Legatyásodva Adam OShea nyomozót ideiglenesen Liffeybe helyezik, s a városka magányos hölgyei mind szabad prédának tekintik. Még sorshúzást is rendeznek, amelynek nyertese egy hetet kap, hogy elcsavarja a férfi fejét. A sorsolást a szerelemben csalódott Bobbie nyeri meg, akinek a nevét minden lében kanál nagybátyjai dobták be a többi közé. A lány nem kér a megtiszteltetésből, bár Adamet ő is nagyon vonzónak találja... 1. FEJEZET Tangó. Rendelési szám: 231B. Kényelem, stílus és illúzió, ezt kínálja ez a rövid, szaténbélésű férfi alsó, amely hátul formába hozza Önt, a hasát pedig lelapítja. Kapható foxtrottvörös, csacsacsaarany és mambókék színben. Ha nem tűnik el az a láda 3 méretű rubinvörös ágyékkötő, Bobbie nagy ívben elkerülte volna Adam OShea rendőrfőnök-helyettest, aki már a megérkezése előtt lázba hozta a texasi Liffey hölgyeit. Az adott körülmények között azonban kénytelen volt felkeresni a férfit, hogy bejelentsen egy lehetséges bűntényt. Egy igen fura bűntényt. Belesett az ablakon, hogy lássa, OShea az irodában tartózkodik-e. A férfi ott volt, méghozzá egyedül. Háttal az ablaknak állt, a telefonkagylót a vállával a füléhez szorította, és Bobbie kedvére tanulmányozhatta a hátsójára simuló nadrágot, amelyet egyes liffeyi hölgyek az egyenruhája leggyorsabban eltávolítandó részének neveztek. Nem mintha bármelyikük személyes tapasztalatokkal rendelkezett volna az eltávolítása terén, de a nadrág feltüzelte kéjvágyukat, és megmozgatta fantáziájukat. Ahogy az ajtó fölötti kis harang megkondult, a rendőrfőnök-helyettes hátrapillantott a válla fölött. Bobbie besurrant az irodába. A férfi kérdőn felhúzta a szemöldökét, de a lány egy intéssel jelezte, hogy csak folytassa a beszélgetést, mire megint elfordult. - Igen, felírtam - mondta a kagylóba. Csodás bostoni akcentusa muzsika volt Bobbie texasi, elnyújtott beszédmódhoz szokott fülének. A lány hirtelen mély hálát érzett, amiért a bostoni rendőr-főkapitányság úgy döntött, hogy bekapcsolódik a rendőrségi csereprogramba. Bobbie unokatestvére, Wes már megérkezett Bostonba, és Liffeyt az a szerencse érte, hogy hat hétig vendégül láthatja ezt a pokolian jóképű férfit. - De ha feljelentést akar tenni, be kell jönnie, Miss Determyer - mondta most a sóvárgása tárgya. - Minthogy Cooper rendőrfőnök még mindig influenzás, egyedül tartom a frontot, és csak vészhelyzetben hagyhatom itt az irodát. - Adam hallgatott egy darabig. - Nem, egy kellemetlen nyomás a gyomortájékán nem minősül vészhelyzetnek. Sajnálom. Bobbie leereszkedett az íróasztal előtti karosszékbe. Tudta, hogy ostobaság, de OShea meleg hangjától majd elolvadt. Mi ütött belé? Adam OShea csak ideiglenesen tartózkodik a városban, és neki nincs szüksége semmi ideiglenesre. Különben is, a Jasper-ügy után megfogadta, hogy elkerüli a férfiakat. - Mit tehetek önért? - kérdezte a férfi, kizökkentve a lányt a gondolataiból. Bobbie sietve felállt. - Valószínűleg nem emlékszik rám, de... - Maga Bobbie Fay Callahan, üzletvezető a Callahan és Társa férfialsóneműgyárnál, amelynek az Everton út 225.-ben van a telephelye. Az elmúlt hat hónapban négyszer bírságolták meg tilosban parkolásért, és egyszer idézést is kapott, mert szabálytalanul haladt át egy kereszteződésen. Bár be volt jelentve, tegnap nem ment el a fogorvosához, és már rég vissza kellett volna vinnie a könyvárba egy könyvet, amelynek Mocsári túrák az Evergladesben a címe. Szóval a férfi tud róla egyet s mást. Kínos dolgokat. A fenébe, ebben a városban hemzsegnek a spiclik! Nyilván nem sok értelme lenne megemlítenie, hogy a büntetőcédulákat és az idézést Wes unokatestvérétől kapta, aki csak azért bírságolta meg, hogy bosszantsa! - A bírságokat már kifizettem - közölte gőgösen Bobbie. - A fogorvostól majd kérek egy másik időpontot, és reggel az lesz az első dolgom, hogy visszaviszem a könyvet a könyvtárba. De a jelek szerint a rendőrfőnök-helyettes még nem végzett vele. - Azonkívül maga a Adam-sorshúzás nyertese. Ó! Szóval már ezt is tudja! Bobbie sejthette volna, hogy valakinek eljár a szája, és a férfi tudomást szerez a nevetséges sorsolásról, amelyet egy csapat nő talált ki, akik nyilván túl sok szabadidővel és túl kevés sütnivalóval rendelkeztek, és akik így akarták eldönteni, hogy a városka hölgyei közül ki kapjon először esélyt a vonzó rendőrfőnök-helyettesnél. A nyertes egy hétre jogot nyert arra, hogy megpróbálja elcsavarni a férfi fejét anélkül, hogy közben vetélytársaktól kellene tartania. A pokolba! Adam valószínűleg másodpercekkel azután megtudta a nyertes nevét, hogy Henrietta Beekins kihúzta azt a kalapból jobban mondva a négyliteres cserépedényből, amelybe a bizottság bedobta a 137 papírfecnit. Adam a naptárára pillantott. - Azt hittem, csak holnap kezd rám vadászni. -Nem... Úgy értem, igen... Nem vagyok biztos benne... Nézze, én nem is vettem részt azon a buta sorsoláson. - Bobbie-nak a Jasper Kershaw-ügy után körülbelül akkora szüksége volt egy újabb férfira az életében, mint bikának egy szupervékony harisnyanadrágra. - A bácsikáim azt gondolták, szívességet tesznek nekem, és a tudtomon kívül bedobtak egy cédulát a nevemmel az edénybe magyarázkodott. - Tévedtek, mint általában, amikor beleütik az orrukat a magánéletembe. Nem áll szándékomban vadászni magára, se holnap, se máskor. Tudja, torkig vagyok a férfiakkal, és ezért, fogalmazzunk így: kizártam az életemből a románcot, az úgynevezett szerelmet és mindent, ami ezzel összefügg. Adam megértően bólogatott. - A miatt az utazási ügynök miatt utálta meg a férfiakat, aki kétszer is cserbenhagyta? Bobbie nem is remélte, hogy erről még nem hallott a férfi. Az elmaradt esküvő hetekig kimeríthetetlen beszédtémát szolgáltatott Liffeyben. - Igen, ő volt a katalizátor. Úgy is mondhatjuk, hogy örökre elvette a kedvem a szerelemtől és a férfiaktól. Adam megint bólintott. - Találkoztam a nagybátyjaival. És abból ítélve, ahogy összepréselte szép vonalú ajkát, ez a találkozás nem tartozott a legkellemesebb élményei közé. - 0, igen? - mormolta kérdőn Bobbie. - Ma reggel itt jártak. - Adam elvett az asztalán álló tálkából egy bonbont, kibontotta és bekapta. - Megpróbáltak rábeszélni, hogy álljak modellt a Callahan cég internetes katalógusához. Sajnos, vissza kellett utasítanom a nagylelkű ajánlatukat. -Ó! Bobbie nem ítélte el a nagybátyjait a próbálkozásukért. Adam OShea-nek igen formás volt a hátsója, és a formás férfihátsók hiánycikknek számítottak Liffeyben és a környékén. Ami azt illeti, az ötvenévesnél fiatalabb, nemző- és akcióképes hímek is hiánycikknek számítottak a városban. így aztán Adam a tengerzöld szemével, sötétbarna hajával és majdnem százkilencven centis, atletikus termetével ritka kincs volt, olyasvalaki, akiről a nők álmodnak. Vagy akitől rémálmaik vannak, mint Bobbie-nak, aki a férfi közelében túlságosan is tudatában volt a saját érzéki vágyainak, akcióképességének és női mivoltának. És ez nem jó, állapította meg aggódva. Egyáltalán nem jó! - Hogy van Cooper rendőrfőnök? - érdeklődött, hogy megpróbálja másra terelni a szót. - Rosszul. - Sajnálom. Adam bólintott. - Hadd találjam ki! - Felemelte a hüvelykujját. - Azért jött, hogy panaszt tegyen egy dudás kukkolóra. És azt akarja, hogy jöjjek át magához, és nézzek körül. - Dudás kukkoló? Az meg mi? - Olyasvalaki, aki lassan elhajt a háza előtt, és közben kétértelműén nyomkodja a dudáját. Bobbie összeráncolta a homlokát. - Nem, nem azért jöttem, hogy feljelentsek egy dudás kukkolót. Nevezzen naivnak, de azt sem tudtam, hogy egy dudát lehet kétértelműén nyomkodni. Eddig bizonyára nagyon nyugodt, védett életet éltem... A férfi el sem mosolyodott, csak felemelte a mutatóujját. - Akkor egy ufót látott, és azt akarja, hogy ma éjjel a házában őrködjem. Bobbie megrázta a fejét. Adam felemelte a középső ujját. - Akkor... a macskája felmászott egy nagyon magas fára, és nem tud lejönni. Azt szeretné, ha megpróbálnám lecsalogatni. Bobbie az orrát ráncolta. - Sokan fordulnak magához ilyen panaszokkal? - Rengetegen. Egek! És a lány még azt hitte, hogy neki volt nehéz napja! - Azért vagyok itt, mert a raktáramból eltűnt egy láda áru. Adam döbbenten pislogott. Valószínűleg meglepte a lehetőség, hogy egy igazi bűnténnyel van dolga. - És feljelentést akar tenni? - Persze. A férfi még mindig gyanakvóan méregette. - Miféle áru tűnt el? - Egy láda férfialsó. Ágyékkötő, hogy pontos legyek. - Bobbie érezte, hogy a halványsárgára lakkozott lábujjkörméig elpirul. Már öt éve vezette a céget, és igazán megedződhetett volna, de még mindig nehezére esett szexi férfialsóneműkről beszélni egy férfival. Adam kérdőn felvonta a szemöldökét. Bobbie feltételezte, hogy ez azt jelenti, további információkra vár. Amikor a férfi a másik szemöldökét is felhúzta, a lány keresztbe tette az egyik lábát a másikon, aztán zavartan rándított egyet a vállán. -A modell neve... izé... Dzsigoló. Elöl selyem, és elég bő, egy szinte láthatatlan madzaggal lehet összébb húzni, hátul spandex. Manapság a legtöbb fürdőruha ilyen mikroszálas műanyagból készül, ezért szorosan rásimul az ember hátsójára. Bobbie magában elismeréssel adózott a férfi hidegvérének. OShea nem vigyorgott, nem köhécselt, hanem figyelmesen hallgatta őt. - Tud még mondani róla valamit? - kérdezte. - A dobozban három tucat alsónemű volt, mind rubinvörös és 3 méretű. A reklámszövegük szerint a Dzsigoló egy olyan alsónadrág, amely könnyű hozzáférést biztosít a családi ékszerekhez, de Bobbie ezt inkább nem említette. Adam még mindig úgy viselkedett, mintha ez lenne az eddigi pályafutása leghétköznapibb esete. Közönyös képpel kivett a fiókjából egy nyomtatványt, és egy golyóstollért nyúlt, de még az első sort sem írta le, amikor kivágódott az ajtó. A kilincs és a kis harang a falnak csapódott, és a hirtelen támadt szélroham szétszórta az asztalon a papírokat. - Azonnal velem kell jönnie! - kiáltotta Maxine Varadore, becsörtetve az irodába, és közben haragos pillantást vetett Bobbie-ra, mintha azt kérdezné: hát te meg mit keresel itt? Bobbie villámló tekintettel nézett vissza rá. Ebben nagy gyakorlata volt, mert nemrég rúgta ki Maxine-t, aki korábban varrónőként dolgozott a gyárában. A nő hihetetlenül ügyes volt, amikor a 46-os méretű fenekét kellett egy 40-es farmerbe gyömöszölnie, de varrónőként semmit sem ért, mert sem a díszöltésekkel, sem a bokszeralsók sliccvarrásával nem boldogult. - A rendőrfőnök-helyettes most nem ér rá. Épp egy feljelentéssel foglalkozik - mondta Bobbie. Maxine gőgösen felszegte a fejét. - Már nem magának dolgozom, szóval nem kell törődnöm azzal, amit mond közölte, aztán Adamhez fordult, és kacéran megrezegtette fekete festéktől összetapadt szempilláit. - Az én szegény kiscicám, Sue-Sue felmászott arra a magas fára a hátsó udvaromban. El kell jönnie, hogy lecsalogassa. De figyelmeztetnem kell, hogy ez eltarthat egy darabig. Adam összerázta a szétszóródott papírokat, és visszatette a kupacot az asztala közepére. A szeme Maxine-ről Bobbie-ra siklott. Most már hisz nekem? - kérdezte a tekintete. Szóval ezzel kell megbirkóznia óráról órára, vagy talán percről percre! Szegény fiú, gondolta Bobbie. - Miss Varadore - sóhajtott fel Adam, és megint a tolláért nyúlt -, én nem mentek macskákat. És jelenleg Miss Callahan feljelentésével foglalkozom. Maxine sértődötten fújt egyet. - Lehet, hogy maga nyerte meg a lottóhúzást, Bobbie Fay Callahan, de a vadászidény csak holnap kezdődik! így szólt a megállapodás. -Nekem semmi közöm ehhez a megállapodáshoz! Semmibe sem egyeztem bele - mondta Bobbie, és a fejével Adam felé intett. - Ahogyan ő sem. És azért vagyok itt, mert szükségem van a rendőrség segítségére. - Hiszi a piszi! Hiszen még egy macskája sincs! Adam kezdett dühbe gurulni. Felállt, és a tollát az asztalra dobta. - De egy olyan panasszal fordult hozzám, amellyel hivatalból foglalkoznom kell. Úgyhogy, ha megbocsát... Bobbie éppen élénken helyeselni akart, amikor megszólalt a csipogója. Míg Adam megpróbálta lerázni Maxine-t, aki tovább kérlelte, hogy mentse meg a cicáját, Bobbie a táskájában kotorászott. Végül néhány utazási brosúra alól előkotorta a rezgő, flamingórózsaszín készüléket, de csak egy pillantást vetett az apró kijelzőre, máris megnyomta a kikapcsológombot, és erélyes mozdulattal összecsukta a táskáját. - Ez a Jasper! - dünnyögte, de nyilván túl hangosan, mert Adam és Maxine is rámeredt. - Jasper Kershaw visszatért a városba? - kérdezte Maxine reménykedő hangon. Bobbie bólintott. - Pár órával ezelőtt. Pontosabban két órája és tizennégy perce. Azóta - Jaspert leszámítva - hatan is telefonáltak, hogy közöljék vele a nagy újságot. Bobbie megfogadta, hogy többé nem veszi fel a mobilját. A csipogóját nem kapcsolhatta ki, mert még mindig azt remélte, hogy felhívják a raktárból és értesítik, hogy előkerültek az ágyékkötők. - És kibékültek? - kíváncsiskodott Maxine. - Nem! Es nem is fogunk - vágta rá Bobbie olyan gyorsan, hogy majdnem elharapta a nyelvét. Kár, hogy Jasper nem akarta ezt elhinni. A férfi az elmúlt két óra tizennégy percben hétszer csipogott rá, vagy próbálta elérni a mobilján. Maxine ciccegő hangot hallatott. - Meg fog bocsátani neki, ahogy mindig. Ezek után persze a sorsolás érvénytelen, és másikat kell rendeznünk, hogy eldőljön, ki próbálhat először szerencsét Adamnél. De ezúttal én húzom ki a nyertes nevét, arra mérget vehet! - Valami azt súgja nekem, hogy a rendőrfőnök-helyettes nem akarja, hogy kisorsolják -jegyezte meg Bobbie. A csipogója megint ciripelt, és ahogy a táskájába nézett, meglátta Jasper számát a kijelzőn. Újra megnyomta a kikapcsológombot, és becsukta a táskáját. A pokolba! A volt vőlegénye nyilván még egy esélyt akar kapni, de erről szó sem lehet. Miután nem is egyszer, hanem kétszer otthagyta őt az oltárnál, Bobbie egy életre megtanulta a leckét. - Térjünk vissza a feljelentéséhez! - Adam a nyomtatványra bökött. - Lenne még néhány kérdésem. Például... mennyi az eltűnt áru becsült értéke? - Négyszázharminckét dollár - válaszolta Bobbie. Maxine az asztal fölé hajolt, lepillantott a nyomtatványra, és a szeme elkerekedett. - Ez nem lehet igaz! Valaki ellopott egy láda 3X-es Dzsigolót? De hát Liffeyben senki sem visel ekkora méretet! - kiáltott fel, aztán nyilván ráébredt, hogy ezzel elárulta az amúgy általában a nagy nyilvánosság előtt zajló, viharos szerelmi életének egy intim részletét. Megint felszegte az állát. - Majd később visszajövök - mondta, ádáz pillantást vetve Bobbie-ra, és elviharzott. A lány fellélegzett, de a megkönnyebbülése nem sokáig tartott, mert a csipogója ismét megszólalt. Ezúttal meg sem nézte, ki keresi, anélkül is tudta, hogy Jasper az. Senki más nem lehet ilyen idegesítő. - Akarja használni a telefonomat? - ajánlotta fel Adam. - Nem, kösz, nálam van a mobilom. - Bobbie megint kikapcsolta a csipogót, és hátradőlt. Adam töprengő tekintettel vizsgálgatta. - Ez azt jelenti, hogy Jasper Kershaw ide fog jönni, és bejelenti, hogy eltűnt, mert nem tud kapcsolatba lépni magával? Bobbie megrázta a fejét. Aligha, gondolta. Inkább azt jelenti, hogy Jasper addig fogja zaklatni, amíg beleőrül. Miért kellett visszatérnie a fickónak? És ha már visszatért, miért nem maradt távol a telefonoktól? Adam megfordította és eléje tolta a nyomtatványt. - Kérem, olvassa át, aztán írja alá! A telefon csörögni kezdett. Adam felkapta a kagylót, a másik kezével pedig Bobbie-nak nyújtotta a golyóstollat. - Szóval egy kukkoló hajtott el a háza előtt, és a dudáját nyomogatta? - kérdezte egy perccel később. - És szeretné, ha odamennék és körülnéznék? Bobbie küldött volna feléje egy együtt érző mosolyt, ha nem szólal meg ismét a csipogója. Ezúttal megnézte a kijelzőt. Természetesen megint Jasper kereste. Miért nem hagyja őt végre békén? A lány dühösen kikapcsolta és az asztal melletti szemétkosárba hajította a készüléket. - És úgy gondolja, magánál kellene töltenem az éjszakát, hogy elkapjam ezt a dudáló kukkolót? - folytatta Adam, feltehetőleg megismételve a telefonáló szavait közben összehúzta a szemét és fíntorgott. Bobbie ugyanezt tette, amikor a fém szemétkosár rezegni kezdett, és a szobát betöltötte a csipogó szaggatott hangja. Nyilván rosszul kapcsolta ki a készüléket. Ez volt az utolsó csepp a pohárban! Bobbie előrántotta a telefonját a táskájából, és bepötyögte Jasper számát. A férfi az első kicsengés után jelentkezett. -Ne hívj többé, és ne csipogj még egyszer rám! - figyelmeztette ingerülten Bobbie. - Torkig vagyok veled, a szememben rosszabb vagy a fertőző körömgombánál, és minden el fogok követni, hogy elkerüljelek! Adam hangja is erélyesebbé vált. - Nem, attól tartok, nem mehetek el magához. Miss Martindale, mert ez nem minősül sem birtokháborításnak, sem zaklatásnak. De azt tanácsolom, ne álljon a nyitott ablakhoz, amikor levetkőzik! - Bobbie! - duruzsolta Jasper, elengedve a füle mellett a lány indulatos szavait. - Úgy örülök, hogy hallom a hangodat! Beszélnünk kell. Hol vagy? Azonnal átugrom hozzád. - Arról szó sem lehet! - kiáltotta Bobbie. - Arról szó sem lehet! - kiáltotta Adam. A tekintetük összevillant, és a lány ugyanolyan tehetetlen haragot fedezett fel a férfi arcán, amilyet ő is érzett. A következő pillanatban - még mindig a férfit figyelve - kikapcsolta a mobilját, és Adam is letette a telefonkagylót. - Arra gondol, amire én? - kérdezte a lány. Adam szeme összeszűkült. - Nem tudom. Miért nem mondja meg, maga mire gondol? Ez ésszerű kérés volt, de a lány tudta, hogy igen kínosan érezné magát, ha kiderülne, hogy nincsenek azonos hullámhosszon, mert ő valami teljesen nevetséges dologra gondolt. Nevetségesre, de talán szükségesre. - Kezdje inkább maga! - mormolta. Megint felvijjogott mindkét készülék, de Bobbie és Adam csak álltak és egymás szemébe bámultak. - Gyakorlatilag idegenek vagyunk, de talán kölcsönösen segíthetnénk egymáson - vetette fel a lány. - Talán. Bobbie lelkesebb választ remélt, de egyelőre beérte ennyivel. Adam legalább hajlandó meghallgatni őt. - Nem keresek romantikus kapcsolatot... - Mivel a zaj, amely a fém szemétkosárbóljött, majd megőrjítette, kihalászta a csipogóját, a földre dobta és rátaposott. Ezt még kétszer meg kellett ismételnie ahhoz, hogy a készülék tucatnyi flamingórózsaszín darabkára essen szét. - Egy életre elegem van a románcokból - folytatta higgadtan a mondókáját. Jasper felőlem fel is kötheti magát! És úgy vettem észre, magának is elege van abból, hogy elkóborolt, bajba jutott macskákkal és állítólagos kukkolókkal foglalkozzon. Adam bólintott. - Szóval, mit javasol? - húzta fel a szemöldökét. Bobbie mély lélegzetet vett. Egy megfelelő hasonlaton törte a fejét, de sajnos egy nagyon nem megfelelő jutott az eszébe, amelyet ki is bökött. - Valami olyasmit, mint a Tangó: a Callahan és Társa egyik legnépszerűbb terméke. Adam zavartan pislogott. - A Tangó? - Igen, a Tangó - hadarta Bobbie. A szavak szinte maguktól törtek fel belőle. - Ez egy szaténbélésű férfialsó. A rendőrfőnök-helyettes megdermedt. Bobbie habozott, de a telefonok szünet nélküli csörömpölése felbátorította. -Kényelem, stílus és illúzió, ezt kínálja ez a rövid, szaténbélésü férfialsó, amely hátul formába hozza önt, a hasát pedig lelapítja - idézte a katalógusban megjelent reklámszöveget. Aztán az ajkába harapott, és gyorsan hátralépett, azon töprengve, vajon Adam OShea elég kétségbeesett-e ahhoz, hogy elfogadja az ajánlatát. 2. FEJEZET Csavargó. Rendelési szám: 421. Ez a pamut és spandex alsónadrág segít a modern férfinak mindent az ellenőrzése alatt és a helyén tartam. Kapható tilospirosban, vigyázz-sárgában és szabad-az-átkelés-zöldben. A cég ajándékával, egy úti fogkefével szállítjuk. - A Tangó - ismételte meg Adam. Jóságos ég! Bár legszívesebben hasonló bánásmódban részesítette volna a telefonját, mint Bobbie a csipogóját, inkább néma üzemmódra állította a készüléket. Különben is, csöndre és nyugalomra volt szüksége, hogy gondolkodni tudjon. - Kényelem, stílus és illúzió - ismételte meg a lány, mintha azt hinné, ezzel segíthet. Adam tulajdonképpen mást várt. Azt remélte, Bobbie véget vet annak az ostoba sorshúzásos ügynek azzal, hogy kijelenti, nem kér belőle. A férfi pedig megmondja a liffeyi hölgyeknek, hogy ne hívogassák őt minden apróság miatt, például ha csöpög a csapjuk, vagy leengedett a kocsijuk gumija. Nem értette, miért érdeklődnek annyira iránta, sem azt, hogy miért vannak olyan kificamodott elképzeléseik egy rendőrfőnök-helyettes kötelességeiről. De időközben már odáig jutott, hogy bármilyen javaslatra nyitott lett volna, amely megkönnyíti az életét. Egy hete érkezett meg ebbe az állítólag álmos kisvárosba, és azóta nem volt egy nyugodt negyedórája. - Ritkán fordul elő, hogy egy férfit egy alsóneműhöz hasonlítanak -jegyezte meg óvatosan. Bobbie rákvörös lett. A szín jól illett a szoknyájához és a selyem felsőrészéhez. - Azt hiszi, a bolondokházában lenne a helyem, igaz? Ezt eltalálta. Ahogy a nagybátyjainak és a liffeyiek háromnegyed részének is! Míg Adam azon töprengett, hogyan közölje a lánnyal tapintatosan ezt a véleményét, Bobbie tovább hadart: - Rendben. Szóval... lehet, hogy ez nem volt szerencsés hasonlat, de hallgasson meg! Azt hiszem, jobban is meg tudom magyarázni a dolgot. Adam ezt őszintén remélte, mert amit eddig a lány mondott, annak nem volt se füle, se farka. Bobbie kikapcsolta a telefonját, mielőtt folytatta. - Azt az illúziót akarom kelteni, hogy a szerelmi életem jó. nagyon jó. így senki sem érezheti feljogosítva magát - a nagybátyáim és Jasper Kershavv sem -. hogy piszkáljon. És talán, de csak talán, magát sem piszkálnák tovább. -Mégis hogyan akadályozhatnánk meg. hogy az emberek... piszkáljanak bennünket? Bobbie vállat vont, mintha a válasz kézenfekvő lenne. - Úgy kell viselkednünk, mintha elfogadnánk a sorsolás eredményét. Vagyis Tangóznunk kellene. Emlékszik? A Tangó lényege a kényelem, a stílus és az illúzió. Még a legnagyobb sörpocakot is lelapítja, e téren sokkal hatásosabb a Csavargónál, pedig az kétszer annyiba kerül! - A Tangó és a Csavargó - nyögte ki a férfi. Maga sem tudta, miért ismételte meg a két alsónadrág nevét. - Igen. - Bobbie széttárta a karját. - A Csavargó azoknak a férfiaknak készült. akik szeretik a függetlenséget, és az ellenőrzésük alatt akarják tartani a dolgokat, éppúgy, mint maga. Maga sem szereti, ha mások ide-oda rángatják. - Összeillesztette a két tenyerét. - No már most, ha ötvözzük a kettő erényeit... Érti. mire akarok kilyukadni, ugye? Adamet a lényének az a része, amelyet a logika és ész uralt, arra biztatta, hogy udvariasan köszönjön el Bobbie-tól, és küldje őt az útjára. De egy belső hang emlékeztette arra, milyen gyötrelmes volt számára az elmúlt hét nap. amikor úgy érezte magát, mint egy szabad préda, amelyet kiszolgáltattak a városka hölgyeinek, ezért szeretett volna többet megtudni a lány tervéről. És ennek az égvilágon semmi köze nem volt ahhoz a tényhez, hogy Bobbie-t meglehetősen csinosnak találta. Adam nem akart kapcsolatot kezdeni senkivel, és még soha életében nem hallott olyan otromba kerítési kísérletről, mint ez a sorsolás! Ilyesmire még a saját családja sem lett volna képes. Békességre és nyugalomra vágyott, és úgy vélte, igazán nem kíván túl sokat. Már azzal is beérte volna, ha egyszer lezuhanyozhatott vagy megvacsorázhatott volna anélkül, hogy csörgött volna az átkozott telefonja. - Mit kellene tennem? - kérdezte. Bobbie habozott. Nagy, barna szemét lesütötte, idegesen fészkelődött, és az alsó ajkát rágta. Adam ebből arra következtetett, hogy ő maga sem gondolta végig a javaslatát, vagy az olyan nevetséges, hogy nehezére esik beszélnie róla. - Nos... Izé... - A lány szórakozottan a mutatóujjára csavarta az egyik hajtincsét. - A Tangó-Csavargó terv csak akkor válhat be, ha úgy teszünk, mintha komolyan vennénk a sorsolást. Akkor egy teljes hétig mindkettőnket békén hagynak az emberek. De a hitelesség kedvéért sok időt együtt kellene töltenünk. - Jelenleg nincs sok időm. És Adam nem is számított rá, hogy ha majd a rendőrfőnök meggyógyult, jobban rá fog érni, mert a telefonálók név szerint őt keresték. Bezzeg amikor az éjszakai ügyeletes, Sam Tetőn volt az irodában, sosem csengett a telefon! Ennek persze lehetett valami köze ahhoz is, hogy Sam elmúlt hetvenegy éves, és mindössze néhány szál ősz haja volt, azonkívül szeretett görögdinnyemagokat köpködni. Bobbie összeráncolta a homlokát, de aztán az arca hirtelen felderült. - Megvan! Talán átjöhetne hozzám munka után. Az embereknek azt kell hinniük, hogy van köztünk valami. Nézheti a tévét, sőt még a telefont is kikapcsolhatom, ha akarja. így nyugodtan lazíthat. Ez nagyon csábítóan hangzott, de túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. -Na és mi lesz a nagybátyjaival? Ők is magával laknak, nem? - kérdezte Adam, aki a reggeli találkozásuk után biztos volt benne, hogy ha több időt kellene a két öreg társaságában töltenie, hamarosan a diliházban kötne ki. -A házunk elég nagy. Én lakom az egyik szárnyában, ők a másikban, és mindkét lakrésznek külön bejárata van. Egyáltalán nem biztos, hogy összefut velük. Adam tovább kereste a szépséghibákat a lány tervében, és hamarosan rá is bukkant egyre. Bobbie nyerte meg a sorsolást. Talán így akarja elérni, hogy mégis kapjon tőle egy esélyt? -Bármennyire is jól hangzik az ajánlata, nem kérek belőle - morogta Adam. - De azért köszönöm. - 0! - Ez nem egy egyszerű, hétköznapi ó volt, nem kérdő ó, hanem zavart és csalódott ó. A fenébe! Adam elég sokáig élt együtt a hat nővérével, az édesanyjával és a nagymamájával, hogy tudja, mikor lépett valakinek a tyúkszemére. A nők sokkal érzékenyebb lények, mint a férfiak. - Nem úgy értettem - dünnyögte kicsit tanácstalanul. Azt mégsem mondhatta a lánynak, hogy unja a nőket. Ez elég furán és félreérthetően hangzana. Ő csak egy kis nyugalomra vágyott. Miért hiszi mindenki azt, hogy ha egy férfi elmúlt harminchárom éves, készen áll a családalapításra? 0 még nem akart családot. És nem akarta, hogy mások irányítsák az életét. Hogy beavatkozzanak a dolgaiba, piszkálják... Már megint ez a szó! - Tudja, nem akarok színészkedni - magyarázta, bár érezte, hogy ezzel csak ront a helyzeten. - Nem szeretek hazudni, különben is a magánéletem szent és sérthetetlen. - 0, persze. Ebből a szempontból nem mérlegeltem a dolgot. - Bobbie idegesen harapdálta az ajkát, és Adam legszívesebben felpofozta volna magát. Nem akarta megbántani a lányt. - Ebben nincs semmi személyes - szögezte le. Szerette volna megsimogatni Bobbie arcát, persze csak vigasztalásul. Ennek a vágyának semmi köze nem volt a lány meleg tekintetéhez, vagy érzéki ajkához, vagy ahhoz, hogy mindig a gyengéje volt a barna szem és az érzéki, telt ajak... Bobbie lassan bólintott, aztán a feljelentésre bökött. - Utánanéz ennek az ügynek? - Természetesen. - Adam arra gondolt, hogy később valószínűleg bekeretezteti a nyomtatványt, elvégre ez az első igazi bűnügye, amióta Liffeybe érkezett. - Csak biztos akarok lenni benne, hogy nincs enyves kezű alkalmazottam tette hozzá a lány. - Ha még eszébe jut valami. Rudi Taté. a raktárvezető minden kérdésére szívesen válaszol. Felírtam a telefonszámát a lap aljára. Elfordult, és Adam három teljes másodpercig viaskodott önmagával. Állítsd meg! Ne állítsd meg! Mondd meg neki, mi bajod van a tervével! Fogd be a szád! Kérj bocsánatot, amiért a lelkébe gázoltál! Ne kérj tőle bocsánatot! Érj hozzá! Ne érj hozzá! Semmiképp ne érj hozzá! Ekkor az ablakon át meglátta, hogy Maxine Varadore átvág az utcán, és egyenesen az irodája felé siet. Valószínűleg megint megpróbálja majd rábeszélni, hogy mentse meg a macskáját. És ki tudja, mi mindent tervez még?! -Minden jót, OShea rendőrfőnök-helyettes! - mondta Bobbie. - És felejtse el azt a buta sorsolást! Tőlem nem kell tartania. - A lány már megfogta a kilincset, mire Adam pár lépéssel utolérte. - Mondtam, hogy ebben nincs semmi személyes - sziszegte a férfi. Meg akarta ragadni a lány vállát, de még idejében észbe kapott, és gyorsan zsebre dugta a kezét. - Csak tudja, hat lánytestvérem van, és ők mindig... piszkálnak. Egek, miért használja állandóan ezt az átkozott szót? Összeszedte a gondolatait, és újra próbálkozott. - így aztán ösztönösen nemet mondok, amikor valaki valami olyasmit javasol, aminek a legcsekélyebb köze is lehet a románchoz. Bobbie lassan visszafordult. - Ezt megértem, higgye el. És valószínűleg tényleg megértette. Azok után, hogy találkozott a nagybátyjaival, Adam sejtette, hogy a lánynak sem lehet könnyű. Jó szándékú rokonai bizonyára az ő életét is megpróbálják irányítani, arra hivatkozva, hogy csak a javát akarják. Bobbie mosolyt erőltetett az arcára. - Semmi baj, tényleg... Adam lelkében újra fellángolt a vita, és a józan esze határozottan vesztésre állt. Az esélyei pedig tovább romlottak, amikor nyílt az ajtó, és Maxine belépett. - Még mindig itt van? - mordult Bobbie-ra a nőszemély. Nem várta meg, hogy a lány válaszoljon, hanem ragyogó mosollyal ajándékozta meg Adamet. Akkor hát átjönne, hogy megmentse az én kis drágaságomat? Olyan régóta fenn kuksol azon a fán, és már biztos nagyon éhes - dorombolta, és a férfi gyorsan hátralépett. - Csak akkor hagyhatom itt az irodát, ha bűntény történik - közölte. Mostanában gyakran hivatkozott erre. Sajnos, ha Cooper rendőrfőnök visszatér, lemondhat erről a kényelmes kifogásról. És akkor mi lesz vele? A megbízásából még négy hét, hat nap és néhány óra van hátra, és ha ez így megy tovább, abba belerokkan. A liffeyi nők még a saját családját is felülmúlták, amikor arról volt szó, hogy sarokba szorítsanak egy férfit, pedig a családjának harminchárom év gyakorlata volt ebben. Vajon mennyit fejlődnek majd az itteniek még egy-két hét kísérletezgetés után? - Gondoljon az én aranyos, gyámoltalan cicuskámra! - Maxine hívogatóan begörbítette a mutatóujját, és mosolyogva kacsintott. Adamet meglepte, hogy a szemhéjára vastagon felkent türkizkék festék nem potyogott le. - Na, jöjjön már! Megkínálom egy nagy pohár jeges teával - kecsegtette a nő, de nem ez volt az egyetlen, amit kínált. Adam figyelmét nem kerülte el a szeme mohó csillogása. Egy-két évvel ezelőtt habozás nélkül elfogadta volna a meglehetősen egyértelmű ajánlatot, de most semmi kedve nem volt ehhez. Ahogyan Bobbie, jelenleg ő is talonba tette a szerelmi életét. - Izé... - Nem akarta Maxine-t megbántani, de nem hitte, hogy túlélne még egy macskamentő beavatkozást. A tekintete megpihent Bobbie-n. Nyilvánvaló, hogy itt a két rossz közül a kisebbiket kell választania. És ha a lány eszement terve beválik, ő örökké hálás lesz ezért. - Nos? - búgta Maxine epekedő pillantással. - Pihennem kell, hogy lélekben felkészüljek a következő hétre - hallotta Adam a saját hangját. - A megegyezés szerint holnaptól Bobbie-é vagyok, és minden szabad órámat vele fogom tölteni. így szólt a megállapodás, nem? Maxine olyan hirtelen húzta ki magát, hogy Adam hallani vélte a csontjai ropogását. - Tényleg részt akar venni ebben a hülyeségben? Adam bólintott, és Bobbie-ra sandított. A lány tátott szájjal bámult rá, de a meglepetésen kívül valami mást is látott a szemében. Nem kéj vágyat, inkább... reményt? - Tényleg. - De... de... de... - hebegte Maxine. Eltartott néhány másodpercig, amíg kitalálta, mit mondjon. Remegő ujjakkal Bobbie-ra bökött. - Neki már van barátja. - Nem, nincs - szögezte le gyorsan Bobbie. - Jasperrel végeztem. Maxine reménykedve Adamhez fordult. - Nem, nincs - erősítette meg a férfi, és elvigyorodott. - Különben is, az alku az alku. Bobbie megnyerte a sorshúzást, és így egy teljes hétig csak vele foglalkozhatom. Maxine dühösen a csípőjére tette a kezét. -Akkor nagyon unalmas hét vár magára! Kérdezze csak meg Jasper Kershaw-t, ha nekem nem hisz! Ő kétszer is elhagyta Bobbie-t, amire bizonyára megvolt az oka - sziszegte gonoszul, majd sarkon fordult és elviharzott. Adam attól félt, hogy Bobbie elveszíti az önuralmát, de nem kellett volna aggódnia. A lánynak arcizma sem rezdült. - Remélem, az aranyos cicuskája lemászik a fáról még a hét vége előtt - jegyezte meg a lány, aztán megnézte az óráját. - Most mennem kell. Dalton Cityben találkozom egy ügyféllel. De este beugorhatna hozzám, hogy megvitassuk a tervünk részleteit! A tervünk részleteit? Hallva ezt a többes számot, Adamet megint elfogta az idegesség. - Addig is szétkürtölöm, hogy maga a jövő héten tabu a liffeyi hölgyek számára. Egyébként még gyorsabban elterjedne a hír, ha maga is ezt tenné - tanácsolta a lány. Adam éppen csak hogy biccentett egyet, Bobbie már el is száguldott. A férfi ekkor döbbent rá, mit tett. Jóságos ég! Hagyta, hogy valaki más átvegye az irányítást az élete fölött! 3. FEJEZET Rosszfiú. Rendelési szám: 451 A. Merész, de hagyományos szabású, rövid műselyem alsónadrág, csöppet sem hagyományos színekben. Kapható rézvörösben, málnapirosban és - korlátozott ideig - skarlátvörös csíkokkal. Remek. Most már három kutya, két macska és egy csökönyös mosómedve is követi. Mintha nem lett volna amúgy is pocsék napja, még ezzel is meg kell birkóznia, dohogott Bobbie, ahogy befordult a házához vezető keskeny úton. Egyik kezével a kormányt fogta, a másikban egy utazási magazint szorongatott, azzal legyezte magát. Bár lecsavarta az ablakot, még mindig körüllengte őt a masszázsolaj átható szaga. Remélhetőleg, mire Adam megérkezik, hogy megbeszéljék a Tangó-Csavargó tervet, eloszlik a kellemetlen illat. Bobbie-t egész délután ez a terv foglalkoztatta. Egek, mi a csudát gondolt, amikor előhozakodott vele? Ez volt élete második legpocsékabb ötlete. Az első az volt, amikor hagyta, hogy a legjobb barátnője, Crystal rávegye, hogy testékszert helyeztessen a köldökébe. - Igen, teljesen biztos vagyok benne - ismételte meg. Mr. Eidelsonnal beszélt mobiltelefonon, az ügyféllel, akivel alig egy órával ezelőtt találkozott. - Azt hiszem, elég világosan fogalmaztam, mielőtt eljöttem. Sajnálom, de a Callahan és Társa nem fogja árusítani a maga Érzéki Pézsmaillatú Masszázsolaját. A férfinak volt képe megkérdezni, miért nem. Bobbie a szemét forgatta, és megigazította a fejhallgatója mikrofonját, hogy a fickó tisztán értse minden szavát. - Először is, a terméke foltokat hagy mindenen, és most nem csak a szoknyámon maradt pecsétről beszélek. A combom, a tenyerem és a térdem is mályvaszínű lett az olajától. Megálltam a benzinkútnál, és megpróbáltam ledörzsölni, de mintha teljesen beszívódott volna a bőrömbe. - Igazán sajnálom - mondta Mr. Eidelson. - Ha megfelelően használják a terméket, nem merülhet fel ilyen probléma. Az üveg kicsúszott a kezemből. És a tartalma, vagy fél liter masszázsolaj, éppen Bobbie ölébe ömlött. Ráadásul, mintha nem lett volna elég kínos a büdös, ragacsos szoknyában hazahajtania, a jelek szerint a pézsmaillat úgy vonzotta az állatokat, mint mágnes a vasat. És ha már az állatoknál tartunk, gondolta Bobbie, az ott nem Jasper piros sportkocsija a háza előtt? Még az esti szürkületben is azonnal észrevette a férfit, aki úgy állt a postaládájának dőlve, mintha joga lenne itt lenni. Bobbie gyorsan elköszönt Mr. Eidelsontól, és a fejhallgatót az anyósülésre hajította. - Bobbie! - kiáltotta Jasper, amikor a lány kiugrott a kocsiból. - Örülök, hogy végre hazaértél. Már elég régóta várlak. - A levegőbe szimatolt. - Mi ez? Új parfüm? Az állatoknak nyilván tetszik. Kicsit erős illat, de hozzá tudnék szokni. Bobbie úgy tett, mintha nem hallotta volna ezt a buta megjegyzést, és hátrafordult, hogy lássa, az állatok még mindig követik-e. Követték, és egyre közelebb értek hozzá. A lány összegöngyölte az utazási magazinját, hátha el kell kergetnie őket. - Te, ez tényleg csodás illat. Gyakrabban kellene használnod. - Jasper megint a levegőbe szimatolt. - Egyébként elromolhatott a mobilod. Az elmúlt két órában többször is hívtalak, de nem tudtalak elérni. - Bekapcsoltam a hívásszűrést. - Bobbie tovább leste az állatokat. Az egyik macska és a mosómedve nem tűnt különösebben boldognak, amikor rájött, hogy nem egy lehetséges partnert követett. - Tudom, hogy haragszol rám - mondta Jasper olyan könnyedén, mintha az, ami köztük történt, csak egy apróság lett volna, egy kis nézeteltérés, nem pedig az ő egész életét megváltoztató, megalázó tapasztalat. - De mindent megmagyarázok. Csak hallgass meg! - Nem érdekel a magyarázatod. Bobbie kivette az autóból a táskáját, becsapta a kocsiajtót, és a bejárathoz sietett. Nem hitte, hogy az állatok közelebb merészkednének, de nem akarta vállalni a kockázatot, és Jaspertől is meg akart szabadulni. A férfi sajnos követte. Bobbie bemenekült a házba, és bevágta az üvegezett verandaajtót maga mögött. - Inamba szállt a bátorság - kiáltotta Jasper, arcát az üveghez nyomva. A lány arra gondolt, hogy így, szétlapított orral egy boldogtalan buldogra hasonlít. Még nem álltam készen a családalapításra, féltem elkötelezni magam. - Kár, hogy erről elfelejtettél szólni, mielőtt elindultam a templomba - jegyezte meg epésen Bobbie. Jasper vállat vont. - Mit mondhatnék? Mindenki követ el hibákat. Tévedni emberi dolog. Bobbie szerette volna megfojtani. Nyolc hónappal ezelőtt Jasper lelépett, és itt hagyta őt a százhetvenkilenc meghívott vendéggel, a roskadásig megrakott büféasztalokkal és egy kifizetetlen limuzinsofőrrel. Ráadásul - és a lány ezt csak később tudta meg - elutazott Londonba, ahol a mézesheteiket akarták tölteni, és ahová ő annyira szeretett volna eljutni. Aztán ahelyett, hogy visszatért volna Liffeybe, és térden állva könyörgött volna a bocsánatáért, San Antonióba költözött, és az apja ottani utazási irodájában helyezkedett el. És ő egy ilyen alakhoz akart feleségül menni! - Tűnj el! - sziszegte. - És ne gyere vissza! Köztünk mindennek vége! Érted? Jasper bólintott, és úgy nézett rá, mint egy megvert kutya, de aztán benyúlt tökéletes szabású zakója zsebébe, és előhúzott egy vastag borítékot. - Elhoztam a repülőjegyeinket, és itt van a párizsi nászutunk útiterve is. Mindent kifizettem, az ötcsillagos párizsi szállodaszobánk árát is. Apa azt mondta, annyi szabadságot kaphatok, amennyit akarok. A jövő hét elején indulhatunk, csak igent kell mondanod - mosolygott. Régebben a gödröcskéi látványától a lány mindig elgyengült, de ma a szívét mintha jégkéreg borította volna. Éppen közölni akarta Jasperrel, hová tegye az átkozott repülőjegyeit és az útitervét, amikor hangokat hallott, méghozzá férfihangokat. Lábujjhegyre emelkedve átkandikált Jasper válla fölött. A gyomra görcsbe rándult, és mályvaszínű térde remegni kezdett. Adam és a két nagybátyja közeledett a ház másik szárnya felől, és egyenesen az ajtaja felé tartottak. Szerencsére a figyelmüket elvonták az állatok, amelyek várakozásteljesen még mindig ott ültek Bobbie kocsija mögött, így a lánynak maradt egy kis ideje, hogy összeszedje magát. - Isten veled, Jasper! - mordult a volt vőlegényére, akinek az arcáról lassan kezdett leolvadni az önelégült vigyor. - Ezt nem gondolod komolyan! - De igen. - Bizonyítékul a lány a mutatóujjával Adamre bökött. - Ő az új barátom, és értem jött. Ma vele randizom. Jasper elkomorodott, és csípőre tette a kezét. - A rendőrfőnök-helyettessel? Ezt a miatt a hülye sorsolás miatt csinálod, igaz? - A sorsolásnak ehhez semmi köze. - Bobbie igazat mondott. Az ép esze megőrzése volt a tét. Winston bácsikája megmentette attól, hogy az igazságot megtoldja némi hazugsággal. - Mit keres itt ez a görény?! - kiáltotta. - Éppen menni készül - közölte Bobbie. - Azt hitte, idejöhet és rábeszélhet, hogy utazzam el vele Párizsba. Majd ha fagy! - Winston a másik görényre gondolt - mondta Quincy. - Micsoda? - Bobbie megint átlesett Jasper válla fölött. A bácsikáinak igazuk volt. Két görény lebzselt a közelben. Jasper és egy szőrös, barna állat, amely csatlakozott a kocsijánál összegyűlt állatsereglethez. Bobbie arra gondolt, hogy az utóbbi talán Henrietta Beekins elkóborolt vadászgörénye, Sugarfoot, de ilyen messziről nem tudta megállapítani, hogy visel-e nyakörvet. Mintha összebeszéltek volna, a bácsikái közrefogták Jaspert, és megragadták a két karját. Bár már hetven felé jártak, igen jó erőben voltak, és könnyedén felemelték a férfit. - Nem látunk itt szívesen - közölte Winston fenyegető hangon. - Nagyon haragszunk rád, amiért összetörted Bobbie szívét. Húzz el innen, vagy Quincyvel gyűlik meg a bajod, és tudod, hogy ez mit jelent! Quincy helyeslően felmordult. Mivel fénykorában Texas iszapbirkózó bajnoka volt, és akkora mancsa, mint egy terepjáró dísztárcsája, Liffeyben és a környékén senki sem mert ujjat húzni vele. A két öreg pillanatok alatt és minden látható erőfeszítés nélkül a piros sportkocsihoz vitte Jaspert, majd hirtelen elengedte. Jasper gyorsan visszanyerte a magabiztosságát. -Ezzel még nincs vége! - kiáltotta a ház felé. - Visszaszerezlek, Bobbie, majd meglátod! Majd ha vadászgörények potyognak az égből, válaszolta magában a lány. Miután Jasper elhajtott, Bobbie kilépett a verandára. Adam komor tekintetéből arra következtetett, hogy a férfi időközben meggondolta magát, és azért jött át hozzá, hogy erről értesítse. - Fogadjunk, hogy kitalálom, mi történt veled! - Winston, aki több mint húsz centivel a kétpetéjű ikertestvére fölé tornyosult, és néhány centivel még Adamnél is magasabb volt, körülményesen megigazította széles karimájú kalapját. Ha nem tévedek, a mályvaszínű folt a szoknyádon és a térdeden Eidelson-féle Érzéki Pézsmaillatú Masszázsolaj. Bobbie elképedten rámeredt. - Ezt meg honnan tudod? Winston a fivérére sandított. Mindketten megrázták a fejüket, morogtak valamit, végül Quincy bólintott. - Pár évvel ezelőtt mi is találkoztunk Mr. Eidelsonnal - gyónta meg Winston. - Ez még azelőtt történt, hogy átvetted a cég vezetését. - Akkor miért nem figyelmeztettetek? - méltatlankodott a lány. A bácsikái egyszerre vontak vállat. - Azt hittük, időközben kifejlesztett egy új gyártmányt - felelte Quincy, és a hüvelykujjával Adamre bökött. - A rendőrfőnök-helyettes téged keres. Minthogy Adam még mindig nagyon boldogtalan képet vágott, Bobbie feltételezte, hogy több időt tölthetett a bácsikái társaságában, mint amennyit akart. Természetesen a nagybátyjait olykor öt percig is nehéz volt elviselni. Megragadta Adam karját, és behúzta a férfit a házba. - Köszönöm, hogy átkísértétek, Quincy bácsi - mondta, körülpásztázva az udvaron. Vajon hol hagyta a férfi a kocsiját? Annyira még nem volt sötét, hogy ne lássa, ha a közelben áll. - Hol parkolt le, Adam? - A kis tónál. A kertek alatt jöttem. Hát persze! El akarta kerülni, hogy meglássák. Bobbie most már biztos volt benne, hogy Adam le akarja fújni a tervüket. A lány búcsút intett a nagybátyjainak, de azok csak álltak ott, és elégedetten vigyorogtak. Amikor a második intésére sem mozdultak, hangosan elköszönt tőlük, és becsukta az ajtót. Később majd feltétlenül közölnie kell velük, hogy a rendőrfőnök-helyettes látogatása nem egy csodás románc kezdete, ahogyan nyilván feltételezik. Bobbie szembefordult Adammel, és hirtelen ráébredt, milyen veszélyes lehetett volna a Tangó-Csavargó terv. A férfi nagyon szexisen fest a feszes farmernadrágban és a frissen vasalt, fehér ingben, de semmi keresnivalója itt, az előszobájában, gondolta a lány. A Jasper ügy után megesküdött, hogy kerüli a férfiakat, és erre most ő maga hívott meg egyet a házába! - Megtakarítom magának a fáradságot - kezdte. - Sokat gondolkoztam, és egyre több hibát fedeztem fel a tervünkben. Ezzel valószínűleg maga is így lehet. - Igen. - Adam arcán mosoly suhant át, és Bobbie torka hirtelen kiszáradt. - Először olyan jó ötletnek tűnt - hebegte. - De mindketten kétségbe voltunk esve. Most, hogy a telefonok nem csörögnek állandóan, és az emberek nem háborgatnak, a Tangó-Csavargó terv egyszerre fölöslegesnek tűnik, nem igaz? Adam válaszolni akart, de mielőtt megmukkanhatott volna, az egyik macska végigszaladt az ablakpárkányon, felkapaszkodott a szúnyoghálón, és felugrott az ereszcsatornára. - Már csak ez hiányzott! - Bobbie megcsóválta a fejét. - Egyébként nem kell félnie, nem fogom megkérni, hogy szedje le ezt a macskát a háztetőről! Adam megint elmosolyodott, de nem mozdult. A lány nem akart ránézni, ám a szeme függetlenítette magát az akaratától. És persze mindent észrevett, amit nem akart észrevenni: azt, milyen széles a férfi válla, milyen keskeny a csípője, hogy sötét haja kicsit felkunkorodik a tarkóján, a kék és szürke pöttyöket a gyönyörű zöld szemében... Talán még a nyála is csorogni kezdett volna, ha valami halk kaparászás nem riasztja fel kábultságából. Ekkor hátrapillantott, és látta, hogy egy második macska mászik felfelé a szúnyoghálón. Adam a lány szoknyáján éktelenkedő, tányér nagyságú foltra mutatott. - Talán meg kellene szabadulnia ettől, még mielőtt idecsal egy medvét is. - Igaza van. - Furcsa, de Bobbie majdnem megfeledkezett a büdös masszázsolajról. - Lezuhanyozom és átöltözöm. Mindjárt visszajövök. Aztán megvitatjuk a... helyzetet. Elvégre ki kell eszelniük egy másik tervet... Vagy talán nincs is szükségük ilyesmire? Adam felnőtt ember, aki egyedül is képes megoldani a problémáit, és ő, Bobbie tényleg nem vágyik egy újabb kapcsolatra. A fürdőszobába érve a lány becsukta az ajtót, és az ujjai begyét a nyakára szorította, hogy megbizonyosodjon arról, amit úgyis sejtett. A pulzusa őrülten száguldott. És ekkor pontosan azt tette, amit minden nő tett volna, aki megesküdött rá, hogy nem foglalkozik a férfiakkal: a zaklatottságát az Eidelson-féle Érzéki Pézsmaillatú Masszázsolaj számlájára írta. Adam haragudott önmagára. Miért is kellett ide jönnie? Hogy lehetett ilyen ostoba? Mint oly sokszor életében, már megint az átkozott udvariassága és tapintatossága sodorta bajba! Helyesebbnek tartotta, ha telefonálás helyett személyesen beszél a lánnyal, és közli vele, hogy meggondolta magát. Kímélni akarta Bobbie érzékenységét. Bár a lány iménti megjegyzése mintha arra vallott volna, hogy most már ő sem lelkesedik a Tangó-Csavargó tervért. Adam várakozás közben fel-alá sétálgatott a tágas, barátságos nappaliban, ahol a sárga és a lila szín dominált. A falakon poszterek függtek, amelyek a Big Bent, a Rushmore-hegységet és a Grand Canyont ábrázolták. A dohányzóasztalon egy kupac utazási magazin feküdt. Bobbie nyilván nagyon szeret utazni. - Ez a rögeszmém - csendült fel a lány hangja a háta mögött, és a férfi megpördült. Bobbie az ajtóban állt, mezítláb farmert és kurta pólót viselt. Adam alig tudta levenni róla a szemét. Annyira természetesnek tűnt, és talán épp ezért találta olyan őrülten szexinek. - Micsoda? - Az utazás. - Bobbie közelebb jött hozzá, és Adam orrát megcsapta a szappana illata. A haja, amit nyilván megmosott, nedves tincsekben bodorodott a nyakán. Ez nem volt szép látvány, de Adam valamiért mégis elérzékenyült tőle, és legszívesebben a karjába kapta volna a lányt. Hogy felindultságát leplezze, gyorsan megköszörülte a torkát. - Gyakran utazik? - Nem. - Bobbie felsóhajtott. - Szinte soha. Nem is érek rá, amikor hetente hat napot dolgozom. Ezért mondtam, hogy ez egy rögeszme, mert csak álmodozhatom róla. Maga viszont biztosan sokfelé járt. - Valóban utazgattam egy kicsit. Két évvel ezelőtt jelentkeztem a rendőrségi csereprogramba. Először Londonba küldtek, a Scotland Yardra. - Ö, London! - Bobbie szemébe sóvárgás költözött. - És Hawaiin is járt? Adam bólintott. Aztán megint bólintott, amikor a lány Olaszországot és Franciaországot említette. - Milyen szerencsés! - mondta végül Bobbie irigykedve. - Nekem bezzeg be kell érnem az utazási magazinokkal, ám ez silány pótlék, higgye el! A farmernadrágja hátsó zsebébe dugta a kezét. Bizonyára nem gondolt arra, hogy kurta pólója így felcsúszik a hasán, és Adam meglátja a köldökét, amelyben egy testékszert viselt. Hm. Valami különös okból Adamet felizgatta a látvány. Az a kis csillogó aranykarika olyasmikre emlékeztette, amiket okosabb lett volna elfelejtenie. Felébresztette benne a vágyat, hogy megcsókolja Bobbie köldökét... A férfi megint megköszörülte a torkát. Egek, ha így folytatja, Bobbie azt fogja hinni, hogy megfázott - vagy hogy allergiás a szappana szagára! Nem húzhatja tovább az időt. Kerek perec megmondja a lánynak, hogy a Tangó-Csavargó terv megvalósíthatatlan, utána pedig elmenekül, gondolta, de ekkor kialudt a villany, és a szoba sötétségbe borult. - Sajnálom, itt gyakran van áramszünet - magyarázta a lány. - És eddig még nem tudták kideríteni az okát. A konyhában tartok egy zseblámpát. Mindjárt idehozom. Adam hallotta, hogy átmegy a szomszédos helyiségbe, és beleütközik valamibe. - A pokolba! - dünnyögte Bobbie, aztán megint elkáromkodta magát. Nyilván újra megbotlott valamiben, ami csöppet sem volt meglepő. Olyan sötét volt, hogy Adam az arca elé emelt kezét sem látta. Amikor hangos koppanás hallatszott, és Bobbie harsányan szitkozódni kezdett, a férfi tapogatózva, maga elé nyújtott karral követte. - Segíthetek? - kérdezte. - Tudom, hogy valahol a fiókban van egy zseblámpa, de nem találom a fiókot - mondta a lány, épp mielőtt Adam beleütközött. Valószínűleg ez volt a férfi életének legkellemesebb karambolja. A keze hirtelen megtelt valami puhával és meleggel - Bobbie mellével. - Ó! - nyögött fel Bobbie. - Ó! - nyögött fel Adam, de egészen más hangon, mert a lány formás kis keble tökéletesen beleillett a tenyerébe. Aztán hirtelen észbe kapott, leengedte a karját, és oldalra lépett. -Ne haragudjon! Bobbie éppen olyan kínosan érezhette magát, mint ő, mert szintén odébb lépett, véletlenül ugyanarra, amerre Adam, és így megint összeütköztek. - Az ég szerelmére, ne mozduljon! - kiáltott fel a lány. Adam nem hitt a fülének. A testük deréktól térdig összesimult, és bár ő nagyon élvezte a helyzetet, nem értette, miért akarná Bobbie, hogy így maradjanak. - A fülbevalóm - sziszegte a lány. - Beleakadt a ruhájába. Ne mozduljon, mert fáj! - Tessék? - hökkent meg Adam, mert az alteste még csak a közelében sem volt Bobbie fülcimpájának. - A testékszerem... egy karika formájú fülbevaló... beleakadt az ingébe vagy a nadrágjába. Ne mozduljon! - ismételte meg a lány, és Adamnek nem kellett látnia az arcát ahhoz, hogy tudja, összeráncolta a homlokát. - A múlt hónapban, amikor betöltöttem a huszonnyolcat, a barátnőm, Crystal rábeszélt, hogy tetessek testékszert a köldökömbe, én meg belementem ebbe az őrültségbe. Aztán a bőr összenőtt fölötte, és már nem tudom kivenni. Adam óvatosan kettőjük közé csúsztatta a kezét, és megérintette a kis aranykarikát, no meg persze Bobbie hasát is, amely puha volt, mégis feszes. De erre most nem akart gondolni. Jobb, ha semmi olyasmire nem gondol, amitől úgy érezheti magát, mint egy túlfűtött kazán. - Az övembe akadt bele - közölte a lánnyal. - Ki tudja szabadítani? Valószínűleg, de csak jó sok tapogatózás után. Adamet a teste arra sürgette, hogy önként ajánlja fel a szolgálatait, az esze azonban megvétózta ezt. A testének itt nincs szavazati joga, gondolta. - Magának kisebb a keze - dörmögte. Nem mintha ennek nagy jelentősége lett volna, de ez volt az egyetlen valamennyire elfogadható ürügy, amely az eszébe jutott. - Próbálja meg! Bobbie gyorsan kettőjük közé dugta a kezét, mintha nem is feszélyezné, hogy meg kell érintenie a férfit. Fürge ujjai végiggereblyéztek Adam mellkasán, a hasán, aztán lejjebb siklottak, kitapogatták a sliccét. Ez még rendben is lett volna talán -, ha a rendőrfőnök-helyettes férfiassága nem kezdett volna el már korábban ficánkolni, és nem feszült volna most olyan keményen a szövetnek. - Mégiscsak kellene az a zseblámpa - nyögte a férfi. Bobbie helyeslően morgott, és óvatosan nyújtózkodva megpróbálta elérni a fiókot. A melle közben Adam mellkasához préselődött, ám a férfi szenvedései itt még nem értek véget. Érezte a nyakán Bobbie meleg leheletét, beszívta bőrének szappanillatát. Általában az ilyesmi nem hatott az érzékeire, de most attól félt, hogy hamarosan irgalomért kell könyörögnie - vagy valami egészen másért. Adam gyorsan emlékeztette magát arra, hogy ez itt Bobbie, aki nagyon édes kis teremtés, de neki őrizkednie kell tőle. A lány még néhány pillanatig tekergett, vonaglott és hozzádörgölődzött. - Megvan! -jelentette be végül diadalmasan. Adamet annyira lefoglalta a saját nemkívánatos testi reakciója, hogy csak akkor jött rá, miről beszél Bobbie, amikor halk kattanás hallatszott, és aranysárga fény árasztotta el a konyhát. A férfi azt remélte, hogy Bobbie nem veszi észre, miféle változásokat idézett elő nála az iménti kis magánszáma. Igaz, rögtön megérezné, ha kicsit odébb húzódna, jobb felé. És noha tudta, hogy ez nem helyes, azt kívánta, bárcsak megtenné! - A mindenségit! - szitkozódott Bobbie. - Mi az? - kérdezte rekedten a férfi. - A köldökkarikám nem az övébe akadt bele, hanem a farmere övbújtatójának a foszlányaiba. Nem hiszem, hogy boldogulok vele. Ollóra lesz szükségem. Ezzel az erővel akár azt is mondhatta volna, hogy meg akarja főzni őt forró olajban! Adam nem akarta, hogy bárki is a legérzékenyebb testrésze közelében hadonásszon egy ollóval! - Hadd próbáljam meg én! - ajánlkozott. A villany felgyulladt, persze a lehető legrosszabb pillanatban. Most kénytelen lesz a lányt nézni, miközben megpróbálja kiszabadítani a testékszert. - Velem állandóan ilyen bizarr dolgok történnek - kuncogott Bobbie. Adam ezt könnyen el tudta képzelni. Az volt a benyomása, hogy ez a lány kissé szeleburdi. - Máskor is beleakadt már a köldökkarikája egy férfi nadrágjába? - Nem, de tizenéves koromban a fogszabályzóm beleakadt egy vastag, bolyhos szőnyegbe. Azt ne kérdezze, hogy hogyan! - Bobbie letette a zseblámpát a pultra, s a tenyerét Adam mellkasának feszítette. - Hajoljon kicsit hátra! - parancsolta, és amikor a férfi engedelmeskedett, lebámult a pontra, ahol a testük öszszekapcsolódott. Adam még mindig felajzott volt, és nagyon remélte, hogy a lány ezt nem veszi észre, bár Bobbie-nak ehhez vaknak vagy teljesen tapasztalatlannak kellett volna lennie. - A szálak rácsavarodtak a fülbevalóm kis kövére - állapította meg a lány. Azt hiszem, talán sikerülne... Amikor elnémult, Adam rápillantott. Bobbie felemelte a fejét, és egymásra meredtek. - Bokszeralsót visel - dünnyögte a lány, aztán a szeme elkerekedett. - Egek! Nem akartam odanézni! És nem akartam ezt hangosan kimondani. Adam tudta, hogyan érez. - Elvégre ez csak magára tartozik - dadogta Bobbie. - De tudja, itt ez a fogadás. A legtöbben arra tippeltek, hogy maga a rövid alsókat szereti. - Liffeyben fogadásokat kötnek az alsógatyámra? Bobbie bólintott és nagyot nyelt. - Utoljára azt hallottam, hogy a legtöbben Rosszfiú típusnak tartják. - Hogyan? - 0! - Bobbie elpirult. - Ez az egyik termékünk. A 451A egy merész, de hagyományos szabású, rövid műselyem alsónadrág, csöppet sem hagyományos színekben. Többet inkább nem mondanék róla. Ez a beszélgetés és az egész helyzet olyan abszurdnak tűnt, hogy Adam önkéntelenül elvigyorodott, Bobbie pedig ártatlanul visszamosolygott rá. És Adam ekkor döbbent rá, hogy bajban van, nagy bajban. Bobbie egyszerű, vidéki kislányból egyszerre átváltozott szexi Playboy-modellé, és a kócos hajával, mosolygó, kicsit nedves ajkával ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolt rá. Tudta, hogy gondolnia sem lenne szabad arra, hogy megcsókolja őt. Az a TangóCsavargó terv, amelyet elvetett, színjáték lett volna csupán, színlelt kapcsolat, színlelt csókokkal és szenvedéllyel. De a forróság, amely most szétáradt benne, nagyon is valóságosnak tűnt. A férfi megrázta a fejét, azt remélve, ettől kitisztul az agya, de csak még kábultabbnak érezte magát. A fenébe! Nem akarta, hogy az alteste befolyásolja a döntéseiben! -Izé... Bobbie? Meg kell kérnie a lányt, hogy keverjen le neki egy pofont, attól talán észre tér. - Igen? - mormolta Bobbie, de ez nem kérdésnek hangzott, inkább biztatásnak. Legalábbis Adamet erről próbálta meggyőzni az a bizonyos testrésze. A férfi tudta, hogy nem bízhat az ösztöneiben, mégis - mintegy akarata ellenére - a lány fölé hajolt, és tekintetét az ajkára szegezte. Nem emlékezett rá, hogy valaha is ennyire vágyott volna valakinek a csókjára. Tudta, hogy ez ostobaság, könnyelműség lenne és hiba, ha engedne a vágyainak, sőt a Bobbie-val szerzett korábbi tapasztalatai alapján ez még az egészségé, re is ártalmas lehet. Mégis egyre lejjebb hajtotta a fejét. Már csak a csodában reménykedhetett, mert már csak az akadályozhatta meg, 1 hogy megízlelje Bobbie Fay Callahan ajkát. 4. FEJEZET Mesterpilóta. Rendelési szám: 522. Szexi tanga a tettre kész férfinak. Erős, rugalmas korccal egy olyan anyagból, amely sosem hagyja cserben önt. Kapható lopakodófeketében, vadászgépezüstben és rakétapirosban. Mindjárt megcsókolja Adam OShea-t! Bobbie túl kábult volt ahhoz, hogy eszébe jusson, ezt miért nem szabad megtennie. Sőt jelen pillanatban semmi kivetnivalót nem talált a dologban. Mint ahogy abban sem, hogy a konyhaasztalon szeretkezzenek. - Uh! - nyögte ki. Bár egy csók csak még bonyolultabbá tenné a már amúgy is túl kacifántos helyzetet, futott át az agyán, ennek ellenére amikor Adam ajkát már csak néhány milliméter választotta el az övétől, mindössze egy újabb tétova uh-t tudott kinyögni. - Uh! - sóhajtotta a férfi. Szóval már egyikük sincs olyan állapotban, hogy képes legyen értelmesen beszélni. Nem számít! Bobbie úgysem akart beszélgetni. Azt akarta, hogy Adam csókja mindent elfeledtessen vele. A rendőrfőnök-helyettes lehunyta a szemét, és Bobbie gépiesen utánozta. Aztán összecsücsörítette az ajkát. Sejtette, hogy nem mindennapi élmény vár rá. Egy olyan férfi, aki úgy néz ki, mint Adam, biztos érti a módját, hogy a csókjával a mennyországba repítsen egy nőt. - Mi folyik itt? - kérdezte valaki. Bobbie szárnyalása az ég felé hirtelen megszakadt, és gyors kényszerleszállással végződött, mert még szenvedélytől ködös agyával is felfogta, hogy nem Adam hangját hallotta. Váratlan vendége a legjobb barátnője, Crystal volt, és a megjelenését Bobbie áldásnak és balszerencsének is érezte: igaz, le kellett mondania Adam csókjáról, de cserébe hamarosan szabad lesz. A baj csak az, gondolta, ha nem sikerül meggyőznie Crystalt, hogy annak, amit látott, semmi köze a testiséghez, barátnője az élete végéig kérdésekkel fogja bombázni. Adam gépiesen hátra akart lépni, de Bobbie belekapaszkodott a vállába. Nem akart most, amikor ilyen közel a szabadulás, megsebesülni. - Crystal - mondta olyan nyugodtan, ahogyan tőle telt -, elárulnád, mit keresel itt? - Ma korábban zártam be a szalont, és azt gondoltam, beugrom, és kunyerálok tőled valami ételmaradékot vacsorára. A bejárati ajtó nyitva volt, ezért egyszerűen besétáltam. Ilyesmi már máskor is előfordult, és rendes körülmények között Bobbie-t nem zavarta, ha Crystal meghívatta magát vacsorára, sőt mindig örült, ha látta őt. De eddig még sosem fordult elő, hogy Crystal majdnem rajtakapta őt egy szexi rendőrfőnök-helyettessel! - Halálra rémítettél! - Biztos, hogy csak ezt tettem? Mert nekem úgy tűnt, mintha félbeszakítottam volna valamit - somolygott Crystal, aztán fölényesen legyintett. - Ugyan, hogy is jut eszembe ilyen badarság! Hiszen te Bobbie Callahan vagy! Még azoknak az aggastyánoknak is, akiknek nem futja Viagrára, izgalmasabb a szerelmi élete, mint a tiéd! Kivett egy almát a gyümölcsös kosárból, jóízűen beleharapott, és a konyhapultnak dőlt. - Szóval, mi folyik itt? - Semmi. A testékszerem beleakadt Adam farmernadrágjába - hadarta Bobbie. Crystal abbahagyta a rágcsálást. - Ez meg hogyan történt? - Jobb, ha nem tudja - morogta Adam. Bobbie gondolatban igazat adott neki. - Crystal, mi lenne, ha abbahagynád a kérdezősködést, és inkább segítenél? A váratlan vendég megint megrázta a fejét, ezúttal olyan erélyesen, hogy sötét narancsvörös hajfürtjei csak úgy röpködtek. -Nem vonz a gondolat, hogy a barátod nadrágját tapogassam. Vagy talán mégis vonz egy kicsit, mert igazán jó pasi. De nem érezném helyesnek, hogy más tulajdonát fogdossam. Úgy értem, a sorsoláson te nyerted meg, és... - Crystal! - sziszegte Bobbie. - Csinálj valamit! Most, azonnal! - Jó, jó, azért ne kapd fel a vizet! Mindjárt idehozom azt a vékony pengéjű, szalonnavágó késedet és... - Nem! - rikoltotta Adam. - Nem kell ide se olló, se kés! - A hasuk közé fúrta a kezét, és a hüvelykujja körmével elfűrészelte a testékszerre csavarodott foszlányokat. Néhány másodperccel később Bobbie és ő szabad volt. A lány hátralépett, és kisimította haját az arcából. Képtelen volt Adamre nézni, és biztos volt benne, hogy a férfi is kerülné az ő tekintetét. Mi ütött belé az előbb? Nem az a fajta nő volt, aki hagyja, hogy a hormonjai irányítsák. De álmában sem gondolta volna, hogy egy férfi ilyen hatással lehet rá. - Crystal Pudney - mutatkozott be Crystal, és kezet nyújtott. - Az enyém az a szépségszalon a Fő utcában. Valószínűleg nem emlékszik rám, pedig aznap, amikor ideérkezett, már találkoztunk. Bobbie várta, hogy Adam felsorolja Crystal bűneit is, ahogyan az övéit eldarálta annak idején az irodájában, de a férfi csak biccentett, megfogta a nő kezét, és már el is engedte. Egy szóval sem említette, hogy Crystal hányszor mulasztott el egy-egy megbeszélt találkozót, és hogy őt sokkal többször bírságolták meg közlekedési vétségért, mint Bobbie-t. - Mennem kell - közölte Adam. - Későre jár. - Kikísérem - ajánlotta fel Bobbie, és utánairamodott. Sajnos Crystal is követte őket, és Bobbie nem mondhatta neki azt, hogy hagyja néhány pillanatra kettesben őket. A barátnője akkor biztos azt hinné, hogy van köztük valami. Pedig nincs. Ami történt, csak egy kis kisiklás volt, és többé nem ismétlődik meg, mert most, hogy tudja, hogyan hat rá Adam, a jövőben ki fog térni az útjából. Inkább előfizet még néhány utazási magazinra. Ha már a gondolatai mindenáron el akarnak kalandozni, kalandozzanak más tájakra a szex helyett! - Felhív, ha sikerül kiderítenie valamit az eltűnt Dzsigolókról? - kérdezte. - Igen, persze. Viszlát, hölgyeim! -bólintott Adam, és mintha puskából lőtték volna ki, elszáguldott. - És ne aggódjon az... izé... a másik dolog miatt! - kiáltotta utána Bobbie. Később majd visszatérünk rá. Nem holnap, mert holnap Austinba utazom, de hamarosan. - Rendben - kiáltotta a férfi, de még csak vissza se nézett. -Nocsak, nocsak, nocsak! - mormolta Crystal, lecövekelve Bobbie mögött. Mindketten követték a tekintetükkel a menekülő rendőrfőnök-helyettest. - Azt hittem, nem érdekel az Adam-sorsolás. - Nem is. - Bobbie igazat mondott. A sorshúzás nem érdekelte, de sajnos, ugyanezt nem állíthatta a főnyereményről. Visszamentek a konyhába, és Crystal megint beleharapott az almába. - Hm. Két forgatókönyvet tudok elképzelni, amely egy olyan jelenethez vezethet, amilyet az előbb láttam. Vagy azért kerested a szexi rendőrfőnök-helyettes társaságát, hogy lerázd Jaspert, vagy mert... annyira szexi pasi. Szóval, mi az igazság? Bobbie felháborodottan vissza akarta utasítani ezeket a vádakat, de nem tehette. Crystal keresztüllátna rajta, mert túl éles szemű, és túl jól ismeri őt. - Adam érdekes ember - ismerte el. - Jóképű férfi, aki bejárta a világot. És valóban felmerült bennem, hogy Jasper békén hagyna, ha azt hinné, hogy ő meg én... - De az előbb épp meg akartad csókolni, pedig Jasper nem is volt a közelben szögezte le Crystal. - Vagy csak a csücsörítést gyakoroltad? Esetleg a szájfényed tartósságát akartad ellenőrizni? - csúfolódott. - Azt hittem, azért jöttél, hogy elkunyeráld az ételmaradékaimat! - morogta Bobbie. - Látod? - kacarászott Crystal. - Ez mutatja, hogy igazam van. Másra terelted a szót, ami azt bizonyítja, hogy Adam igenis érdekel. Egyébként megértelek. Betegesen félsz, hogy megint csalódhatsz. Jasper érzelmi nyomorékká tett, ezért képtelen vagy átadni magad a szenvedélynek - mondta kihívóan, és odasétált a hűtőszekrényhez. Bobbie tudta, hogy csak provokálni akarja, de nem hagyhatta ennyiben a dolgot. - Nem érdekel Adam OShea! - hazudta. - Na persze! - Crystal kivett a hűtőből egy adag lasagnét és egy nagy szelet túrós lepényt, és a vacsorájával a kezében az ajtóhoz indult. - Ne na perszézz itt nekem! - fortyant fel Bobbie. - Adam érdekes ember, vonzó férfi és kellemes társaság, de engem teljesen hidegen hagy! Megmondtam, hogy egyszer s mindenkorra végeztem a férfiakkal. Crystal vállat vont, letört egy darabot a süteményből, és bekapta. - Kár. Adam igazán jó pasi. Mmm. - Nyilván ízlett neki a lepény. - Az a karcsú, izmos test, a markáns, kifejező arc és az a kellemes bariton! Hát igen... Azonkívül Adamnek széles a válla, a combja pedig izmos és kemény. Erről Bobbie mesélhetett volna, mert elég sokáig állt a férfihoz simulva, a testékszere miatt. És mivel hirtelen összefutott a nyál a szájában, ő is letört a túrós lepényből egy darabot. -Nem is beszélve arról az álomszép zöld szempárról - áradozott tovább Crystal. Bobbie megértette a lelkesedését. Ilyen szemet tényleg csak álmaiban láthat az ember. - Mmm. - Crystal gondosan lenyalogatta mind a tíz ujját. - A nyakamat rá, hogy csodásan festhet egy szál Rosszfiú alsóban! Bobbie letört még egy kis süteményt. - Bokszeralsót visel - közölte, aztán meglátta Crystal diadalmas mosolyát, és 1 ráébredt, hogy elszólta magát. - Tévedsz, ha azt hiszed, hogy... - kezdte, de a barátnője közbevágott. - Most mennem kell! - kiáltotta vidáman, és az ajtóhoz szaladt. -Várj! - Ne félj! Egy léleknek sem mondom el, mit hallottam! Csak mindenki másnak. Liffeynek nem volt szüksége hagyományos kommunikációs eszközökre, amikor itt élt Crystal, aki a híreket a fénysebességnél is gyorsabban elterjesztette. - Mit tettem? - nyögött fel Bobbie. Leroskadt egy székre, és a tenyerébe temette az arcát. Legkésőbb egy órán belül a városban mindenki tudni fogja, hogy Bobbie Callahan bizalmas információkkal rendelkezik Adam OShea alsóneműjéről. 5. FEJEZET Adam - már ki tudja, hányadszor - megint ellenőrizte a telefonját. A készüléknek nem volt semmi baja, ahogyan a csipogójának, a faxának és az ajtó fölötti harangnak sem. De egyik sem szólalt meg, sőt még egy e-mailje sem érkezett. Ez kész csoda! Szerda délelőtt tíz óra, és aznap csak három telefonhívást kapott. Egy hölgy arra kérte, hogy mentse meg a macskáját, egy másik arra, hogy segítsen kicserélni a kocsija kilyukadt gumiját. A harmadik telefonáló a polgármester volt, aki meghívta a városi piknikre, a marhahajcsárok szabadtéri hússütésére és a görögdinnye-kongatásra. Adamnek fogalma sem volt arról, hogy ez utóbbi micsoda, de nem utasíthatta vissza a meghívást. De még ha figyelembe vette a három hívást, akkor is csaknem kilencven százalékkal csökkent a leterheltsége. Majdnem összerázkódott a gondolatra, hogy ez a Tangó-Csavargó terv következménye. Sosem hitte volna, hogy ilyen gyorsan híre megy a Bobbie-nál tett látogatásának. Leroskadt a forgószékébe, hogy mindezt mérlegelje, és átolvassa az anyagokat, amelyeket az alsónemülopás fő gyanúsítottjainak hátteréről szerzett. Már magában az is, hogy itt üldögélhet, és aktákat tanulmányozhat anélkül, hogy ötpercenként csörögne a telefonja, önmagáért beszélt. A terv bevált, hála az égnek. A terv bevált, és ő most benne van a pácban. És ebből a pácból nehéz lesz kimásznia. Az a kis, két nappal ezelőtti közjáték Bobbie konyhájában megkondította a vészharangot a fejében. Az ösztöne azt súgta, ne menjen a lány közelébe, s meneküljön innen, ugyanakkor végtelenül élvezte a csendet és nyugalmat, amelyben itt eddig nem sok része volt. De ha kitart a tervük mellett, ha úgy tesznek, mintha érdeklődnének egymás iránt, bizonyára még több konyhai találkozásra is sor kerül köztük, ő megint látni fogja a lány testékszerét, és újra kísértésbe esik majd, hogy megcsókolja őt. Erről pedig szó sem lehet, hiszen nem szeretné még bonyolultabbá tenni az életét. De talán van rá valami mód, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Nem szabad megcsókolnia Bobbie-t. És sűrűn kell hideg zuhanyt vennie. Az ajtó felpattant és újra becsapódott. Adam felkészült a legrosszabbra, de most nem egy szexéhes macskagazdi kereste, hanem Jasper Kershaw. A férfi mogorva arca arról tanúskodott, hogy valami miatt nagyon dühös, és Adam sejtette, mi nyomja a begyét. Jasper tudta, hogy ő meglátogatta Bobbie-t, és azóta már nyilván hallotta a legfrissebb pletykákat. Adam lassan felállt. Jasper odamasírozott hozzá, és a mutatóujját dühösen ide-oda mozgatta az orra előtt. - Az egész város a bokszeralsójáról beszél! - kiáltotta vádló hangon. Adam erre igazán nem számított. - Talán van itt valamilyen helyhatósági rendelet, amely tiltja, hogy bokszeralsót hordjak? - kérdezte ártatlanul. Jasper ádámcsutkája fel-le ugrált. - Ne adja az ostobát! Pontosan tudja, miről beszélek! - Gőzöm sincs róla. - És Adam nem volt benne biztos, hogy tudni akarja. - Maxine-től hallottam, akinek Henrietta mondta el, akinek Crystal mesélte, hogy Bobbie tudta, hogy maga bokszeralsót visel. Nem érdekel, hogyan értesült erről a pikáns kis részletről, de azért jöttem, hogy közöljem, Bobbie tabu a maga és mindenki más számára is. 0 az enyém, szóval hagyja békén! Adam tűnődve megvakarta az állát. - Nem tetszik, hogy a bokszeralsómról, aztán holmi pikáns kis részletről fecseg. És kétlem, hogy Bobbie értékelné, hogy tabunak nyilvánítja őt! - Bobbie hem tudja, mit akar, és nem tűröm, hogy maga vagy a bokszeralsója még jobban összezavarja! Kopjon le, hallja? Rendbe kell hoznom a kapcsolatomat a jövendőbeli feleségemmel, és nem engedem, hogy ezt megakadályozza. Adam el akarta küldeni a pokolba a fickót, amikor megpillantotta Bobbie-t. A lány éppen átvágott a Fő utcán, és a szeme összeszűkült, ahogy benézett az irodaablakon. - Jasper! - kiáltotta, belökve az ajtót, aztán belépett, és a csípőjére tette a kezét. De gyönyörű! - gondolta Adam. Szeretett volna csak a lány haragos arckifejezésére összpontosítani, de ez nehezen ment, mert Bobbie a rózsaszínű, testhez álló minikosztümjében igazán nagyon csinos volt. Adam tekintete elidőzött formás vádliján, karcsú bokáján, magas sarkú szandálba bújtatott keskeny lábán, és a szája hirtelen kiszáradt. - Mi folyik itt, Jasper? - kérdezte Bobbie nyersen. Jasper Adam felé bökött. - Azért jöttem, hogy megmondjam Mr. Marhahajcsárnak, hogy ne legyeskedjen más menyasszonya körül! Adam ekkor majdnem közbeszólt, de Bobbie haragos szemvillanásából megértette, hogy a lány maga akarja megvívni ezt a csatát. - Adamnek nincs szüksége a Marhahajcsárra - mondta fojtottan a lány, és tett egy lépést Jasper felé. - A hátsója így is olyan kemény és feszes, hogy akár a Szexi Rohamosztagoshoz is modellt állhatna. Jasper felhördült. - A mihez? - kérdezte gyanakvó képpel Adam. Nem volt benne biztos, hogy tetszik neki a hasonlat. - A Szexi Rohamosztagoshoz - ismételte meg Bobbie anélkül, hogy levette volna a tekintetét Jasperről. - Rendelési szám: 233. Elöl átlátszó, rövid alsónadrág a férfinak, akinek nincs rejtegetnivalója. Testre tapadó, szinte észrevehetetlen, amely érvényre juttatja a férfiszépséget. Kapható ébenfekete és meztelen bőr színben. Jasper levegő után kapkodott. - De te azt mondtad, hogy egyetlen férfi sem nézhet ki jól a Szexi Rohamosztagosban! Bobbie felnevetett. - Azt még azelőtt mondtam, hogy Adamet megismertem. Egy-null a rózsaszín kosztümös hölgy javára! Adam büszkén, elképedten és kicsit zavartan az ajtóhoz ment, és szélesre tárta, mintegy némán felszólítva a másik férfit a távozásra. - Még nincs vége, Bobbie! - erősködött Jasper. - Erről még beszélünk, amikor érted megyek vasárnap délután, hogy elvigyelek a piknikre. Maxine is ott lesz, és biztos szívesen elszórakoztatja Mr. Szexi Rohamosztagost, amíg mi csevegünk. Bobbie ingerülten dobbantott. Nyilván majd felrobbant mérgében. Adam mellette termett, és átölelte a derekát. - Ami azt illeti, Bobbie velem jön a piknikre - közölte. - Tényleg? - sandított fel rá meglepetten a lány. A rendőrfőnök-helyettes bólintott. - Tényleg. Nem mondtam? Vasárnap délután három körül érted megyek. Elvégre megígérte a polgármesternek, hogy részt vesz a rendezvényen, és esze ágában sem volt Maxine-nel és a többi liffeyi nővel egyedül szembenézni. Bobbie valószínűleg ugyanígy érez Jasperrel kapcsolatban. Adam már beletörődött, hogy egy darabig folytatniuk kell a komédiázást. Mit számít még néhány nap? Hogy borsot törjön Jasper orra alá, gyorsan szájon csókolta a lányt. Hmm. Mmm. Eperízű szájfény. Olyan finom, amilyen szép. - Engem nem vernek át! - dühöngött Jasper. - Ezt csak azért csinálja, hogy féltékennyé tegyen! Bobbie fölényesen legyintett, aztán felágaskodott, és gyengéden megpuszilta Adam ajkát. A férfi úgy érezte, mintha áramütés érte volna. Bobbie hátrahőkölt, és Adam döbbenten meredt rá. A lány elkerekedett szemmel, megbűvölten nézett a férfira. Vajon Bobbie is azt érezte, amit ő? Bizsergést? Forróságot? - tűnődött magában Adam. A szíve a fülében zakatolt. A távolból, nagyon messziről hallotta Jaspert, aki egyre csak azt hajtogatta, hogy Bobbie így akarja visszaadni a kölcsönt. A lány oda sem figyelt a volt vőlegényére, hanem még mindig őt, Adamet nézte. Aztán furcsa, meglepett hang tört föl a torkából, de Adam a tekintetében nem meglepetést látott, hanem valami egészen mást: vágyat, sóvárgást... Bobbie szétnyíló, eperillatú, édes ajka mennyei gyönyörrel kecsegtetett, és a férfi úgy érezte, belepusztul, ha nem csókolhatja meg... - Csak féltékennyé próbálsz tenni - ismételte meg Jasper. Anélkül hogy levette volna égő tekintetét a lányról, Adam vállon ragadta a férfit, kipenderítette a szobából, aztán egy rúgással becsapta az ajtót. Látta, hogy Bobbie szemhéja lecsukódik. Először nem tudta, miért hunyta be a szemét a lány, de gyorsan rájött, amikor Bobbie eléje lépett. Az ajkuk összeolvadt, a lélegzetük összekeveredett. Adam végigsimított a lány hátán, odaszorította magához a derekát, és Bobbie hozzábújt. És megcsókolta, igazán megcsókolta. Ajjaj! Amit a férfi ekkor érzett, áramütésként érte. Maga volt a mennyország, a színtiszta gyönyör gyümölcsízű kirobbanása. Adam maradék eltökéltsége összeomlott, mint egy kártyavár. - Hmm - mormolta Bobbie. A férfi még jobban magához ölelte. A nyelvük találkozott, táncra perdült mindaddig, amíg Bobbie-nak eszébe nem jutott, hogy levegőt is kell vennie, és zihálva el nem húzódott a férfitól. És ekkor ökölcsapásként érte a felismerés, hogy mit tett. Na, ezt jól megcsináltam! - állapította meg. Adamnek is valami hasonló járhatott a fejében, mert kábultan pislogott, és úgy nézett ki, mintha gyomorszájon vágták volna. - Megmutattuk Jaspernek, igaz? - Bobbie megpróbált fesztelenül viselkedni, de az alakítása nem volt túl meggyőző, mert még mindig erősen zihált. - Igen, megmutattuk neki - hagyta rá Adam. - Talán végre felfogta, hogy végeztem vele. A férfi bólintott. - Talán. És ha nem, a vasárnapi pikniken biztos sikerül megértetnünk vele. - És miután együtt látnak bennünket, téged is békén hagynak majd a cicatulajdonosok. Adam megint bólintott. - Vagyis mindketten jól járunk. 0 már összeszedte magát, de Bobbie-nak ez nehezebben ment. Úgy tettek, mintha az iménti közjáték is a Tangó-Csavargó terv része lett volna, pedig a csókolózásuk, az ölelkezésük nagyon is valódi volt. - Hogyan jegyezhetted el magad egy ilyen alakkal? - kérdezte Adam. - Szerintem ez a Jasper nem is az eseted. Bobbie kicsit odébb sétált, azt remélve, hogy ha eltávolodik a férfitól, felszakadozik az agyában a köd, és újra tisztán tud gondolkozni. - Emlékszel Pavlov kutyájára és a feltételes reflexre? - Tessék? - hökkent meg Adam. - így utólag azt hiszem, hogy Jasper csak afféle feltételes reflex volt nálam. Annak idején órákon át bámultam az utazási iroda kirakatában a posztereket. Jasper mindig ott ült, valahol a Parthenon és a piramisok között. Valahányszor elfogott az utazási viszketegség, eszembe jutott ő is, és végül már nem tudtam különválasztani a kettőt. 0 lett a megtestesítője annak a vágyamnak, hogy világot lássak. - Utazási viszketegség - ismételte meg Adam. Átment a szoba másik oldalára, és - teljesen fölöslegesen - megigazította az ügyfélszékeket. - Ez aztán erős ösztönző. - Nekem az. És nyilván neked is az, különben nem utaztál volna olyan sokat. - Bobbie megnézte az óráját. Ennek egyébként nem volt sok értelme, mert még túl homályosan látott ahhoz, hogy ki tudja venni az apró számokat. - Hogy elrepült az idő! Vissza kell mennem a gyárba. - Még nem mondtad meg, miért jöttél ide. A lány félúton az ajtó felé megtorpant. - Nem? Tényleg! Erről teljesen megfeledkeztem, úgy felhúztam magam, amikor itt találtam Jaspert. - Egy pillanatig töprengett, aztán hirtelen a homlokára csapott. - Megvan! Az asszisztensem említette, hogy reggel bejöttél a gyárba, amikor konferenciabeszélgetést folytattam a szállítóinkkal - mondta, visszatérve az asztalhoz. - Körülszimatoltam kicsit, de úgy tűnik, senki nem tud semmit. Azért még tovább kutatok. - Adam átnyújtott a lánynak egy barna dossziét. - Több alkalmazottad hátterét is ellenőriztem. Ilyenkor ez a szokásos eljárás. Bobbie átlapozta az anyagot, amelyben mindegyik részlegvezető és a legtöbb új alkalmazott neve szerepelt. - Tényleg azt hiszed, hogy az egyikük a tolvaj? Adam vállat vont. - Nem tudom. Lehetséges. De ezek után Jasper Kershaw-t is felveszem a listára. Elvégre az a láda aznap tűnt el, amikor visszatért Liffeybe. Bobbie lassan bólintott, és visszaadta a dossziét. - Jó. Remélem, elkapod a tolvajt, mielőtt újra megkárosít. - Kinyitotta az ajtót. - Egyébként nem kell értem jönnöd vasárnap. A nagybátyáim kivisznek a piknikre. Majd a parkban találkozunk. -Jó. Bobbie búcsút intett és elsietett. Képtelen lett volna tovább játszani a közönyöst. Egyben biztos volt: még egyszer nem szabad megcsókolnia Adamet. Elég volt a pavlovi feltételes reflexekből. Nem eshet bele valakibe csak azért, mert az illető sokat utazik. Az utazási vágya nem lehet megint erösebb a józan eszénél. Egy kérdés azonban továbbra sem hagyta nyugodni. Fogalma sem volt róla, hogyan szabaduljon meg attól a másik fajta vágytól, amelyet Adam iránt érez. - Tudja, Adam, igazán örülünk, hogy idejött Liffeybe - mondta Cooper rendőrfőnök, felhörpintve egy fél csésze kávét, aztán nekilátott, hogy bekebelezze a maradék hamburgerét és chilis sült krumpliját. - Én pedig örülök, hogy itt vagyok. És hogy jobban érzi magát. - Bár amenynyi ételt befalt, ez aligha marad így sokáig, gondolta Adam. Elvégre Cooper még csak két napja kelt fel a betegágyából. A két férfi egy Fő utcai kis étterem ablakfülkéjében üldögélt. A rendőrfőnök, amióta visszatért, ragaszkodott hozzá, hogy Adam vele ebédeljen, és sajnos mindig erre a helyre akart jönni. - Bizonyára hiányzik magának a nagyváros forgataga és zaja - folytatta Cooper. - Nyilván több akcióhoz szokott... Adam vállat vont, és belekortyolt a kávéjába. - Az attól függ. Minden hely más és más. Az egyik csendes, mint Liffey, a másik állandó készenlétet követel. Éppen ezért szerette a munkáját, a változatossága miatt. Tudta, hogy egy ilyen nyugalmas kis fészekben, mint Liffey, nem lenne sokáig elégedett. De alig négy hét múlva elutazik innen, és elfelejtheti a Tangó-Csavargó tervet - meg Bobbie-t. Talán. Mert attól félt, a lányt nem lesz könnyű elfelejtenie. Hiszen elég volt behunynia a szemét, és máris maga előtt látta valamelyik szűk minikosztümjében, látta, ahogy rámosolyog, és behunyt szemmel csókra nyújtja az ajkát, hallotta, ahogy a gyönyörtől nyögdécsel, míg ő mindenféle izgalmas dolgot művel vele. Ami ezt az utóbbit illeti, valódi emlékek helyett persze csak a fantáziájára támaszkodhatott. - Gondolkoztam ezen a fura lopási ügyön - mondta vontatottan a rendőrfőnök, felriasztva Adamet a töprengéséből. - Azon, hogy ki lehet a tolvaj. - Intett néhány idősebb hölgynek, akik elhaladtak az ablak előtt. Azok viszonozták a köszönését, de Adamet mustrálgatták kíváncsian. - Én Rudi Tate-re, a raktárvezetőre tippelek. Talán régimódinak tart, de szerintem van valami természetellenes egy férfiban, aki egész nap alsónadrágokkal foglalkozik. Adam bólintott. Az biztos, hogy ő nem ilyennek képzelte volna álmai munkáját. - Semmi gyanúsra sem bukkantam a hátterében, de majd utánanézek, hogy hol dolgozott azelőtt, és felveszem a kapcsolatot a korábbi munkaadóival. - Helyes - vigyorgott Cooper. - Tudja, a nyomozóösztöneim kicsit berozsdásodtak, mert itt tizenkét éve nem történt egyetlen igazi bűntény sem. Remélem, megoldja ezt az ügyet, még mielőtt máshová küldik. Adam is ezt remélte. De persze négy hét nem nagy idő. - Na és Maxine Varadore? Tőle nem telne ki ilyesmi? - Elképzelhető, hogy ő tette - bólintott a rendőrfőnök. - Van indítéka. Neheztel Bobbie-ra, aki kirúgta, mert még egy sliccet sem tudott rendesen megvarrni. Nem sokat izgat, hogyan néz ki az alsónadrágom, de erre az egyre kényes vagyok. Bobbie nagy szolgálatot tett nekünk, férfiaknak, amikor elbocsátotta Maxine-t. Adam bólintott, és rátért a következő gyanúsítottjára. - Jasper Kershaw. Jelenleg ő áll a listám élén. Cooper szélesen vigyorgott. - Biztos, hogy most a nyomozóösztön beszél magából, nem a férfi? Hogy a gyanújának semmi köze a Bobbie iránti érdeklődéséhez? Elvégre mostanában elég sok időt tölt a kis hölgy társaságában. Adam átsiklott a megjegyzés fölött, és gyorsan folytatta: - A legjobban az aggaszt, hogy eddig még egyetlen ellopott alsónadrág sem került elő. - Ó, valahol fel fognak bukkanni, arra mérget vehet. Túl feltűnőek. Senki sem titkolhatja sokáig, ha rubinvörös Dzsigolót visel. - Cooper lenyelte az utolsó falatot is, és kicsúszott a bokszból. - Váltok néhány szót Esther Lynn-nel a pultnál. Velem tart? Adam az asszonyra nézett, akinek szőrösebb volt az arca, mint neki reggelente, és úgy festett, mintha szkanderezésnél már az első menetben le tudná feszíteni a karját. - Nem, köszönöm, inkább itt maradok, és megeszem a chilimet. - Ahogy tetszik. Mindjárt visszajövök. A rendőrfőnök a pulthoz baktatott, de alighogy odaért, Adam mobilja megszólalt. A férfi leakasztotta az övéről, és beleszólt. - Halló! - Szervusz, fiam, itt az anyád beszél. Adam örült is, meg nem is. Imádta az édesanyját, de az asszony csak akkor hívta fel napközben, ha össze akarta boronálni valakivel. Gépiesen megnézte az óráját, mert kíváncsi volt rá, ezúttal hány másodperc után közli vele az édesanyja, hogy megtalálta számára a tökéletes feleséget. Az asszony először a fülledt bostoni időről beszélt - nyilván, hogy előkészítse a terepet. Adam feszülten leste a másodpercmutatót. Bármibe lefogadta volna, hogy a mamája egy percen belül a lényegre tér. Ekkor észrevette, hogy Bobbie kijön a bankból az utca túloldalán, és önkéntelenül elmosolyodott. A lány megint az egyik minikosztümjét viselte. Valahogy el kell érnie, hogy immúnissá váljon az öltözködésére, gondolta a férfi kicsit bánatosan. - Egyébként - folytatta az édesanyja - említettem már, hogy az új kickboxoktatóm egy nő? Tracy Hillmannek hívják... Adam az órára pillantott. Harminckilenc másodperc. Az édesanyja ezúttal rekordot döntött. Fél füllelt tovább hallgatta az asszony áradozását a csodálatos, szép és okos Tracyről, miközben a csodálatos, szép és okos Bobbie-t figyelte. A lány olykor megállt, hogy üdvözöljön egy-egy ismerőst, még le is hajolt, hogy megvakargassa Mrs. Fortenberry pudlijának füle tövét. Az állat a hátára vetette magát, és szinte fetrengett a gyönyörtől. Adam tökéletesen megértette az érzéseit. Ha ő lett volna a kutyus helyében... Bobbie kecsesen, mégis energikusan mozgott. Törékeny volt, de formás, maga a megtestesült kísértés. És mi lenne, ha engednék ennek a kísértésnek? - tűnődött Adam. Vajon milyen messzire jutnánk? Természetesen a kapcsolatuk nem lehetne sem komoly, sem tartós. De talán... - Nos, mit mondasz? - kérdezte az édesanyja. - Mit szólnál hozzá, ha legközelebb, amikor Bostonban leszel, meghívnám Tracyt vacsorára? Adam hirtelen visszatért a valóságba, és az izgató képek, amelyeket a fantáziája vetített eléje, elhalványultak. Éppen ez a telefonhívás kellett ahhoz, hogy emlékeztesse rá, miért ódzkodik a kötöttségektől. Erre jó oka volt, amit sajnos elfelejtett, valahányszor Bobbie-ra nézett. Nem akarta, hogy mások beleüssék az orrukat a magánéletébe, irányítani próbálják a sorsát, befolyásolják a jövőjét. Ő maga akarta eldönteni, hogyan él. - Most mennem kell, anya - mondta, és bontotta a vonalat. Aztán behunyta a szemét, és hálát adott az égnek ezért a kijózanító telefonhívásért. Nem, nem engedhet a kísértésnek, amit Bobbie Callahan jelent, bármenynyire is vonzódik a lányhoz! 6. FEJEZET Poénbomba. Rendelési szám: 333C. Szórakoztassa barátait és álmai asszonyát ezzel a nyomott mintás bokszeralsóval! A világító képeken a sötétben is követhetik Ruffy, a mosómedve kalandjait. Várjon, amíg meglátja, hová helyeztük a csattanót! Felerősíthető mosómedvefarokkal szállítjuk, és szinte minden méretben kapható. Adam a parkolóban állt és bámészkodott. Az emberektől feketéllő park egy nyüzsgő hangyabolyra hasonlított. Füstfelhők gomolyogtak a szabadtéri grillsütők fölött. Hullámzó tömeg vette körül a körhintákat és a mutatványos bódékat. A távolban néhányan görögdinnyéket gurítottak le egy domboldalról, mások a tenyerükkel ütögették a dinnyéket, hogy kongó hangot csaljanak ki belőlük, amit senki sem találhatott kellemesnek. És persze ott voltak a nők. Rengeteg nő... Adam a nagy tömegben is szinte azonnal felfedezte Bobbie-t. A lány nem messze tőle, egy terebélyes tölgyfa alatt üldögélt, egy újsággal a térdén. Először úgy tűnt, teljesen lebilincseli, amit olvas, de aztán Adam észrevette, hogy egy kis mobilt szorít a füléhez. Az elkapott beszédfoszlányokból ítélve az egyik szállítójával tárgyalhatott. A férfi lépett egyet feléje, de ekkor Crystal hozzávágott egy műanyag hajítókorongot. Adam csak a remek reflexeinek köszönhette, hogy elkapta. Crystal odaszaladt hozzá, és lecövekelt előtte. - Rövid leszek - mondta fojtottan. - Az elmúlt héten figyeltem magát. Láttam, hogy Bobbie-val egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Kedvelem magát, Adam, és azt hiszem, képes lenne boldoggá tenni a barátnőmet. De ha fájdalmat okoz neki, megkeserüli, erre esküszöm! -Én... - Könyörtelen leszek - folytatta Crystal zavartalanul. - Képzelje el, milyen lenne, ha bekennék szőrtelenítő gyantával tetőtől talpig! És a legérzékenyebb helyekről különös gyönyörűséggel tépném le a gyantacsíkokat. Remélem, érthetően fogalmaztam, OShea! -Nagyon érthetően. De higgye el, nem akarok fájdalmat okozni Bobbienak. - Ami azt illeti, Adam egyáltalán nem tervezte, hogy olyasfajta kapcsolatba bocsátkozik Bobbie-val, amely ilyen következménnyel járhat. - Nem érdekel, mit akar. Ha megbántja őt, ahogyan az a csirkefogó Jasper tette, azonnal elkezdem melegíteni a gyantát. Egy kondérnyit. - Ez után a bizarr fenyegetés után Crystal kikapta a férfi kezéből a hajítókorongot, és továbbsétált. - Összevesztél Crystallel? - kérdezte Bobbie, amikor Adam csatlakozott hozzá. Kikapcsolta a mobilját, és ledobta a takarójára. - Nem. - Adam csak ekkor vette őt jobban szemügyre, és átvillant az agyán, hogy a ruháit halálos fegyvereknek kellene minősíteni, mert Bobbie egy nagyon rövid farmersortot viselt és egy kurta, virágmintás kötött pólót, amely kihangsúlyozta a mellét, és jóval a dereka fölött végződött. A lány mosolyogva megragadta a kezét, és lehúzta maga mellé a takaróra. - Úgy néz ki, esni fog, de eddig csodaszép volt az idő. Épp ideális egy piknikhez, nem gondolod? Adam bólintott. 0 különben sok egyéb tevékenységet is felsorolhatott volna, amelyhez ideális lett volna az idő. Például ahhoz, hogy megpuszilja Bobbie hasát... Elfojtott egy káromkodást. El kell hessegetnie az efféle gondolatokat, főleg Crystal rémes fenyegetőzése után! Meg aztán, amilyen a formájuk, a nyelve biztos beleakadna Bobbie testékszerébe, és talán sebészeti beavatkozásra lenne szükségük. Akkor az egész város tudomást szerezne a hirtelen támadt, megmagyarázhatatlan köldökimádatáról. Bobbie közelebb csúszott hozzá. - Mindenki eljött - súgta a fülébe. Meleg lehelete a férfi nyakát csiklandozta. - És ha jól játsszuk a szerepünket, többé senki sem fog kukkolókra panaszkodni nálad. Az lehet, de hogyan fogok megbirkózni az állandó gerjedelmemmel? - tépelődött Adam. Miért hat így rá ez a lány? Miért nem hallgat a józan eszére, amely azt mondja, hogy túl kockázatos közelebb kerülni Bobbie-hoz? A lánynak itt vannak a gyökerei, ő viszont nem akar sehol sem letelepedni... - Ma kaptam meg a Paradicsomi Utazások legfrissebb számát - mesélte Bobbie, csillogó szemmel felemelve az öléből a képes újságot, és belelapozott. Találtam benne egy cikket Bostonról. Azt írják, hogy a városi park taván hattyú formájú csónakokban lehet csónakázni. Ez olyan izgalmasan hangzik! Annyira lelkesnek tűnt, hogy a férfi elmosolyodott. - Az is. - Ezt hallgasd meg! - Bobbie még közelebb húzódott hozzá, mígnem a fejük, válluk és csípőjük összeért. - Suhanjon végig ezen a városi oázison, és felejtse el a gondjait! Bár a hajókázás a napfényes lagúnában nem tart sokáig, úgy fogja érezni, mintha egy másik időbe és helyre került volna. Lazítson és hagyja, hogy a napsugarak és a város kényeztessék! A lányt Adam is szívesen kényeztette volna. - Bobbie, Adam! - kiáltotta Winston. Az öregúr régimódi cowboyöltözetet viselt, és a vállán egy hatalmas dinnyét cipelt. Öt különböző korú nő loholt utána, és próbálta felhívni magára a figyelmét. Az egyikük egy járókeretet használt, és nagyon iparkodott, hogy le ne maradjon. - Mindjárt kezdődik a magköpőverseny! Nehogy elmulasszátok! Bobbie szórakozottan intett, és visszatért a cikkhez. - A múzeumokról és az üzletekről is írnak benne. Annyira szerencsés vagy, hogy ott születtél, Adam! - Lehetséges. De sokan azt gondolnák, hogy te vagy szerencsés, mert itt születtél Liffeyben. Bobbie csodálkozva felnézett. - Szerinted szerencsés vagyok? - Igaz, hogy Liffey csak egy kisváros, de azért itt is zajlik az élet! És nagyon. .. eredeti hely, még ha nem is idegenforgalmi szempontból. Ebben a pillanatban elsietett előttük Quincy, aki egy kis vadászgörényt vezetett pórázon. A görény a Poénbomba bokszeralsó parányi változatát hordta, a nadrágja fenekét bozontos mosómedvefarok-utánzat díszítette. Adam utánuk bámult. - Ahogy mondtam, eredeti hely. Vagy olyasmi. Bobbie már nem mosolygott. - Aha. Vagy olyasmi. Hát igen, a lánynak igaza volt. Liffey nem egy normális város normális lakosokkal. Adam sok furcsaságot látott már életében, de még sosem találkozott pórázon vezetett, képregénymintás bokszeralsóba bújtatott vadászgörénnyel. - Nem gondoltál még arra, hogy szabadságot vegyél ki, és utazgass egy kicsit? - vetette fel. A lány vállat vont, és lenézett a magazinra. - A Callahan és Társa cég majdnem harmincöt éve a nagybátyáimé. Ez egy családi vállalkozás, és mivel a szüleim már nem élnek, a bácsikáim pedig visszavonultak, én vagyok az egyetlen, aki vezetheti. Az unokafivérem, Wes nem lenne jó jelölt, mert később majd ő veszi át Cooper rendőrfőnök munkáját, és a bácsikáimat mégsem kérhetem meg, hogy térjenek vissza dolgozni, csak mert én utazgatni szeretnék. Kötelességtudat. Erről Adam is mesélhetett volna egyet s mást. Ő is kötelességtudatból tért haza mindig a családi ünnepekre keresztelőkre, esküvőkre és temetésekre, de látta a sóvárgást Bobbie szemében, az utazási vágyat. És nem akarta megmondani a lánynak, hogy ezt a sóvárgást pokoli nehéz csillapítani, ha az ember egy helyen éli le az életét, főleg egy olyan helyen, mint Liffey. Hirtelen erős kísértés fogta el, hogy megérintse a lányt. Ezért lecsippentett egy fűszálat Bobbie térdéről, és félredobta, de otthagyta a kezét a lábán. Ott ült, a tenyere a lány meztelen térdén, miközben Bobbie lapozott egyet, és most egy Beacon utcai fényképet kezdett tanulmányozni. - Beszéltem Cooperrel az eltűnt alsónadrágokról - mondta Adam, hogy elterelje a figyelmét a lány testéről. - Szerinte utána kellene néznünk Rudi Taté múltjának. Bobbie összecsücsörítette az ajkát. - El nem tudom képzelni, miért lopna Rudi alsóneműket. - Talán hogy eladja őket? - Adam nem akart azon töprengeni, milyen módon kereshet vevőket Rudi, ha meg akar szabadulni három tucat rubinvörös Dzsigoló ágyékkötőtől. - Miss Callahan? - kiáltotta egy férfihang. Adam felnézett. Azt hitte, a lány egyik nagybátyját fogja látni, de ezzel a férfival még sosem találkozott. - Egek! - Bobbie megpróbált elrejtőzni a magazinja mögé. - Ez Mr. Eidelson! 0 gyártja azt a rémes, Érzéki Pézsmaillatú Masszázsolajt, amelyik úgy elbűvölte az állatokat. Remélem, nem vesz észre. - Sajnálom! Egyenesen felénk tart. Bobbie felnyögött, és leengedte az újságot. - Ma nem dolgozom, Mr... -Fiz nem tart sokáig - szakította félbe a férfi széles vigyorral sovány arcán, és letett Bobbie mellé egy narancssárga ajándékzacskót. - Hoztam egy kis mintát az új és megváltoztatott összetételű Érzéki Masszázsolajomból. Majd alkalmasint mondja meg, mi a véleménye róla! Mr. Eidelson elsietett. Bobbie megint felnyögött, de mielőtt megszólalhatott volna, ismét megzavarták őket. -Nocsak, nocsak... - fuvolázta Maxine Varadore, aki ezúttal is a méreténél több számmal kisebb farmert viselt, ráadásul Jasper kíséretében érkezett. Ennek ellenére csábos pillantásokat lövellt Adam felé, akinek azonban esze ágában sem volt hagyni, hogy a nő elcsábítsa. -Bobbie! - Jasper hangja élesen csengett, és még metszőbbé vált, amikor Adamet üdvözölte. - Jó napot, OShea rendőrfőnök-helyettes! Arra kértem, hogy hagyja békén a menyasszonyomat, de úgy látom, hiába. - Hiába - erősítette meg Adam, és felállt. Ki tudja, Jasper mit tervez? Ő mindenesetre felkészült arra, hogy a helyzet elmérgesedhet. Valószínűleg csak véletlen volt, nem pedig rossz előjel, hogy éppen ekkor dördült meg az ég. Jasper összehúzott szemmel mustrálgatta Bobbie-t. - Amint látom, te még mindig megjátszod a megközelíthetetlent. - Nem adott rá módot, hogy a lány tagadja ezt az abszurd állítást. - Nos, kölcsönkenyér viszszajár, édesem! - mondta, és átkarolta Maxine-t. A gesztus sokkal hatásosabb lett volna, ha a nő közben nem kacsint Adamre. Bobbie is felállt. - Mondani akarsz valamit, Jasper? - Igen! - Jasper forró pillantással csókot dobott feléje a levegőben. - Azt, hogy így vagy úgy, visszahódítalak. Az enyém leszel, és Párizsban töltjük a mézesheteinket! Maxine megint Adamre hunyorított. - Ráadásul, rendőrfőnök-helyettes, ne felejtse el, hogy holnap letelik a hét, amit Bobbie nyert, és minden visszatér a rendes kerékvágásba. Bobbie nem formálhat tovább jogot magára! Ez a fenyegetés már magában véve elég volt ahhoz, hogy Adam határozatlan időre meg akarja hosszabbítani a Tangó-Csavargó megállapodást. Bobbie tett egy lépést a kacsingató, csücsörítő páros felé, akik úgy néztek ki, mintha idegrángásban szenvednének. - Tudja, Maxine, kicsit unom már ezt a sok szövegelést a jogokról meg a sorsolásról és nyereményekről. - Igen? - mondta kihívóan Maxine. - Igen - vágta rá Bobbie. Adam meg akarta mutatni, hogy az ő oldalán áll, ezért melléje lépett, hogy átölelje a vállát. Sajnos közben nem nézett a lába elé, és rátaposott a zacskóra, amelyet Mr. Eidelson a földön hagyott. Hallotta, hogy az üveg eltörik, és az új és megváltoztatott összetételű Érzéki Masszázsolaj illata mint egy halálos, szupertitkos kémiai fegyver azonnal szétterjedt a levegőben. - Fuj! - visította Maxine, és befogta az orrát. Jasper buzgón legyezgette magát. Adam kihasználta, hogy elterelődött a figyelmük, és Bobbie-hoz fordult. - Miért nem hagyjuk ki a magköpőversenyt, és tűnünk el innen? - Rendben! Bobbie megragadta a kezét, és futásnak eredtek. - Nincs kocsim, mert a bácsikáimmal jöttem - lihegte a lány. Az első esőcseppek akkor pottyantak le az égből, amikor átrohantak a baseballpályán. Mire odaértek Adam kocsijához, az eső már úgy szakadt, mintha dézsából öntenek. - Azt hiszem, Maxine és Jasper követ bennünket - közölte Bobbie, ahogy bemászott az anyósülésre. Villám cikázott át az égen. Adam a volán mögé csúszott, és a visszapillantó tükörbe nézett. Bobbie-nak igaza volt: Maxine és Jasper valóban követte őket. De nem csak ők. Mosómedvék és mókusok szaladtak elő a közeli erdőből. A legtöbbjük egyenesen az összetaposott narancssárga szatyorhoz tartott, de néhányan - két nagyon makacs kinézetű mosómedve - nyílegyenesen Jasper és Maxine után iramodott. Ám ez nem jelentette azt, hogy Bobbie és Adam megmenekült. Sugarfoot, a bokszeralsós vadászgörény kitört a tömegtől, és Adam kocsija felé ügetett. Az illat nyilván eléggé átjárta a ruhájukat ahhoz, hogy megszimatolja. Az egész olyan volt, mint egy Hitchcock-film jelenete. Adam megtette az egyetlent, amit tehetett: indított és gázt adott. - Leráztuk őket! - nevetett Bobbie a hoppon maradt üldözőiket bámulva. Adam is nevetett volna, ha nem pillant rá. Ekkor azonban elment a nevetéstől a kedve. Az esőtől rátapadt az ing a lány keblére, s a vékony anyagot csaknem átdöfték kemény, rózsaszín mellbimbói. Milyen tökéletes kis bimbók... Adam szerette volna megízlelni őket... Egek! Erősebben megmarkolta a kormánykereket, és valami semleges témát keresett, de hiába. Egyre csak az motoszkált a fejében, hogy kettesben van Bobbieval, és a lány maga a testet öltött kísértés. Nem, erre most igazán nincs szükségem, gondolta. És Bobbie-ra sincs! És mihelyst egy bizonyos testrésze elernyed, erről biztosan meg is tudja majd győzni magát. - Micsoda?! - Bobbie a jobb kezében tartotta a mobilját, és a fülére szorította a bal tenyerét, mert a vihar tombolása elnyomta a raktárvezető hangját. Riasztó hírt kapott. - Eltűnt egy egész láda 3X-es tengerkék Szexi Éjszakák - ismételte meg Rudi. - Kétszer is ellenőriztem a raktárt. A ládának nyoma sincs. És nem hiszem, hogy elhamarkodott következtetés lenne, hogy ellopták. Bobbie idegesen megmasszírozta a tarkóját. - A tartalékkészleteket is megnézte? - Természetesen. De csak néhány sötétben világító bokszeralsót, pár Fantázia bokszeralsót és két láda Casanovát találtam. Tudja, aminek a sliccére piros selyemajkat varrtak. Szerencsére Adam ezt nem hallhatta. Szóval a tolvaj megint lecsapott, és úgy látszik, előszeretettel lop fura nevű alsónadrágokat. Miért nem a Római Gladiátort vagy az Örök Boldogságot választotta? - füstölgött a lány. Ezekről az ember legalább nyugodtan beszélhet társaságban is! Persze tudta, hogy tájékoztatnia kell Adamet a történtekről. Hála az égnek, a férfinak fogalma sincs róla, milyen bizarr alsónadrágjaik vannak, és ezt nem is kell megtudnia. így is elég kínos ez az ügy. De ha a tolvaj még sokáig garázdálkodhat, ő csődbe megy! Közben hazaértek, és a lány eltette a mobilját. - Újabb probléma? - érdeklődött Adam, de nem nézett az utasára. Ami azt illeti, egyszer sem nézett rá, amióta meglógtak a parkból. Úgy ült, mint aki nyársat nyelt, és egyenesen az útra bámult. És vagy tucatszor megköszörülte a torkát. Lehet, hogy allergiás Mr. Eidelson masszázsolajára? - Rudi Taté most szólt, hogy megint eltűnt egy láda alsónemű. - Bobbie felsandított az égen gomolygó, sötét felhőkre. - Ha bejössz, beavatlak a részletekbe. Ilyen esőben úgysem vezethetsz. A férfi rövid habozás után bólintott, és megint megköszörülte a torkát. Bobbie sejtette, miért tétovázik. Valószínűleg nem jó ötlet kettesben maradniuk a házban, a vihar miatt azonban nincs más választásuk. És miután Adam megmentette mindkettőjüket Sugarfoottól és Jaspertöl, nem hagyhatta, hogy a víztől síkos úton hajtson vissza a városba. Még balesetet szenvedne! A lány kinyitotta a kocsiajtót, és a feje fölé tartva az utazási magazint, a bejárathoz szaladt. - Ezúttal egy láda szár nélküli alsónadrág hiányzik - mesélte már az előszobában, ahogy lesöpörte magáról a vizet. Adam még mindig nem nézett rá kezét mélyen a zsebébe süllyesztve, egyik lábáról a másikra állt. Különös. Mi baja lehet? - Mindjárt adok egy törülközőt - mondta zavartan Bobbie. - Ezek is 3X-esek voltak? - kérdezte a férfi. Bobbie a fehérneműs szekrényből kirángatott néhány vastag, bolyhos törülközőt. - Igen. Honnan tudod? - Csak találgattam. - Adam elvette az egyik törülközőt, beletörölte az arcát, aztán a fejére borította. - Lehet, hogy ez fontos nyom. Talán a méret mégis számít. Bobbie nevetésben tört ki, és játékosan oldalba bökte a rendőrfőnök-helyettest a könyökével. - Alighanem először fordul elő a történelemben, hogy egy férfi ezt elismeri egy nő előtt! - kuncogott. Adam lassan lehúzta a törülközőt a fejéről. Összeszorította az ajkát, de aztán elvigyorodott. Ám hirtelen mindketten elkomolyodtak. Túl közel álltak egymáshoz. A karjuk összeért, érezték a másik testének melegét. És ez túl veszélyes volt. Bobbie megköszörülte a torkát, és odébb lépett. - Visszatérve a Szexi Éjszakákra... Ez az eltűnt alsóneműk neve... Rudi tűvé tette értük a gyárat és a raktárakat, de hiába, a ládának hűlt helye. -Izé... Bobbie...? A lány a férfira nézett. Adam arca fájdalmasan eltorzult. - Igen? A férfi a pólójára bökött. -Te... Az esőtől... A lány végignézett magán, és elvörösödött. Virágmintás pólója és csipkés melltartója teljesen átázott, és gyakorlatilag láthatatlanná vált, a melle és kemény, rózsaszín mellbimbói viszont tökéletesen látszottak. Gyorsan maga elé kapta a törülközőjét. - Sajnálom! Nem sejtettem, hogy... - Tudom. Ezért szóltam. Bobbie a fejével a hálószoba felé intett. - Azonnal átöltözöm. Meglepte, hogy a hangja milyen nyugodtan cseng annak ellenére, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről. Ugyan mit gondolhatott Adam, amikor ő Szexi Éjszakákról beszélt, és frivol módon tréfálkozott a férfiakon meg a méretükön, miközben gyakorlatilag félmeztelenül állt előtte? Milyen megalázó! Lehet, hogy soha többé nem tud a férfi a szemébe nézni! A telefon megcsörrent, épp amikor lerángatta magáról a vizes pólót. - Adam, felvennéd? - kiáltott ki Bobbie a hálószobából. Attól félt, Rudi keresi, hogy bejelentse, eltűnt még egy láda alsónemű, talán most egy doboz Casanova vagy Varázsló. Miután átöltözött, visszatért a nappaliba, de megtorpant, amint meglátta Adamet. A férfi úgy nézett ki, mintha most hallgatta volna meg a halálos ítéletét. Az arca holtsápadt volt. Lehet, hogy a Callahan és Társa cég összes raktárkészlete eltűnt, és ő kénytelen lesz zavarba ejtő részletességgel leírni minden árucikket? - Quincy bácsikád telefonált - mondta tompán Adam. - Az eső elmosta az autópálya és a házatok közti utat, így a városban kell éjszakázniuk. Még ha ez az első pillantásra nem is tűnt akkora csapásnak, mint egy újabb lopás, Bobbie tökéletesen megértette a férfi rémületét. Ha az utat elmosta a víz, Adam sem térhet vissza a városba, itt kell aludnia. Vagyis egész éjjel kettesben lesznek. 7. FEJEZET Meztelen Valóság. Rendelési szám: 339A. Papírvékony, magasan felvágott, hátul selyempuhaságú férfialsó, elöl nercutánzat olyan betéttel, amely intim érintésre is eredetinek tűnik. Garantáltan megtéveszti még a legélesebb szemű és leggyakorlottabb kezű partnert is. Kapható érzéki-feketében, pezsgőszínű-aranyban és - csak korlátozott ideig - divatos platinaszínű csíkokkal és hegyikristály flitterekkel. - Nem nagy ügy - motyogta Bobbie. Na és ha Adamnek itt kell aludnia? Elvégre nem egy ágyban fognak aludni. Akkor meg miért kell ezt az ügyet úgy felfújni? Ők csak afféle üzlettársak és cinkosok. A cégének szüksége van a férfi szakmai segítségére, és összefogtak, hogy megszabaduljanak a nemkívánatos partnerektől. Na és ha néhányszor csókolóztak is? Mi van abban? Azok a csókok a TangóCsavargó terv részei voltak, és semmit sem jelentettek. Talán egy kézfogáshoz lehetett volna hasonlítani őket, amellyel két fél megpecsétel egy alkut. A fogkeféjével a szájában Bobbie a fürdőszobatükörbe bámult, és megcsóválta a fejét. Szánalmas dolog, amikor egy nő már önmagának is hazudni kezd. Azok a csókok neki nagyon is sokat jelentettek, és ez azt mutatja, hogy minden igyekezete ellenére még mindig hat rá az erősebb nem. Vagy talán csak Adam? Elvégre Jaspernek könnyen ellenállt. Bár Jasper Adammel összehasonlítva körülbelül olyan szexi, mint a zabkása, és... Bobbie jó erősen a combjába csípett. - Egek, egy percig sem bírom ki, hogy ne foglalkozzam vele? - bosszankodott. Dehogynem, biztatta magát, és megpróbált másra gondolni. Eltelt öt másodperc. A lány eldúdolta a himnuszt, és kimosta a fogkeféjét. Eltelt újabb öt másodperc, és ekkor a lány lelki szeme előtt felvillant egy kép: maga előtt látta Adamet a Meztelen Valóságban. Talán pszichológushoz kellene fordulnom, dohogott magában. Tudta, hogy csak egyféleképpen kezelheti a helyzetet: le kell feküdnie, és többé egy gondolatot sem szabad vesztegetnie a jóképű fickóra, aki itt van a vendégszobájában... amely épp szemben fekszik a hálószobájával... Ám minden elszántsága ellenére a következő pillanatban már megint azon morfondírozott, mit csinálhat most Adam. Egy fél órával ezelőtt köszöntek el egymástól, azóta semmilyen nesz nem szűrődött ki a vendégszobából. Talán olvas? Vagy már pizsamába bújt, és lefeküdt? Ekkor jutott eszébe, hogy a férfinak nincs is pizsamája. Szép kis háziasszony vagyok! - szidta magát. Adam szobájához sietett, és halkan kopogtatott az ajtón. -Izé... Adam? Már korábban meg kellett volna kérdeznem... Nincs szükséged egy pizsamára? Hozhatok egyet a bácsikáimtól, ha... Az ajtó kitárult, és ott állt Adam kigombolt farmernadrágban. Az ingét, zokniját és cipőjét már levette. Bobbie rámeredt a napbarnított, széles mellkasra, amelyet sötét szőrzet borított, aztán a tekintete lejjebb siklott, a lapos, sima hasra, majd még lejjebb... Aztán gyorsan visszaröppent a férfi arcára. - Azt kérdeztem, nem kérsz-e egy pizsamát - nyögte ki. Nem kellett túlságosan megerőltetnie a fantáziáját, hogy meztelenül lássa maga előtt a férfit. Adam halványan mosolygott, és megrázta a fejét. - Sosem hordok pizsamát, de azért kösz. - Ó! Rendben. Van néhány nagyobb méretű pólóm is, ha inkább azt szeretnél. - Arra sincs szükségem. Hacsak téged nem zavar, hogy ádámkosztümben alszom a vendégágyadban. - Ádámkosztümben. - Vagyis pucéron? Az ő puha, fehér lepedőjén... - Nem, nem zavar. Még sosem aludt nála senki sem meztelenül, és Bobbie szívesen megleste volna Adamet. Hirtelen érezte, hogy az arcába szökik a vér. Mi a csuda ütött belé? Az efféle veszélyes gondolatokat egyszer s mindenkorra száműznie kell az agyából! De továbbra is kísértette a kép: Adam a Meztelen Valóságban - még inkább a maga majdnem teljesen meztelen valóságában... A férfi elvett egy dobozt a komódról. Az egyszerű mozdulatra megfeszültek a mellkasán az izmok, és Bobbie nagyot nyelt. - Ez az ágy alatt volt, és véletlenül ráléptem. Remélem, nem tört össze mondta a férfi. A fukszialila ajándékdobozban egy halványsárga, fekete csipkebetétes fűző és egy giccses, szikrázó tiara feküdt. - Ó! Ezt Crystaltől kaptam a születésnapomra - motyogta Bobbie, és gyorsan kivette a férfi kezéből a dobozt. - Már tűnődtem rajta, hová tettem. Ez különben nem volt igaz. Még csak nem is kereste a fűzőt és a tiarát, mert ez azt jelentette volna, hogy meg akarja találni őket, amiről szó sem volt. Annak idején Crystal többi ajándékával együtt épp azért lökte be a dobozt a vendégszoba ágya alá, hogy elfelejtkezzen róla. Általános iskolás koruk óta Crystal volt a legjobb barátnője, de barátság ide vagy oda, a nőnek pocsék volt az ízlése. - Nem egészen a te stílusod, igaz? - kérdezte Adam. - Nem. Jobban örültem volna egy új utazásimagazin-előfizetésnek, de Crystal azt mondta, hogy már úgyis túl sok hasonló lap jár nekem. Adam mosolygott. Az ilyen mosolyt törvényben be kellene tiltani, gondolta a lány levegő után kapkodva. El akart köszönni, de a férfi megelőzte. - Sokat töprengtem a problémádon. Gondoltál már arra, hogy biztonsági kamerákat szereltess fel a raktárban? Bobbie megörült a hirtelen témaváltásnak. - Nem, de eddig még sosem történt nálunk lopás. - Egy bostoni barátomtól rendelhetek néhányat, és felszerelhetem őket, ha akarod. így senki sem tudna róla, hogy folyamatosan megfigyelés alatt tartjuk a helyet, és talán gyorsabban elcsípjük a tolvajt. Mit gondolsz? - Szerintem ez ragyogó ötlet. Azt hiszed, hogy az illető újra lopni fog? - Fogalmam sincs. Ez nem egy szokványos bűntény... Nem, nem az, és jobb, ha most lefekszem, határozta el Bobbie. Attól félt, ha tovább csevegnek, a fantáziáját csak még jobban foglalkoztatja majd, hogy Adam visel-e alsót a farmer alatt, és ha igen, milyen színűt... Márpedig az adott helyzetben az efféle gondolatoknak csak rossz vége lehet... - Jó éjt, Adam! Reggel találkozunk - köszönt el, és a szemét lesütve kihátrált a szobából. Csak amikor hallotta, hogy az ajtó becsukódik, nézett fel megint. Ha Adam sejtette volna, mi jár a fejében, valószínűleg be sem engedte volna a szobájába... Vagy talán az ágyába csalogatta volna? Az ég szerelmére, nem! Ez nem történhet meg! Bobbie kezdett kétségbeesni. Talán elő kellene vennie az utazási magazinjait. Ha gyönyörű, távoli helyekről olvasna, eszébe jutna a többi dolog, amely elérhetetlen számára, ám az efféle álmodozás legalább veszélytelen lenne... Épp magára húzta a takarót, amikor az éjjeliszekrényén megcsördült a telefon. - Szia, Crystal! - szólt bele a kagylóba Bobbie. - Szia. Honnan tudtad, hogy én vagyok az? - kérdezte a barátnője meglepetten. - Mert te vagy az egyetlen- ismerősöm, aki ilyen arcátlanul későn fel mer hívni, - Ez igaz. De ma különleges okom volt rá. Ettától hallottam, aki Marilee-től tudja, akinek Quincy mondta, hogy a bekötőutat elmosta a víz. És Sissy azt mesélte Carolnak, hogy a bácsikáid a városban éjszakáznak. Ami azt jelenti, hogy kettesben vagytok Mr. Csodálatossal. Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy a fickó nem okoz problémát neked. - Nem, miért okozna? - vágta rá Bobbie, talán túl gyorsan. Legalábbis nem olyan problémát, amilyenre Crystal feltehetőleg céloz. - Hogy jut ilyesmi az eszedbe? - Nem is tudom. Talán csak azért aggódom, mert Adam gyakorlatilag idegen számodra, mégis meghívtad, hogy aludjon nálad. És egyedül vagytok, szóval senki sem hallaná, ha segítségért kiáltanál... mármint ha segítségre lenne szükséged. Bobbie megvetően felhorkant. - Adam nem idegen számomra! Különben is, nem sok választásom volt. Nem engedhettem el. Veszélyes lett volna ilyen időben visszahajtania a városba. - Tényleg azt hiszed, hogy egy őrült vagy valaki, aki nem teljesen beszámítható, vagy csak azok közé tartozik, akik szeretik kihasználni a kínálkozó alkalmat, hálából türtőzteti magát? Azt akarom, hogy zárd be a hálószobaajtódat ma éjjel! Bobbie megint felhorkant. Tudta, hogy a barátnője hajlamos túldramatizálni a helyzetet, de úgy vélte, Crystal most önmagát is felülmúlta. - Miért kellene bezárkóznom? - Mert valójában nem sokat tudunk Adam OShea-ről, igaz? Az is lehet, hogy egy sorozatgyilkos. Vagy egy elmebeteg, aki megszökött az elmegyógyintézetből, és hamisított személyi okmányokkal jött Liffeybe. Vagy perverz alak, akinek a női fehérneműk a gyengéi! - Hagyd abba, Crystal! Adam nem bűnöző, nem elmebeteg és nem is perverz. - Annak idején az emberek Hasfelmetsző Jackről is ezt mondták! Bobbie kezdett komolyan megdühödni. -Ne hasonlítsd Adamet a Hasfelmetszőhöz! És most leteszem, mert végre aludni akarok. Szóval ne merészelj még egyszer felhívni ma éjjel! - Nem hívlak fel, ha megígéred, hogy bezárkózol. Bobbie-nak semmi kedve nem volt tovább vitatkozni tudta, hogy úgyis ő húzná a rövidebbet. Crystal mindig olyan kitartóan érvelt, hogy az ellenfele végül merő kimerültségből megadta magát. - Rendben, bezárkózom - ígérte meg, keresztezve a középső és a mutatóujját, és letette a kagylót. Utána kényelmesen elhelyezkedett, és az orra hegyéig felhúzta a takarót. Crystal aggodalmai teljesen alaptalanok, gondolta. Nem is értette, hogyan jutnak a barátnője eszébe ilyen marhaságok! Még hogy Adam bűnöző? Micsoda őrültség! És mit számít, hogy csak néhány hete ismeri a férfit? Mit számít, hogy a városban senki sem ismerte őt azelőtt? És mit számít, hogy a fehérneműlopások az után kezdődtek, hogy Adam Liffeybe érkezett? És mit számít, ha... Bobbie lassan álomba merült. Adam ránézett a kis porcelánórára az éjjeliszekrényén. Éjfél, és ő még mindig nem alszik. Egyébként nem is számított rá, hogy Bobbie-nál jól fog aludni. A szobának olyan illata volt, mint a lánynak: babapúder és langyos nyári eső szaga, és ő nem akart hozzászokni ehhez a Bobbie-illathoz, még egyetlen éjszakára sem. Vajon sejti a lány, hogy amikor bekopogott hozzá, ő majdnem az ágyába hívta? Talán igen. De az is lehet, hogy Bobbie-ban, aki rózsaszín szemüvegen át szemléli a világot, fel sem merült, hogy neki vele kapcsolatban ilyen kéjsóvár gondolatai lehetnek. Sajnos nem ez volt az egyetlen kéjsóvár gondolat, amelyet a lány ébresztett benne... Miért kellett az esőnek éppen ma elmosnia az utat? És miért nem próbált meg mégis visszajutni a városba? Bostonban is vezetett már ítéletidőben! Dühösen a sorsra és önmagára, Adam félrelökte a takarót, és kiugrott az ágyból. Azt remélte, Bobbie talán tart egy-két üveg sört vagy valami finom, egészségtelen ételt a hűtőszekrényében. A keze már a kilincsen volt, amikor eszébe jutott, hogy meztelen. Bár nem számított arra, hogy találkozik a lánnyal, magára rángatta a nadrágját, aztán lábujjhegyen leosont a lépcsőn. A tűzhely fölött égett egy kis lámpa, ez segített neki a tájékozódásban. Halkan kinyitotta a hűtőszekrényt. Ebben nem voltak penészes, azonosíthatatlan dolgok, mint az övében. A rekeszeket telepakolták ételekkel, és még a kedvenc sörét is felfedezte az alsó polcon. Kivett egy üveget, a térdével belökte a hűtőszekrényajtót, megfordult... és hirtelen meglátott egy felemelt seprűt, amely vészes gyorsasággal közeledett a fejéhez. A férfi ijedtében majdnem elejtette a sört. - Te jó ég! - nyögött fel a seprűs támadó, és felkapcsolta a villanyt. - A szívbajt hoztad rám! - fújtatott Bobbie. Adam a szívére szorította a kezét. - Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy ez kölcsönös. Bobbie a sarokba állította a seprűt, de Adam látta, hogy a szemében még mindig aggodalom - vagy félelem? - csillog. Csak nem tőle fél a lány? - Bobbie, mi a baj? - kérdezte halkan. - Nincs semmi baj. - A lány mély lélegzetet vett. - Csak otthagytam egy kosár piszkos alsóneműt a fürdőszobában a mosdókagyló alatt, és el akartam vinni, hogy ne legyen útban. Úgy értem, nehogy belebotolj vagy ilyesmi. Adam értetlenül rábámult. . 151 - Nem fogok belebotlani. - Mégsem kellett volna szanaszét hagynom a piszkos fehérneműimet. Ez nem illik. - Azt mondtad, hogy a kosár a mosdó alatt van? Bobbie bólintott. - Igen. Ha mégis útban lenne, csak szólj! Akkor nem kell... izé... hozzáérned, vagy odébb tolnod, vagy ilyesmi Mégis mit gondol a lány, mit csinálna a fehérneműjével? Adam a fűző dacára, amelyet az ágy alatti dobozban látott, úgy vélte, Bobbie nem az a nő, aki csábos csipke fehérneműket visel. Bár a lány zavart dadogása felkeltette a kíváncsiságát, úgyhogy talán mégis belenéz abba a kosárba... - Összevissza beszélek - mondta Bobbie. - Tényleg? - mormolta Adam, akarata ellenére kicsit gúnyosan. - Tudod, nem szoktam meg, hogy ilyen későn mások is vannak nálam. Szóval nem bújik ágyba fűvel-fával. A férfi ezt egyébként soha nem is feltételezte róla. De ez a gondolat és a fantáziálása a csábos alsóneműkről még jobban felszította vágyát. Szerette volna megcsókolni a lányt, és... Bobbie a sörre pillantott, és a szeméből eltűnt a félelem. -Megszomjaztál? Várj, hozok egy poharat! - Mielőtt Adam tiltakozhatott volna, kivette az üveget a kezéből. - Ülj csak le! - szólt vissza, ahogy a faliszekrényhez ment. - Nem kell kiszolgálnod. Bobbie hátrapillantott és elmosolyodott. - Tudom, de nem kellemes, ha néha olyasmi történik, amire nem számítasz? Nem, gondolta Adam, mert ő nem szerette a meglepetéseket, különben sem akarta Bobbie adósának érezni magát. Elég baj, hogy kívánja a lányt, minek tovább bonyolítani a helyzetet? - meditált, mégis odament a kis konyhaasztalhoz. Bobbie eléje tett egy pohár sört, aztán vizet engedett egy másik pohárba, és a konyhát az étkezőtől elválasztó pultnak támaszkodott. Adam nem akarta észrevenni, mi van rajta, de hát nem volt vak! Bobbie pizsamát viselt, amelynek rövid szárú nadrágja - akárcsak a sort, amelyet délután viselt - éppen csak hogy eltakarta a fenekét. Az ilyen holmikat törvényben be kellene tiltani, háborgott a férfi. És Bobbie igazán felvehetett volna a pizsamájára egy bő, földig érő köntöst! Mivel a látvány alaposan próbára tette az önfegyelmét, gyorsan felhörpintette a sörét. - Kérsz még? - kérdezte a lány. - Nem, kösz. - Adam felkelt, hogy a mosogatóhoz vigye a poharat. Sajnos Bobbie ott állt közte és a mosogató között, és a rövid pizsamájában ennivalóan édes volt. - Talán valami mást szeretnél? - kérdezte a lány, aztán az arcán riadalom suhant át. - Például fahéjas tekercset? - hadarta. - Magam sütöttem. Imádok magas zsír- és cukortartalmú süteményeket sütni, ez az egyik kedvtelésem. Levezeti a feszültségemet, miközben telefonon alkudozom a szállítóinkkal és a területi képviselőinkkel. - Köszönöm, semmit sem kérek. - Adam szeretett volna visszatérni a szobájába, de nem tudott elválni a lánytól. Bobbie letette a pultra a poharát. - Az a benyomásom, hogy ma este mindketten kicsit kínban érezzük magunkat. Adam vállat vont. - Ez a miatt a férfi-nő dolog miatt van. Nem szoktam az éjszakát olyan nőkkel tölteni, akikhez... - A pokolba, egyszerűen nem tudja megkerülni a szex témát, bármennyire is akarja, mérgelődött Adam. - Akikhez nem fűz szoros barátság - segítette ki Bobbie. Szoros barátság? Ez nem éppen találó kifejezés, állapította meg a férfi. A barátság valamiféle köteléket is feltételez két ember között, nem csak érzelmek nélküli, üres szexet, és neki majdnem három éve nem volt rendes kapcsolata... Azóta nem, hogy Maggie Riley, aki hiába várta, hogy megkérje a kezét, kirúgta, és hozzáment egy pénzügyi tanácsadóhoz, akinek volt egy víkendháza és egy magas összegre kötött életbiztosítása. - Elismerem, hogy én is kényelmetlenül érzem magam - folytatta Bobbie, és a konyhai telefon felé intett. - Crystal nemrég felhívott. Megtudta, hogy nálam maradtál éjszakára, és aggódott. - Joggal. Te nagyon kedves nő vagy, és bizonyára sokan visszaélnének a jóságoddal - mormolta a férfi. Ahogyan például ő is szívesen visszaélt volna vele... - Kedvesnek tartasz? Köszönöm - mosolygott a lány. Jaj, csak ezt ne! A szexi pizsama és a szexi mosoly megtette hatását. Adam szervezete gőzerővel kezdte termelni a férfihormonokat, és felbolydult hormonháztartásának köszönhetően a teste mindenféle botrányos javaslattal állt elő. Nevetséges javaslatokkal. Mint például hogy csókolja meg a lányt, akkor az biztos abbahagyja a mosolygást. Meg akarta kerülni Bobbie-t, de a testük súrolta egymást, és a levegő megtelt feszültséggel. Bobbie kinyitotta a száját, aztán gyorsan becsukta. Bármit is akart mondani, nyilván meggondolta magát. Adam azonban nem gondolta meg magát. Pontosan tudta, mit tesz. Meg akarta ízlelni a lány ajkát, bármi lesz is a vége. A szájával végigsimított Bobbie száján, de a gyengéd pusziból sokkal több lett, mert a lány ajka szétnyílt, a lehelete forró volt, a szája csodálatosan puha, és mert a torkából halk sóhaj tört föl. Adam azt várta, hogy Bobbie félretaszítja őt, de a lány semmi ilyet nem tett. Ez baj, gondolta a férfi. Számított rá, hogy a lány gyorsan véget vet ennek az őrültségnek. - Istenem - suttogta Bobbie. - Te any-nyi-ra jó vagy ebben, Adam! Annyira jó! Nem valami okos dolog ilyet mondani egy férfinak, aki alig bírja féken tartani a vágyait. Főleg, amikor az illető férfi tudja, mennyivel többre képes! - Jó vagyok? Tényleg? - Adam átölelte a lányt, aki átkulcsolta a nyakát, és hozzásimult. A férfi érezte kemény keblét a pizsamán át, hegyes kis mellbimbói a mellkasába fúródtak. - Hűha - motyogta Bobbie mélyeket lélegezve. - Hűha! Adam összeszedte maradék akaraterejét, gyengéden lefejtette Bobbie karját a nyakából, és kényszerítette magát, hogy hátralépjen. - Le kellene feküdnöd. Egyedül - fűzte hozzá. - Igen. - Bobbie olyan kábultnak látszott, mintha most szállt volna le egy hullámvasúiról, és még mindig szédülne. Adamnél nem volt tükör, de sejtette, hogy ő is elég kótyagosnak tűnhet. - Ez a csók különleges volt, igaz? - dadogta a lány. Adam hazudhatott volna, de mi értelme lett volna tagadni a nyilvánvalót? - Az - felelte kurtán. - De nem ismételjük meg, ugye? - kérdezte óvatosan Bobbie. - Nem. Négy hét múlva elutazom. Túl kevés időnk lenne befejezni, amit elkezdtünk. De mennyi mindent csinálhatnának ez alatt a kevés idő alatt... Bobbie bólintott. - Igazad van. Nem lenne semmi értelme. - Nem. - Adam arra gondolt, hogy vissza kell szereznie az irányítást az élete fölött. Bobbie még egy pillanatig várt, aztán megpördült, és a szobája felé indult. A hirtelen mozdulattól azonban a pizsamasortja fellibbent, és Adam meglátta a popsiját, amely gömbölyű volt, és feszes. A férfi most már azt is tudta, hogy a parányi, csipkés bugyikat szereti. Talán mégis bele fog lesni a szennyeskosárba. De nem, ilyen mélyre nem süllyedhet! - Szép álmokat, Adam! - szólt vissza a lány. Szép álmokat? Hogyan is jöhetne álom a szemére az iménti csók után? És azok után, hogy látta Bobbie fenekét? Felejtsd el azt az őrült csókot! Felejtsd el Bobbie ajkát, az ölelkezéseteket! parancsolt önmagára a férfi. Sajnos egyvalamit nem felejthetett el: azt, hogy minden porcikájával kívánja ezt a lányt. 8. FEJEZET Titkos Ügynök. Rendelési szám: 007. Ezt a rejtett zsebes, áramvonalas, elöl vékonyan bélelt bokszeralsót elegáns és kalandvágyó uraknak ajánljuk. Kapható karmazsinvörösben, khakiszínben és zafirkékben. Figyelmeztetés: a rejtett zsebben ne tartson hegyes, éles vagy gyúlékony tárgyakati - Szia! - lépett be ragyogó képpel Quincy bácsi Bobbie irodájába. Egy zacskóból kivett egy rojtos, gyűrött, dióbarna bőrholmit, és ledobta az íróasztalra. Nos? Mit gondolsz? Bobbie először befejezte a telefonbeszélgetését az egyik szállítójával, csak azután vette szemügyre a holmit, a nagybátyja jókedvének okát. Az évek során megtanulta, hogy az ilyen helyzetekben gondosan meg kell válogatnia a szavait. - Hm. - Felállt, megkerülte az asztalt, hogy minden szögből lássa a tárgyat. Hiába. Csak annyit tudott megállapítani, hogy barna, és valamivel kisebb egy kenyeres tálcánál. - Nos? - kérdezte Quincy. Úgy tűnt, dicséretre vár. -Hm. - Ez az első minta az új Akcióhősök sorozatból, amiről már meséltem neked mondta az öregúr türelmetlenül. Szóval ez egy alsónadrág, nem egy portörlő vagy egy elsős gyerek műalkotása. - A, igen, az Akcióhősök sorozat - ismételte meg Bobbie. - Emlékszem, hogy említetted. Vagy egy tucat másik, bizarr nevű sorozattal együtt. A nagybátyjai mintha abban lelték volna legfőbb élvezetüket, hogy minél lehetetlenebb fantázianeveket adjanak az új kollekcióiknak. Bobbie még egyszer megvizsgálta a holmit, aztán vállat vont. - Szóval mi ez? - Egy oroszlánszínű ágyékkötő. Ilyet viselt Tarzan is. Ki lenne nála megfelelőbb az új kollekciónk reklámozására? - Quincy széttárta a karját. - A Dzsungel Királya egy merész ágyékkötő azokra az időkre, amikor a férfi féktelennek és legyőzhetetlennek, a dzsungel urának akarja érezni magát - kántálta. Bobbie alig állta meg nevetés nélkül. -Ez jól hangzik! Quincy vigyorgott. - Ó, ez még semmi! - A zacskóból előrángatott egy karmazsinvörös bokszeralsót. - íme a Titkos Ügynök. Elöl van rajta egy rejtett zseb. Ez meg itt a Törvény Őre. Egy újabb alsóneműt dobott az asztalra, ezúttal egy csillogó, ezüstszínű holmit, amelyre elöl egy pisztolycső formájú toldalékot varrtak. Bobbie feltételezte, hogy a viselőjének bele kell tennie valamit a kiugró részbe. Hogy mit, az nyilvánvaló volt. - Azoknak a férfiaknak szánjuk, akik valami különlegesre vágynak - magyarázta Quincy. Bobbie megint hümmögni akart, amikor Jasper megjelent az ajtóban. A férfi a legjobb öltönyét viselte, és ő hiába ráncolta össze mérgesen a homlokát, peckesen besétált a szobába, és egy vastag, bélelt, barna borítékot hajított az alsóneműk közé az asztalra. - A repülőjegyeink - mondta magabiztos vigyorral. Bobbie összefonta a karját a mellén. - Utoljára mondom, Jasper, és jó lenne, ha ezúttal figyelnél! Nem utazom el veled sehová, és az egyetlen repülőjegy, amely érdekel, az, amit a te nevedre állítottak ki, és messze elrepít innen. Lehetőleg örökre. Jasper elengedte a füle mellett a lány szavait. - Csak hallgass végig, drágám! Most, hogy hivatalosan letelt a sorsoláson nyert heted, és volt néhány napod, hogy kiverd a fejedből OShea-t, azt gondoltam, ideje összeházasodnunk. Itt vannak a vegasi repülőjegyeink. Még ma este egybekelünk, és Hawaiira utazunk nászútra. Két hetet tölthetünk a világ egyik legszebb tengerpartján. - Ez nem lehet igaz! - Bobbie soha életében nem tapasztalt még ilyen arroganciát. Felragadta a borítékot, hogy Jasperhez vágja, de véletlenül összefogta vele az ezüstszínű alsót is. Amikor a férfi elképedten elkapta mindkettőt, a fényes, kiugró rész a mennyezet felé meredt. Jasper meghökkenten pislogott, aztán megvető mosollyal visszadobta az alsónadrágot a lánynak. - Ez elbűvölő, de nincs rá szükségem - mondta. - És nem hagyom, hogy eltereld a figyelmemet. Bobbie, ez az utolsó esélyed. Vagy itt és most elfogadod a házassági ajánlatomat, vagy sosem leszel Mrs. Jasper Kershaw. - Segíthetek valamiben, Bobbie? - csendült fel egy ismerős hang, és Adam lépett a szobába, kezében egy kartondobozzal. Kicsit bosszús mosolya elárulta, hogy hallotta Jasper ultimátumát. - Köszönöm, de nincs szükségem segítségre - felelte a lány. - Épp meg akartam mondani Jaspernek, mihez kezdjen a házassági ajánlatával. Quincy kuncogott. - Én pedig biztosítani akartalak a támogatásomról, drágám. - Kösz, de ezt egyedül is el tudom intézni. - Bobbie visszafordult Jasperhez. A tekintete olyan jeges volt, hogy a forró lávát is megfagyasztotta volna. - Igazán minden jót kívánok neked, de kérlek, fogd fel végre, hogy köztünk mindennek vége! Előbb áztatnám magam egy órán át Mr. Eidelson büdös masszázsolajában, és mennék el utána még egy foggyökérkezelésre is, mint hogy elfogadjam a házassági ajánlatodat. Isten veled! Jasper összeszorította a száját. - Ezt még megbánod, Bobbie Fay Callahan! Egy nap majd vissza akarsz szerezni, de akkor már késő lesz - sziszegte, aztán gőgösen kimasírozott az irodából, sötét pillantást vetve Adamre, aki erre csak egy nemtörődöm vállrándítással válaszolt. - Ezt tényleg elintézted - nézett elismerően Bobbie-ra. - Nem tudtam, hogy ma beugrasz hozzám. - mosolygott a lány. - Talán rosszkor jöttem? Bobbie megrázta a fejét. Sosem érezte úgy, hogy Adam rosszkor jött. Természetesen ennek lehetett némi köze a férfi megjelenéséhez is. Adam nagyon szexisen festett a farmernadrágban és a sötétkék ingben. Tényleg csak három napja annak, hogy egy fedél alatt aludtak? A lánynak olykor úgy tűnt, mintha évek teltek volna el azóta, ugyanakkor - mivel szinte egyfolytában a férfin járt az esze - úgy érezte, mintha Adam örökké mellette lett volna. És már alig emlékezett rá, milyen volt az élete, mielőtt a férfi Liffeybe jött. - Nekem is mennem kell - közölte gyorsan Quincy. - Később majd mondd el a véleményedet az Akcióhősök kollekcióról! - Rendben. Viszlát! - bólintott a lány, ahogy a nagybátyja kisietett, de közben Adamet bámulta, aki komolyan viszonozta a tekintetét. Varázslatos pillanat volt, és Bobbie kellemes szédülést érzett, míg észre nem vette, hogy Adam meghökkenten felvonja a szemöldökét, és már nem a szemébe néz, hanem a... kezére? Előre félve attól, mit fog látni, a lány követte a tekintetét, és elvörösödött. A csillogó Törvény Őre elejére varrt pisztolycső obszcén módon még mindig a mennyezet felé meredt. És mintha ez nem lett volna elég kínos, az ujjai köréje fonódtak, és úgy szorították, mintha ki akarnának préselni belőle valamit. - Ö! - Bobbie az asztalra dobta az alsónadrágot, de a kiálló rész, mint valami elpusztíthatatlan mocsári szörny, ismét felemelte csillogó fejét, hiába próbálta lenyomni. A jelek szerint Quincy nagyon strapabíró bélésanyagot használt. Bobbie végül rácsapott a csőre, hogy összelapítsa, mint egy molylepkét. -Juj - szisszent fel Adam, és elfintorodott. - Hadd találjam ki! Ez egy új Callahan és Társa termék? - Inkább egy félresikerült kísérlet eredménye. Quincy bácsi az imént hozta. Imád új modelleket tervezni, de olykor kissé... elveti a sulykot. - Azt látom. - Adam közelebb jött, és letette a dobozt az asztalra. - Itt vannak az ígért biztonsági kamerák, amelyeket a bostoni barátomtól rendeltem. - Kinyitotta a dobozt, és a lány megpillantott három golflabda nagyságú szerkentyűt. - Este, amikor már mindenki hazament, belopózunk a raktárba, és felszereljük őket. - Rendben! - Bobbie megnézte az óráját. - Találkozzunk nyolc körül a raktár előtt! Akkor már nem lesz ott senki. Adam bólintott. - Jó, de ne a közelben parkolj, nehogy meglássanak! - Fő az óvatosság, igaz? - nevetett a lány. Majdnem mesélt a férfinak a Titkos Ügynökről, de aztán úgy vélte, jobb, ha aznap már nem emlegetik többet az alsónadrágokat. Adam félretolta a csomagolópapírt, és kivett a dobozból két vastag, fényes képes újságot. - Ezeket neked rendeltem. - Nekem? - Bobbie úgy vette el a magazinokat, mintha azok értékes pergamentekercsek lennének. - Őszi kirándulások New Englandben - olvasta fel hangosan. - És New Orleans-i hétvégék. Adam mögéje sétált, és átlesett a válla fölött. - Az egyikben több cikket is közölnek Bostonról. Azt gondoltam, ez biztos érdekelne. A másikban pedig van néhány fantasztikus kép a francia negyedről. - 0, Adam, köszönöm! Még soha senkitől nem kaptam ajándékba utazási magazinokat! Mindig magamnak kellett megvennem őket! - lelkendezett Bobbie. Megfordult, hogy tovább hálálkodjon, és talán hogy megölelje a férfit, de a könyökével véletlenül gyomorszájon vágta, és Adam néhány másodpercig csak hápogni tudott. - Jaj, ne haragudj! Nem akartam... - mentegetőzött a lány, a férfi azonban egy legyintéssel elhárította a bocsánatkérést. - Szóval tetszenek a magazinok? - Tetszenek? Imádom őket! - felelte Bobbie ragyogó szemmel. Adam elmosolyodott. - Neked aztán könnyű örömet szerezni. - Ezt sokan vitatnák! - Bobbie fellapozta a New Orleans-i magazint. - 0, Adam, ezt hallgasd meg! Ha az estéjét a Nagy Lazában tölti, feltétlenül tegyen egy sétát a sárgás fényű lámpák alatt, élvezze a bárokból kiszűrődő szaxofonmuzsikát, a melankolikus blues ritmusát! Az este fénypontja lehet egy hosszú, kitűnő vacsora a Vieux Carréban, aztán a tánc a sziporkázó csillagok alatt... - A szívére szorította a kezét. - Ez úgy hangzik, mint maga a földi paradicsom! New Orleans tényleg ilyen szép? Adam csak bólintott. Meghatotta a lány lelkesedése. - New Orleans - folytatta Bobbie, buzgón legyezgetve magát, mert a szobában mintha hirtelen felforrósodott volna a levegő - a világ legforróbb, legnedvesebb, legizgalmasabb városa. Nem véletlenül hívják a Nagy Lazának! Itt mindenkire vár egy nagy kaland, és az ember azonnal otthon érzi magát. Bobbie elnémult. Az arca égett, a teste vágytól lüktetett. Igazán nem számított rá, hogy így felizgatja egy újságcikk. Vagy Adam közelsége izgatta fel? Mindenesetre hirtelen úgy érezte, mintha megállt volna az idő, és a levegő feszültségtől vibrálna. Már megint! - futott át az agyán. Pedig megfogadta, hogy elkerüli az ilyen helyzeteket, és most mégis itt áll, és arra gondol, hogy megcsókolja Adamet. De hát mi ebben a meglepő? Hiszen állandóan ez járt a fejében. És nem is érné be egy rövidke csókkal. Forró, nedves, izgalmas csókot akart. És utána Adamnek nem kellene őt sokáig győzködnie, hogy szeretkezzenek. Akár itt, az íróasztalon is képes lenne nekiadni magát... Érezte, hogy elgyengül, és annál erősebben szorította a magazint. Hűha! - gondolta. Adam tekintete, férfias illata minden szunnyadó hormonját felébresztette. Mennyire szeretett volna engedni a vágyainak! És talán meg is tette volna, ha nem hall valami fojtott nyikkanást az ablak felől. Lassan arrafelé fordult, és az íróasztalán heverő tárgyra meredt. A Törvény Őre megint egyenesen állt. A csillogó pisztolycső a mennyezet felé mutatott. Bobbie más körülmények között nevetett volna a látványon, de most hirtelen ráébredt, hol van: az irodájában, amelynek az ajtaját nem zárta be. Hát teljesen elment az esze? Gyorsan odébb lépett, és megköszörülte a torkát. - Akkor este találkozunk a gyárnál - motyogta. A férfi először meghökkent, de aztán mosolyogva bólintott, és elhagyta az irodát. Bobbie kétségbeesetten, szédülve bámult utána. Fogalma sem volt, hogyan fojtsa el az érzéseit. - Kész. - Adam beállította a monitort, hogy egyszerre lássák mindhárom kamera képeit. Bobbie mögéje lépett, és a képernyőre pillantott. - Ez remek! így meg lehet figyelni az egész raktárt. Ezt már hetekkel ezelőtt meg kellett volna tennem! - A kamerák csak akkor kapcsolnak be, amikor a mozgásérzékelő - magyarázta Adam -, és mivel a monitor ilyen kicsi, könnyen elrejthetjük itt valamelyik polcon. És nem is kell idejönnöd ahhoz, hogy figyelhesd. Összekapcsolom a számítógépeddel, így bármikor behívhatod a képeket. - Ez csodás! Ezer köszönet! Adam kiválasztott egy helyet a legfelső polcon. Igyekezett gyorsan dolgozni. Nem kellett zseninek lennie ahhoz, hogy tudja, nem lesz jó vége, ha sokáig itt lebzselnek ebben a keskeny raktárfülkében. Már megtanulta, hogy minél több időt tölt a lánnyal, annál nehezebben áll ellen a bájainak. Hiszen még akkor is, amikor távol voltak egymástól, örökké Bobbie-ra gondolt! Levett egy dobozt a legfelső polcról, de nem vette észre, hogy van rajta egy kisebb is. - Vigyázz! - kiáltotta Bobbie, de elkésett. A kisebbik doboz homlokon találta Adamet, aztán leesett a fedele, és puha, selymes holmik záporoztak belőle a földre és a férfi vállára. Alsónemük, természetesen. Elvégre mi más lenne itt, a Callahan és Társa raktárában? - Ezek az Éjjeli Fantáziák sorozat darabjai. Időközben leálltunk a gyártásával - magyarázta Bobbie, és gyorsan leszedte a férfiról az alsónadrágokat. - Winston bácsi meg akarta őrizni a maradványkészletet. Azt mondta, jó ajándék lesz legénybúcsúkra és hasonló alkalmakra. Adam felemelt egy majdnem teljesen átlátszó bokszeralsót, amelyre egy tengerparton ölelkező, hiányos öltözetű szerelmespárt festettek. - Egek! - Halkan füttyentett. - Mind egyformák? - tudakolta, és megdörzsölte sajgó homlokát. - Nem, mindegyik más és más. - Bobbie nem mert a férfira nézni. Letérdelt, és elkezdte összeszedegetni a földön heverő alsónadrágokat. - Tudod, minden férfinak más az elképzelése az ideális helyről, időpontról és partnerről. Ezzel sikerült felcsigáznia Adam kíváncsiságát. A férfi felvett a földről egy másik alsónadrágot. Ez egy római jelenetet ábrázolt, egy meztelen szerelmespár lakomáját. Adam halkan felnevetett. - Miért nevetsz? Talán rábukkantál egyre, amelyre a te titkos vágyálmodat festették? - incselkedett Bobbie. Adam visszatette a dobozba az alsónadrágot. - Nem akarlak kiábrándítani, de a férfiaknak ritkán vannak titkos vágyálmaik. Többnyire beérik a szexuális aktussal - vigyorgott. - Tehát egy férfi számára nincs rossz hely, rossz idő és nem megfelelő partner? - vonta össze a szemöldökét Bobbie. Adam azonnal elkomolyodott, mert rájött, hogy a felfogása gyökeresen megváltozott. Néhány héttel ezelőtt még rávágta volna, hogy nincs, de ma ezt már nem tehette meg. Az időzítés és a hely talán tényleg nem számít, gondolta, de Bobbie az egyetlen partner, akit akar. A lány felágaskodott, hogy visszalökje a dobozt a legfelső polcra. Adam melléje lépett, hogy segítsen. Bobbie felnézett rá, és hirtelen elsápadt. - Jaj, nem! - suttogta, eldobva a dobozt, amelyből megint kihullottak az alsóneműk. - De hiszen te vérzel! -Hol? Bobbie megragadott egy selyemalsót, és a férfi homlokára szorította. - Akkor sebesülhettél meg, amikor a doboz rád esett. Annyira sajnálom! Florence Nightingale sem csinálhatta volna ügyesebben. Bobbie óvatosan felitatta a vért, aztán áthatóan vizsgálgatta a férfi arcát. - Nem szédülsz? - tudakolta. - Nem. - És mivel a lány még mindig aggódó képet vágott, Adam gyengéden megfogta a csuklóját, és eltolta a kezét. - Ez csak egy kis vágás. Biztos túlélem. A lány szája sarka megremegett. - Jó. Mert ez a hastáncosnő-hologram nem igazán áll jól neked. Adam szemügyre vette az alsónadrágot. A csillogó selymen valóban egy hastáncosnő-hologram volt, és ha az ember egy bizonyos szögből nézte, mintha mozgatta volna a csípőjét. - Ki találta ki ezeket a... vágyálmokat? . - A bácsikáim. - Bobbie nagyot sóhajtott. - Azt hittem, ha majd hivatalosan is visszavonulnak, az ilyesmit a tervezőkre bízzák, de mint ma délután magad is láthattad, még mindig szívesen kísérleteznek. Adam tudta, hogy nehezen fogja elfelejteni a Törvény Őrét. Előre sajnálta a szegény modellt, akinek a katalógusfényképhez viselnie kell. - Elállt a vérzés - mondta Bobbie, és közelebb hajolt, hogy megint megvizsgálja a férfi homlokát, csak éppen a melle közben súrolta Adam mellkasát. Ráadásul rálépett az egyik selyemalsóra, megcsúszott, és a férfi karjában kötött ki, térdével majdnem eltalálva a legérzékenyebb pontját. Talán jobb lett volna, ha tényleg eltalálja, mert a fájdalom elterelte volna Adam figyelmét a tényről, hogy Bobbie nekiesett, így azonban túl erősnek bizonyult a kísértés. A férfi a lány fölé hajolt, és megtette azt, amiről napok óta álmodozott: megcsókolta Bobbie-t. Csodálatos érzés volt! A lány odaadóan hozzásimult, és úgy viszonozta a csókját, mintha ez lenne élete utolsó csókja, ő pedig úgy csókolta Bobbie-t, mintha a lány lenne az élete nagy szerelme. Adam megdermedt. Álljon meg a menet! Bobbie lenne az élete nagy szerelme? Nem, ez badarság, ő nem szerelmes! Tiszteli és csodálja ezt a nőt, és őrülten kívánja, de nem szereti. Tovább csókolóztak. A lány a férfi tarkójára csúsztatta a kezét, és gyengéden megcibálta a haját. Adam viszonzásul végigsimított Bobbie egyik tincsén, amely a lány mellére hullott. Innen már csak néhány centivel kellett lejjebb araszolnia az ujjaival. Bobbie melle tökéletes volt: gömbölyű, kicsi és kemény. Adam nem emlékezett rá, hogy azelőtt is ennyire izgatónak találta volna az apró melleket. Ahogy a tenyerébe fogta a lágy halmokat, érezte, hogy a lány megborzong a gyönyörtől. Más körülmények között az, hogy Bobbie mellét becézgetheti, teljesen lekötötte volna a figyelmét, de most még mindig a fejében motoszkált az iménti nevetséges gondolata, hogy a lány az élete nagy szerelme. Micsoda őrültség! - dohogott magában. Még ha bele akarna is szeretni Bobbieba - márpedig nem akart -, nem tehetné meg. Hamarosan elutazik innen, és ilyen körülmények között aljasság lenne, ha a feje tetejére állítaná a lány életét. Nem, őket nem szerelem, csak egyfajta kölcsönös tisztelet köti össze, amelyhez erős szexuális vonzalom társul. Azt egyébként könnyen el tudta képzelni, hogy egyszer-kétszer szeretkezzenek, mielőtt örökre búcsút vesznek egymástól... Adam csak akkor vette észre, mit csinál, amikor már elnyúlt a földön szétszóródott Éjjeli Fantáziákon, Bobbie-val a karjában. Azonnal elkezdte kigombolni a lány kosztümkabátját, miközben vadul és szenvedélyesen tovább csókolóztak. A férfi lélegzete elakadt, amikor felfedezte, hogy Bobbie a kiskabát alatt csak egy vékony, csipkés kis melltartót visel. Ez az én megvalósult éjjeli fantáziám, cikázott át az agyán. Természetesen közelebbről is tanulmányoznia kellett a csipkét és a lány keblét, és az utóbbit meg is ízlelte, amikor Bobbie a fülénél fogva közelebb rántotta magához. - Fantasztikus nő vagy - dorombolta Adam. - Te sem vagy rossz, OShea! - viszonozta a dicséretet Bobbie olyan érzéki, búgó hangon, hogy a férfinak fülig szaladt a szája. Adam hirtelen többet akart, sokkal többet. A keze újabb felfedezőútra indult, ezúttal a lány combján. Kiderült, hogy Bobbie nem harisnyanadrágot, hanem csipkés szegélyű combfixet visel. A férfi cirógatni kezdte a harisnya és a bugyija közti meztelen bőrt, és a lány megvonaglott a kéjtől. Adamnek közben újabb megvalósítható vágyálmok jutottak eszébe, azok, amelyeket az utóbbi napokban olyan nehezen tudott elfojtani. Kicipzarazta Bobbie szoknyáját, lejjebb rángatta a csípőjén, míg meg nem látta a testékszerét, aztán az ajkát a lány meztelen hasára tapasztotta, és a nyelvével addig körözött a köldökgyűrűjén, míg Bobbie fel nem nyögött. Adam attól félve, hogy fájdalmat okozott, felemelte a fejét. - Itt van Rudi Taté - intett a lány az asztalon álló monitor felé. - Vajon mit keres itt ilyenkor? Nézd, most jön fel a lépcsőn, és mindjárt ideér! Adam is a képernyőre pillantott, aztán valahogy szétválasztotta összegabalyodott végtagjaikat, bár a kis fülkében ez nem volt könnyű. A lány villámgyorsan begombolta a kosztümkabátját, és Adam megigazította a farmernadrágját. Mindketten igyekeztek nyugodt arcot ölteni, de amikor az ajtó kinyílt, még mindig elég szaporán szedték a levegőt. A raktárvezető benézett a szobába, pislogott egyet, és kidülledt a szeme. - Bobbie? - hápogta. - Jó estét, Rudi! - Bobbie próbált könnyedén beszélni, de a hangja nem engedelmeskedett az akaratának. A férfi döbbenten vizsgálgatta őket. Nehéz lett volna megmondani, hogy melyikük érzi magát kínosabban. -Ahogy elhajtottam a gyár előtt, észrevettem, hogy valaki az épület körül ólálkodik. Az illető elszaladt, de felfedeztem, hogy néhány csúnya, helyesírási hibákkal teli szót írt festékszóróval a falra. Valamit a Rosszfiúkról. Legalábbis azt hiszem, mert nagyon ronda az írása. Ja, és magát, Bobbie, név szerint említi. - Egek! - motyogta a lány. Adam valami sokkal csúnyábbat motyogott. Amíg ő itt játszadozott Bobbie köldökével, valaki a közelben elkövetett egy bűntényt. És még ő hívja magát nyomozónak! - Utána akartam futni - folytatta Rudi -, de láttam, hogy idebenn ég a villany, és azt gondoltam, okosabb lesz, ha körülnézek. Megint eltűnt valami? Ezért vannak itt? - Nem - válaszolta kórusban Adam és Bobbie, aztán egymásra bámultak. A lány rúzsa elkenődött, a haja összekócolódott, és egy Éjjeli Fantázia bokszeralsó fityegett a kosztümkabátja gombján. Adam remélni sem merte, hogy ő jobban fest, különösen, mivel megint kénytelen volt megigazítani a nadrágját. Szerencsére Rudi nem volt idióta, sem olyan kegyetlen, hogy élvezze, ha másokat zavarba hozhat. Gyors pillantást vetve a ruhájukra, somolyogva szalutált. - Nos, én már itt sem vagyok. Folytassák csak nyugodtan, amit csináltak, mielőtt bejöttem, bármi volt is az! - Mi is épp indulni készültünk - közölte Bobbie. Bizonyíték gyanánt felragadta a magazinjait, és a vállára vette a táskáját. Úgy viselkedett, mintha ő és Adam csak egyszerű ismerősök lennének, de Rudit nem csapta be, ahogy valószínűleg senki mást sem ejtett volna át, akinek van szeme, és aki a szellemi képességeinek legalább részben a birtokában van. Adamnek szembe kellett néznie a ténnyel, hogy a kapcsolatuk épp most vált nyilvánossá. Reggelre mindenki tudni fogja, hogy ő egy nagyon rosszfiú. 9. FEJEZET Tűzoltó. Rendelési szám: 259. Ez az áramvonalas, átlátszó fenekű alsónadrág igazán fellendítheti a szerelmi életét. A szabadalmaztatási eljárás alatt álló, vízzel megtölthető, természetesnek ható tasak előnyösen kiemeli a férfiasságot. Kapható tűzpirosban, füstszürkében és dalmatamintával: fekete-fehér foltokkal. Bobbie az órájára pillantott, és ingerülten dobolt az ujjaival a fodrászszék karfáján. Jobb lett volna, ha inkább saját maga mossa meg a haját, gondolta. - Nem tudsz sietni egy kicsit, Crystal? Barátnője ránézett a hatalmas tükörben, és egy újabb tincset húzott át a sütővason. - Hé, a szépséghez idő kell! - De most nem érek rá! Nem akarok elkésni. - Igen, ezt már harmadszor mondod. És az első két alkalommal nem kérdeztem meg, hová sietsz. Azt sem, miért vetted fel a legjobb fekete farmeredet, miért viselsz selyeminget, és miért locsoltál magadra olyan bőségesen a legdrágább parfümödből - sorolta Crystal. Igaz, mindezt nem kérdezte meg eddig, de amilyen követelőzőén bámult most rá a tükörben, nyilvánvaló volt, hogy magyarázatra vár. Bobbie gyorsan körülpillantott. Két nő, óriási rózsaszín hajcsavarókra feltekert hajjal, már a bura alatt ült. A hajszárítók egyébként nem voltak bekapcsolva, így tisztán hallatszott, hogy egy lehetséges románc esélyeit latolgatják Jasper és Maxine között. Két másik asszony, aki a sorára várt, Quincy bácsit és Thelmaiita Hopkinst szapulta. Mary Feldman, Bobbie egyik alkalmazottja, Buffy Leigh-vel, Crystal ipari tanulójával, aki az állát gyantázta, éppen azt vitatta meg, hogy Winston a jelek szerint egyszerre három nővel is jóban van, akik közül az egyik itt ül, a hajszárító bura alatt. Ha itt elmesélné a titkát, az olyan lenne, mintha egy műholdas tévécsatornán kürtölné világgá. Pedig micsoda titka volt! Adam és ő azt tervezte, hogy éjjel titkos megfigyelést folytatnak a gyárnál. Bobbie legalábbis így fogalmazott, amikor előállt az ötletével. Kijelentette, hogy minthogy még legalább két napig várnia kell a külső biztonsági kamerák megérkezésére, a rendőri megfigyelés lehet a legjobb módszer a falfestőművész leleplezésére. És mivel Adam nem ismerte jól a terepet - a parkolót övező erdőt -, Bobbie kötelességének érezte, hogy megmutassa neki, hogyan közelítheti meg észrevétlenül a gyárterületet, tehát kénytelen lesz vele tartani. És ha már ott van, ott is marad, mert több szem többet lát. Természetesen mindez sokkal jobban hangzott, amíg újra fontolóra nem vette a saját javaslatát. Mert lehet, hogy több szem többet lát, de így kettesben lesz Adammel egy furgonban. Márpedig Bobbie tudta, hogy nem lenne szabad kettesben maradnia ezzel a férfival. Igaz, legfeljebb egy-két óráról lehet szó, ám ez alatt az egy-két óra alatt ő óriási kísértésnek lesz kitéve, és ezúttal aligha számíthat arra, hogy Rudi Taté közbelép. Gyorsan elhessegette ezt az izgalmas gondolatot. Okosabb, ha nem töpreng olyasmiken, amik bizsergést okoznak a testében. Crystal felhúzta a szemöldökét, és közelebb hajolt hozzá. - A titkos megfigyelésről van szó, amin ma éjjel Adammel részt vesztek? suttogta. Bobbie riadtan körülnézett, hogy meggyőződjön róla, senki sem hallotta a barátnője kérdését. - Honnan az ördögből tudsz te erről? - sziszegte dühösen. Crystal vállat vont. -Amikor este átugrottam hozzád ételmaradékért, hallottam, hogy erről beszéltek telefonon. Ne félj, egy léleknek sem szóltam. De nem érzed úgy, hogy túl drasztikus módszerhez folyamodtok? - Egyáltalán nem. Elég dühítő volt az is, amikor kiderült, hogy valaki fehérneműket lopkod tőlünk, de most már egy gonosz falfirkaművész is garázdálkodik a gyárnál, és azt akarom, hogy elkapjuk! A titkos megfigyelés teljesen törvényes rendőri intézkedés, és nagyon hatásos, ha az ember azonosítani akar egy tettest. Crystal Bobbie-ra bámult, aztán besütött egy újabb tincset. - És persze mindennek semmi köze ahhoz a piros folthoz a nyakadon... Bobbie felsóhajtott. Szóval nem takarta el olyan jól azt a kis véraláfutást, mint remélte, pedig vastagon bekente alapozóval. Barátnője még közelebb hajolt, hogy tüzetesen megvizsgálja Bobbie és Adam találkozásának bizonyítékát. - Szép, szabályos, kerek folt. A fickó nem hagyott fognyomokat. Remek! Ötös alá! - Osztályozod a véraláfutásokat? - Ühüm. És erre csak azért nem adtam csillagos ötöst, mert a másik folt túl közel esik hozzá. Adam jobban is ügyelhetett volna a szimmetriára. Bobbie-nak erről más volt a véleménye. Mindkét folt egy-egy erogén zónájának a kellős közepén volt. - Egyébként - folytatta Crystal - Donette-től hallottam, aki Ágnes Mastersontól tudja, akinek Sissy súgta meg bizalmasan, hogy tegnap éjjel a raktárban Adammel hastáncosnős alsónadrágokat próbáltatok fel. - Micsoda?! - fakadt ki Bobbie, amivel a szépségszalon minden vendégének figyelmét magára vonta. Amikor úgy ítélte meg, hogy kissé lanyhult a többiek érdeklődése iránta, halkan folytatta: - Nem próbáltunk fel alsónadrágokat! Ez nevetséges! Azért voltunk ott, hogy elcsípjük a tolvajt. Crystal vigyorogva ráhunyorított. - Úgy, hogy Adam kiszívja a nyakadat? Igazán egyediek a módszerei! Egek, szívesen alávetném magam egy alapos motozásnak, ha ilyen elbánásban részesülnék. Bobbie a homlokát ráncolta. - Hálás lennék, ha inkább a hajamra figyelnél. Mennem kell. Crystal félretette a hajsütővasat, és elkezdte kifésülni Bobbie tincseit. - Ma éjjel szeretkezni fogsz a szexi rendőrfőnök-helyettessel? - Nem! - Bobbie remélte, hogy sikerült felháborodottnak látszania. És megint meg kellett várnia, míg a többiek elfordulnak. Ezúttal azonban, és ebben teljesen biztos volt, néhányan tovább füleltek, ezért még jobban lehalkította a hangját. Honnan veszed ezt az abszurd ötleteket? Esküszöm, hogy túl élénk a fantáziád! És gyógyíthatatlan romantikus vagy, valami nagyon fura, elfajzott módon. Ráadásul rossz a memóriád. Elfelejtetted, hogy örökre végeztem a férfiakkal? Bobbie kezdett lendületbe jönni, és tovább akarta sorolni az érveit, amikor visszacsengtek a fülében a saját szavai. Túl hevesen tiltakozott, ami már magában véve is gyanús, ráadásul azok a foltok a nyakán nem azt mutatják, hogy Adam közömbös számára. Arról már nem is beszélve, hogy előrelátóan egy óvszert is becsúsztatott a táskájába. - Rendben, igazad van - ismerte be sóhajtva. - Minden erőfeszítésem ellenére kedvelem Adamet. Nagyon kedvelem. - Nagyon kedveled - ismételte meg Crystal diadalmas mosollyal, ám aztán elkomolyodott. - De akkor miért nem vagy boldog? Talán Adam is olyan hitvány alak, mint Jasper? Bobbie megrázta a fejét. - Eltekintve attól, hogy mindketten férfiak, nincs bennük semmi közös. Bár nem vagyok teljesen biztos abban, hogy Jasper férfi. Az a gyanúm, hogy inkább az élősködő gombafélék családjából származik. - Ebben egyetértünk - kuncogott Crystal. Félretette a fésűt, és kellemes, virágillatú permetet fecskendezett Bobbie hajára. - De ha úgy véled, hogy Adam a legjobb dolog a világon a csokoládékrém feltalálása óta, miért nem vagy boldog? - Hát nem nyilvánvaló? - vont vállat a barátnője. - Azért, mert azonkívül, hogy utazásokról csevegünk, hogy kiszívja a nyakamat, és csókolózunk kicsit, semmi más nem lehet köztünk. -Ezt meg ki mondja? - A logika és a józan ész. Elfelejtetted, hogy Adam néhány hét múlva elutazik? - kérdezte felháborodottan Bobbie. - És te elfelejtetted, hogy vele mehetsz, ha akarsz? - kérdezte ugyanolyan felháborodottan Crystal. Bobbie úgy meredt rá, mintha hirtelen három feje nőtt volna. - Ezt mégis hogy képzeled? Egy gyárat vezetek, ha nem tudnád. Nem tűnhetek el csak úgy... Vannak bizonyos kötelezettségeim, és... - Ó, elég ezekből a régi, ócska kifogásokból! Eleget hallottam őket! - fintorgott Crystal. - Nem utazhatsz el a gyár miatt. Nem lehetsz szerelmes, azazhogy nem mersz szerelmes lenni, mert Jasper cserbenhagyott. Mondok én neked valamit: az a gyár nem fog összebújni veled a hideg, viharos éjszakákon. Nem vigasztal meg, és nem visz el Párizsba. És ha életed végéig Jasper árulásán keseregsz, és nem engeded be a szívedbe a szerelmet, senki sem fog formás kis véraláfutásokat hagyni a nyakadon! - Ki akarja, hogy véraláfutásokat hagyjanak a nyakán? - morogta Bobbie. Lerántotta magáról a műanyag körgallért, és Crystal kezébe nyomta. - Két teljes órán át fáradoztam, hogy ezeket eltüntessem! - Úgy látom, a legjobb úton haladsz, hogy beleszeress Adambe - folytatta a barátnője zavartalanul. - Szerintem legalább meg kellene próbálnod kideríteni, hogy lehet-e jövője ennek a kapcsolatnak, van-e esélyetek a boldog végkifejletre. Bobbie kikecmergett a székből, felragadta a táskáját, és az ajtóhoz indult. Crystal követte, és a lány mérgesen visszafordult. Bár halkan beszélt, biztos volt benne, hogy a liffeyi pletykafészkek feszülten fülelnek, és a távozása után mohón rávetik magukat erre az új témára. -A boldog végkifejlet az utolsó, amit keresek. Ezt egyszer s mindenkorra vedd tudomásul! És nem vagyok szerelmes Adam OShea-be! Csak kívánom őt. - Rendben, értem, szóval csak kívánod őt. - Crystal továbbra is Bobbie sarkában maradt, utánanyargalt az utcára, és becsukta az ajtót maga mögött. - De az előbb azt mondtad, hogy nagyon kedveled Adamet. Vagyis többet érzel iránta szexuális vágynál. -Nem érek én rá erre! - dohogott Bobbie, ráeszmélve, hogy vesztésre áll. Elővette a slusszkulcsát, hogy kinyissa a kocsiajtót. Ekkor vette észre, hogy a szépségszalon minden vendége a kirakatnál áll, az üveghez nyomott orral, és őket bámulja. Mary még integetett is, és mosolygott annak ellenére, hogy az arca alsó részét sárgás gyantaréteg borította. - Szóval bár nagyon kedveled Adamet, a kisujjadat sem mozdítod, hogy kiderítsd, lehetne-e több köztetek egy-két csóknál? Bobbie gyorsan beszállt a kocsijába, hogy ne kelljen válaszolnia. Igazság szerint ennél máris sokkal intimebb volt a kapcsolatuk, hiszen Adam már a köldökét is nyalogatta. Az ilyesmi különleges köteléket teremt két ember között. - Tényleg annyira gyáva vagy, hogy még csak esélyt sem adsz magatoknak? kiáltotta Crystal. Bobbie hátra akart tolatni, amikor észrevette az egyik nagybátyját. Winston kiszáguldott a bevásárlóközpontból, és hevesen integetve a nevét kiabálta. A lány gyorsan feljebb húzta a gallérját, hogy eltakarja a foltokat a nyakán. Hála az égnek, már bealkonyodott, és így a nagybátyja aligha látja meg a véraláfutásokat. Mert ha felfedezné őket, biztos megpróbálná kifaggatni, és reménykedni kezdene, hogy ő megint szerelmes. Aztán annál nagyobb lenne a csalódása, amikor Adam elhagyja a várost. Persze a bácsikái éppúgy tisztában voltak vele, mint ő, hogy Adam el fog utazni, de Bobbie figyelmét nem kerülte el, milyen elégedetten vigyorogtak, valahányszor együtt látták kettőjüket. Az ördög tudja, miért pártolnak egy ilyen eleve kilátástalan viszonyt. Talán azt hiszik, hogy Adam miatta majd meggondolja magát, és Liffeyben marad? Bobbie tudta, hogy ez nem történik meg. Adam nem az a típus, aki sokáig kibírja egy helyen, nem úgy, mint ő. Bár ő is csak a gyár miatt él még mindig itt. Liffeyben született, szinte mindenkit ismert a városban, és felelősnek érezte magát az alkalmazottai munkahelyéért. Ennek ellenére egyre nehezebben fojtotta el az utazási vágyát, és nyomkodta vissza a talajba a gyökereit, képletesen fogalmazva. Winston végre odaért hozzá, és az ablakon át benyújtott egy bankjegy nagyságú zacskót. - Ezt Mr. Eidelson küldi. Az új Tűzgyújtó Masszázsolaja van benne. Délelőtt hozta. Nyilván nem mert egyenesen hozzád fordulni. - És ti elfogadtátok? - Bobbie vissza akarta adni a zacskót, de nagybátyja a háta mögé dugta a kezét. - Winston bácsi, az az ember nem normális, ezt te is tudod. Amint megláttátok, el kellett volna szaladnotok. - Legalább próbáld ki! Állítólag ez egy egészen új termék, színtelen és csak enyhén illatosított. A szaga kicsit a csokoládéra emlékeztet. Semmi köze ahhoz a bűzös kotyvalékhoz, amit Eidelson korábban megpróbált ránk tukmálni. Ez még ehető is. Arra gondoltam, jó reklámajándék lenne, ha majd piacra dobjuk a Tűzoltót. - Winston kivett egy tűzcsap alakú, ezüstszínű üveget a zacskóból. - Látod? Jól menne a dalmatamintás alsóinkhoz. - Tényleg jópofa - állapította meg Bobbie. - De eszem ágában sincs kinyitni. Még túlságosan jól emlékszem rá, hogyan üldöztek mindenféle állatok Mr. Eidelson kotyvalékai miatt. Szerintem távoltartási parancsot kellene kérnünk a fickó ellen! Vagy vehetnénk egy láda gázálarcot. -Rendben, holnap kitalálom, mihez kezdjünk vele. - Winston apáskodva megpaskolta Bobbie arcát, visszatette az üvegcsét a zacskóba, azt pedig becsúsztatta a lány táskájába. - Tedd be az asztalomra, amikor bemész a gyárba! Adammel ma éjjel a raktárnál fogtok őrködni, igaz? Bobbie-nak leesett az álla. - Ezt meg ki mondta? Winston vállat vont. - Hallottam, hogy erről beszéltek, amikor tegnap beugrott hozzád. -Az ég szerelmére! Ha Winston tudja, mit terveznek, akkor valószínűleg mások is tudják. Ennyit a titkos megfigyelésről. Mire a gyár parkolójába ér, valószínűleg az egész város értesül a dologról. De akkor miért megy el mégis? Bobbie nem akart ezen töprengeni. A gázpedálra lépett, de nem volt elég gyors, mert most meg Cooper rendőrfőnök kiáltott utána. Bobbie megint lefékezett. Egek, ha ez így folytatódik, ebben az évszázadban biztos nem ér oda a gyárhoz! - Tudom, hogy nemsokára találkozik Adammel - mondta Cooper, bedugva a fejét a lecsavart kocsiablakon. - Nem akarom feltartani, csak szerettem volna tájékoztatni, hogy előkerült néhány az eltűnt fehérnemük közül. - Tényleg? Honnan? - kérdezte meglepetten a lány. -Az adományok dobozából, az Árnyas Otthon nyugdíjasházban. Sajnos nem tudtuk mindet visszaszerezni. Néhányan nem voltak hajlandóak megválni tőle. Kijelentették, hogy a Szexi Éjszakák új színt hozott a szerelmi életükbe, és majd elszámolnak magával, ha legközelebb látják. El akartam kobozni a cuccokat, de mivel már hordták őket, meggondoltam magam. Bobbie buzgón bólogatott. - Nagyon helyes! Köszönöm, hogy értesített. - El akart hajtani, de megint túl lassúnak bizonyult. - Egyébként - kiáltott utána Cooper - üdvözlöm Adamet! Ja, és igazán ügyesen eltakarta alapozóval azokat a helyeket, ahol kiszívta a nyakát. Alig látszanak a foltok. Bobbie a padlóig nyomta a gázpedált, és elrobogott. Adam elővett a dzsekije zsebéből egy parányi messzelátót, és hosszan tanulmányozta a környéket. Bobbie nagyon jó leshelyet választott. A furgon a parkoló végében állt, ahonnan a hátsó és az oldalbejáratot is szemmel tarthatták. Abból indultak ki, hogy a falfirkaművész aligha olyan vakmérő, hogy a főbejáratnál próbálkozzon, ahol bárki megláthatja. Igaz, nem lehettek biztosak benne, hogy az illető képes ilyen logikus gondolkodásra. A helyesírási hibáiból ítélve nem lehet túl intelligens ember. Talán egy elmebeteggel van dolguk. Adam lefogadta volna, hogy ismeri a fickót. De hát elég sok ütődött alakkal találkozott, amióta Liffeybe jött. - Látsz valami gyanúsat? - suttogta Bobbie. - Nem, semmit. - Adam lejjebb csúszott az ülésen. Na, így már sokkal kényelmesebb! -Remélem, nem fogunk egész éjjel hiába itt rostokolni - súgta megint a lány. - Cooper rendőrfőnök azt mondta, hogy a nyugdíjasházból előkerült az alsónadrágok egy része. Ezek szerint a tettest nem a nyereségvágy vezette. - Az nem biztos. Talán el akarta adni a cuccokat, de beijedt, és gyorsan megszabadult a szajrétól. Vagyis lehet, hogy újra lopni fog. - Adam letette a messzelátót. Bobbie közben a termoszból kávét öntött egy csészébe. A feketének kellemes csokoládészaga volt. - Kösz! - mormolta a férfi, ahogy elvette a csészét. - Kaphatsz még cukrot, több tasaknyit is betettem a táskámba... - A lány kinyitotta a táskáját, és megdermedt. Ó, a fenébe! - Az arcán rémület tükröződött. - Elfelejtettem Mr. Eidelson masszázsolaját! Adam tökéletesen megértette az elszörnyedését, amikor Bobbie kivett egy kis zacskóból egy apró, ezüstszínű, tűzcsap alakú tárgyat. - Kérlek, mondd, hogy ez nem az, amire gondolok! - könyörgött a férfi. - De az - vallotta be a lány. - És nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem akarom, hogy a közelemben legyen. Adam ezt is tökéletesen megértette. Óvatosan két ujjal megfogta a mini tűzcsapot, mintha attól tartana, mindjárt felrobban, visszatette a zacskóba, és kilökve a furgon ajtaját, elhajította. Az üvegcse egy közeli, füves részen ért földet. A férfi azt tervezte, hogy később majd értesíti a tűzoltókat, akik szakszerűen gondoskodnak róla. Azt akarta tanácsolni nekik, hogy vegyenek fel védőruhát, mert az eddigi tapasztalatai alapján csak a legrosszabbra számíthatnak. -Hű! - sóhajtott fel Bobbie megkönnyebbülten. - Ez egy hajszálon múlt! Winston bácsi a kezembe nyomta, mielőtt elindultam ide, és valahogy megfeledkeztem róla. Adam nem volt benne biztos, hogy tudni akarja, mi kötötte le annyira Bobbie figyelmét, hogy képes volt megfeledkezni a felejthetetlen masszázsolajról. Feltételezte, hogy a szórakozottságának talán az a két kis véraláfutás az oka, amelyet ő hagyott a nyakán. És bár nem szívesen hozta fel a témát, tudta, hogy tartozik egy bocsánatkéréssel a lánynak, ezért könnyedén a foltok felé intett. - Igazán sajnálom... Nem is tudom, mi ütött belém. Kamaszkorom óta nem csináltam ilyet. - Semmi baj - legyintett nagylelkűen Bobbie. - Azt hiszem, tegnap egy kicsit mindketten megbolondultunk. Az ilyesmi előfordul. Az ember elveszti az ítélőképességét, ha elragadja a hév. Ma reggelre elfelejtettem az egészet. Sajnos Adam nem mondhatta el ugyanezt magáról. Mert ő képtelen volt elfelejteni, ami történt, sőt jóformán csak ez járt a fejében, amíg éjjel az ágyban forgolódott. És ma reggel, és ebéd közben. És amikor megvacsorázott és idehajtott. Még mindig érezni vélte az ajkán Bobbie ajkának ízét, emlékezett rá, hogyan nyögdécselt a lány, amikor ő megcsókolta, hogyan suttogta a nevét. Kísértette a keble emléke, de ez bizonyára akkor is így lett volna, ha nem furdalja a lelkiismeret, amiért kiszívta a nyakát. Röviden, jobban akarta Bobbie-t, mint a következő megbízását. És ezt ijesztőnek találta. Ahogyan azt is, hogy mintha minden idegszálával a tudatában lett volna a lány közelségének. Erről eszébe jutott a zsebében lapuló levél. A levél, amelyben értesítik, hogy legközelebb hová küldik. A levél, amely elszakítja őt Bobbie-tól. Még nem nyitotta ki. Erre nem volt semmi különösebb oka, legfeljebb az, hogy a megfelelő pillanatra várt, és úgy érezte, az még nem jött el. Aminek persze lehetett valami köze az álmatlan éjszakájához és ahhoz, hogy eddig hiába próbálta kiverni a fejéből Bobbie Fay Callahant. De hogyan is verhetné ki a fejéből a lányt, amikor ő a legizgalmasabb nő, akivel életében találkozott? - Különben is, az egésznek semmi jelentősége - folytatta Bobbie kicsit fojtottan, és megint legyintett. - Kívántuk egymást, de amit éreztünk, csak szexuális vágy volt, egy átmeneti állapot - tette hozzá még fojtottabban. Adam egyetértően hümmögött, bár ő egyáltalán nem érezte olyan átmenetinek az állapotát, mint kellett volna. - Te hamarosan elutazol, én meg itt maradok. Nekünk nem lehet közös jövőnk. De miért ne engedhetnénk meg magunknak néhány csókot? Vagy ölelést? Vagy egyéb dolgokat? - érvelt a lány. Egyéb dolgokat? Bobbie szavai feltüzelték Adamet. Vajon mit ért ez alatt a lány? Talán... szeretkezni akar vele? Hol? Mikor? Úgy érezte, lángra lobban a teste, és tudta, hogy ezt a tüzet csak Bobbie olthatja el! - Jóságos ég, mi az a hatalmas izé, Adam? Szent ég! Adam nem akarta, hogy a lány észrevegye... Csak éppen, állapította meg csodálkozva, Bobbie nem is az ölébe néz. És ahogy követte a lány tekintetét, ő is meglátta a hatalmas izét, amely feléjük, jobban mondva a furgon melletti füves rész felé cammogott. A nagy, sötét valami éppen ott állt meg, ahová ő a masszázsolajos üvegcsét hajította. - Egy medve - közölte Adam. Bobbie levegő után kapkodott. Az állat foszlányokra tépte a zacskót, aztán a mancsai közé fogta a masszázsolajos üveget, és lenyelte. Adam eddig csak az állatkertben látott medvét, és ez a példány óriási volt. A férfinak esze ágában sem volt egy ekkora ragadozóval összeakaszkodni. Hála az égnek, úgy tűnt, hogy az állatot csak a masszázsolaj érdekli, és nem törődik a két emberrel, aki tágra nyílt szemmel figyeli a furgonból. A medve ekkor megfordult, és egyenesen Adamre nézett. Aztán a kocsihoz cammogott, és felmászott a motorháztetőre. Bobbie felsikított, és gyorsan átült a férfi ölébe. Legszívesebben Adam is felsikított volna, de tudta, hogy legalább egyiküknek meg kell őriznie a hidegvérét, és Bobbie erre a jelek szerint nem volt képes... - Egyszerűen várunk. Valamikor majdcsak elmegy - biztatta a lányt. Remélhetőleg, tette hozzá gondolatban. Mivel a szélvédőüveg elég vastag volt, nem esett pánikba, de azért nem volt könnyű nyugodtnak mutatkoznia. A medve nyilván szeretett volna még több masszázsolajt találni, és valószínűleg szívesen elropogtatná őket is, ha az útjába kerülnének. Bobbie a férfi vállgödrébe fúrta az orrát. - Elment már? - suttogta. - Izé... még nem. - Adam nem merte megmondani neki, hogy a medve most éppen a szélvédőüveget nyalogatja és ütögeti a mancsával. - Talán segítene, ha nem látna bennünket. Gyorsabban megfeledkezne rólunk. Miközben Bobbie karjai még mindig szőlőindaként fonódtak köréje, Adam az édes teherrel hátramászott a raktérbe, és lekuporodott néhány láda alsónemű mögé. Aztán várt. És várt. És a fenyegető veszedelem ellenére kezdte élvezni a helyzetet, mert a lány még mindig az ölében ült. - Sejthettem volna, hogy ez lesz a vége - suttogta Bobbie. Meleg lehelete a férfi nyakát csiklandozta. - Az a masszázsolaj az első pillanattól fogva csak bajt hozott rám. - Ebben egyetértünk. Jó erős szaga lehet, ha idecsalt egy medvét, de úgy tűnik, az emberekre nem hat. Bobbie kicsit megmerevedett, és felemelte a fejét a válláról. A sötétben összevillant a tekintetük. - Nem, csöppet sem - erősítette meg a lány, de a hangja remegett, és Adam tudta, hogy eddig nem is volt a tudatában annak, milyen szorosan egymáshoz simulnak. - Most, hogy az a medve itt kószál a közelben, teljességgel elképzelhetetlen, hogy bármelyikünk... - Szexuális vágyat érezzen? - fejezte be helyette Adam a mondatot. - Igen. Nem érezhetünk semmi ilyesmit. Bobbie azt mondta, amit mondania kellett, de alig néhány másodperccel ennek a hazugságnak az elhangzása után Adam az ajkával végigsimított az ajkán. Aztán a lány cirógatta meg perzselő ajkával a rendőrfőnök-helyettes ajkát, és ezt addig folytatták, amíg a futó érintésekből igazi csók lett. - Miért tesszük ezt? - lehelte Bobbie a férfi szájába. Adam megrázta a fejét. -Az ördög tudja. Talán mégis hat ránk az a masszázsolaj, elvégre a medve egészen megvadult tőle. Vagy a telihold az oka, vagy valami hasonló. De tudod, mit? Takarítsunk meg egy kis időt! Ne foglalkozzunk a miértekkel! Minthogy képtelenek vagyunk ellenállni egymásnak, azt javaslom, hogy csókolózzunk és ölelkezzünk, akkor legalább nem gondolunk a medvére. Micsoda ostoba érv! Amit tanácsolt, sokkal veszélyesebb volt, mint a medve, és ezt mindketten jól tudták. Talán még Mackó úr is sejtette. - Szóval afféle ártatlan előjátékra gondolsz? - kérdezte Bobbie izgatottan pihegve. Ártatlan előjátékra? A csókolózásuk sosem volt ártatlan, de Adam ezt nem akarta elismerni, legalábbis Bobbie előtt nem. - Olyasmikre, amiket a korhatár nélküli filmekben lehet látni. Olyasmikre, amiket tizenéves korunkban csináltunk. Bobbie-nak több sem kellett. Olyan forrón csókolta meg Adamet, hogy az beleszédült. A férfi biztos volt benne, hogy egyetlen gimnazista lány sem dugta a nyelvét ilyen mélyen a szájába. Nekidőlt a furgon oldalának. Bobbie elhelyezkedett az ölében lovagló ülésben. Adam keze végigsimított a lány mellén, a tenyerébe fogta az egyiket. Bobbie inge vékony volt, de a férfit még így is zavarta. Meztelen bőrt akart tapintani, a lány meztelen mellét akarta érezni az ujjai alatt. Felrángatta az ingét, és lehúzta a melltartóját. így már sokkal jobb! - gondolta, s gyengéden masszírozta a puha, mégis kemény melleket, aztán megcsipkedte a rózsás mellbimbókat. Bobbie ezt egy ó, igen-nel és egy újabb csodás csókkal honorálta. Adam másik keze sem tétlenkedett: lejjebb araszolt a lány csípőjén, kigombolta a farmernadrágját. Aztán a lány hasára siklott, befurakodott a nadrágba. Bobbie egy leheletvékony semmiséget, egy parányi csipke- és selyembugyit viselt. Adam ujjai alája csusszantak, és megérkeztek felfedezőútjuk végállomására. - Igen - lehelte a lány, akinek valahogy sikerült még közelebb fészkelődnie hozzá úgy, hogy Adam könnyedén elérte azt a bizonyos helyet, amelynek a megérintésére Bobbie felsikoltott a kéjtől. - Ilyesmi már nincs a korhatár nélküli filmekben - nyögte azután. - Az nem számít, mert olyan sötét van, hogy még én sem látom, hol érintelek meg - érvelt Adam, bár magában igazat adott a lánynak. Persze amit mondott, nem hangzott túl logikusan, de mit lehet várni egy férfitól, akit elragadott a szenvedély? - Szerintem már mindenképp átléptünk a korhatáros kategóriába - motyogta Bobbie, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy közelebb húzódjon Adamhez. Es hogy hozzádörgölőzzön. - Igaz, mit tudok én? Olyan régóta nem csináltam ilyesmit! - Milyen régóta? - kíváncsiskodott Adam. - Túl régóta. Nem a legokosabb dolog ilyet mondani egy férfinak, akinek a keze az ember bugyijában matat, de Adam ezt nem mondhatta meg a lánynak. Ebben a pillanatban ugyanis elakadt a lélegzete, mivel Bobbie most éppen az ő legérzékenyebb pontjához dörgölőzött. Természetesen az ő legérzékenyebb pontja sokkal nagyobb volt, mint a lányé, szóval nem lehetett nehéz megtalálni. Bobbie félrelökte a kezét, és az ágyékát az ágyékához préselte. Olyan tökéletesen összeillettek! Olyan könnyű volt elképzelni, milyen lenne, ha meztelenek lennének, és azt tennék, amit a férfiak és nők egymással csinálnak az idők kezdete óta. A lány mohón csókolgatta a férfi állát, a nyakát, a mellkasát, és a keze sem tétlenkedett. Adam fülét simogatta, az ajkát cirógatta, aztán az ujjai besiklottak a farmernadrágba, és egyre lejjebb araszoltak, hogy végül körülzárják a férfiasságát. Adam felhördült a kéjtől. Nem, ez a film már valóban csak felnőtteknek való, villant át az agyán. Aztán már nem gondolkozott. Lerántotta a lány cipzárját, és Bobbie is lerántotta az övét. Utána minden gyorsan ment, de ők türelmetlenségükben nem így érezték. Bobbie orrba vágta a mellével Adamet, amikor kihalászta az óvszert a táskájából. Ezzel egy pillanatra elterelte a figyelmét, de a szándékától nem térítette el a férfit, akinek végre sikerült lehúznia Bobbie farmerét. A lány is lehámozta róla a nadrágot. - Mindjárt elemészt a tűz! - lihegte. - Engem is! - Adam forrón, szenvedélyesen megcsókolta. - Szerencsére van egy tűzoltó berendezésem, amely mindkettőnkön segít. - Akkor használd most azonnal, mert nem bírom sokáig! Adamnek pontosan ez volt a terve. Az alsónemű nem jelentett akadályt számukra. Igaz, most már semmi sem állíthatta volna meg őket, valószínűleg még a medve sem. Adam lerángatta Bobbie bugyiját, a padlóra fektette a lányt, föléje emelkedett és könnyedén, egyetlen lökéssel belehatolt. Bobbie gerince megfeszült, ahogy teljesen befogadta a férfit. Végre mindketten szabad folyást engedtek a vágyaiknak. 10. FEJEZET Római Gladiátor, Rendelési szám: 314C. Ha kalandot keres, és elegancia terén is fel akarja venni,másokkal a versenyt, garantáljuk, hogy sikert arat, amennyiben ezt az elöl fűzős, megerősített oldalú, szár nélküli alsónadrágot viseli, amely egyszerű vonalaival ideális az akcióra kész, izgalomszerető férfinak. Kapható tűzszekér-cseresznyepirosban, mellvért-sárgaréz és pompeji sötétlila színben. Bobbie óvatosan megmozdult. A lábujjai bizseregnek, tehát még él. És ha mégsem, hát csodás halála volt! - Ha Oscar-díjat osztanának a legjobb szerető kategóriában, ellenszavazat nélkül nyernél - motyogta. - Szerintem megosztva kapnánk a díjat -javította ki Adam. Az oldalára gurult, de továbbra is a karjában tartotta a lányt, ami Bobbie-nak tökéletesen megfelelt. Ott feküdt, mozdulatlanul, kielégülten, és lélekben újra átélte a történteket. Az idő és a hely alkalmatlansága ellenére a szeretkezésük fantasztikus volt. Adam pontosan úgy simogatta és csókolgatta, úgy tette a magáévá, ahogyan ő mindig sóvárgott rá. Egy ilyen tapasztalat megváltoztatja az embert. Bobbie elmosolyodott, de aztán elkomorult. Természetesen ezek után egyetlen más férfi sem lesz elég jó neki, de ezzel most nem akart foglalkozni. Később, amikor majd vénlányként egyedül tengeti üres és eseménytelen életét, bőségesen lesz erre ideje. - Egyszerre úgy elcsendesedtél - mondta Adam. - Sajnálod, ami történt? Bobbie leplezni akarta zaklatottságát, ezért vidor mosolyt villantott rá. - Viccelsz? Elképesztő volt! Hihetetlen! És mondhatott volna még több tucatnyi más jelzőt is, de hirtelen mindegyik szó szinte fizikai fájdalmat okozott neki, mert arra emlékeztette, hogy többé nem lesz része hasonló gyönyörben. Adam a füle mögé simított egy hajtincset. - Akkor jó! Már azt hittem, valami baj van. - Mi baj lehetne? Mindent jól csináltál. Mindent! Még öregkoromban is hálás szívvel fogok gondolni rád. Bobbie az ajkába harapott. Ezzel gyakorlatilag elbocsátotta, az útjára küldte a férfit, pedig a könnyed szavak egyáltalán nem álltak összhangban az érzéseivel. A szíve elszorult, ha arra gondolt, hogy Adam hamarosan elutazik, és ő semmit sem tehet, hogy ezt meggátolja. A fülében visszacsengtek Crystal szavai: És te elfelejtetted, hogy vele mehetsz, ha akarsz? De a barátnője azt már nem vette számításba, hogy Adam nem hívta magával. És nem is fogja. A férfi világosan a tudtára adta, hogy nem keres komoly kapcsolatot, sem állandó útitársat. Ami azt jelenti, hogy ez a csodálatos, izgalmas kaland hamarosan véget ér. Bobbie-t a meditálásából szörnyű sikítozás riasztotta fel. Valaki a közelben úgy visított, mintha elevenen megnyúzták volna. A lány felült, Adam is feltérdelt, és átlestek a szélvédőn. Időközben felkelt a hold, és a sárgás fényben Bobbie azonnal felfedezte a visítozót - Maxine-t. A nő a parkolóban állt, kezében egy nagy kartondobozzal, amelynek oldalán jól olvasható volt a fekete betűs felirat: Római Gladiátor 3X-es méret. A medve pedig - mint egy nagy, szőrös őrszem - négy lábra ereszkedve ott állt Maxine és a nő kocsija között. Adam káromkodott, és felragadta a holmiját. Bobbie is a ruháiért nyúlt, de a férfi sokkal gyorsabban magára rángatta a farmerét, mint ő, aztán előremászott a vezetőfülkébe, és kilökte az ajtót. - Maxine! - kiáltotta. A nő anélkül, hogy abbahagyta volna a sikoltozást, feléje fordította a fejét. Rögtön rájött, hogy megmenekült. Ekkor teljes erejéből a medvéhez vágta a dobozt. Szűk halásznadrágja és magas sarkú szandálja ellenére olimpiai rekordot döntő sebességgel a furgonhoz szaladt. Adam a karjánál fogva berántotta a kocsiba, és becsapta az ajtót. - Ó, Adam! Megmentette az életemet! - Maxine a férfi nyakába vetette magát. Noha Bobbie tudta, hogy ijedtében és megkönnyebbülésében simul Adamhez, a látványtól felkavarodott a gyomra. És még jobban kavargott, amikor Maxine összevissza csókolta a rendőrfőnök-helyettes arcát. - Maga hihetetlen, csodálatos - áradozott a nő, még jobban a férfihoz bújva. Bobbie legszívesebben kettőjük közé vetette volna magát, hogy erőnek erejével szétválassza őket. Adam megpróbált kibontakozni a nő öleléséből, de Maxine csak még görcsösebben szorította a nyakát, ráadásul a mellkasához préselte szivacsos melltartós keblét. - Most már nyugodjon meg! Itt biztonságban van - mormolta a férfi. - És ez egyedül a maga érdeme! Hősöm, megmentőm! Magának köszönhetem az életemet, és ezért mindig az adósa leszek! - Maxine már nem tűnt olyan hisztérikusnak, sőt a hangjából érzéki mellékzönge csendült ki. Bobbie nem bírta tovább. Megragadta Maxine karját, és lefejtette Adam nyakából, aztán lehámozta a nőt és a habszivacs melltartós keblét a férfiról. Közben észrevette, hogy az egyik kezében egy kulcskarikát szorongat. - Örülök, hogy biztonságban van - közölte jeges hangon. - De szeretném, ha megmagyarázná, mit keresett éjjel a gyárnál, és miért cipelt egy láda 3X-es Római Gladiátort a kocsijához. Maxine pislogott és hallgatott. Bobbie kivette a kezéből a kulcskarikát, és átvizsgálta. Aha, megvan! Ahogy sejtette! Leszedte az egyik kulcsot a karikáról, majd Maxine és Adam orra elé tartotta. - Ez itt a főbejáratot nyitja, és rég vissza kellett volna adnia, mert már nem dolgozik nálunk. Természetesen az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, nem arra használta-e, hogy betörjön a gyárba, és alsónemüket lopjon. Ez kézenfekvő következtetésnek tűnik, nem gondolja? Maxine megint pislogott. Kinyitotta a száját és becsukta, de nem adott semmi elfogadható magyarázatot - valószínűleg mert nem tudott. - Talán fel kellene sorolnom a jogait - mondta Adam. Maxine-be hirtelen visszatért az élet. - A jogaimat? Csak nem hiszi, hogy bármit el akartam lopni? - méltatlankodott. Adam a Gladiátoros dobozra mutatott, amelynek tartalmát már majdnem teljesen felfalta a medve. Mackó úr egyébként elég komikus látványt nyújtott, mert az egyik alsónadrág fennakadt a szőrös fülén. - Azt hiszem, ez itt elég bizonyíték, Maxine. Attól tartok, le kell tartóztatnom magát. Bobbie elégedetten bólintott, és fejcsóválva Maxine-re bámult. Nem értette, miért tett ilyet a nő. Maxine próbált védekezni, siránkozott, hogy ez igazságtalanság, és hogy ki akarnak babrálni vele, de a rendőrfőnök-helyettest nem hatotta meg. Bobbie elégedettsége nem tartott sokáig. Amikor Adam hátratolatott, hogy kihajtson a parkolóból, a dzsekije odébbgurult a raktérben, és a zsebéből kicsúszott egy boríték. A sors keze lehetett, de éppen ekkor haladtak el egy utcai lámpa előtt, amelynek fényében Bobbie el tudta olvasni a feladó nevét. A levelet a nyomozói csereprogramot szervező bizottság küldte. A lány sejtette, mi áll benne, és a szíve elfacsarodott. Amikor gondosan megvizsgálta az érzéseit, amelyeket a levél megpillantása - és a tudat, hogy Adam hamarosan elhagyja őt - keltett benne, rábukkant egy olyanra, amely sokkal erősebb volt a többinél, és amely megijesztette. Az érzelmek érzelmére, a rettegett sz betűsre... Valahol hiba csúszott a számításába, és ő fülig beleszeretett Adam OShea-be. Adam figyelte, ahogy Jasper Kershaw kivezeti a még mindig zokogó Maxinet az irodából. Örült, hogy megszabadult a nőtől, mivel a pasas letette érte az óvadékot. Fogalma sem volt róla, mennyi festék volt korábban Maxine szempilláin, de a négyórás zokogórohama után két széles, sötétkék csík csúfította el az arcát, ráadásul az orra bedagadt, a szeme vörös volt, és puffadt, egyszóval nem nyújtott valami kellemes látványt. Adam remélte, hogy nem sok emberrel fog találkozni hazafelé menet. Végül azonban Maxine megkímélte őt némi papírmunkától, és mindent bevallott. Valóban ő volt Liffey hírhedt alsónadrágtolvaja és rossz helyesírású falfirkaművésze. A szándéka, mint beismerte, az volt, hogy Bobbie-t alkalmatlannak tüntesse fel a gyár vezetésére, mert bosszút akart állni a lányon, aki elbocsátotta. A falakat pedig azért firkálta össze, hogy a helyesírási hibákkal elterelje magáról a gyanút, mert a városban mindenki tudta, hogy kiváló helyesíró. Adam próbaidőre felfüggesztett büntetést akart javasolni, és pszichoterápiára akarta küldeni. Maxine-nek meg kell tanulnia, hogyan uralkodhat az indulatain, és hogyan vezetheti le hasznos módon a haragját. Ezzel Maxine problémái megoldódhatnak, de mi lesz az övéivel? Felvette a borítékot az asztaláról, és rábámult, mintha ebben lenne minden magyarázat az univerzum titkaira. - A csereprogram - dünnyögte a feladó címére pillantva. A jegye a következő megbízatásához. Ezt akarta, nem? Kalandot, izgalmat, változatosságot és szabadságot, kötöttségek, érzelmi elkötelezettség nélküli életet! Akkor miért nem boldogabb? A válasz egyszerű volt, még csak gondolkoznia sem kellett rajta. Bobbie Callahan volt a rosszkedve és a kételyei oka. A lány megváltoztatta őt. Néhány hét alatt - amióta először beállított az irodájába - Bobbie színlelt kedvesből az igazi szeretője lett. Olyan közel kerültek egymáshoz, amennyire egy nő és egy férfi csak kerülhet. Adam önkéntelenül eltűnődött azon, mi más lehetne még számára a lány. Talán végül válaszolni tudott volna erre az égetően fontos kérdésre, ha nem nyílik ki váratlanul az ajtó. Quincy és Winston mint két mesterlövész masírozott be az irodába. Mindketten a korhű cowboyszerelésüket viselték, azt, amelyben a pikniken is részt vettek. Adam azt gyanította, hogy valamiféle leszámolásra készülnek. - Azért jöttünk, hogy elcsevegjünk magával azokról a piros foltokról, amelyeket Bobbie nyakán hagyott - közölte Quincy köszönés helyett. Nem lehet azt állítani, hogy Adamet meglepetésként érték a szavai. Feltételezte, hogy előbb vagy utóbb felkeresik Bobbie bácsikái, akik valószínűleg elég régimódi felfogásúak ahhoz, hogy úgy érezzék, felelősségre kell vonniuk őt a történtekért. Fáradt sóhajtással hátradőlt, és a zsebébe csúsztatta a levelet. Remélte, hogy nem kerül sor tettlegességre, de ismerve Quincyt és Winstont, erre nem mert volna mérget venni. - Azért már bocsánatot kértem Bobbie-tól - mondta Adam. Igaz, bocsánatot kért, de egyáltalán nem bánta meg, amit tett. Épp ellenkezőleg! És még most is szívesen felidézte, milyen érzés volt a lány puha bőrét cirógatni az ajkával, és kiszívni selymes nyakát. Quincy összehúzta a szemét, előrehajolt, és a két lapátkezével Adam íróasztalára tenyerelt. - Nem azért jöttünk, hogy a szánalmas mentegetőzését hallgassuk, nem igaz, Winston? Amaz egyetértően dörmögött. Ahogy föléje tornyosultak, Adam felkelt, hogy férfiként fogadja a büntetését. Megérdemli, hogy megbüntessék. Szegény Bobbie alighogy kiheverte a csalódását Jasperrel. Az utolsó, amire szüksége volt, hogy belebocsátkozzon egy újabb kapcsolatra. És mit tett ő? Kiszívta a nyakát. Nem is egy helyen. És még sok egyebet is művelt vele. Ha azt hallotta volna, hogy bárki más így bánik a lánnyal, alighanem erős vágyat érzett volna, hogy félholtra verje az illetőt. Erre persze a legfőbb oka az lett volna, hogy mélységesen felzaklatta már magában véve a gondolat is, hogy egy másik férfi kiszívhatja Bobbie puha nyakát. Úgy érezte, a lány nyakát kizárólag neki van joga kiszívni. Igen, Bobbie nyaka az övé! Ahogyan a szája is, és többi testrésze is... - Tudja, mi vár magára? - kérdezte Winston. Adam bólintott. - El fognak páholni azért, amit tettem. Az öregurak összeráncolták a homlokukat, aztán egyszerre megrázták a fejüket. - Nem, nem egészen - mondta Quincy. Adam nem hitt neki. Hogyan is hihetett volna, amikor mindketten olyan komoran és fenyegetően méregették? - Semmi baj! Essünk túl rajta! - erősködött. - Megérdemlem, amit kapok. Sosem lett volna szabad megcsókolnom Bobbie-t, vagy szeretkeznem vele, de nem bírtam uralkodni magamon. Ő annyira... annyira... - Igen? - sürgette Winston, amikor Adam hiába kereste a megfelelő szavakat. - Annyira micsoda? Adam tudta, hogy nincs vesztenivalója, úgyhogy kibökte az igazat. - Izgalmas, szexi, csábító, érzéki és csodálatos. Együtt érző, érdekes és mulatságos. Ja, és okos. Igen, Bobbie nagyon okos. Ráadásul érzékeny és érzéki. - Az érzékit már említette! - mutatott rá Winston. - Igen, de ez nagyon fontos - vélte Adam. - És tudják, mit? Ha nem lenne ez a cég, és Bobbie nem érezné magát felelősnek a családjáért és az alkalmazottaiért, boldogan magammal vinném. Azt hiszem, csodálatos... útitárs lenne, többek között. Elmosolyodott, ahogy különböző képek villantak fel a lelki szemei előtt. Látta Bobbie-t Párizsban, Rómában, Velencében, az ágyban, ahogy szeretkeznek és az ágyon kívül, ahogy kéz a kézben andalognak a Szajna-parton, ahogy megnézik mindazokat a helyeket, amelyeket mindketten szerettek volna látni, azokat, amelyeket Adam szeretett volna megmutatni a lánynak. - Szeretnék én lenni az a férfi, aki nekiadhatja az egész világot! - motyogta, nyilván hangosabban, mint akarta, mert a szobában egyszerre olyan csend támadt, hogy még a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Adam tekintete visszatért a két férfira, akik tágra nyílt szemmel bámultak rá. Aztán Winston megragadott két széket, és odahúzta őket Adam asztala elé. - Üljön le, OShea! - mondta. - Úgy látszik, komoly üzleti tárgyalást kell folytatnunk. De ne féljen, nem fog fájni! Legalábbis nem nagyon. 11. FEJEZET Örök Boldogság. Rendelési szám: 02. Erős anyagból készült, de kellemes, érzéki tapintású bokszeralsó a rendkívüli alkalmakra, örökre szóló garanciával. Kapható több tucatnyi színben és méretben. Bobbie rózsaszín lakkot kent a középső lábujjkörmére. Legalábbis azt feltételezte, hogy oda kente, de biztos azért nem volt benne. Nem ez volt élete legjobb ötlete - körmöt lakkozni, miközben a szeméből feltartóztathatatlanul potyognak a könnyek -, de valamit tennie kellett, hogy elterelje a figyelmét a bánatáról. A házat nem takaríthatta ki, hogy levezesse a feszültségét, mert ezt már megtette. A ruháit is átválogatta, és rendet rakott a szekrényekben, sőt felpróbált néhányat az ajándékok közül, amelyekkel Crystal lepte meg az utolsó hat évben. Hármat még akkor is viselt, amikor leült a földre, hogy a körmeit kilakkozza. Már az evési kényszere is elmúlt. Felfalta az összes fagylaltját, mogyoróvaját, és elpusztította a csokoládétrüffel-tartalékát is. A sok édességet három üveg sörrel öblítette le. A pezsgőt is megitta volna, ha ki tudja nyitni a palackot. Sugarfoot, a vadászgörény valószínűleg még mindig a konyhában van, és megpróbálja lerágni róla a dugót. Már főznivalója sem maradt. Egy nagy fazék pörkölt rotyogott a tűzhelyen. Két tepsi almás lepény hűlt a deszkán, és annyi kenyértésztát állított össze, hogy ki lehetett volna vele tömni egy franciaágy matracát. A hűtőszekrényét is megtöltötte mindenféle finomsággal: pudingokkal és a kedvenc poharas csokoládékrémjével. De végül kifogyott a tennivalókból. Nagyot sóhajtva tovább lakkozta a körmét, s közben felidézte a telefonhívást, a jelenlegi nyomorúságos lelkiállapota okát. Bárcsak ne telefonált volna Adam irodájába! A kagylót Cooper rendőrfőnök vette fel, tőle tudta meg, hogy Adam csomagol, mert el akar utazni. Az itteni megbízatása nyilván előbb ért véget, de a férfi még csak el sem búcsúzott tőle. Annyira sem érdemesítette,- hogy egy üzenetet hagyjon számára. Túl nagy fáradságába került volna megkérnie a rendőrfőnököt, hogy ha ő keresné, mondja meg neki, hogy hamarosan jelentkezik, és majd mindent megmagyaráz? Hogy bánhat így vele Adam? Azok után, hogy csókolóztak. És kiszívták egymás nyakát. És a férfi megosztotta vele a tűzoltó berendezését. És mindezek után Adam nem érezte úgy, hogy értesítenie kellene a távozásáról. Az ilyen viselkedés inkább Jasperre lett volna jellemző, Adamtől ennél többet várt, sokkal többet. És ezért jött ma haza korábban a munkából, ezért itatja órák óta az egereket! Bobbie megtörölte a szemét, megfeledkezve arról, hogy a kezében tartja a kis ecsetet, és összekente a halántékát. A második szemtörlésnél a lakkból a karjára is jutott, mire vállat vont, és folytatta a néma monologizálást. Ha Adam végül mégis átjönne elbúcsúzni, egyszerűen nem nyit neki ajtót, határozta el. Miért is tenné ki magát egy fájdalmas jelenetnek? Mire lenne az jó? Különben is, a szomorúsága lassan enyhülni kezdett, de a haragja egyre jobban fokozódott, ahogy tovább rágódott a férfi megbocsáthatatlan viselkedésén. Adam meg sem említette a levelet, amelyet a nyomozócseréket intéző bizottságtól kapott. Talán kezdettől fogva azt tervezte, hogy búcsú nélkül távozik? - Akkor egy ocsmány féreg! - dünnyögte, megint megtörölve az arcát, amin újabb könnypatakocska csordogált végig, és közben még jobban elmaszatolta a lakkot a bőrén. És bár a szemét elhomályosító könnyektől az orra hegyéig sem látott, elkezdte kilakkozni a következő körmét. Ha legalább Crystal itthon lenne, neki kiönthetné a szívét! Sajnos azonban a barátnője aznap egyedül volt a szalonban, és Bobbie tudta, hogy még órákig nem szabadulhat. Különben is, minek rémítse meg, amikor úgysem segíthet rajta? Elvégre mit lehet tenni egy olyan férfival, aki két percet sem szán a drága idejéből arra, hogy elbúcsúzzon a nőtől, akivel egy furgon rakterében szeretkezett? Talán Adamet a sarkvidékre küldik. Vagy egy olyan városba, amely tele van szerelemre éhes nőkkel, akik szüntelenül zaklatják! - gondolta bosszúszomjasan. Csöngettek. Bobbie ádáz pillantást vetett az ajtó felé, aztán tovább lakkozta a körmét. Esze ágában sem volt válaszolni. Egyszerre úgy érezte, hogy senkit sem akar látni, se Adamet, se mást. A csengő megint felsüvített, aztán megint. Néhány másodperccel később dörömbölni kezdtek az ajtón. - Bobbie, tudom, hogy itt vagy! - kiáltotta Adam. - A kocsid a ház előtt parkol, és telefonáltam az irodádba. Azt mondták, korábban hazajöttél, mert rosszul érezted magad. Mi bajod? Csak nem vagy beteg? Nyisd ki, kérlek! - Menj innen! - kiáltotta a lány. - Nem vagyok itthon! - Beszélnünk kell... -Nem! - Bobbie! - Nem, nem és nem! Te vagy az utolsó ember a világon, akit beengednék a lakásomba! Az ajtó kinyílt, és Adam besétált. - Egy ilyen kijelentés előtt mindig győződj meg róla, hogy bezártad-e az ajtót! - tanácsolta nyájasan. Bobbie talpra szökkent, és haragosan rámeredt. Micsoda pimaszság! Hogy mer a férfi csak így bemasírozni ide? Ezúttal erős marad, és alaposan beolvas neki! Adam biztos azt hiszi, hogy a kisujja köré csavarhatja, de ebben téved. Csak arra nem gondolt, hogy hiába vág olyan harcias képet, a zöld vattapamacsokkal a lábujjai között inkább komikus látványt nyújt. Ráadásul kénytelen volt a sarkára állni, nehogy összelakkozza a szőnyeget, az arca pedig felpuffadt és kivörösödött a sok sírástól. De a legrosszabb az volt, hogy még mindig Crystal három ajándékát viselte: egy csillogó, ibolyalila bugyit, amelynek a hátsó részét fodrok díszítették és a halványsárga, vállpánt nélküli fűzőt, amely összenyomta és új magasságba emelte a keblét. Minthogy nem volt segítsége, saját maga fűzte be, méghozzá elég ügyetlenül, és most hiába igazgatta a csipkebetétet, a durva szövésű hálón át jól látszottak rózsaszín mellbimbói. Az utolsó tartozék a szikrázó tiara volt kócos, körömlakkfoltos haján. Úgy nézhetek ki, mint egy sztriptíztáncosnő, eszmélt rá. Vagy egy nagyon kétségbeesett transzvesztita. Alig mert Adamre pillantani, és amikor végül mégis megtette, látta, hogy egymás után több érzés is átsuhan a férfi arcán. Aggodalom, meglepetés, megbotránkozás. Talán kéjvágy is megcsillant a szemében, de Bobbie erre nem mert volna megesküdni. Lehet, hogy amit látott, csak szánalom volt. Adam nem jött közelebb hozzá, csak ott állt, és bámult rá. -Izé... jól vagy? - Úgy nézek ki, mint aki jól van? - Bobbie még csak lehetőséget sem adott a férfinak arra, hogy válaszoljon. - Tudom, hogy levelet kaptál a csereprogram szervezőitől. Éjjel a furgonban kicsúszott a dzsekid zsebéből. És azt is tudom, hogy elutazol, mert felhívtam az irodádat, és Cooper megemlítette, hogy csomagolsz. Hogyan csomagolhatsz anélkül, hogy szóltál volna nekem? - Tudom... és sajnálom! De nem azért csomagolok, mert máshová helyeztek. New Yorkba kell utaznom, de csak egy napra. A legjobb barátom holnap délután tartja a kisfia keresztelőjét, és én leszek a kicsi keresztapja. El kell mennem, ezt ugye belátod? - Keresztelő? Keresztelőre mész? - hebegte a lány. - De én láttam a levelet, amit a csereprogram szervezői küldtek! Adam kivette a levelet a zsebéből, és a dohányzóasztalra hajította. - Tessék! Még ki sem nyitottam. Nem voltam rá képes. Bobbie-t kissé kiengesztelte a tekintetéből sugárzó bocsánatkérés, ám továbbra is úgy vélte, hogy a férfinak szólnia kellett volna a levélről. - Most jobb, ha elmész. - Elmegyek, ha majd mindent megmagyaráztam. - Semmit sem kell megmagyaráznod - mondta Bobbie. Pedig mennyire szerette volna hallani a férfi magyarázatát! A szemét megint ellepték a könnyek, és hiába próbálta, nem tudta visszapislogni őket. Az élete tönkremegy, és ö nem képes mást csinálni, mint bőgni. Itt áll ebben a nevetséges szerelésben, és az egereket itatja. Adam egy lépéssel mellette termett, felnyalábolta, odavitte a kanapéhoz, és az ölébe ültette. - Sok mindent meg kell beszélnünk - jelentette ki. Bobbie-t úgy rázta a zokogás, hogy nem tudta megkérdezni, mire gondol. Talán nem is akarta. Csak itt akart ülni, a férfi vallanak dőlve, és sírni, míg el nem apadnak a könnyei. Talán teljesen kiszárad és elájul... Persze akkor valószínűleg hozzáragadna a bútorszövethez, mert a körömlakkja még nem száradt meg teljesen. Szóval talán jobb, hanem ájul el... Adam leemelte a fejéről a tiarát, és a dohányzóasztalra tette. Hirtelen nagyon idegesnek látszott, és Bobbie azt is hallotta, hogy görcsösen nyel egyet. De gyorsan rájött, mi okozza a férfi feszengését. Adam egyenesen a fűzőjére bámult, azaz inkább az átlátszó csipkebetétre. Bobbie tudta, hogy el kellene takarnia magát, de ehhez nem volt se kedve, se energiája. Bámészkodjon csak Adam, őt nem érdekli, mennyit lát a testéből, gondolta. Ennek ellenére a következő pillanatban a mellkasához szorított egy párnát. - Mi ez az egész? - kérdezte a férfi, kiszedve egy zöld vattagolyót a lábujjai közül. - Terápia - hüppögte Bobbie. - Figyelemelterelés. - Még az egyik lábaddal sem végeztél -jegyezte meg Adam. - És nem is mindig a körmödre kented a lakkot. Hogyan lehetséges ez? Bobbie szipogott. - Úgy, hogy nem láttam tisztán a könnyektől. - Értem. - A férfi maga mellé ültette, és az ölébe húzta a lábát. - Majd én befejezem helyetted. Bobbie könnyei nyomban elapadtak. Adam ki akarja lakkozni a körmeit? - Miért? - Miért ne? - A férfi az üvegcséért nyúlt, és munkához látott. - Talán ez jó terápia lesz mindkettőnknek - felelte, de ezzel nem győzte meg a lányt. - És gyakran csinálsz ilyet? Úgy értem, gyakran lakkozod ki a nők lábujjkörmeit? Bobbie-t már ez a feltételezés is elszomorította, és nem akart azon gondolkozni, miért. - Még soha életemben nem lakkoztam körmöt - felelte a férfi. - De nem hiszem, hogy rosszabbul menne, mint neked! Ezt a lány sem hitte. Különben is, Adam nagyon gyengéd volt, és ő kezdte élvezni a helyzetet. Mégis, vagy behunyta a szemét, vagy a lábujjait bámulta, hogy ne kelljen a férfira néznie. Most, hogy már abbahagyta a sírást, a füstölgést és panaszkodást, kicsit szégyellte a korábbi viselkedését. - Nem említettem a levelet, mert fogalmam sem volt, hogyan tegyem - vallotta be Adam. - Úgy értem, az elmúlt napokban igazán közel kerültünk egymáshoz, és nem tudtam, mit érzel a távozásommal kapcsolatban. - Hát nem örülök neki! - tört ki a lány, de aztán felsóhajtott. - Nézd, tudom, hogy ez a munkáddal jár. Tudtam, hogy el fogsz utazni. Csak azt nem gondoltam, hogy ez így kikészít majd engem. Adam előrehajolt, és Bobbie körmeire fújt, hogy megszárítsa a lakkot. Legalábbis a lány azt feltételezte, hogy ezért tette, amit tett. Ö egyébként végtelenül izgatónak találta, hogy a férfi összecsücsörített ajka majdnem megérinti a lábujjait. Aztán Adam megint hátradőlt, és átható pillantást vetett rá. - Amikor Liffeybe érkeztem, hallani sem akartam a nőkről. A hat nővérem, az anyám, a nagyanyám és még vagy fél tucat nőrokonom évek óta azt tekinti az élete küldetésének, hogy megházasítson. Bobbie nem számított rá, hogy a férfi elmeséli az élettörténetét. Nem mintha nem szerette volna hallani... - A rokonaid... érdekes emberek lehetnek. - Mind bolondok. Ne érts félre, teljes szívemből szeretem őket, és ők is szeretnek engem, de olykor az agyamra mennek, és azt kívánom, bárcsak kevesebbet foglalkoznának a szerelmi életemmel. - Adam közben kilakkozta a lány kislábujja körmét, és gyengéden ráfújt. A lehelete olyan volt, mint egy lágy simogatás, és Bobbie megremegett. - Talán azt hiszed, azért mondom el mindezt, hogy a viselkedésemre mentséget keressek - folytatta a férfi, és tovább fújogatta a lábujját. - De tévedsz. Az igazság az, hogy bár a módszereik olykor kicsit bizarrok, tudom, hogy csak azt szeretnék, hogy boldog legyek. Bobbie-nak nehezére esett a szavaira összpontosítani. Az erős kezek, amelyek olyan gyengéden tartották a lábát, a férfi hangja, amely az első pillanattól fogva elbűvölte, szinte hipnotikus hatást gyakorolt rá. Melege volt, a teste elernyedt. Adam minden harmadik szónál a lábujjaira fújt, és ez annyira kellemes volt, anynyira izgató, olyasmi, amit újra és újra érezni akart. - Hmm - hümmögött, feltételezve, hogy a férfi valamiféle válaszra vár. Adam most a másik lába nagyujjának szentelte a figyelmét. Bobbie felkészült az újabb élvezetre, és a férfi nem okozott neki csalódást. - Egyébként - kezdte Adam, és a lány nagyujjára fújt, mire Bobbie majd elalélt a gyönyörtől -, ma elbeszélgettem kicsit Winstonnal és Quincyvel. - Tényleg? Miről? - motyogta a lány szórakozottan. - Szeretnének aktívabban részt venni az üzletben. Nem tudták, hogy ezt hogyan közöljék veled kíméletesen, ezért engem kértek meg rá. Bobbie meglepetten pislogott. - Micsoda? - Quincy és Winston unja a nyugdíjas életet, ezért találnak ki egyre újabb és újabb, bizarr alsóneműmodelleket. Azt akarják, hogy továbbra is te vezesd a céget, de nem bánnák, ha ezt messziről tennéd, mondjuk Rómából, Párizsból vagy máshonnan. Ma, az internet korában ez már könnyen megoldható. Ok itt maradnának, és gondoskodnának arról, hogy az alkalmazottak kövessék az utasításaidat. Beérnék annyival, ha hébe-hóba hazalátogatnál, és itthon töltenéd az ünnepeket. - Nem kell Liffeyben élnem ahhoz, hogy a Callahan és Társát vezessem? próbálta összefoglalni a hallottakat a lány. - És a bácsikáim visszatérnének a céghez? - Ühüm. Csak azt szeretnék, hogy boldog légy. Bobbie levegő után kapkodott. - És ez azt jelenti, hogy... utazhatnék? Hogy megismerhetném a világot? Adam bólintott. - így vettem ki a szavaikból. És a jelek szerint ezzel nemcsak magadnak, de nekik is örömet szereznél. - Hirtelen előrehajolt, és folytatta a lakkozást, aztán megint ráfújt Bobbie körmére, többször is egymás után. Végül, amikor a lány már úgy érezte, nem bírja tovább ezt az érzéki kínzást, Adam kiegyenesedett, elvett egy utazási magazint az asztalról, az egyik oldalról letépett egy csíkot, hoszszában összehajtotta, és karikává formálta. -Izé... Adam, mit csinálsz? - kérdezte csodálkozva a lány. A férfi azonban csak mosolygott. A tenyerébe helyezte a papírgyűrűt, és Bobbie elé tartotta, mint valami áldozati ajándékot. -Házassági ajánlatot teszek neked. Légy a feleségem, Bobbie! Kísérj el az utazásaimra, és oszd meg velem az ágyadat! Hogy tetszik az ajánlatom? Házasság? Bobbie erre aztán tényleg nem számított. Soha még csak az eszébe sem jutott ilyesmi. Vagy ha mégis, hát rögtön elhessegette a gondolatot, mert Adam olyan férfinak tűnt, aki ragaszkodik a függetlenségéhez. Bobbie soha, egy pillanatig sem merte remélni, hogy a férfi lemondana kedvéért a szabadságáról, és elkötelezné magát mellette. Adam az állával a papírgyűrűre bökött. - Ez persze csak átmeneti megoldás. Ha igent mondasz, holnap reggel veszek neked egy rendes gyűrűt. - Komolyan beszélsz? - hebegte a lány. Adam felkelt, megragadta Bobbie kezét, és felhúzta őt. - Szeretlek, Bobbie. Szükségem van rád, és kívánlak. Veled akarom leélni az életemet. - Én is! - kiáltotta a lány, és amikor Adam kitárta a karját, a mellkasához simult. - Úgy értem, én is szeretlek, és nekem is szükségem van rád. És én is kívánlak! A férfi elvigyorodott és megcsókolta, hosszan, szenvedélyesen. - Mit válaszolsz? - kérdezte ragyogó szemmel. - Hozzám jössz feleségül? Bobbie-nak két lehetősége volt. Vagy józanul cselekszik, ami azt jelenti, hogy napokig, esetleg hónapokig fontolgatja a döntést, felírja és mérlegeli, mi szól a házasságkötésük mellett és ellen, vagy nem gondolkozik, hanem azt teszi, amit a szíve diktál. Pontosan két másodpercébe telt eldönteni, melyik utat választja. Lábujjhegyre állt, és olyan hévvel csókolta meg Adamet, hogy a férfi levegő után kapkodott. - Igen, hozzád megyek -jelentette ki. - Ja, és a gyűrű miatt ne aggódj! Ezt itt biztosan ráigazíttathatjuk az ujjamra. Adam felnevetett, és a karjába kapta. -Akkor ünnepeljünk! Ágyba bújunk, és addig nem is kelünk fel, amíg reggel a repülőtérre nem kell indulnom. Rendben? Bobbie egyszerűen nem utasíthatta vissza ezt az ajánlatot. - Rendben! Adam már megindult a hálószoba felé, amikor a lánynak eszébe jutott a boríték. - Várj! Nem érdekel, hová küldenek legközelebb? Mert én nagyon szeretném tudni, hogy hová utazunk először. - Dehogynem! - A férfi, még mindig a karjában tartva őt, visszaült a kanapéra, elvette a dohányzóasztalról a borítékot, és feltépte. - Ez lesz, drágám, a mi első nagy kalandunk. - Széthajtotta a lapot. - A közös életünk első... - A szeme kidülledt. - Mi a baj, Adam? - rémüldözött Bobbie, és amikor a férfi nem válaszolt, kikapta a kezéből a levelet. Mihelyst átfutotta, rögtön rájött, mi okozta Adam megdöbbenését. - Bostonba küldenek! Adam rámeredt, aztán komor arca lassan felderült. - Hé, ez nem is olyan rossz! Egy pillanatra megijedtem, a rossz beidegződések miatt. Elfelejtettem, hogy most már van valakim, tehát nem kell kéretlenül megszervezett vakrandiktói és összeboronálási kísérletektől tartanom. Kamaszkorom óta először örülhetek neki, hogy látni fogom a családomat. - És én is megismerkedhetem velük. - Éppúgy fognak imádni, ahogyan én imádlak - mormolta Adam. Bobbie üdvözült mosollyal hallgatta. Nem is lehetett volna boldogabb. Mindig ilyen életről álmodott, és most a világ legszexisebb, legaranyosabb rendőrnyomozója lesz a társa. - Mit gondolsz, Boston után hová megyünk? - kérdezte, fejét a férfi vállára hajtva, ahogy Adam a hálószoba felé lépkedett vele. - Hát nem mindegy? Nekem csak az számít, hogy együtt leszünk. Bobbie megpuszilta a férfi fülcimpáját. - Miénk az egész világ! És ebben teljesen igaza volt. A Tangó-Csavargó terv nem várt eredménnyel zárult...