1. A mennyek kapujában (A Taste of Heaven 1990) {Romana 41. 1992.09.17.}

A kissé rendetlen szobrásznő, Bryony Grant kalandkedveld öccse világjáró, 
hátizsákos túrára indul a tizenhét éves Sonjával, aki megszökött egy svájci nevelőintézetből Bryony kötelességének érzi, hogy azonnal beszámoljon erről a lány 
nagybátyjának, Philip du Vaalnak. Miután a kétméteres hollandus megbizonyosodik róla, hogy gondjaira bízott unokahúga valóban eltűnt, a két felnőtt késlekedés nélkül útnak indul. Bangkokban kezdik rokonaik felkutatását,  de a szökevények mindig előttük járnak egy lépéssel. Érdekesebbnél érdekesebb helyszíneken fordulnak meg, s közben egyre inkább megkedvelik egymást... 


Emma Richmond 
A mennyek kapujában 


1.  FEJEZET 
A ház magányosan állt egy tágas rét közepén. Lepusztultnak látszott, Bryonynak 
mégis rögtön megtetszett. Ha ez valóban Philip du Vaal háza, akkor nem is lesz olyan 
rettenetes találkozni vele. Dániel szerint meglehetősen nehézkes alak ez a holland, 
viszont igen gazdag. Vajon elfogadhatóan beszél angolul? Feltehetően igen, végül is 
itt él Angliában. Különös alak lehet, gondolta a lány, de nem ez zavarta. Inkább az 
feszélyezte, hogy egy teljesen ismeretlen emberre kell rátörnie. 
A kecses alkatú, keskeny állú, magas homlokú teremtés töprengve harapdálta az 
ajkát. Szürke szeme mindig ragyogott, és nagyon kedvesen tudott mosolyogni. E percben azonban csöppet sem volt vidám. 
Szemügyre vette a terepet. A ház mellett, a magasra nőtt fűben tűzpiros Ferrarit 
fedezett fel. Körüljárta. Mindig is hadilábon állt a műszaki dolgokkal, de ez a kocsi 
lenyűgözte, legszívesebben megsimogatta volna. 
Átgázolt a csaknem derékig érő füvön. Összeszedte minden bátorságát, és bezörgetett a kertkapun. Mivel másodszori próbálkozására sem mozdult senki, átverekedte 
magát a bozóton a legközelebbi ablakig. A szutykos üveget láthatóan évek óta nem 
tisztították. 
Mihez kezdjen most? Fordítson  hátat,  és távozzék? Akkor  újra el kell jönnie 
valamikor. 
Lassú léptekkel megkerülte az épületet, és hátul, a kőteraszon megpillantott egy 
férfit, amint éppen az írógépe fölé hajolt. Nem gépelt különösen jól, viszont szitkozódásban verhetetlennek tűnt. Legalábbis Bryony úgy érezte, egyeden röpke perc alatt 
több káromkodást hallott, mint eddig egész életében. Pedig csak az volt a baj, hogy 
az asztal is meg a szék is ferdén állt a terasz agyontöredezett kövezetén, és billegett. 
A gépelő markáns arcú férfi volt. Sötétszőke  haja a homlokába hullt, hátul pedig 
kék farmeringe gallérját verdeste. Olyan benyomást keltett, mint aki hónapok óta ül 
itt egy helyben, mezítláb, közben meg lassanként ráömlik a ház. Mivel hosszú percek 
múltán sem méltatta figyelemre, Bryony halkan köhintett egyet. 
- Szörnyen meghűlhetett, kisasszony - vetette oda neki a férfi. - Szerintem legalább öt perce álldogál ott lenn. 
- Elnézést kérek - hebegte zavartan a lány. 
A férfi gyorsan leütötte még az utolsó billentyűt, azután feléje fordult, és tetőtől 
talpig végigmérte. 
- Nincs szükségem sem kertészre, sem szobalányra - jelentette ki. Idegenszerű 
kiejtéssel, mély zengésű, kellemes hangon beszélt. 
Akkor hát tényleg ő a holland, állapította meg magában Bryony, mielőtt válaszolt. 
- Nem ezért jöttem. Bryony Grant vagyok. Dániel nővére. 
- Örvendek. És most, hogy ezt a kis félreértést tisztáztuk, kérem, bocsásson meg. 
Sok a dolgom. 
Bryony zavart mosollyal felmászott a romos teraszra, és óvatosan lekuporodott 
egy feldőlt virágládára. 
- Nem emlékszik Dánielre? - kérdezte bizonytalan hangon. 
- Nem - dünnyögte a férfi, és leütött egy billentyűt. - Nem emlékezhetem emberekre, akikkel még nem volt szerencsém találkozni. 
- De hiszen ismerik egymást! - kiáltotta Bryony. - Dániel Sonja barátja. Én azért 
jöttem, mert közölni szeretném, hogy módosították az eredeti tervüket, és korábban 
elutaztak Bangkokba. 
- Korábban? - visszhangozta szórakozottan du Vaal, miközben tovább püfölte a 
gépet. 
- Igen! Dániel tegnap váratlanul felhívott engem, és... 
- Sokáig óhajt még feltartani, kisasszony? - csattant föl  a férfi. 
- Egyáltalán nem - válaszolta a lány, most már ő is kissé türelmetlenül. - Csak 
egyszerűen nem tudom elhinni,, hogy nem emlékszik annak a fiúnak a nevére, akit 
Sonja elkísért egy ilyen távoli útra. 
- Miféle útra? - érdeklődött a holland homlokát ráncolva. Aztán egy dühös mozdulattal kirántotta a gépből a befűzött papírt, és gombóccá gyűrte. 
- Hát Délkelet-Ázsiába - felelte a lány. 
- Micsoda badarság! Sonja Svájcban van. 
- Svájcban? - ismételte Bryony hitetlenkedve. - Hogy  kerülhetett vissza ilyen 
rövid idő alatt? 
- Mit tudom én! Fogalmam sincs, miről van szó! Hagyjon már békén, kérem! 
- No de, uram! 
A férfi megadó sóhajjal visszaereszkedett a székébe, és kék szemét a lányra 
villantotta. 
-  Kérem - szólt csaknem kétségbeesetten -, megkérem,  menjen innen. Nem tudom, kicsoda maga, nem ismerem a testvérét sem, és nem is kívánok vele megismerkedni. Egy dologban viszont biztos vagyok: az unokahúgom Svájcban tartózkodik. 
Most pedig..: 
-  Eszerint az unokahúga ma érkezett volna vissza Svájcba? - kérdezte Bryony 
zavartan. - Nem értem az egészet. 
-  Nézze, Grant kisasszony, én sem értek egyetlen szót sem. Összehord itt nekem 
hetet-havat. Általában elég gyors a felfogásom, de... Volna szíves elárulni, mit kíván 
tőlem? Volna szíves talán elölről kezdeni az egészet? 
-  Az öcsém, Dániel felhívott tegnap este. Elmondta, hogy eredeti útitervüktől 
eltérően először mégis Bangkokba repülnek. Feltételezése  szerint önnek teljesen 
mindegy, Bangkokba utaznak-e, vagy Timbuktuba. Mindazonáltal fontosnak tartotta, 
hogy legalább engem értesítsen. 
- Az nem létezik! -jelentette ki a férfi. 
- Mi nem létezik? Hallgasson meg végre! Sonja nem lehet Svájcban. Legjobb 
esetben ma estére érhetne oda. Az ég szerelmére! Miért vezetném félre? 
A férfi figyelmesen nézte. Tekintete végigfutott lófarokba kötött barna tincsein, 
kopott farmernadrágba és agyonmosott trikóba bújtatott, törékeny alakján. 
- Nem színésznő véletlenül? 
- Én? Színésznő? - háborgott a lány. - És ha az volnék ismi köze ennek az egész 
ügyhöz? Csupán közölni kívántam önnel, hol van az unokahúga, ez minden. 
- Úgy? Szabad kérdeznem, mi a becses foglalkozása? 
- Szobrász vagyok. Nagyon szépen kérem, hívja föl azt a svájci intézetet. 
-  Eszemben sincs telefonálni. 
-  Márpedig addig nem megyek el innen! - toppantott Bryony. 
-  Grant kisasszony - szólt a férfi olyan  hanghordozással, mint aki egy  egészen 
kis gyermekhez beszél -, éppen tegnap volt szerencsém beszélni Sonjával. 
- Tehátfelhívta? 
- Nem, ő hívott fel engem. 
- Na látja, ez az! Akkor honnan tudja, hogy valóban Svájcból telefonált? 
- Az unokahúgom nem szokott félrevezetni  engem - kiáltotta du Vaal. Mély 
lélegzetet vett, mielőtt valamivel nyugodtabb hangon folytatta volna: - Sejtelmem 
sincs, miért állítja az öccse, hogy Sonja vele tart. Talán egy másik férfi unokahúgáról 
lesz szó, akit történetesen szintén Sonjának hívnak. 
- Ugyan, dehogy! 
- Tudomásom szerint Sonja nem ismer semmiféle Dániel Grantet. 
- Az, hogy ön nem  tud róla, nem jelent semmit. 
-  Ez igaz. De függetlenül attól, ismerik-e egymást, vagy sem, én biztosan tudom, 
hogy Sonja ez idő szerint abban a svájci intézetben tanul, ahová az apja beadta. És 
most viszontlátásra, Grant kisasszony! - Du Vaal befűzött egy tiszta papírt, és újult 
erővel verni kezdte az írógépet. 
- Kérem..., legyen szíves, hívja fel azt az iskolát! - rimánkodott Bryony. 
- A teringettét! - kiáltotta a férfi. Az írógépre könyökölt, és arcát a tenyerébe 
temette. Jó ideig ült így mozdulatlanul, miközben  Bryony szótlanul  figyelte. Már 
éppen elhatározta, hogy maga indul a telefonhoz, amikor du Vaal végre felnézett. - Az 
öccse küldte hozzám? - kérdezte lecsillapodva. 
- Tulajdonképpen nem. Ő csak tudatta velem a tényeket. 
- Azt akarja ezzel mondani, csakis azért hívta fel magát, hogy közölje, Sonja nála 
időzik? 
- Nem, már mondtam, hogy nem. Csak annyit mondott nekem, hogy módosították az .elképzelésüket. 
-  Tehát nem küldte ide hozzám? 
- Az ég szerelmére! - sóhajtotta tűrőképességének határán a lány. - Azért vagyok 
itt, mert feltételeztem, hogy érdekelni fogja önt, merre csatangol az unokahúga. 
Hiszen alig múlt tizenhét éves! 
- Biztosan tudom, hol van most Sonja: Svájcban.Nem.Grantkisasszony-emelte 
fel a kezét elhárító mozdulattal a férfi, mikor Bryony tiltakozni próbált. - Hagyjon fel 
végre ezzel a zavaros mesével! Mit akar vele elérni tulajdonképpen? 
- Azt,  hogy végre higgyen nekem. De ha egyszer ilyen csökönyös... Aztán ne 
tegyen majd szemrehányást, ha később kiderülne, hogy Sonja még sincs Svájcban! 
Viszontlátásra, tisztelt uram! 
- Nézze, Grant kisasszony, csak ezen a héten nem kevesebb mint hét ifjú leányzó 
járult a színem elé. Mind azzal jöttek, hogy a filmgyár küldte őket. Azután beállított 
egy fiatalember, aki azt állította, hogy ó Sonja barátja, és történetesen még kertész is. 
Őt egy idősebb úr követte, aki a díszletépítésben szerzett temérdek tapasztalatáról 
értekezett kimerítően, és szintén arra hivatkozott, hogy küldték valahonnan. Járt itt 
ezenkívül egy felettébb erőszakos hölgy is, aki a házat akarta rendbe tenni, meg egy 
vén alkoholista, aki közölte, hogy színész, és bármilyen, de tényleg bármilyen szerepet el tud játszani. És most árulja el nekem, Grant kisasszony, miért kellene éppen 
magát komolyan vennem? Mellesleg, a maga története is bízvást lehet kitaláció, és 
az is elképzelhető, hogy csak a jól betanult szerepét adta elő. Olyannyira, hogy majdnem el is hittem. 
- Miért, hát kicsoda ön tulajdonképpen? - hökkent meg Bryony. 
- Nana, Grant kisasszony! Maga ezt nagyon jól tudja. 
- Nos, úgy értem, micsoda tulajdonképpen? Vagyis mi a foglalkozása? 
Du Vaal mellőzte a választ, és váratlanul kijelentette: 
- Na jó, felhívom azt az intézetet. - Felállt, gyors léptekkel átvágott a teraszon, 
és bement a  házba. 
Bryony megkönnyebbülten fellélegzett. Lenézett a kertbe, s gyönyörködött a színpompás virágtengerben. Aztán észrevette, hogy a ház tövében kék műanyag zsákokból piros,  sárga és kék feliratos sörösdobozok gurultak szerteszét, egy felbillent, 
rozsdás talicska pedig félig a halastó vizébe merült. 
Milyen ember lehet ez a du Vaal? - töprengett. Miért toppannak be hozzá minduntalan furcsa emberek? Miért kínálják fel neki szolgálataikat? Talán gazdag? Vagy 
talán olyan híres? Miféle díszletekről beszélt? A filmszakmában dolgozik? Vagy talán 
színházban?  Mi a fenét gépel olyan hatalmas lendülettel, hogy legszívesebben kidobott volna, mielőtt megmondtam a jövetelem célját? 
Dániel figyelmeztette, hogy Philip du Vaal nehéz ember, erre fel volt készülve. A 
holland egyénisége mégis furcsán hatott rá, nem  tudta  megmagyarázni, miért, de 
rokonszenvesnek találta a fickót. Úgy viselkedik, mintha nem érdekelné a világ, pedig 
csak a fölösleges és időt rabló udvariaskodást kerüli. 
Ilyenek lennének a hollandok? - latolgatta. Ó, Dániel, miért tetted ezt velem? 
Talán nem  is  sejted, hogy Sonja a nagybátyja engedélye nélkül utazott el veled? Mi 
lesz most, amikor Philippel közlik a hírt: az unokahúga valóban  nincs a svájci intézetben? Vélhetően rettenetesen dühbe gurul. És kin fogja kitölteni a haragját? TerméAííífíínyekjcapiyában 
szetesen rajtam, gondol ta. Ekkor lépteket hallott a háta mögött, és ösztönösen behúzta 
anyakát. 
- Nos? Ott van az iskolában? - kérdezte félénken suttogva. 
- Nincs ott.  A tanárainak azt hazudta, hogy nagyon beteg vagyok, ki tudja, 
meddig kell ápolnia engem. Magának volt igaza. 
Bryony szitkokra számított, s most csodálkozva nézett Philip du Vaalra: 
- Es ez ki sem hozza a sodrából? 
- De, nagyon is! 
- Ehhez képest egészen nyugodtnak látszik. 
- Tudok magamon uralkodni. Most mit tegyünk? Azt hiszem, nem marad más 
hátra, mint hogy Bangkokba repüljek, és visszahozzam Sonját. Talán sikerül, mielőtt 
még Hendriknek bármi a fülébejut az egészről. 
- Hendriknek? Az meg ki? 
- A bátyám, Sonja apja. Maga pontosan tudja, hol vannak ezek ketten? 
- Igen, természetesen.  Bangkokban,  mint már említettem - válaszolta a  lány, 
majd megnyugtatólag hozzáfűzte: - Semmi  baj sem történhetik Sonjával! Dániel 
vigyáz rá. 
Philip du  Vaal hallgatott. 
- Vigyáz rá! - ismételte Bryony sietősen. - Az öcsém nem felelőtlen alak. 
- No, ne mondja! Tudja, hol van Bangkok?! Nagyon megbízható lehet az öccse, 
ha egy tizenhét éves lánnyal hipp-hopp odautazik! 
- Nem az öcsém beszélte rá az útra Sonját - tiltakozott Bryony. 
- Nem? Honnan tudja? 
- Dániel szerint a kislány váratlanul bukkant fel, és levakarhatatlanul a nyakába 
varrta magát. Nem hívta,  érti? Magától jött. Jóságos ég... Fel voltam  készülve, de 
nem gondoltam, hogy ilyen nehéz eset... 
- Hogy én?! - méltatlankodott a férfi. 
- Értse meg, nem dughatjuk homokba a fejünket! 
- Nem is áll szándékomban azt tenni. Az ördögbe, úgy hiányzik ez nekem, mint 
púp a hátamra... - legyintett lemondóan du Vaal. - Meg tudná mondani esetleg a 
szálloda nevét és címét? 
-  Mindent felírtam. Dániel részletesen  beszámolt az útvonalukról. Minden thaiföldi várost és falut felkeresnek, ahová csak érdemes ellátogatni. 
- Elhozta legalább a bangkoki szálloda  telefonszámát? 
- Otthon van valahol. Megkereshetem éppen. 
-  Hagyja csak! Rendelek repülőjegyet mindkettőnknek. 
- Hogyhogy mindkettőnknek? - kérdezte a lány óvatosan. - Igazán felesleges. 
- Ebben sajnos téved. Sejtelmem sincs például arról, hogy néz ki az öccse. 
- Ez miért fontos? - Bryony úgy vélte, Philip du Vaal csak azért szeretne megismerkedni Dániellel, hogy kendőzetlenül megmondja neki a magáét, amiért elcsábította Svájcból az unokahúgát. - Nem egyedül az ő bűne, ami történt. 
- Ez a maga véleménye. Na mindegy, ne vitatkozzunk ezen! Nem akarom erőltetni, de ha velem jönne... Mivelhogy annyira a szívén viseli az öccse dolgait. Ezért 
is van itt most nálam, vagy tévednék? 
- Nem téved. Valóban azért jöttem, mert aggódom. 
- És most, hogy mindent tudok, megkönnyebbült végre? 
- Ami azt illeti, nem - válaszolta Bryony gyámoltalanul. 
- Akkor repüljön el velem Bangkokba! - Philip du Vaal sarkon fordult, és 
visszament a házba telefonálni. - Visszahívnak - közölte szűkszavúan, amikor 
visszatért. 
- Tulajdonképpen mit vár tőlem? Hogyan lehetnék a segítségére? 
- Sokat segíthet. Ha ugyanis nincsenek a szállóban, akkor meg kell keresnünk 
őket. Remélhetőleg ismeri annyira a testvére szokásait, hogy kitalálja, milyen szempontok szerint választja meg az útirányát. 
- Maga meg remélhetőleg ismeri az unokahúgát. Vagy tévednék? - vágott vissza 
a lány. 
- Nem, sajnos, úgy látszik, nem ismerem eléggé. Hendriknek váratlanul az Államokbakellett utaznia, hogy megtartson egy fontos előadást. Felhívott, és megkérdezte, nálam tölthetné-e majd Sonja a szünidőt. Nekem kellett volna felügyelnem rá, hogy 
semmi baj ne történjék vele. Még öt perce sincs, hogy a bátyám kitette a lábát itthonról, 
és máris itt tartunk - kesergett a férfi. 
-  Azt sem tudja, hogy néz ki a kislány? 
-  Már hogyne tudnám! Vannak róla fényképeim.  Annak azonban már három éve 
is van, hogy utoljára láttam. Az egész átkozott családomban nincsen egyetlen ember, 
aki ugyanakkor ugyanott lenne, ahol én! 
-  Szóval vannak róla fényképei. Ó! 
-  Igen, Grant kisasszony, ó!  Bevallom, Sonját alig  ismerem, nem  tudom, mi jár 
a szép fejecskéjében, nem tudom kivel és miért éppen vele barátkozik, miért tűnik el 
csak úgy. A mi családunkban... 
-  Sem ön, sem az apja nem sejtette, hogy el akar utazni. Akkor honnan volt pénze 
az  útra? 
- Hendrik  bőségesen ellátja  zsebpénzzel... Te jóságos ég! Egyáltalán hogyan 
utaznak? 
- Tudomásom szerint hátizsákkal indultak útnak. 
- Autóstoppal? - kérdezte elszörnyedve a férfi. 
- Ugyan, dehogy, nem hiszem - igyekezett megnyugtatni Bryony, bár maga sem 
volt biztos a dolgában. - Busszal és vonattal közlekednek. Dániel az egyetemi tanulmányai megkezdése előtt egy évet világ körüli útra szánt - magyarázta. - Biztosan 
állíthatom, hogy... 
-  Hány éves az öccse? 
- Tizennyolc, és nagyon jóképű srác. 
- Bizonyára - válaszolta Philip. - Aki rá tudta venni azt a kislányt egy ilyen utazásra, csakis rendkívül jóképű lehet. 
- Igazságlalanul vádaskodik - tiltakozott felindultan a lány. - Nemcsak hogy 
Amennyek kapujában 
nem beszélte rá, egyáltalán meg sem hívta az útra. Sonja egyszerűen egyik pillanatról 
a másikra ott termett. 
-  Ne nevettesse ki magát! A mi családunkban senki nem szokott olyasmire vetemedni, hogy egyszer csak hívás nélkül felbukkan valahol. 
-  Mérget venne rá? Az előbb derült ki, hogy csak felületesen ismeri az unokahúgát. 
- Hendrik és Lilíy jó nevelést adott neki. ők igazán tudják, mit tesz a jó modor. 
Az nem nem létezik, hogy... 
- Ez mindent megmagyaráz. Még sosem hallottam olyat, hogy egy jó házból való 
lány fellázad a szülei szigorú nevelése ellen... Persze ha az apja nem halmozta volna 
el annyi pénzzel, akkor... 
Philip du Vaal szeme gúnyosan megvillant: 
- Tehát lélekbúvárt is tisztelhetek kegyedben? 
- Természetesen nem. Egy tizenhét éves lány azonban már nem gyerek. 
- Elég! Azt hiszem, nem jutunk messzebbre, ha tovább vitázunk. Mióta ismeri az 
öccse Sonját? 
- Nem túl régen. Párizsban találkozott vele a tavaszi szünetben, és nyilván akkor 
beszélt neki az utazási terveiről. Mindegy. Semmi bája sem lesz a kislánynak - mondta Bryony, és Philip felé fordult. - Gondoskodni fog róla, és vigyáz rá, higgye el. 
- Miért ne hinném?  Éppen az aggaszt, hogy  az öccse  esetleg odaadóan fog 
gondoskodni róla. 
-  Ez meg mit jelentsen már megint? 
-  Ne adja az ártatlant! Sonja szép fiatal lány, legalábbis a fényképek alapján. Ezért 
aztán  a közelében  egyetlen egészséges hajlamú ifjú sem érheti be tisztán plátói 
kapcsolattal... 
- És az önmegtartóztatás az unokahúgára sem lenne jellemző, ugyebár? - kérdezte Bryony dühösen. - Igen hálás lennék, ha nem a saját mércéjével próbálná megítélni 
Dánielt! - csattant fel, aztán rémülten szája elé kapta a kezét. - Sajnálom... 
- Hm, ez nem volt szép - fogta tenyerébe Philip du Vaal a lány kezét -, de hát az 
egér is támad, ha sarokba szorítják. 
- Az egér? - kérdezte Bryony, újult haragra gerjedve. 
- Olyan most, mint egy hajszolt kisegér. 
- Hálás köszönet a bókért  - szűrte  a foga között a szót Bryony. Azután kissé 
félrehajtotta fejét, és hallgatódzott.  - Azt hiszem, csöng a telefon. 
-  Valószínűleg az utazási iroda hív - bólintott a férfi. Elengedte a lány kezét, és 
bement a házba. 
Bryony a nyomában maradt. Figyelmesen nézte du Vaal arcát, miközben a beszélgetést hallgatta. Izgatottan megérintette a karját: 
- Vízum nem kell? 
-  Mi van? Mit akar?  Kérem, várjon  egy percet -  szólt bele a férfi idegesen a 
telefonba, majd befogta a kagylót. - Mit kérdezett? 
- Azt, hogy nem kell-e vízum? 
Philip levette tenyerét a kagylóról, és továbbította a kérdést a telefonba. 
- Nem? Rendben... Akkor kérek két repülőjegyet... Köszönöm, kimegyünk érte 
a repülőtérre. - Letette a hallgatót, és Bryonyhoz fordult: - Szerencsére oltási bizonyítványt sem kérnek. Ennek ellenére talán be kellene oltatnunk magunkat, különben 
a végén még sárgalázat hozunk haza. A gépünk egyébként fél hatkor indul - mondta, 
és a könyökénél fogva kitessékelte a teraszra a lányt. - Mindig ilyen szenvedélyesen 
védi a testvérét? 
Bryony gondterhelten nézett a hollandra: 
-  Dániel rendes fiú, maga meg mindent rá akar fogni. 
Az öcsémnek egyáltalán nincs szüksége a védelmemre, gondolta. Feltehetően nem 
hozza ki  a  sodrából túlságosan, ha  Philip megvádolja,  hogy  elcsábította az 
unokahúgát. 
Nem emlékezett rá, hogy Dániel valaha is a szívére vette volna, ha megszidták 
valamiért. Sohasem kísérelte meg, hogy tisztázza vagy kimagyarázza magát. Bryony 
többször is próbálta megértetni vele, célszerűbb lenne magyarázatot adnia bizonyos 
dolgokra, mintsem hogy az emberek helytelen következtetéseket vonjanak le a viselkedéséből. Dániel azonban soha nem hallgatott rá. Közömbös volt neki, mit tartanak 
róla. 
Bryony másként gondolkodott erről. Ezért is döntött úgy, hogy elkíséri Philip du 
Vaalt. 
-  Azt hiszem, félóra alatt össze tudok csomagolni, aztán indulhatunk. Addig talán 
főzhetne egy csésze teát - vélte Philip, és magára hagyta. 
fií!!2íí!iíWíában 
2-  FEJEZET 
Bryony felsóhajtott, és megkereste a konyhát. Mintha a sajátja lett volna - már 
ami a rendetlenséget illeti. Kiemelt egy csészét a mosogatóban feltornyozott piszkos 
edényhalomból, kimosta, vizet tett fel, és készített magának egy teát. Teli csészével 
a kezében visszasétált a teraszra, s leült az írógép elé. Azon töprengett, miért is hagyta 
magát belevinni ebbe az egész  ügybe. Egyáltalán nem állt szándékában DélkeletÁzsiába repülni, és végképp nem Philip du Vaal úr társaságában. Van ebben a fickóban valami nyugtalanító, gondolta. A hasonló alakok útjából eddig mindig sikerült 
kitérnie. 
Egyszerűen meg fogom mondani neki, hogy nem megyek vele, határozta el végül. 
Kérdés viszont, hogy Dániel valóban felelősségteljes módon viselkedik-e? Mert ha 
például Sonja konok ragaszkodása az idegeire megy, előfordulhat, hogy egyszerűen 
faképnél hagyja valahol. S végül még bocsánatot sem fog kérni, mondván, hogy ő 
ugyan nem hívta meg az útra. Jaj, Dániel - fohászkodott magában Bryony -, kérlek, 
vigyázz arra a gyerekre! 
-  Valami  gond van, Grant kisasszony? - érdeklődött Philip du Vaal  csendes 
nyugalommal, és leült a lány mellé. 
- Nincs - válaszolt Bryony bátortalanul. - Lennie kellene? 
- Nem azon töprengett véletlenül, hogy megengedhető dolog-e egy vadidegennel 
a világ végére utaznia? 
-  Nem... dehogy... illetve... úgy  gondolom...  nos igen! - dadogta zavartan 
Bryony. - Szerencsére maga nem látszik olyan férfiúnak, aki félénk kisegerekre 
vadászik - fűzte hozzá tréfásan. 
- Hát nem is - válaszolta du Vaal, és belebámult a lány csinos arcába. - Hiányozhat valakinek? A szüleinek? A barátjának? 
- Nem - szólt a határozott válasz. 
- Talán nincs is barátja? - érdeklődött a holland. 
- Nincs!-jelentette ki dacosan a lány. 
- Ez úgy hangzott, mintha gyűlölné a férfiakat. Tán csak nem? 
- Badarság!  Én... én... egyszerűen  csak nem tudok kijönni  velük - mondta 
Bryony pironkodva. - Jobban mondva, a férfiak nem tudnak kijönni velem. És maga? 
Van barátnője, aki neheztel majd, amiért elutazik velem? 
- Mármint egy féltékeny asszonytárs? - évődött a holland. 
- Miért kellene rám féltékenynek lennie? Úgy nézek ki, mint egy férfifaló bestia? 
- Szóval nem az? Na, majd elválik! 
- Csakis azért kísérem el, mert így kívánja a becsület. Ne gondolja, hogy vonzódom az olyan alakokhoz, mint ön! 
- És miért nem? 
- Hogyhogy miért nem?! Talán azt várná, hogy minden nő epekedve a lába előtt 
heverjen? 
- Nem erről van szó -jelentette ki fesztelenül a férfi. - Csupán szeretnék biztos 
lenni abban, hogy nem okoz majd mindenféle nehézséget nekem. 
- Én soha senkinek sem okozok nehézséget. Egy légynek sem tudnék ártani. 
Ezenkívül a magafajta szőke óriásokkal szemben sokkal inkább előnyben részesítem 
a karcsú, sötét hajú férfiakat. 
- Nem tartozom feltétlenül az óriások közé - nevetett du Vaal -, de azért megnyugtat, hogy nem felelek meg az ízlésének. 
- Akkor jó - szólt Bryony halkan, és lesütötte a szemét, őszintén szólva ő maga 
sem tudta pontosan, milyen férfi felelne meg az ízlésének. Ezen a téren vajmi kevés 
tapasztalatot gyűjtött. És vajon kinek a hibájából? - kérdezte magától elszomorodva. 
Elhessegette magától a borongós  gondolatot, és ismét du Vaalhoz fordult: - Tehát 
ilyen könnyedén szabaddá tudja tenni magát? - érdeklődött. 
- Szerencsére igen. És maga? 
- Én is, de ennek ne tulajdonítsunk jelentőséget. Rendben? Hiszen nincs is más 
választásom. 
- Az embernek mindig kell, hogy legyen más választása - jelentette ki tűnődve 
a férfi. - Most éppen nincs megrendelése? 
- Pillanatnyilag nincs. Többnyire ugyanis olyan  szobrokat készítek, amelyek 
nekem tetszenek. Ha valaki megveszi a munkámat, úgy is jó, ha nem... 
- Ha nem, az is egyre megy,  igaz? Azt hiszem, kezdem lassacskán megérteni, 
kicsoda valójában Bryony Grant. 
- Ezt kétlem. De mondja, miből gondolta, hogy színésznő vagyok? 
- Ennek már semmi jelentősége. 
- Mire jó  ez a titkolódzás? Még azt sem árulta el, mivel foglalkozik tulajdonképpen. 
- Sajátos hatásokkal. Talán az a legpontosabb kifjezés, ha azt mondjuk, hogy 
látvány- és hatástervezés a szakmám. 
- Moziban és színházban? 
A férfi bólintott. 
- Ejnye, csak  nem arra gyanakodott, hogy valamelyik  filmjében  akarok 
szerepelni? 
- Igaz, ami igaz, megfordult a fejemben - ismerte el du Vaal. 
- Tehát híres ember? - firtatta Bryony. - Hallanom kellett volna önről? 
- Csakis akkor, ha különös gondossággal szokta tanulmányozni a filmek főcímét. 
- Őszintén szólva nem nagyon izgat a mozi vagy a televízió - mentegetőzött a 
lány. 
Philip elmosolyodott, és felemelkedett ültéből. 
- Máris útra kész? - kérdezte Bryony. 
- Tulajdonképpen igen. Már csak ezt a néhány kacatot kell bevinnünk. - Philip 
könnyedén felkapta az írógépet, és eltűnt vele a teraszajtó mögött. 
A lány követte a teáscsészével és a székkel. Remélte, hogy Sonját gyorsan megtalálják majd, ugyanis Philip du Vaal társaságában olyan kevés időt óhajtott eltölteni, 
amilyen keveset csak lehet. Furcsán érezte magát mellette. A férfi valóságos óriás 
volt, legalábbis Bryony százötvenöt centis magasságához képest. Nem is bírta megállni, amikor az asztalt a feje felett átemelve bevitte a teraszról, hogy meg ne kérdezze 
tőle: 
- Mondja, milyen magas? 
- Két méter öt centi. Tetszem így is, vagy mégis inkább az alacsonyabb, sötét 
hajú lovagjai közül választana? 
- Ne gondolja, hogy annyira izgatnak a férfiak! Csupáncsak elképzeltem, milyen 
volna alacsonyabb termettel. Meglehetősen köpcös. 
-  Akkor tényleg szerencsém van, hogy nem vagyok alacsonyabb. Szörnyű kellemetlen érzés volna köpcösnek lenni! - Philip fejcsóválva kivonult a teraszra ellenőrizni, nem maradt-e kinn még valami. 
- No de, én... - Bryony nem tudta, hogyan magyarázza meg neki, hogy megjegyzését nem sértő szándékkal tette. 
-  Miről is volt szó? - állt meg előtte Philip. 
- Engem a formák kizárólag művészi szempontból érdekelnek! 
- Hm - mormolta a férfi jelentőségteljes pillantás kíséretében. Becsukta az ajtókat, s kiterelte Bryonyt. - Mivel jött? - kérdezte. - Autóval? 
-  Nem, nincs is jogosítványom. Busszal jöttem, a megállótól  pedig gyalog. 
-  Hol lakik? 
- Nem túl messze. 
- Akkor indulás! - szólt Philip. Becsukta a bejárati ajtót, majd  a kertkaput. Pogygyászát hanyagul a piros Ferrari csomagtartójába hajította, kinyitotta a jobb oldali 
ajtót Bryonynak, majd kényelmesen elterpeszkedett a vezetőülésen. - Kapcsolja be 
magát, mert gyorsan vezetek! - figyelmeztette a lányt. 
- Azt hittem, itt ez tilos - mondta Bryony, és engedelmesen a biztonsága öv után 
nyúlt. 
- így is van. Csakhogy amikor nincs nagy forgalom az úton, és elég messzire el 
lehet látni, én bizony nem szeretek totyogni. Vagy talán fél a sebességtől? 
- Nem, dehogyis, nem! És ha mégis? Ez talán változtatna a helyzeten? 
- Valószínűleg nem. Sok a dolgunk, és túl rövid az élet. Mennyi ideig tart, amíg 
becsomagol? 
-  Nem sokáig. Mielőtt elindultam, hogy meglátogasssam önt, lezuhanyoztam és 
átöltöztem. Villámgyorsan  összeszedem a  legszükségesebbet, és máris készen 
vagyok. Vagy talán azt hitte, hogy órákig festem magam? 
- Nem - szólt a férfi -, ez meg sem fordult a fejemben. 
Maradjon csak olyannak, amilyen, kedves Philip du Vaal, akkor jól kijövünk majd 
egymással, gondolta Bryony megkönnyebbülten. Ha továbbra is ilyen kedélyes és 
barátságos marad, akkor nem lesz olyan szörnyű ez az utazás. 
Lehunyt szemmel hátradóit az ülésen, és elengedte magát Ha egy kis szerencséjük 
van, Bangkokban rögtön rátalálnak majd Sonjára, és máris repülhetnek haza. 
Philip du Vaal hamarosan fékezett a lány kis háza előtt. Bryony ezúttal akaratlanul 
is bírálóbb szemmel mustrálta saját otthonát, mint máskor. Meg kell hagyni, az ó kertje 
sem sokkal gondozottabb, mint a férfié. Legfeljebb nem hever annyi sörösdoboz szanaszét a fűben. Miután beléptek a házba, Bryony arcán sajnálkozó mosoly suhant át, 
mivel idebent sem volt kisebb a felfordulás. 
- Tiszta szerencse, hogy nem lakunk együtt - nevette el magát 
- Nem értem -jelentette ki Philip. 
- Csak arra céloztam, milyen rendetlenek vagyunk mind a ketten. Ha együtt élnénk, sohasem lehetne nálunk semmit megtalálni. 
- Csakhogy az nem az én házam - magyarázta a férfi. - Csupán egy színpadkép 
része. Azért dolgozom ott, mert kísértetházzá akarom változtatni. 
- Vagy úgy! - nevetgélt zavarában Bryony, majd a nappali felé bökött. - Az útlevelemnek és Dániel útitervének az íróasztalon kell lennie. Volna szíves megkeresni, 
amíg becsomagolok? - Megfordult, és felsietett a hálószobába vezető lépcsőn. 
Előráncigálta viharvert hátizsákját, és gondolkodóba esett, mit is vigyen magával. 
Tiszta fehérneműt! Rövidnadrágot is? Miért ne?! Bangkokban bizonyára nagy a 
meleg. Néhány póló is jól jöhet Egy fiókban  talált két vadonatúj vászonnadrágot, 
ezeket is hátizsákjába gyömöszölte. Pulóvert? Igen, esténként talán hűvös lesz, és egy 
éjszakát egészen biztosan el kell majd tölteniök Bangkokban. Mire lehet szüksége 
még? A szekrény legmélyén megpillantotta indiai bőrszandálját, azt is bedobta a zsákba. Végül elcsomagolt még néhány vázlattömbötés ceruzát. Pénz, nos, pénz is kellene. 
Talán Philip elvihetne gyorsan a bankba. Hány óra lehet? Hova tehette a karóráját? 
Felkapta a hátizsákot, és lefutott a lépcsőn. Meglátta, hogy a műterméhez vezető 
ajtó nyitva áll. Elfutotta a pulykaméreg: ki nem állhatta, ha valaki átlépte a műterme 
küszöbét. Oda még Dánielnek sem volt szabad bejárása. Ledobta a földre a hátizsákját, 
és gyors léptekkel bement a műterembe. Ez volt az egyetlen helyiség a házban, amelyben rend uralkodott. 
Philip az egyik nagy ablak előtt állt, és Bryony egyik szobrát szemlélte. 
-  Ezt maga csinálta? 
-  Ühüm - válaszolta Bryony. 
-  Egész jó - vélekedett a férfi. 
- Köszönöm. 
- Haragszik rám valamiért? - érdeklődött Philip. 
- Nem,csak... 
- Sajnálom, Bryony. Biztosan az a  véleménye, hogy  semmi  keresnivalóm 
idebent. 
- Eltalálta. Nem akarok udvariatlan lenni, de nem bírom elviselni, ha bárki beteszi 
a lábát ebbe a helyiségbe. 
- De miért  nem? Jóságos ég, ha én ilyen műremekeket tudnék alkotni, akkor 
biztosan fűnek-fának mutogatnám... 
- Tudja, én mindig a tökélyre törekszem - válaszolta Bryony valamivel oldottabban. - Mindig attól tartok, hogy másoknak esetleg nem tetszik, amit csinálok. 
- Ezt meg tudom érteni. 
- Komolyan mondja? - csodálkozott Bryony. 
-  Feltétlenül. Az én munkám is állandóan a bírálatok kereszttüzében áll. Meg 
szoktam lepődni, ha  senki sem talál kivetnivalót benne - mosolyodott el Philip. Ez 
volt az első őszinte mosolya. Tovább tanulmányozta a kezében tartott aktot. - Miből 
van ez? 
- Almafából. 
- Almafából? Azt hittem, abból nem lehet faragni. 
- Miből gondolta? Grinling Gibbons például kizárólag almafával dolgozott. Az 
almafát nem könnyű  megfaragni, de megéri a fáradságot. 
- Talán maga is híres művész? - nézett le mosolyogva a lányra du  Vaal. 
- Ugyan mitől lennék az? Nem panaszkodhatom, általában találok vevőt a szobraimra, de igazából csak azért dolgozom, mert a munka szórakoztat. Világéletemben 
szobrász szerettem volna lenni. - Bryony kivette a férfi kezéből a szobrot, és visszaállította az ablakpárkányra. - Megtalálta? 
- Mit kellett volna megtalálnom? 
- Az útlevelemet és Dániel útitervét. 
- Nem. Bevallom, nem is kerestem. Sajnálom, megfeledkeztem róla. 
- Mindegy, akkor majd én. Az órámat is letettem valahol. - Bryony gondterhelten 
visszaballagott a nappaliba, és szelesen kirántotta az  íróasztal felső fiókját. A heves 
mozdulattól papírok és fényképek potyogtak ki belőle. Nem törődött vele, mindent 
ott hagyott a padlón. 
Végül Philip szánta rá magát, hogy felszedegesse a papírokat. 
-  Tudtam! - kiáltott  Bryony diadalmasan. - Itt van minden! Az  útlevelem és a 
címek is, amiket Dániel megadott. Azokat a cédulákat meg csak gyömöszölje be a 
fiókokba! Nincs köztük semmi, ami fontos lenne. 
- Mindaddig, amíg nincs szüksége közülük valamire - szólt sóhajtva a férfi, aztán 
elvette a lány útlevelét, és a sajátja mellé, a nadrágzsebébe süllyesztette. 
Bryony kiterítette Dániel útitervét. 
- Hányadika is  van ma? - kérdezte, miközben tanulmányozni  kezdte a hosszú 
listát. 
- Huszonötödike - válaszolta a férfi kissé türelmetlenül. - Engedjen csak oda, 
hadd lássam én is! - tolta arrébb Bryonyt. - Delhi, Ágra, Dzsaipur, Dzsaiszalmer, 
Dzsodhpur, Kathmandu, Kasmír, Goa, Hongkong, Bangkok - sorolta. - Te jó ég, 
ilyen gazdag ember az öccse? 
Bryony szórakozottan és egyben segélykérőn nézett rá, aztán megbocsátó mosolylyal válaszolt: 
- Hm... Igen. Ugye milyen rettenetes? 
- És a pénzét utazásokra dobja ki az ablakon? 
- Nem dobja ki. Olyan olcsón utazik,  ahogy csak lehet. Buszon, vasúton, vagy 
ahogy... 
- Maga is ugyanolyan gazdag? - szakította félbe du Vaal. 
- A, dehogy! Dániel tart el engem is. 
- Hm... 
- Az útra azért van elég pénzem, ne izguljon. A repülőtérre menet esetleg útba 
ejthetnénk a bankomat? 
- Persze - mondta Philip, és úgy nézett rá, mint aki nem tudja igazán, mit kezdjen 
vele. - Na menjünk! Valahogy az az érzésem, megbánom még ezt az utazást. 
- Akkor akár le is mondhatja a repülőjegyemet -javasolta Bryony reménykedve. 
- Arról szó sem lehet! 
Először a bankhoz hajtottak, ahol mindketten úticsekkeket váltottak. Utána indultak a repülőtérre. Du Vaal kocsiját a parkolóban hagyták. Amikor beléptek az utascsarnokba, Philip átvette az irányítást. Kifizette a telefonon megrendelt jegyeket, majd 
a poggyászellenőrzéshez vezette Bryonyt. Éppen idejében érkeztek, és a lány akaratlanul arra gondolt, hogy Philip du Vaal vezényletével milyen simán mennek a dolgok. 
Ő például biztosan nem tudott volna mindent ilyen gyorsan elintézni. 
A gépben Philip unszolására az ablak melletti helyet foglalta  el. Tizennégy óra 
repülés, gondolta, szorosan összezárva ezzel a nyugtalanító fickóval. Régen esett meg 
vele, hogy vonzódott volna valakihez. Dávid volt az utolsó, annak is két éve már. És 
az is marad, döntött határozottan. Ha Philip  esetleg próbálkozna, nem megy bele a 
játékba. 
- Valami baj van? - kérdezte tőle a férfi  csendesen. - Talán fél a repüléstől? 
- Tessék? Ó, dehogy. Csak kissé elgondolkodtam. 
- Min töpreng? Eszébe jutott az öccse? 
Bryony megrázta a fejét, majd az előtte lévő ülés hátoldalán lévő zsebből kivette 
a légitársaság tájékoztatóját, és belelapozott. Abban reménykedett, hogy a színes füzet 
el tudja terelni a figyelmét. A holland túl nagy hatással volt rá. 
Szedd  össze magad! - parancsolt magára, és visszatette a tájékoztatót a helyére. 
A vágyakozást az önsajnálattal együtt mélyen eltemette magában. Tekintsd mondjuk 
a nagybácsidnak! - alkudozott magával. Elővett egy jegyzettömböt és egy ceruzát a 
hátizsákjából. 
-  Mi az ördög bújt magába hirtelen? Mit izeg-mozog állandóan? 
- Mindig ideges leszek, ha nincs mit csinálnom. Dolgozni fogok. Ezzel ütöm 
agyon az időt. - Mihelyst elérték a repülési magasságot, Bryony kioldotta a biztonsági 
öv csatját, és úgy helyezkedett el az ülésen, hogy szemügyre vehesse az utasokat. 
Philip mellett felfigyelt egy fiatal nőre, aki meglehetős lenézően méregette. Csibészes 
mosollyal hozzákezdett, hogy karikatúrát rajzoljon a fennhéjázó útitársról. 
- Ejnye, ez nem szép dolog - vélekedett Philip, amikor észrevette, miben 
mesterkedik. 
- Nem érdekel. Egész idő alatt rám mereszti a szemét, ki nem állhatom. 
- Bizonyára az öltözéke nem tetszik neki - vélte Philip mosolyogva. 
- Netán magát is zavarja, ahogy kinézek? Remélem, nem hozom kínos helyzetbe. 
- Nem, dehogy. Engem nem lehet ilyen könnyen kínos helyzetbe hozni. 
-  Rögtön gondoltam. Úgy fest, mint akinek teljesen közömbös, mit gondolnak 
mások. 
- így is van. Egész úton rajzolni fog? 
- Vagy igen, vagy nem. De miért? Talán van valami más ötlete? Remélhetőleg 
nem rólam akar cseverészni? 
- Hogy jött rá? - érdeklődött a férfi vidáman. 
-  Nos, ha szórakozni kíván, jobb lesz, ha a túloldali hölgyhöz fordul. Ő boldog 
lesz, ha cseveghet magával. 
-  Féltékeny volna rá? 
- Ugyan már! Csak segíteni akartam magának. 
- Nincs szükségem segítségre. Mondja, más dolgokat is tud rajzolni? Úgy értem, 
arcképeken kívül. 
- Miféle más dolgokat? 
- Házat például. Megengedi? - Azzal, anélkül hogy a lány válaszát megvárta 
volna, kivette kezéből a vázlattömböt és a ceruzát, keresett egy üres lapot, és felvázolta 
egy ház alaprajzát. - Ilyesmikre gondoltam - magyarázta. 
Bryony kissé elgondolkodott, aztán bólintott. Átvette a tömböt és a ceruzát, kitépte 
a férfi lapját, összegyűrte, és Philip ölébe ejtette. 
- Biztosan arra a házra gondol, ahol ma délután dolgozott. 
- Ühüm! - Philip a válla mögül magyarázta neki mit hová rajzoljon, és amikor 
hozzákezdett a részletek kidolgozásához, megkérdezte tőle: - Nagyon szeret rajzolni? 
-  Igen. Gyakran úgy elmerülök a munkában, hogy közben teljesen megfeledkezem az idő múlásáról. Van úgy, hogy csak néhány vonalat kell húznom, és máris 
sikerül megragadnom, amit akartam. Akkor aztán nem tudom abbahagyni, amíg úgy 
nem érzem, teljesen kész a mű. Vannak viszont olyan napjaim is, amikor egyáltalán 
nem áll rá a kezem a rajzolásra. El tudom képzelni, hogy az írással is hasonlóan áll a 
dolog. 
- Igen. Kár, hogy nem mindig engedhetjük át magunkat az ihletnek kedvünk 
szerint - helyeselt a férfi elgondolkodva. - A lépcső egyébként bal oldalról vezet 
felfelé - jegyezte meg a rajzra pillantva. - Elmesélné, hogyan jutott az öccse olyan 
sok pénzhez? 
- Nagyapánktól örökölte. 
- És maga nem kapott semmit az örökségből? 
- Én lány vagyok, és a nagyapám nemigen becsülte a lányokat... Nyitott vagy 
zárt az a lépcsőház? - kérdezte Bryony, miközben várakozó mozdulattal tartotta a 
ceruzát a levegőben. 
- Nyitott! Mellesleg, ha a nagymamája magára hasonlított, akkor meg tudom 
érteni a nagyapját - bólintott Philip. - Hogyhogy nem a szülei örökölték a pénzt? 
- A nagyapám nem szívelte a szüleimet. Jobban mondva az apámat, a saját fiát 
nem. Ezt azonban nem lehet rossz néven venni tőle.  Dániel és én sem kedveltük 
túlzottan az apánkat! Feltehetően ezért lettem szobrász. Ez volt a legpiszkosabb foglalkozás, amit ki tudtam találni magamnak. 
- Ezt meg kell magyaráznia. Úgy látom, kedvét leli. abban, hogy ködösen 
fogalmaz. 
- Nos, a szüleimet szörnyű csalódás érte, amiért lánynak születtem. Pedig tündéri 
kis kölyök voltam! Hiába nevet, komolyan mondom, igen helyes gyerek voltam annak 
idején. Csinos kis ruhácskákat hordtam, többnyire fehéret, és szigorúan megtiltották 
nekem, hogy összepiszkoljam magamat. Semmi futkosás a kertben, semmiféle homokozás! A maszatos, rémséges környékbeli kölykökkel pedig végképp nem játszhattam. A mamám ráadásul nagyon régimódi asszony volt, bedugott egy egyházi 
intézetbe. Azt hitte, ott majd biztonságban leszek a rám leselkedő világi veszélyektől, 
nevezetesen a fiúktól. 
- És  bevált a számítása? - kérdezte a férfi. 
- Nem  árulom el... Mikor kilencéves lettem, megszületett Dániel - folytatta 
Bryony tűnődő mosollyal. 
- Akkor most huszonhét éves? Istenemre, nem néz ki többnek tizennyolcnál - állapította meg Philip csodálkozva. 
- Bizonyára úgy gondolja, hogy a viselkedésem is tizenévesre vall. Meg kell 
hagyni, sokszor valóban nem viselkedem igazán felnőtt módra. Tudja be a nehéz 
gyermekkoromnak! 
- Úgy tűnik, nem nagyon zavarja a dolog - vélekedett a holland. 
- Nem, legalábbis ma már pem zavar. Kislány koromban mindenesetre nagyon 
boldogtalan  voltam.  Később pedig, amikor a nagyapám, akit egyébként Lorring 
Grantnek hívtak, meghalt... 
- Csak nem Lorring Grant, az.iparmágnás? - vágott közbe Philip. 
- De  igen. Mivel apám volt az egyetlen gyermeke, és Dániel az egyeden fiúunokája, az öcsém örökölt mindent. Apám tombolt haragjában, de ezen nem  tudott 
változtatni. 
- És maga nem kapott egy fityinget sem? 
- Nem, semmit. A szüleim két évvel később  életüket vesztették egy közlekedési 
balesetben. Akkor összeköltöztem Dániellel. Az örökségből a vagyonjogi képviselője 
a nagykorúságáig éppen csak annyi pénzt utalt át neki, hogy fedezze a megélhetésünket. Nekem szinte semmi jövedelmem sem volt... De azért elégedett vagyok, végül 
is sikerült mindent elég jól elrendezni - zárta le a témát Bryony. 
- Egy szavát sem hiszem. 
- Pedig a történet színigaz - bizonygatta Bryony. Valóban így történt minden, 
azzal a különbséggel, hogy nem vette ilyen könnyedén a dolgot. Nagyon is bántotta, 
hogy kisemmizték, de úgy gondolta, ez nem tartozik Philipre. Mindössze néhány órája 
ismerik egymást, a férfi számára ő elsősorban abból a szempontból lehet érdekes, 
hogy milyen család sarjával utazott el az unokahúga Délkelet-Ázsiába. 
Megállt mellettük a légikisasszony. 
Philip mosolyogva rendelkezett: 
- Kávét kérek, cukor nélkül. Bryony? 
- Én is, de tejjel és három cukorral - kuncogott a lányés lehajtotta az előtte lévő 
ülés háttámlájára  szerelt asztalkát. Rátette a csészét, aztán átnyújtotta rajztömbjét 
Philipnek: - így jó lesz? 
- Valahogy így gondoltam. Elkérhetem egy kis időre a ceruzáját? 
Bryony figyelte, ahogy a férfi a rajzlapon mindenüvé kis kereszteket rajzol. 
- Ezek lennének azok a helyek, ahol különleges hatásokat akar kelteni? - érdeklődött. 
-  Elméletben igen - erősítette meg a férfi. Homlokát ráncolva szemlélte az alaprajzot, majd írni kezdett valamit. 
Bryony feltételezte, hogy rendezői utasífásokról van szó. 
- Meséljen valamit magáról! - kérlelte a férfit, és belekortyolt a kávéjába. 
- Nincs sok mesélnivalóm. Az én élettörténetem igen unalmas a magáéhoz 
képest. 
-  Badarság! Mesélje el szépen, mitől lett olyan felháborítóan gazdag? Hol tudott 
lesülni ilyen szép barnára? 
- Ezt a szép barna színt Mexikóban szereztem. Februártól ott forgattam. 
- Mindvégig ott kell tartózkodnia a forgatás  helyszínén? - kérdezte Bryony 
kíváncsian. 
- Igen, többnyire. Kivéve, ha túl egyszerű minden. 
- Es mit forgatott? 
- Egy tudományos-fantasztikus filmet.  Sok-sok repülő csészealjjal,  és földön 
kívüli lényekkel. 
- Kedvére való munka? 
- Természetesen. Különben nem csinálnám. Mi többnyire sok őrömet találunk a 
munkánkban. Az a legszebb az egészben, hogy időnként fel kell robbantani valamit. 
A lehető legnagyobb robajjal, magától értetődik - folytatta lelkesen du Vaal. - Persze 
az sem mellékes, hogy egész sok pénzt lehet keresni vele. 
- Még egy váratlan bangkoki utazásra is futja belőle. 
- Úgy van - válaszolta a férfi, de mosolya lehervadt az arcáról. 
Bryony már sajnálta, hogy megjegyzésével tönkretette az iménti jó hangulatot. 
- Sonjával semmi baj sem történhet - igyekezett megnyugtatni a férfit. 
- No, igen. - Philip sóhajtva hátradőlt, s megpróbálta kinyújtani hosszú lábát a 
szűk helyen. 
- Milyen végzettség kell ahhoz, hogy valaki látványtervező legyen? - próbálta 
folytatni a megkezdett beszélgetést a lány. 
- Vagy mérnöknek kell  lenni, vagy valami hasonlónak. Fontos a kézügyesség. 
Miért? Szeretne talán megpályázni egy ilyen állást? 
- Ó, nem, soha! Nem lennék képes egyetlen, szeretettel megalkotott művemet 
sem a levegőbe röpíteni. 
- Hát igen, ez lényeges különbség a kettőnk munkája között. - A férfi újból a 
tömbben lévő rajz fölé hajolt, és ismét jegyzetelni kezdett. 
Bryony elnézte jellegzetes arcélét, és szomorkásán elmosolyodott. A jelek szerint 
Philip teljesen megfeledkezett arról, hogy ott ül mellette. Hátat fordított neki, és kibámult az ablakon. 
A repülőút hátralévő része eltelt anélkül, hogy mélyebb beszélgetésbe merültek 
volna. 
Étkezés után Bryony hátrahajtotta ülése támláját, és aludni próbált. Ha egy kis 
szerencséjük van, holnap ugyanebben az időben már úton lesznek hazafelé. 
 
3.  FEJEZET 
Bangkok fülledt és zajos volt. Bryony a repülés fáradalmaitól és a rekkenő hőségtől kissé kábultan ült be Philip mellé a repülőtéri taxiba. 
- Itt mindig ilyen forróság van? - kérdezte a szikrázó napfénytől hunyorogva. 
- Többnyire  tikkasztó itt a hőség - válaszolta Philip. - Nem bírja ezt az éghajlatot? 
- Fogalmam sincs, még sohasem utazgattam errefelé. - Philip du Vaalt ellenben, 
úgy tűnik, nem viseli meg semmi, gondolta Bryony, és hirtelen magányosnak, kirekesztettnek érezte magát. 
Az idegen világ, amely a taxi ablakán át elsuhant mellette, más mederbe terelte a 
gondolatait. Akaratlanul is Dániel arcát kutatta az embertömegben, de csakhamar 
feladta ezt az értelmetlen foglalatosságot, és a város aranykupoláira összpontosított, 
na meg a háromkerekű motoros taxikra, a tuk-tukokra, amelyek nyaktörő iramban 
húztak el mellettük. Felnevetett, és remélte, hogy a benyomásait sikerül majd papírrá 
vetnie. 
- Hát  nem csodálatos? - kiáltott fel lelkesülten. - Minden pontosan olyan, amilyennek elképzeltem. A lárma, a színek, az embertömeg. És nézze csak, ott! - hajolt 
ki a taxi ablakán. - Csatornák! 
-  Klongok - magyarázta Philip. - A csatornát itt klongnak hívják. 
- Eszerint ön már megfordult ezen a tájon. 
- Igen - ismerte el mosolyogva a férfi, és felhívta a figyelmet néhányra a város 
sok-sok látnivalója közül. - Ez itt egy templom, thai nyelven wat - magyarázta. - Ha 
majd lesz időnk, a Smaragd Buddha templomát is megmutatom. Tátva marad a szája 
a gyönyörűségtől, ha azt meglátja. Na, itt a szállodánk. Ahogy látom, szerencsére van 
benne klímaberendezés. 
Bejelentkeztek a portásnál, azután elfoglaltak két egymás melletti szobát. 
Bryony szobájába érve rögtön az ablakhoz lépett, és kinyitotta. A párkányra könyökölt, állát tenyerébe ejtette, és lenyűgözve figyelte az alant elterülő várost. Valahol 
erre jár Dániel. Vajon jól mulat? Remélhetőleg igen, és közben vigyáz Sonjára. Menynyire örült az öccse ennek az utazásnak! Hónapok óta lelkesen tervezgetett... 
Nagyon szeretett volna kimenni most a városba, hogy megkeresse és védelmébe 
vegye Dánielt, de Philippel úgy egyeztek meg, hogy a  szobájában marad. 
Visszafordult az ablakból, és kipakolta a hátizsákját. Tiszta fehérneműt szedett 
elő, majd a fürdőszobába ment, hogy lezuhanyozzék. 
A frissítő zuhanytól felélénkülve bújt bele a szállodai selyemköntösbe, azután 
átkutatta a hátizsákját a fogkeféje és a fésűje után. Rémülten döbbent rá, hogy a kapkodásban sem egyiket, sem másikat nem tette bele a csomagjába. De még fogkrémet 
sem hozott magával. Tehát  szereznie kell. Talap Philip mindenből kettőt hozott 
magával. 
Kisurrant a  folyosóra, átsietett Philip szobájához, röviden kopogott, majd benyitott. A férfi egy szál törülközőben éppen kilépett a fürdőszobából, nyilván ő is 
éppen most fejezte be a zuhanyozást. Bryony zavartan megállt. 
- Jaj, bocsásson meg! - mentegetődzött gyámoltalanul. -Csak egy kis fogkrémet 
és egy fésűt szerettem volna kölcsönkérni. 
- Szolgálja ki magát! A mosdó fölött talál mindent, a polcon. 
- Köszönöm - suttogta a lány, elsuhant Philip előtt, és azon igyekezett, hogy ne 
nézzen rá. 
Nem gondoltam volna, hogy ilyen remek alakja  van, állapította meg fogmosás 
közben. A törülköző alig leplezte a napbarnított testet. A férfinak izmos mellkasa volt, 
keskeny csípője és hosszú, izmos lábszára. 
- Talált mindent, amit akart? - kérdezte kisvártatva Philip. 
Bryony felkapta a fésűt, és sietősen végigszántott vele borzas haján. 
- Tessék? Ó, igen, nagyon köszönöm. Remélem, nem veszi rossz néven,  hogy 
használtam a tartalék fogkeféjét. Veszek majd egy másikat. 
- Megváltozott volna a véleménye? - érdeklődött Philip az ajtónyílásban. 
- Miről? - kérdezte Bryony értetlenül. 
- A szőke férfiakról. 
Bryony kapcsolt, és megsértődött: 
- Véletlenül se higgye, hogy azért jöttem át, mert...  Csak fogkefét és  fésűt 
szerettem volna kölcsönkérni. De ezt már mondtam. 
- Valóban. 
- És nem valami humorosak a célzásai. 
- A célzásaim? 
- Igen, azok. 
- Úgy? Akkor nyíltan megkérdezem: vajon célzatosan öltözött fel ilyen lengén? 
- Egész  biztosan nem azért, hogy a tetszését elnyerjem - kiáltotta a lány felháborodva. - Egyszerűen nem gondoltam arra, hogy... 
- Pedig nem árt néha gondolkodni. Félmeztelenül fel-alá mászkálni egy  férfi 
hálószobájában: bizony veszélyes dolog. Még nem ismer engem. Fogalma sincs  róla, 
ki vagyok. Képes lennék például... 
- Igen, arra képes lenne,  de azt már  nem hiszem, hogy  szándékosan bántani 
akarna engem -  szakította félbe Bryony,  és olyan hevesen kezdte tépni a haját a 
fésűvel, hogy könny szökött a  szemébe. 
- Na persze, de ez még messze nem jelenti azt, hogy... Az ördögbe is, mit csinál? 
Ki akarja tépni minden szál haját? Térjen észhez, adja ide! - Du Vaal odalépett a 
lányhoz, és kivette kezéből a fésűt. Maga után húzta a hálószobába, lenyomta a heverő 
szélére, és mögé térdelt az ágyra. Ezután hozzáfogott, hogy kócos, nedves haját 
gyengéd mozdulatokkal kifésülje. 
- Tényleg  nem  volt semmiféle  hátsó gondolatom,  Philip -  szólt Bryony 
csendesen. 
- Annál rosszabb - vélekedett szigorú hangon a férfi. 
- Bocsásson meg! Megszoktam, hogy Dániel szobájába bármikor átmehetek, és 
ő is hozzám. Valahogy úgy éreztem, ez ugyanolyan helyzet. 
-  Kész - szólt Philip, és visszaadta a fésűt. 
-  Köszönöm. - Bryony felpattant, aztán tétován állva maradt. 
-  Talán egy kissé túlságosan is karcsú! - állapította meg Philip, a rövid selyemköpeny alól kivillanó vékony lábakra pillantva. 
- Szerintem is. Tudja, gyakran előfordul, hogy megfeledkezem az evésről. Most 
átmegyek felöltözni, rendben? Aztán pedig megkereshetjük Dánielt és Sonját. Nem 
kellene esetleg felhívnunk előbb a szállodát? 
- Ha egyáltalán ott vannak. 
- Hát persze,  hogy ott vannak! - jelentette ki Bryony. Felvidult, hogy a megszokott évődő hangnemben folytatódik köztük a társalgás. - Dániel következetes fiú, 
pontosan be fogja  tartani a kidolgozott tervet. Komolyan veszi az ilyesmit. Nagyon 
remélem, hogy ott lesznek, ahol a terv szerint lenniök kell - fűzte hozzá gyorsan, 
mivel eszébe jutott, hogy éppen azért kellett ideutazniuk, mert Dániel hirtelen ötlettel 
változtatott az útitervén. 
-  Legjobb, ha elmegyünk a szállodájukba. Nincs messze innen -javasolta Philip. 
- Hogyhogy nem ott vettünk ki mi is szobát? 
- Ha tudná, hogy néz ki az a szálló, nem tette volna fel ezt a kérdést - válaszolt 
szárazon a férfi. 
- Miért. Lehet, hogy kissé... ? 
-  Sokkal rosszabb annál! Nem értem, Dániel miért éppen egy ilyen disznóólat 
választott, amikor minden  további nélkül  megengedhetne  magának egy rendes, 
fürdőszobás szálláshelyet. 
- Ezt magam sem értem. Talán nem tudhatta előre, milyen szörnyű hely. 
- Meglehet! - Philip du Vaal legurult az ágyról, és mosolygott azon, hogy Bryony 
önkéntelenül félrehúzódott. - Tényleg nem aggódik Danielért? Tizennyolc év mégis 
kissé túl fiatal életkor egy világ körüli utazáshoz, vagy talán nem? 
- Dániel valahogy soha nem volt túl fiatal. Mindig is felnőttebb volt, mint én. 
Emellett okos, nagyon önálló fiú, és mindaddig, amíg rendszeresen fölhív és időnként 
meglátogat, nem aggódom miatta. 
Philip arckifejezése hirtelen megváltozott. Közelebb lépett a lányhoz, és mutatóujját gyengéden végighúzta az arcán. 
- Tudja, hogy elbűvölően szép? Bájos arc, őzikeszem... 
- Az őzeknek barna szemük van! - ellenkezett Bryony, és hátat fordított. - Azonkívül, ha nem csal az emlékezetem, éppen az imént jegyezte meg, hogy túl sovány 
vagyok. 
- Igaz, de ez mit sem von le a szépségéből. A hangja pedig önmagában is elég 
ahhoz, hogy őrületbe kergessen egy férfit. Na menjen, Grant kisasszony, ha nem 
akarja itt megvárni, hogy felöltözöm. Néhány perc múlva átmegyek magáért. 
Bryony bólintott, és visszament a szobájába. Tenyerét lángoló arcára szorította, 
miközben felidézte Philip bókjait. Nem áll szándékában őrületbe kergetni a férfit, a 
hangjával pedig végképp nem. Nem kell semmilyen kapcsolatba bonyolódni Philip 
du Vaallal. Nem olyan férfinak látszik, akivel könnyű lehet kijönni, márpedig az a 
legfontosabb dolog az életben, hogy jól kijöjjünk a többi emberrel. 
Mindenesetre nem lett volna szabad ebben a kurta selyemköntösben átmennie 
hozzá. Ostoba és veszélyes próbálkozás testvérként kezelni Philipet... 
Gyorsan belebújt a farmernadrágjába, és felrántott hozzá egy tiszta pólót. 
Philip pontosan tíz perc múlva bekopogott. Karonfogva indultak el rokonaik felkutatására. A férfi visszafogott és udvarias volt, mintha el sem hangzottak volna a 
bókjai. 
Bryony érdeklődve figyelte a körülötte folyó nyüzsgést. Bangkok a történelmi 
múlt és a jelen keveréke, gondolta lenyűgözve. Philip kalauzolta a csillogó sugárutak 
és piszkos kis sikátorok kusza útvesztőjében. Látszott, hogy ismeri a környéket, és 
maga is kedvét leli a sétában. 
Az utcasarkokon felállított asztalok mögül árusok kínálták csábító portékáikat. 
Lépten-nyomon templomokat és aranyozott elefántszobrokat pillantottak meg. 
- Előfordulhat, hogy néhány igazival is szembetalálkozunk - vélekedett a férfi, 
egy elefántszoborra mutatva. 
- Tényleg egészen bejönnek a városba? 
- Igen, a mahoutok ide járnak munkát keresni. 
- A mahoutok az elefánthajcsárok! - fordította le Bryony, hogy fitogtassa a 
tudását. - A mahoutok egész életüket együtt töltik az elefántjukkal. Együtt is vénülnek 
meg. 
- Mivel a teakfa erdőket napjainkra sikerült majdnem teljesen kiirtani, alig akad 
munka számukra. És még ezt nevezik fejlődésnek! 
- Igen, sajnos - helyeselt szomorúan a lány, majd megállt az egyik elefántszobor 
előtt. - Tudja, hogy az elefántok az állatvilág legjobb úszói? Az ormányukat használják légzőkészüléknek, akár a búvárok. Szeretem az elefántokat. 
- Ennek igazán örülök -jelentette ki derűsen Philip. 
Bryony hátrafordult, és hamiskásan elmosolyodott: 
- Elárulom, először valóban nem akartam elkísérni, de most már nem bánom, 
hogy mégis rászántam magamat. Maga hogy van ezzel? 
- Azzal, hogy elkísért, vagy azzal, hogy itt vagyunk? 
- Mindkettővel. 
mennyek kapujában 
- Az igazat megvallva, másfajta körülmények között szívesebben vállalkoztam 
volna erre az utazásra.., Jöjjön, tovább kell mennünk! 
Bryony minél többet magába akart szívni az egzotikus környezetből, ami körülvette, miközben hagyta, hogy Philip továbbvezesse a szűk, zsúfolt utcákon. A tömegben csak araszolva haladhattak előre, de így legalább alaposabban szemügyre vehette 
a kirakott portékákat. Megsimogatta a csodálatosan szép kelméket, emlékezetébe 
véste a sosem látott, érdekes alakú és illatú gyümölcsöket, meg-megtorpant az óriási 
kalitkákban tartott, tarka madarak előtt. Meglepte, milyen szép emberekkel találkozik 
a zsúfolt utcákon. Londonban mindenkit idegesít a tömeg, egyszeriben rosszkedvűvé 
válik a tolongásban, lökdösődésben. 
Legszívesebben egész napját csavargással töltötte volna e tarka népi és nyelvi 
kavalkádban, de meg kellett találniok Dánielt és Sonját. 
Egyszer csak elsodorta a tömeg, mert megállt, hogy egy árus asztalán megszemléljen néhány fafaragást. Szörnyen  megijedt, amikor Philip hirtelen nagy erővel 
oldalra rántotta. Egyáltalán nem vette észre az autót, amelyik kis híján elgázolta. 
- Jobban is vigyázhatna - korholta du Vaal. 
- Igazán sajnálom! 
A férfi minden  együttérzés nélkül  vonszolta tovább keresztül a  tömegen, és 
Bryony csakhamar kifulladt. Végre céljukhoz értek. Mindenesetre boldogabb lett 
volna, ha a szálló nem fest olyan borzasztóan. Philip említette ugyan, hogy valami 
olcsó szállodáról van szó, mégis torkán akadt a szó a látványtól. Ó bizony ingyen sem 
töltene el itt egyetlen éjszakát se, de még akkor sem, ha fizetnének érte neki... 
A vörös festék lepattogzott a bejárati ajtón, a koszos lépcsőház fala teli volt repedésekkel. .. Bryony gondterhelt pillantást vetett Philipre. Bizonyára megvan a véleménye, amiért Dániel ilyen szállodába hozta Sonját. Du Vaal azonban egy szót sem 
szólt, csak a homlokát ráncolta. 
Bryony félénken követte. Bent olyan fülledt volt a levegő, akár egy  szaunában. 
Ej, öngyilkos azért mégsem leszek, gondolta, és hirtelen úgy döntött, inkább odakint 
várakozik. Elvégre Philip nélküle ugyanúgy tud kérdezősködni. 
Minthogy du Vaal hosszú percek múlva sem került elő, Bryony arra gondolt, talán 
meghitt kettesben találta a fiatalokat, és most éppen leteremti Dánielt. Éppen indult, 
hogy az öccse segítségére siessen, amikor az embertömeg kellős közepén felfedezett 
egy fekete üstökű, hátizsákos fiatalembert. Azon nyomban utána iramodott. 
- Dániel! Dániel!  - kiáltozott, s megfeledkezvén Philipről  is,  megpróbálta 
keresztülverekedni magát a sokaságon. Egy szűk közbe sodródott. Közben azon igyekezett, nehogy szem elől tévessze a vándort. Többször is beleütközött valakibe, sűrűn 
elnézéseket kért, miközben igyekezett erővel átpréselni magát a tömegen. Életében 
először szerette volna, ha nem ilyen törékeny az alkata. Torkaszakadtából Dániel 
nevét kiáltozta, bár az utca zajában a fiú úgysem hallhatta meg. 
Végre sikerült utolérnie a fiatalembert, kétségbeesetten előrevetette magát, és 
megragadta a hátizsákot. Nevetve maga felé fordította a fiút, és ekkor egy vadidegen 
meglepett arcát látta maga előtt. 
- Hölgyem? - kérdezte. - Qu est-ce quil ya? 
- Oh! - válaszolta Bryony pironkodva. - No. Megbocs... excusez-moi! - Iskolában szerzett francia nyelvtudása messze nem volt elegendő ahhoz, hogy tévedését 
kimagyarázza. - Összetévesztettem önt valakivel! 
Az idegen megvonta a vállát, azután értetlen pillantást vetve rá, továbbállt. 
Bryony csalódottan sóhajtott, és megfordult, hogy visszamenjen Dániel szállodájához. Ebben a pillanatban rájött, fogalma sincs, milyen útvonalon jött ide. Segélykérően  pislogott  körül.  Homlokát ráncolva megkísérelte felidézni a házak vagy 
templomok valamelyikét, amely mellett korábban már elhaladt. De. sehol sem látott 
ismerős helyet. Hirtelen eszébe jutott Philip. Te jó ég, ő meg biztosan engem keres, 
gondolta megkönnyebbülten. Elhatározta, hogy egyszerűen nem mozdul az utcából, 
ahol éppen van. 
Szórakozottan viszonozta a szembejövők mosolyát, és határozottan nemet intett 
a fejével, amikor a kereskedők megkísérelték kis boltjaikba csalogatni. 
A levegőben nehéz fűszer- és virágillat terjengett. Miközben az ezüst ékszerekkel, 
batikolt kelmékkel, selyem- és pamutanyagokkal megrakott kirakatokat nézegette, 
teljesen megfeledkezett arról, hogy tulajdonképpen Dániel és Philip keresésére indult. 
Lassan sétált, meg-megállt, hogy a kirakatokba tett áruk egyikét-másikát tüzetesebben 
megtekintse. 
Philip természetesen abban a pillanatban talált rá, amikor éppen felnevetett egy 
boltos megjegyzésén. Egyáltalán nem úgy bukkant fel,  mint aki pánikban van, nem: 
úgy jelent meg, mint aki előre megbeszélt találkára érkezett. 
Bryony bólintott feléje, majd idegesen nyelt egyet. 
- Mi a csudát keres itt tulajdonképpen? - kérdezte Philip, és megállt a lány előtt. 
- Én...... 
A férfi felemelte kezét, és halkan, jéghideg hangon így szólt: 
- Maga a legönzőbb, legfelelőtlenebb ember, akit valaha ismertem. Órák óta keringek a piacon. Egyvalamit most rögtön világosan kell látnia: nem leszek hajlandó 
az időm egyik felét azzal tölteni, hogy a felelőtlen öccsét keressem, a másik felét meg 
azzal, hogy az öccse nem kevésbé felelőtlen nővére után szaladgáljak. Ha még egyszer 
ilyesmit művel, a térdemre fektetem, és elfenekelem. Van róla fogalma egyáltalán, 
mi minden történhetett volna magával? Na mindegy, gyerünk tovább! - A karjánál 
fogva megragadta Bryonyt, és tovavonszolta. 
-  Philip! Én nem... nem akartam! Azt hittem, Dánielt látom... 
-  Nekem teljesen mindegy, kit vagy mit látott. Magának is mindegy volt, hogy 
nekem meg fogalmam sem volt róla, hogy... Az ördögbe is, még jó, hogy nem esett 
baja... 
-  Nem állt szándékomban... 
-  Hagyott talán számomra valami üzenetet? 
-  Nem, azt nem, mert. 
-  Eszébe jutottam talán, akár egy pillanatra is? 
- Igen, természetesen. Csakhogy amíg bementem volna a szállóba, hogy üzenjek 
magának, éppen szem elől tévesztettem volna őt! 
- No, és hol rejtőzik őkelme? - kérdezte gonoszul a férfi, és látványosan körülnézett. 
- Nem ő volt az. De ugyanúgy  6 is lehetett volna. Philip, kérem, ne haragudjék 
rám - könyörgött csendesen Bryony. 
A férfi eltűnődve végigmérte, azután sarkon fordult, és otthagyta. 
- Philip! - Bryony rettenetesen félt, hogy  megint elveszti szem  elől, és ismét 
eltévedhet, ezért utána rohant, és belecsimpaszkodott az ingujjába. - Én csak segíteni 
szerettem volna - bizonygatta. - Azután pedig eltévedtem. Nagyon sajnálom - mentegetődzött letörten, és összerezzent, amikor Philip erősen  megragadta, és jól megrázta. 
- El tudja képzelni, min mentem keresztül? - kérdezte mérgesen.  - Azt kellett 
hinnem, hogy elrabolták... 
- Badarság. Ki a csuda...? - Bryonyban bent rekedt a szó, ahogy a férfi kétségbeesett szemébe nézett. Lehajtotta a fejét. 
Philip halk szitkozódások közepette ösztökélte keresztül a piactéren. Úgy kezelte, 
mint egy neveletlen gyermeket. Bryony lassan megelégelte a dolgot. Ami sok, az sok. 
Hiszen nem kért-e bocsánatot? Mit kellene tennie még? Csak nem kívánja, hogy 
térden csússzék előtte? 
A főutcán Philip leintett egy taxit, gorombán belökte a lányt a hátsó ülésre, azután 
melléült. 
- Mit tudott meg Sonjáról és Dánielről? Minden rendben? - kérdezte hűvösen 
Bryony. 
- Sejtelmem sincs. Nem voltak a szállóban  - válaszolta ugyanolyan hűvösen a 
férfi. - Csak egyetlen éjszakát töltöttek ott, aztán kiköltöztek. A portás a Dusit szállót 
ajánlotta nekik. 
- Erre nem számítottam - mormolta Bryony, és  hangos sóhajjal  hátradőlt. 
Remélhetőleg még mindig abban a szállóban lesznek, gondolta. Ha mégsem, Philip 
biztosan megfojtja. Gyors pillantást vetett a férfira.  Most haragszik? 
-  Ne járjon már annyit a szája! - szólt fáradtan Philip. 
Bryony dühében elhatározta, hogy egy szót sem  szól többé ehhez az emberhez. 
- Most ebbe a Dusit micsodába megyünk? - kérdezte mégis, amikor végül nem 
bírta tovább a hallgatást. 
- Én bemegyek. Maga meg itt marad a taxiban! 
Erre aztán igen hosszú csend következett, míg végre aDusit-Thaniszállóhoz értek. 
-  Maradjon itt! El ne mozduljon  innen! - parancsolta Philip, mielőtt kiszállt. 
Mondott valamit a taxisnak, aki igen keveset értett angolul, még egy figyelmeztető 
pillantást vetett Bryonyra,  aztán besietett a szállóba. 
Néhány perc múlva visszajött, szemmel láthatóan még dühösebben, mint ahogy 
elindult. Szótlanul beszállt a kocsiba, és utasította a vezetőt, hogy vigye vissza őket 
a New Imperialba. 
- Nem voltak ott? - bátorkodott végül megkérdezni Bryony, de a férfi lesújtó 
pillantása nyomban elhallgattatta. 
- Csomagolja össze a holmiját! - parancsolta du Vaal, miután elhozta a szobakulcsot a fogadópultról. 
- Miért? Hova megyünk? - riadt meg a lány. 
- Butterworth-be. 
A kerek világnak melyik sarkában lehet az a Butterworth? - tanakodott magában 
Bryony boldogtalanul. 
Philip, látván a sápadt arcát, végül megszánta: 
- Malajziában van. Az éjszakai vonattal utazunk. 
- Aha...  - Csak ennyi tellett Bryonytól. 
- Dániel  ugyebár pontosan tartja magát az útitervéhez -jegyezte meg epésen du 
Vaal. 
Mivel a lánynak alkalmas válasz nem jutott eszébe, némán pislogott. Philip halkan 
szitkozódva kezébe nyomta a szobakulcsot, és odaállt a felvonó ajtaja elé. 
Bryony fáradt és éhes volt, nyomorultul érezte magát. Mégsem tudott volna lenyelni egy falatot sem. Ráadásul vásárolni sem tudott még. 
- Philip!  Vásárolhatnék még gyorsan magamnak valamit? 
- Nem! - mordult rá a férfi, és belépett a fülkébe. 
- Nekem viszont égető szükségem van néhány dologra! - suttogta reményvesztetten Bryony. A bezárult felvonóajtóra nézett, majd gyors pillantást vetett a lépcsőház 
ablakán át az utcára, és dacosan felszegte az állát. Látott egy csinos kis boltot a szálló 
oldalában, ahol úgy tűnt, ruhaneműtől a szappanig minden kapható. Ha siet, visszaér, 
még mielőtt Philip észrevenné, hogy kiszökött. 
. 
4-  FEJEZET 
Bryony óvatosan összegöngyölte a titokban vett két egybeszabott, batikolt pamutruhát, és elégedetten hátizsákjába gyömöszölte szerzeményeit. Azután tanácstalanul 
méregette a bevásárlásait rejtő másik csomagot. Nem létezik, hogy mindez beférjen 
a hátizsákba. 
Philip talán észre sem veszi, hogy hirtelen több csomagom lett. És ha észrevenné 
is, akkor mi van? - gondolta dühösen. Végül is nem az én bűnöm, hogy olyan rossz 
hangulatban van. Ő ragaszkodott hozzá, hogy magával hozzon. 
Szokása ellenére gondosan ellenőrizte, nem hagyott-e itt valamit, majd vállára 
vette hátizsákját, és lesietett a portára. Du Vaal persze már rég ott volt, és amikor 
megpillantotta, máris elindult kifelé. Bryony csak futólépésben érte utol. Leintettek 
egy taxit, amely a pályaudvarig vitte őket. Itt ismét Philip mögött kellett loholnia. A 
  holland óriás kíméletlenül utaf tört könyökével az embertömegben. Bryony csak arra 
s figyelt, nehogy a hátizsákja lecsússzon a válláról.  Szorosan a férfi mögött haladt a 
peronon át, és közben egyfolytában azt remélte, hogy Philip  nem vág egész nap 
savanyú képet. 
- Hallgasson ide! - kiáltotta zihálva, mikor végre mellé ért. - Lassan elegem lesz 
ebből. Már bocsánatot kértem, és most megismétlem: nagyon sajnálom a dolgot. Nem 
fordul elő többé! 
-  Úgy? De hiszen máris előfordult újra! 
- Na és? Soha nem vette volna észre, ha minden holmimat sikerül begyömöszölni 
a hátizsákomba. 
- Ez sem változtat azon a tényen, hogy kifejezett tilalmam ellenére elhagyta a 
szállodát! 
- Philip!  Nem vagyok már gyerek, tudok vigyázni magamra. Elismerem, elkövettem egy hibát, csakhogy... 
- Szép, hogy legalább elismeri! - állt meg Philip. 
Bryony mélyen a haragosan csillogó szempárba nézett. Ráébredt, milyen lehetetlenül viselkednek mindketten, és szívből kacagni kezdett: 
- Ebből is látszik, milyen tévesen ítéljük meg néha embertársainkat. Szentül azt 
hittem, hogy magát nem lehet ilyen semmiséggel kiborítani. 
- Nevetséges! 
- Olyan nyugodtnak, hogy azt ne mondjam, hanyagnak, nemtörődömnek látszott 
eleinte. 
- Hanyagnak? Nemtörődömnek?! Hiszen átkozottul sokat dolgozom! 
- Nem azt mondtam, hogy lusta. De úgy éreztem, maga olyan... 
- Fesztelen, tudom! - fejezte be a mondatot Philip. 
- Hagyja abba a duzzogást! Ki nem állhatom, ha valaki veszekszik velem, vagy 
ok nélkül dühös rám. Egyszerűen nem bírja a gyomrom. 
- Nem bírja a gyomra? 
- Képzelje! Elárulná nekem, hogy férünk fel erre a vonatra? Már minden hely 
foglalt! 
-  Első osztályon utazunk - világosította fel a férfi. - Ha már kénytelenek vagyunk 
keresztülszelni Délkelet-Ázsiát, legalább kényelmesen szeretném megtenni az utat. 
Persze ha jobban szeretné, hogy a hátsó kocsikban utazó tömeg összelapítsa, úgy ez 
a lehetőség természetesen nyitva áll kegyed előtt. Nem tudom azonban, bírja-e majd 
a gyomra. 
A lány hirtelen megint felnevetett, és nevetése átragadt Philipre is, hiába próbált 
küzdeni ellene a férfi. 
- Lehetetlen kis nőszemély - morogta maga elé. 
- Tudom. De azért próbáljuk meg még egyszer elviselni egymást! - kérlelte 
Bryony. 
Du Vaal mélyet sóhajtott, és fejcsóválva így szólt: 
- Ne nézzen így rám! Nem fogom kiporolni a fenekét, pedig szívesen megtenném. 
Uralkodom magamon. - Átvette a lány csomagját, és továbbindult a vonathoz. - Na 
gyerünk, szálljon be! 
Bryony egy pillantást vetett a szakasz belsejébe, és csodálkozva hunyorgott. A 
szakaszban egy lélek sem  utazott. 
- Mennyi ideig kell zötykölődnünk? 
. - Huszonnégy órát. 
- Te jó ég! - kiáltott elborzadva. - Elég kitartónak hiszem magam, de lassan már 
sok a jóból... - Hatalmas sóhajjal benyitott a fülkébe, és elégedetten elmosolyodott, 
amikor a kalauz lehajtott a falról két billenős ágyat. Alighogy a kalauz eltűnt, máris 
lehuppant az egyikre, és vígan lóbálta a lábát. - Már attól tartottam, hogy a padlón 
fogunk aludni. 
Philip lerakta a poggyászt, aztán elhelyezkedett a másik ágyon. 
Bryony mosolyogva felemelte a hátizsákját, kivett belőle egy kis  csomagot, és 
átnyújtotta a férfinak. 
- Ajándék - magyarázta. 
Philip fejét ingatva vette át a csomagocskát, és kíváncsian feltépte a papírt. 
- Bryony, mondja, mit tegyek magával? - kérdezte mosolyogva, amikor kivette 
a Mickey  egeres fogkefét a kis csomagból. - Vegyem célzásnak, hogy gyerekesen 
viselkedtem? 
yPnn 
- Szó sincs róla! De csak ilyen fogkeféik voltak. Én például egy tökfilkó figurásat 
vettem. 
- Ezt valahogy nem csodálom - szemtelenkedett a férfi. - No, és mi mindent 
vásárolt még? 
- Kuktapapucsot! 
- Kuktapapucsot? - képedt el a holland. 
Bryony kinyitott egy másik kis csomagot, és megmutatta a puha, fekete vászoncipőt. 
- A kínai szakácsok hordanak ilyet. Angliában nem lehet kapni. És tényleg 
nagyon kényelmes. 
- Úgy néz ki, mint egy balettcipő- vélekedett du Vaal, és nagy tenyerén egyensúlyozni próbálta a parányi lábbelit. 
- Ennek puhább a talpa. Nem tűnt fel magának, hogy minden kínai ilyet hord? 
Nyilván, mert olyan kényelmes. Ezenkívül valószínűtlenül olcsó is. 
- És milyen apró! A kedves nagymamájának is ilyen picike lába volt? 
- Eltalálta. Harmincnégyes - válaszolta a lány. 
- Mutassa, mi mindent vásárolt még! 
-  Fogkrémet,  hajkefét meg két batikolt ruhát. És most mondja meg végre, hová 
utazunk! 
- Penangba. 
- Köszönöm. 
-  Kérem. 
Bryony elmosolyodott örömében, hogy a veszekedés már elfelejtődött. 
- Sonja és Dániel tegnap reggel kiköltözött a Dusit-Thani szállóból - magyarázta 
Philip. - Szerencsére az öccse közölte a portással, merre tartanak. A szobámból felhívtam Penangban azt a szállót, amelyet megneveztek, és hagytam üzenetet, hogy 
maradjanak ott, amíg meg nem érkezünk! 
- Okos - dicsérte a lány, és kinyújtózott az ágyon. - Mindketten jól vannak? 
- Azt hiszem, igen -jelentette ki a férfi kelletlenül. - Reggel elmegyünk értük, 
aztán már repülhetünk is hazafelé! 
A lány bólintott, és magára terítette a könnyű takarót. Csakhamar riadtan felült, 
mert a szerelvény hirtelen nagyotrándult előre, mielőtt lassan mozgásba lendült volna. 
Időközben teljesen megfeledkezett róla, hogy járművön ülnek. Gyorsan leugrott 
az ágyról, és az ablakhoz szaladt. Mindig nagy élmény, ahogy a vonat kigördül a 
pályaudvarról, nem szabad elszalasztani! 
Az  igézet lassan alábbhagyott. Először mindketten csaknem  jéggé fagytak a 
klímaberendezés hatására, majd több útlevél- és  vámvizsgálatot is el kellett szenvedniük. Azért a kellemetlenségeket valamennyire ellensúlyozta, hogy a vasútvonal kettészelte az őserdőt, s csupán karnyújtásnyi távolságban majmok ugrándoztak, azután 
meg végeláthatatlan rizsföldek mellett robogtak el. 
A mosdó viszont valóságos rémálom volt. Bryony nem remélt hiltoni állapotokat, 
de azért valamivel többet várt, mint csupán egy lyukat a vonat padlóján. Mire úticéljuk 
közelébe értek, teljesen átfagyott, és álmos volt, mert nem aludt jól. Ráadásul korgott 
a gyomra az éhségtől. Tudniillik csak néhány falatot bírt lenyelni az ételből, amelyet 
a vonaton felszolgáltak. 
- Meddig tart még? - kérdezte, és hátrasimította a haját. 
- Még nagyjából egy  óra. Miért nem frissíti fel magát? 
- Igaza van, rám fér! 
A vonat rettenetesen rázott, nehéz volt úgy mosakodni, hogy közben ne veszítse 
el az egyensúlyát. Bryony hamar fel is adta.  Megelégedett egy kis cicamosdással, 
majd az imbolygó folyosón visszaballagott. Útközben egy barnára sült idősebb úrnak 
ütközött, futólag rámosolygott, és rögtön beszédbe is elegyedett  vele. Sokáig beszélgettek, mert az újdonsült ismerős azonnal beavatta az élettörténetébe. Bryony lenyűgözve hallgatta, nem volt szíve egyszerűen ott hagyni az öreget. így aztán akkor tért 
csak vissza a fülkéjükbe, mikor a vonat befutott a pályaudvarra. 
- Már éppen felderítő alakulatot  akartam magáért küldeni - méltatlankodott 
Philip. 
- Sajnálom. Összetalálkoztam egy angol úrral a folyosón! - szabadkozott a lány. 
- Tudja, ez az úr csaknem az egész életét itt töltötte el. El tudná képzelni, hogy esetleg 
sohasem térhet vissza Angliába? 
- Nem nagyon. De mondja, maga bárkivel szóba elegyedik? - kérdezte a férfi, 
miközben a lány összeszedte a poggyászukat. 
- Nagyon is úgy tűnik, igaz? - mosolygott rá Bryony. Hirtelen nagy melegséget 
érzett a szívében. Örült, hogy Philippel idejöhetett. Tetszett neki a férfi, és jó, hogy 
sikerült egymással dűlőre jutniok. 
Butterworth-ben  szinte elviselhetetlen volt a hőség.  Bryonyt már a rosszullét 
kerülgette, mire Philip felkísérte végre a kompra, amelynek a Penang-félszigetre kellett átvinnie őket. A kompon viszont kellemesen hűvös szél fújdogált. 
Penangban leintettek egy tuk-tukot, hogy eljussanak a georgetowni városrészben 
levő E  0 szállóhoz. Üdén zöldellő gyep vette körül, a pázsit végighúzódott egészen 
a kékeszölden ragyogó tengerig. A kertben hibiszkuszbokrok és más délszaki cserjék 
pompáztak virágba borulva, és a lány elandalodva szívta magába bódító illatukat. 
Az ódon gyarmati stílusban emelt épületet az idők folyamán kibővítették, de még 
mindig a múlt nosztalgikus légkörét árasztotta. 
- Philip, ez egyszerűen csodás! - lelkendezett Bryony. - Itt laknak a rokonaink, 
ebben a szállóban? 
- Nem, de egészen  közel lesznek ide. Jöjjön! Minél előbb bejelentkezünk, annál 
hamarabb megtaláljuk Sonját és Dánielt, és annál hamarabb repülhetünk hazafelé. 
- Helyes! 
- Ne nézzen rám  olyan csalódottan! Kizárólag azért jöttünk ide, hogy a fiatalokat 
megtaláljuk. 
- Tudom - bólintott a lány. 
- Maga nyugodtan itt maradhat, miután Sonjával felszálltam a gépre - mondta 
Philip. 
- Igen, persze. Majd gondolkodom rajta - füllentette Bryony, holott tudta, hogy 
nem tenné meg. Philip nélkül szertefoszlana a varázsa mindennek. 
A holland karon fogta, és a hallba vezette. A szálló egyik régi szárnyában kaptak 
szobát. El volt ragadtatva a helytől. Egy kilencéves forma fiú vette át a csomagokat, 
majd kinyitotta Bryony szobáját, hátizsákját az ágyra tette, és félrehúzta a nagy üveg 
tolóajtókat, amelyek a gyepszőnyeggel borított kertbe  vezettek. A fiú mosolyogva 
nyugtázta Bryony túláradó lelkesedését, majd du Vaalt is a szobájába kísérte. 
- Legjobb, ha lezuhanyozunk és bekapunk valamit, mielőtt elindulunk - szólt 
vissza Philip. - Ha elkészültem, átjövök magáért, Bryony. 
Bryony úgy találta, hogy a Bangkokban vásárolt batikolt ruhája nem is gyűrődött 
össze olyan rettenetesen, és tétovázás nélkül belebújt. Mivel nem volt hajcsatja, haját 
varkocsba kötötte egy darabka függönyzsinórral. 
Philippel helyet foglaltak a szálló kellemesen hűvös éttermében. A lány nem vette 
észre, hogy a jelenlévők először lopva, majd nyíltan megbámulják, mivel minden 
figyelmét lekötötte az étterem berendezése, aztán az étlap tanulmányozása. 
- Először megkeressük Sonját és Dánielt, aztán megveszem  a repülőjegyeket 
visszafelé - szólt Philip evés közben. - És ha még marad némi időnk, elmehetünk egy 
buszkirándulásra a közeli falvakba. Szívesen megmutatnám a szerecsendió és gumifa 
ültetvényeket, vagy a szegfűszeg... 
- Egyszeriben milyen elbűvölő- biccentett mosolygó arccal a lány. 
- Valószínűleg az étterem jótékony hűvöse teszi. Élvezze a jó hangulatomat, amíg 
tart! Különben úgy gondoltam, ha kissé kedves leszek Sonjához, talán hajlandó lesz 
nagyobb cirkusz nélkül visszatérni az intézetbe. 
- Aha, értem. Tulajdonképpen gondolnom kellett volna arra, hogy nekem  semmi 
közöm sem lehet a hangulatváltozásához - duzzogott Bryony. 
- Jóllakott? 
- Igen - bólintott kurtán Bryony, megtörölte száját a hófehér damasztszalvétával, 
rámosolygott a pincérre, és követte Philipet. - Miért mosolyog? - kérdezte tőle az 
étterem előtt, és belekarolt. 
- Mert maga olyan gyermekien ártatlan. 
- Hogy érti ezt? 
- Tényleg nem tűnt fel magának semmi? Ebben az étteremben mindenki roppant 
jól öltözötten jelent meg, és erre ki sétál be? Bryony Grant! Olcsó kis nyári ruhában, 
amely olyan gyűrött, mintha a kutya szájából rángatták volna ki. Nem vette észre, 
hogy mindenki magát nézi? 
- Szégyenkeznie kellett miattam? - érdeklődött Bryony mosolyogva. 
- Egy  cseppet sem. Ellenkezőleg.  Mulattatott a dolog. Kifejezetten kezdem élvezni a társaságát. Még a kissé önfejű öltözködése ellenére is maga a legnőiesebb nő, 
akivel valaha találkoztam. A mozgása kecses, a mosolya pedig... 
- Ó! - sóhajtotta Bryony, és elvörösödött zavarában. - Ilyen kedves szavakat még 
senki sem mondott nekem. 
- Nem? - Philip kihívóan mosolygott. 
- Még soha. Nagyon köszönöm. Tényleg nagyon kedves. 
- Úgy találja? - A férfi szigorú képet vágott: - És emellett még meg sem említettem, hogy micsoda idegőrlő, csendháborító és... 
- Ne, kérem! Hagyjon meg még egy percig abban a hitemben, hogy kívánatosnak 
talált - szólt Bryony mosolyogva. 
- No igen, felettébb kívánatos! A legnagyobb szerencsétlenségemre. 
Bryony ránézett, és érezte, hogy hirtelen puskaporossá válik köztük a levegő. 
Késlekedés nélkül sarkon fordult, és gyors léptekkel távozni próbált. 
Georgetown csodálatos hely, beszélte be magának eltökélten, hogy gondolatait 
másfelé terelje. Olyan... keleties, igen, egzotikus. Milyen is lehetne - gondolta -, ahol 
ennyi kínai nyüzsög?! 
- Csak nyugalom! - szólt Philip halkan, karon fogta a lányt, és lassításra kényszerítette. - Ebben a hőségben ne erőltesse meg magát az ember! 
Bryony szófogadóan lassított, de kerülte a férfi tekintetét, és úgy tett, mint aki 
eszelősen érdeklődik az utca két oldalán meghúzódó boltok és az ütött-kopott lakóházak iránt.  Őrült vagy, szidta magát gondolatban. Mit bolondozol, nevetgélsz, 
kacérkodsz vele? Soha nem tanulsz a múltból! 
- Nagy baromság ez az egész - bökte ki Philip végül, mire Bryony meglepetten 
fordult felé. 
- Mi  az,  ami  baromság? 
Válasz helyett a férfi először maga felé fordította, és alaposan megnézte magának. 
- Ez! - mondta, azzal két kezébe fogta a lány  arcát, lehajolt,  és röpke csókot 
nyomott az ajkára. Azután egy lépésnyit hátrált, és várta a hatást. 
- Ezt most miért csinálta? - kérdezte Bryony nagy zavarban. 
- Mit tudom én... - A férfi sóhaja is, mosolya is gúnyosra sikerült. - Valószínűleg csak azt akartam tudni, hogy ez lenne-e a megoldás. Lehet, hogy mégsem ez az. 
Na, jöjjön végre, nehogy minden jó szándékom feledésbe merüljön! 
Miféle jó szándék? - kérdezte Bryony magától. Könnyedén megérintette ajkát, és 
aggodalmas pillantást vetett Philipre, aki azonban rá sem pillantott, miközben kézen 
fogva vonszolta maga után a szűk utcákon. 
A szálló,  ahol Sonja és Dániel ezúttal lakott, valamivel biztatóbb volt,  mint a 
bangkoki. Du Vaal most előrelátóanmaga elé tessékelte Bryonyt. Miközben a pulthoz 
igyekeztek, a lány zavartan nézett maga elé, és azon merengett, mit is értett Philip 
azon, amit az imént mondott. Csak gúnyolódott vele, vagy tényleg vonzódik hozzá? 
S ha igen, mi következik ebből? A férfiakhoz fűződő korábbi kapcsolatai mind zátonyra futottak, Philippel sem  alakulnának jobban a dolgok. Megrázta a fejét, és 
körülnézett a hallban. 
- A rokonaink tegnap délután érkeztek ide - adta hírül Philip. 
- És? - kérdezte a lány különösebb érdeklődés nélkül. 
Aníf2!Lf!lJPiUában 
- A portás, akivel Bangkokból telefonon beszéltem, tegnap éppen szabadnapos 
volt - fűzte hozzá a férfi. 
-  Eszerint tehát nem kapták meg az üzenetét? 
-  Ez az ember itt nem tudta megmondani. Mindenesetre semmiféle levelet nem 
talált a rekeszükben. Ezért úgy vélekedik, hogy meg kellett kapniok az üzenetet. 
- Mit fogunk tenni? 
- Visszamegyünk a szállodánkba, és ott várjuk meg, míg  felveszik velünk a 
kapcsolatot. 
- Hagyott hátra nekik másik üzenetet? 
- Természetesen. Meghagytam, hol Jakunk. 
- Sonja tehát együtt van Dániellel? 
- Igen! 
- Végre valami vidító hír! 
- Hol az ördögben szerezte ezt a figyelemre méltó hajszalagot, amely oly sikertelenül próbálja összefogni pompás hajzatát? 
Bryony végtelenül elégedett volt, hogy du Vaal ismét a megszokott módon viselkedik. 
- Levágtam egy darabot a függönyzsinórból. Csak nem gondolja, hogy valakinek 
föltűnik majd? 
- Alig hiszem. Jöjjön, fogjunk egy taxit! Kényelembe helyezzük majd magunkat 
a szálló kertjében, és kipihenjük az utazást, mire a rokonaink jelentkeznek. 
- Rendben - helyeselt a lány. - De úgy gondoltam, előbb alán vennék egy kalapot. Nézze csak, ott! - kiáltott fel hirtelen. 
Philip a mutatott irányba fordult. 
- Ez a Kek-Lok-Si templom - magyarázta. - Hét  tornya van, és A Tízezer 
Buddha Pagodájának is nevezik. Nincs kedvem a városnézéshez. Most legalábbis 
nincs. 
- Ünneprontó. És miféle domb emelkedik ott? 
- Csak annyit tudok róla, hogy Penang-hegynek nevezik. Drótkötélpályán fel 
lehet jutni a tetejére, de e pillanatban szívesebben úsznék egyet. 
-  Én is, ha már ilyen csapnivaló idegenvezetőm van. 
-  Nem turistának jöttünk ide! - emlékeztetett rá Philip komoly hangon. - Hozott 
magával fürdőruhát? 
-  Nem! 
-  Akkor veszünk egyet, aztán fejest  ugrunk a szálló úszómedencéjébe. 
- Tengeri strand nincs a szálloda közelében? 
- Nincs, a közvetlen közelben legalábbis. A félszigeten  viszont van néhány igen 
híres strand.  A Batu Gerringhi például. Ezeket azonban nagyrészt a gazdagok és a 
híres szépségek látogatják, márpedig úgy gondolom, nem áll szándékában közéjük 
keveredni. 
- így, ebben az öltözetben? - A lány nevetett, ahogy körbefordult, mintha ruhabemutatót tartana. 
- Szóval magának közömbös, hogy néz ki? - kérdezte Philip némi rosszallással. 
- Hát, különösebben nem szoktam törődni vele, az igaz. De nem szeretném, ha 
miattam kínosan érezné magát. 
- Ugyan, mondtam már, hogy az ebédet is élveztem. Na, jöjjön! 
Hirtelen, minden előzetes jel nélkül ömleni kezdett az eső. Bryony rémülten egy 
kapualjba menekült. Ránevetett Philipre, aki a legnagyobb nyugalommal bandukolt 
felé a szakadó esőben. 
- Eszerint négy óra - jelentette ki, és a lányra sandított. Úgy tűnt, csöppet sem 
zavarja, hogy bőrig ázott, és a hajából is csöpög az esővíz. 
- Hogyhogy négy óra? - lepődött meg Bryony. 
- Itt mindig pontban négykor elered az eső. Csupán  futó zápor. Néhány perc 
múlva eláll. 
- Hülye ügy! - szólt a lány döbbenten, és az eget szemlélte. 
- Mi a hülye ügy? 
- Hogy mindig pontosan négykor esik. 
TíffANY 
ott folytatja, ahoía többi 
sorozat abbahagyja... 
A mennyek kapuiában 
5.  FEJEZET 
A szállodában fölmentek a szobájukba átöltözni. Bryony felvette új, kétrészes 
fürdőruháját, és belebújt egy bő pamutingbe. 
Az úszómedencében nem fürdött senki. Bryony már egy óriási, csíkos napernyő 
alatt üldögélt, rajztömbbel az ölében, amikor Philip megérkezett. 
- Nem jön be a vízbe? - kérdezte a férfi. 
A lány kedvtelve járatta végig a szemét a holland napbarnított felsőtestén. 
- De, csak egy kicsit később - szólt látszólagos könnyedséggel. 
- Rendben. - Philip a nyugágyára dobta a fürdőköpenyét, majd szép ívű fejessel 
a vízbe vetette magát. 
A helyzet lassanként kezd lehetetlenné válni, gondolta Bryony bosszankodva. 
Nem szabad beleszeretni! Nem okoztak-e már eddig is sok  fájdalmat a férfiak? 
Bosszúsan a földre lökte a vázlattömbjét, és felállt. Fején át lehúzta magáról az inget, 
leült a medence peremére, kis ideig csak lógatta a lábát, majd belecsusszant a vízbe. 
Nem volt túlzottan jó úszó, de azért nem esett nehezére átúsznia a medencét. 
Mindenesetre összpontosítaniakellett. Ez végre eltereltegondolataitPhilipről, és arról 
a boldog izgalomról, amit a közelében érzett. Hátára fordult, és feltekintett a hihetetlenül kék égboltra. 
Alig akarta elhinni, hogy Malajziába került. Méghozzá egy igazi férfival, aki folyton  enyeleg vele. És az  öccse is itt van valahol, igaz, egyelőre állandóan kitér az 
útjukból, mindig megelőzi őket egy lépéssel. 
Visszafordult, és lassan tempózott előre. Élvezte a víz selymes langymeleget, és 
a virágillatot, ami betöltötte a levegőt. Lassanként kezdett megnyugodni. Elúszott a 
medence túlsó széléig, elrúgta magát a faltól, majd csukott szemmel továbbsiklott a 
víz színén. 
Sonja biztonságban van, igazából  nincs is rájuk szüksége. Néhány napig felhagyhatnának a kereséssel, hogy Philippel eltöltsenek itt egy kis időt. Egészen megnyugtató a környezet, kikapcsolódhatnának egy kicsit,  s ez a váratlan üdülés akár 
különleges élményekkel is végződhetne... 
Rémülten felkiáltott, mert valaki erősen átkarolta, és félig kiemelte a medence 
vizéből. 
- Ne! Tegyen le! - kapkodott levegő után. 
Philip teljesítette a kérését.  De ahelyett, hogy egyszerűen leállította volna a 
medence aljára, lassan végigcsúsztatta saját testén a lányt, mígnem összeért az arcuk. 
Nedves hajával, és csillogó vízcseppekkel szempilláján a férfi békés oroszlánfókára 
emlékeztetett. Kék szeme ragyogott, és ahogy tekintetét a lány ajkára szegezte, 
Bryony testét forró borzongás járta át. 
-  Elepedek, ha nem csókolhatlak meg - suttogta Philip rekedten. 
-  Ne tegye! - tiltakozott ijedten a lány. - Kérem, ne! 
-  Miért ne? - kérdezte a férfi kicsit zavartan. - Azért, mert szóké vagyok? 
-  Micsoda? Ó, igen - helyeselt sietve a lány. 
-  Kis hazug! - évődött a férfi. 
-  Nem hazudtam. És most hagyjon békén, nagyon kérem! - mondta Bryony megkönnyebbülve, hogy végre leért a lába. 
Philip nem mozdult. 
Csak játszik velem. Nem szabad megtudnia, milyen mélyen felkavar. Biztos, hogy 
minduntalan visszaélne vele,  gondolta Bryony rémülten, és megpróbált nyugodtan, 
egyenletesen lélegezni. 
-  Mire jó ez a tiltakozás? Néhány órát még csak kibír velem. Mindjárt repülünk 
haza, aztán úgyis mindenki megy tovább a maga útján. 
-  Úgy gondolja? 
-  Természetesen. 
Bryony felnézett, és látta a férfi szemében parázsló vágyakozást. 
- Nem udvarolhat nekem - mondta minden szavát jól megfontolva. - Ez nem 
sportszerű viselkedés! 
- Ugye nem? De ki tudna sportszerűen viselkedni ilyen csodaszép környezetben? 
Napsütés, buján illatozó virágok, és micsoda nő! Mi mást kívánhatna még egy férfi? 
- Fogalmam sincs - adta az értetlent a lány. 
- Tényleg nincs, Bryony? Egy icipici csók sem hiányzik? - simogatta meg az 
arcát Philip. 
- Nem. 
- Miért nem? 
- Mert pontosan tudom, hova vezet az az egy icipici csók. Szívesen bohóckodom, 
ha kell, de higgye el nekem, akármilyen ostobának látszom is, tudom, mire megy ki 
a játék. Különben is, sokak szerint kifejezetten éles eszű vagyok. 
- Azonkívül kőszívű is. 
- így van - helyeselt Bryony. Fájó tapasztalataiból okulva tudta, hogy a ridegség 
álarca a legjobb védekezés. Nem akarta ezt a tapasztalatot éppen most elfeledni. Elfordult, és szórakozottan a kertet nézegette. 
- Volt valaki talán, aki fájdalmat okozott önnek, Bryony? - kérdezte  Philip. 
- Igen... 
- Es még mindig fáj? 
- Nem! -kiáltotta szenvedélyesen Bryony, és szerette volna arcul ütni magát. 
- Nem? Hát akkor, miért nem...? 
- Mert jól emlékszem rá, mi  hogyan történt. Hogy mennyire fájt... Jaj, Philip, 
Amennyek kapujában 
kérem, ne csinálja ezt velem! Ha hagynám, hogy megcsókoljon, az azt jelentené, hogy 
sokkal jobban kedvelem, mint akarom! 
- Es ez hiba lenne? Én igen szeretetreméltó ember vagyok. 
- Elismerem. Éppen ez a gond. De amíg meg nem csókol... 
- ...addig figyelmen kívül  hagyhatja az érzelmeit. De ha megcsókolom, akkor 
már nem. így gondolja? 
- így- Miért kell mindent olyan szörnyű komolyan vennie, Bryony? -kérdezte halkan 
a férfi. - Nem tudná puszta kedvtelésből elfogadni az udvarlásomat? 
- Talán képes lennék rá. De csak akkor, ha... Philip, ez így nem tisztességes játék! 
- Tehát csak akkor menne a dolog, ha nem fordulhat komolyra, igaz? - firtatta a 
férfi. -  És ha  megcsókolna engem, akkor a maga részéről egyszeriben komollyá 
válnék a kapcsolatunk? 
- Igen, így van - hagyta helyben bosszúsan a lány. - Nem beszélgetnénk valami 
másról, kérem? 
Philip egy pillanatig hallgatagon nézte, aztán bólintott. Elengedte a lány karját, és 
tovaúszott. 
Bryony is megfordult, és a medence túlsó végén kimászott a vízből. Szárazra 
törölte magát, belebújt az ingébe, leült a nyugágyra, és felemelte a földről elárvult 
rajztömbjét. 
Észnél kell lennem, igen, észnél, próbálta meggyőzni önmagát. Senki sem  fogja 
még egyszer a bolondját járatni velem! 
A nedves fürdőruhában dideregni kezdett. Hátradőlt, lehunyta a szemét, a  rajztömböt pedig, mint egy páncélt, a mellére helyezte. 
-  Azért nem kell úgy tennie, mintha egész rablóhordával szemben kellene megvédenie a becsületét! - szólt hozzá Philip, miközben a nyugágya mellé lépett. 
- Nem is teszek úgy - szólt a lány ridegen, és kerülte a férfi tekintetét. - Fölmegyek zuhanyozni, aztán felöltözöm. - Felugrott, és beszaladt a szállodába. Érezte, 
hogy Philip utána bámul,  s nyilván kineveti. Egyszeriben könny szökött a  szemébe. 
Hiszen nagyon is kedvelte a férfit, és úgy szerette volna megcsókolni. 
Miután lezuhanyozott és felöltözött, kissé megnyugodott. Felvette a másik, ugyancsak gyűrött pamutruhát, majd kiballagott az árnyékos teraszra. E perctől kezdve barátságos lesz  Phíliphez,  egyúttal hűvös és  udvarias. És  hogy ne mindig vele 
foglalkozzék, rajzolni fog. 
Gyorsan körülnézett, hogy megbizonyosodjék róla: valóban egyedül van-e. Felütötte a vázlattömböt, és a térdére fektette. Néhány másodpercig téma után kutatott, 
majd elégedetten bólintott, mert felfedezett egy bennszülött kertészt, aki gereblyéjére 
támaszkodva a távolba meredt. Olyan öregnek tűnt, mint Matuzsálem. A naptól csaknem feketére szítt arcát mély ráncok barázdálták. Derű és békesség sugárzott róla. 
Úgy elmélyedt a munkában, hogy ijedten rezzent össze, amikor a pincér hozzálépett, és tálcán átnyújtott neki egy kókuszdiót, amelynek közepéből szalmaszál  meredt 
az égnek. 
A pincér nyilvánvaló kíváncsisággal figyelte a ténykedését. Bryony rámosolygott, 
és egy kézmozdulattal arra kérte, tegyen néhány lépést oldalirányban. Új lapot ütött 
fel a rajztömbjében, és gyors vonásokkal vázlatot készített róla. Aztán kitépte a lapot, 
és átnyújtotta. A pincér örvendezve szemlélte a képmását, majd mint legbecsesebb 
kincsét, a szívére szorította. Még egyszer hálásan elmosolyodott, mélyen meghajolt, 
aztán elsietett. 
- Minden olyan egyszerűnek tűnik, mihelyt rajzolni látom - bukkant fel váratlanul Philip. 
- Magam is megkönnyebbülök tőle. Ez adottság, nem tehetek róla. 
- Ha adottság, akkor tényleg nincs mit tenni ellene - vélekedett a férfi, és leült 
egy szemközti székre. - Mi az, amit iszik, kókusztej? 
- Fogalmam sincs. A pincér hozta, és valami érthetetlent kérdezett tőlem. Olyan 
reménykedve nézett rám, hogy nem volt szívem visszautasítani. 
Philip gint rendelt magának tonikkal és sok jéggel. 
- Talált témát? - kérdezte aztán. 
- A kertészt. De  nem lett jó. - Bryony kitépte a lapot a vázlattömbből,  hogy 
összegyűrje, de Philip kikapta a kezéből, és figyelmesen tanulmányozta. 
- Mi az, ami nem sikerült ezen? Nekem tetszik. 
- Nekem viszont nem. - Bryony kedvesen rámosolygott, mert a férfi láthatóan 
nem sértődött meg az úszómedencénél történtek miatt. 
Philip időközben megborotválkozott, és a haját is megmosta. Kék inge még inkább 
kiemelte a szeme színét. 
- Remekül néz ki, igazán - jegyezte meg a lány ártatlanul, majd újfent rajztömbje 
fölé hajolt. - Jól áll magának a kék. - Nem vette észre, hogy a férfi gyöngéden, szerelmesen néz rá. Keresztbe rakta a lábát, és hozzákezdett, hogy új rajzot készítsen a 
kertészről. Csak a negyedik próbálkozásra érezte úgy, hogy sikerült, amit akart. 
Kissé  eltartotta magától a rajzot, összehasonlította a kertésszel, és elégedetten 
bólintott. Ezt fogja megtartani, később pedig agyagból megmintázni. Talán még egy 
bronzszobrot is megér a dolog. 
- Megnézhetném? 
- Miért ne? - A férfi felé fordította a tömböt, és megmutatta neki a rajzot. - Tulajdonképpen furcsa, hogy minden ember arca más, nem? Úgy értem, nincs a világon 
olyan sok különféle orr, szem és száj, mégis minden arc más. Ez az, ami megdöbbentő. 
- Azt mondják, mindenkinek él egy másik példánya is valahol a nagyvilágban, 
ezeket hívják asztrológiai ikreknek. 
- Igen? És kik mondják ezt? - kérdezte nevetve a lány. - Én például soha nem 
láttam kétszer ugyanazt az arcot, pedig állandóan az arcokat figyelem. 
- És mi lesz azzal a rajzzal, amelyik nem tetszik magának? Megtartja? 
- Jóságos ég, dehogy! Miért őrizgetném azt, amelyik nem sikerült?! 
-  Ezt itt megkaphatnám? 
-  Nem. Ami rossz, az rossz, nincs mit kezdeni vele! - Még mielőtt a férfi megakadályozhatta volna, Bryony összetépte a rontott lapokat, a papírfecniket pedig az 
asztalra szórta. - Lehet, hogy önteltnek gondol, de ebben nem ismerek pardont - szólt 
bocsánatkérően. Aztán ismét kezébe vette a vázlattömböt, és hozzákezdett, hogy megörökítse Philipet. Kissé oldalra hajtotta a fejét, és ajkát harapdálva dolgozott. Öt perc 
múlva átnyújtotta a kész művet. 
- Nahát, Bryony! Hiszen ez egy hóhér! Egy nevető hóhér képmása! Valóban 
ilyennek lát engem? 
- Nem, dehogy. - Bryony visszavette a férfitól a vázlattömböt, és hozzáfogott, 
hogy újra  lerajzolja. Ezúttal középkori  lovagnak ábrázolta, hosszú hajjal, fényes 
páncélzatban, tolldíszes sisakkal a hóna alatt. 
Philip hosszan a kész műre meredt. 
- Megijeszt - mondta aztán csöndesen. - Tényleg figyelemre méltó. - Zavartan 
mosolyogva folytatta: - Szóhoz sem tudok jutni. Egyet azonban biztosan tudok: ezt 
senki sem fogja összetépni! 
- Ahogy tetszik - egyezett bele a lány. 
- Köszönöm! Kincsként fogok vigyázni rá - ígérte a férfi, és óvatosan összegöngyölte a rajzot. 
- Kérem! - Bryony az itala után nyúlt, és nyomban kilöttyintette, mert ebben a 
pillanatban  kiáltás harsant a háta mögül: 
-  Agytrösztike! 
Ijedten fordult hátra, de mosolyogva ugrott föl, mert öccse, Dániel közeledett a 
teraszon. 
- Te jóságos ég, úgy nézel ki, mint egy hippi! - sápítozott nevetve. Megragadta 
Dániel vállát, megrázta, és szorosan magához ölelte. - Te csibész, te nyavalyás 
csibész! 
- Én csibész? De miért? És az ég szerelmére, mit keresel itt egyáltalán? 
- Philippel jöttem ide. Sonja nagybátyjával - közölte Bryony. 
- De miért? - kérdezte Dániel ingerülten. - Minek jöttél utánam? Egy évet, egyetlen koszos évet akartam eltölteni teljesen egyedül. És lám, mi történik? Egy alig ismert 
tizenéves leányzó Hongkongban szorosan  a nyomomba szegődik, és az örök szerelemről regél. Azután rejtélyes üzenet érkezik a nagybátyjától. Sonja úgy tesz, mintha 
itt lenne a világ vége, most pedig még te is felbukkansz. Bryony, nem vagyok már 
gyerek! Megígértem, hogy hetenként egyszer felhívlak. Ez talán nem elég neked? 
- Nem az én ötletem volt - dühöngött a nővére, amikor végre szóhoz jutott. - És 
egyáltalán nem kezellek gyerekként. Ha tartottad volna magad az útitervedhez, akkor 
már rég találkoztunk volna. Eget-földet tűvé tettünk értetek. 
- Senki sem kért meg rá, hogy a keresésemre indulj - válaszolt mogorván a fiú. 
- Nem állítottam, hogy megkért valaki - tartott egy pillanatnyi szünetet a lány, 
majd Philip felé fordult -, hacsak nem tekintjük Sonja nagybátyját. Ő az! 
Dániel mogorván hallgatott. 
- Philip azért jött, hogy Sonját hazavigye magával. Sejtelme sem volt róla, hogy 
a kislány itt időzik. Megszökött! Az apja és a nagybátyja is úgy tudta, hogy a svájci 
intézetben van. 
- Ez egyáltalán nem lep meg - szólalt meg Dániel. - Sonja olyan elkényeztetett, 
idegesítő, neveletlen kölyök, amilyennel életemben nem találkoztam. Csak egyet 
mondhatok, Bryo... 
- Hol van az unokahúgom? - avatkozott közbe Philip gyanús nyugalommal, és a 
testvérekhez lépett. 
- Könnyebbet kérdezzen! - sóhajtott Dániel. 
- Én pedig nem vagyok hajlandó könnyebbet kérdezni tőled! - felelte vészjóslóan 
Philip. - Követelem, hogy válaszolj! Hol van Sonja? 
Dániel nyegle pillantást vetett Philipre, majd lomhán válaszolt: 
- A leghalványabb gőzöm sincs róla. Hála az égnek, nem én felelek érte. - Azzal 
úgy tett, mint aki távozni készül. 
Philip azonban odaugrott, megragadta a karjánál fogva, és erőszakkal maga felé 
fordította: 
- Nézz rám, ha veled beszélek! Sonja mindössze tizenhét éves. Magadra vállaltad 
a felelősséget érte, amikor elhívtad ide. És most áruld el, de rögtön, hol találom! 
- Elhívtam volna? Ön tréfál velem -jegyezte meg gúnyosan Dániel. - Egyáltalán 
nem hívtam. És vegye le az átkozott mancsát a vállamról! 
Philip még inkább szorította a fiút, és tolni kezdte maga előtt a teraszon. 
- Ne! - kiáltott rémülten Bryony, és odaszaladt hozzájuk. - Philip, engedje el! 
- Fogja be a száját, Bryony! - kiáltotta du Vaal haragosan, miközben Dánielt a 
szálló mögé, egy félreeső helyre taszigálta, ahol nem kelthettek feltűnést. 
Bryony megkísérelte kiszabadítani öccse karját Philip vasmarkából: 
- Hagyja abba, Philip! Ezzel csak olajat önt a tűzre! Engedje el végre, az ég 
szerelmére! 
- Na jó - engedett végül a holland. Haragos pillantást vetett a  lányra, aztán 
fenyegetően megállt a karját dörzsölgető Dániel előtt: - Tehát, még egyszer kérdezem: hol van az unokahúgom? 
Bryony tehetetlenül  pislogott egyikről a másikra.  A holland türelmetlennek, az 
öccse rosszkedvűnek és tiszteletlennek látszott. Nem gondolta volna, hogy Philip 
ilyen durva és kíméletlen is tud lenni. Egyszeriben komolyan félteni kezdte Dánielt, 
aki bizonytalanságát mindig csúfondáros viselkedés mögé rejtette, de egy idegen ezt 
igazán nem tudhatta. 
- Dániel! - suttogta  figyelmeztető hangsúllyal. - Kérlek, áruld el végre neki, hol 
találja meg azt a kislányt! 
- Az ördögbe is, miért tenném? - háborgott az öccse. 
- Mert alig múlt tizenhét, és Philip aggódik érte. 
Dániel egykedvűen vállat vont: 
- Szingapúrban. 
- Szingapúrban?! - kiáltott fel Bryony hitetlenkedve. - De hát mi a csudát keres 
Szingapúrban? 
- Sejtelmem sincs róla. 
Mielőtt Philip nekiugrott volna, Bryony közéjük vetette magát. 
fjnennyek kapujában 
- Dániel, kérlek - suttogta. 
- Innom kell valamit - mondta az öccse. Azzal sarkon fordult, és fesztelenül letelepedett az egyik árnyas asztalhoz. 
- Ez tehát a csodálatos öccse? - kérdezte Philip szúrósan, és 6 is visszament a 
teraszra. 
Bryony a falnak támaszkodott, és behunyta a szemét. Jóságos ég, most meg 
Szingapúr! Csak nem kell oda is elutazni?! Legszívesebben elbujdokolt volna. De 
nem volt menekvés. 
-  Bryony! - szólongatta Philip. 
Boldogtalan sóhajjal odasétált a férfiakhoz. Legalább közbeléphetek, ha megint 
egymásnak ugranának, gondolta. 
Philip előrehajolva, indulatosan magyarázott valamit a dacos  arcú Dánielnek. 
Bryony erőt vett magán. Óvatosan közelített a két harcias kakashoz, majd helyet 
foglalt az öccse mellett. 
Philip sóhajtva feltápászkodott: 
- Bemegyek, megrendelem a repülőjegyeket. 
- Hogy került a kislány Szingapúrba? - vonta kérdőre Bryony az öccsét. 
- Éppen ezt meséltem el neki. 
- Akkor most újra el fogod mesélni nekem! 
- Ne kiabálj velem! Összevesztünk. Nem először. Most viszont fogta magát, és 
elutazott Szingapúrba néhány diákkal, akikkei előzőleg Bangkokban összefutottunk. 
-  De mikor? 
- Tegnap, miután kézhez vette a nagybátyja üzenetét Mondtam neki, hogy itt 
kellene maradnia, de 6 vonakodott. 
- Akkor a szállodátokban miért nem tudott senki arról, hogy a kislány elutazott? 
Mikor ma reggel érdeklődtünk, hogy... 
Dániel előhúzott egy borítékot a zakója zsebéből, és Bryony elé ejtette az asztalra: 
- Nem tudták ők sem. Ma reggel találtam rá erre a levélre. Az ajtóm alatt csúsztatta be hozzám. Csupán egy szűkszavú üzenet állt benne, továbbá annyi pénz, hogy 
a szállodai számláját kifizessem. 
- Jaj, Dániel, micsoda kalamajka! - suttogta Bryony. 
- Nyugodtan mondhatod hangosan is. Állandóan máshová kellett utaznunk, mint 
terveztem. Nekem pontos útitervem volt, és csak zűrzavar lett belőle! 
- Sajnálom - szólt Bryony. 
- Sajnálod, rendben. De hogy lehet az, hogy te meg elszaladtál hozzá, és mindent 
az orrára kötőttél, hm? 
- Úgy gondoltam, tudnia kell róla. Sejtettem, hogy Sonja engedély nélkül szegődött melléd. Dániel, kérlek, ne nehezítsd meg a dolgomat! Már így is elég nagy a baj. 
Minek idegesítetted föl annyira Philipet? 
- Egyáltalán nem akartam fölidegesíteni, ő tett úgy, mintha mindenben én volnék 
a vétkes. Na jó, rendben. Sajnálom az egészet, Agytrösztikém. De azért nem kellett 
volna úgy kezelnie engem, mint valami emberrablót. Hogy jöhettél ide vele? Neked 
az ilyesmit nem veszi be a gyomrod. Nézz végig magadon! Egy kis veszekedés, és 
máris összeroppantál. 
- Tudom - hagyta helyben sírós hangon Bryony. - Gondolhatod, hogy nem én 
akartam vele jönni. 
- Az én ötletem volt - szólt közbe Philip, s visszaült a helyére. - Na, megvettem 
a repülőjegyeket reggel fél tízre. Korábban ugyanis nem indul gép. 
- Tudja legalább, melyik szállóban lakik Sonja? - kérdezte Bryony, miközben 
arra gondolt, nem kellene-e hazarepülnie inkább. Vissza, Angliába. Philipnek nincs 
rá szüksége többé. 
- Pontosan nem tudjuk. Mindenesetre Dániel szépen visszamegy a szállójába, 
hogy némi útbaigazítást kérjen. 
- Néhány diák ismerősünk még itt maradt - magyarázta Dániel. - Lehet, hogy ők 
tudják, hol van Sonja. 
- Nem tudnád megkérdezni tőlük most azonnal? - kérdezte Philip. 
- Hajókirándulásra mentek, és csak éjszaka érkeznek vissza - világosította fel 
Dániel. - Akkor tehát vacsorázhatunk végre? 
Philip odaintette a pincért. 
- Méltóztassanak követni! - mondta a pincér széles mosollyal. 
Nyilván annak örül, hogy ezek ketten nem páholták el egymást, vélte a lány. 
Átmentek az étterembe. Az asztalnál egyikük sem szólt egy szót sem. Vihar előtti 
csend, gondolta Bryony. 
Philip szólalt meg elsőnek: 
- Miért hívod a nővéredet Agy trösztikének? - kérdezte Dánielt. - Szerinted talán 
kevés esze van? 
- Éppen  ellenkezőleg. Több kereke van a kelleténél - válaszolt Dániel  ugyanolyan hűvös és udvarias hangnemben. - Bryony mindig és mindenre tudja a választ. 
Olyan agya van, hogy egy számítógéppel is versenyre kelhetne. 
- Azért ez túlzás - vetette közbe Bryony. 
- Nem, nem, ez az igazság. Tudomásom szerint a bájos mosolyáért még senkit 
sem vettek fel a St. Andrews Egyetemre. 
- A híres skóciai St. Andrewsra? - kérdezte Philip hitetlenkedve. 
-  Igen, mégpedig ösztöndíjasnak, és a derék skótok nagyon megnézik, hogy kinek 
adnak ösztöndíjat - magyarázta buzgón Dániel. 
Bryony egészen elérzékenyült attól, hogy az öccse így áradozik róla. 
-  Ez mindenesetre igaz - bólintott Philip, és érdeklődve a lányra nézett. - Mit 
hallgatott azon az egyetemen? 
-  Művészetet! Oxfordban ugyanis nem állt módomban. 
-  Miért, talán az Oxfordra is felvették? 
-  Igen. 
-  Te jóságos ég! - Philip ismét Dánielhez fordult. - Most, miután  mindnyájan 
megnyugodtunk, talán elmesélhetnéd elölről az egész ügyet Sonjával. Azt mondtad 
ugye, hogy egyszer csak felbukkant Hongkongban? 
ÍJ!!!!!!!líapujában 
- így volt - erősítette meg Dániel némileg ellenségesen, és Bryony titokban máris 
felkészült egy újabb veszekedésre. - Igaz, egy kicsit én is bűnös vagyok benne. Eldicsekedtem  neki az utazásom  tervével Párizsban, miután megismerkedtünk.  De 
esküszöm, még akkor sem fogtam gyanút, amikor az útitervem pontos részleteiről 
kezdett faggatni. Pedig feltűnhetett volna, hogy az érkezési időpontok is érdeklik. 
Aztán, mint már mondtam, egy szép napon egyszerűen felbukkant, és attól kezdve le 
sem szállt rólam. Arról nem is beszélve, hogy folyvást elégedetlen volt, mert engem 
nem ugyanazok a látnivalók érdekeltek, mint őt. 
- Például? 
-  Például? Például az egzotikus éjszakai mulatók- felelte Dániel kihívóan. Mivel 
Philip meg sem rezzent, vállat vont, és folytatta: - Bangkokban már valamivel jobban 
alakulí a helyzet, de csak miután átköltöztünk egy jobb szállodába. Akkor összeismerkedett azokkal a diákokkal, akik már régóta körülötte legyeskedtek, és mivel én 
előbb-utóbb úgyis ide akartam jönni, hát velük együtt ideutaztunk. Az ember kíméli 
az idegeit, s inkább teljesíti Sonja kívánságát, mintsem hogy vitába szálljon vele. 
- Végül mégsem te hagytad faképnél. Ez valóban szép volt tőled - vetette közbe 
Bryony abban a reményben, hogy a viharfelhők még eloszlathatok. 
- Meséld tovább! - sürgette Philip,  akit egyáltalán nem hatott meg Dániel 
lovagiassága. 
- Szóval megérkeztünk ide, és Sonja megkapta az üzenetét. Ez, őszintén szólva, 
igen ostoba ötlet volt, kedves uram - mondta Dániel indulatosan. - Egyszerűen csak 
meg kellett volna jelennie. Sonját a veszélytől óvni halálos vétek. Mielőtt még bármit 
tehettem volna, összecsomagolta a holmiját, és nyomtalanul eltűnt Ha tudom, hogy 
egyszerűen megszökött otthonról, jobban rajta tartottam volna a szememet. Azt hittem, ön játssza a szigorú nagybácsit, aki csak azért ideutazik, hogy megnézze, nem 
sántikál-e valami rosszban az unokahúga. 
- És mivel rád is nagy szigorral ügyel a nővéred, természetesen együtt éreztél 
Sonjával, mi? - Philip hangjában több volt a keserűség, mint a gúny. 
- Nagyjából így volt -  ismerte el  Dániel. Aztán  szemrehányóan Bryonyhoz 
fordult: - Túl sovány vagy, nővérkém. Tartok tőle, hogy elfelejtettél enni. 
-  Nem igaz! Igenis, hogy állandóan tömöm magam - védekezett a nővére. 
-  Hát ez nem nagyon látszik rajtad. Elkészültél már a sakkfigurákkal? 
- Sakkfigurákkal? - kérdezte Philip meglepetten. 
- Igen, a sakkfigurákkal. Sir Edward March rendelte őket -  magyarázta Dániel. 
- A színész? 
- Ő. Meglátta ugyanis, milyen figurákat faragott Bryony Emmerson grófjának. 
Csodálatosan karikírozták a gróf családtagjait.  March azonnal felhívta Bryonyt,  és 
meghatározta, melyik figura melyik színész vagy színésznő legyen. 
- Biztos nagy sikere lesz vele magasabb körökben -jegyezte meg Philip gúnyosan. - Emmerson bábui tényleg olyan jól sikerültek? A családtagjait tologatja a sakktáblán? 
-  Óriási ötlet - lelkesedett Dániel. - A parasztok a gyerekei, a futó a nagybátyja 
és  így tovább.  A  gróf még fényképeket  is  adott  a megrendeléshez.  Igaz, 
Agytrösztikém? 
- Igen - erősítette meg Bryony alig hallhatóan. Talán ez az egyetlen dolog, amit 
Dániel csodál bennem, gondolta. Mégsem járja, hogy Philip előtt így felvágjon vele. 
Úgy tűnt, nagyon is kedvére van, hogy nővére sikereivel eldicsekedjék. Ezt kifejezetten kellemetlennek és kínosnak találta. Sokkal jobb lenne, ha Philip továbbra is kedves, ostoba  libának tartaná. Az értelmes, okos nőkkel szemben  mindig bizonyos 
fenntartásokkal viseltetnek. Sir Edward March például nyilván túlértékelte őt, mert 
valaki említést tett neki a kitűnő iskoláiról. Szeretett volna hosszas társalgásba bonyolódni vele a szobrászati módszerekről, a kifejezési lehetőségekről, a nyersanyagok 
megválasztásáról, a mecénások szerepéről, és igencsak zavarba jött, amikor Bryony 
elmondta neki, hogy  döntései során kizárólag az érzéseire hagyatkozik. - Az eredménnyel viszont igen elégedett volt - fűzte hozzá hangosan. 
-  Elégedett? Hiszen lehetett is - ismerte el Philip. -Én viszont jócskán lebecsültem magát eddig, igaz? 
-  Mindenki ezt teszi eleinte - állapította meg Dániel elégedetten, mire Bryony 
zavartan pislogott. 
-  Akarsz te is egy szobát magadnak itt nálunk ma éjszakára? - tudakolta Philip 
Daniéitól.  - Vagy maradsz inkább a saját szállodádban, és találkozunk reggel  a 
repülőtéren? 
-  Hogyhogy a repülőtéren? - kérdezte Dániel meglepetten. 
-  Szingapúrba repülünk - válaszolta Philip szenvtelenül. 
- Na és? Talán ünnepélyesen kell búcsúztatnom magukat? Vörös szőnyeg is lesz? 
- Nem, Dániel, csakhogy te is repülsz velünk! 
- Azt már nem! Ezt az egyet verje ki a fejéből! Végre megkezdem az áhított 
vakációmat! 
- Dániel! -  Philip hangja egyszeriben vészjóslóvá  vált.  -  Velünk jössz 
Szingapúrba! 
- No, majd meglátjuk. Nekem egyáltalán nem számít, hogy ön híres ember. Nem 
hagyom, hogy parancsolgasson. Nem vagyok a szolgája, és nem fog engem szófogadó 
pincsikutya gyanánt ugráltatni! 
- Magam sem kívánom, hogy pitizz nekem. Egyszerűen csak ragaszkodom 
hozzá, hogy velünk jöjj Szingapúrba. 
Dániel fel akart ugrani, de Philip megragadta a pólójánál fogva, és nem engedte 
felállni. Ez már túl sok volt Bryonynak. Elfojtott zokogással felpattant, és kirohant. 
- Látja, ez is a maga műve! - támadt rá Philipre Dániel. Kitépte magát a holland 
szorításából, és a nővére után futott. 
- A teringettét! - szitkozódott Philip.  Szalvétáját az asztalra dobta, és a Grant 
testvérek nyomába eredt. 
jJlnyekkapUJában 
6. FEJEZET 
Bryony egy pálmafa törzsének dóit. Szeme előtt minden elmosódott. Pislogott 
néhányat, majd hirtelen megrázkódott, ahogy Dániel hátulról átölelte a vállát, és maga 
felé fordította. 
- Nyugodj meg! - szólt morcosan, és gyöngéden megrázta a lányt. - Csupán egy 
jelentéktelen via volt az egész. Semmi okod az izgalomra. 
- Egészen rosszul lettem tőle - szólt a lány bizonytalan hangon. 
-  Tudom. Sajnálom, Agytrösztikém, de a barátod átkozottul goromba fráter. 
- Nem igaz - védte a lány Philipet csöndesen. - Igazából nem az. Jaj, Dániel, 
miért nem próbáltál mindent nyugodtan elmesélni neki? Miért kellett kihoznod a 
sodrából? Tudod jól, mennyire ki nem állhatom a veszekedést. 
- Tudom - mormolta a fiú bosszúsan. - Engem ugyanúgy felidegesített. De miért 
akarja mindenáron,  hogy vele menjek  Szingapúrba? Ez valamiféle büntetés a kisfiúnak, mert rossz volt? 
- Mert  olyan régen látta Sonját, hogy nélküled nem ismerné fel - indokolta 
Bryony a helyzetet. 
- Akkor meg miért nem ezzel kezdte? De tényleg! Na jó, elkísérlek benneteket. 
Mióta az a kis fruska felbukkant a láthatáron, nincs egy nyugodt percem. - Dániel 
csak ekkor vette észre, hogy Philip néhány lépéssel mögötte  áll. Lemondóan megkérdezte: - Mikor is indul holnap az az átkozott gép? 
-  Fél tízkor. 
- Rendben. Kilenckor ott leszek a repülőtéren. - Dániel magához vonta Bryonyt, 
és megpuszilta a homlokán. - Akkor tehát holnap találkozunk.  De az ég szerelmére, 
állj. le végre vele, hogy folyton gondot okozol magadnak! 
-  Minden rendben? - kérdezte halkan Philip, miután Dániel elment. 
- Igen. 
- Kívánja, hogy bocsánatot kérjek? 
- Nem. 
- Nem? Szóval újfent szótlan és félénk kisegér? 
- Nem megmondtam, hogy ki nem állhatom  a  veszekedést? - kérdezett vissza 
Bryony. - És erre maga csúf vitába bonyolódik Dániellel. 
- Ö sem volt éppen a megtestesült udvariasság - mentegetődzött Philip bosszúsan. - Életemben nem találkoztam még ilyen önfejű, nehézkes... 
- Az öcsém igenis jó fej - vetette ellen Bryony harciasan. - Csak azért dühöngött, 
mert igazságtalanul megvádolták. 
- Egyáltalán nem vádoltam. Csupán megkérdeztem tóle, hol találom Sonját. 
- Mindenesetre a hangnem, amit használt, minden volt, csak barátságos nem. Azt 
hiszem, hazautazom. Rám már végképp nem lesz szüksége Szingapúrban. 
- De igen, éppenhogy szükségem van magára! Ki fogja eljátszani különben a 
döntőbíró szerepét? Azután meg összesen egy napról van szó. Ennyit rászánhat még, 
vagy nem? 
- És ha mégis tovább tart majd? Mi lesz akkor, ha megérkezünk Szingapúrba, és 
S ónjának megint bottal üthetjük a nyomát? 
- Akkor magát hazaengedem Angliába, én pedig Dániellel tovább keresem. 
- Ó, Philip! - Bryony a férfi széles mellére borult. - Nem tehetek róla, hogy ilyen 
vagyok. 
- Tudom. - Philip még szorosabban magához vonta, lehajolt hozzá, és arcát a 
hajához érintette. - De hiszen maga reszket! 
- Igen - suttogta a lány.  Átölelte  a férfit, arca éppen a szívéhez simult. Lassan 
lecsillapodott. - Mikor kicsi  voltam, a szüleim állandóan veszekedtek. Olyan keserűen és dühösen támadtak egymásra, mint akik gyűlölik egymást. Én ilyenkor elbújtam a takarítószekrényben, és bedugtam a fülem. És minden, de tényleg minden 
veszekedés után rosszul lettem. 
- Szegény Bryony - suttogta du Vaal együttérzóen. 
- Dániel nem valami sehonnai fickó, Philip. Tényleg nem. Soha  nem hazudik. 
Tudom, hogy nem valami jól neveltem, de nem vált rossz ember belőle. Csak nem 
veszi jó néven, ha hibáztatják valamiért. 
- Na jó, mindenesetre kíváncsi vagyok rá, hogyan és mit mond majd Sonjának, 
ha végre előkerítjük... Már jobban érzi magát? 
- Nem éppen. Úgy látom, már ítélkezett Dániel felett - vélekedett a lány. 
- Én nem érzem olyan szörnyűnek, hogy nem egyezik a véleményünk Dánielt 
illetően. Eszemben sincs veszekedést kezdeni, vagy a legcsekélyebb mértékben felizgatni magát. Végül is nyilván jobban ismeri az öccsét, mint én. 
- Igen - rebegte Bryony, és sóhajtva odaszorította arcát a férfi dobogó szíve fölé. 
Amint leáldozott a nap, a virágillat felerősödött. Egyik percben még világos volt, 
aztán szempillantás alatt mindent beborított a teljes sötétség. Alkonyat nélkül, hirtelen 
köszöntött be az este. 
Bryony ismét élvezni kezdte a különös világot, amibe belecsöppent. Philiphez 
simulva, elandalodva hallgatta a tücskök ciripelését. A hold mint egy nagy ezüst gömb 
függött a bársonyosan feketéllő égbolton. A csillagok is sokkal nagyobbnak látszottak, mint odahaza bármikor. Kint a tengeren parányi fények villogtak. Feltehetően 
halászcsónakok és jachtok  lámpásai. Bryony halkan, elégedetten sóhajtott,  mikor 
Philip gyengéden megsimogatta a haját. 
- Jobban van végre, Bryony? 
- Igen... 
AJ!ífílíl3kkapujában 
- Milyen illatos a bőre a naptól? -jegyezte meg a férfi rekedtes hangon. 
- Valóban? - pillantott fel a lány. 
Du Vaal mosolygott, hátával a pálma törzsének támaszkodott, és izmos combjai 
közé vonta Bryonyt. Szótlanul, szemtől szemben álltak egymással talán egy percig is. 
A lány úgy érezte, nem bírja elviselni a feszültséget. Mély lélegzetet vett, és megpróbált kiszabadulni Philip karjából. 
- Ne, maradjon,  kérem - kérlelte halkan a férfi. - Csak néhány pillanatra. 
Idegesen az ajkába harapott, aztán szót fogadott. Ostobaság lenne tőle, ha most 
elfutna. 
- Na - korholta gyöngéden du Vaal. - Még fájdalmat okoz magának. 
Bryony egyszer csak ajkán érezte a férfi ujját. 
- Én...-kezdte volna mondani. 
- Semmi baj - folytatia a férfi alig hallhatóan. Könnyedén átkarolta a lányt, egészen közelről nézett Bryony szemébe. 
-  Hagyjon! Kérem! - könyörgött neki reszkető hangon. - Hiszen megígérte... 
-  Semmit sem ígértem.  Olyan nagyon szeretném  megcsókolni! Egész nap arra 
gondoltam, milyen jó volna megérinteni az ajkát. Hunyja be a szemét! 
- Nem... Kérem, Philip! 
- Holnap hazarepülünk, s meg fogja kérdezni magától, nem bánta-e meg, hogy 
nem akart megcsókolni engem. 
- Biztos vagyok benne, hogy nem fogom megbánni! Már mondtam, hogy... 
Nem folytathatta. Philip hevesen magához szorította, és szenvedélyesen szájon 
csókolta. 
Felnyögött, ki akarta szabadítani magát, de nem  bírt du Vaallal. Megkísérelte 
erőnek erejével eltolni magától. Megragadta a férfi sűrű üstökét, és teljes súlyával 
húzni kezdte lefelé. Philip fájdalmában elengedte. A lány villámgyorsan visszafutott 
a szálló felé. A virágzó futónövényekkel benőtt kertfalnál Philip utolérte, elkapta, és 
az illatozó virágok közé, a kerítéshez nyomta. 
- Ne - könyörgött Bryony. - Kérem, Philip, ne tegye! 
A férfi ügyet sem vetett a szavaira, magához húzta, és újfent megcsókolla. Bryony 
hangja elcsuklott, átkarolta a férfit, és végre átengedte magát a  csóknak, amire oly 
régen vágyott már, és alig várta, hogy viszonozza. Csak most az egyszer, csak egyetlen 
alkalommal. 
Két éve elfojtotta magában minden szenvedélyét, s néha úgy érezte, már nem is 
vágyik rá, hogy férfi ölelje.  Kíváncsi volt, hogyan válaszol a teste Philip közeledésére. 
Nyelvével óvatosan megérintette a férfi nyelvének hegyét, még szorosabban simult 
hozzá, és úgy viszonozta csókját. 
Érzelmei elemi erővel törtek rá, minden önuralmát elvesztette. Combját Philip 
combjához, keblét izmos mellkasához préselte. Beleborzongott, ahogy a férfi csókjai 
hol gyengéden, hol erős szenvedéllyel meghódították az ajkát. 
Lehet, hogy e percben szörnyű hibát követ el önmaga ellen, mégsem ellenkezik 
már, nem is tudná abbahagyni, hiszen oly csodás és izgató az egész, mint egy álom. 
Álom ez, igen. Álom, hogy Malajziában van, hogy egzotikus virágok mindent átható, 
bódító illatát érzi, hogy tücskök ciripelik a szerelem dalát, és álom, hogy egy ütemre 
lélegzik a legjóképűbb férfival, aki valaha született Hollandiában! 
Haja kibomlott, tincseit arcába fújta a szél. Hogy levegőhöz jussanak, Philip lazított kissé az ölelésén. Bryony lassan felnyitotta szemét, és a férfi mélykék szemébe 
nézett. Saját hatalmas szenvedélye sugárzott vissza reá. 
- Ó, istenem! - suttogta. 
- Igen - szólt a férfi fojtott hangon, majd ismét hozzáhajolt, és gyengéd mozdulatokkal a mellét kezdte simogatni. 
- Ne! - tiltakozott Bryony. Kiszakította magát a férfi öleléséből. - Ne! - ismételte, és lehunyt szemmel a kerítés felé fordult. Úgy érezte, túl messzire jutottak, nem 
tudott megállni a megfogadott egyetlen csóknál. 
Zavartan és bizonytalanul kísérelt meg lecsillapodni. Hogyan történhetett, hogy 
olyan szenvedélyesen viszonozta Philip csókját? Most, hogy képes volt megint világosan  gondolkodni, kimondhatatlanul szégyellte  magát. Hiszen ha igazán akarta 
volna, meg tudta volna akadályozni azt a csókot. 
- Philip, én... 
- Egy szót se! Azt pedig végképp ne akard mondani nekem, hogy ez soha többé 
nem fordulhat elő! Ne akard elhitetni, hogy .eszed ágában sem volt viszonyt kezdeni 
velem. Ne mondd, hogy okos és erős leszel, egyáltalán: egy szót se szólj! A viselkedésed úgyis meghazudtolná szavaidat. Nem, ne... - Philip egyszerűen betapasztotta 
a száját, mikor tiltakozni próbált. 
Bryony energikusan eltolta a kezét, és ismét rákezdett: 
- De igenis azt mondom neked. Én... 
- Hagyd abba, ne játssz velem, Bryony! 
- Ez nem játék - védekezett erőtlenül a lány. 
- Szóval nem? - Du Vaal hangja nagy szenvedélyről árulkodott. 
- Nem. 
Philip kinyújtott karral a kerítésnek támaszkodott, két karja jobbról-balról közrefogta a lányt. Egészen közelről mondta neki: 
- Tudnod kell, hogy mit csinálsz! Tudnod kell, mennyire kívánlak! Hogy menynyire szeretnélek ruhátlanul a karomban tartani, érinteni téged, érezni téged! 
- Nem lehet - suttogta a lány, és könyörögve nézett fel rá. - Kérlek, ne... - Még 
sosem vallotta be neki senki, hogy ilyen hatással van rá. 
- És tudom, hogy te is akarod. 
- Nem igaz! - tiltakozott Bryony, s hevesen rázta a fejét, pedig dehogynem vágyott az ölelésére. Már-már engedett is a férfi unszolásának. Csodás volna a karjába 
vetni magát! De utána megint el kellene viselnie az elválást. Mert el el kell válniok, 
ebben épp annyira biztos volt, mint abban, hogy holnap reggel is felkel a nap. Eddig 
még minden férfi elhagyta. 
- Ne nézz rám ilyen rémült képpel! - szólt rá Philip. - Ne félj, nem foglak kényszeríteni. 
mennyek kapujában 
- Tudom. Ne haragudj, de úgy érzem, nem kezdhetek viszonyt veled. Érts meg, 
egyszerűen nem bírnám... 
- Akkor menj aludni, és hagyj békén! Menj, mielőtt elveszítem az önuralmam, 
és megfeledkezem magamról! Tényleg nem tudom, miért is futok utánad. Egyébként 
sem vagy az esetem - vetette oda neki haragosan Philip, miközben a szobájáig kísérte. 
-  Sajnálom - motyogta Bryony. 
-  Valóban? Nem nagyon hiszem. Veszélyes nő vagy te, Bryony Grant. Már akkor 
tisztában voltam ezzel, amikor látszólag gyámoltalanul álltál a teraszlépcső aljában, 
és rám meresztetted az őzikeszemedet. Sajnos akkor még nem sejtettem, mi vár rám... 
- Én nem akartam - bizonygatta a lány. 
- Nem hát, csakhogy egy-egy tökéletesen ártatlan arckifejezéssel megfoghatatlan 
dolgokat tudsz közölni velem. Ha ugyanis egy lány azt mondja egy férfinak, hogy jól 
néz ki, ez többnyire annyit jelent, hogy valóban vonzónak találja. És ha valaki olyan 
szép nő, mint te vagy, akkor egy ilyen kijelentés veszélyessé válhat. A férfi téveszmékbe ringathatja magát. 
- De hiszen tényleg vonzónak talállak téged. Éppen ez a gondom - magyarázta 
Bryony. - Azt viszont nem akarom, hogy téveszmékbe ringasd magad. 
- Mit nem hallok?! És nem is az volt a célod, hogy kipróbáld, milyen messzire 
mehetsz velem? 
- Nem! - tiltakozott élénken a lány. 
Philip  csúfondárosan  mosolygott, és  gyengéden  végigsimított Bryony orra 
hegyén. 
- Ne! - szólt könyörgő hangon Bryony, és kezét a férfi mellének feszítette, hogy 
eltolja magától. 
- Te olyan bájos lány  vagy, és mégis oly veszedelmes. Mi a csudát tegyek hát 
veled, Bryony? 
-  Semmit. Semmit sem kell tenned velem! 
Philip dühösen vállat vont. 
- Rendben! - mondta színtelen hangon. 
Bryony lehajtotta a fejét, nehogy a férfi észrevegye: könny szökik a szemébe, 
aztán bement a szobájába. 
Mit vártál tulajdonképpen? -kérdezte magától haragosan. Talán bizony azt, hogy 
letérdel, és úgy vall örök szerelmet? 
Sokáig hevert az ágyában tépelődve, álmatlanul. Megkönnyebbülést kellene éreznie, hogy  vonakodását Philip minden  további nélkül tudomásul vette, csakhogy 
nyoma sincs benne a felszabadultságnak. 
Az a befejezetlen  csók égette az ajkát. Eddig csak vonzódott Philiphez, most 
viszont egész testével kívánta. 
Ha nem volnék olyan gyáva, gondolta, akkor réges-rég az ágyában lennék már, 
szorosan hozzásimulva. 
Mély sóhajtással a másik oldalára fordult, és arcát kispárnájába rejtette. 
Philip csak egy nyári kalandot akart, nekem viszont sokkal többet jelentett volna. 
Egy ölelésért túl nagy ár, hogy utána ott maradjak összetört szívvel. Bármennyire is 
vágyom arra, hogy a mellére hajtsam a fejemet, nem fordulhat elő,  hogy beleszeressek! 
Nem vett tudomást a halk benső hangról, ami azt súgta neki, hogy már késő. 
A reggelinél alig váltottak szót egymással. Mindketten saját gondolataikkal voltak 
elfoglalva. 
A repülőtéren Dániel már várta őket. 
- Iszonyatosan nézel ki - közölte testvéri nyíltsággal. - Nem aludtál? 
- Nem  túl sokat - ismerte el Bryony, de nem árulta el, hogy nem Dániel vagy 
Sonja okozta az álmatlan éjszakáját. 
- Hát neki mi baja van? - folytatta az öccse, Philip felé biccentve. - Azt hittem, 
most, hogy  minden a kedve szerint történik, meg lesz elégedve. 
- Sejtelmem sincs, mi bántja - füllentette Bryony. - Tudod már Sonja szállodájának a nevét? 
- Igen. 
- Szerinted ott találjuk? 
- Honnan az ördögből tudhatnám? - dörmögte Dániel, majd valamivel szívélyesebb hangon hozzátette: - Valószínűleg ő lesz az első, akibe beleboti unk. 
- Túl szép lenne, ha igaz lenne - vélte Bryony. 
- No, igen. Mindenesetre akkor legalább folytathatnám  az utamat. - Dániel kárörvendően Philipre sandított: - Ha ez a fickó egy szende, szófogadó kislányra számít, 
akkor felkészülhet a legnagyobb meglepetésre! 
- Dániel - szólt rá a nővére. - Te azután meg tudod vigasztalni az embert! Tényleg olyan rettenetes a kislány? 
- Még annál is rettenetesebb. - Dánielt látnivalőan felvidította a gondolat, hogy 
eztán a hollandnak kell kibírnia Sonja szeszélyeit. Azt hiszem  - fűzte hozzá gonoszkodva -, nagy élmény lesz az összecsapásuk. 
- Ha összecsapás lesz, az első géppel  visszautazom Angliába - jelentette ki 
Bryony eltökélten. 
Hirtelen  élet költözött a repülőtér várójába. Bryony és Dániel Philiphez szegődött, 
hogy a felszólításnak engedelmeskedve a jegykezeléshez fáradjanak. 
Szingapúrban taxival hajtottak a szállóhoz. Míg Philip fizetett, Bryony és Dániel 
máris a hallba indult. Ahogy Dániel megjósolta, Sonja volt az első személy, akibe 
belebotlottak. A portáspultnál álldogált, szorosan testhez simuló fehér rövidnadrágot 
viselt, és kényelmetlennek látszó, fehér, tűsarkú cipőt. 
Bryony meglepetten pislogott. Felnőtt, világot járt fiatal hölgyre számított, nem 
pedig erre a  kislányra, aki tizenhét évesnél sokkal fiatalabbnak látszott. Éppen éles 
vitában volt  a portással, amikor Philip belépett a szállodába. 
Dániel kárörvendően rámosolygott du Vaalra: 
- Kedves gondterhelt barátom, íme, ott az unokahúga - szólt, és Sonjára mutatott. 
Bryony úgy vette észre, Philip nem látszik túlzottan lelkesnek. Egyszeriben megsajnálta. Szerette volna megnyugtatni, de nem tudta, hogyan kezdje. Nyilván nem 
szeretné, ha beleártanám magam a dolgába, gondolta bánatosan. Balsejtelem gyötörte, 
hogy a férfi barátságát örökre elveszítette. 
- Köszönöm - mormogta Philip, mély lélegzetet vett, és Sonjához lépett. 
Amint a kislány a férfi felé fordult, Bryony meglátta az arcát. 
- De hiszen ez a csitri csodaszép - suttogta Dánielnek elragadtatva. 
- Elismerem. Ezért nem látszott rajta rögtön, milyen csúf kis szörnyeteg. 
Bryony visszafordult, és még egyszer alaposan  szemügyre vette Philip unokahúgát. Sonja bájos arcát rövid szőke haj keretezte. Aranyfüsttel borított angyalszobor. 
Hát persze hogy Philip nem tudta elképzelni, hogy ez az angyal bárminek okozója 
legyen. 
Bryony elképedve látta, hogy Sonja zokogva Philip nyakába borul. 
Dániel viszont fel volt készülve erre a jelenetre. 
- Egy-null Sonja javára -jegyezte meg gúnyosan. 
- Mit jelentsen  ez? - kérdezte tőle Bryony anélkül, hogy szemét levette volna 
Philipről, aki eredménytelenül próbálta megnyugtatni az unokahúgát. - Nem kellene 
segítenünk neki? 
- Nem. Sonja csakis addig fog bömbölni, amíg Philip be nem veszi az ő változatát. 
Azután rögtön eltűnnek majd a krokodilkönnyek, mint a mesében, és ez a kis boszorkány nedves szemmel fog mosolyogni szerető nagybátyjára, mint egy oktalan boci. 
- Dániel, ijesztő vagy - korholta Bryony. 
-  Ijesztő? - mondta Dániel bőszen. - Éppenséggel nagyon is uralkodom magamon. Ojjé!  - sóhajtott fel, minthogy Sonja e percben őt is felfedezte, és rácsodálkozott. - Találd ki, melyikünk lesz a hibás mindenben! Én mindenesetre eltűnök. Szia, 
testvérkém! Angliában majd találkozunk. Semmi kedvem  hozzá, hogy a bűnbakot 
játsszam. Ha okos vagy, te is felszívódsz innen. 
-  No de, Dániel! - tiltakozott Bryony, mikor az öccse sietősen átkarolta, és arcon 
csókolta. - Egyszerűen nem teheted meg, hogy elmégy. 
- Fogadjunk, hogy megteszem! - Dániel még egyszer magához szorította, majd 
sarkon fordult, és elrohant. 
- Dániel! Hova a csudába mész? 
- Mindegy, csak el innen - szólt vissza a fiú. Búcsút intett,  meglökte a szálló 
lengőajtaját, és egy szempillantás alatt eltűnt az utcán hömpölygő embertömegben. 
Bryony zavartan tért vissza Philiphez és unokahúgához. 
- Hol van az  öcséd? - kérdezte Philip gyanút fogva. 
- Nem tudom - felelt halkan a lány. 
- Miért is tudnád? - szólt a férfi. 
Bryonynak hirtelen feltűnt, hogy Sonja szemfestéke a könnyekkel kísért heves 
jelenet ellenére sem kenődött el, szeme a legkevésbé sem lett duzzadt a sírástól. 
Összeráncolta homlokát. 
- Hello, Sonja! - mondta a kislánynak. 
- Hello! - Sonja ártatlan arcán a sértődöttség jelei mutatkoztak. - őn tehát Danny 
nővére? 
- Az vagyok. 
- Sajnos Dániel ki nem  állhat engem - vádaskodott Sonja, és tágra nyitott, 
szomorú szemével igyekezett elbűvölni Bryonyt. 
Bryonynak úgy tűnt, túlzottan is tágra nyitotta a szemét, és megjátszotta a szomorúságot. 
- Meglehet - mondta neki. Mi mást is mondhatott volna? Dániel valóban ki nem 
állhatja. - Miért utaztál tovább olyan hirtelen Penangba? - kíváncsiskodott. 
Sonja jámboran lesütötte a szemét. 
- Elfogott a vakrémület - magyarázta. - Amikor megkaptam Philip üzenetét, 
szörnyen megijedtem. Féltem, hogy nagyon dühös lesz rám. - Gyors pillantást vetett 
a nagybátyjára, és bizonytalanul elmosolyodott. - Gondoltam, amilyen gyorsan csak 
lehet, visszautazom az intézetbe. Sok bosszúságot okoztam  nektek? - S mintha 
parancsszóra történnék, kék csillagszemét újra elöntötték a könnyek,  s egymás után 
gördültek le szép arcán. 
Bárha én is képes lennék  erre, gondolta Bryony. A krokodilkönnyek olyan jó 
szolgálatot tudnak tenni... 
-  Akkor miért nem vetted  meg már tegnap a repülőjegyet visszafelé? 
-  Bryony! - vágott közbe Philip - Ne most! 
A lány gúnyosan elmosolyodott. 
- Értem. Jó, akkor elintézem a bejelentkezésünket. Nektek kettőtöknek bizonyára 
van mit mesélnetek egymásnak. 
- Meg sem akarod hallgatni, amit  Sonja mondani szeretne? - kérdezte Philip 
bosszúsan. 
- Nem, Philip, nem hiszem. Sajnálom, Sonja. 
Az unokahúg arcán diadalmas mosoly suhant át. 
- Nem érdekel a meséd - ismételte Bryony. - Én azt a változatot hiszem el, amit 
Dániel előadott. 
- Azt sem tudod még, hogy kettejük története eltér-e egymástól! - kiáltott fel 
Philip haragosan. 
- Nagyon is cl tudom képzelni, mit tálalt fel neked a kislány. Biztosan azt mondta, 
Dániel beszélte rá, hogy ide jöjjön, habár ő tulajdonképpen ellene volt az ötletnek. 
Amikor azután kelletlenül Hongkongba  érkezett, rájött, hogy Dániel alaposan megváltozott, ezért magányosnak és ijesztőnek érezte az ittlétet, és ha azok a diákok nem 
törődtek volna vele, akkor... - Bryony Sonjához fordult, és megkérdezte: - Nos, ugye 
jól összehoztam ezt a fordulatos mesét? 
Sonja újabb krokodilkönnyeket hullajtott. 
Bryony keserűen mosolygott. A kislány valóban elsőrangú színésznő, és úgy 
AJ!!ypujában 
látszik, különösen drámai szerepekben remekel. Fejcsóválva sarkon fordult, és a porta 
felé vette az útját. Mikor megkapta a kulcsát, borravalót nyomott a szállodafíú kezébe, 
és úgy döntött, hogy csekélyke poggyászát maga viszi fel a szobába. Hátizsákját az 
ágyra dobta, az ablakhoz lépett, és lebámult az utcára. 
Kopogtattak az ajtón. Odament, és kinyitotta. Sonja állt előtte. 
-  Parancsolj! - mondta neki kurtán. 
Sonja dacosan nézett rá, és így már sokkal jobban tetszett Bryonynak, mint korábbi 
színésznői alakításban. 
- Danny megérdemli mindazt, amit elmondtam róla - kezdte  a kislány. - Philip 
bácsi hisz nekem, függetlenül attól, hogy ön mit mond neki. 
- Tudom. Én sem estem a fejem lágyára. Mindenesetre érdekelne, mi az, amit 
Dániel megérdemelt. 
- Párizsban még úgy tett, mint aki nagyon kedvel engem. Mikor aztán ideérkeztem, feldühödött, és úgy kezelt, mint egy gyereket. De én megadtam neki! - sziszegte 
Sonja hadarva. - És ha maga megpróbál keresztbe tenni nekem, vagy feldühít, ne 
higgye, hogy hagyni fogom magam! Tudok egy-két dolgot még a kerge öccséről! 
- Gondolom, éppen annyi lesz bennük az igazság, mint az eddigi történeteiben 
- szólt Bryony rezzenéstelen arccal.  - És most a viszontlátásra, Sonja! - Becsukta az 
ajtót a kislány orra előtt, és kimerülten az ajtófélfának dőlt. 
Szegény Dániel csak egy szép nyugodt vakációt szeretett volna, Sonja viszont 
csodás kalandokra vágyott, ehhez képest egyhangúan teltek a napjaik. Elkényeztetett   , 
kislány, aki azt akarja, hogy mindenki szeresse. 
Az ördögbe az egésszel, gondolta Bryony eltökélten, ha már itt vagyok, legalább 
megnézem magamnak Szingapúrt. Egy kis séta jót fog tenni. Türelmetlen mozdulattal 
némi pénzt vett magához, leszaladt a földszintre, leadta a kulcsát, és kisietett az utcára, 
miután előbb óvatosan körülkémlelt. Sem  Philippel,  sem Sonjával  nem kívánt 
találkozni. 
Céltalanul bolyongott Szingapúr utcáin, megnézte a pompás templomokat anélkül, hogy pompájukat valóban érzékelte volna, és Sonján töprengett. Nehéz korban 
van. Nem gyermek többé, de nem is érett nő még. Vajon azért dugták bentlakásos 
intézetbe a szülei, mert olyan nehezen kezelhető? Vagy mert volt hozzá elég pénzük, 
hogy megszabaduljanak a gyereknevelés gondjától? Szegény gazdagok! 
Haza akarok menni, gondolta Bryony  hirtelen kétségbeeséssel, vissza a nyugodt 
kis életembe.  Nézte a tarka forgatagot,  ami körűivette, felidézte Philip kék szemét, 
sötétszőke haját, izmos testét, és nagyon vágyott utána. De jó is volna most rögtön a 
karjába vetni magát! 
Megtorpant a járda közepén, lehunyta a szemét, és nyugalmat erőltetett magára. 
Ne gondolj rá, gondolj inkább Sonjára! Gondolj a csitri ártatlan kék szemére és aranyszőke fürtjeire! Rá kellett volna venni Sonját, hogy az igazat mondja Philipnek. 
Valahogy biztos jobb belátásra lehetett volna bírni. Tán még el is pityeredhetett volna...  Ó, de még inkább arra kellett volna ügyelnie, merre is indult. Mert akkor elkerülhette volna, hogy két elárusítóbódé között kelljen magát átpréselnie. 
Mindenki észrevette volna a helyében, hogy ember nem fér át azon a keskeny 
résen, még 6 sem. Ezért aztán, amikor bő nadrágzsebe beleakadt abba a csavaros 
horogba, amely az árnyékoló vászonernyőt az elárusítópulthoz rögzítette, sikerült kirántania helyéből a tartórudat. 
Az egész bódé billegni kezdett, Bryony pedig ösztönösen a napernyő után kapott, 
hogy megtartsa. Miért mindig velem történik ilyesmi? - sóhajtotta, és kétségbeesetten 
kutatott a lepottyant csavar után a földön. Persze hogy jó messzire begurult a pult alá. 
Jellemző! Már éppen azon volt, hogy elengedi az ernyőt, és elszalad, amikor a vállát 
hátulról megérintette valaki. 
bUNGt 
azokhoz szói, 
akikjitm adjákfóL 
A mennyek kapu iáhan 
7. FEJEZET 
- Az ég szerelmére, Philip, csaknem  szívszélhűdést kaptam! - rettent meg 
Bryony, és levegő után kapkodott. 
-  Mi az ördögöt keresel itt? - kérdezte a férfi. - Az egész várost bejártam utánad. 
Mit bujkálsz itt az isten háta mögött? 
- Nem bujkálok. És ne kiabálj velem!  Szeretném, ha  felfognád végre, hogy 
huszonhét éves vagyok, és tudok vigyázni magamra. Philip! - kiáltott utána ijedten, 
amikor látta, hogy a férfi sarkon fordul. - Gyere vissza! 
-  Minek? Most mondtad, hogy tudsz magadra vigyázni. 
-  Hétköznapi körülmények között igen - szólt Bryony zavartan. - E percben 
azonban szükségem lenne a segítségedre. 
- Ah, igen? De kár! 
- Jaj, ne csináld ezt velem! Nem kedvtelésből támasztom ezt a hülye bódét. 
- Akkor hát miért támasztod azt a hülye  bódét? - kérdezte szelíden a férfi, és 
nadrágzsebébe süllyesztve kezét, lenézett a lányra. 
- Mert különben összedőlne. 
Philip lassan kihúzta kezét a nadrágzsebéből. 
- Hogyhogy? 
- Én tartom össze! - toppantott a lábával a lány. - A csavar kiugrott a helyéből. 
Lennél szíves visszarakni a helyére, ahelyett hogy ott ácsorogsz tétlenül! Ha elengedem, az egész ócskaság összedől, és nem hiszem, hogy a kereskedő örülne neki. 
- Igazad lehet, az agyagedények ugyanis igen törékenyek - mondta du Vaal, és 
hátat fordítva neki, elindult. 
- Hová mégy? - rémült meg Bryony. - Hogy hagyhatsz itt ilyen helyzetben?! 
- Mit műveltél már megint? Hogyhogy kiesett az a csavar? 
- Én csak elsétáltam a két bódé között,  és akkor hirtelen... 
- Hol az a csavar? - szakította félbe a férfi. 
- Itt lent, a pult alatt. Csak siess, kérlek, nehéz ez a vacak! 
-  Úgy kell neked! - szólt Philip, aztán mégis lehajolt, felemel te a csavart a földről, 
arrébb tolta Bryonyt az útból, és megjavította a napernyőt. - Most már elengedheted. 
A napernyő kissé billegett ugyan, de megállt a lábán. 
- Köszönöm! - hálálkodott kelletlenül a lány. 
- Örülök, hogy a rendelkezésére állhattam - válaszolta Philip, és szertartásosan 
meghajolt. - És most meséld el, kérlek, miért voltál oly barátságtalan Sonjához? 
- Én lettem volna barátságtalan? - képedt el Bryony. 
- Te bizony! Alig akartam elhinni, amikor elmesélte nekem. 
- Mi mindent mesélt neked? 
- Azt mondta, felkeresett téged, hogy bocsánatot kérjen,  te meg csúnyán leszidtad. 
- Vagy úgy, tehát bocsánatot akart kérni? Szerintem inkább az történt, hogy megfenyegetett. 
- Megfenyegetett? 
- Igen, megfenyegetett - ismételte Bryony, és Philipet faképnél hagyva elindult 
a szálló felé. 
A hallban Sonjába ütközött, és ezúttal nem volt képes uralkodni magán. 
- Akár regényt is írhatnál, aranyoskám. A képzeleted nem ismer határokat! - Barátságtalanul arrébb tolta a kislányt, és a pulthoz lépett, hogy elkérje a szobája kulcsát. 
Sonja követte, és kezét a vállára tette. 
- Mit akarsz? - kérdezte Bryony dühösen, és gonosz mosoly futott át az arcán, 
amikor észrevette, hogy Philip figyeli. Nos, ezért folytatja hát Sonja a színjátékot. 
- Sajnálom - szólt Sonja mézédes hangon. 
- Igen? Kár, hogy ezt nem vehetem komolyan tőled. És ha ezúttal ismét fel akarsz 
tálalni  nekem egy újabb hazug mesét, akkor ne fáraszd magad. Mára elég volt! 
Ebben a pillanatban közbeavatkozott Philip: 
- Mi az ördög bújt beléd? - kérdezte. - Kérlek, ne feledd, hogy én hajlandó voltam végighallgatni Dániel  handabandázását. Nem teheméd-e  még  te is Sonjanak 
ugyanezt a szívességet? 
- De hiszen te mindent azon nyomban Dániel fejére olvastál - kiáltotta Bryony 
felindultan, és nem törődött vele, hogy az előcsarnokban az emberek megfordulnak 
utána -, mégpedig mielőtt egyáltalán  találkoztál volna vele! - Dühös szemeket 
meresztett a férfira, majd felszaladt a lépcsőn. 
El kellett volna tűnnöm Dániellel együtt, gondolta zaklatottan. Haza kellett volna 
repülnöm. 
Becsukta maga mögött a szobája ajtaját, megbotlott a szőnyegben, és lerogyott az 
egyik karosszékbe. A férfiak néha olyan végtelenül ostobák! 
Leemelte a rajztömbjét  az asztalról, ceruzát vett a kezébe, és hozzáfogott, hogy 
karikatúrát rajzoljon Sonjáról. Kisvártatva nyílt az ajtaja. 
- Nos, tehát - kezdte Philip - magyarázatot követelek. Sonja megpróbál kedves 
lenni hozzád, te pedig... 
- Ne légy már olyan ostoba, hogy bedőlsz neki! - fintorgott Bryony. 
- Te meg hagyj fel a  duzzogással! 
- Nem duzzogok! - fakadt ki a lány. 
- De igen. Azért hoztalak magammal, hogy segíts nekem megbirkózni Sonjával, 
és te mit teszel? Mindent még jobban megnehezítesz. Nekem semmi érzékem sincs 
ehhez a korosztályhoz - sóhajtotta Philip. A karosszék mögé lépett, onnan nézte a 
készülő rajzot. 
Bryony haragosan becsapta a vázlattömbjét: 
- Az egyetlen, amiben segíthetnék neked, az lenne, hogy Sonja nyakát kitekerem. 
Tűnj el végre, és hagyj békét nekem! 
- Először magyarázatot akarok! 
- Az idegeimre mégy! - kiáltotta Bryony felindultan, és olyan hirtelen pattant fel, 
hogy a karosszék hátrabillent, s Philip a földre huppant. - Úgy kell neked! - Nyomban utána rémülten felsikított, mert Philip a bokájánál fogva lerántotta maga mellé a 
szőnyegre. - Azonnal engedj el! 
- Csakis akkor, ha bocsánatot kérsz. 
- De miért? Nem kellett volna feltétlenül a székem támlájára támaszkodnod. 
- Ki beszél itt a székedről? 
- Azért viszont nem fogok bocsánatot kérni, hogy barátságtalan voltam Sonjával. 
Megérdemelte. És ha nem veszed észre, hogy dajkamesékkel etet, akkor  úgysem 
tudok segíteni rajtad. Menj inkább, mielőtt a kis tündér felfedez téged a  szobám 
közepén. 
-  Miért  gondolod, hogy ez zavarna engem? - ugratta Philip, és továbbra is 
szorosan lefogta. 
-  Gyűlöllek! - kiáltott Bryony dühösen, és megkísérelt kiszabadulni a karjából. 
- Nem gyűlölsz. Maradj veszteg! 
- Eressz el! 
- Soha! - Philip magához húzta, és szenvedélyesen megcsókolta. 
Bryony annyira meglepődött, hogy először nem is próbált védekezni. Mert bármilyen dühítő is, ami  történik vele, azért Philip iránt nem változtak az érzései. Egy 
pillanatra  önfeledten átadta magát a csóknak,  azután kétségbeesett kísérletet tett a 
szabadulásra. 
-  A teringettét, Bryony, maradj veszteg végre! - fakadt ki Philip, és úgy fordult, 
hogy felülkerekedjék. 
- Nem akarom, hogy megcsókolj! 
- De igen, akarod! 
- Elviselhetetlenül tolakodó vagy! - méltatlankodott a lány, ám du Vaal ismét 
föléje hajolt. Ezúttal olyan hosszan csókolta, hogy Bryony egészen elgyengült tőle. 
- Csókolj meg!  - követelte a férfi. - Ölelj át! Talán előfordulhat, hogy neked is 
jólesnék. 
- Tévedsz! Kezdettől fogva csakis bosszúságot okoztál nekem. 
- És nem szeretnél  több bosszúságot, mi? 
- Nem. 
- Gyáva nyúl - csúfolódott Philip, majd kezét a lány keskeny állára csúsztatta,  és 
mutatóujjával végigsimított duzzadt alsó ajkán. Arckifejezése egyszeriben zavartra, 
tétovára váltott. Bryony sietve lehunyta szemét. - Gyáva nyuszi vagy! - suttogta a 
férfi, olyan közelségben, hogy perzselt a lehelete. 
A lány bizsergető borzongást érzett végigfutni a hátán. Philip felemelte a fejét, 
úgy gyönyörködött enyhe pírral színezett, csinos arcocskájában. 
- Tulajdonkeppen csak beszélni akartam veled, de úgy látszik, lassanként már a 
rögeszmémmé válik, hogy meg kell öleljelek. - Legördült a lányról, és felült. - Azt 
hiszem, ma megint rám fér egy hideg zuhany... 
Bryony bizonytalanul, egyszersmind vágyakozva nézett rá. Megint elfogta a kísértés, hogy engedjen a férfinak, és teljesítse a kívánságát. Lassan kinyújtotta a kezét, 
hogy megérintse, de gyorsan visszahúzta, amint érezte, hogy Philip összerezzen. 
- Ne vigyél kísértésbe! Közel vagyok  hozzá, hogy elveszítsem az önuralmam. 
Nem vagyok hozzászokva, hogy visszafogjam magam. Sohasem találkoztam még 
olyan nővel, akit úgy kívántam volna, ahogy téged - mondta kesernyés mosollyal. 
Bryony is felült, átkulcsolta a térdét, és hangosan felsóhajtott: 
- Mit csináljak? Azt hiszem, kezdek beléd szeretni, pedig nem akarok. Te igen? 
- Nem tudom-válaszolt a férfi tsendesen. 
- Más nő már régen ágyba bújt volna veled, de én nem vágyom futó kalandra. 
Próbáltam már, de egyszerűen nem megy... 
- Hagyd abba! - Philip befogta a fülét. 
- Miért... akarsz engem  tulajdonképpen? - érdeklődött dadogva a lány. 
- Mert oly csodálatosan ártatlan vagy. 
- Vagy inkább azért, mert izgat, hogy milyen lehet, amit nem tudsz megszerezni? 
- Sokkal inkább azért, mert átkozottul szép és okos nő vagy, aki minden mozdulatával elbűvöl. - Philip felállt. - őzikeszemű... - mormolta, és legyintett. - Akkor 
tehát vacsoránál találkozunk? 
- Nem - sietett válaszolni Bryony. - Majd felhozatok valamit a szobapincérrel, 
és korán lefekszem. - Nem tudta volna elviselni, hogy vacsoránál egy asztalnál üljön 
S ónjával. 
- Akkor jó étvágyat! - szólt a férfi, és jelentőségteljesen hozzáfűzte: - Remélem, 
ugyanolyan rossz éjszakád lesz, mint nekem... 
Minden bizonnyal, gondolta csüggedten  Bryony, mikor Philip becsukta maga mögött az ajtót.  Megint kislánynak érezte magát, aki nem tudja, hogyan viselkedjék. 
Őrlődik a lehetőségek között, és bárhogy dönt, végül csalódik. 
Felállt, és az ablakhoz indult. 
Philip  vajon miért olyan makacs? Nem valószínű,  hogy szereti a reménytelen 
eseteket. Ráadásul ez a mostani eset annak a fiúnak a nővére, akit azzal gyanúsít, 
hogy el akarta csábítani az unokahúgát. 
Öklével zaklatottan dobolt az ablakpárkányon. Nem akart teljesen megzavarodni. 
Nem értette, miért nem képes okosan gondolkodni. Nos, azért nem engedettPhilipnek, 
mert nem akart engedni.  Ilyen egyszerű az egész. Állhatatosnak kell maradnom, 
tökélte el. 
Szomorúan leballagott a bárba, rendelt egy gint tonikkal, majd elmerülten azt 
figyelte, hogyan olvadnak el a jégkockák a poharában. Igazi regényes este a trópusokon, gondolta, és mosolyognia kellett. 
Felhajtotta az italát, és már éppen indult vissza a szobájába, mikor a szeme sarkából mozgásra lett figyelmes. Arra fordította a fejét, és felismerte Sonját, aki éppen 
kiosonni készült a szállodából. 
Vajon hová siet oly sebesen? - ágaskodott fel benne a kíváncsiság. Egyrészt nem 
ártana, ha Philip rájönne végre, micsoda hazug kis teremtés ez a Sonja. Másrészt 
viszont nem vette volna a szívére, hogy elszomorítsa vele a férfit. Ezért úgy döntött, 
követi Sonját. A nagyváros éjszakai élete számos veszélyt rejteget egy fiatal lány 
számára. Éppen ki akart lépni a szálloda ajtaján, amikor hátulról valaki megragadta a 
vállát. 
- Ó nem, kincsem, ebben a kései órában nem indulhatsz városnéző sétára - hallotta Philip megrovó hangját. 
- Nem akartam városnéző sétát tenni - szólt lemondóan. A fenébe is, miért éppen 
ebben a pillanatban kellett felbukkannia?! - Te mindig a legrosszabbkor keveredsz 
elő, Philip du Vaal - dühöngött. - De ha sietünk, még utolérhetjük. 
- Kit kellene utolérnünk? 
- Sonját, természetesen. Éppen észrevettem, amint elhúzott a szállodából! De 
bizony! - tette hozzá nyomatékkal, mert Philip hitetlenül  a fejét ingatta. 
- Nem létezik!  Alig öt perce beszéltem vele. A szobájában volt, és éppen lefekvéshez készülődött. Bryony, te tényleg ilyen elvakult lennél, ami Dánielt illeti? 
- Mi köze van ehhez Dánielnek? 
- Ej, minek ez a bosszúhadjárat Sonja ellen? Állandóan aztpróbálod bizonygatni, 
hogy az unokahúgom nem vétlen a dologban. Képtelen vagy elismerni, hogy Dániel 
is hibás. Tudom, hogy szereted az öccsédet, de nem tesz jót neki, ha folyton védelmedbe veszed. Talán nem voltál kellően szigorú hozzá fiatalabb korában, vagy túl 
korán jutott hozzá túl sok pénzhez. Teljesen mindegy, mi az oka Dániel felelőtlen 
viselkedésének, Sonja semmiképpen sem szolgált rá a te bosszúhadjáratodra. 
- Az én micsodámra? - kérdezte Bryony hitetlenkedve. Fájt neki, hogy a férfi 
kicsinyesnek tartja. - Philip!  Nem folytatok bosszúhadjáratot ellene, és Dániel sem 
vezetett félre téged. Az unokahúgod volt az, aki hazudott neked. Hidd el, az ártatlan 
tekintete mögött éles ész, sok ravaszság rejtőzik. S hidd el, nincs az ágyában! E pillanatban éppen Szingapúr utcáit rója titokban, és még mielőtt valami baj émé, meg 
fogom találni. 
- Nem, Bryony Grant, nem teszel semmit. Azonnal felmégy a szobádba! 
- Azt szeretném én látni! - fakadt ki Bryony, türelme határán. 
- Itt maradsz, Bryony! - szólt a férfi halk, mégis magabiztos hangon, és karjánál 
fogva szorosan megragadta a lányt. - Nincs vita. Visszamégy a szobádba, vagy a 
bárba, vagy a szálloda éttermébe, de a szállót nem hagyhatod el! 
- Philip, egyszer már előfordult, hogy nem hittél nekem. 
A férfi fél percig farkasszemet nézett vele, majd hirtelen megadta magát. 
- Merre láttad elindulni? 
- Errefelé - mutatta Bryony. 
Philip ismét karon fogta, és magával vonszolta a járdán. 
- De ha kiderül, hogy nem mondtál igazat nekem, Bryony! - szólt fenyegetőn. 
- Az istenért, mi okom volna félrevezetni téged? 
- Sejtelmem sincs, de ha Sonja azért szökött ki a szállóból, hogy az öccséddel 
találkozzék... 
- Na, most aztán elég ebből! - háborodott fel a lány. - Keresd egyedül! Végül is 
a te unokahúgod! 
- Jól van, jól van. Együtt fogjuk megkeresni. 
A keresés két óra hosszat tartott, és Philip türelme tartalék aprópénzével együtt 
egyre fogyott. 
- Egyet kijelentek neked - bökte ki dühösen, mikor beléptek a CoventGarden ra 
csupán nevében emlékeztető éjszakai mulatóba, és egy pénzérmét nyomott az ajtónálló kezébe. - Nekem soha az életben  nem lesz gyermekem! Először kénytelen 
vagyok folyton utánad loholni, most pedig Sonja is eltűnt megint! 
- öondolod, hogy engem szórakoztat a dolog? - Bryony fáradt volt és éhes, a 
lába is fájt. Ezenkívül fejfájás gyötörte. Nem tudta felfogni, hogy lehet az, hogy egyes 
emberek önként töltenek el hosszú éjszakákat ezekben a mulatókban. A szemkápráztató tarka fényözönt és a hangos zenét egyenesen elviselhetetlennek tartotta. A táncparkett széléig jutottak, amikor riadtan hőkölt vissza, mert Philip a pólójánál fogva 
megragadta. 
- Mit történt? - kérdezte. 
- Nézz csak oda! - szólt Philip nagy nyugalommal. 
Bryony követte szemével az irányt,  s sóbálvánnyá meredt a látványtól. A bárpultnál ugyanis, háttal nekik, Sonja álldogált, és éppen Dániellel társalgott. Legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Mi az  atyavilágot keres itt Dániel? 
- Mars ki innen! - kiáltott Philip a kislányra. - De rögtön! 
Sonja ellenkezés nélkül követte a nagybátyját. 
Dániel tiltakozni próbált, de felhagyott vele, mert Bryony karon fogta, és könyörgő 
pillantást vetett rá. A fiú vállat vont, és követte kifelé Philipet és Sonját. 
- Mit kerestetek ti ketten odabent? - tudakolta Philip, és könyörtelen pillantással 
mérte végig Dánielt. 
- Történetesen észrevettem Sonját, amint belépett ide.  Kíváncsi voltam,  mit 
fog... 
- Te hazug csirkefogó! - kiáltotta Sonja. - Te hívtál meg ide. Látni akartál még 
utoljára, mielőtt holnap hazaküldenek Angliába! 
- Fogd be a szád! - ripakodott rá Philip, és amikor Sonja szót fogadott, csendesen 
kérdőre vonta Dánielt: - így volt? 
-  Nem - felelte Dániel, és lazán karba tette a kezét. 
-  De bizony így volt, így volt! - suttogta Sonja, és Philipbe kapaszkodott. - Azt 
mondta, beszélni akar velem, én pedig ott ácsorogtam, és sokáig kellett várnom rá! 
Rettenetes volt!  - fakadt ki panaszos sóhajjal, és Philip nyakába borult. - A férfiak 
egyre-másra megpróbáltak kikezdeni velem. 
Philip gyengéden eltolta magától a kislányt, és mérgesen Dánielhez fordult. 
-  Ne! - kiáltott fel Bryony, és félrelökte Sonját. - Ne merd bántani! 
-  Hallgass! - kiáltott rá Philip dühösen. 
- Nem teheted! - Bryony kettejük közé furakodott, és védőn állt meg Dániel előtt. 
Mivel mindkét férfi jóval termetesebb volt nála, igencsak nevetségesen hatott, de ez 
nem érdekelte. - Ha csak egy haja szála is meggörbül miattad, akkor... 
- Akkor mi van? - kérdezte Philip csúfondáros mosollyal, majd egyszerűen 
arrébb tette a lányt. - Vidd vissza Sonját a szállodába! - utasította. 
- Eszemben sincs! 
- Tedd, amit mondtam neked, a szentségit! - kiáltott rá a dühtől valósággal reszketve du Vaal. - Ahhoz képest, hogy ki nem állhatod a veszekedést, átkozottul készen 
állsz a vitára. Vagy csak egy kis játék volt a részedről az egész? 
- Milyen játékról beszélsz? - kérdezte Bryony nem kisebb  indulattal. - Azt sohasem állítottam, hogy ne tudnék dühbejönni. És ha feldühödöm, jobb, ha mindenki 
kitér az utamból. Akkor ugyanis egyszeriben nagyon bátor leszek. Azonnal engedd 
el a karom! 
- Nem engedem el! 
- Eressz el! - suttogta Bryony, és a szeme szikrákat hányt. 
- Azt kell kérdenem magamtól, helyesen ítéltelek-e meg téged. Huszonhét éves 
létedre nem lehetsz olyan gyermekien ártatlan, mint amilyennek kinézel! Gondolhattam volna - tette hozzá diadalmasan, mikor Bryony elvörösödött.  - És vajon mi mindent hazudtál még össze  nekem? Miért akartál egyedül elindulni Sonja keresésére? 
Tudtad ugye, hogy Dániellel készül találkozni? 
- Nem tudtam. 
A férfi figyelmen kívül hagyta a tiltakozását. 
- Mindent megtennél azért, hogy mentsd az öcsédet, igaz? 
- A nővérem nem  tett semmi rosszat!  - kiáltott közbe Dániel, és nekiment 
Philipnek. - Azonnal engedje el! Vádaskodás helyett kérdezze meg a tisztelt unokahúgát, miért akartam volna találkozni vele itt, ha egyszer ki  nem állhatom? 
- íme, két egymásnak gyökeresen ellentmondó állítás! - szögezte le Philip. - Átkozottul gyanús nekem, hogy eltűntél a Bangkokba érkezésem hírére. Ugye te figyelmeztetted, Bryony? 
- Hogy tehettem volna ilyet? 
- Mit tudom én? De azért meg tudlak érteni. Dánielt te nevelted fel, úgy gondoltad, meg kell védened velem szemben. 
- Nem, dehogy. Sosem vettem volna védelmembe, ha vétkes lenne. De hiszen, 
az ég szerelmére, segített nekünk megtalálni a kislányt. Miért tette volna, ha olyan 
alávaló fickó, amilyennek lefested? 
- Talán azért, mert rossz volt a lelkiismerete - magyarázta Philip meggyőződéssel -, amit a saját nővérével szemben nehezen tud elviselni az ember. Most már az is 
világos számomra, miért kezdtél ki velem. 
- Még hogy én kikezdtem veled? - hüledezett felháborodottan Bryony. - En 
kezdtem ki veled? 
- Bizony. Mégpedig azért, hogy eltereld a figyelmemet az öcsédről. 
- Ez aztán mindennek a teteje! Akkor hát ki rohant le a szálloda kertjében? Egy 
láthatatlan harmadik? És hogy jössz ahhoz, hogy Dánielt megvádold az unokahúgod 
elcsábításának szándékával, mikor te pontosan ugyanarra törekedtél a nővérével? 
- Soha nem próbáltalak elcsábítani! -  kiabálta a férfi. - Megkedveltelek, bár 
kissé tapasztalatlannak hittelek. Kiderült azonban, hogy minden vagy, csak tapasztalatlan  nem! Halljuk, milyen mesét készülsz még beadni nekem? 
Bryony kitépte magát a férfi szorításából, és zokogva menekült a szálloda felé: 
- Sohasem hazudtam neked, és egyre megy, hogy elhiszed-e, vagy sem... 
- Miről vitáztatok tulajdonképpen? - szaladt  utána Dániel. 
- Semmiről - hüppögte Bryony, aztán visszafordult Philiphez, aki Sonjával mögéjük ért. - Nagyon remélem, hogy üzletszerű kéjelgésért sikerül lecsukni majd az 
unokahúgodal! 
- Látod, ez a te igazi arcod! - vágott vissza Philip, aki néhány gyors lépéssel 
beérte, és újból megragadta: - Képes lennél elnézni inkább, hogy egy ártatlan kislányt 
lecsukjanak, mintsem hogy elismerd: az öcséd nem tökéletes? Lehet, hogy tényleg 
igazságtalan vagyok, mikor előítélettel viseltetem iránta, hiszen a magatartását végül 
is tőled  tanulta. A te nevelésed. 
- Te gazember! Micsoda aljas gondolat! 
- Valóban aljasnak tartod? Vagy csak arról van szó, hogy ez az igazság? 
Bryony arca holtsápadtra váltott, gyomra görcsbe rándult, ahogy felnézett a férfira, 
és rekedtes, megtört hangon kifakadt: 
- Soha többé nem akarlak látni. Ne merészelj még egyszer hozzám érni, megszólítani vagy  a közelembe jönni! - Kitépte magát Philip szorításából, belekarolt 
Dánielbe, és bevonult a szállodába. Olyan szaporán szedte a levegőt, hogy bordái 
szinte megfájdultak. - És nagyon köszönöm a te óriási segítségedet is - fordult végül 
sírva Dánielhez. - Tiszta szívemből köszönöm! 
- Hidd el, nem szorultál rá a segítségemre - magyarázkodott Dániel elragadtatással. - Csodálatosan viselkedtél! 
- Mondd, neked teljesen mindegy, hogy ki mit tart felőled?! 
- Világos. Nem követtem el semmit. Es ha azt szeretted volna, hogy a kedvedért 
megfojtsam azt a holland vadembert, nos, sajnálom, az nem az én stílusom. 
- Te gyáva kutya! 
- Bryony, az a fickó legalább kétszer erősebb nálam! 
-  Na és? Akkor is megpróbálhattad volna legalább. 
-  Kikészített volna egykettőre. Nem, köszönöm! És most, kedves nővérkém, isten 
veled! - Dániel jobban szemügyre vette Bryony sápadt arcát, s hitetlenkedve bökte 
ki: - Te szerelmes vagy abba az alakba! - Torz grimaszba rándult az arca, és elnevette 
magát. 
-  Dehogy vagyok! - tiltakozott Bryony felháborodva, és öklével teljes erőből 
rávágott az öccse vállára. - Gyűlölöm! Isten veled! - Sarkon fordult, és felnyargalt a 
szobájába. 
Széíes a világ, nagy a szereíem... 
8.  FEJEZET 
Bryonynak még fülében csengtek Dániel szavai, mikor behúzta maga mögött az 
ajtót. Minden ízében reszketett. A falnak támasztott háttal lekuporodott, és könriyáztatta tekintettel maga elé meredt. 
Nem vagyok szerelmes Philipbe, nem vagyok szerelmes belé, hajtogatta elkeseredetten. 
Miért is nem hallgatok a józan eszemre? - gondolta. Hányszor megfogadtam, 
hogy távol tartom magamat Philiptől! Hát kell nekem egy újabb csalódás? És lám, 
mégis megtörtént, aminek nem lett volna szabad. 
Hirtelen közeledő lépteket és suttogást hallott a folyosóról. Sietve felpattant, és a 
szoba másik sarkába futott. 
- Tűnj el innen! - kiáltotta, amint Philip bedugta a fejét az ajtón. A férfi teljesen 
ki volt kelve magából, de ez Bryonyt nem érdekelte. - Menj! Tűnj el! Nem akarlak 
látni! - kiáltozta kétségbeesetten. 
Philip azonban belépett a szobába, és magával vonszolta a megszeppent Sonját. 
Bryony hátrált előlük, míg végül a nyitott ablakszárnynak ütközött. 
- Tehát nem akarsz látni - szólt Philip fakó hangon. - És mit gondolsz, én hogy 
érzem magam? Nem elég, hogy Szingapúr egész lakossága  előtt kénytelen voltam 
színházasdit játszani?! Nem, most még azt is meg kell élnem, hogy a drágalátos öcséd 
kábítószerrel kínálja az unokahúgomat! Senkinek sem kívánom azt, amit hallgathatok 
majd a papájától! 
- Nem! - kiáltott Sonja rémülten, és nagybátyja karjába kapaszkodott. - Ezt nem 
mondhatod meg a papának! Megígérted! 
- Semmi effélét nem ígértem neked - tiltakozott ingerülten Philip, és lerázta magáról a kislányt. - Hogy is tarthatnék titokban ilyesmit a papád előtt? Azt hiszed, 
hagyni fogom, hogy Dániel Grant rászoktasson a kábítószerre? 
- Kábítószerre? - Bryony még jobban elsápadt. - Dánielnek semmi dolga kábítószerekkel! - Hitetlenkedve nézett Philipre, és hirtelen elege lett az egészből. - Te 
bolond! -  suttogta alig hallhatóan, és Sonjához fordult: - Tényleg annyira gyűlölöd 
Dánielt, hogy börtönbe akarod juttatni? És csakis azért, mert a te kis nyári kalandod 
nem úgy alakult, mint ahogy tervezted? Tényleg képes lennél erre? 
Sonja krétafehér lett, akár Bryony az imént. Megfordult, az ajtóhoz rohant, ott 
azonban éppen szembe találkozott a belépő Dániellel, aki megragadta, és az ágyra 
taszította. 
Rá sem ismerek, gondolta Bryony önkéntelenül. Micsoda felnőtt lett, mióta nem 
láttam! 
Dániel magánkívül volt a felháborodástól, mire behúzta maga mögött az ajtót. 
-  Úgy gondolom, nem lenne tisztességes Bryonyra hagynom, hogy egyedül mossa ki magát ebből az egészből - magyarázta nyugodt hangon. - Ezért jöttem vissza, 
és ezért követtelek mindkettőtöket. - Sonjához fordult, aki még mindig szepegve feküdt az ágyon. Jéghideg hangon csak ennyit kérdezett tőle: - Szóval rá akartalak 
kapatni a kábítószerre? 
-  Nem! - kiáltott Sonja, és arcát a takaróba rejtette. 
Dániel odalépett hozzá, és vállánál fogva maga felé húzta: 
-  Az elmúlt  hetekben igazán sokat eltűrtem tőled, Sonja. A dühkitöréseidet, a 
sírógörcseidet, a duzzogásodat, és talán magam is ludas vagyok kissé a dologban. 
Kerek perec közölnöm kellett volna veled, hogy nem kívánlak útitársnak, és ha tudtam 
volna, milyen kis senkiházi, utolsó hazudozó vagy, akkor ezt nyilván meg is mondtam 
volna neked. De hogy még kábítószerezéssel is megvádolj, nahát, Sonja! 
-  Már mondtam, hogy nem igaz - visított Sonja hisztérikusan. 
-  De hiszen a drága nagybátyádnak az előbb még egészen mást meséltél a lépcsőn 
felfelé jövet. Most pedig meg fogod mondani neki az igazat, a teljes igazat! 
-  Soha nem kaptam tőle kábítószert-jelentette ki Sonja pityeregve. 
-  Tovább! - parancsolta Dániel. - Na gyerünk! 
-  Martinnal és Johnnal akartam találkozni. Azzal a két diákkal, akikkel ideutaztam. 
-  Tehát nem  velem? 
-  Nem. 
Dániel megsemmisítőén nézett rá, majd a nagybátyjához fordult: 
-  Elégedett a válasszal? 
Philip szomorúan az unokahúgára pillantott. 
-  Nos? - kérdezte a fiú türelmetlenül. 
Du Vaal mélyet sóhajtott, és farkasszemet nézett Dániellel. 
-  Igen - válaszolta végül nyugodtan. - Elégedett vagyok... Sonja! Azonnal kérj 
bocsánatot! 
Sonja leszegett fejjel, szepegve suttogta: 
-  Bocs! 
-  Bocs? - visszhangozta Philip elégedetlenül, majd szégyenkező félmosollyal 
Dánielhez fordult: - Uram, úgy látom, tévedtem. Igazán sajnálom, Dániel! - Aztán a 
lányra nézett, és hirtelen elsápadt. 
Bryony nem emelte rá a szemét egészen addig, amíg el nem hagyta a szobát. 
Alighogy becsukódott az ajtó, lehunyt szemmel a falnak dőlt. 
-  Minden rendben? - érdeklődött Dániel gyengéden. Odament a nővéréhez, és 
megsimogatta a haját. 
Bryony röviden biccentett, majd erőtlen kísérletet tett rá, hogy elmosolyodjék. 
-  Itt maradjak nálad? 
A lány némán a fejét rázta. 
-  Szegény fickó - mormolta Dániel. - Valahogy sajnálom. Mit fogsz tenni most? 
-  Semmi mást, csak hazamenni - suttogta. 
-  Veled menjek? 
-  Nem szükséges - hárította el Bryony, és ezúttal sikerült elmosolyodnia. - De 
azért  köszönöm  az ajánlatot. Sajnálom, hogy meggátoltalak abban, hogy felnőtté 
válj... 
-  Dehogy gátoltál, Agytrösztikém. Jaj, ne bőgj már! - Dániel félszegen átkarolta 
a nővérét. - Azt hiszem, mégis itt maradok. 
-  Nem kell!  Azt akarom, hogy élvezd a vakációd hátralévő részét. - Bryony az 
ajtó felé fordult,  és tréfásan hátba vágta a fiút: - Menj már! 
-  Biztos, hogy ezt akarod? 
-  Egész biztos. Már jól vagyok. Le fogok feküdni, kora reggel pedig hazarepülök. 
Hívj fel a jövő héten! 
-  Na jó, ha úgy gondolod... 
-  Rendben. Eredj már végre! 
Dániel megkönnyebbülten rámosolygott, és szót fogadott. 
Bryony odavánszorgott az ágyához, összegömbölyödött a  takaró tetején, kispárnáját pedig magához szorította. Szédült, és egész testében reszketett. 
Nagyjából egy óra múlva halkan kopogtak az ajtaján. 
Valószínűleg Philip lesz. Bocsánatot akar kérni, gondolta, és elhatározta, nem vesz 
tudomást róla. Gyorsan magára húzta a takarót. 
Az ajtó halkan kinyílt, és valaki nesztelenül az ágyához lépett. 
Megpróbált nyugodtan és egyenletesen lélegezni. Miután a távolodó léptek nesze 
elhalt, arcát párnájába fúrta, és álomba sírta magát. 
Amikormásnap reggelizni indult lefelé, még mindig nagyon sápadt volt, karikák 
sötétlettek a szeme alatt. 
Philip a lépcső aljában várt rá. 
-  Bryony... - kezdett hozzá. 
-  Nem akarok több szót vesztegetni erre - szakította félbe a lány sietve, anélkül 
hogy ránézett volna. - Haza akarok repülni. 
-  A gépünk tizenkettőkor indul. - Philip karon fogta, úgy folytatta: - Tegnap este 
hosszas beszélgetést folytattam Sonjával. Nem szereti azt a bentlakásos iskolát, de 
imád vagánykodni a társai előtt. Elmondta nekik, hogy Párizsban találkozik a fiújával, 
és meghívatja magát vele egy délkelet-ázsiai útra. Persze a lányok nem hittek neki. 
Azért jött el ide, hogy bebizonyítsa, nem hazudott. Ez természetesen nem menti mindazt, amit művelt... 
- Nem bizony - helyeselt Bryony tétován. - De megmondtam már, hogy nem 
akarok róla beszélni. Különben is csomagolnom kell - közölte. 
Kitépte magát Philip karjából, és felrohant a szobájába. Nem akart bocsánatkérést 
hallani a férfitól, nem akarta őt bűnbánó arccal maga előtt látni, és nem akarta, hogy 
dédelgesse. Egyszerűen csak arra vágyott, hogy békén hagyja. 
Philip és Sonja között szorongott a taxiban. Földre szegezett tekintettel ülte végig 
az utat a repülőtérig. Philip feladta már, hogy a bocsánatáért esdekeljen, Sonja pedig 
amúgy sem akart semmit kezdeni vele, így aztán nagyon remélte, hogy a gépen már 
nem kell mellettük maradnia. 
Mintha csak  a sors keze lett volna, elhalasztották az indulást, ők pedig - mint 
három  viaszfigura a panoptikumban - kis kört alkotva álltak a zsúfolt utascsarnok 
közepén, görcsösen kerülték egymás tekintetét. 
Később felszabadult egy szék. Bryony végre leülhetett, s kiszállhatott a szoborcsoport-ból. 
Elviselhetetlenné vált a rájuk telepedett kínos csönd. Philip halk szitkozódás közepette elsétált a tájékoztatópulthoz, hogy megtudjon valamit a késés okáról. Sonja 
nem nagyon akart Bryony közelében maradni, inkább fanyalogva elsomfordált. 
- Még egy félóra - újságolta a zsebre dugott kézzel visszatérő Philip. - Hová az 
ördögbe tűnt el megint Sonja? - kérdezte haragosan, és körülnézett. 
- Sejtelmem sincs. 
Dühös pillantásokat váltottak. Philip a rosszkedvét Sonján igyekezett kitölteni, aki 
e percben éppen  felbukkant valahonnan. 
- Hol csavarogtál már megint? 
- Unatkoztam, és úgy gondoltam, hogy... 
- Meg ne halljam többé, hogy úgy gondoltad! Vigyázz, nehogy megint kihozz a 
sodromból! Ha nem akarsz velünk mutatkozni, akkor ülj le ott átellenben arra a padra! 
- De hiszen már bocsánatot kértem - nyafogta Sonja könnyeitől fuldokolva. - Ne 
bánj úgy velem, mintha éppen most gázoltam volna el a kedvenc kutyádat! 
- Pedig éppen úgy érzem magam. Tedd, amit mondtam! 
Sonja szót fogadott végre. 
- Ha valaki valaha is visszatarthat attól, hogy saját gyermeket akarjak, Sonja lesz 
az. Hogyan lehet  egy ilyen angyali kinézetű lánynak betegesen hazudozó természete? 
- De hiszen  gyerek még - suttogta Bryony. Nevetséges módon kötelességének 
érezte, hogy megvédje Sonját Philippel szemben. 
- Ne kezdd újra! - Philip sóhajtva megsimogatta a lány haját. - Sajnos, itt nem 
tudunk beszélgetni egymással, de ha majd otthon leszünk, akkor... Mi baj van már 
megint? - kérdezte Sonjától, aki visszasétált hozzájuk. 
- A mosdóba kell mennem. 
- Hát menj! - mondta férfi. - És ha visszajöttél, el nem mozdulsz a padtól, amíg 
a gépünk nem indul, megértetted? 
Vidám utazás lesz, gondolta Bryony. Mindegy, a lényeg, hogy végre hazafelé 
tartunk. 
Egy kedves öreg hölgy mellett kapott helyet a gépen, akivel jól elbeszélgetett, így 
nem kellett elviselnie Sonja és Philip társaságát. Igaz, mikor elbúcsúzott útitársától, 
még a nevére sem emlékezett. 
- Fogok magamnak egy taxit, Philip - szólt Bryony immár negyedszer, miközben 
a londoni Heathrow repülőtér csarnokában lépkedett a férfi oldalán. - Velem nem kell 
törődnöd. 
- Én akarlak hazavinni. 
- Jóságos ég! - vágott közbe Sonja. - Hagyjátok abba a vitát! Hadd hívjon csak 
taxit! 
- Sonja! Ha nem fogod be rögtön a szádat, elfenekellek. Mozgás, Bryony! 
- Nem! - Bryony felkapta a hátizsákját, és dühösen kiviharzott a repülőtéri épületből, egyenesen a taxiállomáshoz. Egyszerűen nem tudta tovább elviselni Philip 
közelségét. 
Makacssága harminc fontjába került, mégis örült, hogy végre mindkét du Vaaltól 
megszabadulhatott.  Beletelt némi időbe, míg magához tért. 
Kifizette a taxit, majd lassan a háza bejáratához ballagott. Az ajtó előtt öt tejesüveg 
sorakozott, bent öt bedobott napilap hevert a földön. Bryony csodálkozott, hogy csak 
öt. Úgy tűnt neki, mintha évekig távol lett  volna az otthonától. 
Ledobta a hátizsákját,  és kifulladva  a bejárati ajtónak támaszkodott. Ennyi, 
gondolta bánatosan. Volt, nincs, vége. Persze egyébként is csak futó kaland lett volna, 
semmi több. 
Kiment a konyhába. A kenyér biztosan megpenészedett, a hűtőben megromlott a 
joghurt és megavasodott a vaj. Az egyik ablakot elfelejtette becsukni, még jó, hogy 
nem törtek be, vagy nem esett az eső. De jó is újra itthon, gondolta fájó  gúnnyal. 
Az órájára pillantott, és meglepetten látta, hogy még csak délelőtt tizenegy óra 
van. Halálosan fáradtnak és kimerültnek érezte magát. 
Szinte holdkórosan fogott hozzá, hogy rendet rakjon a konyhában,  és fél tizenkettőig is eltartott, mire végzett. Közben a legfurcsább dolgok ötlöttek eszébe. Eszébe 
jutott például az is, amit vagy öt éve olvasott valahol: a legtöbb öngyilkosságot hajnali 
kettő és öt óra között követik el. Micsoda vigasztaló gondolat! 
Kedvetlenül levetette magát a kanapéra. Vajon mit csinálhat most Philip? Alszik 
talán? Máris elfelejtett engem? Vagy ül az  írógépe előtt, s nem tud dolgozni, mert... 
Még egy hete sem ismerte a férfit, de egyszerűen képtelen volt kiverni a fejéből. 
Szívfájdalom volt rágondolnia. Persze megint saját maga okozta a bajt. El kellett volna 
fogadnia a bocsánatkérését. De talán mégis jobb lesz, ha többé nem látja. Az elválás 
fájdalmas, de később még fájóbb lett volna. 
Üres tekintettel bámult maga elé. Egyszer csak türelmetlen kopogás riasztotta fel 
révületéből. Sóhajtva felemelkedett a kanapéról.  iztosan a tejesember jött. Kinyitotta 
az ajtót, s Philipet pillantotta meg. 
-  Mit akarsz? - kérdezte csüggedten. - Jobb, ha elmégy. 
-  Eszemben sincs - mondta a holland. Belépett az ajtón, és félrerúgta a földön 
felejtett újságokat. - Odakint öt tejesüveg is árválkodik. 
-  Tudom. Jó nézni, ahogy ott sorakoznak. Azt hiszem, mostantól tejesüvegeket 
fogok gyűjteni. - Mielőtt még a férfi visszavághatott volna, Bryony hátat fordított 
neki. 
Philip követte egészen a műterem ajtajáig. 
-  Nem akarlak itt látni - szólt kedvetlenül a lány. - Fáradt vagyok. 
-  Én is fáradt vagyok, tudhatod. Úgy érzem magam, mint aki egy hete egy szemhunyásnyit sem aludt. 
-  Akkor menj haza, és aludd ki  magad! Mihez kezdtél Sonjával? Remélem nem 
hoztad ide is magaddal! 
-  Most még itt van a londoni lakásomon, de holnap felteszem az első gépre, és 
irány Svájc! 
-  Hacsak cl nem tűnik, amíg te  itt időzöl nálam. 
-  Ha megteszi, tőlem el is rabolhatják, nem törődöm többé vele - szólt indulatosan a férfi. - Nem Sonjáról akarok csevegni veled. Szeretnék tőled bocsánatot kérni, 
és szeretnék mindent megmagyarázni. Kérlek, hallgass végig! 
-  Nem akarok semmiféle bocsánatkérést hallani! Fáj a fejem, és nem vagyok 
kíváncsi a magyarázataidra. Hidegen hagy, mit akarsz mondani: 
-  Engem azonban nem - ellenkezett Philip mogorván. - Tehát végig fogsz 
hallgatni. 
-  Majd meglátjuk! 
-  Ej, ne dacolj már! Nem emlékszem, hogy életemben valaha is mentegetődznöm 
kellett volna. Az emberek vagy elfogadtak olyannak, amilyen vagyok, vagy békén 
hagytak. Most pedig itt ülök nálad, és... Az ördögbe az egésszel, igazán sajnálom, 
Bryony! 
- Ez volt a nagy bocsánatkérésed? - kérdezte a lány élesen. 
- Nem, nem egészen... Sajnálom,  hogy az öcsédet hibáztattam. De honnan  a 
csudából  tudhattam volna, hogy Sonja ilyen kis bestia? Már úgy értem,  amilyen 
ártatlannak látszik! 
Mint aki a légynek sem tudna ártani. De nem erről van szó... 
Megengednéd végre, hogy kibeszéljem magam? És hagyj  fel a duzzogással, 
kérlek, nem áll jól neked! 
Honnan tudod, hogy nem ez a legjobb formám? Hiszen alig egy hete ismersz. 
De csak folytasd, ne  félj, nem akarok már elfutni előled. No halljuk! Mire vársz? 
Gyerünk, mondd tovább! 
- Nem is tudom már, hol tartottam. 
- Philip! 
- Na jó - dörmögött dacosan a férfi. - Tudd meg, hogy nem mindenben és nem 
egyedül én  voltam a vétkes. A drágalátos öcséd hülyének nézett engem, vagy mi. 
Mindenesetre nem volt éppen segítőkész. 
- No tessék, most megint Dániel. Vele akarsz takarózni? Ezzel akarod menteni 
magad? 
- Miért viselkedett olyan szemtelenül és titokzatosan? 
- Mit vártál? - szólt szemrehányón a lány, akitől távol állt, hogy az öccsét a legkisebb mértékben is hibáztassa. - Érezte, hogy vádolni fogjuk, és nem fűlött a foga a 
dologhoz. Még én is próbáltam segíteni neked. De ez nem akadályozott meg benne, 
hogy azután hátba támadj engem! És ha már a magyarázkodásnál tartunk: jusson 
eszedbe a jelenet az  éjszakai klubban! Még akkor is velem kiabáltál meg gorombáskodtál, amikor Dánielre voltál mérges. Semmi közöm nem volt az egészhez. Én csak 
jóindulatúan figyelmeztettelek,  mire te... 
- Most aztán már elég! - állította le Philip. - Dühös voltam, és sértődött. Sonja 
azt mondta, hogy... 
- El tudom képzelni, miket  mondott Sonja. A férfiak néha olyan osto. 
- Elhallgatnál végre?! 
Bryony dacosan felszegte az állát, de csöndben maradt. 
- Azt hittem, nem mondasz el mindent - folytatta a férfi valamivel nyugodtabb 
hangon. -És ez fájt nekem. Attól tartottam, hogy az orromnál fogva vezetsz. Mikor 
visszaindultunk a szállodába, Sonja azt mesélte, találkozott Dániellel, aki megfenyegette: elárulja a szüleinek, hogy  kábítószert fogyaszt. Senki sem tudja jobban nálam, 
mire képes a kábítószer. A filmszakmában sok a drogos. A menők is rákapnak néha, 
s akkor a pályájuk derékba törik. Sonja még csak tizenhét éves, semmi  másra nem 
tudtam gondolni, csak a  szörnyűségekre, amikkel szembe kell néznünk. S reklámnak 
sem lett  volna jó! 
- Aha, tehát erről van szó! - figyelt fel Bryony, és a férfi iránt ébredt csekélyke 
együttérzése  nyomban elszállt. - Neked aztán mindegy lett volna, hogy a kedves kis 
Sonja tönkreteszi-e az életét a kábítószerekkel, vagy hogy évekre börtönbe zárják-e 
Dánielt a világnak abban a távoli zugában. Csakis azzal törődtél, hogy a te jól hangzó 
nevedet semmi be  ne szennyezze. Mondd, tényleg azt hiszed, hogy egy ismeretlen 
holland család sorsa érdekelné a  pletykalapok tudósítóit? 
- Nem vagyunk ismeretlenek, a mindenségit! 
- Aha! - kiáltott  diadalmasan a lány. - Most aztán napfényre kerül az igazság! 
Eszerint a holland királyi család sarja áll előttem? 
-  Ne légy közönséges! 
-  Ki  vagy hát akkor? - kíváncsiskodott Bryony. 
-  Egyszerűen csak közismert vagyok, ennyi az egész. 
-  Széles körben? 
-  Meglehetősen. 
- De hiszen azt mondtad, nem vagy híres ember. 
- Nem is. A teringettét, miért nézel rám ilyen bizalmatlanul? Én... 
- Ha nem vagy híres ember, akkor...? 
- A mindenségit! - méltatlankodott Philip. - Értsd meg: a családom gazdag família! Sokan ismernek bennünket. Az apám többszörös milliomos, és nekem is van 
mit a tejbe aprítanom. Elismernek a szakmámban. Jól megfizetik, amit csinálok. Ez 
azonban most mellékes. Lilly és Hendrik sokat áldoznak jótékonysági célokra, s történetesen egy drogellenes alapítványt is pénzelnek. Hendrik éppen a kábítószerfüggőségről tart előadást az Egyesült Államokban. Lényegében azt fejtegeti, milyen nagy 
szerepet játszik a szülők felügyeleti kötelezettségének elmulasztása abban, hogy 
gyermekeik kábítószerfüggővé válnak-e, vagy sem. 
- Oh! 
- Igen, oh! Ez lenne aztán a finom csemege az újságíróknak, igaz? A szakértő 
leánya egy kábítószeres botrány kellős közepén! 
- Szóval ezért találta ki azt a történetet Sonja! Nyilván arra számított, hogy titokban tartod majd az egész ügyet, és visszaküldőd az intézetbe anélkül, hogy a szüleinek 
egy árva szót is szólnál. 
- Úgy van - hagyta helyben a férfi. 
- És mikor  azt mondtad, hogy  Dánielt feljelenteda kábítószer miatt, pánikba 
esett. 
- Nos, igen. 
- Szegény Sonja! Tulajdonképpen sajnálom. Azok az emberek, akik megleckéztetnek másokat, soha nem okulnak saját tapasztalataikból. 
- így igaz. 
Egy ideig mindketten hallgattak. 
- Tényleg megtetted  volna, hogy feljelented Dánielt? - törte meg a csendet 
Bryony, és gondterhelten nézett Philipre. 
- Fogalmam sincs. Abban a pillanatban meg tudtam volna fojtani. Lehet, hogy 
haragomban tényleg feljelentettem volna. 
- Sonja tartott vissza tőle - szólt Bryony csendesen. 
- Meglehet. így még soha életemben nem veszítettem el a fejemet. Legszívesebben téged is elkaptalak volna. Mikor azonban Sonjával beléptünk a szobádba, úgy 
néztél ki, mint aki... 
- Ne, kérlek! - könyörgött a lány, és elfordította a fejét. - Nem akarok emlékezni 
rá, milyen nyomorultul éreztem magam. 
- Mi tagadás, egy-két dolgot a fejedhez vágtam akkor - ismerte el Philip. 
- Igaz. 
De nem úgy gondoltam. 
Tegnap még igen - szólt a lány csendesen. 
De csakis azért, mert... Ó, Bryony! - sóhajtott a férfi. - Miért lesz egyszeriben 
minden olyan szörnyen bonyolult, ha a közelembe kerülsz? Nem kezdhetnénk-e újra, 
mondd? 
- Szó sem lehet róla - rázta a fejét Bryony. 
- Azért nem, mert nem tudsz nekem megbocsátani? 
- Nem. Megértem, hogy felindult voltál. Biztosan magam is hasonlóképpen 
viselkedtem volna. Csakhogy közöttünk mindennek vége. 
- De miért? 
- Csak. 
- Mert nem akarsz szorosabb kapcsolatot, a rövid távú kalandok pedig nem a te 
világod? - erőltette a kérdést Philip. 
- Valahogy így... Semmiféle kapcsolatot nem akarok. És egyáltalán, semmit! 
- Soha többé? - kérdezte a férfi hitetlenkedve. - Egész hátralévő életedet magányosan akarod eltölteni? Mi lesz veled például, ha Dániel egyetemista lesz, és elköltözik? 
- Az sem változtat a lényegen - magyarázta ingerülten a lány, miközben ostobának és hóbortosnak érezte magát. - Szeretnék ezentúl is úgy élni, mint mostanáig. 
- De miért? - kérdezte a férfi, s olyan tanácstalannak látszott, hogy Bryony megsajnálta. Mégis így folytatta: - Mert nincs időm az ilyesmire. Nem akarom, hogy fuss 
utánam, és el sem tudom képzelni, mit akarsz elérni ezzel a viselkedéssel. 
- Pontosan tudod, mit akarok. Nevezetesen téged. 
- Csakhogy nem fogsz megkapni! - tiltakozott emelt hangon a lány. 
- Fogadjunk? 
- Nem. Ne légy éretlen! Már most is kissé úgy viselkedsz, mintha valami közöd 
lenne hozzám. 
- Istenem! - sóhajtotta Philip. - Mennyire szeretném, hogy közünk legyen egymáshoz. Rögtön nem viselkednék úgy, mint egy őrült! Te tényleg azt hiszed, szórakozásbóljátszom a szerelmes diákot előtted? Hm? Magam sem tudom, miért akarlak 
annyira... Fogalmam sincs, de másra sem tudok gondolni. Minden mozdulatod izgalomba hoz! Légy olyan kedves, mondd meg őszintén, miért nem akarsz viszonyt kezdeni velem. Nehogy azt feleld erre, hogy nem  vonzódsz hozzám, mert akkor nem 
mondasz igazat! 
- De hiszen nem érze... nem vonzód... tényleg nem - erősködött Bryony, és nagy 
szemét ráemelte Philipre. 
Hosszan nézték egymást. 
- Becsületszavadra nem? Tedd a szívedre a kezedet! Semmit sem érzel irántam? 
A szenvedélynek, ami kiült az arcodra, nem volt köze máshoz, csak a trópusi holdfényhez és a kert virágillatához? 
- Nem, nem úgy gondoltam... Én... én... kedvellek téged... 
- Ezer hála és köszönet! Gyáva nyuszi vagy te, Bryony Grant! Úgy teszel, mint 
Péter Pan, nem vagy hajlandó felnőtté válni. 
- Meglehet - ismerte be Bryony erőtlenül -, de legalább nem próbálok senkit 
rábeszélni arra, hogy feküdjék az ágyamba. És mi lenne, ha engednék neked, Philip? 
Hm? Kitöltenéd rajtam a vágyadat, aztán odébbállnál? Jól tudod, hogy tönkretennél 
vele. Nem hagyom, hogy fájdalmat okozz nekem. 
- Nem kell annak feltétlenül így végződnie. A kapcsolatunk boldog végkifejlettel 
is elképzelhető. 
- Nem, Philip, te ebben éppoly kevéssé hiszel, mint én - mosolyodott el szomorúan a lány. - Ne akard elhitetni velem, hogy a korábbi barátnőiddel kivétel nélkül 
tisztességes voltál! Nem akarok beállni a sorba. Hagyjuk ennyiben, Philip, kérlek! 
- Te tényleg ilyen könnyen jégre tudod tenni az érzelmeidet? - kérdezte Philip 
rekedten. 
- Úgy látszik. Sajnálom. 
Philip összeszorította a fogát. 
- Sajnálom - ismételte  Bryony könnyben úszó szemmel, és elfordította a 
tekintetét. 
Egy  név,  ameCyet  mindenki  ismer 
9.  FEJEZET 
Philip indulatosan sarkon fordult, és bevágta az ajtót. Az ajtócsapódástól egymásnak ütődtek a tejcsüvegek, az egyik fel is borult. Rögtön ezután felbőgött a Ferrari 
motorja. 
Szóval vége. Végérvényesen vége. Bryony mély lélegzetet vett, lehunyta a szemét, 
de ijedten nyitotta fel újra, mert csikorgó fékezéssel ismét autó állt meg a ház előtt. 
Hangosan becsapódott az ajtaja. 
Bryony rémülten nézett körül. Ha megint Philip az, nem jöhet be! Csakhogy az 
ajtó nincs kulcsra zárva... 
Lélekszakadva az ajtóhoz sietett, de elkésett. A férfi már berontott. Zihálva, öles 
léptekkel a lány mellett termett. Átölelte, majd követelőén és szenvedélyesen megcsókolta. Bryony szeme tágra nyílt. Nem is próbált védekezni, rögtön megadta magát. 
- Nagyon sajnálom - suttogta bele a hajába Philip. - Barbár módjára viselkedtem. De az ördögbe is,  nem szeretek veszíteni! - tette hozzá elfojtott nevetéssel, és 
kissé eltolta magától a lányt. 
Bryony csüggedten elmosolyodott. 
- Igazad van. Senki sem mondta, hogy szeressek beléd, és magam  sem tudom, 
hogy történhet meg  ilyen  velem. Hétköznapi esetben sohasem viselkedem ilyen cudarul, tényleg nem.  De nem  adom föl.  Legfeljebb változtatok  a taktikámon - szólt 
Philip, majd felemelt néhány magazint egy székről, kényelmesen elhelyezkedett, és 
az ölébe ültette Bryonyt.  - Most pedig meséld el, kérlek, hogy egy ilyen szép és 
kívánatos nő mitől fél annyira. 
Bryony érezte, hogy könny szökik a szemébe, és nem tudta, hol is kezdje. Elmesélje tán, hogy vágyik ugyan a szerelemre, de fél a visszautasítástól? Vagy azt, 
hogy csakhamar az idegeire ment minden férfinak, akibe valaha is beleszeretett? 
- Azt már tudod, ugye, hogy a szüleim nem szerettek különösebben... - vágott 
bele nagy nehezen. - Már gyermekként is folyton festeni akartam, meg gyurmával 
játszani, a mamám pedig magánkívül volt tőle, hogy mindig  úgy összepiszkolom 
magam. Egy zárdába küldtek tanulni, abban a reményben, hogy a kedves nővérek 
kiűzik majd belőlem  ezt a hajlamot. Meg is próbálták, természetesen. Nem emlékszem 
már, hányszor büntettek meg a füzeteim külalakja miatt. De minél szigorúbban megtiltották a fcstegetést, annál jobban odavoltam érte. A végén csaknem a tettlegességig 
fajult a dolog. A kedves nővérek üzenetet küldtek szüleimnek a magaviseletemről, és 
ez még inkább megrontotta amúgy sem felhőtlen viszonyunkat. Ha az ember kicsi 
még, olyan fontos neki a szülői szeretet, olyan iszonyatosan fontos! Mikor tizenegy 
éves lettem, az apám úgy döntött, hogy visszaküld az elemi iskolába. Remélte, hogy 
az ottani férfi tanárok jó modorra tanítanak majd, de elszámította magát. A tanáraim 
ugyanis el voltak ragadtatva a tehetségemtől, és támogattak törekvéseimben, ami olaj 
volt a tűzre, mert még inkább felszította apám haragját. 
-  No de, miért? - csodálkozott Philip. - A saját apád ne lett volna büszke egy 
ilyen tehetségre? 
-  Büszke? - legyintett Bryony megvető mosollyal. - Büszkeségnek nyoma se 
volt. Kétségbeesett miattam. Apám régimódi férfiú volt, azt hajtogatta, hogy szerinte 
a nők helye a családban van, a tűzhely mellett. Otthon elviselhetetlenné vált a légkör, 
örökös harctéri hangulat uralkodott. Meséltem már neked, hogy a szüleim folytonfolyvást veszekedtek egymással. Nos, főként miattam folyt a perpatvar. Makacs voltam, az apám nemkülönben, a mamám pedig mit tehetett: sírdogált. Mire egyetemre 
kerültem, végtelenül eltávolodtunk egymástól. Valahogy mégis azt reméltem, hogy 
egy szép napon megértik majd a művészet iránt táplált vonzalmamat. 
-  És nem így történt? 
-  Nem. Kivetnem egy szobát a St. Andrews közelében, hogy a szemeszterek közti 
szünidőben se kelljen hazautaznom. Esténként felszolgáltam egy kocsmában, hétvégeken  pedig pénztárosként dolgoztam egy élelmiszer-áruházban. Jól éreztem 
magam, új embereket ismertem meg. 
-  Nem is utaztál haza soha többé? - érdeklődött Philip. 
-  Nem. Elégedetten és boldogan éltem. Azután felemelték az albérletem díját, és 
nem tudtam megfizetni többé. Néhány diáklánnyal közösen kivettünk egy  lakást. 
Csak tudod, én mindig meglehetősen szórakozott vagyok, viszont ha valami érdekel, 
attól egyszerűen nem hagyom eltéríteni magam. Ha kitalálok valami érdekeset, többnyire mindenről megfeledkezem magam körül, és csakis az új felfedezésemmel törődöm . Ebből következően a lakótársnőimet rövidesen az őrületbe kergettem. A többiek 
eleinte rajongtak értem, és nagyon is türelmesek voltak velem, de mivel minduntalan 
előfordult, hogy a főzés vagy a takarítás háttérbe szorult a mintázáshoz képest, végül 
megharagudtak rám, és felszólítottak, hogy költözzem el.  Ismét lakás után kellett 
néznem. Ekkor találkoztam össze Michaellal. Beleszerettem. - Bryony szomorúan 
elmosolyodott, ahogy a történteket felidézte. - Minden csodálatosan alakult. Szerelmes voltam, és úgy gondoltam, Michael kedvéért képes lennék megváltozni. Görcsösen igyekeztem rendszerető, pontos és felelősségteljes emberré válni. Odaköltöztem 
a lakásába, és... 
-  Szóval nem is vagy olyan ártatlan, mint gondoltam - szögezte le Philip. 
-  Tényleg nincs sok tapasztalatom a férfiakkal. Michael volt az egyetlen, akivel... 
nos... akivel lefeküdtem. 
Tehát hozzá költöztél, és azután? 
Megpróbáltam jó háziasszony lenni. Eleinte rendszeresen mentem bevásárolni, 
megfőztem az ebédet, kitakarítottam a lakást, de aztán fel kellett készülnöm a 
vizsgáimra, és néhány vázlattervet is el kellett készítenem. Hat hétre rá Michael kidobott a lakásból. Alvóbabának csúfolt, akivel semmiről sem lehet beszélgetni. A 
gondolkodásmódomat pedig szörnyűségesnek tartotta. 
Philip nem bírta elfojtani kaján mosolyát. 
-  Teljesen a padlón vollam - sóhajtott Bryony. - Untatlak ezzel a bőgőmasinatörténettel, ugye? Pedig csak azt akarom megvilágítani, hogy senki sem bír együtt élni 
velem. Nem is akarom még egyszer megpróbálni. Mikor azután a nagyapám meghalt, 
a szüleim Dániellel ide költöztek, ebbe a házba. A szüleim halála után én is idejöttem, 
hogy gondját viseljem az öcsémnek. Dániel tényleg szeret engem, de még ő is gyakran 
tart idegtépőnek, tudod-e? Az egyetem elvégzése után szétnéztem Londonban, és 
vevőket kerestem a  műveimnek. Ekkor ismerkedtem meg Daviddcl. Volt egy kis 
galériája, és hajlandónak mutatkozott kiállítani néhány szobromat. Nagyon kedves 
volt hozzám, és egy szép napon megkérdezte, járnék-e vele. Mikor azonban már ötödször égett amiatt, hogy elkésve vagy  egyáltalán nem jelentem  meg a megbeszélt 
találkozón, kirúgott. Azóta tudom, hogy velem nem jöhet ki senki. Nem is erőltetem 
rá magam senkire. 
-  Mikor történt mindez? 
-  Két éve.                                              
-  Meg tudlak érteni. 
-  Valóban megértesz? - kérdezte csendesen a lány. 
-  Megértem, hogy ez gondot okozott neked - magyarázta szelíden a férfi. - De 
az, hogy két korábbi barátod és az érzelemszegény családod nem tudott megérteni 
téged, még messze nem jelenti azt, hogy a föld nem hord a hátán olyan férfit,  aki 
illenék hozzád. Ne nézz ilyen értetlenül, Bryony! Szerintem te egyáltalán nem voltál 
hibás  semmiben. 
-  Dehogynem! Nem figyeltél rám az előbb? Értsd meg végre, be kellett látnom, 
hogy egyszerűen lehetetlen együtt élni velem. 
-  Badarság! - intette le a férfi. 
Bryony ismét elpirult. 
-  Sajnálom, de ez minden, csak nem badarság. - Philip ölében nem bírt világos 
fejjel  gondolkodni.  Átült inkább  az íróasztalához,  és egy agyagdarabbal kezdett 
foglalkozni. Aztán mély lélegzetet vett, és eltökélten Philiphez fordult: - Szó sincs 
arról,  hogy ne vágynék valaikre, csakhogy. 
-  Csakhogy a társad fogadjon el téged olyannak, amilyen vagy, nincs igazam? 
-  De. Másként nem megy. Tudom, önző vagyok, de nem bírok megváltozni. Elég 
sokszor megpróbáltam már. 
-  És a férfiak, akiket ismertél, megpróbáltak-e egyszer is alkalmazkodni hozzád? 
-  Nem. Miért tették volna? 
-  Akkor te miért akartál mindenáron alkalmazkodni hozzájuk? 
-  Ezen még sohasem gondolkodtam - csodálkozott rá Bryony. 
-  És nem is hallottál soha olyasmiről, hogy kölcsönös engedmények? 
-  De igen. Csakhogy én alkalmatlan vagyok a kölcsönös engedményekre. Éppen 
ezt akartam megvilágítani neked az imént. A jó szándék ugyan megvan bennem de 
minduntalan ellentétesen cselekszem. 
- Akkor olyasvalakit kellene keresned, aki tűrőképesebb. 
- Nagyon vicces!  Az az ember még nem született meg! Hogy esnék neked 
például, ha egyetlen tiszta inget sem találnál a szekrényben, vagy egyetlen tiszta 
törülközőt sem a fürdőszobában, mert megfeledkeztem a mosásról? 
- Ugyan! Hát mire való a tisztító és a mosoda? - nevetett Philip. - Halljuk, mi 
lenne még! 
- Hogyhogy mi lenne még? - kérdezte zavartan a lány. 
- Hozz fel még néhány ilyen példát! 
Bryony feszülten gondolkodott. 
- Na jó, tegyük fel például, hogy te... 
- Hogy én?! Szép tőled, hogy legalább elméletben a társadnak tekintesz. 
- Nem így gondol... én... ne kötekedj, kérlek! Azért mondtam csak, hogy jobban 
beleéld magad a helyzetbe. Nos, tegyük fel, hogy ő éppen vacsoravendégeket vár, 
én pedig vállalom, hogy megfőzöm a vacsorát... 
- Én pedig...  hm... azazhogy ő - igazította ki magát a férfi - talán egyáltalán 
meg sem kér erre téged, hanem megrendel egy hidegtálat valahonnan. Ne feledd, hogy 
ő feltehetően már jó ideje együtt él veled, ismeri az apró hibáidat. 
- És ha  már nincs idő megrendelni a vacsorát? Mi lenne akkor? - erősködött a 
lány. 
- Na jó. A vendégeitek, mondjuk, megérkeztek, te meg azt sem tudod pontosan, 
hogy milyen hónap vagy legalábbis, hogy hányadika van, és éppen beástad magad a 
műtermedbe egy halom faragni való fa meg agyag közé. ő pedig bevezeti a vendégeket a nappaliba... 
- Amit  én természetesen  kr  sem tudtam takarítani  - vetette oda  Bryony 
diadalmasan. 
- Ő tehát a kitakarítatlan nappaliba vezeti a vendégeket, és megmagyarázza 
nekik a maga megszokott, elbűvölő stílusában... 
- Honnan tudod, hogy elbűvölő a stílusa? 
- Természetesen nagyon hasonlítana rám - válaszolt Philip rendíthetetlenül. - A 
vendégeknek tehát megmagyarázza a megszokott, elbűvölő stílusában, hogy a ház 
asszonya történetesen tehetséges művész, és  hogy sürgősen be kell fejeznie ezt a 
munkáját, de szívesen látja őket legközelebb, ha netán arendetlenség bárkit is zavarna. 
Ha azonban abból indulunk ki, hogy ő alaposan ismer téged, akkor nyilván már 
régóta takarítónő jár a házhoz, és ha vendégeket vártok, a biztonság kedvéért asztalt 
foglal egy jbb étteremben. Természetesen titkon reménykedik benne, hogy esetleg 
1S 7orgOskodsz a konyhában, és éppen répát szeletelsz, amikor a vendégei érkeznek, 
0tt S-1  idia éppenséggel előfordulhat, hogy faragni való fának nézed a sárgarépát, és 
dejOlW              remekművet formázz belőle. - Philip derűsen mosolygott 
, mestei 
azon 
esz 
     án  és várakozóan nézett elébe a soron következő kifogásnak. 
futtatásán, e 
-  Tiszta ökörség! - méltatlankodott Bryony. - így naponta egy kisebb vagyonba 
kerülne bárkinek, ha velem óhajtana együtt élni. 
-  Akkor tehát olyan férfiúra kell találnod, aki gazdag és egyben tűrőképes is. 
Olyasvalakire, mint én... Történetesen van elég pénzem, amit elszórhatunk. 
-  Erről aztán végképp szó sem lehet. Nem menne a dolog, Philip. Tényleg nem. 
Összeköltöznénk, túlságosan beléd szeretnék, te meg egy szép napon kitennéd a 
szűrömet. Azt pedig nem tudnám elviselni. 
-  Olyan biztos vagy ebben? 
-  Jól tudom, hidd el. És egyáltalán nem akarom, hogy még jobban beléd essek. 
Nem akarom! 
-  Az ember nem tudja csak úgy takaréklángra tenni az érzelmeit. Magam is megpróbálkoztam vele, de nem sikerült. Amikor először megláttalak, rögtön tudtam, hogy 
tengernyi bosszúságot okozol majd nekem. Nem akartam beléd szeretni, de nehéz 
feladat semmibe venni téged... Legjobb lesz, ha most magadra hagylak - szólt gyöngéden Philip. - Kérlek, gondolkodj el azon, amit mondtam. Rendben? Most rengeteg 
sürgős dolgom van,  de néhány nap1 múlva meglátogatlak. Ha még akkor sem akarsz 
hallani rólam, Bryony Grant kisasszony, nos hát... akkor nem terhellek többé a jelenlétemmel. - Mutatóujjával felemelte a lány leszegett, keskeny állát, szomorkás mosollyal a szemébe nézett, ajkával futólag megérintette az ajkát, és elbúcsúzott: - Légy 
jó kislány! 
Bryonynak tulajdonképpen nem is volt más választása, mint hogy jó kislány legyen. Komolyan eltöprengett Philip szavain, kétség és remény között vergődött. Bárcsak ne kedvelném  olyan nagyon! -  gondolta. Sokkal, de sokkal könnyebb volna 
minden, ha közömbös tudnék lenni iránta. 
Céltalanul ődöngött a házban, kézbe vett egy-egy tárgyat, visszahelyezte őket, s 
közben folyton Philip járt az  eszében. Hiányolta őt, figyelemre méltó humorát, 
mosolyát, érzéki zengésű hangját. Hiába  akart okosan viselkedni, kétségbeejtően 
vágyódott a férfi után. 
Öt hosszú nap telt el anélkül, hogy jelentkezett volna. Talán megváltoztak az elképzelései? Rájött, hogy valóban nem jönnének ki egymással, hogy tényleg nincs 
olyan férfi a világon, aki el tudná viselni? Akkor is el kellett volna jönnie, ha másért 
nem, legalább azért, hogy istenhozzádot mondjon. 
Tudnom kell, mi a helyzet, gondolta Bryony, miközben a buszmegállóhoz baktatott. Pontosan emlékezett még rá, hogyan talált oda első ízben a magaslaton álló, kertes 
házhoz. 
Philip piros Ferrarija ugyanazon a helyen állt, mint akkor, a fű még vadabban 
burjánzott, a ház pedig ugyanolyan elhanyagolt volt, mint akkor. Létezik, hogy mindössze két hete kezdődött? 
Az utca felőli bejárathoz sietett, majd bátortalanul bekopogott. Az ajtó hangtalanul 
kivágódott. S bár Bryony nem hitt a kísértetekben, jéghideg borzongás futott végig a 
hátán. A házban valószínűtlen  csend honolt. Ne légy gyerek! - biztatta magát, és 
belépett. Nyomban felsikított a rémülettől, mert egy pókhálóval borított fagerenda 
zuhant le a földre, éppen a lába elé. 
-  Mi az ördög történik itt? - hallotta Philip haragos szitkozódását, aki e percben 
lépett ki a folyosó végén  lévő egyik szobából, s földbe gyökerezett lábbal  megállt 
Bryony  előtt. Szemmel láthatóan igyekezett összeszedni magát. - Mit keresel itt? 
Atyaisten, Bryony, a legrosszabbkor érkeztél! - Felrántott egy tapétával álcázott kis 
ajtót a falon, és megnyomott egy gombot. Rögtön ezután halk motorsurrogást lehetett 
hallani,  és a pókhálóval bontott fagerenda a magasba emelkedett. 
-  Ki nem állhatom a pókokat! -kiáltotta Bryony, és a szégyentől legszívesebben 
a föld alá süllyedt volna. Philip egyáltalán nem örül a látogatásának. 
-  Nincs itt semmiféle pók! - magyarázta a férfi türelmetlenül, és a gerendára 
bökött. - Ez csak mesterséges pókháló. 
-  Mindenesetre halálra ijesztettél vele. 
-  Nagyon helyes! Kár, hogy a kiáltásodat nem vettük fel - szólt Philip.  Piszkos 
kezével hátrasimította torzonborz haját, majd átkiabált valakinek odafent: - Harry? 
Lehetett hallani? 
-  Igen, tökéletes volt a visszhang! 
Philip elégedetten bólintott, visszafordult, és meglepetten észlelte, hogy a lány 
még mindig ott áll a háta mögött. 
-  Igazán sajnálom - szólt szórakozottan. - Gyere velem, de az ég szerelmére, ha 
lehet, a  folyosó közepén, különben még mozgásba hozod a robbantószerkezetet! 
Bryony sértetten és bizonytalanul követte. Philip bement a folyosó végén lévő 
szobába, levetette magát egy rozoga székre a repedezett íróasztal mögött. 
-  Jobb lett volna, ha nem jövök? 
-  Az időpontot mindenesetre nem a legjobban választottad meg. Egyébként hogy 
vagy? 
-  Köszönöm, jól. Én... - folytatta volna Bryony, de ekkor egy cingár, barna hajú 
férfi kopogás nélkül berontott a szobába. 
-  Philip, hová akarod tenni ezt a kábé... Ó, bocsánat - mentegetődzött -, nem 
tudtam, hogy látogatód van. Maga sikított akkorát az előbb? 
-  Én - ismerte be a lány szégyenkezve. 
-  George, honnan ástad elő ezt a kábelt? - ugrott fel Philip. 
A hátsó szobában találtam. 
A szentségit! Ki a fene tette oda? Harry, lefogadom, hogy Harry  volt! Megr fm  azt a fickót! - Philip félretolta, akit George-nak nevezett,  és Harry nevét 
fojtom  - kiviharzott a szobából. 
ordítoz    QC0Tge zavart pillantást váltott egymással. 
Bryony       kt ütban  vagyok  vélte a lany bocsánatkérő mosollyal. 
- Ugylu   maKára! - tanácsolta George  barátságosan. - Philipnek mindenki 
Ne vegye   
útjában van ezen a héten. A világítást egyszerűen nem tudjuk rendesen összehozni, 
pedig már hétfőn hozzá akarnak kezdeni a forgatáshoz. Szerintem semmi esély rá. 
Azt hiszem, becses személyemet keresik - fűzte hozzá torz mosollyal, amikor Philip 
hangja betöltötte az egész házat. - Nagy szerencsémnek tartom, hogy megismerhettem - hajolt meg, mielőtt elhagyta a helyiséget. 
-  Részemről a szerencse! - felelte hasonlóképpen udvariasan Bryony. Körbenézett, hogyan üzenhetne valamit Philipnek. Esetleg a forgatókönyv vagy a világosítási 
terv hátára írhatna valamit. Csak semmiképpen ne fussanak össze a folyosón! Az 
ablakhoz lépett, és kinyitotta. Majd óvatosan - mert mit lehet tudni, kinek mi juthat 
eszébe ebben az elvarázsolt házban - kimászott a szabadba. 
Mikor földet ért, egy néma percig állva maradt. Lehetséges, hogy Philip nem akarta látni? Vagy olyan nagyon elfoglalt, hogy nem ér rá törődni vele? Ha önmagából 
indul  ki, érthető a dolog, hiszen ő is milyen dühös tud lenni, ha a munkájában bárki 
mégzavarja. De azért mégis fájt neki, hogy a férfi csöppet sem örült a látogatásának. 
Elhatározta, hogy megvárja. Ráült a Ferrari lapos motorházára, és feltekintett a tiszta 
égboltra. Vajon meddig kell várnia? Na jó, egy órát adok neki, gondolta. 
Hirtelen megvilágosodott előtte, hogy sem Michael, sem Dávid nem volt olyan 
fontos neki, mint Philip. Most már nem hagyja annyiban a dolgot. 
Elmosolyodott, és ez a mosoly különösen széppé tette. 
Legalábbis Philip du Vaal így látta, miközben nesztelenül megközelítette. 
-  Mi olyan szórakoztató, Grant kisasszony? 
-  Leszokhatnál róla, hogy így rátörsz az emberre! - rezzent össze Bryony. 
Philip igencsak ziláltan nézett ki. Haja nedves tincsekben meredezett az égnek, 
arcán pedig piszkos, széles csík húzódott végig. Egyik kezében óriási szendvicset 
tartott, a másikban  gőzölgő kávéscsészét szorongatott. Bryony hirtelen nagyon 
szeretett volna a mellére borulni, és jól kisírni magát. 
-  Ettél ma már valamit? - kérdezte a férfi. Mivel Bryony csak a fejét rázta szótlanul, a csészét a motorháztetőre tette, kettétörte a szendvicset, majd egyik felét átnyújtotta a lánynak. 
Bryony kibírta volna a gyanús külsejű ennivaló nélkül, de jólesett neki Philip 
meghitt mozdulata, ahogy megvendégelte. 
-  Ez itt sonka lenne? - kérdezte incselkedve. 
-  Sejtelmem sincs, de az íze fenséges. Gavin mesterműve. - Úgy ejtette ki a nevet, 
mintha a Sheraton világhíres konyhafőnökéről beszélne. 
-  Nos, akkor lássuk csak! - szólt a lány, bár halvány fogalma sem volt arról, ki 
lehet az a Gavin. Óvatosan beleharapott a kenyérbe. 
Philip a kocsijára könyökölt, és csak úgy mellékesen megjegyezte: 
-  Azt hittem, rég elmentél. 
-  Amint látod, még itt vagyok. Egyébként hogy vagy? 
-  Sok a  dolgom. Telefonon meg azért nem kerestelek, mert látni  akartam  a 
szemedet, miközben beszélgetünk. 
Bryony nagyon szerencsétlennek érezte magát. Nem tudta, mit mondhatna. 
-  Szerettem volna a lehető leggyorsabban lebonyolítani ezt a dolgot itt - folytatta 
Philip -, de természetesen mindig közbejön valami. Ráadásul ezek már a jövő héten 
filmezni akarnak! Miért jöttél ide? 
-  Nem is tudom. Schogysem tudtam elfoglalni magam. Már a házat is kitakarítottam. Röhej, nem? 
-  letakarítottál? 
-  Képzeld, erre vetemedtem! Hja! Akkor hát jobb, ha most elmegyek? 
Philip nem válaszolt, szórakozottan a cipője orrára meredt. Bryony bátortalanul 
megérintette a karját, mire felpillantott: 
-  Hm? Ja, sajnálom, Bryony! - mentegetődzött eseüen vállrándítással. - Zsong 
a fejem. A kék színszűrővel egyszer rendben van a dolog, másszor nincs, de nem 
értem, mi az oka - magyarázta. 
-  Sajnos a színszűrőkhöz nemigen értek. A viszontlátásra, Philip! 
Du Vaal mintha nem is hallotta volna. 
A megállóhoz tartó úton Bryony megállapította, hogy szerelmes Philipbe. Igaz, 
hogy csak két hete ismeri, de hát van ilyen: szerelem első látásra. Nem érdemes tűnődni az okokon, a lényeg, hogy szereti. Vele akar lenni mindenáron, bármit hozzon 
is a sors. 
Megérkezett a busz, nyikorogva kinyílt az ajtaja. 
Bryony jelentőségteljesen a vezetőre nézett. A sofőr  fölvont szemöldökkel 
visszamosolygott rá. 
-  Mit tegyen az  ember, ha ráeszmél, hogy beleszeretett valakibe?  - kérdezte 
Bryony. 
-  Mondja meg neki a szemébe! - tanácsolta a buszvezető átérezve a helyzet 
komolyságát. 
-  No de, mit tegyen, ha azt a másikat csak... csak a... 
-  .. .csak a szex érdekli? 
-  Úgy van. 
-  Az sem megvetendő,  még önmagában  sem. Felszáll végre, vagy inkább itt 
marad? 
-  Maradok - döntött Bryony. A sofőrnek igaza van. Az ölelés önmagában sem 
megvetendő. Sugárzó mosolyt küldött a busz után, majd elindult vissza a házhoz. 
10.  FEJEZET 
Philip még mindig a kocsijára támaszkodva álldogált, és szórakozottan meredt 
maga elé. Bryony csendesen megállt mögötte, és várta, hogy tudomást vegyen róla. 
- Már megint itt vagy? - kérdezte du Vaal továbbra is maga elé meredve. 
- Itt. Megkérdeztem a buszvezetőt. Azt mondta, a szex önmagában sem megvetendő. 
- És te erre mit feleltél neki? 
- Hogy talán igaza van. Mire ő azt tanácsolta, közöljem veled. 
- Bölcs ember. Közöld hát velem! 
- Philip! Le akarok feküdni veled. 
- Rendben. Csak egyszer, vagy többször is? 
- Honnan tudhatnám, amíg nem próbáltam?! 
A férfi vállat vont. 
- Nem vagy te életunt kissé? - kérdezte a lány, de továbbra is mosolygott, mert 
elhatározása boldoggá tette. 
- Tudtommal nem - felelte Philip. Félrehajította maradék szendvicsét, és olyan 
erővel szorította magához a lányt, hogy alig kapott levegőt. - Úgysem bírtam volna 
tovább, egy másodperccel sem. Ezernyi dolgom van, de egy sem olyan fontos most, 
mint hogy lefeküdjél velem! - Egyre szorosabban ölelte a lányt. Egyik karját kecses 
ívű nyaka köré fonta, mély lélegzetet vett, és vadul megcsókolta. 
Bryony megkönnyebbülten sóhajtott, Philiphez tapadt, s olyan szenvedéllyel viszonozta a csókját, hogy maga is csodálkozott rajta. Apró érintésekkel, izgató kis 
csókokkal borította el a férfi arcát, mielőtt átadta  volna magát a következő hosszantartó, varázslatos csóknak. Csak hosszú percek  elteltével bontakoztak ki egymás 
öleléséből. 
- Úgy hallom, Gavin kiabál utánam - szólalt  meg Philip reszelős hangon. 
Kövér cseppekben eleredt az eső. Befutottak a házba, majd alighogy fedél alá 
értek, ismét átölelték egymást. Csókjuk még szenvedélyesebb volt, mint az előző 
kettő. 
Bryonyt forróság öntötte el, és teljesen átadta magát a gyönyörnek. Philip felhúzta 
a trikóját, majd gyengéden simogatni kezdte mezítelen hátát hatalmas, meleg tenyerével. A lány kéjes sóhajjal mind a tíz ujját borzas hajába mélyesztette. 
- Nincs rajtad semmi a póló alatt - súgta a fülébe Philip fojtott hangon. 
Nincsen. 
-  Ó, Bryony, én... 
philip! - kiáltott valaki. - Elmegyünk sörözni. Nagyjából egy óra múlva itt 
vagyunk! 
Rendben! - hangzott Philip helyeslő válasza, majd mely lélegzetet vett. Ölbe 
kapta a lányt, a szobában álló öreg díványhoz cipelte, s hanyatt dőlt vele rajta. - Átázott a trikód az esőben. Legjobb lenne, ha levetnéd. - Nem várta be a lány tiltakozását, a fején át lehúzta róla. Ő is kibújt az ingéből, aztán a lányra feküdt. Élvetegen 
felszisszent, amint a lány esőtől nedves keble csupasz mellkasához ért. Térdét határozott mozdulattal Bryony combjai közé nyomta, átölelte a lány derekát, és ajkát 
szenvedélyesen az ajkára tapasztotta. 
Ez a csók mindent felülmúlt. Heves volt és követelő, Bryony szinte felolvadt benne. Ujjai hegyét Philip hátába mélyesztette, testét megfeszítette, s két kezével magára 
húzta a férfit. 
Philip megsimogatta az arcát, keze lesiklott a vállára, majd a mellén állapodott 
meg. A lány felnyögött, amikor hüvelykujjával feszes mellbimbóit kezdte ingerelni. 
-  Jó sokáig várakoztattál, kislány. Csaknem megőrültem már a vágyakozástól. 
-  Na, nem tűntél éppen túl vidámnak, mikor megláttál a hülye pókhálós gerendád 
mellett - szólt Bryony. 
-  Pedig abban a pillanatban vált világossá előttem, hogy... 
Bryony nem tudta, hogyan akarta befejezni a mondatot Philip, de nem is érdekelte. 
Semmi más nem  számított most, csak az, hogy a férfi szereti és csókolja. Lassan 
megemelte a csípőjét. Annyira kívánta, nem akart vámi tovább. 
-  Bryony, megőrülök érted - szakadt ki a sóhaj Philipből. 
-  Aha... 
Farkasszemet néztek egymással, majd gyorsan, mintha parancsra tennék, minden 
ruhadarabot ledobáltak magukról. Mozdulataik egyre hevesebbek lettek, csókjaik 
egyre forróbbá váltak, és nehezen szedték a levegőt. A dívány túl keskeny volt, Philip 
túl nehéz, a lány túl apró, de lehet, hogy más volt az oka, Bryony mindenesetre mind 
zaklatottabbá vált. 
-  Philip, kérlek... 
-  Bryony... én... - Philip lehengeredett róla, és magára kapkodta ruháit. - Gyerünk, öltözz! - parancsolta neki. 
-  No de... nem tudnánk a padlón megpró... - vetette ellen Bryony, de azután 
látta, hogy az egész padló telis-tele van dobozokkal, lámpákkal, kábelekkel és egyéb 
kacatokkal. Ajkába harapott, felállt, és öltözni kezdett. Közben a  könnyeit nyelve 
mondta:-Philip, én... 
-  Egy szót se most! - intette le a férfi. - Egyetlen árva szót se! - Kézen fogta, és 
kivonszolta a kocsijához. 
Bryony beszállt, Philip becsapta a Ferrari ajtaját, bevágódott a kormány mögé, és 
szélsebesen a lány háza felé kormányozta a csodás járművet. 
-  Befelé! - kiáltotta Philip. 
Bryony keze annyira reszketett, hogy nem talált bele a zárba. Philip kivette a 
kezéből a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. 
- Hol van? - kérdezte türelmetlenül. 
- Mi hol van? 
- A hálószobád, a szentségit! 
- Vagy úgy! - Felvezette a férfit az emeletre, és megmutatta. 
Philip feltépte az ajtót. Az ágy sem volt szélesebb a díványnál. 
Bryony a szoba közepén szerencsétlenkedett. Philip rákiáltott: 
- Vetkőzz! 
- Philip, én  úgy sze... 
- Vetkőzz! - ismételte a férfi, miközben megszabadult a ruházatától. 
Bryonyra leküzdhetetlenül rátört a nevetés. 
- Azonnal hagyd abba a nevetést! 
Philip öles termetű, meztelen teste ott magasodott előtte, a lány meg nem bűt 
hirtelen rátört jókedvével. 
- Nem is...  nevetek - bizonygatta fuldokolva. 
- Ilyen még sohasem történt velem - dörmögte Philip. 
- Ne haragudj! Ne is törődj  vele! 
- Nem megmondtam,  hogy  vetkőzz azonnal? 
- Igenis, Philip! - kacagott  a lány, és engedelmesen lekapta magáról a pólóját. 
Mellbimbói keményen előremeredtek. 
Philip lefektette a szőnyegre, és minden előjáték nélkül birtokba vette. Lihegve, 
egyetlen erős lökéssel hatolt belé, de Bryony kész volt befogadni. Meg akarta mutatni 
Philipnek, hogy ő is ugyanúgy vágyik rá. A férfi csaknem agyonnyomta, és szilajul 
hullámzott a teste. Bryony azonnal felvette mozgása ritmusát. Hangos, kétségbeesett 
sóhajt hallatott, mert a kelleténél korábban ért a csúcsra. Végtelenül megkönnyebbült, 
amikor néhány másodpercre rá a férfi is követte. 
Philip kimerülten hajolt fölébe, Bryony pedig apró csókokat hintett széles vállára. 
Mindene sajgott a szorítástól, mégis határtalan boldogság és békesség áradt szét a 
lelkében. 
A férfi már oldalra gurult, és hanyatt fekve szendergett. Úgy látszott, sosem fog 
megszólalni. Meg sem moccant. 
Bryony óvatosan simogatni kezdte, játszott a szőrzettel a mellkasán. 
- Philip? - szólította meg suttogva. 
- Egy szót se! Micsoda kudarc! 
- Egyetértek - mondta Bryony -, legalábbis a számomra. 
- Mit mondasz? - kérdezte a férfi. Valahogy furcsa volt a hangja, egyáltalán nem 
így osztogatta még tíz perce is a  parancsait. 
Bryony felkönyökölt, és meglepetten nézett le rá. 
- Azt akarod, hogy hízelegve dicsérjelek? - kérdezte hitetlenkedve. - Ó, a nagy 
Philip duVaal! 
- Hogy a csudában  vehettél magadnak ilyen törpékre szabott ágyat? 
- Nem számolhattam azzal, hogy egy szép napon egy holland óriás akar majd 
maga alá gyűrni ezen az ágyon. 
- Ez természetesen megmagyarázza a dolgot.  Egyébként csak félig  vagyok 
holland -jelentette ki Philip, miközben a lány egy hajtincsét ujjára csavarta. Csöndes 
lett, és bizonytalan. 
Lehet, hogy  valami nincs rendben? - tépelődött Bryony homlokát ráncolva. 
Remélhetőleg nem hagy most faképnél, hogy azután sose magyarázza meg a viselkedését? 
- Egyet mindenesetre megtanultam - szólalt meg a férfi. - Soha ne próbálj elcsábítani egy nőt túl keskeny díványon! Életemben nem vallottam még ilyen kudarcot! 
- Nekem is kínos volt - bökte ki végül Bryony, és szégyenlősen elmosolyodott. 
- Sajnálom. 
- Nem tesz semmit. - Bryony azon töprengett, hogyan tovább. Melyikük álljon 
fel elsőként? Nem kellene-e főznie egy teát vagy egy kávét? 
Mielőtt még  döntésre jutott volna, Philip rémülten felugrott, és a karórájára 
pillantott: 
- A nyavalyás életbe, már öt óra! 
- Már öt? - visszhangozta zavartan a lány. - Milyen rettenetes! 
Philip kényszeredett mosollyal megpuszilta az orra hegyét. 
- A színszűrő, kislány! Sürgősen utána kell néznem a színszűrőnek! 
- Vagy úgy!  A színszűrőről teljesen megfeledkeztem... 
- Végtelenül sajnálom, de mennem kell. 
- Nem tesz semmit - szólt hősiesen a lány. - Később úgyis látjuk egymást, igaz? 
- Hát persze - dörmögte a férfi, de szemmel láthatóan már csak a színszűrő volt 
fontos neki. 
- A többiek  nyilván  megkérdik majd, hol csatangoltál ilyen sokáig  - mondta 
Bryony megjátszott könnyedséggel. 
- Gondolhatják. De ugye nem haragszol rám? Vagy mégis? 
- Gőzöm sincs. Menj már, és törődj végre azzal az átkozott szűrőddel! 
- Rendes vagy! Kösz, Bryony! -Philip fogta az indítókulcsot, az ajtóhoz lépett, 
aztán ismét vissza. Lehajolt, és vadul szájon csókolta a lányt. - Sajnálom - mentegetődzött, majd távozott. 
Bryony felült az ágyra. Háta mögé gyűrte a párnát, felhúzta a térdét, és két karjával 
átkulcsolta. Philip egy árva szóval sem említette, hogy jó volt neki, gondolta lesújtva. 
És azt se, hogy visszajön-e még. Talán ez minden, hogy egyszer  a kedvét töltötte 
velem? 
Kezébe temette arcát, és az önsajnálattól sírva fakadt. Egy pillanat múlva kirántotta háta mögül a párnát, és a falhoz hajította. Philip folyton azt hajtogatta, mennyire 
kívánja. Nos, ezúttal a vágyát is, a kíváncsiságát is sikerült kielégítenie. 
Felsóhajtott, letörölte könnyeit, és a fürdőszobába ment, hogy lezuhanyozzék. Fölvette a hálóingét, és leballagott a földszintre, a konyhába. Talán ennie kellene valamit, 
de nem érzett éhséget. Ott állt tétlenül, és egyszeriben ismét könny szökött a szemébe. 
Ó, Philip, miért teszed ezt velem? - gondolta zokogva. 
E percben úgy érezte, hogy a férfi nem tér vissza hozzá soha többé. Átment a 
műterembe. Fogta a vázlattömbjét, és lapozgatni kezdett benne, míg az öreg kertész 
képmásához nem ért. Még Penangban elhatározta, hogy a rajz alapján szobrot készít. 
A hálóingére fölkapott egy munkaköpenyt. Erős huzalból rögzítő állványt készített, 
amelyre fölhordta az agyagot. Csakhamar úgy elmélyedt a munkában, hogy minden 
. egyébről megfeledkezett. 
Nem hallotta meg sem az esőcseppek egyenletes koppanását, sem azt, hogy nyílik 
az ajtó. 
Philip bőrig ázott a szakadó esőben. Csapzottan az ajtófélfának támaszkodott, és 
szelíd mosollyal onnan szemlélte a szorgoskodó Bryonyt. A lány végre befejezte a 
kertész arcának megmintázását. Elégedetten hátradőlt a székén, és nagyot nyújtózott. 
Ebben a pillanatban fedezte fel Philipet. 
- Hát te? Mióta állsz itt mozdulatlanul? 
- Órák óta - mosolygott Philip. 
- És mennyi az idő most? 
- Hajnali kettő. 
Bryony szinte  fel sem fogta,  hogy a férfi visszatért hozzá,  és nem tudta igazán, 
mit is kellene mondania. Szótlanul a szemébe nézett, és jobban szerette, mint valaha. 
Egészen megszédült a boldogságtól. Lassan feltápászkodott. 
- Elmegyek kezet mosni - mondta -, csupa agyag a kezem! 
- Az arcodról  se feledkezz meg! 
Bryony bólintott, és a mosdóhoz sietett. Gyors mozdulatokkal tisztára sikálta 
magát, majd gondosan megtörölközött. 
- Mi van? - kérdezte végül Philip csendesen. - Hogy állunk? Ki vagyok rúgva? 
- Jaj, dehogy! Sokkal inkább arra számítottam, hogy... 
- .. .hogy esetleg én nem jövök vissza? 
- Úgy van. 
- Gyere ide! - kérlelte gyengéden a férfi. - Olyan rettenetesen vágytam utánad, 
Bryony! Mégis, amikor átjöttél hozzám, fogalmam sem volt, mit csináljak. Lehetetlenül viselkedtem. Azután meg az a kudarc a díványon! Úgy éreztem,  vége az 
életemnek, mindent elrontottam. 
- Szó sincs róla! 
- Hiába fáradoztál annyira, hogy a megnyugtatásomra úgy tégy, mintha neked is 
örömet okoztam volna, észre kellett vennem, milyen zaklatott vagy. Féltem, hogy azt 
gondolod, sohasem fogod élvezni, amit adni tudok neked. Egyszerűen nem maradhattam itt tovább. Ezért rohantam el, mint egy őrült. 
- No de, a szűrő... 
- Ugyan, ott van George és Harry. A színszűrő csupán ürügy volt, hogy elmenekülhessek a kudarcom elől. Ha tudnád! Úgy éreztem, itt a világ vége. Visszafelé 
minden eshetőséget végiggondoltam. Meg  kellett próbálnom, hogy... Féltem, hogy 
alszol már, és dühös leszel, ha felébresztelek, vagy ki fogsz nevetni, amiért... 
- Jaj, Philip, hallgass végre! Én meg azt gondoltam, azért akarsz itt hagyni, mert 
csalódást okoztam neked a díványon is, meg a szőnyegen is. 
- Ez aztán végképp nem így volt! 
- Akkor ne szólj többet, vigyél hamar ágyba! Holtfáradt vagyok. 
Philip könnyedén felkapta a lányt. 
- Reggel első dolgunk lesz, hogy vegyünk egy kényelmes fekhelyet 
- Rendben! 
A hálószobában a férfi az ágyra fektette. 
- Hm, biztos, hogy aludni vágyói? 
- Talán nem. És te? 
- Én sem. 
Bryony a következő pillanatban már meztelen volt, majd felkattintotta az éjjeliszekrényen álló lámpát: 
- Látni szeretnélek -jelentette ki. 
Philip felnevetett, és gyorsan ledobta magáról a ruháit. 
- Adj egy  kis helyet! - követelődzőit, majd óvatosan a lány mellé heveredett a 
keskeny ágyra. - Szinte félek rád feküdni - suttogta, miközben gyengéden megsimogatta a lány keblét, amitől Bryony mellbimbói kőkeményen felmeredtek. - Olyan 
kecses kis jószág vagy. Olyan törékeny. 
- Ne félj, nem tudsz eltömi! - nyugtatta meg Bryony, majd a férfihoz simult, és 
kéjesen sóhajtozott, ahogy meztelen bőre a férfi testéhez ért. Szemét lehunyta, még 
közelebb bújt Philiphez, élvezte a simogatásokat, és odaadóan fogadta a férfi hosszú 
csókját. 
Philip  végül óvatosan ránehezedett, jobbról-balról megtámasztotta magát két 
karjával. 
- A végén mégis laposra préselsz! - kuncogott Bryony, miközben levegő után 
kapkodott. 
Erre Philip föltérdelt, és combja közé szorította a lány csípőjét. 
Bryony megigézve gyönyörködött benne. 
- Szép vagy, Philip - suttogta, és mindkét kezével végigsimogatta izmos combját. 
Philip önkéntelenül visszatartotta lélegzetét, és hangosan felnyögött: 
- Ezt ne, Bryony! 
- Miért ne? - érdeklődött a lány fojtott hangon. - Megérintelek, és te máris odavagy! - Mély  lélegzetet vett, eltolta magától a férfit, és ő térdelt fölébe. - Az apró 
termetű nők így szoktak szerelmeskedni az óriásokkal, tudod-e? -  suttogta reszelős 
hangon, miközben érezte, hogy a  férfi a testébe hatol. Élvetegen lehunyta a szemét, 
fejét a vállára  ejtejtte, és hangos sóhaj  szakadt ki belőle, miközben Philip a mellét 
cirógatta. 
- Honnan tudod? - lihegte a férfi. - Olyan gazdag tapasztalatokat sikerült szerezned az óriásokról? 
- Hozzám képest mindenki óriás. De azért inkább csak gondolom, hogy így van. 
Legalábbis, ha udvarias óriásról van szó. 
Philip lehúzta magához, mígnem a felsőtestük összeért, majd végigsimogatta a 
lány csípőjét, formás fenekét, és zihálva megegyeztek abban, hogy Bryony ötlete 
csodás volt. Izgató ölelésük hosszú percekig tartott. 
Philip ritmusa gyorsulni kezdett, a lány azonnal igazodott hozzá. Testük összefonódott, majd egyesült, s egymás nevét mondogatva, együtt jutottak el a csúcsra. 
- Nézz rám!- kívánta zihálva du Vaal, s az oldalára fordult. - Látni akarom az 
arcodat! 
- Csodálatosan fáradt és elégedett vagyok. Ó, Philip, hát nem hihetetlen ez az 
egész? És te hogy érzed magad? 
- Mint aki kész arra, hogy életét szorosan egy nőhöz láncolja, akit tiszta szívéből 
imád - jelentette ki nagy komolyan. 
- Tessék?! - kérdezte hitetlenkedve a lány. 
- Jól hallottad. Mikor ott álldogáltál a pókhálós gerenda mellett, már tudtam, hogy 
így lesz. Ha te is akarod... Akkor tört rám újra az az átkozott félelem is, hogy te talán 
nem is... Szóval Bryony, ott álltam, s életemben először nem tudtam kinyögni, amit 
szerettem volna. Inkább szóhoz sem hagytalak jutni, úgy tettem, mint akit teljesen 
lefoglal a munkája. Féltem megtudni, miért is jöttél. 
- 0, kedvesem - suttogta a lány. 
- Ezenkívül - folytatta gyanúsan rekedt hangon a férfi - Gavin kijelentette, hogy 
rád fog hajtani, ha engem nem érdekelnél. Azt mondta, te vagy a legdögösebb nő, aki 
valaha is az útjába akadt. És igazat mondott! Édes  kincsem, ne bőgj! Olyan rettenetesnek tartod talán, hogy szerelmes lettem beléd? 
Bryony a fejét rázta. 
- Ó, dehogy! Azaz dehogynem! Már hogyne szeretnék hozzád menni feleségül! 
Nem is sejted, milyen régóta szerelmes vagyok beléd, drágám! 
- Szóval szeretsz? - kérdezte gyengéden a férfi, mire a lány sietve bólintott. - És 
hozzám akarsz jönni feleségül? 
Bryony ismét bólintott, majd Philip nyakába borult: 
- Szeretlek, Philip. És most te is mondd ugyanezt nekem! 
- Szeretlek, Bryony! Úgy viselkedtem, mint valami idióta, mi? - Philip mosolyogva végigsimított ujja begyével a lány orrán és ajkán. - Én még sohasem voltam 
szerelmes, tudod-e? Most aztán kénytelen leszek megkövetni a nővéremet. Valahányszor ugyanis szerelmi bánata volt, mindig azt tanácsoltam neki, szedje össze magát. 
Mire ő: könnyű azt mondani, de várj csak, elkapnak egyszer még téged is!  Engem 
ugyan nem, gondoltam akkoriban. Es esküszöm neked, a nővérem hozzám képest 
tökéletesen tudott uralkodni magán annak idején. Ha elmesélem neki, biztosan halálra 
neveti magát. 
- És el akarod mesélni neki? - kérdezte érdeklődve Bryony. 
- Természetesen - nyomott egy puszit a homlokára Philip. 
- Eléggé  szokatlan pár leszünk mi ketten! - jegyezte meg némileg aggódva a 
lány. 
- Magam is azt hiszem. Valószínűleg én leszek az egyetlen olyan férj a világon, 
akinek a felesége nevetőgörcsöt kap, ha ágyba akar bújni vele. 
- Ne haragudj! - szólt bocsánatkérőn a lány. 
- Nincs miért. A mi szerelmi életünknek érdekes távlatai vannak... Michaellal is 
előfordult hasonló? 
- Nem - suttogta Bryony, és a férfihoz simult. - Michael komoly ember volt, de 
sohasem éreztem magam olyan eszelősen boldognak a közelében, mint most veled. 
- Szeretlek! 
- Én is szeretlek. Tudod-e, hogy a hangszíned mélyebbre vált, amikor felizgulsz? 
- Igen? És tetszik neked? 
- Nagyon. 
- Akkor gondoskodnod kell róla, hogy gyakran legyek izgalmi állapotban. Megsimogathatod a hátamat, ha akarod - vetette oda álmosan Philip. 
Bryony felnevetett, és a mutatóujjával kis köröket rajzolt a hátára. 
- Mm, ez jó, ne tessék abbahagyni! - mormolta a férfi. Egy perc múlva már 
egyenletesen lélegzett. 
Bryony szeretetteljes mosollyal  nézte egy darabig, azután felemelte a földről a 
lecsúszott takarót, betakarta vele mindkettejüket,  majd szorosan a férfi jó meleg hátához simult. Soká tartott, mire el tudott aludni: egyfolytában attól rettegett, hogy szép 
álom csupán ez az egész, ami egykettőre véget ér. 
A nap besütött az ablakon, és felébresztette Bryonyt, aki egy percre elnyújtózott 
még a férfi oldalán, élvezte teste melegét és karjának súlyát a derekán, aztán felült. 
Az éjjeliszekrényről óvatos mozdulattal magához vette a rajztömbjét és ceruzáját, az 
ágy háttámlájának dőlt, és hozzákezdett, hogy Philipet lerajzolja. Addig-addig ügyeskedett, amíg lábujjával teljesen lehúzta a takarót a békésen alvó, mezítelen férfiról. 
- Fázom! - tiltakozott álmosan. 
- Ne légy anyámasszony katonája! - szólt rá Bryony, majd szemügyre vette a 
férfi borzas haját és borostás arcát. - Igazi vadember vagy! 
- Te viszont egyáltalán nem - mormolta a férfi álomittas hangon. - Te egyenesen 
tündérien nézel ki. - Elmosolyodott, látván, hogy Bryony elpirul. Aztán maga felé 
fordította a rajztömböt. - Hé, ez nem tisztességes játék! 
- Nem  is, ez  művészet - felelt a lány nevetve. 
- Ez minden, csak nem művészet.  Ez én magam vagyok, méghozzá meztelenül. 
Mindenesetre remélem, hogy nem kívánod szariaszét mutogatni! 
- Dehogy, ezt szigorúan személyes használatra szántam, csakúgy, mint emezt itt 
- fűzte hozzá pajzánul Bryony, és keze csiklandós vándorútra indult a férfi ágyéka 
felé. Philip azon nyomban átkarolta, és magához szorította. A lány alig bírta kipréselni 
magából a szavakat: - íme, ez vagy te! 
- Igen, ez vagyok én. Vagy legalábbis így hatsz rám. - Philip orra hegyét a 
lányéhoz dörgölte, és átfogta a derekát. - Jó reggelt! Ezentúl mindig így ébresztesz? 
- Nem, nem: időnként neked kell majd így ébresztened engem... Valóság ez, 
vagy csak álmodom? 
- A színtiszta valóság - állította a férfi. - Miután felöltöztünk, rögtön hozzá is 
kezdhetünk az esküvői előkészületekhez, aztán Belgiumba utazunk, bemutatlak a 
szüleimnek. 
- Azt hittem, Hollandiában élnek. 
- A, a családom már több nemzedék óta Belgiumban él. 
- Vajon megkedvelnek majd engem? - kérdezte Bryony. 
- Egyenesen isteníteni fognak - nyugtatta meg Philip kedves mosollyal. - A családomnak nem minden tagja olyan, mint Sonja... Mondd csak, megkövettelek már 
téged Sonja ügyében egyáltalán? 
- Úgy veszem, hogy igen. Különben is, ha most így viselkedett, az még nem 
jelenti azt, hogy legközelebb nem egy úrinővel találkozunk a személyében. Ne feledd: 
kamaszlány! Nem könnyű tizenhét évesnek lenni! 
- Meglehet.  Hol is tartottunk? Ja, igen. Miután a családom agyba-főbe dicsér 
majd azért, hogy rád találtam, el fogjuk dönteni, hol telepedjünk le. Azután haladéktalanul szereznünk kell oda egy kényelmes ágyat. 
- Ugye te sokat utazol? 
- Nem szeretnéd? - kérdezte ijedten a férfi. 
- Miért ne? Én bárhol tudok dolgozni. És ha azt képzeled, hogy mostantól akár 
egy percre is hajlandó leszek magadra hagyni téged, akkor óriási tévedésben vagy, 
szívem. 
Philip megcsókolta. 
- Gondoskodom róla, hogy bárhová megyünk is, mindenhol műterem és megfelelő anyag álljon rendelkezésedre. Van még valami? 
- Dániel - szólt habozva a lány. - Nálunk lakhatna-e a szünidőben? 
- Ha nics más mód, nem bánom. Majdcsak összerázódunk valahogy. Tovább! 
- Nincs tovább. 
- Akkor miért komolyodtál el hirtelen? 
- Még mindig vannak fenntartásaim - vallotta be Bryony csendesen. 
- Amiatt tán, hogy olyan rövid ideje ismerjük egymást? 
- Nem erről van szó... Philip, tényleg megmaradhatok annak, aki vagyok? 
- Hiszen így is, úgy is önmagad vagy, nem? 
- Gyakran vagyok ám minden ok nélkül szörnyűségesen nyomott hangulatban, 
és olyankor nem  lehet szólni hozzám. Olyankor te is legfeljebb annyit tehetsz, hogy 
néma szeretettel átölelsz. És ha az idegeidre megyek, nem fogsz-e kiabálni velem? 
- Nem, kedvesem, megígérem,  hogy soha többé nem kiabálok veled. 
- Tényleg nem kell megváltoznom? 
- Nem, dehogy. Tudod, szívem, alapjában véve minden kapcsolat szerencsejáték. 
Biztosítékokkal, persze, nem szolgálhatok, csak azt mondhatom el, amit érzek, de 
remélem, mindig így fogok érezni irántad. Elbűvölsz, szórakoztatsz, meg tudsz nevettetni, és én vigyázni akarok rád. Mindig szeretni foglak, gondoskodni fogok rólad, 
és tartom majd benned a lelket, ha szomorú lennél. Örökre boldog és elégedett leszek 
a közeledben. 
- így legyen! Én is azt akarom, hogy mindig velem  légy, hogy csak a karomat 
kelljen kinyújtanom, ha meg szeretnélek érinteni. De szép férfi is vagy te, kedvesem! 
- És egyben lángelme - hagyta helyben a dicséretet Philip elégedett fejbólintással. - Soha ne feledd, hogy zseni vagyok! 
- Na ne mondd! 
- Hiszen rád találtam! 
- Én fedeztelek fel téged! - ellenkezett Bryony. 
- Csakhogy eleinte tudomást sem akartál venni rólam. Ha nem lettem volna olyan 
kitartó, akkor... 
- Na jó, megadom magam. De csakis akkor, ha most rögtön átölelsz, és megteszed, amit egy férfiúnak meg kell tennie!