TIFFANY KSZ 1992 03 Frances West Veszélyes közelség Brc Vooke Shelbume édesapját rendőri szolgálatteljesítés közben néhány hónapja lelőtték. Lánya megpróbálja kideríteni az apja halála körüli gyanús mozzanatokat. Marc Lasaralle őrmester elszántan nyomoz a magas politikai körökhöz vezető bűnügyben, de nem tudja magát kivonni annak az elemi erejű vágynak a bűvköréből, amelyet a gyanúsítottá váló Brooke iránt érez. Vajon felülkerekedik-e a szenvedély az apja becsületét óvó lány titoktartásán s az igazságot szolgáló nyomozó józanságán ? Veszélyes közelség L FEJEZET A parkolóhelyen egy teremtett lelket sem lehetett látni. Akátrányréteg felett szinte izzott a levegő, Brooke Shelbume mégis didergett a tikkasztó júliusi délutánban. A hideg belülről áradt szét benne, a nap sugarai hiába hevítették. Hátrasimította az arcába lógó rakoncátlan fekete hajfürtöt, majd lopva körülkémlelt. Sehol senki. A téren álló kis újságos boltocska elárvult látványt nyújtott. Az ablakban lógó táblán felirat: zárva. Brooke az épület téglafalát méregette. Valahol itt kellett lennie annak, amit keresett. Elindult az egyetlen ablak felé. Kerete fából készült, széléről pergett a festék. Brooke végigsimította mellette a falat az ujjával, mert arra volt kíváncsi, leesik-e a vakolat. De semmi ilyesmi nem történt. Gyorsan újra körülnézett, aztán lehajolt, és a repedezett aszfaltrétegen tapogatózott. Egy lyukat vagy rést keresgélt rajta, hátha beleférhetett az a tárgy, amely után nyomozott. Egy kis spirálfüzetet szeretett volna megtalálni, az apja jegyzetfüzetét. Igyekezett többé nem gondolni rá s a vele kapcsolatos kínzó kételyekre, de sehogy sem sikerült. Kérdések rohanták meg újra és újra, hiába akart megszabadulni tőlük. A lány lehunyta a szemét, és mélyen beszívta a levegőt. Az apja, Bili Shelbume kiváló rendőr volt. Ebben eddig még soha egyetlen pillanatig sem kételkedett. Most sem. Csak választ szeretett volna kapni, valami logikus magyarázatot... Csalódottan állt fel, s nekidőlt az ablaktáblának. Minél közelebb akart férkőzni a helyhez, ahol az apja meghalt. A kollégája itt talált rá, az ablak alatt feküdt. Rázuhant a kövekre. Brooke belekapaszkodott az ablakkeretbe. Hirtelen úrrá lett rajta a kétségbeesés, s érezte, hogy szemét elöntik a könnyek. Gyorsan letörölte őket. Szó sem lehet sírásról. Annál azért keményebb fából faragták, dühöngött magában. Ahogy a poros ablaküvegre meredt, feltűnt neki, hogy a keret mellett egy helyen friss a vakolás, és az ablakot is megerősítették egy vasráccsal. Felfoghatatlan, hogy történt, de az a betörés az apja életébe került. A lány a rátörő dühtől elborultan öklével verni kezdte a falat. Az egyik tégla megmozdult. Brooke szíve nagyot dobbant. Remegő kézzel kilazította TlffANY a téglát, s látta, hogy mögötte épp elegendő hely van ahhoz, hogy oda egy ieeyzetfüzetet elrejtsenek. . . Ujjait igyekezett minél mélyebbre bedugni a résbe, majd mindenl elovi-gyázatosságot sutba vágva, teljes erővel ^cigálni kezdte a meUet^evo téglát. Szinte biztosra vette, hogy a jegyzetfüzetet ide rejtettek. Elszántan kereste. Marc Lasaralle nyomozó megállt a járőrkocsival a kereszteződésben, tekintete végigsiklott Hartford ötödik kerületének főútján, majd hitetlenkedve figyelte, amint egy nő a kocsijával mellette hajtott át a piroson. - Hát ehhez mit szólsz? Egyszerűen hihetetlen! Charlie Wilson, Marc kollégája az autóra mutatott, s elképedve rázta meg a fejét. Afiatal anya már jócskán benne volt akereszteződésben, amikor rájött, hogy hibát követett el, s rátaposott afékre. Akicsinye kezében lévő fagylalt majdnem leröpült, a kutya már kapott is utána. Az asszony fáradt mozdulattal nyúlt az állat nyakörve után, majdlassan, ideges pillantásokat vetve hátrafelé, visszafarolt. Marc jól látta, hogy a kutya közben néhányszor belenyalt a fagylaltba. Rámosolygott a kollégájára. - Azt hiszem, jobb, ha ezúttal szemet hunyunk, Charlie. A jelek szerint az egész csak egy kis fagylaltügy. - Felőlem! Ebben a hőségben különben sem szeretem a közlekedési rendőrt alakítani. Valaki beleszólt az URH-készülékbe. A légköri zavarok miatt alig lehetett érteni a hangját. - 10-50-9, Lum-féle új ságos és dohánybolt, Park Street. Kérem, jelentkezzenek! Marc és a kollégája egymásra néztek. Charlie szája kedvetlenül meg- rándult. - Valahol, egy istenverte zugában a városnak, éppen betörnek - jegyezte meg mogorván. - Mit csinál az a híres hatodik érzéked, Marc? Jelez? Marc felnevetett. - Igen. Az az érzésem, hogy a többiek sincsenek túlzottan oda ezért a feladatért. Tizenötös egység - szólt bele a készülékbe -, átvesszük a feladatot. Charlie sóhajtva belenyugodott. - Nincs más választásunk. Irány a helyszín! - Megragadta a villogó lámpát, és felerősítette a tetőre. Marc beletaposott a gázba, majd egy éles jobb kanyarral nekivágott a Park Street-nek. Hirtelen furcsa bizsergés fogta el. Veszélyes közelség Lum dohányboltja a sarkon elhagyatottnak látszott. Az autót gyors mozdulattal megállította, s az ajtót feltépve kiugrottak belőle. - Nem hallom a vészjelzést - szólalt meg Charlie kérdő tekintettel. - Úgy látszik, nincs sziréna az épületen, csak egy vezetéken át megy a jelzés a központba - csapta be az ajtót Marc. - Gyerünk, nézzünk utána! Elfutott a sarokig. Hirtelen megtorpant, és a lassan utána óvakodó Charlie-t a szemével figyelmeztette. Valaki még ott volt az épületnél. Marc megérezte. - Te a hátsó részt figyeld - súgta oda Charlie-nak. — Én ellenőrzöm a bejáratot. A házba leginkább az üres parkoló felől lehetett betörni. Az pedig ott volt közvetlenül a sarkon túl. Marc várt egy pillanatig, majd a válltáskájából előkapta a kilenc milliméteres automata pisztolyát. Vett egy mély lélegzetet, aztán kiugrott a sarok mögül, támadóállásba helyezkedett, s a fegyvert lövésre készen maga elé tartotta. - Állj! Rendőrség! A lány nagyot sikoltva elengedte az ablakkeretet, egyik kezével ijedten a nyakához kapott, és rémülten Marcra meredt. A nyomozó is elképedve bámulta, s csak állt, képtelen volt akár egyetlen szót is kinyögni. Legalább annyira meglepődött, mint az ellenfele. Látva, hogy a helyzet csöppet sem veszélyes, kissé megnyugodott. Az ifjú hölgy egyedül, fegyvertelenül állt előtte, és szemmel láthatóan halálra rémült a pisztolytól. Hosszú, fekete haja a vállára omlott, sápadt, szép arcát mintegy keretbe foglalta. Karcsú termete átsejlett a könnyű nyári ruhán. Nagy, szürke szemével ijedten bámulta Marcot. Marc felfegyverzett banditára számított. Első ijedtsége múltával másfajta érzés kerítette egyre inkább a hatalmába. Teljességgel logikátlan, megmagyarázhatatlan érzés volt, tökéletesen ellentmondott mindenféle, eddig sikeresen elsajátított rendőri tananyagnak. Megdöbbent a felismeréstől: kívánta ezt a nőt. A lány a táskája felé nyúlt. A férfi tudta, hogy nincs pisztolya, de megtanulta, hogy legfőbb dolog az elővigyázatosság. - Ne mozduljon! A lány összerezzent a nyers szavakra, s a táskájából egy kis jegyzetfüzet hullott a lába elé a kövezetre. Utánahajolt. - Hagyja ott! A lány megdermedt. - De hát csak... - Forduljon meg, és tegye a kezét a falra! Azonnal! Marc maga is meglepődött, amiért ilyen kemény hangot ütött meg. így próbált védekezni alany vonzereje ellen. Persze, öregróka volt már ahhoz, hogysem egy csinos arc kizökkentse a hivatása rutinos gyakorlásából. A TlffANY lány mögé lépett, a jegyzetfüzetet a lábával odébb taszította. Gyakorlott mozdulatokkal ellenőrizte, nincs-e nála fegyver. Ellenfele furcsa hangot hallatott, de nem mozdult, amíg Marc le nem hajolt a jegyzetfüzetért. Ekkor elfordította a fejét, és a füzet után kapott. - Tegye vissza a kezét! - kiáltott aférfi Brooke-ra. A lány nagy levegőt vett, s újra a fal felé fordult. Marc megvizsgálta a füzetet, és azonnal rájött, hogy egy szabályos eseménynaplót tart a kezében: a rendőrök ilyenbe szokták beírni a szolgálat befejeztével a történteket és az időpontokat. A naplót a hóna alá szorította, s homlokát ráncolva még egyszer gondosan végigtapogatta a lányt, hátha fegyvert rejt magánál. Brooke Marc érintésére megreszketett, és kapkodva szedte a levegőt. A férfi igyekezett ezt nem észrevenni. Keményen tartotta magát a kiképzéskor belésulykolt előírásokhoz. Ám nagyon is jól érezte, amint a vékony ruha alatt megfeszültek a lány izmai, s keze végigsiklott testének csábító ívén. Hirtelen rádöbbent, hogy mindez meghaladja az erejét. Gyors mozdulattal hátrébb lépett. - Rendben. Jó kislány vagy. Mit keresel itt, ha szabad kérdeznem? Charlie súlyos léptekkel jött feléjük. Amikor meglátta őket, és csodálkozva megállt. - Ez aztán a meglepetés! - Rittyentett, s visszadugta a revolverét. - Minden rendben, Miss Shelburne? Marc csodálkozva pillantott a kollégájára. - Te ismered ezt a nőt? - kérdezte. - Hát persze - sóhajtott Charlie. - Marc, ó Brooke Shelburne, Bili Shelburne lánya. A hirtelen támadt csöndet autózúgás törte meg. Időbe tellett, amíg Marc felfogta a hallottakat. Brooke leengedte a karját, és lassan visszafordult. Egyik férfiról a másikra nézett, majd odabólintott Charlie-nak. - Semmi bajom. - Marc - szólalt meg Charlie, s a hangja megremegett. - Ezen a helyen ölték meg Bili Shelburne-t. Marcot újra megrohanták a látomásai. A fegyveres betörő, a rendőrrel való találkozás, a két pisztolyból egyszerre leadott lövés, a kettős halál, a betörőé és a rendőré: mindez valós képpé állt össze, mintha maga is tanúja lett volna a szörnyű jelenetnek. Csak nézte a nőt, fegyverét még mindig rászegezte. Szóval egy rendőr lánya. A pisztolyt óvatosan leengedte, és mélyet lélegzett. - Brooke Shelburne - tagolta lassan a nevét. Brooke ránézett, száját összeszorította. Kívánatos ajka láttán Marcban hirtelen feltámadt a vágy, hogy megcsókolja. A lány bő ruhát viselt. Szűkítés nélkül omlott alá a válláról, de Marc tudta, milyen csodálatos a teste, hiszen épp az imént tapogatta végig a kezével. Veszélyes közelség Ez a tudat még egy szentet is kihozott volna a sodrából. És Marc minden volt, csak szent nem. Férfi volt a javából, és Brooke Shelburne olyan nő volt, akiért képes lett volna mindent kockára tenni. A gondolat megijesztette. Zavarodottságát leplezve, rideg, nyers hangon bemutatkozott: - Marc Lasaralle, nyomozóőrmester. A lány bizonytalan, kérdő arckifejezése elárulta, hogy már hallott róla. - Marc Lasaralle? A... veséző ? A szó csak úgy kicsúszott a száján. Igyekezett is rögtön úrrá lenni a meglepődésén. De Marc megszokta a gúnynevét. Épp elégszer találkozott már a személyéhez kötődő kíváncsisággal, zavarral, a babonás félelemből eredő szorongással. De sehogy sem volt ínyére, hogy az a nő is féljen tőle, aki ennyire felkorbácsolta az érzékeit. - Még nem válaszolt a kérdésemre, Miss Shelburne. Mit keres itt? Brooke egy pillanatig tágranyílt szemekkel bámult rá. - Hogy mit keresek itt? - ismételte meg végül gépiesen. - Parkolok, nem tettem semmi rosszat. De maga csak úgy idedugta a pisztolyát az orrom alá, és minden teketória nélkül megmotozott. - Pillantása a Marc hóna alá szorított jegyzetfüzetre tévedt. - Minden indok nélkül magához vette a tulajdonomat. Semmi olyasmit nem tettem, ami ezt a durva bánásmódot igazolhatná... Marc közbevágott: - Működésbe hozta a riasztókészüléket. Az épület a központ felügyelete alatt áll. Mi vettük át az ügyet. - A... riasztót... - Brooke tekintetével az ablakra tapadt, aztán mindent tudóan bólintott. Mielőtt Marcra nézett volna, megint a jegyzetfüzetet méregette. A férfi kitalálta, hogy Brooke most azon tanakodik magában, vajon mennyit tud az egészről. A lány ellenséget látott benne. Ez sehogy sem tetszett neki. Újra tudatára ébredt heves érzéseinek; vajon hová lett a híres rendőri tárgyilagossága? Charlie elindult a lány felé, közben aggódva Marcra lesett. - Ugyan már, Miss Shelburne, nyilvánvalóan félreértésről van szó. Úgy látszik, a kollégám még nem jött rá. Marc előhúzta a hóna alól az eseménynaplót, nézegette egy ideig, majd lapozgatni kezdte. Brooke tiltakozására ügyet sem vetett. Amikor újra felnézett, szeméből érződött az elutasítás. - Miss Shelburne, ez itt a kerületi rendőrkapitányság tulajdona - mondta higgadtan. - Hogy került önhöz? - Az apámé volt. És szeretném, ha visszaadná. - Már három hónappal ezelőtt meg kellett volna kapnunk. Miért nem így történt? - Ugyan, Marc - csitítgatta Charlie. - Bili Shelburne lánya áll előtted! Tisztában vagy ezzel? Marc feléje fordult. TlffANY - Na és, ez talán feljogosítja arra, hogy megszegje a törvényt? - Nem szegtem meg semmiféle törvényt! Marc most megint őrá figyelt. Magasba emelte az eseménynaplót. - Miss Shelburne! Hadd emlékeztessem újra: ez itt a rendőrség tulajdona. Brooke elvörösödött. Látszott, hogy alig tud magán uralkodni. - Természetesen mindent meg tudok magyarázni. - Ne szaporítsuk a szót! Szorítkozzon a tényekre! - Az egész nagyon egyszerű. A füzet apám halála óta nálam volt, itt a táskámban. Biztosan akkor értem hozzá véletlenül az ablakhoz, amikor a falnak dőltem. - Kissé habozott, majd kitért a férfi tekintete elől. - Szeretném visszakapni a füzetet, az apámra emlékeztet. A női hang ismét felkavarta Marcot, de fegyelmezetten elnyomta érzéseit. - Elmehet, Miss Shelburne. De a napló nálam marad. - De hát én... - Egy pillanatra a férfira nézett, tekintetében szorongás és kétségbeesés tükröződött. Marc biztosan gyanút fogott volna, de Brooke rögtön el is fordult, így csak szürke szemének felvillanását érzékelte. A lány odaköszönt Charlie-nak, majd a parkolón át elsietett az utca felé. A sarkon túl, amikor már senki sem látta, meggyorsította a lépteit. Marc mozdulatlanul állt, s hallgatta a távolodó kopogást. - Mi ez az egész? - bosszankodott a kollégája. Marc feléje fordult. Válla megfeszült. - Semmi hihető magyarázatot nem tudott adni arra, hogy mit keresett itt. Gyanús mozdulattal a táskájába nyúlt. Csak meg akartam győződni arról, hogy nincs-e nála fegyver. - Hát persze, a főnök igazán el lesz ragadtatva - húzta el a száját Charlie. Egy ideig szótlanul dörzsölgette a tarkóját, majd megint a társára nézett. - Az apját három hónappal ezelőtt, a halála után kitüntették, amiért kötelessége teljesítése közben veszítette el az életét. A főnök bizonyára tudni akarja majd... - A főnök kénytelen lesz beletörődni. Charlie válaszul nagyot sóhajtott. Marc állta a tekintetét, de látva szemében az aggodalmat, igyekezett magát is megnyugtatni. - Miért? Talán nem így kellett volna tennem? Jobb lett volna, ha csak állok itt, mint egy felajzott kandúr, miközben a hölgy szitává lő? - Vissza kellett volna adnod neki az eseménynaplót. Csak ennyit kért. Marc a naplóra pillantott, egy ideig méregette, majd megint Charlie-ra nézett. - Nem tehettem. - Miért nem? - Nyomasztó csönd telepedett közéjük. Charlie kérdő pillantása furcsa arckifejezésbe ment át. Marc jól ismerte már: vonásaiban 10 Veszélyes közelség keveredett a meglepetés az aggodalommal. - Gyanakszol valamire? - kérdezte elbizonytalanodva. - Egyfajta... megérzés? - Nem tudom. Charlie megint sóhajtott. - Ugyan már! - ingatta a fejét. - Jól látom, nem igaz? Van benned valami furcsa érzés Brooke Shelburne-nel kapcsolatban. - Igen — felelte Marc némi iróniával. — Az aztán van bennem. Charlie egy ideig szótlanul méregette a társát. Ehhez nem lehetett mit hozzáfűzni. Marcot Brooke úgy kizökkentette az egyensúlyából, hogy még most is szédült belé. Szinte mindegy volt, milyen bűnt követett el a lány, a tapasztalt férfit teljesen felkészületlenül érte a belőle sugárzó varázslatos vonzerő. Még mindig maga előtt látta sűrű, fekete haját, beszédes, szürke szemét, s ismét érezte testének ruganyosságát, bőrének sejthető finomságát a bő ruha alatt. Már a puszta gondolattól is újra hatalmába kerítette a vágy. Nincs más hátra, ha maradt még egy csöpp esze, elűzi magából a képét, elnyomja a hirtelen feltámadt érzéseit, amíg nem késő. A legokosabb, ha azt is elfelejti, hogy valaha is találkozott vele. Mélyet lélegzett, kihúzta magát, majd elnézett a sarok felé, amely mögött Brooke az imént eltűnt. Felejtsd el őt, figyelmeztette egy belső hang. Charlie-ra nézett, majd beletúrt a hajába. - Jobb lesz, ha utánajárok, hogy minden rendben van-e körülötte - vetette oda kurtán. Charlie sokat sejtető mosollyal nézett utána. 11 TlffANY 2. FEJEZET Brooke keményen tartotta magát, amíg oda nem ért a kocsijához. A parkolótól nem messze, az út szélén állította le. Az ajtót már képtelen volt kinyitni, mert addigra úgy reszketett a keze, hogy elejtette a kulcscsomóját. Dühösen hajolt le érte, a kulcsok csörögtek az ujjai között. Leghőbb vágya az volt, hogy minél gyorsabban eltűnjön erről a helyről. Soha többé nem akarta viszontlátni Lasaralle őrmestert. Soha többé nem akart abba a szörnyű helyzetbe kerülni, amikor pisztolyt fogtak rá, felemelt kézzel a falhoz kellett állnia, és megmotozták. Lasaralle karcsú, erős ujjaira gondolt. Milyen érzéketlenül, szakszerűen tapogatta őt végig... Nem igaz. Nem éppen érzéketlenül. Újra elejtette a kulcsokat. Utánuk kapott, lassan felegyenesedett, rákönyökölt a forró autótetőre, és a tenyerébe temette az arcát. Mély lélegzetet vett. Aztán még egyet. Nem lesz semmi baj. Lasaralle semmi különöset nem talált, amikor átlapozta a jegyzetfüzetet. Lehet, hogy tényleg nem is volt benne semmi rendkívüli. Talán okosabb dolog lett volna, ha szépen a helyén hagyja. Nem kellett volna idejönnie, hogy megkeresse. Brooke megpróbált rendet teremteni a gondolataiban. Lasaralle nem volt éppen elragadtatva a magyarázkodásától. Ugyan, mi oka lehetett itt ácsorogni ezen az elhagyott parkolóhelyen egy rendőri eseménynaplóval a kezében? És persze nekidőlt az ablaknak, s csak úgy véletlenül hozzáért a riasztóberendezéshez. Úgy bánt vele ez a nyomozó, mint valami betörővel. O, a nyomorult! A lány dacosan kihúzta magát, s egy ideig az ötödik kerület nyüzsgő forgalmát nézte. Ez volt Hartfordban az apja szolgálati terepe. Pillantása az apró boltokon át újra Lum újságosbódéjáig siklott. Három hónappal korábban ott ölték meg az édesapját. A pillanat törtrésze alatt lejátszódó értelmetlen gyilkosság az édesanyját gyámoltalan, önállótlan özvegyasszonnyá tette, Brooke-ban pedig megerősítette az elhatározást: soha nem fogja hagyni, hogy ennyire a sors játékszerévé váljon. S lám, alig öt perce Marc Lasaralle még ott állt őelőtte, és az apja feljegyzéseit olvasgatta. Pedig íratlan szabály volt, hogy a szolgálat közben elhunyt rendőr hozzátartozóival különösen tapintatosan kell bánni. Úgy 12 Veszélyes közelség látszik, Marc még sohasem hallott erről, de az is lehet, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Brooke görcsösen markolászta a kulcsokat. Csak semmi bonyolult magyarázkodás, figyelmeztette a férfi. Csupán a tények érdekelték. Hát igen. Abból volt néhány. Tény, hogy az apja íróasztalának a fiókjában ott lapult egy Lum boltjából származó boríték, benne egy sereg csekk, valamennyit ötven dollárról állították ki. Tény, hogy talált a bolt ablakának a kerete mögött egy eseménynaplót, nem sokkal azelőtt, hogy Marc feltűnt a sarkon a pisztolyával. Nyilvánvaló tény továbbá, hogy Marc Lasaralle egy üresfejű, tehetségtelen rendőr, akinek egy csöppnyi beleérző képessége sincs. Brooke lehunyta a szemét, és a szíve mélyén azt kívánta, bárcsak soha ne nézné át Marc újra a füzetet, bárcsak soha ne bukkanna rá a titokra, amely mégiscsak ott rejtőzött valamelyik oldalán. Abban reménykedett, hogy a férfi egyszerűen leadja majd a központban, beteszik az apja halálával kapcsolatos ügyiratok közé, s végül valahogy mégis visszakapja majd. Kitalálhatna valami jó kis történetet, s beadhatná apja egyik volt kollégájának, aki hajlandó lenne szívességet tenni Bili Shelburne lányának. Es egy kis szerencsével soha többé nem lenne kitéve Marc Lasaralle áthatóan pimasz tekintetének. Ám alighogy kinyitotta a szemét, Marcot pillantotta meg. Ott állt a járdán vele szemben, ujjait hanyagul beakasztotta az övtartójába, és kihí-vóan bámulta Brooke-ot. - Minden rendben? - kérdezte. A kérdésben nem volt semmi különös, a lány azonban valami miatt teljesen elbizonytalanodott a férfi láttán. Gyorsan félrenézett, és még jobban szorította a kulcscsomót. - Igen. Semmi bajom - mondta, s bedugta a kulcsot a zárba. Még mielőtt ki tudta volna nyitni az ajtót, Marc Lasaralle feléje lépett. Brooke szemmel tartotta, s kellemetlen szorongása most ijedtségbe csapott át. Most bizonyára elveszi majd tőle a kulcsokat, lefoglalja az autóját, őt magát letartóztatja, megbilincseli, és beviszi a börtönbe. - Hazaviszem - szólalt meg újra a nyomozó, s kezét nyújtotta a kulcsért. A lány azonban csak szorította őket görcsösen. - Nincs szükségem rá. - A hangja reszketett. - Nem szorulok segítségre. Marc a lány kezét nézte. Brooke szorosan összezárta a két kezét, hogy elrejtse a remegést, s megpróbált nyugodtan állni előtte. Lasaralle mögött most felbukkant Charlie Wilson. Brooke szinte belekapaszkodott barátságos tekintetébe. Az idősebb rendőr ismerte Brooke apját, s úgy látszik, ő tudta az íratlan szabályokat. Charlie rápillantott a munkatársára, majd megkérdezte: - Hívjak egy taxit? 13 liffANY Lasaralle nyomban leintette. - Ilyentájt félórába is beletelne, míg ideér egy. Újra Brooke-ra nézett. Az arcáról lerítt, hogy nem hajlandó egyedül hazaengedni a lányt. - Nincs szükségem taxira — szólt közbe Brooke. — El tudom vezetni az autómat, csak... Marc figyelő arckifejezése belefojtotta a szót. A férfi bizalmatlanul tetőtől talpig végigmérte. Brooke tudta, hogy a bő ruha elrejti az alakját, ugyanakkor eszébe jutott az is, amikor a férfi nemrég megmotozta. Érezte, hogy hirtelen elpirul. Marcban annyi tapintat sem volt, hogy elforduljon. Brooke-ot elfutotta a méreg. Vajon miért tűri, hogy ez az alak így bánjon vele? - Őrmester úr, lemondok a segítségéről. Megtette, amit kell. Miért nem hagy végre békén? Egyedül is el tudok... - Mit tud egyedül is? A kocsijába ülni, s a felgyülemlett dühét az utcán kiadni? - támadt rá keményen. - Nem, Shelburne kisasszony. Szerintem nem valami jó ötlet. - Nem fogok balesetet okozni, erről biztosíthatom. - Ezt mesélje a nénikéjének. - Micsoda? - Nem fogja velem elhitetni, hogy képes e pillanatban autót vezetni. Brooke csak úgy reszketett dühében. Marc kemény és kérlelhetetlen tekintetétől furcsamód szaporábban vert a pulzusa. Fölényes, férfias volt ez a pillantás. A szeme sarkából látta, amint Charlie elképedve hol egyikükre nézett, hol a másikra. Némi erőfeszítésébe került, hogy dühét elnyomja. - Ne aggódjon amiatt, hogy miként kerülök haza. Nyugodtan... - Nem. Nem fogjuk magára hagyni. — Eltökélt hangja Brooke-ba fojtotta a szót. Pimaszsága miatt a lány újra dühbe gurult. - Nincs hozzá joguk, hogy fogva tartsanak! - Dehogy nincs - hűtötte le Lasaralle a heveskedését. - Megfigyelés alatt tarthatjuk, amíg helyre nem állították a riasztóberendezést, s a ház újra ellenőrzés alá nem került. Eltelt némi idő, mire Brooke felfogta, mire is gondolt Marc: a boltot ellene kell biztosítani. Még a lélegzete is elállt, mikor beléje hasított a felismerés. Charlie magában szitkozódott. Lasaralle rá sem hederített. - Vagy szépen megvárjuk itt a taxit-jelentette ki -, vagy hazaviszem. Brooke segélykérő pillantást vetett Charlie-ra. Ő fiatalabb kollégájára sandított. Bizonyára azt próbálta felmérni, Marc mennyire eltökélt. Aztán Brooke-ra nézett, bocsánatkérően megvonta a vállát, s egy szót sem szólt. Brooke kihúzta magát, és bátran állta Lasaralle tekintetét. Bármennyire is hihetetlennek tűnt, rádöbbent, hogy nincs választási lehető- 14 Veszélyes közelség sége. Vagy kitart a taxi mellett, s akkor itt ácsoroghat még legalább egy félóráig a forró kövezeten, ráadásul Lasaralle elviselhetetlen és megalázó társaságában, vagy igyekszik menteni emberi méltóságának maradékát, s megengedi, hogy a nyomozó hazavigye. Szó nélkül odanyújtotta neki a kulcscsomót. A férfi szemöldöke összerándult a meglepetéstől, de azonnal elvette a kulcsokat. - Rendben - mondta Charlie. - Te hazaviszed a járőrkocsiban Miss Shelburne-t, én pedig majd az ő kocsijával követlek. Marc rábólintott. - Árulja el a lakcímét, Miss Shelburne. Brooke nagy kísértést érzett magában, hogy ne válaszoljon. Félrekapta a fejét, s a mintegy ötven méterre álló rendőrautóra nézett. Még mindig villogott rajta a kék fény. - Oakville 78 - vetette oda foghegyről. Otthagyta a két rendőrt, s elindult a kocsi felé. Kinyitotta a vezető melletti ülés ajtaját, és beszállt. Amikor hátradőlt, észrevette, hogy valami fekszik a hátsó ülésen. A jegyzetfüzet volt az, az őrmester bizonyára a nyitott ablakon keresztül hajította a kocsiba. Brooke rámeredt. Mélyet lélegzett, a szívverése felgyorsult. Lasaralle még mindig Charlie-val beszélt, nem is nézett arrafelé. A lány nem sokat tétovázott, fölkapta a noteszt és belelapozott. Lázas sietséggel böngészte végig az oldalakat. A szokásos feljegyzéseket találta: segélyhívásokra adott válaszokat, a járőrözés során általában előforduló esetek leírását. De hát kellett, hogy legyen valami még a füzetben! Óvatosan elnézett Lasaralle-ék irányába. Még mindighátat fordítottak neki. Sietve lapozott tovább. Az utolsó oldali dátum április 11-e volt. Az az éjszaka, amikor az apja meghalt. A bejegyzések között semmi különöset nem talált. A szolgálat időtartamára gondosan fel volt írva minden: csupa szokásos, mindennapi esemény. Brooke csalódottan tovább lapozott. Igyekezett mindent átnézni. Hirtelen még a szívverése is elállt. Apja már egy órával a szolgálati idő megkezdése után halott volt, de a jelentést végig kitöltötték, mintha végigdolgozta volna mind a nyolc órát. Sietve visszalapozott az utolsó, gyűrött oldalakhoz. A Lum boltjában történt betörésnek nem találta nyomát. A bejegyzéseket meghamisították. Gyors mozdulattal kitépte ezt az oldalt, és a táskájába dugta. Gyomra az izgalomtól összerándult, miközben kétségbeesett pillantást küldött Lasaralle felé. A férfi szerencsére még mindig háttal állt neki. Brooke becsukta a füzetet, ésvisszatette a hátsó ülésre. Hát ez sikerült. És Marc Lasaralle semmit sem látott belőle. Fél perccel később már sikerült kissé megnyugodnia. Elégedettséggel töltötte el, hogy 15 ÜffANY Veszélyes közelség megszerezte a rejtély kulcsát, bár egyelőre fogalma sem volt róla, hogyan értelmezze, amit megtudott. De végül is senki sem tudta megelőzni, még Marc Lasaralle, a „csodanyomozó" sem. Jókedve nyomban elpárolgott, amikor Marc elindult az autóhoz, kinyitotta az ajtót, majd beült a kormanykerék mögé. Pillantása szinte a veséjéig hatolt, s Brooke-nak megint úgy tűnt, hogy átlát minden mesterkedésén. Úgy érezte magát, mint egy gyerek, akit valami rosszaságon kaptak rajta. Mintha olvasni tudna a gondolataiban. Szinte babonás félelem töltötte el. A szíve majd kiugrott a helyéből. Hogy legyőzze zavarát, megszólalt, csak hogy megtörje a csendet: - Menjen végig a Farmington úton az Elizabeth parkig! Marc bólintott, beindította a motort, és besorolt a forgalomba. Brooke úgy ült, mint aki kardot nyelt, s még a látszatát is elkerülte annak, hogy a nyomozóra nézzen. Mintha az a papírdarab a legkisebb mozdulatra is megzizzent volna a táskájában. Huszonnégy éven át volt a lánya a törvény egyik őrének, s emiatt képtelen volt elfelejteni, hogy a mellette ülő férfi rendőr. Furcsa érzések kavarogtak benne: védekezés, szorongás, s még valami, amit e pillanatban még fel sem tudott, vagy fel sem akart ismerni. Lopva Marcra sandított. Eddig csak a róla kerengő történetekből hallott felőle. A férfi csak az egyik kezével fogta a kormányt. A kék sporting alatt megfeszültek a felső kar izmai. Hosszú lába alig fért el a kocsi szűk terében. Bő szabású nadrágja ellenére jól kirajzolódtak izmos combjának és a keskeny csípőnek a vonalai. Övén egy pár bilincs lógott. Brooke most az arcátvette szemügyre. Egyenes volt a homloka, arcbőre borostás. Fekete haja hosszabb a kelleténél, hanyagul hátrafésülve. Ezt a műveletet, úgy tűnt, az ujjaival szokta elvégezni. Legalább fél percig bámulta oldalról, végül a férfi egy pillanatra feléje fordult. Meglepetésére elmosolyodott. - Nos, olyan vagyok, amilyennek elképzelt? - kérdezte. Brooke-ot váratlanul érte a kérdés közvetlensége. Nyugtalanság fogta el, megpróbálta elnyomni. Végül is nem köteles válaszolni, biztatta önmagát. Itt semmiképp. Lasaralle épp az iméntpisztollyal kényszerítette,hogy beszéljen, de itt nem kötelezheti rá. A táskájában lapuló füzetlapra gondolt. Marc soha nem fogja megtudni. Kezét eddig összefonta az ölében, most egyik karjával az ablakra könyökölt. - Gondolom, arra vár, hogy megköszönjem, amiért hazakísér. - De magának esze ágában sincs ilyesmi, nem igaz? Brooke megvetően ránézett. - Köszönöm — mondta. - Nagyon szívesen. - Úgy tűnt, a férfi mulat rajta. A lány pár másodpercig várt, azután megkérdezte: - Ugye, meggyűlik a baja a főnökével miattam? - Azt hiszem, igen - pillantott rá Marc. - Megnyugtatja a válaszom? 16 - Egy kissé. - Először látta őt nevetni. Arcvonásai meglágyultak. Egészen más volt így az arca. Brooke furcsa remegést érzett a gyomra táján. - Gondolom, nem először rúgja vele össze a port. _ A hadnagy meg én igyekszünk javítani a kapcsolatunkon. - El tudom képzelni. Marc felvonta a szemöldökét. - Csak nem nyomozott utánam? Vagy csupán kíváncsiság... Brooke? Hangja elmélyült, amikor a nevét kiejtette. Sok érzés volt abban, ahogy mondta, de kihívás is. A lányt megint elfogta a nyugtalanság, de most képtelen lett volna higgadtan végiggondolni az okát. - Igazán nem volt szükség rá, hogy különnyomozást végezzek - felelte hűvösen. - Egy ideig a hartfordi rendőrség sajtófelelőse voltam. Maga igencsak nagy tekintélynek örvend az emberek között. Marc jót derült a hallottakon. - Ez igazán hízelgő rám nézve, nemde? Mennyi ideig dolgozott az osztályon? - Amióta újságíróként szabadúszó vagyok. Ennek most már több mint három hónapja. - Na, és mit fecsegnek rólam? Brooke nyíltan a szemébe nézett. - Az a hír járja, hogy nem túlzottan tartja be az előírásokat. Állítólag szokatlanul egyéni módon oldja meg az eseteket, és gyakran egészen váratlan ötletei támadnak. Marc gyanakodva méregette a lányt. - Mit akar ezzel mondani? Hogy olyan vesékbe látó csodabogár vagyok? - No, és nem így van? A férfi belenézett a visszapillantó tükörbe, majd látva, hogy előttük a lámpa sárgára vált, lelassított. A pirosnál megállt. - De igen - mondta végül. - Aha. Lasaralle arca most ellenségessé vált. - Kedves Brooke, ha nem tetszik a válaszom, minek kérdezett? - Ha magának nem tetszik a megjegyzésem, minek válaszolt?-vágott vissza a lány. -Azt hiszem, nem sok ember akad, aki szívesen lenne együtt egy gondolatolvasóval. - Nem tudok a gondolatokban olvasni. Nem vagyok emberi alakba öltözött földön kívüli lény. - Látszólag nyugodtan beszélt, Brooke mégis kihallotta hangjából az elfojtott dühöt. Úgy érezte, valami érzékeny, fájó pontra tapintott. Igyekezett minél gyorsabban elnyomni a benne formálódó gondolatot. Már csak az hiányzik, hogy együtt erezzen Marc Lasaralle-lel. - De azt ugye maga is elismeri, hogy kilóg az átlagrendőrök sorából? - próbálkozott újra. 17 TlffANY Marc meg sem rezdült. - Bizonyos mértékig minden embernek vannak különleges képességei. Nekem talán kicsit több jutott a szokásosnál. De ez még nem ok arra, hogy gondolatolvasónak képzeljem magam. Brooke a táskájába süllyesztette a kezét. Jobb kezével kitapintotta a füzetlapot, s csak kévésen múlott, hogy galacsinná nem gyúrta. - Egyszóval ez segíti a munkájában? - Az eseteimet kemény munkával és kitartással oldom meg, pont úgy, ] ahogy a társaim. Olykor egészen pontosan rá érzek valamire, de ez nem I könnyíti meg a dolgot. Brooke most az utcát figyelte, s igyekezett meggyőzni önmagát arról, hogy Marc Lasaralle különös megérzései hidegen hagyják. - Ha ilyen nehéz a munkája, akkor miért vállalja? - kérdezte tőle. - Mert megéri, és mert nekem találták ki, még ha maga épp az ellenkezőjéről van meggyőződve. - Ugyan, dehogy! Nem is tudnék jobbat elképzelni a maga számára - heveskedett Brooke. - Szerintem egyenesen rendőrnek született. - Ezt most bóknak szánta? - Nem. A lány a szeme sarkából látta, amint Marc elmosolyodott. Szerette volna tudni, hogy mire gondol. Már majdnem megkérdezte, de aztán csak szótlanul bámult a szélvédőn át. Felbukkant előttük az Elisabeth parkot jelző tábla. Marc most lassabban hajtott, és kitette az irányjelzőt. A csendet csak a halk kattogás törte meg. - Különös a hozzáállása bizonyos dolgokhoz, annál is inkább, mert egy rendőr lánya - szólalt meg a nyomozó. - Nahát! Tényleg!? - támadt rá Brooke. - Úgy látszik, egyenesen kötelező, hogy minden rendőr felesége és gyereke azonos módon gondolkozzék erről a foglalkozásról. Mint amikor kiosztják az egyenruhát. Várjon csak, mindjárt kitalálom, hogy is kellene viszonyulnom: feltétel nélküli csodálattal és támogatással, és soha nem szabadna még csak szóba sem hoznom a vele kapcsolatos veszélyt és erőszakot. Marc Lasaralle most ránézett. Brooke megijedt a tekintetétől, s azonnal megbánta, hogy olyan meggondolatlanul ömlött belőle a szó. - Ezek szerint túlságosan sosem örült a ténynek, hogy egy rendőr lánya - tűnődött a férfi. - Talán azért tartotta meg az apja eseménynaplóját, hogy majd emlékeztesse rá? A lány nem válaszolt, csak átható tekintettel nézte Marcot. Lasaralle bekanyarodott az utcája felé, ő sem szólt többet. - Őrmester, az apámat három hónappal ezelőtt megölték - mondta végül Brooke. Igyekezett minél keményebben ejteni a szavakat, de bármennyire is akarta, a hangja nem engedelmeskedett. 18 Veszélyes közelség - Tudom - felelte Marc, s a tekintetük egy pillanatra egymásba fonódott. - És nagyon sajnálom. Együttérzést igazán nem várt tőle. Megijedt, mert váratlanul könnyek szöktek a szemébe. Nyelt egy nagyot, majd az ajkába harapott, és az ablak felé fordította az arcát. Már Oakville-ben jártak. Viktoriánus stílusban épült, zsindelytetős házak előtt suhantak el egy ismerős utcán. - Ne hagyja magát semmibe belerángatni, Brooke - mondta a férfi váratlanul. A lány meglepődött. Ijedten nézett rá. - Semmi olyat nem tettem, amiből bajom származhatna! - Brooke, alapos ok nélkül birtokháborítást követett el. Hozzáért a biztonsági berendezéshez. A táskájában egy rendőrségi naplót hordott magával, ami tilos. És ebben a pillanatban is épp eltitkol valamit előlem. Brooke önkéntelenül is rászorította a kezét a táskájában lapuló papírdarabra. - Már megmondtam magának, hogy^mit... - Tudom - szólt közbe a nyomozó. - És eddig semmi okom sem volt rá, hogy ne higgyek magának. Eddig. A lány csak bámult rá, fogalma sem volt, mit válaszoljon. A szívverése felgyorsult, míg Marc a házat kereste, amelyben Brooke lakott. A házszám rajta volt az ajtón, a lány segítsége nélkül is rátalált az épületre. A kocsival beállt egy kis helyre a bejárat előtt, és leállította a motort. Brooke kiszállt, s mielőtt a férfi bármit mondhatott volna, becsapta az ajtót. Végre itthon vagyok, sóhajtott magában, megszabadulok a felügyeletétől. A világ minden kincséért sem lett volna képes akár egy pillanatot is még Marc társaságában eltölteni. Inkább a járdán várja meg, míg Char-lie megérkezik az autójával. Átveszi tőle a kulcsokat, és Marc Lasaralle-t a kínzó kérdéseivel egyetemben elfelejti. Az őrmester kiszállt, és odaállt melléje. Olyan közel volt hozzá, hogy érezte a borotválkozóvizének a friss illatát, s ruhájának a zizegését is hallotta, amikor a férfi kihúzta magát. Sűrű, fekete szőrzettel borított karja csupán néhány centiméterre volt az övétől. Elképesztően izmos volt, a keze is átlagon felüli méretű, hosszú, inas ujjairól nem is beszélve. Egy félórával korábban még a testén érezte őket, amikor a férfi megmotozta. Brooke lehunyta a szemét, nyelt egyet, majd határozott hangon megszólalt: - Kérem, mondja megWilson nyomozónak, hogy az autókulcsomat adja le a házmesternőnél. Nem várok tovább. - Elkísérem az ajtóig. - Nem szükséges, köszönöm - szűrte Brooke a foga közt a szót, alig tudott már uralkodni magán. Belenézett a férfi sötét szemébe, az alig titkolt bizalmatlanság, s a für- 19 TlfíANY____________________________________ késző tekintet hatására azonDan önkéntelenül újra lehajtotta a fejét. Meg jobban szorította a kitépett füzetlapot. Tudta, hogy Marc Lasaralle nem fogja hiányolni. . Dühös volt saját magára, amiért így viselkedett. Elfordult Marctols elindult a ház felé. Becsöngetett a házmesternőhöz, elkérte a lakása pótkulcsát A férfit egyszerűen faképnél hagyta. Várja csak meg egymaga a munkatársát. De elővigyázatosságból csak akkor vette elő a papírdarabot! a táskájából, amikor Charlie is beült a járőrkocsiba, s a két férfi eltűnt a távolban. Veszélyes közelség 5ZÍVHAdG| | 'Egy név, amelyet mindenki ismer 1 3. FEJEZET Marc Lasaralle az öntudata egy szikrájával tudta, hogy csupán álmodik. Ám a nő, aki álmában megjelent, nem illett bele a szokványos képbe. Oly erőteljesen átélte a jelenlétét, hogy szinte érezte a leheletét, amikor pedig közeledett feléje, hallotta a ruhája suhogását. Egyik kezét ijedten a nyakára tapasztotta. Valahonnan a háttérből, ki tudja honnan, villódzó fénysugár vetődött fekete hajára. A bő szabású, áttetsző nyári ruha alatt kirajzolódott karcsú testének körvonala. Nagy szemével állhatatosán csak nézett rá, szinte megbabonázta a tekintetével. Mögötte valahol, ott, ahonnan a fény jött, veszély leselkedett rá. Marc ezt egészen biztosan érezte. A nő mintha odavonzotta volna a veszélyt. Előbb vagy utóbb utol fogja érni, s akik közel állnak hozzá, osztani fogják a sorsát. Marc azonban képtelen volt, elszakadni tőle. A tekintete fogva tartotta. Az igazság az, hogy nem is akart elmenekülni. Épp ellenkezőleg. Kinyújtotta a karját, és elindult feléje. A nő keze hideg volt és reszketett, amikor megfogta. Szeméből sugárzott az ártatlanság, Marc szinte megőrült érte. Kezével átkulcsolta az ujjait. Most váratlanul, minden előjel nélkül lángnyelvek csaptak körülöttük magasra, iszonyú hőséget árasztottak. Marcnak úgy tűnt, hogy a nő a nevét kiáltotta, vagy segítségért sikoltott. Megpróbált válaszolni, de a torka elszorult. A lángok megvakították... Marc felült. Már teljesen felébredt. A szíve bolondul kalimpált. Derékig meztelen volt, a lepedő rátekeredett a csípőjére. Szakadt róla a víz. Brooke Shelburne. Sehogy sem tudta a nevét kiverni a fejéből. Olyan nyugtalanítóan hatott rá, mint az álma. Még mindig érezte a jelenlétét. Mágnesként vonzotta. Képtelen volt elfojtani a vele kapcsolatos érzéseit. Marc biztos volt benne, hogy ő maga is kívánta a látomást, amelyet az imént átélt. Érezte, hogy szinte belekapaszkodik, az énjének egy része nem is akar elszakadni tőle. A sötét szobában fojtó volt a levegő. A függönyök meg sem rezdültek, pedig az ablak tárva-nyitva állt. Tenyerével végigsimította a homlokát, s megpróbálta elűzni az álmában feltámadt vágyait. Úgy érezte, kétféle valóság van. De hamarosan 21 TlffANY rendbe fog jönni minden, nyugtatta meg magát. Többször volt már ilyen álma: elképesztően érzékletes, mintha maga a valóság lett volna, a valóság jövőbeni képe. Semmi értelme most azon törnie a fejét, hogy az álom mit jelentett, s hogy van-e egyáltalán jelentősége. El fog jönni az ideje, amikor minden megvilágosodik majd előtte, de az is lehet, hogy nem. Egy azonban biztos, alvásról a továbbiakban szó sem lehet. Fölhajtotta az összetekere-dett lepedőt, és felkelt. Odament az ablakhoz, rákönyökölt a párkányra, és kibámult a fülledt éjszakába. Odakint valahol egy olyan valóság zajlott éppen, amely csak a sötétség leple alatt tudott létezni. A kábítószer-kereskedők, a tolvajok, a zavarosban halászok világa. Az ő feladata volt felkutatni őket. Odakint valahol van egy asszony, aki valamilyen titokzatos, felfoghatatlan módon őrült és esztelen birtoklási vágyat ébresztett benne. Marc nem tudta eldönteni, honnan leselkedik rá a nagyobb veszély. * Brooke megivott egy fél pohár bort, burgonyaszirmot eszegetett hozzá. Csak üldögélt az éjszaka sötétjében a konyhájában, s végül bevallotta önmagának, hogy fél Marc Lasaralle-től. Lesodorta kezéről a morzsákat, és az üres zacskót gombóccá gyűrte, majd elhajította a papírkosár felé. Nem talált bele. Felsóhajtott és arcát a kezébe temette. A kitépett füzetlap ott hevert előtte az asztalon. Alaposan összegyürődött a táskájában. A szöveg nagy része az édesapja gondos keze írását őrizte. Brooke egy ideig elrévül-ve bámulta, majd a kezével végigszántott a haján, és az ablakon át a kinti sötétséget kémlelte. Nyomasztó és fojtó volt a levegő, semmi jót nem sejtetett. Ilyenkor mindig sok a zűrös, nehéz ügy, szokta az apja mondani. A. rendőrök egytől-egyig gyűlölték az ilyen éjszakákat. Brooke-nak mintha gombóc nőtt volna a torkában. Megint sírhatnékja támadt. Mellkasa összeszorult a fájdalomtól. Bili Shelburne az édesapja volt, a tanácsadója, a tanítómestere. Hányszor érezte úgy, hogy a túlzott gondoskodása szinte agyonnyomja! Hányszor próbálta a makacsságával a saját, tőle örököltkonokságát szembeszegezni. De az élet legfontosabb dol gaiban, jogosság és jogtalanság ügyében mindig is azonos hullámhosszor voltak, mióta csak az eszét tudta. Soha még csak fel sem merült benne i gondolat, hogy az apja nem a törvény oldalán áll. Becsületessége, törvény tisztelete megdönthetetlen tény volt a lány számára. Megborzongott, s olyan érzés fogta el, mint amikor Marc a vékony nyári, ruhán keresztül végigtapogatta, ellenőrizve, hogy nincs-e nála fegyver. Ott! állt azon a délutánon, az apja jegyzetfüzete a lábánál hevert, kezét a falnak kellett támasztania, s közben olyasmit érzett, amitől a lélegzete is elállt. Az az érzés veszélyessé is válhat a számára. Szó sem lehet róla, hogy Marc Lasaralle iránt bármit is erezzen. Meg kell őriznie a titkát. 22 Veszélyes közelség A lány a hőség ellenére újra megborzongott. Elképzelte, milyen rémült arcot vágna az anyja, ha egyszer megtudná, hol járt a lánya, mit tett, és főleg mit gondolt... Csak anyának meg ne mondd! Ez már olyan családi szállóigévé lett náluk. Ne mondd el anyának, hogy apa éjszakai műszakban szándékozik dolgozni. Ne mondd el neki azt a River Street-i esetet. Csak el ne áruld, hogy apa kapta meg az ötödik kerületet! Majd összetörték magukat abbéli igyekezetükben, hogy megvédjék őt a folyton kísértő szorongástól, a félelemtől, hogy a férje, akitől szinte gyermekként függött, egyszer csak nem tér majd haza a munkából. Brooke hirtelen ötlettel a telefonkagyló után nyúlt. Az öccse számát tárcsázta, kívülről tudta. Billy sokáig fenn szokott maradni, péntek este lévén pedig, biztosan ébren van még. Muszáj volt beszélnie valakivel. Billy a harmadik csengetésre felvette. - Bili Shelburne - szólt bele a kagylóba. Brooke egy pillanatra megrémült, ez a név, ez a mély hang, mintha csak az apját hallotta volna. - Billy? - suttogta végül. - Brooke? - Igen, még fent vagy? - Persze - sóhajtotta. - Tanulok. Holnap vizsgázom büntetőjogból. - Szombaton? Az öccse jót nevetett. - A rendőrakadémiára járok, Brooke. A vasárnap reggel az egyetlen időpont, amikor nincs semmiféle tanfolyam. De ilyenkor még a templomba menet is magolniuk kell a jelölteknek. Mielőtt az ágyikómba bújhatok, még át kell ismételnem száz oldalt. Úgy látszik, azt hiszik, hogy egy rendőrnek nincs is szüksége alvásra. És te hogyhogy még ébren vagy? Brooke pillantása a kitépett füzetlapra tévedt. Öntudatlanul is szorosabban markolta a telefonkagylót. - Nem tudtam elaludni - mondta kis szünet után. - Fullasztó ez a hőség. Eszembe jutott, apa mennyire gyűlölte az ilyen éjszakákat. Tudod. .. - kezdte volna, de nem fejezte be a mondatot. - Tudom - felelte Billy. Brooke-nak most eszébe villant egy esemény, amely tizenhat éves korában történt. A család vett egy használt autót, és az apja beült a lánya mellé az anyósülésre. Útközben egyszercsak a kilométerórára mutatott. Hatvan kilométer itt a megengedett sebesség, nem hatvanöt - mondta szemrehányóan. Brooke újra az előtte heverő papírdarabot nézte. A szolgálati füzetet is tilos meghamisítani, tiltakozott némán. - Billy, én... - Igen, el tudom képzelni - szólt bele újra Billy, s a hangja furcsán csengett. - Egész idő alatt őrá gondolok. Nekem is nagyon hiányzik, 23 TlffANY Brooke. - Olykor képtelen vagyok felfogni, hogy egy olyan jólelkű ember- • nek, mint apa, pont így kellett elpusztulnia. Egyszerűen nem becsületes dolog, érted? Brooke lehunyta a szemét, és a kagyló végét a homlokához szorította. Képtelen volt elmondani Billynek azt, ami történt. Anyának pedig még kevésbé. Az öccse nem is értette volna, mit akar a kérdéseivel és a kételyeivel. Még a válla is beesett, úgy elszontyolodott. Lehet, hogy nincs is igaza. Már senkiben sem tudott igazán bízni: sem az apjában, sem a családjában... - Brooke... Brooke? A lány újra a fülére tapasztotta a kagylót. - Igen. Már itt is vagyok. - Minden rendben? - Mondd csak, Billy, tudsz valamit Marc Lasaralle-ről? Esze ágában sem volt, hogy ilyesmit kérdezzen, maga is meglepődött, amiért kicsúszott a száján. - Hát persze - lelkesedett nyomban az öcs-cse. - Tartott egyszer egy előadást a büntetőjogi tanfolyamon. Egyike a legjobbaknak. Ha elvállal egy esetet, azt minden valószínűség szerint meg is oldja. Azt beszélik, hogy... - Billy elakadt. - ... valami hatodik érzék működik benne—fejezte be helyette a nővére a mondatot. - Pontosan. És tudod, tényleg jó rendőr. Az egyik legtehetségesebb - áradozott újra. Brooke egy ideig hallgatott. Az öccse ugyan nem mondta, de a szavaiból egyértelműen kicsengett, hogy Marcot legalább olyan jónak tartotta, mint az apját. - Nocsak, nocsak - ugratta. - Lehet, hogy máris beleszerettél? - Ugyan már. Egy sajtófogadáson találkoztam vele. Tisztán szolgálati ügy volt. - Tisztán szolgálati? Tényleg? Brooke felcsattant. - Felejtsd el, hogy valaha is szóba hoztam! Rendben? Az öccse a hevessége hallatán elbizonytalanodott. - Rendben - intézte el egyetlen szóval, aztán elhallgatott. - Billy! - Brooke felsóhajtott. - Tegnap meglátogattam anyát. Elmesélte, hogy voltál nála, és kicserélted az egyik biztosítékot; azt is mondta, fogalma sincs, mihez kezdene nélküled. - Hát igen. Még azt sem tudta, hol a kapcsolószekrény. Apa mindig... - Tudom - szakította félbe a nővére, s egy pillanatra elhallgatott. -Billy, majd szorítok neked, minden jót a vizsgához! - tette még hozzá. - Kösz, majd csak félresikeredik. Brooke letette a kagylót. Ha lehet, még nyomorultabbul érezte magát, mint a hívás előtt. A lelkiismeretét újabb vétek terhelte. Nem kellett volna úgy rátámadnia Billyre. Ugyan miért dühítette fel annyira az az ártatlan 24 Veszélyes közelség kis kérdés? Brooke most már önmagára is haragudott. Felkapta a kitépett füzetlapot, és gombóccá gyűrte. De hát mi az oka annak, hogy így fedühödött? Összeszorított öklét bámulta. Nyomasztotta a felelősség, ezért történhetett. Az a papírdarab, amit a kezében szorongatott, valószínűleg veszélybe sodorja Billyt, az édesanyjukat, sőt még az apja korábbi munkatársait is. Ha a családja érdekeit tartotta volna szem előtt, akkor soha nem ment volna el a bolthoz, és az egész ügyet annyiban hagyta volna. Felállt, töltött még egy pohár bort. A cédulát óvatos mozdulatokkal újra széthajtogatta, kisimította, és odahúzta a konyhaasztal szélére. Az anyja nem firtatta a történteket, megpróbált belenyugodni a megváltoztathatat-lanba. De Brooke erre képtelen lett volna. Bármi áron, de tudnia kellett az igazságot. Sebes mozdulatokkal összehajtogatta a papírlapot, és az asztalon fekvő telefonkönyv alá dugta. Elrejtette tehát, de valahogy ez sem nyugtatta meg. Nagyot kortyolt a borból, a telefonra sandított, majd kimerültén lehunyta a szemét. Nem volt mit tenni, be kellett ismernie a kellemetlen igazságot: félt Marc Lasaralle-től. Félt tőle, mert jó rendőr volt. És ő most nem a törvény oldalán állt. Brooke hirtelen felriadt, olyan érzése támadt, mintha valami felkeltette volna. Egy ideig csak a saját lélegzetvételét hallotta, aztán újra azt a tompa, fenyegető zajt, amely álmából felébresztette. A nyaka már megmerevedett a feszült figyeléstől. Aztán újra meghallotta. Egy súlyos lépés zaja az előszoba szőnyegén, majd papírzörgés. A lányt pánik fogta el. Valaki járkált a lakásában. A sötét szobában kétségbeesetten próbált meg tájékozódni. A szárnyas ajtón át a tetőteraszra lehetett jutni. Tele volt dézsába ültetett fűszernövényekkel - két emelet magasságban a járda fölött. A szobájából csak egyetlen kivezető út volt, az ajtón át, s azt jól bezárta. Brooke most rémülten az ajtóra meredt. Valaki... A lány szíve a torkában dobogott. Óvatosan kibújt az ágyból, vigyázva, hogy az ágybetét ne nyikorogjon. Mégsem állhatott ott tétlenül, rémülten várva, amíg az illető kinyitja az ajtót! De hát mit tegyen? Volt egy hordozható telefonja, de pont ezen a hétvégén bent hagyta az irodában. Kétségbeesetten körülnézett, hátha talál valamit, amit szükség esetén fegyverként használhat. Most óvatos lépteket hallott a nappaliból. Ijedten kapta oda a fejét. Hajlakk! Az öreg, alig használt doboz ott állt a fiókos szekrényen. 25 ÜffANY Nem valami hatásos védekezőszer, de pillanatnyilag a legjobb, ami eszébe jutott. Odasettenkedett a szekrényhez, és leemelte. Erősen szorította, mutatóujját a szórófejen tartotta, és halkan az ajtóhoz osont. A lépések most a nappali felől hangzottak. Az egyik padlódeszka meg-nyikordult, a léptek abbamaradtak. Brooke visszafojtott lélegzettel állt, s még a kilincset sem merte megfogni. Újra léptek zaja. Valaki átment a helyiségen az iroda irányába. Mintha kinyitották volna a dolgozószoba ajtaját. Most! - adta ki magának a parancsot. Brooke erőt vett magán, lenyomta a kilincset, és résnyire kinyitotta az ajtót. A folyosó sötétségbe burkolódzott. A lány elnézett a konyha felé. Jó tíz lépésre ott a hátsó ajtó. Odafuthatna, gyorsan kireteszelné a tolózárat, és még mielőtt a betolakodó észrevenné, a hátsó lépcsőn elmenekülhetne. Kilesett a folyosóra, bekukkantott a nappaliba. Nekibátorodva tett még két lépést. Sikerülni fog! Villámgyorsan nekiiramodott, de megbotlott valamiben. Nagyot esett, és óriási zajt csapott. A hajlakk kiesett a kezéből, és a padlóra esett. Válaszul a lakás másik felében összetört egy porcelán, s valaki súlyos, tompa léptekkel elindult feléje. Brooke odasietett a hátsó ajtóhoz, kétségbeesetten próbálta kiszabadítani a láncot. A nappaliban felvillant egy zseblámpa fénye, majd valaki feltépte a bejárati ajtót, és gyors léptekkel lerohant a lépcsőn az utcára. Brooke-nak szinte földbe gyökerezett a lába, miközben a lépések egyre jobban elhalkultak. Aztán csend lett. A lány felzokogott, s nekidőlt a falnak. Kitapogatta a villanykapcsolót, odabotorkált a telefonhoz, és felemelte a kagylót. * Marc Lasaralle becsukta az előtte heverő ügyiratot, majd egy pillanatig elgondolkodva nézte. Shelburne, William F., őrmester. Hajába túrt, majd hátradőlt a rendőrségi levéltár kényelmetlen, szurokfekete székén. Harmincegy év a rendőrség szolgálatában. Huszonnyolc éve nős. Fia a rendőrakadémia hallgatója. Posztumusz kitüntetés, amiért szolgálatteljesítés közben veszítette el az életét. Megkopogtatta az iratrendezőt. Sok újat nem tudott meg. Az adatok szerint Bili Shelburne pontosan olyan rendőr volt, mint közülük sokan mások: túlterhelt, kevés szabadidővel rendelkező, alulfizetett. Játszott egy baseballcsapatban, és meghalt, mielőtt a 138 túlóráját lecsúsztathatta vol- 26 Veszélyes közelség na. A fia elsős volt a rendőrakadémián. Shelburne halála után a kollégája, Pete Carter idő előtt nyugdíjaztatta magát. És a lányát rajtakapták, amint egy idegen ház riasztóberendezéséhez hozzáért. Nála volt az apja eseménynaplója is. Marc előtt öntudatlanul is azonnal felbukkant Brooke képe, érezte, hogy elönti a forróság a testét. Az álom, amely felébresztette, annyira valósághű volt, csak a kezét kellett volna kinyújtania, hogy megérinthesse, hogy a haját megsimogassa, és a nyakszirtjét érezze a selymes, áttetsző ruha alatt. Igen, pontosan erre lett volna szüksége. Egy órára édes kettesben Brooke-kal. Akkor rögtön újra el tudott volna aludni. Feltehetőleg a vágyakozása okozta a furcsa álmot is. Ez a nő vad szenvedélyt keltett benne, ezért ült most az éjszaka kellős közepén a rendőrségen egy semmitmondó aktát bámulva, szörnyű ízű kávét szürcsölve egy műanyag pohárból. Kinyílt mögötte az ajtó. Az éjszakai ügyeletes, Jack Mason dugta be rajta a fejét. - Lasaralle? Marc feléje fordult. - Azt mondtad, mindenről értesítselek, ami a délutáni dohánybolti riasztási esettel kapcsolatos. Marc kíváncsian rámeredt. - Na és? - Shelburne lánya épp az imént jelentkezett a segélyhívóvonalon. Valaki betört a lakásába. Marc felpattant. A szék feldőlt mögötte. - Ki van szolgálatban odakint? - Duran - felelte Mason. Marc elrohant mellette, futtában még visszaszólt: - Van még valami? Mason vállat vont. - Ez minden. - Marc már messze járt, amikor utánakiáltott: - Kérdezd meg Durant! Tizenegy perccel később Marc már be is kanyarodott az Oakville Street-re. Bekapcsolta a fényszórót, s végigpásztázta az utcát. Szokatlan jelenségek után kutatott, de minden nyugodt volt, és csendes. Csak az utca másik végén, ott, ahol Brooke lakott, égett a villany. A ház szinte fényárban úszott. Rápillantott a műszerfal órájára, közben beállt a kocsival. Három óra huszonöt volt. Brooke nem sokkal három után hívta a rendőrséget. Duran jelentése szerint ez idő tájt vette észre a lány a betörést. Marc szerette volna tudni, miért csak ilyen későn ért haza. Talán a városban járt? A szeretőjénél? 27 Dühösen beszívta a levegőt. Igazán semmi köze hozzá. Neki csak az a dolga, hogy ezt a betörést felderítse. Marc kiszállt a kocsijából, és a házhoz sietett. Furcsa bizsergést érzett a nyakszirtjén. Már megint valami megérzés. Meggyorsította a lépteit. A bejárat fölött is égett a villany. Úgy látszik, Brooke a házmesternőt is felébresztette. Eszébe jutott, hogy nincs is rajta egyenruha, ezért úgy döntött, hogy a hátsó lépcsőt fogja használni. Az egyenesen Brooke lakásába vezetett. Felnyargalt a lépcsőn, megnyomta a csengőt, s bentről közeledő lépteket hallott. Az ajtó kinyílt, Brooke Shelburne ott állt a küszöbön. Csodálkozva bámult Marcra, majd nyelt egyet. - Lasaralle őrmester? - Miss Shelburne... — Brooke közben felöltözött, a farmernadrágba és bő pólóba bújt, lábára tornacipőt húzott. Az arcán nyoma sem volt festéknek. Marc kissé csodálkozott is, vajon ebben a szerelésben volt a városban is? - Bejöhetek? - kérdezte végül, amikor a csend kezdett elviselhetetlenné válni. A lány még mindig tágra nyílt szemekkel, meglepetéssel vegyes rémülettel bámult rá. - Valójában a járőrkocsit vártam - nyögte ki végre. Halk, bizonytalan hangja a férfiban szinte azonnal kiváltotta az óvó, védő szándékot. Ideges habozása ugyanakkor gyanút is ébresztett benne. - Honnan tud a segélyhívásomról? Marc a szemébe nézett, és azon tűnődött, vajon mit szólna a lány, ha elmesélné neki: „Azért jöttem, mert álmomban megjelent, és rettenetesen kívánom." - Épp bent voltam a rendőrségen, és megmondtam a szolgálatot teljesítő rendőrnek, hogy átveszem az ügyet - mondta a valóságban. Látta, amint a lány megkönnyebbülten fellélegzett. Szóval nem azért tudott a betörésről, mert emberfeletti képességekkel rendelkezik. Lasaralle belépett a lakásba, alaposan körülnézett a konyhában, majd átment a nappaliba. Homlokát ráncolva fogadta a látványt. A szoba olyan volt, mint egy csatatér. A könyvekről letépve a borító, a heverő párnái felhasítva, a hanglemezek tokjukból kirángatva szanaszét a földön. A folyosóról be lehetett látni a nyitott ajtón át a hálószobába. A férfi most Brooke-ra pillantott. - Elloptak valamit? - Nem sokat - rázta meg a fejét a lány. - Mindössze tizenöt dollárt a pénztárcámból. - A pénztárcája nem volt magánál? - kérdezte Marc. Brooke értetlenül nézett rá. - Ha jól emlékszem, a dohányzóasztalon hevert. Amikor kijöttem. a padlón feküdt. - Honnan jött ki? - volt most a férfin a csodálkozás sora. 28 Veszélyes közelség Brooke a folyosó felé mutatott. _ A hálószobából. Marc érezte, amint mindene összerándult. Szóval mégsem szórakozni volt hanem a hálószobájában, amikor betörtek ide. _! Ezek szerint aludt, amikor mindez történt? - kérdezte fagyosan. A lány rémülten ránézett, majd elsápadt. Kezét védő mozdulattal a mellkasa elé kapta. _ Igen. - Egyedül volt? - csúszott ki Marc száján, mielőtt végiggondolta volna. Meglepődött maga is, amiért ilyen hevesen rátámadt Brooke-ra. - Igen. Marc ösztönös mozdulattal a karjába akarta zárni, aztán mégis az önuralma győzött, sarkon fordult, és visszament a konyhába telefonálni. A házra nyomasztó csend telepedett, míg tárcsázott, és várta, hogy valaki jelentkezzen. Brooke a férfit hátát bámulta. A kék pamuting a vállára feszült. A vékony anyag alatt kirajzolódtak az izmai. Az ingujját könyékig feltűrte, csupasz alkarja csak úgy duzzadt az erőtől. Brooke kétségbeesett attól, amit a férfi láttán érzett. Megpróbált tisztába jönni önmagával. A lány ösztönösen azonnal a rendőrséget hívta. Még az apja véste jól az emlékezetébe: „Ha nehézségeid támadnak, hívd a rendőrséget!" Ám arra még álmában sem gondolt, hogy pont az a férfi bukkan fel újra az életében, aki délután még úgy bánt vele, mint valami bűneset elkövetőjével. Még mindig csak ijedten bámult rá. Marc a konyhaasztal előtt állt, a telefonkagylót a füléhez szorította. Az orra előtt a telefonkönyv alatt ott lapult a kitépett füzetlap. Brooke csak abban reménykedett, a hatodik érzéke nem súgja meg neki, hogy ott is keresgéljen. A lány megpróbált valami másra gondolni. - Igen - szólt bele most a férfi a telefonba. - Itt Lasaralle. A betörésről szóló jelentésben van egy téves adat. Miss Shelburne ugyanis mindvégig itthon volt. Szeretném, ha az esetet átminősítenétek: magánlaksértés és közvetlen veszélyeztetettség. Kell valaki továbbá, aki ellenőrzi az ujjlenyomatokat. Ki van kéznél? Brooke összezavarodott. - Jó lesz. Szeretnék vele beszélni. Hívjátok a telefonhoz. - Sóhajtott egyet, és a másik lábára nehezedett. - Igen, azt hiszem, olyan volt. Mondd meg neki. Rendben, várok. - Megfordult, és egyenesen Brooke szemébe nézett. Tekintete villámcsapásként érte a lányt. ~ ^ndben - szólt újra a telefonba. - Köszönöm. - Megint az asztal felé *rt'fordulni, de félúton megállt. - Mi történt? - Egy ideig csönd , Marc arca egyre jobban elkomorult. - Igen - dühösen csak ennyit dott.-Köszönöm. fei" 1arC ^asaralle visszatette a kagylót a helyére, egy pillanatig leszegett •Uei még tűnődött, aztán megint Brooke-hoz fordult. 29 TÍ HÁNY - Valaki idejön néhány órán belül, hogy ujjlenyomatot gyűjtsön. A lány bólintott, és várta, hogy Marc majd elmondja, mi dühítette fel ennyire. - Hogy jutottak be a betörők? - firtatta a férfi barátságtalanul. - Nem tudom. - Megsérült a zár? Tönkrement valamelyik ablak? - Nem hiszem. - Brooke a bejárati ajtóra nézett, majd újra a konyhára. Pillantása önkéntelenül is a telefonkönyvre tévedt. Búntudatosan lesütötte a szemét. - Nem tudom, melyik irányból törtek be. - A férfi elgondolkodva nézett rá. Brooke legszívesebben elsüllyedt volna. Marc tudja, hogy takargat előle valamit. Talán azt gondolja, hogy hazudik? - Lehet, hogy feltörték a zárat. Vagy én nem zártam be az ajtót - tette hozzá sietve, s nyomban elpirult. - Lefeküdt anélkül, hogy bezárta volna az ajtót? - nézett rá a férfi gyanakodva. Brooke-ot elfogta a harci kedv. - Az én ajtóm. Az még nem bűn, ha egyszer elfelejtem bezárni. Marc szigorú pillantása semmi jót nem ígért. A lányhoz lépett, és megragadta a vállánál fogva. - Van egyáltalán fogalma arról, milyen bajba kerülhet? Odakint olyan alakok futkosnak, akikkel szemben bármelyik rendőr csődöt mond. Könnyen előfordulhatott volna, hogy a házmesternőnek kellett volna a rendőrséget hívni, mielőtt magát a hullaházba szállítják. Szavai és kezének szorítása félelmet keltettek Brooke-ban. Meg sem mert mukkanni. - Ezért mostantól szépen rászokik, hogy az ajtaját gondosan bezárja - adta ki Marc az utasítást. - És a jövőben senkinek nem nyit ajtót, amíg meg nem győződött róla, hogy ki az. Ha véletlenül nincs itthon a házmes-ternó, kérje meg az egyik szomszédot, hogy tartsa szemmel a lakását. Jó lenne, ha végre hajlandó lenne együttműködni a törvény képviselőivel, akkor meglenne az esélye rá, hogy épségben maradjon. A férfi úgy szorította, hogy Brooke kínjában már lábujjhegyen állt. Arca csupán néhány centiméterre volt Marctól. A lány érezte, milyen hevesen dobog a szíve. Érezte a férfiból feléje áradó dühöt. Most már jobban félt tőle, mint a lakását feldúló betörőtől. - Engedjen el! Marc egy szempillantás alatt elengedte, és hátralépett. - Sajnálom - mondta, de a szemét le sem vette róla. Brooke keresztbe fonta a karját, és állta a tekintetét. A férfi érintése teljesen felkavarta. Rádöbbent, milyen széles a válla, izmos a mellkasa, s hogy itt most egy férfi és egy nő áll egymással szemben. - Brooke, van valami sejtelme arról, hogy ki követhette el a betörést? - Nincs. Úgy gondolom, betörő volt. Marc körülnézett a helyiségben. Ott állt egy drága sztereóberendezés. 30 Veszélyes közelség Egy kinyitva heverő kis kazettában egy pár gyémánt fülbevaló hányódott a padlón, melyet Brooke még a középiskola befejezésekor kapott a szüleitől. A férfi szemrehányóan nézett rá, Brooke érezte, hogy magyarázatra vár. Bizonyos értelemben rossz volt a lelkiismerete, s ezt azzal igyekezett palástolni, hogy dühbe gurult. - El sem tudom képzelni, ki tette -kiáltott Marcra. - És biztosíthatom róla, senkit sem hívtam meg, hogy legyen olyan kedves, és dúlja fel a lakásomat! - Lum dohányboltja egy órával ezelőtt leégett, Brooke. Most már a gyújtogatási osztály is munkába lendült. - Micsoda? - A lánynak egy szempillantás alatt minden dühe elpárolgott. Csak nézettMarcra. Az éjszaka eseményei lassan maguk alágyűrték. Valaki szándékosan gyújtogatott. Valaki betört a lakásába. Marc La-saralle tán valami kapcsolatot lát a kettő között? Ó tegnap ott volt a boltnál. Hozzáért a riasztóberendezéshez. Lehet, hogy Marc azt hiszi...? Brooke zihálva lélegzett. A férfi a gyanúsítottak közé sorolja. Gyújtogatási ügyben hallgatja ki. Beszélni akart, de nem jött ki hang a torkán. Bárcsak itt lehetne az apja! Bárcsak megvédene, még ha a maga körültekintő, néha már kínosan óvatos módján is. Egész életében kapálódzott ellene, de most nagyon szüksége lett volna rá. Marc Lasaralle-tól hiába várt megértést. Ó csak a valóságot akarta tudni, azonnal, könyörtelenül, mindenestől. 31 ÜffANY 4. FEJEZET Brooke szinte csak suttogta: - Nincs közöm a gyújtogatáshoz. Marc arca egy pillanatra fólderült, de esze ágában sem volt megnyugtatni a lányt. - Csupán arra kértem, feleljen néhány kérdésemre. - De hát semmit sem tudok! - Úgy értem - próbálkozott Marc már-már gyöngéd hangon -, talán mégis tudomása van egy-két dologról. A lány csak a fejét ingatta. - Én... - Mi az, amit itt kereshetett? - Nem tudom - mondta újra Brooke. - El sem tudom képzelni, mit akarhatott. - Több pénz is van a lakásban, nemcsak annyi, amennyi a pénztárcájában volt? - Nincs. - Kulcsok? Páncélszekrény? Értékes holmik? A lány megint nemet intett. Marc tekintetével újra a szobát pásztázta. Brooke lehajolt, és fel akarta venni a fülbevalókat. - Hagyja ott őket! - parancsolt rá az őrmester. - Semmihez sem szabad nyúlnia, amíg tüzetesen nem néztünk meg mindent. Brooke visszahúzta a kezét. - Jól van - egyezett bele bizonytalanul. A lány bátortalansága láttán a férfi egy pillanatra kiesett a szerepéből. Brooke látta rajta, hogy megenyhülteöb, s ettől furcsa bizsergés fogta el. Nem, mégsem szabad megértésre számítania. Marc Lasaralle-től ugyan hiába várná, hogy megvédje. - Ez minden? — kérdezte. - Nem. Mit keresett tegnap az újságosnál? - De hát már elmondtam. Ott lőtték le az apámat. Rá gondoltam, és... - Elkezdte, de nem fejezte be a mondatot. - Mindez már három hónapja történt - figyelmeztette a férfi. - Maga tegnap működésbe hozta a riasztóberendezést, ma pedig felgyújtották az épületet. Árulja el, mit keresett ott? 32 Veszélyes közelség Brooke nem mert a szemébe nézni, arcát a tenyerébe rejtette. Ujjaival a homlokát dörzsölte. „Csak anyának el ne mondd!" Folyton ez a nevetséges mondat járt a fejében, eszébe juttatta az egész gyerekkorát. Nem árulhatja el az apját, a családját. De hát az apját agyonlőtték! Két ember meghalt, egy épület leégett. Lehet, hogy mégis van valami ijesztő összefüggés a két dolog között? Brooke gyötrődött. Nem tudta, hogy mit tegyen. Képtelen volt dönteni- Anélkül, hogy akarta volna, artikulátlan hang tört fel a torkából. Gyorsan megfordult, a világért sem nézett volna Marc Lasaralle szemébe, s kirohant a konyhába. Félig kiürült borospohara még mindig ott állt az asztalon a telefon mellett. Odanyúlt, és felemelte a telefonkönyvet. A füzetlap eltűnt. Ijedtében felsikoltott, de most már nem volt mit tenni. Visszafordult, és segítségért könyörgő tekintete mindent elárult. - Mi hiányzik? - csapott le rá a férfi. - Az apám jegyzetfüzete - sietett a válasszal. — Az utolsó oldala. Az az éjszaka, amikor meghalt. - Mi volt rajta? A lány most nyíltan a szemébe nézett. - - Már nem emlékszem minden kis részletre, de az egész éjszaka tartamára ki volt töltve. Az apám azonban már egy órakor meghalt. Tehát csak eddig az időpontig tartalmazhatta volna az éjszakai járőrszolgálat eseményeit. Azt hiszem, volt valami oka rá, hogy már előre megírta a jelentését. - Van még valami? - A jelentésben nem említette az újságos bódét. Gondolom, nem számított rá, hogy oda is benéz, vagy pedig... - Brooke nem fejezte be a mondatot, magában azonban tovább gondolta. Az apja valószínűleg el akarta kerülni, hogy megtudják, merre járt. - Ki tudhatta meg, hogy az az oldal magánál van? - Senki. — Brooke keze reszketett az izgalomtól, gyorsan összefonta, hogy ne legyen olyan feltűnő. Marc megfogta a kezét. A lány most is érezte az erejét, de a korábbi keménységnek nyoma sem volt már ebben az érintésben. Mégis alig tudta elviselni, mert nem csak félt tőle, de újra feltámadt benne a vágy, hogy a férfi átölelje. Ez a felismerés még jobban megijesztette. - Most mindenesetre már tudja valaki -jelentette ki Marc. - Én leadtam a füzetet a rendőrőrsön. Valakinek tudnia kellett róla. - Nem én voltam a gyújtogató — bizonygatta Brooke elfúló hangon. Marc rátette a tenyerét a lány felső karjára. - Tudom - nyugtatgatta. Pillantása váratlanul megállapodott Brooke ajkán. Hosszú ideig nézte, 33 ÜffANY - Tudom - felelte. A lány riadtan nézett, és érezte, hogy egyre több kíváncsi szem tapad rá. - A főnököt leszámítva itt mindenki tud a dologról - világosította fel a férfi. - A kollégám éjszaka átvett egy riasztást, holott nem volt szolgálatban. Brooke ijedtében nagyot nyelt. - De hát én nem kértem rá, hogy törődjön velem. Charlie megint az előtte fekvő iratok fölé hajolt. Kezébe fogta a tollat, és körülményesen lapozgatni kezdett bennük. - Arra sem vágytam, hogy épp az én lakásomba törjenek be - próbálkozott Brooke újra. Charlie ügyet sem vetett rá. - Vagy hogy felgyújtsák azt az újságosboltot. Semmi közöm hozzá! A férfi felpillantott. - Miért, ki vádolja magát? Kínos hallgatás után Charlie fáradt hangon megkérdezte: - Mondja, nem volt még elég bajunk ezzel az üggyel kapcsolatban? - Igazán nem akarom bonyolítani. Csak szeretnék egy-két dolgot tisztán... - Nem segíthetek magának, Brooke. Az esettel nem engem bíztak meg. Brooke egy ideig hallgatagon nézte őt. Az íróasztalán fénykép állt, rajta egy ápolt, szőke asszony egy kislányt ölelt át. Bizonyára a családja. - Charlie, maga ismerte az apámat. Tegyen meg neki egy utolsó szívességet, és segítsen. Charlie most egyenesen a szemébe nézett, s arcán az iménti elutasítást csöndes beletörődés váltotta fel. - Üljön le - kínálta hellyel. Nem kellett kétszer mondania. - Köszönöm - hálálkodott Brooke, és gyorsan leült. Mindenfelé kattogtak az írógépek. Töltőtollak sercegtek a papíron. Egy rendőrőrs mindennapos zajszintje volt ez. Úgy tűnt, senki sem figyeli a beszélgetésüket. Vagy ha mégis, úgysem tehetett volna ellene semmit. - Amikor ma reggel felkeltem, egy rendőrautó állt az utca végén -nyomta meg a szavakat. -Tegnap félóránként elment egy járőrkocsi a ház előtt. Charlie az íróasztalát bámulta. Az egész tartása azt tükrözte, hogy hajthatatlan. - A járőrkocsik ott cirkálnak a városban, Brooke. Ez a dolguk. Semmi oka nincs rá, hogy bármit is belemagyarázzon, amiért a környékükön többször is felbukkannak. - Charlie - nézett rá Brooke nagyot sóhajtva. - Épp elég ideig voltam egy rendőr lánya. Számomra egyértelmű, hogy különleges felügyeletről van szó. Veszélyes közelség Charlie meg sem próbált ellentmondani. Hátradőlt a székén. - Igen - ismerte el. - Igaza van. - A halántékát dörzsölgette. - Megmondom, mi a helyzet. A kollégám megkért néhány fickót, hogy ügyeljenek magára. A lány rémülten nézett rá. - Ez azt jelenti, hogy gyanúsított vagyok? - Nem, dehogy - ráncolta Charlie a homlokát. - Marc csupán azt szeretné, ha biztonságban lenne. - De hát én az újságosboltnál történt tűzesetre gondoltam. Már a gyúj-togatási csoportot is bevonták a munkába. Azt hallottam, hogy szándékos gyújtogatásról volt szó. - Ennek semmi köze a bolthoz. - Lasaralle őrmesternek is ez a véleménye? Ó szólt nekem erről a feltételezésről. Charlie felsóhajtott. - Látja, az bizony meglehet, hogy a gyújtogatási csoportot is értesítették. Az is lehet, hogy valaki szándékosan gyújtogatott. Talán még bizonyítani is tudják. De hát mindez még nem vezet igazán nyomra. - A férfi hirtelen odahajolt hozzá. - Épp a gyújtogatókat igen nehéz elcsípni. A tüzet akár maga a tulajdonos is okozhatta, hogy bezsebelje a biztosítási összeget. Az is lehet, hogy amolyan fenegyerekek voltak, akik gyűlölik az üzleti világot. Vagy éppen gyerekek. Egy ilyen eset kapcsán mindig nehéz bármit is bebizonyítani. És van még egy tucat hasonló, mindet meg kellene oldani. Lum boltja nem fontosabb a többinél. - Charlie most a lányra pillantott. - És amennyire én meg tudom ítélni, magának az ügyhöz semmi köze. Brooke szinte átfúrta a tekintetével a rendőrt, és azt kívánta, bárcsak igaza lenne. Lehet, hogy tényleg ez az igazság. A gyújtogatás nem biztos, hogy kapcsolatban van az apjával. És'ha így van, akkor ő most nyugodtan hazamehet, mindent szépen elfelejthet, és úgy tehet, mintha mi sem történt volna. - De akkor miért kell rám vigyázni? - támadt ehelyett Charlie-ra. A férfi ezúttal állta a tekintetét. - A munkatársam akarta így, jobbnak látta, ha a betörés után szemmel tartják. - De miért? - markolta idegesen a táskáját. - Miért kellene egy teljesen hétköznapi betörőtől félteni, aki ráadásul még el is szeleit, mihelyt észrevette, hogy otthon vagyok? Alig vitt magával valamit. Nem vagyok veszélyben! - Egyre hangosabban beszélt. Észrevette, milyen éles és ijedt a hangja, s látta, hogy mindenki feléje néz. Igyekezett uralkodni magán. - Kérem, ne izgassa fel magát! - csitította Charlie. - Tudja, Marcban néha működni kezd a hatodik érzék. - Úgy érti, előre megérzi a veszélyt? TlffANY Charlie nem akart nyíltan színt vallani. - Nem tudom - mondta. - Szóval a hatodik érzéke azt súgta, hogy valami történni fog. Vagy hogy én belebonyolódom valamibe? Charlie mélyen beszívta a levegőt. - Tehát? - türelmetlenkedett Brooke. - Marc nagyon jó rendőr. És előrelátó. Nem akar kockáztatni. - Nincs szükségem védelemre! - utasította vissza a lány. - Lehet, hogy így van. Nincs mindenki tényleges veszélyben, akire vigyáznak. - Ugyan - heveskedett Brooke. - Néha előfordul, hogy a személy, akire állítólag vigyáznak, valójában felügyelet alatt áll! Charlie most megint közel hajolt a lányhoz, lehalkította a hangját. A tekintetében nem volt más, csak rokonszenv. - Brooke, de hát miért gyanúsítanánk? Nem adta le az apja jegyzetfüzetét. Az egyik oldalt kitépte. Igen, tudok róla. Marc elmesélte. - Akkor bizonyára azt is megemlítette, hogy a teljes éjszaka ki volt töltve, amikor apám meghalt. Előre. - És ez mit bizonyít? Lehet, hogy így akart hamarabb végezni. Itt mindenki csinál hébe-hóba hasonló dolgokat. - De hát pont azt az oldalt lopták el tőlem. Marc... - Ijedtében nagyot nyelt. - Lasaralle őrmester szerint lehet, hogy valaki megtudta. Charlie megint összeráncolta a homlokát. - És ki? Hiszen még Marc sem tudott róla. - Megcsóválta a fejét. - Brooke, azt tanácsolom, felejtse el az egészet! Nincs jelentősége. Ne hergelje folyton fölöslegesen magát! A lány elhallgatott. Jólesett neki Charlie atyáskodó hangneme. Már gyerekkora óta szerette a stílusát. Érezte a belőle áradó biztonságot és védelmet, a szavaidat készpénznek vette, és hitt neki. Soha nem is vonta kétségbe... - Tudja, az apámra emlékeztet - mosolygott fájdalmas képpel a férfira. - „Ne aggódj. Majd én elintézem az ügyet" - szokta ő is mondani. Azt akarta, bízzunk abban, hogy ő mindent helyreigazít. - Brooke szomorúan felsóhajtott. - Látja, most aztán anyám ott áll gyámoltalanul, és még egy biztosítékot sem képes kicserélni. Charlie egy mozdulattal adta Brooke tudtára, hogy mindent ért. - Tudnia kell, ha az édesanyjának segítségre van szüksége, a rendőrségnél mindenkire számíthat. Brooke hálásan bólintott. - Charlie - kérdezte aztán szorongva -, jó rendőr volt az apám? Charlie most is a szemébe nézett. - Meghiszem azt. Úgy is mondhatnám, hogy jobb nem is volt nála. Ez nem volt egyértelmű igen, de Brooke érezte, hogy Charlie ebben a pillanatban nem tud mást válaszolni. 38 Veszélyes közelség - Az öcsém is idén kezdte a rendőrakadémiát. Az apja a legnagyobb példaképe. Szüksége van arra, hogy hinni tudjon benne. - Ez csak természetes. Van talán valami oka, hogy ne így legyen? - A lány várakozó tekintettel csak nézett rá. - Senki sem indít azért vizsgálatot, ha egy járőröző rendőr eseménynaplójából kitépnek egy lapot. Még akkor sem, ha az ügy ismertté válik. És jobban tenné, ha nem okozna fölösleges bonyodalmakat önmagának - tette hozzá. - És ha nem kérdezősködne olyan dolgok felől, amelyekről nem tud semmit. Brooke elszégyellte magát. Úgy érezte, hogy elárulta Billyt és az édesanyját. Lehet, hogy Charlie-nak van igaza. Lehet, hogy ennek az egésznek semmi köze az édesapjához. Vagy saját magához. De lehet, hogy mégis van köze hozzá. Sem Charlie Wilson, sem pedig Lasaralle nem tudott arról az ötezer dollárról, amely egy címzés nélküli borítékban ott hevert az apja íróasztalában. Senki sem tudott róla. Senki, kivéve... Hirtelen eszébe villant valami. Lehet, hogy a betörő ez után a pénz után kutatott a lakásban? Felpattant. Hirtelen sietőssé vált a dolga. Képtelen lett volna tovább elviselni a rendőrőrs légkörét. Veszélyes következményei lehetnek annak, ami az imént felötlött benne. A lány előtt világossá vált, hogy menthetetlenül belebonyolódott az ügybe - bármi volt is az. Szembe kellett néznie ezzel a ténnyel. - Charlie, igazán köszönök mindent - búcsúzott sietve. A férfi felállt. - Kérem, ne aggódjon, Brooke - mondta. - Marc nem tűri, hogy baja essék. A lány érezte, hogy a gyomra görcsbe rándul. Mégis sikerült valahogy mosolyt erőltetnie az arcára. Charlie bizonykodása elég félelmetes következtetést rejtett magában. Marc Lasaralle vigyázni fog rá, nehogy valami történjen vele, leszámítva persze mindazt, ami a könyörtelen igazság és a szépítgetés nélküli valóság miatt valóban utolérheti. Marc épp az az ember volt, akitől Brooke félt. Ó volt a kulcs mindenhez, amit Brooke nem akart tudomásul venni. Az összes rideg tényhez, amit igyekezett megkerülni. Brooke megfordult, összeszedte magát, és biztos léptekkel igyekezett elhagyni a helyiséget. Anélkül, hogy bárkire is ránézett volna, sikerült eljutnia az előcsarnokig, majd a bejárati ajtóig. Marc Lasaralle ebben a pillanatban lépett be rajta. Egyszer csak ott állt előtte, és átható tekintetétől Brooke úgy érezte, hogy még a legtitkosabb gondolatát sem képes elrejteni előle. 39 IIITANY 5. FEJEZET - Lasaralle őrmester! - Brooke igyekezett közömbös hangon kiejteni a nevét, de sehogy sem sikerült. Marc sötét szemének tüze végképp zavarba ejtette. - Miss Shelburne! Mit keres itt? - Újsághíreket gyűjtök. - Akadt még valami bonyodalom az éjszaka? - Nem! Tényleg nem. - A lány tudta, hogy válaszként ennyi elég lett volna, de a férfi túl közel volt hozzá. Magabiztos, nagyképű fellépése mérhetetlenül dühítette. - Biztos vagyok benne, hogy erről már maga is értesült. - Ha így lenne, nem kérdeztem volna. - Ha nem tud róla, akkor miért vont felügyelet alá? Rövid, kínos szünet állt be a beszélgetésben. A legközelebbi asztalnál ülő két hivatalnok mélyen a munkájába temetkezett. - Ezt talán négyszemközt kellene megbeszélnünk — javasolta a férfi. Megragadta a karját, és magával vonszolta a csarnokba. Kinyitott egy ajtót, amely apró szobába nyílt, és várta, hogy a lány belépjen előtte. A helyiségben csak egy agyonkaristolt asztal és két szék állt, egymással szemközt. A szobát nyilvánvalóan kihallgatásra használták. Brooke erőt vett magán, és Marcra nézett. - Hát jól van - kezdte, s a hangja elárulta, hogy beletörődött a helyzetébe. - Magyarázza el szépen a dolgot, én majd hallgatom. - Peckesen bemasírozott előtte, Marc pedig egyetlen lendülettel becsapta maguk mögött az ajtót. A kinti zajból alig szűrődött be valami hozzájuk. A férfi odament a félig nyitott, rácsos ablakhoz, röpke ideig kifelé bámult. Rövid ujjú póló feszült rajta, amely erőteljes felsőtestét még jobban kiemelte. Derékban gumírozott nadrágja bő szárú volt, de ahogy szétfeszített lábakkal ott állt, semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy micsoda izmok feszültek alatta. Maga a megtestesült férfiasság. Brooke-ot egyszerre csak elöntötte a vágy, szerette volna megsimogatni a hátát, ujjaival végigszántani az erős izmokon. A férfi most visszafordult feléje. - A saját biztonsága érdekében történt, Brooke. A higgadt válasz kijózanította a lányt. 40 Veszélyes közelség - Nincs szükségem a védelmére! - Táskáját mintegy védekezésül maga elé tartotta. - A betörés óta az utcánkban az égvilágon semmi sem történt.- Nagyszerű! Az egész felügyelet tulajdonképpen azért van, hogy minden bonyodalmat távol tartsunk. - A kollégái igazán örülni fognak, ha megtudják, hogy fáradozásaik sikerrel jártak; hogy az összes hamutartóm megvan még, s a pénztárcámban a tizenöt dollárból egyetlen fitying sem hiányzik. Marc arca meg sem rezdült. - Brooke, mindketten tudjuk, hogy az nem szokványos betörés volt. - Nekem fogalmam sincs róla! Semmiről! Két nappal ezelőtt elmondtam mindent, amit tudtam. - És azóta mire jött rá? - kérdezte váratlanul a férfi. Brooke megrémült. Úgy látszik, megint működésbe lépett a hatodik érzéke. Legjobb védekezés a támadás. - De hát maga volt, aki a burkolt felügyeletet elrendelte. Miért? Mi az, amit elhallgat előlem? - fordította a saját fegyverét a férfi ellen. Meglehet, hibát követett el, de érezte, ha most meghátrál, akkor szinte engedélyezi, hogy Lasaralle kénye-kedvére beleszóljon az életébe. Úgy járna, mint az anyja, aki folyton csak mások után igazodott... Marc kihúzta magát. - Rendben. Elmondom, amit tudok. Brooke szíve szaporábban vert, mert a férfi szavaiban megérezte az öntudatlan kihívást. Arcára kiült a várakozás. - Tudomásom van arról, hogy az édesapját három hónappal ezelőtt a Lum-féle bolt parkolójában megölték. A férfi, aki lelőtte, s aki vele együtt szintén meghalt, hivatásos bűnöző volt. Pénzért követett el betöréseket. Tudtuk, hogy azon a környéken dolgozik. De nagyon dörzsölt fickó volt. Egyszer sem sikerült elcsípnünk a helyszínen. Brooke nyelt egyet. Marc egy másodpercre se vette le róla a szemét. - Azt is tudom, hogy az eseménynapló nem az apja halála óta volt magánál. A rendőrség a család minden tagjánál rákérdezett. Senki sem tudott róla. Brooke érezte, amint elönti arcát a pír. - Én... ennem... _ . - Vagyis ott kellett lennie valahol Lum boltjánál elrejtve - folytatta Lasaralle. - Valahol az épületben. Maga véletlenül hozzáért a riasztóberendezéshez, amikor kereste. De hát honnan tudta mindezt? Brooke úgy érezte, hogy az előtte allo férfi minden gondolatát kitalálja, s belelát a szíve legrejtettebb zugába is. Egyszerűen átlátott rajta, s ez legalább olyan ijesztő volt, mint amikor a parkolóhelyen felbukkant előtte. Brooke teljesen összezavarodott, mert mindennek a tetejébe valami megmagyarázhatatlan izgalmat érzett a jelenlétében, amitől furcsán elbizonytalanodott. Egyrészt ellenállhatatlanul 41 Ti HÁNY vonzotta, másrészt elviselhetetlennek tartotta. A lány szerette volna megtudni az igazságot, ugyanakkor a családját is mindenáron meg akarta védeni. Úgy érezte, képtelen feloldani ezt az ellentmondást. - Igaza van - felelte barátságtalanul. - A jegyzetfüzetet ott találtam meg. Tudtam, hogy ott kell lennie valahol a környéken. Mindig magánál tartotta. Lasaralle várt néhány másodpercet, mielőtt folytatta volna: - Valakinek fontos volt, hogy megtudja, maga megtalálta-e. A füzetet még aznap délután letettem a rendőrőrsön az első asztalra. Valaki, aki ezt tudta, vagy a kellő pillanatban épp meglátta, bele i s nézhetett. És magához azon az éjszakán betörtek. - Ez még nem bizonyít semmit! Hartfordban elég gyakran betörnek a lakásokba. Merő véletlen is lehetett. - Persze, meglehet. - A hangja azonban nem volt túl meggyőző. - Azt is tudom - mondta tovább kérlelhetetlenül a magáét -, hogy mennyi ideje „ dolgozik a rendőrségnek. Három hónapja. Azelőtt Albert Andrews szenátor alkalmazottja volt. Brooke ezen már felháborodott. - Milyen jogon szimatol utánam? - Röviddel az apja halála előtt elbocsátották az állásából. Olyan okból, amely számomra nem tűnik meggyőzőnek. - Túl sok volt az alkalmazottja! - De hát maga volt az egyetlen! - Nem tudom, miért küldött el! Lehet, hogy egyszerűen nem tetszett neki a munkám. Vagy a nézeteim. Vagy valami más. Fogalmam sincs róla! - Számomra is elég rejtélyes. - A férfi zsebre dugta a kezét. - De talán mégis sikerül rájönnünk. A többes szám Brooke-ot még jobban megrémítette, mint az örökös kérdései. Nem ajánlotta fel neki az együttműködését, sem ezzel az esettel, sem pedig mással kapcsolatosan. Nem volt hajlandó kockára tenni az apja jó hírét. A bátyja ezért választotta őt példaképéül, az anyját pedig csak ez segítette, hogy el tudja viselni élete tragédiáját. - Én nem is akarom megtudni. - Micsoda? - Szeretném, ha békén hagyna. Kérem, ne kémkedjen utánam. És szüntesse be a lakásom felügyeletét. Elegem van az egészből. Hallani sem akarok többé róla. Állítsa le magát, és szálljon le rólam! A férfi arcvonásai megkeményedtek. - És maga azt hiszi, hogy akkor majd mindenki más is békén hagyja? Úgy, mint az elmúlt éjszaka? •' - Nincs szükségem... - Dehogy nincs. Azt hiszi, ha úgy tesz, mintha semmi sem történt vol- , na, akkor nem is történt? Azt hiszi, nagyobb biztonságban lesz, ha a védelmére kirendelt fickókat visszarendelem? 42 Veszélyes közelség A lány pontosan így gondolta, noha tudta, hogy a feltételezett biztonság csupán Uluziö. Amit elképzelt, az nem felelt meg a valóságnak. De lehet hogy a valóságot egyszerűen nem is tudta elviselni, Egy azonban biztoí ÍSS" l^/^í1" ^ é Ö Bil1 Shlb í „^ '' ét m^hatóságába vetett hitét, amelyet gyerekkora ótk őTsTma-gáénak vallott. - Brooke, ez csupán illúzió. Nem engedheti meg magának. A lány meglepetésében önkéntelenül is furcsa hangot hallatott. Marc már megint a gondolataira válaszolt. Elképesztő. A hideg futkosott a hátán, valahányszor csak eszébe jutott a férfi titokzatos érzéke. Ijesztő volt, ahogy merőn bámulta őt, nem pislogott, nem is nézett félre. Mintha szavai mögött minden további nélkül olvasni tudott volna a gondolataiban, mintha a legféltettebb titkát árulta volna el neki. Brooke nem akart emlékezni rá, milyen volt, amikor a férfi megmotozta. Arra pedig végképp nem szívesen gondolt, milyen lenne, ha még egyszer megtenné. A lány melléhez szorította a táskáját, hátrálni kezdett, majd az ajtó felé fordult. Marc azonnal ott termett, megragadta a csuklójánál fogva, és visszatartotta. - A legcsekélyebb álmodozást sem engedheti meg magának, Brooke. Könnyedén fogta, de határozottan, mintegy a szavai megerősítéseként. A lány mégis úgy érezte, mintha megcsókolta volna. Minden ízében reszketett, és szinte tűzben égett a teste. - Maga azért ment oda a parkolóhoz, mert meg akarta tudni, hogy mi történt valójában. Igazam van? - kérdezte a nyomozó. - Feltételezi, hogy az apját megvesztegették, és meg kell tudnia, hogy ez megfelel-e a valóságnak. - Nem - tiltakozott elhaló hangon Brooke. Válasza nem hangzott túl meggyőzően. Már maga sem tudta, hogy ezt a hazugságot Marc szavaira találta-e ki, vagy a benne dúló érzelmi vihart próbálta letagadni. - Most pedig nyakig ül a pácban, és egyedül soha nem fog belőle kikecmeregni. - Marc rekedtes hangja egyre jobban elmélyült, szavai érzéki izgalommal töltötték el a lányt. - Brooke, szüksége van a védelemre, és én addig nem szüntetem meg, amíg nem lesz újra teljes biztonságban. Olyan közel állt hozzá, hogy a lány jól látta nyaki ütőerének lüktetését. Mélyen beszívta bőrének vonzó illatát. - Ez a betörés nem is a maga ügye volt - ellenkezett. - Igen, ez így van - felelte halkan, a hangjában némi bizonytalanság rezgett. - Akkor este nem voltam szolgálatban, csupán véletlen, hogy bementem a rendőrőrsre. De hát miért... - csúszott ki a száján, de nem fejezte be a kérdést. - Maga is tudja, miért. - Még közelebb lépett Brooke-hoz, majd gyön- 43 ÜffANY géden magához vonta. A lány szíve vadul vert, amikor a férfi lehajolt hozzá. - Ne - suttogta még, mielőtt az ajkuk összeért. Elfordította a fejét, úgy tett, mint aki ki akar szabadulni, pedig Marc minden erőszak nélkül ölelte. Mutatóujjával körberajzolta a szája ívét. - Miért ne? Le sem tagadhatná, hogy maga is erre gondolt. Brooke felbőszült. - Képtelen vagyok elviselni, hogy tudja, mire gondolok! - Ráütött a férfi kezére. Erőtlen, kétségbeesett mozdulat volt csupán, de Marc hirtelen elengedte Őt. Brooke elvesztette egy pillanatra az egyensúlyát. - Rettenetesen zavar! - folytatta egyre hevesebben. - Nem akarom, hogy folyton kitalálja a gondolataimat. - Nem vagyok kíváncsi rá, hogy mi zajlik a fejében, Brooke. Csak megcsókolni szeretném. - Lágyan megérintette a haját, majd hátrasimította. Tekintetük most újra egybefonódott. - Már azóta vágyom rá, amióta az újságosbolt előtt megpillantottam. A haja ki volt bontva, mint most, és az arcára volt írva, hogy nem adja fel egykönnyen. - A lány az arcán érezte a lélegzetét, s a férfi rekedt suttogását végtelenül finom érintésként fogta fel. - Valahogy úgy vagyok ezzel a dologgal, mint a megsejtéseimmel. Tehetetlen vagyok vele szemben. Attól sem lesz más, ha eszembe juttatom, hogy rendőr vagyok, és maga szóba sem akar állni a magamfajtával. Csak egyvalami biztos: semmit sem tudok ellene tenni... Ujjai végigsiklottak a lány haján át a nyakszirtjéig, lehajolt és megérintette ajkával az ajkát. A várakozás csöndes izgalma volt ez. Kezével hosszan és gyöngéden a vállát simogatta. Brooke lehunyta a szemét, akarata cserbenhagyta, úgy érezte, teljesen ki van szolgáltatva a férfinak. Már esze ágában sem volt menekülni, pillanatok alatt soha nem ismert erejű vágy kerítette a hatalmába. Marc átkarolta, s amikor megérezte, hogy a lány megadta magát, még szorosabban magához ölelte. Brooke érezte a szívdobogását. A férfi forró, nedves nyelvének hegyével becézte az ajkát. Aztán belecsókolt a szája sarkába, gyöngéden szívogatta, és millió kedves ötlettel próbálkozott. Élvezte az első érintkezés bensőséges pillanatait. Brooke, akit az imént még a bűntudat mardosott, s majdnem fölébe kerekedtek a félelem érzései, a kis szoba felforrósodó légkörében mindent elfelejtett. Az izgalom hullámai át- meg átjárták, amikor Marchoz simult, s a férfi két kezébe fogta az arcát. Csókja követelődzőbbé vált, Brooke ajka önkéntelenül megnyílt előtte. Marc nyelve szájának minden kis zugát birtokba vette. A lány szíve vadul vert. Marc még erősebben ölelte. A csókja is egyre szenvedélyesebbé vált. Brooke érezte, hogy a férfi érintésétől eszét veszti. Többé nem volt ura önmagának. A táskája, amit az imént még védekezésül maga elé kapott, 44 Veszélyes közelség beszorult kettőiük közé. A testüket ugyan elválasztotta egymástól mégis úgy ösMeteMdtak hogy Brooke melle, Marc mellkasa es a csípőjük is ^ásToSzoS.A ifnyon csak egy könnyű nyári ruha.volt s a vékony anyagon át is érzékelte Marc férfias izgalmát. Mellbimbói megkeményedtek. Elborította a szenvedély. A férfi most a lány meztelen felsőkarjára csúsztatta a kezét. Lassan kibontakozott az ölelésből, zihálva lélegzett. Brooke egy pillanatra elveszítette az egyensúlyát, a táska majdnem a földre zuhant. Marc utánakapott. Egy másodpercre sem vette le a szemét a lányról, s láthatóan teljesen feldúlta, ami történt. Görcsösen szorította a táskát, aztán sóhajtva megszólalt. - Nem tudom... Brooke összefonta a mellén a kezét, így próbálta eltitkolni a reszketé-sét. Igyekezett visszanyerni az önuralmát, elfojtani magában a szenvedélyt. Ám rá kellett döbbennie, olyan eszeveszetten kívánta a férfit, hogy az már szinte elviselhetetlen volt. - Brooke - szólalt meg Marc rekedt, bizonytalan hangon, és újra közeledni próbált feléje. De a lány ijedten hátrált. Nem akarta feladni a függetlenségét, meg akarta őrizni a titkát és az ellenállását. Sarkon fordult, és egyetlen szó nélkül faképnél hagyta a férfit. Átsietett az előcsarnokon, és kimenekült az utcára. Marc meg sem próbálta visszatartani. Csak állt, mint akinek földbe gyökeredzett a lába, s az ajtót bámulta, amit Brooke becsapott maga után. Erezte, hogy a lány hiába futott, már nem volt számára menekvés. Mint ahogy ő is képtelen lesz a jövőben a közömböst alakítani. A csók okozta kábulat még most is fogva tartotta. Eszébe jutott a múltkori álma, tőjük előtt feltárul majd a jelentése. Még nem vo tak elég érettek a kölcsönös vonzalomra, szerelemre, ez mindannyiszor bebizonyosodott, ahanyszo? csak találkoztak. Szembe kellett nézniük az őket fenyegető ve-széllvel is Marc számára nyilvánvaló volt, hogy Brooke nagyon nehéz helyzetbef került. Az igazság, a hazugságok, a még feltáratlan bunugy* mozzanatok lavinaszerűen elindítottak egy eseményf°rt- sarkon. 45 ÜffANY 6. FEJEZET Marc tisztában volt azzal, hogy Brooke-nak nem tetszene, ha személyesen vinné el hozzá a táskáját. Ha előtte odatelefonálna, biztosan kijelentené, hogy majd eljön érte maga. A férfi arcizmai már ettől a ki nem mondott visszautasítástól is megfeszültek. Szóval nem akarja, hogy a lakásában meglátogassa. Hát mit képzel, vajon mi fog történni? Talán azt hiszi, egyszerűen a karjába kapja, becipeli a hálószobába, leülteti a széles ágyra, derékig feltűri a ruháját, és nekiesik? Felsóhajtott. Igen, így van. Ma délután közel állt ahhoz, hogy így tegyen. Legyűrhetetlen vágyat érzett, hogy ezt a csodálatos nőt birtokolja. Újra emlékezetébe idézte azt a különös álmot, amely azon az éjszakán jelent meg előtte, amikor először találkoztak. Brooke ugyanazt érzi, amit ő. Élvezte a csókját... Újra elfogta az izgalom, amikor arra gondolt, milyen szenvedélyesen viszonozta a lány a mozdulatait. Ha akkor nem éppen a rendőrség kihallgató szobájában lettünk volna! Összeszorította a száját. Óh, hát persze! És ha én nem lennék rendőr, ő pedig egy rendőr lánya, aki épp nyakig ül a pácban... Valami azt súgta neki, hogy jó lesz, ha vigyáz. Tudta, hogy Brooke belebonyolódott valamibe. Egy bűnesetbe. És ezen nem változtatott az sem, hogy meg volt győződve az ártatlanságáról. Lehet, hogy gyanúsítottként vonják felelősségre egy gyújtogatási bűntény részeseként. Színtiszta őrültség volt még gondolni is arra, hogy kikezd vele. Ez ellentmondott volna a tisztességes rendőri munkának, az egészséges emberi értelemnek és a józan észnek. Csak az a baj, hogy a testem ezt nem tudja, gondolta. Lehunyta a szemét, kezét a zsebébe süllyesztette. Már attól is meggyorsult a szívverése, ha a lányra gondolt. Úgy tett, mintha észre sem vette volna. Pedig folyton ő járt az eszében. Milyen csodálatos volt a teste, amikor szorosan hozzásimult! A vékony anyagon át még a bőrét is érezte. Lapos hasát, kerek kis mellét, a kemény bimbókat. Hogy szerette volna őket nedves, forró nyelvével becézni... A férfi kinyitotta a szemét, s anélkül, hogy bármit is érzékelt volna a környezetéből, rámeredt a nappali sarkában álló tévé üres képernyőjére. 46 Veszélyes közelség Felejtsd el az egészet, figyelmeztette önmagát. , ^ , . , A főzősarokhoz ment, kivett a fahszekrényből egy üveg skót whiskyt, és italt kevert magának. Tény, hogy az égvilágon semmit nem segít rajta, de legalább csinál valamit, eltereli egy kicsit a figyelmét. A pohárral együtt h odament a kanapéhoz, s leült Brooke táskája mellé. Az italt a kisasztalra tette, és dühösen méregette a barna táskát. A lelkiismerete ugyan tiltakozott, de végül félretolt minden megfontolást, felvette a táskát, és kinyitotta. Egy kötegnyi iromány volt benne. Rendőrségi sajtóközlemények, hivatalos bejelentések, kitüntetések, a júliusi előléptetések és egyebek. ^Albert Andrews megbízott állami szenátor a hartfordi rendőrségi központban tett nem hivatalos látogatása során felkérte a körzeti hivatalt, hogy gyorsítsa meg a városban folyó illegális szerencséjátékok elleni vizsgálatot. Kormányzási programjára támaszkodva megígérte, hogy a költségvetés terhére a rendőrség és a tűzoltóság pénzügyi segítséget kap, ő maga pedig személyesen támogatja a rendőrség erőfeszítéseit..." Marc összevont szemöldökkel olvasta a sajtóközleményt. Kezében a papírral valami furcsa, nyugtalanító érzés fogta el. Eszébe jutott a szenátor látogatása, igazi választási hajcihő. Ravasz, minden hájjal megkent politikus volt Andrews, aki jól ismerte a dörgést, és tudta, milyen eszközökkel segítheti leginkább a saját politikai előbbre jutását. Brooke igen ügyesen tudósított az eseményről: udvariasan írt, és gondosan ügyelt arra, hogy mind a politikus, mind pedig a rendőrség meg legyen elégedve a jelentésével. Azt adta, amit vártak tőle. Úgy tűnt, értette a dolgát. Jó érzéke volt ahhoz, hogy kellemesen lekerekítse barátságos mondatókkal tompítsa a mondanivalóját. Azt a vad szenvedélyt; amft ma délután a kihallgató szobában pár pillanatra sza-' ¦¦ stag védőpajzs mögé rejtette. zte fel újra a történteket. Brooke nem hazudott neki, ia De azért nem volt őszinte sem. Ö oedie nem jós hogy tudná, mi megy végbe a lányban s mi az, ami Albert Á^dreTs-ban olyan zavaróan hatott. Brooke három hónappal ko-fibbín a szeniornak ddgozott. És akkor egyszer csak minden elfogadható ok nélkül eltávolították. Marc lassan visszacsúsztatta az iratokat a táskába. Brooke nem mondott el neki mindent. Már ez is épp elég indok ahhoz, ho2v érzelmileg távol tartsa magát tőle. Szörnyű dühös lett hirtelen önmagára, ahelyzetére és az egész világra Becsukta a táskát, fogta a tévé távirányítóját, és a sportra kapcsolt. Azzal 47 ÜffANY ámította önmagát, hogy csöppet sem izgatná, ha Brooke becsengetne, hogy eljött az irataiért. Pedig érezte, hogy jönni fog. Folyton az óráját nézte, látszólag minden ok nélkül. Egy óra és tizenhét perc múlva megpillantotta a kocsija fényszóróját a feljáróban. Negyvennégy másodperc múlva becsengetett. Marc tíz másodperccel később ajtót nyitott. Brooke kissé oldalt állt, s úgy tett, mint aki teljesen elmerült a veranda melletti bokrok szemlélésébe. Amikor meghallotta a lépteit, gyorsan feléje fordult, kezét a farmernadrágja zsebébe süllyesztette. Ettől a mozdulattól megfeszült rajta a narancsszínű póló. A vékony anyag alatt izgatóan kirajzolódott a melle. Marc elszédült a látványtól. Egy végtelennek tűnő pillanatig szótlanul álltak egymással szemben, és bizalmatlanul méregették a másikat. Késő délután volt, a nap már alacsonyan járt, de még mindig ontotta a meleget, és Brooke haja szikrázott a fényben. A lány a torkát köszörülte. - Szervusz. —A hangja kissé bizonytalanul csengett. Nyelt egyet, majd újra belefogott. - Tényleg itthon vagy. - Természetesen. Hiszen mondtam, hogy itthon leszek. - Átlépett a küszöbön, szélesre tárta az ajtót. - Gyere be! - Csak a táskámért jöttem - sietett a válasszal. - Tudom. Bent van. Brooke habozott, Marc válla fölött belesett a lakásba. Gyönyörűen fel-fényesített padlót látott, az ablak fakeretét és a háttérben egy fekete-fehér fényképet. Jobban tenné, ha nem menne be, ezzel tisztában volt. De hát annyira kíváncsi volt Marc otthonára. - Ott hagyhattad volna a táskát a rendőrségen is. Remélem, nem volt semmi kellemetlenséged miatta. - Ugyan, egyáltalán nem okozott gondot. A férfi csak állt és várt a kitárt ajtó mellett. Bentről kihallatszott a televízió, épp egy baseballmeccset közvetítettek. A szekrényfallal szemközt egy pamlag állt, rajta a táskája. A pamlag mellett egy kis asztalka, majd egy hintaszék. Úgy tűnt, ez a teljes berendezés. Brooke belépett a jókora méretű helyiségbe. Pillantása végigsiklott a csupasz padlón, majd a hófehér falakon, ahol csupán egy könyvespolc és két nagyméretű fénykép volt látható. Marc hangja riasztotta fel a szemlélődésből. - Szeretem, ha minden áttekinthető és egyszerű - magyarázkodott. - Igen, nekem is ez a benyomásom - nézett a férfira. Tekintetük találkozott, s a pillanat törtrésze is elegendő volt, hogy úgy érezze, mintha megérintette volna. A teste megint cserben akarta hagyni, a hátán egyszerre futkosott végig a hideg és a forróság. Marc becsukta mögöttük az ajtót. 48 Veszélyes közelség Brooke most tehát kettesben volt vele a házában. És most mi lesz? - villant belé Azért jöttem ide, mert be akartam magamnak bizonyítani, hogy csöppet sem érdekel. Mégsem így lenne? Megrohanták az érzései, igyekezett legyőzni őket, de erősebbnek bizonyultak az értelmi megfontolásoknál. Összekulcsolta hátul a kezét, elfordult, és a falon lévő fényképeket kezdte nézegetni. Az egyik egy vidéki gazdaság konyhájáról készült fekete-fehér kép volt Az ablakpárkányon paradicsommal teli üvegtálak álltak, és egy halat akasztottak ki a napra száradni. A másik felvételen egy normandiai stílusú, kőből épült parasztház volt látható, szintén falusi környezetben. Látszott, hogy az épületre ugyancsak ráférne már egy kis tatarozás, de az udvaron nagy volt a nyüzsgés. A virágágyások előtt peckesen tyúkok lépkedtek, egy kötélen száradó ruhát lobogtatott a szél, a bejárat előtt egy szövőszék és egy fonalakkal teli hatalmas kosár állt. A kőlépcsők egyikén jókora fehér macska szunyókált. - Tetszik? A kérdés felriasztotta, megfordult, s akkor látta, hogy Marc egész idő alatt ót bámulta, legalább olyan elmélyülten, mint ő a képet. Brooke érezte, amint arcába szökik a vér. Kezét gyorsan összefonta a mellén. - Igen. Ezek a fényképek tényleg... -mondta, de nem fejeztébe. Aférfi közelsége szinte megbénította. De hát mi ütött belém? - kérdezte ijedten önmagától. Úgy viselkedem, mint egy éretlen bakfis. - Egy ember csinálta mindkét fényképet? - Igen. Az anyám. - Az anyád? - ámult a lány. Marc bólintott. - Tudod, ezek tulajdonképpen portrék a nagyanyámról. - Portrék? - Brooke hüledezve újra a képeket kezdte tanulmányozni. Valóban, szinte jellemrajzok voltak, készítőjük valami egészen egyéni látásmódról tett tanúbizonyságot, és jó érzéke volt ahhoz, hogy kiemelje a jellemző vonásokat. A fényképek nemcsak a fényképész tehetségét bizonyították, de legalább annyira a tárgy különösségét is. - Egészen rendkívüli asszony lehetett - lelkendezett Brooke. - Mármint az édesanyád. - Igen, valóban az volt. De nemcsak ő, hanem a nagyanyám is. Az őseim sorában csupa nagyszerű, rendkívüli asszony található. Brooke csak nézte a férfit, és fogalma sem volt, mit válaszoljon. A saját családjáról bizony nem mondhatta volna el ugyanezt. Az ő felmenői között csupa gyönge, önállótlan, másoktól függő asszony sorakozott. Olyan nők, akik lám, még arra sem képesek, hogy a jegyzeteiket visszakérjék. Csak hebegnek-habognak, irulnak-pirulnak, és képtelenek úrrá lenni az idegességükön. Brooke egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy megnyugodjon. Most nem szabad megfutamodnia. Azon a napon, amikor odament a par- 49 TlffANY kólóhoz, és megtalálta az apja füzetét, elszakította a családi védőhálót. Döntött. Most már eszerint kellett élnie. Mély levegőt vett. - Még egyszer köszönöm, hogy hazahoztad a táskámat. Fogom, és már megyek is. A leplezetlen sietség zavarba hozta a férfit, de úgy tett, mintha mi sem történt volna. - Természetesen - mondta, odament a pamlaghoz, felvette a táskát, és odahozta. Brooke idegesen felnevetett. - Igazán nem tudom, hogy felejthettem ott. Bizonyára a... - .. .meleg volt az oka. Nem nézett a férfira, csak megrándította a vállát. - Hát igen - folytatta Marc, miután egy ideig szándékosan hallgatott. - A szobában tényleg szörnyű fülledt volt a levegő. A lány zavartan ránézett. Arcán vörös rózsák égtek. - Én... nem így értettem. - De ez volt az oka - nézte őt merőn a nyomozó. - Ezért felejtkeztél el az irataidról. Olyan feszültségív alakult ki köztünk, hogy mindketten áldozatául estünk. Úgy látszik, ez már túl sok volt neked, ezért most úgy teszel, mintha semmi sem történt volna. Brooke állta a tekintetét. Hirtelen elfutotta a méreg. - Mit akarsz ezzel mondani? Szerinted normális dolog, ha valaki úgy hat a másik emberre, hogy szinte olvasni tud a gondolataiban? Ráadásul naponta ismétlődik a jelenet, úgyhogy a másik már képtelen arra, hogy ura legyen az érzéseinek és a gondolatainak? - Nem, én igazán nem akartam... - Szerintem pedig természetellenes. Semmi kedvem kísérleti nyúllá válni a szellemi tornamutatványaidban. Nem adtam rá soha felhatal-'mazást! - De hát nem szándékosan történt. Nem tehetek arról, hogy azonos a hullámhosszunk. Brooke rámeredt, és védekező mozdulattal a melléhez szorította a táskát. Marc nagyot sóhajtott, s a fejét csóválta. - Tegyük fel, hogy lenne ilyen hatalmam, akkor tényleg azt hiszed, hogy felhasználnám ellened? A lány nem felelt. Ha most elismerné, hogy megbízik benne, azonnal elárulná az érzéseit, holott kétségbeesetten igyekezett őket eltitkolni. A háttérben közben megszakítás nélkül harsogott a meccsközvetítés. A férfi csüggedten vállat vont. Tűnődve a nyakszirtjét kezdte dörzsöl-getni. Brooke az ajkába harapott. Hogy szeretett volna engedni az érzéseinek! Hogy szeretett volna hinni és bízni benne! De elfojtotta a gondolatain már- 50 Veszélyes közelség eluralkodó érzelmi felindulást. Nem tehetett másképp. Marc rendőr v°lt, és neki titkolnivalója volt előtte. Ez a férfi nem hajlandó úgy óvni és védeni őt, ahogy az apja tette. .x -, M a bizonyos hatodik érzék öntudatlan dolog nálam, Brooke. N4ha tényleg előfordul, hogy megsejtek valamit, ami később beigazolódik De ezt sosem erőltettem. Egy azonban biztos: még soha nem vonzódtam iiyen erősen egy másik emberhez, még akkor sem, amikor... - Habozott - Amikor? - kérdezte óvatosan a lány. - Néhány évvel ezelőtt eljegyeztem egy nőt. Majdnem el is vettem feleségül. De ilyen vonzalmat egyszer sem éreztem iránta. - Miért bomlott fel az eljegyzésetek? - Soha nem tudtunk igazán közel kerülni egymáshoz. És ő soha nem akart tőlem gyereket. - Ez igazán szomorú dolog. - Én is így éreztem. Kis ideig mindketten hallgattak. Csak a tévében zajló labdajáték hangzavara hallatszott. A labdadobó valakit kilökött. A tömeg erre izgatott or-dibálásba kezdett. Marc két lépéssel a készüléknél termett, kikapcsolta, majd újra Brooke-hoz fordult. - Iszol valamit? A lány nemet intett. - Nem, köszönöm, azt hiszem, inkább... - Ásványvizet? Egy csésze kávét? Egy szelet hideg pizzát? Azt hozok, amit szeretnél. - Még az arcjátékával is marasztalta. — Ugye, itt maradsz még, csak tíz percig! Brooke nem tudott ellenállni a kisfiús mosolyának. Kénytelen volt beismerni, hogy szívesen maradna. Szerette volna látni, hogy néz ki a konyhája, hogy Marc maga készíti-e el a kávét, vagy hogy mit szokott csinálni a szabadidejében... Es tíz perc igazán nem nagy idő. - Hát jól van - egyezett bele. - Kávét kérek. Marc biccentett, sarkon fordult, és kiment a konyhába. Brooke utánanézett, s most, hogy a férfi nem figyelte, hirtelen egész jól érezte magát. Még egyszer körülnézett a nappaliban, letette a táskáját az asztalra, és kiment a férfi után a konyhába. Az asztalról felállt egy hatalmas, hosszú szőrű, piszkos kandúr. Nagyot nyújtózkodott, majd leugrott a padlóra. Nekidörgölőzött Brooke lábának, aztán átszaladt a másik helyiségbe. Marc nevetett. - Ö Tarzan. Akkor költözött hozzám, amikor kimenekítettem a szomszéd kutyák karmai közül. Azóta sem tudok megszabadulni tőle. - Megpróbáltad egyáltalán? - Nem. A lány előre tudta, hogy ezt fogja mondani. Mosolygott, és körbepillantott a konyhában. Megpróbálta kitalálni, hogy mennyit árul el ez a helyiség a gazdájáról. Szemét végigjartatta a fényes fapadlón, a vastag fából ké- 51 TlffANY síült lerakópulton, a gyönyörűen kidolgozott fogantyújú szekrényeken. A niosogató, a hűtőszekrény és a tűzhely ellenben hófehér volt, kissé kopottas. Valószínűleg még a ház korábbi lakója hagyta itt őket. Marc teletöltött egy edényt vízzel, feltette a tűzre, szűrőlapot és tölcsért szedett elő, s egy, a pulton álló nagy kávésibrikre tette. Brooke odament a pulthoz, végigsimította a fényesen csillogó fafelületet s a gondosan lekerekített sarkokat. - Normál kávét kérsz vagy koffeinmentest? — fordult feléje a férfi. A lány visszakapta a kezét, mintha csak valami titkos dolgot cselekedett volna. - Ha lehet, normált. - Rendben. Újra a tűzhelyhez fordult, s Brooke kíváncsian folytatta a nézelődést. ^ sarokban egy kék fazék állt a szekrények alatt, a zománc itt-ott már lepattogzott róla. Az ablakon át besütő nap fénye az ott sorakozó paradicsomos üvegekre esett. Brooke nekidőlt a falnak, és Marcot figyelte. Épp olyan önfeledten és pózok nélkül mozgott, mint a macskája. Egyik ujjával felpattintotta a Icávésdoboz fedelét, kimert egy mérőkanálnyi daráit kávét, a kanalat pedig ^isszahajította a dobozba. A vékony fehér ing alatt kidomborodtak a liátizmai. Lezárta a" dobozt, majd kinyitotta a feje fölötti szekrényke ajtaját, hogy visszategye a helyére. Brooke meztelen, izmos karját bámulta, a jűrű szőrrel borított, lebarnult bőrt. Elképzelte, milyen lenne, ha az ujjával megsimogatná. Aztán becsúsztatná a kezét a pólója alá, és még erősebben erezné a belőle áradó meleget... A férfi mozdulatlanul még mindig az ajtón tartotta a kezét. Brooke most észrevette, hogy Marc közben feléje fordult, és jó ideje őt nézte. Tehát mindent látott. A férfi elégedetten elmosolyodott. Brooke zavarában hátrébb lépett, a kezét megint összefonta a mellén. - Tetszik a konyhád -jelentette ki. - Ez a sok fa nagyon otthonossá teszi. - Köszönöm. Szeretek fával dolgozni. - Ezt te mind egyedül csináltad? - Igen. - Most egészen szembefordult vele, és a tűzhelynek támaszkodott. - Nem is volt olyan nehéz. - Igazán nagyon szépre sikeredett. - Még egyszer ámulva körbepillantott, aztán elismerően nézett Marcra. - Nyugodtan elmehetnél aszta-osnak vagy konyhaberendezőnek. Marc rejtélyesen mosolygott. - Ahelyett, hogy csupán rendőrként keresem a kenyerem? A lány visszamosolygott. - Azt hiszem, sosem láttam benned mást, mint rendőrt. Veszélyes közelség - Még a rendőröknek is van néha szabadnapjuk. Mit gondolsz, mit szoktam olyankor csinálni? - Hát nem is tudom. Talán pókerezel a haverokkal valamilyen hátsó szobában. - Nem tudok kártyázni. - Valóban? - nézte őt figyelmesen Brooke. - Igen, azt hiszem, az nem is illene hozzád. Senki sem pókerezne szívesen olyasvalakivel, aki a hatodik érzékével valószínűleg kitalálná, milyen kártya van az ellenfelénél. Az bizony túl veszélyes és drága mulatság lenne - nevetett. Felforrt a víz. Marc kikapcsolta a főzőlapot, és a forró vizet a szűrőre öntötte. Miközben a víz az ibrikbe csöpögött, leemelt a polcról egy mázas csuprot. - Kérsz tejszínt? - Nem, köszönöm. Inkább anélkül. Félretette a szűrőt, megfordult, és elindult Brooke felé, hogy odaadja a kávéscsészéjét. A lány érte nyúlt, s közben hozzáért Marc ujjához. Véletlen érintés volt csupán, semmi hátsó szándék nem volt mögötte, de Brooke idegei mégis pattanásig feszültek, s emiatt úgy tűnt, mintha megégette volna magát. Ijedten szorongatta a csészét. Világossá vált a számára, hogy semmiféle kapcsolatba nem szabad kerülnie Marc Lasaralle-lel. Rendőr volt, aki mindenáron be akarta bizonyítani, hogy az ő apja korántsem volt az a feddhetetlen jellemű alkalmazott, mint akinek mindenki hitte. És ő most felesleges kockázatot vállal, ha itt álldogál a konyhájában, iszogatja a kávéját. .. és arról ábrándozik, milyen csodálatos lenne, ha még egyszer meg1 csókolná, úgy, mint nem is olyan régen. - ízlik a kávé? — kérdezte udvariasan Marc. - Igen, nagyon finom. - Szájához emelte újra a csészét, és belekortyolt. A férfi már megint úgy nézett rá, mintha minden gondolatát tudná. Nézte a kávéscsésze szélét, amint a lány szája rátapadt. Brooke egy pillanatra lehunyta a szemét, s elvette a csészét a szájától. Nem akart Marcra gondolni, megpróbált a konyhában levő tárgyakra összpontosítani. - Ezt a sok paradicsomot te főzted be? - Igen. - Ugy, ahogy a nagyanyád szokta? - Pontosan. Az üvegek a megszólalásig hasonlítottak a fényképen látottakhoz. _ Az imént azt mondtad, hogy a nagyanyád rendkívüli asszony volt... - Egy kicsit zavarba jött, csak bámulta a kávéját. - Ezzel azt akarod mondani, hogy neki is volt valamiféle hatodik érzéke? - Igen, azt is. - Es az anyádnak? - Neki nem annyira. - Ez pontosan mit jelent? Látta, hogy a férfit kissé kellemetlenül érintette a kíváncsiskodása. 53 ÜffANY Egy pillanatra azt hitte, ki fogja kérni magának, hogy ilyen dolgokról kérdezősködik. De Marc csak áthatóan nézett rá, s lassan beszélni kezdett, mintha minden egyes szót alaposan megrágna, mielőtt kiejti. - Az apám elhagyott bennünket. Kétéves voltam akkor. Anyám egy ügyvédi iroda titkárságán dolgozott. Soha nem mondta el nekem, hogy apa miért ment el. Brooke pár pillanatig hallgatott. - Igazán sajnálom. Nincs jogom hozzá, hogy így kíváncsiskodjam. - Nem tudom. Lehet, hogy mégis van. - Egy pillanatra elmosolyodott. - Nem, ez igazán nem illő - erősködött a lány. - Már túl vagyok rajta, Brooke. - Lehet, hogy anyád nem így látja a dolgot. - Ezt meg hogy érted? - Mert... - Beszédes mozdulatot tett a kezével. - Nagyon nehéz lehetett neki, amiért csak úgy faképnél hagyták. Gondoskodnia kellett egy kisgyerekről. Valószínűleg úgy érezte magát, mint egy özvegyasszony, teljesen magára hagyatva... És bizonyára álmában sem jutott eszébe, hogy a férje egy szép napon se szó, se beszéd, eltűnik. - Azt tette, amit ilyenkor tenni kell. Kezébe vette a sorsa irányítását. - A szűk konyhában a férfi mély hangja olyan bensőségesnek tűnt, mint egy cirógatás. - A te anyádnak is sikerülni fog, Brooke. Rendbe fognak jönni a dolgok. Brooke hirtelen megmerevedett, felállt, és kihúzta magát. - Elég volt - támadt Marcra. - Mi bajod? - hüledezett a férfi. - Már megint a gondolataimban olvasol! - Letette a kávéscsészét a pultra, és hátrébb lépett. - De hát én nem is tudok olvasni a gondolataidban! Hogy juthat ilyesmi az eszedbe? - nézett rá Marc hitetlenkedve. - Tudtad, hogy épp az anyámra gondoltam! - Erre bárki rájöhetett volna. - Hirtelen odalépett a lányhoz, s amikor az el akart fordulni, megragadta a csuklóját. - Bárki, aki csak egy kicsit is figyel rád, észrevette volna, hogy aggódsz miatta, mert nem tudod, hogy megbirkózik-e egyedül a feladattal. Azt is látná, mennyire szeretnél neki segíteni, és hogy nagyon fáj, mert nincs semmi, amivel ezt a veszteséget elviselhetőbbé tehetned a szamára. - Marc most megfogta a kezét, és szinte kényszerítette, hogy a lány a szemébe nézzen. -Olyan nehéz elképzelni, hogy a hatodik érzékem nélkül is rájöttem, mennyit gyötrődsz az anyád sorsa miatt? - Neked fogalmad sincs az egészről! A férfi átható tekintete minden tiltakozást belefojtott. - Hát akkor mondd el! - követelte tőle suttogva. Veszélyes közelség Brooke tudta, hogy most nem mondhatja el Marcnak az igazságot. El kell terelnie a figyelmét, vagy valami jelentéktelen dologgal kell előhozakodnia. De hirtelenjében semmi nem jutott az eszébe. Nyelt egyet. - Az én anyám nem olyan, mint a tiéd - kezdte rekedt hangon. - Egyáltalán nem erős asszony. Képtelen arra, hogy a helyzetével megbékéljen és csak úgy éljen tovább egyedül. Imádta az apámat. És ha valaha is megtudná, hogy dolgom volt a rendőrséggel, hát a guta ütné meg menten. Az öcsémet szintúgy. Epp most végzi a rendórakadémiát... A hangja egyre idegesebben vibrált. Marc félbeszakította. - Brooke, figyelj rám! Az öcséd nem fog kiátkozni csupán azért, mert hozzáértél egy biztonsági berendezéshez. És az anyádat sem éri utol a szívroham, ha elkövettél valamit. Már túl van a legnehezebbjén. És meglehet, hogy sokkal többet tud az igazságról, mint te gondolod. - Nagyon tévedsz! - csattant fel Brooke. Megrázta a fejét, és a torkát köszörülte. - Te nem ismered őt. Fogalma sincs arról, ami történt, arról pedig még kevésbé, hogy most sincs minden rendben. És ha valaha is megtudná, hogy... Hirtelen elhallgatott anélkül, hogy a mondatot befejezte volna. De azt már nem tudta megakadályozni, hogy a gondolataiban fel ne bukkanjon az a fehér boríték, amit teletömtek ötezer dollárral, húszas és ötvenes címletekben, s most az apja íróasztalának a fiókjában lapult. Ijedten kémlelte Marc arckifejezését. Csak nem találta ki megint a gondolatait? Nem tudhatta. De a férfi tekintetéből megértés sugárzott feléje. Marc lassan magához ölelte. - Brooke - mondta gyöngéden. - Tudom, hogy mi áll közénk. Fogalmad sincs róla, mennyire szeretném... - egy pillanatig habozott. - Nem is tudod, milyen jó lenne, ha... Brooke kíváncsi várakozással tekintett rá, és semmit sem kívánt jobban, mint hogy Marc lehajoljon hozzá, s az a néhány centiméter is eltűnjön, ami még elválasztotta őket. A férfi most végigsimította a karját fel egészen a hónaljáig, súrolva oldalról a mellét is. A lány úgy érezte, hogy a szíve menten kiugrik a helyéből. Ellentmondásos érzések viaskodtak benne. Bízni akart Marcban, érezni akarta őt, engedni a testi vágyainak. Mégsem tehette, mert a férfi veszélytjelentett a számára. A lány attól tartott, hogy minden, ami számára érték volt, általa elvész, és hogy a titkot, amit ő görcsösen igyekezett megőrizni, elárulja. Amikor megszólalt, a hangja sürgető volt, de benne rezgett a belső küzdelem miatti kétségbeesése is. - A vizsgálatot el is ejthetnéd... Miért nem hagyod a dolgokat úgy, ahogy vannak... -könyörgött, s anélkül, hogy tudta volna, mélységes vágyakozással nézett rá. 54 r 55 llffANY Marc hangosan beszívta a levegőt. Felegyenesedett, a szemét lehunyta, és Brooke rémülten látta, mint változik meg az arckifejezése. - Nem tehetem. - De hát miért nem? - Inkább kétségbeesett kérés volt ez, nem kérdés.- Miért nem lehet? A férfi lassan eltolta magától, végül már karnyújtásnyira volt tóle a lány. Marc felsóhajtott, tekintete komoly volt. - Ilyesmit nem tehetek — ismételte, s a hangján érződött, hogy egyre dühösebb. - Még azért sem, amit épp felajánlottál. Brooke egy pillanatig csupán a csalódást érezte, amiért a vágya kielégítetlen maradt. Csak azután döbbent rá a férfi válaszának értelmére és... Marc becsületes, őszinte, igyekvő... rendőr volt. És ő az imént olyasmit kért tőle, amit a férfi elítélt, mint a joggal ellenkezőt. - Én nem mondtam... Én sohasem akartam... - Brooke az egyik kezét idegesen a gyomrára szorította. - De hát én nem akartalak... megvesztegetni. Nem így gondoltam. - Elhallgatott, majd elgyengülve simított végig a homlokán. - Hát hogy gondoltad? - kérdezte fagyosan Marc. - Már nem tudom. Arra gondoltam... - Mire? - támadt rá szigorúan a férfi. - Az igazságszolgáltatás hátráltatása? Erkölcstelenség? A rendőrség megvesztegetése? - Nem! - kiáltotta, s kitépte magát a keze közül. Nagyon feldühödött. - Ezek közül egyikre sem gondoltam! - kiáltotta. - Elárulnád akkor, hogy mire? Brooke izgatottan hadonászott a kezével. - A családomra. A hozzám közel álló emberekre. És... kettőnkre - tette hozzá felindulva. Úgy belelendült, hogy már nem volt többé ura annak, amit mondott. - És gondoltam a törvényekre is, ha annyira akarod tudni! És az emberekre. Az emberek számomra mindig fontosabbak lesznek, mint a törvények, tisztelt őrmester úr. Sokkal fontosabbak, mint az igazságszolgáltatás, a megoldott bűnesetek vagy akár a te sokat dédelgetett, istenített elképzelésed a becsületről! A férfi csak bámult rá. Az arcáról, egész testtartásáról lerítt, mennyire felkavarta mindaz, amit Brooke a fejéhez vágott. Egy végtelennek tűnő percig mindketten hallgattak. - Hozom a táskámat, és megyek - sikerült végre kinyögnie. Hátat fordított Marcnak. - Brooke... A lány kiszaladt a konyhából. A kandúr közben kényelmesen elhelyezkedett a pamlagon, félig a táskáján feküdt. Kihúzta alóla. Az állat önkéntelenül is nyivákolni kezdett. 56 Veszélyes közelség , - Bocsáss meg, Tarzan - szólt oda neki. - Most újra a tiéd az egész heverő. Csak vigyázz, hová lépsz! Es nagyon ügyelj, nehogy a törvény túloldalára kerülj! Marc a konyhaajtóban állt, onnan figyelte. - Hogyan? -kérdezte dühösen. - Mit gondolsz, mit tennék vele? Börtönbe csuknám? Még mielőtt válaszolhatott volna, Brooke már elérte a bejárati ajtót, és becsapta maga után. DIANOV SZÍVHAfTG Romána ÜffANY 7. FEJEZET - Hé, Brooke! Mindent bele! Mutasd meg nekik, mit tudsz! Brooke odasandított az öccsére, és grimaszt vágott. Aztán mogorva képpel a dobó felé fordult, és felemelte az ütőjét. A fiatalember vele szemben az öccse barátja volt. Billy mindenkit meghívott a szokásos Shelburne-bu-lira, akit csak ismert. Az anyjuk ugyan ebben az évben szívesen kihagyta volna a vigadozást, Brooke szintúgy. De Billyt nem lehetett lebeszélni. Az apjuknak, Bili Shelburne-nek mindig ez volt a legkedvesebb ünnepe. 0 szokta szervezni, megírta a meghívókat, ügyelt a nyársakra meg arra az utalványra, amit a vesztes baseball csapatnak kellett befizetnie valamelyik városi jótékonysági egyletnek a számlájára. Billy tehát nem tágított, biztos volt benne, hogy hárman meg fognak birkózni a feladattal. Brooke legnagyobb meglepetésére az anyjuk végül is beleegyezett. - Vigyázz, Brooke! - kiáltott oda a dobó. Brooke sehogy sem emlékezett már a nevére. Akárcsak Billy, ó is most végezte az iskolát, igyekvő és szorgalmas volt. A lány felemelte az ütőt, és jó erősen megmarkolta. A fiatalember nekikészülődött, s egy könnyűnek tűnő, enyhe ívben a labdát szinte Brooke elé tálalta, a lány mégis melléütött. Az ellencsapat tombolt örömében. A saját csapata ellenben feltűnően hallgatag volt. Az egy Billyt leszámítva. - Édes kis nővérem! Rukkolj már elő végre az egyik szuperütéseddel! Mi ütött beléd? - Nem értem el a labdát - dühöngött Brooke. A dobó rákacsintott, és újra elhajította a labdát. Brooke nekilendült, majd hirtelen leállt. - Hibapont! - kiáltotta Péter Carter. Egy kerti asztalon hegyekben állt a hamburger. Brooke ott fedezte fel az anyját, aki éppen dühös pillantásokat küldött feléje. Ezt már nem tudta elviselni, hiszen maga is tisztában volt vele, hogy pocsékul játszik. Felegyenesedett, az ütőt leejtette maga elé a homokba. Egy biztos: ma képtelen volt rá, hogy akár egyetlen labdát is eltaláljon. - Brooke! - szólt rá ijedten az öccse. - Oda sem figyeltél a labdára! Hajlítsd be egy kicsit a térded! Mindent elfelejtettél, amire apa megtaní- 58 Veszélyes közelség tott? így csináld! - A pálya széléről bemutatót tartott. A dobó jót derült rajtuk. - Dobd már végre! - sürgette dühösen Brooke. Billy engedelmeskedett. A nővére nekilendült, és megint elvesztette a labdát. A saját csapata felől elégedetlen sóhajtások kórusa, Péter pedig némi túlzással harsogta az eredményt: - Harmadik hibapont! Brooke elszántan a földhöz csapta az ütőt, zsebre vágta a kezét, és mindenkinek hátat fordított. - Ne szívd úgy mellre, Brooke - vigasztalta kedvesen Billy egyik barátja. - Azért így is csuda jól nézel ki. Brooke lógó orral elvonult a ház felé. - Brooke!-kiáltott utána Billy.-Brooke! De ő csak ment tovább, jó hangosan becsapva maga mögött az ajtót. Tudta, hogy gyerekesen viselkedik, de nemcsak a csapnivaló szereplés bántotta. Mélységes levertség vett erőt rajta. Bebotorkált a konyhába, kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, és tanácstalanul nézegette a tartalmát. Semmi olyasmit nem látott, ami a rosszkedvét elűzhette volna. Amióta Marc Lasaralle-t szó nélkül otthagyta, állandóan lelkiismeret-furdalás kínozta, s valami feloldhatatlan nyugtalanság. Sóhajtott, és becsukta a hűtőajtót. Te jó ég! Mire akarta rávenni a férfit! Mérhetetlenül bosszantotta a saját butasága és meggondolatlansága, ahányszor csak eszébe jutott. Pedig csupán a düh és az elkeseredés mondatta vele azokat a szavakat. A dühe azóta elpárolgott, de vele együtt az igazába vetett hite is. Homlokát a hűtő kellemesen hűvös oldalához nyomta. - Brooke? - Óh, Billy - fordult ijedten hátra. - Valami baj van? - Nem, dehogy. Nyugodj meg, jól érzem magam - füllentette. - Csak egy kis frissítőt akartam inni, meg egy fejfájás elleni tablettát bekapni. Egy perc, és már megyek is. Újra kinyitotta a hűtőt, kivett egy üveg limonádét, és a gyógyszeres doboz után nyúlt. A polcról sietve lekapott egy poharat. Minden mozdulatával azt akarta bebizonyítani, hogy kutya baja. De amikor megfordult, az öccse még mindig ott állt a küszöbön, és bizalmatlanul méregette. - Brooke, néhány napja valami nincs rendben körülötted. Anya is észrevette. Aggódik miattad. Brooke magába roskadt. Az üveget felbontatlanul a tálalóra állította. - Semmi szükség rá, hogy aggódjatok. Egyszerűen kifáradtam egy kicsit az utóbbi időben... Ennyi az egész. 59 ¦ni Ami Az öccse jó ideig csak nézte ót. Karját összefonta a mellén, aztán elmé-lyulten a padlót bámulta. Ugy látszik, nem érte be ezzel a magyarázattal. - Mondd, Brooke, van ennek az egésznek valami köze Marc Lasaralle-hez? - Micsoda? Hogy jut ilyesmi az eszedbe? Billy nem felelt. - Miért mondtad ezt? - Találkoztál vele, igaz? - Nem! - rázta tüntetőleg a fejét. - Nem találkoztam vele. Ki állította? Az öccse megrántotta a vállát. - Az egyik kollégám látott benneteket a rendőrségen. Egy kihallgató szobában. Tudod, ezeken a szobákon mindig van egy üvegtábla, de csak a túloldalról lehet belátni. A mellette levő helyiségből... Brooke magában átkozódott, szemét csüggedten lehunyta. - Úgy gondoltam, jobb ha elmondom, ugyanis meghívtam ide Marc Lasaralle-t. A lány kiejtette a kezéből a gyógyszeres dobozt. Lehajolt érte, majd hátat fordított az öccsének. Rákönyökölt a mosogatóra. - Ez azt jelenti, hogy ma idejön? - Attól tartok, hogy nem - sóhajtott fel Billy. - Brooke a válla mögül kíváncsian lesett rá. - Azt mondta, valószínűleg nem lesz rá ideje. Brooke mély lélegzetet vett. - Elég sokáig tartott, mire válaszolt. Közölte velem, hogy dolgoznia kell. De Charlie elárulta, hogy mára nincs is beosztva. - Nem értem, miért érdekel ez téged ennyire, Billy. - Hát, én csak azt gondoltam... - Előtte meg kellett volna engem is kérdezned. - Igazad van - mosolygott bűnbánó képpel. - De azt hittem remek meglepetés lesz a számodra, érted? És hogy itt majd kibékültök. Brooke erre nem mondott semmit. Egyszerre két tablettát is kivett a dobozból. Az utóbbi percek fejleményeitől már-már elviselhetetlenné vált a fejfájása. - Ügy tűnik, nagyon komoly veszekedés volt köztetek. - Semmi közöd hozzá! - sziszegte dühösen, majd kissé lecsillapodva még hozzátette: - Végül is teljesen mindegy. A dolgok nem úgy állnak, ahogy te gondolod. Az öccse zsebre dugta a kezét, kihúzta magát, és habozva megszólalt: - Brooke, tudom, hogy nem pótolhatom neked apát. De ha szeretnél valakivel beszélni róla... Ha szükséged lenne egy férííszemre is... - Te jó ég! Billy! Szó sincs semmiféle szívfájdalomról, találkákról és romantikáról! - mondta, s nyomatékul a fejét is megrázta. Elkeserítette Billy igyekezete, hogy pótolja az apját, szégyellte is. - De ha így lenne is, ne erezd kötelességednek, hogy apa helyébe lépj. - Megenyhülve még hozzáfűzte: - Maradj csak az, aki mindig is voltál. Az öcsém. - Rendben - mosolygott rá Billy cinkosán. - Akkor talán segíthetek 60 Veszélyes közelség neked az öcsédként is. Elmagyarázhatnám például, mi az ő véleménye, vagy segíthetnék, hogy jobban megértsd őt. Brooke elfordult, és kibámult a konyhaablakon. - A megértéssel kapcsolatban nincsenek nehézségeim. Billy melléje lépett. A cipője nyikorgott a linóleumon. A kezét váratlanul a vállára tette. - Sajnálom, Brooke. A nővére most ránézett. A kezét rátette az övére, és megszorította. - Ne aggódj, Billy. Anyának sem kell félnie semmitől. És egyébként is... - préselt ki magából egy mosolyt... - mintha most a játékban lenne rád szükség. Remélem, kiegyenlítesz. Különben még a végén veszíteni fogunk. - Ebben a játékban még az utolsó pillanatban is megfordulhat minden — nevetett rá vissza Billy. - Hát akkor mutasd meg nekik! - nyújtott oda egy pohár limonádét. Az öccse hálásan kiitta, visszaadta a poharat, majd az ajtó felé indult. Mielőtt kilépett, még egyszer visszafordult. - Brooke? - Tessék, mit akarsz? - Remélem, minden úgy alakul, ahogy szeretnéd. És azt hiszem, Marc Lasaralle-lel apa is nagyon meg lett volna elégedve. Brooke nézte, amint az ajtó becsukódott utána. A mosoly lehervadt az arcáról. Hirtelen megértette az utolsó mondat iróniáját. Még sosem látta ilyen tisztán, mennyire vakon imádta Billy az apját. Legszívesebben utánafutott volna, s jól megrázza, hogy végre rádöbbenjen a valóságra. Ettől aztán újra elfogta a lelkiismeret-furdalás. * Fölvette a limonádésüveget, s hirtelen ötlettől vezérelve a nappalin keresztül átment az apja egykori dolgozószobájába. Kis ideig csak álldogált az íróasztala mögött, aztán ujjával tétován végigfutott az öreg irodaszék támláján, melynek párnázata a sokéves használattól egészen elkopott már. Ebben a helyiségben még minden ugyanúgy volt, mint amikor az apja utoljára belépett ide. A kulcsai ott hevertek a fiókban, ahol mindig is tartotta. Brooke kivette, kinyitotta az íróasztal ajtaját, és benyúlt a második polcon levő iratrendezők mögé. A boríték még ott lapult. Bal felső sarkán a Lum-féle bolt címe már kissé meggyűrődött és összepiszkolódott, mintha valaki gyakran tartotta volna kézben. Felnyitotta, ujjaival beletúrt a kötegnyi pénzbe. Csupa húsz- és ötvendolláros. Épp olyan elhasználtak, piszkosak, mint a boríték. Sőt egyenesen mocskosak. Brooke visszacsúsztatta a pénzt a helyére, és mindent újra lezárt. Az is lehet, hogy hamis nyomon járt. Ki tudja, hátha egész egyszerű ÜffANY volt a magyarázat. Talán jobb lenne, ha bízna az apja becsületességében, és nyugodtan kivárná, amíg Marc Lasaralle kideríti az igazságot. Lehet, hogy a dolognak semmi köze ahhoz, amitől tartott. Mintha lett is volna bármiféle lehetősége, hogy Lasaralle őrmester tetteit befolyásolja! Feltartóztatni úgysem tudná! Hallotta, amint a konyhaajtó halkan megnyikordult. Valaki bejött. Aztán újra ki is ment. Brooke felegyenesedett, visszatette a kulcscsomót a helyére, és visszatért a nappaliba. A hátsó ajtón át kiment a kertbe. A játék még mindig nem ért véget. Brooke iménti helyén most épp az anyja állt. Izgatottan szorongatta az ütőt. Körös-körül mindenki bátorította. A dobó nekikészülődött, s a labdát pontosan a pálya fölé irányította. Jól lehetett hallani, amint a labda az ütőnek pattant, és Brooke ámulva figyelte, hogy a virágágyáson át a pálya bal oldalának kinevezett füves térségen kötött ki. - Nagyszerű volt, anya! - lelkendezett Billy. - Most rajtad a sor! De ő csak bámult a labda után. Szinte hihetetlen volt, hogy eltalálta. Aztán körülnézett, meglátta a küszöbön a lányát, és elbizonytalanodott. Brooke ránevetett. - Mire vársz? - szólt oda. - Fuss! A jókedv átragadt őrá is, s igazán mulatságos volt látni, amint az anyja csattogó szandállal, ügyetlenül odaszaladt az első sarokhoz, majd levegő után kapkodva célba vette a másodikat is. Az ellenfél egyik játékosa utolérte a labdát, elkapta, de ügyetlen mozdulattal újra elejtette. - Gyorsabban! Fuss! -kiáltotta Billy, miközben anyja már a harmadik sarok felé tartott. Mindenki talpon volt, és neki szurkolt. Brooke még az ellentábor soraiban is felfedezett valakit, aki tölcsért formált a kezéből, és úgy kiabálta: - Csak így tovább, Mrs. Shelburne! Anyja közben elérte a harmadik sarkot, és még mielőtt a külső pályás újra nekikészülődhetett volna, már a cél felé igyekezett. - Gyorsan, anya! - kiabált izgatottan Brooke. Anyjának sikerült fokoznia a sebességet, s még mielőtt a fogó kezéhez ért volna a labda, beért a célba. - Cél! - rikoltotta Pete. Billy diadalüvöltésben tört ki, mindenki tapsolt örömében. Brooke önfeledten kacagott, és ugrándozott. Még az ellentábor is összeütögette a tenyerét. Pete elismerően vállon veregette Mrs. Shelburne-t. Billy kollégái belékaroltak, és hamarjában győzelmi táncot lejtettek. Marc Lasaralle ott állt mögöttük. 0 is tapsolt, de közben hideg tekintettel Brooke felé nézett. A lány szinte kővé vált, amikor megpillantotta. Egyszeriben vége sza- 62 Veszélyes közelség kadt az önfeledt pillanatoknak. Az egész teste libabőrös lett. Hogyhogy mégis eljött? - Hé, anya, ezt a győzelmet le kell öblíteni egy kis sörrel! - ölelte át Billy az anyját, és magával vonszolta. — Brooke — szólt oda hozzá —, légy olyan kedves, és hozz egy üveg sört anyának! - Nem, nem, inkább egy pohár limonádét kérek - ellenkezett Mrs. Shelburne. A szokatlan igénybevételtől szinte lángolt az arca. Jókedvűen lépdelt felfelé a lépcsőn a fiával. Brooke zavartan elkapta a tekintetét Marcról, de Billy észrevette, s a válla fölött elnézett abba az irányba. Ó is felfedezte a férfit. - Halló! - kiáltott oda meglepetten. - Lasaralle őrmester! Jöjjön már ide, és igyon velünk egy sört! Billy roppant megörült a már nem is várt vendégnek, és a nővéréhez fordult. El is párolgott rögtön a jókedve, amikor az arcát meglátta. Brooke hirtelen megállt. Egy szót sem szólt, nehogy elrontsa az anyja örömét, de olyan dühös volt, hogy a legszívesebben felpofozta volna az öccsét ezért a meghívásért. Marc Lasaralle elindult feléjük. Ó sem látszott túl vidámnak. Odalépett hozzájuk, és Billy bemutatta: - Anya, ez itt Marc Lasaralle őrmester. - A hangjából kicsengett, mennyire tiszteli. - Igazán örülünk, hogy mégis el tudott jönni az ünnepélyünkre - üdvözölte őt Mrs. Shelburne. - Billy már attól tartott, hogy nem fog sikerülni. - Én is örülök, hogy így alakult - felelte Marc, és kezet fogott vele. - Gratulálok a győzelméhez. -Aztán Brooke-ra nézett, és arcáról eltűnt a barátságos kifejezés. A lány alig tudta elviselni vádló tekintetét. Billy hol az egyikre, hol a másikra pillantott, és nem tudta, mit mondjon. Az anyjuk oldotta meg végül a kínos helyzetet. - Kedvesem - szólt a lányának -, hozhatnál valami innivalót az őrmesternek. - Tényleg, Brooke. Hozz már ki neki egy üveg sört. Anya meg én közben utánanézünk a sültnek. Billy, te átkozott! Hogy neked mindenbe bele kell ütnöd az orrodat, dühöngött a lány. Rámosolygott az anyjára, de elég fancsali képpel, mert az aggódva nézett rá. - Valami baj van, Brooke? - súgta ijedten. - Ugyan, anya. Csak egy kicsit meglepődtem. Billy ugyanis elfelejtette közölni, hogy meghívta Marcot. - Újra megpróbált mosolyogni, de amikor meglátta Marc arckifejezését, rögtön az arcára fagyott a nevetés. Kétségbeesetten próbálta összeszedni magát, s csak azért is állta a tekintetét. - Hozzak egy üveg sört? - Nem, köszönöm. Az elutasító válasz és anyja növekvő nyugtalansága feldühítette. - Akkor limonádét hozok - mondta gorombán. Sarkon fordult, és be- 63 TlffANY vonult a konyhába. Ha ott akar ácsorogni a verandán a családjával, ám legyen! De nélküle! Az ajtó kinyílt mögötte, majd újra becsukódott. Brooke oda sem hede-rített, lehajolt, hogy kivegye a hűtőszekrényből az italokat. - Ne fáradj - szólalt meg mögötte rideg hangon Mara - Nem iszom semmit. Brooke visszatette a limonádésüveget, felállt és becsukta a hűtő ajtaj át, majd Marchoz fordult. Erezte, hogy a nyakizmai görcsösen összehúzódnak. - Akkor hát mit akarsz? - Veled beszélni. Brooke nem felelt. Fájt a válla. Kezét zsebre dugta. - Billy tehát elfelejtette megmondani, hogy meghívott? - kérdezte. - Nem, nem felejtette el. - Marc le nem vette róla a szemét, Brooke kitért a tekintete elől, s a saját lábát bámulta. - Csak ez jutott eszembe — vallotta be. - Fogalmam sem volt, mit mondjak az anyám előtt. - Például az igazságot. Vagy nem? - erősködött tovább. A hangjából kiérződött, hogy nem ért vele egyet. - Épp elég a gondja, miért tetézzem még az én bajommal is? Marc erre nem szólt semmit. Nyomasztó csönd támadt. - Ki vele! Mit akarsz? Mit kellene tennem? - támadt rá végül harciasán Brooke. Kezét kihúzta a zsebéből, és dühösen hadonászott. - Azt várod, hogy olyasmit mondjak, amivel megbántom azokat, akiket szeretek? Csak azért, hogy kielégítsem az igazságról alkotott elképzeléseidet? Megint csönd támadt, Marc csak nézte öt komoran. - Eszedbe jutott már valaha, hogy az élet nem csupán lekerekített sajtóközleményekből áll? — szólalt meg végül. Brooke érezte, hogy elfutja a méreg. - Azért jöttél, hogy ezt a fejemhez vágd? - Nem. Azért jöttem, mert az öcséd meghívott. Úgy gondolom, nemes dolog, hogy az apád által életre hívott szokást folytatni akarja. Számomra megtiszteltetés, hogy szerette volna, ha én is itt vagyok. Brooke meglepődve rápillantott. Ilyen őszinteségre nem számított. Már éppen valami gorombaságot akart a fejéhez vágni, de inkább hallgatott. Szégyenkezve sütötte le a szemét. - Csak egy hajszálon múlt, hogy eljöttem. Eszem ágában sem volt, hogy viszontlássalak. Dühbe gurulok, ahányszor csak eszembe jut, hogy mi történt két nappal ezelőtt a lakásomban. Legszívesebben a képedbe vágnám az átkozott zsarolási kísérletedet. Brooke gyomra összerándult. - Hát nem azt csinálod éppen? - kérdezte szomorúan. - Nem, nem egészen. Csak állok itt, és eszembe jut az önhitt fecsegésed arról, hogy az emberekért és nem a törvényekért élünk. 64 Veszélyes közelség A lány felhúzta a vállát, karját összefonta a mellén. - Nem fecsegtem. Nekem nagyon fontos a családom - védekezett. - Miért, azt gondolod, hogy számomra nem fontosak az emberek? -kelt ki magából a férfi. - Mit hiszel te rólam egyáltalán? Talán, hogy orosz kém vagyok? Én is szívemen viselem az emberek sorsát, még akkor is, ha látszólag a törvényt védem. De én rendőr vagyok, és mindenkire tekintettel kell lennem. Mindenkit meg kell védenem, akit törvénytelenség ér. Gondoltál már erre valaha is? Pillantásuk összefonódott. Brooke tudta, hogy Marcnak igaza van. Nem lehetett ráfogni, hogy érzéketlen hivatalnok. Az arcán, a szemében, testének minden mozdulatában tükröződött, hogy szívvel-lélekkel a munkájának él. Semmit sem titkolt el előle. Ó volt az, akinek takargatnivalója volt. Ettől megint eszébe jutott, hogy becsapta Marcot. Aljas, hitvány alak vagyok, gondolta. - Igen, tudom, hogy... így van. - Valóban? - Marc, én nem akartalak megvesztegetni. - De bizony azt tetted - dörrent rá keményen és kérlelhetetlenül. -Teljesen mindegy, mire gondoltál közben, s hogy most hogyan próbálod magad menteni; a törvény szerint megvesztegetés volt. Szörnyű dühös voltam az elmúlt két napban, amiért nem vágtam ezt ott és azonnal, nyíltan a szemedbe. - Nyersen felnevetett. - Később aztán megértettem. A leginkább az dühített, hogy tényleg nagy volt a kísértés. Brooke zavartan ránézett. Marc lebiggyesztette a száját. - Igen, így van, kísértésbe hoztál. Úgy tűnik, ha rólad van szó, az értékrendem nem működik elég megbízhatóan. Pillantása egy ideig a szemébe mélyedt, majd a testét pásztázta végig. Brooke szinte érintésként érzékelte a pillantását, hol a hideg, hol a forróság öntötte el. Még szorosabbra fonta a karját a mellén. Szíve hevesebben vert, amikor a konyhai jelenetre gondolt. - Keserű pirula volt, de le kellett nyelnem, hogy az eszményeim közel sem olyan megingathatatlanok, mint hittem. — Brooke döbbenten meredt rá. Marc ebben a pillanatban végtelenül sebezhetőnek és érzékenynek tűnt. - De bármi történt is, kitartok mellettük - folytatta komoran. - Szeretném, ha ezzel te is tisztában lennél. - Felsóhajtott. - Bevallom, nagyon fontos volt, hogy mindezt elmondjam neked. A férfi nyíltsága és őszintesége a harag utolsó foszlányait is szétoszlatta Brooke-ban. Most még erősebben nehezedett rá a saját bűne. - Ebben soha nem is kételkedtem, Marc. A férfi szótlanul csak nézte őt. Brooke kissé zavartan és bizonytalan hangon folytatta. - Nem azért mentem el hozzád, hogy lebeszéljelek a kötelességedről. 65 ÜffANY Ilyesmi eszembe sem jutott. Én mindig csak a rendőrt láttam benned. A jó rendőrt, akinek minden tettét a felelősség vezérli. Marc egy pillanatra lehunyta a szemét. A lány a vadul lüktető eret nézte a halántékán. - Látod, ez az oka mindennek - mosolygott ironikusan, és nagyot sóhajtott. - Ha veled vagyok, mindenre gondolok, csak a hivatásomra nem. Ez már az első pillanattól kezdve így volt. Gyanúsítottként kellett volna, hogy kezeljelek, de képtelen voltam rá. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy bármit is elkövettél volna. Minden szavadat készpénznek vettem. Bíztam benned. Hinni akartam. Brooke kitért a tekintete elől, körbepillantott. Nem tudott a férfi szemébe nézni, úgy érezte, nem érdemelte ki a bizalmát. Szíve mélyén arra vágyott, hogy a férfi higgyen neki. Hogy figyeljen rá, szóljon hozzá, megérintse... Hallotta, hogy Marc közelebb lép. Szinte érezte a testéből feléje áradó meleget. - Brooke... Lélegzete a haját borzolta, s a lány önkéntelenül is válaszolt a közeledésére. Marc, kérlek, ne tedd ezt, könyörgött némán. Nem tudok neked ellenállni. A férfi most megérintette a vállát. Brooke ijedt hangot hallatott, majd izgatottan suttogta: - Kérlek, hagyj, Marc! Nem azonos oldalon állunk. Nem tudsz... - A mondat második felét már nem mondta ki, csak az agyában doboltak a szavak: bízni bennem. - Brooke, ha van rá mód, apádat nem fogom belekeverni az ügybe. Ezt tudnod kell. Az is lehet, hogy tényleg nincs semmi köze az egészhez, hogy merő véletlenségből bonyolódott bele. Kezét a vállára tette. Brooke legszívesebben hozzáérintette volna az arcát. Ehelyett a kezébe temette. Ha legalább azt az apja íróasztalában rejtező piszkos, fehér borítékot el tudná felejteni! - Brooke... Az ember néha teljesen összezavarodik, s csak akkor érti meg, mi történt, amikor végre kiderítette a teljes igazságot. Addig azonban a poklok poklát kell végigszenvednie. És az apád rendőr volt. - Marc, van valami, amiről még nem tudsz - szánta el magát a lány, de képtelen volt folytatni a mondatot. A torka elszorult. De hát egyszer el kell már mondanom! Igazán sajnálom, apa, győzködte önmagát, te neveltél arra bennünket, hogy tartsuk be a törvényeket. - Marc, van valami... - Nem tudta kimondani. Nem találta a megfelelő szavakat. Keze a konyhaszekrényre hanyatlott, egy pillanatig rátámaszkodott. Aztán döntött. Elfordult Marctól, és az apja dolgozószobájába indult. Marc elkapta a kezét, és nem engedte. 66 Veszélyes közelség - Ne fuss el előlem, Brooke! Legalább most ne! -kérte. Szemében fellobbant a szenvedély, s ettől Brooke úgy meglepődött, hogy képtelen lett volna bármit is felelni. A férfi magához húzta. Az arca egyre közelebb ért az övéhez. Egy szemvillanásnyi időre úgy érezte, mintha visszafelé utaznának az időben. Látta magát, amint ott áll Marc konyhájában, körülötte a kézzel faragott gyönyörű bútorok, a sok paradicsom az ablakpárkányon, a kandúr lustán a lábához dörgölódzik, és a férfi kávét főz neki. Még nem hangzottak el azok a szörnyű szavak, amelyek miatt olyan csúnyán összevesztek. Marc szája végre rátapadt az övére. Erőszakosan, vad vággyal csókolta. Brooke ajka szétnyílt, a férfi nyelve benyomult, minden kis zugot felkutatott. A lány minden ízében reszketett. Egy szempillantás alatt átcsapott rá is a Marcban tomboló szenvedély, szíve a torkában dobogott, térdei megroggyantak. A férfi a karjában tartotta, erősen magához szorította. Brooke teste minden mozdulatára izgatottan válaszolt. Elsüllyedt körülötte a világ. Belekapaszkodott Marc nadrágjának a pántjába, érezte, hogy a férfi hasizmai megfeszülnek az ing alatt. Marc felnyögött. Brooke átölelte, és hozzásimult. A férfi újra felsóhajtott. Felsőtestét a lány melléhez, csípőjét a csípőjéhez szorította. Szíve vadul lüktetett, odatapadt Marchoz, az érintésére, testének ízére, szenvedélyének tüzére vágyott. A férfi most elvált az ajkától, s a két kezével közrefogta az arcát. - Brooke... - suttogta rekedten. - Ezúttal nem tűnhetsz el, nem hagyhatsz itt egyedül a bennem lobogó vággyal. A lány levegő után kapkodott. - De hát nem is akartam elmenni... — Marc nem hagyta, hogy végigmondja, újra a szájára tapadt. Magához szorította, s Brooke beleremegett, megérezvén, mennyire kívánja őt a férfi. Marc készen állt, és nem is titkolta, hogy nem bírja tovább a várakozást. Felegyenesedett, szemét lehunyta, és zihálva lélegzett. Végigsimogatta Brooke hátát, karcsú derekát s alatta az oly hevesen kívánt gömbölyű, nőies formákat. Teljes erővel a csípőjéhez szorította a lányt. Brooke felnyögött. Szinte öntudatlan állapotban érzékelte, hogy valaki bejött a konyhába. Hallotta, amint az illető meglepődve felkiált, majd so-katmondóan füttyent, aztán jó hangosan becsapja maga mögött az ajtót. Még látta, hogy az öccse lefut a kertbe vezető lépcsőn. Marc megfordult a zajra, de Brooke-ot továbbra is szorosan magához ölelte, s a lány érezte, hogy a mellkasa gyors ütemben mozog föl-le. - Brooke, mit teszel velem? Már az sem érdekel, hol vagyok, és mit cselekszem. A közeledben mindent elfelejtek a vágytól. A lány teljesen elgyengült a szavaitól, a kezétől, férfias izgalmától. - Akarlak, Brooke. Gyere, szeretkezzünk! 67 líffANY A lány reszketve kapaszkodott beléje, kapkodva szedte a levegőt. - Ne... itt - suttogta az izgalomtól rekedten. Marc belecsókolt a nyakába. - Nem - lehelte a bőrébe -, nem itt. Felemelte a fejét, és Brooke-ra nézett. Tekintetében szenvedély és eltökéltséglobogott. Két karját lassú mozdulattal a hűtőszekrényre támasztotta. Brooke közéjük szorult. Sokáig álltak így, egymás szemébe mélyedve, egymás leikéig hatolva. Aztán a férfi felegyenesedett, átölelte a lány vállát, átsietett vele a szobán, és az elülső bejáraton keresztül elhagyták a házat. Veszélyes közelség 8. FEJEZET Marc autója két utcával lejjebb állt a nála korábban érkező vendégek mögött. Leszaladtak a lépcsőn, elsiettek az orgonabokrok előtt, majd átvágtak a füvön. A járda juharfák árnya alatt kanyargott. Könnyű szellő borzolta a faleveleket, zizegésük tompította a hátsó kertből kiszűrődő labdajáték zaját. Marc még mindig szorosan átölelte a lány vállát. - Menjünk az én autómmal - súgta neki. - Menjünk. - Testük összeért, a férfi combja minden lépésnél az ő csípőjének ütődött. Brooke fantáziája nekilódult, s úgy elhódította ez a közelség, mintha a labdázás után egy egész üveg pezsgőt megivott volna. - Az én autóm a feljáróban áll. Legalább öt embernek el kellene mennie, mire ki tudnám hozni. Arról nem is szólva, hogy mindenkinek el kellene magyaráznunk, miért hagyunk itt csapot-papot a játék kellős közepén. Marc oldalról rásandított, elmosolyodott. - Miért, talán olyan magától értetődő, hogy csak úgy meglépünk, anélkül, hogy bárkinek is szólnánk? - Az öcsém majd elintézi helyettünk - ígérte magabiztosan. — A világ legremekebb fickójának tart. Leszámítva persze az apánkat. - Valóban? - Az autóhoz közeledve kissé lassítottak. Marc megállt a járdán, feléje fordult, keze továbbra is a vállán. Hirtelen elmosolyodott. - No, és te, Brooke? Neked mi a véleményed rólam? - kérdezte. Brooke a szemébe nézett. Már nem tudta tovább titkolni az érzéseit. - Ugyanaz, mint az öcsémnek - suttogta, és rámosolygott. A férfi magához húzta, megsimogatta a haját. Aztán gyorsan kinyitotta a kocsit, és betessékelte. Megvárta, amíg a lány elhelyezkedik. Brooke az izmos, lebarnult karját nézte, s a kocsi tetején nyugvó erős kezét. A szívverése felgyorsult. Csókolni szerette volna Marcot, simogatni, felkutatni teste minden kis részletét. Melle elnehezült, és fájdalmasan érzékennyé vált. A könnyű szellő a ruháján babrált, s csak fokozta az izgalmát. Rettenetesen vágyott rá, hogy Marckal ágyba bújjon, magában érezze őt, s a lehető legközelebb kerüljön hozzá. Már az első találkozásukkor ott vibrált közöttük ez a szinte elviselhetetlen feszültség. Először tudomásul sem akarta venni, aztán elkezdett küzdeni ellene, de most megtört az ellenállása. Hányszor próbálta becsap- 69 TlffANY ni Marcot, de hosszabb távon úgysem tudta volna elti^ln* J^^ micsoda erővel válaszolt a teste a közelségére, s hogy mekkora hatást gya korolt rá a vonzereje. Brooke helyet foglalt a bőrülésen, és hagyta, hogy Marc csukja be az ajtót. A külső tükörben látta, amint megkerüli az autót, felrántja a másik oldalon az ajtót, és egyetlen lendülettel bevágja magát az ülésre. A kék ing ujja megfeszült a bicepszén, amikor a kulcsot a gyújtászárba dugta. A bő selyemnadrág rásimult a combjára, alatta kirajzolódtak az izmai. Brooke már korábban is látta Marcot ebben a ruhában, de akkor megtiltotta magának, hogy arról ábrándozzon, vajon meztelenül hogy néz ki. Most elképzelte, milyen lenne, ha levenné róla az inget, a nadrágot pedig kigombolná, és szép lassan lehúzná. Izgalmában mélyeket lélegzett. A férfi rápillantott. — Hozzám megyünk? — Nem, inkább énhozzám - felelte. - Az közelebb van. Marc bólintott, és sokatmondóan elmosolyodott. Brooke-ot egészen elbűvölte. A mindig udvarias, tartózkodó rendőr ettől a mosolytól még rokonszenvesebb, fiatalosabb lett. A lány legszívesebben megcsókolta volna. Olyan érzéki volt a szája, ha nevetett. Brooke észrevette, hogy a mellét méregeti, s a mellbimbói nyomban megmerevedtek. Marc megmarkolta a kormányt. Hátrafordult, s óvatosan kivezette a kocsit az országútra. Hamar odaértek Brooke házához. Marc a járőrszolgálat alatt kitapasztalta már az összes lehetséges rövidítést. A lány szótlanul csak ült mellette, és nézte őt. Épp a Trinity College előtt haladtak, amikor váratlanul megszólalt az URH-adó. Brooke felijedt, Marc aggódva rápillantott. A lány azonban nem nézett rá. Megrohanták a kétségek. Lehet, hogy épp óriási hibát követ el? Marc rendőr, és az is marad. Az utóbbi két hétben szinte mást sem tett, mint menekült előle. És most arra készül, hogy szeretkezzen vele. De hát hogy juthatott idáig? Mi változott meg közöttük? Marc a műszerfal fölé hajolt, és kikapcsolta a készüléket. Újra csend lett, s a férfi kérdőn nézett rá. Brooke lázas igyekezettel a mellettük elsuhanó házsort tanulmányozta. Hirtelen elbizonytalanodott. Lehet, hogy nagy butaság, amit csinál. Marc nem az ő oldalán áll. Semmit sem tud az apja íróasztalában heverő borítékról. Sejtelme sincs a pénzről. Talán még nem késő, és még véget vethetne valahogy az előttük álló pásztorórának... - Brooke? A lány továbbra sem nézett feléje. - Igazán nem akarom megtiltani, hogy az apádra gondolj. Jól tudom, 70 thm.....w Veszélyes közelség parancsra sem tudod eltüntetni az agyadból. De hát gondolj már egyszer végre rám is! Talán azt is megpróbálhatnád, hogy ne mindigcsak a rendőrt lásd bennem. Olyan nagy dolog, amit kérek? - Lám, már megint a gondolataimban olvastál! Brooke igyekezett mosolyogni, de a férfi érezte, hogy fél. - Hagyd már abba ezt az ostobaságot! Nem tudok olvasni másnak a gondolataiban. A kollégáim által annyira dicsért hatodik érzékem nem más, mint erős beleérzőképesség. Egyszerűen csak elképzelem, mire gondolsz. Remélem, tisztában vagy vele, mi történne, ha most megváltoztatnád a véleményedet, és jégre vinnél? - Jégre? - lepődött meg a lány, s végre feléje fordult. A férfi arcvonásai kissé megenyhültek. - Ha most becsapod az orrom előtt az ajtódat, Brooke Shelburne, akkor holtbiztos, hogy meg fogok fagyni. - Nahát! Ez igazán különös jelenet lenne. Ráadásul a nyár kellős közepén. Máskor is megtörtént veled? - Nem, még soha. Senki nem tud úgy kikészíteni, mint te. Brooke meleg mosollyal válaszolt, de megint kitért a tekintete elől. A hangja kissé remegett, amikor megszólalt: - Nem tudom, mire véljem, amit mondtál. Úgy értem... - Úgy értsd, hogy minden gondolatomban jelen vagy, Brooke. Mindegy, hogy alszom, vagy ébren vagyok. - Beletúrt a hajába. -Más nő is volt már az életemben. De az énem egy része akkor is érintetlen maradt, és közömbös, ha együtt voltunk. Veled ez most valami egészen más. Brooke elkerekedett szemekkel bámult rá. - Nem -jelentette ki. - Hát ezt meg mire mondod? - Ne félj, nem csapom be az orrod előtt az ajtómat. -Marc szavai végre meggyőzték Brooke-ot. Érezte, hogy helyesen cselekszik. Sokat ígérőén rámosolygott. A férfi szívverése nyomban meggyorsult. - Akkor gyere egy kicsit közelebb - szólt rá kissé mogorván, hogy elrejtse a megkönnyebbülését. Karjával átölelte a lányt, magához húzta, és homlokon csókolta. * Befordultak Brooke utcájába. Ezen a forró nyári délutánon minden olyan csöndesnek és nyugodtnak látszott. A járda melletti fákon szinte meg sem rezdültek a levelek. Marc megállt az autóval a ház előtt, s miközben elvette a karját a lány válláról, gyöngéden rámosolygott. Eszébe jutott, amikor először hozta haza, 3 azt megelőzően a parkolónál a falhoz állította. Brooke várakozóan nézett rá, majd megkérdezte: - Akkor most kiszállunk? - Hát persze. - De a férfi továbbra sem mozdult. Szája alig néhány 71 TlffANY centiméterre volt az övétől, ám mielőtt még megcsókolhatta volna, Brooke gyorsan elfordult, kinyitotta az ajtót, és kiszállt. Marc hagyta, hogy a lépcsőhöz vezető keskeny járdán előremenjen. Amikor először hazahozta, a lány onnan szökött meg előle. Most utánament, fel a lépcsőkön, s közben hátulról figyelte Brooke-ot, a szorosan ráfeszülő fehér sortot, a lány szép mozgását. Az ajtóra azóta új, betörésbiztos zárat szereltek. Marc jól megnézte, de nem szólt semmit. Érezte, milyen ideges a lány, miközben a kulcsokkal babrál. Átkarolta a vállát, hogy megnyugtassa. Brooke összerezzent, és óvatosan rámo- solygott. Az ajtó végre kinyílt, s beléptek a lakásba. A nappaliban kellemes hű-vösség fogadta őket. A függönyök behúzva, csak kevés fény szűrődött be a szőnyegekre és a fapadlóra. A hálószobából kihallatszott a ventilátor züm- mögése. Brooke tétován megállt a nappali közepén, és hátrafordult. - Iszol valamit? - kérdezte. A hangja vibrált a belső feszültségtől. - Nem, köszönöm. - Csak azt gondoltam... - mondta a lány, de nem fejezte be. Lehunyta a szemét, aztán újra belekezdett. - Egy kicsit ideges vagyok. Mit kell tenni olyankor, ha az ember délután felhoz egy férfit a lakásába, azért, hogy... - Egyszerűen beviszed a hálószobádba. Brooke tétován mosolygott. - Tényleg? - Igen. Hacsak nem azt várod, hogy a nappali szőnyegén szeretkezzen veled. - Nem is tudom - nevette el magát végre felszabadultan. - Kedveled a szőnyegeket? - Idáig már mindenesetre eljöttünk. Úgy gondolom, azt a pár lépést is megtesszük a hálószobádig. - Igen, én is azt hiszem - felelte, de meg sem moccant. Marc kinyújtotta feléje a kezét. A lány odaadta az övét, s a férfi magához vonta. Átvezette a szobán, s a kis folyosón keresztül eljutottak a hálószoba ajtajáig. Kellemes hűvösség csapta meg őket, és a fa meg a növények illatának valami különös keveréke. Az ablaknál fehér pad állt, rajta sokféle szobanövény. A széles nagy ágy fölé is benyúlt egy nagyra nőtt növény ága, s az egész szobának egzotikus külsőt kölcsönzött. Marc erősen szorította Brooke kezét, de a lány elhúzódott, és összefonta a mellén a karját. A férfi jól ismerte már a védekezésnek ezt a jellegzetes mozdulatát nála, mindig így tett, ha valami miatt elbizonytalanodott. De vajon miért félt tőle, mit rejtegetett előle? Csak nézte átható tekintettel, mélyet lélegzett, s érezte, maga is mennyire ideges és izgatott. Ebben a pillanatban mindent odaadott volna azért, hogy birtokolhassa a lányt. De azt akarta, hogy Brooke bízzon benne, hogy szégyenkezés nélkül adja oda magát, hogy képes legyen megosztani vele a gondolatait, az ál- 72 Veszélyes közelség mait. Azt akarta, hogy a vágy épp olyan erős legyen a lányban, mint őbenne. Kevesebbel nem érte volna be. Amióta először megpillantotta, ott tombolt benne ez a fájdalmas vágyakozás, de ki kell várnia a megfelelő pillanatot. Nem szabad siettetnie, nem szabad kényszerítenie. Időt kell hagynia Brooke-nak, nehogy úgy érezze, hogy sarokba szorították. Bíznia kell benne. Marc beszívta a szoba különös illatát. - Csodálatos - mondta gyöngéden. - Ezt az illatot már éreztem valahol, de sehogy sem jut eszembe, hogy milyen növényé. - Muskátli és páfrány. Rekedtes suttogása nagyon felizgatta a férfit. - Páfrány? Brooke odament a padhoz, letépett egy feltűnően elálló levelet, szétmorzsolta a tenyerében, majd odatartotta Marc orra alá. Arca árnyékban volt, de a haját megvilágította egy fénysugár, s csillogó fénykört vont köréje. Marc beszívta a fűszeres illatot, a lány pedig csak szótlanul állt előtte, s várta, hogy mit fog tenni. Olyan volt ebben a pillanatban, mint egy virágtündér, aki épp titokzatos gyönyörűségekre csábít egy férfit. Vagy mint egy ősi istennő, virágbirodalma kellős közepén. S lám, most éppen csodaerejű talizmánt tart eléje. Marc kivette tenyeréből a levélkét, s maga is morzsolgatni kezdte, úgy, ahogy azt az imént Brooke-tól látta. Á növény illata erős és leírhatatlanul érzéki volt. Összeszorította a két tenyerét, úgy morzsolta szét. Aztán illatos ujjait hozzádörzsölte a lány halántékához, füléhez, s végül a hajába is tett belőle. Brooke meglepetésében halkan felsikoltott. - Szeretném, ha páfrányillatod lenne - suttogta. - Ha a hajadból is ez az illat áradna. Csodálatosan bódító, illik hozzád. Brooke szégyenlősen elmosolyodott. Szemét lehunyta, fejét hátrahajtotta, amikor a férfi megint végigsimította fekete haját. Egy kis levéldarab a blúzára hullott. Marc felkapta, szétmorzsolta, az ujjával óvatosan rányomta a nyakára, majd lejjebb is. A lány reszketett. - Fázol? Brooke megremegett, de nemet intett. A ventilátorból jövő hús levegő a vállát érte, ám Marc keze olyan meleg, olyan megértő volt... A férfi most a nyakszirtjét simogatta, ujjával a blúza gallérja alá is bekíváncsiskodott. Á lány belekapaszkodott a könyökébe. Erezte, amint Marc körkörös mozdulatokkal a hátát dörzsölgette. Ettől megnyugodott, és hozzásimult. Lassú, föl-le irányuló simításokkal érzékeny nyaki inait is becézte. Fejük már-már összeért. A férfi megcirógatta az arcát, szájával a száját. Gyöngéd, puha csókot lehelt rá, minden sietség, minden sürgetés 73 TlffANY nélkül. Brooke mégis készségesen engedelmeskedett, s Marc érezte, hogy feltámadt benne a szenvedély. Válaszul magához szorította, simogatni kezdte a felső karját és a hátát, le egészen a derekáig. Közben tovább csókolta, ajka körvonalán játszadozott, nyelve hegyét is segítségül hívta. Kezét most becsúsztatta behajlított karja alá, egészen a mellkasáig. Onnan indult felfedező útra a csípő vonalán át, egészen a rövid kis nadrág széléig, sőt még lejjebb. Forró, erős keze végül a lány meztelen combján nyugodott. Abbahagyta a csókot, és mélyet lélegzett. - Brooke... Válaszul érthetetlen szavakat mormolt, minden figyelme Marc kezére összpontosult, aki most a combja érzékeny belső oldalát simogatta. - Már amikor először megpillantottalak, a legelső alkalommal, amikor megérintettelek, erre vágytam. Hogy így simulj a karomba. Forrón... engedékenyen... vágytól eltelve. Brooke elmosolyodott. - És fegyvertelenül? Marc lehelete a homlokát cirógatta, s a lány megérezte, hogy ő is mosolyog. - Igen, fegyvertelenül - ismételte. - Egy ilyen nőnek, mint te, nincs szüksége más fegyverre. Amikor a falhoz állítottalak, úgy éreztem, alávaló gazfickó vagyok. Legszívesebben agyonlőttem volna saját magamat, mert az első másodperctől fogva rettenetesen kívántalak. Ez a legrosszabb, ami egy rendőrrel megeshet, de te pillanatok alatt úgy kiforgatsz önmagámból, hogy képes vagyok mindent felrúgni, amit valaha is belém sulykoltak a kiképzés során. Féltem attól, hogy túl közel engedlek magamhoz, de azt sem tudtam volna elviselni, hogy elmenj. Charlie meg is akarta mosni alaposan a fejemet, és tudom, hogy amit ő elmulasztott, megkapom majd a főnökömtől, de képtelen voltam lemondani rólad. Marc vallomása mély hatással volt Brooke-ra. Most döbbent rá, hogy a férfi éppúgy sebezhető, mint ő maga. Egészen elgyengült, Marc izmos karjára vágyott. Szorosan átölelte őt. - Ne félj, nem megyek sehová - suttogta. A férfi újra megcsókolta. Kezét becsúsztatta a blúza alá, és a mellét cirógatta. Aztán feltolta rajta a blúzt, és a fején át lehúzta róla. Brooke-on finom selyemből készült, átlátszó melltartó feszült, rajta sok-sok csipke. Marc egy pillanatig megbúvölve bámulta, aztán óvatosan kikapcsolta a csatját. Tenyerével rászorította az apró kis ruhadarabot a mellére, majd őrjítőén lassú mozdulattal félrehúzta. Szája abban a pillanatban lecsapott rá, mellbimbói a férfi nyelvétől megkeményedtek. Brooke szíve mélyéből felsóhajtott. - Gyönyörű vagy - suttogta Marc, és már ott térdelt előtte. Vágytól 74 Veszélyes közelség eltelve két kezébe fogta a mellét, és apró csókokat lehelt rá egészen le a hasáig. A lány már reszketett az izgalomtól, amikor Marc a nyelve hegyével a köldökén körözött, kezével a csípőjét szorította. Most megfogta a sortja cipzárját, és ráérős mozdulattal lehúzta. Ugyanazzal a lendülettel a nadrágot is lesodorta róla. Megsimogatta a fenekét, a csípőjét, a lába belső oldalát. A térdétől indulva hüvelykujjával lassan felfelé haladt a combján, ameddig csak lehetett, aztán megint vissza, lassú, érzéki mozdulatokkal. Brooke már nyögdécselt a vágytól. - Engedd, hogy megérintsem a legszebb testrészedet - kérte Marc levegő után kapkodva. Amíg beszélt, lehelete Brooke hasát cirógatta. Alany megremegett, s képtelen volt bármit is mondani. Igaz, szavak itt már nem is kellettek. A férfi lehúzta TÓla az apró selyemnadrágocskát, kezével végigszaladt a lábán, míg el nem érte a fekete háromszöget a combjai között. Kettéválasztotta a göndör szőrzetet, és gyöngéd mozdulatokkal becézni kezdte. Brooke úgy érezte, hogy nőisége legmélyebb pontját érinti. Elborították a szenvedély hullámai. A férfi most fokozta a nyomást. A lány ide-oda dobálta magát a karjában. Térde elgyengült. Minden érzékszerve a végsőkig felajzva. Es ekkor megérezte a nyelvét, ott alul. - Marc... Ne... - nyöszörgött, s ki akart térni előle, de a férfi a csípőjénél fogva magához szorította. Brooke görcsösen belekapaszkodott Marc hajába, a férfi pedig csak csókolta, becézte legtitkosabb pontját. A lány úgy érezte, nem bírja tovább. Most és egészen magában akarta érezni őt, eggyé olvadni vele. - Marc... kérlek... - suttogta rekedten. - Gyere... nem bírom tovább. A férfi nagy nehezen elengedte. Felállt, Brooke lázas igyekezettel pillanatok alatt megszabadította a ruháitól. Amikor megpillantotta ágaskodó férfiasságát, felsóhajtott, és a karjába simult. Egymást szorosan átölelve zuhantak az ágyra. Egyikük sem tudott volna tovább várni. - Igen, most - nyögte Marc. A végsőkig fel voltak csigázva, és reszkettek a vágytól, hogy a másikat birtokolhassák. A férfi a hátára fordította Brooke-ot, és ráfeküdt. A lány combja szétnyílt, csípőjét hívogatóan megemelte. Marc egyetlen, erős nyomással beléhatolt. Brooke belekapaszkodott a vállába, és lehunyta a szemét. A világ megszűnt körülöttük. Csak a sötétség, a növények illata ölelte körül őket. S ők élvezték ennek a csodálatos egyesülésnek az élményét. A férfi csípőjének erős, ritmikus lökése mindannyiszor rekedt sikolyt csalt ki Brooke-ból, ami még jobban feltüzelte Marcban a vágyat. Saját hangját is hallotta, mintegy visszhangként a lány szenvedélyére. Eddig még soha nem volt képes egyetlen nő sem így felszítani benne a szerelmi lázat, a birtoklás ősi vágyát. És soha nem élt még meg egyesülést ilyen, már-már földöntúli gyönyörben. 75 TlffANY Végre rátaláltak a közös ritmusra, mozgásuk egyre gyorsult, sodródtak a kéj bódító hullámain, míg Brooke egyszer csak felsikoltott, s egész testében megremegett. Ebben a pillanatban Marc is elért a csúcsra, tűz és gyönyör mámorító robbanását érezte, majd a végtelen nyugalom pillanatai jártakat... Sokáig feküdtek szorosan egymáshoz tapadva, mozdulatlanul. Testük lassanként megnyugodott. Marc végül az oldaléra fordult, de Brooke-ot is magával húzta. A takaró után nyúlt, s magukra terítette. Újra egymáshoz bújtak, lábuk összegabalyodott. Brooke Marc mellkasára hajtotta a fejét. Karjában biztonságban érezte magát, s tudta, hogy otthonra leltek egymásban. "Egy név, ameCyet mindenki ismer m Veszélyes közelség 9. FEJEZET Brooke megborzongott. Hűvös szellő csapta meg a vállát és ahátát. Még felalomban oldalra fordult. Marcot kereste, testének jóleső melegét de csak hűlt helyét találta. Csupán a ventilátor zümmögése- jutott el a túda-taig, ám hirtelen szokatlan zajt hallott, evőeszköz csörrent a porcelánon iTS^L' í^.™^* ***** mós is van a fásban, s egy szempillantás alatt felébredt. Kinyitotta a szemét. Marc ott állt, a hálószoba ajtófélfájának dőlve, kezében csésze és kanál - Jo reggelt, te hétalvó! Kialudtad végre magad? A lány feljebb húzta a takarót, közben lopva Marcra sandított A férfi meztelen volt. Izmos lába, keskeny csípője most is nagy hatással volt rá s a combjai között göndörödé szőrzet semmit sem rejtett el a férfiasságából' Marc nem jött zavarba, csak tartotta a csészét izmos, széles mellkasa előtt es elnevette magát. ' - .Miért nem keltettél fel? - simított végig cicás mozdulattal az arcán Brooke. - Hány óra? - Fél tíz. - Ilyen későre jár? És te mit csináltál közben? - nézett körül a félhomályban. - Körbesettenkedtem a lakásodban - bolondozott Marc. - Valami ehető dolog után szimatoltam. - Arca hirtelen tűnődő lett. - És téged fitrvel-telek. Enmvalóan édes vagy, amikor alszol. Brooke felkönyökölt, és szinte itta a tekintetével a férfi látványát Nem tetszett neki, hogy az ajtóban álldogált, s olyan messze volt tőle. Arra vágyott, hogy ott legyen mellette az ágyban, hogy szorosan átölelje meleeít-se, hogy újra érezhesse nőiességének hatalmát. A férfi most letette a csészét a padlóra. Felállt, és újra Brooke-ra nézett - Brooke, sokat gondolkodtam - mondta. i JÍT?ly arckifeJezése egy csöppet megijesztette a lányt. Hanyatt feküdj lehunyta a szemét, és semmi kedve sem volt megkérdezni hogy miről. Hosszat sejtett; aztán mégis kicsúszott a száján a kérdés - Arról, hogy ki gyújthatta fel Lum boltját, és hogy miként fügehet össze ez a sok zavaros mozzanat. A lány nem nézett rá, csak nyelt egyet. Bántotta, hogy Marc még most sem képes szabadulni az esettől. 77 líffANY - És kettőnkről - tette még hozzá a férfi. A ventilátor zaja egyre elviselhetetlenebbé vált. Brooke egész testében reszketett. - Arról, amit teszünk. Brooke most feléje fordult. Tehát nem múlt időben gondolta. Mit jelentsen mindez? Marc két lépéssel az ágynál termett, lehajolt hozzá, felemelte a takarót, és bebújt melléje. Megkérte a lányt, hogy forduljon feléje. Brooke átölelte a nyakát, és hozzásimult. Szerette volna azt a csodálatos élményt újra átélni a karjaiban. Elhódította a férfi testéből áradó melegség. - Nem akarok gondolkodni - suttogta, anélkül, hogy ránézett volna. - Marc, most nem - hunyta le újra a szemét. - Lehet hogy soha többé nem akarok már - fűzte hozzá alig hallhatóan. Marc felkönyökölt, lassú mozdulattal kisimította a Brooke arcába hulló hajfürtöt. A lány szeme csukva volt, mégis érezte, hogy a férfi őt nézi. - Brooke, azért nem ártana néhány dolgot tisztázni. Számolnunk kell a következményekkel. - Nem felejthetnénk el egy kis időre? Talán jobb lenne, ha egyszerűen kivárnánk, mi fog történni. Nyomasztó csend támadt, Brooke tudta, a férfi arra vár, hogy ránézzen. Vonakodva engedelmeskedett. - Azt nem - felelte Marc ellentmondást nem tűrő hangon. - Marc... - Brooke, tudod jól, rendőr vagyok - kezdte türelmesen. - És most ki-kezdtem egy nővel, aki pont abba az esetbe keveredett bele, aminek a felderítésén jelenleg dolgozom. Van róla fogalmad, hány szabályt szegtem meg, hogy milyen messze kerültem a rendőri eskümtől? - Nem - ingatta a fejét a lány. A férfi most abbahagyta a simogatást. - Nem - mondta még egyszer nyomatékosan. - Egyszerűen nem értem, mi rossz lehet abban, ha két ember vonzódik egymáshoz. Marc a vállára tette a kezét és felsóhajtott. Bosszúsnak látszott. - Nem kérem tőled, hogy másnak add az esetet - magyarázkodott Brooke. - Ezt már egyszer tisztáztuk. Úgy cselekedhetsz, ahogy jónak látod. Nem fogom azt kívánni, hogy másképp tegyél. Hát akkor mi rossz van benne? - Az, hogy ki kell derítenem az igazságot, s közben nem lehetek tekintettel senkire és semmire. Arra sem, hogy esetleg fájdalmat okozok neked. Ésszel kell dolgoznom, a logikára támaszkodva, az érzelmeknek itt nincs helyük. Nem véletlen, hogy a rendelkezések értelmében egy rendőr nem tarthat fenn kapcsolatot olyan személlyel...- sóhajtott egyet kínjában...-, aki gyanúsítható. - Amikor Brooke el akart fordulni, két keze közé fogta az arcát, s nem engedte. -Az most nem számít, hogy legszívesebben abból indulnék ki, hogy ártatlan vagy. Afőnökömet eddigmég nem sikerült meggyőznöm erről. - Charlie azt mondta, hogy engem nem gyanúsítanak. 78 Veszélyes közelség - Senki sem állítja, hogy te okoztad a tüzet. De a tények azt bizonyítják, hogy nagy valószínűséggel összekötő kapocs vagy valami vagy valakik között. - Marc arca jól tükrözte a belsejében lejátszódó küzdelmet. A lány rádöbbent, hogy itt az alkalom: most végre el kell mondania mindent. A bűntudat egyre jobban elhatalmasodott rajta. Arcát a kezébe temette. - Az ég szerelmére, Brooke, valaki betört a lakásodba! Félek, hogy nem vagy itt biztonságban. Meg is sebesülhetsz. A főnököm is pontosan így ítéli meg a helyzetedet. A lelkemre kötötte, hogy a szokásosnál is óvatosabb legyek. Egy rendőr bármikor megsebesülhet, de ennek még nagyobb a veszélye akkor, ha olyan nővel kerül kapcsolatba, akinek az általa felderítendő esethez valamilyen köze van. Brooke megrémült a gondolattól, hogy Marcnak baja eshet, belekapaszkodott a férfi csuklójába, mintha így akarná megvédeni. Nem tudná elviselni, ha miatta történne vele valami, nyilallt belé a gondolat. Mondd el neki, parancsolta egy belső hang. Mondj el mindent! Aborítékot a pénzzel! Már épp ideje, hogy végre bevalld. - Marc... A férfi szelíden a vállához húzta a lány fejét. - Már nincs visszaút, Brooke. Bármennyire is igyekszem uralkodni magamon, szünet nélkül rád vágyom. Még az álmaimat is betöltőd. Éjjel-nappal csak rád gondolok. - Hátára fordította Brooke-ot, és ráfeküdt. Heves mozdulattal a combjai közé feszítette a testét. Brooke tovább akart beszélni, de akkor meg a fülcimpáját harapdálta, forró és izgató volt a lélegzete, a lány képtelen lett volna továbbra is ellenállni neki. - Brooke, tudom, hogy éppúgy élvezted a szerelmi játékunkat, mint én magam. A vágyad éppoly erős volt, mint az enyém. - így van. Es szeretném, ha így is maradna, Marc. Szeretkezni akarok veled, ahányszor csak lehet. Ahányszor csak kedved támad rá. - Akkor a jövőt tekintve minden napod be van táblázva — suttogta gyengéden Marc, s a mellét cirógatta. A mellkasát borító finom pihékkel csiklandozta a mellbimbóját. - Újra és újra érezni akarlak, lángodban elégni. De nem akarom, hogy félj. Tőlem végképp ne! - Nem amiatt aggódom - suttogta Brooke. - Sosem gondoltam volna, hogy idáig jutunk. - Mire számítottál? - Azért féltem tőled, mert már az első pillanatban olyan közel kerültél hozzám, mintha ismerted volna minden gondolatomat. Marc apró csókokkal húzott vonalat a lány állátói a nyakáig. - Igen, szeretném ismerni az összes gondolatodat - súgta. - Áruld el mindet, kérlek. - Arcán már borosta serkent, most a lány nyakához dör-zsölgette. - A legjobban azt szeretném tudni, hogy most mire gondolsz, miközben ezt teszem... - Megcsókolta a mellét. - Es ezt... - Brooke ágaskodó mellbimbójával játszott, ajkával ráharapott, és szívogatta. 79 ÜffANY - Visszaviszlek anyádhoz, hiszen ott maradt az autód. Én pedig megragadom az alkalmat, és megnézem egy kicsit közelebbről is azt a borítékot. Odafelé felelned kell néhány kérdésemre. Nem fogod megúszni szárazon, az biztos! Sarkon fordult, és kiment a fürdőszobába. Brooke teljes erőből a szemére tapasztotta a tenyerét. Uralkodnia kellett magán, nehogy hangos zokogásban törjön ki. Az anyja egyébként soha be nem tette a lábát a férje dolgozószobájába, miért pont ma kellett kihúznia azt a nyavalyás íróasztalfiókot! Nem fogod megúszni szárazon, fenyegette meg Marc. Meg kellett volna mondania, de most már késő. Mások véleményétől függetlenül akarta felderíteni az apja múltját. Döntött valamiben, s erről még a családjának sem szólt. Kinyomozta az eltűnt eseménynaplót, s belebonyolódott egy ügybe, amely meghaladta az erejét. Mindennek a tetejébe még le is feküdt azzal a férfival, akinek az első pillanattól kezdve hazudott. Érezte ugyan mindvégig, hogy nem helyesen cselekszik, még időben el kellett volna mondania mindent. De most már túl késő. Most már vállalnia kell a következményeket: Marc haragszik rá, s biztosra veszi, hogy Brooke hidegvérrel és számítóan visszaélt a bizalmával. Ráadásul őt is... gyanúsítja. Rá volt írva az arcára, hogy bűnösnek tartja, aki csak ki akarta használni őt. A lány az ajkába harapott. Nyomorultul érezte magát. A fürdőszoba csukott ajtaja mögül pár percig hallatszott csak a zuhany hangja, majd újra csönd lett. Úgy látszik, Marcnak se türelme, se hangulata nem volt holmi pancsikálásra. Brooke az ajtóra meredt, majd ijedtében felpattant, hátha kijön, s őt még mindig az ágyban találja, mintha csak őrá várna. Reszkető ujjakkal kapta magára a ruháját, s egy pillanatig elmerengett a padon álló növények látványán. A fürdőszobaajtó közben kinyílt, ó felmarkolta a többi ruhadarabját, s szó nélkül bevonult Marc előtt a fürdőszobába. Már beültek az autóba, a férfi bekapcsolta az URH-készüléket, s még mindig jeges hallgatásba burkolóztak. Valaki recsegő hangon közölt valamit, Brooke nem értett belőle egy szót sem. Más családokkal ellentétben, ahol a családfő szintén rendőr volt, náluk sosem volt odahaza URH-berendezés. Az anyja örökös rettegésben élt volna, ha hallja azokat a nyugtalanító, furcsa nyelvezetű közleményeket, így aztán, ha Brooke és az öccse véletlenül meghallottak valamit az apjuk kocsijában, mindig elfogta őket egy kissé a félsz, mintha tilosban jártak volna. Brooke lehunyta a szemét, kezével az ülés karfáját markolta. Lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy nem akarta senkivei sem megosztani a titkát a pénzzel kapcsolatban? Gyerekes módon épp abba dugta bele az 82 Veszélyes közelség orrát, ami tilos volt? Hogy végre bebizonyíthassa, egyedül is képes dönteni, nem szorul rá senkinek a védelmére? Lopva Marc felé sandított. A férfi kemény és zárkózott arccal vezette az autót. A lányba belemart a fájdalom. Szörnyű, hogy így végződött ez a délután. Semmit sem kívánt jobban, mint hogy kiengesztelhesse. - Marc - suttogta óvatosan. A férfi egy pillanatra feléje fordult, dühös és kérlelhetetlen tekintete azonban torkára forrasztotta a szót. A bocsánatkérésből nem lett semmi. Egy csöppnyi fény mintha kigyúlt volna a szemében, Brooke szívét meg is dobogtatta, de Marc nyomban el is fordult, s mereven előrenézett. Száját összeszorította. - A boríték - vágott bele nyersen a kihallgatásba. - Azért mentél oda a Lum-féle bolthoz, hogy megkeresd az eseménynaplót? Megtaláltad a borítékot, és a végére akartál járni? A lány bólintott, s mivel a férfi még mindig válaszra várt, vonakodva igent mondott. - Honnan tudtad, hogy a naplót oda rejtették? - Nem tudtam. Csak gyanítottam. Marc bizalmatlanul méregette. - Hol találtad meg? - Egy kilazult tégla mögött az ablaknál. - Elég nagy volt a nyílás ahhoz, hogy pénzt is eldugjanak oda? Pillantásuk találkozott. - Nem tudom - felelte Brooke. - Én nem találtam ott pénzt. - De valaki még azon az éjszakán betört a lakásodba. Es nem a naplót keresték, azt ugyanis senki sem tudta, hogy nálad van. A pénzt keresték, nem igaz? Erre is van valami magyarázatod? - Nem tudom! Fogalmam sincs róla, bárcsak sohase nyomoztam volna a napló után! Feltétlenül muszáj erről beszélnünk? A férfi nem válaszolt, Brooke ettől még sötétebbnek látta a helyzetét. Marc tényleg úgy bánt vele, mint egy gyanúsítottal. Az esetet rábízták, s ő nyomozott. A lány összekulcsolta a kezét az ölében, s közönyös, színtelen hangon megkérdezte: - Mit fogsz az anyámnak mondani? - A te anyád. Miért nem beszélsz vele te magad? - És mit mondjak neki? - Próbáld meg végre az igazat megmondani. - Keserű hangja hallatán Brooke gyorsan a másik irányba fordult. A férfi felsóhajtott, idegesen beletúrt a hajába. - Sohasem jutott még az eszedbe, Brooke, hogy őszinteséget vár tőled? Hogy szeretné, ha megmondanád az igazat? Meglehet, elege van már abból, hogy folyton meg akarod őt kímélni bizonyos dolgoktól, holott joga lenne rá, hogy mindenről értesüljön. 83 líffANY Brooke-ot elfutotta a méreg. - Ugyan, mit értesz te ebből az egészből? Fogalmad sincs róla, milyen az anyám vagy a családom. A lámpa pirosra váltott. Marc fékezett, és megállt. Sötét pillantással nyugtázta a lány iménti megjegyzését. - De tudom, hogy milyen érzés, ha az embernek hazudnak. Arcán ott tükröződött a harag, a fájdalom és az elárultatás érzése. Brooke csak egy pillanatig volt képes elviselni a látványt. Heves bűntudat támadt benne. Mélyen megbántotta ezt a férfit, akiben pedig megbízott, akit csodált,, sőt talán bele is szeretett. Most pedig szembe kell néznie a következményekkel, bár el sem tudta képzelni, hogy hogyan. Bekapcsolt az adó, s valaki leadott egy rejtjeles üzenetet. Marc úgy bámult a készülékre, mint akit fejbevágtak, s halkan szitkozódott. Erősen megmarkolta a kormánykereket. Beletaposott a gázba, s szinte kilőtte az autót, még mielőtt a lámpa zöldre váltott volna. Brooke ijedtében belekapaszkodott a műszerfalba. - Mi történt, Marc? - Tűz van. Valaki megsebesült. A lány tágra nyílt szemekkel körbekémlelt. Kereste a füstfelhőket. - Hol? - Nem tudom pontosan, melyik házszám. De az utcát jól ismerem - vetette oda. Arca nem árult el semmit, de a szája remegett a felindultságtól. Éles kanyarral befordult egy mellékutcába. Brooke előrebámult. 0 is ismerte ezt a környéket. Itt dolgozott évekig, míg három hónappal ezelőtt ki nem tették. Aztán megpillantotta a lángriyelveket már két háztömbbel a felállított rendőrségi torlasz előtt. A tűzoltóság is a helyszínen volt. A csípős füst már ekkora távolságból is marta a szemet. Az ellenkező irányból egy szirénázó autó közeledett, majd elnémult. Brooke odahajolt a szélvédő üvegéhez, hogy jobban lásson. Egy háztömbbel arrébb vakító lángtenger lobogott. A tűzoltók kétségbeesetten próbálták megfékezni. Az utca közepén rendőrségi autók álltak, s lezárták a területet. Brooke szíve a torkában dobogott. Marc megállt a járda szélén az autók mögött, s kilökte az ajtót. A lány szintén kiugrott a kocsiból, s vakon rohant Marc után a tűz irányába. Mint a villám, úgy hasított belé a felismerés, hogy Albert Andrews szenátor pártközpontjának az épülete égett. Füst és hamu mindenfelé. A lány hallotta a tűz tompa morajlását, látta a lángokkal viaskodó férfiak árnyékát. Az épületen most egy mentőkas kúszott a magasba. Az utca túloldalán mentőautó állt. Egy egyenruhás orvos épp becsukta a hátsó ajtót. - Marc! - rohant feléjük egy rendőr, Brooke nem ismerte. Marc egy pillanatig megállt, vonakodva ránézett: 84 Veszélyes közelség - Ki sebesült meg? - Charlie - felelte nagyot sóhajtva a fiatal rendőr. Brooke ijedtében felnyögött, a fiatalember rápillantott, majd újra Marc felé fordult. - Itt volt az épület előtt, amikor a levegőbe röpült. Nyitva volt a kocsija ablaka. Eszméleténél van, de a karján és az arcán csúnyán megégett. Nem tudom, mennyire súlyos. - Te jóságos ég! - motyogta Brooke. Marc a mentő után nézett. Arca megfeszült, a villogófény árnyéka rávetült. A levegőben füst gomolygott. Brooke szeme égett tőle. Közel állt a síráshoz, valahogy sikerült elnyomnia, de minden ízében reszketett. - De hát mit keresett itt? - szakadt ki belőle a kiáltás. Marc feléje fordult, majd lenyelte dühében. - Megfigyelőként jött. Felváltva csináltuk egy ideje. Alany nyelt egyet, meglepetésszerűen érte a közlés. A füst már a torkát marta. - És... robbanás volt? - kérdezte. - Igen. Valaki meggyújtott egy bombát. - Ez már biztos? A mentőkas daruja nagy csörömpöléssel törte át az épület tetőszerkezetét. Brooke összerezzent. Belebámult a tűzbe. Váratlanul Marc kezét érezte a vállán, s nem tudta biztosan, vajon bátorítani akarta-e, vagy csupán arra vigyázott, nehogy elmeneküljön előle. A férfi az autója irányába fordította, és visszament vele a kocsihoz. - Bemegyünk a kórházba -jelentette ki ellentmondást nem tűrőn. Az autóhoz érve a hátsó ajtót nyitotta ki a lány előtt, s megvárta, amíg beszállt. Aztán a túloldalra futott, s helyet foglalt a vezetőülésen. Az URH-készüléken megint segélyhívást adtak le. Brooke nem értette. Már nem értett az égvilágon semmit. 85 TlffANY Veszélyes közelség 10. FEJEZET A kórházi folyosón nagy volt a nyüzsgés. Orvosok és nővérek siettek szobáról szobára. Brooke egy széken ült a fal mellett, arcán feszült figyelem, meg sem moccant. Az ügyeletes orvos egyszerre csak egy látogatót engedett be Charlie-hoz, s mióta húsz perccel korábban beszállították, egyfolytában nála volt a felesége. A folyosó túloldalán, a lehető legmesz-szebb tőle, Marc támaszkodott a falhoz. Hátat fordított neki. Brooke kutyául érezte magát. Talán, ha most felállna, odamenne hozzá, és a kezét a vállára tenné... Beleharapott az ajkába, idegesen szorongatta akezében a papírcsészét, még lötyögött egy kis kávé az alján. Nem, semmi értelme. Nagyon is jól tudta, miféle rendőr Marc, hogy mit hajlandó elfogadni, s mit nem. Hazudott neki, igaz, csupán azért, hogy az apját védje. Gyorsan lehunyta a szemét, hogy visszaszorítsa feltörni készülő könnyeit. Képtelen volt elhinni, hogy az apját pénzzel meg tudták vesztegetni. Egy belső hang azt súgta neki, hogy az apja nagyon szerette a családját. Megpróbálta őket megvédeni. Most tehát rajtuk a sor, hogy megvédjék az ő becsületét s jó hírét. A szemben lévő ajtó váratlanul kinyílt, s egy csinos, szőke asszony lépett ki a folyosóra. Brooke felismerte, látta őt a Charlie íróasztalán álló képen. Marc felegyenesedett, az asszony meglátta, s odalépett hozzá. Igazi jó barátokként ölelték meg egymást. Brooke elfordult. Úgy érezte magát, mint aki betolakodott a rendőrök és családjuk zárt körébe. - Mi a helyzet, Syl? - kérdezte Marc türelmetlenül. - Már rendbe jött valamelyest - sietett az asszony a válasszal. Brooke megint rájuk nézett, s látta, amint a szőke nő rámosolygott a férje munkatársára. - Egy kicsit azért még kábult, de látni szeretne - tette hozzá. Marc vett egy mély lélegzetet, bólintott, együttérzően megszorította Syl vállát, majd bement a betegszobába. Charlie felesége utánanézett, amíg az ajtó halkan be nem csukódott mögötte, aztán kimerültén nekidőlt a falnak, és lehunyta a szemét. Brooke felállt, s kissé habozva átment hozzá. Az asszony azonnal észrevette, és felemelte a fejét. - Nem kér egy kis kávét? - kérdezte a lány. - Nagyon köszönöm, de nem kérek. - Mosolya éppolyan meleg volt, 86 mint az imént Marckal beszélgetve. - Itt szörnyű ízű kávét főznek. - Rápillantott Brooke üres csészéjére. - De hát ezt már bizonyára maga is megállapította. Brooke viszonozta a mosolyát. - Igaza van, rettenetesen rossz az íze. - Csak nézte az asszonyt, arca közben újra komollyá változott. Aztán lesütötte a szemét, és zavartan bámulta a csészéjét. —Azt akartam mondani... Igazán sajnálom, ami szegény Charlie-val történt. - Egyenesen Syl szemébe nézett. - Tudja, valahogy hibásnak érzem magam. Én rántottam bele Marcot és Charlie-t ebbe az egészbe. Sylvia nyugodtan tekintett rá kék szemével, szemrehányásnak nyoma sem volt benne. - Maga Brooke Shelburne, ugye? Charlie gyakran mesélt magáról. Brooke bólintott. - Akkor hadd mondjam el, hogy én is mennyire sajnálom, ami az édesapjával történt. Charlie egészen biztosan újra egészséges lesz. Azt mondták, lehet, hogy még heg sem marad vissza. De az apja elvesztése... szörnyű lehetett magának. Brooke szemébe könnyek szöktek, megpróbálta elfojtani őket. - Az anyámnak volt a legnehezebb. Nem hiszem, hogy akár egyszer is eszébe jutott volna a lehetőség, hogy apámmal történhet valami. - Sóhaja egyben a beletörődést is jelentette a megváltoztathatatlanba. Újra belenézett a kedves idősödő hölgy szemébe. - Azt hiszem, ma már jobban megértem anyámat, mint korábban. Képtelen volt elviselni a tudatot, hogy valahányszor apa munkába indult, veszély leselkedett rá. - Kis ideig tűnődve nézte Charlie betegszobájának zárt ajtaját, majd a kezében levő kávéscsészét figyelte. - Ugye, szereti Marcot? - mondta Sylvia nyugodt hangon. Brooke döbbenten nézett rá. A szíve görcsbe rándult, a torka elszorult. Marc rendőr volt. S noha mágnesként vonzotta, a jövőjüket illetően sok volt benne a bizonytalanság. Tény, hogy nem akart ugyanabba a hibába esni, mint az anyja. Úgy gondolta, nincs szüksége védelemre. Önálló lény akart lenni, tetteiért maga akarta vállalni a felelősséget. Nem szándékosan történt, hogy a magatartásával veszélybe sodort egy ártatlan embert. Soha meg sem fordult a fejében, hogy egyszer majd épp egy rendőrbe fog beleszeretni, ott áll majd egy betegszoba előtt, és azon töri a fejét, mi lenne, ha Marc sebesült volna meg. Ahogy Sylvia Wilson férje. - Mi ketten nem ülünk össze - mondta végül Brooke. Az utolsó szavaknál megbicsaklott a hangja. Sylvia aggódva figyelte. - Marc igazán jó fiú - bizonygatta. - Charlie-nak sosem volt nála jobb kollégája. - Tudom - felelte a lány. 87 m Veszélyes közelség TlffANY Jó fiú, jó rendőr. így igaz. Botorság lett volna abban reménykednie, hogy valaha is meg fogja érteni ót, vagy akár megbocsátaná, amit tett. Brooke még abban sem volt biztos, hogy önmagának meg tud-e bocsátani. * Kifizette a taxit, s a szülőháza előtt kiszállt a kocsiból. Egy ideig ott álldogált még a ház előtti járdán, s nézett a taxi után. A sok autó, amely tegnap még itt parkolt, mind eltűnt. Az épület egy elővárosi villa nyugodt légkörét árasztotta. Brooke-ot megrohanták a szép gyermekkori emlékei. Felnézett a bejárati ajtóra, s anyját pillantotta meg az ablaküveg mögött. Az ajtó kitárult, s ő lassú léptekkel felbaktatott a lépcsőn. - Brooke, kedvesem, nem is számítottam rá, hogy eljössz. Azt gondoltam, majd felhívsz. - Szervusz, anya, megkaptam az üzenetedet. - Brooke megpuszilta az édesanyját, átkarolta a vállát, és magához húzta. Az viszonozta az ölelést, majd hátrébb lépett. Brooke-éhoz hasonló szürke szemével aggódva fürkészte a lánya arcát. - Minden rendben van, Brooke? - kérdezte. - Igen, anya. Jól vagyok. Csak tudod, arra gondoltam, jobb lenne, ha telefon helyett inkább személyesen beszélnénk. - Igen? ' Brooke igyekezett rámosolyogni. - Úgyis el kellett volna jönnöm valamikor az autómért. Az anyja nem szólt semmit, csak nézte őt, majd bólintott. Becsukta az ajtót, s Brooke-hoz fordult. Homlokát gond felhőzte. - Azt hittem, Marckal együtt jössz majd. Ha tudom, hogy nem hoz haza, érted mentem volna. Brooke elfordult, a táskáján babrált, majd kisimította a zongorán a térítőt. Sokáig tartott, mire az anyjára mert nézni. - Marc kollégája ma éjjel egy tűzesetnél megsérült. Marc nála van éppen a kórházban, ezért nem tudott velem jönni. - A kollégája? - Mrs. Shelburne a nyakához kapott. - Súlyosan megsérült? - Nem, az orvos szerint teljesen fel fog épülni. - Ezek szerint te is láttad? Brooke tekintete elsiklott az anyja fölött, s végül megállapodott a telefonasztalkán. - Nem, én eljöttem, mialatt Marc bent volt nála. Gondoltam, egyszerűbb, ha Marcnak nem kell még engem is hazahoznia, ezért taxiba ültem. - Átment az apró, világos konyhába, hogy az otthonosság meghitt légkörében talán sikerül meglelnie azokat a szavakat, amelyekkel az anyja és a saját aggodalmát elűzheti. A pénzzel teli boríték ott feküdt a konyhaasztalon. A lány felvette, gör- 88 csös mozdulattal összepréselte. Szemébe könnyek szöktek, a jól ismert környezet összefolyt előtte. - Jaj, anya - tört fel belőle a keserűség. - Úgy hiányzik apa! Ahányszor csak idejövök, még mindig úgy érzem, hogy itt van a házban. Mintha csak néhány órára ment volna el, s bármelyik pillanatban hazatérhetne. - Brooke, kedvesem... -jött közelebb az édesanyja, és szorosan magához ölelte a lányát. Brooke sírva borult a vállára. A borítékot még mindig a markában szorongatta. - Anya, szörnyű lehet neked, el kell viselned ezt a veszteséget, és mindent, ami még velejár - mondta sírástól elcsukló hangon. Mrs. Shelburne meglepődött a lánya szavain, a haját simogatta, s igyekezett megnyugtatni. - Megpróbálom elterelni a figyelmemet. Rengeteg a tennivalóm. De hát miért izgatod ennyire fel magad, Brooke? A lány halkan szipogott, és nem válaszolt. - A boríték miatt? - kérdezte végül Mrs. Shelbume akadozva. Brooke letörölte a kézfejével a könnyeit, majd karnyújtásnyira eltávolodott. - Igen - ismerte el. - Ez az oka. Már régóta tudok róla. Két héttel ezelőtt bukkantam rá, amikor átfutottam apa adóigazolásait. - De hát miért nem szóltál azonnal? Egyszerűen nem értem, miért titkoltad el. Végül is nem szokványos dolog, ha az ember ennyi pénzt talál az íróasztalban. Brooke-nak a szívéig hatolt az édesanyja aggódó hangja. Millie Shelburne annyi mindenen ment keresztül az utóbbi időben. Nem elég, hogy megtörte a bánat, s hogy nyakába szakadt az egyedüllét, most még azt a gyanút is meg kellett emésztenie, hogy a férjét esetleg megvesztegették. - Nem akartam felesleges aggodalmat okozni neked, anya. Lehet, hogy csak apa... dugipénze, vagy valami hasonló. Az is lehet, hogy valakit kisegített, s az épp visszaadta a pénzt... Millie Shelburne riadt tekintetétől elakadt a szava. - Ugyan, Brooke, ezt te sem gondolhatod komolyan. - Igazad van, anya - sütötte le a szemét. Amikor újra felnézett, anyja halottsápadt arccal meredt rá. Reszkető kezét a blúza gallérjára szorította, és halkan megkérdezte: - Tehát azt hiszed, hogy apád pénzt fogadott el valakitől? - Jaj, anya, fogalmam sincs, mit higgyek. Nem biztos, hogy így van. Ezer és egy oka lehet, hogy apa ott tartotta azt a pénzt. Lehet, hogy pofonegyszerű a magyarázata. Édesanyja lehunyta a szemét, fejét lehajtotta, s végül megadóan bólintott. 89 ¦ TlfffANY - Brooke, nem kellene elmondanod a barátodnak, Lasaralle őrmesternek? - Már tudja. Millie tűnődve fürkészte a lánya arcát. - Akkor szóltál neki, amikor megtaláltad a borítékot? Brooke megrázta a fejét, s az ajkába harapott. - Meg akartam neki... mondani, de végül mégsem tettem. - A válla megrándult, elárulván, hogy nagyon is jól tudja, mit kellett volna tennie és mondania. - Tudod, egyszerűen kitalálta. - És most nagyon dühös rád - vonta le az anyja a következtetést. Brooke bólintott. - Az én telefonom az oka, ugye? - Az anyja most fogta fel, mibe is keveredett Brooke. A lány nem válaszolt azonnal, és Millie nemtetszése jeléül felszisszent. - Jaj, kedvesem, nagyon bánt, ami történt. Nem lett volna szabad telefonon keresztül ilyesmit közölnöm, ráadásul az üzenetrögzítőn. - Dehogyis, anya. Téged nem érhet szemrehányás. Csak azt tetted, amit nekem már az első pillanatban kellett volna. Én hallgattam el Marc elől, amit pedig el kellett volna mondanom. Nekem kellett volna jobban tisztelnem a munkáját. De nem akartam, hogy apa gyanúba keveredjen. Most nekem kell helyrehoznom, amiben hibáztam. - Szomorúan felsóhajtott. - Át fogom adni Marcnak a borítékot. Már holnap reggel elviszem hozzá. Látni akarta. - Akkor így lesz a leghelyesebb. - Igen - mondta Brooke. Megrémítette a gondolat, hogy újra el kell viselnie majd a férfi haragját, de sikerült bátorítóan rámosolyognia az anyjára. - Megyek, befejezem a mosogatást. Addig polcold fel a lábad, és pihenj egy kicsit, anya. Epp végzett a mosogatással, amikor a tizenegy órai hírek kezdődött a tévében. Az anyja behívta a nappaliba. Brooke vállán a konyharuhával átszaladt, anyja az ajtóból intett neki. - Nézd csak, nem ez az a tűz, amiben Charlie megsebesült? - De igen - felelte Brooke, s úgy bámult a képernyőre, mint akit megbabonáztak. A riportot valószínűleg azután készítették, amikor ők Charlie után mentek a kórházba. Az épület már teljesen összeomlott. Füst és hamu ¦ gomolygott elő a romhalmazból. A lányt megint elfogta a rémület. Eszébe I jutott Charlie, és minden, ami még megtörténhetett volna. Szörnyű érzés I volt látni, hogy az az épület, amelyben négy évig mindennap a munkáját végezte, a szeme láttára porig égett. Albert Andrews nyugodtnak és fegyelmezettnek látszott a riporterek előtt. Váltig állította, hogy elképzelni sem tudja, ki jöhet szóba gyanúsítottként, s hogy természetesen hajlandó együttműködni a rendörséggel a vizsgálat során. 90 Veszélyes közelség - Brooke, kedvesem... - állt fel az anyja, és kikapcsolta a készüléket. Azután a lányához fordult, karját összefonta a mellén. - Én azt hiszem, hogy ez az eset valahogy összefügg az apáddal. - Mire gondolsz, anya? - Röviddel a halála előtt elmesélt nekem Andrews szenátorról valamit. - Sóhajtott egyet. - Késő este volt, a szenátor a reklámhadjárata kapcsán szerepelt a tévében. Apád felugrott, összeszorított öklével dühösen a készülék felé ütött, majd kikapcsolta. Úgy felbosszantotta magát, hogy azt hittem, lelöki a tévét az asztalról. Aztán kijelentette, hogy Andrews szemét alak. Figyelmeztettem, hogy talán mégsem kellene így beszélnie a lánya főnökéről. Erre közölte, hogy bizonyítékai vannak a szenátor piszkos üzleteiről, s hogy nem tűri tovább, hogy a lánya ennek a csirkefogónak dolgozzon. — Millie válla megremegett. - Apád megfogadta, mindent meg fog tenni, hogy téged onnan kimenekítsen. - Aggódó tekintettel csüggött a lányán továbbra is. - Attól tartok, ő volt az oka, hogy téged annak idején elbocsátottak. Brooke korán útnak indult. Az elővárost, ahol Marc lakott, vasárnap reggeli hangulat lengte körül. Ha az előtte álló látogatásra gondolt, a szíve a torkában dobogott az idegességtől. Marc autója ott állt az országút szélén, tehát otthon volt. Brooke megállította a kocsiját az övé mögött, s pár pillanatig még az autóban maradt. A házat fürkészte, aztán nagy levegőt véve összeszedte minden bátorságát. Te gyáva nyúl, szidta önmagát, mialatt a szoknyájába törölgetfe izzadt tenyerét. Felkapta a kézitáskáját, abba tette a pénzzel teli borítékot. Ám újra inába szállt a bátorsága, lehunyta a szemét, homlokát a kormánykerékhez nyomta. Hát ide figyelj, Brooke Shelburne, kezdte újra, te vagy az oka, hogy ilyen helyzetbe kerültél, neked is kell belőle kimásznod. Senki nem fogja megtenni helyetted. Akkor meg mire vársz még? - győzködte saját magát. Még jobban megszorította a táskát, s mielőtt újra mást gondolhatott volna, gyorsan kinyitotta az ajtót, s elindult Marc háza felé. Becsengetett. Idegességében úgy a tenyerébe vájta a körmét, hogy végül már szinte fájt. Előre tudta, milyen dühösen és vádlón néz majd rá egy pillanat múlva a férfi. Ezért, amikor az ajtó kinyílt, inkább a lábtörlőt tanulmányozta. Egy pár elnyűtt edzőcipő s egy agyonmosott tréningruha kifakult hajtókájajelent meg először a szeme előtt. Tekintete szinte kényszerből elindult fölfelé, fehér pólója V alakú kivágásán át egészen az arcáig. Marc dühös és elutasító arckifejezése láttán elbátortalanodott. Lehet, hogy az első pillanatban még öröm villant a szemében, de mire Brooke belenézett, szikrákat hányt. 91 Veszélyes közelség TlffANY A lány végre észbe kapott, előkotorta táskájából a borítékot. - Csak azért jöttem, hogy ezt odaadjam - nyögte ki szemlesütve. Marc nem szólt egy szót sem, nem is mozdult. Te jó ég, hát meddig akar még itt álldogálni, mintha földbe gyökeredzett volna a lába? Brooke végre összeszedte újra a bátorságát, s felnézett rá. Aférfi nyugodt, rezzenéstelen arccal tekintett rá vissza. Szeme körül a karikák, szája szögletében az éles bemélyedés kimerültségről árulkodott. Ellépett az ajtóból, s egyetlen szó nélkül betessékelte. A nappali ablakának fényénél még jobban kiütközött Marc fáradtsága. Lehet, hogy egész éjjel Charlie-nál volt a kórházban? A lány egy pillanatra elfeledkezett a védekező taktikáról, s hagyta, hogy a férfi becsukja mögöttük az ajtót. Marc végre felfogta, hogy mit akar. - Köszönöm - mondta, s kivette a kezéből a borítékot. A hangja keményen és érdesen csengett. Brooke csak nézte, amint ott állt a borítékkal a kezében, ki sem nyitotta, a tartalmára sem volt kíváncsi - pedig mindenki más valószínűleg ezzel kezdte volna. - Charlie hogy van? - csúszott ki a kérdés a száján, de a hangját maga is kényszeredettnek és erőltetettnek érezte. - Minden rendben. - Mintha mosoly suhant volna át az ajkán, de rögtön le is hervadt róla. - Már az a legégetőbb gondja, hogy néhány napig kivonták a forgalomból, s nem foglalkozhat az üggyel. - Öntudatlan mozdulattal végigsimított az arcán, a szeme fölött. - Sylvia közölte velem, amikor kijöttem Charlie szobájából, hogy elmentél egy taxival. - Merően nézte a lányt, s Brooke kiolvasta a szeméből a szemrehányást. - Személyesen is megmondhattad volna. - Arra gondoltam, hogy a tűzeset után biztosan rengeteg a tennivalód. Nem akartam továbbra is a terhedre lenni. Ezért mentem el. - Szerintem meg egyszerűen megléptél. Brooke-ot legalább annyira bántotta a hangnem, ahogyan beszélt vele, mint vádló tekintete. Jaj, Marc, bocsáss meg végre, s ölelj át, gondolta kétségbeesetten. De kérdezni csak ennyit kérdezett: - Egész éjjel talpon voltál? - Igen. Muszáj volt a fejemet törnöm az eseten, különben kiszaladunk az időből. Brooke bűntudatosan keresztbe fonta a karját, és elfordította a fejét. - Azzal töltöttem az éjszakát, hogy felhívtam egy csomó embert, és kihallgattam őket. Közben rájöttem néhány összefüggésre. Jack Lum, az övé a Lum-féle újságosbolt, Albert Andrews egyik unokahúgát vette feleségül. A boltjából irányított néhány bukmékerügyletet, és egy sereg embernek adott át pénzt. Valószínűleg apád is ott szerepel a névsorban, Brooke. A lány előbb csak bámult maga elé, nyelt egyet, s csak azután nézett Marcra. - Én is szeretnék neked elmondani valamit. Az anyám tegnap este mesélte el nekem. Apám röviddel a halála előtt közölte vele, hogy Andrews meg nem engedett üzelmekbe bonyolódott. Azt állította, hogy bizonyítékai vannak rá. Anyám szerint miatta mondtak fel nekem. Apám egyszerűen nem akarta, hogy továbbra is neki dolgozzak. Marc felnézett, elgondolkozva összevonta a szemöldökét, majd megkérdezte: - Azt mondod, bizonyítékokról beszélt? Miféle bizonyítékokról? - Azt nem tudom. Egy ideig mindketten hallgattak. Brooke nem nézett a férfira. - Nem tudod? - szegezte végül Marc a lánynak halkan a kérdést. - Vagy csak nem mondod meg? A lányt váratlanul érte az övön aluli ütés, bár el kellett ismernie, hogy megérdemelte. - Ha tudnék valamit, megmondanám! Csak nem hiszed, hogy hagynám, hogy Charlie után még másnak is baja essék? - Brooke, nézd, nem hiszem, hogy egy pillanatig is ezt akartad volna. Charlie-nak legkevésbé. De ha már a kezdet kezdetén az őszinteséget választod, akkor talán soha nem került volna sor minderre. - Azt hiszed, én nem teszek magamnak szemrehányást? Elismerem, nagy hiba volt, hogy nem mondtam el. Ezt már máskor is hallottad. Hányszor ismételjem még meg? - Dühében könnyek szöktek a szemébe, Marc arca elmosódott előtte. - Rettentően gyötör a bűntudat. Charlie miatt és az apám miatt is. - Kézfejével mérgesen letörölte a könnyeit. - Én dolgoztam Andrews-nak, engem dobott ki! Ha annyira tudni akarod, nekem is megfordult a fejemben, hogy talán énmiattam lőtték le az apámat! Hogy az apámnak miattam kellett meghalnia! - Brooke... - Hát tessék, legalább ezt is megmondtam! - Hátrébb lépett, s most már valósággal zokogott. Kétségbeesésében saját bűneként vállalta, amit el sem követett. - Brooke, hagyd már abba! De a lány, mint aki se lát se hall, csak zokogott, majd sarkon fordult, és elszaladt. E pillanatban a világból is kifutott volna, csak minél mesz-szebb legyen Marctól, a bensejében dúló zűrzavartól, önmagától. - Brooke... Feltépte az ajtót, s csak rohant tovább. - Brooke, várj meg! A lány leszaladt a lépcsőn, át az úttesten, s úgy tett, mint aki nem is ' hallja, hogy követik. Leghőbb vágya volt, hogy az autójáig érjen, és a lehető leggyorsabban elhajtson. 93 92 A motorház tetején egy barna csomagolópapírba göngyölt, rikítóvörös szalaggal átkötött csomag feküdt. Gondolkodás nélkül utánanyúlt, hogy felvegye. - Meg ne fogd! Marc elkapta, és vasmarokkal szorította a karját. Oly hevesen visszarántotta, hogy a lány elveszítette az egyensúlyát. Akézitáskája lecsúszott a válláról, és a kocsinak ütödött. Egy másodpercre rá tűzvörös fény villant, és robbanás rázta meg a levegőt. A forró és ijesztő tűzijáték szétrepesztette a szélvédő üveget, és behorpaszttota a motorháztető lemezét. Marc macskája nyávogva surrant elő az autó mellső kerekei közül. Brooke kővé meredt a rémülettől. Egy hang nem sok, de annyi sem jött ki a torkán. Marc magához szorította, arcát a vállához nyomta. El nem engedte volna a világ minden kincséért sem. Arcát a lány hajába temette. Brooke sokkot kapott, egész testében reszketett. Képtelen volt akár sírni is. Marc felnyalábolta, és visszavitte a házba. - Mi volt ez? - dadogta, s fejét a férfi mellkasára támasztotta. Marc mélyen beszívta a levegőt, s ő érezte, amint megfeszültek az izmai. — Egy gengszter névjegye, aki épp így akarta a tudomásomra hozni, hogy itt járt - felelte. - Ha hozzáértél volna, Brooke... - Még szorosabban magához ölelte, és magában átkozódott. - S az egész az én hibám lett volna! A lányt a karjában tartva berántotta maguk után az ajtót, majd nekidőlt, s óvatosan hagyta, hogy Brooke lecsusszanjon, mígnem ott állt a karjába simulva. A haját simogatta, úgy csitítgatta. - Micsoda szerencse, Brooke. Csak egy hajszálon múlott - suttogta. Brooke még mindig remegve kapkodta a levegőt. Szorosan Marchoz tapadt, s élvezte, ahogy becézi. - Honnan tudtad, hogy a csomagban bomba volt? A férfi a hátát simogatta. - Valahogy megsejtettem. Brooke minden csodálkozás nélkül tudomásul vette a válaszát. - És tudtad, hogy valami történni fog? - Igen - szűrte Marc a foga közül. - Még egyszer nem fordulhat ilyen elő, Brooke. Erre esküszöm. Még egyszer nem fog rá sor kerülni. - Valószínűleg azok egyike volt a tettes, akik apámat is megölték, nem igaz? - tört fel a lányból. - Brooke, figyelj rám! - sürgette Marc. Két tenyerébe fogta az arcát, fejét hátrafeszítette, és feszült komolysággal nézett a szemébe. - Mostantól fogva gondoskodom róla, hogy távol tartsalak az ügytől, s hogy megszabadulj az egésztói. Ismerek egy sereg befolyásos embert, s megvannak az eszközeim, hogy ezt kikényszentsem. Többé sem téged, sem a családodat nem fogják zaklatni. 94 Veszélyes közelség - Azt akarod, hogy... - A lány még csak most kezdte fölfogni Marc szavainak értelmét. Döbbenten bámult rá. A férfi újra a vállához húzta a fejét. Másik kezével gyöngéden cirógatta a hátát. - Ha én kellek nekik, hát csak jöjjenek. De nem hagyom, hogy téged is célba vegyenek. Azt már nem! Az maga lenne a pokol. - Óh, Marc. - A lány szíve a torkában dobogott, könnyek égtek a szemében. - Erre megy ki a piszkos játékuk, ugye? A férfi újra hátrahajtotta Brooke fejét, de ezúttal nem mondott semmit, csak izzó szenvedéllyel csapott le ajkával az ajkára, s a lánynak egy pillanatra még a lélegzete is elakadt. Hozzátapadt, és karjával átölelte. Mindkettőjükben egyszerre támadt fel a vágy és a megkívánás. Brooke egy másodperc alatt mindenről elfeledkezett, fantáziájában páfrányok illata kúszott a levegőben, s fejük felett a magas fák koronájában az éjszakai szél zúgott. A Marckal töltött szerelmes órákra gondolt, eltoltötte őt nőiességének tudata, s ez erőt és hatalmat kölcsönzött neki; a szeretett férfi egyenrangú társa akart lenni. Mindenestől átadta magát az érzéseinek. Már eszébe sem jutott, milyen fontos volt nemrég még a számára, hogy maga irányíthassa az életét, már csak a jogra és a törvényre gondolt, amit Marc képviselt és védett, hogy az ő és a többiek biztonsága felett őrködjön. Gyöngéden kezébe vette a férfi arcát, kissé eltávolodott tőle. Hosszú ideig szótlanul nézték egymást. Marc vágytól sötét szemének tüze át- meg átjárta testét-lelkét, szinte elalélt már a szenvedélytől. - Nem -jelentette ki, s bár hangja vibrált az izgalomtól, arca elszántságot tükrözött. - Nem tehetsz senkinek engedményeket! Arra számítanak, hogy megfélemlíthetnek. Nem akarom, hogy miattam feladd az elveidet! - Lehunyta a szemét, és kétségbeesetten felsóhajtott. - Nekem nincs erőm szembeszállni velük. De neked sikerülni fog, és le fogod őket tartóztatni. Marc megszorította a vállát, majd szerető mozdulattal megsimogatta az arcát. Egy ideig szótlanul fürkészte minden kis vonását, majd kijelentette: - Igazad van, Brooke. Elég volt a bújócskából. - Hálás tekintettel bólintott. Most már szavak nélkül is tudták, miről van szó. TlffANY Veszélyes közelség 1L FEJEZET Brooke édesanyja a ház előtti virágágyásban térdelt. Kezében vakoló-kanál. Arca csupa fold volt, s fénylett az erőlködéstől. - Anya? - Milile Shelburne meghallotta a halk szólongatást. Felegyenesedett, ráült a sarkára, és a lánya felé fordult. - Anya, én... - Brooke nyelt egyet. Nem tudta, hogy is kezdje. - Mit csinálsz itt? Anyja nyújtózott egyet, s a hátát tapogatta. A félig feltúrt ágyasra pillantott. - Elhatároztam, hogy kiszedem ezeket a liliomokat. Sose mentek itt semmire; túl kevés a napfény. - Az egész házat felkutattuk utánad. El nem tudtam képzelni, hol lehetsz. Anyja felnézett rá, kicsit kihúzta magát. Mozdulatai elszántságot tükröztek. - Hirtelen úgy éreztem, hogy most kell nekilátnom - mondta, s a kanalat újra a földbe vágta. - Épp ideje, hogy rendbe tegyek néhány dolgot. - A lányára pillantott. - Odaadtad Lasaralle őrmesternek a borítékot? Brooke bólintott. - Eljött ő is. Most épp apa dolgozószobájában van. - így van... jól -jelentette ki Millie, de arca elárulta, hogy nagy erőfeszítésébe kerül,hogy elfojtsa belső bizonytalanságát. Dühös mozdulattal ragadta meg a soron következő növényt. - Mindet el kell innen tüntetnem - ráncigálta hevesen. - Nem adják meg magukat egykönnyen. Mintha csak egy fogat kellene kihúznom. Nem találtam meg az ásót. Szeretném végre tudni, hova dugta az apád a kerti szerszámokat. Brooke térdre ereszkedett a füvön, Billy nemrég nyírta meg. Csak nézte, ahogy az édesanyja a hosszúra nőtt, mély gyökerű növényekkel hadakozik. - Anya, szeretnék veled beszélni - nyögte ki végül. Mrs. Shelburne erre abbahagyta az ásást, s kezében egymegfásodott liliomgyökérrel, a lányára nézett. - Apáról és az ügyről, amibe belekeveredett. Bármi is volt, attól tartok, még nincs vége. Valószínűleg összefügg Andrews szenátorral és a múlt éjszakai robbanással. - Kis időre elhallgatott. A füvet bámulta maga előtt, 96 képtelen volt most az anyja szemébe nézni. Anélkül is tudta, hogy riadtság és aggodalom tükröződik benne. Mindig félt ettől a tekintettől. Sajnálta őt, mert tudta, nincs könnyű helyzetben! — Anya, valaki különös módon akarta Marcot figyelmeztetni arra, hogy jobb lesz, ha ejti az ügyet. Bombát helyeztek el a házánál. Millie ijedtében felsikoltott. - A pártközpontban egy bomba robbanása okozta a tüzet. Lum boltjánál is ugyanúgy történt. Marc szerint mindhárom esetnek ugyanazok a szereplői. - De hát kik tehették? - törölte meg Millie az arcát, és tanácstalan riadalommal bámult a lányára. - Nem tudjuk, anya. Még nem. Mrs. Shelburne figyelme hirtelen másfelé irányult. Brooke hátranézett, s látta, amint Marc épp befordult a ház sarkánál. Kezét a nadrágja zsebébe süllyesztette, s nagy léptekkel egyenesen feléjük tartott. Amikor odaért, letérdelt Brooke mellé, s várta, hogy a lány megszólaljon. Millie újra a virágágyás felé fordult, de a szája széle árulkodó módon remegett. Heves mozdulattal a makrancos növény töve mellé nyomta a vakolókanalat, meglazította a földet a liliom körül, majd teljes erőből rángatni kezdte. Amikor végre sikerült kitépnie, rövid pihenőt tartott. - Tudom, hogy valamit elkövetett, amit a férjem gyűlölt — mondta váratlanul. - Ezt el is mondta? - kérdezte Marc. Millie tagadóan intett: - Nem, de így is rájöttem. Ha az ember szeret valakit, mindent meg-érez, vagy így, vagy úgy. Brooke nagyot nyelt. Mintha gombóc lett volna a torkában, egy hang sem jött ki belőle. - Azt hiszem, nem sokkal a halála előtt rájött a megoldásra. - Mrs. Shelburne most Marcra nézett. - Azon az éjszakán elárulta, hogy el akarja hozni Brooke-ot a szenátor irodájából. Azt mondta, épp elegendő bizonyíték van a kezében. így mondta: épp elegendő. - Mrs. Shelburne - kezdte óvatosan Marc. - Nem tudunk rábizonyítani semmit sem Andrews-ra. De ha lenne egy tanúnk, akkor - azt hiszem - rábírhatnánk valakit az érintettek közül, hogy vallomást tegyen. Hajlandó lenne a törvényszék előtt is elmondani, amit a férjétől hallott? - Tanúskodjak? Marc áthatóan nézte őt. - Meglehet, önmagát is veszélybe sodorja - mondta ki nyíltan. - De rendőri védelemben részesíthetem egészen addig, amíg az ügy le nem zárul. - Marc... - próbált meg Brooke tiltakozni. A férfi feléje pillantott, majd újra Millie felé fordult. — Megtenné? 97 Az asszony nagyot sóhajtott. Tekintete a virágágyásra szegeződött. -Ha úgy gondolja, hogy ez előbbre viszi az ügyet, akkor szívesen megteszem - mondta, s a következő növény után nyúlt. Fülledt este volt. Brooke épp a teraszon tartózkodott, a hordozható telefont is kicipelte maga mellé, amikor meghallotta Marc autóját. A férfi leállította a kocsit a ház előtt a túloldalon kiszállt, majd becsapta maga mögött az ajtót. A lány szinte csupa fül volt már, a várakozás és a szorongás megtette a hatását. Felismerte Marc lépteit a lépcsőházban, s a hangját is. Halkan beszélt, valószínűleg az ajtaja előtt őrködő emberrel. Brooke felült, egy pillanatig mozdulatlanná dermedt a sötétben, majd felállt, hogy ajtót nyisson. Két kezével ragadta meg a kilincset, így akarván palástolni a reszketését. Marc ott állt az ajtóban, nekidölt a korlátnak. Egy ideig szótlanul nézte alanyt. Néhány másodpercig némán álltak egymással szemben. A férfi arcát • megvilágította az utcai lámpa. Állának kemény vonala ma még jobban előtűnt, mint máskor. Brooke észrevette, hogy Marc keze ökölbe szorul a nadrágzsebben. A vékony szövet alatt élesen kirajzolódtak az ujjpercei. - Túl vagyunk az egészen - szólalt meg tompa hangon. -Telefonon is közölhettem volna, de nagyon szerettelek volna látni. Hangjának érdessége felizgatta a lányt, nyomban libabőrös lett. - Én is vágytam rá, hogy lássalak - ismerte el Brooke válaszul. Úgy érezte, most mindjárt Marc nyakába ugrik, ezt megelőzendő belekapaszkodott az ajtóba. Miután beengedte a férfit, egyenest a konyhába mentek. Csupán egy falilámpa világított, a lakás többi része sötétségbe borult. Brooke csak most, a lámpa fényénél vette észre, Marc mennyire fáradt. Szeme alatt mély ráncok húzódtak. A lány becsukta maga mögött az ajtót, és ő is a nadrágja zsebébe süllyesztette a kezét. Mindketten ugyanazt a testtartást vették fel, s így álltak egymással szemben. - Mondd el, mi történt - kérte a férfit. - Jack Lum elszánta magát a vallomástételre, miután meggyőzödtünk arról.hogy apád olyan bizonyítékokat hagyott hátra, amelyek alapján gyilkossággal gyanúsíthatjuk. Mindent elmondott. Azt hiszem, bőven elég lesz ahhoz, hogy Andrews-ra rábizonyítsuk a bűneit. Minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. - Jaj, Marc - sóhajtott fel Brooke megkönnyebbülten. - Lum már évek óta pénzelte Andrews-t—folytatta Marc. - A szenátor cserébe fedezte a boltos kétes üzleteit. - Arca most elkomorult. - Úgy tűnik, Andrews állítólagos feddhetetlenségét rengeteg piszkos pénzzel alapozta meg. Valószínűleg sok kétes pénzbehajtója volt, de a történtek után majdnem lehetetlen lesz mindet felderíteni. Az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat az irodaépületben őrizte. S az ugyebár porig égett. 98 Veszélyes közelség A lány a cipője orrát tanulmányozta, miközben tétova riadtsággal megszólalt: - Sosem feltételeztem volna ilyesmit Andrews-ról. Attól tartok, nem vagyok jó emberismerő. Pedig mennyi ideig dolgoztam neki. - Kis szünet után folytatta: - És mi a helyzet az apámmal? Hogy keveredett bele az ügybe? Sikerült róla kideríteni valamit? - Előbb gyere egy kicsit közelebb, Brooke. Egész nap arra vágytam, hogy megérintselek. Marc szinte suttogott, mély, rekedtes hangja azonban minden ízében átjárta a lányt. Minden kis porcikája egy szempillantás alatt megtelt vágyakozással. Az egész napos izgalmak, a gyötrő kérdések egyszerre csak eltűntek. Semmi sem volt fontosabb, csak hogy minél közelebb kerülhessen a férfihoz. Odalépett eléje, Marc lassú mozdulattal kihúzta a zsebéből a kezét, s a vállára tette. Fejét lehajtotta, s homlokát Brooke homlokához érintette. A bensőséges mozdulat féktelen vágyat ébresztett a lányban. - Gyere, keressünk egy helyet, ahol kényelmesen üldögélhetünk a sötétben - suttogta a férfi. - Jó, menjünk - egyezett bele Brooke, s kezével átölelve Marc derekát, elindult. Marc magához húzta. Egyenest a hálószoba felé tartottak. A folyosón a lány előrement. Marc tréfásan rácsapott a fenekére, Brooke kacagva fordult vissza. Elhaladtak a virágokkal teli pad előtt, s a lány a teraszra vezette. A kövezeten még ott feküdt a takaró, amin az imént Brooke várakozott. Most mindketten leültek rá, Marc hátával a falnak dőlt, és szorosan átölelte a lányt. Gyöngéd mozdulatokkal motozott a hajában, majd az ujjbegyével a nyakszirtjét simogatta. - Apád rájött Lum és Andrews üzelmeire - fogott bele a történetbe. - Eleinte semmiféle egyezkedésbe nem volt hajlandó belemenni, de Andrews megfenyegette, hogy téged is beleránt, ha valaki megpróbál beleköpni a levesébe. Apád pedig, hogy téged kíméljen, mégiscsak alkut kötött velük. Brooke szeme elkerekedett az ijedtségtói, Marc a hátát simogatta, hogy megnyugtassa. - Véleményem szerint azért fogadta el a pénzt, mert különben nem hitték volna el neki, hogy nem fogja őket elárulni. Abban is biztos vagyok, hogy mihelyt elrendeződtek volna a dolgok, visszaadta volna. Azon az éjszakán, amikor agyonlőtték, senki sem számított rá, hogy épp Lum boltjánál fog felbukkanni. Meglehet, azért ment oda, hogy közölje, kiszáll a buliból. Könnyű szellő játszadozott a ház mellett álló szilfa lombjában, s a terasz növényeit is megrezegtette. Egy zümmögő cserebogár a fénytói bódultán újra meg újra nekiütődött a konyhaablak redőnyének. - Ki lőtte le az apámat? - rukkolt elő hirtelen a kérdéssel Brooke. 99 ÜffANY - Néhány városszerte ismert gazfickó dolgozott Andrews-nak. Az egyikük éjszakai látogatást tett Lumnál. Áz apád rajtakapta. Megint hallgatásba merültek, csak az éjszaka neszei törték meg a csöndet. Marc erős, meleg keze Brooke-én nyugodott. A lány behajlította a lábát, fel akart kelni. - Jobb lesz, ha most felhívom az anyámat. Marc azonban visszatartotta. - Billy már ott van nála. Mióta kijöttek a teraszra, Brooke most nézett rá először. Szemében meglepetés tükröződött. - Rögtön elmondtam neki, mihelyt elkészültem a jelentéssel. Nem akartam, hogy valaki mástól tudja meg a kapitányságon a vizsgálat eredményét. Azonnal anyádhoz ment. - Köszönöm, hogy eszedbe jutott. - Most hogy érzed magad? - aggódott Marc. - Örülök, hogy vége az egésznek. - Fejét hátrahajtotta a férfi karjára, arcával feléje fordult. Egy ideig nézegette férfias, határozott arcvonásait. Eltűnődött. Tényleg, hogy is érzi magát? Azt mondta, hogy minden rendben, de ez csak részben igaz. Csak abban volt biztos, hogy a jelen pillanatot teljes erőből átéli: a fülledt éjszakai levegőt, a teraszon álló növények és virágok bódító illatát, Marc erős karját, amint átöleli őt, s a lélegzetvétel ritmusában emelkedő és süllyedő mellkasát. Hirtelen rádöbbent, hogy a férfi valószínűleg nagyon fáradt. - Már harminchat órája fent vagy, Marc. Alvásra van szükséged, de azonnal. A férfi válasz helyett a fülcimpáját harapdálta, majd apró csókokat hintett rá egészen a nyakáig. - Nem az alvásra van leginkább szükségem - súgta. A lélegzete Brooke arcát súrolta. Egymás szemébe mélyedtek, s a lány még csak most fogta fel, milyen izgatott ő maga is. Szaporán vette a levegőt, szívverése felgyorsult. Testének minden sejtje a férfi érintését sóvá-rogta. Végre az ajkán érezte Marc ajkát. Nyelvével szelíden bekíváncsiskodott a fogai közé, szívogatta a szája szélét, és a rejtett zugokat is felkutatta. Izgatóan gyöngéd és visszafogott mozdulatokkal becézte. Brooke azonban máris többre vágyott. Átölelte Marcot, mellét a férfi mellkasának szorította. A férfi válaszul hanyatt feküdt a takarón, s a lányt maga mellé húzta. Aztán Brooke-ot úgy fordította, hogy alája kerüljön, s kezébe vette az arcát. - Rád van szükségem, Brooke - suttogta izgatottan. - Rád, és semmi másra. - Keze a mellére tévedt, kigombolta a lány ruháját, s közben a mellbimbóit is megérintette. Brooke keze Marc hátán kalandozott, majd türelmetlen mozdulatokkal húzkodni kezdte az ingét. Végre sikerült ki- 100 rángatnia a nadrágból, s a kezét villámgyorsan alácsúsztatta. Élvezte a férfi forró bőrét, s azt is, ahogyan beleremegett az érintésébe. Marc végre kigombolta az utolsó gombot is a ruhája vállrészén. Kissé hátrébb húzódott, hogy le tudja venni róla. - Maradjunk itt a teraszon? - incselkedett a lány. - Igen. Itt és most azonnal akarlak - dörmögte türelmetlenül Marc. - De holnap hogy fogok a szomszédaim szeme elé kerülni? - Nincs mitől tartanod. Annyi itt a növény, hogy nincs ember, aki belátna mögéjük. Még fényes nappal sem. A férfi a mellbimbóit simogatta a fehér melltartón keresztül. Addig buzgólkodott, amíg megmerevedtek. Brooke átölelte Marc nyakát, ujjai a gyönyörtől szinte belevájtak a férfi húsába. Marc most föléje hajolt, lélegzete a nyakát csiklandozta. - Mesélj valamit a növényeidről - kérte. - Hogy hívják őket? - A nevükre vagy kíváncsi? - Pontosan. Az egyik növény csipkés szélű levelei épp fölöttük nyújtózkodtak az éjszakai égbolt felé. - Ez itt cickafark - suttogta Brooke. Pillantása most a mellette álló, apró levelű fajtákra esett. - Bolhafű és borsmenta - mondta. A férfi belecsókolt a szája sarkába. - No és mit nevelgetsz még ezenkívül a boszorkánykonyhádban? A lány elmosolyodott. - Lestyánt és édesgyökerű páfrányt. Marc válaszként gyors mozdulattal kikapcsolta a melltartóját. Kissé felemelte a lányt, s a selymes kis ruhadarab lehullott róla. Közben szelíden visszanyomta újra a takaróra. A lány melle megduzzadt és elnehezült a vágytól. A bimbók izgatottan meredeztek. Sóvárogva várta Marc izmos, meleg kezét. De a férfi előbb csak gyönyörködött a szépségében, majd a hüvelykujjával játékosan körbefutott a felsőtestén. Mintha csak körberajzolta volna. Brooke majd eszét vesztette a vágytól és a várakozástól. Villámgyorsan kikapcsolta Marc ingét, megsimogatta meztelen felsőtestét, és türelmetlenül ráncigálta az útjában lévő ruhadarabot. Marc kissé felegyenesedett, s gyorsan kibújt belőle. Aztán hirtelen odanyújtotta a kezét a lánynak, és felhúzta magához. Brooke-ról egészen a csípőjéig lecsúszott a ruha. Marc nem tudott betelni vele. A sötétben persze csak a körvonalait látta, de a lány érezte a kezét, amely egyre lejjebb vándorolt, már a csípőjénél járt. A nyitott ajtó előtt térdeltek mindketten. Marc előrehajolt, s letépte a szobából kikandikáló növény egyik szép, hosszú levelét. Odatartotta Brooke arca elé. - És ez mi? - suttogta. Szétmorzsolta a tenyerében, s amikor kinyitotta, ismerős illat áradt szét a levegőben. 101 - Páfrány. Marc rászórta a nyakára, a vállára, a mellére. - Elképesztően izgató ez az illat - súgta elfúló hangon. Brooke a nadrággombja után kapott. Ügyes, magabiztos mozdulattal kigombolta. Élvezte, hogy mekkora hatalma van Marc felett, élvezte nőiessége varázsát. A férfi felállt, s lesodorta magáról a nadrágot. Aztán letérdelt Brooke elé, és magához húzta. A lány körös-körül érezte a föld lágy melegségét. Fejük fölött szikráztak a csillagok. A különös neszekkel és illatokkal teli langyos nyári éjszaka érzések sokaságát hívta életre benne. Szabadnak és boldognak érezte magát. Marc most a kis selyemnadrágocskával bíbelődött, Brooke megemelte a combját, hogy lehúzhassa róla. Könnyű szellő suhant a levelek közt, bőrét is megborzongatta. Hűvös és izgató volt egyszerre. Brooke reszketett. Marc becéző játékaira vágyott. Végre lehajolt hozzá, szájával mellére tapadt, nyelvével csiklandozta. A lány halkan felsóhajtott, s a férfi csípőjét simogatta, majd a vállán és a mellkasán kalandozott. Egy merész húzással Marc került alulra, s most a lány indult ajkával felfedező útra. Kéjesen csókolgatta a férfi testét, kíváncsian vándorolt végig legérzékenyebb pontjain, s minden egyes mozdulattal a saját vágya és érzékenysége is egyre hevesebb lett. Marc lehunyta a szemét, zihálva lélegzett, mellkasa gyors ütemben emelkedett föl- s alá. Amikor Brooke a kezével gyöngéden körbefogta legférfiasabb testrészét, hangosan felnyögött. Erősen megszorította a lány vállát, a hátára fordította, és ráfeküdt. Testük tökéletesen egymásra hangolódott. Marc megcsókolta a száját, a nyakát, s Brooke lázas izgalommal kínálta fel neki a testét. A férfi a nyelvével addig izgatta a mellbimbóját, míg az izgalomtól aprókat sikkan-tott. Fejét hátrahajtotta, testét ívben megfeszítette, miközben Marc a combja belső oldalát simogatta. Aztán hirtelen belecsókolt legérzékenyebb pontjába, Brooke aléltan kapaszkodott a hajába, majd vadul magához szorította. Marc erre széttárta combjait, és beléhatolt. Brooke segítette. Szinte azonnal ráleltek a közös ritmusra. Amikor a csúcspontra értek, Brooke nemcsak a saját, de Marc kielégülését is átélte. Egyik pillanatról a másikra bizonyossá vált előtte, hogy soha, egyetlen férfit sem lenne képes hasonló szenvedéllyel szeretni, s hogy Marc is így érez iránta. Egész testében végtelen boldogság áradt szét. Sokáig feküdtek csöndes boldogságban egymáshoz simulva, mozdulatlanul. Marc gyöngéden simogatta Brooke selymes, fekete haját. - Marc? Érezte, hogy a férfi elmosolyodott. — Igen? Veszélyes közelség - Egész másképp képzeltem el azt, amikor majd otthonosan járhatok-kelhetek egy másik ember tudatában. A férfi abbahagyta a simogatást. - No, és milyennek találod? - Csodálatosnak. Szabadnak érzem magam. Mint amikor az ember megérkezik valahová, ahová mindig is vágyott. Marc felkönyökölt, a lány fölé hajolt, és megcsókolta. - Szeretném, ha állandóan itt lennél a gondolataimban. Azt akarom, hogy az életem részese legyél. Örökre. Mit lehet erre válaszolni? Brooke elmosolyodott, és a férfi keze után nyúlt. Marc megértette a válaszát.