A szicíliai férfi (The Sicilian 1991) {Tiffany KSZ 1992/3/3. 1992.08.25.}

Lady Melanie Carlyle-t, a felsőbb körökben nevelkedett, finom úrikisasszonyt életében először féktelen vágy keríti hatalmába, amikor először találkozik Szicíliában örökölt birtoka jellegzetesen délolasz külsejű, fekete hajú, görög istenekre emlékeztető intézőjével. Az asszony hevesen viszonozza Vittorio Farnese, a paraszti egyszerűséggel öltözködő, ám angolul kifogástalanul beszélő férfi első csókját, s már-már minden belénevelt tartózkodását felejti, míg váratlanul fel nem bukkan a birtokon a vőlegénye, Sir Harris is...

Lucy Gordon
A szicíliai férfi

1. FEJEZET
Amikor Melanie először pillantotta meg a férfit a vakító napsütésben, kis híján káprázatnak hitte. De aztán észrevette, hogy csupán a repülőtér aszfaltjáról felszálló meleg levegő délibábja játszadozik vele. A valóságban a „látvány" középmagas volt, testalkata jellegzetesen délolasz, erős. Rövid ujjú inget, szandált és kopottas rövidnadrágot viselt, ami jól kidomborította izmos, formás lábát.
Feléje közeledett.                                                                \
-  Melanie Carlyle kisasszony? - kérdezte.
-  Az vagyok.
-  Vittorio Farnese-nek hívnak. - Ránézett a kiskocsira, amelyen Melanie bőröndjei tornyosultak. - Ez minden csomagja? - Idegenes kiejtéssel, de folyékonyán beszélt angolul, anélkül, hogy keresgélnie kellett volna a szavakat.
-  Igen, ez minden.
-  Majd én berakom őket.
Melanie egy ütött-kopott terepjáróig követte a férfit, aki úgy dobálta be a bőröndöket a csomagtartóba, mintha pehelykönnyűek volnának. A lány kimondottan szenvedett a hőségtől. Néhány órával ezelőtt még Angliában volt, ahol a nap csak lágyan simogatta. Itt viszont olyan gyilkos erővel sugárzott, hogy szinte a földre teperte.
-  Szálljon be! — mondta Vittorio. — Különben meggyűlik a baja a sápadt bőrével.
Végignézett Melanie vékony, törékeny testén, és a homlokát ráncolta. A lány megszokta, hogy az idegenek gyengének és törékenynek látják. Igaz, épp csak középmagas termetű volt, de született magabiztossága következtében magasabbnak látszott. Huszonhét évvel ezelőtt született Anglia egyik legősibb családjában, és nagyon hamar megtanulta, hogy felemelt fejjel lépjen a világ elé. Megjelenésében volt valami fejedelmi...
Szőke szépsége a származásától függetlenül is figyelmet keltett. A legtöbb ember elcsodálkozott, amikor hallotta, hogy képes volt megfékezni egy engedetlen lovat, hogy órákig tudott sáros földeken gyalogolni anélkül, hogy elfáradt volna, és hogy a finom metszésű arc és a lágyan ívelt száj mögött vasakarat rejtőzik.
Beszállt a terepjáróba, legyezgette magát, és igyekezett elleplezni, hogy
191
TlffANY
csaknem belepusztul ebbe a hőségbe. Talán mégis igaza volt Harrisnak, amikor azt tanácsolta neki, hogy ne utazzék Szicíliába.
-  Nincs rá semmi szükség, drágám -hajtogatta. - Egyszerűen mondd meg az ügyvédnek, hogy adja el a birtokot, és utalja át a pénzt!
-  De én látni szeretném az örökségemet, mielőtt eladom - erősködött
Melanie.
-  Semmi értelme. Az ügyvéd szerint Pietro Salvani jó árat kínál érte.
Mit akarsz még?
-  Látni akarom, mi lett Dulcie-ből! - Ez volt minden, amit Melanie
felelni tudott, és Harris elképedve meredt rá a válasz hallatán.
-  De hiszen tudod, mi lett belőle — próbálta még egyszer lebeszélni az utazásról. - Ellátogatott Szicíliába, ahol elvesztette a fejét, és feleségül ment egy paraszthoz. Most pedig halott. Mit akarsz ezen kívül tudni?
-  Talán csak azt, hogy hogyan veszíthette el a fejét egy olyan értelmes nő, mint a nagynéném...
Melanie élénken emlékezett a középkorú, csinos, férjezetlen nőre, aki a társaság szilárd tartópillére volt. Kutyákat tenyésztett, az ifjúsági klubot vezette, néhány jótékonysági szervezet elnökségének volt a tagja, és nem törődött különösebben a külsejével, eltekintve attól, hogy rendbe szedte magát, ha a templomba ment. De amikor Melanie tizennégy éves lett, Dulcie - a kedves, unalmas, megbízható Dulcie - Szicíliába utazott nyaralni, és soha többé nem tért vissza. Melanie apja meglátogatta, és a visszaérkeztekor hangosan szidta ezt az „ostoba nőt", akinek - úgy tűnt - azon a távoli vidéken teljesen elment az esze.
Dulcie ugyanis megszakított minden kapcsolatot, ami a régi életéhez kötötte, majd feleségül ment Giorgio Benettóhoz, egy szicíliaihoz, és az Etna árnyékában élt. Csak Melanie-val levelezett, akit elragadtatással töltött el nagynénje kalandos lelkülete. A birtok neve - Terrafiore - már önmagában is elbűvölte, különösen miután kiderítette a jelentését: A virágok földje. Mennyire szerette volna, ha a nagynénje meghívja őt! A meghívás reményében egy kicsit olaszul is megtanult. De bár Dulcie boldogan viszontlátta volna, Melanie apjával nem akart találkozni többé.
Teltek-múltak az évek. Melanie képzőművészeti főiskolára járt, életét kitöltötte új érdeklődése. Tehetséges keramikusnak bizonyult. Elkezdte komolyan árulni a termékeit, és nemsokára virágzó üzletet mondhatott a magáénak. Ebben az időben érkezett meg a várva várt meghívás, amiből aztán mégsem lett semmi, mert Giorgio hirtelen meghalt.
Most pedig, egy évvel a férje elhunyta után Dulcie haláláról érkezett hír azzal a másik, hihetetlen újsággal együtt, hogy Terrafiore Melanie tulajdona lett. A lány érezte, hogy semmi esetre sem adhatja el a birtokot, mielőtt nem látta volna, de meg sem kísérelte mindezt elmagyarázni. Tudta, hogy Harrist idegesíteni fogja a szicíliai utazás terve, mert már csaknem rábeszélte őt, hogy menjen hozzá feleségül. De talán éppen ez
192

késztette a lányt arra, hogy elutazzon. Szorongatva érezte magát, időre és nyugalomra volt szüksége ahhoz, hogy gondolkodjék.
A Sir Harris Brennannel kötendő házassága valószínűleg töretlen folytatása lenne annak az életnek, amit Melanie Carlyle kisasszonyként, Lord Carlyle egyetlen lányaként élt. Az üzlettől eltekintve nyugodt, kényelmes élet volt ez, alkalmazottakkal a háttérben, és azzal a megbecsüléssel, amit a helyi nemesség tagjaként elvárhatott. Tele volt ez az élet nyugalmas bájjal, Melanie mégis vonakodott végleges választ adni Harrisnak. Végül is megírta Szicíliába az ügyvédnek, hogy elmegy, és megnézi az örökségét.
És most itt volt. Egy olyan vidéken, amelyről az útikalauz azt írta, hogy egész Olaszországban a legforróbb. Hirtelen azt kívánta, bárcsak hallgatott volna a többiek figyelmeztetésére.
-  Hol van a napvédő kalapja? - kérdezte Vittorio, amikor meglátta, hogy Melanie újsággal legyezgeti magát.
-  Nincs olyanom.
-  Akkor Cataniában feltétlenül vennünk kell egyet.
-  Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy értem jön valaki - szólt Melanie, miközben Catania felé haladtak. - Az ügyvédem rendelte magát ide? Szóval... ez egy taxi?
Vittorio vigyorgott, a fogai fehéren villantak ki napbarnított arcából.
-  Nem, a taxi valószínűleg kényelmesebb lenne. Én Terrafiore része vagyok.
-  Ezt úgy érti, hogy nekem dolgozik? Vittorio tétovázott egy pillanatig.
-  Én a tájhoz tartozom.
Annyi méltóság sugárzott a szavaiból, hogy Melanie csaknem elveszítette a bátorságát a további kérdezősködéshez.
-  Mindig... régóta itt él?
-  Egész életemben ide tartoztam - válaszolta a férfi.
Catania mintegy öt mérföldnyire volt a repülőtértől. Melanie meglepetésére a város kihaltnak látszott: az üzletek zárva, az utcák üresek.
-  Déli pihenő - magyarázta Vittorio. - Fél egytől négy óráig itt senki sem mozog a hőség miatt.
Megállt egy ház előtt, és bevezette a lányt az ajtón, amelyen gyöngyökből fűzött függöny lógott. Melanie egy emléktárgyüzletben találta magát. Már majdnem fel is próbált egyet a falon függő szalmakalapok közül, de Vittorio gyengéden ám határozottan kivette a kezéből.
-  A kisasszonynak sokkal nagyobb kalapra van szüksége. Az a kalap, amit leemelt, turistáknak való. Mi, szicíliaiak, okosabbak vagyunk. Emez sokkal jobb - fogta meg a széles karimájú kalapot, amit az eladó nyújtott feléje, és miközben Melanie fejére tette, napbarnított ujjai megérintették
193
TlffANY
a lány arcát. Egészen közel álltak egymáshoz, és Melanie-t hirtelen mintha áramütés érte volna. Soha nem találkozott olyan férfival, akiből ilyen elemi erejű érzékiség sugárzott volna. Hevesen kalapálni kezdett a szíve.
Vittorio összehúzott szemöldökkel nézett rá.
- Nem szükséges becsomagolnia - mondta az eladónak. - A kisasz-
szony azonnal felveszi.
Kérdően félrehajtotta a fejét, mintha ellenkezést várna, de a kalap töké1 etes volt. Melanie fizetett, aztán visszament a férfival az autóhoz.
Néhány perccel később már el is hagyták a várost, és a legcsodálatosabb tájon hajtottak keresztül, amilyent Melanie valaha is látott. A lassú emelkedőn narancs- és citromligetek szegélyezték az utat, alacsony, fekete kőfalakkal  körülvéve,   amelyeket  rózsaszín-lila  virágú  kúszónövények
borítottak.
-  Olyan, mintha a kövekből nőnének ki a virágok - szólt Melanie elcsodálkozva.
-  Ezek nem kövek - magyarázta Vittorio. - A falak az Etna lávájából keletkeztek. Az elmúlt évszázadban a vidéket többször is beborította a láva. Ez teszi olyan termékennyé a talajt.
-  És Terrafiore?
-  Terrafiorét legutóbb nyolc évvel ezelőtt lepte el a láva. A szőlőhegyek
még most is érzik a hasznát... Jobban érzi magát?
-  Igen, köszönöm. Errefelé mintha valamivel hűvösebb lenne.
-  Ez attól van, hogy egyre magasabbra megyünk.
-  Messze vagyunk még Terrafiorétól?
-  Körülbelül húsz mérfóldnyire.
A terepjáró hirtelen megbillent egy kövön. Melanie megkapaszkodott, és ösztönösen oldalra mozdult. Ránézett Vittorióra. Most vette csak észre, hogy a férfi milyen szegényesen öltözik.
A lány tudta, hogy Szicíliát az elmúlt évszázadokban sokszor foglalták el idegenek, és ebből következően a szicíliaiak több nép jellegzetes tulajdonságait egyesítik magukban. Most, amint Vittorio arcát nézegette, arra gondolt, hogy a férfi talán legjobban egy görög istenhez hasonlít. Szögletes az álla, az orra egyenes, szinte klasszikus ívelésű, éles ellentétben érzékien ívelt szájával. Volt ebben a szájban valami vadság, a veszélyes kiszámíthatatlanság jele. A férfi kócos, fekete haja csak tovább növelte a
rejtélyesség érzetét.
Tulajdonképpen minden ellentmondásos volt benne. Úgy öltözött, mint egy paraszt, de az, ahogy beszélt, jólneveltségről tanúskodott.
-  Hol tanult meg ilyen jól angolul? - érdeklődött Melanie.
-  Először Fazzoliban tanultam, az iskolában. Hamarosan láthatja is, ez a falu fekszik legközelebb Terrafíoréhoz. Később egy éven át utaztam ide-oda, és Angliába is ellátogattam. Eredetileg tovább akartam volna maradni, de vissza kellett jönnöm erre a vidékre. Szicília nem ereszti az embert.
194

Melanie szeretett volna még több kérdést is feltenni, de hirtelen éles dudálás hangzott a hátuk mögött. Hátrafordult, s látta, hogy a mögöttük jövő autó vezetője dühtől eltorzult arccal nyomja a dudát. Vittorio belenézett a visszapillantó tükörbe, halkan szitkozódott, majd lehajtott az útpadkára. A másik autó megállt mellettük. Csillogó, drága kocsi volt, feltűnően kirítt ebből a környezetből. A vezető tökéletesen illett az autójához. Erős testalkatú délolasz ember volt, elegáns, drága ruhában. Tekintélyes tokája rálógott selyeminge gallérjára. Kövér kezében selyemzsebkendőt tartott, amellyel az izzadságot törölgette a homlokáról. Amikor kiszállt, és Melanie felé közeledett, barátságos mosolyra húzta a száját.
-  Signoria Carlyle? - kérdezte, és a kezét nyújtotta. - Pietro Salvani vagyok. Minden bizonnyal hallott már rólam. Tulajdonképpen én akartam elhozni magát a repülőtérről, de sajnos elkéstem. Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy ebben a tragacsban kellett utaznia.
Az utolsó szavakat megvető hangsúllyal ejtette ki, közben dühös pillantástvetett Vittorióra, aki viszonozta azt. Melanie ösztönösen megérezte, hogy a két ember heves ellenszenvvel viseltetik egymás iránt. Elhúzta a kezét.
-  Nagyon kedves öntől, Signore Salvani, de semmi oka nincs arra, hogy aggódjék miattam.
-  Ennek ellenére én akartam elhozni magát. Ugyanis nálam és a családomnál fog lakni, amíg Szicíliában tartózkodik.
A férfi erőszakos fellépése egyáltalán nem tetszett Melanie-nak.
-  Köszönöm, de én inkább a saját házamban szeretnék lakni - válaszolta hűvösen.
Salvani hangosan felnevetett, mintha egy jó tréfát hallott volna. Vittorio megmerevedett, összeszorította az ajkát, látszott, milyen nehezen türtőzteti magát, hogy ne mondjon oda valamit a másiknak.
-  Bocsássa meg, hogy nevetek, Signorina, de ön idegen itt. Az a borzalmas ház a vadonban, kiszakítva a civilizációból, néhány tanulatlan paraszttal körülvéve...
-  A nagynénémnek tetszett...
-  De ő a férjével együtt lakott ott. Maga teljesen egyedül lenne. Igazán nem akarom, hogy ilyesmit kelljen átélnie. A feleségem örül, hogy gondoskodhat önről. Soha nem bocsátana meg nekem, ha egyedül térnék haza.
Melanie habozott. Hozzá volt szokva bizonyos kényelemhez, és a vadonban, meg kiszakítva minden civilizációból szavak elbizonytalanítottak. Talán tényleg ostobaság volt idejönnie.
-  Hozom a csomagját - szólt Salvani.
-  Nem - szólalt meg Vittorio olyan hangon, amitől a másik kettő döbbenten meredt rá. Vittorio közvetlenül Melanie felé fordult. - Ne menjen el vele! Ezt nem teheti!
-  Mire gondol? — kérdezte Melanie meglepetten. Vittorio a karjára tette a kezét.
195
TiffANY
-  Ezt most nincs időm elmagyarázni... Bízzon bennem, és tegye azt,
amire kérem!
-  Mit jelentsen ez? — támadt rá Salvani. — Mióta mondja meg egy szolga az úrnőjének, hogy mit tegyen?
Melanie alig hallotta a szavait. Vittoriót nézte. A férfiból szegényes öltözéke ellenére eredendő tekintély sugárzott, és a követelése egyáltalán nem látszott természetellenesnek. A lány szíve újra hevesen kezdett dobogni, és egyszerűen lehetetlennek érezte, hogy ellentmondjon.
-  Azt hiszem... - mondta lassan - a legjobb lesz, ha Terrafioréban ma-
radok,_Signore Salvani.
-  Őrültség! Nem tudja, mit beszél! Máris hozom a csomagját. - Megkerülte a terepjárót, de alig érintette meg a csomagtartó zárját, amikor Vittorio mellette termett, és hanyag mozdulattal a kocsira támaszkodott. Nem szólt egy szót sem, de nem is volt rá szükség. A testtartásában éppen elég fenyegetés volt ahhoz, hogy Salvani megtorpanjon.
-  Mondja meg neki, hogy tűnjön el az utamból! - kiabálta Salvani
Melanie-nak.
-  Csak nem fogunk ezen veszekedni?! - próbálta őt megnyugtatni a
lány. - A legjobb lesz, ha a saját házamban lakom. Salvani dühösen megkerülte az autót.
-  Nem érti? Ez a férfi a maga alkalmazottja, maga fizeti őt. Csak nem hagyja, hogy ő parancsoljon magának?
-  Nekem senki sem parancsol - jelentette ki Melanie szárazon.
- Senki.
Salvani látta Melanie szemében a határozottságot, és visszahúzódott.
Elmosolyodott.
-  Persze, persze... Az ajánlatomat természetesen fenntartom, mert hamar észre fogja venni, milyen barátságtalan hely ez a Terrafiore. Viszontlátásra, kisasszony! - Még egy dühös pillantást vetett Vittorióra, aztán visszament az autójához.
Vittorio újra beszállt a terepjáróba.
-  Helyesen döntött - mondta. - Köszönöm.
A gondolat, hogy az alkalmazottja köszönetet mond neki azért, mert helyesen döntött, olyan szokatlan volt a lány számára, hogy eltartott néhány pillanatig, amíg igazán felfogta.
Melanie ötéves volt, amikor az anyja meghalt. Apja és a bátyja nevelték fel. A bátyja imádta, és úgy kényeztette, ahogy csak tudta. Melanie elég értelmes volt ahhoz, hogy felismerje, nem sok hiányzik ahhoz, hogy elkényeztetett kislány váljék belőle. De a gyakorlatias Dulcie néni és saját egészséges humora mindezt megakadályozták. Ennek ellenére időről időre
196


kiütközött rajta az olyan ember gőgje, aki hozzászokott ahhoz, hogy teljesítik a kívánságait.
Salvani erőlködése eleve kudarcra volt ítélve. Melanie számára teljesen természetes volt, hogy Vittorio kívánságának tegyen eleget. Őrültség, javította ki önmagát: végül is csupán ellenálltam Salvani eröszakoságának. Mégis, még most is bizsergett a karján a bőr, ahol Vittorio megérintette... Amikor már bizonyos volt benne, hogy a hangja ismét elég határozottan cseng, megkérdezte:
-  Mit értett Salvani azon, hogy, maga az én alkalmazottam?
-  Pontosan azt, amit mondott. Én az ön alkalmazottja vagyok. Előttem az apám volt az. Ó tanított meg arra, hogy szeressem Terrafiorét, és gondoskodjam róla.
-  Es Salvani miért olyan ellenséges magával szemben?
-  Azért, mert jó szakember vagyok. Nélkülem maga arra kényszerülne, hogy eladja neki a birtokot, vagy végig kellene néznie, hogyan megy tönkre. De ha velem tart, megmondhatja neki, hogy elmehet a pokolba. - Mindezt pimaszság és büszkeség nélkül mondta, mintha csupán egy tényt állapított volna meg.
-  És mit mondott magának, amikor szicíliaiul beszélt? Vittorio vállat vont.
-  Ennek semmi köze a dologhoz. A jelentését nyilvánvalóan így is megértette.
-  De pontosan szeretném tudni. Meg kell mondania!
-  Ugyan miért?
-  Mert én vagyok a munkaadója.
-  Ez korántsem jelenti azt, hogy birtokol is engem. - Vittorio büszkén emelte fel a fejét. - Én a tájhoz tartozom. Azt hiszi, birtokolhatja a tájat? Pedig éppen fordítva igaz. A táj birtokolja magát, pontosan úgy, ahogy engem is. És nem enged el. Ezért... - Abbahagyta.
-  Igen? - unszolta Melanie. - Ezért...
Válasz helyett Vittorio megállt, és a távolba mutatott. Melanie pillantása követte kinyújtott ujját, és felfedezett egy ménest, csupa vadlovat, amelyek lobogó sörénnyel és élénk farokcsapkodással vágtattak lefelé a hegyoldalon. A lány kiugrott az autóból, és visszafojtott lélegzettel nézte őket, elragadtatva mozgásuk szépségétől.
-  Csodálatos lehet ilyen lovon ülni - kiáltotta elragadtatottan.
-  Szóval maga tud lovagolni?
-  Persze - mondta csaknem sértődötten a lány. - Gyakorlatilag lóháton nőttem fel.
Az állatok lelassítottak, amikor észrevették a jövevényeket, és nagy távolságból körülvették őket. Vittorio kinyújtott kézzel közeledett feléjük. A lovak kitértek előle, néhány pillanat múlva azonban megint visszajöttek. A férfi sajátos hangot adott ki, olyasfélét, mint amikor valaki csettint a nyelvével. Néhány ló erre odajött hozzá, és szaglászni kezdte a kezét.
197
Ekkor intett Melanie-nak, aki óvatosan közelebb lépett. A férfi közben halkan mormogott valamit. Lassacskán a többi állat is közelebb jött. A lány megsimogatta őket, el volt ragadtatva selymes szőrüktől és puha
orruktól.
Egyetlen ló maradt csak távolabb. Gyönyörű, csillogó szőrű, fekete cső-
dör volt, s gyanakodva szemlélte Melanie-t.
— Néha azt is megengedi, hogy lovagoljak rajta — mondta a férfi halkan. - De általában csak táncol körülöttem, aztán elvágtat, mintha azt akarná megmutatni, mennyire nem vagyok fontos a számára.
Visszament az autóhoz, és egy kötőfékkel tért vissza, amit gondosan elrejtett a háta mögé. Kilépett a cipőjéből, és nesztelenül közeledett a cső-dör felé. A ló hosszan figyelte, majd az utolsó pillanatban megfordult, és elvágtatott. Rövid idő múlva azonban visszajött, és ide-oda táncolt Vittorio körül. Látható volt, hogy a férfi egyszerre vonzza, és riasztja.
Ember és állat mereven nézte egymást, miközben Vittorio kitartóan közeledett a csődör felé. Végül a ló ellenállás nélkül hagyta a fejére húzni a kötőféket. A következő pillanatban Vittorio már a hátán ült. A csődör többször is megpróbálta levetni lovasát, a férfi azonban valahogy mindig
rajta tudta magát tartani.
A ló hirtelen vágtatni kezdett. Szinte nem ismert akadályt, átugrott mindenen, ami az útjába került. Ahogy Melanie figyelte őket, egyre világosabbá vált a számára, hogy ló és lovasa különös egységet alkot. Mindkettejüket egy lélek éltette: Vittorióé, aki nem erőszakkal uralkodott az állaton, hanem annyira eggyé vált vele, hogy szinte olvasott a csődör gondolataiban.
A ló végül megállt, de látszott a tartásán, hogy az akarata egy csöppet sem tört meg. Melanie sejtette, hogy a férfi nem is kívánna ilyesmit, ahhoz túlságosan szereti ezt a nemes állatot. Önkéntelenül rámosolygott Vitto-rióra, és elragadtatással nézte a férfi szorosan testre simuló inge alatt
duzzadó izmokat.
- Akar velem lovagolni? - kérdezte a szicíliai.
Melanie bólintott. Vittorio a keze után nyúlt, és egy gyors mozdulattal felhúzta ót maga elé. Az egyik karját a lány dereka köré fonta, magához szorította, szabad kezével megrántotta a kötőféket, s a ló a következő pillanatban már vágtatott is velük. Melanie ezelőtt soha nem lovagolt nyereg nélkül, s most magával ragadta az a csodálatos érzés, hogy eggyé olvadhat ezzel a rendkívüli állattal. Nem nézte, merre tartanak, de ez most nem is számított. Ismeretlen, új világban érezte magát.
Megfordult, és Vittorio arcába nézett. A férfi rámosolygott ugyan, de a szemében a vágtatás izgalma csillogott. Hangosan felnevetett, és Melanie boldogan kacagott vele. A szíve hevesen kalapált, mintha a paták dübörgő ritmusát a teste is átvette volna.
Egy idő után a paripa lépésre váltott. Melanie csalódottan tapasztalta,
198

hogy a terepjáró felé közelednek. Amikor a ló megállt az autó mellett, a szíve még mindig hevesen dobogott. Vittorio leszállt, felnézett rá.
-  Terrafiorén vagyunk — mondta. — A csődör az öné. Ha akarja, elviszem, és belovagolom magának?
Melanie a fejét rázta.
-  Nem, hagyja szabadon. Vittorio bólintott.
-  Biztos voltam benne, hogy ezt fogja mondani. — Derekánál fogva leemelte a lányt a lóról. Egy pillanatig úgy összetapadtak, hogy Melanie azt hitte, meg fogja csókolni; résnyire nyitott ajka csak leheletnyire volt az övétől. De Vittorio elengedte.
Mihelyt szilárd talajt érzett a lába alatt, a lány magához tért. Persze, hogy Vittorio nem akarta megcsókolni őt, hiszen az alkalmazottja, és ilyesmi még álmában sem jutna eszébe. Ennek ellenére határozottan csalódást érzett.
A férfi levette a kötőféket a ló fejéről, és megcsapkodta a hátsó felét. Együtt nézték, ahogy a csődör elvágtatott.
-  Azon tűnődöm, vajon visszajön-e hozzám valaha is - szólt Melanie.
-  Persze, hogy visszajön - válaszolta Vittorio. - Azért, mert hagyta szabadon elmenni. Erre emlékezni fog.
Vittorio mosolyától Melanie szíve megint gyorsabban vert, és elkönyvelte magában, hogy ez a férfi megsemmisítő hatást gyakorol a józan eszére.
-  Azt hiszem, tovább kellene mennünk - mondta.
199
TlffANY

2. FEJEZET
A táj fokozatosan megváltozott. A lankás emelkedőkön mindenütt virágok nyíltak, piros és fehér oleanderek, jázminok, muskátlik. Melanie ide-oda kapkodta a fejét, hogy semmit se mulasszon el a virágparádéból.
Az út hirtelen éles kanyart vett, s Melanie egy fiatal lányt vett észre a mezőn. Messzirőlis látszott, hogy szokatlanul szép, magas és vékony, hosz-szú fekete hajú, barnás bőrű. Ott állt, kezeit a csípőjére téve, és szembe-
nézett.a terepjáróval.
-  Ő Zenia - magyarázta Vittorio. - Szintén önnek dolgozik. Az anyja, Annunciata, az ön házvezetőnője. Mindketten beszélnek angolul, a nagy-nénjétől tanulták meg a nyelvet.
Vittorio kinyújtotta a karját a nyitott ablakon, és odaintett a lánynak.
-  Nagyon csinos - jegyezte meg Melanie.
-  Úgy találja? -kérdezte a férfi. - Igen, én is azt hiszem. Nekem persze nem tűnik fel annyira, mert csecsemőkora óta ismerem. Én emeltem fel, ha elesett, én javítottam meg a babáit, és megvédelmeztem, ha a többi gyerek csúfolta. Igazi forgószél-típus, de észre fogja venni, hogy jó szobalány. Dulcie legalábbis mindig meg volt vele elégedve... Most biztosan gyorsan elújságolja a többieknek, hogy jövünk.
-  Eszerint már a ház közelében vagyunk?
-  Mindjárt látni is fogja.
Vittorio bekanyarodott. Melanie megkapaszkodott az ajtóban, és csodálkozva meredt a házra. Salvani szavai alapján aprócska parasztházat képzelt el, kezdetlegeset, és kicsit düledezőt. Arra a csodálatos villára, amit most megpillantott, nem számított. A kétemeletes épület világos homokkőből épült, cserépteteje üdén piroslott. A ház előtti eukaliptuszfák, jázminbokrok és a virágzó iszalag otthonossá tették a
környezetet.
—  Innen csak egy részét láthatja aháznak-magyarázta Vittorio. — Tulajdonképpen olyan a formája, mint egy nyolcasé, s két belső udvart zár körül. Valaha egy római villa állt itt, a romjai még ma is megvannak. A ház többi része a régi alapokra épült.
—  Csodaszép - suttogta Melanie. Vittorio lelassított.
—  Igen — válaszolta csöndesen.
Az egyik szárnyon hatalmas kovácsoltvas kapu volt, amelyet éppen
200
most nyitott ki egy férfi. Emberek léptek ki a házból, végül négy férfi és két nő - köztük Zenia - sorakozott föl az udvaron. Vittorio behajtott, és megállt.
-  Meghoztam nektek az új padronát - jelentette be hangosan, hogy mindenki hallhassa.
Bemutatta Melanie-nak a személyzet tagjait. Zenia éppen csak bólintott. Édesanyja, Annunciata, magas volt és vékony, fekete ruhát viselt. Arcvonásai alapján lehetett negyven-, de akár hatvanéves is. Ugyanazzal a tartózkodással köszöntette a lányt, mint a többiek, és fürkésző pillantással nézte.
Melanie körülnézett. Az udvar közepén egy kút csobogott, a tetőt tartó oszlopok között nagy kőkádak álltak, bennük színes muskátlik. Az udvar másik két falát vadszőlő, erdei iszalag és jázmin futotta be.
-  Odabent a házban hideg innivaló várja önt - mondta Annunciata.
-  Felviszem a csomagját a szobájába - búcsúzott el Vittorio.
Zenia szicíliaiul mondott valamit, mire az édesanyja méltatlankodva csóválta a fejét.
-  A lányom fel akar menni Vittorióval, és vigyázni rá, nehogy valami rendetlenséget csináljon a maga szobájában - magyarázta Melanie-nak. - Ez pedig udvariatlanság...
Vittorio mosolygott.
-  Minden rendben. Zenia mondhat a bátyuskájának bármit, amit csak akar.
A lány szeme felragyogott, Melanie azonban úgy érezte, hogy egyáltalán nem tetszett neki, amikor Vittorio a bátyjának nevezte magát. Világos volt, hogy kifogást keresett, csak hogy vele mehessen.
Annunciata bevezette Melanie-t a házba, ahol hála a vastag falaknak, kellemesen hűvös volt. Egy pohár hús fehérbort töltött neki egy kancsóból. Volt kenyér is, vastag, sötét színű szeletek, frissen szedve a kemencéből, olívaolajjal átitatva.
Melanie az ablakhoz ment. Jókedvűnek és oldottnak érezte magát. Hangokat hallott felülről. Kihajolt, és egy nyitott ablakot fedezett fel maga fölött. Vittorio és Zenia beszélgettek, azúttal szicíliai tájszólásban. Zenia mintha duzzogott volna.
-  Miért szidsz, ha a saját nyelvünkön beszélek? — kérdezte.
-  Nem szidlak - próbálta megnyugtatni Vittorio. - Csak azt mondtam, hogy udvariatlanság így beszélned olyan ember előtt, aki nem érti.
-  Miért kell mindennek úgy történnie, ahogy ő akarja?
Vittorio sóhajtott, és Melanie némi keserűséget fedezett föl a hangjában, amikor ezt válaszolta:
-  Mert ó a padrona. Ezt soha ne felejtsd el!
-  Miért fogod a pártját? - tudakolta Zenia indulatosan. - Miért nem gyűlölöd?
201

Melanie egész teste megfeszült, miközben a választ leste. Igyekezett megérteni a különös szavakat. Vittorio halkan beszélt.
- Nem merem - mondta komolyan. - Ha egy férfi enged a gyűlöletnek, abból semmi jó nem származhat. Később talán olyasmit tesz, amiért aztán
önmagát gyűlölheti.
Melanie döbbenten fülelt. Miért kellene őt Vittoriónak gyűlölnie? Mitől
a keserűség a hangjában? És mitől fél?
Annunciata ebben a pillanatban tért vissza a pincéből egy teli kan-
csóval.
-  Terrafiore megtermi a saját borát — mondta. — Odalent tároljuk, hogy hűvös maradjon... Ha kipihente magát, majd mindent megmutatok. Először azonban a szobájába kísérem.
Amint beléptek a tágas előszobába, Vittorio és Zenia jött lefelé a
lépcsőn.
-  Nem csináltam rendetlenséget - közölte nevetve a férfi. - Ha megengedi, most elmennék. Feküdjön le korán, hogy kipihenje a hosszú utazást. Holnap reggel eljövök, és megmutatom a birtokát.
-  Miért nem marad itt és eszik velünk? - javasolta Melanie. - Utána mesélhetne nekem Terrafioréról.
Vittorio habozott egy pillanatig.
-  Jobb lesz, ha megyek - mondta végül, és úgy tetszett, mintha a megfelelő szavakat keresné. - Néhány dolgot el kell intéznem. Viszontlátásra
holnap!
Még egyszer udvariasan bólintott, aztán eltűnt.
*
Melanie szobája hatalmas volt. Középen széles, ódivatú, kettős ágy állt. A lány megszokta ugyan Carlyle Hall óriási méreteit, de ez a terem bátran versenyezhetett az otthoniakkal. Annunciata elmagyarázta, hogy Dulcie és Giorgio laktak benne korábban.
- Ha ideadja a kulcsokat, kicsomagolom a bőröndjeit - szólt Zenia, miután az anyja elment. Melanie megállapította, hogy Dulcie-nak igaza volt, amikor azt írta, hogy Zenia jól tud bánni a ruhákkal. Óvatosan nyúlt a finom kelmékhez, néha szeretetteljesen végigsimított egy-egy különlegesen csinos darabon. Nem is leplezte, hogy mennyire sóvárog olyan ruhák után, amelyekben igazán érvényesülhetne a szépsége.
Melanie körülnézett, megcsodálta a kőlapokból kirakott padlót, a diófa szekrényeket. Kinyitott egyet a négy ablak közül, és gyönyörködni kezdett a lélegzetelállítóan szép kilátásban. A szeme előtt Terrafiore büszkélkedett dús növényeivel, lent a völgyben pedig Fazzoli háztetői csillogtak. Kinyitott egy másik ablakot is a szoba ellenkező oldalán. Innen lepillanthatott az udvarra, amelyen keresztüljöttek. A távolban meredek hegy emelkedett, a csúcsán piros fény táncolt. 202
-  Az Etna — magyarázta Zenia, aki követte Melanie pillantását.
-  Ez azt jelenti... azt akarja mondani, hogy éppen kitör a vulkán? -kérdezte Melanie bizonytalanul.
Zenia nevetett.
-  Természetesen nem. De a lángok soha nem alszanak ki egészen. A hegy állandóan ég, mélyen a földben, a lábunk alatt.
Ijesztően hangzott, de Melanie mégsem mutatta ki a félelmét. Zenia ellenszenve vele szemben túlságosan is nyilvánvaló volt. Ezért csak ennyit mondott:
-  Milyen elragadó...!
Zenia vállat vont, aztán kinyitott egy ajtót.
-  Itt van a fürdőszobája.
-  De hát honnan jön a víz? - kérdezte Melanie. - Hiszen olyan messze vagyunk a legközelebbi településtől.
-  Van saját kutunk és áramfejlesztőnk is - válaszolta Zenia, majd csípőben hozzátette: - és mi sem a kezünkkel eszünk, hanem késsel és villával.
Melanie-t elfutotta a méreg.
-  Soha többé ne beszélj velem így, különben mehetsz, amerre látsz! Zenia csak nevetett.
-  Ha én elmegyek, akkor az anyám is felmondana, és a többiek is követnének. Maga itt nélkülünk senki. Miért jött ide egyáltalán?
-  Azért, mert Terrafiore az enyém - mondta Melanie határozottan. Zenia arckifejezése nyomban megváltozott, csaknem olyanná vált,
mintha a következő pillanatban könnyekben törne ki. Aztán megfordult, és kiszaladt a szobából.
Amikor Melanie a frissítő zuhanyozás után visszatért a szobájába, odakint már sötét volt. Felvett egy pamutruhát, és lement a földszintre.
-  Szicília   sokkal  délebbre  van,   mint Anglia -  világosította  fel Annunciata, amikor Melanie kifejezte a hirtelen sötétedés feletti csodálkozását. - Itt mindig nagyon gyorsan sötétedik. Az étkezőben terítettem magának.
Mint minden ebben a házban, az étkezőasztal is hatalmas volt. Melanie-nak ízlett a pirospaprikával készített tészta, amit tintahalból és rákból álló ínycsiklandozó fogás követett Ehhez terrafiorei bort ivott, utóételként pedig olyan sajtot evett, amilyent még soha. A dicsérettől fellelkesülve Annunciata elmesélte, hogy ő maga csinálta a sajtot, természetesen a birtok teheneinek tejéből. Melanie-nak, aki London legdrágább és legelőkelőbb éttermeiben szokott étkezni, az volt az érzése, mintha itt, Terrafioréban istenekkel ült volna egy asztalnál.
Vacsora után megivott még egy fenséges kávét, s csak azután vette észre, hogy tulajdonképpen mennyire kimerült. Eddig ébren tartották az izgalmak, de most sóvárogni kezdett az ágya után. A kandallópárkányon
203
álló bekeretezett képre esett a pillantása, amely szorosan egymás mellett ülő férfit és nőt ábrázolt. A férfi az ötvenes éveinek közepén járó, jóképű, zömök testalkatú ember volt, az arca inkább kerek, semmint hosszúkás, a szája érzéki, a szeme csillogó. Az asszony, aki szintén ötvenesnek látszott, fiatal korában ugyancsak csinos lehetett. Fürdőruhája formás, jó alakot takart, s szelíd, boldog mosoly játszadozott az arcán, mintha éppen valami titkot fedezett volna fel.
-  Q Giorgio - magyarázta Annunciata, miközben leszedte az asztalt.
-  És az asszony?
-  Hát a maga nagynénje, Dulcie! Melanie felnevetett.
-  Ez lehetetlen! Hiszen Dulcie... jóságos ég, tényleg ő az! Alaposabban megnézte a felvételt, s nagyon elcsodálkozott azon, hogy
túlságosan is szemérmes, vaskalapos nagynénje ennyire megváltozott. Egész testtartása azt a beteljesülést fejezte ki, amit a mellette levő férfi ajándékozott neki. Sugárzott belőle a boldogság, a szemében fény vibrált. Melanie most már tudta, miért nem tért vissza soha Angliába. Ezen a csodálatos, színpompás helyen felfedezte a szenvedélyt, és itt maradt annak boldog rabjaként.
Hirtelen kirajzolódott előtte Vittorio képe, amint a csődörrel küszködik. Újra maga mögött érezte aférfi izmos, forró testét. Megszédült, meg kellett
kapaszkodnia az asztalban.
De hamar visszanyerte az önuralmát. Egy alapos alvás mindent helyes megvilágításba fog helyezni. Vissza akarta tenni a képet, de Giorgio arckifejezése visszatartotta. Nem emlékezett rá, hogy Dulcie küldött-e valaha is képet a férjéről, mégis biztos volt benne, hogy egyszer már látta ezt az
embert.
Elgondolkodva rakta le a fényképet, és felment a szobájába. Levetkőzött, kinyitotta az ablakot, a hegycsúcs felé nézett, ahol a délutáni halványpiros fény estére sötétvörössé változott. Melanie elragadtatással nézte, amíg le nem csukódtak a szemei. Bebújt az ágyába, és rögtön mély álomba zuhant.
*
Gyönyörű napsütésre ébredt. Kiugrott az ágyból, az ablakhoz szaladt, és újra elgyönyörködött a szeme elé táruló látványban. Még csak hét óra volt, de a lentről felszűrődő zajok arról árulkodtak, hogy Annunciata már nekilátott a munkának. Melanie lezuhanyozott, és lement. Vittorio a konyhában ült, kenyeret és sajtot evett, s egy pohár hideg tejet ivott hozzá.
-  Készen van? - kérdezte, amikor meglátta Melanie-t.
-  Mire?
-  Hogy megnézze Terrafiorét. A lehető leghamarabb elkeli indulnunk.
-  Szívesen megreggeliznék előtte, ha nincs ellene kifogása. 204

Vittorio azonnal Annunciata felé fordult.
-  Siess! - sürgette. - Kész van már a reggeli?
-  Nem tudom megcsinálni, amíg a padrona nem jön le - tiltakozott Annunciata mérgesen. — Indulás, tűnj el a konyhámból!
Vittorio nevetve fogta karon Melanie-t.
-  Megmutatom magának a házat, amíg a reggelire vár. - És még mielőtt Melanie felfogta volna, mi történik vele, Vittorio már kis is húzta az ajtón.
Egy kapuboltozaton keresztül a másik belső udvarba vezette. Itt nem voltak virágok. Két kocsi állt bent, férfiakjöttek-mentek, s tiszteletteljesen bólintottak Vittorio felé.
-  Az épületnek ezt a részét a munkához használjuk — mutatott körbe a férfi. - Ott fenn vannak a terményraktárak. Most azonban máshová megyünk. - Egy nagy helyiségbe léptek, amelyben különböző gépek álltak, pillanatnyilag csöndesen.
Melanie felismert két hatalmas malomkereket és néhány acélkorongot.
-  Mi ez itt?
-  Olajprés - büszkélkedett Vittorio. - Az egész környéken ez az egyetlen. Amikor októberben elkezdődik az olajszüret, minden szomszéd idehozza a termését. Jó nyereségünk van ebből, de még nagyobb a saját szüretünkből, mert Terrafióre termi a legjobb olajbogyót egész Szicíliában. A bevétel egy része természetesen elmegy a kiadásokra, de még mindig csinos összeg marad belőle. Az olajbogyó- és gabonaszüretre, amely hamarosan megkezdődik, külön veszünk fel embereket.
Megmutatta az üres pajtákat, elmagyarázta, mi történik a mezei terményekkel, mígnem jött Annunciata, és jelentette, hogy a reggeli tálalva van.
Egy idő után Vittorio is bejött a konyhába.
-  Szóltam   Leónak,  hogy  nyergelje  fel  magának  Rosát,   Carlyle kisasszony. Leo a mindenesünk. Ha készen van, máris kilovagolhatunk.
-  Angliába kell telefonálnom - mondta Melanie.
-  Majd Fazzoliban, a postáról. Hol van a napvédő kalapja?
-  Jaj, azt odafent felejtettem. Zenia, kérlek, lehoznád nekem? Zenia egy szó nélkül eltűnt. Melanie Vittorióval együtt kiment, odakint
Leo már várta őket a fólszerszámozott lovakkal. A kicsi, vékony öregember barátságosan mosolygott Melanie-ra, és odanyújtotta neki Rosa kantárj át, egy kecses, vörösesbarna kancáét, amelyet Melanie első pillantásra a szívébe zárt.
Zenia jött a szalmakalappal, Vittorio kivette a kezéből, és feltette Melanie fejére. A lányon ismét átfutott az a sajátosan jóleső érzés, amit Vittorio közelsége minduntalan kiváltott belőle. Mély lélegzetet vett, és elmosolyodott, közben a pillantása találkozott Zeniáéval. A lány leplezetlen ellenszenvvel nézte őt, majd sarkon fordult, és eltűnt a házban. Persze,
205
A szicíliai tern
gondolta Melanie, a kislány szerelmes Vittorióba, és megérzi a másik nőn a férfi által kiváltott hatásokat.
Amint kiléptettek az udvarból, Vittorio az előttük enyhén lejtő tájra
mutatott.
- Ez az egész Terrafioréhoz tartozik, a mögöttünk elterülő táj szintén, amíg a szem ellát. Ott a távolban találhatók az ültetvények, először oda
megyünk.
Végeláthatatlan gyümölcsösökön haladtak keresztül. Kövér, lédús őszibarackok lógtak a fákról, Vittorio leszakított néhányat, és a nyeregtáskába tette.
-  Ezeket majd megesszük ebédre.
Aztán mérföldnyi kiterjedésű szőlőhegyen vezetett keresztül az útjuk.
-  Egyszerűen nem tudom elhinni - suttogta Melanie. - Azt hittem, Terrafiore csak egy kis porfészek...
-  A legjobb birtok egész Szicíliában - válaszolta Vittorio büszkén. -Ezért akarja Salvani mindenáron megszerezni. A saját területét tönkretette az ostobasága meg a kapzsisága miatt, és most azt hiszi, átvehetne ezt a jól menő birtokot, és hasznot húzhatna belőle. De ha megkaparintaná, tönkretenné ezt is. Olyan ember, aki azt várja, hogy az olajfái minden
évben jó termést hozzanak.
-  Most igazán tudatlannak érzem magam - állapította meg Melanie. - Miért ne hozhatnának minden évben jó termést?
-  Az olajfa nagyon érzékeny növény - magyarázta Vittorio komolyan. - Az egyik évben terem, a következő kettőben kipiheni magát. De Salvani ezt nem fogadja el. Permetez mindennel, ami csak kapható, kipróbál minden új műtrágyát, függetlenül attól, hogy alkalmas-e vulkanikus talajra, vagy sem. Aztán csodálkozik, hogy áfák elpusztulnak. Gyorsan akar pénzhez jutni, de a természetet nem lehet megerőszakolni. - Átható pillantást vetett Melanie-ra: - Nem szabad eladnia Salvaninak a birtokot. Terrafio-rénak szeretetre és óvatos művelésre van szüksége. Salvani minden fillért kisajtolna ebből a tájból, aztán terméketlenül hátrahagyná. Ennek nem
szabad megtörténnie.
Melanie egy pillanatra majdnem megígérte, hogy azt teszi, amit a férfi kíván. Vittorio olyan behatóan, szinte elbűvölően nézett rá, hogy a lámy-nak újból kalapálni kezdett a szíve. Mély lélegzetett vett.
-  Keressünk valahol egy telefont.
Vittorio felsóhajtott, mintha belátta volna, hogy túlságosan is messzire
ment.
-  Persze - válaszolta. - Elviszem Fazzoliba.
Fazzoli körülbelül tizenötezer lakosú kisváros volt. Naponta háromszor indult innen busz Cataniába, volt egy jő szállodája, két kis panziója és egy főpostája. Akadt néhány tucat üzlet és dohánybolt, meg szinte minden
sarkon egy kis bár, ahol italokon kívül kalácsot és fagylaltot is lehetett vásárolni.
Az őket követő kíváncsi pillantásokból arra lehetett következtetni, hogy már elterjedt az új padrona érkezésének a híre. Melanie odaadta a postai tisztviselőnek Hamis angliai telefonszámát, és néhány perc múlva létre is jött a kapcsolat.
-  Végre! - hallotta Harris hangját. - Miért nem hívtál fel még tegnap, drágám?
-  Nincs telefon a házban. A postahivatalból beszélek.
-  Nincs telefon? Jóságos ég, milyen primitív vidékre pottyantál?
-  Egyáltalán nem primitív. Nagyon szép itt, de a ház egy kicsit félreeső helyen van.
-  Úgy érted, hogy a vadon közepén rejtőzöl?
-  Hát, vadnak éppen vad, de ennek ellenére csodaszép...!
-  Beszéltél már Salvanival?
-  Igen, azt akarta, hogy nála és a családjánál lakjam...
-  De drágám, hiszen az eszményi lenne! Miért nem fogadtad el a meghívását?
-  Nem tudom... valahogy nagyon rámenősnek érzem. Komikus lenne, ha nála laknék, aztán mégsem adnám el neki a birtokot.
-  Nem akarod eladni? Mit jelentsen ez? Mi mást tehetnél vele?
-  Nem tudom. Talán majd kitalálok valamit... Különben csak azt akartam megmondani, hogy jól vagyok. Majd újra jelentkezem.
Miután visszatette a kagylót, kábultan nézett a telefonra, és megpróbálta megérteni, mi is történt az imént. Szinte biztos volt benne, hogy szereti Harrist, és valószínűleg feleségül is menne hozzá. Most mégis nehezére esett maga elé képzelnie a vőlegénye arcát.
Sóhajtva hagyta el a telefonfülkét.
Melanie következő feladata az volt, hogy jelentkezzen dr. Bartollinál, az ügyvédnél, és aláírja azokat a papírokat, amelyek Terrafiore törvényes örökösévé teszik. Dr. Bartolli komoly, idős úr volt, akit láthatóan szórakoztatott a lány jelenléte. Amikor elmagyarázta neki, hogy egy ideig itt marad, az ügyvéd összeráncolta a homlokát, és rövid beszédet tartott a gyors eladás előnyeiről. Mivel azonban Melanie nem hagyta befolyásolni magát, felajánlotta, hogy kapcsolatba lép a bankkal, és számlát nyit neki. A lány határozottan megkönnyebbült, amikor kimenekülhetett a szikrázó napsütésbe.
Vittorio várt rá, egy üveg bort tartott a kezében.
-  Az ebédhez vettem. Még megmutatom a felső földeket, aztán keresünk egy árnyékos helyet.
Banáncserjékkel, füge- és eukaliptuszfákkal beültetett ligeten lovagoltak keresztül, aztán az olívaültetvény és néhány szőlőhegy következett. Az út mentén virágok nyíltak, s Melanie akárhová nézett, mindenütt a
207
206
te
©
00
l
tUlfilfi
LLl*s\2.gg
-«* »v »\ ő s P
c- fi. 2 ~ »
p o m y 5
m   P  CD   Ss S- P

TlffANY
A lánynak az volt az érzése, hogy Vittorio a legbensőbb érzelmeit mutatta ki, hogy számára semmi sem fontosabb, mint a föld iránti szeretet, és mintha őt is éppen arra kérte volna, ossza meg vele ezt a szeretetet. Nem látszott helyénvalónak a könnyelmű válasz, amely pedig már a nyelvén volt.
-  Nem tudom—kezdte. — Sok ez ahhoz, hogy már most eldönthessem...
-  Akkor ne döntse el! Hagyja várni Salvanit! De ne adja el neki, amíg nem értette meg. - Vittorio Melanie keze köré fonta az ujjait. Hosszú, formás keze volt, a lány érezte a benne rejtőző erőt.
Látva Melanie bizonytalanságát, a szicíliai így folytatta:
-  Hallgasson ide, elmesélem magának, mit mondott Salvani, amikor tegnap rám kiabált. Azt mondta, tudta, hogy én akarom elhozni magát a repülőtérről, és azért siettem annyira, hogy megelőzzem őt. Ez igaz. Meg kellett mentenem tőle, amíg nem késő. Ha a kezébe kaparintotta volna magát, eladta volna neki Terrafiorét, még mielőtt felfoghatta volna, hogy
ez egyáltalán mit is jelent.
-  Magának aztán igencsak rossz véleménye van rólam - tiltakozott Melanie. Kihúzta a kezét Vittorióéból. - Salvani miatt egy csöppet sem aggódom, már korábban is elbántam nehéz emberekkel. - A férfi mosolygó arcát látva megkérdezte: — Mi olyan komikus ezen?
-  Csak az, hogy aligha bánna el vele, ha nem lennék itt. De szerencsére
itt vagy ok...
-  Ez mind szép és jó volna, ha tényleg szükségem lenne védelemre. De nincs. Igaz, hogy nem vagyok szicíliai, de buta sem. És most azt javaslom, hogy lovagoljunk vissza - felelte hűvösen Melanie.
-  Még ne! Még el akarom magának...
-  Én viszont vissza szeretnék lovagolni - ismételte meg a lány hatá rozottan. Megelégelte, hogy ez a férfi parancsolgasson neki. - Teljesített* a feladatát, amikor körbevezetett, hogy megmutassa a birtokomat, d» most saját magam szeretnék dönteni.
Melanie inkább érezte, semmint látta, hogy Vittorio összerázkódotl Összeszorított szájjal, némán felállt, és amikor elővezette a lovakat, olya kifejezéstelen volt az arca, mintha önmagába fordult volna.
- Ha a padrona készen van - közölte ridegen -, akkor mehetünk.

210
3. FEJEZET
Az első, amit hazaérkeztükkor megpillantottak az udvaron, Salvani hivalkodó autója volt. Vittorio undorodva húzta el a száját, amikor Salvani kijött a házból, és üdvözölte Melanie-t.
-  Kisasszony, volt szerencsém meglátogatni magát, de sajnos nem találtam itthon...
-  Fazzoliban voltam. - Melanie leszállt a lóról.
-  Bárcsak tudtam volna! Elküldtem volna önért az autómat.
-  A padrona inkább lovagol. - Vittorio gúnyosan biggyesztette le az ajkát. - Magának is meg kellene próbálnia egyszer!
Salvani a homlokát ráncolta, dühösen morgott valamit szicíliaiul, de Vittorio csak nevetett.
-  Talán négyszemközt kellene néhány szót váltanom magával - mondta Salvani Melanie-hoz fordulva.
-  Hogyne, természetesen. Jöjjön csak be! Kérem, vigye el a lovakat, Vittorio!
Vittorio elvette Melanie-tól a kantárt, és hangsúlyozott udvariassággal meghajolt. A maró gúny eltűnt az arcáról, de a szeme villogott az elfojtott dühtől.
-  Örülök, hogy végre helyre tette őt - mondta Salvani, amikor bementek a házba.
Melanie nem válaszolt. Egy kicsit szégyellte magát amiatt, hogy lego-rombította Vittoriót, de úgy érezte, hogy nem tehetett másként.
-  Annunciata megkínálta önt valami frissítővel? - fordult a vendégéhez.
-  Behűtött borral és gyümölcsökkel, az ön birtokáról.
-  Fogalmam sem volt róla, hogy Terrafiore ilyen gyönyörű. Azt gondoltam, az egész csak egy kis parasztudvar, de most látom, hogy ez a legcsodálatosabb hely az egész világon.
Salvani összeráncolt homlokkal nézett rá.
-  Nem szabad elfelejtenie, hogy maga északról jött! Az északi emberek pedig nagyon nehezen viselik el az itteni éghajlatot...
-  Máris leégtem egy kicsit. - Melanie a karját dörzsölte. - A jövőben óvatosabbnak kell lennem.
-  Ez majdnem úgy hangzik, mintha azt tervezné, hogy itt marad.
-  Itt is maradok, legalábbis egy ideig. Most fedeztem fel Szicíliát, nem
211

TlffANY
szeretném azonnal elveszíteni. Van valami határozott oka a látogatásának?
-  Igen, meg akartam hívni vacsorára. A családom már alig várja, hogy
megismerje. Ma este megfelelne?
-  Örömmel megyek. Köszönöm.
-  Hétre elküldöm az autómat. Sietek, hogy elújságoljam a jó hírt a feleségemnek. - A férfi fogta a kalapját, és Melanie kíséretében az autójához ment.
Mihelyt Salvani elzúgott, Vittorio felbukkant az ajtóban.
-  Feltételezem, hogy hallgatózott - támadt rá szemrehányóan a lány.
-  Csak a maga közelében tartózkodtam, hátha szüksége lesz rám. Maga nem ismeri Salvanit, én viszont igen.
-  Miért volt olyan dühös, amikor azt mondta neki, hogy szívesen lovagolok?
-  Azért, mert gyáva. Nem szállt lóra azóta, hogy egyszer leesett.
-  És magának persze emlékeztetnie kellett őt erre.
-  Nem árt az ilyen ember emlékezetébe idézni, hogy micsoda féreg - közölte Vittorio hűvösen. - Ezt magának sem kellene elfelejtenie! Óvakodnia kéne tőle, nem pedig hagyni, hogy meghívja vacsorára.
Vittorio nyilvánvaló jó szándéka ellenére Melanie megint bosszankodni kezdett a gyámkodás miatt. Mély lélegzetet vett.
-  Köszönöm a jó tanácsot, de ha nincs ellene kifogása, magam szeretnék dönteni a szomszédaimhoz fűződő kapcsolataimról.
Megfordult, be akart menni a házba, de a férfi a karjánál fogva visszatartotta. Melanie felszisszent, és Vittorio felé fordult, akinek szemében
sajátos fény csillogott.
-  Elfelejtett engedélyt adni a szolgájának, hogy távozhat - mondta
halkan a férfi.
-  Hogy merészeli ezt? Azonnal engedjen el!
-  Engedélyezi a padrona, hogy távozzak?
-  Igen. - Melanie kiszakította magát Vittorio kezéből, és beszaladt a házba. A szíve vadul dobogott. Felment a szobájába. Zenia kitárta az ablaktáblákat, és amikor a lány letekintett, Vittoriót pillantotta meg odalent az udvarban, amint utasításokat ad néhány embernek. Még csak huszonnégy órája volt ebben a házban, és e rövid idő alatt is feltűnt neki, mennyire a középpontban áll ez a férfi.
Melanie függetlenségi ösztöne felébredt. Nem hagyhatja, hogy ez az ember rendelkezzék fölötte! Vittorio talán valóban csak a birtok miatt aggódik, de őt női ösztöne arra figyelmeztette, hogy itt valami más is rejtőzhet, amire még nem jött rá. Ez a férfi jóval veszélyesebb volt, mint Salvani.
Eszébe jutott, amikor tegnap együtt lovagoltak, azt képzelte, hogy Vittorio meg akarta csókolni őt... Még most is belepirult a gondolatba.
212
Zavartan vallotta be önmagának, hogy vágyott a csókra. Annyira vágyott rá, olyan sóvárgással, amilyet Harris mellett soha nem tapasztalt.
Ebben a pillanatban Vittorio felnézett az ablakra. Melanie gyorsan hátralépett, remélve, hogy a férfi nem látta meg. Felülkerekedett benne a büszkeség. Vittorio túlságosan is magabiztos! Jó, hogy nem hagyta magát befolyásolni tőle, amikor úgy döntött, hogy meglátogatja Salvanit.
Mintegy tíz mérföld volt az út Salvani házáig. Melanie kinyitotta a kocsi ablakát, de olyan gyorsan sötétedett, hogy nem sokat látott a tájból. Egyszer, amikor az autó lassított egy éles kanyarban, mintha lódobogást hallott volna hátulról. Fülelni kezdett, ám a zaj megszűnt, és Melanie arra gondolt, hogy csak képzelődött.
Salvani háza Fazzoli szélén állt. Fényesen ki volt világítva, és Melanie éppolyan hivalkodónak találta, mint az autót. Vendéglátója és a felesége, Irena, a bejárati ajtó lépcsőjén vártak rá. Irena magas, széles vállú, szegletes állú asszony volt. Átölelte Melanie-t, megcsókolta mindkét arcát, és bevezette a házba.
Salvani családja egy fiú- és öt lánygyermekből állt, akik erősen hasonlítottak egymásra. Valamennyien anyjuk alakját és apjuk hideg szemét örökölték. Mindegyik lány férjnél volt már, ma estére a férjükkel együtt érkeztek. Salvani bemutatta a vejeit: köztük egy bankárt és egy politikust is, mintha a foglalkozásuk fontosabb lenne, mint a személyük. Melanie ud/ariasan megjegyezte, hogy Salvani büszke lehet a családjára.
-  Nagy felelősség lánygyermekek apjának lenni - vélekedett Salvani. - De azt hiszem, mindent megtettem értük.
Nemcsak a lányok, hanem különös módon Salvani vejei is hasonlítottak egymásra. Az egyetlen kivétel Franco volt, Virginiának, a középső lánynak a férje. Néhány évvel fiatalabb volt a feleségénél, és mintha nem érezte volna jól magát a rokonai körében. Salvani őt is bemutatta, igaz, nem említette a foglalkozását. Melanie rámosolygott a fiatalemberre, tetszett neki a félénksége. A férfi visszamosolygott rá, de aztán aggodalmas oldalpillantást vetett a feleségére.
A vacsorát egy hatalmas, gyertyákkal és virágokkal felékesített ebédlőasztalon tálalták. Cselédek sokasága szolgálta fel a legfenségesebb ételeket. Pompás aromájú fehér bort ittak hozzá.
-  Igazán el kellett volna fogadnia a meghívásunkat, hogy lakjon nálunk -jegyezte meg Irena kedvesen.
-  Sajnos, túl későn érkeztem ahhoz, hogy megmentsem ettől a Far-nese-től - sóhajtotta Salvani.
-  Akkor te felelsz mindenért, ami a vendégünkkel történik! Honnan is tudhatná szegény, milyen rossz ember Farnese?
213
TlffANY
-  Nekem egyáltalán nem tűnik olyan rossznak - ellenkezett Melanie
visszafogottan.
-  Ó, jól tudja az, hogyan kell behízelegnie magát - mondta Irena. -Valójában gátlástalan, kapzsi és számító ember, akinek csak egy dolog jár a fejében. Ezt soha nem szabad elfelejtenie, ha a közelében van.
-  És mi az ? - tudakolta Melanie.                   :
-  Terrafiorét akarja. - Irena észrevette Melanie döbbent pillantását. - Még senki sem mondta önnek?
-  De hát mit?
-  Hogy Vittorio Farnese Giorgio fia.
Melanie elhűlt.
-  Giorgióé? Arra a férfira gondol, akinek Dulcie volt a felesége?
Irena bólintott.
-  Attól félek, igen. Persze, ennek titokban kell maradnia. Hivatalosan Enrico Farnese fia, Giorgio egyik alkalmazottjáé. De mindenki tudja, hogy Giorgio Enrico felesége után járt. Mindenesetre soha nem ismerte el Vittoriót a fiának, azután sem, hogy Farnese meghalt. Viszont sokat fizetett azért, hogy Vittorio jó nevelésben részesüljön, és utazhasson. Mindenki azt gondolta, hogy őrá hagyja Terrafiorét, de nem ezt tette.
-  Akkor talán mégsem a fia - vetette közbe Franco. Salvani megvetően nézett rá.
-  Téged ki kérdezett?
-  Hát... senki... de...
-  Akkor tartsd a szád!
Franco engedelmeskedett. Melanie némán evett tovább, és megpróbálta felfogni mindazt, amit az imént hallott. Most már azt is tudta, miért tűnt neki olyan ismerősnek Giorgio arca. Vittorio hasonlított rá, hiszen a fia, és joga van Terrafioréhoz. Ezért gondolta hát Zenia, hogy a férfi
gyűlöli ót.
-  Feltételezem, hogy Vittorio semmit sem mondott magának erről,
ugye? - kérdezte Salvani.
-  Nem, semmit sem...
-  Az utolsó garasomba is fogadnék, hogy megpróbálja eljátszani a hű-. séges intézőt. - Salvani nevetett. - De ne hagyja magát becsapni! Farnese nem enged belepillantani a kártyáiba. Hitvány fickó. Éveken át örökösnek tekintette magát, és most gátlástalanul érvényesíteni akarja a jogait. Miérthiszi el neki, hogy Terrafioréért dolgozik? Olyan büszke, mint az ördög.; Hogy is viselné el, hogy azon a földön dolgozzon, amiről azt hiszi, hogy
valójában a sajátja?
Melanie nem válaszolt. A bolha, amit Salvani a fülébe ültetett, megmozdult, és a lány csalódottságot érzett. Csak rövid idő óta ismert* Vittoriót, mégis olyan közel érezte magát hozzá! De lám, légvárakat épl
tett. És mintha valóban nem lett volna tisztességes az, ahogy Vittorií
Salvanit megelőzve sietett a repülőtérre.

214
Kifelé azonban semmit sem mutatott mindebből, mosolygott, kényszerítette magát, hogy vidám legyen.
-  Most, hogy Terrafiore az enyém lett, nem tud tenni semmit.
-  Megpróbálhatja elcsábítani magát - figyelmeztette Salvani, és meg-paskolta Melanie kezét. - Bocsásson meg, de nálunk mindenki tudja, hogy az angol hölgyek... hogy is mondjam... nem tudnak ellenállni az itteni férfiaknak...
-  Ebben nem kételkedem. - Melanie elhúzta a kezét, de amikor ránézett Salvanira, észrevette, hogy az nem értette meg a célzást. A felesége nyugtalanul izgett-mozgott a székén.
-  Csinos kis történeteket mesél majd magának, és el fogja csavarni a fejét -jósolta Salvani. - Még azt is el fogja játszani, hogy szereti, és mindezt egyedül azért, hogy megkapja Terrafiorét. Jobb lesz, ha eladja nekem, még mielőtt sikerülne neki megkaparintania.
-  Segítőkészen állt Dulcie mellett - védte Melanie. - Nagyon jól vezette helyette a birtokot.
-  Dulcie Giorgio felesége volt - vetette közbe Irena -, és természetes, hogy ő örökölte a birtokot. Ezt még Vittorio is elfogadta. A veszély csak most áll fenn, hogy Dulcie elhunyt.
-  Meglátjuk. Meg kell mondanom önöknek, még nem döntöttem el, hogy eladom-e a birtokot.
-  De hiszen nem tehet mást - emelte föl izgatottan a hangját Salvani.
-  Itt maradhatnék, és magam igazgathatnám Terrafiorét. Dulcie is ezt tette.
-  Dulcie Vittorio Farnese-re hagyatkozott - morogta Salvani. - Már elmagyaráztam magának, milyen veszélyes ez a fickó. Azt gondoltam, nyilvánvaló, hogy...
Hirtelen félbeszakította a mondatot, mert a felesége figyelmeztető pillantást vetett rá. A lánynak az v«Ot az érzése, hogy egy összeszokott együttest lát, ahol Irena a fej, a férje pedig a kéz. Megkönnyebbülésére azonban az asszony elég értelmes volt ahhoz, hogy témát váltson.
Az este hátralévő része olyan kellemesen telt, hogy Melanie már-már azt hitte, csak képzelte a vacsora közbeni feszültséget. Az egyetlen, aki nem illett bele a képbe, a szegény Franco volt. Ót senki, még a felesége sem méltatta figyelemre.
Aztán véget ért az este. Salvani lekísérte a lányt az autójához, és maga ült a kormány mögé, hogy a díszvendéget személyesen fuvarozza haza.
*
Az autó lámpái megvilágították a keskeny utat, de Melanie mérföldnyi távolságban semmi más fényt nem volt képes felfedezni.
-  Tudja egyáltalán, hol vagyunk? - kérdezte Salvani egy idő múlva.
-  Nem, de feltételezem, hogy nem lehetünk messze Terrafiorétól.
215

Salvani nevetett.
-  Közel vagy távol, ugyan mi különbség ez annak, aki nem ismeri az
utat?
-  Akkor szerencsém van, hogy maga hazavisz - mondta Melanie udvariasan.
-  Úgy bizony! - helyeselt Salvani, és hirtelen megállt. - Azt gondoltára, itt zavartalanul beszélgethetünk egymással - magyarázta, amikor Melanie kérdő pillantást vetett rá.
-  Nincs semmi, amiről beszélgetnünk kellene -jelentette ki a lány határozottan. - Azonnal haza akarok menni!
-  Még nem állapodtunk meg Terrafiore eladásában. Jó árat ajánlottam magának, és egész este hallgattam a kifogásait. De most elfogyott a
türelmem.
-  Az enyém is. Most azonnal vigyen haza!
Válasz helyett Salvani alattomosan elmosolyodott. Melanie előtt csak most vált világossá, hogy ezen a kihalt úton mennyire ki van szolgáltatva
a férfinak.
-  Vigyen haza! - mondta még egyszer.
-  Mihelyt megkötöttük az üzletet.
-  Maga megőrült, ha azt hiszi, hogy így meggyőzhet!
-  Attól tartok, ez az egyetlen módja annak, hogy meggyőzzem magát, mert úgy látom, az a szándéka, hogy nehézségeket támasszon. Dulcie sem volt könnyen kezelhető, rengeteg időt töltöttem azzal, hogy a lelkére beszéljek. Es amikor már azt hittem, hogy sikerült, meghalt. Egyszerűen képtelen vagyok tovább várni, úgyhogy magánál közvetlen módszerekhez
kell folyamodnom.
Melanie-nak kényszerítenie kellett magát, hogy megőrizze a hidegvérét.
-  Tulajdonképpen mit remél? - kérdezte vészes nyugalommal. - Még ha beleegyeznék is abba, hogy eladom magának, azonnal visszavonnám a szavamat, mihelyt otthon lennék.
-  Természetesen erre is gondoltam, ezért itt van nálam minden papír. - Salvani benyúlt az autó kesztyűtartójába, és kivett néhány teleírt lapot. - Látja, a tanúk már aláírták, csak a maga kézjegye hiányzik.
-  Menjen a pokolba!
Salvani felsóhajtott. Aztán hátradőlt az ülésen, mintha készen állna arra is, hogy egész éjszaka itt várakozzon. Melanie dühösen szidta magát, amiért olyan ostoba volt, és elfogadta a meghívást.
De Salvani alábecsüli őt. Semmi esetre sem hagyja zsarolni magát. Fogta a papírokat, és úgy tett, mintha el akarná olvasni őket.
-  Minden tökéletesen rendben van - magyarázta Salvani.
-  Az olvasáshoz szükségem van a szemüvegemre - kezdett keresgélni a táskájában a lány. Aztán egy óvatlan pillanatban megpróbálta kinyitni
216
a kocsi ajtaját, de Salvani rávetette magát, és megpróbálta lenyomni a zárat. Hirtelen felkiáltott, mert Melanie megszúrta a körömollójával. _ Bestia...!
-  Mindenre képes vagyok, ha kényszeríteni akar!
Melanie-nak végre sikerült kinyitnia a kocsi ajtaját. Szaladni kezdett. Salvani azonnal a nyomába eredt. A lány már-már egérutat nyert, de a göiöngyös úton a magas sarkú cipóben nehéz volt szaladnia. A férfi hamarosan utolérte. Csaknem kétszer akkora volt, mint ő, és sokkal erősebb. Melanie kétségbeesetten védekezett, ám idekint a körömolló nem volt olyan hatásos.
Hirtelen különös zajt hallott. Mintha lódobogás lett volna, amely egyre közeledett. Salvani megpróbálta beráncigálni az autóba, ám ebben a pillanatban egy hatalmas telivér jelent meg a fényszóró sugarában, és Melanie megpillantotta Vittorio gyűlölettől eltorzult arcát. A szicíliai villámgyorsan leugrott a lóról, és Salvanira vetette magát.
Vittorio állt fel először. Megvárta, amíg a másik feltápászkodik, és meglendítette az öklét. Salvani megroggyant, és az autó mellett a földre zuhant.
-  Jöjjön! - pattant fel a lóra, majd gyorsan maga mellé emelte Mela-nie-t, aki egész testében remegett.
-  Szerencse, hogy jött - suttogta.
-  Soha nem voltam túl messze magától. - Vittorio az egyik karját a lány dereka köré fonta. - Sejtettem, hogy Salvani valami aljasságon töri a feját, ezért a közelében maradtam.
-  A közelemben volt... egész este?
-  Salvani házához lovagoltam, és bizonyos távolságban várakoztam. Mihelyt megláttam, hogy ő akarja hazavinni magát, tudtam, hogy kellemetlenség lesz belőle. Az én hibám, amiért ilyen sokáig tartott, hogy elérjem az autót. Előbb kellett volna ideérnem.
-  Figyelmeztetett. Hallgatnom kellett volna magára...
-  Most már mindegy. Az a fontos, hogy végre biztonságban van - mo-solyodott el a férfi. - Miért kiabált annyira Salvani?
-  Megszúrtam a körömollómmal. Vittorio hangosan felnevetett.
-  Nagyon jó! A nyugodt angol külsője szicíliai vérmérsékletet takar. - Közelebb húzta magához a még mindig reszkető Melanie-t. - Mi a baj?
-  Csak az ijedtség... azt hiszem. Ha maga nem lett volna itt...
-  De itt voltam. Ereznie kellett volna...
Némán vágtattak Terrafioréig. A kapu előtt Melanie megkérdezte:
-  Nem akar bejönni?
-  Nem. - De amikor a lány le akart szállni, hirtelen átölelte, magához húzta, és megcsókolta.
Melanie nem tudta, mitévő legyen. Mintha minden elsüllyedt volna
217

körülötte. Ez a csók nem volt gyengéd. A lány csak a férfi kemény, erős testét érezte, amely egy pillanatra megremegett, mintha Vittorio mégküz-dene magával. Aztán az első pillanattól közöttük bujkáló feszültség feloldódott a szenvedélyben. Melanie tehetetlenül viszonozta Vittorio csókját, egyik karját a nyakára fonta, és a tarkóját simogatta.
Amikor aférfí lassan, gyengéden elengedte, halk tiltakozó sóhaj hagyta el az ajkát. Hallotta, milyen hevesen kapkodja Vittorio a levegőt, s a szemében mintha sötét tűz égett volna, de az is látszott, hogy ismét fegyelmezi magát. Melanie a legszívesebben felkiáltott volna, amiért ez a csodálatos pillanat olyan gyorsan véget ért.
-  Menjen be!
-  Vittorio...
-  Nem - kiáltotta a férfi rekedten. - Hagyjon engem békén!
Még mielőtt Melanie bármit is tehetett volna, megrántotta a gyeplőt, és elvágtatott.
Arra riadt fel, hogy kinyílik mögötte a kapu. Leo engedte be az udvarra, aztán Annunciata jött ki a házból:
-  Salvani nem hozta haza? - nézett körül.
-  Menjünk be, aztán mindent elmondok - sóhajtott Melanie keserűen. Akonyhában egy csésze kávé mellett elmesélte, mi történt. Annunciata
meg volt döbbenve, Zenia viszont szinte elragadtatva hallgatott.
-  Franco is ott volt? - kérdezte.
-  Igen. Ismered őt?
-  Természetesen, bár ő már nem ismeri meg a régi barátait, amióta
benősült abba a gazdag családba.
-  Pedig nem látszott éppen boldognak... Zenia hátravetette a fejét, és felkacagott.
-  Megérdemli a sorsát - mondta. - Örülök, hogy ezt hallom.
-  Nem túl barátságosan beszélsz róla! - korholta Annunciata a lányát.
-  Barátságosan? - Zenia abbahagyta a nevetést. - Talán tőle barátsá- i gos volt, amikor összetörte Lucia szívét? Azt mondom, jogosan történik j vele, ami történik.
-  Ki az a Lucia?                                                                          I
-  Lucia a barátnőm - világosította fel Zenia. - Ó és Franco össze akar-1 tak házasodni, mihelyt elegendő pénzt takarítanak meg. Franco akkori-| ban műszerész volt, minden héten lottózott, azt remélte, elég pénzt nyerí ahhoz, hogy saját műhelye legyen. Aztán nyert is, méghozzá sokat. Akkor aztán hirtelen megjelent Salvani, körüludvarolta, tanácsokat adott neki, hogyan kellene befektetnie a pénzét. És Franco máris jegyben járt Salvani
lányával.
- De hát Salvani biztosan elég gazdag ahhoz, hogy ilyesmire ne legyen
szüksége?
218
-  Egy férfi, akinek öt lányról kell gondoskodnia, soha nem lehet elég gazdag - magyarázta Annunciata.
-  Lucia olyan boldog volt - emlékezett Zenia keserűen. - Most meg kisírja a szemét, mert szerette Francot, és az becsapta.
-  Alig hiszem, hogy ez az ő hibája lenne - próbálta Annunciata megnyugtatni a lányát. - Salvanival szemben tehetetlen volt.
Zenia vállat vont.
-  A csalás az csalás, teljesen mindegy, hogy kinek a hibájából történik. De most már tudom, hogy szenved, és máris jobban érzem magam. El fogom mesélni Luciának, talán segít rajta is.
-  Nem hiszem - jegyezte meg Melanie. - Ha szereti Francot, nem segít.
-  Szerelem - dúlt-fúlt Zenia megvetően. - Jobb, ha az ember nem szeret bele egy férfiba túlságosan. A férfiak lábbal tapossák a szerelmet, mert nem tudják, mit kezdjenek vele.
Melanie felkapta a fejét erre a kétségbeesett hangra. Hirtelen nagyon kimerültnek érezte magát.
-  Azt hiszem, lefekszem.
Felment, a zuhany alá állt, de a rázúduló víz sem hűtötte le Vittorio és a csókja emlékét. Mindössze néhány pillanatig tartott az a szenvedélyes ölelés, de ez elég volt ahhoz, hogy sejtesse azokat az érzéki örömöket, amelyeket egy nő megélhet ennek a vad férfinak a karjaiban. Bárcsak ne húzódott volna vissza olyan gyorsan...
Miután kijött a zuhany alól, lekapcsolta a villanyt. Aztán úgy, ahogy volt, odalépett az ablakhoz, szélesre tárta, és az Etnára pillantott. Látta a sötétben a piros fényt, a hűvös éjszakai levegő gyengéden végigsimította mezítelen testét, de ez sem olthatta ki a bensőjét égető lázat. Azt csak egy férfi tehette volna meg.
219
"ílffANY
4. FEJEZET
Másnap reggel Melanie egyfolytában Vittorio érkezését várta. Regge-lizés közben állandóan kifelé fülelt. Az órák kínos lassúsággal múltak, és Melanie Carlyle kisasszony, aki hozzá volt szokva ahhoz, hogy ő diktáljon a férfiaknak, elhanyagolva érezte magát. Mérges lett. Vittoriónak egyszerűen nincs joga elmaradni! A birtoknak kára származhat.belőle, ha nem veszi komolyan a kötelességeit.
Hirtelen mintha a férfi hangját hallotta volna, ahogy azt magyarázza, hogy soha nem hagyná el Terrafiorét. Szemrehányást tett magának, hogy kétségek támadnak benne. Ismerte Vittorio Terrafiore iránt érzett mély szeretetét, és bármit állít is Salvani, egyedül ez a kötődés az oka annak, hogy még itt van. Melanie úgy érezte, hogy jobban megérti őt, mint azokat, akiket egész életében ismert. Volt benne valami, ami az első pillanatban megérintette...
Vittorio életére gondolt, aki annak a birtoknak az intézője, amelynek voltaképpen ura lehetne. De félre kellett állnia, mert jött egy idegen, hogy birtokába vegye azt a földet, amelyet ő igazán szeretett. Bárcsak jönne végre, hogy beszélni tudna vele!
Ám hiába várt. Mintha Vittorio meg akarná leckéztetni. Melanie-nak csak kérdezősködnie kellett volna utána Annunciatánál vagy Zeniánál, de a büszkesége visszatartotta. Amikor Zenia este felszolgálta a vacsoráját, megesküdött volna, hogy a lány szája körül fennhéjázó mosoly játszadozik, mintha pontosan tudná, hogy mi megy végbe az úrnőjében.
Reggel Leo bement Fazzoliba, és amikor visszajött, beszámolt róla, hogy az egész város Salvani sérüléseiről beszél.
-  Azt mondják, egy banda támadt rá, összeverték, majd futni hagyták. Majdnem meghalt - tette hozzá.
Melanie megfeledkezett a büszkeségéről,  és azonnal a konyhába rohant.
-  Hol lakik Vittorio? - kérdezte Annunciatától.
-  Van egy kis háza fent a hegyen, padrona. Maradjon az úton az olí-vaültetvények végéig, ott meglátja aházhoz vezető csapást. Magányos ház, nem lehet eltéveszteni. „Sziget"-nek hívják.
220

Leo felnyergelte a lovat, Melanie pedig nekivágott a hegynek. Valami azt súgta neki, hogy Salvaninak köze van Vittorio eltűnéséhez, és minél feljebb jutott, annál inkább elfogta a félelem.
Lassan maga mögött hagyta a megművelt földeket, mígnem egy kiugró sziklához ért, amelynek csúcsán kis ház állt. Egy bokorhoz kötötte a lovat, s gyalog indult tovább a házhoz vezető keskeny úton. A szíve kalapált, amikor megállt az ajtó előtt. Habozott egy pillanatig, aztán belépett.
Fehérre meszelt, nyílt kéményű helyiségben találta magát, amelynek falait réztányérok díszítették. A kockás térítővel leterített asztal közepén virágváza állt. A padló kőlapokkal volt borítva, arra vastag szőnyeget terítettek. Egy teljes falat foglalt el a nagy könyvespolc, és amikor Melanie közelebbről is megnézte a könyveket, megállapította, hogy verseskötetektől kezdve a filozófiáig minden megtalálható rajta.
Gyorsan belépett a következő helyiségbe. A szegényesen berendezett hálószoba legnagyobb részét egy nagy ágy foglalta el. Melanie csaknem felsikoltott a rémülettől, amikor felfedezte Vittoriót.
A férfi csukott szemmel feküdt, derékig magára húzva a lepedőt. Meztelen mellkasát sebek és kék foltok borították. Az arca meg volt dagadva, nyilvánvalóan verekedésbe keveredett, és ő húzta a rövidebbet. Milyen sérüléseket szedhetett még össze? Melanie kinyújtotta a kezét, hogy megérintse Vittoriót, de aztán félénken visszahúzta.
A férfi kinyitotta a szemét, és összerázkódott.
-  Mit keres itt?
-  Tudni akartam, mi van magával... Nagyon súlyosan megsérült?
-  Nem vészes. Csak néhány seb és kék folt.
-  Mindegy, hívok orvost!
-  Nem! - tiltakozott Vittorio hevesen. - Ne merészeljen, megtiltom!
-  Megtiltja? - ismételte Melanie felháborodottan. Évek óta nem tiltott meg neki senki semmit.
-  Igenis megtiltom - ismételte Vittorio maró iróniával. - Ez a dolog nem tartozik magára.
-  Igazán? Azt akarja bebeszélni nekem, hogy ehhez Salvaninak semmi köze?
-  Neki igen, magának viszont nincs. Miután éjszaka hazavittem, visszalovagoltam hozzá, és illő módon befejeztem a leckéztetést.
-  Maga volt tehát a „banda", aki összeverte őt?
Vittorio felnevetett, de aztán eltorzult az arca a fájdalomtól.
-  Ezt híresztelte el? Igen, én voltam az. Nem sebesítettem meg komolyan, de egy kicsit összekarcoltam a képét. Nem fogja mutogatni magát egy darabig... Aztán utánam küldött néhány fickót, de azokkal is elbántam. - Ökölbe szorította a kezét, az ujjai dagadtak voltak, mégis rámosoly-gott Melanie-ra. - Egy banda - ismételte. - Milyen tréfás!
-  Feltételezem, nincs értelme azt javasolnom, hogy menjen a rendőrségre - szólt Melanie.
221
TlffANY

-  Kérem, ne mondjon semmi olyant, amin nevetnem kellene! Az még fáj. Ezen a vidéken egy férfi maga oldja meg a gondjait. így egyszerűbb... - Megpróbált felülni, de sziszegve visszaesett a párnájára.
-  Ha nem akar orvost, akkor miben segíthetek? - kérdezte Melanie.
-  Miért akarnak a nők mindig segítőkész angyalok lenni? Maga pontosan olyan rossz, mint Zenia. Tegnap itt volt, hogy megnézzen. Nem mesélte magának?
-  Nem - válaszolta Melanie óvatosan. Rettentően dühös lett Zeniára. Ez volt tehát a tegnap esti fölényes mosoly oka...
-  Meg kellett volna mondania magának. Kértem, hogy mentsen ki, amiért nem mentem dolgozni.
-  Tehetek valamit magáért?
-  Adjon egy korty bort!
Melanie kinyitotta a pincébe vezető csapóajtót. A mennyezetről sonkák és sajtok lógtak, a fal mellett olajjal és borral töltött kőkorsók sorakoztak.
Visszament Vittorióhoz egy üveg borral, amelyhez a konyhában vett még két poharat. Aférfi megpróbált felülni, és maga köré tekerte a lepedőt. Melanie ebből arra következtetett, hogy teljesen meztelen. Megint a csókjukra gondolt, képzeletében az ajkán érezte Vittorio száját, és forróság öncötte el.
Amikor a poharakba töltötte a bort, kerülte a férfi tekintetét, mert attól félt, hogy kiolvashatja a szeméből a gondolatait. Még egyszer meg akarta csókolni Vittoriót, ajkát gyengéden a férfi felhorzsolt bőrére akarta szorítani. Remegett a keze, annyira vágyott rá, hogy megérintse őt. Ehelyett úgy kellett tennie, mintha nyugodt és közömbös lenne, el kellett nyomnia magában a forró kívánságot, amely akkor fogta el, amikor rájött, hogy Vittorio meztelen a lepedő alatt.
-  Miért nem mondta meg nekem, hogy maga Giorgio fia? - kérdezte tőle minden átmenet nélkül.
Vittorio rámeredt. Minden szín kifutott az arcából.
-  Ki mondta ezt magának? - kérdezte fakó hangon.
-  Salvani. Azt mondta, itt ezt mindenki tudja, és maga el fogja hagyni Ten-afiorét.
Vittorio cinikusan elmosolyodott.
-  Biztos benne, hogy pontosan ezt mondta? Nem azt állította, hogy én arra számítottam, megkapom Terrafiorét, és ne bízzon bennem, mert meg fogom próbálni elrabolni magától?
-  Nos, igen, talán utalt valami ilyesmire - ismerte el Melanie. - De nem hittem el neki.
-  Valóban nem?
-  Természetesen sokkal egyszerűbb lett volna, ha mindezt maga meséli el nekem...
-  Ó, igen - gúnyolódott Vittorio. - Amikor elhoztam magát a repülő-
222
térről, azt kellett volna mondanom, hogy „Jó napot, kisasszony, én vagyok Giorgio törvénytelen gyereke, akitől maga elvette az örökségét." Melanie bólintott.
-  Igaza van, ezt nem tehette. Vittorio tekintete még jobban elborult.
-  Azonkívül nem Giorgio az apám.
-  Pedig hasonlít rá.
-  Tudom. Az ő vére folyik az ereimben. Ó küldött engem külföldre, sok dologban kitüntetetten kezelt, mégsem vagyok a fia. - Pillantásuk találkozott. — Tudni akarja, miért nem? Azért, mert soha nem nevezett a fiának. Egyetlenegyszer, egyetlen szóval sem. Az anyám bevallotta, hogy ő az apám, de Giorgio ezt soha nem ismerte el. Egész életemben vártam rá, hogy kimondja ezt a szót, és amikor meghalt anélkül, hogy kimondta volna... - keserűen lebiggyesztette az ajkait. - ...akkor azt hittem, legalább a végrendeletében említést tesz rólam. Érti? Nem a birtok volt nekem fontos, hanem hogy az apám elismerjen. De soha nem tette meg. - Mélyet sóhajtott. - Nem kell tehát aggódnia amiatt, hogy megpróbálom elvenni magától Terrafiorét, mert a szívem mélyén érzem, hogy nincs jogom hozzá. Csak arra kérem, bánjon vele jól, és engedje meg nekem, hogy gondoskodjam róla.
Melanie részvétteljesen nézett a férfira. Meghatotta az a méltóság, amivel Vittorio viselte a sorsát.
-  De hát olyan fontos volt, hogy elismerje? - kérdezte végül. - Én elhiszem, hogy maga az ő fia...
-  Elhiszi? - hördült fel Vittorio. - Kicsoda maga? Azt gondolja, számít itt valamit, hogy maga mit gondol?
-  Én vagyok Terrafiore jogos tulajdonosa. És ha beszélnék az ügyvéddel... — Melanie felszisszent, amikor Vittorio keményen megragadta a csuklóját.
-  Ilyet ne mondjon! Tényleg azt hiszi, annyira becstelen lennék, hogy elvenném magától azt, amit ő nem akart nekem adni? Ha ezt hiszi, megsért vele.
A lány kétségbeesetten nézett Vittorióra. Ahogy a „becstelen" szót kiejtette, azzal pontosan azt fejezte ki, amit ő maga is várt tőle. Soha nem tudná megtörni ezt a nyakas szicíliai büszkeséget.
A férfi elengedte a csuklóját, és visszahanyatlott a párnájára. Apró iz-zadságcsöppek gyöngyöztek a homlokán.
-  A legjobb volna, ha most elmenne — mondta.
-  Hogy hagyhatnám egyedül, amikor ilyen beteg? — válaszolta Melanie indulatosan. - Csak azt ne mondja, hogy jól van, mert úgysem hinném el!
-  Rendben van, nem vagyok jól - helyeselt a férfi bágyadtán. - De az én betegségemet maga úgysem gyógyíthatja meg.
-  Azért talán megpróbálhatom. — Melanie föléje hajolt, képtelen lévén tovább türtőztetni magát. Vittorio felnézett rá, és a tekintetük összefonó-
223
TlffANY
dott. A férfi egyáltalán nem volt olyan higgadt, mint ahogy mutatta. Ó is emlékezett a csókra. Melanie karjára tette a kezét.
-  Ne sajnáljon! - kérte. - Soha ne akarjon sajnálni engem, mert meggyűlölném érte!
Melanie válaszolni szeretett volna, de Vittorio pillantása hallgatásra kényszerítette. Alig kapott levegőt. Két különböző világból jöttek, soha nem lehet közöttük semmi, ez világos volt a számára. De a kettejük közt cikázó feszültség elnyomta ezt a tudatot. Nem tehetett mást, a két keze közé fogta Vittorio arcát, és megcsókolta, először gyengéden, de amint érezte, hogy Vittorio viszonozza, egyre szenvedélyesebben.
Már a férfi karjában feküdt, és szájának unszolására készségesen nyitotta szét az ajkát. Magától értetődőnek, elkerülhetetlennek tűnt számára, hogy itt feküdjön. Úgy érezte, enélkül nem lenne teljes az élete. Vittorio úgy csókolta, mintha az örökkévalóság óta ismerné, mintha mindegyikük a másik része volna, és semmi sem lenne köztük, ami elválasztja őket.
A férfi simogatásai tele voltak gyengédséggel. Melanie kéjesen felsóhajtott; Vittorio a nyelve hegyével a nyakát simogatta. Erezte a leheletét a bőrén, és hallotta, hogy azt suttogja:
-  Fior defuoco...
-  Vittorio - sóhajtotta Melanie kábultan. - Vittorio... igen... igen... A férfi megmerevedett. Amikor felemelte a fejét, és ránézett Melanie-
ra, a lány ugyanazt a forró vágyakozást fedezte fel a szemében, amit ő is érzett. De azt is érezte, hogy Vittorio vonakodik átadni magát az érzéseinek.
'- Nem! - szólalt meg a szicíliai határozottan. - Ez soha nem fog megtörténni. Nem történhet meg.
-  Vittorio...
A férfi testén borzongás futott végig, rémülten nézett Melanie-ra.
-  Mit csinálok itt? Ezt nem akartam... ehhez nincs jogom. Menjen el... azonnal!
-  De miért?
-  Miért? Mert olyan szép, hogy nem tudok magára nézni anélkül, hogy ne akarnék sokkal többet is... Szeretném megölelni, de ha megteszem, elveszítem az önuralmamat, és erre még csak gondolni sem merek.
-  De akkor miért csókolt meg azon az éjszakán, amikor hazavitt? Elkerülhetetlen volt?
-  Igen - Vittorio felsóhajtott -, annak meg kellett történnie. A sors keze... Ugye, maga is tudja, hogy így van... Már az első pillanattól fogva tudta... pontosan úgy, ahogy én.
Melanie bólintott.
-  Az első pillanatban... de nemcsak akkor. Nem lett volna szabad megcsókolnia azon az estén, ha nem akarja, hogy több is történjen.
Vittorio elhúzta a száját.
224

-  Igaza van, ha haragszik rám. Nem tudtam uralkodni magamon.
-  De most tud... - mondta Melanie keserűen.
-  Kell. „Fior de fuoco"-nak neveztem magát. Ez tűzvirágot jelent. A kezdet kezdetétől tudtam, hogy maga egy tűzvirág.
-  És az mit jelent?
-  Veszélyt.
-  Ez úgy hangzik, mint valami paraszti babona.
-  Én az vagyok: paraszt - mondta Vittorio nyugodtan. - És nem szégyellem magam miatta.
-  Nagyon sajnálom, nem akartam...
-  Jól van, értem én. De magának is meg kell értenie, hogy annak, ami köztünk történt, vége. Még mielőtt túl késő lenne.
-  Nincs már most is túl késő?
-  Nincs...
-  Hazudik!
-  Rendben van, hazudok, de most menjen!
Melanie életében a dolgok úgy alakultak eddig, ahogy ő akarta. De most világossá vált előtte, hogy olyan férfival van dolga, aki épp annyira képtelen a megalkuvásra, mint a fold, amelyen él.
-  Rendben van... elmegyek - egyezett bele remegő hangon. - De nem hiszem, hogy lenne bármi is, ami valóban lehetetlen...
-  Ebben mindkettőnknek hinnünk kell, ha nem akarjuk elveszíteni a józan eszünket. De csak a mesében változik királyfivá a béka. Tudnunk kell lemondani is Terrafioréért, amely még akkor is itt lesz, amikor mi, padrona, már réges-régen nem élünk.
Melanie-nak fájt, hogy Vittorio padronának nevezte, de azt is tudta, semmit sem érne vele, ha ezt most a szemére vetné. Felállt, az ajtóhoz ment, majd visszanézett Vittorióra, akinek újra kifejezéstelen volt az arca.
Tétovázva hagyta el a házat, de miután ellovagolt, megesküdött magában, hogy ilyen egyszerűen nem fejeződhet be ez a dolog. Testének minden idegszála azt súgta, hogy a vágy, amelyet Vittorio ébresztett benne, különbözik mindentől, amit életében eddig érzett. Olyan vágy volt ez, amely addig kínozná, amíg le nem csendesíti. Akarta Vittoriót, és Melanie Carlyle kisasszony hozzá volt szokva, hogy megkapja, amit akar.
Amikor házért, Zenia már várta. A szeme bizalmatlanságról árulkodott, mintha csak tudta volna, honnan érkezett.
-  Signore Doletti volt itt, hogy tiszteletét tegye. Melanie leszállt, és odaadta Leónak a ló kantárját.
-  Ki az a signore Doletti?
-  Tekintélyes ember Fazzoliban. A bank igazgatója, és különböző fontos vállalkozások elnökségi tagja. A Santa Marina-i fesztivál egyik szer-
225
"ÜffANY

vezője. Ez nagy esemény, búcsúval, bábszínházzal és nagy felvonulással a városon keresztül. Mindenhonnan jönnek kíváncsi emberek.
-  Ez jól hangzik, de mit akart tőlem?
-  A jövő héten lesz a fesztivál, és mindig Terrafiore tulajdonosa vezeti a felvonulást, méghozzá lovon. Tavaly a nagynénje Vittoriót kérte meg, hogy tegye meg ezt helyette. Mondtam a signorénak, hogy az idén is számíthatnak rá.
Melanie rámeredt Zeniára.
-  Mit mondtál?
-  A felvonulás vezetése férfi dolga - magyarázta Zenia nyugodtan. -Ez mindig is így volt. Elképzelhetetlen, hogy egy nő csinálja.
-  Nekem nem elképzelhetetlen. Bárhogy döntök is, nincs jogod helyettem beszélni.
-  Én csak segíteni akartam - mondta Zenia. - Maga nem ismeri itt ki magát, még botrányt keltene.
-  Talán nem a huszadik században élünk? Zenia sajátságosán nézett rá.
-  Csak nem akarja tényleg megcsinálni? Melanie összeszorította a fogát.
-  Ha akarom, megcsinálom. Zenia vállat vont.
-  Ez Vittoriónak egyáltalán nem fog tetszeni.
Melanie mély lélegzetet vett, és gondolatban tízig számolt, hogy ne veszítse el a türelmét.
-  Vittoriónak ugyanolyan kevéssé van joga dönteni helyettem, mint neked -jelentette ki nyomatékosan. - És ezzel vége a vitának.
Bosszankodva ment be a házba. Felrémlett benne a tegnapi beszélgetés arról, hogy ő, Melanie, valójában nem tartozik ide. Már majdnem felért a lépcsőn, amikor meggondolta magát, és visszament az udvarra.
-  Nyergelj fel egy pihent lovat! - parancsolta Leónak.
-  De padrona - tiltakozott Leo -, a másik ló Zeusz, és az nem nőnek való.
-  Hogy értsem ezt?
-  A meghalt urunké volt. Csak Vittorio mer lovagolni rajta.
-  Vittorio néhány napig nem lesz itt, úgyhogy én fogok rajta lovagolni. Melanie-t inkább szórakoztatta, semmint bosszantotta ahelyzet. Egész
életében tüzes paripákon lovagolt, és amikor Leo elmagyarázta neki, hogy Zeusz nem nőnek való, mintha a múlt század hangját hallotta volna. De amint Leo megjelent a felszerszámozott Zeusszal, megértette a fiú aggo-
Hatalmas állat volt, nagy szeme kíhívóan nézett Melanie-ra. Mihelyt felült rá, a csődör azonnal felágaskodott, de a lány felkészült erre, és kemény kézzel megfékezte az állatot. A közelben álló férfiak elismerően rao-
226
rogtak. Zeusz néhányszor még megpróbálta ledobni, végül azonban a lány megérezte, hogy a csődör ellazul, és elfogadja úrnőjéül.
-  Belovagolok Fazzoliba.
Minden erejét latba kellett vetnie, hogy féken tartsa Zeuszt, aki azonnal vágtába kezdett. Fazzoliban egy álmélkodó asszony megmutatta neki, merre van a bank, és miután talált valakit, aki vigyázott a csődörre, bement az épületbe. A neve hallatán megnyílt minden ajtó, és hamarosan Signore Doletti előtt állt. Amikor elmagyarázta neki, az a szándéka, hogy ő vezeti a felvonulást, Doletti el volt ragadtatva.
-  Csodálatos! A felvonulás mit sem ér, ha nem Terrafiore tulajdonosa vezeti.
-  Nem lesz az embereknek kifogásuk az ellen, hogy nő vagyok? Doletti vállat vont.
-  Ez újdonság lesz. Végül is haladnunk kell a korral, nem igaz? Szerintem rendkívüli az ötlet. Azonkívül a magáé az elsőbbségi jog.
-  Örülök, hogy így gondolkodik. Mostanáig ugyanis egészen más véleményeket hallottam.
Doletti nevetett.
-  Biztosan Zeniára gondol. Igen, ő igyekezett engem gyorsan meggyőzni arról, hogy ön álmában sem gondolna erre a szereplésre. De meglepett volna, ha maga ráhagyja. Mindig azt hallottam, hogy az angol nők nagyon önállóak. Nem csalódtam önben. Javaslom, látogasson meg egyszer engem és a családomat, és akkor mindent elmagyarázok.
-  Köszönöm, nagyon kedves. - Melanie felállt, kezet fogott Doletti-val. - Előre örülök az ünnepségnek.
llltANY
5. FEJEZET
Másnap reggel Vittorio ismét eljött dolgozni. Melanie kilovagolt, és amikor visszaért, a férfi a házat körülvevő falnál várta. Az arca komor volt.
-  Beszélnünk kell egymással - kezdte indulatosan.
-  Nem fogom megváltoztatni az elhatározásomat!
Bementek a házba. A félhomályos szobában csukva voltak az ablaktáblák. Vittorio Melanie-hoz fordult.
-  Hajlandó lenne legalább meghallgatni? Lehetetlenség, amit tervez.
-  Azért, mert nő vagyok?
-  Azért is.
-  Milyen régimódi!
-  Rendben van, nevezzen régimódinak, de ez itt olyan társadalom, amelyben a nők nem játszhatnak vezető szerepet.
-  Ez nő azonban - válaszolta Melanie, miközben saját magára mutatott - nem olyan, aki hagyja, hogy egy férfi csinálja helyette azt, amit ő ugyanolyan jól meg tud csinálni.
-  A felvonulást még soha nem vezette nő. Ezt Dulcie is megértette... Melanie keserűen felnevetett.
-  Valószínűleg maga tartotta vissza. Azonkívül megvan az a különbség is közte és köztem, hogy ő egy másik nemzedékhez tartozott.
-  A különbség az, hogy ő elég hosszú ideig élt Szicíliában ahhoz, hogy elismerje, és elfogadja az itteni erkölcsöket és szokásokat. A nagynénje nem volt olyan erőszakos, mint maga.
-  Erőszakos?!
-  Mi másnak nevezné, ha valaki úgy ront be egy ismeretlen országba, mint az elefánt a porcelánboltba, és úgy csinál, mintha mindent tudna?
-  Elefánt a porcelánboltba...? Mintha mindent tudnék...? Már elfelejtette, hogy mindent elfogadtam, amit Terrafioréról mesélt...?
-  Még hálás is legyek érte? Nincs más választása, mint hogy rám hagyja a birtok vezetését. De maga mindig előbb cselekszik, és csak utána gondolkodik.    Például    elszáguldott    Dolettihoz    anélkül,    hogy    előtte megkérdezett volna engem. Figyelmeztettem volna, hogy ő és Salvani egy követ fújnak. Salvani nem tudná megvenni a birtokot Doletti segítsége nélkül.
Melanie vállat vont, nem akarta kimutatni hirtelen támadt nyugtalanságát.
228

-  Salvani is a fesztivál egyik szervezője. Nem tudta?
-  Nem... de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy követ fújnak. Miért kellene félnem Salvanitól? Ennyi ember előtt nem támadhat meg.
Vittorio mindkét kezével a hajába túrt.
-  Aggódom, mert nem tudom, mi lesz a legközelebbi lépése. Kérem, legyen okos!
-  Kössek békét Salvanival, és fújjak visszavonulót? Semmi esetre sem! A félhomályban is észrevette, hogy a férfi szeme mérgesen megvillan.
-  Miért nem tud elfogadni egy jótanácsot? - kiáltotta dühösen.
-  Mert nem hagyom előírni magamnak, hogy mit tegyek. Mit képzel egyáltalán, ki maga, hogy állandóan parancsokat osztogat nekem?
-  Olyan valaki vagyok, aki vissza akarja tartani magát attól, hogy ostoba kockázatot vállaljon abban a helyzetben, amiből semmit sem ért... Ó, amor de Dio! - Még mielőtt Melanie felfogta volna, hogy mi történik, Vittorio szenvedélyesen átkarolta, és megcsókolta.
-   ...És még te voltál olyan eltökélt, hogy erős maradsz? - suttogta a lány.
-  Az is akartam maradni, de melletted egy szent türelmével kellene rendelkeznie az embernek - morogta a férfi, majd ismét Melanie ajkára szorította a száját.
Forró boldogságérzés öntötte el a lányt arra a gondolatra, hogy Vittorio nem képes neki ellenállni, mert tudta, hogy ő ugyanígy áll a férfival. A nyaka köré fonta a karját. Sóvárgóan simult Vittorióhoz, egész teste reszketett az iránta érzett vágytól. Szemérmetlen vagyok, gondolta, de nem tehetek másképp...
-  Vittorio... - suttogta. - Miért harcolunk ellene?
-  Én nem akarok harcolni ellene - mormolta a férfi rekedten. Nyelve Melanie szájába hatolt, s a lány úgy érezte, hogy az egész teste lángokban áll. Halkan felsóhajtott, amikor a férfi kihúzta a haját összefogó csatot.
Mélyen Vittorio szemébe nézett. Ebben a pillanatban készséggel oda-ad*,a volna magát neki - a szívét, lelkét odaadta volna, és mindent megtett volna érte, amit csak követel. Mindent...
Ám hirtelen egy árnyék mozgását vette észre az ajtóban.
-  Ki van ott? - kérdezte.                       ^
Vittorio gyorsan megfordult, de addigra az árnyék már eltűnt.
-  Nincs ott senki, csak képzelődtél. - Ujjai Melanie hajával játszadoztak. - Nem lett volna szabad megcsókolnom téged. Haragszol?
Melanie a fejét csóválta. Fülében zúgott a vér, képtelen volt megszólalni. Ezelőtt soha egyetlen férfi csókja sem kavarta fel ennyire. Nem akarta abbahagyni, pedig érezte, hogy veszélyes ez a teljes odaadás. Mély lélegzetet vett, kibontakozott Vittorio öleléséből, és az ablakhoz lépett. Kinyitotta az ablaktáblákat, s egy pillantást vetett a falon függő tükörbe. A haja kócos volt, a szeme természetellenesen csillogott.
229
ÜffANY

-  Te mondod meg Dolettinak, vagy szóljak helyetted én? - kérdezte halkan Vittorio.
-  Dolettinak? - Melanie alig tudott visszaemlékezni a névre. - Mit kell megmondanom neki?
-  Hogy nem veszel részt a felvonuláson.
-  Szóval ezért... Ez volt tehát a módja annak, hogy megkapd, amit akarsz, ugye?
Vittorio mosolygott.
-  Mindenesetre kellemesebb, mint a marakodás. Miért vitatkoznánk olyasmiről, ami neked egyáltalán nem olyan fontos.
-  Nekem semmi más nem fontos - kezdte Melanie, nehezen uralkodva magán -, csak az, hogy te azt képzeled be magadnak, csak meg kell csókolnod, és máris engedelmeskedem.
A férfi felsóhajtott.
-  Én csupán védeni próbállak. De ha te azt hiszed, hogy rád akarok rontani....
-  Vittorio, hallgass meg! Nem kell engem megvédened, és nem kell helyettem döntened sem. Ne akarj gyámkodni fölöttem! Döntöttem. Világos?
-  Napnál világosabb. Remélem, nem fogod megbánni...
*
Az ünnepség előtti héten a kapcsolatuk hűvös és formális maradt. Vittorio minden reggel megjelent, és elsorolta, milyen munkákat tervezett arra a napra, s ehhez a padrona hozzájárulását kérte. Aztán Melanie egész nap nem látta.
Minél többet gondolkozott rajta, annál bizonyosabb lett benne, hogy Zenia leste meg őket, amikor csókolóztak. A lány eltorzult arccal végezte a munkáját, és Melanie olykor-olykor felfedezett egy gúnyos mosolyt az arcán, amely azonnal eltűnt, mihelyt megérezte, hogy figyelik.
Az ünnepség reggelén Leo elővezette a felnyergeit Rosát. Melanie mindenkinek szabadnapot adott, hogy Fazzoliba mehessenek, és örömmel állapította meg, mindannyian alig várták, hogy távozhassanak. Csak egyvalaki hiányzott...
Az olajprés mellett találta meg Vittoriót.
-  Nem akarsz nekem szerencsét kívánni? - kérdezte, és kinyújtotta feléje a kezét.
A férfi szinte észre se vette a mozdulatot.
-  Ha meg akarod szégyeníteni magad, ahhoz nekem nem kell szerencsét kívánnom - morogta.
-  Reméltem, hogy fegyverszünetet köthetünk. Nem jössz el az ünnepségre?
-  Dolgom van...
Melanie megpróbálta leplezni a csalódottságát.
-  Megesküdtem volna, hogy eljössz, csak hogy vigyázz rám, és utána összeszedd a cserepeimet.
-  De hiszen ez azt jelentené, mintha gyámkodni akarnék feletted. Melanie leejtette a karját.
-  Igazad van. Nos, akkor most ellovagolok. Nem kell dolgoznod, végy ki te is egy szabadnapot, akárcsak a többiek.
Vittorio nem válaszolt.
Melanie elment, de érezte a hátán a férfi tekintetét. Néhány perccel később már útban volt Fazzoli felé.
A Doletti háza előtti tágas udvaron élénk színű kocsik álltak. Melanie felfedezte a gazdát, aki gazdagon hímzett népviseletben várakozott. Szívélyesen intett a lánynak, amikor észrevette.
-  Ő Benedetta, a feleségem - mutatott be egy magas asszonyt, aki szintén népviseletben volt. Melanie kezet rázott Dolettival, majd egy pillantással felmérte, hogy minden nő a hagyományos, színes népviseletbe öltözött, néhányan pompás ékszerekkel is feldíszítették magukat.
-  Elég komikusán nézek ki - restelkedett, amint végignézett magán.
-  Van egy ruhám a maga számára - fordult hozzá Benedetta. - Nagyszerűen fog állni. - Megmutatta Melanie-nak a „caretti"-ket, a kis kocsikat is, amelyeket kivétel nélkül Szicília történetét ábrázoló képek díszítettek. - A múlt számunkra sohasem hal meg - magyarázta. - Itt, ezeken a kocsikon láthatja a háborúinkat, amelyeket a szaracénok ellen vívtunk, és itt van Garibaldi ezer emberével, amint partra szállnak Marsalában.
Melanie elragadtatva nézte a kocsikat. Igazi műalkotások! Nemcsak az oldaluk volt befestve, hanem a kerekük, sőt a rúdjuk is. Láthatóan szeretette] gondozták őket.
-  Bon giorno, signorina!
Melanie megmerevedett erre a hangra, és felpillantott. Salvani állt mellette.
-  Bon giorno! - válaszolta röviden, remélve, hogy a férfi minél hamarabb eltűnik.
Ehelyett Salvani megfogta a kezét.
-  Nagy örömömre szolgál, hogy itt láthatom.
Melanie kíváncsian fürkészte az arcát. Néhány kék folt még látható volt rajta.                                  ^
-  Ugy látom, felgyógyult a „banda" támadása után -jegyezte meg ironikusan, majd Salvani kezére nézett. A két seb, amit a körömollójával ejtett rajta, begyógyult már, de még látszott.
A férfi mosolya egy kicsit görcsösnek hatott, de azért uralkodott magán.
-  Több kell ennél ahhoz, hogy térdre kényszerítsenek, signorina -mondta halkan.
-  Majd meglátjuk...
230
IIITANY
Irena lépett oda hozzá, és úgy üdvözölte, mint régi jó ismerőst.
-  Nagyon örülök, hogy elmagyarázhatom a tragikus félreértést, amely megzavarta a barátságunkat - nézett rá komolyan.
-  Félreértés? - kérdezte Melanie hűvösen.
-  A férjem elmesélte, milyen bután viselkedett, amikor hazavitte magát. Megállította az autót, hogy beszéljen magával, amitől maga megijedt, és azt gondolta, hogy... Nos, ne vegye rossz néven tőle, ostoba ember, de igazán nem gondolt semmi rosszra. Nem volt helyes magától, hogy csak úgy elszaladt a sötétben...
Szóval ezek ketten így látják ezt a dolgot, gondolta Melanié, és gúnyosan nézett rájuk.
-  Signora — válaszolta —, én ma azért jöttem ide, hogy élvezzem ezt a szép napot, és bizonyára önök is ugyanezért vannak itt. Nem maradhatnánk ennél?
-  Dehogynem! Mégiscsak jó tudni, hogy újra barátok vagyunk - mosolygott Irena.
Melanie rövid műmosolyt villantott felé, aztán elfordult.
Benedetta elkísérte átöltözni. A népviselet bő, hímzett zöld szoknyából állt, amelyhez fodros fehér blúz tartozott. Erre jött egy rövid fekete kabát, elöl mélyen kivágva, úgyhogy valójában csak a blúz alsó végénél gomboló-dott. A szoknya fölé fodros fehér kötényt kötöttek. Ez is művészien volt hímezve. Mindezek tetejére egy zöld köpeny került, amelyet nyakban csattal fogtak össze. Melanie első pillantásra beleszeretett ezekbe a ruhákba, s most azon gondolkodott, vajon mit csinál Vittorio ebben a pillanatban, és vajon tetszene-e neki ebben az öltözékben.
*
Az ebédet a szabad ég alatt fogyasztották el. Fazzoli minden valamirevaló polgára jelen volt. Melanie a városi előkelőségek asztalánál kapott helyet. Benedetta ült mellette, és ellátta őt a szomszédjaira vonatkozó információkkal. Ragaszkodott hozzá, hogy később egy külön kis összejövetelt is rendezzen Melanie számára, hogy a lány megismerkedhessen azokkal az emberekkel, akik „számítanak". Melanie-nak ez a kifejezés ismét Vit-toriót juttatta az eszébe. Különös, hogy minden apróság őrá emlékezteti. Igaz, ebből a rátarti, tekintélyes társaságból senki sem sorolná Vittoriót azok közé, akik „számítanak", de a férfi nyakas és bonyolult egyénisége mégis bűvkörébe vonta a lányt.
-  Lucia! - kiáltotta Benedetta - hozz még bort!
Egy kedves fiatal lány töltögetni kezdte a poharakát. Melanie észrevette, hogy futó pillantást vet a szomszédos asztalra, ahol Franco ült némán a felesége mellett. A kétségbeesés fájdalma suhant át Lucia arcán, de aztán ismét a munkájára összpontosított, és a tekintete kifejezéstelenné vált.
0 az tehát, akiről Zenia beszélt... Aki Franco menyasszonya volt, mi-
232

előtt Salvaniék rávetették volna magukat. Melanie a fiatalemberre nézett, és látta, hogy annak pillantása Lucia minden mozdulatát követi. Nyilvánvalóan mindketten szenvedtek.
Végre befejeződött az ebéd, és elkezdődhetett a felvonulás. A tömeg sorfallá rendeződött, lovakat és öszvéreket fogtak a színes kocsik elé, a zenekar játszani kezdett. Szent Marina fából faragott szobra arra várt, hogy hat férfi a vállára vegye, mögötte izgatott gyerekek ugráltak a sárkány körül, amit a szent győzött le, mielőtt mártírrá lett.
-  Hol találom Rosát? - kérdezte Melanie.
-  Nincs rá szüksége - nyugtatta meg Benedetta. - Van egy másik lovunk az ön számára, amelyik a női nyereghez is hozzá van szoktatva. Tud női nyeregben lovagolni, ugye?
Melanie bólintott. Angliában gyakran lovagolt női nyeregben, és sose támadt vele különösebb gondja. A ló, amelyen lovagolnia kellett, egy szürke csődör volt, virágokkal és levelekkel felékesítve. Szelíden álldogált, az embertömeg nem zavarta. Még akkor sem lett ideges, amikor a zenekar dobosa dobolni kezdett a közelében.
-  Rocco a neve. Arra is beidomították, hogy ne törődjön a lármázó sokasággal — magyarázta Benedetta.
-  Hová kell lovagolnom tulajdonképpen? Én vezetem a felvonulást, de még az útvonalat sem tudom...
-  Mindig csak előre, keresztül Fazzolin, egészen a város határában elterülő parlagig. Ott majd valaki átveszi a lovat.
Melanie lehajtotta a fejét, s Benedetta egy virágkoszorút helyezett rá. Aztán a tömeg üdvrivalgása közepette felszállt a lóra. Salvani, aki a karmesterrel beszélgetett, különös mosolyt küldött felé. Önelégültséggel vegyes harag tükröződött a pillantásában, s a lányt hirtelen nyugtalanság fogta el. Arra gyanakodott, hogy Salvani talán egy félvad lovat adott alája. De Rocco nyugodtan állt, amíg felszállt rá, és mögötte kialakult a menet.
Lassan ellovagolt a város határáig. A sokaság egyre nőtt, Cataniából és környező falvakból is ide áramlottak az emberek, a kis Fazzoliban egy gombostűnyi szabad hely sem maradt. Tapsoltak, kiabáltak, virágokat dobáltak Melanie-nak, aki egyre jobban érezte magát, hogy ilyen jól idomított lovon ül. Rocco semmitől sem hagyta*magát zavartatni.
A zenekar befejezte az első szamot, majd kis szünet után egy újabba kezdett. Melanie már az első hangoknál érezte, hogy a ló megfeszült alatta, aztán hirtelen felágaskodik. Ez annyira meglepte, hogy leesett volna, ha nem kapaszkodik meg ösztönösen. A női nyereg csak nehezítette a dolgát, és azért fohászkodott, hogy Rocco mielőbb újra a földre tegye a mellső lábait. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg a ló engedelmeskedett.
A következő pillanatban azonban megint felágaskodott. Bár Melanie erősen kapaszkodott, azt sehogy sem tudta megakadályozni, hogy a virágkoszorú a szemébe csússzon. A tömeg nevetni kezdett. Melanie összeszo-
liffANY

rította a fogát, és amikor Rocco újra a négy lábán állt, egyik kezével a koszorú után nyúlt, hogy megigazítsa. Ebben a pillanatban a mén újra felágaskodott, s a tömeg most már harsogott a nevetéstől.
Melanie számolni kezdett. Rájött, hogy a felágaskodás mindigpontosan nyolc ütemnyi ideig tart. Rocco a zenére viselkedett így. Ha sikerülne a szám végéig a hátán maradnia, minden rendben volna...
A számnak szerencsére hamar vége lett, s a zenekar belekezdett a következő dalba. A ló hegyezte a fülét, aztán elkezdett körbe-körbe forogni. Bármit csinált is Melanie, ebben nem tudta megakadályozni. A tömeg ha-hotázott a ló ügyességén és lovasa nyilvánvaló szorongásán. Az igazság meglehetősen egyértelmű volt. Roccót egy cirkuszban idomították be, s Melanie most már azt is tudta, miért beszélt Salvani a karmesterrel. Ő hozta ebbe a kínos helyzetbe, hogy megbosszulja, amiért megalázta őt. Nyilvánvalóan ismerte azokat a dallamokat, amelyekre Rocco be volt idomítva, és gondoskodott róla, hogy el is játsszák őket...
Amint vége lett a zenének, Rocco megnyugodott. De Melanie megkönnyebbülése nem tartott sokáig. Tapsot hallott, épp elég hangosat ahhoz, hogy a tömeg moraján keresztül is meghallja. A ló hirtelen felnyerített, mert egy éles kő találta el a farát, aztán vágtába ugrott, s rövidesen maga mögött hagyta a várost.
Melanie-nak nagy fáradságába került, hogy megkapaszkodjon. Szorosan tartotta a kantárt, de Rocco mintha meg sem érezte volna. Nyilvánvalóan magánkívül volt a félelemtől. A táj sebesen suhant el mellettük, s bár Rocco most felfelé száguldott, a futása egy pillanatra sem lassult. Melanie-nak úgy rémlett, mintha a paták dobogásán kívül más zajt is hallana, mintha valaki a nevét kiáltaná, de nem mert hátranézni.
Amikor mégis megkockáztatta, hogy hátrapillantson, Vittoriót látta Zeasz hátán közeledni. A férfi dühös arccal ösztönözte még gyorsabb vágtára a lovát, hogy utolérje őket. A kantár után nyúlt, Rocco azonban to-vábbszáguldott.
Már az Etna oldalában jártak, a tájat körös-körül kövek borították. Melanie egyre jobban félt. Bizony, komolyan megsérülhetne, ha itt leesne a lóról. Kimerült volt, sajgott az egész teste. Úgy érezte, már nem bírja sokáig.
Azután megtörtént a baleset: Rocco megbotlott, és bár sikerült megtartania az egyensúlyát, Melanie számára, aki kábán lógott a hátán, nem volt menekvés. Mintha megfordult volna körülötte a föld, aztán kövek rohantak vele szemben, majd akkora ütést érzett, hogy levegő után kellett kapkodnia. Becsukta a szemét, de nyomban ki is nyitotta, mert valami puhát érzett maga alatt. Egy kis halom száraz füvön feküdt.
A következő pillanatban mellette termett Vittorio.
- Melanie! - kiáltotta rémülten. - Ó, mio Dio!
-  Minden rendben - csitította a lány. - Azt hiszem, semmim sem
tort el.
Vittorio némán átölelte, s Melanie a nyakába kapaszkodott.
-  Minden rendben - mondta még egyszer. De a férfi mintha nem is hallotta volna.
-  Meg is halhattál volna - mormolta halkan -, és én lennék a hibás. Vissza kellett volna tartanom téged, de eszemet vette a büszkeség és a féltékenység. Bocsáss meg!
Melanie a szemébe nézett, meghatotta a hangjában levő gyöngédség.
-  Vittorio...
-  Biztos, hogy nincs semmi bajod? - kérdezte a férfi. De még mielőtt Melanie válaszolhatott volna, megfogta a kezét, és szitkozódni kezdett, amikor meglátta rajta a horzsolásokat.
-  Megölöm azt a fickót...!
Felállt, a karjába vette Melanie-t, és elindult vele Zeusz felé. A lány meg akarta fordítani a fejét, de nem sikerült. Testének minden porcikája fájt. Mindez azonban semmiség volt ahhoz a csodálatos érzéshez képest, hogy Vittorio karjában feküdhetett. Mintha mindig is oda tartozott volna...
234
235
ÜffANY
6. FEJEZET
Nemsokára feltűnt a férfi háza, a „Sziget". Vittorio Melanie-val a karjában botorkált felfelé, a lábával berúgta a ház ajtaját, s a hálószobába vitte a lányt, ahol óvatosan az ágyra fektette.
-  Hozok vizet. Maradj fekve!
Amint a férfi kiment a szobából, Melanie felkelt, és a fiókos szekrény fölött függő tükör elé állt. Bőrén már most kiütköztek a majdani kék foltok nyomai.
Levette a kabátot, felhúzta a blúzát. Közben megfordult, megpróbálta megszemlélni a hátát. A mozdulatra összerázkódott a fájdalomtól, annyira, hogy megkellett kapaszkodnia a fiókos szekrényben. Ebben a pillanatban tért vissza Vittorio.
-  Nem megmondtam, hogy maradj fekve?
-  Látni akartam, mi van a hátammal.
Vittorio mögéje lépett, és felhúzta a blúzát egészen a fejéig. Melanie-n nem volt melltartó, s így teljes szépségében feltárul meztelen, selymes bőre. A férfi csak ennyit volt képes kipréselni magából:
-  A hátad nem sérült meg.
Nem érintette meg, de a lány meztelen vállán érezte forró leheletét, és tudta, hogy Vittorio küszködik magával. Minden másodperc egy kicsit közelebb vitte ahhoz a pillanathoz, hogy elveszítse az önuralmát... Ez a tudat tüzet gyújtott Melanie-ban is. Lassan feléje fordult. A férfi megbűvölten nézte. Szinte átmenet nélkül elröppentek a fájdalmai, s édes izgalom töltötte el Vittorio leplezetlenül szenvedélyes arckifejezésétől. A férfi tekintete a mellére kúszott, s a lány mellbimbója megkeményedett.
-  Melanie...
A lány odahajolt hozzá, ajkuk összetapadt. A vágy, amit az előbb Vittorio szemében felfedezett, a csókjában is megmutatkozott. Minden tartózkodása eltűnt, mámorosán csókolta a lányt, aki a nyaka köré fonta a karját, s érezte, hogy dobog a férfi szíve a vékony ing alatt. Vittorio magához szorította, s Melanie boldogan vette tudomásul a férfi testén végigfutó reszketést.
Vittorio a karjába vette, és az ágyra emelte. A lány lassan kigombolta az ingét, aztán keze a férfi meztelen, napbarnított bőrére csúszott. Végig-236

simogatta Vittorio kemény izmait, egészen a csípőjéig és sima hasáig. Csodálatos volt, hogy végre úgy érintheti meg őt, ahogy titokban régóta kívánta.
Vittorio lehajolt, és megcsókolta Melanie mellét. Átfogta a kezével, aztán a nyelve hegyével kezdte csiklandozni. A lány felsóhajtott, és azt kívánta, bárcsak soha ne hagyná abba. De aztán belátta, hogy ez nem elég - többet akart. Ez még csak a kezdet, amelyet a tökéletes beteljesülésnek kell követnie. Már alig bírta a feszültséget...
A szoknyája kapcsa után nyúlt, de Vittorio megelőzte. Kihámozta ruhájából és alsóneműjéből, és a következő pillanatban Melanie meztelenül feküdt a férfi előtt. Vittorio gyorsan felállt, hogy maga is levetkőzzék. A lány teljesen el volt ragadtatva ennyi férfiszépség láttán. Vittorio izmos teste vékony volt, és erős a szabadban végzett munkától. Sima hasa, keskeny csípője és erőteljes combjai Melanie-t örömteli várakozással töltötték el.
Vittorio lassan kutatta át Melanie testének titkait, mintha értékes kincset tartana a kezében. A munkától keménnyé vált keze olyan lágyan és gyengéden érintette a lányt, hogy az felnyögött a gyönyörtől.
-  Tűzvirág... - suttogta a fülébe Vittorio. - Fehér és törékeny, mégis égető. Meg akarom kapni a tüzedet. Mondd, hogy az enyém...!
-  A tiéd - suttogta Melanie. - Elveheted...
Egész teste sajgott a vágytól, hogy végre magában érezze Vittoriót. Soha életében nem sóvárgott annyira, mint most ez után a férfi után.
-  Igen, az enyém vagy, az enyémnek kell lenned...
Melanie fölébe emelkedett, s a lány szétnyitotta a combjait. Amikor Vittorio beléhatolt, felsóhajtott, és szorosan hozzásimult. Karja a férfi csípőjére siklott, még szorosabban magához húzta. Vittorio elmosolyodott a lány türelmetlenségén, és tudatosan lelessította a mozdulatait, hogy lehetőleg minél finomabban késleltesse a végső beteljesülést. De hiába! Nem tudták sokáig tartóztatni magukat, és mindketten vadul gyorsuló mozgásba kezdtek.
Melanie apró, gyönyörteli sikolyokat hallatott, hosszú körmeit Vittorio hátába és csípőjébe vájta, mellét a férfi felsőtestéhez dörzsölte, és újra meg újra mélyen, szenvedélyesen megcsókolta őt. Forró boldogságérzet öntötte el: azt a parazsat, amelyet Vittorio mélyen a belsejében felizzított, most lobogó lánggá szította.
-   La mia fior de fuoco... Tűzvirágom...!
Szavai még sokáig Melanie fülében csengtek, akkor is, amikor a lány lassan visszasiklott a valóságba. Ránézett a férfira, és látta, hogy ugyanazt éli át, amit ő. Elégedetten hajtotta a mellére a fejét, átadva magát a jóleső bágyadtságnak.
237
IIITANY
-  Mondd, hogy megbocsátasz...! - mondta Vittorio néhány perc múlva.
-  Ugyan miért?
-  Azért, ami ma történt veled. Azért, hogy hagytalak megsérülni.
-  Nincs miért megbocsátanom. Hallgatnom kellett volna rád. Vittorio nemet intett a fejével.
-  Szükség esetén erőszakkal kellett volna visszatartanom téged.
-  Ne légy olyan biztos benne. - Melanie felhúzta a szemöldökét. - Engem nem lehet olyan könnyen kényszeríteni.
-  Ezt lassan megértem. De mindent megtennék azért, hogy megvéd-jelek. - Újra felemelte Melanie kezét, a karcolásokra nézett, s ajkával végigsimogatta a sérüléseket. - Inkább be kellett volna zárnom téged, minthogy hagyjam, hogy ez megtörténjen.
-  Valóban?
-  Később vitatkozhattunk volna róla. - Vittorio felállt, és felvett egy kék köntöst.
-  Hova mész?.
-  Azért hoztalak ide, hogy gondoskodjam rólad, nem pedig, hogy hasz-noL húzzak a helyzetedből.
-  Milyen nagyszerű kifejezés ez arra, ami nemrég történt.
-  Szicília olyan hely, ahol őrzik a régi hagyományokat. És ez egyáltalán nem olyan rossz - magyarázta Vittorio komolyan. - De most tényleg gondoskodni fogok rólad.
Kiment a konyhába, nagy tál forró vizet hozott. Miközben Melanie egy szivaccsal a horzsolódásait mosta le, Vittorio újra eltűnt, majd kenyérrel, olajjal és kávéval jött vissza.
-  Nos, igazad volt - sóhajtotta a lány. - Salvaninak az volt a szándéka, hogy az egész város előtt sárba tapossa a méltóságomat, és ez sikerült is neki.
-  De ez még nem minden. - Vittorio a homlokát ráncolta. - Ez a ló veszélyes. Egy cirkuszé, amelyik minden évben idejön. A cirkusz szívesen megszabadulna tőle, ha tudna. Jól idomított állat, csakhogy az utóbbi időben meglehetősen kiszámíthatatlanná vált. Ezért nem zavarta különösebben az ujjongó tömeg, de a kő, ami a hátsó felét eltalálta, megvadította.
-  Szóval egy kő volt. Hallottam is valami zajt.
-  Én pedig láttam, hogy egy fiú csúzlival lőtte meg a csődört. - Vittorio sóhajtott. - Attól félek. Zenia unokatestvére volt.
-  Azt hiszed, ő biztatta fel? - tudakolta Melanie. Aztán eszébe jutott Zenia beszélgetése Dolettival, s hozzáfűzte: — Zenia gondoskodott róla, hogy semmi esetre se utasítsam vissza a felvonulás vezetését. Nyilván tudott már erről a lóról...
Vittorio ismét felsóhajtott.
-  Érthetetlen. Valami kifogása van ellened, ezért viselkedik olyan ostobán. Biztos vagyok benne, hogy nem akart veszélynek kitenni, egysze-
238

rűen nem gondolta végig. Ne aggódj, úgy fogok vele beszélni, mint a bátyja, s talán akkor megint észre tér.
Melanie biztos volt benne, hogy Zenia Vittorióban a legkevésbé sem a bátyját látja, de ezt nem mondta ki. Most minden korláttól megszabadulva akarta élvezni a Vittorióval töltött időt. Felállt, körülnézett a szobában, amely eléggé szerényen volt berendezve, kivéve a könyvespolcot, amelynek tartalma ámulatba ejtette.
-  Shakespeare összegyűjtött művei - húzta végig az ujját a könyvek gerincén. - Milton és Winston Churchill beszédei...
-  Kedvelem az anyanyelvedet - ismerte el Vittorio. - Amikor utaztam, a legtöbb időt Angliában töltöttem.
-  Ezért beszélsz olyan jól angolul? Vittorio szeme hamiskásan csillogott.
-  Ugye, ez meglepett? Azt hitted, egy szicíliai csakis idegenes kiejtéssel beszélheti az angolt. Angliában egy étteremben dolgoztam. Egyszer behívatott a főnök, és tudatta, hogy a vendégeknek nem tetszik, ahogy angolul beszélek. Közbevetettem, hogy hiszen jól beszélem a nyelvet, mire azt válaszolta, azt akarják, úgy beszéljek angolul, mint egy olasz. - Vittorio olyan találóan utánozta az olaszos kiejtést, hogy Melanie hangosan felnevetett.
-  Vonakodtam - mesélte tovább -, mire a főnök kidobott. - Néhány napig a szabad ég alatt kellett aludnom, de kibírtam.
-  A szicíliai büszkeséged ott is erősebb volt a józan eszednél. Vittorio vállat vont.
-  Hol voltál? - tudakolta Melanie - Londonban?
-  Nem, Stratford-upon-Avonban. Háromszor láttam a Rómeó és Júliát, és mindannyiszor elcsodálkoztam, hogy egy angol ilyen jól meg tudta érteni az olaszokat.
-  Én soha nem szerettem igazán ezt a darabot. Mindig az volt a véleményem, ha ők ketten egy kicsit okosabbak, elérhették volna, hogy együtt élhessenek.
-  Ilyesmit csak egy angol mondhat - ékelődött Vittorio. - Józan ész! Mit lehet azzal kezdeni? Ha ebből az országból származnál, tudnád, hogy a szerelem, a halál és a sors milyen szorosan összekapcsolódnak egymással. Olyan szerelem is van, amely etéve halálra van ítélve.
Melanie máskor talán heves vitába bocsátkozott volna Vittorióval, most azonban elragadtatva nézte a másik meztelen testét, amely már a kezdet kezdetétől annyira elbűvölte.
Sóvárgása, hogy megérintse őt, napról napra erősödött, és ím, ma végre beteljesült az álma.
Gyorsan máshová nézett, megrémülve a saját szemérmetlenségétől, de amikor a pillantásuk újból találkozott, tudta, hogy egy csónakban evez Vittorióval. A kölcsönös vágyakozás, amely egymáshoz hajtotta őket, csak
239
IIITANY
átmenetileg csendesedett le. Most újra fellángolt, és újból egymáshoz sodorta őket.
Vittorio cinkos mosollyal bátorította Melanie-t, hogy ő tegye meg az első lépést. A lány előrehajolt, letolta a köntöst a férfi válláról, hogy meglássa azt, amit már ismert. Kinyújtotta a kezét, simogatta az izmos testet, és élvezte a férfi ingerlő válaszait. Egy kis játszadozás után Vittorio újból átölelte, és a párnára nyomta. Ujja hegyével gyengéden körülrajzolta a szája vonalát. Melanie egész testével érezte ezt a pici érintést, kinyitotta az ajkát, és boldogan felsóhajtott, amikor gyengéden a fogai közé fogta a férfi ujjait.
Melanie egyre gyorsabban kapkodta a levegőt, a mellkasa zihált. Átölelte a férfit, simogatta a testét. Élvezte az erőt, amely legyőzte.
Vittorio érzékisége olyan volt a számára, mint valami természeti hatalom: vad, zabolátlan, egyúttal boldogító. A karjában mintha új életre kelt volna a teste. Gyönyörben úszva érezte a férfi reszkető izgalmát, ahogy a combjai közé próbált nyomulni, és amikor Melanie széttárta őket, nyomban beléhatolt. A teste lángolt, Vittirio minden mozdulatára jobban és jobban emésztette ez a tűz, végül úgy érezte, mintha a csillagokba repülnének.
Egymásba kapaszkodtak, amíg a bennük tomboló vihar lassan elcsendesedett, és a szívverésük megnyugodott. Melanie boldogan és mozdulatlanul feküdt Vittorio karjában. Becsukta a szemét, aludni akart.
És akkor megmozdult a föld.
A lány tágra meresztette a szemét, mert mintha a levegő is remegett volna körülötte. Mély, tompa morajlást hallott, amely úgy hangzott, mintha a föld alól jött volna. Vittorio féltőn átölelte.
Nemsokára gyengültek a rengések, elhalt a félelmetes föld alatti morajlás.
-  Vittorio, ez a zaj...?
-  Az Etna — erősítette meg a férfi. — Ne aggódj, ilyesmi gyakran előfordul, de aztán el is múlik. A világnak ezen a részén úgy mondják, morajlik a hegy.
Melanie megkönnyebbülten felnevetett.
-  Csak nem azt akarod mondani, hogy hiszel ebben a babonában?
-  Nem hiszek a hegy szellemében, de ennek ellenére... - Vittorio felsóhajtott, és felült. - Csak azt mondanám, hogy visszahozott a valóságba.
-  Miféle valóságba? - Melanie-t félelem fogta el, ahogy a szemébe nézett.
-  Itt az ideje, hogy hazavigyelek. Valószínűleg megtalálta már valaki a lovat, és keresnek téged. Nem szabad, hogy a karjaimban találjanak, az botrány lenne.
Anélkül, hogy ránézett volna, felállt, és felöltözött. A lány megrémült, hogy el kell válnia tőle. Utánanyúlt, lehúzta magához, és gyengéden meg-
240

csókolta. Vittorio viszonozta a csókját, de az arckifejezése érzéketlen maradt.
-  Mi baj van? - kérdezte a lány. - Hiszen csodálatos volt, nem? Vittorio sötét, szomorú tekintettel nézett rá.
-  Csodálatosabb volt bárminél, amit eddig átéltem - vallotta be halkan. - De jobb lenne, ha nem történt volna meg. Szemrehányást teszek magamnak miatta.
-  Kérlek, ne mondj ilyet - tiltakozott Melanie szenvedélyesen. - Úgy hangzik, mintha valami rosszat csináltunk volna. Szerettük egymást, és amit együtt átéltünk, csodálatos volt. Mi rossz lehet ebben?
-  Nem rossz..., de közöttünk áthidalhatatlan a távolság. Te vagy a padrona, én pedig...
-  Hagyd abba! — szakította félbe Melanie. — Megtiltom, hogy még egyszer így nevezz, megértetted?
-  Megértettem - mosolyodott el a férfi.
-  Valami nevetségeset mondtam?
-  Igen, mert ellentmondasz saját magadnak. Úgy akarsz tenni, mintha nem lennél a munkaadóm, ugyanakkor biztos akarsz lenni benne, hogy engedelmeskedem neked. - Gyengéden kisimította Melanie haját az arcából. - Ez nevetséges.
A lány felsóhajtott.
-  Bocsáss meg! Nem akartam parancsolni neked.
-  De hozzá vagy szokva ahhoz, hogy parancsolj - emlékeztette Vittorio. - Időnként úgy viselkedsz, mint egy királynő, aki tökéletesen biztos benne, hogy engedelmeskednek neki. És miért is ne? Azok az emberek, akik elvárják, hogy engedelmeskedjenek nekik, hozzá is szoknak ehhez.
-  Nem tehetek a neveltetésemről... Vittorio megsimogatta az arcát.
-  Az, amit közösen átéltünk, csodálatos volt, de rablott pillanat. Téged előkelő úrikisasszonynák neveltek, én pedig a táj része vagyok. És az a két világ nem egyesülhet.
Melanie már csaknem azt mondta, hogy a szerelemben minden lehetséges, de Vittorio nem beszélt szerelemről. A lány egy kicsit megzavarodott. Az egyetlen, ami biztos, gondolta, hogy most nem szabad vitatkoznia a férfival, mert újra a büszkesége kerekedett felül. Eltávolodott tőle.
-  Ha valóban így érzel, akkor ez ellen nem télietek semmit. - Amint kimondta ezeket a szavakat, minden sebe újra sajogni kezdett. De a szívében érzett fájdalom még nagyobb volt...
Miután felöltözött, Vittorio segített neki felülni Zeusz hátára, ő maga pedig gyalog vezette a lovat.
Annunciata ragaszkodott hozzá, hogy orvost hívjanak, és Melanie-t az ágyba kergette. Amikor a szobája felé ment, észrevette, hogy Vittorio ka-
241
lírFANY
ron fogja Zeniát, és kihúzza a konyhából. Ezen a napon ekkor látta utoljára.
Még nem volt egészen világos, amikor másnap reggel felébredt. Merev lábbal lépett ki az ágyból, és kinyitotta az ablakot, ahonnan a tájat szokta nézni. Hajnalodott, lágy fény öntötte el a vidéket. Melanie az ablakhoz ült, magába szívta a békés hangulatot.
A gondolatai még mindig Vittorio körül forogtak, a teste most is égett a férfi szerelmes érintéseinek emlékétől. Vittorio úgy szerette, mint soha egyetlen férfi sem azelőtt.
De most, az új nap fényében megpróbált kijózanodni. Még csak rövid idtje volt Szicíliában, és a vidék máris annyira foglyul ejtette, hogy nem volt képes többé világosan gondolkodni. Vittorio nemcsak egy férfi volt, hanem a táj megtestesülése, és a feje tetejére állította minden eddigi elképzelését az élet értékeiről.
Hozzá volt szokva ahhoz, hogy mindig tudja, kicsoda, és mit akar. Most azonban megrendült a belső biztonsága. Csak azt tudta, hogy nő, aki először Vittorio karjában kelt életre.
Szinte beláthatatlanul messzire tűnt minden, ami korábban egy férfihoz fűzte: nevelés, ésszerű érdek, higgadtság, mindaz, ami rávette arra, hogy Harrist elfogadja. Milyen üressé és jelentéktelenné vált mindez, amióta Vittorio karjai közt feküdt, és az megmutatta neki a testüket megremegtető szenvedélyt.
Azon tűnődött, vajon annak idején Dulcie is ilyen meghasonlottnak érezte-e magát, mint most ő. Vonakodás nélkül elfogadta-e ezt az új életérzést, vagy küzdött ellene?
Lassan világosodott. Vittorio nemsokára megérkezik, és a lány előre tudta, hogy ha megpillantja, a szíve megint kalapálni fog. De miért? Csak azért, hogy lássa, amint Vittorio megint megpróbálja a három lépés távolságot betartani, ugyanúgy, mint amikor a közöttük lévő áthidalhatatlan különbségről beszélt? Ha Vittorio büszke, akkor ő is az. Néhány napra elutazik, talán Cataniába. Mire visszatér, megint önmaga lesz.
Lódobogást hallott, majd Annunciata lépettbe a szobába egy levéllel.
- Egy fiatal fiú hozta.
Melanie feltépte a borítékot, egész teste megfeszült az izgalomtól.
Elfelejtettem mondani Neked, hogy Palermóba kell utaznom egy mezőgazdaságigép-kiállításra. Néhány napig távol leszek. Jobb tesz így.

Vittorio
Melanie összegyűrte a papírdarabot. A legszívesebben felkiáltott volna a csalódottságtól. Aztán kisimította, és még egyszer elolvasta a levelet. Erről a kiállításról Vittorio eddig nem beszélt, s Melanie nem is nagyon hitte, hogy egyáltalában létezik ilyen. A levélíró valódi szándéka az utolsó három szavában rejlett: „Jobb lesz így". Melanie-t főként az bosszantotta, hogy a férfi a saját kezébe vette a döntést.
Végül győzött a józan esze. Vittorio helyesen cselekedett. De nem fogja tétlenül várni a visszatértét! Hívta Zeniát, és megkérte, hogy csomagolja be a holmiját. Zenia egyszerre keltett lehangolt és dacos benyomást. Melanie feltételezte, hogy Vittorio beszélt vele.
Leo vitte el Cataniába, és Melanie kivett egy szobát a legjobb szállodában. Annyi látnivaló volt a városban, hogy a lány elszánt turistává vált. Nemcsak a nevezetességeket járta sorra, hanem a vidék ételeit is Kipróbálta, és mindenfélét összevásárolt az üzletekben. Az ő alakjára nem volt nehéz bármit is választani, s miközben egyik ruhadarabot vásárolta a másik után, megpróbálta bebeszélni magának, hogy új szerzeményei segíteni fognak megszabadulni attól a varázslattól, amit Vittorio bocsátott rá.
A kék nem áll jól, gondolta, de az eladónő már becsomagolta a blúzt. Egyáltalán: mit csinálok itt, tépelődött magában. Olyasmiket vásárolt, amikre egyáltalán nem volt szüksége, mintha csak ezekkel akarná kitölteni a belsejében tátongó ürességet. Amikor elvette az eladónőtől a csomagot, rögtön visszament a szállodába, és felmondta a szobáját. Este visszatért Terrafioréra.
Az első, amit meglátott, a ház előtt parkoló idegen autó volt.
-  Egy férfi  akarja  meglátogatni  önt -  magyarázta Annunciata.
- Angol.
Még mielőtt Melanie további kérdéseket tehetett volna fel, lépteket hallott, és ismerős alak bontakozott ki az árnyékból.
-  Meg vagy lepődve? - mosolygott rá Harris.
-  Igen - válaszolta Melanie zavartan. - Meg vagyok lepődve... és örülök.
Ebben a pillanatban valóban örült. Az ismerős arc megpillantása már önmagában is elűzte minden kétségét. Harris magas volt, erős, világosbarna hajú. Melanie odaszaladt hozzá, rííegfogta a kezét, és rámo-solygott.
-  Hogyhogy idejöttél? Miért nem értesítettél? De jó, hogy újra látlak!
-  Hogy értesíthettelek volna, amikor eltűntél? - Harris is nevetett.
- Tényleg örülsz nekem?
-  Ó, igen.
-  Akkor legalább adj egy csókot, hogy bebizonyítsd...!
Nem volt varázslat az ölelésében. Harris előnyei más dolgokban rejlet-
242
Ér-
243
TiffANY
tek. Olyan dolgokban, amelyeket Melanie csak ebben a pillanatban kezdett igazán értékelni.
A férfi gyengéden eltolta magától.
-  Még mindig örülsz, hogy itt vagyok? — kérdezte.
-  Persze. - Melanie hangja talán nem csengett már olyan elragadta-tottan, de Harris ezt mintha nem vette volna észre. Alany fölött egy másik, a homályból előlépő férfira nézett.
-  O, maga az, Farnese?
Melanie-nak elállt a lélegzete. Hátrafordult, és a pillantása Vittorio teljesen kifejezéstelen tekintetébe ütközött.

a Romána őszi különszáma
1992. OKTÓBER J3-ÁN JELENIK MEG
7. FEJEZET
Zavartan és tanácstalanul bontakozott ki Harris öleléséből. Azon tűnődött, vajon mennyit látott meg Vittorio, és vajon mit gondol róla. Bárcsak olvashatna az arckifejezéséből!...
-  Szóval visszajöttél... - mondta neki, és megpróbált nyugodt csengést adni a hangjának.
-  Tegnap érkeztem vissza... padrona.
-  Találtál... találtál valamit a kiállításon? Vittorio egy kicsit elhúzta a száját.
-  Minden új tapasztalat tanulságos, ha a helyes oldaláról szemléli az ember.
-  Miféle kiállítás? - tudakolta Harris.
-  Vittorio Palermóban volt egy mezőgazdaságigép-kiállításon - sietett Melanie a magyarázattal.
-  Az elmúlt napokban? - Harris a homlokát ráncolta. - Különös. Az irodámba a világ minden tájáról kapok értesítést az ilyen kiállításokról, de Palermóról nem is hallottam.
Bizalmatlan pillantást vetett Vittorióra.
- Hol volt ez a kiállítás és mikor? — Az intéző hallgatott, hideg tekintettel nézett Harrisra. — Beszéljen már! — parancsolta Harris. — Hallani akarom a részleteket.
Vittorio azonban Melanie-hoz fordult.
-  Van még valami kifogás ellenem, padrona? - kérdezte.
-  Egyáltalán nincs - biztosította Melanie gyorsan. - Harris, gyere, menjünk be! Egy csomó dolgot kell megbeszélnünk. - Még egyszer Vittorio felé fordult, hogy mondjon neki valamit, de az már elment.
-  Mindig ugyanaz a történet ezekkel a külföldiekkel - panaszkodott Harris. - Az ember a kisujját nyújtja nekik, s ők azonnal az egész kezét akarják.
-  Gyere be! - sürgette Melanie. Belekarolt, és behúzta a házba.
-  Nem lett volna szabad így beszélned vele — mondta.
-  Ugyan miért nem?
-   Először is nincs jogod megkérdőjelezni Vittorio dolgait. Én elégedett vagyok vele.
-   És megelégszel egy ilyen átlátszó történettel? Nem volt semmiféle
245
TíffANY

kiállítás, és különben is: semmi baja nem lesz tőle, ha észreveszi, hogy átlátunk rajta.
-  Harris, kérlek, hagyd abba! - Melanie hangjában szinte már kétségbeesés rezgett. Harris nyomban megenyhült.
-  Drágám, nem akartalak felizgatni.
-  Egyáltalán nem izgattam fel magam - ellenkezett Melanie. - Csupán arról van szó, hogy Vittorio nélkülözhetetlen ezen a birtokon. Ő Ter-rafiorénak a...
-  És ezért félsz ellentmondani neki. Nagyon ravasz! Azon tűnődöm, vajon milyen más trükkje van még tartalékban? Valószínűleg az elszámolással is becsap, ezen egyáltalán nem csodálkoznék. Ismerem az ilyen alakokat, keményen kell bánni velük.
Ha még egy szót szól, Melanie felkiált. Vittoriót látta maga előtt, amint kifejezéstelen arccal figyeli őket. Mennyi ideje állhatott ott? Nyilván elég hosszú ideig ahhoz, hogy láthassa, mennyire örült Harrisnak...
-  Természetesen nem csap be az elszámolásban - ellenkezett. - Egyáltalán nem ismered őt.
-  Rendben van, nem mondok semmit - nyugtatta meg Harris. - Végül is azért vagyok itt, hogy segítsek neked.
-  Mikor érkeztél?
-  Néhány órával ezelőtt. A repülőtéren béreltem autót. Elismerem, néhányszor eltévedtem, de végül idetaláltam. Mindenesetre örömmel fogok visszatérni a civilizációba, ezt már most elárulhatom.
Melanie, akinek a hangulata amúgy sem volt rózsás, ráförmedt:
-  Talán érdekel, hogy Szicíliát a világ legműveltebb népei hódították meg, és mindenütt hátrahangyták a nyomaikat. Valószínűleg ők nevezhetnének minket civilizálatlannak. Nem láttad odakint a mozaikokat?
-  Ó, persze... - tért ki Harris. - De tudod, hogy az ilyesmi nekem nem jelent semmit. Én a valódi civilizációról beszélek. Például arról, hogy víz folyik a csapból, ha az ember elcsavarja a gombját.
-  Itt is megvan minden kényelmünk a saját generátorral fejlesztett áramtól a saját kútunk vizéig.
-  Hé, hé, álljon meg a menet! Ne harapd le mindjárt a fejem!
-  Nem fogom engedni, hogy megszóld a házamat csak azért, mert nem Angliában van.
-  A te házad? - ismételte Harris, és fürkésző pillantást vetett a lányra. - Jó, hogy jöttem - tette hozzá elgondolkodva. - Fáradtnak látszol, fogytál is, pontosan úgy van, ahogy a barátnőd mondta.
-  Ki mondott, és mit?
-  A barátnőd..., aki felhívott. Azt mondta, betegnek látszol, és különösen viselkedsz. Aztán mesélt még valami megbokrosodott lóról, de nem értettem pontosan, nem beszélt igazán jól angolul.
246
-  Megmondta a nevét?
-  Nem, csak annyit mondott, hogy a barátnőd, és hogy jöjjek gyorsan. Melanie a homlokát ráncolta.
-  De hiszen én itt senkivel sem beszéltem rólad! Vajon Irena volt, Sal-vani felesége? Az ügyvédnél megvan a számod, talán tőle kapta meg. Esetleg azt gondolta, hogy te rábeszélhetsz a birtok eladására.
-  Meg vagyok lepve, hogy egyáltalán rá kell téged beszélni.
-  De csak azért, mert még nem láttad, milyen csodálatos Terrafiore. Harris mosolygott, és átfogta Melanie vállát.
-  Még emlékszem arra az időre, amikor azt mondtad, hogy Bracken-hurst mennyire szép. Nagy terveid voltak. Már meg is álmodtad azt a toldaléképületet, amit fel kellene építenem a műhelyed számára. Mindezt elfelejtetted volna?
Igen, Melanie elfelejtette, de Harris szavai most újra felidézték benne az egészet. Mindenki azt várta, hogy Lady Brennan lesz belőle, és odaköltözik a csodálatos régi házba Harrishoz meg a kutyákhoz, amelyek mindig ott tolongtak körülötte, amikor meglátogatta a vőlegényét... Hirtelen honvágy fogta el.
-  Hogy állnak otthon a dolgok?
-  Vacsora közben megbeszéljük...
-  Menj csak előre, nekem még el kell intéznem valamit - mondta Melanie gyorsan.
Kisurrant a házból, keresni kezdte Vittoriót. Leo közölte vele, hogy a férfi a szőlőhegyekhez indult, és ma már nem fog visszajönni.
-  Mondja meg neki, hogy holnap reggel legelőször hozzám jöjjön - kérte Leót, aztán bement a házba, hogy átöltözzön a vacsorához.
Miután felöltözött, és a fülbevalóját kereste a fiókos szekrényben, hirtelen megtorpant. Amikor eljött Angliából, bedugott a táskájába egy fényképet Harrisról, amit Terrafíorén a szekrény egyik fiókjába tett, a címlistája alá. A jegyzetfüzet a helyén is volt, de a képet kivették, és a címlistát fellapozták épp azon a helyen, ahol Harris telefonszáma állt. Mintha valaki átkutatta volna a homiját, aztán nem tett volna vissza mindent rendesen a helyére. De hiszen rajta kívül csak Zenia léphet be étbe a szobába!
Melanie egyszeriben rájött, ki hívta fel Harrist.
- Ezt azért mégse merészelhette! - mondta magának hangosan, bár pontosan tudta, hogy Zenia bármire képes, mert szeret, és a szerelem nem ismer szabályokat. Mindent megtenne azért, hogy megtartsa Vittoriót. Valószínűleg a kép hátoldalára írt ajánlás - Mihamarabb gyere vissza hozzám! Harris - adhatta neki az ötletet, aztán kikereste Harris telefonszámát, és felhívta. Nagyon kétségbe lehetett esve.
247
Ti HÁNY
Melanie elgondolkodva ment le. Harris egy virágcsokorral várta a lépcsőnél.
- Bevallom, a te kertedből szedtem őket, de maga a gesztus számít, nem igaz?
Melanie nevetve vette át a csokrot. Zenia ebben a pillanatban lépett a szobába. Melanie megkérte, tegye vízbe a virágokat. Amikor szemügyre vette Zenia pillantását, amivel őt és Harrist nézte, tudta, hogy helyes volt a gyanúja.
Harris, bár többször hangoztatta, hogy itt a vadonban érzi magát, kifogástalanul öltözött a vacsorához. Odavezette Melanie-t az asztalhoz, megigazította a székét, leült mellé, és megfogta a kezét.
Zenia szolgált fel, és Melanie őszintén megörült, amikor Harris az első falat után felkiáltott:
-  Ez igazán fenséges!
-  Talán mégsem vagyunk itt olyan civilizálatlanok, mint gondolod... Mindketten elnevették magukat.
-  Annyira hiányoztál - vallotta be Harris. - Nem gondoltam, hogy ilyen sokáig maradsz. Most feltétlenül el kell mesélned mindent. Megismerkedtél már Salvanival?
-  De még mennyire! - magyarázta Melanie dühösen, és elmesélte az egész történetet.
-  Jóságos ég! Azt gondolod, hogy arra akart...
-  Nem tudom, mi történt volna, ha nem jön Vittorio. Talán addig tartott volna fogva, amíg alá nem írom a szerződést. De nem látom be, miért kellene engednem, és eladnom neki a birtokot.
-  Nos, akkor keress magadnak másik vevőt. Meg vagyok döbbenve, hogy olyan jól érzed itt magad, holott tudom, mennyire kedveled a városi életet.
-  Valóban? - kérdezte Melanie elgondolkodva. Valójában egyetlen pillanatig sem gondolt a társadalmi kötelezettségeire, amióta itt volt.
-  És itt ez a ház. Természetesen nagyon szép, de túl nagy, és túl üres. Nem Dulcie nénéd szelleme üldöz itt téged?
Harris jót nevetett a saját tréfáján, Melanie azonban töprengve nézett rá.
-   Pontosan eltaláltad - mondta végül. - Sokkal jobban megértem őt, amióta megláttam Terrafiorét. Most már tudom, miért... szerette annyira Szicíliát, hogy többé nem tért vissza.
-  Nos remélem, hogy hamarosan újra el tudsz szakadni innen. - Harris nem vette észre a lány tétovázását. - Láttad, amit látni akartál mi tart még itt?
Melanie hallgatott, nem találta a szavakat. Hogy is magyarázhatná el
248

Harrisnak, mennyire elviselhetetlen lenne a számára az a gondolat, hogy soha többé nem látja Vittoriót? És arra sem képes, hogy elhagyja ezt a vidéket.
-  Mesélj inkább arról, mi minden történt otthon! - váltott gyorsan témát. - Sálnak megszülettek a kölykei?
-  A múlt héten. Három hím és négy nőstény. A legkedvesebb nőstényt választottam ki neked... Apád szakácsa saját készítésű indiai fűszerkeveréket küldött, mert úgy véli, hogy itt, a „külföldieknél" semmi rendeset nem fogsz enni... A mama Rosája pedig első díjat nyert a mezőgazdasági kiállításon. Elhoztam neked az újságcikket, amely erről tudósít.
Az utóbbi napok feszültsége után ez az este kimondottan jót tett Mela-nie-nak. Vacsora után a kanapéra ültek, kávét és konyakot ittak, csevegtek, nevettek. Már csaknem éjjel egy óra volt, amikor aludni indultak.
Harris megcsókolta.
-  Jó éjszakát, drágám. - Kérdő pillantást vetett a lányra. - Tényleg örülsz, hogy eljöttem?
Melanie bólintott.
-  Ideje volt, hogy újra tudjam, ki vagyok.
Harris mosolyogva ment végig a folyosón a szobájába.
Másnap reggel Melanie a szokottnál tovább aludt. Amikor felébredt, a nap már magasan járt az égen. Lent Harris várta egy csésze kávé mellett.
-  Na végre, te álomszuszék!
-  Három órával később keltem fel, mint máskor - panaszkodott Melanie. - Miért nem ébresztett fel senki?
-  Mondtam, hogy hagyjanak aludni. Olyan kimerültnek látszottál tegnap, nyugalomra volt szükséged. Senkinek sem volt szabad zavarnia téged.
Melanie nem árulhatta el, hogy Vittorio iránti érzései viselték meg eny-nyire. Ezért csak mosolygott.
-  Ma kihagyom a reggelit - mondta. - Feltétlenül meg kell találnom Vittoriót, hogy megbeszéljem vele a mai nap terveit.
-  Te vagy a munkaadója, neked kell megmondanod neki, hogy mi a dolga 7 szólt Harris.
-  Ő ismeri Terrafiorét, én nem. Harris összeráncolta szemöldökét.
-  És nyilván azt szeretné, hogy ez így is maradjon. Igazán jó, hogy jöttem. Nem fog több kellemetlenséget okozni, erről gondoskodtam.
Melanie rámeredt.
-  Az Isten szerelmére, mit akarsz ezzel mondani?
-  Kidobtam.
249
¦MM
TíffANY
-  Mit csináltál?
-  Amikor ma reggel megérkezett, felvilágosítottam, hogy többé nincs szükséged rá. Ez a legjobb megoldás. Láttam, mennyire a hatalmában voltál, mert azt hitted, nélküle nem menne semmire Terrafíore. Féltél attól, hogy helyre tedd a fickót, és ő ezt pontosan tudta. Nos, én közöltem vele, hogy nekem kell számot adnia, ha még több bosszúságot okoz.
-  Neked kell... számot adnia? - ismételte Melanie kábultan. - Azt hiszed, megfélemlítetted?
-  Remélem. Tekintélytisztelő ember...
Ha Melanie nem lett volna olyan mérges, jót kacagott volna azon az elképzelésen, hogy az erős, férfias Vittorio megfélemlítve érezte magát. Rámeredt Harrisra, s egyszeriben szertefoszlott benne a tegnap este boldog hangulata.
-  Te bolond!
-  Hogyan... minek neveztél?
-  Bolondnak neveztelek, és az is vagy! Hogy merészelsz beleavatkozni valamibe, amiről fogalmad sincs? Hogy merészelsz úgy beszélni velem, mintha ostoba liba lennék, aki beleesik az első daliás férfiba? Ennél igazán jobban kellene ismerned. Vittorio nem babonázott meg, ő valóban nélkülözhetetlen Terrafiorén. Ki más vezetné a birtokot? Talán te?
-  Erre még nem gondoltam, pedig otthon egy meglehetősen nagy birtokot vezetek. Feltételezem, hogy az egyik olyan, mint a másik.
-  Ebben erősen tévedsz - támadt rá Melanie. - Különösen akkor tévedtél, amikor azt képzelted, hogy elbocsáthatod az embereimet az én megkérdezésem nélkül.
Kiszaladt a házból, odahívta Leót, hogy nyergelje fel neki Rosát. Harris követte.
-  Menj az utamból, Harris! - ugrott fel a nyeregbe.
-  De hát hova mész?
-  Megkeresem Vittoriót, és megpróbálom helyrehozni azt, amit elrontottál.
-  Csak nem akarsz egyedül menni ennek a faragatlan fickónak a házába?
Melanie egy utolsó dühös pillantást vetett Harrisra, és a következő pillanatban már felfelé vágtatott a dombon. A szíve tele volt szorongással. Mit tegyen, ha Vittorio elhatározta, hogy elmegy? És mi lesz, ha üres a ház? Gyorsabb vágtára ösztönözte Rosát.
A ház valóban elhagyatottnak és üresnek látszott. Az ajtó zárva, az ablaktáblák csukva. Dörömbölt az ajtón. Semmi válasz.
Hirtelen meglátta a közelben a fekete csődört. Vittorio ült a hátán. A szél belekapott a hajába, úgy vágtázott, mintha az ördög kergetné. Mela-nie-nak most is az volt az érzése, hogy ló és lovasa csodálatos egységbe olvadt, vadul és zabolátlanul. Leszaladt a lejtőn, szembenézett a férfival.
Vittorio észrevette, közelebb jött, és folytonos vágtában körüllovagolta.
250

Melanie vele forgott, hogy ne veszítse szem elől. Csaknem elszédült, mert a lovas nem hagyta abba ezt a különös játékot.
-  Vittorio!
A férfi végre megállt, és kérdőn nézett rá. Melanie elbizonytalanodott. Szeretett volna odamenni hozzá, ugyanakkor azt kívánta, hogy a csődör hátán lelovagoljon a lejtőn, és soha többé ne jöjjön vissza.
A férfi leugrott a lóról, levette róla a kantárt, és megpaskolta a hátsó felét. Aztán összeráncolt homlokkal Melanie felé fordult.
-  Bárcsak még egyszer lovagolhatnék veled! - suttogta a lány. Vittorio keserűen felnevetett.
-  Miért nem mondod meg annak az angolnak, hogy lovagolja be neked a csődört?
-  Mert nem akarom.
-  Vagy nem is lenne képes rá...
-  Ő nem szicíliai. - Melanie látta, hogy Vittorio gúnyosan elhúzza a száját. - Sajnálom, ami történt. Csak most tudtam meg... Harrisnak nem volt joga elbocsátani téged.
Vittorio vállat vont.
-  Te vagy ö, ugyan mi a különbség?
-  De én nem akarlak elbocsátani!
-  Nem? Akkor miért üzentél ma reggel, hogy beszélni akarsz velem?
-  Azért, hogy bocsánatot kérhessek tőled Harris tegnap esti viselkedése miatt...
-  Ó, igen, az arisztokratáknak jó modoruk van, ugye? Az egyik pillanatban bocsánatot kérnek, a következőben fenékbe rúgnak.
Vittorio elindult felfelé, a házához. Melanie követte.
-  Ugye visszajössz? - kérlelte a férfit.
-  Nem tehetem.
-  Miért nem?
Vittorio szeme megvillant.
-  Azért, mert nem voltál hozzám őszinte. Meg kellett volna mondanod, hogy más felesége vagy.
-  De én... Vittorio, mit mondott neked Harris?
-  Épp eleget.
-  Nem, ezzel nem hagyom magam lerázni. Mit mondott neked?
-  Azt, hogy megígérted neki, feleségül mész hozzá. Melanie-nak elakadt a lélegzete.
-  Ez nem igaz. Soha nem mondtam, hogy a felesége leszek. Azt hiszed, hogy akkor veled...? - Félbeszakította a mondatot, mert ismét Vittorio ölelésére és simogatásaira gondolt.
-  Ezt én honnan tudhatnám? Fogalmam sincs, mit csinálnak a finom angol úrinők. Melanie Carlyle kisasszony számára talán egészen természetes, hogy egy munkással enyelegjen, mielőtt feleségül megy az ő köreihez tartozó férfihoz.
251
HffANY
-  Közönséges dolog ilyet mondani! - kiáltotta Melanie dühösen. - És te miért tekinted magad folyton az alattvalómnak?
-  Mert az vagyok - vágott vissza Vittorio. - Tőled kapom a fizetésemet, a te birtokodon élek, a te jóindulatodtól függök. Bejöhetsz a házamba, amikor csak akarsz, de nekem engedélyt kell kérnem, ha be akarok lépni hozzád. Te fizetsz engem, és elbocsáthatsz, ha nincs többé szükséged a szolgálataimra. Mi más lennék hát?
-  Jaj, Vittorio! - suttogta Melanie, mert kihallotta a kétségbeesést a férfi hangjából.
-  El kell ismerned, hogy jól szolgáltalak - folytatta a férfi keserűségtől rekedt hangon.
-  Senki nem vezethetné jobban Terrafiorét...
-  Nem erre gondoltam. Más szempontból is jól szolgáltalak, ugye? Melanie érezte, amint forróság önti el az arcát. Annyira mérges volt,
hogy nekiment Vittoriónak, és mégis ütötte volna, ha a férfi meg nem fogja a csuklóját.
-  Most legalább tudom az igazságot. Szóval ezért jöttél. Még egyszer enyelegni akartál a szeretőddel, mielőtt feleségül mész ehhez a nőies kezű, sápadt angolhoz. Nos, miért is ne! Mindenesetre, a hét végéig kifizettél...
Még mielőtt Melanie bármit is mondhatott volna, Vittorio átölelte, és megcsókolta. Durva csók volt, gyengédség nélküli. Düh volt benne és keserűség, megsértett büszkeség és erőszakosság is. Melanie megpróbálta eltolni magától, de a férfi karjai fogva tartották, mint az acélkapcsok, miközben a száját az övére szorította.
-  Meg kellett volna mondanod, hogy mit akarsz valójában - szólalt meg végül. - Akkor legalább tényleg megszolgálhattam volna a fizetségemet.
-  Vittorio, ne... - lihegte Melanie. - Nem úgy... kérlek... Önmagadat és engem is meggyűlölnél ezért.
-  Jobban már nem tudom gyűlölni magam, mint most.
-  És engem? Engem is gyűlölsz?
-  Nincs elég okom rá? - Vittorio újra Melanie ajkára szorította a száját. A lány elgyengült, testében fellobbant a tűz. Olyan egyszerű lett volna átengedni magát a szenvedélynek, de ő megpróbált küzdeni ellene, mert tudta, hogy ami kettejük közt van, az több testi vonzalomnál, s túlságosan is értékes ahhoz, hogy egy dühös pillanatban a sárba tapossák. Az a szégyen és keserűség, amit emögött érzett, elkerülhetetlenül szétrombolná a kapcsolatukat.
Vittorio mellére tette a kezét, s igyekezett elfojtani azt a csodálatos izzást, amit a férfi testének érintése keltett benne. Erezte, hogy mennyire vágyik a másik is az egyesülés után - pontosan úgy, ahogyan ő. De nem most, nem így, gondolta. Képek cikáztak a fejében, együttlétük, egybeolvadásuk emlékképei, de elhessegette őket, és kifejtette magát Vittorio öleléséből:
252

-  Igazából nem is akarod. Te őrült vagy, megzavarodtál!
Vittorio karja erőtlenül hullott le. Melanie-nak fogalma sem volt, mit tegyen. A férfi még csak a kezét sem nyújtotta feléje, hogy visszahúzza - mintha félt volna megérinteni őt. A szeme tágra nyílt a rémülettől.
Vittorio elfordult, és mindkét kezével beletúrt a hajába.
-  Őrült? - ismételte. - Igazad van, őrült vagyok. Miért nem szaladsz el, amíg még lehet?
Melanie ránézett.
-  Miért? Félnem kellene tőled? Vittorio a fejét rázta.
-  Nem, soha nem tudnék neked fájdalmat okozni. Csak arról van szó, hogy pillanatnyilag... Az a gondolat, hogy te egy másik férfival... - A szemében kétségbeesés és düh tükröződött. - Miért jöttél ide egyáltalán? - sóhajtotta.
-  Hát nem érted? - kérdezte Melanie halkan. - Nem tehettem mást. Elszaladtam tőled, mert megijesztett az, ami köztünk történt... De vissza kellett jönnöm hozzád...
-  Aztán megtaláltad ezt az angolt, és a karjaiba zuhantál - mondta Vittorio keserűen.
Melanie emlékezett Vittorio fájdalmas tekintetére, amikor meglátta őt Harris karjaiban. Most újra azt a fájdalmat látta a szemében.
-  Tegnap este még egyszer visszamentem a házhoz - vallotta be a férfi. - Kint álltam, benéztem az ablakon. Az asztalnál ültetek, ő a kezedet fogta, te pedig rámosolyogtál. - Becsukta a szemét, mintha el akarná hes-segetni a képet.
-  Ennek nincs semmi jelentősége. Az otthoni dolgokról mesélt, és én örültem a híreinek, ez minden.
-  Nekem nem ez volt a benyomásom. Egy férfit és egy nőt láttam, egy összetartozó párt. Képes vagy a szemembe nézni, és letagadni, hogy így volt? Hogy abban a pillanatban nem úgy ereztél?
-  Talán. Nem tudom. Vittorio, próbálj megérteni! Annyira össze voltam zavarodva, tele voltam gondokkal, és... én Harrisszal együtt nőttem fel. Megkönnyebbültem, amikor megláttam, és örültem, de ez volt minden. De miért olyan fontos ez?
-  Mert ez az oka annak, hogy elfogadtam a felmondást. Elhittem neki, hogy a menyasszonya vagy, és ráeszméltem, milyen bolond is voltam, amikor arról álmodoztam, hogy... - Nem folytatta.
-  Igen? - suttogta Melanie. - Miről álmodoztál?
-  Ez már nem tartozik ide - tért ki előle Vittorio. - Reménykedtem... an°gy csak egy bolond reménykedhet. Almok, amelyeknek semmi közük a valósághoz. Elmenekültem, pontosan úgy, ahogy te, de visszajöttem, mert úgy éreztem, ott kell lennem, ahol te vagy. De aztán megjött ő, és... Akkor megértettem, hogy csak játékszer voltam a számodra.
-  Vittorio, esküszöm neked, hogy ez nem igaz!
253
ÜffANY
-  Nekem talán jobb is lenne, ha igaz lenne - mondta a férfi józanul. - Siess vissza hozzá!
-  Nem tudok így elmenni tőled.
-  Nem kell aggódnod. Visszajövök Terrafioréra, nem hagylak cserben. - Gúnyosan elhúzta a száját. - Láthatod tehát, elérted a célodat. Kérlek, most menj!
Melanie vonakodott, de egyszeriben eszébe jutottak Vittorio szavai .Bejöhetsz a házamba, amikor csak akarsz. Az akarata ellen cselekedni annyit jelentene, mint megfosztani őt a méltóságától. Megfordult, és elindult lefelé a hegyen.
Lent felült Rosára, és elvágtatott. Nem nézett körül, különben észrevette volna, hogy Vittorio az ablakban áll, és néz utána egészen addig, amíg el nem tűnik a tekintete elől.

254
8. FEJEZET
Harris nem volt otthon, amikor Melanie visszaért, de egy óra múlva megjött. Rámosolygott a lányra.
-  Most már tudom, mi történt valójában - mondta. - Voltam Salvani-nál, beszélni akartam vele arról, amit meséltél.
-  Feltételezem, hogy elfogadható magyarázatot adott.
-  Drágám, azt hiszem, egy kicsit félreértetted a dolgot. Úgy, ahogy ő elmesélte, egészen más az értelme. Megállította az autót, hogy beszéljen veled, te pedig pánikba estél. Nagyon meg volt döbbenve, és én biztosítottam róla, hogy sajnálod a történteket.
-  Hogyan?
-  Érthető, hogy izgatott voltál, de azt hiszem, egy kicsit túl messze mentél, amikor megrohamoztad a körömollóddal.
-  Irena is ott volt?
-  Igen, és ez egy okkal több, hogy higgyek Salvaninak. Mindent nyíltan elmondott a felesége előtt...
-  Azután, ahogy akkor este hazaért, nem volt más választása.
-  Arra gondolsz, miután Farnese összeverte?
-  Miután engem megmentett tőle, és miután ezért összeverte - válaszolta Melanie indulatosan. - Azt is elmesélte Salvani, hogy a felvonuláson szándékosan veszélybe sodort?
-  Elmesélte, hogy nem boldogultál a lóval, mert női nyeregben lovagoltál, és mindenki nevetett rajtad. Gondolom, ez már önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy felébressze benned a vágyat a hazatérésre. Hogy akarhatsz itt maradni, ahol mindenki előtt nevetségessé tetted magad?
-  Nem érted, hogy Salvani szándékosan rendezte így? Nem volt véletlen! Egy cirkuszi lovat adott alám, aztán azokat a dalokat játszatta, amire a ló be volt idomítva.
Harris felnevetett.
-  Van bizonyítékod erre az őrült feltételezésre?
-  Láttam, amikor beszélt a karmesterrel, mielőtt elkezdődött a felvonulás.
-  És hallottad, hogy mit mondott?
-  Nem, de...
255
ÜffANY
-  Mindjárt gondoltam. Csak a képzeleted játszik veled, nincs semmiféle bizonyítékod. Szerintem nem tesz jót neked a napsütés. Vagy netán Farnese állított a maga pártjára az őrült elgondolásaival? Hallottam arról a nagyszerű ötletéről, mely szerint ő lenne Terrafiore tényleges örököse.
-  0 a tényleges örökös - magyarázta Melanie nyomatékosan. Fogta Giorgio fényképét, és megmutatta Harrisnak. - Nem látod a hasonlóságot?
-  Nem, nem látom - mondta Harris a képre vetett futó pillantás után. - És ha tényleg Giorgio volt az apja, akkor miért nem hagyta rá a birtokot?
Melanie sóhajtott.
-  Nem tudom.
-  De én igen. Farnesének nincs itt semmi keresnivalója, és ezt ő is tudja. Egyáltalán nem hasonlít Giorgióra, drágám. — Harris elmosolyodott, és Melanie keze után akart nyúlni. A lány hátrált néhány lépést, és szikrázó szemmel nézett a férfira.
-  Annyira szeretnél rábeszélni a birtok eladására, hogy még Salvani magyarázkodását is elfogadod, anélkül, hogy megpróbálnál engem megérteni.
-  Azt hiszem én sokkal józanabbul ítélem meg a dolgot, mint egy nő, aki... nos, mondjuk azt, hogy talán túlságosan hagyja magát az érzései által irányítani - vágott vissza Harris. - Salvani jó benyomást tett rám, tisztességes ember, aki tudja, mit akar. Tulajdonképpen közülünk való.
Közülünk való - Hányszor hallotta már Melanie ezt a szót! Most egyszeriben ijesztően hangzott.
-  Ostobaság...!
-  Szerintem egyáltalán nem az. Helyesen cselekedtem, amikor elküldtem Farnesét.
-  Visszajön -jelentette ki Melanie higgadtan. Harris hirtelen megfordult.
-  Micsoda? Te megengedted neki, hogy visszajöjjön? Ezt egyszerűen nem tudom elhinni.
-  Jobb, ha elhiszed. Sőt nemhogy megengedtem, hanem szabályszerűen könyörögtem neki, mertTerrafiorénak szüksége van rá. És még valami: azt is megmondtam neki, sohasem jelentettem ki olyasmit, hogy feleségül megyek hozzád!
-  De hát ez... Tudod, hogy ezzel nevetségessé tettél? Aláástad a tekintélyemet.
-  Terrafiorén nincs semmiféle tekintélyed, és szeretném, ha ezt végre beíátnád.
-  Nagyon köszönöm a méltányosságodat!
256

-  Méltányosság! - kiáltotta Melanie felindultan. - Az talán méltányos dolog, hogy a hátam mögött Salvani oldalára állsz?
-  Csupán ésszerűnek tartom, hogy minden tényezőt tekintetbe vegyek ebben az ügyben. - Harris összeszorította a száját. - Ne beszéljünk most tovább erről. Később újra tárgyalunk róla, amikor mind a ketten megnyugodtunk egy kicsit.
-  Persze!
Melanie dühösen nézett utána, amikor a férfi kiment az udvarra. Harris viselkedése bántotta, és megütközést keltett benne. El sem tudta volna képzelni, hogy megbocsát Salvaninak, de úgy látszik, ellenfelének a magyarázata meggyőző lehetett, márcsak azért is, mert Harris nyilvánvalóan csak azt akarta elhinni, ami beleillett a terveibe. Feldúltan rohant föl a szobájába.
Olyan hirtelen nyitotta ki az ajtót, hogy Zenia, aki a szobában volt, ijedten rezzent össze. Egy másodpercig mindketten ijedten meredtek a másikra.
Melanie szekrénye nyitva volt, néhány ruhája az ágyon feküdt. Zenia a nagy tükör előtt állt, és éppen azt a kék blúzt méregette magához, amit Melanie Cataniában vásárolt. Nyilvánvalóan kellemes órákat töltött el azza\, hogy a ruháit nézegette, és egyiket-másikat talán fel is próbálta. Melanie számára csak most, amikor Zenia kezében látta, vált világossá, miért is nem tetszett neki soha ez a kék blúz. A sötét, ragyogó szín barna bőrű, sötét hajú, déli szépséget követelt: pompásan illett Zeniához.
Becsukta maga mögött az ajtót, és néhány lépést tett Zenia felé. Hosszú fekete hajával, ragyogó szemével ésbüszkén feltartott fejével igazán nagyszerűen néz ki ez a lány, gondolta.
Zenia az ágyra dobta a blúzt.
-  Most biztosan el fog bocsátani - mondta élesen. - De nekem mindegy. Azonnal elmegyek.
-  Ne beszélj úgy, mint egy melodráma hősnője - szólt rá Melanie. - Természetesen nem küldelek el. Bár aligha elfogadható, hogy az engedélyem nélkül felpróbáld a ruháimat, de megértem a kísértést, különösen egy olyan nő esetében, amilyen te vagy.
Zenia váratlanul összeroskadt.
-  Néha már majdnem megbolondulok azért, hogy ilyen csinos ruháim legyenek. Szicíliában annyi gazdag turistát látok. Teleaggatják magukat ékszerekkel meg drága ruhákkal, és mégis úgy áll rajtuk, mint tehénen a gatya. Pénzem ugyan nincs, de stílusom igen...!
257
TIHANY
-  Ez igaz - erősítette meg Melanie. - Méghozzá természetes stílusod. Szerencsésnek tarthatod magad.
Zenia felsóhajtott.
-  Valóban?
-  Vedd fel! - Melanie a blúzra mutatott, és amikor Zenia kétkedőn nézett rá, hozzátette: — Na, rajta!
Zenia belebújt a blúzba, a tükör felé fordult, és boldogan mosolygott. Egy pillanatra mintha elfelejtette volna Melanie-val szembeni ellenségességét.
-  Megtarthatod. Zenia rámeredt.
-  Ezt nem gondolja komolyan.
-  Dehogynem. Amúgy sem hordhatnám többé. Zenia arca megkeményedett.
-  Úgy gondolja, azután nem hordhatja többé, hogy rajtam volt? Melanie legyintett.
-  Ne légy már olyan érzékeny! Csak az a véleményem, hogy neked sokkal jobban áll, mint nekem. Ha ezután felvenném, mindig arra gondolnék, milyen jól állt rajtad. Szeretném, ha megtartanád.
Látta Zenián, hogy vívódik, de az eredmény nem lehetett kétséges. Most már semmi a világon nem vehetné rá a lányt arra, hogy visszautasítsa a blúzt, amelyik olyan előnyösen érvényesítette a szépségét.
-  Köszönöm - mondta félénken. Levette a blúzt, és gondosan összehajtogatta.
-  Miért maradsz itt egyáltalán, Zenia? - kérdezte Melanie. - Milánóban vagy Rómában minden bizonnyal befuthatnál fotómodellként.
-  Jaj, azt annyira szeretném! - sóhajtott Zenia. - Folyton arról ábrándozom, hogy elmegyek valahova, ahol jobbak az esélyeim. Soha többé nem mosogatnék. Minden nap ez jár a fejemben... de egyszerűen nem tudok elszakadni innen.
Melanie bólintott. Zenia szíve megszakadna, ha többé nem látná Vittoriót.
-  Megértelek... - mondta halkan. Zenia ismét bizalmatlanul nézett rá.
-  Ugye szeretné, hogy elmenjek? Szívesen megszabadulna tőlem, mert maga...
Hirtelen felzokogott, és kiszaladt a szobából. De a blúzt magával vitte.

Harris olyan jó hangulatban ült le az ebédhez, mintha elfelejtette volna a reggeli vitájukat.
268-
-  Jó volna ma délután sétálni egy kicsit -javasolta. - Közben mindent megmutathatnál.
Melanie beleegyezett. Még mindig hitt abban, hogy Harris megváltoztatja a véleményét a birtok eladását illetően, ha meglátja, milyen csodálatos Terrafiore.
Megkérte Leót, hogy Zeuszt is nyergelje fel. Harris tökéletesen meg volt győződve arról, hogy gyakorlott lovas, holott valójában egyáltalán nem volt az. Ezért Melanie úgy intézkedett, hogy a férfi lovagoljon a szelíd Rosán, ő pedig majd Zeuszra ül. Vittoriót sehol sem látta, de Leo említette, hogy itt volt, kiosztotta a munkásoknak a napi munkát, aztán elment.
Azokon a szántóföldeken és gyümölcsültetvényeken lovagoltak keresztül, amelyeket Vittorio az első napon mutatott meg neki. A lány megpróbált Harrisból is előcsalni valamit abból az elragadtatásból, amit ő érzett ez iránt a vidék iránt, de hiába.
-  Nagyon hatásos - ismerte el végül a férfi, miközben az izzadságot törölgette a homlokáról. - Van még más is?
-  Van. Vittorio szerint még én sem láttam mindent. Na, milyennek találod? Ugye nagyszerű?
-  Valószínűleg jó árat kaphatsz érte...
-  Ez minden, ami eszedbe jut?
-  ...Sőt azt hiszem, sokkal többet ér annál, mint amennyit Salvani ajánl neked.
-  Egész biztosan. Azok után, amit eddig tett azért, hogy megkapja a birtokot, egészen biztos vagyok benne, hogy rá akar szedni. Valószínűleg azért akarja minél hamarabb elintézni a dolgot, hogy ne legyen időm megtudni a valódi értékét.
Harris sóhajtott.
-  Nagyon elfogult vagy.
Melanie nem válaszolt. Valamit észrevett a távolban. A szíve abban a pillanatban gyorsabban kezdett verni, amikor felismerte Vittoriót, aki a fekete csődörön ült, és nyereg nélkül lovagolt rajta.
A szicíliai közelebb jött, majd megállt. Harris elhúzta a száját, és csak fejbólintással üdvözölte. Vittorio Melanie felé fordult.                        /
-  Még egyszer körülnéztem mindenütt - jelentette. - Minden kész a szüretre.
-  Ez azt jelenti, hogy embereket is fel kell majd vennünk?
-  Már megtettem...
-  Melanie kisasszony beleegyezése nélkül? - vetette közbe Harris. Vittorio szánakozóan nézett rá.
-  Ha arra vártam volna, akkor a legjobb munkásokat felvették volna előttem.
-  Helyesen tetted - hagyta jóvá Melanie. De Harris nem tágított.
259
J
"ÜffANY
-  Jó, ha tudja, hogy beszéltem signore Salvanival... Vittorio megvető pillantást vetett rá.
-  Nem lep meg - felelte. - Salvani engem inkább elkerül... És azok után, ami a felvonuláson történt, jól is teszi. — Melanie felé fordult. — Remélem, a horzsolások már begyógyultak!
-  Igen... - Melanie kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a fekete csődört, és örült, hogy az nem húzódik el tőle. -Jó, hogy visszajött hozzád.
-   Éppen úton voltam a terepjáróval, amikor hirtelen elém állt. Harris tüzetesebben megszemlélte a csődört.
-   Értékes lónak látszik - vetett egy bizalmatlan pillantást Vittorio felé. - Kié?
-  Senkié - mondta a szicíliai - Vádló.
-  Mégis meglehetősen szelídnek tűnik. Vittorio ártatlan tekintettel nézett Harrisra.
-  Talán akarna egyet lovagolni rajta, Signore?
-  Nem - tiltakozott Melanie gyorsan.
-  Ugyan már, miért ne? - tudakolta Harris.
-  Késő van, és a hőségtől megfájdult a fejem. Haza akarok menni. - A lány összeráncolt szenmöldökkel nézett Vittorióra, majd elfordult. Harris tétován követte, és amikor Melanie visszanézett, észrevette, hogy az intéző gúnyos vigyorral néz utánuk.
Egy ideig mögöttük lovagolt, amíg arra a helyre nem értek, ahol a terepjárót leállította. Ott újra elengedte a csődört, beszállt az autóba, és elhajtott.
Amikor Harris és Melanie visszaértek a házba, a terepjáró már az ajtó előtt állt. Melanie leszállt, és elindult, hogy megkeresse Vittoriót. Az istállóban talált rá.
-  Csak szórakozni akartál Hamson - vetette a szemére.
-  Pontosan úgy, ahogy ő próbált szórakozni velem. De neki szerencséje volt: megvédted - húzta el Vittorio megvetően a száját. - Legközelebb talán nem bújhat a hátad mögé.
-  Nincs legközelebb! - figyelmeztette Melanie. - Megtiltom!
-  Annyira félted? Ámbár van is miért. Ha közülünk való lenne, adnék neki egy kést, és magam is fognék egyet. Aztán meglátnánk, melyikünk az ügyesebb.  De ne ijedj  meg, nem csinálok vele semmit, kivéve, ha... - Vittorio félbeszakította a mondatot.
-   Kivéve, ha?
-  Kivéve, ha megpróbál ártani Terrafiorénak. Akkor jó lesz, ha vigyáz magára...
Leo közeledett feléjük.
-   Éppen elég baj, hogy Harris itt van - súgta Vittoriónak a lány. - Ne nehezítsd meg még jobban a dolgot!
Fel sietett a szobájába, és vetkőzni kezdett. Hirtelen eszébe jutott, hogy a selyemsálját a nyereghez kötötte. Gyorsan leszaladt, hogy felhozza.
260

Amint azonban körülpillantott a félhomályban, a földbe gyökerezett a lába.
Vittorio éppen a sálat oldozta le a nyeregről. Melanie visszafojtott lélegzettel figyelte, ahogy lassan az arcához emeli, és csukott szemmel, mélyen belélegzi az illatát. Aztán lehajtotta a fejét, arcát a kendőbe rejtette, pontosan úgy, ahogy a múltkor az ő bőréhez simult.
Mintha borzongás futott volna végig a testén, majd hirtelen mozdulattal a földre dobta a sálat. Melanie látta, hogy megkeményedik az arckifejezése. Ám a következő pillanatban lehajolt, felemelte a kendőt, és elrejtette a zsebébe.
-  Vittorio...
A férfi felkapta a fejét.
-  Miért kémkedsz utánam? Melanie odament hozzá, megállt előtte.
-  Nem akartam kémkedni utánad, de örülök, hogy idejöttem. Olyasmit tudtam meg, amit te soha nem mondtál volna el nekem.
-  Tetszik, hogy még mindig úgy viselkedem, mint egy szerelmes bolond?
-  Igen, mert én is az vagyok... Vittorio elhúzta a száját.
-  Szép szavak, de nem jelentenek semmit. Miért nem mész vissza Angliába, és mégy feleségül ehhez a tejfölösszájúhoz? Azt hittem, jó leszel Terrafíoréhoz, azt gondoltam, megmutathatom neked a föld bölcsességét, mert készségesnek mutatkoztál arra, hogy tanulj. De most kételkedem.
Melanie fájó csalódottságot érzett.
-  Ez minden, ami fontos neked? Vittorio szeme fel szikrázott.
-  Mi más lehetne? — kérdezte.
-  Mi, ketten - mondta Melanie szenvedélyesen.
-  Nincs „mi". Soha nem is lesz...
-  De igen! - ellenkezett a lány indulatosan. - Lennie kell! Hiszen te is akarod. Miért tagadod le? - Behatóan nézett a férfira. - Megpróbáltunk elszaladni egymás elől, de nem sikerült.
-  Miből tudhatnám, hogy nem fogsz megint elszaladni?
-  Ebből... - Melanie Vittorio nyaka köré fonta a karját, és magához húzta a férfi fejét, amíg ajkuk nem találkozott. Az első pillanatban azt hitte, Vittorio eltolja magától, de aztán feloldódott a köztük levő kerlle-metlen feszültség. Melanie forró csókokkal borította a férfit, mintegy em-lékaztetvén arra, amit az el akart felejteni.
-  Melanie... - sóhajtott Vittorio egy idő után. - Ne csináld ezt...
-  Miért? Annyira szeretném - suttogta a lány.
-  Igen... Én is éppúgy akarom, ahogy te. - Á férfi átölelte Melanie-t, és kétségbeesett, vad szenvedélyességgel csókolta. A lány behunyta a sze-
261
ÜffANY
mét, egészen átadta magát a csóknak, és azt kívánta, bárcsak Vittorio házában lennének, messze minden kíváncsi tekintettől...
Halk zajra lett figyelmes. Felnézett, és egy alakot pillantott meg, aki gyorsan eltűnt az árnyékban. Nem ismerte fel, de feltételezte, hogy Harris volt a leskelődő.
-  Azt hiszem, Harris meglátott minket - mondta.
-  Akkor legalább megtudja, hogy te az enyém vagy. - Épp itt az ideje, hogy felfogja végre. Még egyszer megmondjam neki?
-  Ne! - tiltakozott gyorsan Melanie. - Majd én megteszem. És az ég szerelmére, felejtsd el azt a kést...!
Vittorio mindkét kezét felemelte, hogy megnyugtassa a lányt.
-  A te kedvedért kezes bárány leszek. Rendezd el úgy, ahogy akarod. - Melanie már az ajtóban volt, mikor Vittorio hangja megállította.
-  De jó lesz, ha nem vársz vele sokáig!
*
Az esti étkezésnél Melanie hiába várta, hogy Harris szóba hozza a témát. Úgy látszik, a férfi elhatározta, hogy hallgat róla. Dicsérte Annunci-ata főztjét, aztán megint a fekete csődörről beszélt.
-  Tudod egyáltalán, mit ér ez az állat, ha be van lovagolva? - kérdezte. - Úgy gondolom...
-  Harris, kérlek, hagyd ezt most - szakította félbe Melanie. - Van valami, amiről beszélnünk kell.
-  Igazán? - kérdezte Harris hűvösen. - Azt gondolom, minél kevesebbet beszélünk róla, annál hamarabb elmúlik.
-  Ugye te voltál az istállóban ma délután?
-  Persze. És még csak meg sem voltam lepve. Egy idő óta sejtettem, hogy van valami köztetek.
-  Sajnálom, hogy így kellett megtudnod...
-  Emiatt ne izgasd magad, drágám! Elég tapasztalt férfi vagyok, és tudom, mivel jár a forró napsütés meg az idegen környezet. Az idevalósiak szépek, és... na igen, az ember elragadtatja magát. Élvezd csak ezt a kis nyári románcodat, nekünk kettőnknek ehhez semmi közünk.
-  Nem vagy féltékeny? - Melanie hitetlenkedve nézett Harrisra.
-  Természetesen féltékeny vagyok - ismerte be a férfi, bár Melanie ennek a legkisebb jelét sem volt képes felfedezni az arcán. - De ez az ügy nem lehet komoly. Túlságosan jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, soha nem adnád fel a valóságot egy kedves álomért, amely hamarosan elillan.
262

-  Valóban? Tényleg olyan jól ismersz?
-  Csaknem egész életemben ismertelek.
-  Én is. De most kezdek gyanakodni, hogy egyáltalán nem ismerem önmagamat.
Két koppantás után Annunciata jött be a szobába.  Félve nézett Melanie-ra.
-  Signore Salvani van itt.
-  Salvani? -kérdezte meglepődve a lány. - Van képe ide merészkedni?
-  Én hívtam meg — vallotta be Harris.
-  Mit csináltál...?
-  Gondoltam, hogy ha még egyszer beszélnétek egymással, talán elsimíthatnátok az ellentéteiteket.
-  Jól tudtad, hogy nem akarom itt látni, különben szóltál volna, hogy meghívtad.
-  Azért nem mondtam meg, mert féltem, hogy úgy fogsz viselkedni, mint most. Hidd el nekem Melanie, sokkal jobb, ha leülünk, és művelt emberek módjára mindent nyugodtan megbeszélünk.
Még mielőtt bármit is válaszolhatott volna, Salvani belépett a szobába. Az egész arca ragyogott. Kinyújtott kézzel közeledett Melanie felé.
-  így kellett lennie! - kiáltotta. - Nincs többé vita, barátok vagyunk, akik mindenről beszélhetnek.
Melanie felállt, és néhány lépést hátrált Salvani elől, aki úgy tett, mintha át akarná ölelni.
-  Azonnal tűnjön el a házamból! - parancsolta.
-  Melanie, légy észnél! - suttogta Harris. - Nagyon udvariatlan vagy...!
-  Rendben van, megértem magát - próbálta Salvani menteni a helyzetet. — Az én hibám az egész félreértés, és azért vagyok itt, hogy bocsánatot kérjek. Ostoba voltam, hogy megijesztettem, teljesen elfelejtettem, milyen szeszélyesen viselkedhetnek a nők. Hogy tehetném ezt jóvá?
-  Sehogy -jelentette ki Melanie dühösen. - De ha most azonnal eltűnik, megtakarítja nekem a fáradságot, hogy kidobjam.
Salvani vállat vont.
-  Talán mégsem volt túl jó ötlet - mondta Harris felé fordulva. - Talán tényleg azt kellene tennem, amit a kisasszony követel tőlem.
-  Dehogyis - fogta meg Harris Melanie kezét. - Drágám, ne csinálj jelenetet!
Melanie szikrázó szemmel húzta el a kezét.
. - Ezt soha nem bocsátom meg neked! Almomban sem hittem volna, hogy ilyen ostoba és érzéketlen tudsz lenni. Sejtettem ugyan, csak nem akartam magamnak bevallani. Mondok neked valamit, Harris. Ez a férfi nem a vendégem, és azt akarom, hogy elmenjen!
263
HffANY
- Salvani felé fordult. - Maga pedig jegyezze meg egyszer és mindenkorra, hogy soha nem adom el magának Terrafiorét! Csak pazarolja itt az idejét.
Még egy dühös pillantást vetett a két férfira, aztán magasra tartott fejjel elhagyta a nappalit.
A HARLEQUIN SZERELMESREGENY-SOROZATAI:
Romána
bi/XNCA
ÜffANY
SZÍVHAHG
KERESSE A HÍRLAPÁRUSOKNÁL!

9. FEJEZET
Ahogy Melanie a szobájába ért, megtorpant. Mintha zajt hallott volna a szomszédos, használaton kívüli helyiségből. Kiment, hogy utánanézzen a dolognak, s legnagyobb meglepetésére Zenia jött vele szembe.
-  Mit csinálsz itt?.
-  Én... én takarítok, padrona.
-  Ilyenkor? Máskor mindig csütörtökön szoktál.
-  De... de legutóbb nem csináltam elég alaposan, ezért kell még egyszer.
-  Elég ebből! Mit keresel?
-  Semmit, padrona. Nekem... nekem van néhány holmim itt, az egyik szobában...
Meggyőző magyarázatnak látszott, és ha Zenia a kezdet kezdetén ezt mondta volna, Melanie talán el is hitte volna neki. De most már felébredt benne a gyanú. Tudta, hogy a lány nem kedveli őt, és végre meg akarta tudni a titkát.
-  Majd én utánanézek.
Zenia megpróbálta útját állni, de amikor nem sikerült, könyörgésre fogta a dolgot.
-  Kérem, ne menjen tovább! Magának nincs semmi köze hozzá, esküszöm!
Melanie megállt, hiszen voltaképpen azt sem tudta, hogy melyik szobába menjen. Ebben a pillanatban újból zajt hallott: minden kétséget kizáróan egy férfi lélegzetvétele volt. Rettenetes gyanúja támadt.        y
-  Ki van odabent? - kérdezte.
-  Senki, padrona, esküszöm.
-  Hazudsz! - mondta Melanie. - És én nem szoktam eltűrni, hogy hazudjanak nekem.
Mit sem törődve Zenia tiltakozásával, kinyitotta az ajtót. Egy fiatalember és egy fiatal lány állt a szobában, mindketten félmeztelenül, halálra rémülten. Franco volt, Salvani veje és Lucia.
-  Jóságos isten! - suttogta Melanie. Zenia gyorsan becsukta az ajtót.
-  Most tehát tudja - sóhajtott. - 0 a barátnőm, Lucia. Szeretik egymást, összeházasodtak volna, ha Franco nem lett volna olyan tökfilkó.
A fiatalember zavartan a földre szegezte a tekintetét.
265
IJFfANY
-  Ide  engedtem  őket,  mert nincs  más hely,  ahol  találkozhatnának - folytatta Zenia. - Nem tudtuk, hogy Salvani ma este eljön. - Kihí-vóan nézett Melanie-ra. - Gondolom, most rögtön lemegy, és elmondja neki.
Franco felsóhajtott. Melanie-nek nem volt nehéz elképzelnie, mi történne vele, ha az apósa megtudná ezt a kalandját.
-  Nem foglak elárulni benneteket - ígérte. - De Francónak azonnal el kell tűnnie, nehogy Salvani karjaiba szaladjon.
-  Köszönöm, signorina - mondta Franco. - Köszönöm, köszönöm...
-  Tartsd a szád és iszkolj végre! - rivallt rá Zenia. - Addig, amíg Salvani odabent van a házban.
-  Egy pillanat! — Melanie a lépcsőhöz ment, és lenézett. Hallotta, hogy Harris még mindig Salvanival beszélget. Intett Zeniának, és egy pillanattal később Franco Luciával együtt lefutott a hátsó lépcsőn.
Melanie szíve megtelt részvéttel a két ember iránt, akik Salvani kapzsiságának estek áldozatul. Talán vele is hasonló dolog történik, ha nem lett volna itt Vittorio.
Félóra múlva Salvani elment, és röviddel ezután Melanie Harris lépteit hallotta közeledni. Kilépett az ajtó elé.
-  Beszélnünk kell egymással - mondta üdvözlés helyett.
-  Igen, én is úgy gondolom. Csinos kis jelenetet rendeztél, pedig Salvani csak segíteni akarneked. Mondtam neki, hogy későbbjöjjön vissza még egyszer.
-  Ha csak beteszi a lábát a birtokomra, kidobatom! Semmi keresnivalója nincs itt. És neked sincs, Harris. Úgy gondolom, a lehető leghamarabb vissza kellene utaznod Angliába.
-  Csak ha velem jössz.
-  Akkor megyek, amikor akarok... Ha egyáltalán valaha is visszamegyek. Szeretném, ha elutaznál. Amíg itt vagy, Salvani azt hiszi, van esélye arra, hogy rábeszéljen.
-  Te tényleg elég őrült lennél ahhoz, hogy itt maradj? - hitetlenkedett a férfi.
-  Pillanatnyilag maradok. És ha őrültségnek tartod is, nem tudsz rajta változtatni.
-  De mi lesz velünk?
-  Nincs velünk - rázta meg a fejét Melanie. - Sajnálom, Harris, ezt már régen meg kellett volna mondanom, de magam is csak most ismertem fel az igazságot.
Harris megrökönyödve nézett rá, aztán nyugtalanul fel-alá kezdett járkálni.
-  Nem értelek - mondta végül. - Mondtam neked, hogy kész vagyok szemet hunyni a kalandod fölött.
Melanie ránézett. Tudta, hogy ez a férfi mennyire képes uralkodni az
266

érzésein. Hirtelen megszólaltak benne Vittorio szenvedélyes szavai: Az a gondolat, hogy te egy másik férfival... Felismerte, hogy Harris iránta érzett „szerelme" korántsem az, amit ő szerelemnek képzel.
-  Menj vissza Angliába, Harris! - mondta. - Biztosan találsz majd valakit, akiből megfelelő Lady Brennen válik. Valakit, akinek ugyanolyan az életfelfogása, mint a tiéd...
-  De hiszen a tied olyan - vetette közbe Harris.
-  Valamikor így volt, de azóta sokminden megváltozott.
Harris hirtelen megállt előtte, átkarolta, és ajkát az övére szorította. Csak megjátssza, gondolta a lány. A romantikus szenvedélyesség képzetét akarja előidézni, mert azt hiszi, ezt várom tőle. Hiába. Érződött, hogy mindez nem szívből jön. Melanie nem védekezett, csendben várta, hogy Harris elfogadja a megváltoztathatatlant.
Egyszer csak meghallotta azt a távoli, halk morajlást, amely már a múltkor is annyira lenyűgözte.
-  Hallgasd csak...!
-  Nem hallok semmit. - Harris megpróbálta újból megcsókolni. Melanie kiszabadította magát az öleléséből, és az ablakhoz szaladt, ahonnan ráláthatott az Etna csúcsára, amely ma fényesebben világított, mint máskor.
-  A hegy...
-  Csak nem azt akarod bemesélni nekem, hogy a hegy mérges? - Harris gúnyosan nevetett. - Már te is olyan babonás vagy, mint ezek az egy-ügyű emberek.
-  Akkor minden bizonnyal örülni fogsz, ha elszabadulhatsz innen - válaszolta Melanie. - Kérlek, utazz vissza! Mindannyiunk számára ez lesz a legjobb.
-  Rendben van, holnap elutazom. Ha egy szikrányi eszed volna, velem jönnél. Oda, ahová tartozol. Nem kellene olyasmibe belelovallnod magad, aminek nincs értelme.
-  Dulcie számára volt.
-  Ezt egyáltalán nem tudhatod. Valószínűleg ezerszer megbánta a házasságát, és ezt csupán büszkeségből nem vallotta be. Nagyon reméjem, hogy nemcsak akkor látod be a tévedésedet, amikor már túl késő lesz.
Melanie hallgatott. Sértette ez a nyerseség. Ami Vittoriót és ót összekötötte, olyan eredendő és tartós volt, mint maga a táj, amelyet a férfi annyira szeret. És ő, Melanie igenis hozzátartozik, és osztozik vele ebben a szeretetben. Most már megértette, miért adta fel Dulcie a biztos angliai életét.
Másnap Melanie kivitte Harrist a repülőtérre.
- Várni foglak - mondta a férfi, s búcsúzóul arcon csókolta.
267

TiffANY
Melanie nem várta meg, amíg a gép felszállt. Visszasietett Terra-fioréra.
-  Igen, elment - mondta, amikor látta Zenia kérdő pillantását. - Én azonban maradok. Sir Harris látogatása nagyon hasznos volt, mert tisztáztuk, hogy nem illünk egymáshoz. Bárki hívta is ide, nagy szolgálatot tett vele.
Zenia rémülten nézett rá.
-  Maga itt marad Terrafiorén?
-  Mivel az enyém, addig maradok, amíg nekem tetszik. Azt hiszem, elég kérdésre válaszoltam. A barátnőd biztonságban hazaért?
-  Igen - mondta Zenia zavartan. - Köszönöm - tette hozzá kissé zavartan.
-  Nem értem, hogy vehette feleségül Franco Salvani lányát, ha mást
szeret.
-  Mert nem volt neki elég, hogy gazdag. Tekintélyes ember akart lenni. A férfiak mindenre képesek, ha akarnak valamit. Még arra is, hogy lefeküdjenek egy nővel, aki valójában nem is érdekli őket. A férfiak már csak ilyenek. - Jelentőségteljes pillantást vetett Melanie-ra. - Tekintse ezt fi-gyolmeztetésnek!
-  Tévedsz! Nem minden férfi egyforma.
-  Mindegyik! - Zenia szeme szikrázott. - Az egyik nő a szerelemért kell nekik, a másik pedig számításból. Igaz, mindig az a nő a fontosabb a számukra, aki a szerelemért kell. A férfi olyan nő után vágyik, aki meggyullad a karjai közt, nem pedig holmi sápadt, verteién kisasszony után! - kiáltotta Zenia, majd választ sem várva elszaladt.
Melanie felment, hogy átöltözzön. Csend honolt a házban, amikor újra lejött, és az udvarra ment. Vasárnap volt, a legtöbben a templomba mentek.
Zenia szavai kavarogtak a fejében akkor is, amikor Rosa hátán lassan kilovagolt az udvarból. Tusakodtak benne az emlékképek. Őszinte szenvedéllyel feküdt Vittorio karjában, abban a biztos hitben, hogy a férfi is ugvanazt érzi, amit ő. De mi van akkor, ha az a beteljesülés, ami az ő szemében olyan csodálatos volt, a szicíliai szívében csupán árnyképe lehetett annak a tűznek, amit egy nőben keres? Megpróbálta elhessegetni magától ezeket a gondolatokat, de sikertelenül.
Amikor visszazökkent a valóságba, rádöbbent, hogy akaratlanul is a Vittorio házához vezető utat választotta. Igen, a szíve parancsolja, hogy nála legyen, érezze a pillantását, és meghallgassa, mit mond, amikor közli majd vele, hogy Harris elment.
Az utolsó kanyarulatnál egy rántással rövidre fogta a kantárt. Le akart szállni, de visszahőkölt. Zeniát pillantotta meg, amint Vittorio háza felé tartott. Jó darabbal haladt előtte, úgyhogy nem láthatta meg őt. Mint egy hegyi kecske, úgy mászott fel ügyesen a sziklakövekre, hogy lerövidítse az
268

utat. Azt a kék blúzt viselte, amit ő ajándékozott neki, és a haja is gondosabban volt fésülve, mint máskor.
Melanie látta, amint felszalad a házhoz vezető ösvényen, és bekopog. Egy pillanat múlva kinyílt az ajtó, megjelent egy kéz, és behúzta Zeniát a házba.
Melanie mozdulatlanul ült a lovon, és azt ismételgette magában, hogy okosnak kell lennie. Vittorio és Zenia már rég ismerik egymást, biztosan ezerszer meglátogatta már őt itt a lány. De a blúz, a gondosan fésült haj...! Csak az hozza így rendbe magát, aki a kedveséhez siet.
Melanie tovább indult, mert attól tartott, hogy megláthatják a házból. Egyre feljebb lovagolt a hegyen, ügyet sem vetve arra, hogy hova vezeti Rosa.
Hamarosan elég magasra jutott ahhoz, hogy felismerje a sötét, kihűlt lávát, amely valamikor tüzes folyamként ömlött le a hegyoldalon. Kellemesen hűvös volt idefent, de a tájban volt valami szomorú, szinte szorongató.
Rosa egy szűk hasadékban kocogott tovább, s a táj hirtelen megváltozott. A lávafal mindkét oldalán olyan virágszőnyeg terült el, amilyent Melanie még soha életében nem látott. Leszállt, hogy közelebbről is szemügyre vegye a virágokat, elcsodálkozott ennyi szépségen itt, a kihalt tájék kellős közepén. Első pillantásra a virágok fehérnek látszottak, de a közepükben vöröses fény volt, a belsejük pedig sötétpiros színben csillogott.
Emlékezett rá, hogy Vittorio azt mondta, ez a tűzvirág: tűzből van a szíve. Miközben a virágokban gyönyörködött, egészen megkönnyebbült. Ez a váratlan szépség, amit éppen most fedezett fel, amikor a legnagyobb szüksége volt rá, úgy hatott a szívére, mint valami jótékony balzsam. Megértette, hogy máris túlságosan szereti ezt a tájat ahhoz, hogy valaha is el tudja hagyni. Szicília és Terrafiore új emberré változtatták, olyan mélységeket ismert fel önmagában, amelyeket korábban még csak nem is sejtett.  Mintha maga a táj kérlelte volna, hogy maradjon.
Elmosolyodott, amikor tudatosult benne, hogy Vittorio szemével látja a dolgokat. Ha itt lenne, megmondaná neki. A férfi figyelmeztette, hogy Terrafiore soha nem lesz igazán az övé, ha nem szereti. De ő igazán megszerette, és ezzel megszerezte a környék birtoklásának jogát. Mélyen belélegezte a kén és a termékeny föld illatát, és világossá vált előtte, hogy csak Vittorio karjában élt át hasonló boldogságérzést, mint amilyen most eltöltötte. Egyszeriben tudta, hogy mindkettőre szüksége van: Vjttorióra és a földre is, mert ha az egyiket szereti, nem lehet meg a másik nélkül sem.
A hegyről lefelé menet csodálatos látvány tárult a szeme elé. A tiszta levegőben mérföldnyi távolságokba lehetett látni, a messze távolban felfedezett egy ménesnyi vadlovat, amelyet fénylő fekete szőrű csődör vezetett. Azon tűnődött, vajon ez-e az a paripa, amelyet titokban a sajátjának te-
269
TlffANY

kintett. A sajátjának és Vittorioénak. De az állat túl messze volt ahhoz, hogy felismerje.
Egy pillanatra megállt, s kábultan szívta magába a körülötte burjánzó szépséget. Közeli zajra lett figyelmes. Mintha halk nyerítést hallott volna.
Pár lépés után megállapította, hogy nem tévedett. Egy kanca feküdt mozdulatlanul a földön, mellette zavarodott fiatal csikó állt, s az anyját böködte a pofájával. A kanca láthatóan kimúlt, és a gyámoltalan csikó alig lehetett több néhány naposnál - túl fiatal ahhoz, hogy egyedül megéljen.
Melanie leszállt a lóról, megsimogatta a csikót, és azon töprengett, mitévő legyen. Angliában pontosan tudta volna, mit kell tennie, de itt, ezen a járatlan, kihalt vidéken segítségre volt szüksége. Vittorióhoz kell mennem, gondolta.
Végül sikerült elcsalnia a csikót az anyjától. Felemelte maga elé a nyeregbe, és útnak indult.
Amikor megpillantotta a kis hegyi lakot, olyasmit látott, amit talán jobb lett volna nem látnia. Zenia szaladt lefelé a hegyen, anélkül, hogy visszafordult volna. Melanie várt, amíg a lány eltűnik, aztán bekopogott Vittorio ajtaján, s azonnal be is lépett a házba.
A férfi az előtérben állt, háttal feléje, és mintha a száját törölte volna le a kezével. Mivel azonban a gondolatai a csikó körül forogtak, Melanie nem figyelt fel erre a mozdulatra.
-  Szükségem van a segítségedre. - Elmesélte, mi történt, aztán a férfival együtt leszaladt az ösvényen Rosához és a kiscsikóhoz.
-  Szegény kis jószág - mormolta Vittorio. Megsimogatta az állatot. - Milyen volt a kanca?
-  Szürke, fehér folttal a homlokán.
-  Azt hiszem, ismerem. Meglehetősen öreg volt már. Valószínűleg a szülés viselte meg. Gondoskodnom kell a csikóról. - Megpaskolta az állatot, de az elment tőle, és Melanie-hoz szaladt. Vittorio elmosolyodott.
-  Te hoztad el az anyjától, ezért új anyjaként fogadott örökbe. Melanie is mosolygott.
-  Azt hiszem, egyszerűen csak éhes.
-  Akkor adjunk neki egy kis tejet, mielőtt oda viszem, ahol biztonságban lesz.
A házban Vittorio felmelegített egy kevés kecsketejet, s Melanie a tenyerébe öntött belőle valamennyit: a kiscsikó onnan szürcsölte. Gyengéden, türelmesen biztatta az állatot, hogy az összes tejet megigya. Amikor felnézett, észrevette, hogy Vittorio szokatlan arckifejezéssel figyeli.
A férfi gyorsan elfordította a tekintetét.
-  Elviszem az új otthonába - mondta. - Egy kis bekerített területre, úgy fél mérföldnyire innen. Sokszor találtam árvakiscsikókat, szerencsére van társaságom a számukra. Él ott egy öreg kanca és még néhány ló, amelyeket kitaszítottak a ménesből. Talán természetellenes, hogy életben tar-
270
tom őket, mert a természet kegyetlen a kitaszítottakkal szemben. De a kiscsikó legalább nem lesz egyedül.
-  Szívesen veled megyek.
Együtt baktattak felfelé a hegyen egy bekerített legelőig, amelyen kis patak folyt keresztül. Árnyékot csupán néhány fa kínált. A lovak vidáman felnyerítettek, amint felismerték Vittoriót. A férfi betette a csikót a ka-rámba. A két csődör nem is hederített rá, a kanca viszont körülszaglászta, majd elment inni a patakhoz. A csikó követte.
Vittorio mosolygott.
-  Jól fogja itt érezni magát.
Melanie nem válaszolt. Ránézett Vittorióra és arra gondolt, hogy minduntalan új oldalait fedezi fel. Bárhol volt is ez a férfi, maga az élet volt körülötte. Erős, mégis gyengéd keze életre tudta kelteni a földet, megtudta gyógyítani a beteg állatokat. Életre keltette Melanie szívét is, az élet minden szépségét feltárta előtte. S a lány megesküdött magában, hogy nemsokára új életet kezdenek.
Visszamentek Vittorio házába. A férfi megfogta Melanie kezét.
-  Harris elment? - kérdezte.
-  Igen, ma reggel kivittem a repülőtérre. Nem fog visszajönni.
-  Este?
-  Én itt maradok, mert... - Nem volt képes azt mondani Vittoriónak, hogy szereti, mert arra gondolt, hogy ezzel megsértené a büszkeségét. Megpróbált olyan nyelven beszélni, amelyet a másik is jól értett.
-  Itt maradok, mert... most már úgy érzem, hogy Terrafiore az enyém, hogy szeretem. Egész idő alatt ezt próbáltad elmagyarázni nekem, emlékszel? Hogy a táj, a fold az, ami igazán számít. - Melanie arra várt, hogy Vittorio arca felderül, de a férfi elgondolkodva nézett rá. - Nem érted, mit akarok mondani? — kérdezte nyugtalanul.
-  Én... én nem vagyok ebben annyira biztos - vallotta be Vittorio.
-  Éppúgy szeretem a tájat, mint te. Soha többé nem megyek el innen. Meg fogom védeni Terrafiorét Salvani ellen és mindenki más ellen, aki el akarja venni tőlem. - Rámosolygott Vittorióra. - Most már értem, miért nem jött vissza Dulcie soha Angliába, még látogatóba sem. Nem tudta volna elviselni, hogy elhagyja azt, amit szeret.
-  És te? - kérdezte a férfi hosszú hallgatás után. - Azt akarod mondani, hogy... te is így vagy ezzel?
-  Igen - válaszolta Melanie boldogan. - Pontosan. - Egy pillanatig azt hitte, Vittorio nem fog válaszolni, de aztán aférfi odajött hozzá, és mindkét kezével megfogta az arcát.
-  Ne hagyj el! - kérte rekedten.
Melanie nem válaszolt, de a karját Vittorio nyaka köré fonta, és megcsókolta őt. A férfi a karjába emelte, bevitte a hálószobába. Mindketten úgy vágyódtak az együtlétre, mintha ezzel akartnának elhallgattatni
271-
TlffANY

minden titkos aggályt. Miközben segítettek egymásnak kibújni a ruháikból, Vittorio ezt suttogta:
-  Már arra gondoltam, hogy ez soha többé nem fog megtörténni.
-  De hiszen éppen te voltál az, aki azt magyarázgattad, hogy köztünk nem lehet semmi — emlékeztette Melanie.
-  Ostoba voltam - vallotta be Vittorio, és megcsókolta a lány mellét. — Soha nem lesz vége. Te is érzed?
-  Igen... - suttogta Melanie, és izgatott bizsergés futott végig a testén. - Amikor máshol jártam, gondolatban akkor is mindig veled voltam. A világ mindenütt üres volt nélküled, és nem tudtam elmenekülni az üresség elől, ha nem voltál velem.
Kinyitotta Vittorio nadrágszíjának a csatját, és leeresztette a nadrágot. Mindketten meztelenül álltak egymással szemben.
-  Hol bujkáltál ilyen sokáig?
-  Fent a hegyekben, olyan helyen, ahol soha nem találtál volna meg. - Vittorio az ágyra fektette Melanie-t és a mellei közé rejtette az arcát. -A szabadban aludtam, megpróbáltam elfelejteni, hogy milyen volt, amikor akarómban tartottalak. De ott voltál: a csillagokban, a szélben, és tudtam, hogy vissza kell jönnöm. Soha többé nem hagylak el. Te az enyém vagy... egyedül az enyém!
Mintha elsüllyedt volna körülöttük a világ. Az egyetlen, ami ebben a pillanatban számított, a másik ember volt, és az a boldogság, amit egymásnak ajándékoztak. Két különböző világból jöttek, de a vérük ugyanazt a nyelvet beszélte, olyan nyelvet, amit csak ők ketten érthettek meg.
Melanie lassan, óvatosan simogatta Vittoriót, gyengédségével a végletekig felajzva mindkettőjük vágyakozását. Akarta ezt a férfit, és a tudat, hogy az éppoly hevesen kívánja őt, még inkább felszította a gyönyörét. Magára húzta, hozzásimult, s a férfi egyetlen mozdulattal mélyen beléha-tolt. Melanie hangosan felsóhajtott, csípőjét Vittorióéhes szorította. Vad, érzéki vágy hajtotta őketfeltartóztathatatlanul egymáshoz, egymásba, valami olyasmi, ami régen elképzelhetetlen volt az elegáns Melanie Carlyle kisasszony számára. Vittorio karjaiban felfedezte a szenvedély varázsát, amely az egész életét mindörökre megváltoztatta. Amikor érezte, hogy a gyönyör hullámai közelednek, egészen átadta magát ennek a földöntúli érzésnek, amíg közösen el nem érték a gyönyörteli beteljesülést.
Mélységes elégedettséggel hunyta le a szemét. Élvezte azt az édes bágyadtságot, amely egész testében szétáradt...
Amikor felébredt, észrevette, hogy Vittorio a könyökére támaszkodva fekszik mellette, és őt nézi. A szeméből sugárzó gyengédség megremegtette Melanie szívét.
-  Vártam, hogy felébredj. De ha sokáig aludtál volna, elveszítettem
volna a bátorságomat.
-  Bátorságodat? Mihez kell bátorság?
272
-  Olyasmit szeretnék tenni, amit még soha nem csináltam. Kérlek, légy a feleségem...!
Melanie-t soha nem tapasztalt boldogság öntötte el.
-  Biztos vagy benne, hogy valóban akarod?
-  Nem bízol bennem?
Zenia képe, amint lefelé szalad a dombon, kettejük közé állt, de Melanie gyorsan elhessegette.
-  Természetesen bízom benned. Csak az után a néhány dolog után, amiket mondtál...
Vittorio elmosolyodott.
-  Sokat beszéltem a büszkeségről, ugye? Volt idő, amikor a büszkeség volt a legfontosabb az életemben. Most azonban... —felállt, és kivett valamit a fiókból. - Ezt neked készítettem. - Fekete lószőrből készült, tetszetős  mintával  font  gyűrűt tett  Melanie  kezébe.  - A fekete  csődör szőre - magyarázta.
Melanie meghatottsággal vegyes meglepetéssel nézett rá.
-  Mikor határoztad el, hogy megkéred a kezein? Vittorio arca elborult.
-  Olyan fontos az? Eljegyzési ajándékként adom. Ha még nem tudsz válaszolni a kérdésemre, akkor is vedd el a gyűrűt, és amikor döntesz, nézz rá, és gondolj arra, ami közöttünk áll.
Melanie engedte, hogy Vittorio az ujjara húzza a gyűrűt, de valami mégis arra kényszerítette, hogy megkérdezze:
-  Mi az, ami közöttünk áll? Vittorio a fejét rázta.
-  Ha nem érzed, akkor nincs is szükség magyarázatra. Melanie az oly nagy szeretettel elkészített gyűrűre nézett.
-  Feleségül megyek hozzád, Vittorio - suttogta. Magához húzta a férfi fejét, és megcsókolta.
-  Soha nem fogod megbánni, amit feladtál értem, esküszöm.
-  De hiszen nem adtam fel semmit. Minden, amit akarok, itt van. Amikor újra felöltöztek, Vittorio megjegyezte:
-  Holnap kezdődik a szüret. Egy hétig semmi másra nem gondolhatok, csak a munkára. Addig ne is szóljunk senkinek.
Melanie-ban megszólalt az ördög:
-  De Annunciatának és Zeniának mégis meg kellene mondani... Vittorio elgondolkodott.
-  Még ne! - kérte.
-  Miért? Hiszen ók a te családod...
-  Igen, de szeretnék várni addig, amíg vége lesz a szüretnek. Mindent úgy kell csinálni, ahogy itt szokás, és mivel az anyám már nem él, Annun-ciata foglalja el az ő helyét. Valószínűleg könnyekben törne ki. - Vittorio mosolyogni próbált, mintha valami tréfát mondott volna, de ez nem igazán sikerült neki.                                                                                         t
273
TlffANY

-  És Zenia pedig a kishúgod, igaz? - Melanie nem tudta türtőztetni magát. - Mellesleg láttam, hogy ma délután itt járt - tette hozzá.
-  Igen... Annunciata küldte egy üzenettel.
Melanie nem akarta firtatni, hogy akkor miért töltött nála a lány több, mint egy órát. Végül is barátok, s miért ne beszélgethettek volna egy ideig egymással? Kibontakozott a férfi karjaiból, s azt mondta, hogy egy kicsit egyedül szeretne maradni a gondolataival.
-  Vigyelek vissza? - csókolta meg Vittorio a haját.
-  Nem, holnap reggel úgyis találkozunk.
-  Talán - Vittorio sóhajtott. - A szüret hajnalban kezdődik, akkor te még alszol. De később kijöhetnél a szőlősbe.
-  Jó. - Melanie megcsókolta Vittoriót, és amikor a férfi viszonozta, az a jól ismert melegség öntötte el, amelyben a boldogság ígérete rejlett. Bárcsak el tudná fojtani magában azt a kis kétséget...
Hazafelé lovagolva megpróbálta ésszerűen végiggondolni a helyzetét. Minden bizonnyal túlságosan nagy jelentőséget tulajdonít Zenia Vittorió-nái tett látogatásának. Majdnem besötétedett, mire hazaért. Holnap majd megmondja a férfinak, hogy minden rendben van. Ettől az elhatározástól boldogan elmosolyodott.
Zenia a konyhában volt, és éppen kenyeret szelt. Melanie megdöbbenésére még mindig a kék blúz volt rajta.
-  Nem kellene felvenned a munkához - figyelmeztette. - Össze fogod
piszkítani.
Zenia kihívóan mosolygott.
-  Már amúgy is tönkrement... padrona - vigyorgott kétértelműén, és megmutatta a hátát. Melanie rámeredt. Az blúz varrása el volt szakadva a vállán, mintha valaki szenvedélyesen karon ragadta volna a lányt.
Elég, intette nyugalomra magát. Pontosan arra gondolsz, amire ő akarja, hogy gondolj. Hiszen saját maga is szétszakíthatta a blúzt. De aztán felfedezett valamit, amit a lány egyedül nem csinálhatott. A hasadás láthatóvá tett négy vörös foltot Zenia bőrén, ami csak egy nagy, erős férfikéztől származhatott. Azt is észrevette, hogy Zenia gondosan fésült haja össze voltkócolva, az ajakrúzsa szétkenödött, és ebben a pillanatban az eszébe jutott, hogy amikor a kisház előterébe lépett, Vittorio éppen a száját töröl-
gette.
Zenia nem vette le róla a szemét. Úgy nézett, mintha minden gondolatában olvasni tudna. Látta Melanie kócos haját és a lószőr gyűrűt az ujján. Rekedten és hangosan felnevetett. Melanie rezzenéstelenül állt, de belül csaknem belehalt abba, amit ez a nevetés mondani akart.
Annunciata jött futva a konyhába.
- Ne állj itt, és ne nevetgélj! - utasította a lányát. - Tedd a dolgod!
2,7.4
—  Mindjárt, mama — mondta Zenia. — Csak még fel kell vennem egy másik blúzt. Ezt délután elszakítottam. - Még egyszer rámosolygott Me-lanie-ra, aztán kiment a konyhából.
—  Jaj, ez a lány, ez a lány! — szidta Annunciata. — Napról napra megbízhatatlanabb lesz. Ma délután órákra eltűnt, anélkül, hogy megmondta volna, hová megy. És amióta visszajött, csak énekel, és nevet, mintha megbolondult volna.
Tehát nem Annunciata küldte Zeniát Vittorióhoz. Aférfi hazudott neki. Melanie úgy érezte, mintha valami összetört volna benne.
Vacsorázás közben képek és hangok kergetőztek a fejében. Zeniát látta, amint gúnyosan.nevetve azt mondja: Az egyik nő a szerelemért kell nekik, a másik pedig számításból. De mindig az a nő a fontos igazán a számukra, aki a szerelemért kell nekik, és Vittoriót, aki letörölte a száját, amint ő belépett a házba. Vittoriót, aki hazudott neki. De a legszörnyűbb az volt, amikor a holnapra gondolt. Lehet, hogy megint vele szemben fog állni, és hazug szavakkal próbálja megnyugtatni - aztán elmegy Zeniához.
Az előtte álló választás nagyon egyszerű volt-vagy szenvedély az öná-mítás árán, vagy a méltóság magányos megőrzése.
Amikor végül ágyba zuhant, eldöntött magában mindent, de a szeme könnytelenné és kifejezéstelenné vált.
275

10. FEJEZET
Másnap korán reggel ébredt, és Vittoriót várta abban a szobában, amit Giorgio valamikor dolgozószobának használt. Tudta, hogy jönni fog, mert elküldte érte Leót, mégis, amikor az ablakból megpillantotta a kócos haját, amely a napfényben kékesfeketén csillogott, szúrást érzet a
szívében.
Amikor a férfi megjelent az ajtóban, és kinyújtott karral közeledett
feléje, Melanie-ban fólsajgott a fájdalom.
-  Reméltem, hogy hívni fogsz. Éreztem, hogy nem tudunk meglenni anélkül, hogy naponta legalább egyszer ne látnánk egymást.
Még mielőtt tiltakozhatott volna, Vittorio átölelte, és megcsókolta. Me-lanie-nak minden erejét össze kellett szednie, hogy ne lágyuljon el. Any-nyira vágyott Vittorio után! Mégis arra kényszerítette magát, hogy erős
maradjon.
-  Mi a baj, drágám? - kérdezte Vittorio nyugtalanul.
-  Mondanom kell neked valamit.-A lány hangja megijesztette aférfit, mert elengedte, és döbbenten nézett rá. - Sokat gondolkodtam tegnap este - folytatta Melanie. - És... és amellett döntöttem, hogy mégsem megyek hozzád feleségül.
Súlyos csend telepedett közéjük.
-  Mi történt?
Melanie már csaknem kibökte az igazat, de arra gondolt, hogy Vittorio
megint hazudna.
-  Semmi - tért ki a válasz elől. - Amint már mondtam, gondolkodtam, és világossá vált, hogy sok dologban igazad volt. Azt mondtad, hogy áthidalhatatlan a különbség közöttünk...
-  De te ezt soha nem hitted el - szakította félbe Vittorio.
-  Most másképp gondolom.
-  Én is - válaszolta a férfi dühösen. - Meggyőztél arról, hogy úgy gondolkodjam, ahogy te, megértetted velem, hogy a büszkeségnél fonto- » sabb az, amit egy férfi és egy nő jelenthetnek egymásnak. Ha ebben nem  f hittem volna, soha nem kérhettem volna Melanie Carlyle kisasszonyt arra,   ; hogy legyen a feleségem. De te bebeszélted nekem, hogy semmi sem lehe-   ;
tétlen.
-  Hiba volt...
276
Vittorio hitetlenkedve meredt rá, keserűség ült a tekintetében.
-  Ezt soha nem vártam volna tőled. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nő vagy. - suttogta.
-  Nem tudom, mire gondolsz...
-  Olyan nő, aki csak azt akarja, amit nem kaphat meg. Tegnap este megtagadtam mindazt, amiben eddig hittem, mert te fontosabb voltál. Te pedig elvesztetted az érdeklődésedet irántam, ugye? Igazam volt tehát, amikor azt mondtam, hogy csak játékszer vagyok a számodra. Most vége a játéknak, és te unatkozol.
Melanie hallgatott.
-  Legalább őszinte vagy! — A lány már-már azt hitte, hogy robbanni fog, kiordítja a mérgét. De Vittorio odalépett hozzá, az egyik ujját az álla alá tette, és gyengéden felemelte a fejét. - Nem - mondta elgondolkodva. - Ez nem lehet igaz. Ez jelentéktelenné tenne mindent, ami köztünk volt. Én ezt nem tudom... nem akarom elhinni.
-  Csak a birtok számít - kiáltotta Melanie. - Erre tanítottál meg engem.
-  De a birtokot férfiak és nők művelik meg, akiknek szeretniük kell őt... és egymást. Te viszont erre tanítottál meg engem.
Melanie nem tudott mit válaszolni. Vittorio mélyen a szemébe nézett, azfán megint átkarolta, és megcsókolta, még mielőtt tiltakozhatott volna ellene.
-  Azt mondod, hogy nincs semmi jelentősége? - suttogta a férfi. - És ennek...? És ennek...? - Csókokkal borította Melanie arcát, megannyi elfojtott emléket ébresztve fel benne. Vajon most is árulójává lesz a teste? De vajon tudna-e élni Vittorio nélkül?
-  Nem volt semmi jelentősége? — kérdezte Vittorio még egyszer, és megcsókolta a nyakát.
-  Nem volt... - suttogta bizonytalanabbul Melanie, és megpróbált továbbra is elutasítóan viselkedni.
-  És amikor meztelenül feküdtél a karomban, akkor mit mondott neked a szíved?
A lány felnézett rá.
-  Neked van szíved, Vittorio?
-  Nem értelek, őrültségeket beszélsz.
Melanie nagy fáradsággal kibontakozott Vittorio öleléséből.
-  Ittlétem első napján meghallottam, hogy Zeniával beszéltél. Azt mondtad, félsz olyasmit tenni, emiért később önmagadat is meggyűlölnéd.
Vittorio szeme szikrázott.
-  És ezen te mit értettél?
-  Te Giorgio fia vagy, ezt mindketten tudjuk. Végre visszatért az angol eszem.
Vittorio rámeredt.
277

-  Te azt hiszed...? Egész idő alatt azzal gyanúsítottál, hogy...? - Az arca dühösen eltorzult. - Egyszer már megmondtam neked, hogy nem fogadnám el tőled azt, amit ő nem adott nekem.
-  Igen, de aztán megváltozott a véleményed.
-  Mert azt hittem, szeretjük egymást.
-  Vagy mert Harris felvilágosított, hogy az elképzelésed veszélyben
forog.
Vittorio elsápadt, egy ideig megszólalni sem tudott. Aztán hátralépett.
-  Miért akarsz megsérteni?
-  Nem sértettelek meg, Vittorio, csak megemlítettem, hogy számodra nem létezik semmi, amit meg ne tennél Terrafioréért.
Vittorio dacosan felvonta az állat.
-  Ez legalább igaz. És Terrafiorénak most arra van szüksége, hogy gondoskodjam a szüretről. Az sokkal fontosabb, mint a mi személyes vitatkozásunk. - Az ajtó felé fordult.
-  Várj! - Melanie visszatartotta a karjánál fogva, és odaadta neki a
lószőr gyűrűt.
Vittorio elvette, még egyszer ránézett, olyan pillantásai, amilyent a lány soha életében nem fog elfelejteni, és egyetlen szó nélkül elhagyta a helyiséget.
*
A következő héten Melanie alig látta Vittoriót. A férfi egész nap a termés beszállítását ellenőrizte. Időnként beszámolt a munka előrehaladásáról, de mindig hűvös és tartózkodó maradt. Kerülte a lány tekintetét, ha
vele beszélt.
Szombaton megkérdezte:
-  Holnap is dolgozzanak az emberek? Az sokba fog kerülni.
-  Ne sajnálj tőlük egy nap pihenőt, megérdemlik. Én holnap elutazom Cataniába. - Melanie maga sem tudta, miért árulta ezt el Vittoriónak, talán csak azért, hogy a férfi megtudja, ó sem ül tétlenül a házban, amíg Vittorio Zeniával tölti az időt. A férfi udvariasan bólintott, majd elment.
Másnap reggel Melanie korán kelt fel, és szokása szerint kinézett az ablakon. Észrevette, hogy Zenia a férfi háza felé igyekszik. Gyorsan el-
foi dúlt.
Megváltoztatta a tervét. Nem ment Cataniába, hanem késő délután egyedül lovagolt ki, hogy megnézze a leszüretelt földeket. A termés kétharmada már a csűrökben volt. Ennek tulajdonképpen olyan pillanatnak kellene lennie, amit Vittorióval osztok meg, gondolta Melanie, de a tornyosuló bőség közepén a szíve üresen vert. Minden idegszálával azon volt, hogy ne erezzen semmit, különben nem tudná elviselni a fájdalmat.
Hazafelé lovagolva többször is felnézett az Etnára, és azon tűnődött,
278
vajon a fény ma valóban sokkal áradóbb-e, mint máskor, vagy csak képzeli. Estefelé hűvösödni szokott, de a levegő most még mindig tikkasztóan forró volt, és a csend félelmetes. Megállt, s rádöbbent, hogy egyetlen madár sem énekel.
Megint hallotta a morajlást, amit először akkor vett észre, amikor Vittorióval feküdt az ágyban. A következő pillanatban megmozdult alatta a fold. Rosa felnyerített, és remegni kezdett.
-  Jól van - nyugtatgatta az állatot. - Ne félj! Ez egészen természetes. Vittorio mondta.
Annunciata az udvarban állt.
-  Gyűlölöm, amikor így morajlik - sóhajtott. -Tudom, nem jelent semmit, ennek ellenére gyűlölöm. Egy napon azonban jelenteni fog valamit. - A hegy felé pillantott. - Még csak nyolc éve múlt, hogy legutóbb kitört. Akkor szerencsénk volt, de még egy olyan kis kitörés is épp elég!
A szobájából Melanie még egyszer a hegyre pillantott. Éppen el akart fordulni az ablaktól, amikor észrevett egy autót, amelyik nyaktörő sebességgel robogott a ház felé. Salvani kocsija volt. Mire leszaladt a kapuhoz, a férfi már meg is állt, és kiugrott az autóból.
-  Hol vannak? - kiabálta. - A nyomorultak! Megadom magának a lehetőséget, hogy mindkettőt átadja nekem. Ha nem teszi, szétszedem a házat!
-  Azt hiszem, megőrült - válaszolta Melanie. - Még csak azt sem tudom, kiről beszél.
-  Ne csináljon úgy, mintha nem tudná! - támadt rá Salvani. - Itt szoktak találkozni! Látták őket együtt. Az a disznó azt hiszi, hogy megbecste-lenítheti a családomat. ízekre szedem!
Melanie kapiskálni kezdte, miről beszél Salvani. Félelem fogta el, nem maga miatt, hanem Franco és Lucia miatt.
-  Igazán nem tudom, miről beszél - ismételte meg határozott hangon.
-  Arról a piszkos kis műszerészről beszélek, akinek megengedtem, hogy a családunk tagja legyen! - ordította Salvani. - Meg arról az olcsó kis szajháról! Eltűntek, tegnap este óta senki sem látta őket.
-  Nekem ehhez semmi közöm - válaszolta Melanie hidegen.
-  Dehogynem. Itt rejtőznek, és elvárom, hogy kiadja őket nekem.
-  Ó, igazán? Akkor csalódást kell okoznom. Nincsenek itt, és most nyomban hagyja el az udvaromat! - Melanie rövid fohászt küldött az ég felé, hogy Franco és Lucia valóban ne Terrafiorén rejtőzzenek.
-  Át fogom kutatni a házat! - förmedt rá Salvani. - És ha itt találom őket, akkor maga is megjárja!
Melanie megpróbálta útját állni, de Salvani félretolta, és berontott a házba.
Annunciata, aki meghallotta a lármát, odasietett Melanie-hoz.
-  Ne tartóztassa fel, padrona! - tanácsolta. - Lucia és Franco nincse-
279

nek itt. A lányom mesélte, hogy elmenekültek, ő maga segített nekik. Franco elhatározta, hogy elválik.
-  Nos, akkor Salvani legalább nem itt talál rájuk. - Melanie megköny-nyebbülten lélegzett fel. Hallotta, hogy fölöttük Salvani egyik ajtót rántja fel a másik után. - Ennek ellenére nem fogom tétlenül nézni - mondta, majd kiszaladt az istállóba, és nem sokkal később egy vasvillával tért visz-sza. — Meglátjuk, ehhez mit szól!
Annunciata remegni kezdett.
-  Hamarosan megjelennek a virágok -jósolta komoran.
-  Mit jelent ez?
-  Salvani kegyetlen férfi, az emberek szenvedni fognak a dühétől. Mifelénk úgy mondják, ha valami rosszat sejtenek, hogy nyílik a tűzvirág. Mert a tűzvirág csak akkor nyílik, amikor kitör a vulkán.
-  Dehát mi az a tűzvirág? - kérdezte a lány.
-  Egészen fent nő a hegyen, közvetlenül a lávánál. Fehér színű, de ha az ember alaposabban megnézi, tűz van a belsejében. Nagyon ritka, csak
néha lehet látni.
Melanie-t baljós sejtelem fogta el.
-  Csak nem az a nagy virág, amelynek sötétzöldek, és olyan különleges
mintázatúak a levelei?
-  Pontosan, padrona. Biztos képen látta.
-  Nem - tiltakozott Melanie. - Láttam a virágokat, pontosan olyanokat, amilyenekről beszélt, egész fönt, egy lávaszurdokban.
-  Jóságos ég! - Annunciata keresztet vetett. - Egy könyvben olvastam, hogy ezek a virágok csak akkor képesek megnőni, ha a talaj nagyon átmelegszik. A vulkán forrósága csalogatja elő őket.
-  De én már egy héttel ezelőtt láttam. És nem történt semmi.
-  A láva csak akkor jön, ha a virágok kinőttek. Körülbelül tizenöt centiméter magasak lesznek.
-  Hallotta már, hogy valaki is látta ezeket a virágokat? - kérdezte Melanie nyugtalanul.
-  Csak egyszer, nyolc évvel ezelőtt.
És nyolc évvel ezelőtt kitört az Etna. Lehetett véletlen is, de ebben Melanie nem nagyon hitt. Letette a vasvillát, és beszaladt a házba. Salvani éppen lefelé jött a lépcsőn.
-  Hova rejtette őket? - támadt Melanie-ra.
-  Sehova, de ez most nem fontos - magyarázta a lány türelmetlenül. - Fazzoliba kell mennie, és figyelmeztetnie az embereket, hogy az Etna minden pillanatban kitörhet.
Salvani leintette.
-  A hegy egész nap morajlik. Semmi nem fog történni. Ezzel a csellel
akar eltávolítani?
-  Nem, nem signore - szakította félbe Annunciata. - Az úrnőm látta
a tűzvirágokat, és azok már nagyon nagyra nőttek. 280
Salvani krétafehér lett.
-  Mikor volt ez?
-  Néhány nappal ezelőtt - mondta Melanie. - Talán nem jelent semmit, de mégis...
Már csak a levegőnek beszélt. Salvani egy pillanat alatt az ajtón kívül volt, és az autójához rohant.
-  Figyelmeztetnie kell az embereket! - kiabált utána Melanie. -Mondja meg mindenkinek Fazzoliban!
-  Igen, igen, persze! - Salvani beindította a motort, és olyan gyorsan húzott el, hogy Melanie-nak hátra kellett ugrania.
Annunciata Leóval tárgyalt, aki tágra meredt szemmel hallgatta, aztán olyan pillantást vetett Melanie-ra, mintha ő lenne az oka az egésznek. Mindjárt elsietett, hogy figyelmeztesse a többi munkást.
-  Hol van Vittorio?
-  Nem tudom, padrona. Ma senki sem látta. Keressem meg?
-  Köszönöm, majd én. - Melanie beszaladt az istállóba, hogy felnyer-gelje Rosát.
Fellovagolt a hegyen. A fény a csúcson sokkal fényesebben világított, mint az előző napon, és a lány újból hallotta a morajlást a föld mélyéből. Nem volt kétsége többé, az Etna új életre kelt, a láva hamarosan lefelé fog ömleni.
De nem volt ideje arra, hogy átadja magát a félelemnek vagy a fájdalomnak, ha Vittorio és Zenia képe jutott eszébe, akiket annyira fogva tarthat a szenvedélyük, hogy semmit sem vesznek észre a közelgő veszélyből. Mindegy, hogy Vittorio hazudott-e neki, Melanie-nak most csak az volt a fontos, hogy a férfi biztonságban legyen.
Gyorsabb ügetésre ösztökélte Rosát. Amikor láthatóvá vált a ház, elengedte a kantárt, és felszaladt a kapuhoz vezető ösvényen. Odabent világosság volt, de senki sem mozdult. Beszaladt a hálószobába, felkészülve, hogy ott találja Zeniát és Vittoriót.
De a szoba üres volt.
-  Vittorio! - kiáltotta kétségbeesetten. Semmi válasz. Eltartott egy ideig, amíg felfogta, hogy sem a férfi, sem Zenia nincs a házban.
Újra felhangzott a morajlás, ezúttal hangosabban, fenyegetőbben. Még valamit hallott: a lovak ideges nyerítését. Eszébe jutottak a lovak a ka-rámban, amely közvetlenül a láva útjában állt.
Visszaszaladt Rosához, hogy fellovagoljon a veszélyben levő állatokhoz. Rosa azonban nem mozdult. Melanie egy szempillantás alatt feladta, leugrott, és gyalog vágott neki a hegynek. Talán őrültség, de az volt az érzése, nem szabad pusztulni hagynia a lovakat.
A karám nem volt messze, de a levegő errefelé már olyan forró volt, hogy égette a tüdejét. Fölötte izzott a hegy, vörös és sárga lángok csaptak az esti égbolt felé. Aztán észrevett valamit, amitől elállt a szívverése. Mint egy hatalmas, izzó, sárga ujj kúszott lefelé a láva a hegyoldalon.
281
TlffANY

Újra hallotta a kétségbeesett nyerítést. Feltűnt a karám, s Melanie csaknem felsikoltott a megkönnyebbüléstől és a boldogságtól. Vittorio állt ott, már ki is nyitotta a karám ajtaját, és éppen azon dolgozott, hogy kihajtsa az állatokat. De ahelyett, hogy kiszaladtak volna a kapun, a megrémült állatok körülötte vágtattak körbe-körbe.
Hirtelen zajt hallott maga mögött: a fekete csődör állt mögötte, felágaskodott, és élesen felnyerített. Mintha ez lett volna jelzés a karám-ban lévő lovaknak, abbahagyták a rémült körhintát, és a kapu felé futottak. A következő pillanatbn dübörgő patákkal vágtattak el Melanie
mellett.
A lány hallotta, hogy Vittorio a nevét kiáltja. Odalapult egy sziklához, és visszatartotta a lélegzetét, mert az állatok néhány centiméterre tőle
száguldottak el.
A zajnak egyszeriben vége szakadt. Melanie kinyitotta a szemét, és kábultan nézett körül. A fekete csődör eltűnt, csak Vittoriót hallotta, aki rémülettel és szeretettel teli hangon kiabált utána. A hegy mintha felrobbant volna körülötte, de abban a pillanatban Vittorio is ott termett, és
átkarolta őt.
-  Melanie... Melanie... - suttogta. - Drágám, meghalhattál volna. Mit
keresel itt?
-  Ki akartam szabadítani a lovakat. Pedig tudnom kellett volna, hogy
te itt vagy.
Vittorio még szorosabban ölelte.
-  Azért tetted meg az egész utat, hogy megszabadítsd a lovakat?
-  Nem azért. Tudtam, mi fog történni. Láttam a tűzvirágokat, és hozzádjöttem, hogy figyelmeztesselek.
Vittorio mélyen a szemébe nézett.
-  Annak ellenére, hogy gyűlölsz?
-  Nem gyűlöllek! -kiáltotta Melanie szenvedélyesen. - Nem tudnám elviselni, ha valami történne veled!
Még mielőtt Vittorio válaszolhatott volna, robbanást hallottak maguk
fölött.
-  Gyorsan, nincs már sok időnk! - sürgette a férfi. Megfogta a kezét, és húzni kezdte maga után. Melanie visszapillantott, és felsikoltott, mert a hegyről lefelé folyó láva egyre veszélyesebb közelségben kanyargott. Megbotlott, de Vittorio fölrántotta, ám amikor arra gondolt, mennyi van még hátra, biztos volt benne, hogy nem fognak lejutni.
-  Vittorio! - kiáltotta tele félelemmel.
-  Már csak pár lépés - kiáltotta a férfi. - Mindjárt leérünk!
Melanie elvesztette tér- és időérzékét. Mintha minden égett volna körülötte, a forróság szinte lehetetlenné tette a lélegzést. Csak annyit tudott, hogy Vittorio fogja a kezét, vezeti, és az ösztöne azt súgta, amit egész idő alatt tudnia kellett volna, hogy Vittorio olyan férfi, akiben megbízhat. A
282
sors kegyetlen iróniájának érezte, hogy ehhez a felismeréshez túl későn jutott el.
Vad rémülettel szaladt lefelé Vittorio mögött a kis ösvényen. Végre elérték a férfi házát, a „Szigetet". Amikor Vittorio becsapta az ajtót, a láva elérte a sziklát, és továbbfolyt lefelé a hegyen. A tűzfoly am körülzárta őket, de most már biztonságban voltak.
Melanie-t ez azonban már nem érdekelte. Szenvedélyesen összeölel-keztek.
Forró csókjuk a szerelmük és az egymás iránti bizalmuk megerősítése volt. A veszély és a pusztulás közepette Melanie tudta, hogy végre hazaért.
-  Azt hittem, Cataniában vagy - mondta Vittorio, amikor újra szóhoz jutott. - Különben először érted mentem volna. Csaknem megőrültem a félelemtől, amikor hirtelen megláttalak. Szerencsére nem történt semmi bajod. - Mély lélegzetet vett. - Nem tudnám nélküled elviselni az életet... Tudom, hogy nem hiszel nekem, de...
-  Hiszek neked - válaszolta Melanie. - Egy ideig bizalmatlan voltam Zenia miatt, de most már tudom, hogy tévedtem. Bármi is rá a magyarázat, egészen biztosan nem az, amitől féltem.
Vittorio zavartan nézett rá.
-  Mire gondolsz... Zenia miatt?
-  Azt gondoltam, nálad van. Véletlenül láttam, hogy ma reggel hozzád ment.
-  De csak egy percig maradt. Az volt a benyomásom, hogy el akart búcsúzni tőlem, de nem mondott semmit. Attól félek, ha most lemennénk a házhoz, nem találnánk ott.
-  Miért akart volna elmenni?
-  Drágám, én mindig úgy szerettem Zeniát, mint a kishúgomat. Ő azonban másfajta szeretetre vágyott, amit és nem adhattam meg neki. Eltartott egy ideig, amíg felfogta, de most már érti.
-  Én meg azt gondoltam, hogy van valami köztetek. Aznap, amikor a csikót találtam, Zenia itt volt, és te azt mondtad, Annunciata küldte hozzád. De Annunciata nem is tudott róla, hogy itt járt...
Vittorio felnyögött.
-  Ez arra int, hogy máskor ne találjak ki történeteket. - Melanie szemébe nézett. - És te azt hitted, hogy ő a szeretőm... Egészen más dolog miatt volt itt, valamiért, amiről először gondolkodnom kellett.
-  Most már elmondhatod?
-  Nem tehetek mást. Nem egyszerű, de... - A férfi bement a hálószobába, és egy levéllel tért vissza. - Mielőtt elolvasod, meg kell ígérned, hogy ettől semmi sem változik meg köztünk...
283
TlffANY
-  Megígérem.
Rövid följegyzés volt, kézzel írva és két aláírással. Melanie lassan olvasott, de a szíve egyre gyorsabban kezdett dobogni.
Az írás egy végrendelet volt, amit Giorgio Benetto a halála napján írt alá. Ebben a végrendeletben a feleségére, Dulcie-ra és a fiára, Vittorio Farnese-re hagyta Terrafiorét azzal a kis kiegészítéssel, hogy Dul-cie halála esetén az ő része is Vittoriőra száll. Tanúként Annunciata
szerepelt.
Melanie háromszor is elolvasta, aztán maga elé meredt, és megpróbálta felfogni, amit olvasott. 0 tehát csak egy egyszerű betolakodó itt, és Vittorio ezt egész idő alatt tudta.
-  Miért rejtetted el ezt előlem? - kiabálta. - Miért hazudtál nekem?
-  Nem érted? Én magam is csak néhány napja tudom. Zenia azért jött el, hogy ezt ideadja.                                                                          __
-  De... hogyan...? Ezt nem értem. Vittorio megfogta a kezét.
-  Girogio szívinfarktusban halt meg. Dulcie nem volt otthon, csak Annunciata és Zenia tartózkodtak a házban. Giorgio végrendelkezett, és Annunciata tanúként megerősítette. De még mielőtt bárkinek odaadhatta volna, Zenia vette kézbe a dolgot. És valahogy rávette Annunciatát a hallgatásra.
-  Miért próbált volna Zenia ártani neked?
-  Nem ártani akart. Szerelmes volt belém, és attól félt, túl gőgös leszek ahhoz, hogy feleségül vegyem. De én nem vagyok olyan, mint Franco. Ha szerettem volna Zeniát, akkor a világ minden kincse sem tarthatott volna vissza tőle. Csakhogy nem szerettem...
-  Nem értem, hogy egyezhetett bele Annunciata.
-  Annunciata imádja a lányát, de fél is tőle. És miután kezdetben hallgatott, abban bízott, hogy minden magától elrendeződik.
-  És Zenia engedte volna, hogy egész életedben megfosztva élj a jogaidtól, a birtokodtól?
-  Nem egész életemben. Szerintem az volt a szándéka, hogy ha összeházasodunk, hirtelen előkerül majd valahonnan a végrendelet. Ingatag ötlet... De ezen Zenia nyilván nem gondolkodott, ösztönösen cselekedett, és a bajt csak akkor látta meg, amikor már túl késő volt.
-  Mégis odaadta neked...                                                           '
-  Féltékeny rád, és azért hozta el végül, mert remélte, hogy ez elválaszt minket. Azt gondolta, hogy csak Terrafiore miatt érdekelsz. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy szeretlek, de nem hitte el. A nyakamba ugrott, megcsókolt, és mindent megpróbált, hogy elcsábítson. Én egy kicsit durva voltam, ezért aztán elszakadt a blúza. Leginkább az a gondolat ré-mített meg, hogy Zenia azt hitte, el tudnálak hagyni téged.
-  Miért nem meséltél erről már korábban?
284

-  Nem tudtam, hogy mondjam meg. Aztán eljöttél hozzám, és beszéltél Terrafioréról, csaknem úgy, ahogy egy nő a kedveséről beszél, és a legnagyobb rémületemre felfedeztem, hogy féltékeny vagyok... Szinte gyűlöltem Terrafiorét, amiért olyan sokat jelent neked. Attól féltem, hogy ha szólnék neked a végrendeletről, és utána arra kérnélek, légy a feleségem, akkor talán csak azért mondanál igent, hogy itt maradhass. Tehát vártam, és reméltem, hogy szerelemből jössz hozzám. Bolond voltam. Valaki vagy szerelmes, vagy nem, és senkinek sincs joga ahhoz, hogy erre bizonyítékot követeljen. Bocsáss meg nekem, drágám!
Melanie az utolsó szavakat már nem hallotta. Vittorio szemébe nézett, és megpróbálta átélni a csodát.
-  Szeretsz... jobban, mint Terrafiorét? - suttogta.
-  Az egész világnál jobban. Mondd, hogy te is szeretsz!
-  Szeretlek - suttogta a lány. - Azért adtam vissza a gyűrűt, mert azt hittem, hogy Zeniát szereted. Láttam az elszakított blúzát és az ujjaid nyomát. 0 persze még rá is játszott, csak azért, hogy én a legrosszabbra gondoljak.
-  Nem akarom védeni, de ne légy túl szigorú hozzá. Ha ő nem lett volna, soha nem ismertük volna meg egymást.
Melanie boldogan felsóhajtott.
-  Ez igaz. Bizonyos értelemben sok mindent köszönhetünk neki. Gyöngéden levetkőztették egymást, nem volt többé köztük félelem és
tartózkodás. Már tudták, hogy a szerelmük erősebb, mint a szenvedélyük, és ettől a tudattól a szenvedélyük is őszintébb lett. Vittorio az ágyra fektette Melanie-t, szeretettel nézett rá, és gyengéden simogatni kezdte. Melanie boldogan sóhajtott, teljesen átadta magát azoknak az érzéseknek, amelyek egész lényét eltöltötték. Vittorio csókokkal borította a testét, s a lányon most is az izgalom forró hullámai futottak végig, amikor Vittorio szája simogatni kezdte a mellbimbóját. Lejjebb csúszott, hogy a férfi még rejtettebb helyeken is csókolhassa.
-  Csodálatos vagy - suttogta a férfi. - Gyönyörű tűzvirágom! Egészen akarlak...
-  A tied vagyok az első pillanattól - zihálza Melanie. - És mindig a tiéd leszek.
Vittorio gyengéden szétnyitotta a lány combjait. Melanie kalapáló szívvel várta, hogy a férfi beléhatoljon, és amikor ez megtörtént, halkan felsi-koltott, majd Vittorio csípője köré fonta a lábát.
Aztán ritmikusan mozogni kezdtek, és Melanie gyönyörűsége csaknem az elviselhetetlenségig fokozódott. Testét-lelkét Vittorio lénye töltötte be. Ez kioltott minden más gondolatot, s végtelenül boldoggá tette őt. Amikor a csúcsra értek, úgy érezte, eggyé vált az egész világmindenséggel.
285
liffANY
Másnap reggel, amikor kinéztek az ablakon, kopár táj fogadta őket. Mindenhol forró, füstölgő lávát lehetett csak látni, amely a vékony fekete kéreg alatt vörösen izzott.
-  Most már azt is tudod, miért nevezik ezt a kis helyet sziveinek -mondta Vittorio. - Szerencsére elég ennivalónk van ahhoz, hogy egy ideig itt rostokoljunk.
-  Bárcsak biztos lehetnék benne, hogy a többiekkel sem történt semmi! Akkor nyugodtabban maradnék veled.
-  Miután figyelmeztetted őket, elegendő idejük volt, hogy elmeneküljenek. - Vittorio felsóhajtott. - De Terrafiorét biztosan elérte a láva. A termés nagy részét szerencsére behordtuk, a többi valószínűleg odaveszett. Az olivaültetvények is tönkrementek. Evekig fog tartani, amíg mindenthelyreállítunk.
-  Sikerülni fog - vigasztalta Melanie. - Hiszen a te birtokod. így áll a
végrendeletben.
-  Ez nekem semmit sem jelent. Csak azt bizonyítja, hogy az apám végül mégis elismert. Nem igényelhetem az örökségemet anélkül, hogy megvádolnám Annunciatát.
-  Akkor az esküvőre neked ajándékozom Terrafiorét.
-  Nekem adhatod a felét, többet úgy sem fogadnék el. - Vittorio szeme huncutul felcsillant. - Ha aztán rossz férj leszek, elhagyhatsz, és kény-szeríthetsz rá, hogy megvegyem a részedet. Ez majd kordában fog engem
tartani...
-  Más módja is van annak - nevetett Melanie. - Gyere ide, megmutatom...
Vittorio kacagva ölelte át.
-  Gondolod, hogy megmenekültek a vadlovak?
-  Biztosan. Sokkal gyorsabbak, mint a láva.
-  Ugye, ő vitte el őket?
-  A fekete csódörre gondolsz? Igen, ő a királyuk, az apjuk, a védelmezőjük.
-  És soha nem fogod megpróbálni befogni őt?
-  Soha - ígérte Vittorio.
Három nap telt el, mire Vittorio úgy gondolta, hogy megpróbálhatnak lemenni. Ó lépkedett elöl, kezével néha meg-megérintve a lávatakarót.
- Nem volt túl nagy kitörés - közölte. - A láva nem vastag, nem is folyt le messze a völgybe. Ha szerencsénk van, nem történt nagy baj. Minden attól függ, hogy időben figyelmeztették-e Fazzolit.
A távolban néhány alak bukkant fel. Boldogan integettek és kiáltoztak feléjük.
286

-  Leo az!
-  Éppen benneteket kerestünk - mondta Leo. - Féltünk, hogy történt veletek valami.
-  Mi a helyzet Fazzoliban? - tudakolta Melanie.
-  Mindenki biztonságban van.
-  Ez azt jelenti, hogy Salvani idejében figyelmeztette az embereket? Leo nevetett.
-  A maga módján. Semmit sem mondott, csak berontott a házába, és minden értéket felpakolt. Azt kiabálta: „Gyorsabban, gyorsabban, a vulkán mindannyiunkat megöl!" Az egész város látta ezt, így tudták meg, mi történik.
-  A láva csak néhány házat tett tönkre Fazzoliban - szólt közbe egy férfi. - Salvani háza is köztük van. Kár, hogy ő nem volt benne, de remélhetőleg csak sokára jön majd vissza.
A láva elérte a terrafiorei házat is, de a vastag külső falak visszafogták a folyamot. Melanie megkönnyebbült, amikor felfedezte Rosát az istállóban. Nyilvánvalóan megtalálta egyedül is a hazafelé vezető utat. Miután alaposan körülnézett, visszament hozzá. Zeus és Rosa az istálló egyik sarkában álltak, a helyiség többi része voltaképpen üres volt. Melanie elégedetten bólintott. Ha fölhúznak egy válaszfalat, akkor ez a hely tökéletes műterem lesz a számára...
Vittorio éppen arra próbálta rávenni Annunciatát, hogy részletesen meséljen el mindent a végrendelettel kapcsolatban. Az asszony szégyenkezése döbbent csodálkozássá változott, amikor a férfi átölelte, s ahelyett, hogy szidta volna, biztosította őt arról, hogy minden rendben.
-  De hát hazudtam neked - suttogta. Aztán kihúzta magát. - Kész vagyok elmenni a rendőrségre, ha ti ketten úgy akarjátok.
-  Nincs rá semmi ok - nyugtatta meg Vittorio. - Minden köztünk marad.
-  Össze fogunk házasodni - mondta Melanie boldogan. Annunciata egyikről a másikra nézett, aztán könnyekben tört ki.
-  Hol van Zenia? - kérdezte Vittorio.
-  Elment... - Annunciata egy levelet húzott elő a zsebéből, és odanyújtotta Melanie-nak, aki izgatottan feltépte a borítékot, és olvasni kezdte:
Feltételezem, hogy már tudja, mit tettem. A maga számára persze mindegy, mert amúgy is feleségül megy Vittorióhoz. Ő azt mondta nekem, hogy nem tud irántam szerelmet érezni, mert a szíve a magáé. Nem kérek bocsánatot, a szerelemben mindent szabad. Harcoltam, és veszítettem. Franco és Lucia után megyek Rómába. Lucia unokatestvére ott dolgozik egy ügyvédnél, ő fog Francónak segíteni a válásban. Megpróbálok fotómodellként elhelyezkedni. Ehhez szükségem van jó ruhák-
ra, ezért magammal vittem a maga holmijait. Emiatt ne haragudjon rám, magának úgyis megvan mindene, ami számít.
Zenia
Melanie szíve részvéttel telt el. Látta, hogy Vittorio kérdőn néz rá, tehát megmutatta neki a levelet.
Zenia igazat mondott: valóban mindene megvolt, ami számít. Az övé a birtok, és az övé a férfi, aki a karjában tartja őt, olyan ölelésben, amely egy életen át fog tartani.