Victor Hugo

Rettenetes évek

(válogatott versek és írások)


TARTALOM

SZÁZADOK LEGENDÁJA
A LELKIISMERET
AZ ALVÓ BOÁZ
A HYDRA
A SZATÍR
AZ ÉJ, AZ ÉJ, AZ ÉJ
ORPHEUS
POLGÁRHÁBORÚ

PÁRIZS OSTROMA IDEJÉN 1870-1871

A RETTENETES ÉV
ELŐHANG
FRANCIAORSZÁGHOZ
HALOTTAINK
LEVÉL EGY HÖLGYHÖZ, MELYET LÉGHAJÓVAL KÜLDTEM EL 1871. JANUÁR 10-ÉN
KITÖRÉS
A GYERMEKÉT OLTALMAZÓ ANYA
NAPPAL VAN? ÉJSZAKA?
MIT! A TESTVÉRISÉG
SEBESÜLTEN HALAD A RAB NŐ
EGY BARIKÁDON
A LETIPORTAKHOZ
A JÖVENDŐ
A PERBEFOGOTT FORRADALOM
A MÚLT EMBEREI


SZÁZADOK LEGENDÁJA


A LELKIISMERET

Vad-bőrbe bugyolált fiai közt ziláltan
és sápadtan futott az utak viharában
vad Káin, menekült, az Úr elől futott,
s mikor leszállt az est, megtörten eljutott
a roppant síkon egy óriás hegy tövébe,
s kifulladt fiai és fáradt felesége
szóltak: "Dőljünk le itt, s háljunk e hegy kövén."
De Káin nem aludt, csak ült a hegy tövén.
S hogy arcát fölveté, a gyászfekete éjben
egy nagy nyitott szemet látott a messzi égen,
s e szem csak nézte őt, merőn, az árny megett,
"Nagyon közel vagyok" - mormogta s remegett.
Fölrázta fiait s a lankadt nőt is, aztán
megindult komoran, s futott tovább a pusztán.
És harminc éjen át és harminc napon át
némán és reszketeg csak ment, csak ment tovább,
lopvást, szünetlenül, még visszanézni sem mert,
csak ment álomtalan. S elérte már a tengert -
asszírok földje lett utóbb e partvidék.
"Álljunk meg - mondta ott -, ez biztos menedék.
A világ vége ez. Nyugodjunk itt le békén."
S amint leülne, fönn a mennybolt méla kékjén
meglátta a szemet a horizont felett,
s fekete borzadás rabjaként reszketett,
"Rejtsetek el!" - sikolt, s ujjuk ajkukra zárva,
néznek a bús fiak a vergődő apára.
S az Jábelt szólitá, akinek sarja kinn
a pusztán kóborol, a sátras beduin:
"Vonjátok körém a sátor sűrü vásznát!"
s a hullámló falat legottan fölcsigázták,
s mikor lehúzta már az ólmos nyomtató,
a szőke Cilla szólt: "Látod-e még, apó?"
S a lánykának, aki oly édes, mint a hajnal,
"Még mindig ott a szem!" - Káin felelte jajjal.
S Jubal, kinek fia most várról várra jár,
és dobját pergeti vagy vígan trombitál,
"Építek én neki gátat!" - kiálta nyomba.
S egy bronzfalat emelt s Káint mögéje vonta.
És Káin szólt: "A szem szünetlen idenéz!"
És Énoch szólt: "Torony kell ide, egy egész
ijesztő bástya-öv, hogy semmi el ne érje.
Egy nagy várost rakunk, s egy várat is föléje.
Egy nagy várost rakunk, bezárva jól falát!"
Akkor Tubalkain, a kovács nekiállt
s rakott egy óriás, emberfeletti várost,
és míg ő dolgozott, a többi a lapályost
fölverve, hajszolá Enos és Seth fiát,
s kitolták a szemét, aki csak arra járt,
és este nyilaik a csillagokba vágtak.
Gránit cserélte föl a lengő vásznu sátrat,
nehéz vaspántban ült mindegyik szörnyü tömb,
a poklok városa se volt talán különb,
a tornyok árnya lenn éjet dobott a síkra,
a temérdek falak ugy álltak, mint a szikla.
"Az Istennek tilos!" - a nagy kapun ez áll,
s hogy elkészült a fal, és elkészült a zár,
elrejték apjukat egy roppant kőtoronyban,
de az csak bús maradt. "Ó, mondd, eltűnt-e onnan -
rebegte Cilla most -, eltűnt-e már a szem?"
És Káin reszketeg felelte néki: "Nem."
És aztán szóla még: "A föld alatt kivánnék
lakozni, mint a sír odván a néma árnyék,
nem látnék semmit, és nem volnék látható."
Egy gödröt ástak ott, s Káin rámondta: "Jó."
Aztán a fekete üreg gyomrába szállván,
ott gubbasztott a sír magányos, vak homályán,
a zárókő felül keresztbe dőlt a bolton -
és ott volt a szem is. És Káint nézte folyton.

KARDOS LÁSZLÓ


AZ ALVÓ BOÁZ

Elcsigázta a nap, Boáz lefeküdött.
Szérűjén szüntelen, estig munkálva fáradt,
aztán szokott helyén vetett magának ágyat,
s aludt, rakott búzás, telt vékái között.

Bár gazdag, s mezein néki ért búza, árpa,
mégis jóra hajolt ez aggastyán szive,
malmainak vizét sár nem mocskolta be,
nem rejtett ördögöt kohótüzei lángja.

Szakálla színezüst áprilisi patak.
Kévéje sose volt gyűlölködő, se fösvény,
látván egy-egy szegény tallózgatót a földjén,
- Hullassatok kalászt szándékkal - szólt az agg.

Biztos haladt Boáz, nem csábitotta rossz út,
ruhája hófehér becsület s tiszta len;
s mert a szegény felé tárultak szüntelen,
búzás-zsákjai úgy buzogtak, mint közös kút.

És jó gazda Boáz, rokoni szíve hű,
nagylelkű, bőkezű, habár takarni is tud,
s asszonyszem követi, inkább, mint bármely ifjut,
mert szép a fiatal, de a vén nagyszerű.

Az agg, ki visszatér forrásához az árnak,
örök napokhoz ér, s elhágy futó napot;
az ifju emberek szemében láng ragyog,
ámde a vén szeme világossággal árad.

Aludt, övéi közt, az éj ölében ő,
mint roppant házromok álltak körben a kazlak,
az aratók sötét csomókban szunnyadoztak -
s mindezek ideje az ősi ősidő.

Izráel törzseit akkor bírák vezették;
órjások lábnyomát leste a meggyötört
ember, sátraival bolyongva, és a föld
az özönvíz nyomán lágy, iszamos, vizes még.

Miként Jákob aludt, miként aludt Judit,
a hunyt-szemű Boázt lombbal takarta sátra;
s látta a mennyei kaput félig kitárva,
és hogy feje fölé álom ereszkedik.

S álmában álmodott Boáz egy deli tölgyet,
öléből nőtt ki az, s a kék égig hatolt,
nemzedék lánca nyúlt, kanyargott rajta följebb:
király dalolt alant, s fönt isten haldokolt.

És mormolta Boáz belső szóval a csöndben:
"Miként lehetne, hogy e tölgy tőlem fakad?
Éveim számjegye nyolcvanon túlhaladt,
és nincs nekem fiam, s nincs többé asszonyom sem.

Akivel háltam én, társam rég elhagyott,
Uram! s ágyam helyett ágyadat elfogadta;
és most is úgy vagyunk vegyülve és tapadva,
hogy ő még félig él, s én félhalott vagyok.

Nemzetek nemzenék? Higgyem hiedelemmel?
Hogy lenne gyermekem? Amikor fiatal
az ember, reggele még csupa diadal,
a nap az éjszaka öléből győztesen kel,

ámde reszket a vén, mint télben nyírfa-ág;
özvegy vagyok, magam, leszáll reám az este,
s úgy hajtom lelkemet a sír felé, repesve,
mint szomjazó barom a vízre homlokát."

Ekként beszélt Boáz, álomban, s révületben,
s szemét Isten felé emelte, húnyva bár;
cédrus nem érzi meg, ha tövén rózsa serken,
s ő nem érezte meg a nőt lábainál.

Amíg ő álmodott, ott feküdt lába mellett
a moabita nő, Ruth; keble meztelen,
s holmi sugárt remélt, amellyel hirtelen
a vágyott ébredés világa földerenghet.

És nem tudta Boáz, hogy asszony nyugszik ott,
és nem sejtette Ruth, hogy Isten mire céloz,
friss illatot lehelt nyalábnyi aszfodélosz,
és Galgala fölött lágy szellő futkosott.

Az árnyék nászi volt, fönséges, ünnepélyes,
angyalok szálltak ott bizonnyal, rejtezőn,
mivel át-átcsapott az éjjeli mezőn
valami kék, amit az ember szárnynak érez.

Alvó lehellete Boáznak a mohán
csobogó patakok neszével összeolvadt.
Az év legédesebb hónapja volt e hónap,
liliom viritott a dombok homlokán.

Tünődött Ruth, Boáz aludt; e csöndes órán
föl-fölcsendült a nyáj kolompja téveteg;
jóságot hullatott az ég a föld felett,
s a fekete füvön inni ment az oroszlán.

Aludt Ur városa, aludt Jerimadeth,
csillagokkal sürűn tarkállt az éjszin égbolt,
s az árny e szirmai között a tiszta félhold
nyugaton csillogott, és Ruth elmélkedett,

fátylai közt szemét félig kinyitva, ébren
tünődött, hogy vajon az örök aratás
mely hanyag istene, mentében mely kaszás
hagyta e színarany sarlót az égi réten.

NEMES NAGY ÁGNES


A HYDRA

Amikor Sancha és Geoffroy fia, Gil,
e hős lovag, kit a Bolyongónak neveztek
- dárdája fennragyog, rostélya leeresztett -,
ott állt Ramire király ország-határain,
meglátta a hydrát. Fenséges, szörnyü látvány!
Álmodva a napon, sütkérezett a hátán.
Kardot rántott a hős, és így szólt: - Én vagyok, ím! -
S a hydra iszonyú testbogait kifonván
felágaskodva szólt egyik száján mogorván:
- Kiért jöttél, felelj doña Sancha fia?
Miattam-é, avagy Ramire király miatt tán?
- A szörnyért! - Úgy tehát a királyért, uracskám. -
S a fűbe dőlt s tovább aludt a bestia.

JÉKELY ZOLTÁN


A SZATÍR

                            IV

A szatír most megállt, várt egy pillanatig,
zihálva, mint aki az árból felbukik,
s arcvonásain át egy másik lény derengett;
a döbbent istenek Jupiterre figyeltek,
és dermedt urukat bámulták hallgatag.

   És ő tovább beszélt:

                     "A fojtó súly alatt
újranőtt a való, a Rossz megfékezője.
Mi a föld, istenek? mit tudtok ti felőle?
Legyőztétek, de nem értettétek soha.
Ott él fölöttetek más szellemek sora,
kik tűz, víz, köd mögött és fellegben lakozva
várnak, álmodozón, roppant bukásotokra.
De mindez mit nekem! aki a végtelen
éjek alján vagyok riasztó-fényü szem!
Van más szfinx, istenek, mint a thébai, ősi,
tudjátok meg, ti föld s pokol rettegtetői,
vér-ontó istenek, átlátunk rajtatok:
belőlünk banditát formált hegyormotok,
hol egyensúlyt mimel föld és ég, mert tiétek
lett így a hatalom - s a szabadság enyém lett.
Míg ti gyűlöletet szórtok, cselt és halált,
és minden bűnökön könnyen láboltok át,
én álmodom. Vagyok a barlang szeme. Látok.
S mindegy: Olümpuszok, vagy fátylas alvilágok,
lombok, sas, jégmadár, fal, templom, cinterem:
ugyanegy látomást tükröz tekintetem;
gyötrelmek, istenek, a volt nap és a holnap
szemem fényét szelik és újra szétfoszolnak.
Tanú vagyok reá: minden eltűnik, el.
Valaki van. De azt ember nem éri fel.
Az ember les, kutat, próbál ezt-azt kimódol,
márványtömböt farag, levés a szirtoromból
egy szoborra valót és szól: megleltem Őt.
És elkáprázva áll a kődarab előtt;
és mindnek, bármilyen, megvan a maga papja.
A Halhatatlanok ti legyetek! No rajta!
A kőre dobjatok reszkető lényeket,
uralkodjatok; ám mikor bevérzitek
az ég szinét, amely a fénytől kapja kékjét,
mikor, ti győztesek, végleg betelt a mérték,
majd helyetekre lép a végső, a sötét
isten, kit úgy nevez az ember, hogy: Elég!
Mert Delphi, Pisa is szekérként elgörögnek,
és minden összedől, gondolják bár öröknek,
tízig se számolok és idejük lejárt."

Így szólván a szatír mérhetetlenre vált,
Polüphémosz se volt ily óriás, temérdek;
nagyobb lett, mint Tüphón, ki bőgve tört az égnek,
s öklével iszonyú pörölyként csapdosott,
nagyobb lett, mint Titán, az Athosznál nagyobb,
a Térrel lett tele ez a fekete forma;
s mint tengerész előtt a szökkenő hegy orma,
úgy nőtt az istenek előtt a rémalak;
homlokán különös, derengő pirkadat;
bozontja dzsungel, és áradva kifelé tör
száz csermely, száz folyam patakzó csípejéből;
két szarva Atlasz és Kaukázus, melyen
szárazvillám tüzel, villódzva nesztelen;
lágyékán a mezők tágas lapálya lüktet,
és gyűrött púpjai hegységekké feszülnek;
az állat-had, melyet zenéje elbüvöl,
a tigris és az őz testén vonul le-föl,
karján az április virít szirom-selyemmel,
hónalja hajlatán bujdokol a december;
s bolygó népek hada útját tévesztve áll
öt ujja képtelen keresztútjainál;
nyíló ajkai közt saskeselyűk kerengnek;
s mert testéhez simult, a lant is végtelen lett,
dalol, sír és üvölt, sikolt és mennydörög,
és hét húrja között még az orkán se több,
mint hálóba szorult, felzümmögő szunyog-dal;
s melle-boltozata tele van csillagokkal.

S kiált:

         "Nem, nem egyéb az ég-adta jövő,
mint örök áradás, mely végtelenbe nő,
és szellem, mely a tárgy minden izéig áthat!
Csonkítja a hatást, ki az oknak határt szab;
a rossz az istenek formájából fakad,
homályt terjesztenek a fényes sugarak;
fantomot tenni az Élő fölé miért kell?
Nem, nem birodalom a kristály ég, az éter.
Helyet a dél, az est, helyet a pirkadat,
kék és sötét egek nyüzsgő rajainak!
Az atomnak helyet, ha izzik vagy ha árad!
És az egyetemes lélek fényfolyamának!
Egy király: háború, egy isten: éjszaka.
Dőljön a dogma! jöjj, szabadság, hit kora!
Ragyog a fény, a lét, a lángész szerte-lángol,
sarjad a szeretet örök harmóniából!
A tiszta ég szelíd farkasokat nevel;
a Mindenség vagyok: Pán; térdre, Jupiter!"

NEMES NAGY ÁGNES


AZ ÉJ, AZ ÉJ, AZ ÉJ

Az éj, az éj, az éj, s az éjbe-mélybe halva
megkezdődik a tenger végnélküli siralma.
           Remeg a tengerész.
Az ember fölzokog, azt mondja: "Miserere",
s az ég, a lég zokog, felel a bús zenére,
           és hangja ködbe vész.

Sóhajt a sziklapad, melyet eltorlaszoltak
csalánok, giz-gazok. Most kelnek ki a holtak.
           Hallják e síri neszt?
A rút beléndek is borzong az éji szóra,
titokzatos szárán kinyíl a mandragóra,
           az is beszélni kezd.

Mért reszket a bokor? S mért rí a fa oly árván?
Mi fáj nekik, mi fáj? Mért könnyezik a márvány
           az éjbe mindenütt?
Mindegyikük talán egy bűnös, ősi Káin
s jaj, a fényt keresik ítélet éjszakáin,
           könnyük van, s nincs szemük.

Nyöszörög a hajó, mint az, aki leroskad,
kéménye nyikorog, s fehérlő, viharos hab
           csap rá, gyönggyel tele.
Az árnyba rák uszik, tüskéshal, nagy uszonnyal
és lüktet, vemhesen szörnyekkel és iszonnyal,
            a víz vad élete.

A mély bozót üvölt, és vele bősz vezérek,
Kambyses, Sulla és Nimród, kit rág a féreg,
           hollócsapat riog.
És láncra vert rabok panaszszava döcög föl
a förgetegbe a nyirkos-hűs tömlöcökből,
           ordítnak a sirok.

Ki jár a partokon, ki álmodik e titkos
órán, mikor a rém kísért, s az éji gyilkos
           sunyítva utrakél?
S mért bőg úgy az erdő, e szörnyű székesegyház,
s mért jajgat és hörög, míg lengő kötelet ráz
           s halálra kong a szél?

Szájak susognak most, füled bal muzsikát hall,
és látod az uton bozontos lombon által,
           temetés megy alant.
Bömböl a szélvihar, ahogy kifér a torkán,
sápadt sírkerteken sötétedik az orkán.
           Ó mondd: kié e hang?

Mi e roppant zsoltár és éneke e földnek,
melyet az ég is zeng és senki meg nem ölhet,
           nem fojt el semmise?
A büszke hullám is csak ezt dübörgi karba,
a víz, a nád, a fű ezt zengi fölzavarva,
           mi e bús gyászmise?

Ó elmulás, hallom ijesztő orgonádat,
melyen a természet minden lármája áthat,
           s zátonyzugás követ,
a billentyűknél a Halál ül odabújva
s feketét és fehért érint olykor az ujja:
           koporsód, sírköved.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ


ORPHEUS

Tanum a Tanais, a hatöblű sötét ár,
s Zeusz, kinek kegyén az éj nagy szekerén jár
Rhea ökreivel és Nyx lovaival,
tünt óriások és tanum a mai faj,
Pluto, ki fölfal és Uranus, a teremtő:
imádok egy leányt s számomra drága szent ő.
Poseidon, kékhajú szörnyeteg, szómra hív:
hallgass meg. Én vagyok a zengő férfiszív,
és szeretek. Az ős árny öle csupa felleg;
rezdül a lomb, amit a zápor árja ellep.
Mint erdőn Boreas, Zephir a réteken,
zavart szivünkön úgy borzong a szerelem.
Szeretem ezt a nőt, édes Eurydikémet,
mindig és mindenütt! S ha nem, verjen az ég meg,
verje a zsendülő bimbót s az ért magot!
A falra mágikus igét ne írjatok.

RÓNAY GYÖRGY


POLGÁRHÁBORÚ

A tömeg tragikus és szörnyű volt; halált
kiáltott, és vadul tolongva közre zárt
egy zord férfit, aki, konok gőgjébe bújva,
ádáz volt maga is: - Halál a nyomorultra! -
S úgy tetszett, neki az nem is oly nagy dolog.
A játszma elveszett, az erősé a jog,
hát meg kell halni. A tömeg összeverődött,
ahogy hazulról őt elhurcolták a győzők.
Otthon fogták el, úgy vitték. - Halál reá! -
Ruháját társaik hullt vére mocskolá;
afféle volt, kik a királyok vak csatáját
vívják a nép ellen, s oly mindegynek találják,
Brutus vagy Scaevola, Barbès-e, Blanqui-e;
egész nap lődözött, mindegy volt, hogy kire;
szívéhez félelem, se bocsánat nem ért fel,
csak ment kivillanó, lőporfüstös kezével.
Nyakon ragadta egy nő: - Térdre! Nincs vita.
Csendőr volt, bizonyos. Ránk lőtt a bandita!
- Mi tagadás - felelt. - Golyót neki! Halálra! -
Így a nép. - Itt! Nem! Ott! Vigyük az Arzenálba!
A Bastille-hoz! Gyerünk! Mozgás! - S szólt a fogoly:
- Nekem mindegy. - Szorult összébb s összébb a sor,
puskáját tölti mind. - Pusztuljon a bitangja!
Lődd le az ordasát! - S csöndben a férfi hangja:
- Ha én ordas vagyok, ti meg veszett ebek.
- Még sértegetni mer! Haljon meg! - S öklüket
rázták sápadtan a polgárok a fogolyra.
Ajkán harag, szemén mély árnyék ült borongva.
Száz hang zúgta: - Halál! Nincs császár! Le vele! -
Szeméből kicsapott még maradék dühe,
de csak imbolygva, mint levágott fejü hidra.
Ment az iszonyatos zsivalyban, nem sunyítva,
unt fennsőbbséggel ment, kikerülve az épp
talán őáltala megöltek tetemét.
Rémületes a nép, ha megbolydul viharja;
szitkok alatt fejét szegte még magasabbra;
nem foglyuk volt csupán, mindene elveszett;
ó, hogy gyűlölt! s viszont hogy gyűlölték, egek!
Ha ő győz, hogy lövi halomra mind! - Halál rá!
Hiszen csak az imént ő lőtt minket szitává!
Le vele! átkozott áruló, kém, bitang!
Vesszen hát a zsivány! - S ekkor egy kicsi hang
szólalt meg csendesen: - Az apám! - S mintha erre
köröttük hirtelen valami fény derengne.
Egy gyerek tűnt fel. Egy hatéves kisgyerek.
A karja könyörög, s a karja fenyeget.
És felzúgtak: - Mi lesz? Fejezzük be a dolgot! -
És akkor a gyerek a lábaihoz omlott,
homlokán ragyogó, biblikus áhitat:
- Apa, nem akarom, hogy téged bántsanak! -
S onnan lépett ki a gyerek, abból a házból.
- Haljon meg! Le vele! - zúgott ezernyi szájból.
- Mire várunk tovább? Orgyilkos, áruló! -
Vészharangnak felelt távoli ágyuszó.
Az utca tele volt vészjósló emberekkel.
- Vesszen minden király! Minden pap és miniszter!
És spicli! Az egész bandát kiirtani! -
S kiáltva a gyerek: - Nem tetszik érteni?
Ő az apám! - Milyen szép gyerek - mondta egy nő. -
Nagyon szép! - Kék szemén a lélek átderengő,
sápadt volt s csupa könny, de folt se öltönyén.
Egy nő faggatta: - Hány éves vagy, kicsikém? -
És felelt a gyerek: - Ne öljék meg apámat! -
Földre néztek sokan merengőn, és lazábbak
lettek az emberen a szorító kezek.
Köztük egy fődühös, a legkegyetlenebb,
rászólt: - Menj el! - Hová? - Haza. - S ott mit csináljak?
- Anyádhoz. - Anyja nincs - mondta a férfi. - Hát csak
magával él? - S ha csak velem, kit érdekel? -
szólt a legyőzött. És durva kezeivel
fogja a kis kezet, s a melléhez szorítva,
így szól hozzá: - Tudod, hol lakik Katarína?
- A szomszéd? - Az. Eredj szépen hozzá. - Veled?
- Én is mindjárt jövök. - Nélküled nem megyek.
- Miért? - Mert bántanak téged. - Mire az apja
e szörnyű háború vezérét félrevonva,
szólt: - Engedjen kicsit, és fogjon karon. Így.
A kisfiamnak azt mondom: "Várj holnapig!"
Aztán vihetnek is, lelőni a sarokra,
vagy, tőlem, bárhová. - Jól van, legyen - morogta
a vezér, s félig eloldozta a rabot.
- Látod - szólt az apa -, kicsit sétálgatok
az urakkal, csupa jóbarát mind. Ne légy rossz,
menj. - És a kisfiú, arcát az apjáéhoz
dörzsölve, ment, nyugodt lélekkel, szabadon.
- Most már rendben vagyunk, hát lőjenek agyon -
szólt a győzőknek az apa -, nos, hova álljak? -
S ekkor a feldühödt tömkelegben eláradt
valami óriás lélegzet moraja,
s ezt dörögte a nép: - Szabad vagy, térj haza!

SOMLYÓ GYÖRGY



PÁRIZS OSTROMA IDEJÉN
1870-1871


Brüsszel, 1870. szeptember 1
. - Charles ma reggel indul Claretie, Proust és Frédérix urakkal Virtonba. Pillanatnyilag ezen a vidéken folyik a harc, Carignannál. Amit lehet, megnéznek a küzdelemből. Holnap jönnek vissza.


Szeptember 2
. - Charles és barátaink nem jöttek vissza a mai napon.


Szeptember 3.
- Tegnap Louis Bonaparte elvesztette a döntő csatát, Sedan városában fogságba esett, és kardját átadta a porosz királynak. Pontosan egy hónapja, augusztus 2-án, Saarbrückenben játszott a háborúval.

Aki most megmenti Franciaországot, Európát menti meg.

Rikkancsokat látni, hatalmas plakátokat visznek III. Napóleon fogoly szöveggel.

Fél hat. Charles és barátaink hazatértek.

Kilenc óra. Száműzöttek gyűlése, Charles-lal együtt ott vagyok én is.

Kérdés: háromszínű lobogó legyen, vagy vörös zászló?


Szeptember 4.
- Kikiáltották a császár bukását.

Egy órakor összegyűlnek a száműzöttek.

Három órakor a következőképpen megszövegezett távirat érkezik Párizsból: Azonnal hozzátok a gyerekeket. Azaz: Gyertek.

Jules Claretie és Proust urak velünk vacsoráztak.

Vacsora közben François Hugo aláírással távirat érkezik, és közli, hogy ideiglenes kormány alakult: Jules Favre, Gambetta, Thiers.


Szeptember 5.
- Hajnali hatkor egy Barbieux aláírású táviratot hoznak: azt kérdezik benne, hány órakor érkezem Párizsba. Charles-lal azt a választ küldöm, hogy este kilenckor. Visszük a gyerekeket. A két-óra-harmincötös vonattal indulunk.

Az újságírók szerint az ideiglenes kormánynak Thiers kivételével tagja Párizs minden képviselője.

Délben, amikor Brüsszelből éppen indulni készültem Párizsba, a Monnaie téren megszólít egy fiatalember, egy francia, és a következőket mondja:

- Uram, azt mondják, hogy ön Victor Hugo.

- Az vagyok.

- Legyen szíves, világosítson fel. Szeretném tudni, okos dolog-e most Párizsba menni.

Így válaszoltam:

- Uram, felettébb oktalan dolog, de azért oda kell menni.

Négy órakor érkeztünk Franciaországba.

Fél hétkor megebédeltünk Tergnier-ben: egy darab kenyeret, kevéske sajtot, egy körtét és egy pohár bort. Claretie akart fizetni, mondván:

- Legyen az én ebédvendégem azon a napon, amikor visszatér Franciaországba.

Útközben egy erdőben francia katonai tábort pillantottam meg, embereket és lovakat vegyesen. Odakiáltottam nekik: - Éljen a hadsereg! - és sírva fakadtam. Minduntalan vonatokkal találkoztunk: katonákat vittek Párizsba. A nap folyamán huszonöt csapatszállító szerelvény haladt el. Az egyik szerelvény áthaladásakor a katonáknak adtuk minden élelmünket: kenyeret, gyümölcsöt, bort. Gyönyörűen sütött a nap, majd este ragyogóan világított a hold.

Kilenc-óra-harmincötkor érkeztünk Párizsba. Hatalmas tömeg várt. Leírhatatlan fogadtatás. Négy ízben beszéltem. Egyszer egy kávéház erkélyéről, háromszor a nyitott hintómból. A tömeg egyre nőtt, elkísért egészen Paul Maurice lakásáig - Laval utca 26., Frochot sugárút -, itt búcsúzóul így szóltam a néphez:

- Egyetlen óra alatt kárpótoltak húszévi száműzetésért.

A Marseillaise-t énekeltük, meg a Forradalmi induló-t. "Éljen Victor Hugo!" - kiabálták. A tömeg minduntalan a Fenyítések verssorait idézte. Több mint hatezer kezet szorítottam meg. Két óráig tartott az út az Északi pályaudvartól a Laval utcáig. El akartak vinni a városházára. Így kiáltottam: "Nem, polgártársak! Nem azért jöttem, hogy megingassam a Köztársaság ideiglenes kormányát, hanem azért, hogy támogassam!" Ki akarták fogni a lovakat a kocsimból. Nem engedtem. Egy asszony egész idő alatt fogta az egyik ló kantárját. Egy munkaköpenyes férfi a kertemben olvasható verssorokat kezdte mondani:

         Jertek szedegetni árpát,
         Kis Georges úrhoz jöjjetek,
         csöpp uracskák, kis madárkák.

- Éljen a kis Georges! - kiabálta. És a tömeg is kiabálta: - Éljen a kis Georges!

Éjfélre értünk Maurice-hez. Ott megvacsoráztam útitársaim és Victor társaságában. Kettőkor kerültem ágyba.

Pirkadatkor hatalmas vihar ébresztett. Villámlott, mennydörgött.

Paul Maurice-nél fogok reggelizni, és mindnyájan együtt ebédelünk a Navarin-palotában (Navarin utca 8.), ahol családom lakik.


Párizs, szeptember 6
. - Megszámlálhatatlan sok látogató. Megszámlálhatatlan sok levél.

Rey eljött megkérdezni, tagja lennék-e egy ilyeténképpen összeállítható triumvirátusnak: Victor Hugo, Ledru-Rollin, Schoelcher. Nemet mondtam. Így indokoltam meg: Engem aligha lehetne másokkal egybeötvözni.

Felidéztem neki emlékeinket. Így felelt: "Emlékszik arra, hogy én fogadtam a Baudin-barikádon?" Ezt válaszoltam: "Nagyon is emlékezem, hallgassa csak..." És mondani kezdtem neki a Baudin-barikádról szóló (kiadatlan) vers kezdő sorait (Fenyítések, II. k.):

    A barikád fakón hevert a pirkadatban
   s már füstölgött, midőn alatta elhaladtam.
   Kezét nyújtotta Rey, és szólt: Baudin halott.

Rey sírva fakadt.


Szeptember 7
. - Eljött Louis Blanc, D'Alton-Shée, Banville és sokan mások.

A csarnoki asszonyságok csokrot hoztak.


Szeptember 8.
- Figyelmeztettek, hogy merénylet készül ellenem. Vállat vontam.

Ma reggel megírtam Levelemet a németekhez. Holnap jelenik meg.

Cluseret tábornok látogatása.

Tízkor bementem a Rappel szerkesztőségébe, korrigáltam a Levél a németekhez levonatát.


Szeptember 9
. - Montfort tábornok látogatása. A tábornokok parancsaimra várnak, egyesek kihallgatást kérnek tőlem, mások állást! Válaszom: senki és semmi nem vagyok.

Találkozás Féval kapitánnyal, Fannynak, Alice testvérének a férjével. Sedanból érkezett haza. Hadifogoly volt. Becsületszóra szabadon engedték.

Minden újság közli a Felhívást a németekhez.


Szeptember 10.
- D'Alton-Shée és Louis Ulbach nálunk ebédelt. Ebéd után elmentünk a Concorde térre. A felvirágozott Strasbourg-emlékmű lábánál van egy könyv. Mindenki odalép, és aláírja a közösség köszönetét. Én is odaírtam a nevemet. Rögtön körém sereglettek. Már majdnem újrakezdődött a múlt esti ünneplés. Gyorsan a kocsiba menekültem.

Többen felkerestek, köztük Cernuschi.


Szeptember 11
. - Meglátogat Wichow úr, az Egyesült Államok szenátora. Washburn úr amerikai követ megbízásából érdeklődik, hasznosnak tartanám-e félhivatalos közbenjárását a porosz királynál. Jules Favre-hoz utasítom.


Szeptember 12.
- Több látogató, köztük Frédérick Lemaître.


Szeptember 13
. - Ma a párizsi hadsereg szemléje. Egyedül vagyok a szobámban. A zászlóaljak a Marseillaise-t és a Forradalmi induló-t énekelve vonulnak fel az utcákon. Hallom a hatalmas kiáltást:

       A francia érette éljen,
       érette haljon, hogyha kell.

Hallgatom és sírok. Előre bátrak! Követlek benneteket!

Az Egyesült Államok főkonzulának és Wichow szenátornak a látogatása.

Julie azt írja Guernesey-ről, hogy kihajtott a makk, amelyet július 14-én ültettem el. Az Európai Egyesült Államok tölgye szeptember 5-én bújt ki a földből, azon a napon, amikor visszatértem Párizsba.


Szeptember 14.
- Látogatók: az Irodalmárok Társaságának bizottsága, kérik, hogy vállaljam el a Társaság elnökségét; Jules Simon úr közoktatásügyi miniszter; Piré ezredes, egy szabadcsapat parancsnoka stb.


Szeptember 16
. - Ma egy éve nyitottam meg Lausanne-ban a békekongresszust. Ma reggel megírtam Felhívásomat a franciákhoz, hogy a végsőkig harcoljanak a betolakodók ellen.

Ahogy elmentem hazulról, a Montmartre felett megpillantottam a rögzített léggömböt, amelyből az ostromlókat figyelik.


Szeptember 17
. - Párizs körül minden erdő ég. Charles megtekintette az erődítményeket, és elégedetten tért haza.

Letettem a Rappel szerkesztőségének asztalára a 2 088,30 frankot: ennyit gyűjtöttek Guernesey-n a sebesülteknek, az összeget H. Tupper úr francia konzul küldte el.

Ugyanakkor letettem a szerkesztőség asztalára egy karkötőt, és egy pár arany fülönfüggőt, egy ismeretlen nő adományát a sebesültek javára. A küldeményhez egy kis arany nyakbavaló medálja volt mellékelve Jeanne számára.


Szeptember 20
. - Charles tegnap kis családjával egyetemben elköltözött a Navarin-palotából a Rivoli utca 174. alá. Charles és felesége, nemkülönben Victor, továbbra is mindennap nálam ebédel.

Tegnap megkezdődött Párizs ostroma.

Ma reggel nálam járt Louis Blanc, Gambetta belügyminiszter és Jules Ferry, a kormány tagja.

Elmentem a Tudományos Akadémiára, hogy aláírjam az Akadémia nyilatkozatát Párizs műemlékei védelmében. Mivel a titkárság zárva volt, kértem a kapustól egy ív papírt, és arra írtam rá:

"Csatlakozom a Francia Tudományos Akadémia nyilatkozatához.

Párizs, 1870. szeptember 20.

Victor Hugo"


Szeptember 21.
- Ma este a tömeg, benne katonák és nemzeti gárdisták, észrevette, hogy a Mártírok útjának sarkán, egy magas ház ötödik emeletén fények mozognak ide-oda, mintha valaki jeleket adna. Dühös kiáltások hangzottak. Azonnal átkutatták a házat.

Kudarcba fulladt Jules Favre és Bismarck megbeszélése.


Szeptember 25
. - Ma este Emmanuel des Essarts társaságában eljött Jules Claretie, és átnyújtott egy aranyméhet, melyet a Tuilériákban szakított le a császári palástról. A borítékra ezt a sort írta a Fenyítések-ből:

       Szálljatok e palástról el.


Szeptember 27
. - Szinte váratlanul meghalt Victor Bois úr, Alice nagybátyja, Párizs védelmének egyik legügyesebb szervezője. Három napja még nálam ebédelt.


Október 2.
- A peremvárosi vasúton körüljártuk Párizst. Körutazásunk három órát tartott. Páratlanul érdekes látvány: Párizs lerombolja önmagát, hogy védekezhessen. Nagyszerű. Önnön romjaiból épít barikádot.

Toul és Strasbourg elesett.


Október 3.
- A XI. kerület két küldötte eljött, hogy felajánlják a jelölésemet. Nemet mondtam.

Vicinális jelölést nem fogadok el. A legnagyobb odaadással fogadnám, ha Párizs városa jelölne. Ne körzetenként szavazzanak rám, hanem lajstromon.

A közoktatásügyi minisztériumban meglátogattam Jules Simon feleségét: talpig gyászban volt régi barátja, Victor Bois halála miatt. Georges és Jeanne a kertben maradt. Lementem játszani velük.

Nadar eljött ma este, és elkérte leveleimet: holnapután léggömböt bocsát fel, azzal küldi el postámat. A ballon továbbítja három felhívásomat: A németekhez, A franciákhoz és A párizsiakhoz.

A németekhez intézett felhívásomat megint mindenhol kiragasztották a városban. Hogy ki, azt senki nem tudja.


Október 5
. - Ma reggel felszállt Nadar léghajója, a Barbés, amely többek között az én leveleimet is viszi, de a szélcsend miatt le kellett ereszkednie. Holnap indul útnak. Állítólag viszi Jules Favre-t és Gambettát.

Tegnap este meglátogatott Meredith Read tábornok, az Egyesült Államok főkonzulja. Találkozott Burnside amerikai tábornokkal, aki a porosz táborban van. Állítólag a poroszok tiszteletben fogják tartani Versailles-t. Nem merik megtámadni Párizst. Ami egyébként látható is.


Október 7
. - Ma reggel, ahogy a Clichy körúton bolyongok, megpillantok a Montmartre-ra vezető egyik utca torkolatánál egy léggömböt. Oda megyek. Egész nagy tömeg áll körül egy nagy négyszögletes teret, amelyet a Montmartre meredek sziklafalai szegélyeznek. Ebben a térségben három léggömböt fújnak fel: egy nagyot, egy közepest, egy kicsit. A nagy sárga, a közepes fehér, a kicsi sárga-piros csíkos.

- Gambetta indul - suttogják a tömegben. Valóban meglátom Gambettát a sárga léggömb mellett egy csoport közepén: hosszú köpeny, prémes sisak van rajta. Egy nagy kőkockán ül, bélelt csizmát húz fel. Vállán átvetve egy bőrzsák. Aztán leveszi, bemegy a léghajóba, egy fiatalember pedig, a léghajós a kötélzethez kötözi a zsákot Gambetta feje fölé.

Ez fél tizenegykor történt. Gyönyörű idő. Gyenge déli szél. Enyhe őszi napfény. A sárga léghajó hirtelen magasba emelkedik, kosarában három férfi, köztük Gambetta. Aztán felszáll a fehér léggömb, az is három személyt visz, az egyik háromszínű zászlót lenget. Gambetta léghajójáról háromszínű szalag lóg le. - Éljen a Köztársaság! - kiáltjuk.

Két léggömb szállt fel, a fehér magasabbra, mint a sárga, aztán a szemünk láttára lejjebb ereszkednek. Már kidobták a ballasztot, de még mindig süllyednek. Már eltűntek a Montmartre dombja mögött. Feltehetően a Saint-Denis mezőn értek földet. Nagy volt a megterhelés, vagy a szél állt el.

Mégiscsak elindultak, a léghajók ismét a magasba emelkedtek.

Megnéztük a nagyszerűen restaurált Notre-Dame-ot. A szentélybe belépve, személyenként ötven centime-ot adtunk a sebesültek javára.

Megnéztük a Szent Jakab tornyot. Amikor hintónk megállt, hozzám lépett az egyik minapi küldött (XI. kerület), és közölte, hogy kerülete elfogadja álláspontomat, szerintük is igazam van, ha lajstromon kívánom megválasztásomat, kérnek tehát, fogadjam el a jelölést az általam megszabott feltételek alapján, és tanácsomat kérik, mit tegyenek, ha a kormány nem engedélyezi a választást. Támadják meg fegyveres erővel? Követni fogják tanácsaimat. Azt feleltem, hogy a polgárháború a külháború malmára hajtaná a vizet, és kiszolgáltatná Párizst a poroszoknak.

Hazafelé menet vettem néhány apróságot a kicsiknek. Georges-nak egy zuávot őrbódéval, Jeanne-nak egy babát, amelyik lehunyja és kinyitja a szemét.


Október 8
. - Normandián keresztül levelet kaptam Bécsből L. Colet úrtól. Párizs körülzárása óta ez az első levél, amely a külvilágból érkezik hozzám.

Párizs cukorkészlete már csak tíz napra elegendő. Ma megkezdődött a hús adagolása. Személyenként egyharmad font egy napra.

Kisebb zavarok a városi tanács elnapolása körül. Lázas megmozdulások Párizsban. Különben semmi ok nyugtalanságra. A porosz ágyú morog, mint a generálbasszus. Egységre int bennünket.

Ernest Picard pénzügyminiszter úr - titkára, G. Pallain úr közvetítésével - meghallgatást kér tőlem, szó szerint így mondták. Hétfő, október 10. délelőttjét javasoltam.


Október 10
. - Felkeresett Ernest Picard úr, pénzügyminiszter. Kértem, hogy azonnal rendelje el a 15 frankon aluli zálogházi kölcsönök fölszabadítását (a jelenlegi rendelet elfogadhatatlan kivételt tesz csupán, például a fehérneművel). Felhívtam a figyelmét arra, hogy a szegények nem várhatnak. Holnapra ígérte a rendelet kiadását.

Semmi hír Gambettáról. Kezdünk nyugtalankodni. A szél a poroszok kezén levő északkeleti vidék felé hajtotta.


Október 11
. - Jó hír Gambettáról. Leszállt az Amiens melletti Épineuse-ben.

Tegnap este, a párizsi megmozdulások után, ahogy elhaladok egy utcai lámpa alatt összegyűlt csoport mellett, a következőket hallom: "Úgy látszik, Victor Hugo és a többiek..." Továbbmentem a mondat végét nem hallgattam meg, nem akartam, hogy felismerjenek.

Vacsora után felolvastam barátaimnak a Fenyítések franciaországi kiadásának bevezető sorait (A Franciaországba való hazatérés pillanatában, Brüsszel, 1870. augusztus 31.).

Kezd hideg lenni.


Október 12
. - Barbieux, aki egy zászlóalj parancsnoka, elhozta egy porosz katona sisakját, emberei ölték meg az ellenséget. Kicsi Jeanne nagyon elámult a sisakon. Ezek az angyalok még mit sem tudnak a földről.


Október 13
. - A rendelet, amelynek kiadását a szűkölködők érdekében sürgettem, ma, október 13-án reggel napvilágot látott a Hivatalos Közlöny-ben.

A Carrouseltől kifelé jövet összetalálkoztam Pallain úrral, a miniszter titkárával. Szerinte 800 000 frankba fog kerülni ez a rendelet.

Ezt válaszoltam: 800 000 frank, isten neki. Ennyit vettünk el a gazdagoktól. Ennyit adtunk a szegényeknek.

Annyi esztendő után ma újra találkoztam Théophile Gautier-val. Megöleltem. Kicsit félt. Meghívtam vacsorára.


Október 14
. - A Mont-Valérienről kilőtt bombáink tegnap lángba borították a saint-cloud-i kastélyt.

Claye-nél voltam, a Fenyítések kedden megjelenő franciaországi kiadásának utolsó levonatait korrigáltam. Émile Allix hozott egy porosz ágyúgolyóbist: Montrouge-ban szedte fel egy barikád mögött, ahol a lövedék megölt két lovat. Huszonöt font a súlya. Georges eljátszadozott vele, közben az ujjára ment, amiből nagy sírás-rívás lett.

Ma van Jéna évfordulója.


Október 16
. - Nincs már vaj. Nincs sajt. Alig van tej és tojás.

Megerősítik a hírt, hogy az én nevemre keresztelik át az Haussmann körutat. Nem mentem el megnézni.


Október 17
. - Holnap a Concorde térről felbocsátanak egy postaballont, a Victor Hugó-t. A léggömbbel levelet küldök Londonba.


Október 18
. - A körúton járva nekem is a kezembe nyomták egy varrógépüzlet - Bienaimé és Tsa, Magenta körút 46. - névkártyáját. A kártya alján az arcképem.

Megnéztem a Feuillantines utcát. Gyermekkorom háza és kertje eltűnt. Utcát nyitottak felette.


Október 19
. - Louis Blanc nálam vacsorált. Elhozta a régi népképviselők nyilatkozatát, hogy írjam alá. Mondtam, hogy ebben a szövegezésben nem írom alá, módosítsák.


Október 20
. - Az Irodalmárok Társasága küldötteinek látogatása.

Ma hozták forgalomba az 1870-es Köztársaság első postai bélyegeit.

Ma reggel megjelent Párizsban a Fenyítések (franciaországi kiadása).

Az újságok közlik, hogy a Victor Hugo ballon Belgiumban ért földet. Ez az első postaléggömb, amely átrepült a határon.


Október 21
. - Azt mondják, Alexandre Dumas október 13-án Le Havre-ban a fiánál, meghalt. Nagy lelki és szellemi értékei voltak. Halálának híre elszorította a szívemet.

Louis Blanc és Brives meglátogatott: újból szóba hozták a népképviselők nyilatkozatát. Az a véleményem, hogy napoljuk el.

Sehol nem olyan szép a reggel, mint Párizsban ébresztőkor.

Ekkor pirkad. Először, egészen közelről, dobpergés hallatszik, majd kürtszó: finoman szárnyaló, harcias dallam. Utána csend. Húsz másodperc múlva újrakezdi a dob, aztán a kürt, mindegyik megismétli a maga mondókáját, de már távolabbról. Ez után is csend következik. Egy perc múlva, ezúttal még távolabbról, megint megszólal a dob és a kürt, már halkan, de még mindig tisztán kivehetően. Szünet következik, majd újból pergés, harsogás - immáron nagyon messziről. Aztán még egy újrázás, valahol a látóhatár szélén, most már alig érthetően, visszhangszerűen. Kivilágosodik, és a kiáltást hallani: "Fegyverbe!" Felkel a nap, felébred Párizs.


Október 22
. - A Fenyítések első ötezer példánya két nap alatt elfogyott. Ma este szerződtem a háromezres második kiadásra.

Kicsi Jeanne ma kitalálta: úgy fújja fel az arcát, hogy közben felemeli a karját. Bűbájos.

A Fenyítések párizsi kiadásának első ötezer példánya 500 frankot hozott: az összeget részben a Siécle-nek küldöm el, részben felajánlom a nemzeti gyűjtés céljaira. Párizsnak ágyúkra van szüksége.

Eljött hozzám Mathé és Gambon, két régi népképviselő: arra kértek, vegyek részt egy gyűlésen, amelynek a magvát a népképviselők alkotják. Kijelentették, hogy nélkülem nem lehet megtartani a gyűlést. Én azonban azt hiszem, a gyűlésből több kellemetlenség származik, mint haszon. Félő, hogy nemet kell mondanom.

Lóhúst eszünk minden formában. Egy mészárszék kirakatában a következő feliratot láttam: Lovagi kolbász.


Október 23
. - A 17. zászlóalj felkért, kezdjem meg az egy sou-s gyűjtést, hogy ágyújuk legyen. 300 000 sou-t fognak összegyűjteni, azaz tizenötezer frankot, és lesz egy 24 centiméteres, 8500 méterre hordó lövegük, éppen olyan, mint Krupp ágyúi.

Maréchal főhadnagy jön az én sou-mért: a fáraók korából való egyiptomi ónixkupát hoz, belevésve a hold és a nap, a Nagy Medve és a Dél Keresztje, két füle pedig két kutyafejű démon. Egy egész emberélet kellett egy ilyen kupa véseteinek az elkészítéséhez. Beledobtam a magam sou-ját. D'Alston-Shée, aki éppen ott volt, ugyancsak adakozott, odaadta a maga részét, nemkülönben Meurice úr és felesége, valamint a két cselédlány, Mariette és Clémence. A 17. zászlóalj elhatározta, hogy Victor Hugó-nak kereszteli el az ágyút. Mondtam nekik, nevezzék el inkább Strasbourg-nak. Ily módon is kapjanak strasbourg-i golyókat a poroszok.

Elbeszélgettünk, nagyokat nevettünk a 17. zászlóalj tisztjeivel. A kupa két kutyafejű istenségének az a feladata, hogy a pokolba vigye a lelkeket.

- Nos - jelentettem ki -, akkor legyen gondjuk Vilmosra és Bismarckra.

Édouard Thierry úr látogatása. A Stella szövegéért jött: a Théâtre-Français-ben akarják felolvasni a sebesültek javára. Azt javasolom neki, inkább a teljes Fenyítések-ből válogassanak. Megrémül. És még azt is kérem, hogy ágyút vegyenek a befolyt pénzen.

Charles Floquet úr látogatása. A városházán tölt be valami hivatalt. Általa üzenem a kormánynak, hogy a Mont-Valérient nevezzék el Mont-Strasbourg-nak.


Október 24
. - Le Flõ tábornok látogatása. Különböző deputációkat fogadok.


Október 25
. - Nyilvánosan felolvassák a Fenyítések-et: ágyúra gyűjtenek, amelynek Fenyítés lesz a neve. Készülünk a felolvasásra.

A derék Rostant - egyszer nagyon megszidtam, de azért szeret, hiszen igazam volt - letartóztatták, mert fegyelmezetlenül viselkedett a nemzeti gárdában. Van egy hatéves kisfia, akinek anyja nincs, csak apja. Mit tegyünk? Az apa börtönben van, így hát megüzenem neki, küldje el hozzám a kisfiút a Rohan-palotába. Ma el is küldte.


Október 27.
- Rostant szabadon bocsátották, fél hétkor eljött hozzám a kis Henriért. Apa és fia boldogok.


Október 28.
- Felkeresett Edgar Quinet.

Nálam vacsorázott Schoelcher és Farcy főhadnagy, aki nevét adta ágyúnaszádjának. Étkezés után, fél kilenckor, Schoelcherrel kettesben elmentünk a lakására, a De la Chaise utca 16-ba. Ott volt Edgar Quinet, Ledru-Rollin, Mathé, Gambon, Lamarque, Brives. Ekkor találkoztam először Ledru-Rollinnel. Nagyon udvarias szavakkal vitatkoztunk valami klubalapításról, ő mellette volt, én ellene. Kezet szorítottunk. Éjfélre értem haza.


Október 29
. - Látogatóim: az Irodalmárok Bizottságának képviselői, Frédérick Lemaître, Berton és Lafontaine urak, Favart-né (egy harmadik ágyú ügyében, amely szintén a Victor Hugo nevet viselné). A nevet nem engedélyezem.

Hozzájárultam a Fenyítések negyedik kiadásához, ugyancsak háromezer példányban. Ami annyit jelent, hogy a mai napig csak Párizs tizenegyezer példányt kívánt.


Október 30
. - Az Irodalmárok Társasága engedélyt kér, hogy nyilvánosan felolvassák a Fenyítések-et: a bevételből ágyút vesznek Párizsnak, Victor Hugo lesz a neve. Megadtam az engedélyt. Ma reggel írott válaszomban azt kértem, hogy Victor Hugo helyett Châteaudun legyen az ágyú neve. A felolvasás színhelye a Porte-Saint-Martin színház lesz.

Eljött Berton úr. Felolvastam neki a Bűnhődés-t, ő fogja előadni. Meurice úr és felesége, valamint D'Alton-Shée is jelen volt a felolvasásnál.

Híre érkezik, hogy Metz kapitulált és Bazaine serege megadta magát.

Már falragaszokon hirdetik a Fenyítések felolvasását. Raphaël Félix úr eljött, hogy közölje a másnapi próba időpontját. Bérelek erre az előadásra egy földszinti páholyt, és mind a hét helyet felajánlom a hölgyeknek.

Este, hazafelé jövet, a Drouot utcában az elöljáróság előtt összetalálkoztam Chaudey úrral, aki Lausanne-ban ott volt a békekongresszuson, és most a VI. kerület elöljárója. Társaságában volt Philipbert Audebrand úr is. Elbeszélgettünk Metz bevételéről.


Október 31
. - Csetepaté a városházán. Blanqui, Flourens és Delescluze meg akarja dönteni a Trochu- és Jules Favre-féle ideiglenes hatalmat... Nem csatlakozom hozzájuk. Fegyveres összecsapás. Kitartok amellett, hogy nem csatlakozom.

Flourens és Blanqui egész nap fogva tartotta a kormány néhány tagját a városházán. Éjfélkor nemzeti gárdisták jöttek értem: menjek a városházára, hogy - mint mondták - elnöke legyek az új kormánynak. Közöltem, hogy határozottan elítélem ezt a próbálkozást, és nem vagyok hajlandó a városházára menni. Hajnali háromkor Flourens és Blanqui távozott a városházáról, Trochu visszatért.

Meg fogják választani a párizsi Kommünt.


November 1
. - Néhány nappal elhalasztjuk a Fenyítések felolvasását, amely mára, keddre volt kitűzve a Porte-Saint-Martinben.

Ma reggel felkeresett Louis Blanc: tanácsomat kérte, milyen magatartást tanúsítsunk a Kommünnel szemben.

A sajtó egyértelműen üdvözli, hogy tegnap távol tartottam magam az eseményektől.


November 2
. - A kormány igent vagy nemet vár. Eljött Louis Blanc, eljöttek a fiaim, hogy mindent megbeszéljünk.


November 4
. - Cáfolják Alexandre Dumas halálának hírét.

Eljöttek felkérni, hogy vállaljam a III., majd a XI. kerület elöljárói tisztét. Nem vállaltam.

Elmentem a Fenyítések próbájára a Porte-Saint-Martinbe. Ott volt Frédérick Lemaître, a hölgyek közül Marie Laurent, Lia Félix, meg Duguéret-né.


November 5
. - Ma volt a Fenyítések nyilvános felolvasása; cél: ágyút adni Párizs védelméhez.

A III., XI. és XV. kerület kéri, jelöltessem magamat elöljárójának. Nem vállalom.


November 6.
- Mérimée meghalt Cannes-ban. Dumas nem halt meg, de megütötte a szél.


November 7.
- Meglátogat a 24. zászlóalj, és egy ágyút kér tőlem.


November 8.
- Tegnap este viszonoztam Le Flõ tábornok látogatását. Hazafelé jövet először mentem át a Tuilériák hídján, amelyet Franciaországból való távozásom után építettek.


November 9.
- A Fenyítések nyilvános felolvasása a Porte-Saint-Martinben hétezer frankot hozott tisztán, az általam Châteaudun-nek elnevezett ágyú céljaira; a többletből fizették a jegyszedőnőket, a tűzoltókat és a világítást, egyéb költséget nem vontak le.

A Cail-gyárban most készítik az újtípusú - Gattlir modellnek nevezett - géppuskákat.

Kicsi Jeanne már kezd csacsogni.

A Fenyítések-et ismét felolvassák, ezúttal a Théâtre-Français-ban, egy új ágyú költségeinek előteremtésére.


November 12.
- Périga kisasszony eljött, hogy nálam vegye át a Pauline Roland-t, amelyet holnap ő fog előadni a Fenyítések második felolvasásán, a Porte-Saint-Martinben. Kocsit hozattam, hazavittem Périga kisasszonyt, és elmentem a holnapi színházi felolvasás próbájára. Ott volt Frédérick Lemaître, Berton, Maubant, Taillade, Lacressonnière, Charly, Marie Laurent, Lis Félix, Rousseil-né, Raphaël Félix úr és az Irodalmárok Társasága bizottságának tagjai.

A próba után Laurent-né tolmácsolta a Porte-Saint-Martin-i hadikórház sebesültjeinek kérését, látogatnám meg őket.

- A legnagyobb örömmel - válaszoltam, és el is mentem hozzájuk.

Több teremben voltak elhelyezve, a központ a színház nagy kerektükrös egykori előcsarnoka volt: 1831-ben itt olvastam fel a színészeknek a Marion de Lorme-ot. Crosnier úr volt az igazgató, a felolvasáson megjelent Dorvalné és Bocage is.

Belépve így szóltam a sebesültekhez:

- Egy irigy ember áll előttetek. Semmi után nem áhítozom annyira a földön, mint hogy én is részesüljek sebeitekben. Üdvözöllek benneteket, Franciaország szülöttei, a Köztársaság kedvelt fiai, ti kiválasztottak, akik a hazáért szenvedtek.

Láthatóan nagyon megrendültek. Mindegyikkel kezet fogtam. Az egyik a csonka karját tartotta oda. Egy másiknak nem volt orra. Egy harmadik aznap esett át két súlyos operáción. Egy egészen fiatal katona aznap reggel kapta meg a katonai érdemrendet. Egy lábadozó így szólt:

- Franche-Comté-i vagyok.

- Akárcsak én - feleltem, és átöleltem. Az ápolónők, a színház fehér kötényes művésznői, sírva fakadtak.


November 13.
- Paul Meurice úrral és a feleségével, Vacqueire-val és Louis Blanc-nal vacsoráztam. A Fenyítések felolvasása miatt hat órára kellett előrehozni a vacsorát, ez a második előadás ugyanis fél nyolckor kezdődött a Porte-Saint-Martinben. A Fenyítések eme második előadására páholyt ajánlottam fel Paul Meurice feleségének.


November 14
. - A Fenyítések tegnap esti előadása (a gyűjtést nem számítva) 8000 frankot jövedelmezett.

Jó hírek. Aurelle des Paladines tábornok visszafoglalta Orléans-t, és megverte a poroszokat. Schoelcher hozta a hírt.


November 15
. - Arséne Houssaye úr és fia, Henri Houssaye látogatása. Idősebb Houssaye úr előadatja színházában a Stellá-t a sebesültek javára.

Valois úr eljött, és közölte, hogy a Fenyítések két felolvasása 14 500 frankot jövedelmezett. Még 500 frank kellene, és akkor megvolna nem is két, hanem három ágyú. 100 frankot adok neki, kezdetnek az 500 frankhoz.

Az Irodalmárok Társasága kívánságának: ha az első ágyúnak a Châteaudun nevet adtam, a második legyen Fenyítés, a harmadik Victor Hugo. Beleegyeztem.

Pierre Véron elküldte Daumier szép rajzát: a Fenyítés villámokat szór a császárságra.


November 16.
- Azt mondják, Baroche meghalt. Caenban.

Édouard Thierry úr nem engedélyezi a Porte-Saint-Martinben a Hernani ötödik felvonásának előadását a châteauduni áldozatok és a 24. zászlóalj ágyúja javára. Furcsa akadály ez a Thierry úr!


November 17
. - Az Irodalmárok Bizottságának látogatása (J. Claretie, Altaroche, Muller, Germond-Lavigne, Ducuing, Celliez, Em. Gonzales, Valois, Lapointe urak és mások). A bizottság arra kér, engedélyezzem a Fenyítések harmadik felolvasását, az Operában, hogy meglegyen a negyedik ágyú.


November 18.
- E helyen kijelentem egyszer s mindenkorra, hogy bárkinek engedélyezem általa választott bármely művem felolvasását vagy előadását, bármely színpadon, az ágyuk, a sebesültek, a hadikórházak, az üzemek, az árvák, a hadikárosultak, a szegények javára, és lemondok az e felolvasásokból vagy előadásokból származó minden szerzői jogomról.

Úgy döntöttem, hogy a nép ingyen tekintheti meg a Fenyítések harmadik előadását az Operában.


November 19
. - Marie Laurent asszony eljött felmondani előttem A szegények-et, amelyet holnap előad a Porte-Saint-Martinben egy ágyú céljaira.


November 20
. - Tegnap este északi fény volt.

A Kövér Joséphine már nem szomszédom. Átvitték a 41. bástyára. Huszonhat ló kellett a vontatásához. Hiányzik. Éjszaka mindig hallgattam öblös hangját, és úgy tűnt, mintha velem társalogna. Megosztottam szerelmemet a Kövér Joséphine és Kicsi Jeanne között.

Kicsi Jeanne már nagyon szépen mondja, hogy papa meg mama.

Ma: a nemzeti gárda szemléje.


November 21.
- Látogatóim: Jules Simon felesége és Sarah Bernhardt kisasszony.

Vacsora után valóságos népgyűlés a lakásomon. Úgy hírlik, Veuillot megsértett.

Kicsi Jeanne már ügyesen mászik négykézláb.


November 23
. - Jules Simon azt írja, hogy jelöljem meg a napot, és akkor enyém lesz az Opera a nép számára (a Fenyítések ingyenes felolvasása). A vasárnapot szeretném, de tekintettel arra, hogy akkor az Opera művészei és alkalmazottai önmaguk számára rendeznek jutalomelőadást, a hétfőt választom. Eljött Frédérick Lemaître, és sírva megcsókolta kezemet.

Napok óta esik. Az eső elönti a lapos területeket, az ágyúk megfeneklenének a sárban, és ez késlelteti a kitörést. Párizs két napja sózott húson él. Egy patkány nyolc sou.


November 24.
- Engedélyt adok a Théâtre-Français-nek, hogy holnap, 25-én, pénteken, a hadikárosultak javára előadja saját színészeivel a Hernani ötödik felvonását, a Porte-Saint-Martin művészeinek tolmácsolásában a Lucrezia Borgia utolsó felvonását, és közjátékként részleteket szavaltasson a Fenyítések-ből, a Szemlélődések-ből és a Századok legendájá-ból.

Favart kisasszony itt volt délelőtt: elpróbálta velem Az alvó Boáz-t. Utána együtt mentünk a Français-ba a holnapi előadás próbájára. Nagyon jól alakította Doña Sol szerepét. Marie Laurent asszony is kiváló volt, mint Lucrezia Borgia. Próba közben érkezett meg Flavigny úr.

- Jó napot, kedves volt kollégám - üdvözöltem. Rám nézett, aztán kissé meghatottan felkiáltott:

- Nahát! Ön az? - És hozzátette: - Igazán jó karban van!

Így feleltem:

- Az emigráció jó karban tart.

Visszautasítottam a páholyt, amelyet a Théâtre-Français ajánlott fel a holnapi előadásra, helyette vettem egyet, és meghívom majd Paul Meurice feleségét.

Vacsora után eljött Cresson úr, az új rendőrfőnök. Húsz esztendővel ezelőtt ifjú ügyvéd volt. Ő védte Bréa tábornok gyilkosait. Halálra ítélték őket. Cresson úr hozzám fordult. Én kegyelmet kértem a szerencsétlenek számára Louis Bonapartétól, aki akkor a Köztársaság elnöke volt. Cresson úr, a mai rendőrfőnök, emlékezetembe idézte mindezt.

Azután szóba hozta a Fenyítések ingyenes felolvasását, amelyre hétfőn, 28-án hívom meg a népet az Operába. Attól félnek, hogy hatalmas tömeg jön össze, felvonulnak a külvárosok, több mint nyolcvanezer férfi és nő. Háromezer személynek van hely. Mi lesz a többivel? A kormány nyugtalankodik. Fél, hogy tülekedés lesz, hogy sokan vannak a meghívottak, és kevesen a hivatalosak, összeütközéstől, rendzavarástól tartanak. A kormány semmit nem akar megtagadni tőlem. Csupán kérdezi, vállalom-e a felelősséget. Azt teszi, amit kívánok. A rendőrfőnök feladata, hogy megegyezésre jusson velem.

Így válaszoltam:

- Kérdezzük meg Vacquerie-t és Meurice-t meg a két fiamat, éppen itt vannak.

- Szívesen - felelte.

Hatosban megtanácskoztuk a dolgot. Úgy döntöttünk, hogy a háromezer jegyet vasárnap déltől, tehát az előadást megelőző napon, a húsz kerület elöljáróságán osztják ki a jelentkezőknek. Minden kerület lakossága arányának megfelelően kap jegyeket. Másnap a háromezer jegytulajdonos (minden jegyet szétosztanak) áll majd sort az Opera előtt: nem lesz torlódás, zűrzavar. A Hivatalos Közlöny és különleges falragaszok fogják a népet tájékoztatni a közrend érdekében foganatosított intézkedésekről.


November 25
. - Lia Félix kisasszony nálam próbálja a Sacer estó-t, amelyet hétfőn szaval a nép előtt.

Tony Révillon úr, aki a beszédet fogja tartani, az Irodalombarátok Bizottságával együtt felkeresett.

Az Egyesült Államokból érkező amerikaiak küldöttsége kifejezte előttem felháborodását az amerikai köztársaság magatartása és Grant elnök miatt, aki cserbenhagyja Franciaországot.

- Amelynek az amerikai köztársaság annyit köszönhet - mondom.

- Mindent köszönhet - jegyzi meg egyik amerikai látogatóm.

Napok óta erősödik az ágyúzás. Ma még sokkal erősebb.

A kis Napóleon párizsi kiadása hasonló kivitelben fog megjelenni, mint a Fenyítések. Hetzel ma reggel küldött példányokat.

Meurice-né a közelgő éhínségre gondolva csirkéket és nyulakat akar tartani. Egy kis ólat tákoltat számukra kis kertemben. Az asztalos, aki a munkát végzi, bejött hozzám, és így szólt:

- Szeretném megszorítani a kezét. - Két kezét a kezembe vettem.


November 27.
- Életjelt ad magáról az Akadémia. Hivatalos értesítést kapok, hogy kedden rendkívüli ülést tart.

Patkánypástétomot készítenek. Állítólag jó.

Egy fej hagyma egy sou. Egy szem krumpli egy sou. Már nem kérnek hozzájárulást műveim színházi szavalásához. Mindenhol műsorra kerülnek, senki nem fordul hozzám engedélyért. Igazuk van. Amit írok nem az enyém. Köztulajdon vagyok.


November 28
. - Noël Parfait látogatása: kéri, hogy siessek Châteaudun segítségére. Természetesen, nagyon szívesen.

A Fenyítések ingyenes felolvasása az Operában. Hatalmas tömeg. Aranyozott koszorút dobtak a színpadra. Georges-nak és Jeanne-nak adom. A színésznők porosz sisakokba gyűjtöttek ágyúkészítésre, az eredmény - tíz centime-osokban - 1 521,35 frank.

Émile Allix antilopcombot hozott a Növénykertből. Pompás.

Ma éjjel lesz az áttörés.


November 29.
- Egész éjjel dörögtek az ágyúk.

Ma beköltöztek a csirkék a kertembe.

A kitörés megrekedt egy időre. Ducrot hidat vert a Marne-on, de elvitte az ár, mert a poroszok lerombolták a zsilipeket.


November 30.
- Egész éjszaka ágyúdörgés. Tovább folyik a csata.

Tegnap éjféltájt a Richelieu utcán jöttem hazafelé, a Rohan-palotából. Kihalt volt az utca, élettelen, fekete, mintha aludna. Egyszer csak, valamivel túl a Könyvtáron, egy nagyon magas ház hatodik emeletén kinyílik egy ablak, vakítóan éles fény jelenik meg - petróleumlámpa lehetett -, eltűnik, többször felvillan, eltűnik, majd becsukják az ablakot, és az utca megint sötétbe fullad. Valaki jeleket adott?

Párizs körül három irányból hallani ágyúszót: keletről, nyugatról és délről. Valóban, hármas támadás folyik a poroszok gyűrűje ellen: La Roncière támad Saint-Denis-nél, Vinoy Courbevoie-nál, Ducrot a Marne-on. A hírek szerint La Roncière fegyverletételre kényszerített egy szász ezredet, és tisztára söpörte a genevilliers-i félszigetet. Vinoy lerombolta a porosz védműveket Bougivalon túl. Ducrot átkelt a Marne-on, elfoglalta és visszafoglalta Montmeslyt, és majdnem a kezében van Villiers-sur-Marne. Az ágyúdörgést hallva az emberben végtelen vágyódás ébred, hogy maga is ott legyen.

Este Camille Pelletan hozza apja üzenetét: a kormány közli, hogy a holnapi nap sorsdöntő lesz.


December 1
. - Állítólag letartóztatták Louise Michelt. Mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy azonnal szabadlábra helyezzék. Meurice-né törődik a dologgal. Reggel ezért ment be a városba.

Meglátogatott D'Alton-Shée.

Vacsorára medvehúst ettünk.

Írtam a rendőrfőnöknek Louise Michel szabadon bocsátása érdekében.

Ma szüneteltek a harcok. Megerősítettük az elfoglalt állásokat.


December 2
. - Louise Michel szabad. Eljött köszönetet mondani.

Tegnap este itt volt Coquelin úr, elszavalt több részt a Fenyítések-ből.

Fagy. A Pigalle-kút medencéje befagyott.

Ma hajnalban újra megkezdődött az ágyúzás.

Fél tizenkettő. Egyre erősödik az ágyúzás.

Tegnap Fluorence írt, ma Rochefort. Visszatérnek hozzám.

Nálam vacsorázott Dorian közmunkaügyi miniszter és Pelletan.

Este ragyogó hírek. A loire-i hadsereg Montargis-ban van. A párizsi sereg visszaverte a poroszokat az avroni fennsíkról. Az emberek hangosan olvassák az elöljáróságok kapuján kifüggesztett jelentéseket. "Bravó! - kiabált a tömeg. - Éljen a Köztársaság! Győzelem!"

Íme, lemostuk december másodika gyalázatát.


December 3.
- Meghalt Renault tábornok, gránátszilánk sebesítette meg a lábán.

Mondtam Schoelchernek, hogy szeretnék a fiaimmal együtt kivonulni, amikor a nemzeti gárda ütegei - az ő ütegeik - felvonulnak az ellenséggel szemben. Tíz üteget kisorsoltak. Négyet úgy jelöltek ki. Ezek között van a tízes számú üteg. Victor egysége. Velük megyek ki. Charles nem vesz részt a kitörésben, ami jó is, legalább a városban marad, hiszen két gyermeke van. Meg is parancsoltam neki. Vacquerie és Meurice a tízes számú ütegben van. Együtt leszünk a harcban. Csináltatok magamnak egy kámzsát. Csak az éjszakai hidegtől félek.

Árnyképeket mutattam Georges-nak és Jeanne-nak. Jeanne nagyokat kacagott az árnyékon is, a fura profilokon is, de amikor meglátta, hogy én csinálom az egészet, sírva fakadt, és ordított. Mintha ezt mondaná: "Nem akarom, hogy rémkép legyél!" Szegény, drága angyal, talán előre érzi a közelgő csatát.

Tegnap szarvast ettünk, tegnapelőtt medvét, az előző két napon antilopot. A Növénykert ajándékából.

Ma este tizenegykor megszólaltak az ágyúk. Hevesen és rövid időre.


December 4
. - Kiragasztottunk a kapumra egy felhívást: milyen elővigyázatossági intézkedések foganatosítandók ágyútűz esetén. Ez a felhívás címe.

Harci szünet. Hadseregünk újra átkelt a Marne-on.

Kicsi Jeanne nagyon jól közlekedik négykézláb, és kiválóan mondja, hogy papa.


December 5.
- Pompás halottaskocsit láttam az imént, üresen, a rakományért megy: a fekete bársonyon ezüst H betű, körülötte csillagok. Egy római visszafordulna. Én nem.

Vacsoravendég: Gautier, vacsora után: Banville és Coppée.

Rossz hírek. Orléans-t visszafoglalták tőlünk. Semmi baj. Kitartunk.


December 7
. - Vacsoravendégeim: Gautier, Banville, François Coppée. Vacsora után: Arselineau. Felolvastam nekik a Floréal-t és a Róma kloakájá-t.


December 8.
- Megszűnik a La Partie en danger. (Veszélyben a Haza) Blanqui szerint, mivel senki nem olvassa.

Maurice Láchâtre úr, a kiadó, eljött, hogy tárgyaljunk legközelebbi könyvem kiadásáról. Elküldte Szótár-át és Louis Blanc A forradalom története című könyvét. Megajándékozom A kis Napóleon-nal és a Fenyítések-kel.


December 9.
- Ma éjszaka felébredtem, és verset írtam. Közben dörgött az ágyú.

Bowes úr látogatása. A Times Versailles-ban tartózkodó tudósítója azt írja neki, hogy megérkeztek az ágyúk, amelyek Párizst fogják lőni. Krupp-ágyúk. Most várják az ágyútalpakat. Úgy sorakoznak egymás mellett a versailles-i porosz arzenálban, mint palackok a pincében, írja az angol.

Idézek a december 9-i Les Nouvelles-ből:

"Victor Hugo úr kinyilvánította abbeli szándékát, hogy fegyvertelenül kitör Párizsból a nemzeti gárda tüzérségi ütegével, amelyben két fia harcol.

A nemzeti gárda 144. zászlóalja teljes egészében áttelepedett a Frochot sugárútra, a költő szállása elé, a lakásba csak a nép követei mentek be.

A tiszteletre méltó polgártársak megtiltották Victor Hugo úrnak, hogy megvalósítsa tervét, amelyet már régebben bejelentett Felhívás a németekhez című írásában.

»Harcolni mindenki harcolhat - mondották neki. - De mindenki nem tud Fenyítések-et írni. Maradjon itt, és vigyázzon Franciaország számára oly értékes életére.«"

Már nem is tudom a zászlóalj számát. Nem a száznegyvennégyes volt. Íme annak az üzenetnek a szövege, amelyet a zászlóaljparancsnok olvasott fel előttem:

"Párizs nemzeti gárdája megtiltja Victor Hugo úrnak, hogy az ellenséggel szembeszálljon, mivelhogy az ellenséggel mindenki szembeszállhat, de amire Victor Hugo képes, azt csak Victor Hugo tudja elvégezni."

Megható és bűbájos ez a megtiltja.


December 11.
- Rostan jött el látogatóba. Karja felkötve. Créteilnél sebesült meg. Este történt. Egy német katona ráveti magát, és bajonettel átdöfi a karját. Rostan válaszul a német vállába szúrja a maga bajonettjét. Mindketten összeesnek, és egy árokba gurulnak. Összebarátkoznak. Rostan töri kicsit a németet. "Ki vagy?" "Württenbergi. Huszonkét éves. Apám órásmester Lipcsében." Három órát töltenek az árokban, véreznek, megdermednek, egymást segítik. A sebesült Rostan elhozza megsebesítőjét - most már a foglyát. Meglátogatja a kórházban. A két férfi imádja egymást. Meg akarták ölni egymást, most megöletnék magukat egymásért. Szóval: hagyjuk ki a játékból a királyokat!

Rey úr látogatása. Ledru-Rollin csoportja a teljes széthullás állapotában van. Nincs már párt, csak a Köztársaság. Így helyes.

Hollandiai sajtot ajándékoztam Paul Meurice feleségének.

Ólmos eső esik.


December 12.
- Ma tizenkilenc éve érkeztem meg Brüsszelbe.


December 13.
- Párizsban tegnap óta petróleummal világítanak.

Ma este heves ágyútűz.


December 14.
- Olvadás. Ágyútűz.

Este végiglapoztuk A háború borzalmai-t Goyától, Burty hozta el az albumot. Szép és iszonyú.


December 15.
- Itt volt Emmanuel Arago igazságügyminiszter, és közölte, hogy február 15-ig van friss hús, és hogy Párizsban ezentúl csak barna kenyeret sütnek. Így ki tudunk tartani öt hónapig.

Émile Allix hozott egy példányt abból az éremből, amelyet Franciaországba való hazatérésem alkalmából vertek. Egyik oldalán szárnyas nemtő a Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! felirattal. A hátoldalán körirat: Felhívás az egyetemes demokráciára, a középen pedig: Victor Hugónak a hálás haza. 1870. szeptember.

A medáliát széles körben terjesztik, ára öt centime. Kis akasztógyűrű van rajta.


December 16.
- Ma esti vendégem Pelleport. Megkértem, látogassa meg nevemben a Mazas-ban tartózkodó Flourens-t, és vigyen neki egy Kis Napóleon-t.


December 17.
- A l'Électeur libre (Szabad Választó) című lap felszólít engem és Louis Blanc-t, lépjünk be a kormányba, és leszögezi, hogy ez kötelességünk. Hogy mi a kötelességem, azt én a lelkem mélyén érzem.

Láttam, ahogy a l'Estoc nevű ágyúnaszád a Pont des Arts alatt felfelé halad a Szajnán. A hajó szép, hatalmas ágyúja pedig rémületet kelt.


December 18.
- Laterna magicával vetítettem Kis Georges-nak és Kicsi Jeanne-nak.

Favart kisasszony elszavalta a Stellá-t a 14. zászlóalj egyik előadásán: 130 frank szerzői díj számomra. Színházi ügynököm, utasításom ellenére, felvette a jogdíjat. Utasítottam, hogy az összeget fizesse be a zászlóalj segélykasszájába.

Hetzel úr ezt írja: "Nincs szén, hogy üzemeltessük a gőzsajtókat, ezért minden pillanatban várható a nyomdák bezárása." Engedélyt adok a Fenyítések újabb háromezer példányának kinyomtatására, ami idáig, csak Párizsban, összesen huszonkétezer példány; A kis Napóleon-t ismét kiadják kétezer példányban, ami eddig (csak Párizsban) összesen tízezer példány.


December 20
. - Bretont, a polgárőrség kapitányát, alezredese feljelentésére gyávaságért elcsapják: Breton hadbíróság összehívását kéri, de előbb a tűzvonalba akar menni. Százada holnap reggel indul. Közbenjárásomat kéri a hadügyminiszternél, hogy a halálba mehessen. Írok az érdekében Le Flõ tábornoknak. Gondolom, Breton kapitány holnap a csatában lesz.


December 21
. - Ma éjszaka, hajnali háromkor, hallottam a csatába induló csapatok kürtszavát. Én mikor mehetek?


December 22
. - Sikeres volt a tegnapi nap. Az akció folytatódik. Keleten és nyugaton dörög az ágyú.

Kicsi Jeanne már kezd hosszasan és nagy kifejezőerővel beszélni. Csakhogy egyetlen szót sem érteni abból, amit mond. Nagyokat nevet.

Léopold küldött tizenhárom friss tojást: Kis Georges-zsal és Kicsi Jeanne-nal etetem meg.

Louis Blanc volt nálam vacsorára. Tolmácsolta Edmond Adam, Louis Jourdan, Cernuschi és mások üzenetét: Blanc és én keressük fel Trochu-t, és szólítsuk fel: vagy mentse meg Párizst, vagy mondjon le a hatalomról. Nemet mondtam. Úgy tűnhetne, mintha a helyzet urának szerepében pózolnék, másfelől akadályoznám a már kibontakozott harcot, amely talán eredménnyel fog járni. Louis Blanc egyetértett velem, ugyanígy Meurice, Vacquerie és fiaim is, akik nálam vacsoráztak.


December 23.
- Henri Rochefort vacsorázott nálam. Utoljára Brüsszelben láttam tavaly (1869 augusztusában). Georges meg sem ismerte a keresztapját. Nagyon nyájas voltam. Nagyon szeretem Rochefort-t. Igen tehetséges és bátor ember. Vidáman étkeztünk, pedig mindannyiunkat az a veszély fenyeget, hogy ha Párizs elesik, mehetünk a porosz várbörtönökbe. Guernesey után Spandau. Ám legyen.

A Louvre bazárban vettem egy szürke katonaköpenyt, hogy felkészüljek a védelmi harcra. 19 frank.

Esténként mostanában is sok látogatóm van. Ma este felkeresett egy Le Genissel nevű festő, aki felidézte, hogy 1848-ban megmentettem a kényszermunkától. Júniusi felkelő volt.

Éjszaka erős ágyúzás. Mindenki csatára készülődik.


December 24.
- Fagy. A Szajnán jégtáblák. Párizs már csak barna kenyeret eszik.


December 25
. - Egész éjszaka erős ágyúzás.

Újdonság a mai Párizsban: érkezett egy kosár osztriga. 750 frankért kelt el.

A jótékonysági árverésen, ahol Alice és Meurice-né is elárusító, 250 frankot fizetettek egy élő pulykáért.

A Szajnán torlódnak a jégtáblák.


December 26
. - Látogatóim: Louis Blanc, majd Floquet úr. Megint sürgetnek, hogy szólítsam fel a kormányt. Újból nemet mondok.

Louis Koch huszonöt frankot fizetett a jótékonysági árverésen a Rappel egyetlen példányáért. A Fenyítések egy példányát háromszáz frankért vette meg Cernuschi úr.


December 27
. - Reggel heves ágyúzás.

Vacsoravendégeim: Ugalde asszony, Bochet és Busnach urak. Ugalde asszony elénekelte a Patriá-t. A ma reggeli ágyúzás a poroszok támadását jelenti. Jó jel. A várakozás az idegeikre megy. Nekünk is. Tizenkilenc gránátot lőttek a Mont-rouge erődre, de nem volt halálos áldozat.

Hazakísértem Ugalde asszonyt a Chabannais utcába, aztán visszajöttem, hogy lefekszem aludni.

- Uram - fogad a portás -, azt mondják, hogy ma éjszaka gránátok fognak hullani erre a negyedre.

- Akkor nincs más hátra - felelem -, megvárok egyet.


December 29
. - Egész éjszaka ágyúzás. Tovább támadnak a poroszok.

Théophile Gautier-nak van egy lova. A lovat elrekvirálták. Meg akarják enni. Gautier ír, hogy járjak közben a ló érdekében. Közbenjártam a miniszternél. Megmentettem a lovat.

Sajnos, igaz, hogy Dumas meghalt. A német lapokból tudjuk. December 5-én halt meg Puys-ben, Dieppe környékén, fia házában.

Egyre kitartóbban sürgetnek, hogy vállaljak miniszteri tárcát. Em. Arago igazságügyminiszter vacsora közben megismételte a kérést. Elbeszélgettünk. Vacsora után eljött Louis Blanc. Továbbra is nemet mondok.

Emmanuel Aragón és szokásos csütörtöki vendégeimen kívül H. Rochefort is eljött vacsorára Blum társaságában. Meghívom őket, vacsorázzanak nálam minden csütörtökön, ha még ugyan van hátra néhány csütörtökünk. A desszertnél Rochefort egészségére ürítettem poharamat.

Erősödő ágyúzás. Ki kellett üríteni az avroni fennsíkot.


December 30.
- Ma reggel felkeresett D'Alton-Shée. Ducrot tábornok beszélni szeretne velem.

A poroszok három nap leforgása alatt több mint tizenkétezer lövedéket zúdítottak ránk.

Tegnap patkányhúst ettem, és ezt a négysorost öklendeztem:

       Ó hetérák, ti drága hölgyek,
       magtáratokból élek itt;
       engem, kit mosolyotok ölt meg,
       e sok egér éltet megint
.

Nincs szén, ezért a jövő héttől kezdve nem mosnak fehérneműt Párizsban.

Vacsoravendégem volt Farcy főhadnagy, az ágyúnaszád parancsnoka.

Szigorú hideg. Három napja vastag esőköpenyben és csuklyában járok el hazulról.

Baba Kicsi Jeanne-nak. Egy puttonyra való játékszer Georges-nak.

A bombák már alapos kárt tettek a rosnyi erődben. Párizsra leesett az első lövedék. A poroszok ma hatezer gránátot lőttek ki ránk.

A rosnyi erődben valamelyik tengerész egy zsák földet visz a vállán a sáncépítéshez. Egy lövedék leviszi a válláról a zsákot.

- Köszönöm - mondja a tengerész -, de nem voltam fáradt.

Alexandre Dumas december 5-én hunyt el. Jegyzeteimet lapozgatva látom, hogy a Frochot utcában december 5-én ment el előttem egy nagy halottaskocsi, rajta a H betű.

Most már nem is lovat eszünk. Talán kutyát? Talán patkányt? Néhanapján már fáj a gyomrom. Az ismeretlent esszük.

Valois úr aziránt érdeklődik, az Irodalmárok Társasága megbízásából, mi történjék a háromezer frankkal, ami az ágyúk elkészítése és leszállítása után a Fenyítések három felolvasásának bevételéből fennmaradt. Mondtam neki, hogy a teljes összeget fizessék be a hadikárosultak segélypénztárába. Jules Simon feleségének a kezeihez.


1871. január 1
. - Louis Blanc a lapokban levelet intéz hozzám a helyzetről.

Kicsi Georges és Kicsi Jeanne ámulva-hüledezve nézi a puttonyt az újévre kapott sok-sok játékkal. Amikor kiborítják a puttonyt, egy nagy asztal telis-tele lesz velük. Mindenhez hozzányúlnak, azt sem tudják, mit fogjanak meg. Georges szinte dühöng a boldogságtól. Charles így vélekedik: "Az öröm kétségbeesése!"

Éhes vagyok. Fázom. Annál jobb. Ugyanazt szenvedem el, amit a nép.

Határozottan nem bírja a gyomrom a lovat. Mégis eszem. Kólikát okoz. Desszertnél ezzel a párverssel álltam bosszút:

   Az  ebédtől hasam hánykódik keveregve;
   lovat ettem - sokat gondolok a nyeregre.

A poroszok Saint-Denis-t lövik.


Január 2
. - Daumier és Louis Blanc nálunk vacsorázott.

Louis Koch két káposztát és két eleven fogolymadarat ajándékozott nagynénjének újévre.

Ma reggelire borlevest kaptunk.

Agyonütötték a Növénykert elefántját. Sírt. Meg fogják enni.

A poroszok továbbra is napi hatezer lövedéket szórnak ránk.


Január 3
. - A Rohan-nyaraló két szobájának fűtése újabban napi tíz frankba kerül.

A hegypárti klub ismételten követeli, hogy Louis Blanc és én legyünk a kormány mellé rendelve, és irányítsuk. Változatlanul nemet mondok.

A Francia Akadémiának pillanatnyilag tizenkét tagja tartózkodik Párizsban, köztük Ségur, Mignet, Dufaure, D'Haussonville, Legouvé, Cuvilliers-Fleury, Barbier, Vitet.

Telihold. Csípős hideg. A poroszok éjszaka lőtték Saint-Denis-t.

Keddtől vasárnapig huszonötezer gránátot szórtak ránk a poroszok. Kétszázhúsz vagon kellett az elszállításukhoz. Minden lövés 60 frankba kerül, az összesen 1 500 000 frank. Körülbelül tíz személy pusztult el. Minden halottunk 150 000 frankjába került a poroszoknak.


Január 5.
- Egyre hevesebb ágyútűz. Gránáttal lövik Issyt és Vanves-ot.

Nincs szén. Nem lehet fehérneműt mosni, mivel nincs szárítási lehetőség. Mosónőm azt üzente nekem Mariette-tel:

- Victor Hugo úr olyan hatalmas ember, kérjen egy kis szénport a kormánytól, akkor ki tudom mosni az ingeit.

A Feuillantines utcában jártam, a közelemben esett le egy lövedék.

Szokásos csütörtök esti vacsoravendégeimen kívül nálam étkezett Louis Blanc, Rochefort, Paul de Saint-Victor. Jules Simon felesége gruère-i sajtot küldött. Hallatlan fényűzés. Tizenhárman voltunk az asztalnál.

A bombázás első párizsi áldozatai: négyen a Gay-Lussac utcából, ketten a Val-de-Grâce környékén.


Január 6.
- Tegnap a desszertnél bonbonnal kínáltam a hölgyeket és a következőket mondottam:

         Hála Boissier-nak, porba rogyva,
         szép hölgyek, örvendezve mondom:
         legyőzi az erőst a bomba,
         a gyöngéket pedig a bonbon.

A párizsiak kíváncsiságból kirándulnak az ellenség tüze alatt álló negyedekbe. Úgy nézik a gránátesőt, mint a tűzijátékot.

A nemzetőrségnek kell visszatartania a tömeget. A poroszok a kórházakat lövik. Gránátot szórtak a Val-de-Grâce-ra. Lövedékeik ma éjszaka lángba borították a Luxembourg zsúfolt barakkjait: a sebesült és beteg katonákat - meztelenül, éppen csak egy rongyba burkolva - át kellett szállítani az Irgalmasok kórházába. Barbieux látta őket: éjjel egy óra tájt érkeztek meg.

Már tizenhat utcát szórtak meg lövedékekkel.


Január 7.
- A Feuillantines utcának azt a részét, ahol átszelték gyermekkorom kertjét, súlyos gránáttámadás érte.

Mosónőm, akinek nincs már miből tüzet raknia, és ezért kénytelen lemondani a ruhamosásról, levelet írt Clemenceau úrnak, a IX. kerület elöljárójának, és kérte, hogy utaljanak ki neki pénzért szenet. Írását a következő széljegyzettel láttam el:

"Párizs védelme érdekében mindenbe beletörődöm, éhen halok, megfagyok, sőt inget se váltok. De azért a IX. kerület elöljáró urának figyelmébe ajánlom mosónőmet." És aláírtam. Az elöljáró kiutalta a szenet.


Január 8.
- Camille Pelletan nagyszerű híreket hozott a kormánytól. Rouent és Dijont visszafoglaltuk, Garibaldi győzött Nuits-nél, Faidherbe pedig Bapaume-nál. Minden rendben van.

Eddig barna kenyeret ettünk, most áttértünk a feketére. Mindenki egyformán. Így van rendjén.

A tegnapi híreket két galamb hozta.

Egy Vaugirard utcai iskolában a bomba megölt öt gyermeket.

Be kell szüntetni a Fenyítések előadásait és felolvasásait, mert a színházakban nincs gáz a világításra, sem szén a fűtésre.

Prim életét vesztette. Pisztolylövés végzett vele Madridban azon a napon, amikor Amadeo genovai herceg, a kedvére való király, bevonult Spanyolországba.

Egész nap dühödt ágyúzás. Egy lövedék átlyukasztotta a Saint-Sulpice templom Szűzanya kápolnáját, ahol anyám van eltemetve, és ahol az esküvőm volt.

Meglátogattam Louise Bertin kisasszonyt.


Január 10.
- Gránátok hulltak az Odéonra.

Chifflart küldött egy gránátszilánkot. A gránát Auteuilben esett le, H betű van belevésve. Tintatartót csinálok belőle.


Január 12
. - A Rohan-palotában mától kezdve fejenként nyolc frankot kérnek egy vacsoráért, ehhez jön a bor, a kávé, a fűtés, stb., egyszóval tizenhárom frankba kerül egy étkezés.

Ma reggel elefántbifszteket ettünk.

Nálunk vacsorázott Schoelcher, Rochefort, Blum és a többi szokásos csütörtöki asztaltársunk. Megint tizenhárman voltunk. Vacsora után jött Louis Blanc, Paul Foucher, Pelleton.


Január 13.
- Egy tojás 2,75 frank. Az elefánthús fontja 40 frank. Egy zsák hagyma 800 frank.

Velem vacsorázott Ed. Lockroy, aki zászlóalja élén ma éjjel előőrsbe vonul.

Az Irodalmárok Társasága felkért, legyek ott a városházán, amikor átadják az ágyúkat. Kimentettem magam. Nem megyek el.

Az egész napot azzal töltöttük, hogy másik bérpalotát kerestünk. Hiába. Minden be van zárva. Egy hét a Rohan-palotában, beleszámítva egy eltört ablaküveget, 701,50 frank.


Január 14.
- Egy szegényasszony megjegyzése a frissen kivágott fáról:

- Szegény zöld fa, tűzre vetik; váratlanul érte, ezért folyton sír!

A pápa azt mondta Dupanloup abbéról: Orléans püspökének vasút közlekedik a fejében.


Január 15. 2 órakor.
- Dühödt gránátozás e pillanatban.

Cirkuszban címmel költeményt írok. Vacsora után felolvastam a verset vasárnapi asztaltársaimnak. Kérik, hogy tegyem közzé. Odaadom az újságoknak.


Január 17.
- Három nap óta éjjel-nappal szakadatlanul ágyúznak bennünket.

Kicsi Jeanne megszidott, hogy nem engedem az órám rúgójával játszani.

Minden újság közli a Cirkuszban című versemet. Talán hasznos lehet.

Reggel felkeresett Louis Blanc. Sürget, hogy csatlakozzam hozzá és Quinet-hez, és gyakoroljunk nyomást a kormányra.

Ezt válaszoltam neki: "Szerintem veszélyesebb dolog megdönteni a kormányt, mint támogatni."


Január 18.
- Krupp úr ágyúkat készít a léggömbök lelövésére.

Él a kis kertemben egy kakas. Tegnap nálunk ebédelt Louis Blanc. A kakas elkukorékolja magát. Louis Blanc elnémul, és így szól:

- Hallgassa csak.

- Mi történt?

- Kukorékol a kakas.

- Na és?

- Hallja, mit mond?

- Nem.

- Ezt mondja: Victor Hugo.

Oda figyelünk, aztán elnevetjük magunkat. Louis Blanc-nak igaza van. A kakasszó nagyon hasonlít a nevemhez.

Fekete kenyerünk morzsáit a tyúkok elé szórom. Nem eszik.

Ma reggel kitörés Montretout irányában. Elfoglaltuk Montretout-t. Estére a poroszok visszavették.


Január 20.
- A Montretout ellen indított támadás félbeszakította az ágyúzást.

Egy pék ajtajában a nagy tolongás közben agyonnyomtak egy tizennégy éves gyereket.


Január 21.
- Felkeres Louis Blanc. Tanácskozunk. A helyzet borotvaélen táncol. Párizs polgármesteri hivatala véleményemet kéri.

Louis Blanc nálunk vacsorázott. Utána afféle haditanácsot tartottunk, amelyen részt vett Laussedat ezredes is.


Január 22.
- A poroszok Saint-Denis-t lövik.

Viharos tüntetések a városházán. Trochu visszalép. Rostan érkezik a hírrel, hogy a breton polgárőrség a népre lő. Nem hiszem el. Szükség esetén magam megyek oda.

Ott voltam. Egyszerre támadott mindkét fél. A hozzám forduló harcolóknak ezt a tanácsot adtam:

- Csak azt a fegyvert ismerem el franciának, amely a poroszok ellen fordul.

Rostan bejelenti:

- Zászlóaljamat az ön rendelkezésére bocsátom. Ötszázan vagyunk. Hova menjünk?

Megkérdezem tőle:

- Pillanatnyilag hol vannak?

Így felel:

- Az ágyútűzben álló Saint-Denis-nél vontak össze bennünket. La Villette-ben vagyunk. - Ezt mondom neki:

- Maradjanak ott. Én is oda küldtem volna önöket. Ne vonuljanak a városháza ellen, vonuljanak Poroszország ellen.


Január 23.
- Tegnap este megbeszélés volt nálam. Vasárnapi vendégeimen kívül nálam vacsorázott Rochefort is, és titkára, Mourot.

Késő este eljött Rey és Gambon. Két programot hoztak azzal a kéréssel, hogy fogadjam el mindegyiket: az egyik Ledru-Rollin falragasz-tervezete volt (200 tagú Nemzetgyűlés), a másik a Köztársasági Unió programja (50 tag). Kijelentettem, hogy egyik megoldással sem értek egyet.

Chanzy vereséget szenvedett. Bourbakinak sikerült áttörnie. De egyik sem indul Párizs felszabadítására. Azt hiszem, sejtem a rejtély nyitját.

Egy feltaláló elhozta hordozható vasfedezék-barikád tervét, a csatasorban harcoló csapatok tudnák használni.

Úgy látszik, abbahagyták az ágyúzást.


Január 24.
- Ma reggel felkeresett Flourens. Tanácsot kért. Ezt mondtam neki:

- Semmi erőszakos cselekedet a helyzet megváltoztatására.


Január 25.
- Flourens-t állítólag letartóztatták. Amikor tőlem távozott.

Két friss tojást adtam Georges-nak és Jeanne-nak.

Dorian úr jött el ma reggel fiaimhoz a Rohan-palotába. Közölte velük: minden pillanatban várható a kapituláció. Kintről szörnyű hírek érkeznek. Chanzy vereséget szenvedett, Faidherbe vereséget szenvedett, Bourbakit visszaszorították.


Január 27
. - Schoelcher eljött bejelenteni, hogy lemondott a tüzérlégió ezredesi tisztjéről.

Megint kérnek, hogy álljak a városháza ellen induló tüntetés élére. Nemet mondok. Mindenféle híresztelést hallani. Mindenkit nyugalomra és egységre intek.


Január 28.
- A versailles-i eszmecserén Bismarck odafordult Jules Favre-hoz:

- Mit szól hozzá, ez a kitartott császárné kínál nekem békét.

Megint hideg van.

Ledru-Rollin - Brives közvetítésével - szeretne megegyezésre jutni velem.

Kicsi Jeanne-nak valami baja van. Ó, a drága kis teremtés!

Léopold ma este elmesélte, milyen beszélgetés zajlott le egyszer személyemről IX. Pius pápa és Jules Hugo között. Jules, az unokaöcsém, Léopold fivére, életében a pápa kamarása volt. A pápa találkozik Jules-lel, és megkérdezi tőle: "Önt Hugónak hívják?" "Igen, Szentatyám." "Rokona Victor Hugónak?" "Az unokaöccse vagyok, Szentatyám." "Hány éves ez a Hugo?" (1857-ben zajlott le a beszélgetés.) "Ötvenöt éves." "Kár, nagyon öreg már ahhoz, hogy visszatérjen az Egyházba!"

Charles meséli: Jules Simon és két fia egész éjszaka azoknak a névsorát állították össze, akiket jelölni lehetne a Nemzetgyűlésbe.

Cernuschi francia állampolgárrá honosíttatja magát!


Január 29
. - Tegnap aláírták a fegyverszünetet. Ma reggel hozták nyilvánosságra. Nemzetgyűlés. Február 5. és 18. között nevezik ki. 12-én ül össze Bordeaux-ban.

Kicsi Jeanne valamivel jobban van. Már majdnem mosolygott rám.

Nincs többé léggömb. Posta van. De a levelek nincsenek lepecsételve. Havazik. Fagy.


Január 30.
- Kicsi Jeanne még mindig levert, és nem játszik.

Périga kisasszony friss tojást hozott Jeanne-nak.


Január 31.
- Kicsi Jeanne még mindig beteg. Enyhe gyomorhurutja van. Allix doktor szerint még eltart négy-öt napig.

Nálunk vacsorázott Léopold unokaöcsém. Osztrigakonzerveket hozott.


Február 1.
- Kicsi Jeanne jobban van. Rám mosolygott.


Február 2
. - Ma jelent meg Rochefort új lapja a Mot d'ordre (Jelszó). A párizsi választásokat február nyolcadikára halasztották.

Gyomrom még mindig nem bírja a lovat. Fájdalmaim vannak. Tegnap ezt mondtam vacsoránál asztaltársnőmnek, Ernest Lefévre feleségének:

     A jó lovak húsa megfekszi gyomromat,
     megülve szeretem, nem sütve a lovat.

Kicsi Jeanne állapota egyre javul.


Február 4.
- Enyhül az idő.

Este seregnyi látogató. Gambetta proklamációja.


Február 5
. - Ma reggel látott napvilágot a republikánus lapok jelöltlistája. Az első helyen szerepelek.

Bancel meghalt.

Kicsi Jeanne mára felépült a náthából.

Este a megszokott vasárnapi vendégek. Halat ettünk, vajat és fehér kenyeret.


Február 6.
- Bourbaki, aki vereséget szenvedett, öngyilkosságot követett el. Nagy halál.

Ledru-Rollin meghátrál a Nemzetgyűlés előtt. Louis Blanc eljött ma este, és felolvasta a visszalépést bejelentő nyilatkozatot.


Február 7.
- Volt még három-négy konzervünk: ma megettük.


Február 8
. - Ma szavazás a nemzetgyűlési választásra. Paul Meurice-szel együtt szavaztam a Clauzel utcában.

A kapituláció aláírása után Bismarck elvált Jules Favre-tól, bement a dolgozószobájába, és a két várakozó titkárnak kijelentette: - A vadállat elpusztult.

Elrendeztem papírjaimat, tekintettel a közeli utazásra. Kicsi Jeanne nagyon vidám.


Február 11.
- A szavazás eredményét nagyon lassan állapítják meg.

Bordeaux-ba való utazásunkat 13-ikára, hétfőre halasztották.


Február 12.
- Tegnap láttam először az én körutamat. A régi Haussmann körút elég nagy darabja. A körútba torkolló négy-öt utca sarkán a boulevard Haussmann táblára a boulevard Victor Hugo felírást tették.

Bordeaux-ban ma ül össze a Nemzetgyűlés. Párizsban még nem állapították meg és nem tették közzé a választások eredményét. Azt hiszem, Louis Blanc lesz Párizs első képviselője. Helyesebbnek tartottam volna, ha Garibaldit választják meg első helyen.

Még nem neveztek ki, de az idő sürget, holnap, hétfőn, február 13-án utazni akarok Bordeaux-ba. Kilencen leszünk, öt úriember és négy szolga, meg két gyerek. Louis Blanc velem akar indulni. Együtt utazunk.

Válltáskámba több fontos kéziratot viszek és megkezdett műveket, többek között Az ostromlott Párizs-t és A nagyapaság művészeté-t.

Vacsora előtt felolvastam asztaltársaimnak - Paul Meurice-nek és feleségének, Vacquerie-nak, Lockroy-nak, Ernest Lefèvre-nek és feleségének, Louis Kochnak, Villainnek (Rochefort és Victor csak vacsorára érkezett meg) - Az ostromlott Párizs ciklusba bekerülő két költeményemet (Kicsi Jeanne-nak és Nem, nem veszitek el Elzászt és Lotaringiát).

Pelleport kilenc menlevelet hozott. Mivel még nem vagyok képviselő, az enyémet így töltöttem ki: Victor Hugo birtokos, mivel a poroszok állást vagy foglalkozást követelnek.


Február 13
. - Ma reggel elszorult szívvel búcsúztam a Frochot sugárúttól és a kedves vendégszeretettől, amelyet Paul Meurice jóvoltából élvezhettem érkezésem napja, szeptember 5. óta.



A RETTENETES ÉV


ELŐHANG

Elmondanám nektek e rémületes évet -
de máris valami riaszt s habozni késztet.
Kell-e, megéri-e, folytassam-e tovább?
Ó, látni gyász hazám kihúnyó csillagát!
Érzem, hogy fedi el az eget a gyalázat.
Ó szörnyü gond! csapás ad helyet új csapásnak.
Mindegy. Folytasd. Hív a történelem szava.
E század van soron. S én vagyok tanuja.

SOMLYÓ GYÖRGY


FRANCIAORSZÁGHOZ

Pártodon senki. Az összhang kész. "Köszönet!"
- int bizonyos Gladstone s hóhérodra nevet.
Ez leköp: neve Grant; és Bancroft, az a másik,
az gyalázat; itt egy pap, ott egy bíró kiválik
a tömegből, egy-egy apostol, katona
s népszónok, Délnek ez, az Északnak fia,
de omló véred mind élvezi, s nincsen egy se,
ki rád ne köpné a dühét, Megfeszitettre.
Jaj! Mije voltál Te a népeknek? Aki
sirt, vigasztalta jó szavad, az isteni:
"Öröm és Béke!" S azt mondtad: "Hit! Fény! Okosság!"
S "Légy hős, Amerika, s te szabad, Görögország!"
Nagy volt Itália? "Akarom, az maradj
tovább is!" Ennek a véred, dús aranyad
jutott amannak, és fényed mindannyiuknak;
védted az emberi jogot, és szórtad-adtad
példáját mindennek, mi önfeláldozás.
Mint a teli barom, ha kész az itatás,
kincsed élvezve úgy tértek vissza az ólba
az emberek, Te, nagy nővér, harcok tudósa,
Te, ki voltál vihar és voltál védelem!
Hálátlanság, örök bélyeg a kicsiken!
Nem baj; mind vak reád. Nyüzsgő seregük ott volt
és gúnyolt, amikor nagyságod összeomlott,
és minden kalapács-ütésen nevetett,
mely, vérben s csupaszon, bitódra szegezett.
Szánalmuk fiaid, hogy anyjuk vagy, siratja,
s hogy arcuk keserű szégyen festi pirosra.
Fő-bánatuk az, hogy nem ért el a halál,
noha homlokodon éj lett a fénysugár;
májadat az árnyak zord sasa eszi; versenyt
tagadnak meg; s im, a martalóc-fejedelmek
örömét, mint egykor a des Adrets mohó
falkáját, tapsolja a világ... - Ah, be jó,
be jó volna, ha most, mártir Franciaország,
nem volnék francia, s ugy állhatnék tehozzád,
temelléd, hirdetve, hogy Te vagy, roncs a fán,
egyetlen szerelmem, hazám és glóriám!

SZABÓ LŐRINC


HALOTTAINK

Félelmes, elhagyott mező a nyoszolyájuk.
Vérük iszonyatos tóba gyűlik alájuk,
keselyű tépi fel a testük belsejét;
kihűlt tetemeik, a füvön szerteszét,
torzak, szederjesek s ugyanoly rémitőek,
mintha villámcsapás sújtotta volna őket;
koponyájuk, akár egy süket kődarab;
szobrok a hó fehér szemfödele alatt;
a görcsbe merevült, elszáradt hullamarkok,
úgy tetszik, szívesen forgatnák még a kardot;
a nyelvük béna már, szemük kivájt üreg;
tétova álmaik dermedt tava felett
suhan az éjszaka; véresek, összetörtek,
mint kit gyalázatul ló farkához kötöttek;
nyüzsög rajtuk a sok hangya, pondró, bogár;
őket a föld öle félig elnyelte már,
akár a tengerár a süllyedő hajókat;
csontvázuk mészfehér, és napról napra korhad,
s Ezékiel szavát idézi föl nekünk;
vágott s szúrt sebeket láthat rajtuk szemünk,
a golyóroncsolás tátong legrémesebben;
dermesztő szél süvölt a dermedt, síri csendben;
csupasz tetemüket záporeső veri.

Irigylem sorsotok, hazám halottai.

KÁLNOKY LÁSZLÓ


LEVÉL EGY HÖLGYHÖZ, MELYET LÉGHAJÓVAL KÜLDTEM EL 1871. JANUÁR 10-ÉN

A vad-víg Párizs küzd. Köszöntöm, asszonyom.
Egy lélek e város és egy világ e hon.
Mindenki a másé, jóság a szenvedélyünk.
Napunk sincs, senkink sincs, de mi még így se félünk.
Aludni nem alszunk, s aki virraszt, szerencsés.
Olykor megjelenik egy háborús jelentés,
mely ellapítja a legendást és csodást.
Én tizenöt frankért vettem négy friss tojást
két unokámnak, és esszük, ami marad,
patkányt, lovat, medvét és néha szamarat!
Párizst körülzárták, víz önti el, komor;
Noé bárkájaként teng-leng minden gyomor;
bendőnkbe gyűrjük azt, amit nem állhatott,
macskát, kutyát, fenét és minden állatot,
gyomrunkban megleli egér az elefántot.
Fa nincs, az utcafa mind széttörött, lehántott.
Kályhánkba tömjük az egész Champs-Élysées-t.
Dér hull, fagy csípdesi az ujjaink izét.
Tűz nincs, szárítani kimosott ingeink.
Inget se válthatunk. Mikor az este int,
mély-mély morajt hallsz a zajgó utcasarkok
körül, a nép zajong, és hallasz furcsa, zsarnok
lármát, vagy éneket, zenebonás morajba.
Nagy, lomha jegeket cepel alább a Szajna,
jégszigetek között fut az ágyúnaszád,
tajtékkal színezi a hullám torlaszát.
Párizs semmiből él, s mire se hederít ő.
Éhség az étele, nincs asztalán terítő.
A krumpli csemege és böcsülete nagy ma,
s akár Egyiptomban, istenné lett a hagyma.
Nincsen szenünk, de a kenyerünk, mint a szén.
Gáz sincs; a bús város aluszik feketén.
Hatkor koromsötét. És ájult borzalomba,
tüzet okádva zúg fejünk fölött a bomba.
Előttem egy gránitszilánk a kalamáris.
Meggyilkoltan hever, nem szól egy szót se Párizs.
A nemzetőrségünk a falaink körül,
sipkába férj, apa fürkészve tömörül,
csuklyás köpönyegben, amíg szólnak az ágyúk,
és éjszaka kemény, érdes falóca ágyuk.
Bismarck éhezteti Párizst, hogy majd elasszon,
és Moltke rálövet, de Párizs, mint egy asszony,
vitéz is, szép is ő. Borús szemét remélve
veti a mélységes, kietlenül nagy égre,
s galambot, léghajót les ottan néha-néha.
Mily gyönyörű, mikor rettentő lesz, ki léha.
Én hát boldog vagyok, hogy harcol mindenáron.
Szeretni, küzdeni, feledni: prédikálom.
Csak egy az ellenség s ez lelkünk vigasza.
Nekem nevem sincs már, úgy hívnak, hogy Haza.
A nők pedig mostan, hogy minden szétesett,
büszkélkedhet velük - mert mind fönségesek.
Szépségük az, ami Rómában egykoron,
az egyszerű födél, erény és nyugalom.
Gyapjútól feketült ujjuk tépést cibál,
s alighogy alszanak, künn meg vár Hannibál,
s a Porta Collinán a hitveseik állnak.
Ez az idő van itt. Az óriás vadállat;
a tigris, a porosz ízenként tépi szét
a félhalott világ e vérző, nagy szivét.
Hát most, mikor a sors reánk ezt rója ki,
a férfi francia, a nő meg római.
Az otthonuk hideg, nincs ott tűz és parázs,
ólmos eső szakad, a lábuk zuzmarás.
Hó, förgeteg süvölt, fejükre rácsorognak,
s ők mészárszék előtt éjente ácsorognak.
Éhség, harc, rémület, mindegy, akármi essék,
előttük egy lebeg, a nagy-nagy kötelesség.
A lelkük római, melyet kétség nem ingat,
bombázás döngeti a fellegvárainkat,
dobszó felelget a kürtöknek virradatkor,
fújják az ébresztőt, s a hűvös szélben akkor
feltűnik e sápadt nagyváros, halovány,
egy harsona hangzik az utcán tétován.
Sikerről álmodunk, mely eljön végre nyilván,
szívünkben a remény, fejünk felett a villám.
E megpróbált, dicső és óriási város
köszönti a szörnyű időket és sugáros.
Hát éhezünk s fázunk, mondjuk vidám sóhajjal.
Mi most ez itt? Az éj. S mi jön utána? Hajnal.
A biztosért türünk, s megedz a hősi vadság.
Poroszország börtön, de Párizs a szabadság.
Mint Róma álljunk meg, s nem érhet semmi rossz,
egy hónap múlva itt nincsen többé porosz,
így márciusban majd én és a két fiam
vidékre rándulunk, önhöz mindannyian,
kedves, jó asszonyom, barátságára várva.
Ha meg nem ölnek itt bennünket februárba.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ


KITÖRÉS

Még halványan dereng a hűvös, szürke hajnal.
Az utcán hosszu sor vonul tompa morajjal;
s az élő, nagy ütem engem is elragad,
ahogy előretör az emberáradat.
Hazafiak, akik indulnak ki a frontra.
Hőslelkű katonák! Nagybüszkén lépve fogja
köztük apja kezét egy kisfiú, kinek
csak a termete, nem a szíve kicsinyebb,
s ott megy az asszony is, a férj puskája vállán.
Ősi szép hagyomány Gallia asszonyánál
a fegyvert hordani, ha hadba megy ura,
törjön bár ellenük Caesar vagy Attila.
Mi készül? A gyerek nevet, nem sír a nő sem.
Párizs a háború terhét hordozza hősen.
S minden párizsi, ha kérded, egyet felel:
hogy egy népet csak a gyalázat veszthet el,
hogy őseik nevét szégyenbe sose hozzák,
s hogy Párizs halni kész, csak éljen Franciaország.
Ha minden oda is - marad a becsület.
S mennek. Nézd lángoló, haragos szemüket,
s olvasd homlokukon: Hit, Erő, Nyomorúság.
S a kis csapat mögött elmaradnak az utcák,
fenn a fő s fenn lobog a zászló, drága rongy;
még ott kiséri a család a bataillont;
majd csak ott válnak el, hol kezdete a frontnak.
E komor férfiak s e harcos nők - dalolnak;
Párizs védelmezi az emberi jogot.
Kórházkocsi fut el - s azokra gondol ott
mindenki most, kik azt akarják, hogy a hordágy
mögött a köveket vérpatakok locsolják.
Közel a kitörés perce; pergő dobok
verik külvárosok során a riadót;
mindenki kész; halál az ostromló hadakra!
Csapdák veszélyeit sem félik ők - a csapda,
melybe a hős merész útján botlik bele,
az ő diadala s a győzők szégyene.
A falhoz érve most csatlakoznak a hadhoz.
Egyszerre csak a szél lebegő füstgomolyt hoz;
megállj! ez az első ágyúlövés. Tovább!
A tömött sorokon kis remegés fut át,
itt van a pillanat, a kapuk tágra nyitva,
kürtök, harsanjatok! És ki a messzi síkra
s az erdőkre, ahol az ellenség lapul
s a csalárd szemhatár alszik ártatlanul,
mintha nem mennykövet rejtenének a puszták!
Búcsúszót hallani, majd: "Asszonyok, a puskát!"
S a borús-szívű nők ajkukkal illetik
a fegyvert, mielőtt átnyujtanák nekik.

SOMLYÓ GYÖRGY


A GYERMEKÉT OLTALMAZÓ ANYA

Az erdő sűrüjén, mely lomha baglyok odva,
s ahol az izgatott lomb összebú susogva,
sötét bozót között, hol vad veszély lesel
az újszülöttre, ki borzong az anyamell
haván, s kit úgy visz ő, vak s szörnyü félelemmel,
amint leszáll az éj homálya, szürke tenger,
s farkascsapat vonít a kormos ég alatt...
Ó, erdők asszonya! iszonyú indulat!
Ilyen Párizs, hol egy világ él elvegyülve,
s hol jog, művészet és dicsőség hármas üdve
táplálja a Jövőt, az égi gyermeket.
A hajnal lova mint nyerít, dobog, remeg
a szent bölcső előtt! És ő, az élet anyja,
az életé, amely kiméraként fogan ma,
s ki bölcsek álmait dajkálja, drága fény,
város, melynek Róma nővére és Athén -
tavaszban, mely kacag, az ég alatt, mely lángol,
ő a remény, a vágy, az élet íze, mámor...

A nap ragyog s tüzel, a mennybolt mélye kék,
s ő dúdol, álmatag ringatva gyermekét.
Nagy ünnep! Boldogan és büszkén felmutatja
a kisdedet, aki új nemzedékek atyja,
az álmot, a kelő világot, mely ragyog,
óriást, ki törpe még, a gyermek Holnapot,
kinek jövő korok ösvénye tágra tárul...
Ajkán boldog mosoly, és tiszta homlokáról
s szeméből, mely a bűnt s veszélyt nem ismeri,
derűs sugár ragyog, magasztos, isteni;
s érezni, tudni, hogy e város a reménység,
s hogy Párizs él s szeret. S ha hirtelen setétség
jő s száll a szíven át, mint néma borzadály,
ha ismeretlen szörny bolyong a láthatár
felett, s ha minden árny kígyózva, csúszva, lopva
a drága gyermeket támadni jő titokban,
ó, akkor, akkor ő kiáll, s ajkát a vad
sikoly szakítja föl s düh, izzó indulat,
üvölt, s ki hajdan egy világot megigézett,
borzongat s elriaszt, vijjogva, mint a végzet.

SZEGZÁRDY-CSENGERY JÓZSEF


NAPPAL VAN? ÉJSZAKA?

Nappal van? Éjszaka? Iszonyú félhomály van.
Az óriási düh zsákmányra les az árnyban.
Mennydörgés, robbanás. Sápadtan hallgatom.
Vakon dörömböl az ostoba borzalom.
Az isteni kihúnyt. Az emberi ledőlt már.
A véletlen vadul vérengzve föl-le kószál,
s a legyőzötteket kartáccsal szétveri,
kötelességtudó s bűnös: mindegy neki.
Bábelt árny falta be végső emeletéig.
A banditák ama hatvannégy túszt kivégzik,
s válaszul hatezer foglyot kiirtanak.
A túsznak része: könny, a rabnak: gúnyszavak.
Zúg a szél; szinte már kihúnyt az éji mécses,
a lelkiismeret. Köd! éj! minden veszélyes!
A pusztitók dühe kevés; örjöngjenek!
S ki így szól: Irgalom - a bére gyűlölet.
Itt a had, ott a nép; vérzik Franciaország,
míg egymást esztelen esztelenségbe fojtják.
Nincs jog. Csak Káin áll talpon, más senki sem.
Egyfajta szétzilált bűn úszik mindenen.
Az ártatlanra is homály hull a sötétben.
Ez felgyújtotta a Louvre-t. Nos? Mért ne égjen?
Nem tudta, hogy mi az. A másik szörnyeteg
meg hatra-vakra lő. A törvény hova lett?
Az éj, s nővérei: a lángok már benyelték
Párizst, a szíveket, s benyeltek minden elmét.
Nem látok, és ölök. Nem értem, s meghalok.
Mind együtt, gyermekek és szörny gályarabok,
együtt apák, fiúk, a démon és az angyal,
a szellem embere az emberi varanggyal
közös örvénybe hull s ott veszti életét.
Ha perzsel a parázs, ki választhatja szét:
mily hangoktól hörög, bőg az ércbika szája?

Jaj, a vak tömeget süket halál kaszálja.

NEMES NAGY ÁGNES


MIT! A TESTVÉRISÉG

Mit! a testvériség - lázálom, délibáb csak?
Szabadnak álmodni rabbá lett Európánkat,
kívánni, hogy a jog vezessen és az ész -
csak azt jelenti, hogy a fellegekben élsz?
Látni s nem kérni e borzalmas diadalból,
nem hozzátenni még, de elvenni a bajból,
mit! nem taposni azt, akit mindenki bánt,
és befogadni azt, aki halálraszánt,
nem venni célba a világtalant s a gyengét -
annyi, hogy képtelen lázálmokon merengnék?!
Kimondani, hogy az ember joga kijár
még a bűnösnek is - az azzá lenni már?
Mindegy! harcolni kell. E vak órán világíts.
Hogy vén vagy már ahhoz? eh, légy vén és ne tágíts,
öreg harcos. Tudod, megtagadnak megint.
A kegyesek mohón becsmérlik érveid.
Törvényen kívül állsz, a gúny, a vád lecsap rád,
a gaz prédája léssz s nem únja meg a hajszát
a sok rágalmazó, minden gazságra kész,
kővel hajítanak, számkivetnek. No és?

SOMLYÓ GYÖRGY


SEBESÜLTEN HALAD A RAB NŐ

Sebesülten halad a rab nő. Homlokán
nem tudni még, milyen vallomás ég. De lám
szidalmazzák. Olyan, mint állat, láncrakötve.
Megy, és a gyűlölet felhőzik körülötte.
Mit is tett hát? Kutasd a jajszó és a köd
homályán, Párizsunk fojtó füstje mögött.
Senki se tudja. Ő maga tudja-e vétkét?
Mi bűnnek látszik, az az ész számára kérdés.
Az éhség, holmi gaz tanács, holmi zsivány,
akit mégis szeret, s parancs, amit kiván -
ennyitől elfajul ily tétova, ködös lény.
A "véletlen" nevű lejtős, fekete ösvény,
az ösztön hajlama, a végzetes nyomor
dühös forgószele, mely rontva elsodor,
az a zord rengeteg, mely polgárháborúkban
a nagyváros sötét mélyeiből kibukkan,
szólni: mindene van másnak, semmim nekem,
tünődni rongyosan, gyötrődni éhesen,
ebből nő ki a rossz. Ha többé nincs mit enni -
hogy rettentő legyen bárki: elég csak ennyi.
Megy és körülveszi a kegyetlen tömeg.
Akár örülnek ők, akár fenyítenek,
szemük előtt mi van? A vaksi diadal csak.
Versailles ünnepet ül. A rab, vérezve, hallgat.
A szájtátó nevet, s vidám gyerekcsapat
követi, mintha éjt csúfolna pirkadat.
Süketségéből őt semmi ki nem ragadja.
Szája sarkán megül a csönd keserü habja,
úgy tesz, mint hogyha már untatná őt a fény,
a konok rettegés sötétlik két szemén.
Közben más asszonyok jönnek a fasorokból,
hajukon tavaszi virág csillaga bókol,
gyémánttal villogó, kényes, fehér kezük
valamely széptevő karján lazán lecsügg,
s kiáltanak: A gaz! Megfogták! Mily remek tett!
S víg hóhéraiként az undok szörnyetegnek,
selyemernyőjüket - faragott a nyele -
befúrják boldogan a rab sebeibe.
Sajnálom a rabot, és elönt az utálat:
a szuka-falka, lám, nőstény-farkasra támad!

NEMES NAGY ÁGNES


EGY BARIKÁDON

Egy barikádon, hol a feltört kövezet
tiszta vérrel mosott s gaz vérrel szennyezett,
együtt a többivel, lecsaptak egy gyerekre.
- Közülük vagy te is? - Együtt vagyunk - felelte.
- Rendben van - szólt a tiszt. - Várj, míg sorra kerülsz.
Kivégzünk. - S a gyerek látja, amint a tűz
fellángol, s társai a falnál mind elesnek.
A tiszthez odaszól: - Egy percre hadd mehessek,
csak hogy az órámat anyámhoz elvigyem.
- Jó lenne szökni, mi? - Visszajövök! - Igen?
És hol laksz, kis bitang? - Csak itt a kút során túl.
S mindjárt visszajövök, elhiggye, kapitány úr.
- Na lódulj! - S a gyerek megy. Álnok, durva csel!
S jót röhögött a tiszt vad legényeivel,
s a haldoklók beleröhögnek e röhejbe.
De csend lett hirtelen, mert a gyerek lihegve,
mint egy új Viala, egyszer csak ott terem,
büszkén a falhoz áll és megszólal: Jelen.

Meghátrált a halál, és a tiszt megkegyelmez.
Gyermek, én nem tudom, e szálló förgeteghez,
mely mindent elkever, hőst, banditát vegyest,
téged mi kergetett - de bízvást mondom ezt:
a te ártatlan kis lelked nagyszerü lélek.
A mélybe hullva is bátor s jó volt a lépted:
egy az anyád felé s egy a halál felé.
Gyanútlan a gyerek, a vád a férfié,
s te nem felelsz azért, amit nem tudva tettél;
de nagy és hős az a gyermek, kinek mindennél,
az életnél, a víg játéknál, tavaszi
lombnál drágább a fal, hol haltak társai.
Gyermeki fődön ott a dicsőség virága!
Az ősi Hellászban, Sztészikhorosz ha látna,
rád bizná, hogy te védd Argosz egy kapuját;
Kinegürosz benned lelné meg önmagát.
A választott görög ifjak közé sorozna
Messzénén Türtaiosz s Thébaiban Aiszkhülosz ma.
Ércbe vésnék neved, mint azok egyikét,
akik után - ha kék a szelíd nyári ég,
járva a kút körül, hol hűs a fűzek árnya -
az ifju szűz - teli korsarát véve vállra,
melyből ihatnak a szomju bivalyok -
mélán megfordul és hosszan elandalog.

SOMLYÓ GYÖRGY


A LETIPORTAKHOZ

Ó, veletek vagyok! Enyém e bús öröm ma.
Ők, akik a porig alázva, eltiporva
nyögnek, testvéreim: győzelmük idején
harcoltam ellenük, s most őket védem én.
Ami mást elvakít, az látóvá tesz engem,
elfogultságukat, dühüket elfelejtem,
feledni akarom a szitkokat, a gúnyt.
Nem ellenségem az, akit a sors lesújt.
De mindenek fölött a nép lebeg előttem,
mely most bérére vár, a nép, mely népszerűtlen,
férjek, nők, gyermekek; védem e bús család
jövőjét és jogát, munkáját s bánatát.
A gyöngét védem én, a tévelygőt, a népet,
mely támaszpont hiján a pusztulás felé megy,
s dőrén sietteti a gyászos végzetet;
tudatlanok, tehát kérlelhetetlenek.
Ó, hányszor mondjam el, amíg elhiszitek ti,
hogy nem tudtátok a tömegeket vezetni,
balgán nem adtatok neki polgárjogot,
s hogy vakságuk oka a ti hályogotok.
Ha a gyám zsugori, annak levét megissza;
a nékik okozott sok bajt adják ma vissza.
Nem fogtátok kezük, hogy éjszakájukat
elhagyják végre, s megleljék a jó utat.
Útvesztő foglyaként hagytátok ezt a népet,
rémei lettetek, ti pedig tőle féltek;
cserbenhagytátok őt, így hát tévedezik.
A jóindulat a fényből táplálkozik,
az ő lelkük pedig sötétségben vesz éhen;
világosság után kutatnak a nagy éjben,
mely sűrűbb s komorabb, mint a komor vadon.
Tapogatózva, vad rémületben, vakon
hogy gondolkozna az, aki már élni sem mer?
Hogyha körben kering, belekábul az ember;
a nyomor vad kerék, elszédül Ixion.
Ily elszántan ezért állok oldalukon,
hogy számukra a fényt s kenyeret követeljem.

Nem oltották ki az ágyúk vendémiaire-ben,
sem a júniusi s májusi sortüzek
a vad gyűlölködést, fekélyes még a seb.
Hogy kérdéseire a megoldást keressem,
a néppel tartok én; legelső, hogy szeressem.
Ez a legfontosabb. Veletek egy vagyok,
s föltett szándékom az, hogy gyöngéd maradok
hozzátok, vesztesek, s így szólok: Semmi bosszú!
Ábrándos, vén szivem, mi is késztetne hosszú
remegésre, ha nem a könnyezők meg a
karjában kisdedet szorongató anya?
Ó, ha elgondolom, hogy terhes nőket öltek,
hogy reggel holt kezek nyúltak ki egy gödörnek
mélyéből, s másokat a fegyenc-sors ijeszt!
Száműzött voltam és mártír! - ne mondjuk ezt.
Ekkora gyász előtt magunkról szólni ocsmány;
a fájdalmak közül övék hull át a rostán;
szélbe szóratnak ők, s ki tudja, csapatuk
a sötét ég alatt mily sötét tájra jut?
Hová? Ki tudja azt? Segélyt hiába kérnek.
A hajók, melyeken sírtam, jaj, visszatérnek,
és dögletes fedélközeik, hol a rab
meggörnyed, mintegy a hajó súlya alatt.
A padló imbolyog, az ember föl sem állhat,
kézzel eszik, közös vederből, mint az állat,
mások után iszik; hol túl forró a lég,
hol jéghideg, vihar dobálja tömlöcét,
a hullám mennydörög, s aki az égre néz fel,
csak egy ágyúcsövet lát, mely sötétbe vész el.
A fojtó, régi gyász fog engem újra el.
Az ember nem gonosz, s mennyi rosszat müvel!

Hányan néznek föl ez órában is, remegve,
a zokogó habon a könnyező egekre;
nekik homályos és rút lejtő a jövő!
Odadobva csupasz, zavart, bús, reszkető
számként, ólomszinű tömkelegbe merülve,
ködbe, orkánba, mély hullámokba, az űrbe,
támasz s remény hiján, sokan s társtalanul,
és szívükben a vágy elpattant, néma húr!
Szólnak: - Hol is vagyok? Elfakul a valóság,
s széthullik. Iszonyú futásunk mire jó hát?
Ködbe veszett a part, a föld s az emberek.
Vadonnak érzem én a végtelen teret.
Felhőből vagyok-e vagy a tűz hamujából?
Eltűnök. Senki sem gondol reám. A távol!
Az örvény! Hova lett családom, asszonyom? -
Érezni, hogy örök feledés éje nyom!
Úgy imbolyogni, mint az álombeli árnyak!
Hány ártatlan lehet, kit silánynál silányabb
hazugság kábit el, s megtorlás fenyeget!
- Hogyan? - mondják ezek. - Ne lássam az eget,
mely meleget adott? Úgy éljek, mint hazátlan?
Adjátok vissza hát a földem és a házam,
műhelyem, asszonyom, gyermekeim s a fényt!
Mit tettem, hogy odavetettek prédaként
a viharnak, s hajónk a sós habok sodorják,
és nem lehet anyám többé Franciaország?! -

Most, győztesek, hogy a társadalom sebét
kell megvizsgálni, mely szívek mélyében ég,
kivizsgálni a bajt, és rá gyógyszert keresni,
az archimedesi emelőt fölfedezni,
s a zárt megnyitni az új idők kapuján,
most, annyi küzdelem, annyi munka után,
bátor próbák s nem egy eredmény ellenére,
megoldásul magunk taszítsuk a sötétbe,
mi, bölcsek, vezetők, tapasztaltabb fejek,
küldjük zátonyra e szerencsétleneket!
Ó, szánjuk el magunk, s küzdjünk a Titok ellen!
Bűneiért a sphinx térdelve vezekeljen,
és hallgattassuk el a nagy rejtelmeket.
Mily öregek vagyunk, s mégis mily gyermekek!
Ó, államférfiak, bölcsek, mily balga álom!
Hogyan! Túljuthatunk a megrázkódtatáson,
válság, nyomor s panasz mind, mind eloszlanak,
ha számkivetjük e boldogtalanokat?

A miniszter beszél: - Míg én állok e poszton,
franciák, semmi baj! - S a baljós horizonton,
vérszínű, lomha és zilált felhők alatt,
vad rémképek között talán már ott halad
a Meduza sötét tutaja, ködbe veszve,
pokloktól hajtva és a haláltól vezetve!
Hogyan! Beteljesült a végzet azzal ott,
amit redőiken sodornak a habok!
Az örvény kapuját feltárva s letaszítva
bűnöst és bűntelent a mélybe, összevissza
végezitek ki ti a rosszat és a jót,
s szóltok, ha elsimult a víz: - Szép munka volt! -
Szívetek jéghideg, s nem hajlik irgalomra,
nem hat meg igazuk, s mivel legfontosabb a
pártatlanság, azért hát mind lakoljanak!
Levágtok egy tagot egy karcolás miatt!
Hogyan! Jó kibúvó a tenger árja néktek!
Ahelyett, hogy szilárd rendet teremtenétek,
vízbe dobtok ennyi problémát, ennyi tényt
s gyászt, hogy könnyek között idézzünk tanuként
igazat s tévedést, balgákat s vakmerőket,
a férjet vagy fivért utánzó gyenge nőket,
kövezetromboló, bohó gyermekeket!
Mindent a szélvihar old meg szerintetek,
mert nem lesz vád, se kín, se jajszavak, se könnyek,
ha minket iszonyú seprői elsöpörnek!
Nos, mit folytassam ezt! Nincsen igazatok.
Hallom a jajt, látom a sok iszonyatot,
tengert, vért, sortüzet, sírokat, s ha keményen
szólok, nincs rá okom? Nekem nem kő a szívem.
Mindenható Atyám! Hazánk rossz útra tért?
Ó, a zord északi szelek dühét miért
szabadítjuk reá a vakságra s nyomorra?
Borzadok.

       Nem elég, hogy indulatba hozza
szívem előre már e bosszú s a jövő!
Mikor jót akarunk, bajt idézünk elő;
amit befejezünk, egy napon újrakezdjük,
s e tébolyt - ó, Egek! - bölcsességnek nevezzük!
Ár és apály. Iker a nyomor s gyűlölet.
Egyszer az elnyomott még elnyomó lehet.

Ó, úgy kellett, hogy én, a bűnösen hiszékeny,
távozzam, s komoran tengődjem más vidéken,
s rám záruljon megint a zord, fanyar magány,
úgy kellett, hogy az ég derengő hajnalán
győzzön, s hulljon reám leple a rideg éjnek,
hogy hadd maradjon egy barátotok, szegények,
s szóljon helyettetek egy jóbarát szava,
s tanúitok legyünk, én és az éjszaka!
Nincs jog, nincs józan ész, vége minden reménynek.
Ne mondhassák soha, hogy e sötét merénylet
ellen egyetlenegy hang sem tiltakozott.
Én a bajban levők fegyvertársa vagyok.
Én leszek az, aki a legjobb helyre áll, a
csüggedtek és az elnyomottak oldalára,
aki nem árt nekik, sőt sorsukon zokog.
Kárhozottak, magam választom poklotok.
Elmondottam hiven, hogy számos vezetőtök
tévútra vitt. Sosem jöttem volna, ha győztök,
de vonz bukásotok. Nem zászlótok lebeg
szemem előtt, hanem halotti lepletek.
Föltárom sírotok.

             És most rohanjatok rám,
gyűlölség, rágalom, fölbérelt gúny, ti ocsmány
ringyók, ingyen koholt hazugság nyilai,
miket Voltaire-ra lőtt Nonotte s Maupertuis,
Rousseau-t elüldöző, kemény bienne-i öklök,
ti hangok, Afrika számumát túlsüvöltők,
mint a korbácsütés, amely elaljasult
kezekből Molière koporsójára hullt,
bárgyú irónia, kiátkozás, dühödten
tajtékzó nyál, amit Jézusnak a kereszten
orcájába köpött az elvakult tömeg,
ti üldözötteket sújtó, örök kövek,
rajta! Isten hozott, méltatlan vádak árja.
Kell, hogy düh és szitok zúduljon mireánk, a
nép harcosaira. A legmagasztosabb
dicsőség sokszor a gyalázatból fakad.

KÁLNOKY LÁSZLÓ


A JÖVENDŐ

Oidipusz fiai, és Ábel és te, Káin!
Hány vérpad lett vörös a múlt testvér-vitáin!
Csaták! - ó, fekete lobogók! szemfedők!
Ó, síroknak sötét nyílta idő előtt!
Mikor fogjuk, nagy ég! a halált látni halva?
Ó, szent béke kora!

                 A háború, e szajha,
a véletlennek e becstelen ágyasa.
A kontár Tamerlán s a barbár Attila
a szeretői; únt, ocsmány, kegyet nekik vet;
tömegsírba veti minden reményeinket,
ledöfi a tavaszt, tapos az örömön,
s mert ő a gyűlölet, nagy ég! hogy gyűlölöm!
Benned bízom, kit rejt a sötétség nagy odva,
Jövendő!

       Különös rejtelmekkel vivódva,
vak labirintusunk mélyén száz oldalon
veszély és csapda vár, váratlan borzalom;
de a titkos fonál mindig kezünkbe lesz, és
bár vad párbajt vivott Atreusz és Thüesztész,
bár Behemót felett győzött Leviatán -
én hiszem: jő a perc, s nyitva lesz a talány.
Nem hullhat örök árny az emberek szivére.
Nem! az emberiség nem arra van itélve,
hogy tehetetlenül üljön a sír fagyos
szélén, mint Ombosban a zordon Jeromos,
vagy mint Argoszban a jajveszékelő Elektra.
Egy nap, én, aki nem adok a fantomokra,
megnéztem Waterloo oroszlánját. A sík
mezők között az út egy vízmosásba vitt;
körül a szürkület utáni fény derengett;
csak mentem egyenest az árnyakfedte hegynek.
Zaklatott szívvel, mert a vér, kard és halál
diadala nekem mindig új borzadály.
A néma sík fölé kiugrott az oroszlán;
lentről merengtem el homályló magas ormán;
moccanatlan dacolt a végtelen fölött;
s úgy éreztem, hogy ott, egekbe számüzött
magányában, a kék, gőggéfagyott magasban
az emlék iszonyát hordozza lankadatlan.
A szégyen tanúja itt állt merőn s vadon.
S míg mentem, nőttön-nőtt árnyéka arcomon.
S roppant talpáig így nehezen elvergődve,
szóltam: azt várja csak, hogy álom száll a földre,
de hajthatatlan; és, mikor leszáll a nap,
e bronzból biztosan rekedt bőgés riad;
s az emberek e rém-látástól menekülve,
nem, tudják, hogy a szörny vagy tán a menny üvölt-e.
Lassan, óvatosan így mentem közel én...

Villámot vártam és - egy dal csendült felém.

E szörnyű szájból egy lágy hang csengett szerényen.
Valami rémitő, irdatlan üregében
egy vörösbegy rakott fészket; e sugaras
kis jövevény, akit megáldott a tavasz,
s ez érc-ajkak közé, e tátott fogsorokba
rakta tojásait, cseppet meg nem riadva;
s a komoly kis madár így énekelgetett.
A tragikus orom, akár egy szirt, meredt
a hajdan annyi könny- és vér-áztatta síkra;
s ahogy tűnődtem ott, figyelmem nem lazítva,
éreztem, hogy fölém egy mély szellem hajol,
s megértettem, hogy - ó, népek! - mi ott dalol,
az a remény - a volt kétségbeesés szivébe;
s a háború veszett szörny-torkában - a béke.

SOMLYÓ GYÖRGY


A PERBEFOGOTT FORRADALOM

Ha megidézitek, törvénytevő hatalmak,
ügyészek és birák, a barbár forradalmat,
mely szörnyű volt bizony, és nem kimélt uhút,
nem respektált fakírt, dervist és marabút,
s nem volt nyugalma már az egyházi személynek -
elég, ha papra vagy jezsuitára néztek,
s a bosszuvágy elönt.

                   De más lett a világ!
király, emberisten, félisten - figurák,
kardos kísértetek, sápadt pápás lidércek,
eltűntek mind varázsfuvalmára a szélnek;
s mindezt, bíró urak, rosszallva nézitek.
Mely gyász! Egy könnypatak a vaksötét berek,
a kapzsi éjszaka mámora messze szállott,
a sötétség hörög: micsoda haldoklások!
Nappal van - szörnyüség! Vakul a bőregér,
kiáltoz a kuvik, tán segedelemér,
sápad a fénybogár, s ó, jaj, a róka jajgat,
s változatos faja éjjel járó vadaknak
a szorítóba mind, s kétségbeesve bőg;
toportyán-szűkölés tölt be erdőt-mezőt,
a nyűgzött szellemek csapatja béna, gátolt,
s ha ez így tart tovább, a nagy világosságtól
örök káprázat ég holló, kesely szemén,
a vámpir éhen hal a sírbolt fenekén,
s a fény kegyetlenül felfalja a sötétet...

Bírák, a virradat bűneit büntetnétek!

JÉKELY ZOLTÁN


A MÚLT EMBEREI

A múlt emberei csak balgán képzelik,
hogy élnek igazán, mert minden tetteik,
nyúlós gazságaik, állandó árulásuk,
a sötétben-való sűrű hasmánt csuszásuk
csak boldog kukacok nyüzsgése föld alatt.
Rájuk már ráborult a néma, síri hant.
De benned semmi sem halott, te drága Párizs.
Bukásod is teremt és szűl haláltusád is.
Előtted nincs határ: akard - s minden lehetsz.
Meghal a nem-lehet, ahol te megszületsz.
Kimondom százszor is, hogy hangom belevésse
a hitszegő, a gaz, az áruló fülébe,
hogy drága sebesült - ó, istennőnk, te élsz.
Akiknek öröm az, mi néked szenvedés,
gyaláznak; de te élsz, Párizs! és ereidben,
honnan bőven omol minden földekre, minden
emberbe, jaj, a vér, de ki nem fogy soha -
érezzük, hogy dobog a jövő pulzusa!
Testedben - ó, Anya-Város, érezni már vad
rugását a világ rejtelmes magzatának.
Mit a gaz gúnyolók! Nincs veszve semmi sem.
Igaz, sötét van és csak révedez a szem,
éj van s a láthatár minthogyha volna zárva.
Féltünk téged, jövő Európánk drága vára.
Ó, jaj, mi pusztulás! micsoda rombolás!
Hogy emlékeztet rád, örökös, néma gyász!
A szilárd is meging; kétségek és siralmak!
De aki rád hajol s mélyen figyelve hallgat,
e zárt homályban itt, hol nem gyúl szikra fény,
sírnak s örvénynek e fekete éjjelén,
egy nagy lélek dalát hallja ki az egészből.
Valami hallatlan vad és nagy, ami készül.
Az új század ragyog a sűrü ködön át.

Való, hogy éj födi lépteink nyomdokát.
Múlt emberei, ti, igaz, hogy ez az élet,
bárhogy dolgozol is és bárhogy is reméled,
csak földi dolog és addig nem istenül,
míg a nagy élőhöz az égbe nem kerül.
A halál tudja csak végső rendeltetését.
Égé a boldogság, a földé a reménység,
nem több; de a növő remény s fogyó csapás,
a tágranyitott szem - épp ez a haladás.
S minden atomja fény, melynél ragyogva láttam
növő jólétet a szűnő nyomoruságban.
De ti, ti, a komor homály ínyencei,
mind, ki a vaksötét világot ízleli,
kiknek szörny álma az, hogy vak legyen a lélek...!
Nekünk a szemfedőn is apró lángok égnek;
mit számit a komor zenit, ha láthatod
alatta kelni már az új csillagzatot,
s a forduló napot fönséges útba fogni.
Ott a szép és igaz, a nagy és a valódi,
hol az élet ezer arany fényköre vár!
Tinektek csak homály ez s egyre csak homály.
Legyen hát. Hétszeres fátyolba burkolózva,
sötétbe bámultok, de mi - a csillagokba.
Azt nézve, mit segít. Ti azt, mi mélybe ránt.
Ki-ki szíve szerint látja az éjszakát.

SOMLYÓ GYÖRGY