ROMANA 72 Egy malomban őrölünk Bármilyen vadregényes és festői szépségű is a provence-i táj, az unokanővérével nyaralni érkezett Christine-t kizárólag a titokzatos Ron Savage érdekli. Valami azt súgja neki, hogy a régi vízimalomban, a világtól visszavonultan élő, valahonnan nagyon ismerősnek tűnő férfi titkol valamit. Különben miért kelt volna ki magá-~ ból annyira első találkozásukkor, amikor újságírónak vélte a kedvtelésből fényképező lányt? Ron fonó csókjai csakhamar eloszlatják Christine kételyeit, és a futó kalandnak indult nyári szerelem egyre komolyabbá válik... Egy malomban őrölünk önhibádon kívül. Mindennek a drágalátos exférjed az oka! Szépen elbánt veled, mondhatom. Tudpm, hogy hónapok óta csak a munka tartja benned a lelket. Legfőbb ideje, hogy kikapcsolódj néhány hétre, és újra megtanulj nevetni. Christine-t Joe feleségeként pontosan egy évig hívták Mrs. O'Reillynek. A válás után újra Miss Lovejoy lett a neve. Hát igen. Rövid házasságának végleg befellegzett. Fájdalommal emlékezett vissza volt férjére. Az együttélésük során szerzett lelki sebei bizonyára soha nem gyógyulnak be teljesen. - Nem bánom, veled tartok-adta be a derekát. -De... gondolom, tisztában vagy az anyagi lehetőségeimmel. Persze eszem ágában sincs rajtad élősködni - tette hozzá gyorsan, mielőtt Wanda ellenkezhetett volna. - Úgyhogy ne is fáraszd magad! - Ugyan már! Csak azt akartam... - Nem vagyok hitelképes. Úgyszólván csődbe jutottam. Én... - Christine! Meghallgatnál végre? Ugye egy lakóautóra vágysz? Mit szólnál ahhoz, ha vásárolnánk egy Caravant? Persze a saját nevemre. Ha együtt elmennénk vele nyaralni, nem kellene repülőjegyet venni, szállodai szobát foglalni, azonkívül megfelezhetnénk a benzinköltséget. Aztán, ha sikerül eladnod a lakást, eladom neked a lakóautót. Christine-t lenyűgözte a nagyvonalú ajánlat. Wanda persze minden további nélkül megengedhet magának ilyen hirtelen és költséges vásárlást, de mégis... Nincs itt valami turpisság a háttérben? ' - Nos? - türelmetlenkedett az unokanővére. - Mi a válaszod? - Angyal vagy. Nagyszerű... és köszönöm, Wanda. El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok. - Elmúlt a tengeri betegséged? - kérdezte Wanda, miután átkeltek a La Manche csatornán, és lehajtottak a kompról. - Hála istennek, igen! - nyugtatta meg Christine. Bár nem szokott szeszes italt inni, az átkelés idején csatlakozott az unokanővéréhez, akit nem lehetett kimozdítani a komp túlzsúfolt és telefüstölt bárjából, és ő is felhajtott egy pohár töményet. Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor a hangosbeszélő felszólította az utasokat, hogy térjenek vissza járműveikhez, és nagyot szippantott a friss tengeri levegőből. Rövid idő elteltével már francia földön gurultak. Élvezte az utazást, habár meglehetősen fárasztó volt. Még nem járt Franciaországban, és soha nem vezetett ennyit egyfolytában. Egy idő után át is adta Wandának a kormányt, és elmerült a táj szépségeinek szemlélésében. Az unokanővére Puit de Mirabeau közelében szemelt ki egy táborhelyet. Úgy tervezték, hogy ez lesz a főhadiszállásuk. - Ma már nem érünk oda - állapította meg Wanda a térképre sandítva. -Jobb lesz, ha éjszakára megállunk valahol, és holnap reggel pihenten indulunk tovább. Délelőtt mindenképpen Puit de Mirabeau-bar leszünk. Az unokanővére szűkszavú tájékoztatása alapján Christine arra a következtetésre jutott, hogy Puit de Mirabeau nem tartozik a legfelkapottabb francia üdülőhelyek közé. - Tényleg nem valami hivatalos ügyben megyünk oda? - kérdezte bizalmatlanul. - De hiszen mondtam már! - csattant fel Wanda. Christine megértette az unokatestvére idegességét: ismeretlen kocsit vezet, a forgalom is nagy, és az Angliában megszokott bal oldali közlekedés helyett a jobb sávban kell haladniuk. Ezért úgy döntött, inkább későbbre halasztja a kérdéseit. Voltaképpen mindegy volt neki, hova mennek. Már örült, hogy végül is elfogadta Wanda ajánlatát. - tlgye kellemesebb, mint odahaza gürcölni? - kérdezte Wanda, mintha olvasott volna az unokahúga gondolataiban. - Igen. Bár nem szívesen mondanék le végleg a munkámról. De azért csodálatos, ha az ember időnként megszabadul a kötélezettségektől, és a maga ura lehet ~ felelte a lány. - No és az sem utolsó szempont, hogy Joe nincs a nyomodban - húzta el a száját az unokanővére. Christine balsikerű házassága felért egy vég nélküli kihallgatással. „Hova mégy? Kivel? Mikor jössz vissza?" A férje örökösen efféle kérdésekkel zaklatta. Sőt naponta többször felhívta a munkahelyén, hogy ellenőrizze. A felesége legjobb barátnőire is ferde szemmel tekintett, és keresetlen szavakkal leszedte róluk a keresztvizet. Teljesen kisajátította magának a fiatalasszonyt. - Jce elvárta, hogy munka után egyből hazarohanjak. Ha késtem valamiért, fel kellett hívnom, hogy kimentsem magam. A végén már hazudtam neki. Így egyszerűbb volt. - Hát persze -bólogatott megértően Wanda. - Én is ezt a megoldást alkalmazom, főleg a szüleim esetében. Ne szólj szám, nem fáj fejem... Christine utált hazudni, azonkívül nagyon szerette az unokanővére szüleit, akik Hertfordshire grófságban éltek. Legutóbb két hete látogatta meg őket Wandával együtt. Mindig belényilallt a fájdalom, valahányszor megpillantotta az anyja ikertestvérét. Néha nagyon irigyelte Wandát, a saját szülei ugyanis két éve életüket vesztették egy szörnyű közúti balesetben. Igen meglepődött, amikor az unokanővére megpendítette, hogy leruccanhatnának egy hétvégére Hertfordshire-be, mivel Wanda csak nagyon ritkán kereste fel a szüleit. Az utóbbi időben azonban mintha gyökeres változáson ment volna keresztül. Az elmúlt hónapokban Christine-nek az unokanővére jelentette az egyetlen 4 5 H0INANA támaszt menthetetlenül felbomló házassága, majd a borzalmas válóper idején, pedig a céltudatos újságírónő általában nem törődött mások bajával. A tehetsége mellett Wanda a kemény, önző természetének köszönhette eredményes szakmai előmenetelét. Christine titkon azt gyanította, hogy az unokanővére a siker érdekében habozás nélkül, gátlástalanul átgázol másokon. Mindenesetre őhozzá végtelenül kedves volt. - Mit köszönsz? - kérdezte értetlenül, amikor az utolsó bontóperi tárgyalás után kiléptek a bíróság épületéből, és Christine könnybe lábadt szemmel félrevonta. - Mindent. Bámulatosan kiálltál mellettem ezekben a nehéz időkben. Nagy hálára köteleztél. - Lehet, hogy egyszer még a szavadon foglak - vetette oda tréfásan Wanda. A tekintetétől azonban Christine egy pillanatra megdöbbent. Aztán elhessegette a gyanúját. Képtelenség, nincsenek sanda hátsó szándékai. Csak képzelődsz, de nem csoda, hiszen alaposan megviselt a Joe-val töltött esztendő. - Tudod, anya rendez egy kis fogadást-magyarázta neki az unokanővére, amikor meghívta Hertfordshire-be. - Ismered a mami összejöveteleit. - Hát persze. Csodálatosak. Christine fülébe is eljutott a hír, miszerint Alice Hedleyt nemrégiben megválasztották a helyi írószövetség elnökévé, és a nagynénje illő keretek között kívánja megünnepelni a jeles eseményt. Alice néni igen büszke volt a lányára, s felkérte, hogy az összejövetelen tartson egy kis előadást az újságírásról. Mivel Wanda a lapszerkesztői elfoglaltsága miatt hét közben nem tudott elszabadulni Londonból, a kedvéért hét végére tették a rendezvényt. Christine elfogadta ugyan a meghívást, de kissé szorongva nézett a társas összejövetel elébe. Régebben mindig nagy örömmel vett részt a nagynénje estélyein, hiszen szeretett szórakozni, és szívesen beszélgetett új emberekkel. Joe féltékenysége azonban kiölte belőle a közvetlenséget és az elfogulatlanságot. Férfiak társaságában elbizonytalanodott, zavarba jött, és nem mert még kedvesen évődni sem. Alice Hedleynek - néhai ikertestvérével, vagyis Christine anyjával ellentétben - életeleme volt a társaság, s háza mindig nyitva állt a vendégek előtt. Wanda fiú- és lánytestvérei is sokszor magukkal vitték Hertfordshire-be a barátaikat. A lány gyakran ábrándozott ilyen nagy rokonságról, meghitt családi életről - és persze gyerekekről. De Joe egyszer s mindenkorra szertefoszlatta az álmait... O'Reilly képtelen lett volna bárkivel - akár saját gyerekével is - osztozni a feleségén. A Miss Lovejoyjá visszaváltozott Christine várakozásával ellentétben majdnem olyan fesztelenül viselkedett a nagynénje írószövetségi elnökké választásának tiszteletére adott estélyén, mint a férjhezmenetele előtt. - Pompásan éreztem magam a múltkor Hertfordshire-ben-szólalt meg ábrándozva a lakóautóban. 6 Egy malomban őrölünk - A mami mindig örül, ha meglátogatod. Arról nem is beszélve, hogy mindenképpen kellemesebb vidéken tölteni a hétvégét, mint Londonban, abban a rémes lyukban. - Wanda soha nem rejtette véka alá, hogy nem tetszik neki O'Reillyék otthonos, jóllehet szerényen berendezett lakása. Egy nagy példányszámú lap befutott újságírójaként és szerkesztőjeként neki persze sokkal különb otthonra futotta. - Nem mindenkinek telik előkelő lakásra a Temze partján - jegyezte meg halkap Christine. - Fogadni mernék, hogy még senki nem jelentkezett a lakáshirdetésedre. - Sajnos tényleg nem - ismerte el sóhajtva a lány. Gyűlölte azt a lakást. Egykori otthona börtönné, férje pedig börtönőrré vált. - Bárcsak megszabadulnék már tőle! A tetejében a fenntartása is drága. Kettőnk fizetése is alig fedezte a jelzálogkölcsönt. - Szerencsénk van, hogy ilyen szép időt fogtunk ki-jegyezte meg Wanda, amikor a dombok között kanyargó országút mentén megálltak tízóraizni. - Igen - hümmögött Christine. Melege lett a tűző napon. Mint általában a szőke hajú, világos bőrű emberek, ő is könnyen leégett, ha nem vigyázott. Márpedig egyetlen árnyékot adó szikla vagy bokor sem akadt a közelben. - Tényleg jót tett neked a hétvége anyáéknál-kanyarodott vissza Wanda az előző témához. - Valósággal kivirultál. Azt is láttam, hogy egy-két vendég felkeltette az érdeklődésedet - kuncogott. - Szinte minden férfit meghódítottál, pedig feltűnően tartózkodóan viselkedtél. - Régebben valóban sokkal felszabadultabb voltam-ismerte el Christine.-Most attól félek, hogy a férfiak a legártatlanabb kijelentésemet is félreértik. Egyébként egyikük sem tetszett. - A fene vigye el Jce-t! - szitkozódott Wanda. - Neki köszönheted, hogy ilyen gátlásos lettél. Egyáltalán miért mentél hozzá? - Az utóbbi időben sokat törtem ezen a fejemet - felelte elgondolkozva az unokahúga. - Nem sokkal anyámék balesete után ismertem meg Joe-t. Talán rosszkor jöttünk össze. Nagyon lesújtott a szüleim halála, és szenvedtem a magánytól: az égvilágon senkim sem maradt. Joe jóképű volt, szórakoztató és végtelenül figyelmes. Eleinte úgy éreztem, mellette valóra válnak az álmaim, és fülig beleszerettem. Nem sejthettem, hogy a házasság gyökeresen megváltoztatja. - Talán nem is változott meg - vélekedett Wanda. - Szerintem mindig ilyen volt, csak leplezte. Szerencsére megszabadultál tőle. Azóta sokkal jobban nézel ki. Új életet kezdhetsz. Új élet Joe után - ismételte tűnődve. - Káprázatos cím volna. - Csak nem akarsz írni rólunk? - hökkent meg Christine. - Ne félj! Sokkal jobb témára bukkantam. - Ne mondd! Mesélj! Wanda végighúzta a mutatóujját keskeny, hegyes orrán, amit mintha csak arra teremtettek volna, hogy mások után szaglásszon vele. Ezt a megállapítást egyébként egy irigy pályatársa terjesztette róla. - Sajnálom, de hadititok - rejtélyeskedett. - Egyébként is nyaralunk - tette 7 numawa Egy malomban őrölünk hozzá. -Azt tanácsolom, felejtsd el Jce-t, és kezdj új életet. Az első lépést a hétvégén anyáéknál már szerencsésen megtetted, még ha nem nyerte is meg a tetszésedet egyetlen férfi sem. Szerintem pedig akadt néhány figyelemre méltó pasas. Szerencsére az írószövetségek nem csak vénasszonyokból állnak. - Engem az sem zavarna - válaszolta Christine, és felsóhajtott. - Észrevehetted, hogy nem érdekelnek a férfiak. - Biztosíthatlak, hogy hamarosan megismerkedsz egy olyan férfival, akivel szívesen összejönnél. Mit szólnál egy kellemes nyári kalandhoz? Mondjuk itt, Franciaországban? Christine a fejét rázta. - Eszem ágában sincs. Nem vágyom semmiféle kalandra, de tartós kapcsolatra sem. Legalábbis egy-két évig biztosan nem. - Az ördögbe is, Christine! Nem minden férfi őrült, mint Joe O'Reilly. Igen, Joe valóban tébolyult... Bár az exférje tönkretette Christine-t, ő most mégis megértően gondolt rá. Joe beteg, s igazából nem okolható a történtekért. - Anyád barátai igazán rendes emberek - kanyarodott vissza az előző témához -, és a lapszerkesztésről tartott előadásod kitűnően sikerült. Wanda tréfás, bár néha kissé epés megjegyzésekkel fűszerezte az előadását, és a hallgatóságot szívesen szórakoztatta a szakmai életből vett sikamlós történetekkel. Ez alkalommal mintegy negyven személy gyűlt össze Hedleyék tágas nappalijában, és alig fértek el. - Megjárta - felelte Wanda. - Bár a magam részéről unom az efféle előadásokat. Persze azért hozzá lehet szokni, még ha örökké ugyanazok a kérdések hangzanak is el. Egy kérdés azonban mégis váratlanul érte Wandát, emlékezett vissza Christine. Meg is lepte akkor az unokanővére válasza. - Készített már interjút Gregor Martell-lel? - kérdezte egy szőke szépség tiszteletteljes hangon. Wanda csak némi hallgatás után felelt neki: - Mr. Marcell nem szereti... nem szívesen nyilatkozik újságoknak. -Aztán ügyesen másra terelte a szót. Vajon mennyire esetleges egy újságíró ítélete? - töprengett Christine országúti pihenőjükön, s kinyitott egy doboz kólát. Annak idején olvasott néhány pletykát Gregor Marteltről, és a filmjeit is látta, de személyesen soha nem találkozott vele. Amikor maszkmesterként kezdett dolgozni, Martell már jó ideje nem forgatott, s ő egyébként sem sminkelt sztárokat. Titkon persze azt remélte, talán egyszer arra is sor kerül. Gregor Marcellért évekig bomlottak a nők. Még egyébként tárgyilagos újságírónők is bevallották, hogy elérzékenyülnek a szőke hajától és bámulatosan kék szemétől. 8 Ő viszont soha nem rajongott a férfiakért, és nem értette azokat a lányokat, akik mindenre elszántan közelharcot vívnak, hogy megérinthessenek egy-egy hírességet, aztán visítoznak vagy elalélnak a gyönyörűségtől, ha ez sikerül nekik. Az angol filmszínész rajongói között szép számmal akadtak anyák, sőt nagymamák is, és ók sem viselkedtek különbül. Martell zárkózott, tartózkodó ember hírében állott, holott tizenöt évig tündökölt a nyilvánosságot nem nélkülöző filmszakmában. Szívdobogtató külseje miatt főként romantikus hősöket alakított. A legtöbb színésznő állítólag egyfolytában azért ostromolta az ügynökét, hogy szerezzen neki szerepet Martell mellett, aki a pályája csúcsán egyszerre csak eltűnt a színről. Természetesen számtalan vad híresztelés kapott szárnyra. Egyesek szerint összeveszett az ügynökével, mások szerint megtámadta a szervezetét valami gyógyíthatatlan kór. Az igazság soha nem került napvilágra. Noha újságírók hada szegődött a nyomába, Gregor Marteltnek sikerült nyom nélkül eltűnnie. - Ami a kalandot illeti... - szólalt meg Wanda. - Végeztünk ezzel a témával! Nem érdekel, és kész - jelentette ki Christine. - Engem viszont annál inkább - erősködött az unokanővére. - Na és a sors keze? Semmibe veszed Bella jövendölését? - Ostobaság! - legyintett a lány. - Minden hájjal megkent újságíró létedre csak nem veszel komolyan ilyen zagyvaságot?-Eszébe jutott az eset, és felnevetett. Alice néni estélyén mindenesetre nem mulatott rajta ilyen jót. Wanda előadása után frissítőt szolgáltak fel, amikor Christine egy terebélyes asszonyságra lett figyelmes, aki suhogó ruhát és tarka selyemsálat viselt. - Egész este figyelem magát, kedvesem - szólította meg az asszony. - Lenyűgöző az arca. Minő szomorú szemek! Kíváncsi lennék, vajon... - Mielőtt Christine bármit is felelhetett volna neki, a nő megragadta a kezét, és tanulmányozni kezdte a tenyerét. - Látnod kellett volna, milyen képet vágtál - vihogott Wanda. - Beavathatnál a titokba. Mit jövendölt Bella? Anya esküszik rá. A társaságban mindenkinek olvasott a tenyeréből, és szinte minden jóslata bevált. Mivel hozott ki a béketűrésből? - Megjátszotta a látnokot, és összevissza locsogott. - Anyának ezt inkább ne említsd! Bella ugyanis tenyérjós, és ez óriási különbség. A tenyérjóslás a mami szerint sokkal tudományosabb. - Megpróbáltam elhallgattatni - magyarázta Christine. - De nem sikerült. - Mégis mit mondott? - kíváncsiskodott az unokanővére. - Hm... Lefogadom, hogy ezek a jósnők mindenkinek és mindig ugyanazt mondják. Szerinte érdekes az arcom és a kezem. Melegszívű, érző ember vagyok, de az utóbbi időben felborult az érzelmi egyensúlyom. A hüvelykujjam arra utal, hogy határozatlan vagyok, és nem bízom magamban. - Eddig szóról szóra megfelel a valóságnak - vetette közbe Wanda. - Folytasd! 9 H0INANA Egy malomban őrölünk Christine habozott. - Szerinte hosszú az életvonalam. - Ez jól hangzik. És mit mondott még? Látom az arcodon, hogy nem árultál el mindent. A szerelemvonaladból például mit állapított meg? - Törés van benne - felelte Christine szinte suttogva. - Egy rövid kapcsolat végét jelzi. De hamarosan új és őszinte kapcsolatra számíthatok. Ez... minden. - Ezért sápadtál el és reszkettél, mint a nyárfalevél? Christine nem felelt. Bizonyára vérig sértette Bellát, amikor látványosan elhúzta a kezét, és faképnél hagyta a jósnőt, de tényleg elege lett a locsogásából. Az a nő előzőleg nyilván hallott valakitől a tönkrement házasságáról. - Olvasott a te tenyeredből is? - Igen. Attól tartok, abból ugyan nem sok jót tudott kiolvasni a vén varjú. Nekem azt mondta, az érzelmeknél jobban érdekel a hatalom. Állítólag józan gondolkodású, hidegszívű, gátlástalan nőszemély vagyok - kacsintott Wanda, és összecsomagolta az ételmaradékot. - Induljunk! Most vezess te! Éjszakáig nem állunk meg. Christine bólintott. Imádott fényképezni. Sajnálta, hogy csak kevés időt szentelhet a szenvedélyének. - Igaz, Puit de Mirabeau-ban nincs sok látnivaló, de majd kirándulunk a környéken. És persze sokat napozunk meg kerékpározunk - folytatta Wanda. Egy fényűző szállodákhoz szokott újságírónő számára meglehetősen szegényesnek ígérkezett ez a nyaralás. Christine attól tartott, hogy az unokanővére hamar bele fog unni. - Igazán pompás ötlet, hogy elhoztál - mondta. - Az elmúlt hónapokban gyakran voltunk együtt, és én... Wanda legyintett. - Ne aggódj! Szabadon rendelkezhetsz az időddel, elvégre nem vagyunk egymáshoz kötve. Persze nem bánnám, ha a közelemben maradnál, mert a szerénynek is alig mondható franciatudásommal egyedül nemigen boldogulok. Bevallom, eredetileg az egyik barátomat akartam rábeszélni erre az útra, de nem állt kötélnek. Az egyik barátját... Egy újabb nős férfit? Wanda sokszor emlegette, hogy nem akar férjhez menni, inkább nős barátokat tart. - Nincs velük annyi baj - foglalta össze sommásan. Wanda a hertfordshire-i látogatásukkor említette először a provence-i utat. - Anya, nem gondolod, hogy Christine-re ráférne egy kis pihenés? Alice egyetértett a lányával. - Nem kísérhetne el? Két hét múlva úgyis elutazol Franciaországba... Hová is? Képtelen vagyok megjegyezni ezeket az idegen neveket. - Provence-ba, Puit de Mirabeau-ba. - Újabb riportmegbízás? - figyelt fel Christine. - Nem. Szabadság - felelte szűkszavúan az unokanővére. - Néha azért a lapszerkesztők is nyaralnak. - Christine, miért nem tartasz Wandával? - indítványozta Alice. - Szabadfoglalkozású vagy, még csak engedélyt sem kell kérned. Wandának felcsillant a szeme. - Magad mondtad, hogy a következő hetekre nincs megbízásod-emlékeztette az unokahúgát. - Örülnék, ha elkísérnél. Olyan gyorsan jött minden, hogy Christine csak francia földön döbbent rá, milyen keveset beszéltek arról, hogyan töltik majd a napjaikat. Megkérdezte hát Wandát, mik az elképzelései. - Hát... egy kicsit körülnézünk a környéken - tért ki a válasz elől az unokanővére. - Ugye elhoztad a fényképezőgépedet? 10 Amikor végre elérték az éjjeli pihenőhelyet, mindketten fáradtan rogytak le a kényelmes ágyakra. Wanda tüstént elaludt, alighogy lehajtotta a fejét. Christine hónapok óta álmatlanságban szenvedett, és a kimerültség ellenére most sem jött álom a szemére. Egész éjjel a múltján rágódott. Hát igen, a múltja... Már a nászút másnapján kételyei támadtak a házasságát illetően. Joe kereskedelmi utazóként nem keresett sokat. Ezért csak Anglia déli tengerpartján vettek ki egy szerény szállodai szobát. Christine másként képzelte el a mézesheteket, de azzal vigasztalta magát, hogy az ember mindenhol jól érzi magát, ha szerelmes. A szállodát valóban nem lehetett fényűzőnek nevezni, de a személyzet nagyon kedves volt, és esténként igyekeztek gondoskodni a vendégek szórakoztatásáról. A nászutas pár ott-tartózkodása alatt éppen tehetségkutató műsort rendeztek. Akadt néhány külső részvevő, de ,többnyire szállóvendégek jelentkeztek szereplésre. Christine szeretett énekelni, és törékeny alkatához képest nagyon jó hangja volt. Amikor megkérdezte Joe-t, benevezhet-e, a férje szemlátomást vonakodott, de nem ellenkezett, és Christine fölényesen megnyerte a versenyt. Eredményhirdetéskor a műsorvezető - egy fiatalember - csók kíséretében adta át az első díjat. A közönség lelkesen tapsolt. ROMÁNA Amint Christine felajzva és boldogságtól sugárzó arccal visszament az asztaluktioz, azonnal látta, hogy valami nincs rendben. A férje feszültnek és idegesnek fönt, s elhúzódott tőle. - Mi baj? - kérdezte Christine. Joe nem felelt. Felállt, és szó nélkül kivonult a teremből. A lány riadtan követte. A szobájukban aztán Joe-ból kirobbant az indulat. - Élvezted, mi? Ahogy az a... szépfiú mindenki szeme láttára végignyalt! Miért bátorítottad fel? A fenébe is, Christine! Elfelejtetted, hogy nászúton vagy? Velem! Úgy viselkedsz, mint egy tüzelő szuka... - Az ágyra lökte a feleségét, és durván a magáévá tette. Az emlékkép hatására Christine hangosan felnyögött. - Mi baj, Christine? - kérdezte Wanda álmosan. - Felébresztettelek? Sajnálom, Joe járt a fejemben... - Felejtsd el végre azt a szerencsétlen alakot! Arra gondolj inkább, amit a házassági tanácsadóban mondtak! Nem rajtad múlt, hogy elmérgesedett a kapcsolatotok. Christine végső kétségbeesésében felkeresett egy házassági tanácsadót, miután Jce bemesélte neki, hogy kizárólag ő a vétkes. - Nekem semmi keresnivalóm ott. Elvégre mindenben te vagy a hibás! -jelentette ki, és nem kísérte el. A nászúton történt kínos közjáték rányomta bélyegét a következő hónapokra. Igaz, másnap reggel Joe megbánóan bocsánatot kért, még sírt is. - Azért történt, mert imádlak, Christine. Nem bírtam elviselni, hogy az a nyálas pofa ölelget és csókolgat. Fs úgy éreztem, hogy élvezed. Attól féltem, jobban ízlik a csókja, mint az enyém. Meg tudsz bocsátani? Christine természetesen megbocsátott. Azt hitte, szereti Jce-t, ezért nézte el a durvaságát. Beleborzadt az emlékezésbe, mert időközben rádöbbent, hogy halálosan tévedett. Az elmúlt év felért egy lidércnyomással. És bár már nem fenyegette veszély, még mindig rettegett Jce-tól. - Hallod, amit mondok, Christine? Verd ki a fejedből azt az alakot, és aludjunk végre! Hosszú út áll előttünk-ásított Wanda. 12 2. FEJEZET A július végi főidénynek megfelelően az autópályán hömpölygött a járműfolyam. A rekkenő hőségben nemcsak több kocsi hűtővize, hanem némely utas agyvize is felforrt - mint például Wandáé. A Caravan utasai alig várták, hogy megérkezzenek Provence-ba, ahol gyönyörű tájak, sudár ciprusok, ezüstösen csillogó levelű, csavart törzsű olajfák, mandulaligetek, aranyló búzamezők fogadták őket. Fs végre valahára felbukkant előttük a Lubéron-hegység lábánál elterülő Puit de Mirabeau is. Wanda alaposan rászedett az úti célunk leírásánál, állapította meg magában Christine, amint befordultak a mindössze pár házból álló főutcára. Nem álltak meg, hanem továbbhajtottak egy csodaszép, vadregényes völgybe, amely néhány gazdasági épületföl eltekintve lakatlannak tűnt. Itt aztán nyoma sem volt közlekedésnek, de még csak gyalogosoknak sem. Mintegy két mérfölddel odébb Wanda letért az országútról, és egy gazdasági bejárón keresztül behajtott egy rétre. - Ez volna az? - hökkent meg Christine. - Biztosan ez az a táborhely, amiről beszéltél? Ez a mező? Sehol egy lakókocsi vagy egy sátor... - Megérkeztünk! - bólintott az unokanővére. - Itt aztán nem zavar senki. - Na és mit akarsz most tenni? - kérdezte csüggedten a lány. - Megkeressük a tulajdonosokat, és kifizetjük a bérleti díjat. - Wanda elővett a kézitáskájából egy borítékot. - Elintéznéd? Rettenetesen fáj a fejem. - Most rögtön? - Hát persze - türelmetlenkedett Wanda. Christine felsóhajtott. Az ő feje is hasogatott, azonkívül megizzadt a hőségben. Legelőször is lezuhanyozott volna, de nem akart összeveszni az unokanővérével. - Merre laknak a tulajdonosok? - kémlelt körül tanácstalanul, mert közel s távol egyetlen épületet sem látott. - Menj tovább az úton, körülbelül egy mérföldre innen megtalálod őket - jelentette ki Wanda, miután tanulmányozta a motorháztetőre kiterített térképet. - Le Moulin Gris. Madame Pierrepointe-t keresd! - Ő a tulajdonos? - Azt hiszem - dünnyögte Wanda. Hanyatt feküdt a fűben, és lehunyta a szemét. 13 Egy malomban őrölünk Ro~uva Az unokahúga elfojtott egy sóhajt, és leemelte kerékpárját a lakóautó hátuljáról. A terep egyenletesnek tűnt. Remélhetőleg hamar megjárja az utat. A vállára akasztotta a fényképezőgépét-elvégre sose lehet tudni, mikor kínálkozik egy érdekes téma -, és nyeregbe pattant. A rekkenő hőség ellenére élvezte a kerekezést a hosszú és kimerítő autóút után. Még a fáradtsága is elmúlt. Egy lélekkel sem találkozott a völgyben. Kisvártatva megpillantott egy útjelző táblát, melyen ez állt: Le Moulin Gris. A nyilat követve bekanyarodott, aztán hirtelen lefékezett. - Ó! - kiáltott fel az ámulattól. A szürke malom - ahogy magának a Le Moulin Gris-t lefordította -, nem tartozott a szokványos vízimalmok közé. Az ódon épület két domb közé ékelve, egy patak partján állt. Nyilván kékesszürke, mélyen lelógó. tetejéről kapta a nevét. Vakolatlan kőfalait sűrűn benőtte a piros futórózsa, a malom előtt, a zöld patakparton pedig sárgán virágzott a vizitorma. Christine boldogan a gépéhez kapott, aztán meggondolta magát. Először elintézi, amiért jött. Lefektette a fűbe a kerékpárját, felballagott a bejárathoz vezető lépcsőn, és becsöngetett. Fehér kötényes, terebélyes asszony nyitott ajtót. - Madame Pienepointe? - Qui. - Az unokanővéremmel, Wanda Hedleyvel letáboroztunk a rétjükön - mondta franciául. - Engem Christine Lovejoynak hívnak, és szeretném kifizetni a helybérleti díjat. - Beszélek kicsit angolul - szólalt meg az asszony. - Kisasszonynak adni könyvelési számla. Kérem, jöjjön be - intett. Christine nyomban utánasietett, mert nagyon kíváncsi volt a malom belsejére. Az előtér a lakószoba és az étkező között húzódott, így beleshetett mindkét helyiségbe. A padlót hajdan kőlapokkal burkolták, és egy régi, faragott lábú asztalon tarka vágott virággal telerakott, szintén réginek látszó, mázas cserépedény díszelgett. - Csodaszép a háza - jegyezte meg elismerően Christine, miközben az asszony kiállította a számlát. - Nem, kisasszony - rázta a fejét tagadóan madame Pierrepointe. - Ez nem az én házam, hanem monsieur Savage-é, Ron Savage-é - magyarázta, és kérdőn a lányra nézett. Mivel Christine nem felelt, folytatta: - A monsieur Angliából jött. Én a házvezetőnője vagyok. Csak a völgy az enyém, érti? - Aztán még elmondta, hogy a vendégeinek friss tojást és tejet is tud adni. - Minden mást Cadenet-ben, a legközelebbi városkában tudnak beszerezni-tette hozzá. Végül kellemes pihenést kívánt Puit de Mirabeau-ban, és kikísérte a lányt. 14 Egy malomban őrölünk A visszaúton Christine az első kanyarban leszállt a kerékpárról, elővette a tokból a fényképezőgépet, és különböző helyzetekből lekapta a malmot. Kár, hogy nem készíthettem belső felvételeket! - sóhajtott fel. Amikor el akarta tenni a masináját, a dombtetőn mozgásra lett figyelmes. Egy lovas ügetett feléje, mellette csaholó kutya loholt. Egyetlen fényképész sem tudott volna ellenállni a látványnak: a pej mén szőre aranyosan csillogott a napfényben, a lovas büszkén feszített a nyeregben, kutyája éberen hegyezte a fülét. Christine abban reménykedett, hogy sikerül lencsevégre kapni őket, s gyorsan a helyére illesztette a teleobjektívet. Talán a lencse tükrözhette vissza a napfényt, a lovas mindenesetre felkapta a fejét. Megsarkantyúzta a lovát, és Christine felé nyargalt. A kutya a nyomába szegődött, aztán a gazdája elé vágott. Christine lelkesen nyomkodta a kioldógombot. Amikor a lovas néhány száz méterre megközelítette, a lánynak baljós előérzete támadt. Az ismeretlen férfi haragos pillantásokat lövellt feléje, a hatalmas eb pedig fenyegetően a fogát vicsorgatta. A lány idegesen a vállára akasztotta a fényképezőgépet, aztán felpattant a kerékpárjára. Persze ostobaság volt abban reménykednie, hogy elszökhet, hiszen még kerékpáron sem kelhetett versenyre a nemes paripával. Először azonban a kutya érte utol. Általában nem félt a kutyáktól, de ettől a hatalmas, hosszü szőrű, nagy pofájú szürke szörnyetegtől megrettent. Amikor megpróbált kitérni a vadállat elől, a kavicsos talajon kicsúszott alóla a kerékpár. Elvesztette az egyensúlyát, és a földre zuhant. A vicsorgó kutya alig néhány centiméterre lihegett a fejétől. A rémülettől egy hang sem jött ki a torkán, s karját védekezésképpen az arca elé kapta. - Farkas! Lábhoz! Az állat szerencsére azonnal engedelmeskedett. Christine óvatosan kinyitotta a szemét. A lovas már leszállt a nyeregből, csípőre tett kézzel, szétterpesztett lábbal, fenyegetően magasodott fölötte. Széles vállú, arányos felépítésű, jó alakú férfi volt. A halántékán sötét hajába már néhány ezüstös szál vegyült, kissé szögletes arcát barnára cserzette az időjárás, s szürke szeme ellenségesen méregette a lányt. - Mit keres itt? Hagyja a magyarázkodást, úgyis tudom! Christine felnézett. Ez az arc nagyon ismerősnek tűnik valahonnan... Nem, lehetetlen. Még soha nem találkozott vele. Aztán rájött, miért találta mégis ismerősnek a lovast. A testmagasságától és a hajszínétől eltekintve akár Joe is lehetett volna. A fenyegető arckifejezés, a dühösen villogó szempár... Ugyanilyen volt Joe is, amikor elborult az agya a féltékenységtől. De ez az ember legalább nem üti meg... 15 nova Egy malomban őrölünk Amint eszébe jutottak Joe fékezhetetlen, tettlegességbe torkolló indulatkitörései, reszketni kezdett. - Az isten szerelmére, ne féljen tőlem, nem bántom! Álljon fel, és mondja el, mit akar! -A férfi segítőkészen kinyújtotta a kezét, de Christine nem fogadta el. A szíve vadul vert. Kihúzta a lábát a kerékpár alól, és megpróbált felállni - aztán felsikoltott, és visszarogyott a földre. Nem bírt ránehezedni a bokájára. Az idegen szitkozódva leguggolt mellé, s erős kezével óvatosan megtapógatta a sérült testrészt. Christine elpirult. Hirtelen nagyon kellemetlenül érezte magát szűk rövidnadr$gjában és mélyen kivágott pólójában. - Fáj? - kérdezte tőle a lovas. Bólintott, és zavarában lehajtotta a fejét. - De mindjárt rendbe jön. Nyugodtan hagyjon magamra! - Arról szó sem lehet-felelte a férfi ellentmondást nem tűrően, és felállt.-Lehet, hogy nincs is semmi baja, csak megjátssza magát, mert valami rosszban sántikál! - Micsoda? - meredt rá értetlenül Christine. - Ezt meg hogy érti? Hiszen semmi rosszat nem tettem. Már megint olyan, mint Joe, gondolta, és émelygés kerülgette. Már megint igazságtalanul vádaskodik. Ugyanolyan lesújtó pillantással méregeti, mint a volt férje. Igen, a férfiaknak ezt a fajtáját messziről kerülni fogja. - Először is: jogtalanul tartózkodik magánterületen, másodszor: az engedélyem nélkül készített felvételeket rólam és a birtokomról. Azt hiszem, ennyi vádpont elegendő. Mielőtt Christine sejthette volna a szándékát, az idegen villámgyorsan elvette tőle a fényképezőgépet, és kirántotta belőle a filmet. - Jaj istenem! A nyaraláson készített képeim! Tönkretette őket! - sopánkodott a lány. - Azt állítja, hogy a nyaraláson készítette őket? - ismételte a szavait a férfi megvetően. - Na ne tréfáljon! Mindjárt kiderül az igazság. - Miféle igazság!? - csattant fel Christine. Joe-nak hazudott néha, de épp ezért másnak mindig az igazat mondta. - Miért hazudnék magának? - háborgott. A lovas nem felelt neki. Lehajolt hozzá, könnyedén felkapta, és ölben becipelte a malomba. A kutya mindvégig a gazdája sarkában lihegett. Christine elkábult a férfi erejétől és közelségétől. De lehet, hogy ebben a tikkasztó hőség is közrejátszott. Vagy az idegesség. Megpróbálta kiszabadítani magát, de nem járt sikerrel. - Engedjen el végre! Hogy jön maga ahhoz... Csak nem maga Mr. Savage? -kapott észbe. - Akkor a magáé Les Moulin Gris. A házvezetőnője... - Csak nem lepődött meg? Ne adja nekem a mit sem sejtő ártatlankőt! Nagyon jól tudja, hogy ki vagyok. Különben minek lenne itt? 16 Nagyképű és bosszantóan magabiztos, dühöngött magában a lány, de semmi kedve sem volt vitatkozni Ron Savage-dzsel. Nem sejtette, kinek vagy minek képzeli őt a férfi, de hamarosan úgyis kiderül. A házvezetőnő majd tisztázza, miért jött ide. Jobb híján beletörődően hallgatott. Közben rádöbbent, hogy egy végtelenül férfias férfi viszi a karjában, akit más körülmények között kimondottan érzékinek tartana. Teste görcsbe rándult, mert eszébe jutottak eddigi rossz tapasztalatai, amelyeket akkor szerzett, amikor testi vonzalmat érzett a másik nem egy képviselője iránt. Szerencsére nem találta rokonszenvesnek az idegent. A férfi vállával belökte az ajtót. Meg sem kottyant neki a teher, még csak fel sem sóhajtott. Gyors léptekkel bevitte Christine-t a lakótérbe. A lány oldalát már majd kifúrta a kíváncsiság. Igen, pontosan ilyennek képzeltem, állapította meg, amikor körülsandított. Mintegy tíz méter lehetett a belmagasság, felül gerendákból ácsolt galéria futott körbe a falak mentén, feltehetően onnan nyíltak a hálószobák. A hatalmas ablakok elbűvölő kilátást nyújtottak. Ron Savage lerakta Christine-t egy krémszínű pamlagra, és odadobott neki egy sárga díszpárnát. - Maradjon itt! - parancsolt rá. Christine ellenkezni akart, de érezte, hogy úgysem tudna lábra állni a bokáját hasogató fájdalomtól. A kutya különben is leheveredett a pamlag elé, és le nem vette a szemét a vendégről. Amint Ron Savage kiment a szobából, a lány mindent alaposan szemrevételezett. A malmot kényelmes lakóépületté alakították át, de nem fosztották meg eredeti jellegétől. A régi falakat mind megtartották, és a gerendázatot sem bontották meg. Viszont vágtak néhány új ablakot, hogy több fény áradjon a helyiségbe. A falakat bevakolták, és a belső teret egyszerű, ám gondosan kiválasztott bútorokkal rendezték be. Eszményi környezet egy olyan férfinak, aki szemlátomást megelégszik a saját társaságával, gondolta Christine. Néhány perc múlva visszatért Savage. - Felhívtam az orvost - közölte. - Hamarosan kiderül, valódi-e a sérülése. - Gondolom, nem vette a fáradságot, hogy megkérdezze madame Pierrepointe-ot, mi járatban jöttem - felelte csípősen Christine. - Maguk, újságírók, semmiről nem feledkeznek meg - mondta megvetően a férfi. - Nem csodálkozom, hogy még a házvezetőnőm nevét is kiderítette. Netán azt is kinyomozta, hol vásárolom az ingeimet meg az alsóneműmet? Bökje ki, melyik szennylapnak dolgozik! Christine-nek elkerekedett a szeme a csodálkozástól. - Nem értem, mivel vádol. - Hagyja abba ezt az idétlenkedést! - förmedt rá Savage, és gúnyosan felneve 17 RoManra Egy malomban őrölünk tett. - Nyilván azt hitték, azzal sikert érnek el, ha egy szép nőt küldenek a nyakamra. Hát tévedtek! A lány érezte, hogy megvető szavai ellenére tetszik a malom gazdájának. De hogy őt valaki szépnek tartaná? Csinosnak ugyan csinos, arca szabályos, zöld szeme értelmes, szőke haja is vonzva a férfiakat, de egészében véve nem igazán izgató. Ha magas, hosszú combú, vörös vagy hollófekete hajú szépség volna, talán akkor más volna a helyzet. . . - Nem felelt a kérdésemre - szakította félbe a gondolatait mogorván Savage. - Mclyik újságnak dolgozik? - Nem vagyok újságíró. Nem értem, miért feltételezi rólam ilyen csökönyösen. De ha az volnék is, miért szaglásznék maga után? Soha életemben nem hallottam magáról. Ron Savage egy pillanatra elbizonytalanodott, aztán határozottan megrázta a fejét. - Hát persze, mi mást mondhatna? De ne higgye, hogy ilyen könnyen átejthet! Én... - Elhallgatott és fülelt. Christine is hallotta a közeledő kocsi búgását. - Ez Lecle.rc doktor lesz - jegyezte meg a férfi. - Már nyugdíjas, és nem folytat orvosi gyakorlatot, de szükség esetén rendelkezésre áll. Ha megjátszotta magát... - fenyegetőzött. Leclerc doktor alacsony, testes, élénk barna szemű, szemüveges öregúr volt. Szakszerűen megvizsgálta Christine bokáját, majd kijelentette, hogy csont nem tört el, de a lány sajnos ínszalag-húzódást szenvedett. - Mikor állhatok újra lábra? Szabadságon vagyok, és szeretnék minél többet látni a vidékből. - Egy hétbe, vagy akár tíz napba is beletelik. Sajnálo¢~, mademoiselle, de le kell mondania a tervezett kirándulásokról. Ha rám hallgat, hazautazik. - A rét szélén áll a lakóautónk, és odáig ilyen lábbal... - A réten parkol? - vágott a szavába Savage. - Micsoda arcátlanság! Christine dühösen végigmérte. Mi baja van ennek az embernek? Elvégre engedéllyel táboroztak le azon a réten, még fizettek is. Akkor meg miért háborog? - Az unokanővéremmel... Úristen, Wanda! - villant az eszébe. Mit gondolhat, hol maradok ilyen sokáig? - Biztos, hogy az a Wanda az unokanővére? Nem pedig a munkatársa? Mert szerintem maga a fényképész, ő meg az újságíró! Ezzel betelt a pohár. Christine dühösen feltápászkodott a pamlagról. Szikrákat szórt a szeme a dühtől. - Figyeljen ide, maga... nagyszájú, pökhendi, beképzelt... -Hirtelen elhallgatott. Wanda persze teketóriázás nélkül végigmondta volna. Ő viszont megfogadta, hogy miután Joe a házasságuk alatt egyfolytában szidalmazta, soha nem ragadtatja el magát. Mély lélegzetet vett, majd higgadtan megszólalt: - Kérem, értse meg végre, hogy nem vagyok újságíró, és Wanda... az unokanővérem. - Egy pillanatig habozott, mert Wanda bizony újságíró volt. - Kikísérem a doktor urat, aztán elviszem magát a kocsijához - mondta a férfi. Nyilván nem sikerült meggyőzni. - Kíváncsi vagyok az unokanővérére. Jóságos ég! -fohászkodott magában Christine, miután a doktor és a malom gazdája után becsukódott az ajtó. És ha Savage véletlenül ismeri Wandát? Bizonyára rengeteg dolga akadt újságírókkal, különben nem utálná őket ennyire. Ha valóban olyan híres, mint ahogy sejtetni engedi, akkor feltétlenül találkoznia kellett Wandával. Na és akkor? És akkor mit gondol majd rólam? - fontolgatta a lány. A válasz kézenfekvő: Ron Savage azt fogja hinni, hogy tényleg becsaptam. Amíg nem beszélek Wandával, mindenáron távol kell tartanom tőle. Amikor a férfi belépett, Christine szenvtelenül így szólt: - Kérem, ne fáradjon miattam. Tudok kerékpározni. - Lehetséges. Csakhogy a biciklije tönkrement, amikor elesett vele. Elgörbült a kormány, és az egyik gumi kilyukadt. - Monsieur Savage... Ó, bocsásson meg! - nyitott be madame Pierrepointe a szobába. - Nem vettem észre, hogy látogatója érkezett. Elnézést... - szabadkozott. - Ó, de hiszen ez mademoiselle Lovejoy, aki az imént fizette ki a helyfoglalási díjat. Csak nem történt... Ron Savage felemelte a kezét. - Hogyan!? Várjon csak! Un moment, Marie, s'il vous pla?t. Azt mondta, a hölgyet mademoiselle Lovejoynak hívják? Netán ismeri? - Mais oui, monsieur Savage, bien sur. Hát nem emlékszik? A mademoiselle levélben érdeklődött, hogy letáborozhat-e a völgyben. - Én? Vagyis... -Christine megköszörülte a torkát, aztán rávágta: -Hát persze. - A levelet nyilván az unokanővére küldte. De vajon miért használta az ő nevét? A válasz pofonegyszerű: Wanda ismerte a viszonyokat Le Moulin Gris-ben, és nem merte a saját nevét aláírni, mert Ron Savage-nek feltűnt volna. Vagyis Bella, a tenyérjós, nem sokat tévedett a jellemét illetően. - Azt hiszem, bocsánatot kell kérnem öntől, Miss Lovejoy - mondta vontatottan Savage, visszaváltva angolra. Mielőtt Christine válaszolhatott volna neki, a házvezetőnőhöz fordult. - Marie, főzne egy teát? A mademoiselle sérülése az én lelkemen szárad. A teától talán felfrissül, aztán visszaviszem a kocsihoz. És még valami! Küldje oda a férjét a rétre, hogy értesítse mademoiselle Lovejoy unokanővérét a balesetről. - Nem, ne! -vágott közbe Christine.-Semmi esetre sem szeretnék gondot okozni. - Szóra sem érdemes - felelte a férfi udvariasan, miután a házvezetőnő kiment. Ron Savage-et mintha kicserélték volna. Leült Christine mellé, és kedvesen megfogta a kezét. - Megbocsát, Miss Lovejoy? Végtelenül sajnálom. Csak annyit hozhatok fel 18 19 Rom mentségemül, hogy a völgy Pierrepointe-ék tulajdona, és bár Marie mindent megbeszél velem... - Vállat vont. Christine először látta elmosolyodni. A savanyú alak egy csapásra végtelenül vonzó, kedves mosolyú férfivá alakult át. Ő azonban résen volt. Eleinte Joe is elkábította a mosolyával, és csak később mutatta ki a foga fehérjét. Nem, a férfiúi bájával őt nem veszi le a lábáról ez a Savage! De vajon mitől ez, a különös izgalom? Csak ekkor vette észre, hogy a férfi még mindig szorongatja a kezét. Gyorsan elrántotta, de már késő volt. Savage érintése nem maradt rá hatás nélkül. A kezét kiszabadította ugyan, de a szemét nem tudta levenni a férfiról. A szája kiszáradt, s alig tudott megszólalni: - Mr. Savage - mondta végül rekedten. - Nekem most... mennem kell. Az unokanővérem. . . - Ne aggódjék! Gaston Pierrepointe már elindult a rétre. Szabadítson meg, kérem, a bűntudattól. - Savage megfordult, és csettintett az ujjával. - Farkas, hozzám! Az eb a farkát csóválta, és azonnal ott termett. - Farkas félelmetes ragadozónak látszik, Miss Lovejoy, és ezzel elegét is tesz a kötelességének: távol tartja a nemkívánatos vendégeket. Valójában azonban jámbor jószág. Látja?-A férfi újra megfogta Christine kezét, ezúttal azonban nem szorította meg, hanem a kutya fejére tette. - Nem félek a kutyáktól - jegyezte meg a lány, és simogatni kezdte Farkas bundáját. - És a lovakat is szeretem. De Farkas olyan hatalmas példány, és... - Maga pedig olyan törékeny - vágott a szavába Ron Savage olyan hangsúllyal, mintha ennél szebbet nem is kívánhatna. Következő szavai megerősítették Christine feltevését. - Vonzanak a törékeny nők. Miss Lovejoy, magának olyan kellemes, nyugodt hangja van, mármint, amikor nem haragszik - mondta, és csábosan elmosolyodott. - Utálom a magas, hosszú combú, úgymond, ellenállhatatlan nőket. Az ilyenek többnyire a női egyenjogúság vakbuzgó hívei, és mindenkinek nekimennek. Christine - ki tudja, miért - Wandára gondolt. Ők ketten úgy különböznek egymástól, mint tűz és víz. Furcsa, ha belegondol az ember, hogy egy ikerpár gyermekei. Christine az elhunyt anyjára hasonlított, Wanda az apjára. De vajon a jellemét kitől örökölte Wanda? Ez örök rejtély maradt Christine számára. - Meséljen magáról, Miss Lovejoy! - biztatta a férfi. - Nem akarom untatni. - Nem untatna. Nézze, azt hiszem, nem csak egy teával vagyok adósa... Ki kell találnom valamit, hogy kárpótoljam a füstbe ment nyaralásáért. - Nem értem - vetett rá egy kérdő pillantást Christine. - Mindjárt elmagyarázom. De először hadd töltsem ki a teát! 20 3. FEJEZET Ron Savage szertartásosan kiszolgálta a vendégét, megkínálta tejjel, cukorral és finom házi süteménnyel. Olyan féltve, olyan óvatosan bánt az értékes porcelánkészlettel, akár egy nő. Ilyen készletet máshol legfeljebb üveg mögött láthat az ember, állapította meg magában Christine, s lopva a házigazdára sandított. Sajnos egyre vonzóbbnak találta a férfit. - Térjünk vissza a témánkhoz! - mondta Savage, és vett magának egy süteményt. -Tehát itt szándékozik nyaralni, és meg akarja ismerni a környéket. Vannak határozott elképzelései, hogy mit szeretne megnézni? - Őszintén szólva, nincsenek - vallotta be a lány. - Voltaképpen egyáltalán nem ismerem Provence-t. Az egész út az unokanővérem ötlete volt, én csak csatlakoztam hozzá. - Kerékpáros túrákat terveznek? - Igen. Akkor sokkal többet láthatunk a tájból. - Christine hirtelen aggódó képet vágott. - Meg tudják javítani valahol a környéken a gépemet? - A kovácsom majd megnézi-ígérte Savage. Christine kérdő pillantására magyarázótag hozzátette: -Tudja, sok lovat tartok, ezért patkolókovácsra is szükségem van. Paul szerencsére mindenféle fémmunkához ért. Egyébként maga a bokája miatt úgysem kerekezhet, Miss Lovejoy. Tud lovagolni? Christine tágra meresztette a szemét. Csak nem azt akarja Savage ezzel mondani...? Ó, milyen csodálatos lenne lóháton bejárni a vidéket! Savage élvezettel figyelte a lány megélénkülő arcát, felcsillanó zöld szemét. Sápadt, de úgy tűnik, nem azért, mert keveset van friss levegőn. Beteg lehetett szegény, gondolta. - Én tudok lovagolni, de Wanda nem - komorult el Christine. - Csak nem akarja a nyaralása minden percét az unokanővérével tölteni? Christine cseppet sem vágyott erre, de az volt az érzése, Wanda nem venné jó néven, ha külön utakon járnának. - A sajnálatos balesete miatt az unokanövése is megrövidül, hacsak nem fogadja el az ajánlatomat. Akkor ugyanis ő is a maga ura lehet. Miss Lovejoy, a rendelkezésére bocsátok egy lóvat - jelentette ki nagylelkűen Ron Savage. 21 Egy malomban őrölünk Rom Egy malomban őrölünk - Hát ez igazán kedves magától! - lelkendezett a lány. Csábította az ajánlat, és a férfi komolyan mondta. De vajon miért ilyen nagyvonalú? Elvégre a malma közelében történt balesettől eltekintve semmi közük egymáshoz. - Nem... nem is tudom-folytatta akadozva.-Mármint... Szóval nem is ismerem magát, és különösebb oka sincs rá... - Mi volna, ha megkérdeznénk az unokanővérét? -javasolta Savage. -Ne hamarkodja el a döntést, várja meg, mit szól az unokanővére! Igya meg szépen a teáját, addig előállok a kocsival. Christine tanácstalanul nézett a távozó férfi után. Furcsa érzése támadt, mintha egy ellenállhatatlan erő irányította volna. $s ami még ennél is különösebb volt: nem lázadozott ellene. A lovaglás az oka, nem Ron Savage, győzködte magát. Mindenesetre szívesebben lennék vele, mint Wandával... Már meg is bánta, amit gondolt. De ami igaz, az igaz - az elmúlt napokban újra felfedezte az unokanővérében azokat a tulajdonságokat, amelyeket nem szeretett. Londonban hálás volt neki a látogatásaiért és a támogatásáért, de akkor nem töltöttek együtt egész hosszú napokat. Egyre inkább idegesítette az unokanővére lekezelő modora, nyughatatlan természete, lobbanékony vérmérséklete és önző lénye. Nem értette, miért ragaszkodott annyira Wanda Franciaországhoz, amikor egész úton csak ócsárolta az országot és lakosait. - Indulhatunk? - kérdezte a visszatérő Ron Savage. Szemlátomást cseppet sem bágyasztotta el a tikkasztó hőség, s egyetlen erőteljes mozdulattal felkapta a lányt. Kezével véletlenül hozzáért Christine melléhez. Érintésétől nyomban zakatolni kezdett á lány szíve. - Mr. Savage! - ellenkezett, és elpirult. - A saját lábamon is el tudok bicegni a kocsijáig. - Meg ne próbálja! - szólt rá a férfi. - Ha valami nagydarab amazon volna, nem lennék ilyen udvarias. De pehelykönnyű. Az ördögbe! - szitkozódott magában Christine, akit felkavart az érintés és Savage burkolt bókja. Ne lovald bele magadat ebbe a helyzetbe! Elvégre ma találkoztál életedben először ezzel az emberrel, és feltehetően soha nem látod viszont. Az unokanővéred sem örülne, ha nap mint nap kilovagolnál vele. Egy biztos, ha Wanda megismeri, kiveti rá a hálóját. Ron Savage éppen az ő esete: jóképű, gazdag, és talán még híres is... Kényelmetlen érzés fogta el erre a gondolatra. - A hintó előállt - tréfálkozott Savage. - Ha átöleli a nyakamat, be tudom tenni az ülésre. A lány önkéntelenül felsóhajtott, és lehunyta a szemét, mielőtt kényszeredetten Ron Savage nyaka köré fonta a karját. Megint gyorsabban kezdett verni a szíve. Amikor a férfi gyöngéden lerakta az ülésre, Christine halkan felnyögött. - Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni - mentegetőzött Savage, félreértve a sóhajt.-Ez az özönvíz előtti batár nem éppen a legalkalmasabb jármű egy bajba jutott hölgy szállításához. Talán jobb lett volna, ha lóháton viszem el a rétre. - Nem, nem, tökéletesen megfelel a kocsija - felelte Christine. Mivel megszűnt közöttük a testi érintkezés, megkönnyebbült. Ennek ellenére érezte a férfi közelségét. Savage nagy, erős keze delejes erővel vonzotta tekintetét. A férfi ujjai meglepően vékonyak és hosszúak voltak, a körmei pedig ápoltak. Kellemes érzés lehet ennek a kéznek a simogatása... Ó, Christine, elég ebből! - korholta magát. Aztán gyorsan elfordult. A táborhelyre vezető keskeny bekötőúton Savage egyszer csak lehúzódott a padkára, és kiintegetett a velük szemközt kerekező, kék munkásnadrágot és agyonmosott inget viselő, magas férfinak. - Átadta az üzenetet, Gaston? A Gastonnak nevezett férfi nyelvjárásban felelt, pergő beszédéből Christine csak néhány szót kapott el. Annyit mindenesetre kihámozott, hogy a házvezetőnő férje beszélt Wandával. Savage szeretetteljesen megveregette a műszerfalat, amikor már a rét göröngyös talaján zötykölődtek. - A vén csotrogány még sosem hagyott cserben. Remek a rugózása. Az elmúlt huszonöt évben a gyártó a karosszérián kívül szinte semmit sem változtatott ezen a típuson, ezért bárhol kapok hozzá alkatrészt. Ezért is ragaszkodom hozzá. - Bevallom, csodálkoztam egy kicsit - szólalt meg Christine -, ez „az özönvíz előtti batár" valahogy nem illik bele a magáról kialakított képbe. - Miféle képről beszél? - kapta fel a fejét Savage, és beletaposott a fékbe. Christine zavartan ránézett. Miért ideges már megint? Netán tényleg híres ember? Úgy képzelte, gazdag, de azért nem világsztár. - Csak arról a képről, ami idáig kialakult bennem... A háza, az életvitele... Ami azt illeti, nem nyomorog. - Na és? - kérdezte a férfi szikrázó szemmel. - Semmi és - felelte a lány suttogva. - Ez minden. Miért, mit gondolt? Savage hosszasan fürkészte az arcát. Végül megenyhültek a vonásai, vállat vont, és gázt adott. - Majd meglátjuk - mondta kimérten. Szótlanul közeledtek a rét keleti oldalán veszteglő lakóautó felé. Christine-t újra hatalmába kerítette az aggodalom. Ha Wanda és Savage mégis ismernék egymást..., akkor mindennek vége. Nem akart belegondolni, mit is értett ezen a „minden"-en. De abban biztos volt, hogy ha fgy volna, azonnal el kellene hagyniuk Puit de Mirabeau-t. Amíg Savage kiszállt, ő gyorsan kinyitotta az ajtót, és lecsúszott az ülésről. Mielőtt 22 23 Rom Egy malomban őrölünk Ron odaérhetett volna hozzá, már a kocsi mellett állt. Nem akarta, hogy ez a férfi még egyszer a karjába vegye, vagy akár csak megérintse. - Miért könnyelműsködik? Teljesen elment az esze? Azt akarja, hogy soha ne gyógyuljon meg a lába? -förmedt rá Savage, és felkapta. Amikor odaért vele a lakóautóhoz, bekopogott. Bentről senki nem felelt, de az ajtó nyitva volt. A férfi letette Christine-t az egyik ágyra. Wandának hűlt helye volt. A kerékpárja is eltűnt. - Az unokanővérem biztosan leugrott a faluba bevásárolni - szólalt meg bocsánatkérő hangon Christine. - Puit de Mirabeau-ba? Ott nincsenek üzletek. Mindenesetre nem nagyon aggódik magáért, különben megvárta volna, amíg maga visszaér... Elboldogul egyedül? Vagy itt maradjak, amfg visszajön az unokanővére? - kérdezte tanácstalanul Savage. Christine-re a szűkös lakókocsiban fenyegetően hatott a közelsége. Természetesen semmi oka sem volt a félelemre, azonban mielőbb le akarta rázni a férfit. - Elboldogulok - bizonygatta. - Wanda különben is mindjárt visszajön. Ő is fáradt, nem hinném, hogy messzire ment. - Hát akkor... minden jót! -búcsúzott a malom gazdája. Beszállt az autójába, és elhajtott. - Christine most csak azon törte a fejét, vajon miért tűnt el Wanda, hiszen Gaston Pienepointe-tól mindenről értesült. Feltehetően azért szelelt el, mert nem akart találkozni Ron Savage-dzsel, döntötte el végül. Biztosan tudta, hogy Wanda a közelben bujkál, és csak a férfi távozására vár. Nem csalódott: az unokanővére alig néhány perc múlva belépett. - Hogy van a bokád? - érdeklődött részvevően. Christine megérezte, hogy elejét akarja venni a kérdéseinek. - Ha rálépek, fáj -felelte. -Miben sántikálsz voltaképpen? Miért oldottál kereket? Ismered talán Ron Savage-et? Wanda állta az unokahúga szúrós pillantását. - Soha nem találkoztam ezzel az emberrel, és nem is hallottam róla. - Akkor miért kerülöd? - Kerülök minden idegent. Elvégre szabadságon vagyunk, és semmi kedvem barátkozni az idevalósiakkal. Christine eltűnődött. Talán igazságtalan volt Wandával? - Ez a Savage nem francia, hanem angol. - Tényleg? - Az unokanővére közönyösen vállat vont. - Akkor a lehetetlen kiejtése miatt félreértettem azt a nagydarab parasztot. De nem érdekes. Mesélj inkább a kalandodról! Annak a Gaston nevű franciának az előadásából alig tudtam kihámozni valamit. Christine töviről hegyire beszámolt az eseményekről. Lelkesen lefestette a patak partján megbújó vízimalmot, és persze a tulajdonosát is. Olyan buzgón mesélt, hogy Wanda végül felnevetett. - Alaposan bedőltél ennek a Ron Savage•nek. De vigyázz, kedvesem! Gondólj csak Bella szavaira! Egy frissen elvált asszony könnyen szerelembe esik. - Ostobaság! - legyintett az unokahúga. De mindjárt felmerült benne a kérdés, vajon nincs-e igaza Wandának. Hiába tartja azt a közmondás, hogy megégett gyerek irtózik a tűztől, Ron Savage végzetes vonzerejének aligha tud majd ellenállni. De a hasonlösága Joe-val... - Elfogadod az ajánlatát? Christine tagadólag rázta a fejét. - Szerinted komolyan gondolta? Szerintem csak udvariasságból ajánlotta föl. Különben is, veled szemben sem lenne tisztességes. Wanda felnevetett. - Az ég szerelmére, Christine, egyezz bele! A bokád miatt egyelőre úgysem tudsz velem kirándulni. Márpedig engem a következő három hétben nem látsz gyakran ezen a réten. Figyelmeztettelek ugyan, hogy légy óvatos, de ha így alakult, érezd jól magad az elragadó Mr. Savage-dzsel! A végén még valóra válik Bella jóslata. Jót fog tenni egy kis nyári kaland. - Kösz, de abból inkább nem kérek - felelte mereven Christine. - Nem mondom, a lovaglás csábít... Wanda, én nem is tudom... Szerinted elfogadhatom? - Hát persze - felelte az unokanővére immár közei sem olyan vidáman. - Mindkettenjárjuk a magunk útját, esténként pedig elmeséljük egymásnak, hogyan töltöttük a napot. Lehet, hogy így sokkal jobban élvezzük a nyaralást, mintha sülve-főve együtt volnánk. Csak egyet kérek tőled: ne hozd a nyakamra ezt az alakot. Pompás, gondolta Christine másnap reggel, amikor Wanda feldobott hangulatban elkerekezett. Búcsúzóul azt mondta, hogy csak este jön vissza. Ha nem tudta volna biztosan, hogy az unokanővére még sosem járt Provence-ban, Christine azt hitte volna róla, találkára készül. Persze semmi sem elképzelhetetlen. Lehet, hogy titokban utánuk jött Angliából a jelenlegi barátja. Nyilván megint valami nős pasas, aki otthon bemesélte, hogy fontos üzleti útra megy, közben meg Wandával enyeleg. Vajon neki milyen szerepet osztott ki az unokanővére? Netán ő lenne a mentsvára, ha kínos helyzetbe kerülne? Wanda ugyanis vonzódott a nős férfiakhoz, de irtózott a botránytól. - Jó ég! -fakadt ki egyszer, amikor Christine rákérdezett a kapcsolataira. -Eszem ágában sincs sokáig tartani őket. Ha rájuk unok, visszaküldöm őket az anyucihoz. Christine-t egyrészt bosszantotta, amiért Wanda így kihasználja, másrészt... Az én hibám is, tűnődött. Elvégre azért jöttem el vele Provence-ba, mert meg 24 25 Egy malomban őrölünk akartam hálálni neki, hogy a válóperem idején mellém állt. Sebaj, így legalább nem kell megismerkednem a szeretőjével, pontosabban a végzetes „baráttal", akit előbbutóbb bemutatna. Az órájára pillantott - az unokanővére már jó félórája eltávozott. Ő ezalatt elmosogatott, beágyazott és kitakarított. És most mihez kezdjen? Wanda véleménye szerint a malom tulajdonosának előbb-utóbb fel kell bukkannia. Még ha komolyan gondolta is a lovaglást Savage, akár egy-két napba is beletelhet, amíg jelentkezik, szontyolodott el Christine. Napozni fogok, határozott. Bár még csak kora délelőtt volt, kellemesen melegített a nap. Miután alaposan bekente magát naptejjel, felvett egy mélyen kivágott, piros pólót és egy virágmintás átkötős szoknyát, az orrára biggyesztette a napszemüvegét, fogott egy könyvet, és kényelembe helyezkedett a lakóautó közelében felállított nyugágyban. Mivel még nem pihente ki az elmúlt hetek álmatlan éjszakáit és az utazás fáradalmait, hamarosan elszenderedett. Nagyon szépet álmodott... Egy magas, napbarnított férfi erős karjában feküdt, akinek sötét hajában itt-ntt már megcsillant egy ezüstös szál. Christine az ujja hegyével megérintette az álotni,eli lovag tarkóján felgöndörödő fürtöket. A vonzó férfi hasonlított Joe-ra - mégis valahogyan merőben más volt. A nap már majdnem delelőn járt, amikor arra riadt, hogy valaki hevesen rázza a vállát. A szoknyája szétnyílt, és elővillant a combja. - Megőrült? Napszúrást akar kapni? Félálomban kéjesen nyújtózkodott, és mosolyogva kinyitotta a szemét. - Ron... - Jóságos ég! Leégett=szólalt meg a férfi szemrehányóan.-Még szerencse, hogy erre jártam. Ha később jövök, olyan vörös lenne, mint a főtt rák. Lassan egészen hozzászokom ehhez a tornagyakorlathoz-jegyezte meg tréfásan, miközben ölbe kapta Christine-t. A lány egy szempillantás alatt magához tért, és rettenetesen zavarba jött az álma miatt, ami furcsa módon átsiklott a valóságba, - Azonnal engedjen el! - követelte. Bár a bokáján szerencsére leapadt már a duzzanat, a járás még nehezére esett. - Nem a testőröm! - Pedig nem ártana, ha valaki vigyázna magára - mondta neki Ron, és letette az egyik keskeny ágyra. - Hol bujkál a kedves unokanővére? - Körülnézett, mintha arra számított volna, hogy Wanda hirtelen előterem a semmiből. - Elment. - És itt hagyta magát egyedül. Felelőtlenség. - Ne bántsa! Én mondtam neki, hogy nyugodtan elmehet. Említettem a maga ajánlatát, hogy kilovagolna velem, és... 26 - Micsoda? - A férfi eddig fel-alá járkált a lakótérben, de Christine szavaitól földbe gyökerezett a lába. - Miféle ajánlatot emleget? Christine elámult a férfi ridegségén. - De hiszen megkérdezte, hogy tudok-e lovagolni, és... - ...és én felajánlottam magának egy lovat. Ez igaz. Arra viszont nem emlékszem, hogy a szolgálataimat is felajánlottam volna. Úgy gondoltam, hogy az egyik lovászom elkíséri - világosította fel gúnyosan Savage. A lány nem tudta, hogy a zavara vagy a csalódása nagyobb-e. Mindenesetre szörnyen dühös volt: a férfira, magára, mindenre. - Ezek szerint félreértettem -mondta kimérten, és elfordította a fejét. Nem akarta, hogy Ron Savage meglássa könnybe lábadt szemét. Az utóbbi időben sokat sírt, és könnyen kitört belőle a keserűség. Bárcsak eltűnne innen ez a nagyképű alak! - fohászkodott. A férfinak azonban esze ágában sem volt elmenni. Letelepedett Christine mellé, kinyújtotta a kezét, megfogta a lány vállát, és maga felé fordította. - Hé! -szólalt meg halkan. -Hát ennyire a szívére vette? Vajon miért?-kérdezte tűnődve. Christine nem mert válaszolni erre a kérdésre. Pedig úgy hiányzik az életemből egy újabb férfi, mint púp a hátamra, füstölgött magában. Nyilván elmentem az eszem... - Nem érdekes-felelte hevesen. -Ostoba voltam és félreértettem. Ennyi az egész. Nem akartam udvariatlannak és hálátlannak látszani, csak ezért nem utasítottam vissza a nagyvonalú ajánlatát. Voltaképpen örülök, amiért rosszul értelmeztem a szavait. Elvégre azért jöttem ide, hogy pihenjek, t$vol legyek a világtól, az emberektől, és főleg... - Hirtelen elhallgatott. - A férfiaktól? - kérdezett rá Ron. - Ezt meg miből gondolja? - kapta fel a fejét a lány. - A viselkedéséből - vonogatta a vállát Savage. - Ugye nem szereti, ha megérintik? Valahányszor felemelem, reszket és megfeszül. Amikor először találkoztunk, olyan rémült volt, mintha attól félt volna, hogy megverem. Nyilván megesett már magával néhányszor. Mármint, hogy bántalmazták. Christine lehorgasztotta a fejét. - Őrült szadista lehetett! - csattant fel Ron. - Megütni egy ilyen törékeny teremtést... - Megragadta Christine kezét, s ujján felfedezte a jegygyűrű halvány csíkját. - Férjnél volt? - kérdezte suttogva. - A férje verte? Christine bólintott. Megremegett az ajka. Azt hitte, túljutott a mélyponton, de a sebei még nem hegedtek be, és Ron kérdései felkavarták az emlékeit. Megint könny tolult a szemébe. - Nem minden férfi vadállat - bizonygatta Savage. Nem engedte el a lány kezét, és mélyen a szemébe nézett. -Az ég szerelmére kérem, ne sírjon. Mert csak egyféle 27 Rom Egy malomban őrölünk képpen tudom elállítani egy nő könnyeit, ha megcsókolom. De már megcsömörlöttem a csókoktól. - Különös! - csodálkozott Christine, és magyarázatra várva elhallgatott. - Különös? - kérdezett vissza nyersen a férfi. - Magának talán az. Maga nő, és nyilván ugyanúgy gondolkozik, mint a többiek. Higgye el, egy életre elegem van a csókokból! - állította komolyan. A lány ámulata hirtelen megvetésbe csapott át. Tehát ez a legrosszabb fajtából való szoknyapecér beleunt a szerelmi kalandokba... Visszahőkölt, és elhúzta a kezét. - Ne aggódjék, Mr. Savage! - szólalt meg hűvösen. - Nem vágyom a csókjára, erre akár mérget is vehet. A férfi nyilván nem ilyen válaszra számított. Egy pillanatra meghökkent, aztán fellélegzett. - Helyes. Legalább mindketten tudjuk, hányadán állunk. - Ezt meg hogy érti? - Voltaképpen nem is ismerjük egymást. Véletlenül összefutottunk, és kész. Remélem, nem ellenségesek a szándékaink - tette hozzá mosolyogva. - Legyünk barátok! Egyetért? A lány habozott. Valamiért veszélyt sejtett. Talán jobb lenne, ha soha többé nem találkoznék vele, gondolta. - Rendben - mondta mégis kisvártatva. - Ha nem akarja, nem látjuk többé egymást, Mr. Savage. Mint már említettem, ne érezze magát felelősnek a balesetemért! Én... - Márpedig felelősnek érzem magam - vágott a szavába a férfi. - És miután úgyszólván eldöntöttük, hogy barátok leszünk, azt javaslom, szólítsuk egymást keresztnéven. Engem Ronnak hívnak, de ezt már úgyis tudja. És magát hogy hívják? - Christine-nek. - Nos, Christine... Jöjjön át hozzám, igyunk egy csésze kávét, aztán kiválasztunk egy lovat. Jól tud lovagolni? - Sokat lovagoltam, mármint a férjhezmenetelem előtt. De több mint egy éve nem ültem nyeregben. Joe egyszer sem engedte lovagolni: a férje ugyanis nem értett a lovakhoz, és félt a nagy testű állatoktól. - A lovaglást nem lehet elfelejteni - jegyezte meg Savage. - Persze nem árt, ha újrakezdéskor nem viszi túlzásba az ember. Mi baj? -kérdezte, mert Christine hirtelen elkomorult. - Mégsem lehet. - Miért? - Nincs lovaglóruhám. - Semmi gond. Majd én adok. 4. FEJEZET Ron gyakorlottan a karjába kapta a lányt, és kivitte a kocsijához. Christine lélekben előre felvértezte magát az érintése ellen, és igyekezett ugyanolyan közömbösnek mutatkozni, mint ő. Elvégre Savage-et nem érdeklik a nők, ő pedig nem vadászik férfira. Igaz, más-más indítékaik vannak: neki szertefoszlottak az ábrándjai, Ron viszont ráunt a nőkre. Le Moulin Gris másodjára már egészen meghittnek tűnt Christine-nek. Szinte az az érzése támadt, mintha hazaérkezne. Igen, itt jól érezném magam, gondolta. - Gyönyöre ez a malom - jegyezte meg ábrándosan. A fém arca felderült. - Szerintem is. Megmutassam belülről? - Csodálatos lenne - lelkendezett a lány, majd sietve hozzátette: - De majd csak akkor, ha újra tudok járni. Elvégre ölben nem cipelhet végig ezen a nagy házon! Ron hamiskásan rákacsintott. - Cipelni? Én nem így mondanám. Maga olyan könnyű, mint a tollpihe. Egyrészt a magassága, másrészt a csontozata miatt. De ahogy így elnézem, kissé sovány. Lehet, hogy lelki okok miatt fogyott le? Netán a boldogtalan házassága viselte meg ennyire? - Igen, de nem szívesen beszélnék erről. Nem mesélne inkább magáról? A fém szemében egy pillanatra kigyúlt a már ismert bizalmatlanság. - Nem bánom - szólalt meg kisvártatva. - Mire kíváncsi? Christine mindent tudni szeretett volna róla. Mit kérdezzen, amivel nem riasztja el megint? A lovak... Igen, ez közömbös téma. - Beszéljen talán az istállójáról! Tenyészt is? Versenylovakat is tart? - sorjáztak belőle a kérdések. - Hogyan jut eszébe egy angolnak, hogy éppen Franciaország délkeleti csücskében adja a fejét lótenyésztésre?- Sajnos ezzel a kérdéssel túlságosan messzire merészkedett. - Az utóbbi kérdésére inkább nem felelek - felhősödött el Ron homloka. - Ami a többit illeti... Nos, tenyésztés$el is foglalkozom, és versenylovaim is vannak. Pontosabban: alkalmazok egy edzőt meg néhány lovászt. Én elsősorban írással foglalatoskodom. - Maga író? - Christine-t érdekelték ugyan a lovak, de a tenyésztéshez nem ko 28 29 Rom Egy malomban őrölünk nyitott. Wandától viszont sokat hallott írókról és persze újságírókról. - Ez bámulatos! Miket ír? Saját néven közli az írásait? Ezért gondolta, hogy ismerem? Ron jóízűen felnevetett. - Mindig legalább három kérdést tesz fel egyszerre? Elbeszéléseket írok, a saját élményanyagom szolgáltatja a témát. És a saját nevemet használom. Ha nem olvas efféle könyveket, akkor persze nemigen hallhatott rólam. - A saját tapasztalatait írja meg? - tátotta el a száját Christine. Szinte teljesen megfeledkezett a vélt szoknyavadásszal szemben táplált ellenszenvéről. -Izgalmasan hangzik. És miféle tapasztalatokat gyűjt? Ron kényelmesen kinyújtotta hosszú lábát, és egyik karját a kanapé háttámlájára helyezte. - Szinte mindent kipróbáltam életem során. Másztam hegyet, lemerültem a tengerek mélyére, kenuztam vadvizeken, vakrepültem... Pillanatnyilag a hőlégballonos repülésért rajongok. Christine zöld szeme megcsillant. - Ú! - irigykedett. - Maga igazán szerencsés, Ron, hogy mindezt kipróbálhatta. A legtöbb ember csak álmodozik ilyesmiről. Lelkesedése mulattatta a férfit. - Csak nem azt akarja mondani, hogy maga is élvezne egy hőlégballonos repülést? A lány hevesen bólintott. - Az áldóját! ICi gondolná, hogy ilyen törékeny testben ekkora kalandvágy lakozik? Christine elpirult Ron vizsla pillantásától. - Meséljen még! - kérlelte a férfit. Mivel Savage a karórájára sandított, gyorsan hozzátette: - Sajnálom. Bizonyára rengeteg tennivalója akad, én meg feltartom. - Felpattant, de abban a szempillantásban felsikoltott fájdalmában, s támaszt keresve a fém karjába csimpaszkodott. - Maga kis csacsi! A feje alig egy másodpercig pihent Ron mellén, ám ennyi is elég volt, hogy újra az arcába szökjön a vér. - Ne kapkodjon! -szólalt meg Savage, és felsegítette a lányt.-Ráérek, és élvezem a társaságát. Egyébként, ha lovagolni akarunk, ideje elindulni, mielőtt fullasztó lesz a déli hőség... - Akarunk? - álmélkodott Christine. - Azt hittem... - Megváltoztattam az elképzelésemet, és úgy döntöttem, hogy személyesen viselem a gondját - vágott a szavába Ron. Vajon miért változtatta meg a véleményét? - tűnődött Christine, miközben a férfi a karjában az istálló felé vitte. Elhaladtak egy kisebb edzőpálya mellett. Az istálló még többet elárult Ron gazdagságáról. Minden ragyogott a tisztaságtól. Fényes szőrű lovak bámultak kifelé állásaikból, és a közelükben több lovász tüsténkedett. Savage utasítására kerítettek neki egy női lovaglóöltözéket az edző irodájából. - Kimegyünk, hogy fel tudja próbálni a ruhát - mondta tapintatosan Ron. - Illetve.:. elboldogul egyedül? Fel tudja húzni segítség nélkül a szűk nadrágot? Christine testén jóleső remegés futott át arra a gondolatra, hogy Ron szívesen segítene az öltözködésnél, ha megkén~é. - Köszönöm, de fel tudom venni - vágta rá. A bokám szerencsére már nincs megdagadva, gondolta, miután sikeresen belebújt a nadrágba és a csizmába. Közben felmerült benne a kérdés, hogy miért tart Ron női lovaglóruhát. Jobbnak látta, ha nem bolygatja ezt a kérdést. Kopogtattak. - Elkészült? - kérdezte a fém, és azonnal belépett az irodába. Christine épp belebújt az ingbe, de még nem gombolta be. Savage láthatta a lány kemény kis mellét az áttetsző melltartóban. - Bocsásson meg! - nézett félre gyorsan a férfi. - Kész vagyok-mondta Christine, miután reszkető ujjakkal begombolta az inget. Zavarba jött, bár Ron a viselkedésével azt sugallta neki, hogy nőként nem tarthat számot az érdeklődésére. Talán csak azért vagyok olyan izgatott, mert nagyon hasonlít Joe-ra, gondolta Christine. Lehet, hogy rosszul ítélem meg a helyzetet. Mindenesetre nyugtalanság lett rajta úrrá... mert pontosan tudta, milyen hatással van rá ez a férfi. Ron azonban soha nem bántana, nyugtatgatta magát. Dühösnek ugyan már látta, de abban biztos volt, hogy Savage soha nem ütne meg egy nőt. A férfi egy Minou nevű kancát választott ki a számára. - Nem a versenyistállóból való - magyarázta. - A vendégeim szoktak lovagolni rajta. Vajon női vendégek? - töprengett el Christine, és különös módon féltékenységet érzett. Ron Le Carpentier-t nyergeltette fel magának, ugyanazt a pej mént, amelyen akkor lovagolt, amikor a lány először megpillantotta. - Kár, hogy tönkretette a filmemet. Volt néhány jó kép rajta magáról és Le Carpentier-ről. - Ha akar, csinálhat újakat - felelte Ron. - Most már elhiszem, hogy nem látom őket viszont valamelyik szennylapban. - Végtelenül boldoggá tesz! - Maga is engem.., mert megbízhatok magában. Egy ilyen csinos teremtés nem lehet kétszínű kígyó. A lányt kellemes melegség járta át. Vigyázat! - figyelmeztette magát. Az ilyen tapasztalt férfi könnyen osztogatja a bókokat. 30 31 ~(UMAIVA Egy malomban őrölünk Segítség nélkül is fel tudott volna szállni a nyeregbe, de Ron a derekánál fogva fölemelte, és fölrakta Minou hátára. - Merre megyünk? - kérdezte a lány, amint lépésben elindultak. - Fel a patak mentén. Gyéren lakott vidék - magyarázta Savage, és a Lubéronhegyláncra bökött. - A termékeny föld és a kietlen hegyvidék váltakozik egymással. Vigyázzon, ha netán kocsival felmerészkedik a hegyekbe! A kanyargós utakról káprázatos látvány tárul az ember elé, de a szerpentinek halálos veszélyt is rejtegetnek. - Soha nem szenved itt a magánytól? - Nem. Nemigen hiányzik a társaság. Christine hirtelen arra gondolt, hogy Ron bizonyára kellemetlen betolakodónak tartja. Mintha cáfolni akarná a feltételezését, a férfi folytatta: - De azért nem vagyok remete. Akad néhány jó barátom, akik hasonló nézeteket vallanak, mint én. - Na és maga milyen nézeteket vall? - Azt hittem, rájött. Először is: a magánélet és az otthon számomra szent. Kizárólag meghívott látogatókat fogadok. Másodszor: aki pletykál rólam a sajtóban, azt többé nem tekintem a barátomnak. - Ami engem illet, biztos lehet benne, hogy eleget teszek az elvárásainak. Ugye nagyon híres író? - kérdezte némi habozás után Christine. - Miből gondolja? Amiért az újságírók vadásznak rám? - Részben azért is-felelte a lány.-De főképp azért, mert megengedheti magának, hogy külföldön éljen. A lovak, a kedvtelései, a háza... Egy vagyonba kerülnek. - Sikeres vagyok, nem tagadom. Ezt a birtokot azonban nem az írói tiszteletdíjamból vásároltam. - Ó, értem már. Tehát örökölte. - Nem. Semmit sem ért. De nem baj. Ron ezt barátságosan mondta, Christine mégis sértve érezte magát. Térj észre! - figyelmeztette magát. Elvégre nem várhatod el, hogy rövid ismeretségetek után beavasson az összes titkába. - Ne haragudjék - mondta fegyelmezetten -, de képtelen vagyok eltalálni, mely témák sérthetetlenek a maga számára. - Aztán gunyorosan hozzátette: - Beszélgessünk talán az időjárásról! - Bocsásson meg! -mosolyodott el a férfi. -Én a jelennek élek, és nem bolygatom a múltat. Ürülök, hogy sikerült megbirkóznom vele. Maga is megpróbálhatná. - Utolsó szavai kétségkívül Christine boldogtalan házasságára céloztak. - Azon vagyok - felelte higgadtan a lány. - De teljesen nem vetem el a múltat. Tanulni akarok belőle. - Azt hiszi, én nem ezt tettem? Christine nem felelt. Egy ideig szótlanul poroszkáltak a patakparton. - Itt még barátságosan csobog a patakunk -törte meg a csendet Ron. - Néhány mérfölddel feljebb azonban vad folyóvá válik. Amint felfelé ügettek, a vízfolyás valóban egyre fenyegetőbb látványt nyújtott. Mohos szirteket körülölelve zuhogott alá a sebes áradat, néhol kisebb vízesések is feltűntek. A sekélyebb helyeken, ahol algák nőttek, a sötéten kavargó ár zöldesen csillogott. Leszálltak a nyeregből, kikötötték a lovakat, és letelepedtek egy sziklapárkányra, hogy Christine kedvére kigyönyörködhesse magát a tájban. - Szép, de veszélyes -jegyezte meg Savage, de nem a folyót nézte, hanem a lányt. Christine bizsergést érzett a gerincében. Vajon őrá értette ezt Savage? Á, dehogy, képzelődik! Ron magasabb volt a férjénél, válla szélesebb, arcvonásai jellegzetesebbek. Joe hozzá képest egyszerűen... durvának hatotta Bizonyára egyéb előnyös tulajdonságai is vannak, töprengett a lány. Nem számít. Hiszen csak három hetet tölt Franciaországban. Ilyen rövid idő alatt úgysem tudna beleszeretni. Különben is megfogadta, hogy soha többé nem bocsátkozik szerelmi kalandba. És ha netán mégis megváltoztatná az elhatározását, egészen másfajta férfival óhajtana találkozni. - Az imént azt mondta, hogy tanulni kíván a múltból - szólalt meg Ron váratlanul. - Jutott már valamire? - Annyit már megtanultam, hogy óvakodjam a férfiaktól - felelte Christine, és a habokra meredt.-Joe-t nem ismertem eléggé-mondta, és megremegett.-Soha többé nem rohanok bele meggondolatlanul a házasságba. Sőt egyáltalán nem kívánok még egyszer férjhez menni. Hacsak... - Érezte, hogy Ron figyeli. - És mi a véleménye a házasság nélküli kapcsolatról? - puhatolózott a férfi. - Túl fiatal és vonzó, semhogy huzamos önmegtartóztatásban éljen. - Erről nincs véleményem. - Vagyis mindent vagy semmit, hm? Igazán következetes elhatározás. Mármint, ha tényleg így van. - Erre mérget vehet! - bizonygatta Christine idegesen. - Úgy tűnik, magának is ez a véleménye. - De én idősebb vagyok magánál. - De nem föltétlenül bölcsebb - vágta rá a lány hetykén. Ron félreérthetetlenül a tudomásomra hozta, hogy nem érdeklem mint nő. Néha azonban tesz egy-egy megjegyzést, ami az ellenkezőjéről árulkodik. Netán szándékosan félre akar vezetni? Vagy arra célozgat, hogy tartós kapcsolatra nem kíván lépni, de egy kis kaland ellen nem lenne kifogása? - tépelődött magában. Ez utóbbiba semmi áron nem ment volna bele. Ha a férfi ajánlatot tenne, kerek perec visszautasítaná. 32 33 Rom Egy malomban őrölünk Bármi történjék is, ura maradok a helyzetnek, tökélte el. Nem félek Ron Savage-től - legalábbis nem úgy, mint Joe-tól. . Nem erről van szó, figyelmeztette egy belső hang. Nem tőle félsz, hanem magadtól. Hiszen nagyon jól tudod, milyen hatással van rád Ron vonzereje. - Szép itt - váltott témát fennhangon Christine. - Pedig egy kicsit hátborzongató ez a sötéten kavargó áradat... Bárcsak elhoztam volna a fényképezőgépemet! Egyszer talán még visszajövök erre a helyre. Tényleg megengedi, hogy fényképezzem a házát, a lovait és a... I en. Csak rólam ne készítsen képeket! - ~, hát még mindig nem bízik bennem? - kérdezte csalódottan a lány. Arra gondolt, hogy Ron nélkül közel sem lennének olyan hatásosak a felvételek. - Megbízom magában - mondta Savage. - Nem is értem, miért, hiszen rengetegszer csalódtam. De magában van valami... - Elhallgatott, majd némi szünet után így folytatta: - Talán az az oka, hogy sokat fényképeztek, és egyszerűen nem bírom a fényképezőgép kattogását. Titokzatos alak, gondolta Christine, miközben hazafelé lovagoltak. Akarata ellenére egyre érdekesebb embernek találta Ron Savage-et. Dél volt. A rekkenő hőség ellenére Christine sajnálta, hogy a kirándulásuk véget ért. - Mit szólna hozzá, ha elugranánk a gépéért? - kérdezte a férfi, mintha csak olvasott volna a gondolataiban. - Amíg nem enyhül a déli forróság, készíthet néhány belső felvételt a malomról. - Nem akarok a terhére lenni. Biztosan dolgozni szeretne. Tegyen csak le a lakóautónál, és kantárszáron vezesse haza Minou-t! - És mivel üti el az időt az unokanővére megérkezéséig? Az autóban megfullad, a napra meg nem tanácsos kimenni. Jöjjön inkább velem! Megebédelünk, aztán élvezheti a légkondicionáló berendezés előnyeit. Christine még mindig habozott. - Igazán kedves, de nem akarom igénybe venni az idejét. Csak akkor tartok magával, ha megígéri, hogy nem vesz rólam tudomást, és végzi a dolgát. A férfi elmosolyodott. - Hát ez bizony nem lesz köbnyű. Christine tényleg élvezte a Le Moulin Gris hűvös nappalijában eltöltött délutáni órákat. Ebéd után Ron magára hagyta. Búcsúzóul figyelmeztette, nehogy megterhelje a bokáját. A nappaliból nyílt a férfi dolgozószobája. Christine kíváncsian böngészte a polcon sorakozó könyvek címét, de nem tudott következtetni belőlük Ron érdeklődésére vagy jellemére. Fényképek, családi képek és egyéb személyes tárgyak hiányoztak a berendezési tárgyak közül. Talán a hálószobában tartja őket, gondolta, miközben felsántikált a lépcsőn, hogy készítsen néhány felvételt a nappaliról. A galériáról több ajtó nyílt, melyek-várakozásának megfelelően-a hálószobákba vezettek. Viaskodott magával, hogy bemerészkedjen-e. Ron ugyanis nyilván csak az alsó szintekre gondolt, amikor szabad járást engedélyezett neki. Végül nem tudott ellenállni a csábításnak. Épp csak bekukkantok, nyugtatgatta a lelkiismeretét. Az első helyiség vendégszobaként szolgálhatott. Hatalmas mennyezetes ágy állt benne; az ágytakaró, a függöny, a padlószőnyeg és a falak a kék szín különböző árnyalataiban tündököltek. Christine-t lenyűgözte a látvány. Bárcsak neki is lehetne ilyen hálószobája! Aztán, fittyet hányva iménti elhatározására, lefényképezte a szobát. Több felvételt nem csinálok, fogadkozott, miközben a következő ajtóhoz sántikált. Ez minden bizonnyal Ron hálószobája lehetett, mert a barna és a krémszín uralkodott benne. A lányt leginkább mégis a nagy ágy nyűgözte le, képtelen volt levenni róla a szemét. Miközben az ajtóban állt, testsúlyát áthelyezte a sérült lábára. Hirtelen fájdalom nyilallt belé. Nem lett volna szabad feljönnie az emeletre. Egy pillanatra leülök az ágy szélére, villant át az agyán. Elhessegette a gondolatait Ronról, és körülnézett. A hálót a vendégszobával ellentétben végtelenül egyszerűen rendezték be. Egyetlen fölösleges cikornya sem tarkította. Különös módon itt sem voltak fényképek. Pedig az emberek általában szeretik a családi emléktárgyakat. Ron Savage a jelek szerint mindent megtett, hogy szakítson a múltjával. Vajon mi rejtegetnivalója lehet ennek az embernek? Csak nem büntetett előéletű? Christine annyira elmerült a gondolataiban, hogy nem hallotta Ron lépteit. - Mi a csudát keres itt? - rivallt rá a férfi. , Bűnbánóan felkapta a fejét, s elsápadt félelmében, amint megpillantotta Ron dühös ábrázatát. Savage ugyanolyan vasvilla szemekkel meredt rá, mint legelső találkozásukkor. A lány félénken ráemelte a tekintetét, és ösztönösen magyarázkodni kezdett, amire korábbi keserű tapasztalatai tanították. - Ó, végtelenül sajnálom. Bizony isten, nem szaglászom, csak a... fürdőszobát kerestem - füllentette. - Közben megfájdult a bokám, és azt gondoltam, hogy... - A magyarázkodáshoz mind ért! Nem maga az első nő, aki besurrant az otthonomba, és azt hitte, hogy az életembe is éppolyan könnyedén besurranhat. - Savage keményen megmarkolta a lány karját, és mit sem törődve sérült bokájával, kivonszolta a szobából. 34 35 Ro~uva Christine a felháborodástól nem érzett fájdalmat. - Erőszakos, beképzelt alak! Nem tudom, miért hiszi, hogy ellenállhatatlan, de nem is érdekel. Egyetlenegy lépést sem tennék maga miatt! Csak a fürdőszobába akartam menni. - A földszinten is van mosdó - közölte nyersen a férfi. - Madame Pierrepointe szívesen megmutatta volna, ha szól neki. Christine sokáig nem mert kijönni a kis helyiségből, annyira félt Ron dühös ábrázatától. Amikor végre kimerészkedett, a férfi lehiggadva végigmérte. - EI szeretnék menni - közölte vele hűvösen a lány. - Attól tartok, túlságosan hosszúra nyúlt a látogatásom. Savage nem ellenkezett, csak lehorgasztotta a fejét. Nem emelte fel a lányt, hogy szokás szerint ölben vigye ki a kocsihoz, csak a karját nyújtotta neki. A „csotrogányban" mindketten hallgattak. Kínossá vált a csend. Christine kétszeresen is bűnösnek érezte magát, miután hazudott Ronnak. De valóban nem szándékosan tette - az ösztönei vezérelték. Pedig Wanda figyelmeztette, hogy nem minden férfi olyan, mint Joe O'Reilly. Savage most joggal neheztel rá, hiszen valóban túllépte a határt. Némi vívódás után rászánta magát, hogy bevallja a bűnét. - Ron... - fogott bele zavartan. A férfi beléfojtotta a szót. - Utálom a hazudozást. Amilyen hülye voltam, elhittem, hogy maga más, mint a többi. - Ron, kérem, hadd magyarázzam meg... - Kíméljen meg a meséitől! Christine mély lélegzetet vett. - Igen, hazudtam. De elmondom, hogy miért tettem. - Vigyázzon, mert úgyis kihúzom magából az igazságot! - figyelmeztette a férfi megvetően. Közben odaértek a rétre. Ron dühösen és türelmetlenül kisegítette a lányt az ülésről, és betámogatta a lakóautóba. Megvárta, míg Christine leül, aztán ráförmedt: - Hát akkor, ki vele! Mindent tudni akarok. Miért jött ide, ki küldte? Egyszóval mindent áruljon el! Vagyis kezdődik elölről, döbbent meg Christine, és sírva fakadt. - Hagyja abba a bőgést! - rivallt rá Ron szikrázó szemmel. - A könnyeivel nem vesz le a lábamról. A lány képtelen volt uralkodni az érzésein. - Azonnal hagyja abba! -követelte Savage. Minden egyes szót külön hangsúlyozott, és a vállánál fogva megrázta Christine-t. 36 Egy malomban őrölünk A lány megdermedt félelmében. Jce mindig megverte, ha sírva fakadt. Felnyögött, és védekezésül könnyáztatta arca elé kapta a kezét. - Ne üss meg, Jce! - nyöszörögte. Ron arcán különös kifejezés jelent meg, s ernyedten leengedte a karját. - A férje tényleg megverte? - kérdezte iszonyattal. - Igen - suttogta Christine. - Ezért... ezért hazudtam magának. Ezért mondtam azt, hogy a fürdőszobát kerestem... Hát nem érti? Joe sosem hitt nekem. Tudom, hogy nem lett volna szabad felmennem. De az ajtó nyitva volt, és nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Sajnálom, mert... mert egyszeriben elromlott minden. Ron leült mellé a keskeny ágyra, és figyelmesen hallgatta. - Erre gondolt, amikor azt mondta, hogy hazudott? - kérdezte hitetlenkedve. - Igen. - A lány szégyenkezve lehorgasztotta a fejét. Savage gyöngéden felemelte Christine állát, és csillogó, zöld szemébe nézett. - Megesküszik, hogy csak erről van szó? - Igen!Igen! Bárcsak hinne nekem Ron! -fohászkodott magában a lány. - És amit korábban mondott, az igaz? Tényleg nem újságíró?-A fém szerencsére nem Wanda után kérdezősködött. - Esküszöm - rebegte Christine. - Ron, kérem, bocsásson meg, amiért megbántottam. - Semmi baj. Igaza van, kijöttem a sodromból. De azért ne féljen tőlem! Nem állítom, hogy nem okoztam keserűséget egyetlenegy nőnek sem, de soha nem ütöttem meg őket. A férje vadállat lehetett... - Azt hiszem, Joe inkább beteg volt. Ma már tisztábban látok... - mondta reszkető hangon Christine. - Akkoriban azonban csak féltem, halálosan féltem... Ron halkan felsóhajtott, és végigcsúsztatta kezét a lány karján: Christine megigézve bámulta Savage ajkát. Még soha nem kívánta ennyire, hogy megcsókolják. A levegő egyszeriben megtelt szerelemmel. A lányt melegség járta át, s vágyakozó tekintettel nézett a férfira. Amikor Ron előrehajtotta a fejét, Christine felnyögött, és lehunyta a szemét. Önkéntelenül a férfihoz simult. - Nem! - tolta el magától határozottan Savage. Felpattant, és hátat fordított. A lány riadtan kinyitotta a szemét. - Ron? - Sajnálom, Christine-mondta reszelős hangon Savage. -Az a gyanúm, azt várta, hogy megcsókoljam. - Én pedig azt hittem, hogy meg akar csókolni. - Hát nem akartam! - vágta rá a férfi, és két lépéssel az ajtónál termett. - Elmegy? - Igen. 37 Rom Egy malomban őrölünk A motorbúgás már rég elhalt, de Christine még mindig mozdulatlanul ült az ágyon. Egyszerűen nem tudta elhinni a történteket. Ron már-már megcsókolta, ő pedig halálosan vágyott rá. Arcát a tenyerébe temette. Csak a testem kívánta, próbálta bemagyarázni magának. Nem szeretem, és nem is fogok beleszeretni. Annak idején Joe-val is így kezdődött. Az érzéki vágy elvette az eszét és a józan ítélőképességét. Utólag keservesen megbánta. Ez soha többé nem ismétlődhet meg. 5. FEJEZET Már alkonyodott, amikor Wanda visszatért a lakóautóhoz. - Nem gondoltam volna, hogy itt talállak-csodálkozott.-Hát mégsem lovagoltál ki Ron Savage-dzsel? - De igen. Wanda alaposan szemügyre vette az unokahúgát. - Te sírtál. Az isten szerelmére, Christine, csak nem amiatt az átkozott Joe miatt bőgsz még mindig?-kérdezte.-Egy férfira lenne szükséged-folytatta válaszra sem várva. - Ron Savage-et mindenesetre hagyd ki a játékból! Christine nem értette, mit akar ezzel mondani az unokanővére. - A férfiákról jut eszembe, csodálatos napom volt. És Wanda mesélni kezdett. Bekerekezett Cadenet-be. Városnézés közben megismerkedett egy jóképű turistával, és minden huzavona nélkül elment vele a kocsiján Aix-en-Provence-ba. Nekem bezzeg akkor sem jutna eszembe így felcsípni egy férfit, ha nem szenvedtem volna egy évig Joe mellett, gondolta Christine. - Nős ember? - kíváncsiskodott. Wanda hanyagul vállat vont: - Tudja az ég. Nyaraláskor ez különben is mellékes. Szórakoztató és végtelenül nagyvonalú fickó. Holnap megint találkozunk. Te ugyebár kilovagolsz Mr. Savagedzsel? Bár Christine nemigen bízott abban, hogy Ron eljön érte, nem akarta kimutatni a kételyét, nehogy Wanda lemondja miatta a megbeszélt találkozót. Persze úgysem tenné, villant át az agyán. Wanda gátlástalan nő-főleg, ha szerelmi kalandról van szó. - Hogyan töltöttétek a napot Mr. Savage-dzsel? Fényképeztél? Christine éppen új filmet töltött a gépébe. - Igen - válaszolta tömören. - Savage-et is lekaptad? - Nem. Ron ki nem állhatja, ha fényképezik. Csak a malomról készítettem néhány kockát. - Ó... Akkor valahogy próbálj meg túljárni az eszén! Elvégre nem térhetsz úgy 38 39 R0~ Egy malomban őrölünk haza, hogy emlékképed se maradjon róla. Egy nyaralás fabatkát sem ér egy jó kis szerelem nélkül. Christine másként látta ugyan a dolgot, de most kivételesen igazat adott az unokanővérének. Szívesen lefényképezte volna Ron Savage-et, bármilyen gyerekesnek tűnt is a kívánsága. - Milyen? - érdeklődött lényegre törően Wanda. - Szerintem j61 néz ki. Eleinte egy kicsit Jce-ra emlékeztetett, de a jelleme teljesen más... Emlékszel még arra az esetre, amikor a mamád estélyén Gregor Martell felől érdeklődött valaki? . - Igen, miért? - Annak idején sokat láttam Martell képét az újságokban. Ron szerintem hasonlít rá. Csak az a különbség, hogy az a színész szőke és ragyogó kék szemű volt, Savage pedig sötét hajú, a szeme meg szürke. - Akkor nem hasonlíthatnak olyan nagyon-vetette közbe Wanda. Teleobjektívvel próbáld lencsevégre kapni! -javasolta ravaszul.-A cadenet-i illatszerboltban van egy gyorselőhívó szolgálat. Ha akarod, beadom a filmet. Miután Wanda kicsinosítva elkarikázott, Christine azon töprengett, hogyan üsse el az előtte álló vasárnapot. Alig tudott ellenállni a kísértésnek, hogy ledőljön, és egész nap olvasson. Márpedig ha heverészik, akkor nem törődik a külsejével. - Az egyedüllét nem ok rá, hogy elhanyagold magad - mondta hangosan a tükörképének. Felöltözött hát, sőt a szokásosnál nagyobb figyelmet szentelt a külsejének. A hosszas töprengés után kiválasztott halványzöld pamutruha testhez simuló felsőrésze és bő szoknyája kiemelte karcsú alakját. Élvezte, hogy csípős megjegyzések nélkül szépítkezhet. Amikor ugyanis a házassága idején elmentek valahova szórakozni, és nem törődött a megjelenésével, Joe szóvá tette. Ha viszont kiöltözött, a férje úgy vélte, hogy a feltűnősködésével magára vonja a fé~ak figyelmét. Bármit tett, nem ús;ta meg bíráló megjegyzés nélkül. - Elkészültél a bálra, de a herceg nem jön-kesergett fennhangon, miközben megszemlélte magát a ruhásszekrény ajtajára szerelt tükörben. - Szegény kis Hamupipőke! Összerezzent a csúfondáros hangtól. A hőség miatt nem csukta be a lakóautó ajtaját, ezért lephette meg Ron ilyen váratlanul. - Nem számítottam rá, hogy eljön. ' - Valóban?-kérdezte a férfi, és beljebb jött. -Őszintén szólva tegnap még magam sem hittem. Savage káprázatosan nézett ki, és feltett szándéka ellenére Christine-t elöntötte a vágy. Gyorsan félrekapta a tekintetét. - Miért van itt? Ron vállat vont. - Talán együttérzésből. Amikor kilovagoltam, láttam elkerekezni az unokanővérét. Hosszú, magányos nap vár Christine-re, gondoltam, hiszen a rokon hölgy bizonyára egész nap távol marad. ` - Így igaz - sóhajtott fel a lány önkéntelenül. - De nem számít - tette hozzá gyorsan. Nem akarta, hogy Ron szánakozzék rajta. - Megállapodtunk, hogy mindegyikünk azt csinálja, amire éppen kedve szottyan. - Az unokanővére valóban azt teszi - állapította meg a férfi szárazon. - De maga hátrányban van. - Nem zavar-szögezte le Christine.-És nem várom el, hogy együttérzésből újra meghívjon a malomba. - Maga nagyon érzékeny. Ezt épp Ron Savage mondja! A lány levegő után kapkodott a felháborodástól. - Lehet, de maga sokkal érzékenyebb - vágott vissza a férfinak, aki harsányan felnevetett. - Telitalálat - hahotázta. - Figyeljen rám, Christine! Tegnap kissé elragadtattam magam. Fegyverszünetet ajánlok. Természetesen elutasíthat, de higgye el, komolyan gondolom. Gyerekes durcásság lett volna elutasítani a békejobbot. Christine belecsapott Ron tenyerébe, mire Savage gyengéden megszorította a kezét. - Mondja, hogy nem fél tőlem! Elismerem, néha elragad a hév, de soha nem vesztem el a fejemet. Nem vagyok olyan, mint Joe: - Tudom - suttogta a lány. - Ezek szerint újra barátok vagyunk? Christine zavartan elhúzta a kezét, és elfordult. - Nem bánom - felelte. Igyekezett közömbösen megszólalni. Ron a vállára tette a kezét. - Rendben - mosolyodott el. - A házvezetőnőmnek ma reggel pompás ötlete támadt - folytatta. - Azt mondta, hogy a mademoiselle-t bizonyára érdekelné a vasárnapi piac. Igaza volt? - De még mennyire - bólogatott buzgón a lány. - Csodálatos. Le Carpentier-vel jöttem. Gyorsan hazalovagolok, és átöltözöm. Háromnegyed óra múlva kocsival itt vagyok magáért. Megfelel? - Nagyszerű. Christine előzőleg a fél délelőttöt öltözködéssel töltötte, most mégis megint a tükörhöz lépett. Kifestett arcát figyelte, és szemrehányásokkal illette magát túlzott lelkesedése miatt. Ront úgysem'érdekli a külsőd, hajtogatta magában. Csak megsajnált, ez minden. 40 41 nvn~A Egy malomban őrölünk Savage szinte percnyi pontosan érkezett. Csodálattal végigmérte a lányt, de egy szót sem szólt. Talán azért nem, gondolta Christine, nehogy hiú reményeket ébresszen bennem. - Milyen messze van a piac? - kérdezte, mielőtt elindultak volna. - Úgy tíz kilométerre. A helységet Ferigoulet-nak hívják. Christine a férfira sandított, és azon tűnődött, vajon min törheti a fejét Ron. Összerezzent, amikor Savage kérdést intézett hozzá: - Christine, honnan is jött tulajdonképpen? - Úgy tűnt, a férfi valamilyen közömbös témával próbálja megtörni a jeget. - Hampshire grófságban születtem, egy kisvárosban - fogott bele. - De most Londonban élek. Pontosabban még ott lakom -helyesbített. -Miután... miután tönkrement a házasságom, elhatároztam, hogy feladom a londoni lakásomat, és a jövőben ez a lakóautó lesz az otthonom. Tudja, a foglalkozásom miatt sokat utazom. - Elvált? Vagy csak külön élnek? - Elváltam - felelte Christine, és felsóhajtott. - Miért sóhajtozik? - faggatta Ron. - Ha tényleg olyan rossz volt a házassága, akkor felesleges bánkódnia. - Igaz - értett egyet a lány. - Ráadásul a válás manapság már nem szégyen, mint a nagyszüleink korában. Mégis... - Mégis? - Nos, a szüleim boldog házasságban éltek. A nagynéném meg a nagybátyám is. Sokáig úgy képzeltem, az én életem is hasonlóan alakul. És bár mindenki azzal vigasztal, hogy nem az én hibámból mondták ki a válást, úgy érzem, csődöt mondtam. - Biztos vagyok benne, hogy téved - vetette közbe Ron. - Mivel azonban nem ismerem a részleteket... - Megnyomta az utolsó szót, mintegy követelvén, hogy a lány folytassa az elbeszélést. Alig akadt olyan ember, akivel Christine elbeszélgethetett zátonyra futott házasságáról: talán csak a házassági tanácsadó pszichiátere, az ügyvédnő meg Wanda előtt tárta fel a szívét. De ők is mind nők voltak. Csábította a lehetőség, hogy meghallgassa egy kívülálló véleményét is - aki ráadásul fém. - Voltaképpen nincs sok mesélnivalóm - fogott bele. - Mindennek Jce beteges féltékenysége volt az oka. Ett811ett olyan erőszakos. - A féltékenység hatalmas érzelmi viharokat kavar - bólintott Ron. Hanghordozása felkeltette a lány figyelmét. - Ezt úgy mondta, mintha lennének ez irányú tapasztalatai. - Fején találta a szöget-jelentette ki keserűen Savage.-De folytassa! Nem akartam félbeszakítani. - Nos, a pszichiáter szerint Jce-t azért marcangolta a féltékenység, mert az anyján és rajtam kívül más embert nem szeretett. - Nem voltak barátai? - Nem. Joe elvárta tőlem, hogy a mindene legyek, és ő is csak nekem akart élni. - Számomra ez elképzelhetetlen. Éretlen tacskó lehetett a férje -horkant fel megvetően Ron. - De azért csodálkozom, hogy fellázadt ellene. Azt hittem, minden nő arról ábrándozik, hogy a férje egyetlen kincse legyen. - Velem más a helyzet - biztosította Christine. - Maga nem mindennapi nő. - Ugyan... Egyszer talán, a távoli jövőben, újra vágyom majd arra, hogy szeressek és szeressenek. A személyi szabadságomat azonban soha nem adom fel többé. - Ezt meg hogy érti? - kérdezte a férfi elutasítóan. - Csak nem arra céloz, hogy igényt tart házasságon kívüli kapcsolatokra is? - Dehogy! - csattant fel Christine felháborodva. - Pusztán szabadon akarok mozogni. Jce naponta többször is ellenőrzött telefonon. Végül odáig fajult a dolog, hogy egyetlenegy férfihoz sem szólhattam, mert a férjem a legártatlanabb megjegyzések miatt is felháborodott. Még a barátnőimet is megpróbálta elüldözni. Lassan megszakadt minden kapcsolatom. Jce azt is ellenezte, ha olvasok, mert szerinte az olvasmányaim haszontalan gondolatokat ébresztenek bennem. Egyszer még a könyvet is kiverte a kezemből. - Vég nélkül áradt belőle a panasz. Amikornagy sokára elhallgatott, megszégyenülten Ronra nézett. - Sajnálom. Miért nem fojtotta belém a szót? Most biztosan azt hiszi, hogy örökké locsogok. - Erről szó sincs - nyugtatta meg mosolyogva Savage. -Nehéz időket élt át. Jobb, ha kitépi magából a mérges fullánkot. Én is jártam már így. - Tényleg? - Christine hirtelen felélénkült. - Maga is házas volt? - Nem - felelte röviden a férfi. - Az utolsó pillanatban szerencsére elkerültem a végzetes lépést... Egyébként mindjárt megérkeztünk Ferigoulet-ba - fordult az utasához. Letekerték az ablakokat, hogy a helyiek által csak garrigue-nak nevezett bozótos vidéken átvágva szabadon beáramoljon a levendula, a vad rozmaring és a csombor illata. Ron elmagyarázta, hogy a városka neve egy régi provanszál szóból származik, és azt jelenti: kakukkfű. Manapság is bőven terem errefelé ez a növény, s a környékbeli fűszertermelők zsályát, tárkonyt és majorannát is nevelnek kertjeikben. Christine beszippantotta a kakukkfű jellegzetes illatát, ami a nyári tájnak nyugodt és álmatag hangulatot kölcsönzött, holott a városkában pezsgett az élet. A jellegzetes, favázas épületekkel övezett kis piactéren nem fértek el az árusok, bódék álltak a mellékutcákban is. Sokan árulták a fűszernövényekből összeállított „csokrot", a messze földön híres herbes de Provence-ot. A zöldfűszereken kívül is gazdag kínálat fogadta a látogatót: halak, ékszerek, házi kenyerek, digitális órák, játékállatkák és ínycsiklandó finomságok csalogatták a kíváncsiskodókat. A parasztasszonyok tyúkot, csirkét és nyulat, a cigánylányok citromot és fonott fokhagymafüzért kínáltak. Néhány kereskedő kóstolóval-egy falat forró pizzával, sonkával vagy kolbásszal - csábítgatta vásárlásra a bámészkodókat. 42 43 Egy malomban őrölünk - Mit szól ehhez a tarka forgataghoz? - kérdezte Ron. Christine lenyűgözve a gépéhez kapott. A következő perceket kizárólag a fényképezésnek szentelte. Savage nem zavarta, lemaradt, és egy elárusítóasztalnál elmerülten szemlélte a kirakott régiségeket. Christine keresni kezdte, és amikor felfedezte, úgy döntött, hogy megragadja a kedvező pillanatot. Eszébe jutott, hogy Wanda azt javasolta neki, teleobjektívvel kapja le a férfit. Reszkető kézzel beállította a gépet. Mi lesz, ha Ron hirtelen megfordul, és leleplezi? Savage feje és válla megjelent a gép keresőjében. Tökéletes! A lány gyors egymásutánban többször megnyomta a kioldót. Végre, megvan! Bármi történjék is, ha a nyaralás után soha többé nem látja is viszont Ront, lesz róla néhány képe emlékbe. Eltöprengve figyelte a férfit. Hihetetlen, alig néhány napja ismerik egymást, és mégis ismerősnek, közelinek érzi. Talán azért, mert egy kicsit hasonlít Joe-ra? Vagy... Felsóhajtott, és eltette a gépet. Egy szapora beszédű pék széles mosollyal feléje nyújtott egy falat foszlós kalácsot. - Hogy ízlik? - érdeklődött Ron. - Bizonyára megéhezett. - Kopog a szemem az éhségtől-ismerte el Christine.-Tudja, korán reggeliztünk, hogy Wanda idejében elindulhasson. - Miért, mit csinál az unokanővére? - Szerzett magának egy imádót - válaszolta a lány rosszallóan. - Csak nem irigyli? - Dehogy! Mondtam már, hogy nem érdekelnek a fé~ak. Legalábbis egyelőre... A férfi kétkedve hümmögött. - Nem hiszi el? A tegnapi dolog miatt, mert azt hittem, hogy... - Christine zavartan elhallgatott, és elpirult. -Ami azt illeti, tegnap alaposan összezavarodtam. De ezt maya is tudja. Néha, hogy is mondjam, olyan furcsán viselkedik az ember, és... - Ösztönösen - segítette ki Ron. - Igen. Pontosan ez történt. - Hát persze-bólogatott Savage.-Azt javasolom, menjünk el ebédelni. Már egy óra is elmúlt. Ferigoulet-ban mindössze két kis étterem működött. - Látja, ezért vártam ilyen sokáig az ebédmeghívással - magyarázta Ron, miután az egyikben nagy nehezen helyet szorítottak nekik egy asztalnál. - Errefelé hamar megtanulja az ember, hogy déltájban kerülje a vendéglőket. A provence-fiaknak szerintem óra ketyeg a gyomrában. Ön mange a midi, vagyis pontosan délben asztalhoz ülnek. Egy perccel se később. A vendéglő ennek ellenére még mindig zsúfolásig tömve volt vasárnapi ünneplőbe öltözött helybeliekkel. - Sokan eljönnek a szomszédos falvakból is- pillantott körül a férfi. - Remélem, maga nem tartozik azok közé a nők közé, akik örökösen aggódnak a vonalaik miatt - hunyorgott vidáman. - Most ugyanis óriási lakomát csapunk. - Bármennyit eszem is, nem hízom meg. Joe sokszor felhánytorgatta, hogy gebe vagyok. - Felejtse el végre Joe-t! Elmúlt. Maga még fiatal... Huszonhárom éves? Maga előtt a jövő. És szerintem különben sem gebe. - Már huszonhat vagyok - árulta el Christine. - És igaza van. Nem volna szabad örökké Joe-t emlegetnem. Időnként azonban akaratlanul eszembe jut. De magát nem untatom vele többet. Egyébként milyennek talál? - kérdezte. Ez bizony ügyetlen kérdés volt, mérgelődött magában. Ron most biztosan azt képzeli rólam, hogy bókokat akarok hallani tőle. - Karcsú, igen, ez a jó kifejezés - felelte a férfi. - És az ég szerelmére, Christine, ne legyen kacér! Nem illik magához. Maga... Á, de megérkezett az hors-d'ouevre. Az előételt egy lapos, fonott tálcán tálalták fel. Legalább tucatnyi fajta ínyencséget tartalmazott, többek között citromlével megöntözött sült szardíniát és marinált gombát, de különböző pástétomok is voltak rajta, például fekete olajbogyóból, kapribogyóból, fokhagymából és citromléből készült tapenade. Mindehhez friss kenyeret és mély bíborszínű, illatos bort hoztak. - Cháteauneuf-du-Pape, a Rhőne mellékéről - jegyezte meg Ron, mielőtt töltött. - Franciaország más tájaival ellentétben ugyanis Provence nem büszkélkedhet híres borokkal. Ízlik? Christine kortyolt a poharából, és bólintott. Mivel ritkán ivott szeszes italt, a bor rögtön a fejébe szállt. A közös ebéd folyamán Ron egyre kedvezőbb fényben tűnt fel előtte. Savage talán nem csak „együttérzésből" ilyen barátságos. Talán kedvel egy kicsit, reménykedett. Eszébe jutott, hogy amikor béléptek az étterembe, a férfi megfogta a könyökét. Kizárólag udvariasságból tette volna? Nem, egyszerűen... - Miről álmodozik? - zavarta meg Ron. - Ragyog a szeme. Mint két hatalmas smaragd. Christine visszatért a valóságba. Még szerencse, hogy Ron nem tud olvasni a fejében. Jobb, ha összeszedi magát. - Arra gondoltam, hogy még soha nem sikerült ilyen csodálatosan egyetlen nyaralásom sem. Utoljára a szüleimmel jártam külföldön. Annak is már négy éve. Mindig arról álmodtam, hogy a munkám révén távoli országokba is eljutok majd, de eddig még nem került rá sor. - Jó, hogy eszembe juttatta. Már korábban is meg akartam kérdezni, mivel foglalkozik. Feltételezem, nem háziasszonyként tengeti az életét. - Szerencsére nem - felelte Christine, és elfojtott egy sóhajt. Még belegondolni is rettenetes volt, hogy egész nap a lakásban raboskodik Joe foglyaként. Néha a munkája mentette meg az őrülettől. - Maszkmester vagyok - árulta el. 44 45 - 6! És hol dolgozik? Színházban, a filmszakmában vagy netán a tévénél? - A televíziónál. - És szereti? - Többnyire igen. Persze sokszor órákig lógatjuk a lábunkat, aztán nem győzünk kapkodni. - Találkozik híres emberekkel? - kérdezte meglepő komolysággal Savage. Különös, rökönyödött meg a lány. Elvégre Ron maga is híres ember, mégis névtelenségbe burkolózik. Akkor meg miért kérdezősködik nevek után? - Hébe-hóba. De általában hétköznapi emberekkel dolgozom. Sokszor rettenetesen izgulnak, mert először szerepelnek kamera előtt. Ilyenkor megpróbálom megnyugtatni őket, pedig néha az idegeimre mennek. A társalgásnak a pincér vetett véget, amikor felszolgálta a főfogást: párolt marhát olajbogyóval és paradicsommal. A lány tiltakozása ellenére Ron újra töltött. - Badarság, egy ebéd semmit sem ér a megfelelő bor nélkül, márpedig ez igazán kitűnő. Christine szívesen kérdezett volna valamit, de attól tartott, hogy ingoványos talajra téved. - Alig mesélt a kedvteléseiről - szólalt meg végül. - Remélem, nem veszi zaklatásnak, ha faggatom. - Érezhető volt az aggodalma, hogy netán felbosszantja a fémet. - Árulja el végre, minek képzel tulajdonképpen! Vadembernek? Emberevőnek? - Ó, dehogy! Természetesen jogában áll titokban tartani a magánéletét. Az én szakmámban megtanul hallgatni az ember - mondta Christine, és cinkosan elmosolyodott. - A szórakoztatóiparban már a puszta megjelenésből tőkét lehet kovácsolni, ha bizonyos hibákat, például szemölcsöket, ráncokat, alig látható sebhelyeket eltakar egy ügyes sminkes. - Hm... Erről én is mesélhetnék... De nem teszem - mondta Ron, s elfintorodott. Aztán felderült az arca, és szélesen elmosolyodott.-Inkább a kedvteléseimről beszélek. Mire kíváncsi? Néma csend. - Christine? - Igen, bocsánat. - Merre kalandoztak el a gondolatai? - Csak arra gondoltam, hogy lám, maga kedvesen is tud mosolyogni. Sajnos elég ritkán gyakorolja ezt a képességét. - Köszönöm a bókot. Persze kétélű, mert eszerint többnyire kibírhatatlan, mogorva alak vagyok. - Ú, nem! - kiáltott fel Christine. Utána észbe kapott, hogy a férfi ugratta, és felnevetett. Ron előrehajolt, és az asztal fölött megérintette a lány arcát. - Most hallottam először nevetni. Fs ezeken a bájos gödröcskéket sem láttam 46 Egy malomban őrölünk eddig - tette hozzá, s a mutatóujja hegyét gyöngéden végighúzta Christine arcán és állán. A lány nagyot nyelt. - Hé, mi történik itt? - kérdezte, hogy palástolja heves érzéseit. - Kölcsönös csodálat? Na, már jön is az utóétel! -szólalt meg megkönnyebbülve.-Te jó égl -sóhajtott fel, amikor megpillantotta a citromfagylaltot és a csokoládétortát. A pincér megjelenése eloszlatta az érzéki feszültséget, s Christine Ron legújabb kedvtelése, a hőlégballonos repülés felől kezdett érdeklődni. - Azért próbáltam ki, mert írni akartam róla - magyarázta a férfi, és hosszasan ecsetelte a sportág szépségeit és veszélyeit. - Elárulom, hogy a következő könyvem hőse egy mindenre elszánt kalandor lesz - tette hozzá végül. - Az a benyomásom, hogy önmagát örökíti meg benne. - Elismerem, szeretek játszani a tűzzel - felelte kamaszos vigyorral a férfi. - Részt vett oktatáson is? - Az első felszállás előtt még írásbeli vizsgát is kellett tenni, többek között irányításból és aerodinamikából. - Van saját ballonja? - Igen. A Provence Szelleme névre kereszteltem. Ha érdekli, egyszer szívesen megmutatom. -Olyan lelkesen beszélt, mintha egy közeli hozzátartozójáról lett volna szó. - Örömmel megnézem! - vágta rá Christine. Az ajánlat nemcsak érdekfeszítő kalanddal kecsegtette, hanem lehetőséget nyújtott arra is, hogy viszontláthassa Ront. Közöttünk soha nem alakulhat ki bensőséges viszony, de miért ne maradhatnánk barátok? - tűnődött magában. Arra nem szívesen gondolt, otthon mi vár rá a nyaralás után. 47 Egy malomban őrölünk Christine halkan felsóhajtott. Aztán Ron kézen fogta. Egy pillanatig mozdulatlanul álltak, és ezalatt megszűnt számukra létezni a világ. Savage törte meg a varázslatot. - Ha maga is úgy gondolja, ideje hazaindulnunk. - Igen, persze - suttogta Christine. -Épp elég időt pazarolt rám. -Arra számított, hogy a fém udvariasan tiltakozik. De nem így történt. Hát persze, Ron Savage egyenes ember, nem sokat teketóriázik. Ami a szívén, az a száján. A hallgatása igenlést jelentett. Útközben alig váltottak pár szót. - Meghívhatom egy csésze teára? - kérdezte Ron, amikor megérkeztek Puit de Mirabeau-ba. - Köszönöm, nem - felelte hűvösen Christine. - Legyen szíves, vigyen vissza a táborhelyünkre! - Ahogy óhajtja. Korábban Ron mindig elsőnek szállt ki, hogy udvariasan kinyissa utasának az ajtót, és segítsen neki kiszállni. Most azonban még a motort sem állította le. A lány figyelmét nem kerülte el, hogy Savage dühös képpel, görcsösen markolja a kormányt. Vajon mit mondtam vagy tettem, amivel ennyire felbosszantottam? - töprengett. Csodálatos volt ez a nap, egészen addig, amíg Ron ki nem jelentette, hogy ideje hazaindulniuk. - Köszönöm ezt a szép napot - mondta halkan Christine. Savage lehajtotta a fejét. - Én is remekül éreztem magam - felelte nem túl meggyőzően. A lány óvatosan kiszállt. - Hát akkor, viszontlátásra. Ron némán biccentett, és elszáguldott. Egy szóval sem említette, hogy látni akar, szomorkodott Christine. A fülledt lakóautóban az ágyához bicegett. A bokája sajgott a fájdalomtól, való színűleg megerőltette a sok mászkálással. Mivel Ron Savage megmagyarázhatatlan okoknál fogva megsértődött, bizonyára nem fogja őt többé hurcolászni, hogy kímélje a lábát. Nem baj, vigasztalta magát, úgysem szereti a szeszélyes férfiakat. Ha ilyenekkel találkozott, mindig Joe kiszámíthatatlan és heves hangulatváltozásaira gondolt, és borsózott a háta. 49 - Szeretne még nézelődni Ferigoulet-ban? - kérdezte Ron, miután jóllakottan kiléptek a vendéglőből. - Úgy veszem észre, sokat javult a bokája. Azért vigyázzon, nehogy megerőltesse! Christine kérésére lassan még egyszer körbesétálták á piacteret. A lány vett néhány méter élénk színű, provanszál mintákkal díszített, házi szőttes anyagot. - Szoknyákat varrok belőle - mondta. - És ha jövő nyáron felveszem valamelyiket, eszembe jut ez a csodálatos hely. - És persze te, folytatta gondolatban. - Ez úgy hangzik, mintha nem akarna többé visszajönni ide - szólalt meg a férfi közömbösen. Na és, miért lenne Ron Savage emiatt csalódott? - gondolta Christine kissé idegesen. - Attól tartok, nem engedhetem meg magamnak - mondta színlelt derűvel. - Az idén is csak Wanda segítségével tudtam eljönni. - A jelek szerint az unokanővérének van mit a tejbe aprítania - jegyezte meg Ron. - Mivel foglalkozik? Christine már számított erre a kérdésre. - Piackutatást folytat - mondta. Voltaképpen nem hazudott. Lapszerkesztőként Wandának ismernie kellett a piacot. - Valóban? Nem hittem volna, hogy ez ilyen jövedelmező szakma-jegyezte meg Savage, aztán szerencsére nem feszegette tovább ezt a témát. Belekarolt a lányba, és odavezette egy ékszerárus asztalkájához.-Feltétlenül vigyen magával egy maradandó emléket! -Mielőtt Christine kinyithatta volna a száját, kiválasztott neki egy láncot, és fizetett. - Ezt semmiképpen nem fogadhatom el! - tiltakozott a lány, és megcsodálta a napraforgóvirágra emlékeztető függőt. A szirmokat sárga féldrágakőből formálták. - Miért nem? Igazán csekélység. Ne kéresse magát! - Köszönöm -mondta kimérten. Nem akarta megbántani a férfit, hát elfogadta az ajándékot. - Vigyázni fogok rá - ígérte. - Én szeretném feltenni - kérte Ron. Miközben az apró zárral bíbelődött, ujja a lány nyakához ért. . 48 6. FEJEZET IIV~IIHI~A Egy malomban őrölünk Christine hosszú, unalmas estére számított, de Wanda a vártnál korábban beállított. - Összevesztél talán a barátoddal? - kérdezte az unokanővérétől. - Nem, minden a legnagyobb rendben! Néhány napig azonban nem találkozunk, mert Párizsba megy üzleti útra. De ne aggódj, nem leszek a terhedre! - A barátod tehát nem turista. - Nem. Wanda érezhetően nem akart többet elárulni újdonsült barátja foglalkozásáról. Általában borzasztóan szeretett beszélni magáról, de most inkább Christine érdekelte. - Szóval Ron Savage felhúzta az orrát - jegyezte meg csúfondárosan, miután Christine beszámolt neki a történtekről. - Rosszul játszottad meg a lapjaidat. Nem hallgattál el valamit? Esetleg nem próbált közeledni hozzád, te meg elutasítottad? - Nem - vágta rá Christine felháborodva. - Ilyesmiről szó sincs közöttünk. - Tényleg? - Wanda! - Miért lettél egyszeriben ilyen ideges? - Nem is vagyok ideges. Csak nem szeretem, ha gyanúsítgatnak... Régebben Ron igazi nőcsábász lehetett. De közben... - Mi történt közben? - csapott le Wanda. - Beleunt a csókokba. - Hogyan? - Ő mondta. Az unokanővére nagyon furcsállotta ezt a megjegyzést, de nem szólt semmit. - Egyébként előhívattam a képeidet-váltott témát. -Tessék-mondta, és átnyújtott egy borítékot. Christine izgatottan végignézte a felvételeket: kivétel nélkül jól sikerültek. Örült, hogy másnapra elkészülnek azok is, amelyek Ront ábrázolják. - Kösz, Wanda. Mennyivel tartozom? Te jó ég! - sápadt el a számla láttán. A felére számított. - Hagyd csak, elég, ha a felét kifizeted! A saját képeimet is előhívattam. - Azt hittem, nem hoztál gépet magaddal - kapta fel a fejét a lány. - A... barátomtól kaptam egyet kölcsönbe. Készítettem róla egy sorozatot. Christine nem lepődött meg. Wanda gyűjtötte a barátai képét. - Láthatnám őket? - Sajnos nem. Ugyanis mindet hazaküldtem. Gondoltam, meglepem anyát. Ez a magyarázat valahogyan sántított. Wanda soha nem szokott beszámolni otthon a szerelmeiről, a szülei ugyanis nem lelkesedtek nős barátaiért. De mi közöm hozzá? - gondolta Christine. Ő tudja, mit csinál. - Jó, hogy velem leszel néhány napig - mondta az unokanővérének. - Nem hiszem, hogy Ron még egyszer eljön értem a történtek után. Talán jobb is így. Úgysem lehetett volna belőle tartósabb, hosszabb távra szóló kapcsolat. 50 - Nem biztos-vetette közbe Wanda -Mindenesetre... ha nem jelentkezik, menj el hozzá te - javasolta. Christine-t meglepte az ötlet. - Miért? - kérdezte. - Mi a csudának? - Hát... - Wanda megfelelő magyarázatot keresett. - Büszkeségből - bökte ki végül. - Elvégre egy férfi nem szakíthat. Ami engem illet, mindig magam döntöm el, mikor van vége egy kapcsolatnak. El kell menned hozzá. - Nem! Arról szó sem lehet! - Christine nem értett egyet Wandával. Épp a büszkesége nem engedte, hogy olyan férfi után fusson, akit szemlátomást nem érdekel. És én sem akarom 8t, igyekezett bemagyarázni magának. A következő napokban Christine egyre gyakrabban figyelmeztette magát korábbi elhatározására, hogy soha többé nem veszíti el a fejét egy férfi miatt. Ron különben is világosan az értésére adta, mit gondol azokról a nőkről, akik futnak utána. Vajon hány nővel akadt már dolga az életben Ron Savage-nek? - töprengett a lány. Szilárdan elhatározta, hogy elfelejti a férfit, és önfeledten élvezni fogja a nyaralás hátralévő napjait. Elhatározását sajnos nem sikerült valóra váltania. Unatkozott. Bár Wanda mellette volt, sőt kirándultak is, de mégiscsak más volt, mintha Ron társaságában töltötte volna az időt. Mivel a bokája még nem jött rendbe, lakóautóval vágtak neki a vidéknek. Reggelente korán elindultak, és csak késő este értek vissza. Christine egy csöppet sem élvezte ezeket a kiruccanásokat, de nem keresett álindokot kedvetlenségére. A táj ugyanolyan szép volt, s az épületek ugyanolyan érdekesek, mint akkor, mikor Ronnal látta őket. Egyedül saját magát okolhatta, amiért nem lelkesedett. Úgy viselkedsz, mint egy nyafka kislány, dórgálta magát. Dacoskodsz, amiért nem kaphatod meg, amire vágysz. Ron Savage kitörölt az emlékezetéből, felejtsd hát el! Wanda furcsa viselkedése sem segített a helyzetén. Az unokanővéré örökösen felemlegette Ront, és egyre unszolta Christine-t, hogy látogassa meg. - Ürügyed is lenne rá. Elvégre nála van a kerékpárod. Megkérdezhetnéd, megcsináltatta-e már. Úgy beszél, mintha titokban össze akarna hozni Ronnal, gondolta Christine. Hirtelen nyugtalankodni kezdett. Csak nem sántikál valamiben az unokanővére? - Nem, Wanda -ellenkezett.-Ha aCtól félsz, hogy zavarlak, ha visszajön a barátod Párizsból, megnyugtathatlak, nem leszek a terhetekre. Egyedül is elboldogulok. Kerékpár nélkül is. A bokám szinte teljesen rendbe jött, lassan vezetni is tudok. - Ahogy gondolod - felelte Wanda. Idegesnek látszott. - Szerintem mindenesetre buta vagy. Még egy képet sem csináltál róla. 51 IiUMAIVq Egy malomban őrölünk - Tévedsz - mondta Christine diadalmasan. - Éppen meg akartalak kérni, hogy hívasd elő az új tekercset, ha bemégy Cadenet-be. Wanda arcvonásai egy szempillantás alatt megváltoztak. - Nagyon szívesen előhívatom. És ne haragudj rám! Csak azt szeretném, ha jól éreznéd magad. - Tudod, hogy én férfiak nélkül is élvezni tudom a nyaralást - felelte élesen Christine. Aztán hozzátette: - Ezt persze nem célzásnak szántam. Három nap múlva Wanda barátja visszaérkezett Párizsból. Wanda bejelentette, hogy csak aludni tér vissza a lakóautóba, és vígan dudorászva, már reggel elkerekezett. Christine szörnyen szenvedett a magánytól. Elege lett a napozásból, és a könyvét is rég kiolvasta~.Hirtelen elhatározással óvatosan megmozgatta a bokáját. Vajon el merjen indulni egyedül a lakóautóval? Nagy a kockázat. Ha könnyelműen megerőlteti a sérült lábát, akkor hazafelé végig Wandának kell vezetni. Még mindig ezen tépelődött, amikor ismerős neszre lett figyelmes. Csak nem...? De igen. Ez csakis Ron csotrogánya lehet! Szinte már felugrott, hogy elébe szaladjon, aztán meggondolta magát. Gyorsan felkapta a könyvét, találomra kinyitotta, és leült az ágyra. Csak semmi heveskedés! -figyelmeztette magát, de a szíve a torkában dobogott, és reszketett a keze. - Igen - felelte közömbösen a kopogtatásra. Ron benyitott. - Tehát nem utazott el - szólalt meg barátságtalanul. - Nem, miből gondolta? - kérdezte a lány. - Azt akarja netán, hogy korábban hagyjuk el a táborhelyet, mint ahogy a szerződésünk szól? - Lázasan dolgozott az agya. Vajon tett-e olyasmit, ami a férfit arra készteti, hogy ilyen döntésre szánja el magát? - Nem. Christine görcsösen markolta a könyvet. Egyre idegesebb lett. - Mi történt, Ron? Dühösnek látszik. A férfi mosolyt kényszerített az arcára, és leült a szemközti ágyra. Mint mindig, most is sportos öltözéket viselt: farmert és kék inget, melynek színétől hűvös, szürke szeme melegebbnek hatott. Most legalább nem néz olyan ridegen, gondolta Christine. Akaratlanul is elképzelte, milyen érzés volna megsimogatni Ron napbarnított, sötét szőrzettel borított mellkasát, amelyet szabadon hagyott a kigombolt ing. - Azt hittem, hogy elutazott, mert az utóbbi három napban nem láttam a kocsijukat. 52 A lány nagyot nyelt. Ron tehát kereste. Elvesztegettek három értékes napot... - Ugye nem maga vezetett? - vonta kérdőre számonkérő hangon Savage. - Nem, Wanda. De épp az járt a fejemben, hogy ne próbáljam-e meg... - Hol van az unokanővére? - vágott a szavába Ron. - A barátjához ment. Néhány napra Párizsba kellett utaznia, ezért... - ...ezért az unokanővére jobb híján szánt magára néhány napot-fejezte be a férfi a mondatot. - Az az érzésem, hogy a rokona elég önző lehet. Ron nem tévedett. Christine ennek ellenére tiltakozni akart, de a férfi nem hagyta szóhoz jutni. - Tudna szakítani rám egy kis időt? - Nyilván azt hitte, hogy Christine szándékosan kerüli. A lány is ugyanezt gondolta róla. Biztosan megbántottam valamivel, kesergett. De mégsem, ez képtelenség. - Nem szeretnék... - dadogta. - Azt hittem, kíváncsi a hőléggömbömre. - De még mennyire! - derült fel Christine arca. - A barátaim épp előkészítik a ballont felszálláshoz. Persze, ha drága az ideje... - hallgatott el Savage. Mintha nem tudná, hogy időmilliomos vagyok! - füstölgött magában a lány. - Egy órácskát talán azért szakíthatok magára - mondta nagy kegyesen. - Rendben. Akkor induljunk! - Ron az ajtóban megfordult, és csúfondárosan elmosolyodott. - Mondja csak, mindig fejjel lefelé olvassa a könyveket? Christine zavartan meredt a kezében tartott könyvre. Egész idő alatt fordítva szorongatta, s ezzel elárulta magát. Bosszúsan az ágyra dobta a kötetet. - Mit vegyek fel? - kérdezte. - Mindegy. Ma úgysem repülünk - válaszolta Ron. A többes szám használata vegyes érzelmeket váltott ki Christine-ből. Végül is diadalmaskodott benne az öröm, amiért a férfi természetesnek tartja, hogy együtt szállnak föl a magasba. De azért szorongott is. Igaz, irigykedett, amikor Ron beszámolt a kalandos vállalkuzásairól, de mégiscsak más érzés, hogy maga is belekóstolhat a veszélyekbe. - Majd ha felszállunk, öltözzön fel melegen, mert odafent meglehetősen hideg van. Egyelőre így is megteszi - mondta Savage, és csodálattal szemlélte a lány alakját. - Még soha nem találkoztam olyan törékeny nővel, akin valóban jól állt volna a rövidnadrág. A magas nőknek általában hosszú a combjuk, de az alacsonyaknak... Magának viszont tökéletes alakja van. Christine elpirult. - Szélvédett helyen könnyebb a felszállás. Ezért választottuk ezt a tisztást, itt a malom mögött. A fák sokkal jobban felfogják a szelet, mint az épületek-magyarázta 53 nvm vva Egy malomban őrölünk Ron, miközben a segítői gondosan átvizsgálták a fűre kiterített piros műanyag tömlő minden négyzetcentiméterét. - Veszélyes lenne, ha felszállás után derülne ki, hogy lyukas - jegyezte meg a férfi. . A társai ballon anyagán kívül a kosarat, a köteleket és persze a gáztartályokat meg a szelepeket is alapos ellenőrzésnek vetették alá. - Mikor szállunk fel? - érdeklődött Christine, és bizalmatlanul méregette a törékenynek látszó alkotmányt. . - Ha semmi nem szól közbe, akkor holnap. Nem gondolta meg magát? A lány harciasan felszegte az állát, és - bár kételyei támadtak - magabiztosan rávágta: - Természetesen nem. 7. FEJEZET Másnap hajnalban Christine lábujjhegyen kelt ki az ágyból, és olyan csöndben öltözködött, amennyire csak tudott. Mégis felébresztette Wandát. - Christine, az isten szerelmére, mit csinálsz? Még csak négy óra! - tiltakozott álomittas hangon. Ron előző nap elmagyarázta, hogy a felszálló légáramlat miatt vagy hajnalban, vagy pedig késő este célszerű repülni. Előre fölkészítette a lányt az esetleges csalódásra is, tudniillik előfordulhat, hogy fölöslegesen kel föl hajnalok hajnalán. A felszállás számos tényezőtől függ, egy előre nem látható apróság könnyen meghiúsíthatja, nem lehet százszázalékos biztonsággal előre megtervezni. - Az időjárási viszonyok a legfontosabbak. A meteorológusok reggelre kedvező enyhe szelet jósoltak, de hát az 6 szavuk sem szent. Christine nem hívta el magával az unokanővérét, hogy nézze meg a felszállást. Egyrészt úgysem sikerült volna rábeszélnie a korai fölkelésre, másrész nem akarta, hogy találkozzék Ron Savage-dzsel. Wanda tagadta ugyan, de Christine időközben egyre inkább azt gyanította, hogy ők ketten korábbról ismerik egymást, és a kapcsolatuk valamiért szerencsétlenül végződött. Netán Wanda is azok közé a nők közé tartozik, akiket Ron megvet? Christine el tudta képzelni, hogyan viselkedhetett az unokanővére, amikor a fém kitette a szűrét. De akkor miért jöttek ide, ahol Wanda bármikor összefuthat Ronnal? Ilyen kérdések nyugtalanították, de igyekezett megfeledkezni róluk. Az időjárás szerencsére kedvez a felszálláshoz, gondolta, amint a hűvös hajnalon kilépett a szürkületbe, és nekivágott az útnak. Ron ugyan felajánlotta, hogy eljön érte, de ő visszautasította. - Már tudok járni, magának pedig úgyis elég teendője lesz a felszállás előkészítésénél. Örömmel és ugyanakkor némi félelemmel várta, hogy a Provence Szelleme a levegőbe emelkedjék velük. Bárcsak leplezni tudná az idegességét, amikor elérkezik a várva várt pillanat! Mindenesetre azon volt, hogy szenvtelenül viselkedjék, mert nagyon vágyott Ron elismerésére. 55 Egy malomban őrölünk A kis csapat már javában dolgozott a tisztáson. A léggömböt félig már felfújták, a ballon lassan dagadozott. Savage a lány elé sietett, és elismerően bólintott, amint végigmérte. Christine blúzt és farmert viselt - a napokban vásárolta, amikor Wandával kirándult Cadenet-be. A biztonság kedvéért egy vastag kötött pulóvert is hozott magával. - Erre is szüksége lesz - nyújtott át a férfi egy bukósisakot. - Vegye fel! A lány kényszeredetten elmosolyodott. - Ettől aztán tényleg veszélyes vállalkozásnak tűnik a dolog. - Csak ésszerű biztonsági intézkedések és megfelelő felszerelés nélkül az-nyugtatta meg Ron. - De ha inába szállt a bátorsága, még mindig nemet mondhat. Christine eltökélte, hogy leküzdi a félelmét. - Ilyen könnyen nem szabadul meg tőlem - jelentette ki tréfálkozva, aztán segített a két fiatalembernek lefogni a kosarat, miközben Ron forró levegőt fúvatott a ballon nyílásába. Végül elérkezett a nagy pillanat. Christine egyszeriben végtelenül kicsinek és törékenynek érezte a fonott kosarat, amelynek négy oldalán propánbutángáz-palackok függtek. - Nem túl tágas - jegyezte meg. Ron kinyújtotta a kezét, hogy segítsen neki a beszállásnál. - Elférünk - felelte. - Ne féljen, nem lesz semmi baj! A lány voltaképpen nem annyira a biztonságáért aggódott, inkább az nyugtalanította, hogy össze lesz zárva Ronnal, aki átkozottul jól nézett ki sötétkék szabadidőruhájában. Márpedig semmi esetre sem mutathatja ki a vonzalmát, mert ha Ron észrevenné, bizonyára egyszer s mindenkorra lemondana a társaságáról. A segítők elengedték a pányvázó köteleket, és ők lassan felemelkedtek. Christine két kézzel kapaszkodott a kosár peremébe. Megriadt, és hangosan felkiáltott, mert egy váratlan széllökés félrerántotta a ballont. - Minden rendben? - kérdezte tőle Savage, és gyöngéden a vállára tette a kezét. - Igen - mondta szégyenkezve a lány. Hamarosan megnyugodott, és élvezte a csöndet, amit csak a gázégő sistergése zavart. - Merre tartunk? - érdeklődött. - Amerre a szél sodor bennünket. - Csak nem... csak nem azt akarja mondani, hogy ezt az alkotmányt nem lehet irányítani?-rettent meg újból Christine. - Csak a repülés magasságát lehet befolyásolni, hogy elkerüljük a körforgást. Egyébként nem tudjuk előre meghatározni az útirányt, ahogy mondjuk egy repülőgép pilótája irányítja a gépét. - Akkor arról fogalma sincs, hogy hol és mikor érünk földet? - Körülbelül azért meg lehet állapítani. Az mindenesetre biztos, hogy nem nyu~aton szállunk le, ha keletre sodródunk. Ne vágjon ilyen rémült képet, Christine! Igérem, vigyázok magára - mondta Savage, és átkarolta a lányt. - Egyébként rádió 56 kapcsolatot tartunk fenn a földdel - nyugtatgatta. - Bárhol fogunk talajt, értünk jönnek. Most már nyugodtabb? - Egyáltalán nem félek - füllentette a lány, bár nem bánta volna, ha már biztos talajt érezhet a lába alatt. De nem akarta, hogy Ron gyávának tartsa. - Csak kíváncsi voltam, hogyan jutunk vissza Puit de Mirabeau-ba. - Ne aggódjék! Szükség esetén akkor szállunk le, amikor akarunk, egyszerűen meghüzzuk a nyitózsinórt. Ma azonban addig repülünk, amíg ki nem fogy a gáz. Sokkal izgalmasabb, ha ismeretlen cél felé sodródik az ember. Nem gondolja? Christine tétován bólintott. - Csodálatos érzés! Repülés közben megszabadulunk a földi élet minden nyűgétől - magyarázta lelkesen Savage. A lány azon tűnődött, vajon miféle gondoktól akar megszabadulni Ron, de nem merte megkérdezni. Őt is elbűvölte a nesztelen suhanás. A magasban olyan csend uralkodott, hogy tisztán hallotta a földről felszálló zajokat - kutyaugatást, tehénbőgést. - Elérkezett a szertartás ideje - jelentette be a férfi, és a magasba emelt egy üveg pezsgőt. - Ezt a kellemes szokást minden hőlégrepülő szigorúan betartja. Nagyot pukkant a dugó. Ron elővarázsolt két poharat a kosár falának egyik vászonzsebéből, s töltött a habzó italból. - Koccintsunk a sikeres felszállásra! Egészségünkre! - Egészségünkre! - ismételte a lány. Még mindig kapaszkodott, de amint belekortyolt a pezsgőbe, és végignézett az alattuk tovasikló tájon, hirtelen pihekönnyűnek érezte magát. -Innen föntről minden olyan más! -kiáltotta. - Káprázatos, bámulatos. Nem is tudom, hogyan köszönjem meg, amiért elhozott. Ronnak tetszett a lelkesedése. - Sejtettem, hogy élvezni fogja. Elhozta a fényképezőgépét? - Az ördögbe, teljesen kiment a fejemből - szitkozódott Christine. - Ho~Y an hagyhattam otthon épp ma? Máskor persze mindenhová magammal cipelem. t~, de kár, hogy nem örökíthetem meg ezt a csodálatos látványt! - Ne búsuljon! Majd legközelebb. - Nem tréfál? - kérdezte Christine ragyogó ábrázattal. - Megígéri? Ron elmosolyodott. - Cserkész becsületszavamra - mondta, aztán felhívta a lány figyelmét néhány látnivalóra. - Járt már Aixben? - kérdezte kisvártatva. Christine tagadólag rázta a fejét. - Nem, de Wanda már volt ott, és ma is odament. - Nyilván a barátjához - vetette közbe a férfi megvetően. Vajon miért nézi le Ron Savage az egész női nemet? Mi történhetett közte és a szeretői között? Most, hogy Christine valamelyest megismerte a férfit, nem tartotta többé nőktől 57 Ro~a~a Egy malomban őrölünk megcsömörlött Casanovának. Lehetséges, hogy Ron is védőpajzsot vont maga köré, akárcsak ő? Őt is súlyos sérelem érte talán? - Egyszer elviszem Aixbe. Egyszerűen... ilyen furcsán? A lány zavarba jött. - 6, csak elkalandoztak a gondolataim... - Beavatna engem is? - Nem. Nem örülne neki. - Ne kéresse magát! Christine mély lélegzetet vett. - Hát nem bánom. Azon töprengtem, vajon miért vonult vissza a világtól, és fordított hátat a nőknek. Egyszer azt mondta nekem, túlságosan fiatal vagyok, semhogy önmegtartóztató életet éljek. És mi a helyzet magával? Bizonyára... - Értem - vágott a szavába Ron nyersen. - Nekem tökéletesen szokványosak a vágyaim, csak hevesebbek, mint szeretném. Christine megremegett e szavak hallatán. Mindig is érezte Ron sugárzó érzékiségét. A férfi feltehetően gyötrődik, amiért megzabolázza ezt a hajlamát, még ha önkéntesen döntött is így. - Csalódott talán valakiben? - puhatolózott. - Így is nevezhetnénk. De nem ez az egyedüli ok. - Soha nem érzi magát magányosnak? Amikor ő elvált Joe-tól, kész áldást jelentett a számára, hogy saját belátása szerint, kötöttségek nélkül rendelkezhet az életével. De az utóbbi időben rádöbbent, hogy hosszú távon képtelen egyedül élni. Szellemi és fizikai értelemben is vágyott egy igazi társra. Az utóbbi időben? -kérdezte újra. Valld be, azóta érzel így, amióta Ron Savage-et ismered! - Hogy nem érzem-e magamat magányosnak? - ismételte Ron. - Sok barátom van, ha erre gondolt. De bizonyára nem erre célzott - tette hozzá alig hallhatóan. Egymás szemébe néztek. Christine számára megszűnt körülöttük a világ. - Ugye arra kíváncsi, nem hiányzik-e egy nő az ágyban? - folytatta reszelős hangon Ron. A lány nagyot nyelt. Az amúgy is szűkös kosár egyszeriben még kisebbnek tűnt. - Igen, erre gondoltam. Ha nem akar, nem válaszol - tette hozzá riadtan, de bátran állta Savage tekintetét. - Válaszolni fogok, Christine. Ebben a pillanatban egy széllökés meglódította a léggömböt. Ron a lány vállára tette a kezét, hogy visszanyerjék az egyensúlyt. - Válaszolok - ismételte lassan, és közben majd felfalta Christine-t a tekintetével. - Néha nem tudok aludni a vágyakozástól. Akkor felkelek, és addig mászkálok, Christine? Mi történt? Miért néz rám 58 amíg összeesem a fáradtságtól. - Kezét feljebb csúsztatta, és megsimogatta a lány tarkóját. - Aztán akadnak olyan pillanatok is, mint ez a mostani... - mondta, és felsóhajtott. - Ilyenkor még nehezebben tudom türtőztetni magam. Christine igyekezett higgadt maradni. - Feltétlenül így kell élnie? Nem lehet másként? - kérdezte Christine. - Miért nem... - ...fekszem le egy nővel? - fejezte be Ron. A lány nem erre gondolt. Miért nem vállalja a szerelmet?-ezt akarta megkérdezni. A szerelem és a szeretkezés voltaképpen két különböző dolog. - Hát nem érti, Christine? Ha engedek a testi vágynak, elvesztem, mert nem elégít ki, hanem egyre csak nő... - Ron két keze közé fogta a lány arcát. Christine ajka szétnyílt. - Ha most megcsókolom, nem ígérhetem meg, hogy egy csóknál megállok. Én... az ördögbe! Csipogni kezdett a rádiótelefon. - Igen?-szólt bele Ron türelmetlenül.-Értem... Rendben... Köszönöm... Henri szerint feltámad a szél - fordult vissza a lányhoz. - Ideje leszállnunk. A varázslat szertefoszlott. Christine az órájára pillantott. Csodálkozva tapasztalta, milyen gyorsan elröppent az idő. - Kiengedünk egy kis gázt, így jobban irányíthatjuk az ereszkedést - magyarázta Ron. Egy szempillantás alatt újra a helyzet ura lett, tárgyilagosan és józanul beszélt. A lány leküzdötte a vágyát, és megpróbált ugyanolyan közömbös hangot megütni. - Mi történik voltaképpen? - Ahogy a ballonban lévő levegő lehűl, egyre alacsonyabbra ereszkedünk. És ne feledje, Christine, hogy amikor a földnek ütközünk, semmi esetre sem eshetünk ki a kosárból, különben nehezék nélkül a léggömböt felkapja a szél, és bottal üthetjük a nyomát! - Jézusom! A földnek ütközünk? - Nem sikerül mindig simán földet érni. Különösen akkor nem, ha feltámad a szél. De ne aggódjék, a kosár felfogja az ütközést! A ballon hirtelen zuhanni kezdett. Christine úgy,érezte, mindjárt nekicsapódnak a földnek, akár egy meteor: Néhány méterre a talaj fölött azonban Ron bekapcsolta a gázégőt, és a zuhanásuk érezhetően lelassult. . Talán mégis sikerül simán földet érni, reménykedett a lány. Nem tudta megbecsülni a szél erősségét, de Henri jóslata mindenesetre bevált. Ron szerint óránként ötven kilométeres sebességgel sodorta őket a szél. Épp egy mező fölött repültek, mikor Christine rémülten látta, hogy egyenesen egy fa felé száguldanak. Felsikított félelmében, és a férfiba kapaszkodott. Egy hajszálon múlt, hogy a ballon nem akadt fönn a fán. Egy ág azonban szeren 59 R0INAIVA Egy malomban őrölünk csétlenül nekicsapódott Savage fejének, épp akkor, mikor végre sikerült földet érniük. A férfi halántékából vér csordogált. Christine szemrehányásokkal illette magát. Ha ijedtében nem kapaszkodik bele a férfiba, könnyedén kikerülték volna a fát. Rosszullét környékezte. Mélyeket lélegzett, hogy erőre kapjon. Most igazán nem engedheti, hogy úrrá legyen rajta a kétségbeesés. Szedd össze magad! - parancsolt magára. Az ájult Ron fölé hajolt, és megvizsgálta a sebet. Úgy látta, nem veszélyes. Ezért előbb biztonságba akarta helyezni a ballont, nehogy felkapja és megrongálja a szél. A férfi súlya remélhetően megtartja a kosarat. Ő maga kikecmergett belőle, és négykézláb végigmászott a soványodó léggömbön, s igyekezett minél több levegőt kiszorítani belőle. Szerencsére Ron elmagyarázta neki, mi a teendő leszállás után, és még idejében kikapcsolta a gázégőt. Christine visszamászott a kosárba a férfi mellé, és megpaskolta az arcát. - Ron? Ron! - És ha mégis súlyos a sérülése? Könnyek szöktek a szemébe. - 6, Ron, kérlek! - zokogta. - Semmi baj - suttogta a férfi. - Még élek. - Jaj istenem, Ron! - nevetett fel könnyek között a lány. - Már azt hittem... Azt hittem, hogy... Savage magához húzta, és fejét a vállához szorította. - Minden rendben, Christine. Ne sírj, kedvesem! Semmi baj. Sajnálom, hogy az első repülésed ilyen szerencsétlenül végződött-mondta.-Milyen bársonyos és illatos a hajad... Christine nem tudta eldönteni, melyikőjük reszket jobban. Kis idő múlva Ron helyzetet változtatott; a lány ajkához érintette az ajkát, és végtelenül gyöngéden megcsókolta. Christine boldogan felnyögött, és átadta magát az érzéseinek. Csodálatos volt Ron közelében lenni. Semmj más nem számított. Régóta nem érezte magát ennyire boldognak és védettnek. A csók mintha az örökkévalóságig tartott volna. Végül a férfi fölemelte a fejét. - Gyere, kedvesem, másszunk ki! - mondta. Felegyenesedett, és átemelte a lányt a kosár peremén. Néhány másodperccel később összefonódva álltak a léggömb mellett. Savage könnyű anyagból készült szabadidőruhában volt, és a lány ölelés közben érezhette, milyen izgatott. - Tudtam, hogy az első csók után még többet akarok tőled - suttogta a férfi rekedten. - Az első pillanattól fogva tudtam. És azóta egyfolytában küzdöttem ellene. Nem akartam, hogy ez legyen belőle. - Megragadta a lány csípőjét, és magához szorította. - Kívánlak, Christine. Joe is mindig ezt mondta, de nála ez érzelmi zsarolás volt. 60 Christine a válása után megesküdött, hogy soha többé nem bonyolódik ilyen helyzetbe. Most azonban mindent másként látott. - 6, Ron! Én... Egy autókürt metsző hangja beléfojtotta a szót. Savage segítői egyre közelebb értek hozzájuk egy utánfutós Landroverrel, s a fiúk már messziről vidáman kiabáltak és integettek. Christine éppolyan kíméletlenül zuhant vissza a valóság talajára, miként a léggömb a rét füvére. Észrevette, hogy Ron bosszús, amiért rajtakapták ölelkezés közben. Francia barátai integetésére és tréfás farkasüvöltésére kényszeredett mosollyal válaszolt. Aztán egy pillanat alatt lehiggadt, és gondosan felügyelte a ballon összehajtogatását. A sérülésére vonatkozó aggódó kérdéseiket néhány szóval elintézte. A lány hirtelen magára maradt. Egy pillanatig azt hitte, hogy Ron kitárulkozik, és ő eléri, amit a többi nőnek nem sikerült. Ekkor azonban rádöbbent a férfi magatartásának valódi okára. Többször hallotta és olvasta, hogy a veszélyhelyzetekből való sikeres megmenekülés felfokozza az érzelmeket. Most is ez történhetett mindkettőjükkel. Nem, mégsem. Vele nem, csak Ronnal. Neki nem volt szüksége efféle ajzószerre, vallotta be magának pironkodva. Lassan, akarata ellenére különös érzés kerítette a hatalmába. Igen, fülig szerelmes Ron Savage-be. És sajnos nem számíthat arra, hogy . érzelmei viszonzásra találnak. - Christine, gyere ide! - szólította Ron. - Készen vagyunk. Christine előreült a Landrover vezetője és Ron közé. Még sosem volt ilyen közel két férfihoz - válluk és combjuk összeért. A fiatalember jelenlétét azonban nem érzékelte, mintha a fiú ott sem lett volna. Ron viszont... Savage egész úton egy árva szót sem intézett hozzá. Mialatt a két férfi a repülésről és a várható időjárásról beszélgetett, ő némán kibámult az ablakon. Azon tűnődött, vajon mi lesz, ha megérkeznek Puit de Mirabeau-ba. Késő délután lesz már, mire hazaérnek. Őt bizonyára leteszik a réten, és Ron udvariasan elköszön tőle. Nem hitte, hogy a férfi meghívja a házába, és ott folytatják, ahol abbahagyták. Előérzete beigazolódott, mert Ron bgyenesen a völgybe vezérelte a Landrovert. Legnagyobb meglepetésükre azonban a lakóautónak hűlt helye volt. Ron szitkozódott, Christine pedig legszívesebben a föld alá süllyedt volna zavarában. - Végtelenül sajnálom - szabadkozott, és a feje búbjáig elpirult. - Wanda nem szokta elvinni a kocsit. Nem értem, mi történt. Menjetek csak, én majd itt megvárom - tette hozzá sietve. - Órákig ácsoroghatnál itt a réten - intette le Ron. Christine nem tudta mire vélni a szavait. Aztán úgy döntött, Ron nyilván mielőbb meg akar szabadulni tőle, ám kötelességének érzi, hogy felajánlja a vendégszeretetét, 61 Rom amíg Wanda visszaérkezik. Toporzékolni tudott volna dühében. Csakhogy a lakóautó mindaddig Wandáé, amfg ő el nem adja londoni lakását, és az árából meg nem veszi a Caravant. Az unokanővére teljes joggal vitte el a kocsit, azonkívül bizonyára nem gondolta, hogy ő ilyen hamar hazaér, nyugtatta magát. A malomnál Ronnal együtt kiszállt a Landroverból. Előbb integettek a fiúknak, aztán Savage betuszkolta Christine-t a házba. - Megkérem madame Pierrepointe-ot, készítsen valami harapnivalót - mondta. - Evés előtt lezuhanyozol? Christine alig várta, hogy végre alaposan megfürödjön. - Ha lehet... - mondta lehajtott fejjel. - Természetesen - felelte Ron nem túlságosan barátságosan. - Köszönöm. - Fent, a lépcső melletti kék szobából nyIIik egy fürdőszoba. Christine otthonosan mozgott, hiszen a múltkor már felosont az emeletre fényképezni. Akkor mindenesetre nem tűnt fel neki a tapétázott ajtó, amelyik a kék szobát összekötötte a korszerQen berendezett fürdőszobával. Levetkőzött a vendégszobában, aztán beállt a zuhany alá. A kellemes, fonó vízsugár alatt lassanként megszabadult a feszültségtől, amit az eseménydús nap és Ron viselkedése okozott. Talán jobb is, hogy megérkeztek a fiúk, gondolta. Talán túlságosan kitárulkoztam volna, és akkor Ron bizonyára kigúnyol. Mivel Savage visszahúzódott a csigaházába, a lány kifejezetten örült, hogy nem tette ki magát efféle megaláztatásnak. Csak bekapok valamit, és rögtön visszamegyek a völgybe, hátha Wanda időközben megérkezett. Ha nem, az sem baj. Megvárom. Szürkületkor úgyis megérkezik, mert utál sötétben vezetni. Elzárta a csapot, szárazra dörzsölte a testét egy hatalmas, kék fürdőlepedővel, és miután bekente magát egy kellemes illatú testápolóval, visszament a szobába. Mintha áramütés érte volna! A ruhája elt6nt, és csak egy selyempongyola hevert az ágyon. Magas nőé lehet, állapította meg nem minden féltékenység nélkül. Vajon kié, és egyáltalán hogyan került ide? Nem akart belebújni, hiszen a póngyolát minden bizonnyal Ron valamelyik korábbi szeretője hordhatta. Semmi jogod a féltékenységre! Elvégre nem vagy a barátnője! - dorongolta le magát. De Ron azt mondta, hogy kíván, villant az eszébe. Badarság. Abban a helyzetben minden nőnek azt mondta volna. Felhagyott az értelmetlen tépelődéssel, és belebújt a pongyolába. És most? Így menjen le a nappaliba? Nem maradt más választása. 62 8. FEJEZET - Ó, hát itt vagy végre - szólalt meg Ron, amint a lány megjelent a lépcsőn. - Már azt hittem, belefulladtál a kádba. Savage farmernadrágot és kigombolt nyakú inget viselt, haja nedves volt a fürdéstől. - Hová tűnt a ruhám? - kérdezte Christine zavartan. - Ne aggódj, nem én koboztam el! Marie észrevette rajta a fűfoltokat, és elvitte kimosni. Holnap visszakapod. - Végtelenül kedves tőle, de akkor most miben megyek vissza? - Semmi gond. Vacsora után kocsiba vágom magam, és áthajtok a táborhelyetekre. Ha időközben megérkezett az unokanővéred, kérek tőle valami ruhát. - Nem! - tiltakozott Christine, és elindult lefelé. - Ne menj ! - ismételte. - )~s miért ne? A lánynak nem jutott eszébe elfogadható magyarázat. A véletlen azonban a segítségére sietett: rálépett a neki kissé hosszú pongyola aljára, megbotlott, és a lépcsőről egyenesen Ron karjába zuhant. A férfi egy pillanatra megingott a váratlan teher alatt, aztán visszanyerte egyensúlyát, és magához szorította a lányt. Christine-t megcsapta ingének és meztelen bőrének illata, és amint hátravetette a fejét, legnagyobb rémületére szétnyílt rajta a síkos selyempongyola, ami alatt anyaszült meztelen volt. Rémúlete csak fokozódott, mert megmerevedett mellbimbója elárulta, milyen hatással van rá Ron. Ez a tény Savage figyelmét sem kerülte el. - Christine, én... - Monsieur, mademoiselle, itt a leves... - lépett be gyanútlanul madame Pierrepointe, tálcával a kezében. Szegénynek földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta, mi a helyzet, és elvörösödött zavarában. Gyorsan elfordította a fejét, és továbbment az étkező felé. Ron elengedte a lányt, aki reszkető kézzel összekapta magán a szétnyílt pongyolát. A legszívesebben visszaszaladt volna az emeletre, hogy elbújjon Savage és madame Pierrepointe elől. A férfi azonban meghiúsította a menekülését. Átkarolta, és az asztalhoz vezette. 63 Egy malomban őrölünk ROAIANA Egy malomban őrölünk A házvezetőnő közben feltálalta az ínycsiklandóan gőzölgő levest. - Monsieur, a második fogás csirke salátával- jelentette be még mindig zavartan. Christine fellélegzett, amint a házvezetőnő végre kiment a szobából. - Vajon mit gondol magában? - kérdezte a fé~hoz fordulva. Ron elmosolyodott. - Szerintem megnyugtatja, hogy végre egészséges férfihoz méltóan viselkedem. Marie ugyanis, mint vérbeli francia nő, értetlenül csóválja a fejét, ha magányos férfival találkozik, aki szerelem nélkül él. - Szerinted azt hiszi, hogy... - ...hogy a szeretőm vagy? Mi mást hihetne? A szeretője... Christine-nek összeszorult a szíve. Ron persze így látja a dolgot. Miért is csodálkozik ezen? Hiszen nem várhatja el a férfitól, hogy tartós kapcsolatra lépjen vele. Egyszeriben nem ízlett neki a leves. - Ne nézz ilyen rémülten! - szólt hozzá Ron. - Marie hamarosan rá fog jönni, hogy tévedett. Christine az asztalkendőre meredt. Egyre reménytelenebb a helyzet... Most még Ron is vájkál a sebeiben. Ennél mindenestre még az is jobb volna, ha legalább a szeretőjévé akarná tenni. Savage nem sejtette, mi megy végbe a lányban. - Remélem, a szerencsétlen földet érés nem vette el a kedvedet a repüléstől. - Nem - motyogta Christine. Mit számít immár a repülés! Többé úgysem szállnak fel együtt. Ron emlegetett ugyan még egy légi kirándulást, de jobb lesz, ha már most visszautasítja. Az volna a legokosabb, ha soha többé nem találkoznának, mert Savage végzetes hatással van rá, 8 pedig megfogadta, hogy nem hagyja magát elcsábítani, töprengett magában. - Mi bajod? - kérdezte tőle a férfi kedvesen. Mellélépett, és a vállára tette a kezét. - Remélem, élvezted a mai napot. Vagy nem? - De igen. Káprázatos volt - felelte ő. De a fém sokkal jobban tetszett neki. És éppen ez okozta a gondot. Mert nem annyira a repülést élvezte, mint inkább azt, hogy távol a világ zajától, a levegőben kettesben lehet Ronnal. Bárcsak örökké tartott volna az csodálatos lebegés! - Christine, te valamiért neheztelsz rám - szólalt meg Ron. Amikor maga felé fordította a lányt, és fürkészőn ránézett, Christine lehunyt pillái alól szivárogni kezdett a könny. - Mi baj van? - kérdezte Ron. Lehajolt, és megsimogatta a lány arcát. Madame Pierrepointe megint a legjobbkor lépett be a salátával. - Az ördögbe! - szitkozódott Savage. - Je regrette, monsieur, mais je... - hebegte a házvezetőnő bocsánatkérőn. - Semmi baj, Marie! - mosolygott rá megnyugtatóan Ron. - Nem magát szidtam, hanem magamat. A saláta kitűnő volt, a csirke omlós és ízletes, Christine mégis alig tudott legyűrni néhány falatot. Ron szerencsére nem faggatta tovább, fgy nem került sor több kínos jelenetre, és a házvezetőnő is pironkodás nélkül felszolgálhatta az utóételt. Kávézás közben egyetlen szót sem váltottak. A lány idegszálai közben pattanásig feszültek. Ha meglenne a ruhám, azonnal elmennék. fgy azonban nem nélkülözhetem Ron segítségét, gondolta kétségbeesve. - Wanda már bizonyára visszaért-törte meg végül a kínos csendet. - Nem szeret sötétben vezetni: - Akkor leugrom hozzá, és... - Nem vinnél le inkább? - kérlelte Christine. - Nem - vágta rá a fém. - Jobb, ha fel vagy öltözve, amikor... - Felállt, és nagy zajjal félretolt egy széket. - Ha belegondolok, hogy ott ülsz mellettem az autóban... anyaszült meztelenül... Nem, képtelen volnék ellenállni a lúsértésnek. - Ezzel kiment. Christine tűnődve követte a tekintetével. A férfi szavai felébresztették benne az elfojtott vágyat. Talán jobb is, hogy Ron utasította vissza, mert 8 nem ellenkezett volna, ha a férfi a magáévá akarta volna tenni. Kényelmesen elhelyezkedett a kanapén. A tágas nappali nyugtatólap hatott feszült idegeire. Milyen gyönyörű ez a ház! Elképzelte, hogy itt él, és hazavárja Ront - a férjét -, aki gyöngéden a karjába veszi, és felviszi a hálószobába, ahol sokáig szeretkeznek, és ő olyan gyönyöröket él át, amelyekről még csak nem is álmodott. Mennyire más volna ez, mint a házassága! Jce érzéki fém volt, és Christine eleinte élvezte a szeretkezéseket. De csupán a testi vágy kötötte őket össze, s a nemi örömöknek is hamarosan véget vetett volt férjének féltékenysége és erőszakossága. Igazi, mély szerelem soha nem alakult ki közöttük. Nem álmodozhatott sokáig. Madame Pierrepointe ugyanis beszédes hangulatban volt, miközben leszedte az asztalt. - Bocsásson meg, mademoiselle, amiért zavartam! Végtelenül örülök, hogy maga és az úr... Olyan régóta él magányosan. - Ú, de hisz én... mi... Madame Pierrepointe, kérem, ne gondolja... - Christine megpróbálta tisztázni a félreértést, de nem sikerült. - Továbbra is szívesen dolgozom ám a monsieur-nek! Csak napközben vagyok itt, mert lent lakunk a faluban. Le Moulin Gris-ben elkelne végre egy asszony. Meg gyerekek, akik igazi otthont varázsolnának ezek közé a néma falak közé. Christine abban reménykedett, hogy a visszatérő Ron nem hallotta a házvezetőnő utolsó szavait. - Az unokanővéred még mindig nem jött vissza. Micsoda önző, könnyelmű, felelőtlen... - Ó, szegény! - kiáltott fel Christine. - Remélem, nem esett baja. Ron kissé megenyhült. - Ez jellemző rád -mondta, miután Marie tapintatosan kiment. -Jobban aggódsz 64 65 Roma másokért, mint magadért. Egyvalami mindenesetre bizonyossá vált: itt maradsz éjszakára - jelentette ki nem túlságosan lelkesen. - Ron... - Christine ment is volna, meg maradt is volna. Izgatónak találta a gondolatot, hogy Savege házában tölti az éjszakát. A férfi félreértette a habozását. - Ne izgulj! - jegyezte meg nyersen. - Néha azért csal a látszat. Megnyugtatlak, tudok uralkodni magamon. Nem kényszerítelek, hogy itt maradj. Egyébként minden hálószoba zárható. Ha aggódnál a biztonságodért... Azért nem kellett volna ilyen nyilvánvalóan az orrom alá dörgölnie, hogy nem tetszem neki, füstölgött magában Christine. Felállt, és dacosan felszegte az állát. - Fáradt vagyok. Megkíméllek a társaságomtól, és felmegyek a szobámba. - Az elvonulás méltóságán sajnos csorba esett, mert az ajtóban kénytelen volt visszafordulni; ~ Alhatok a kék szobában? Fáradt volt, mégsem jött álom a szemére, s órákon át éberen forgolódott az ágyban. Természetesen tisztában volt az okkal, hogy miért képtelen elaludni: egy fedél alatt van Ron Savage-dzsel, és a közelségére vágyik. A legszívesebben megosztotta volna vele ez ágyát. Fényes nappal persze könnyebb elhessegetni az efféle gondolatokat, de éjszaka... Egyvalami talán segíthet - ha jéghideg vízzel lezuhanyozik. Agondolatot tett követte. A tapétázott ajtó mögötti fürdőszobában kinyitotta a hidegvíz-csapot. Néhány perc múlva dideregve kilépett alóla, és a törülközővel vörösredörgölte a bórét. Épen visszabújt az ágyba, s keze már az éjjeli lámpa kapcsolóján volt, amikor valafi benyitott. Magára rántotta a takarót. -Christine? - kérdezte halkan a küszöbön állva Ron. -Igen? Mit akarsz, Ron? Itt járt Wanda? Csak nem esett valami baja? Valaki...- Christine torkán akadt a szó, és lenyűgözve Ronra meredt. Aférfi is most végezhetett a fürdéssel, mert meztelen volt, csak egy törülközőt csavrt a dereka köré. -Az unokanővéredről semmi hír - felelte. - Nem zártad be az ajtót. -Elfelejtettem - ismerte el a lány. Nem hazudott. - De a szavaid alapján nem is tartetem szükségesnek. -Nem is lett volna az, ha nem láttam volna, hogy még nem alszol. - Ezzel a nyitott fürd~szobaajtóra bökött. A fürdőszobáink ugyanis épületgépészeti meggondolásokból somszédosak. Épp zuhanyoztam, amikor meghallottam, hogy nálad is csobog a víz. Különös, gondoltam, hiszen órákkal ezelőtt már fáradt voltál. - Ron becsukta mag,mögött az ajtót, és közelebb lépett. - Vagyis nem tudtál elaludni. -Így van... Fs te? 66 Egy malomban őrölünk - $n sem - mondta a férfi, és fel s alá járkált a szobában, mint egy ketrecbe zárt tigris. Christine szíve hevesen dobogott. Ron is a vágyaival tusakodott volna? Azért hűtötte le magát, amiért ő? - Miért nem alszol? - kérdezte Savege. - Túlságosan felkavart a mai nap, mármint a repülés, a viszontagságos leszállás, Wanda eltűnése... - Ez minden? - nézett rá gúnyosan Ron, és az ágyához lépett. Christine visszahőkölt. Mintha a magából kikelt Joe állt volna előtte. - Sejted egyáltalán, mit műveltél ma velem? - kérdezte a férfi, és vizes hajába túrt. - Elgondolkoztam, miért viselkedtél olyan különösen vacsora közben. Amikor megkérdeztem, hogy haragszol-e rám, azt felelted, nem. Hazudtál, vagy igazat mondtál? - Nem hazudtam. - Ez azt jelenti, hogy valamiért tartasz tőlem. Így van, Christine? A volt férjed talán annyira megfélemlített, hogy visszariadsz mindenféle közeledéstől? A lány felsóhajtott. - Sokáig én is így hittem - mondta lassan, és lesütötte a szemét. - Mikor változott meg a véleményed? - kutakodott Ron, és még egyszer feltette a kérdést, mert a lány nem felelt. - Christine, mikor változtattad meg a véleményed? Van valakid Londonban? - Nincs- suttogta Christine. - Senkim sincs. Mintha csak Joe-t hallotta volna. De Ron nem lehet féltékeny!? Vagy mégis? A férfi közvetlenül az ágya mellett állt, érezte kesernyés szappanának friss illatát. - Nézz rám! - követelte Savege. Nem engedelmeskedett. A szeme elárulta volna érzelmeit, s a büszkesé e nem engedte, hogy beismerje, Ron nem közömbös a számára. Különben is, a fé~az első bátorító jel után a magáévá tette volna. Fs ő talán nem kívánja? Dehogynem. Úgy érezte, lángol a teste. A szíve azonban gyöngédségre, szerelmes szavakra áhítozott. A férfira pislogott. Ron arcvonásai megenyhültek. Christine-nek elakadt a lélegzete. - Azt mondtad, sokáig azt hitted, hogy tartanod kell tőlem. Ezek szerint már másként látod... - Igen - suttogta elvörösödve a lány. Ron leült mellé az ágy szélére, és föléhajolt. - Mondd ki, Christine! - követelte. - Kérlek. - Nem tudom... Először te... - Én már mindent bevallottam neked. Ma délután. Azóta semmi nem változott. A férfi gyöngéden két kezébe vette Christine arcát, és mélyen a szemébe nézett. 67 Rom Egy malomban őrölünk Közelsége, gyengéd érintése, bársonyos hangja felkorbácsolta a lány érzékeit. Mégis habozott. - Azt hittem, meggondoltad magad. Hideg lettél, és zárkózott-suttogta.-Mintha valamiért megharagudtál volna rám. Mindig is megvetéssel beszéltél a nőkről, főleg azokról, akik lihegnek utánad. Azt hittem, azt hiszed, hogy... - folytatta ügyetlenül, végül elhallgatott. Ron a válla alá csúsztatta a karját, s felültette Christine-t az ágyban. - Nem rád haragudtam - mondta. - Hanem a barátaimra, amiért megzavartak bennünket. Eredetileg úgy képzeltem, kivárom, amíg jobban megismersz, és biztos lehetek abban, hogy bízol bennem, és nem rettegsz tőlem, mint a férjedtől. Nem akartam rád ijeszteni. - Nem ijesztettél rám. Néha mégis emlékeztettél Joe-ra. - Néha? - Igen. Különösen az első találkozásunkkor. - És most? - Időközben rájöttem, hogy más vagy, mint Joe. - Kösz. - Kérlek. Savage megköszörülte a torkát. - Lássuk csak! Emlékeztettelek a volt férjedre, de azért más vagyok. Jól értettelek? Christine bólintott. - Miben különbözöm tőle? - Nem vagy erőszakos. - Szóval nem félsz tőlem? - Nem. - Réndben. Ezek után azt is elárulhatnád, mit érzel irántam. Sajnos lehetetlent kérsz, gondolta Christine keserűen. Mert ha beismerem a szerelmemet, elmenekülsz. A köztes megoldás mellett döntött. - Én is... kívánlak - préselte ki magából a szavakat. - Ú, Christine! - kiáltott fel Ron, és magához szorította. - Úgy érzem, mintha öröktől fogva ismernélek - mondta, és izgató kis csókokkal borította a lány nyakát. - Mintha a részem volnál. Amióta megláttalak, minden éjjel rólad álmodozom. Megbabonáztál. - Mielőtt Christine bármit felelhetett volna, szenvedélyesen szájon csókolta. - Eleinte küzdöttem ellene - folytatta a forró csók után a vallomást. - Isten a tanúm, mennyire hadakoztam ellene! Elvégre ismerem a nőket, agyafúrtak, hazugok. Nem szerettek, csak a hírnevem vonzotta őket. A skalpomra vadásztak. A végén szinte nem is éreztem magam férfinak. Meg tudod ezt érteni? - Igen - felelte a lány. Nagyon is megértette. Hiszen Joe durva birtoklási vágya majdnem kiölte belőle a nőiséget. -Akarlak, Ron, mindenestől akarlak. Savage felnyögött, és megsimogatta Christine meztelen vállát. Keze lecsúszott a lány feszes kis mellére, melynek bimbója már meredezett. - Christine, ez azt jelenti, hogy szabad... Egyszer azt mondtad, hogy a kaland nem érdekel, de azért, ugye, nem utasítasz vissza? A lány habozott a válasszal. Ron nem úgy érez, mint ő. - Ron, én... - szólalt meg akadozva. - Kedvesem - suttogta a fülébe a férfi. - Kedvesem, nincs ebben semmi rossz. Halálosan kívánlak. - Óvatosan hátradöntötte, lehúzta róla a takarót, és sokáig csodálattal szemlélte meztelen testét. Aztán simogatni kezdte. - Bámulatos alakod van - jegyezte meg elragadtatva. Christine beletúrt Ron dús hajába, miközben a férfi ajka egyre lejjebb barangolt a testén. Nyelvével körüljárta a lány köldökét, miközben keze még lejjebb merészkedett. - Ron, Ron! - mozgott szinte hangtalanul Christine ajka. A férfi egyetlen mozdulattal letépte magáról a törülközőt. Férfiassága felágaskodott az éjjeli lámpa fényében. Christine ösztönösen simogatni kezdte Ron izmos testének legérzékenyebb pontjait, és ettől nemcsak a férfi gerjedelme, hanem az ő vágya is az elviselhetetlenségig fokozódott. Alig várta a beteljesülést, s hívogatóan megemelte a csípőjét. - Christine? - nyögött fel Ron. - Nem bírom tovább. - Én sem - suttogta a lány. Savage megmarkolta a mellét, és szájával, nyelvével izgatta merev bimbóját, amíg Christine majd megőrült a vágytól. - Most, Ron! - könyörgött. - Gyere, kérlek... Amikor a fém végre a magáévá tette, egy pillanatra megdermedt, aztán lábával átkulcsolta Ron derekát, és készségesen átvette ringatózásának ütemét. Azt hitte, belehal, míg el nem érkezett a leggyönyörűbb perc. Megszűnt körülöttük létezni a világ, s egy rövid időre megérezték, milyen az örökkévalóság. - Neked is olyan csodálatos volt, mint nekem? - kérdezte Ron valamivel később. - Igen - felelte a lány őszintén. - Most már az enyém vagy - jelentette ki fél kőnyékre támaszkodva Savage. Kócosan, ellazulva sokkal fiatalabbnak tűnt, mint első találkozásukkor. - Ugye nem mégy el? Nem hagysz el? Christine a rémülettől megmerevedett. Vajon milyen minőségben kellene Ron Savage mellett maradnia? - Ne nézz rám ilyen riadtan! Tudom, hogy nem akarsz még egyszer férjhez menni. Ne félj, tiszteletben tartom az elképzeléseidet! A házasságod csapda volt. $n is estem már csapdába. Ennek ellenére egymáséi lehetnénk. Hogyan is mondják? Vadházasság? Igen, élhetnénk együtt a pap áldása nélkül is. 68 69 Ro~a~a Christine épp ettől a megoldástól rettegett. - Mennyi... meddig gondolod? - kérdezte. - Amíg boldogok vagyunk egymással. Remélem, életünk végéig - felelte a férfi, aztán szájon csókolta, és újra izgatóan cirógatni kezdte. Ezúttal sokáig késleltették a beteljesülést, ami ugyanolyan gyönyörQ volt, mint először. Jóval éjfél után, egymás karjában szenderedtek el. - Nem tudok betelni veled - mondta a fém hajnalban, miközben Christine félálomban hozzásimult. -Felriadtam, és egy pillanatig azt hittem, csak álmodtam, hogy az enyém lettél. Rettenetes érzés volt. Aztán kinyitottam a szememet, és megláttalak... Ugye soha nem hagysz el? - Nem - ígérte a lány. Valóban Savage mellett akart maradni. Miután a férfi harmadszor is a magáévá tette, elbizonytalanodott. Ron előbb-utóbb rám un. Mi lesz akkor? 70 9. FEJEZET Amikor a szerelmes éjszaka után felébredtek, a nap már magasan állt az égen. - Te jó ég! - kiáltott fel Christine riadtan. - Wanda biztosan aggódik értem - mondta, és felkelt. - Hová sietsz? - Lezuhanyozom, aztán visszamegyek a rétre. - Ne siess úgy! - kapta el a csuklóját Ron. - Először megreggelizünk, aztán elkísérlek. Ha eddig nem aggódott érted az unokanővéred, várhat még egy kicsit. Különben is sejti, hol vagy. Ami pedig a zuhanyozást illeti, kettesben az is jobban fog esni. Jó időbe beletelt, amíg leültek reggelizni. - Bon jour monsieur, bon jour mademoiselle. Jól aludtak? Christine elpirult, amikor madame Pierrepointe mosolyogva felszolgálta nekik a friss kávét és a meleg rongyoskiflit. - Ha engem kérdez, Marie, egyikünk sem panaszkodhat - felelte Ron komolyan. Christine méltóságteljesen megköszönte a házvezetőnőnek, hogy kimosta a ruháját, reggeli után pedig közölte Ronnal, hogy egyedül kíván visszamenni a táborhelyükre. Arra hivatkozott, hogy kínos lenne számára a férfi jelenlétében közölni az unokanővérével, hogy Le Moulin Gris-ben marad. - Rendben. De még ma elhozzuk a holmijaidat. Ugye nem bánod, ami kettőnk között történt? A lány visszafordult a küszöbről, és mélyen Ron szemébe nézett. Dehogy bánta, ami történt, csak attól félt, hogy a férfi érzelmileg és testileg is uralni fogja, és egy nap talán halálosan megbántja. - Nem, nem bánom - mondta komolyan. - Ürülök neki - derült fel Savage arca. - Siess vissza, kedvesem! Christine hamar megjárta az utat Gaston biciklijével. - Ron! Képzeld, Ron, még mindig nem ért vissza! - kiabálta idégesen, amint megpillantotta a férfit. - Biztosan történt vele valami. Wanda semmilyen körülmények között sem hagyna egyedül éjszakára. 71 Egy malomban őrölünk Roma Egy malomban őrölünk - Nyugodj meg! - csitította Savage, és átölelte. - Ne gondolj a legrosszabbra! Máris hozom a kocsimat, és megkeressük. Először is körülnézünk Cadenet-ben. Egyetértesz? A lány kábán bólintott. Okvetlenül meg kell bizonyosodnia róla, hogy Wandának nem esett baja, még akkor is, ha így elkerülhetetlenné válik a Ron és az unokanővére közötti találkozás. Néhány perccel később már az autóban ültek. Savage bátorítóan megveregette Christine térdét: - Nyugodj már meg! Vibrálsz az idegességtől. Nem hinném, hogy Wandának bármi baja esett volna. - Még szerencse, hogy itt vagy mellettem. Ha egyedül volnék... - Nélkülem is elboldogulnál - állította Ron meggyőződéssel. - Ezt is becsülöm benned. Nem vagy gyámoltalan, tehetetlen nő, aki elvárja, hogy egy férfi minden akadályt eltávolítson az útjából. Utálom azokat a nőket, akik szerencsétlenebbnek tettetik magukat annál, mint amilyenek valójában. Christine fanyarul elmosolyodott, mert ez a trükk az unokanővére kedvenc csábítási módszerei közé tartozott. - Azt hiszem, nem mulatnál ilyen jól, ha láttad volna azokat a rettenetes banyákat, akiket alig tudtam távol tartani a házamtól - jegyezte meg Savage. A lány várakozásteljesen feléje fordult. Talán most mesél a múltjáról? Ron azonban hallgatott. - Úgy beszélsz a nőkről, mintha csapatosan üldöztek volna - tapogatózott Christine. - Néha úgy is volt- felelte a férfi rejtélyesen.- Máskor persze akadtak magányos amazonok is. Ez a legrosszabb fajta. - Miért? - érdeklődött Christine, de Savage ismét adós maradt a válasszal. - Megérkeztünk. Ott van a rendőrőrs. Látod? Megkérdezzük, nem történt-e baleset. Az ügybuzgó szolgálatos rendőr nem tudott segíteni rajtuk, ezért végigjárták a várost, de nem akadtak Wanda nyomára. - Nem azt mondtad, hogy az unokanővéred Aixbe készült a barátjával? -kérdezte Ron. - Nézzünk körül ott is! - javasolta. - Elttf nt, mint a tQ a szénakazalban, de hátha a csendőrségen mégiscsak tudnak valamit. - Mennyi gondot okozok neked - sóhajtott fel Christine zavartan. - Érted a világ végére is elmennék, kedvesem: 1~s ha legközelebb a karomban tartalak, szeretném, ha kizárólag velem törődnél, nem pedig az unokanővéreddel. Christine oldalát fúrta a kíváncsiság, ezért kis idő múltán újra visszakanyarodott Ron kalandjaihoz. - Az imént nőkről beszéltél, akik csapatostól üldöztek. A pongyolát, amit tegnap adtál... az egyik imádód felejtette nálad? Savage a kanyargós útra szegezte a tekintetét. - Remélem, nem vagy féltékeny. A pongyola és a lovaglóruha is Madeleine St. Cloudé. Lelkes lovas, időnként meglátogat a férjével. A férjét Raoulnak hívják., Hamarosan megismered őket, mert fogadást rendezek néhány barátomnak. - Valóban? - Christine el sem tudta képzelni, Ron milyen szerepet szánna neki az estélyen. - Hogyan mutatnál be a vendégeidnek? - Szeretném, ha te lennél a háziasszony - sandított rá a szeme sarkából Ron. - Régebben Madeleine látta el ezt a feladatot. - Akkor nem vállalom, Ron. A világ minden kincséért sem akarom megbántan i madame St. Cloudot. - Badarság! Nem bántod meg. - Különben sincs az alkalomhoz illő ruhám. Egy ilyen nomád nyaralásra nem hoz magával nagyestélyit az ember. - Majd Aixben bevásárolunk. - Azért indultunk Aixbe, hogy Wanda nyomára bukkanjunk-emlékeztette a lány, - Azt még ma elintézzük. Holnap majd... - Holnap? - Hát persze. Azt képzelted, hogy egy nap alatt mindent el tudunk intézni? Itt éjszakázunk. - De hiszen semmit nem hoztunk magunkkal! - Fogkefén kívül nem is lesz szükségünk semmire - jelentette ki sokat sejtető mosollyal a férfi. - Remélem, nem ragaszkodsz ahhoz, hogy külön szobában aludjunk? - És hogyan töltenéd ki a szállodai bejelentőlapot? - kérdezte Christine. - Nem szállodába megyünk. Egyi)t'barátomnál töltjük az éjszakát. - Aztán hogyan akarsz bemutatni neki? - Mit szeretnél? - nézett rá tűnődve Savage. Azt, ha a menyasszonyodként mutatnál be, gondolta a lány. - Szerintem nincs sok választásom - mondta fennhangon. - Nem is tudom. Mindenesetre Franciaországban vagyunk, ezért javasolnám a „petit amie" megszólítást, ami körülbelül annyit jelent, hogy „kis barátnőm". Találó és nem bántó. Mit szólsz hozzá? Christine nem túl lelkesen bólintott. - Először beugrunk a barátomékhoz, és megbeszéljük, hogy náluk aludhatunk-e. Ebéd után meg átmegyünk a csendőrségre - indítványozta Savage, miután beértek Cadenet-be. Pierre Bonnard és Claudine Clement testvérek voltak, és nem házastársak, ahogyan Christine előszörre gondolta, A megözvegyült Claudine és pár évvel fiatalabb öccse mindenesetre nem lepődött 72 73 Ro~uva Egy malomban őrölünk meg, hogy a barátjuk hölgy kíséretében toppan be hozzájuk, sőt azt is természetesnek tartották, hogy egy szobában akarnak aludni. Vajon más nővel is járt már itt Ron?-tépelődött Christine magában. - Még mindig zavarban vagy? - kérdezte Ron, amikor végre magukra maradtak a tágas vendégszobában. - Fölösleges. Claudine és Pierre nem maradi felfogásúak - magyarázta, miközben a lány mögé lépett, és megsimogatta a karját. - És bizonyára megszokták, hogy időnként beugrasz hozzájuk egy petit amieval - csattant fel Christine. - Zagyvaságokat beszélsz. Tudom, hogy aggódsz az unokanővéredért, de azért nem rajtam kellene kitöltened a bosszúságodat. - Nem erről van szó - válaszolt a lány letörten. - Akkor magyarázd meg, kérlek. De kímélj meg a jelenetektől! - Hát jó - felelte Christine elcsukló hangon. - Nem lelkesedem a gondolatért, hogy előttem már mással is jártál itt. Ugy érzem magam, mint egy... - Christine! - vágott a szavába Ron. - Tisztázzunk valamit! Nem régóta ismerjük egymást, ugye? Huszonhat éves vagy, és elvált. Bizonyára a férjed előtt is voltak férfiak az életedben. Hülyeség volna, ha számon akarnám kérni őket tőled. És ugyanilyen ostobaság a részedről, ha vájkálni akarsz a múltamban. Christine titokban igazat adott neki. Az elmúlt évben csak szenvedett Joe miatt, és egészen idáig nem ismerte a féltékenységet. Most kellett rádöbbennie, milyen rettenetes érzés. - Nem kellene elmondanom, mégis megteszem - folytatta Ron. - Mióta megvettem a malmot, nem volt senkim. Barátnőim persze igen, mármint a barátaim feleségei, de petit amie-m nem volt. És még valamit mondanom kell - tette hozzá. - Többek között azért gyűlölöm úgy a nőket, mint a pestist, mert utálom a féltékenységi jeleneteket. Azt hittem, te tanultál a házasságodból, és más vagy, mint azok a rámenős nőszemélyek, akik mindenáron meg akartak szerezni maguknak. - Ron... A férfi elfordult, és az ajtóhoz lépett. - Ha szakítani akarsz, mondd meg! - fordult vissza. - Ron! Kérlek, én csak... - Ne aggódj! - felelte a férfi a válla fölött. - Azért segítek felkutatni az unokanővéredet. Ha még egy pillanatig habozik... Christine előreugrott, és elállta Savage útját. - Ron, bocsáss meg! Igazad van... Semmi jogom a féltékenységre. És nem akarok szakítani veled... - fűzte hozzá suttogva. A férfi magához ölelte, és szenvedélyesen megcsókolta. - Én sem - mondta rekedten. - Nem vagyok féltékeny. Csak hirtelen elfogott a rémület. Hiszen azt sem tudom, mit akarsz tőlem, mi lesz velünk. Megesküdtem magamnak, hogy szabad maradok, legalább egy darabig. És most... - Szeretjük egymást, kedvesem - mondta Ron, és megsimogatta a lány haját. - Hozzám tartozol. Ne félj, nem kérek t81ed semmi teljesíthetetlent! - Én sem tőled-erősítette meg Christine. -Azt hiszem, a hűség... - Nem csallak meg. Ameddig csak akarod, minden éjszakát a karodban töltök. Remélem, te is így gondolod. - Igen, Ron. Ez a vallomás akár egy életre is szólhatott. Christine legalábbis így képzelte. - Sajnálom, de nem tudtam mást felvenni - szabadkozott Christine a háziak előtt, amikor helyet foglaltak az asztalnál. -Az unokanővérem minden holmimat magával vitte a lakóautónkban. Claudine Clement barátságosan mosolygott rá. Alig értett angolul. - Ne szabadkozzék, kedvesem! Maga szép, ezért minden tökéletesen áll magán - bókolt Pierre. Christine-nek feltűnt, hogy Ron szeme vészjóslóan megvillan. A féltékenységről alkotott véleménye ellenére nem tetszettek neki Pierre Bonnard szavai. Esze ágában sem volt, hogy kacérkodjon Pierre-rel, de elbűvölte a szórakoztató, elmés fiatalember. Ebéd közben sokat beszélgettek és nevettek. Később Pierre a lány kedvtelései felől érdeklődött, aztán mesélt saját szenvedélyéről is: - Van egy üvegházam. Számos ritka növényt is termesztek. Örömömre szolgálna, ha megnézné, kedves Christine. Lefogadom, hogy magának is tetszene, és lefényképezhetné a legszebb példányokat. Mit szól hozzá? - Christine! - figyelmeztette Ron, és felállt. - Elfelejtetted, miért vagyunk Aixben?~ Nincs időnk Pierre növényeire, hiszen a csendőrségre kell mennünk. Hacsak nem vársz meg itt, amíg én az unokanővéred után futkározom - tette hozzá nyomatékosan. A lány felpattant. - Természetesen veled tartok-mondta. -Ugye megbocsát, kedves Pierre, ha csak holnap nézzük meg a virágokat? Útban a csendőrségre Ron szokatlanul hallgatag volt. Amint megérkeztek, olyan gyorsan ledarálta a kérdéseit, hogy Christine a jó franciatudása ellenére alig értett belőle valamit. - Cadenet-ben és a környéken nem történt baleset - foglalta össze a kapott válaszokat Savage. - De megígérték, hogy telefonálnak a szomszédos településekre. A biztonság kedvéért megadom nekik Pierre telefonszámát, holnap reggel pedig majd személyesen érdeklődünk. 74 75 Rom Egy malomban őrölünk Christine nagyon remélte, hogy megtud valamit Wandáróí, ezért a rossz hír hallatán elszomorodott. Ron furcsa viselkedése is csak rontott a helyzeten. - Claudine és Pierre igazán kedvesek - törte meg a csendet hazafelé tartva. - Igen. - Az örömteli fogadtatásból ítélve jó barátaid lehetnek. Savage nem felelt. - Meghívod őket az estélyre? - Örülnél neki? -kérdezett vissza válasz helyett Ron, amikor lefékezett Pierre-ék háza előtt. - Igen. Öket legalább már ismerem. - Téged csak Pierre érdekel! - kelt ki magából a férfi. Szürke szeme hideg villámokat szórt. - Ron, mit jelentsen ez? 6, már értem! - Christine keseráen felnevetett. - Képtelenség! Már ebéd közben is felmerült bennem a gyanú, de azt hittem, tévedek. Elvégre egészen másként beszéltél. F.s mégis így van. Féltékeny vagy! Te képmutató alak! Semmivel sem vagy különb Jce-nál! -vádaskodott. Beviharzott a házba, és egyenesen felszáguldott a vendégszobába. Amikor lihegve az ablakhoz lépett, s lenézett az utcára, Ron még mindig ott állt. Kis idő múltán sarkon fordult, és elment. Mit is várhattam volna tőle? Hogy utánam jön, és veszekedni kezd? Joe persze ezt tette volna, Ron azonban mégiscsak más. Ha mérges, inkább visszavonul. Christine a saját lakásában, sőt még a malomban is bezárkózott volna. De itt nem tehette. Nem hozhatta zavarba Ront. Korai lett volna lefeküdnie. Lemenjen talán a háziakhoz? Nem, semmi kedve magyarázkodni Ron távolléte miatt. Hosszas tétovázás után, lassú mozdulatokkal mégis levette hát magáról a farmert és a blúzt. Aztán áttetsző alsónemGjében bebújt az ágyba, de persze nem bírt elaludni. Egyre azon töprengett, vajon visszajön-e Ron. És, ha igen, megosztja-e vele az ágyat? Félálomban volt már, amikor felriadt az ajtónyitásra. Egy szempillantás alatt teljesen felébredt, mégis úgy tett, mintha aludna. Akkor is mozdulatlanul feküdt, amikor Ron bebújt mellé a takaró alá. Nem akart kezdeményezni. Egy ideig néma csend uralkodott. - Christine? Tudom, hogy ébren vagy - szólalt meg végül Ron. - Beszélnünk kell. - Ha mindenáron ragaszkodsz hozzá - felelte a lány közömbösen, holott teljes szívvel azt kívánta, bárcsak mielőbb kibékülnének. Nagyon vágyott Ron ölelésére. Felkapcsolta az éjjeli lámpát, és felült. - Sétáltam - magyarázta a férfi. - Megvártam, amíg lehiggadok. Igen, de mi történik, ha egyszer elveszíted a fejed, mint Jce? -gondolta Christine megriadva. - Ne félj, Christine, én soha nem bántalak. Elgondolkoztam, miért viselkedtem olyan lehetetlenül. Alaposan és kíméletlenül magamba néztem. - 1~s mire jutottál? - Mielőtt elmondom, meg szeretnék magyarázni valamit. Megkértelek, hogy maradj velem, és közben rájöttem... - Mire? - vágott a szavába Christine, és görcsbe rándult a gyomra. - Rájöttem, hogy elvárom tőled, vakon bízzál bennem. Tovább már nem hallgáthatom el előtted a múltamat, különben nem értheted meg a jelenlegi életmódomat. Utána eldöntheted, hogy maradsz vagy sem. A lány óvatosan Ron karjára tette a kezét. - Nem lehet olyan sötét a múltad, hogy magadra hagyjalak. Savage megszorította a kezét. - Köszönöm, Christine - mondta, és hatalmasat sóhajtott. - Öt évvel ezelőtt a nyilvánosság középpontjában álltam. Számtalan nő bálványként imádott, soha nem fogom megérteni, miért. Christine bezzeg tökéletesen meg tudta érteni ezeket a nőket. De óvakodott attól, hogy kimondja. - Eleinte semmi különös nem történt: leveleket küldözgettek, aláírt fényképeket kértek. Aztán a hírnevem növekedésével egyre vadabbá váltak a követeléseik. Házassági ajánlatokkal ostromoltak, virágot és mindenféle elképesztő ajándékokat küldtek. Egyesek tényleg furcsa jelét adták a vonzalmuknak. - Például? - kíváncsiskodott Christine. - Különbező női ruhadarabokat küldtek. Fehérneműket... Christine akarata ellenére elmosolyodott. Furcsa, hogy egy ilyen tapasztalt fém ennyire szemérmes... - Végül valósággal üldözőbe vettek - folytatta Savage, és az emlékezéstől szinte iszonyodva folytatta. - Az angliai házamat magas kőkerítés védte. Ezért is vettem meg egy popsztártól, aki a kerítésre még kiálló vastüskéket is tétetett. Meg akartam szabadulni a rajongóimtól, de valahogyan soha nem sikerült. - Amíg egy napon baleset nem történt - találta ki Christine. - Igen. Egy imádómnak majdnem az életébe került. Máig érthetetlen a számomra, hogyan is nem nyársalta fel magát. Eltört a bokája, és alaposan összezúzta a testét. Ha belegondolok, hogy halálosan is végződhetett volna... - Ron megborzongott. - Nem akartam több balesetet, ezért úgy döntöttem, inkább külföldre költözöm. - Nem tehettél róla - nyugtatgatta a lány. - Egy ostoba aláírásgyGjtő... - Ezek a nők nem az aláírásomra vágytak - üvöltött fel Ron dühösen. - Tudod, mit akartak? - Hát - felelte kihívóan Christine -, ha olyan ellenállhatatlannak találtak, mint én... Ron nem vett tudomást a közbeszólásról. - Az ágyambá akartak bújni. Egy szemérmetlen kis ringyónak valahogy sikerült bejutni a házba, sőt még az ágyamba is. - És? Lefeküdtél vele? 76 77 Romot - Nem! Megundorodtam a csókoktól és a szeretkezésektől... Ezért választottam a magányt. Idáig nem fedezték fel a rejtekhelyemet. - Ezért gondoltad hát, hogy újságíró vagyok. - Pontosan. És ez még nem minden. Egyszer megkérdezted, voltam-e nős. - Nemmel válaszoltál. - Így van. De kétszer majdnem megházasodtam. - Hogyan történt? - firtatta a lány, és még közelebb bújt Bonhoz. - Az első menyasszonyommal halálosan szerettük egymást. Csöndes, kedves, okos teremtés volt. A magánéletet szentnek és sérthetetlennek tekintette, és ki nem állhatta a felhajtást körülöttem. A végén megunta a sok hajcihőt, és felbontotta az eljegyzést. Sokáig tartott, amíg kihevertem, hogy otthagyott. Christine-nek fájt, hogy más is szerette Ront, de nem mutatta ki az érzelmeit. - És a másik? - Vele szerencsére nem vesztettem sokat. Rájöttem, hogy voltaképpen nem is engem szeret, hanem a hírnevemet meg a nyilvános fellépéseket. A saját pályáját akarta egyengetni általam. Vele én szakítottam. Még most is csodálkozol, amiért elmenekültem a világ elől? - kérdezte keserűen a férfi. Christine felsóhajtott. - Nem. És azt is értem, miért nem vágysz tartós kapcsolatra. Soha nem lehetnél biztos abban, hogy... - Ez már a múlté - legyintett Savage, aztán gyengéden megsimogatta Christine-t. Amint megérintette a mellét, a lány boldogan felsóhajtott. Ron keze égyre lejjebb siklott. - Erre jöttem rá ma éjjel, miközben az aixi utcákat róttam. Azóta új életet kezdtem. Évek óta nem zaklatott nő. - Csak én - suttogta kacéran Christine. - Csak te, kedvesem - bólintott a férfi. - De te nem sejtetted, hogy ki vagyok. Őszinték voltak a szándékaid - mondta, és megcsókolta. A lány ajka készségesen szétnyflt. Ron még mondani akart valamit, mert hamar befejezte a csókot. - Christine, tartozom egy vallomással. Egy kicsit becsaptalak. - Hogyan? Mit mondasz? - rettent meg a lány, és a szíve hirtelen vadul verni kezdett. - Hidd el, kizárólag a legjobb szándék vezérelt, és a te érdekedben tettem! Rövid ideje ismerlek, és nem akartalak elriasztani. Tudom, hogy alig keveredtél ki egy rémes házasságból, és pillanatnyilag nincs kedved újra férjhez menni. Ezért megjátszottam, mintha én is szakasztott így gondolkoznék. - Hát nem így van? - Nem. Egy darabig persze még nem árultam volna el magamat, időt akartam hagyni neked. De amikor ma Pierre-rel besaélgettél, hirtelen féltékeny lettem. Úgy döntöttem, kiterítem a lapjaimat. Christine, számomra csak a házasság jöhet szóba. El tudnád... Feleségül tudnál...? 78 Egy malomban őrölünk - Igen, Ron - felelte Christine repeső örömmel. - Komolyan mondod? Nem tréfálsz? - Eszem ágában sincs. Én már a hőlégballonos repülés előtt is gondoltam erre, csak azt hittem, te nem akarod. - Milyen ostobák is voltunk! Ha belegondolok, mennyi időt elpocsékoltunk... - Azért nem egészen-vélte a lány mosolyogva.-Elvégre múlt éjjel... Ó, Ron! - Csak ekkor fedezte fel, hogy Savage meztelenül fekszik mellette. Gyorsan ő is levetette a fehérneműjét. - Ha tényleg az a véleményed, hogy jbl kihasználtuk az időt - tréfálkozott a férfi, és segített lefejteni Christine-röl a melltartót -, akkor készülj fel, mert még érhet meglepetés! 79 Roma - Nagy kő esett le a szívemről- mondta Christine, amikor másnap reggel kiléptek a csendőrség épületéből. - Tehát biztosak lehetünk benne, hogy nem történt baleset. - Igen - felelte Ron. - Szerintem a bájos kis unokanővéred egyszerűen faképnél hagyott. - Nincs kizárva - ismerte el a lány kissé bánatosan. - És most mitévők legyünk? - Veszünk neked egy estélyit meg még egy-két ruhát, hiszen mindened a lakóautóban maradt, és ki tudja, felbukkan-e még az unokanővéred. Christine tagadóan a fejét ingatta. - Nem lehet. A pénzem és a hitelkártyám is Wandánál maradt. - Nem gond - bátorította Savage. - Majd én fizetek. - Arról szó sem lehet! - Miért? Csak nem akarod megtiltani a leendő férjednek, hogy meglepjen egy ruhával? - Ron ezzel egy olyan utcába vezette a lányt, ahol több divatüzlet sorakozott. Meglepően nagy kínálat fogadta őket. Egy különösen előkelő üzletben Christine felpróbált néhány csodálatos ruhát, és nem tudott választani. Ron minden felpróbált darabot figyelmesen megtekintett, végül aztán rábökött az egyikre: - Ez az! A merész kivágású ruhának éppen olyan színe volt, mint Christine szemének, és a szabás előnyösen hangsúlyozta a lány karcsú alakját. - Nem is tudom... - habozott Christine. - Ennél maradunk! - makacskodott Ron. Amikor az elárusítónő előrement csomagolópapírért, megérintette a lány mellét. - Ebben a ruhában éppolyan kívánatos vagy, mint nélküle. A legszívesebben máris levenném rólad. - No de, Ron! - tiltakozott kuncogva a lány. - Ne itt! Az eladónő bármelyik pillanatban visszajöhet. Savage kivételesen hallgatott rá. Ahhoz azonban ragaszkodott, hogy más ruhákat is vásároljanak. Mire végeztek, már rég elmúlt dél. Korgó gyomorral beültek egy kávéházba. - Azért aggódom Wandáért - jegyezte meg Christine. - Baleseten kívül sok min 80 E$y malom>ban örölünK den más is történhetett vele. Az új barátját például nem láttam, és Wanda sem ismer heti alaposan. Lehet, hogy valami ferde hajlamú alak vagy tömeggyilkos... - Ha holnapig nem jelentkezik, bejelentjük az eltűnését - ígérte Ron. Mivel már reggel elbúcsúztak a barátaiktól, a kávéházban elfogyasztott ebéd után azonnal visszaindultak Puit de Mirabeau-ba. - Beszélnünk kellene az esküvőről - szólalt meg a kocsiban Ron. - Te hol szeretnéd megtartani? Ami engem illet, egyelőre nem szívesen mutatkoznék Angliában. - Nekem mindegy. Wandán és a szülein kívül nincsenek rokonaim. Alice néni biztosan megsértődne, ha nem... - Semmi akadálya, hogy meghívjuk őket. De azt szeretném, ha mielőbb összeházasodnánk.Rendben? - Rendben - bólintott a lány. - Hé, Ron, inkább a kormányt fogd, és az utat figyeld! - sikított fel tettetett rémülettel, amikor Savage vezetés közben szájon akarta csókolni. - Mindjárt hazaérünk, kedvesem. Christine a hosszú út alatt elszundikált. Ron szavára felébredt. Hazaérünk! - milyen csodálatosan hangzik. Már az első alkalommal otthonosan érezte magát Le Moulin Gris-ben, de arról álmodni sem mert volna, hogy a szürke malomban hamarosan hivatalosan is ő lesz a ház asszonya. Amint elhaladtak Pienepointe-ék völgye mellett, egyszerre kiáltottak fel: - A lakóautó! Visszajött! A kocsit azonban zárva találták, és Wandának nyoma sem volt. Christine-nek szerencsére volt tartalék kulcsa. Az ágyon egy levelet pillantott meg. Reszkető ujjakkal feltépte a borítékot, és átfutotta a kézzel rótt sorokat. Wandának a levél szerint elege lett Franciaországból: az étel túl fűszeres, a bort nem bírja, és különben is alig várja, hogy újra dolgozhasson. Eget verő újsághírre bukkant, amivel ráadásul bosszút állhat egy őt ért régi sérelemért. Az írás így folytatódott: De nem akarom elrontani a nyaralásodat. A barátom felajánlotta, hogy viszszavisz Angliába. A lakóautó ezennel a tiéd. Nem is sejted te ártatlan lélel~ mennyire megszolgáltad! Mi a csudát akart mondani ezzel Wanda? - Rejtély - motyogta Christine, és lerogyott az ágyra. - Megtudhatnám, mit írt? - kérdezte Ron. - Természetesen-felelte döbbenten a lány. Szerencsére nem veszítette el a lélekjelenlétét, s volt annyi esze, hogy ne adja oda a levelet, nehogy Ron rájöjjön Wanda foglalkozására. Ezért egy némileg módosított változatot olvasott fel. 81 10. FEJEZET - Micsoda meggondolatlanság! Fogja magát, és lelép-kelt ki magából Savage.Elvégre nem sejthette, hogy itt maradsz, velem. Egyedül kellett volna hazavezetned., Még rágondolni is rémes... - Ugyan, Ron! - vágott a szavába Christine. - Az a lényeg, hogy Wandának nem esett baja. Így nyugodtan törődhetünk a saját életünkkel. Ron nyomban magához ölelte. - Pompás ötlet! - Ne itt! - tiltakozott nevetve a lány. - Miért ne? De igazad van. Ezek az ágyak átkozottul keskenyek. Inkább siessünk haza! Munka közben lepték meg madame Pierrepointe-t, aki az elhatározásuk bejelentésére.tüstént otthagyott csapot-papot, hogy heves kézmozdulatok kíséretében fejezze ki jókívánságait. - Menyegző? Mon dieu! - kiáltott fel ragyogva. - Előtte alaposan ki kell takarítunk - mondta, és körbejáratta tekintetét a szobán. - Először is felkészülünk az estélyre, Marie. Eredetileg így akartam megünnepelni a legújabb könyvem megjelenését-magyarázta Ron.-De ennél most sokkal jelesebb eseményt ünneplünk. Ezen az estén fogom bemutatni a menyasszonyomat a barátaimnak. Ettől az ötlettől Christine kissé ideges lett. Mindenesetre volt még két hete. Elhatározta, hogy ezalatt alaposan megismerkedik Le Moulin Gris-vel. Az estély napján Christine-en újra nyugtalanság lett úrrá. Mivel a vendégek között egyetlen angol sem volt, attól félt, hogy nem tudja követni a pergő francia társalgást. Ronnak egészen más miatt főtt a feje: - Remélem, nem romlik el az idő. A időjárás-előrejelzés frontátvonulást jósol. A húsz főre megterített asztalt a teraszon állították fel, s pezsgővel várták a meghívottakat. Nyolc óra felé megérkeztek az első látogatók. Pierre Bonnard és a nővére, Claudine toppantak be elsőnek. Ők éjszakára is maradni szándékoztak. Christine elragadóan festett a Ronnal vásárolt estélyi ruhájában. Magán érezte a férfi éber pillantását, miközben Pierre-t üdvözölte. Egy kis féltékenység igazán j61esik, gondolta. Ron bemutatta a St. Cloud házaspárnak. Madeleine St. Cloud sokkal fiatalabb volt a férjénél. Christine aggodalma beigazolódott: Madeleine némi fenntartással fogadta. Bizonyára azért, mert átvettem tőle a háziasszony tisztét, vélte magában a lány. Miután valamennyi meghívott megérkezett, asztalhoz ültek, hogy elköltsék a vacsorát. Bár madamé Pierrepóinte igazán kitett magáért, Christine figyelmét annyira 82 Egy malomban őrölünk lekötötte a franciául folyó társalgás, hogy utólag nem tudta volna megmondani, mit evett. Vacsora után Ron egyik barátja szólásra emelkedett, és ékesszólóan méltatta Savage legújabb könyvét, egy síkalandokban bővelkedő, fordulatos kémtörténetet. Utána Ron emelkedeti szólásra, és figyelemfelkeltésül megkocogtatta a poharát. - Barátaim! Ma este megismerkedtetek a barátnőmmel. De idáig nem árultam el, hogy Christine a menyasszonyom. Megkértem a kezét, és ő igent mondott. Ezzel Franciaország legboldogabb emberévé tett. Christine zavarában elpirult, amint a vendégek hangos éljenzés közepette koccintásra emelték a poharukat. Az azonban nem kerülte el a figyelmét, hogy Madeleine St. Cloud levegő után kapkod meglepetésében. Érezhetően lehűlt a levegő, és feltámadt a szél. - A szent szél nem várat magára - jegyezte meg Pierre Bonnard. - A misztrálra céloz - magyarázta Ron Christine-nek. - Évente kétszer vagy háromszor érkezik, és Provence-ban minden kárt neki tulajdonítanak. Még a bűntettek megítélésekor is enyhítő körülménynek számít, ha a cselekményt misztrál idején követték el. A vendégek lassan elszállingóztak, csak azok maradtak, akik az éjszakát is L.e Moulin Gris-ben szándékoztak tölteni. Amint a teraszról visszavonultak a házba, a hallgatag Raoul St. Cloudnak is megeredt a nyelve. - Barátom, te aztán ravasz róka vagy - mondta, és felemelte a konyakos poharát. - Hogy érted? Az eljegyzésre gondolsz? - kérdezte Ron, és közben Christine-re mosolygott. - Biztosíthatlak, hogy villámgyorsan történt. Semmit sem hallgattam el, a barátaim elől. - Az lehet. Mindazonáltal a jelek szerint híresebb ember vagy, mint gondoltuk. - Mit jelentsen ez? - kérdezte összeszűkült szemmel Savage. Christine rosszat sejtett. Raoul St. Cloudnak szemlátomást nem tűnt fel a feszültség, melyet szavai keltettek. Élvezettel forgatta a konyakos poharat. - Nos, mint tudjátok, üzleti érdekeltsereim gyakran szólítanakAngliába-mondta Raoul. - És itthon is rendszeresen olvasom az angol lapokat. Amikor múlt vasárnap felütöttem egyet, hát mit látok? - Jelentőségteljes szünetet tartva körüljáratta tekintetét a szobában. A hatás nem maradt el. Záporozni kezdtek felé a kérdések, s a végén a felesége is megszólalt: - Erről nem is szóltál, mon Cher. - Sejtelmem sincs, miről beszélsz. Mit láttál, Raoul? - sürgette Ron. Cloud felállt. - Várjatok! Mindjárt idehozom, meggyőződhettek róla saját szemetekkel. - Ha nincs ellene kifogásod, elkísérlek - csatlakozott hozzá Savage. 83 Ro~u Egy malomban őrölünk - Ó, mi nem láthatjuk ezt a...? - kérdezte duzzogva Madeleine, és Christine-hez fordult. - Maga nem kíváncsi? Nem fél, hogy a vőlegényének sötét titkai vannak? Christine bizony rettenetesen kíváncsi volt, de ennek az irigy nőnek a világ minden kincséért sem vallotta volna be. Csak a fejét rázta. - Biztos vagyok benne, hogy Ronnal nem történhet olyasmi, ami miatt nyugtalankodnom kellene. - Azt várta, hogy a vőlegénye barátságosan rámosolyog talpraesett válasza miatt, de nem fgy történt. ' Miután Ron sötét ábrázattal kivonult a szobából, kis idő múltán a vendégek témát váltottak. Christine hallgatagon ült. Egyszerre csak megmagyarázhatatlan rettegés fogta el. Savage egyedül tért vissza. - Madeleine, Pierre, Claudine - szólította meg a vendégeit -, nem szeretnék udvariatlan lenni, de arra kérlek benneteket, hagyjatok magamra Christine-nel. Négyszemközt kell beszélnünk. - Megvárta, amíg a barátai kimennek, miközben kíváncsian méregetik a jegyespárt. A lány még mindig nem sejtett semmit, de félelme nőttön-nőtt. - Mi történt, Ron? - kérdezte, és közelebb akart menni. Savage azonban elhárító mozdulatot tett a kezével. - Hogy mi történt?-csattant fel.-Hát tényleg azt hitted, hogy soha nem jövök rá? - Mire? Nem értelek - hebegte Christine. Hirtelen halálos szorongást érzett. - Kihagytad a számításból, hogy sok francia olvas angol újságokat, és előbb vagy utóbb a tudomásomra jut a dolog! - Ron, én... . - Miben reménykedtél, amikor beleegyeztél a házasságunkba? Elvégre nem lehetsz ilyen ostoba. Ha lett volna egy kis eszed, a cikk megjelenése előtt eltűntél volna. Vagy azt hitted netán, hogy egy kis szeretkezéssel jóváteheted, amit elkövettél? - Ron, elárulnád végre, mivel vádolsz! - Mintha nem tudnád! Tessék, a csalárdságod gyümölcse! De hiszen kívülről tudod minden szavát. Legalább jól megfizették? Tessék, gyönyörködj benne! -nyomta Christine kezébe a Cloud által emlegetett angol újságot. - Talán kielégít, ha nyomtatásban is látod az árulásodat. És utána takarodja házamból! 1~s az életemből! - Dühösen sarkon fordult, és felviharzott a lépcsőn. Christine-nek a torkára font a szó. Hallotta, amint Ron magára zárja a hálószobát, aztán reszkető kézzel kinyitotta az újságot. Rögtön a szemébe szökkent egy vastag betűkkel szedett, harsány cím: Megelégeltem a csókokat! - Jaj istenem, ez nem lehet igaz! - kapott a fejéhez. Forogni kezdett vele a világ, és gyorsan leült. A cikkhez képek is tartoztak - a saját felvételei Le Moulin Gris-rőt, a kék hálószobáról és Ronr61. Nem volt nehéz kitalálni, hogyan kerültek ezek a fényképek az újságba. - b, Wanda, hogyan tehetted ezt velem? - nyögött fel a lány. Most már értette a levélben szereplő célzást, miszerint ezennel övé a lakóautó, mert megszolgálta. Igen, a filmekkel, amelyeket meggondolatlanul átadott az unokanővérének. Ron persze nem így látja. Azt képzeli, hogy ő Wanda fotósa, és előre kitervelték az egészet. Hogyan győzhetné meg az ártatlanságáról? - tanakodott. Először is elolvasta a cikket. Megtaláltuk Ron Savage rejtekhelyét!A sikerkönyvek visszavonultan élő szerzője egy Puit de Mirabeau nevű provence-i helységben, egy átalakftott vtzimalom falai közt írja műveit. Az anyaggyűjtés során életveszélyes sportoknak hódol, ugyancsak ezen a környéken. Ellenállhatatlanul férfias regényhősei és csalogató hálószobája ellenére Ron Savage önmegtartóztató életet él. A vonzó férfiúnak ugyanis van mit eltitkolnia - többek között korábbi életét, régi énjét. Mielőtt ugyanis hátat fordttott a szfnpadnak és a filmnek, Ron Savage-ért - ismertebb nevén Gregor Marteliért - nők százezrei bomlottak. Megnyerő külsejének köszönhetően a körülrajongott angol színész szinte kizárólag sztvtipró szerepekben játszott. Savage, alias Martell a magánéletben sem érte 6e csókokkal, vadabb és érzékibb szerető volt a legendás htrtt James Bondnát. Bármennyire különös és érthetetlen, Gregor Martelt a pályája csúcsán belefáradt a buja nők ostromába, akik a filmvásznon és a magánéletben kíméletlenül üldözték- és elmenekült. Még a kontaktlencséről is lemondott, ami szürke szemének mélykék sztnt kölcsönzött. Immár a haját sem szőkftteti, és irtózik a nyilvánosságtól. A szöveg itt nem ért véget, de Christine nem bírta továbbolvasni. Kétségbeesetten csapta össze az újságot. Ron tehát azonos Gregor Mártell-lel, a híres színésszel! Ezért tűnt neki olyan ismerősnek. Csak a haja és a szeme színe miatt nem jött rá a kilétére. Amilyen ostoba volt, megemlítette a hasonlóságot Wandának, aki titkon majd kiugrott a bőréből örömében! Reszkető térdekkel felvánszorgott az emeletre, és bekopogott Ron szobájába. - Ron! Ron, nyisd ki, kérlek. Engedd, hogy megmágyarázzam! - Nincs több mondanivalónk egymás számára. Madeleine St. Cloud egy csábos pongyolában kidugta fejét a szomszéd szoba ajtaján. Gúnyosan felvonta a szemöldökét, majd eltűnt, de az ajtót résnyire nyitva hagyta. Christine nem akart Madeleine füle hallatára könyörögni a férfinak. Lassan leballagott a lépcsőn, és kiment a házból. Még szerencse, hogy a réten ott van a lakóautó. Wanda, no meg Caravan nélkül soha nem kerültem volna ebbe helyzetbe, kesergett 84 85 Rom Egy malomban őrölünk magában, miközben kivágott estélyi ruháját összefogva, magas sarkú cipőjében vacogva a mezőn botladozott. A hangosan süvítő, metsző szél majdnem feldöntötte. Fellélegzett, amikor végre odaért a lakóautóhoz, és kimerülten bemászott. Az első megrázkódtatáson túljutva végiggondolta a helyzetét. Semmi kétség, Wanda az önzésével tönkretette a boldogságát, meghiúsította a házasságát Ronnal. Kétségbeesve az ágyra vetette magát. A misztrál kora hajnalra elérte Puit de Mirabeau-t, s heves széllökések rázták a kocsit, dörgött és villámlott. Christine-nek úgy tűnt, mintha a távolban farkasüvöltést is hallott volna. Üsszekuporodva reszketett az ágyon, amikor tompa dobogásra lett figyelmes. Eleinte mennydörgésnek képzelte, aztán rájött, hogy valaki a kocsi ajtaján dörömböl. Megijedt, mert mindenféle rémtörténetek jutottak eszébe magányosan kempingező lányokról. Óvatosan kikémlelt az ablakon. Ron! Az ajtóhoz támolygott, és amint kinyitotta, a szél kitépte a kezéből, leszakította és végigsodorta a mezőn. De Christine egy cseppet sem törődött vele, hisz eljött Ron, mert biztosan megérezte, hogy... - Ó, Ron, kedvesem! - nyújtotta felé mindkét karját, de a férfi durván félretolta. - Vegyél magadra valamit! Visszaviszlek hozzám. - Ron, végre itt vagy! -örvendezett Christine, és gyorsan magára kapott egy kötött kabátot. Belátta, hogy nem ez a legalkalmasabb pillanat és hely a kibékülésre, ezért gyanútlanul követte Ront a kocsijához. - Ron, egyetlenem, kimondhatatlanul boldog vagyok... - ujjongott. Amint azonban meglátta a vőlegénye sötét ábrázatát, torkára forrt a szó. - Ne áltasd magad! - szólt rá ridegen Savage. - Semmi nem változott közöttünk. - Akkor miért jöttél el értem? - Mert ez az átkozott vihar egyre vadabb lesz. Ilyen időben a legádázabb ellenségemnek sem tenném ki a szűrét. Csodálom, hogy a Caravan még nem borult fel. - Nem sok kellett hozzá... Azt hittem, beláttad, hogy én semmi esetre sem... - Mondtam már, hogy semmi nem változott. Nálam maradhatsz, amfg a misztrál elvonul. A kék szobában alszol. Christine nem hitte volna, hogy az átélt izgalmak után képes lesz aludni, mégis késő délelőtt ébredt fel. Az ablakhoz ment, megtudni, mekkora kárt okozott a vihar. A csontszáraz földet sártengerré változtatta a lezúdult csapadék, s a levegő párás volt a melegben. A szél alábbhagyott, de még nem ült el teljesen. 86 Ron a teraszról integetett Bonnard-ék és St. Cloudék lassan távolodó kocsija után, aztán visszaballagott a házba. Kettesben maradtak. A lány elhatározta, hogy elszántan küzdeni fog a közös jövőjükért, még egyszer megpróbálja meggyőzni a vőlegényét. Hallotta egyre közelebb koppanó lépteit a lépcsőn. Visszafojtott lélegzettel várt. Végre kopogtattak. - Odalent reggelizhetsz, ha akarsz - közölte szárazon a férfi, majd továbbment a szobája felé. Christine lezuhanyozott, gyorsan felöltözött, zsebre tette Wanda levelét, és lábujjhegyen Savage ajtajához osont. Egy pillanatra megingott. Görcsbe rándult a gyomra. Mély lélegzetet vett, és elszánta magát. Előbb fülét az ajtóra tapasztva hallgatózott, aztán kinyújtotta a kezét. Nesztelenül lenyomta a kilincset, bezárta maga után az ajtót, a kulcsot pedig előrelátóan a ruhája kivágásába csúsztatta. A fürdőszobában még mindig csobogott a víz. A férfi nem vette azonnal észre, csak néhány másodperccel később pillantotta meg a tükörben. Felhördülve sarkon penderült. Hasonló helyzetben egy nő törülközőt kapott volna maga elé, de Ron nem takargatta a meztelenségét. - Mit keresel itt? Kifelé! - ordította. - Nem megyek el addig, amíg végig nem hallgatsz - zokogta Christine. A férfi fenyegetően közeledett felé. - Nem vagyok kíváncsi a hazugságaidra! A lány nem moccant, és abbahagyta a sírást. - Őszinte leszek. Hallgass meg! - kérte. - Ha nem mégy, megyek én - mondta Ron, és a dereka köré csavart egy törülközőt. - Nyisd ki, Christine! - parancsolta ridegen, amikor rájött, hogy az ajtó zárva van. A lány egész testében remegett. Joe-nak soha nem mert volna ellentmondani, de most nem engedett. Óvatosan leereszkedett az ágyra. - Semmi bajod nem lesz, ha meghallgatsz. - Épp eleget ártott, hogy korábban meghallgattalak. - Akkor sem hazudtam, és most sem fogok. Nem vagyok újságíró. Semmi közöm a cikkhez, és... - Csak nem tagadod, hogy te készítetted a képeket? - kérdezte a férfi villogó szemmel. - Nem, de nem számíthattam arra, hogy... - Most se számíts semmire! Azonnal add ide a kulcsot! =követelte a férfi ökölbe szorított kézzel, és fenyegetően elindult az ágy felé. - Hová dugtad? Christine állta a pillantását, de önkéntelenül tett egy árulkodó kézmozdulatot. - Értem. Azt hiszed, nem merem elvenni? - Ron - könyörgött a lány -, kérlek, hadd... A férfi megállt előtte. 87 Rom Egy malomban őrölünk - Elszámolok ötig. Ha önként nem adod oda... - Akkor? - Elveszem. - Nem lesz könnyű - figyelmeztette Christine. - Semmitől sem riadok vissza - suttogta a férfi vészjóslón, és számolni kezdett. - Egy... kettő... - Kár vesztegetned az időt. - Három, négy, öt - fejezte be Ron, és megragadta Christine vállát. Szürke szeme fenyegetően villogott. - Ide a kulccsal! Nem tréfálok. Joe-val nem mertem volna birokra kelni, villant a lány agyába, és elámult a saját merészségén. A férje minden teketória nélkül nekiesett volna ököllel. De Rontói nem félt, ő nem bántja, még fájdalmat sem okoz neki. Csak a kulcsot akarja megkaparintani. Savage rövid dulakodás után leteperte az ágyra Christine-t, és lefogta a kezét. - Elismered, hogy legyőztelek, te vadmacska? - Soha! A testük összefonódott, ráadásul dulakodás közben Ron elvesztette a törülközőjét. Christine vágyakozva felnyögött. - Hagyd ezt, Christine! - förmedt rá Savage. - Ne akarj elcsábítani! - Miért, sikerülhetne? - kérdezte suttogva a lány. - Tudod te azt jól - felelte e férfi, és Christine felhevült arcába nézett. - Ugye ezért dugtad a kulcsot a melltartódba? Ezt is előre kitervelted. Azt akartad, hogy kivegyem, mert pontosan tudtad, ha hozzád érek, akkor... - Akkor? - Nem tévedtél, te kis áruló bestia. - Nem vagyok az! Igazságtalanul vádolsz. Inkább derítsd ki az igazságot! - Hogyan? - Beletelhet néhány napba - válaszolta Christine reménykedve. - Felhívhatnád például a lap szerkesztőségét. Engem kihasználtak, Ron. Ostoba voltam, amiért nem meséltem neked az unokanővéremről. Bedőltem neki. Hidd el, nem szándékosan tettem! - Miért, mi a helyzet az unokanővéreddel? - Wanda tényleg újságíró. Ő beszélt rá, hogy kísérjem el Provence-ba. Azt mondta, nyaralni akar, de most már tudom, mik voltak a valódi szándékai. Szüksége volt rám. Én ugyanis nem ismertelek, és nyugodtam készíthettem rólad fényképeket. Jóhiszeműen odaadtam neki a filmeket, amikor felajánlotta, hogy beviszi Cadenetbe előhívatni. Ezt pedig olvasd el, Ron! Eleinte nem értettem, de most már világos. - Christine átnyújtotta Wanda levelét, és figyelte a férfi arcát, miközben olvasott. - Mi a teljes neve az unokanővérednek? - Wanda Hedley. - Wanda Hedley! Wanda Hedley... -ismételte Savage.-Ez mindent megmagya ráz. Az az átkozott nőszemély pokollá változtatta az életemet. Kitartóan ostromolt, mert interjút akart velem készíteni, de én visszautasítottam. Végül beszemtelenkedett a házamba, és felkínálta magát. Erre szó szerint kihajítottam. Korábban soha nem hallottam olyan gyűlöletes, fenyegető szavakat nő szájából. Undorító volt. Nem csoda, ho~y nagy ívben elkerült. Az első pillanatban felismertem volna. - n is törtem a fejemet, vajon miért nem akar találkozni veled - vallotta be Christine. ~- Megkérdeztem tőle, hogy ismer-e, de tagadta. - Az unokanővéredhez hasonló nők ébresztettek rá, hogy hamis, hazug és üres az életem. Szégyelltem magam. Barna hajúnak és szürke szeműnek születtem, de kiszőkítettem a hajam, és kontaktlencsét hordtam, mert a kék szem állítólag érzékibb. Gyalázat! - mondta, és hangosan felsóhajtott. - Egyetlen mentségem, hogy fiatal voltam és becsvágyó. Aztán valahogy magával sodort az élet. Christine felállt. - Megtudtad hát az igazságot. Csak ennyit akartam. Talán még most sem hiszel nekem, mindenesetre nem sejtettem, mit tervez Wanda. -Tessék, a kulcs-nyúlt bele a melltartójába. Ron villámgyorsan lefogta a kezét, és visszahúzta az ágyra. - Várj! Azt hiszem, jogom van hozzá, hogy én vegyem elő a kulcsot-mondta, és egyik kezével megsimogatta Christine mellét, másik kezével pedig átölelte a derekát. - Ron? Ez azt jelenti...? - Igen. Bocsánatot kérek, amiért kételkedtem benned. Te soha nem hazudtál nekem. A szavakat gyöngéd csók követte. - Fs bátor is vagy - mondta csodálattal. - A bátorságod hamarabb meggyőzött, mint a szavaid, hiszen tudom, mennyire rettegsz az erőszaktól. Mégsem riadtál vissza attól, hogy ellenkezz velem, pedig könnyen pórul járhattál volna. - Az ösztönöm azt súgta, hogy te soha nem bántanál, akármennyire haragszol is rám. Ron a sarokba hajította a kulcsot. - Jobb, ha most zárva marad az ajtó, nehogy szegény Marie véletlenül ránk nyissa - mondta reszelős hangon, és óvatosan hanyatt döntötte Christine-t. - Voltaképpen ki is állította, hogy elegem van a csókokból? 88 89