A milliomos feleség (The Bartered Bride 1998) {Romana 247.}

Francesca az első döbbenet után elfogadja a gátlástalan bankár, Reid 
ajánlatát,  és a furcsa házassági ajánlat ellenére feleségül megy hozzá, mert nincs más lehetősége, hogy az anyjának anyagi biztonságot nyújtson. Ám a férfi iránt támadt gyengéd  érzelmei teljesen összezavarják. Adja  oda a szívét valakinek, aki gyakorlatilag megvásárolta? 


Anne Weale 
A milliomosfeleség 

1. FEJEZET 
Francesca középkorú férfira számított. Meglepődött, amikor a harmincas éveiben járó magas, sötét hajú, nem kimondottan szép arcú, de nagyon rokonszenves 
férfi állt fel az íróasztal mögül. 
- Foglaljon helyet, Miss Turner! - mutatott az íróasztal előtt álló székre. 
Fran semmit nem tudott róla azon kívül, hogy Reid Kennard a neve, és hogy 
a londoni City egyik előkelő irodaháza legfelső emeletén hatalmas irodája van. 
A fényűző körülmények arra engedtek következtetni, hogy sikeres üzletember. 
Fran eddig nagyon könnyelműen bánt a pénzzel, mindent megvett magának, 
amire kedve támadt. Most a forrásai elapadtak, ezért jött ide. A vele szemben álló, száznyolcvan centi magas  férfi egyáltalán nem felelt meg annak a képnek, 
amelyet egy neves bankárról  alkotott magának. Mr.  Preston,  elhunyt apja ügyvédje csak annyit mondott, hogy Reid Kennard látni  óhajtja, és esetleg kisegítheti őt meg az anyját nehéz helyzetükből. 
Nehéz helyzet? Enyhe kifejezés, gondolta Fran,  miközben hátradőlt a kényelmes bőrfotelben, és keresztbe rakta a lábát. 
Ezzel a mozdulattal felhívta Mr.  Kennard figyelmét  hosszú,  karcsú lábára. 
Hozzászokott, hogy a férfiak megcsodálják, de Reid Kennard arca teljesen közönyös maradt, s mivel nem tudta kiolvasni belőle, mire gondol, ez idegesítette. 
A férfi közben visszaült, könyökével az asztalra támaszkodott, kezeit összekulcsolta, és méregette a lányt. 
- Úgy hallom, nehéz helyzetbe került. 
Hangja magabiztosnak és rámenősnek tűnt. Fran könnyen el tudta képzelni, 
hogy az utasításait az emberek gondolkodás nélkül teljesítik.  Ha más körülmények között ismeri meg, válságövezetbe  kivezényelt kommandósnak  hihetné, 
akinek nem maradt más választása, mint az erőszak. Olyan erő sugárzott belőle, 
amely irodában dolgozó embernél szokatlan. 
- Igen, csakugyan - felelte  Fran. - Apám halála  után anyámmal együtt rá kellett jönnünk, hogy egyáltalán nem vagyunk  niár gazdagok, sőt gyakorlatilag 
nincstelenek lettünk. 
- Nincstelenek? - kérdezte kétkedve a férfi. - Már pusztán a karórájából is 
hónapokig elélne egy átlagos család. 
- Nem sokáig lesz már meg -jegyezte meg keserűen a lány, amint az elegáns 
karórára nézett, amelyet a szüleitől kapott ajándékba a tizennyolcadik születésnapján. - De nem számít. Én elviselem a megváltozott körülményeket.  Csak 
anyám miatt aggódom. Ő soha életében nem dolgozott. Ő... 
- Ön sem, ha jól tudom - szólt közbe Kennard. - A lapok legalábbis ezt írták. 
- Az igaz, hogy sosem volt még állásom. Nem volt rá szükség. Az apám gazdag volt... Legalábbis úgy tudtuk. Nincsenek különleges képességeim. A leghelyesebb, amit tehettem, hogy nem vettem el a munkalehetőséget olyanoktól, akik 
erre inkább rászorultak. 
- Nem kell magyarázkodnia, Miss Turner. Gyakorlat nélkül viszont nehéz lesz 
megkeresnie a létfenntartáshoz szükséges anyagiakat, főleg pedig tartania azt az 
életszínvonalat, amelyhez hozzászokott. 
- Gondolom, nem azért kéretett ide, hogy olyasmit mondjon nekem, amit már 
amúgy is  tudok - mondta Fran kissé ingerülten. - Miért óhajtott látni? 
Reid Kennard felállt, felemelt  az  asztaláról egy mappát, és odanyújtotta a 
lánynak. 
- Nézzen bele! - Azután az ablakhoz ment, és kinézett London háztetőire. 
A mappában újságkivágások és különböző katalógusok voltak, amelyek szobrokat, festményeket és más műtárgyakat ábrázoltak. Voltak emellett képek lovakról, légi felvételek egy skót szigetről és egy kis francia kastélyról. 
Reid Kennard elfordult az ablaktól. 
- Amiket ott lát, csupa olyasmi, ami az utóbbi években felkeltette az érdeklődésemet. Ebből egy s más ma már az enyém. Olyan szerencsés  helyzetben vagyok, hogy kiélhetem a vásárlási szenvedélyemet... ahogy ön is tette, amíg az 
édesapja el nem hunyt. 
- Én azért ezt nem ilyen méretekben űztem - szólt közbe Fran. Vajon  hová 
akar kilyukadni? Kérdően a férfira pillantott, aki közben a mellén összefont karral az íróasztal szélére ült. 
- Lapozzon csak tovább! Van benne egy kép, amelyet azonnal ismerősnek talál majd. 
A lány  kíváncsian eleget tett a felszólításnak, és valamivel gyorsabban lapozgatott. Döbbenten nézett fel, amikor az egyik fényképen, amely egy partin készült, felismerte saját magát. Szűk, mély kivágású, fekete bársonyruha volt rajta. 
- Mit keresek én ebben a gyűjteményben? - lepődött meg. 
- Ön  lesz az én következő szerzeményem, Miss Turner - felelte  Reid 
Kennard, és első ízben suhant át enyhe mosoly szép vonalú ajkán. 
A lány úgy találta, hogy ez az érzéki száj egyáltalán nincs összhangban a markáns arcvonásokkal. 
- Mit akar ezzel mondani? - kérdezte dühösen. 
- Nekem feleségre van szükségem, magának pedig anyagi támogatásra. Ezt 
nevezem én szerencsés véletlennek. 
A lány zöld szeme szikrázott a felháborodástól. 
- Csöppet sem érzem szerencsének, hogy az apám az ötvenes évei derekán 
szívinfarktust kapott és meghalt, hogy a vállalkozása teljesen eladósodott, és 
anyagiak nélkül hagyta itt a feleségét. 
- Tapasztalataim szerint a legtöbb ember maga felelős a sorsáért. Az ön apjának az életmódja eleve kizárta a hosszú, egészséges élet lehetőségét. Üzletemberként is túl sok kockázatot vállalt. 
- Mi dolga volt az apámmal? - Fran szinte semmit sem tudott apja üzleti 
ügyeiről az utóbbi években Mr. Turner egyre kevesebb időt töltött a családjával. 
Az viszont nem volt titok előtte, hogy voltak más nők is az életében. 
- Közvetlenül semmi. De miután láttam ezt a képet, többet akartam megtudni magáról. Éppen készültem felvenni önnel  a kapcsolatot, de mivel az édesapja 
közben meghalt, úgy döntöttem, egy időre elhalasztom a dolgot. A további események viszont arra indítottak, hogy visszatérjek eredeti tervemhez. Ha jól tudom, jelenleg nem jár senkivel. 
- Ezt meg hogyan derítette ki? 
- Utánanéztem - felelte  Kennard hűvösen. - Csupán a biztonság kedvéért. 
Számomra a házasság egy életre szóló döntés. Amikor az ember házat vesz, ebbe is szakértőket és ügyvédeket von be. Diszkréten megbíztam egy magánnyomozót, hogy ellenőrizze magát. Gondolom, ön is szeretne többet tudni rólam. A 
titkárnőm összeállított egy anyagot, amelyben szinte minden fontos információt 
megtalál. 
Azzal a férfi elvette Frantól a mappát, és egy vékonyabbat rakott elé. 
- Ez hihetetlen! Úgy tudtam, ez kereskedelmi bank, és nem házasságközvetítő iroda! - A lány szeme megdöbbenést és felháborodást árult el. 
Reid Kennard egyáltalán nem  látszott őrültnek.  Egészen értelmesnek hatott 
elegáns öltönyében. És mégsem  lehet épelméjű, ha azt hiszi, hogy ugyanúgy 
megvásárolhat egy nőt, mint azokat a tárgyakat a mappájában. 
- Ez csakugyan  bank - biztosította a férfi nyugodtan. - És én vagyok az elnöke. 
- Nem sokáig marad az, ha a részvényesei megtudják, milyen ajánlatot tett nekem. Azt hiszik majd, hogy megháborodott. Csak nem vásárolhat meg egy nőt?! 
- Belátom, a módszer nem éppen szokványos - helyeselt a férfi, és közben 
visszaült a  székébe. - Nekem azonban sem időm, sem kedvem, hogy a megszokott utat végigjárjam. Önnek  sürgősen szüksége van valakire, aki kisegíti 
anyagi gondjaiból. Ha hozzám jön feleségül, az anyjának nem kell kiköltöznie 
a házából, és önnek sem kell tovább aggódnia a jövője miatt. Én gondoskodom 
magáról. Fontolja meg, Francesca! Ha nyugodtan végiggondol mindent, belátja, 
hogy az ajánlatom rendkívül előnyös. 
Hogy a férfi a keresztnevén szólította, ez még jobban feldühítette a lányt. Felugrott. 
- Semmi szükség rá, hogy ezt fontolgassam. Fel vagyok háborodva, mert azzal csalt ide, hogy valami hasznosat hoz  a tudtomra. Merő  időpocsékolás volt 
Londonba jönnöm. És mindenképpen tájékoztatom a felügyelőbizottság tagjait, 
hogy az elnökük megtébolyodott. 
A férfi válaszát be sem várva kiviharzott a szobából. Sötét pillantást vetett az 
előszobában ülő megriadt titkárnőre, majd bevágta maga mögött az ajtót, és a 
lifthez ment. 
A titkárnő nem tudta, miért hivatta magához a főnöke Francescát, de meg volt 
győződve róla, hogy a lánynak semmi oka nem lehetett arra, hogy mint egy fúria rontson ki a szobából. 
Reid titkárnője, Miss Jones az ötvenes évei közepén járó hölgy, még akkor 
lépett be a bankhoz, amikor az azóta elhunyt Sir Miles Kennard lett a bank elnöke. A nő abból,  amit  Miss  Turnerről  tudott,  arra a  következtetésre jutott, 
hogy egy elkényeztetett  lány. Lehet,  hogy  Mr.  Kennard elmondta neki, mit 
gondol róla. 
- Minden rendben, Mr. Kennard? -  kérdezte aggódva. 
- Persze, Miss Jones. Köszönöm! 
Miss Jones meglepetten látta, hogy Mr. Kennard rámosolyog. Miss Turner 
udvariatlan távozása után arra számított,  hogy a főnökét ingerült hangulatban 
találja. 
Miután a láthatóan teljesen elhűlt titkárnő távozott, Reid azon tűnődött, menynyire különböző is ez a két nő, Barbara Jones és Francesca Turner. Ennél különbözőbbek hasonló származású nők már nem is lehetnének. 
Az idősebb szülőktől  származó, egyetlen gyermekként felcseperedett Miss 
Jones felnőttként arra kényszerült, hogy gondoskodjék idős  szüleiről. A legönzetlenebb,  legmegbízhatóbb és  legnagyszerűbb ember, akit Reid valaha  is ismert. S az egyetlen jutalom, amit elvárhat azért, hogy teljesíti a kötelességét, az 
emiatt érzett elégedettség és a jó nyugdíjra való kilátás. 
Francesca viszont a szöges ellentéte. Valószínűleg soha életében nem tett semmit önzetlenül. De  igazságtalan módon mégis rendelkezik  mindennel, amivel 
Miss Jones nem: szép arccal, csodálatos alakkal, temperamentummal és önbizalommal, amely részben veleszületett tulajdonsága, részben előkelő neveltetésének köszönhető. 
Reid általában előre tudta, hogyan fog valaki reagálni bizonyos helyzetben, de 
mivel Francescát nem ismerte, nem volt biztos benne, hogyan fogadja majd a házassági ajánlatát. A szenvedélyes reakció nagyon tetszett neki. 
Amint Fran a szobájába lépett, nyomban látta, hogy az újságok pletykarovataiban közölt képek alapján teljesen hamis benyomása alakult ki róla. A valóságban sokkal szebb, mint a képeken. Ha nem is a szokásos okok miatt akarta elvenni, nem olyan kapcsolatot óhajtott, hogy házasságon kívül kelljen majd érzéki 
örömöket keresnie. Hogy a felesége mellett szeretőt tartson, ahogy azt sok vele 
egykorú ismerőse teszi, ez nem az ő stílusa. 
Már  előre örült a kihívásnak, hogy meg kell szelídítenie ezt a forrófejű szépséget. 
Fran nem mondott igazat Reid Kennardnek, amikor azt állította, hogy kizárólag az ő kérésére jött Londonba. Különben is össze akarta csomagolni apja londoni otthonában a személyes holmiját, hogy  a lakást eladják. De bármekkora 
összeget kapnak is érte, ő meg az anyja nemigen lát ebből bármit  is, mert előbb 
George Turner hitelezőit kell kifizetniük. 
A lakás a Marble Arch közelében egy kisebb épületben volt, egy nagy villa 
kertjében. A fák és a gondozott kert valóságos oázist varázsolt a zajos nagyváros szívébe. 
Miután az apja megvette ezt a lakást, Fran  irányította a felújítási munkálatokat, ő válogatta össze  a bútorokat, ahogy saját vidéki házukban is  tette. Az anyja inkább a kertet imádta, a ház belseje nem nagyon érdekelte. 
A lány újra és újra eljátszott a  gondolattal,  hogy belsőépítészetet tanul, és 
önálló üzletet nyit, de mindig közbejött valami. Leghőbb vágya és legfőbb célja 
az volt, hogy Julián felesége legyen. 
Amint visszaért a lakásba, kibújt fekete kosztümjéből, amelyet a Reid Kennarddel való tárgyaláshoz öltött, levette a melltartóját, a harisnyáját és a bugyiját is, 
majd hosszú, dús hajára fürdősapkát húzott, és lezuhanyozott. 
Miután tiszta fehérneműbe, egy barackszínü pulóverbe és farmerbe  bújt, már 
sokkal jobban érezte magát, és képes volt a  történteket higgadtan átgondolni. 
Amikor a férfitól kirontott, a dühtől remegve  taxiba szállt, holott ezt valójában 
már nem is engedhette meg magának, és hazajött. Most már csak egyetlen dolga 
maradt, hogy minél hamarabb elfelejtse a Reid Kennarddel való találkozást, és a 
további teendőire összpontosítson. Össze kell csomagolnia az apja  és a  saját holmiját. 
Az anyja soha nem járt ebben a lakásban. Nem szerette Londont. Még a híres 
chelsea-i virágkiállítás sem vonzotta. Szívesebben élt vidéken, ez pedig kapóra 
jött a férjének, és gyakran fogadott más nőket  a lakásában. 
Öt évvel ezelőtt, amikor Fran egyszer váratlanul Londonba utazott, az apját 
délután egy ismeretlen hölggyel találta az ágyban, s ez  súlyos trauma volt számára, hiszen ő akkor még csak tizenhét éves volt, ráadásul szűz. Még most is 
tisztán látta maga előtt az apja és barátnője elképedt arcát. Akkor az apja iránt 
érzett szeretete, amely különben sem közelítette meg azt, amit az anyja iránt érzett, gyűlöletbe csapott át. 
Francesca  addigi szexuális tapasztalatai  néhány  csókra  szorítkoztak. 
Juliannek tartogatta magát, akibe tizennégy éves kora óta szerelmes volt. Mindig 
azt hitte, hogy Julián, az apja sofőrjének, Jack Wallace-nak a fia viszontszereti, 
és csak addig vár, amíg a saját lábára nem áll. 
Két hónappal ezelőtt aztán ott lehetett Julián esküvőjén. Addigra már összeszedte magát annyira, hogy el tudott menni a lakodalomra anélkül, hogy bárki is 
látná rajta, mennyire boldogtalan. Egy héttel ezután az apja meghalt. Nem sokkal később kiderült az igazság az üzleti ügyeiről, és az anyjában egy világ omlott össze. 
Most Frannak kellett valamilyen kiutat találnia ebből a helyzetből az anyja és 
a maga számára. 
Épp a konyhába indult, hogy kávét főzzön,  amikor csöngettek. 
- Miss Turner? - kérdezte a küldönc. - Csomagot hoztam. Aláírná, kérem? 
Fran aláírta az átvételi elismervényt, és elvette a borítékot, amelyen a feladó 
neve nem szerepelt. Talán rendelt magának valamit, csak megfeledkezett róla. 
Visszament a nappaliba, és kinyitotta a csomagot. Az a mappa volt benne, 
amely Reid Kennard életének rövid bemutatását tartalmazta. Dühösen a kanapéra dobta. Átkozott fickó! 
Miután kávét főzött magának, a következő órát azzal töltötte, hogy átnézte apja szekrényét,  és összepakolta a holmikat. Remélte, hogy el tudja majd adni az 
értékesebb dolgokat. Amióta az apja itt hagyta ebben a teljes anyagi zűrzavarban, minden lehetőséget ki kellett használnia, hogy pénzhez jusson. 
A fiókok kiürítése közben megszomjazott. Egy pohár bor mellett döntött. 
Közben meg nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy el ne olvassa a levelet, amelyet Reid Kennard írt az elküldött mappa mellé. 
Félórával később azon törte a fejét, ne menjen-e moziba, hogy végre megszabaduljon a fejében kavargó gondolatoktól. De még sok dolga maradt, és már épp 
elég időt elvesztegetett arra, hogy Kennard dossziéját átlapozza. Rendelt inkább 
egy pizzát, és megpróbált újra a teendőire koncentrálni. Valamikor az este folyamán fel akarta hívni az anyját is. A bankárral való találkozásról persze nem fogja még tájékoztatni, nehogy felizgassa. 
Ismét csöngettek,  és amikor Fran ajtót nyitott, nem a pizzaszállító állt ott, 
ahogy várta, hanem Reid Kennard. 
A lány arca elkomorult. 
- Mit akar itt? 
- Arra gondoltam, hogy közben talán megnyugodott már. 
A müliomosfeleség 
- Nem nyugodtam meg. Egyébként pedig dolgom van. - Francesca be akarta 
csapni az ajtót, de Reid Kennard a lábával megakadályozta. 
- Mit akar?! - kiáltott a lány felháborodottan. - Menjen el! 
- Meg kell beszélnünk valamit - válaszolta a férfi higgadtan. - Megengedné, 
hogy bejöjjek? 
- Nincs mit mondanunk egymásnak. Nincs joga így megsérteni engem. Ha 
nem megy magától, hívom az őrt, és az majd eltávolítja. 
- Miért tenné? 
- Mert zaklat engem. 
Reid Kennard elmosolyodott, de ez nem az a kedves mosoly volt. 
- Azt hiszem, csak blöfföl. - Azzal belépett, s a lány kelletlenül engedett neki. Nem volt más választása, Kennard sokkal erősebb nála. Erőszakkal úgysem 
tudta volna megakadályozni. 
- A viselkedése nagyon bosszantó - morgolódott a lány, de hátrébb lépett, 
hogy elkerülje a férfival való érintkezést, amikor az becsukta maga mögött az 
ajtót. 
- Nagyon jól tudja, hogy soha nem bántanám. 
- Honnan tudhatnám? Már mutatott bizonyos, lelki zavarra utaló jeleket. 
- Szó sincs róla. A viselkedésem talán nem a szokványos, de ezt megszokja 
majd. - A férfi körbenézett az előszobában, aztán a nappali nyitott ajtaja felé mutatott. - Csak maga után! 
Fran kelletlenül előrement. Dühösen állapította  meg,  hogy a mappát nyitva 
hagyta a kanapé előtt álló üvegasztalon. Most már  a férfi is tudja, hogy beleolvasott. De annak érdeklődését nem a mappa keltette fel, hanem az a fél pohár 
bor, amely a telefon mellett állt. 
- Egyedül inni nagyon rossz szokás -jegyezte meg. 
- Nem szoktam inni. Nehéz napom volt, és nem vagyok hozzászokva az olyan 
emberekhez, akik azt hiszik, egyszerűen keresztülgázolhatnak másokon. - A 
lány keresztbe fonta a karjait. - Ön a legkellemetlenebb ember, akivel valaha találkoztam. 
- Azért, mert feleségül akarom venni? A legtöbb nő bóknak vesz egy házassági ajánlatot. 
- De nem akkor, ha az  ajánlatot egy vadidegen teszi, aki a nőt csak árunak tekinti. 
- Vannak kultúrák, amelyekben a nő csak az esküvő után látja a férjét. A házasság hasznos intézmény. A mi kultúránk ezt nem értékeli eléggé, azért ennyi 
nálunk a válás. Nem szeretne élete végéig boldog házasságban élni? 
- Egyáltalán nem szeretnék férjhez menni, főleg nem önhöz. 
- És miért nem, ha nincs más az életében? Vagy talán valamit nem vett észre 
a magánnyomozóm? 
Ebben a pillanatban újra csengettek, s Fran kiment ajtót nyitni. Most valóban 
a pizzát hozták. A lány fizetett, a konyhába vitte, majd visszatért a nappaliba. 
- Meghozták a vacsorámat. Szeretném elfogyasztani, amíg még forró. 
Kennard elengedte a füle mellett a megjegyzést. 
- Jobb lenne, ha nem nyitna ajtót, amíg nem tudja, ki áll odakint. 
- Általában nem szoktam. Maga is csak azért furakodhatott be, mert azt hittem, a pizzát hozták. 
- Még szerencse... legalábbis nekem - mondta a férfi, miközben körbenézett 
a szobában. Minden érdekelte:  a színek,  a könyvek, a festmények,  a  tükrök. 
Francesca imádta a tükröket, különösen a régi darabokat. 
- Csinos kis szoba. Ki rendezte be? - kérdezte Kennard. 
Még soha senki nem tett semmiféle megjegyzést a szoba berendezésére. Fran 
ezért a kérdést hálásan fogadta, és örömmel töltötte el, hogy végre valaki észreveszi azt a  sok időt és fáradságot, amit ő ebbe beleölt. 
- Nem  olyasvalaki,  akiről  már  hallhatott volna - válaszolta kitérően.  Kérem... Szeretnék vacsorázni, és holnapig mindent össze kell csomagolnom. 
Nincs időm tereferélésre,még akkor sem volna, ha lenne mit mondanunk egymásnak. 
- A pizza meglehetősen szegényes vacsora, ráadásul egyedül fogyasztva. Engedje meg, hogy meghívjam egy tisztességes étterembe, és megpróbáljam meggyőzni arról, hogy a tervem nagyon is ésszerű! Utána pedig szívesen segítek a . 
csomagolásban. 
- Nem! Szó sem lehet róla! 
- Ezt mire érti? A vacsorára vagy a segítségemre? 
- Mindkettőre. Mindenre. Lapozzon át még néhány újságot, és keressen egy 
másik nőt magának! Én nem vagyok eladó, Mr. Kennard. 
- Szereti a zenét? - kérdezte a férfi. 
- Zenéje válogatja - válaszolta a lány, s meglepődött a hirtelen témaváltáson. 
- Smetanát például szereti? 
- Nem ismerem. - Ez nem volt teljesen igaz, a nevét ismerte ugyan a lány, de 
ennél többet nemigen tudott róla. 
- Tizenkilencedik századi zeneszerző. A leghíresebb műveit Prágában írta. Az 
élete szörnyen végződött... Megsüketült és megtébolyodott. 
- Ha többet akarok megtudni ismeretlen zeneszerzőkről, majd utánanézek az 
életrajzának a könyvtárban. 
- Szeret  olvasni? 
- Véletlenül igen, de... 
- Helyes. Én is szívesen olvasok, van egy szép könyvtáram is. 
- Nem hinném, hogy olyan könyvei lennének, amelyek az én tetszésemet is 
elnyernék. És ha Smetana az egyik kedvenc komponistája, én biztosan elaludnék 
a zenéje hallgatása közben. Csak a popzenét kedvelem. 
Ez sem volt igaz. Julián jóvoltából Fran nagyon jól ismerte a klasszikus zenét. 
De jobb, ha Kennard szűk látókörűnek tartja. Hátha ez eltántorítja ettől az őrült 
ötlettől, hogy feleségül vegye. 
- Smetanát csak azért említettem, mert az egyik legismertebb operája Az eladott menyasszony - folytatta a férfi zavartalanul. - Mielőtt feltalálták a pénzt, 
cserekereskedelem  folyt.  Árut  áruért.  Én  nem megvenni akarom  magát, 
Francesca.  Én tisztességes cserét ajánlok. Megadom magának, amire szüksége 
van, és maga megadja nekem, ami nekem kell. Biztos, hogy nem akar velem vacsorázni? 
- Teljesen biztos. 
- Akkor itt hagyom a pizzájával, és elmegyek a Scottsba kagylót vagy füstölt 
lazacot vacsorázni. - A szeme kárörvendöen csillogott, miközben London egyik 
legjobb éttermének specialitásait sorolta. 
Talán a magánnyomozó azt is kiderítette, hogy Fran imádja a halat és a tenger 
gyümölcseit? 
Kennard az ajtóhoz lépett. 
- Holnap reggel  felhívom. Hátha szebb színben látja az ötletemet, miután 
aludt rá egyet. 
- Köszönöm a figyelmeztetést. Majd melléteszem a telefonkagylót. 
2. FEJEZET 
Julián esküvője óta Fran sok éjszakán át hánykolódott álmatlanul, és a fiatal 
pár leendő gyermekeire gondolt. Egész életében egyre vágyott csak, arra, hogy 
Julián felesége és gyermekeinek anyja legyen. Nem volt benne olyan becsvágy, 
hogy igazi lady váljon belőle. Erre csak a nagymama áhítozott. 
A nagymama javíthatatlan sznob, jóllehet szerény családból származik. Egyáltalán nem vette jó néven, hogy a lánya, az akkor tizennyolc éves Daphne, egy 
olyan bunkóhoz ment feleségül, mint George Turner, még akkor is, ha azt felvetette a pénz. 
A két unokáját gazdag, de egyúttal tekintélyes férfihoz akarta  hozzáadni, és 
ezért rávette a vejét, hogy Shelleyt és Frant Anglia egyik legelőkelőbb iskolájábajárassa. A nagymamának iszonyú csalódás volt, amikor az idősebbik unokája 
egy olyan férfiba szeretett bele, aki egy nyáron kertészként dolgozott náluk. Ma 
Johnnak már saját kertészete van, és boldogan él, bár elég szerény körülmények 
között. Shelley így nem engedheti meg magának,  hogy az anyját anyagilag támogassa. Két gyermeke van, és várja a harmadikat, ezért a mamát még magához 
sem tudja venni. 
Ha a nagyi megtudta volna,  hogy Fran beleszeretett az apja sofőrjének a fiába, mindenképpen helytelenítette volna ezt a kapcsolatot.  Legalábbis addig, 
amíg a fiú az egyetemi tanulmányait be nem fejezi. A sors iróniája, hogy a nagymama tökéletes férjjelöltnek tekintené viszont Reid Kennardet az unokája számára. Nem tartotta sokra a szerelmet, legalábbis nem tekintette a házasság alapjának. 
Másnap reggel Fran iszonyú fejfájással ébredt. Ez a büntetés azért, hogy előző este túl  sokáig fennmaradt, és túl sok bort ivott, gondolta. 
A délelőttöt azzal töltötte, hogy összerakosgatta a hálószobában talált holmit, 
és Reid Kennard hívására várt. Voltaképpen örülnie kellett volna,  hogy nem jelentkezik, mégis rosszkedvű volt. Lehet, hogy a férfi meggondolta magát? Lehet, 
hogy ő az ellenséges viselkedésével elriasztotta? Talán közben rájött, hogy rengeteg nő van, aki szívesen elfogadná az ajánlatát. 
Minél tovább gondolkozott, annál inkább az volt az érzése, hogy elszalasztott 
egy esélyt, és ezt egész életén  át bánni fogja. Ahogy a dolgok most állnak, az 
anyjára valószínűleg szegényes élet vár, ő pedig elmehet dolgozni. Nem túl vonzó kilátások. A csere, amit Reid ajánlott, ha nem is boldog, de legalább kényelmes élettel kecsegtetett. 
És mi lenne az ő feladata ebben a cserében? Mit kellene nyújtania? Egy olyan 
férfihoz kellene feleségül mennie, akit nem szeret, és akitől ő sem várhat szerelmet? Márpedig a szerelem nála mindig előkelő helyet foglalt el. Amióta Julián 
feleségül vette Alice-t, ez az érzés voltaképpen nem is érdekelte már igazán. A 
kérdés tehát csupán az, le tudna-e feküdni egy férfival csupán azért, hogy gyermekeik lehessenek. 
Arra a gondolatra, hogy Reiddel  szeretkezzen, furcsa érzések törtek rá. A férfi ösztönösen vonzotta. Beleborzongott. Szűz volt még, mert ártatlanságát első 
és egyetlen szerelmének tartogatta, de elméletben mindent tudott a szerelemről 
és a szexről. Azt is tudta, hogy a maga részéről, természeténél fogva, nagyon 
szenvedélyes. Viszont idealista is. Miután beleszeretett Julianbe, sokkal fontosabb lett számára, hogy érintetlen maradjon,  és a kedvese legyen majd az első, 
mint az, hogy élvezze az életet, mint sok vele egykorú lány. 
Míg szexuális téren való  tapasztalatlanságán elmélkedett, és azon  tűnődött, 
vajon a magánnyomozó mit derített ki ezzel kapcsolatban, megcsörrent a telefon. 
Kivárt egy-két csengetést, és amikor felvette a kagylót, egy hűvös halló-val 
jelentkezett. 
- Jó reggelt! 
Ha Reid epés megjegyzést tesz arra, hogy mégsem rakta mellé a kagylót, egyből lecsapja. De a férfi még csak nem is célzott ilyesmire. 
- Szívesen megmutatnám a könyvtáramat. Velem ebédel ma? 
Fran mélyet sóhajtott, tudta, hogy most élete nagy döntése előtt áll. 
- Nem kell félnie, hogy kettesben lesz velem - folytatta Reid. - Az alkalmazottaim túlságosan finnyásak,  semhogy olyan munkaadónál dolgozzanak,  aki 
nem felel meg morális elvárásaiknak. De különben is biztosítottam már őszinte 
szándékaimról. 
- Nem bánom. Mikor és hol? 
Miután letették a telefont, a  lány nem értette, miért is adta be a derekát. Még 
huszonnégy órája sincs, hogy kiviharzott a férfi irodájából, mert őrültnek tartotta, most meg ebédelni megy vele. Lehet, hogy neki is elment az esze? 
Mielőtt Fran elindult volna,  még egyszer átnézte Reid személyi anyagát. Ebből kitűnt, hogy a férfi harmincnégy éves, tehát tizenkét évvel idősebb nála. Elég 
nagy korkülönbség. És valószínűleg nem ez az egyetlen különbség kettejük közt. 
A Kennards Kereskedelmi Bankot,  amely hosszú lejáratú hiteleket folyósít 
kormányoknak, különböző intézményeknek,  és átruházási  ügyletekkel  is foglalkozott, Reid dédapja alapította. A fő részvényesek ma is Thomas Kennard örökösei. 
Fran apjával ellentétben Reidnek nem kellett saját erejéből felküzdenie magát. 
Ahogy azt az iratokból megállapíthatta, születése óta erre a posztra készítették 
fel. Ám szülei minden igyekezete kevés lett volna ahhoz, hogy Reid az iskola 
egyik legjobb tanulója legyen, majd kitüntetéssel végezze el Anglia egyik legtekintélyesebb egyetemét, ha nincsenek rendkívüli képességei. 
Miért szemelt ki akkor éppen engem? - tűnődött Fran. Tisztában volt vele, 
hogy neki is sok a jó tulajdonsága, és ezeket nem is adná oda semmilyen kivételes értelmi képességért. Reid alighanem tudatosan olyan nőt választott, akit az 
esze helyett inkább az érzelmei vezérelnek, s ez meglehetősen furcsa, ha ugyan 
nem gyanús. 
Reid Kensington egyik legelőkelőbb részén lakott,  egy hatalmas házban. A 
komornyik, egy ötvenes éveiben járó, fekete öltönyt és  feltűnő nyakkendőt viselő férfi nyitott ajtót a lánynak. Átvette a kabátját, majd egy széles lépcsőn felvezette az első emeletre, egy sor családi portré mellett. Reid épp a felsőbb szintről 
jött lefelé. Frannak feltűnt, hogy a haja vizes. Kicsit furcsállta, hogy ilyenkor zuhanyozik. 
- Elképesztően pontos - üdvözölte Reid, és kezet nyújtott neki. 
Első találkozásuk alkalmával nem fogtak kezet, így  Fran most érezhette először, mennyire határozott a férfi kézfogása. Ezután Reid gyengéden megfogta a 
könyökét, és bevezette egy elegánsan berendezett nappaliba, amelybe három 
nagy ablakon áradt be a fény. 
Rendes körülmények között a lány alaposan körülnézett volna, de Reid érintése teljesen megzavarta. 
- Majdnem megvárattam - folytatta a házigazda. - Tizenegykor jöttem haza 
a bankból, hogy kocoghassak még egy kicsit a parkban. Aztán a ház előtt az 
egyik padon megláttam egy idős férfit, aki sürgős orvosi segítségre szorult. Ez 
kissé feltartott. 
- Mindennap kocog? 
- Igyekszem. Hát maga? 
Fran megrázta a fejét. 
- Én teniszezem és  síelek. Más sportot nem űzök. 
Reid végignézett a lányon. 
- Maga remekül tartja a formáját - mondta. - De az olyan ember, mint én, aki 
egész nap az íróasztalnál ül, kénytelen egy kicsit mozogni. Jöjjön, foglaljon helyet! Mivel kínálhatom meg ebéd előtt? 
- Egy Camparit kérnék, szódával. 
Reid a komornyikhoz fordult, aki diszkrét távolságban követte őket. 
- Hozzon egy Camparit Miss Turnernek, nekem meg a szokásosat, Curtis! 
A komornyik bólintott és elment. 
- Üljünk le! - Reid az ablak melletti fotelekhez vezette vendégét. - Végzett a 
csomagolással? 
- Majdnem. 
Reggel fél tízkor jött a kereskedő, akitől a lakás berendezésének jelentős részét vették, és visszavásárolt mindent. Mivel az apja cégét csődbiztos kezeli, 
minden, ami valamikor George Turneré volt, a lakást is beleértve, most a hitelezőké. A bútorokat azonban Francesca a saját pénzéből vette, így annak ellenértékét félretehette magának arra az esetre, ha az érdekházasság feltételeit nem tudná elfogadni. 
A komornyik meghozta az italokat. 
- Ez a nagyszüleim háza volt - mesélte Reid. - Az apai nagyanyám még mindig itt lakik, amikor éppen nem a lányánál vendégeskedik. Én akkor költöztem 
ide, amikor az apám meghalt. Addig Oxfordshire-ben laktunk, és helikopterrel 
közlekedtünk. Most a legfelső szinten van egy lakrészem. De maga idelent valószínűleg jobban érezné magát - fűzte hozzá.  - Ha megházasodom, elköltözöm 
innen. A gyerekeknek jobb vidéken, ha a szüleik dönthetik el, hol lakjanak. 
- De hát hová költözne innen? - kérdezte Fran. 
- Még nem tudom. Maga hol élne a legszívesebben, ha választhatna? 
Francesca elgondolkozott. 
- A tenger vagy egy tó mellett, hegyek közelében. Csodálatos, amikor az ember az ablakából hegyeket lát...  magas hegyeket, hófedte csúcsokkal... 
A férfi felvonta a szemöldökét. 
- Akkor Új-Zéland alighanem tetszene magának. 
A lány megrázta a fejét. 
- Gyönyörű ország lehet, de túl messze van Európától. Járt már ott? 
Reid bólintott. 
- A táj lenyűgöző... amíg nem esik. Maga merrefelé járt már? 
- Általában olyan helyeken, ahol üdülni szoktak: télen a Karib-tenger szigetein, nyáron a Földközi-tenger partjain. Anyám nem szeret egyedül utazni.  Voltam vele Dél-Franciaországban, Írországban, Kaliforniában. Maga hol szokott 
üdülni? 
- Régen az apámmal utazgattam, mert ő is szerette, ha van mellette valaki. 
Jártunk Japánban és más  csendes-óceáni országokban.  Sokat utazom a bank 
ügyeiben is. A szabadságomat leginkább Franciaországban vagy Spanyolországban töltöm. És nászútra hová szeretne menni? 
A rövid bevezető beszélgetés után a lányt teljesen meglepte ez a kérdés. 
- Még nem mondtam, hogy a felesége leszek. 
- Ha ezt annyira elképzelhetetlennek tartaná, nem lenne itt - válaszolta a férfi szárazon. - Legyünk őszinték, Francesca! Nekem szükségem van magára, magának pedig rám. Ez egy igen ésszerű alku. 
Igen, a férfinak igaza van. Fran már egyáltalán nem tartotta elképzelhetetlennek az ajánlatot, de ezt semmi esetre sem óhajtotta elismerni. Talán a büszkeség 
tartotta vissza, hogy Reid tervét ilyen hamar elfogadja? 
- Nem egészen értem, miért pont engem szemelt ki erre. 
- Mert nagyon vonzó, amint ezzel bizonyára tisztában is van. 
- Ez minden, amit egy nőtől elvár? Szép arc és elfogadható  alak? A lényem 
teljesen közömbös? 
- Azt hiszem, tudom, milyen. Az ember nem rejtheti véka alá a személyiségét - felelte Reid hanyagul. - Még nyugodt körülmények között is sokat árul el 
az arc az ember természetéről. Tegnap maga bebizonyította, hogy hamar kijön a 
sodrából, ennek ellenére nem fedeztem fel olyan tulajdonságokat, amelyek miatt 
ne tudnék magával élni. 
Ettől a pimaszságtól a  lánynak szinte elakadt a lélegzete. Nagy elégtétel lett 
volna,  ha letörheti a férfi önbizalmát, de ezzel valószínűleg már elkésett. 
Reid bizonyos fokig hasonlít az ő apjára. Valószínűleg az ősei közt is akadt 
hasonlóképpen nagyra törő ember, aki lerakta a Kennard-vagyon alapjait. 
És talán az apja sem lett volna olyan zsémbes, ha olyan nőt vesz feleségül, aki 
jobban tud bánni vele, mint az ő csendes és könnyen elbizonytalanodó anyja. 
Reid a maga harmincnégy évével aligha lesz képes megváltozni, de azért talán érdemes volna egy kísérletet tenni. 
- Maga nem ismerhető ki olyan könnyen, mint én - mondta Fran. - Nekem 
kicsit hosszabb időre van szükségem, hogy kialakítsam a véleményemet egy emberről. 
- Nincs annyi emberismerete, mint nekem. 
A komornyik újra megjelent. 
- Tálalva, uram. 
Az ebédet egy kis helyiségben fogyasztották el, amelynek ablakai hatalmas, 
gyönyörű kertre nyíltak. Az antik étkezőasztal lapja az évszázados  rendszeres 
ápolástól csillogott, s visszatükröződtek rajta a vörös és fehér tulipánok, amelyek 
egy csodálatos vázában pompáztak. 
Előételnek garnélarákot ettek ropogós  pirítóssal, apró csemegeuborkával és 
száraz  fehérborral. A főfogás joghurtmártásos, friss mentával fűszerezett csirke 
volt. 
Ebéd közben Reid színházi előadásokról és különböző kiállításokról beszélt, 
s bár mindez nagyon érdekes volt, az adott helyzetben teljesen értelmetlennek 
látszott. 
Miután a komornyik távozott, és ők nekiláttak a  gyümölcssalátának, Fran 
megkérdezte: 
- Mi szüksége feleségre, amikor annyi barátnője lehet, amennyit csak akar, és 
bármikor cserélgetheti őket? 
Reid meglepően komolyan nézett a lányra. 
- Felelősséggel tartozom a  családomnak. Fiúgyermekekre van szükségem, 
akik folytatják a hagyományainkat. 
Francescát idegesítette a férfi komolysága. 
- Ne hozzak talán valami bizonyítványt, hogy nem vagyok meddő? 
- Nem, ennyi kockázatot vállalok. 
- Nagyszerű! -jegyezte meg a lány gúnyosan. 
Az volt az érzése, hogy a férfi azonnal elválna tőle, ha nem tudna megfelelni 
  az elvárásainak. Habár hidegnek és önzőnek tartotta,  el kellett ismernie, hogy 
rendkívül vonzó. 
- És mikor eszelte ki ezt az egészet? 
- Az ötlet már elég régi, valószínűleg akkor merült fel bennem, amikor a barátaim egyre-másra elváltak. Tucatnyi keresztgyerekem van, s a legtöbbjük most 
mostohaszülőkkel él. Ettől szeretném megkímélni a saját gyermekeimet. 
- A szülei együtt maradtak? 
A férfi arckifejezése hirtelen komorabb lett. A lánynak nem maradt semmi 
kétsége afelől, hogy fájó pontra tapintott. 
- A szüleim külön éltek, de nem váltak el - felelte. 
Fran meg akarta kérdezni, hány éves volt, amikor szétváltak, de jobbnak látta 
ezt nem  firtatni. Később  viszont, amikor  a taxival hazafelé tartott, már bánta, 
hogy nem engedett a kíváncsiságának. 
Délután telefonált a nővére. 
- Hogy haladsz? - Shelley tudta, hogy a húga felszámolja a lakást, de persze 
nem tudott Reidről. 
- Lassan megleszek. Te hogy vagy? 
- Én jól, de épp most beszéltem anyával. Eléggé aggasztó az állapota. Csak 
össze ne omoljon! 
- Ne aggódj! Képzeld, mit szólna a  nagyi, ha kiderülne, hogy  az ő családjában valaki ideg-összeroppanást kapott.  Iszonyú csapásnak érezné. 
Fran mindamellett nagyon aggódott az anyja lelkiállapota miatt, korántsem 
vette ezt olyan könnyen, mint ahogy a szavaiból kitűnt. 
- A nagyit keményebb fából faragták, mint anyut - vélte Shelley. - Te is ilyen 
vagy, és bizonyos fokig én is. Anya viszont inkább a nagymama húgára hasonlít, aki  sosem tudta túltenni magát azon, hogy faképnél hagyták. 
- Lehet, hogy igazad van... De Rose néni nem is volt soha különösebben erős 
fizikumú, anya viszont az. Talpra áll, Shelley, ne aggódj! Adj neki egy kis időt! 
- Remélem, igazad lesz. 
- Együtt lakom vele, tudom. Bizonyos értelemben nehezebb egy nőnek túljutni egy boldogtalan házasságon, mint elveszteni egy férjet, akit szeretett. Anya 
nem tudja azt mondani: Nem panaszkodhatok, harminc  gyönyörű évet éltem 
együtt vele. Ez több, mint amennyi a legtöbb embernek megadatik. Az ő házasságuk kész kudarc volt. 
- Ebben igazad lehet. Mindenki azt mondja, apa tehetett róla, hogy nem jöttek ki egymással, de úgy érzem, anya magát okolja. Ha ő más, talán apa is máshogy viselkedik. De ez most már a múlt. Ami engem aggaszt, az a jövő. Sosem 
fog még egyszer férjhez menni, ez biztos, és arra sem képes, hogy egyedül álljon meg a lábán. Nekünk kell gondoskodnunk róla. De hogyan? 
Erről már  gyakran  beszélgettek, de amíg Francesca nem volt biztos abban, 
hogy Reid ajánlata megvalósítható,  jobbnak látta, ha a nővérének nem mond 
semmit. 
Másnap reggel Fran döntött. Felhívta Reidet, és közölte, hogy elfogadja az 
ajánlatát. 
- Rendben - mondta a férfi nyugodtan. - Akkor este elmegyünk vacsorázni. 
Hétkor magáért megyek. 
A válasz nagyon tárgyilagos volt, hiszen végül is  csak érdekházasságot terveznek. 
A lány nem tudta, Reid hol akar vacsorázni vele, de feltételezte, hogy valamilyen elegáns étterembe viszi, ezért fehér selyemblúzt és szűk fekete lapszoknyát 
vett fel, derekára pedig széles övet kötött. 
Reid taxival jött érte. 
- Egy bankárnak is  le kell ráznia a béklyóit - válaszolt, amikor a lány elismerő megjegyzést tett a megjelenésére. 
Az étterem, ahová mentek, a Temze déli partján állt, magasan a folyó felett, 
szép kilátással a túlsó  partra. A berendezés modern volt és egyszerű, épp az ellenkezője annak az elegáns századfordulói stílusnak, amellyel a férfi kensingtoni 
háza volt berendezve.  Igaz, Fran nem ismerte a háznak  azt a részét, amelyben 
Reid lakik. 
- Gondolom, járt már itt - mondta a férfi, amint leültek a bőrfotelekbe. 
- Nem, még soha. - Fran abban reménykedett,  hogy a szakács nem fukarkodik. Ha ideges, mindig nagyon megnő az étvágya. 
- Parancsolnak valami italt vacsora előtt, uram? - kérdezte a pincér. 
- Szereti a pezsgőt? - fordult Reid a lányhoz. 
Francesca bólintott. 
- Döntsünk most, rendben? 
Reid  az étlapra gondolt, de kifejezésmódja  arra a döntésre  emlékeztette  a 
lányt, amiért találkoztak. Úgy érezte, most pecsételődik meg a sorsa. 
A pincér felszolgálta a pezsgőt, egy üveg Dom Pérignont. 
Reid felemelte a poharát. 
- Valaki ezt az érzékek varázsszerének nevezte egyszer. 
- Ez ránk is fér - jegyezte meg a lány szárazon. 
- Miért mondja ezt? 
- Mert a varázs hiányzik a kapcsolatunkból. - Fran a fejével a másik asztalnál  ülő pár felé intett úgy ültek ott ketten, mintha az egész világ megszűnt volna létezni körülöttük. 
- Ezen könnyen segíthetünk. - Reid a lány kezéért nyúlt, a szájához emelte, 
megfordította, és a tenyerébe csókolt. 
Fran legszívesebben elrántotta volna a kezét, de legyőzte a kísértést. 
- Fölösleges érzéseket színlelnünk - mondta,  majd rövid szünet után hozzátette -, de azért jó lenne, ha nem vernénk nagydobra, hogy ez köztünk csak... érdekházasság. A családomat zavarná, ha tudnák, hogy nem szerelemből házasodunk össze. 
- Akkor úgy teszünk, mintha dúlna köztünk a  szerelem - somolygott Reid. 
- Igen... egy bizonyos fokig. Mikor akarja hivatalosan bejelenteni az eljegyzésünket? 
- Sajnos, holnap külföldre kell utaznom. Tíz nap múlva, amikor visszajövök, 
megismerkedhetnénk egymás családjával, majd a Timesban közzétett hirdetéssel 
bejelentjük barátainknak az örömhírt. - Reid meglepően kedvesen mosolygott a 
lányra. - Szeretnék most inkább itthon maradni, de ezeket a tárgyalásokat már 
régebben egyeztettük. Kellemetlen lenne lemondani őket. Sajnálom! 
- így legalább lesz időm, hogy hozzászokjam a dologhoz. 
- Vagy hogy meggondolja magát. 
- Ha nem lennék biztos benne, mit akarok, nem lennék most itt - hangsúlyozta Fran. - Ha egyszer elszántam magam, kitartok a döntésem mellett. 
- Én is. 
A lány már szinte várta, hogy a férfi elővesz egy jegygyűrűt, s ezzel megpecsételi az ígéretét, de ez nem történt meg. Talán későbbre tartogatja, amikor már 
bemutatta a nagyanyjának és néhány nagynénjének. 
Amikor Fran újra otthon volt az anyjánál, és épp azon töprengett, miképpen 
mondja el neki, hogy férjhez megy, két meglepő esemény történt. 
Először egy hatalmas virágcsokor érkezett. 
- Milyen gyönyörű virág! - lelkendezett az anyja. - Kitől kaptad? 
A virágot csak Reid küldhette. A lány elolvasta a mellékelt kártyát. Szívesebben beszélgetnék veled - állt a kártyán lendületes kézírással, nyilvánvalóan abban a tudatban fogalmazva, hogy az üzenetet más is elolvashatja. 
- Egy férfitól, akit Londonban ismertem meg. Egy rendkívüli embertől. Remélem, újra találkozom vele. 
- Hogy hívják? És hol ismerkedtetek meg? 
- A neve Reid Kennard. - Fran tudta, hogy a név nem mond az anyjának semmit, mert a Financial Times éppúgy nem érdekelte, mint a népszerűbb lapok gazdasági rovatai. - Nemrég találkoztunk egy partin. - Az adott körülmények között ez a kis hazugság  talán megbocsátható. - Most a tengerentúlon van üzleti 
úton. Nem tudom, mikor fogom újra látni. 
- Reid... Elég szokatlan név. Mivel foglalkozik? 
- A Cityben dolgozik - felelte a lány, és hogy a további kérdéseket megelőzze, hozzátette: - Magas, sötét a haja, és szürke a szeme. 
- Nagyon tetszhetsz  neki, ha ilyen drága virágot küld. 
Fran elengedte a füle mellett a megjegyzést. 
- Megtennéd, hogy vázába rakod? Ehhez te jobban értesz. 
- Szívesen! - Mrs. Turner elvette  tőle a virágokat. 
Nem sokkal később  Mr. Preston,  az ügyvéd telefonált, és bejelentkezett egy 
délutáni látogatásra. 
- Azt mondja, jó hírei vannak - közölte Francesca az anyjával. 
- Jaj, ránk férne. Szörnyű év volt  ez. Nem is tudom, hogyan csináltam volna 
végig nélküled, drágám. 
- Arra való a család, hogy segítsük egymást a nehéz helyzetekben. - Fran átkarolta az anyját, és arcon csókolta. 
Magában egyetértett a nagyanyjával, aki mindig azt mondogatta, Daphnenek nincs elég vér a  pucájában, de megpróbálta ezt nem kimutatni. Az anyja 
azokhoz az emberekhez tartozik, akiknek szükségük van arra, hogy valakire támaszkodhassanak. 
Mr.  Preston nem sokat teketóriázott, s rögtön a tárgyra tért: 
- Biztosan megkönnyebbülnek, ha meghallják, hogy a helyzetükben kedvező 
változások történtek,  amióta utoljára találkoztunk, Mrs. Turner. Lehet, hogy hihetetlennek hangzik, de nem kell eladniuk ezt a házat,  amíg  nem akarnak elköltözni innen. 
- Minek köszönhető  ez a változás, Mr. Preston? - tudakolta Fran. 
- Röviden összefoglalva, Miss Turner, az apja cégére egy nagyon kedvező 
ajánlat érkezett. De először mindenképpen a hitelezőket kell kielégítenünk. A hivatalos sorrend szerint először az adóhatóságot, majd a kiváltságos hitelezőket, 
tehát az apja bankját, aztán a többi hitelezőt illeti a pénz. De végül marad még 
valamicske önöknek is. 
A hír hallatán Mrs. Turner zokogni kezdett.  A lánya  is sírni tudott volna a 
megkönnyebbüléstől, de összeszedte magát. Mielőtt Mr. Prestont megkérte volna, hogy tájékoztassa valamivel részletesebben a történtekről, a szobájába kísérte az édesanyját. 
Este Reid telefonált New Yorkból. 
- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar intézkedni fogsz - mondta Francesca, 
miután beszámolt az ügyvéd látogatásáról. 
- Ha lehetséges, mindig gyorsan intézkedem. Édesanyád jobban van? 
- Még mindig képtelen elhinni, hogy a házában maradhat. Szüksége van néhány napra, hogy felfogja az örömhírt. 
Miután befejezték a beszélgetést, a lánynak eszébe jutott, hogy elfelejtette 
megköszönni a virágot. 
A jó hírt közölni kellett Shelleyvel és Johnnal is. Shelleyék sehogy sem tudták megérteni, miért tesz valaki kedvező ajánlatot egy csődbe ment cégre. 
Fran néhány, Mr. Prestontól hallott érvvel valamennyire megnyugtatta őket. 
Utána azonban gondolkodóba ejtette, vajon a nővére és a sógora rájön-e majd a 
csalafintaságra, amikor megtudja, hogy ő eljegyezte magát egy ismert pénzemberrel. 
3. FEJEZET 
Egy héttel később, amikor Fran visszaért a kutyasétáltatásból,  egy fekete 
Porsche állt a ház előtt. Érdeklődéssel megszemlélte az autót, mielőtt bement 
a házba a hátsó bejáraton, ahol a kutyák vizestálja állt, majd benyitott a konyhába. 
- Ki van nálunk, Janié? 
Janié tizenöt éves korában lett a szobalányuk, amikor Fran még kisbaba volt. 
Árvaházban nőtt fel, és dadogott, de csodálatosan főzött, és emellett a ház körüli teendőket végző három, részmunkaidős alkalmazottra is  felügyelt. 
- Egy úr jött az édesanyjához. - Francesca tudta, hogy Janié nem kérdezte 
meg az illetőtől a nevét, mert beszédzavara miatt nem szívesen váltott szót idegenekkel. 
- Talán a ház érdekli, mert hallotta, hogy eladó. 
- Ha kíváncsi a véleményemre, egy kisebb ház sokkal jobb lenne nekünk mondta Janié. - Ez túl nagy kettőnknek, ha maga elköltözik majd. 
Fran bólintott. 
- Megnézem, ki az, és mit akar. 
Már a hallban hallotta, amint az anyja élénken társalog az idegennel. Bárki is 
az, különleges tehetsége lehet, ha sikerült a csendes, visszahúzódó mamát kicsalnia a csigaházából. 
- Na, csakhogy itt vagy végre! - Mrs. Turner felugrott, és sugárzó  arccal a lánya elé sietett. - Micsoda titkolózó nőszemély vagy te! Igen,  tudom,  célozgattál 
rá, de úgy  hangzott, mintha még csak mostanában ismerkedtetek volna össze. 
Meg sem fordult a fejemben, hogy valaki hamarosan a  beleegyezésemet fogja 
kérni a házasságotokhoz. Nem mintha szükséged lenne rá, ezért különösen kedves, hogy Mr. Kennard megkérdezett. 
Az asszony Reid felé fordult, aki eddig háttal ült az ajtónak. Most felállt és figyelte, hogyan reagál Fran az anyja bejelentésére. 
- Nos - vetett véget Mrs. Turner a hirtelen beállt csendnek -, biztosan sok 
mindent meg akartok beszélni, és nekem még meg kell locsolnom a pázsitot. Itt 
marad éjszakára, Reid? 
- Sajnos nem maradhatok. Csak rövid időre tudtam elszabadulni. 
- Ó, de kár. Azt hittem...  De ha nem, hát nem. - Mrs. Turner elindult kifelé. 
Reid gyorsan kinyitotta neki az ajtót, majd a távozása után Franhoz lépett, kezét a vállára tette, és elgondolkodva ránézett. 
- Mi volt az, amire az édesanyádnak célozgattál? 
A férfi nyugtalanító közelsége és kutató pillantása miatt a lánynak elakadt a 
lélegzete. Miért van rá ez a férfi ilyen hatással? 
- Csak annyit mondtam neki, hogy megismerkedtem egy érdekes emberrel... 
valakivel, akivel talán gyakrabban fogok találkozni. Egyébként köszönöm a virágot és a kártyát. 
- Örömömre szolgált... De nem lenne illendőbb ezt egy csókkal megköszönni a leendő férjednek? 
Fran lábujjhegyre állt, és arcon csókolta. 
- Ez még mindig nagyon rideg. - Reid átölelte, és szorosan magához húzta a 
lányt, akinek ettől felgyorsult a szívverése. - Miért vagy ilyen ideges? - kérdezte a férfi immár mélyebb és  meghittebb hangon, és a szemében is teljesen más 
fény csillogott, mint az első találkozásuk alkalmával. 
Fran alig tudta elhinni, hogy ez ugyanaz a férfi. Mintha el akarná csábítani. 
Vajon mit szólna, ha rájönne, mennyire tapasztalatlan ő? Hogy a férfiakkal sosem ment tovább egy csóknál, mert Juliannek tartogatta magát? 
Julián. A fiú emléke valahogy elhalványult már benne. Régebben olyan elevenen látta maga előtt az arcát, mintha ott állna. És bár még mindig fájdalmat érzett, ha rá gondolt, ez már nem volt annyira erős, és főleg olyankor nem, amikor 
Reid a karjaiban tartotta. 
- Nem hittem, hogy még a héten visszajössz - suttogta Fran. 
- Tulajdonképpen az amerikai bankárral és családjával kellett volna töltenem 
a víkendet, de miután elmondtam nekik, mi történt velem, belátták, hogy jobb, 
ha ezt máskorra halasztjuk. 
- Mit mondtál nekik? 
- Azt, hogy éppen most jegyeztem el valakit, és vele szeretnék lenni. 
- De hát az előbb mondtad, hogy nem maradhatsz éjszakára. 
- A nagymamám elé kell mennem a repülőtérre. A nagynénémmel Dél-Franciaországban járt. Szeretne megismerkedni veled. Feljöhetnél holnap Londonba 
vonattal.  Holnapután  aztán  kocsival visszahoználak. Útközben pedig esetleg 
meglátogathatnánk a nővéredet, és egyúttal letudhatnánk a többi bemutatást is. 
- A nagymamád hogyan fogadta a hírt? Nem lepődött meg? 
- Nagyon örül. Már évek óta nyaggat, hogy házasodjam meg. 
Mielőtt Fran további kérdéseket tehetett volna fel, Reid lehajolt hozzá, és szájon csókolta. Ő ösztönösen a  férfi nyaka köré fonta a karját, és amikor a csók végén kinyitotta a szemét, észrevette, hogy a férfi mosolyog. Egy pillanatig azt hitte, Reid újra megcsókolja majd, immár kevésbé visszafogottan, ám ehelyett az 
kibontakozott az ölelésből, és hátrébb lépett. A lány csalódottan arra gondolt, 
hogy a férfinak a rövid becézgetés talán nem esett olyan jól, mint neki. 
- Hallottam, hogy kutyát sétáltattál. 
- Igen, egy labradort. A nővéremé volt. Ha én elmegyek, Janie-nek kell majd 
törődnie vele. 
- Janie-nek? 
- A mi gyöngyszemünk. Ő a házvezetőnőnk, aki ajtót nyitott neked. 
- Itt lakik? 
- Igen. Évek óta velünk él. 
- És édesanyád boldogul majd, ha te elköltözöl? 
- Persze. Szeret egyedül lenni. A kert feladása sokkal nagyobb gondot jelentene neki. A növényei a legkedvesebb társai. Még beszélget is velük. 
- Az én másik nagyanyám is ilyen. Úgy látom, az anyád és ő sokban hasonlít. - Reid az órájára nézett. - Mennem kell, ha időben a repülőtéren akarok lenni. 
Fran kikísérte az autójához. Reid kinyitotta az ajtót, levette a zakóját, és a hátsó ülésre dobta. Kibontotta a nyakkendőjét is. 
- Úgy gondoltam, jobb, ha tisztes képet mutatok, amikor megkérem a kezedet - közölte pajkos mosollyal a nyakkendőre mutatva. 
- Mit vegyek fel a családoddal való találkozásra, hogy jó benyomást keltsek? érdeklődött a lány. 
Reid a pulóvert, a farmert és a sportcipőt nézegette, amit a lány a kutyasétáltatáshoz viselt. 
- Amit eddig láttam, arra utal, hogy kitűnő érzéked van  az öltözködéshez. Azt 
vedd fel, amit az  alkalomhoz illőnek tartasz. Egyébként  remélem, nem akarsz 
nagy esküvőt.  Túl sokáig tartana,  amíg megszervezzük. Különben is az a gyanúm,  hogy egy házaspárnak annál kevesebb az  esélye  a boldogságra, minél 
nagyszabásúbb esküvőt tart. Legalábbis erre enged következtetni az a jó néhány 
esküvő, amelyen az utóbbi tíz évben részt vettem. 
- Egyetértek veled. Emellett a fehér menyasszonyi ruha és a hosszú fátyol teljesen értelmetlen olyankor, amikor mindenki tudja, hogy a vőlegény és a menyasszony régóta együtt hál vagy együtt lakik, és hogy  a nászút legfeljebb egy 
újabb kiruccanás számukra. 
Reid felhúzta a szemöldökét. 
- Szívesebben éltél volna azokban az időkben, amikor a fehér ruha és a fátyol 
nemcsak a hagyomány része  volt, a nászút pedig, legalábbis a menyasszony számára, az ismeretlenbe vezető út? 
- Nem lett volna ellenemre. Egyáltalán nem vagyok olyan biztos benne, hogy 
a mai szokások sokkal jobbak. Manapság ugyanannyi boldogtalan ember él, mint 
régen, s a különbség legfeljebb csak az, hogy ma nem együtt, hanem külön-külön 
boldogtalanok. 
- Azt mondják, a férfi nézze meg alaposan a leendő anyósát, mielőtt megházasodik, mert a lány húsz vagy harminc év múlva ugyanolyan lesz. Ha te olyan 
leszel, mint az édesanyád, nekem ez tökéletesen megfelel. Nagyon kedves aszszony, akkor is, ha ő meg az apád nem illettek össze. 
- Miből gondolod,  hogy mi összeillünk? 
- Bízom a megérzéseimben. Ha már tudod, melyik vonattal jössz, kérlek, közöld velem az üzenetrögzítőmön! Érted  megyek az állomásra. Viszlát, Francesca! - Azzal kezet csókolt a lánynak, és beszállt az autóba. 
Fran utánanézett. Reid még egyszer integetett a nyitott ablakon át, mielőtt kihajtott a kapun. Ő is visszaintett, és nem  értette, miért nem ment be mindjárt a 
házba, amint a férfi elindult. Úgy érezte, sokkal hűvösebben is viselkedhetett 
volna, és kár volt kiengednie a kezéből az irányítást. 
Megkereste az anyját, hátha tud neki segíteni  a locsolásban. A föld nagyon 
száraz volt, és Mrs. Turner hozzáértőén figyelte a locsolóberendezést, amelyet 
éppen akkor indított el. 
- Már el is ment? - kérdezte az anyja,  amikor a lánya két teli vizeskannával 
megjelent. 
- Igen. Milyennek találod? 
- Kifogástalan modorú úriember. Nagyanyádnak nagyon fog tetszeni. Pont 
ilyen férjet szánt neked. De mióta is ismered, drágám? Úgy látom, nagyon gyorsan ment ez az egész. 
- Nem akartam szólni, amíg nem vagyok biztos magamban - felelte Fran, jól 
tudván, hogy az igazság teljesen kétségbe ejtené az anyját, és ismét aggódni kezdene. - Reid ugyanígy van vele. Még én sem találkoztam az övéivel. A családja 
néhány tagjával holnap ismerkedem meg.  Kicsit tartok ettől a  találkozástól. Remélem, meg lesznek elégedve velem. 
- Miért ne lennének? - méltatlankodott Mrs. Turner. - A legtöbb szülő örülne, ha a fia egy ilyen csodálatos lányt vinne haza, mint te. 
- Anya, te elfogult vagy! - nevetett Francesca. 
- Nem, nem vagyok elfogult. Te tényleg csodálatos lány vagy. Sem miattad, 
sem Shelley miatt nem kellett apáddal soha aggódnunk. Nem úgy, mint sok más 
szülőnek, akinek a lánya éjjel kimarad, egyik ágyból a másikba bújik, dohányzik 
és iszik, és ki tudja, még mit csinál. Te soha nem tettél ilyeneket. 
Csak azért, mert  Julianre vártam, gondolta  Fran. Ha nem lettem volna belé 
szerelmes, talán mindent kipróbálok én is. 
- Nem akarunk nagy esküvőt. Nem kell majd  a fogadással bajlódnod, mint 
Shelley esküvőjén. - Fran apja is,  mint a hozzá hasonlók általában, minden alkalmat megragadott a nagyzolásra. Hat gyermek szórta a virágokat, három nyoszolyólány kísérte Shelleyt az oltárhoz. Csak a ruhákra kiadott összeg több ezer 
fontra rúgott, és akkor még hol a csodálatos virágdíszlet és a háromszáz fős esküvői vacsora! 
- De azért templomban házasodtok össze, ugye? - kérdezte Mrs. Turner. 
- Nem tudom. A részletekről még nem beszéltünk. 
Mrs. Turner a lánya kezére nézett. 
- És mikor választjátok ki a gyűrűket? 
- Ezt sem tudom. Lehet, hogy Reid valamilyen családi gyűrűt szánt nekem. 
A lány sokáig tanakodott, vajon mit vegyen fel a Reid nagyanyjával való találkozásra.  Ha a hölgynek nincs is közvetlen befolyása az unokájára, mégiscsak 
a családfő,  és fontos, hogy elfogadja-e őt. 
Végül egy elegáns, sötétkék selyemköpenyt vett fel, amelyet New Yorkban 
vásárolt, ahol a csinos nők mind ehhez hasonlót hordanak, amikor színházba 
vagy étterembe  mennek. Alatta egy nagyon extravagáns ruhadarabot viselt, amelyet néhány héttel apja csődje előtt vásárolt egy előkelő párizsi butikban. 
Fran észrevette a férfit, mielőtt az megláthatta volna. A pályaudvaron szorongó hatalmas tömegben is kitűnt a magasságával és testtartásával. A sors furcsa 
fintora, hogy ezúttal kevésbé elegánsan öltözött fel, mint egyébként. Könnyű, világosbarna bőrkabát  volt rajta, szürke nadrággal és szürke, nyitott gallérú selyeminggel. Nem  úgy festett, mint egy bankár, Francesca mégis rendkívül izgatónak találta a megjelenését. 
- Szia! - A férfi arcon csókolta, és elvette tőle az utazótáskáját. - Londonban 
sosem használom  a kocsimat. Fogunk egy taxit! Csodálatos a hajad - állapította 
meg, amíg  a taxira vártak. 
- Köszönöm! 
- Ez a természetes hajszíned? - kérdezte Reid, amikor már a taxiban ültek. 
- Igen, de ez nem  vonatkozik a szempillámra. Ezt nem vette észre a magánnyomozód? A szempillámat és a szemöldökömet festem, de minden más rajtam 
a természet műve. - Fran kivillantotta fogait, és szélesen elmosolyodott. - Se tömés, se műfog.  Azt kapod, amit látsz. 
- És  ez módfelett tetszik. - Reid megérintette a lány apró, csiszolatlan türkizekkel díszített  fülbevalóját. - Erről jut eszembe... - A táskájába nyúlt, és egy 
kis bőrtokot vett elő.  - New Yorkban vettem. Lehet, hogy a mérete nem megfelelő, vagy netán valami klasszikusabbat szerettél volna. Ha így van, hordd egyszerűen ékszerként! 
Reid kinyitotta a tokot,  és megmutatta Frannak a benne lapuló tengerkék zafír- és smaragdkövekkel berakott aranygyűrűt, amelyért ő néhány hónappal ezelőtt a számláján  lévő teljes  összeget is boldogan  kifizette volna, ha a Bond 
Streeten valamelyik ékszerbolt kirakatában meglátja. 
- Szerintem jól illik a szemedhez és a hajadhoz. Felpróbálod? 
- Talán neked kellene felhúznod az ujjamra. Nem úgy szokás? 
- Fogalmam sincs. Még sosem jegyeztem el senkit. - A férfi felvonta a szemöldökét. - Te már igen? 
Fran megrázta a fejét, és odatartotta a gyűrűsujját. A férfi óvatosan ráhúzta az 
ékszert. 
- Mintha rám szabták volna. - A lány csodálattal forgatta a kezét. - Gyönyörű. Köszönöm, Reid! - Ösztönösön magához húzta a férfi fejét, és megcsókolta. 
Ami ezután történt, ugyanolyan zavarba ejtő volt, mint az ő  spontán mozdulata. Miután elengedték egymást,  a férfi tekintete elárulta,  hogyha most kettesben lennének, habozás nélkül engedne feltámadó szenvedélyének. De mivel 
London közepén ültek egy taxiban, Reid kénytelen volt a vágyát elnyomni. 
- Örülök, hogy tetszik - mondta, s megpróbálta leküzdeni heves vágyát, amelyet Fran nem szándékosan korbácsolt fel. 
A lány elfordult, és kinézett az ablakon. Reid a szép profilját nézegette. Legszívesebben a karjába vonta volna, hogy a csókját viszonozza. Ha sötét van, meg 
is teszi. 
A nagyanyja és a nagynénje általában korán feküdt. Este, miután lepihennek, 
lesz még elegendő ideje Reidnek, hogy ott folytassa, ahol Francesca abbahagyta. Fran érzéki szája és testének jelzései alapján arra következtetett, hogy a lány, 
ha egyszer legyőzi természetes félénkségét, amely a neveltetéséből fakadt, szenvedélyes teremtés. 
Habár Fran nagyon ügyelt arra, hogy ez ne  látsszék rajta, Reid mégis észrevette,  mennyire  nyugtalanítja az  küszöbönálló találkozás  az ő családjával. A 
nagyanyja valószínűleg lenézné George Turnert mint senkiházit, talán joggal. 
Reid viszont tudta, hogy egy olyan menyasszony, akit a családja elfogadhatónak 
tart, őt magát halálra untatná. Éppen elég a gondja, és ezt nem óhajtotta még azzal is tetézni, hogy olyan nőt vesz feleségül, aki egyáltalán  nem illik hozzá. 
Lady Kennard és a lánya, Mrs. Onslow annyiban hasonlított Fran nagymamájára és az anyjára,  hogy az egyik uralkodó, a másik meg engedékeny alkat. Ezt 
Francesca már ismeretségük első öt perce alatt  megállapította. De ezzel véget is 
ért a hasonlóság. A két hölgy szemlélete és elvárásai egy régmúlt kor nézeteit 
tükrözték, amelyekre már alig emlékezett valaki is. 
- Ön színésznő? - kérdezte Lady Kennard. 
- Nem, én nem dolgozom. Otthon élek az édesanyámmal, mint a fiatal lányok 
Jane Austen regényeiben - felelte  Fran szerényen. 
- Csak sokkal szabadabban, mint azok -jegyezte meg Reid szárazon. 
- A legtöbb nő hasznosan tölti  az idejét az iskola és a házasságkötés között. 
A lányaim lányai mind néhány évig dolgoztak. 
- Majdnem mindenki ezt teszi - értett egyet Fran az idős hölggyel. - De nekem nem volt rá szükségem, és nem is akartam dolgozni. Másképpen foglaltam 
el magam. És ön mivel foglalkozott, Lady Kennard? 
Reid nagyanyja meglepődött ezen a visszavágáson. 
- Amikor én fiatal voltam, még kevés nő dolgozott. És mondja... 
A kérdések özöne tovább folytatódott, amíg Reid el nem unta magát, és közbe nem szólt. 
- Megmutatnám Francescának a lakrészemet. 
A lány boldog volt, hogy megszabadul a két nőtől. Nem tudta ugyan, hogyan 
vélekedik róla Mrs. Onslow, de nem kellett nagy fantázia ahhoz, hogy kitalálja 
Lady Kennard véleményét. Ők ketten  biztosan nem lesznek barátnők. 
Miután elhagyták a szobát, Reid kézen fogta és felfelé vonszolta. 
- Sajnálom, hogy nagyanyám a kérdéseivel gyötört.  Soha nem tanulta meg 
olyanoknak elfogadni az embereket, amilyenek. A csillogás bizonytalanná teszi. 
- A csillogás? - ismételte Fran csodálkozva. Neki erről régi filmsztárok, csupasz hátú, estélyi ruhás szőkeségek, csókos szájú, csábító tekintetű, vállukon fehér rókabundát viselő barna szépségek jutottak eszébe. 
- Igen - erősítette meg Reid. - Te csodálatos nő vagy, és ezt magad is jól tudod. 
- Nem hiszem, hogy nagyanyád is így látja. 
- 0 talán nem, de én mindenképpen. - A férfi szemében ismét az a szikra 
gyúlt fel, amelyet a lány már a taxiban is észrevett, amikor csókolóztak. - Vedd 
le a köpenyedet! 
A lány ruhája három részből állt: egy széles, csípőig érő selyemzsorzsett kabátkából, egy selyemmel bélelt, keskeny pántú ruhából és egy lépcsős szoknyából, amelynek egymásra simuló rétegei lágyan ringatóztak, amint a lány megmozdult. 
De Reid nem a ruháját nézte, amikor levette a köpenyét, hanem alakjának lágy 
vonalait, amelyeket a vékony anyag sejtetett. 
- A könyvtárat később mutatom meg... 
Mielőtt a lány felocsúdott volna, a férfi maga után vonszolta egy szobába, becsukta az ajtót, és a karjaiba vette. 
Fran szíve a torkában dobogott. Az izgalom a feltörő pánik érzésével keveredett benne. Reid a vágytól felhevültén simogatni kezdte, majd föléje hajolt, és 
követelőzőén megcsókolta. Fran tudta, hogy mindez válasz a taxiban történtekre, amit a férfi kihívásként értelmezett. 
Behunyt szemmel adta át magát a csóknak. Mindig  arra  vágyott, hogy valaki 
így  csókolja. Hogy Julián így csókolja. De a csípőjét átölelő kar, a kéz, amely a 
hátát simogatta, az arcszesz illata,  a borostás áll, amelyet az arcán érzett, a száj, 
amely oly mohón falja, nem Juliáné volt. 
. 
Miközben a teste azt mondta: igen, te erre vagy teremtve!      - 
kiismerete is: Nem! Nem helyes, amit csinálsz. Nem szereted ezt az       
Reid kibontakozott az ölelésből, és a  lányra mosolygott. Ami a  szemti 
tükröződött, egyértelmű volt. Akarta a lányt, és tudta, hogy Fran is akarja őt El 
vette tőle a vékony köpenyt, amelyet még mindig a kezében tartott, és a székre 
dobta. 
Amikor a lány levegőhöz jutott, és megpróbálta összeszedni magát, Reid mögéje lépett, és ő már érezte is a vállán a férfi simogató ujjait.  Zavarában hirtelen 
nem is fogta fel, mi történik. Amikor a férfi már kigombolta a ruháját, és a ruha 
pántját is lehúzta válláról, tudatosult benne, hogy egy hálószobában vannak, 
mégpedig a férfiéban. 
A ruha alatt Fran pánt nélküli melltartót viselt. Mielőtt Reid azt is kikapcsolhatta volna, a lány magához szorította a ruháját, és megfordult. 
- Ne... kérlek... Még ne! 
- Rengeteg időnk van, amíg újra meg kell jelennünk odalent. - Reid Fran vállát simogatta. - A bőröd olyan sima, mint a márvány, csak puhább... és melegebb. - Hangja rekedt és csábító volt. 
A lány hátrébb húzódott. Nyilvánvaló,  hogy egyértelműbben kell kifejeznie 
magát. 
- Még nem akarok veled szeretkezni. Inkább várnék, amíg összeházasodunk. 
4. FEJEZET 
Fran azt hitte, Reid tesz majd egy gúnyos megjegyzést. A férfi azonban elkomolyodott, és szelíd hangon azt mondta: 
- Drágám, de hát az előbb még... 
- Megleptél! Nem tudtam, hogy ez a hálószobád. Nem akartalak... elcsábítani. 
Reid felhúzta a szemöldökét. 
- Francesca... - Olyan lágyan ejtette ki a nevet, hogy a lány szíve sebesebben 
kezdett verni. - Elcsábítasz, ha csak rám nézel. Akarlak, és te is akarsz engem. 
Használjuk ki ezt! Előttünk egy unalmas este. Mire nagyanyám lefekszik, talán 
tizenegy óra is lesz. 
- Nem hiszem, hogy tetszene neki, ha az ő házában most szeretkeznénk. 
- Úgyis sejti, hogy ez megtörténik. De amíg nem csináljuk feltűnően, nem törődik vele. Még ha ő vagy a nagynéném tudnák is, hogy itt vagyunk, és nem a 
könyvtárban, akkor sem ítélnének el téged. Ne aggódj! 
Megint megérintette a lány vállát, és ujjaival a meztelen  bőrét simogatta. 
- Nem csak erről van szó. Nem akarok most veled lefeküdni. 
- Miért nem? Menstruálsz? 
Ennyire intim dolgot Julián sosem kérdezett tőle. 
Fran habozott. Erős volt a kísértés, hogy Reidet ebben a hitben hagyja, de nem 
akart hazudni. Ezenkívül jobb, ha most tisztáz mindent, különben még többször 
is vitáznak majd ezen az esküvőig. 
- Nem erről van szó. Nem szoktam ágyba bújni olyan emberrel, akit alig ismerek. Ez egyszerűen nem az én stílusom. 
Reid láthatóan jót derült rajta. 
- Az enyém sem. De hát jegyben járunk, és nem értem, miért kellene megfosztanunk magunkat olyan örömtől, amelyet mindketten áhítunk. 
Újra meg akarta csókolni,  de Fran nem hagyta. 
- Nem szedsz tablettát? 
- Hogy nem szedek,  ez csak az egyik ok. 
- Ne aggódj! Majd vigyázok. Szerintem is jobb, ha a babával várunk még egy 
darabig... de ne túl sokáig. Az apám már a hatvanas éveiben járt, amikor én még 
kölyök voltam. Én szeretnék fiatalabb lenni, amikor a mi fiaink felcseperednek. 
- Reid, nem értesz meg! Nem akarok veled hálni se ma, se holnap, sőt egyáltalán nem, amíg össze nem házasodtunk. Ez talán régimódi dolog, de én így szeretném. Ha... ha ebben a tekintetben nem bízol bennem, inkább ne vegyél feleségül!  Feltételezem, hogy tapintatos szerető leszel. 
A férfi keze még mindig Fran vállán nyugodott.  Sokáig nézte. A lány nem tudta, mi játszódik le a férfiban. Vajon sejti-e, mi az igazság, és ha igen, ez előny-e, 
vagy inkább hátrány? 
- Rendben! - mondta Reid végül. - Ha nem akarod, legyen úgy! Fordulj meg, 
begombolom a ruhádat. 
Fran megfordult, és felhúzta a pántot.  Azt hitte, a  férfi a gombokkal bíbelődik, de hirtelen a nyakán érezte az  ajkát. 
- Egyet azért tisztázzunk! - suttogta a  lány fülébe. - Nekem nem szexis szeretőre van szükségem, hanem szenvedélyes feleségre. A szex önmaga nem elég 
egy jó házassághoz, de fontos része annak. Remélem, ebben egyetértünk. 
- Igen, hogyne! 
Fran, elnyomta magában a kísértést, hogy hozzáfűzze: a maga részéről elképzelni sem tud semmilyen nagyszerű szexet igaz szerelem  nélkül. Lehet, hogy 
idővel kialakul köztük a kölcsönös vonzalom, de a szerelem az valami egészen 
más, különleges érzés, amely csak kevés szerencsés embernek adatik meg. 
Elhagyták a hálószobát, és a lány visszabújt a kabátkájába. Nem mintha a ruhája nagyon kivágott lett volna, de úgy érezte, minél kevesebbet mutat meg magából, annál jobb. 
Hogy az este mégsem alakult olyan unalmasan, mint Reid előre jelezte, az kizárólag éppen neki volt köszönhető. A vacsoránál  ő vitte a szót,  megnevettette 
valamennyiüket a tréfáival és mások utánzásával, amihez nagyon értett. 
Fran  eltűnődött azon, vajon ő  megfelelő partnere lehet-e egyáltalán ennek a 
férfinak. De lehet, hogy az nem is vágyik okos és jó humorú feleségre. Hátha ő 
szeretne a középpontban állni, és azt kívánja, hogy a felesége is a hallgatóságához tartozzon. 
A lány nem volt biztos benne, hogy ez a szerep tetszene neki. 0 a házasságot 
inkább két egyenrangú partner kapcsolatának tekintette, akármilyen különböző 
is esetleg ez a két ember. Olyan férjet akart, akit csodálni és tisztelni tud, de aki 
nem kelti benne a kiszolgáltatottság érzését. Ismerte a saját hiányosságait, mégis mindig magabiztos volt,  Még a legnagyobb szerelme elvesztése sem rendítette meg az önbizalmát. 
A vacsora után Mrs. Onslow közölte, hogy a televízióban lesz egy műsor, 
amelyet szívesen megnézne. Reid csatlakozott hozzá. Lady Kennard azonban kijelentette: 
- Francesca és én inkább itt maradunk és beszélgetünk. 
Kívánságát Fran nem utasíthatta vissza, ha nem akar udvariatlan lenni. Reid 
kiszabadíthatta volna ebből a helyzetből, de nem tette. 
- Az unokám elragadó tud lenni, de nem lesz könnyű dolga mellette. 
- Úgy érti, hogy nehéz kijönni vele? - kérdezte Francesca. 
Lady Kennard nem válaszolt erre. 
- Azt hittük, olyasvalakit vesz majd feleségül, aki az ő szakmájában vagy a 
művészet terén igen sikeres. Az előző barátnői mind ilyenek voltak. Nagyon csodálkozom, hogy önnek nincs semmilyen szakmája. 
- Talán a háziasságomat értékeli - vélte Fran. 
Nyilvánvaló  volt, hogy a gőgös idős hölgy helyteleníti Reid választását. Az 
egyetlen valóban fontos kérdést eszébe sem jutott feltenni, nevezetesen, hogy a 
lány szereti-e az unokáját. 
Lefekvés előtt Lady Kennard ivott még egy csésze forró csokoládét, a lánya 
egy gyógyteát,  Reid pedig egy pohár  konyakot,  és Fran, aki csak ásványvizet 
kért, nagyon irigyelte ezért. Egy pohárka erős ital jólesett volna most neki. 
Ezután mind visszavonultak. Reid a szobája ajtajáig kísérte Frant. 
- Megnyerted Kennard nagymama tetszését? 
- Nem tudom. Nem csinált titkot belőle, hogy nem tart túl nagyra. De nem neheztelek rá emiatt - tette hozzá Fran. 
- Az ember nem választhatja meg a rokonait - mondta szárazon Reid. - Nem 
fogsz velük gyakran találkozni. Jó éjszakát, szép álmokat! Nem kell bezárnod az 
ajtót. Elfogadom, hogy kitiltottál a hálószobádból. Nem lesz hosszú az eljegyzésünk, tudok várni. - És azzal futólag homlokon csókolta a lányt. 
A korai  reggeli után Fran és Reid elindult, hogy meglátogassa a férfi másik 
nagyanyját. Londont elhagyva rátértek az autópályára.  A lány kellemesen meglepődött, amikor látta, hogy a férfi példamutatóan udvarias a közlekedés más 
résztvevőivel. 
Miranda Heatherley egy öreg udvarházban lakott Oxford közelében. Fran egy 
hajlongó alakot pillantott meg az egyik virágágyásnál, s amint a testes hölgy felegyenesedett, napbarnított arcot látott őszülő hajjal, amelyet széles panamakalap 
takart. 
- Reid,  kedvesem! De örülök,  hogy látlak! - Ahogy átölelték egymást, a 
nagymama cuppanós csókot adott a férfinak. - És ő Francesca. - Meg sem várva, hogy a  férfi bemutassa, magához ölelte a lányt is. - Amióta Reid bejelentette, hogy megtalálta az igazit, égek a vágytól, hogy végre megismerhessem. Már 
attól féltem, az unokám  agglegény marad. 
Örömtől ragyogva bevezette őket egy helyiségbe, ahol több nagy kutya is feküdt a padlón, rengeteg virággal teli váza között. Kinyitott egy üveg behütött 
pezsgőt, és miután ivott kettejük egészségére és boldogságára, rögtön a tárgyra 
tért: 
- Szóval, mikor és hol lesz az esküvő? 
Útközben Reid elmesélte, hogy feltételesen már be is jelentette a házasságkötést a lakóhelye szerinti illetékes anyakönyvi hivatalban, s ha ez megfelel, az esküvőre két hét múlva kerülhetne sor. 
A férfi most kérdőn nézett Francescára. Több mint egy órát hagyott neki, hogy 
gondolkodjon, és most elvárta, hogy közölje a döntését. 
Fran szinte gondolkodás nélkül határozott. Ha már belement ebbe a kockázatos játékba, melynek tétje a jövője, értelmetlen lenne halogatni a döntést. 
Miután bólintott, a férfi elmondta a nagyanyjának, mi a tervük, és hozzátette: 
- Csak a legközelebbi hozzátartozókat hívjuk meg. 
Mrs. Heatherley beleegyezően bólintott. 
- Ez nagyon okos döntés. Nekem mindig is az volt a véleményem, hogy a 
nagy esküvő csak értelmetlen pénzpocsékolás. Én az anyám unszolására beleegyeztem egy nagy lakodalomba, és mire vége lett, túlságosan kimerült voltam 
ahhoz, hogy élvezhessem a nászutunkat. Mint akkoriban sok lány, én is szüzén 
mentem férjhez. Szerencsére az én szeretett Robertem fölöttébb megértő volt, és 
csak ennek köszönhető, hogy a nászéjszakám nem sírással  végződött. - Felvett 
az asztalról  egy bekeretezett fényképet, amely egy férfit ábrázolt nyitott gallérral és szélborzolta hajjal. - Ez Róbert, amikor annyi idős volt, mint most Reid. 
Nagyon hasonlítanak egymásra, nem találja? 
Reid korábban  elmesélte, hogy anyai nagyapja megszállott alpinista volt, és a 
Himalája  megmászása közben vesztette életét, negyvenéves korában. Valóban 
sok hasonlóság volt a két férfi között. Mindkettő sötét hajú,  arisztokratikus orral 
és erős állal, de Róbert Heatherley arca gondtalanabbnak és nyíltabbnak tűnt. 
- Igen, valóban - válaszolt Fran. Közben feltette magában a kérdést, vajon ez 
a vidám asszony,  ha szerette a férjét, hogyan bírta ki mellette azt a sok éven át 
tartó aggódást és aztán a szörnyű véget. 
- Sajnálom, hogy Reid nem ismerte a nagyapját. Jól kijöttek volna. De biztosan éhesek vagytok. Ebédeljünk! És mivel gyönyörű napunk van, ki is mehetünk 
utána a szabadba.  Talán jobb, ha adok magának egy kalapot, Francesca. Ilyen világos bőrrel és ezzel a fantasztikus hajjal vigyáznia kell, nehogy leégjen. 
Reid és Francesca négy óra tájt indult tovább, hogy meglátogassák Shelleyt és 
Johnt. A másik nagymamánál Fran sokkal jobban érezte magát, mint előző este. 
Lady Kennardhez hasonlóan Mrs. Heatherley is rengeteg kérdést tett fel neki, de 
sokkal kedvesebb  módon. 
- Láthatóan jól megértettétek egymást -jegyezte meg Reid. 
- Meghiszem azt! - mosolyodott el Fran. - A nagymamád csodálatos asszony. 
Hirtelen rájött, hogy a négy óra alatt, amíg együtt voltak, sok mindenről beszélgettek, de egyetlen szó sem esett Mrs. Heatherley lányáról, Reid anyjáról. 
Gyanította, hogy Mrs. Kennarddel valami még szörnyűbb  történhetett,  mint 
Miranda Heatherley férjével. 
Útközben egy ázsiai utazásról szóló kazettát hallgattak amit egy híres színész 
olvasott  fel. Fran visszagondolt csitrikorára, amikor a nagyanyja a gyerekkori 
emlékeit mesélte. Azok voltak életének legboldogabb pillanatai. 
Ahogy közeledtek ahhoz a faluhoz, ahol  Shelley  és a családja  lakott, 
Francesca azon tűnődött, mit szól majd Reid a nővére életmódjához, amely anynyira különbözik az övétől. Biztos, hogy megkedveli majd Shelleyt és Johnt, de 
a körülményeik aligha tetszenek majd neki, hiszen a két  apró gyerektől semmire sem jut idejük. 
A lány kissé kényelmetlenül érezte magát,  amint a saját nagyanyjával való találkozásra gondolt. A nagyi éles eszű asszony, s ha észreveszi, hogy valami nincs 
rendjén a tervezett  házasság körül, a kétségeinek hangot is ad majd. Hányszor 
hallott már tőle efféléket: Ha van valami, amit ki nem állhatok, az az alamuszi 
ember. 
- Mit szólnál, ha az autót a fogadónál hagynánk, és odasétálnánk a nővéredhez? - ragadta ki a  gondolataiból Reid. 
- Jó ötlet. - Fran eltűnődött, vajon nem tapintatból ajánlotta-e ezt a férfi, mert 
nem akart egy olyan autóval a ház elé állni, amilyet a  sógora soha nem engedhetne meg magának. Mivel Shelleyéknél nem volt elég hely, Francesca két szobát foglaltatott a The Ploughban azzal, hogy ennek költségeit ő állja. Vajon Reid 
elfogadhatónak tartja-e majd a szállást? 
A fogadó mögött volt egy kert,  amely egészen a folyóig  húzódott. Parkolni a 
ház oldalában lehetett. Reid egy traktor  és egy szállítókocsi mellé állt le, kivette 
a táskákat a hátsó ülésről, és követte a jegyesét a fogadóba.  A hall egyik oldalán 
volt egy bár, a másikon egy kis terem. Ahogy beléptek, a  ház hátsó részéből épp 
előjött a háziasszony pongyolában, egy tálca virslivel a kezében. Látásból ismerte Frant. 
- Rögtön jövök,  Miss  Turner. Jó estét, uram! - Pillanatokon belül vissza is 
tért. - Sajnos, a két legjobb szobát két törzsvendégünk már lefoglalta, mielőtt a 
nővére telefonált. A két manzárdszoba  az önöké, de azt  hiszem, egy éjszakára 
azok is elég kényelmesek lesznek. 
A háziasszony felkísérte őket a lépcsőn, s  közben a tavaszias időjárásról beszélt. A manzárdszobák ajtaja nyitva állt, falaikat világos, virágmintás tapéta borította. 
- Mindkét szobában van mosdó. A fürdő és a WC itt  van. - Ezzel benyitott 
egy kis tetőablakos helyiségbe. - Azt javaslom, uram, hogy a franciaágyas szobát használja. Egy nagy, régimódi ágy van benne, amely elég kényelmes  egy 
ilyen hosszú lábú ember számára is. Most egyedül hagyom önöket, hogy berendezkedhessenek. 
Reid lerakta Fran utazótáskáját az ágyra, és az ablakhoz ment. 
- Tyúkokat látok a gyümölcsösben, a folyó túlsó partján. Talán friss vidéki tojást kaphatunk reggelire. 
- Elképzelhető. - Fran nekiállt  kipakolni a táskáját. Habár külön szobában 
hálnak majd, mégis volt valami furcsa intimitás abban, hogy csak ők vannak az 
emeleten, és  a fürdőszobájuk is közös. Vajon Reid rá akarja-e majd beszélni, 
hogy a franciaágyban aludjon ő is? 
A férfi eljött az ablaktól, és a lányhoz lépett. 
- Nagyon szépen csomagolsz. 
- Ez meglep? 
- Nem... de sosem lehet tudni. Sok ember rendszeretőnek látszik, és egyáltalán nem az, ha közelebbről megismered. Nehezemre esne együtt élni valakivel, 
aki állandóan rendetlenséget csinál maga körül. 
- Ha valaki kifogástalan rendet tart, ettől még lehet idegesítő. - A lány nem 
folytatta, mert a férfi megfogta az arcát. 
- El ne felejtsük már, hogy jegyesek vagyunk... - Gyengéden szájon csókolta majd újra elengedte menyasszonyát. Aztán kiment a szobából, és becsukta maga mögött az ajtót. 
Fran az ágyra roskadt és azt kívánta, bárcsak nászúton lennének, egy walesi 
vagy skóciai fogadóban, és már csak az utolsó akadályt, a nászéjszakát kellene 
átvészelniük. Akkor most mindketten a franciaágyas szobában feküdnének, és 
Reid tovább csókolná... 
Miközben elképzelte, hogyan folytatódna a csók, lehunyta a szemét, hátradőlt 
az ágyon, és átengedte  magát a vágynak, hogy megszabaduljon ártatlanságától, 
amelyet Julián számára tartogatott, egy olyan férfinak, akinek nem kellett ez az 
ajándék. 
Ahogy ott feküdt és azon töprengett, hogyan szerethet valakit, akit szinte alig 
ismer, csendes kopogás hallatszott. Mielőtt visszatérhetett volna a jelenbe, az ajtó kinyílt, és Reid lépett be. 
- Fáradt vagy? - kérdezte. 
- Nem... - Fran felült. - Csak kipróbáltam az ágyat. Szeretem, ha kicsit kemény. 
- Értem. - A férfi arckifejezésén látszott, hogy nem hisz a lánynak. - Gyorsan 
le akartam zuhanyozni, és azért jöttem, hogy megkérdezzem, nem szeretnél-e 
előbb te a fürdőszobába menni. 
- Nem, köszönöm! 
- Nem tart sokáig - biztosította a férfi, és újra eltűnt. 
Amikor a lány később bement a fürdőszobába, megállapította, hogy a vőlegénye kifogástalan rendet hagyott maga után. A vizes zuhanyozófüggöny volt az 
egyetlen, ami arról árulkodott, hogy valaki használta a fürdőt. A csempe és a tükör is száraz volt. Nyilván hideg vízben zuhanyozott. Vajon ez a szokása, vagy 
kényszerűségből tette? Meleg víz mindenesetre folyt a csapból. 
Fran nyitva hagyta az ajtót, amikor visszament szobájába. Már elkészült, mire Reid átjött hozzá. A haja még kicsit nedves volt, mint azon a napon, amikor 
először ebédeltek együtt. 
Shelley ék háza nem volt messze. Fran kopogott. Eltartott egy ideig, mire egy 
kisfiú ajtót nyitott,  akin egy tiszta sárga trikón kívül semmi más nem volt. 
- Anyunak dolga van - világosította fel őket, és bekiáltott. - Anya! Franny és 
a férfi megjött. 
Francesca felemelte az unokaöccsét, és megpuszilta. Látszott rajta, hogy nemrég fürdött, és épp a felöltözésnél tart. 
- Ő Sam. Sam, ez Mr. Kennard. 
- Szia, Sam! - Reiden nem látszott,  mit gondol arról, hogy egy félmeztelen 
kisfiú fogadja. Az ő világában valószínűleg az ilyen korú gyerekeket kifogástalanul öltözteti  egy szobalány. 
- Szia! - Sam a nagynénje nyaka köré fonta a karját, és komolyan vizsgálgatta az idegent. - A húgom éppen fürdik. Ma rossz napunk volt. Semmi sem sikerült, és a vacsora is kész katasztrófa lesz. 
Fran alig bírta visszafojtani a nevetést. 
- Nem hiszem. Anyukád remek szakácsnő. - Letette a fiút. - Menj, és öltözz 
fel! Amíg anyukád elkészül, körbevezetem Mr. Kennardet. 
- Oké! - A  kisfiú beszaladt, s meztelen popsija láttán Fran elmosolyodott. 
Lehet, hogy Reid nem osztja az érzéseit. Valószínűleg kétségbe vonja Shelley 
nevelési módszereit. Végül is ő a szüleitől elválasztva, a házuk egy külön részében nőtt fel,  és már akkor egy előkelő iskolába küldték, amikor még rövidnadrágot hordott.  De azon nagyon jól szórakozott, ahogy Sam az anyja siránkozását 
utánozta. 
Johnon is látszott, hogy nem volt túl jó napja, amikor rátaláltak a kert egyik 
sarkában. Francesca még sohasem látta ilyen kimerülten, izzadtan és koszosan. 
Ennek ellenére sikerült mosolyognia, és barátságos volt, amikor a lány bemutatta leendő sógorának. 
- A hosszú út után biztosan innátok valamit -jegyezte meg John. - Fran, tudod, hol állnak az italok. Jövök rögtön, ahogy végzek ezzel a megrendeléssel. 
- Nincsenek alkalmazottai? - kérdezte Reid, ahogy hallótávolságon kívül 
értek. 
- Vannak, de nem egész napra. Kemény, de jó élet ez, és ez több, mint amit a 
legtöbb ember magáénak mondhat. 
- Ez igaz. - Valami volt Reid hangjában, amire Fran felfigyelt, de a férfi arca 
most is kifürkészhetetlen maradt. 
A ház hátsó részében levő hatalmas télikertbe mentek, amely a nappali funkcióját töltötte be. 
- Mit kérsz inni? - kérdezte Fran. 
- Egy sör jólesne - felelte Reid. 
- Helyezd magad kényelembe! - Talán zavarta a férfit a körülötte lévő játékok 
tömege és a rendetlenség,  de Fran úgy vélte, ez az ő baja. így van ez egy fiatal, 
gyermekes párnál, ahol kevés a pénz, és az üzletben a nőnek is dolgoznia kell. Nem 
is bánta, hogy Reid látja, hogyan él a világ szegényebbik fele. 
Még nem volt késő, amikor visszamentek a fogadóba. Fran azon tűnődött, vajon mit gondol Reid az eltöltött estéről. Úgy tűnt, élvezte, de a férfi kifogástalan 
modorral mindig ezt mutatta, akkor is, ha nem így volt. Ennél azonban jobban 
érdekelte, mit gondol a nővére a férfiról, de ezt csak másnap tudhatja meg. 
- Ma este John jól fog  aludni - jegyezte meg Reid, ahogy elhaladtak a hold 
által megvilágított temető  mellett. 
- Igen, nehezére esett fennmaradni. Mindennap ötkor kel, kivéve vasárnap. 
Szerinte lustálkodás, ha valaki hétig az ágyban marad. Most, hogy a gyerekek is 
átalusszák az éjszakát, már nem olyan nehéz ez. Kemény dolog volt, amikor jött 
a kicsik foga. Shelley nagyon reméli, hogy a születendő kisbaba átalussza majd 
az éjszakát. 
- Miért nem fektetik le korán  a gyerekeket, hogy egymásra is maradjon idejük? - tudakolta a férfi. - Végül is John nincs egész nap távol a csemetéitől, mint 
a többi apa. 
Ezen már Fran is sokat  gondolkodott. 
- Fogalmam sincs. Én nem kérdezek ilyesmit. A magam részéről nem szeretem, ha megmondják, mit és hogyan csináljak, és valószínűleg Shelley is így van 
ezzel. De azért elboldogulnak. A  lasagne pedig pompás volt, egyáltalán nem katasztrófa. Ha belegondolok, milyen kevés a pénzük, bámulatos, hogy ilyen jól öltöztetik a két gyereket. 
- Igen, a nővéred főnyeremény Johnnak - helyeselt Reid. - Biztos vagyok 
benne, hogy esténként, amikor nem ilyen fáradt, mint ma, csak magának akarja 
Shelleyt. Én legalábbis így leszek vele, ha egyszer eljutunk idáig. 
Valamiért Francesca nagyon megerőltetőnek találta az estét, ráadásul később 
még le Kell küzdenie a közeledési kísérletet, ha ez egyáltalán annak nevezhető, 
amikor egy férfi rá akarja venni arra,  hogy az éjszakát az ő ágyában töltse. 
A legtöbb pár teljesen normálisnak tartaná, hogy ilyen rövid idővel az esküvő 
előtt együtt aludjon. Ő is így gondolná, ha tudná, hogy Reid szereti, és az eljegyzésükre a szokásos módon került volna sor. De mivel nem így történt, Fran a kíváncsiság és az ellenkezés között őrlődött, amitől a válasza keményebbre sikeredett, mint akarta. 
- Ha azt hiszed, hogy a gyerekeimet odaadom majd egy dajkának, nagyon tévedsz! 
- Sosem mondtam, hogy a mi gyerekeinket bárkinek is oda kell adnod! - tiltakozott Reid. - De ha egy család ezt megengedheti magának, és ha a férj a munkájából kifolyólag sokat utazik, akkor okosabb egy képzett dajkát alkalmazni, 
mint újabb és újabb tapasztalatlan bébiszitterekkel bajlódni. Különben is jó, ha 
van egy megbízható ember, akit a gyerekek is ismernek és kedvelnek, aki vigyáz 
rájuk, ha a szülők ki akarnak mozdulni, ahogy azt Shelley és John is teszi majd, 
amikor a kertészet már több időt hagy nekik. 
- Nem hiszem, hogy bármelyikük is hiányolja  a társasági életet. Megvolt az 
örömük, amikor csak ketten voltak. Most más módon, de van örömük az életben. 
Neked fontos a társasági élet? 
- Ha ezen londoni és New York-i partikat értesz, akkor nem. De ha arról van 
szó, hogy az ember találkozik a barátaival, és új embereket ismerhet meg, akiknek 
hasonló az érdeklődési körük, akkor a válaszom: igen. Ha az emberek összeházasodnak vagy összeköltöznek, alapvetően megváltozik az életük. Alkalmazkodniuk 
kell egymáshoz...  és néha feladni régi barátságokat és hobbikat. De bármi történik 
is, mindig fontos, hogy legyen idejük egymásra. Ez nem könnyű, ha már gyerekek 
is vannak, és rájuk kell figyelni. 
- Sajnálom, ha  Sam és Emma az idegeidre ment. Én szeretem őket. - Fran felgyorsította a lépteit, jól tudta, hogy közel áll a kifakadáshoz. 
- Ezt nem mondtam, és nem is  gondoltam. - A férfi hangján türelmetlenség 
érződött. 
A lánynak el kellett ismernie, hogy Reid nagyon kedves volt a gyerekekhez. 
Amikor Emma a ragacsos ujjaival  a férfi nadrágjába kapaszkodott, felvette, és a 
combján lovagoltatta. 
Csendesen sétáltak tovább. Régebben, amikor a házakban még olajlámpák és 
gyertyák világítottak, az emberek  többsége aludt már ilyenkor. Ma szinte minden ablak mögött  fényt lehetett látni. 
A fogadó mellett egy csoport fiatal lézengett, kíváncsian méregetve őket. Fran 
már szinte várta a pimasz megjegyzéseket, de nem került sor ilyesmire. Reidről 
alighanem lerítt, hogy ezt nem hagyná annyiban. 
A bár még nyitva volt. 
- Innál valamit? - kérdezte Reid. 
- Nem, köszönöm. De te nyugodtan betérhetsz még egy italra. Én megyek, és 
lefürdöm. 
- Van valami olvasnivalód? 
- Van, köszönöm. Jó éjszakát, Reid! - A lány a kezét nyújtotta, habár ez meglehetősen rideg búcsúnak tűnt. 
- Jó éjt, Francesca! - felelte a férfi, s a lány kezét az ajkához emelte. 
Egy pillanatra Fran kísértést érzett, hogy bocsánatot kérjen rosszkedvéért, de 
meggondolta magát. Amúgy sem látszott túl valószínűnek, hogy Reid ezen az estén  közeledni próbál még. Ezért megfordult, és felment a szobájába. 
Reid egy dupla whiskyt rendelt szódával, és az egyik sarokasztalhoz ült. 
Érdekes este volt. Megkedvelte Fran nővérét, a férjét is igen rokonszenvesnek 
találta, de úgy vélte, hogy a gyerekeket még a vacsora előtt ágyba kellett volna 
dugni. Tőlük nem lehetett nyugodtan élvezni a pompás lasagnét, a kertből való 
friss zöldséget és az ízletes bort. 
Reid jól megtalálta a hangot Johnnal, de a két nő nagyon feszültnek látszott. 
Lehet, hogy Shelley ritkán fogad vendégeket, s emiatt volt ideges? Emellett sok 
a dolga. Már magában az, hogy a férjének segít a kertészetben, egész napos elfoglaltságot jelent. Ehhez jön még a két eleven kisgyerek és a terhesség. 
Azt viszont nem értette, miért volt a menyasszonya ilyen feszült. A nővérénél 
még türtőztette magát, de amint eljöttek, kiborult. Veszekedést provokált, holott 
ő ennek épp az ellenkezőjét akarta. 
Reid belekortyolt a whiskyjébe, és maga  elé képzelte a  lányt a fürdőkádban. 
Még világosan emlékezett a gyönyörű, meztelen hátára, amit előző délután látott 
Londonban. Ha az egész teste ilyen csodálatos... 
5. FEJEZET 
Másnap reggel Fran kopogtatott Reid ajtaján, de nem kapott választ. Még egyszer kopogott. Semmi. Végül benyitott. A szoba üres volt. 
Lement, és Reidet épp reggeli közben találta. A férfi a lány láttán felállt. 
- Jó reggelt! Jól aludtál? 
- Nem, nem különösebben. 
- Ó! Miért nem? 
- Rossz volt a lelkiismeretem. 
- Hogyhogy? 
- Tegnap este nagyon barátságtalanul viselkedtem veled. Sajnálom! 
Reid odébb húzta a székét, leült és Frant az ölébe ültette. 
- Mi lenne, ha példát vennél Samről? 
A kisfiú csúnyán megütötte a húgát, de mielőtt a kislány sírva fakadt volna, 
gyorsan bocsánatot kért és megpuszilta. 
Fran nevetett, meglepte, hogy Reid is észrevette a jelenetet. Csókot nyomot a 
férfi halántékára, pontosan ott, ahol az unokaöccse is megpuszilta a kishúgát. 
De a férfinak ez nem volt elég. Viszonzásul olyan szenvedélyesen csókolta 
szájon, hogy Fran beleborzongott. 
- Parancsoljon, Mr. Kennard! - A fogadósné jött be a szalonnás tojással. 
Francesca fel akart ugrani, de Reid erősen fogta. 
- Köszönjük, Mrs. Field. Ez pompásan fest. Nézd csak, Fran, ez igazi  szalonna! Nem olyan, amilyet otthon eszünk. Te is kérsz? 
Mivel a férfi közben elengedte, a lány felállt. 
- Igen, kérek. De csak egy tojásból és kevés szalonnával. 
- Rendben. - Az asszony sugárzó arccal  ment vissza a konyhába. 
- Miért pirultál el? - kérdezte Reid, amikor Fran leült vele szemben. - Biztosan látta a gyűrűdet. Valószínűleg csodálkozik is, miért alszunk külön szobában. 
Ez Shelley ötlete volt, vagy a tiéd? 
- Shelley megkérdezett engem - közölte a lány. - Arról is biztosítottam, hogy 
mi fizetjük a számlát, mert az ő anyagi körülményeik meglehetősen szerények. 
- Talán szükségük lenne pénzügyi téren egy-két  tanácsra. A legtöbb ember 
sokkal többet tudna kihozni a pénzéből - mondta a férfi elgondolkodva. - Szerinted bántaná Johnt, ha megpróbálnék beszélni vele? 
- Azt hiszem, inkább örülne, ha egy szakembertől jó tanácsokat kapna. 
A reggeli után egy kis időre visszamentek még Shelleyékhez. A következő úti 
cél Fran nagymamája volt, s úgy tervezték, hogy az éjszakát is nála töltik. 
Reid megkérte Johnt, mutassa meg neki a kertészetet. Sam velük ment, Emmát pedig Shelley a járókába rakta. 
- Amíg Sam nincs a közelében, benne marad. 
- Mi a véleményed Reidről? - kérdezte a lány, amikor megbizonyosodott róla, hogy a férfiak hallótávolságon kívül járnak. 
- Ha nem élnék boldog házasságban, lecsapnám a kezedről - közölte Shelley. John is rokonszenvesnek tartja. 
- Mit gondolsz, vajon a nagyi is kedvelni fogja? 
- Igen, hogyne. Ki ne kedvelné? De engem most inkább az érdekel, mikor, hol 
és hogyan kerültetek össze. Felpróbálhatom ezt a csodálatos gyűrűt? 
- Persze. - Fran átnyújtotta nővérének a gyűrűt. Már felkészült a nővére öszszes kérdésére, s arra is, mit válaszoljon, anélkül hogy hazudna. - Reid azonnal 
házasodni akar. Nem gondolod, hogy ez őrültség? 
- Minek várni, ha már eldöntöttetek?  -  mondta Shelley. - Ha valami nem sikerül, teljesen mindegy, meddig vártok. Ez a gyűrű csodálatos. Reid biztosan nagyon gazdag. 
Fran nem válaszolt. Megkönnyebbült,  hogy a nővére, legalábbis egyelőre, 
nem húzott semmilyen párhuzamot Reid pénze és az édesanyjuk hirtelen jobbra 
fordult sorsa között. 
- Tudtál segíteni Johnnak? - érdeklődött Fran, amikor maguk mögött hagyták 
a falut, és észak felé haladtak az autópályán. 
- Nem, még nem - válaszolta Reid. - A gond az, hogy kevés  a pénze, attól 
meg fél, hogy nagyobb hitelt vegyen fel.  Új gépek nélkül viszont nem megy sokra. Talán szerezhetek neki némi kedvező kölcsönt... 
Mrs. Webb egy kis házban lakott, amelyet az időközben elhunyt veje vett neki, amikor még virágzott a vállalkozása.  A garázst nem használta,  de nyitva állt, 
s Reid egyből bemehetett a kocsival. Alighogy leállította a motort, máris megjelent Fran nagyanyja. Megölelte az unokáját, kezet fogott Reiddel, s közben alaposan szemügyre vette. 
- Megmerevedik a nyakam, ahogy magára nézek, fiatalember. - Az alig százhatvan centi magas, kissé testes asszony elmosolyodott. - Jöjjön be, és üljön le, 
hogy egy magasságba kerüljünk. Az egyik yorkshire-i specialitásomat készítettem - közölte. Azután végigmérte az unokáját is. - Túl vékonyka. Azt hiszem, 
csak akkor eszik rendesen, amikor nálam van. 
- Tegnap este egész szépen vacsorázott... Mindketten jól étvággyal ettünk biztosította Reid. - A másik unokája remek szakácsnő. 
- Meghiszem azt, fiatalember. Én tanítottam főzni. Az esküvői torta miatt ne 
aggódjatok! Egy háromemeletes tortáért csillagászati összeget kérnek el manapság, úgyhogy inkább majd én elkészítem. 
- Ez nagyon kedves tőled, nagyi, de nem lesz nagy lakodalom - világosította 
fel Fran, miközben bementek a házba. 
A nagyanyja megtorpant. 
- Ezt meg hogy értsem? 
- Reid azt szeretné, ha gyorsan és csendben házasodnánk össze... az anyakönyvi hivatalban. 
- Valóban? - Mrs.  Webb  bpsszús pillantást vetett Reidre, mielőtt bement a 
konyhába. - Menjetek a nappaliba, mindjárt jövök. 
- Mivel ez az esküvő a te ötleted, neked kell kiengesztelned a nagymamát súgta oda Fran. 
Bámulatra méltó módon a  férfi ezt meg is tette. Francescát lenyűgözte, ahogy 
minden báját bevetve  a konyhába ment, hogy elvegye a nagymamától a nehéz 
tálcát. Ebéd után pedig, amikor leszedték az asztalt, a nagymama már a férfi tenyeréből evett. 
Azért az idős hölgy sem maradt adós egy-két trükkel. 
- Megtenne nekem egy szívességet, fiatalember, amíg mi elmosogatunk? Bedobná ezt a levelet? A postaláda itt van az utcában valamivel  lejjebb. 
Fran jól sejtette, hogy a nagyanyja cselből írta ezt a levelet, mert ahogy Reid 
kitette a lábát, azonnal rákezdett: 
- Az anyád azt mondta, nagyon kedves ember. Ez egyszer igaza van. Egyből 
levett a lábamról. Sokkal jobban illik hozzád, mint az a másik fiú. 
- Milyen másik fiú? 
- Anyádat és a nővéredet  talán megtévesztheted, de engem nem - közölte a 
nagymama. - Mindig tudtam, hogy odavagy a sofőr fiáért.  Sosem értettem, mit 
eszel rajta. Szerencsére kiheverted. Ez a férfi jobban illik hozzád, mint az a puhány. Julián nagyon eszes ugyan, de egyébként... 
Fran nem tudta, hogy a nagyanyjára jellemző megsemmisítő ítéleten nevessen-e, vagy tiltakozzon, hiszen Julián sokkal értékesebb ember, mint azt a nagyi 
hiszi. Végül inkább hallgatott, nehogy olyan látszatot keltsen, mintha azért menne feleségül Reidhez, hogy kiheverje a Julián okozta csalódást. 
- Fogalmam sem volt róla, hogy tudsz a Julián iránt táplált érzelmeimről. 
- Azt szokták mondani, hogy nagyobb távolságból többet lát az ember. A te 
korodban én is hasonló helyzetbe kerültem, de neked több  szerencséd volt. Tizennégy évesen szerelmes lettél, de én ostoba, feleségül is mentem az első szerelmemhez, s ezt később igencsak megbántam. A te első szerelmed mást vett el, 
és így lehetővé vált, hogy találj magadnak egy másik, nála sokkal megfelelőbb 
férjet. 
- Csak most ismerted meg Reidet. Miből gondolod, hogy jobban illik hozzám? 
- Az én koromban az ember világosabban látja, hogy egy férfi az igazi-e egy 
lány számára, vagy nem. Ez nem azt jelenti, hogy egy sofőr fia nem érhet semmit. Biztos vagyok benne, hogy megcsinálja a szerencséjét. Akár professzor is 
lehet belőle, de sosem lenne eléggé férfi ahhoz, hogy téged megzabolázzon. 
- Én nem akarom, hogy bárki is megzabolázzon! A házasság egyenrangú felek életszövetsége. 
- Szerencsés esetben. - Mrs. Webb az utolsó csészealjat mosogatta el. - Harminc évig éltem házasságban egy olyan férfival, aki gyengébb volt nálam. Tudtam ezt, és ő is tudta, és ez állandó problémákat okozott. Reiddel nem lesz ilyen 
gondod. 
- Remélem, egyáltalán nem lesz semmilyen gondom vele. 
- Jaj, dehogynem! Amikor két ilyen erős egyéniség közös háztartásban él, 
mindig vannak nézeteltérések. Eddig mindig az volt, amit te akartál. Az apád 
bármit megadott neked, amit csak megkívántál. Az anyád sem szólt soha semmiért. Kész csoda, hogy nem lettél holmi elkényeztetett liba. Azt hiszem, ez nekem 
köszönhető... nekem és a tanáraidnak abban az iskolában, ahová elküldtelek. Sikerült belőled és Shelleyből remek embert  faragni, de neked egy erősebb férfi 
kell, mint John. Izgalmasabb. 
- Egy bankárban nincsen semmi izgató - vélte Francesca. - Szerintem nagyon 
is unalmas szakma. 
- Nem unalmasabb, mint egy matematikusé. Reid emellett nem is látszik bankárnak. Inkább holmi világjáró benyomását kelti. Szereti a munkáját? 
- Gondolom, igen. Sosem kérdeztem. 
Mrs. Webb meglepődött. 
- A gyűrűjét viseled, és azt sem tudod,  szereti-e azt, amit csinál? Pedig az 
ilyet illik tudni! Mostantól fogva gondoskodnod kell róla, hogy boldog legyen. 
- Ha nem lenne elégedett azzal, amit csinál, nyilván változtatna rajta. Nagyon 
régimódi nézeteid vannak a házasságról, nagyi! Hogy egy házasság működik-e, 
az manapság nem csak az asszonyon múlik. 
- Soha nem is múlt csak rajta, édesem - magyarázta a nagymama. - Egy jó 
házasságban mindkét fél a legjobbat akarja a másiknak. 
- Tudom, hogy Reid sok gyereket szeretne. 
- A gyerekektől még nem lesz tartósabb egy házasság. Pár évig rád vannak 
utalva, aztán kirepülnek, és a saját életüket élik. Csak ti ketten számítotok, és az 
egymás iránt érzett szerelmetek. 
Fran gyorsan témát váltott. 
- Honnan tudtad, hogy szerelmes voltam Julianbe? Senki sem gyanította, még 
Shelley sem. 
- Valóban, mindenki előtt sikerült eltitkolnod, és mivel úgy alakultak a dolgok, ahogy alakultak, ez rendjén is van. Ha Julián tudja, mit érzel iránta, kellemetlen neki, hogy ott vagy az esküvőjén. Büszke voltam rád, Fran. Remekül 
tartottad magad, és senki sem látta, mennyire boldogtalan vagy. És ez így volt 
a legjobb. Te... 
A nagymama félbehagyta a mondatot, amikor látta, hogy Reid elmegy az ablak előtt, és bejön a hátsó ajtón. 
Az ablak nyitva volt. Lehet, hogy a férfi hallotta, miről beszéltek? Az arcán 
mindenesetre nem lehetett észrevenni semmit. 
- Gyönyörű a kertje, Mrs. Webb - mondta a férfi. - Maga tartja rendben? 
- Látom, fogalma sincs, mibe kerül manapság egy alkalmazott. Már nem tudok úgy hajolgatni, mint régen, de a kertemet én fogom gondozni, amíg el nem 
visznek az öregek otthonába. Akkor pedig valóban  fél lábbal a sírban  leszek 
már - tette hozzá. 
A lakásban három szoba volt. Reid a nagyban aludt a franciaágyon. Fran a kicsiben, egy egyszemélyes fekhelyen. Annak tudattól, hogy a férfi a fal másik oldalán fekszik, mindössze néhány centiméternyire tőle, sokáig képtelen volt elaludni. 
Hamarosan egymás mellett alszanak majd. Könnyebben el tudta képzelni Juliánt 
és Alice-t együtt, mint önmagát és Reidet. 
Hogy a nagymama mindig is tudta, mit érzett ő Julián iránt, meglepte. Amit 
viszont nem tud, és remélhetőleg soha nem is fog megtudni, az az, hogy ő néha 
még ma is Julianre gondol. Bizonyos érzéseket nehéz legyűrni. Talán neki  is 
csak akkor sikerül majd, ha újra szerelmes lesz. 
De még ha bele is szeretne Reidbe, annak ő akkor sem kellene. Ha megszeretné, csak még boldogtalanabbá válna. 
- Ha már meg akarja fosztani az unokámat a pompás  esküvőtől - mondta a 
nagymama másnap  a reggelinél -, remélem, legalább elviszi valami csodálatos 
nászútra. 
Reid, aki épp egy szelet pirítóst kent meg  házi lekvárral, mosolyogva  felnézett. 
- Soha semmitől nem fosztanám meg Francescát, mindent megkap, amit akar, 
Mrs. Webb. Ő is beleegyezett a csendes esküvőbe, mert ez így illendőbb,  és kevésbé megerőltető az anyjának, aki nemrég özvegyült meg. 
- Ez igaz - morogta a nagymama. - De én  szeretem a szép esküvőket, és mire a kis Emma felnő, én már nem leszek. 
- Nagyi, te akkor még vidám, életerős  asszony leszel. A dédi is több mint kilencven évet ért meg. 
- Igen, pedig nem volt könnyű élete. Hová mentek nászútra? 
- Még nem beszéltük meg - mondta Reid, és ezzel le is zárta a témát. 
Francescának már korábban is feltűnt, hogy Reid kitűnően ért az egyenes válasz előli kitéréshez. Ez pedig a kíváncsi nagyi esetében hasznos lehet. 
- Hová szeretnél menni nászútra? - kérdezte a férfi, amikor megint úton voltak. 
Fran azokra a helyekre gondolt, amelyeket az anyjával és  a barátnőivel látogatott meg. Bárhová mennek is Reiddel, a nászút nagyon fárasztó  olyanok számára, akik nem szeretik egymást. 
- Örülnék, ha meglepnél - felelte végül. 
- Tényleg? - Reid kutató pillantást vetett rá. - Biztos? 
- Semmi kétségem afelől, hogy csodálatos nászutat szervezel majd. 
- Nem fogsz csalódni! 
- Imádom a meglepetéseket - válaszolt könnyedén a lány. - Erről jut eszembe. .. Szeretném elolvasni a jelentést,  amit a magánnyomozód írt rólam. Láthatom? 
- Természetesen. Elküldöm neked a másolatát. 
Reid hazavitte a lányt, s nem is célzott rá, hogy nála szeretne maradni. Egy 
óra múlva már el is hajtott, Fran pedig tűnődve követte  tekintetével az autót. 
Másnap két tekintélyes lapban is megjelent az eljegyzésüket bejelentő közlemény. Fran anyja kivágta ezeket, és egy albumba ragasztotta, amelyben két lánya életének fontosabb eseményeit örökítette meg. 
Délután egy küldönc csomagot hozott. Fran szerencsére meglátta az ablakból, 
és leszaladt elébe, mielőtt az becsöngetett volna. A szobájában végigolvasta a jelentést. A nyomozó anyagából sok minden megegyezett az anyja által összegyűjtött hírekkel és képekkel. 
Az sem lepte meg, amit a nyomozó a másik nemmel való kapcsolatáról közölt: kifejezetten diszkrét. A detektív sok olyan újságkivágást gyűjtött össze, 
ahol Francesca nyoszolyólányként volt látható esküvőkön, vagy vendégként különböző partikon. Mindegyik képen nevetett és más nőkkel beszélgetett, de férfival bizalmasabb viszonyban egyetlen képen sem volt látható. Londonban Miss 
Turner gyakran látogat elegáns üzleteket és első osztályú éttermeket - olvashatta magáról. 
Részletes leírást talált a szüleiről és a nagyszüleiről is. Reid tehát tisztában 
volt a családi körülményeivel, amikor az irodába kérette. 
Leginkább a volt iskolaigazgatótól idézett értékelés lepte meg: francesca 
okos és találékony, de a  teljesítménye messze elmarad az elvárásainktól. Mégis 
az a benyomásom, hogy hasznos tagja lesz társadalmunknak,  ha egyszer megtalálja önmagát. 
Hogyan sikerült a jelentés írójának a félelmetes Miss Watsonból egy ilyen jellemzést kicsikarnia? 
Hogy az apám csődje és halála óta felmerült gondok megoldódnak, ez nem az 
én érdemem, állapította meg a lány kesernyésen. Csak elfogadott egy ajánlatot, 
amit ilyen körülmények között kapott. S ez nem látszott túlságosan okos lépésnek, mert nagy kockázattal jár. Mindenesetre kevés nő akadna a világon, aki büntetésnek tekintené, hogy hozzámenjen egy gazdag férfihoz, aki nem öreg, ráadásul nagyon is vonzó. 
Reid biztatására a lány a következő héten ismét Londonba utazott, hogy az 
esküvőhöz ruhát vegyen magának.  Felkereste a vőlegényét is, de  csak Lady 
Kennardet találta otthon. A férfi éppen Brüsszelben volt üzleti úton, Mrs. Onslow pedig vidékre utazott az egyik lányához, aki  akkor szült. 
- Tulajdonképpen Devonba készültem, de gondolom, nem szívesen maradna 
itt egyedül - mondta Lady Kennard nagylelkűen. 
Fran valójában sokkal inkább lett volna egyedül, semhogy ezzel  a hölggyel 
töltse az idejét, akinek egyetlen célja, hogy meggyőzze őt, mennyire alkalmatlan 
arra, hogy a Kennard-dinasztia tagja legyen. 
Amikor másnap reggel Reid visszatért Londonba, meglepte és kissé bosszantotta is, hogy a nagyanyja még mindig ott van. A vacsora után kimentette magát, 
és Frannal a könyvtárba ment. 
- Minden rendben volt? - kérdezte a lépcsőn felfelé menet. 
- Igen - biztosította a lány sugárzó arccaL - Ahogy  a jelentésből is rájöhettél, 
a vásárlás az egyik kedvenc foglalatosságom. 
A férfi nevetve fogta meg a kezét. 
- Akkor igazából jó hangulatban kellene lenned, de úgy érzem, valami nyugtalanít. Szorongsz? 
- Te nyugodt szívvel azt tudod állítani, hogy nincsenek semmiféle  aggályaid? 
- Ha lennének, letennék a tervemről. Nem kell végigcsinálnod, Francesca. Ha 
tényleg az az érzésed, nem vagy elég felnőtt hozzá... - A férfi befejezetlenül 
hagyta a mondatot. 
- Szeretném tudni, miért épp engem szemeltél ki. Kell, hogy legyen más ok 
is, mint amit eddig elmondtál. 
Reid elengedte a menyasszonya kezét, és hallgatott, amíg beértek a könyvtárba. Megkérte Frant, üljön az egyik heverőre, ő pedig a másikon foglalt helyet. Ez 
volt az első alkalom, amióta ismerték egymást, hogy a  férfi kimerültnek látszott, 
és a lány megkérdezte tőle, milyen ügyben járt Brüsszelben. 
- Ha egy olyan  családba tartozol, mint én, különleges felelősség  nyugszik a 
válladon. Korán megtanultam ezt elviselni. Igen régóta a Kennardek mindig más 
bankárcsaládok lányait vették feleségül. - Reid felugrott, s fel-alá kezdett járkálni a szobában. - Azt hiszem,  épp ideje, hogy friss vér kerüljön a  családba. Az 
apád a semmiből küzdötte fel magát, és rendkívül sikeres volt, amíg össze nem 
roppant. Csodálom őt ezért. Lehetséges, hogy az ő  ereje és energiája, átugorva 
egy nemzedéket, a mi gyerekeinkre is átragad majd. 
- Nem találtál olyan erős és energikus apát, akinek a lánya jobban érvényesült 
az iskolában, mint én? 
- Azok az erények, amelyek egy lányt az iskola szóvivőjévé vagy csapatkapitánnyá tesznek, nem feltétlenül azok a tulajdonságok, amit egy férfi keres egy 
nőben. Neked más érdemeid vannak. - Reid tekintete végigkalandozott a lány 
alakján és lábán. - Gyere ide! 
Frannak nem nagyon tetszett ez a kivagyi hang, de azért felállt, és a férfi mellé akart ülni. Az azonban az ölébe húzta. 
- Két napig szinte kizárólag férfitársaságban voltam, és kedvemre való ez a 
kis változatosság. - Egyik kezét a lány combjára tette, a másikkal végigsimított 
a hátán, majd a hajába túrt. - Meséld el, mit vásároltál! 
- Ruhákat a nászútra. De ne aggódj, nem viszek magammal túl sokat. Mindig 
igyekszem minél kevesebb csomaggal utazni,  és ami aztán hiányzik, azt ott helyben veszem meg. - A lánynak nehezére esett a saját szavaira figyelnie, annyira 
elhatalmasodtak rajta az érzelmek. 
- Helyes. Én is így szoktam utazni. Egy bőrönd és egy táska. Ennél többet ritkán viszek magammal. 
Fran érezte, hogy Reidnek is máson jár az esze. A férfi a jobb kezével a csípőjét simogatta, baljával a fejét tartotta, hüvelykujjával gyengéden simogatta a 
füle mögött, s ő tudta, hogy hamarosan meg fogja csókolni, sőt talán még tovább 
is megy, habár megígérte, hogy elfogadja a feltételeit. 
Váratlanul megszólalt a telefon. Reid bosszúsan felvette a kagylót. 
Fran tudta, hogy a Reid lakrészében levő telefonnak titkos a száma. A telefonáló tehát nyilván közel állt hozzá. Azt is hallotta, hogy egy női hang válaszol a 
férfi halló-jára. Figyelte a beszélgetést, s közben azon tűnődött, vajon a nő, aki 
félbeszakította intim együttlétüket, az egyik barátnője-e. Hamar rájött, hogy a telefonáló csak azt akarta tudni, miért nem kapott meghívót az esküvőre. Tehát 
nem lehetett valamelyik régi szerelme. 
Reid hátradőlt, behunyt szemmel és összeszorított ajakkal hallgatta a szemrehányásokat. Francesca meg közben azon morfondírozott, vajon hogyan reagálna a férfi, ha  odamenne, hozzásimulna, és gyengéden csókolgatni kezdené 
a fülcimpáját. Már nagyon vágyott arra, hogy végre ruhátlanul lássa. 
Juliánt egyszer látta majdnem meztelenül,  amikor az tizenöt, ő pedig tízéves 
volt. A fiú éppen a medencében úszkált azon a nyáron, amikor az apja felvette 
Jack Wallace-t sofőrnek. Vékonydongájú legényke  volt, de  azóta igazi férfivá 
érett, és most már egyáltalán nem olyan a csirkemellü, szemüveges, lógó vállú 
tudósféle. Ennek ellenére mellette Fran sosem érzett késztetést arra, hogy kigombolja az ingét, és becserkéssze a mellkasát, ahogy Reid mellett ez többször is 
megesett már vele. 
A férfi elbúcsúzott a telefonálótól, és letette a kagylót. 
- Ahogy bizonyára kitaláltad, az egyik unokahúgom volt az. Szerette volna 
tudni, miért akarunk csendben összeházasodni. Ma este egy kicsit kimerült vagyok.  Ha nem bánod, korán lefeküdnék. 
- Nem, persze hogy nem. - Reid tényleg fáradtnak látszott, de azért nem enynyire. Néhány perce még úgy tűnt, mintha szívesen szeretkezne vele. Talán jobbnak látta legyőzni a kísértést, nehogy megszegje az ígéretét. 
Az esküvő előtti éjszakát Fran a nagyanyjával, az anyjával és  a nővérével töltötte egy szállodai lakosztályban, amelyet Reid titkárnője foglalt nekik. John otthon maradt a gyerekekkel. 
- A családját  tehát csak az esküvő után ismerhetjük meg -  jegyezte meg a 
nagymama a szálloda éttermében, vacsora közben. - Ha az én unokám és a 
menyasszonya családja feljön az esküvőre, én bizony mindenkit  a házamban látnék vendégül, akármilyen kicsi is. Nekem úgy tűnik, mintha Kennardék egyáltalán nem óhajtanának megismerkedni velünk. 
- Az ő vendégeik vagyunk itt is, mama - ellenkezett Fran édesanyja. - Ez egy 
szép szálloda, és a lakosztályt virágokkal díszíttették fel a tiszteletünkre. 
- De meg sem hívtak a házukba! Ahonnan én jövök, ott ez azt jelenti, hogy 
nemkívánatos vendégek vagyunk. 
- Ez ostobaság, nagyi! - ellenkezett Fran, bár  magában el kellett ismernie, 
hogy nagyanyjának bizonyos fokig igaza van, főleg ami Lady Kennardet illeti. Lady Kennard idősebb nálad, és már nincs olyan jó erőben, mint te. Neki kevésbé megerőltető, ha itt lesz az esküvői ebéd. 
- Nem azt mondtad, hogy van komornyikjuk és más alkalmazottjuk is? Nekik 
kellett volna dolgozniuk, nem Lady Kennardnek. 
- Persze, de így is nagyon kimerítő otthon fogadást adni, mama - szólt közbe 
újra Fran anyja. 
- Nyolc ember! Te ezt fogadásnak nevezed? - csattant fel a nagymama. 
Mivel nem tágított, Francesca dühösen kifakadt. 
- Bosszantasz már, nagyi! Éppen eléggé felőrli  az idegeimet  az is, hogy férjhez megyek, s nem hiányzik, hogy még te is mindenbe beleköss. A holnapi nap 
nagy ünnep számomra még akkor is, ha nem felel  meg a te elvárásaidnak. Nem 
beszélhetnénk inkább valami másról? 
Később a szobában, amelyben Fran a nővérével együtt aludt, Shelley megjegyezte: 
- Amikor azt mondtad, hogy az idegeidre megy az esküvő, csak azért mondtad, hogy a nagyi hallgasson már végre,  ugye, Franny? Remélem, nem vagy 
tényleg ideges? 
- Miért, nem normális dolog ez? Te talán nem voltál ideges és feszült az esküvőd előtti estén? 
- Én az esküvő előtti éjszakát Johnnal töltöttem - válaszolta Shelley nevetve. - Mindig együtt háltunk, amikor csak lehetőség adódott rá. Amikor mindenki visszavonult, lábujjhegyen beosontam hozzá. A szülei a mellettünk lévő szobában aludtak, tehát vigyáznunk kellett, de még így is sokkal jobb volt, mint a 
nászéjszaka, amikor teljesen kimerült voltam, mert egész nap mindenki velem 
foglalkozott. A vendégek élvezik a nagy lakodalmat, a házaspár számára azonban az egész csak tortúra. Szerintem Reiddel jól döntöttetek. így a nászúton is 
sokkal jobb formában leszel, mint én és John voltunk. Emlékszem, mennyire panaszkodott a repülőgépen, hogy teljesen kikészült. És ez nem a  legmegfelelőbb 
állapot egy vőlegény számára. 
Fran nevetett, hiszen tudta, hogy a nővére fel akarja vidítani. 
- Azt sem tudom, hová megyünk. Csomagoltam fürdőruhát, de sálat is, ha esténként esetleg hűvös lesz. Talán kissé könnyelmű voltam, hogy szabad kezet adtam neki. 
- Semmi baj nem lehet, amíg nem akar rávenni bungeejumpingra - nevetett 
Shelley. - Ez John egyik őrült vágya.  Mindenesetre holnap este ilyenkor már 
többet fogsz tudni. 
Többet, sok tekintetben, gondolta Francesca. 
6. FEJEZET 
Az esküvőre Fran azt a ruhaegyüttest szándékozott felvenni, amelyet egyszer 
egy partira vásárolt. A ruha egy rövid fehér selyemkabátkából és egy hosszú fehér 
ruhából állt. Hozzá fehér helyett egy világosszürke, magas sarkú cipőt, harisnyatartó nélküli világosszürke harisnyát és egy kicsi, lapos táskát akart viselni. Az 
anyjától a tizenhatodik születésnapjára kapott gyöngy fülbevaló és nyaklánc teszi 
majd teljessé a megjelenését. 
A reggelit az ágyban fogyasztották el. Amikor a szobalány behozta a tálcákat, 
Fran a sajátján egy kis csomagocskát talált. 
- Biztosan Reidtől van - mondta Shelley, amikor észrevette csodálkozását. 
Fran kinyitotta a csomagot. A szaténnal bélelt bőrtokban egy sötétzöld, ovális kővel díszített gyöngysort talált, hozzá való fülbevalóval. Egy kártya is volt a 
csomagocskában, lendületes írással:  Remélem, tetszik Neked. R. 
- A nagyi biztos azt mondja majd, hogy a zöld bajt hoz. - Fran odébb tette a 
reggelizőtálcát, felhajtotta takaróját, és az öltözködőasztalhoz ment. 
- A gyöngyök gyönyörűek, de azt hittem, Reid gyémántot küld majd neked jegyezte meg Shelley. 
- A gyöngyök smaragdok, a csat pedig jade - magyarázta Fran szárazon. Ö 
több időt töltött ékszerboltok kirakata előtt, mint a nővére. - Valószínűleg régi 
ékszer, igen értékes lehet. 
Shelley felöltözött,  s átment a többiekhez. Egyedül hagyta Frant, aki még az 
arca kifestésével foglalatoskodott. 
A fehér gyöngysor is pompásan illett volna a fehér ruhához, de Reid smaragdjaival  egyenesen  tökéletes volt az összkép. Fran tudta, hogy még sosem volt 
ilyen szép, mint ezen a napon. Amikor csatlakozott a családjához, az anyja könynyekben tört ki. 
- Az ég szerelmére, Daphne... - mérgelődött a nagyi, de az ő szemében is 
könnyek csillogtak, ahogy kisebbik unokáját szemügyre vette, aki  egy ilyen 
nagyszerű férfihoz megy feleségül. 
Nem sokkal később már egy nagy  limuzinban ültek, amely az anyakönyvvezetőhöz vitte őket. Szürke öltönyben, fehér ingben, barackszínü nyakkendővel 
és a gomblyukában egy barackszínü rózsával már ott várt rájuk a vőlegény. A 
családjának nyoma sem volt. 
Amíg a sofőr az ajtót tartotta, Reid segített a hölgyeknek kiszállni az autóból, 
és kézcsókkal köszöntötte őket. Amikor utolsónak Fran is kiszállt, Reid egy csodálatos ibolyacsokrot húzott elő a háta mögül. 
- Jó reggelt, Francesca! - A hűvös üdvözlést ellensúlyozta az elismerő pillantás, amellyel a lányt szemlélte. 
Fran mélyen beszívta a virágok illatát, amely egy régmúlt korszakra emlékeztette. Észrevette, hogy a kis csokrot egy ezüstcsat fogja össze, amely a viktoriánus korból vagy VII. Edward idejéből származhat. 
- Csodálatos! Köszönöm! És nagyon köszönöm ezt is. - Fran megérintette a 
gyöngyöket. - Nekem is van számodra egy  ajándékom, de csak később adom 
oda. 
A három másik vendég az anyakönyvi hivatalban várakozott. Reid bemutatta 
őket egymásnak, és elkezdődött az esküvői szertartás. 
Fran mindig arra gondolt, hogy egyszer majd abban a kis falusi templomban 
köt frigyet, amelyben Shelley és John is örök hűséget fogadott egymásnak. A 
polgári esküvő épphogy elkezdődött, már véget is ért. Visszamentek a szállodába, Reid és Fran az egyik autóban, a család többi tagja egy másikban. 
- Gyönyörű a ruhád - dicsérte Reid újdonsült nejét. 
- Úgy látszik, igen fejlett a szimatod. - A férfi kérdő pillantására Fran kigombolta a kabátkáját, és megmutatta  a bársonyövet, amelynek a színe tökéletesen 
megegyezett az ibolyáéval. - Te magad választottad? 
- Hát persze. Csak nem gondolod, hogy ilyesmit a  titkárnőmre bízok?! 
- Nem, de megeshetett volna, hogy Mrs. Heatherleytől kérsz tanácsot. 
Reid megrázta a  fejét. 
- A csat azok közé az apró ezüsttárgyak közé tartozik, amelyeket az anyám 
összegyűjtött. Az ibolya pedig éppen illik a hajad színéhez. 
Az ebédhez egy különtermet foglaltak le, amelynek közepén nagy kerek asztal állt, fehér virágokkal és zöld ágakkal díszítve. Fran, még mindig feszülten, 
gyorsan felhajtotta az  első pohár pezsgőt. 
Pompás ebédet szolgáltak fel, de Fran képtelen volt lazítani. Lady Kennard a 
balján ült, és egyfolytában beszélt, ugyanezt csinálta az ő nagyanyja Reid jobb 
oldalán. Míg Fran anyja és Mrs. Heatherley kertészeti kérdésekben mélyült el, 
Shelley és Mrs. Onslow a kisbabákról társalgott. Fran örült, hogy mindenki jól 
érzi magát, mégis azt kívánta, bárcsak vége lenne már az ebédnek. Idegességében többet ivott a kelleténél, míg Reid halkan meg nem jegyezte: 
- Jobb lenne, ha kevesebbet innál, és többet ennél. 
Habár a férfi a megjegyzést tréfásnak szánta, és senki más nem hallotta, Fran 
elszégyellte magát. Amikor kihozták a desszertet - nektarint valamilyen  alkoholos mártásban -, maga is rájött, hogy a figyelmeztetés jogos volt. Nagyon, kell 
majd figyelnie, amikor feláll az asztaltól. 
Semmilyen pohárköszöntő nem hangzott még el, amikor Mrs. Heatherley hirtelen felállt: 
- Szeretnék szólni néhány szót. Sok a válás mostanában, az ismerőseink körében is, másoknál is. Azt hiszem, kevés az igazán jó házasság, de létezik ilyen, 
és szerintem mindig is köttetnek majd jó és boldog házasságok. Remélem, Reid 
és Francesca évek múlva úgy fog emlékezni a mai napra, mint egy erős és boldog kapcsolat kezdetére. Sok boldogságot kívánok! - Ezzel felemelte poharát, és 
a fiatal párra mosolygott. - Reidre és Francescára, a közös jövőjükre. 
A többiek is mind felemelték poharukat, s miután Mrs.  Heatherley visszaült, 
Reid állt fel. 
- Köszönöm, nagymama... Köszönöm nektek - fordult a többiekhez. - Azt 
hiszem, itt az ideje, hogy a feleségem átöltözzön... - Rövid szünetet tartva 
Franra mosolygott. - Ezért rövidre fogom. Bár a szólás azt tartja, lassan járj, tovább érsz, én rábeszéltem Francescát, hogy gyorsan jöjjön hozzám feleségül. De 
gondom lesz rá, hogy ezt a döntését soha meg ne bánja. 
- Helyes, fiatalember! - Mrs. Webb tapssal nyilvánította ki tetszését, és a többiek is csatlakoztak hozzá. 
Reid nevetve folytatta: 
-  Maradjatok csak tovább, beszélgessetek, és igyatok még egy teát! De nekünk egy óra múlva indul a gépünk a repülőtérről - fordult a feleségéhez -, ezért 
jobb, ha készülsz, drágám. 
Shelley felkísérte Frant, hogy becsomagolják  az esküvői ruhát, amelyet Lady 
Kennard visz majd haza. 
- Reid igen nagyvonalú, hazavitet valamennyiünket -jegyezte meg Shelley, 
miközben Fran átöltözött. - Franny, mostantól fényűző életed lesz. Még annál is 
jobban megy majd a sorod, mint amikor apa gondoskodott rólunk. Ő néha elég 
fukar volt. A barátnőire alighanem többet költött, mint anyára. El sem tudom 
képzelni, hogy anya még egyszer férjhez menjen. Sajnálom. Végül is még csak 
negyvenhat éves. Ha az  ő helyében vagyok, és tudom, hogy a férjem hűtlen hozzám, biztos, hogy szeretőt tartok. De anya ezt méltatlannak érezte volna. 
Fran egyáltalán nem volt abban a hangulatban, hogy az anyja szerelmi életén 
elmélkedjen. Ebben a pillanatban még irigyelte is. Az anyja ma este lefekszik, és 
biztosan olvas még egy órát az egyik kedvenc  kertészeti könyvéből. 0 ezzel 
szemben egy férfival fog hálni. Egy vonzó férfival, aki nem okvetlenül jó szerető is... 
Egy kosztümöt vett fel, amely borvörös szoknyából és blézerből állt, hozzá 
orgonaszínü blúzt. Imádta a feltűnő színeket. 
Miután mindenkitől elbúcsúztak, Fran és Reid az autóba szállt, amely a szálloda előtt várta őket. 
- Örülsz, hogy vége? Vagy élvezted a mai napot? - kérdezte a férfi. 
- Is-is. - Fran még mindig kicsit sértve érezte magát Reid megjegyzése miatt. 
- Remélem, jól sikerülnek a képek, hogy a gyerekeink láthassák majd, milyen 
szép voltál. Kifogástalan az ízlésed. Az is nagyon tetszik, ami most van rajtad dicsérte a férfi. 
- Akkor is elvettél volna, ha szörnyű az ízlésem? 
- Akkor is te lennél ez. 
Reid értett a diplomatikus válaszokhoz, és mindent megtett, hogy az esküvő 
teljesen őszintének tűnjön. 
Frannak eszébe jutott, hogy a hosszú út a repülőtérig ragyogó alkalom arra, 
hogy odaadja a férfinak az ajándékát. Elővett a táskájából egy vastag, barna papírba göngyölt, sötétzöld szalaggal átragasztott csomagot. 
- Remélem, tetszeni fog. Az én nászajándékom. - Ahhoz, hogy megvehesse, 
egy tizennyolcadik századi legyezőt és egy miniatűrt kellett eladnia, amelyeket 
még tinédzserként vásárolt egy  vidéki régiségboltban. A tárgyak érteke egyre 
nőtt volna, de neki most az volt a fontos, hogy olyasvalamit ajándékozzon Reidnek, amit a saját pénzén vett neki. 
Meglepetésére a férfi  az öve mögül elővett egy kést sosem gondolta volna, 
hogy egy bankár ilyesmit hord magánál. Felvágta a ragasztószalagot, és kicsomagolta a keskeny, bőrkötésű könyvet. Csodálkozva lapozta fel és olvasta a címét. 
- Évek óta keresem. Honnan tudtál róla? És hol akadtál rá? 
- Az egykori iskolaigazgatóm azt mondta, találékony vagyok - emlékeztette 
őt Fran. 
Reid belelapozott a könyvbe, és nézegette a szöveget illusztráló rézkarcokat. 
Azután becsukta,  s megcsodálta a fedéllapját a dombormívü aranylanttal. Végül 
felpillantott. 
- Ennél kedvesebb ajándékot el sem tudnék képzelni. Köszönöm, Francesca!  Felemelte az asszonyka állát, és gyengéden szájon csókolta. 
Fran a repülőtéren tudta meg,  valójában hová is mennek: Bordeaux-ba, DélFranciaországba. Nem erre számított. Párizs a klasszikus hely nászutasok számára. Bordeaux a borivók Mekkája, és csöppet sem romantikus. 
Miután vettek néhány újságot, az első osztályú váróterembe mentek. Az újdonsült fiatalasszony máskor is utazott már első osztályon, de mindig szebb, előkelőbb helyekre, mint Bordeaux. 
Nem tartott sokáig, máris beszállhattak a gépbe. Ahogy Fran helyet foglalt az 
ablaknál, ismét eszébe jutott az egyik várról készült légi felvétel, amelyet a mappában látott első találkozásuk alkalmával. Lehet, hogy a férjéé az a kastély, és 
oda mennek? 
A franciaországi repülőtéren egy sofőr várta őket M. Kennard feliratú táblát 
emelve a magasba. Frant nem lepte volna meg az sem, ha csak a külvárost látják 
útközben, de hamar kiderült, hogy egyenesen a város központjába tartanak. 
Egy szép szálloda előtt álltak meg, bejelentkeztek, majd egy tágas, a szálló 
kertjére néző helyiségbe vezették őket. 
- Kérjek szobalányt, hogy kipakolja a holmidat? - kérdezte Reid, miután franciául beszélgetett a szálloda igazgatójával. 
- Nem, köszönöm! 
A szomszédos hálószobában  kinyílt az ajtó, meghozták a csomagokat. Az 
igazgató kellemes ott-tartózkodást kívánt. Az  inas lerakta a csomagot, átvette a 
borravalót, és távozott. 
- Kirakodok, és átöltözöm - közölte Reid. - Az étterem valószínűleg túlságosan rideg. Inkább menjünk egy hangulatos kis étterembe! Mit a véleményed? 
- Nem bánom. 
Fran levetette a kabátját, és nekiállt kicsomagolni. Arra gondolt, hogy ilyenkor a legtöbb friss házas egymás karjába omlik, de Reidnek alighanem fontosabb 
a ruháit kirakni, mint a férji jogainak érvényt szerezni. 
Ha ilyen nagy gonddal berendezkedik, nyilván ez az útjuk végcélja. Reid 
csakugyan ennyire érzéketlen volna,  hogy összeköti az üzletet az élvezettel? A 
kellemest a hasznossal? 
Fran még mindig rakosgatta a holmiját, amikor a férfi leült, és lehúzta cipőjét, 
a zokniját, aztán kigombolta az ingét, és kihúzta a nadrágjából. Fran ezt nagyon 
felkavarónak érezte, hiszen még sosem volt együtt egy szobában egy férfival, amikor az éppen vetkőzött. Amint még egy pillantást megkockáztatott feléje, látta, 
hogy világos nadrágot és vászoninget vesz fel, neki viszont semmi kedve sem volt 
átöltözni. 
- Jártál már itt? - kérdezte, amikor elhagyták a szállodát. 
- Igen, többször is. - Reid megfogta felesége könyökét, amíg átmentek az utcán. 
Az este itt langyosabb volt, mint Londonban, ezért a teraszra ültek ki. 
- Kíváncsi volnék, hogyan akadtál rá erre az első kiadásra - kérdezte Reid, 
amíg a megrendelt italokra vártak. 
- Nem volt nehéz. Felhívtam a legnagyobb antikváriumokat, megkérdeztem, 
szoktál-e náluk vásárolni, elmeséltem,  hogy összeházasodunk,  és valamilyen 
ajándékot keresek a számodra. Már a másodiknál sikerrel jártam. A kereskedő 
nagyon segítőkész volt. Kiderült, hogy egy vidéki antikvárius éppen felajánlotta 
neki ezt a könyvet. 
- Micsoda ötlet! 
- Vásárlásban szakértő vagyok, akár hivatásszerűen is foglalkozhatnék ilyesmivel - nevetett Fran. 
- Nemrég olvastam egy cikket a nők vásárlási kedvéről. A szerző szerint a 
nőknél a vásárlási kényszer sokszor a szex pótlására szolgál. 
- Az újságokban gyakran olvashatók effélék. El tudom képzelni, hogy mindez inkább csak újságírói kitaláció. Bizonyára akad pszichiáter is, aki szívesen adja ilyesmihez a nevét, hogy feltűnést keltsen. 
Közben Fran úgy érezte, hogy az újságcikkben lehet valami igazság, legalábbis ami őt illeti. Talán neki is azért szerzett ennyi örömet a vásárlás, mert nem volt 
lehetősége arra, hogy más irányú szükségleteit kielégítse? 
A pincér meghozta a bort, és töltött nekik. 
Reid felemelte poharát, és Franra mosolygott. 
- Kettőnkre! 
- Kettőnkre! - A bor hűvös és zamatos volt. 
- Alighanem az egyik legcsodálatosabb élmény egy meleg este egy francia utcai kávézóban üldögélni, és bordóit szürcsölgetve az embereket nézegetni... egy 
gyönyörű asszony társaságában - tette hozzá Reid gálánsán. - Legutóbb az egyik 
bormágnás vendégeként jártam itt - folytatta.  - Úgy éreztem magam, mintha a 
tizenkilencedik század elejébe  csöppentem volna. Húsz ember: családtagok  és 
tengerentúli barátok ott ültek egy hatalmas asztal körül, és frakkos férfiak kesztyűben felszolgálták a legjobb borokat. Először minden olyan merevnek tűnt... 
de az est végére megváltozott a véleményem. - Nevetett, s elővillant fehér fogsora. 
- Milyen minőségben jártál itt? - tudakolta  Fran. 
- Hát... üzleti ügyben - felelte Reid kitérően.  - Erről jut eszembe!  Holnap 
reggel lesz egy kis  dolgom, amit biztosan unnál. Remélem, nem gond, hogy 
egyedül foglald el magad addig. Bordeaux-ban sok a látnivaló, és van néhány remek bolt is. - Kivette a nadrágzsebéből a tárcáját, és egy hitelkártyát nyomott 
Fran kezébe. - Egyelőre használd ezt! Ahogy otthon leszünk, nyitunk neked külön számlát. 
Fran ezt nagyon előzékeny gesztusnak találta, mégis valahogy úgy érezte magát, mint  a férfi által említett opera  címszereplője, az a bizonyos eladott menyasszony. Reid az alku ráeső részét már teljesítette, és hamarosan itt az ideje, hogy 
ő is ezt tegye. 
- Az a francia kastély, amit mutattál... A tiéd? - kérdezte Fran, amikor valamivel később egy sarokasztalnál a vacsorájukat fogyasztották. 
- Felajánlották nekem. Teljesen fel kellene újítani, s nem tudom, kell-e ez nekem. Autóval úgy egyórányira van innen. Meg akarod nézni? Úgy tudom, még 
mindig eladó. Szereted a kastélyokat? 
Fran megrázta a fejét. 
- Sosem gondolkoztam ilyesmin. Mindig abból indultam ki, hogy egy aszszonynak az ilyesmiben a párjához kell igazodnia. 
Reid elgondolkozva nézte. Időközben odakint teljesen besötétedett. Az asztalokat gyertyák világították meg, a fény kiemelte a férfi markáns arcvonásait. 
- Elég régimódi felfogás - közölte. - Nem gondoltam, hogy még ma is vannak nők, akik így gondolkoznak. 
- Nekem nincs semmiféle hivatásom, tehát nem kell a karrierem miatt aggódnom. Ha lenne, talán másképp  gondolkoznék. A férfiak különben is mindig érvényt szereznek az akaratuknak. De azért nem lehet szemrehányást tenni azoknak a nőknek, akiknek érdekes  a munkájuk és nem hajlandók azt feladni. 
- Ilyesmi meg sem fordult soha a fejemben. Sok dolgozó nőt ismerek, és csodálom őket. S nem hiszem, hogy minden a férfiak akarata  szerint történik. A 
nőknek sokat kellett küzdeniük azért, hogy a munka világában érvényesülhessenek, de otthon mindig is nagy hatalmuk volt... ha akarták. Az ágyban is övék a 
hatalom... ha akarják. Egy nő,  aki egy férfit az ágyban boldoggá tesz, nagy hatással van rá. 
Frannak semmi jó válasz nem jutott az eszébe. Annyira az előtte álló éjszaka 
foglalkoztatta, hogy nehezére esett a beszélgetésre figyelni. Ha most Julián ülne 
vele szemben az asztalnál,  bizonyára örömmel nézne elébe  annak, ami vár rá. 
Reid azonban tapasztalt és izgató partnerre számít, nem egy  érintetlen leányzóra. Elméletben Fran mindent tudott, azt is tudta, mit értett hatalmon az előbb a 
férje, de mit ér az elméleti tudás egy olyan férfi oldalán, akit  csak rövid ideje ismer? 
Mit csinálok én itt tulajdonképpen? - kérdezte magától  elkeseredve. Őrült 
voltam, amikor úgy hittem, képes vagyok ezt végigcsinálni. Ugyanakkor  egy 
másik hang is megszólalt benne: Valójában mitől félsz? Nők  ezrei azonnal megragadnák az alkalmat, hogy ezzel a férfival ágyba bújjanak. 
ő nem az, akiről egész életemben álmodoztam, mondta magának. Csakhogy 
azt a másikat sosem fogod megkapni. Akkor meg mit akarsz? Úgy leélni az  életedet, hogy  olyasvalaki után vágyakozol, aki már nem elérhető? Gondolkozz! 
Férjes asszony vagy! Késő visszakozni... és nem is holmi gyötrelem az, ami rád 
vár. Ez egy olyan szertartás, amelyet minden nőnek végig kell csinálnia. Reid 
biztosan nem nehezíti meg  a dolgodat. És talán még élvezni  is fogod. 
- Kérsz kávét? 
A férfi kérdésére Fran felriadt gondolataiból. 
- Igen, kérek - válaszolta zavartan. 
- Min töprengsz, Francesca? Olyan gondterheltnek látszol. 
- Tényleg? Nem tudom, miért. 
- Én tudom - közölte Reid szárazon. 
- Mégpedig? 
- Egy új partnerrel ágyba bújni mindig nyugtalanító, ha valaki nem csinálja 
ezt rendszeresen - magyarázta a férfi. 
- Te egyáltalán nem tűnsz nyugtalannak - vágta rá Fran bosszankodva, hogy 
a párja kitalálta a gondolatait. - Rendszeresen csinálod? 
- Nem úgy, ahogy te gondolod. Természetesen volt már több kapcsolatom. 
Furcsa is lenne, ha az én koromban nem így volna. De ha bármelyik partnerem 
is igazán megfelelt volna, most nem lennék itt. És te sem. Hagyjuk a múltat, és 
gondoljunk a közös jövőnkre! 
A kávé mellé a pincér konyakot is felszolgált. 
- Hogy tudj aludni - mondta Reid csillogó szemmel. 
Frant zavarta, hogy a férfi azt hiszi, ő is ilyen könnyedén veszi ezt a dolgot. 
- Holnap szép időnk lesz -jegyezte meg Reid a csillagos égre mutatva, amint 
visszasétáltak a szálloda felé. 
A hallban átvette a szobakulcsokat, majd a lifthez indultak. Fent szótlanul 
mentek végig a folyosón, a pompás virágokkal teli vázák között. Fran azt kívánta, bárcsak egy kevésbé elegáns hotelban lennének. 
Reid kinyitotta lakosztályuk ajtaját, és előreengedte Francescát. Az átment a 
nappalin, és miközben kigombolta a kabátját,  kinézett a teraszajtón. Azután 
megfordult, hogy lássa, mit csinál Reid. 
A férfi már levette a zakóját, és az egyik székre tette. Lassan, de céltudatosan 
ifjú neje felé indult. Még mielőtt odaért volna, Fran már tudta, mit akar. Mélyet 
lélegzett, de ezúttal ez sem használt. Amikor Reid átölelte, könnyekben tört ki. 
Életének legkínosabb perceit élte át. Megrémült attól,  hogy képtelen  féken 
tartani az érzéseit. Reid gyengéden a karjában tartotta, nyugtatóan simogatta  a 
hátát. Azután elővett egy nagy zsebkendőt, és felesége reszkető kezébe nyomta. 
- Semmi baj, Franny - nyugtatta. - Ne aggódj! Sok furcsa dolog történt veled 
az elmúlt hetekben. Nyugalomra van szükséged. 
Fran meglepődött, hogy a férfi azon a becenéven szólítja, amellyel a családja 
illeti. Felszárította a könnyeit, és akadozva magyarázkodni kezdett: 
- Sajnálom. Nem szoktam bőgni... 
- Tudom. A különleges körülmények... Moss fogat, és menj aludni! Nyolc 
óra alvás után olyan leszel, mintha kicseréltek volna. 
-De... 
- Semmi de! Csináld, amit mondok! Légy jó kislány! - A férfi gyengéden a 
fürdőszoba felé tolta. - Jó éjszakát! Szép álmokat! 
Fran teljesen összezavarodva és hálásan követte az utasításokat. 
7. FEJEZET 
Amikor Fran felébredt, a függöny, amelyet előző este a szobalány behúzott, 
már el volt húzva. Egy darabig nyújtózkodott, megpróbálta rendezni a gondolatait. A felkelő nap sugarai bevilágítottak a szobába. Gyönyörű idő ígérkezett, 
ahogy Reid előző este megjósolta. 
Reid! Ahogy a férfi eszébe jutott, megszólalt benne a vészcsengő. Óvatosan 
megfordult. A férje a széles ágy másik felén aludt, félig betakarózva, meztelen 
felsőtesttel. Bőre sötét selyemként fénylett, dús haja összeborzolódott. 
Francesca szinte kényszert érzett arra, hogy kinyújtsa a kezét, és megsimogassa a férfi hátát. Milyen előzékeny volt előző este!  Haragnak vagy csalódásnak 
nyomát sem mutatta, holott ő úgy viselkedett, mint egy hisztériás, buta kislány. 
Az alvás tényleg jót tett neki. Úgy érezte, felnőtt az előtte álló naphoz. Az órájára pillantott. Háromnegyed hét. Mindig ilyenkor ébredt. Úgy hitte, Reid is korán kelő típus. Vajon mikor fekhetett le? 
Miközben azon tanakodott magában, vajon csókkal ébressze-e, hogy jóvátegye az esti viselkedését, a férfi a hátára fordult, kinyitotta a szemét, majd rögtön 
be is csukta, és nagyot sóhajtott. 
- Rosszul érzed magad? - kérdezte Fran. 
Reid az asszonyka felé pillantott. 
- Nem, csak fáj a fejem. Este túl sokat ittam. - A férfi sóhajtva felült. - A felfokozott nemi vágy elleni nincs jobb szer, mint egy fél üveg brandy - közölte gunyoros hangon, majd felhajtotta a takarót, és felkelt. 
Ez volt az első alkalom Fran életében, hogy meztelenül látott egy férfit. Igaz, 
csak egy röpke pillanatra, mert Reid hamar eltűnt a fürdőszobában. 
Maga is kiugrott az ágyból,  és kinyitotta a teraszajtót, hogy beengedjen egy 
kis friss levegőt. Már a köpenye-után nyúlt, aztán felötlött benne, hogy Reid a tusolás után talán pótolni akarja, amit az éjjel elszalasztott. Ha nem az ágyban találja, azt megint elutasításnak vélheti. Gyorsan visszafeküdt hát, bekucorodott a 
takaró alá, és a fürdőből  kihallatszó vízcsobogást hallgatta. 
Vajon fájni fog-e? Legfeljebb egy kicsit, hiszen Reid nyilván tapasztalt és előzékeny. Az alvás valóban jót tett neki. Mindenre készen állt. Sőt örült is, hogy 
végre igazi nővé válhat. 
Fél órába is beletelt, mire Reid kijött a fürdőszobából, frissen borotválkozva, 
törülközővel a dereka körül, és igen férfiasan. 
- A fürdő a tied! - Ezzel a komódhoz lépett. 
Fran  kimászott az ágyból, tudta, hogy olasz hálóinge többet mutat, mint 
amennyit takar. De ahogy megkerülte az ágyat, Reid még csak feléje sem fordult. Talán még mindig fáj a feje. Vagy csak még több időt akar neki adni, hogy 
felkészülhessen házassági kötelessége teljesítésére. 
Reid most is kifogástalan rendben hagyta maga után a fürdőszobát. Amikor 
Fran elkészült, a férfi a  nappaliban ült, és egy francia újságot olvasgatott. 
- Reggelizzünk odalent, jó? 
Miért akar inkább a nyilvánosság előtt reggelizni, s nem kettesben a szobájukban? 
- Van nálam fájdalomcsillapító, ha még mindig fáj  a fejed - mondta az aszszony. 
- Köszönöm, de sosem szedek ilyesmire gyógyszert. Majd a kávé elmulasztja. Sajnálom, ha megbántottalak. 
- Az én hibám.  Ne haragudj a tegnap este történtek miatt!  Igazad volt. Tényleg jót tett az alvás. Még egy ilyen csendes esküvő is kikészíti az embert. - A nő 
elmosolyodott. - Nem kezdhetünk mindent elölről? 
- Hogyne, persze. 
Francia reggelit rendeltek. Fran croissant-t evett, Reid viszont csak narancslevet és kávét ivott. 
Amikor a férje ajánlatokat tett neki, mit csinálhatna délelőtt, Fran rádöbbent, 
hogy megint nem lesznek együtt.  Reid nem mondta, hová megy, csak annyit közölt, mikor és hol találkoznak majd, hogy  együtt ebédeljenek. 
A hallban elváltak, búcsúcsók nélkül.  Fran elszontyolodva magára maradt. 
Ezt a mostani programját Reid nyilván már régebben eldöntötte. Akkor is egyedül hagyta volna most, ha az előző  éjszaka együtt hálnak, és minden rendben 
megy. 
Frannak semmi kedve sem volt a városnézéshez vagy a vásárláshoz. Az óvárosban mászkált, ahol sok tizenötödik századi épület állt, és a  megbeszéltnél jóval korábban ért a találka helyszínére. Kiült egy napos teraszra, amelyet ernyők 
árnyékoltak, rendelt egy limonádét, és képeslapokat írt a nagyanyjának, az anyjának és Shelleynek. Közben a tolla felmondta a szolgálatot. Ingerülten felsóhajtott. 
- Kölcsönadhatok egy  tollat? -  hallotta a szomszéd asztal felől. A jóképű fiatalember erős akcentussal beszélt. 
- Nagyon kedves öntől. - Fran, miközben befejezte a képeslapok megírását, 
érezte, hogy az idegen figyeli. - Nagyon köszönöm! - adta vissza a tollat. 
- Szívesen. Szabadságon van itt? 
- Igen. Ön bordeaux-i? 
A beszélgetés a szokásos módon folytatódott. A férfi Gilbert-ként mutatkozott 
be,  és elmesélte, hogy műszaki rajzoló, de most már csak fest. 
- Sok híres  művész származik  Bordeaux-ból...  Odilon  Redon... Rosa 
Bonheur. Ő volt az első nő, akit a francia Becsületrend nagykeresztjével tüntettek ki. A kormány hivatalosan engedélyezte neki, hogy férfiruhában járjon. 
- Miért volt szükség erre? - csodálkozott Fran. 
- Állatok festésére specializálta magát, és férfiruhában könnyebb volt vásárokon ücsörögni, és szarvasmarhákat meg lovakat festeni. A tizenkilencedik században élt, amikor a nők még nem voltak ennyire szabadok. Manapság már oda 
mennek, ahová akarnak, és azt csinálnak, amit akarnak. 
Gilbert éppen Fran haját dicsérte, és azt mondta, mennyire örülne, ha lefesthetné, amikor az asszony látta, hogy Reid közeledik. Ám úgy tett, mintha nem 
venné észre. A férjét minden jel szerint bosszantotta, hogy ő egy idegennel beszélget, ráadásul meghallotta, amint Gilbert azt kérdezte tőle, nem lenne-e hajlandó modellt ülni neki. 
- Semmiképpen sem - válaszolta Reid az asszony helyett. - A feleségem nagyon elfoglalt. 
Gilbert felpattant. 
- Bocsánatot kérek! Nem tudtam... - Reid szúrós tekintetétől annyira összezavarodott, hogy azonnal elkotródott. 
- Azt hittem, a tökéletességig fejlesztetted már azt a képességedet, hogy közeledési kísérleteket visszautasíts - morgott Reid, miközben leült. 
- Attól még nagyon messze vagyok - vágott vissza epésen Fran, majd elmesélte, hogy a golyóstolla felmondta a szolgálatot, és a fiatalember sietett a segítségére. 
Közben a pincér eléjük rakta az étlapot. Reid egy üveg ásványvizet rendelt, és 
nyájasan megkérdezte Frantól: 
- Egy üdítőt? 
- Inkább egy pohár bort kérnék. - Miért ne ihatna alkoholt, még ha Reid csak 
vizet iszik is? 
Előző este az étteremben Reid hosszan latolgatta, mit is egyenek. Most egy 
röpke pillantást vetett az étlapra, és csirkét kért salátával. 
Fran a pincérre mosolygott, végül hosszas latolgatás után sügérfilét rendelt articsókával. 
Ahogy egyedül maradtak, Reid hűvös hangon rászólt: 
- Tisztázzunk valamit! A házasságunk sok tekintetben talán nem szokványos, 
de ez nem jelenti azt, hogy afféle nyitott házasság lesz. Te hozzám tartozol. Ha 
valaki ajánlatot tesz neked, elvárom, hogy egyértelműen visszautasítsd és közöld, nem vagy már szabad. 
- Ha így állunk, talán nem kellene magamra hagynod, amíg fontosabb dolgokat intézel! - csattant fel Fran. - Egy nő nem tulajdon, legalábbis a mi világunkban már nem. A feleség egyenrangú partner. Ha féltékeny vagy csak azért, mert 
más férfiakkal is beszélek, jobb, ha máris elválunk. 
Egy pillanatra feszült csend támadt, mert a pincér visszajött egy kosárka kenyérrel. 
- Ha nem akartál egyedül maradni, miért nem szóltál? - kérdezte Reid, amint 
a pincér ismét magukra hagyta őket. 
- Mert tudtam, hogy bármi is a dolgod, egyedül akarod intézni. 
- Badarság! A külvárosban jártam... egy ipari negyedben. Nem túl érdekes 
környék. Azt gondoltam, szívesebben néznél körül a belvárosban. 
- Mit csináltál ott? 
- Felszerelést vásároltam. Itt nagyon jót lehet kapni. 
A férfi  ezt nem fejtette ki bővebben. Még mindig bosszús volt, talán jogosan 
is. Fran tényleg bátorította szegény Gilbert-t, hiszen hagyta, hogy azt higgye, 
egyedül van. De ha Reid nem látja be, mennyire önző dolog az újdonsült feleséget a nászút első napján egyedül hagyni, megérdemli a leckét. 
Felszolgálták az ételt. Más körülmények között az asszony élvezte volna, de 
most gépiesen evett, mert bosszantotta a férje önző viselkedése, meg az is, hogy 
veszekedtek. Az ebéd végén egy pudingot is rendelt,  de a nyomasztó légkörben 
ez egyáltalán nem esett jól neki. Ittak még egy kávét, majd Reid fizetett. 
Az étterem előtt a férfi taxit fogott. A szálloda felé menet Fran azon tűnődött, 
vajon Reid, ahogy a szobájukba érnek, igyekszik-e végre érvényt szerezni férji 
jogainak. Azt mondta neki az étteremben, hogy ő hozzá tartozik. Vajon képes 
lenne-e akár erőszakkal is a magáévá tenni? Vajon milyen ember? Lehet, hogy 
az udvarias maszk mögött gonosz lélek rejtőzik? Előző este nagyon barátságosan viselkedett, de hátha  elveszti a türelmét, mert ő annyit kekeckedik vele?! 
Ahogy felértek a lifttel, Reid kinyitotta az ajtót, és előreengedte a lányt. 
- Mennyi idő kell, hogy összepakolj? 
Fran rémülten fordult feléje. 
- Visszamegyünk Londonba? 
- Ne beszélj csacsiságokat! Továbbutazunk. Csak nem gondoltad, hogy végig 
Bordeaux-ban maradunk? 
- Mi mást gondolhattam volna? 
- Meglepetést akartál. Európa egyik legszebb helyére megyünk: a Pireneusok 
völgyeibe.  Bordeaux-ban csak megszálltunk, hogy ne kelljen éjszaka továbbutaznunk. 
- Hogy jutunk el oda? 
- Bérelünk egy autót. Ha akarod, vezethetsz is. Vezettél már jobboldali közlekedésben? 
- Igen, az Államokban. 
Az asszony megkönnyebbült, hogy nem civakodtak tovább. Mindamellett kissé csalódott, hogy nem úgy békültek ki, ahogy várta. És amíg nem fekszenek le 
egymással, amíg ezt a szakadékot nem hidalják át, mindig lesznek feszültségek 
közöttük. 
Egy órával később már messze jártak Bordeaux-tól, és dél felé tartottak, a határhegység nyugati vége irányában. 
Reid egy kis térképet nyomott Fran kezébe, hogy segítse őt  a tájékozódásban, bár úgy tűnt, nagyon is jól ismeri a vidéket. Aztán feltűntek  a hegyek a 
napfényben szikrázó hófedte csúcsaikkal. Az utak keskenyebbek lettek,  a környék dimbes-dombossá változott. 
Reid behajtott egy kis szálloda, a La Terrasse parkolójába, s Fran nyomban 
megállapította, hogy a ház teljesen más stílusú, mint a bordeaux-i szállodájuk. 
Amint beléptek, a francia  munkások jellegzetes kék overallját  viselő férfiak abbahagyták a beszélgetést, és Reid köszöntésére  többszólamú Monsieur! Madame! üdvözléssel feleltek. 
A nászutasok megkapták a  szobakulcsot, és felmentek a szobájukba,  amely 
alig volt nagyobb, mint a bordeaux-i lakosztályuk fürdőszobája. A széles ágy 
csaknem az egész helyiséget elfoglalta. A falra szerelt televízió, amely az ágy felé nézett, úgy hatott, mint egy  túlméretezett biztonsági kamera. 
Reid letette a bőröndöt. 
- Remélem, nem találod majd túl kicsinek a szobát. 
Az asszonyt nem zavarta, hogy kicsi a szobácska, az viszont meglepte,  hogy a 
férfi megfelelőnek találja.  Kinyitotta az ajtót, s kilépett a fából ácsolt balkonra. 
- Ó, micsoda pompás kilátás! 
A völgy túlsó oldalán hatalmas hegy meredt az ég felé. Havas csúcsai csillogtak a délutáni nap fényében. A  lankáin rétek zöldelltek, ezeket sűrű erdő vette 
körül a legváltozatosabb zöld  színekben. 
- Csodálatos, ugye? - mondta Reid. 
Fran, amint a férje felé fordult, olyan kifejezést vett észre az arcán, amely teljesen új volt számára. Épp azon tűnődött, vajon mit is jelenthet ez, amikor kopogtattak, és Reid elindult ajtót  nyitni. 
A háziasszony jött be egy tálcával, amelyen hűtött pezsgőt és két poharat 
egyensúlyozott. 
- Előre megrendelted? - kérdezte Fran, amikor újra kettesben maradtak, és a 
férfi a pezsgőt bontotta. 
Reid bólintott. 
- A családom nőtagjai mind azt vallják, hogy egy forró fürdő és egy pohár 
pezsgő a legjobb frissítő egy hosszú utazás után. Gyorsan lezuhanyozom, aztán 
addig fürödhetsz, amíg csak akarsz. Az étterem nyolc órakor nyit. 
- Jártál már itt? 
- Igen, de nem ebben a szobában laktam. Egyedül töltöttem el itt néhány napot. - Reid közben újratöltötte a poharakat. - Vigyük ki a balkonra, jó? De 
előbb... - magához húzta Frant - engeszteljük ki egymást egy csókkal! 
Fran a férfi mellére fektette a kezét, s meg volt róla győződve, hogy itt, ebben 
az egyszerű vendégfogadóban és csodálatos környezetben minden könnyebb 
lesz majd. 
- Sajnálom a történteket, Reid. Igazad van, tényleg flörtöltem a franciával, de 
csak azért, hogy visszaadjam a kölcsönt, amiért magamra hagytál. Azt hittem, 
azért vittél Bordeaux-ba, mert üzleti ügyeket akarsz ott elintézni. 
- Azt hiszed, annyira megszállott vagyok, hogy még a nászutamat is munkával töltöm? 
- Ha valaki szereti a hivatását, gyakran megszállott is. Ezt én megértem. De 
azt hittem, hogy az adott körülmények között csak velem foglalkozol majd. 
- Mostantól kezdve a tiéd vagyok egészen. - Reid  lehajolt, és könnyedén 
megcsókolta a lányt. Fran szíve már ettől is gyorsabban kezdett verni. Kicsit csalódott volt, amikor a férfi ismét elengedte, és odanyújtotta neki az egyik poharat. 
A saját poharát a balkon korlátjára állította, míg kinyitotta a falnak támasztott két 
összecsukható széket. - Holnap elmegyünk kirándulni - ígérte a hegyek felé mutatva. - Fantasztikus tájak vannak errefelé. Ebben az évszakban  szinte egyedül 
leszünk, minden a miénk. 
- Vannak errefelé medvék? 
- Akadnak,  de csak félreesőbb részeken. Viszont rengeteg a vaddisznó. Sokszor hallottam őket, és éreztem a szagukat is,  de  szinte sohasem mutatkoznak. 
Érdekes az itteni madárvilág, egy botanikus számára pedig ez maga a paradicsom. 
Reid kiitta a pezsgőjét, és elment tusolni. Fran úgy érezte, hogy a férfi teljesen megváltozott, sokkal kedvesebb lett. Vagy csak beképzeli? 
Akárcsak reggel, Reid most is egy törülközővel a derekán jött ki a fürdőből. 
- Attól tartok, nagyon vizes minden odabenn. Nincs ablak, csak egy kis ventilátor. Gyere, töltök még egy pohárral! 
Fran a poharával együtt ment be a fürdőbe. Reid már tele is engedte neki a kádat vízzel. Miközben a forró fürdőben feküdt, és a pezsgőjét kortyolgatta, azon 
tűnődött, vajon a férfi közben megvetette-e már az ágyat. Noha azt mondta neki, nyugodtan fürödjön, amíg csak akar, nem szerette volna túl sokáig várakoztatni. 
Az asszonyka épp ki akart szállni a kádból, hogy megtörülközzön, amikor 
Reid kopogott az ajtón. 
- Nincs bezárva, gyere be nyugodtan! 
- Lemegyek és rendelek egy piknikkosarat holnapra - kiáltott be az ajtón a 
férfi. - Ha kész leszel, sétálunk egyet, rendben? 
- Rendben - felelte Fran, félig megkönnyebbülten, félig csalódottan, hogy az 
igazság pillanata ismét későbbre tolódott. 
Amikor Fran leért, a helybeliek már nem voltak ott. Reid két emberrel iszogatott, mellettük a padlón két hátizsák hevert. Odament hozzájuk, mire Reid és a 
férfi azonnal felállt. 
- Ez a feleségem, Francesca Kennard. Én Reid vagyok. 
- Mi Ben és Jenny Lewis vagyunk. Jó napot, Mrs. Kennard! 
Lewisék az ötvenes éveik közepén járhattak, de rendkívül sportosnak tűntek. 
Gyalogtúrára jöttek. Ben tapasztalt hegymászó, de mivel a feleségének tériszonya van, soha nem űzik együtt ezt a sportot. Ők is a La Terrasse-ban szálltak 
meg, és amikor felmentek szobájukba, Reid és Fran  elindult sétálni. 
A településnek volt egy nevezetes régi toronyórája, egy első világháborús emlékmüve és több, figyelemre méltó épülete a legkülönbözőbb korokból a legrégibb a tizennegyedik századból. A főutcával  párhuzamosan csordogált egy kis 
folyó, amelyen kőhíd ívelt át, a túlsó parton pedig, a réten egy terebélyes gesztenyefa alatt tyúkok kapirgáltak. 
Reid megfogta a felesége kezét. 
- Tetszik itt neked? 
- Hogyne! Nagyon szép hely. 
- Úgy gondoltam, itt töltünk két éjszakát, és utána megyünk tovább. Ha van 
hozzá kedved, átmehetünk néhány napra Spanyolországba is. 
- Beszélsz spanyolul? 
- Eladni nem tudnának. 
Reid fogta Fran kezét, amíg vissza nem értek a fogadóba. Alighogy beléptek, 
Mr. és Mrs. Lewis is lejött a lépcsőn. 
- Megéheztünk - közölte Jenny. - Nyolc óra a friss levegőn, és az embernek 
farkasétvágya támad. Úgy tűnik, mi vagyunk itt az egyetlen vendégek. Van kedvük csatlakozni hozzánk? 
- Igen, nagyon szívesen - válaszolt Reid. 
Ez a vacsora volt az első étkezés, amit Fran élvezett, amióta Franciaországba 
érkeztek. Kiderült, hogy Reid éppolyan tapasztalt  és lelkes  hegymászó, mint 
Ben. Jenny pedig Anglia egyik legismertebb számítógépgyártó cégénél dolgozik 
tanácsadóként. 
- Mióta házasok? - érdeklődött Reid. 
gyorsan 
- Szeptemberben lesz harmincöt éve - válaszolta Jenny. - Az idő nagyon 
orsan repül, ugye, Ben? 
atalon házasodtunk össze. 
és a feleségére pillantott. 
eddiganuire!?   hgY tÚ1 fiataln h-asodtunk össze. De 
eddig nem bantuk meg - mondta vidáman a férfi, és a feWéo, ii-.. 
a                 -.----- viaiuan a iem, es a feleségére oillantott 
- A gyerekeink nem ilyen szerencsések - sóhajtott Jenny. - Tf unk  Ivált 
a lányunk együtt el valakivel Manapság ez sajnos eléggé nagy divat. MinVha a 
fiatalok félnének a felelősségtől. Szinte örül az ember, amikor egy fiatal párral 
találkozik, amely rendes házasságban él. 
- Mit gondol, mi a sikerük titka? - kérdezte Reid. 
- A barátság - felelte Ben. - Kizárólag ezen múlik, hogy egy házasság jó-e, 
avagy rossz. 
Vacsora után Lewisék jó éjszakát  kívántak, és visszavonultak a szobájukba. 
Közben néhány francia vendég érkezett az étterembe. 
- Úgy láttam, jól érezted magad Jenny társaságában. Sokat nevettél -jegyezte meg Reid a kávé mellett. 
Fran elmesélte az egyik tőle hallott történetet, s ezen a férfi is jót mulatott, 
majd a nejére nézett. 
- Itt akarsz  maradni még a friss levegőn, vagy menjünk fel? 
- Menjünk fel! 
Éppen az asztalra tették a kockás  szalvétát és  felálltak, amikor a bárpultnál 
hirtelen nyüzsgés támadt. Egy rendőr és egy másik férfi érkezett, a  fogadósnénak mondtak valamit, mire az izgatottan válaszolt. 
Amikor Reid és Fran el akarta hagyni az éttermet, a rendőr végigmérte a férfit, majd franciául megszólította. 
Az ezután következő  társalgás olyan gyors  tempójú volt, hogy Fran semmit 
sem értett belőle. 
8. FEJEZET 
Fran és Jenny ismét az asztalnál ült egy kávé mellett. A férfiak jó félórája 
elmentek egy mentőcsapattal. Baleset történt. A két asszony csak annyit tudott, 
hogy két külföldi lány délután elindult hegyet mászni, s az egyik lezuhant, és 
súlyosan megsérült, a másik meg, amint segítségért sietett, még el is tévedt. 
- Milyen szerencse, hogy Ben és Reid éppen itt van - mondta Jenny. - Egy 
sérültet lehozni nem könnyű feladat. - Megborzongott. - Nézni sem bírom, amikor Ben hegyet mászik. Én már akkor is szédülök, ha egy létra tetején állok. Maga nem szédülős? 
- Nem tudom. Még sosem másztam hegyet - válaszolta Fran. 
Vajon meddig tart egy ilyen mentés? Lehet, hogy Reid  hajnal előtt vissza 
sem ér? 
- Talán élvezné. Reid mivel foglalkozik? 
- Bankár. 
- Valóban? - Jenny meglepettnek tűnt. - Olyan egészségesnek és erősnek látszik. Nem hittem volna, hogy egész nap íróasztalnál ül. Szereti ezt csinálni? 
- Az apja, a nagyapja, sőt a dédapja is bankár volt. 
- 0! Értem. Tehát nem nagyon maradt más választása. - Jenny hangjában 
együttérzés bujkált. - Bennél is hasonló a helyzet. Az apja fogorvos, és ezért ő 
is az lett, habár ez a hivatás nem igazán teszi boldoggá. Már alig várja, hogy 
nyugdíjba menjen, és végre azt tehesse,  amihez kedve van. Ebből a szempontból 
nem sikerült az élete - foglalta össze Jenny keserűen. 
Még egy órát beszélgettek,  aztán Jenny azt indítványozta,  hogy feküdjenek le. 
- Értelmetlen tovább várnunk. 
Fran sokáig álmatlanul forgolódott. Furcsa nap állt mögöttük. Rosszul indult, 
és bizonytalanul végződött. De voltak pillanatok, amelyekre szívesen emlékezett 
vissza  - például,  amikor Reid séta közben a kezét fogta, amikor az asztalnál 
megcsókolta... És ő jól érezte magát. A bor, amit ittak, a vacsora közben folytatott kellemes beszélgetés, Lewisék boldog házassága - mind-mind azzal a reménnyel töltötte el, hogy a Reiddel kötött furcsa alkuból talán valami jó és tartós kapcsolat is kialakulhat. 
Vajon másnap reggel is így érzi majd? 
Fran felriadt álmából, és látta, hogy a  férje ott áll az ágy végénél. Épp meg 
akarta kérdezni, mi történt, de a férfi a szájára tette az ujját, a karórájára mutatott, és négy ujját felemelte. Ezután az ágyra ült, és halkan azt mondta: 
- Sikerrel jártunk. A nőt már viszik is a kórházba. Eltört a karja. Rendbe fog 
jönni. Sajnálom, hogy felkeltettelek. 
- Nem baj - suttogott Fran. - Biztos elfáradtál. Kérsz egy teát? - A szobában 
volt vízforraló, edények és különböző teafélék, kávé és kakaó is. 
- Egy csóknak jobban örülnék. 
Mielőtt Fran felocsúdhatott volna, már a férfi karjában feküdt, és az meglepő 
szenvedélyességgel csókolta. Ez meglepte, hiszen huszonegy órával ezelőtt másnaposan, fejfájással ébredt, és fél éjszakán át a hegyekben mászkált. Az arca lehűlt az éjszakai levegőtől, és az illata is más volt,  mint egyébként, de az ajka forró. Élvezte, hogy a férje karjában fekszik. A csókot legszívesebben  már abba 
sem hagyta volna, de Reid hirtelen kibontakozott az ölelésből. 
- Koszos vagyok - suttogta. - így nem fekhetek le. Hamar lezuhanyozom. Azzal lehúzta a bakancsát. 
Fran csak ekkor vette észre a holmijuk között a kisebb pár bakancsot, amelyet neki vett. A többi hegymászó felszerelést, amit  Bordeaux-ban vásárolt, a 
bérautó csomagtartójában tartotta. 
Reid ekkor felállt, levetette a ruháját, és egy szál alsóban eltűnt a fürdőben. 
Röviddel ezután Fran meghallotta a vízcsobogást. Felhajtotta a takarót, felült, és 
magához szorította a korallszínü pulóvert, amelyet a férfi viselt. Enyhe  izzadságszaga volt, s ezt furcsán izgatónak találta. 
A vízcsobogás abbamaradt, és Fran meghallotta, ahogy a férfi fogat  mos. Nekem is fogat kell mosnom, gondolta. 
Reid kijött a fürdőből. A csípője köré ismét egy törülközőt tekert, egy másikkal a haját szárítgatta. 
- Mindjárt itt leszek - szólt oda Fran, beszaladt a fürdőszobába, és bezárta az 
ajtót. 
Amikor visszajött, Reid épp az ablaknál állt. A szobában nem volt teljesen sötét, mert odakintről beszűrődött egy utcai  lámpa fénye. A világos fürdőszoba 
után azért előbb hozzá kellett szoknia a félhomályhoz. Reid odament hozzá, és 
két keze közé fogta  az arcát. 
- Nehezemre esett, hogy ne rád gondoljak, és odafigyeljek arra, amit tennem 
kell. - A férfi újra megcsókolta, majd a kezével a hátát simogatva közelebb húzta  magához. 
Fran tudta, hogy most elérkezett az idő, átkarolta a férje nyakát, és hozzásimult. Erezte, ahogy Reid kissé zihálva a csípője felé nyúl, majd lassan lehúzza 
róla a hálóinget, s hátrébb húzódott, hogy ezt könnyebben megtehesse. Már egyáltalán nem volt szemérmes. Reid felemelte és az ágyhoz vitte. Óvatosan lefektette, megszabadult a törülközőjétől, és melléje feküdt. 
- Gyönyörű vagy! - A könyökére támaszkodva a másik kezét a nő melle és 
köldöke közé fektette, őrjítő vágyat gerjesztve ezzel benne. Aztán a keze lassan 
feljebb vándorolt, majd megfogta Fran keblét, olyan gyengéden, hogy az kéjesen 
felsóhajtott. 
Hirtelen lehajolt, s a száját az asszony félig nyitott ajkára tapasztotta. 
Fran most már tudta, hogy helyes volt várnia, hogy csak ezzel a férfival... 
Már képtelen volt világosan gondolkozni. Reid keze mind lejjebb csúszott, a 
köldökét és a hasát, simogatta.  Majd óvatosan szétfeszítette az asszony lábát, és 
amint a combja belső felét kezdte becézgetni, az egyre szaporábban kapkodta a 
levegőt. Aztán hirtelen a hasára fordította, végigcsókolta a hátát, miközben a fenekét simogatta. Végül játékosan az asszony puha bőrébe harapott. Fran a párnába fúrta  a fejét, hogy ne lehessen hallani apró sikolyait, amelyeket nem bírt 
visszafojtani. 
Ekkor a  férje ismét a hátára fektette, és a mellét halmozta el csókjaival. Mivel 
elég  régen  borotválkozott, az álla borostás volt, de Fran ezt is nagyon izgatónak 
találta. Aztán végre ott érezte Reid ujjait, ahol már annyira szerette volna. Érintésében nem volt semmi tétovaság, pontosan tudta, mire van szüksége a párjának,  hogy végképp elragadják a szenvedély hullámai. És akkor hirtelen... olyan 
kéjes érzés futott  végig rajta, amilyet azelőtt még soha nem élt át. 
Kimerülten lassan újra magához tért. 
- Ó, Reid... Miért nem együtt...? 
- Majd később. - A férfi halkan beszélt, a hangja rekedt volt a vágytól. 
Az asszony szinte megijedt. Mit vár tőle? Lehet, hogy csalódást okoz majd 
neki? 
Reid ismét gyengéden hozzáért, szájon csókolta, simogatni  kezdte  a testét. 
Bámulatosan rövid idő múlva az asszonyt újra érzéki hullámok öntötték el. Ezúttal türelmetlenül a férfi keze után kapott, amely becézgette, és teste legérzékenyebb helyéhez vezette. 
Fran érezte, ahogy a férfi szíve egyre szaporábban ver, a bőre ég. Egy arra haladó autó reflektorának fénye végigpásztázott a szobán, megvilágítva Reid arcát, 
s ő láthatta a szemében a csillogást, a visszafojtott szenvedélyt. 
Azután a férfi akaratlanul is fájdalmat okozott neki. 
Fran az  ajkába harapott, és mélyeket lélegzett. A fájdalom azonnal alábbhagyott. 
- Drágám, mi a baj? 
- Semmi... 
- Ne beszélj butaságokat! Fájdalmat okoztam neked. Miért vagy ennyire görcsös? 
Fran tudta, Reid előbb-utóbb rájön, hogy még szűz, de hogy máris? 
- Egyáltalán nem vagyok görcsös. Csak... még soha nem csináltam. 
- Azt akarod mondani, hogy még soha nem feküdtél le senkivel? 
- Azt. 
Ami ezután történt, teljesen váratlan volt. Reid kinyújtotta a kezét, és felkapcsolta az egyik éjjeli lámpát. 
- Az isten szerelmére, ezt miért nem mondtad meg? - morgolódott. 
A hirtelen hangulatváltozáson Fran megdöbbent. 
- Azt hittem, nem fontos. 
Reid kiugrott az ágyból, a törülköző után nyúlt, és kapkodva a dereka köré tekerte. 
Frannál nem volt semmi, amivel betakarózhatott volna. De miért is rejtőzne el 
a férje elől, miután az ilyen gyöngéden kényeztette? 
- Azt hitted, nem fontos! - ismételte a férje gúnyosan. 
- Miért lenne? Mit számít ez? 
- Számít. Mert hazudtál nekem - emelte fel a hangját a férfi. 
- Nem hazudtam! Sosem beszéltünk erről. 
- Hazudtál, mert nem mondtad el az igazat, holott nagyon jól tudtad, hogy azt 
hittem, tapasztalt vagy. 
- Nem vagyok az! - csattant fel Fran. - Sok férfi ezt inkább előnynek tekintené. Nem értem, miért  olyan nagy gond ez neked! 
Reid másodpercekig kifejezéstelenül nézte az asszonyt, majd hűvösen azt 
mondta: 
- Nem szeretem, ha átvernek... Ha... 
Nem fejezte be a mondatot. Valaki kopogott a falon, emlékeztetve őket, hogy 
éjszaka van, és hogy túl hangosan beszélnek. 
- Holnap megtárgyaljuk - suttogta Reid. 
De ahelyett, hogy visszafeküdt  volna az ágyba, elkezdett öltözködni. 
- Hová mész? - kérdezte meglepődve Fran. 
- Ki. Mindjárt világosodik. Aludj tovább! - utasította a férfi. 
- Nem vagy normális! 
Reid komoran a nejére nézett, és a dühtől remegve tovább öltözködött. 
Miután a férfi elment, Fran felkeit, és újra felvette a hálóingét. Teljesen összezavarodott. Teát főzött magának, hogy megnyugodjon. 
Mire teljesen kivilágosodott, és  a harmadik csésze teát is megitta, úgy érezte, 
most már szembe tudna nézni a férjével. Hogy a férfi talán vissza sem jön, vagy 
csak azért jön, hogy összeszedje a holmijait, és közölje, a házasságuknak vége, 
ez is megfordult a fejében, de nyomban el is vetette. A házasság nem teljesülése 
nyilván lehet válóok, ha ennek lelki okai vannak, vagy a feleség megtagadja magát a férjétől, de ha kész odaadni magát, és a férjnek van valamilyen gondja, akkor csak a nőn múlik, érvénytelenítik-e a házasságot. 
Csakhogy én nem akarom érvényteleníttetni, gondolta Fran. 
Bár nagyon korán volt még, és mindenki más aludt a  házban, a csalódott ifjú 
feleség megfürdött, farmerbe bújt, és egy fehér pólót húzott. Inkább elmegy sétálni, mintsem hogy itt várjon a párja visszatérésére. 
A fogadósné ébren volt már. Üdvözölték egymást, és Frannak eszébe jutott, 
vajon a mellettük lévő szobában lakók panaszkodnak-e majd, amiért hangoskodtak az éjjel. 
De más miatt is aggódott. Csak az a fontos, hogy újra a férjével lehessen. A 
férfi egész éjjel ébren volt, és most valahol a közelben mászkál. Bármilyen nézeteltérések legyenek is közöttük, az  ő elsőrendű feladata az, hogy boldoggá 
tegye. 
Néhány nappal a polgári házasságkötése előtt még egyszer átolvasta a házastársi esküt az imakönyvében, amelyet az anyjától kapott bérmálásra. 
Ha az anyjához és a nagyanyjához hasonlóan templomban esküsznek, ő is 
holtomiglan-holtodiglan hűséget fogadott volna a párjának. Neki ezt jelenti a 
házasság... 
A folyó csillogott a napfényben, ahogy Fran a kis kőhídhoz ért. Fü- és trágyaszag csapta meg az orrát. Lent a folyó partján álló fapadon, ahol előző este két 
idősebb férfi üldögélt és beszélgetett, most egy fiatalember feküdt. Lábát felhúzta, hogy elférjen a kovácsoltvas kartámaszok között. Fran szíve nagyot dobbant, 
ahogy a pad felé sietett. A kabát, amit Reid magára kapott, amikor kiviharzott a 
hálószobájukból, a feje alatt volt, keze összekulcsolva a  hasán pihent. 
Mint a legtöbb ember, alvás közben Reid is fiatalabbnak látszott. Két szemöldöke között mély ránc húzódott, s ez elárulta, hogy még az elalvás pillanatában 
is mérges volt. Az asszony nem akarta  felkelteni, csak a közelében szeretett volna lenni, amikor felébred. 
Egy helyi lakos tűnt fel,  vödörrel a kezében. Fran látta, hogy meg akarja 
szólítani, ezért ujját az ajkára téve jelezte, hogy maradjon csöndben. A  férfi 
látszólag megértette a jelet, aztán mégis az alvó férfi fölé hajolt, és érthetetlen 
tájszólásban mondott valamit, majd harsányan felkacagott. Reid megmozdult, 
felnézett, és morgott valamit, ami francia káromkodásnak hatott. 
A francia gondterhelt arcot vágott, de nem  szólt semmit, és továbbállt. Reid 
felült, megdörzsölte a szemét, s nyújtózott egyet. 
- Jó reggelt! - köszöntötte Fran halkan. 
A férfi nem tűnt boldognak, hogy látja. 
- Te meg mit csinálsz itt? 
- Téged kerestelek. Mi mást csinálnék? Aggódtam érted. 
Reid az órájára nézett, és végigsimította az állát. 
- Reggeli előtt meg kell  borotválkoznom. 
- Jobb lenne, ha lefeküdnél, és délig aludnál. 
- Lehet, hogy ezt fogom tenni - állt fel a férfi. 
- Reid... Nagyon sajnálom az éjszaka történteket. Nem akartalak félrevezetni, és még mindig nem értem, mit változtat ez a dolgon. 
- Akkor inkább hagyjuk!  Néhány kultúrában  csakugyan előfeltétel, hogy a 
lány érintetlenül lépjen a házasságba. Ez így volt nálunk is. Ma már más a helyzet. Azt hittem, egy olyan nőt veszek el, aki tapasztalt, nem pedig olyat, akinek 
fogalma sincs semmiről. 
- Ez úgy hangzik,  mintha hihetetlenül nehéz  lenne ezt megtanulni. Mintha 
évek kellenének hozzá. Ez nevetséges! Szeretkezni a bolond is tud. 
- Mindenki tud, és mindenki csinálja is - közölte a férfi gúnyosan. - De hajói 
csinálnák, kevesebb lenne a válás, és a legtöbb pszichológus és szexológus munkanélküli  lenne. Nem arra számítottam, hogy egy kezdővel kell majd bíbelődnöm. 
- Azt  hittem, még mindig jobb, mintha egy fehérmájú nővel kerülsz össze. 
Nekem legalább nem lesz összehasonlítási alapom, ha esetleg te nem vagy éppen a tökéletes szerető. 
Az asszony éles visszavágást várt, ehelyett a férfi elmosolyodott. 
- Ebben van valami igazság. 
Többet nem mondott, és  szótlanul ballagtak  vissza a fogadóba. Reid felment 
a szobájukba, hogy megborotválkozzon, közben Fran a hallban a francia újságokat lapozgatta. 
Kis idő múlva a férje is visszajött, és reggelizni  indultak. Nemsokára Jennyvel 
futottak össze. 
- Ben még alszik, mint egy mormota - közölte. 
- Frannal elkocsikázhatnának  Oloron-Sainte-Maire-be, és körülnézhetnének 
ott egy kicsit - javasolta Reid. - Mire visszaérnek, Ben és én is kialusszuk magunkat, és teljesen fittek leszünk. 
- Jó ötlet - állt rá Jenny.  -  Egyetért, Francesca? 
Amikor a két nő dél körül visszaért, a férfiak a  La Terrasse kertjében ültek, 
és egy-egy pohár sör mellett a hegymászásról beszélgettek. 
Ben azt ajánlotta, hogy szervezzenek délutánra valamilyen közös programot, 
de Jenny, aki közben megtudta, hogy Kennardék nászúton vannak, úgy vélte, a 
nap további részét inkább töltsék kettesben a fiatalok. Fran meglepetésére Reid 
nem tiltakozott. Együtt ebédeltek, aztán Ben és Jenny elindult, ők pedig kettesben maradtak. 
- Ne menjünk egy nagyobb sétára? -javasolta a férfi. - Kipróbálhatnád a bakancsodat. 
A szobájukban mindketten rövidnadrágot húztak. Reid feladta Franra a bakancsot, és miközben előtte térdelt, az azon tűnődött, milyen jó lenne most átkarolni a nyakát, és megcsókolni. De talán okosabb várni, és átengedni.a kezdeményezést. 
Majdnem egy órája barangoltak már, amikor Reid rövid pihenőt ajánlott. Hozott magával egy  termosz teát, útközben pedig vettek egy tábla csokoládét. 
Fran leült a fűbe, hátát egy fatörzsnek támasztotta, és nézte, ahogy a férfi kinyitja a hátizsákját. Vajon mi játszódhatott le a férjében? A pihenőhelyükről csodálatos kilátás nyílt, de az ifjú  feleség nem  tudta élvezni. Gondolatban csakis 
kettejük kapcsolatával volt elfoglalva. 
- A lábad rendben? - kérdezte a férfi. 
- Igen. A bakancs kicsit kemény még, de kényelmes. 
- Hamar megszokod. - Reid egy műanyag poharat és egy kis csokoládét nyújtott neki. 
- Köszönöm! - Fran a csokoládéba harapott, és figyelte a mezőn legelésző teheneket. A csokoládé szétolvadt a szájában, és  Reid csókjára emlékeztette. Azt 
kívánta, bárcsak újra megcsókolná a férfi, de amint ránézett,  nagyon megközelíthetetlennek találta. 
- Gondolkoztam a dolgon - közölte Reid váratlanul. - Ha a te korodban még 
sosem voltál férfival, annak nagyon nyomós oka lehet. Két lehetőség kínálkozik. 
Vagy szilárd meggyőződésed, hogy egy nőnek ártatlanul kell  az oltár elé állnia, 
vagy... 
Szünetet tartott. Nyilván arra várt, hogy a felesége megerősíti ezt a változatot, 
vagy magától elmondja az igazi okot. Elhinné-e vajon, ha ezt ráhagyná? 
- .. .vagy egy bizonyos férfinak tartogattad magad. 
- Igen, körülbelül ez az igazság - árulta el Fran. - De már  elmúlt... vége. 
-Hogyhogy? 
- Mást vett feleségül. 
- Még mindig szereted? 
Fran habozott.  Egy nő szerelme nem múlik el csak úgy, kizárólag azért, mert 
a szeretett férfi elérhetetlenné vált. Másrészt viszont értelmetlen dolog olyasvalakiről ábrándozni, akit sosem kaphat meg. Ehhez az élet túl rövid. 
- Nos? - kérdezte Reid újra türelmetlenül. 
- Túltettem magam rajta. 
- Meg kellett volna mondanod. Félrevezettél! 
Fran zöld szeme fáradtan csillogott. 
- Nincs igazad. A szerelem sosem volt a megállapodásunk része. Te is valószínűleg azért ajánlottad fel nekem ezt a házasságot, mert hasonló cipőben jársz 
Valakit szeretsz, akit nem kaphatsz meg. 
- Ha így lenne, elmondtam volna. 
- Én meg erre azt mondom akkor, hogy nem akarom tudni... hogy semmi közöm a múltadhoz. Ami volt,  elmúlt. - Fran már nem bírta visszafogni magát. Csak azért akadékoskodsz, mert nincs tapasztalatom? A te bajod. Talán gondosabban kellett volna  elolvasnod a rólam szóló jelentést. A nyomozód megírta, 
hogy rendkívül diszkrét vagyok. Ebből rá kellett volna jönnöd, hogy nem voltak forró kalandjaim, és nem ismerem az utcalányok fortélyait. 
- Nyugodj meg... Tessék, itt van még egy kis csoki. - Reid odadobott neki 
néhány kockát. 
Fran elkapta, és a  férfihoz vágta. De gyermekes bosszúja Reidet csak mulattatta. 
A nő kiitta a teáját, és felállt. 
- Ha nincs ellenvetésed, én most visszamegyek. Szeretnék egyedül lenni. 
- Biztos, hogy visszatalálsz? 
- Ne aggódj, kitűnő a tájékozódási képességem. A fogadóban találkozunk. 
Reid követte őt a  tekintetével. A félesége merev tartása  elárulta, hogy még 
mindig dühös. A rövidhadrág kihangsúlyozta hosszú lábát. Olykor egy nőn a túrabakancs és a vastag zokni sokkal  csábítóbb, mint a hajszálvékony harisnya és 
a tűsarkú cipő. 
Egyszer volt egy futó viszonya egy francia hegymászónővel, akit a spanyol 
Picos de Európában, egy nehéz túrán ismert meg. Sok közös vonás volt bennük, 
de mivel a nő Afrikában dolgozott, és csak a szabadságát töltötte Európában,  a 
kapcsolatuknak nem volt jövője. 
Most egy olyan nő a felesége, akinek az érzéki szája és a magabiztos fellépése miatt joggal azt hihette, szenvedélyes szeretőt talált magának. Erre kiderül, 
hogy az valaki mást szeret. Ez jellemre vall. 
Reid sokkal jobban kedvelte az önálló, erős akaratú nőket, mint a buta libákat, 
akik csak hagyják az árral  sodortatni magukat. De mit kezdjen egy boldogtalan, 
szerelmét sirató nővel? Ezzel nem számolt! És azzal sem, hogy neki kell elvennie a szüzességét! 
Összecsomagolta a hátizsákot, és felállt. Lehet, hogy Francescának jó a tájékozódási képessége, de az erdei utak a túlsó partról teljesen más képet mutatnak. 
Izgatott lelkiállapotában könnyen eltévesztheti az irányt. Igazából  szívesebben 
ment volna tovább az előre eltervezett úton, de az volt az érzése, jobb, ha követi nejét, és vigyáz rá, nehogy eltévedjen. 
Bandukolás közben a csalódás miatt érzett düh és az önkéntelen rokonszenv 
közt hányódott. Eleinte azt hitte, Francesca csak azért jött hozzá, hogy folytathassa gondtalan életét. Most már biztosra vette, hogy csak az anyját akarta 
megkímélni a csőd következményeitől. Ő is így érzett az apja iránt, bár más 
okból. Mindenesetre neki nem kellett olyan nehéz döntést hoznia, mint a nejének. 
Annyi azért közös bennünk, gondolta, hogy mindketten csapdába kerültek. 
 
Biztosan nem marad le nyereménjjátékainkról, 
HA ELŐFIZET! 
Hívja az alábbi számot: 
vagy 
előfizetés és terjesztés 
9. FEJEZET 
Miután visszaért a fogadóba, az asszony lehúzta a bakancsát, és lefeküdt. Behunyta a szemét, és igyekezett nem gondolni semmire. Ez sikerült is. Amikor 
másfél órával később felébredt, sokkal erősebbnek érezte magát, és képesnek arra is, hogy megbirkózzon az előtte álló estével. 
Lezuhanyozott, hajat mosott. Gondosan kifestette magát, és azt az egyszerű 
ruhát vette ki a szekrényből, amelyet előző este viselt. Ekkor lépett be Reid. 
Egy darabig nézegette karcsú alakját, amelyet csak egy kis melltartó és a bugyi takart. Ezután megfordult, és egy pohár ásványvizet töltött magának. 
- Gondolkoztam - mondta. 
Francesca felvette a ruháját, és a fésülködőasztalka tükréből figyelte a férjét. 
- Valóban? Én aludtam. - Hangja jóval szenvtelenebbnek hangzott, mint akarta. - És milyen következtetésre jutottál? 
Reid nem fordult az asszony felé. A tükörben nézte. Frannak rossz előérzete 
támadt, azt gyanította, hogy nem fog tetszeni neki, amit a férfi mondani akar. 
- Arra gondoltam, folytassuk az utunkat úgy, mintha szabadságon volnánk, 
és nem nászúton. Úgy látszik, nem ismerjük egymást annyira, mint gondoltuk, 
és még sok mindent tisztáznunk kell. -Mielőtt Fran válaszolhatott volna, Reid 
folytatta: -  Lewisék holnap elutaznak. Arra gondoltam, együtt vacsorázhatnánk velük, és utána elmehetnénk arra a helyre, amelyet ajánlottak. Nincs 
messze. Ha most becsomagolunk, és kilenckor elindulunk, tíz előtt már ott is 
lehetünk. 
Miért akar  még ma  este elutazni? A  pénz nyilván nem gond. Régebben 
Francesca sem törődött soha ilyesmivel, de mióta az apja csődbe ment, már máshogy látta a dolgokat. Soha többet nem bánik majd olyan könnyelműen a pénzzel, még akkor sem, ha egy gazdag ember felesége. 
A vacsora alatt Reid viselkedése nem árulta el, hogy valami történt köztük. 
Mivel  Ben és Jenny boldog, semmit sem vettek észre új barátaik megoldatlan 
problémáiból. A két férfi megosztotta a vacsoraszámlát, utána pedig címet cseréltek. 
Jenny átölelte Frant. 
- Remélem, hamarosan viszontlátjuk egymást. Sok boldogságot kívánok! De 
biztosan így is lesz - tette hozzá nevetve, mintha áthághatatlan törvény lenne, 
hogy az ember boldog a nászútján. 
Frannak voltaképpen örülnie kellett volna, hogy továbbutaznak a hegyek közé, de nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy Reidnek valami nyomós oka 
lehet erre a hirtelen elutazásra. 
- Hogy hívják a következő szállodát? - kérdezte. 
- Les Trois Sommets. A sommet hegycsúcsot jelent. - Reid kisebb sebességbe váltott vissza, mielőtt befordult a következő hajtükanyarba. Láthatóan 
hozzászokott már, hogy ilyen kanyargós hegyi utakon vezessen. 
A Les Trois Sommets éttermében javában zajlott egy parti, amikor megérkeztek, s azon a házigazda is részt vett. Amint észrevette Reidet és Francescát, 
üdvözölte őket,  és ragaszkodott hozzá,  hogy ő vigye az egyik bőröndöt, miközben a szobájukba kísérte őket. 
Az első, amit Fran észrevett, ahogy felkapcsolták a villanyt, az volt, hogy két 
egyszemélyes ágy állt a szobában. 
A másik ágy üres volt, a fürdőszoba ajtaja pedig nyitva állt, amikor Fran másnap reggel felébredt. Elmélyült beszélgetésben találta  Reidet és a házigazdát, 
amikor végül lement. 
- Sajnálom, elaludtam. 
- Semmi baj. Jól aludtál? 
- Igen, köszönöm. És te? 
- Én  mindig jól alszom - válaszolta  Reid vidáman. 
Mint  valami  nyaralócsoport tagjai, gondolta Francesca. Lassan már csak az 
időjárásról fogunk beszélgetni. 
- Ma is gyönyörű napunk lesz - folytatta a férfi -, ezért készíttettem magunknak szendvicseket. Ben mesélt egy kis tóról. Ott nyugodtan piknikezhetünk. 
Egyedül voltak a tónál, és egy papírsárkányt figyeltek, amely magasan felettük szállt a levegőben. 
- Angliában ritkán látsz már ilyet - mondta Reid, és odaadta Frannak a távcsövet. 
A hét többi részét hosszú sétákkal töltötték, esténként kártyáztak, és külön 
ágyban aludtak. 
Olyanok vagyunk, mint a szegény  testvérek, akik  ezért egy szobában laknak, gondolta Fran. A különbség csak annyi, hogy vannak pillanatok, amikor 
a Reiddel kapcsolatos érzéseim mindennek  mondhatók, csak testvérieknek 
nem. 
Egyik este vacsora közben Fran így  szólt: 
- Jenny elmesélte, mennyire nyomasztotta Bent, hogy fogorvosnak kellett 
lennie, mint az apjának. Te nem érezted soha úgy, hogy szakítanod kellene a családi hagyománnyal? 
Reid elmélázva nézte. 
- Dehogynem, elég gyakran. Az apámat  azonban rettenetesen megviselte, 
hogy az anyám elhagyta. Tizennyolc éves voltam, amikor rákos lett. Nem szegülhettem szembe az akaratával. 
- Mit csináltál volna szívesen? 
Reid felnevetett. 
- Egy kalandos utazásokat szervező irodába akartam beszállni, amelyet egy 
ismerősöm alapított. Kezdetben igen kockázatos vállalkozás volt, de ma virágzik. 
- Nem adhattad volna fel a bankszakmát, miután az apád meghalt? 
A férfi vállat vont. 
- Akkor már túl késő volt. 
- Hogyhogy? Még csak a harmincas éveidben vagy. Sok ember változtat foglalkozást, gyakran kényszerűségből. 
- Ha akkor váltok, nem tehettem volna jóvá, amit apád tönkretett - emlékeztette a férfi szárazon. - És nem jöttél volna hozzám feleségül. 
Francescának az arcába szökött a vér. 
- Nem lett volna nagy veszteség. Talán akkor szerelemből házasodsz. 
- Apám szerelemből házasodott. És nem volt boldog. 
- Miért hagyta el az anyád? 
- Unatkozott, és boldogtalan volt mellette. Egy útikönyvíróval lépett le. 
- Hány éves voltál, amikor elment? 
- Tíz. De internátusban laktam. Nem nagyon éreztem hát a hiányát. Különben 
is mindig jobban szerettem az apámat. 
Vajon igaz ez? Vagy csak ily módon próbálta elfogadtatni magával, hogy az 
anyja magukra hagyta őket? Hogy tehette ezt  velük? Hogy hagyhatja el egy nő 
. a gyermekét, épp ilyen sérülékeny életkorban? Frant meglepte a düh, amelyet az 
idegen nő iránt érzett. 
- Megkeresett téged később? 
- Próbálkozott vele, de nem érdekelt - mondta Reid hűvösen. - És nincs szükségem amatőr pszichológusra, aki elemzi a lelki problémáimat, Francesca. Tu.  dom, hogy a nők hajlamosak erre, és a legbensőbb énjüket is gyakran feltárják, 
de egy férfi nem ilyen. 
- Ha a férfi is ilyen lenne, talán ritkábban menne a nő agyára! - vágott vissza 
Fran. 
Reid nevetett. Az  asszony megállapította, hogy a párja jobban szereti, ha ellenkezik vele, mint ha szerényen meghúzza magát. 
A férfi témát váltott. 
- Továbbmenjünk, vagy maradnál itt még egy napot? 
- Ahogy akarod. Te döntesz. 
Másnap reggel Reid mászni tanította a feleségét, aki kitűnően bírta, hogy a 
magasban lóg egy sziklafalon. Nem szédült, és pánikba sem esett, amint le-lenézett. 
Délután  csak bámulta, ahogy a férje megmászik egy meredek sziklafalat, 
amit ő leküzdhetetlennek hitt. Először olyan gyorsan kúszott, mint egy gyík, de 
ahogy egyre meredekebbé vált a fal, Fran már oda se bírt nézni. Hasra fordult 
a réten, ahol a férfi magára hagyta, és olvasni próbált, de ,sak oda-oda kellett 
pislognia. 
Mire Reid végre újra mellette volt, összeszedte magát, és igyekezett nem mutatni, mennyire izgult érte. 
- Gyakran mászol egyedül? - kérdezte, miközben a férfi egy  törülközővel 
szárazra törölte magát. 
- Igen. Ha lezuhannék, ez nem lenne túl szép látvány a társamnak... persze 
nekem sem - tette hozzá nevetve. 
- Hogy tudsz ezzel tréfálkozni? 
- Van ennél szörnyűbb halálnem is. Ha lezuhanok, másodpercek alatt vége 
mindennek... És hajói emlékszem, csodálatosan áll rajtad a fekete. 
- Ez  egyáltalán nem mulatságos! 
- Pedig azt hittem, elég kellemes a kilátás, hogy gazdag özvegy leszel. 
Fran  komoran a férfira bámult. 
- Egyrészt még nem is vagyok igazán a feleséged. Ha valóban leestél volna, 
hozzá sem nyúltam volna a pénzedhez. Különben is csak az anyám miatt kerültem ebbe a helyzetbe. Ha miatta nem szorulok rá a segítségedre, azt mondom neked, hogy menj a pokolba. 
- Mondtad is. Végül mégis meggondoltad magad. És bárhogy alakulnak is a 
dolgok, az anyád része érintetlen marad. Ahogy utaltál rá, a házasságunk még 
nem teljesedett be. Egyelőre. S ha akarod, most még semmisnek nyilváníttathatod - vont vállat. 
Fran  mélyet lélegzett. 
- Ilyet nem mondtam... Nem, ezt nem akarom. Csak nem tetszik a célozgatás, hogy a pénzedre utazom, mert ez nem igaz. 
Reid  felöltözött. 
- Tudom, Francesca. Ha így lenne, nem vettelek volna feleségül. Mehetünk? 
A nap további része ugyanúgy telt, mint az előző napok. Vacsora előtt Fran 
hallotta a villanyborotva zümmögését, miközben fürdött.  Általában Reid előre 
lement a hallba, újságot olvasott, míg ő el nem készül. Ma este nem hallotta az 
ajtócsukódást, és ezért feltételezte, hogy a férfi még mindig a hálószobában van. 
De nem így volt. Mélységes csalódást érzett. 
Ugyan mit várt? Hogy Reid az ágyon fekve vár rá mint álmai tüzes szeretője? 
Miközben felöltözött, arra gondolt, amit a férfi reggel mondott. Lehet, hogy ő 
semmisnek  akarja nyilváníttatni  a házasságot? Talán rájött, hogy elszámította 
magát? Hogy ez az egész már eleve hiba volt? 
- Holnap átmehetnénk a határon, és megnézhetnénk a hegyek spanyol oldalát javasolta Reid a vacsoránál. - Foglalok egy szobát. 
Fran felpillantott. 
- Tudod, hogy mondják spanyolul az egyszemélyes ágyakat? 
- Camas gemelas. 
- Fantasztikus a szókincsed. Nem hiszem, hogy valamikor is szükséged volt 
erre a kifejezésre. 
- Valóban nem volt - felelte a  férfi kifejezéstelen arccal. 
Fran komolyan gondolta, amikor azt mondta, hogy nem érdekli a férfi múltja. 
De akkor miért bántja, hogy netán egy másik nővel nyaralt Spanyolországban? 
- Megyek telefonálni - közölte Reid. - Kérsz egy kávét? 
Fran bólintott, és a távozó férfi után  nézett. Járása leopárdszerű, és ő rájött, 
hogy napról napra, óráról órára egyre erősebben vonzódik hozzá. Ha ma valami 
baj történt volna a hegymászás  közben, úgy kellett volna leélnie az életét, hogy 
sosem tudta meg, milyen érzés  egy férfihoz tartozni. 
Amikor a pincér jött, hogy leszedje a desszertterítéket, Fran szólt neki, hogy 
nem kérnek kávét. 
- Megmondaná a férjemnek, kérem, hogy a szobánkban várom? 
- Daccord, madame! - A pincér vigyorgása elárulta, hogy szívesen lenne a 
férj helyében. 
A férfi kimondatlan csodálata erőt adott Frannak. Vajon helyesen cselekszik? 
Amint felért, a fürdőbe sietett,  hogy fogat mosson.  Éppen levetkőzött,  amikor 
Reid megérkezett. 
A férfi kopogtatott a fürdőszoba ajtaján. 
- Fran, minden rendben? 
- Igen. Rögtön készen leszek. - Törülközőbe burkolózott, levette a fülbevalóját és a jegygyűrűjét, az egyetlen ékszert, amit hordott, és kiment a fürdőszobából. 
Reid kigombolta az ingét, és csípőre tett kézzel állt a két ágy között. 
- Elég korán van ahhoz, hogy lefeküdjünk, nem gondolod? 
Fran odament a férfihoz. 
- Romit  bármikor játszhatunk még. Ma este inkább... szeretkeznék veled. Egyik kezét a férfi nyitott inge alá csúsztatta, a bársonyos, meleg napbarnított 
bőrre. 
Reid megragadta a kezét, és az asszony érezte, mennyire izgatott lett. 
- Biztos vagy benne, Francesca? Ahogy a dolgok most állnak, még nyugodtan kiszállhatsz. 
- Te is kiszállhatsz. Ezt akarod? 
A férfi egy pillanatig töprengett. 
- Nem ezt akarom - válaszolta rekedten. Lerántotta a neje testéről a törülközőt, magához szorította, és olyan szenvedéllyel kezdte csókolni, hogy az Fran 
minden kétségét eloszlatta. 
Másnap reggel, amikor Fran felébredt, Reid nem feküdt mellette, de a másik 
ágy érintetlen volt. Tehát vele aludt. 
Bizonyos szempontból örült, hogy egy kis időre egyedül maradt. így legalább 
hozzászokhat a gondolathoz, hogy  végre igazi  nővé vált, és immár más szemszögből nézheti az életet.  Elvárásait a férfi magasan túlszárnyalta. A rövid fájdalom szinte jelentéktelen volt. Reid csodálatos szeretőnek bizonyult. 
Fran nyújtózkodott egyet, majd kiugrott az ágyból. Ma Spanyolországba mennek át, és lehet,  hogy éjjel franciaágyban alszanak, tehát rengeteg helyük lesz, 
hogy... -Nevetett pajzán gondolatain, a fürdőbe sietett, és megengedte a vizet. 
Boldog hangulata kissé alábbhagyott, amikor lement, és a férjét újságolvasás 
közben találta. Nem úgy nézett ki, mint aki éppen egy szenvedélyes éjszaka után 
van. Persze neki ez nem  újdonság.  Már gyakran tett effélét olyan  nőkkel, akik 
ugyanolyan tapasztaltak, mint ő. 
- Bonjour, monsieur! - üdvözölte vidáman a párját. 
Reid felállt, és félretette az újságot. 
- Bonjour, madame! 
Ekkor odalépett hozzájuk a hoteltulajdonos, és jó reggelt kívánt nekik. Vajon 
Reid megcsókolja-e, ha az nem jelenik meg? 
- Ma tehát elutaznak - mondta a  férfi. - Remélem, jól érezték magukat, és viszontlátjuk önöket máskor is. 
- Erre mérget vehet - biztosította Reid. 
Míg a két férfi tovább társalgott,  Fran azon tűnődött, vajon tényleg visszajönnek-e még ide. Hátha az előző éjszaka nem elégítette ki Reidet. A maga részéről 
gyakran gondolt arra, hogy egy szeretkezés, ami ráadásul fájdalommal is  jár, 
nyílván furcsa élmény lesz, főleg, ha nem is társul hozzá szerelem. Nem csoda, 
hogy Reid dühös volt, amikor rájött, hogy ő még szűz. 
Reid meglóbálta a kezét az arca előtt, s ezzel kiszakította gondolataiból. 
- Ó, elnézést! - Miután látta, hogy a fogadós már elment, Fran hozzátette: Ma reggel kissé kába vagyok. 
- És ez jó vagy rossz? 
- Nagyon jó. - Hirtelen megragadta a férje kezét, és az arcára szorította. - Köszönöm, hogy ilyen csodálatos dolgot tettél velem. 
- Ezért érdemes gyakorolni. Nem tudtad? 
- Elméletileg így van talán, de nem hiszem, hogy a való életben is. Épp nemrég mondtad, hogy ha mindenki jól csinálná, nem lenne annyi válás. 
- Törődjünk most a reggelivel! - váltott témát Reid, amikor mások is beléptek az étterembe. - A szexről jobb megfelelő körülmények között beszélni. - Incselkedő pillantást vetett a nejére, amitől azon izgatott bizsergés futott végig. 
Tízkor újra úton voltak, vad, kopár vidéken haladtak át,  ahol legfeljebb néhány vadkecske legelészett. Egy régi kastélyban szálltak meg, amelyet a spanyol 
kormány luxusszállóvá építtetett át. Vajon Reid emlékszik-e még rá, hogy  kétágyas szobát foglalt? 
Igen, emlékezett rá, de szemrebbenés nélkül közölte a recepción, hogy inkább 
egy cama de matrimonio-t, vagyis nászutas szobát szeretne. 
- És kérem, küldjenek fel egy üveg cava-t! 
- Örömmel, uram! - A fogadós kitűnően beszélt angolul. Hogy mit gondol az 
olyan emberekről, akik először kétágyas  szobát foglalnak, aztán inkább  egy 
nászutas szobát kérnek, azt nem lehetett leolvasni az arcáról. 
A szoba éppoly fényűzően volt berendezve, mint a bordeaux-i. Még a kicsomagolásnál tartottak, amikor megérkezett a cava és a cég ajándéka: egy kosár 
gyümölcs. A pincér kinyitotta az üveget, és öntött a pezsgőből a két kristálypohárba. Ezután megköszönte a borravalót, és távozott. 
Reid megfogta a poharakat, és Franhoz lépett. 
- A turisták miatt  a legtöbb spanyol étterem fél egy körül nyit. A spanyolok 
később ebédelnek - magyarázta. - Ha mi is spanyol módra  étkezünk, még  van 
két óránk. 
- Elmehetnénk sétálni - javasolta Fran. 
- Elmehetnénk. De talán inkább adhatnék neked még egy leckét. Tegnap megmutattam, hogyan kell  sziklafalat mászni. Ma valami  fontosabbra taníthatnálak 
meg. - Koccintottak, és a férfi ivott egy kortyot. - Például azt, hogyan kell  egy 
férfit elcsábítani. 
Fran megremegett. 
- Rendben - suttogta. 
Reid kézen fogta, és a hatalmas ágyhoz vezetteVisszahajtotta az ágytakarót, 
és leült az ágy szélére. 
- Kezdheted azzal, hogy lassan levetkőzöl előttem. 
Fran másodpercekig csak állt szégyenkezve, azután azt kérdezte magától: Miért is ne? Végül is szép fehérnemű van rajtam. 
- Várj egy percet! Ha le akarom győzni a gátlásaimat, innom kell még egy keveset. Kérsz te is? 
Reid megrázta a fejét. Fran töltött magának, ivott egy kortyot, majd  lerakta 
poharát. 
- Tehát... - A szeme huncutul csillogott. A ruházata egyszerű darabokból állt, 
de azok alatt meglehetősen merész, olasz  szatén fehérneműt viselt. Először kibontotta a haját,  megrázta, ujjaival  hátrafésülte,  és közben csábítóan nevetett 
Reidre. 
A férfi pedig, anélkül hogy egy pillanatra is levette volna róla a szemét, az éjjeliszekrényre tette a poharát. Fran meg lassan kigombolta ujjatlan fehér felsőrészét, és laza mozdulatokkal lerázta a válláról. A citromsárga melltartó kiemelte 
telt keblét. Mélyet lélegzett, a hajával játszadozott. 
Reid egyfolytában nézte, de egy  enyhe mosolyon kívül semmiféle reakciót 
nem mutatott. 
Fran elhatározta, hogy az őrületbe kergeti, kicsatolta az övét, és lassan kihúzta a farmerjéből. Aztán elkezdte a nadrágot kigombolni, majd kis szüneteket tartva egyre lejjebb csúsztatta a csípőjén. 
A férfi arca ingerlőén mozdulatlan maradt. 
- Ó! - Fran színlelt ijedséggel megragadta a bugyiját, amikor az majdnem lecsúszott a farmerrel együtt, majd elengedte a nadrágot.  Cipő már nem volt rajta. 
Lábával odébb dobta a nadrágját. 
Épp ez volt a  megfelelő időpont, hogy igyon  még  egy  kis pezsgőt,  mielőtt 
folytatja.  Közben már érezni kezdte a hatását. 
- Lehet, hogy hivatást tévesztettem? - kérdezte kihívóan, és letolta a melltartó egyik pántját, majd a másikat is. 
- Lehet - helyeselt Reid. Rekedt hangja elárulta, hogy a mozdulatlan arc csak 
színlelt közöny. 
Francesca először érzékelte, mekkora hatalma  van a férfi felett. Kinyitotta a 
melltartó  csatját.  Egy laza mozdulat, és a finom holmi máris a padlóra  hullott. 
Most már félig meztelenül, egy szál bugyiban állt ott. 
- Úgy  látom, túl sok minden van  rajtad. - A férfihoz lépett, és lassan kezdte 
kigombolni az ingét. Közben látta, hogyan szorítja Reid a combjához a kezét, nehogy megérintse. 
Mámoros érzés volt tudni, hogy ezt a fegyelmezett és megfontolt férfit képes 
megőrjíteni. És ez még csak a kezdet... 
Kihúzta Reid ingét a nadrágból, és lecsúsztatta napbarnított válláról.  Ezután 
eléje térdelt, és kinyitotta az övét. Reid lefeküdt az ágyra, hogy párja lehúzhassa 
a cipzárt, de az előbb segített neki levetni  a cipőjét. 
- Szép a lábfejed. - Megsimogatta Reid lábát, jól tudván, hogy az sokkal inkább máshol szeretné érezni az ujjait. 
A férfi félig feltámaszkodva nézegette. Aztán, hogy segítsen neki lehúzni a 
nadrágját, hanyatt dőlt, lábát felrakta az ágy szélére, és felemelte a fenekét. Közben némi aprópénz és egy kulcscsomó esett ki zsebéből, de egyikük sem figyelt 
erre. 
Fran lehúzta a férje nadrágját, közben úgy tett, mintha elvesztené az egyensúlyát, és ráesett. 
- Ne haragudj! - mondta komoly arccal, majd újra felkelt. 
A férfi szeme csillogott. 
- Még egyszer megteheted, ha akarod. 
- Nyújtsd ki a lábadat! - szólt az asszony olyan hangsúllyal, mint egy súlyos 
beteget ápoló nővérke. 
Reid engedelmeskedett, Fran pedig lehúzta a nadrágját. Érezte a férfi gyengéd 
pillantását, miközben szándékosan lassan összehajtogatta a nadrágot, és az egyik 
szék karfájára fektette. Mire újra megfordult, Reid már lehúzta az alsónadrágját 
is, és kinyújtott testtel az ágyon feküdt. A párja melléje telepedett. 
- Az az érzésem, sok mindenre nem tudlak már megtanítani -jegyezte meg a 
férfi. 
- Dehogynem. Mit csináljak most? - Fran felült, csodálkozva nézett a férfira, 
és úgy tett, mintha nem venné észre, mennyire felizgult már. 
- Lássuk, mit súgnak az ösztöneid!  -  Reid a szokásosnál szaporábban lélegzett, szürke szeme szikrázóan izzott a szenvedélytől. 
- Nos... - Fran egy hirtelen mozdulattal megszabadult a bugyijától. - Az ösztöneim azt súgják, ez tetszeni  fog neked. 
Elégedetten látta, hogy Reid behunyt szemmel, hátravetett fejjel fekszik a hátán, szinte önkívületben, félig nyitott  szájjal. A látvány furcsa  gyengédséggel 
árasztotta el az asszonyt. Valahogy így sokkal emberibbé vált, és neki jobb érzése támadt a kapcsolatukat illetően is. 
Szokatlan boldogságérzettel a férfi fölé hajolt, hogy kimutassa gyengédségét, 
s az kéjesen felsóhajtott. De amikor Fran haja Reid testéhez ért, az kinyújtotta a 
kezét. Egyetlen mozdulattal felült, hanyatt fektette a nejét, és belehatolt. 
Már a spanyolok is az asztalnál ültek, amikor a főpincér az asztalához kísérte 
Reidet és  Francescát. 
Míg Reid spanyolul beszélgetett a férfival, Fran az étlap angol változatát lapozgatta. Még mindig kába volt, és úgy érezte, képtelen a felkínált ételek között 
eligazodni. 
- Rendeljek én mindkettőnknek?  - kérdezte a férje. 
- Megtennéd? Nagyszerű! - Fran csodálkozott, hogy Reid ilyen hamar visszatért a valóságba. 
- Kisfiú koromban  gyakran mulattam azon a képregényen,  amelyben egy 
macska mindig kap egyet a fejére, és csillagokat lát. Éppúgy nézel ki, mint az. 
Mintha valaki fejbe kólintott volna... 
- Ez nem lep meg - nevetett Francesca. 
- Talán jobban tettük volna, ha felhozatunk valamit a szobánkba. Vagy talán 
mégsem. - Megfogta az asszony kezét, és megszorította. - Csodálatos voltál. 
Hallottam már nőkről, akiknek természetes adottságuk van ehhez. Alighanem te 
is közéjük tartozol. Alig tudom elhinni, hogy ilyen szerencsém van. 
- Én is ugyanezt mondhatnám - felelte Fran. 
Boldog volt, hogy találtak valamit, amiben egyetértenek. De vajon elég-e ez 
egy jó házassághoz? 
 
Nem érinti Önt az áremelés 
és minden számhoz biztosan hozzájut, 
HA ELŐFIZET! 
Hívja az alábbi számot: 
előfizetés és terjesztés 
10. FEJEZET 
A mézeshetek utolsó éjszakáját Reid és Fran egy kis kastélyszállóban töltötte 
a Garonne partján, egy csendes, békés városkában, alig egyórányira Bordeauxtól. 
Fran már azt sem tudta, hányszor szeretkeztek. Ám annak ellenére, hogy Reid 
ölelő karjai között egy teljesen új világot fedezett fel, nem volt olyan boldog, 
mint kellett volna. 
A vacsoránál, amelyet a teraszon fogyasztottak, Reid mondott neki valamit, 
ami nyugtalanította. 
- Nemrég olyasmire céloztál, hogy a taníttatásod merő időpocsékolás volt. 
Miért nem változtatsz ezen? Jelentkezz egy egyetemre, és végezz el egy olyan 
szakot, amely érdekel! A legtöbb nő,  akit ismerek, hetente több órát fordít arra, hogy a testét fitten tartsa, de keveset tesz azért, hogy szellemileg is friss maradjon. 
- Erről gondoskodik a munkájuk. 
- Nem feltétlenül. A munka inkább  korlátozza őket. 
Ezután témát váltottak. 
Később a szobájukban nyitott ablaknál, holdfényben szeretkeztek. Utána Fran 
még sokáig álmatlanul forgolódott, és  azon gondolkozott, amit Reid a vacsoránál mondott.  Nem  arra célzott-e ezzel, hogy szívesen szeretkezik vele,  de az 
ágyon kívül kevéssé tartja szórakoztatónak? 
Hazafelé a repülőgépen az asszony elhatározta, hogy a saját lábára áll, de nem 
feltétlenül oly módon, ahogyan a férje javasolta. Hogy határozott cél nélkül tanuljon, ezt értelmetlennek találta. Valami értelmeset akart kezdeni magával. 
A következő hetekben a hétvégéket azzal töltötték, hogy egy megfelelő vidéki házat kerestek maguknak. Francescának sok ház tetszett, amit  megnéztek, de 
Reid nagyon igényesnek bizonyult, és ő lassan úgy érezte, nem is találnak olyan 
otthont, amely a párjának megfelel. 
Már majdnem két hónapja házasok voltak, amikor egy nagy vacsorára hívták 
meg őket. Fran sok partin részt vett már, de más társadalmi körökben, tehát nem 
is számított rá, hogy ismerőssel fut össze. Ezért igencsak meglepte, amikor ez 
mégis megtörtént. A háziasszony bemutatta nekik Juliánt és Alice-t. 
- Franny és én régi barátok vagyunk - mondta Julián, és arcon csókolta az 
asszonyt. 
Később hazafelé menet a taxiban Reid megjegyezte: 
- Láthatóan sok meséinivalótok volt egymásnak... neked és Julián Wallacenak. 
Reidnek nem tetszett, hogy Julián a vacsora után félrehúzta az ő feleségét, és 
kettesben beszélgettek. 
- Együtt nőttünk fel... Olyan nekem, mint a testvérem. Julián úgy látja, hogy 
az apja nagyon kedveli az anyámat. Szerinte össze kellene hozni őket. De azt is 
tudja, hogy az apja soha egyetlen lépést sem tenne, ha nem kap valami bátorítást 
az anyámtól.  Ezért kért meg, hogy egy kicsit puhatolózzam anyámnál, hogyan 
vélekedik erről. 
- És te hogyan vélekedsz? 
- Talán nem is rossz ötlet. Jobb, mintha az anyám egyedül élné le a hátralevő 
éveit. 
A taxi megállt a ház előtt. Reid kiszállt, és kisegítette a feleségét, aztán szótlanul mentek be a házba. 
Miközben  a hálószobában vetkőztek, Reid hirtelen megszólalt: 
- Úgy látom, Wallace-éknál az asszony viseli a nadrágot. Gyenge, nyápic alak 
a férje. 
- Hogy tudod ezt ilyen rövid idő alatt megítélni? 
- Miért, mennyi idő kell ehhez? - kérdezett vissza a férje megvetően. - A férfinak talán van esze, de mit számít ez, ha nincs ítélőképessége? 
- Honnan veszed, hogy nincs ítélőképessége? 
- Onnan - magyarázta Reid -, hogy megkaphatott volna téged, és ő ezt a libát választotta. 
Fran elsápadt. 
- Fogalmam sincs, miről beszélsz! 
A férfi odalépett a feleségéhez, és az álla alá nyúlt. 
- Ne hazudj nekem,  Francesca! Tudnom kellett, kibe voltál szerelmes. A 
nagyanyád mindent elmondott. Ha azt hiszed, most gyakrabban találkozgathatsz 
majd Wallace-szal, hogy anyádat összeboronáld az exsofőrjével, nagyon tévedsz! Te hozzám tartozol!  - És hogy nyomatékot adjon szavainak, magához 
húzta és szájon csókolta az asszonyt. 
Frant felháborította, hogy a férje még a nagyanyját is kifaggatta, s el akarta 
lökni magától. De az szorosan tartotta, és tovább csókolta. 
Francesca megpróbálta elnyomni a férfi követelődző csókjára feltámadó vágyát. Az esze azt mondta, Reidnek nincs joga őt bármire is kényszeríteni, de legbelül örült, hogy ennyire féltékeny. 
Végül feladta a védekezést. Ekkor Reid felemelte, az ágyhoz vitte, és már nem 
is próbált fölényeskedni vele. Úgy szeretkeztek, mint két egyenrangú partner, és 
egymás karjában aludtak el, mintha mi sem történt volna. 
Amikor Fran másnap reggel felébredt, egy cédulát talált a feje mellett a párnán. Csak akkor jutott eszébe, hogy Reidnek két napra Bonnba kellett repülnie 
egy pénzügyi konferenciára. 
Nem akartalak felkelteni. Megpróbállak este felhívni. R. 
Semmi üdvözlés, egyetlen kedves szó sem. 
A fiatalasszony nagyot sóhajtott, és felkelt. Hogy szeretkeztek az éjjel, ez nem 
oldotta fel a köztük meglévő feszültséget. Reid nem boldog, és ő sem az. 
Fran elhatározta, hogy férje távollétében meglátogatja az anyját. 
Mrs. Turner egészségesnek és jókedvűnek látszott. Nászútjuk alatt Mrs. Heatherley meghívta magához, és ő nagyon jól érezte magát nála. Az év végén Mrs. H., 
ahogy Daphne Turner Reid nagyanyját nevezte, meg akarja látogatni, hogy  megnézze a kertjét. 
- Mrs. H. a szöges ellentéte Reid másik nagyanyjának - mondta. - Lady K.- 
nem kedvelem. Azt hiszem, drágám, boldog leszel, ha végre külön költöztök. 
Francesca megpróbálta kiszedni az anyjából, hogyan vélekedik Julián apjáról. 
Kiderült, hogy a mama már régóta gyengéd érzelmeket táplál a férfi iránt, és szívesen újra alkalmazta volna, ha az a csődjük után nem talált volna azonnal  mást 
állást. 
Fran elhatározta, hogy felkeresi Jack Wallace-t, és kertelés nélkül beszél vele. 
Ha Juliannel találkozna, ezt Reid biztosan rosszallaná. Nem tudhatta ugyanis, 
hogy a Juliannel való rádöbbentette: amit iránta érzett, az csak fiatalkori rajongás volt, még akkor is, ha ez az első szerelem tovább tartott a szokásosnál. Most 
egy új, viszonzatlan szerelmet érzett Reid iránt. 
Hogy mikor szeretett bele a férjébe, azt nem tudta volna megmondani. Talán 
már az első találkozásukkor tudta, hogy különleges ember. Sok minden történt, 
ami megváltoztatta a  vele kapcsolatos érzéseit. Próbálta felidézni, hogyan lett 
egyre mélyebb az iránta érzett vonzalma: a heves reakció az első testi érintésre, 
az izgalom, amelyet érzett, amikor a férfi várt rá az állomáson, a félelem, hogy 
leesik hegymászás közben... 
És végre rájött.  Szerelmes Reidbe. Ő az a férfi, akivel akár a világ végére is 
elmenne. Ő az a férfi,  akiért akár meg is halna. 
A félelem, hogy Reid nem viszonozza az érzéseit, mérhetetlenül boldogtalanná tette. 
Reid alig volt otthon negyedórája, máris szeretkezni szeretett volna. Fran először érezte, mennyire fáj úgy szeretkezni valakivel, hogy közben nem mondhatja el, mit érez. 
Az aktus után Reid felkönyökölt, és közölte: 
- Szenvedélyemmé váltál. Két éjszaka nélküled, és máris elvonási tünetek jelentkeztek nálam. 
Fran nevetett, és a férfi dús hajával játszadozott. 
- Én is valahogy így vagyok veled. 
De tudta, hogy a férfi éppen csak a rendszeres szexet hiányolja. Reidnek nem 
ő hiányzott, és nem úgy, ahogy a szerelmesek vágyakoznak egymásra, amikor 
nem lehetnek együtt. 
Később, vacsora közben beszámolt a Jack Wallace-nál tett látogatásáról, és 
utalt arra, hogy nemsokára talán valóban egymásra talál a férfi és az ő anyja. 
- Remélem, mindketten elég okosak, és próbát tesznek, mielőtt végleg összekötik az életüket -jegyezte meg Reid. - Ha két ember együtt akar élni, sok mindenben alkalmazkodniuk kell egymáshoz, főleg az ő korukban. 
- Nem hiszem, hogy anyámnak tetszene egy próbaházasság. 
- Meg kell győznöd, hogy ez a legokosabb, amit tehet. 
A férje megjegyzéséből Fran  arra következtetett, hogy az nem találja olyan 
egyszerűnek a házasságát, mint remélte. 
Két héttel később Fran két fontos döntést hozott. Beiratkozott egy belsőépítészeti tanfolyamra, amely szeptemberben indul, és  elment egy  nőgyógyászhoz, 
hogy a fogamzásgátlás felől érdeklődjön. Eddig Reid törődött ezzel, de úgy érezte, itt az ideje, hogy ő vegye át a felelősséget. 
Fran beszámolt Reidnek ama szándékáról, hogy belsőépítész lesz. 
- Addigra talán teherbe esel már. Ideje lenne... 
- Szerintem várnunk kellene még néhány évig, amíg sikerül a saját a lábamra 
állnom. Azt mondtad, fejlesszem az értelmi képességeimet. Ezt szeretném én is. 
- Rengeteg belsőépítész van Londonban. Ha tovább várok a gyerekekkel, ötvenéves leszek, mire  ők tinédzserkorba kerülnek - közölte Reid tömören. 
A férfi reakciója felbosszantotta Frant. 
- Ha ez olyan fontos neked, miért nem vásároltál magadnak egy nőt, amikor 
még húszéves voltál? 
- Én nem vásároltalak meg téged! - kiáltotta a férfi. 
Az álarc lehullott, és Fran egy olyan embert látott, aki ugyanolyan hirtelen haragú, mint ő,  azzal a különbséggel, hogy a szeméből sugárzó düh vággyal keveredett. 
Mielőtt Fran rájött volna, mit akar a férje, az felkapta, a vállára dobta, és  felviharzott vele a lépcsőn. Ő meg túlságosan megdöbbent ahhoz, hogy tiltakozzon. 
Tudta, hogy a párja sokat sportol, de nem gondolta, hogy ilyen könnyedén felfut 
vele a lépcsőn. 
Amikor az ágyra dobta, égő arccal levegő után kapkodott, és még mindig képtelen volt megszólalni. Mit mondhatna, amikor a férfi, akit szeret, magánkívül a 
haragtól úgy viselkedik, mint egy ősember? 
Fran csak nézte, hogyan tépi le magáról Reid a ruhát, és érezte, ahogy megváltoznak az érzései. A benne szunnyadó nő nyomban válaszolt az előtte álló férfitest szépségére. A ruháival együtt Reid a szokásait is leverette, és azzá vált, akire Fran a legtitkosabb álmaimban mindig is vágyott:  olyan férfivá, aki megvédi, 
harcol érte, és lehengerli, amikor ez kell. 
Ezúttal azonban erre nem volt szükség. Amikor Reid melléje feküdt az ágyba, 
a védekezést csak színlelte. Izgatónak találta, hogy magán érezheti a férfi testét. 
Sok mindent nem tudott még róla, de egyben biztos volt: fájdalmat sosem okozna neki. 
Ajkuk szenvedélyes csókra tapadt össze. Fran átkarolta a férfi nyakát, és érezte, ahogy annak a dühe elpárolog, és csak az a vágy marad benne, hogy birtokolja, magáévá tegye. Tartózkodás nélkül átadta magát a férjének, és megpróbálta 
testével kifejezni mindazt, amit a szívébe zárt, és amit talán sosem mondhat el 
neki szavakban. 
Másnap Fran meglátogatta Mrs.  Heatherleyt. Reid nagyanyja azonnal észrevette, hogy valami nincs rendjén. Fran elmesélte, hogy az az érzése, Reid meg 
fogja bánni elhamarkodott házasságát. 
- Hogy jut ilyesmi az eszedbe? - kérdezte a férfi nagyanyja. 
- Amióta visszajöttünk a nászútról, olyan távolságtartó lett. 
- Reid bonyolult  lélek. Nem könnyű vele mély érzelmekről beszélni. Elmesélte  neked, hogyan váltak el a szülei? 
- Csak célzott rá. 
- Nirmila, a legkisebbik lányom jobban tette volna, ha sosem megy hozzá 
Reid  apjához. A férfi túl öreg volt hozzá. Reid tízéves volt, amikor ő megismerte azt az embert, aki  illett hozzá. Reid szerette a szüleit. Rettenetesen fájt neki, 
amikor az anyja elment. Ez erősen befolyásolja a nőkhöz való viszonyát. Még az 
sem segített, hogy fiatalabb korában rengeteg nő csodálta és remélte, hogy megszerezheti. Már azt hittem, sosem talál olyat, aki  őt önmagáért fogja szeretni. 
Azután jöttél te, és tudtam, hogy végre megtalálta az igazit. 
- Nem vagyok benne ennyire biztos. - Fran kísértést érzett, hogy elmondja 
Mrs. Heatherleynek az igazságot a házasságukról,  de gyanította, hogy Reid ezt 
igencsak rossz néven venné. 
- Itt maradhatnék pár napig? Tudatom Reiddel,  hogy semmi bajom, de nem 
akarom neki megmondani, hol vagyok. Úgy érzem, egy kicsit külön kell lennünk. 
Bár kérése furcsának hathatott, Mrs. Heatherley nem ellenkezett. 
- Persze hogy maradhatsz. Anyád elmondta, hogy van érzéked a lakberendezéshez. A telken áll egy kis kunyhó, amelyet szívesen átrendeznék. Talán adhatsz 
néhány tanácsot. 
Később, amikor Mrs. Heatherley a kertben dolgozott, Fran elővette a laptopját, és egy e-mailt küldött Reidnek. Vajon hogyan reagál majd a férfi, ha meglátja a levelet a számítógépén? 
Reid, egy időre elmegyek. Ne aggódj miattam! Jelentkezem, ha tisztáztam magamban, mit is akarok. Most az az érzésem, képtelen lennék betartani a megállapodásunk rám eső részét. Bármi történik is, mindig boldog leszek, hogy te voltál az, aki megismertette velem a szerelmet. Ha a 
kapcsolatunk más területen is ugyanilyen jó volna, nem lennének problémáink. De vannak, és nem tudom, meg tudjuk-e oldani őket. 
Francesca 
Este rávette Mrs. Heatherleyt, hogy meséljen el mindent Reid gyermekkoráról és fiatalságáról. A nagymama nem csinált titkot abból, hogy Reid volt a kedvence. Olyan szeretetteljesen beszélt róla, hogy Francesca mérhetetlenül örült 
volna, ha leomlanak köztük az akadályok. 
Másnap Fran legszívesebben felhívta volna az anyját és a nővérét, hogy megtudja, vajon kereste-e Reid, de legyőzte a kíváncsiságát. Valahányszor megszólalt Mrs. Heatherley telefonja, reménykedni kezdett, hogy Reid az, és tanácsot 
kér az egyetlen embertől, akiben megbízik. De mindig valaki más hívta, és ahogy 
telt az idő, egyre gyakrabban rohant a szobájába, hogy megnézze, jött-e e-mail a 
férfitól. 
A második este korán lefeküdt. Amikor reggel felébredt, még mindig nem 
tudta, mi lesz vele és Reiddel. 
Délután a két nő a nappaliban üldögélt, épp Fran javaslatait beszélték meg a 
kunyhó felújításával kapcsolatban, amikor egy fekete Jaguar kanyarodott a ház 
elé. 
- Reid! - sikoltott fel Fran. 
- Ne aggódj, kedvesem! Nem kell vele találkoznod, ha nem akarsz - mondta 
a férfi nagyanyja nyugodt hangon. 
- Beszéljen vele először ön, kérem! - könyörgött Fran. 
-  Persze! - Mrs. Heatherley betuszkolta Frant egy  kis szobába, amelyben 
könyvespolcok  álltak egy asztallal  és egy székkel. 
Fran leült, összekulcsolta ölében a kezét, és feszülten várta, hogy Reid megjelenjen. Nem tartott sokáig, s meghallotta, amint az asszony üdvözli az unokáját. A férfi mely hangszínétől megborzongott. 
- Micsoda meglepetés! - hallotta Mrs. Heatherleyt. - Hogyhogy Francescát 
nem hoztad magaddal? 
- Mert elhagyott! - vágta rá Reid gorombán. 
- Jaj, istenem! Sajnálom, hogy ezt kell hallanom. De én nem aggódnék a helyedben. A legtöbb fiatal házas gyakran összekap valami apróságon. Ő nagyon 
is temperamentumos, és te  néha tényleg az ember idegeire tudsz menni, édes 
gyermekem. Miért nem hívod fel és vallod be, mit érzel iránta? Gondolom, az 
anyjához ment. 
- Nem, nincs ott. A nővérénél sincs. Fogalmam sincs, hol lehet, és iszonyúan 
aggódom miatta. Úgy viselkedtem, mint egy disznó. Nem csodálom, hogy elment. 
- A nők nagyon megértőek. Túl tudják tenni magukat a szeretett férfi gonosz 
viselkedésén. Bármit  tettél is, annyira szörnyű nem lehetett. 
- De igen, az  volt. És ő... nem szeret engem. Bizonyára sokkoló lesz, amit 
most mondok, de tudnod kell, hogy mi merő célszerűségből házasodtunk össze. 
A szerelemnek semmi köze nem volt a döntésünkhöz. Legalábbis akkor. 
Egy darabig csend  volt, majd Francesca meghallotta az idős hölgy hangját. 
- De ez azóta megváltozott, legalábbis ami téged illet, ugye? 
- Igen... Megőrülök érte. Éppen én, aki sosem voltam szerelmes, még fiatalon sem, amikor mindenkit egyszer-egyszer elkap a gépszíj!  Most viszont annyira szerelmes lettem, hogy képtelen vagyok aludni, és a munkámra sem tudok figyelni. Az az érzésem, ebbe  beleőrülök. 
- Ez nagyon jó, kedvesem! - közölte a férfi nagyanyja higgadtan. - Az, hogy 
akkor szerettél  csak bele a nőbe, akit  feleségül vettél, miután a  feleséged lett, 
sokkal okosabb, mintha előtte szerettél volna bele, aztán rájössz,  hogy mégsem 
ő  az igazi. 
- De ő nem  így gondolja. Valaki másba volt szerelmes, és csupán azért jött 
hozzám, hogy kiheverje ezt a viszonzatlan szerelmet. 
- Biztosan el tudod érni, hogy beléd szeressen, ha igyekszel. Neked nagy a 
vonzerőd a nők körében, Reid. És valahol legbelül még kedves ember is vagy. 
Ez ritka dolog így együtt. Sok szívtipró egyáltalán nem szeretetreméltó. 
- Nem voltam kedves Francescával, mocsokul viselkedtem vele. - Ahogy ezt 
kimondta a férfi, nagyon letörtnek hatott. 
Fran még sosem hallotta Reidet így beszélni. Nyilván a nagyanyja azon kevés 
emberek egyike, aki előtt megnyílik. 
- Van még valami - folytatta. - Nem tudom betartani a megállapodásunk rám 
eső részét. Fran egy biztos jövőjű londoni bankárhoz ment hozzá. Amikor  a Pireneusokban jártunk, rájöttem, hogy nem akarom tovább így élni az életemet, és 
ki akarok lépni a bankszakmából. Ha apa nem lett volna olyan beteg, már évekkel ezelőtt hagyom a fenébe az egészet. Sok időt elvesztegettem, de még nem késő, hogy a hegymászásnak szenteljem magam.  Meg kell tennem, nagyi. Még 
Francesca kedvéért  sem vagyok képes ezt tovább csinálni... ezt a komédiát 
Kennardéknál. 
- Meglepett, hogy egyáltalán ilyen sokáig bírtad, kedvesem. Mindig is az volt 
a véleményem, hogy te nem tartozol oda. Ha valakinek van tehetsége valamihez, 
ezt mindenképpen ki kell használnia. 
- Ez így van,  de hány nő viseli el, hogy egy hegymászó felesége legyen? Te 
átélted ezt. Tudod milyen érzés. 
- Hogyne. Egyszerre pokol  és mennyország. De sosem bántam meg, hogy 
hozzámentem a nagyapádhoz. Kétféle férfi létezik. A megbízható, aki általában 
unalmas is, és a kalandor. Nem könnyű együtt élni  egy ilyennel, de sokkal izgalmasabb. - Rövid hallgatás után hozzáfűzte: - Ismered a közmondást: valamit valamiért! A szerelmet sem adják ingyen. Annak  is  megvan az ára, mint minden 
másnak. Ha Francesca szeret téged, és a legjobbat akarja neked, akkor ezért vállalnia kell az örökös rettegést is. 
- Ezt nem kívánhatom tőle. Nem lenne becsületes. 
- Reid, kedvesem, már megtanulhattad volna, hogy az egész élet nem fekete 
vagy fehér. De bárhogy van is, minden Francescától függ. Mondj el neki mindent 
őszintén, és bízd rá, hogyan dönt! 
- Ezt fogom tenni, ha sikerül megtalálnom. De hol az ördögben lehet? - kiáltotta a férfi kétségbeesetten. 
Fran felpattant a  székről, és kinyitotta az ajtót. 
- Itt vagyok! - Reidhez futott, és a nyakába ugrott. - Ó, drágám, annyira hiányoztál! - Zokogásban tört ki, és arcát a férfi vállába fúrta. 
Reid olyan szorosan ölelte magához, hogy alig  kapott levegőt. 
- Hála az  égnek, hogy jól vagy!  Majdnem beleőrültem az aggodalomba! 
- Sajnálom! - Francesca felnézett, és meglepődve látta, hogy  a férfi szemében könnyek csillognak. Reid is ugyanolyan szaporán lélegzett, mint ő, és markáns  arcvonásai olyan érzelmekről árulkodtak,  amilyeneket nem  is feltételezett 
volna róla. 
- Ne tedd ezt velem soha többé! A pokol kínjait álltam ki, amikor belegondoltam, mi történhetett veled. Nem tudok nélküled élni, Franny. 
- Én sem  nélküled - suttogta az asszonyka könnyek között. 
- Most egyedül hagylak benneteket, hogy tisztázni tudjatok mindent - mondta halkan Mrs. Heatherley, és kiment. 
- Ha tényleg szeretsz, nincs mit tisztáznunk - közölte Fran. - Ha  Katmanduban akarsz élni egy viskóban, azt is megértem.  Ameddig annyira szeretsz engem, mint én téged, nekem nem számít, hol élünk. - Tétován felnevetett. - Van 
egy zsebkendőd? 
Reid adott neki egyet, saját könnyeit meg a kézfriévoi  .  , 
Aztán felemelte Fran állát, és megcsókolta     kezíejevel toroIte le az arcáról. 
Sokáig csókolóztak, nem szenvedélyesen Ccau,mn           , 
jezzék megkönnyebbülésüket Fran nZZ   ,?,nagyn enSed hogy kifefi is tudta, mit érez ő  EszeZZT     mt érez Reid aho a fér 
- Utálnál KtZJ gySZen aztan egeszen más hangnemben folytatták: 
Reid   wKataanduban ey kunyhóban lakni. De én is - tette hozzá nevetve 
Si7    a nCSere 3 naSyaPám gyűjtött egy kis tőkét apám számára, s ezt én 
oroKOJtem. Apám is hagyott rám egy tekintélyes summát, s az én befektetéseimmel együtt ez bőven elegendő ahhoz, hogy úgy  éljünk, ahogy akarunk. Én személy szerint  szívesen választanám lakhelyül azt a francia kastélyt, amelyet a 
mappámban láttál. De először beszéljük meg a  legfontosabbat! Teljesen biztos 
vagy benne, hogy szereméi egy hegymászó felesége lenni? Nem leszek mindig 
távol. A legtöbb hegy, amelyet meg akarok fflászni, csak bizonyos évszakokban 
érhető el. 
- Gondolom, nem minden hegymászó hal meg olyan fiatalon, mint a nagyapád - mondta Fran. - Sokan igen magas kort érnek meg. Közlekedési balesetben több ember hal meg, mint a hegyekben. 
- Megeshet, hogy hetekig távol vagyok, amikor éppen szükséged  lenne rám. 
- Lehet. De amikor visszajössz, ahogy a nagyanyád mondta, a mennyekben 
járunk majd. Mint most - egészítette ki halkan. - Csak azt nem értem, miért nem 
mondtad el, mit érzel valójában. Nem vagy te ilyen szégyenlős. 
- Nem... általában nem. De ha valaki az én koromban először lesz szerelmes, 
és ráadásul egy olyan nőbe, aki mást szeretett, méghozzá annyira, hogy  neki tartogatta magát, akkor nem tudja, hogyan viselkedjen -  magyarázta a férfi. - A 
nászutunkon vettem észre először életemben, milyen az, ha az ember igazán boldog. Tudtam, hogy csodálatos jövő állhatna  előttünk, ha szereméi engem, és ha 
nekem nem kellene újra igazi Kennarddé válnom. Ami a bankot illeti, változtathattam volna szakmát, de téged nem kényszeríthettelek, hogy szeress, és úgy 
gondoltam, nincs rá jogom, hogy az általam vállaltakat ne teljesítsem. 
- Tegyük semmisé a megállapodást, és kezdjünk mindent elölről... szerelmespárként! -javasolta Fran, és a férfihoz simult. 
Később kopogtattak az ajtón. Mrs. Heatherley jött be egy tálcával a kezében. 
Reid gyorsan elvette tőle. 
- Köszönöm, kedvesem - mondta a nagyi. - Gondoltam, a frissen sütött fánk 
tejszínhabbal és eperlekvárral jót tesz majd nektek. Ennyi izgalomtól megéhezik 
az ember. - Szeretettel nézte a két fiatalt. - Feltételezem, hogy most már minden 
rendben van. 
- Csodálatosabb nem is lehetne - biztosította őt Reid. 
- Boldog vagyok. Amikor először láttalak titeket együtt, már akkor  tudtam, 
hogy összetartoztok. Idővel az emberben kialakul ez az ösztönös megérzés... Miközben Reid és Francesca fánkot evett, Mrs. Heatherley folytatta: - Szeretnék 
valamit megbeszélni veletek. Ez a ház túl nagy egy ember számára. Ezenkívül 
szükségem van segítségre a kerti munkában. Anyád ugyanígy gondolja, Fran. 
Olyan jól kijövünk egymással, hogy arra gondoltam, idehívom. A házat kétfelé 
lehetne osztani. A kertet is. Mrs. Turner biztosan magával akarja majd hozni a 
növényeit. Mit gondoltok? 
- Nagyszerű ötletnek tartom - mondta Reid. - Te mit gondolsz, szívem? 
Fran szeretettel nézett a férjére. 
- A gond csak az, hogy anyának van egy csodálója...  Egy kedves férfi, aki régen a sofőrünk volt - magyarázta Reid a nagymama felé fordulva. 
- Ez nem gond. A fél ház két embernek is bőven elegendő, és egy kedves férfi a háznál mindig csak előnyös. Most elmegyek zöldségért a vacsorához, ti pedig ágyazzatok meg! Reid tudja, hol az ágynemű. 
A csodálatos, krumpliból és friss zöldségből álló vacsora után Reid és Fran 
belefeküdt a baldachinos ágyba, és összebújtak. 
- Nagyon szeretlek - suttogta Reid. - Hogyan is tudtam annyi ideig nélküled 
élni? Soha többet ne hagyj el, kérlek! 
- Megígérem.  Annyira boldog vagyok, hogy végre kimondhatom: szeretlek! 
Szeretlek! 
Amikor valahol lent a házban egy  óra tizenegyet ütött, Reid és Fran egymás 
karjában feküdt a jövőt tervezgetve, amely teljesen másnak ígérkezett, mint 
ahogy mindketten elképzelték, amikor a megállapodást megkötötték...