JÚLIA 74

Jo Ann Algermissen 
Rangon alul 
Catherine-nek négy bátyja van, így 
már gyerekkorában megszokta, hogy 
helyt álljon a férfiak között. Építésvezetőként sikerül is kellő tekintélyre 
szert tennie, csak Frank, a fiatal ácsmester igyekszik távol maradni tőle. 
Catherine-nek azonban tetszik a férfi, 
és kedvéért saját nagyravágyó családjának is hadat üzen... 
Rangon alul 
1. FEJEZET 
-  Catherine már megint itt mászkál valahol - morogta Bruno Clark, ujjait a 
védősisakjához pöccentve. - Ezt a nyavalyás sisakot teszem rá, hogy megint keres 
valami kifogást, ami miatt nem fogom megkapni pénteken a pénzemet! Én mondom neked, ez a nő csődbe akar juttatni bennünket! 
Frank Collins leengedte a szekercét, és nézte, hogyan próbál Bruno a nagy 
hasával átfurakodni az állványoszlopok között. Nevetve ingatta a fejét. Minden 
kedden, amikor a lakótelep építési alvállalkozói a heti elszámolásaikat leadták, az 
építésvezető, Catherine McGillis elővette Brúnót, rendszerint ugyanazon ok miatt. 
-  Miért írsz fel mindig olyan munkákat is a számládra, amelyeket még el sem 
végeztél? - kérdezte Frank. 
-  Ha az én villanyszerelőim is olyan gyorsak lennének, mint a te ácsaid, nem 
lenne erre szükség! - Bruno lihegve vette az utolsó akadályt is, és a kettes épület 
felé nézett, ahol az emberei a vezetékeket fektették. - Szépen vagyunk! Már nőket 
is vesznek fel építésvezetőnek!? 
Frank csak nevetett, aztán egy jól irányzott ütéssel bevert egy szöget az ajtókeretbe. Hátratolta védősisakját, és karjával letörölte az izzadságtól nedves homlokát. Senki sem viselte szívesen a védőfelszerelést, de Catherine McGillis 
ragaszkodott hozzá. 
-  Tényleg erre jön? - kérdezte Bruno halkan. 
-  Erre. 
Catherine valóban egyenesen feléjük tartott, mintha sejtette volna, hogy Bruno 
itt bujkál valahol. 
-  Semmi értelme elfutni előle! Az Aranypart Társaság úgysem fizeti ki a 
számládat, amíg ő alá nem írta - vélte Frank. 
-  Ez csupán időhúzás nálam. Te is meg fogod tanulni, ha már tapasztalt alvállalkozó leszel az ilyen építkezéseken. Ha sikerül ezt a Catherine McGillist csak 
egy napig is elkerülnöm, talán nem adja le az elszámolásokat, és egy kis szerencsével az embereim be tudják fejezni a munkát a hatos épületen. 
Frank kétkedve fogadta ezt a kijelentést. Éppen olyan új ember volt ugyan 
ebben a vállalkozásban, mint Catherine McGillis, de ez nem jelentette azt, hogy 
nem ért hozzá. Bruno embereinek valóban csodát kell művelniük, ha a vezetékeket 
akarják elhelyezni ott, ahol az ő emberei még a födémmel bajlódnak. 
-  Feltűnt már neked, hogy szokta aláírni a nevét? - kérdezte Bruno egy láda 
csőidom mögül. - Úgy írja, hogy H. C. McGillis. Te tudod mit jelent az a H.? 
-  Talán hódító? - tréfálkozott Frank. 
A színes kezeslábas éppen a megfelelő helyeken hangsúlyozta Catherine alakját. A lány nagy zöldeskék szeme, finom rajzú arcvonásai csábító hatással lehettek 
akármelyik férfiemberre. Emellett nagyon talpraesett építésvezető volt, bár ezt 
kevesen ismerték el hangosan a teremtés koronái közül. 
Vonzó, művelt és határozott. Bizony az! -gondoltaFrank.es arcán megrándult 
egy izom. Nem Bruno Clark volt az egyetlen, aki lehetőleg kerülte. Ezt tette 
maga is, bár egészen más okból. Volt egyszer egy felesége, arra emlékeztette. El 
is váltunk, merengett Frank keserűen. Sharon igen hamar rájött, hogy egy olyan 
nő számára, akinek fontos a szakmai előmenetel, nem ő a legjobb társ. 
-  Csak ne áltasd magad a külseje miatt - figyelmeztette Bruno. - Ezzel a nővel 
nem lehet tréfálni! Az a H. azt is jelentheti, hogy: harapós - És azonnal odébb 
is állt, amint meghallotta, hogy Catlicrine a nevét kiáltja: - Ne mondd meg neki, 
hogy láttál! 
Frank felsóhajtott. Szívesen benne volt ugyan minden haveri cinkosságban itt 
az építkezésen, de hazudni azért nem fog, hogy ezzel az állását kockáztassa. Az 
emberei a munkájukat elvégzik, más nem érdekli. 
A szekercét széles bőrövébe dugta, és fellépett az állványra. Hozzászokott az 
egyensúlyozáshoz a keskeny gerendákon, és ügyesen, mint a macska ugrott be az 
épületbe, ahonnan szemmel tarthatta az embereit. 
-  Üdv, Frank! - kiáltotta a bejáratból Catherine. - Hogy állunk a hatos épülettel? 
Az iratait a hóna alatt tartotta, és könnyedén lépkedett az állványok között. 
Már kislány korában otthonosan mozgott az építkezéseken. Most észrevette Frankét, akinek a vékony inge alatt jól kirajzolódtak az izmai. Catherine tekintete a 
fiatal ácsmester durva szövésű nadrágjára, majd tovább, a hosszú, erős lábára 
tévedt. Minél közelebb ért hozzá, annál hevesebben dobogott a szíve. A magas, 
napbarnított férfi igazán jól festett. De mégiscsak alvállalkozó, egyszerű iparos! 
Le kell győznie azt az ösztönös vágyat, hogy közelebb kerüljön hozzá, mert csorbát szenvedhet a tekintélye. 
-  Már az emeleten dolgozunk! - felelte Frank a torkát köszörülve, hogy leplezze a hangjából érezhető melegséget. - Péntekre egy szállítmány tetőgerendát 
várok. Jövő hét elején, a tervezettnél korábban el is készülhetünk. 
-  Csodálatos! - Catherine elmosolyodott. A tervezettnél korábban! Ezt hallani a legszebb zene egy építésvezető fülének.  ár mindenki ilyen lenne! Már vagy 
egy órája Bruno Clark nyomában jár, de az biztosan ki fog térni előle. 
Nem tudja, merre van Bruno? 
Prtnk jól látta, hogy a férfi a teherautója felé igyekszik, és egy pillanalig kíI 
sértést érzett arra, hogy utánadobjon egy fadarabot. Az ilyen emberek rontják a jó 
szakemberek hírét. 
-  Na, nem tesz semmit - tette hozzá Catherine, mert rájött, hogy megszegte 
azt az íratlan szabályt, amely szerint nem szabad az embereket egymás ellen kijátszani, mert az csak békétlenséget szül. - Majd előkerül. Egyébként a maga 
számlái rendben vannak. 
-  Köszönöm, főnöknő! 
-  Én köszönöm magának! - nevetett Catherine a férfira. - Maga meg az emberei megkönnyítik a munkámat. 
Elővette a hóna alól a jegyzettömbjét, és elindult a földszintet ellenőrizni. 
Amint a földön széthagyott anyagokat meglátta, elkomorodott a tekintete. Gyorsanjegyezgetett. Nem Bruno Clark itt az egyetlen, akivel sok a baja. Martin Flintnek is vastagon fog a ceruzája a számláiban, ráadásul egész Texasban nem találni 
nála hanyagabb vízvezeték-szerelőt. Az emberei szanaszét hagytak mindent, a 
vízszintezővel pedig igencsak hadilábon álltak. Flint megelégedett azzal, ha nem 
csöpögött a víz az összcercsztéseknél. 
Catherine egyáltalán nem osztotta ezt a véleményt. Úgy gondolta, hogy tisztességes bérért tisztességes munkát kell kapnia. Megmérte az egyik vezetéket. 
-  Ferde! - mormogta a fejét csóválva. 
-  Lehetetlen, magam ellenőriztem mindent. 
Catherine hátrafordult, amint Flint hangját meghallotta. 
-  Akkor is ferde! 
-  Nyilván rossz a szintezője! 
-  Tessék! Mérje meg a sajátjával! - egyenesedett fel Catherine egy lépést 
hátrálva. - De felesleges. Szabad szemmel is látható, hogy nincs szintben. 
Flint megvonta a vállát. 
-  Na és akkor?! Úgysem látja rajtunk kívül senki! Muszáj magának mindig 
ilyen szőrszálhasogatónak lenni!? 
-  Én csak rendes munkát várok el! 
-  Tudja, mennyit kellene akkor dolgoznunk? 
Catherine biccentett. Flint nyilván gyengénekés alkalmatlannak találja őt arra, 
hogy a munkájukat megítélje, csak azért, mert fiatal és ráadásul nő. No de ebben 
aztán téved! 
-  Összeszedhetnék a csődarabokat és a tömítőanyagokat is! 
-  Ehhez magának semmi köze, kislány! A hulladék a társaságnak nem kerül 
pénzébe! 
-  És ha már itt tartunk- folytatta Catherine -, eltakaríthatnák az olajos rongyokat, mert könnyen tüzet okozhatnak! 
Catherine tudta, hogy miért Flint cége nyerte meg a pályázatot: ők voltak a 
legolcsóbbak. De akkor is meg kell felelniük bizonyos követelményeknek, ezért 
már ő a felelős. 
-  Ha spórolni akar, mondja meg az embereinek, hogy ne pazarolják a forrasztóónt! 
Flint keskeny arca hirtelen vörös lett, és egy pillanatig úgy látszott, mintha rá 
akarná vetni magát a lányra. Catherine azonban nem félt. Együtt nőtt fel négy 
fivérével, mindegyik magasabb és erőscbb volt nála. Kihúzta hát magát, és mereven a férfi szemébe nézve, hidegen azt mondta: 
-  A benyújtott számlájáról lehúztam egy összeget. A hatos épületben még 
egyetlen csövet sem szereltek be. 
A vízvezeték-szerelő előrébb lépett. 
-  Nem tetszik ez nekem, kislány! 
-  Nekem sem tetszik, ha valaki olyan munkát akar elszámoltatni, amelyetmég 
el sem végzett. - Catherine-nek esze ágában sem volt engedni. 
-  Úgy beszél, mintha a saját pénzéből kellene fizetnie. Vagy megkapom a 
pénzemet, vagy már itt sem vagyok! 
-  Vegyem ezt fenyegetésnek, Mr. Flint? - Catherine tudta, hogy Flint csak 
ijesztgeti. - Úgy értsem, hogy távozik az embereivel, ha nem írom alá az elszámolását? 
-  Úgy bizony! Aztán törheti a fejét, hol talál valakit, aki olyan olcsón dolgozik, mint én! 
Catherine csak nehezen uralkodott magán. 
-  Nézze, két lehetősége van, vagy azt csinálja, amit mondok, vagy már csomagolhat is. 
A férfi éppen meg akarta ragadni a csuklóját, amikor megszólalt valaki fölöttük: 
-  Szia, Flint! Hogy mennek a dolgok? - Frank egy ugrással ott termett a vízvezeték-szerelő mellett, és barátságosan vállon veregette. - Éppen a falatozóba 
indultam harapni valamit. Nem tartasz velem? 
Catherine nem tudta, mennyit hallott Frank a veszekedésükből, mindenesetre 
bosszantotta, hogy beavatkozott. Egymaga is megbirkózik az ilyen helyzetekkel, 
nincs szüksége segítségre. 
-  Nem mérgezem magam, ha nem muszáj - válaszolta gorombán Flint. 
Egyébként is túl drága az nekem! Megeszem, amit magammal hoztam. 
Catherine a legcsekélyebb részvétet sem érezte iránta. 
-  És maga, főnöknő? Nem lenne kedve egy sonkás zsömléhez, ha meghívom rá? 
-  Csak vigyázz, Frank! - figyelmeztette gyűlölködő tekintettel Flint. - Hátha 
lekenyerezésnek veszi! 
Catherine már nem foglalkozott Flinttel. Tudta, Franknek nincs szüksége 
ilyesmire, hogy a számláit elfogadtassa. 
-  Szívesen magával tartok! - mondta, mert nem akarta, hogy Frank még jobbanbeleártsa magát a viszályba. Egyébként is meg kell mutatnia mindkettőjüknek, 
hogy ura a helyzetnek. Újra Flinthez fordult hát: 
-  Gondolom, mi már végeztünk!? 
-  Úgy néz ki - dörmögött Flint, és sarkon fordult. 
-  Könnyen bepörög, amikor mérges -jegyezte meg Frank, amikor elindultak 
a falatozó felé. 
-  Akad még rajta kívül más is, aki ilyen - nevetett rá Catherine. - Velem sem 
könnyű boldogulni. Flint talán még hálás lesz magának, mert megmentette egy 
gutaütéstől. 
Erre a férfi is elnevette magát. És ő még azt hitte, hogy a védelmére kell kelnie 
egy veszélybe sodródott hölgynek!? 
-  Derekasan viselkedett! 
-  Ahogy egy férfi - válaszolta szárazon Catherine. - Együtt nőttem fel négy 
fivéremmel, és korán meg kellett tanulnom megvédeni magamat - tette hozzá. 
Tudja, a fizikai gyengeségemet mindig elszántsággal kellett ellensúlyoznom. Felnézett az égre. - Ma különösen meleg napunk van. Mit szólna, ha előbb egy jeges 
teát innánk az irodámban? 
Frank összeráncolta a homlokát. Jeges tea a hűvös irodában! Csábítóan hangzik. De tudta, hogy az emberei nem vennék tőle jó néven, ha elfogadná ezt a 
meghívást. Meg lenne róla a véleményük. Ha Catherine McGillis férfi volna, egy 
percig sem habozna. De nő! És nem is akármilyen! 
-  Nem tartom kifejezetten jó ötletnek. Az emberek elkezdenének mindenfélét 
beszélni - mondta kitérően. 
Elővigyázatossága jólesett Catherine-nek, ugyanakkor bosszantotta is. 
-  Gyakran megesik, hogy az építésvezetők az alvállalkozókkal barátságot 
kötnek. 
Franknek akaratlanul is az az asszony jutott eszébe, akit valamikor a legjobb 
barátjának tartott. 
-  Nekem nincsenek női barátaim-válaszolta meglepő keserűséggel. 
-  Tényleg? - kérdezte vissza Catherine csodálkozva. - Egyetlenegy sem? 
-  Egy sem. 
-  És miért? 
Azért, mert a barátsághoz kölcsönös megbecsülés kell, gondolta Frank. 
Sharont túlságosan is nagyra becsülte, az asszony meg belerúgott. Mellette tanulta 
meg, hogy nem szabad a nőkben megbízni. 
-  Még nem gondolkodtam rajta - mondta vállát vonva. - Nagyon sok időmet 
leköti a munka, és őszintén szólva nemigen keresem a nőkkel a kapcsolatot. Szívesebben építek házakat! 
-  Akkor maga ácsnak álcázott szerzetes? - csipkelődött Catherine, bár egy 
percig sem hitte el, amit hallott. Ilyen férfit csak körüldonganak a nők?! 
-  Dehogy. Egyszerűen csak ács vagyok, aki teszi a dolgát, hogy megéljen. - Végül is Frank nem mondhatta el neki, hogy amióta elvált Sharontól, legfeljebb futó kalandjai voltak. Inkább higgye Catherine szerzetesnek, mint szoknyavadásznak! 
Amint a lakókocsiból kialakított iroda elé értek, Geraldine, Catherine titkárnője szólt ki az ajtón: 
-  Telefonja van! Az édesanyja keresi. 
-  Mondja meg, hogy visszahívom pár perc múlva! 
-  Már megtettem, de azt mondja, hogy sürgős. 
-  Jó, rendben van, megyek - sóhajtott fel Catherine. 
Jobb, ha most mindjárt beszél vele. Úgysem hagyná békén. Egyébként ha a 
makacsságot örökölni lehet, nem kell keresgélnie, kitől örökölte. Elindult az ajtó 
felé, de a falépcsőről még visszaszólt: 
-  Nem hiszem, hogy hamar be tudom fejezni. Nem baj, ha a közös uzsonnát 
máskorra halasztjuk? 
-  Nem, egyáltalán nem. Remélem, nincs valami baj! 
-  Biztosan nincs. Mindenesetre köszönöm! - Catherine kísértést érzett arra, 
hogy megérintse a férfi karját és jelezze, mennyire jólesett az érdeklődése. Aztán 
mégiscsak belépett az iroda ajtaján. 
Hideg levegő csapott az arcába. 
-  Geraldine, azt akarja, hogy megfagyjak? Nem lehetne a léghűtést kicsit lejjebb venni? 
-  Igazán nem várhatja el tőlem, hogy hőgutát kapjak csak azért, mert az édesanyja akar magával beszélni! Persze megértem, hogy nincs éppen jókedve - pislogott szaporán sűrű szempilláival a titkárnő. - Engem is bosszantana, ha félbe 
kellene szakítanom a beszélgetést az építkezés legvonzóbb férfijával, mert az 
anyámnak éppen telefonálhatnéka támadt. 
Catherine sokatmondó pillantással felnézett az égre, de nem szólt semmit, csak 
átment a saját szobájába. Nem tudta eldönteni, hogy a két nő közül melyik a 
fárasztóbb, Geraldine vagy az anyja. Harminc év a korkülönbség köztük, de mindketten úgy gondolják, hogy ha egy nő huszonhat éves korára nem megy férjhez, 
több mint valószínű, vénlány marad. 
-  Frank Collins véletlenül itt dolgozik! - kiáltotta ki a nyitott ajtón. 
-  Jó, jó, tudom! Persze hogy csak baráti beszélgetés volt! - jegyezte meg 
epésen a titkárnő. 
Úgy látszik, nem Frank itt az egyedüli, aki nem hisz a férfi és nő közötti őszinte 
barátságban, gondolta Catherine, majd kiszólt: 
-  Kapcsolja be, kérem! 
-  Kedvesem, jól hallottam, hogy ebédmeghívást mondtál le miattam? - kérdezte Maude McGillis őszinte sajnálkozással. 
-  Nem, anya, nem volt megbeszélve, csak összefutottam az egyik alvállalkozóval, és együtt indultunk volna az étkezőbe. 
-  Azt hittem, hogy elment érted az a kedves Bradley Mitchell, akit múltkor 
magaddal hoztál a horgászházba. 
-  Anya! - sóhajtott fel a lánya lemondóan, felkészülve az újabb támadásra. - Mondta már neked valaki, hogy annyi benned a tapintat, mint egy fatuskóban? 
-  Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte az anyja nagy ártatlanul. 
Catherine csöppet sem hatódott meg ezen a tettetett sértődöttségen. 
-  Először is: képes vagy engem felhívni csak azért, hogy szemrehányásokat 
tegyél, mert már két hete nem voltam otthon. Másodszor: meg akarod tudni, hányszor találkoztam azóta Bradleyvel. 
-  Nos, igaz. Végül is én csak amiatt az életbiztosítás miatt küldtem hozzád. Azt hiszem, teljesen természetes, hogy érdekel, mire jutottatok egymással. 
Most jut eszembe: a fiúk szombat délután halat szeretnének sütni. Miért ne jöhetnétek el ti is Bradleyvel? - S mielőtt még Catherine tiltakozhatott volna, folytatta: - Mondd meg neki, hogy könnyedén öltözzön fel! Bár nagyon elegáns 
fehér ingben és mellényes öltönyben, de nekem már attól is melegem lesz, ha 
ránézek! A légkondicionálót persze még mindig nem javították meg a fivéreid, 
így szokott ez lenni, ahol mesteremberek vannak a családban! Éppen tegnap 
mondta a háziorvosunk is, hogy mindig az ő gyerekei az utolsók, akik a védőoltásokat megkapják. 
-  De anya! 
-  Erről jut eszembe, nem kell félned a kanyarójárványtól, mert kicsi korodban 
már átestél rajta. Emlékszem rá, mennyire megrémültem, amikor azokat a szörnyű 
kiütéseketmegláttamrajtad! Fenn voltam éjjel-nappal, hogy ápoljalak és játsszam 
veled. 
Catherine kihasználta a pillanatot, amikor az anyja levegőt vett. 
-  Anya, szombaton találkozunk! - Ha most nem sikerül megállítania, az 
összes gyermekbetegséget előveszi az anyja, csakhogy az akaratátkeresztülvigye. 
-  Ez igaz?! 
-  Megígérem! 
-  Jó. De ha neked kellemetlen Bradleyt egy családi délutánra meghívni, felhívhatom én is az irodájában. Nyilván akad még sokféle biztosítás, amit ránk 
sózhat. 
-  Nem kell, köszönöm! Majd elintézem magam. 
-  Bradley olyan finom ember! Észrevetted, hogy mindig felállt, akárhányszor 
bejöttél a szobába? 
Bradley messze a legunalmasabb ember volt, akit Caűierine valaha is ismert. 
Sietett hát anyja szavába vágni: 
-  Szombaton majd megbeszélhetjük ezt is, rendben? 
-  Ne felejtsd el Bradleyt felhívni, kedves - emlékeztette a mama elégedetten, 
hogy megint csak neki lett igaza. 
-  Viszlát, anya! 
Catherine visszatette a kagylót. Szombatig ki kell találnia valamit, amiért 
Bradley nem tudott eljönni. A maga részéről ezt az embert bármi másnak, de 
férjnek sehogy sem tudta elképzelni! Az anyja számára viszont fontos volt, hogy 
egy férjjelöltnek legyen biztos és jövedelmező állása, fizetett szabadsága, karácsonyi pótléka meg egyebe. 
Catherine maga sem értette, miért bonyolódik bele az ilyen beszélgetésekbe. 
Talán bűntudatot érzett, amiért csak neki tették lehetővé, hogy főiskolára járjon. 
Amikor aztán elhatározta, hogy üzemgazdász lesz, ráadásul az építőiparra szakosodik, ez bombaként hatott a csal ádban. Az anyj a minden erejét latba vetette, hogy 
jobb belátásra bírja, de ő hajthatatlan maradt. Kijelentette, hogy akár támogatják, 
akár nem, mindenképpen megmarad a döntése mellett. 
Catherine odaállt az építkezés tervrajza elé. Színes fejű gombostűk mutatták, 
hogy halad a munka. Lelki szemével már látta az egész lakótelepet. Fehérre meszelt házfalak, cseréptetők, balkonok és a házak között kis udvarok, ahol virágoznak az azáleák. Már csak egy év kell, hogy ez az álom valósággá váljék! Ha ezt 
az első munkáját sikeresen befejezi, talán már a szülei is elhiszik, hogy képes a 
saját lábára állni, és maga dönthet majd a sorsáról. Ha nem, akkor újabb összecsapásokkal számolhat. De olyan férfihoz nem megy hozzá soha, akit nem tud 
teljes szívből szeretni! 
2. FEJEZET 
Pedro felnézett az égre. 
-  Úgy látszik, hideg északi szelet kapunk, főnök! -jegyezte meg idegenszerű, 
mexikói kiejtésével. - Még jó, hogy már péntek van! 
Frank rábólintott. A péntek fizetési nap. Ez volt az oka annak, hogy az emberei 
az esőt és hideget ígérő szél ellenére sem veszítették el a jó hangulatukat. Napi tíz 
órát dolgoztak, hogy tartani tudják a határidőt, és valamennyien örültek az előttük 
álló két pihenőnapnak. 
-  En a családommal kirándulok a tengerhez. Nincs kedve velünk tartani? - kérdezte Pedro széles mosollyal. - Galvestonban nagyon sok csinos kisasszony van. 
-  Nem, köszönöm! - Frank az ilyen meghívásokat csak ritkán fogadta 
el. - Már elígérkeztem kényelmes fotelomnak a tévé előtt, egy-két üveg sör társaságában. 
Miközben beleharapott a Pedrótól kapott, erősen fűszerezett házi elemózsiába, 
tekintete az irodakocsi felé tévedt. Az utóbbi időben gyakran gondolt Catherine 
McGillisre. Többször kapta magát raj ta azon, hogy kerülő utakat tesz csupán azért, 
hogy egy pillantását elcsíphesse. Gyerekes viselkedés ez! Legutóbb mint egy szerelmes kamasz, titokban még a háza előtt is elhajtott. 
Frank elhessegetett egy idegesítő zürnmögéssel körülötte repkedő legyet. Tekintete közben az irodaajtóra tapadt.., Tisztában volt vele, hogy okosabb, ha tisztes távolságot tart Cafherine-től. Valamikor beképzelte magának, hogy boldog 
lehet egy ilyen törekvő nő mellett, és keserűen megfizetett érte. 
Nem! Nem szabad még egyszer ugyanazt a hibát elkövetnie! Egy ilyen nő csak 
felborítaná újra az életét, márpedig neki semmi szüksége bonyodalmakra! 
Lenyelte az utolsó falatot, és Pcdróra mosolyogva mondta: 
-  Megyek, iszom egy kis tejet, hogy ezt az égő poklot a torkomban eloltsam! 
Pár perc múlva bement a már átadásra kész lakóházba, hogy körülnézzen, 
minden rendben van-e. Ám a friss festék meg az új szőnyegpadló illata helyett 
valami más csapta meg az orrát: füstszag! Ha itt valaki cigarettázott, abból 
könnyen baj lehet! Ekkora felelőtlenségre egyik embere sem volna képes. 
-  Ki van itt? - kérdezte, amint az emeletről nehéz léptek zaját hallotta. 
Kettesével vette a lépcsőfokokat, de még csak a fele úton volt, amikor hallotta 
a bejárati ajtó csapódását. Túl későn érkezett ahhoz, hogy a betolakodót elkaphassa! 
A füst szaga egyre erősebb lett, és ez már nem cigarettafüst volt! 
Frank ment az orra után, és a négy lakás egyikében a hálószobán keresztül a 
fürdőszobába nyitott. Nagyot káromkodott, amikor a mosdó mellől gomolygó 
füstöt meglátta. Gondolkodás nélkül ráöntötte poharából a maradék tejét. A ház 
ugyan készen állt.az átadásra, de a vizet még nem kötötték rá a hálózatra. Frank 
bátran benyúlt a füstölgő lyukba, és kihúzgálta a szigetelést a rézcsövek mögül. 
Egy darab üveggyapot már átizzott, körülötte a többi is megperzselődött. Lejutott 
egészen a könyökidomig, és a tűz fészke után kutatva rátalált egy még égő cigarettavégre. 
Megnézte, de tudta, hogy nem megy vele semmire, hiszen csaknem mindenki 
ezt a fajtát szívja az építkezésen. 
Letörölte a hideg verítéket a homlokáról, és felállt. Vajon ki tehette? És miért 
dobta az égő cigarettáját a vizes szerelvények közé, ahelyett hogy a földön eltaposta volna?! Frank újra leguggolt, és még egyszer alaposan szemügyre vette 
a falat a vezetékek körül. Hátha Flint egyik embere javított még valamit utólag, 
s amikor meghallotta, hogy jön valaki, ijedtében a lyukba dobta a csikket. Ennek 
nincs semmi értelme! - gondolta Frank, és felegyenesedett. Csak azért, mert 
Flintet nem szíveli, nem kellene rögtön gyanúsítgatnia. 
Megrázta a fejét, és ránézett a cipőjére. Csupa korom volt. 
Leült, hogy kifűzze, és ekkor a kezén égő fájdalmat érzett. Hólyagok keletkeztek rajta. Jobb lesz, ha azonnal teszek rá valamit, mielőtt elfertőződne! - gondolta, 
és közben lehúzta a cipőjét. 
Végül is, folytatta az okoskodást, ötven ember dolgozik itt, lehetett ez bárki, 
gyanúba keveredhetne akár saját maga is, ha valaki meglátná így mezítláb kilépni 
a házból. 
Jelenteni kell majd Catherine McGillisnek az esetet. A lány biztosan nem 
őt fogja gyanúsítani, legalábbis reméli, mert különben igencsak benne lenne a 
pácban! 
Megállt, és az iroda felé nézett. Ugyan minek zaklatná most ezzel? Elvégre 
helyreállíthatja maga is a kárt. De hátha mégsem volt ez véletlen, és valaki újra 
megkísérli? 
Igen, mégiscsak jelentenie kell. Majd délután, amikor elmegy a csekkjeiért. 
Addig valamelyik emberét megbízza, hogy tegyen rendet a fürdőszobában. 
Geraldine egy cédulát tett Catherine elé. 
-  Nem akartam munka közben zavarni, és átvettem az édesanyja üzenetét - közölte. - Remélem, nem haragszik érte! 
-  Ellenkezőleg - nevetett rá Catherine, és megnézte a fontos üzenetet: 
Ne felejtsd el a holnapi programunkat, és hozd magaddal a 
hódolódat is! 
Catherine összegyűrte és a papírkosárba dobta a cédulát. 
Titkárnője nem bírta tovább féken tartani a kíváncsiságát. 
-  És ki az a hódoló? 
-  CaryGrant. 
-  Az már meghalt! 
-  Vagy úgy, azért nem hívott eddig vissza! - Catherine úgy tett, mintha komolyan elgondolkodna. - Akár Henry Kissingert is felhívhatnám, ellene biztosan 
nem lenne kifogása a szüleimnek. 
-  Túlságosan öreg magához! - vágta rá Geraldine. - Miért ne lehetne ez 
inkább... 
-  Tom Cruise! - vágta rá Catherine, hogy titkárnőjét megelőzze. - Fiatal is, 
gazdag is. Nem rossz ötlet! 
-  Egy színész? Azoknak nincs nyugodt családi életük. Velük mindig történik 
valami. Annál még az is jobb, ha az ember az építőiparban dolgozik! - utánozta 
Maude méltatlankodó hanghordozását Geraldine. 
Catherine nevetett. 
-  Különös tehetségem van arra, hogy olyan férfiakat találjak, akik az anyámnak még véletlenül sem felelnek meg! 
-  Lehet, hogy ez csak afféle makacskodás - mondta Geraldine. 
-  Az anyám nem bocsátja meg nekem, hogy hű maradtam a családi hagyományokhoz. Az apánál és a fivéreimnél ez még csak rendjén is van, de nekem, az 
egyetlen lánynak valamilyen divatos foglalkozást szánt volna. 
-  Akkor itt az ideje, hogy a sarkára álljon! 
-  Maga könnyen beszél! - mosolyodott cl Catherine. - Én még a hét évvel 
ezelőtti háborúskodást sem hevertem ki teljesen! Higgye el, az anyám, ha valamit 
el akar érni, minden átmenet nélkül képes békés galambból ragadozó sassá válni. 
-  Csak nem akarja egész életében a jó kislányt játszani? 
Megszólalt a telefon. 
-  Én nem vagyok itt - pattant fel Catherine a helyéről. 
-  Mrs. McGillis? -- nézett Geraldine kérdőn a főnöknőjére. 
-  Nem vagyok itt - suttogta fejét rázva Calherine az ajtóból, és máris kifelé 
indult volna. 
Abban a pillanatban kinyílt mögötte az ajtó, ő pedig egyensúlyát vesztve 
nyomban lezuhant volna a lépcsőn, ha Frank erős karjával el nem kapja. 
-  Sajnálom, nem tudhattam, hogy az ajtó mögött áll - mentegetőzött a férfi, 
s közben igyekezett Catherine-t újra a talpára állítani. 
Mielőtt a lány kiszabadíthatta volna magát Frank karjából és köszönetet mondhatott volna, Geraldine tenyerével a kagylót letakarva odasúgta neki: 
-  Meghallotta a hangját, beszélnie kell most már vele! 
Catherine megvonta a vállát. Elég nevetségessé tettem magam ezzel a hebrencskedéssel, gondolta. Aligha ronthatok már a helyzetemen Frank előtt azzal, 
hogy fültanúja lesz az anyámmal való háborúskodásomnak. 
-  Én odaadom addig a csekkeket - ajánlotta Geraldine. 
Catherine átvette a kagylót. 
-  Ugye nem feledkeztél meg az ígéretedről? - hallotta Maude McGillis 
hangját. 
-  Nem, természetesen nem - nyugtatta meg az anyját. 
-  Én megpróbáltam Bradleyt utolérni, hogy megmondjam, milyen szívesen 
látjuk. Képzelheted, mennyire meglepődtem, amikor a titkárnőjétől megtudtam, 
hogy nincs is a városban. 
-  Semmi baj! Majd én megkeresem és megmondom neki. Minden rendben 
lesz, anya. 
-  De kislányom! A fiúk hozzák a barátnőiket. Csak nem akarsz egyedül ott 
ücsörögni? 
Ezt nemigen hiszem el, gondolta Catherine. Ahogy a bátyáimat ismerem, egy 
sor kifogást találnak, nehogy az anyjuk a magánéletükbe belepillanthasson. Jól 
tudják, milyen kegyetlen vizsgálatnak tenné ki a feleségjelöltjüket. 
-  Engem ez egy cseppet sem zavar. 
-  De engem igen! Mindenképpen találnod kell valakit, akit magaddal hozol. 
Nekem teljesen mindegy, hogy ki az. Nem ismersz senkit, aki eljöhetne? - kérdezte panaszos hangon Maude McGillis. 
Catherine nem tudta, mit válaszoljon. Pillantása Frankre tévedt. 
-  Nos? - sürgette a mama türelmetlenül. 
-  Várj csak egy kicsit! - Hirtelen ötlete támadt. - Szereti a halat? - fordult 
oda Frankhez, miközben a kagylót a készülék mellé tette. 
-  Szeretem - válaszolta a férfi elővigyázatosan. 
-  Mit szólna holnap egy kis roston sült halhoz kukoricakörettel s utána szamócatortával? 
-  Nem is tudom... 
-  Holnap nyilván nem fognak dolgozni, hiszen jól állnak. 
-  Nem dolgozunk... 
-  Akkor jó! - nevetett a férfira Catherine, és ismét felemelte a kagylót. - Anya, 
örülni fogsz, mert Frank Collins elfogadta a meghívásomat. 
-  Frank Collins? Ki az? - kíváncsiskodott a mama. - Eddig egy szót sem 
szóltál még róla. 
Catherine tétovázott. Sem milliomossal, sem híres színésszel nem tudott szolgálni. Be kell hát érnie most Frank Collinsszal. 
-  A főnököm! Az Aranypart Társaság területi igazgatója. Ő felel mindazért, 
amit délnyugaton építünk. 
-  Hiszen ez csodálatos! - fuvolázta megkönnyebbülten Mrs. McGillis. Akkor 
igen fontos személyiség. 
Catherine Frankre nézett. Valamivel elejét kell vennie az anyja keresztkérdéseinek... 
-  Igen, tényleg az. Holnap találkozhatsz vele. De most bocsáss meg, sok a 
munkám. 
Mielőtt Frank felocsúdhatott volna az előléptetésből és a meghívásból, Catherine kedvesen megkérdezte: 
-  Ugye nem lesz terhére, hogy holnap elkísérjen? 
Hogy nem lesz-e a terhemre? - ismételte meg magában a férfi. Kettőnk közül 
valamelyikünk biztosan elveszítette a józan eszét, és az az érzésem, hogy ez én 
vagyok, gondolta. Hogy is került ilyen helyzetbe? Hiszen csak azért jött, hogy a 
tüzet jelentse és a csekkeket átvegye. S alig tíz perc leforgása alatt Catherine a 
karjába veti magát, meghívja egy családi összejövetelre és területi igazgatót csinál 
belőle! 
-  Persze hogy nem lesz terhemre. De ismerem a társaság területi igazgatóját, 
aki tizenöt évvel idősebb, egy fejjel kisebb nálam és nagy sörhasa van. Ken Shane 
annyira más, hogy még a rokona sem lehetnék... 
-  Csakhogy anyám sosem látta Shane-t - válaszolta Catherine, és leírta a címét egy cédulára, majd odanyújtotta a férfinak. - Ez tehát nem lehet gond. 
-  Csak nem azt várja tőlem, hogy úgy is viselkedjem magával, mint a főnöke? - Ráadásul nem is óhajtok a főnöke lenni. Maga becsapta az édesanyját! 
Catherine eltöprengve az ajkát ütögette ceruzájával. 
-  Igaza van. De azt akarja talán állítani, hogy maga sosem hazudott az édesanyjának? Akkor sem, ha azt az ő érdekében tette? Ilyesmi mindenkivel előfordul. 
-  Aha! És hogy én a főnöke vagyok, ezt az édesanyja kedvéért hazudta? Ezt 
én nem értem. 
-  Nem baj. Ne törődjön vele! - Catherine szerette volna már a kényelmetlenné 
váló beszélgetést lezárni, hiszen nem akarta Frankét megsérteni azzal, hogy elmondja: a szüleinek a valódi foglalkozása miatt nem felelne meg. 
-  En nem hagyom magam zsinóron rángatni! 
-  Aki másokat örökké zsinóron rángat, az az édesanyám. Nem csábítja, hogy 
egy ilyen valakinek keresztülhúzza a számításait? 
Catherine-nek hirtelen eszébe villant, hátha a férfi vonakodása mögött egy 
másik asszony áll. Az is lehet, hogy Frank nős és tíz gyereke van. Ha valaki nem 
szokott a családjáról beszélni, az még nem jelenti azt, hogy nincs is neki. 
-  Talán kissé elsiettem a dolgot? - kérdezte elbizonytalanodva, és szeme önkéntelenül a férfi kezére tévedt. 
Karikagyűrűt nem visel, de ez még önmagában nem számít, hiszen sokan megteszik ezt, mert az építkezésen veszélyes lehet a gyűrű. Apja is csak különleges 
alkalmakkor veszi fel a jegygyűrűjét. És mi lenne, ha Frank jegygyűrűvel az ujján 
jelenne meg náluk szombaton? Az anyja rögtön szívrohamot kapna. 
-  Talán nem kellett volna anyám unszolásának engednem - szólalt meg újra. - A maga szemszögéből is nézhettem volna az ügyet. Egész héten keményen 
dolgozik, én pedig a szabadnapjára is programot csinálok! 
-  Szívesebben horgászom, mint hogy tévét nézzek - válaszolta Frank, szemét 
le sem véve a lányról. Ideges, állapította meg, és Catherine-nek ez a sebezhetősége 
furcsa meghatottsággal töltötte el. 
Catherine közben már megpróbált udvariasan visszavonulót fújni. 
-  Az emberei talán megszólják majd, ha nálunk tölti az egész napját... 
-  Netán meg akarja hívni őket is? 
-  Nem, természetesen nem. De azért megtudhatják... 
-  Csak nem gondolja, hogy elmegyek horgászni magával, aztán rögtön világgá kürtölöm? 
-  Ne tegyen úgy, mintha a férfiak között nem akadna olyan, aki szeret pletykálni! - válaszolta Catherine. - Elvégre én is itt dolgozom, és van fülem meg 
szemem. 
-  Igen, és hozzá egy pimasz kis orra - hajolt felé Frank. - De ez korántsem 
jelenti azt, hogy mindenről tud, ami az építkezésen folyik. 
-  Talán mégis - vélekedett Catherine. - Senki sem mászkál annyit az építkezésen, mint én. Tudna olyat mondani, ami elkerülte a figyelmemet? 
Frank a lány villámló szemébe nézett. Ez nem a legjobb alkalom arra, hogy a 
tűzesetről beszámoljon. Ez most egy egészen személyes ügye kettejüknek. 
-  Nos, végül is azt akarja hát, hogy menjek, vagy hogy ne menjek? 
-  Meghívtam, vagy nem? 
-  Rendben van. Akkor elfogadom a meghívást. - Frank ezzel eltette a cédulát 
a címmel, és elindult az ajtó felé. 
Catherine felállt és utánaszólt: 
-  A déli órákban elmegyek magáért! 
-  Nem, én megyek el magáért! - A férfi öntudatosan zsebre vágta a kezét. - Miután most már én vagyok a főnöke, jobb lesz, ha hozzászokik a gondolathoz, hogy itt más szelek kezdenek fújni! - Észrevette Catherine arcán az enyhe 
rémületet, és hozzáfűzte: - Persze csak az építkezésen kívül. 
Remélem, nem követtem el valami őrültséget - morfondírozott kicsit meglepve Catherine. Hirtelen eszébe jutott, hogy meg sem kérdezte végül, vajon nincs-e 
a férfinak felesége. 
-  Eszembe jutott még valami! - kiáltotta utána. - Ugye maga... ugye maga 
nem nős? 
-  Elváltam. 
-  Elvált - ismételte megkönnyebbülten. Ugyan miféle asszony lehet az, aki 
Frank Collinstól képes elválni? - És gyerekei vannak? 
-  Nincsenek. - Frank a cédulát a címmel inge zsebébe csúsztatta, majd alaposan szemügyre vette Catherine-t, és azt mondta: - Maga nagyon emlékeztet a 
volt feleségemre. 
Catherine-nek elállt a szava, s ez jóleső megkönnyebbüléssel töltötte el a férfit. 
Régóta nyomta már ez a bögyét. Mielőtt Catherine megkérdezhette volna, hogy 
is érti ezt, köszönésre emelte a kezét: 
-  Akkor hát, holnap! Elvárom, hogy pontos legyen! Csak nem fog a főnökével 
megbeszélt találkozóról elkésni? 
. Catherine tagadólag ingatta a fejét. 
-  Pontos leszek - válaszolta, és kábultan nézett utána. 
Frank Collins akarata ellenére belement, hogy a főnökét játssza, és vele látogatást tegyen a szüleinél. Most pedig úgy viselkedik, mintha ő csűrte-csavarta 
volna a dolgot, csak hogy holnap vele lehessen. 
3. FEJEZET 
Maga nagyon emlékeztet a volt feleségemre. 
Catherine bolyhos fürdőlepedőjébe burkolva, vizes hajjal állt a tükör előtt, és 
nézegette magát. Vajon miben hasonlít Frank feleségére? Talán olyan magas, mint 
ő? Vagy a szeme ugyanilyen kékeszöld, és a haja ilyen szőke? Vagy inkább az 
egyénisége miatt hasonlítja hozzá? Nem kapott a kérdéseire választ. Azt sem értette, miért foglalkoztatja a férfi megjegyzése ennyire. Végighúzta hajában a fésűt, 
és a kutyájához, Brute-hoz fordult az anyjától kapta ezt a kis fekete uszkárt, amikor a városba beköltözött. A maga részéről inkább házőrző kutyát vagy dobermannt szeretett volna, de az anyjának sohasem volt gyakorlati érzéke. Számára a 
kutyáknál is a családfa volt a legfontosabb. 
-  Hát te mit szólnál, ha a főnököd az elvált párodra hasonlítana? 
Brute a szájába kapta a kék labdáját, és vidáman felugrott Catherine ágyára, 
majd fejét félrehajtotta, mint aki gondolkodik gazdija kérdésén. 
-  Neked biztosan édes mindegy lenne! - állapította meg Catherine, majd megvakarta a kutya fejét és hozzáfűzte: - Engem akkor is szeretnél, tudom. 
Elvette tőle a labdát és lezavarta az ágyáról. Brute lelkesen vakkantott, amint 
a labdát újra visszadobta neki. Majd követte Catherine-t a fürdőszobába, és letette 
a labdát a lába elé. 
-  Sajnálom, de most nincs időm veled játszani! Frank mindjárt itt lesz, és 
elmegyünk a mamihoz. - Brute hegyezte a fülét, mintha értené, amit hall... - Jól 
van, te is eljöhetsz! Anyu sosem bocsátaná meg nekem, ha magadra hagynálak az 
üres lakásban - fűzte hozzá, és elkezdte derékig érő haját szárítani. Talán mégis 
le kellene vágatnia, és olyan jópofa frizurát csináltatnia, amilyen Geraldine-é? 
Nem, nem. Erre még akkor sem tudná rászánni magát, ha mondjuk, Frank volt 
feleségének is ugyanilyen haja van. Egy férfi kedvéért lenne a legkevésbé képes 
bármit is változtatni magán. Megjárta ezzel már akkor, amikor megpróbált olyan 
lenni, amilyennek a szülei akarták látni. Többé csakis a saját feje után megy, s 
Franknek is rá kell jönnie előbb-utóbb, hogy ő más, mint a volt felesége. El kell 
fogadnia olyannak, amilyen, vagy hagyja békén. 
Frank tíz perccel korábban fordult be Catherine lakásának utcájába. Az első 
ülésen fekvő virágcsokorra nézett. Kemény munkával megkeresett tíz dollárt fizetett érte. Aligha volt teljesen az eszénél. Csakúgy mint ma reggel, amikor képes 
volt pirkadatkor felkelni, hogy lemossa a kocsiját évek óta nem takarította ki ilyen 
alaposan. 
Aztán-letusolt, frissen vasalt fehér inget és rendes nadrágot vett fel, s ha nem 
kap időben észhez, az egész kölnivizet magára locsolja. Pedig elég lett volna szappan és víz is. Egyébként sem azért hívta meg Catherine McGillis, mert elragadónak találja, hanem mert az anyja ragaszkodott hozzá, hogy vigyen magával valakit 
a horgászházba. És éppen ő volt kéznél. Jobb lenne ezektől a virágoktól is valahogy megszabadulni! Sosem engedhette meg magának, hogy pénzt dobjon ki az 
ablakon. 
Megragadta a csokrot, és kinyitotta az ajtót. Végső soron azt is mondhatja, 
hogy a kedves mamának vette. De hátha akkor Catherine azt gondolja róla, hogy 
ezzel akarja behízelegni magát? Csak azért, hogy vele később könnyebb dolga 
legyen... Frank tudta, hogy nem kellene töprengenie ezen, mindenképp szerette 
volna azonban elkerülni azt a látszatot, hogy Catherine McGillisnek udvarolni 
akar. Elege volt a becsvágyó nőkből! Odament a lakás ajtaja elé. Becsengetett, 
egy lépést hátrált, és a virágcsokrot a háta mögé dugta. 
Catherine azonnal ajtót nyitott. 
-  Menj innen! Hagyd abba az ugrándozást! Összekarmolod a lábamat! - Elnevette magát, amint a férfi döbbent arcát meglátta. - Nem magára értettem! - mondta és felemelte a kis uszkárt. 
Frank nyelt egyet. Catherine leírhatatlan hatást tett rá. 
-  Jöjjön be, majd én fogom addig Brute-ot, nehogy a nadrágjába kapjon - próbálta kisegíteni zavarából a lány. 
A férfi szótlanul átnyújtotta a margarétákból, szegfűkből és gerberákból 
összeállított csokrot, amelyben egyetlen szál sárga rózsa virított, mint egy királynő. 
-  Köszönöm! Csodálatos ez a csokor. 
Franknek még mindig nem jött hang a torkára. Amint Catherine a kibontott 
hajával, csillogó szemével, félig nyílt, piros ajkával ott állt előtte, a legszívesebben 
mindjárt átölelte volna. És most, hogy az örömtől sugárzó arcát látta, már nem 
bánta, hogy virágot vett és a kocsiját gondosan lemosta. 
-  Készen van? - kérdezte fátyolos hangon. 
Brute fickándozni kezdett Catherine karjában. 
-  Légy jó kutyus! - mondta neki a lány, és letette a földre. - Csak vízbe teszem 
gyorsan a virágot. De jöjjön beljebb! Keresek egy vázát. Addig ihatna valamit. A 
hűtőben talál sört. 
-  Köszönöm, kiszolgálom magam - válaszolta megkönnyebbülve Frank, és 
kivette a sört a hűtőszekrényből. 
Ezalatt Catherine az egész kamrát felforgatta egy vázáért. 
-  Fogalmam sincs, hová tettem - mormolta, és közben az ajkát harapdálta. 
Leguggolt a konyhaszekrény elé, és a legalsó polcon kutatott tovább. - Itt kell 
lennie valahol - erősítgette. Csak nem fogja elárulni, milyen régen kapott már 
férfitól virágot?! 
Frank kinyitotta a sörét, és iszogatni kezdte. Közben tekintetét elégedetten 
pihentette a lány formás, feszülő sortján. 
-  Pompás! 
-  Mondott valamit? 
-  A, semmit! - mondta zavartan a férfi, s körülnézett. - Arra gondoltam, hogy 
jó lenne a virágoknak az a kávésdoboz is ott a csészék mellett! 
-  Jó ötlet - egyenesedett fel Catherine. - Fogalmam sincs, hova rejthettem a 
vázát. 
-  Azt akarja ezzel mondani, hogy nem szokta feljegyezni, mit hová rak? 
-  Nem szoktam itthon jegyezgetni, ha erre gondol. 
Sharonnak bezzeg mindenhez volt listája: a munkájához, a háztartásához, de 
még a férjéhez is. S hétévi házasság után ő reménytelen esemek minősült ebben 
az agyonszervezett életben... 
-  Valami baj van? - kérdezte Catherine, Frank komorrá vált arckifejezését 
látva. 
-  Nincs semmi. Minden rendben. 
-  Még mindig amiatt aggódik, hogy kényszerűségből hazudtam anyámnak? 
-  Nem. Bár jobb az igazat mondani. Az ilyen hazugságok mindig bonyodalmakat okoznak. Egyébként nem is hiszem, hogy az embereket a beosztásuk alapján kell megítélni. 
-  Ezt magyarázza el az anyámnak! - Catherine kiürítette a kávésdobozt és 
megtöltötte vízzel. - Neki az a véleménye, hogy akinek íróasztala van, annak 
biztosabb a jövője. 
-  Higgye el, hogy az iparosok ma keresettebbek, mint a tisztviselők. 
-  Erről sosem fogja anyámat meggyőzni! - nevelelt Catherine. - Pedig az 
apám asztalos, Tom kőműves, Lennie fűtésszerelő, Russell ács, James konyhabútorokat tervez. 
-  És maga építésvezető. Az ideális családi vállalkozás. 
Catherine nevetve rázta a fejét. 
-  Én voltam a legkisebb, és ráadásul lány. A szüleim azt akarták, hogy tanítónő vagy banktisztviselő legyek. Ezért küldtek főiskolára, én meg építésvezető 
lettem. Azóta szálka vagyok az anyám szemében. Újra bevágódhatnék nála, ha 
olyanférfihoz mennék feleségül, akinek nyugdíjas állása van, egész nap öltönyben 
szaladgál és szép nagy életbiztosítást kötött. 
-  S mi történne, ha olyan emberrel állítana be, mint én? 
-  Tulajdonképpen nem is tudom. 
Frank kiitta a sörét. 
-  Elképzelhető, hogy nem szólnának ellene semmit? 
Catherine leguggolt és felvette a kutyust. 
-  Ilyet csak az feltételezhet, aki nem ismeri a családomat. - Kis szünet után 
aztán Catherine megkérdezte: - Maga nemigen szokott másokat lóvá tenni, ugye? 
-  Nem. 
-  Nem is tetszik magának, hogy egyszer a nagyfőnököt játszhatja? 
-  Hát, nagyon megerőltető lehet maga fölött állónak látszani. 
Catherine elpirult. 
-  Hízelkedéssel nálam nem jut messzire. 
-  Akkor hát tisztázzuk a helyzetet a családjával? - kérdezte Frank. 
-  Legyen. De ne tegyen nekem utána szemrehányásokat. 
Catherine magához ölelte Brute-ot, s kiment a konyhába az útra előkészített 
elemózsiáért. 
-  Mi van a tálban? 
-  Csirkesaláta. 
Frank hangosan felnevetett. Találkozott volna végre egy asszonnyal, aki tud 
csirkemaradékból hússalátát készíteni? Mindenesetre ő persze egy falatot sem fog 
enni belőle. 
-  Mi ezen olyan mulatságos? 
-  Semmi. 
-  Akkor miért hahotázik? 
-  Csak úgy. - Frank kinyitolta Catherine-nek az ajtót. 
-  Nem szereti a csirkesalátát? 
-  Jobban szeretem a csirkét egészben. 
-  Ez nem akármilyen csirkesaláta. Biztos vagyok benne, hogy ízleni fog! 
Catherine szeme megakadt a csillogó-villogó kocsin, s felkiáltott: 
-  Maga lemosta az autóját? 
-  Kívül-belül. 
-  Az enyémre is ráférne, de biztosan telhetetlennek tartana, ha megkérném, 
hogy segítsen benne... 
-  Segítsek? - Frank kinyitotta Catherine-nek a kocsi ajtaját, és a kutya után 
nyúlt, hogy a hátsó ülésre tegye. - Mikor? 
-  Esetleg holnap. - Brute fel-felmordult. - Légy jó kutyus! - nyugtatta a gazdi. - Mellettem szokott ülni az első ülésen, a fejét az ölembe hajtva - folytatta a 
lány magyarázatképpen. 
-  Okos kutya - helyeselt Frank. - Nekem is volt egy kutyám. Jocknak hívták. 
A teherautó platóján szeretett ülni. Élvezte, ha a szél a fülét lobogtatta. Nem volt 
különösebben okos állat, de én nagyon kedveltem. 
Jidla 
Frank keresett valami jó zenét. Catherine közben cirógatta a kutyust, az meg 
majd elolvadt a gyönyörűségtől. 
-  Most is van kutyája? 
-  Nincs. Jockért majd megszakadt a szívem - folytatta elmosolyodva a férfi. - Egyszer felbukkant egy csinos korcs nőstény, Jock pedig eltűnt. Az ember 
hűséges társa! - Frank maga is elcsodálkozott, milyen könnyedén tud társalogni 
Catherine-nel. - Rég nem gondoltam már a kutyámra. 
Catherine fürkészve nézett rá. 
-  Ritkán szokott az érzéseiről beszélni, ugye? 
Volt idő, amikor Frank többet beszélt magáról. Sharon mellett azonban úgy 
tapasztalta, hogy sokszor jobb, ha az érzelmeit nem tárja fel. 
-  Jocknak szívesen panaszkodtam. Még bele is bőgtem a bundájába, amikor 
valami nagyon bántott. 
-  Micsoda mázlista eb! 
De különös megjegyzés. Frank is éppen ezt gondolta a kis fekete uszkárról. 
Irigykedve nézte, ahogy fejét Catherine mezítelen combján pihentette. Szívesen 
cserélt volna vele. 
-  Érdekes. Pontosan ez jutott eszembe nekem is a maga kutyájáról. 
Catherine rámosolygott Frankre, és megsimogatta kutyuskája fejét. Elég hely 
van még az életében, hogy befogadhasson egy nagyobb termetű barátot, akivel 
jókat nevetgélhet, beszélgethet, akit szeretni tudna. Sok hasonlóság van közöttük, 
de éppen ez el is választja őket egymástól. Úgy tűnik, hogy Frank szeretné a tisztes 
távolságot megtartani. Az ő családja ezt nyilván csak helyeselni tudná. 
-  Magának felesleges rúzst használnia - vette fel újra Frank a beszélgetés 
fonalát. 
-  Tessék? 
-  Akárhányszor elgondolkodik, harapdálja az ajkát. Most is nyomasztja valami? 
Catherine nyelvével végigsimította az ajkát. 
-  Maga járt az eszemben. Mivel foglalkozott az édesapja? Ő is az építőiparban 
dolgozott? 
-  Nem. 
-  Ne legyen már olyan szűkszavú! Én éppen eleget meséltem magának a családomról. Miért mondta, hogy a volt feleségére emlékeztetem? Hasonlítok rá? 
-  Nem. - Frank erősebben belekapaszkodott a kormányba. Hét évig volt 
házas, és már hét éve elvált, de még mindig képtelen a házasságáról fesztelenül beszélgetni. Eltökélte: soha többé nem hagyja, hogy egy nő így meggyötörje. - Itt 
kell lefordulnunk? 
-  Itt - válaszolta Catherine, de nem engedte, hogy Frank a szót másra terelje. - Nem maga az egyedüli férfi Texasban, akinek tönkrement a házassága. - S 
miután választ nem kapott, folytatta: - Jő, ha a feleségéről nem akar beszélni, 
meséljen a családjáról! 
-  Van apám, anyám, egy bátyám és egy húgom. Ez minden. 
Catherine ettől a kurta választól függetlenül már eddig is észrevette, milyen 
gazdag szókincse van a férfinak, és milyen választékosan beszél. Jó nevelést kellett kapnia. 
-  Milyen főiskolára járt? - kérdezte váratlanul. 
-  A texasi egyetemre jártam, de nem fejeztem be a tanulmányaimat - válaszolta Frank kelletlenül. 
-  És miért nem? - Tényleg nehéz volt személyes dolgokról beszélgetni vele. 
-  Nem találtam elég érdekesnek. 
Sharon meggyőződése szerint a becsvágy hiánya is közrejátszott nála ebben. 
Felesége az ő támogatásával fejezhette be tanulmányait, aztán hamar rájött, hogy 
az előmenetelben férje már nem tudja segíteni. Sürgette, hogy tanuljon tovább 
Frank is, de hasztalan. Hogy kényszerűségből munkába állt, azt még megértette, 
de hogy már nem is vágyik többre?! 
-  Miért lett éppen ács? - kérdezte Catherine. 
-  Pénzt kellett keresnem. - Frank lassított, mert az út tele volt kátyúkkal. - Houstonban akkortájt nagy beruházások voltak. Az emberek családostul 
költöztek az építkezések mellé. Mindenkinek akadt munka, és senki nem faggatott 
senkit. - Jelentőségteljesen Catherine-re pillantott. 
A lány érezte, hogy Frank nem akarja magát kiszolgáltatni, de valakivel csak 
kell beszélgetnie. Bizonyára felgyülemlett benne a sok csalódás, keserűség, ha 
folyton mindent lenyelt. Változtatnia kellene ezen, mert egy szép napon robbanásszerűen fog kitörni belőle... 
-  Ne haragudjon! - fordult a férfi újra Catherinc-hez. - Nem akartam udvariatlan lenni. Egyszerűen nem szoktam hozzá, hogy magamról beszéljek. 
-  Nem kell szabadkoznia! Mindenkinek megvan a sebezhető pontja. Nem lett 
volna szabad ilyen rámenősnek lennem. 
4. FEJEZET 
-  Már előre örültem, hogy végre megismerhetem a kislányom főnökét - fuvolázta Maude elismerő pillantást vetve Frankre, miközben átölelte Catherine-t. 
Aztán felemelte a kis uszkárt, s az lelkendezve nyalta meg az arcát. - Hogy van 
az én drága kutyuskám? Na jó, szaladj Joshuához! Bocsásson meg egy pillanatra! - Kiment a verandára. - Joshua, fiúk, gyertek! Megjöttek. 
-  Mondja meg neki! Most rögtön! -sürgette visszafojtott hangon Frank. 
Catherine mélyet sóhajtott. Látszott, mennyire igyekezett az anyja, hogy 
jó benyomást keltsenek a főnökében. A virágágyak frissen kapálva, a veranda 
felmosva, a nyugágyak csillognak, és mindenütt virágok, olyanok, amilyeneket 
Catherine itt még sosem látott. 
-  Mindjárt itt lesznek a többiek is. A csónakházat takarítják, tele volt pókhálóval. - Maude belekarolt Frankbe. - Szörnyű meleg van ma! Mit szeremé inni? 
Joshua vett egy üveg whiskyt. 
-  A legszívesebben vizet innék. - Maude háta mögött Frank intett Catherinenek, hogy kövesse őket. 
-  Egy jeges tea biztosan jobban esne! - nézett sugárzó arccal Maude a vendégre. - Citrommal és cukorral. 
Mialatt az asszony a tea készítésével foglalatoskodott, Frank Catherine vállára 
tette a kezét s megszorította, mintegy felszólításként, mondja már meg az igazat. 
-  Később - súgta Catherine. 
-  Nem, most azonnal! 
Frank átvette a teáscsészét, de kezét továbbra is a lány vállán hagyta. Catherine 
gyengéden bokán rúgta. 
Az anyja észrevette ezt, és elragadtatott pillantással nyugtázta. 
-  Neked mit hozhatok, kislányom? Cukormentes limonádét? - S még mielőtt 
választ kapott volna, Frank felé fordult. - Nem kell attól tartani, hogy a kislányom 
elhízik! Ő az egyetlen a családban, aki nem szereti az édességet. 
Catherine majd a föld alá süllyedt zavarában. így még Bradleyt sem ugrálta 
körül az anyja. 
-  Nem kérek semmit. Köszönöm, anya! 
Kiszabadította magát Frank karjaiból, és az ablakhoz lépett. Testvérei az apjukkal a ház felé igyekeztek. 
- Mondtam már neked, anya - folytatta -, hogy apának és Franknek ugyanaz 
a foglalkozása? Frank emberei végzik az ácsmunkákat az építkezésen. - Ez megvolna hát! Most Frankén a sor, hogy a következményekkel szembenézzen, és ezt 
egy félreérthetetlen pillantással a tudtára is adta. 
-  Hát nem a főnököd? - csodálkozott el Maude. - Ezek szerint ugyanolyan 
alvállalkozó, mint az apád? 
Catherine érezte, ahogy arcába szökik a vér. Kötelességének tartotta, hogy a 
férfi védelmére keljen. 
-  Azon kevesek közé tartozik nálunk, akik nem akarnak engem becsapni. 
-  A férje készítette ezeket a szekrényeket? - fordult Maude felé Frank. 
Maude kimérten bólintott, és szemrehányóan a lányára nézett. 
-  Te becsaptál engem! - sziszegte oda olyan halkan, hogy Frank nem érthette. 
-  Azt mondtam, amit hallani akartál! - vallotta meg ugyanolyan halkan a lány. 
-  Kiváló munka! - Frank végigsimította tenyerével a bútort. - Tölgy? 
Maude újra bólintott. Kinyílt az ajtó, és Joshua McGillis lépett be. 
-  Apa, engedd meg, hogy bemutassam Frank Collinst. 
-  Örülök, hogy megismerhetem - nyújtotta a férfi a kezét, majd sorra bemutatta a fiait. - Szóval maga a kislányunk főnöke? 
-  Nem, uram - mondta Frank, karját Catherine vállára téve. - Én csinálom a 
lakótelepen az ácsmunkákat. 
Catherine önkéntelenül becsukta a szemét, és várta, mikor tör ki a vihar, mikor 
közlik Frankkel, hogy nem ilyen társat szántak a lányuknak. 
-  Ön tehát ács? - kérdezte az apa, és várakozóan a feleségére nézett. 
-  Ez nem lehet igaz! - bosszankodott Lennie. - Azért sütöttem halat ebben a 
hőségben, hogy egy ácsnak a kedvében járjak? 
Catherine Frankre nézett. Ki kell szabadítania innen, mielőtt mindenki elmondja, mit tart róla. 
-  Tudom, alig várja már, hogy pecabotot tarthasson a kezében! Indulhatunk? - fordult Frankhez. 
Mielőtt bárki egy szót is szólhatott volna, kituszkolta a férfit a verandára. A 
legszívesebben egyedül küldte volna el horgászni, hogy maga visszamehessen a 
szüleihez meg a testvéreihez, és alaposan megmondja a magáét. 
-  Huh - törölte meg a homlokát Frank. Most világosodott meg előtte, miért 
nem mondta meg Catherine azonnal az anyjának az igazat. 
-  Az általános fintorgásból ítélve, igen büdös lehetek, pedig mennyi kölnivizet kentem magamra. 
-  Sajnálom, Frank. Tulajdonképpen szeretnék azonnal visszamenni, hogy 
megmondjam nekik a véleményem - mentegetőzött Catherine, és zavarát még 
fokozta, hogy a férfi ennyire elnéző. - Úgy viselkedtek, mintha a felső tízezerhez 
tartoznának. 
Frank ellenkezett. 
-  A családja egyszerűen csak aggódik magáért. 
-  Inkább ne tennék! 
Amíg Frank levetette a cipőjét, Catherine visszanézett a házra. Az ablak mögött ott állt James, akivel mindig jól megértették egymást. Ő volt korban hozzá a 
legközelebb, és mindenben összetartottak. 
-  Majd én megmutatom nekik! - dohogott Catherine. 
-  Miattam nem kell bosszankodnia! - próbálta megnyugtatni a férfi, látva, 
hogy forr benne a méreg. - Magam is helyre tudom tenni a dolgokat! 
-  Azért beszél így, mert nem ismeri a McGillis családot. De én tisztában vagyok a gyenge pontjaikkal, és oda fogok ütni, ahol a legjobban fáj. Olyan zsákmánnyal fogunk visszatérni, hogy tátva marad a szájuk! 
-  S mi lesz, ha nem harapnak a halak? - Frank felnézett az égre. - Ez nem a 
legjobb napszak a horgászáshoz. 
-  Nem számít! Vegye csak le a polcról a megmaradt pecabotokat, és dobja 
nyugodtan a vízbe! Ússzanak csak utánuk a fivéreim! 
-  Ezt nem gondolhatja komolyan! 
-  Miért ne? 
-  Nem tudom, mit tervelt ki, de szeretnék ép bőrrel hazatérni. Ahogy abátyjait 
elnéztem, nem valami nyápic alakok. 
Catherine csak nevetett. 
-  Én nem félek tőlük. Eddig még mindig elbántam velük. 
-  Elhiszem. Csakhogy most nem maga dobja a botokat a vízbe! 
-  Akkor adja ide őket! 
-  Szó sem lehet róla. 
Catherine durcásan nézett rá. 
-  Ki itt a főnök kettőnk közül? 
-  Ma szombat van, és nem vagyunk az építkezésen. - Frank visszatette a 
botokat a fészerbe. - Itt nincs egyáltalán főnök. Itt most maga van meg én és az 
éhes halak. Nem kellene vízre szállnunk, mielőtt a fivérei a csónakot elveszik 
tőlünk? 
Catherine tudta, mikor nem szabad tovább feszíteni a húrt. Bemászott a csónakba, de közben megfogadta, hogy megpróbálja jóvátenni azt a sérelmet, amely 
családja részéről éne a férfit. 
Frank kitámasztott egy pecabotot, a gumipárnát a feje alá tette és elnyújtózott. 
-  Ezt nevezem életnek - mondta, s nézte a komótosan úszó felhőket az 
égen. - Úgy látszott, megbékélt magával és a világgal. - Az ember horgászás 
közben tudja legjobban élvezni az életet - folytatta gyengéden megszorítva 
Catherine kezét. Most, hogy ilyen közel érezte magához a lányt, majdnem el is 
felejtette már a család viselkedését és a saját bajait. De csak majdnem... 
Amint megérezte, hogy kézszorítását Catherine viszonozza, hamar igyekezett 
az emlékezetébe idézni, hogyan is került ide. Véletlenül! Éppen a közelben volt, 
amikor Maude a lányát felhívta, az meg a kedvében akart járni. Mi köze mindennek a rokonszenvhez? 
Catherine a férfi felé fordult, és melegség áradt el benne. Alig néhány centiméterre volt az arcuk egymástól. Miért nem csókolja meg? Szíve hevesen vert, 
szeme csillogott, tekintete a férfi szájára tévedt. Csókolj már meg! - gondolta. 
Frank kiolvasta ez a vágyat Catherine szeméből. De egy ilyen csók gondolatára 
is rémület fogta el. Az első csókot követné a többi, és ez csak felszakítaná a régi 
sebeket. Érezte, hogy Catherine nem maradna futó kaland a számára, és félt egy 
újabb csalódástól. Mindez túlságosan gyorsan történt, Frank inkább újra begubózott hát. 
-  Catherine, tegnap történt valami az építkezésen, amit már régen el kellett 
volna mondanom. 
-  Ne most, Frank! - simította végig Catherine hüvelykujjával a férfi tenyerét. - Majd elmondja hétfőn... 
Milyen jó is lenne engedni a kísértésnek, élvezni a lány közelségét, a selymes 
haját, és játszadozni az arcába hulló rakoncátlan tinccsel... Frankét felriasztotta 
ábrándozásából a szorításra megsajduló hólyagos keze. Catherine észrevette, 
amint a férfi karjában megrándult az izom. Alighanem meg kell hallgatnia, gondolta, különben oda a jó hangulat. 
-  Nos, legyen, halljuk hát azt a rossz hírt. Mert rossz hírről van szó, ugye? 
-  Talán igen, talán nem... - Frank önkéntelenül játszadozott az ujjai közé 
került hajtinccsel. - Ez attól függ, milyennek találja. 
Catherine örült, amint látta, milyen önkéntelen élvezettel turkálnak a férfi ujjai 
a hajában. Boldogan ment volna bele az önfeledt játékba, de tudta, hogy ez nem 
a legjobb alkalom erre. Jó néhány körülményről nem volt szabad elfeledkeznie: 
hogy a férfi számára első a munka hogy ő a volt feleségére emlékezteti hogy 
azért jött csak el, mert kész tények elé állította... De nem adja fel! Akarja ezt az 
embert! Testestől-lelkestől! Megadással ennyit mondott hát: 
-  Meséljen! 
-  Volt egy kis tűzeset. 
Catherine tágra nyitotta a szemét. 
-  Hanyagságból? - Visszagondolt a széthagyott olajos rongyokra, a Flinttel 
folytatott kellemetlen vitára, arra, ahogy rendreutasította. Talán bosszút akart 
állni? 
-  Hanyagság vagy szándékosság, magam sem tudom - válaszolta a férfi. 
-  Hol volt a tűz? 
-  Az egyes épületben. 
-  Az egyesben! Ott a jövő héten kezdik a belsőépítési munkálatokat. Milyen 
nagy a kár, és meddig tart a helyreállítás? 
-  A kár nem nagy, és én már helyreállíttattam. 
-  Már tegnap kellett volna jelentenie! 
-  Tudom. Meg is akartam tenni, de aztán annyi minden jött közbe... - Frank 
a könyökére támaszkodott. Találkozott a tekintetük. - Ezért mentem el az irodájába. Csakhogy éppen akkor hívta az anyja! 
-  Mondja el pontosan, mi történt! 
-  Az egyik emberemnek egy kis gondja volt az egyik konyhával. Szerettem 
volna megnézni, mire jutott, és bementem az épületbe. Lépéseket hallottam, füstöt 
éreztem, és meg is találtam a tűzfészket a fal szigetelése mögött. Leszedtem a 
szigetelést, akkor égettem meg a kezemet. 
-  És miért nem jött azonnal hozzám? 
Frank a parti fákat nézegette. 
-  Nem is tudom. Lehet, hogy bűntudatot éreztem, mert elszalasztottam a 
tettest. 
-  Én nem várom el, hogy rabló-pandúrt játsszanak, Frank! De a fenébe is, 
nekem mindenről tudnom kell! 
-  Mit tett volna, ha azonnal magához szaladok? 
-  Kivizsgáltam volna a dolgot. 
-  Gyönyörű! -jegyezte meg Frank kissé gunyoros hangon. - Maga meghallja, 
hogy tűz van, és mindjárt rendőrért meg tűzoltókért kiált! Tudja, mi lett volna? 
Felfordulás! Senki sem dolgozott volna tovább. 
-  De nekem tudnom kell, ki a felelős ezért az esetért! 
-  Szálljunk le egy kicsit a földre! Sosem fogja megtudni! Én már megpróbáltam. Senki sem tudott érdemlegeset mondani két emberen kívül. Ez a két ember 
pedig azt látta, hogy kijövök a házból mezítláb, és felhúzom a lépcsőn a cipőmet. 
Catherine hozzáhajolt. 
-  De hát magának semmi köze az egészhez! 
-  Csak annyi, amennyit elmondtam. 
-  Örülök, hogy ott volt és megakadályozta a tűz terjedését. - Catherine egy 
darabig hallgatott. - A társaság, hogy versenyképes maradjon, ráhagyás nélkül, 
szinte fillérekre kiszámítva dolgozik. Én is mindent megteszek, hogy ne lépjem 
túl a költség-előirányzatot. Nagy bajunk származhatna, ha nem tartanánk a határidőket! Ráadásul mindig rajtam csattan az ostor. 
Frank elnevette magát, és megfogta a lány kezét. 
-  A gondjaink részben közösek. Én sem szeretnék semmiféle bonyodalmat. 
Catherine ránézett. 
-  Beleért ebbe engem is? 
Frank bólintott. 
-  Elvégre a főnököm, és nem holmi nő, akivel lefekszem, s akit másnap reggelre már el is felejtek. 
-  Nekem sincs szükségem az ilyen egyéjszakás kalandokra. - Catherinemegindította a férfi őszintesége. - Gondolja csak meg, mennyi közös vonás van 
bennünk! Mindketten függetlenek vagyunk, és tudjuk, mit akarunk. Egyikünk sem 
foglalkozik olyan dolgokkal, amelyekről tudja, hogy nem rá tartoznak. Azonkívül 
a munka is összeköt bennünket. En megértem, hogy a magánügyeibe nem akar 
beavatni engem. Nekem sokszor szükségem lenne arra, hogy a családtagjaimon 
kívül másokkal is beszélgethessek. Maga nem így van ezzel? 
-  Én egy szürke iparos vagyok, maga pedig építésvezető. 
Catherine megrázta a fejét. 
-  Ugyanaz a célunk. Nem köt ez össze bennünket? Vagy nem tetszem magának? 
-  Feltételezi rólam, hogy képes lennék olyan nőnek virágot vinni, aki nem 
tetszik nekem? Persze hogy tetszik! És én? Én tetszem magának? 
-  Gondolja, hogy különben meghívtam volna ide? 
Egymás szemébe néztek, és tudták mind a ketten: nem puszta rokonszenv az, 
ami összeköti őket. 
James egyik lábáról a másikra állt, amint közeledő húgát és új barátját figyelte. 
-  Csakhogy végre visszajöttetek! Szép dolog időzített bombát elhelyezni, aztán kereket oldani. 
Catherine elhatározta, hogy nem hagyja a szabadnapjukat elrontani, és nem 
veszi tudomásul családja barátságtalan viselkedését. Kiemelt egy hálót tele hallal, 
és James felé tartotta. 
-  Alig várom, hogy megmutathassam valakinek a zsákmányunkat. 
-  Ez nem lehet igaz! - nézett James a halakra. 
-  Mi? - kérdezte a húga ártatlan arccal. 
-  Képes voltál egy vadidegen embernek a horgászhelyünket megmutatni? Mit 
fogsz te ezért kapni a három jómadártól! 
Catherine nevetett. 
-  Három jómadárnak neveztük gyerekkorunkban Jamesszel a bátyáinkat, 
mert minden csínyt együtt követtek el - magyarázta Franknek. - Ők pedig elkereszteltek minket a két tutyimutyinak. 
-  Gondolom, rám még rondább nevet találtak - vélte Frank, miközben kikötötte a csónakot. 
Catherine kedvesen megbökte a fivérét. 
-  Rá tudnálak venni, hogy segíts nekünk a halak kibclezésében? 
-  És mi lesz azzal az aranyszabállyal, hogy az pucolja meg a halat, aki fogta? 
- kérdezte James, és segített Franknek kiszállni a csónakból. - Utálja a belezést 
- súgta oda neki közben. 
-  Inkább főzök - ajánlotta fel Catherine. 
-  Szó sem lehet róla! Szívesebben nézem, ahogy pucolod! Azzal a hegyes 
nyelvével nem is menne neki nehezen - mondta bizalmas hangon Franknek. 
-  Elég legyen, drága bátyuskám! Nem kell Franknek már az első öt percben 
minden titkunkat kiteregetned! 
-  Ez azt jelenti, hogy Catherine McGillisnek is vannak gyenge pontjai? -húzta fel a szemöldökét Frank, és látszott rajta, mennyire élvezi ezt a játékos kötözködést a testvérek között. 
-  Ha akarnám, gyorsabban meg tudnám tisztítani a halat, mint ti ketlenegyütt! 
-  Nem bírja rászánni magát - magyarázta James. - Azt tartja, ez férfimunka. 
Egy ajtó csapódása zavarta meg a beszélgetést, és a következő pillanatban 
lelkes farkcsóválással, ugrándozva Brute érkezett a stégre. 
-  Mit látok a bajuszodon, Brute? - emelte fel Catherine. - Hiába nyalogatod, 
úgyis látom, hogy valaki megint csokoládét adott neked! Csak ne fájjon majd 
megint a hasikád, különben kitelepítelek a hálószobából a mosókonyhába! 
-  Remélem, magának nem szokott a csokoládé megártani! - viccelődött 
Frankkel James. 
-  James! - utasította rendre Catherine. - Mindjárt belelöklek a vízbe! 
-  Arra is gondolj, hogy magammal rántlak. - James felkészülve várta a támadást. - Képes mindenre, csak hogy elkerülje a halpucolást. 
-  Azt én megcsinálom - szólt közbe Frank. - Catherine hozzon jeget! James 
addig felvilágosít a családi szokásokról - kacsintott Catherine-re. 
-  Hallottad? Indulás! Én is segítek. - És James már nyúlt is a fatuskón heverő 
kés után. - Már megszoktam, hogy átvállaljam a munkából a ráeső részt. 
-  Maga az, aki konyhák berendezésével foglalkozik? - érdeklődött Frank. 
Catherine szívesebben maradt volna a férfiakkal. Hideg futott végig a hátán, 
ha csak rágondolt, hogy be kell mennie a házba. Elképzelte, ahogy ülnek mindnyájan az asztal körül, és azt tárgyalják, hogyan marhatnák el mellőle a legkönnyebben Frankét. Az fel sem merült bennünk, hogy a férfit talán nem is érdekli 
a dolog. Családja szemében Catherine egyszerűen ellenállhatatlan volt. Ám nagy 
szeretetükkel el is riasztottak mindenkit mellőle, így nem csoda, hogy huszonhat 
éves korára még hajadon volt. Bradley talán az egyetlen, aki kielégítené kényes 
ízlésüket. Catherine elhúzta a száját erre a gondolatra, és felsóhajtott. Frank Collins mégiscsak más! Érte még a családjával is összekapna. 
-  Köszönöm a meghívást! - köszönt el Frank a szülőktől. Szívesen lemondott 
volna erről a vendégségről. Catherine már türelmetlenkedett, most fordult először 
elő, hogy meglehetősen hűvösen vett búcsút a szüleitől. 
Frank úgy viselkedett az asztalnál, mintha mindennapos dolog lenne számára 
öt süketnéma társaságában elkölteni az ebédet. Catherine már nehezebben őrizte 
meg a nyugalmát. Közel állt a sírógörcshöz. Lázadozó természete újra feléledt, 
amikor Frank kinyitotta a kocsi ajtaját. Nagyon jól tudta, hogy a verandáról lesi 
őket az egész családja. 
-  Kérem, menjen bele a játékba - súgta oda Franknek és a nyakába borult. A 
szeme közben csak úgy szikrázott. - Ezennel hadat üzenek nekik! 
Catherine érezte, mint oldódik a férfi feszültsége. Pedig egy pillanatig attól 
tartott, hogy félrehúzódik majd tőle, de aztán ő is átkarolta. 
-  Egészen különös módja ez a bosszúállásnak! - mormogta Frank. Mintha 
Catherine egy csókkal el tudná feledtetni vele a megaláztatást, amely családja 
részéről érte. 
De aztán a férfi magához ragadta a kezdeményezést. Nyelvével gyengéden 
követte Catherine ajkának ívét, majd alsó ajkát foga közé vette, és a lány zihálásából érezte, mint változik át benne a bosszúszomj valami egészen mássá. Catherine nem is sejtette, hogy egy csók ilyen is lehet... S önfeledten elengedte magát. 
-  Elég? - kérdezte Frank kis idő múlva, kissé lazítva az ölelésen. 
-  Bementek a házba. 
Catherine felsóhajtott. Franknek egy pillanat alatt sikerül elfeledtetnie vele 
minden józan megfontolást. S ez kissé aggasztotta. Brute már türelmetlenkedett, 
Frank lábszárára ágaskodott és nyüszített. Mindketten nevettek ezen. 
-  Már haza akarsz menni, ugye? - Frank beültette a kutyust az ülés közepére. - Tudod-e, hogy nagyon nyűgös fickó vagy? 
-  Ne hallgass rá, Brute - nyugtatta az uszkárt a gazdija. - Azért el kell ismernie, hogy jól viselkedett, még csak nem is vakkantott, amikor megcsókolt. - Csak 
akkor kezdett el nyüszíteni, amikor megérezte, hogy a gazdija mindjárt elveszti a 
fejét, fűzte hozzá magában Catherine. 
Frank a gondolatait rendezgette. Élvezte a csókot, de sejtette, hogy felébresztett vágya nem éri be ennyivel. S ha nem akarja magát kínos helyzetbe hozni, jobb 
lesz Catherine-t kerülnie, amennyire csak lehet. 
Beindította a motort és elindultak. 
-  Fogadok, hogy mindnyájan ott állnak a függöny mögött és leselkednek. 
-  Csak vigyázni szeretnének magára. 
-  Talán nem is minden ok nélkül - mormogta Catherine. 
-  Mit akar ezzel mondani? 
Még jó, hogy nem lát úgy belém, mint Brute, gondolta a lány, válasz nélkül 
hagyva a kérdést. 
Frank bekapcsolta a rádiót. Úgy látszik, minden elővigyázatossága ellenére beleszeretett Catherine McGillisbe. Márpedig ezt nem engedheti meg magának! - határozta el, és felhangosította a zenét. 
-  A kedvenc száma? - érdeklődött Catherine. Ismerte a dalt. Egy olyan férfiról 
szólt, aki mindig rossz helyen kereste a szerelmet. 
Frank tovább tekerte a keresőt. 
-  Én szeretem ez a dalt - tiltakozott Catherine. 
-  Ma a kedvenc csapatom játszik, az Astros. Talán sikerül még a mérkőzés 
végét elkapnom - magyarázta Frank. 
-  így akarja tudtomra adni, hogy megint melléfogtam. 
-  Ez a közvetítés. - Frank figyelt. - Nyerésre állnak. Hát nem pompás?! 
Catherine legszívesebben kikapcsolta volna a rádiót. Semmi kedve nem volt 
mérkőzések közvetítését hallgatni. Inkább Frankról szeretett volna többet megtudni. De azzal a feszült érdeklődéssel, amellyel a rádiót hallgatta, a férfi egyértelművé tette számára, hogy semmi kedve a magánéletéről társalogni. 
Hát jó, határozta el magában Catherine. Játsszunk a te szabályaid szerint! 
-  Apának van jegye a holnapi mérkőzésre. 
-  A tévé is közvetíti - hárította el Frank a burkolt ajánlatot. 
Végül is nem vehetem tőle zokon, hogy ilyen kimért, gondolta Catherine. A 
családom igazán komiszul viselkedett vele. Ölébe ejtette a kezét, és oldalról a 
férfira nézett. Az látszólag a közvetítést figyelte. Talán megérezte, hogy a lány 
nézi. Találkozott a tekintetük. Catherine úgy döntött, hogy ezután a férfira hagyja 
a kezdeményezést. Történjen csak az, amit ő akar. Tehát nem lesz meghívás, nem 
lesz csók, nem lesz ezek után egyáltalán semmi. Ő a maga részéről hallgatásba 
burkolódzik és egyszerűen vár... 
Frank megállt a lány háza előtt. Catherine felemelte a kutyust, és mielőtt a férfi 
segíthetett volna neki, kipattant a kocsiból. 
-  Igazán sajnálom, hogy a családom mindig azt hiszi, meg kell óvnia valamilyen vélt szerencsétlenségtől - morogta és a bejárathoz ment. 
A kutyát letette, mert az fészkelődni kezdett. Frank a kocsijára támaszkodva 
állt. Néhány méter választotta el őket csak egymástól, de Catherine várt, hiszen 
megfogadta, hogy nem ő fogja megtenni az első lépést. 
-  Holnap dolga lesz - emlékeztette Frank, és végighúzta ujját a poros motorháztetőn. - Pontosabban, több dolga is. 
-  A tűzkárt megnézni és... 
-  Az autóját lemosni. Megcsináljuk? - Frank elnevette magát, amint Catherine fanyalgó arckifejezését látta. 
-  Nem felejtettem el. S ha korán nekifogunk, még a meccset is megnézhetjük 
a tévében. 
Frank figyelte, ahogy Catherine a vödörbe mosószert önt és rácsorgatja a vizet 
a tömlőből, aztán belemárt egy rongyot a habzó folyadékba. 
Amikor Frankét megkérte, hogy segítsen neki, a férfi nem tudta biztosan, miért 
is tette ezt. Azért-e, mert tényleg elkel a segítség, vagy azért, mert vele akart lenni? 
De most igazán nem gondolhatja Catherine-ről, hogy ki akarja vonni magát a 
munkából. Inkább szinte vissza kell fogni. Egyedül is bírom! - mindig ezt hajtogatta, amikor Frank valamit ki akart venni a kezéből. 
-  Én mosom, maga pedig tiszta vízzel leöblíti! - közölte ekkor Catherine, de 
elbizonytalanodott, ahogy Frank szemében meglátta a felcsillanó fényt. - Gyerekes dolog lenne, ha megpróbálna lefröcskölni! 
-  Nagyon is gyerekes - helyeselt Frank. De Catherine rövid sortját és sárga 
pólóját látva, kísértést érzett, hogy mégis megtegye. Közben víz freccsent a lábára, 
amint Catherine a vödörből a rongyot kiemelte. - Főleg, ha nem is én kezdtem el! 
Az ilyen autómosás - kivált, ha incselkedéssel párosul - nem úszható meg 
szárazon. Catherine és Frank is csuromvizes volt már. Catherine blúza átázva a 
bőrére tapadt, élesen kirajzolódott a mellbimbója, s ez persze Frank figyelmét sem 
kerülte el. 
-  Jobb lesz, ha átöltözöm - mondta zavarában a lány, összefonva karját a 
melle előtt. - Maga is talál valami szárazat a vendégszobában a fivéreim itt felejtett 
holmijai között. 
Csak el innen, amíg nem késő, villant át Frank agyán. Ha csak belegondol, 
hogy mindketten levetkőznek, és mindössze egy ajtó választja el őket egymástól... Ez már több, mint amennyit egy gyenge férfi kibír. 
-  Menjen előbb maga, én majd átöltözöm a végén -jelentette ki. 
Frank ezek után még nagyobb buzgalommal folytatta az autó mosását. 
Sharonnál is sokszor sikerült kemény munkával másfelé terelni a gondolatait. 
-  Hogy is szokták ezt mondani? Könnyebb a bajt megelőzni, mint kigyógyulni belőle... - motyogott magában. 
-  Mondott valamit? - kérdezte Catherine. Villámgyorsan átöltözött, mert félt, 
hogy a férfi képes szó nélkül elmenni. 
Frank meghökkent, nem is hallotta, hogy a lány visszajött. 
-  Ó, semmit! - válaszolta zavartan. 
-  Barátok megosztják egymással a gondolataikat. Tessék megmondani, min 
járt éppen az esze! Kifogásokra pedig nem vagyok kíváncsi. 
-  Éppen eszembe jutott Sharon, a volt feleségem - fordult Frank a lány felé. 
Hát mindig ő jut az eszébe, ahányszor csak meglát? - gondolta Catherine keserűen. Úgy szeretett volna többet tudni Frankról, a múltjáról. De nem mert kérdezősködni. 
A férfi épp egy láthatatlan folttal bíbelődött. 
-  Azt szeremé, hogy meséljek a házasságomról, ugye? 
-  Csak ha maga is akarja. 
-  Őmiatta vagyok az, ami és aki ma vagyok. 
Frank a vödörbe dobta a rongyot, és odalépett a lány mellé. Még soha nem 
beszélt senkivel a házasságáról. Míg azon gondolkodott, hogyan kezdjen hozzá, 
megfogta Catherine kezét, és a teraszra kísérte. Hüvelykujjával simogatta a lány 
meleg kezének bársonyos bőrét. A legjobb, ha az elején kezdem, gondolta. 
-  Tizenkilenc éves múltam akkor, és Sharon volt számomra a földre szállt 
angyal. Csakhogy ennek az álomnak nem volt semmi köze a valósághoz. Megállapodtunk, hogy én dolgozni fogok, amíg ő tanul, aztán meg fordítva. 
-  A szüleid nem tudtak volna segíteni? - kérdezte Catherine, s észre sem vette, 
hogy közben a közvetlenebb tegezésre váltott. 
-  Nem akartak segíteni, hogy így jobb belátásra bírjanak. Úgy vélték, túl fiatalok vagyunk a házassághoz. Ez volt az egyetlen dolog, amiben az én szüleim 
egyetértettek az övéivel. Azok engem különben amolyan baleknak tartottak. Akkoriban túl magabiztos voltam. Teljesen elrugaszkodtam a valóságtól. Azt hittem, 
elég a puszta megjelenésem, és mindenütt tárt karokkal fogadnak. Képzelheted, 
mekkora volt a csalódásom, amikor egymás után kaptam az elutasításokat. 
-  Hiszen találtál végül munkát! - vágott közbe Catherine. 
-  Igen, de milyet? - Frankét még most is elöntötte a méreg, ha arra gondolt, 
milyen szégyenletesen kevés volt a bére. - Röviden: teljesen eladósodtunk, s a 
szerelemnek is hamar vége lett. Csak úgy boldogultunk, hogy munka után este 
még pizzát hordtam szét megrendelésre. 
-  A feleséged nem dolgozott? 
Frank a fejét rázta. 
-  Kétszer vagy háromszor felajánlotta, de én hallani sem akartam róla. Sértette volna a büszkeségemet. Úgy gondoltam, hogy egy igazi férfi nem hagyhatja, 
hogy a felesége kitartsa. Azonkívül mindenáron meg akartam mutatni a szüleinek, hogy tudok a lányukról gondoskodni. Nem telt el egy év sem, és a házasságunk már csak papíron létezett. Akkoriban napi tizenhat órát dolgoztam. Amikorra 
hazaértem, túl fáradt voltam a beszélgetéshez. Sharont különben sem érdekelte, 
amit meséltem. 
Catherine együtt érzett a férfival. 
-  Elvégezte a feleséged a tanulmányait? 
-  El, kitüntetéssel. A búcsúünnepségen elaludtam. - Frank félrehúzta a száját. - Ismered azt az érzést, amikor valamit mindennél jobban kívánsz, és ha aztán 
eléred, felteszed magadnak a kérdést: tulajdonképpen mire volt jó az egész? 
A lány bólintott. 
-  Az igazat megvallva, féltékeny voltam - folytatta Frank. - Nem is illettem 
a barátai közé: azon az estén is folyton csak a tanulmányaikról meg a professzoraikról beszélgettek. Aztán Sharon egyik barátnője hirtelen rám nézett, és hangosan, hogy mindenki hallhatta, megkérdezte: kivittem-e már a pizzát a konyhába. - Keserűen elnevette magát. - Bár sokat ittam, felismertem benne egyik állandó megrendelőmet. 
Catherine a legszívesebben átölelte és vigasztalgatta volna Frankét, de türtőztette magát, mivel attól tartott, hogy a férfi ezt félreértheti. 
-  Látnod kellett volna annak a nőnek az arcát, amikor Sharon férjeként mutatkoztam be! Alighanem ki ssé goromba voltam, de erre már nemigen emlékszem. 
Csak azt tudom, hogy szerettem volna Sharont megalázni, és így visszaadni azt a 
megaláztatást, amely engem ért. Egyfajta vigasz lett volna ez azért, hogy a társaságban egyedül nekem nem volt diplomám. 
-  Meg tudom érteni - motyogta Catherine. 
-  Tényleg? Sharon másképp látta. Világosan kifejtette, mi a véleménye rólam. - Frank összeszorította a száját. - Közölte velem, hogy mindenütt csak szégyenkezik miattam, s hogy úgysem lesz belőlem soha semmi. A tanulás nekem 
merő időpocsékolás lenne. - Catherine-re nézve folytatta: - S ebben még igaza is 
volt. Akkor már le is tettem róla, hogy újra egyetemre menjek, aztán beüljek 
valami irodába. 
Catherine ezt megértéssel fogadta, hiszen maga is valahogy így volt vele. 
-  Sosem gondolkodtam igazán azon, hogy mit is akarok magammal kezdeni. 
Egyszerűen csak múlattam az időt. Fel sem ötlött bennem, hogy Sharonnak kínos 
lehet a bőrkeményedés a kezemen és az öltözetem. 
-  Nem volt okod a szégyenkezésre. Keményen dolgoztál, és még mindig az 
a férfi voltál, akihez feleségül ment. 
-  Nem. Ha akkoriban egy csöpp eszünk van, azonnal elválunk. Mérhetetlenül 
dühös voltam, megalázottnak sőt becsapottnak éreztem magam, és ő is így volt 
vele. Mindketten tudtuk, hogy csak ártunk egymásnak. De túl önfejűek voltunk 
ahhoz, hogy a vereséget beismerjük. És ez tartott bennünket együtt még öt évig, 
míg végre elváltunk. 
Frank meggörnyedve a földet nézegette. Nehezen törtek föl belőle a szavak: 
-  Amikor a válókeresetet benyújtotta, annyira dühös voltam, hogy már azt 
latolgattam, nem kellene-e tartásdíjat követelnem. Hát nem borzasztó? 
-  Nem te lettél volna az első, aki ezt megteszi. Nagyon sok nő követeli ezt 
válás után, amikor elhagyja a férje, akinek a tanulmányait anyagilag lehetővé tette. 
-  Nem tudtam volna többé a tükörbe nézni, ha tőle pénzt fogadok el. Ez minden önbecsülésemet aláásta volna. Ezután még többet dolgoztam, hogy takarékoskodhassak, és megesküdtem, hogy eljön még az a nap, amikor megbánja, hogy 
elhagyott. 
-  Még mindig szereted. - Ez nem kérdés volt, hanem megállapítás. 
-  Az isten szerelmére! Dehogy! - A férfi Catherine-re emelte tekintetét. - Gyűlöltem. 
-  Gyűlölted? 
-  Úgy van, sőt azon is rég túl vagyok már. Sharon hozzáment egy ügyvédhez, 
és én hálás vagyok a sorsnak, hogy köztünk mindennek vége. Ha ma találkoznék 
vele, nem lenne több számomra, mint futó ismerős. 
Catherine azonban ezt jobban tudta. Minden jel arra mutatott, hogy Frank 
Collins sebei, amelyeket a házasságában kapott, még nem gyógyultak be, és a férfi 
azt tanulta, hogy nem szabad a nőkben megbíznia - egyikben sem. Catherine úgy 
érezte, hogy ki kell mutatnia együttérzését, sokkal több gyengédséggel, mint más 
férfi esetében tette volna. 
Átölelte Frankét, s mikor az magához szorította, nem akart mást, csak megvigasztalni őt. Azon, hogy családja részéről is megaláztatás érte, már nem tudott 
változtatni. De talán segíthet, hogy a férfi hinni tudjon egy boldogabb jövőben. 
6. FEJEZET 
-  Már úszik itt minden, és az autómosással még mindig nem vagyunk 
kész - mondta Frank, mert Catherine közelsége kissé feszélyezte, bár ugyanakkor 
élvezte is a helyzetet. 
-  És tévét is kell még néznünk - emlékeztette Catherine. - Nyugodtan elhalaszthatjuk a mosást, úgyis koszos lesz ez a kocsi megint. 
-  A mérkőzés csak egy óra múlva kezdődik. 
-  Maradjunk itt egy kicsit a teraszon. Van egy kényelmes függőágyam, kettőnknek is elég. Beszélgethetnénk, hogy jobban megismerjük egymást. 
A férfi, jóllehet szívesen maradt volna, megrázta a fejét. 
-  Nem, te kis csábító, eleget beszéltem mára, elég lesz ezt is megemészteni. 
-  Rendben van. Örülök, hogy elmondtad nekem, Frank - és kezét a férfi arcához emelte. - Nagyon örülök. Ha szükséged van rám, én itt vagyok. ígérd meg 
nekem, hogy ezt nem felejted el! 
-  Ha nem folytatjuk, még csakugyan elszalasztjuk a meccset! - nevetett 
Frank, és gyengéden felsegítette a lányt. 
Megállás nélkül dolgoztak a következő egy órában. Amíg a férfi kívül mosta 
a kocsit, Catherine belül takarította. 
-  Ha az építőipar csődbe jut, elmehetünk kocsimosónak. Holnap senki nem 
ismer majd rá az autómra. Olyan, mint az új. Szereted a mexikói ételeket? 
-  Jobban, mint a csirkesalátát - tréfálkozott Frank. 
-  Nem is tudod, milyen a csirkesalátám. Tegnap hozzá sem nyúltál. 
-  Majd legközelebb - ígérte Frank, és elindultak a konyha felé. 
Kinyitotta az ajtót Catherine-nek. Brute lelkendezve ugrált körülöttük. 
-  Mondd csak el Franknek, milyen pompás a csirkesalátám, hát még a mexikói főztem! - biztatta Catherine az örvendező kis uszkárt. Aztán kinyitotta a hűtő 
ajtaját, kivett egy sört, és odaadta Franknek. 
-  Látod, már mindent előkészítettem! - mutatott a tálban lévő zöldségre. - Amíg megmosdasz, elkészítem a vacsorát. 
A férfi felemelte a kutyust. 
-  Már megint átvette az irányítást, látod? 
-  Brute megmutatja, merre van a vendégszoba. Találsz magadnak ruhafélét a 
bátyáimtól - ajánlotta fel ismét a lány. Addig úgysem tehetik be ide a lábukat, 
amíg nem tanulnak meg rendesen viselkedni, fűzte hozzá gondolatban. 
-  Brute mint tökéletes házőrző és eszményi vendéglátó? -jegyezte meg kétkedően a férfi. 
-  Nem hiszed el? Ha elvezet a vendégszobába és kihozza nekem a pórázát, 
veszel neki kutyacsemegét. Rendben? 
-  Rendben. De mit kapok én, ha nem tudja megtenni? 
-  Vacsorát. 
-  Ez nem járja! Azt már a kocsimosásért megígérted. 
-  Tényleg - vakarta meg Catherine a kutya fejét. - Akkor kívánj magadnak 
valami mást! De ne áltasd magad, Brute nagyon ügyes kiskutya! 
Egy csók lenne a legmegfelelőbb, gondolta Frank, de kimondani már nem 
merte. 
-  Majd kitalálok valamit! 
Catherine megveregette a kutyus hátát. 
-  Eredj, és hozd a pórázodat! Te pedig menj csak utána, ezt a fogadást úgyis 
elveszíted! 
Brute nekiiramodott, nyomában a férfival. Amint az előszobába értek, Frank 
felkapta a kutyust. 
-  így csak megnyerem a fogadást! - mondta halk nevetéssel. - Ne ijedj meg, 
megkapod a csemegédet - nyugtatta a nyüszítő kutyust. - Ki kell még találnom, 
mit is kérjek a gazdidtól. Bár sejtem, mi jár a fejében... Csakhogy az nekem túl 
kockázatos lenne! 
Catherine már el is készült a vacsorával, de a kutyus még mindig nem tért 
vissza. 
-  Brute! - kiáltotta türelmetlenül. - Gyere már! Hozd a pórázodat! - Eddig 
mindig szót fogadott ez a kutya. Talán csukva van az ajtó, és nem tud kijönni? 
Nyilván Frank keze van a dologban! 
-  Frank! - kiáltotta és bekopogott az ajtón. - Nyugodtan elengedheted! 
Győztél. 
Catherine vidám csaholást hallott az ajtó másik oldaláról. Amint benyitott, 
látta, hogy Frank az ágyon fekszik, magasra tartott labdával, és Brute, mint a 
cirkuszban, belecsimpaszkodva lóg rajta. 
-  A vacsora tálalva! - lépett közelebb hozzájuk a lány. 
-  És mi lesz a fogadással? Ilyen könnyen nem úszód meg! - mondta Frank, 
és a labdát a mellére ejtve, kezével magához intette a lányt. - Gyere, ülj ide! 
Kitaláltam, mit kívánjak. Egymillió dollár szép lenne, nem? 
-  Nem gondolod, hogy ez egy kis túlzás? Kutyaeledel ellenében ennyi pénz? 
Vagy beérnéd egy lottószelvénnyel is? 
-  Csak azt mondtam, hogy szép lenne! De egészen mást gondoltam ki. 
-  És mi az? 
Frank beletúrt a lány hajába és magához húzta. 
-  Valami lágyra, selymesre, melegre gondoltam. 
-  Vágassam le neked a hajamat? Ezt nem kívánhatod tőlem - mondta Catherine, és közelebb hajolt, letessékelve Brute-ot Frank melléről. 
-  Meleg és bozontos legyen... 
-  Igen? - suttogta a lány centiméternyire a férfi szájától. 
-  Olyan, hogy feltétel nélkül elfogadjon engem... - Majd rövid szünet után 
Frank hozzátette: - Brute. 
A lány azt hitte, nem jól hal. 
-  Brute? - kérdezte elképedve. 
-  Te mondtad, hogy szükségem lenne egy barátra! - Frank hangja komolyan 
és őszintén csengett. A lány fel akart emelkedni, de a férfi könyökénél fogva 
visszatartotta. A szeme csukva volt, így Catherine nem tudta eldönteni: komolyan 
gondolta-e, amit mondott, vagy csak ugratja. 
-  A kutyámat nem kapod meg! Ez olyan lenne, mintha a gyerekemet akarnád 
elvenni. 
A férfi mosolyra húzta a száját. 
-  Akkor mást kell kitalálnom. 
-  Nézz rám, hadd lássam, nem a bolondját járatod-e vélem. 
Frank felnyitotta a szemét, és egy mozdulattal a kispárnára húzta a lány fejét. 
Félig felemelkedve, mutatóujjával végigsimította az ajkát. 
-  Csak tréfáltam. Egyébként tőled tanultam! Nem kell mindjárt duzzognod! 
-  Azt hiszem, üres gyomorral rosszul viselem a tréfáidat. - Csalódottság érződött a lány hangjából, hiszen arra számított, hogy Frank legalább egy csókot 
fog kérni tőle. - Kihűl a vacsora! 
A férfi elnevette magát. 
-  És te is! Ebben a szobában olyan hideg lett, hogy meg lehet fagyni. Mondd 
csak! Te milyen jutalmat szántál nekem? 
-  Forrót, izgatót... - kezdett bele Catherine. Eltökélte, hogy visszalő a saját 
fegyverével. - Ingerlőt... 
-  Ne erőltesd magad! Úgysem dőlök be neked - mondta a férfi felegyenesedve, de Catherine közelebb hajolt, és gyengéden a fülébe súgott valamit. 
-  Mit akarsz azzal mondani, hogy olyasmit, amit még egy férfi sem kapott 
meg tőled? - nézett rá elképedve Frank. 
Catherine felpattant, és az ajtóból huncut mosollyal visszakiáltott: 
-  Egy meccs a tévében, ez minden, amit kapsz! 
Hétfőn reggel Catherine a szokottnál korábban indult az építkezésre. Védősisakját a kezében tartva kászálódott ki a kocsiból. Rossz volt a lelkiismerete, mert 
már fel kellett volna mérnie a tűzkárt. Máskor szombaton, vasárnap is ki szokott 
jönni, mert úgy érezte, mindenért és mindenkor ő felel a beruházással kapcsolatban. 
Jelentenie kellett volna az esetet! Még egyszer nem fogja a kötelességét családi 
összejövetelek miatt elmulasztani. Zajt hallott, és amint Frank kocsiját meglátta, 
ellágyult. Igaz, hogy a tűzesettel előbb kellett volna foglalkoznia, de ez a két 
szabadnap, amikor együtt lehettek, jót tett mindkettőjüknek. 
Frank melléje kanyarodott. 
-  Gondoltam, hogy korábban itt talállak ma! Furdal a lelkiismeret? 
-  Bizony. 
-  Nincs miért. Tegnap este, miután eljöttem tőled, idehajtoltam. - A férfi 
leállította a motort és kiszállt. - Ne harapdáld a szád szélét, minden rendben van! 
Semmit sem látni már a kárból. 
Catherine a kulcscsomóját babrálta. 
-  Hogy jutottál be az épületbe? 
-  Az egyik földszinti lakás hátsó tolóajtaján át. A teraszajtó kiemelésével 
akármelyik betörő könnyen bejut. 
-  Akkor ki kell találnunk valamit, hogy biztonságosabb legyen. így ki-be 
mászkálhat bárki, ha éppen kedve tartja. - A lány elővette a jegyzettömbjét, és 
felírt valamit. - Csoda, hogy eddig nem loptak el semmit. Van más trükk is, amit 
én nem ismerek? 
Frank visszatartotta a könyökénél fogva, mert látta, hogy belelépett volna egy 
deszkából kiálló szögbe. 
-  Például az, hogy nézz a lábad elé vagy ne mászkálj, ha éppen írnod kell! 
-  Köszönöm! Általában szoktam a lábam elé nézni. 
Catherine érezte a férfi arcvizének kellemesen fanyar illatát, és jólesett a közelsége, mégis elhárító mozdulatot tett. 
-  Majd jobban figyelek. 
A férfi fürkészően az arcába nézett. 
-  Valami baj van? 
-  Nincs. - A nap közben magasabbra kúszott, és Catherine-nek be kellett 
hunynia a szemét, amint felnézett Frankre. - Vannak dolgok, amelyekre ügyelni 
kell. Mit szólnának az emberek, ha azt lámák, hogy az ellenőrző körutamon segítségre szorulok? 
Ez a mondat szíven találta a férfit. Sharon is kényesen ügyelt arra, hogy mit 
tarthatnak róla az emberek. 
- Máskor inkább hagyom, hogy szögbe lépj! 
-  Azért írják elő, hogy védőcsizmát használjunk - válaszolta Catherine közömbös hangon, és önkéntelenül a férfi fejére pillantott. 
-  A védősisakot most az egyszer a kocsiban hagytam. Végül is nem hiányzik. 
Mi történhetne egy befejezett épület mellett? -jegyezte meg Frank. - De felrakhatom, ha ez téged boldoggá tesz. 
-  Nem erről van szó! - Catherine becsukta az ajtót. Boldoggá az tett, gondolta, 
amikor tegnap a meccs után átkaroltál és búcsúzóul gyengéden homlokon csókoltál. - Az előírásokat nem én találtam ki. De engem azért fizetnek, hogy betartassam őket. 
Franknek már a nyelvén volt egy epés megjegyzés, de letett róla és sarkon 
fordult. 
-  Megyék, nekem is van dolgom! - mondta visszapillantva a válla fölött. 
Catherine tanácstalanul nézett utána. 
-  Frank! - Tulajdonképpen nem is tudta, mit mondjon. 
-  Tessék! 
-  Lenne kedved munka után beugrani hozzám? 
A férfi halogatta a választ. Túl bonyolult ez a kapcsolat. Catherine McGillis 
finom kioktatlsa, ha egyáltalán annak mondható, mélyen sértette. Büszkesége azt 
súgta, hogy meneküljön, amíg nem késő! 
-  Talán... - válaszolta szenvtelenül. 
-  A tegnapi nyereményeddel adós maradtam - próbálta emlékeztetni Catherine a kellemesebb órákra, de a férfi arca közömbös maradt. - Jó munkát! 
-  Neked is! 
-  Eszméletlen! - motyogta magában Catherine. Ha így kezdődik egy nap, mi 
jöhet ezután? Talán elnézőbb lehetett volna, ami a sisakot illeti. Talán most az 
egyszer nem kellett volna szólni. 
Belépett a házba és körbeszimatolgatott. Friss festék és új szőnyeg szaga terjengett a levegőben. 
-  Most az egyszer? - mormogta és tagadólag rázta a fejét. - És ha majd más 
előírást is megszeg? Miért tennék kivételt vele? Vagy nézzem el az embereinek, 
ha mondjuk egy pisai ferde tornyot építenek ide? 
-  Nem! - szólalt meg Frank a háta mögött. 
Catherine összerezzent. 
-  Te jó ég! De megijesztettél! 
-  Nem állt szándékomban - fogta meg a karját a férfi. - És sajnálom, hogy a 
védősisak miatt hepciáskodtam. 
-  Kegyeskedem megbocsátani! - mondta Catherine mosolyogva. 
-  Hallottam, amit magadban mondogattál, és rájöttem, hogy igazad van. Te 
csak a munkádat végzed. Ennek a barátságunkhoz semmi köze. 
-  Csitt! - A lány Frank szájára tette az ujját. - Igazad van. Néha magam is 
nevetséges dolognak találom, hogy védősisakkal mászkálunk kész épületekben. 
-  Mit szólnál, ha az előbbi talán helyett határozott igent mondanék? 
Catherine olyan lelkesen bólintott, hogy a sisak lecsúszott az arcába. A férfi 
visszatolta, és átkarolta a derekát. 
-  Szeretném ezt a napot elölről kezdeni: jó reggelt, Catherine. 
-  Szia, Frank! 
-  Mondtam, hogy csodálatosan nézel ki ma? - Magához szorította a lányt, 
hogy ingén át érezte testének melegét. - Van valami előírás, amely tiltja munkatársaknak a csókolózást? 
-  Amikor az előírások... amikor azok készültek... nők még nem lehettek építésvezetők... 
 atherine alig bírt egy épkézláb mondatot kinyögni, fejében csak úgy lüktetett 
a vér, elég volt az egyensúlyára vigyáznia. 
-  Szóval nincs előírás, amely tiltaná, hogy most és itt, ebben az üres szobában 
megcsókoljalak? 
Catherine felcsúsztatta az ujjait a férfi gallérjára, és a szemébe nézve megkérdezte: 
-  Hát megcsókolsz végre, vagy nem? 
Amikor aztán Frank magához ölelte és megcsókolta, jobban mondva csókot 
lehelt az ajkára, a lány testén reszketés futott át. Ma este, gondolta Frank, ma este 
a karomban fog reszketni, de most itt meg kell állnom! Nem akarom, hogy mindketten elveszítsük a fejünket. 
Leeresztette a karját. 
-  Nézzük meg, mi a helyzet a tűzkárral! 
Catherine tágra meredt szemmel bámult rá. Ez lett volna egy csók? Mást várt. 
Olyan csókot, amelytől kicsúszik a lába alól a talaj. Ahhoz képest, hogy ő milyet 
adott a férfinak szombaton a szülei előtt, ez nem volt több, mint Brute reggeli 
hízelgő nyalogatása. 
-  Látod, minden rendben van - vezette Frank végig a fürdőszobán. - Senki 
sem gondolná, hogy itt tegnapelőtt tűz volt! 
Catherine-nek nem kis erőfeszítésébe került, hogy lásson is valamit. Teljesen 
kábán követte Frankét. 
A férfi lehajolt, hogy megtapogassa a helyreállított falat. Feszülő farmerjáról 
a lány alig tudta levenni a szemét. Frank felegyenesedett és Catherine-re nézett. 
-  Kár, hogy nem láttam, ki a tettes - magyarázkodott, mert azt hitte, a fények 
a lány szemében az esettel függenek össze. 
-  Van valami elképzelésed, hogy ki tehette? 
-  Máig sem hiszem, hogy bárki is szándékosan tette. 
-  És ha mégis? - kérdezte gyanakvóan a lány. 
-  Akkor sem találod meg. 
-  Legközelebb elkapom. 
-  Csak légy óvatos! Ha szándékosan tette, akkor ez az ember veszélyes. Elhiszem, hogy fontos neked a társaság, de az életedet nem szabad kockáztatnod 
miatta! ígérd meg, hogy szólsz nekem, és elfogadod a segítségemet! 
Catherine mosolyogva válaszolta: 
-  Megígérem! 
7. FEJEZET 
-  Hilda Catherine McGillis, kapcsold ki azonnal az üzenetrögzítőt és vedd fel 
a kagylót! Úgyis tudom, hogy otthon vagy! 
Catherine visszahallgatta a szalagot, miközben kicsomagolt. Frank bármelyik 
pillanatban megérkezhet, s a csokoládétorta még nincs a sütőben, sőt a mártást 
sem készítette el. Mindegy, akkor is jobb lesz, ha az anyját mindjárt visszahívja, 
mert ő aztán úgysem fogja feladni! 
Brute settenkedett oda a lányhoz szájában a pórázzal, s felhívásnak beillő vakkantásokkal tette le a gazdi lába elé. 
-  Most nem! - Catherine lehajolt a pórázért és az asztalra rakta, majd a telefon 
után nyúlt. - Menj és játsszál a labdáddal, most nem mehetünk sétálni! - mondta 
és tárcsázni kezdett. 
-  McGillis! - hallotta az anyja hangját. 
-  Csók, anyu! Éppen most értem haza. Bevásárolni voltam. Mi újság? 
-  Arról a cirkuszról akartam veled beszélni, amit szombaton rendeztél. 
-  Én? - Catherine nem akart hinni a fülének. - Mi ez, családi összeesküvés 
ellenem? 
-  Senki sem esküdött össze ellened. 
-  Nem ellenem, hanem a vendég ellen, akit a te unszolásodra vittem magammal. Még most sem heverte ki a hűvös fogadtatást. 
-  Csodálom, mert nálunk még mindig párásak az ablakok a leheletünktől. 
Tudtad jól, hogy az üveghez tapadva figyeltünk benneteket. 
Catherine előkotorta a konzervnyitót, hogy felbontsa a rákkonzervet. 
-  Nem kellett volna leselkedni! 
-  Ne légy szemtelen! Az anyáddal beszélsz. 
-  Te pedig a felnőtt lányoddal. 
Mialatt az anyja hallgatott, Catherine megkóstolta a mártást. Egy kis mustárt, 
tejfölt és egy kevés paprikát tett még bele. 
-  Bocsánatot kell kémetek Franktői - mondta, s bár hallotta, amint anyja felháborodva kapkod levegő után, nyugodtan folytatta: - Csak nem te fogod kiválasztani a barátaimat, anya? 
-  Csak a javadat akarom! 
-  Akkor hagyj békén, kérlek! Okulni fogok a saját hibáimból is. 
-  Azt gondolod, tétlenül fogom nézni, ahogy a vesztedbe rohansz? Mégis mit 
képzelsz rólam? 
-  Te vagy a legjobb anya a világon, de túlzásba viszed a gyámolítást! Miért 
rohannék a vesztembe, ha Frankkel horgászni megyek? 
Még egy kis vizet, tojást, aztán vajat a tepsibe... Catherine közben hol a hűtőbe 
nyúlt, hol az asztalon tett-vett. 
-  Olyan férjet keressél, akinek biztos jövedelme van! Azt hiszed, örülnék, ha 
azt lámám, hogy állandóan be kell osztanod a pénzedet, mint ahogy ezt én tettem? 
Annyira nagy bűn, hogy azt szeretném, ha a lányomnak könnyebb élete lenne, 
mint nekem volt? 
Catherine felütötte a tojást. 
-  Szereted apát, ugye? És nem ez a legfontosabb? 
-  Éppen erről akartam beszélni veled, mielőtt késő lesz! Legalább olyan egyszerű beleszeretni egy rendezett életű tisztviselőbe, amilyen például Bradley, mint 
egy ácsba. 
-  Ha annyira odavagy ezért a Bradleyért, miért nem veted ki rá a hálót magad? - dohogott Catherine. 
-  Ez nevetséges! 
-  Végre egy véleményen vagyunk. Én is nevetségesnek tartom. - Kihasználva 
a csendet, folytatta: - Távol áll tőlem, hogy boldogtalanná tegyelek, anya, de 
vendéget várok és... 
-  Azt a Frankét? 
-  Ha mindenáron tudni akarod, igen, őt! És bármennyire meg tudom érteni az 
aggályaidat, hozzá kell szoknod, hogy a saját életemet élem! 
-  Ezt még meglátjuk, kisasszony! 
Catherine sóhajtott. Az anyja éppen olyan hajthatatlan, mint ő. Ha most nem 
hagyják abba ezt a beszélgetést, nagyon megbánhatják még mind a ketten. 
-  Leteszem a telefont, mert nem leszek kész, mire jön. 
-  Kész, mivel? 
-  Tusolnom kell, és átöltöznöm. Apát is puszilom. 
Catherine-nek egyáltalán nem volt lelkiismeret-furdalása, amikor sürgősen letette a telefont. Megszagolta a virágokat, amelyeket szombaton kapott. Remélte, 
hogy Frank érzései legalább annyira mélyek és őszinték, mint az övéi. Mintha 
mondott volna ugyan egyszer valami olyat, hogy a szerelem nem fér össze a 
barátsággal. De reggelre csak megváltozik talán a véleménye?! 
Húsz perccel később már frissen mosva fésülgette lágy hullámokba a haját. 
Aztán piros csipkebugyiban a szekrény elé lépett, és elővette élénkpiros ruháját, 
amelyet még nem volt alkalma eddig felvenni. 
-  Na, hogy tetszem? - kérdezte az ágya előtt lapító kutyájától, de az csak 
ásított. Catherine hátul derékig kivágott ruhája nemigen érdekelte. 
Már csak a magas sarkú piros szandál maradt hátra. Méregdrága volt, de megéri: csodálatosan szép. 
Catherine az órára nézett. Fél nyolc. Nem beszélték meg pontosan az időt, de 
úgy gondolta, nyolc körül jön majd Frank, tehát van még egy félórája Brute-ra. 
-  Na, gyere! Sétálunk egyet! 
Frank újra csengetett, de nem mozdult senki. Arra gondolt, hogy a lány biztosan Brute-ot vitte ki a levegőre. Lenyomta a kilincset. Az ajtó nem volt bezárva, 
így hát Frank tétovázva átlépte a küszöböt. 
-  Catherine! 
A konyha felől csokoládé illata csapta meg az orrát, és hallotta a jelző ketyegését. Messzire nem mehetett Catherine. Kikapcsolta az órát és kinyitotta a sütő 
ajtaját. Összeszaladt a nyál a szájában. Dél óta jóformán semmit nem evett. 
-  Jobb lesz, ha kiveszlek innen! - mormogta, és kihúzta a tepsit a sütőből. 
Korgott a gyomra. Ha már megmentette az elégéstől ezt a finomságot, csak 
nem szól Catherine érte, ha meg is kóstolja. Leszelt egy darabot a még gőzölgő 
kalácsból, beleharapott, de nyomban felszisszent, mert megégette a száját. 
-  Frank, te vagy? - kiáltott Catherine. Elengedte a kutyát. - Keresd meg 
Frankét! 
Észrevette a barna papírzacskót a verandán. Biztosan Frank állította ide. Beviszem, gondolta, de egy pillanattal később mégis letett róla. Hogy nézne ki a hóna 
alatt egy papírzacskóval? Felvette a legszebb mosolyát, amelyet a fogmosás közben szorgalmasan begyakorolt, és belépett a konyhába. De minden hódítási művészetét elfelejtette, amint meglátta a férfit. Éppen háttal állva a száját hűtötte a 
mosogató felett. Nagyon jól nézett ki a sötétszürke nadrágban meg a fehér ingben. 
-  Szia, Frank! 
-  Ne haragudj, de torkoskodtam egy kicsit... - kezdett rá a férfi, ám menten 
a torkán akadt a szó, amint Catherine-t meglátta. A lány lenyűgözően festett. 
-  Ellenkezőleg! Jól tetted! 
Frankén a kicsit meglazított piros nyakkendő is remekül állt. Ha az anyám így 
látná! - villant át Catherine agyán. Rendesen felöltözve legalább olyan jól mutat, 
mint farmerben. És a cipője fényesebb volt, mint Bradleyé. 
Frank elindult felé, s Catherine tudta, visszavonhatatlanul és kétség nélkül 
tudta, hogy kívánja, hogy egyedül ő kell neki, és senki más! Megperdült Frank 
előtt, hogy a férfi láthassa, milyen gonddal öltözött fel a kedvéért. Karnyújtásnyira 
tőle megállt. Mozdulatlanul néztek egymásra. 
-  Mégiscsak meg kellett volna vennem neked azt a fülbevalót, amit láttam - mondta Frank, miközben a karját felé nyújtotta. 
-  Nem kell ajándék, Frank! 
-  Megpróbáltam a barátod lenni. 
-  Tudom. 
-  De többet akarok! - Frank tenyerébe fogta a lány arcát. - Ma reggel annyira 
megkívántalak. Minden önuralmamat össze kellett szednem, hogy ne úgy csókoljalak, ahogy szerettem volna. 
-  És ahogy én szerettem volna! - Tűsarkú szandáljában Catherine majdnem 
olyan magas volt, mint a férfi. - Akkor csókolj meg most úgy, ahogy mindketten 
szerettük volna! 
-  Catherine, szívem! Én nem érem be csókkal! 
-  Remélem is! - nevette el magát a lány. 
-  És Brute, az őrződ? 
-  Alszik, mint mindig séta után... Frank? 
-  Tessék? 
-  Olyan izgatott vagyok - vallotta meg a lány. - És te? 
-  Én is. 
Catherine megfogta a férfi kezét, megcsókolta és a hálószoba felé húzta. 
-  Hát te miért vagy izgatott? 
-  Jobb férfit érdemelnél. - Volt valami, amit Frank még nem mondott el: 
Sharon nem volt elégedett vele az ágyban. - Nem vagyok éppen a világ legjobb 
szeretője! 
-  Akkor jó. 
-  Mi ebben a jó? 
-  Kicsit féltem, mert olyan kevés a tapasztalatom. Te mégiscsak házas voltál, 
előnyöd van velem szemben. - Ha beavatsz a titkaidba, gondolta Catherine, talán 
rendbe lehet hozni mindent. Annyira szeretnék segíteni. 
Frank megállt az ajtóban. Mély lélegzetet vett. 
-  Sharon szerint pocsék szerető vagyok. 
A lány kereste a megfelelő szavakat. Vajon mit érezhet egy ember, amikor 
ilyet mondanak neki? Sharonnak nyilvánvalóan sikerült az önbizalmát teljesen 
összetörni. Egy pillanatig gyűlöletet érzett a férfi elvált felesége iránt. 
-  Talán csak azért mondta, mert bántani akart. 
Frank nem szólt semmit, és Catherine elkeseredve azon töprengett, hogy mivel 
tudná még bátorítani... vagy mit tehetne... Kisujját a férfi mutatóujjába akasztotta 
és maga után vonta, másik kezével meg lehúzta ruhája cipzárját, és egy vállrándítással levetette. 
-  Csak az a fontos, hogy lefekszel velem! 
Frank ránézett a lányra. Olyan szép volt, olyan kívánatos, hogy be kellett csuknia a szemét, mert elsöprő erővel tört fel benne a vágy. 
-  És ha... - Megköszörülte a torkát. - És ha Sharonnak mégis igaza volt? 
-  Kedvesem, valamiha mindenben van. Kockázat nélkül nem megy semmi. 
És ha szeretjük egymást, ez lesz talán a legcsodálatosabb, leglélegzetelállítóbb 
élmény, amelyben valaha is részed volt. Nem gondolod? 
-  És ha nem? Mármint neked nem az lesz? 
-  Akkor sem adjuk fel! Újra meg újra megkíséreljük... 
Frank még mindig nem volt egészen biztos magában. De azt is tudta, hogy 
élete legnagyobb hibáját követi el, ha megfutamodik attól, amire mindketten 
annyira vágynak! 
Csókolózni kezdtek. Frank kívánta Catherine-t, jól érezte magát vele, évek óta 
nem volt ilyen boldog. Catherine is viszonozta a csókját, lágyan és gyengéden, s 
érezte, hogy a férfi egyre követelőzőbb. Szájával az alsó ajkát harapdálta, és nyelvével az övét kereste. Aztán csókjaival az arcát, nyakát borította. 
-  Csodálatos vagy, drágám, minden képzeletet felülmúlsz - nyögte zihálva 
Frank. 
-  Sok a ruha rajtad - súgta Catherine. - Nem boldogulok az inggombokkal. 
Segíts! 
A férfi kioldotta a nyakkendőjét, kigombolta az ingét, és ruhadarabjai egymást 
követték a földre. Ez a néhány másodperc óráknak tűnt a számára, és szomjasan 
újra a lány ajkát kereste. 
Catherine a bőrén érezte forró leheletét. Vágy és szenvedély volt Frank minden 
simogatásában. Kezével a keblét kereste, és ujjaival körülsimogatta a keményedő 
mellbimbókat. Catherine az ujjait a férfi hajába túrta. Szíve egyre hevesebben vert 
a testét lázban tartó vágytól. 
A férfi csókjai a mellén, a hasán és egyre lejjebb érték. 
-  Frank! Frank! - Catherine hangja fátyolos lett a boldogságtól, teste remegett 
a vágyakozástól, de némi félelemtől is. 
-  Ne félj, nem tennék soha olyat, amit te nem akarsz - mondta Frank, mert 
észrevette, amint a lány a térdeit önkéntelenül összeszorította. Ajkával, kezével 
és testével gyengéden késztette rá, hogy az övé legyen. 
Ez a világ Catherine-nek olyan idegen és ismeretlen volt. A szüzességét az 
egyetemen vesztette el, de inkább csak kíváncsiságból. Az igazi szerelemben még 
nem volt része. Nem volt tapasztalata. 
Frank szerette volna látni, hogyan ömlenek el a lányon az érzékiség hullámai, 
de érezte, hogy elhatalmasodó szenvedélyén nem sokáig bír úrrá lenni. Catherine 
forró volt, és Frank látta az arcán, érezte egyre szaporább sóhajaiból, hogy kész 
már összeforrni vele. A lány ajka szétnyílt, de szó helyett csak egy forró, boldog, 
elnyújtott nyögést hallatott. 
Érezte, amint a férfi testét remegés hatotta át, s ez felemelte őt olyan magasságokba, amilyenekre legmerészebb álmaiban sem mert volna gondolni. Egy pillanatra megszűnt számukra a világ. Feloldódtak a végtelenben. 
8. FEJEZET 
Catherine Frankhez simult és ábrándosan gondolt az elmúlt órákra. Nem is 
emlékezett rá, mikor érzett utoljára ilyen belső békét. Megsimogatta Frank rajta 
nyugvó karját, amely a biztonság érzetével töltötte el, és szorosabban hozzábújt, 
hogy testének melegét jobban élvezhesse. 
Frank csukott szemmel feküdt, de Catherine érezte, hogy ébren van már. 
Szájának kemény vonása eltűnt, homlokán a ráncok kisimultak. Szinte megfiatalodott. 
-  Mióta vagy ébren? - kérdezte elpilledve a lány mellét, csípőjét simogatva, 
majd lábát átvetve rajta szorosan magához vonta. Úgy érezte, mintha megszokott 
dolog volna már Catherine-nel egy ágyban feküdnie. 
-  Nem régen - válaszolta Catherine, és tudta, hogy a férfi vár valamire, valami 
elismerésfélére, és ezt szívesen meg is tette. - Csodálatos voltál, Frank! A mennyországban éreztem magam. 
-  Amikor összerezzentél, attól féltem, hogy fájdalmat okoztam neked. 
Catherine nevetve húzta végig ujját a férfi szemöldökén. 
-  Még sosem éreztem magam ilyen felhőtlenül boldognak! 
Frank is elnevette magát. Akkor mégsem én vagyok a legpocsékabb szerető, 
gondolta, ám ekkor hirtelen maró éhség kerítette hatalmába. 
-  Úgy ennék valamit - vallotta be zavartan. - Tegnap dél óta egy falat sem 
ment le a torkomon. 
-  Csokoládétorta egy pohár tejjel megfelelne? - érdeklődött Catherine, és már 
indult volna. 
-  Hohó, várjunk csak! Azért nem ez a legfontosabb - húzta magára a lányt 
Frank -, hanem ez. - Ujjait Catherine sátorként ráhulló hajába fúrta. - Aztán 
ez - és megcsókolta. - Eddig nem is tudtam, milyen bőkezű volt velem a természet, amikor a férfiaknak az erőt osztogatta. 
-  Nocsak! 
-  Bizony! Nem bírnám megállni, hogy reggeli helyett ne szeretkezzem veled, 
ha nem lennék ilyen erős. 
-  És persze ha nem lennél olyan éhes - csipkelődött Catherine. - Később 
visszatérünk még az erőnlétedre. Rendben? 
-  Megígéred? 
A lány bólintott. 
-  Megígérem - mondta, és a szájára hajolt. 
-  Nem akaszthatom a cserepeket a levegőbe! - panaszkodott barátságtalanul 
a tetőfedő Franknek. 
-  Úgy tudom, hogy tegnapra várták a tetőgerendát - méltatlankodott Buck 
Jones, aki a tetőszigetelésért felelt. 
Frank nem tudott a megbeszélésre odafigyelni. Még mindig rabja volt az elmúlt éjszaka élményének, Catherine illatának. A lány megtartotta az ígéretét, s 
amikor másodszor is szeretkeztek, önkívületében egyre az ő nevét ismételte. 
-  Mr. Collins! - riadt fel most Frank Catherine hangjára. - Nem tud valamit 
a tetőgerendákról? - A lány figyelmét nem kerülte el, milyen szórakozott Frank. 
Igaz, teljesen meg tudta érteni, mert neki éppúgy nem csekély erőfeszítésébe került, hogy a feljegyzéseivel foglalkozzon, és ne őt bámulja. 
-  Felhívtam már a fűrésztelepet. A teherautók a tetőgerendákkal alighanem 
úton vannak, és legkésőbb délutánra itt lesznek - válaszolta ábrándozásából felriadva a férfi. 
-  Még jó, hogy az emberei olyan gyorsak - dörmögte Buck maga elé. - Az 
ereszcsatornák is készen lesznek, Mr. Flint? 
-  Hát persze! - válaszolta barátságtalanul a megszólított. 
-  Behozzuk a késést az embereimmel, ha szükség lesz rá - ajánlotta fel Frank. 
-  A maga emberei jól bánnak a szöggel meg a kalapáccsal, de a csatornákért 
engem vesznek elő, ha valami hibázik. Maga is tudja, hogy mindig az alvállalkozókon csattan az ostor. 
Egyetértőleg néztek össze mindnyájan, kivéve Frankét és Catherine-t. 
-  Az Aranypart nagyvonalúan bánik a pénzünkkel - jegyezte meg Bruno különösképpen azzal a tizenöt százalékkal, amit visszatart, amíg mindennel el nem 
készülünk. 
-  Tartozik maguk közül valakinek? - kérdezte Catherine. 
-  Még nem. De ami késik, nem múlik! - emelte fel a hangját Bruno. 
-  A társaság jó munkáért jó pénzt fizet maguknak - nyugtatta őket Catherine. - Ha a határidőket betartják, nem kell aggódniuk a tizenöt százalék miatt 
sem! 
-  És mi az igazság abból - kérdezte újra Bruno -, hogy anyagi gondjaik 
vannak? 
-  Van valakinek ki nem egyenlített számlája? - nézett körül a jelenlévőkön 
Catherine. Mindegyikük a fejét ingatta. - Akkor egyelőre hagyjuk a cég anyagi 
helyzetét. Nekem más bajom van. - Belenézett a jegyzeteibe és folytatta: - Az 
elmúlt héten valaki tüzet okozott az egyes épületben. - Végignézett az arcokon, 
de nem látott mást, csak kíváncsiságot és meglepetést. - Szerencsére nagyobb baj 
nem történt, és már helyre is hozták. Sajnálatos módon későn értesültem a dologról, remélem ez máskor nem fordul elő! 
Tekintetével most azokat kereste, akik az ablakokat és ajtókat építik be. 
- Szeretném, ha biztonságosabbak lennének a teraszajtók! Ahogy most vannak, bárki könnyen be tud rajtuk menni. - Kis szünet után nyomatékkal mondta: - Mindenki csináljon rendet maga után, szedjék össze a tűzveszélyes 
hulladékot! Arra pedig minden vállalkozó ügyeljen, hogy az emberei csak a kijelölt helyeken dohányozzanak, és ne dobálják el a csikkeket! Ez minden... ha nincs 
valakinek még mondanivalója. 
A társaság szétszéledt, Frank pedig a többiekkel tartott, ami kissé rosszulesett 
a lánynak. Bár maga is eltökélte: az építkezésen továbbra is azon lesz, hogy mindenkivel megtartsa a három lépés távolságot. Néha az volt az érzése, a férfiak csak 
arra várnak, hogy valamivel felsüljön. Sőt! Többen el is követtek sok mindent 
azért, hogy ez bekövetkezzen. 
Miért kell ennek így lennie? Vajon mindenütt ez van, ahol egy nő a férfiak 
által uralt területre beteszi a lábát? Vagy mindez csak neki szól? De hát ő igyekezett mindig igazságos lenni. Szeretett volna megfelelni a beosztásának, és elvárta, 
hogy minden az előírások szerint történjék. Igen ritkán emelte fel a hangját. De 
az is igaz, hogy nem rejtette véka alá az elégedetlenségét sem. Arra kiváltképpen 
ügyelt, hogy nőiességét ne használja fegyverként a férfiakkal szemben. Tudta, 
mennyire nevetségessé válhat ezzel bármikor. 
Catherine felsóhajtott. Ideje volt, hogy megkezdje a napi szokásos ellenőrző 
körútját. A tetőgerenda-szállítmány késlekedése kitűnő alkalmat adott arra, hogy 
Frankét megkeresse. Ő pedig olyan nő volt, aki ritkán szalasztotta el a kedvező 
alkalmat. 
Frank felhívta a Butler Mills fűrészüzemet Georgiában, de hiába csengett ki a 
telefon, senki nem vette fel a kagylót. Különös. Frank az órájára nézett. Talán 
ebédszünetet tartanak. A biztonság kedvéért - hátha félretárcsázott - újra megpróbálta, de hiába. 
Mivel először dolgozott ekkora megbízáson, a szállító cégeknél még nem volt 
hitele, s így az elvégzett munkáért a pénzt az Aranypart a fűrészüzemnek utalta 
át. Szokásos eljárás volt ez, a szállító cégek így biztosították be magukat. A fűrészüzem aztán általában hétfő délig küldte meg neki a különbözetet az építkezésre, és ő aztán ebből fizette ki az embereit. 
Amikor most a telefonnál várt, Frank remélte, hogy ezúttal sem lesz másképp. 
De mivel a fűrészüzem csak nem jelentkezett, aggódni kezdett. Majd később újra 
megpróbálom, gondolta. Addig elhozom az átutalásomat az irodából. 
Megdobogtatta a szívét, hogy láthatja Catherine-t. Nagyon kellemetlen volt 
hallania azokat az otromba megjegyzéseket, amelyeket a férfiak Catherine-re tettek a reggeli megbeszélés után. Nem lett volna semmi értelme ökölre menni velük, 
de azért néhány szóval megpróbálta a lányt védelmébe venni Flinttel és Brúnóval 
szemben. McGillis kisasszony selyemfiúja  hallotta a háta mögött a csúfondáros hangokat. Nem mintha érdekelte volna, hogy ez a két mákvirág hogyan vélekedik róla. Nélkülük csak könnyebben menne a munka az építkezésen. 
-  Üdv Geraldine, hogy van? - lépett be az iroda ajtaján Frank. 
-  Sokkal jobban, hogy láthatom! 
Franknek nem hízelgett a titkárnő üdvözlése, mert Geraldine minden férfival 
úgy viselkedett, mintha rögtön az ágyba akarna bújni vele. Benézett a nyitott ajtón 
Catherine szobájába, de csalódottan állapította meg, hogy a lány nincs a helyén. 
-  Megjött már a posta? 
-  Igen, de magának nincs semmi. Ha a főnöknőt keresi, éppen kiment. - Geraldine közelebb intette: - Magát keresi! 
-  Van valamilyen nyomós oka rá? 
-  Nincs - tette keresztbe a nő a lábát olyan mozdulattal, hogy félreérthetetlen 
legyen kihívó viselkedése. 
-  Még sok dolgom van - fordult ki Frank sietve. - Később visszajövök az 
átutalásért. 
-  Remélem is - válaszolta Geraldine negédes hangon. 
Ez a lehetetlen nőszemély egyszer még az ágyába húz! - törölte meg homlokát 
Frank, most már az ajtón kívül. 
A legkisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a titkárnővel szórakozzon. 
Pedro, a munkavezetője leesett az állványról, és agyrázkódással kórházba szállították. A fűrészüzem továbbra sem jelentkezett. Frank nem tudta mire vélni, hogy 
még mindig nem érkezett meg a pénze. A tetőgerenda-szállítmánynak se híre, se 
hamva. S hogy az öröme teljes legyen, kocsija kereke is leeresztett, mert szögre 
futott rá. 
Amikor este nyolckor végre hazaért, szeretett volna inkább Pedro helyett 
csak agyrázkódással kórházban feküdni. Szeretett volna gyötrő gondjaitól megszabadulni. A mennyezetet bámulta az ágyán fekve, és lassan kezdte magát kicsit 
könnyebben érezni. Az időmajdmindent megold: Pedro felgyógyul, a fűrészüzem 
is jelentkezik, megjön a pénze és a tetőgerendák is befutnak. 
Bekapcsolta a televíziót, itt volt a hírek ideje. 
-  Második napja sztrájkolnak a fűrészüzem alkalmazottai a georgiai Crossroadsban - hallotta a bemondót. A képernyőn egy táblát vivő ember tűnt 
fel. - Minden valószínűség szerint fizetésemelésért folyik a harc - folytatta a bemondó -, de a Butler Mills cég vezetője ez idáig minden felvilágosítás elől elzárkózott. 
Frank a telefon után nyúlt, idegességében összeszorult a gyomra. 
-  Catherine? Hallottad  híreket? 
-  Mit gondolsz, van esély rá, hogy a fákat még a sztrájk kitörése előtt útnak 
indították? 
-  Kétlem. De megtennéd, hogy megkérdezed az Aranypartnál, átküldték-e 
már a járandóságomat? Ha nem, állítsanak le minden átutalást és egyenesen nekem juttassák el a pénzt. 
-  De Frank! Neked van szerződésed a fűrészüzemmel. 
-  Ez azt jelenti, hogy nem avatkozol be... vagyis hogy a társaság nem avatkozhat be? 
-  Törvényesen... 
-  Catherine! A cégnél van a pénzem és a fám is. Szükségem van a gerendákra! 
Mindenképp segítenem kell, gondolta Catherine. 
-  Találunk megoldást, Frank! Felhívhatom a cégnél Ken Shane-l, hátha van 
a fűrészüzemmel kötött szerződésedben valami kiskapu. 
-  És addig mit mondjak a tetőfedőknek? 
-  Ők még dolgoznak a négyesen, és az ötössel sem készültek el. Szóval nagyjából egyheti munkájuk van hátra. Nincs olyan fűrészüzem, amelyik hitelbe szállítana neked? 
-  Próbálkoztam másutt is, mielőtt a Butler Millshcz mentem. De tudod, hogy 
ez az első ilyen nagyságrendű megbízásom, és nem ismernek még annyira! 
-  Lehet, hogy eltúlozzuk a bajt. Várjuk ki, mit csinál a Butler Mills. 
-  Sajnálom, hogy neked is gondot okozok! 
-  Erről te nem tehetsz, Frank! Ez nem a te hibád! 
-  Ezt az Aranypartnál nem így fogják fel. A szerződésemben van egy pont 
arra az esetre, ha nem teljesítem, amit vállaltam. Ennek értelmében pedig ki kell 
tenned a szűrömet, amennyiben nem szerzek valahonnan tetőgerendát. 
Catherine olyan szívesen megígért volna neki mindent, amit hallani szeremé, 
de nem tette. 
-  Csak kitalálunk majd valamit, mielőtt ez bekövetkezne. Kell lennie valamilyen megoldásnak. 
-  Persze! Majd kivágjuk a kertemben a fenyőt, és magunk fűrészeljük fel 
gerendának. Gondolod, hogy bárkinek is feltűnne, ha hiányzik itt-ott néhány fa? 
Frank gúnyos megjegyzése eszébe juttatott valamit a lánynak. Az apja talán 
segíthetne. Nagyon sok üzletembert ismer Houstonban. Azonkívül rengeteg, építkezésről visszamaradt gerendája van raktáron. 
-  Szédületes ötletem támadt! Nem ígérhetek semmit, de tudom, hogy apa 
segíthetne nekünk. 
-  Ugyan, Catherine! Én emlékeztesselek rá, mit tartanak rólam a szüleid? 
Csak örülnének, ha padlóra kerülnék. Bizonyítva látnák, hogy nem vagyok megfelelő hozzád. Köszönöm, de ne fűzzünk hozzájuk reményeket! 
-  Ez csak egy ötlet volt, Frank. Azért meg lehet kérdezni. Vagy nem? 
-  Alszom ráegyet, jó? 
-  Mindent megtennék, hogy segítsek neked! 
-  Mindegyikünk megteszi, ami tőle telik. Jó éjszakát, Catherine! 
-  Neked is, Frank! 
A férfi kábultan tette le a telefont. Legszívesebben itthon maradna holnap. A 
rossz hírek gyorsan terjednek. Catherine selyemfiúja bajba került. Nem is akármilyen bajba! 
-  Végül is nem ő tehet róla, hogy a fűrészüzemben sztrájkolnak - érvelt 
Catherine nyugodt hangon a telefonban. Belül azonban nagyon is fel voltkavarva. 
Az esti beszélgetés után eszébe jutott valami: - Ha nem tudja az átutalást zároltatni, esetleg kifizethetné neki a visszatartott tizenöt százalékot a befejezett munka 
után. 
-  Ha neki kifizetnénk, a többiek is követelhetnék! - ellenkezett Ken Shane, 
az Aranypart területi igazgatója. 
-  Nem kellene ezt az orrára kötni senkinek! Csak ön, Frank és én tudnánk a 
dologról. 
-  És a könyvelés, a pénztár, a főnököm... Ilyen ügyekben nem lehet titkot 
tartani. Mindenkinek lehetnek pénzügyi gondjai, és ha egyszer kivételt teszünk, 
jön majd a többi is! 
-  Ha az alvállalkozók morognának, majd én beszélek velük... 
-  Jó! Nézzük a társaság szempontjából a dolgokat. Mondjuk, kifizetjük 
Collinst, és mégsem tudja a szerződését teljesíteni. Mit csinálunk akkor? 
-  Biztos, hogy teljesíti! Nagyon megbízható, rendes ember. 
-  Catherine, mi nem vagyunk népjóléti intézmény! Minden okunk megvan 
arra, hogy a tizenöt százalékot visszatartsuk! Ebből fizetünk ki más cégeket, ha 
valaki nem tud a kötelezettségeinek eleget tenni. 
-  Ken, én nem alamizsnát kérek ennek az embernek. Ez pusztán méltányosság 
és szívesség lenne a részünkről. 
-  Ha méltányosságot akar, forduljon a fűrészüzemhez. Ha zárolnánk az átutalást, a cég eljárást indíthatna ellenünk. 
-  Szóval a társaság visszatartja Collins pénzét, amiért megdolgozott, ugyanakkor kiteszi a szűrét, és keres helyette másik ácsot? 
-  Egyelőre még szerződésben áll velünk. - Ken kis szünet után folytatta: - Catherine, fogadjon el tőlem egy jó tanácsot! Végezze a munkáját tisztességesen, de ne hagyja, hogy a személyes érzések belekeveredjenek! Lágyszívűséggel és érzékenységgel nem jut messzire. Ha annyi időt tölt majd az építőiparban, 
mint én, látni fogja, hogyan mennek cégek tucatjával tönkre, egyik napról a másikra! Rájön, hogy a saját érdeke a legfontosabb, és nem fog mások miatt aggódni, 
így van ez, akár tetszik magának, akár nem. 
-  Alighanem igaza van. - Catherine hátradőlt a székében. Most jött rá, 
mennyire bizonytalan a saját helyzete is. Ha bármilyen hibát elkövetne, Ken habozás nélkül az utcára tenné. 
Az ablakon keresztül látta Frankét a telefonfülkéből visszatérni. Az arckifejezéséből ítélve megint hiába próbálkozott. 
-  Geraldine, hívja ide Frankét! 
-  Maradjak a közelben? - kérdezte felélénkülve a titkárnő. - Csak azért, hátha 
tolakodó lesz... 
-  Geraldine, ma nem vagyok vevő a vicceire, rettenetes fejfájás gyötör. 
-  Összefügg ez azzal, hogy Frank Collinsnak gondjai vannak a fűrészüzemmel? 
-  Honnan tud róla? 
-  Elvégre központi helyen vagyok, a tévét is rendszeresen nézem, és ráadásul 
még a fejfájásáról is hallok... 
-  Beszélni akarsz velem? - kérdezte Frank az ajtóból. 
Catherine fürkészve nézett az arcába. A férfi fáradtnak látszott, száját egész 
keskenyre szorította össze. 
- Igen. Bejönnél velem az irodába? 
Frank latolgatta már Catherine ajánlatát az apja segítségével kapcsolatban, s 
arra az elhatározásra jutott, hogy azt nem fogadhatja el. Becsukta maga mögött az 
ajtót, és nekidőlt. 
-  Nem engedhetem, hogy a családod keresztre feszítsen miattam csak azért, 
mert segítesz nekem! 
Catherine mélyet sóhajtott. Valahogy meg kell győznie Frankét, hogy itt most 
nem a büszkeségéről van szó. 
-  Frank, engedd meg, hogy segítsek! 
A férfi keserűen felnevetett: 
-  Hidd el, nem tehetem. A sors fintora, hogy két nő van az életemben, s mindegyik törekvő, sikeres, erős. Az egyiket gyűlöltem, mert nem segített, mert öszszetörte a hitemet. A másik - fájdalommal a szemében Catherinre nézett - segíteni 
akar, de nem fogadhatom el, mert az eredmény ugyanaz lenne. Újra kételkednék 
magamban. Egy idő után te is meggyűlölnél, mert meg kellett alázkodnod miattam 
a családod előtt. Nem, Catherine. Köszönöm, de nem! 
Catherine az alsó ajkát harapdálta. Megértette, mennyire fontos Franknek, 
hogy egyedül jusson túl a nehézségein. Mégsem nézheti tétlenül, amikor a megoldás ilyen egyszerű! 
-  Apának rengeteg felesleges fája van. 
-  Nem! - A férfi odalépett hozzá, kezébe fogta az arcát, és mélyen a szemébe 
nézve mondta: - Egyedül kell ezt megoldanom. Hogyan gondoskodhama rólad 
olyan ember, aki magáról sem tud gondoskodni?! 
-  Fontos vagyok neked, Frank? 
-  Tudod, hogy mennyire. Ha te nem lennél, kifizetném az embereimet, öszszeszedném a cókmókomat és már itt sem volnék. Bárhol találnék munkát. Lehet, 
hogy nem ilyen jövedelmezőt, de megélnék belőle, hidd el! 
Catherine hozzásimult, fejét a vállára hajtotta. Frank szorosan átölelte, s a lány 
érezte forró leheletét a halántékán. 
-  Akárhogy döntesz, Frank, én mindig melletted állok! 
9. FEJEZET 
A férfi szenvedélyes csókjában egyszerre volt remény és kétségbeesés. 
Catherine jól sejtette, mi játszódik le a lelkében. Frank olyan erővel szorította 
magához, hogy szeretett volna védekezni, de érezte, mennyire szüksége van most 
rá a férfinak. Megadással elengedte hát magát. 
Frank simogatása gyengédebb, csókja lágyabb lett. Bocsánatkérően követte 
ujjával a lány ajkának szabályos ívét. 
-  Elmehetek este hozzád? 
-  Várlak! - súgta Catherine a fülébe. 
Az iroda közepén álltak egymást átölelve. Értelmetlen, gyengéd szavakat suttogott a férfi a lány hajába, majd arcát kezébe fogva, szótlanul nézett a szemébe. 
Kisvártatva kilépett az ajtón. Catherine magára hagyottan állt a szoba közepén. 
Valamiben Flint, Bruno és a tévések megegyeznek, gondolta Catherine a híreket hallgatva. Szinte élvezik, hogy a fűrészüzemben sztrájkolnak. 
Amikor a szokásos délutáni ellenőrző körútját tette, nem kerülte el figyelmét 
az a káröröm, amellyel Flint és Bruno ecsetelte Frank helyzetét. Sületlen élceket 
faragtak arról, hogy a fiatal ács hiába várja a faszállítókat... 
Csengett a telefon. 
-  Hogy vagy, apa? - ismerte fel azonnal a beszélő hangját. 
-  Köszönöm, jól! - Joshua McGillis kertelés nélkül a tárgyra tért: - Talán 
érdekel téged is, miről pletykálnak mifelénk mostanában? 
-  Tudok a sztrájkról, apa! 
-  A sztrájk nem pletyka, kislányom! A sztrájk tény. Nem erről van szó. Az 
Aranyparttól ellenben az a hír járja, hogy pénzügyi nehézségei vannak. Tudsz 
valamit erről? 
-  Reggel beszéltem telefonon Kennel, de nem mondott semmit. Fogalmam 
sincs róla, tényleg. 
-  Ez érthető is, amikor a ti beruházásotoktól viszik el a pénzt, hogy a dallasiba 
pumpálják. 
Csengettek. 
-  Egy perc, apa! Azt hiszem, Frank érkezett meg. 
-  Jól van! Úgyis akartam vele beszélni! 
 
-  Azt hiszem, nem ez a legmegfelelőbb alkalom... Tudja, mit tartotok róla. 
Nem kellene még sót is szórnod a sebére. 
Brute türelmetlen ugatással ide-oda rohangált a konyha és a bejárati ajtó között. Catherine félretartotta a kagylót és kikiabált: 
-  Gyere be, éppen telefonálok! 
Hallotta, amint az ajtó kinyílik, és kisvártatva Brute rohant be egy csonttal. 
-  Frank az? Ide hívnád, kérlek? - hallatszott a kagylóból. 
Catherine tétovázott. Nem tudta, mit csináljon. Frank egy nagy tölcsér fagylaltot tartott elé. 
-  Egy pillanat! - szólt bele a telefonba, és a férfira nézett. - Apa van a vonalban, és veled akar beszélni. 
-  Kértelek, hogy ne szólj neki! 
-  Nem is szóltam - súgta Catherine. - Ő hívott engem. Hidd el, egy szót sem 
meséltem az ügyeidről! 
Frank átvette a kagylót. 
-  Igen, Mr. McGilíis! 
Catherine a fagylaltját nyalogatva figyelt. Nemhallhatta, amit az apjamondott. 
-  Igen, én is tartok attól, hogy az... 
-  Mitől tartasz? - kérdezte Catherine. 
-  Pszt! Velem akar beszélni - intette le Frank. - Azt mondja, ha kíváncsi vagy 
és mindenáron hallani akarod a beszélgetésünket, később felhív engem otthon. 
Catherine hűvös pillantással mérte végig Frankét. 
-  Gyere, Brute! A férfiak titkolóznak előttünk! - fordult duzzogva az ajtó felé, 
de elnevette magát, amikor Frank egy hirtelen mozdulattal magához rántotta s 
szájon csókolta. 
-  Kimegyek a nappaliba és felhangosítom a tévét! - kiabálta bele apjának 
címezve Catherine a kagylóba. - És ne tégy olyat, amit te sem vennél szívesen 
másoktól - idézte apja szavait, amelyeket annyiszor hallott tőle kislánykorában. 
-  Pimasz kölyök! - hallotta az apját. 
A tévé hangját Catherine ugyan erősebbre állította, de nem tudott az adásra 
figyelni. A telefonbeszélgetésből is csak néhány összefüggéstelen mondatot sikerült elcsípnie, amivel nem tudott mit kezdeni. 
-  Elmegyünk Brute-tal sétálni! - kiáltotta oda végül Franknek, mert képtelen 
volt egy helyben maradni. 
Frank figyelmesen hallgatott. 
-  Megkérdezhetem, hogy nem átutalási szerződése van-e a Butler Mills céggel? - érdeklődött Mr. McGilíis. 
-  Az van. 
-  Ezek szerint pillanatnyilag itt áll pénz és fa nélkül. 
-  Pontosan. 
-  Tegnap egy kis családi kupaktanácsot tartottunk, ami talán érdekelni fogja. 
Tudja, hogy mindnyájan az építőiparban dolgozunk. Nekem már túl fárasztó a 
munka. Szívesebben pihennék sokszor. Például horgásznék, ha sejti, mire gondolok. .. - Frank habozott a válasszal, mert nem értette, hová akar Catherine apja 
kilyukadni. - No de sok beszédnek sok az alja - folytatta az apa. - Jamesnek az 
az ötlete támadt, hogy átvehetné a családi vállalkozásunkban a helyemet... mint 
épületasztalos. 
-  Mr. McGilíis, szeretném arra emlékeztetni, hogy minden pénzemet ebbe a 
beruházásba fektettem. 
-  Tisztában vagyok vele. De gondolja meg, nem tudnánk-e, én és a fiaim, a 
maga mostani helyzetén segíteni. 
Frank összeráncolta a homlokát. 
-  Mielőtt tovább beszélgetnénk, Mr. McGilíis, lenne egy kérdésem, amire 
őszinte választ várok! Catherine kérte rá, hogy nekem ajánlatot tegyen? 
-  Dehogy - nevetett Joshua. - Catherine szívgörcsöt kapna, ha ezt hallaná! 
Ezért kérem is, ne szóljon neki erről semmit. El szoktam menni a beruházás előtt, 
hogy lássam, hogyan haladnak. Láttam egyszer ott  Butler Mills cég teherautóját, 
és most eszembe jutott, hogy bajban lehetnek a sztrájk miatt. 
Frank meg volt győződve arról, hogy Catherine apja ez alkalomból felőle is 
tudakozódott, és örült, mert nem mondhatott rá senki semmi rosszat. 
-  Természetesen nem várom, hogy azonnal döntsön - folytatta Joshua rövid 
várakozás után. - Nem szeretném, ha olyan érzése támadna, mintha Catherine 
miatt akarnám bármire is rávenni! Éppen csak alkalmasnak látszik számomra az 
idő és a helyzet arra, hogy visszavonuljak. Nekem van fám, ami magának kell. 
Magának van szakértelme és tapasztalata, ami nekünk kell ahhoz, hogy a munkát 
tőlem átvehesse. Ésszerűnek tűnik számomra, hogy megállapodjunk. 
-  Efelől nincs kétségem. 
-  Akkor mi aggasztja? 
Frank elhúzta a száját. 
-  A múltkor nem voltak valami barátságosak hozzám. 
-  Nos, minek kerteljek? Catherine-ről is szó esett a legutóbbi családi megbeszélésen... 
Itt van a kutya elásva! - gondolta Frank, s mielőtt Joshua folytathatta volna, 
közbeszólt: 
-  Azt akarják, hogy ne találkozzam többet Catherine-nel. Igazam van? 
-  Nincs értelme, hogy hazudjak, Frank. Ezt fontolgattuk. 
-  Akkor fölösleges is az ajánlatukon gondolkodnom - válaszolta a férfi habozás nélkül. 
-  Szóval nem akar tárgyalni velünk? 
-  Nem, ha ennek Catherine az ára. 
-  Magának tehát fontosabb a lányom, mint a faanyag, amire égetően szüksége 
lenne? 
-  Fontosabb. 
-  Gondolja meg még egyszer, fiatalember! Mit szólna hozzá, ha találkoznánk 
szombaton a horgásztanyán? Talán addigra valamelyik fél változtat a véleményén. 
-  Én biztosan nem. 
-  Jöjjön csak el mégis! Catherine-nek pedig ne meséljen sokat! 
-  Főleg ne az ajánlat második feléről, ugye? - jegyezte meg kissé epésen 
Frank. 
-  Nem szeretném, ha félreértene! Személy szerint semmi kifogásunk sincs 
maga ellen. Mi csak azt szeretnénk, ha Catherine... de ez most nem is lényeges. 
Nem tudná idehívni a telefonhoz? Az anyja szeremé beszélni vele. 
-  Elmentek Brute-tal sétálni. 
-  Talán jobb is így. Akkor hát adja át üdvözletemet, és szombaton folytathatjuk... 
Frank lassan letette a telefont. Valószínűleg éppen most szalasztotta el az utolsó lehetőséget arra, hogy a vállalkozását megmentse. Kinézett az ajtón Catherine 
és Brute után, de nem látta őket sehol. Még hogy Catherine-t egy rakomány fáért 
elcserélje! Ebbe sose menne bele. 
A lánnyal való kapcsolata azért mégis gyakran félelemmel töltötte el. Nem 
őrültség-e olyan nővel elképzelni az életét, aki éppolyan törekvő és sikeres, mint 
Sharon? Eltelik négy-öt év, és aztán, amikor elérte, amit akart, talán lenézi majd 
őt, és felteszi magának a kérdést: hogyan is jutott eszébe feleségül menni hozzá? 
Körülnézett a szobában, hogy komor gondolatait elhessegesse. Tágasnak épp 
nem lehetett mondani a helyiséget, de ízlésesen volt berendezve. A függöny zöldje 
visszaköszönt a kárpit mintájában. A falon hullámzó tengert ábrázoló festmény 
és néhány bekeretezett fénykép lógott. Levette az egyiket. Catherine ötéves lehetett rajta, magasra emelt kezében halat tartott. A másikon Jamesszel együtt volt 
látható, tizenévesen. Mellette a szülők ezüstlakodalmi képe. 
Frank próbálta közéjük képzelni magát, de hasztalan. Ebben a családban nincs 
hely a számára! Mi keresnivalója neki itt? Visszaakasztotta a képet a falra, és 
menni készült, amikor a bejárati ajtó csukódását hallotta. 
A következő pillanatban Brute szaladgálta körül a pórázával. 
-  Hé, lassan, kisöreg, még feldöntesz! 
-  Ez a legújabb mesterkedése - szólalt meg Catherine. - Ha azt akarja, hogy 
 
sétálni menjek vele, addig forog a bokám körül a pórázával, míg egészen rám 
tekeri. 
Mire Catherine lehajolt, hogy a pórázt a kutyától elvegye, az már régen eleresztette és felcserélte a csonttal, amelyet Frank odadobott neki. Catherine kérdőn a férfira nézett. Remélte, hogy elmondja, miért akart az apja beszélni vele, 
-  Ajánlatot tett az apád nekem - szólalt meg Frank. 
-  Hidd el, én semmit sem mondtam neki! 
-  Tudom. Mindenesetre felajánlotta a fáját. 
-  Ó, Frank! Ez csodálatos! - ugrott a férfi nyakába Catherine. - Akkor minden 
rendben lesz! 
-  Talán. Úgy néz ki, hogy az apád és a bátyáid bevennének a cégükbe. 
Catherine hízelegve hozzásimult. 
-  Idestova két éve próbálják a bátyáim apát rávenni arra, hogy menjen nyugdíjba. 
-  Nem beszéltünk a részletekről, de úgy gondolta, hogy szombaton a tengerparti házban találkozhatnánk. 
-  És? Te mit gondolsz? 
-  Én azt gondolom, hogy csodálatos illata van a hajadnak - fúrta ujjait a lány 
dús hajába a férfi. 
Catherine tiltakozni kezdett. Szeretett volna minél többet megtudni a beszélgetésből. De Frank szorosan átölelte, és minden ellenkezését leszerelte csókjaival. 
Catherine megérezte, hogy nem fognak egy csóknál megállni. A férfi magához 
emelte. Apró csókokkal borította a lány haját, arcát, állát és nyakát. Szüksége volt 
rá. Szüksége volt arra, hogy átlépjen vele egy olyan világba, ahol megszűnnek a 
hétköznapok gondjai. 
A lány figyelte minden rezdülését, és szenvedéllyel viszonozta a csókjait. Csodálatos, ha egy férfi ilyen erős! - ez volt az utolsó tiszta gondolata. 
Frank az ágyhoz vitte, letérdelt melléje, elsimította nyakától a selymes hajfürtöket, és csókolgatni kezdte. 
Catherine a férfi vállát markolta, majd mellének dús szőrzetét simogatta. Frank 
kikapcsolta a lány melltartóját. Érdes ujjai alatt érezte a lány mellének bársonyos 
bőrét. Majd szájával a mellbimbóját kereste, és önfeledt élvezettel időzölt el rajta. 
-  Olyan finom a bőröd, olyan szép vagy! - suttogta, és odabújt melléje. 
Mi annyira összeillünk, gondolta a lány, kutató kezével érezve a férfi testén 
az izmok játékát. Amikor lábait a csípőjére fonta, Frank felemelte a fejét, hogy 
lássa a feltörő szenvedélyt az arcán. A lenyugvó nap bíborsugarai szétáradtak 
Catherine testén. Ezt a pillanatot, ezt a csodálatos érzést szerette volna megőrizni 
az idők végezetéig. 
10. FEJEZET 
-  Elfogadod az ajánlatot? - kérdezte Catherine. A tenger felé tartottak. Eddig 
nem akarta a dolgot szóba hozni, de most már kíváncsi volt, hogyan döntött 
Frank. - Sajnos, nem úgy néz ki, hogy hamarosan befejeződne a sztrájk. 
-  A fűrészüzem igazgatója akár Hollywoodba is elmehetne. Többször szerepelt ezen a héten a tévében, mint az amerikai elnök. 
-  Ha nem válaszolsz azonnal a kérdésemre, holnap a Houston Post címlapjára 
kerülsz: Collinst beismerő vallomásra kényszerítette Catherine McGillis. Ez 
hogy tetszene neked? 
Frank nevetve az egyik kezét a lány térdére tette, mire ő közelebb csúszott 
hozzá, és megcsavarta az orrát. 
-  Catherine, micsoda kis bestia vagy! Ha nem jön be az egyik cseled, rögtön 
kitalálsz egy másikat. Hogy mondhatnék neked bármit, amikor a bátyáiddal még 
nem is beszéltem? 
-  Nem is fontos - nevetett Catherine. - Ha anya nem beszéli tele a fejüket, 
nagyon kedvesek tudnak lenni. Jobb társakat keresve sem találnál. 
-  Ha ezt a húgocskájuk állítja, nyilván így is van. Nos, ha téged ez boldoggá 
tesz, nagyobbrészt igen kedvező az ajánlatuk. 
-  Nagyobbrészt? 
-  .. .Igen. Úgy gondolom, aláírhatom velük a szerződést. 
-  És ha én is benne vagyok? 
Frank önkéntelenül levette a lábát a gázpedálról, és ránézett. 
-  Ha te is benne vagy? Hogy érted ezt? 
-  El tudnál képzelni nálam jobb főnököt? 
-  Te többre vagy képes. Túl kicsi cég lenne ez neked. 
-  De téged nem zavarna? 
-  Ezzel már elkéstem. Most is a főnököm vagy. Engem nem zavar, ha egy jól 
képzett nő szervezi meg a munkámat. 
-  Bárcsak a bátyáim is így gondolkodnának! Ugye te kiállsz mellettem? 
-  Lassabban, kedvesem, még nem tartunk ott. 
-  De nem is vagyunk messze tőle! - feleselt vissza Catherine. 
Az egész dologban anyával lesz a legtöbb bajunk, gondolta, bár lehet, hogy 
tetszeni fog neki, ha mindnyájan együtt dolgozunk... 
Frank elkedvetlenedett. Mi lesz, ha a családtagok ragaszkodni fognak ahhoz 
a feltételükhöz, hogy hagyja el Catherine-t? Megígérte a lány apjának, hogy erről 
nem szól egy szót sem, és most két malomkő között őrlődött. 
Ha visszautasítja az ajánlatot, Catherine biztosan dühös lesz, mert azt gondolja 
majd, hogy elszalasztott egy kínálkozó lehetőséget, amellyel pedig kikerülhetne 
szorult helyzetéből. Catherine egész héten próbálta rábeszélni őt a társulásra. 
meg anélkül, hogy a lánynak szólt volna, sorra felhívta a fatelepeket. De hiába, 
sehol sem tudott gerendát szerezni. Kell valamilyen megoldást találnia! Csak az 
a kérdés, mikor és hogyan. 
Megérkeztek a ház elé. Catherine felnézett a verandára. Ott álltak a szülei az 
ajtóban, az anyja a mellén összefont karral. A bátyjai a kerti asztalnál ültek. Hat 
kíváncsi szempár meredt rájuk. 
Frank kiszállt a kocsiból, és kinyitotta Catherine-nek az ajtót. 
-  Catherine McGillis, akármi történjen is, tudnod kell, hogy fontos vagy 
nekem. 
-  Te is nekem - mondta a lány, és szájon csókolta. 
-  Üdv, Frank! - kiáltotta Joshua. - Amíg Catherine az anyjának a konyhában 
segít, odamegyünk a fiúkhoz. 
Maude még mindig keresztbe font karral állt, és lábával dobogott a padlón. 
Nem úgy nézett ki, mint akinek jó a hangulata. 
-  Apa, én szívesebben maradnék Frankkel, hogy halljam, mit beszélgettek. 
-  Jobban örülnék, ha az üzleti ügyeket ránk bíznád, és inkább a konyhában 
serénykednél, meg az anyádat valahogy kiengesztelnéd. 
-  Az az érzésem, jobb lett volna, ha elhozom a védősisakomat - mormogta a 
lány Frankhez fordulva. - Valami azt súgja nekem, hogy kikapok. 
Catherine követte a két férfit, míg az apja meg nem fordult és szigorúan végig nem mérte. Akkor zsebre dugta a kezét, és tüntető lassúsággal elindult az 
anyja felé. 
-  De nagyon siettetek, tízre vártunk csak benneteket -jegyezte meg Maude, 
és egy konyharuhát nyomott a markába. - Harminc éve élünk együtt apáddal, de 
sosem mutattuk ki a gyerekeink előtt az érzéscinket - folytatta zsörtölődve. 
-  Ami késik, nem múlik. Miért nem mégy oda apához, és nem nyomsz egy 
csókot a szájára? Rögtön megváltozna tőle a kedved. 
-  Méghogy megcsókoljam? - sipítozott az anyja. - Szerda óta nem is beszélek 
vele. 
Tehát amióta apa Frankkel tárgyalt. Ez nem jó előjel, gondolta Catherine. 
-  Tudok neked segíteni? 
-  Hagyhatnád ezt az embert a csudába! 
-  Ügy gondoltam: segíthetek-e a konyhában? 
-  Nem. Mindennel kész vagyok. - Maude körülnézett. - Hol hagytad 
Brute-ot? 
-  Otthon. Mikor legutoljára itt voltunk, túl sok csokoládét kapott. 
-  Badarság. Én csak egy szelet tortát adtam neki. 
-  Egyet-egyet a bátyáimtól is kapott, meg egyet apától. - Catherine az ablakhoz lépett. A férfiak éppen beszálltak a csónakba. - Hová mennek? 
-  Biztosan tesznek egy kört, hogy megnézzék, hogyan működik az új radar, 
amelyikkel a halakat lehet észlelni. 
-  Mehetnénk mi is velük ilyen szép időben, úgyse láttam még azt a szerkentyűt! 
-  Nem hiszem, hogy jót tenne neked, ha megint eltűnnél ezzel a Frankkel. 
Jobb lenne, ha levennéd a rózsaszín szemüvegedet. 
-  Veszekedni akarsz velem, vagy mi? 
-  Nem, de te igazán nem könnyíted meg a helyzetemet. 
-  Miről beszélsz? - követte Catherine az anyját a verandára. 
-  Mióta mondom neked, hogy egy rendes, jóravaló férfit keressél magadnak? 
Már megtaláltam, gondolta Catherine, de nem szólt, csak leült egy nyugágyra. 
-  Egy férfit, aki szép nyugdíjra számíthat, aki mellett biztonságban élhetsz. - Maude a lányához beszélt, de a férje után nézett. - Egyáltalán nem 
könnyű úgy gyerekeket felnevelni, hogy nem tudod, hogyan fogod a számlákat 
kifizetni. - Cátherine-re nézett. - Tudom, mi jár a fejedben: miért nem mentem 
el dolgozni, és mire kellett nekem ez a sok gyerek?! Én nem tanultam szakmát, 
kivéve a felszolgálást egy gyorsbüfében. Sohasem kerestem volna annyit, hogy a 
gyerekek mellé felvehessek valakit. Ez volt az oka annak, hogy tanulni küldtelek. 
Azt akartam, hogy sose ismerd meg azt az érzést, amelyben nekem részem volt. 
Catherine felhúzta és átkarolta a lábát. Erről az oldaláról nem is ismerte az 
anyját. 
-  Nem mintha bármikor is megbántam volna, hogy egymás után megszülettetek. De amikor te a világra jöttél, megfogadtam, hogy veled másképp lesz. Legyenek szebbnél szebb ruháid, legyen jó szakmád és szép otthonod. Legyen meg 
mindened, amivel boldog lehetsz. 
-  Anya, te nem kezdheted énbennem elölről az életedet, Sajnálom, hogy csalódást okozok, és hogy ennyi áldozatot hoztál miattam. Tudom, hogy szálka a 
szemedben a foglalkozásom, de én szeretem. Azt mondod, hogy boldognak akarsz 
látni. Hát nem érted, hogy a legboldogtalanabb lennék, ha egy íróasztal fölött 
kellene görnyednem, vagy egy rakás gyereket kellene okítanom, amikor alig várják, hogy az udvaron játszhassanak? 
Maude ingatta a fejét. 
-  Ezt elhiszem. Ezért már nem is szólok. De aggaszt a Frankkel való kapcsolatod. Nem akarom végignézni, ahogy te is annyit vesződj az életben, mint én. 
-  Ez nem ugyanaz. Nekem szakmám van, így nem kerülhetek soha olyan 
helyzetbe, mint te. 
Maude felnevetett. 
-  Ó, gyermekem! El tudlak képzelni, amint négy-öt év múlva rohangálsz terhesen az állványok között, nyomodban még két pici gyerekkel. Gondolod, hogy 
úgy boldog leszel? 
-  Akkor lesznek majd gyermekeim, ha már megengedhetem magamnak. 
-  Csodálatos! És ha az építőipar válságba kerül? Szeded a cókmókodat, felpakolod a családodat és szaladgálsz munkát keresni? Ezt csinálta az apád. Nem 
emlékszel azokra az időkre, amikor hónapokig nem találkoztatok vele? - Maude 
a lánya karjára tette a kezét. - Most meg azt hiszed, Frank Collinsszal kel és 
nyugszik a nap. Én is így voltam apáddal. Erősnek érzitek magatokat, és azt hiszitek, nem történhet veletek semmi baj, ahogy mi is ebben bíztunk. Csakhogy ez 
merő ábránd. Az építőipar gyilkos szakma, hidd el nekem. Elég régóta ismerem. 
-  Nem róhatod fel Franknek, hogy a fűrészüzem kényelmetlen helyzetbe 
hozta. 
-  Nem is teszem. De ki van szolgáltatva. Nem ilyen életet szántam neked. 
Nálunk másképp lesz, gondolta Catherine. Biztosan jönnek majd néha nehézségek, de megbirkózunk velük. 
Maude sóhajtott. 
-  Tudom, mi jár a fejedben. Azt hiszed, minden baj elmúlik egyszer. Csakhogy ez nem igaz. Minden megismétlődik. Csak a cégek cserélődnek. Legközelebb a csavargyár nem tud szállítani. 
-  És mi a helyzet Russell-lal, Tómmal és Lennie-vel? Ők igazán nem élnek 
rosszul. Apa azt mondja: mindegyiknek tekintélyes megtakarítása van a bankban. 
-  Nem is nős egyik sem! És én vettem rá őket, hogy spóroljanak. Szerencsére 
hallgattak rám. 
Catherine elfojtotta a nevetését. Nagyon jól tudta, hogy mindegyik azt teszi, 
amit akar. Az az elvük, hogy amiről az anyjuk nem tud, azon nem is bánkódik. 
-  Egy közös vállalkozásban mi mindig ki tudnánk egymást segíteni. 
-  Mi? 
-  Igen, mi a testvéreimmel. Én lehetnék a cég ügyvezetője. 
-  Ezt nem tanácsolnám neked. Ha csődbe jut a vállalkozás, mindnyájan vele 
buktok. 
-  És Frank? Te egyetértesz azzal, hogy társuljon? 
-  Csak akkor, ha... - Maude nem tudta, hogy is folytassa. - Mit szólnál hozzá, 
ha bebizonyítanám neked, hogy számára fontosabb a munkája, mint te és talán a 
gyerekei is, akik majd lennének? 
-  Hogy akarod ezt bebizonyítani? 
-  Tettem valami olyat, aminek te nem fogsz örülni. De ez volt az egyetlen 
lehetőség, hogy megvédjelek. Talán egy ideig azt hiszed majd, hogy ezt nem 
bocsátod meg nekem soha. De meg fogsz bocsátani, amint túl leszel ezen a Frank 
Collinson, és találsz magadnak egy helyes, jóravaló férjet. 
-  Amint túl leszek Frankén? - pattant fel Catherine. - Azonnal tudni akarom, 
mit műveltél! 
-  Megmondom, ha megígéred, hogy nem avatkozol bele... Úgy kell viselkedned, mintha nem tudnál semmiről. 
-  Nem. Ezt nem tudom megcsinálni. 
-  Akkor nem mondhatok semmit. Majd megtudod, de nagyon kellemetlen 
módon és sokkal kegyetlenebbül. Keserű lecke lesz a számodra, de legalább nem 
fogsz egész életedben szenvedni. 
-  Megkérdezem Franktól. 
-  Nem fogja neked megmondani, ha valóban olyan tisztességes, ahogyan te 
azt róla gondolod. Megígérte apádnak a telefonban. Ha pedig megszegi az ígéretét, 
akkor is ugyanaz lesz az eredmény: nem fogsz hozzámenni feleségül. 
-  Anya, nem te fogod nekem megmondani, hogy mit tegyek és mit ne. 
-  Ahogy akarod - válaszolta Maude. 
-  Ezt nem teheted velem! 
Maude erőtlenül felnevetett. 
-  Mindent csak azért csináltam, mert szeretlek. Remélem, ez eszedbe fog jutni, ha dühös leszel rám. 
Maude elindult, és Catherine követte a konyhába. 
-  Apa meg fogja nekem mondani, mit csináltál. 
-  Gondolod? Ö is a javadat akarja. Bár igaz, hogy nem voltunk egy véleményen, amikor utoljára beszélgettünk. 
-  Nos, ha nem is tudom, mit csináltál, abban biztos vagyok, hogy Frank szeret 
engem. És én is őt. De te is fontos vagy nekem - karolta át az anyját. 
-  Csak azt tettem, amit tennem kellett. 
-  Tudom, anya. Én is azt teszem, amit tennem kell. 
-  Jól kezdődik a dolog - mondta Joshua. - Lennie, ideadnád a salátát? Tessék, 
Frank! Szolgálja ki magát. 
James a húgára nézett. 
-  Úgy döntöttünk, hogy a cég irányításában váltjuk egymást, mégpedig ábécé 
szerint. így Frank az első, rá vár mindjárt a legkeményebb feladat... 
-  A munkabeosztásban segíthetnék nektek - mondta Catherine. Nehezére 
esett szó nélkül eltűrnie, hogy ilyen egyszerűen kihagyják. 
-  El tudom képzelni - csipkelődött Lennie. - Autómosás, cipőpucolás... 
-  Szemétkihordás - csatlakozott hozzá Russell. 
-  Hát a fűnyírás? - egészítette ki ártatlan képpel Tom. 
Catherine mérgesen nézett a fivéreire. 
-  Feltehetően nem tudtok róla, hogy az Aranypartnál sokra tartanak engem. - Vállat vont. - Különben csak segíteni akartam. Ésszerűen elhatárolni a 
feladatokat, mert később vita lehet belőle. Ismerem ezt. 
-  Nincs a vitára most idő - szólt közbe Maude. - Lesz elég dolgotok Frank 
gerendáival. 
-  Igaz - erősítette meg Joshua, biztosan szükség lesz egy-két éjszakai műszakra is. 
-  Catherine szerint a tető vázának szerdára állnia kell - mondta Frank. - Talán 
néhány embert rá tudok venni, hogy segítsenek. 
-  Emlékszel? - fordult a feleségéhez Joshua. - Hányszor dolgoztam vidéken 
napi tizenhat órát is? így volt ez hajdan, és így lesz a következő napokban 
is! - mondta nevetve. - Kemény idők voltak. De a legnehezebbje anyátoknak 
jutott. Napi huszonnégy órát és heti hét napot szolgálatban volt. 
Maude is nevetett. Egyedül Catherine érezte, mennyi keserűség bujkál szavaik 
mögött. 
Először Lennie állt fel az asztaltól. 
-  Nem tudom, ki hogy van vele, de én elfáradtam. Megerőltető volt apára 
figyelnem. 
Tom és Russell nevettek. 
-  Mi segítünk elmosogatni, aztán megyünk utánad. 
-  És mi lesz a süteménnyel? Szamócás torta már nem kell senkinek? - kérdezte Maude, mert nem akarta a fiúkat elengedni az asztal mellől. 
Catherine tudta, hogy mindegyikük a barátnőjéhez siet. Könyörgően Frankre 
mosolygott. 
-  Sajnálom, hogy ilyen hamar el kell mennem - állt fel Frank is az asztaltól de utána akarok nézni, hogy kit tudnék még beszervezni. Egyébként szeretem a 
szamócás tortát - tette hozzá olyan pillantással, amelytől Maude úgy érezte, mintha hájjal kenegetnék. 
-  Mindenkinek csomagolok egy szeletet. 
A kocsiban Catherine letört egy darabkát a tortából, és kedvese szájába dugta. 
-  Hm! Ez finom - ragadta meg Frank a lány ujjait, s leszopogatta róluk a 
tejszínt. - Olyan csendes vagy. Azt hittem, örülni fogsz a megállapodásunknak. 
-  En neked örülök. Kérsz még egy kicsit? - mosolygott rá gyámoltalanul 
alany. 
-  Minden férfi leghőbb vágya, hogy egy szép nő etesse. Ide vele! 
Catherine Frank szája elé tartotta a süteményt, de amikor az beleharapott volna, 
félrekapta. 
-  Tudod mit csinálok veled, ha nem viselkedsz rendesen? - fordult felé a 
férfi. - Azonnal megállok, és olyat szeretkezünk, amilyet legmerészebb álmaidban se tudsz elképzelni. 
-  Ne légy olyan türelmetlen. 
-  De ha egyszer örökké emészt a vágy. 
Catherine elnevette magát, és egy szelet tortát tett Frank szájába. 
-  Úgy beszélsz, mint Geraldine. 
-  Ha már szóba hoztad, mit meséltél neki rólunk? 
-  Jóformán semmit. Nagyon vonzónak talál téged, én meg ráhagytam. Többet 
nem mondtam - nézett komolyan Frankre. - Ez is azt bizonyítja, hogy a férfiak 
sokszor pletykásabbak, mint a nők. 
Frank kérdően nézett rá. Catherine teljesen ártatlannak tűnt, de a férfi sejtette, 
hogy ez csak színlelés, s az előbbi mondatban komoly célzás rejlett. 
-  Jól van. Tényleg beszélgettünk rólad - bökte ki megadóan. 
-  Te és Geraldine? -játszott tovább Catherine. 
-  Ugyan már, tudod, hogy a családodra gondolok. 
-  Aha! De ha ábécé szerint haladtatok, én voltam az első, aki számba jött, 
amikor az irányítás került szóba, ugye? 
-  Mindenki egyetértett abban, hogy neked van a legjobb képzettséged és a 
legnagyobb tapasztalatod hozzá. 
-  S aztán egybehangzóan leszavaztatok - durcáskodott Catherine. 
Frank nem akarta megbántani, de úgy gondolta jobb, ha megmondja az igazat. 
-  Apád nem akarta, hogy velünk dolgozzál. 
Hát igen. Megint beadta a derekát, gondolta a lány, és a drága bátyuskáim 
természetesen csatlakoztak hozzá. Megint az történt, amit anya akart. Frank pedig 
mit tehetett volna egyedül? 
-  Mit mondott? - kérdezte. 
-  Semmi különöset. Mindnyájan büszkék rád. 
-  Nagyon kedves. 
Frank oldalról ránézett. Valami nincs rendben. Catherine túlságosan közömbösen fogadja a döntést. Az igazat megvallva, ő egy kiadós dühkitörésre számított. 
-  Nagyon higgadt vagy. 
Ami azt illeti, tényleg higgadt vagyok, gondolta Catherine. Elhatározta, nem 
hagyja, hogy az anyja kihozza a sodrából. Frank sokkal fontosabb neki, mint bármilyen családi vállalkozás. 
-  Emlékeztess rá, hogy a válladon később kibőgjem magam -jegyezte meg 
csipkelődve. - Kérsz még süteményt? 
-  Köszönöm. - Frank érezte, hogy a lányt valami bántja. Hirtelen gyanúja 
támadt. - Miről beszélgettetek anyáddal, amíg mi a csónakkal odavoltunk a 
tengeren? 
-  Erről is, arról is. 
-  Nem mondanál valamivel többet? 
-  Elmesélte, milyen nehezen kezdték az életüket apával. 
-  Azt nem tette szóvá, hogy a szemük előtt csókolóztunk? 
-  Feltételezte, hogy útközben is többször megálltunk. 
TPedig nem is álltunk meg. 
-  Még behozhatjuk! - húzódott közelebb a férfihoz Catherine. - Vagy te sosem hallottál autóban töltött pásztorórákról? 
-  Világos nappal? 
-  Egy csomó olyan utat tudok hazáig, ahol egyáltalán nincs forgalom... 
Frank válasz helyett az órára nézett. Húsz perc innen az út Catherine lakásáig. 
Ha erősebben nyomja a gázpedált, tizenöt sem kell. 
11. FEJEZET 
-  Hé, főnöknő! 
Catherine megfordult. Bruno Clarknak megvolt az a kellemetlen szokása, hogy 
hirtelen, a semmiből került elő. Amíg a lány a szerelőt bevárta, megpillantotta a 
távolban Frankét. 
-  Látta, hogy a hibás vezetékek helyett újakat raktam? - kiáltotta felé Bruno. 
Azt hitte talán, hogy egyébként megkaphatta volna levonás nélkül a pénzét? - futott át Catherine agyán, de aztán csak ennyit mondott: 
-  Igen, láttam, és ügy vettem észre, hogy mostanában szorgalmasabban dolgoznak az emberei. 
-  Rájuk szálltam, és jutalmat is ígértem nekik, ha tartják a határidőt. 
Amennyiben Frank a tetőszéket elkészíti, pénteken már a másik épületben kezdhetünk. 
-  Ne aggódjon, Bruno! Meglesz a tetőszék is időben. 
Bruno közelebb lépett. 
-  Mégis szállít a Butler Mills? 
-  Nem. 
-  Másik szállítót talált Frank? 
Kérdezze meg tőle! - gondolta Catherine, aztán inkább csak megrántotta a 
vállát. 
-  Engem nem érdekel, hogy honnan kap fát, amíg nem késlekedik. 
-  Derék ember. - Bruno megköszörülte a torkát. - És tulajdonképpen maga 
is rendes. Éppen tegnap beszélgettünk erről az embereimmel. 
Catherine agyába befészkelte magát a gyanú: ha Bruno dicséri, résen kell 
lennie. 
-  Talán magának is szállítási gondjai vannak? - kérdezte gunyoros hanglejtéssel. 
-  Nem. Dehogy. Még feleslegem is maradt kábelekből. Említette Geraldine, 
hogy a biztosítási papírokat, amiket kért, leadtam? 
-  Megkaptam őket. Mintha mostanában fürgébb volna. 
Bruno nevetett. 
-  A feleségem mindig azt mondja, hogy én leadom azokat a kilókat, amiket 
ő fölszed. Tudniillik terhes. 
Catherine-nek megakadt a szeme Bruno piros nadrágtartóján. 
-  Hányadikat várják? 
-  Az ötödiket. Az első házasságomból van kettő, a mostaniban ez lesz a harmadik. Kicsit fiatalabb a feleségem nálam, tudja? 
-  Öt gyerek. - Talán az ő első házassága is az építőipar kemény feltételei miatt 
futott zátonyra - gondolta Catherine. - Mi is öten voltunk otthon. Ez elég sokba 
kerül, ugye? 
-  Meghiszem azt! A legidősebb fiú tizenhét... A nyarat itt tölti nálunk. Nem 
lenne kifogása ellene, ha idejönne az építkezésre? Autóra fáj a foga. De az anyja 
azt mondta, hogy keresse meg rá a pénzt. Gondoltam hát, hogy eljöhetne mellém 
kicsit segíteni. 
-  Nekem nincs kifogásom ellene - nyugtatta meg Catherine. Hogy is lehetne, 
hiszen az ő fivérei is így keresték meg a zsebpénzüket. - De a felelősség a magáé, 
akárkivel is dolgoztat. 
-  Köszönöm, Miss McGillis. Biztosan nem lesz semmi baj a kölyökkel! Jólesett egy kicsit elbeszélgetni. 
-  Nekem is, higgye el - mondta a lány, és valóban így is gondolta. 
Ez volt az első eset, hogy Bruno nem lekezelően beszélt vele, nem egyszerűen 
csak nőnek tekintette, akinek az építkezésen semmi keresnivalója. Elindult az 
épület felé, ahol Frankét látta az előbb, de nem találta már ott. Az egyik emberét 
kérdezte: 
-  Jüan, nem tudja merre van Frank? 
-  De igen, Miss McGillis. - A ház mögé mutatott: - Pedróval beszélget. 
Pedrónak otthon, ágyban lenne a helye, gondolta Catherine, majd elindult a 
mutatott irányban. Amikor Frank hangját meghallotta, megállt. 
-  Magának nem szabad agyrázkódással éjt nappallá téve dolgoznia! Mit gondol, miért küldtem haza tegnap? 
-  Semmi bajom, főnök! Magának viszont kevés az embere. 
-  Persze hogy kevés! De mit csinálok, ha leszédül nekem az állványról, és 
eltöri a gerincét? 
-  Nem fogok leesni - esdekelt Pedro. 
Catherine látta, ahogy Frank a kis ember vállát átkarolta és elindult vele. 
-  Nem akarom magát itt látni, amíg az orvos nem igazolja, hogy egészséges. 
Megértettük egymást? Maga túl fontos nekem ahhoz, hogy a legkisebb kockázatnak is kitegyem. 
-  De főnök... 
-  Nincs de! Menjen csak haza, és ne aggódjon se a munkája, se a gerendák, 
se a keresete miatt! - Megszorította a kezét. - Lesz elég munka a maga számára, 
ha visszajött. 
-  Azt hiszem, Pedro az utolsó centjét is odaadná neked - lépett közelebb 
Catherine Frankhez. A férfi szeme felragyogott, ahogy meglátta. - Meddig jutottatok tegnap? 
-  Elég lassan haladtunk eddig. A bátyáid kiestek a gyakorlatból. Valószínűleg 
régen volt, hogy fával dolgoztak. 
-  Talán az a baj, hogy túl sok a főnök, ugye? Ismerem jól a bátyáimat, nekem 
nem kell bemutatnod őket... 
-  Igaz - nevetett Frank. - Joshua megfenyegette őket, hogy betapasztja a szájukat, ha nem szoknak le róla, hogy egyszerre beszéljenek mind. - Mélyen 
Catherine szemébe nézve mondta: - Hiányoztál. 
-  Aha. - Catherine azt is kétségbe vonta, hogy a férfinak egyáltalán eszébe 
jutott ő ebben a hajtásban. Legszívesebben persze átölelte, megcsókolta volna, de 
nem lehetett biztos abban, hogy senki sem veszi észre őket. 
-  Aha? - ismételte Frank. Emlékezetébe idézte Catherine mellének bársonyos 
tapintását, és a puszta gondolattól melegség öntötte el. 
-  Még elbíznád magad, ha azt mondanám, hogy te is hiányzol - mondta a lány 
erőltetett egykedvűséggel. Közben érezte, hogy a munkaruha alatt mellbimbói 
felágaskodnak, és arcát elöntötte a pír. 
-  Nem kell félned tőlem, teljesen ártalmatlan vagyok ma. Alig bírom a csontjaimat mozgatni. 
Catherine nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy kezét a férfi derékig nyitott 
inge alá csúsztassa... és érezze edzett izmait... 
-  Meleg fürdővel szolgálhatok, és kitűnő masszőr is vagyok. 
Érintésére megremegett a férfi teste. 
-  Ha nem veszed el azonnal az ujjaidat, pillanatok alatt azon a szigetelőgyékényen találod magad, a többi pedig nem lesz kiskorúaknak való látvány. 
Catherine a szigetelőanyagok báláira nézett, mint aki fontolgatja az ajánlatot. 
-  Nem is tűnik olyan kényelmetlennek. Persze én lennék felül! A látszatot 
meg kell őriznem az embereid előtt! 
-  Ha nem tűnsz el azonnal, nem állok jót magamért! 
-  Régen eltűntem volna, ha a kezedet nem tartanád a vállamon. - Kifordult a 
férfi karja alól és nevetve hozzátette: - Te is hiányzol nekem. 
Frank követte az épület elülső oldalára. 
-  Collins, magától még nem kaptam meg az elszámolásokat. Ha pénteken 
pénzt akar, legkésőbb délutánig hozza be! - Catherine ezt jó hangosan mondta, 
hogy a látszatot megőrizze. 
A férfi megfogta a könyökét. 
-  Nem tudnád elintézni, hogy ne utaljanak át semmit a fűrészüzemnek? Ha 
egyszer nem szállítottak, nincs is mit kifizetnem. 
-  Megpróbálom. De ne reménykedj! Jobb lenne, ha beszélnél egy ügyvéddel, 
hátha talál a szerződésedben egy olyan pontot, amelyből kiindulva elérhetsz 
valamit! 
-  Tom megígérte, hogy elintézi nekem. Délben felhívom. 
Catherine elindult az irodája felé, anélkül hogy egyszer is hátranézett volna. 
Bosszantotta, hogy az egész családja segíthet Franknek, csak ő nem. Talán még 
egyszer megpróbálhatna Kennel beszélni az átutalás leállítása ügyében... 
-  Megkérdezni megkérdezhetem - mormogta, amint belépett az irodába. 
-  Mit? - kérdezte a titkárnője. 
-  Azon gondolkodom, ne beszéljek-e Kennel, hogy Frank pénzét közvetlenül 
neki utaltassa át. 
-  Sok szerencsét! Nagyon jól tudja, hogy az igazgatóságnak mi az álláspontja. 
Ha nem talál valami kiskaput az előírásokban, nem megy semmire. Itt van a postája - nyújtott Catherine felé Geraldine néhány levelet. - Egyébként pedig a belsőépítészek megkezdték a munkát a mintalakásokban. 
-  Ha megjönnek a bútorok, szükségünk lesz éjjeliőrre! 
-  Azt hiszem, először a központból kapott papírokat kellene átnéznie. Már 
megint mindent módosítottak: nem küldhetünk expresszlevelet, irodai alkalmazottaknak nem fizetnek túlórát, nem vehetünk fel senkit a mindenható főnökséggel 
való előzetes megbeszélés nélkül... 
Catherine nevetve beleolvasott a levélbe: 
-  És gazdasági tanácsadót is felvettek a felesleges kiadások feltárására. 
-  Na, ez hiányzott még! -jegyezte meg Geraldine. - Nem fognak repesni az 
örömtől az emberek, ha megtudják, hogy megint bele akarja ártani magát valaki 
a munkájukba! - Közben a telefont tekergette. - Megvan a központ. A kettesre 
kapcsolom! Ken tárgyal, de beszélhetne ezúttal a titkárnőjével is... 
Ken titkárnője olyan halkan beszélt, hogy Catherine alig értett valamit belőle. 
-  Mr. Shane-t most nem zavarhatom, Miss McGillis. Itt elszabadult a pokol. 
Minden osztályról küldenek el embereket. 
Catherine hátradőlt a székében. 
-  Átadna Mr. Shane-nek egy üzenetet? Megérkeztek a bútorok, és éjszakára 
nem maradhatnak őrizetlenül. Beállítok egy éjjeliőrt. Ha bármi van, hívjon vissza, 
kérem. És fel a fejjel! Az egész céget úgysem tudják az utcára tenni. 
Lemondott arról, hogy megemlítse Frank pénzének az átutalását. Ebben a helyzetben a könyvelés úgysem foglalkozna vele. 
Hamarosan újra megszólalt a telefon. Geraldine eltartotta a kagylót a fülétől, 
hogy Catherine is hallhassa üvöltő főnökét: 
-  Azonnal kapcsolja nekem Miss McGillist, de azonnal! 
-  Azt hiszi, süket vagyok - duzzogott Geraldine, és átadta a kagylót. 
-  Jó napot, Ken! - fuvolázta negédesen Catherine. 
-  Bocsásson meg, Catherine, de nagyon nehéz napom volt ma. A titkárnőm 
az előbb rohant ki sírva a szobámból... Itt minden a feje tetején áll. - Shane mély 
lélegzetet vett. - Most kaptam az üzenetét, hogy keresett... 
-  Igen, éjjeliőrt kell beállítanom. 
-  Szó sem lehet róla! Ha azok a fajankó belsőépítészek azt képzelik, hogy mi 
fogjuk a bútoraikat őriztetni, hát tévednek! Törődjön mindenki a maga dolgával! 
-  És ha ők nem tudnak gondoskodni a dologról? Éjszakára senki sem marad 
az építkezésen... 
-  A szakértő szerint ilyen helyen pazarlás vagyonőrt alkalmazni. De ha 
nem hisz nekem, kérdezze meg tőle! Engedjen meg egy jó tanácsot: tegyen 
úgy, mint én, ne kérdezzen semmit, ne szóljon semmit, ha túl akarja élni ezt a 
zűrzavart! - Köszönés nélkül letette a kagylót. 
-  Baj van? - kérdezte Geraldine. 
-  Úgy látszik. Mennyi pénzünk van a kasszában? 
-  Nem tudom. De nem fizettem ki még senkit. 
-  Annál jobb! Eggyel több ok arra, hogy éjjeliőrt keressek. 
-  Én ezt nem tanácsolnám magának. Ken komolyan beszélt. Minden szavát 
hallottam. 
-  Csak nem fog kirúgni? Hátha éppen neki áll kifelé a rúdja? 
-  Lehet, hogy repülni fogunk mind. 
-  A lakótelep viszont állni fog! Arról én gondoskodom. 
12. FEJEZET 
Miért nem hívtál fel legalább munka után? - A legszívesebben ezzel fogadta 
volna Catherine a férfit. De leplezte a sértődöttségét, és mosolyt erőltetve az arcára 
azt kérdezte: 
-  Meddig dolgoztál tegnap? 
-  A fivéreid éjfél körül mehettek haza. 
Frank nagyon kimerültnek érezte magát. Eszébe jutott, hogy két hete hamburgeren él, és alig alszik valamit. El kell készülnie ezekkel a tetőgerendákkal. Nem 
hagyhatja pácban az embereit, és főleg Catherine-t nem. 
-  Mikor értél tegnap haza? 
-  Fogalmam sincs. Egy vagy fél kettő lehetett. Még összetakarítottunk egy 
kicsit apáddal. 
Franknek így alkalma nyílt megkérdezni azt, ami a lelkét nyomta. Arról faggatta Joshuát, miért akarta, hogy Catherine-t elhagyja, amikor az ajánlatával előhozakodott. Joshua a kérdésre kérdéssel válaszolt, s azt firtatta, miért késlekedett 
Frank az ajánlatot elfogadni. 
A válasz persze egyszerű volt. Frank elmondta, hogy Catherine fontosabb számára az összes gerendánál. Joshua meg azért szabott ilyen lehetetlen feltételt, mert 
Maude kikötötte, hogy csak ezen az alapon tárgyalhat vele. Az első telefon és a 
hétvégi találkozás közötti időben Joshua csúnyán össze is veszett Maude-dal, s 
közölte vele, hogy a feltételt visszavonja. 
Természetesen mindketten a lányuk javát akarták. De Joshua máskor is amellett állt ki, hogy Catherine a saját ügyeiben maga határozhasson, ebben az esetben 
pedig kiváltképpen így tartotta helyesnek, mert szerinte a fiatalok összeillettek. 
Frank felrezzent Catherine érintésére. 
-  Bocsáss meg, elkalandoztak a gondolataim. Sikerült az átutalás dolgában 
valamit elérned? 
-  Az Aranypartnál minden a feje tetején áll. Naponta változtatják az utasításokat. Egyszerűen nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Teljes a zűrzavar. Beszéltél Tom ügyvédjével? A legfőbb ideje lenne, hogy tegyél már valamit. 
-  Egy cent sincs már a számlámon, az Aranypart pedig még mindig a fűrészüzemnek utalja át a pénzemet. - Frank fáradtan nekitámaszkodott a falnak. - Ez 
úgy, ahogy van, elképesztő. 
-  Frank - türelmetlenkedett Catherine -, mit mondott az ügyvéd? 
-  Kapcsolatba lépett a Butler Mills ügyvédjével. Az üzemet felszámolják, és 
visszakapom a pénzemet. 
-  Hála az égnek! Feladták már a csekket? 
-  Számítógépen van minden - sóhajtott mélyet Frank -, és a könyvelő megváltoztatta a kódot, mielőtt elkezdtek volna sztrájkolni. A bizonyl átokhoz így nem 
tud hozzáférni az utódja. 
-  Péntekig csak megküldik a pénzedet?! 
-  Fogalmam sincs - horgasztotta le a fejét a férfi. - Csak egyszer tudnám 
magam kialudni! Mindig az az érzésem, hogy már csörög az ébresztőóra, mielőtt 
egyáltalán elaludtam volna. 
Catherine bosszúsága egyszeriben elszállt. Frank nagyon fáradtnak látszott. A 
szeme körül mély karikák kéklettek, vállát leeresztette. 
-  Holnap érkeznek a gerendák a következő épülethez. Ahogy ígértük - mondta egy betonfalnak támaszkodva, és egy pillanatra behunyta a szemét. Egy kicsi 
pihenést megengedhet magának, aztán megint nekilát... 
-  Frank? - Catherine látta, hogy még egy perc, és a férfi képes állva elaludni. 
Most már elég, gondolta, és elhatározta, hogy hazaviszi, akár beleegyezik, akár 
nem. Magához intette Pedrót. 
-  Hazaviszem Mr. Collinst. Nem vigyázna itt addig mindenre? 
-  Hogyne, főnöknő. 
Catherine elhatározta, hogy aznap átveszi az éjszakai műszakot Franktői, akár 
tetszik a fivéreinek, akár nem. Fordulhatnak panasszal a sóhivatalhoz. Ajkát harapdálta, amikor eszébe jutott, hogy éjjeliőrről is kell gondoskodnia. 
-  Tehetek még valamit? - szólalt meg újra Pedro. - Szívesen segítenék 
Mr. Collinsnak. Nagyon rendes hozzám. 
Catherine-nek hirtelen támadt egy ötlete. 
-  Felmondott az éjjeliőrünk, és ma jön egy új helyette. Megtenné, hogy bevárja? 
-  Szívesen. 
A lány kikereste hatalmas kulcscsomójából a mintalakások lépcsőházának 
kulcsát. 
-  Tessék, ezt odaadom magának. Ha az éjjeliőr nem jönne, töltse az egyes 
épületben az éjszakát! 
Pedro nem akarta átvenni a kulcsot. 
-  Köszönöm, inkább a szabadban alszom, mint odahaza Mexikóban, amikor 
még kölyök voltam. A feleségem majd elhozza nekem a hálózsákot. 
-  Biztos, hogy nem inkább az épületben rendezkedik be? 
-  Persze. Én Őrködöm, maga hazaviszi Mr. Collinst. Rendben? 
Catherine elnevette magát. 
-  Rendben, Pedro. A kulcsot azért tegye el! Hátha lesz szüksége vízre. 
-  Vigyázni fogok mindenre. 
-  Köszönöm, Pedro. 
-  Úgy örülök, hogy mindketten segítünk Mr. Franknek. 
-Én beteszem a főnökét az autómba, az ő kocsija meg itt marad, tartsa szemmel, kérem! 
-  Jól van. Segíthetek? 
Frank a térdét karjával átkulcsolva, fejét ráhajtva a földön ült, és bóbiskolt. 
Catherine és Pedro betámogatták az autóba. Catherine-nek jólesett, hogy tehet 
valamit Frankért. Legszívesebben a karjában vitte volna haza. 
-  Nem fekhetem le - mormolta Frank. - Át kell vennem a gerendákat. 
Brute lelkendezve ugrándozott körülötte. 
-  Azzal ne törődj! - tette ujját Catherine a férfi szájára, és a kispárnát igazgatta 
feje alatt. Brute az ágyon hasalt, és fejét a mellső mancsaira fektetve figyelt. 
-  Péntek... pénz... sürget az idő... - motyogta elhaló hangon Frank, aztán 
álomba merült. 
 atherine lehúzta a cipőjét és betakarta. A férfi légzése pillanatokon belül mély 
és egyenletes lett. A lány ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy mellé feküdjön. 
-  Szeretlek és szeretni foglak, amíg csak élek! - suttogta és felemelkedett. 
Tudta, hogy Frank mit gondolna, ha ébredéskor maga mellett találná. Keserű 
szemrehányásokat tenne neki azért, mert akarata ellenére ágyba dugta. Lelkiismeret-furdalása lenne a munkája miatt. De meg fogja bocsátani neki, ha megtudja, 
hogy beugrott helyette. 
-  Jól vigyázz rá! - biztatta Catherine a kutyust, majd lábujjhegyen kiment a 
szobából. 
A családja nem fog örülni, hogy Frank helyett ő jelenik meg a telepen. Az, 
hogy kirekesszék őt a munkából, nyilvánvalóan hozzátartozott az anyja mesterkedéséhez. Ezzel akarta őket eltávolítani egymástól. 
Már hallotta a villanyfűrész hangját, amikor a kocsiját leállította. Frissen fűrészelt fa szaga csapta meg az orrát. Feltette a védősisakját, kiemelte a kocsiból a 
szerszámait, és elindult a kapu felé. A fűrészek elhallgattak. 
-  Hát te mit keresel itt? - förmedt rá Tom. 
-  Nincs szükségünk rá, hogy bárki is parancsolgasson nekünk! 
Catherine szótlanul odament a gerendához, amelyen éppen az apja és James 
dolgozott. Villámló szemmel nézett körül. Próbálja csak akármelyikőjük is 
visszatartani! 
-  Üdvözlünk a Kimerültek Klubjában - szólalt meg James, és arrébb húzódott, hogy helyet csináljon neki. - Frank kikészült, igazam van? 
Catherine biccentett. A jó öreg James, gondolta, rá mindig számíthatok! 
-  Miért csak most jöttél? Már a múlt hét végén is vártalak - kérdezte az apja. 
-  Senki sem kért fel, hogy belépjek a társaságba. Gondolom, anya akart engem 
kirekeszteni Frank miatt. 
A két férfi egymásra nézett, és gyorsan hozzáfogtak a munkához. 
Catherine azonban nem hagyta ennyiben. 
-  Sosem fog sikerülni neki! Frank addig dolgozott, míg össze nem esett... az 
ágyamba. Most itt vagyok, hogy segítsek neki, és senki nem fogja, senki nem tudja 
ezt megakadályozni! 
Egy pillanatra dermedt csend lett. Catherine kivette övéből a szekercét, és 
dühösen nekiesett a fának. 
-  Na mi lesz? Állófogadást adtok Catherine tiszteletére? - rivallt rá Joshua a 
fiaira. - Gyerünk dolgozni! 
Csak a fűrészelés meg a kalapálás zaja törte meg a csendet. Minden fejszecsapásnál, minden felszabott gerendánál Catherine úgy érezte, hogy tett valamit 
a férfiért, akit szeret. 
-  Húgocskám, ne olyan hevesen! Ma éjjel úgysem tudjuk befejezni. Tartsunk 
már egy kis szünetet! - James nem bírta azt az iramot, amelyet Catherine diktált 
a munkában. - Nem tudom, te hogy vagy vele, de én úgy érzem, mintha dinnyemaggal lenne tele a szám. 
Catherine elnevette magát, s ránézett Jamesre. Készségesen letette a szekercét, 
kissé arrébb ment, és leültek a földre. Eszébe jutott, hogy gyerekkorukban James 
mindig megnyerte a dinnyeevési versenyt, mert sosem köpte ki a magokat. Vajon 
anya is emlékszik még gyerekei csínytevéseire, vagy csak a kellemetlenségeket 
őrizte meg magában? 
Egyszer az egyik tanára a kollégiumban azt mondta, hogy a lányok többnyire 
olyan férjet választanak, aki az apjukra hasonlít. Később a szeretőik pedig általában olyanok, mint az anyjuk. Akkor Catherine nevetett ezen. Most elmerülten 
figyelte az apját: valóban sok mindenben hasonlít rá Frank. Mindketten szorgalmasak, becsületesek, rendszeretők. 
Gondolataiból James riasztotta fel: egy pohár vizet nyújtott felé. Catherine 
szomjasan felhajtotta. 
-  Ha elmondanám, mi jár a fejemben, nem tartanál őrültnek? 
-  A szerelem, ugye? A szerelemben mindnyájan egy kicsit őrültek vagyunk. 
-  Mikor mutatod be anyának Grace-t? 
James kicsit közelebb húzódott a húgához. 
-  Inkább rólatok beszélgessünk! 
-  Szeretem Frankét, és ha akarja, a felesége leszek. Akkor is, ha ezzel áthúzom 
anyánk számításait. 
James öklével a térdére csapott. 
-  Te mindig fején találod a szöget! 
-  Néha azért melléütök - fordította James felé a fejét Catherine. - Anya említette, hogy kitalált valamit, amivel talán elválaszthat minket egymástól, de nem 
mondta meg nekem, hogy mi az. Azt hiszi, addig fogom Franknek a fülét rágni 
azzal, hogy vegyen be a társaságba, amíg az idegeire megyek? 
Catherine-t nyugtalanság fogta el, amikor látta, hogy bátyja összeszorította a 
száját. 
-  James, mi mindig őszinték voltunk egymáshoz, mondd meg az igazat! 
-  Nem fogsz örülni neki. Tényleg nem fog jólesni neked... 
-  Lehet. De ha nem segítesz, előfordulhat, hogy elveszítem Frankét! 
James-nek nehezére esett elmondani az igazat, de a húga kérlelésének nem 
tudott ellenállni. 
-  Anyának más a terve. Elmondom, de nem árulhatsz el, mert keresztre feszítenének érte! 
Catherine az ujját az ajkára, másik kezét meg a szívére tette, ahogy kislány 
korában szokta. 
-  Apa felajánlotta Franknek a segítségét azzal a feltétellel, hogy szakít veled. 
Tudod, mindig is azt csinálta, amit anya mond. Azt is tudod, mi anyánk véleménye 
az olyan emberekről, mint Frank. 
A lány erre teljesen összezavarodott. Egyetlen épkézláb mondatot sem tudott 
kinyögni. Hogy ilyesmire legyen képes a családja?! 
-  Frank a telefonban gondolkodás nélkül visszautasította apa ajánlatát - próbálta nyugtatni a bátyja. 
-  Ez igaz? - ragadta meg a vállát Catherine. 
-  Persze hogy igaz! 
-  S aztán? 
-  Nekem elegem volt az egészből! Őszintén szólva: nem tudom, mi lett a vége. 
-  Akkor te nem is tudod, hogy nem sikerült-e Frankét esetleg mégis rábeszélni? 
James megvonta a vállát. 
-  Nem. Fogalmam nincs. Nem akartam részt venni ebben a játékban. 
Megváltozott-e azóta Frank viselkedése? - vetődött fel hirtelen Catherine-ben 
a kérdés. 
Visszagondolt az elmúlt hétre. Vajon volt valamilyen változás a férfi körül? 
Éjjel-nappal dolgozott, és egyetlen éjszakát sem töltöttek együtt. Találkoztak 
ugyan és beszélgettek is többször, de az építkezésen. Azt csak nem veheti rossz 
néven tőle, hogy ott nem kapta a karjába, nem csókolta össze, nem mutatta ki az 
érzéseit?! 
Catherine levette a sisakot, és ujjaival a hajába túrt. Közel állt a síráshoz. Annyi 
bizonyos, hogy Frank egyszer sem közeledett hozzá az utóbbi napokban. Ő volt 
az, aki a karjába vetette magát. Egyre inkább erősödött benne az érzés, hogy a 
férfi alighanem csakugyan eladta őt a családjának néhány gerendáért, hogy fontosabb számára az üzleti siker, mint az ő szerelme. 
Akkor pedig mégis az anyja győzött. Catherine lassan, fáradtan felállt, és elindult. Teljesen lesújtotta családja árulása, de még inkább az, hogy Frank is cserbenhagyta. 
-  Catherine, minden rendben van? - kérdezte aggódva James. 
-  Hazamegyek. 
-  Most? Azt hittem... 
-  Hogy maradok? Azok után, hogy megtudtam, milyen galádul elárultak azok, akiket a világon a legjobban szerettem? - Könnyek csorogtak végig az 
arcán. - Ne várd ezt tőlem! 
-  Hazaviszlek. Ebben az állapotban nem szabad vezetned! 
-  Dehogy! Egyedül megyek. 
-  Teljesen kiborultál. így nem vezethetsz! Őrültség! 
-  Nem, James. Nem vagyok őrült. Csak bolond, a legnagyobb bolond, akit 
Texas valaha is látott! Egyedül megyek. És ne próbálj utánam jönni! 
James állva maradt. 
-  Ha apának elmondanám... 
-  Egy szót se neki! Valamit még el kell intéznem, mielőtt vele és a többiekkel 
leszámolok... örökre! 
13. FEJEZET 
Frank és Brute békésen aludt egymás mellett, amikor Catherine a hálószobájába ért. Azon töprengett, hogyan viselkedjék. Megkérhetné a férfit, úrinő módjára, udvariasan és hűvösen, hogy hagyja el a házát. S ha ő erre megkérdené, hogy 
miért, azt mondhatná, ezt maga is jól tudja. 
De miért viselkedjék úrinő módjára? Egy olyan férfi, aki odadobta egy rakomány fáért, nem érdemli meg, hogy nagyvonalúan bánjanak vele... Bosszantotta, 
hogy a férfi olyan békésen alszik. Fel kell kelnie, mégpedig azonnal, döntötte el 
a lány, és erősen megcsavarta Frank orrát. 
A férfi összerezzent, és ijedten felnyitotta a szemét. Brute felpattant, s ugatni 
kezdett. Frank még nem tért egészen magához. Úgy tűnt fel neki, mintha Catherine-t látná. De miért rángatja? 
-  Hagyd abba! Hagyd már abba! - védekezett panaszos hangon, és a következő pillanatban már a padlón feküdt. 
-  Ki innen! Ki a házamból! Nem akarlak többé látni! - förmedt rá Catherine. 
A telefon mentette meg Frankét. 
Ha ez valaki a családomból, gondolta Catherine, jaj neki! 
-  Halló! - kiáltotta a telefonba. - Halló? - Szívverését a torkában érezte, 
halántékán lüktetett az ér. Nem volt olyan állapotban, hogy a telefonálót azonnal 
megértse. 
-  Miss McGillis, gyorsan! Jöjjenek, Mr. Frank is. Valaki mászkál itt! 
-  Pedro! Maga az? Az építkezésről beszél? Nem jött meg az éjjeliőr? - Záporoztak a kérdései a telefonba. - Pedro? 
A vonal megszakadt. Catherine felkapta a kocsi kulcsait, és az ajtóhoz rohant. 
Visszanézve látta, hogy Frank a padlón a takaróval küszködik. Időpocsékolás 
lenne csak, ha most magyarázkodni kezdene. Egyébként is mindennek ő az oka! 
Csikorogtak a kerekek, amikor Catherine elindult a telep felé. Fejében egymást 
kergették a gondolatok. Pedro... Frank... a tűz, amelyet ő fedezett fel... Franknek pénzügyi gondjai vannak, hátha a biztosításra feni a fogát... Ő meg Pedróra 
hagyta a telepet! Lehet, hogy kecskére bízta a káposztát? 
Nem. Az nem lehet! Akkor Pedro most nem hívta volna fel. 
Túl nagy sebességgel vette a kanyart és megcsúszott az autóval. A szembejövő 
kocsi fényszórója még el is Vakította. Éppen hogy sikerült elkerülnie az összeütközést. Fellélegzett. 
Mi haszna lenne abból bárkinek is, ha most a vesztébe rohanna? Csak nyugalom! - csitította magát. 
Nem. Franknek nem lehet köze a dologhoz. Egészen biztos, hogy ártatlan 
abban a múltkori tűzesetben. Ha őt el is árulta, azt csak azért tette, mert fontos 
neki a munkája. De akkor ki lehet itt a tettes? Ki okozta a tüzet legutóbb, és ki 
ólálkodik most a lakások körül? Valamelyik munkás bosszúból? Vagy gyerekek 
játékból? 
Catherine elhatározta, hogy ezúttal elkapja az illetőt. Amint közelített az építkezéshez, levette a gázról a lábát, és kikapcsolta a fényszórót. A holdfény bevilágította a házakat. Az egész olyan valószerűtlennek, kísértetiesnek tűnt. Libabőrös 
lett a karja. Ne légy nevetséges! - nyugtatta magát. 
A parkolóban két kocsi állt. Megismerte Frank kocsiját, a másik Pedróé lehet. 
Egészen közel hajtott az épülethez, amelyben a mintalakások voltak, majd leállította a motort. Elővette a zseblámpáját és az ülés alól a husángot, amelyet mindig 
a kocsiban tartott. Amikor kiszállt, igyekezett minél kisebb zajt ütni. 
Tücskök ciripeltek, könnyű szél fújt a házak között. Catherine hallani vélte a 
saját szívverését a csendben. Nem merte felgyújtani a zseblámpáját. A betolakodónak nem muszáj észrevennie, hogy itt van. 
De hol lehet Pedro? Ebben a pillanatban megbotlott valamiben, és halknyögést 
hallott. 
Amint visszanyerte az egyensúlyát, felkapcsolta a lámpáját, hogy megnézze, 
mi akadt az útjába. Pedro feküdt hason a földön, a fején vér szivárgott egy sebből. 
A lány mellé térdelt. 
-  Pedro! - szólította halkan. Óvatosan a hátára fordította. A férfi eszméletlen 
volt, de lélegzett. Segítséget kell hívnia! A kulcscsomója után kutatott, de nem 
találta. Izgalmában biztosan az autóban hagyta. De Pedrónak is van kulcsa az 
épülethez! 
-  Pedro! - szólította újra. - Hol a kulcs? Mentőt kell hívnom! 
Az épületből zajt hallott, és abbahagyta a kulcs keresését. Leoltotta a zseblámpát, felemelte a husángot, és a zaj irányába lopódzott. Az ajtó nyitva állt. Lehet, 
hogy Pedro hagyta nyitva, amikor kijött, mert zajt hallott? Vagy az idegen ment 
be a házba, miután Pedrót leütötte és elvette tőle a kulcsot? Mindenesetre biztonságban érezheti magát odabenn! 
Ahogy Catherine a kavicsokon elindult, olyan zajt csapott, hogy úgy érezte, 
kilométerekre is elhall atszik. Leült és levette a cipőjét. Ekkor egy kattanást hallott, 
majd valami locsogó hangot. A falhoz simulva haladt befelé. Az előtérből három 
ajtó nyílott. Bármelyik mögött megbújhatott az illető... 
De honnan jön ez a szag? És mitől nedvesedett át a blúza? Megtapogatta a 
tapétát, és ujját az orra elé emelte: benzin! 
A locsogás abbamaradt. A lány dermedten állt. Talán észrevették? A szíve úgy 
zakatolt, hogy azt hitte, menten szétreped. Az ájulás környékezte. Nekitámaszkodott a falnak, hogy az egyensúlyát megtartsa. 
Mivel ütötte le Pedrót a betolakodó? Lehet, hogy fegyver van nála? Catherine 
erősebben markolta a husángját. Hívnia kellett volna a rendőrséget, vagy legalább 
Frankét kellett volna magával hoznia, akkor nem állna most itt védtelenül. Beleharapott az ajkába. Visszanézett az ajtóra, miközben egész teste reszketett a félelemtől. Egyetlen szikra, és az előtér lángba borul. 
Mi keresnivalója itt tulajdonképpen? A hőst akarja játszani? Feláldozni magát 
a vállalatért? Ha leég az épület, a biztosítás fedezi a kárt. 
Egészséges ösztöne azt súgta, hogy jobb, ha nem avatkozik be. Csakhogy alighanem Frankét gyanúsítanák, hiszen a sztrájk miatt a férfi a tönk szélére került. 
Catherine bármennyire zokon vette is Franktői a családjával kötött alkut, afelől 
nem volt kétsége, hogy a férfi tisztességes, és semmi köze ehhez a disznósághoz. 
De könnyen rákenhetik... 
Catherine megrázta a fejét. Nem, nem mozdulhat innen. Ha elmenekül, a gyújtogató ismeretlen marad, és sosem derül ki az igazság. Valami neszt hallott ismét, 
de idegességében nem tudta megítélni, honnan jött. Becsukta egy pillanatra a szemét. Lépések zajára riadt fel, és kővé meredt, amikor a benzineskannát kezében 
tartó férfit felismerte. 
-  Brute! Eredj innen! Catherine segíts már! - A kutya élvezettel ugrált a földre 
csúszott ágyneműn, és nagyokat ugatott. - Ez nem játék, te tökfej! 
Franknek végre sikerült magát a kupacból kiszabadítania és lábra állnia. 
-  Catherine! 
A felberregő motor zajára az ablakhoz rohant. Még látta a kocsi hátsó lámpáit, 
aztán újra sötétség borult a környékre. Frank kábultan emlékezett még arra, hogy 
Catherine hozta ide a saját kocsijában, az övé meg ott maradt a parkolóban. Az 
órájára nézett. Tizenegy múlt öt perccel. 
Megszólalt a telefon. Ez eszébe juttatta, hogy Catherine is beszélt telefonon 
valakivel. Pedro... építkezés - csak erre a két szóra emlékezett vissza. 
-  Halló! McGillis lakás - szólt bele a kagylóba. 
-  Frank? James vagyok. Catherine ott van? 
-  Nincs. De itt volt! - felelte Frank. 
-  És teljesen magánkívül! 
-  Azt hiszem, igen. Álmomban megcibálta az orromat. Még mindig fáj. 
-  Mégsem kellett volna hagynom, hogy egyedül elmenjen! - nyugtalankodott 
James. 
-  Engem kidobott az ágyából! - mondta Frank, és kezdett a feje kitisztulni. - Aztán Pedro nevét hallottam, és mintha az építkezésről lett volna 
szó... - Egyszeriben rossz előérzete támadt. - Mennem kell! Valami baj lehet az 
építkezésen! Catherine oda indult - mondta és letette a telefont. 
De nincs kocsija! Hogy juthatna el az építkezésre? Nincs más választás: csak 
a futás! Hány kilométer lehet az út? Legfeljebb kettő. Tehát nyolc-tíz perc, míg 
odaér. Siettében még cipőt sem húzott. Csak érjen oda idejében, mielőtt még 
Catherine-nek bármi baja esne! Ezt mindenképpen meg kell akadályoznia, mert 
nélküle semmit sem ér az élete. 
Káprázik talán a szemem? - gondolta Catherine, és a háta mögé rejtette a 
husángját. 
-  Ken! Mit csinál maga itt? 
A férfi higgadtan végigmérte Catherine-t. 
-  Megmentem az Aranypartot Hajlandó nekem segíteni? 
-  Megbolondult? - hördült fel a lány. Az a higgadtság, amellyel a férfi a 
benzint a falra locsolta, megrémítette. Fegyver talán nincs nála, de valamivel 
Pedrót csak leütötte, töprengett lázasan. 
-  Dehogy. Nagyon is észnél vagyok. 
-  De hát miért csinálja ezt, Ken? Hogy menthetné meg a társaságot, ha lángba 
borítja az épületet? 
-  A biztosítással! Nem hallott még ilyesmiről? 
-  Hiszen ez biztosítási csalás! Börtönbe kerül! - Catherine hátrébb húzódott, 
hogy a benzin ne érje. 
-  Nem én, ha nem kapnak el! Kitől tudhatnák meg, hogy én tettem? Talán 
magától? 
Catherine szorosabban markolta a husángját. Nem volt kétsége a férfi elszántsága felől. Vagy a cinkostársa lesz, vagy el fogja tenni láb alól! Hideg futott végig 
a hátán. 
-  Minderre nem lett volna szükség, ha maga mint építésvezető szépen felsül. 
Efelől nem is voltak kétségei senkinek. Mindenki arra számított, hogy az első 
hónap után az alvállalkozóknak legalább a fele bedobja a törülközőt. Maga értelmes kislány. Ki tudja számítani, mennyit hozott volna a házhoz az a tizenöt százalék, amelyet mindenkitől visszatartottunk. Ha nem szorította volna rá az 
embereket ilyen jó munkára, akkor én nem lennék most itt! 
-  Akkor megint csalódást fogok okozni magának, ha azt képzeli, hogy ebben 
az ocsmányságban részt veszek! -jelentette ki felháborodottan Catherine. 
Nem veszíthetem el a fejemet, gondolta. Valahogy meg kell győznöm arról, 
hogy más módja is lehet a társaság megmentésének. 
Ken kivette az öngyújtót a zsebéből. 
-  Mondtam magának, hogy nem állíthat éjszakára őrt! Annak a fickónak az a 
szerencséje, hogy nem látott, különben nem úszta volna meg ennyivel! Magának 
sajnos, nem lesz ilyen szerencséje! 
Catherine-t elfogta a rémület. Ó, miért is nem szólt Franknek? Miért nem hozta 
magával? Az öafejűsége most az életébe kerülhet. 
Márpedig nem akart meghalni. Ökölbe szorította a szabad kezét. Időt kell nyernem, szóval kell tartanom, biztatta magát. 
-  Mit akar tenni, Ken? A gyújtogatás az más! De gyilkolni a cégért? 
A férfi lassan közeledett. 
-  Most az én túlélésem a tét. Ez az utolsó pillanat, amikor még választhat! - S felé nyújtotta az öngyújtót. - Gyújtsa meg, és senki sem fog megtudni 
semmit! 
-  Képtelen vagyok rá! - fakadt ki Catherine, mire a férfi arcán megrándult 
egy izom. 
Talán okosabb lett volna beleegyezést színlelni, mindent megígérni... 
A férfi a nyitott ajtó felé indult. 
-  Tudom, hogy képtelen volna megölni! Engedjen el, Ken! Kérem! 
-  Hogy a rendőrségre szaladjon? 
-  Nem! Esküszöm, hogy nem teszem meg. Soha nem fogom elmondani senkinek, mi történt. 
A férfi felnevetett. 
-  Veszélyes dolog ám megosztani egy titkot. Mit gondol, miért nem jutott 
eszembe, hogy valakit lefizessek erre a piszkos munkára? 
-  De hát két héttel ezelőtt már megpróbálta valaki az épületet felgyújtani! 
Nyilván ebben is a maga keze volt benne! 
-  Persze - vallotta be a férfi. - És gondolhatja, hogy az az ember egész életében nekem fog dolgozni! Szerencsére maga akkor nem jelentette a dolgot, 
így nem is tudott a tűzről senki. - Ken egyre türelmetlenebbé vált, és megkérdezte: - Nos, mi lesz hát, Catherine, megjött az esze? Meggyújtja, vagy inkább játssza 
a hőst és bennég itt? 
Catherine egy percre sem vette le a szemét a férfi arcáról, feszülten figyelte 
minden mozdulatát. A félelemtől szinte megbénult, képtelen lett volna csak megmoccanni is. 
Talán ha Ken még egy lépéssel közelebb jönne, sikerülne a kezét megragadnia... De a férfi nem volt ennyire elővigyázatlan. Sejtette, mi járhat Catherine 
fejében. Letette a benzineskannát a földre. 
-  Ken! Kérem! Én mindig annyira tiszteltem. Ne tegye szerencsétlenné magát! - mondta a lány erőtlenül a torkát szorongató rémülettől. 
-  Ez az utolsó esélye, Catherine! - sürgette a férfi, az öngyújtót feléje nyújtva. 
Ekkor egy pillanatra Ken figyelmét elterelte valami zaj, s Catherine teljes erőből odacsapott a husánggal - de nem talált... 
Frank felrohant a lépcsőn, az épületből férfi és női hangot hallott. Erős benzinszag ütötte meg az orrát. Beszéltesd, drágám, biztatta gondolatban Catherine-t. 
Nem engedem, hogy kárt tegyen benned. 
Az egyik lakásból gyenge fény szűrődött ki. Frank egy férfi alakját látta villanásnyi időre, de nem ismerte fel. 
-  A pokolban találkozunk! - kiáltotta az ismeretlen. 
-  Nem! - üvöltött rá Frank kétségbeesetten, hogy a figyelmét magára terelje. 
-  Frank! - Catherine az ajtó felé rohant, attól félve, hogy Ken lángba borítja 
az előteret. 
De Ken az égő öngyújtót nagy sietve a szoba irányába hajította, és kifelé rohant. Odabent lángok csaptak fel. 
Frank mérhetetlen dühvel a férfira vetette magát, szerelme gyilkosát látta benne. Felemelkedett, hogy egy ütéssel ártalmatlanná tegye, de a fényben meglátta 
Catherine-t, amint a férfi lábaiba kapaszkodik. 
-  Ki innen! - üvöltötte Frank. - Gyerünk, Catherine! Siess! 
-  Nélküle nem! - sikoltotta a lány, miközben a menekülő férfi rugdalózva 
próbálta lerázni. - Segíts! Ki kell vinnünk innen! 
-  Engedd el! - ragadta meg Frank Catherine-t, és utolsó erejét összeszedve a 
vállára vetette, majd kétségbeesetten, versenyt futva a lángokkal, igyekezett kijutni. 
-  Ken... - sóhajtott fel Catherine. Többet nem tudott mondani, mert elsötétült 
előtte a világ. 
Frank óvatosan, karját a válla alá fektetve, letette a lányt a földre. Aztán szirénát hallott, majd kiáltásokat, lépéseket, de nem mozdult el mellőle. 
-  Van még valaki odabenn? - kérdezte az egyik tűzoltó. 
Frank a ház felé intett. 
-  Az előtérben. De minden csupa benzin... 
Aztán Frank már csak annyit észlelt, hogy Joshua és James állt mellette. Leguggoltak, hogy Catherine-t kibontsák a karjai közül. 
-  Hagyjanak bennünket békén! Majd én gondoskodom róla! - hárította el a 
mozdulatukat. 
-  Engedje már el! - csillapította Joshua. - Kérem, Frank! Kórházba kell 
vinnünk! 
-  Soha nem engedem többé, hogy elvegyék tőlem! - mondta Frank, és 
könnyek szöktek a szemébe. 
-  Nézd a lábát, apa! - szólalt meg James. - Nem csoda, hogy ilyen állapotba 
került. Szükségünk lesz még egy hordágyra. 
14. FEJEZET 
Catherine lassan felnyitotta a szemét. A világoszöldre festett fal és a magas 
mennyezet idegen volt számára. Szíve gyorsabban kezdett dobolni, ahogy emlékezete lassan visszatért. Tűz... Ken... Franknek akart segíteni... 
Megpróbált felülni, de éles fájdalmat érzett a mellkasában, ezért visszaereszkedett óvatosan az ágyra. Oldalra fordította a fejét. Frank ült egy széken az ágya 
mellett és piszkos, szakadt ingujjára hajtva a fejét, aludt. 
-  Frank! - nyújtotta ki a karját Catherine, hogy kedvese haját megfoghassa, 
de nem ért el odáig. - Frank! 
A férfi úgy érezte, hogy sötét alagúton rohan keresztül, ahol a falakat lángok 
nyaldossák. Hallja, hogy Catherine a nevét kiáltja. Kinyújtja utána a kezét, de nem 
éri el. 
-  Nem! Ki innen! - kiáltotta felegyenesedve, arcán az emlékek rémületével. 
-  Ébredj fel! - csúszott le Catherine annyira az ágyán, hogy elérje Frank fejét. - Minden rendben van, drágám! Ébredj! 
Frank lassan felnyitotta a szemét, mígnem Catherine arca bukkant fel a látómezejében. 
-  Hogy érzed magad? - kérdezte aggódó hangon. - Minden rendben? Eltörött 
néhány bordád, tudod? 
-  Fáj, de túl fogom élni. Te hogy vagy? 
-  Megvagyok. Pedro is rendbe fog jönni. 
-  És Ken? Kihoztad? - kérdezte a lány. 
-  A tűzoltók mentették ki. Kisebb égési sebekkel megúszta. - Frank ott helyben meg tudta volna ölni a férfit, amiért ekkora veszélybe sodorta Catherine-t. 
A rendőrség rögtön őrizetbe vette. Mindent bevallott. Azt is elmondta, hogy a 
biztosítási összeg a dallasi veszteség fedezéséhez kellett volna. 
-  Olyan vak voltam! Rá kellett volna jönnöm, miben mesterkedik. Tudhattam 
volna, miért ellenzi, hogy éjjeliőrt állítsak! 
-  Ne tegyél szemrehányást magadnak! Honnan gondolhattad volna, hogy a 
társaságtól bárki is képes legyen a saját házait lángba borítani? 
-  Ken azt akarta, hogy én gyújtsam meg a tüzet. Alig tudom elhinni, hogy 
állt a korábbi eset mögött is. Azt hittem, valakinek velem van elszámolnivalója! 
Olyan ostobán viselkedtem! Pedig tudtam, hogy az Aranypart pénzügyi zavarban 
van. Rá kellett volna jönnöm, hogy így akarnak kimászni belőle! 
Frank megsimogatta az arcát. 
-  Bíztál bennük, ahogy én is bízom benned. 
Catherine-nek pír öntötte el az arcát. Hogyan gondolhatta akár egy percig is, 
hogy Frank bajba jutva képes lett volna gyújtogatni? 
-  És te, te is bízol bennem? - kérdezte a férfi. 
A lány lesütötte a szemét és elfordult. 
-  Mi a baj, Catherine? Mi rosszat tettem? 
-Én bíztam benned, de te cserbenhagytál és eladtál a családomnak néhány 
gerendáért. 
Frank elsápadt. Hát mégis igaz, gondolta Catherine, és könnyek tolultak a 
szemébe. 
-  James mesélt neked apád feltételeiről? 
Catherine bólintott. 
-  S azt is elmondta, hogy visszautasítottam a telefonban az ajánlatot? 
A lány ismét bólintott. 
-  Akkor miért mondod, hogy cserbenhagytalak? 
-  így kellett lennie, hiszen végül is segítettek neked. - Catherine a könnyeit 
nyelve folytatta: - És ne mondd, hogy elhamarkodottan ítéltem! Amióta megállapodtatok, egyetlenegyszer sem... - Nem fejezte be a mondatot. Annyira nem 
szabad megalázkodnia, hogy Frank megtudja, mennyire hiányzott neki az elmúlt 
napokban. - Kérlek, menj el most! 
-  Mit nem csináltam egyetlenegyszer sem? Nem szeretkeztem veled? - Frank 
kezébe vette Catherine kezét, de ő úgy tett, mintha már nem érdekelné semmi. - Most hallgass ide, Hilda Catherine McGillis! Szeretlek!. Amikor Ken 
az öngyújtót elhajította, azt hittem, mindennek vége! Veled akartam meghalni a 
tűzben. 
Catherine az alsó ajkát harapdálta. Frank tudta, hogy a lány most valóban 
elgondolkodik a történteken. De hogyan is merülhetett fel benne, hogy ő kész egy 
rakomány fáért feláldozni a szerelmét? A beálló csendben egyre nőtt az ingerültsége. 
-  Szóval olyan embernek képzeltél, aki képes téged egy rakás fáért odadobni?. 
Ezt feltételezted rólam, aki képes lettem volna veled a tűzben akár meg is halni? 
Nem gondolhattad komolyan, hogy akár a pénz, akár az egész építkezés fontosabb 
nekem, mint te! 
A lány feléje fordította a fejét. Nem szólt, de a szeméből Frank látta, hogy még 
mindig nem hisz neki. 
Márpedig ha az ő csökönyös kedvese valamit a fejébe vesz, nem számítanak 
az észérvek. 
Frank megpróbált feltápászkodni, s közben kezével a székbe kapaszkodott, 
nehogy sebes lábát fölöslegesen terhelje. Kár itt üldögélnie! Rojtosra beszélheti 
a száját, Catherine akkor sem fog hinni neki. Föléje hajolt és mélyen a szemébe 
nézett: 
-  Te bátor, erős és iszonyúan csökönyös nőszemély vagy, Catherine. Most 
már csak azt szeretném tudni, lesz-e bátorságod bekopogni hozzám, amikor rájöttél, mekkorát tévedtél!? - Ezzel könnyedén megcsókolta a lányt, és kibicegett 
a szobából. 
Catherine fátyolos szemmel nézett utána. Most vette észre Frank farmerjának 
felhasított szárát és lábfején a kötést. A férfi már kilépett a szobából, mire Catherine fejében összeállt a kép. Nyilván mezítláb szaladt egészen az építkezésig köveken-cserepeken át! Ha ezt tette érte, mégiscsak szereti. 
-  Frank! Gyere vissza! Beszélnünk kell! 
Az ajtó kinyílt, de Frank helyett a szülei léptek a szobába. Nem szabad elengednie a férfit, míg nem beszéltek. Belekapaszkodott az ágy szélébe, és dühösen 
rázta. 
-  Mit művelsz, kislányom! - sietett hozzá az apja. - Nem szabad felkelned! 
Catherine visszahanyatlott. 
-  Láttátok Frankét? 
-  Láttuk. Hazament átöltözni és megborotválkozni. 
-  Visszajön? 
-  Bizonyára. Az után a cirkusz után, amelyet itt rendezett, csak hogy egész 
éjjel az ágyad mellett ülhessen... Egyébként elviszi magához Brute-ot. S miért ne 
jönne vissza? 
Catherine kezébe temette az arcát, potyogtak a könnyei. Hogyan is kételkedhetett a férfi szerelmében?! 
-  Szóval nem kötött veletek semmiféle szerződést? - fordult az apjához. 
-  Dehogynem! - válaszolta Joshua. - Azt hiszed, én vagyok a Mikulás? Dolgoznék tizenhat órát naponta, mint a megszállott, szerződés nélkül? 
-  Nem hiszem, hogy Catherine erre gondolt - lépett közelebb az anyja. 
-  Vagy úgy! - Joshua zavarba jött. 
-  Az én művem volt - sietett beismerni a mama. - Apád nem tehet róla. En 
ragaszkodtam hozzá, hogy csak akkor segítsen, ha Frank nem találkozik veled 
többé. De ez a fiú hallani sem akart róla. 
-  Miért nem mondtad ezt meg nekem, anya? 
Maude nem tudott a lánya szemébe nézni. Megfogta a kezét. 
-  Azt gondoltam, ha éjjel-nappal dolgozik és nem ér rá veled foglalkozni, magad fogod elküldeni. Ugyanolyan makacs vagyok, mint te. Sajnálom, Catherine. 
-  Ezzel nem tudod a dolgot jóvátenni. Mikor visztek el innen? 
-  Az orvos szerint... 
-  Engem nem érdekel, mit mondott az orvos! Azonnal haza akarok menni! És 
meg is teszem: akár segítetek, akár nem! 
Joshua tanácstalanul állt a két nő között, de Maude a kezét nyújtotta Catherine-nek. 
-  Én segítek neked! Ez a legkevesebb, amit tehetek azok után, ahogy viselkedtem veled. 
A lány az anyja vállára támaszkodva mondta: 
-  Örülnöd kellene annak, hogy Frankkel szeretjük egymást. Ha ő nincs, most 
én sem lennék itt! 
Maude kezébe fogta a lánya arcát és homlokon csókolta: 
-  Tudom. - Férje felé pillantott. - Ha igazán szeretitek egymást, a szép napok 
elfeledtetik veletek a rosszakat. 
Mielőtt Joshua bármit is szólhatott volna, beléptek a fiai a szobába. Maude 
azonnal utasításokkal látta el őket: 
-  Russell, keríts egy tolószéket! Tom és Lennie elhozza a kocsit a parkolóból! 
Én addig segítek Catherine-nek az öltözködésben. James, te előresietsz Catherine 
lakására és ott tartod Frankét. Joshua elintéz mindent az irodában. 
Maude újra elemében volt. 
-  Tényleg nem akarod, hogy bemenjek veled és előbb én beszéljek Frankkel? - kérdezte a papa. 
-  Nem. Ez most már csak ránk tartozik - közölte Catherine, és bátorítóan a 
szüleire nézett. 
James már szembejött vele az ajtóból. 
-  Mondott valamit? 
-  Nem. De furcsán viselkedik. Brute-tal beszélget a konyhában, és csapkodja 
a fazekaidat. 
-  Dühösnek látszik? 
-  Nem. Bár szerintem oka lenne rá! Tényleg megcsavartad az orrát, amikor 
aludt? 
Apa elnevette magát. 
-  Ezt Tómmal is többször megcsinálta, ha mérges volt rá. 
-  És Lennie-vel meg Russell-lel is - csatlakozott Maude. - Senki sem mert a 
jelenlétében elaludni, ha előbb felbosszantotta. 
-  Jobb, ha most bemegyek - mondta Catherine. 
-  Gyertek ki Frankkel szombaton a horgászházba! - mondta James az anyjára 
sandítva. - Én is elhozom a menyasszonyomat. 
Catherine keze már a kilincsen volt, amikor anyja felszisszenését hallotta, apja 
pedig elnevette magát. 
-  Menyasszonyt? - ismételte a mama, mintha nem jól hallotta volna. - Még 
nem is láttam soha azt a lányt. 
Anya sosem fog megváltozni, gondolta Catherine, és ebben a pillanatban Brute 
szaladt feléje boldog ugatással. 
-  Mit keresel itt? - dugta ki a konyhából a fejét Frank. 
-  Én itt lakom! De mit keresel itt te? 
A férfi eleresztette a füle mellett a kérdést. 
-  Ilyen állapotban kórházban a helyed! 
-  Olyan elintéznivalóm volt, amivel nem várhatok! 
-  Badarság! Semmi sem lehet fontosabb a gyógyulásodnál - mondta felemelve a hangját Frank. 
-  Lennél szíves halkabban beszélni, mielőtt Brute harci ösztönét felébreszted? 
Nem szeretném, ha még nagyobb bajod esnék - és Frank bekötött lábára nézett. 
-  Semmi baja már a lábamnak. Néhány horzsolás és összevarrott seb az egész. 
Hamarosan begyógyul. De mi az a halaszthatatlan ügy, amely kivetett a kórházi 
ágyból? 
-  Veled akarok beszélni - lépett közelebb Catherine, de a férfi hátrébb húzódott. 
-  Több idő kell ahhoz, hogy eldöntsd, mit akarsz! - jegyezte meg epésen 
Frank. - Említetted már, mennyi bajod volt máskor is abból, hogy elhamarkodtad 
a dolgaidat. 
-  Úgy is van. De amit most akarok mondani, azt már napok óta tudom. - Közelebb lépett, s Frank most már nem mozdult. 
-  Csak olyat mondj, amiben biztos vagy. Nincs szükségem hálálkodásra, sem 
együttérzésre! 
Catherine nagyon vágyott már arra, hogy a férfi átölelje. 
-  Miért kellene együtt éreznem veled? - kérdezte. 
-  Mert rájöttél, hogy a tűz miatt még nagyobb bajban vagyok. Most megvannak a tetőgerendáim egy olyan házhoz, amelyet talán sosem építenek fel. 
-  Én pedig alighanem elveszítem az állásomat! - nyújtotta kezét a férfi felé 
Catherine, majd folytatta: - Összeillő pár vagyunk, ugye? 
-  Hallgass rám! Én teljesen a padlón vagyok. Sokkal nehezebb a helyzetem, 
mint amikor Sharon elhagyott. Akkor legalább nem volt adósságom! 
-  De én nem vagyok Sharon! És nem vagyok olyan sem, mint az anyám! Én 
én vagyok! Szükségem van rád! Olyan jó volna, ha úgy kellenék neked, mint 
ahogy te kellesz nekem! Szeretlek, Frank! 
A férfi megfogta Catherine kinyújtott kezét, a tenyerét a szájához emelte és 
hosszan belecsókolt. 
-  Jóban-rosszban? 
-  Mindig melletted leszek! És ha őszintén elmondtál volna mindent, nem kételkedtem volna soha benned! 
-  És ha csalódott, fáradt, morcos leszek? 
-  Csak azt akarom, hogy velem legyél! 
Frank az ujjaival Catherine tenyerét simogatta. 
-  Azt gondoltam, nem fogadsz el addig, míg be nem bizonyítom, hogy képes 
vagyok mindazt nyújtani neked, amit egy jobb foglalkozást űző ember nyújthat. 
-  Csak te kellesz nekem, Frank! Szeretlek! 
-  Eléggé ahhoz, hogy a feleségem légy? 
Catherine felágaskodott, hogy egy csókkal adja meg a választ. 
Kis idő múlva különös szag csapta meg az orrukat. 
-  Lehet, hogy ég valami? 
-  A csirke! 
Amikor Frank kinyitotta a sütő ajtaját, sűrű füst gomolygott ki belőle. 
-  Ez bizony szénné égett - fordult hátra beletörődve a megváltoztathatatlanba. - Neked sütöttem, hogy bevigyem a kórházba. 
-  Igazán kedves tőled. De tudod, hol lehet a legjobb csirkét enni? 
-  Hol? 
-  Lakodalomban. 
-  És ha én nem az a férfi vagyok, akire a családod áhítozik... - Catherine a 
szájára tette a kezét. -.. .akkor is feleségül jössz hozzám? - fejezte be a mondatát 
Frank, sorra csókolva a lány ujjait. 
-  Akkor is! Ezt megígérem! 
Brute aprókat vakkantva a lábukhoz dörgölőzött. 
-  Emlékszel még a fogadásunkra? - nevetett a lány. - Úgy látom, a tiéd lesz, 
amire vágytál: a meleg, bozontos, selymes, lágy valami. 
Frank felemelte Brute-ot: 
-  Okos kutya! 
Catherine átölelte őket: 
-  Mi leszünk a legszebb, legboldogabb család a világon.