júlia 94

Szellemkeresők
1. FEJEZET
Villámlás fénye hasított az éjszaka sötétjébe. Nadine Trent megborzongott. Biztonságot keresve kapott a lépcsőfeljáró fakorlátja után.
-  Ugyan már, csak játék az egész, a természet tűzijátéka - idézte fel halkan a megnyugtató szavakat, melyekkel anyja próbálta gyermekkorában vigasztalni, ha félt. Amint meghallotta a saját hangját, önkéntelenül is elnevette magát. Hogyan nyugtathatta meg valaha is ez a kép? Hisz a tűzijáték nem volt éppen ártalmatlan dolog.
-  Most viszont felnőtt nő vagyok, Bess - szólt halkan cirmos macskájához, aki a lépcső lábánál hevert. - Huszonhat évesen pedig nem illik félni sem a vihartól, sem a sötétségtől. Igaz-e?!
Bess most sem felelt, Nadine mégis gyakran beszélt hozzá. Gyönyörű házának magányában a macska volt az egyetlen lény, akivel társaloghatott. Bess pedig kitűnő hallgatóságnak bizonyult, ellentétben George-dzsal, fekete cicájával, aki már az első mennydörgés elől a heverő alá menekült.
Nadine lehajolt, hogy megsimogassa a doromboló cirmost, majd a karjába vette. Az esőcseppek szokatlanul hangosan kopogtak a tetőn. A lány átment a nappaliba, s a heverő puha párnáiba süppedt. Csak kevéssel múlt kilenc, mégis hálóingben volt már, mert korán akart lefeküdni. Amikor azonban kitört a vihar, meggondolta magát. Inkább felkapott egy virágmintás pongyolát, s ébren maradt. Ez volt az első zivatar, amelyet új otthonában átélt. Be kellett ismernie, hogy egy kissé ideges.
Már évek óta rajongott ezért a házért. Férje kedvenc nagynénjéé volt, s amikor Martha néni meghalt, Nadine-ra hagyta az ódon családi fészket. Az épület a várostól nyolc kilométerre, és a legközelebbi szomszédtól is legalább tízpercnyi járásra állt egy sziklaszirten. Ablakaiból csodálatos kilátás nyílt Kalifornia északi partjaira.
A kétszintes villa a viktoriánus idők maradványa volt, s eltörpült a hatalmas fenyők mellett. A Csendes-óceánról felszálló finom párafelhők gyakran ezüstös ködbe burkolták. Olyan ház volt, amilyenről Nadine mindig is álmodott. Almaiban azonban soha nem tört ki vihar.
A szélvészben az épület szinte alapjaiig megremegett. Bess nyávogott, és a földre ugrott, hogy George mellé kuporodjon a heverő alá. Nadine legszívesebben utánamászott volna. A következő széllökésnél szájára szorított kézzel, rémülten várta, hogy a szélroham magával ragadja az égbe.
Ujabb villám cikázott át az égbolton, s amikor tovatűnt, hirtelen minden elsötétedett. Nadine visszafojtott lélegzettel várt, s abban reménykedett, hogy újra felgyűl-
tiuiia
Iádnak a lámpák. Végül mégis bele kellett törődnie a megváltoztathatatlanba. Már csak ez hiányzott: áramszünet! Hová is rakta a gyertyákat?
Mindössze néhány hete lakott még a házban, s minden idegennek tűnt neki. Nem a középső konyhafiókba tette őket? A kandallóban pislákoló tűz gyér fényénél átment a szobán, és a sötét földszinti előtér fala mentén tapogatózva az étkezősarokhoz botorkált.
Amikor újra villámlott, az erkélyajtón át egy pillantást vetett a teraszra, s megdermedt. Egy férfi nézett be az ablakon.
Először inkább a kíváncsiság vett erőt a lányon, nem is annyira a félelem. Közelebb lépett, hogy megnézze, ki van odakint. A következő villám fényénél azonban csak az üres teraszt látta, amint végigsöpört rajta az eső.
Tanácstalanul simította füle mögé vállig érő szőke haját.
- Egy titokzatos idegen - mormolta.
Akár titokzatos, akár nem, autó nélkül nemigen juthatott el erre az elhagyatott helyre. Nadine még előrébb hajolt, a feljárón azonban csak saját rozsdás sportkocsijának körvonalait tudta kivenni.
Kezdte igen rosszul érezni magát. Ki settenkedhetett ilyen későn, ebben az ítéletidőben a ház körül?
Kísértet természetesen ebben a házban is járt. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy Nadine ideköltözött. Egy könyvön dolgozott, s abban bízott, hogy a kísértetek majd segítségére lesznek. Gyermekkönyvek illusztrálásából élt, de mindig arról álmodott, hogy egy saját, nagyobb szabású műben mutathassa meg, mire képes valójában.
A szellemek és a túlvilági jelenések megszokott lakói voltak ennek a környéknek. A partvidéken álló házak közül sok rejtette magába rég elmúlt napok emlékeit. A teraszon álló alak azonban nem kísértet, hanem valóságos hús-vér férfi volt. Ebben Nadine nem kételkedett.
Újabb széllökés korbácsolta végig a házat, s félő volt, hogy leemeli a tetejét. Nadine reszketve húzódott vissza a földszinti előtérbe. Ez volt az első alkalom, amikor kicsit lelohadt benne a kalandvágy. Nem volt éppen szívderítő gondolat, hogy birtokán egy idegen kószál. Akkor már inkább a kísértetek!
Ebben a pillanatban kopogtattak a nagy tölgyfa ajtón. A kopogtatással egy időben soha nem hallott, furcsa hang járta be a házat. Mintha egy régi gongra ütöttek volna, amelynek zúgása az összes helyiségben visszhangzóit. Nadine térdre rogyott, s a fakorlátba kapaszkodott. Fejében kavarogtak a képek, szíve vadul vert.
A gongütésszerű zaj még egyszer felhangzott, s a lány hirtelen rájött, honnan ered. A bejárati ajtóra valaha egy nagy, oroszlánfej formájú kopogtatót erősítettek. Eddig senki sem használta. Egyrészt ott volt a csengő, másrészt a kopogtató teljesen berozsdásodott. A használhatatlan holmi ezáltal tulajdonképpen feleslegessé vált. Nadine azonban úgy döntött, nem válik meg tőle. Szerinte jól mutatott ott, ahol volt. Minden bizonnyal a kopogtató adta azt a furcsa hangot, amely végigzengett az egész épületen.
A titokzatos idegen csakis olyasvalaki lehetett, akinek elegendő ereje volt ah-

hoz, hogy megmozdítsa az oroszlán szájában a karikát. Meg kellene néznie, ki -vagy mi - van odakint. Feltétlenül így kell tennie, végtére is nem reszkethet itt halálra váltán, mint egy megriadt nyúl! Mély lélegzetet vett, és fel akart állni, de valamilyen furcsa oknál fogva nem engedelmeskedtek a lábai. Mindegy, gondolta, ha nem mozdulok, talán odébbáll.
Egyszeriben egy kulcs félreismerhetetlen hangját hallotta, amint megcsikordul az öreg zárban. Bárki volt is tehát odakint, nem a falon át közlekedett, hanem az ajtót kellett igénybe vennie, mint minden átlagos emberi lénynek.
Csakhogy most az ő ajtajáról volt szó! Senkinek sincs joga, hogy kéretlenül behatoljon. De mielőtt bármit is tehetett volna ellene, feltárult a súlyos tölgyfa ajtó. Egy igazi óriás tocsogott be a házba, teljesen eláztatva Nadine szép szőnyegét.
A lány egy másodpercig csak bámulta az idegent, mire végül összeszedte a bátorságát, s rászólt:
-  Azonnal takarodjon!
Tényleg az ő hangja volna ez a siralmas nyöszörgés, melyet a viharban alig lehetett hallani? Nyilvánvalóan jobban meg kell erőltetnie magát.
A férfi becsapta az ajtót, s a zivatar üvöltése odakinn rekedt. Nadine megismételte a parancsot:
-  Azonnal menjen innen!
Ez az! Ha a hangom ilyen jól működik, gondolta, talán a lábaim sem hagynak már cserben. A fakorlátba kapaszkodva felhúzódzkodott. A földszinti előtérben olyan sötétség honolt, hogy képtelen volt kivenni a férfi arcvonásait. Amikor azonban az idegen kirázta nehéz bőrkabátját, s végigjáratta tekintetét az előtéren, Nadine egyvalamiről megbizonyosodott: az illető nem kísértet. A legalább egy méter kilencven magas férfi alakja izmos favágóéhoz hasonlított. A hangja sem csengett kimondottan túlvi-lágian. Mély volt, kissé nyers, és meglehetősen elevennek hatott.
-  Jó estét - mondta, és kutatva kémlelt a sötétbe. -Azt hittem, senki nincs itthon.
-  Ez persze mindent megmagyaráz - vágott vissza Nadine gunyorosan. - Ugyan ki is vehetné zokon magától, ha be akar jönni, hogy igazolja ezt a feltevését?
Rövid szünet következett. A lány megesküdött volna, hogy az idegen az ő harcias magatartásán somolyog, de a sötétben nem láthatta az arcát. Mindenesetre úgy tűnt, hogy a fickónak esze ágában sincs bocsánatkérések közepette elvonulni.
Nadine felmérte, mennyi időre van szüksége, hogy elérje a telefont. Vajon megelőzné-e ez a titokzatos alak? Egyáltalán működik-e a készülék áramkimaradás esetén? Nos, mindjárt kiderül.
-  Mindig ilyen sötétben tartja a házát? - kérdezte az óriás. - Vagy csak maga van itt feszültség alá helyezve?
Ki ez a férfi, és mit keres itt? Legjobb, ha megpróbál minél előbb megszabadulni tőle. Nem mutatni félelmet - ötlött eszébe azonnal a vadállatokkal és a férfiakkal való bánásmód alapszabálya.
-  Megdöbbentően gyors a felfogóképessége - vetette oda megsemmisítőén, miközben lejött a lépcsőn az idegenhez. Azt remélte, a magabiztosság látszatával sikerül
Júlia
meggyőznie a másikat: minden eszköze megvan arra, hogy kidobja. - Most pedig elhagyja szépen a házat. Bizonyára egyedül is megtalálja a kijáratot. Nem emlékszem, hogy meghívtam volna.
A feszült csendben szinte hallotta, hogyan dobog a szíve. Mi lesz, ha az óriásra nem hat a szép szó? És ha mondjuk nem egy bajba jutott autós, hanem egy erdőben kódorgó őrült, akit a vihar kergetett ide?
-  Ön lenne Martha Trent? - érdeklődött a férfi hitetlenkedve.
-  Igen - bökte ki Nadine némi megkönnyebbüléssel, mert az idegen legalább ismert egy nevet, amelynek köze volt ehhez a házhoz. Talán mégsem elmebeteg. - Akarom mondani, nem - fűzte még hozzá halkan. Bárcsak jobban láthatná az arcát! Képtelen megítélni, milyen ember lehet, amíg nem látta a szemeit.
Úgy tűnt, az idegen nem hallotta Nadine második, halk válaszát.
-  Ön és én régi barátok vagyunk, Mrs. Trent - mondta a sötétségnek. - Kürt Palmer vagyok.
Kürt Palmer. A név ismerősen csengett, de Nadine pillanatnyilag nem tudta hová tenni.
-  Az én nevem nem... - kezdett bele, hogy elmagyarázza, ki is ő valójában, de a férfi a szavába vágott:
-  Örvendek, hogy végre személyesen is találkozhatunk. El sem tudja képzelni, milyen nehéz volt eljutni a házáig.
-  Akkor az imént maga volt a teraszon - állapította meg a lány elégedetten, mert a rejtély végre megoldódott.
-  Úgy van. Megijesztettem?
A hangjából kitetszett, mennyire mulatságosnak találja a dolgot, Nadine azonban semmi esetre sem akarta beismerni, hogy megrémült.
-  A legkevésbé sem. Már minden elképzelhető élőlény megfordult a teraszon, mióta beköltöztem: mosómedvék, mókusok, kékszajkók. Már csak egy férfi hiányzott, a változatosság kedvéért.
Az idegen nevetett.
-  Oldalról jöttem, és át kellett mennem a teraszon, hogy a bejárathoz jussak. Kérem, bocsásson meg, amiért úgymond „beviharzottam", de bőrig áztam odakint ebben az ítéletidőben.
-  Honnan van kulcsa? - akarta tudni Nadine.
-  Nincs kulcsom - nézett a férfi a kezében lévő csillogó tárgyra. - De mindig akad nálam egy tolvajkulcs. Akkor tanultam meg bánni vele, amikor elkezdtem krimiket írni. Tudtam, hogy valamikor komoly hasznát veszem e tudományomnak.
Kürt Palmer. Olyan ismerős név! Nadine újra végigkutatta emlékezetét, hol is találkozhatott már a férfival. Talán a kis vegyesboltban? Nem, egészen biztos volt benne, hogy soha nem látta még azelőtt. A nevet azonban már hallotta. Szóval író. Martha néni is írogatott, bár nem sok minden jelent meg tőle. Valószínűleg a hivatásuk révén ismerkedtek meg egymással.

Talán mégis meg kellene mondania, hogy ő nem Martha. Valami azonban visz-szatartotta. Amíg nem tudja meg pontosan, mit akar itt Palmer, addig nem engedi neki, hogy a lapjaiba lásson.
-  Látogatása e kései órán kissé meglepő - szólalt meg végül.
-  Még egyszer elnézését kérem ezért. Délnek tartottam, Crescent City felé, és úgy gondoltam, benézek önhöz. Mivel gond volt az autóval, később értem ide, mint ahogyan terveztem.
-  Jó, jó, ez mindenkivel előfordulhat - vágott szavába türelmetlenül Nadine. -Használhatja a telefont, hogy hívja a segélyszolgálatot, azután útnak indulhat.
A férfi meg sem moccant. Hallgatásából könnyű volt kitalálni, hogy nem igazán áll szándékában sietve távozni.
-  Tudja, tulajdonképpen nem is csak egy rövid csevegésre ugrottam be - magyarázta jelentőségteljesen. - Nekünk van még egy lezáratlan ügyünk.
-  Valóban?
Ugyan mire célozhatott? Lehet, hogy Martha néni levelezett vele, és úgymond postai úton flörtöltek? Palmer talán nem is sejtette, hogy az asszony elmúlt már nyolcvanéves. Nem, ez lehetetlen.
-  Jobb, ha világosban beszéljük meg -javasolta Nadine. Talán, ha látja, eszébe jut, ki is ez a Mr. Palmer. - Épp gyertyáért indultam a konyhába.
-  Ne tegye! Azzal legfeljebb felgyújtaná a házat. Valószínűleg megsérült az elektromos vezeték. Holnapig is eltarthat, amíg megjavítják. Ezekben az öreg villákban többnyire tartanak kerozinlámpát a lépcső alatti faliszekrényben. Megnézte már?
Nadine a fejét rázta. Tényleg sejtelme sem volt róla, van-e ott bármiféle világító alkalmatosság. Kürt Palmer azonban nem tétovázott sokáig, egyenesen a szekrényhez ment. Láthatóan sokkal jobban ismerte a házat, mint a lány. Még mielőtt Nadine felfoghatta volna, mi is történik, a férfi már egy régimódi lámpát tartott a kezében. Egyszerre meleg fény árasztotta el a helyiséget.
Gyors pillantást vetettek egymásra, és Nadine majdnem hangosan felnevetett kölcsönös kíváncsiságuk láttán. Mivel eddig csak sötétben beszélgettek, most megvizsgálhatták, igazolódik-e első benyomásuk.
Az idegen tényleg nagyon magas volt. Legalább húsz-huszonöt centiméterrel tornyosult Nadine egy méter hatvannyolcas termete fölé. De miért néz rá olyan furcsán?
-  Meg kell mondanom őszintén, nem ilyennek képzeltem - mondta szelíden a férfi. - Mi késztet egy ilyen csinos, fiatal lányt arra, hogy elássa magát itt az erdő közepén?
Nadine nagy sötét szeme most összeszűkült. Ehhez aztán végképp semmi köze ennek a betolakodónak, bárki legyen is. Jó oka van rá, hogy éppen itt él.
-  Először is: már nem vagyok lány, Mr. Palmer, másodszor pedig: azért élek itt, mert szeretem a fenyőerdőket. El sem tudok képzelni szebb helyet ennél.
-  Hogyan képes csinos nő létére olyan hajmeresztő dolgokat írni?
A férfi sóvár tekintete hirtelen tudatosította Nadine-ban, hogy hálóinge felett csak
JfHia
egy pongyola van rajta. Első pillanatban összekulcsolt karral akart elmenekülni az előtérből. Ostobaság, gondolta végül, s elhatározta, hogy egyszerűen nem vesz tudomást alkalomhoz nem éppen illő öltözetéről.
-  Nem mennénk a nappaliba, hogy beszélgethessünk egy kicsit? - kérdezte inkább csak udvariasságból, és fölemelte az állat.
-  Várjon - mondta Kürt hirtelen, és a bejárati ajtó felé mutatott. -Talán figyelmeztetnem kellene. A folyó... - Nem fejezte be. Megbabonázva bámulta Nadine-t. -Nos, jó -jelentette ki hirtelen. - Feltehetően ki fogja bírni...
A lámpa imbolygó fényénél tekintetük összevillant, de Nadine sietve elfordította a fejét. Bármit is akart közölni vele a férfi, ő most nem volt abban a hangulatban, hogy kicsalogassa belőle a mondandóját. Palmer lekicsinylő arckifejezése egyáltalán nem tetszett neki. Bízott benne, hogy néhány perc alatt tisztázzák az ügyet, majd amilyen gyorsan csak lehet, megszabadul tőle.
-  A nappaliba akartunk menni - emlékeztette a férfit, és elindult. Palmer követte.
Közeli mennydörgés rázkódtatta meg a házat. Az újabb villámlás éles fénye megtörte a szoba félhomályát. Nadine összerezzent, de nyomban azután mosolyt erőltetett az arcára. Ennek a Mr. Palmemek véletlenül sem szabad észrevennie, hogy fél.
-  Meg kell mondanom, igen higgadtan viselkedik -jegyezte meg a férfi, miközben leültek a kandalló előtt álló kis asztalhoz, szemben egymással.
Nadine meglepetten nézett az idegenre, mert gondolatai még mindig odakint, a vihar körül jártak.
-  Úgy érti, amiért nem hívom a rendőrséget? Palmer csodálkozva vonta fel a szemöldökét.
-  Azt hiszem, a rendőrséget nem különösebben érdekelné a mi kis magánjellegű irodalmi háborúnk.
Nadine a homlokát ráncolta. Bárcsak legalább halvány sejtelme volna róla, miről is beszél a férfi! Tudta, a helyzet nem tartható sokáig, s rövidesen fel kell fednie kilétét. Először azonban biztonságban akarta érezni magát.
Az idegen hátradőlt székében, és tekintetét az asztalka felett a lányra szegezte. Nadine is most először vette alaposan szemügyre őt. A férfi harmincas éveinek elején járt. Jó szabású farmer volt rajta, és piros kockás gyapjúing, melyet egy magas nyakú, fekete pulóver fölött viselt. Arcából kifésült, sűrű gesztenyebarna haja még mindig csurom víz volt az esőtől, s tarkóján összefogva csapzottan lógott.
Kürt Palmer nem volt kifejezetten szép - erős, férfias álla és gödröcskéi ellenére sem, amelyek nyomban megjelentek, amint elmosolyodott. Az orra egy kicsit magasabban ült a megszokottnál, s arccsontja is szélesebb volt annál, mintsem hogy jóké-pűnek lehetett volna mondani. Ezzel szemben nagyon érzéki kisugárzása volt. Nadine nem emlékezett rá, hogy találkozott volna valaha életében valakivel is, aki férfiasabb benyomást tett rá.
8

Önkéntelenül összehasonlította Joshuával. Felnézett, és rámosolygott férje arcképére. Amikor beköltözött a házba, az volt az első dolga, hogy felakasztotta ezt a festményt a nappali falára. Joshua valóban szép férfi volt. Fénylő, ősz haja a képen szorosan simult a fejéhez. Sötét szemének mélabús kifejezése mélyen érző lényről árulkodott.
Kürt követte a lány pillantását.
-  Az édesapja?
Nadine az arcképről a vele szemben ülő férfi felé fordította tekintetét.
-  A férjem - válaszolta fagyosan.
Látszott, hogy az idegen meglepődött, ugyanúgy, mint annak idején oly sokan. Tizenkilenc év volt közöttük, de Joshua még a koránál is jóval öregebbnek látszott. A lány először csak tisztelte, később megszerette, azután hozzáment feleségül. Férje elvesztése nem fájt már annyira, de a hiánya okozta seb még mindig felsajgott néha.
-  Nem tudtam, hogy férjnél van.
-  Joshua két évvel ezelőtt meghalt - felelte Nadine ridegen.
-  Joshua Trent? - tűnődött Kürt. - Az ismert tájképfestő?
A „tájképfestő" megjelölés nem fejezte ki Joshua tehetségét. Az a mód, ahogyan ő a színekkel bánt, s ahogy ezáltal hangulatokat tudott megjeleníteni, felülmúlhatatlan volt, legalábbis felesége szemében.
Amikor Nadine a Marin Művészeti Akadémián beiratkozott Joshua osztályába, remegő térdekkel ment az első órára. Annyi tiszteletteljes félelem élt benne a mester iránt, hogy rápillantani is alig mert. Még emlékezett, milyen barátságos volt a férfi, és hogyan csitította az ő gyerekes szorongását. Jó tanárként mellette állt, s mindenben támogatta, hogy tehetségéhez mérten bontakoztathassa ki képességeit. Segített neki megtalálni a helyét az életben. Joshua bátorításával Nadine el is érte célját: gyermekkönyveket illusztrálhatott.
Amikor azután a mester megkérdezte, hogy tanár-diák viszonyukból lehetne-e valami más is, a lány lelkesen igent mondott. Édesanyja ugyan aggódott a korkülönbség miatt, de Nadine soha nem bánta meg, hogy hozzáment Joshuához.
-  Igen, tájképfestő volt - válaszolta, miután sikerült elkalandozó gondolatait ismét a beszélgetésre terelnie. - A fenyőkkel borított tengerpart volt a legkedvesebb témája. San Francisco közelében laktunk, de gyakran jöttünk ide, hogy dolgozhasson.
-  Soha nem hoztam összefüggésbe egymással a nevüket - mondta Kürt. - Nagyon jó festő volt. Nekem is van néhány képem tőle.
-  Valóban? - Nadine hirtelen egészen más szemmel nézett a férfira, s barátságosan rámosolygott. - Ennek őszintén örülök.
Kürt először látta vidámnak a lányt, s ez tetszett neki. Az arcvonásai lágyabbnak tűntek, mintha személyiségének egy egészen más oldala vált volna láthatóvá. A férfi lassan felegyenesedett, s azon töprengett, hogyan fakaszthatná újra mosolyra Nadine-t.
Valóban figyelemre méltó volt az egész történet. A Martha Trenttel való szemé-
Jűlla
lyes ismeretségtől Palmer a legkevésbé sem várta, hogy - mint mondani szokta - a „sárkányasszony" álarca mögül egy szelíd, csinos és fiatal nő lépjen elő.
Az a mód, ahogyan Martha lehetetlenné tette őt megsemmisítő cikkében, inkább egy sárga fogú boszorkányt sejtetett, akinél a sarokban mindig készenlétben áll a seprűnyél. Vajon ez a vonzó nő valóban képes lehetett olyan gonosz dolgokat írni? Ha így volt, akkor minden bizonnyal az összes mérgét kitöltötte a papíron. Most mindenesetre a gonoszság legkisebb jelét sem mutatta.
-  Mintha azt mondta volna, hogy van még egy lezáratlan ügyünk - tért Nadine a tárgyra. - Akkor most megbeszélhetnénk a dolgot.
Kürt kamaszosan vigyorgott.
-  Igaza van. Végtére ezért jöttem ide. Van is egy ötletem, hogyan intézhetnénk el az egészet egyszer s mindenkorra.
-  Nos?
-  Szeretnék egy újabb cikket írni, mintegy válaszként az önére - kezdte nagy
lelkesedéssel mondandóját a férfi.
Nadine a homlokát ráncolta. Lassanként derengeni kezdett neki valami. Csak rendbe kellett szednie a gondolatait.
-  Várjon csak...
A férfi szemmel láthatóan semmit sem vett észre aDooi, ami a lányban lejátszódott,
mert önfeledten folytatta tovább:
-  Van rá lehetőség, hogy az efféle jelenségek létezését bizonyítsuk. Sőt, Angliában már tanulmányoztak is olyan vidéki házakat, amelyekben állítólag laktak kísértetek. Szeretnék néhány hetet itt tölteni, és kísérleteket végezni. Idővel...
Nadine ebben a pillanatban döbbent rá, ki a hívatlan látogató. Hogyan is felejthette el ezt a nevet? Körmei fájdalmasan mélyedtek a tenyerébe, ahogy hirtelen ökölbe szorult a keze.
-  Kürt Palmer! Maga Kürt Palmer!
A férfin látszott, hogy kissé bosszús, amiért félbeszakították.
-  Persze. Azonnal megmondtam, amikor bejöttem.
Ennek aztán vannak idegei! Mindazok után, amit tett, volt képe Martha néni házába lopózni!
-  Maga... maga...!
Nadine minden izma megfeszült, s tekintetével lázasan kutatott valami alkalmi
tárgy után, melyet Palmer fejéhez vághat.
A férfi döbbenten pattant fel, amikor észrevette, hogy a lányt tényleg elönti a
méreg.
-  Állj, Martha, várjon egy percet!
Nadine is felemelkedett, a szeme szikrázott a dühtől.
-  Nem vagyok Martha! De legalább annyira megvetem magát, mint ő. Most pedig valóban hálás volnék, ha elhagyná végre ezt a házat!

2. FEJEZET
Kürt Palmer arcán zavartság tükröződött.
-  Hagyja már abba! - hátrált óvatosan, és felemelt kézzel próbálta csillapítani Nadine-t. — Kérem, nyugodjon meg, és magyarázza el, mire gondol!
-  Még van bőr a képén, hogy idejöjjön - sziszegte a lány egy ugrásra kész oroszlán elszántságával. Néhány lépést tett a férfi felé, s fenyegetően rázta az öklét. - Mindazok után, amit a cikkében íoshua nagynénjéről írt!?
-  Amit én írtam? - vágott vissza Kürt sértődötten. - De hiszen az ártatlan évődés volt ahhoz képest, amivel Martha Trent vádolt engem - mondta, s szemével gyanakodva fürkészte a lány vonásait. - Maga tehát nem Martha Trent...
-  Eltalálta - vetette oda gúnyosan Nadine, s azon töprengett, mennyi időre lenne szüksége ahhoz, hogy megkaparintsa a piszkavasat. Látta, hogyan szűkül össze Kürt szeme, amint rájött, miben mesterkedik. - Nadine Trent vagyok -jelentette ki diadalmasan, s inkább letett előbbi szándékáról. - Martha a férjem nagynénje volt.
-  Volt?
A lány mély lélegzetet vett, hogy kissé lehiggadjon.
-  Martha néni hat héttel ezelőtt meghalt. A házát rám hagyta.
-  Ó! - ráncolta össze Kürt a homlokát, s hirtelen megtorpant.
Nadine látta, hogy a férfi egyetlencentimétert sem fog tágítani. Mivel első mérge elpárolgott, valamivel higgadtabban mérte fel a helyzetet. Semmi esélye egy óriással szemben, ráadásul ezzel ellenfele is tökéletesen tisztában van.
-  Ó! - kiáltott fel Kürt újra, de ezúttal nem a megdöbbenés hangján, hanem úgy, mint akinek remek ötlete támadt. - Hisz maga is segíthet nekem!
Az első pillanatban Nadine szóhoz sem jutott a felháborodástól. Hát még mindig nem fogta fel Palmer, amit mondott?
-  Eszemben sincs segíteni magának! - csattant fel dühösen. Kürt azonban csak mosolygott.
-  Ugyan, hagyja már - próbálta békíteni. - Csak nem fog visszakergetni a viharba? Üljünk le inkább, és beszéljük meg a dolgot!
Nadine-nak ugyan nehezére esett bevallani, de tudta, hogy a férfinak igaza van. Nem küldheti el, amíg az eső legalább egy kicsit le nem csendesedik. De még mindig nem látta be, mi megbeszélnivalójuk lehet kettejüknek.
Egy ideig farkasszemet néztek egymással, aztán a lány gyanakvóan figyelte, ahogyan Palmer leül a heverőre. ó is elhelyezkedett a férfitól legtávolabb eső széken.
Ki gondolta volna, hogy ez a fickó képes ilyen égbekiáltó pimaszságra, s eljön ide? Nadine a szék szélére húzódva még egyszer alaposan szemügyre vette azt az embert, aki oly boldogtalanná tette Martha nénit. Vajon tudott-e róla egyáltalán Pal-mer, mennyire mélyen megsebezte acsarkodó cikkével az idős asszonyt? Vagy nem
is törődött vele?
A férfi megköszörülte a torkát, és vizslató szemekkel szintén végigmérte a lányt. Láthatóan valami fogódzót keresett, hogy elkezdhesse a beszélgetést. Nadine gúnyos kárörömmel figyelte az óriás küszködését.
— Gondolom, olvasta a cikkemet - szólalt meg végül Kürt.
A lány csak bólintott. Természetesen olvasta, mint ahogy ebben az államban mindenki. A Golden Statement különösen kedvelt magazin'volt, amely Kalifornia kultúrájával és történelmével foglalkozott, s havonta jelent meg. Alig akadt olyan ház, ahová ne járt volna. így aztán mindenki olvasott Martha Trentről, vagy legalábbis hallott róla. Joshua nagynénje kedves, barátságos asszony volt, igazi mesebeli nagymama. Egyetlen dolog volt csupán, ami miatt csodabogárnak nevezhették: szenvedélyesen hitt a túlvilági jelenségekben.
Életének utolsó tíz évét azzal töltötte, hogy tanulmányozta azt a kísértetet, akinek a létezésében egyetlen pillanatig sem kételkedett, s akiről úgy gondolta, hogy a házában lakik. Történeteket írt róla, kutatta életének korábbi szakaszait, és mindent feljegyzett azokról az alkalmakról, amikor a szellem megjelent.
A tengerpart lakói büszkék voltak hazajáró lelkeikre. Senki sem tartotta Martha nénit bolondnak - Kürt Palmer kivételével.
Cikkében a férfi nem csak Martha nénivel foglalkozott. Pellengérre állította az egész északi part kísértethagyományát. Az idős asszony épp csak kapóra jött a cikk megírásához. A szerző az ő személyén keresztül példálózott, méghozzá igen sértő
módon.
-  Jól emlékszem az írására - mondta végül Nadine. - Komoly élvezetet okozhatott azon csámcsogni, hogy az északi partvidéken elsősorban idős asszonyok élnek...
-  És férfiak - tette hozzá Palmer felemelt mutatóujjal. Nadine elfintorodott, majd folytatta:
-  .. .szóval, bogaras vénasszonyok, akik papucsaikban csoszogva, huzatos házuk minden sarkában kísértetet sejtenek. Ha jól emlékszem - pillantott elgondolkodva a mennyezetre -, az elmélet lényege így hangzott: a házsártos vénségek minden élő rokonukat elmarták maguk mellől, s most olyan lényekkel népesítik be hétköznapjaikat, akik már rég meghaltak, így nem ellenkezhetnek velük.
-  Kissé egyéni megfogalmazás, de nagyjából helytálló - vont vállat Kürt.
-  Hogyan is nevezte őket? - próbált visszaemlékezni a lány. - Várjunk csak - fordította szemét újra a mennyezet felé, mint aki minden erejét megfeszítve gondolkodik. - Valahogy így: „csiklandós nagymamák, akiket a kísérteties szeretők álomképe jóleső borzongással tölt el". Martha néninek egyáltalán nem tetszett a dolog - fűzte még hozzá a fejét ingatva.
-  A maga Martha nénijének semmi sem tetszett, amit én írtam. De alapos elégtételt vett, ezt el kell ismernie.
-  Arra a cikkre gondol, amelyet a folyóiratban válaszként közöltek? - mosolygott Nadine önelégülten, hisz ő maga segített Martha néninek a cikk megírásában. — Jól sikerült, ugye?
-  Hogy jól-e? - rándult össze Kürt, mint akit áramütés ért. - Felkoncolt benne, ízekre szedett, aztán a maradékot odahajította a keselyűknek. Egész Kalifornia rajtam röhögött.
-  Tudom - nyugtázta Nadine higgadtan.
Kürt csendben ült, és Nadine-t nézte. A lány rezzenéstelen arccal viszonozta pillantását. Ez tehát a szörnyűséges Kürt Palmer. Csúnyábbnak képzelte. Most fel kellene fedeznie benne valami gonoszságot, valami alattomosat. De ahogy elnézte, képtelen volt elhinni, hogy egy ilyen kedvesnek tűnő fiatalember írta volna azokat az arcátlan és sértő dolgokat.
Kürt szeme csillogott. Nadine nem tudta eldönteni, hogy a férfi humorosán fogja-e fel az egész ügyet, vagy magánkívül van a méregtől. Még a szeme színét sem tudta megállapítani, habár az arcát most már tisztán látta. Amikor hátradőlt, olyan sötét volt a szeme, mint az éjszaka. Ha azonban előrehajolt úgy, hogy a lámpa fénye megvilágította az arcát, izzó szénhez hasonlított.
Miért is érdekelte annyira a férfi szemének színe? Hiszen ennek semmi köze sem volt a dologhoz. Mégis újra meg újra rápillantott. Vajon mi rejlett ebben a férfiban, ami elterelte Nadine figyelmét a lényegről?
-  Ezért úgy gondolom, hogy tartozik még egy visszavágóval - törte meg Kürt a csendet.
Nadine hitetlenkedve pislogott. Jól hallotta?
-  Semmivel sem tartozom magának.
-  Szerintem igen, s ezért szívesen itt maradnék egy ideig.
-  Egy ideig?
-  Néhány hétig. Elvégeznénk egypár kísérletet, hogy egyszer s mindenkorra kiderítsem, valóban van-e kísértet a házban.
Nadine önkéntelenül is felnevetett. Még egy ilyen álmodozót!
Lassanként erőt vett rajta a fáradtság. Hátradőlt, s végigsimította szőke haját. Mérgének legnagyobb része elillant, amióta megértette, hogy Palmer legalább annyira sértve érezte magát, mint Martha. A dolog nagyszerűen alakult. Végtére is ez a gazember megkapta, amit megérdemelt. Neki most már csak azt kell megvárnia, hogy csendesedjen az eső, azután kidobhatja.
De mit kezdjen vele addig is?
-  Megkínálhatom egy pohár itallal vagy valami mással? -jutott eszébe hirtelen vendéglátói kötelessége.
Úgy tűnt, Kürt lassanként felenged.
-  Egy ital jót tenne. Fárasztó napom volt - sóhajtotta elkínzott arccal. Nadine gondolkodóba esett. A férfi úgy nézett ki, mint aki legszívesebben sörtinna. Szinte maga előtt látta, ahogyan a haverjaival legurít néhány korsóval, vagy esetleg bedob egy whiskyt. Sajnos sem az egyik, sem a másik nem volt a házban.
-  Csak fehérbort tartok itthon. Vagy inkább egy kávét inna?
-  A fehérbor jó lesz.
-  A konyhában van. Még nem csináltattam meg a bárszekrényt - emelkedett fel Nadine, s elkerülte Kürt pillantását. Egyszeriben újra kellemetlenül érezte magát, amiért csak hálóing meg pongyola volt rajta. Bizonyára iszonyúan nevetségesen festett, amikor az imént hullámzó köntösben a férfira rontott. S most újra el kellett mennie mellette. A legjobb, ha minél előbb túlesik rajta.
-  Egy pillanat az egész.
Amikor a férfi mellé ért, az megragadta a csuklóját, s megállította.
-  Jobb, ha magával viszi a lámpát. -Ó!
Kurtnak természetesen igaza volt, de ez semmiképpen sem indokolta, hogy megérintse. Nadine elrántotta a kezét, mintha megégette volna, aztán nyomban meg is bánta hevességét.
A férfi szemmel láthatólag nem vette észre zavarát, mert barátságosan az orra elé tartotta a lámpát, amelyet Nadine köszönettel elvett tőle.
-  Nem fog félni a sötétben? - kérdezte csipkelődve.
-  Dehogy - vigyorgott Kürt. - Sötétben érem el a legjobb teljesítményt.
A kétértelmű megjegyzés bosszantotta Nadine-t. Ha ez a szemtelen alak azt gondolja, hogy célt érhet nála, nagyon téved. Újra eszébe jutott, hogy teljesen elhagyatott vidéken van, kettesben egy erős és meglehetősen vonzó férfival. Időközben ugyan kiderült, hogy ismerik egymást, ez azonban nem sokat változtatott a helyzeten.
-  Mindjárt visszajövök - mondta fagyosan.
A konyhában azon töprengett, hogyan tudna észrevétlenül felosonni a lépcsőn, hogy átöltözhessen. Minden zavarodottságom oka ez a hiányos öltözet, gondolta. Pongyolában kifejezetten sebezhetőnek érezte magát. Ebben a lebernyegben talán csábítónak tűnhet, s ez ellen a lehető legsürgősebben tennie kell valamit.
Ahhoz azonban, hogy átöltözhessen, el kellett jutnia a lépcsőig, s közben újra elhaladni a férfi mellett. Mit mondjon neki? Végigjártatta szemét a helyiségen, s reménykedett, hogy támad majd valami jó ötlete.
A nagy konyha régimódi bútorokkal volt berendezve. A falak mellett diófa szekrények sorakoztak, köztük egy rozoga, billegő pohárszék. Középen egy simára súrolt étkezőasztal állt, a hozzá tartozó székekkel. Nadine az asztalra rakta a lámpát, s szemével még mindig a helyiséget kutatta. Biztosan akad itt valami, amit magára húzhat!
Kinyitotta a tágas éléskamrát, mert eszébe jutott az a fekete köpeny, amelyet előző nap vett fel a kerti munkához, s utána ide akasztotta. Most az is nagyon megtette volna.
Felnyújtotta a kezét, s már majdnem elérte a ruhát, amikor valaki megérintette a
vállát. Nadine összerezzent, a lábai meginogtak. Kürt Palmer nyomban átkarolta, hogy megóvja őt az eséstől.
-  Nem hallottam, hogy itt van - zihálta Nadine, s gyorsan kiszabadította magát a férfi karjai közül. - Éppen... éppen most akartam...
-  Hagyja csak, majd én megcsinálom - nyúlt Kürt a lány mögé, s levette a polcról a fehérbort.
Olyan közel álltak egymáshoz, hogy testük szinte összeért. Aranybarna szeme van, állapította meg a lány. Úgy fénylik, mint ősszel a fák lombkoronája, ha keresztülsüt rajta a nap.
-  Kihúzhatja a dugót - mondta, miközben csodálkozva figyelte, ahogyan Kürt a félhomályban egy alvajáró biztonságával éppen oda nyúl, ahol ő a dugóhúzót tartotta. Valójában viszont képtelen volt másra gondolni, mint azokra a félreértésekre, amelyekre öltözéke adhatott okot.
-  Talán jólesne valami harapnivaló a borhoz - próbált meg időt nyerni.
A férfi kivett két talpas poharat az ablak mellett álló szekrényből, és derűs arccal Nadine-hoz fordult. Úgy tűnt, képes olvasni a lány gondolataiban.
-  Miért ne? Talán egy kis sajtot vagy esetleg befőttet? - vizsgálgatta az éléskamrában a dobozokat és az üvegeket. - Van itthon cseresznyés pitéje? - kérdezte reményteli hangon.
-  Cseresznyés pite! - csettintett Nadine, mintha a férfi az év ötletével állt volna elő. - Miért is nem jutott eszembe! Hát persze, ez az! Figyeljen ide! Maga most kimegy, megissza a bort, én pedig itt maradok, és cseresznyés pitét sütök.
Kürt újra elvigyorodott, mi több, ismét megragadta Nadine csuklóját. A lány dacosan nézett fel rá, és szúrós tekintetét az óriásra szegezte.
-  Az a benyomásom, hogy kellemetlenül érzi magát a társaságomban - mondta a férfi. - Elárulná, mi ennek az oka?
-  Ki? Én? Ezt honnan veszi? - nevetett Nadine kényszeredetten. Megpróbálta kiszabadítani a csuklóját, de nem sikerült. - Úgy értem, végtére is megszoktam már ezeket a dolgokat. Inkább csak nyomaszt ez az egyhangúság. Nap mint nap itt ülök, iszonyatos viharokat vészelek át, s közben szörnyű férfiak, akikkel soha azelőtt nem találkoztam, betörnek a házamba, cseresznyés pite után kutatnak, és a pongyolámon legeltetik a szemüket.
Dühében minden kibuggyant belőle, holott éppen ezt akarta elkerülni. A fenébe! Hogyan feledkezhetett meg ennyire magáról? Már szinte várta, hogy Kürt kineveti. Legnagyobb meglepetésére azonban nem ez következett. A férfi tekintetében inkább megértés tükröződött.
-  Ne féljen, nem fogom bántani - nyugtatta meg Nadine-t. - Segít valamit a dolgon, ha lemondom a cseresznyéspite-rendelést?
Nadine kicsit megnyugodott.
-  Nos, még többet segítene, ha adna egy percet, hogy átöltözhessek - nézett végig magán.
Kürt sóhajtott, s még mindig nem engedte el a kezét.
-  Feltétlenül szükség van erre? Olyan... - tétovázott egy pillanatig - ...olyan aranyosan fest így.
A férfi szavait Nadine inkább hízelgőnek, mint fenyegetőnek érezte.
-  Engedjen el, kérem - kérlelte szelíden.
-  Nos, jó - eresztette el Kürt a lány csuklóját, és felvette az asztalról a borosüveget meg a poharakat. - Maga hozza a lámpát, én pedig a bort. A nappaliban találkozunk. Rendben?
Nadine sietve felment a lépcsőn a hálószobájába, levette a hálóingét meg a pongyoláját, és hanyagul a földre hajította. Azután magára kapott egy vastag gyapjúpulóvert meg egy farmert. A fiókból kivett egy masnit, szőke haját kifésülte az arcából, s hátul kislányos lófarkat kötött belőle. Végül még egy vastag zoknit is felvett, melyet ő maga kötött, és belebújt súlyos fapapucsába.
Még a legeltökéltebb Casanova sem merne egyetlen ujjal sem hozzányúlni ehhez a serdülő lányhoz, vagy akár gondolni is valami hasonlóra, állapította meg büszkén, amikor megnézte magát a nagy tükörben.
A lámpa imbolygó fényénél a lépcső hosszúnak és kísértetiesnek látszott. Odakint dörgött az ég, Nadine megborzongott. Teljesen megfeledkezett a viharról, annyira elterelte figyelmét a Kürt Palmerrel folytatott beszélgetés.
Lefelé indult a lépcsőn. Amint közeledett a nappalihoz, lelassította lépteit. A szíve olyan hevesen dobogott, hogy alig kapott levegőt. Az egésznek a villámlás éles fénye az oka, győzködte magát.
-  Máris itt vagyok - próbált kedélyesebb hangot megütni, mert úgy gondolta, ha meg akar birkózni a helyzettel, fesztelennek kell mutatkoznia. - Sajnálom, hogy megvárakoztattam.
Kürt Palmer ott ült a sötétben, s egy pohár bort tartott a kezében. Amint Nadine
belépett, gunyorosan feltekintett.
-  Nos, időközben erősen figyeltem arkísértetét, de nem volt kedve üdvözölni
engem.
-  A szellemek nem szeretik az olyan embereket, akik nem hisznek a létezésükben - rakta le Nadine a lámpát, és maga alá húzott lábakkal egy fotelba kuporodott.
-  Valóban? - kérdezte Kürt eltúlzott szelídséggel, miközben előrehajolt, hogy Nadine-nak is töltsön egy pohár bort. - És milyen embereket szeretnek? - emelte meg poharát a lány felé. - Az olyanokat, mint a maga Martha nénikéje, akik tisztelik a földet, amely felett ők állítólag lebegnek? Vagy... - szakította félbe a mondatot, és kérdően Nadine-ra tekintett. - Vagy az olyanokat, mint maga?
A lány letette a poharát, s a tűzbe bámult, melyet Kürt néhány fahasáb segítségével újra felélesztett. A választ fontolgatta, de a férfi megelőzte.
-  Milyen ember maga tulajdonképpen, Nadine? Maga is a kísértetek szerelmese? Vagy némiképp ésszerűbb a gondolkodása, mint a férje nagynénjéé volt?
Nadine félrehajtotta a fejét.
-  Martha néni sokkal közelebb állt a valósághoz, mint maga, Mr. Palmer. Maga
úgy vág neki egy kutatásnak, hogy előre tudja a végeredményt. A cikke már biztosan elejétől a végéig készen van a fejében, még mielőtt bármit is megvizsgált volna.
A férfi tiltakozni akart, de végül meggondolta magát. Legalább ne pont ezzel kezdte volna a lány! Egyáltalán: honnan volt ebben olyan biztos? Igaz, ő eddig nem túl szakszerűen járt el. De itt nem egy szokványos cikkről volt szó, amit bárki megírhat. Ezzel az írással neki a megtépázott tekintélyét kellett helyreállítania az írók társadalmában. Valójában nem arra volt kíváncsi, hogy vannak-e kísértetek a házban, vagy sem. Egyes-egyedül az volt a fontos, hogy megmutassa, képes méltóan válaszolni Martha Trent támadására. Az idős asszony megsértette őt, s neki most feltétlenül szüksége volt valamire, amivel kiköszörülhette a büszkeségén esett csorbát.
- Telitalálat - bökte ki végül. - A vád értelmében bűnös vagyok. Látja, ezért van szükségem a segítségére. Szeretnék megbizonyosodni róla, hogy tisztességesen járok el a válaszcikkben.
Nadine alig tudta visszafojtani nevetését. Biztos volt benne, hogy Kürt kiforgatja a szavait. Bármit mondana neki, a férfi abból csak újabb érveket kovácsolna ahhoz, hogy miért lenne fontos itt maradnia a házban. Bárcsak hajlandó volna belátni, milyen lehetetlen és sértő az, amit kíván!
Kürt Palmer tovább beszélt a tervezett újságcikkről, de Nadine nem figyelt rá igazán. A kint tomboló vihart hallgatta. Hirtelen megtetszett neki a zivatar vadsága.
Megtetszett? Hogyan is tetszhetett meg neki egyszerre olyasvalami, ami egy félórával azelőtt még félelmet és rémületet ébresztett benne? Talán biztonságban érezte magát ennek a keménykötésű férfinak a jelenlétében? Kurtra pillantott, s megállapította, hogy tényleg erről van szó. Meg kell szabadulnia tőle! Biztonságban érezni magát, ez az első lépést jelentette ahhoz, hogy függjön tőle, márpedig soha többé nem akart senkitől sem függeni... Ösztönösen megfeszítette a vállát, mintha ezáltal könnyebben ellenállhatna a kísértésnek.
Holott tulajdonképpen nem is kellett volna aggódnia emiatt. Erős volt, erősebb, mint valaha. Azért költözött ebbe a házba, hogy kutatásokat végezzen egy érdekes ügyben. Folytatni akarta Martha munkáját. Készen állt az izgalmas feladatra. Az a tény, hogy ez a kivonulás a világból nagyon is kapóra jött neki, másodrangú volt, még ha nem is lényegtelen. Végre a saját lábára akart állni, mindenféle kapaszkodó, érzelmi kötődés nélkül. Persze csodás dolog az, ha az ember szerethet és őt is szeretik. Nadine nagyon is jól tudta, s az a gondolat, hogy ezt még egyszer átélheti, nagyon csábította.
Csakhogy a jóleső érzésekkel együtt előbukkant mindaz, ami nyomasztotta. A magasságok mámorítóak voltak, a mélységek azonban a poklon át vezettek. Nadine megesküdött magában, hogy soha többé nem vállalja a szenvedést. Feisóhajtott, s gondolataiba merülve nézte a lángok játékát.
Kürt növekvő kíváncsisággal bámulta Nadine-t. Érezte, hogy a lány nem figyel rá. Búzaszőke hajú, csinos teremtés, nagy barna szemekkel. Egy őzre emlékeztette, aki szakadatlanul az erdő fenyegető veszélyeit lesi. Vonzó tekintetében az állandóéberség kifejezése bujkált. Látszott, hogy valamikor megsebezték, és ez mély fájdalmat okozott neki. Ebben a fejben sokkal több ártó szellem kísért, mint amennyit ez a ház valaha is látott. Mi nyomaszthatja ennyire?
És miért rejtőzött el itt, az isten háta mögött? Mert ezt tette, Kürt ebben biztos volt. Nagyon is jól látta, hogy Nadine minden erejével meg akar szabadulni tőle. Kissé bánta, hogy épp ezt a szívességet nem teheti meg neki. Mindenképpen maradnia kell. A kiadójának megígérte a cikket, számítanak rá, a hírneve forog kockán.
-  Martha néni nagyon kedvelhette, ha magára hagyta a házat - próbálta faggatni
Nadine-t.
-  Igen - felelte a lány kurtán, és kesernyés mosoly jelent meg az arcán. Olyan vágyak és titkok rejtőztek e mosoly mögött, melyeket Kürt nem ismert.
Egyszeriben úgy érezte, mindent meg akar tudni erről a lányról. Legszívesebben kinyújtotta volna a kezét, hogy lesimítsa arcáról a szomorúság redőit. Szerette volna fénylő szemmel látni, megszabadítani nyomasztó terhétől, és szerette volna újra az arcára varázsolni a lelke mélyén szunnyadó derűt.
-  Mivel nevettethetném meg, Nadine? - kérdezte szelíden a lánytól, mire az ráemelte nagy, szomorú szemeit. Láthatóan túl személyesnek érezte a kérdést.
-  Megnevettetni? - ismételte. Úgy tűnt, Kürt komolyan gondolta, amit mondott, legalábbis a gúnynak nyomát sem lehetett felfedezni az arcán. - Nos, nem tudom.
Szinte bármivel, gondolom.
-  Ó, én nem afféle bujkáló mosolyról beszélek, hanem igazi nevetésről, olyanról, amitől az embernek megfájdul a hasa, és nem kap levegőt.
Nadine elcsodálkozott. Miért fontos ez neki?
-  Meglehetősen rég nem nevettem már.
A férfi egy pillanatig hallgatott. Amikor újra megszólalt, különös, fátyolos szín
vegyült mély hangjába.
-  Szeretném megnevettetni.
Nadine zavartan fordította el tekintetét. Kürt érezte, hogy a lány magába zárkózik, s úgy döntött, hogy egyelőre nem feszegeti tovább a dolgot.
-  Lassan elcsitul a vihar - nézett az ablak felé.
A lány kifelé fülelt, majd bólintott. Bár még mindig esett, a mennydörgés hangját már nem lehetett hallani.
-  Tudja, egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy író - bökte ki Nadine hosszas hallgatás után.
-  Valóban? Hát hogy nézek ki? - lepődött meg a férfi.
-  Mint egy hatalmas, erős favágó. Kürt mosolygott.
-  Szerintem maga sem úgy fest, mint egy remete.
-  Nem is vagyok az.
-  Dehogynem. Ki más költözne ide önként, hogy magányosan éljen az erdőben? Nadine önmagának bevallhatta, hogy remeteéletet él, de hogy épp Kürt Palmervesse ezt a szemére, az sehogy sem tetszett neki. Végtére is a magánügye, hogy mit tesz. Nem akarta, hogy mások kutassanak az életében, és jó tanácsra sem vágyott. Azt kívánta, bárcsak ugyanolyan gyorsan eltűnne ez a Kürt, mint ahogy felbukkant.
A férfi figyelte a lányt, s azon töprengett, hogyan nyerhetné meg az ötletéhez. Végül úgy döntött, legjobb, ha egyenesen a tárgyra tér. Előrehajolt, s mélyen Nadine szemébe nézett.
-  A tervem a következő - kezdte. - Maga megengedi, hogy itt maradjak néhány napot, mondjuk egy hetet. Én ezalatt elvégzem az összes kísérletet és vizsgálatot. Maga ellenőrizheti a vizsgálati módszereimet, és igazolhatja az eredményeket. Utána hazautazom, megírom a cikkemet, és elküldöm magának, hogy megtehesse az észrevételeit. Ezeket természetesen beillesztem a cikkbe. - Itt elégedetten sóhajtott. — Az írást benyújtjuk a Golden Statementhez. A kiadó beleegyezését már megszereztem. Rettentően érdekli a dolog, s mindenképpen meg akarja jelentetni. így mindketten jól járunk: az én válaszomat Martha néni írására kinyomtatják, egyszersmind maga is nyilvánosságra hozhatja a véleményét. Pompás lenne! - Várakozásteli pillantást vetett Nadine-ra. Arckifejezése elárulta, hogy meg van győződve róla, csak egy bolond utasítaná vissza ezt a nagyvonalú ajánlatot.
Nadine-nak azonban semmi kedve sem volt kínozni önmagát. A hatodik érzéke ugyanis azt súgta, hogy belső egyensúlyát roppantul veszélyeztetné, ha itt tartaná maga mellett ezt a férfit a házban egy hétre vagy netán még tovább.
-  Sajnálom - mondta halkan -, de lehetetlen.
Kürt a homlokát ráncolta, mintha képtelen lenne elhinni, hogy jól értette, amit hallott.
-  Miért?
Nadine az asztalkára rakta a borospoharát.
-  Mert nem akarom. Véleményem szerint semmi sem indokolja, hogy újra felelevenítsük az egész történetet. Ne bolygassuk tovább, hagyjuk az egészet úgy, ahogy van!
Szinte látta, ahogyan Kurtban egyre nő a feszültség, habár derekasan küzd, hogy ezt eltitkolja. Higgadt arckifejezést erőltetett magára, és a hangja még mindig nyugodtnak tűnt. Nadine azonban érezte, mennyi indulat tolult fel a férfiban.
Felállt, s a kandallóhoz ment, hogy a lángok felett megmelegítse a kezét. Amikor azonban látta, hogy Kürt is felemelkedik a helyéről, és odaáll mellé a tűzhöz, rájött, hogy hibát követett el. De már késő volt.
-  Meg kell írnom a cikket - szólalt meg Kürt szelíden.
Nadine elkerülte a férfi pillantását, és igyekezett elfojtani magában azokat az érzéseket, amelyeket Kürt közelsége váltott ki belőle.
-  Akkor egy másik házat kell keresnie - felelte ridegen, bár maga sem hitte, hogy sikerül megőriznie a távolságtartó hangnemet.
A férfi összerezzent.
-  A maga házában végzett kísérletek nélkül nincs alapom a cikk megírásához.
-  Sajnálom, Mr. Palmer, ez nem az én gondom.Kürt tanácstalanul tekintett a lányra. Nem tudta, milyen úton közelítsen céljához. A fenyegetőzésnek és a megfélemlítésnek semmi értelme sem volt. Egy futó kaland szórakoztató lenne ugyan, de pontosan tudta, hogy éppen az ellenkezőjét érné el annak, amit tulajdonképpen szeretett volna. Nadine utána egészen biztosan még inkább begubózna, és visszahúzódna csigaházába.
Talán meg kellene próbálnia az együttérzésére hatni, vagy könyörgésre fogni a dolgot. Látta magát, amint Nadine lábainál csúszik a földön. Mulattatta a gondolat. Természetesen volt még egy ütőkártyája, de azt egyelőre nem akarta kijátszani.
A lány megfordult, hogy visszatérjen a székéhez. A hajából áradó illat a hegyvidéki fenyőerdők titokzatos homályára emlékeztette Kurtot. Hirtelen mozdulattal Nadine vállára tette az egyik kezét, s visszahúzta a lányt. Mondani akart neki valamit. Amikor azonban a nagy, sötét szemek kérdően tekintettek rá, nem jutott eszébe semmi.
Volt valami Nadine pillantásában, amit Kürt nem tudott megfejteni, s ami mélyen felkavarta az érzelmeit. A lány tekintete régmúlt idők emlékét idézte fel benne; régi, fájó emlékeket, melyek már szinte teljesen elhalványultak. Ezek a beteljesületlen vágyak és rejtett érzések most újra feltámadtak, s ő nem akart megint mindent elveszíteni.
A következő másodpercben átölelte s megcsókolta Nadine-t. Egy pillanatig az övé volt. Egész testében megborzongott. A lány forróságot árasztott, az élet melegét. Úgy tűnt, perzselő tűz lobog benne, amely képes őt elemészteni. Kürt semmire sem vágyott annyira e percben, mint hogy birtokolja ezt a nőt.
A lány dühösen szabadította ki magát az ölelésből. Hogy is veszíthettem el ennyire a fejemet, korholta magát a férfi, a végén mindent elrontok!
- Maga... maga... - kiáltotta Nadine felháborodottan kapkodva a szavak után. Hogyan gondolhatta ez az ember róla, hogy ilyen kisded játékokra kapható? Leírhatatlan düh támadt benne. Egyszeriben gyűlölni kezdte a férfit, s már csak azt akarta,
hogy tűnjön el végre.
De ösztönösen érezte, hogy felháborodásának igazi oka nem a férfi merészsége volt. Saját érzelmeitől rémült meg, amelyek ellenőrizhetetlenül törtek a felszínre
most, hogy megcsókolták.
Sokszor csókolták már meg életében. Elvégre két éve még férjnél volt. Mindeddig azt képzelte, hogy mindent tud a szerelemről, s arról, ami hozzátartozik. Ám legvadabb álmai sem festették azelőtt olyannak az érzelmek felkavaró világát, amilyennek most érezte azt. Elég volt rágondolnia, s elakadt a lélegzete is. Minden erejével azon kellett lennie, hogy megszabaduljon ettől a férfitól.
Szélsebesen sarkon fordult, s elszántan a bejárati ajtóhoz lépett.
- Most elmegy szépen, éspedig azonnal - sziszegte. Kezét a kilincsre tette, s a férfira nézett, aki vonakodva követte. Furcsa, gondolta Nadine, úgy fest, mintha jól szórakozna.
20

-  Tényleg romba akarja dönteni az életemet? - kérdezte Kürt fájdalmas arckifejezéssel.
-  Bárcsak tudnám, hogyan okozhatnék még több kellemetlenséget magának! - dühöngött Nadine.
A férfi somolygott.
-  Inkább nem is gondolok arra, mi minden jutna eszébe, ha lenne rá egy kis ideje. Figyeljen ide! Nem mehetnénk inkább szépen vissza, hogy értelmes lények módjára megtárgyaljuk az ügyet?
A lány elszántan megrázta a fejét.
-  Attól tartok, jelenleg nem vagyok túlságosan értelmes kedvemben. Most szépen elmegy.
-  Kötve hiszem - mosolygott Kürt magabiztosan. Ez végképp kihozta Nadine-t a sodrából.
-  Kifelé! - kiabálta. Feltépte az ajtót, és a sötétségbe mutatott. - Takarodjon a házamból! - A vihar elcsendesedett, már csak az eső szemerkélt, de ez most a legkevésbé sem érdekelte. - Menjen, és keresse meg a kocsiját, akárhol hagyta is!
Kürt a küszöbre lépett, s félrebillentett fejjel fülelt kifelé.
-  Hallja ezt a zajt?
Nadine is odahajolt. A fülét furcsa morajlás zaja ütötte meg, amelyet azelőtt sohasem hallott. Tompa, erőteljes és fenyegető zúgás volt.
-  Mi ez? - tudakolta gyanakvón.
-  A folyó - mosolygott Kürt. - Kilépett a medréből, és elárasztotta az utat. Tehát legkorábban holnap indulhatok vissza.
Nadine egyébként nem volt lassú észjárású, de ezúttal eltartott egy darabig, amíg felfogta Kürt szavainak jelentőségét.
-  A folyó? - ismételte lassan.
-  Igen. Már egészen magasan állt, amikor néhány órája átkeltem rajta - vágta zsebre a férfi elégedetten a kezét. Olyan volt most, mint egy gyerek, aki végül mégiscsak elérte azt, amit akart. - Ráfordultam afaázhoz vezető útra, s elakadtam. Az egyik oldalon a víz már teljesen elárasztotta a partot. Nem vettem észre idejében, s majdnem belehajtottam. Szerencsére az iszapban megrekedtem, több mint egy órát kellett kínlódnom, amíg száraz talajra tudtam tolni a kocsit. Ezért értem ide olyan későn.
-  Értem - suttogta Nadine kábultan. Jóságos ég, gondolta, most mihez kezdjek? - Beindul az autója? - kérdezte elgyötört arccal.
-  Nem - bökte ki Kürt olyan elégedett mosollyal, hogy Nadine nem tudta eldönteni, igazat szól-e, vagy hazudik.
-  Mindegy. Az én kocsim mindenesetre működik.
-  A maga kis sportkocsija sem jut át a folyón, ha a hidat is elöntötte már a víz.
-  És ez azt jelenti...
-  Ez azt jelenti, hogy itt kell maradnom éjszakára - húzta el Kürt óvatosan a lány kezét a kilincsről, és becsukta az ajtót. - Fogja fel a dolgot a kellemesebbik oldaláról! -javasolta vidáman. - így legalább megvédhetem a kísértettől.
3. FEJEZET
Nadine különös, izgató érzéssel ébredt. Hunyorogva nézett körül a szobában. Félálomban úgy rémlett neki, hogy nincs egyedül. Végre! Már rég társaságra vágyott. De amikor eszébe villant Kürt Palmer alakja, minden jókedve elpárolgott.
Újra becsukta a szemét. Megpróbált nem gondolni a tegnapi napra, sőt kitörölni az emlékezetéből, mintha meg sem történt volna. Ez persze lehetetlen volt, de egy
próbálkozást megért.
Természetesen beleegyezett, hogy Kürt Palmer a folyosó végén levő vendégszobában töltse az éjszakát. Minden dühe ellenére sem sikerült száműznie a férfit az esőáztatta teraszra, hogy ott aludjon.
-  Képes lenne ezt tenni egy emberi lénnyel? - kérdezte Kürt.
-  Tekintse a dolgot túlélési gyakorlatnak - vágott vissza Nadine. - Hiszen olyan szívesen végez kísérleteket!
Persze mindketten kezdettől fogva tudták, hogy a lány nem gondolja komolyan a dolgot. Kürt itt ragadt, s ebbe Nadine kénytelen volt beletörődni.
Magában szitkozódva ágyneműt hozott, és kelletlenül elkészítette Kurtnak a kis vendégszobát. A férfi egész idő alatt az ajtókeretnek dőlve élcelődött a háziasszonyok kötelességeiről, mígnem Nadine-nak végképp elfogyott a türelme.
-  Nem is értem, miért teszem meg mindezt magáért! - förmedt rá. - Tulajdonképpen odalent, a kandalló előtti szőnyegen kéne aludnia!
Kürt erre kissé meghökkent, és mentegetőzni próbált.
-  Sajnálom, nem akartam bosszantani. Hiszen csak tréfáltam.
Nadine iménti felháborodását erre zavarodottság váltotta fel, így inkább gyorsan
visszavonult a szobájába.
Amint eloltotta a kerozinlámpát, és lefeküdt, hallotta, ahogy Kürt a folyosón járkál. Nyomban eszébe jutott az a bizonyos csók, és megrémült. A férfi felindultsága olyan érzelmeket váltott ki belőle, amelyekről nem akart tudomást venni. Mi történne, ha Kürt most idejönne hozzá, hogy véghezvigye alantas terveit?
Magához vette az éjjeliszekrényről az ébresztőórát, mert hatékonyabb fegyvernek látszott, mint a fejpárna. Miután a férfi léptei eltávolodtak, meglehetősen nevetségesnek érezte magát. Visszarakta az órát, s figyelt. Vajon mit csinálhat Kürt odakint?
Újra hallotta, ahogy a férfi elmegy az ajtaja előtt, de most nem tért vissza a szobájába. Végül Nadine nem bírta tovább. Ledobta magáról a takaróját, az ajtóhoz ment,
22
és óvatosan kinyitotta. Kürt ott volt! Ismét elhaladt a szobája előtt, de a sötétség miatt nem láthatta meg a lányt.
-  Hé! - kiáltott rá Nadine, és kitört belőle a nevetés, amikor látta, hogy Kürt ijedtében felugrott.
A férfi szitkozódva megfordult, s a lány irányába bámult.
-  Alaposan rám ijesztett - kapkodott levegő után. - Azt ajánlom, meg ne próbálja még egyszer!
-  Miért trappol ilyenkor a folyosón? - mérgelődött Nadine.- Azt hiszi, lehet ebben a robajban aludni? Úgy dübörög, mint egy támadó elefántcsorda.
A sötétség ellenére is észrevette, hogy Kürt megsértődik. Azt is megállapította, hogy csak farmer van rajta. A vállai szélesnek tűntek, s még a szőrszálakat is látta a mellkasán. A köldöke körül is szőr nőtt, amely V alakban húzódott lefele, egészen a...
Álmélkodva bámulta a pompás testet. Még soha nem látott ilyen izmos embert. Ijesztően vonzó volt. A lányban egyszerre kívánság ébredt, hogy kinyújtsa a kezét, és megérintse a sötétben Kürt bronzvörösen csillámló bőrét. De még mielőtt megtehette volna, a férfi szerencsére megszólalt:
-  Csak körülnéztem, hátha találkozom a kísértetével - mentegetőzött.
-  Arra számított, hogy meglepheti? - kuncogott Nadine. - Ha valóban ez a helyzet, akkor még csiszolnia kell egy kicsit a lopakodótechnikáját.
Kürt sóhajtott, mintha semmi jelentősége sem volna a lány véleményének, de Nadine észrevette, hogy legszívesebben ő is elnevette volna magát.
-  Le kellene feküdnünk - enyhült meg Kürt hangja. Nadine riadtan hátrált a szobájába.
-  Jó ötlet - mondta, s résnyire behajtotta az ajtót arra az esetre, ha a férfi valami esztelenségre szánná el magát. - Minél előbb elalszunk, annál előbb reggel lesz, s annál előbb itt lesz az ideje, hogy menjen.
Bevágta az ajtót, s hallgatózott.
-  Nem, ha rajtam múlik! - kiáltotta utána Kürt a folyosó túloldaláról. Nadine hallotta, ahogy a férfi a vendégszoba felé indul, s megnyugodott.
Lehetetlen, pimasz és önző alak. Mit képzel tulajdonképpen? - gondolta, és visszabújt a takarója alá. Sokáig ébren feküdt még a sötétben. A férfi puszta jelenléte is olyan érzelmeket lobbantott lángra benne, amelyekről úgy hitte, már rég elhamvadtak a lelke mélyén. Nadine ezt nem akarta. Kürt Palmernek mennie kell!
Végre-valahára reggel lett. Nadine egy ideig még az ágyban maradt, s gondolkozott. Elképzelte, hogy lemegy a földszintre, s Kurtot már nem találja ott. Csak egy levelet, amelyben a férfi megköszöni a vendéglátást, és megígéri, hogy soha többé nem bukkan fel a háznak még a tájékán sem. Bárcsak valóra válhatna az álom! - sóhajtotta Nadine, de hirtelen furcsa szag csapta meg az orrát.
Csak nem épp azon mesterkedik ez az ember, hogy lángba borítsa a házat? Nadine felült, s megpróbálta azonosítani a szagot. Valaki főzött odalent!
23
.Júlia
Kiugrott az ágyból, magára kapott egy sötétkék pamutruhát, fölé pedig egy bő, krémszínű pulóvert. Mielőtt lesietett a lépcsőn, sebtében megfésülködött.
Ahogy közeledett a konyha felé, az illat egyre erősödött. A macskák ott ugráltak a lába körül. Siralmasan nyávogtak, s a bokájához dörgölőztek, miközben átment a nappalin. A konyha előtt azonban kereket oldottak. Láthatólag éppoly bizalmatlanok voltak a betolakodóval szemben, akár Nadine.
-  Mit csinál maga az én konyhámban? - förmedt rá a férfira.
-  Reggelit készítek - válaszolta Kürt, és sugárzó tekintettel nézett rá. - Azt hiszem, ez a legkevesebb, amit tehetek.
A lány meglepetten pislogott. Nehézségeinek okozója dudorászva kevergetett valamit egy tálban a habverővel. Szűk farmer volt rajta, meg egy világossárga póló a következő felirattal: „Világ tudathasadásosai, egyesüljetek!" Előző este nem ezeket
a holmikat viselte.
-  Megint van áram - szólalt meg kisvártatva.
-  Volt már az autójánál? - lépett Nadine az ablakhoz, s a nyakát nyújtogatta, hogy megnézze, felhozta-e Kürt az autót a feljáróra. Ott azonban még mindig csak a saját
sportkocsija állt.
-  Igen - mondta Kürt. - Sikerült átvinnem a hömpölygő folyón. Egy szép napon majd részletes beszámolót tartok gyűjteményes hőstetteimről. Most azonban palacsintát sütök - közölte szárazon, azzal az egyik ujját a csap alá tartotta, s néhány csepp vizet csorgatott a felhevített serpenyőbe. Amikor az sisteregni kezdett, elégedetten
bólintott.
-  Hogy szereti a palacsintát? - érdeklődött, és egy teli merőkanál tésztát öntött a serpenyőbe. - Remélem, nem vékonyán, ahogyan Európában eszik, mert én vastagon sütöm, amerikai módra - emelte meg az edényt, hogy ellenőrizze a súlyát. - Ezt most
itt megfordítom.
Nadine rosszat sejtett.
-  Ne, ne tegye! - kiáltotta, és felé kapott.
-  De bizony, hogy megteszem - rikkantott vígan a férfi. - Nézzen csak ide!
-  Ne!
Kürt laza csuklómozdulattal felrepítette a palacsintát, s mielőtt Nadine bármit tehetett volna, a tészta már pörögve vitorlázott a levegőben. A lány figyelte, ahogyan a lapos, kerek tésztaszelet többször megpördül, hajszálnyira elsuhan a konyha mennyezete alatt, aztán elindul lefelé. Visszafojtott lélegzettel nézte, amint a férfi ügyes mozdulattal elkapja a serpenyővel.
-  Látja - diadalmaskodott Kürt, s az orra alá tartotta a palacsintasütőt. - Munkában a szakember.
Nadine csak nehezen állta meg, hogy el ne nevesse magát.
-  Nem fordult meg - állapította meg. - Már másodszor süti ugyanazt az oldalát. Kürt úgy nézett Nadine-ra, mintha ez teljesen mellékes körülmény volna.
-  Tényleg - ismerte be. - Nem baj, amúgy is jobb eldobni az elsőt.
24

Felnyitotta a szemetest, és megfordította felette a serpenyőt. A palacsintát elnyelte a vödör.
-  Lássuk a következőt! - nyúlt a tésztástál felé.
Nadine leült egy székre, s onnan figyelte, hogyan dolgozik Kürt. Kideríthetetlen oknál fogva állandóan nevethetnékje volt. Össze kell szednem magam, korholta magát. Legjobb, ha valamilyen komoly tárgyra terelem a beszélgetést.
-  Ugy tűnik, jól kiismeri magát a konyhában - kezdte, és töltött magának egy csészével a frissen főtt kávéból. - Hol tanult főzni?
Kürt nyugodtan dolgozott tovább.
-  Sok furcsa helyen laktam gyermekkoromban - mesélte derűs hangon. - Az ember vagy megtanult főzni, vagy éhezett. Márpedig én mindig nagyevő voltam.
Felhajította a következő palacsintát is a levegőbe, de ezúttal kisebb lendülettel, s most ügyesen elkapta.
-  Vajjal és szörppel kéri?
-  Igen, az jó lesz.
Kürt szempillantás alatt elkészült egy egész rakás palacsintával. Nadine elé tolta, és várakozva megállt mellette, amikor a lány megkóstolta.
-  Nem rossz - bólintott a háziasszony elismerően, s viszonozta Kürt mosolyát. Aztán folytatta az evést. A következő pillanatban már a tarkóján érezte a férfi kezét. Riadtan felugrott, és ellökte magától.
-  Várjon - nyugtatta meg a férfi. - Csak megpróbáltam kiszabadítani a nyakláncát. Beleakadt a hajába.
Nadine zavarban volt iménti hevessége miatt, s újra az asztalhoz ült. Bosszantotta, hogy megint nevetségesen viselkedett. Szerette volna tréfával elütni a dolgot, de semmi sem jutott az eszébe. A tetejébe még azt is el kellett viselnie, hogy Kürt megérinti a nyakát, s kénytelen volt úgy tenni, mintha mindez cseppet sem érdekelné.
Pedig nagyon is érdekelte. Úgy érezte, hogy a férfi ujjaiból forróság árad, amely lágy hullámokban terjed szét az egész bőrén. Végtére is Kürt férfi volt, ő pedig nő. Ketten együtt gyúlékony vegyületet alkottak. Mindez azonban korántsem jelentette azt, hogy tehetetlenül ki kellett volna szolgáltatnia magát ezeknek az érzelmeknek.
-  Aranyos - forgatta Kürt a nyakláncot, míg végül megtalálta a rajta függő apró virágot. - Egy félig nyílt rózsa. Van ennek valamilyen jelentése?
Ami sok, az sok. Nadine elszántan rántotta ki a láncot a férfi kezéből.
-  Semmi! - csattant fel dühösen, pedig ez nem volt igaz. - Egyszerűen csak szeretem a rózsát. Ezenkívül meg kell forgatnia a palacsintát.
Kürt azonnal megértette a célzást. Miután magának is eleget sütött, elhelyezkedett az asztalnál, Nadine mellett.
-  Milyen kár, hogy nem volt hozzá szalonnánk! - szólalt meg újra, amikor befejezte az evést.
Nadine épp az utolsó csepp szörpöt nyalogatta, és megrázta a fejét.
-  A szalonna egészségtelen.
25
Júlia
-  Mindenen ennyit rágódik? Soha nem csinál semmit csupán azért, mert a kedve
úgy tartja?
-  Ha tehetem, kerülöm a megfontolatlanságot.
-  Szóval ez a maga baja - állapította meg elégedetten Kürt, mintha csak kitalálta volna egy rejtély megoldását.
-  Nincs semmi bajom. A férfi csak mosolygott.
-  Mivel foglalja el magát egész nap itt az erdőn?
-  Gyermekkönyveket illusztrálok.
-  Értem - dőlt hátra Kürt kényelmesen a széken. - Olyan jól fest, mint a férje? Nadine csodálkozott, hogy a férfi szóba hozza Joshuát.
-  Természetesen nem.
Kínos szünet következett, mielőtt Kürt feltette a következő kérdést.
-  Boldog volt a házasságuk?
Úgy tűnt, ez a férfi fittyet hány a legelemibb társasági szabályokra is. Nadine ennél a kérdésnél kissé kijött a sodrából. Pedig a rosszindulatnak még a nyomát sem tudta felfedezni Kürt tekintetében.
-  Igen - válaszolta. - Boldog, de rövid.
-  Semmi sem tart örökké.
A lány csodálkozva nézett a férfira. Ő maga is sokszor mondta már ki ezt. De nem
akarta annyiban hagyni a dolgot.
-  Nagyon téved. Néhány embernek szerencséje van. Csak éppen nem neki...
*
-  Én mosogatok -jelentette ki Nadine kisvártatva, és felállt. - Maga addig szépen ülve marad, és pihen, miután ilyen finom reggelit készített.
Tulajdonképpen azt kellett volna mondania Kurtnak, hogy most már elmehet. Ehelyett megparancsolja neki, hogy maradjon ülve, méghozzá ott, ahonnan figyelheti őt, ahogyan mosogat! Felsóhajtott, és a mosogatóhoz vitte a tányérokat. Az ördög bújt
belé ma reggel!
Miközben megnyitotta a forró vizet, gondolatai Joshuán jártak. Nagyon fájt, amikor elvesztette. Szeretett édesapja után ez volt életében a második fájdalmas veszteség. Ezért is húzódott vissza erre az elhagyatott vidékre. El akart menekülni minden emberi kapcsolat és ezáltal a bánat, a szenvedés elől. Most pedig egy vadidegent engedett a házába, akinek ráadásul komoly tehetsége volt ahhoz, hogy a sebeiben turkáljon. Épp ott tartott, hogy ellenvetést nem tűrő hangon kiadja az útját, amikor
megszólalt a csengő.
- Majd én kinyitom - ugrott fel Kürt, és az ajtóhoz indult.
A látogató hangját Nadine a távolság ellenére is azonnal felismerte. Tawny Chase
26

volt az. A tizennyolc éves lány egy Woodworks nevű, laza szervezettségű lakóközösségben élt, körülbelül fél mérföldnyire a Trent-háztól. Egy ideje rendszeresen meglátogatta Nadine-t, aki rajta kívül senki mással nem ismerkedett meg a közösség tagjai közül.
-  Már bemutatkoztatok egymásnak? - fogadta őket Nadine, amikor a konyhába léptek.
Tawny csinos teremtés volt, tűzvörös, göndör hajjal. Mintha mindig felhőszárnyon lebegett volna az élet hétköznapi dolgai felett. Egy falevél formája vagy egy madár éneke elragadtatással töltötte el. Az olyan közhelyszerű kérdések, mint például, hogy honnan kellene pénzt keríteni a következő ebédhez, nem jutottak el ábrándos tudatáig. Túlságosan is lekötötte figyelmét, hogy megcsodálja a pillangók szárnyán játszó napsugarakat.
-  Azt hiszem, ezt a magasságot kihagytuk - vigyorgott Kürt, ezzel is kifejezve azt, hogy már érintkezésbe került Tawny nem egészen szokványos lényével.
-  Hűha! - kiáltott fel a lány, s nagyra kerekítette a szemét. - Neked aztán jó sok látogatód van!
Nadine még mindig a kezében tartotta a törölgetőruhát.
-  Hogy érted ezt?
Tawny szélesre tárta a karját.
-  Hát, itt van ez a fickó, a másik pasast meg az ablakban láttam reggel, amikor sétára indultam, hogy üdvözöljem a napot.
-  Minden bizonnyal az is én voltam - vetette közbe Kürt jókedvűen. - Ma már egész korán végeztem néhány vizsgálatot.
Nadine a mosogató felé fordult, és csendben mosolygott. Szinte biztosra vette, hogy a férfi az ablakban nem Kürt volt.
-  Vagy úgy? - élénkült fel Tawny. - Már azt hittem, hogy megint az a furcsa alak. Ki az tulajdonképpen? Mi is a neve? Még sohasem mutattad be nekem - fordult a mosogató felé.
Nadine szája megrándult.
-  Gábrielre gondolsz?
-  Ez az! A jó öreg Gábriel - bólintott Tawny.
Nadine Kurtra pillantott, s észrevette, hogy a férfi megrökönyödve figyeli. Úgy tűnt, egy pillanatra cserbenhagyta a humora.
-  Gábriel? - ismételte csodálkozva. - Egy barátja talán?
Nadine alig tudta már magába fojtani a nevetést. Kürt nyilvánvalóan azt hitte, hogy a szeretője látogatta meg titokban. Ha nem szedi össze magát, nevetőgörcsöt kap.
-  Úgy is lehet mondani.
-  Ha megbocsátanak, én felmegyek, és rendbe hozom az ágyamat - szólalt meg végül a férfi, miután egy ideig elgondolkodva méregette Nadine-t.
-  Hogy mondta? - képedt el Nadine. Még soha nem találkozott olyan férfival, aki maga ágyazott be.
27
Jtilia
-  Bizony, jól hallotta. Jól nevelt vendég szeretnék lenni. Olyan, akit újra meghívnak - intett vidáman a két nő felé Kürt, azzal eltűnt.
-  Nem rossz - állapította meg Tawny, miközben figyelte, ahogyan a férfi felment a lépcsőn. - Ezt meg hol csípted fel?
-  Akár hiszed, akár nem, tegnap éjszaka, a vihar kellős közepén bukkant fel az ajtóm előtt - nyugtázta Nadine somolyogva Tawny álmélkodását.
-  Tényleg? Piszok szerencséd van - hajította a konyhaasztalra a kezében lévő kis batyut a lány, és leült. - Hozzánk csak egy száraz helyet kereső borzcsalád ásta be
magát a konyhafalon át.
-  Milyen kedves! - tett elébe Nadine egy csésze kávét, amit Tawny elfelejtett megköszönni, mert a gondolatai még mindig barátnője szerencsés fogásánál jártak.
-  Megtartod? - érdeklődött kíváncsian.
Nadine nevetett, és a szekrénybe rakta az eltörölgetett edényeket.
-  Nem, nem hiszem. Tawny arca nyomban felderült.
-  Pompás! Ha elküldöd, én átveszem. Átjöhet hozzánk, és ott lakhat Woodworks-ben - lelkendezett, majd bánatosan felsóhajtott. - Milyen aranyos!
Nadine ugyan nem épp ezt a jelzőt használta volna Kürt jellemzésére, de ez most lényegtelen volt. Sokkal inkább az a tüske foglalkoztatta, amelyet Tawny szavai szúrtak belé. Hiszen régről ismerte már ezt az érzést.
-  Azt hiszem - folytatta a lány -, Woodworksben egyik fiú sem ennyire aranyos. Többnyire olyanok, mint egy rakás szerencsétlenség. Néha az idegeimre mennek - simította hátra színpadias mozdulattal a sörényét, és komolyan tekintett Nadine-ra. - Biztos vagy benne, hogy nem kell neked?
-  Igen, egészen biztos - válaszolta Nadine ridegen, s elfojtotta magában azt az érzést, amely hatalmába kerítette, miközben kimondta ezeket a szavakat. Egyszeriben rádöbbent, miről van szó: féltékeny volt!
-  Akkor nem zavar, ha hazaviszem magammal?
Nadine megpróbált nevetni, de hangján érződött a mesterkéltség.
-  Magaddal viheted, ha beleegyezik - vetette oda foghegyről, azután újra a mosogatóhoz fordult, jóllehet már kész volt a munkával.
Tehát féltékeny vagyok, gondolta. De hogyan lehetséges ez? Hisz Kürt Palmer semmit sem jelent nekem. Az sem érdekel, ha az összes kaliforniai nő érte bolondul.
A legkevésbé sem! Vagy mégis?
Tawny élénken folytatta a mondókáját, Nadine azonban képtelen volt figyelni rá. Féltékeny volt, mióta kiderült, hogy Kürt tetszik a lánynak. Egyszerre felébredt benne a birtoklás vágya, mintha a férfi az ő tulajdona lenne, s küzdenie kellene érte. Úgy látszik, tényleg elment a józan esze!
28


4. FEJEZET
Míg Tawny nála volt, mindvégig az a kérdés foglalkoztatta Nadine-t, vajon belebonyolódjon-e egy futó kalandba Kurttal. Miután a lány elment, céltalanul járkált a ház földszintjén, hogy minél tovább odázhassa a rá váró beszélgetést. Egyszer csak kiáltást hallott:
-  Hahó! Valaki odalent!
Nadine az előtérbe ment, és felfedezte Kurtot a lépcsőfeljáró tetején.
-  Beszélnünk kéne - mondta a férfi.
-  Igen - mondta Nadine, s felment a lépcsőn.
Kürt leült a legfelső fokra, és mutatta Nadine-nak, hogy üljön mellé. A lány azonban néhány lépcsőfokkal lejjebb megállt, és hátát a falnak támasztva leült, úgy, hogy láthassa a férfit.
-  Gondolkoztam - kezdte Kürt ünnepélyesen. - S közben támadt egy ötletem. Nadine enyhe bizsergést érzett a gyomrában. Ha a férfi azt hiszi, hogy meg tudja
győzni...
-  Nem csupán egy cikket fogunk megjelentetni valamilyen képeslapban, hanem egy igazi könyvet írunk.
A lány zavarodottan hunyorgott.
-  Egy könyvet erről a házról?
-  Miért ne? Ez lesz a minta a világ összes úgynevezett kísértetházához. Ráadásul mi ketten eszményi ellentétet alkotunk. Maga hisz, én kételkedem.
Nadine kezével átkulcsolta felhúzott lábát, s várta, mi következhet még.
-  Mit tud erről a kísérteiről? Úgy értem, arról az időről, amikor még élt -tudakolta Kürt.
-  Tulajdonképpen elég sokat. Martha néni meglehetősen hosszú időn át kutatta a kérdést, s én is éppen azon vagyok, hogy folytassam a munkát. Persze amit ő ebben az ügyben tett, az sokkal több volt, mint csupán kezdet. Minél inkább elmélyült a dologban, annál érdekfeszítőbbnek találta a történetet. Valójában abban reménykedett, hogy elegendő anyagot tud gyűjteni egy saját könyvhöz.
-  Nagyszerű! - lelkesedett Kürt. - Kiválóan felhasználhatjuk céljainkhoz. - Maga kitarthat a nézetei mellett - ajánlotta fel nagyvonalúan. - Bemutatja egy hazajáró lélek életútját, rövid történetekbe foglalja megjelenéseit, és így tovább. Közben én kifejtem a véleményemet.
Könnyű volt átlátni a szándékain.
29
-  Úgy gondolja, hagyja, hogy felépítsek egy elméletet, amelyet azután maga romba dönthet - vetette oda Nadine szemrehányóan.
Kürt vállat vont.
-  Minden lehetőség nyitva áll maga előtt, hogy kellőképpen körülbástyázza az
elméletét.
-  Fogadok, hogy az utolsó szó azért a magáé lesz! - ingatta a lány nevetve a
fejét. - Maga megbolondult!
Igen, megbolondultam, gondolta Kürt és mosolygott. Szem elől tévesztem a célt, és szabad folyást engedek a dolgoknak. Ha nem figyelek, még elpuskázom a lehetőséget, hogy csináljak valamit ebből a kísértetügyből! Soha nem dolgozott még együtt ilyen szorosan egy nővel, és ami Nadine-t illeti, a férfinak furcsa előérzete támadt. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy valami olyasmibe vág bele, ami meghaladja
a képességeit.
-  Tényleg meg kellene engednie, hogy itt maradjak - kérlelte végül a lányt, s
legszívesebben magához ölelte volna.
Nadine hátrahajtotta a fejét. A lépcső melletti ablakon át beszűrődő napfény megvilágította szőke haját, és ezüstös színűre festette.
-  Tényleg? Ugyan miért?
-  Egyedül él itt, mindenkitől távol. Mi lesz, ha megint kitör egy vihar? Mi lesz, ha egy villám belecsap a házba, s minden lángra lobban? Szüksége van valakire, aki maga mellett áll - érvelt Kürt, bár önmaga számára is alattomosnak tűnt, amit
mondott.
A lány tökéletesen átlátott rajta. Jól tudta, hogy Kürt meg akarja írni azt a cikket, kerüljön, amibe kerül. Ő ebben csupán az eszközt jelentette a cél eléréséhez.
De miért hallgatta meg akkor egyáltalán, amit mondott?
Elfordította a fejét, s mereven bámult a lépcsőn lefelé. Kürt lassanként tényleg feldühítette őt állandó unszolásával, üres szóvirágaival és őrült terveivel. Pontosan tudta, hogy a férfi egy percig sem maradna tovább, ha sikerülne elérnie azt, amit akart.
Szó nélkül odébbállna.
-  Teljes munkaidőben igényt tart rám? - érdeklődött gunyorosan.
-  Nem egészen - vonta fel Kürt a szemöldökét. - Az igazat megvallva, aligha van valami, amiért az egész napomat hajlandó lennék huzamos időn át feláldozni. Ami azonban az időben körülhatárolt feladatokat illeti, azokban egész jó vagyok...
Adjon nekem egy esélyt!
Nadine már nem tudott haragudni rá. Kürt mindenesetre előre figyelmeztette. Úgy tűnt, őszintén gondolja a dolgot. Ezenkívül volt benne valami nagyon rokonszenves. Magas, erős és valahogy sokkal valóságközelibb volt, mint apja vagy akár Joshua
valaha is.
Talán mégis megengedi neki, hogy maradjon. Kürt kitalálta a gondolatait, és felé nyújtotta a kezét.
30

-  Jöjjön, vezessen körül a házban, aztán megmutatom, hol szeretném elvégezni a vizsgálatokat.
Együtt álltak fel, s Nadine végigment vele a helyiségeken. Mi mást tehetett volna? Várakozásával ellentétben Kurtnak sikerült felkeltenie az érdeklődését, miután röviden elmagyarázta, hol szeretné felállítani rögzítőberendezéseit, hogy úgymond tetten érhesse a kísértetet. Közben tréfás esetekről mesélt. Kedves volt, és szórakoztató.
Nadine megmutatta neki Martha néni szobáját. A helyiség hangulatosan volt berendezve, tele régimódi bútorokkal, az ablakon csipkefüggönnyel. Ezután a téli szoba következett, ahol a fésülködőasztalon évek óta olyan rózsák álltak egy vázában, amelyek soha nem hervadtak el.
-  Miért nevezik ezt téli szobának? - kíváncsiskodott Kürt, miközben az.ablakhoz ment, s kinézett az erdőre.
-  Sejtelmem sincs. Ez az ő szobája.
-  Az övé? - fordult Kürt a lány felé. - Úgy érti, a kísérteié volt? Nadine bólintott.
A férfi hamiskásan mosolygott, miközben szemügyre vette az'egyszerű bútorokat, a keskeny ágyat és a kivénhedt mosakodóasztalt.
-  Ugye senki sem aludt ebben a szobában, mióta ő meghalt?
-  Legjobb tudomásom szerint senki.
-  Itt akarok maradni - közölte hetykén a férfi.
-  Azt nem! Itt senki sem fog aludni. Ha egyáltalán a házban maradhat, akkor legfeljebb abban a szobában, ahol a tegnapi éjszakát töltötte - jelentette ki Nadine határozottan.
Amikor azonban meglátta Kürt csalódott tekintetét, mégis hozzáfűzte:
-  A rögzítőberendezéseit idehozhatja, ha akarja.
Amint kimondta, nmár meg is bánta javaslatát. Sietve elhagyta a szobát, s Kürt szó nélkül követte.
-  Milyen jelenségeket figyeltek már meg az én szobámban? - kérdezte a férfi, amikor végigmentek a folyosón.
-  A maga szobájában? - ismételte Nadine meglepett hangsúllyal.
-  Abban a szobában, ahol tegnap éjszaka aludtam - helyesbített Kürt. Épp akkor haladtak el mellette, benyitott. - Ebben.
-  Semmilyet-mondta Nadine. A férfi megint csalódott volt.
-  Ez azt jelenti, hogy egy kísértetházban éjszakáztam, de még csak nem is olyan szobában aludtam, ahol a üdére jár?
Nadine hiába küszködött, nem tudta magába fojtani nevetését. Beléptek a szobába, és a következő pillanatban már egymás mellett ültek az ágyon. Úgy beszélgettek, mint régi jó barátok. A lány el sem tudta már képzelni, hogyan is érezhette ezt a férfit fenyegetőnek.
-  Meséljen nekem a kísértetérői! - kérte Kürt.
-  Mit szeretne hallani róla?
-  Mindent. A nevét, azt, hogy hol született, s miből lehet észrevenni, hogy itt van.
-  Úgy érti, minek alapján képzelem, hogy megjelenik. Amint ugyanis tudjuk, maga nem hisz benne.
Kürt hátradőlt, s lehunyta a szemét.
-  Rajta, győzzön meg!
-  Martha néni beszámolójában bizonyára mindent olvasott már róla. Abban a
cikkben, amelyben ledorongolta magát. A férfi felsóhajtott.
-  Nem felejtenénk el egy rövid időre azt a cikket? Kezdjük az egészet teljesen elölről. Egyébként mi a véleménye, nem tegeződhetnénk inkább? Úgy vélem, ez jelentősen megkönnyítené a társalgást.
Nadine zavarában a takarót igazgatta.
-  Nos, jó. Elmesélek neked néhány dolgot a kísértettől - nézett elszántan Kurtra. - A neve Gábriel Trent. New Englandben született, s a Mary Beth nevű hajó kapitánya volt. A múlt század közepén építette ezt a házat - fogott az elbeszélésbe, de amint észrevette, hogy Kürt kételkedik, elment a kedve az egésztől.
-  Egy boldogtalan szerelmi történet az oka annak, hogy még mindig a ház folyosóin bolyong - zárta le egyszerűen a történetet, habár az még hosszan folytatódott.
-  Rokonod volt?
-  Martha néni dédnagyapja.
-  Te mikor találkoztál vele? - kérdezte a férfi gyanakvó tekintettel.
Nadine nagyot sóhajtott. Ezt volt a legnehezebb elmagyarázni. Az ösztönei azt súgták neki, hogy Kürt nem fogja elhinni a történetet.
-  Akkor láttam, amikor Joshuával benéztünk ide a nászutunkon. Mióta itt lakom, nem jelent meg előttem soha látható alakban - vallotta be.
Rövid hallgatás következett. Aztán Kürt széttárta a karját, s nevetni kezdett.
-  Miről beszélünk egyáltalán, ha senki sem láthatja a kísérletet? Martha volt az egyetlen, aki hitt a létezésében?
-  Én is láttam, amikor első alkalommal itt jártam - emlékeztette Nadine.
A férfi bólintott.
-  Minden bizonnyal fülig szerelmes, könnyen befolyásolható lány voltál a mézesheteid alatt - vetette oda lekicsinylőén. - Bizonyára manókat is láttál volna a páfrány között, ha Joshua azt mondja, van ott belőlük néhány.
Nadine kezdte megelégelni a dolgot. Nem képzelgett, ezt pontosan tudta. Hogyan értethetné ezt meg Kurttal? Fájt neki, hogy a férfi kineveti.
-  Látni nem láttam azóta - ismételte -, de érzem, hogy itt járkál.
-  Úgy? És miből érzed? - kérdezte Kürt olyan gúnyos hangsúllyal, hogy a lány legszívesebben a fejéhez vágott volna egy párnát. Nem akart válaszolni. Ez az ember úgysem hinne neki. Akkor minek fárassza magát? De valamit mégiscsak mondania kellett, így hát még egyszer megpróbálkozott.
-  Érzed a jelenlétét. Olyan, mintha valaki lélegezne vagy megmozdulna melletted, de senkit sem látsz. Észreveszel egy árnyat, s ha megpróbálod megkeresni, semmit
32

sem találsz, ami árnyat vetett volna. Egyszerűen az az érzésed, hogy van még rajtad kívül valaki a szobában. Néha egy kabát suhanását vagy léptek zaját hallod.
Szemével Kürt tekintetét kereste, s azt remélte, hogy az legalább megpróbálja megérteni őt.
-  Mindez csupán a képzelőerőd bizonyítéka - állapította meg halkan a férfi, s úgy tűnt, a lány szavai teljesen hidegen hagyják.
Nadine becsukta a szemét, s elfordult. Semmi értelme sem volt az egésznek. Minek is erőlködött még egyáltalán?
-  Valóban azt akarod bemesélni nekem, hogy hinnem kellene valamiben, amit senki sem lát? - kérdezte Kürt.
-  Igen - vágta rá a lány. - Láthatod-e a bátorságot, a szerelmet vagy a gyűlöletet?
-  Nem tárgyi valóságában. Sőt azt mondanám, a valóságban ezek a dolgok éppoly kevéssé léteznek. Én csak abban hiszek, ami ezekből a fogalmakból látható valósággá válik. Nyers jelenségekben, amelyek tényleges tettekké fejlődnek. Ezek az elvont eszmények önmagukban semmivel sem valóságosabbak, mint a te kísérteted - mondta, s elgondolkozva csóválta a fejét.
Reménytelen eset, állapította meg magában Nadine. Kürt leereszkedő és önelégült hangneme semmi kétséget sem hagyott afelől, hogy biztosra veszi: a józan emberi ész őt igazolja. Kézzelfogható bizonyítékokat akart, s épp ezek voltak azok, amikkel Nadine nem szolgálhatott.
-  Tehát egy idős asszony kivételével senki sem látta ezt a bizonyos Gábrielt - próbálta meg Kürt összegezni az elhangzottakat.
-  Nem ő volt az egyetlen - kapaszkodott Nadine elkeseredetten az utolsó szalmaszálba. - Tawny is látja.
Ettől a mondattól Kurtnak egy pillanatra elakadt a lélegzete.
-  Kicsoda? Az a lány, aki ma reggel beugrott látogatóba? Nadine bólintott.
-  Tawny állandóan látja őt. De hiszen magad hallottad, hogy egy férfiról beszélt, aki az ablak mögött állt. Gábriel volt az.
-  Én voltam!
-  Nem, az Gábriel volt.
Kürt mondani akart valamit, de aztán meggondolta magát, s végül ezt kérdezte:
-  Ugye tréfálsz? A bolondját járatod velem! Nadine komolyan nézett rá, és csak a fejét rázta.
Kürt meghökkenten mérte végig. Ez a nő tényleg hisz a kísértetben! Kiolvasható a nyílt tekintetéből. Nem szélhámos, hanem valóban hisz ennek az „izének" a létezésében. Nem csupán arról van szó, hogy védelmébe vesz egy öregasszonyt, és nem is csak fontoskodni akar. Időközben elég alaposan megismerte őt ahhoz, hogy ne kételkedjen az értelmi képességeiben. Nadine józan ésszel és kiváló humorérzékkel megáldott, csinos, kellemes nő volt. Miként hihetett mégis ennek a szellemnek a létezésében?
33
Julin
Kürt nem értette a dolgot, valami nem tetszett neki az egészben. Nyomára akart jutni a rejtélynek, megoldani, és ésszerű magyarázatot lelni rá.
-  Én nem hiszek a kísértetekben - szögezte le határozottan.
-  Tudom.
-  Úgy vélem, csak ámítod magad, vagy...
-  Vagy megbolondultam? Összetalálkozott a tekintetük.
Nem, Nadine Trent nem bolond volt, hanem a legcsinosabb nő, akit Kürt valaha is látott. Valiig érő haja fehéraranyként fénylett a napsütésben, szemei nagyok voltak,
és sötétek.
-  Te miben hiszel? - kérdezte a lány, de Kürt elragadtatásában először ügyet sem
vetett a kérdésre.
-  Tessék?
Nadine felemelte az állat, s szemei úgy ragyogtak, mint két aranyszínű csillag.
-  Te miben hiszel? - ismételte halkan.
Kürt ezúttal hallotta ugyan a kérdést, de semmilyen válasz nem jutott az eszébe. Lenyűgözte a lány tekintete, hajának illata, egész elbűvölő lénye.
Nadine várt, bár sejtette, mi fog következni.
Kürt is tudta. Furcsa, régen sokkal jobban uralkodott az érzelmein. Ha megkívánt egy nőt, úgy, mint most Nadine-t, minden további nélkül képes volt engedni ösztöneinek, vagy épp elfojtani őket, ha úgy hozták a körülmények. Most mindez másképp volt. Ezúttal a vágyai uralkodtak rajta. Világos volt számára, hogy mindent kockára tesz, ha enged a kívánságnak, de képtelen volt bármit is tenni ellene.
Felemelte a kezét, megfogta Nadine hajfürtjeit, és lassan az ujjara csavarta őket. A lány kissé nyugtalannak látszott, de alig volt meglepve. Úgy tűnt, hogy ő is erős vonzalmat érez a férfi iránt. Mindenesetre nem menekült el.
-  Sok minden van, amiben hiszek - magyarázta Kürt szelíden, s elengedte a lány fürtjeit. -De azok nem elvont dolgok. Nem ködfelhők és nem is megmagyarázhatatlan rejtélyek - emelte fel ujjával Nadine állat, s gyengéden megsimogatta az arcát.
A lány tehetetlennek érezte magát. Megigézve ült a férfi mellett. Szíve a torkában
dobogott.
-  Tehát, miben hiszel? - tette fel újra a kérdést, amikor Kürt arca újra az övéhez
közeledett.
-  Ebben - suttogta a férfi, s megcsókolta.
Miközben szája magába zárta ajkait, Nadine sem félelmet nem érzett, sem olyan késztetést, hogy eltaszítsa. Fenntartás nélkül átadta magát Kürt gyengédségének. A tudat, hogy veszélyes játékba bocsátkozott, elhalványult a szerelem utáni vágyakozás mellett. Mi rejlett ebben a férfiban, ami megbénította az ellenállását? Rejtély volt számára, de ebben a pillanatban nem akart ezen töprengeni. A karjaiba vágyott. Túl
régóta volt már egyedül.
- És ebben is hiszek - súgta Kürt, miközben kezét a lány pulóvere alá csúsztatta, és megsimogatta a hátát. Nadine érezte a másik érintéséből áradó forróságot. Amikor
34

a férfi levette róla a pulóvert, amely alatt meztelen volt, készségesen nyújtotta fel a karját.
Türelmetlenül kigombolta Kürt ingét, s félretolta a felesleges ruhaanyagot, érezni akarta bőrének melegét. A férfi az ágyra döntötte, s ráfeküdt meztelen felsőtestével. A telt mellek testéhez feszültek, s mellkasának szőrzete csiklandozta a lány meredező mellbimbóit.
Keze vágyakozóan simított végig Nadine bőrén, aki megragadta széles vállát, s magához szorította. Élvezte a ránehezedő izmos férfi súlyát. Csodálatosan érezte magát. Kürt majd betölti férfiasságával, és a csillagok fölé repíti. Túlságosan rég nem volt már dolga férfival. Annyira kívánta, hogy az szinte már fájt.
-  Nadine, Nadine - hallotta a férfi suttogását. - Olyan gyönyörű vagy, mint egy festmény.
A lány hirtelen összezárta a szemét. Menekülni akart az emlékek elől, melyeket a festmény szó ébresztett benne. Nem akarta, hogy felzaklassák a múlt képei. Most nem Nadine Trent akart lenni, hanem csak egy nő, aki férfira vágyik. Kürt azt mondta, ebben hisz, mielőtt megcsókolta. Vajon mit akart ezzel? Azt állította, hogy felette áll minden elvont dolognak. Tehát nem a szerelemről beszélt. Talán a szeretkezésre gondolt? Számára az egész csupán a párzás puszta kéjét jelentette?
Mi mást várhatnék tulajdonképpen? - gondolta Nadine. - Engem talán másvalami vezérel? Nem volt joga hozzá, hogy elítélje a férfit.
A fájó, sötét gondolatok azonban már visszavonhatatlanul jelen voltak, és Nadine egyszeriben nem tudott úgy együtt lenni ezzel a férfival, mint ahogyan azt néhány pillanattal előbb elképzelte. Még mindig érezte érintését a bőrén, s a vágyakozás erősebb volt benne, mint bámikor, de önfeledt boldogsága semmivé foszlott.
-  Kérlek, ne - suttogta halkan, talán inkább magának, mint Kurtnak, mert már maga sem tudta biztosan, mit is akar. A megbánás és a tehetetlenség könnyei törtek elő a szeméből, s átitatták a haját.
Kürt egy pillanatig tétovázott, s ajkával Nadine vállát érintve szótlanul feküdt rajta tovább. Azután felemelte a fejét, lenézett rá, s szempillájáról lecsókolt egy épp kicsorduló könnycseppet.
-  Szeretnélek szeretni, Nadine - tekintett rá szelíden. - De nem fogok semmi olyat tenni, amit te magad nem akarsz. - Mélyen a szemébe nézett. - Szólj, ha hagyjam abba!
Nadine némán viszonozta a férfi pillantását. Nagyon kívánta őt. Ugyan mi történne, ha egyszer odaadná magát? Csak most az egyszer. Lassan megrázta a fejét, s újra Kürt felé nyújtotta a száját. Az viszont kitért előle, s felült.
Észrevette a lány vívódását. Tudta, hogy az is kívánja őt, mégis tisztában volt vele, hogy Nadine sem magának, sem neki nem bocsátana meg, ha most a magáévá tenné. S ezt nem akarta megkockáztatni. Nem tudta megmagyarázni, miért, egyszerűen így érezte.
-  Hagyjuk... -bökte ki végül kissé nyersen, mert igyekezett úrrá lenni felajzott-
35
Jűna
ságán. - Zuhanyozzunk le hideg vízben, fussunk egyet az erdőben, vagy csináljunk valami hasonlót, hogy észre térjünk!
Nadine zavarodottan feküdt továbbra is az ágyon. Amikor Kürt elhúzódott tőle, egy pillanatra még visszatartotta, nem akarta elengedni. Habár nem értette a dolgot, mégis sejtette, hogy amit a férfi tett, azt érte tette. Egyvalami mindenesetre biztos volt: Kürt nem maradhatott tovább a házban. Ezt a kínt Nadine nem viselné el. Izzó vágyakozásuk lehetetlenné tenné, hogy kitérjen a férfi elől, ha az továbbra is marad.
Lassan felemelkedett az ágyról, s felvette a pulóverét.
-  Köszönöm, Kürt - pillantott rá hálásan, de kerülte a tekintetét. - Ez igen nemes
dolog volt.
Kürt gunyorosan felnevetett.
-  Érdemérmet nem kapok? Ezt ugyanis bizonyíték nélkül senki sem hiszi el
nekem.
Nadine kényszerítette magát, hogy a férfi szemébe nézzen.
-  Bárcsak lenne nálam egy! - sóhajtott fel. - Ugyanis meg kell hogy kérjelek még
egy nemes cselekedetre.
-  Mi lenne az? - kérdezte Kürt rosszat sejtve. A lány összegyűjtötte minden erejét.
-  Azt akarom, hogy elmenj. Most azonnal. Azt hiszem, magad is tudod, miért nem maradhatsz egy perccel sem tovább.
Erre aztán Kürt valóban feldühödött.
-  Miért? - csattant fel, és egészen közel lépett a lányhoz. - Mert félsz attól, hogy
nő legyél?
Nadine levegő után kapkodott.
-  Ennek semmi köze az én... szóval ahhoz.
-  Én viszont biztos vagyok benne - vágott vissza a férfi fagyos tekintettel, s hátrált néhány lépést. - De ez nem az én ügyem. Ezt neked kell elrendezned magadban.
A férfi kijelentése felbőszítette Nadine-t.rMiért is engedte meg egyáltalán, hogy itt maradjon? Hiszen semmi sem zavarta meg felhőtlen boldogságát mindaddig, amíg Kürt Palmer fel nem bukkant. Egyszerűen nincs kedve futó kalandokba bonyolódni, beleszeretni pedig végképp nem akar senkibe. Igen, ha nőnek lenni azt jelenti, hogy az embernek el kell viselnie a fájdalmat meg a szomorúságot, akkor tényleg nem akar nő lenni. Már épp eleget szenvedett.
Az apja, akit mindennél jobban szeretett, akkor halt meg, amikor ő tizennégy éves volt. Nagyon magányosan élt, amíg meg nem ismerte Joshuát. Az esküvőjén úgy gondolta, hogy most már élete végéig boldog lesz. Legalábbis így kellett volna végződnie a történetnek. Ehelyett Joshuát is elvesztette. Martha néni szintén meghalt. Bár az asszony már elmúlt nyolcvanéves, halála nagyon megviselte Nadine-t. Úgy érezte, a legjobb barátnőjétől fosztotta meg a sors. Soha többé nem akarta átélni, milyen is az, elveszíteni valakit. Inkább a csendes, békés életet választotta, amelyben nem voltak sem magaslatok, sem mélységek.
36

Kurtnak mennie kellett. Nadine nem akarta kimondani, még csak magának sem bevallani, de sejtette, hogy képes lenne beleszeretni. Össze sem hasonlíthatta apjával, akire felnézett és akit tisztelt. Joshuához sem hasonlított egy cseppet sem, aki hűvös volt, és távolságtartó. Lángész, akit istenített, s akinek alárendelte magát.
Nem, Kürt mindenben különbözött azoktól a férfiaktól, akiket életében megismert. Hús-vér ember volt, mindkét lábával a valóság talaján állt. Nadine szentül meg volt győződve róla, hogy ezzel a férfival olyan szédítő magasságokba juthatna el, mint addigi életében soha. De ez azt is jelentette, hogy ha elhagyná, mélyebbre zuhanna, mint valaha. És erre még csak gondolni sem akart.
-  Semmi kedvem ízekre szedni veled a lelkiállapotomat -jelentette ki barátságtalanul. - Azt akarom, hogy elmenj, mégpedig amilyen gyorsan és amilyen messze csak lehet.
Kürt közelebb lépett hozzá.
-  Miért olyan sietős a dolog? - érdeklődött, és megérintette a lány haját. - Csak nem attól félsz, hogy megváltozik a véleményed?
Nadine-nak gombóc volt a torkában.
-  Egyszerűen csak azt akarom, hogy menj el - makacsolta meg magát, s kerülte a férfi pillantását.
Kürt felsóhajtott, s megsimogatta a lány haját, mire az hátrébb lépett.
-  Bárcsak megtehetném neked ezt a szívességet, Nadine - mondta a férfi. - De nem mehetek el. Elköteleztem magam, hogy megírom ezt a cikket, s ezért itt kell maradnom.
-  Nem érdekel a cikked! - támadt rá Nadine haragosan. - Tűnj el már végre! - mutatott az ajtóra.
Kürt megrázta a fejét.
-  Attól tartok, hogy rossz hírem van a számodra - sajnálkozott, és egy darab papírt vett elő a nadrágzsebéből.
-  Ez itt erkölcsi felhatalmazás arra, hogy maradjak. A lány hitetlenkedve hunyorgott.
-  Miről beszélsz tulajdonképpen?
-  Erről - hajtotta szét Kürt a papírt. - Ez itt Martha Trent levele, amelyben meghív magához.
-  Mi? - remegett meg Nadine, amikor felismerte Martha néni kézírását.
-  A levél mostanáig az autóban hevert, máskülönben már tegnap megmutattam volna neked.
A lány tehetetlennek érezte magát, mint egy báb, amelyet kötélen ráncigálnak.
-  Mit írt a levélben?
-  Olvasd el magad. A meghívás talán nem a legmegfelelőbb szó. A kihívás találóbb. Bizonyára ő sem hitt benne, hogy el merem fogadni az ajánlatát. Mindenesetre a levél tanúsága szerint annyi ideig maradhatok a házában, amennyire szükség van ahhoz, hogy eloszlathassam a kételyeimet, és meggyőződhessek a kísértet létezéséről. Csak ezzel a papírral tudtam megnyerni a kiadómat a terveimnek.
37
.liiiia
Miután mondókája végére ért, azt figyelte, milyen hatást váltanak ki szavai Nadine-ból. A lány kikapta a kezéből a levelet.
-  Erkölcsi felhatalmazás? - ismételte alig hallhatóan.
Kürt bólintott.                                                      .
-  Ugye teljesíted a kívánságát? Megengeded, hogy itt maradjak?
A lány mosolyogni próbált.
-  Nos jó, mi mást tehetnék?
-  Akkor ma este kezdődhet a szellemvadászat!

38
5. FEJEZET
Na, ez lesz aztán a szellemvadászat! - gondolta Nadine, miközben nézte, ahogy Kürt a házba cipeli a felszerelését.
Egy ideje a másikkal szembeni tartózkodás jellemezte kapcsolatukat. Kurtnak ugyan sikerült elérnie, hogy a házban maradhatott, ez azonban korántsem jelentette azt, hogy Nadine megbízott benne.
Most, hogy a férfi elérte célját, úgy tűnt, könnyebben uralkodik az érzelmein. Figyelmét láthatóan teljesen lekötötték az előkészületek. Vajon nem tudatosan vetette-e latba férfiúi vonzerejét, hogy itt maradhasson? - töprengett Nadine, miközben figyelte a férfit, aki számtalan súlyos ládát vonszolt végig a lakkozott parkettán. Nadine aztán felment emeleti műtermébe, leült a jegyzettömbje elé, és megpróbált ötleteket gyűjteni a munkájához. A Mikulásról szóló mese nem nagyon tetszett neki, és most egyébként is nehezére esett odafigyelni.
Bármennyire igyekezett megfeledkezni Kurtról, gondolatai örökösen elkalandoztak. Sóhajtva félrehajította a ceruzáját, és felállt, hogy megnézze, mit csinál a férfi.
-  Felvilágosítanál, hogy mik ezek a holmik? - mutatott a földszinti előtérben szanaszét heverő tárgyakra.
Kürt szórakozottan bólintott.
-  Ha muszáj... - Ez úgy hangzott, mintha akadna éppen ennél jobb dolga is. - Még nem vagyok kész, de megmutatom neked, amit már összeállítottam.
A lépcső tetején egy mozgatható kamerát helyezett el. A téli szobába került az ellenőrző képernyő, innen lehetett a kamerát irányítani. A készülék az egész lépcsőfeljárót mutatta, így Kürt mindent szemmel tarthatott az előtérben. Felrakott továbbá néhány különleges fényszórót, hogy a helyiség legeldugottabb sarkát is bevilágíthassa. A felszerelés többi része egy ultrahangos felvevőből és egy földrengés-érzékelőből állt, melyeket szintén a téli szobába tett.
-  Az mire jó? - kíváncsiskodott Nadine, miközben nézte, hogyan ellenőrzi Kürt a földrengésjelző mutatójának kilengéseit.
-  Hogy a lépések vagy más rázkódások keltette rengéseket rögzíthessük - magyarázta homlokát ráncolva a férfi. Úgy tűnt, teljesen a munkájába merült. - A legkisebb mozgást is érzékeli, s rögzíti egy papíron - mutatott a készülékhez tartozó nyomtatóra, amelybe már be volt fűzve egy tekercs papír.
Nadine az ajtóban állt, a szája körül hamiskás mosoly játszott.
39
•Júlia
-  Nem gondolod, hogy Gábriel tudja, mire készülsz? - csipkelődött. - Talán ebben a pillanatban is figyel, s rajtad nevet.
Kürt újra a régi volt. Reggel a vendégszobában ugyan egy kissé megfeledkezett magáról, hagyta, hogy elkápráztassa Nadine szépsége és titokzatossága, de mostanra visszanyerte szokásos önuralmát. Biztos volt benne, hogy soha többé nem ismétlődhet meg, ami ott történt. A kézzelfogható feladat, mely előtte állt, teljesen megnyugtatta. Ezért is hagyta hidegen a lány újabb kísérlete, hogy összezavarja őt.
-  Hiába minden, Nadine. Nem tudsz megrémíteni - figyelmeztette. - Ugyanis nem vagyok hajlandó félni olyasvalamitől, ami nem is létezik. - Azzal felállt, hogy bekapcsolja a berendezéseit.
Nadine hitt neki. Kürt rendíthetetlen magabiztossága láttán nehezen tudta elképzelni, hogy ez a férfi valaha is féljen. És mégis: mindig minden lehetséges. Csak Gábrielen múlik, hogy mi történik.
Kürt egy újabb készüléket csatlakoztatott a hálózatra. Hirtelen nagyot csattant valami, a szobában szikrák röpködtek. Nadine megrezzent.
-  A francba! - szitkozódott Kürt, és hátrébb lépett.
-  Mi történt?
A férfi vészjósló pillantása elárulta, hogy a ház legtávolabbi szegletébe kívánja
Nadine-t.
-  Honnan tudjam? író vagyok, nem pedig műszaki lángész - morogta. Fogott egy ceruzát, s óvatosan megütögette vele a vezetéket.
-  Most mihez kezdesz?
-  Amiatt ne fájjon a fejed! Nyomban eszembe fog jutni valami, amint néhány percig nyugodtan gondolkodhatok - intett szemével az ajtó felé.
A lány csalódott volt. Kürt valóban meg akart szabadulni tőle! Alig néhány órája még oly közelinek érezte magához ezt a férfit, sőt, hajlandó lett volna ágyba bújni
vele!
Megsértődött, és bosszút akart állni. Miközben magasra emelt fővel az ajtó felé
indult, nem tudott magába fojtani egy gúnyos megjegyzést.
-  Hát persze - mondta -, munkában az ötletdús férfiú.
-  Természetesen- kapta fel a fejét Kürt a csípős megjegyzésre. - És mint mindig, a segítőkész nő támogatása nélkül.
-  Álmomban sem jutna eszembe, hogy beleártsam magam a dolgodba! Végtére is megvan a saját munkám.
-  Valóban? Eddig fel sem tűnt! - dobta vissza a labdát Kürt.
Ha akad egy váza Nadine közelében, azt biztosan a férfi fejéhez vágja, de így csak dühösen visszavonult a műtermébe, s a délután hátralévő részét ott töltötte. Még akkor sem állt fel a rajzasztaltól, amikor megérkezett a szerelő, hogy megvizsgálja Kürt kocsiját. Valamivel később meglepve észlelte, hogy a férfi bejön hozzá megnézni, mit
csinál.
Kürt szemügyre vett néhány vázlatot, de csak a homlokát ráncolta.
-  Csinos kis rajzok, de nincs bennük ötlet.
40

-  Hogyhogy? - hökkent meg Nadine. Hajlandó lett volna még dacosan a könyvet is védelmébe venni, jóllehet maga sem volt meggyőződve arról, hogy jó.
-  A szülők még most, a huszadik század végén is azt hiszik, hogy be kell csapniuk gyermekeiket. Miért nem mondják egyszerűen meg nekik, hogy nincs Mikulás? Miért vesznek részt ebben a jól kifundált csalásban?
A lány ámultán hallgatta Kürt keserű szavait, és megkérdezte:
-  Mi rosszat tett neked a Mikulás? Szenet dugott a cipődbe?
-  Szerintem a gyerekeknek joguk van megtudni az igazságot -jelentette ki a férfi kissé ingerülten. - Minél tovább hisznek az efféle badarságokban, annál tovább tart, amíg megtanulják, milyen is az élet a valóságban.
-  És milyen az élet a valóságban? - érdeklődött Nadine kíváncsian.
Kürt szavai és a bennük rejlő bosszúság kissé nyomasztotta. Emögött kellett lennie valaminek. Kürt azonban nem volt hajlandó tovább mesélni.
-  Még nem készültem el mindennel - közölte ridegen, kiment a szobából, s magára hagyta a lányt gondolataival.
Késő délután Nadine lerakta a ceruzát, és megkereste Kurtot. A férfi éppen az utolsó ellenőrzéseket végezte a berendezéseken.
-  Kérsz valamit enni? - kérdezte a lány, miután pár percig szótlanul figyelt. Kürt csak bólintott. Nadine lement a konyhába, és ráksalátát meg néhány sonkás
zsemlét készített, majd asztalhoz hívta a férfit.
A konyhaasztalhoz ültek, szemben egymással. Kurtot továbbra is lekötötték gondolatai, és rá sem nézett Nadine-ra.
Bizonyára azon töpreng, milyen módszert válasszon, gondolta a lány. Képzeletében már minden bizonnyal sarokba szorította Gábrielt. Csak az a kérdés, melyikbe, somolygott, s komoly arckifejezést erőltetett magára.
-  Ahhoz képest, hogy nem hiszel a szellemekben, úgy tűnik, elég lázasan várod a mai éjszakát - állapította meg.
-  Persze hogy érdekel a dolog - ismerte be Kürt, s végre a lány szavaira figyelt. - Hiszen ezért dolgoztam egész délután, ezért állítottam össze a berendezéseket. Egyébként is örömmel várom a pillanatot, amikor bebizonyíthatom, hogy nincs igazad, mert senki sem járkál ebben a házban néhány nagyon is élő emberen kívül.
-  Tudod, hogy Gábrielt nem csak éjszaka látták. Ez csupán egy széles körben elterjedt előítélet -jelentette ki Nadine.
Kürt nagy halom ráksalátát tett a tányérjára.
-  Mi az előítélet?
-  Hogy a kísértetek csak éjszaka jelennek meg. Gábrielt sokkal gyakrabban látták napközben.
-  Botorság. Rendszerint éjszaka kísértenek- makacskodott Kürt. Nadine majdnem hangosan felnevetett.
41
-  Megingathatatlan véleményed van arról, milyennek kell lennie a világnak. De vajon hogyan viseled, ha az élet nem igazodik az előírásaidhoz? Mihez kezdesz, ha önelégültségedet megingatja egy váratlan esemény?
Kürt megvető pillantással mérte végig Nadine-t.
-  A kísértetek éjszaka jönnek.
-  Egy csomó beszámolót ismerek, amelyek azt bizonyítják, hogy fényes nappal jelentek meg - vitázott a lány. - Igaz, többnyire napkeltekor vagy naplementekor
észlelték őket.
-  Na látod! - csapott le a férfi, mintha ez az adat egy roppant fontos tételt bizonyítana. - A félhomály meg persze becsapja az embereket.
A lány vállat vont. Semmi értelme sem volt a meddő vitának.
-  Sötétedik - állapította meg Kürt. Felállt az asztaltól, s az ablakon át az erdőre
nézett.
-  Igen - mondta Nadine. 0 is felemelkedett a székéről, s hozzálátott, hogy leszedje az asztalt. Amikor megérezte, hogy Kürt mögéje lép, támaszt keresve a mosogatónak dőlt. A szíve hevesen dobogott.
-  Lekapcsoljuk az összes lámpát?-lépett Kürt egészen közel hozzá.*
Miért is villanyozta fel minden alkalommal a férfi jelenléte? Gyorsan a kezébe vett egy mosogatószivacsot, és tüsténkedni kezdett.
-  Úgy csináljuk, ahogyan a vizsgálat szempontjából a legjobbnak látod. Kürt megragadta Nadine vállát, s szelíd mozdulattal maga felé fordította.
-  Te vagy a szellemszakértő, te mondod meg, hogyan a legjobb - nézett mélyen a lány szemébe.
Nadine elnémult, megbabonázta a férfi pillantása. Hiába küszködött, nem jöttek szájára a szavak. Újra érezte a feszültséget kettejük között. A férfi tekintete végigsiklott Nadine arcán, lefelé, egészen blúzának V alakú kivágásáig, s észrevette a nyakláncán függő, félig nyílt rózsát.
-  Vajon mitől van olyan érzésem, hogy ez a lánc jelképez valamit? - kérdezte. Nadine a fejét rázta, nem jött ki hang a torkán, a térdei reszkettek. Borzongás futott
végig a testén, amikor a férfi kezébe vette a függőt, s mintha csak véletlen lenne, végigsimított a mellén. Kürt olyan magas volt, olyan férfias!
-  A rózsa a fenség jelképe - mondta. - Vagy a szenvedélyé? - nézett kérdőn a lányra, de az csak a fejét rázta.
-  Netán az emlékezés rózsája? - találgatott tovább, ide-oda forgatva az apró aranytárgyat, s közben újra meg újra megérintette Nadine forró bőrét.
A lány reszketett. Félt, hogy Kürt ezt észreveszi, ezért gyorsan, mintha mi sem történt volna, újra a mosogató felé fordult. A férfi elengedte, de továbbra is mögötte maradt, s nézte. Végül Nadine már úgy érezte, nem bírja tovább, kiabálni fog. Talán fel kell készülnie egy újabb rohamra? Nem volt biztos benne, hogy képes lesz még egyszer ellenállni.
De úgy tűnt, Kürt mást forgat a fejében. És valóban, azon töprengett, miért képtelen minden jó szándéka ellenére is békén hagyni ezt a lányt.
42

-  Nem kellene inkább hozzálátnod a kísérlethez? - zavarta meg Nadine a gondolataiban. - Már majdnem besötétedett.
-  Igaz is - tért vissza Kürt egy csapásra kedvenc tárgyához. Hirtelen megint izgatottá vált. - Velem jössz? - kérdezte. - Van kedved velem várni a sötétben?
Nadine a férfi arcvonásait kutatta. Nem, ez egyszer biztosan nem rá pályázik, ez egyértelműnek látszott. A gondolatai újra a munkájánál jártak, ami a létező legfontosabb dolognak tűnt számára. A lány kissé csalódott volt, de mégis szívesen választotta Kürt társaságát.
-  Természetesen - egyezett bele a javaslatba.
Egy óra múlva mindketten ott ültek a téli szobában a kísérteire várva.
-  Szinte látom Gábrielt, ahogyan körülöttünk lebeg, és figyeli, amint megpróbálunk elrejtőzni - hallatszott Nadine hangja a padló felől.
Kürt lekuporodott mellé a falhoz. Olyan sötét volt, hogy egymás körvonalait is alig látták.
-  Na, ide figyelj! Ez a te Gábrieled vagy testet ölt, és akkor súlya van, és úgy járkál itt a földön, mint egy igazi ember, vagy pedig súlytalanul lebeg és láthatatlan. Döntsd el végre, melyiket választod! Mindkettővel nem szolgálhat.
-  Miért ne? - kérdezte kisvártatva a lány.
A férfi fáradtan sóhajtott, mintha reménytelenül gyermetegnek tartaná Nadine-t.
-  Mert ésszerűtlen.
-  Miért kell mindennek ésszerűnek lennie?
-  Minden ésszerű. Mindennek megvan a maga oka.
-  Erről más a véleményem -jelentette ki Nadine.
Ugyan mi volt ésszerű például abban, ahogyan most érezte magát? Miért is hagyta Kurtnak, hogy elvégezze ezeket a kísérleteket? Valójában persze nem az volt a célja, hogy bebizonyítsa a saját igazát, hanem hogy segítsen a férfinak. Valamilyen furcsa és megmagyarázhatatlan oknál fogva ki akarta gyógyítani hitetlenségéből.
Eszébe jutott, hogy egész nap nem gondolt Joshuára. Egy egész álló napon át! .Bűntudat ébredt benne, de csak alig érzékelhető. Igazából semmi kedve sem volt a múlton töprengeni.
-  Sok olyan dolog van a világon, ami nem ésszerű - folytatta inkább a megkezdett vitát. - Vannak az életnek más oldalai is. Nem lehet mindent megismerni. Olyanok vagyunk, mint a vakok, akik megpróbálnak leírni egy elefántot. Azokat a dolgokat, amelyek közvetlenül bennünket érintenek, egészen jól felismerjük. Ezzel szemben hajlamosak vagyunk minden mást torznak látni.
Egy ideig mindketten hallgattak.
-  Bizony, nehéz dolgok ezek, Nadine -törte meg a csendet Kürt, s hangjába némi gúny vegyült. -Nem is tudtam, hogy ennyire szeretsz bölcselkedni. - Felugrott, hogy zseblámpával ellenőrizze az ultrahangos mérőberendezést. Egy pillanatra úgy látta, hogy kileng a mutató. Azután csalódottan Nadine-ra irányította a fénycsóvát. - Tényleg izgatott vagyok - mondta. - A szellemed igazán idetolhatná a képét!
43
•Júlia
Nadine megértéssel viselte Kürt türelmetlenségét, de most mégis feldühítette a
férfi pimaszsága.
-  Gábriel úgy tesz, ahogy a kedve tartja - vetette oda ridegen. - Nem írhatsz elő
semmit egy kísértetnek.
A férfi dühösen felhorkant, lekapcsolta a lámpát, és újra Nadine mellé telepedett
a padlóra.
-  Egy szót se többet! - parancsolta határozottan. - A végén még elriasztod!
-  Kit? - buggyant ki Nadine-ból a méreg. - A nem létező...
Még mielőtt végigmondhatta volna a mondatot, Kürt a vállára tette a kezét.
-  Hallottad ezt? - suttogta.
A földszinti előtérből kaparászás zaja hallatszott. A lány némán fülelt. Kürt keze egyre súlyosabban nehezedett a vállára. A kaparászó hang egyre közeledett. Visszafojtott lélegzettel figyeltek. Nadine úgy érezte, hogy szívdobogását az egész szobában
hallani lehet.
A következő zörejre mindketten felpattantak. Ekkor azonban a lány hirtelen rádöbbent, mi is kísértett odakint. A lármát egy elégedetlen macska okozta! A követelőző szobatigris Nadine után kutatott. Legalábbis úgy hallatszott, mintha George őt
keresné.
A következő pillanatban Nadine nevetni, Kürt pedig szitkozódni kezdett. A nyá-
vogó George vágtatott a folyosón át a gazdájához.
-  Sajnálom - mondta Nadine Kurtra pillantva, miközben felvette a macskát. -Mindkét állatot kiengedtem a házból, rögtön a vacsora után. George a nyitott hálószobaablakon át juthatott be.
Kürt tett néhány kevésbé barátságos megjegyzést, mire Nadine kivitte a macskát, azután becsukta az ablakot, majd visszatért a szobába, ahol a férfi épp újra ellenőrizte a műszereket és a képernyőket. Miután eloltotta a zseblámpát, fenyegető pillantást vetett Nadine-ra.
-  Bezártad az ajtót?
-  Természetesen.
Tíz percen át egyetlen szó sem hangzott el. Nadine ásított.
-  Csend legyen! - parancsolta Kürt.
-  Nem szándékosan teszem - mentegetőzött a lány, s csuklott egyet. A másik ezúttal csak mormogott valamit az orra alatt.
-  Talán lélektani alapon működik a dolog - töprengett Nadine hangosan. - Lehet, hogy Gábriel áll az egész mögött.
-  Világos! Esetleg valamiféle tündér felelős érte.
Kürt most sokkal közelebb ült a lányhoz, mint az előbb. Szinte egymáshoz értek, és a sötétség csak növelte bennük a közelség érzetét. Bár éppen civakodtak, Nadine pontosan tudta, hogy csipkelődésük szempillantás alatt átváltozhat kedveskedéssé. Ez a gondolat egészen lázba hozta.
-  A tündérekben sem hiszel? - faggatta a férfit felháborodást színlelve.
44

-  Csak abban hiszek, amit a saját szememmel látok, és amit a saját kezemmel megfoghatok.
-  Ugyan már, nem hiszem el, hogy nem szoktál képzelegni - bökte meg a könyökével Nadine. - Valóban soha nem hittél a Mikulásban? Még akkor sem, amikor kisgyerek voltál?
-  Nem emlékszem.
-  Miről álmodtál gyermekkorodban? Milyen történeteket mesélt az édesanyád?
-  Arra sem emlékszem.
Nadine éppen tiltakozni akart, mikor a torkán akadt a szó, mert Kürt hirtelen a térdére tette a kezét.
-  Hallottál valamit?
A lány fülelt, csuklott egyet, és megrázta a fejét.
-  Nem.
A férfi megnyugodott, de nem húzta vissza a kezét.
-  Biztosan csak képzelődtem. Hogyan is hallhatnánk bármit ebben a lármában, amit rendezel...
-  írásjel - vágott a szavába Nadine, majd magyarázólag hozzáfűzte: - Képzeld egyszerűen azt, hukk, hogy a csuklásom jelenti beszélgetésünkben az írásjeleket.
-  Tudod mit? - dohogta Kürt, aztán a hangja egyszeriben megtelt szeretettel. - Te meghibbantál! -jelentette ki, s felnevetett, amikor a lány újra csuklott.
Nadine-nak eszébe jutottak Kürt szenvedélyes csókjai, s megint vágy ébredt benne. Azt azonban semmi esetre sem akarta, hogy a férfi bármit is észrevegyen rajta.
-  Tehát az őrültségben hiszel.
-  Talán - enyhült meg Kürt hangja, s arcával közelített Nadine-hoz. A szeme időközben hozzászokott a sötétséghez, úgyhogy pontosan látta a műszerek mutatóit, és a mellette ülő lányt. - Minden bizonnyal ez az egyetlen agyrém, amely engem is lenyűgöz.
A legapróbb jelre vár, hogy megcsókolhasson, futott át Nadine agyán a gondolat. Ettől egy kissé felgyorsult a légzése. Csak annyit kellene tennie, hogy a férfi felé fordul, és...
-  Te ugyebár könyveket írsz - terelte gyorsan másra a szót, hisz tudta, a következő csók a vég kezdete volna. - Hogyhogy épp te nem hiszel, hukk, író létedre a képzelet erejében?
Kürt felsóhajtott, hátradőlt, s elvette forró kezét a lány térdéről.
-  Úgysem hagysz békén, mi?
-  Nem - vágta rá a lány. Ezt nem tehette. Mindenáron meg akarta tudni, miből fakadt Kürt kiábrándultsága és keserűsége.
-  Nos, jó - húzódott el tőle a férfi, s úgy fordult, hogy szembe üljenek. Ebből a távolságból a lány már nem láthatta az arcvonásait. - Elmagyarázom. Egy írónak nem feltétlenül kell hazugságokkal bíbelődnie -kezdte. -Ami engem illet, szerintem három oka van annak, ha valaki olvas: tájékozódni akar, tanulni vagy elmenekülni a valóság elől.
45
•lúlla
-  De hiszen te krimiket írsz! Ott azért szükséged lehet, hukk, a képzeletedre.
-  Természetesen. Én azonban csak olyan dolgokat írok, amelyek a valóságban is megtörténhetnének. Az én bűnügyi történeteim a dörzsölt nyomozókkal és a züllött alakokkal teljes mértékben a valóságból származnak...
-  De mégiscsak a képzeleted szülöttei.
-  Én már mindent átéltem, ami a valóságban előfordulhat - vágott vissza Kürt.
-  Bárcsak itt lenne Martha néni! Ő biztosan könnyűszerrel megcáfolná, hukk, az érveidet - sóhajtott fel a lány.
De Kürt már nem rá figyelt. A Nadine feje felett lévő készülékre meredt. A lány megfordult, és látta, hogy a földrengés-érzékelő mutatói megmozdultak. Először egészen gyengén, aztán egyre erősebben. A mutató ide-oda ugrált, s cikcakkos vonalat rajzolt a papírra. A lánynak a rémülettől egy időre még a csuklása is abbamaradt.
Valami mozgott a házban! Nadine alig akart hinni a szemének. Gábriel lenne az? Tudta, hogy létezik, de nem testi valóságában! Nem húsból és vérből volt, s így nem is érzékelhette a földrengésmérő. Vagy mégis?
Kürt hangtalanul, gyorsan felállt, és bekapcsolta a videokamerát meg a fényszórót. Nadine egy pillanatra megrémült, holott ő volt az, aki annyira vágyott Gábriel megjelenésére. A férfi karja után kapott, aki maga is úgy kapaszkodott a lányba, mint akinek szintén nincs ellenére némi emberi melegség.
Feszülten figyeltek, egymás karját szorítva. Valami zajt ütött. Minden kétséget kizáróan lépteket hallottak közeledni a lépcsőn.
Kürt eleresztette Nadine-t, aki nagy szemeket meresztett rá.
-  Maradj itt! - suttogta. - Én kimegyek.
A lány egyetlen szót sem szólt, de semmi esetre sem akart egyedül maradni a szobában, ezért Kürt után eredt.
Lépésről lépésre haladtak előre a folyosón, füleltek, s még lélegzetet is alig mertek venni. Egyre jobban kivehetővé vált a lépések zaja a lépcső felől. Hirtelen csend lett. Aztán zuhanás hangját hallották, majd egy túlvilági sikoly következett. Nadine érezte, ahogy minden hajszála égnek áll. Még sohasem hallott ehhez hasonló kiáltást.
Kürt a falhoz szorította.
-  Maradj itt! - parancsolt rá ellentmondást nem tűrő hangon.
A lány egy pillanatra engedelmeskedett, de aztán megint ott volt a nyomában. Együtt értek a korláthoz. Innen az egész lépcsőt és az előteret is láthatták.
Valami fekete, formátlan tömeg hevert a lépcső alján. Egy ideig mindketten azt bámulták, aztán Kürt felkapcsolta a lámpát. Nadine a szájához kapta a kezét, nehogy ijedtében felkiáltson. Fény árasztotta el az előteret, majd egy karcsú alak emelkedett ki a sötét tömegből, és felnézett hozzájuk.
-  Nadine! - kiáltotta az alak. - Kürt! Ti meg milyen kísérteties játékot űztök? Mi történik itt?
46

6. FEJEZET
Nadine és Kürt egy pillanatig szótlanul nézték egymást, majd hangosan felnevettek. A nevetést düh váltotta fel, végül újra megkönnyebbülten kacagtak. Az egész csak vaklárma volt, a lépcsőn egyedül Tawny ácsorgott! Esőkabátjában úgy festett, akár egy boszorkány. Tűzvörös haját a kabát kapucnija alá rejtette.
-  Tawny - nyögte ki végül Nadine, amikor végre szóhoz jutott. - Te meg mit csinálsz itt?
-  Az a fickó, tudod, Gábriel, azt mondta, jöjjek csak be nyugodtan.
-  Ugyan, hagyd már, Tawny! - szólt közbe Kürt, de Nadine ujját a szájára emelve mutatta neki, hogy maradjon csendben.
-  Beszélt veled? - kérdezte gyanakvóan.
Tawny egy ideig gondolkozott, aztán megrázta a fejét.
-  Nem úgy értettem. A folyó felőli úton jöttem hozzátok, amikor megláttam a ház előtt. Köszöntem neki, mire dühös pillantást vetett rám - és utánozta Gábriel arckifejezését.
-  Jó, szóltam, ha nem akarsz barátkozni velem, akkor hagyjuk a dolgot, mire ő elvigyorodott. Hej, gondoltam, mégiscsak kedves fickó ez! Amikor azonban oda akartam lépni hozzá, megfordult, és elindult a bejárati ajtó felé. Utánaeredtem, megkérdeztem, mi baja, és biztosítottam róla, hogy nem akarok neki semmi rosszat. Erre ő újra elvigyorodott, és intett, hogy menjek be.
-  Ő tartotta neked az ajtót? - érdeklődött Nadine. Tawny először bólintott, de aztán megrázta a fejét.
-  Nem, tulajdonképpen nem. Ez a Gábriel nem ütődött kissé? Enyhén szólva furcsának tűnt nekem. Először int, hogy kövessem, aztán szinte az orrom előtt bevágja az ajtót!
Kürt mondani akart valamit, de Nadine megszorította a karját, jelezve, hogy maradjon csendben. Nagyon körültekintően akarta kikérdezni Tawnyt. Nem szerette volna, ha a lány valami hazugságot ad elő, azután pedig makacsul ragaszkodik hozzá, csupán azért, mert egyszer már kimondta.
-  Hogyan jutottál be a házba? - tudakolta Nadine szelíden. Tawny zavartan hunyorgott.
-  Nem volt kulcsra zárva az ajtó. Egyszerűen kinyitottam. Gábriel hívott be. Úgy gondoltam, benneteket úgysem zavar, ha bejövök. Nem akartam...
Nadine türelmetlenül leintette.
47
Julin
-  Tehát minden nehézség nélkül kinyitottad az ajtót?
-  Igen. Ahogy mondtam, az ajtó nem volt bezárva. Nadine és Kürt jelentőségteljesen néztek egymásra.
-  Biztosan akkor felejtetted nyitva, amikor kivitted a macskát -jegyezte meg a férfi mogorván.
Nadine hevesen rázta a fejét.
-  Pontosan emlékszem rá, hogy kulcsra zártam - szögezte le. - Ez biztos.
-  Lehetetlen - ellenkezett Kürt.
-  Hé, kaphatnék egy pohár vizet vagy valami innivalót? - szakította félbe őket Tawny. -Az egészet nagyon furcsának találom, egészen kiszáradt a szám.
-  Természetesen. - Nadine lement a lépcsőn a konyhába. Töltött egy pohár ásványvizet Tawnynak. - Mesélj, mi történt még? - unszolta a lányt.
Kürt a küszöbről hallgatta a beszélgetést. Tawny levette a fejéről a kapucnit, és felhajtotta a pohár vizet.
-  Köszönöm, ez jólesett - adta vissza Nadine-nak a poharat. - Szóval bejöttem. Tudjátok, minden sötét volt. Elég hülyén éreztem magamat ezek között a készülékek között. Azután megpillantottam őt a lépcsőn.
-  Kit?
-  Gábrielt. Azt az idős férfit. Felfelé ment, s intett, hogy kövessem. Miközben felmentem, az jutott eszembe, hogy talán veletek nincs valami rendben. Már majdnem fent voltam, amikor meglökött.
-  Ekkor sikítottál?
-  Pontosan. Ijedtemben felkiáltottam. Sötét volt, s a dolog valahogy megrémített. Kürt megadóan sóhajtott.
-  Kedves Nadine-om - mondta gunyorosan. - Ha azt képzeled, hogy akár egyetlen pillanatig is elhiszem ezt a badarságot, akkor nagyon tévedsz. Nem most léptem le a falvédőről!
Nadine döbbenten nézett a férfira, mert először fel sem fogta, hogy az miről beszél.
-  Mi bajod? - kérdezte értetlenkedve.
Kürt karba tett kézzel támaszkodott a falnak. Tekintete fagyos volt.
-  El kell ismernem - szólalt meg végül -, jól sikerült kis tréfa volt. Sikerült beugratnotok, legalábbis egy pillanatra. De most már mindent értek. Tudom, hogy te hagytad nyitva Tawnynak az ajtót, amikor kivitted a macskát. Azután a kisasszony belopózott, és előadta a lépcsőn ezt a színjátékot.
-  Te megőrültél! - vágott vissza Nadine sértődötten. - Nem hazudok - tette még hozzá szilárd meggyőződéssel. - Ha azt mondom, hogy bezártam az ajtót, akkor az úgy is van.
-  Nem akarlak hazugsággal vádolni - mondta Kürt lassan. - Hiszen a tréfa nem
hazugság.
Nadine elszántan kitartott az állítása mellett.
-  Bezártam az ajtót - ismételte meg ellentmondást nem tűrő hangon. A férfi vállat vont.
48

-  Tegnap este is bezártad, nekem mégis sikerült bejönnöm. Nadine Tawnyra nézett.
-  Használtál tolvajkulcsot vagy valami hasonlót, hogy bejussál? - kérdezte a kelleténél ingerültebben, mert dühös volt Kurtra.
-  Hiszen már mondtam! Gábriel engedett be - ismételte a lány, de pillantása közben már a földszinti előteret kutatta. - Hova lett? Miért nem kérdezitek meg őt, ha nekem nem hisztek?
Nadine és Kürt egymásra néztek. Ugyanaz jutott eszükbe: a videó!
Csak néhány percig tartott, amíg a kazettát kivették a kamerából, s a könyvtárszobában beletették a lejátszó készülékbe. Kürt benyomta a gombot.
A kép meglehetősen sötét volt, de árnyakat azért ki lehetett venni. Tawny - a hold fényénél jól láthatóan - felbukkant. Mindhárman visszafojtott lélegzettel figyelték, ami a képernyőn történt.
A filmen Tawny felfelé nézett a lépcsőn, egyenesen a kamerába. Láthatóan beszélt valakivel. Aztán ingerülten megrázta a fejét, és elindult a lépcsőn felfelé. Hirtelen nagyra nyitotta a száját, a karjával hadonászott a levegőben, hogy megtartsa az egyensúlyát. Végül legurult a lépcsőn, majd mozdulatlanul elterült. Ezután megjelent Kürt, és felkapcsolta a lámpát.
Itt megállították a videomagnót.
-  Én nem láttam semmi szokatlant - állapította meg Kürt szárazon. - Ti észrevettetek valamit?
-  Trükkfelvételek, mi? - szólalt meg Tawny. A másik kettő kérdő pillantást vetett rá.
-  Hogyan csináltátok, hogy nem lehet látni rajta Gábrielt? - folytatta a lány. -Ezzel az elképesztően jó fényszóróval meg az összes többi berendezéssel? Különleges ruhát viselt, vagy úgy volt kifestve, hogy beleolvadjon a háttérbe?
-  Tawny - próbálkozott Nadine, hogy elmagyarázza a dolgot.
-  Ti aztán megéritek a pénzeteket - vágott a szavába a lány, miközben felugrott és az ajtóhoz rohant. - Nem tudom, milyen ördögi játékot űztök ti itt, de biztos, hogy nem én vagyok közülünk az, aki itt félrebeszél. Tudom, hogy mit láttam! Tudom, hogy ez a Gábriel lelökött! Már épp azt hittem, hogy fent vagyok, amikor hirtelen mellém lépett és meglökött. Az sem érdekel, hogy a világ összes filmje mást mutat! Egészen biztosan tudom, hogy ő volt!
Nadine még egyszer megpróbálkozott a magyarázattal, de Tawnynak semmi kedve sem volt végighallgatni, s dühösen elviharzott. Mit volt mit tenni, Nadine visszament Kürthöz a könyvtárszobába.
A férfi a bőrkanapén ült a sötétben, és szomorú arckifejezéssel bámulta az üres képernyőt.
- Egy halom olyan fotót láttam már életemben, amelyen kísértetek jelentek meg
49
tiima
emberek feje mögött vagy a függönyök redői között - szólalt meg kisvártatva anélkül, hogy ránézett volna Nadine-ra. - Te láttál már ilyen felvételeket?
-  Igen - dőlt a lány fáradtan az ajtókeretnek.
-  És hol van a kísértet ezen a filmen? Nadine lehorgasztotta a fejét.
-  Nem tudom.
Kürt újra a képernyőre bámult. A lány vegyes érzelmekkel figyelte őt. Ami a kísértetet illeti, sajnálta, hogy a dolgok így alakultak, de sokkal jobban bántotta a férfi tekintetében bujkáló szomorúság. Valahogy rendbe akarta hozni a dolgot. Az egész nagyon balul ütött ki, és sejtelme sem volt róla, miért.
-  Tényleg azt hiszed, hogy mindent én agyaltam ki, mert be akartalak csapni? - kérdezte.
-  Biztos. Miért ne?
Mert nagyon fontos vagy nekem, akarta kiáltani a lány, de magába fojtotta a szavakat. Úgysem hinné el Kürt.
-  Nem innál valamit? -javasolta végül. - Hozhatnék neked egy pohár bort.
-  Köszönöm, az nagyon jólesne.
-  Kapcsoljam fel a lámpát?
-  Ne, hagyd csak, így sokkal jobban tudok gondolkodni.
Nadine magára hagyta Kurtot a sötétben, ő maga .pedig a konyha barátságos fényébe menekült, fogott két poharat meg egy üveg bort. De nem sietett vissza, inkább leült egy székre, hogy ő is gondolkodhasson egy kicsit.
Ideje volt tisztázni néhány dolgot. Kürt Palmer csak annyi ideig marad, amíg elvégzi a feladatát. Utána ismét eltűnik az életéből. Az, hogy Nadine-t vonzónak találta, és kedve támadt ágyba bújni vele, egészen természetes volt, de nem jelentett semmi többet.
És Nadine? Ő tudja-e, hogy mit akar?
-  Egyedül akarok lenni - suttogta. De már képtelen volt ámítani magát. Érezte, mennyire vonzódik Kürthöz. A férfi annyira felizgatta, mint soha senki. Természetesen Joshuát is szerette, de a férjének megközelítően sem volt olyan férfias kisugárzása, mint Kurtnak. Persze nem szabad azt várnia, hogy az egészből valami komoly dolog süljön ki, szerelem vagy valamiféle hosszan tartó kapcsolat. Olyannak kell elfogadni Kurtot, amilyen, s élvezni a játékot - semmi több.
Tálcára rakta a poharakat meg a bort, s visszament a férfihoz a könyvtárszobába. Szó nélkül felkapcsolta a villanyt. Arra számított, hogy Kurtot még mindig gondolataiba merülve találja. A férfi ehelyett görcsösen összehúzódva gubbasztott a heverőn, mint aki fél valamitől. Szemben vele, a padlón George ült, a koromfekete macska, kimeresztett karmokkal, felborzolt szőrrel, támadásra készen.
-  Az az érzésem, a macskád nem szeret engem - nyöszörgőn Kürt. Olyan siralmasan festett, hogy Nadine majdnem elnevette magát.
-  George! - kiáltotta. A tálcát letette az asztalra, és felkapta a dühös macskát. Ki gondolta volna, hogy egy ekkora férfi megijed egy ilyen parányi lénytől! George vad
50

volt ugyan, de aki csak egy kicsit is értett a macskákhoz, tudhatta, hogy csupán színjáték az egész.
-  Mit művelsz itt, te rosszaság? - korholta a cicát, aztán Kürthöz fordult:
-  A légynek sem ártana.
-  Egy légynek talán nem, de nekem biztosan.
Nadine kipenderítette George-ot a szobából. Miután megszabadult az ellenségtől, Kürt felengedett, kényelmesen elhelyezkedett a heverőn.
-  Miért nem ülsz mellém? - kérdezte Nadine-t, amikor az a sarokban álló bőrfotelhez indult. - Csak nem félsz tőlem?
A lány felkapta a fejét. Világos volt ugyan a számára, hogy Kürt kötekedik, mégis tüntetőleg mellé ült a heverőre.
-  Milyen bátor vagy! - évődött tovább a férfi, majd bort töltött, s megemelte a poharát.
-  Én legalább nem félek a kísértetektől - vágott vissza Nadine, azután koccintott Kurttal, és nagyot kortyolt a borból.
-  Csak nem azt akarod mondani, hogy én félek?!
-  A tettek - vetette oda a lány negédesen - többet elárulnak a szavaknál.
-  Ha már a tetteknél járunk - kapott a szón Kürt és letette poharát a dohányzóasztalra -, jó, hogy említed.
Volt valami a hangjában, amire Nadine felfigyelt. Ő is lerakta a poharát az asztalkára, s egy kissé távolabb húzódott a férfitól.
-  Mire gondolsz? - érdeklődött gyanakvóan.
-  A tettekre - csúszott Kürt a lány után, és még mielőtt az felfoghatta volna, mi történik, máris sarokba szorítva ült a heverőn, Kürt mutatóujjával az álla alatt. -Azokra, amelyek többet elárulnak, mint a szavak.
Nadine bármennyire erősnek érezte is magát lélekben, csak néhány siralmas szót tudott kinyögni:
-  Mit forgatsz a fejedben?
-  Természetesen el akarlak csábítani - közölte Kürt nyugodtan. - Te valami másra gondoltál?
-  És miért éppen engem? - kérdezte Nadine, s ellökte a férfi kezét. - Miért nem csábítasz el inkább egy vonzó külsejű bárhölgyet Eurekában vagy egy kedves, jóra-való egyetemistát Arcatában?
-  Nem - ölelte át Kürt egyik karjával a lányt, s közelebb húzta magához. - Téged akarlak elcsábítani. Te vagy az, akire ma éjjel vágyom.
Nadine nem tudott tiltakozni. Kürt arca közelített hozzá, ő pedig becsukta a szemét. Valóban megfordult a szoba a tengelye körül? Az lehetetlen! Mégis, amikor újra kinyitotta a szemét, csak elmosódott körvonalakat látott. Egyszeriben úgy érezte, mozdulni sem tud. Kürt meg akarja csókolni, ezt tudta. Azt is sejtette, milyen szenvedéllyel. Megpróbált mondani valamit, mozdulni akart, de nem sikerült. Még soha nem hagyta ennyire cserben az akarata.
Újra eszébe jutott mindaz, amit az imént a konyhában végiggondolt. Eldöntötte
51
Júlia
ugyan, hogy belemegy a játékba, de semmi kedve sem volt röpke esti szórakozásként felkínálkozni Kurtnak, csak mert annak éppen nem akadt jobb dolga. Bármilyen nehezére essen is, nincs más választása, mint ellenállni.
Erőt gyűjtött, hogy ellökhesse magától, amikor valami puha, prémes dolog hullott Kürt ölébe. A férfi azon nyomban visszahőkölt, felkészülve arra, hogy megvédje magát a harcias állattal szemben. Ezúttal azonban Bess volt az. Nadine, kihasználva az alkalmat, szempillantás alatt felhúzta a lábát, hogy minden további közeledési kísérletet megelőzhessen.
-  Mi a fene? - pillantott Kürt megrökönyödve az ölébe. - Minden macskád rám
támad?
A cirmos úgy nézett a férfira, mintha somolyogna magában. Hangosan dóromból -va fészkelődött a férfi ölében, közben félig nyitott szemmel hunyorgott felfelé, mint aki azt mondja: ó, de édes vagy!
-  Ez csak Bess - nyugtatta meg Nadine, miközben a cica hízelkedve dörgölőzött Kürthöz, hogy simogassa.
A férfi kissé elbizonytalanodva mosolygott, aztán kinyújtotta a kezét, hogy meg-vakargassa a macskát a füle mögött.
-  Szeret engem.
-  Bess mindenkit szeret -jegyezte meg Nadine szárazon. — Különösen a férfiakat. Kürt lassú mozdulatokkal simította végig a cirmos bundáját.
-  A nőstények ezen fajtája tetszik nekem -jelentette ki különös hangsúllyal. Nadine most örült igazán annak, hogy az iménti csókból semmi sem lett.
-  Erre fogadni mertem volna, Mr. Palmer - mondta gúnyosan. - De a nőket illetően egyáltalán nem érdekel az ízlésed.
-  Nem? Akkor miért ajánlottál nekem bárhölgyeket meg egyetemistákat?
-  Dehogy tettem én ilyet!
-  De bizony, hogy azt tetted.
Kürt hátradőlt, gyengéden simogatta a cirmost. Nadine figyelte a férfi kezét, ahogy az újra meg újra megcirógatja a macskát. Hirtelen az az érzése támadt, mintha Kürt
őt simogatná.
-  Igazán sajnálom, hogy a dolgok ma éjjel nem úgy végződtek, ahogyan szeretted volna - szólalt meg hirtelen, hogy másra terelje a figyelmét. - Megírod, hogy Tawny segítségével megpróbáltalak rászedni?
-  Ezt biztosra veheted - csiklandozta meg a férfi Besst a füle mögött. - Nem fogom fedezni a piszkos dolgaidat.
Nadine éles pillantást vetett rá. Nem tudta eldönteni, hogy Kürt évődik-e csupán, vagy komolyan gondolja, amit mondott.
-  Holnap azon leszek, hogy valami jobbat találjak ki a számodra - vágott vissza gunyorosan. - Nem szeretném, ha csalódottan kellene távoznod.
Kürt szemei fénylettek.
-  Eszemben sincs - mondta, s ez úgy hangzott, mintha rejtett célzás lenne a szavak
mögött.
52

-  Elárulnál nekem valamit? - kérdezte a lány. - Szeretném legalább nagyjából tudni, meddig szándékozol még itt maradni és zavarni a nyugalmamat?!
-  És te meddig fogsz még engem akarni? - mosolygott rá Kürt kihívóan. Nadine az ajkába harapott, nehogy ő is elmosolyodjon. Ez a férfi egyszerre volt
kiállhatatlan és ellenállhatatlan.
-  Mondj legalább egyetlen elfogadható okot, amely meggátolhat abban, hogy most azonnal kidobjalak!
Kürt mély lélegzetet vett, és hátrasimította sűrű, gesztenyebarna haját.
-  Nos, tudod, az elfogadható indokoknak ehhez semmi közük. A lány elégedetten mosolygott.
-  Nekem pedig valahogy az az érzésem, hogy éppen erről van szó.
-  Ez a baj - kedélyeskedett Kürt. - Az érzések! Te az érzéseidre hallgatsz. Én a való igazsághoz tartom magam.
-  Ugyan már! Te és a való igazság! Akkor sem ismernéd fel, ha ott állna előtted, és kiáltozna, hogy „itt vagyok"!
A férfi felsóhajtott, s az ölében ülő macskára nézett.
-  Azt hiszem, Bess alaposan belegabalyodott a nadrágomba. De majd mindjárt segítek rajta - emelte fel a cirmost, aki olyan ernyedten lógott a kezében, akár egy vizes rongydarab. - Igazán kár, hogy nem tudsz beszélni, Bess! Fogadok, hogy nekem adnál igazat.
Egészen nyilvánvaló volt, hogy Bess mindent megtenne a férfi kedvéért. Elégedetten dorombolt, s Kürt magához szorította.
-  Nézd csak meg, milyen bizalommal bújik hozzám! - mondta Nadine-nak. -Ugye tudod, hogy sokat tanulhatunk az állatoktól?
-  Jó! Te tanulsz Besstől, én meg majd leckéket veszek George-tól - javasolta Nadine.
Kürt hátravetette a fejét, és szívből felkacagott.
-  Karmolsz!? - fenyegette meg a macskát, majd villámgyorsan a padlóra rakta, és Nadine-hoz hajolt. - Vagy behúzod a karmaidat, és elszaladsz?
A lány mondani akart valamit, de mielőtt egyetlen szót szólhatott volna, a férfi gyengéden megérintette az arcát, és kisimított belőle egy hajtincset. Ez a gyengéd kézmozdulat Joshuára emlékeztette Nadine-t. Úgy érezte, mintha áramütés érte volna. Remegés futott végig a testén. Észrevette a Kürt szemében fénylő elégedettséget. A férfi mögött, a nyitott ajtón át látta Joshua arcképét a nappaliban. Egyszeriben minden összekuszálódott benne. Képtelen volt saját érzelmeit megérteni, vagy bármit is kezdeni velük. Felállt, és elszántan kiment a könyvtárszobából.
-  Most magadra hagylak a kísérleteiddel - szólt vissza. - Én magammal viszem az enyémeket az ágyba.
53
•Jíília
7. FEJEZET
A következő napokban nem történt semmi különös. Kürt minden este ellenőrizte berendezéseit. Naphosszat alig voltak együtt, csak az étkezések idején találkoztak. A férfi hosszú felderítő utakat tett a tengerparton. Olyan embereket keresett, akit azt állították, hogy a házukban kísértet garázdálkodik, s kikérdezte őket.
Többnyire a vacsoránál számolt be a nap eredményeiről, vagy később, amikor a könyvtárban együtt várták a sötétség beálltát.                                                        *
— Nem fogod elhinni! - mesélte egyik alkalommal. - Ez a csodabogár úgy gondolja, hogy a nagynénje valóban él, méghozzá a hűtőszekrényében! Minden alkalommal, ha kinyitja a hűtő ajtaját, azt érzi, hogy a nénikéje szellemalakban suhan el mellette. Egy szép napon, mondta, el fogja kapni. Ehhez mit szólsz?
Nadine mosolygott. Kürt ugyan nem mondta ki, de a lány pontosan tudta, mire gondol a férfi, amikor ilyeneket mesél. Azt akarja kifejezésre juttatni a maga módján, hogy nem tartja olyan bolondnak a lányt, mint azokat az embereket, akik ezeket a meséket kiagyalják. így aztán Nadine nem hozakodhatott elő azzal, hogy ő hisz ezekben a botorságokban.
Pedig érdekes módon most sokkal inkább meg volt győződve arról, hogy kísértet jár a házban, mint valaha. Gábriel egyre gyakrabban adott jelt magáról. Ott volt, és a lány tudta ezt. Mindazonáltal legtöbbször Kürt távollétében érezte őt maga körül. Egy szellő, egy hirtelen becsapódó ajtó vagy a lépcső deszkáinak a nyikorgása, mind-mind Gábriel jelenlétére utalt.
Egyik este akkor jelent meg, amikor Kürt is ott volt. Épp a könyvtárban ültek. A férfi terveket tanulmányozott, miközben ő tengeri kígyók képeit nézegette, hogy ötletet merítsen a rajzaihoz. Hirtelen hűvös fuvallatra lett figyelmes. Felnézett, s felfedezte Gábrielt a függöny árnyékában.
-  Itt van - bökte ki lélegzet-visszafojtva, és azt a helyet bámulta, ahol az imént
meglátta Gábrielt.
-  Hmmm? - pillantott fel Kürt is. - Van valaki az ajtónál?
-  Gábriel - suttogta Nadine. - Itt van. Nem érezted őt? Kürt gunyoros tekintettel nézett körül a szobában.
-  Sajnálom, Nadine. Úgy tűnik, a varázserőd az én esetemben nem működik. Semmit sem érzek.
A lány higgadtan válaszolt.
-  Én viszont érzem őt - makacsolta meg magát. - írd fel!
54

-  De hiszen én semmit sem vettem észre!
-  Én azonban igen. Vagy az talán semmit sem számít? Azt hittem, csapatban dolgozunk!
-  Nos, jó - egyezett bele Kürt kelletlenül. - Mit ereztél? Nadine egy percig gondolkodott, és megpróbált visszaemlékezni.
-  Egy hűvös légáramlatot. Egy kezet a vállamon. Azután pedig egy pillanatra láttam a függöny árnyékában.
-  Aha! -jegyzetelt Kürt, de jól látszott rajta, hogy kételkedik. - Hogy nézett ki?
-  Túl gyorsan eltűnt ahhoz, hogy pontosan leírhassam, milyen volt. De azt hiszem, szomorú.
A férfi ezt is feljegyezte, azután becsukta a jegyzettömböt.
-  Csak tudasd velem, ha a jó öreg Gábriel újra villámlátogatást tenne nálad! — gúnyolódott. - De légy szíves, ne vedd rá újra Tawnyt, hogy a kezével hadonásszon a lépcsőn! Az ismétlést ugyanis nehezen bírom!
Tawny időközben megbocsátotta már Kurtnak és Nadine-nak azt a gonoszt tréfát, amelyről úgy hitte, hogy vele követték el. Egy ideje újra átjárt hozzájuk látogatóba. Egyik nap Nadine még azzal is megpróbálkozott, hogy felvilágosítsa Gábriel igazi kilétéről. A lány azonban éppoly kevéssé hitt neki, mint Kürt.
-  Egy kísértet? Ugyan, hagyd már! Ugratni akarsz! Ezerszer láttam már a saját szememmel. Ugyanúgy néz ki, mint bárki más. A kísértetek fehér lepelben mászkálnak, meg ilyesmi.
-  Nem feltétlenül - nevetett Nadine. - Egy szellem festhet ugyanolyan valóságosan, mint te vagy én.
-  Ugyan már! Megint a bolondját akarod járatni velem. Nagyon is élőnek tetszett. A szellemek senkit sem tudnak letaszítani a lépcsőn.
A beszélgetés Nadine műtermében zajlott, ahol a vázlatok készültek a Mikulásról szóló könyvhöz. A történet hőse egy Barnaby nevű fiúcska volt. Éppen keleten járt nagyszabású kutatóútján, és barátaival mély, földalatti barlangokba ereszkedett le, ahol csipkézett kristályokat talált, sötét folyamokon evezett és öreg remetékkel beszélt.
„Rémisztő csend volt, a denevérek szárnyai a fülünket csiklandozták. De egyetlen szörnnyel sem találkoztunk."
Nadine tusrajzot készített, amelyen a denevérek szárnya Barnaby fülét csiklandozza. Tawnynak nagyon tetszett a vázlat.
-  Szép. Ez Kürt akar lenni kisfiú korában? Nadine meghökkenve nézett rá.
-  Nem, szó sincs róla - vette szemügyre a homlokát ráncolva Barnabyt. -Egészen biztosan nem - ismételte, de ezúttal kevesebb meggyőződéssel.
Tawny vállat vont.
-  Szerintem nagyon hasonlít rá.
Később, amikor Nadine a fény felé tartotta a rajzot, igazat kellett adnia Tawnynak. Barnaby valóban hasonlított Kurtra. Miért is ne? Ugyanúgy, ahogyan Kürt, olyan
55
tiuiia
dolgok után kutatott, melyeket sohasem találhatott meg. Nadine újra elolvasta a szöveget Barnaby déli utazásáról. A fiú ezúttal elsüllyedt kincseket akart felfedezni.
„Arra vitorláztunk, amerre azelőtt a kalózok garázdálkodtak, s nyaltuk a sót az ajkunkról. Lemerültünk a türkizzöld vízbe, és tengeri tündérekkel énekeltünk. Szörnyen meleg volt, és a sirályok a hajunknál fogva vontattak bennünket. De elsüllyedt kincseket nem találtunk."
Szegény kis Barnaby! Nem találta meg azt, amit keresett. Lehet, töprengett Nadine, hogy tényleg vannak párhuzamok a történet és Kürt gyermekkora között.
Elég lassan haladt a rajzokkal. Máskor teljesen belemerült a munkájába, ha megbízást kapott a kiadójától, Soniától. Többnyire éjszakába nyúlóan festett, és közben minden másról megfeledkezett. Ilyen szenvedélyes munkavégzés mellett általában hamar elkészült a vázlatokkal.
De mostanában más volt a helyzet. Reggelente úgy kellett erőt vennie magán, hogy a munkájára összpontosítson. Kürt és a szellemvadászat túlságosan lekötötte, a fejében nemigen maradt már hely az ötleteknek.
A legfurcsább az volt, hogy az után az éjszaka után, amikor Gábriel lelökte Tawnyt a lépcsőn, Kürt közeledési kísérletei elmaradtak. Nadine egyfelől megkönnyebbült. Félt attól, hogy a férfi megsebzi, hiszen tagadhatatlan vonzalmat érzett iránta. A legkisebb kezdeményezés elég lett volna ahhoz, hogy levegye a lábáról, s a lány tulajdonképpen fájlalta is, hogy ez elmarad. Mindazonáltal szó sem volt arról, hogy Kürt ne évődött volna vele. Mindahányszor alkalma nyílott rá, bebizonyította, hogy az érzéki feszültség kettejük között semmi esetre sem csökkent.
Egyik reggel Kürt bement a fürdőszobába, amikor Nadine éppen zuhanyozott. Bess elkísérte, mert a bozontos macska igen szeretett a gőzben ücsörögni.
Szaunázik, szokta mondani Nadine.
A lány épp a haját samponozta és halkan dudorászott, amikor zajt hallott. Egy pillanatra megállt és hallgatózott, majd a zuhanyzófülke üvegajtaján át a fürdőszobába pillantott. A pára ellenére, amely az üvegajtóra is kicsapódott, egy sötét árnyra lett figyelmes.
-  Kürt? - kiáltotta.
-  Szia! - kiáltott vissza Kürt vidáman. - Épp csak bejöttem, hogy...
-  Tűnj el! - sivalkodott a lány, s kétségbeesetten keresett valamit, amivel eltakarhatná magát. Felháborította a férfi pimaszsága. Hogyan merészeli zavarni őt zuhanyozás közben?
-  Ne izgasd fel magad annyira! - próbálta csitítani Kürt. - Ne haragudj, nem tudtam, hogy itt vagy! Tegnap este itt felejtettem a szappanomat.
-  Van saját fürdőszobád - utasította rendre Nadine, miközben magára is dühös volt, amiért elfelejtette bezárni az ajtót.
56

-  Tudom, hogy van saját fürdőszobám - válaszolta a férfi. - De ebben jobb a zuhany, ezért zuhanyoztam itt tegnap este. Itt hagytam a...
-  Kifelé!
A szégyentelen alak egyetlen centimétert sem tágított.
-  Muszáj? Olyan csinos vagy így az üveg mögött - akár egy impresszionista festmény.
-  Vagy azonnal kimégy a fürdőszobából, vagy legközelebb bezárom a ház ajtaját, ha nem leszel itthon, és soha többé nem eresztelek be!
-  Jól van, jól van, hagyd már abba! Manapság nem lenne szabad, hogy ennyire zavarjon valakit egy kis meztelenség!
-  Némi személytelen pucérság nem is zavar - vágott vissza a lány felháborodottan. - Engem a saját meztelenségem zavar, amíg te is a'fürdőszobában vagy!
-  Ha akarod, én is levetkőzhetek -javasolta a férfi reményteli hangon.
-  Kifelé!
Kürt nagyot sóhajtott.
-  Eltúlzott gátlások, Bess - szólt a macskához, mielőtt kiment. - Ennyi az egész. Bess helyeslőleg nyávogott, majd becsukódott az ajtó. Kürt végre elment.
A férfi már öt napja lakott a házban, amikor Gábriel vacsora közben megjelent az asztalnál. Kürt épp egy eurekai asszonyról mesék, aki mindennap hazavárja a férjét, jóllehet az már évekkel ezelőtt meghalt.
-  Meg van győződve róla, hogy még él, egyszerűen nem akar belenyugodni a tényékbe. Ül, és várja a férjét, aki sohasem fog hazajönni - ingatta Kürt a fejét. - Ez a legszomorúbb történet, amelyet valaha hallottam. Segíteni kellene neki, hogy visszatérjen a valóságba.
Nadine elgondolkodva ráncolta a homlokát.
-  Miért?
Kürt döbbenten pillantott rá.
-  Hogy tovább élhesse az életét. Meg kellene szabadulnia a múlttól.
-  Talán nem is akar. Kinek árt ezzel?
A férfi ismét megcsóválta a fejét, mint aki képtelen felfogni, mire gondol a lány.
-  Egy szép napon ennek az asszonynak is szembe kell néznie a valósággal.
-  Jó - kortyolt a borból Nadine. - Akkor majd azzal fog foglalkozni. Addig azonban hagyjad, hadd élvezze az álmait! Bizonyára kétségbeesetten kapaszkodik beléjük. Tulajdonképpen miért olyan fontos neked, hogy mindenki a valóságban éljen?
-  Mert ennek így kellene lennie -jelentette ki a férfi dacosan. - Nekem is meg kellett tanulnom, méghozzá igen fiatalon. - Egy brokkolirózsát szúrt a villája hegyére.
-  Mesélj erről! - kérte Nadine szelíden. Kürt elkerülte a lány tekintetét.
-  Nem akarok beszélni róla.
Nadine látta, hogy a férfi már kedvetlenül turkál az ételben.
57
Jűlla
-  Akkor mesélj valami másról! - javasolta a lány. - Nagyon kíváncsi ember
vagyok.
Kürt most komolyan tekintett rá.
-  Ugye azt szeretnéd tudni, mi zajlik le bennem? - kérdezte hűvösen. Nadine bólintott.
-  És miért? - tudakolta a férfi ingerülten. - Csak azért, hogy amint megtudod, nem is ismertem az apámat, azt mondhasd: aha! Ezért van ennek a Kurtnak szüksége arra, hogy mindig a férfiúi felsőbbrendűségével hozakodjon elő! És miután megtudtad, hogy anyám házról házra költözött velem, és úgy váltogatta az úgynevezett mostohaapáimat, mint más a ruháit, azt mondhasd: valóban, rögtön észrevettem, hogy mélyen lakozó ellenszenv él benne a nőkkel szemben.
-  Kürt - nyújtotta felé a lány döbbenten a kezét, de a férfi nem akarta, hogy
megérintsék, s elhúzódott.
-  Annyi szent, hogy eléggé zaklatott gyermekkorom volt. Ha anyám nem akart magával cipelni, valamelyik rokonhoz vitt, aki hajlandó volt elvállalni egy hónapra. Mielőtt otthagytam a középiskolát, tizenhárom különböző suliba jártam. Elszöktem, idősebbnek hazudtam magamat, és elmentem a tengerészethez, hogy megismerjem a világot. Nem mintha sokkal többet láttam volna belőle a kikötőknél, de legalább alapos kiképzésben részesültem. Az volt életem egyetlen igazán nyugodt időszaka, és ott tanultam meg, miben bízhatok mindig.
Rövid szünetet tartott, majd a homlokára koppintott. - Az eszemben és mindabban, amit azzal elérhetek - Közelebb hajolt a lányhoz. - Te, csodaszép hölgyem, te vagy az, akivel bajok vannak, nem pedig én.
-  Nekem nincs semmi bajom.
-  Dehogynem! Elvesztetted a férjedet, és most te is félsz attól, hogy szabad legyél. Ahelyett, hogy újrakezdenéd és élnél végre, ürügynek használsz egy kísértetet, hogy eláshasd itt magad!
-  Ez őrültség!
-  Én is így gondolom! Ezt próbálom egész idő alatt megértetni veled. Nézz szembe a gondjaiddal, s ne tégy úgy, mintha ehhez bármi köze is volna egy kísértetnek!
Nadine dühösen hallgatta Kürt szavait. Ha legalább egy parányi érzékenység volna benne a természetfeletti erők iránt! De hát sajnos, semmi értelme vitatkozni vele erről. A lány vett egy darab csirkehúst, felnézett, s ijedtében majdnem félrenyelt. Gábriel ült közvetlenül mellette, és megdöbbentően valóságosnak tűnt. Nem szólt egy szót sem, még csak rá sem nézett. Kényelmesen hátradőlt az egyik széken, s elégedettnek tűnt, mint aki épp most fogyasztotta el a vacsoráját.
-  Gábriel itt van -jelentette ki Nadine. A hangja remegett az izgatottságtól. Végre! Most majd a férfi is láthatja a kísértetet, s abbahagyja a gúnyolódást.
-  Mi?
Nadine idegesen mutatott a székre, ahol Gábriel ült.
-  Miről beszélsz? Én nem látok semmit.
-  Ott van - erősködött Nadine. - Hogyan lehet, hogy nem veszed észre?
58

Kürt tekintetével végigpásztázta az asztalt, úgy, hogy közben csak a szeme mozgott. Utána felsóhajtott, lerakta a szalvétáját és felállt.
-  Most aztán elég, Nadine! - mondta. - Te itt maradhatsz, s játszhatsz a kísérte-teiddel, ha mindenáron ezt akarod. De tudod, mi a véleményem az egészről...
-  Itt van! - kiáltotta a lány, s egyenesen Gábrielre mutatott. - Vak vagy?
-  Senki sincs itt rajtunk kívül - jelentette ki a férfi, s megkerülve az asztalt, Nadine-hoz lépett. - Azt hiszem, valamiféle védekezőrendszert alakítottál ki magadban - állapította meg nyersen. - Mindenáron lélekelemzést akartál, hát tessék, most megkapod: szerintem az egész kísértethistóriát csak azért találtad ki, hogy engem és minden más férfit, aki beléd botlik, távol tarthass magadtól! Állandóan menekülsz a valóság elől. Betegesen rettegsz attól, hogy nő legyél!
-  Ez nem igaz! - emelkedett fel Nadine is a székéről. Tényleg csalódott volt. Ha Kürt most sem látta Gábrielt, akkor az egész reménytelen volt. -A szellemek léteznek. Te vagy az, aki elrejtőzöl! Elbújsz a múlt kísértetei elől, de legfőképpen az elől, ami kicsúszik az ellenőrzésed alól! Nyisd fel a szemed és tárd ki a szíved, Kürt! Engedj be minket!
Nem akart ennyire ünnepélyes lenni, de elragadták az érzelmei. Ott álltak egymással szemben, s egymást nézték. Kürt arcán megrándult egy izom. Nadine egy pillanatig azt hitte, hogy a férfi nyomban rátámad, de aztán látta, ahogyan újra önmagába zárkózik, megfordul, és kifelé indul.
Nadine az asztal felé pillantott. Gábriel eltűnt. Kürt tehát semmit sem látott. Ez meglepő volt. Ezek szerint valamiféle érzékenységre van szükség ahhoz, hogy valaki észlelje ezeket a jelenségeket. Ő rendelkezett vele, a férfi nem. Ez tűnt az egyetlen elfogadható magyarázatnak.
-  írd fel! - kiáltott Kürt után, s hunyorgott, hogy visszafojtsa feltörő könnyeit. A férfi megállt az ajtóban, anélkül hogy megfordult volna. Nadine a torkát köszörülte, levegőt vett, és összefoglalta a látottakat:
-  Gábriel az asztalnál ült, a tizenkilencedik század úri divatjának megfelelően öltözve. A haja hosszú volt, a tekintete szomorú. Nem nézett rám, úgy tűnt, saját világába merül.
-  Ez minden? - tudakolta Kürt ridegen.
-  Igen - felelte Nadine, s megemelte az állat. Ha a férfi megfordul, láthatta volna, hogy könnycseppek gördülnek végig az arcán. - Legalábbis egyelőre. - Könnyfátyo-lon át nézte, amint a másik kimegy a konyhából.
Kürt a téli szobában ült, és a fésülködőasztalon álló rózsákat nézte, amelyek, úgy tűnik, soha nem hervadnak el a kék üvegvázában. Ez is a ház különös jelenségei közé tartozott. Lassan elege volt már ezekből a furcsaságokból. Sehogy sem illettek az ő világképébe. Itt olyasvalami történik, ami megmagyarázhatatlan.
Arról sem volt sejtelme, mi lehetett az oka, hogy a mai vacsora ilyen balul ütött
59
¦Júlia

ki. Nem akarta Nadine-t megbántani. A harmadik nap után, amelyet ebben a hatalmas, öreg házban töltött, elhatározta, hogy elvégzi a feladatát, s egy percig sem marad tovább. Végtére is egy szerencsétlen özveggyel van dolga, aki még nem tudott megszabadulni a gyászától. Neki persze esze ágában sem volt elfoglalni a meghalt férj helyét. Ha a lány még nincs olyan lelkiállapotban, hogy belebonyolódjon egy kellemes, futó kalandba, akkor egy ujjal sem nyúl hozzá. Legalábbis így tervezte.
Közben eltelt némi idő, s úgy tűnt, a napok egyre hosszabbra nyúlnak. A házban egyetlen kísértet sem volt, Kürt ezt biztosra vette. Egyetlen olyan esemény sem történt, amely megvillantotta volna a „talán mégis" lehetőségét. Alig sikerült anyagot gyűjtenie a cikkéhez. A jegyzetei egy fiatalon megözvegyült nő őrült beszámolóira korlátozódtak, aki állítólag látott valamit. Ezt azonban nem lehetett felhasználni. Más dolog volt Martha Trentet ismeretlenül nevetségessé tenni, és megint más lett volna az, ha Nadine-t állítja pellengérre. Ezt soha nem tudná megbocsátani magának.
A legjobb az lenne, ha összecsomagolná a holmiját, és eltűnne innen. De valahogy mégsem vitte rá a lélek, hogy elmenjen. Még csak egy hete volt itt, de máris hozzászokott Nadine-hoz. Mihez kezdene, ha ez a csodálatosan szép nő a fénylő hajával nem ülne vele szemben az asztalnál reggeli közben? Vajon találna-e valaha is még valakit, aki ilyen feszült figyelemmel hallgatná beszámolóját a nap eseményeiről, s közben nézné őt azzal az elbűvölő, óriásira nyílt, mély tüzű szemével?
-  Kürt?
Amikor Nadine a sötét szobába lépett, a férfi sietve felegyenesedett.
-  Én... én csak meg akartalak kérdezni, nincs-e szükséged valamire, mielőtt lefekszem - hebegte.
-  Nem, köszönöm, minden rendben.
A lány körülnézett a szobában, és értetlenül ingatta a fejét.
-  Miért csinálod ezt éjszakáról éjszakára? - kérdezte. - Mit vársz az egésztől?
-  Szeretném kétséget kizáróan megállapítani, hogy kétséget kizáróan nincs mit megállapítani, habár minden lehetőséget megadtam ennek az „izének", hogy megmutatkozzon előttem! - intette le Kürt türelmetlenül. A hangjából kitetszett, mennyire civakodni való kedve támadt egyszeriben.
Nadine mosolygott.
-  Ki tudja? Ma éjjel talán szerencséd lesz.
-  Talán.
A lány Kurtra nézett, s összetalálkozott a pillantásuk. A férfi felemelte a kezét, hogy megérintse Nadine-t, kinyitotta a száját, mondani akart valamit. A lány azonban hirtelen máshová nézett. Némán az ajtóhoz ment.
-  Jó éjszakát! - szólt még vissza, majd eltűnt.
Kürt ott állt faképnél hagyva, s átkozta önmagát. Azt akarta mondani a lánynak, hogy megbánta, ahogyan a vacsoránál viselkedett. Tulajdonképpen sokkal többet akart, mint bocsánatot kérni. Mégis képtelen volt rá. Az ösztönei azt súgták neki, hogy ha kapcsolatot kezd Nadine-nal, nincs többé visszaút. S ez volt az, amitől jobban félt, mint bármely szellemvadászattól.
60
Másnap Nadine újra meg újra azt bizonygatta magának, hogy nem szereti Kürt Palmert. Viselkedésére akadt éppen más magyarázat is: mióta Joshua meghalt, nem volt kapcsolata férfival, most pedig éjjel-nappal itt van körülötte ez a rendkívül vonzó fickó. Természetes, hogy ez az állapot hatással van lelki egyensúlyára, de amint Kürt elmegy, ő nyomban el is felejti majd.
-  Szerelmes vagy belé - állapította meg Tawny, amikor délután meglátogatta Nadine-t a műtermében. - Nekem elhiheted, én felismerem a jeleket.
-  Tawny! - Nadine tiltakozva pattant fel a rajzasztaltól.
-  Nem ismered be, de én mégis tudom. Láttam, hogyan nézted. Olyan ábrándos volt a tekinteted.
Nadine újra a munkája felé fordult. Nem jutott eszébe egyetlen elfogadható érv sem, amivel megcáfolhatta volna Tawny állítását.
-  Mindazonáltal azt nem tudom biztosan, hogy ő mit érez irántad - folytatta a lány, és gondolataiba merülve nézett ki az ablakon a már sötétbe borult erdőre. - Ebben a Kurtban van valami furcsa. Egy félvad kutyára emlékeztet. Az egyik barátomnál láttam egyszer egy hasonló jószágot. Olyan, mint egy igazi kutya, s úgy érzed, meg kell simogatnod. De mielőtt hozzáérnél, megtorpansz, mert van valami a tekintetében, ami visszatart. Mintha azt mondaná: Vigyázz! Meg ne érints! Érted, mire gondolok?
Nadine bólintott. Nagyon is jól értette.
8. FEJEZET
Nadine nem tudott elaludni. A hold besütött az ablakon, és ezüstös fénybe borította a hálószobáját. Az volt az érzése, hogy már órák óta,éberen fekszik.
Örökösen Kurtra gondolt, aki most a sötét, téli szobában ül és vár. Hány éjszakán át fogja még ezt tenni? Valószínűleg már nem sokáig. Hamarosan elmegy.
A lány érezte, hogy valami kicsúszik a kezei közül, s nagyon meg fogja bánni, ha nem tesz ellene azonnal valamit. Túl sokáig hagyta, hogy elsuhanjon mellette az élet. Ideje volna már, hogy újra belevesse magát. Egy pillanatra szomorúan gondolt Joshuára. Végtelenül szerette, de Joshua nem volt többé. Mielőtt meghalt, megígér-tette Nadine-nal, hogy keres magának másik társat, ő viszont egy új kapcsolatnak még a lehetőségétől is irtózott. Most azonban jólesett neki az emlékezés. Joshua tanította meg szeretni. Vajon Kurtnak is volt valakije, aki megtanította erre?
Kibújt az ágyból, kiment a félhomályba borult folyosóra. Nem tudta, mitévő legyen. Vajon érzékelte-e Kürt földrengésjelzője a lépteit? Amikor elment a kamera előtt, bele vigyorgott. Ahogy a téli szobához ért, bekukucskált a félig nyitott ajtón. A sötétség ellenére is látta az ágyon ruhástul fekvő, hosszú lábú alakot. Úgy látszott, a férfi elaludt. Nadine-t önkéntelenül is mosolyra fakasztotta a látvány. Munkában a szorgos kutató! Bárcsak lenne nála fényképezőgép!
Rövid ideig hallgatta a szobából kiszűrődő, egyenletes szuszogást. Miért is töltötte itt Kürt az idejét éjszakáról éjszakára? Mi játszódhatott le a lelkében? Valóban olyan fontos neki, hogy megbizonyosodjon, vajon hazug vagy egyszerűen csak őrült vagyok? - töprengett a lány.
Talán tényleg Gábriel létezésének bizonyítékát keresi, de amíg nem hajlandó feltárulkozni, minden út járhatatlan marad. Hirtelen támadt egy ötlete. Hiszen Kurtnak van humorérzéke, és mindenképpen szellemet akar látni! Ahhoz sajnos, nem elég érzékeny, hogy Gábrielt láthassa. De talán fogékony lehet valaki más iránt. Nadine Rosa Delgadóra, Gábriel spanyol szerelmére gondolt.
Óvatosan, nehogy zajt csapjon, visszament Martha Trent régi szobájába. Átkutatta a szekrényt, és megtalálta azt a csinos, spanyol öltözéket, amelyet keresett. A váll nélküli ruha fehér muszlinból készült. Az alsó része bő szabású szoknya volt, hat sor
fodorral.
Skarlátvörös szalag hangsúlyozta a mély kivágást. Egy csipkés vállkendő tartozott
még hozzá, valamint egy teknőcfésű.
Nadine gyorsan kibújt a hálóingéből, és felvette a ruhát, amely úgy állt rajta, mint-
62

ha ráöntötték volna. Szőke haja szabadon omlott fedetlen vállára, kezében csipkelegyezőt tartott. Azután lábujjhegyen visszaosont a téli szobába. Ahogy a hosszú szoknya meztelen lába körül iibbent, kifejezetten izgalmasnak és merésznek érezte magát. Az ajtóban egy pillanatra megtorpant, hogy erőt gyűjtsön, majd belépett. Kürt még mindig békésen aludt. Álmában fiatalnak és ártatlannak látszott. Mintha láthatatlan kezek letörölték volna arcáról az örökös gyanakvást. Nadine-t nehezen vitte rá a lélek, hogy felébressze.
-  Mr. Palmer - szólalt meg aztán mégis, és szelíden megérintette Kürt karját. A férfi megmozdult, de nem nyitotta ki a szemét.
-  Senor Palmer - helyesbített Nadine, és szelíden megrázta a vállát. - Ébredjen, senor Palmer! Szeretnék beszélni magával!
Kürt egyszeriben tágra nyitotta a szemét. Felült, de nyomban vissza is zuhant a párnájára, s egy pillanatra becsukta a szemét, mint aki nem tudja eldönteni, ébren van-e, vagy álmodik.
-  Buenas noches, senor Palmer! - mondta Nadine ünnepélyesen, s igyekezett utánozni a spanyol kiejtést. -A nevem Rosa Delgado. Azért jöttem, hogy beszéljek magával.
Kürt hunyorgott, megrázta a fejét, lassan magához tért. A hold fényénél jól látta a lányt. A ruhája zavarba ejtette. Láthatóan nem értette, mi folyik itt. Természetesen azonnal felismerte Nadine-t, aki nem is próbálta becsapni, rögtön jelezte, hogy csupán játékról van szó. Kürt úgy döntött, részt vesz a mókában.
-  Mit tehetek önért, Miss... senorita? - A hangja még álmosan csengett. Nadine megkönnyebbülten mosolygott. Előkelőén az arca elé tartotta a művészien
megmunkált csipkelegyezőt, és fel-alá járkált az ágy előtt.
-  Észrevettem, hogy megpróbál kapcsolatot felvenni Gábriel Trenttel - kezdte. Kürt némán bólintott, és várta, hogy a lány a tárgyra térjen.
-  Én szintén azon fáradozom - súgta a legyező felett. - Immár majd százötven éve keresem az én Gábrielemet.
-  De hiába, mi? - vetette oda Kürt, és felült. - Én ugyanígy vagyok ezzel. Állha-tatlan természetnek tűnik.
A lány úgy látta, a jókedv szikrája villan meg a másik tekintetében. Leengedte a legyezőt.
-  Én viszont szilárdan hiszem, hogy meg fogja találni - jelentette ki komolyan. - Ezért szeretném megkérni, ha alkalma nyílik rá, adjon át neki egy üzenetet!
-  Megteszem, ami tőlem telik - ígérte a férfi. - Hogy hangzik az üzenet? Nadine leült mellé az ágyra, szétterítette maga körül bő szoknyáját.
-  Mondja meg neki, hogy sajnálom!
-  Mit sajnál?
-  Hogy elfutottam - mondta, de hirtelen eszébe jutott, hogy Kürt nem ismeri még az egész történetet. - Tudja, a kapitány San Diegóban fedezett fel annak idején. Én egy sárkunyhóban laktam - emelte fel a szemét, s ábrándos tekintettel bámult a messzeségbe, mintha az akkori időkre emlékezne. - Képzelje el! Kéklő óceán, piros
63
Jiiliai
cseréptetők, rózsaszín és fehér muskátlik, minden fényes és meleg. Egy szép napon találkoztam a kapitánnyal. Vidám voltam, mindenen nevettem. Táncoltunk az ezüstös holdfényben, és egymásba szerettünk.
-  Meséljen tovább! - kérte Kürt Nadine-t. - Kezd érdekelni a történet.
-  A szüleim ellenezték ezt a kapcsolatot, ezért megszöktünk. Gábriel a hajójára vitt, és északnak vitorlázott velem, ide, ahol ezt a házat építette. Azután itthagyott engem, amíg ő egy rakomány prémet és faggyút szállított Hawaiira.
-  Nem mondom, pazar mézeshetek! -jegyezte meg Kürt szárazon.
-  Nem maradtam teljesen egyedül. Voltak körülöttem szolgálók és ezek a gyönyörű fák. - Nadine felállt az ágyról, és az ablakhoz ment. A holdfényben szinte nappali világosság volt odakint. A fenyők ezüstösen csillogtak, mintha óriási karácsonyfák lennének. - De a szürke köd, a komor óceán, a hűvös, nedves levegő és a hosszúra nyúlt árnyak kezdtek nyomasztani - folytatta Rosa, azaz Nadine a történetet. - San Diego napsütésére vágytam. S mivel a kapitány csak nem tért vissza, nem bírtam tovább. Lóra ültem, és elindultam szülővárosom felé.
-  A kapitány ön után ment?
A lány a fejét rázta, s élvezte, ahogyan hosszú haja végigsimította a vállát.
-  Ezt soha nem fogom megtudni. Az történt - avatkozott be képzelete is az elbeszélésbe —, hogy lezuhantam, amikor megpróbáltam átkelni egy folyón Sutter's Millnél. Úgy haltam meg, hogy soha nem láttam viszont a hazámat.
-  Ez bizony szomorú.
-  Igen - mondta Nadine, de szerette volna, ha Kürt még több együttérzést mutat Rosa iránt. A férfi belement ugyan a játékba, de látszott, hogy előítéletei vannak a történettel szemben. - Ezért nem magyarázhattam el soha a kapitánynak, hogy miért mentem el. Nos, ez az üzenet, amelyet át kellene adnia.
-  Hogy beadta a kulcsot, még mielőtt írhatott volna legalább egy köszönőlevelet? Nos, felőlem Kürt nyugodtan viccelődhet a dolgon, gondolta Nadine. Végtére is
nem Shakespeare-drámát adtak elő. A szeme csillogott, látszott, hogy jól mulat, de sietve a legyező mögé rejtette az arcát.
-  Mondj a meg Gábrielnek, hogy szerettem! Hogy nem azért szöktem el, mert nem akartam már vele élni, hanem mert honvágyam volt, ő pedig oly soká elmaradt.
-  Értem - gondolkozott el Kürt. - Mitől olyan biztos benne, hogy találkozni fogok vele? Eddig nem voltam képes rá.
-  De, de, biztosan fogja látni - mosolygott rá a lány biztatóan. Távozni akart, de
Kürt megragadta a kezét.
-  Állj! - kulcsolta ujjait Nadine csuklójára. - Hová akar menni? A lány lepillantott rá, és jóleső érzés áradt szét testében.
-  Az erdőbe, hogy ott, a sötét fák között tovább keressem az én szeretett Gábrielemet.
-  Ó, nem, nem azt fogja tenni - húzta le magához Kürt az ágyra. - Most nem. Még soha nem volt alkalmam megismerkedni élő kísértettel.
A lány nevetett.
64

-  Azt hiszem, valamit összekever, senor! Lássuk csak, hogyan is tudom ezt a legegyszerűbben elmagyarázni önnek!
-  Semmi kedvem egy szőrszálhasogató vitához - mondta halkan a férfi, s közben Nadine fedetlen, kerek vállát nézte. - Inkább áruld el, szépségem, mennyi ideig tudod megtartani földi alakodat! - Még szorosabban fogta a lány kezét, s az ajkához emelte. Megcsókolta a tenyerét, olyan gyengédséggel, amitől az újra megremegett.
-  Csak nagyon rövid ideig - felelte a lány.
-  És mi történik azután?
-  Azután visszatérek az árnyékvilágba.
-  Milyen kár! - érintette meg szabad kezével a férfi Nadine vállát. - Nem tarthatnálak itt?
-  Talán - válaszolta a lány hirtelen óvatossá válva, mert Kürt gyengéd érintése egészen elbűvölte.
A férfi most már mindkét kezével fogta a vállát.
-  Ahhoz képest, hogy kísértet vagy, csodálatosan elevennek és melegnek tűnsz -játszott tovább Kürt a szavakkal. A hangja azonban mélyebben és rekedtebben szólt, mint máskor. - Mi mindent tud egy szellem?
A lányban felébredt a szenvedély, egyszeriben szükségét érezte annak, hogy átadja magát a férfi gyengédségének.
-  Egy nő szelleme mindenre képes, amit egy eleven nő megtehet - világosította fel Kurtot. - Futni, beszélni, simogatni... - Felemelte a kezét, hogy kitapogassa a férfi arcvonásait.
-  Ahogy egy igazi nő? - kérdezte Kürt elfúló hangon.
-  Pontosan úgy, mint egy igazi nő - válaszolta Nadine. Már oly rég volt, hogy igazi nőnek érezhette magát. Vajon most lesz-e elegendő bátorsága, hogy újra kipróbálja, milyen is az?
-  Hogyan bizonyosodhatnék meg róla? - csúszott egyre lejjebb és lejjebb Kürt keze Nadine válláról az összehúzott szalag felé, amely a kivágás mentén tartotta a ruhát. - Honnan tudjam, hogy nincsenek a tarsolyodban boszorkányos cselfogások?
-  Ebben sohasem lehetsz egészen biztos. Hatalmamban áll összezavarni a férfiak fejét - simította végig a lány Kürt sűrű haját, miközben kiválasztott egy tincset, s játékosan cibálni kezdte. Soha nem érezte még ennyire elevennek magát.
-  Tessék! Itt az enyém! Zavard össze az én fejemet!-fogta szaván Kürt, s szájával megérintette Nadine ajkát. - Nem akarok tovább gondolkozni! Csak a te kísérteties képességeidre akarok figyelni!
Nem gondolkozni! Ez jó ötlet volt. Nadine is azt akarta, hogy csak az érzelmei vezessék. A nyakán égett a bőr, ahol Kürt forró szája megérintette. A férfi lassan lehúzta a lány ruháját. Már látszott Nadine mellének domborulata a holdfényben, csak mellbimbóit fedték a ruha fodrai.
-  Ó - sóhajtott Nadine, és becsukta a szemét, amikor érezte, hogy Kürt egyetlen mozdulattal lerántja róla a ruhát, és kiszabadítja melleit.
65
- A kísértetek valóban szépek - mondta a férfi a csodálat hangján, és kezével befedte az egyik szelíden gömbölyödő dombot. - Azt hiszem, tudnám élvezni a természetfeletti szerelmet.
Nadine szenvedélyesen viszonozta a férfi csókját, s egész testével hozzásimult. Kürt feszesnek és erősnek tűnt, habár keze oly gyengéden simogatta a lányt, hogy az alig tudott uralkodni magán a gyönyörtől.
Kezével a férfi inge alá nyúlt, és a hasát simogatta. Amikor észrevette felajzott-ságát, s hallgatta, ahogyan zihál, feltámadt benne a vágy, hogy birtokolja. Felegyenesedett, hogy láthassa az arcát. Tenyerével megérintette, de hirtelen könnyek buggyantak ki a szeméből.
Olyan egyszerű lenne Kurtot szeretni! De az ösztönei azt súgták, hogy elveszett ember, ha odaadja magát neki. Mert akkor testestől-lelkestől az övé lenne. És mihez kezdene, ha a férfi elhagyná? Eddig is mindenkit elveszített, akit szeretett. Mindig így volt. Túl fogja-e élni még egyszer?
-  Kürt - szólalt meg halkan, és közben lassan visszahúzódott. - Nem megy.
A férfi az ágyon feküdt, és Nadine-t nézte. Máskor oly meleg és kedves tekintete
most egészen rideg lett.
-  Miért? - kérdezte, s a hangja is hűvösen csengett. - Azt hittem, végre közel kerültünk egymáshoz. Tévedtem volna? - támaszkodott a könyökére.
A lány összekapta a ruháját, közben megpróbálta visszafojtani a könnyeit. Hogyan
magyarázza ezt meg?
-  Közel kerültünk egymáshoz - mondta szelíden. - Túl közel. Túl fontos vagy
nekem - fűzte még hozzá.
A sötétség ellenére is látta, hogy Kürt a homlokát ráncolja.
-  Ostobaság! - vetette oda a férfi nyersen. Nadine mélyet lélegzett, és becsukta a szemét.
-  Nem érted? Túl fontossá váltál a számomra. Talán az első éjszakán még ágyba bújtam volna veled, de most már ez túl sokat jelentene nekem.
Látszott Kürt arckifejezésén, hogy a lány olyan dolgokat mond ki, amelyeket ő
nem akart hallani.
-  Őrült vagy - jelentette ki röviden, és felállt. - Nem kényszerítelek semmire, amit nem akarsz te is. Legjobb, ha visszamégy a szobádba, én pedig folytatom a
szellemvadászatot.
Nadine tétova mozdulattal Kürt felé nyújtotta kezét. Úgy tűnt, a férfi nem érti őt, s ezért meg akarta magyarázni a dolgot. De az komor tekintettel elfordult tőle.
-  Menj el, Nadine! Most már elég. Ezzel csak bonyolítod a helyzetet.
A lány szinte kiszaladt, és a folyosón át a hálószobájába ment. Levetette a fodros
ruhát, és zokogva borult az ágyra.
Mit várt valój ában, amikor Rosa Delgado ruhájában belibegett a téli szobába, hogy felébressze és elbűvölje Kurtot? Csak most látta világosan: abban reménykedett, hogy a férfi megöleli. De hiszen éppen ezt tette! Ő pedig élvezte. Ráadásul annyira,hogy Kürt joggal érezhette, hajlandó is megtenni, amit ígér. Ugyan ki vehette zokon tőle a felindultságát, amikor 6 hirtelen meggondolta magát?
Nadine volt a legdühösebb magára. Azt hitte, annyira szabad már, hogy minden fenntartás nélkül szeretkezhet. De meg kellett állapítania, hogy tévedett. Soha nem volt az a fajta, aki önfeledten vetette bele magát holmi alkalmi kapcsolatokba, s e tekintetben mit sem változott. Túlságosan erős vonzalmat érzett Kürt iránt, s arra gondolt, ha most odaadja magát ennek a férfinak, ha mindent egy lapra tesz fel, milyen biztosíték van arra, hogy nem igazolódnak legiszonyúbb félelmei?
Minden világossá vált számára: valóban biztosítékot akart! írásba foglalt, lepecsételt biztonságot, hogy ez a férfi legalább az elkövetkezendő ötven évre az övé marad. „Ha" és „azonban" nélkül, ezúttal örökre. Akár barátságról, akár szerelemről volt szó, e nélkül a biztosíték nélkül Nadine nem volt hajlandó többé semmilyen viszonyba belemenni. Szerette jól érezni magát, de ennél többet akart. Azt akarta, hogy feltétel nélkül szeressék.
-  Mennyi igaz ebből a Rosa Delgado-históriából? - kérdezte Kürt másnap a reggelinél.
Nadine ránézett egy pohár narancslé felett, és megpróbálta a férfi arckifejezéséből kitalálni, hogy mire gondol, de semmilyen jel sem árulkodott a másik gondolatairól.
-  Annyi biztos, hogy Gábriel Trent idehozta Rosát, azután pedig elutazott Hawaiira. Később a nő eltűnt, és senki sem hallott róla többé.
-  Tehát nem a folyóba fulladt? Nadine vállat vont.
-  Ki tudja? Én nem leltem a nyomára.
-  Megpróbáltad?
-  Igen. És Martha néni is. De neki sem sikerült.
-  Miért nem vette el Gábriel feleségül? - töprengett Kürt, miközben kortyolt egyet a kávéjából.
Nadine sóhajtott.
-  Bizonyos jelek arra utalnak, hogy ezt tervezte. Nászajándékot is vásárolt.
-  De később ugyebár megnősült, hiszen másként kihalt volna a Trent név. A lány bólintott.
-  Öt évvel később feleségül vette egy harmad-unokatestvérét, Elizabeth Gar-deneer Hawkinst, aki New Englandből származott. A korabeli levelekből arra lehet következtetni, hogy puszta érdekházasságról volt szó. Mégis született három gyerekük, s a családfát innen egyenes ágon le lehet vezetni egészen Joshua Trentig.
-  Gábriel még később is vágyakozott Rosa után?
-  Ezt tartja a legenda - mondta Nadine, s örült, hogy Kurtot ennyire érdekli a történet. - Martha néni legalábbis cseppet sem kételkedett ebben. De ő a kísértetekben is hitt, ezért nem lehet hiteles hírforrás számodra.Kürt elmosolyodott Nadine évődő hanghordozásán.
-  Hát, ami azt illeti... - ismerte be kissé kelletlenül. - Időközben persze rájöttem, hogy néhány embernek, aki hisz ebben a zagyvaságban, elvétve mégiscsak akadhatnak jó tulajdonságai is.
-  Köszönöm - mosolyodott el Nadine, mert bóknak fogta fel Kürt kijelentését. - Ezzel én is így vagyok.
-  Ezt hogy érted?
-  Nos, én is megállapítottam, hogy némely jéghideg kételkedő is tud, hogy is mondjam csak... szóval tud barátságos és mulattató lenni - udvariaskodott ő is, holott szíve szerint csábítónak és szeretetre méltónak nevezte volna Kurtot.
Rövid ideig szótlanul nézték egymást.
-  Meg kellene bíznod valakit, hogy írja meg Rosa és Gábriel történetét -javasolta végül Kürt, s ezzel kissé oldotta a kettejük között keletkezett feszültséget.
Nadine igazat adott neki, és hozzálátott, hogy megvajazzon egy pirítóst.
-  Én magam dolgozgatok rajta, amikor kedvet kapok hozzá. De nagyon sokat kell
még nyomoznom.
-  Szólj, ha esetleg segítségre lesz szükséged! - említette meg Kürt csak amúgy mellékesen, miközben mélyen a lány szemébe nézett. - Véletlenül rá is érek.
így akarja értésemre adni, hogy nem neheztel a tegnapi éjszaka miatt, futott át a lány agyán. Mosolyogni szeretett volna, de túlságosan izgatott volt, úgyhogy a dolog
ennyiben maradt.
-  Az ötlet egész használhatónak tűnik - találta meg végre a hangját.
Kürt most már tudhatta, hogy mindenkor szívesen látott vendég. Mosolyogva fogta meg a lány kezét, és enyhén megszorította. Azután felállt, s összekészülődött, hogy elutazzon a következő faluba.
-  Még egy sor kísértetházat kell végigjárnom - mondta. - De visszajövök. Nadine először volt ebben egészen biztos.
A fenyőerdőknek néha egyenesen bűvös kisugárzásuk van. Bizonyos napokon, ha a fény felülről áttör az ágak között, és a finom párafelhők túlvilági homályba burkolják a fákat, kevesen veszik a bátorságot, hogy hangosan beszéljenek.
-  Úgy  érzem,  mintha egy  óriási, természet alkotta  székesegyházban járnánk - mondta halkan Nadine. - Itt különösen közel érzem magamat a láthatatlan
hatalmakhoz. Te nem?
Kürt átkarolta a lány vállát, s pillantása elmerült a fák koronájában. Nem válaszolt. Nadine a férfi mellére hajtotta a fejét, s felnézett rá. Talán nem olyannak érzi ezt a hangulatot, mint ő. Talán ezeknek a dolgoknak is felette áll.
-  Hallgasd csak! - szólalt meg hirtelen Kürt, s megállt egy különösen magas fenyő törzsénél. - Milyen hangosan morajlik az óceán!
Nadine fülelt. A természet közelinek és hatalmasnak tűnt, ő pedig egyszeriben kicsinek és védtelennek érezte magát. Szerette Kurtot, ebben már nem kételkedett. Már azon sem tépelődött, hogy talán csak azért szeretett belé, mert régóta ő volt az
68

első férfi, akivel hosszabb időt töltött együtt. Ami Joshuát illette, alig volt már lelkiismeret-furdalása. Természetesen szerette őt, s mindig sajnálattal és szeretettel fog visszagondolni rá. De közben minden megváltozott, és most Kürt volt az a férfi, aki fontos volt számára.
Figyelte, ahogyan a férfi egy kiégett fa legalsó ágára mászik, s azután hívja őt is, hogy kövesse. Vajon mit érezhet iránta? Van némi esély...? Lehetséges, hogy...? Nadine szíve nagyot dobbant, amikor végiggondolta a mondatot. Lehetséges, hogy szereti őt? Nem tudta. Annyi bizonyos, hogy kedveli, sőt kívánja, s nem igyekszik mihamarabb elmenni innen. De hogy ennél többről van szó, arról a lánynak csak sejtelmei lehettek.
Felmászott Kürt mellé a fára, s együtt nevettek. Már három nap eltelt azóta, hogy Rosa Delgadónak öltözve majdnem odaadta magát neki. Azóta barátok lettek. Kürt ugyan gyengéden utalt rá, hogy szívesen szeretkezne vele, de sohasem sürgette. Úgy tűnt, vár, amíg elérkezik az idő.
-  Ugye hihetetlen? - mutatott Kürt a hatalmas fa lombos ágaira. - Ez a faóriás szinte teljesen kiégett, s mégis, még mindig él. Legalább ötven méter magas. Már akkor is itt állhatott, amikor az első spanyol hajók végigvitorláztak a part mentén. Szinte elképzelhetetlen!
-  Igen, majdnem ésszerűtlen - évődött Nadine. - S valahogy titokzatos. A férfi egy pillanatra elhallgatott. Azután elmosolyodott.
-  Igen, valahogy... - hagyta rá a lányra.
Együtt másztak le a fáról, és folytatták a sétát. Lábuk alatt a talajt mindenfelé zöld páfrány fedte.
-  Tudod, Nadine - törte meg a csendet Kürt tétova hangja -, be kell vallanom neked valamit.
-  Valóban? Milyen izgalmas! Folytasd! A férfi egy kissé közelebb húzta magához.
-  Az utóbbi időben néha hallok, látok, sőt érzek valami... valami sajátosat, és úgy gondolom, hogy talán... hiányzik valami az életemből.
Amikor itt abbahagyta, Nadine várakozásteli pillantást vetett rá.
-  Mit értesz azon, hogy „sajátos"? - kérdezte izgatottan. - Például egy olyan varázslatos helyet, mint ez?
Kürt bólintott.
-  Egy olyan helyet, mint ez itt - fordult lassan Nadine felé -, és egy olyan varázslatos asszonyt, mint te.
Hirtelen egy vijjogó héja verte fel az erdő csendjét. Kürt feltétlenül meg akarta keresni, és szertefoszlott a pillanat varázsa. De Nadine úgy őrizte magában az emlékét, mint egy drága kincset. Úgy tűnt, Kürt lassanként megnyílik előtte. Egyszer talán még szeretni is fogja. Úgy, ahogyan ő szereti.
-  Sonia, a műtermem már tele van rajzokkal meg vázlatokkal, de még nem vagyok megelégedve velük. Elküldhetem, ami már kész van, de jobban szeretném, ha
69
Júlia
adnál még egy hét időt. Valami hiányzik belőlük, de egyelőre nem tudom, mi az. Egy
hét, és meglesz. ígérem.
New Yorkban, a telefonvonal másik végén Sonia megértő volt, mint mindig.
-  Nos, jó. Még egy hét - sóhajtott jól hallhatóan. - De ha a vázlatok nem lesznek pontosan tizennegyedikén az íróasztalomon, Joni Forest illusztrációit fogjuk felhasználni.
-  Köszönöm, Sonia! - mondta mosolyogva Nadine. A kiadója állandóan egy titokzatos vetélytárssal fenyegetőzött, egy bizonyos Jonival, akinek a rajzai állítólag
apró mesterművek voltak.
-  Mondd meg Joninak, hogy félreteheti a ceruzáját, mert be fogom tartani a határidőt.
Letette a kagylót, és még egyszer átnézte a vázlatait. Valahogy nem illettek össze. A képek tanúsága szerint Barnaby ravasz kislegény volt, aki gyakran keverte magát bosszantó helyzetekbe. Nadine úgy gondolta, hogy sikerült visszaadnia azokat az érzelmeket a rajzain, amelyeket a történet sugallt. Valami mégis hiányzott az
egészből.
Barnaby utolsó útja északra vezetett. Nadine újra elolvasta az idevágó bekezdéseket, és összehasonlította a szöveget a rajzokkal:
„Kutyaszánnal utaztunk, s a hajunk tele volt jégkristályokkal... Jegesmedvékkel ebédeltünk, és fókákkal játszottunk... Szörnyen hideg volt, a szél nagyon hangosan süvített... De nem találtuk a Mikulást."
Szegény Barnaby! Beutazta az egész világot, hogy titokzatos dolgok és csodák után kutasson, hogy felfedezzen valami egészen különlegeset. És végül feladta. Nadine az ajkába harapott, és még egyszer elolvasta a történet végét:
„így aztán hátamra vetettem a batyumat, és elbúcsúztam. Elindultam, hogy megkeressem a meleg ágyamat, s kapjak egy hamburgert meg egy szeretetteljes ölelést. Otthon mindez már várt rám. Felültettem a mackómat egy székre, és kipakoltam a holmijaimat. Azt hiszem, itt maradok, legalábbis egy ideig."
Otthon. Ez volt az a hely, ahová minden gyermek visszatért egy eseménydús, izgalmas nap után. Csak ott lelhetett nyugalomra és biztonságra. Nadine eltöprengett, hogyan tudná ezt a felismerést még jobban érzékeltetni a rajzaiban.
Hirtelen dühös nyávogás zavarta meg a gondolatait. Felugrott és a lépcsőhöz rohant, hogy megnézze, nem Kurtnak támadtak-e újra nehézségei George-dzsal. Bess időközben annyira megszokta a férfit, hogy már fel sem nézett, ha az belépett a szobába. George azonban ugyanolyan bizalmatlanul viselkedett vele szemben, mint
eleinte.
Nadine a könyvtárszobába sietett. Ott találta Kurtot, aki karjában tartotta a hízel-kedő fekete macákat, és szeretettel simogatta. A lány megtorpant. Alig akart hinni a
szemének.
-  Most már tudom, miért van ennek a macskának örökké olyan rossz kedve -jelentette ki elégedetten Kürt.
-  Mi? - bámult rá Nadine hitetlenkedve.
70

-  Te George-nak hívod. Ez talán a Georgette rövidítése?
-  Nem. Egyszerűen csak George a neve. Kürt rosszallóan csóválta a fejét.
-  Hidd el, ez a név egyáltalán nem tetszik neki! - nézett a macskára, aki ugyan nem tűnt túlságosan elragadtatottnak a férfi gyengédségétől, de éppenséggel nem is fújt rá. - Nézz csak ide, Nadine! - mondta. - George! - szólította meg az állatot.
Az persze a füle botját sem mozdította.
-  Erted már, hogy miről beszélek? Szeretné inkább, ha „Pretty Woman"-nek, vagy valami ilyesminek hívnák. Legalábbis ettől rögtön megnyugszik.
-  Lehetetlen alak vagy - legyintett Nadine.
-  Várj! - Kürt egészen közel hajolt George-hoz, annyira, hogy Nadine már féltette a férfi eddig sértetlen arcát. - Pretty Woman, aranyos kislány - dorombolta. George fülei nyomban a hang irányába fordultak, a szemei pedig fénylettek.
-  Hát ennyi! - nézett föl Kürt diadalmasan, s még egyszer megsimogatta a macskát, azután lerakta a földre. Nadine-ra pillantott. - Megszelídítettem a vad bestiát. Van még valami elintéznivaló?
Sugárzó arccal közeledett Nadine-hoz, aki nevetve hárította el.
-  Ugye most aztán iszonyúan büszke vagy magadra?
-  Természetesen. Gyarapszik az erőm - fogta meg a lányt, és megcsókolta a füle mögött. - Érzed, ahogy növekszik? - tréfálkozott, s megcsiklandozta a nyelvével.
-  Nem - ellenkezett Nadine, és úgy tett, mintha ki akarná szabadítani magát a férfi öleléséből. - Semmit sem érzek, ami növekedne.
-  Tessék! - tűrte fel Kürt az ingujját, és megfeszítette karizmait. - Mondom, hogy nő. Tetszik?
-  Ez igen! - felelte Nadine még mindig nevetve, és megtapogatta Kürt karját. - Valóban keményedik!
-  Akkor jó - ölelte át újra a férfi. - Felveszem a listámra a „növekedést" - határozta el, s közben többször megcsókolta a lányt.
-  Milyen listáról beszélsz?
-  Azon dolgok listájáról, amelyeket te szeretsz - mosolygott le Nadine-ra. - Eddig meglehetősen rövid. Bizonyára minden segítségre szükségem lesz, hogy teljessé tudjam tenni.
A lány mindig elgyengült, ha Kürt megcsókolta, de nem akarta, hogy a férfi észrevegye ezt. Ezért gyorsan kiszabadította magát az ölelésből, és másra terelte a szót.
-  Tulajdonképpen miért nyávogott úgy George az előbb?
Kürt odament a heverőhöz, amelyen George és Bess békésen ücsörgött egymás mellett.
-  Nem tudom. A konyhában voltam, amikor meghallottam a nyávogást. Nyomban idejöttem, hogy megnézzem, mi történt, s itt találtam George-ot. Nagyon izgatott volt.
-  Milyen furcsa! - mondta a lány. - Vajon...
Ebben a szempillantásban Bess felugrott, és a heverő alá menekült, miközben
71

rí
George egy párna mögé furakodott, s onnan fújt. Nadine hirtelen hűvös légáramlatot érzett. Gábriel itt volt! Tágra nyílt szemekkel fordult Kürthöz.
-  Ki ne mondd! - sóhajtott a férfi. - Újra kísérteties látogatónk van?
A lány bólintott, szorosan a férfi mellé állt, és a karjába kapaszkodott. Nem akarta, hogy újra bosszankodjon. De úgy tűnt, ezúttal másként alakul a dolog. Kürt nem rideg közönyt mutatott, mint máskor, ellenkezőleg, élénk érdeklődést tanúsított.
-  Láttad? - kérdezte Nadine-tól.
-  Nem.
-  A hűvös légáramlatra gondolsz? Tehát ő is érezte!
-  Igen! - felelte zaklatottan.
A férfi végigsimította Nadine haját, és gyorsan a szoba közepére lépett.
-  Maradj ott! - mondta. - Lássuk, honnan jön a hideg!
A fuvallat azonban tovatűnt, ezért aztán sem azt nem tudták megállapítani, hogy honnan eredt, sem azt, hogy hová lett. Mindenesetre abban megegyeztek, hogy mindketten ugyanazt érezték.
-  Most legalább nem tartasz már őrültnek - derült fel Nadine arca, amikor Kürt a könyvtárszobába hozta a berendezéseit, hogy ezt a helyiséget is átvizsgálja.
-  Soha nem is tartottalak annak - tiltakozott a férfi. - Tessék, fogd meg ezt egy kicsit! - adott a lány kezébe egy műszert.
Nadine-nak hirtelen az eszébe villant valami. Hogy is nem gondolt erre előbb!
-  Kürt, ennek így semmi értelme.
-  Hmmm? Mit mondasz? - nézett fel a férfi.
-  Ennek a sok holminak itt semmi értelme! Nem értem, hogyhogy nem jutott előbb eszembe. Most már teljesen világos, miért nem jeleznek semmit a berendezéseid!
-  Vagy úgy! - fordult Kürt a kijelző felé. - Nos? Nadine a készülékekre mutatott.
-  Ez a műszer arra jó, hogy fizikai jelenségeket mérjél vele. Ezzel csak hőmérséklet-változásokat, rengéseket, zajokat és élő személyeket tudsz érzékelni.
Kürt végre odafigyelt.
-  Nem érted? - folytatta Nadine. - Gábrielnek nincs teste, ő az érzékeken túli világban él. Ezért nem lehet műszerekkel „bemérni".
Kürt egy szót sem szólt, csak a homlokát ráncolta.
-  A legjobb, ha kikapcsolod az összesét - folytatta a lány szelíden -, és ehelyett te magad nyílsz meg. Az sokkal többet érne.
A férfi a fejét rázta.
-  Azt hiszem, nekem jobb magyarázatom van arra, miért nem jutok Gábriel nyomára - válaszolta ridegen. - Egyszerűen arról van szó, hogy nem létezik.
Nadine döbbenten nézett rá.
-  De hiszen te is érezted az imént a hideget!
72

, éreztem valamit, ami hideg volt - helyesbített Kürt. - Most pedig ki fogom deríteni mi volt az oka. Meggyőződésem, hogy találok valahol egy repedést a falban vagy valamilyen nagyon is evilági magyarázatot.
fiírf'lánJ kes.erűen csalodott- Most> amik°r pedig ott hevert a bizonyíték az orra előtt a tem még mindig nem volt hajlandó hinni. Semmi sem képes megváltoztatni őt és így sohasem lesz az enyém, gondolta szomorúan.
73
•Júlia
9. FEJEZET
A következő napok lázas tevékenységgel teltek. Habár soha nem mondta ki, úgy tűnt, Kürt belátta Nadine elméletének helyességét, miszerint Gábriel létezését nem lehet tudományos módszerekkel bizonyítani. Az összes készüléket kikapcsolta, a csatlakozókat kihúzta, s újra a szobájában aludt.
Gyors egymásutánban a házba rendelt egy építészt, egy földtani kutatót meg egy építési felügyelőt. Az volt a feladatuk, hogy felfedezzenek valami hibát az épületben, esetleg találjanak egy földalatti forrást vagy valami hasonló okot. Majd a szakemberek kitalálják, miért csapódnak be állandóan az ajtók meg az ablakok, miért lehet a felső szinten lépések zaját hallani, holott senki sincs odafent.
Ilyesmi ugyanis egyre gyakrabban fordult elő. Kürt mindent feljegyzett, s annál makacsabbul kutatott ésszerű magyarázat után, minél sűrűbben adott magáról életjelt Gábriel. Nadine már majdnem beletörődött, hogy elveszíti a férfit.
Elveszíteni Kurtot... - tépelődött, miközben a vázlatai fölé hajolt. Szerelme napról napra mélyült, és egyre nagyobb helyet foglalt el az életében. Bárcsak rá tudná venni a férfit, hogy felhagyjon az állandó védekezéssel, és megnyíljon végre! Hatodik érzéke azt súgta neki, hogy Kürt elzárkózása a szerelem elől valahogy összefügg azzal a merev elutasítással, ahogyan Gábriel létezésében is kételkedik. Meg egyáltalán mindenben, aminek nem volt köze az ésszerűséghez és a kiszámíthatósághoz.
Sem a mérnök, sem a földtani kutató, sem pedig az építési felügyelő nem talált semmit, ami megnyugtatta volna Kurtot. Ő azonban nem hátrált meg ilyen könnyen. Megszerezte a környék földrajzi térképeit, és ásni kezdett a ház alatt. Még régi vázlatokat is előkapart, amelyeken pontosan fel volt tüntetve a folyó eredeti medervonala. Elszántan vetette magát a munkába, hogy megtalálja a házban zajló események ésszerű magyarázatát. Végül meglehetősen kiábrándultán újabb ötlettel állt elő.
-  Miért is nem jutott eszünkbe már előbb!? - kiáltott fel türelmetlenül. - Idehozunk egy szellemidézőt, és megidéztetjük vele a kísértetet. Vagy sikerül, vagy egyszer s mindenkorra halottnak nyilvánítjuk!
Nadine nem lelkesedett a javaslatért. Először kereken elutasította.
-  Gábrielből nem csinálunk bohócot! - tiltakozott.
A szellemidézésről a csalók jutottak eszébe. Nem mindenki volt tisztességes, aki azt állította, hogy érzékeli a természetfeletti jelenségeket.
Azután elgondolkozott a dolgon. Tulajdonképpen maga is sokat töprengett azon, mi mindent deríthetne ki egy szellemidéző a házban. Miért is ne próbálkozhatnának
74

tehát ezzel? Ha ő és Kürt valóban cikket akarnak írni, akkor a titkokat minden oldalról meg kell világítaniuk. Martha néni nem tartotta sokra a hivatásos szellemvadászokat, ahogyan a szellemidézőket nevezte. De volt néhány barátja és ismerőse, aki hitt bennük.
Nadine addig telefonált, amíg végre talált egy szomszédot, aki tudott ajánlani valakit.
-  A neve Crystal Dunbar - világosította fel a szomszédasszony. - Van benne valami egészen különleges. Mihelyt beengeded az életedbe, nem leszel többé ugyanaz, aki azelőtt voltál.
Nadine kétkedve fogadta ezt a kijelentést, de be kellett ismernie, hogy amint Crystal belépett a házba, sisteregni kezdett a levegő a feszültségtől.
Talán csak azon múlik az egész, ahogyan Kürt ezzel a nővel viselkedik, töprengett néhány pillanattal később. Kiderült ugyanis, hogy Crystal Dunbar rendkívül szép nő volt, és ez nagy hatást tett a férfira.
A jövevény ahelyett, hogy tarka, hullámzó szoknyába meg kendőkbe burkolózott volna, egyszerű szabású selyemkosztümöt és valószínűtlenül magas sarkú körömcipőt viselt.
-  Jó napot! - üdvözölte Kürt, mikor kinyitotta neki a bejárati ajtót. - Isten hozta! A szellemvadász a férfi keze után kapott, egy darabig fogta, s közben mélyen a
szemébe nézett.
-  Igen, érzek egy hatalmat - mondta bűbájos hangon. - Egy másik életet látok. Ló, szerelem, széles kard és vér...
-  Maga tréfál - szólalt meg Kürt. Látszott rajta, hogy hízelegnek neki a szavak.
-  Ebben nem ismerek tréfát - mérte végig Crystal először a férfi széles vállát, aztán keskeny csípőjét. Végül két keze közé fogta az ujjait. - Biztosíthatom -jelentette ki határozottan -, hogy egyik előző életében előkelő lovag volt. Sikereket aratott a lovagi tornákon és a harcban. Soha nem éreztem ennél pontosabb képet.
-  És nálam mit lát? - érdeklődött Nadine, aki Kürt mögött állt, s kissé kirekesztettnek érezte magát.
Crystal eleresztette Kurtot, és közönyös pillantást vetett a lány irányába.
-  Pillanatnyilag semmit - vont vállat, anélkül hogy Nadine-t akár csak kísérletképpen is megérintette volna. - Talán majd akkor, ha hosszabb ideig figyelem - indult határozott léptekkel Kürt után a nappaliba.
-  Parancsoljon! - kínálta hellyel a férfi Crystal Dunbart, és odatolta neki az egyik különleges széket, amelyet a nő a telefonban kért. Három egyforma szék magas támlával, félkörben, így hangzott a megrendelés.
-  Elmagyarázná nekünk, mi fog történni? - mondta Kürt, s a hangján egyáltalán nem érződött, hogy akár egy pillanatig is kételkedne Crystal képességeiben.
-  Én boszorkány vagyok - szögezte le a szellemvadász habozás nélkül. - Amint látják, az egyik szemem zöld, a másik kék. - Furcsa szemeivel, hátrafésült, lángvörös hajával lenyűgöző látványt nyújtott. Tényleg volt benne valami boszorká-
75
tlUlllt
nyos. - Ezenkívül részben macska vagyok -jelentette ki olyan komolysággal, hogy Nadine majdnem hangosan felnevetett.
-  Részben macska? - ismételte Kürt, mintha ez volna a legelragadóbb kijelentés, amelyet aznap hallott.
Miután leeresztették a redőnyt, a férfi és Nadine leültek a szellemidéző két oldalára.
-  Igen - bólintott Crystal méltóságteljesen. - Éjszakánként gyakran macska alakot öltök, s ellátogatok testvéreimhez a vadonba.
Nadine sóhajtva az égre emelte szemét, de sem Kürt, sem Crystal nem figyeltek rá. Úgy tűnt, el vannak bűvölve egymástól.
-  Tényleg? - kérdezte a férfi. - És mit csinál egész éjszaka odakint? Crystal csábosán mosolygott.
-  Talán majd meglátogatom egyszer, s megmutatom - mondta dorombolva.
-  Elkezdhetnénk? - szólt közbe Nadine türelmetlenül. Hangja féltékenyen csengett. Nem tudta türtőztetni magát, valóban féltékeny volt.
-  Persze - nyújtotta feléjük Crystal a kezét. - Egyszerű módszerekkel dolgozom. Nincsenek becsapódó ajtók, sem lebegő asztalok, sem széktologatás a sötétben - szo*-rította meg enyhén Kürt és Nadine kezét. - Csak jól bevált, régimódi szellemidézés. Tehát, kivel szeretnének beszélni?
-  Gábriel Trenttel - vágta rá Nadine. - Korábban ebben a házban élt. Crystal Kürthöz fordult.
-  És maga? Szívesen kapcsolatba lépnék valakivel a maga múltjából is! Kihez áll a legközelebb a túlvilágból? Ki jelenik meg éjszaka az álmaiban?
-  Nem fogékony az érzékek feletti világra - szakította félbe Nadine egy kicsit élesebb hangon, mint ahogyan szerette volna.
-  Persze hogy nem - nézett rá Crystal, mintha Nadine gyengeelméjű volna, és ki kellene oktatni. - Nem, egyáltalán nem érzékeny. Miért is kellene annak lennie? Mindkét lábával a valóságban jár, és nincs érzéke más létformák iránt. Épp eléggé elfoglalja, hogy ezt a világot kielégítse erejével és elevenségével.
Nadine fájdalmasan felnyögött, miközben látszott, hogy Kürt keblét dagasztja a
büszkeség.
-  Hát nem nagyszerű, hogy azonnal felismerte, milyen ember vagyok? - lelkendezett, s Nadine bármennyire erőlködött is, képtelen volt akár a legenyhébb gúnyt is kihallani a hangjából.
-  Fel fogok kutatni valakit a múltjából - ígérte a férfinak Crystal. - Csak ki kell várni - szorította meg újra a kezüket, majd becsukta a szemét. - Most pedig megpróbálok összeköttetésbe lépni a segédszellememmel. Maguk is összpontosítsanak! Az sokat segít - kérte őket, azzal mormolni kezdett valamilyen dallam nélküli éneket, olyan nyelven, amelyet Nadine nem ismert.
Kis idő múltán a lány Kurtra hunyorgott, aki szorosan összezárta a szemét, s úgy tűnt, teljes erejével összpontosít. Nadine-t újra hatalmába kerítette a féltékenység.
76

Hogyan ugorhatott be a férfi ilyen könnyen ennek a nőnek, amikor neki eddig olyan szívósan ellenállt?
-  Shandra, Shandra! - kiáltotta Crystal. - Örülök, hogy megtaláltalak. Itt van nálam Kürt Palmer és Nadine Trent. Szeretnének kapcsolatba kerülni a túlsó oldallal.
Miközben Kürt és Nadine félig nyitott szemmel, oldalról figyelték, Crystal láthatóan mély önkívületbe zuhant. Azután olyan hirtelenséggel, hogy mindketten majdnem felpattantak ijedtükben, újra magához tért.
-  Shandra talált valakit magának - mosolygott Kurtra.
A férfi először elképedt, de végre - Nadine legnagyobb örömére -jelentkeztek az első kételyei.
-  Tényleg? És ki az? - tudakolta hitetlenkedve. Crystal újra becsukta a szemét.
-  Egy nő - mondta ünnepélyesen. - Egy idősebb nő. Kürt először Nadine-ra pillantott, azután a szellemvadászra.
-  Hogy hívják?
A boszorkány csak a fejét rázta.
-  Shandra ritkán említ neveket. Tudja, a túlvilágon nincs nagy jelentőségük a neveknek. De azt mondja, egy idősebb nőről van szó, aki akkor halt meg, amikor maga még nagyon kicsi volt. Nagyon szerette magát.
Kürt elgondolkodva bólintott. Készségesen hagyta, hogy Crystal a bűvkörébe vonja.
-  Biztosan Sara az, az édesanyám testvére. Akkor halt meg, amikor náluk laktam - magyarázta, s egyszeriben izgatott lett. Nadine bosszúsan ráncolta a homlokát. Ezt a badarságot!
-  Igen - folytatta Crystal. - Azt mondja, nagyon mély szeretet kötötte egymáshoz magukat. Szinte az anyjának érezte őt.
-  Valóban - erősítette meg Kürt. - Úgy szerettem, mint az anyámat. Csakis ő lehet az!
-  Azt kérdezi, hogy emlékszik-e még a kedvenc ételére, amelyet gyakran főzött magának.
-  Sült máj hagymával - kiáltott a férfi elragadtatással. - Pontosan emlékszem. Olyat senki más nem tudott főzni - vetett egy gyors pillantást Nadine-ra. - Hát nem csodálatos? Ez tényleg csak Sara lehet!
-  Azt akarja tudatni magával, hogy figyelemmel kíséri az életét. Tud a mostani nehézségeiről is, és mindent meg fog tenni, hogy segíthessen.
-  Az én gondjaim... - nézett a férfi újra Nadine-ra. - Igen, ez nagyon jó. Minden segítségre szükségem lesz, amit csak kaphatok. Közölje vele, hogy örülök neki! - Elmosolyodott. - Soha nem tartottam volna lehetségesnek, s most mégis megtörtént!
Nadine azon töprengett, vajon komolyan gondolta-e Kürt, amit mondott. Vajon tényleg nem vette észre, hogy ez a boszorkány csak egészen általános dolgokról han-dabandázik, s hagyja, hogy a tényeket a másik tálalja fel neki? Mitől vált Kürt hirtelen ilyen hiszékennyé?
77
«JUlUt
Crystalnek azonban még volt néhány túlvilági üzenet a tarsolyában Kürt számára.
-  Azt szeretné tudni, emlékszik-e a kedvenc dalára?
-  Hát persze, „Down by the Old Mill Street". Mosogatás közben minden este ezt énekelte, akkor szerettem meg én is - sóhajtott fel a férfi boldogan. - Kérdezze meg tőle, hogy találkozott-e Charles bácsival!
Tényleg bedőlt ennek a csalónak! Nadine-t elöntötte a méreg. Ö minden erejét latba vetve napok óta próbálta már meggyőzni Kurtot a természetfeletti dolgok létezéséről, s mindahányszor kudarcot vallott. Most meg tessék, jön ez a szellemvadász, és az orránál fogva vezeti őt. Ráadásul úgy tűnt, hogy még élvezi is!
-  Ez a maga Shandrája most már igazán megkereshetné Gábriel Trentet is - kapcsolódott bosszúsan a beszélgetésbe. - Végül is ezért hívtuk ide.
Crystal jól láthatóan szívesebben összpontosított Kürt hozzátartozóira. Végül mégis engedett Nadine követelésének, és kelletlenül újra lehunyta a szemét.
-  Shandra azt mondja, van itt egy idős férfi - kezdte a mondókáját. - Kapitánysapka van rajta. Ő az?
-  Lehet. Attól függ - felelte Nadine mogorván, s nem vett tudomást Kürt vészterhes pillantásáról. Nem fogja a szendét játszani, csak azért, hogy örömet szerezzen neki.
-  Valamilyen veszteségről beszél, beteljesületlen szerelemről, a magány éveiről.
-  Valóban? - színlelt megrökönyödést Nadine. Eszében sem volt ráharapni a csalétekre. - Talán szolgálhat néhány részlettel is. Milyen veszteségről beszél? Kinek a viszonzatlan szerelméről?
Crystal egy ideig magabiztos arckifejezéssel méregette Nadine-t.
-  Megkérdezem - bökte ki végül, aztán becsukta a szemét, és ismét elrévedt. Kürt felvonta a szemöldökét, és a lányra vigyorgott, de az gyorsan becsukta a
szemét.
-  Shandra azt mondja, az idős férfi egy szemrevaló, spanyol lányról beszél. Megszöktette otthonról, és magával vitte egy hajón. De azután elveszítette. Azóta is őt keresi. - Crystal megszorította Nadine kezét. - Magas, fekete hajú lány volt, gyönyörű szemekkel - folytatta. - Nyakláncot viselt arany kereszttel, és volt egy eper formájú anyajegye az arcán - nézett diadalmasan Nadine-ra. - Igaz ez?
A lány kelletlenül bólintott. Crystalnek könnyű dolga volt, hiszen a környéken mindenki ismerte Gábriel és Rosa történetét. Bárki könnyűszerrel összegyűjthette ezeket az adatokat, Crystal is. Akadt viszont még egy apróság, amelyről csak Nadine és Martha néni tudott.
Crystal tovább mesélt:
-  Még mindig nem szűnt meg a vágyódása a csinos lány után, és segítséget kér, hogy megtalálhassa, mert addig nem érhet véget szakadatlan vándorlása, nem lelheti meg végső nyugalmát.
-  Kérdezze meg tőle, hogy mi van a rózsákkal! - vetette közbe látszólag találomra Nadine. - Emlékszik még a rózsákra?
-  Igen, a rózsák - ismételte Crystal, s az ajka elkeskenyedett. - Előbb vissza kell
78

térnem Shandrához - jelentette ki savanyú képpel, és még egyszer becsukta a szemét. - Azt mondja, hogy egyre halványabb lesz az idős férfi alakja. Már nem tudja elérni.
-  Milyen kár! - sajnálkozott Nadine kárörömmel. - Ezt a véletlent! Kürt rosszallóan ráncolta a homlokát.
-  Adj neki egy kis időt, Nadine! -javasolta. - Biztosan újra megtalálja. Ha valakinek, akkor neki sikerülhet.
-  Természetesen - mosolygott hálásan Crystal a férfira. - A maga kedvéért még egyszer megpróbálom. Kérem, segítsen újra összpontosítani! - pillantott jóval kevésbé barátságosan Nadine-ra.
A szobában csend honolt, amikor Crystal újra nekikezdett az érthetetlen mormo-lásnak. Nadine először becsukta a szemét, de azután rájött, hogy ostobaság ebben a kétségtelenül csalárd játékban részt venni, és újra felnézett.
A félhomályban kirajzolódott Kürt és Crystal alakja. Csukott szemmel és hátrahajtott fejjel ültek. Olyan mulatságosán festettek, hogy Nadine bizonyára elneveti magát, ha nem olyan dühös. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy valami megmozdul. Óvatosan, puha léptekkel, George osont be a szobába. Sárga szemei világítottak a sötétben. Nadine látta, hogy a macska Crystal hosszú haját lesi, amint előre-hátra lendül, miközben a boszorkány az érthetetlen igéket mormolja. Ahogy hátradőlt és a fejét hátrahajtotta, a haja a szék támlája mögött majdnem a padlóig ért.
Nadine első gondolata az volt, hogy figyelmezteti Crystalt. Nem sejtette, hogy a macskák a házban vannak. De most meggondolta magát, hiszen neki is be kellett volna csuknia a szemét, s akkor nem is láthatna semmit. Honnan tudhatná, hogy veszély leselkedik a szellemvadászra? Ha valakinek tudnia kellene róla, akkor az épp Crystal, a maga természetfeletti érzékével.
Figyelte, ahogy George a mancsával egyre merészebben kapkod a boszorkány haja után.
-  Visszatér - szólalt meg Crystal éneklő hangon. - Már érzem. Érzem, ahogy a szelleme áthatol az idő ködén.
Nadine visszafojtotta a nevetését, s azon töprengett, van-e valami köze George-nak ahhoz, amit Crystal érez. A nagy varázslónő azonban mit sem sejtett, s ünnepélyesenjelentette:
-  Most közelebb jön, egyenesen felém. Érzem a kezét magam felett.
A következő pillanatban George egy hatalmas ugrással belekapaszkodott Crystal hajába, s felmászott rajta. A boszorkány rikácsolni kezdett, Kürt kiabált, s nyomban hatalmas zűrzavar keletkezett. Csak Nadine ült továbbra is nyugodtan ott, ahol volt, és barátságosan mosolygott, miközben a férfi a szellemvadász segítségére sietett.
George az összes karmával belekapaszkodott az erős, vörös hajfürtökbe, s a nő kapálódzása csak megnehezítette Kürt felszabadító hadműveletét. Végül mégiscsak sikerült a férfinak valahogy kibogoznia a macskát a szitkozódó Crystal hajából. Sze-
79
Júlia
gény George-ot kihajította az ajtón, azután megpróbálta kiengesztelni a nőt. Annak azonban valahogy elment a kedve az egésztől.
-  A macska biztosan megszimatolta a maga rokon természetét - mentegetőzött Nadine, amikor a boszorkány kicsit lehiggadt. - Tisztázhatta volna George-dzsal ezt a félreértést macskanyelven is. Szívesen megnéztem volna!
-  Az a benyomásom, hogy itt nem megfelelő a légkör - fújtatott Crystal magából kikelve. - Mennem kell.
-  Mennyire sajnálom! - állt fel Nadine, hogy az ajtóhoz kísérje. - Igen hálás vagyok, hogy szakított ránk egy kis időt, Crystal - nyújtott felé egy bankjegyet. Az iménti előadás még ezt a meglehetősen magas árat is megérte. - Nagyon tanulságos
volt.
Crystal morgott valamit, aztán az autójához sietett.
-  Most elégedett vagy? - ingatta Kürt a fejét, és közben mosolygott. - Mi rosszat tett neked ez a szegény lány, hogy így bánj vele? És miért uszítottad rá George-ot?
Nadine titokzatosan mosolygott.
-  Semmi közöm az egészhez. Egyszerűen így hozta a sors. A férfi halkan felnevetett, és átölelte Nadine-t.
-  Mesélsz nekem a rózsákról?
A lány arca hirtelen elkomorodott.
-  Arról senki nem tud semmi biztosat. És ez talán jól is van így.
Kürt simogatni kezdte a lány hátát, mintha csak azt akarta volna, hogy dorombol-jon, akár egy macska.
-  Legutóbb a téli szobában beszéltél a rózsákról. A virágokról, amelyek soha nem hervadnak el. Valódiak egyáltalán?
Nadine bólintott.
-  Még Gábriel idejéből származnak - mondta, s ha ennyit már elárult, miért ne mesélhetné el az egész történetet. Végtére is Kürt nem volt idegen, sőt egyre közelebb
került hozzá.
-  Martha néni valamilyen okból sohasem beszélt rajtam kívül senkinek a rózsákról. Valószínűleg túl személyesnek vagy hihetetlennek tartotta a dolgot, ami egyébként igaz is. Még soha nem láttam ehhez hasonlót. A virágokat minden bizonnyal egy titokzatos eljárással megszárították, jóllehet mindig olyanok, mintha frissen szedték volna őket. Egy igazi, apró csoda.
-  Gábriel Rosa iránti szerelmének jelképe -jegyezte meg halkan Kürt. Nadine elcsodálkozott, hogy a férfi képes ilyen érzelmes végkövetkeztetésre jutni.
Mégsem teljesen reménytelen eset, állapította meg magában.
-  És milyen titok lappang mögötte? - kérdezte a férfi, és gyengéden megérintette a lány nyakláncán függő rózsabimbót.
80
Szellemkeresok
-  Mondd csak, egészen biztosan nincs neked semmilyen szellemidéző adottságod? - csipkelődött Nadine, s Kurtra nézett.
-  Tehát valóban van valamilyen összefüggés a medál és a rózsák között. A lány bólintott.
-  Martha nénitől kaptam, amikor Joshua meghalt. Akkor beszélt először a téli szobában lévő rózsákról is. A függő a Trentek örökségéhez tartozott, s azt akarta, hogy az enyém legyen. Ezzel próbálta enyhíteni Joshua elvesztése miatt érzett fájdalmamat. Azt mondta, a félig nyílt rózsa az életemet jelképezi, amely szintén éppen csak elkezdődött. - Felnyújtotta a kezét, hogy megsimogassa Kürt arcát. Mennyire igaza volt Martha néninek!
A férfi még mindig a karjában tartotta, és mélyen a szemébe nézett.
-  Bár a jó öreg Martha néni kedvelte a szellemeket, más szempontból nagyon okos asszony lehetett.
-  Ó, igen, az volt.
Kürt gyengéden megcsókolta Nadine-t, s a lány hozzásimult. De ekkor eszébe jutott Crystal Dunbar, és kiszabadította magát a férfi karjából.
-  Egyébként van még egy kis elszámolnivalónk!
-  Hogyhogy? - csodálkozott Kürt ártatlan képpel. - Mi rosszat tettem?
-  Mi lelte a hidegvérű kétkedőt, amikor az a boszorkány betette ide a lábát? -vonta kérdőre a lány. - Hol maradt az összes csípős megjegyzés és gúnyos kacaj, amely rendszerint az én elméleteim jutalma szokott lenni? Ez a nő egy minden hájjal megkent csaló, te meg szó szerint az ajkán csüggtél.
-  Kicsoda? En?
-  Pontosan! Hogyan dőlhettél be neki? Okosabbnak gondoltalak. Úgy ültél ott, mint akit fejbe kólintottak, és összevissza locsogtál a Sara nevű nénikédről!
-  Egyáltalán nem dőltem be neki - vágott a szavába Kürt.
Nadine még mindig duzzogott. Tulajdonképpen semmi jelentősége sem volt annak, hogy Kürt hitt-e annak a nőszemélynek, vagy nem. Mindenképp úgy tett, mint aki bízik Crystalben, míg neki bezzeg soha nem hitt.
-  Nem is volt Sara nevű nagynénikém - nevetett fel a férfi, s Nadine látta, hogyan válik hirtelen borússá a tekintete. - Figyelj rám! - folytatta Kürt. -A gyermekkoromról nem lehet elmondani, hogy tele lett volna szeretetteljes felnőttekkel. Az édesanyám kedvelt, ha épp olyan hangulatban volt. De legtöbbször ide-oda lökdöstek, amíg nem lettem eléggé felnőtt ahhoz, hogy visszaüssek. Soha senki nem sütött nekem májat hagymával. Soha senki nem tett értem semmi különöset.
Nadine döbbenten érezte meg a férfi szavaiban rejlő keserűséget. Azt kívánta, bárcsak segíthetne neki elfelejteni boldogtalan gyerekkorát! De úgy tűnt, Kürt még nem áll készen erre.
-  Akkor miért tettél úgy, mintha hinnél neki?
-  Miért ne? Egyszerűen élveztem, hogy odadobok neki valamilyen csalétket, az orránál fogva vezetem, miközben végig tudom, hogy hazudik, ahányszor csak kinyitja a száját.
81
•Jllllil
Nadine zavartan hallgatott. Egyik pillanatban biztos volt még benne, hogy megszabadíthatja Kurtot a gyanakvástól, a következő pillanatban pedig újra olyan idegen volt számára a férfi, mintha egy másik bolygóról jött volna. De minél többet tudott meg róla, annál jobban értette, miért fél attól, hogy becsapják.
Aznap este Kürt a szobájában az ingét gombolta, s közben kinézett az ablakon. Azon töprengett, miért ilyen fontos neki Nadine. A lány túl nagy szerepet töltött már be az életében, s ez most gondot okozott neki. Sóhajtott és kibújt az ingéből. Mielőbb el kell mennie, ezt pontosan tudta.
A szekrényhez lépett, hogy kivegyen belőle egy törülközőt. Egyszerre érezte, ahogyan hidegség fut végig a tagjain. Az egész nem hirtelen történt, hanem fokozatosan, s inkább a lelkét érintette meg, nem is annyira a testét. Egy pillanatra megmerevedett. Sejtette, mit fog látni, ha megfordul, s legszívesebben elmenekült volna. Mégsem volt más választása. Egészen óvatosan hátrafordult.
Gábriel az ablaknál állt, és kifelé bámult. Szakállas arcán a szörnyű kétségbeesés és szomorúság kifejezése ült. Kurtnak az izgalomtól szinte elakadt a lélegzete. De azután hirtelen magához tért. Megpróbálta emlékezetébe vésni az előtte feltáruló, megismételhetetlen látvány részleteit.
A férfi nagyon is valóságosan festett, ugyanúgy, mint egy élő ember. A legkevésbé sem volt ködszerű vagy kísérteties. Természetellenes csak a szoba különös csendje és a levegő hidegsége volt.
Az idős férfi egyszer sem pillantott Kurtra. Úgy merengett ott az ablak előtt, mint akit súlyos, soha nem pótolható veszteség ért. Aztán - éppoly váratlanul, ahogy megjelent - el is tűnt.
Kürt jó ideig dermedten állt, s azt a helyet bámulta, ahol az imént még Gábrielt látta. Talán a szobában tükröződő fény űzött vele gonosz tréfát? Nem, ez ki volt zárva. Ráadásul ma este egy kortyot sem ivott. Semmi kétség: valóban Gábriel Trentet látta! Mélyet szippantott a hűvös levegőből, aztán lefeküdt az ágyra, s becsukta a szemét. Két lehetőség adódott: vagy máris megőrült, vagy rövidesen elveszti az eszét. Ez a kilátás nem volt éppen ínyére. Végképp ideje volt odébbállni.
Elszántan kelt fel az ágyról, s kivette a szekrényből a bőröndjét. Válogatás nélkül gyömöszölte bele a ruháit, és kapkodva kirámolta a fiókokat is. Minek maradna még? A munkája itt rég véget ért. Nyugodtan hazautazhat, s megírhatja a végkövetkeztetéseit. Nadine is megteheti ugyanezt - itt. Váltanak majd néhány levelet, s pontot tesznek az ügy végére. Azután végre elfelejthetik az egészet.
Amint bepakolt, máris jobban érezte magát. Végre meghozta a szükséges döntést. Holnap elutazik. Rögtön reggeli után. De mi lesz Nadine-nal? Ez a kérdés még sokáig motoszkált a fejében, s nem hagyta elaludni.
Nadine is álmatlanul feküdt az ágyában, s éppoly elszánt volt, mint Kürt. Szerette és kívánta őt. Azt gondolta, ideje tenni valamit. Semmi kedve sem volt tovább gyür-kőzni azzal a félelemmel, hogy elveszíti. Úgy érezte magát, mint a hegymászó, aki
82

egy keskeny hegygerincen egyensúlyoz. Ha a mélybe pillant, lezuhan. Ő nem fogja elkövetni ezt a hibát. Felfelé akart nézni, új kapaszkodókat keresni.
A bíborszínű láthatáron épp megjelentek a nap első sugarai, amikor kiment a szobájából, és Kürt ajtajához lépett. Halkan kopogott, s mivel nem kapott választ, benyitott.
A férfi ébren volt. Amikor meglátta Nadine-t, feltámaszkodott a könyökére.
-  Még egyszer? - kérdezte, miközben a lány hosszú, fehér hálóingét méregette. - Az a kedvenc szórakozásod, hogy éjnek évadján férfiakat versz fel álmukból, és elcsábítod őket?
-  Már hajnalodik - figyelmeztette Nadine. - Azonkívül legutóbb nem fejeztem be a csábítást - mosolygott szemérmesen a férfira, miközben leült az ágy szélére.
Kürt kinyújtotta a kezét, és megfogta a lány egyik szőke fürtjét.
-  Miért jöttél, hajnal hírnöke? - kérdezte fátyolos hangon.
-  Mert veled szeretnék lenni! - bökte ki a lány, azután minden bátorságát összeszedve még hozzátette:
-  Mert vágyom rád.
-  Én is vágyom rád, szépséges angyal - simította hátra a férfi Nadine haját a válla mögé, hogy láthassa gyönyörű nyakát. - Felkészültél?
Mindketten tudták, mire gondol Kürt, mert régóta várták már ezt a pillanatot. A lány bólintott.
-  Felkészültem. És te?
Kürt egy ideig eltűnődve nézett rá aranybarna szemével.
-  Én az első pillanattól fogva készen állok. Soha nem vártam még ilyen sokáig semmire, amit ennyire kívántam.
Nadine furcsa lüktetést érzett a fülében, és hallotta, ahogyan a szíve dobogott. Kürt két ujja közé fogta a lány hálóingét, és gyengéden lehúzta róla.
-  Ugye most már nincs semmi, ami elválaszt minket egymástól? - csókolta meg a lány csuklóját.
-  Semmi. Már nincs visszaút.
Nadine nem tudta eldönteni, hogy a férfi csak hangosan gondolkodik, vagy őt akarja-e figyelmeztetni, de elhatározta: ezúttal nem fog félni. Megérintette. Végigsimította meztelen mellkasát, s felborzolta rajta a szőrt.
-  És veled mi a helyzet? Ha lehúzom ezt a takarót, marad-e még rajtad valami, ami elválasztana minket egymástól?
Anélkül, hogy megvárta volna a választ, lerántotta a takarót, s elakadt a lélegzete, amikor megpillantotta alatta a férfit teljesen meztelenül. Tulajdonképpen nem volt ellenére a dolog, most mégis megdöbbent, mert azt gondolta, hogy Kurton van még egy pizsamanadrág. Elkapta a tekintetét.
-  Sajnálom... nem akartam... - hebegte, és megpróbálta újra eltakarni a férfi meztelenségét. Kürt azonban nem engedte, hanem nevetve magához ölelte.
-  Azt mondtad, felkészültél - évődött fénylő szemmel. -Azt hittem, már mindent tudsz a testi szerelemről.
83
-  Ó, Kürt - sóhajtotta a lány, s arcát a férfi nyakába rejtette. - Úgy érzem magam, mint egy kezdő. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy mindent tudok róla.
A férfi átölelte, s egészen magához szorította.
-  Ezzel én is így vagyok, kedvesem - búgta mély hangján. - Együtt látunk hozzá, hogy újra megtanuljuk.
Nadine kipirult a férfi csókjaitól, akár egy rózsa. Egymás mellé feküdtek az ágyon, és átölelték egymást. A férfi lágy és gyengéd érintései gyorsan feledtették a lánnyal meztelen teste miatt érzett szégyenét, így aztán nemsokára ő is olyan odaadással simogatta Kurtot, mint az őt. A szenvedélyes pillantások nem hagytak kétséget afelől, mennyire kívánják egymást, s Nadine érezte a másik vágyakozásának csalhatatlan jelét. De Kürt visszafogta magát, amíg a lány felajzottsága nem érte utol az övét. Nadine egyre sűrűbben kapott levegő után, a mozgása egyre vadabb lett, s érezte, vágya olyan magasságba emeli, ahonnan nincs visszatérés, ahol semmi sem tarthatja vissza többé attól, hogy odaadja magát.
De még hátra volt valami. Bármennyire kívánta is Kurtot, és bármennyire vágyott is a beteljesedés után, amit csak ettől a férfitól kaphatott meg, előbb még tisztáznia kellett valamit. Kurtnak meg kell tudnia, mit érez iránta. Ez talán segíthet neki feloldódni, hogy együtt élhessék át azt az örömöt, amelyhez csak a nyíltságon és a kölcsönös bizalmon keresztül vezet az út.
Kürt megcsókolta a lányt a füle mögött, és gyengéd szavakat suttogott. Megérintette a bőrét, s olyan ügyességgel simogatta a melleit, hogy Nadine már-már hangosan nyögött a kéjtől. Most vagy soha!
-  Várj! - mondta, és hátrahajtotta a fejét.
-  Mi a baj? - kérdezte Kürt rekedten, és feltámaszkodott. - Fájdalmat okoztam neked?"
-  Nem, nem - nyugtatta meg a lány, s két kezébe fogta a férfi arcát. - Csak mondanom kell valamit, mielőtt...
-  Mit? - nézett rá Kürt, s türelmetlenség csengett a hangjában.
-  Szeretlek, Kürt - mondta Nadine, és a tekintete nagyon komoly volt.
A férfi becsukta a szemét, fejét a lány mellére hajtotta, és halkan felnyögött.
-  Kérlek, Nadine, ne mondd ezt!
A lány elszomorodott. Hát minden hiábavaló volt?
-  Pedig ki kell mondanom. Akarom, hogy tudd! Mindennél jobban szeretlek a világon.
Kürt újra felnyögött, és egy ideig mozdulatlanul feküdt. Azután hirtelen elhúzódott Nadine-tól.
-  Ennek semmi értelme - jelentette ki nyersen. - Én képtelen vagyok szeretni téged. Kezdettől fogva ezt mondtam neked.
A lány megérintette a karját.
-  Tudom. Nem vetek semmit a szemedre, és nem is követelőzöm. Egyszerűen csak el kellett .mondanom - harapott az ajkába, amikor érezte, hogy könnyek gyűlnek
84

a szemébe. - Nem kell, hogy szeress. Anélkül is lefekhetsz velem, hiszen én ugyanúgy kívánom, mint te.
-  Nem! - húzta el Kürt a karját. - Ezt nem tehetem meg veled. Épp veled! - kiáltotta, és felállt az ágyról, hogy felöltözzön. - Elmegyek, Nadine - közölte szárazon. - Ahogy látom, már így is túl sokáig maradtam. Elmegyek, mielőtt teljesen tönkreteszem az életedet.
-  Soha nem tudnád tönkretenni - tiltakozott a lány. Csak ekkor vette észre a bőröndöt, és ettől megcsappant a bátorsága. - Tehát amúgy is menni akartál.
Kürt bólintott.
-  Igen. Magad is tudod, hogy így a legjobb - mondta, miközben a borotvakészletével bíbelődött. - Van egy fontos megbízásom, amely lassan esedékes lesz. Felkértek, hogy írjam meg egy hollywoodi kiválóság visszaemlékezéseit, úgymond négermunkásként. Jerry van Dorn az, biztosan hallottál már róla. Táncos-énekes csillag volt az ötvenes években. Most szeretne egy könyvet kiadni arról a korról. Egészen biztosan sikerkönyv lesz, s nem engedhetem meg magamnak, hogy kihagyjam ezt a lehetőséget.
Nadine gyanúsan nyugodt volt. Kürt szívesebben vette volna, ha a lány kiabálni kezd, és hozzávág valamit. Akkor legalább lett volna valami mentsége arra a dühre, amit most érzett. így azonban minden mérge önmaga ellen irányult, s ez egyáltalán nem volt kellemes.
Megfordult, és Nadine-ra nézett. A lány az ágy közepén ült, felhúzta magára a takarót, egészen a melle fölé. Szőke haja keretbe foglalta arcát, szemében könnyek csillogtak. Kürt gazembernek érezte magát. Miért kellett ezt tennie vele? Mégis meg volt győződve róla: ha marad, csak ront a helyzeten. Képtelen volt rákényszeríteni magát, hogy olyan életet éljen, amilyen Nadine-nak kellett. Nem maradt más választása, mint eltűnni és elfelejteni a lányt. Mindkettőjük érdekében.
85
tlUllit
10. FEJEZET
Kürt elment. Nadine megpróbált nem gondolni a férfira, de minden szoba rá emlékeztette; szavaira, mozdulataira és szívből fakadó nevetésére. Még most is nagyobb hatással volt az életére, mint Joshua valaha is. A lány néha sírt, de sokkal gyakrabban mosolygott, ha valami eszébe juttatta Kurtot.
Végtelenül hiányzott neki.
Furcsa módon úgy tűnt, mintha Gábrielnek is hiányozna. Már nem kísértett a házban. A lány rég nem találkozott egyetlen jellel sem, amely a jelenlétére utalt volna.
Még a macskák is rosszkedvűek voltak. Nyugtalanul kódorogtak a folyosókon, és szomorúan nyávogtak. Mi ütött mindnyájukba? Hiszen tökéletesen elégedettnek látszottak, mielőtt Kürt megjelent az életükben.
Nadine sokat sóhajtozott, de próbálta bánatát eltitkolni a külvilág elől. Ezért volt dühös, amikor Tawny átlátott rajta. Néhány nappal azután, hogy Kürt elment, a lány benézett hozzá.
-  Elment, mi? - tapintott rá nyomban a lényegre, amint belépett.
Nadine gyenge kísérletet tett, hogy kendőzze levertségét. Úgy csinált, mintha nem tudná, kiről beszél Tawny.
-  Kimentei?
A lány azonban az égre fordította a szemét.
-  Hagyd már, nagyon is jól tudod, kiről beszélek! Igazán sajnálom, hogy mindnyájatokat elhagyott - cikázott fel-alá. - Miért nem mentél vele?
-  Elmenni? Vele? Hiszen én itt lakom, végtére is ez az otthonom. Miért kellett volna elmennem vele?
-  Nagyon egyszerű: mert szereted azt a férfit - huppant le Tawny a konyhában egy székre. - Ezért kellett volna vele menned. Mindenképpen azt kellene tenned, amit a szíved parancsol, hogy megtartsd azt a férfit, akit szeretsz!
-  Valóban? - sikerült Nadine-nak gúnyos mosolyt erőltetnie arcára, habár tudta, hogy a lány javaslata jószándékból fakadt. - Mióta vagy szakértő e tárgyban?
-  Ó, dehogy vagyok - válaszolta Tawny minden harag nélkül. - De ha megtalálom az igazit, akkor mérget vehetsz rá, hogy úgy rátapadok, mint a pióca -jelentette ki, s a tekintete hirtelen aggodalmassá vált. - Sajnálom, hogy épp most kell ezeket mondanom, amikor ilyen rossz színben vagy. Inkább el is megyek.

-  Ó, nehogy elmenj! - kiáltotta Nadine, s csak most értette meg, mennyire kedveli Tawny különcségét. Nagyon hiányozna neki a lány. - Hová akarsz menni?
-  Haza - dőlt hátra sóhajtva a széken Tawny. - Édesanyám levelet írt. Azt szeretné, ha hazamennék.
Nadine rámosolygott.
-  És te mit szeretnél?
Tawny vállat vont, és hátravetette vad vörös sörényét.
-  Nem tudom. Az utóbbi évben sokkal érettebb lettem, megváltoztam. Talán most már jobban kijönnék a szüleimmel, mint régen. Elképzelhetőnek tartod?
Nadine megfogta a lány vékony karját.
-  Nagyon szeretném, ha így lenne, Tawny! És azt hiszem, jól teszed, ha legalább megpróbálod.
Vajon mi várja ezt a lányt, ha hazatér? Mit keresett, amikor eljött? Szeretetet? Megértést? Vajon megtalálta-e odakint a nagyvilágban? Nem úgy festett. Tehát hazamegy, hogy megnézze, hátha mindez otthon vár rá, csak eddig nem vette észre.
Nadine végre felfedezte, mi hiányzott a rajzaiból. Szegény Barnaby a mackójával nemcsak kalandot keresett a világban, hanem csodákat is. A könyv írója szerint nem talált, így üres kézzel tért vissza egy tárgyilagos, józan élet hétköznapjaiba. Otthon meleg ágy, hamburger és szerető ölelés várta.
A történet itt véget is ért. Nadine azonban úgy érezte, hogy még hiányzik belőle valami. Mi lenne, ha az összes titkot és csodát megtalálná otthon? Ha ezek elkísérték volna Barnabyt és a mackót hazáig? A csodák például ott rejtőzhetnének a kisfiú könyveiben, amelyeket magával vitt az útra.
A lány festett még néhány képet. Az egyiken Barnaby alszik, a mackó a karján, s egy hanyagul ledobott hátizsákból aranyszínű köd száll fel. Egy másik vázlaton felnyitott könyvek voltak, melyek kiestek a táskájából; a könyvlapokat elsüllyedt kincsek és barlangi szörnyek tarkították. A harmadikon Barnaby azokról a csodás dolgokról álmodik, amelyeknek a nyomába eredt.
Nadine nem tudta eldönteni, melyik kép tetszik neki a legjobban, ezért mindet összekészítette Soniának. Végre elégedett lehetett a munkájával. Tawnynak igaza lett. Barnaby valóban Kürt volt, és Nadine meg akarta ajándékozni őt azokkal a csodákkal, melyeket a férfi megtagadott magától.
A postahivatalban feladta a rajzait tartalmazó csomagot New Yorkba, és elhozta a leveleit. A nagy halom hirdetés és számla közt megtalálta Kürt levelét. Amikor meglátta a férfi kézírását, melyet már jól ismert a sok jegyzetből, hirtelen szédülés fogta el. Leroskadt a buszmegállóban lévő padra, s jó időbe telt, míg összeszedve minden erejét végre fel tudta nyitni a borítékot.
Amikor már nem reszketett annyira a kezében a papír, nekilátott, hogy elolvassa.
86
87
f
Kedves Nadine!
Mellékeltem a cikk nyers változatát, s hagytam helyet a megjegyzéseidnek. Remélem, nincs benne semmi, ami számodra sértő lenne, vagy ami bármi módon árthatna Martha néni emlékének, illetve Gábriel történetének Kérlek, tudasd velem, ha bármilyen hibát észreveszel. Semmi olyat nem akarok leírni, ami megbánthatna.
Itt Nadine egy pillanatra becsukta a szemét, és elmosolyodott. Szomorkás mosoly volt ugyan, de azért mosoly. Aztán mély lélegzetet vett, és tovább olvasott. A következő bekezdést más tollal írták.
Nagyon élveztem a kísértetházadban eltöltött időt, soha nem fogom elfelejteni. Cirógasdmeg helyettem Besst, és nevezd George-ot legalább egyszer „Pretty Woman "-nek!
A következő sor első két szava úgy össze volt firkáivá, hogy Nadine képtelen volt megfejteni, akárhogy is forgatta a levelet. Az utána következő szó, a „bárcsak" szintén át volt húzva, de azért el lehetett olvasni, s utána még ennyit:
Sok sikert a rajzaidhoz! Add át üdvözletemet Tawnynak is!
Ez volt minden. A levélben egyetlen szó sem esett érzelmekről. írhatta volna akár egy távoli ismerős is. Nadine-t mégis nagyon foglalkoztatták az áthúzott szavak. Újra meg újra elővette a levelet, és próbálta elolvasni a megkezdett mondatot. Bárcsak megfejthetné az átfirkált szavak jelentését! Miután hazaért, még órákig tépelődött rajta. Meglehetősen biztosra vette, hogy az első szó nagy S-sel kezdődik, mint Sajnos, Sértődött, Süket, Sok vagy Sírni... De a második? Esetleg 1-lel vagy talán k-val, mint: Sajnos, késő, bárcsak...? Sírni kellene, bárcsak...? Sértődött kedvemben...? Nem, az egésznek nem volt semmi értelme.
Három nappal később Nadine még mindig az áthúzott betűk rejtélyén töprengett. A cikkel alig törődött, az rendben volt. Az a két szó, s az ok, hogy miért húzta át őket Kürt, sokkal jobban foglalkoztatta.
Végre mentő ötlete támadt. Hozott a fürdőszobából egy borotvapengét, és nekilátott, hogy rétegről rétegre lekaparja a tintát. Órákba telt, de végül úgy gondolta, hogy el tudja olvasni: „Szerelmet kívánok, bárcsak..."
Most újra elkezdhette törni a fejét. Vajon mit akarhatott ezzel Kürt? Eredetileg talán így akarta befejezni a levelet: Szeretettel kívánom, bárcsak...? Vagy ő kapart le több betűt a kelleténél, s valójában az állt ott: Sok szerencsét kívánok, bárcsak... De

lehetett így is olvasni: Szerelmed kívánom, bárcsak... vagy: Szerelmed, kívánom, bárcsak... attól függően, hogyan hangsúlyozott.
Kürt üzenni akart, de meggondolta magát? Azt szerette volna talán, ha ő visszahívja? Vagy csak az idejét pocsékolja ezzel a találgatással? Túlságosan is belelovalta magát ebbe a dologba. Valami mégis világossá vált előtte: el kell mennie Kürthöz!
Amint elszánta magát erre a lépésre, máris megkönnyebbülést érzett. Mióta Kürt elment, először érezte magát boldognak. Végre viszontlátják egymást! Azonnal indulni akart!
Figyelmeztesse előre, hogy jön? Nem, az csak arra lenne jó, hogy lehetőséget adjon neki a kitérésre. De mi lesz, ha betoppan a lakásába, s ő épp egy másik nővel vigasztalódik? Gyorsan lerázná? Mit fog mondani neki, ha megkérdezi, mi jutott eszébe, hogy csak így beállít? Meg fogom mondani neki az igazat, határozta el Nadine. Azt válaszolom majd, hogy meg akarom szerezni a szerelmét, még ha az egész életemet kell is rááldoznom!
Bátor gondolatok. Lelke mélyén mégis kétség és remény közt vergődött. Ha Kürt újra visszautasítja, abba belepusztul, ezt egészen pontosan érezte. De tudni, hogy van remény, s közben nem tenni semmit - ez is elviselhetetlen állapot volt. Márpedig az a bűvös „bárcsak" azt súgta neki, hogy az esély megvan.
Sietve összekészítette a holmijait. Majd megkéri Tawny barátait, hogy etessék a macskákat. Délután kisütött a nap, s ő úgy tervezte, amilyen gyorsan csak tud, délre utazik.
Miközben levitte a bőröndjét, hallotta, ahogyan a kopogtató az ajtónak csapódik. Dermedten meredt a bejáratra. Eddig mindenki a csengőt használta. Senki sem kínlódott a súlyos oroszlánfejjel. Senki - Kurtot leszámítva.
Nadine bénultan állt a lépcsőn, miközben valami megcsikordult a zárban. Aztán kinyílt az ajtó.
Kürt lépett be. Majdnem úgy nézett ki, mint első találkozásuk alkalmával, és most is a tolvajkulcsot használta. Ezúttal azonban nem éjszaka volt, hanem nappal. A férfi mögül napfény áradt a földszinti előtérbe. Felfelé pillantott, Nadine felé, aki reszkető térdekkel állt a lépcsőn. A lány attól sem rémült volna meg jobban, ha valóban rabló támad rá.
-  Most nincs vihar - mondta remegő hangon. - Most nincs mentséged arra, hogy rám törtél.
Kürt szeme fénylett, a szája körül mosoly játszott.
-  Ezúttal a létező legjobb mentségem van rá - válaszolta. Nadine úgy érezte, hogy a torkában dobog a szíve.
-  És mi lenne az? - kérdezte lélegzet-visszafojtva.
Kürt egyik lábáról a másikra állt, és továbbra is az ajtóban toporgott.
-  Nos, neked elárulom - mondta elnyújtva a szavakat. - Ugye ismered a mondást: háborúban és szerelemben mindent szabad. A szerelemről nem sokat tudok, de a háborúban minden a rajtaütésen múlik. A támadás többnyire jobb, mint a védekezés. A
88
89
¦Iliim
védősáncok lerombolása pedig egyenesen elengedhetetlen a győzelemhez - magyarázta, és vállat vont. - Ezért vagyok itt. Nadine lassan lefelé indult a lépcsőn.
-  Hogy megrohamozd a védősáncokat? A férfi bólintott.
-  És mit tennél, ha feltétel nélkül megadnám magam? - puhatolózott a lány. Időközben már leért a lépcsőn, s most ott állt Kürt előtt, aki mindkét kezével
átkarolta.
-  Természetesen ragaszkodnék a béketárgyalások haladéktalan megkezdéséhez - szögezte le, és gyengéden a szemébe nézett.
-  Miért jöttél vissza, Kürt? - kérdezte Nadine sugárzó arccal.
-  Azért jöttem, hogy megmondjam neked, szükségem van rád. Ez a józan, ésszerű világ semmit sem ér a te hóbortjaid nélkül - mosolygott, s gyengéden megcsókolta. Nadine felsóhajtott, és mélyen magába szívta Kürt bódító, férfias illatát.
-  Miért futottál el akkor, amikor megmondtam, hogy szeretlek? A férfi kezébe vette a lány hosszú haját, és megsimogatta a nyakát.
-  Mert megijedtem - ismerte be őszintén. - Nem akartalak megsebezni. Ha akkor maradok, biztosan ezt teszem - mosolygott bocsánatkérően. - Legalábbis magamnak így magyaráztam a dolgot. De közben rájöttem, hogy ezzel mindkettőnknek fájdalmat
okozok.
-  Mindkettőnknek?
-  Igen, mindkettőnknek - ölelte át szorosabban Nadine-t a férfi. - Én még soha életemben nem szerettem senkit. Nem tudom igazán, hogyan kell szeretni. Abban sem vagyok biztos, hogy mindent jól csinálok-e - nézett mélyen a lány szemébe. - Szeretlek - suttogta rekedtes hangon. - Olyan átkozottul nehéz bevallani ezt neked.
-  Ó, Kürt! - szorította Nadine a férfi mellkasához a fejét.
-  Mindig gondot okoztak nekem az érzéseim - folytatta Kürt, s arcát a lány selymes hajába temette. - Ésszerűtlenül hangzik, mégis így van. Ugye az érzelmek nem
ésszerűek?
-  Nem - nevetett Nadine, és becsukta a szemét. Annyira jólesett neki, hogy ilyen közel érezhette magához Kurtot. - Az érzelmek a legcsekélyebb mértékben sem ésszerűek - erősítette meg, s úgy érezte, rózsaszín fellegekben jár. - Kürt, annyira szeretlek!
Valamikor később becsukták az ajtót, és átmentek a könyvtárszobába, ahol szorosan egymás mellé kuporodtak a heverőn. Beszámoltak egymásnak az összes újdonságról, nevettek, simogatták egymást, és szerelmes pillantásokat váltottak. Olyan szép volt az egész, majdnem túl szép ahhoz, hogy igaz lehessen. Nadine nem akart gondolkozni, félt, hogy kiderül, csupán álom az egész.
-  És hogy ment a sorod négermunkásként? - kérdezte Kurtot, miközben pamutingének gallérjával játszott. Nem tudott betelni azzal, hogy megérinthette és nézhette. Túlságosan is hiányzott neki egy egész hónapon át. Most mindent be akart pótolni.
90

-  Ja, igaz is - csettintett Kürt. - Elfelejtettem telefonálni Hollywoodba. Biztosan kirúgnak, mert nem jelentkeztem a megadott időpontban. Még csak rossz néven sem vehetem tőlük.
-  Nem jelentkeztél?! - képedt el Nadine, hiszen amikor a férfi elment, úgy látszott, rendkívül fontosnak tartja ezt az ügyet a pályafutása szempontjából.
-  Na igen, nem nagyon értem rá. Sok dolgom akadt San Diegóban.
-  San Diegóban? - kerekítette el Nadine a szemét. - Mit kerestél te San Diegóban?
Kürt szemében pajkos fény villant, s a lány sejtette, bámulatba ejtő híreket fog hallani.
-  Nyomoztam Rosa Delgado után -jelentette ki a férfi büszkén.
-  Mi?!
-  És meg is találtam.
A lány repesett az örömtől.
-  Úgy érted, nem fulladt meg a folyóban?                 ,
-  Nem. Sikerült eljutnia hazáig. Mindazonáltal az út két évig tartott. A tengerpart mentén ugyanis rengeteg rokona élt, és eltartott egy darabig, amíg mindet végiglátogatta. Sok kalandon ment át. A kocsimban van egy halom jegyzet a részletekről.
-  Honnan tudod mindezt? Hogyan jutottál egyáltalán a nyomára? - faggatta türelmetlenül a lány.
-  Nos, nekünk, íróknak, megvannak a magunk módszerei - hencegett Kürt egy kicsit, de nyomban alábbadta, amikor Nadine játékosan megbokszolta a karját. - Valójában kutattam egy kicsit. Elmentem az állami levéltárba, a könyvtárba és a Történelmi Társasághoz. Ezenkívül felkerestem néhány gyűjtőt, aki régi levelekkel foglalkozik. Szinte mindegyikük megnevezett egy másikat, aki esetleg tudhat valamit. Végül újsághirdetéseket adtam fel. Ily módon találtam meg Rosa néhány ükunokáját.
-  Hihetetlen! És mit meséltek? Mi történt Rosával? - sürgette Nadine. Úgy érezte magát, mint a gyerekek karácsonykor. Minden ajándékot megkapott, amire csak vágyott.
-  Rosa egy mexikói hivatalnokhoz ment feleségül, és tucatnyi gyereket szült neki. De csak most jön a lényeg: élete végéig vágyott Gábriel után.
-  Ez nem lehet igaz!
-  De bizony! Olvastam egy levelét, amelyet idős korában írt az egyik unokájának. Bánkódott benne, hogy elszalasztottá egy másfajta élet lehetőségét - ingatta Kürt szomorúan a fejét. - Nem különös, mennyire örülünk annak, hogy megbizonyosodhatunk a boldogtalanságáról?
-  Nem, hiszen olyan vadregényes az egész! És olyan szép Gábriel számára. A férfi a homlokát ráncolta.
-  Mit gondolsz, te meg én tudnánk könyvet írni ebből?
-  Te meg én?
-  Miért ne? A döntés joga természetesen a tiéd, hisz végtére is a te családod
91
Jülla
történetéről van szó. Engem mindenesetre nagyon izgat a dolog: a szellem és Rosa Delgado kalandjai!
Nadine el sem tudott volna képzelni ennél szebbet - nos, legalábbis nem sok mindent, amiben több örömét lelhette volna.
-  És mi lesz a hollywoodi megbízásoddal?
-  A világ tele van négermunkásokkal. Belőled és belőlem azonban - simította végig a lány arcát - csak egy van.
Ez csodálatosan hangzott. Nadine hozzáhajolt, és szájon csókolta.
-  Annyira szeretlek! - mondta komoly tekintettel. -ígérd meg, hogy nem hagysz el soha többé!
Kürt ugyan egy szót sem szólt, de mosolya mindent elárult. Azután elővett valamit a nadrágzsebéből, és némán a lány felé nyújtotta.
-  Mi ez? - nyitotta ki Nadine a dobozt. Egy aranyból készült, apró virág volt benne, annak a függőnek a párja, amelyet Nadine a láncán viselt. Csakhogy ez nem félig nyílt bimbó volt, hanem egy teljes pompájában viruló rózsa. Nadine álmélkodva érintette meg a parányi ékszert.
-  Azt hiszem, elérkezett az idő - mondta Kürt. Nadine bólintott, és a férfi karjába borult.
-  Tudod, mi nem hagyott nyugodni mindvégig, amíg távol voltam? - kérdezte Kürt a lány haját simogatva. - Gábriel tekintete.
Ez a kijelentés újabb meglepetés volt Nadine számára. Elengedte a férfit.
-  Gábriel tekintete? - ismételte hitetlenkedve.
-  Igen - erősítette meg Kürt. A szeme csillogott, de láthatóan komolyan beszélt. -Tudod, láttam őt. Utolsó este.
-  Miért nem mondtad el nekem?
-  Mert magam sem akartam elhinni. Eleinte semmi esetre sem akartam elfogadni az igazságot. Eltartott egy darabig, amíg képes voltam szembenézni a tényekkel.
Nadine megértőén bólintott, s a férfi folytatta:
-  Csakhogy nem menekülhettem Gábriel tekintete elől. Minden egyes alkalommal, amikor becsuktam a szemem, magam előtt láttam. És tudtam, hogy miért volt olyan boldogtalan. Mert elvesztette a szerelmét. - Kicsit félénken Nadine-ra pillantott. - Bármilyen furcsán hangzik, azt hiszem, azért jött el hozzám, hogy figyelmeztessen. Azt akarta megmutatni nekem, milyen iszonyatos lehet az élet szerelem nélkül. Azt akarta mondani, hogy meg kell nyílnom előtted, még mielőtt elveszítenélek.
-  Ó, Kürt! - ingatta a fejét a lány, s pajkosán rápillantott. - Ne aggódj, soha nem fogsz elveszíteni! Soha nem engedlek el. S ha neked ez nem felel meg, mindig jusson eszedbe, hogy az egész szellemvilág az én oldalamon áll!
A férfi ajkához emelte a lány kezét.
0-  Akarsz a feleségem lenni, szellemkirálynőm? Nadine repeső szívvel bólintott.
-  Igen, akarok. S életem hátralévő részét azzal fogom tölteni, hogy megtanítalak hinni.

-  Az jó lesz - ölelte át Kürt a lányt, s minden szó után megcsókolta a nyakát. -gjztatóan hangzik. Melyik leckével kezdjük?
Nadine hátradőlt a heverőn. Felsóhajtott, amikor érezte, ahogy egész testében szét-írad a vágyakozás.
-  A mai lecke tárgya a szerelem - súgta, miközben átölelte Kurtot. -Adni, kapni Ls gyakorolni.
-  Mindent egyszerre? - évődött a férfi, és megcsiklandozta a lány nyakát. - Ez túl sok lesz nekem. A gyakorlati részt talán későbbre hagyhatnánk!
Nadine ránézett nagy sötét szemével, és lassan gombolni kezdte a férfi ingét.
-  Szó sem lehet róla, Kürt Palmer! Most nem menekülsz! És a férfi nem tiltakozott tovább.