Karodban vár a boldogság 
1. FEJEZET 
A szomszéd ház verandájára nyolc agyonkoptatott falépcső vezetett. Ugyanolyan udvarház volt ez is, mint amilyenben Florence lakott, mindkettőt a századforduló táján építették, egymástól alig ötven méternyire. Ez a távolság azonban nem tompította a csaknem két órája üvöltő tánczenét. 
Florence Duport biztos volt abban, hogy különösebb nehézségek nélkül megoldja az ügyet, hiszen a magassága tiszteletet parancsolt. 
Dühösen viharzott felfelé a lépcsőn  és nem vette észre a sötétben várakozó férfit. Nekirohant a férfinak, aki az ütközéstől elfojtott kiáltást hallatva elvágódott. Magas és erős testalkatú volt, és emiatt Florence is elveszítette az egyensúlyát, és a férfi ölébe pottyant. 
No, nézd csak, mit találtam  szólalt meg mély hangon, és a következő pillanatban a lány köré fonta a karját.  Honnan röppent ide ez a csinos madárka? 
Florence válasz helyett támadásba lendült. Még emlékezett arra, hogyan lehet cselgánccsal legyőzni az ellenfelet: gyors mozdulatot tett, a férfi mellkasára ütött... és a következő pillanatban már talpra is ugrott. 
Dühösen állapította meg, hogy a támadása nem járt sikerrel. A férfi még a cigarettáját sem ejtette el, sőt fürgén felugrott egy gyakorlott tornász mozdulataival. Florence védekezve emelte fel a kezét. 
Nana! Egy pillanat!  A cigaretta vége fölizzott, aztán a férfi hangosan felnevetett.  Abbahagyom! Becsületszavamra, abbahagyom! 
A cigarettát nagy ívben kidobta a fűbe, és jókedvűen nézett Florencera. A lány még kábult volt az ütéstől, és nem értette igazán, mire gondol a férfi. 
Mit hagy abba?  kérdezte türelmetlenül. 
A dohányzást  felelte ünnepélyesen.  Mert káros szokás..Most rögtön abbahagyom, és új életet kezdek. Mindenesetre szerencsésebb dolog, mint összeütközni magával. 
A halvány holdfényben Florence nem láthatta jól az arckifejezését, de a mondottakat kissé furcsállotta. 
Nem szándékosan tettem, elhiheti  válaszolta zavartan.  A mulatozástól zeng a ház, ezt már nem tűröm tovább. A nagynénim nyolcvanöt éves, és pihenni szeretne. Nincs szokva ilyen hangorkánhoz, hiszen ez New Hampshire legcsendesebb negyede. 
Igazán?  lépett közelebb a férfi, és Florence csak most vette észre, hogy szmokingot visel, fehér inget és csokornyakkendőt. Rövid, szőke haját hátrafelé fésülte, és olyan hihetetlenül vonzó volt, hogy a lánynak egy pillanatra elállt a lélegzete. Önkéntelenül is hátrált előle. 
 Én... Marie néni nagyon öreg  ismételte idegesen.  Olyan lárma van, hogy pihenni sem lehet, és dolgozni sem. Nem tudja, ki a... 
A házigazda?  nevetett megint a férfi.  Joel Fairmont a neve. Nagy hibát követett el, ugye? Ekkora murit csapott, és a szomszédokat meg sem hívta! Hát nem felháborító?! Ha jól sejtem, arra is kész, hogy riadóztassa a rendőrséget. 
 Ismeri Mr. Fairmontt? 
 Mintha a testvérem lenne  vigyorodott el kamaszosan a férfi , de ezt be nem ismerném soha. 
Nem is tételeznék fel mást magáról! 
Florence mármár elfeledte a dühét, mert rokonszenvesnek tartotta a férfit. 
Mégis panaszt kell tennem  folytatta aztán , már csak a nénikém miatt is. Milyen ember a házigazda? 
Hát... nehéz jellemezni... Bostoni aranyifjú, akinek sok pénze van. Soksok pénze. Ráadásul egyetlen garasért sem kell megdolgoznia. És maga kicsoda? 
Én? 
Igen. Mi a foglalkozása? Orvos? Ügyvéd? Belsőépítész? Tanárnő? 
Egyik sem  válaszolt Florence.  Ingatlanügynök vagyok. Mondja csak... Hol találom meg...? 
 Ingatlanügynök? No, ez aztán nagyszerű. 
Florence nem tudta eldönteni, hogy a férfi gúnyolódike. 
 Valahol itt tartózkodik  magyarázta mintegy mellékesen, és még közelebb jött a lányhoz. 
Tessék?  kérdezte Florence... Most már egyáltalán nem értette a férfit. Őrülttel lenne dolga?  riadt meg. Tüzetesebben szemügyre vette az erős állú férfit, aki elszánt tekintettel állt előtte. Keskeny szája körül azonban barátságos mosoly bujkált. 
A lányt egy belső hang arra figyelmeztette, hogy jó lesz óvakodni ettől a férfitól. 
Hirtelen újra elöntötte a méreg. Egész nap bosszantották, és estére hazatérve a tapintatlan szomszédok mulatozása fogadta. 
 Tehát mi a helyzet Mr. Fairmontnal?  kérdezte barátságtalanul. 
Florence bosszúságára a férfi elengedte a kérdést a füle mellett. 
 Nekem is mindig bajom volta magasságommal  tért ki a válasz elől.  Iskoláskorom óta heccelnek emiatt. Az anyám mindig azt hajtogatja: nyers erővel nem lehet megoldani a gondokat. Neki nem kellett törpék között élnie. A férfi fölegyenesedett, és hirtelen még magasabbnak tűnt.  Magán a sor  mondta. 
 Jaj, ne!  Florence szinte nyöszörgött.  Mindig azt hittem, hogy aránylag értelmes vagyok. Főiskolát végeztem, és három idegen nyelvet beszélek. A szavait azonban képtelen vagyok követni. Azt hiszem, túl sokat ivott ma este. 
 Nem én. Talán fel vagyok dobva egy kicsit, de ittas semmiképpen sem vagyok. Magán a sor! 
Ha azonnal el nem takarodik az utamból, megfeledkezem a jólneveltségemről... és ütök!  Florence forrt a dühtől. 
Pontosan...  nevetett megint az ismeretlen , pontosan ezt szeretném látni. Nos, rajta! 
 Tényleg azt akarja, hogy üssek?  A lány habozott. Magas és erős volt ugyan, de a férfi sokkal erősebb volt nála. Ha viszont ragaszkodik... 
 Igen, rajta csak. Üssön!  Levette a szmokingját, átdobta az előszoba korlátján, aztán mély lélegzetet vett, és megmozgatta a karizmait. 
Na jó, ha akarja  készült az ütésre Florence. Gondolatban még hozzáfűzte: így legalább kedvemre kidühönghetem magam. 
A férfi a cselgáncsozók jellegzetes testtartásában várta a támadást, ezért Florence úgy döntött, hogy másfajta állásból indít: jobb kezét ökölbe szorította, és a horogütésnek pontosan a férfi állát kellett volna eltalálnia. Az ellenfél azonban meglepően viselkedett. Nem hátrált, kivédeni sem próbálta a támadást, hanem annyira közel jött Florencehoz, hogy hozzáért a felsőtestével. Az ütés a semmibe szállt, és a férfi ebben a pillanatban már át is ölelte Florencet. A lány egyik szempillantásról a másikra a férfi karjában találta magát. 
Látja?  kérdezte a lányt. 
Florence annyira meglepődött, hogy védekezni sem maradt ideje. A férfi közelségétől teljesen összezavarodott. Talán a csodálatos nyári este okozta, talán a fárasztó munkanap, de nem tudott kiszakadni az ölelésből. 
 Ha én nő volnék, és verekedni akarnék... 
 Én nem akartam verekedni  vágott a szavába őszinte felháborodással.  Igazán, én... 
 Most már késő mentegetőzni. Ezt úgyis csak megszokásból mondja. 
Florence ellenkezni próbált. A férfi azonban gyorsabb volt, megcsókolta, és ettől elfelejtette az ellenvetéseit. Csak azt a különös bizsergést érezte, ami az egész testét átjárta. 
Amikor a férfi szája szabadon engedte az ajakát, a karjába kellett kapaszkodnia, hogy el ne essen. Idegenkedve nyitotta ki a szemét. Gyorsan lélegzett. Szemmel láthatóan a férfi is hasonlóan érezte magát. A lány ijedten bontakozott ki az ölelésből. Úgy érezte, hogy forog körülötte a világ. 
A férfi szólalt meg először. 
 Az igaz, hogy ilyen válaszra nem számítottam. 
Hogy merészelt...  csattant fel Florence,  Elállta az utamat, és kis híján megerőszakolt! 
El kell ismernem, hogy jólesett  nevetgélt a férfi. 
Florence utálta az effajta férfigőgöt. No, megállj! Majd megmutatom neked! 
Tudja, mire emlékeztet a csókja  kezdte csípősen.  Nyolcéves koromban megnyalta az arcomat egy tehén. Ilyesmit éreztem most is. 
 Odalenne a vonzerőm?  vonta fel csodálkozva a szemöldökét a férfi.  Ennyit érek, annyi tapasztalattal a hátam mögött. 
Azonnal hagyja abba! 
A kérés megint hiábavalónak bizonyult. A férfi a karjába kapta a lányt, és újra megcsókolta. Az eredmény ugyanaz volt, mint az előbb. Amikor elengedte, a kábultságtól nekizuhant a falnak. 
 Ugye jobb volt az előbbinél?  érdeklődött a férfi.  Vagy mutassak még valami mást? 
 Köszönöm, ne!  utasította vissza Florence.  Így is elhiszem, hogy valamikor nagy sikerei voltak. Amint a férfi ismét felé lépett, ijedten tette hozzá:  Valószínűleg még most is vannak sikerei. 
Nagy súlyt fektetek arra, hogy az ügyfeleim elégedettek legyenek a teljesítményemmel  jegyezte meg, és lekötelezően mosolygott. 
Florence szívesen visszavágott volna valami találó megjegyzéssel, de annyira zavarban volt, hogy semmi sem jutott az eszébe. Hirtelen könnycseppek gördültek végig az arcán, és nem tudott többé uralkodni magán. 
A férfi kinyújtotta a kezét, és megfogta az állát, így kényszerítette, hogy ránézzen. Florence mély levegőt vett. 
Meg kell keresnem Mr. Fairmontt  mondta halkan. Idegesen megigazította a haját, de a mozdulat csak a zavarából fakadt. Akárhogyan vágatta és kefélte a haját, úgy érezte, hogy semmiképp nincs előnyére a frizurája. 
Szép haja van  simogatta meg a férfi. 
Még azt sem láthatja, milyen a színe  felelte dacosan Florence. 
Bókra számított talán? 
Téved  sértődött meg Florence. Elpirult, mert valóban szép szavakat várt, de a sötétség jól leplezte a zavarát. 
Barna és selymes  játszadozott tovább a fürtjeivel.  Miért akar mindenáron Joelhoz fordulni a panaszával? Én is válaszolhatok helyette. Talán még nála jobban ismerem a választ. 
Megint karjába akarta zárni a lányt. 
Nem!  kiáltott fel ijedten Forence.  Mr. Fairmonthoz akarok menni. A férfi vállat vont. 
Ahogy óhajtja, hölgyem. 
Florence hirtelen ellépett a férfi mellől, aki rögtön cigarettára gyújtott. Így lehet hát megbízni a szavában! 
A házban szinte elviselhetetlen volt a lárma. Valaki teljes hangerőre állította a lemezjátszót annyira, hogy még a fal is remegni kezdett. Florence erőt vett magán, és belépett a nappaliba. 
A szobában körülbelül húsz pár tartózkodott. Rögtön látszott, hogy két különböző csoportot alkotnak. Az egyik csoport tagjai hosszú hajat és farmert viseltek, a többiek szmokingot és estélyi ruhát. 
Mindenesetre akadt egy figyelemre méltó kivétel. A mahagónilépcső lábánál egy fiatal nő modellt ült. Meztelen testére óriási fényszóró vetett fényt. Előtte egy szakállas fiatalember térdelt, és naplementét festett a hasára, a köldöke körül. 
Mérföldben számolva Laconia nem esett túl messzire Bostontól, társadalmilag azonban világok választották el a két várost. 
A harsogó zene miatta vendégeknek üvölteniük kellett, ha szólni akartak egymáshoz, és Florence néhány másodperc után úgy érezte, megsüketül. Mivel nem tudta, kihez forduljon, némi fáradsággal középre furakodott, és vizsgálódva nézett körül. Egy negyven év körüli, magas, erős testalkatú férfira lett figyelmes, aki szmokingban, csokornyakkendősen állta szoba sarkában. Vele kellene beszélnem, gondolta magában, amikor a férfi egyenesen felé indult. 
 Végre itt van, kedvesem  kiáltotta. Poharat nyújtott Florencenak, mosolyogva koccintottak, mert azt remélte, hogy szót ért vele. 
Az erős italtól köhögött, törölgette a szemét, és gyorsan visszaadta a poharat.  Nem ízlik?  ordította a férfi. 
Florence megrázta a fejét, és megint köhögött. Ivott egy pohár ásványvizet, amitől aztán jobban érezte magát. 
A nagynéném!  üvöltötte, és az ablakon át a házuk irányába mutatott.  Aludni szeretne! 
A férfi abban a pillanatban válaszolt, amikor a zene abbamaradt. A hirtelen támadt csöndben még hangosabbnak tűnt a kiáltása:  Nem, nem a nagynénjét, magát kérettem az ügynökségtől. 
Megragadta a csuklóját, és a vendégek hahotája közepette a lépcső felé vonszolta a lányt, aki teljes erejéből védekezett. 
Tévedés történt  tiltakozott, ami még inkább arra ösztönözte a vendégeket, hogy kinyilvánítsák igencsak egyértelmű jókívánságaikat, amelyektől Florencenak pirulnia kellett. Kétségbeesetten igyekezett kiszabadulni a szorításból. 
Miért tiltakozik?  méltatlankodott a férfi.  Kifizettem az ügynökséget. Minek játssza az eszét? 
 Azonnal eresszen el, vagy idehozom a rendőrséget!  kiáltott rémültem. 
 Az ég szerelmére, még nincs tizenhat éves?  Kinyújtotta a kezét, és a melléhez nyúlt. 
Ez már több a soknál, fortyant fel a lány, és elkapva a csuklóját villámgyors fordulattal a földre vágta. A férfi lassan felszedelőzködött, és szélesre tárt karral megint elindult a csinos ellenfél irányába, a vendégek sikongása közepette. A látvány minden jel szerint megfelelt az ízlésüknek. 
Florence gyorsan körülpillantott, és felfedezte a hátsó sarokban elhelyezett hangszórót. Várt, amíg a férfi a közelébe ért, aztán elkapta a szmoking hajtókáját, villámgyorsan padlóra küldte, és miközben zuhant, a gyomrába rúgott. 
A férfi kereszrülrepült a szobán, és a lemezjátszóra zuhant. Éles nyiszorgás hallatszott, majd minden elnémult. A férfi kábultan feküdt a leborult hangszóródobozok és a hanglemezek törmelékei között. 
Újabb haditerv ötlött az eszébe, mielőtt a vendégek magukhoz térhettek volna, elkiáltotta magát:  Rendőrség! Ellenőrzés! 
Az előkelő vendégsereg akkor sem pattant volna fel gyorsabban, ha Florence tüzet kiált. Látszott, hogy mindenkinek vaj van a fején. Mindenesetre pillanatok alatt kiürült a szoba. 
Ekkor lépett a szobába az a férfi, akivel Florence a verandán találkozott. 
 Mi folyik itt? kérdezte meglepetten, miközben körülnézett a feldúlt nappaliban. Úgy néz ki a lakás, mintha orkán tombolt volna végig. 
Sajnálom  válaszolt Florence.  Majd segítek Mr. Fairmontnak rendet csinálni. Amikor visszajön... Jaj, mi ez?!  Hirtelen lehúzta a fejét, mert valami elröpült mellette.  Denevér!  visította rémülten. 
A denevérektől kisgyerek kora óta félt, rettegett, hogy belegabalyodnak a hosszú hajába. 
Denevér?  csodálkozott az idegen.  Itt nincsenek denevérek. 
Florence felnézett, és nem hitt a szemének. A bal vállán tarka tollú, nagy madár ült. Papagáj! Csodálkozva nézett a lányra, kicsit oldalra hajtotta a fejét, és rekedtes hangon megszólalt:  Öreg csirkefogó! 
Florence teljesen elképedt. A madár egyetkettőt csapott a szárnyával, és új szónoklatba fogott.  Menj öreg mennykő!  kiáltozta rekedten. 
Nem mennydörgős, mennykő?  érdeklődött csodálkozva Florence. 
Honnan tudnám? Kékszakáll a nagyapámé volt, de a nagyanyám ki nem állhatta a madarat. Hova lettek a többiek?  kérdezte a lánytól. 
Nem tudom  válaszolta Florence ártatlan képpel.  Meséltem nekik a szegény 
öreg nénikémről, és a legnagyobb csodálkozásomra, másodpercek alatt eltűntek. Szóba került a rendőrség is, meg a füvek, meg ilyesmi. Hogy maradt itt egyedül? 
Füvek? 
Igen, hiszen érti: kábítószer. 
A férfi töprengett, aztán elnevette magát. 
Hová menjek? Hiszen itt lakom! 
 Tessék? Hogy mondta?  vonta fel a szemöldökét.  Talán maga Joel Fairmont? A férfi nem válaszolt, csak nevetett, de Florence számára ez éppen elegendő volt. 
Ez az ember eltitkolta, hogy ő Joel Fairmont, és még mindig nem akarja bevallani az 
igazat. Na, ez is jó lecke volt a számára. 
Csak az volt a gond, hogy nem hagyta megleckéztetni magát. Amikor Florence a 
jól bevált fogásával földhöz akarta vágni, a férfi karjába zárta a lányt, és fogva tartotta. 
Látom, egész jól áll a lábán, annak ellenére, hogy részegnek tettette magát. Jól 
átvert engem  állapította meg Florence, és igyekezett kiszabadulni az ölelésből. 
 Mindkét esetben igaza van. Ha tudni akarja, cselgáncsedző voltam. A házibulimat viszont alaposan elrontotta. 
Nem megmondtam, hogy a néninek alvásra van szüksége? Egyébként szívességet tettem önnek, Mr. Fairmont, hiszen magukra hagyta a vendégeit. Annak örüljön, 
hogy Fred bácsit nem hoztam magammal. 
Na jó  jött a megadó válasz.  Megértettem. És ki ez a Fred bácsi? 
 A helyi rendőrség parancsnoka, nagyon lelkiismeretes rendőr, aki legfőbb kötelességének tartja, hogy vigyázzon ránk, mert egyedül lakunk. 
 Valóban el tudta rontani a játékot  morgott Joel Fairmont, és elengedte a lányt.  Egyébként nem érdekel a nagybátyja. Ma este még egyszer jól ki akartam tombolni magam, mielőtt komoly fordulatot venne az életem. Ebből azonban már nem lesz 
semmi. 
Komoly fordulatot? 
Könyvet írok  tájékoztatta a férfi.  Ezentúl nyugodt körülmények közt élek majd. Ezért rendeztem a búcsúmurit, hogy elköszönjek az aranyifjúi múltamtól. Florence hitt neki, hiszen olyan szomorúan mondta. 
Ne vegye úgy a szívére  próbálta felvidítani.  Biztosan csak azért ilyen lehangolt, mert túl sokat ivott. 
A férfi ránézett, és Florence megigézve tekintett a kék szempárra, amely csodálatosan illett a szőke hajához. 
Nem vagyok részeg. Most még nem. Várjon csak hajnalí négyig, akkor majd 
észreveszi a különbséget. 
A férfi elég világosan adta tudtára a szándékait. A helyzet egyre fenyegetőbbé 
vált. 
Azt hiszem, mennem kell  mondta Florence Köszönöm, hogy lehalkította a 
lemezjátszót. 
 Nincs mit , aztán szórakozottan folytatta, amikor Florence az ajtó felé indult. 
 Várjon csak! Még a nevét sem tudom. 
 Duport  felelt a lány, és ijedten húzódott hátrább, amint a férfi újra felé indult. 
 Florence Duport vagyok. 
Tovább akart hátrálni, de egy felborult asztalba ütközött. Joel Fairmont csupán 
néhány centiméternyire állt tőle. 
 Miss Debord  mondta elgondolkodva.  Mi más is lehetne errefelé egy ifjú 
hölgy neve? Jöjjön ide! 
A férfi nem hagyott választási lehetőséget. Hirtelen magához húzta. 
 Duport  javította ki a lány, és még hozzá akart fűzni valamit, de nem jutott rá 
ideje, mert a férfi szájon csókolta. 
Valószínűleg csak a fáradtság teszi, gondolta kábultan Florence. Szerelem az első látásra  ilyesmi nem létezik! Megpróbált védekezni, de aztán feladta az ellenállását. Újra érezte a különös bizsergést, és azt, hogy gyorsabban ver a szíve. Akaratlanul is az idegen férfi nyaka köré fonta a karját. 
Végül talán az ágyában kötött volna ki, de közbelépett apapagáj. Hirtelen Florence vállára huppant, és erős csőrével húzogatni kezdte a fülcimpáját. Ettől aztán a lány 
magához tért. 
Úgy látszik, valóban nem vagyok már formában  mondta sajnálkozva Joel Fairmont, és elengedte.  Már a papagájom is ellenem szegődik. 
Tanuljon az esetből! 
A férfi nevetett. 
Iszik velem egy pohár bort?  Körülnézett a szobában, felfedezett egy tál szendvicset, és biztatta a lányt, hogy ő is lásson hozzá. 
Köszönöm! Nem kérek!  hárította el.  Nem eszem túl gyakran. 
Valóban?  hitetlenkedett a férfi.  Ilyen szigorú életvitelt folytat? Egy pohárka italt azonban csak elfogad? Már csak azért is, mert szomszédok vagyunk. 
Florencenak hirtelen kedve kerekedett móresre tanítani ezt a nagyképű Mr. Fairmontt. 
Nem tudom  válaszolta vontatottan , tömény italt nem szoktam inni, de egy hideg sör ellen nincs kifogásom. 
A férfi győzedelmesen nevetett. Ilyen késő este egy sör és egy csinos nő! Biztos volt a sikerben. 
Amikor visszajött a konyhából két nagy korsó sörrel, még mindig nevetett. Hideg, habzó sörrel kínálta a vendégét. Florence egészségére akarta kívánni, de a lány a cipőjére mutatott. 
Cipőben nem lehet senki egészségére inni, ezt tartja egy régi, kanadai közmondás. 
Igazán?  miközben ő is a földet nézte, követve a lány pillantását. 
Igen  nevetett a lány, és a következő pillanatban a korsója tartalmát a férfi fejére öntötte. 
Átkozott!  üvöltötte a károsult. 
Menj öreg mennykő!  krákogta a papagáj. 
Joel Fairmont lassan egyenesedett fel, így Florencenak volt ideje eljutni az ajtóig. A férfi arckifejezése semmi jót nem ígért, és Florence megijedt, hogy túl messzire merészkedett. 
Hirtelen ráüvöltött a lányra: Tűnjön el a lakásomból! Takarodjon a telkemről! És takarodjon el az életemből! 
Florence megfordult, kirohant a sötétbe, át a mezőn, végig a juharfák alatt és a hátsó ajtón keresztül jutott a házba. Az ajtót bevágta maga mögött. 
Maurice, a néni nagy fehér kandúrja felugrott a konyhaasztalra, és figyelmesen szemlélte a gazdáját. Florence bereteszelte az ajtót, bement a kis dolgozószobába, és kimerülten leroskadt egy székre. 
Átlapozta az iratokat, azt a szöveget kereste, amelyen dolgozott, amíg túl hangossá nem vált a szomszéd ház. Szórakozottan nyúlt a golyóstollért. Gondolatai még mindig Joel Fairmontnál jártak, akit két órával ezelőtt még nem is ismert, most pedig... 
Ó, nem!  nyöszörögte, és kénytelen volt arra gondolni, milyen szavakkal küldte el a férfi. Takarodjék az életéből? Ha ez olyan egyszerű volna! Amikor először meglátta a sápadt holdfényben, nem sejtette, hogy ez lesz a vége. De miért? Valami azt súgta, vagy a tudatalattija emlékeztette, hogy korábban már találkoztak. 
Joel Fairmont öntelt szoknyavadász, és épp annyira ellenszenves, mint a barátai. Miért kellett ideköltöznie? Inkább egy barátságos, csendes tanító vette volna meg a szomszéd házat! Florence akkor megmenekült volna ettől az esti bosszúságtól. 
Joel Fairmont megcsókolta! A lány kétségbeesetten húzta végig a kezét a száján, de a gyöngéd emléket nem sikerült olyan egyszerűen letörölni. 
Maurice besétált az aprócska irodába, és Florence lábához dörgölőzött. A lány képtelen volt odafigyelni a munkára, pedig nem volt nehéz feladata, mert New Hampshire területén szívesen vásároltak ingatlanokat. Csak a rengeteg papírmunka ne lett volna! Az íróasztalon halomban álltak az elintézetlen iratok. Florence lemondóan tolta félre a papírokat. 
Ismerem a dörgést, Joel Fairmont  mondta halkan, saját magának.  Végül is nem vagyok már kisgyerek, hiszen betöltöttem a huszonhetedik évemet. Tisztességes emberbe akarok beleszeretni, nem olyan szörnyetegbe, mint te. Szerencsére nincs 
szerelem első látásra. 
Ettől a bölcs mondástól tulajdonképpen meg kellett volna nyugodnia, azonban nyugalomról már szó sem lehetett. 
Az idős hölgy papucsban még százötven centi magas sem volt. Nem szenvedhette, hogy az unokahúga legalább egy fejjel túlnőtte, és ezért mindenről tudomást akart 
szerezni. 
2. FEJEZET 
Odakintről a szokásos reggeli zajok szűrődtek be: a fákon verebek hangoskodtak, a tó partján rikoltoztak az élelmet kereső sirályok, a parkban visított egy gyerek, a konyhából pedig edénycsörömpölés hallatszott. 
Florence álmosan nyújtózkodott az ágyban. Az izgalmakban bővelkedő este után igen furcsát álmodott. Egy kalózt látott a fél szemén kötéssel, a kezében szablyát tartva, papagájjal a vállán. Mit jelent ez? Joel Faírmont,  mint kalóz? 
A konyhában fütyült a teáskanna. Második figyelmeztetés, gondolta lemondóan Florence. Marie néni szombatonként is érvényben tartja a szigorú szabályait. Csakhogy ő nem viaskodik egy vonzó fiatalember emlékével! 
Jobb lesz, ha nem gondolok rá, figyelmeztette önmagát, aztán kiugrott az ágyból, és máris valamivel jobban érezte magát. 
A fürdőszobában a tükör ismét megmutatta azokat a kis hibákat, amelyek évek óta zavarták: az orrán a szeplőket és a jobb szemöldöke fölött az apró sebhelyet, amelyet akkor szerzett, amikor a kosárlabdacsapatuk sikeresen megvédte a bajnoki címét, és egy ujjongó néző a könyökét véletlenül az arcába vágta. 
Florence belebújt a piros edzőruhába, ami előnyösen emelte ki arányos alakját. A rövid nadrágban hosszú, karcsú lába határozottan vonzotta a szemet. 
Leszaladt a lépcsőn, és mára bejárati ajtóhoz ért, amikor Marie néni kijött a konyhából, és utánakiáltott. 
Marie néni apró, törékeny termetű, hófehér hajú idős hölgy volt. Igen barátságos természete ellenére egy dologban nem ismert tréfát. Florence szüleinek halála után készségesen vállalta az akkor kétesztendős kislány nevelését. Amikor Florence tizennyolc éves lett, Marie néni berzenkedve ugyan, de elfogadta, hogy a fiatal lány átvegye a háztartás vezetését. Egyetlen kivétellel. 
Megint futní mégy?  mérte végig tetőtől talpig az unokahúgát, aztán elfintorodott.  Hogy lehet ilyen holmiban kimenni az utcára? 
Ezt a szemrehányást egyébként tíz éve majd minden nap végig kell hallgatnia.  Hogyhogy?  kérdezte.  Igazán tisztességes az öltözékem! 
Tisztességes?!  rázta a fejét rosszallóan a néni.  Miért nem öltözöl fel rendesen? 
Marie Tetrault nyolcvanöt éves volt, és több mint hetvenöt évvel ezelőtt jött át látogatóba Kanada francia részéből, de még mindig vissza akart költözni oda. Florence pontosan tudta, hogyan kerülheti el a hosszasabb vitákat. 
Tegnap este átmentem, és panaszt tettem az új szomszédunknak  számolt be a történtekről. Egy fiatalemberrel beszéltem... 
Marie néni elképedve nézett rá. 
 Fiatalember? Nős? 
Marie néni számára rendszerint ez volt az egyetlen fontos kérdés. Florence nem 
tudott többet mondani róla. 
Elfelejtettem megkérdezni  mondta a valóságnak megfelelően. 
Elfelejtetted?  Marie néni lemondóan legyintett.  Ez jellemző rád! Mindig 
csak másokra gondolsz, magadra meg soha. Idd meg a narancslét! 
 Teli gyomorral nem jó futni  ellenkezett Florence.  Vagy azt szeretnéd, hogy 
görcsöt kapjak? 
 Én csak azt szeretném, hogy végre férjhez menj, és gyerekeid legyenek. Mi 
történt tegnap este? 
 Én... Túl hangos volta buli. Megkértem a társaságot, ne legyenek olyan zajosak, 
és erre rögtön elcsendesedtek. 
Milyen az a férfi?  tudakozódott tovább a néni. Látszott rajta, hogy nem bízik 
a húgában. 
Hát elég vonzó  felelte óvatosan Florence.  De igencsak szemtelen. Valószínűleg azt hiszi, hogy ő a legvonzóbb férfi a világon. 
 Az..., az...  mondta hűvösen a néni.  Tizennégy éves korod óta minden évben 
egyszer találkozol a világ legszebb férfijával, és beleszeretsz. De feleségül mentél 
egyikhez? Vagy hoztál már gyereket a világra? 
Ó, nénikém!  nyögött föl Florence.  Nem ennyire rossz a helyzet. És semmiképpen sem volt olyan sok férfi, mint ahogyan te azt állítod. 
 Hogyan, kérlek? Mi van például Alfréddal? Én nagyon kedveltem.  Sikeres üzletember lett, kocsiparkja van... 
Csak sajnos mást vett feleségül! 
Igen  vallotta be Florence.  A kis OBrien mellett döntött annak idején. Azóta 
biztosan van öthat gyerekük. 
 Igazán?  csóválta a fejét Marie néni.  Négy is elég lett volna. Bár a Bibliában 
az áll: szaporodjatok és sokasodjatok, de arról nincs szó, hogy az ember hat gyereket 
vállaljon. 
Marie néni rövid szünetet tartott. 
 Mi van azzal a Georgedzsal? Ugye tudod, kiről beszélek? Akkor huszonegy éves voltál. 
Nagyon érdeklődött irántam  felelt elvörösödve Florence , de sajnos a házasság iránt kevésbé. 
Rögtön gondoltam  bólintott a néni.  Ezt a típust száz méterről is felismerem. Nézd, Florence, eddig mindig pompás, csodálatos és kitűnő férfiakat szemeltél ki, de az első fellángolás után rendszerint kiderült, hogy tejfölösszájú legénykék voltak. Mit 
akarsz egy pompás férfival? Inkább olyat keress magadnak, aki nyújtani tud valamit. Erős férfira van szükséged, kedvesem. 
 Semmilyen nem kell nekem  mondott ellent Florence.  Így is boldog vagyok. Csak rád van szükségem! Senki másra! 
 Butaság  korholta a néni.  Ez a férfi is olyan teddideteddoda?  Ez aztán nem  vágta rá.  Nem! Igazán nem! 
 Értem. Valószínűleg túl férfias. Akkor rögtön felejtsd is el! Sportolj sokat! Dolgozz keményen, soha ne maradj tétlenül! Akkor hamarosan megint máson jár majd az eszed. Ez volt minden? 
Florence ellenkezni akart. Meg akarta magyarázni a nénikéjének, hogy Joel Fairmont milyen férfi, de úgysem ért volna el semmit. Ha Marie néni egyszer a fejébe vett 
valamit, attól nem lehetett többé eltántorítani. Ilyenkor az a legjobb, ha másra tereli a szót. Van még egy apróság  mosolygott Florence.  Beszélgettem Mr. Fairmontnal, és elárult egy titkot. 
Igazán?  lett figyelmes a néni.  Talán bankrabló? Milyen izgalmas! Ha én ezt a bridzspartin elmesélem! 
Szórakozottan felhajtotta a Florecenak elkészített narancsitalt. 
Annyira nem rossz a helyzet. Van egy papagája, és könyveket ír. 
 Várj csak egy pillanatra!  kiáltotta a menni készülő Florencenak.  Nem fejezted be, és a narancslét sem ittad meg. 
De most már mennem kell  kiáltotta vissza.  A pohár pedig üres. Ha visszajöttem, még mesélek. 
Florence nevetve lépett ki a házból. Nem szívesen ismerte be, de Marie néni mégiscsak eltalálta egy érzékeny pontját. Valóban csalódott eddig a férfiakban. Mindössze négy udvarlója volt, de egyikre sem emlékezett világosan, mert azóta sok idő telt el. 
A veranda lépcsőjén szokás szerint Maurice várta. A kandúr egy ideig Florence mellett szaladt, aztán behúzódott a nagy tölgyfa árnyékába. Nedves légáram csapott az arcába, amely New Hampshire legnagyobb tava felől érkezett. A felhőtlen égen sólyom körözött zsákmány után kutatva. Az utcán mindössze két udvarház állt, és az iskola épülete. A nyári szünidő miatt most senki sem tartózkodott itt. 
Florence a kerten át a ház mögötti kis parkba tartott. A telket sem kerítés, sem fal nem vette körül. Hogy hol végződött a telkük és hol kezdődött a park, azt csak a fű 
színe mutatta. 
A parkban ilyenkor senki nem járt. A városi fürdő még nem nyitott ki, és szombaton kora reggel még nem indultak el a kocogók sem. 
Florence beállította a stopperóráját, és nekivágott. Körpályáját az abneki indiánok 
fából faragott emlékművénél kezdte, és rendszerint öt kört szaladt. 
A harmadik kör után elnehezedett a lába. Amikor negyedszer közeledett az indián törzsfőnök szobrához, hirtelen észrevette, hogy alig öt méternyire a szobortól valaki ül a padon. Melegítőt visel, és alszik. A pad háttámláján izgatottan futkos felalá egy 
tarka papagáj. 
Florence óvatosan közeledett hozzájuk. 
 Krak!  krákogta a papagáj.  Gyönyörű gyermek! 
A férfi összerezzent. 
 Maradj csendben!  szólt rá a madárra, aztán befogta a fülét, mintha megijedt 
volna a saját hangjától. 
Florence megállt. Elhatározta, hogy mára befejezi az edzést, mert ez a jelenet 
sokkal érdekesebbnek ígérkezett egy további körnél. Levette a homlokpántját, és az 
egyik kezével végigsimította a haját, hogy a frizuráját valamennyire rendbe hozza.  Jó reggelt, Mr. Fairmont!  üdvözölte jókedvűen a férfit, aki barátságtalanul 
pislogott rá. 
 Fairmont  helyesbített.  Ne kiabáljon! Láthatja, hogy beteg vagyok. Talán 
orvosnő?  kérdezte némi habozás után. 
 Nem  felelte Florence, és leült mellé a padra.  Ezt hívják macskajajnak, mi? 
Rumoshordó Darby!  kiabálta a papagáj, mintha minden szót értett volna. 
Miért éppen én? Igazán nem csináltam semmi rosszat!  nyögött fel Joel Fair? 
Nem túlozza el egy kicsit?  kérdezte Florence teljes lelki nyugalommal. Tudta 
ugyan, hogy az alkoholizmus súlyos betegség, most mégsem volt benne együttérzés. 
Menjen talán haza, és feküdjön le meghalni. Vagy hagyjam inkább egyedül? 
Nem! Kérem, ne! Azért jöttem ide, hogy láthassam. 
Nagyon érdekes  hangzott a szenvtelen válasz.  Tudjae, hogy nemsokára 
magáról meg a papagájáról fog beszélni az egész város? 
Más sem hiányzik! Azért költöztem ide, mert itt senki nem ismer. 
Legkésőbb ma délután négykor ennek az állapotnak vége szakad  magyarázta 
Florence.  Ugyanis akkor jön össze a nénikém bridzspartija. Holnap ilyenkorra pedig egész Laconia tájékoztatva lesz.  Florence a fejét csóválta.  Miért akar mindenáron 
beszélni velem? 
A férfi felnyögött, és igyekezett védeni az arcát a naptól. 
Az az érzésem, hogy tegnap este kicsit feltűnően viselkedtem. 
 Egy kicsit  erősítette meg Florence. 
 Nos, nagyon sajnálom  folytatta a férfi.  Bocsánatot kérek! 
 Szépen mondta. Jól nevelte az anyukája. Alkalomadtán közölje vele, hogy elégedett vagyok a nevelésével. 
Nem megy. Már két éve nem áll szóba velem. Hát nem szomorú? 
Talán. De nem tudok együttérezni magával. Tegnap este lehetetlenül viselkedett.  Tényleg? 
A férfi ránézett, és Florence először vette észre, mennyire sápadt. Ez lenne az a férfi, aki még az álmába is követi? Borzasan és borotválatlanul inkább országúti csavargóra hasonlított, mint női szíveket rabló hősre. Ha ebben a percben rendőrjárőr vetődött volna arra, valószínűleg bevitték volna az őrszobára. 
Ha az ember szeret egy férfit, akkor a hibáival együtt el kell fogadnia, gondolta magában, de meg is ijedt attól, hogy ő, Florence Duport szerelmes lenne ebbe a nagyképű és ápolatlan Mr. Fairmontba. Nem, ez nem lehet igaz! 
Tényleg  erősítette meg a lány.  Maga valóban nem az a férfi, akiről a nők álmodnak. 
Florence épp az ellenkezőjét érezte annak, amit mondott. Igaza van Marie néninek, nem tud megfelelő férfit választani magának. 
Kérem! 
A férfi lemondóan legyintett, és ezzel menekülésre késztette a papagájt. 
Ne legyen ilyen kegyetlen hozzám! Kora hajnalban idejöttem, hogy bocsánatot kérjek. Hiába minden próbálkozásom? 
Akkor már nem akarja, hogy eltűnjek a telkéről?  érdeklődött óvatosan Florence.  Vagy az életéből? 
 De igen!  hajolt felé a férfi.  Amit tegnap este mondtam, az igaz. Nem szeretem, 
ha a szomszédok kutatnak utánam. Nem, nem azért kérek bocsánatot, amit mondtam, hanem azért, ahogyan mondtam! 
A férfi az indián szoborra mutatott.  Nézze, hová szállt a papagájom! 
 Magát nem érdekelné, hogy ki az új szomszédja?  kérdezte Florence csalódottsággal a hangjában. Öt perc elteltével megint vége a regénynek. Ilyen gyorsan nem fejeződött be még egyetlen kapcsolata sem. Marie néninek talán mégis igaza volt! 
Eddig mindig Florence szakított a férfiakkal. Joel Fairmont pedig tudtára adta, nem akarja, hogy bármi dolga is legyen vele. Ez legalább olyan vérlázító, mint a tegnap esti viselkedése. Ráadásul a szemére vetette, hogy szaglászik utána! 
Talán azért fél a szomszédoktól, mert valami rejtegetnivalója van? Florence egyre kíváncsibb lett a titkára. 
 Peter Tosh készítette ezt a szobrot  magyarázta Florence, és szándékosan hangosabban beszélt a kelleténél, hogy még jobban meggyötörje Joel Fairmontt.  A 
szobrász azt tervezte, hogy Amerika minden államában felállít majd egy fából faragott indiánszobrot. Ez a negyvenkilences számú. Hogy tetszik? 
Szép  válaszolta, arca azonban elsápadt egy pillanatra, mintha valami fontos 
jutott volna az eszébe.  Indiánok! Ez az igazi. Sürgősen szereznem kell egy régi indián orvosságot. Ilyen talpraesett lány, mint maga, biztosan szerez egy indián receptet. 
Florencenak nem tetszett, hogy a férfi lánynak nevezte, de a kérdés nyomán támadt egy ötlete. 
Az indián receptekhez egyáltalán nem értek  felelte lassan. Látta, hogy egy 
hajtincs a férfi homlokába lóg, és ösztönösen előrehajolt, hogy visszasimítsa.  De 
mit szólna egy régi Bourbonrecepthez? 
 Bourbon? Az kicsoda vagy micsoda? 
 Az angol telepesek neveztek így bennünket, kanadai franciákat, amikor idejöttünk az Államokba  magyarázta Florence.  Sértésnek szánták, de ma már büszkén viselhetjük a nevet. 
A nevek nem segítenek rajtam  morgott kelletlenül a férfi.  Orvosságra van 
szükségem! 
Akkor jöjjön velem! A lány felállt, és a karjánál fogva húzni kezdte a férfit. Nem volt könnyű rávenni, hogy lábra álljon, és amikor végre elindultak, Florence vállára kellett támaszkodnia, hogy el ne essék. Kékszakáll is felszállt, de aztán nem Joel vállára, hanem Florenceéra telepedett. Így közeledtek hármasban a ház felé. 
Marie néni természetesen mindent látott a konyhaablakból. Amikor felfelé igyekeztek a veranda széles lépcsőjén, a néni már kint állt a konyhaajtóban. Maurice mellette téblábolt, és persze azonnal felfedezte a papagájt. Rögtön felugrott a veranda korlátjára, és kereste a módját, hogy jusson fel Florence vállára. 
A papagáj idegesen felle topogott, kiabálta a Menj öreg mennykőt, aztán beröpült a konyhába. Maurice fenyegető nyávogással vetette magát utána.  Vigyázat!  kiáltott Florence rosszat sejtve. 
 Jaj, a fejem!  nyögte Joel. 
 Uram, segíts!  tette hozzá Marie néni, és követte a macskát. 
Mire Florence és Joel beért a konyhába, a helyzet kiéleződött. A papagáj az ablak fölött a függönytartó rúdon ült, miközben a macska szemmel tartotta. Marie néni, látva Joel állapotát, már kavargatta is az orvosságot. 
Ültesd le szegény embert a konyhaasztalhoz!  utasította az unokahúgát. Aztán hozzátette:  Te pedig azonnal felmégy, tisztességes holmit húzol magadra! 
Ezt nem mondta mérgesen, de elvárta, hogy az elvei érvényesüljenek. 
Nem Joel Fairmont volt az első férfi, akinek elébe tette a főzetét, hiszen ismerte a férfiak másnaposságát. 
Joel bizalmatlanul vizsgálgatta a poharat. 
Ilyen mérget szokott anyám is keverni  mondta. 
Átkozott torpedók!  rikácsolt a papagáj teljes hangerővel. Maurice felugrott, karmaival a függönybe kapaszkodva. 
Hohohó!  ujjongott győzedelmesen a papagáj, amikor a kandúr visszapottyant a padlóra. 
 A férfi továbbra is bizalmatlanul szaglászta a pohár tartalmát. Elfintorította az orrát.  Azt hiszem, nem nekem való. 
 Igya meg! 
Az idős hölgy nem tűrt ellentmondást. Joel nyilván megérezte, hogy itt nincs ellenvetés, mert egy hajtásra kiitta a pohár tartalmát, csuklott egyet, és hevesen köhögni kezdett. 
Öt percen belül jobban érzi majd magát. nyugtatgatta Marie néni.  Lehet, hogy addigra már halott leszek  nyöszörögte Joel Fairmont. 
Az idős nagynéni épp válaszolni akart, de ebben a pillanatban visszaérkezett az unokahúga. 
Florence lezuhanyozott, átöltözött, és nagyon szép ruhát vett magára, olyat, amiben az ügyfeleivel tárgyalni szokott: szürke rakott szoknyát fehér blúzzal. Hosszú barna haját gyorsan átkefélte. 
A néni elismerően bólintott. 
Ezt már szeretem  mondta.  Most pedig ülj le, és egyél! 
Florence válaszát meg sem várva hozta a reggelit, és elé rakta az asztalra. 
Henri LeFleur telefonált.  Igen? Mit akart? 
Azt nem mondta. Egyébként nemis tudom elképzelni, hogy olyasmiről beszéljen 
velem, ami csak őrá meg terád tartozik. Csak azt tudom, hogy folyton két személynek való kedves kis házakról kezd szónokolni, és... 
Nénikém!  szakította félbe bosszúsan Florence. Ha Marie néni ilyen gúnyosan beszélt, akkor rendszerint valami rosszban sántikált. 
A házikók ellen nincs kifogásom, de Henri biztosan valami másra is gondolt. 
Henri? A barátja?  érdeklődött Joel Fairmont. 
Nem  felelte hűvösen Florence, és kénytelen volt arra gondolni, mennyi baja van az ötvenéves munkaadójával.  Ebben a korban aligha lehet fiatalságról beszélni. 
Joel Fairmont láthatóan a gyomrával bajlódott. Ugy nézett ki, mint akinek az egész világ ellensége, így lemondott arról, hogy elmélyedjenek a témában. 
A reggeli Florence főétkezése volt  és az egyetlen, amelyet Marie néni elkészíthetett a számára. 
Pillanatnyilag Florence nem volt éhes, és a tányért félretolta volna, de elégtétellel vette észre, hogy Joel Fairmont arcára visszatért a pír. 
Florence nekilátott a szalonnás rántottának. 
 Nem éhes, Mr. Fairmont?  kérdezte ártatlan képpel. 
Nem, Miss Jobert. Nem vagyok éhes.  Joel fél kézzel idegesen beletúrt a sűrű, szőke hajába. Általában nem szoktam reggelizni. Néha délben sem eszem. Florence nem állta meg nevetés nélkül. 
Duport  helyesbített Marie néni, és az elmaradhatatlan csésze teával leült melléjük az asztalhoz.  Tudom, hogy nagyon nehéz kiejteni ezt a nevet. Amikor annak idején a nővérem férjhez ment... 
Nénikém!  szakította félbe megint Florence. Igazán semmi kedve sem volt újra meghallgatni a régi családi történetet. Marie néni szerencsére lemondott a vitáról, és elhallgatott. 
Furcsa, de tényleg valamivel jobban érzem magam  állapította meg Joel.  Lehet, hogy mégis túlélem a mai napot. Ha a hölgyek megbocsátanak, én most... 
Menj öreg mennykő!  krákogta a papagáj, és a függönyrúdról lerepült a gazdája vállára. Maurice egyetlen ugrással a konyhaasztalon termett, ahol azonnal felborította Florence tejespoharát. 
 Uram, segíts!  kiáltotta Marie néni. 
 A macskájuk nem kedveli a madaramat  állapította meg Joel az ajtó felé menet.  Ellenkezőleg  válaszolta hűvösen Florence.  Azt hiszem, nagyon kedveli. Körülbelül úgy, mint én magát! 
A férfi nevetett, valamennyire kipihente hát magát. 
Úgy gondolja, szívesen felfalnának bennünket, ugye? 
Florence válaszolni akart, de Joel már kiment a konyhából a hátsó ajtón. 
A lány az ablakhoz lépett, és figyelte, hogyan tér haza új szomszédjuk a papagáj jal 
a vállán. Maurice csatlakozott a gazdájához, és Florence önkéntelenül megsimogatta.  Látod?  kérdezte a nagynénjét.  Ezek az új szomszédaink. 
Marie néni odajött az ablakhoz. 
Ez igazi férfi!  állapította meg.  Kicsit faragatlan alak, és nem házias, de nevelhető. 
Egy pillanatra  ellenkezett Florence.  Ha arra gondolsz, hogy én lennék... 
Az égvilágon semmit sem gondolok  vágott közbe a nagynénje.  Annyit mondtam, hogy rám egészen jó benyomást tesz. Csak úgy látszik, kicsit többet iszik a kelleténél. De hát melyik férfi tökéletes? Ezenkívül igencsak gazdag! Nem gondolod? 
Igen, meglehet  felelte Florence.  Mindenesetre... 
Mindenesetre... de az sem változtatna semmit, ha szegény volna  fejezte be a mondatot Marie néni. 
Az biztos  erősítette meg Florence.  Gyakorlatilag azonban kicsit másképp néz ki a dolog. Őrült az a nő, aki erre a férfira rábízná magát. Nagyzási hóbortban szenved! 
Ebben tévedsz!  ellenkezett Marie néni.  Egyébként a nők ízlése is különbözik.  Ezt a témát befejeztük!  indult a szobájába Florence.  Nem készülök el a munkámmal, ha itt álldogálok, és kibámulok az ablakon. 
A takarítást és a bevásárlást nem szenvedhette Florence. A régi udvarház túl nagy volt két személynek. Az emeleti szobákat zárva tartották ugyan, de így is elég munka maradt. Marie néni túl idős volt ahhoz, hogy valóban hasznossá tegye magát, viszont munka nélkül nem bírt meglenni. Így aztán szombatonként Florence ki sem látszott a munkából. Megint farmerban és ócska blúzban sietett felle a lépcsőkön, hogy mindenütt gondoskodjék a rendről és a tisztaságról. A nagynéni ezalatt tollsöprűvel járta végig a nappalit és az ebédlőt. 
Legalább jószándékkal csinálja, gondolta Florence a konyhába menet, ha nincs is látszata a munkájának. 
A konyhában ragyogó tisztaságnak kellett lennie. A néni takarítás után minden felületen végighúzta az ujját, és szigorúan ellenőrizte, nem kerültee el Florence figyelmét valami. 
Már délutánra járt az idő, amikor Florence végre befejezte a takarítást, és bevásárolni indulhatott. Beszállt öreg kocsijába, és a bevásárlóközpontba hajtott. 
Nagyon meleg, ráadásul fülledt és nyomasztó is volt az idő. 
Laconia egy tó mellett feküdt. Arculatát azonban a magas hegyláncok határozták meg. Ezeknek köszönhette New Hampshire a gúnynevét: a gránitállam. 
A nyári hőségtől a parkolóban helyenként megpuhult az aszfalt. A felhőtlen égen egyetlen madár sem röpködött, egy árva szellőcske sem rezdítette meg a faleveleket. 
Florence leállította a kocsiját, és kiszállt. Vállára dobta a bevásárló táskát, és sietett a bejárat felé. Bent aránylag hűvös volt. Napi gondolataiból azonban ki kellett szakadnia, mert újra belebotlott abba a férfiba, akinek útjából ki akart térni. 
Hát már megint találkozom magával?!  mondta barátságtalanul Joel Fairmont. 
Ápoltan, frissen, sportos ingben és rövidnadrágban alig lehetett megismerni. Semmi sem emlékeztetett a reggel látott utcai csavargóra. Olyan fölényes és olyan vonzó volt, hogy Florencenak elakadt a lélegzete. 
Már megint maga  ismételte meg a férfi szavait.  Akkor mégsem halt meg. 
Csalódást okoztam volna?  kérdezte, majd gúnyosan folytatta, kisimítva a homlokába hulló hajfürtöt:  Az az érzésem, hogy követ engem. 
 Tessék? 
Florence megdermedt, s mivel nem jutott eszébe egyetlen alkalmas angol szitkozódás sem, először franciául, azután németül próbálkozott. Ettől Joel Fairmont elkomolyodott. 
 Neveletlen kis patkány! Jót tenne magának, ha a nénikéje gyakrabban kiporolná a hátsóját. Méghozzá alaposan. Azt hiszi, maga az egyetlen, aki németül vagy franciául beszél? 
Florence kihúzta magát, és mérgelődött, amiért a bevásárláshoz a lapos sarkú cipőjét húzta fel. A magas sarok ebben a helyzetben sokat segített volna. 
Ez nekem édesmindegy!  felelte indulatosan.  Csak azt akarom tisztázni, hogy nem követem magát. Ha a legutolsó jegyet ajánlaná is a Noé bárkájára! 
 Igazán ennyire rosszul állunk?  nevette el magát a férfi.  Nincs semmi baj! De minél többet látom, annál jobban tetszik! Már attól féltem, hogy azok közé a rémes nők közé tartozik, akik csak egyet akarnak tőlem. Örülök, hogy a csinos szomszédasszonyom ellenszenvet táplál irántam. 
 Nem gyűlölöm! Csak közömbös nekem, Mr. Fairmont  nézett rá megvetően a 
lány.  Bocsánat, most már vásárolnom kell! 
Egyetlen szó nélkül otthagyta, és belépett az áruházba. 
 Nagyon jól csinálja  jegyezte meg Joel, aki természetesen követte a lányt. 
3. FEJEZET 
Henri LeFleurben volt valami angyalszerű. Kerek piros arca, gömbölyded termete és örökké barátságos mosolya Florencet már az első találkozásukkor a gyermekkönyvek angyalkáira emlékeztette. Nem volt magas, de megbízható ember benyomását keltette, ami egy ingatlanügynöknél a legfontosabb szempont. Csupán fénylő 
koponyája okozott számára gondot, mert azt a legügyesebb fodrászművészek sem tudták leplezni. 
 El kell ismerned, hogy ezen a nyáron nagyon sikeresen dolgoztál  mondta.  Olyan sikerrel, hogy itt állunk ingatlan nélkül. Kivéve persze... Egy pillanatig habozott, de Florence már tudta, mire akar kilyukadni. Eladás nélkül nincs bevétel. A megtakarított pénzükből ugyan megtudnának élni, de különleges kiadásokra nem futná. 
 Ne feledkezz meg Mrs. Weathersről  vetette ellen.  Pontosan tudod, hogy ő csak velem köt megállapodást, és már egy hónapja igyekszem rávenni az üzletre. 
 Helyes  hagyta jóvá a férfi.  De ha készen vagy Mrs. Weathers ügyével, hosszú ideig nem jön semmi. Kivéve... 
Florence töprengett. Henri LeFleur nem volt éppen szép férfi, de kifejezetten csúnya sem, síma homloka mögött pedig pengeéles ész működött. Biztosan sántikál valamiben! 
 Folytasd, Henri! 
A férfi felállt, kézen fogta, és a térképre mutatott, a Winnipesaukitó közepén elterülő földdarabra. 
 A Murchisonféle ingatlan?  hitetlenkedett Florence. 
 A Murchisonféle ingatlan  erősítette meg Henri, és elégedetten kulcsolta össze a kezét a pocakján. 
 Azt már több mint öt éve igyekszünk eladni  fontolgatta Florence.  Az emberek azt beszélik, hogy ott kísértetek vannak. 
 Tíz éve  helyesbített Henri.  Kísértetekről pedig szó sem lehet. Szép hely, a sziget százötven hektár. A földje jó, és egy hatalmas udvarház áll rajta. 
 Jó föld? Csupasz sziklák néhány erdei fenyővel! Alig akad sima területe. Ilyen ingatlant képtelenség eladni! 
Elfordult a térképtől, és leült az íróasztal mellé. 
Henri szintén leült, és mosolygott:  Nehéz lesz, de biztosan nem lehetetlen. Szép feladat egy ügynök számára. Az nem nagy teljesítmény, hogy eladjuk a tóparti csinos házacskákat. Akinek sikerül eladnia a Murchisonbirtokot, az a szakma mestere. 
 Megoldhatatlan  csóválta a fejét Florence.  Nincs semmi más lehetőség? 
 Dehogy nincs, kedvesem!  Hirtelen megint nagyon komoly lett.  Megtakarítanánk magunknak a fáradságot, ha feleségül jönnél hozzám, Florence. 
Na, tessék, gondolhatta volna, hogy ez lesz a vége! Az agglegény Henri LeFleur 
már nem egyszer beszélt erről. 
Henri helyes és rendes fickó, és biztosan jó férj lenne belőle. De miért éppen 
Florencet nézte ki magának? A lány egy pillanatig nem tudta, mit csináljon. Túl szűkös jövedelemmel valóban kényszerhelyzetbe kerülhet, egy házasság viszont legalább az anyagi gondjait megoldaná. Henrivel azonban más gondokat vállalna föl 
cserébe. 
 Henri  kezdte tétován, és még mindig nem tudta, hogy visszautasítsae, vagy 
engedje el a füle mellett az ajánlatát  Henri, mesélj még a Murchison ingatlanról! 
Látta a férfi csalódottságát, de nem olyan fából faragták, akit egy ilyen válasz letéríthet az útjáról. Szó nélkül előszedte az ingatlan ügyiratait, és átnyújtotta Florencenak. A lány felállt, de nem nézett rá. 
Átgondolom majd otthon  ígérte. 
Mosolyt erőltetett az arcára, és menni készült. 
 Florence!  szólt utána Henri. 
 Biztosan gondolkodni fogok a Murchison birtok ügyéről. 
Florence a régi főpályaudvar előtt, a tilosban parkolt. Miután a vasúti társaság néhány éve lemondott a telekről, számos üzletet és irodát nyitottak itt. A homlokzat 
Újjáalakítása után az épület Laconia egyik fő látványossága lett. 
Amikor beszállt a kocsiba, meglátta a rendőrnőt, aki alig néhány méternyire tőle 
büntetőcédulákat osztogatott. Szerencsém volt, gondolta Florence, és elhajtott. 
Marie néni a hintaszékében ült a verandán, lábánál Maurice kandúr őrködött. Florence egy pillanatra a kocsiban maradt, onnan nézte kettőjüket. Marie néni elaludt, de a felsőtestét még mindig egyenesen tartotta, mert kora gyermekségétől fogva erre szoktatták. Csak a feje pihent ernyedten az ódivatú hintaszék támláján. 
Most nyolcvanöt éves, gondolta Florence egy kicsit fájó szívvel. Az évek során hozzászokott Marie néni állandó jelenlétéhez. A szüleit pótolta, akiket olyan korán elveszített. A nagynénje nélkül soha nem ért volna célt. Tudta azonban, hogy nem mehet örökké úgy, mint eddig. 
Megelégedjen Henri LeFleurrel? 
Kiszállt, óvatosan becsukta a kocsi ajtaját, és felment a verandára. A kandúr dorombolt, de fekve maradt a helyén. Marie néni csendesen horkolt. 
Florence mosolygott. 
 Soha nem hagylak el!  ígérte meg ünnepélyesen. 
Aztán megfordult, és belépett a házba. 
Ebéd után Florence előkészítette a vacsorát, aztán kiment a hátsó teraszra dinnyét 
hámozni. Már tegnap el kellett volna készítenie, mert ha sokáig vár, megromlik a gyümölcs. 
A két görögdinnye abból a születésnapi vendégségből maradt meg, amelyet Marie néni a négy szomszédgyereknek rendezett. Florence szétvagdalta a gyümölcsöt, aztán egyenként hámozni kezdte a darabokat. Épp az utolsóhoz fogott, amikor hallotta, hogy a szomszéd ház konyhaajtaja bevágódik, és a teraszon Joel Fairmont jelenik meg. 
Florence visszatartotta a lélegzetét. Semmi kétség, rendkívül vonzó férfi! Csak ne volna annyira nagyképű! De hát ezen nem lehet változtatni épp olyan kevéssé, mint a kölcsönös ellenszenvükön. Nem tetszenek egymásnak. Vagy talán nem így volna? 
Florence abbahagyta a munkáját, és töprengve nézett a szomszéd házra. Jó ember, gondolta. Nem tökéletes, de jó. Valahányszor meglátja Marie nénit, mindig vált vele néhány barátságos szót. Nem szól ellene az égvilágon semmi. Az a baj, hogy Florence 
azonnal dühös lesz, mihelyt a közelébe kerül, és a férfi ugyanígy viselkedik. Vajon megváltozik valaha ez az állapot? 
Legfeljebb akkor, ha a férfi elköltözik. Arról kellene meggyőznie, hogy itt még? 
sem olyan nyugodtak a körülmények, ahogyan szeretné. Hátha nyereség származnék belőle! Végül is a férfinak csak kell laknia valahol. 
Szikraként pattant ki az agyából a gondolat. Hol lakjék Joel? Hát ő majd megmondja neki! Hiszen annyi pénze van, minta pelyva! És ha helyesen intézi az ügyet, nemcsak az ingatlant adja majd el, de akkora jutalékot is kiszorít, hogy a nagynénjével 
együtt kényelmesen meg tudnak élni az év hátralévő részében. Csak rá kell vennie Joel Fairmontt a Murchison birtok megvételére! 
Joel, aki mit sem tudott a lány terveiről, gyanútlanul fütyörészett, miután bezárta 
a papagájt a kalitkába. Aztán ellépett az élénken tiltakozó madártól, lement a lépcsőn, és elindult Florence háza felé. 
A lány gyorsan a munkája fölé hajolt, hiszen Joelnak nem kellett tudnia, hogy őt figyelte. Térdig érő ruhát viselt, amelyet persze a konyhai kötény eltakart. A haját 
szabadon hagyta, a könnyű szellő időnként összekócolta a tincseit. Munka közben kipirult, s bár ő maga nem tudta, kifejezetten vonzó és nőies volt. 
Minél közelebb ért Joel, Florence annál izgatottabb lett. Amikor a férfi elérte a 
verandára vezető lépcsőt, Florence kezében megcsúszott a kés, és belevágott a mutatóujjába. 
 A pokolba  szitkozódott halkan, és a vérző ujját a szájához kapta.  Mit csinál?  szólt Joel. 
Florence fölpillantott. Az előtte álló férfi napbarnított arca férfiasságot és egészséget sugárzott. Több helyen foltozott, ócska rövid sportnadrág volt rajta. Florence is 
szeretett volna így öltözködni. 
Éppen az ujjamat akarom elvágni  válaszolt. 
 Tehát minden a szokásos  mondta a férfi.  Pedig azt reméltem, egy időre 
fegyverszünetet kötünk. Én tudniillik semmiképpen sem vagyok olyan rossz, ahogy feltételezi. Marie néninek nagyon is jó véleménye van rólam. Nyugodjon meg, 
nem tetszik nekem! Megértette? 
Fegyverszünet? Florence nem tudta elképzelni, hogy működne az. Ha enged, 
menthetetlenül ő húzza a rövidebbet Nagyon is jól tudta, hogy hosszú távon képtelen lenne csupán megértést és barátságot mutatni Joellal szemben, mert ahhoz túl gyönge. Köztük csak szerelem vagy gyűlölet létezhet Így nem marad más hátra, mint elválni. 
pedig van már terve, csak a gyakorlatban is meg kell valósítania. 
 Félbehagyta a könyvét? 
 A jó szerző tudja, mikor tartson szünetet  felelt Joel.  Nagyon megvágta az 
úját? Hívjak orvost? 
 Nem  sóhajtott Florence , inkább álljon arrébb, és ne takarja el a napot. Szeretnék lebarnulni. 
Joel bizalmatlanul nézett rá. 
 Milyen messzire álljak, hogy megint érje a nap? 
 A lakása mellé!  mondta nyersen Florence.  És minél előbb, annál jobb! 
 Talán meg kellene próbálnunk udvariasabban bánni egymással  lépett nevetve 
a lányhoz, és össze akarta borzolni a haját. 
 Hagyja abba!  szólt rá Florence, és visszahúzta a fejét.  Egy óra hosszat fésültem, hogy valamennyire rendbe szedjem a hajam. 
 Nos, valójában csak a nénikéjével akartam beszélni  válaszolta Joel, és hirtelen 
elkomolyodott.  Mit készít? 
 Dinnyét teszek el télire.  Már Florence sem akart veszekedni.  Az egyik kedvenc édességem. 
 Még nem ettem ilyet  vallotta be.  Régi recept szerint készül? 
 Van még a tavalyról, kóstolja meg! 
. Joel kinyitotta az üveg tetejét, és kivett egy darabkát. 
Ó, ez aztán finom!  mondta elismerően. 
Hogy van ez, hogy még mindig Marie néni főz kettőjükre, pedig maga is tud 
finomságokat készíteni? 
Florence felállt, de erőt kellett vennie magán, hogy megőrizze a nyugalmát. 
Bosszantotta a férfi megjegyzése, de rájött, Joel csakis azt tapasztalhatta, hogy a házban Marie néni sütfőz. 
De miért kellene magyarázkodnia? Először is semmi köze hozzá, másodszor pedig 
teljesen mindegy, hogy a férfi mit gondol róla. 
A saját dolgaival kellene törődnie  válaszolta hűvösen.  Ha pedig nincs más intéznivalója, nem tartóztatom tovább! 
Megbeszéltük a nénikéjével, hogy átjövök  felelte Joel.  Minden délután. Egy csomó megbeszélnivalónk van. Különös, hogy mi ketten... 
Ne! Nem innivaló!  kapta ki a férfi kezéből a poharat. 
Miért? 
Mert ecet  magyarázta Florence.  Az apró dinnyedarabokat huszonnégy óráig ecetben áztatom. Aztán újra barátságtalan pillantást vetett Joelra. 
Most elmehet! Marie néni még a délutáni álmát alussza, és nem szeretném, ha zavarnák. 
Uram, segíts!  csóválta meg a fejét a férfi.  Lehet, hogy nem is olyan kiállhatatlan, de mindent megtesz, hogy annak tűnjék, pedig kedves teremtés. Csak azt nem tudom, miért tartom olyan kedvesnek. 
Akkor menjen inkább!  vágta rá a lány.  Mindkettőnknek ez lesz a legjobb. Joel egy pillanatig szótlanul nézte. Aztán megfordult, lement a lépcsőn. Lent még egyszer visszafordult Florencehoz. 
Sürgősen kerítést húzatok ide! Esetleg egy falat! 
A lány válaszát meg sem várva, elment. Amikor eltűnt, Marie néni megjelent a verandán. 
Megjött Mr. Fairmont?  érdeklődött aggodalmasan az idős hölgy.  Éppen csak fésülködtem, és... 
Már el is ment  tájékoztatta Florence.  Jaj, nénikém, utálatos ez az ember! 
Igazán?  csodálkozott Marie néni.  De ugye tudod, hogy én nagyon kedvesnek találom. Mindennap meglátogat, és rengeteg megbeszélnivalónk van. 
Visszahívjam? 
Ne! Ne!  hárította el Marie néni.  Nyugodtan várhatok holnapig. Egyszer meghívom vacsorára. 
 Inkább, ne!  válaszolta ingerülten Florence.  Az idegeimre megy.  Habozott, aztán enyhültebb hangon hozzátette:  Ne haragudj, hogy ilyen indulatos voltam. Végül is ez a te otthonod. Ha szeretnéd meghívni Mr. Fairmontot ebédre vagy vacsorára, vagy bármilyen alkalomból, természetesen bármikor megteheted. 
Megint a munkájával kezdett foglalkozni, de a gondolatai Joelnál jártak. Hallotta, milyen vidáman fütyörészik a férfi. Hol hangosabban, hol halkabban, de egész délután hallatszott a füttyszó. Ebből tudta Florence, hogy aznap délután egy sort sem írt. 
Másnap reggel Florence fejfájással ébredt, ami a füttyszótól származott, amelyet késő éjszakáig kellett hallgatnia. Ezért még este telefonált a szomszédoknak, és mindent elmagyarázott. Hamarosan kezdődnie kellett az első felvonásnak. 
Az ablak előtt már összegyűltek a srácok, és labdát hoztak magukkal. Megegyeztek, hogy Florence vezeti majd a játékot, és tizennyolc iskolásgyerek fog szurkolni a 
csapatnak. 
Florence elégedett mosollyal ment zuhanyozni. Aztán gyorsan farmerba bújt, meg 
ócska pólót húzott magára. Nem volt vesztegetni való ideje. Amint leért, fogta a sipot, és belefújt. A játék nyolc órakor kezdődött Negyed kilenckor jelent meg Joel Fairmont a teraszon. Amikor Florence fél kilenckor félidőt fújt, Joel átjött. Látszott, hogy haragszik. 
Hogy tudjak dolgozni ebben a lármában?  förmedt Florencera. 
Nem értem, mire gondol  felelt a lány, és rosszmájúan mosolygott.  A srácoknak edzeni kell. Mivel ma nem mehetnek a parkba, megengedtem, hogy a kertemben rúgják a labdát. 
 A kertünkben  helyesbített mogorván Joel.  Ez azt jelenti, hogy később is itt fognak játszani? 
Ó, nem. Csak a szünidőben. Tanév közben csatlakoznak a teniszezők, a hokizók a könnyűatléták is. Akkor persze elég nagy lesz a zaj. Most még aránylag nyugalom van. 
 Gyerünk, fiúk!  kiáltotta.  Kezdődik a második félidő! 
Még egy pillanatra  avatkozott be Joel.  Ezt nem tehetik velem! Legalább az én telkemről menjenek el! 
Akkor túl kicsi a játéktér  felelte Florence teljes nyugalommal.  A játékhoz nagy hely kell! 
Nekem meg nyugalom!  mondta haragosan Joel, aztán sarkon fordult, és elment. 
Délutánig Joel nem bukkant elő. Ebédig fociztak a gyerekek, aztán egész délutánt átkötő, többfordulós kötélhúzó verseny következett. Amikor este lefeküdt, Florence pont elégedett volt magával. 
Másnap reggel Florencet igen durva ébresztő várta. Odakint egy teherautó állt , az építkezéshez szükséges anyagot hozva, és a munkások már hozzá is láttak a munkához. 
 Hol a házigazda?  kérdezte fenyegetően Florence, miközben átsietett a konyhába. 
Marie néni a hátsó konyhaablakból figyelt kifelé. 
 Joel? Valószínűleg kocog. Igazán rendes ember. 
 Majd megmutatom neki, mennyire rendesnek tartom  dühöngött Florence.  darabokra tépem, és megetetem a papagájával. 
Florence?! 
A néni figyelmeztetése elkésett, mert a lány már rohant a park felé. Igyekezett 
Minden együttérzésem az édesanyjáé  jegyezte meg Florence.  Szegény anyját az idegösszeomlásba kergeti. 
A következő pillanatban azonban megbánta, amit mondott. Azért kereste meg őt, hogy meggyőzze, költözzék el innen. Ehelyett védelmébe vette az édesanyját, holott nem is ismeri az asszonyt. Joelra nézett. Vajon szándékosan izgatjabűvöli 
őt, amíg el nem veszíti a türelmét? 
Menjen már el!  könyörgött.  Kérem! 
No, valóban itt van az ideje  válaszolta nyugodtan Joel.  A nők aránylag gyorsan 
megszeretnek. Csak magánál tart ez félelmetesen sokáig, Florence Duport! 
Beképzelt! Szemtelen! Semmirekellő!  kiáltott rá, és felugrott.  Magában körülbelül annyi a tisztelet és a tapintat, mint ebben a faindiánban! 
Ezzel megfordult, és elszaladt, hogy Joel ne láthassa a könnyeit. A férfi kárörvendő nevetését azonban hallotta még akkor is, amikor már a saját telkén futott. 
Legjobb lett volna ügyet sem vetni a munkások füttyögésére. Persze nem volt könnyű, hogy a futás közben is megtartsa a méltóságát. 
Florence az ihdián emlékmű melletti padon várt, amíg Joel végre bekanyarodott. Megállt mellette, letörölte a homlokáról az izzadságot. 
Szóval minden reggel itt rejtőzik. 
Joel ragyogóan nézett ki a sportszerelésében, és Florencenak már elment a kedve a veszekedéstől. 
Most becsukom a szemem  mondta a lány.  Azután számolok tízig, és azalatt eltűnik innen. Rendben? 
A haja szétbomlott, de sehol sem találta azt a kis kék szalagot, amivel össze szokta 
kötni. Ösztönös mozdulattal végigsimította és hátul összefogta a haját. 
Ne csinálja ezt  kérte a férfi.  Jobban tetszik, ha puhán és lazán omlik a vállára. 
Mi a szösz!  felelte mogorván Florence.  Magának semmi dolga nincs? Nem 
írja a könyvét? 
Csak akkor írom, amikor megfelelő hangulatban vagyok  mosolygott Joel.  Ugye észrevette, hogy elfogadtam a javaslatát? 
Az lehetetlen! Még mindig itt van mellettem! 
Joel feltette a padra a jobb lábát, és a térdére támaszkodott. 
 Nem erre a javaslatra gondolok, hanem a telkeink közötti kerítésre. 
A kerítésre?  ismételte kicsit sértődötten Florence.  Hiszen az nem az én ötletem volt. Huszonhét éve élek ebben a házban, és eddig soha nem kellett kerítés. 
Kicsit oldalt húzódott, mert Joel közelségét egyszerre kényelmetlennek érezte. Florencenak szabad tér kellett az élethez, a levegővételhez, mert bármiféle korlátozás idegesítette. 
Amikor Joel levette a lábát a padról, és leült mellé, csak rontott a helyzeten. A lány apró sikítással a pad túlsó végére csúszott. 
Jó! Jó! Ne féljen, nem harapok!  nyugtatta mosolyogva a lányt. 
 Igen?  kérdezett vissza Florence közömbös hangon.  Ezt persze nem tudhatom. A papagája is harap, maga miért lenne más? Egyébként hol a madár? 
Fent van maguknál. Marie néni... 
 Én szólítom Marie néninek  vetette közbe Florence , a maga számára Mrs. Tetrault. 
Ő kért arra, hogy szólítsam Marie néninek. Készségesen elvállalta, hogy vigyáz a madaramra, amíg Bostonban leszek. 
Florence nem tudta, miért lett váratlanul nyugtalan ettől a hírtől. 
 Meddig marad?  kérdezte kissé csalódottan. 
Joel behatóan figyelte a lányt. 
Két vagy három napig. Talán tovább is. Anyámnak megint problémái adódtak, most is miattam. Valószínűleg nem vagyok a jó fiú mintaképe.  Kis várakozás után Joel megkérdezte:  Semmi ellenvetés? Semmi bátorító megjegyzés? 
4. FEJEZET 
Amikor Florence belépett a konyhába, Marie néni az asztalnál ült, kavargatta a teáját, és nagyokat sóhajtott. Kékszakáll, a papagáj leereszkedett a hűtőszekrényre, Maurice, a kandúr pedig támadásra készen, vidáman járkált felalá a konyhaasztal és a mosogató között. Nagy volt a rendetlenség. 
 Maurice, kifelé!  szólt rá a macskára, és kinyitotta a konyhaajtót. 
Florence becsukta mögötte az ajtót, azután gondterhelten fordult a nagynénjéhez:  Mi történt itt? 
Nem tudom pontosan  válaszolta bizonytalanul a néni.  Joel tegnap este megkért, hogy vigyázzak a papagájára. Ma reggel meg utánad érdeklődött. Aztán bejött Maurice, a madár pedig... Nem emlékszem pontosan. Az egyik kiütötte a tálat a kezemből. Most a földön van a reggelid. 
Semmi ok az izgalomra!  nyugtatgatta Florence.  Rögtön elrendezek mindent. Aztán mi történt? 
Ez a papagáj... Soha nem hittem volna, hogy egy madár... Hogy micsoda kifejezései vannak! 
Most, hogy Maurice eltűnt, a papagáj roppant öntudatosan lépkedett ideoda a hűtőszekrény tetején, és csúnyán szitkozódott. 
 Piszok alak!  krákogta.  Öreg csirkefogó! 
Florence odament a szekrényhez, seprűvel felfegyverezve. 
 Még egy ilyen megjegyzés, és mégy a levesbe!  fenyegetőzött, és csapkodott a papagáj körül. 
Ez szemmel láthatóan meggyőzte a madarat. Kékszakáll felrepült, a függönytartó rúdra telepedett, és bizalmatlanul pislogott lefelé.  Mérges Berta!  krákogott még egyet utoljára, aztán a szárnya alá dugta a fejét, és elhallgatott. 
 Ne aggódj, nénikém  kérlelte Florence.  Először rendet csinálok, aztán átmegyek, és hozok egy kalitkát. Délutánra várod a barátnőidet? 
 Igen  bólintott a néni , ma délután jönnek. Hozd be a papagájt is, és vedd rá, hogy beszéljen előttük. 
 Nem tudom, foge tetszeni, amiket mond. Komolyan gondolod, hogy bevigyem? Fölösleges volt kérdezni, mert Marie néni arca mindent elárult. Lelkesebb volt az ötlettől, mint a karácsonyi ajándéknak örvendező kisgyerek. 
Florence kikísérte a verandára, és besegítette az öreg hintaszékbe. Ráterített egy könyű takarót, hogy meg ne fázzon, és rövid idő múlva Marie néni már aludt is. A konyhában nehezebb volt rendet teremteni, mint azt képzelte. 
Mire elkészült, a konyhában kellemes ecet, fűszer és dinnyeillat keveredett. Felment a verandára, és megigazította az alvó öregasszonyon a takarót. Kint minden oda volt. A munkások felhúzták az egy méter magas kerítést. 
Florence forró vizet engedett a kádba, nem sajnált magától egy ráérős lazító habfűrdőt. Miután megint felöltözött, hátrament a konyhába, és belekavart a befőttbe. 
Aztán felállította a kártyaasztalt. Alig fejezte be, a vendégek már meg is érkeztek. 
Az öt hölgy huszonkét éve minden héten egyszer megjelent a házban. Ugyanilyen rendszerességgel használta ki az alkalmat Mrs. Mahoney annak közlésére, hogy véleménye szerint Florence megint nőtt egy kicsit. 
Barátnőinek érkezésére Marie néni természetesen rögtön felébredt, és a szokásos szívélyességével üdvözölte őket. Azután Florence valamennyiüket bevezette a nappaliba, majd visszament a konyhába. 
Florence még egyszer belekevert a dinnyébe, és indult áthozni a madárkalitkát Joel verandájáról. Már nem volt olyan egyszerű átmenni a szomszédba, mert Joel nemcsakhogy kerítést húzatott a két telek közé, de még egy kis átjáró kaput sem csináltatott rajta. Igy Florencenak nem maradt más választása, mint átugrani a kerítésen. Kezében a kalitkával tért vissza, többszöri nekifutásra elkapta a makrancospapagályt, és bezárta a börtönébe.  Öreg csirkefogó!  mondogatta kitartóan a madár, és felugrott a hintára. Florence a kalitkát bevitte a nappaliba. 
Mire a hölgyek elmentek, elkészült a vacsora, és a dinnye az üvegekbe került. Florence teljesen kimerült. Fáradtan ment ki a hátsó verandára, és a két telek közötti keritésre nézett. 
Ha boszorkány lennék, és varázsolni tudnék, megbosszulnám Joel Fairmontot. talmaznám. Vagy még jobb: megnősíteném. Az volna neki a lecke! 
Valóban lecke volna? Florencenak hirtelen kétségei támadtak. Ahhoz azonban fáradt volt, hogy alaposabban átgondolja a kérdést. Valami csak eszébe jut! 
 Nem emlékszem, mikor voltam utoljára ennyire fáradt  zuhant bele az egyik sszékbe Marie néni mellé.  Ezzel az őrült nőszeméllyel egyetlen nap alatt három házat kellett megnéznem. 
 Legalább eladtad valamelyiket? 
Marie néni éppen teát főzött, de most figyelmesen fordult az unokahúga felé. 
 Igen  mondta elégedetten Florence , de félek, hogy az idén nem lesz több szerződésem. Rengeteg fáradságomba került Henrit rábeszélni, hogy engedje át nekem az ügyet. Egy ügynök évente nyolckilenc házat szokott eladni. Én már tíz szerződést kötöttem, és Henri szerint a többieknek is kell adnom valami esélyt.. 
Nem értem  válaszolta Marie néni.  Az ügynök sikeréhez gyakorlat, kedvesség és ötletesség szükséges: Benned ez mind megvan, pedig Duportlány vagy. 
Ó, nénikém!  nevetett Florence.  Annak már annyi ideje! Hát soha nem bocsátod meg a nővérednek, hogy hozzáment az apámhoz? 
Ivott egy kortyot Marie néni teájából. 
 Ha már hiábavalóságokról beszélünk, inkább azt mondd meg, hol jár Mr. Fairmont? Egy hete nem láttam. 
 Joel?  Az idős hölgy arca észrevehetően földerült, de a következő pillanatban mégis elkomolyodott.  Azt hiszem, nem lesz igazán boldog a szomszédságunkban. 
Valóban?  kérdezte Florence, és kisimított a homlokából egy hajfürtöt.  Miben tévedtünk? 
Nem tudom  felelte a néni.  Mindig akad valami, ami zavarólag hat. Marie néni nagyot sóhajtott. 
 Mondtam, hogy a különböző sportegyletekben neked sok barátod van, és tanácsoltam, jusson veled egyetértésre. De dühösen elrohant. Tegnap délután meg... 
Mi történt tegnap délután?  vágott a szavába csodálkozva Florence. Marie néni kétségbeesetten tördelte a kezét. 
 Azt állítja, hogy Maurice vadászik a papagájára. Ez olyan képtelenség! Hogy az én kandúromat egy ilyen vén madár érdekelné? Joel azt mondja, már elmúlt negyven éves. 
Florence majdnem félrenyelte a forró teát. 
 Kicsoda negyven? Joel? 
Butaság  intette le mogorván Marie néni.  A papagájra gondoltam. Joel csak harmincegy. Kékszakállnak hívják a madarat, ugye? 
 Igen, Kékszakáll. Negyven év elég szép kor. Még egy papagájnak is. 
Ezek az állatok nagyon sokáig élnek  fontolgatta a néni.  Én persze kétszer olyan öreg vagyok, mint ez a papagáj. 
Az öreg hölgy a fejét rázta, és nevetett. 
Hol van a macskánk?  érdeklődött Florence. 
Ó, reggel óta nem láttam. Fogalmam sincs... 
A nyitott konyhaablakon át hirtelen iszonyatos zaj hallatszott a szomszéd kert felől. Ordítozás, rekedt papagájhang, és fültépő miákolás. 
Úristen, elpusztítja a macskánkat  ugrott fel rémülten Florence. 
Lehetetlen! Olyan helyes ember!  mondta rá Marie néni. 
Hallgasd csak!  ragaszkodott Florence a maga véleményéhez, de a következő pillanatban már kint is volta konyhából, átfutotta kerten, és ügyesen átlendült a kerítés fölött. 
Florence a verandára vezető lépcsőn sietett felfelé, amikor Joel Fairmont kilépett a hátsó ajtón. 
 Az átkozott!  káromkodott dühösen.  Nem elég, hogy a nyomorult macskája üldöz? Mit akar még maga is? 
Florence megállt, és hitetlenkedve meredt a szomszédjára. Nem volt rajta ing, a felső karján négy vérvörös csík futott végig. 
Mitörtént...? 
 Megkarmolt az átkozott macskája  üvöltött a férfi. 
 Az én macskám soha nem támad emberre  állította Florence.  Csakis akkor fordulhat elő, ha veszélyben érzi magát. Tehát mit csinált vele? 
Joel megvető pillantással mérte végig. 
 Az az átkozott vadállat a hátam mögött lopakodott be a házba. Meg akarta ölni a papagájomat, és amikor én meg akartam védeni... Szent ég, hol van Kékszakáll? 
Hol van a macskám?  kiáltotta Florence. 
Pokolba a macskájával!  üvöltött Joel olyan hangon, hogy a lány összerezzent. Az én madaram már ápolásra szorul, az ő korában minden izgalmat kerülni kell. Talán szívrohamot kapott, és már el is pusztult. 
 Igazán nagy kár lenne azért a kedves madárért  jegyezte meg gúnnyal Florence. Én pedig aligha hiszem, hogy a papagája teljesen ártatlan. Valószínűleg megint megsértette Mawricet az ostoba kiszólásaival. 
Nem!  ellenkezett Joel.  Hát nem érti? A kandúr támadott először, rám és a madárra. Hol lehet most? Kékszakáll! 
Hirtelen félénk krákogás hallatszott a nagy tölgyfa csúcsáról.  Gyönyörű gyermek!  kiabálta a papagáj. Aztán a levegőbe emelkedett, nagy ívben körberepülte a fát és végül Florence vállára szállt. 
 Nézze csak, mit művelt  mondta Joel, és kinyújtotta a kezét, hogy a madarat magához hívja, de a papagáj a szárnya alá dugta a fejét. 
 Kicsoda? Én?  kérdezte felháborodottan Florence.  Mi közöm ehhez? A madár belátja, hogy nálam jobb dolga van, mint magánál. 
Eh!  vetette oda Joel félvállról.  Mindenért maga a hibás. Ellenem uszítja a macskáját, még a papagájomat is ellenem akarja fordítani. Szégyellhetné magát!  Inkább maga!  csattant fel Florence.  Hol a macskám? 
Ebben a házban tizennégy szoba és huszonhét szekrény van  mutatott az ajtóra a férfi.  Valahol ott rejtőzködik a macskája, ha nem repült ki az ablakon. 
A macskám nem tud repülni  felelte ingerülten Florence.  Mutassa végre, hol van a macskám? 
 Nem!  válaszolta határozottan Joel. 
Amikor Florence látta, hogy a férfi sebe még vérzik, hirtelen lelkiismeretfurdalása támadt. 
 Jöjjön, hadd kössem be a karját!  ajánlotta bűnbánóan. 
 Semmi esetre sem  hárította el Joel. Úgy húzódott vissza a lánytól, mintha pestises beteg állt volna előtte.  Inkább hagynám, hogy Kékszakáll kötözze be. Amihez maga hozzányúl, abban nincs köszönet! Keresse meg végre azt a nyomorult kandúrját! 
 Nem nyomorult kandúr  vágta rá dühösen Florence. Sarkon fordult, és bement a házba. 
A konyhában páratlan rendetlenség uralkodott. A mosogatóban halomba gyűlt az edény. Florence nem törődött az egésszel, Mauricet hívogatta. 
A nappali sem nyújtott sokkal szebb látványt. Valaki nekilátott, hogy eltüntesse a vendégség maradványait, és felállítgatta a leborult bútorokat. A szobát azonban nem takarították ki. 
Florence minden földszinti helyiséget végigkutatott, de a kandúrt nem találta. Nincs más hátra, tovább kell keresnie az emeleten. 
Fent sorra benyitott a szobákba. Az egyik a férfi dolgozószobája volt amelynek berendezését mindössze egy ágy, egy íróasztal és egy karosszék alkotta. Az ablakon át szökött volna meg a macska? Florence hangosan kiabálta a nevét. 
Bátortalan nyávogás volt a válasz. Közvetlenül az ablakon keresztül. Florence felkiáltott, az ablakhoz rohant, az asztalt írógépestől fellökte. Egy csomó papír hullt a földre. 
Florence nem törődött a rendetlenséggel, amit Joel szobájában okozott. Kihajolt az ablakon, hogy Mauricenak segítsen. A macska a tető szélén húzódó díszpárkányra menekült. A tető meredek lejtése miatt erősen kellett kapaszkodnia, hogy le ne zuhanjon. 
 Jaj, ne!  kiáltotta rémülten Florence. Kihajolt, és kinyújtotta a kezét. Maurice nyávogott, de nem mozdult a helyéről. 
 Mit csinál?  húzta el az ablaktól a lányt a szobába lépő Joel.  Elment az esze?  A macskám!  kiabálta kétségbeesetten Florence.  Már alig lát. Az az átkozott madara kelepcébe szorította. 
 Etette volna rendesen, akkor békén hagyta volna a papagájomat  válaszolt Joel teljes lelki nyugalommal. Jöjjön be! Elég magasan vagyunk, és ha jól sejtem, ugyanolyan kevéssé tud repülni, mint a macskája. 
Florence lenézett, és elállt a lélegzete. Valóban nagyon magasan voltak, szédült is. 
 Segítsen!  kérte. 
Joel azonnal engedelmeskedett, és a nadrágjánál fogva behúzta. Florence ijedten hallotta, amint a varrás szétrepedt. Elvesztette az egyensúlyát, az írógépasztalra és onnan a padlóra zuhant. Az írógép kisvártatva követte. 
Mit jelentsen ez?  kiáltott Florence a férfira, és nehézkesen szedelőzködött össze. Az írógép kicsit megrongálódott, de Florence sem került ki épen a kalandból. A nadrágjának a varrása szétszakadt, mindkét kezével tartania kellett, hogy le ne csússzon róla. 
Maga... maga szörnyeteg!  kiabálta felháborodva.  Látja, mit művelt? Látom  sóhajtott Joel.  Mondja, hogy sikerült magának megérni huszonöt évet? 
Huszonhetet  javította ki a lány dühöngve.  Elszakadt a nadrágom, pedig csak 
két hete vettem. 
És mi van az írógépemmel? Pedig csak három hete vettem. És a kéziratom! 
jajongott, hogy ez mélyen érinti, a padlóra térdelt, és kezdte összegyűjteni a szétesett lapokat. 
 Na, és!  csattant fel Florence , csak egy halom papír. A maga háztartásában 
sincs sok különbség a használt papír meg az irodalom között. 
 Ha egyetlen oldal is hiányzik, egy tapasztalattal gazdagabb lesz  mondta fenyegető hangon Joel.  Remélem, megértette! 
Florence érezte, hogy a férfi komolyan beszél. Mellétérdelt, segített összegyűjteni lapokat. Akaratlanul is átfutotta az oldalakat, és megállapította, hogy szerelmi történetről van szó. 
 Ne nyúljon a kéziratomhoz  utasította Joel, és vissza akarta venni tőle a papirokat. Balszerencsés módon az első két oldal középen kettészakadt. Joel felállt, dühös pillantást vetett Florencera. 
A lány is felállt, és egy pillanatra mozdulatlanul nézték egymást. Florence megijedt a következményektől. 
 Ha megüt...  kezdte tétován. 
De nem kellett folytatnia. A férfi arca felderült, aztán még nevetett is. 
Nem  válaszolta , még soha nem ütöttem meg nőt, és most sem teszem. Florence akaratlanul is visszahúzódott előle, míg a falba nem ütközött. Mit akarhat rémes Joel Fairmont? Florence úgy emelte fel a kezét, mintha ki akarná védeni a támadást. 
 Tehát nem kedveli, hogy kerítést húzattam fel a két ház közé? 
 A jó szomszédoknak nincs szükségük erre. 
Mielőtt Florence válaszolhatott volna, a macska beugrott az ablakon. Amikor a férfi a karjába zárta, Florence nem tudta, mit tegyen. 
 Ne, ne!  szólt rá Joelra sértett hangon. 
 Dehát miért ne?  hajolt előre, Florence pedig becsukta a szemét. 
A férfi csókja meleg volt, puha, és végtelenül gyöngéd. Florence szája önkéntelenül megnyílt, és viszonozta a csókot. Joel erősebben szorította magához. 
Florence újra érezte azt az ismerős bizsergést. A szíve gyorsabban vert, és egyszerre mindenről megfeledkezett. Ebben a percben csakis Joel közelsége számított. Ezt a férfit akarta gyűlölni? Florence felemelte a kezét, mintha ezeket a buta gondokat akarná elhessegetni, de a férfi jobb szemét találta el. 
Te jó ég  nyögött fel Joel, és visszahúzódott.  Még a szemem is kiütötted volna. Florence egy pillanat alatt újra észhez tért. 
 Nem érdemeltél mást  mondta indulatosan.  Sőt, igazából sokkal többet érdemeltél volna. A görcs álljon beléd, te szörnyeteg! 
 Tessék?  Joel szemmel láthatóan meglepődött. 
Ha pillantással ölni lehetne, akkor kettős gyilkosságra került volna sor. 
 Én...  kezdte Florence, de nem mondta tovább, hóna alá kapta a macskát, és úgy rohant a lépcsőhöz, mintha maga az ördög követné. Csak amikor a verandára ért, akkor vett vissza a tempóból. 
5. FEJEZET 
 Nézd csak, ki van itt! 
Amikor Marie néni bejött Joellal a nappaliba, Florence leeresztette az újságot, és tetőtől talpig megvetően mérte végig Joelt. 
 Igen, kicsoda?  kérdezte hűvösen. 
 Mr. Fairmont, természetesen. 
Marie néni rosszallóan csóválta a fejét. 
 Vagy úgy  felelte Florence közömbösen. 
Florence!  szólt rá szigorúan Marie néni, mert elvárta, hogy az unokahúga illő udvariassággal fogadja a vendéget. Florencenak a néni kedvében kellett járnia, akár tetszett, akár nem. 
 Jó estét, Mr. Fairmont  üdvözölte Joelt , minek köszönhetjük a megtiszteltetést? 
Éppen csak befejezem  közölte a néni, és kiment a szobából, még mielőtt Florence megkérdezhette volna, mit akar befejezni. 
Joel leült egy székre a heverővel szemközt. Meglepően jól nézett ki, pedig akkor hagyta abba a gyerekekkel a labdázást. Nem rendetlen, nem ápolatlan, gondolta Florence. 
Szeretem a nagynénédet  mondta a férfi olyan jelentőségteljesen, mintha ez lett volna a legfontosabb újság. Kezét a térdére támasztotta, és áthatóan nézett Florencera. 
 Én is  válaszolta tömören Florence. 
Egy percig állta a férfi tekintetét, aztán nyugtalanul fészkelődni kezdett a heverőn. értelmetlennek érezte, hogy Joel rövidnadrágban látja, mert a lábával Florence mindig elégedetlen volt, túl hosszúnak tartotta. 
 Nem szeretném, ha a nénikéd is belekeveredne abba a színjátékba, amit nekem tulajdonitasz  folytatta nyugodtan Joel. Florence először hallotta higgadt hangon beszélni. 
Rendellenesen kellemes hangja egy pillanatra feledtette, milyen pimasz és beképzelt férfi. 
Nem játszom színházat  utasította vissza a megjegyzést, mert nagyon jól tudta, 
hogy ennek a férfinak semmilyen körülmények között sem szabad engednie.  Talán 
elmondanád végre, mi keresnivalód van itt. 
 Elég hosszasan beszéltem az anyámmal  tájékoztatta a férfi. 
Örülök  felelte Florence , de mi köze ennek hozzánk? Minek jöttél ide? 
és bevágta maga mögött az ajtót, s ekkor jött rá, hogy Joel Fairmont nincs a nyomában. Ám ez a felismerés sajátságos módon nem okozott megkönnyebbülést a számára. 
 Igazán helyes fickó  szólt Marie néni néhány nappal később, aztán visszafordult a nappali ablakából.  Labdázik a gyerekekkel a parkban. 
A gyerekek valószínűleg megbánják, mert képes elvenni a labdájukat. Ha ugyan nem művel rosszabbat. 
Florence maga alá húzott lábbal üldögélt a heverőn. Kevéssel múlt este hét. Korán jött haza, mert a munka a vártnál jobban kifárasztotta. Hosszan, ráérősen üldögélt a fürdőkádban, felvette az ócska pólóját, rövidnadrágba bújt, és kényelmesen elfészkelődött a heverőn. 
 Ma korán lefekszem, a hét végén alaposan kipihenem majd magam. Hétfőn a gátakhoz utazom. Henri felajánlotta a hajóját. Nincs kedved velem jönni? 
Nekem? Mit kezdjek én ezekben az őrült rohamcsónakokban? Nem, nem nekem való. 
Florence vállat vont.  Ahogy gondolod  mondta,  egyedül is mehetek. 
De veszélyes  intette meggondolásra a néni.  Sőt, nagyon veszélyes. Na, nézz csak oda! 
Mire? 
Mr. Fairmont jön látogatóba. Egyszerűen átugrott a kerítésen. Milyen jó sportoló! Biztos, hogy hozzánk jön. Hát nem kedves tőle? 
Florence úgy ugrott fel, mint akit darázs csípett meg. 
Ide jön? Nem, szerintem egyáltalán nem kedves tőle. Csukd be az ajtót, és oltsd el a lámpát. Higgye azt, hogy nem vagyunk itthon! 
 Mit jelentsen ez?  Marie néni csodálkozva nézett a húgocskájára.  Hogy neveltelek, Florence? Mr. Fairmont biztosan veled akar beszélni. 
Az idős hölgy gyorsan megigazította a haját, és mosolyogva indult az ajtó felé. 
 Be ne engedd!  utasította Florence.  Biztos ott akarja folytatni, ahol a múlt héten abbahagyta. 
A figyelmeztetés azonban elkésett. Florence hallotta, hogy a néni üdvözli a szomszédot, és bevezeti a konyhába. Kétségbeesetten nézett végig magán. Miért kell mindig akkor jönnie, amikor ő kényelmes, otthoni öltözékben pihen. 
A konyhában rövid ideig tartott a beszélgetés. Túl rövid ideig ahhoz, hogy Florence fölszaladjon átöltözni. Idegesen megigazította a haját, amit lófarokba kötött, visszaült a heverőre, és egy újság után nyúlt. 
A nénikéd meghívott, hogy harapjak valamit. Nyilván észrevette, hogy még nem ettem. 
Látta az orrod hegyén, mi?  kérdezte gúnyosan Florence.  Én nem tehetem be 
a lábam a te házadba, de te úgy járkálsz nálam kibe, ahogy neked tetszik. 
Azt hittem, a nagynénid házába jövök  felelte.  Miért zavar az téged, ha egy 
úriember is veletek vacsorázik? 
Nem tudok arról, hogy ma este úriembert várunk vacsorára. Egyébként az enyém a ház. 
Akkor jobb, ha megyek  állt fel Joel. 
Nem, ne menj  kérte Florence, amikor észrevette, hogy hibát követett el.  Még nem mondtam el mindent. A ház az én tulajdonomat képezi, valójában a nagynéni otthona, és ő bárkit meghívhat magához. 
 Beszéljünk inkább az időjárásról. Vagy arról, hogy úgy érzem, a kerítés felépítésével hibát követtem el, de anyám kérésére tettem. Nem történik ebben a városban semmi érdekes, amiről beszélgethetnénk? 
Florence elképedt. A ház Joel anyjáé, és ő húzatta a kerítést is! Florence meg idő előtt Joelt hibáztatta érte... 
 Ó, rengeteg az esemény  válaszolt, és igyekezett leplezni a zavarát.  Születések, esküvők, halálozások, a sok turista  sorolta.  A ház valóban az édesanyádé? 
 Igen  erősítette meg Joel, és elgondolkodva dörzsölte az állát.  Azt fontolgatja, hogy ideköltözik. 
Florence felfigyelt. A férfi hangjából kicsendült, hogy nincs éppen elragadtatva az ötlettől. Florence számára viszont nagyszerű lehetőség ajánlkozott. 
Ha az édesanyád beköltözik, és aztán megkezdődik a tanítás, valóban nyugodtabb helyet kellene keresned a munkához  nézett vizslató tekintettel a férfira. Joel felnézett, és az este folyamán először elnevette magát. 
Florence kicsit tétovázott, majd folytatta. 
Kint a tavon van egy szép kis sziget egy csodálatos öreg házzal. Tökéletesen nyugodt hely, sok a szabad terület, és pillanatnyilag nagyon jutányosan megvásárolható. Olyan embernek ajánlható, aki úgy szereti a magányt, mint te. 
Lehet, hogy érdekel  felelte lassan Joel.  Először persze meg kell néznem. Elvégre zsákbamacskát nem vásárolhatok. 
Igen, természetesen  helyeselt Florence, bár az ő szakmájában gyakran vásároltak látatlanban házat is, telket is. Azt is tudta viszont, hogy a jó eladó soha nem erőszakos. Így hát csak nevetett, és gondolatban már számítgatta a jutalékát. De a pénznél is fontosabb volt, hogy végre megszabadul Joel Fairmonttól. A sziget legalább húsz mérföldnyire van ide. 
 Hogy haladsz a munkáddal?  kérdezte ártatlan képpel. 
Érzékelhetően fájó pontot talált el a kérdésével, mert Joel a homlokát ráncolta, és jellegzetes kézmozdulatával beleszántott a hajába. 
Lassan vallotta be.  Hiányzik a szikra, a nagy ötlet. De talán csak az az oka, hogy itt nem dolgozhatom nyugodtan. 
Elhiszem. A Murchison birtok pont a megfelelő volna számodra. Hol találhat magának több nyugalmat az ember, mint egy magányos szigeten? Persze elég nagy. Amikor azt mondtam, hogy különösen előnyös vétel, az a négyzetméterárra vonatkozott. 
 Tessék?  nézett rá csodálkozva Joel.  Azt kell gondolnom, hogy máris egy adásvételi tárgyalás közepén ülök. 
. Gondolj, amit akarsz  válaszolta Florence.  A szigeten viszont nem fognak lakni alattomos macskák és tolakodó szomszédok. Még nem tudod, mi vár rád, amikor elkezdődik az iskola. Autók, teherszállítók, bömbölő gyerekek... Egyszerűen félelmetes. 
Te pedig tudod, hogy nekem milyen ház való? Micsoda szerencsés véletlen!  nézett rá, és kihívóan nevetett. 
 Beszélek Henrivel  folytatta Florence zavartalanul.  Tudni akarom, még eladóe? 
Henrivel?  érdeklődött Joel.  Ki az a Henri? 
Florence önkéntelenül hátrébb húzódott, és próbálta elkerülni a férfi tekintetét. 
 Henri LeFleur a főnököm. Övé az ügynökség, amelynek a megbízásából ingatlanokat árulok. 
 Ez minden?  A hangjából ítélve Joel más választ várt. 
A lány még mondani akart valamit, amikor belépett Marie néni. 
 Ahogy látom, jól elbeszélgettetek. Gyertek vacsorázni! A konyhában terítettem. Amikor átmentek a szobán, Maurice, a macska sétált befele, Joel felé mérgeset fújt, aztán eltűnt a nyitott ajtón. 
 Hát nem különös?  kérdezte Marie néni.  Még nem láttam ilyennek. Főleg mikor az asztalon az ennivaló. Mi baja lehet, Florence? 
Biztosan az ételében volt valami  füllentett Florence, mert ha bevallotta volna a néninek az igazat, Joel Fairmontnal való barátságának egy csapásra befellegzet volna. 
Marie néni általában hideg harapnivalót készített. Ezúttal azonban forró leves gőzölgött az asztalon, volt még sült hús, burgonya reszelt sajttal, borsó, sárgarépa és házikenyér. A háziasszony arra gondolt, hogy a vendége éhes, mint az oroszlán.  Milyen gondolatok foglalkoztatják, Mr. Fairmont? 
 Szólíts Joelnak  kérte fanyar nevetéssel. Aztán elkomolyodott. 
 Történelmi környezetben játszódó szerelmes regényt írok, és... 
Értem már  vágott közbe Florence.  Legalább háromszáz oldalnyi romantika szenvedély, szerelmi eskük, ittott egy kis erőszak? 
De Florence! Marie néni felindultságában kiborította a csészéjét. 
 Ez így van, nénikém!  tartott ki Florence az álláspontja mellett.  Ma csak ilyesmit olvasnak az emberek. Megváltoztak az idők. Fiatal korodban soha nem hallottad azt a szót, hogy szex?  Florence betűzte a szót, hogy ne kelljen egyben kimondania. 
Hallottam  felelt megbántódva Marie néni , de nem szerepelt azokban a könyvekben, amiket akkor olvastunk. Az asztalnál pedig ilyet nem beszéltünk. Azt hiszem súlyos hibát követtem el a nevelésedben, Florence Jacqueline Duport. 
Amikor a néni így szólította, akkor komoly volta helyzet. 
Sajnálom  engedett hát Florence, bár igazából nem ezt gondolta. 
Joel Fairmont, aki mellette ült az asztalnál, vigyorgott. Florence belerúgott a sípcsontjába, de szerencsére a cipőjét a nappaliban hagyta. 
Jól van  engedett kicsit Marie néni is.  Egyszeregyszer mindnyájunknak kicsúszik a száján valami. Elnézőnek kell lennünk a fiatalokkal, igazad van. 
 Természetesen  erősítette meg udvariasan Joel, miközben arrébb húzta a lábát Florence körzetéből. 
Biztos vagyok, hogy Florence segíteni fog önnek a munkájában  folytatta a néni, aki nem vette észre, mi játszódik le az asztal alatt.  Hétfőn nem kell az irodában dolgoznia. 
Nénikém, én... 
 És szüksége van valakire, aki elkíséri a gátakhoz  vágott közbe határozottan Marie néni.  Elképzelhető, hogy a kiránduláson anyagot gyűjthet a regényéhez. 
Hol van ez a gát? 
A Winnipesaukitó és a Paugusöböl között. Valamikor az indiánok ott rakták ki a hálókat, még abból az időből származik a név. A hely biztosan tetszik majd. 
 Igen, én is úgy gondolom  erősítette meg gúnyosan Florence.  Talán összeköthetnénk a kellemest a hasznossal. Mit szólnál, ha kirándulnánk a Gloryszigetre, Joel? Megnézhetnénk a Murchison ingatlant is. 
De izgalmas!  élénkült fel hirtelen Marie néni.  Sok évvel ezelőtt jártam ott utoljára. Azt beszélik, kísértetek lakják. 
Nénikém!  pillantott rá szigorúan Florence. 
 Na, hát ez csak olyan asszonybeszéd  mondta megnyugtatólag Marie néni.  De nem mondtam semmi rosszat, ugye? 
Semmit az égvilágon  biztosította Joel.  Mindig érdekeltek az ilyen házak. Hétfőn odamegyünk. Addig még négy nap van, ugye? 
Ki döntött itt voltaképpen, kérdezte Florence önmagától. Azt várta Joel, hogy még meg is hajoljon előtte? No, kísértettel vagy anélkül, igenis eladja neki azt a házat. 
Az este gyorsan elszaladt. Marie néni nagyon fáradt volt, Florencera hagyta a 
mosogatást. A lány nem várta el, hogy Joel segítsen, de a férfi nem is ajánlotta fel. Amint az öreg hölgy kilépett a szobából, visszaállt közöttük a hadiállapot. 
Nem kell velem jönnöd  mondta Florence, miközben az ajtóhoz kísérte Joelt. 
 De még mennyire hogy megyek  ellenkezett a férfi.  A nénikéd óriásit csalódna, ha egyedül hagynálak. 
Én viszont nem hiszem, hogy tetszeni fog az utazás, mert ki nem állhatjuk egymást! Ezen nincs mit változtatni, és semmi szükség, hogy megjátszd magad. 
Lehet, hogy tévedsz  vetette ellen Joel. Úgy tudod meg az igazságot, ha 
lehetőség adódik rá. 
Megfordult, és fütyörészve átballagott a házába. 
Kiállhatatlan alak  mondta Florence, amikor valamivel később nekilátott a 
mosogatásnak.  Hogy fogok kibírni vele egy egész napot? 
Maurice bejött a konyhába, dorombolva simult Florence lábához, majd eltűnt az éjszakában. 
Florence sóhajtott. Minden reménye és kívánsága ellenére elérkezett a hétfő. Joel 
ryslerCabriolet kocsijával jött érte, és amikor Florence ennek a kocsinak az értékét hozzáadta a Mustangéhoz, a Murchisoningatlan értéke a számításai szerint 
legalább tíz százalékkal megemelkedett. 
Alaposan átgondolta, mit vegyen fel erre a napra. Nem volt szabad a divat előtt, de maradinak sem mutatkozhatott. Végül egy sötétkék nadrág és egy könnyű, blúz mellett döntött, amelyet végig begombolt. Így akarjon csak a közelébe 
férkőzni Joel Fairmont! 
A haját hátrafésülte, és néhány hajtűvel rögzítette. A nap ellen széles karimájú 
kalapot tett a fejére, a válltáskájába pedig berakott mindent, amire egy nap alatt szükség lehet: napolajat, egy csomag papírzsebkendőt és  minden eshetőségre  a bikinijét. 
Tájékoztass, kérlek, a vidék földrajzáról!  szólalt meg Joel, miközben lekanyarodott a főútról a Winnipesaukitó felé. 
Nincs sok mesélnivaló  mondta Florence. Észak felé több tó is van egymás 
mellett. Az Opecheeöböl partján fekszik Laconia. Folyó köti össze Paugusöböllel, amelyik a gátakon túl megint csak összeköttetésben van a Winnipesauki tóval. Florence oldalról pillantott Joelra. Ma reggel még vonzóbbnak találta, mint máskor. Hirtelen megint figyelmeztetnie kellett magát, milyen fenntartásai voltak a kiindulással kapcsolatban. Valóban megkockáztathatja, hogy egy teljes napot együtt töltsön ezzel az emberrel? 
 A Winnipesaukitó a legnagyobb közülük, ugye? 
 Persze. 
Florence jobbra mutatott. 
. Itt kell lekanyarodnod. Ne vezess túl gyorsan! A gyalogosoknak előnyük van. 
 Bostonban a gyalogosoknak semmiféle joguk nincs. 
 Tudom. Bostonban jártam iskolába. A gyalogosoknak tényleg nincs könnyű 
dolguk. 
 Hol találok parkolóhelyet? 
Joel olyan lassan hajtott, hogy az utánuk következők már dudálni kezdtek. 
Itt sehol  magyarázta Florence.  Itt csak parkolóórák vannak, azoknál két órát lehet állni. A legjobb, ha kifelé hajtasz. 
Elmentek a városháza és a szórakoztató központ mellett, végre elérték a színes fényreklámokban úszó városrészt. 
A szünidőben mindig itt dolgoztam  büszkélkedett Florence.  Pénztárosnő voltam. Nem, itt nem állunk meg. Eredj tovább! Fent a dombon, a templom mellett van egy nagy parkoló. 
 Hol kell befordulnom? 
A következő sarkon balra.Rögtön a vendéglő mögött. 
Behajtottak a parkolóba. Amikor Joel leállította a motort, felhangzott egy mozdony figyelmeztető sípjele, és szinte egyidejűleg szólalt meg egy kirándulógőzös ködkürtje. Joel körbefordult, de nem látott semmit. Olyan kíváncsi, mint egy kiskölyök, gondolta Florence, és nevetnie kellett. 
Joel körülnézett, aztán eltűnt a kamaszos arckifejezése. Florencet megint elfogta 
az a sajátos félelem a férfi közelségétől. A lehető leghátrébb húzódott az ülésen. 
 Pénztárosnőként dolgoztál?  érdeklődött Joel. A hangja puhán és szinte gyöngéden csengett. 
 Igen  erősítette meg Florence , amikor főiskolára jártam. 
Kinyitotta az ajtót, és kiszállt. Remegett a térde. 
Joel megkerülte a kocsit, és a kezét nyújtotta Florencenak, de ő elhárította, úgy tett, mintha sürgősen rendeznie kellene a haját és a szalmakalapját. Aztán már volt annyi önuralma, hogy megfogja a férfi kezét. Mi van abban, hogy kéz a kézben megy végig Joel Fairmontnal a parti sétányon? Fényes napvilág van, romantikáról vagy szenvedélyről igazán nem lehet szó. Egyszerűen kellemes érzés Joel közelében lenni. 
A kalapod nem felel meg a játékszabályoknak  mosolygott Joel. 
Florence valóban gondban volta kalapjával. Friss szél fújt a tó felől, fogni kellett a kalapját, hogy el ne repüljön. Mégsem értette, mire gondol Joel. 
 Hogy érted ezt? 
 Ha egy férfinak azaz ötlete támadna, hogy megcsókoljon, nehézségekbe ütközne a fejfedőd miatt. 
Akkor inkább ne támadjanak ilyen ötletei!  vélekedett Florence igen barátságtalanul.  Te úgyis túl sok csókot gyűjtesz, Joel Fairmont. 
Egyszerűbb volt civakodni vele, mint állni azokat a gyöngéd pillantásokat. 
Nincs ennek kicsit régimódi csengése?  tréfálkozott Joel.  Azt hittem, ilyen felfogással már csak otthon, Massachussettsban lehet találkozni. 
Honnan tudjam?  kérdezte Florence.  Sokáig akarsz még itt álldogálni? 
Azt várom, hogy megálljanak az autók  mutatott Joel a kocsisorra, amely lassan gördült előre a part menti úton.  Nem Bostonban vagyunk, de azért nem szeretném, hogy menthetetlenül elgázoljanak. 
 Így soha nem jutunk át  mondta Florence, és magával húzta a férfit. A kocsik 
azonnal megálltak.  Nem magyaráztam neked, hogy a gyalogosoknak elsőbbségük van? 
Joel csodálkozva nézett rá. 
Nehéz elhinni  mondta fejcsóválva.  Gyere már végre! 
Florence bizalmatlanul méregette a férfit. Játszike, vagy célozni akar valamire? Joel beletúrt a sűrű, szőke hajába. Arcára megint kiült a gyerekes kíváncsiság. Az más felé indult, rá se hederítve a lány szemrehányásaira, húzta maga után Florentet. Baloldalt lejtett az út a strandig. A kikötőben csónakok és hajók várakoztak. A nagy móló egyikénél éppen kikötött egy gőzös, fedélzetén kirándulókkal. 
 Furcsa, hogy Bostonban nincs ilyesmi  mondta elgondolkodva Joel. Florence nevetett. 
A bostoni kikötő annyira szennyezett, hogy a halak se bírják ki. Itt viszont nagyon sokat adnak a környezetvédelemre. Végül is a vízből él a város. Ott kezdjük az anyaggyűjtést a könyvedhez  mutatott a pályaudvar mögé. 
A téren asztalok és padok álltak, meg egy szilárdan megépített faszénparazsas rostonsütő. 
Florence és Joel az árnyékba telepedtek. Már majdnem megitták a kávéjukat, amikor Joel visszakanyarodott a beszélgetés eredeti tárgyához. 
 Anyaggyűjtés  mondta, és elővett egy jegyzetfüzetet.  Hol kezdjük? 
 Itt helyben  válaszolta Florence, és az emberekre mutatott, akik nyugodtan és kényelmesen rótták a parti sétányt , egyrészt azért, hogy lássanak valamit, másrészt azért, hogy mások láthassák őket. 
Jóságos ég!  nyögött fel elkínzottan Joel, és Florence titokban helyeselt. Szemlélgették az embereket, akik nagyok és kicsik, kövérek és soványak voltak, egyesek sétához öltöztek, mások pedig fürdőruhában mutogatták idomaikat. 
 Nézd csak azt a két lányt!  szólt a férfihoz, aki letette a tollát, mert két fiatal lány riszálta a csípőjét előttük.  Nézz már másfelé, mert kocsányon fog lógni a szemed, gúnyolódott Florence.  Igen, ez én vagyok  tette hozzá, amikor Joel erre elámult.  Emlékszel még? 
 Igen, valóban  erősítette meg Joel.  Féltékeny vagy? 
Féltékeny? Arra a kettőre?  kérdezte megvetően Florence.  Nem, nem kell vágyakozva utánuk bámulnod. Úgysem hiszem, hogy komolyan gondolod. 
De még mennyire féltékeny vagy!  nevetett fölényesen Joel.  Florence Debord féltékeny két főiskolás leányzóra! 
Duport  helyesbített sértődötten Florence.  Mindent felírtál? Szerintem ez is elég anyag a könyvedhez. 
Nem elegendő  ellenkezett Joel , menjünk el még valahová. Hová visz a vonat? Florence rövid ideig gondolkodott. 
Sehová  mondta aztán, bár a három kocsi zsúfolva volt kirándulókkal. 
Nem értem. Egy vonat, amelyik nem visz sehová? 
Florence csodálkozva nézett rá. Egy szerző, akinek nincs képzelőereje? Valami nincs itt rendben.  Te tényleg író vagy?  kérdezte óvatosan. 
Joel megbántódott. 
Persze hogy író vagyok  bizonygatta , de mi köze ennek a vasúthoz? 
A pályát egy magántársaság üzemelteti. Innen nyugatra vezet, a gátakhoz, onnan ismét visszatér ide. 
Igazad van  töprengett Joel.  A vonat tényleg nem megy sehová. Te jó ég, milyen szokatlan! 
Egyáltalán nem  ellenkezett Florence.  Az út maga gyakran sokkal érdekesebb a célnál. 
Joel meghajolt, megfogta a lány kezét. 
Nagyon szépen mondtad, Florence. Feljegyzem magamnak a mondatot. Lehetőleg felhasználom majd a regényemben. 
Ahogy akarod  nevetett Florence.  Tulajdonképpen hány könyvet írtál már? A kérdés igen kellemetlennek bizonyult. 
Azt is számoljam, amelyiken most dolgozom? 
Igen, ha gondolod. 
Ez esetben egyet. 
Florence meglepetten húzta vissza a kezét. 
Egyetlen egyet? Eddig még egy könyved sem jelent meg? 
Így igaz  nevetett Joel.  Új fejezetet nyitottam az életemben. Ami korábban történt, magam mögött hagytam, és most mindent elölről kezdek. 
Florence a fejét rázta. 
Nem könnyű íróként pénzt keresni. Mégha sikert is hoz az első regényed, évekig tart, amíg meg tudsz élni a munkádból. 
Megoldom valahogy  biztosította Joel.  A nagyapám tekintélyes vagyont hagyott hátra.  Kutatva nézett a lányra.  Mi a véleményed erről? 
Még nem gondolkoztam ezen  vallotta be Florence.  Csak azt tudom, ha az ember enni akar, tisztességes munkát kell keresnie. Én tizennégy éves korom óta dolgozom. 
Florence habozott, mert semmiképpen sem akart szemrehányást tenni. 
Szóval változtatni akarsz az életeden?  kérdezte aztán.  Nem tudtam, hogy már olyan öreg vagy. 
Harminchárom, hogy pontosak legyünk. De ennek a korhoz semmi köze. 
Felállt, Florence követte. Megint fognia kellett a kalapját, hogy el ne repüljön. Ezt könnyebb kézben tartani, mint az érzéseket  gondolta, amikor a tekintetük találkozott. 
Nézd, hajó áll a kikötőben! Nézzük meg az ingatlant! 
Miközben a kikötőhöz tartottak, Joel segítőkészen fogta a lány könyökét. Florence mérges volt, amiért reggel a magas sarkú cipőjét vette fel. Az volt a célja, hogy magasabbnak lássék, de mi haszna, ha elveszti az egyensúlyát? 
Joelra nézett. A férfi a tavat fürkészte, és most nem figyelt sem a lányra, sem a haját szétborzoló szélre. Vikingre emlékeztette Florencet, aki útra kel, hogy idegen földeket hódítson meg, kincseket zsákmányoljon, és asszonyokat vegyen birtokába. 
A széltől, a hullámcsapásoktól és a felbőgő csónakmotoroktól nehezen értették egymás szavát. Florence elvált Joeltől, átlépett egy kis oldalpallóra. Egy hosszú, könnyű és gyors kétmotorosra mutatott. Ez volt Henri legnagyobb büszkesége. 
6. FEJEZET 
Az elülső fedélzetre egy zárt hajófülkét terveztek, mögötte helyezkedett el a vezetőállás, amely fölé védővásznat feszítettek. Hátul nyitott volta hajó. 
Tudod vezetni?  kérdezte Joel, amikor Florence beugrott a kormány mellé.  Van jogosítványom a parti vizekre  magyarázta.  Velem jössz vagy sem? 
Jövök felelte Joel, és beugrott a hajóba.  Nem tudom ugyan, hogy miért, de jövök. 
Florence ellenőrizte a berendezéseket, bemelegítette a motorokat, aztán megnyomta az indítógombot. Mindkét motor gond nélkül indult. 
Joel kérés nélkül kioldotta a köteleket a hajó faránál, azután előrement. A lány felszólítására a hajó orráról is leoldotta a köteleket, és a hajót a lábával ellökte a 
kikötőhídtól. Florence lassan haladt, majd amikor kiértek a kikötőből az ülésük alatti úszómellényekre mutatott. 
Felvegyem?  kérdezte Joel. Florence bólintott, és jelezte, hogy ő maga is felvesz egyet. Joel kelletlen képet vágott, de engedelmeskedett. A lány mellé lépett. Amikor egy versenyhajó hullámverésén ugráltak keresztül, Florence egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát. Joel azonnal átkarolta a vállát. Nagyon kellemes érzés volt. 
Befordultak a Govemorszigetnél, és követték a nagy kirándulóhajót, később 
északnak vett irányt a hajójuk, a Forty Islandsszigetcsoportig. Azután csökkentette a sebességet, és lassan beúsztak egy magányos öbölbe a Glorysziget déli peremén.  Miért jöttünk ide?  csodálkozott Joel. 
 Azt hittem, világos. A Murchisonházat akarom neked megmutatni. A telek az egész szigetet jelenti. 
Florence most a kormányra összpontosította minden figyelmét, mert a part közelében akadt néhány alattomos víz alatti zátony. Csak akkor lélegzett föl megkönnyebbülten, amikor megközelítették a homokos tengerpartot. Az öböl másik végén korhadt fapalló állt, ehhez kötöttek ki. 
Joel kérés nélkül a hajó orrába ment, fogta a köteleket. Amikor jelzett, Florence hátramenetbe kapcsolt, és kisvártatva már állt is a hajó  néhány centiméternyire a pallótól. Joel kiugrott, szélsebesen egy kikötőbak köré tekerte a kötelet. Azután visszament a hajó farába, és megismételte a műveletet. 
 Nem szállsz ki?  Kérdezte Florencetől, aki kikapcsolta már a motort. 
 Marie néni csomagolt ennivalót  válaszolta a lány.  A házig jó darabot kell gyalogolnunk. Azt javaslom, hogy harapjunk pár falatot, mielőtt nekivágunk. 
Joel nevetve ugrott vissza a fedélzetre.  Soha nincs kifogásom, ha finom ennivaló van kilátásban. 
Florence kicsit rosszkedvű volt, és kényelmetlenül érezte magát. Útközben elfoglalták a teendői, addig valamivel biztosabb volt a dolgában. Most azonban minden megváltozott. Tudta, hogy a sportban szerzett erejével és ügyességével minden férfit képes távol tartani magától, ha éppen arra kerülne sor. De távol akarnáe tartani Joelt? 
 Mi minden van a táskában? Mit csomagolt Marie néni a kirándulásra?  kíváncsiskodott Joel, kezébe véve a kosarat. 
Letelepedett a hajó szélére, és kiszedte az uzsonnát, egy ropogósra sült csirkét és hozzá salátát. 
Joel a közelében állt. Túlságosan közel. Amíg kirakosgatta az evőeszközöket és szalvétákat, arrébb csúszott a férfi mellől. Ám amikor felpillantott, Joel már megint mellette állt. Florence ijedten felugrott. 
Ez hiba volt. Mihelyt a férfi mellett állt, átölelte a derekát, és magához szorította. Florence tudta, hogy céltalan volna az ellenállás. Nem is akart ellenállni. 
Elengedte magát, és a félelmeit hirtelen elfújta a szél. Miért kellene most azon gondolkodni, hogy gyűlöli vagy szereti Joelt? Minden lényegtelenné vált, egyedül a közelsége számított, a melegsége és a gyöngédsége, amellyel csókolta őt. 
Aztán minden nagyon gyorsan ment. Mielőtt Florence felfogta volna, mi történik, Joel levette róla a mentőmellényt, és kezdte kigombolni a blúzát. A következő pillanatban a férfi mellett feküdt a fedélzeten. Amikor Joel óvatosan simogatni kezdte a bőrét, Florence felnyögött a vágytól. 
 Ne, ne  erőlködött. 
Joel elbizonytalanodott. 
 Hogy érted ezt?  kérdezte rekedten. 
 Ne hagyd abba  felelte a lány, és még erősebben hozzásimult. 
Florence sok férfival járt már együtt, de még senki nem karolta át olyan szenvedéllyel, mint Joel. Mindent Joelnak akart adni  és meg is tette volna, de ebben a pillanatban erősen himbálózni kezdett a hajó. 
Szinte egyszerre ugrottak fel, és néztek körül. Az ég hirtelen beborult, délkeletről sötét zivatarfelhők gyülekeztek. Florence a rádióhoz sietett, és a parti őrség hullámhosszára kapcsolt. Rémülten hallgatta a hírt, amelyet többször egymás után beolvastak: Figyelem! Vihar közeledik a Winnipesaukitó felé. Minden hajó siessen a legközelebbi kikötőbe. 
 Mit csinálunk?  kiabálta Joel az egyre erősödő szélben.  Visszamegyünk? 
Florence az égre nézett, és megborzongott A viharfelhők egyre fenyegetőbben tornyosultak, az aprócska sziget védtelen partján végigsöpörtek a vihar első szélrohamai. Florence azonban tudta, hogy a tengeren sokkal veszélyesebb lehet, mint a szárazföldön. 
 Nem  kiáltotta vissza. A tengeren túl veszélyes. Segíts rögzíteni a hajót. Aztán menedéket keresünk. 
Joel azonnal cselekedett. Mialatt Florence gyorsan összeszedte a holmiját a kormányosfülkéből, már meg is kettőzte az orr és tatköteleket. Kiszálláskor Florence örömmel támaszkodott a karjára, mert a hajó aggasztóan himbálózott ideoda. 
 Így nem fogja kibírni  mutatott a hajóra Joel.  A vihar nekinyomja a kikötőhídnak. 
Tudom  mondta Florence.  Ledobtam a horgonyt a jobb oldalon, de nem vagyok biztos, hogy kitart. Henri megöl, ha baja lesz a hajónak. 
 Ezt a Henrit feltétlenül meg kell ismernem  kiabálta Joel. Aztán a könyökénél fogva áthúzta Florencet az ingadozó pallón. 
A Glorysziget déli oldala aránylag sík terület volt, amely távolabb fennsíkká emelkedett, északon pedig meredek szirtek határolták. A házat a fennsík szélére, a 
sziklákra építették. Kinőtt néhány luc meg erdei fenyő, de a vékonyka földrétegben 
alig tudtak megkapaszkodni. Vihar idején rendszeresen kikidőltek, ezzel is növelve a veszélyt a ház lakói számára. 
Néhány méternyire küzdötték előre magukat, amikor Joel behúzta Florencet három nagy sziklaszirt védelme alá. 
 Add ide a táskádat  üvöltötte, és Florence megkönnyebbülten engedelmeskedett. 
Miért is kellett magas sarkú cipőt húznia? Gyors elhatározással megkapaszkodott Joel vállában, és kibújt a cipőjéből. 
 Kész vagy?  kérdezte. 
Florence mély lélegzetet vett, és bólintott. 
Az út következő szakasza kicsit kellemesebb volt. Itt fent nem fújt annyira erősen a szél, és a fák is nyújtottak valami védelmet. Florencenak azonban mezítláb kellett 
mennie, és a köves talajon felsértette a lábát. Neki nem is számított sokat, de Joel, aki látta, hogy vérzik a lába, nem nyugodott bele a dologba. Mielőtt Florence rájött volna, mi is történik, Joel ölbe kapta. 
Filmekben már sokszor láttam ilyesmit  mondta.  Csak azt nem tudom, azok a nők is olyan nehezeke, mint te. 
Eressz el!  szólt rá dühösen Florence.  Nem kell játszanod a hőst. 
Nem?  nevetett Joel, és leeresztette a lányt, de csak azért, hogy a vállára kapja. Úgy vitte fel a dombra, mint egy zsák krumplit. 
Florence meglehetősen nevetségesnek érezte a helyzetét, de már ez sem zavarta. A férfi vállán biztonságban volt, és ha az mindenképpen hőst akart alakítani, hát 
legyen meg az öröme. Végül is nem szórakozás csupasz lábbal a sziklákon és a köveken futkosni. 
Csak rövid szakasszal jutottak előre, mert teljes erejével támadásba lendült a vihar. 
A tomboló fergetegben és a zuhogó esőben két magas szikla között találtak egy viszonylag védett helyet. Joel lerakta Florencet, és védelmezőn átkarolta. 
Rövid időn belül mindketten bőrig áztak. Villámlott, dörgött az ég, alig néhány 
méternyire tőlük egy nagy fenyőbe becsapott a villám, kettéhasította a törzsét, és a hatalmas fa recsegveropogva zuhant a földre. 
Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt az ítéletidő. A zivatar után 
ismét nyugalom lett. Csak az esőcseppek hullottak még. 
 Még nincs vége  figyelmeztette Florence a férfit.  Sürgősen menedéket kell 
találnunk. 
Tudom  felelte Joel , de lent az öbölben máris épp elég történt. Florence megfordult, lenézett a strandra. A hajó, Henri szeme fénye leszakadt a 
mólóról, és egy sziklának csapódott a kikötőhely másik oldalán. Fentről is látszott, 
hogy súlyosan megrongálódott. 
Jaj!  nyögött fel kétségbeesetten Florence. És anélkül, hogy igazán tudta volna, 
mit beszél, hozzátette:  Legalább az ennivalót megmentettem. 
Igazán bölcs ötlet volt  felelte gúnyosan Joel.  Minek is aggódni egy többmilliós jacht miatt, ha van elég ennivalónk, nem igaz? Florence idegesen csuklott egyet. 
Szerinted annyira drága a hajó? 
Nem annnyira. Gondolom, úgy húszhuszonötezer dollár. Jóformán szóra sem 
érdemes. 
 Tessék?  kérdezte rémülten Florence.  Egész évi keresetem ennyi. 
 Pillanatnyilag fontosabb teendőink vannak  vonta meg a vállát Joel.  Hadd 
lássam a lábad. 
A látóhatáron újra feltűntek a sötét felhők. Semmi jót nem ígértek. 
Szent ég!  nevetett Joel a lány horzsolt lábát vizsgálgatva, mert az ismét a 
magassága miatt panaszkodott. A vállára kapta a lányt.  Talán kisebbrendűségi érzésed van? Pontosan az a nő vagy, akivel hajótörést akartam szenvedni egy lakatlan 
szigeten. Olyan őszintén hangzottak a szavai, hogy Florencenak nevetnie kellett. Ráadásul 
fejjel lefelé lógva. 
Az út a fenyvesen vezetett keresztül, de már néhány méter után megritkult az erdőcske, és előttük állt a Murchisonház. A körülmények nem a legkedvezőbben alakultak egy ilyen ingatlan bemutatásához, de az épületre így is oda kellett figyelniük. 
A háromemeletes ház kőből épült. Az oldalszárnyak földszintje szintén kőből készült, erre húztak egy fa felépítményt. Az épület mindkét végén két fatornyocska emelkedett jó öt méterrel a ház többi része fölé. Oriási előépítmény vezetett az óriási bejárati kapukhoz. A ház körül hatalmas, öreg tölgyek álltak. 
Hirtelen megint eleredt az eső. 
Indulás!  parancsolta Joel, és letette a lányt. 
Florence habozott. A házig még keresztül kellett szaladni egy nagy mezőn. 
 Semmi értelme itt álldogálni  mondta Joel sürgetően, és a karjánál fogva húzni kezdte Florencet. Délen újra villámlani kezdett. Florence összeszedte a bátorságát, és futásnak eredt. 
A veranda öreg lépcsője aggasztóan recsegett, amikor együtt felviharzottak, és kifulladva menedéket kerestek az eresz alatt. Egyelőre biztonságban tudhatták magukat a vihartól, amely újra bevetette minden erejét. 
Florence ösztönösen Joel erős mellkasához bújt. Ebben a percben szüksége volt valakire, aki biztonságot nyújt, aki megvédi őt. 
Kérem a kulcsokat! Nem megyünk be? 
Florence ijedten visszahúzódott. 
A kulcsok?  kérdezte zavartan.  Hát... azt hiszem, lent maradtak a hajón. Az ennivalót magammal hoztam, de a tárcámat otthagytam. Úristen, a kulcsok az irattárcában vannak. 
Joel újra a karjába húzta Florencet, és nyugtatgatva simogatta a lányt. 
 Nincs nagy baj  csitította. 
Florence a férfi mellére rejtette az arcát, és az esőcseppek közé keveredtek az arcáról lepergő forró könnyek. Teljesen átázott, átfagyott, kimerült, elfelejtette minden büszkeségét, és alaposan kisírta magát Joel mellén. Ez pedig jót tett neki. 
Még egy hajtűt kérek  szólt Joel jókedvűen, és lehajolt a zárhoz. A vihar még dühöngött, de a veranda teteje valamelyest védte őket. Joel jókedvétől Florence is nevetett 
A teljesen elrozsdásodott zár csikorgott egy kicsit, és a következő pillanatban az ajtó feltárult. Florence habozott, mert a bejárati csarnok sötét volt és visszataszító. Joel azonban átfogta a vállát, és átemelte a küszöbön. 
Utánad, kedvesem  mondta. Florence tudta, hogy nincs emögött semmi hátsó gondolat, ezektől a szavaktól mégis jóleső borzongás futott végig a hátán. 
A bejárati csarnok nagyon magas volt, egyszerre mindhárom emeletre nyílt. Hihetetlenül piszkos üvegkupola fedte, amelyen keresztül fakó fény hullt a feketefehér padlóra. A csarnok másik végén széles lépcső vezetett fölfelé. Két ógörög márványharcos őrködött előtte, akik könnyedén támaszkodtak a lándzsájukra. 
Olyan, mint azok a szerény milliomosházacskák Newportban  jegyezte meg Joel.  Biztosan ismered azokat az ízléses, parti házikókat. Kié volt ez a ház? 
Pontosan nem tudom  felelte Florence.  Azt hallottam, hogy a tulajdonos egy New Yorki mágnás. A házat állítólag megbabonázták. A fiatal feleségének építtette, de már az első éj jel leesett a lépcsőről, és kitörte a nyakát. 
 És mi lett a gazdag özvegyből? 
Elutazott Európába, és élvezte a szabadságát. 
Joel kinyitott egy ajtót. 
Ez a dolgozószoba, nyitott kandallóval. Mellette tűzifa. Keress valami ruhát vagy takarókat, én addig tüzet rakok, hogy megszáradjunk. 
Félek, hogy kevés szerencsével fogok járni. 
Florence jobb szeretett volna semmit sem mondani, de tovább nem hallgathatta el a tényeket. 
Huszonnyolc éve üresen áll a ház. 
Joel a kandalló előtt térdelt. 
Nem kapkodnak érte a vevők, mi?  kérdezte nevetve.  Nekem azért tetszik. Na, eredj! 
A parancsoló hangot nem szerette Florence, mégis megfordult, és elindult a lépcső felé. Tehát tetszik neki a ház? No, majd meglátja. Ahány lépcsőfokkal feljebb lépett, számításait annyiszor változtatta, emelve a ház árát. 
Mire Florence visszajött a dolgozószobába, Joel tüzet gyújtott. Már érezhetően melegebb volt. 
Mit találtál?  kérdezte Joel. 
Ez minden, a lépcsőházi ablakok bársonyfüggönyei. Biztosan meleget tartanak. A két függöny szörnyű porfelhőt kavart. 
Tényleg ez minden, amit fel tudtam kutatni  ismételte.  Már kiráztam, mielőtt idecipeltem volna. 
Nem panaszkodom  nevetett Joel.  Siess, Florence, vesd le a vizes holmidat, amíg ilyen jól ég a tűz. 
Itt nem  ellenkezett határozottan Florence.  A vetkőzési bemutató nem az én műfajom. 
Ha ilyen érzékeny vagy, átmehetsz a másik szobába, de itt van csak valamennyire meleg. Engem nem zavar, ha előtted vetkőzöm  és már nyitotta is az övét. 
Várj egy pillanatot!  kiáltotta ijedten Florence, de aztán meggondolta magát, és valamivel nyugodtabban folytatta:  Egy igazi úriember itthagyna engem a melegben, és ő maga menne máshová. 
Komolyan kiakarsz küldeni a hidegbe?  hitetlenkedett Joel.  Egyébként én nem vagyok igazi úriember. Ezt te magad mondtad. 
Talán tévedtem  válaszolta Florence megszeppenve. 
Joel megint nevetett. 
Tíz percet kapsz  ígérte még egyszer megdörzsölte a kezét a tűz fölött, és a bejárati csarnok irányába kiment a szobából. 
Florence követte, meg akart bizonyosodni, hogy valóban bezártae az ajtót. Aztán visszafutott a tűzhöz olyan gyorsan, ahogyan csak tellett tőle. A blúzát egy pillanat alatt ledobta, de az alsónemű vizesen tapadt a testére. Némi fáradsággal bújt ki a szűk ruhadarabból, aztán levette a nadrágját és a kombinéját is. 
Néhányszor körbeforgott a tűz előtt, kirázta a hajából a vizet, amennyire sikerült, aztán a függöny után nyúlt. Amint visszalépett a tűztől, észrevette, hogy a lába véres nyomot hagy a padlón, de nem ért rá ezzel törődni. Fel kellett öltöznie, mire Joel visszajön. 
Két kézzel megmarkolta a függöny egyik végét, és erőteljesen kirázta. Teljesen meztelenül állta tűz előtt. Ekkor lépett be Joel. Florence csak akkor vette észre a férfit, amikor hátrafelé lépve beleütközött. Abban a pillanatban Joel mára lány mellére tette a kezét. 
Nem!  kiáltott fel Florence, kiszakította magát a férfi karjából, és betakarta magát ,a függönnyel.  Azt mondtad: tíz perc. 
És tizenöt percig maradtam  mutatott a karórájára.  Talán még többet is. 
 Kilestél vádolta a lány. Közben sikerült a függönyt tógaszerűen magára tekerni. 
Az anyag azonban túl hosszú volt, így a lány lábát látványosan vette körül. 
Valóban nagyon csinos nő vagy, Florence. 
Amikor csinost mondott, valószínűleg kívánatost gondolt, és Florence semmiképpen sem akart kívánatos lenni. Inkább legyen csúnya, de legyen biztonságban. 
Nem vagyok csinos  ellenkezett, és arrébb húzódott Joel elől. 
Ahogy akarod. Nem azt állítottam, hogy azok közé a nők közé tartozol, akik minden férfinak elcsavarják a fejét. Csak bókolni akartam. 
Ezt már szívesebben hallotta Florence. Megfordult, menni akart, Joel azonban gyorsabb volt. Rálépett a tóga végére, és Florence felredőzött köpenye máris a földre hullt. 
A lány rémülten felkiáltott, villámgyorsan megfordult, gyorsan felszedte a függönyt, és eltakarta a meztelenségét. 
Mindent visszavonok  nevetett Joel a győztes biztonságával.  Mégis azokhoz a nőkhöz tartozol, akik minden férfinak el tudják csavarni a fejét. 
Szenvedélyesen nézte a lányt. Vagy csak a kandalló tüze tükröződött a szemében? Florence tudta, milyen veszélyes a helyzet, mégis jó volt itt lenni. Egymás mellett álltak a kandallónál, nézték a lángnyelveket, melegedtek a lobogó tűznél. 
Egy idő után Joel törte meg a mozdulatlanságot. Megérintette Florence vállát. 
A vizes holminkat valahová föl kellene akasztanunk száradni  javasolta. 
A kandalló párkánya elég széles volt annak a néhány darabnak, amit viseltek. Joel ledobálta a nadrágját, az ingét és a fehérneműjét. 
Feleség kell neked  magyarázta Florence, és kezdte elrendezni a férfi ruháit.  Vagy cselédlány. Otthon ugyanilyen rendetlen vagy. 
Pályázol az állásra?  csúfolódott Joel. 
Át kell gondolnom  felelte a lány ugyanolyan hangon.  Hét közben rendszerint foglalt vagyok, de a hétvégeken talán akad időm. Sajnos nincs nálam az előjegyzési naptáram. 
Ó, be kár. Mindenesetre írd fel magadnak. És most mit csinálunk? 
Florence vállat vont, és az ablakhoz ment. Kint még mindig ömlött az eső. Az utat, amelyen idejöttek, teljesen elárasztotta a víz. Sok fa kidőlt, mások aggasztóan inogtak. Ahhoz már túl sötét volt, hogy az öbölre le lehessen látni. Valószínűnek tűnt, hogy a vihar még éjjel is tombolni fog. 
Ebben az ítéletidőben nem tehetünk semmit  mondta Florence.  Könnyen lehet, hogy holnapig itt kell maradnunk. 
Tudom, téged nem zavar, hogy velem töltöd az éjszakát. 
Nem vagyok elragadtatva a helyzettől  mondta gyorsan Florence  de... Az egyetlen gond Marie néni. Biztosan aggódni fog miattam. 
,Joel elkomolyodott. 
Nagyon a szíveden viseled, igaz 
Odajött Florence mellé, és magától értetődő természetességgel átkarolta a vállát. Florence ösztönösen hozzábújt. 
Igen, nagyon  erősítette meg.  Mindent neki köszönhetek. Ha ő nem lett volna, Fred bácsihoz kerülök. 
A rendőrfőnökhöz?  kérdezte Joel.  Az rossz lett volna? 
Hogyha az ő családjába kerültem volna huszonöt évvel ezelőtt, akkor a négy gyerekével nőttem volna fel, és ez csak jót tett volna nekem. De Marie nénivel maradtam, és mindent neki köszönhetek. 
Nagyon meg tudlak érteni  mondta elgondolkodva Joel.  Én egyetlen gyereke vagyok az anyámnak, de nem volt olyan jó dolgom, mint neked. 
Florence ránézett. 
Apa nélkül? 
Az apám szinte kizárólag az üzlettel törődött. Tizenöt éves voltam, amikor meghalt. Ha anyám nem emlékeztet rá, valószínűleg a temetését is elmulasztottam volna. 
Hogy beszélsz így az apádról? Florence Joelhoz fordult, hogy rendreutasítsa, de hirtelen megint a karjában találta magát. Megdermedt a félelemtől. 
Nem  suttogta , ne! 
Semmit sem akartam csinálni  mondta gyöngéden Joel. 
Mesélj még az édesapádról  kérte Florence, és erőt kellett vennie magán, hogy nyugton maradjon. 
Nincs mit mesélni.  Joel arcvonásai megkeményedtek.  Egyedül az üzletének élt. Amikor vonakodtam belépni a családi vállalkozásba, szívinfarktust kapott. Természetesen engem tett érte felelőssé. Különben mindenért engem hibáztatott. 
Neked nincsenek hibáid  bukott ki Florenceból.  Legfeljebb egy  tette hozzá. 
Tudom  sóhajtott nagyot Joel.  Nem kell emlékeztetned rá. Persze a nagyképűségen kívül más hibáim is vannak, de inkább máskor beszéljünk erről. Nézzük csak vérzike a lábad? 
Minden tiltakozása ellenére felkapta, és a kandallóhoz vitte a lányt. A hosszú függönyszövet nemcsak ruhadarabként szolgált, hanem párnának is, védte Florencet a márványpadló hidegétől. Joel mellétérdelt, szemügyre vette a lábát. 
Azután felállt, odament a kandalló párkányához, és gyorsan leszakított az ingéből egy keskeny csíkot. Eltűnt a csarnokban, majd valamivel később a kapu csapódása hallatszott. Egy percig nagyon elhagyatottnak érezte magát, de akkor Joel nedves ronggyal a kezében visszajött, és kitisztogatta a sebet. 
Csak egy kis vágás, gyorsan begyógyul. 
Felállt, még egy csíkot tépett az ingéből, amit kötözésre használt. Gyorsan és magabiztosan dolgozott. Hiszen ezek a fő jellemvonásai, gondolta Florence, és megint nevetnie kellett. 
Két nappal korábban ezek a gondolatok még zavarták volna. Most azonban örült, hogy független és határozott férfit tudhat a közelében. 
Florence úgy helyezkedett, hogy kényelmesen üljön, ellazította magát, és Joel hátának támaszkodott. 
Egyet nem értek  mondta elgondolkodva.  Miért akarsz te feltétlenül író lenni? Igazán komolyan gondolod? 
Az már az elmúlt héthez tartozik  felelt nevetve Joel.  Ezen a héten sokkal fontosabb dolog foglalkoztat. Hallgatott egy ideig. 
Lehet, hogy őrültség harminchárom évesen elölről kezdeni. Mégis megpróbálom, hátha lehet másképpen is csinálni. Anyám megfogalmazása szerint egyéni lázadás az élet kényszerállapota ellen. 
Úgy látszik, nagyon okos az édesanyád. És mi ellen tiltakozol? 
Joel eltöprengett a kérdésen. 
Be akartak szorítani egy szerepbe, ami nem illett hozzám. Eddig nem történhetett meg velem, soha nem hagytam magam. Mindig szabad akartam lenni, mint a madár. De most... 
Igen?  faggatózott tovább Florence, mert Joel ismét elhallgatott. 
Szinte hihetetlen, de meggondoltam magam  nevetett a férfi.  Kékszakállhoz hasonlóan kérdezgetni kezdtem magamtól, hogy vajon a repülése az egyetlen rendeltetésem. Egyelőre ennyi elég! Dőlj hátra, és pihenj, te kíváncsi szomszédasszony! 
7. FEJEZET 
Sötétedik  állapította meg Joel alig fél órával később.  Te jobban kiismered itt magad. Most mit csináljunk? 
Félek, hogy ma este már semmit sem tehetünk  válaszolta Florence.  A parti őrség összeállítja az eltűntek listáját, de a keresést csak akkor tudják elkezdeni, amikor elült a vihar. Itt sajnos se rádió, se telefon nincs, amin segítséget hívhatnánk. 
Még áramunk sincs  nevetett Joel.  Csodálkozom, hogy miért akarod ezt a bagolyvárat a nyakamba sózni? 
Florence vállat vont. 
Egy próbálkozást megért. A jutalékból egy évig megtudttunk volna élni. 
Nem mondtam, hogy nem veszem meg a házat felelte Joel komolyan.  Lehetne belőle gyógyüdülőt vagy tárgyalóközpontot csinálni. Vagy lakást egy tizenkét gyerekes családnak. 
Florence ijedten nézett rá. 
Tizenkét gyerek?  ismételte rémülten. 
Joel megint nevetett. 
Megveszem az ingatlant. Mennyibe kerül? 
Florence habozott. Egy pillanatig nem tudta, mit mondjon. Joel tárgyalóközpontot akar csinálni belőle. Akkor gazdag férfiak, titkárnők meg üzletemberek fognak kibe járkálni, és velük együtt feltehetően más szokások és erkölcsök ütnek majd itt tanyát. 
Nem olcsó  felelte, és gondolatban húszezer dollárt még hozzáadott a korábban kiszámított összeghez.  Háromszázkilencvenezer dollár  közölte aztán. Florence nem tudta elképzelni, hogy valakinek lenne ennyi pénze. 
Rendben van!  egyezett bele azonnal Joel, és nyújtotta a kezét. 
Florence belecsapott a tenyerébe, de nem érezte magát igazán jól. Joel Fairmont írónak vallja magát, de egyetlen könyve sem jelent meg. Honnan veszi ezt a nagy összeget? Ha viszont tényleg ki tudja fizetni a házat, akkor Florence és a nénikéje óriási jutalékot kap majd. 
Tehát mindent felsoroltál, amit nem csinálhatunk  mondta Joel.  Akad olyasmi, amit tehetünk? 
Florence ránézett, és mosolygott. 
Napfelkeltekor kiteszünk egy jelzést. 
Hogyan? 
 A ház előtti zászlórúdra  magyarázta Florence.  Arra tűzűnk ki valami zászlót. Aztán egyikünk felmászik, és oda erősít valami jelzést. Csak így hívhatjuk fel magunkra a parti őrség figyelmét, hiszen tudják, hogy a sziget lakatlan. 
Azt már sejtem, kinek kell felmászni az árbocra. Mit tűzűnk ki? 
Nem tudom  ingatta a fejét Florence.  Félek, hogy a bársonyfüggöny túl nehéz. Olyasmi kell, ami a helikopter pilótájának rögtön feltűnik. 
Joel felállt. 
 A pilóták férfiak, ugye? 
 Igen  erősítette meg Florence. 
Akkor ezt a csinos kis darabot rakjuk ki zászlónak  döntötte el Joel, és a magasba emelte Florence pamutbugyiját. 
A lány megsemmisítő pillantással mérte végig. 
 Ez minden, amire gondolsz?  kérdezte. 
Hogy értsem ezt? 
Hogy mindig csak egy dolog jár a fejedben. 
Esetleg szex?  betűzte a szót nevetve Joel.  A nénikéd megrémülne, ha hallaná, hogyan beszélünk. 
Meglehet  felelte Florence.  Valószínűleg megállapítaná, hogy pillanatnyilag fontosabb dolgaink is vannak. Például enni kellene. A csirkesültet, mert csak ezt mentettem meg. 
A kandalló előtt vacsoráztak. Joel felkutatta az éléskamrát, és több holmit hozott magával, ami a helyzetüket kicsit kényelmesebbé tette: egy zseblámpát, egy elsősegélynyújtó ládát, egy nagy hálózsákot és egy meleg takarót. 
És itt hozom a ráadást!  mutatott büszkén egy borospalackra.  Vörösbor, 1926os évjárat. 
Ezt hol találtad?  kérdezte csodálkozva Florence. 
Joel titokzatosan mosolygott. 
 A pincében  magyarázta, és a palackot a fény felé tartotta.  Az ajtót nyilván 
évek óta ki sem nyitották, de a zár körül teljesen elkorhadt a fa. Volt mellette dugóhúzó 
is. Pohár sajnos nem akadt, tehát az üvegből kell innunk. Hölgyeké az elsőbbség! Nem az a szokás, hogy az igazi úriember kóstolja először? 
Igazad van. 
Joel a szájához emelte az üveget, és picit kortyolt az italból. Fejedelmi! 
 Remélem, nem csapsz be  figyelmeztette Florence, amikor átvette a palackot. Ovatosan próbálkozott, de az eredménnyel éppoly elégedett volt, mint a férfi. 
Az illemkönyv szabályai szerint nem kötelező üvegből inni a vörösbort  ráadásul csirkehúshoz. Florence nem volt tapasztalt borivó, de ennek az évjáratnak a különleges minőségét még ő is érzékelte. 
Közben leszállt az éj. A vihar még mindig tombolt a ház körül, szünet nélkül rázta a tető meglazult cserepeit és deszkáit. Időnként egyegy villám vakító fénybe borította a tájat. Bent szerencsére melegben és szárazon voltak, és Florence, aki még mindig a bársonytógájába burkolózott, minden kortyintással jobban érezte magát. 
 Hány óra lehet?  kérdezte, amikor Joel hirtelen a karórájára nézett. 
Még mindig áll ez a vacak  felelt Joel.  Mint öreg cserkész... 
A hangsúly az öregen van, ugye?  vágott a szavába Florence. 
 A legkevésbé sem  mondta Joel.  Mindenesetre ideje aludni. Ha holnap hajnalban fel kell másznom a zászlórúdra, ki kell aludnom magam. Vagy akarsz sorsot húzni, hogy ki menjen föl? 
Nem  hárította el Florence.  Azt mondják, hogy az ilyesmi igazi férfiaknak való feladat. Jól vagy rosszul, de neked kell megoldanod. 
Florence körülnézett a szoba üres könyvespolcain, és megborzongott. 
Félek, hogy a hideg kőpadlón úgysem fogok sokáig aludni. 
 Nem lesz semmi gond biztosította Joel , a hálózsáknak felfújható alátétje van. Florence hirtelen felült. 
Csak nem gondolod, hogy együtt alszom veled ebben az izében?  kérdezte idegesen. 
 Csak javaslat volt  mondta Joel.  Huszonhét évesen még túl fiatal vagy, ugye, drágám? 
 Annyira fiatal nem vagyok  vágta rá élesen Florence.  Ha úriember volnál, átengednéd nekem a hálózsákot. 
Hát én hol aludjak? 
 Például a szomszéd szobában. 
Tessék? Még ugyanabban a szobában sem szabad aludnom? 
 Nem  felelte határozottan Florence. 
Értem. A lányra nézett, és hirtelen nagyon elkomolyodott. Túl veszélyes volna, ugye? 
Igen  hagyta helyben Florence, mert nagyon jól tudta, hogy a férfinak igaza van. 
Joel a fejét rázta. 
Igazságtalan az élet. Te kapod a hálózsákot és a meleg szobát, én meg a vékony takarót és a hideg szobát. 
Így van. Florence sajnálta, hogy ilyen keménynek kell lennie, de nem maradt más lehetősége. Soha az életben be nem vallotta volna, hogy nem annyira a férfi közelségétől, mint inkább a saját érzéseitől fél. 
 Mit szólnál egy alkuhoz?  Joel felállt, és szorosabbra fogta a vállán a bársonyfüggönyt.  Te alhatsz a tűz mellett, és én kapom a hálózsákot. 
 Én...  Florence ellenkezni akart, de Joel már el is vette a hálózsákot, és átment az ebédlőbe. 
Florence egyedül maradt, és hirtelen rájött, mennyi biztonságot nyújtott a férfi jelenléte. Fázósan bebújt a takaróba, aztán lefeküdt a csupasz földre. 
Joel iránti érzelmei erősebbek voltak, mint sejtette volna, bár még mindig nagyon gyorsan váltakozott benne a csodálat és az idegenkedés. Még mindig nem tudta, egyáltalán mit is gondoljon a férfiról. 
Ott volt például azaz eset Mauricesal, Joel kis híján elpusztította az állatot. Vagy a regényírás. Azt állítja, hogy író, de még egyetlen könyve sem jelent meg. Ennek ellenére nem nyomorog, hiszen két drága kocsija is van. Amikor megjelölte a Murchisoningatlan árát, habozás nélkül elfogadta. Felveti a pénz! 
Ó, miért olyan bonyolult az élet? Florence még mélyebbre bújt a takaró alá, és behunyta a szemét, de folyton Joelra kellett gondolnia. Ezen a kiránduláson másképpen viselkedik, mint egyébként. Talán valamilyen terve van? És ha igen: miféle? 
A tudósok véleménye szerint egyegy álom mindössze néhány másodpercig tart. Florence álma azonban biztosan tovább tartott, és újra meg újra ismétlődött. 
Először Joel arcát látta maga előtt. Egy takaró alatt feküdtek, és érezni vélte a meztelen testét. Azután simogatni és dédelgetni kezdte, és Florence majd belepusztult a vágyakozásba. Kívánkozva felnyögött, de abban a pillanatban eltűnt az arca, helyette megjelent a macskája. Maurice a földön feküdt, és elégedetten nyalogatta a mancsait. Aztán ismét Joel arca jelent meg. 
Florence megint érezte a cirógatását, de egyszercsak azt hallotta, hogy valaki hangosan kopog az ablakon. Oda se figyelt, tudta, hogy Hiram Murchison az. Aki ráadásul régesrég halott! 
Természetesen nem lehetett ő, hiszen kísértetek nincsenek, és hogy ebben a házban szellemek járnak, az csak dajkamese. Florence mégis nagyon félt. 
A kopogás erősödött. Hirtelen félelmetes csattanás reszkettette meg a házat. Erős légáram járta át a szobát, és akkor tudta Florence, hogy az öreg Murchison visszatért. Már a fél szobán átvergődött, amikor végre a saját sikolyától felébredt. Rémülten és egész testében remegve lökte be az ebédlőbe nyíló ajtót. 
Joel kábultan ült a hálózsákjában, és szemmel láthatóan nem tudta, mi történik körülötte. Florence nem tartott hosszú magyarázatot. A rémülettől félig eszméletlenül borult Joel nyakába, és a mellére rejtette a fejét. 
Joel egy pillanatra habozott, de aztán felrántotta a hálózsák villámzárát, és a karjába vette Florencet, akiben lassacskán felengedett a feszültség, és akkor elsírta magát. 
 Sírj csak nyugodtan  bátorította a férfi, és még szorosabban a karjába zárta. Mint álmomban, gondolta Florence, és zokogott. 
 Sajnálom  szipogta halkan. 
 Nem kell bocsánatot kérned  mondta Joel , amikor meghallottam a robajt, én is nagyon megijedtem. 
Florence hitetlenkedve nézett rá. 
Nem lehet  állította , hiszen te sohase félsz! 
Honnan tudod azt? Tőled például félek. Megpaskolta Florence vállát. 
Megnézzük, mi történt? 
A javaslat minden átmenet nélkül rántotta vissza Florencet a valóságba. Ráeszmélt, hogy teljesen meztelenül fekszik az ugyancsak meztelen Joel mellett. 
Fel akart állni, de a férfi visszatartotta. Valójában Joellal akart maradni. Nem, ma éjjel még egyszer nem teszi be a lábát a másik szobába. 
Azt hiszem, én nem megyek  mondta halkan.  Hiram Murchison volt. 
Bemászott az ablakon?  kérdezte Joel, és nevetett.  Csak nem hiszel a szellemekben, Florence Duport? 
Gyöngéden magához vonta a lányt. 
Sürgősen tennünk kell valamit a neveddel, Florence. Nagyon nehéz kimondani. Óvatosan megcsókolta a homlokát. 
Most pedig utánanézek, mi történt. 
 Nem, én... 
Elhallgatott, mert Joel már ott is hagyta, bekapcsolta a zseblámpát. A lámpa gyönge fényében látta Joel meztelen testét. Megigézve nézte a szőrös mellét, az izmos vállát, a lapos hasát. Valóban: Joel Fairmont igazi férfi volt. 
Igen?  kérdezte Joel, és még egyszer megfordult. 
Semmi  mondta gyorsan Florence.  Légy óvatos. A padló tele van üvegszilánkkal. 
Joel eltűnt a másik szobában, így Florence megint egyedül maradt. Becsukta a szemét, és mélyebbre mászott a hálózsákba. Ó, mennyire hiányzott Joel meleg teste! 
A férfi hamarabb visszajött, mint várta volna. Hallotta, hogy leoltja a lámpát, és érezte, hogy az alátét enged a súlyának. Nem mert ránézni. 
Joel teste hideg volt. Amikor az egyik karját Florence nyaka alá csúsztatta, a lány kinyitotta a szemét. 
Minden rendben van  mondta lágyan.  Az öreg Murchison elment. 
Mi történt?  kérdezte zavartan Florence. Nyugtalanságát azonban nem annyira 
a kísértetektől való félelem, mint inkább Joel közelsége okozta. A férfi a bal melle 
alá tette a kezét, és Florence egyszerre szenvedélyesen kívánta az érintését. 
A ház előtti nagy tölgyet kidöntötte a vihar, és ráesett az ablaktáblára. Azt hiszem, a tető is megsérült. Félsz még? 
Érdekes módon Florence csalódottságot érzett ettől a józan és higgadt magyarázattól.  Akkor visszamehetek  mondta bizonytalanul. 
Ha akarsz. 
Joel hangja teljesen szenvtelenül csengett, de a kezét nem húzta vissza a lány testéről. Florence óvatosan kidugta a lábát, de rögtön vissza is húzta. 
Inkább nem akarok  vallotta be, és hátrébb húzódott, közelebb Joelhoz. 
A férfi óvatosan megérintette Florence telt, kemény mellét. A lány önkéntelenül összerándult, és azonnal kijózanodott. A következő pillanatban megfogta a kezét, és visszavezette az előző helyére. 
Jobb így  mondta , rémesen fáradt vagyok, ezenkívül... 
Jól van  szakította félbe megértően Joel. Florence hálásan bújt hozzá. Valamivel később már aludt is. 
Éjjel két óra tájt elült a vihar. Addigra Joel is győzedelmeskedett a szellemek felett. Elaludt, és az álmait megtartotta magának. 
Florence! Florence! 
Valaki hevesen rázta a vállát. Nem Marie néni puha keze, hanem kemény férfimarok. Amikor kinyitotta a szemét, Joel felöltözve állt előtte. Az ablakon erős napfény áradt a szobába. 
Florence már emlékezett mindenre. Ijedten ült fel, és rögtön a csupasz melle elé kapta a hálózsákot. 
Na, végre  mondta Joel.  Fel kell kelned, Florence! Megjött a helikopter. Idehoztam a holmidat. Megszáradtak, csak az alsód hiányzik. Sajnálom, de a zászlórúdon lobog. 
A helikopter?  ismételte Florence zavartan. 
Az. 
Joel nevetett a lány elképedésén. 
A pilóta nyilván észrevette a jelzésünket. Néhányszor körülrepülte a szigetet, aztán leszállt a part közelében, és egy felfújható csónakkal kijött a szárazföldig. Kelj fel! 
Azonnal  felelte Florence álmosan.  Lennél szíves addig kimenni?  Még mindig szégyenlős vagy? Csodálkozom. 
Tegnap nagyon segítőkész voltál. Ha csak Hiram Murchisonra gondolok... Megrázta a fejét. 
Talán majd elmesélem a történetet az ügyfeleimnek. 
Az egész történetet?  ugratta Joel. 
Most aztán elég  felelte Florence, de ő is nevetett.  Irány, kifelé! 
Joel puhán megcsókolta a homlokát, aztán engedelmeskedett. Amikor kiment, Florence óvatosan a homlokához nyúlt. 
Egy hónapig nem mosom meg a helyét  mondta magában. Aztán felkelt, és gyorsan felöltözött. 
Joel már a ház előtt állt, amikor Florence kilépett a verandára. A seb még fájt a lábán, de Florence úgy döntött, hogy mégis felhúzza a cipőjét. Még mindig jobb, mint mezítláb menni, vagy hogy Joel cipelje. 
A férfi a pilótával beszélgetett. 
Jimmy Murphy  mutatta be Joel.  Megmentőnk a bajban. 
Nem a parti őrségnél dolgozik  állapította meg Florence , hiszen a pilótákat ismerem, de önnel még nem találkoztam. Mindenesetre nagyon köszönjük, hogy idejött. 
Valamit még hozzá akart fűzni, de Joel nem engedte szóhoz. 
Mennünk kell  mondta, és megfogta a karját. Minél hamarabb visszaérünk Laconiába, annál hamarabb értesíthetjük a nénikédet. 
Igen  egyezett bele Florence. 
Vigyázzanak, csúszós az út  figyelmeztette őket Murphy, aki elöl ment. Florence érezte, hogy Joel szorítása erősödött, de most hálás volt érte. 
Biztosan csodálkozott, amikor meglátta a zászlójelünket, Mr. Murphy  mondta Florence. 
Igen, tényleg furcsállottam  felelte a pilóta.  Először azt hittem... 
Ez most nem olyan fontos  vágott közbe Joel olyan hangon, hogy Florence felkapta a fejét.  Igyekezzünk minél gyorsabban hazajutni! 
Amikor elérték a strandot, sem a kikötőpallónak, sem Henri hajójának nem volt már nyoma sem. A vihar mindenütt alaposan kitombolta magát. 
Jaj, Istenem  sóhajtott föl Florence, miközben bemászott a gumicsónakba.  Hogy magyarázom meg Henrinek? 
Nem kell neki megmagyaráznod  vetette ellen mogorván Joel.  Senkit sem lehet felelősségre vonni egy vihar miatt. A Murchisoningatlan bevételéből vehet majd új hajót. 
Az ingatlan! Izgalmában Florence majdnem megfeledkezett erről. A ház eladása után Henri gazdag ember lesz. Florence csak azon csodálkozott, miért lett Joel egyszeriben olyan indulatos. 
Tehát nem gondoltad meg magad?  kérdezte a férfit. 
Nem, nem gondoltam meg magam. Tárgyalóközpontot tervezek ide. 
Miért kell egy írónak tárgyalóközpont? 
Florence, fáradt vagyok  felelte türelmetlenül Joel.  Az éjjel nem sokat aludtam. Tégy nekem egy szívességet, és hallgass el! 
Goromba vagy  mondta panaszosan Florence, de aztán elhallgatott. 
A tenger síma és nyugodt volt, egyetlen szellőcske sem rezdült. Florence végigsimította a haját, ennyivel be kellett érnie reggeli tisztálkodásképpen. Joel sajnos nem adta vissza a két hajcsatot, amelyekkel előző nap kinyitotta a bejárati kapu zárját. 
Kicsit ügyetlenül mászott át a gumicsónakból a helikopterbe. A gép belsejében a pilótaülés mögött foglalt helyet, és kicsit megsértődött, amikor Joel előre ült. Dehát minden férfi ilyen, gondolta. Mindig elöl akarnak ülni. 
Az ablaknak támasztotta a fejét, és amikor a pilóta beindította a motort, rögtön elaludt a fáradtságtól. Így a rövid repülésből és a leszállásból semmit nem észlelt. 
Arra ébredt, hogy leállt a motor. Joel kisegítette a helikopterből egy csónakba, amelyik kivitte őket a nagy parti sétány mólójához. Florence csodálkozva állapította meg, hogy Joel kocsija ott vár rájuk. 
Semmi különös nincs ebben  mondta Joel, miközben kinyitotta az ajtót.  Nem hallottad még, hogy a repülők fedélzetén rádiókészülék van? Szóltam Murphynek, hogy rendeljen valami vontatót, és hozassa ide a kocsimat. Indulhatunk? 
Florence mosolyt erőltetett az arcára, és behuppant az anyósülésre. Örült, hogy újra Laconiában lehet, sose látta még ilyen kellemesnek a várost. Amikor végül bekanyarodtak a magas juharfák közé, alig várta, hogy berohanjon a házba, és beszámoljon Marie néninek, mi mindent éltek meg. 
Joel a kocsiban maradt, és nézte, amint Florence eltűnik a kapuban. Amikor öt perc elteltével sem jött vissza, ő is kiszállt, és a lány után ment. 
Florence feldúlt arccal állt a konyhában. Kékszakáll a kalitkájában folyamatosan kiabálta, hogy Gyönyörű gyermek, miközben Maurice a konyhaajtó előtt miákolt. 
Mi történt?  kérdezte Joel, és átfogta Florence vállát. 
Nem tudom. Marie néni eltűnt. 
Dehát emiatt nem kell aggódni  vélte Joel.  Biztosan elment valahová a barátnőivel. Még az is lehet, hogy odaát van nálam. Tudod, hogy anyámat tegnapra vártam. 
 Nem  felelte Florence , Marie néni biztosan hagyott volna valami üzenetet. Valószínűleg aggódik, amiért tegnap nem jöttem haza. 
Kirántotta magát Joel karjából, és átrohant a nappaliba. Mire Joel utolérte, már tárcsázott. 
 A rendőrséget kérem  mondta.  A rendőrfőnök úrral szeretnék beszélni. 
Egy pillanatnyi csönd után hozzátette:  Nem, nem az ügyeletes tiszttel. Legyen szíves, kapcsolja személyesen a rendőrfőnök urat. A nagybátyám. 
Joelhoz fordult. 
 Nem szeretik, ha valaki a főnököt kéri. Nem szívesen veszem igénybe a kapcsolataimat, de... 
 ... végül is minek van ott egy nagybácsi?  fejezte be helyette a mondatot Joel. Végre jelentkezett valaki a vonal túlsó végén. Florence rövid ideig hallgatta, aztán felkiáltott:  Jaj, nem!  és letette a kagylót. 
Mit mondott?  kérdezte Joel, és kinyújtotta a kezét. 
Florence hálásan kapaszkodott belé. 
 Fred bácsi a kórházban van. Ma reggel bevitték Marie nénit. 
8. FEJEZET 
Felhívtam a kórházat  magyarázta Florence, miközben lesietett a lépcsőn.  Szerintük Marie néni jól van, de tizenkettő előtt nem látogathatom meg. Megigazította a szoknyáját és a fehér blúza gallérját. 
 Nem szeretem, amikor a kórházban így beszélnek  tette hozzá. 
No, csak nem csinálsz ebből gondot?  kérdezte Joel bátorító hangon, amely egy árnyalattal derűsebben csengett, mint Florence várta volna.  Biztos vagyok, hogy az igazat mondták. 
Florence ránézett. Biztató hangja ellenére ő is nyugtalannak látszott. Nem csoda, gondolta a lány. Marie néni nyolcvan fölött jár, mindig számolni kell a legrosszabbal is. 
Florence keresett valamit Joel arckifejezésében, ami elűzné a saját félelmeit. A férfi arca azonban mozdulatlan maradt. 
Sietnünk kell  mondta kétségbeesetten a lány. 
 Csak nyugalom, Florence!  Joel egyik kezét csillapító mozdulattal a vállára tette.  Leghamarabb egy óra múlva juthatunk be hozzá. Ne félj, Florence! Mennyire vagyunk a kórháztól? 
Körülbelül tíz percnyire. Mit gondolsz, mehetek így? 
 Természetesen  biztosította Joel. 
Joel külsejével nem volt gond. Időközben hazament, szürke öltönyt vett fel nyakkendővel. Haját szokás szerint hátrafésülte. Kicsit fénylett, bizonyára a nedvességtől. 
Florence szinte ösztönösen nyújtotta a kezét, hogy biztonságban érezhesse magát. Amikor vissza akarta húzni, Joel nem engedte el, megcsókolta a tenyerét. A tekintetében igazi csodálat tükröződött. 
 No, jó  mondta ünnepélyesen , akkor induljunk. 
Könnyedén megfogta a lány könyökét, és kivezette a kocsijához. 
Hogy ne fújja szét a hajadat a szél  magyarázta, amikor észrevette Florence kérdő pillantását. 
A városi kórház nem volt túl nagy, de az orvosoknak mindig sok munkájuk akadt. Nyáron a vízi balesetek és a kirándulók keringési zavarai kötötték le őket, télen a sízők lábtörései adtak munkát. Marie néni kis, kétágyas szobában feküdt. A másik ágy szabad volt. 
A vékonycsontú, idős hölgy csaknem eltűnt a nagy betegágyban. Ódivatú, csipkés hálóingében törékeny porcelánbabára emlékeztetett. Fred bácsi őrködött mellette. Amikor Florence és Joel belépett, a bácsi felállt. 
Itt vagy végre  üdvözölte Florencet, és megcsókolta az arcát.  Épp ideje volt. Marie néni már érdeklődött felőled. 
 a a rendőrfőnök?  kérdezte Joel, miután Fred bácsi szolgálati kötelezettségeire hivatkozva elbúcsúzott tőlük. 
 Nem, ez Fred bácsi  pontosította Florence.  Szolgálatban udvariasabb szokott lenni, mint az előbb. 
Florence a betegágyra nézett, ahol a nénikéje sápadtan feküdt a nehéz takaró alatt, amely szinte agyonnyomni látszott. Megijesztette az idős hölgy állapota. Odasietett hozzá, és letérdelt az ágy mellé. 
Ó, nénikém!  Florence majdnem elsírta magát az aggodalomtól. 
Mi történt, gyermekem? 
Marie néni nehézkesen felemelkedett. Joel kérés nélkül odajött, és bekapcsolta a szerkezetet, amely az ágy fejrészét magasabbra állította. A néni hálásan rámosolygott. 
 Ítéletidőbe kerültünk  magyarázta Florence.  Amikor kitört a vihar, éppen a szigeten voltunk. A Murchisonházban találtunk menedéket, de aztán a hajó elsülylyedt, és a házban kellett töltenünk az éjszakát. Annyira sajnálom, hogy aggódnod kellett miattam. 
Nem aggódtam  mondta nevetve a néni.  Joel hagyott egy cédulát, amiből következtettem arra, hogy a barátaitoknál akarjátok tölteni az éjszakát. Ami komolyan nyugtalanít, a kórházi bennfekvés. Bekerültem a szokásos orvosi darálóba. De már sokkal jobban vagyok. 
Ó, nénikém!  Florence nem tudta visszafojtani a zokogást. Felkelt, átölelte a nagynénjét. Joel mögéje lépett, nyugtatgató mozdulattal a vállára tette a kezét. 
Igazán nem aggódtam miattatok  ismételte Marie néni.  Hiszen tudtam, hogy Joel veled van, benne pedig tökéletesen megbízom. Hol voltatok végül is? 
Kettesben voltunk  magyarázta Joel ,csak mi ketten. 
Azután Joel elmesélte a történetet a valóságnak megfelően. Florence hangtalan tiltakozása ellenére sem hagyott ki egyetlen részletet sem. 
Amikor a végére ért, Marie néni egy kicsit csodálkozott. 
Az unokahúga semmi olyat nem tett, ami miatt szégyellnie kellene magát zárta le Joel a beszámolóját. 
Nem is vártam mást  válaszolta szigorúan Marie néni.  Florence még soha nem tett olyasmit, amiért szégyenkeznie kellett volna, és a jövőben sem fog tenni. Hagyd abba a sírást, Florence! 
Megnyugtató kézzel simogatta a kishúga haját, úgy, ahogyan gyermekkorában szokta. 
Úgy örülök, hogy megértesz  próbált mosolyogni.  Csak attól félek, hogy Laconiában most pletykálni kezdenek az emberek. 
 Megváltoztak az idők azén fiatalságom óta mondta elgondolkodva Marie néni. Telefon, rádió, autó... Ma minden másképpen van, mint azelőtt. Csak az emberek nem változtak. Persze, hogy beszélni kezdenek majd a szomszédok, de végül is fiatal vagy még. Ha nagyon eleged lesz belőlük, elköltözhetsz innen. Én már túl öreg vagyok ahhoz, hogy ilyesmiért felizgassam magam. 
A néni barátságosan odabólintott Joelnak. 
 Mr. Fairmont tiszteletre méltó férfi. Ma estére fél Laconia csupa biztosat fog 
tudni a kalandotokról, de hát az emberek locsogásával igazán nem kell törődnünk. Az idős asszony arca valamennyire visszanyerte a színét. Mintha minden rendben 
volna, gondolta fájó szívvel Florence. 
Ó, nénikém  suttogta , mindent megteszek, csak egészséges légy! 
Attól félek, nem sokat lehet tenni.  Marie néni nehezet sóhajtott.  A legnagyobb kívánságom mindig az volt, hogy téged boldognak lássalak. 
Hirtelen Joel szólalt meg. 
Megvan a megoldás  mondta.  Feleségül veszem Florencet. Így könnyedén megoldunk minden gondot. 
A lány nem hitt a fülének: Joel Fairmont feleségül akarja venni őt, Florence Duportt. Semmit a világon nem kívánt ennél jobban, mégis megriadt. 
Nem megy  vetette ellen , nem kérhetlek, hogy ilyet tégy a kedvemért. Ennyire nem fontos a jóhírem. 
Nem kell kérned  biztosította Joel , én kérlek téged! Az ember ne tegye olyan könnyen kockára a jóhírét. Én okoztam a bajt, tehát megoldani is én szeretném. 
 Mindig az volt a legnagyobb kívánságom, hogy férjnél tudjalak  vallotta be Marie néni.  Gyönyörű volna, ha igent mondanál, Florence. Nem az emberek miatt, hanem mert... Hiszen tudod. Szükséged van egy erős kézre, drágám. Olyan emberrel, mint Joel, igazán boldog lehetnél. 
Florence csodálkozva nézett a nénikéjére. Az idős asszony arca kipirult, a szemében különös tűz ragyogott. Florence évek óta nem látta ilyennek. 
Engem is nagyon boldoggá tennél  mondta lágyan Joel. 
 Ez igaz?  hitetlenkedett Florence. 
Elhiheted  válaszolta komolyan. 
Florence megint a nénikéjéhez fordult. 
 Akkor ezt elintéztük, Marie néni. Már csak gyorsan meg kell gyógyulnod, hogy ott lehess az esküvőnkön. 
Azt hiszem, még egyszer beszélnem kell a menyasszonyommal  jegyezte meg Joel, ezzel átkarolta Florencet, és a szobából kihúzta a folyosóra. 
Nem kell durváskodnod  panaszkodott Florence, miközben megdörzsölte a karját.  Biztos kék folt lesz rajtam. 
Pillanatnyilag ez nem olyan fontos  mondta Joel.  Nem látod, hogy ragyog a nénikéd szeme, és hogy ég az arca? Láza van, Florence, és valószínűleg nagyon beteg. 
És elégedetten dörzsölgette a kezét.  Elég izgalmas, ugye? Ilyen esketési szertartást még soha nem végeztem. Ő a menyasszony? 
Florence biccentett. A pap Marie nénihez fordult. 
Ő pedig a menyasszony édesanyja? 
Marie néni tiltakozni akart, de a lelkipásztor már Joel anyjához fordult. 
Ön pedig... 
Mi folyik itt tulajdonképpen?  Mrs. Fairmont láthatóan elképedt a történtektől. 
Az édesanyám  mosolygott hűvösen Joel.  Nem kell feltétlenül részt vennie a szertartáson. Megnősülök, mama. 
Mrs. Fairmont először a fiára, azután Florencera meredt. 
Ez a szerencsétlen leányzó nem tudja, mit vállal. Te megőrültél, Joel. Ha nem mondod meg neki az igazat, én fogom elmagyarázni. 
Túl sokat beszélsz  válaszolta Joel barátságtalanul.  Mindig ez volt a legnagyobb hibád. Ha gyakrabban tartottad volna a szád, néhány kellemetlenségtől megmenthettél volna. 
Joel!  Florence megrémült attól a hangtól, ahogy Joel az édesanyjával beszélt. Ő soha nem mert volna így beszélni. 
A férfi csak egy röpke oldalpillantást vetett rá. 
Maradj csöndben, Florence  utasította, aztán megint az anyjához fordult.  Még egy szó, mama, és a jövő hónaptól pénz nélkül maradsz. 
A fenyegetés világos volt. Mrs. Fairmont kicsit meghökkent, és zavartan elhallgatott. 
Kezdjétek el végre az esketést  adta ki a parancsot Marie néni olyan határozott hangon, hogy mindenki csodálkozva fordult felé. 
Nem engedhetek meg magamnak ennyi időpazarlást. Nekem pihennem is kell. 
Köhécselve odajött az orvos. LeDeux tiszteletes úr az ágy egyik oldalára küldte a menyasszonyt és a vőlegényt, ő pedig Henrivel együtt a másik oldalra állt. Mrs. Fairmont úgy állt az ágy lábánál, mint aki a tekintetével meg akarná semmisíteni az egész esküvői gyülekezetet. 
Tehát akkor  kezdte a tiszteletes, és kinyitotta az imakönyvét. 
Florence mozdulatlanul állt Joel mellett, egyszer sem mert ránézni. A férfi fogta a kezét, és Florence észrevette, hogy Marie néni elérzékenyülve nézegeti mindkettőjüket. 
A papra nem is igazán figyelt Florence. Remélhetőleg készen leszünk, mielőtt Marie nénivel bármi történnék, gondolta. A néni bizonyára azt az örömet érzi, amit én is éreznék, ha Joel igazán szeretne. Istenem, miért csinálja Joel ezt az egészet? 
A férfi hirtelen megszorította a kezét, és Florence felpillantott. A lelkész várakozásteljesen nézett rá. 
Mondd, hogy akarom  súgta Joel. 
Akarom  mondta rá gépiesen Florence. Aztán hallotta, hogy a pap tovább beszél, de őt az egész még mindig nem érintette igazán. Nem, nem így képzelte az esküvőjét. 
Amikor ránézett a nénikéjére, meglátta a könnyeket a szemében. Marie néni sírt, bár nagyon igyekezett titkolni. Az esküvői gyülekezet többi tagja is láthatóan elérzékenyült. 
... és ezennel férjnek és feleségnek nyilvánítalak titeket  mondta LeDeux tiszteletes úr.  Most megcsókolhatja a menyasszonyt. 
Florence még mindig mozdulatlanul állt Marie néni ágyánál, amikor Joel odahajolt hozzá, és óvatosan megcsókolta az arcát. 
Nem hagyom, hogy ezt csinálják velem  fenyegetőzött Mrs. Fairmont, és menni készült. 
Még beszélünk egymással, Joel  vetette oda a fiának. 
A tanúk itt írják alá  magyarázta szenvtelenül a pap. 
Hála Istennek, mindenen túl vagyunk  mondta Marie néni rekedtes hangon.  A telek végett...  kezdte Henri, miközben aláírta az anyakönyvet. 
Fel fogom keresni  mondta hidegen Joel.  Az ég áldja meg, ez itt esküvő, nem 
adásvételi tárgyalás. 
Amíg a férfiak a hivatalos papírokat ellenőrizték, és kiki eltette a magáét, Florence megint a betegágy mellett térdelt. 
Nénikém  kérdezte aggodalmasan , jól vagy? Mindenen túlestünk. Remélem, boldog vagy. 
Igen  mosolygott Marie néni , boldog vagyok, gyermekem, és te is az leszel. Joel jó ember. Csak bíznod kell benne. 
Igen, bízni fogok  ígérte Florence megindultság nélkül.  Biztosan. Ebben a pillanatban az orvos megszólalt. 
Most már elég. A látogatási idő letelt. Kérem, hagyják egyedül a beteget. 
Gyere, Florence  kérte Joel.  Hazaviszlek. 
Fogadják jókívánságaimat  rázott kezet újra mindkettőjükkel LeDeux lelkész úr, és elhagyta a betegszobát. 
A telek miatt még majd felhívom  közölte Henri, és ő is menni készült.  Ó, majd elfelejtettem: sok boldogságot mindkettőtöknek. 
Köszönjük  mondta Joel, és kituszkolta Florencet a folyosóra.  Én is ezt kívánom magunknak. Gyere Florence, menjünk haza. 
Az orvos egyedül maradt Marie nénivel. 
Nem értem ezt az egészet  csóválta a fejét.  Ön minden évben befekszik a szokásos kivizsgálásra, de az unokahúga még sohasem volt ilyen riadt ezért. 
Én sem tudom megmagyarázni  helyeselt a néni.  Ráadásul Florence maga egyeztette az időpontot három héttel ezelőtt. Önök azonban siessenek a vizsgálatokkal. Úgy érzem, hogy a házamban izgalmas dolgokra kerül majd sor, és feltétlenül jelen akarok lenni. 
A túl sok izgalom árt önnek  jegyezte meg szárazon az orvos.  Megmondom a vejének is. Az az érzésem, hogy nyugodtan rábízhatja magát. Mi is a neve? 
Fairmont  felelte a néni.  Regényekbe illő név. 
 Igen, az  állapította meg mosolyogva az orvos. Aztán kiment a szobából, magára hagyta Marie nénit. 
Amíg a kocsihoz nem értek, Florence hallgatott. Csak azután szólalt meg, amikor már beült Joel mellé. 
 Marie néni mindenesetre nagyon boldognak látszott. 
Az is volt. Biztosan az volt, Florence. Nagy örömöt szereztél neki. Joel begyújtotta a motort, és elindultak. 
Te szerezted neki ezt az örömöt helyesbített Florence. Nem is tudom, hogyan köszönjem meg neked, Joel. Olyan meglepetésszerűen jött minden. Természetesen tudtam, hogy Marie néni semmit sem kíván jobban, mint hogy engem férjnél lásson, de soha nem hittem volna, hogy ez ilyen gyorsan megy. Érted, mire gondolok? 
 Tökéletesen  felelte a férfi.  Olyan asszony vagy, aki tudja, mit akar. Nem igaz, Florence Fairmont? 
Egyik kezével elengedte a kormányt, és gyöngéden Florence térdére csapott.  Ezt állítod te. Én viszont egyáltalán nem tudom, most hogyan tovább. 
A férfi nem válaszolt, Florence sem szólt többet. Nem tiltakozott a kéz ellen sem, 
amely még mindig a térdén nyugodott. Nincs igaza Joelnak? Ő most Mrs. Fairmont, 
Mrs. Florence Fairmont. Élvezni kell ezt az állapotot, ameddig lehet. 
Joel rákanyarodott Florence házának felhajtójára, aztán leállította a motort. Az elülső verandán Maurice állt őrséget, valahonnan az emeletről Kékszakáll krákogása hallatszott. A Rumoshordó Darbyt kiabálta rendületlenül. 
Még élnek  állapította meg Florence.  Bejössz egy csésze kávéra?  Természetesen  nézett rá kicsit csodálkozva Joel. 
Florence kiszállt a kocsiból, és a bejárati ajtóhoz ment. Joel kivette a holmiját a csomagtartóból, és követte a feleségét. A konyhában először megetették Mauricet, azután lehozták Kékszakállt, és leültek kávézni. 
Itt ül az én hites uram, hihetetlen, nézte Florence a magas, erős, remek embert. 
Büszkeséget és boldogságot érzett, mégsem volt maradéktalanul elégedett. 
 Joel  kezdte bizonytalanul , azt hiszem, szükségünk lenne egy alapos beszélgetésre. 
Rendben  felelte a férfi.  Vágj bele! 
Az az érzésem, hogy itt valami nincs rendben.  A férfira nézett, de Joel csak mosolygott.  Nem, ez tulajdonképpen több, mint megérzés  folytatta.  Biztosan tudom, hogy nem vagy író. 
 Ezt nem állítanám  válaszolt a férfi.  Legalábbis szeretnék író lenni, és már majdnem az is lettem. De a nyakamon lóg egy családi vállalkozás. Az anyám, én és egy sor rokon ebből élünk, bár az utóbbi időben meglehetősen elhanyagoltam az üzletet. Idáig soha nem akartam a cégnek dolgozni, de tegnap a gátaknál nagy igazságot mondtál. Emlékszel? 
 Attól félek, nem. Ugy tűnik, mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta. 
 Azt mondtad, semmi jelentősége sincs, hogy mi az ember munkája, ha igazán komolyan veszi. Ez elgondolkodtatott. Én eddig folyton csak a szórakozásra gondoltam. Egyetlen szavad azonban elég volt ahhoz, hogy ez megvilágosodjék előttem. Most már szilárd az elhatározásom. Én leszek New England legjobb és legmegbízhatóbb... 
 ... zöldségkereskedője  vágott a szavába Florence.  Persze! Hogy nem jöttem rá azonnal? Fairmont! Fairways! Fairwaysáruházak? 
Fairwaysáruházak nevetett Joel.  Igen. Ötvenkét fiókja van New Englandban. Én vagyok a társaság vezérigazgatója, és ezennel kinevezlek a helyettesemmé. 
 Pillanat  tiltakozott Florence , ebben az üzletágban egyáltalán nem vagyok járatos. 
 Ellenkezőleg! Pontosan tudod, mi a fontos.  Előrehajolt, megfogta Florence 
kezét.  Tökéletes csapat leszünk. Üzletileg meg a magánéletünkben is. 
 Ó, Joel  állt fel sóhajtva Florence.  Mindig azt hittem, író vagy. Ehelyett... Florence habozott. 
 Idd meg a kávét, mielőtt kihül. 
9. FEJEZET 
Elmentek végre?  huppant le Florence a nappaliban álló heverőre, és Marie néni lábzsámolyára tette a lábát. 
A lenyugvó nap utolsó sugarai meleg, aranyló fénybe borították a szobát. Majdnem tizenkét órája férjnél vagyok, gondolta Florence, és boldogan mosolygott. 
Igen, elmentek  biztosította Joel.  Szegény Mr. Saloman kicsit megviseltnek látszott, ugye? 
Mr. Hanson pedig ugyancsak meglepettnek  tette hozzá Florence. A zöldségvásárláshoz a jelek szerint nem sokat ért. 
Florence lehúzta a cipőjét, és megkönnyebbülten felsóhajtott. A két szegény alkalmazott, aki délután bejelentés nélkül beállított, alaposan felborította a mai terveit, és még nem zökkent vissza a megszokott időbeosztásába. Egyértelművé vált viszont, hogy a férjét a jövőben sem tudja majd a saját elképzelései szerint irányítani. 
Azt hiszem, létre kell hoznom egy nőkből álló munkacsoportot az élelmiszerek minőségének ellenőrzésére  mondta Joel.  Mi a véleményed? Beterjesztem, még mielőtt nekilátnánk a költözésnek. 
Költözésnek? 
Igen  erősítette meg Joel.  A központi igazgatóságot áthelyezzük Laconiába. Nagyon tetszik nekem ez a környék. 
Nekem is  csatlakozott Florence, és belesüppedt a karosszékbe.  Nemis mondtad, mit beszéltél az orvossal? 
Nem vele, hanem az ápolónővel beszéltem. Meglepően jól összeszedte magát a nénikéd. Holnap elhagyhatja a kórházat. 
Csodálatos.  Florence nem hitt a fülének.  Biztos vagy ebben? 
Florence nehezen szokta meg az új szerepét, azt hogy ő Fairmontné. 
Este bemegyek hozzá, és tiszta fehérneműt viszek be neki. 
Ne menj be! Tudod, hogy pihennie kell. Az orvos nem értene egyet a látogatással. Egyébként holnap Fred bácsi hozza haza a nénit. 
Florence ásított. Az előző éj jel keveset aludt, a mai nap nagyon kimerítette. A néni gyógyulásának jó híre azonban minden fáradtságot elsöpört. 
Lefekszem  közölte.  Jó éjszakát! 
Joel figyelte, amint feláll, és a lépcsőhöz megy. 
Jó éjszakát!  mondta ő is, és mosolygott. 
Florence fejében mindenféle megfordult anélkül, hogy egyetlen világos gondolata támadt volna. Egy darabig üldögélt az ágya szélén, fontolgatta, mi legyen most az életével, de aztán felhagyott a töprengéssel. Holnap is van nap, és akkor bizonyára egészen más színben tűnik majd fel minden. Florence lerúgta a papucsát, és bebújt a takaró alá. 
A jól megérdemelt álom azonban nem jött a szemére. Felgyújtotta az éjjelilámpát, és könyv után nyúlt. 
Hallotta, amint Joel bezárja a konyhaajtót, és bemegy a fürdőszobába. Florence figyelte a ház neszeit. Minden olyan volt, mint azelőtt, és mégis... 
Hirtelen kinyílt az ajtó. 
Mit keresel itt?  pattant fel, és rémülten meredt a betolakodóra. 
Ha nem tudnád, a férjed vagyok  felelte Joel. Azután ő is kibújt a házipapucsból, és a fürdőköpenye övéhez nyúlt. 
Florence visszafeküdt, és ijedten húzta föl a takarót egészen az álláig. 
Teljesen elfelejtettem, hogy ez is hozzátartozik az esküvőhöz. 
El tudom képzelni. De én nem felejtettem el. Csak nem akarod azt mondani, hogy nincs kedved? 
Én... nem  húzgálta Florence idegesen a paplan szélét. 
Hogyhogy nem? 
Csak azt kérdezem magamtól, hogy lehet az, hogy nem gondoltam rá többet? 
Freud professzora megmondhatója  nevetett Joel. 
Florence remegni kezdett az izgalomtól. Ez más volt, minta szigeten töltött éjszaka. Nem kellett félni sem a szellemektől, sem a betörőktől. Egyetlen dologtól félt: a saját vágyaitól. 
Joel az ágy mellé lépett, kibontotta a fürdőköpeny övét. Minden körülményeskedés nélkül levette, és a padlóra ejtette a ruhadarabot. Az éjszakai lámpa tompított fényében meztelen teste még vonzóbbnak tűnt. 
Én... 
Mielőtt Florence továbbmondhatta volna, Joel már mellette feküdt az ágyban. Könyökére emelkedett, és gyöngéden nézte a feleségét. 
Én igazán... 
Florence megint nem tudta végigmondani a mondatot, mert Joel simogatni kezdte az arcát, a nyakát és az érzékeny bőrét. 
Jól van  nevetett Joel.  Most befejezzük a társalgást. A továbbiakban minden szavak nélkül történik. 
Igaza volt. Mit mondhattak a szavak, amikor egyedül Joel közelsége volta fontos. 
Meztelen, forró teste, amelyet Florence soha nem érzett még ilyen kívánatosnak. Puhán és gyöngéden simogató keze... Florence levette a hálóingét. 
Amikor Joel a jobb mellére hajolt, és megcsókolta a keményen meredő bimbót, Florence felnyögött a vágytól. Ösztönösen átkarolta a férfi nyakát, és még közelebb húzta. Ebben a percben legszívesebben soha többé nem engedte volna el. 
Joel keze a másik mellén, azután a hasán vándorolt. Becézgetése korábban soha meg nem élt szenvedélyt ébresztett Florenceban, de Joel sem tudta kivonni magát a 
felesége meztelenségének izgató hatása alól. Gyorsan szedte a levegőt, a homlokán apró verejtékcsöppek gyöngyöztek. 
Florence azt akarta, hogy a férfi folytassa, de félt is attól, hogy túl gyorsan vége lesz mindennek. Becsukta a szemét, mintha így tovább ízlelgethetné az új érzést Aztán Joel ráfeküdt. 
Florence viszonozta a szenvedélyes csókokat, és még erősebben magához húzta 
a férfit. Amikor széttárta a lábát, hogy a férfit a combjai közé vegye, az hirtelen megtorpant. 
Ne  kérte reszketve Florence. Ne? Ne hagyd abba fejezte be a mondatot, és még tovább hajlította a testét a férfi befogadására. 
Igen  bólintott Joel, és lágyan simogatta az arcát. 
Ó, olyan figyelmes és kíméletes voltegyszersmind olyan szenvedélyes, ahogyan Florence mindig is kívánta magának. 
Amikor beléhatolt, Florence futó fájdalmat érzett, amelyet legyőzött a nagyszerű 
és kábító vágy. Florence mindent elfelejtett maga körül, csak az önkívületbe kergető gyönyör létezett, ami szebb volt, mint bármi, amit valaha megélt. 
Csak amikor már mindenen túl voltak, vette észre, mennyire kifulladtak mind a ketten. Még mindig nem hitte el, ami éppen megtörtént. 
Joel egy pillanatig fölötte maradt, aztán az oldalára gördült, és gyöngéden a karjába zárta Florencet. 
Ki gondolta volna? Huszonhét éves, és még szűz  sóhajtott.  Rosszul csináltam valamit?  kérdezte félénken Florence. 
Ellenkezőleg  nevetett Joel.  Nem is csinálhattad volna jobban. 
Igazán?  bizonytalankodott Florence.  Nincs összehasonlítási alapom.  Nem számít. A szerelmünk úgyis csak kettőnkre tartozik. Florence hálásan nézett rá. 
Én... én úgy örülök, hogy szerelemnek nevezed. Joel nevetett, és kedvesen megpaskolta Florence fenekét. 
Innál valamit? Én ilyenkor mindig szörnyen megszomjazom. 
Én is.  Florence zavarba jött Úgy értem, én is szomjas vagyok. Hozzak valamit? 
Ne! Maradj csak! Feküdj, és próbáld meg kipihenni magad. Még hosszú az éjszaka. 
Másnap reggel Florence nem törődött azzal, mikor kell felkelnie. Joel késő éjszakáig ébren tartotta, és a kora reggeli derengés megint együtt találta őket. Florence csak ezután aludt el, boldog és elégedett volt. 
Amikor kilenc óra körül csöngettek a kapun, és senki nem nyitott ajtót, villámgyorsan felébredt. A szétdúlt párnák és a lepedők között hiába kereste a hálóingét, végül feladta a kutatást. Amikor másodszor csöngettek, a fürdőköpenyébe bújt, és felkelt. 
Mezítláb sietett le. Újra megszólalt a csengő, Florence hallotta a konyhából Kékszakáll izgatott krákogását. Amikor ajtót nyitott, még látta, amint Fred bácsi kocsija hátramenetben megindul a feljárón. Előtte pedig ott állt  Marie néni. 
Ó, nénikém!  Florence az idős hölgy nyakába röpült, és annyira magához ölelte, hogy a néni halkan tiltakozni kezdett. 
Agyonszorítasz  panaszkodott. 
Gyere be  kérte izgatottan Florence.  Alig tudom elhinni. Tegnap még halálos beteg voltál, most pedig makkegészségesen itt állsz előttem. 
Halálos beteg? Hát erre egyáltalán nem emlékszem. 
A néni a konyhába tartott, és leült egy székre. 
Teát!  rendelkezett.  A kórházban, úgy látszik, nem tudják, hogyan kell az 
igazi teát leforrázni. Épp olyan kevéssé tudják, mint azt, hogyan kell ésszerűen főzni. Florence érezte, hogy a megjátszott élénkség ellenére nagyon fáradt. 
Ó, nénikém  mondta, miközben odanyújtott neki egy jó csésze teát , mennyire 
hiányoztál! 
No, ezt kétlem  felelte Marie néni.  Amennyire emlékszem a saját nászéjszakámra, felőlem összedőlhetett volna a világ, azt se vettem volna észre. Florence megdöbbenve nézett rá. 
Te férjnél voltál?  kérdezte csodálkozva.  Nem is tudtam. 
Nem csoda  válaszolta Marie néni.  Nagyonnagyon régen történt. Charlie pont húszéves volt, amikor behívták a háborúba. Az első világháborúba. A szüleink nagyon ellenezték, de mi összeházasodtunk, még mielőtt Franciaországba vezényelték az egységét. 
Marie néni elgondolkodva nézte a teáscsészéjét. 
Mennyi név, mennyi város! Akkor azt hittük, soha nem lehet elfelejteni, és ma márki emlékszik rá? Az amiensi ütközet, a Maine és Aisne melletti csaták... Charlie ottmaradt. Soha többé nem tért vissza. 
Az öreg hölgy elmorzsolt egy könnycseppet, de aztán ismét mosolyogva fordult Florencehoz. 
És veled mi van, gyerekem? Hol a férjed? Mi lesz a mézesheteitekkel? Florencenak nevetnie kellett, amikor a nagynénje kimondta a szót: a férjed! Tehát ő valóban férjezett asszony! 
Hátrahagyott egy üzenetet  magyarázta , mert azt akarta, hogy egyedül legyünk, amikor hazajössz. Azt gondolta, csak zavarna. El tudod képzelni? A nászutat elhalasztjuk, majd ha jobban érzed magad  tette hozzá rövid szünet után. 
Marie néni kétkedő arcot vágott, de ezt Florence éppoly kevéssé vette észre, mint a néni válaszának csúfondáros hanghordozását. 
 Nem  mondta , nem tudom elképzelni. 
Joel valami raktárba ment. Estére jön haza. 
Florence nevetett. 
 Igazad volt, nénikém. Mindegy, hogy gazdag vagy szegény férfihoz megy feleségül az ember. És én még azt hittem, hogy író. 
No, akkor ezt már kitaláltad  mondta megfontoltan Marie néni. 
 Igen  erősítette meg Florence , de ez távolról sem minden, amit megtudtam róla. 
A néni átható pillantást vetett rá. 
Azt hiszem, szundítok egy picit. Valóban nagyon fáradt vagyok. Megérted, ugye? 
Persze  felelte Florence , segítek. 
Eltartott egy kis ideig, amíg Florence lefektette a nagynénjét. 
Amikor lábujjhegyen az ablakhoz ment, és behúzta az ablaktáblákat, az idős hölgy már aludt. Ugyanolyan egészségesnek látszik, mint azelőtt, gondolta elégedetten Florence, aztán a nappaliba ment, rendbe tenni a lakást. 
Előző nap csaknem ötvenen jöttek üdvözölni az új házasokat. Mindenütt üres poharak, tálcák és hamutartók álltak. 
Déltájban készült el a takarítással. A konyha ragyogott, a nappaliban minden csillogott, Marie néni pedig még mindig békésen aludt. 
Abban a helyiségben, amelyik valaha Florence hálószobája volt, még nagyobb rendetlenség uralkodott, mint a nappaliban. Ez velejár, ha az ember férfit hoz a házhoz, gondolta Florence, és nevetnie kellett. A szoba nem a sajátja volt többé, hanem az új pár hálószobája. 
Ez ideig Joelnak nem volt itt más holmija, csak egy szürke öltöny, egy gyűrött nadrág, amelyet Gloryszigeten viselt és egy pár zokni. 
Florence tudta, mi a dolga. A jó feleségnek gondoskodnia kell arról, hogy a férj holmija mindig rendes és tiszta legyen. 
Kiszedte a ruhákat a bőröndből, és beakasztotta a szekrénybe. A zakó nem volt annyira piszkos, mint a hozzá tartozó nadrág. Jobb, ha kitisztíttatom, gondolta Florence. 
Kiürítette a zsebeket, kezébe akadt néhány levél és feljegyzés, valami aprópénz 
és egy zsebkendő. Vajon mint jó feleségnek ahhoz is van joga, hogy elolvassa a férje leveleit? Hát miért ne? Ők már úgyis egy test, egy lélek, ahogy a pap mondta. 
Majd később elolvassa a leveleket. Egy pohár jeges teát készített magának. Amikor feljött a verandára, a papagáj hangosan üdvözölte, az elkerülhetetlen Gyönyörű gyermek! et kiabálta. 
Florence a kalitka elé lépett, kinyitotta az ajtót. A madár a leeresztett rácsra ugrott, és kerek szemével áthatóan figyelte Florencet. Florencenek nevetnie kellett. Vajon Kékszakáll is jókívánságait akarta kifejezni az esküvőjük alkalmából? 
Joel verandájáról magas, karcsú asszony jött lefelé a lépcsőn, és a kerítés felé indult. 
 Mama  krákogta a papagáj. Aztán nehézkesen a levegőbe emelkedett, átrepült a kerten, és letelepedett az asszony vállára, aki közben odaért a kerítés elé. 
 Tehát mégsem tagadja ki mindenki  mondta magában Florence.  Egyébként is az anyósom. 
Röviddel később Florence két pohár citromos teával a kezében a kerítés felé tartott. Az asszony időközben visszaindult, de a papagáj hangos krákogására megfordult. 
 Mrs. Fairmont  kiáltott utána Florence.  Florence vagyok. Florence Duport... azaz Fairmont. Elfogad egy pohár teát? 
Köszönöm, örömmel.  Mrs. Fairmont valamikor nagyon vonzó asszony lehetett. Az ötvenes évei elején járt, drága, de cseppet sem feltűnő ruhát viselt. Nem volt olyan veszekedős kedvében, mint akkor, amikor a kórházban találkoztak. 
Tehát maga azaz asszony, akit tegnap vett el a fiam?  kérdezte, és figyelmesen megnézte Florencet. 
 Igen. 
Florence nem tudta, mit kellene mondania. 
 Remélem, nincs ellenvetése. Joel ma reggel már újra dolgozni ment.  Dolgozni?  ismételte elcsodálkozva Mrs. Fairmont. 
 Igen  bizonygatta Florence.  Magam sem értem igazán. Tegnap nálunk járt a központi igazgatóság néhány munkatársa, és Joelnak ma Worcesterba kellett mennie. Valami ellenőrzésről beszélt. 
Akkor valahol mégis hasznosítja magát  bólintott elismerően a hölgy.  Azt hiszem, ez a maga érdeme. Évek óta próbálom rávenni Joelt, hogy vegye a kezébe az ügyeket. Nos, kellemesen csalódtam magában, fiatalasszony. Túl késő már, hogy a család nevében szeretettel üdvözöljem? 
Semmi esetre sem  Florence mosolyogva csókolta meg az anyósa arcát. Látta, hogy könnyes a szeme, és tudta, hogy Joellal még lesz megbeszélnivalója. 
Nem volna kedve átjönni hozzánk? Ismerje meg Marie magynénémet  javasolta Florence.  Csak végig kell jönnie a kerítés mentén, és már nálunk is van. 
Mrs. Fairmont megszemlélte a közöttük álló sorompót, és megrázta a fejét. 
Köszönöm, nem. A fiam felhúzta ezt a kerítést, aztán átköltözött a túlsó oldalára. Azt hiszem, ezzel akart valamit. Mindenesetre nem szándékozom továbbra is beleavatkozni az életébe. Remélem, boldog lesz vele. 
 Megpróbálom. 
Mrs. Fairmont tétovázott egy pillanatig. 
 Egyet tudnia kell, Florence  mondta aztán.  Ne engedje szabadjára, különben azt csinál magával, amit akar.  Felsóhajtott.  Mennem kell. 
Meg akart fordulni, de Florence visszatartotta. 
Itt marad Laconiában? 
 Még nem tudom  felelte szomorúan az asszony.  Amikor idejöttem, reméltem, hogy egyszer végre kibeszélhetem magam a fiammal. Korábban sem ő, sem én nem próbáltuk meg. A dolgok pillanatnyi állása szerint... 
 ... minden megváltozhat  vágott közbe gyorsan Florence.  Biztosan tudom. Maradjon legalább két vagy három napot. 
Ha szeretné... de nagyon nehéz lesz. 
Mrs. Fairmont elgondolkodva nézte Florencet. 
A Florence szép név  állapította meg.  Hallottam, hogy korán elveszítette a szüleit. Ha akarja, szólíthat mamának. 
Florence hálásan mosolygott. Elköszönt, és visszament a házba. 
Marie néni időközben felkelt, és amikor Florence belépett, éppen telefonált. 
 Soha nem tudtam napközben elaludni  mondta, jóllehet több mint négy órát 
töltött az ágyban.  Meghívom a barátnőimet délutánra. Készítenél valami harapnivalót? 
Persze, nénikém  nyugtatta meg Florence, és megcsókolta Marie néni arcát, aki meglepődött, mert bár őszintén szerették egymást, ilyen bizalmaskodást korábban nem engedtek meg maguknak. 
Florence csak mosolygott, és indult is a konyhába. Az idős hölgyeknek igenigen ízlettek a szendvicsek, és kijelentették:  Hogy megnőttél, Florence! És még férjhez is mentél! Szinte hihetetlen! 
Magam is alig tudom elhinni, gondolta Florence, miközben visszament a verandára, és egy pohár jeges teával a kezében beült a hintaszékbe. 
Joel már hat órája távol van. 
A kapucsengő visszarántotta Florencet a gondolataiból a valóságba.  Megyek már!  kiáltotta. 
A postás ajánlott levelet hozott. 
Florence a hintaszékbe ült, és kezébe vette a leveleket. A papírzörgés eszébe juttatta a Joel zsebéből kivett jegyzeteket, és előszedte azokat is. 
Aztán ivott egy korty teát, és hátradőlt. Maurice a kertbe vezető lépcső előtt 
összegömbölyödve szundikált a napon. Kékszakáll ismét a kalitkájában ült, és hangosan szitkozódott, anélkül hogy bárki is tudomást vett volna róla. Ez az én világom, gondolta boldogan Florence. Maradjon így minden. 
A címre ügyet sem vetve fogta kézbe Florence a következő borítékot. Kinyitotta, ez is számla volt. 
GunstockLodgeból jött, egy hegyi síüdülőhelyről. A tekintélyes összegű számla a Gloryszigeten épült ház takarítási költségeit tartalmazta. 
Valószínűleg már a tárgyalóközpont berendezésére adott ki megbízásokat Joel, gondolta Florence, és félretette a számlát. Ám akkora keltezésre esett a pillantása. 
Augusztus tizennegyedikén foglalkoztak a megrendeléssel, tehát két nappal azelőtt, hogy ő és Joel a Murchisonházban töltötték az éjszakát. Florence megint a kezébe vette a számlát, és lapozott. A következő lapon tételek sorakoztak: egy hálózsák, egy takaró, egy láda bor, hat gyertya, egy zseblámpa, fél öl tűzifa. 
Nem kellett sokat gondolkodni, hogy meggyőződjék róla: valami nincs rendben. Joel Fairmont két nappal a kirándulásuk előtt küldette el az összes holmit a szigetre, amelynek a létezéséről korábban állítólag nem is tudott. Florence zavartan és rossz érzésekkel nyúlt a következő levélért. 
Még egy számla. Ezúttal a repülőgépszolgálattól. A csillagászati összeget két személynek a Gloryszigetről légi úton történő mentéséért számították fel. Florence megfordította a lapot. A hátoldalára augusztus tizennegyedikén jegyeztek fel egy telefonüzenetet: 
Figyelem! Kéretik nem a szigeten, hanem a part előtt leszállni. Kérdés esetén értesítendő: Mr. Joel Fairmont, Laconia, 556301. 
A harmadik boríték értékes okiratot tartalmazott, amelynek felső szélén Laconia városának pecsétje díszelgett. Házassági engedély volt, Florence Duport nevére állították ki augusztus tizenharmadikán. 
Most már tudta Florence, milyen játék zajlott le. Határozott mozdulattal söpörte egy csomóba a leveleket, és berakta őket a köténye zsebébe. Hallotta, amint Marie néni barátnői távozáshoz készülődtek. Florence felállt, és a konyhába indult, amikor becsapták a kaput, és Joel féktelen lelkesedéssel érkezett meg. 
 Florence!  kiabálta fel a házat.  Itt vagyok! 
Ne engedje szabadjára! Milyen tisztán emlékezett Mrs. Fairmont szavaira. Ó, milyen igaza volt! Joel Fairmont kalandor és házasságszédelgő. 
Két nappal a kirándulásuk előtt a Murchisonházba vitette azokat a holmikat, amelyekre szüksége volt a terve kivitelezéséhez. Egy nappal később megtette az előkészületeket a légi mentésre. Ráadásul akkor még az égvilágon semmit nem tudhatott a viharról. 
Ám akárcsak a vihar, Marie néni betegsége is pontosan illeszkedett a gazember tervéhez. Ki tudja, mennyi ideje van hátra a nénikédnek  vetette a szemére Florencenak. Össze kell házasodnunk, mielőtt túl késő lesz! 
Aljas csaló! Egyáltalán nem változott meg. Florence kezdettől fogva gyűlölte, és most még annál is inkább. Ó, ezért a gaztettért meglakol! Benyújtja a válókeresetet. 
Florence várt egy percet, amíg némileg megnyugszik, aztán bement a nappaliba. Joel élénk társalgást folytatott Marie nénivel, de azonnal Florencehoz sietett, amint őt belépni látta. 
Itt vagy végre, drágám. 
Meg akarta csókolni, de Florence visszalökte. Dühödten nézett rá. 
Uram segíts!  mondta Marie néni, és belezuhant a karosszékbe. 
 Milyen napod volt?  kérdezte óvatosan Joel. 
 Azt hiszem, komoly beszédem van mindkettőtökkel  válaszolta vészjóslóan Florence, és elővette a leveleket a köténye zsebéből. 
10. FEJEZET 
Marie néni hátradőlt a karosszékben, és ivott egy kortyocskát a teából.  Ejnye, gyerekem, mi a bajod? 
Először még szükségem van néhány kiegészítő adatra  válaszolt nyugodtan Florence. 
Szóval én...  kezdte Joel. 
Csendet!  szakította félbe igen határozottan Florence.  Először téged kérdezlek, nénikém. Igazából miért voltál a kórházban? 
Az öreg hölgy kicsit oldalt hajtotta a fejét. 
Hát elfelejtetted?  kérdezett vissza szelíden.  Az orvosom szerint évente egyszer ki kell vizsgáltatnom magam. Ő javasolta, hogy két napra feküdjek be a kórházba. 
Édes Istenem!  Florence rémülten kapta az arca elé a kezét.  Most világosodott meg előttem minden. Keddet és szerdát beszéltük meg, ugye? 
Marie néni elégedetten bólintott. 
Akkor bedőltünk az Egyesült Államok legnagyobb csalójának  szögezte le Florence. 
Ó, ezt azért nem mondanám  felelte a néni.  Kicsit persze meglepődtem, amikor hirtelen felbukkantatok. De aztán megértettem, mi történt, és nem láttam semmi okát, hogy közbeavatkozzam.  Marie néni ártatlan arcot vágott.  Magad is jól tudod, mennyire akartam, hogy férjhez menj. 
A nagynéném!  ingatta a fejét Florence.  Még a nagynéném is tudta, mi történik! 
A néni felállt, és barátságosan rámosolygott a fiatal párra. 
 Három ember nem osztozhat a házasélet boldogságán, most itt hagylak benneteket veszekedni. 
Vitatkozunk, nem veszekedünk  tiltakozott Florence. 
Persze, persze  válaszolta Marie néni.  vitatkozzatok csak! Úgy hallom, Joel édesanyja itt lakik a szomszédban. Majd átmegyek hozzá, és váltok vele néhány szót. 
De légy óvatos  figyelmeztette Florence , ez az ostoba kerítés mindenkinek az útjában van. Valószínűleg elég sok időre lesz szükségem, amíg ez az ember olyan bírósági eljárásban részesül, ami megilleti. 
 Megillet, azt mondod?  kérdezte Joel, és leült a heverőre.  Addig tartod bűnösnek az embert, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője? 
Dühösen rácsapott a heverő támlájára, és Marie néni elmenekült a nappaliból. 
A feleségem ne bíráskodjon fölöttem. És ne kényszeríts, hogy akaratom ellenére vallomást tegyek. 
Pedig jobban tennéd, te gazember  vágott vissza izgatottan Florence.  Előre megfontolt szándékkal csalást követtél el ellenem! 
A saját hibáidért engem teszel felelőssé  vetette ellen Joel.  Végül is nem az én hibám, ha hagyod magad becsapni. 
 Most már elég!  Florence magán kívül volt.  Tulajdonképpen mit gondolsz, ki vagy te? 
 Ne izgasd fel magad!  intette le Joel.  Inkább mondd el, mivel vádolsz! Florence összeszedte magát, de gyorsan észrevette, hogy hibát követett el. Minél 
közelebb jött hozzá a férfi, ő annál jobban elbizonytalanodott. Kétségbeesetten törte a 
fejét, mit is akart eredetileg. 
 Azzal vádollak, hogy házassági csalást követtél el  jelentette ki komolyan. 
Joel beletúrt a hajába, és a jól ismert mozdulat láttán Florence legszívesebben a nyakába borult volna. Szedd össze magad, figyelmeztette önmagát. Ha nem szorítod időben korlátok közé, később azt csinál majd, amit akar. 
 Joel Fairmont, emlékszel augusztus tizennegyedikére? 
 Tulajdonképpen nem. Valami különleges nap volt? 
Két nappal a Gloryszigeti kirándulásunk előtt  emlékeztette Florence.  Joel Fairmont, megegyeztél azon a napon GunstockLodgei vállalattal, hogy hálózsákot, takarót, bort, fát és egyebeket szállítsanak a Murchisonházba? 
Joel habozott egy pillanatig. 
És ha tagadom?  kérdezte aztán. 
Vannak bizonyítékaim. Például ez a számla  tartotta a magasba Florence a levelet. 
Tehát már elolvasod a postámat  állapította meg a férfi.  És én még azt hittem, hogy az új házasok legalább két hétig megbíznak egymásban. 
Ne térj el a tárgytól!  figyelmeztette Florence.  Csak a kérdéseimre válaszolj! 
Csak megállapítottam valamit  sóhajtott Joel.  Jól van, nem tagadom. 
Tehát elismered, hogy te rendelted meg a holmikat a Murchisonházba? 
Igen, elismerem. De azt kérdezem, mi lett abból a helyes, kedves és jó asszonyból, akit tegnap feleségül vettem. Ezt a dühöngő nőszemélyt, nem ismerem.  A helikopterrel való mentés szintén előre megrendezett játék volt? 
 Elismerem  nevetett Joel, mint aki semmiben sem érzi magát hibásnak.  Akkor 
azt hittem, helyesen cselekszem. Ha most utánagondolok, el kell ismernem, hogy egy 
hibát talán elkövettem. 
 Kezdettől fogva minden csak színjáték volt  szipogta Florence. 
Nem éppen  helyesbített a férfi.  A viharral igazán nem számolhattam. Éppoly kevéssé, mint azzal, hogy Henri csónakja elsüllyed  tette hozzá némi habozás után.  Ez különben betetőzte az egészet. 
Nevetsz Henri kárán, pedig nem csinált neked semmi rosszat. 
 Nono  mondott ellent Joel.  El akarta venni a szerelmemet. Ezt nem tűrhetem. 
Én...  Florence szava elakadt. 
Maradj nyugodt  gúnyolódott Joel.  A túl nagy izgalom semmire sem vezet.  Minden okom megvan az izgalomra. Úgy üldögélsz itt, mint aki tízig sem tud számolni, valójában pedig becsaptál. Magaddal vittél a szigetre. 
 Egy pillanat  szakította félbe a férfi.  Maradjunk a tényeknél! Emlékezetem szerint nem én, hanem te vittél magaddal. 
Ez most lényegtelen  türelmetlenkedett Florence.  Azért utaztál velem a szigetre, mert tönkre akartad tenni a jó híremet. 
Az bizony meglehet  vallotta be a férfi.  Akkor mindenesetre jó ötletnek tartottam. Azért utaztam veled a szigetre, hogy rossz hírbe hozzalak. Aztán kihasználtam a nagynénéd betegségét, hogy rávegyelek a házasságra. Különben hogy jutottam volna el idáig? A legutolsó pillanatban is képes lettél volna nemet mondani. Még elfutottál volna. A nénikéd mindent elmesélt az életedről. 
Joel felsóhajtott. 
És most mi lesz? 
Hogy legyen, miután átejtett a legrokonszenvesebb csirkefogó, akivel valaha is találkoztam. Florence majd elfelejtette, mit is akart. 
Még nem fejeztem be a kihallgatást. Mi a helyzet a házassági engedéllyel? Nem merő véletlenségből volt a zakód zsebében, amikor tegnap a kórházba mentünk. Ráadásul már néhány nappal a kirándulásunk előtt megrendelted. 
 Talán csak megszokásból történt  felelte Joel.  Lehet, hogy mindig hordtam magammal ilyen papírt, és csak az alkalmas időpontot és a megfelelő nevet kellett beleírni. 
 Ezt nem meséld be nekem. Az okmányt az anyakönyvvezető jelenlétében kell kitölteni. Nem, Joel, te becsaptál. Csak az a baj, hogy Marie néni most biztosan azt várja, hogy együtt maradjunk, és gyerekeink legyenek. 
 Tehát már nem akarsz engem? 
 Sajnos, még mindig akarlak. 
Miért haragszol rám, hiszen a döntő lépést megkönnyítettem a számodra?  A férfi szavai bűntudatról árulkodtak.  Sajnálom, hogy ilyen cselhez kellett folyamodnom, de abban reménykedem, hogy megbocsátasz. Nem szívesen válnék el tőled, a házasság érvénytelenítéséhez pedig már túl sok idő telt el. 
Tudom  bólintott Florence.  Én sem akarok elválni tőled. De mégsem úszhatod meg szárazon. 
Ahogy gondolod  mondta Joel.  De ha már ezt tisztáztuk, tulajdonképpen a többi vádpont alól is felmenthetnél. 
Megállt Florencesel szemben, nagyon közel hozzá. A felesége tudta, hogy minden igyekezete és az iménti jól átgondolt viselkedése is értelmét veszti, ha egyetlen másodpercig a férfi közelében marad. 
Én... én megvetlek  csattant fel.  Azt hiszed, hogy ezek után egy fedél alatt lakhatom veled? 
Florence sarkon fordult, és kíszaladt a szobából, hogy a férje ne láthassa a könnyeit. Zokogva sietett át a konyhán, ki a kertbe, a szomszéd telekre vezető útra. 
Sokáig elmaradtál  szólt Joel, amikor Florence röviddel naplemente előtt visszaérkezett. 
 Valóban sokáig, de elfelejtettem, hogy az otthonomból futottam el. 
Komoly mondanivalóm van  morogta a férfi.  Először is tisztáznunk kell, ki viseli a kalapot ebben a házban. 
 Na, ki?  kérdezte Florence mézédes hangon.  Tehát ki? 
 Én  felelte izgatottan a férfi.  Én, és senki más. 
 Csakis  hangzott a válasz. 
Florence megköszörülte a torkát, odament a konyhaasztalhoz, és leült egy székre Joellal szemközt. 
Biztos forrásból tudom, hogy nagyon rossz gyerek voltál, Joel. 
A férfi meglepetten nézett föl. 
Az anyám mondta! Beszéltél az anyámmal. 
Amikor Florence bólintott, Joel hozzáfűzte:  Megpróbált ellenem hangolni. Tudom, hogy gyűlöl. Bárcsak otthon maradt volna, ne jött volna ide! 
Csak jót mondott rólad  válaszolt Florence.  Csak azelőtt... Korábban volt néhány nagyon rossz szokásod. 
Joel megfogta Florence kezét. 
Mit gondolsz, vajon miért terveztem ki a házasságot? 
 Jó kérdés  jegyezte meg Florence.  Talán a pénz miatt? Nincs különösebben sok pénzem. 
Figyelj ide  mondta komolyan a férfi.  Azért vettelek feleségül, mert szeretlek. Ez volt az a szó, amelyikre Florence olyan régóta várt! Szeretlek. 
A veszekedést, a jól kitervelt kirándulást, Marie néni színlelt betegségét  mindmind megbocsátja, ha ez a vallomás őszinte. 
De most hogyan tovább? Bocsásson meg, felejtse el a történteket, és térjen napirendre fölötte? Nem, ez így nem megy. Joel rászolgál egy leckére. 
Ha komolyan mondod... 
Joel megfogta a csuklóját.  Ne dolgozz annyit!  mondta parancsoló hangon.  Nem akarom, hogy agyondolgozd magad miattam. 
 Nem akarod?  Florence ránézett, képes volt megőrizni a közömbös arckifejezését. Egyetlen mosoly elég lett volna, hogy megsemmisüljön a terve. 
 Tudom, hogy bosszút akarsz állni rajtam  folytatta Joel, és megfogta Florence kezét.  De először hallgass meg! Rögtön az első alkalommal beléd szerettem, amikor azon az estén felviharzottál a verandára, és Joel Fairmont után érdeklődtél. Emlékszel még? 
Hogy emlékezette?! Florence érezte, hogy gyorsabban ver a szíve. 
Azon az estén szeretett bele ő is Joelba, csak eddig nem akarta beismerni. Ó, mennyi időt pazarolt el! 
 Időközben gyakran beszélgettem a nagynénéddel  folytatta a férje.  Elmesélte, hogy minden eddigi kapcsolatod egyformán alakult. Beleszerettél valamelyik környékbeli fickóba, többnyire el is jegyezted magad, aztán abba is maradt a dolog. Megfogadtam, hogy velem nem történhet meg ugyanez. Tehát kitaláltam valamit, amivel eltéríthetlek a szokásos módszereidtől. A terv részletei mellesleg a nénikédtől származnak. 
 A nagynénémtől?  hitetlenkedett Florence. 
 Tőle  erősítette meg a férfi.  Egyedül a szigeti történethez nincs semmi köze. Az kizárólag az én ötletem volt. Egyébként a néninek valóban hátrahagytam egy üzenetet. Sajnos, nem számoltam a rémes idővel, ami majdnem keresztülhúzta a számításomat. 
ó! 
Florence most már nem tudta, mit mondjon. 
Gyere fel  fogta meg Joel a csuklóját, és Florence nem tiltakozott, amikor a férfi bevezette a hálószobába.  Feküdj le  mondta komolyan és parancsoló hangon , beszélnem kell veled. 
 Beszélni?  Az ágy láttán Florence csak arra tudott gondolni, ami előző este azon a helyen történt. Nem tudta elképzelni, hogy ez az este megrekedjen a puszta beszélgetésnél. 
 Szeretném, ha nem vennéd fel ezt a ruhát  mondta a férfi, miközben a fején át igyekezett Florenceról lehúzni a szűk pamutblúzt, ami úgy simult a testére, mintha ráöntötték volna. Hátul apró gombok tartották össze. 
 Mit csinál ilyenkor a regényhősöd?  kérdezte ingerkedve Florence. 
 Fogalmam sincs. Még kutatásokat kell végeznem ezen a területen. A következő hetet megint a regényemnek szentelem. Befejezem, és... 
Nem fejezhette be a mondatot, mert a blúzról mind lepattantak a gombok. Florence nem viselt a ruhadarab alatt semmit. 
 Istenem  nézett rá sóvárogva Joel.  Feküdj le! 
A férfin látszott az izgalom, de most már Florence sem türtőztette magát. Lefeküdt az ágyra, közben figyelte, hogyan vetkőzik Joel. Nemsokára meztelenül feküdtek egymás mellett. 
Florence suttogta Joel, és szenvedélyesen karjába zárta a feleségét. Semmi sem érződött már az előző éjszakai tartózkodásából. Florence is égett a vágytól. A férfi alá csúszott, és ütemes mozdulatokkal siettette, míg az végre megtalálta vágyainak a célját. Együtt jutottak el a gyönyör csúcsára. 
Ó, istenem  suttogta kis idő múlva Florence. 
Joel még mindig rajta feküdt, és éppen olyan nehezen jutott levegőhöz, mint ő. Florence gyöngéden a férjéhez simult. 
Annyira szeretlek  mondta halkan. 
Remélem is  nevetett a férfi , különben megint meg kell leckéztesselek. 
Ez is lecke volt  mondta Florence, és nevetett. 
Aztán megint elkomolyodott. 
 Igazán képes volnál felelősségre vonni, ha dühös lennél rám? kérdezte a férjét. 
Azt hiszem, igen. De miért lennék rád dühös? 
 Azért, mert nem engedlek szabadjára. A házasságban mind a két fél egyenjogú.  Természetesen. Nekem is ez a véleményem. 
Joel megcsókolta a homlokát, Florence pedig úgy érezte, hogy a férje megértette őt. 
Még mindig nem tudom elhinni, hogy férjes asszony vagyok. Olyan hirtelen jött minden. Néha azt hiszem, csak álom ez az egész  mondta még Florence. 
 De valóság  erősítette meg a férje.  Olyan igaz, mint ahogy most itt fekszem melletted. 
 Akkor jó. 
Florence tétovázott, aztán hirtelen valami még az eszébe jutott. 
Mesélj valamit az édesanyádról  kérte Joelt. 
 Talán már holnap visszautazik Bostonba. Tudom, hogy ezután többet kell törődnöm vele, de... 
 Az előbb ígérted meg, hogy nem haragszol rám  szakította félbe Florence.  Most a szavadon foglak. Az előbb meghívtam az édesanyádat, hogy a következő négy hetet töltse nálunk. Holnap ideköltözik. 
 Ezt miért csináltad?  Joel felült, és dermedten nézett a feleségére.  Biztos, hogy jól értettelek? 
 Igen, meghívtam az édesanyádat. Ezenkívül lebontatom a kerítést. Mit szólsz ehhez, Joel Fairmont? 
Már megint intézkedsz, te, ördögfióka. Bosszút akarsz állni rajtam. A haragja azonban nem sokáig tartott. 
Ne légy túl hangos  tette a mutatóujját az orra hegyére.  Marie néni gyanakodni kezd! 
Újra magához ölelte és megcsókolta a feleségét. 
Felelni fogsz a tetteidért! 
Rendben  nevetett az asszony.  Legalább kétszer vagy háromszor. Ha képes vagy rá. 
 Rögtön megtudod, mire vagyok képes  nevetett újra Joel is. Aztán bizonyított. Florence pedig több mint elégedett volt az eredménnyel.