához. A nap végére nagyon elfáradt, ezért korán ágyba bújt. A redőnyöket leengedte, így a szobában kellemesen hűvös volt a levegő, mégsem tudott elaludni. Újra meg újra arra a fehér burnuszos férfira kellett gondolnia, akit a cipőüzlet előtt látott Tangerben. Őrültség! - intette le magát dühösen. Sötét haj, napbarnított bőr, magas és karcsú alkat... ez a leírás marokkóiak millióira illik! Hirtelen elviselhetetlenül melegnek érezte a szobát. Ki kell mennie a friss levegőre! Egy gombnyomással felhúzta az önműködő redőnyt. Odakint olyan világosan sütött a hold, hogy nem kellett villanyt gyújtania. Mezítláb lépdelt el az erkélyajtóig, résnyire kinyitotta, kisurrant, majd a szúnyogok miatt gyorsan becsukta maga mögött. Lélegzetelállító kilátás nyílott az erkélyről. A park varázsos holdfényben fürdött, a ciprusfák karcsún nyújtóztak a sötétkék éjszakai mennybolt felé, a távolban pedig Tanger körvonalai rajzolódtak ki a ragyogó csillagok alatt... mintha az Ezeregyéjszaka világa kelt volna életre. Keira révülten támaszkodott neki az erkély rácsának. Lágy éjszakai szél hűtötte forró arcát, a finom batisztból készült hosszú hálóing a lábát simogatta. Lassan-lassan oldódott benne a feszültség, megnyugodott. Már éppen be akart menni a szobába, hogy visszafeküdjön, amikor a kocsibejárót szegélyező pálmafák alatt mozgásra lett figyelmes. Mi lehet az? Erőlködve meresztette szemét a sötétbe. Nyilván az egyik őrkutya kószál ott. Hassan a hívatlan látogatók elriasztására éjszakánként szabadon engedte őket a parkban. Figyelmeztette is Keirát, nehogy éjszaka kimenjen sétálni, miután a kutyákat elengedte. Ekkor a sötét árnyék újra megmozdult. Keirának ijedtében összeszorult a szíve, amikor világossá vált számára, hogy nem állat az, hanem ember... egy feketébe öltözött férfi, fekete harisnyaálarccal a fején. Betörő! Keira már éppen sietett volna be a házba, hogy felkeltse Alimát, amikor fojtott kiáltást hallott. - Keira! Az ismerős hang hallatán megállt. Megfordult, és azt látta, hogy a férfi kilép a pálmafák árnyékából a világos holdfényre, miközben leveszi a fekete álarcot. Gerard Findlay volt az. A férfi megállt a gyep közepén, és felnézett rá. Könnyű mosoly játszadozott az ajkán. Fekete melegítőt viselt, fekete tornacipőt és fekete bőrkesztyűt, az egyik vállán pedig kötéltekercs lógott. Keira a legszívesebben megcsípte volna magát, hogy biztos legyen benne, nem álmodik. Hirtelen hatalmas kutya rontott elő a ház sarka mögül. Gerard csupán egyetlen pillantást vetett rá, majd néhány ugrással az erkély alatt termett. Ott megállt, kis csomagot vett elő a dzsekije zsebéből, és kibontotta. Keira látta, hogy egy darab húst vet oda a kutyának, amely már-már elérte. A csel bevált. A kutya előbb bizalmatlanul szaglászott, majd mohón rávetette magát az ínyencfalatra. Keira megbabonázva figyelte, mi történik odalent. Minden olyan valószínűtlennek tűnt. Lehet, hogy mégiscsak álmodik? Gerard időközben levette a válláról a kötelet, és lasszó módjára meglengette a feje fölött. A lány csak most vette észre, hogy a kötél végére valamilyen fémtárgyat erősítettek. Ijedten ugrott hátra, amikor ez a csillogó valami feléje repült, majd hangos csattanással eltalálta az erkély mellvédjét. A háromágú acélkampó egyik ága megakadt a korlátban. Gerard azonnal feszesre húzta a kötelet, és mászni kezdett felfelé. Keira aggódva hajolt ki a mellvéden. - Le fog esni! Még ki sem mondta, a férfi feje máris felbukkant a korlát magasságában, majd Gerard bemászott az erkélyre. Keira önkéntelenül is hátrébb lépett. Odalenn a kutya közben bekebelezte a húst, és dühösen ugatni kezdett rájuk. A férfi egyetlen rántással felhúzta a kötelet, kiakasztotta a kampót, majd betolta a Keira szobájába vezető erkélyajtót, és bedobta a kötelet. - Mit akar, az ég szerelmére...? Gerard fél kezével befogta a lány száját, majd nem sokat teketóriázott, hanem felkapta és bevitte a szobába. Keira kétségbeesetten csapkodott, próbált védekezni, azonban mindhiába. A férfi szabad kezével megnyomta a redőny gombját, amitől az csendben leereszkedett. Kintről még mindig hallatszott az őrjöngő kutyaugatás. Időközben nyilván egy másik kutya is odaérkezett. Hamarosan gyors léptek közeledtek, és Hassan hangja hallatszott, aki arabul kiáltott valamit. Gerard elvonszolta a lányt az ablaktól az ágyhoz, és leült mellé, de a kezét nem vette le a szájáról. A folyosó túlsó vége felől, ahol Alima aludt, most a házvezetőnő hangja hallatszott. Nyilván felébredt a kutyaugatásra, és kinyitotta az ablakot, hogy megnézze, mi történt. Izgatottan beszélgetett az öccsével, de Keira csekély arabtudásával nem értette, miről folyik a szó. Gerard lassan elhúzta a kezét Keira szájáról. Anélkül, hogy szemét levette volna róla, az álla alá nyúlt, és előrehajolt. A lány ki akart térni előle, kiabálni akart, hogy fellármázza Alimát és Hassant, de nem tudta megtenni. Megbűvölten nézett Gerard szemébe. Amikor a férfi szája az övéhez ért, forróság öntötte el. Lehunyta a szemét, és teljesen átadta magát az emésztő szenvedélynek, amely azonnal fellángolt benne. Azt sem tudta, hogy történt, de már az ágyon feküdtek. Hálóinge felcsúszott a csípője fölé, a férfi pedig combjának selymes bőrét simogatta. Keira kéjesen felnyögött. Alig vette észre, mikor vetkőzött le Gerard. Csak akkor eszmélt, amikor a férfi meztelenül a testéhez simult. A szíve úgy dobogott, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Ebben a pillanatban a folyosóról halk, csoszogó léptek hallatszottak. Gerard azonnal megdermedt, és felpillantott. - Ki az? - suttogta. - Alima, a házvezetőnő - válaszolta Keira rekedten. Nem mert ránézni a férfira. Tenyerével érezte meleg, bársonyos bőrét. A féktelen vágytól összeszorult a torka, ugyanakkor rettenetesen haragudott magára, amiért ennyire kívánja Gerardot. - A fenébe! - A férfi a szemével intett neki. - Tégy úgy, mintha csak most ébredtél volna fel, és semmit sem hallottál volna. Nem engedheted be a szobába. - Csípőjét sokat ígérően szorította oda a lányéhoz. - Ugye, te is így akarod? Természetesen igen! Keirának arcába szökött a vér. Egy csapásra odalenne a jó híre, ha Alima vagy bármelyik más alkalmazott egy meztelen férfival kapná rajta a szobájában! Persze most kiabálhatna, utána pedig azt állíthatná, hogy Gerard erőszakkal hatolt be hozzá. Akkor azonban Hassan értesítené a rendőrséget. Ott aztán gyorsan kiderülne, hogy Gerard Londonban közvetlenül mellette lakik. Kinek tudná ezek után bemesélni, hogy nem is ismeri? Alima tétován kopogott az ajtón. Gerard éberen figyelt. Keirának nem maradt más választása, mint hogy azt tegye, amit a férfi javasolt. - Igen? Ki az? - szólt ki rekedten. Igyekezett álmos hangon beszélni. - Mi történt? - Jaj, Miss... ugatni kezdtek a kutyák, de Hassan nem talált semmit, ami betörőre utalna. Nem hallott véletlenül valamit? - Csak a maga kopogására ébredtem fel, Alima - hazudta Keira. - A redőnyök le vannak eresztve, kintről nem hallatszik be semmi. - Valószínűleg egy baglyot kergettek meg a kutyák. Mondtam is Hassannak, de ő ragaszkodott hozzá, hogy nézzem meg, minden rendben van-e a kisasszonynál. Sajnálom, hogy felébresztettem. Ne hozzak valami innivalót? - Ne, köszönöm, mindjárt alszom tovább. Jó éjszakát, Alima! - Jó éjszakát, Miss! Alima léptei eltávolodtak a lépcső felé. Nyilván lement Hassannal beszélni. Amikor újra csend lett a házban, Gerard felült, és öltözködni kezdett. Keira mozdulatlanul fekve figyelte. A szenvedély elcsendesedett benne. Bizalmatlanság és kétely telepedett a helyére. Zöld szeme ellenségesen csillogott, miközben Gerardot fürkészte a félhomályban. A férfi szenvedélyes gyöngédsége hideg fejjel átgondolt célt szolgált. Meg akarta akadályozni, hogy kiáltson, és fellármázza az alkalmazottakat. Bolondot csinált belőle. - Miért jöttél valójában? - kérdezte gyűlölködve. - Tolvaj vagy, és a mostohaapám gyűjteménye vonzott ide? Ez nem lehet véletlen... Londonban olyan házat vettél ki, amelyik Ivo tulajdona, és most hirtelen itt, a villájában bukkansz fel. Londonban is betörtél hozzám, hogy elvigyél egy fényképet. A felvétel itt készült, és Ivo kincseinek egy része látható rajta. Valld be végre, miben sántikálsz! - Helyes a megfigyelésed - válaszolta Gerard láthatóan tétovázva. - Igen, elvittem az egyik fényképedet... Szerettem volna egy képet rólad, és nem tudtam választani. Aztán hallottam, hogy kinyitod az ajtót, találomra odanyúltam és eltettem az egyiket. Igazad van, véletlenül az a kép volt, amelyik a mostohaapádról készült... Hogy is hívják? - Ivo Krensky. - Keira megvető pillantása világosan elárulta, hogy egy szavát sem hiszi a férfinak. - Hazudsz. Még nem tudom, hogy mit, de az utolsó pennymbe is hajlandó volnék lefogadni, hogy valamit forgatsz a fejedben. Most pedig tűnj el, de azonnal! 6. FEJEZET A férfi gúnyosan húzta fel a szemöldökét. - Most, amikor ezek a fenevadak szabadon kószálnak? - Remélem, elkapnak, és cafatokra tépnek! - A lány hangja reszketett a haragtól. - De kedves! Nincs is kétségem, hogy pontosan ezt tennék, ha most megpróbálnék elillanni. Ezért aztán kénytelen leszek még egy darabig itt maradni. - De nem az én szobámban! - Keira kiugrott az ágyból, felvett egy könnyű hálóköntöst, és megkötötte a széles övet karcsú derekán. Gerard olyan élvezettel figyelte, mintha mindez az ő szórakoztatására történne. Keira agyában egymást kergették a gondolatok, miközben az ablakhoz ment, és újra felhúzta a redőnyt. A hold ismét világos fénnyel árasztotta el a szobát. Keira visszafordult Gerard felé, és fenyegetően nézett rá. - Ha nyomban nem tűnsz el, kiáltok! - A lány kinyitotta az erkélyajtót. A kutyák még mindig ugattak, de úgy hallatszott, mintha már távolabb lennének a háztól. - A mostohaapád Floridában van? - Honnan tudod? - kérdezte Keira gyanakvóan. - Miért érdekel téged egyáltalán Ivo? És kitől kaptad meg ennek a villának a címét? Sarától? - Nem. Tőle kérdeztem volna meg, ha tudom, hol találom... Újságíróként gyakorlata volt abban, hogyan kell emberek után nyomozni, és hozzáfért mindenféle, állítólag védett adathoz. Manapság a legtitkosabb adatokat is számítógépen tárolják valahol, csak azt kell tudni, hogyan lehet a gép közelébe férkőzni. - Mindenesetre tudom, hogy a mostohaapád meg az édesanyád Floridába utazott, és te teljesen egyedül vagy itt - folytatta Gerard sokatmondóan. - A személyzetről elfeledkeztél! - Keirának újabb oka volt, hogy örüljön Hassan és családja jelenlétének. De ha tényleg egyedül lett volna? Hevesen vert a szíve, ha arra gondolt, milyen szenvedélyesen csókolóztak az imént az ágyon, miközben Gerard meztelenül simult hozzá. Ha Alima nem jött volna... - El tudom képzelni, hogy itt nagyszámú személyzetre van szükség. A villa óriási, de a mostohaapád is nagyon gazdag, ugye? Gerard kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, és lazán kinyújtotta hosszú lábát. Keira, aki nem vette le róla a szemét, ismét megállapította, milyen izgatóan jóképű. Bármennyire berzenkedett is ellene, leküzdhetetlenül vonzódott Gerardhoz. - Nem áll szándékomban a mostohaapámról beszélgetni veled - jelentette ki nyersen. - Volnál szíves végre eltűnni? Vagy kiabáljak? A férfi összefonta a feje alatt a karját, és élvezettel figyelte Keirát. - Tisztában vagy vele, hogy a hold egyenesen rád süt, és a hálóinged meg a pongyolád az erős fényben szinte teljesen átlátszik? - kérdezte mintegy mellesleg. A lány ijedten jött el az ablaktól. Gerard halkan felnevetett. - Miért nem maradtál ott? - kérdezte csalódottan. - Elragadó alakod van, még ha az én ízlésem szerint kicsit sovány vagy is. Álltál már modellt aktfotókhoz? - Nem, és nem is áll szándékomban! - válaszolta Keira elpirulva. - Helyes, ezt örömmel hallom! - Neked ehhez semmi közöd! - vágott vissza a lány felháborodva. Hirtelen sötét gyanúja támadt. - Csak nem valami rólam szóló anyagon dolgozol? - kérdezte ellenségesen. - Mire véljem ezeket a személyes kérdéseket velem és a családommal kapcsolatban? Mit szeretnél megtudni? És mi lenne, ha végre elárulnád, mit keresel az éj kellős közepén itt, amikor utoljára Londonban láttalak? - Teutánad jöttem ide - vallotta be a férfi egyszerűen. Keira nyelt egyet. Ennél személyesebb indítékot a férfi nem is mondhatott volna. De hisz alig ismeri! A lányt mégis heves vágyakozás fogta el. Mióta csak az eszét tudta, sötét, vigasztalan üresség tátongott a szívében, és semmit sem kívánt jobban, mint hogy egyszer kitölthesse ezt az űrt. Már kisgyerekként is attól szenvedett, hogy senki sem szereti... hogy senkit sem érdekel igazán. Egész eddigi életében elmondhatatlanul magányosnak érezte magát. Mindig akadt ruhája, ennivalója és lakása... de az anyagi biztonság meg a kényelem még nem minden. Senkinek sem elég, legkevésbé egy gyereknek. Amikor kielégítetlen szeretetvágya elviselhetetlenné vált, Keira az evésben keresett vigaszt. Eleinte csak édességeket habzsolt, később azonban, amikor serdülőkorba jutott, már válogatás nélkül tömött magába mindent, ami ehető. Az evés kábítószer lett a számára, ezzel tompította a fájdalmas érzést, hogy senki nem szereti, senkinek sem fontos. Minden zsebpénzét ennivalóra költötte. Márpedig pénzzel az édesanyja mindig bőkezűen ellátta, és soha nem kérdezte, mit csinál vele. Keira a szobájában gyűjtötte össze titokban az ennivalót, bezárkózott, majd az utolsó morzsáig felfalt mindent. A roham elmúltával aztán maradt a rossz lelkiismeret meg a félelem... mindenekelőtt az elhízástól. Mert Keira pontosan tudta, semmi esélye nincs rá, hogy szeressék, ha nem ugyanolyan szép, mint az édesanyja. Mindenfelől ezt hallotta, ezért már maga is így gondolta. Az emberek azt szeretik, aki szép. Apja is, Ivo is szerette az édesanyját. Bárhová mentek, Keira azt látta, hogy a férfiak bámulattal fordulnak meg az anyja után. Ezért alakult ki benne a sziklaszilárd meggyőződés, hogy soványnak kell maradnia, ha azt akarja, hogy szeressék. A habzsolási roham után tehát kiment a fürdőszobába, és addig mesterkedett, míg mindent ki nem hányt. Ez igen hamar rendszeres viselkedésformává, szenvedélybetegséggé változott, még mielőtt bárki észrevette volna. - Mire gondolsz? Gerard kérdése felriasztotta Keirát kínzó gondolataiból. Bizonytalanul nézett a férfira. - Hogyan tudtad meg, hol vagyok? - kérdezte, anélkül, hogy válaszolt volna. - Az ingatlanügynöktől. Hát ilyen egyszerűen csinálta! Semmi kalandos nyomozás, semmi titkos számítógép-kalózkodás... egyszerűen megkérdezte az ingatlanügynöktől! - Véletlenül kinéztem az ablakon, amikor a csomagjaiddal beszálltai a taxiba folytatta Gerard. - Utána felhívtam az ügynököt, nem tudja-e, hova utazol. Elmondta, hogy a mostohaapád tangeri házába mész nyaralni, és én egyszeriben elhatároztam, hogy szintén itt szeretnék üdülni. A véletlen úgy hozta, hogy a szerkesztőségem kényszerszabadságra küldött. - Elsötétült az arca. - Azok a hülyék nem akarnak külföldre küldeni, amíg teljesen meg nem gyógyulok. Keira kíváncsian kapta fel a fejét. - Tényleg, emlékszem. Azt mesélték, megsebesültél - jegyezte meg elgondolkodva. - Mi történt tulajdonképpen? - Egy golyó választékot gereblyézett a frizurámba - felelte Gerard könnyedén, majd előrehajolt, és megmutatta a keskeny heget sűrű haja közepén. Keira önkéntelenül is közelebb lépett. A legszívesebben kinyújtotta volna a kezét, hogy óvatosan megérintse a sebhelyet. - Biztosan nagyon fájt - sajnálkozott rekedten. - Csak súrolta a golyó, gyorsan begyógyult - legyintett Gerard. - A lábsebemmel sokkal többet szenvedtem. Néha még mindig sántítok, főleg, ha fáradt vagyok. A harmadik golyó épphogy elkerülte a tüdőmet. Megmutassam azt a sebhelyet is? kérdezte, miközben ingerkedve a lányra kacsintott. - Ne! - hárította el gyorsan Keira, amikor látta, hogy a férfi melegítője cipzárjához nyúl. Gerard gúnyos mosolya feldühítette. - Az ég szerelmére, mi a csábító ebben... úgy értem, abban, hogy hadszínterekre jársz, miközben jól tudod, bármikor életveszélybe kerülhetsz? Én félnék, hogy megölnek. - 0, én is fenemód félek - biztosította a férfi szárazon. - Alapjában véve eléggé gyáva vagyok, hidd el. - Nem hiszem! - Keirának olyan benyomása támadt, hogy Gerard ugratja. Akkor nyilván nem volnál haditudósító. A tévében néha tényleg nagyon szorult helyzetben láttalak, de te olyan hűvösen és könnyedén viselkedtél, mintha csak Londonban állnál a Piccadilly Circusön! - Ó, hát némelyik hadszíntér nem is olyan veszélyes, mint a Piccadilly Circus csúcsforgalom idején - tréfálkozott a férfi. - De komolyra fordítva a szót, kifinomult veszélyérzettel kell rendelkeznie annak a haditudósítónak, aki élve akarja megúszni a kiküldetéseit. A bátrak azok, akik rajtavesztenek. A hozzám hasonló gyávák tudják, hogy a kockázatot a lehető legpontosabban fel kell mérni... és aztán tízig számolni, mielőtt az ember belevág! - Ezt a módszert követted a ma éjszakai betörésnél is? Fogadok, pontosan tudtad, éjszaka az őrkutyák szabadon járkálnak a parkban. És hogyan jutottál át az elektromos záron? Miért nem szólalt meg a riasztó? A férfi látható önelégültséggel válaszolt:. - Még azelőtt másztam be a falon, hogy a riasztót éjszakára bekapcsolták volna. Azután néhány kényelmetlen órát töltöttem az egyik fán, míg minden fény ki nem aludt a házban. - De hát miért? - kérdezte a lány elképedve. - Mit akarsz itt tulajdonképpen? Keira a beszélgetés közben megint az ágy közelébe került. Még mielőtt észbe kaphatott volna, Gerard elkapta a csuklóját, és lerántotta magához. Halkan felsikoltott, majd az egyensúlyát elveszítve előreesett... egyenesen a férfi karjába. - Ne! - sikította. Megpróbálta ellökni magától Gerardot, de a vágy hamarosan elgyengítette. - Azt kérdezted, mit akarok - suttogta a férfi, miközben ujja hegyével lágyan végigsimított a lány arcán, követte szép szájának érzéki vonalát, majd keze lesiklott a nyakára. - Hát ezt... - Ajkával megérintette a pilláit. Keira sóhajtva hunyta le a szemét. Lassan és élvezettel cirógatta végig a férfi szája az arcát, égő, kínzó vágyat ébresztve benne. Amikor a szájához ért, Gerard csókot lehelt rá, majd még egyet és még egyet, olyan finoman és gyöngéden, mintha egy pillangó szárnya legyintette volna meg az ajkát... - Hagyd abba! - zihálta a lány, és megpróbált kiszabadulni. Gerard azonban két keze közé fogta az arcát, és mélyen a szemébe nézett. - Kívánlak - mondta halkan. - Ezért vagyok itt, Keira. Kívánlak, és te is kívánsz engem. Abban, ami ennyire kölcsönös, nem téved az ember. Keira érezte, a férfi minden szava igaz, és megrémült ettől a felismeréstől. - De tévedsz! - ellenkezett makacsul, és minden erejét összeszedve felugrott. Gerard is felkelt. - Tudod, hogy nem tévedek, Keira. Mindketten tudjuk. - Nem! Nem igaz! Eszem ágában sincs lefeküdni veled! - tiltakozott ijedten hátrálva, miközben Gerard lépésről lépésre követte őt, anélkül hogy a szemét egy pillanatra is levette volna róla. - Még szűz vagy, ugye? Keira mélyen elpirult, zöld szeme haragosan villogott. - Ez nem tartozik rád! A két dolognak egyébként sincs semmi köze egymáshoz. Biztos azt képzeled, ha egy nő meglát, alig várja, hogy ágyba bújhasson veled... hát én nem! Nem akarok lefeküdni veled, megértetted? A férfi ajkán halvány mosoly játszott. - Hallom, amit mondasz, de az érzéseid mást mondanak. - Most már elég! Te vagy a leg... - A lány hirtelenjében nem találta a szavakat, amelyekkel kifejezhette volna a felháborodását. Időközben már a falig hátrált. Gerard odalépett közvetlenül eléje, és elállta az útját. - Na, mi vagyok én? Ujja végigszaladt a lány arcán, majd le a nyakán. Egészen finom, alig érezhető érintés volt ez, Keira mégis úgy összerándult, mintha áramütés érte volna. Átkozta magát, mert Gerardnak észre kellett vennie, milyen hatást váltott ki belőle a simogatása. Bosszúsan ellökte magától a férfi kezét. - Hagyj békén! - Miért ver annyira a szíved? - érdeklődött gúnyosan a férfi. Keira kétségbeesetten nyelt egyet, Gerard azonban nem kegyelmezett. - Miért zihálsz úgy, mint egy maratoni futó a célvonalban? A lány idegesen megnedvesítette nyelve hegyével az ajkát. A férfi figyelmét ez sem kerülte el. Szürke szeme felragyogott. - Én is épp erre vágyom - súgta. - Megbolondulok a szádért... Még mielőtt Keira megakadályozhatta volna, előrehajolt, és nyelve hegyével végigsimított az ajkán. A lánynak borzongás futott végig a hátán. Ijedten fordította félre a fejét. - Hagyd ezt abba! Légy szíves, menj el innen! Szomszédok vagyunk ugyan Londonban, de alapjában véve alig ismerjük egymást... - És mit változtat ez a dolgon? Már akkor nagyon tetszettél, amikor először láttalak. Leginkább a járásod... olyan kecsesenlépkedsz, hogy azt hittem, táncosnő vagy. Keira lélegzet-visszafojtva hallgatta, de nemigen mert hinni a szavának. Mit vehet komolyan abból, amit a férfi mond? - Sajnos, akkoriban éppen rossz tapasztalatokat szereztem egy lánnyal kapcsolatban, ezért a költözködés utáni első időkben általában elég rossz kedvem volt. Azután a tévé kiküldött tudósítani a polgárháborúba, ahol megsebesültem... hónapokig nem láttuk egymást. Talán emiatt nem tudatosult bennem sem, mennyire tetszel, míg be nem törtem a házadba, attól tartva, hogy esetleg holtan talállak. Az emlékre Keira borzongva fordult el. - Ne beszélj erről! A férfi egy pillanatig hallgatott, aztán lágyan folytatta: - Egyetértek. Inkább a jövőről beszéljünk, ne a múltról! Szeretnélek jobban megismerni. Ebédeljünk holnap együtt. A szállodámban, Tangerben. Béreltem egy autót. Jó úgy, ha tizenegy felé érted jövök? Keira bármibe beleegyezett volna már, csak hogy végre egyedül maradhasson. Rá sem nézett a férfira, csak bólintott. - ígérd meg! - erősködött Gerard, mintha megsejtette volna, hogy a lánynak nem áll szándékában elmenni a találkára. Megfogta az állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. Kutató tekintete előtt Keira nem tudott alakoskodni. - Na jó, megígérem - suttogta kelletlenül. Egy szállodai ebéd Tangerben tulajdonképpen elég ártalmatlan dolog, gondolta magában. Végül is mi történhet? Bármennyire nyugtatgatta azonban magát, határozottan érezte, nagy veszéllyel járhat, ha randevúzik vele... A szíve már attól is hevesebben vert, ha csak megpillantotta. Minél többször találkozik Gerarddal, annál fontosabb lesz a számára, ez pedig előbb-utóbb szerencsétlenségbe torkollhat. - Várni foglak - ígérte rekedten, mert biztosra vette, hogy Gerard másképp nem megy el. - Ha mégsem, én megtalállak. Kerül, amibe kerül! Némán nézték egymást. A férfi szavaiból valami olyasmi csendült ki, ami mindkettejüket meglepte. Ebben a pillanatban világosan érezték, hogy kapcsolatuk döntő fordulatot vett. - Komolyan gondolom. Tehát ne felejtsd el! - figyelmeztette Gerard a lányt, majd elfordult, felvette a kötelet a padlóról, és kiment az erkélyre. A kutyák már elmentek másfelé. A férfi felhúzta a fekete harisnyaálarcot, beakasztotta a kötelet a korlátba, és fellépett a mellvédre. Innen még visszanézett Keirára. Szürke szeme világított a sötét álarc szűk kivágásában. - Jó éjszakát! Átlendült a mellvéden, és a következő pillanatban már ereszkedett is lefelé. A lány hallotta, amint leérkezik, majd egyetlen lendülettel kiakasztja a kötelet a korlátból. Odasietett a mellvédhez, és lenézett. Gerard felintett neki, majd a gyepen át gyors léptekkel elsietett a birtok végében álló magas fák felé. A következő pillanatban eltűnt Keira szeme elől a sötétben. A lány felnézett az égre, és hirtelen semmi szépet sem talált a csillagok ragyogásában. A mindenség végtelen üressége mintha csak tükörképe lett volna a szívében sajgó vágyakozásnak, amitől soha nem tudott megszabadulni. Már gyerekkorában azt remélte, hogy a szépsége végül meghozza számára az annyira óhajtott szerelmet. Azonban vonzó külseje ellenére sem találta meg az igazit. A férfiak körülrajongták, vágytak rá, büszkélkedtek vele barátaik meg munkatársaik előtt, de nem azt a feltétlen szeretetet kínálták neki, amely betölthette volna a szívében tátongó űrt. Keira úgy tapasztalta, hogy a legtöbb férfi visszariad a heves érzelmektől. Hogyan fogadná Gerard Findlay, ha... Hagyd abba! -parancsolt rá önmagára. Eszedbe ne jusson beleszeretni! Azt sem tudod, mi a szándéka azzal, hogy megpróbál az ujja köré csavarni. Gerard újságíró, ezt a lány nem feledhette. Ezer oka lehet annak, hogy követte ide, Tangerbe. Egyben azonban egészen biztos volt Keira: a férfi valamit elhallgat előle. Jobban teszi tehát, ha nem bízik meg benne, és nem hagyja, hogy csapdába csalják a saját érzelmei. Fáradtan fordított hátat az éjszakai park szépségének, visszament a szobájába, leeresztette a redőnyt, majd ágyba bújt. A kimerültségtől hamarosan elaludt. Alima keltette fel nyolckor, a reggelit Keira kívánsága szerint kinn az erkélyen szolgálta fel. A lány pongyolában ült asztalhoz, és élvezte a kellemes reggeli levegőt. Madarak röpködtek a tágas füves tér fölött, rózsák árasztották bódító illatukat a meleg napfényben. Hassan, mint mindig, korán felkelt, és elindította az öntözőberendezéseket, így a füvön most harmat gyanánt csillogtak a vízcseppek. Keira reggelire csupán egy kávét meg egy pohár frissen facsart narancslét ivott, hozzá fél zsemlét evett vastagon megkenve a Yasmin által készített narancslekvárral. - Nagyon finom a lekvár! - sóhajtotta Keira. - Hát fogyasszon még egy zsemlét! - biztatta azonnal Alima. - Nem eszik eleget. - Reggel nincs nagy étvágyam. Ja igen, ma délben házon kívül ebédelek. - Házon kívül? - Alima szemmel láthatóan meglepődött. Tudta, hogy Keira Tangerben csak pár embert ismer, kizárólag mostohaapja és édesanyja barátait, akiket nem nagyon kedvel. - Vigye el Hassan valahová? - Nem, egy angliai barátom tizenegykor értem jön. Findlay a neve. Gerard Findlay. - Angliai barátja? - ismételte Alima elgondolkodva. - Mr. Findlay? A család barátja? Az édesanyja ismeri? A házvezetőnő rögtön aggódni kezdett, amiért Keira egyedül akart elmenni egy férfival, jóllehet tudta, hogy a lány Londonban egészen másfajta életet él. Itt, Tangerben több tartózkodást vártak el a nőktől, és rendes körülmények között Keira alkalmazkodott is volna az ország szokásaihoz. Ezért aztán bármennyire nehezére esett is, most féligazságokkal meg kényszer szülte hazugságokkal kellett előrukkolnia. - Mostohaapám egyik házában lakik Londonban. - És éppen most van ő is Tangerben? - A házvezetőnő sokatmondó pillantása elárulta, hogy mire gondol. Ha egy férfi, aki a család ismerőse, hajlandó Tangerig eljönni Keira után, akkor nyilván komoly kérőről lehet szó, akire Alima már évek óta várt. A lány pirulva fordult el. - Most lezuhanyozok, és aztán felöltözöm. Alima elégedetten mosolyogva tűnt el a reggelizőtálcával. Kétsége sem volt afelől, hogy hamarosan megismerheti Keira jövendő férjét. A lány majdnem teljesen hidegre állította a csapot, és lehunyt szemmel élvezte a hűs víz frissítő hatását. Gerard feltűnése megzavarta ennek a tangeri nyaralásnak a békéjét, és innentől kezdve Keira aligha számíthat több nyugalomra. Alima meg az öccse valószínűleg alaposan megvitatja majd a reggelinél elhangzottakat, utána pedig mindenféle találgatásba bocsátkoznak. Előbb-utóbb azonban biztosan arra a következtetésre jutnak, hogy Keira végre férjhez készül menni, és természetesen beszámolnak majd édesanyjának a férfi ittjártáról. Akkor aztán Elise meg Ivo elkezd kérdezősködni... A fenébe Gerarddal! - gondolta a lány mérgesen. Ő maga is szívesen feltett volna neki néhány kérdést. Igazából miért lopta el azt a fényképet? Esetleg Ivo után szaglászik? Sok újságíró próbált már Ivóról kinyomozni valamit. Keira mostohaapja bizonyos értelemben rejtélynek számított. Mérhetetlenül gazdag volt, a világ minden táján rendelkezett tulajdonnal... és mégis úgy tűnt, senki sem tud róla semmit. Eltekintve persze azoktól a dolgoktól, amelyeket ő maga terjesztett: hogy orosz származású, királyi vér folyik az ereiben, és hogy valamilyen módon rokonságban áll a Romanovokkal. Keira ezeket soha nem hitte el. Ivo szívesen beszélt az államokbeli nagy pénzügyi manővereiről, New Yorkról meg a Wall Streetről, és egy-egy utalást ejtett el arra vonatkozóan, hogy a vagyonát elsősorban tőzsdei spekulációval szerezte. Máskor azt állította, nagy gyára van Ohióban, legközelebb viszont arról mesélt, hogyan élt Kaliforniában, aztán Texasban. Talán minden igaz volt ebből, talán semmi sem. Egyszerűen nem hagyta magát egyik története kapcsán sem sarokba szorítani. Ha valaki sokat kérdezősködött, rosszkedvűen és elutasítóan viselkedett. Mástól sem lehetett megtudni róla semmit. Ivónak nem éltek rokonai, és nagy ismeretségi köre ellenére alig akadt néhány közeli barátja. Egyébként Keira tudomása szerint közülük sem ismerte senki korábbról Ivót. Édesanyja mindezzel nem törődött. Elise-t nem érdekelte, hogyan szerezte a vagyonát... mindaddig, amíg rá költötte a pénzét. Minden igyekezete csak arra irányult, hogy minél jobban beférkőzzön Ivo kegyeibe, és nem tett fel neki személyes jellegű kérdéseket. Keira elgondolkodva törülközött meg. Bárcsak hamarosan megérkezne Sara meg Rashid! Az ő társaságukban könnyebben elbánna Gerarddal. A lány fehér fürdőköpenybe bújt, és az alkalomhoz illő ruhát keresett a szekrényben. Végül egy citromsárga selyemkosztüm mellett döntött. A felsőrészt hosszú sorban csillogó aranygombok díszítették a nadrág bő redőkkel lengte körül a lábát, és lent szorosan tapadt a bokájára. Alima tetszéssel bólintott, amikor Keira nem sokkal később lement. - Nagyon csinos. Nagyon elegáns. - A kosztümöt egy arab tervezte, az unokatestvére annak a barátnőmnek, aki remélhetőleg hamarosan idejön. Sara Ounissi a neve. - Nem azt mondta, hogy férjnél van? - De igen, és lehet, hogy elkíséri a férje is. Eredetileg nem így terveztük, de Sara nemrég tudta meg, hogy terhes, ezért Rashid fél egyedül elengedni. - Ez lesz az első gyerekük? - Alima szomorkásán elmosolyodott. - Az első gyereknél az én férjem is ezt csinálta. Rettenetesen félt, hogy valami bajom eshet, úgyhogy mozdulnom is alig volt szabad. Az anyósom akkoriban egy házban lakott velünk, és szigorúan ügyelt arra, hogy fél napot ágyban feküdjek. Egy örökkévalóságnak tűnt az a kilenc hónap, amíg Youssef megszületett! A második gyereknél azonban szerencsére már másként alakult minden. Az anyósom éjt nappallá téve szorgoskodott a kis Youssef körül, a férjem pedig már rég nem törődött velem annyit. A második gyereket egészen természetesnek vette. - Ezt feltétlenül mesélje el Sarának! Megnyugszik majd, ha hallja. Alima jókedvűen felnevetett. - Egy nap majd maga is átéli ezt... talán nemsokára, ha Allah is úgy akarja. Keira dühösen állapította meg, hogy újra elpirult. - Hozzak még kávét? - kérdezte Alima mosolyogva. Keira zavartan rázta a fejét, átment a fogadóterembe, és az egyik puha pamlagon egy krimi társaságában kényelembe helyezkedett. Csak nehezen tudott azonban a kissé kusza történetre figyelni. Gondolatai minduntalan elkalandoztak, és álmodozva nézett ki a napsütötte parkba. Pont tizenegykor hajtott be Gerard a kapun egy nyitott fehér sportkocsiban. Keira kiment a ház elé a fogadására. Hosszú, citromsárga selyemsálat tekert a fejére, végét a vállán átvetve... Ezzel egyrészt valamennyire alkalmazkodott az ország szokásaihoz, amit Alima elégedett tekintettel nyugtázott, másrészt pedig felkészült a nyitott kocsiban való utazásra, hogy az erős szél ne zilálja teljesen szét majd vörös fürtjeit. 7. FEJEZET Gerard kiszállt a kocsiból, és elindult feléje. Amikor megállt előtte, egy pillanatig némán nézte, majd rekedt hangon csak ennyit mondott: - Elbűvölően nézel ki ma. - Köszönöm. - Keira erősen küzdött, nehogy újra elpiruljon. Mindhiába. Gerard a lány mellett elnézve a ház felé pillantott, ahol Hassan meg Alima a nyitott bejárati ajtó küszöbén állt, és érdeklődve figyelte a férfi érkezését. - Azt reméltem, behívsz egy csésze kávéra, és megmutatod a villát... Keira bizalmatlan pillantást vetett rá. Ez az igazi oka annak, hogy Gerard érte akart jönni? Alkalmat keresett, hogy körülnézhessen Ivo villájában, és ily módon többet tudhasson meg a mostohaapjáról? - Természetesen, ha kedved van hozzá - felelte hangsúlyozottan közömbös hangon. - Gyere be! Gerard csalatkozni fog a várakozásaiban. Ivo a magánlakosztályában tartja valóban személyes kincseit... festmény- és régiséggyűjteményének legértékesebb darabjait ott van a dolgozószobája az iratszekrényekkel, ott van minden, amit el akar zárni a kíváncsi tekintetek elől. Akármit keres is Gerard, ott találhatná meg. A lakosztály azonban most zárva van. A ház többi része pedig semmit sem árul el Ivo Krenskyről azon túl, hogy igen gazdag ember, és jó belsőépítésze van. Hassan és Alima azzal a szertartásos udvariassággal üdvözölte Gerardot, amely a ház minden vendégének kijárt. A házvezetőnő a szokásoknak megfelelően öccsének engedte át a vendég köszöntésének tisztét. Sötét szeme azonban a fátyol fölött félénk kíváncsisággal mustrálgatta Gerardot. - Most érkezett Tangerbe, uram? - kérdezte Hassan, és amikor Gerard rábólintott, hozzátette: - Ahogy hallom, Mr. Krensky egyik londoni házában lakik. Gerard újra bólintott, majd Keira legnagyobb csodálkozására arabul válaszolt. Hassan keskeny, többnyire komoly arca azonnal felderült. Szemmel láthatóan örömmel váltott át az anyanyelvére. Keira hallgatagon állt mellettük, találgatta, hogy miről beszélhetnek. Jellemző Gerardra, hogy még arabul is tud! A lány csak néhány szót meg fordulatot ismert, és keményen küzdött a torokhangokkal, amelyek oly nehézzé teszik az arab kiejtést. Gerardnak ez láthatólag semmi gondot nem okozott. Külföldi tudósítóként nyilván elengedhetetlennek érezte a legfontosabb nyelveknek legalább olyan szintű ismeretét, hogy megértethesse magát azokban az országokban, ahonnan a beszámolóit küldte. Arabul megtanulni azonban európaiaknak különösen nehéz, és még a Gerardhoz hasonló foglalkozásúak számára sem magától értetődő, hogy beszélnek ezen a nyelven. Alima, aki elbűvölve figyelte Hassan és Gerard beszélgetését, most Keirához fordult. - Az öcsém felajánlotta Mr. Findlaynek, hogy megmutatja a villát. Én addig kávét készítek. Volna kedve velem jönni, hogy kiválasszuk a csészéket? A lány természetesen azonnal átlátott a szitán, hogy Alima sürgősen szeretne vele négyszemközt beszélni Gerardról. - Talán velük kellene tartanom... - szabadkozott bizonytalanul. Nem bízott Gerardban. A férfi valószínűleg megpróbálja majd rávenni Hassant, hogy a lezárt lakosztályt is mutassa meg. Gerard meghallotta a megjegyzését, és ártatlan tekintettel nézett a lányra. - Persze, gyere velünk te is. Hassan arckifejezése azonban világosan elárulta, hogy szívesen lemondana Keira jelenlétéről. Szeretett ugyanis a ház uraként viselkedni és szinte sajátjaként büszkélkedni a gazdája kincseivel. - Inkább mégis maradok - felelte ezért Keira rövid habozás után. - Majd segítek Alimának. Hassan helyeslően bólintott, azután arabul mondott valamit a vendégének, és a lépcső felé mutatott. Gerard sajnálkozást színlelve fordult Keirához. - Hát akkor most el kell szakadnom tőled... A lány dühösen állapította meg, hogy Hassan meg Alima sokatmondóan mosolyog feléjük. Legszívesebben nyelvet öltött volna Gerardra, de azután úgy döntött, hogy inkább a saját fegyverét fordítja ellene. Szempilláját rebegtetve sóhajtott fel: - De ne hagyj sokáig egyedül! Gerard alig tudta visszafojtani a nevetést, miközben elindult Hassan nyomában. Keira és Alima az ellenkező irányba ment. A konyhába érve a házvezetőnő azonnal izgatott hangon magyarázni kezdett valamit arabul a sógornőjének. Keira hallgatagon pakolta meg a tálcát, miközben Alima meg Yasmin a kávét készítette, és a süteményt rendezte el az ezüstedényen. Yasmin fkosst sütött, köménymaggal, mákkal és ánizsmaggal ízesített kenyeret, el briouatot - kis mandulás kiflit - és illatos datolyás meg mogyorós kekszet. - Nagyon jóképű - szólt végül Alima Keirához. - Gazdag ember? - Nem hinném - felelte a lány szándékosan elutasítóan. Alima sajnálkozva sóhajtott fel. - Sok testvére van? - Fogalmam sincs. A házvezetőnő elképedt arcot vágott. - Nem is ismeri a családját? Keira lemondóan pillantott fel. - Alima, Angliában bizonyos dolgok másként mennek. Nálunk a családjaink nem szólnak bele annyira az életünkbe. Mi saját magunk választjuk meg a partnerünket. Elkészült a kávé, a házvezetőnőnek most ezzel kellett foglalkoznia. Közben elmesélte sógornőjének, mit mondott Keira. Yasmin is elcsodálkozott, a két nő izgatottan társalgott egymással az anyanyelvén. A lány kihasználta az alkalmat, és megszökött a konyhából. Gerard meg Hassan közben befejezte a villa megtekintését, és visszaérkezett a földszintre. Keira élénk társalgásba merülten talált rájuk a fogadóteremben. A lány megjelenésére Hassan tapintatosan visszavonult. - Nagyon hiányoztam? - ugratta Keirát Gerard. A lány hűvös pillantással mérte végig. - Nem is mondtad, hogy tudsz arabul. - Nem kérdezted. Egy évig éltem Kairóban, egy kicsit még koptul is megtanultam. - Micsoda koponya! - gúnyolódott Keira. A férfi nevetett. - Ragadnak rám a nyelvek. - Mint annyi minden más, gondolom... - A nők kivételével - felelte jelentőségteljesen Gerard. - Ne kezdd már megint! - szólt rá mérgesen a lány. - És mit csináltál Kairóban? - Egy újság tudósítója voltam, és közben az egyiptomi építészetet meg történelmet tanulmányoztam. Gerard Findlay tényleg mindig valami meglepetéssel szolgált! Keira most döbbent rá, hogy eddig a férfinak csupán az egyik arcát ismerte, a népszerű haditudósítóét, a másik arcáról azonban, a magánemberéről gyakorlatilag nem tud semmit, legfeljebb csak sejtései lehetnek. Gerard körbesétált a szalonban, és pillantása lekicsinylően siklott végig a márványpadlón, a csillárokon, a brokáttal bevont pamlagokon meg a lakkozott keleti bútorokon. Végül megállt az egyik fal előtt, és alaposabban szemügyre vett néhány festményt. - Úgy látom, a mostohaapád szereti a modern művészetet. Értékelem az ízlését. Ez itt például Klee-nek egy csodálatos kis rajza. Keira odament mellé. - Igen, nekem is nagyon tetszik. - A kép könnyed vonásokkal felskicceit párizsi utcarészletet ábrázolt, vidámság és élet áradt belőle. - Klee nagyon termékeny művész volt, ugyanúgy, mint Picasso... Gerard közben továbbment, most egy mindössze néhány fekete vonallal megrajzolt, meztelen gyereket ábrázoló képet tanulmányozott. - Picasso olyan sokat alkotott, és olyan könnyű másolni, hogy szinte lehetetlen felismerni a hamisítványokat. Egészen biztosan kell ismerni a kép eredetét. Ez itt mindenesetre valódinak látszik. Rendkívüli rajztudás kell ahhoz, hogy valaki ilyen kevés eszközzel ekkora hatást tudjon elérni. Ha alaposabban megnézed, láthatod, hogy a művész fel sem emelte közben a ceruzáját. Az eredmény ezért ilyen magától értetődő és meggyőző. - Értesz hozzá? - kérdezte Keira némiképp hitetlenül. A férfi arcán kis gúnyos mosoly suhant át. - Művészettörténetet tanultam. Szakterületem a XX. század művészete. , A lány bosszúsan szorította össze az ajkát. Mi mindent nem tud még Gerardról! És miért érzi úgy, hogy mindent tudnia kellene? A férfi közben már egy újabb képhez lépett. - Vannak a mostohaapádnak más festményei is? - kérdezte mintegy mellékesen. Keira bizalmatlanul kapta fel a fejét. Hirtelen megérezte, hogy közelítenek Gerard marokkói útjának igazi indítéka felé. - Igen, a magánlakosztályában - válaszolta, és éberen figyelte a férfit. - Amely le van zárva. - Pontosan. - Van kulcsod hozzá? - Nincs. - És Hassannak? - Nem tudom. Gerard gyors, lényegre törő kérdései zavarba hozták a lányt, válaszai egyre ingerültebben csengtek. Szóváltásukat az szakította félbe, hogy Hassan és Alima megérkezett a kávéval meg a süteménnyel. Apró, művészien festett csészékben szolgálták fel az erős, nagyon édes arab kávét. Keira az egyik brokáttal bevont pamlagon foglalt helyet, és a kávéhoz datolyás pogácsát vett magának. Gerard az egyik magas támlájú plüssfotelba ült le, majd megkóstolt egy szelet fkosst. - Egészen különleges íze van! - Köménymag, mák és ánizs - világosította fel Keira. Gerard arabul folytatta a társalgást Hassannal. A mosolya után ítélve a pompás kenyeret magasztalta. Hassan udvarias meghajlással fogadta a dicséretet, majd tapintatosan visszavonult. Nemsokára Alima is magukra hagyta őket, de a bejárati csarnokban ült le egy padra, ahonnan szemmel tarthatta őket. - A gardedám -jegyezte még Gerard gúnyosan. - Meglep, hogy ezt te zokszó nélkül eltűröd. Azt vártam volna, hogy határozottan tiltakozz Hassan gyámkodása ellen. - Illik tiszteletben tartani annak az országnak a szokásait, ahol vendégeskedünk felelte Keira. - Különben is csak egy hétig maradok itt. És szeretem Hassant. Kedves fickó. - Mióta dolgozik a mostohaapádnál? - Évek óta. - Hűséges szolga? - Miért? - A lány gyanakodva nézett Gerardra. - Meg akarod vesztegetni? A férfi erre nem válaszolt, hanem tovább kérdezett: - Nagyon gazdag a mostohaapád? - Igen, nagyon gazdag - felelte kelletlenül Keira. - Miért jöttél igazából Tangerbe, Gerard Findlay? Mit forgatsz a fejedben? Csak azt ne mondd, hogy miattam utaztál ide, mert ezt a mesét nem veszem be! Sokkal jobban érdekel téged a mostohaapám, mint én. Miért törtél be tegnap este? - Nem vagyok tolvaj - jelentette ki a férfi higgadt hangon. A lány bólintott. - Lehet, de akkor miért hatoltál be titokban Ivo birtokára, hatalmas kockázatot vállalva ezzel? Nemcsak az őrkutyák... Hassan könnyen lelőhetett volna. Biztos vagyok benne, hogy számoltál ezzel a lehetőséggel is. Nem vagy ostoba. - Köszönöm. - Gerard fürkészően nézett rá. - Úgy látom, te sem. A férfi leereszkedő modora felbőszítette Keirát. - Nem, nem vagyok ostoba. Hibát követsz el, ha lebecsülsz! Pontosan tudom, hogy eltitkolsz valamit, és ki fogom deríteni, mi az. Tehát vagy megmondod, vagy felhívom a mostohaapámat, hogy egy tévériporter szaglászik errefelé. Valószínűleg megbíz, hogy hívjam ki a rendőrséget... és azok nem fognak kesztyűs kézzel bánni veled, ha elmesélem, mire készültél. - Nem, valószínűleg nem. - Gerard szája sarka gúnyosan megvonaglott. Megitta az utolsó kortyot, és óvatosan letette a csészét maga elé a lakkozott asztalra. Kérhetek még egy kis kávét? Az asztalka olyan alacsony volt, hogy Keira egyszerűbbnek látta, ha kávétöltés közben letérdel előtte. Amikor oldalt fordult, hogy Gerardnak odanyújtsa a csészét, a férfi előrehajolt, és ezzel váratlanul egészen közel kerültek egymáshoz. A lány meglepetten nézett az arcába. A szíve vadul kalapálni kezdett. - Itt nem tudunk nyugodtan beszélni - súgta a férfi. - Mindent elmagyarázok később, ha kettesben leszünk. Keira némán bólintott. Egyszerűen nem bírt józanul gondolkodni, ha Gerard ennyire közel került hozzá. Sietve felkelt, visszaült a pamlagra, és zavartan lesütötte a szemét. A férfinak nem szabad észrevennie, milyen érzések rohanták meg. Nem szerethetek belé! - gondolta kétségbeesetten. Képtelen lennék még egyszer elviselni azokat a kínokat. A túláradó örömet, a megcsalt reményeket, az elviselhetetlen fájdalmat, amikor vége van. A szerelem gyötrelem. Ostoba, aki szerelmes lesz... Öt perccel később felkerekedtek. Hassan és Alima kikísérte őket az ajtóig, és hosszan néztek utánuk, amikor elindultak az autóval. - Már azt hittem, ragaszkodni fognak hozzá, hogy elkísérjenek - morogta a férfi. Keira is komolyan tartott ettől. Szerencsére Hassan ismerte a szállodát, ahol Gerarddal ebédelni akartak, és úgy gondolta, hogy a lány ott biztonságban lesz. A szálloda, amelyben Gerard lakott, fényűzően berendezett modern épület volt, kitűnő éttermében egy arab meg egy francia konyhafőnök gondoskodott az elsőrangú és változatos étlapról. Keira tyúkhúslevest rendelt, majd sült halat rizzsel meg salátával. Gerardnak nem kerülte el a figyelmét, hogy a levesnek csak a felét ette meg, a halnak a nagyobbik részét a tányéron hagyta, utóételt pedig egyáltalán nem kért. Amikor távoztak az étteremből, hogy a kávét a szálloda teraszán igyák meg, a férfi mintegy mellesleg megkérdezte: - Mióta vannak tulajdonképpen gondjaid az evéssel? Keira zavarba jött. - Nagyjából tizenkét éves korom óta... - Elutasítóan nézett a férfira. - És nem szeretnék erről beszélni! - Amennyire tudom, időnként már az is segít, ha valaki beszél a gondjairól. - Attól függ, kivel! A sajtó aligha tartozik a legsegítőkészebb beszélgetőtársak közé! Gerard nyugodtan állta a lány szemrehányó tekintetét. - Biztos lehetsz benne, hogy semmit sem akarok rólad megírni. - Akkor miért követtél Tangerbe? Te magad ismerted el, hogy az ittléted nem véletlen. Kimentek a nagy úszómedencére néző fedett teraszra, és leültek a kényelmes, párnás, fonott karosszékekbe. Gerard odaintette a pincért, megrendelte a kávét. Azután lazán hátradőlt, és kinyújtotta hosszú lábát. Keira figyelmét azonban nem kerülte el, hogy közben gondosan körülnézett, mintha meg akarna bizonyosodni arról, nincs-e valaki a közelükben, aki kihallgathatná őket. - Műtárgyakról van szó - kezdte lehalkított hangon. - Riportot készítek bizonyos műkincstolvajokról. Ezek nagy műgyűjtőket szemelnek ki, és hónapokat szánnak rá, hogy mindent kikémleljenek: a biztonsági rendszereket, az alkalmazottakat, azt az időpontot, amikor a házak gazdái elutaznak és így tovább. Keira elgondolkodva nézte a medence csillogó víztükrét. - És azt gyanítod, hogy ezek az emberek Ivót is kiszemelhették áldozatnak? - Nos, úgy hallottam, hogy ő nagy műgyűjtő. Bár azok közül a művek közül, amelyeket eddig a villában láttam, egyik sem elég értékes ahhoz, hogy felkeltse ennek a tolvajbandának az érdeklődését. Ezért kérdeztem, hogy vannak-e más festményei is. - Miért nem fordultál egyenesen Ivóhoz, ha tényleg arra gyanakszol, hogy betörhetnek hozzá? - Nincs bizonyítékom rá, hogy rajta van a listán, de azon a fényképen, amit elvittem a házadból, néhány nagyon értékes festményt láttam a háttérben a falon. - Szóval ezért loptad el! - Részben - ismerte be a férfi. - Meg akartam vizsgáltatni ezeket a festményeket. Van a szakmában pár barátom, aki pontosan tudja, melyik híres műkincs hol található... akár a Föld legtávolibb zugában. A műkincsek és a régiségek tekintetében is egyre kisebb lesz a világ. - Ezt hogy érted? - Nos, hát a japánok Londonban vásárolnak, az ausztrálok New Yorkban, a skótok Tokióban... a műkincs-kereskedelem nem ismer határokat. - Gerard kortyolt egyet az erős, édes kávéból, amelyet a pincér időközben felszolgált. - Tehát megmutattam a barátaimnak a fényképet, és ők nagyon sok mindent meséltek a festményekről... mikor adták el őket utoljára, kinek és mennyiért. Értsd meg, van néhány nagyon értékes festmény a fényképen látható teremben, amely, hajói sejtem, a lezárt lakosztályhoz tartozik. így van? - A fénykép Ivo lakosztályában készült - erősítette meg Keira, és kiitta a kávéját. Én azonban semmit sem tudok a festményekről, amelyek ott vannak. Természetesen láttam már némelyiket, de soha nem foglalkoztam velük, és Ivo nem beszél a kincseiről. A lány egyre nehezebben tudta elrejteni csalódottságát. Természetesen állandóan mondogatta magának, hogy nem bízhat meg Gerardban, mégis fájdalmasan érintette, amikor bebizonyosodott, hogy a férfi tényleg nem miatta jött Tangerbe. A legszívesebben elsírta volna magát. Hogy el ne árulja érzéseit, hirtelen felugrott. - Nem azt mondtad, hogy úszni fogunk? Hol öltözhetek át? - Még mielőtt elindultak volna a villából, a férfi javaslatára Keira eltett egy fürdőruhát... - A szobámban - felelte Gerard. A lány sértődötten elpirult. - Nincs itt lenn öltöző? A férfi megvető pillantással mérte végig. - Nem állt szándékomban odafent az ágyamba csalogatni téged! Ne aggódj, nem megyek veled. Vidd a kulcsomat! Itt várok, amíg visszajössz, azután én is elmegyek átöltözni. Elkísérte a lányt a portához, elkérte a kulcsot, majd a lifthez vezette Keirát. - Harmadik emelet, 327-es szoba. Ha kiszállsz a liftből, jobbra, azután a hatodik ajtó a bal oldalon. Kint várok a teraszon. Amikor a lány kinyitotta Gerard szobáját, önkéntelenül is kíváncsian nézett körül. Bár szállodai szoba volt csupán, amelyben nem régen lakik, mégis valószínűleg akad itt egy-két személyes tárgya... ha más nem is, legalább egy könyv vagy a kedvenc arcvize. A szobaasszony szemmel láthatóan már járt itt, mert a szobában példás rend és tisztaság uralkodott. Az éjjeliszekrényen két könyv hevert: Dick Francis legújabb bűnügyi regénye meg egy számos színes fényképpel illusztrált zsebkönyv a modern művészetről. Keira kézbe vette, és érdeklődve lapozott bele. Összehajtott papírdarabot talált bedugva könyvjelzőnek két képes oldal közé. Az egyiken harsány ibolya, zöld és sárga színekkel festett absztrakt kép volt látható, a másikon kísérteties sivatagi táj: az előtérben állatkoponya, egy pók meg egy kígyó, a háttérben pedig a táj egyetlen fájának fekete árnyéka. Keira azonnal felismerte a képet. Semmi kétség, látta már... Ivo lakosztályában. Óriási hálószobája falán függött. A lány elolvasta a képaláírást. Az ausztrál művész nevét nem ismerte. Meghökkent viszont, amikor a szövegben azt olvasta, hogy a kép az egyik texasi múzeum tulajdonában van. Ivo tőlük vette volna meg? Csakhogy a múzeumok általában nem adják el a gyűjteményük darabjait. Valószínűbbnek látszott, hogy Ivo csak a festmény másolatát tartotta hálószobája falán. De vajon tudja-e, hogy csak másolat? Keira elgondolkodva csukta be a könyvet, és közben kiesett belőle a cédula, amelyet Gerard könyvjelzőnek használt. Felvette a földről, és már éppen vissza akarta tenni a könyvbe, de mintha a saját nevét olvasta volna rajta. Kíváncsian hajtogatta szét a papírlapot, és átfutotta a kézzel írott kusza jegyzeteket. Gerard írta volna? Nem ismerte a kézírását, nem tudhatta tehát biztosan. Valaki mindenesetre felírta a nevét, amely után címszószerűen rövid kérdések sorakoztak: Keira... Tudja, hogy mi az ábra? Ártatlan? Mi van Krenskyvel? Melyik oldalon áll? Mekkora a veszély? Visszavonulni? Összezavarodva nézegette a lány a jegyzeteket. Mit jelentsen ez, az isten szerelmére? Egyvalamiben azonban mindenképpen biztos lehetett: Gerard nem mondta el neki a teljes igazságot. Gondosan újra összehajtogatta a papírlapot, és beletette a könyvbe, majd azt visszahelyezte az éjjeliszekrényre. A fürdőszobába sietett, bezárta az ajtót maga mögött, és gyorsan átöltözött. Miután felvette a fürdőruháját, vörös hajára fehér úszósapkát húzott, és kelletlenül nézegette magát a tükörben. Londonban a fekete egyrészes egészen illedelmes darabnak számított, de most, ahogy szinte második bőrrétegként simult rá hihetetlenül karcsú alakjára, Keirának hirtelen kétségei támadtak, hogy lemehet-e így a szálloda úszómedencéjéhez. Kutatva nézett körül a fürdőszobában, nincs-e valahol egy fürdőköpeny. Azonban nem talált mást, csak egy halom bolyhos fehér törülközőt. Lemondóan nyitotta ki az ajtót... és dermedten állt meg a küszöbön. Gerard állt a szoba közepén. Az első pillantásra Keira azt hitte, hogy meztelen. Egy szót sem tudott kinyögni, csak bámult rá nagy szemekkel. Tekintete mohón futott végig férfiasan szép testének minden részletén: széles vállán, kisportolt felsőtestén, hosszú, izmos lábán. Forró vágy öntötte el, a szíve egyre hevesebben kalapált. Most tudatosult csak benne, hogy a férfi nem is meztelen, hanem fekete fürdőnadrág van rajta. Annyira kívántam volna meztelenül látni, hogy ezt a tényt egyszerűen figyelmen kívül hagytam? - kérdezte magától ijedten. Mi történt velem? Vágyakozása hirtelen haragba csapott át, és dühösen támadt a férfira. - Mit keresel itt? Hogy jöttél be egyáltalán? Azt mondtad, lenn fogsz várni! - Úgy is akartam - felelte Gerard hűvösen. - De aztán eszembe jutott, három felé fontos telefonhívást várok, és féltem, hogy elszalasztom, ha nem vagyok idejében a szobámban. Ezért megkértem a szobaasszonyt, engedjen be a pótkulccsal. Keirát nem nyugtatta meg a válasz. - Miért nem kopogtál és kérdezted meg, hogy bejöhetsz-e? - Kopogtam. - Nem hiszem el! - Ne nevezz hazugnak! - szólt rá a lányra Gerard keményen. - Kopogtam, még ha te nem hallottad is. Keirán látszott, hogy még mindig nem hisz neki. - És miért vetkőztél le, amíg a fürdőszobában voltam? Bármelyik pillanatban kijöhettem volna! Gerard szeme sokatmondóan felvillant. - De hát láttál már meztelenül. Múlt éjszaka. - A fürdőszoba ajtaján kellett volna kopognod, hogy figyelmeztess! - A lány haragosan sarkon fordult. - Lemegyek a medencéhez, amíg a telefonra vársz. A férfi elállta az útját. - Mi bajod van, Keira? - Pillanatnyilag te! Békén hagynál végre? - Ne légy szemtelen! Komolyan gondolom... valamilyen érzelmi megrázkódtatásnak kell lennie a háttérben, máskülönben nem volnál bulimiás. Érdeklődtem az egyik orvos barátomnál. Azt mondta, hogy a bulimia nem mohóság, hanem beteges, csillapíthatatlan éhség. A lány némán állt, és elutasítóan bámult a földre. - Elfogadod ezt a meghatározást? - kérdezte Gerard szelíden. Keira azonban még mindig nem bízott meg benne. - Nem akarok erről beszélni. Törődj a magad dolgával! - Talán elmúlna a betegséged, ha beszélnél a gondjaidról. Miért vagy ilyen bizalmatlan a férfiakkal szemben? A gyerekkorodban ért valami lelki sérülés? A lány gúnyosan nézett rá. - Ez lenne a legkézenfekvőbb megoldás, igaz? - Sötétben tapogatózom, Keira, és te segíthetnél nekem. Legalább azt mondd meg, hogy velem miért vagy ilyen ellenséges. Mit ártottam neked? - Úgy érted, azon túl, hogy megloptál a saját házamban? Hogy az éjszaka kellős közepén betörőnek álcázva felmásztál az erkélyemre, behatoltál a hálószobámba, meztelenre vetkőztél, és rám vetetted magad? - Ez azért nem teljesen így történt! - De igen, így történt. Én legalábbis biztos, hogy nem küldtem neked meghívót! - A fenébe, hát nem számítottam rá, hogy ébren leszel! A lány haragja most már nem ismert határt. - Sajnálom, hogy csalódást okoztam! És ha aludtam volna? Mi szerepelt a terveidben? Hogy megerőszakolsz? A férfi szeme összeszűkült. - Tényleg ezt hiszed rólam? Ilyen gazembernek tartasz? Nem, Keira természetesen nem tartotta annak. Dühében olyasmit mondott, amit nem gondolt komolyan. - Attól, hogy modellként keresem a kenyerem, még nem vagyok mindenki számára kapható. - Soha nem adtam jelét annak, hogy ezt feltételezném rólad - felelte Gerard hevesen. - És nem szeretném, ha ilyen alakokkal vennél egy kalap alá! - Értem, tehát az, ami tegnap éjszaka a hálószobámban történt, csak puszta félreértés volt... Gerard egy pillanatra elhallgatott, azután halkan csak annyit mondott: - Én sem vagyok fából. - Tekintete végigsiklott a lány alakján, ahogy ott állt szép testére szorosan tapadó fürdőruhájában. Keira szíve hevesebben kezdett el verni, amikor meglátta a férfi szemében fellobbanó lángot. - Menj az utamből! - suttogta. A férfi ehelyett közelebb lépett. - Mindketten ugyanazt akarjuk, Keira. - Hagyj békén! - Ha komolyan gondolnád, nem néznél így rám - felelte Gerard lágyan, és a lány érezte, hogy a forró vér az arcába szökik. A férfi megérezte a vágyakozást, amely Keirát átjárta, amikor kilépett a fürdőszobából, és ő ott állt előtte csaknem meztelenül. A lány majd elsüllyedt szégyenében... - Te ugyanúgy kívánsz engem, ahogy én téged - suttogta Gerard. Kinyújtotta a kezét, majd levette a fehér úszósapkát Keira fejéről. A lány vörös hajfürtjei körbelengték az arcát, és égő zuhatagként omlottak le a vállára. A férfi megfogta az egyik tincset, és megigézve bámulta, hogyan tekeredik csillogva az ujja köré. - Ne! Kérlek... - Keira alig bírt megszólalni. Hogyan is mondhatta volna Gerardnak: Kérlek, ne nyúlj hozzám, mert annyira vágyom rá ne engedd, hogy beléd szeressek ne akard, hogy megőrjítsen a szenvedély ne hagyj el, és ne taszíts a boldogtalanságba! A férfi azonban nem törődött a tiltakozásával. Megbabonázva játszott még mindig a hajával. - Olyan a hajad, mint a lobogó tűz lángja - suttogta, miközben gyengéden megsimogatta a nyakát, majd a keze lesiklott csupasz vállára. - Hagyd abba! - lehelte a lány gyötrődve. Gerard érintése édes, fájdalmas gyönyört ébresztett benne. A férfi becsúsztatta a kezét a fürdőruha kivágásába, Keira mellének bimbóját keresve, amely azonnal megkeményedett. El innen! A lány érezte, hogyan veszíti el egyre jobban uralmát az érzései fölött. Kétségbeesetten próbált meg elsiklani Gerard mellett. Ám a férfi megragadta, és háttal az ajtónak fordította. - Ne! - kiáltott fel a lány, és zöld szeme tágra nyílt a rémülettől. Gerard hozzásimult, térdét betolta a combjai közé. Forró csókokkal borította el az arcát, szája a száját kereste. Amikor nyelve követelőén benyomult Keira ajkai közé, a lány ellenállását legyűrte a féktelen vágy, és odaadóan viszonozta a férfi csókját. Amikor a férfi a fürdőruha vékony pántját áthúzta a vállán, és a felsőrészt letolta egészen a derekáig, Keira hangosan felnyögött izgalmában. Kicsi, hegyes mellei szaporán emelkedtek és süllyedtek, bimbói keményen meredtek előre. Gerard lassan lehajolt, és a nyelvével végigsimított a rózsaszín bimbókon. Keira halkan felsikoltott a gyönyörtől. A férfi felnézett, és égő szemmel kereste a tekintetét. Mire gondolhat? A lány megbabonázva viszonozta a pillantását, miközben úgy érezte, teljesen felolvad benne. - Keira... A nevét suttogta, rekedten és elbűvölten. A lány lehunyta a szemét. Gerard a következő pillanatban megcsókolta, és ő vágyakozva simult a karjába. A férfi felemelte, majd óvatos léptekkel az ágyhoz vitte. 8. FEJEZET Csak amikor Gerard félbehagyta a csókot egy pillanatra, hogy Keirát letehesse az ágyra, józanodott ki a lány, és kezdett újra világosan gondolkodni. Rémülten fontolgatta, mi lesz ennek a vége, ha nem tesz valamit, amivel megálljt parancsolhat a férfinak. Felült az ágyon. A szíve hevesen dobogott a félelemtől, mert nem ismerte eléggé Gerardot, és nem tudta felmérni, mit tesz, ha most nemet mond neki. Hiszen nem hántotta el a gyöngédségét, hanem szenvedélyesen viszonozta a csókját, és máris félig meztelenül feküdt előtte. Bizonyos férfiak ilyen helyzetben nem tűrnék az ellenkezést. Mit tegyen, ha Gerard megpróbálja erőszakkal a magáévá tenni? - Valami baj van? Csak nem akarsz most visszakozni? - súgta a férfi, miközben megpróbálta újra átölelni. Miért is mentem bele abba, hogy feljöjjek a szobájába? - gondolta kétségbeesetten Keira. A válasz egyszerűnek tűnt: azért, mert megbízott a férfiban. Odaadta neki a kulcsot, és azt mondta, hogy lent fogja megvárni. Nem lett volna szabad megbíznod benne - korholta magát keserűen a lány. Mégiscsak férfi! Sejthetted volna! - Tudom, hogy ugyanúgy kívánsz, mint én téged - ismételte most Gerard igéző tekintettel. A férfi igazat mondott. Sőt, Keira még talán jobban is kívánta, amit persze sohasem vallott volna be neki. Fájdalmasan égette a vágy, hogy odaadja magát Gerardnak, hogy eggyé váljon vele. Minden porcikájával azt kívánta, hogy szeresse, és hogy a karjaiban engedjen szabad folyást minden elfojtott szenvedélyének. Éppen érzelmei hevességétől riadt meg a legjobban. A szerelem túlságosan is sokat jelentett neki. Hogyan is fogalmazott a férfi? Hogy a csillapíthatatlan éhség rabja? Nem a szeretetről beszélt ugyan, de érthette volna arra is, hisz Keira tudta jól, az ő életében az evés mindig is szeretetpótlék volt. Bár az idők folyamán tisztába jött a betegsége gyökerével, azért ez nem jelentette mindjárt a gyógyulást. Pontosan tudta, mi az, ami mélyen a tudatalattijában mérgezi a lelkét, de hogyan lett volna képes lehatolni oda, hogy megszüntesse a fájdalmat? Amíg pedig ki nem tör a szeretetvágynak és a visszautasítástól való félelemnek ebből az ördögi köréből, a szerelem csak állandóan szenvedést hozhat a számára. És ha máris beleszerettem Gerardba? - villant át az agyán, és már a puszta gondolatra is heves rosszullét fogta el. Borzadva kapta a kezét a szája elé. - Rosszul vagyok! Még mielőtt a férfi megmozdulhatott volna, kiugrott az ágyból, kisietett a fürdőszobába, és bezárta maga mögött az ajtót. Jól kinyitotta a vízcsapot, hogy Gerard ne halljon semmit. Amikor túljutott a hányáson, újra meg újra lemosdott hideg vízzel, végül megvetően nézte sápadt arcát a tükörben. Egészen be fogsz csavarodni! - intette magát. Ideje, hogy használd azt a kis eszedet, ami még megmaradt! Miközben az arcát törölgette, hallotta, hogy a szobában megszólal a telefon, és a férfi felveszi a kagylót. Keirának elment a kedve az úszástól. Felöltözött hát, és a kád szélén ülve várta, hogy Gerard befejezze a telefonálást. Akaratlanul is elkapott néhány beszélgetésfoszlányt. - .. .még nem. Nem volt alkalmam rá. Azt hiszem, jó nyomon vagyunk, de hogy lehetnék biztos benne, míg nem láttam személyesen a képet... Persze, meg tudom állapítani, hogy másolat-e, de ehhez a helyszínen kellene megvizsgálnom, és nem tudok bejutni... - Kis szünet következett, majd Gerard bosszúsan megjegyezte: Az az átkozott lakosztály le van zárva! Keirának egy pillanatra elállt a szívverése. Krétafehéren állt fel, lábujjhegyen az ajtóhoz osont, és odaszorította a fülét. - Nem, nem tudok betörni - hallotta éppen Gerard hangját. - Nem szeretnék egy marokkói börtönben kikötni. Mi történik itt? - gondolta a lány elképedve. Akármit forgat is Gerard a fejében, a dolog sokkal bonyolultabb, mint a férfi beállítani igyekezett. Lélegzet-visszafojtva hallgatózott. Hosszabb szünet következett, majd Gerard azt mondta: - Dolgozom rajta, de idő és türelem kell hozzá. Rendben, Todd, majd jelentkezem... Keira hallotta, hogy a férfi leteszi a kagylót. Úgy döntött, vár pár percig, és csak azután megy ki a fürdőszobából. Gerardnak nem kell tudnia, hogy kihallgatta a beszélgetést. - Most már kijöhetsz - hallotta hirtelen a férfi hangját a csukott ajtón keresztül. A lány megdermedt. Tehát tudja, hogy hallgatózott. Lassan nyitotta ki az ajtót. Ennek ellenére ugyanaz a heves vágyakozás fogta el Gerard majdnem meztelen testének láttán, mint az előbb. - Mindent hallottál -jegyezte meg a férfi higgadtan, miközben tudomásul vette, hogy Keira felöltözött. Gúnyosan rándult meg a szája sarka. A lány dacosan állta a tekintetét. - Igen. És most nyomban szeretném megtudni, mi folyik itt, különben tényleg telefonálok a mostohaapámnak! Gerard bólintott, majd az ablak előtt álló fotelra mutatott. - Ülj le! Úgyis beszélni szerettem volna veled. Keira mélyet lélegzett, a fotelhoz ment, és leült. Azután anélkül hogy ránézett volna Gerardra, azt mondta: - Lennél szíves előbb felöltözni? A fürdőszobában! - Csak ha a szavadat adod, hogy közben nem szöksz meg! A lány bólintott. - Megígérem. A férfi néhány tiszta ruhadarabot vett ki a szekrényből, majd eltűnt a fürdőszobában, és becsukta maga mögött az ajtót. Keira az ablakon át kinézett a sugárzóan kék égre. A messzeségben pálmafák hajladoztak a forró szélben. A szálloda medencéjéből felhallatszott a gyerekek vidám nevetése és pancsolása. Amikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja, Keira összerezzent. Lassan megfordult, és látta, hogy Gerard homokszínű farmert meg nyitott gallérú fehér inget vett fel. - Rendben van, felöltöztem, lazíthatsz végre -jegyezte meg gúnyosan a férfi. A robbanóanyagot hatástalanítottuk. Keira elvörösödve tért ki a tekintete elől. - Kivel beszéltél telefonon? - kérdezte gyorsan, hogy másra terelje a szót. Utasítást kaptál, hogy törj be a mostohaapám lakosztályába? Gerard leült az ágy szélére. - Mondtam már neked, hogy egy műtárgycsempészésről szóló anyagon dolgozom. És a mostohaapád műgyűjtő. - Rövid habozás után folytatta: - Egyébként hogy jössz ki vele? Jóban vagytok? Ő is szeret? Keira keserűen felnevetett. - Ugyan, Ivo féltékeny, kapzsi ember. Ki nem állhatja, ha csak a nevét hallja az apámnak. Amikor kicsi voltam, nem akarta, hogy a közelében legyek. Ezért is adtak nevelőotthonba. Azt is rossz néven veszi, hogy a világon vagyok! - És te mit érzel iránta? - érdeklődött Gerard, és elgondolkodva figyelte a lányt. Keira gyanakvóan nézett rá. - Állandóan engem kérdezel, de magadról soha nem mondasz semmit! - Mit szeretnél tudni? - vonta fel a szemöldökét a férfi, és kényelmesen kinyújtózott az ágyon. A lány elfordította a fejét. Gerardot nézve egyetlen világos gondolat sem telt tőle. - Élnek még a szüleid? - Igen... Cornwallban. Ott van egy kis vízre néző házikójuk az egyik tengerparti faluban. Az apám ott született. Azután Londonba ment, és a Fleet Streeten dolgozott újságíróként egy lapnál. Öt évvel ezelőtt azonban nyugdíjba vonult, és valóra váltotta élete nagy álmát: visszatért Cornwallba. Magas férfi, időközben megőszült, de még mindig jól tartja magát. Az anyám kicsi és gömbölyű, majd kicsattan az egészségtől, felveszi a versenyt sok fiatallal. Éveken keresztül londoni iskolákban tanított, és hidd el nekem, annál keményebb munka nem sok akad. Közös álmuk volt a tengerparti kis házikó. Most a kertjüket művelik, sétálnak, vagy halászni járnak a kis csónakjukkal... és maradéktalanul boldogok. - Kedves emberek lehetnek a szüleid - jegyezte meg Keira szomorkásán. Kissé iriggyé tette az a szeretetteljes hang, ahogyan Gerard beszélt róluk. - Azok is - felelte a férfi lágyan, miközben figyelmesen nézte Keirát. Kapott-e ez a lány valaha is szeretet a családjától? A mostohaapja eltaszította... de mi történt az édesapjával? Milyen szerepet játszhatott Keira életében? Gerard kíváncsisága nőttön-nőtt. Mindent meg szeretett volna tudni a lányról. Keira gyenge, törékeny teremtés benyomását keltette, ettől a férfiban önkéntelenül is felébredt a vágy, hogy oltalmazza és gondoskodjon róla. Ezek az érzések teljesen újak voltak a számára... de hát eddig nem is találkozott olyan nővel, aki ennyire ellenállhatatlanul vonzó és ugyanakkor ennyire szánalomraméltóan elesett lett volna. A legszívesebben addig tartotta volna átölelve, amíg a szeméből el nem tűnik a szomorúság, és végre boldognak nem látja. - Van testvéred? - kérdezte most Keira. Gerard bólintott. - Egy húgom. Három évvel fiatalabb nálam. - Olyan ő is, mint te? - Azt hiszem, egy kicsit hasonlítunk egymásra - felelte a férfi nevetve. - Janetnek ugyanolyan színű haja meg szeme van, mint nekem, de máskülönben inkább anyámra ütött... kicsi és gömbölyded. Egy fogorvos a férje, és Devonban élnek a gyerekeikkel, tehát egészen közel a szüleimhez. - Gyakran szoktad meglátogatni a családodat? - Ha Angliában vagyok, igen. Amikor azonban külföldi kiküldetésbe kell mennem, néha hónapokig nem látom őket. - Nagyon hiányoznak olyankor? - Keira ismerni akarta a férfi érzéseit és gondolatait. - Ó, igen. Telefonon rendszeresen felhívom őket, és képeslapokat küldök nekik. Hosszú levelekre az én foglalkozásom mellett nem marad idő. De tényleg hiányoznak, ha sokáig nem találkozunk. - És te is hiányzol nekik? Nem aggódnak, amikor megint valamelyik háború kellős közepéből tudósítasz? - Bizonyára igen. - Gerard nevetett. - A legjobban természetesen az édesanyám. Az apám nem mutatja, de azt hiszem, ő is félt. Másrészt viszont ő is riporter volt, ismeri a szakmát. Tudja, hogy nem vállalok fölösleges kockázatot. - Rettenetes lehetett a családod számára, amikor az utolsó riportodnál olyan súlyosan megsebesültél! - Ó, csak annyi történt, hogy rossz időben tartózkodtam rossz helyen, de én legalább túléltem. Sokan mások, köztük nők és gyerekek, nem lehettek ilyen szerencsések. Keira szomorúan bólintott. - Emlékszem a tévériportra. - Már akkor rossz érzéssel töltötte el, hogy vonzó szomszédja belekeveredett a véres polgárháborúba. Mostantól kezdve lidérces álom lesz a számára, ha Gerard tudósítóként külföldre utazik. - Veszélyes foglalkozás mondta hangosan, miközben fájdalmas pillantást vetett a férfi arcára. Túl veszélyes ezt az embert szeretni. Őrültség a tűzzel játszani. Még a végén megégeti magát. Kit akarsz átejteni? - szólalt meg egyszerre egy gúnyos belső hang. Már rég nincs semmi értelme az efféle okoskodásnak. Bolondulsz utána, és kész. Hónapok óta szinte csakis körülötte járnak a gondolataid. Az első pillanattól kezdve tudtad, hogy bele fogsz szeretni... és most megtörtént, még ha nem is akarod elismerni. A lány lehunyta a szemét, nehogy Gerard kiolvassa a tekintetéből az érzelmeit. A férfi élénken figyelte Keirát. Szíve gyorsabban vert, miközben elnézte rózsás ajkát, kecses, karcsú nyakát, lehunyt szempilláit, arcának finom, világos bőrét. Már első látásra szépnek találta, de ez a szó most elégtelennek tűnt a lány varázslatos lényének leírására. Vajon mire gondolhat, mit érezhet ebben a pillanatban? Meg kell tudnia! Mindent tudni akar róla! - Alaposan kifaggattál, most rajtad a sor, Keira. Nem válaszoltál a kérdésemre, hogy mit érzel a mostohaapád iránt. - Nem szeretem - vallotta be a lány őszintén. - Miért, mi a baj vele? - Nem szeretnék beszélni erről. - De hát én is meséltem a családomról! Keira elhúzta a száját. - A te családod szeret téged, és te is szereted őket. A mi esetünk egészen más. - Akkor mondd el, milyen, hátha megértem! Keira olyan szívesen megtette volna... de félt is tőle. Félt, mert úgy érezte, ha egyszer elkezd beszélni legrejtettebb titkairól, kiszolgáltatja magát a férfinak. Mivel hallgatott, Gerard felállt, odament az ablakhoz, majd leült a párkány sarkára. Most megint túl közel került a lányhoz, és ettől Keira még idegesebb lett. Alig mert lélegzetet venni. - Beszélj már! - kérlelte a férfi csöndesen. A lány anélkül, hogy felnézett volna, mesélni kezdett: - Ivót az első pillanattól fogva nem szerettem. Azzal, hogy az édesapám elment, és Ivo lett a mostohaapám, elvesztettem az otthonom... Az édesanyám ugyanis nem igazi anyatípus. Nem lelkesedett érte különösebben, hogy gyereke lesz, és azt hiszem, a szülés is rengeteg fájdalmat okozott neki. - Amennyire tudom, ezzel a legtöbb asszony így van - szólt közbe Gerard. Ez azonban nem gátolja meg őket abban, hogy újabb gyerekeket szüljenek. Keira elmosolyodott. - Azt hiszem, aki szereti a gyerekeket, elfelejti a fájdalmakat a következőig. Akárhogy is, az édesanyám azt állította, majdnem belehalt a szülésbe. Nem tudom, igaz-e... de azután mindenesetre kijelentette az apámnak, hogy nem akar több gyereket. Az édesapám viszont szeretett volna egy fiút. Azt hiszem, ezzel pecsételődött meg a házasságuk sorsa... - Ezért váltak el a szüleid? Mert az édesanyád nem akart több gyereket? - A férfi már értett mindent: két mérhetetlenül önző ember közül egyiknek sem jutott az eszébe azzal a gyerekkel törődni, aki már a világon van. - Hát én természetesen nem ismerem az egész történetet, csak az anyám változatát... de arra jól emlékszem, hogy örökké veszekedtek. Abban sem vagyok biztos, Ivo miatt váltak-e el, vagy anyám vele később ismerkedett-e meg. Számomra az egész túlságosan gyorsan zajlott le. Édesapám elment, Ivo jött. Az édesanyámtól csak annyit tudok, hogy egy pillanatig sem volt kétséges, melyikükhöz kerülök... az apám állítólag lemondott rólam, és nem is akarta megakadályozni, hogy az anyám neveljen. - Ezt mesélte neked? - kérdezte Gerard elképedve. - Jóságos ég, hát nem gondolt bele, mennyire bánthat ez téged? Szerintem csak bosszúból tette, mert azt akarta, hogy gyűlöld meg az apádat. - Tévedsz. Az anyám nem bosszúálló, és nem is gyűlöli az édesapámat. Ő egyszerűen csak közönyös. Mindig úgy beszélt velem, mint egy felnőttel, és inkább a barátnőjének, mint a lányának tekintett. így például rögtön a válás után megkért, hogy szólítsam a keresztnevén, mert nem szeretné, ha a férfiak, akik csodálják, a lánya után következtetni tudnának a korára. Az igazság kedvéért el kell mondanom, hogy biztosan nem akart ezzel megbántani. Az apámról sem mondott semmi olyat, amit egyébként is ne tudtam volna. Sajnos, nem sokat jelentettem neki. Ha fiú lettem volna, talán másként alakult volna.... Gerard hallgatott, elgondolkodni látszott a hallottakon. - Alapjában véve egyáltalán nem voltak szüleid - mondta végül. - Egyikük sem szeretett, egyikük sem törődött veled igazán... legalábbis így értettem, amit mondtál. Nem csináltak semmi borzalmasat, csak egyszerűen nem szerettek. Keira nem válaszolt, mert attól félt, hogy elerednek a könnyei. Hősiesen igyekezett legyűrni a gyengeségét, nehogy még jobban kiszolgáltassa magát a férfinak. Gerard, mintha kitalálta volna a lány érzéseit, elfordult, és kinézett az ablakon. Azután nyugodt, halk hangon beszélni kezdett. - Én ellopott értékes festmények és szobrok után nyomozok. Todd, a szerkesztőségünk művészeti szakértője már hónapok óta dolgozik a témán, és úgy gondolja, hogy a lopásokat olyan valaki szervezi és irányítja, akinek már a bűntett elkövetése előtt megvan a vevője. Más szóval, a lopások megrendelésre történnek. - És hogy kerül bele Ivo a történetbe? - kérdezte Keira. - Csak nem gondolod, hogy ő a főnöke ennek a bűnbandának? - Az ötlet hirtelen nem is tűnt olyan nevetségesnek. Ivo Krensky sohasem küzdött erkölcsi gátlásokkal. Anyagias, kapzsi, önző ember volt, aki valószínűleg gondolkodás nélkül megszegte a törvényt, ha ebből haszna származhatott. Ez megmagyarázta volna homályos múltját is, amelyről annyira nem szeretett beszélni... hogy mivel szerezte óriási vagyonát. Gerard ismét a lány felé fordult. - Nem, Todd gyanítja, kiről lehet szó. Biztosan nem Ivo Krensky az emberünk. Az viszont lehet, hogy a mostohaapád képeket vett ezektől az emberektől. - Tudva arról, hogy lopottak? - Sőt, talán ő rendelte őket. - Az az ausztrál festmény, amit a könyvedben láttam... - mondta ki Keira hangosan a gondolatát, miközben az éjjeliszekrényen fekvő könyvekre nézett. - Pontosan. - Gerard felállt, odavitte a könyvet, és kinyitotta annál a fényképnél, amit a lány már ismert. - Övé ez a festmény, ugye? - Igen, a lakosztályában van. - Ez az egyik festmény, amit a lakásodban látott fényképen felismertem. Ezért hoztam szóba Krenskyt Todd előtt. Már jól ismerte a nevét... a mostohaapád hírest műgyűjtő, és Todd egyáltalán nem tartotta kizártnak, hogy valamilyen módon köze lehet a bandához. A neve egy másik összefüggésben is felmerült már. Mindenesetre nem tartozik a nagy fejesek közé, Todd ezért nem nézett még eddig alaposabban a körmére. - Erre kért most fel téged? - Azt javasolta, hogy a fényképen látott festményt vizsgáljam meg közelebbről. Elvégre másolat is lehet. - Ezt kétlem - jelentette ki Keira őszintén. - Ivo gyűjteményében, a lakosztályában nincs másolat. Másolatokkal egyáltalán nem foglalkozik. Azt szokta mondani, inkább tart egy ismeretlen művésztől olyan képet, amit egy vajas kenyérért tudott megvenni valamelyik huszadrendű galériában, mint egy nagy mester valamelyik híres művének másolatát, akármilyen jó is. - Ha ez a festmény valódi, akkor csakis tolvajoktól vásárolhatta, és ezt feltehetőleg ő is tudja. Ebben Keira sem kételkedett. Nem szerette Ivót, de becsülte műgyűjtői szakértelmét. Gyakran feltette magában a kérdést, vajon mostohaapja miért nem ezen a területen próbált szerencsét. Ezzel azonban feltehetőleg nem keresett volna annyi pénzt, hogy értékes festmények tulajdonosává válhasson, márpedig Ivo vágyott arra, hogy az általa megcsodált szép dolgokat birtokolja is. Egyetlen jó festménnyel egyébként sem érte volna be, egész termeket akart telerakni velük. Igen, Ivo nyilván pontosan tudta, miféle festmény ez, és honnan származik. Gerard még mindig fürkészően nézett a lányra. - Igazam van, ugye? Tudja, hogy lopott. Keira némán meredt maga elé. Mit válaszoljon? Nem szerette Ivót, de mégiscsak az édesanyja férje volt, és vele szemben mindig nagyvonalúan viselkedett. - Nem kell válaszolnod - hallotta a férfi hangját. - Talán nem is lett volna szabad megkérdeznem. Keira dühösen pillantott fel. - Valóban nem lett volna szabad. Nem fogok árulkodni a mostohaapámra. Még ha biztos lennék is benne, hogy részt vett a dologban, akkor sem mondhatnám meg neked. Az édesanyám soha nem bocsátaná meg. - Szereted őt, aki a legszívesebben eltitkolná, hogy a lánya vagy? Keira hirtelen nagyon megbánta, hogy annyi mindent elmesélt a férfinak. Éveken keresztül megtartotta magának a titkát, és a kórházi orvosoktól eltekintve senkinek sem engedte meg, hogy belelásson a lelkében kavargó zűrzavarba... Most pedig ezzel a férfival hirtelen kivételt tett, anélkül hogy végiggondolta volna, mire fogja felhasználni Gerard, amit tőle hallott. Hisz mégiscsak újságíró. Hogyan lehetett ilyen bolond? - Ő az édesanyám - felelte dacosan. - Lehet, hogy régimódi dolog, de én még hiszek a családtagok összetartásában. - Akkor is, ha ez nem kölcsönös? - Nincs ha. A család az család. Bármilyen nézeteltérésem is van az édesanyámmal, az magánügy, és nem tartozik senkire... a legkevésbé pedig egy tévériporterre! - Rendben, nem kérdezek semmit. Viszont megtennél nekem valamit? - Mit? - kérdezte a lány óvatosan. - Segíts bejutni a mostohaapád lakosztályába, hogy megnézhessem ezt a képet, és megállapíthassam, valódi-e vagy másolat. 9. FEJEZET Tíz perccel később Gerard visszaindult Keirával a villába. Elkerülte Tanger modern üzletnegyedét, inkább a tengerparti utat választotta, ahonnan egy idő után befordult a szárazföld belseje felé. Hamarosan kiértek a szabadba. A zöld táj egyszeriben kopárrá, a talaj pedig egyre homokosabbá vált. Tövises rekettyék és kökénybokrok uralták a vidéket. A távolban az Atlasz-hegység homokszínű csúcsai nyúltak fel a sugárzóan kék ég felé. Gerard és Keira nem sokat beszélgettek. A lány aggódva gondolt arra, milyen következményei lehetnek Ivóra és az édesanyjára nézve annak, amit az előbb megtudott. Óvatosan a férfira sandított. Gerard arca feszültnek tűnt. Mereven nézett egyenesen előre, és nagyon gyorsan vezetett... gyorsabban, mint a keskeny, kanyargós úton Keira megítélése szerint szabad lett volna. Hirtelen teveháton ülő férfi bukkant fel előttük, és Gerardnak erősen kellett fékeznie, nehogy elüsse. A kocsi kifarolt, a teve átható hangon felüvöltött, majd vad iramban elrohant. Az arab férfi kétségbeesetten igyekezett megfékezni az állatot, dühösen csapkodta rövid pálcájával. Gerard szitkozódva próbálta visszanyerni uralmát az autó fölött. Azután lehúzódott az út szélére, és sötéten nézett fel az égre. - Túl gyorsan vezettél - jegyezte meg Keira. A férfi odafordult hozzá, a szeme dühösen szikrázott. - Ezt nélküled is tudom. Nincs szükségem kioktatásra! - Ne rajtam állj bosszút, mert rosszkedved van! Nem az én hibám, hogy majdnem elütötted a tevét. - De a te hibád, hogy ilyen rossz kedvem van! - Ne kiabálj velem! Azért van rossz kedved, mert nem tudod elviselni, ha valami nem úgy történik, ahogy te akarod. Nem kellett volna megkérned, hogy segítsek bejutnod Ivo lakosztályába! Volnál szíves végre elindulni, és visszavinni a villába? Gerard újabb villámló pillantást vetett a lányra, majd gázt adott, és a kocsi csikorgó kerekekkel megindult. Szerencsére nem találkoztak újabb tevékkel, de egy kis öregember majdnem leesett a szamaráról, amikor elszáguldottak mellette. Fenyegetően rázta az öklét, és utánuk kiáltott valamit. Gerard bocsánatkérően intett ki az ablakon. Keira aggódva nézett hátra. - Legközelebb még elteszel valakit láb alól! -jegyezte meg csípősen. A gúnyos hang csak tovább szította Gerard dühét. - Én legalább saját magamat nem igyekszem eltenni láb alól! A lány zavartan rezzent össze. - Én sem! Tudom, hogy Sara neked azt mondta, az én... betegségem életveszélyes lehet, de ilyesmi csak ritkán fordul elő, és... és különben is sokkal jobban vagyok. Azt a visszaesést Londonban egy hirtelen jött megrázkódtatás okozta. Azóta nem történt semmi, vigyázok az egészségemre. - Mély lélegzetet vett. - Nem vagyok öngyilkosjelölt! Lehet, hogy valamikor az voltam, de ennek vége! Gerard egy pillanatig szemöldökét összeráncolva hallgatott. Aztán száraz hangon megszólalt: - Elnézést. Ezt nem kellett volna mondanom. - Tényleg nem - bólintott rá a lány, de már nem dühösen. A bocsánatkéréstől elpárolgott a haragja. Gerard megállt a birtok zárt bejárata előtt, és arabul mondott valamit a kaputelefonba. A hangszóróból Hassan hangja hallatszott, azután lassan kinyílt a kapu, Gerard behajthatott az autóval. A délutáni nap átsütött a fügefák meg a pálmafák ágain és a magnóliák sűrű levelein. A déli hőség után a kertet nehéz, különleges illatok árasztották el. A férfi kutató pillantást vetett Keirára. - Bocsánatot kérek, amiért megpróbáltalak rávenni, hogy segíts rajtakapni a mostohaapádat. Önző és ostoba dolog volt. Ezt természetesen nem teheted meg. Mindegy, hogy milyen viszonyban vagytok, most már értem, hogy nem teszel olyasmit, ami az édesanyádnak árthat... Jól gondolom? A lány némán biccentett. Gerard megcirógatta az arcát. - Lassanként kezdelek megismerni - suttogta. Keira visszatartotta a lélegzetét. Nem mert Gerardra nézni, nehogy a tekintete elárulja. Neki is olyan érzése támadt, hogy egyre jobbari ismeri a férfit. Olvasott arcjátékában, meghallotta a finom felhangokat abban, amit mondott. Néhány percig némán ültek egymás mellett. Azután Gerard mélyet sóhajtott. - Figyelmeztetni fogod? - Igen - felelte azonnal a lány, és elszántan nézett a férfira. Hogy kötelessége ezt tenni, az rögtön világossá vált a számára, mihelyt megértette, milyen súlyos vádak merültek fel Ivóval szemben. - Gondold meg, Ivo ugyanúgy bűnt követ el, mint azok, akik a festményeket ellopják - figyelmeztette Gerard. - Igen, értem. - Keira nem akarta vitatni, hogy Ivo magatartása elítélendő. - De hiszen gazdag ember! - háborgott a férfi. - A legtöbb dolgot, amire vágyik, megvehetné magának, már amennyiben kapható a piacon. Az ausztrál képet viszont nem vehette volna meg, mert egy közgyűjtemény kincsei közé tartozott. És én éppen ezt vetem a szemére. Ezt a képet mindannyiunk örömére állították eddig ki, most azonban ellopták tőlünk, be van zárva egy terembe csak azért, hogy egy gazdag ember, mint a tulajdonában gyönyörködhessen benne. - Tudom, amit Ivo tett, az megbocsáthatatlan. - Keira nem is akart neki megbocsátani, hanem egyszerűen csak a családi érzéstől vezérelve cselekedett. Gerard tovább próbálkozott. - Ezt te sem helyeselheted. Színtiszta kapzsiságról van szó, a legrosszabb fajta önzésről. A pénzéért mindent megkaphatna, ami megvásárolható, de a lopott holmi jobban izgatja a képzeletét. Fogadok, sokkal inkább örül titkos gyűjteményének ott a lakosztályában, mint azoknak a festményeknek, amelyeket bárki számára láthatóan akasztott fel a házban. A lány lemondóan bólintott. - Bizonyára így van. - Gyakran volt szemtanúja annak, amint Ivo önelégült mosollyal jött ki alakosztályából... mintamacska, amelyik beletorkoskodott a tejfölbe. - A hozzá hasonló férfiak szeretik elzárni, elrejteni a szép dolgokat, hogy egyes-egyedül csak az övék legyen. És itt, Tangerben jóval kisebb a veszély, mint Európában, hogy az Interpol lefüleli. - Te azonban kiszimatoltad a dolgot - jegyezte meg Keira halkan. - Rajtam keresztül. A férfi kutató tekintettel nézett rá. - Bűnösnek érzed magad? Emiatt gondolod azt, hogy figyelmeztetned kell? Ez bolondság. Neked fogalmad sem lehetett arról, mi folyik itt, és nem is árultál el nekem semmit. Én megláttam egy fényképet a hálószobádban, majd felismertem rajta egy festményt, amelyről biztosan tudtam, hogy ellopták. Ilyen a szerencse. - Vagyis Ivo balszerencséje - tette hozzá Keira. - Engem fog okolni, és arra gyanakszik majd, hogy többet mondtam el neked, mint amit bevallók. - És nem lesz valamennyire igaza? Hiszen sokkal több mindent mondott el Gerardnak, mint amennyit akart. Nem vádolta meg ugyan Ivót azzal, hogy köze lenne a műkincslopásokhoz, de segített Gerardnak kiegészíteni azt a képet, amely mostohaapja tevékenységéről kirajzolódott előtte. Bizonyos értelemben tehát valóban Ivo ellenségeinek segített, és mostohaapjának is ez lesz a véleménye. - Igen, engem fog okolni. - Hát akkor ne mondd el neki! - tanácsolta Gerard. - Tudod, hogy muszáj. Figyelmeztetnem kell, hogy házkutatásra számíthat. - Miért? Ezzel csak időt nyer, hogy eltüntethesse a bizonyítékokat... azokat a festményeket, amelyeknek vissza kellene kerülniük a múzeumokba. Krenskynek nincs joga elzárni őket előlünk! Mit lehetett erre felelni? Gerardnak természetesen igaza volt. Keira ide-oda hányódott a családi érzések meg az egészséges erkölcsi érzéke között. - Ha figyelmezteted, nem marad más választásom, mint felhívni az Interpolt, és tájékoztatni őket arról az alapos gyanúmról, hogy az ellopott festmények itt találhatók! -jelentette ki a férfi keményen. - Ne próbálj zsarolni! Nem engedem, hogy befolyásolj. Te azt teszed, amit helyesnek tartasz, és ugyanez vonatkozik rám is! - A lány kiszállt, majd becsapta a kocsi ajtaját. Gerard beindította a motort, gázt adott, és elment. A bejárati ajtóban Hassan jelent meg. Rosszalló arccal fogadta a lányt. - A távollétében Mr. Krensky telefonált, Miss Keira. A lánynak elállt a lélegzete. - Velem akart beszélni? - Nem, velem akarta megbeszélni a jövő havi időbeosztását. Közben megkérdezte, hogy Miss Keira meg van-e elégedve a tangeri nyaralással, mert arra kért, hogy viseljem gondját a kisasszonynak. Beszámoltam tehát neki Mr. Findlay látogatásáról, amin Mr. Krensky nagyon meglepődött. El tudom képzelni! - gondolta a lány idegesen. - Mr. Krensky ismeri őt ugyan, de nem is sejtette, hogy a kisasszony meg Mr. Findlay jó barátok. - Hassan szavaiból lehetetlen lett volna nem kihallani a nyilvánvaló szemrehányást. Keira meghagyta őt abban a hitében, hogy Ivo meg az édesanyja tudnak Gerard tangeri tartózkodásáról. Ugyanígy nem cáfolta meg azt a téves elképzelésüket sem, hogy Gerard meg ő a család beleegyezésével hamarosan össze fognak házasodni. Keira ezúttal nem tartotta szükségesnek a magyarázkodást, hanem magabiztosan és határozottan válaszolt: - Majd magam beszélek a mostohaapámmal... úgyis telefonálni akartam neki Floridába. Hassan hangja még elutasítóbbá vált. - Már elmondtam Mr. Krenskynek, hogy Mr. Findlay megkért, mutassam meg neki a villát, és sok mindent kérdezett, mindenekelőtt a műgyűjteményével kapcsolatban. Puff neki, gondolta Keira döbbenten. Hassan figyelmeztette Ivót, még mielőtt neki módja lett volna a mostohaapjával beszélni. Ivo most meg van győződve arról, hogy a háta mögött áskálódik ellene, és Gerardot szándékosan hívta ide a házba. - Mr. Krensky nagyon haragos volt - tette hozzá Hassan, miközben rezzenéstelen arccal nézte Keirát. - Majd magam fogok beszélni vele - ismételte a lány. - Azonnal felhívom. Hassan meghajolva oldalt lépett. Keira bement mellette a házba, de végig érezte a hátában szemrehányó tekintetét. Ebben a pillanatban megfogant benne az elhatározás. Azonnal távozik a villából. Egy nappal sem marad itt tovább. Már a holnapi gépre megveszi a jegyét. A lány nem húzta-halasztotta a dolgot, hanem azonnal telefonált Floridába. Édesanyja jelentkezett a vonal túlsó végén, és izgatott hangon kérdésekkel árasztotta el. Elise semmit sem szeretett jobban, mint a férfiakról pletykálni. - Kedvesem! - fuvolázta lelkesen. - Szóval összebarátkoztál ezzel a szívdöglesztő tévériporterrel! Miért titkoltad ezt el? Mióta tart már? Komoly a dolog? Nős a férfi? - Csak jó barátok vagyunk - csillapította Elise-t Keira. Édesanyja hitetlenkedve nevetett. - Ezt ne akard nekem bemesélni, kedvesem! Ez a férfi nem olyan benyomást tett rám, mint aki beéri a barátsággal. Láttam őt a tévében, amikor valamilyen csetepaté kellős közepéből küldött tudósítást. Micsoda férfi! Én magam is bele tudnék szeretni! Keira mérgesen hallgatott. A legszívesebben emlékeztette volna az édesanyját, hogy jó tizenöt évvel idősebb Gerardnál. Ezt azonban Elise soha nem bocsátotta volna meg. - Es mi még azt hittük, hogy Sara fog elkísérni! - folytatta az édesanyja. - Jól rászedtél minket, kedvesem! Ivo őrjöng. Azt mondja, Hassan teljesen kiborult miattad. Miért viselkedtél ilyen meggondolatlanul, kedvesem? Nem lett volna szabad Gerard Findlayt magaddal vinned a villába. Ha Tangerben találkoztál volna vele a szállodájában, Hassan soha nem tudta volna meg, és te egy csomó kellemetlenségtől megkímélted volna magad. Keira megelégelte az üres fecsegést. - Ivo ott van? - vágott édesanyja szavába. - Vele akartam beszélni. - Két órával ezelőtt elment - válaszolta Elise. - Valami üzleti ügyben. - Igen? - kérdezte meglepődve Keira. - Nem mondta, mikor ér vissza? - Nem, hiszen tudod, hogy soha nem mond semmit. - Ha visszajön, szólnál neki, hogy legyen szíves felhívni engem? Holnap elutazom... - Máris? Sara nem megy utánad? Valami baj van, kedvesem? Csak nem vesztél össze ezzel a remek emberrel? Olyan ügyetlen vagy a férfiakkal, Keira! Hízelegni kell nekik, hagyni, hogy legyen meg az akaratuk, és aztán az ujjad köré tekerheted őket. Ravaszkodni kell egy kicsit, ha meg akarsz tartani egy férfit, kedvesem... - Bocsáss meg, de most be kell fejeznem. Még el szeretnék intézni valamit vetett véget anyja szóáradatának a lány, majd letette a kagylót. Azután felhívta a repülőteret, és lefoglaltatott egy helyet a másnapi londoni gépre. Végül telefonált Sarának, és elújságolta neki, hogy nem marad tovább Tangerben, hanem másnap hazarepül. - Jaj, Keira, elrontottam a nyaralásodat! - sopánkodott Sara. - Ha én nem mondtam volna le, nem jönnél vissza ilyen hamar. - Ugyan már, nem te tehetsz róla! Támadt itt egy kis gond, amiről nem beszélhetek telefonon. Holnap délután, mihelyt megérkeztem, jelentkezem. Keira egész este hiába várta, hogy Ivo felhívja. Idegesen bújt hát végül ágyba, miután közölte Hassannal és Alimával, hogy másnap reggel elutazik. Hassan rezzenéstelenül fogadta a hírt, Alima viszont szemmel láthatóan megdöbbent, öccse jelenlétében azonban nem mert egy szót sem szólni. Nyilván Hassan elmondta neki az igazságot Keira vőlegényjelöltjéről, és bizonyára nem felejtette el megemlíteni, hogy Mr. Krensky rettentő dühös volt Gerard ottjárta miatt. 10. FEJEZET Keirának nehezen jött álom a szemére ezen az éjszakán, annyira aggasztotta az édesanyja házasságát fenyegető veszély. Amikor végre elaludt, nyugtalanító, kusza álmok gyötörték. Maszkot viselő férfi elől menekült egy sötét házban, amely hol a tangeri villára emlékeztetett, hol pedig az ő kis házára Chelsea-ben. Rémülten futott az üres helyiségek útvesztőjében, majd emberek tömegein kellett átfurakodnia. Üldözője azonban könyörtelenül közeledett. Nem volt menekvés. Végül kétségbeesésében szembefordult vele. A férfi szeme szikrázott a fekete álarc keskeny kivágásában. Az álarcért nyúlt, levette, és Keira rémületében felsikoltott... Azonnal felébredt. Ült az ágyában, és egész testében reszketett. A maszk mögött nem arcot látott, hanem sötét ürességet. Álmában olyan érzése támadt, mintha belezuhanna ebbe a fekete, feneketlen mélységbe. Néhány másodperccel később lépteket hallott a folyosón. Valaki izgatottan kopogott az ajtaján. - Miss Keira! Valami baj van? A lány reszketve kapkodott levegő után. - Bocsásson meg, Alima! Rosszat álmodtam, de most már minden rendben van. Sajnálom, hogy felébresztettem. - Hozzak valami innivalót? - kérdezte a házvezetőnő aggódva. - Semmit, köszönöm. Menjen vissza aludni, Alima! - Már úgyis fel akartam kelni - válaszolta a házvezetőnő. Keira az ébresztőórára nézett, és csodálkozva látta, hogy majdnem hat óra van. - Nemsokára nekem is fel kell kelnem - mondta ásítva. - Még össze kell csomagolnom, mielőtt Hassan kivisz a repülőtérre. - Hagyja csak, majd én megcsinálom - javasolta Alima. - Mindjárt hozom a reggelijét, és amíg megeszi, én becsomagolok. - Nagyon kedves, Alima. Köszönöm szépen. Keira felkelt, az ablakhoz ment, majd felhúzta a redőnyt. Az ég alján már előtűnt a hajnali pirosság, a magnóliákon csiripeltek a madarak. Tiszta és friss volt a levegő. Keira szélesre tárta az erkélyajtót, párszor mélyet lélegzett, majd a fürdőszobába ment, lezuhanyozott és felöltözött. Éppen az utolsó ruháit rakta ki a szekrényből az ágyra, amikor Alima megérkezett a reggelizőtálcával. - Hagyja ezt rám! Szívesen megcsinálom maga helyett - ajánlotta komolyan. A lány mosolyogva megköszönte, majd követte az asszonyt az erkélyre, ahol a házvezetőnő a narancslével, kávéval, kiflivel, lekvárral meg gyümölccsel megrakott tálcát letette az asztalra. Keira nem érezte magát éhesnek. Egy pohár narancslét meg egy csésze kávét ivott, és egy kiflit evett hozzá. Reggelizés közben egyszer csak közeledő autó zaját hallotta a kaviccsal felszórt úton. Nyugtalanul ugrott fel. Gerard? Lehetetlen, ilyen korán! Hacsak nem... Hátha értesítette a rendőrséget, és azok most házkutatási paranccsal érkeztek? Alima, aki éppen készen lett a csomagolással, ugyancsak meghallotta az autót. - Ki lehet az? - kérdezte a szobából. Keira visszament a szobába. A házvezetőnő közben kiment a folyosóra, és feszülten fülelt lefelé. Hallani lehetett, hogy Hassan beszélget valakivel az előcsarnokban. Keira azonnal megismerte a parancsoló, durva hangot. Ivo! - villant át az agyán. Alima elkerekült szemmel fordult vissza a lány felé. - Mr. Krensky! De hát Floridában volt... - Nyilván ma éjszaka repült vissza. - Keirának hirtelen remegni kezdett a térde. Hassan telefonja pokolian ráijeszthetett Ivóra! Az édesanyja is vele van? Vagy egyedül jött? Amikor tegnap délután telefonált, Elise azt mondta, hogy Ivo üzleti ügyben utazott el, és nem tudja, mikor jön vissza. Ivo esetében ez egyáltalán nem tűnt szokatlannak. Keira az édesanyjától tudta, hogy a férfi gyakran maradt távol, anélkül hogy megmondta volna, hová és miért utazik. A lány ezt eddig a különc titkolódzása számlájára írta, de most felmerült benne a kérdés, hogy nem valamilyen kétes oka volt-e az eltűnéseinek. Mibe keveredhetett bele Ivo? Léptek hallatszottak a lépcsőn, és Hassan tűnt fel a folyosó végén. Még mielőtt nővére megszólalhatott volna, nyers kézmozdulattal hallgatásra intette, majd arabul mondott neki valamit. Alima döbbent arcot vágott. Hassan Keirához fordult, és komoly hangon azt mondta: - Mr. Krensky azonnal beszélni óhajt a kisasszonnyal. A lakosztályában várja. A lány bólintott, és mély lélegzetet vett. Nem örült, hogy szemtől szemben kell állnia Ivóval, de nem térhetett ki előle. A lakosztály máskor zárt ajtaját most szélesre tárták. Keira tétovázva lépett be. Ivo az ablaknál állt. Magas, testes, durva arcú, kemény tekintetű férfi volt. - Gyere be, és csukd be az ajtót! Éles hangja mindig is bántotta a lány fülét. Szeretni sosem szerette, most pedig ehatározottan félt tőle. Arckifejezésében valami a veszedelmes, haragvó vadállatra emlékeztette, amely mindig készen áll arra, hogy önmaga védelmében öljön. Keirának a torkában dobogott a szíve. - Édesanyám is veled jött? - kérdezte óvatosan, de Ivo azonnal a szavába vágott. - Nem, és őt hagyd is ki a játékból! Egész éjszaka utaztam Floridától idáig, és nem vagyok udvariaskodó kedvemben. Azért jöttem, hogy megtudjam, mi a fenét képzelsz te tulajdonképpen?! Mi ütött beléd, hogy idehoztál a házamba egy riportert, és megengedted, hogy kikérdezze az alkalmazottaimat? Felhívtam pár embert, és megtudtam, Gerard Findlay a maga szakmájában különösen rámenős fickónak számít. Üzenem neki, hogy megütheti a bokáját, ha a magánügyeim körül szimatol! Ami nemrég abban a polgárháborúban történt, újra megeshet vele... csak ezúttal nem úszna meg élve! - Te megbolondultál! - kelt ki magából Keira. - Büntetlenül nem lehet ilyesmivel fenyegetőzni! - Én nem fenyegetőzöm, hanem tényeket állapítok meg. Ha Findlay olyasmibe üti bele az orrát, ami nem tartozik rá, valaki ki fogja tekerni a mocskos nyakát! - Majd igyekszem neki szó szerint átadni az üzenetedet - felelte Keira dühösen. - És biztos vagyok benne, hogy örömest fogja idézni a műsorában. Ivo megdermedt. - Tehát műsor készül, ugye? Sejtettem azok után, amit Hassantól hallottam. Nagyon is nyilvánvaló, hogy Findlay rámozdult valamilyen ügyre. Megmondta neked, hogy ezúttal kire vetette ki a hálóját? - Rád - bökött a mostohaapja felé a lány az ujjával. Ivo döbbenten hallgatott. Valószínűleg azt remélte, hogy Gerard csak kíváncsiskodott, de alapjában véve nem tud semmit. - A szervezett műkincslopásokról szóló anyagon dolgozik. - Keira hallotta, hogyan kapkod Ivo levegő után. Mivel azonban a férfi továbbra sem szólalt meg, folytatta: - Azt állítja, van egy nemzetközi tolvajbanda, amelyik rendelésre lop. Gazdag gyűjtők meg akarnak szerezni bizonyos festményeket, de a piacon nem tudják megvenni őket, mert köztulajdonban vannak. Ezért hivatásos műkincstolvajokat bíznak meg, hogy szerezzék meg nekik a kiszemelt műveket. Ivo heves káromkodásban tört ki. Azután összeszedte magát, és higgadtan kérdezte: - Bizonyítékai is vannak? Vagy csak légből kapott mese az egész? - Ez nem mese, ugye, Ivo? - Honnan tudjam én azt? A lány jeges tekintettel nézett rá. - Ne játszd nekem az ártatlant! Az a gyanúm, hogy Gerard bizonyítékot gyűjteni érkezett Tangerbe... mert úgy gondolja, hogy te is belekeveredtél az ügybe. - Ezt mondta neked? - kérdezte Ivo élesen. - Igen. - Te pedig erre beengeded a házamba, és hagyod, hogy körülszaglásszon, kikérdezze Hassant... - A magángyűjteményedet akarta látni. Ivo kényszeredetten nevetett. Szemmel láthatóan nehezen tudta visszafojtani a haragját. - A magángyűjteményemet? Miről beszélsz tulajdonképpen? - Hagyd már abba a komédiázást, Ivo! - szólt rá Keira ingerülten. - Pontosan tudod, mire gondolok. Ezekre a képekre, itt a magánlakosztályodban. - Mit meséltél ennek a fickónak, Keira? - kérdezte Ivo fojtott hangon. - Az iránt érdeklődött, hogy vannak-e más festményeid is, és én elmondtam, hogy van még néhány a külön lakosztályodban is. Nem is sejtettem, hogy ez ekkora titok... vagy hogy miért zárod le örökké ezeket a helyiségeket. - Biztonsági okokból tartom őket zárva! - horkantott fel Ivo. - Nem akarom, hogy meglopjanak. És megmondhatod a riporter barátodnak, hogy a lakosztályt éjjel-nappal kamerák figyelik. Ha csak egy egér is megmozdul odabent, azonnal megszólal a villában meg a rendőrségen a riasztó. Ha tehát megpróbál betörni ide, nagyon könnyen egy marokkói börtönben találhatja magát! - Ezzel soha nem próbálkozna. Nem bolond! - A lány mély lélegzetet vett. De attól tartok, tud erről az ausztrál festményről. Látott egy... - Mit beszélsz? - vágott közbe Ivo. - Hát ennek az ausztrál festőnek a sivatagi tájképe... - Tisztában vagyok vele, melyik festményre gondolsz! - kiáltott rá Ivo. - Mi a fenének beszéltél neki róla? - Én nem mondtam semmit. Látott egy fényképet a londoni házamban. - Micsoda? Hogy került hozzád fénykép erről a festményről? - Édesanyám elküldött néhány fényképet rólatok, amelyek egy összejövetelen készültek a lakosztályodban. A háttérben tisztán látszanak a festményeid. Gerard az egyikben ráismert egy lopott képre, amelyik egy ausztráliai nyilvános galériából tűnt el. - Ez az ostoba nőszemély! - szitkozódott Ivo. - Nem szólt nekem, hogy fényképezett, arról meg végképp nem, hogy elküldött neked néhány képet! - Ne beszélj így az édesanyámról! - háborodott fel Keira. - Egyébként ő maga is rajta van a képeken, tehát nem ő fényképezett. Valamelyik barátod lehetett, aki aztán adott neki a másolatokból. - És ő meg elküldte neked! Ha csak sejtettem volna, hogy ilyen képek léteznek... Nem fejezte be a mondatot, de a lány nagyon is jól el tudta képzelni, hogy rögtön megsemmisítette volna a fotókat. Megvetően nézett Ivóra. - Tudta az édesanyám, mi folyik itt? Hogy ezek a festmények lopottak? - Ki mondta, hogy lopottak? A barátod? Elment az esze! - Ne hazudj nekem, Ivo! Engem csak egy dolog érdekel: benne van az édesanyám? Mostohaapja hallgatott, és sötét tekintettel a padlóra meredt. - Nem - morogta végül. - Azt hiszed, olyan bolond vagyok, hogy bármit elmondjak neki? Ö képtelen titkot tartani. Jó játéknak vélte volna az egészet, és széltében-hosszában mindenkinek elmesélte volna. Keira egy másodpercre megkönnyebbülten hunyta le a szemét, azután kérdőn pillantott a mostohaapjára. - Miért tetted ezt, Ivo? Úgy értem, bármit megvehetsz, amit csak akarsz. Akkor miért kockáztatod a börtönt... egy festményért? - És te miért tömöd tele magad ennivalóval, hogy aztán mindent kihányj? kérdezte a férfi durván. Keira zavartan hallgatott. Tényleg, miért? - gondolta. Ki tehet erről? Ivo fagyosan figyelte. - Tudod, hogy én soha ki nem állhattalak. Zárkózott, akaratos kis béka voltál, és az első pillanattól fogva éreztem, hogy nem szeretsz. Kár, hogy az apád nem tartott rád igényt. Felajánlottunk neki, de hallani sem akart rólad. Minden szava ostorcsapásként hatott a lányra, bár semmi újat nem mondott. - Csak zavartál bennünket, Elise-t meg engem, de hát nem tehettünk semmit ellene - folytatta Ivo mérgesen. - Most miért meresztesz rám ekkora szemeket? Előtted lehet, hogy nem világos, mitől van ez az evési zavarod, de engem nem lep meg. Ami persze nem azt jelenti, hpgy bocsánatot kérek tőled. Én kemény iskolát jártam ki, ahol az életben maradás szabálya úgy szólt: vagy te, vagy én. Nekem pedig Elise-re nagyobb szükségem volt, mint rád. Elismerem, gyerekként nem lehetett könnyű ilyen körülmények között élni... de hidd el, nekem még rosszabb gyerekkor jutott. Megjártam a poklok poklát, és ezért van szükségem erre a festményre. Igen, szükségem van rá! A gyűjtés nem egyszerűen szeszély, hanem szenvedéllyé válik. Nem tehetek róla. Keira némán figyelt, és közben azt kérdezte magában, miféle ember ez a férfi. Gyerekkorától kezdve goromba, tapintatlan, szeszélyes és kapzsi alaknak ismerte. Ha csak tehette, szándékosan távol tartotta az édesanyjától. Nem elégedett meg azzal, hogy feleségül vette Elise-t... teljesen ki akarta sajátítani magának. Mostohaapja most elfordult, és kinézett az ablakon. - Te semmit sem tudsz rólam. A sajtóban a maga erejéből lett milliomosként emlegetnek, és ez így igaz. Én magam teremtettem meg azt az embert, akit te ismersz, akit a világ ismer. Valamikor, réges-régen Ivo Krensky egészen másmilyen volt... Másmilyen Ivo Krensky? Mire gondol? Ivo halkan, mintha magában beszélne, folytatta: - Odesszában születtem, 1929-ben. Ez persze nem sokat mond neked, mert nem ismered azt a világot, ahonnan én származom. Elment az ablaktól, és levett a falról egy húszas évekbeli, art deco stílusban készült, bekeretezett plakátot. - Megnézted ezt valaha alaposabban? Keira lassan ingatta a fejét. A kép egy filmet hirdető moziplakát volt. Nagy kőlépcső látszott rajta, meg katonák feltűzött szuronnyal, mindez fakó kékben és szürkében egyetlenegy rikítóan vörös folt vált ki, az, ahol egy elesett ember feküdt a vérében. A lány elolvasta a film címét, és emlékezett is rá, hogy látta. - A Patyomkin? Ivo bólintott. - A Patyomkin cirkáló. Nagyszerű orosz film, amely egy Odesszában, 1905-ben lezajlott valós történelmi esemény alapján készült. Egyszerre tört ki zendülés a hadihajón meg sztrájk a munkások között, és a kormány a hadsereggel verette le a felkelést... Odessza szép város, széles sugárutakkal, strandokkal, meg aztán ott van természetesen ez a lépcső is... a Patyomkin-lépcső, ahogyan most hívják. Pompázatos valami, színtiszta gránit. Azokat, akik ott haltak meg, a forradalom óta hősökként tisztelik, emlékművet állítottak nekik. Mindenesetre Odesszának az a része, ahol én akkoriban laktam, ronda hely volt... szürke, vigasztalan bérkaszárnyák mindenhol. Egyetlen szobában laktunk, és az ablakunkból csak fekete tetőket láttunk. - Mikor jöttél el Oroszországból? - kérdezte Keira tétován. - Nem vagyok orosz! - oktatta ki Ivo mérgesen. - Ukrán vagyok. Odessza Ukrajnában van. Még ennyit sem tudsz? - De én mindig azt hittem... Mindenki úgy tudta, hogy orosz vagy, és te soha nem mondtál ellent! - védekezett a lány csodálkozva. - Én nagyon korán megtanultam tartani a számat - válaszolta Ivo nyersen, és visszaakasztotta a helyére a plakátot. - Ez az első kép, amelyik az enyém lett. Egy kiállításon loptam a negyvenes évek végén New Yorkban. Ezzel vette kezdetét a gyűjtőszenvedélyem. A képzőművészet mindig is gyönyörködtetett, de hosszú éveken át nem tudtam megvenni azt, ami tetszett. - Ezért loptad el? - Kímélj meg az erkölcsi prédikációidtól! - szólt rá Ivo hidegen. - Amikor ezt a plakátot megláttam, egyszerűen meg akartam szerezni... emlékbe. Az.akkori szovjetunióbeli életnek egy jó oldala volt: a múzeumok és a képtárak. A belépés nem került pénzbe, és a legszebb, legbámulatosabb dolgokat lehetett látni. Most először csengett igazi érzés a hangjában, és Keira némi részvétet érzett ez iránt az ember iránt, akitől idáig mindig csak viszolygott. - Éhes disznó makkal álmodik... - csillant fel Ivo szeme. - Az apám hadihajón szolgált, az anyám halat belezett a halpiacon. Mindig akadt mit ennünk, de én gyűlöltem ezt a szűkös életet. Ha a nagyapám nem lett volna... Ő művész volt. Szóval innen fúj a szél, gondolta Keira. Tudta, hogy Ivo művészetimádatának kell hogy legyen valami gyökere. - Nem számított nagy festőnek - folytatta Ivo szárazon. - De szenvedélyesen rajongott a művészetért. Végül az odesszai operában kapott díszletfestői állást. Csak akkor dolgozott, ha új díszleteket kellett készíteni. Közben sok ideje maradt. Mivel a szüleim mindketten dolgozni jártak, rengeteg időt töltött velem a szűk kis lakásunkban, mesélt nekem az európai művészetről, könyveket mutatott a műalkotások fényképeivel, elvitt múzeumokba és képtárakba, megtanított rajzolni meg festeni. Akkoriban azt terveztem, hogy festő leszek, de ugyanúgy, mint a nagyapámból, belőlem is hiányzott a tehetség. Úgy látszik, ez a mi családi átkunk: a művészétszeretet tehetség nélkül. Keirában ismét halvány együttérzésféle támadt fel. Fájdalmas dolog lehet, ha valakiben munkál az alkotás vágya, de nincsenek meg a szükséges adottságai ahhoz, hogy tettre váltsa. Mostohaapja visszament az ablakhoz, és háttal fordult felé. - Amikor világossá vált a számomra, hogy a nagyapámhoz hasonlóan belőlem sem lesz soha jó festő, elhatároztam, hogy mégiscsak festményekkel fogom magam körülvenni. Képeket vásárolok, mihelyt elég pénzem lesz, és aztán rajtam kívül senki más nem láthatja őket. Akkoriban ez nem volt több hóbortos gyerekálomnál. Semmilyen esélyem sem lehetett meggazdagodni, amíg Odeszszában éltem. - Sosem meséltél arról, hogyan kerültél el onnan... - mondta óvatosan Keira. - Nagy úr a megszokás - dörmögte Ivo. - Előbb sokáig nem lett volna tanácsos beszélnem róla, azután meg már én nem akartam. 1938-ban történt, kilencéves múltam, küszöbön állt a háború. Anyám meghalt gyermekágyban, télen pedig a nagyapám tüdőgyulladásban. Apám részt vett az ukrán függetlenségi mozgalomban, ami Sztálin idején nem kis veszéllyel járt. Feljelentették, és hónapokon keresztül kellett bujkálnunk a katakombákban... egy föld alatti üregekből és járatokból álló hatalmas labirintusban, amelyben évszázadok óta bűnözők meg számkivetettek keresnek menedéket. Hideg és nedves sötétség uralkodik odalent, de az ember biztonságban érezheti magát az üldözői elől. Az apámnak volt egy barátja, egy török kapitány, aki ide-oda ingázott a teherhajójával Odessza és Isztambul között. Az apám egyszer megmentette az életét. Ezért ő hálából kicsempészett minket a hajóján az országból. - Ez nagyon veszélyes lehetett! - Keirát egyre jobban lebilincselte az elbeszélés. Nem is gondolta volna, hogy Ivo élettörténete ilyen drámai és kalandos módon alakult. A férfi keserűen mosolygott. - Minden hajót átvizsgáltak, mielőtt kifutott. Lelőttek volna, ha megtalálnak. A török egyebek mellett pár láda vodkát is berakodott. Az egyik ládának a vodkásüvegek alatt dupla feneke volt. Az alatt rejtőztünk el. - Nagyon féltél? - kérdezte együttérzően a lány. Egy kilencéves fiúnak ez rettenetes élmény lehetett, gondolta. - Hát mit gondolsz? - válaszolta Ivo megvetően. - Ott lapultunk az apámmal a ládában, mozdulni sem tudtunk, szuroksötét volt, büdös, és a tenger is eléggé háborgott. Három napig kellett kitartanunk étlen-szomjan, míg Isztambulban lopva kicsempésztek a partra. A török hatóságok ugyanis azonnal visszaküldték volna. Keirát tényleg megdöbbentette az, amit Ivo elmondott. Kemény fickó lehetett, ha mindezt kibírta. - Hogyan kerültél azután Törökországból Amerikába? - Apám barátja adott kölcsön nekünk némi pénzt. Gondolom, nem nagyon hitte, hogy valaha megkapja, de mi öt év leforgása alatt visszafizettük. Apám a New York-i kikötőben kapott állást, én pedig iskolába jártam, de ahogy lehetett, dolgoztam is, és elkezdtem pénzt keresni. Hamar rájöttem, mihez van igazán tehetségem: az eladáshoz. Először utcai piacokon dolgoztam, azután ügynöki állást kaptam egy traktorgyártó cégnél Közép-Nyugaton, és beutaztam egész Amerikát. Az egyik ilyen utazásom alkalmával találkoztam az úton egy emberrel, aki műanyag vödröket próbált eladni. Rájöttem, hogy a műanyagé a jövő. Megalapítottam tehát a saját cégemet, amely azonnal beütött. - így szerezted a vagyonodat? Műanyaggal? - Előbb műanyaggal, később elektronikus dolgokkal, főként számítógépekkel. Pénz dolgában szerencsés kezem van. - Kihívóan nézett Keirára. - És minden törvényesen zajlott. Tisztességes úton kerestem meg a pénzemet. Ahogy megengedhettem magamnak, elkezdtem festményeket vásárolni. Például megjutalmaztam magam ha különösen jó üzletet kötöttem... akkor megvettem a legjobb festményt, amit ki tudtam fizetni. így jött létre lassanként a gyűjteményem. Időközben néhány csodálatos alkotás is a tulajdonomba került, de ezekből soha nem elég... Nincs annyi festmény a világon, amennyi csillapítani tudná az étvágyamat. Egyre újabbakat kell vásárolnom, és néha olyanért bolondulok meg, amilyet nem tudok megvenni... - Ilyenkor gondolkodsz arról, hogy ellopasd? - fejezte be a mondatot Keira. - Ezt nem mondtam, ne próbálj ilyesmit a számba adni! - förmedt rá haragosan Ivo a lányra. - Milyen jogon ítélkezel te fölöttem? Mindezt csak azért meséltem el neked, hátha megérted, miért van szükségem ezekre... - Körbemutatott a festményekkel teli falakon. - De még mindig nem érted, igaz? - Megvetően legyintett. - És soha nem is fogod megérteni. Ugyanolyan ostoba nőszemély vagy, mint az anyád. Elárultál ennek a riporternek. Nem akarlak többé látni, megértetted? Csomagold össze a holmidat, és tűnj el a házamból! - Már megrendeltem a jegyemet, és még ma délelőtt elrepülök - felelte Keira. Azért mondanék még valamit: nekem mindegy, hogy látlak-e még valaha, vagy sem, de ne próbáld megakadályozni, hogy meglátogassam az édesanyámat... mert akkor elárulom neki, mibe keveredtél, és tudom, hogy ennek nem örülnél. Ivo sötét arccal szorította össze az ajkát, és hallgatott. - Komolyan gondolom - figyelmeztette a lány. - Ha látni akar, nem fogom meggátolni benne - ígérte meg a férfi fogcsikorgatva. Keira bólintott. - Rendben. Akkor most hálás volnék, ha Hassan kivinne a repülőtérre. - Azt nem lehet. Menj taxival! Hassanra itt lesz szükségem. - Azzal Ivo egyszerűen otthagyta, és elkezdte leszedni a képeket a falakról. A lány rögtön megértette, hogy ez mit jelent. El fogja tüntetni mindet. Hogy hová? Mi köze neki ehhez? Valószínűleg soha többé nem látja Ivo Krenskyt. Amikor Keira távozott a lakosztályból, és lement a földszintre, megszólalt a telefon. Hassan vette fel a kagylót. - Nem, uram, nem tudom a telefonhoz hívni. Sajnálom - mondta kimérten. Letette a hallgatót, és odafordult Keirához. A pillantása felbőszítette a lányt. - Engem kerestek? Hassan a szeme villanásával intett igent. - Bocsásson meg, Miss Keira - mentegetőzött szenvtelen udvariassággal -, de Mr. Krensky rendelkezése szerint nem szabad megengednem, hogy telefonáljon Mr. Findlayvel. - Szóval ő volt az? - A férfi viselkedéséből magától is rájött. Hassan kifejezéstelen arccal bólintott. - Honnan tudja, hogy nem hívtam már én fel réges-rég? - kérdezte hevesen. - Még egyszer bocsásson meg, de kihallgattam a hívásait. A lány felháborodottan nézett rá, - És ha felhívtam volna? - Akkor megszakítottam volna a vonalat. Keira alapjában véve szerette Hassant, és most hihetetlenül elszomorította a kettejük között tátongó áthidalhatatlan szakadék. Alig várom, hogy otthon legyek - gondolta hirtelen. Alig várom, hogy mindezt magam mögött hagyjam! - Volna szíves taxit hívni, Hassan? - Már megtettem, kisasszony. Mindjárt itt lesz. Öt perccel később megérkezett a taxi, és Keira anélkül, hogy visszafordult volna, elindult. A taxi már a kapu közelében járt, amikor egy nagy teherautó haladt el mellettük a ház irányába. Azért jött, hogy elvigye a lopott festményeket? Ha Gerard nem ér ide hamarosan a rendőrséggel, elkésik. Nem lesz bizonyíték Ivo ellen. Gerard engem fog okolni - gondolta Keira. Azt fogja hinni, hogy én figyelmeztettem ivót. Nagyon dühös lesz rám. A lány most nem szeretett volna a férfi szeme elé kerülni. Főként, mivel Gerardnak minden oka megvolt, hogy haragudjon rá. 11. FEJEZET Keira késő délután érkezett meg Chelsea-be. Fülledt, nyomott időjárás fogadta. Vihar közeledett. Keira elviselhetetlenül magányosnak érezte magát, amikor becsukta a bejárati ajtót. Csend uralkodott a kis házban, a mellette állóban úgyszintén. Gerard még bizonyára Tangerben van. Talán nem is jön ide vissza többet. Ivo nyilván mindent megtesz azért, hogy megszabaduljon ettől a bérlőjétől. Gerardnak feltehetőleg éves, vagy még hosszabb szerződése van, de Ivo előbb vagy utóbb meg fog fizetni neki. Gerard el fog menni. Rosszabb lesz-e, mint a közelében lenni semmibe vett idegenként? Keira nem tudta. Csak egyet tudott: kicsúszott a lába alól a talaj, és zuhant a mélybe. Fájt a feje, egész testében reszketett. A repülőút alatt nem sírhatott. Nem is evett semmit, pedig a gyomra követelte a magáét. Amikor a többi utas evett a repülőgépen, ő félrenézett. Nem mert enni, mert attól félt, hogy nem tudná abbahagyni, és gúny tárgyává válna a többiek előtt. Most viszont egyedül volt. Berontott a konyhába. Könnyáztatta arccal tépte fel az összes szekrényt, és kétségbeesetten keresett valami ehetőt: kekszet, süteményt, bab- és ananászkonzervet, egy nagy darab cheddarsajtot, sonkát. Azonnal kellett minden. Nem várhatott addig, míg megfőz valamit. Ereznie kellett az ennivalót a szájában. Amit talált, mindent kiszórt az asztalra, és elkezdte válogatás nélkül magába tömni. Csöngött a telefon. Keira nem vett róla tudomást. Tovább csöngött. Végül elhallgatott. A lány talált egy zacskó homogénezett tejet a hűtőszekrényben, és mohó kortyokban inni kezdte. A telefon újra csöngött. Keira nem törődött vele. A telefon elhallgatott. Nem sokkal később azonban megint megszólalt. Ez már kezdett Keira idegeire menni. - Maradj csöndben! - kiáltott rá a készülékre, de az makacsul csöngött tovább. Végül már nem tudta tovább elviselni, felkapta a kagylót, és belekiabált: - Hagyd már abba a csöngetést! - Keira? - Sara aggódó hangja hallatszott a kagylóban. - Hagyj békén, légy szíves! - nyögte a lány, majd letette. Az átok azonban megtört. Ránézett a konyhában szétszórt ennivalóra, és háborogni kezdett a gyomra. Jaj, nem! - gondolta -, már megint megtettem! Zokogva botorkált fel a lépcsőn, be a fürdőszobába. Pár perccel később meleg fürdőt készített, és míg várta, hogy megteljen a kád, hideg vízzel megmosta felhevült, kisírt arcát. Mint minden habzsolási roham után, most is piszkosnak és bemocskoltnak érezte magát. Mikor sikerül végre mindörökre kitörnie ebből az ördögi körből? Annyira bizakodott már, és most néhány héten belül két rohama is volt! Meztelenül lépett bele a meleg, rózsaillatú fürdővízbe, reszketve kinyújtózott, és lehunyta a szemét. Hála istennek, hogy Sara telefonált, ki tudja, meddig evett volna különben. Ha egyszer elvesztette az önuralmát, csak nagyon nehezen parancsolt megálljt magának. Odalent ismét csöngött a telefon. Majd később visszahívja Sarát, és megnyugtatja barátnőjét, hogy semmi oka az aggodalomra. Mostani állapotában Sara inkább magára gondoljon, és pihenjen. Keira nem vette volna a lelkére, ha barátnője megteszi a fárasztó utat Sussextől Londonig csak azért, hogy meggyőződjön, nincs-e neki valami baja. Halvány mosoly suhant át Keira arcán. Sara legalább őszintén aggódik érte. Ez jóleső érzés volt. Egy villám vakító fénnyel árasztotta el a fürdőszobát. A lány ijedten rezzent össze, és kinyitotta a szemét. A következő pillanatban megdördült az ég. Kitört a vihar. Az ég odakint szurokfeketére változott. Mivel Keira nem gyújtott villanyt, a kezéig alig látott el a fürdőszobában. Félt a sötétben. Gyorsan kilépett a kádból, és úgy, ahogy volt, nedvesen belebújt a fürdőköpenyébe. Megtörölte a lábát, kihúzta a kád dugóját, majd bement a hálószobába. Lefeküdt az ágyra, és minden villámlásra, dörgésre összerezzent. Egy idő múlva erőt vett rajta a kimerültség, és elszundított... Olyan zajra ébredt, amit nem okozhatott a kinti vihar. A lánynak azonnal kiröppent az álom a szeméből. Felült, és dobogó szívvel látta, hogy hálószobája ajtaja lassan kinyílik. Keirának nem jött ki hang a torkán. Sötét alak jelent meg a küszöbön, csöndben belépett a szobába, és megállt az ágy mellett. A lányt megnevezhetetlen félelem kerítette hatalmába. Azután egy mély, bosszús hangot hallott: - Na, te bolond, mit csináltál már megint magaddal? - A következő pillanatban a hívatlan vendég felgyújtotta az éjjeliszekrényen álló lámpát. Keira elvakulva, hitetlenkedve pislogott fel a férfira. Nyitott gallérú fehér inget viselt meg szürke nadrágot és egy könnyű zakót, amelyen esőcseppek nyomai látszottak. Képzelődik? A tudatalattijából varázsolta volna elő a férfit? Ez nem lehet Gerard! - De hát te Tangerben vagy! - mondta révült hangon. - Mindjárt a következő géppel utánad repültem, mert szerettem volna tudni, milyen állapotban vagy. Keira kitért a tekintete elől. Nyilván benézett a konyhába, és látta, hogy újra visszaesett. Az elmúlt egy év alatt ez csak kétszer fordult elő... miért kellett a férfinak éppen ilyenkor feltűnnie a színen? kI1 gyC? kérdezte a férfi- és Keira gyűlölte hogy igaza van. , Felhagynál végre azzal, hogy állandóan betörsz hozzám? - kiáltott rá ellenségesen. - Kezdem azt hinni, hogy valójában hivatásos betörő vagy, és nem újságíró. Első dolgom lesz holnap felszereltetni egy biztonsági zárat az ajtómra. Akkor nem jutsz be majd ilyen könnyen! - Nemsokára amúgy is kiköltözködöm. A nyugodt bejelentésre Keira elnémult. Kábultan próbálta felfogni a férfi szavainak értelmét. Kiköltözködik, elmegy. Soha nem látja többé. A lányt megbénította a fájdalom. Gerard figyelte a lány sápadt, feszült arcát, és szemmel láthatóan igyekezett kitalálni, hogy mire gondol. Szája sarka keserűen megvonaglott. - Ahogy elnézem, ez nem sújt porig. - A férfi bosszúsan túrt bele sűrű fekete hajába. - Mit vársz tőlem? Hogy könnyekre fakadjak? - suttogta Keira, de a legszívesebben a nyelvét harapta volna le, mert nem sok választotta el attól, hogy pontosan ezt tegye. Visszanyelte keserűségét, és gyorsan témát váltott. - Azt hittem... hogy legalább egy évre kivetted a házat. - Úgy is van, de a mostohaapád máris bejelentette, hogy nem fogja meghosszabbítani a szerződést. Elhatároztam hát, hogy vásárolok egy lakást a tévéstúdiók közelében egy új házban. - Beszéltél vele Tangerben? Mit mondhatott neki Ivo? Keira örült, hogy nem kellett jelen lennie a beszélgetésen. - Ma reggel. Gondolom, nem sokkal azután, hogy kimentél a repülőtérre. Ragaszkodott hozzá, hogy megmutassa a magánlakosztályát... Keira nyelt egyet. - És megmutatta... Úgy értem, a képek még...? Gerard keserűen felnevetett. - Mit képzelsz? Amikor odaértem a villához, még éppen láttam kikanyarodni egy teherautót. Gondolom, arra rakodták fel a képeket. Ivo tehát eltüntette a festményeket. A lány zavartan simított végig a homlokán. Közben szétnyílt a fürdőköpenye, és látni engedte szép, meztelen testét. Gerard megbabonázva meredt fehéren csillogó, formás lábára... Keira elpirulva és ijedten húzta össze magán újra a fürdőköpenyt, eltakarva meztelenségét. Jóságos ég, Gerard még azt hiszi, hogy szándékosan csinálta! - Veled ment a rendőrség? - kérdezte gyorsan. Gerard nem szívesen vette le pillantását a lány testéről. - Nem. De hát nem is tudhattam, hogy a mostohaapád Tangerben van, ugye? Szavaiból szemrehányás érződött. - Te nem akartál velem beszélni, amikor tegnap este és ma reggel telefonáltam a villába. Hassan barátunk mindkétszer udvariasan, de határozottan közölte, hogy nem tud a telefonhoz hívni. Én időközben beindítottam a gépezetet, tájékoztattam a londoni munkatársamat, hogy nagy valószínűséggel lopott festmények találhatók a Krensky-villában. Forgatócsoportot akart küldeni Tangerbe, és kapcsolatba lépett az Interpollal. A törvény kerekei azonban lassan őrölnek, és az is időbe telik, míg egy forgatócsoport a helyszínre érkezik. - Tehát egyedül mentél a villába? - Hogy beszéljek veled. Abban reménykedtem, hátha mégis le tudlak beszélni arról, hogy figyelmeztesd a mostohaapádat. De már elkéstem! - Szürke szeme haragosan villámlott. - Te mindent elmondtál, és neki maradt elég ideje eltüntetni a festményeket. - Nem volt szükség rá, hogy én szóljak neki - válaszolta Keira. - Hassan mindenről tájékoztatta, amíg mi a szállodádban vacsoráztunk. - Hassan? - Gerard meglepettnek látszott. - Ő is egy húron pendülne ezekkel? Keira elgondolkodva hallgatott, mert ezt nem akarta elhinni. Szerette és tisztelte Hassant. - Kétlem. Hassan biztosan becsületes. Nem, azt hiszem, Hassan egyszerűen csak rólad beszélt... elmondta, ki és mi vagy, hogy meglátogattál engem, és körbevezettetted magad a villán, közben pedig rengeteg kérdést tettél fel a műkincsgyűjteménnyel kapcsolatban. Talán Hassan attól félt, be akarsz törni a villába. Ivo viszont tudta, ki vagy, és természetesen nem tetszett neki, hogy olyan nagyon érdeklődsz a gyűjteménye iránt. - Ezért aztán Tangerbe repült - tette hozzá élesen Gerard. - Igen, éjjel. - Keirának fájt a feje. Miért néz rá Gerard ilyen ellenségesen? - Mi fog történni most? Tovább nyomoz a munkatársad? Megcsinálja a műsort Ivóról? - A képek nélkül, bizonyíték nélkül? A tévé nem kockáztatja, hogy rágalmazás címén bepereljék! - Gerard átható tekintettel nézett a lányra. - Vagy hajlandó volnál arra, hogy szerepelj a műsorban, és mindent elmondj, amit a mostohaapád gyűjteményéről tudsz? Keira néhány másodpercig habozott, azután megrázta a fejét. - Még ha megtenném is, nem vagyok szakértő én nem tudok egy másolatot megkülönböztetni az eredetitől. A válasz nem lepte meg Gerardot. - Tudtad tegnap este, hogy Ivo útban van Tanger felé? - faggatózott tovább. - Nem! Jól rám ijesztett, amikor hirtelen felbukkant. És aztán elkezdte leszedni a képeket a falról... - A lány kényszeredetten elmosolyodott. - Szabályszerűen kidobott. Valószínűleg most jártam utoljára a tangeri villában. Ivo azt hiszi, én árultam be, és veled szövetkeztem ellene. Nem akar többé látni, ezt nyomatékosan kijelentette... különben is, soha ki nem állhatott. - Keserűen felnevetett. - Most legalább nyíltan kimondta, bele a képembe. A mostohaapám gyűlöl. És azt állította, hogy kezdettől fogva gyűlölt. Gerard aggódva figyelte a lányt. Keira szeme lázasan csillogott, sápadt arcán égővörös foltok ütköztek ki. - Ezt tulajdonképpen nem is kellett volna mondania. Mindig is tudtam, hogy nem kellek neki. Gerard halkan szitkozódott. Ez a fickó egy gazember! - Nem mondok ellent - bólintott rá Keira. - Es mi van az édesanyáddal? Meg fogja engedni Ivo, hogy találkozzatok? A lány ismét kényszeredetten elmosolyodott. - Meg kellett ígérnie, hogy ha az édesanyám úgy akarja, nem fogja benne megakadályozni. Ahogy azonban Elise-t ismerem, erre aligha kerülne túl gyakran sor. Soha nem igyekezett közelebbi kapcsolatba kerülni velem... miért éppen most jutna ez eszébe? - Sejtettem, hogy valami hasonló történt - jegyezte meg Gerard halkan. - Ezért jöttem a repülőtérről egyenesen ide, ahelyett, hogy előbb bementem volna a tévébe, és a szerkesztőségben beszámoltam volna a Tangerben történtekről. Éreztem, hogy nem vagy jól. Keira visszatartotta a lélegzetét. Mit akar ezzel Gerard mondani? Csak nem azt, hogy aggódik érte? - Nagyon féltem - vallotta be a férfi. - Attól tartottam, hogy... - Megköszörülte a torkát. - És igazam volt, ugye? Benéztem a konyhába. Újra elkövetted. Megint elkapott a roham. - De abbahagytam - suttogta a lány reszkető hangon. - Elkezdtem teletömni magam, de abba tudtam hagyni! - Megpróbálta nevetéssel elütni a dolgot. - És nem szeretnék előadást hallani arról, hogy ez mekkora őrültség. Magam is tudom. és te nem vagy lélekbúvár! - De neked pont arra lenne szükséged, a fenébe is! - felelte Gerard hevesen, és egészen közel ment az ágyhoz. Ne merj hozzámérni, Gerard Findlay, mert ütök! - figyelmeztette Keira. Hirtelen átvillant az agyán, hogy a fürdőköpeny alatt teljesen meztelen. Elvörösödve húzta össze mindkét kezével a köpeny hajtókáját, letette a lábát az ágyról, és felállt. Gerard egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét. - Nem kell tartanod tőlem, Keira - mondta lágyan. A lány dacosan nézett rá. Képtelen lett volna még több fájdalmat elviselni... Ebben a bizonytalan lelkiállapotában egy apróság elég lehetett ahhoz, hogy újra elveszítse lába alól a talajt... és ezúttal lehet, hogy nem sikerülne megállítania a zuhanást. - Tőled nem félek - felelte elutasítóan. - Én viszont féltelek téged! - vágta rá Gerard a lány legnagyobb elképedésére. Mióta először láttalak, küzdök az érzéseimmel. Rögtön majd megbolondultam érted. Keirának egy pillanatra kihagyott a szívverése. Értelme azonban védekezett az ellen, amit Gerard mondott: Ne hallgass rá! Ne hagyd, hogy hatalma legyen fölötted! - Csak éppen akkoriban futott zátonyra egy kapcsolatom - folytatta Gerard -, és semmi kedvet nem éreztem újat kezdeni. De amikor Sara azon a napon bekopogtatott hozzám, mert aggódott miattad, nem tudtam többé távol tartani magam tőled. És mire észbe kaptam, már elkéstem. Nem volt menekvés. Szavai feldühítették, de ugyanakkor izgatottá is tették a lányt. Vajon mit akar azzal mondani.... hogy nem volt menekvés? Ez úgy hangzik, mintha csapdát állított volna Gerardnak, és megfogta volna. Erre célzott? - Jó, de nekem nem kellesz! - válaszolta Keira, remegő hangja azonban elárulta. Gerard szeme felragyogott. - Mindketten pontosan tudjuk, hogy kellek neked... és hogy te is kellesz nekem - mondta, miközben feléje nyújtotta a karját. Keira rémülten lépett hátra, megbotlott az ágyban, és elvesztette az egyensúlyát. A férfi elkapta, majd rögtön magához húzta. A lány védekezett, és megpróbálta mindkét kezével ellökni magától. Gerard lehajolt, hogy megcsókolja, de Keira félrefordította a fejét. A férfi ekkor ajkával végigcirógatta a fülét, a nyakát, az arcát, majd feltartóztathatatlanul közeledett újra a szájához. Amikor megcsókolta, Keira érezte, nincs több ereje ellenállni. Halk sóhajjal nyitotta meg ajkát, és vágyakozva simult a férfi karjába. Gerard anélkül, hogy a csókból kibontakozott volna, lenyomta őt az ágyra. Térdével szétfeszítette a lány combjait, és közéjük feküdt. Becsúsztatta a kezét a fürdőköpeny alá, és elkezdte simogatni a lány mellét, mire Keira kéjesen felnyögött. A férfi arca kipirult, és nehezen lélegzett, amíg pillantása vágyakozva siklott végig Keira szép testén: fehéren csillogó, kecses nyakán, finom vállán, kicsi, kemény mellén, lágyan gömbölyödő csípőjén és karcsú combján. Keira nem tudta elviselni, hogy a férfi így nézi. Túlságosan is sokat nézegette magát kritikus szemmel a tükörben túlságosan is pontosan vélte ismerni testének minden hibáját. - Ne nézz rám! - kiáltotta, és újra lehúzta magához Gerardot, hogy ne lássa. A férfi Keira két melle közé rejtette arcát, miközben azt súgta: - Szeretlek nézni... gyönyörű vagy. Minden éjjel a testedről álmodom. - Ajkával rátapadt rózsaszínű mellbimbójára, majd gyengéden szívni kezdte. A lány lehunyta a szemét, és úgy érezte, hogy elolvad a gyönyörtől. - Te is álmodsz rólam, Keira? - kérdezte Gerard halkan. Mi értelme lett volna hazudni? - Igen... ó igen! - nyögte, és reszkető kézzel kezdte kigombolni a férfi ingét. Gerard türelmetlenül segített neki. Gyorsan megszabadult minden ruhájától, majd meztelenül belesimult Keira karjába, és vadul, szenvedélyesen csókolni kezdte a lányt. Keira ráfonódott a lábával, és csípőjét vágyakozva szorította hozzá. - Szedsz tablettát? - suttogta a férfi rekedten, és csókokkal borította el a lány testét. - Nem, mert soha nem feküdtem le senkivel... - Keira finoman beleharapott a férfi vállába, és izgatottan szívta be testének illatát. Hirtelen megértette, miért kérdezi ezt Gerard, és gyorsan hozzátette: - Végül is olyan mindegy! - Megőrült a férfiért, szüksége volt rá, és semmi sem gátolhatta meg abban, hogy most azonnal az övé legyen. - Nem egészen! - ellenkezett Gerard határozottan. Kihajolt az ágyról, és keresgélni kezdett a ruháiban. - Mit csinálsz? - kérdezte Keira csalódottan. Csak nem öltözik fel? Végre megtalálta, amit keresett, és visszafordult a lány felé. Keira látta az óvszert a kezében, és sértődötten megjegyezte: - Szóval te már eltervezted! Felkészülten érkeztél! - Néhány napja hordom már magammal... azt reméltem, hogy ebéd után a tangeri szállodámban fekszünk le egymással. - Gerard ingerkedve mosolygott Majdnem úgy is lett. Keira mélyen elpirult. - Te... te... A férfi szeme vidáman csillogott. - Ugyan már, Keira! Mi értelme megjátszani magunkat? Mindketten felnőtt emberek vagyunk, és nem kell engedélyt kérnünk, hogy azt tegyük, amit szeretnénk Mi itt a gond? A lány lehunyta a szemét. - Félek - suttogta. - Miért? - Nem tudom... Gerard a hüvelykujjával lágyan végigsimított Keira szép, érzéki ajkán. - Tudnod kell... beszéld meg velem, mondd meg, mi nyomaszt! Azt hiszed, nem érzem, milyen komoly gondot okoz számodra mindenféle kapcsolat? Hidd el, segít, ha beszélsz róla! Én nem vagyok lélekgyógyász, de szeretnék mindent tudni rólad. A lány mély lélegzetet vett. - Én téged nagyon... - Elhallgatott, nem tudta kimondani. - Kívánsz? - egészítette ki a mondatot Gerard. - Kívánsz, Keira? A lány, szemét még mindig szorosan lehunyva, bólintott. - És mi a baj? Mitől félsz? Keira keményen küzdött magával, de végül kimondta: - Hogy túlságosan megszeretlek! - Ijedten szorította össze a száját. Mindenestül kiszolgáltatta magát Gerardnak, és ettől megriadt. - De hát lehet valakit túlságosan szeretni? - kérdezte a férfi gyengéden. - Ki mondja meg, hol a határ? Én már most is téged szeretlek a legjobban a világon, és ez mintha napról napra csak fokozódna. Mikor kell elkezdenem visszafogni magamban a szeretetet? Mikor kell azt mondanom magamnak: elég? Jobban már nem szabad szeretni? A lány alig mert lélegzetet venni. - Azt mondtad... azt mondtad, hogy...? - Hogy szeretlek, Keira. Igen, szeretlek - ismételte Gerard megindultan. - Már aznap, amikor betörtem ide, és úgy feküdtél itt a padlón, mint egy összecsuklott bábu, tudtam, hogy ez lesz a vége. Hónapokon keresztül csodáltalak az ablakból, mert olyan csodaszép vagy, de semmiképpen nem akartam ilyen gyorsan belekeveredni egy új kapcsolatba. Azonban kezdettől fogva éreztem, ha közelebbről megismerlek, beléd fogok szeretni. És pontosan így történt. Olyan légies, olyan törékeny voltál, amikor felemeltelek, és feltettelek az ágyra. A törékenységed meghatott, elbűvölt, aggodalmat keltett bennem. Abban a pillanatban vesztem el. És most napról napra jobban szeretlek... Megcirógatta a lány arcát, lágyan végigsimította lezárt szemhéját, majd letörölte a sötét szempilláin csillogó könnyeket. Keira kinyitotta a szemét, és ránézett. - Én már azelőtt belédszerettem, hogy megismerkedtünk volna - suttogta. Már amikor a tévében láttalak, még mielőtt ideköltöztél volna. Amikor aztán Sara meghívott a bulinkra, és nem jöttél el, meg tudtalak volna ölni, mert olyan izgatott voltam, hogy végre megismerhetlek. De... - Mi a baj, Keira? - biztatta Gerard. - Olyan nehéz elmondani? - Nem akarlak elriasztani! - Ennyire súlyos a dolog? Csak nem vagy tömeggyilkos? - ugratta Gerard, hogy megkönnyítse a dolgát. A lány kényszeredetten nevetett. - Súlyosabb... Én, ha szerelmes leszek, túl követelőzőén szeretek... Az utolsó barátomat is ezzel ijesztettem el. - Ezt mondta neked? - kérdezte Gerard elgondolkodva. - Micsoda tökfej! Nyilvánvalóan nem neked való férfi volt. Beleszerettél valakibe, aki nem tudta azt nyújtani, amire szükséged lett volna. Amit pedig te tudtál adni, az nem kellett neki. - Erre már rájöttem, de az sem segített. Minden újabb visszautasításra ugyanúgy elfog a rémület... - Mint amikor nem hosszabbították meg a szerződésedet? A lány bólintott. - Egyszerűen előtörnek az érzéseim... nem tehetek semmit ellenük. - És akkor elkezdesz enni, ugye? Ezt időközben megértettem, Keira. Mit gondolsz, miért jöttem egyenesen ide a repülőtérről? El tudtam képzelni, hogyan hatnak majd rád a mostohaapád goromba szemrehányásai. Lassan ugyanis kezdelek egész jól megismerni. Szükséged van rám, édesem. Én vagyok számodra az igazi. Igen, hálás lehetsz annak a másiknak. Azért vártál rám, mert ő faképnél hagyott. - Gyöngéden kisimított egy hajtincset az arcából, és szenvedélyesen folytatta: - Nekem minden szeretetre szükségem van, amit csak adni tudsz. Soha nem lesz túl sok! Keira boldogságban úszva karolta át a nyakát. - Ó, édesem, ez csodálatosan hangzik, még ha nem is gondolod komolyan! A szerelem egész életében olyan volt számára, mint a délibáb a pusztán. Még mindig félt hinni benne. Gerard mintha megérezte volna. Két kezébe fogta az arcát, és komolyan a szemébe nézett: - Már látom, sok időt kell majd az ágyban töltenem, mire meggyőzlek, hogy valóban szeretlek! Keira halkan felnevetett, majd megborzongott, amikor Gerard szavai bizonyítására simogatni kezdte a testét. Lehunyta a szemét, hirtelen elfelejtett minden kérdést és bizonytalanságot, csak a határtalan vágy lüktetett benne, amit Gerard érintése ébresztett a testében.