ELSŐ FEJEZET Hogyan kerültünk ebbe a zűrzavarba? Hogyan kerültünk abba, amit az életbe keveredésnek nevezünk? Miért van az, hogy az egyik ember jól tűri mindazt, amitől a másik szenved? Miért jött belénk az autópályán az az idióta? Miért kellett annak a gyereknek olyan fiatalon meghalnia? Hogyan lehetséges, hogy mást léptettek elő, nem minket? Miért nem élhet mindenki jómódban, örömben és biztonságban? A boldogabb élet állandó keresése során emberek milliói falják a pozitív gondolkodásról szóló könyveket. Ha azokban a könyvekben valóban meg lehet találni a gazdag és örömteli élet titkát, akkor vajon miért vásárolnak mindig újabbakat? Azért, mert abban bíznak, hogy van bennük valami olyasmi, ami közelebb visz a meghatározhatatlan jó élethez. De nincs valódi győztes. Nem változtatják meg nagyon az életünket. „Lehet, hogy rosszat választottunk - gon-dolják. - Próbáljunk meg egy másikat." Vagy egy másik vallást, egy másfajta meditációt, egy másik tanárt, médiumot, orvost, kapcsolatot. Mindenbe belekapaszkodunk, hogy megnyugvást, segítséget találjunk a mindennapok unalma és küzdelmei ellen, mégis leginkább csak keresgélünk. Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehetséges az, hogy még nem fedeztük fel a jó élet legegyszerűbb titkát, vagyis azt, ami számunkra a jó életet jelenti? Állandóan próbálkozunk, hajtunk, dühödten keressük a boldogságot, pedig az bennünk van. Ugyanolyan elemi tartozék, mint maga az élet. Ha tényleg azt gondolja, hogy a dolgok - amelyek szerencséjére vagy szerencsétlenségére - önnel történtek, a vak-véletlen vagy a véletlen egybeesések műve, és azt érzi, egy közönyös kőfalba ütközött, akkor kapaszkodjon meg. Ez a könyv veszélyes lehet az elégedetlenségére nézvést. JESSIE, A BASEBALLJÁTÉKOS Évekkel ezelőtt, még mielőtt hallottam volna a vonzás törvényéről, a barátnőm, Mindy kért, hogy menjek el vele megnézni egy meccset. A fia balszélső volt, de nem csak ezért akarta, hogy vele tartsak. Meglepett a hatalmas tömeg. Mintha a híres Babe Ruth reinkarnálódott volna ezen a hétvégén, hogy vendégként játsszon a meccsen. Hiába kérdeztem Mindytől, miért vannak ennyien, nem mondott semmit, csak sejtelmesen mosolygott. Én meg ráhagytam. Először a fia ütött, majd a „mi" csapatunk kapott két találatot. Furcsa volt, hogy senki sem szaladt előre, az egész csapat hátrahúzódott. Aztán egy másik srác következett. Majd a mi csapatunkból két félelmetes, buldogképű játékos követte, akik azonnal megütötték a labdát. Akaratlanul is éreztem, hogy a tömeg egyre izgatottabb lesz. Most újból Jessie-n volt a sor, a tömeg már éljenzett. Nemcsak a mieink, hanem az ellenfél is. Jessie kis termetű volt. Az ütője nagyobbnak látszott, mint ő maga. Fesztelenül, magabiztosan lépett a pályára, és a legelső labdát olyan messzire ütötte, túl a bokrokon, hogy sohasem találta meg senki. A lélegzetem is elállt, a tömeg felugrott, Mindy rám nézett, és kacsintott. Ez a hihetetlen mutatvány még négyszer megismétlődött. A kis baseballjátékos Jessie szenzációs volt, egy élő csoda. Mivel éppen az ilyen jelenségekkel foglalkoztam akkoriban, nagyon furdalt a kíváncsiság, mit tett ez az apró kis emberke. Most már tudtam, Mindy miért hozott ide. Amikor már túl voltunk a hátba veregetések zömén, átfurakodtam a tömegen az apró játékoshoz, és megkérdeztem, leülhetnénk-e valahol egy percig beszélgetni. Amikor felértünk a lelátó tetejére, azt kérdeztem: - Jessie, hogyan csináltad? Hogyan értél el annyi hazafutást? - Nem tudom - mondta ártatlanul, miközben a csapat-társainak integetett. - Valahányszor ütéshez készülök, megérzem, milyennek kell lennie, és úgy csinálom. Bár akkor még nem tudtam, Jessie a kinyilvánítás alap-elveit írta le, amely a vonzás törvényeként ismert. Arról a fizikai jelenségről beszélt, amely napjaink minden egyes pillanatának megalkotója. Ma Jessie jómódban él szeretetre méltó feleségével és két nagyszerű gyermekével egy olyan házban, amely tele van világutazásai során gyűjtött tárgyakkal. Tetemes összeget keres, jelentős befektetései vannak. Nem választotta hivatásának a baseballt, mert a maga ura akart lenni. Hogyan lett ilyen sikeres? Ugyanúgy, ahogy a labdát ütötte: az érzéseire hagyatkozik. Nem a gondolataira, hanem egyedül az érzéseire! Emberi körülmények Még sohasem gondolkodott el azon a különös dolgon, hogy a testünk, a lelkünk miért nem olyan sikeres, ellenálló és erős, mint szeretnénk? Itt van ez a nagyszerű, mérhetetlenül intelligens faj, aki szét tudja bontani az atomot, képes feljutni a Holdra, saját képére megalkotja a Flintstone családot, mégis nyughatatlan, fölrobbantja a másikat, szívinfarktust kap, vagy éhen hal. Ennek semmi értelme. Hogyan kerültünk ebbe a zűrzavarba? Vagy ezek csak az úgynevezett emberi körülmények? Mindez hihetetlenül régen kezdődött, azoknak az embereknek az első hazug kijelentéseivel, akik hatalomra vágytak, és azt hirdették, hogy az élet körforgásában a körülmények fölött nincs hatalmunk, beleértve azt is, hogy mások uralkodnak felettünk. Mivel mérhetetlenül régóta hisz ebben mindenki, ezért hiszünk benne még most is. Mielőttünk a szüleink, és őelőttük az ő szüleik és így tovább visszafelé, az isten tudja hány ezer év óta küzdöttek, próbálkoztak, erőfeszítéseket tettek, idegeskedtek, és jóval idő előtt meghaltak az élet összes fölösleges terhétől. Mind-ezt az emberi körülményeknek tulajdonították, a szerencsétlen hatás részének, amelyet valóságnak hívunk. De az emberi körülményekre hivatkozás csak mese, nem valóság. Az igazság az, hogy a mindennapi, természetes állapotunkban megvan az a szent adottságunk, hogy úgy intézzük az életnek nevezett valamit, hogy jó legyen. Bármi áron, csak történjen úgy, ahogyan jónak látjuk, legyen szó akár a boldog családról vagy Földünk ózonrétegének meg-óvásáról. Miért nem találjuk meg abban a töméntelen sok könyvben, hogyan birtokoljuk a saját életünket, hogyan gondolkodjunk, és hogyan legyünk gazdagok, hogyan induljunk el a sikerhez vezető úton, hogyan tegyünk szert a pozitív gondolkodásra azért, hogy meglássuk, miként segítsünk magunkon, és kijussunk ebből a zűrzavarból? A válasz egy-szerű. Ezekből a könyvekből kimaradt minden idők legfontosabb megoldása az élethez, az életben maradáshoz: Az érzéseinkkel érünk el mindent, nem a gondolatainkkal! Ez az igazság. Amit elérünk, azt az érzéseink segítségével érjük el, és nem azzal, ha megpróbáljuk a dolgokat a helyükre erőltetni, vagy csak az eszünket akarjuk használni. Minden autóbaleset, minden munkahelyi előléptetés, minden nagyszerű vagy nyavalyás szerelem, pénzzel teli vagy üres bankszámla a legalapvetőbb fizikai törvények következtében történik meg velünk: hasonló a hasonlót vonzza. Mivel a legtöbben nem érezzük túlságosan fontosnak azt, amiben az életünk nagy hányadában részünk van, nagyon tehetséges mesterekké váltunk abban, hogy olyan körülményeket vonzzunk túlsúlyba, amelyeket inkább nem szeretnénk birtokolni. Egy új autót szeretne? Megszerezte! Sikeresen, önállóan szeretne dolgozni? Elérte! Meg akarja kötni azt az üzletet? Több pénzt szeretne keresni? Több kapcsolatot? Félelem nélkül szeretne élni? Szellemileg kielégítő életet szeretne? Szeretne remek egészséget, szabadságot, függetlenséget? Megszerezheti, ha tudja, hogyan érezze meg. A vonzás törvénye - a hasonló a hasonlót vonzza - tökéletes. És semmi köze nincs a személyiséghez. Senki sem élhet ezen a törvényen kívül, mert ez a Világegyetem törvénye. Csak eddig még nem tudatosult bennünk, hogy a törvény ránk is érvényes. Ez a törvény húzódik a siker és a kudarc hátterében. Ez okozza a lökhárító benyomódását és a balszerencsét. Lényegében ez határozza meg életünk éber részének minden pillanatát. Ezért, ha változtatni akarunk az életünkön, vagy nagyobb jólétet szeretnénk, egészséget, biztonságot, boldogságot; meg kell tanulnunk az érzelmeink manipulálásának egy-szerű lépéseit, és kérésünkre a bőség teljesen új világa nyílik meg számunkra. VISSZAFELÉ TANÍTOTTAK BENNÜNKET Sokan vannak, akik nem tudnak rájönni, hogyan jutottak ahhoz, amijük van. Először is hosszú a sora annak, amit szeretnénk, de soha nem tudtuk megszerezni, és még csak remény sincs arra, hogy valaha is sikerülni fog. Van egy még hosszabb lista is azokról a dolgokról, amiket nem akartunk, mégis úgy tűnik, egyre több lesz belőlük. Senki sem okolható ezért a szüntelen kudarcért. Csak egyszerűen visszafelé tanítottak bennünket. Valószínű, hogy a legártalmasabb dolog, amit tanítottak nekünk, az az, hogy az életet a körülmények határozzák meg, és mindent egy óriási „szerencseedényben" vagy „végzettálcán" tálalnak nekünk. Rendszerint a szüleink kezdték, akik világra hoztak minket, és a környezettel, amelyben felneveltek, meghatározták sorsunkat. Ha gazdagnak születtünk, szerencsénk van. Ha megtaláltuk a boldogságot, az csak Fortuna gondviselésének köszönhető. Ha egy részeg tökkelütött belénk jött az autópályán, azt jelenti, hogy pechesek vagyunk. Azt tanították nekünk, hogy csak azt kapjuk meg, amiért megdolgoztunk, a cselekvés a bűvös szó. Csináld, csináld, dolgozz, dolgozz, igyekezz, verejtékezz, fáradozz, és ez- után - ha szerencséd is úgy akarja - esetleg előbbre juthatsz. Azt tanították nekünk a szeretett, félrevezetett öregek, hogy legyünk óvatosak és körültekintők. Ne mássz a fára, drágám, mert leesel. Ne viseld azt a bolondos ruhát, mert kinevetnek az emberek. Ne felejtsd el bezárni az ajtót, mert kirabolhatnak. Védekező fajjá váltunk, és az egész életünk a félelmetes légy óvatos, légy körültekintő, légy elővigyázatos, légy' biztonságban credója körül forog. Isten ments, hogy valaha is felhagyjunk ezzel a védekezéssel! A legnagyobb akadálya annak, hogy élni tudjunk a lehe- tőségeinkkel, kisgyermekkorunkból származik, amikor arra tanítottak bennünket, hogy mindenben a rosszat keressük. A munkánkban, az autónkban, a kapcsolatainkban, a ruhánkban, az alakunkban, az egészségünkben, az autó- pályán, a Földön, a hitünkben, a szórakozásban, a gyerme- keinkben, a kormányban és még a barátainkban is. Mégis az emberek többsége még abban sem tud megegyezni, hogy mi a jó és mi a rossz. Ezért háborúzunk, sztrájkolunk, tüntetünk, törvényeket hozunk, és pszichiáterhez járunk. Ilyen az élet, szokták mondani. El kell fogadnunk a rosszat a jóval együtt, és hogy egyszer fent, egyszer lent. Résen kell lennünk, keményen kell dolgoznunk, helyesen kell cselekednünk, óvatosnak kell lennünk, és számítanunk kell a kudarcra. Igen, ilyen az élet. Nem, nem és NEM! A valódi élet egyszerűen nem ilyen, és ideje, hogy szembenézzünk azzal, tulajdonképpen hogyan teremtjük meg azt, amink ezen a világon van: üres vagy pénzzel teli bankszámlánkat, nagyszerű vagy unalmas munkánkat, jó szerencsénket vagy szerencsétlenségünket és minden mást ezen a küzdőtéren, amit nemtörődöm módon valóságnak hívunk. Hogyan csináljuk? Ne nevessen ki: minden azon múlik, hogyan rezgünk! NÉZD, REZGEK! Ezen a világon minden energiából épül föl: ön, én, a szikla, az asztal, a fűszálak. Mivel az energia valójában rezgés, ez azt jelenti, hogy minden, ami létezik, rezeg. Minden! Beleértve önt és magamat is. A modern kor fizikusai megegyeztek abban, hogy az energia és az anyag egy és ugyanaz. Ez visszavezet bennünket oda, ahonnan elindultunk: minden rezeg, mert minden - függetlenül attól, hogy látjuk-e vagy sem - energia. Tiszta, rezgő, örökké áramló energia. Mégis, annak ellenére, hogy csak egyetlen energia van, különbözőképpen rezeg. Akárcsak a hangszerek által kiadott hangok. Van olyan energia, amely gyorsan rezeg (mint a magas hangok), ezért magas a frekvenciája. Vannak lassú rezgések (mint a mély hangok), alacsony frekvenciával. Ám eltérően a hangszerek adta hangoktól, a belőlünk áramló energia a nagy feszültségű érzelmekből származik. Ez az energia a nagy feszültségű, elektromágneses hullámhoz hasonlít, és bennünket erős, de változékony sétáló mágnesekké tesz. Ez jó, de kit érdekel? Nos, ha szeretné megtudni, miért kell olyan keményen küzdenünk az életben, akkor önt kell, hogy érdekelje. Ha szeretné megtudni, hogyan változtasson az életén, hogy pontosan olyan legyen, mint amire vágyik, akkor sokkal jobban kell figyelnie, mert a nap minden másodpercében az ön által kibocsátott elektromágneses rezgések hoznak létre minden történést az életben: kis és nagy dolgot, jót vagy rosszat egyaránt. Mindent! Kivétel nélkül. NlNCS ÜZLETTŐL NINCS ÜZLETIG Közép-Kalifornia az ingatlaneladások Mekkája. Szarvas- marha-legelők, tehenészetek, szőlőskertek, szórakozóhe- lyek, lakótelkek találnak gazdára. Akinek megvan a szakér- telme és a türelme, hogy egyezségre jusson egy olyan üzletben, ahol alig várják az érdekelt felek, hogy aláírhas- sák a szerződést, az megcsinálhatja a szerencséjét. A negyvenes évei közepén járó - akkoriban velem nagy- jából egyidős -, ingatlanokkal foglalkozó ismerősöm, Tom, bróker és földeladásokkal foglalkozó, pimaszul sikeres in- gatlanügynök volt. Abban az időben adtam el az egyik cégemet Los An- gelesben, és a partvidék közepére költöztem. Egészen ad- dig nem tudtam, mihez kezdjek a pénzemmel, amíg nem találkoztam Tommal. Néhány hónapon belül beszereztem az ingatlanügynökséghez szükséges engedélyeket, és ko- molyan belefogtam a tanulásba Tom remek gyámsága alatt, neves ingatlanirodájában. Mivel az eladásaimtól függött mindkettőnk jövedelme, vette a fáradságot, hogy rendesen megtanítson mindenre. Hosszú órákat töltöttünk azzal, hogy összehasonlítottuk a szüreteket, a termőföldteszteket és a különféle földterületek lehetséges legelőit, amelyek x számú szarvasmarha számára szolgálhatnak legelőül. Tekintve, hogy az addigi legszorosabb kapcsolatom a szarvasmarhával az üzletek tej- és marhahúskínálata volt, és mivel a borokról szinte semmit sem tudtam, az oktatást lenyűgözőnek találtam. Tom hónapokon át dolgozott velem, mielőtt bedobott volna a mély vízbe. Mialatt megismerkedtem ezzel az új területtel, én is kidolgoztam egy tervet, szerettem volna külföldi vásárlóknak áruba bocsátani a közép-kaliforniai földeket. Mire befejeztem inaskodásom első időszakát, létrehoztam az Egyesült Államok nyugati területeire sza- kosodott ingatlantársaságomat. Olyan jó marketingtervet készítettem, hogy azon csodálkoztam, miért nem jutott ez eszébe előttem senkinek. Itt követtem el az első hibát. A tervem annyira egyszerű volt, annyira könnyen kezelhető, és teljesen kész arra, hogy nagy eladások jöjjenek létre, hogy tudtam, valami rossznak kell lennie benne. Túlságosan jó volt. Minden túl gyorsan történt. Valaki el fogja lopni. Valóban olyan jó volt, hogy szinte kísértett. Végül elérkezett a nap. Éppen kint voltam, hogy megmu- tassam az első földdarabot, egy hatalmas farmot, amely a csodás kaliforniai Big Sur partjára nézett. Nemcsak az ár volt több millió, de a közvetítési díjam is sokkal több volt annál, mint amit addig valaha kaptam. Néhány héten belül az eladó és a vásárló megegyeztek, és én azonnal pánikba estem. Pedig Tom elégedett volt. Mindenki elégedett volt, csak én rémültem meg. Minél közelebb kerültünk a szerző- dés aláírásához, annál paranoiásabb lettem. Minden túl jól ment ahhoz, hogy igaz legyen, túl egyszerű, túlságosan hi- hetetlen volt. Kavargott a gyomrom, mint egy mosógép. Tom kinevette félelmeimet, és azt mondta, nagyon büsz- ke rám, és még sohasem látott ilyen tiszta, bonyodalom- mentes üzletet. De én idegroncs voltam. Túlságosan való- szerűtlen volt, olyasmi, ami sohasem történhet meg. Nem is történt! Azon a napon, amikor eljött a nagy eladás szerző déskötésének napja, a vevő talált valami jogos indokot arra, hogy visszalépjen. Megtörtént, amitől a legjobban féltem; Még további két eset után azt mondtam Tomnak, nem bírom a nagy üzletek befejezésével járó feszültséget és stresszt, mert amikor mindent végigcsinálunk, mégsem köttetik meg az üzlet. Csak ennyit mondott: - Édesem, te riasztottad el őket a félelmeiddel. Közel kell kerülni az ügyfelek érzéseihez, sugározzon belőled az, hogy érzed, nekik milyen fontos az üzlet. Ők is érzik ezt, ahogy kezet fogsz velük. Meg kell ismerned, hogyan működik ez, drágám, vagy hidd el nekem, sohasem fog sikerülni. Ha nem érzed, hogy megtörténik, nem is fog. Nem értettem, miről beszél. Miután az első eladás meg- hiúsult, az összes olyan könyvet áttanulmányoztam, amely a pozitív gondolkodásról szól, és arról, hogy miként le- gyünk gyorsan gazdagok. De miután további két eladás bukott meg a szemem láttára, napokkal, órákkal a befejezés előtt, úgy döntöttem, ez a feltételes fantáziavilág nem ne- kem való, és úgy határoztam, inkább nyitok egy jelzálog- kölcsön-közvetítő irodát Washington államban, amely sok- kal kevesebb aggodalommal jár. Csak évekkel később értettem meg - amikor végül elju- tottam a vonzás törvényéhez -, hogy mit jelentettek Tom szavai. Anélkül, hogy tudatában lett volna, mit csinál, Tom megtanulta kedvezően irányítani az energiáját. Ösztönö- sen tudta, hogy a végső megállapodás többet jelent a nagy gondolatoknál, a pozitív gondolkodásnál vagy a jó egyez- ségkötésnél. Tom - akárcsak Jessie - valahogy tudta, hogy örömet is kell érezni hozzá. HANGVILLÁK ÉSA VONZÁS TÖRVÉNYE Valamikor a harmincas években néhány hozzám hason- lóan gondolkodó, fiatal tudós megpróbálta bebizonyítani, hogy a gondolatok valódi dolgok, és a különböző gondo- latok különböző rezgéseket váltanak ki. Ezért megvizsgál- ták, hogy meg tudják-e mérni, le tudják-e fényképezni agondolatok rezgéseit. Sikerült is nekik! Acélfalakon keresztül végezték a kísérletet, amelyet azóta számtalanszor megismételtek. De valami mást is bebizonyítottak, egy talán még fonto- sabb dolgot. Azt találták, hogy a gondolkodó/adó minél több érzelemmel töltötte meg a gondolatait, annál tisztább lett a kép. Ezek a fiatal tudósok voltak valószínűleg az el- sók, akik bebizonyították, hogy a gondolataink mágneses energiát keltenek, s e gondolatokat az érzelmek mozgatják. Azt nem vették észre, hogy azok a rezgéshullámok (azaz érzelmek), amelyeket küldünk, mágneses töltésűek. Szó szerint sétáló mágnesek vagyunk, és mindent a világunkba vonzunk, ami véletlenül ugyanazon a frekvencián vagy hullámhosszon van. Például, amikor jó hangulatban vagyunk, tele vagyunk örömmel és hálával. Az érzelmeink magas frekvenciájú rezgéseket küldenek, amelyek csak a jó dolgokat vonzzák, azokat, amelyek ugyanazzal a magas frekvenciával rezeg- nek, amellyel a kiküldött rezgések. Hasonló a hasonlót vonzza. Másrészt, ha valami olyat élünk át, amiben nincs öröm - mint például a félelem, az aggodalom, a bűntudat vagy akár egy enyhébb nyugtalanság -, az érzelmek alacsony frekvenciájú mágneses rezgéseket bocsátanak ki. Ezek - ellentétben a magas frekvenciájú rezgésekkel - a rossz, kellemetlen dolgokat vonzzák, amelyek ugyanazon az ala- csony frekvencián rezegnek, és amelyektől ugyanolyan po- csékul érezzük magunkat. Rossz dolgok ki, rossz dolgok vissza - ez a rezgő illeszkedés. Tehát: lehet magas rezgésű öröm vagy alacsony rezgésű aggodalom; amit rezgések formájában sugárzunk ki, azt fogjuk visszavonzani. Mi vagyunk a rezgések kezdeménye- zői, tehát mi vagyunk a jó vagy a rossz történések okai is. Tetszik, vagy sem, minden belőlünk indul ki. Lehetünk hús-vér emberek, de mindenekelőtt energiák vagyunk, méghozzá mágneses energiák! Amitől mágnesesen élünk és lélegzünk. (Nem örül neki? Lehet, hogy azt hiszi magáról, hogy Ön apa, anya, férj, feleség vagy osztályelső, repülőgép-szerelő. Nem, ön és mi valamennyien sétáló mágnesek vagyunk! Ugye, idáig milyen keveset tudott?) Lehet, hogy őrültségnek hangzik, de itt a legfőbb ideje ráébredni arra a tényre, hogy elektromágneses lények va- gyunk, és azzal az elemi képességgel rendelkezünk, hogy a gondolatainkból kiinduló érzéseinket irányítva, az éle- tünkbe tudjuk vonzani azt, amire csak vágyunk. Olyan bolygón élünk, ahol túlnyomórészt alacsony frek- venciájú energiaterület van, amely a több mint hatmilliárd embertől származik. Sokkal több stressz és félelemrezgés indul ki, mint az öröm keltette rezgés, ezért önkéntelenül is ezeket a rezgéseket fogjuk be, és sugározzuk vissza. Ez azt jelenti, hogy ameddig nem tanulunk meg tudatosan uralkodni a mindent átható alacsony frekvencián, amely- ben létezünk, addig fenntartjuk az életünkbe áramló kel- lemetlen dolgok körforgását. Olyan ez, mint amikor sós vízben úszunk. Ha nem mossuk le a ránk tapadt sót, előbb vagy utóbb nagyon kényelmetlenül fogjuk érezni magunkat. Nincs más út: amit érzünk, azt fogjuk vonzani. A gondo- latokból eredő érzések egy pillanat alatt elektromágneses láncreakciót képeznek, és ez okozza a dolgok kialakulását, bekövetkezését, elfojtását vagy megsemmisülését. Így volt ez az én nagy ingatlanüzletemmel is. Tehát még egyszer: Érzéseink elektromágneses hullámok formájában hagyják el testünket. Bármilyen frekvencia tá- vozik, automatikusan azonos frekvenciát fog vonzani, en- nek következtében történnek meg a jó vagy rossz dolgok, hiszen az összeillő rezgések egymásra találnak. A boldog, magas rezgések magas rezgésű környezetet vonzanak. A rossz, alacsony frekvenciájú rezgések rossz, alacsony rezgésű környezetet vonzanak. Mindkét esetben az, ami visszajön, ugyanolyan érzést vált ki, mint amilyet sugároztunk, mert a rezgés pontosan illeszkedik ahhoz, amit küldtünk. Ugyanaz a működési elve, mint a hangvillának. Ha meg- ütnénk egy hangvillát egy olyan teremben, amely eltérő hangmagasságokra beállított hangvillákkal van tele, csak azaz egy rezonálna be, amelyik ugyanarra a frekvenciára van beállítva, mint amelyet megszólaltattunk, még akkor is, ha a terem legtávolabbi végében van. Olyan, mint a vonz- erő; egy klasszikus fizikai törvény. A hangvillával ellentétben - amely sohasem változtatja a frekvenciáját - az emberi érzelmek örökké változnak. Az egyik pillanatban olyan magasan szállhatunk, mint egy papírsárkány, és olyan erősek lehetünk, mint a Nap. De rögtön azután energiaszintünk annyira lecsökken, mintha lementünk volna a pincébe. Olyan dolgok érintenek meg bennünket, amilyen erősségű érzelmeket kibocsátunk: a lagymatag örömtől a boldogságig, az unalomtól a lehan- goltságig. Tehát ahelyett, hogy egyetlen állandó, jól beállított hang- villa lennénk, inkább egy marékra való van belőlük önma- gunkban. Minden egyes darab különböző hangfrekvenciá- jú, és együttesen, rendszertelenül zengik mindenfelé a fent vagy lent lévő érzelmeinket. Mivel egyik pillanatban maga- san rezgünk, a másikban pedig alacsonyan, az egyik frek- vencia közömbösíti a másikat, és ezért nem sok változás történik az életünkben (legalábbis nem túl gyorsan). Ami a váltakozó érzelmi energiánk (rezgéseink) zűrzavarából visszajön hozzánk, az csak ritkán egy kellemes kis zengés, inkább irgalmatlan áradata a célba találó vagy elhibázott ütéseknek, a nem tervezett eseményeknek és körülmé- nyeknek. Mondanom sem kell, hogy mindezt mi hozzuk létre az összevissza energiaáramoltatással, ami az érzésekkel egyenlő. Ha folytatjuk az alacsony és magas frekvenciájú hullámok kibocsátását és visszavonzását azzal, hogy vélet- lenszerűen rezgünk, életünk a legrosszabb esetben a po- kollal lesz egyenlő, de a legjobb esetben is csak egy másodrendű élet. SZÁMLÁK, SZÁMLÁK, SZÁMLÁK Vegyünk egy nem túl népszerű témát, a csekkek befizeté- sét. Hacsak nincs nagyszerű pénzügyi helyzetben, hogyan érzi magát, ha eljön a számlabefizetés ideje? Izgatott? Fel- dobott? Eufórikus? Nem valószínű. Inkább gondterhelt, ideges vagy egyszerűen csak rosszul érzi magát. Válasszon! Íme, egy csapda, amely azoknak az érzéseknek és vá- gyaknak köszönhető, amelyeket csekkbefizetős időszakok- ra tartogatunk. Miért? Mert ahogy érzünk, úgy rezgünk, és ahogy rezgünk, olyan dolgokat vonzunk. Egyetemes tör- vény. Így működnek a dolgok. Tonyval és a feleségével, Gingerrel annak idején rend- szeresen összejöttünk, hogy megbeszéljük, mire jutottunk a vonzás törvényével. Szerencsés barátság volt a mienk, mivel ők voltak az egyetlenek a közelemben, akik ugyanazokat a nézeteket vallották, mint én, és összehasonlíthattuk a téziseinket. Egyik este nálam vacsoráztak, majd elkezdtünk beszél- getni arról, hogy milyen volt, amikor még nem foglalkoz- tunk az energiánk irányításával. Könnyed és tréfás hang- nemben beszélgettünk, ám egyszer csak Tony arról kezdett beszélni, milyen rossz volt neki, amikor ki kellett volna fizetnie a számláit, de nem volt rá pénze. Általában élveztem a társaságukat, most mégis, a beszél- getés során felszínre bukkanó érzéseim miatt kezdtem rosszul érezni magam. Nem csoda, hiszen éppen akkor próbáltam kikeveredni egy hosszú és bonyolult pénzügyi válságból. Szerettem volna témát váltani, de nem sikerült. Tonyék ekkor már meglehetősen jól éltek, és mivel a gyermekeik már kirepültek a családi fészekből, ketten jól kijöttek a jövedelmükből. Sőt Ginger próbára akarta tenni magát, ezért újra dolgozni kezdett az ingatlanszakmában, amelyet évekkel azelőtt otthagyott. -, Sikeres üzletkötő voltam - mondta Tony -, mégse volt soha elég pénzünk, hogy mindent kifizessünk és megéljünk. - Gondolom, túlköltekeztétek magatokat - mondtam miközben kávét töltöttem, és abban reménykedtem, hogy ezzel sikerült megelőznöm a sajnálkozást, hogy milyen szörnyű üres pénztárcával élni. - Biztosan úgy volt - nevetett Tony. - Addig költekeztünk, amíg rá nem döbbentünk, milyen bajba kevertük magunkat. Jelzálogkölcsönt vettünk fel a házunkra. Sohasem takarékoskodtunk, nem volt tartalékunk, amihez nyúlhat- tunk volna. Minél többet kerestünk, annál kevésbé jöttünk ki a pénzünkből. Ha valami óriási üzlet összejött volna, talán egyenesbe kerültünk volna. De semmi sem történt. - Ajaj, ismerem az érzést. De nem nagyszerű, hogy mindez már a múlté? - próbáltam egy bakugrással megvál- toztatni a beszélgetés irányát, de Ginger semmit sem vett észre. Valamilyen okból szüksége volt arra, hogy újból átélje azokat a nehéz napokat. - Esküszöm - folytatta Ginger -, minden hónapban rettenetes volt, amikor be kellett fizetnem a csekkeket. Amilyen sokáig csak lehetett, halogattam, kiütést kaptam vagy migrénem lett. Kitettem a rakás csekket az asztalra, és csak néztem egy-két napig. Aztán összeszorult a gyomrom, mert tudtam, hogy az az összeg, amit be kell fizetnünk, és ami a bankszámlánkon van, nem fedik egymást. Szortírozni kezdem a csekkeket, hogy melyiket lehetne később befizetni. Borzalmas volt. De hát tudod te, Lynn, voltál már te is így. - Olyan sokszor, hogy nem is érdemes utánagondolni válaszoltam. - Még egy év, és Ginger megkaphatta volna az életbizto- sításomat - sóhajtott Tony, miközben szeretettel nézett feleségére. –Hála Istennek ez az idő már a múlté. Ahogy az asztal fölött Ginger keze felé nyúlt, melegség- gel telt meg a szívem. Megpillantottam Ginger szemében a boldogság könnyeit. Miután barátaim anyagilag rendbe jöt- tek, az életük is megváltozott. Jómódban és boldogságban élnek ma is. Megtanulták irányítani az energiájukat. Milyen megelégedettség rezgett közöttük! És milyen messziről jöttek. Milyen messziről jövünk mindannyian! Tonyval és Gingerrel az évek során különböző fokú pénzügyi káoszban éltünk, mert nem ismertünk valamit az energiánk irányításával kapcsolatban. Mindegyikünk a maga módján lett feszült, amikor eljött a számlafizetések ideje, és láttuk, milyen sok pénzre lenne szükségünk. Minél inkább arra koncentráltunk, ami nem volt, annál erősebb lett bennünk a negatív energia, még több tartozást vonzott, és kevesebb bevételt. Azzal, hogy érzelmileg arra összpontosítottunk, ami nincs, annál több hasonló dolgot vonzottunk vissza. Rend- szerint nagyobbakat, nehezebbeket, utálatosabbakat, mint az előző hónapokban voltak. A folyamat a bumerángdobáshoz hasonlít. Ha elhajítjuk magunktól, egy kört leírva visszaszáll hozzánk, hogy elkapjuk, vagy kiüssön bennünket, ha nem figyelünk oda. Amit rezgések formájában kibocsátunk, azt kapjuk vissza. Tehát ameddig nem változtatunk a rezgéseinken, azt vonzzuk vissza magunkhoz, amit küldtünk. Más szavakkal: ameddig nem állítjuk meg az érzéseinket - és kisugárzásukat -, alacsony frekvenciájú rezgéseink lesznek, és még rosszabb körülményeink. Azt kapjuk, ami- re érzelmileg koncentrálunk! Koncentráljunk inkább arra, amit szenvedélyesen, izgalommal szeretnénk, és megvan! Útban van. Koncentráljunk arra, amit ugyanolyan hévvel nem szeretnénk, például az idegeskedésre, a gondokra, és megvan! Az is úton van. A világ nem lutri, hogy megkapjuk-e, amit akarunk; szigorúan a vonzás törvénye, e fizikai alapelv szerint működik. Mágneses érzéseket küldünk, és a világ engedelmesen kézbesíti. Nem reagál a kifogásainkra, csak válaszol a rezgéseinkre, amelyek tisztán az érzéseinkből származnak. Számít-e, mi okozta az érzéseket először? Nem. Származ- hatnak egy gondolatból, egy külső eseményből vagy egy általános hangulatból. Tekintet nélkül arra, honnan ered- nek, az események, amelyek az életünket alkotják, kizáró- lag a pillanatról pillanatra, napról napra, évről évre kiáram- ló érzelmeinktől függenek. ÖSSZPONTOSÍTÁS, NÖVEKEDÉS Legyünk őszinték egy kicsit! Senki sem várja el, hogy két lábon járó boldogságként mosolyogjunk naphosszat, vagy próbáljunk meg örülni, ha éppen most rúgtak ki bennünket, lekéstük a vonatot, vagy ha sehol sem találjuk a kocsi- kulcsunkat. De a tények tények maradnak. Amit küldünk, azt kapjuk vissza, és amit küldünk, az abból származik, amire koncentrálunk. Ezért talán nagyobb figyelmet kellene szentelnünk annak, hogy mire gondolunk, és ez hogyan fogja befolyásolni az érzéseinket. Koncentráljunk arra, amit szeretnénk, és be fog következni. Hacsak szándékosan el nem rontjuk. Koncentráljunk arra, amit nem szeretnénk. Az is bekövetkezik. Rendszerint még nagyobb puffanással, mint ahogy elindítottuk. Térjünk vissza a csekkekhez. Tegyük fel, tele van a fejünk egy csomó gondolattal azzal kapcsolatban, mennyire nem tudjuk kifizetni őket. Minden egyes - egyébként jogos - gondolat érzelmi rezgéseket vagy jeleket hordoz. Attól kezdve, hogy rá gondolunk, kiáramlik. Megkeresi és befog más gondolatokat, amelyek azonos frekvencián rezegnek. Amikor két, egyforma erősségű gondolat összetalálkozik, még erőteljesebben rezegnek egy erősebb, magasabb hul- lámhosszon, mint ahogyan azt egyenként tették. Így most ahelyett, hogy csak egy régi kis jelentéktelen gondolat keringene a számlákkal kapcsolatban, egy na- gyobb és erősebb gondolatra teszünk szert, mert minden alkalommal, amikor rá gondolunk, az eredetileg küldött gondolathoz újabbak kapcsolódnak, és egyre nagyobb lesz. Nem csak nekünk vannak lehangoló gondolataink, ame- lyek egyre nagyobbak és egyre erőteljesebbek. Minden egyes kiküldött, elkedvetlenedett érzés hozzákapcsolódik mások azonos frekvenciájú, lehangoló gondolataihoz, akkor is, ha azok más dolgokkal kapcsolatosak. Szedett- vedett bombáknak hívom ezeket. Összeállnak a félelem és az aggodalom összeillő frekvenciájába, és könnyen fe- lénk veszik az útjukat, hacsak meg nem változtatjuk az érzelmeinket. Ami azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb egy vagy több szedett-vedett bomba - amelyhez már mindenfé- le kellemetlen dolog tapadt, amitől mindenki ideges - visz- sza fog jönni, és jó hangosan telibe talál bennünket, HA még mindig ugyanúgy rezgünk, és ugyanazon a frekven- cián sugározzuk a hullámokat. Most már valóban zűrzavar vesz körül bennünket: több kifizetnivalónk van, mint amennyi első körben volt. Ehhez további kellemetlen körülmények társulnak, amelyek nem engedik a számlák befizetését. Lerobban az autónk, és nincs pénzünk a javításra. Elromlik a mosógépünk. A gye- rek betör egy ablakot. A kutyánk rátámad valakire. Ked- venc vasárnapi műsorunk közben elromlik a tévénk. Vonzó mágnesünk meglehetősen fölerősödött az érzel- mileg megterhelt, alacsony hullámhosszú rezgésektől. Még több szemetet fog vonzani egészen addig, ameddig nem változtatunk a rezgéseinken. Ha egyszer megtesszük, a bu- meráng nem fog visszaütni. Valaki mást fog eltalálni helyettünk. Nagyon rossz lesz neki, de legalább mi megszabadulunk tőle. Egyelőre. Most vegyük a vonzás egy sokkal kellemesebb példáját, mint például egy új autót. Ha a kívánt autóra koncentrá-lunk, és nem hagyjuk abba az összpontosítást, megszerez- zük az autót. De ha arra koncentrálunk, hogy még nem va- lósult meg a vágyunk, vagy hogy mennyire hiányzik nekünk, esetleg hogy nem engedhetjük meg magunknak, akkor pontosan azt fogjuk vonzani: egy egész sor „nincs autó"-gondot. Ezért azt mondjuk: a fenébe, ez is azt bizonyítja, hogy ennek az egésznek nincs értelme. Évek óta koncentrálok több pénzre, még sincs. Igaz! Mert először ott van a pénz témája, és utána ott van a pénz hiányának a témája. És találja ki, hogy az emberek 99,9 százaléka mire koncentrál egész életében? Eltalálta! Azt kapjuk, amire koncentrálunk. Ne a hiányára kon- centráljunk annak, amit szeretnénk, és garantáltan többet kapunk belőle, mert az összeillő rezgéseken át mi vonzzuk magunkhoz. A vonzás törvénye egyszerű és tiszta. KITÖRÉS NÉHÁNY LÉPÉSBEN Tehát még egyszer: minél többet gondolunk valamire – még ha gyenge érzelmek kíséretében is -, annál nagyobb és erőteljesebb a beteljesülés lehetősége, tekintet nélkül arra, hogy ez valaminek a hiánya vagy maga a dolog, amire vá- gyunk. Ha azt mondjuk: tökéletes egészséget szeretnék! - és érzelmileg is állandóan a tökéletes egészségre hangoló- dunk, meg is kapjuk, vagy már úton van felénk. De ha azt mondjuk: nem akarok beteg lenni! - és érzelmileg elég gyakran rágondolunk, akkor a rossz egészséget választot- tuk, mert a betegségre fokuszáltunk. Ha sokat gondolunk arra, hogy szeretnénk egy új házat, és bele tudjuk élni magunkat, akkor már közeleg a betelje- sülés. De ha állandóan azt hajtogatjuk, hogy nem akarok többé itt élni, akkor még egy ideig ott ragadunk. Ha valamire elég hosszú ideig hangolódunk rá érzelmi- leg, legyen az a vágyunk tárgya vagy az, amit nem akarunk, megérkezik hozzánk, ha tetszik, ha nem. A velünk történő eseményeknek semmi közük ahhoz, hogy mit teszünk fizikailag, vagy milyen értékesek vagyunk, vagy milyen jók vagyunk vagy mi az - egyébként nem létező - végzetünk. Csak az számít, milyen rezgéseket bocsátunk ki: ez pedig érzéseket jelent, és vonzást. Tehát ez az, amit a mama és a papa soha nem mondott el nekünk, mert nem tudtak róla. És ez az, amiről minden pozitív gondolkodásról szóló könyv vagy okfejtő szónok ábrándozik. Ők szabadjára engedték a fantáziájukat, de soha nem oldották meg egészen a problémát, mert - őszin- tén szólva - nem tudták megoldani. Most közreadom a tudatos teremtés négy lépését. Négy lépés, amely garantálja - így igaz, garantálja -, hogy meg- hozza az életünkbe azt, amire vágyunk. (És még sokkal, sokkal többet.) Biztos az eredmény, mert a törvények egye- temesek, mert ezek azok az alapelvek, amelyekből minden teremtés ered. Most már az öné, ha akarja; 1. lépés: Határozzuk meg, mit NEM akarunk! 2. lépés: Határozzuk meg, ehhez képest mi az, amit SZERETNÉNK! 3. lépés: Találjuk meg azt az érző helyet, ahol az akaratunk van! 4. lépés: Várjunk, figyeljünk, és hagyjuk, hogy megtörtén- jen! Ennyi az egész. Ez kell hozzá. Ha egyszer ráéreztünk en- nek az érzésnek a lendületére, a dolgok varázslatosan meg- változnak az életünkben. A gondok, bajok, kellemetlensé- gek, kétségek és félelmek ritkán előforduló események lesznek. Minden nap jobb lesz. Jobb lesz az egészségünk. Több lesz a pénzünk. Kapcso- lataink úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk. Jó üzleteket ho- zunk tető alá. Előléptetnek, fizetésemelést kapunk. Az élet mindennapos élvezetté válik. Valóban! Ön is megtapasztal- hatja, hogyan működik. És akkor elhiszi, tudni fogja, hogy a hajó kormányát egyedül ön irányítja. Tényleg, egyedül önön múlik! NINCS TÖBBÉ ÁLDOZAT Ahogy belevágunk ebbe a kalandba - a vonzás törvénye szerinti életbe -, nagyon hamar eljutunk egy meglehetősen zavaró következtetéshez. Történetesen ahhoz, hogy a kitar- tás és az áldozathozatal két különböző dolog. Ha valaki úgy érzi, valamiért feláldozza magát, az csak az alacsony rezgések kisugárzásából származó elégedetlenséget fogja érezni. A világon mindenki mást hibáztatunk ilyen esetekben, de nem az érzéseinket. A szerencsétlenségért a körülmé- nyeket okoljuk az érzéseink helyett. Hibáztatjuk a részeg autóst az úton, a szemét főnököt, a gazdaságot vagy az Istent, hogy összezavarta a dolgokat. Ahelyett, hogy inkább az érzéseinket tennénk felelőssé. Azt tanultuk - és ezért hiszünk benne -, hogy az életünk ki van szolgáltatva a sorsnak, a szerencsének vagy a vélet- lennek. A legtöbb ember e szerint él. De amikor elkezdjük megismerni a vonzás törvényének működését, megértjük, hogy nem létezik áldozat. Sohasem volt, és soha nem is lesz. Nincs szerencse vagy balszerencse, szerencsés vélet- len vagy véletlen egybeesés. Nincs végzet, sors vagy eleve elrendelés. Nincs egy nagy bíró az égben, aki feljegyzi, ha rosszat vagy jót tettünk. Nem hozzuk a múltunkból a kar- mánkat, és nincs bűnhődés. Ezek mind az áldozattal kap- csolatos dolgok. Nincsenek közöttünk áldozatok, csak társ- alkotók a gondolatban és az érzésben. Erőteljes mágnesek, amelyek úgy vonzzák az örökké áramló rezgéseink összeil- lő frekvenciáját, ahogy a méhek rajzanak a kaptár körül. Soha többet nem kell elhinnünk, hogy a külső körülmé- nyek határozzák meg az életünket. Soha többet nem kell el- hinnünk, hogy helytelen dolog akarni valamit. Többet nem kell már elhinnünk, hogy egy rajtunk kívül álló, hatalmas erő mozgatja a szálakat, hogy valaki vagy valami irányít bennünket. Soha többet nem kell félnünk „tőle" vagy „attól a dologtól" - függetlenül attól, hogy kiről-miről van szó -, hacsak nem mi választottuk. Akkor hogyan kerültünk ebbe a zűrzavarba? Mi juttattuk ide magunkat! Több mint hatmilliárd ember és ki tudja, hány milliárd az elmúlt évezredekből, akik sebezhető, hiá- nyos, ijedt rezgésekkel születtek, éltek. Ők mindannyian arra koncentráltak, amit nem akartak, és ezért egyre többet kaptak a rosszból. Nem így akartuk, de örök nyugtalanságunk miatt szük- ségesnek éreztük, hogy megtaláljuk a választ arra, miért nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnénk. Ezért az- tán kitaláltuk, hogy a hiba tőlünk független tényezőkben keresendő: a kormányban, a gazdaságban, a főnökünkben, a házasságunkban, a környezetünkben, az oktatásunkban, a balszerencsénkben, de még Istenben is. Úgy érezzük, azért van mindez, mert nem voltunk elég értékesek, nem feleltünk meg, tele vagyunk bűnnel, nem feleltünk meg teljesen a próbán. Bűnösnek tartjuk magun- kat. Az igazság - a valódi igazság - az, hogy nem szabad ma- gunkat okolnunk. A bűn nem más, mint egy ember alkotta borzalom, amely arra szolgál, hogy másokat uralomra jut- tasson. Az igazság az, hogy azért vagyunk, hogy boldoguljunk, gyarapodjunk, és ezt a nagyszerű emberi életet jókedvű élvezettel éljük, ne küzdelemben és fájdalomban. Azért jöttünk a világra, hogy élvezzük a tanulást, hogy szenve- dés nélkül fejlődjünk, és a vágyainkat a tökéletes tudás bir- tokában valósítsuk meg. Ezt azzal érhetjük el, ha megtanul- juk kezelni az energiánkat, a gondolatainkat és az érzel- meinket. A választás garantált szabadságával jöttünk erre a világra. Erre természetes jogunk van. Eljött az idő, hogy éljünk a jogainkkal. Nem kerülhetünk senki hálójába. Semmilyen körülmény nem köt meg bennünket. Semmilyen körülmé- nyek között nem vagyunk áldozatok. Inkább olyan lények vagyunk, akiknek szabad, korlátlan, vitathatatlan választási lehetősége van az élet minden dolgában. Eljött az ébredés ideje. Eszünkbe kell jutnia, hogyan vált- suk valóra a döntéseinket. Ideje, hogy kivegyük a fejünket a homokból, és elfogadjuk, hogy nem a véletlen játssza a fő szerepet az életünkben. Ideje, hogy ne teremtsünk valóságot a hibáinkból, és emlékezzünk az ősi bölcsességre, amelyet a történelem előtti időkben oly nagyra tartottunk: hagyjuk, hogy az egyszerű szándék segítségével megteremtsük vágyunk tárgyát. Éppen ideje. Mindezt megérdemeljük. Megérdemeljük, hogy minden vágyunk megvalósuljon, függetlenül attól, hogy melyek ezek. Csak akarnunk kell, és éreznünk. A kivételes boldog- ságról szóló teljes, új élet a miénk lesz. Nem a miénk lehet, hanem a miénk lesz! A mindenség szavatolja nekünk. MÁSODIK FEJEZET A csodás szellem Az alkotás folyamata mindenütt ugyanaz, legyen az egy csillagrendszer vagy egy farmernadrág tervezése. Gondol- junk valamire, töltsük meg megfelelő érzésekkel, amelyek megfelelő rezgéseket hoznak létre, és itt van, bekövetkezett. A világ összes pozitív gondolata, imádsága sem fog hoz- ni semmi változást. Az sem segít, ha jólelkű emberek va- gyunk, ahogyan a hajnalig tartó vizualizáció, meditáció sem. Nem jutunk sokra, ha falba verjük a fejünket, hogy ál- dozattal, vezekléssel valóra váltsuk egész életünkön át kí- sértő álmainkat. Egyik sem fogja megteremteni vágyunk tárgyait, amelyek elektromágneses rezgésből állnak. Csak a rezgések segítségével tudjuk álmainkat csodálatos szelle- münk által megvalósítani. JÓ ÉRZÉS Elolvashatunk minden könyvet, amelyet az érzésekről és az érzelmekről írtak. Megismerhetünk minden tanítást az el- me sötét, freudi rejtelmeiről. Felkereshetünk milliónyi pszi- chológust, hogy kapcsolatot találjon a bennünk élő gyer- mekkel. Részt vehetünk személyiségfejlesztő tréningeken, hogy megtanuljuk, miként függetlenítsük magunkat azok- tól az ijesztő dolgoktól, amelyeket érzéseknek nevezünk. De mindenki, aki csak foglalkozott ezzel a kérdéssel, csak egyféle, egyszerű megoldást javasolhat a boldog és gazdag élet megvalósítására: Meg kell tanulnunk megkülönböztetní a jó érzéseket a rossz érzésektől. Ennyi az egész. Meg kell tanulnunk, hogyan vigyük véghez, és akkor megtaláltuk az utat. Bármit megteremthetünk, amire vágyunk. Ez az a titok, amely megfontolt alkotókká változtat ben-nünket a véletlenek irányította bábok helyett. Ez az az erő, amely a sóvárgó gondolkodást valósággá alakítja, hogy a létezés egyszerű művészetével képesek legyünk megkülön-böztetni a jó érzéseket a rossztól. Ennyi kell hozzá. Vége a leckének. Ne aggódjon, ezekben az érzésekben nincs semmi olyan, amit a múltunk szemetéből kellene kiásnunk. Nem találkozhatunk össze az érzelmi kamránkban megbújó mu-mussal. A saját érzelmeink megszelídíthetők. De ha egy-szer megtanultuk, mely érzelmek jók, és melyek kevésbé, szabaddá válhatunk. Ha szabadok vagyunk, a többi már csak részletkérdés. Arról szól, mit jelent a „jó szerencse". Azt, hogy jó állást kapunk vagy sikeres a vállalkozásunk, megszereztük azt az otthont, amelyre vágytunk, jó egész-ségben élünk, szellemileg jó kondícióban vagyunk, és egy megfelelő összeg kerül a bankszámlánkra. Csak meg kell tanulnunk kifejezni egy csodálatos érzést a mindennapok lehangoltságával szemben, és meglátjuk a varázslatos dol-gok bekövetkeztét. ÜVEGSZILÁNKOT NYELNI A negatív érzések, amelyektől annyira félünk, nem mások, mint az energia elektromágneses töltései. Ezek a gondola-tainkból kiindulva keresztülsüvítenek a testünkön. Az egyet-len ok, amiért hosszúra nyúlik a kiürülésük, hogy vannak olyan negatív érzések, amelyeket nem érzünk túl fontosnak, és magunkban tartjuk őket. Nem szeretjük azt a hatást, amelyet keltenek, ezért jó mélyre elássuk őket, oda, ahol azt gondoljuk, nem kell többet foglalkoznunk velük. De nem vagyunk biztonságban, ezek csak megerősödnek azokkal a negatív érzésekkel, amelyeket negatív kisugárzá-sunk magához vonz. Vizsgáljuk meg azokat az érzéseket, amelyeket nem foly-tunk magunkba. Vegyük a mindennapos „rossz szokás" ér-zéseket. Ezek a közömbösségtől kezdve - amely a normál napi állapotunk, amikor sem lehangoltak, sem jókedvűek nem vagyunk, egyszerűen csak létezünk - az őrjöngésig terjednek. Fizikailag is rosszul érezzük magunkat, amikor valami rosszra gondolunk. Ilyen a bűntudat, a magány, a harag, a sértődés, a gond, a kétség, a csalódottság, a stressz, de még az enyhébb nyugtalanság is. Ezek mind félelmen alapuló gondolatok, amelyek rendkívül alacsony frekvencián re-zegnek. Ezért nem érezzük jól magunkat. Teljesen ellenté-tesek a magas frekvenciájú, természetes állapotunkkal. Jól érezzük magunkat, amikor olyan dolgokra gondo-lunk, amelyek örömmel járnak, mint például a szeretet, a gyönyör, az élvezet, a vidámság, a. nagyrabecsülés, az áhí-tat, a hála, a szerelem, tehát mindazok a dolgok, amelyek-nek melegségét érezzük. Azért tartjuk ezeket jónak, mert magas frekvencián rezegnek. A leghatározottabban ez a mi természetes állapotunk! Senkitől sem várható el, hogy jól érezze magát, ha üveg-szilánkot nyelt. Mégis ezt csináljuk egész nap a komor gondolatainkkal és érzéseinkkel. Öntudatlan, negatív energiában fürdünk a saját gondolatainktól ugyanúgy, mint a másokétól. Ez teljesen ellentétben áll természetes, örömteli állapotunkkal. Ezért ritkán érezzük magunkat feltöltődve. Nem vagyunk rá képesek. Addig nem, ameddig egész nap az alacsony frekvenciájú energiánkban úszunk, és azt gondoljuk, hogy ez a normális. Így lesz belőle körforgás: tudatos és tudattalan napi érzé-seink - amelyeket normálisnak gondolunk - természetelle-nes, negatív rezgéseket küldenek mindenfelé a testünkbe. Lehangoltnak vagy fásultnak érezzük magunkat. Mintha csak úgy, egyszerűen léteznénk, vagy mintha egyáltalán nem lennének érzéseink. Ezek az érzések az alacsony frek-venciájú energiaáramlás különféle fokozatai. Mivel mind-annyian kibocsátunk alacsony frekvenciájú rezgéseket, ezért azok alacsony frekvenciájú, kellemetlen eseményeket fognak visszavonzani, amitől lehangoltak leszünk, és még több alacsony frekvenciájú rezgést bocsátunk ki, amelyek még több alacsony frekvenciájú körülményt fognak vissza-hozni, amitől rosszul érezzük magunkat és így tovább... PAT MOSOLYA Néhány évvel ezelőtt, az egyik vonzás törvényéről tartott hétvégi szemináriumon volt egy szép, harmincöt év körüli lány - nevezzük Patnek -, aki nem tudott nem kedvesnek tűnni. Maga volt a két lábon járó kedvesség. Azt mondta, jól nézek ki ebben a ruhában, pedig szakadt farmernadrágot és melegítőfelsőt viseltem. Megdicsérte a szakácsokat. Hosszan méltatta a résztvevőket őszinte nyílt-ságukért, amikor arról beszéltek, milyen összefüggést talál-tak a múltjukban történt kellemetlen dolgok és jelenlegi rossz érzéseik között. A lány attól, hogy ilyen nyíltan derűs volt, kezdett alacsony rezgésű idegeimre menni. Az első esti ülésszak vacsorája után Pat, ahogy kilépett az étteremből, belelépett az ajtó melletti, hatalmas hamu-tartóba, és arccal beleesett egy pocsolyába. Mégis jókedvű volt, amikor felállt. Nekem valami nem stimmelt. Másnap olyan volt Pat, mint mindig: bókok, dicséretek, állandó kis mosoly - és még több baleset. Nekiment egy széknek a büfében, és kiömlött a kávéja. Félrenyelt egy cu-korkát, miközben az előadó egy igazán megrendítő törté-netet mesélt. Egy fiú megveregette Pat hátát, hogy ne kö-högjön, mire a lány végeérhetetlen hálálkodásba kezdett, hogy megmentette az életét. Pat nem várta, hogy szeren-csétlenség történjen vele - maga volt a folyamatos szeren-csétlenség. Végül a résztvevők nógatására kezdett kibontakozni Pat története. Mélyen vallásos családban született, ahol a „jó-nak lenni" volt a fő jelszó. Szigorúan nevelték. Diktatórikus apja már harmadik családi generáció óta papja volt az egy-házuknak. Elvük az volt, hogy csak jóságot mutassanak a világnak, függetlenül az érzéseiktől. Ezt az apa olyan mélyen belevéste Pat tudatába, hogy a lány tényleg azt hitte, ez a helyes viselkedés. Akár így is lehetett volna, ha mosolya nem egy erős, belső ellenérzésből fakad. - Valamikor utáltam mindig illedelmes és hízelgő lenni, főleg a szüleimhez - mondta csendesen az egyik szeminá-riumon. - A szülőkkel való udvariaskodás rémes volt, még-is meg kellett tennem. Mindig meg kellett tennem. Pat akkori élete is zűrzavaros volt. Bár főiskolai diplomá-ja volt, mégsem jutott följebb az asszisztensségnél, akárhol dolgozott. Túl volt három házasságon, és olyan sok balese-te volt, hogy felmondták a gépjármű-biztosítását. Sokkal szélsőségesebb volt az élete, mint a legtöbb emberé. A be-leegyezésével elkezdtük részeire bontani az életét, és azt, milyen kapcsolatban állnak a történtek az érzéseivel. Az eredmény döbbenetes volt. Nem kellett hozzá sok idő, és mindenki rájött, hogy Pat régóta fennálló, összeku-szálódott, ellenséges, rossz érzései nagyon alacsony rezgé-sek folyamatos kiáramlását hozták létre, a mosoly és tiszte-letadás ellenére. Pat pillanatok alatt megértette a közvetlen összefüggést a folyamatosan kisugárzott rezgések, a vissza-vonzott rezgések és a történések között. - Kisugárzás, elnyelés - mondta valaki, és Pat tisztán át-látta már, miért történik vele ennyi rossz, amikor ő jó. Kapcsolatban maradtam Pattel, aki beszámolt megvál-tozott életéről. Minden sokkal jobban alakult, mint amiről valaha álmodni mert. Abbahagyta a próbálkozást, hogy mindenkinek örömet szerezzen, saját magát kivéve. Még néhány kritikus megjegyzéshez is vette a bátorságot. Elme-sélte, hogy csak akkor mosolyog és csak akkor dicsér, ha őszintén gondolja. Mostanában a saját házában él. Két éve ugyanaz a férfi a barátja, és nem történt vele nagyobb baj, mint hogy egy-szer összekoccant egy másik autóval. Ami kiáramlik belőlünk, azt kapjuk vissza. Patnek kemé-nyen kellett küzdenie önmagával, hogy változtasson nega-tív kiáramlásán, s bár a negatív, uralkodó érzések nem tűn-tek el teljesen - százszázalékosan sohasem szűnnek meg egyikünkben sem -, a tisztelet és a hála uralkodó érzései (szemben a reménytelenséggel és a szerencsétlenség érzé-sével) visszavonhatatlanul megváltoztatták az életét. A kiáramló érzések azzá válnak, amit visszavonzunk. Ez ilyen egyszerű. MITŐL VANNAK ÉRZÉSEINK? A legtöbb emberben az az őrült elképzelés él, hogy éppen csak beugrott erre a helyre, teljesen véletlenül. Nem így van, Mindenki egy társsal jön a világra, egy szerető, kizárólagos kísérővel. Ez a társ nem azért van, hogy elutasítsuk. Hívhatjuk belső énünknek, magasabb rendű énünknek - ezt nagyon utálom -, kiterjesztett önmagunknak, Istennek vagy Mickey egérnek. Hívhatjuk, ahogyan csak akarjuk önmagunknak ezt a nagyszerűbb részét, amellyel hozzá vagyunk kapcsolva ahhoz, ami a fizikai csomaggal - a testtel - érkezik. Enélkül nem lehetünk fizikai lények, ez az a forrás, amely életben tart bennünket, akkor is, ha nem hiszünk benne. Ez a mindenség tiszta, pozitív energiája, amelynek mi is részei vagyunk. Sohasem érezte azt, hogy van valami titkos része, amely tud mindent, csak eddig még nem jelentkezett? Igen, van. Egy nagyobb, régebbi, bölcsebb rész, amely mindent tud, de csak egyetlen módon képes kapcsolatba lépni velünk: az érzéseken keresztül! Önmagunknak ebbe a kiterjesztésébe egyedül csak a rezgésekkel kerülhetünk be. Ha sikerülne, olyan érzés len-ne, mint a nirvána, azaz magasra jutás a frekvenciaskálán. Ez már valami! Valóban, az a részünk nem ismeri a rezgés-hiányt vagy a stresszt. Ha túl gyorsan rezegnénk, nem maradnánk fizikai lé-nyek. Ezért jobbak az egyszerű, régi érzések: az öröm, a jó-kedv, a megbecsülés, a büszkeség. A nagyszerű érzések magas rezgéseivel olyan közel kerülünk a boldogsághoz és a jóléthez, amennyire csak lehet. Ezért van az, hogy olyan jó érzés jót érezni. Közelebb rezgünk valódi énünkhöz. Önmagunk és nem fizikai lényünk szinkronba kerülnek egymással, együtt kapcsolódnak rá arra a csodálatos, ma-gas frekvenciára, amely mindenkinek megadatott. Tehát, amikor jól érezzük magunkat, gyorsabban rez-günk, úgy, ahogy szándékunk szerint akartuk. Többé már nem folytatódik a körforgás, nem áramlik vissza semmilyen félelem alapú, alacsony rezgésű dolog, amelyben élünk, mivel az teljesen idegen a test számára. Egy olyan űrbe kerülünk, ahol választ kaphatunk és útmutatást. Már kéz a kézben sétálva rezgünk önmagunkkal, akik valójában vagyunk. Ha valaminek a hiányát vagy kellemetlen dolognak a rezgéseit küldjük - olyat, amitől mást érzünk, mint örömöt -, megszakítjuk a kapcsolatot e láthatatlan énünkkel. Minden ellentétes szándékkal fog működni, és ennek megfelelően is érzünk. Olyan, mint amikor egy kisgyermeknek egy hatalmas, puha mackót adnánk, aztán kikapjuk a kezéből. A kicsi nem lesz túl boldog, hogy elválasztották attól a játéktól, amely örömet szerzett neki. Tehát ha jól érezzük magunkat, kapcsolatba kerülünk va-lódi énünkkel, közelebb rezgünk kiterjesztett énünk maga-sabb frekvenciájához. Amikor rosszul érezzük magunkat vagy lehangoltak vagyunk, bár nem történt semmi külö-nös, visszahúzódunk, és a testünkben mindenütt az ala-csony frekvenciájú, negatív dolgok idegen rezgései áramla-nak. Más szavakkal: ami nem öröm, az mindig negatív. Ha üvegszilánkot nyelünk, az nem öröm. A jó hír az, hogy nem kell a nap minden pillanatában a gondolatainkat figyelnünk, hogy visszazökkentsük életün-ket a normális kerékvágásba. Még megörülnénk! Csak any-nyit kell tennünk, hogy maradjunk összhangban azzal, amit érzünk, legyen az fent vagy lent, jó vagy rossz. A BENSŐNKBŐL JÖN A DAL Álljon itt egy valamiképpen szélsőséges, mégis mulatságos példa arról, hogyan tartsuk az érzelmeinket egy kerékvá-gásban. Egy lányról szól, aki alkalmi énekes volt. Már nem emlékszem a nevére, csak arra, hogy nagyon ágrólszakadt volt. Egy dalcsokrot készültünk felvenni, amelyet egy bará-tom írt egy elemi iskolai műsor számára. Azelőtt sohasem vettem részt stúdiófelvételen, ezért minden dolog új volt és érdekes. Nagyon jól éreztem magam. A rendező azt javasolta, hívjunk be néhány utcai éne-kest. Mivel nem értettem, miről beszél, elmagyarázta, hogy van egy kis csoport énekes a stúdió előtti utcában, akik olyan stílusos harmonikus hátteret képesek teremteni, amely illeszkedni fog a legtöbb dalhoz, és ez még telje-sebb, még tökéletesebb hangzást fog adni. Érdekes! Hogyan tud egy csoport ember - aki nem isme-ri a zenénket, akinek fogalma sincs róla, hogy miről szól ez a műsor - létrehozni egy olyan hangzást, amely illeszkedik a témához és a zenéhez? De feltételeztem, majd rájövök. Amikor a háromfős csapat megérkezett, kétségeim tá-madtak. Túl gyorsak voltak. Megnézték a kottát, röviden megbeszélték, bólogattak, majd azt mondták: - Rendben, Sam, készen állunk, ha te is. Hogyan? Hogyan lehettek készen? Semmi gyakorlás? Semmi megbeszélés a rendezővel? Még engem se kérdez-nek meg, a főnököt? Elkezdődött a próba, a szólista a mikrofonnál állt, a mi alkalmi énekeseink mögötte sorakoztak a saját mikrofon-jaiknál, nemtörődöm önbizalmat sugározva. Miután a szólista befejezte az első szakaszt, az egyik ut-cai énekes azonnal belépett, hogy átvegye a következő versszakot. Mindannyian megdöbbentünk, de fantasztiku-san hangzott. Aztán mind a hárman hümmögtek és „áááz-tak" és „óóóóztak", aztán „mmmmögtek", és ezután hirtelen énekelni kezdték a szöveget, összhangban az énekessel. Teljesen megrökönyödtem. A rendezőnk mosolygott. A barátomnak, aki a dalt írta, tátva maradt a szája. Az éne-kesünk egészen megmámorosodott. A stúdióban dolgozó fickók mosolyogtak, és a fejüket ingatták. Az egyik alkalmi énekes lány, aki úgy nézett ki, mint egy kopott bőrkabát, most húsz évvel fiatalabbnak látszott. Egyetlen próba, és megvolt. Csak egyetlen próba. Lehetetlen, hihetetlen! Amikor az énekesek menni készülődtek, odamentem az idősebb lányhoz, aki nyilvánvalóan a vezetőjük volt, és megkérdeztem, hogyan csinálták ezt. Hogyan tudtak belépni anélkül, hogy ismerték volna ezt a zenét, és jobb hangzást hoztak létre, mint amilyet előzőleg egyáltalán el-képzeltünk? És elsőre? - Ó, nem nagy ügy - mondta a lány majdnem basszus hangján. - Olyan régóta csináljuk, hogy tudjuk, mikor mit kell énekelnünk. Az összhang pedig nem gond. Az egyet-len probléma a gyomrom. - Hogyan? - Nos, ha minden összejön, úgy érzem magam, mintha a Holdra repülnék. Ügy felkavarodik a belsőm, mint amikor a hullámvasúton ülök. De ha nincs meg ez az érzés, elénekelhetjük százszor, akkor se lesz jó, még akkor se, ha a rendező jónak találja. Egyszerűen nem lesz jó. Meg kell lennie annak az élvezetnek, ennyi az egész, a puszta örömnek odabenn. És akkor tudom, hogy megcsináltuk. Most is azonnal, elsőre megvolt, és ettől tudtam, hogy sike-rült. Így van vele mindenki a csapatból. Tiszta öröm volt az egész, és ezt éreztem minden porcikámban. Mindig így vagyok vele. Tudod, mire gondolok, nem? Nem, egészen biztosan nem tudtam, mire gondol, de most már tudom. Ennek az egyszerű, zavaros lánynak fo-galma sem volt róla, hogy amit átél, az valóságos rezgés-változás, amikor az alacsony frekvenciájú energia magasra változik, és az egész testen keresztülhullámzik. Nem szán-dékosan hozta létre ezt az állapotot, ahogyan mi majd meg-tanuljuk. Csak annyit tudott, hogy valami nagyon különös történik vele, amikor a csoportja jól énekel. Puszta öröm-nek hívta ezt az érzést. A jó érzés és a rossz érzés tapasztalata - amiről beszél-tem - lehet sokkal finomabb az övénél. Eltérően az énekes-nő örömérzésétől, amely csak akkor következett be, amikor valami rajta kívül álló dologgal került összhangba, meg fog-juk tanulni akaratlagosan összehangolni a dolgokat. AZ EREDETI SZÁNDÉK, VÁGYAINK KINCSESTÉRKÉPE Bármennyire magától értetődően hangzik is, ki kell emel-nem: csak egyetlen szándékkal jöttünk erre az áldott boly-góra, hogy megtanuljuk életünk nagy részében jól érezni magunkat. De ennek meg kell találni a módját. Az egyetlen cél - hogy jól érezzük magunkat - mindany-nyiunkba beépült. Csak oda kell rá figyelnünk, és meg fog-juk találni boldogságunk kincsestérképét. Elmondom, miért. Amikor jó érzéseink vannak valami-vel kapcsolatban, az azt jelenti, hogy egy nyomvonalon va-gyunk eredeti szándékunkkal, ami nem más, mint hogy jól érezzük magunkat, boldogok legyünk, tehát: magasabban rezegjünk. Jó nyomon vagyunk valami felé, amire régóta vágytunk, és amire még most is vágyunk. Akár így, akár úgy, ha már tudjuk, hogy jó úton haladunk, már az is bol-doggá tesz. Valami olyan felé tartunk, amiről azt hisszük, boldoggá teszi az életünket, ezért jobban érezzük magun-kat, emelkedik a frekvenciánk, és közelebb kerülünk ter-mészetes állapotunkhoz. (Életünk feladatához.) Nem nehéz a megoldás: az eredeti szándék mindig el-árulja a vágyainkat. A vágy megmozgatja a szenvedélyün-ket, mert szeretnénk, ha beteljesülne. A vágyunk lehet egy Ferrari vagy az, hogy egész életünkben harmóniában él-jünk, megtanuljunk táncolni, zongorázni, üzletet nyissunk, tengerparton éljünk stb. Azért vagyunk mégis bajban a vágyainkkal, mert a társa-dalmi közeg, amelyben élünk, önzőnek nevezi azt, aki tö-rekszik valamire. Mégis, ha valóban követjük a belső kész-tetéseket, követjük eredeti szándékunkat - ami boldoggá tesz, egyszerűen azért, mert hiszünk benne -, akkor jól érezzük magunkat. Mindenáron rá kell venni magunkat, hogy az öröm rezgéseit tanuljuk meg, és ne a küzdelemét. A társadalom nyomása olyan könyörtelen, hogy meg-adásra kényszerít bennünket, és arra, hogy a vágyainkkal ellentétes irányban haladjunk. Szomorú, hogy a legtöbb ember így élt régen is és még most is. Elfordultunk az ere-deti szándékunktól, és a társadalmi tudat félelem alapú, ala-csony frekvenciáján rezgünk. Lehet, hogy ettől a frekven-ciától nem érezzük magunkat pocsékul, de nem is leszünk csordultig az örömtől. Nem is lehetünk, mert az egyik frek-vencia - a társadalomtudaté - alacsonyabb, a másik pedig magasabb (az eredeti szándéké). Ezek sohasem kevered-nek egymással. Ha a téves ösvényen maradunk, visszautasítjuk saját örö-münket, önzetlenséget várunk önmagunktól, önként lemon-dunk eredeti szándékunkról. Ha tisztességből csatlakoz-tunk a tömeghez, követjük az utált alacsony frekvenciájú kell-t magas frekvenciájú örömeink helyett. Fölösleges mondanom, hogy ennek az örömtelen energiaáramlásnak az eredménye eddig még nem sok jót hozott. PIR0S VAGY ZÖLD ZÁSZLÓ Térjünk vissza oda, hogy szeretnénk egy új autót. Tegyük fel, hogy a mostani autónk még egészen jó, így nem nehezedik ránk túl nagy nyomás, hogy újat vegyünk, csak egy erős vágy. Tulajdonképpen amennyire csak vissza tudunk emlékezni, mindig vágytunk egy elegáns, kis piros kabrioletra. (Ha történetesen inkább egy dzsipre vágyik, és ki nem állhatja a piros színt, kérem, mégis játssza velem végig a játékot.) De hol a csudában van? Évek óta vágyunk rá. Évek óta gondolunk rá, igaz csak hébe-hóba, mégsem áll még min-dig a garázsban. Elmesélem, miért: Egyik nap, amikor az autópályán vezetünk, az álomautó elhalad mellettünk. Felnyögünk az irigységtől, mert arra gondolunk, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak. Ez a sóvárgó kezdet. Vágyakozva nézünk az autóra, és közben rosszallóan ingatjuk a fejünket: - Hogy nekem miért nincs ilyen? Ahelyett, hogy felélénkülnénk az álomautó láttán, lehan-goltak leszünk, és reflexszerűen az mondjuk: - A fenébe is, felejtsük el! Pontosan ezért nem parkol az autó a garázsunkban. Az autó hiányára koncentrálunk, ahelyett hogy a birtoklását élveznénk. Egy csomó negatív, rossz érzésű rezgést küldünk kifelé, kiterjesztett énünk hatalmas, piros zászlót lenget, és azt kiabálja: - Hé, barátom, kutyául érezheted magad, mert arra koncentráltál, hogy nincs meg az autód. Gondolkodj csak továbbra is így, és akkor biztos, hogy még több ilyen rezgést kapsz, egy egész csomó „nincs autó"-t. Ha tényleg akarod a dolgot, kezdd el jól érezni magad, ami-kor rá gondolsz, aztán meglátod, mi történik. Egyelőre csak egy piros zászlónk van, amely arra figyel-meztet, hogy a borús érzések negatív érzelmeket váltanak ki. Olyan dologra koncentráltunk, amit nem akarunk - az autó hiányára -, és mindez abból fakadt, hogy nem enged-hetjük meg magunknak. Ez a lehangolt érzés a piros zászló. Kiáramoltatjuk az energiánkat - a gondolatainkat és az érzéseinket -, és ez garantálja, hogy távol tartsuk magunktól. Meg kell változtatni a gondolkodásmódunkat, az autóval kapcsolatos érzéseinket, és akkor a miénk lesz. A lehangolt érzés energiáját áramoltatjuk ki nap mint nap. Ezért kapunk keveset abból, amire vágyunk. Látunk valamit, amit szeretnénk megkapni (a piros autótól kezdve a kvantumfizika megértéséig bármit), és a hiánya, valamint megszerzésének bizonytalansága miatt az érzéseink pon-tosan azt mutatják, amink nincs. Ezért olyan hullámokat vonzunk vissza, amitől még több „nincs" érzésünk lesz. A fizika törvényei sohasem változnak; azt kapjuk, amire koncentrálunk. Az epekedés, sóvárgás, vágyódás, reménykedés nem összpontosító tevékenységek. Mind csak negatív gondola-tok; az elkedvetlenítésből, a hiányérzetből, a pesszimista meggyűződésből születő rezgések. Így valószínűleg soha-sem kapjuk meg, amit szeretnénk. A kiáramló negatív ér-zelmekkel nem is fogjuk. Azt kapjuk, amire koncentrálunk. Koncentráljunk vala-minek a hiányára, és garantáltan nem kapjuk meg. A min-denség a nap minden egyes percében azt adja, ami meg-egyezik a rezgéseinkkel. . A kiindulópont a következő: ha nem vagyunk feldobva, amikor valamire gondolunk, akkor valamilyen fokú negatív érzelmet áramoltatunk, a piros zászló figyelmeztetése azt jelenti, figyeljünk rá, mit küldünk ki. A piros autóról szóló példánál maradva, ha az autóra gondolva nem érzünk egyfajta érzelmi emelkedettséget vagy libabőrös izgatottságot, melegséget, lázas sietséget vagy egy kis elégedettséget, akkor az ellenkezőjét érezzük és sugározzuk ki: a csalódottságunkból eredő negatív rez-géseket, mert nem birtokoljuk azt az autót. Ha valaminek a hiányára koncentrálunk, sohasem tudjuk az ellenkezőjét vonzani. Ha vonzani akarunk valamit -bármi legyen is az, amit az életünkben szeretnénk elérni -, meg kell változtatnunk a gondolatainkat, ami meg fogja változtatni az érzéseinket, ez pedig a rezgéseinket változtatja meg. AZ AUTÓ MEGSZERZÉSE Rendben, most fordítsuk meg ezt a zavaros dolgot úgy, hogy a piros autó a miénk lehessen. Térjünk vissza a kiin-duló szabályhoz: 1. Határozzuk meg, mit nem akarunk. (Nem akarjuk többé nem birtokolni a piros autót.) 2. Határozzuk meg, mit szeretnénk. (Ez egyszerű: A piros autót szeretnénk.) 3. Kerüljünk arra a helyre az érzéseinkben, ahol az akara-tunk van. (Itt vagyunk most.) Aztán, 4. várjunk, figyeljünk, és hagyjuk, hogy megtörténjen. Most ahelyett, hogy vágyakoznánk, sóvárognánk az autó után, amikor meglátjuk vagy rá gondolunk - és ettől pocsé-kul is érezzük magunkat -, kezdjük el szeretni azt a kis édest. Szeressük a típusát, a kerekeit, a belső kiképzését, a sebességét, a varázsát. Sokkal biztosabban meghozza a gyorsabb és magasabb rezgést és a pozitív érzést, mintha a hiányára koncentráltunk volna. Csak a magas rezgés fog-ja vonzani, az alacsony nem. Folytassuk! Amint a megszerzés büszkeségében fürdünk, és beléle-gezzük a pazar, új autó illatát, rácsodálkozunk csillogó ka-rosszériájára, felbődülő motorhangjára, mágneses rezgé-seink teljesen pozitívak lesznek. Erőteljes, új jeleket kül-dünk, ami egy jól járható ösvényt hoz létre vágyainknak, hogy rajta keresztül magunkhoz vonzzuk, amit szeretnénk. A felfelé irányuló rezgésünkkel valóságos magas frek-venciájú, sétáló mágnesekké válunk, és igazán nagyon jól érezzük magunkat. A jó érzés zöld zászlói lebegnek minde-nütt. Érzéseink egyetértésben vannak eredeti szándékunk- kal, hogy jól érezzük magunkat. Abbamarad a nem kívánt dolgok vonzása, és most már komolyan azt vonzzuk, amit szeretnénk. (Ne törődjön vele, hogy majd ki is kell fizetni az autót, az is megoldódik.) Ha nem koncentrálunk arra, hogy az autó még nem áll a garázsunkban, édes kis piros ál-munk megindul felénk. A negatív érzések, amelyek a nem birtoklom, nem tudom vagy a sohasem válik valóra gondolatokból erednek, egy-szerűen nincsenek összhangban az eredeti szándékkal, (A kellene sem.) Barátságtalan érzésekért barátságtalan kö-rülményeket kapunk. Másrészről, ha megengedjük magunknak, hogy örömteli izgalmat érezzünk, amikor az álomautóra gondolunk, és kitartunk amellett, hogy a dolgok most már jó irányba változnak, a pozitív gondolatok végül vonzani fogják vá-gyaink tárgyát. Ne törődjünk azzal, hogy ami éppen most van, az pont az ellenkezője! Vonzani kell, ez a mindenség fizikája. Ne felejtsük el, hogy az érzéseink váltják ki mindezt, és nem a gondolataink. Az érzéseink hozzák létre a vonzást és a hullámokban terjedő rezgéseket, amelyeket kibocsátunk. Az érzések azok, amelyek a gondolatainkból erednek! A JÓ ÖREG MÉDIA Néhány évvel ezelőtt, vacsorakészítés közben bekapcsol-tam a helyi televízió hírcsatornáját. Hányingerem támadt. Először az influenzajárványról számoltak be, amelyet egy olyan ismeretlen vírus okoz, amely ellen az oltás nem biztos, hogy védelmet nyújt. - A háromezer kilométerre található X városban a je-lentések szerint a lakosság 60 százaléka súlyosan megbe-tegedett ettől az eddig azonosítatlan vírustól - hallottam. „Rettenetes! - gondoltam. - Most valószínűleg a műsort nézve, tíz emberből nyolcan a félelmeikre és a »nem aka-rom« érzelmekre koncentrálnak. A sok-sok emberből ki-áramló, félelemmel telt hullámok negatív töltetű hullámo- kat vonzanak majd, és ezek összegződnek. Az influenzát azok az emberek is megkapják, akik egyébként egy kis nát-hával megúszhatták volna a téli időszakot." A tévében el-hangzott hír így okozhat bonyodalmakat. Ez csak az első része volt a híradónak. A következőben (igaz történet!) egy iskolai ételmérgezésről számoltak be. Nem tudtak biztatót mondani a kórházban fekvő gyerme-kek állapotáról. Ehhez járult még hozzá, hogy elmondták, a legutóbbi ételmérgezés halálos áldozatokkal is járt. Ó, te jó ég! Szülők ezrei lengetik a nagy piros zászlókat, és közben félelemmel terhes, negatív töltésű rezgéseket áramol-tatnak. Így felerősítenek egy ártalmatlannak tűnő kis bakté-riumot, és az történik, ami miatt a szülők pánikba estek: a betegség egyre súlyosabb lesz. (Így is történt. Egy hónap alatt fél tucat halálesetet írtak ennek a baktériumnak a számlájára.) Kezdtem begurulni a híradó miatt. Lassan rájöttem, hogy a saját érzéseim sem voltak örömteliek. Azonnal hangosan dühöngeni kezdtem: - Rendben, rendben, kiterjesztett énem, hallom, amit mondasz; ettől nem lesznek jó érzé-seim. Kikapcsolom ezt az egész bolondságot. Előtte még meghallottam az utolsó hírt egy idős asz-szonyról, akit megerőszakoltak és megöltek. Nagyon feldü-hödtem, borzalmasan éreztem magam, és azon kezdtem el gondolkodni, hány idős nő lehet még áldozat, mire a tettest megtalálják, csak azért, mert akik hallották a hírt, mind er-re gondolnak. Az eseményeket akaratlanul is életre keltik azzal, hogy a félelmeikkel pont arra koncentrálnak, amit a leginkább el akarnak kerülni. A média szüntelen rossz hírekről számol be: háború, bűnügyek, katasztrófák. Ezért mindenki a borzalmas ese-ményekre koncentrál, ami még több hasonló történést se-gít elő. Voltak-e fegyverek az iskolában, volt-e ennyi erőszakos cselekedet, robbantás, gyújtogatás 1865-ben? Nem, mert akkor még nem létezett az a média, amely a figyelmet ráirányította volna valamire, ami rezgéseket vált ki, és ami lökés-szerűen elindította volna a folyamatokat. Ekkor újságok és falragaszok voltak, amelyek a vonat- és bankrablókról számoltak be, ezért vonatrablásból és bankrablásból volt több. Higgye el, hogy Bonnie és Clyde idejében is ugyanúgy működött a vonzás törvénye, mint napjainkban, mert ez a teremtés alapvető törvénye a Világegyetemben. Ha gyak-ran és erős érzelmekkel koncentrálunk valamire, amit nem akarunk - vagy akarunk -, az előbb-utóbb megtörténik. A 18 KEREKES SZINDRÓMA Természetesen nincs két egyforma energia. Az egyiktől jól érezzük magunkat, a másiktól rosszul. De vannak különbö-ző fokú jóérzés-rezgések és rosszérzés-rezgések a kiküldött gondolatok között. Pozitív és negatív energiának hívjuk ezeket, amelyek különböző rezgéseket váltanak ki. Valahányszor gondolunk valamire, valamilyen pozitív vagy negatív energiát (érzést) áramoltatunk felé. Gondol-junk bármire, érvényes rá a szabály; ahogyan gondolko-dunk, ahogyan érzünk, úgy rezgünk, és ahogyan rezgünk, ugyanolyan rezgéseket vonzunk magunkhoz. Aztán együtt élhetünk az eredménnyel. Hogyan jutnak el azok az úgynevezett eredmények hoz-zánk? Mi a menete, a gyakorlata annak, hogy megszerezzük azt, amire gondolunk? Fiatal és meggondolatlan éveiben nem játszadozott el azzal az ostoba gondolattal, hogy közel megy az autójával egy kamionhoz? Ha kipróbálta volna, tudná, hogy a 18 ke-rekes jármű hátuljához érve, kocsiját magához szippantotta volna a teherautó. Ha megcsinálja, leveheti lábát a pedálról, hátradőlhet, lazíthat, és a teherautó viszi a kocsiját. Nem szeretnék ilyen ostoba viselkedést javasolni, de a vonzás alapelve ugyanez. Két dolog megy végbe minden egyes alkalommal, ami-kor komolyan gondolunk valamire. Első a rezgés, amelyet a gondolat kiváltotta érzés hoz létre (vidám, szomorú stb.). A második a kis gondolatrészecskék által kiváltott érzel-mek okozta aktiválás. Amikor az érzéseink aktiválják ezeket a mágneses részecskéket, azonnal beprogramozódnak arra, hogy rezgéseinkkel összhangban vonzzanak magukhoz hasonló részecskéket. Tehát ha gondolunk valamire, és egyre többet gondo-lunk rá, beszélünk róla, a következő napokban álmodo-zunk róla, nemsokára ugyanolyan frekvenciájú gondolatok sokasága röpköd majd körülöttünk. Ezek lassan összeáll-nak, mint a higanycseppek. Minél több, ugyanolyan gondolatot bocsátunk ki, annál nagyobbra nő a halmaz, egészen addig, amíg félelmetes mágneses erejű, kiterjedt halmazzá válnak, végtelenül erős pozitív (boldog) vagy negatív (szomorú) örvényekkel. Ezek az erőközpontok - a hatalmas mágneses energia örvényei - középpontjukba húznak be mindent, ami ha-sonló rezgésű. Az események bekövetkeznek. Mielőtt megtudnánk, az örvény már be is szippantott bennünket egy történés közepébe, amelyet mi indítottunk el ismétlődő gondolatainkkal és érzéseinkkel. Ez lehet az a dolog, amely-re koncentráltunk, de az is lehet, hogy valami teljesen más történik velünk, mert az is ugyanazokból a rezgésekből áll. Jóllehet gondolatok nélkül is tudunk érzéseket áramoltatni (erről majd később), most a példában az ismétlődő gondolatok keltette ismétlődő érzésekről volt szó, amelyek elindították a mágneses cseppek összefutását. A kritikus pont - amiről nem szabad megfeledkeznünk -, hogy minél többet gondolunk valamire (amit szeretnénk, vagy nem szeretnénk), annál gyorsabban fogjuk vonzani a megvalósulását. Röviden, ez az egyetemes vonzás törvé-nye: azt fogja vonzani, amelyik önmagára hasonlít. A SAJÁT ERŐNK Olyan társadalomban nőttünk fel, amely számtalan évszá-zadon át zűrzavaros energiákat áramoltatott. A társadalmat tudat alatt egy egész sor 18 kerekű jármű hátuljának szívó-ereje vitte valahova, ami még a közelében sincs annak, ahova menni szeretett volna. Nincsenek áldozatok, csak energiaáramlatok. A mi ese-tünkben mindig megvolt az erőnk, életünk és világunk sze-rencsés kialakításához, akármennyire is nem éltünk vele. Az energiaáramlás megértésének hiánya miatt tökéletes szakembereivé lettünk a hibák elkövetésének. Annak ellenére, hogy a tudatos alkotóvá válás folyamata rendkívül egyszerű, megvalósítása nem könnyű, mert ide-gen tőlünk. Először valószínűtlennek tűnik az az elgondo-lás, hogy mi alakítjuk a világunkat egyedül az érzések segítségével. Annak a ténynek a megértése, hogy eddig is megvolt az erőnk ahhoz, hogy megtegyük, amit akarunk, még eltart egy ideig. Még hiányzik a hajlandóságunk elfo-gadni a lehetőséget és élni vele. A fizika az fizika, a mágnesség az mágnesség, és mind-kettő azt mondja, hogy hasonló a hasonlót vonzza. Lehet az egy csillagköd, egy fekete lyuk vagy egy emberi lény, ami vagy aki átvergődik a fizikai létezésen, ez a dolgok rendje. Nem kell ezen az új tézisen sokáig rágódnunk, mivel nem vagyunk egyedül ezen az úton. Mindannyiunknak van egy mélységesen szerető társa, aki a határtalan tudás, szép-ség és erő birtokában van. Ez az óriási, kiterjesztett énünk, belső lényünk, akihez elszakíthatatlanul hozzá vagyunk kötve ezen a fizikai úton. Egy lény, akinek odaadó segítsé-ge soha nem hagy el bennünket, akinek az útmutatása any-nyira érzékelhető, mint azok a dolgok, amelyeket látunk, hallunk. Ez a teremtés csodálatos szelleme, értékes kincse: az érzés. HARMADIK FEJEZET Nem, ez így nem jó! (első lépés) Egyik nap az autópályán mentem, és a kedvenc Neal Diamond-kazettámat hallgattam. Közben nem összponto-sítottam különösebben semmire. Egyszer csak észrevet-tem, hogy egy kicsit összeszorul a gyomrom. Valami tör-tént valahol, és a jó öreg kiterjesztett énem egyértelmű jeleket küldött, hogy figyeljek oda az érzéseimre. De mivel semmi gyanús nem történt, úgy döntöttem, figyelmen kí-vül hagyom a jelzést. Nagy hiba volt! Hagytam elkalandozni a gondolataimat, és nem foglal-koztam a nyilvánvaló piros zászlókkal. Elkalandozó gon-dolataim a munkámon, az egyik kölcsönügyleten jártak. Abban az időben saját cégem volt, amely jelzáloghitel köz-vetítésével foglalkozott. Ez a tevékenység azt jelentette, hogy közvetítettem azok között, akik hitelt szerettek volna felvenni lakásvásárláshoz, illetve az ingatlanukra és azok között, akik jelzálogkölcsönt szerettek volna nyújtani. Már majdnem lezártuk egy fiatal pár kölcsönügyletét, amikor néhány probléma jelentkezett, és nem voltam biz-tos abban, meg tudom-e oldani. Ez már önmagában is elég rossz volt a célvonal előtt, de a legrosszabb az volt az egészben, hogy ezek a „gyerekek" tényleg nagyon számítottak a kölcsönre. Százszázalékosan arra összpontosítottam, hogy mi az, amit nem szeretnék, hogy bekövetkezzen (hogy kútba essen szegények kölcsönügylete). Ezért mindenütt a negatív érzések piros zászlói lengedeztek: egy kiss félelem, egy kis bűntudat és hatalmas adag rosszkedv. Mindezt figyelmen kívül hagytam! A negatív energia áramlásának következménye azonnal megmutatkozott. Volt még két mérföldre elég zeneanyagom, amikor a magnó elkezdte enni a „Jonathan Livingstone, a Sirály" kazettámat. Két mérfölddel azután beragadtam egy útjavítás miatti, négysávos közlekedési dugóba. Körülbelül húsz perc elteltével és egy újabb mérföld után hátulról belém jöttek (szerencsére csak egy kis koccanás), ez tovább taszított őrültségembe. Úgy tíz perccel azután, hogy végre megérkeztem az irodámba, a kávémat az eredeti szerződések aktájára löttyintettem. Nem sokkal később kiderült, hogy a kölcsönügylet füstbe ment. Tekintetbe véve, hogy milyen módon áramoltattam az energiámat, nem nagyon csodálkoztam. Pontosan tudtam, mi történt, hol hibáztam, és mit kellett volna tennem! Mi történt? Mi okozta a kellemetlen dolgok egész sorozatát? Csak véletlen egybeesésről volt szó, a szerencsétlen körülmények hatalmáról? Fogadok, hogy nem! Óvodáskora óta minden ember úgy formálja a napjait, hogy arra koncentrál, amit nem szeretne, nem akarja, hogy bekövetkezzen, és tehetetlenséget érez, ha a dolgok rosszul alakulnak. Olyan életet élünk, amelyben azt érezzük, hogy teljesen a rajtunk kívül álló erők kényére-kedvére vagyunk kiszol-gáltatva, ami fölött nincs hatalmunk. Kíváncsi vagyok, há-nyan vannak közülünk, akik saját magukat okolják, hogy aljas főnökük van, kirúgták, kirabolták őket, vagy elkapták az influenzát? És hányan vannak közülünk, akik nem hibáztatják a kormányt, a gazdaságot, a családjukat, illetve a sorsot mindazért a rosszért, ami velük történik? Általában azokról a dolgokról mondjuk, hogy rajtunk múlott, amelyeket mi határoztunk el, és véghez is vittük. De nem vállalunk felelősséget minden olyan dologért, ami velünk történik. Jó ez így? Aligha! AMI ROSSZ, AZ ROSSZ Mindenütt vannak a Földön titkos szenvedők, akik az új Toyotájukra is megesküdnének, hogy nekik aztán alig van-nak negatív gondolataik. Azzal dicsekszenek, hogy jó az életük, és elég boldogok. Mégis ezek az emberek azok, akik azt hangoztatják: az élet nem igazságos, tele van próbatétellel, és mindenkinek ki kell vennie a részét a megpróbáltatásokból. De ők ennek ellenére - hála istennek - elég boldogok. Lehet, hogy soha-sem kapják meg mindazt, amit szeretnének, de úgy kell el-fogadni az életet, ahogy van. Igen, ők teljesen elégedettek. Erre azt mondom: süket duma! Semmilyen fajta, fokú és mennyiségű negatív energia áramoltatásával nem lehetünk boldogok. Lehet ez az enyhe ingerültségtől a normál érzésnélküliségen, egyhangúságon át az örökös félelemig tartó negatív energia, fiziológiailag lehetetlen, hogy boldogok legyünk, mivel két különböző rezgést bocsátunk ki, ami két különböző külső és belső állapothoz vezet. A titkos szenvedők tisztán és egyszerűen áldozatok, ahogy egyszer-kétszer mindannyian úgy tekintjük a világot, mint ami felett nincs hatalmunk. Sok áldozati mítoszt választunk az életünkhöz. Nem kell ezt elfogadni. Valóban, ha egyszer tényleg el-kezdjük megérteni a mágneses kisugárzás működését, elég nehéz lesz figyelmen kívül hagynunk a szembeszökő bizo-nyosságot: életünket mindennapos energiaáramlásunk for-málja, nem a szerencse, a sors, a körülmények vagy a gaz-dag nagybácsi. Évtizedeket töltöttünk azzal, hogy baj van mindennel. Arra koncentráltunk az életünkben, amit nem szerettünk, nem akartunk, illetve amin változtatni akartunk. Rémisztő sok megpróbáltatást vonzottunk magunkhoz. Nem juthat el oda az ember, ahova szeretne, ha szüntelenül elválasztja magát az eredeti energiájától. Röviden: Ha a környezetünk áldozataként éljük tovább az életünket, és mindig arra koncentrálunk, ami rossz, sohasem fogjuk megvalósítani a kívánt életet. Csak egy do-log hozhatja meg: több abból, amit olyan kétségbeesetten szeretnénk. AZ ALKOTÁS RECEPTJE Az alkotás receptje elég egyszerű. Vegyünk jó és rossz érzéseket (pozitív, illetve negatív rezgéseket), süssük meg válto-zó fokú érzelmekkel, hogy mágnesessé váljanak, és tetszik, vagy nem tetszik, megkapjuk, amit vonzottunk. Születésünk óta azt kapjuk, amire összpontosítunk, és aminek a hullám-hosszán rezgünk. Mindig azt kutatjuk, hogyan tudnánk megjavítani a körü-löttünk lévő, nem jó dolgokat. Sok mindent hagyunk úgy, ahogy van, bár nem szeretjük. Folyamatosan arra koncent-rálunk, amit nem akarunk. Évek óta! Pontosan tizenhat másodpercig tart, hogy a rezgéseink ráhangolódjanak arra, amire koncentrálunk. Csak tizenhat másodperc tiszta, középpontba állított, jó vagy rossz, pozi-tív vagy negatív gondolat. Ilyen rövid idő alatt kezdünk el ugyanazon a frekvencián rezegni, mint amire érzelmileg gondoltunk. Éretté válunk arra, hogy vonzzuk is a dolgot. Felesleges mondanom, hogy egyszerre tengernyi dologra tudunk gondolni az újra és újra ismétlődő tizenhat másod-perces szegmensekben. Lehet ez csalódottság, feszültség, nyugtalanság, számtalan dolog, amit nem akarunk, nem szeretünk, nem tudunk kezelni, nem tudunk mit kezdeni vele, illetve azok a dolgok, amelyekbe beletörődtünk. Azért van ez így életünk nagy részében, mert többet vonzunk az ugyanolyanból. Hát nem elragadó? Egészen mostanáig így alakítottuk az életünket. Szaka-datlanul olyan dolgokra figyeltünk, amelyekre nem kellett volna. A negatív feszültség állandó visszaáramlása formálta az életünket. Emlékeztetem rá, hogy napi problémákról beszélek, az örökös, csendes zúgolódásról, a „rendbe kellene hozni", „jobban kellene csinálni", „azonnal meg kellene tenni", „meg kellene találni a módját" típusú dolgokról, amelyeket hív-hatunk csendes nyugtalanságnak vagy gyomorgörcsnek is. A problémákat pedig úgy intéztük el, hogy el kell fogad-ni, együtt kell vele élni, ha tetszik, ha nem, semmit sem te-hetünk ellene. Ugyanolyan dolgok ugyanolyan rezgéseket váltanak ki. Ezért olyan fontos, hogy világosan megértsük, melyek azok a negatív érzelmek, amelyek titokban működnek, ho-gyan ismerjük fel őket, miért vannak. Létfontosságú, hogy az ellenőrzésünk alá vonjuk ezeket! Ezért, kérem, ne tekintse ezt a negatívról szóló fejezetet negatívan. Ez a titkos alkotóeleme annak, hogy eljussunk oda, ahova menni akarunk. MIÉNK AZ EGÉSZ JÁTÉKBOLT Képzeljük el, hogy gyerekek vagyunk, és egy hatalmas, csillogó játéküzletben sétálunk. Azt mondják, azt vehetünk le a polcról, amit csak akarunk. Nagyszerű! Nehéz elképzelni, de a mi világunk is egy hatalmas játékbolt, ahol minden megtalálható, amivel valaha játszani akartunk, vagy csak arra vár, hogy megalkossuk. Csupán annyit kell tennünk, hogy érezzük, amit akarunk, és magunkhoz vonzzuk. Tegyük föl, hogy ebben a csodás játéküzletben egy izgal-mas, új játék vár ránk. Felnőttként képzeljük el, hogy új házba költözünk, ami minden elképzelhető luxussal föl van szerelve. Nemsokára egy nagy szerelem vár ránk (vagy visszajön a régi szerelmünk). Most készült el kedvenc éte-lünk. Képzeljük el, hogy makkegészségesek vagyunk. Fantasztikus! De hogyan lehet a miénk ez a sok áhított dolog? Egyszerűen az égből pottyannak az ölünkbe, valami földöntúli őrangyal küldi őket? Nem, ezek belőlünk, tőlünk fognak érkezni. Csak annyit kell tennünk, hogy magunkhoz vonzzuk őket, elképesztő erővel és jóérzés-rezgésekkel akarjuk őket. ELAVULT GONDOLATMINTÁINK Nehéz elfogadni azt a teóriát, hogy ami eddig az életünk része volt, annak egyáltalán semmi köze sincs ahhoz, amivé az életünk lehet. Ez szöges ellentétben áll azzal, amit a dolgok működéséről gondolunk. Mégis, ami eddig volt - vagy éppen az, amiben most vagyunk -, az egyszerűen annak az eredménye, ahogyan az energiánkat áramoltattuk. Ez nem azt jelenti, hogy a dolgok már csak ilyenek. Ami van, az nem egy külső valaminek, valakinek az eredménye, még csak nem is a jó vagy a balszerencsének köszönhető, nem annak, hogy jó, tisztességes vagy álszent emberek vagyunk-e. Ami van, annak semmi köze a csalá-dunkhoz, a kormányhoz, az iskolához. Ami az életünket alkotja, az egyenesen onnan származik, amire koncentráltunk. A koncentrációnk nagyobb része el-avult gondolatmintákból származik, azokból a kellemetlen, ósdi bölcseletekből, amelyeket a fejünkbe vertek, mi pedig vakon elfogadtuk mint valóságot, egészen kisgyermekko- runk óta. Ezzel tömték és tömik tele a fejünket. A gondol-kodás elavult sémái arról szólnak, hogy mit hiszünk való-ságnak, tehát egyenesen a szemétbe valók. AZ ELÉGEDETLENKEDŐ FRED ATYA Sok évvel ezelőtt, egy nyáron egy episzkopális pappal vol-tam baráti kapcsolatban. Sokáig azt gondoltam, hogy ő a férfinem legnagyszerűbb megtestesítője. Magas volt, jó felépítésű, jóképű, ragyogó, művelt szellem. Egy szeretet-re méltó New England-i családból származott, ráadásul körülbelül tíz évvel lehetett idősebb nálam. Teljesen az én esetem. Fred atya kiváló szónok volt, akár nevelő, akár spirituális prédikációt adott elő. A temploma mégis rendszerint üres volt. Megpróbált javítani ezen a kellemetlen helyzeten. Változtatott a stílusán, a hangnemén, az oltár elrendezésén, de úgy tűnt, semmi sem segít. Az emberek egyszerűen nem szerették hallgatni őt, még a közelében sem akartak lenni. Gondtalan időszakot éltem akkoriban. Húszas éveim elején jártam, még nem kristályosodott ki bennem tisztán, mihez akarok kezdeni az életemmel. Kicsit talán sokat is it-tam, hogy jobban érezzem magam. Mivel szemmel látha-tóan Fred atya is ugyanazt az élvezetet találta az ivászatban, mint én, mindkettőnkben állandó volt a nyomás. Nyomás ide vagy oda, Fred kezdett az idegeimre menni. Mindig támadott valakit az egyházban. Olyan volt, mint egy megszállott. Egyik éjszakai iváskor egy püspök ellen kelt ki, máskor a hitoktatást szapulta, szidta egyházkerületének alacsony költségvetését, az „emelkedett" szolgálatával kapcsolatos ellenvéleményeket. Támadásai vég nélküliek voltak. Nem voltam pszichológushallgató, de könnyen megálla-pítottam, hogy Fred atya elégedetlenkedése már-már be-teges. Amikor kérdőre vontam, tárgyilagosan csak ennyit felelt: - Ez az én utam. Megvan hozzá a képességem, hogy meglássam, mi a rossz a dolgokban. Az egyház idejétmúlt, meg kell újítani, de nem vagyok alkalmas arra, hogy megtegyem. Csak ahhoz van képességem, hogy észrevegyem, min kellene változtatni. Nemsokára rádöbbentem, hogy Fred az életben minden-hez sértetten közelít, nem csak az egyházhoz. A világ kusza dolgok halmaza volt számára. Mindent meg kellett változtatni vagy javítani, de ő úgy gondolta, ez nem az ő feladata. Képtelennek érezte magát rá. Szerintem azért, mert túlságosan is a megszállottja volt „szolgálatának". Olyan tökéletesen akarta végezni, amennyire csak lehet. Önmagát rend-kívüli papnak érezte, függetlenül attól, hogy a temploma üres volt. Minden kirohanása ellenére Fred félt a feljebbvalóitól. Meg sem próbált előrébb jutni. - Nem tehetem, mert... - mondta mindig. Így aztán nem léptették elő, nem volt titkára, nem kapott több támogatást a parókiája, még egy helyettest sem, amikor el akart menni valahová. Csak arra tudott összpontosítani, hogy nem fog menni. Ezért természetesen nem is ment. Szegény Fred, örökösen a „nem akarom" világában élt, abban a hitben, hogy minél inkább a rossz dolgokra össz-pontosít, forrong miattuk, annál nagyobb az esélye, hogy elűzze azokat. Úgy tekintett magára, mit egy tehetetlen ál-dozatra, akitől nagyobb erőfelmutatást várnak, mint amire képes, és akiben még csírájában elfojtják az ökumenikus felemelkedést. Ahogy most visszaemlékszem, már tudom, az emberek miért nem akartak a környezetében lenni. Annak ellenére, hogy a prédikációi ritkán tükrözték vissza negatívitását, a hívek ösztönösen felismerték energiáját, és nem akartak osztozni benne. Fred atya esete csak egy szélsőséges példa arra, hogyan éltünk eddig, és élünk még most is. Még most is? Elavult, régi gondolkodásmintáink - amelyeket Fred ha-talomnak és sorsnak tekintett - a legnagyobb akadályai a tudatos alkotásnak. Valahányszor más irányba szeretnénk menni, felbukkannak, és jól ellátják a bajunkat. Például azt gondoljuk, hogy szeretnénk egy új munkát, és azonnal át-suhan rajtunk egy erős érzelmi töltésű gondolat: „Ó, nem lehet, mert..." Szeretnénk egy új autót: „Ó, nem lehet, mert..." Ránk férne egy új kapcsolat: „Ó, nem, nem, nem, tényleg nem, mert..." Ez az elődeink értékrendszere és erkölcsi felfogása a „kellene", a „csak ha" és a „helyes és helytelen" dolgokról. Mind a vallásokból származó, idejétmúlt filozófiák, ame-lyek azt állítják, hogy addig nem lehet jobb az életünk, amíg el nem távozunk innen, csak a szenvedéseken keresz-tül remélhetjük, hogy bejutunk Isten országába. Elítélik a beteljesedést, a sikert, a munkát és a jövedelmet. Ezek az elavult gondolkodásminták arra kényszerítettek bennünket, hogy örökké a rosszat keressük mindenben. Pedig van mód megjavítani a munkát, a környezetet, a tár-sunkat, a kormányt, az iskolákat, a gyermekeinket és legfő-képpen saját magunkat. Inkább ezt hajtogassuk: „Meg kell javítani! Helyre kell hozni! Másként akarjuk! Jobbra vágyunk!" Azok a legkárosabb meggyőződéseink és gondolataink, amelyek mások hibáival kapcsolatosak: az ostoba főnök, az iszákos családtag, a durva szomszéd. Lehordjuk őket a sár-ga földig, miközben arra gondolunk, ilyennek is kell lenni, mert így működik a világ. A vádaskodástól jobban érezzük magunkat, ezért sokszor élünk vele, és soha nem jövünk rá, milyen romboló hatásúak a2 ehhez hasonló, negatív rezgé-sek a saját világunkra nézvést. Van egy jó hírem is: semmi értelme annak, amit a pszi-chológusok és a tanácsadók mondanak nap mint nap. Nem kell kiásnunk lelkünkből minden haszontalan limlomot, hogy az életünk a kedvünk szerint alakuljon. Nem kell több néhány egyszerű fogásnál és a tudatosságnál. Figyeljünk az érzéseinkre, és egyszerűen megtanulhatunk uralkodni azokon az elavult, régi szokásainkon, amelyek olyan sokáig foglyul ejtettek bennünket. Küzdelmes életet éltünk eddig, miközben teljesen normálisnak gondoltuk. A „NEM AKAROM” DOLGOK Csak egyetlen helyről jön a negatív energia. Az összes a „nem akarom"-ból származik. Néha bűntudatnak hívjuk, máskor félelemnek, szemrehányásnak, kellemetlenségnek vagy kételynek. De most már távol tudjuk tartani magunkat az összes agyoncsépelt, pszichológiai szeméttől, és csak „nem akarom"-nak hívjuk. Nehéz elhinni, de a gondolataink többsége - ezért az ér-zéseink is - olyan dolgok körül forognak, amiket nem aka-runk. Ezeknek a gondolatoknak a száma végtelen, ösztönö-sen keletkeznek, tudattalanok és borzasztóan visszatartók. Vegyük szemügyre őket: *Nem akarunk rossz időben autóval munkába menni. *Nem akarunk elkésni a munkából. *Nem akarjuk megharagítani a főnökünket. *Nem akarjuk, hogy tovább folytatódjék a szárazság. *Nem akarunk romlott ételt vásárolni. *Nem akarunk rosszul kinézni. *Nem akarjuk, hogy bántsák a gyermekeinket. *Nem akarjuk elkapni az influenzát. *Nem akarjuk, hogy kirúgjanak bennünket. *Nem akarunk sorban állni. *Nem akarunk reggel felkelni. *Nem akarunk több adósságot. *Nem akarunk ilyen hideg éghajlaton élni. *Nem akarjuk, hogy pirosra váltson a lámpa. *Nem akarunk elválni. *Nem akarunk megbukni a vizsgán stb. A listán szereplő „nem akarom"-okat tetszés szerint módo-síthatjuk, a lényeg, hogy még a jelentéktelen problémák is nagyon negatívan hatnak ránk. Koncentráljunk valamelyik-re egy ideig, és rájövünk, hogy eltalált bennünket. Ami még rosszabb, a tudatos és tudattalan „nem akarom"-ok - amelyeket egész nap energikusan kilövellünk magunkból - kollektív ereje keverékrezgéssé válik. Ez befolyásolja személyes világunkat. Ha tetszik, ha nem, a keverékrezgés rendes körülmények között negatív. Vegyük például az idejétmúlt pókhálókat a múltunkból, a bárcsak kezdetűeket: *Bárcsak más szüleim lettek volna. Bárcsak főiskolára mentem volna. *Bárcsak ne házasodtam volna össze vele. *Bárcsak eifogadtam volna azt a munkát. *Bárcsak ne tértem volna át a másik sávba. *Bárcsak, bárcsak, bárcsak... A „bárcsak" a „nem akarom" múlt ideje: „Tényleg nem akartam ilyen a szülőket." „Nem akartam, hogy diploma nélkül kelljen munkát keresnem." „Nem akartam boldogtalan házasságot." „Nem akartam rosszul fizető állást." „Nem akartam autóbalesetet szenvedni, de áttértem a másik sávba." És ott vannak a cseles negatív akarások, amelyek nem mások, mint álruhás „nem akarom"-ok: Össze akarom szedni magam. Szeretnék kimászni az adósságból. Szeretnék lefogyni. Szeretnék leszokni a dohányzásról, Szeretném megjavítani rossz házasságomat. Szeretném, ha a párom jobb álláshoz jutna. Azt gondolhatjuk, pozitívak vagyunk, mert nem mondunk „nem akarom" állításokat, mégis mire koncentrálunk? Meddő célzásokat teszünk pontosan arra, amit nem akarunk. És mivel azt kapjuk, amire koncentrálunk... - már úton is van felénk. Távol álljon tőlem a feltételezés, hogy ön negatív gon-dolkodású. Legtöbben - hála istennek - nem vagyunk olya-nok, mint Fred atya. Amennyire csak lehet, élvezzük az életet. Gyönyörködni tudunk a naplementében. Horgászáskor visszadobjuk a kifogott apró halat a vízbe. Örülünk, amikor a barátainknak sikerül valami. Nevetünk gyermekeink nem éppen vicces tréfáin. Élvezzük a hétvégi kiruccanásokat. Büszkék vagyunk a teljesítményünkre. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy örömöt vigyünk úgy a mások, mint a saját életünkbe. Mégis a legtöbb gondolatunk a „nem akarom" körül fo-rog. Nem akarunk keményen dolgozni. Nem akarjuk, hogy lerobbanjon az autónk, nem akarjuk ezt, és nem akarjuk azt. Egész nap ez megy, és azt vonzza még nagyobb meny-nyiségben, amit nem akarunk. Tegyük fel, van valami a munkánkban, amit nem szere-tünk, lerobbant a kocsink, és az egyik kollégánk megőrjít minket. Újra és újra a „nem akarom"-ra gondolunk. Tehát valahányszor visszatérünk a tárgyra, és újabb, legalább ti-zenhat másodpercnyi energikus érzelmet adunk hozzá, nemcsak megnöveljük és megerősítjük, de egyre köny-nyebb lesz rágondolni is. Olyan, mintha utat vágnánk a dzsungelben. Idecsapunk, odacsapunk, és hamarosan egy szép tiszta ösvényt kapunk, amelyen föl-alá sétálhatunk. Ezt tesszük, ha valamire újra és újra rágondolunk, és addig gondolunk rá, amíg végül nem tudjuk kiverni a fejünkből. Mielőtt még észbe kap-nánk, már meg is megtörtént pontosan az a dolog, amit nem akartunk! Ha nem akarjuk - mert nagyon rossz lenne -, hogy az új autónkat megkarcolják, akkor a „meghúzós parkolóhely" rezgéseket fogjuk vonzani. Ha nem akarjuk, hogy kellemetlen szomszédok költöz-zenek mellénk - mert tényleg rossz lenne -, akkor megér-tünk arra, hogy szörnyű szomszédokat vonzzunk, ugatós kutyával. Ha nem akarjuk, hogy újabb gondjaink legyenek a csekk-befizetéssel - ami valóban kellemetlen -, akkor ezek a prob-lémáink biztosan még rosszabbra fordulnak. Ha nem akarunk az ünnepekre egyedül maradni - ami igazán rossz -, rendben van, a többit tudjuk. Bármit tartalmaznak is a rezgéseink tizenhat másodper-cig vagy hosszabb ideig, már úton van a beteljesülés, akár tetszik, akár nem. Ha arról a dologról beszélünk, amit nem akarunk, és csak tizenhat másodpercig áramoltatjuk felé az érzéseinket, valahányszor róla beszélünk, akkor a dolog a részünkké, mindennapos rezgéseink részévé válik. Ha-marosan megtörténik, pedig egyáltalán nem szeretnénk. Rezgéseket bocsátunk ki, beszélünk róla, panaszkodunk, nyugtalankodunk miatta - és még erősebben beleillesztjük napi rezgéseinkbe, mint eleinte. Ugyanazzal a dologgal rezgünk, mint amit nem akartunk. Most már nem tud el-hagyni bennünket. A részünkké válik. Nem számít, mennyi-re morgolódunk miatta, mennyire nyugtalanít bennünket, nem tud eltávozni! Most már mindennapos rezgésünkhöz tartozik. Minél többet élünk vele, minél jobban koncentrálunk rá, minél többet töprengünk rajta, annál erősebbé válnak a rezgéseink. Hozzáilleszkednek, és fogva tartják azt a dolgot, amitől olyan nagyon meg akarunk szabadulni. MINNÉL TÖBBET Van egy másik probléma is. Emlékszik a hangvillákra? Ami-kor egyet megszólaltatunk egy helyiségben, csak az szólal meg, amelyiknek azonos a frekvenciája. Ugyanez történik a gondolatainkkal is. Minél többet gondolunk valamire, annál többet vonzunk hozzá, és be-húzunk minden mást is, ami történetesen hasonló frekven-cián rezeg. Az eredmény sok minden lehet, attól kezdve, hogy inf-luenzások leszünk, addig, hogy kirúgnak az állásunkból. Pedig csak arra gondoltunk, hogy nincs elég pénzünk a te-tőjavításra. Hirtelen egy ravasz kis meglepetéscsomagot kapunk, amely ugyanolyan rezgéseket tartalmaz. Nem is ugyanazt a dolgot kapjuk meg, amit nem akartunk, hanem hasonlót, de biztosan rosszat. Azzal, hogy valamire gondolunk, nyílt meghívót küldünk bárminek, ami történetesen ugyanazon a frekvencián áramlik. Ha összeillenek a rezgések, meg-kaphatjuk, függetlenül attól, hogy összpontosítottunk-e rá, vagy sem. Észrevette-e már, hogy amikor valami kezd elromlani, más dolgokkal is ez történik? Azért van ez, mert a kiküldött rezgések illeszkednek az ugyanolyan hullámhosszúságú, különböző dolgokhoz. Azzal, hogy valamire újra és újra rágondolunk, gondolatörvényt hozunk létre, amely lényegesen nagyobbá válik mindenféle dologtól, amely a mágneses központ körül kavarog és felénk tart. Például elég sokat gondolkodunk azon, mennyire utál-juk a munkánkat. Mi történik? Benyomják a lökhárítónkat, eldugul a mosogatónk, elveszítjük a kulcsunkat, a hűtő-szekrény kiolvad, és ráadásul meg is botlunk. Mindez azért van, mert újra és újra egy „nem akarom"-ra gondoltunk: a munkánkra, amely egy csomó, sokkal rosszabb dolgot hozott, mint maga a probléma. A „nem akarom" dolog lehet jelentős vagy jelentéktelen. Amikor egy dologra vagy akár százegyre koncentrálunk, negatív áramlásokat bocsátunk ki. Abban biztosak lehe-tünk, hogy ezek nem fognak visszavonzani semmi olyat, aminek akár csak távolról is köze lenne az örömhöz. Ugyanis nem képesek rá. Az örömteli dolgok teljesen más frekvencián mozognak. Ebben a körforgásban élünk. Ennyi az egész: létezünk, távol tartjuk magunkat a pezsgő jólét magasabb energiái-tól, ami pedig a valódi állapotunk - és az abszolút jogunk. Két dolog biztos: 1. Ha valamire sokáig gondolunk, amit nem akarunk, vonzani fogjuk, és az is vonzani fog bennün-ket. 2. Ha bármilyen erősségű érzelemmel gondolunk vala-mi „nem akarom" dologra, automatikusan más, hasonló frekvenciájú, rossz dolgok fognak történni velünk. SZINKRONBAN VAGY KÜLÖN Tehát mit tegyünk? Hogyan változtassunk rajta? Biztosan nem tudunk vigyázni minden kis dologra, amiről beszé-lünk, amit teszünk, amire gondolunk egész nap. Ne aggódjon, nem olyan nehéz. Csak annyit kell ten-nünk, hogy vissza kell mennünk csodás szellemünkhöz, ér-zéseinkhez, és meg kell tanulnunk felismerni, milyen érzés ez a fajta energiaáramlás. Meg kell tanulnunk megállapíta-ni, mikor vagyunk lent vagy fent, mikor érezzük jól vagy rosszul magunkat, mikor vagyunk fásultak, és mikor tény-leg boldogok. De térjünk vissza egy pillanatra a rezgésekhez. A Világ-egyetemben minden hatással van a rezgésekre. Számunkra ezek a rezgések a látást, a hallást, a tapintást, a szaglást, az ízlelést és az érzelmeket jelentik. Amikor boldogok, izgatottak, szerelmesek vagyunk, illet-ve tökéletesen boldognak érezzük magunkat, ezek az érzé-sek a különleges rezgések következményei. A másik oldal-ról, ha idegességet, bűntudatot, neheztelést érzünk, azok is a rezgések miatt vannak. Ne felejtsük el, azért érezzük az egyiket jobbnak, mint a másikat, mert az egyik közelebb van az Eredethez. Sokkal, sokkal több dolognak vagyunk a fizikai kiterjesz-tései, mint amit látunk. Kiterjesztései vagyunk egy sokkal inkább nem fizikai, óriási „lénynek" - eredeti energiánk-nak -, amely saját magát juttatja kifejezésre a testünkben. Amikor lehangoltak vagyunk, az azért van, mert nem rez-günk szinkronban a tiszta, pozitív energiánkkal. A „nem akarom" azt jelenti, nem vagyunk szinkronban. Amikor ránézünk valamire, és azt mondjuk, ezt nem aka-rom, két dolog történik. Először: nincs rá mód, hogy a „nem akarom" dolog tá-vozzon, mert a rezgésünkkel magunkban tartjuk, hiszen a figyelmünket is ráirányítjuk. Másodszor: rosszul érezzük magunkat, lehangoltak vagyunk, erőtlenek, semmi sem történik - érezhetünk bármi mást, de boldogságot biztosan nem. Minél inkább szinkronban vagyunk eredeti energiánk-kal, annál jobban érezzük magunkat. Minél kevésbé kerü-lünk szinkronba vele, annál rosszabbul érezzük magunkat. Más szóval: a jó érzés természetes, de számunkra nem nor-mális állapot. Régi beidegződéseink miatt számunkra az tű-nik normális állapotnak, ami természetellenes és szomorú. VIGYÁZAT A negatív érzelmekkel az a gond, hogy ritkán hisszük el, hogy vannak ilyen érzéseink. Mégis ha állandóan magas frekvenciájú örömöt áramoltatnánk, és nem alacsony rez-géseket, bővelkednénk a jólétben, a gazdagságban, a siker-ben, úsznánk a boldogságban, kitűnő lenne az egészsé-günk. Normális állapot-e az, hogy az idő 99 százalékában nega-tív rezgéseket bocsátunk ki? Bármilyen erősségű, bármilyen okból kibocsátott nega-tív rezgés azt jelenti, hogy elvágjuk magunkat az élettől. Életben vagyunk, de nem élünk. Micsoda különbség! A negatív rezgések akkor fordulnak elő, amikor nem hagyjuk magunkat olyan dolgokra gondolni, amelyek bol-doggá tesznek bennünket. A negatív érzések akkor keletkeznek, amikor „nem akorom"-mal élünk együtt. Ez az egyetlen forrásuk. A negatív rezgések azt jelentik, hogy becsaptuk magunk mögött játékboltunk ajtaját. Egyetlenegy szívből jövő kí-vánságunk sem fog megvalósulni a „nem akarom" alacsony rezgéseiből, hiszen ehhez egy másik frekvenciára lenne szükség. De ez távol marad tőlünk, egészen addig, amíg nem leszünk képesek jól érezni magunkat. Ilyen egyszerű. Csak az „akarom" van szinkronban a ma-gasabb rezgésű, belső lényünkkel, a kiterjesztett énünkkel, nem pedig a negatív rezgések. Mivel a magasabb frekven-ciájú rezgések örömöt hoznak, csak egyetlen rezgéshez il-leszkedhetnek, az eredeti szándékunkéhoz. Az nem lehet, hogy miközben „nem akarom" dologra gondolunk, azt vár-juk, amit akarunk. Ez olyan, mintha megpróbálnánk az ola-jat összekeverni a vízzel. Az alacsony és a magas frekven-ciák összekeverése soha nem jöhet létre. Az egyik mindig elnyomja a másikat attól függően, melyik uralkodik az adott pillanatban. Még az életünk során többségben lévő, mérsékelt érzelmekre is igaz, hogy becsapják az ajtót a bő-ség és a jólét előtt, ami pedig isten adta jogunk. Alapvetően mi magunk akadályozzuk meg a saját szán-dékunk megvalósulását. Fontos, hogy olyan dolgokra is gondoljunk, mint a számlák kifizetése, a gyermekek, a nagymama, a világ gondja, de ezzel folyamatosan alacsony frekvenciájú energiaáramlást termelünk, ami visszatartja azokat a dolgokat, amelyekre vágyunk. ISTEN VELETEK NEGATÍV ÉRZÉSEK Bármilyen érzelem, ami nem tartozik az öröm családjához, nyilvánvalóan negatív, és valaminek a hiányából származik. Gondoljunk bele: minden negatív érzelmünk, amely valaha volt - függetlenül attól, mennyire volt intenzív -, annak a hiányából származott, amit szerettünk volna. Pél-dául a vádaskodás. Azért vádolunk valakit, illetve valamit, mert az történt, amit nem akartunk - ami a hiánya annak, amit akartunk. Nyugtalankodunk amiatt, hogy elveszítünk valakit vagy valamit, ezért félünk a valami vagy valaki távolléte, illetve hiánya miatt. Félünk a „kinti" dolgoktól, mert hiányzik a biztonságérzetünk. Szomorúak vagyunk, mert nem birto-kolunk valamit (akár csak egy jó érzést is). Idegesek va-gyunk, mert nincs időnk, alapanyagunk és eszközünk, hogy előállíthassunk valamit. A szótár összes negatív érzése hiányból ered. Ezért le-gyen istennek hála! Igen, tudom, hogy örültségnek hang-zik, mégis igaz. Megmondjam, miért? Hogyan határoznánk meg azt, amit akarunk, anélkül hogy tudnánk, mit nem aka-runk? Lehetetlen lenne. Csak a „nem akarom"-ból tudhat-juk meg az „akarom"-ot, ami azt jelenti, hogy minden rossz tapasztalat, minden visszataszító esemény, minden boldog-talan pillanat és minden jelentéktelen gond jó lehetőség. A „nem akarom" egy felhívás, hogy ébredjünk fel, jöjjünk elő a rejtett zugokból, és vágjunk bele a való életbe. Ezért legyen áldott minden negatív érzelem, amely volt vagy van, függetlenül attól, mennyire iszonyatos, közönséges. Ez a legértékesebb tőkénk, az ugródeszkánk a jóléthez. Még a stressznek is örülhetünk, hiszen ha már megvan -és kinek nincs -, beismerjük és érezni tudjuk, akkor meg-tettük az első és legnagyobb lépést a tudatos alkotás meg-tanulásának útján: ELSŐ LÉPÉS: HATÁROZZUK MEG, MIT NEM AKARUNK. NEM SZÁMÍT A FŰSZEREZÉS Kétfajta „nem akarom" van: egyetemes és személyes, amely egyetemes léttel párosul. Az egyetemes „nem akarom"-ok a világszerte utált dol-gok, amelyeket senki sem akar. Ilyen például a pénznélkü-liség, a betegség, a rossz kapcsolat, a befejezetlen munka, a torz test, az alacsony önbecsülés, a lyukas tető, az össze-tört autó, a rablás, a támadás, a borzalmas baleset vagy akár a globális felmelegedés. Ez nyitásnak éppen elég. A személyes „nem akarom"-ok az élet enyhén kellemet-len dolgai, amelyek leginkább csak bennünket bosszanta-nak, a többieket nem mindig. Olyan dolgok, amelyeket leg-szívesebben kikerülnénk. Ilyen a felszólalás egy gyűlésen, agyonnyomni egy pókot, megstoppolni a fiunk zokniját, bíróságon tanúskodni. Ezek sokkal enyhébbek, mint az egyetemes „nem akarom"-ok. Tegyük fel, tényleg haragszunk a főnökünkre (szemé-lyes „nem akarom"). Hazafelé menet megállunk egy üzlet-nél, és a negatív rezgésünkkel egészen biztosan abba a sor-ba állunk, ahol az ostoba pénztáros jól feldühít. Néhányan nem foglalkoznának vele, de minket most feldühít. Ezen rágódunk hazafelé is - jó tizenhat másodpercnyit -, mire megindulnak a gondolataink és az érzéseink. Vacsora közben is a pénztárnál történtekről beszélünk. (Sokkal hosszabb ideig, mint tizenhat másodperc.) Tessék, valóban jó munkát végzünk a „nem akarom" rezgések lét-rehozásában. Másnap munka közben is megemlítjük az esetet (nagy-szerű téma kávézás közben), és elmondjuk a legjobb bará-tunknak is ebédnél. Ekkor már jobban tennénk, ha vízbe ugranánk, mert a kibocsátott energia, amelyet valamire kü-lönlegesen koncentrálva bocsátottunk ki, bumeránggá nö-vekedik, és biztosak lehetünk abban, hogy visszaüt. A következő éjjel kicsinyes bosszúból elhatározzuk, hogy a konkurens üzletbe megyünk. Bevásárolunk, a pénz-tárhoz megyünk, és találja ki, mi fog történni? Nyert! Egy másik goromba pénztároshoz kerülünk, akit egy olyan do-logra irányuló figyelem vonzott egyenesen elénk, amit el akartunk kerülni. Lehet, hogy meglepő, de mi kértük! Olyat kapunk, ahogyan rezgünk; nincs más törvénye az életnek. Skip barátom a finom ételek és a jó éttermek szakértője, ezenkívül a tudatos teremtés hívője is. Szereti meglepni a feleségét, Murielt azzal, hogy érdekes, új helyekre viszi en-ni. Nemrég egy történettel nevettetett meg. Skip egy víz-part melletti, festői és meghitt étterembe vitte feleségét. Minden megvolt a romantikához: gyertyafény, halk hege-dűszó, még csokornyakkendős pincérek is. Letelepedtek, megrendelték a borukat, és ahogy a víz-part látványában gyönyörködtek, veszekedés kezdődött mögöttük. Először csak elfojtott hangok hallatszottak, majd a vita egyre jobban felerősödött. Egy szerelmespár civako dása törte meg a barátságos hangulatot. Skip és Muriel megpróbáltak nem figyelni a perpatvarra. Sajnos olyan gyors volt a kellemetlen veszekedés kirobbanása, hogy megfeledkeztek figyelni a rezgéseikre. Bár nem távoztak, az energiájuk olyan gyorsan és biztosan olvadt össze a pár rezgéseivel, hogy jobban tették volna, ha elmennek. Skip morgolódni kezdett. Megkérte a főpincért, hogy csendesítse le a párt, de ez sem segített. Dühös maradt a vacsora hátralévő részében, és egész úton hazafelé zsörtölődött. Mire lefeküdtek, már mindketten idegesek voltak, ám a történet itt még nem ért véget. A következő három éttermi vacsora alkalmával Skipnek és Murielnek egy civakodó pár, egy síró kisgyermek a szü-leivel és egy ordibáló részeg került a szomszédságába. Megkapták. Olyan erősen koncentráltak arra, amit nem akartak, és olyan sok energiát áramoltattak ki emiatt, hogy a vonzás törvénye szinte túlórázni kényszerült, hogy ha-sonlóan rezgő körülményeket vonzzon az életükbe. Anél-kül, hogy odafigyeltek volna az érzéseikre, hagyták, hogy egy kis „nem akarom" - a jelentéktelen kalamajka az első vacsora során - háborúvá fajuljon. A személyes „nem akarom"-ok rendszerint nem ilyen komolyak, legalábbis először nem. Abból az ösztönös vá-gyunkból születnek, hogy megtapasztaljuk az élet bonyo-lultságát. Az egyetemes „nem akarom"-ok viszont mélyen gyökereznek, és gyakran a régóta fennálló emberi félelmek és bizonytalanságok táplálják őket. Egy csöppet sem számít, hogy a nem akarás egyetemes, személyes, erős vagy enyhe, állandó vagy múló. A lényeg, hogy felfogjuk, megértsük, érezzük, meghatározzuk és vál-toztassunk rajta. Ez pedig az érzéseink változását jelenti: a rossz érzésből jó érzésbe. Gyorsan. FIGYELEM A jó érzések Csodaországába való repüléshez nem kell más trükk, csak az, hogy arra gondoljunk, amit szeretnénk, ahelyett hogy arra összpontosítunk, amit nem akarunk. Az „akarom" és a „nem akarom" könnyen összetéveszthető, és rendszerint a „nem akarom" a győztes, ezért szükségünk van egy kis óvatosságra. Vegyük például azt a gondolatot, hogy „Nem akarom el-kapni az influenzát". Bár ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy egészségesek szeretnénk maradni, mire koncentrá-lunk? Az influenzára. Az történik, amit nem akarunk, mert ilyen módon rezgünk. A vonzás törvénye szerint, amire a figyelmünket fordítjuk, aszerint rezgünk - azt lélegezzük be az életünkbe (ebben az esetben az influenzát). Vegyünk egy másik példát: „Nem akarom vezetni többet ezt az öreg autót!" Rendben van, szeretnénk egy új autót, mégis a régire koncentrálunk. A „nem akarom"-mal egy hullámhosszon rezgünk, amely távol tartja azt, amit aka-runk (az új autót). Sót a koncentrálás valószínűleg minden-fajta más dolgot is elindít majd a régi autónkkal kapcsolat-ban, amelyek nem lesznek túl kellemesek. Ha történetesen arra koncentrálunk, mennyire nincs pénzünk egy új autóra, illetve a régi megjavítására, figyeljük meg, miként vonza az egyik dolog a másikat. Mint méhet a méz: a régi autó lerobban, és nincs pénz a javíttatásra! Az erős érzés gyorshajtás közben, hogy nem akarjuk, hogy megbüntessenek, egyenlő egy aranyérmes rezgésfel-hívással a fa mögött fényképező zsaruknak, akik már a ke-züket dörzsölik: - Mindjárt jönni fog egy száguldozó ba-rom, és elkapjuk. Ugyanaz a negatív rezgés. (Ráadásul ezek még egyesül-nek is!) Egy erős érzés azzal kapcsolatban, hogy nem akarunk megbukni a vizsgán, egyenértékű azzal, hogy felesleges ta-nulni, úgyis megbukunk. A „Nem akarom, hogy baja legyen a gyerekemnek" erős érzése olyan nagy rezgéseket vált ki, amely szinte kiprovo-kálja a balesetet. Ezek a hétköznapi gondolatok mágnese-sen vonzzák a bajt: Nem akarom, hogy kiraboljanak. Nem akarok öregkoromban beteg lenni. Nem akarom, hogy lerobbanjon az autóm. Nem akarok így élni. Nem akarok túl sok adót fizetni. Nem akarok hibázni. Nem akarom, hogy háború legyen. Az összes olyan dolognak, amin változtatni szeretnénk, igen felhívásúnak kell lennie, és úgy is lesz, ha rákoncent-rálunk, és úgy rezgünk. Mert a „nem akarom" koncentráció csak a bajt vonzza. Még ennél is ravaszabb dolog, amikor „akarom"-ot mondunk, és „nem akarom"-ot rezgünk: Ki akarok kerülni ebből a kapcsolatból. Jobban fizető állást akarok. Ki akarom zárni a politikát az életemből. Ki akarok vergődni az adósságból. Mire koncentrálunk? Mindegyiknél arra, amit nem akarunk - és nem arra, amit akarunk. Ha csak egy múló gondolatunk van a „nem akarom"-mal kapcsolatban, az nem probléma. De ha nagyobb figyelmet fordítunk valamire, amit tényleg nem akarunk - még akkor is, ha a gondolatunk „akarom" -, végül a fejünkre nő. VÁLTOZTASSUK A DOLGOKAT KÖNNYED MELEGSÉGGÉ! Nyilvánvalóan egyikünk sem akar meg-megállni, alaposan megvizsgálni minden egyes gondolatát, hogy megtudja, az „akarom"-hoz vagy a „nem akarom"-hoz tartozik-e. Öt perc alatt megőrülnénk. Nem, nem is kell ezt tennünk. Csak fi-gyeljük meg, milyen érzést vált ki belőlünk a gondolat. Ha attól, amit mondunk, illetve gondolunk, a mennyor-szágban érezzük magunkat teljes gyönyörűségben, akkor az „akarom"-hoz tartozik (zöld zászló). Ha azt érezzük, mintha beleléptünk volna a nyirkos, mocskos sárba, akkor a „nem akarom"-hoz (piros zászló). Valójában, ha más ér-zést vált ki, mint amilyen a könnyed melegség, akkor a „nem akarom" dolgozik bennünk. Csak gondoljuk újra, fogalmazzuk át, koncentráljunk és érezzünk újra egészen addig, amíg meg nem találjuk a módját, hogy belebújjunk a puha, meleg „akarom"-ba, és rezegjünk biztonságban, he-lyesen, Itt egy jó példa: mondjuk azt magunknak, hogy boldo-gok akarunk lenni. Azt mondjuk, akarunk, ez mégis annak a hiányából származik, amire vágyunk. Tehát, ha ezt mondjuk, tulajdonképpen hogyan is érezzük magunkat? Csodásan? Kétlem! Boldogan? Nem valószínű! Rendben, most mondjuk ezt: „Szeretném azt a boldogsá-got, amely most is jelen van az életemben, folyamatos, végtelen örömmé növelni." Milyen érzés? Sokkal jobb, ugye? Ha azt mondjuk, szeretnénk kikeveredni az adósságból, nem szükséges megkérdeznem, mit érezünk. Ehelyett mondjuk ezt; „Szeretném jól felhasználni a képességeimet, hogy tevékenységem jövedelmező legyen." Ezt is mondhatjuk: „Még több időt szánok arra, hogy csiszolgassam új, jövedelmező tervemet, amelyben örömömet lelem." Mondhatjuk ezt is: „Amikor kreatív vagyok, érzem, hogy élek." Óriási a különbség a „ki akarok keveredni" gondolathoz képest. De ne bonyolódjunk bele a szavakba. Maradjunk össz-hangban az érzelmeinkkel, ha mondunk, illetve gondolunk valamit. Aztán kísérletezzünk különböző kijelentésekkel. Ha találunk egyet, amely csodálatosan kellemes érzéssel tölt el bennünket, sa, azt jelenti, hogy összeköttetésbe ke-rültünk energiaforrásunkkal. Ellenőrizzük, hogy ezek a mindennap kimondott dol-gok milyen érzést váltanak ki: Igen, én is beteg és fáradt vagyok tőle. Ó, tudom: borzalmas, ami történik. Felejtsd el, nem vállaljuk a kockázatot. Egyetértek, ő tényleg nagy problémát jelent. Ha nem mosolygunk tőle, és ha nem érzünk kellemes me-legséget belül, akkor ezek negatív rezgések, a „nem aka-rom"-hoz tartoznak. Ha nem érzünk könnyű melegséget, változtassunk gondolatainkon, vagy ne mondjuk ki őket. SZABAD A VÁLASZTÁS A társas, tudatos gondolkodás az, ami a tömegekből áram-lik, és sajnos főként a „nem akarom"-ról szól. Nem tisztes-séges másokat hibáztatnunk a gondolatok sötét tengere rniatt, amelyben élünk. Gyakran beszélünk félelmetes dol-gokról. Mind-mind egy csepp a tengerben. A munkahe-lyükön elégedetlenkedünk, panaszkodunk ezért-azért - ez is tengerbe hullik. Ó, a pokolba, már megint hétfő van! - ki-áltunk fel, és már ki is önt a tenger. Ezek mind alacsony rezgésű szemetek. Mi sugározzuk ki; mi élünk benne. Tehát választhatunk: vagy megtanuljuk megkülönböztet-ni a pozitív rezgéseket a negatív rezgésektől, és átvesszük az irányítást az „akarom" és a „nem akarom" fölött; vagy maradunk a szemét negatív tengerében, vakon úszva éle-tünk hátralévő részében, mint a többi ember. Kínlódás, viszáiy, nézeteltérés, betegség és csak csekély boldogság lesz a részünk. Rémisztők a következmények. Inkább a gondolatok lét-rehozói legyünk, mint elszenvedői! Most már egy új utazásban veszünk részt, ahol többé nem vagyunk kiszolgáltatva mások érzelmi szeszélyének. Többé már nem vagyunk boldogtalan, sebezhető utasok. Mi ülünk a volánnál. A külső erők, körülmények jelentéktelenek lettek. Már nem fontos a múlt. Vége van a hibás beállításnak. Az életünk mindörökre a saját választásunk. VÉGE A TÖRTÉNETNEK Mi lett a fiatal pár elutasított kölcsönével az után a „balsze-rencsés" nap után? Nos, abban a percben, amikor a hitele-ző elutasította a kölcsön megadását, rájöttem a hibára. A szerződéskötés előtt volt néhány komoly „nem akarom" gondolatom, erőteljesen rezegtek, árasztották a nyugtalan energiákat. Ezek legyőzték a kölcsönüzlet sikeressége utá-ni vágyamat, ráadásul az autóúton történtek miatt egy egész sor ravasz kis eseményt is hozzám vonzottak. Nem tartott sokáig átkapcsolni a rossz érzésből a jó ér-zésbe. Jó sokáig koncentráltam erre a létrehozott jó érzés-re, annak ellenére, hogy a kölcsönt már elutasították. Nem akartam a kudarccal együtt élni, és folytattam a megkezdett gondolatmunkát, hogy megváltoztassam az összpontosítá-somat, az érzéseimet, a rezgéseimet. Még át is öltöztem, mi-után hazaértem. Másnap reggel a hitelező fölhívott, hogy találtak egy jogi lehetőséget, és a kölcsönt jóváhagyták. Ki is fízették né-hány napon belül! Szerencse volt? Semmiképpen! A koncentrálás, az érzés és az energiaáramlás tudatos, megfontolt változása volt Már majdnem azt kaptam, amit nem akartam, ezért nem volt nehéz meghatározni, amit akarok, beleérezni és áram-lani, áramlani, áramlani. Nem mindig ilyen könnyű megfordítani a „nem akarom"-ot, miután ejtőernyő nélkül kiugrottunk a repülőgépből, de ez alkalommal sikerült. A negatív teremtés volt eddig a csomagunk. Személyes világunkat végtelen sok „nem akarom"-ból alakítottuk ki, és ezzel válaszoltunk az időtlen miért-kérdésekre: Miért lett ilyen az életünk? Miért nem vagyunk olyan boldogok, ami-lyenek szeretnénk lenni, amilyenek lehetnénk vagy kellene lennünk? Miért nem értünk el sikert soha, és nem jutottunk fel oda, ahova szeretnénk? Rendben! Igazunk van, tökéletesen csináltuk. „Nem aka-rom" nélkül sohasem jutunk el az „akarom"-hoz. Most megtanuljuk szándékosan megfordítani a folyamatot, mert nem bízunk semmit sem a véletlenre. Tehát ha úgy érezzük, hogy nyirkos, sötét sár vesz körül, jusson eszünkbe, hogy ilyenkor negatív energiát áramolta-tunk. Vonuljunk ki belőle, és ássunk elő magunkból vala-milyen - bármilyen - kellemes, meleg jó érzést. Most már zöld zászlók lebegnek az út mentén, és magukhoz vonzzák legszebb vágyainkat. Azért jöttünk erre a világra, hogy így éljünk. A teljes változatért írj a következő címre: 69ks@citromail.hu