Bálint-napi tréfa , tiffany ksz 1993 1. FEJEZET - Ha az érzékiség jól eladható, akkor ez biztosan az lesz. Jessie Neal egy csinos nő fényképét nézegette, akinek hosszú szőke haja ráomlott mélyen kivágott, piros szívvel díszített fekete ruhájára. Nagyon sok szeretettel Bálint-nap alkalmából - állt a kép alsó szélén. - Linda igazán jó választás volt - tette hozzá Jessie, és a képet a műterem kirakatába rakta. Jessie és Bért fényképész műterme - hirdette egy fekete felirat a bolt falán, alatta pedig ez állt: Varázslatos Bálint-napi meglepetés szerelmeseknek. - Én még mindig azt mondom, hogy a te fényképed jobb lett volna - szólalt meg a barátnője, Bért a pénztár mögül. - Dehogy. - Jessie tett egy lépést hátrafelé, és a kirakatot vizsgálgatta, amelyet az alkalomhoz illően piros bársonnyal vont be, és fehér csipkeszívekkel díszített. - A szőkék jobban felkeltik a férfiak figyelmét, és különben sem lenne helyes így szerepelnem. A végén még olyan fickók tévednének ide, akiknek helytelen elképzeléseik vannak a boltunkról. - Például az a férfi ott? - kérdezte Bért, és a pénztárgépnek támaszkodott, úgy bámult ki a kirakaton. - Kicsoda? Jessie megfordult, és észrevette, hogy egy fürkésző szempár éppen őt figyeli. A férfi a kirakat előtt állt, kezét fekete bőrzakója zsebébe dugta. Gallérját felhajtotta, hogy védje magát a csípős chicagói szél ellen. Végigjártatta tekintetét a Bálint-napi díszeken, egy ideig Linda képét nézegette, majd újra Jessie-re pillantott. Jessie-nek rögtön föltűnt a férfi erős járomcsontja, szögletes álla arcán megvoltak azok a markáns vonások, amit annyira szeretett a férfiakban. Szíve megdobbant, amikor az igéző szempárba nézett, amely még mindig kitartóan fürkészte őt. Mintha Isten is fényképezőgép elé teremtette volna, gondolta. Ebben a pillanatban eszmélt rá, hogy a férfi nem azért nézi, mert a fényképészet iránt érdeklődik, hanem mert a csinos nőt vette észre benne. Pár pillanatig mozdulni sem bírt az idegen tekintetétől. Aztán a férfi szája megmozdult, mintha mondani akart volna valamit. Levette a szemét a nőről, és elindult a műterem bejárata felé. Jessie azt kívánta, bárcsak ő lenne aznap a pultnál, és Bért a sötétkamrában. Berten egy jadezöld ruha volt, amely előnyösen emelte ki vörös haját, ő viszont a feliratos pulóverében és kopott farmerében úgy nézett ki, mint egy fiú, de ez eddig nem zavarta. Beletúrt rövid, barna hajába. Hirtelen azt sem tudta, nem felejtette-e el reggel kirúzsozni a száját. A férfi benyitott a boltba, Jessie-re pillantott, majd a pulthoz lépett. - Láttam a kirakatban a Bálint-napi különleges ajánlatukat - szólt tiszteletet parancsoló baritonján Berthez. - Szeretnék most azonnal csináltatni egy képet. A fenébe, dühöngött magában Jessie, van barátnője. Nyilván alig várja már, hogy legyen róla egy kombinés képe. Nagyon is könnyen el tudta a férfit képzelni, mint szenvedélyes szeretőt. Talán éppen ezt látta az előbb a szemében. - Természetesen, csak éppen most nagyon sok megrendelésünk van - hazudta Bért hivatalos hangon. - Jessie, tudnánk segíteni valahogy Mr.... - Reid Halstead - segített sietve a férfi, miközben Jessie felé fordult. - Szóval maga Jessie. És kicsoda Bért? - Én - válaszolta Bért mosolyogva. - Azt hittem, hogy a Jessie és Bért műtermet férfiak vezetik. - Nem - vágta rá Jessie. - Azt hiszem, végül is ez nem számít DÁUNT-NAPI TRÉFA - Épp ellenkezőleg, Mr. Halstead - vágott vissza Jessie. - Az ügyfeleinknek sokkal nagyobb könnyebbséget jelent, ha ezeket a romantikus képeket nők készítik. Ezenkívül Bért nagyon előnyösen tud kifesteni mindenkit. Azt hiszem, százszorta jobban tudunk vezetni egy ilyen üzletet, mint a férfiak. - Lehet, hogy igaza van, de én nem nőről szeretnék képet készíttetni. Jessie köhögött egyet, hogy elnyomja Bért csodálkozó sóhaját. Ki gondolta volna, vúlant át az agyán, miközben igyekezett közömbösségét megőrizni. Reid Halstead látható zavarral pillantott rájuk, aztán elvörösödött. - Hadd magyarázzam meg, mielőtt félreértenék a helyzetet. Egy bikát szeretnék lefényképeztetni. Jessie fölnevetett, aztán rájött, hogy talán nem kellett volna, és valami bocsánatkérés-félét dünnyögött. - Egy bikát? - hüledezett Bért elkerekedett szemmel. - Bálint-napra? Jessie Bertre bámult. - És piros kombinéban legyen, vagy feketében? - kérdezte, és látta, amint Bért szemébe könnyek gyűlnek, ahogy a nevetését próbálja visszafojtani. - Felejtsék el - dörmögte Reid Halstead, és az ajtó felé indult. - Ne! Várjon! - kiáltotta Jessie. Kiugrott a pult mögül és elkapta a férfi karját. - Igazán sajnálom. Ez nem volt szép tőlem. Kérem, ne menjen el! - mentegetőzött attól való félelmében, hogy elveszíti a férfit, akire természetesen csak mint ügyfél mert gondolni, és ezt nem győzte mondogatni magában. - Biztos megvan rá az oka, hogy Bálint-napra egy... - Újra elfojtotta a nevetését, és megpróbálta gondolatait a műterem nyomorúságos számlaegyenlegére összpontosítAni. -... egy bikát akar lefényképeztetni - fejezte be a mondatot határozottabb hangon, de még mindig nem mert Bertre nézni. - Mondja el! - folytatta. Elengedte a férfi karját, és megköszörülte a torkát. - Mondja el, hogy gondolja! A férfi habozott. - Megígérem, hogy nem fogjuk újra kinevetni, Mr. Halstead - biztosította Bért a pult mögül. Jessie Bertre pillantott, és látta, ahogy barátnője azt tátogja neki, hogy legyen kedves. Reid Halstead sóhajtott, és Jessie-hez fordult. - Rendben. Először is ennek az egésznek semmi köze a Bálint-naphoz. Nem vagyok érzelgős fajta. Ezt Jessie sem gondolta. A férfit erősnek találta. Talán érzékeny is tud lenni bizonyos esetekben, de semmiképpen sem érzelgős. - Láttam a Bálint-napi szórólapjukat - folytatta Halstead. - És erről eszembe jutott valami. Holnapután tartok egy bemutatót. El tudnának készíteni, és alul felirattal ellátni egy képet negyvennyolc óra alatt? - Igen - jelentette ki határozottan Bért. - Hol a bika? - kérdezte Jessie, és az ajkába harapott, nehogy kitörjön belőle a kacagás. - Úgy értem, idehozza, vagy... - Természetesen nem - válaszolta a férfi, és körüljártatta tekintetét a fehérre meszelt műtermen, a piros huzatú székeken és a feketére lakkozott asztalokon. A falon a műteremben készült képek lógtak bekeretezve, amelyeket Jessie most különböző méretű piros papírszívekkel díszített föl. A mennyezetről szintén piros papírból kivágott Ámor-alakok lógtak le. Az egyikük éppen Reid Halstead feje közelében függött, és úgy nézett ki, mintha nyilával éppen rá célozna. - Elvinném valamelyiküket a kutatóállomásra - olytatDÁUNT-NAPI TRÉFA ta Halstead. - El tudna most jönni velem valaki? Remélem, nem tart tovább két óránál. Jessie Bertre pillantott. A pulóver és a farmer most hasznosnak bizonyult. - Tudsz nélkülözni egy rövid időre? - kérdezte tőle. Bért nagyon csalódottnak tűnt. - Azt hiszem. - Akkor csak összekészítem a fényképezőgépet, és már mehetünk is. - Egy pillantást vetett az utcára a kirakaton keresztül. - Szerencsénk van, jó az idő. - A bikát az istállóban kell majd lefényképeznie. Ritkán mehet ki a szabad levegőre. - Tényleg? - vonta össze a szemöldökét Jessie. - Kár. Akkor talán nem ártana, ha ismerném az összes körülményt, hogy ki tudjam választani a megfelelő fényképezőgépet. Azt mondta, hogy alul feliratozni kell. - Igen. Szeretném, ha az állna rajta, hogy A jövő a génsebészeté. Ez a bika a Chicagótól délre lévő genetikai kutatólabor egyik fő kísérleti állata. Pár éve van néhány laboratóriumi részvényem, s ezeket kellene most megvennie a Magnitechnek. Bővítenünk kell a tevékenységi körünket. Jessie Bertre pillantott, aki lázasan integetett neki mindkét kezével. Azt próbálta magyarázni, hogy a Magnitech-ház egy egész tömböt foglal el az utca másik oldalán. Egy velük kötött üzlet jócskán javítana a bolt anyagi helyzetén. - Ezek szerint maga a Magnitechnél dolgozik? - !gen. - Es mivel foglalkozik? - kérdezte Jessie, de már sejtette a választ. - A vezérigazgatója vagyok. Jessie csodálta azt a természetességet, ahogy a férfi ezt a témft minden kertelés nélkül közölte. Hirtelen megszédült. Az ostoba vicceivel majdnem elszalasztottá Chicago egyik legnagyobb cégének ajánlatát. Mit számít most, hogy a férfi úgy néz ki, mintha egy borotvapenge-hirdetésből lépett volna ki, vagy hogy az ő figyelmét továbbra sem kerülték el olyan apró, titokzatos részletek, mint például a férfi finom vonalú fülcimpája, hosszú szempillája, göndörödő haja a nyakhajlatánál. Ez most mind csak másodlagos. - Hízelgő ránk nézve, hogy éppen ide jött, Mr. Halstead - mondta, és szinte érezte, hogy Bért elismerően mosolyog. - Tulajdonképpen nem is kellett volna idejönnöm. Van egy külön fényképészeti osztályunk, ott elintézték volna a dolgot, de az egész ötletet a maguk kirakata adta, különben pedig a szakembereink most több dologgal is el vannak foglalva. Biztos benne, hogy el tudják készíteni a képet negyvennyolc órán belül? - Mindent el fogunk követni, hogy meg legyen elégedve velünk - ígérte Jessie. Most vette csak észre, hogy milyen világoskék a férfi szeme. Tetszettek neki a kis nevetőráncok az arcán, bár a férfi most nem mosolygott. Lenyűgözően jóképű volt, de egy kicsit túl szigorú. Jessie arra vágyott, hogy legalább egyszer nevetni lássa a férfit. Vagy talán azoknak, akik ilyen magas beosztást értek el, nincs is idejük nevetni? - Máris hozom a holmimat - szólt, és elment. Gyorsan csomagolt, s több tekercs filmet is tett a táskájába arra az esetre, ha mégis meg tudná győzni Halsteadet, hogy kivigye a bikát a szabadba. Már volt némi elképzelése azt illetően, hogyan lehetne egy díjnyertes állatot lefényképezni, de csak a szabadban. Egy bika sokkal tekintélyesebbnek látszik természetes háttérrel. Végül is felvette a síkabátját, vállára akasztotta a nehéz fényképezőtáskát, a fényernyőt az egyik kezébe kapta, a háromlábú állványt pedig a másikba, és elindult. A boltban Bért a pultra támaszkodott, és a szemét meresztette az új ügyfelükre. Dáunt-napi tréfa Jessie összeráncolta a szemöldökét, de úgy tűnt, Halstead nem vette észre, hogy Bért ki akar kezdeni vele. - Készen vagyok - szólalt meg Jessie olyan hangosan, hogy Bért felriadt az álmodozásból, Halstead pedig feléje fordult. - Indulhatunk a bikavadászatra. Amikor elhelyezkedett az ezüstös színű Mercedes ülésén, Jessie sejtette, hogy most fog valóra válni álmai utazása. Megszorította a karfát. Halstead, miközben kikerült két taxit és egy teherautót, szabad kezével fölvette a kocsitelefont. - Naylor? Szükségünk lesz egy képre a bikáról-mondta a telefonba. - Mosd le, rendben? Kiviszek egy fényképészt. Körülbelül 40 perc múlva. Rendben - fejezte be a beszélgetést, majd visszatette a helyére a kagylót. - A műteremből is telefonálhatott volna - szólt Jessie, és mélyet sóhajtott. - Tulajdonképpen jobban szeretném, ha... A telefon felberregett, és a férfi újra felvette a kagylót. - Halstead. Igen, Miké. Hát, tárgyalj velük. Tudom. Biztos vagyok benne, hogy el tudod intézni. Próbáld meg félmillióért. Rendben. Alig tette le a telefont, amikor újabb hívás érkezett. A férfi megfogta a kagylót, közben ügyesen kikerült egy lerobbant Lincoln limuzint. Jessie becsukta a szemét, és elmondta magában az összes imát, amit tudott. Boldogan lemondott volna a fényűző kocsiról és a jóképű igazgató társaságáról, csak visszamehetne a műterembe. A délutánja minden bizonnyal unalmas lett volna, de legalább az életét nem veszélyezteti semmi. Az autó kerekei nyikorogtak az úttesten, amint Halstead áthajtott egy forgalmas úton. Továbbra is a telefonnal volt elfoglalva. - Boldog lennék, ha átvállalhatnék valamit magától - ajánlotta Jessie furcsa hangon, miután a férfi a negyedik telefonbeszélgetést is lebonyolította. - Kiváló autóvezető vagyok, ráadásul rendkívül jól tudok telefonálni. - Csak nem fél? - De igen. A következő telefont hadd vegyem föl én. - Nem tudja, mit kell mondani. - Dehogynem. Hogy is van? - Az öklébe beszélt, mintha az telefonkagyló lenne. - Jó napot, Magnitech Vállalat, mozgó részleg. A nagyfőnök pillanatnyilag a kormánynál tartózkodik, hogy nagyra becsült utasa, egy bizonyos Jessie Neal, a kivételes tehetségű fényképész holnap is élvezhesse a nap sugarát. Kérem, a sípszó elhangzása után hagyjon üzenetet. A férfi halkan kuncogott. Jessie más körülmények között élvezte volna a dicsőséget, hogy sikerült megnevettetnie, de most túlságosan meg volt rémülve, és már csak egy piros lámpában reménykedett. - Szóval lehetek a részidős autóstitkárnője? A férfi megrázta a fejét. - A napom minden percét ki kell használnom. Csakúgy vihetem ki a laboratóriumbaha az oda- és visszaúton is elintézek egypár dolgot. - Akkor vezethetnék. Tulajdonképpen csodálkozom rajta, hogy nincs sofőrje. Gondolkozhatna a dolgon. - Akkor unatkoznék. így sokkal izgalmasabb. Jessie már éppen szóra nyitotta volna a száját, hogy rosszallását fejezze ki az olyanfajta kalandokkal szemben, amikor mások biztonsága forog kockán, de a telefon újra megszólalt, és Reid Halstead ismét felvette hivatalos modorát. Jessie-nek el kellett ismernie, hogy a férfi ragyogóan vezet, akárhány telefont bonyolít is le közben. Izgalmas volt nézni, ahogy kormányozza a kocsit, bár Jessie jobban szerette volna ezt filmről végignézni, mint hogy ő maga vele utazzék. DÁUNT-NAPI TRÉFA Sokszor hallott már ilyen magas beosztásban dolgozó emberekről, de szemtől szembe még soha nem találkozott eggyel sem. Nem győzte mondogatni magában, hogy egy ilyen fickó, mint Reid Halstead, sok akadályt tudna elgördíteni a Jessie és Bért műterem sikeres működésének útjából. A fenébe is, gondolta, ez a férfi megnyithatná előttünk Chicago üzleti császárainak az ajtaját is. No persze az a nap soha az életben nem fog elkövetkezni. A férfi több telefonbeszélgetést is folytatott egy bizonyos Rosemaryvel, akivel kapcsolatban Jessie végül is azt a következtetést vonta le, hogy ő Reid Halstead titkárnője. Csak egyetlenegyszer változott el a férfi hangja, amikor éppen Rosemaryvel beszélt. - Hogy van Bobby? - kérdezte. Jessie annyira meglepődött a gyengédségtől, ami a férfi hangjában csengett, hogy megfordult az ülésen, és ránézett. Reid az útra figyelt, így nem vette észre Jessie fürkésző tekintetét. - Szóval bárányhimlő volt - mormolta. - Biztos vagy benne, hogy jó helyen van a nővérednél? Persze, tudom, de kivehetnél egypár nap szabadságot, ha szükséged van rá. Végül is Les nincs a városban, te pedig... - Elhallgatott, csöndben figyelt. - Ez igaz, de most semmi sem fontosabb, mint hogy a kis öcskös meggyógyuljon. Rendben. Jelentkezz. Jessie elfordult, amikor Halstead visszatette a kagylót. Ezek szerint mégis van lelke, gondolta, és ettől a tudattól valahogy jobban érezte magát. A több millió dolláros ügyletei intézése közben is tud figyelmet fordítani titkárnője beteg gyerekére. Nyilvánvaló, mennyire elfoglalt, mégis felajánlja neki, hogy menjen el szabadságra. Jessie elmosolyr dott magában. A forgalom fokozatosan enyhült, ahogy elhagyták a várost. Jessie elengedte a karfát. Szeretett volna később egy taxit hívni, amivel majd hazamegy, de félt, hogy Halstead esetleg zokon veszi, és így ugrik ez az üzlet meg azok is, amelyeket a jövőben remélt. Muszáj megkockáztatnia hát a visszautat is. Bért igazán értékelhetné az áldozatot, amit a műterem érdekében hoz. A Mercedes letért egy kétsávos útra. Jessie hátradőlt az ülésen, és érezte, hogy kezdi élvezni az erős autót, amelyet egy erős férfi vezet. Ha elkerülhetnék a forgalmas utakat, akkor egész szórakoztató lenne az utazás. Persze nem így, hogy Halstead továbbra is a telefonnal van elfoglalva. Jessie-t kezdte kifejezetten bosszantani a dolog. Amikor a férfi visszatette a kagylót, és azt mondta, ebből elég, Jessie őrült módon reménykedni kezdett, hogy most talán beszélgetni fognak, de Halstead épp ekkor közölte, hogy megérkeztek. Egy kis fehér felirat jelezte, hogy a Malone-telepen vannak, a genetikai kutatólaboratóriumnál. Beljebb volt egy biztonsági kapu. Halstead megnyomott egy gombot, majd az ablakon keresztül beszélt az ügyeletes őrrel. A kapu kinyílt. Az út egypár geometrikus alakzatban elrendezett, fehér épülethez vezetett. A lakóházakat tökéletes derékszögben épített kerítés választotta el a kutatóépületektől, a szarvasmarhák karámjai pedig különböző színekkel voltak megjelölve. Jessie nem látott egyetlen szál gyomot sem. Még az utat szegélyező fűsáv is kifogástalanul volt gondozva. Az állatokat ládákból etették, nem engedték őket a szabadban legelni. A parkolóban a legújabb szedánok álltak, nem pedig lerobbant tragacsok. - Miért érzem magam úgy, mintha egy James Bond-film kellős közepébe csöppentem volna? - kérdezte Jessie. - Pontosan ez az a hozzáállás, amitől az igazgatótanács részéről is tartok - válaszolta a férfi, majd az irodaépület elé UÁUNT-NAPI TRÉFA hajtott. - Ha azt mondja, genetikai kutatás, mindenki valami hátborzongató kémtörténetre gondol. - Ami azt illeti, a biztonsági őr a kapuban éppenséggel nem oszlatja el ezt az érzést. Sosem láttam még ehhez hasonló állomást. Hol vannak a traktorok? Hol vannak a csirkék és az öreg nénik, akik a kötényükből szórják nekik a magot? - A traktorok a kocsiszínben vannak, amikor nem használjuk őket. Ezek az emberek pedig nem csirkékkel foglalkoznak, hanem szarvasmarhákkal. - Sikerült olyan hatékonyan foglalkozni velük, hogy ezek az állatok úgy néznek ki, mintha most jöttek volna le a gyári futószalagról. - Ez is egyfajta álláspont. A férfi leállította a motort. - Fogalmam sincs a maga igazgatói munkájáról, mindenesetre engem feldúl, amit itt látok, Mr. Halstead. - Reid. Jessie-nek tetszett a kiigazítás. Nem mindegyik igazgató tűrné, hogy a keresztnevén szólítsák. - Jessie - válaszolta. - Rendben, Jessie, akkor kezdjük! - Reid Halstead kinyitotta az ajtót, és a hideg februári szél befújt a kocsiba. Jessie kiszállt, és kezdte előszedegetni a fényképezőgép egyes részeit, a férfi pedig segített neki, de olyan buzgalommal, ami szinte már zavaró is volt. A férfiak általában jelét adták annak, hogy észrevették női mivoltát, viszont úgy tűnt, Reid Halsteadet a munkáján kívül az égvilágon semmi nem érdekli, kivéve talán Rosemary kisfiát. Nem mintha Jessie azt akarta volna, hogy a férfi bármilyen lépést is tegyen. Természetesen nem akarta. Igyekezett minden figyel nét újra a munkára összpontosítani. Falusi környezetre számított, amit majd háttérként tud használni, de a Malone-telepen körülbelül annyi romantika HaRIEQWN BÁLW-NAP volt, mint egy kórházi vizsgálóban. Reid átvezette ót az irodaépületen, ahol az egyik szobában azonosító jelvényt kaptak. - Valóban szükséges ez az óvatosság? - érdeklődött Jessie, amint kísérőjüket, Tomot követték az istállóba. - Persze. - Reid átvette a fényképezőgépet a másik vállára. Tom felajánlotta, hogy viszi, de Reid nem engedte. - A felfedezések, amelyek itt születnek, akár több millió dollárt is jelenthetnek. - Hűű! Most már látom, miért akarja, hogy a Magnitech is beszálljon az üzletbe. - Remélem, az igazgatói testületet is ilyen könnyű lesz meggyőzni. Nagyon beszűkült gondolkodású társaság. Éppen ezért gondoltam, hogy talán ha látnak egy hatalmas képet Victorról, az valami kézzelfogható dolgot jelent majd a számukra, a szimbóluma a... - Victor? - A bika. Ez a neve. A rendkívüli génjei miatt. Jessie megkönnyebbülten nevetett föl. - Végre egy kis vidámság ezen a sivár helyen. Victor, a győzedelmes, meg az ő rendkívüli génjei. Ez tetszik. Szívesen találkoznék azzal, aki ezt a nevet kiötlötte. Reid Jessie-re pillantott. - Már megtörtént. - Maga? - Hm. Igen. Ez aztán a meglepetés! Jessie imádta az ilyen meglepetéseket. Ilyenkor mindig többet akart tudni az illetőről, és az igazat megvallva, számos vonzó oka volt rá, hogy többet akarjon tudni Reid Halsteadről. A férfi rendkívül jóképű volt, és nagyszerű humorérzékkel rendelkezett, bár ezt próbálta titkolni. Ezenkívül természetesen gazdag - ami végül is senkit sem zavar -, nem is beszélve arról, hogy a szívén viseli a titkárnője családi gondDáunt-napi tréfa jajt is. A legjobban azonban az nyerte meg Jessie tetszését, hogy találta kia bikanaka Victor nevet. Ez a tény, valamint az a hosszan tartó kíváncsi pillantás a műterem kirakatán keresztül, mély hatást tettek rá. Amint a ragyogó fehér istálló felé lépkedett, Jessie elhatározta, hogy felhívja magára Reid figyelmét. Nem mint fenykepesz,nemismintüzleti ügyfél, hanem mintnőakarta megnyerni a tetszését. Azt mondják, hogy ezen a napon nemcsak telefonon kívánnak egymásnak minden jót a régi szerelmesek.... DÁUNT-NAPl TRÉFA 2. FEJEZET Jessie csodálkozva nézett Reidre, amikor beléptek az ajtón. Az istállóban halk komolyzene szólt. , - A bikák szeretik Beethovent? - A tudósok is állandóan ezt kérdezik tőlem. Az istálló belseje nem hasonlított semmire, amit.Jessie valaha is látott, jóllehet falun nőtt föl, Illinois nyugati részén. Úgy képzelte, hogy a Marson nézhetnek így ki a marhaistállók. A falak patyolatfehérek voltak, s az épületben gyakorlatilag semmilyen szagot nem lehetett érezni, csak friss fenyőillatot, ugyanis fenyőfa fűrészport használtak szalma helyett. Az istálló központi részébe mentek, amely tisztább volt, mint egy fényképész műterem. Jessie lehúzta a dpzárat a kabátján, mert kellemes meleg áradt a fűtőtestekből. Azon gondolkozott, vajon kellett volna-e lábat törölnie, mielőtt belépett ide. Úgy tűnt, a zene az állatok nyugtatását szolgálja, a bikákét, amelyek mind külön rekeszben voltak, csak egy hatalmas, fekete Angus-bika állt egyedül az istálló végében. Egy férfi és egy nő igyekezett éppen szappannal lemosni. A hatalmas állat bőgött, és mindenfelé habot fröcskölve rázta magát. Jessie-nek eszébe jutottak azok az esték, amikor makacs kutyákat próbált fürdetni, bár tudta, most ez egy kicsit más helyzet. Egyotlen váratlan mozdulat, és a bika felöklelhet valakit. - Ez Victor? - kérdezte Jessie, és Reidre pillantott. - Igen, de úgy látom, még nincs készen. - Reid hangja élesen csengett. - Igazán sajnálom - mondta Tom -, Victor ma nem túl Harixqujn báunt-nap segítőkész. Csak négyen bírtuk kihozni a rekeszéből. Azt akartuk, hogy jól mutasson a képen. Tom bemutatta Bettyt és Duane-t, akik még felpillantani is alig tudtak a munka miatt. Jessie a falnak támasztotta a háromlábú állványt meg a fényernyőt, és a műveletet figyelte. Victor újra felbődült, majd az egyik lábával kirúgott úgy, hogy a patája éppen csak elkerülte Bettyt, aki fémkefével súrolta az állatot. - Na nézd csak! - kiáltotta Betty, és hátraugrott. - Ma nincs jó kedvében. - Az nem kifejezés! - válaszolta Duane, egy alacsony, köpcös ember, aki a kötőféket tartotta. - Ha a fürdetést ilyen rosszul viseli, melyikünk fogja a patáját megtisztítani? És akkor a vesszőtokja még hátravan. Jessie elpirult. Jó ideje nem volt már falusi emberek között, de arra még emlékezett, mi az a vesszőtok. Reid tanácstalanságából viszont kitalálta, hogy neki halvány fogalma sincs róla. Jessie jól látta a férfin, hogy az már éppen meg akarta kérdezni, úgyhogy - a helyzetet megmentendő - inkább megérintette Reid karját. - Beszélhetnék magával egy percet? Arról, milyennek is szeretné a fényképet. - Persze. - Reid letette a fényképezőgép táskáját a földre, és követte Jessie-t a szabadba. - Ugye nem tudja, mit jelent az, hogy vesszőtok? - kérdezte Jessie halkan. - Nem, de épp most akartam... - Gondoltam. Szerettem volna megkímélni egy kínos jelenettől - dadogta. Nagy igyekezetében, hogy segítsen a férfinak, ő maga került kellemetlen helyzetbe. Mély lélegzetet vett, és az ajtó kifényesített sarokvasát bámulta. - Szóval a vesszőtok az, ami a bika... nemi szervét takarja. - Érezte, hogy felforrósodik az arca, amint a férfira pillant. - Ö! - Reid zavartan megköszörülte a torkát. - Erre nem Báunt-napitréfa is gondoltam. Főleg azért nem, mert Victor soha... úgy értem, nem engedik meg neki, hogy... Ó, a fenébe is! Azt akarom mondani, hogy sosincs dolga tehenekkel. Jessie eléggé összeszedte magát ahhoz, hogy mosolyogni tudjon. - Ezek szerint csak kémcső-barátnői vannak? - így igaz - vigyorodott el a férfi. - Ez pont úgy hangzik, mint a kilencvenes évek egyik menő slágere. Jessie érezte, ahogy oldódik a feszült légkör. Egy képzeletbeli mikrofont kapott maga elé, a szájához tartotta, és ugrándozni kezdett a nem létező zenére. - Sosem csókolunk - énekelte. - Sosem érintjük meg egymást. Túlságosan sokra tartjuk a tisztaságot. - Lebigygyesztette az ajkát, és megrázta a csípőjét. - Ezért vagyunk kémcső-szeretők. Reid igazi, őszinte örömmel nevetett. Jessie elégedetten mosolygott rá vissza. - Maga más, mint a többi nő - mondta a férfi, és kék szeme fölvillant. - Köszönöm, amiért nem hagyta, hogy bolondot csináljak magamból. - Igazán szívesen. - Honnan tud ilyesmit? - Falun nőttem föl. Gondolom, maga viszont városban. - Igen, de be kell vallanom, hogy rajongok itt mindenért - mondta Reid, és körbemutatott az istállón. - Amit itt lát, az alig hasonlít egy igazi tanyához. Itt nem érezni... Végül is mindegy. Gondolom, úgysem vágyik rá, hogy öltönyben és nyakkendőben egy igazi tanyán legyen, és főleg nem ebben a szép fekete cipóben. A férfi lenézett a cipőjére, aztán újra Jessie-re pillantott. - Tényleg megmosnak... mindent azon a bikán? - Biztosan, legalábbis azt mondták. - Csinált már valaha ilyesmit? Úgy értem, az egészet? - Reid kíváncsian szemlélte Jessie-t. HaRIEQUN BÁUhTT-NAP - Nem. - Miért nem? Undorodik tőle? Jessie érezte, hogy elpirul. - Egyszerűen csak nem szoktam Reid újra nevetett, Jessie .pedig válaszképpen vágott egy fintort. Aztán lassan eltűnt a pajkos kifejezés a férfi arcáról, ahogy tovább nézte a nőt. - Magának van a legszebb barna szeme, amit valaha láttam. Jessie rájött, hogy elérte, amit akart, a férfi észrevette benne a nőt. - Pedig születésemtől fogva megvannak. - Élvezte, ahogy Reid nézi őt. Ez az egész dolog egy fekete Angus-bika bizonyos testrészétől indult ki. És mindezt nem is én akartam, gondolta Jessie, a dolgok csak megtörténtek velem. - Sosem hittem volna - kezdte a férfi halk, lágy hangon -, hogy miközben egy bikát akarok lefényképeztetni, olyan nőbe botlom, mint maga. Jessie szíve gyorsabban kezdett verni. - És ez jó vagy rossz? - kérdezte. - Ez magán múlik. A munkámra nézve rossz, viszont ami más dolgokat illet, jó. Hát persze, gondolta Jessie. Tudhatta volna, hogy Reid Halstead ezen töri a fejét. Most semmiképpen nem szabad elveszítenie a józanságát. - Milyen más dolgokra gondol - dünnyögte. - Mintha nem is... - A férfi hangja szinte simogatta Jessie-t. - Mintha a barna szeme nem arra biztatna, hogy... - A bika készen áll, Mr. Halstead - kiáltotta Tom. Reid elhallgatott, és mély lélegzetet vett. - Rendben - szólt még mindig Jessie-t nézve. - A veszszőtokját is megtisztították? - Igen, uram. ÁUNT-NAPl TRÉFA - Jó. Akkor kezdhetjük! - mondta, és Jessie-re kacsintott. Jessie megrázta magát, szerette volna visszanyerni józan ítélőképességét. Képtelen volt elhinni, hogy ez ugyanaz a rettentően elfoglalt üzletember, aki az ideutazásuk kereken negyven percét a telefonra tapadva töltötte. Úgy látta, a férfi semmit sem csinál ímmel-ámmal. Nagy erőfeszítésébe került, hogy a munkára összpontosítson. Követte Reid Halsteadet, amikor az visszasétált a bikához. Victor elégedetlenül horkantott, és patájával a földet kapálta. Fekete szőre szinte ragyogott a lámpák fényében. Jessie gyönyörűnek látta az állatot, de nem akarta benn az istállóban lefényképezni. Csak a szabad kék ég alatt tudta elképzelni Victort, hiszen oda való. Reidre pillantott. Kíváncsi volt, vajon a történtek után nagyobb befolyással bír-e a férfira. - Kivihetemakifutóra? Reid megrázta a fejét. Hogy érzékeltesse, nem mennek sehová, levette a kabátját, és egy üres rekesz ajtajára akasztotta. - Akkor legalább el kellene oldoznunk. Feltételezem, maga is szeretné, ha Victor büszke állatnak tűnne a fényképen, olyannak, mint aki a tökéletesség megtestesítője, a helyes táplálás királyi példája. Márpedig megkötözve nem fest túl fenségesen. Reid Duane-re pillantott, aki mellette állt, és a munkájában gyönyörködött. - Mit gondolsz? - Ha elengedjük, szerintem itt fog hemperegni, és kárba vész a munkánk. - Nem fog. Majd én beszélek hozzá. Duane felkacagott. - Gondolja, hogy hallgatni fog magára? Victor nagyon ingerlékeny állat, és ma különösen nem szeret senkit. - Maga sem szeretne senkit, ha be lenne szorítva egy ilyen szűk helyre, és egy csomóan maga körül ugrálnának, hogy megfürdessék, amikor még lehetősége sem volt rá egész életében, hogy egyáltalán bepiszkolódjék valahol. Duane újra nevetett, de most már gúnyosan. - Ó, igen, szegénynek szörnyű élete van. Az istálló hőmérsékletét szigorúan szabályozzák, nehogy megbetegedjen. A világ legjobb zenekarait hallgatja egész nap. A takarmányát helyben termesztik, és különleges módon állítják össze. A rekeszét naponta háromszor takarítják, és friss fűrészporral szórják föl. Ennek a bikának jobb dolga van, mint nekem! - Ez nem igaz - erősködött Jessie. - Maga szabadon jöhet-mehet, ahová csak kedve tartja. - Azt hiszem, értem, mire gondol - mondta kedvesebben Duane -, de ha elengedjük, hemperegni fog, és akkor nem látszik majd túl büszkének. Jessie Reidre nézett. - Nos? . - Csináljon egypár képet, amíg meg van kötve, aztán próbáljuk meg elengedni - válaszolt Reid. - így legalább biztosan jutunk valamire. - Rendben. Jessie tisztában volt vele, hogy soha nem adná a nevét olyan képhez, amely egy láncokkal megkötött állatot ábrák zol. Ha jól értette Reid elképzeléseit, akkor ő sem akarhatja ezt, de végül is nem tart semeddig pár képet csinálni Victorról, legalább kicsit hozzászokik a fényképezőgéphez. Felállította hát a háromlábú állványt, a fényernyőt, és mindenkit megkért, hogy menjenek hátrébb. Levette a kabátját, felakasztotta Reid kabátja mellé, aztán Victor rekeszéhez ment, és bemászott a bikához. - Jessie! - szólalt meg Reid a háta mögött. - Jobban tenné, hanem... -NAPI TRÉFA - Pszt! Meg kell néznem közelebbről. Különben is Victor meg én jól elleszünk itt, igaz, öregfiú? A bika ráemelte a szemét, és horkantott. Jessie elmondta neki, milyen híres lesz, ha csinálnak róla pár képet, és megígérte, hogy úgy fog festeni rajtuk, mint a világ legcsinosabb bikája. A vad fény lassanként eltűnt Victor szeméből. Jessie kimászott, de tovább udvarolt a bikának, miközben pár közeli képet készített. Aztán újra Reidre pillantott, és szemöldökét kérdőleg felhúzta. - Rendben. Megpróbálhatjuk - egyezett bele a férfi. A gondozók előreléptek, de Jessie felemelte a kezét. - Hadd csináljam én! Duane Bettyre nézett, és megvonta a vállát. Jessie visszamászott Victorhoz, s ott folytatta egyoldalú beszélgetését a bikával. Victor feje és az övé közel egy magasságban volt. Jessie úgy gondolta, hogy az állat körülbelül egy tonnát nyomhat. Tudta, hogy Reid minden mozdulatát figyeli. Szakértőnek kellett mutatkoznia, jócskán meglévő félelmét eltitkolva. Elhatározta, hogy úgy fog tenni, mintha a bika csupán egy nagyméretű, barátságos kutya lenne. No igen, elég nagy méretű. Eloldotta mind a két kötelet, Victor csak nézte őt. Jessie szemmel láthatóan megigézte az állatot, ahogy dúdolt neki. Kimászott, és gyorsan készített a bikáról pár képet. Victor kicsit elfordította a fejét. A hatás valóban jobb volt kötél nélkül, de ez még mindig nem az volt, amit Jessie elképzelt. Noha Jessie továbbra is a bikára nézett, Reidhez beszélt. - így már jobb, de nem a legjobb. Reid, nem vihetnénk ki mégis? A kép százszorta jobb lenne ágy. - Jessie hallotta maga mögött a méltatlankodó dünr.yögést. - Tom mindjárt felhívja az irodát, és megkérdezi, hogy engedélyezik-e. Jessie felsóhajtott. Valami nagyon nincs rendben, ha engedélyt kell kérni ahhoz, hogy egy állatot kivigyenek a szabadba. Most már nem is annyira a képek miatt akarta az egészet, hanem azért, hogy egy kis szabadságot csaljon ki Victornak. - Mr. Halstead, az iroda öt percre adott engedélyt az egyes kifutóra. Az kint, a hátsó ajtótól jobbra van - mondta Tom. - Remek - válaszolta Jessie. - Jobb lenne, ha kicsit hátrébb menne, Miss Neal - figyelmeztette Tom. - Rá kell tennünk Victorra a köteleket, úgy kell kivezetnünk. - Nem lehetne kivinni anélkül? Nem ártana, ha valami kis szabadságféle is érződne a képen. - Igaza van - állt mellé Reid. - Csak nyissák ki az istálló ajtaját, lefogadom, hogy ki fog menni magától is. - Persze - szólt Duane -, de hogy hozzuk vissza? Hogy vesz rá egy egytonnás állatot arra, hogy olyasmit csináljon, amit nem akar? - Miután lefényképeztem, ráteszem a kötelet. Jessie árulónak érezte magát. Azt kívánta, bárcsak soha többé ne kerülne Victor az őrei kezébe, de a bika nem az övé volt, és Reid azt mondta, hogy ez az állat akár milliókat is érhet. - Hadd próbálja meg - hallotta újra Reid hangját. - Maguk is látták, milyen jól megértették egymást. Minden felelősséget vállalok. - Köszönöm - mondta Jessie, és hálásan a férfira mosolygott. Elvette a kötelet, amelyet Duane odaadott neki. - Ha megengedi, hogy előremenjek, mielőtt kiengedi Victort, el tudnék helyezkedni a megfelelő állásba, mire az állat kiér. Még egy utolsó pillantást vetett a bikára, és kisietett az istállóból. Izgalmában még a kabátját is elfelejtette fölvenni, pedig kinn hideg volt. Megborzongott, amint kilépett a szabad levegőre. A kötelet a kerítésre hajította, és abba a sarokba helyezÁUNT-NAPI TRÉFA kedett, amelyet fényképezés szempontjából a legalkalmasabbnak gondolt. Lehetőleg nyílt háttér előtt akarta lekapni Victort, hogy az istálló ne is lógjon bele a képbe. - Kész vagyok - kiáltotta. Victor úgy vágtatott át a kapun, mint egy gőzös, szinte rengett alatta a föld. Jessie egy pillanatra elbizonytalanodott, nem volt-e vakmerőség a részéről a kifutón belül tartózkodni egy ilyen hatalmas erejű állattal, de aztán meggyőzte magát, és maradt. Victor, mintha így lett volna idomítva, megállt, fölemelte a fejét, és a tájra szegezte tekintetét. A napfény megvillant sötét szőrén, amely most olyan vörösesbarna árnyalatban játszott, ami az istállóban nem is látszott. Az izmai megfeszültek, mintha a szabadságért készült volna futni. Jessie megnyomta a fényképezőgép gombját. - Bocs, Victor - suttogta könnyes szemmel. A bika nem rohant neki a kerítésnek, hanem körbejárta a kifutót, mintha rést keresett volna a korláton. Jessie követte őt, és készített róla még néhány képet, bár tudta, hogy nincs már rá szükség. Az igazit már megcsinálta. - Mindjárt lejár az öt perc - kiáltotta ki neki Tom a küszöbről. - Rendben. Jessie a kifutó végébe ment, a fényképezőgépet pedig kitette a kerítésen kívülre. Most már nem volt olyan biztos magában, mint az előbb az istállóban. Nem tudta, hogyan fog viselkedni Victor, ha vissza akarja majd vinni a helyére. Kicsit összeszedte magát, és amikor visszapillantott, látta, hogy bár a többiek biztonságba helyezték magukat az istállón belül, Reid a kerítéshez állt. Sosem látott még férfit háromrészes öltönyben a kifutóban ácsorogni egy fekete Angus-bika társaságában. Csodálatos bika, csodálatos férfi, gondolta. Sajnálta, hogy nincs kéznél a fényképezőgépe. - Gondoltam, hátha szüksége van segítségre - mondta Reid lágyan. Jessie Victorra pillantott. A bika bizalmatlanul nézte őket. - Elfelejtette fölvenni a köpenyét - mondta Jessie. - Majd fölveszem. - Nem tudom, Reid. Nem kellene összepiszkítania magát. - Nem számít. Jessie Reidre mosolygott. - Ahhoz képest, hogy maga városi, nagyon bátor. - Talán csak ostoba. - Nem baj, azért örülök, hogy itt van. - Gondoltam, hogy örülni fog. Szóval mit kell tennünk? Jessie elvette a kötelet a kerítésről. - Lassan menjünk oda hozzá mindketten. Talán ha kétfelől közelítjük meg, nem tudja, merre meneküljön. De vigyázzon, Reid, ha elindul maga felé, azonnal ugorjon át a kerítésen, és ne akarjon hősködni. - De maga sem! - Rendben! Kezdjük! Jessie újra elkezdett Victorhoz beszélni. Igyekezett nyugodt maradni. Reid a másik oldalról közeledett. A bika a földet kapálta patájával, és felhorkant. Anélkül, hogy Jessie megváltoztatta volna a hangját, figyelmeztette a férfit. - Figyelje, Reid, figyelje a szemét! - Figyelem. - Tud futni? - Egyetemi válogatott kerettag voltam rövid távon. - Örömmel hallom. Jessie már majdnem elérte Victor pofáját. - Most maradjon mozdulatlan. Mindjárt megvan. Ráteszem a kötelet. Jessie továbbra is óvatosan és lassan mozgott. UÁUNT-NAPí TRÉFA - Ne haragudj, hogy ezt teszem veled, Victor, de te tehetsz róla, mert ilyen tökéletes példány vagy. - A helyére tette a kötőféket. - Ezt jól csinálta - dörmögte Reid. - Kösz. Most bevezethetjük - válaszolta Jessie. - Menjen előre, én majd viszem maga után Victort. - Jó. - Reid lassan hátat fordított a bikának, és elindult a nyitott istállóajtó felé. Jessie csodálta, milyen biztos léptekkel megy, és egyszer sem néz vissza. - Gyere, Victorkám! - Jessie halkan dúdolt, aztán elindult Reid mögött, és gyengéden meghúzta a kötelet. - Bent legalább meleg van. Legnagyobb meglepetésére a bika elindult utána. Láthatóan megbízott benne. Amikor beértek az istállóba, a gondozók a rekesze felé irányították Victort. Jessie búcsúzóul még nyomott egy puszit a bika orrára. - Nem akar itt egy állást? - kérdezte tőle Duane, miközben becsukta és bereteszelte a bika mögött az ajtót. - Köszönöm, de már van munkám - válaszolta Jessie. Ebben a pillanatban a térde hirtelen megremegett. Most jött csak rá, milyen veszélyes feladatra vállalkozott. Kifelé botorkált az istállóból, hogy megfogódzkodhasson az ajtóban, de Reid ott volt, és egyik kezével elkapta a derekánál, a másik kezével pedig a könyökét fogfa meg. - Nyugodjon meg - suttogta a feni Jessie-t hirtelen jóleső melegség öntötte el. Felnézett Reid arcába szinte még lélegezni is elfelejtett, a férfi ajka annyira közel volt az övéhez. - Köszönöm - válaszolta alig hallhatóan. - Nem akarja letenni a gépet? - kérdezte Reid, és lassan, nagyon lassan elengedte. Jessie még mindig érezte Reid érintését, arcszeszének .agáfak a kép, akkor jobb, ha mdulurJ, - Rendben van. , . ut ét órán tóSkét emugyanarra gondol... -NAPI TRÉFA 3. FEJEZET Jessie félt, hogy megtöri a varázst kettejük között, így egy szót sem szólt, amíg a felszerelést berakták a Mercedesbe. Amikor Reid besegítette őt a kocsiba, a férfi érintését egész testében érezte. A légkör éppolyan meghitt volt a kocsiban, ahogy azt Jessie titkon remélte. Reidre pillantott, és mosolygott. A férfi visszamosolygott rá, majd beindította a motort. Pár perc múlva megszólalt a telefon. Ne vedd föl! - gondolta erősen Jessie. A telefon újra megcsörrent, Reid még mindig nem vette föl. Jessie a férfira nézett, és látta, ahogy megfeszül az állkapcsa. Amikor a telefon harmadszor is megcsörrent, Reid kelletlenül fölvette a kagylót. Jessie az ülésbe süppedt. Ez a férfi képtelen kívül rekeszteni az üzleti életet, gondolta csalódottan, és kibámult az ablakon. Hallgatta a nem túl kedves, hosszú beszélgetést. - Úton vagyok - mondta szárazon Reid. - Igen, egy kicsit tovább tartott, mint gondoltam. A fényképész nagyon alaposan dolgozott. - A férfi elhallgatott. - Igen, nő. Nagyszerű munkát végzett. Jessie a férfira pillantott. Reid levette a szemét az útról, és mélyen a szemébe nézett. - Nagyszerű munkát - ismételte, miközben még mindig Jessie-t nézte. Jessie már nem neheztelt rá. A kocsiba visszatért a barátságos hangulat. Talán most, gondolta, de Reid újra az útra és a beszélgetésre összpontosította figyelmét. Soha többet nem fog így nézni rám, gondolta Jessie, s félúton már majdnem kihajította az ablakon Reid kocsitelefonját. Talán csak képzelődés volt, hogy a férfi érdeklődik iránta. Akár nyíltan meg is kérdezhetné tőle, mire célzott a megjegyzéseivel az istállóban, bár ezzel azt kockáztatná, hogy kínos helyzetbe hozza magát, amennyiben a férfi azt válaszolja, hogy az égvilágon semmi szándéka nem volt. De még mindig azt gondolta, hogy igenis volt. Huszonhét év alatt már megtanult egyet s mást a férfiakról. Ahogy közeledtek a műteremhez, Reid letette a kagylót, s megállt egy piros lámpánál. Kicsatolta a biztonsági övét, majd megfordult... Jessie visszatartotta a lélegzetét, és kíváncsian várta, vajon átöleli-e őt Reid. Ehelyett a férfi elvette az aktatáskáját a hátsó ülésről. , - Van a táskámban egy iratcsomó - mondta, amikor a jelzőlámpa zöldre váltott. - Megkérhetném, hogy kivegye nekem? Jessie-nek nem volt más választása, kinyitotta a táskát, miközben Reid áthajtott egy útkereszteződésen. Szóval egy iratcsomó! Bárcsak sose ajánlotta volna föl, hogy a titkárnője lesz! - Melyiket? - kérdezte Jessie Reidre pillantva, mert a táskában a legnagyobb rendben sorakoztak egymás mellett a különböző iratok, faxüzenetek mindegyik külön irattartóban. - A Reichert feliratút. Megígértem neki, hogy három óra előtt felhívom, és megadok neki néhány adatot. Valószínűleg ez az egyetlen dolog, ami érdekli, futott át Jessie agyán. Nagyobb lendülettel húzta elő az iratot, mint szükséges lett volna, így egy színes szórólapot is kirántott vele. Odaadta az iratokat Reidnek, aki rögtön fölvette a kagylót, és tárcsázott. Jessie épp vissza akarta tenni a szórólapot a táskába, amikor megakadt a szeme egy siklórepülés hirdetésén, a kaliforniai La Jolla-ban. Amikor Reid letette a kagylót, és visszaadta neki az irattáskát, Jessie meglobogtatta előtte a hirdetést. - A siklórepülés is a Magnitech tevékenységi körének bővítéséhez tartozik? Íjáunt-napi tréfa Reid úgy bámult a papírdarabra, mintha sosem látta volna. - Siklórepülés? Nem. Ezt meg hol találta? - A táskájából esett ki. Két irattartó közé volt beragadva, azt hiszem. Reid összevonta a szemöldökét. - Ja, persze, emlékszem már. Egy repülőtéren nyomták a kezembe a múlt héten. Gondoltam, szórakoztató lehet, de kétlem, hogy tudnék rá időt szakítani. - Miért? - Túl elfoglalt vagyok. - Egy saroknyira a műteremtől a férfi megállította a kocsit. - Itt kiteszem. Még nem megyek vissza az irodába. Segíthetek a csomagjait bevinni? - kérdezte. - Azt hiszem, túl elfoglalt. - Jessie kinyitotta a kocsi ajtaját. - Úgy látom, föl van dúlva. Jessie a férfira nézett, de a szavak a torkán akadtak. Hogyan is kérdezhetné meg tőle, miképpen lehet, hogy a kutatóközpontban úgy tűnt, érdeklődik iránta, most viszont olyan távolságtartó vele szemben. - Egyáltalán nem vagyok földúlva - válaszolta ingerülten. - Ami azt illeti, sietnem kell. A gépet elbírom magam is. - Ha biztos benne... - Reid szemmel láthatóan meg volt elégedve Jessie válaszával. - Teljesen biztos. - Jessie kiugrott a járdára, kinyitotta a hátsó ajtót, és elkezdte kiszedni a kocsiból a holmiját. - Gondolom, be akar jönni holnap a műterembe, hogy megnézze a képet, mielőtt kinagyítjuk. - Igen. Ebédidőben átugrom. Persze csak ha ott lesz akkor... - Természetesen. Úgysem ebédelek soha - mondta Jessie, és a járdára tette a táskáját. - Akkor viszlát holnap, Reid. - Viszlát. Jessie becsapta a kocsi ajtaját, a vállára vette a fényképezőtáskát, a kezében pedig az állványt és az ernyőt vitte. Elindult a műterem felé. Nem nézett vissza. Nem akarta látni, ahogy Reid esetleg újra fölveszi a telefont, mintha már nem is gondolna rá többé. Másnap Jessie dolgozott a pultnál, Bért pedig a képeket hívta elő. Jessie örült ennek a munkamegosztásnak. Arra gondolt, talán ha Reid meglátja fehér pamut rövid szoknyájában és kék angórapulóverében, pár pillanatra elfeledkezik az üzletről. Úgy érezte, hogy nem csak képzelte a férfi érdeklődését. Sajnos szegény Reid egyszerre csak egy dologgal tud foglalkozni, gondolta, ő viszont eltökélte, hogy eltéríti Reid figyelmét az üzleti életről valami másra. A szerelemre. Bertnek előző este mindent elmesélt. Lakásuk padlóján ültek kínai ételdobozok és a Victorról készült képek között. Bért azt tanácsolta neki, hogy felejtse el Reid Halsteadet, aki a jelek szerint a munka rabja, de Jessie tudta, hogy erre képtelen lenne. Reid kihívás volt számára. Izgatta, hogyan tudná újra oda varázsolni azt a kis szikrát Reid kék szemébe, amit az istállóban látott, amikor elkapta őt, nehogy elessen. A képek - főleg, amelyik az istállón kívül készült - jól sikerültek. Igaza volt, hogy ragaszkodott a szabadtéri felvételhez. Remélte, hogy Reidnek is legalább annyira tetszeni fog, mint neki, de azt is remélte, hogy a férfi a fényképésztehetségén kívül másra is fölfigyel majd. Délben fél egykor Reid besétált áz üzletbe. A hajában és a vállán esőcseppek csillogtak. Jessie-re mosolygott, ő pedig megbocsátotta neki az előző napi telefonsorozatot. Nem tudta, vajon jól értelmezte-e a férfi érzelmeit, de a sajátjaiban nem kételkedett. - Jó napot!-köszönt Reid, és zsebre tett kézzel Jessie-hez lépett. - Ezek szerint ma maga a pultos. - Igen. - Ahogy Jessie Reidre nézett, felfedezte szemében a szikrát. Tehát nem csak képzelődött. Úgy látta, mintha aznap a kis szikra nem hunyna ki olyan hamar. - Elkészültek a képek. - Jessie a pult alá nyúlt, és előhúzott egy borítékot. - Üljünk le, és nézzük meg őket. - Persze. A férfi levetette a kabátját, s ezt Jessie jó jelnek vélte. A kabát alatt Reid sötétkék öltönyt viselt. A nyakkendője is kék volt, éppen az az árnyalat, amelyik olyan jól illett a szeméhez. Nagyon csinos volt, és jól öltözött. Túlságosan is jól öltözött, gondolta Jessie, és erős kísértést érzett, hogy meglazítsa Reid nyakkendőjét, és összeborzolja nedves haját. Kilépett a pult mögül, és élvezte a férfi kíváncsi pillantását. Most mindent bele, biztatta magát, miközben leült a piros bőrfotelba, és keresztbe tette a lábát. Szinte érezte magán Reid forró pillantását. Először az istállóban készült képeket adta oda neki keze minden alkalommal hozzáért Reid kezéhez. A férfi bőrének érintésétől az egész karja bizseregni kezdett. Észrevette, hogy Reid keze alig észrevehetően, de remeg, amint a képeket nézegeti, aztán visszaadja neki. - Milyennék találja őket? - kérdezte Jessie. - Nem rossz. - A legjobbat utoljára tartogattam. - Úgy mozdult meg a széken, hogy a szoknyája egy kicsit följebb csússzon. - A hatás kedvéért - tette hozzá, és tudta, hogy a férfi a combját nézi. Sosem incselkedett még így egyetlen férfival sem, de most mindent be akart vetni. - Feltételezem, hogy a maga beosztásában tudja az ember, mit érhet egy ilyen látvány - mondta, s érezte, hogy a szíve egyre hevesebben kalapál. Reid megköszörülte a torkát, és Jessie szemébe nézett. - Igen, nagyon is tudom. Jessie élvezte, hogy a kis szikra még mindig ott bujkál Reid szemében. - Szüksége lesz valamire, amivel az igazgatótanács tagjait leveszi a lábukról. - Odaadta az utolsó képet. - Ellenállhatatlan, nem? - De igen - válaszolta Reid fojtott hangon anélkül, hogy akár egy pillantást is vetett volna a képre. Most, amikor már meghódította a férfit, Jessie nem állta meg, hogy ne ugrassa egy kicsit. - Én a bika fényképére gondoltam. - Ja, igen, persze. Nagyon jó - válaszolta zavartan Reid, miközben a képre pillantott. Ebben a másodpercben Jessie rádöbbent, hogy óriási hibát követett el. - Nem készíthettem volna el ezt a képet, ha maga nem segít - próbálta menteni a helyzetet. - Es igazán jólesett, hogy kijött a kifutóba, amíg a többiek az istállóban lapultak, nehogy... - Az a lényeg, hogy megvan, és hogy a kép nagyszerű - vágott a szavába Reid lelkesen. - Remek falikép lesz belőle. Az igazgatótanács el lesz bűvölve tőle, ha meglátja. Van egy ötletem. Jessie titkon remélte, hogy az ötlet vele kapcsolatos, de valahogy nem hitt benne igazán. Az volt az érzése, hogy még ennek a lelkesedésnek sincs köze hozzá. - Be kellene borítani valamivel. Aztán ha elmondtam a terveimet, leleplezném. Tudna valami ilyesmit tervezni? - Természetesen - válaszolta Jessie, miközben igyekezett tartani magában a lelket. Hát ezt eltoltam, gondolta. Amilyen gyorsan sikerült elterelnie a férfi figyelmét az üzletről, ugyanolyan gyorsan vissza is zökkentette a képpel. - Ez a génsebészeti terv egyszerűen bámulatos-mondta a férfi, belefeledkezve Victor fényképének tanulmányozásába. - Tudja, hogy egy ilyen bikával évente akár százezer tehenet is meg lehet termékenyíteni? - Ezt talán inkább Victornak mondja. Biztos odalesz az örömtől. - Képzelje csak el, mit jelent ez a húsfeldolgozó iparnak! - Reid Jessie felé fordult, de nem azért, amiért Jessie remélte. - A genetikai kutatások legújabb eredményei révén a kedvező tulajdonságokat nemzedékről nemzedékre át tudjuk örökíteni. Ennek arányában nő a haszon is, amiből a Magnitech részesedést kap, és akkor ez még nem is minden. Milyen gyorsan tud mindent elkészíteni? Jessie felsóhajtott. - Holnap délre jó lesz? - Jó. - Reid az órájára pillantott. - Mennem kell - mondta, és fölállt. Miközben az ajtóhoz igyekezett, fölvette a kabátját. - Egyébként jó a szerelése - szólt még vissza a küszöbről, és elment. Jessie felnyögött. - Mi történt? - kérdezte Bért a sötétkamra ajtajából. - Mesélj, meghalok a kíváncsiságtól! - Nem sikerült! Azt hiszem, érdeklődik irántam. Illetve tudom. De képtelen megszabadulni a hivatalos, üzleti modortól. - Add föl, Jessie! Hagyd, hadd éljen a mozgó telefonjának és a többi mütyürkéjének. Mijd a Bálint-napi üzletünk kiveri Halsteadet a fejedből. - Feltéve, ha nem csinál mindig valami olyasmit, amivel reményt kelt bennem. Amikor először meglátott ebben a ruhában, le sem tudta venni rólam a szemét. De amikor szóba került a drágalátos bikája... Várj egy percet! Várj csak! Támadt egy ötletem! Haklequin Bálint-nap - Jessie! Ne nézz így! Mindig megijedek, ha így nézel. Amikor legutóbb... - Nem, Bért. Bízz bennem! Ez most tényleg jó ötlet. Üzembiztos. - Már megint valami gonosz tréfa, ugye? Ha kiötlesz valami csínyt, mindig azt mondod, üzembiztos. De Jessie - mondta Bért, és keresztbe fonta a kezét maga előtt -, egyetlen esetre sem emlékszem, amikor úgy bejöttek volna a cseleid, ahogy tervezted. - Nem baj, ez most sikerülni fog. Meg kell csinálnom. Emlékezz csak vissza, mondtam, mennyire feloldódott, amikor azt az idétlen dalocskát énekeltem neki. Meg kell nevettetnem, ez a lényeg. - Jessie, tudod, hogy Reid fontos ügyfelünk. Nem szeretném, ha elijesztenéd. - Figyelj már egy kicsit - vágott közbe Jessie. - Elmondom, mit gondoltam ki. Emlékszel arra a Bálint-napi képre, amelyik rólam készült? Tudod, amit ki akartál tenni a kirakatba. - Jessie, ez nekem nem tetszik. - Semmi baj nem fog történni, bízz bennem. Megcsináljuk a bika faliképét, és megcsináljuk az enyémet is a piros ruhában fehér szíves szőnyegen, azzal a felirattal, amit Reid kért: A jövő a génsebészeté. - Ezt nem teheted. - Miért ne? A bika képét is elkészítjük, de először az enyémet adom neki oda. Kíváncsi vagyok, mit fog csinálni. Aztán megkapja az igazi képet is. Hát nem jó ötlet? - kacagott Jessie. Bért a fejét rázta. - Nem. Ez egyszerűen őrültség. Mi lesz, ha nagyon megharagszik? - Nem fog. Van humorérzéke. Nézd, te nem tudsz róla annyit, mint én. Megnevettetem, de meglesz a kép is a UÁUNT-NAPI TRÉFA bikáról. És ami a legfontosabb: rólam is lesz egy képe. Lefogadom, hogy azt is el fogja vinni. Az én csábos fényképem majd mindig emlékeztetni fogja arra, hogy vannak más dolgok is a világon az üzleten kívül. - Nem tudom, Jessie. Nem hiszem, hogy jól fog sikerülni. Jessie hallgatott egy pillanatig, majd újra Berthez fordult. - Ha közelebb kerülünk egymáshoz, egy csomó embernek be fog mutatni. A legfőbb gondunk az, hogy senki sem ismer minket. Egy ilyen kapcsolat csak jót tehet a műteremnek. Próbáld ebből a szempontból nézni a dolgot. - Ezért csinálod az egészet? - Hogy őszinte legyek, nem. Kíváncsi vagyok rá, és azt hiszem, ő is érdeklődik irántam. Csak azt gondoltam, hogy az üzleti érvek meggyőznek téged arról, érdemes egy kis kockázatot vállalnunk, ha sokat nyerhetünk. - Kis kockázat? Mintha azt mondtad volna az előbb, hogy üzembiztos az ötleted. - Jól van, nincs kockázat. Semmi kockázat az égvilágon. Bért felnevetett. - Ugyan már, Jessie! Hiszen tíz éve ismerlek, több mint öt éve együtt lakunk, és egy éve üzlettársak is vagyunk. Nekem is voltak ilyen ügyeim. Tisztában vagyok vele, mi történhet. - Túl sokat aggodalmaskodsz - mondta Jessie. - Végül is mi történhetne? 4. FEJEZET - A fene egye meg! Jessie meggyorsította a lépteit. Utat próbált törni magának a Michigan körúton a gyalogosok tömegében. A közeli toronyóra éppen elütötte a háromnegyedet. Tizenöt perc múlva dél. Te jó ég! Mi lesz, ha Reid előbb érkezik a műterembe, mint ő? Fél tizenegykor fejezett be egy munkát, és azt gondolta, még van ideje berohanni a Marshall Field áruházba, hogy a leértékeléseket kihasználva vegyen egy vörös tollboát. Aztán amint már visszafelé tartott a műterembe, az útjába akadt egy bolt, ahol leszállították a selyemsálak árát, így oda is betért, és vett egy pirosat meg egy fehéret kiegészítőnek. Arra viszont nem száixtított, hogy az eladó új, és emiatt lassan dolgozik, s hogy ráadásul rengetegen lesznek az üzletben. A vásárlók úgy elárasztották az utcákat, mintha legalábbis karácsony közelegne, és nem Bálint-nap. Öt perccel dél előtt Jessie megérkezett a műterembe. Amikor belépett, körülnézett. Reid sehol. Megkönnyebbülten sóhajtott föl, és Bertre mosolygott, aki a pult mögött állt. - Úgy látom, mégis időben érkeztem. - Nem egészen - válaszolta Bért. - Halstead arátod küldönce épp az előbb vitte el a képet. Jessie arcán megfagyott a mosoly. - Melyiket? - Még kérdezed? - Bért hangjában rosszallás csengett. - Nem tudtam, mi a fenét csináljak. Ezért nem szeretek belefolyni a dolgaidba, Jessie. - Jó, nem baj. De melyik képet adtad oda neki? - Végül is a tiédet. Tényleg nem volt időm gondolkodni. A bika fényképe még itt van. Jessie felsóhajtott. - Rendben. Jól tetted. Különben minden erőfeszítésem kárba veszett volna. - Lehet, hogy mégsem tettem jól. A bika képét kellett volna odaadnom, és ezt az egész őrültséget jobb lenne elfelejtenünk. A- rossz képet adtam oda, pedig tudtam, hogy nem helyes. - Tudom, Bért, és nagyon értékelem, amit tettél. - Jessie a pult mögé lépett, lerakta a csomagjait, és megölelte barátnőjét. - Tudod, hogy minden rendben lesz. Elviszem az irodájába a bika fényképét, és megmagyarázom neki, hogy egy kis tévedés történt. Addig is lesz ideje, hogy gyönyörködjön a beállásomon a fehér szíves szőnyegen. Tudni fogja, hogy csak tréfa volt. Akármibe lefogadom, hogy meghív ebédelni. - Reméljük, hogy így lesz. De ne maradj el túl soká, jó? Amíg a városban voltál, három megrendelés is érkezett telefonon. Megbeszéltem a találkozókat, de most már nagyon sürget az idő. A jövő hetünk roppant sűrű lesz, mindkettőnknek itt kell majd lennünk végig. - Ne aggódj! - Jessie átnyúlt a pult fölött, és magához vette Victor faliképét. - Reid Halstead nem úgy néz ki, mint aki sokáig szokott ebédelni. Nagy haladás lesz, ha egy félórát el tudok rabolni az idejéből. - Sok szerencsét! - szólt Bért Jessie után. Jessie megállt a küszöbön. - Bámulatos vagy, Bért. Már kezdtem azt hinni, hogy neked is tetszik Reid, most meg tessék, még te segítesz nekem. - Látod, ebben igazad van. Tényleg bámulatos vagyok. Reid viszont egyáltalán nem tetszik. Túlságosan el van merülve a munkájában. Viszont ha azt a fickót, aki nemrég költözött a lakásunkba, rá tudnám vezetni, milyen bámulatos vagyok... UÁUNT-NAPI TRÉFA - Az a szőke, a társalgóval szemben? - kérdezte Jessie. Halványan emlékezett egy atlétatermetű férfira, aki mindig szürke pulóverben járt. - Igen, az tényleg egész jó pali. Dolgozzunk ki egy tervet, hogy fölfigyeljen rád. - Bízd csak rám - mondta nevetve Bért. - El tudom képzelni, milyen haditervekkel állnál elő. Jessie vágott egy fintort. - Miért? Ne mondd, hogy egy izgalmas kép rólad, az ajtódon... - Azt már nem! Induljon, Jessie Neal, és vigye magával a bikáját is! Jessie nevetve csukta be maga mögött az ajtót. Még visszafordult, és integetett, azután átment az úton. Jó öreg Bért. Mindig úgy felhúzza magát az ilyesféle ötleteken, gondolta Jessie, bár ilyen barátnőt, mint ő, nem sokat hord a hátán a Föld. De ezt a legújabb tervét most akkor is végigcsinálja. A Magnitech előcsarnokában a falról vízesés zuhogott egy kis medencébe, amely körül trópusi növények zöldelltek. Jessie figyelmesen szemlélte a gyönyörű márványpadlót, a sárgaréz liftajtót, de már azzal a tudattal, hogy ezért mind Reid felel. Most, hogy gyorsan körbejárta az előteret, már nem volt benne biztos, nem ment-e túl messzire. De astán eszébe jutott, mennyire tetszett Reidnek a dal, amit éneiéit az istállóban, és ezzel meggyőzte magát. Legalább újra nevet egy jót, úgysem fog ártani neki, gondolta. A Magnitech igazgatói irodái az ötvenharmadik emeleten voltak, az épület legtetején. Jessie nem is tudta volna máshol elképzelni Reidet. Beszállt a liftbe, megnyomta a gombot, és a tükörnél megigazította a haját. Ötvenhárom emelettel később az ajtók kinyíltak, és Jessie egy hatalmas teremben találta magát. A padlót puha, szürke szőnyeg borította, a földtől a mennyezetig érő hatalmas ablakokon át pedig egész Chicagót maga alatt látta. Amikor kilépett a liftből, egy fiatal nő szólította meg egy nagy diófa asztal mögül. Rosemary volt. - Segíthetek? - kérdezte. Jessie habozott. Talán nem is volt olyan nagyszerű az ötlete. Egy olyan férfi, aki egy egész birodalmat irányít, gyerekes bolondságnak gondolhatja az egészet. Inkább itthagyja a jó képet Rosemarynél, gondolta, aztán visszamegy szépen a kis műtermébe. Talán soha többé nem hall Reid Halsteadről. De akkor azt a kis szikrát sem látná többé a férfi szemében. Felidézte magában Reid arcát úgy, ahogy a kutatóközpontban látta. Gondolatban már elkezdte magyarázni Rosemarynek, mi történt a képpel. Az a Reid, akit akkor ott megismert, nem bátortalanította el úgy, mint az a Reid, aki itt dolgozik, és felügyelete alatt tartja Chicago belvárosának jó részét. - Talán eltévesztette az emeletet? - kérdezte Rosemary. - Szívesen visszavezetem. Jessie nem adta föl egykönnyen. Amit elkezdett, be is kell fejeznie. - Köszönöm, de jó emeleten vagyok. Mr. Halsteadet keresem. Van nálam valami, amit ő rendelt meg. - Sajnálom, de most nem tud vele beszélni. Jessie elkedvetlenedett. - Gondolom, ebédelni ment - mondta, és tudta, hogy lemondhat a meghívásról, amire úgy számított. - Nem. Tulajdonképpen elment a városból, és holnaputánig nem is lesz bent. Őrömmel átadok neki egy üzenetet, vagy itthagyja inkább a csomagot? - Elment a városból? - Jessie-vel megpördült a világ. -De hát ma este lesz egy nagyon fontos megbeszélése, nem? - De igen. - Rosemary most már figyelmesebben megnézte Jessie-t. - Éppen oda ment. Az igazgatótanácsi ülésre. Beszélnie kell vele valami miatt? - Igen. - Jessie megrémült. - Igen, feltétlenül. Mikor ment el? Talán még utolérem. Rosemary az órájára pillantott. - Valószínűleg most száll be a vállalat gépébe. Detroitba megy. - A gépen el tudja érni? Tudom, mennyire ragaszkodik a telefonhoz. Biztosan van egy a repülőn is. - Hát igen, van, talán el tudom érni. - Rosemary kelletlenül válaszolgatott Jessie-nek, akiről lerítt, hogy nem üzleti körökben forog a síkabátjában és farmerjében. - Milyen ügyben keresi? Jessie próbálta gyorsan összeszedni a gondolatait. Detroit nincs messze Chicagótól, és még alig múlt dél. Nincs értelme fölhívni Reidet. Ezek szerint még meg sem nézte a képet, amit a küldönc adott oda neki. Akkor már telefonált volna a műterembe. De megbízott benne, hogy ő azt adja neki, amire szüksége van, így hát nem élhet vissza a bizalmával. Azt találta ki, hogy délutánra a férfi után repül Detroitba, és odaadja az eredeti képet. Bért majd helyettesíti a boltban. Igaz, a jegy ára felemészti egész készpénztartalékukat, de majd visszafizeti valahogy. Rosemaryre nézett. - Meggondoltam magam. Mégse telefonáljon Mr. Halsteadnek. Nálam van az a kép, amire a ma esti megbeszélésen szüksége lesz. Ha megmondja, hol lesz a tanácskozás, odaviszem neki. Úgy tűnt, Rosemary megkönnyebbült. - Rendben. Mondta, hogy valami faliképet fog használni ma este. A Plaza Szállóban lakik, a Reneszánsz Központban. - Köszönöm. Jessie a lifthez rohant. Amikor beszállt, lehúzta a kabátja cipzárját, mert az izgalomtól hirtelen melege lett. A kabát alatt a legszebb pulóvere volt rajta, arra az esetre, ha Reiddel ebédelne. Most viszont pont jó lesz egy üzleti úthoz és egy estére a Plaza Szállóban. Jessie mosolygott. Talán mégis jól fog végződni ez a kis vicc. Később, délután, Jessie bosszankodott, amiért nem kérdezte meg, hánykor kezdődik a tanácskozás. Közel egy órájába került, amíg a boltban meggyőzte Bertet, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy jóvátegyék a hibát. Közben még néhány megrendelés is érkezett. Jessie végül egy vastag köteg pénzzel távozott. Megpróbálta leküzdeni magában a lelkiismeret-furdalást. Felpattant egy buszra, amely egyenesen a reptérre vitte. Kisebb huzavona után sikerült helyet kapnia a detroiti gépre, és visszafelé is, az esti tíz óra tizenötös járatra. Amikor már biztosan tudta, hogy időben fog érkezni, megkönnyebbülten sóhajtott föl. Arra nem számított, hogy a köd miatt a gépek nem kapnak leszállási engedélyt így az a gép is, amelyiken ő ült, a leszállópálya fölött körözött, míg végre öt órakor felszállt a köd. Jessie imádkozott, hogy az értekezlet ne kezdődjön nyolc óra előtt. A repülőtér előtt fogott egy taxit. Ahogy közeledtek a városközponthoz, a forgalom egyre sűrűsödött. Jessie már szinte kétségbeesett. Minduntalan az óráját bámulta. Negyed hétkor esett be a Plaza Szállóba, és az első alkalmazottól, aki az útjába került, megkérdezte, hogy hol fogják a Magnitech igazgatói ülését tartani. Motyogott valamit egy anyagilag nagyon jelentős dologról a tanácskozással kapcsolatban, s megmutatta a faliképet. Könyörgő és zaklatott tekintete valószínűleg meggyőzte az alkalmazottat, aki végül elirányította őt a negyedik emeleti Raphael Tárgyalóteremhez. Felrohant a negyedikre. A terem ajtaja csukva volt. Jessie a kulcslyukra tapasztotta a fülét, s meghallotta Reid hangját. A férfi nyugodtnak tűnt, ezek szerint még nem leplezte le a képet. Jessie résnyire nyitotta az ajtót, és bekukucskált. Reid egy hosszú asztal végénél állt, a lefedett kép pedig mellette volt egy állványon. Az asztal körül mindkét oldalon az igazgatók ültek - csupa férfi -, előttük vizeskancsók és hamutartók. Reid nagy lelkesedéssel magyarázta a tevékenységi koruk szélesítésével kapcsolatos terveit. Jessie úgy érezte, rögtön elájul. Nincs más választása, félbe kell szakítania az ülést. Mély lélegzetet vett, és belépett a terembe. Ebben a pülanatban Reid lerántotta a leplet a képről anélkül, hogy ránézett volna. - Uraim, engedjék meg, hogy bemutassam önöknek az első ajánlatomat. Jessie-ben meghűlt a vér. Ir fit- SZÍVF.S 5 . BUDAPEST ÉS KÖRNYÉKE Szerkesztőségünk nemrég egy kitűnő szíves kalauzra bukkant, amelyet szívesen ajánlunk mindazoknak, akik nem OTTHONi, hanem inkább OTTHONos környezetben akarják elkölteni Bálint-napi vacsorájukat. Báunt-napitréfa 5. FEJEZET Hirtelen mindenki megdermedt. Jessie a fényképre meredt, melyen mellei szinte kibuggyantak a piros ruhából, ahogy a fehér szíves szőnyegen végignyúlt. Szájával csábítóan csücsörített. A kép alatt ott volt a felirat: A génsebészeté a jövő. - Figyelemre méltó indítvány - szólalt meg az igazgatótanács egyik tagja, miután megköszörülte a torkát. - Örülök, hogy egyetért velem - válaszolta Reid még mindig mosolyogva, és lassan hátrafordult. Amikor a képre pillantott, elsápadt, és a mosoly az arcába fagyott. Jessie tisztában volt vele, hogy csak ront a helyzeten, ha most fölhívja magára a figyelmet, és kicseréli a képet. Ráadásul még föl is ismernék. Rémülten az ajtóhoz ugrott, és kiment. Az előtérben alig kapott levegőt az izgatottságtól. Ez nem lehet igaz, gondolta. Nem lehet, hogy ilyen szerencsétlenül sült el a tréfája, és most a Magnitech egész igazgatói testülete az ő képén csámcsog. Pedig így történt. A saját szemével látta. Arra már nem is mert gondolni, mit érezhet most Reid, vagy hogy mit fog szólni Bért, ha mindezt megtudja. A műterem jó hírének lőttek, ami pedig Reiddel való kapcsolatát illeti... azt akár el is felejtheti. Egy csomó fontos ember előtt tette nevetségessé, márpedig a férfi ezt soha nem fogja megbocsátani neki. Ki kell találnia valamit, amivel tisztára moshatja Reidet. A titkárnő azt mondta, hogy holnaputánig lesz Detroitban, tehát talán-lesz még egy ülés. A képet a portán hagyhatná, aztán Reid bemutathatná a másnapi tárgyaláson, a felelősséget pedig a műteremre háríthatná. Jessie meredten bámulta magát a mosdó hatalmas tükrében. Gyáva megoldás lenne, hogyha a képet egyszerűen a portán hagyná. Egy igazi nő vállalná a felelősséget, és személyesen adná oda. Az órájára nézett. A gépe indulásáig még majdnem három órája van. Ha az ülésnek félórán belül vége lenne, akkor tudna beszélni Reiddel, és mielőtt a férfi felmegy a szobájába, odaadhatná neki a képet. Utána még a repülőtérre is kiérne egy taxival. Nagyon óvatosan az ajtóhoz lopakodott, nehogy meglássák, és fölismerjék. Fölhajtotta a gallérját, és előreborzolta a haját, aztán újra megnézte magát a tükörben. A gallér árnyékot vetett az arcára, így nehezen lehetett volna fölismerni. Különben pedig tisztában volt vele, hogy az igazgatók valószínűleg nem az arcát nézték. Várta, hogy Reid kijöjjön, ő pedig odamehessen hozzá. Teltek a percek, de semmi sem történt. Már kezdett fájni a lába, és izzadt a meleg kabátban, de nem volt más választása, várnia kellett tovább. Ha hallgatott volna Bertre, sosem kerül ilyen szörnyű helyzetbe. Végre-valahára kinyílt az ajtó. Jessie szíve szinte kiugrott a helyéből. Először két férfi jött ki a teremből, mindketten nevettek. Aztán még egy és még három. A jelek szerint mindegyikük jól szórakozott. A párbeszédjükből Jessie kitalálta, hogy a szálloda legfelső emeletén lévő bárba mennek. - Hé, Georges, Halstead is jön? - hallotta az egyik férfi hangját. - Nem. Azt mondta, visszamegy a szobájába, mert fáradt. - Az után a kép után nem is csodálom - kuncogott egy másik férfi. - Pedig nem hittem, hogy magánéletre is jut ideje. A csoport többi tagja nevetett, és sikamlós megjegyzése ket tettek. Jessie befogta a fülét. Szegény Reid, gondolta. Szörnyen érezte magát. Aztán Reid is kijött a teremből. Egyedül volt. A képet összecsavarva vitte a kezében, gondosan vigyázott rá, hogy semmi se látszódjon belőle. Jessie, időt sem hagyva magának a gondolkodásra, a férfihoz sietett. Lehajtotta a gallérját. Reid először csodálkozva nézett rá, aztán összeszűkült a szeme. - Nálam van Victor képa - mondta Jessie, s maga elé tartotta a fényképet. - Reid, hadd magyarázzam meg! - Csak ne itt, az isten szeremére! - A férfi karjánál fogva elkapta Jessie-t, és a lifthez ráncigálta. - Két igazgató még mindig bent van a teremben. - Továbbra is szorosan tartotta a lányt, így hívta a liftet azzal a kezével, amelyikben a kép volt. - Gyerünk már! - morogta türelmetlenül. Amikor megérkezett a lift, Reid berántotta Jessie-t a fülkébe, és megnyomta a harmadik emelet gombját. - Hová megyünk? - A szobámba, ahol elmondhatom, amit akarok. - Akkor elengedhet - válaszolta Jessie, és kiszabadította magát Reid szorításából. - Sajnálom, ami történt, de ez még nem jogosítja föl arra, hogy durván bánjon velem. - Valóban? - Reid meglazította a nyakkendőjét, és kigombolta az inge legfelső gombját. Jessie-re nézett. Szeme most olyan volt, mint a gázláng belseje, olyan kék, és olyan forró is. - Azt csinálhatok magával, amit akarok, fel is négyeihetem, és nincs a világon az a bíróság, amelyik elítélhetne a történtek után. Ne beszéljen nekem itt jogokról. Eszem ágában sincs... - Hirtelen elhallgatott, mert a lift megállt, és az - ajtó egy estélyi ruhába öltözött pár előtt nyílt ki. Jessie azon gondolkodott, hogyan használhatná fel a házaspár jelenlétét a menekülésre. Most már Reidnél van a másik kép is, illetve nála lesz, ha odaadja neki. A férfi arcáról nem sok jót olvasott le. Nem is remélte, hogy bármi olyasmit tud mondani, amivel kiengesztelhetné, neki pedig semmi kedve sem volt végighallgatni egy szónoklatot. Különben is, el kell érnie a gépét. De aztán eszébe jutott Bért. Ő biztosan azt akarná, hogy tegyen meg mindent a férfi megbékítése érdekében, akár még azt is, hogy megígéri, korlátlan mennyiségben készítenek számára képeket élete végéig, csak hogy elnézze nekik ezt a kis tévedést. Na jó, ezt a súlyos tévedést. Kiszálltak a liftből, és a férfi lakosztályába mentek. Reid bedugta a kulcsot a zárba, lenyomta a kilincset, aztán káromkodott egyet. - Fordítva tette bele - szólt Jessie. - Kedves magától, hogy figyelmeztet. - Most már jól illesztette a kulcsot a zárba, és kinyitotta az ajtót. - Befelé! - Ne parancsolgasson nekem! - csattant föl Jessie, de azért bement. A nappaliban álltak jól látszott, hogy a hálószoba balra nyílik. - Akkor most beszélgessünk kicsit. - Reid levette a zakóját, és egy székre dobta, aztán átment a szobán, majd megállt Jessie mellett. Úgy nézett ki, mint egy bosszúálló isten. - Mi a fene történt a képekkel? És hogy merészelte az én mondatomat írni a saját képe alá? - Keveredés történt - válaszolta Jessie. Ez volt a legjobb védekezési mód. A szoba meghitt hangulatot árasztott. Victor képét a lány egy lámpának támasztotta, aztán lehúzta a cipzárat a kabátján. - Keveredés? Ez minden, amit mondani tud azok után, hogy porig alázott az igazgatóim előtt? - Nagyon... nagyon rossz volt? - Rossz? - Reid az ablak felé fordult, és idegesen a hajába túrt. - Attól függ, maga rossznak nevezi-e, ha egy tucat ember, akiket egy fontos dologról akar meggyőzni, magán röhög. Maga szerint ez rossz? Báunt-napi tréfa - Hátén... - Mondja - vágott közbe újra Reid, miközben felkapta Jessie fényképét -, el tudja képzelni, milyen az, ha összehív egy különleges ülést a maradi igazgatótanács meggyőzésére, és már éppen előadná nekik a génsebészet legújabb eredményeit, amit egy díjnyertes bika képével akar szemléltetni, amikor azt veszi észre, hogy mindenki furcsán vigyorog, és tessék, amint megfordul, meglátja... - hirtelen felrántotta a leplet a képről - egy csinibaba képét, amint piros ruhában kelleti magát egy fehér szívecskés szőnyegen. Maga szerint ez rossz? Jessie megpróbálta felidézni és kiegészíteni magában a jelenetet, és hirtelen kitört belőle a kacagás. - Maga ezt mulatságosnak találja? - Igen - válaszolta a szemét törölgetve Jessie. - Sajnálom, de ez tényleg nagyon vicces... - Az igazgatótanács tagjai is úgy gondolták. - Reid viszont láthatóan nem ezen a véleményen volt. - Pedig a felirat nagyon tetszett nekik. Elmagyaráztam, hogy én egy bika fényképét rendeltem, és nem egy vérmes nőszemélyét. - Nem vagyok vérmes nőszemély! - Nem hittek nekem! - folytatta a férfi, mintha nem is hallotta volna Jessie megjegyzését. - Azt hitték, hogy az egészet én találtam ki a tréfa kedvéért. Tulajdonképpen - tette hozzá fenyegetően közeledve - nem is tudom, hogy egyáltalán komolyan vesznek-e még valaha. - Tetszett nekik a kép? - Rettentően. De nem ez a lényeg. Azt akartam, hogy csodálják a tervemet, és helyeseljék a javaslatomat. Gondolja, hogy ezek után bele fognak egyezni, hogy a Magnitech génsebészeti kutatásokban vegyen részt? Szerintem inkább a vezérigazgatójuk szerelmi életén csámcsognak. - Reid, ha lenne magában egy csöppnyi rögtönzőképesHarisqwn báunt-nap ség, a javára fordíthatná az egészet ahelyett, hogy felfújja a történteket. - Maga nincs észnél! Minden tekintélyemet elveszítettem előttük, nem tudom, hogy gondolja, hogy most még... - Hallgasson meg! Semmit sem vesztett el! - Jessie rájött, hogy tévedett a férfi humorérzékét illetően. - Az igazgatók egyáltalán nem botránkoztak meg. Egyszerűen csak azt hiszik, hogy viccelt. - Remek! Pontosan ez az a kép, amit ki akarok alakítani magamról. Egy szépfiú, aki körül hemzsegnek a hiányos öltözetű nők, miközben több millió dolláros üzleteket bonyolít. - Ugyan már, Reid. Egy kicsit tényleg eltúlozza. - Komoly üzleti döntésekért felelős férfi vagyok, a fenébe is! Hát ez az. De ha Reid üvöltözhet és vádaskodhat, akkor ő is megteheti. - Az üzleti részével egyetértek, de ami azt illeti, kíváncsi vagyok, egyáltalán férfi-e maga - kiáltotta Jessie. - Ez meg mit jelentsen? - kiáltotta vissza Reid. - Azt, hogy maga pont olyan, mint az a bika. Minden legyen tiszta, biztonságos és kiszámítható maga körül. Egy apró nehézség, mint ez a kép, és rögtön úgy tombol, mint egy őrült. Nincs ideje a siklórepülésre, de még arra sem, hogy egy szép lábat észrevegyen! - Óh, igen? Azt hiszi, nem vettem észre tegnap azt a miniszoknyát? - Nem, mivel rögtön a terveiről kezdett beszélni. - Téved! - vágott vissza Reid, és kék szeme fölvillant, ahogy Jessie-hez közeledett. - Igenis észrevettem a combját, amit nem győzött mutogatni. Biztos vagyok benne, hogy szántszándékkal csinálta. - És ha igen? Csak kíváncsi voltam, képes-e egyáltalán érdeklődést mutatni valami más iránt is, mint az üzlet. BáUNT-NAPI TRÉFA - Jobb lesz, ha fölhagy a kísérletezéssel, Jessie. Amikor tegnap ott illegette magát abban a rövid szoknyában, minden önuralmamra szükségem volt, hogy visszatartsam magam attól... - Hirtelen elhallgatott, és tett egypár lépést hátrafelé. - Attól, amit mindketten megbánnánk. - Megbánnánk? Miért? Talán mert megmutatná, milyen is valójában? Isten ments, hogy ilyet tegyen! Isten ments, hogy valaha is olyat csináljon, aminek nem gondolta át minden egyes apró részletét, a következményeivel együtt! - Én figyelmeztettem! - suttogta Reid, és közelebb lépett Jessie-hez. Jessie szíve gyorsabban kezdett verni. Látta, hogy párolog el Reid dühe, és hogy keríti egy új érzés hatalmába, olyan érzés, melyet azonnal fölismert. A férfi kívánta őt. - Figyelmeztetett? Ugyan mire? Semmi sem fog történni. Reid hirtelen megragadta Jessie karját. - De igen, fog - mondta, és megcsókolta a nőt. Jessie hasztalan próbálta kiszabadítani magát a férfi öleléséből. Mikor Reid újra megcsókolta, érezte, hogy minden dühe elszállt. A vágy furcsa melegsége öntötte el. Karját Reid nyaka köré fonta, és közelebb húzta magához. A férfi felsóhajtott, aztán lassan fölemelte a fejét. - A tűzzel játszik - súgta. Jessie az arcán érezte forró leheletét. - Vigyázzon, megégeti magát! Jessie kinyitotta a szemét. - Nem ijeszt meg, Reid Halstead. - Nem? Jessie megremegett izgalmában, amint a férfi feszülő testéhez húzta őt. Egy pillanatig sem hitt Reid őszinteségében. Biztos volt benne, hogy csak játszik vele, vagy bosszút akar állni a megaláztatásért, ez minden. - Nem ijedek meg olyan könnyen - tette hozzá, mélyen a férfi szemébe nézve. - Tényleg? - Reid Jessie pulóvere alá csúsztatta a kezét, és gyakorlott mozdulattal kikapcsolta a melltartóját. - Csak ugrat - mondta Jessie reszkető hangon. - Úgy gondolja? - Reid gyöngéden simogatta Jessie bőrét. - Talán be tudom bizonyítani, hogy férfi is vagyok, nem csak üzletember. - Félrehajtotta Jessie melltartóját, és a mellbimbóját kezdte simogatni. - Mi a baj? - mormolta halkan a férfi. - Megnémult? Hadd lássam! - mondta, és újra megcsókolta Jessie-t. Jessie föladta minden ellenállását. Tudta, hogy egy bizonyos pontnál Reid erőt fog venni magán, hogy ő aztán majd a folytatásért könyörögjön. Nem volt kétsége afelől, hogy a férfi csak meg akarja büntetni és mégsem tudott ellenállni neki. Érezte a csókjait, a simogatását, és ez minden elképzelését fölülmúlta. Már nem tart sokáig, gondolta, és Reid újra az a rideg üzletember lesz, akit megismert. Egyelőre viszont úgy tűnt, a férfi neki szenteli minden figyelmét, ahogy ő a férfinak. Szeretkezni akart vele, és ennél jobban még soha semmit nem akart életében. A férfi Jessie szemébe nézett. - Elég volt? - Ha most azt hiszi, hogy sikítva kirohanok a szobából, nagyon téved. - Rendben. - Reid elvette a kezét Jessie melléről. Bekövetkezett, amitől Jessie rettegett. Reid megbosszulta az őt ért sérelmet. Most azt fogja mondani, hogy menjek el, és legyek erős, gondolta a lány. De nem fogok könyörögni neki, erősítgette magát. El fogom küldeni a... Ebben a pillanatban Reid a karjába kapta, és a hálószobába vitte. - Mit csinál? - kérdezte Jessie. Reid szeme megtelt forró vágyakozással, ahogy ránézett. - Csak azt akarom adni magának, amit megérdemel. 6. FEJEZET Jessie még mindig képtelen volt elhinni, hogy Reid nem vicCel, bár a férfi igazán komolynak tűnt, amint gyöngéden letette őt a hatalmas ágyra. Csak feküdt, és csodálkozva nézte, ahogy Reid leveszi a nyakkendőjét, és kigombolja az ingét. - Még mindig azt hiszi, hogy tréfálok? - Igen - válaszolta Jessie, de már nem tűnt olyan határozottnak a hangja, mint az előbb. - Téved - mondta a férfi, és levette hófehér ingét. Jessie-ben minden egyes pillanattal fokozódott a vágy, de még mindig arra gondolt, hogy ez a gyönyörű álom bármikor véget érhet. Reid lehúzta a cipzárat a nadrágján, és kicsatolta az övét. Jessie úgy érezte, elájul. Amikor a nadrág a földre csúszott, Reid arrébb rúgta az összegyűrődött ruhadarabokat, aztán nagyon lassú mozdulatokkal lehúzta az alsónadrágját is, miközben végig Jessie-t figyelte. Bármilyen játékot játszik is vele, gondolta magában Jessie, az biztos, hogy Reid nagyon akarja őt, és hogy neki is szörnyű lenne innen visszafordulnia. Ez a gondolat megelégedéssel töltötte el. - Most maga jön. Lássuk, elég bátor-e ahhoz, hogy levetkőzzék előttem. Erről van tehát szó: kihívásról, futott át Jessie agyán. Lassan fölült az ágyban, és lehúzta a cipőjét. Aztán kibujt a kabátjából és a pulóveréből. Amikor a kicsatolt melltartót is levette, Reidre pillantott. Megigézte a vad vágy, me JJ férfi szemében látott. Reid hevesen zihált, Jxúnütíiáibat kapna levegőt. Jessie érezte, hogy most már nem meg, hiszen nem Reid kezdte az egészet, hanem ő, amikor azt a rövid szoknyát fölvette. Miközben Reid arcát figyelte, levette a zokniját, aztán kigombolta a nadrágját, és kibújt belőle. Reid arcán megrándult egy kis izom, de nem szólt egy szót sem. Nem tett egyetlen mozdulatot sem, hogy megállítsa Jessie-t... Mozdulatlanul nézte, amint a lány leveszi a bugyiját, majd halkan felsóhajtott. - Mi a baj? - kérdezte Jessie értetlenül. - Gyönyörű... maga gyönyörű. - Reid tett egy lépést az ágy felé. - Csodálatos. Ahelyett, hogy veszekszem magával, meg kellene köszönnöm. - Egyik lábával az ágyra térdelt, és a párnákra fektette Jessie-t. - Azt hiszem, most következik életem leggyönyörűbb éjszakája - suttogta. Arcszeszének illata izgatott testének férfias illatával keveredett, és ez még jobban felajzotta Jessie-t, amikor Reid gyöngéden két kezébe fogta az arcát. - Azt hittem... tényleg nem csak játszik velem? - dadogta Jessie. A férfi meztelen testének melege biztonságérzettel töltötte el. Most már tudta, hogy valóban szeretkezni fognak. Úgy kívánta a férfit, mint még soha senkit. Reid gyöngéden megcsókolta. Jessie érezte, hogy a férfi megbocsátott neki. Kezét Reid vállára tette, teste megfeszült. Még utoljára átfutott az agyán, hogy játék csak az egész, de nem maradt ideje gondolkodni, már túl messzire mentek. Reid a mellét csókolgatta, és a kezét becsúsztatta két combja közé. Jessie teste megrándult, amikor megérezte a férfi izgatottan kereső ujjait. - Nem akarom, hogy engem is úgy fegyelmezzenek, mint azt a bikát - suttogta Reid, majd megcsókolta Jessie fülét. - Lehet, hogy nem volt igazam - nyögte Jessie, és megmarkolta Reid vállát. - Néha talán tényleg olyan vagyok, mint Victor. Túlságosan is uralkodom magamon. De most szabad akarok lenni. Ma éjszaka szeretni akarlak. - Felemelkedett, és kihúzta az éjjeliszekrény fiókját. - Reid! - kiáltotta Jessie, mert úgy érezte, hogy egy pillanatig sem tud meglenni nélküle. - Ez a szálloda külön szolgáltatása - mondta a férfi, és egy apró csomagot vett elő. Jessie szégyenkezés nélkül nézte, ahogy a férfi fölhelyezi az óvszert. - Még mindig azt hiszed, hogy csak ugratlak? Jessie megrázta a fejét. A kalandvágy csalta ide, de most már több forog kockán. Sokkal több. - Sosem viccelek - folytatta Reid. Jessie két combja közé helyezkedett, és mélyen a nő szemébe nézett. - Soha - suttogta, és belehatolt. Jessie olyan természetességgel fogadta magába, mintha egész életében erre a férfira várt volna. - Jessie - zihálta Reid -, óh, Jessie, nem reméltem, hogy ennyire jó lesz veled. - Mit... mit gondoltál? - Nem tudom, de nem... nem ezt. - Reid becsukta a szemét. - Úgy érzem, hogy elveszek benned, és nem akarom, hogy véget érjen... Jessie vele mozgott, csókolgatta, simogatta. Soha senkivel nem érezte még ezt a teljességet, ezt a szenvedélyt. Reid hirtelen megállt. Jessie jól tudta, hogy csak az ő kedvéért próbálja magát visszatartani, pedig erre már nem volt szükség. - Engedd el magad - suttogta. - Ne haragudj, nem tehetek róla - nyögte Reid, miközben egyre hevesebben mozgott. - Maradj velem - kérte Jessie-t. - Veled vagyok - válaszolta Jessie már szinte magánkívül, és hagyta, hogy a férfi hihetetlen magasságokba röpítse, egészen a beteljesülésig. Miután elcsendesedtek, Jessie mozdulatlanul feküdt Reid karjaiban. Most döbbent csak meg a saját viselkedésén. Még soha senkinek nem sikerült ennyire felkorbácsolnia az érzékeit, mint Reidnek, noha még alig ismerték egymást. Az utolsó komoly kapcsolata - tulajdonképpen a másolik az életében - egy évvel ezelőtt ért véget. Azóta a műteemnek szentelte minden idejét, egészen mostanáig. Olyan rősen vonzódott Reidhez, hogy ez az érzés minden mást homályosított. Gyöngéden megsimogatta a férfi hátát. - Azt hiszem, kezdettől fogva tudtam, hogy ennek így :ell lennie - mondta Reid. Jessie elmosolyodott. Biztonságot és békességet érzett nagában. - Rögtön beléd szerettem, amikor megláttalak a bolt kiakata előtt ácsorogni. Annyira bosszantott, hogy csak egy közönséges pulóver volt rajtam aznap. - Viccelsz? Az a szűk farmer majdnem megőrjített. Legjzívesebben azt tettem volna veled, amit az előbb. - Én pedig azt hittem, hogy Linda képét bámulod - nevetett Jessie. - iá az a Linda? - Az a szőke lány, akinek a képe kint van a kirakatban. - Észre sem vettem - mondta Reid vigyorogva. - Hazudsz. Reid újra megcsókolta Jessie-t. - Na jó, de most már biztosan nem venném észre. Jessie szíve megdobbant. Reid úgy beszél, mintha az, ami irtént, többet jelentene számára egy kalandnál. - Tényleg nem haragszol már rám a kép miatt? - Talán dühösnek látszom? - Nem. Inkább boldognak. - Mert az is vagyok. Dáunt-napi tréfa Jessie Reid ölelésében feküdt egészen addig, amíg a férfi föl nem kelt, és a fürdőszobába nem ment. Most, hogy a férfi meleg teste nem takarta be többé, hirtelen megborzongott. Becsavarta magát a takaróba, és várta, hogy Reid visszajöjjön. Eszébe jutott, hogy a gépét valószínűleg lekéste, de már ezzel sem törődött... Majd valahogy hazamegy reggel, gondolta, bár semmi kedve nem volt otthagyni a férfit. - Valami nem hagy nyugodni - szólt Reid, amikor visszatért. - A képpel kapcsolatban? - Jessie szerette volna, ha a férfi újra mosolyog, mint akkor, amikor kikelt az ágyból. - Részben. Van barátod, ugye? - Micsoda? - kérdezte döbbenten Jessie. Mindenre számított, csak erre nem. - Miből gondolod? - A kép miatt - mutatott a másik szoba felé Reid. - Azt mondtad, keveredés történt, de csak most értettem meg, mit jelent ez. Azt a képet másnak csináltattad, és tévedésből az én mondatomat írtad alá. A küldönc pedig véletlenül a rossz képet hozta el, azt, amit annak a férfinak csináltattál, akit szeretsz. Tudni akarom, mennyire fontos neked. Most Jessie-n volt a sor, hogy mosolyogjon. Reid nem kérdezne ilyesmit, ha nem lenne fontos számára a kapcsolatuk, gondolta. - Nincs barátom - válaszolta, és várta, hogy a férfi arcán megkönnyebbült mosoly jelenjen meg. Ehelyett viszont a férfi összevonta a szemöldökét. - Nem értem. Akkor kinek készült a kép? - Neked. - Nekem? - Ó, Reid, de buta vagy! Nem jöttél rá, mit akartam? Azt hittem, te fogsz eljönni Victor képéért. Először a rólam készült felvételt akartam neked odaadni, hogy felhívjam magamra a figyelmedet. Ártatlan viccnek szántam az egészet. A másik képet is oda akartam adni. Csakhogy később érkeztem a műterembe, mint számítottam rá, és addigra Bért már odaadta a küldöncnek az én képemet. Úgy gondolta, hogy majd fölmegyek az irodádba, kicserélem a képeket, és nem lesz semmi baj. Te viszont akkor már a gépen ültél. - Ezek szerint nem is tévedés volt? - Igen is meg nem is. - Az egészet előre kitervelted? - De nem így - válaszolta Jessie az ágyra mutatva. Kezdte idegesíteni ez a kérdezősködés. - Egyszerűen csak szerettelek volna fölrázni egy kicsit. Azt akartam, hogy nevess, és vedd végre észre, hogy a kocsitelefonokon és a kutatólaboratóriumokon kívül más is van a világon. Azt hittem, sikerülni fog. - Hadd gondoljam át még egyszer. Szándékosan csináltál tehát mindent, amivel több millió dolláros üzletet veszélyeztettél, sőt talán még az állásomat is! - Azt hiszem, eltúlzod. Csak vicc volt az egész. - Vicc? - Reid egyre élesebb hangon beszélt. - A Magnitechnek több országban vannak képviseletei, ami azt jelenti, hogy szinte az egész világon vannak üzleti érdekeltségeink. Az évi nyereségünk több, mint sok kis ország egész évi nemzeti jövedelme. Ennek ellenére valami csoda folytán az igazgatótanács engem bízott meg a vállalat vezetésével. Harminchat éves koromra én vagyok a világ legfiatalabb vezérigazgatója, aki egy ilyen hatalmas gépezetet irányít, és erre igenis átkozottul büszke vagyok! Nem tűröm, hogy egy akármilyen másodrangú fényképész műterem tulajdonosa eljátssza a nehezen megszerzett tekintélyemet az igazgatótanács előtt, és ráadásul még viccesnek is találja az egészet! A férfi sértettsége fokozatosan heves dühbe fordult. Jessie nem számított ilyen kitörésre. Kiugrott az ágyból, és olyan gyorsan, ahogy csak bírta, magára kapkodta a ruháit. - Azt hiszem, teljesen félreismertelek. Abban reménykedtem, képes vagy arra, hogy úgy viselkedj, mint bárki Báunt-napi tréfa más emberfia, akinek van humorérzéke. De látom, te tényleg nem rendelkezel ezzel a tulajdonsággal. - Fél lábon ugrálva próbálta fölhúzni a cipőjét, miközben könnyek öntötték el a szemét. - Te nem tudod, miről beszélsz! - kiáltotta Reid. - Fogalmad sincs róla, mekkora felelősséget kell nap mint nap magamra vennem! El sem tudod képzelni, milyen iszonyatos nyomás nehezedik rám állandóan, és akkor még azt vágod a fejemhez, hogy nincs humorérzékem! Ez egyszerűen nevetséges! - Nem! Egyáltalán nem az! - kiáltotta Jessie, és fölkapta a kabátját. - Ez szégyen rád nézve! - Már alig látott a könnyeitől, amikor kirohant a hálószobából, át a nappalin, ki a folyosóra. Nem nézett vissza, csak egyetlenegyszer, de Reid természetesen nem ment utána. Először is pucéran hagyta ott, másodszor pedig a férfi haragudott rá. Jessie tudta, hogy soha többé nem akarja őt látni. Éppen ezért ő sem akarta többé látni a férfit. Míg hátrafelé nézett, nekirohant egy embernek. - Ö, bocsánat - sikoltotta, és újabb könnyek szöktek a szemébe. - Ne haragudjon, de nem láttam. Nagyon sietek - tette még hozzá, és a lift irányába vette lépteit. - Ne rohanjon úgy! - A férfi elállta az útját, és megfogta a vállát. - Kérem, engedjen, hadd menjek! - Hova akar menni? Az az érzésem, hogy nincsen határozott úti célja, csak menekül valaki elől - mondta a férfi, és figyelmesen nézte Jessie arcát. Jessie letörölte a könnyeit. A férfi a nagyapjára emlékeztette köpcös termetével, hófehér nagy bajszával és fémkeretes szemüvegével. Az idegen enyhe cigaretta- és konyakszagot árasztott magából. - Sietnem kell... hogy elérjem a gépemet - dadogta Jessie. - Mikor indul a gépe? - Tíz óra tizenötkor. A férfi elengedte, és előhúzott egy aranyórát a mellényzsebéből, aztán Jessie elé tartotta, hogy ő is jól lássa a szám- lapot. - Jaj, nem! - Öt perc alatt semmiképpen nem ér ki a repülőtérre - mondta az öregúr, és visszatette az órát a zsebébe. - Hát ez nagyszerű - törölte meg újra a szemét Jessie. - Ezek szerint lekéstem a gépemet. Tökéletes befejezés egy ilyen szörnyű naphoz. - Élet-halál kérdése, hogy még ma éjszaka elhagyja Detroitot? Jessie úgy érezte, mintha forogna vele a világ. Megrázta a fejét. - Tudja mit? - folytatta barátságosan a férfi. - Azt hiszem, magának most igazán jót tenne egy csésze erős kávé. Menjünk, és igyunk egyet, aztán megbeszélhetjük azt is, hogyan tudna innen elutazni. - Jó - nyögte ki nagy nehezen Jessie. - De nem akarom föltartani. Biztos van ennél fontosabb dolga is. - Bolondság. - Az öregúr karon fogta Jessie-t, és a lifthez vezette. - A nevem Andrew Gentry. Es a magáé? - Jessie Neal. - Jessie... vagyis Jessica? Jessie bólintott. Úgy érezte magát, mint egy ötéves gyerek, de az öregúr higgadtsága némileg megnyugtatta. A forró kávé ígérete csábítóan hangzott, azonkívül szüksége volt egy kis időre is, hogy kigondolja, mit tegyen. Tudta, hogy aznap már nincs több gép. Gentry nem kérdezett semmit, amíg a kávézóba nem értek. AlMT-NAPijRÉl.A - Két csésze kávét kérek, és egy szalonnás rántottát a hölgynek - adta le a rendelést a pincérnőnek. - Igazán nem kell etetnie is - mondta Jessie tétova hangsúllyal, hiszen reggel óta nem evett. Most, hogy már nyugodtabb volt valamivel, hirtelen rájött, milyen éhes. - Talán nem szereti a szalonnás rántottát? - kérdezte Gentry. Jessie elmosolyodott. - De igen. De... - Lágyan vagy jól megsütve kéri? - Lágyan, de... - Hozza, legyen szíves! - intett Gentry a pincérnőnek. - Tulajdonképpen tényleg jól fog esni egy kis meleg étel, de nem fogadhatom el a meghívását, szeretném én fizetni a számlát - mondta Jessie. Próbálta összeszámolni magában, mennyi pénze lehet még. Talán a chicagói buszjegyre és erre a vacsorára sem elég, gondolta, de majd csak kitalál valamit. - A vendégem - mosolygott Gentry. - Maga nagyon hasonlít az unokámra, úgyhogy megkérném, tegye meg nekem ezt a szívességet, és fogadja el a meghívásomat. Jessie a férfira nézett. Már azt sem tudta, mit gondoljon, mit hisz róla ez az ember. Egy rohanó nő a szálloda folyosóján, csomagok nélkül... Talán azt hiszi róla, hogy valami durva vendég elől menekülő utcalány. Megköszörülte a torkát. - Meg kellene magyaráznom, mit keresek itt egyáltalán. - Ó, igazán nem szükséges - válaszolta Gentry. - De én szeretném. Fényképész vagyok. A barátnőmnek és nekem van egy műtermünk Chicagóban. - Egy ideig kotorászott a zsebében, aztán előhúzott egy névjegykártyát. - Tessék! - adta oda a kis papírdarabot Gentrynek. -Jessie és Bért fényképész műterem. - Micsoda véletlen! - kiáltott föl a férfi. - Én is chicagói vagyok. - Tényleg? Mivel foglalkozik? Üzletember? - Befektető vagyok - válaszolta Gentry, és ő is elővett egy névjegykártyát. - Ezen a héten üzleti ügyben vagyok itt. És maga miért jött? Az öregúr a Gentry Befektetési Vállalat elnöke és vezérigazgatója volt, ami még a Magnitechnél is tekintélyesebb cég. Jessie habozott. Végtére most már mindegy, gondolta, a férfi úgyis látta, hogy sírt. - Én szintén üzleti úton vagyok Detroitban. - Valóban? - kérdezte Gentry hitetlenkedő hangon. - És milyen üzletről van szó? Persze csak ha nem vagyok túl kíváncsi. - Szóval... tudja... - Jessie a férfi kedves arcába nézett. Tudta, hogy ő biztosan meg fogja érteni, márpedig neki most erre volt a legnagyobb szüksége. Anélkül, hogy akár Reid, akár a Magnitech nevét megemlítette volna, elmesélte Gentrynek a balul végződött tréfa történetét. Közben kihozták a vacsoráját, amit úgy evett meg, hogy szinte oda se figyelt. Mindent elmesélt, csak az utolsó pár óra eseményeit hallgatta el. Amikor befejezte, Gentry méltatlankodva rázta meg a fejét. - Milyen kár, hogy egy ilyen magas beosztásban dolgozó fiatalembernek nincs egy csöppnyi humorérzéke sem. Nem is tudom, hogy tud vezetni egy vállalatot, ha képtelen egy jó viccen nevetni. - Ó, abban biztos vagyok, hogy a vállalatot tökéletesen irányítja - vágta rá sietve Jessie. - Az igazat megvallva tényleg kellemetlen helyzetbe hoztam, és azt hiszem, ezt senki sem szereti. Báunt-napi tréfa - Egy olyan nő, mint maga, jobb, ha nem kezd ilyen besavanyodott emberrel. - Én is azt hiszem. - Hát, ez nem hangzott túl meggyőzően - mondta kedvesen az öregúr. - Jó lenne, ha nem venné olyan komolyan, ami történt, bár azt hiszem, már sejtem, miért képtelen erre. Van benne valami, ami valóban... úgy értem, amit mindezek ellenére is... - Szerelmes belé, ugye? Jessie zavartan pillantott föl. Nagyon jó emberismerő lehet az öregúr, gondolta. - Azt hiszem, igen - vallotta be. Gentry szinte felhorkant. - Az a kegyetlen ember a kezében tartja a maga szívét, és még csak észre sem veszi. Ennyire vak. Hálát kellene adnia az istennek, hogy magát az útjába irányította, nem pedig elküldeni... Azt hiszem, annak az embernek talán éppen ilyen nőre van szüksége, mint maga, Jessie. - Lehet, ő viszont egészen biztosan nem így gondolja. - Akkor átkozottul ostoba. - Most már nincs mit tenni. - Jessie eltolta maga elől a tányért. - Köszönöm a vacsorát, és azt is, hogy meghallgatott, Mr. Gentry. - Andy. Magának csak Andy. - Köszönöm, Andy - mondta mosolyogva Jessie. - Most már viszont ideje elindulnom haza, bár azt sem tudom, hogyan menjek. - Hadd segítsek! Nekem most nincs szükségem a kocsimra, úgyhogy Fred elviheti magát Chicagóba, hiszen vissza is ér még holnap délelőtt. - Fred? - A sofőröm. - Mr. Gentry... Andy, ezt igazán nem fogadhatom el. - Dehogynem. Nem is merek rágondolni, mit el nem követett volna kétségbeesésében, csak hogy el tudjon menni. Talán még buszra is képes lett volna ülni, éjszaka, egyedül. - Igen, de igazán nem kell miattam aggódnia. A férfi átnyúlt az asztal fölött, és megfogta Jessie kezét. - Talán tényleg nem kell. Bocsássa meg nekem, hogy ennyit aggodalmaskodom, de kérem, tegye meg a kedvemért. Öregember vagyok, és túl sok a pénzem. Sokkal több, mint amennyire szükségem lenne. Igazán nem ér gyakran az a szerencse, hogy segíthetek egy gyönyörű, ámde elkeseredett fiatal nőnek. Nagy öröm lenne számomra, ha tudhatnám, hogy biztonságban van. Jessie érezte, hogy a férfi őszintén beszél. - Akkor köszönöm - mondta lassan. - De kérem, engedje meg, hogy cserébe én is tehessek magáért valamit. Hívjon föl bármikor, ha arcképet akar csináltatni valamelyik családtagjáról. Nagyon szívesen megcsinálnám, természetesen ingyen. - Ezt megígérhetem. - Gentry fölvette a kártyát az asztalról, és a zsebébe tette. - De előre figyelmeztetem, hogy rengeteg unokám van - mondta somolyogva. - Most, ha megbocsát, hívom Fredet. Andy kocsija, mint kiderült, egy mindennel fölszerelt hatalmas limuzin volt. A hatórás út alatt Jessie képtelen volt akár egy percre is lehunyni a szemét. A Reiddel történtek nem hagyták nyugodni. Szerencsére Bért sokkal megértőbben fogadta beszámolóját, mint Jessie várta. Másnap a lány nem akart tudomást venni fáradtságáról. Elszántan vetette bele magát a munkába. A Bálint-napi ajánlatuk igazi sikert aratott, ami némiképpen Bertet is megnyugtatta. Jessie megpróbálta legyőzni magában a rossz érzést, amit a sok szerelmes ügyféllel való foglalkozás jelenÁUNT-N API TRÉFA tett. Végül is a Bálint-nap tényleg nem a legmegfelelőbb idő a szerelmi csalódásra. Másnap Jessie éppen a pultnál dolgozott, amikor hirtelen kivágódott az ajtó, és belépett rajta az, akire a legkevésbé számított. Reid közeledett feléje fürge léptekkel. - A fejemet rá, hogy tudtad! - kiáltotta Reid, és fenyegetően fölemelte az ujját. - Mit tudtam? - Ne tettesd az ártatlant! Tudtad jól, hogy Andrew Gentry a Magnitech igazgatótanácsának legbefolyásosabb tagja! 7. FEJEZET - Micsoda? - kiáltott föl Jessie rémülten. - Az lehetetlen! Reid fenyegetően összefonta maga előtt a karját. - De hát... Andy biztosan megmondta volna... - Jessie zavartan dadogott. - Andy? - húzta föl a szemöldökét Reid. - Nem mondom, te aztán tényleg nem vesztegeted az idődet. - Ezzel meg mit akarsz mondani? - Jessie megkerülte a pultot, de olyan vad indulat szikrázott a szemében, hogy Reid tett egy lépést hátrafelé. - Csak nem arra célzói, hogy bármi is lenne köztünk? Hogy merészelsz akár csak feltételezni is ilyesmit? Ha tudni akarod, fogalmam sem volt róla, hogy ő is az igazgatótanács tagja. Meg sem bíztam volna benne, ha tudom. Az isten szerelmére, Reid, hát mit képzelsz mégis, ki vagyok én? - Pontosan erre próbálok rájönni - válaszolta a férfi. - Rendben, de valahol máshol gondolkozzál rajta, ha lehet. Rengeteg a munkám, igazán nincs időm veled foglalkozni - válaszolta Jessie, és dühösen elfordult. - Mi ez a kiabálás itt? Ó, jó napot, Mr. Hálstead - rohant elő a sötétkamrából Bért. Reid feléje biccentett. - Mr. Hálstead épp indulni készült. Sajnálom, ha megzavartunk, Bért. - Ami azt illeti, eszem ágában sem volt még menni. Azért jöttem, hogy február tizennegyedikén estére elhívjam valahova Jessie-t - mondta Reid, miközben szemét a mennyezetre függesztette, mintha előre betanult szöveget próbálna fölidézni. Jessie a férfi felé fordult, Bért pedig értetlenül nézett hol , az egyikre, hol a másikra. - Szigorúan üzleti ügyről van szó - tette hozzá a férfi, és kezét zavartan zsebre dugta. Mindenhová nézett, csak Jessie-re nem. - No de miért mennék veled? - dadogta Jessie. - Gentry és a felesége Bálint-napi összejövetelt rendeznek. Gentry ragaszkodik hozzá, hogy magammal vigyelek. Azt mondta, nagy hibát követtem el, és hogy a vállalat is veszélybe sodródhat. - Én viszont azt hiszem, inkább az állásodról van szó, de akkor sem megyek - jelentette ki határozottan Jessie. - így is jó - válaszolta a férfi, és sarkon fordult. - Várjon egy pillanatot, Mr. Halstead. Hadd váltsak pár szót Jessie-vel négyszemközt - kiáltotta utána Bért. Reid visszafordult. - Azt hiszem, Jessie elég világosan fejezte ki magát, én pedig nem fogok könyörögni neki. - Én sem. Csak beszélni szeretnék vele. Nem hiszem, hogy tudja, mit csinál. - Nekem ugyan beszélhettek - hadarta dühösen Jessie. -Én... - Nyugodj meg - csitította Bért, aztán újra Reidhez fordult. - Abban talán egyetérthetünk, hogy Jessie egy kicsit... szenvedélyes. Reid fölhorkant, Jessie pedig ingerülten leintette barátnőjét. - Roberta, ne erőltesd a dolgot. Azt akarom, hogy ez az ember elmenjen. Most azonnal. Bért megfogta Jessie karját. - Gyere velem egy percre. - Minek? Úgysem gondolom meg magam. - Nem baj, akkor is gyere velem. Csak egy kicsit. Szeretnék mondani valamit. - Értelmes, felnőtt ember vagyok - zúgolódott Jessie, miközben Bért a sötétkamra felé ráncigálta -, nem úgy, mint egyesek - tette hozzá Reidre pillantva. Bért betuszkolta a szűk kis helyiségbe, és bezárta az ajtót. - Most pedig ide figyelj - kezdte, és elengedte Jessie karját. - Elmész. - Mi? Azok után, ahogy tegnapelőtt bánt velem? Akkor inkább életem végéig száraz kenyéren élek. - De én nem! És egyáltalán nem tetszik, ami itt folyik. Tudod jól, mennyire elleneztem az üzembiztos tréfádat, ennek ellenére belementem, bár azt is megmondtam előre, hogy nem fog jól elsülni. Nem érdekel, hogy február tizennegyedike után találkozol-e még valaha Reid Halsteaddel, de azt nem tűröm, hogy elpuskázz egy ilyen sokat ígérő lehetőséget. Jessie még sosem tapasztalta, hogy Bért ennyire határozott is tud lenni. - Lehet, hogy igazad van. - A fenébe is, persze hogy igazam van! El tudod képzelni, kik lesznek ott azon az összejövetelen? Ha Andrew Gentry tényleg annyira kedvel téged, egész biztosan be fog mutatni egy sor fontos embernek. Egy ilyen este után csak úgy zúdulna ránk a sok megrendelés. - Igazad van, mint mindig - sóhajtotta Jessie.- Én csak annyit láttam az egészből, hogy egy olyan férfival kell töltenem az estét, aki gyűlöl engem. - Az a fontos, hogy te viszont nem gyűlölöd őt. Jessie már azt sem tudta, mit gondoljon. Feldúlta, hogy Reid azt hitte, hátba akarta támadni. Ugyanakkor nagyon megbántottnak is érezte magát. - Nem, tényleg nem gyűlölöm - ismerte el. - Képtelen vagyok elfelejteni azt az éjszakát. Csodálatos volt. Nagyon értékes kapcsolat is kialakulhatott volna köztünk, ha nincs ez a képügy. Bért átölelte Jessie vállát. - Még semmi sincs veszve. - Ugyan, ne viccelj már. Nagyon félhet, hogy elveszíti az állását, ha képes volt idejönni. Erről van szó. - Ez az érem másik oldala. Minden csak azért történt, mert te mindig annyira ragaszkodsz a gyerekes ötleteidhez. De képzeld el, mi lenne, ha valóban elvesztené az állását csak azért, mert te nem vagy hajlandó elmenni vele egy összejövetelre. Jessie megrázta a fejét. - Andy sosem tenne ilyet. Le merném fogadni, hogy csak keríteni akar. - Ha így van, ez is csak az én igazamat bizonyítja. Valószínűleg Reid sem hiszi komolyan, hogy leválthatják. Mindenesetre meghívott, és ez a lényeg. Szerintem Andy ezt az egészet csak azért találta ki, hogy Reidnek ürügyet szolgáltasson a közeledésre. - Ez őrültség - tiltakozott Jessie, bár kezdte úgy érezni, hogy Bertnek talán igaza van. De nem akart hiú reményeket táplálni magában. - Szerintem Reid el sem tudja képzelni, hogy egy olyan ember, mint Andy, viccelhet. Valószínűleg meg van róla győződve, hogy minden azon múlik, elmegyek-e vele. - Majd elválik, melyikünknek volt igaza. Jessie még egy darabig tanácstalanul nézett Bertre, aztán kiment a sötétkamrából. Reid ugyanúgy állt ott, mint pár perce kezét a zsebébe süllyesztette. - Rendben, elmegyek az összejövetelre - mondta Jessie, és figyelte, hogyan változik meg a férfi arca. Valami felvillant Reid kék szemében, de rögtön ki is hunyt, még mielőtt Jessie fölismerhette volna, mi volt az. - Jó. Estélyi ruhában gyere. - A fene vigye el! - Jessie gondolatban végigfutotta a ruhatárát. - Nincs semmim, amit egy ilyen alkalomra föl BáUNT-NAPI TRÉFA lehetne venni. Nem mozgok ilyen körökben, de gondolom, erre már rájöttél. - Emiatt ne aggódj, Jessie, majd csak kitalálunk valamit. Most úgyis árleszállítás van mindenhol. Hadd legyen ez az én gondom. Jessie fölemelte a fejét. - Ó, nem. Azt már nem, Reid Halstead! A férfi tett egy lépést Jessie felé. - De igen - mondta halkan, ám nagyon határozottan. - Már csak az hiányozna! - Istenem, milyen nagylelkű ajánlat! - lépett közéjük Beit. - Harmincnyolcas méret. - Hogyan? - pislogott értetlenül Reid. - Hát Jessie mérete! Ruhát akar venni neki, vagy nem? - Hát... én tulajdonképpen nem így... De igen - mondta határozottabb hangon Reid. - Igen, mindenképpen akarok valamit venni. Jessie Bért vállára tette a kezét. - Mi van, ha nem akarom, hogy ruhát vegyen nekem? Mi van, ha nem érdekel, mi tetszik neki? Mi van, ha... - Tizennegyedikén reggel elküldöm a ruhát - folytatta a férfi Berthez intézve a szavait, mintha Jessie ott sem lenne. - Hatra kell odaérnünk, fél hatra idejövök Jessie-ért, ha így jó. Én majd az irodában átöltözöm. - Nagyszerű! - lelkendezett Bért. - Ha már úgyis vásárol, beugorhatna egy cipőboltba is, és vehetne egy harminchetes cipőt. - Cipőt? - kiáltotta Jessie. - Nem kell a cipője! Ez egyszerűen nevetséges! - Harminchetest? - kérdezett vissza Reid, mintha nem is hallotta volna, amit Jessie mondott. - Igen. - Jól elvagytok itt? - kérdezte Jessie, és Bért elé lépett. - Igen, azt hiszem - válaszolt Bért mosolyogva, aztán újra Reidhez ordult. - Akarja, hogy segítsek a szín kiválasztásában? Reid Jessie arcát fürkészte. - Nem, köszönöm, azt hiszem, egyedül is menni fog. Akkor viszlát tizennegyedikén, Jessie - mondta, majd választ sem várva elviharzott. Február tizennegyedike nagyon mozgalmas nap volt a műteremben, mivel a legtöbb megrendelő aznap ment el a kész képekért. Jessie dolgozott a kiadópultnál, de néha, amikor a vásárlók hármasaval-négyesével rohanták meg az üzletet, Bertnek is segítenie kellett. Jessie-nek egész nap görcsölt a gyomra, annyira izgatott volt nem is mert az estére gondolni. - Ó, istenem, mennyire imádom a pénztárgép kattogását hallgatni! - mondogatta Bért egész nap. - Most igen. De kíváncsi vagyok, hogy a rengeteg vendég közül hányan jönnek vissza, vagy hányan ajánlanak minket az ismerőseiknek. Ha nem változik semmi, akár be is zárhatjuk a boltot, vagy élhetünk tovább egyik napról a másikra, mint eddig - zúgolódott Jessie. - Tudom, miért vagy ilyen morcos reggel óta. De ne félj, minden rendben lesz - nyugtatgatta Bért. - Te könnyen beszélsz. - Reid személyesen fog neked ruhát venni, ami azt mutatja, hogy igenis fontos vagy neki. - Ez egyáltalán nincs így. Csak pénzt akart adni rá, de te beleszóltál, és ez nagy különbség. - A kettő majdnem ugyanaz, és emlékezz csak vissza, milyen lelkesen kapott az ötleten, hogy ő maga válasszon neked ruhát. Láttam rajta, mennyire örül. - Csak azért ment bele, mert így legalább vehet valami irtózatos fortéimét, hogy abban virítsak egész este - morogta Jessie. - Öt dolcsiba fogadok, hogy szörnyű ruhát fog Báunt-napitréfa ,ethfStgy éem, mtaden rossza, megérdemelegy ilyen lehetőséget, hogy törlesszen. 8. FEJEZET Egy órával később Jessie hátat fordított a műterem állótükrének, és odaadta Bertnek az öt dollárt. - Gyönyörű - lelkesedett Bért. - Tényleg nem rossz - válaszolta Jessie. A fehér selyemszoknya röpködött körülötte, és a lábát simogatta, ahogy megpördült a tükör előtt. A mélyen kivágott ruha szabadon hagyta Jessie karjait és egyik vállát. A szoknya alján és a ruha derékrészén piros szegély húzódott végig, de csak közelről látszott, milyen szép kis szíveket hímeztek bele. - Még mindig azt mondod, hogy nem érzelgős fajta? - kérdezte Bért, és a ruhaszegélyre mutatott. - Ez egy igazi Bálint-napi ruha. Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna ilyen szépet. Várjál, csöng a telefon, és úgy hallottam, mintha jött volna valaki. Csak kirohanok, aztán jövök vissza, és segítek. Mikor Jessie egyedül maradt, tüzetesen megnézte magát a tükörben. Sosem érezte még magát ilyen csinosnak és csábítónak. Ha valóban Reid választotta ki ezt a ruhát, akkor valószínűleg tervei vannak az estét illetően. Ha viszont Rosemaryt bízta meg a vásárlással, akkor az egésznek nincs különösebb jelentősége. Jessie szeretett volna hinni az első változatban, de a másodikat érezte valószínűbbnek. Reid túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkozzék, gondolta. Biztos csak fölvette a telefonkagylót, és megbízott valakit a feladattal. Bért megjelent az ajtóban, kezében egy nagy csomaggal, amelyen egy másik, kisebb csomag feküdt. - Egy kifutófiú hozta - újságolta izgatottan. - A kisebb, gondolom, cipő. A másik viszont nem tudom, mi lehet. Már megint csöng a telefon. Tessék, Hamupipőke! - nevetett, és Jessie kezébe nyomta a dobozokat. - Inkább megyek, és segítek neked ahelyett, hogy itt billegetem magam a tükör előtt - kiáltotta utána Jessie. - Te csak ápold a kapcsolatokat Andrew Gentryvel - szólt vissza Bért -, az épp elég nagy segítség. Jessie egy asztalra tette a dobozokat, és kinyitotta a kisebbiket. Egy gyönyörű fehér cipő volt benne, épp, amilyen a ruhához illik. Olyan jól állt a lábán, mintha ráöntötték volna. Félretette a cipőt, és maga elé húzta a másik dobozt. A lélegzete is elállt, amikor óvatosan kinyitotta, és meglátott benne egy csodálatos fehér hermelin boát. Az első hiba, amit Reid elkövet, gondolta. Ó ugyanis annyira szerette az állatokat, hogy sosem vett volna föl ilyesmit. Rögtön elhatározta, hogy visszaküldi a hermelint Reidnek. Éppen mikor erre gondolt, észrevette, hogy egy fehér papírlap hever összehajtogatva a szőrme tetején. Jessie azt hitte, a számla. Fölvette, és kinyitotta. Egy levél volt: Kedves Jessie! A boa nem valódi hermelin. Abból, ahogy Victorral bántál, tudom, hogy soha nem vennél föl igazi prémet. Viszlát este. Reid - Na, mi van a nagy dobozban? - kérdezte rögtön Bért, amikor visszajött. Jessie kivette a csomagból a hermelint, és a vállára terítette. - Hű, ezt nevezem! Kár, hogy nem szereted a valódi szőrt. - Nem valódi. Reid kitalálta, hogy azt nem venném föl. - Akkor még inkább nevezem. Most már elhiszed, hogy fontos vagy neki? AUNT-NAFI ír - MéL1Wtett viszont tényleg -nSSbbvutastósnak lennének, gondolta abosszúntöria fejét. Tudom. !LLL, Bertnek.Jden Fél hat előtt öt perccel Jessie-nek már úgy remegett a keze az idegességtől, hogy nem tudta bekapcsolni a gyémántláncot. - Gyere, segítek - ajánlkozott Bért. - Jó ég, olyan hideg a kezed, mint a jég! Akarod, hogy melegebbre állítsam a kályhát? - Nem, kösz. - Jessie összedörzsölte a kezét, és meglehelte. - Az idegességtől van. Bért bekapcsolta a nyakláncot, aztán tett egy pár lépést hátrafelé, hogy megnézze az összhatást. - Ha Reid meglát, rögtön meleg lesz itt, azt elhiheted. Őrült jól nézel ki. - Ez azért neked is köszönhető. Nagyon előnyösen festettél ki. - Nem erről van szó, és még csak nem is a ruháról vagy a nyakláncról, bár nagyszerűen áll rajtad minden. Egyszerűen sugárzol. - Rettenetesen félek. - Mitől? Reid nem fog bántani, ez most már teljesen biztos. - Bárcsak el is tudnám hinni. Tudod, mit szeretnék leginkább? Otthon maradni, és pizzát enni veled meg Lindával, úgy, mint tavaly. - Persze, egy romantikus pizza vacsora a lányokkal - gúnyolódott Bért. - Ha tehetném, én is azzal a fickóval töltenem az estét, aki a nappalival szemben lakik, elhiheted, és eszem ágában sem lenne Lindával pizzázgatni. - Pótoljuk, amint túl leszek ezen - ígérte Jessie. - Én... - Folytatni akarta, de az ajtó váratlanul kinyílt. Tudta, hogy itt az idő. Reid megérkezett. Bért odaadta neki a boát, és kituszkolta a műteremből, akár egy menyasszonyt, aki most készül bevonulni a templomba. Jessie gyomra összeszorult. Reid a boltban ácsorgott. Kasmírkabátja ki volt gombol va, úgyhogy kilátszott alóla fekete szmokingja, fekete csokornyakkendője és hófehér inge. A látványtól Jessie szíve megdobbant. Reid is végigmérte őt, de nem szólt egy szót sem. - Jó a méret - szólalt meg Jessie zavartan -, minden tökéletesen illik rám. - Én... - kezdte Reid, és megköszörülte a torkát. - Látom. - Valami baj van? - Nem, dehogy. Elragadóan nézel ki. Jessie gúnyos hangot próbált felfedezni a férfi szavaiban, de hiába. - Biztos, hogy jól vagy? - kérdezte. - Igen, persze. Segíthetek? - kérdezte Reid, és kinyújtotta a karját a hermelinért. - Igen, köszönöm. - Jessie odaadta a prémet, és megfordult, hogy a férfi a vállára tudja tenni. Hirtelen megérezte az arcszesz illatát. Megrohanták az emlékek. Eszébe jutott, ahogy ölelték egymást, ahogy szeretkeztek. Reid ujjai végigsimítottak a bőrén, amitől Jessie megborzongott. - Szórakozzatok jól! - búcsúzkodott tőlük Bért. Jessie visszapillantott a műterem felé, és látta, ahogy barátnője mosolyogva áll az ajtóban. - Koszi mindent - mondta neki. - Én is köszönök mindent, Bért! - szólt Reid. Mielőtt kiléptek a bolt ajtaján, Jessie még egyszer visszanézett. Azt kívánta, bárcsak otthon lennének, és pizzát ennének, miközben várnák, hogy befusson Linda. De aztán Bért tekintetéből kiolvasta, hogy meg kell hoznia ezt az áldozatot a műterem érdekében. Mély lélegzetet vett, és kilépett az utcára. A Mercedes a sarkon állt. - Szerencse, hogy ilyen közel találtál helyet - jegyezte meg Jessie. - Megkértem valakit, hogy foglalja le előre. Jessie meghatódott ezen az apró figyelmességen, de még mindig várta, mikor fog bekövetkezni az, amitől tartott. A kocsiban halk zene szólt. Jessie kereste a kocsitelefont, de nem látta sehol. Arra gondolt, Reid talán zsebre dugta. Már egészen el is feledkezett arról az útról, amelyet Victorhoz tettek meg, most pedig itt egy újabb, ráadásul csúcsforgalomban. Milyen mulatságos, gondolta. Reid a kormányhoz ült, becsukta az ajtót, és beindította a motort. - Elég meleg van? - kérdezte Jessie-re pillantva. - Igen - válaszolta Jessie -, de szeretnék kérni tőled egy szívességet. Tudom, mennyire szereted telefonon elintézni az ügyeidet vezetés közben, de most csúcsforgalom van. Igazán örülnék, ha most nem... - A telefont az irodában hagytam. - Mit csináltál? - nézett Jessie csodálkozva Reidre. - Valami baj van? Egészen jól érzed magad? - Nincs semmi bajom. Legalábbis nem oiyan, amin orvos segíthetne. Jessie várta a folytatást, de amikor észrevette, hogy a férfi már semmit sem akar mondani, ő szólalt meg: - Ertem. Ezek szerint lelki bajod van, és én vagyok az oka. Most, hogy fogva tartasz a kocsidban, elmondhatod, milyen szörnyű napokat éltél át a balul sikerült tréfám miatt. Rendben, bármit megérdemlek, csak legyünk túl rajta. Reid még mindig az utat nézte. Szokatlan körültekintéssel vezetett. - Szóval úgy gondolod, kifőztem ellened valamit? - kérdezte. Jessie-vel hirtelen forogni kezdett a világ. - Nézd, tisztában vagyok vele, hogy nagy visszavágásra készülsz, hogy a ruha, a lágy zene és ez a szelíd vezetés mind Báunt-napi tréfa csak figyelemelterelésre szolgál. De engem nem rázol át, ne hidd, hogy bármin is meglepődöm. - Ez aztán valóban izgalmasan hangzik - mondta Reid, miközben egy első osztályú étterem elé kanyarodott. - Hová mész? Azt hittem, Andyékhez viszel. - Nem. Itt vacsorázunk. - Nekem ez gyanús, Mr. Halstead. - Csak csendesen, mert a kidobóember még azt hiheti, róla beszélsz - mutatott Reid egy férfira, aki a kocsihoz lépett, és kinyitotta az ajtót. Az étteremben Jessie piros terítős asztalokat pillantott meg, rajtuk az alkalomhoz illően fehér szívek és piros selyemszalag. Egy nő jelent meg rövid, piros ruhában, kezében vörös rózsával teli kosarat tartott. - Boldog Bálint-napot! - mondta, és egy szál virágot nyújtott át a lánynak. Reid is Jessie-re mosolygott, és intett neki, hogy kövesse a főpincért. A szmokingos férfi, aki láthatólag jól ismerte Reidet, az előre lefoglalt asztalhoz vezette őket, és udvariasan tartotta Jessie székét, de a lány nem ült le. Kezdett félni. - Megmondanád végre, mi folyik itt? Az összejövetelen kellene lennünk, egy csomó ember között. Hol vannak a többiek? - Megmagyarázom - válaszolta Reid -, csak ülj le, jó? - Nem, nem jó! Tudom, hogy készülsz valamire. Lehet, hogy valami méregerős mártást akarsz megetetni velem. Ha azt hiszed, belemegyek bármibe is, akkor tévedsz. - Magunkra hagyna minket egy percre, Tom? - kérdezte Reid a főpincért. - Természetesen, Mr. Halstead - válaszolta a pincér, azzal meghajolt, és elment. - Figyelmeztetlek, Reid... - Jessie az asztalra tette a rózsát, és összehúzta magán a hermelin boát, mintha védekezni akarna. - Egy lépést sem teszek addig, amíg valami elfogadható magyarázatot nem adsz. - Hát jó. - Reid Jessie-hez lépett, majd határozott mozdulattal magához ölelte, és megcsókolta, még mielőtt Jessie bármit is tehetett volna. - Ez volt a magyarázat első fele. Jessie-nek hirtelen eszébe jutott, hol is vannak. Az arca fölforrósodott, ahogy próbálta kiszabadítani magát Reid öleléséből, de a férfi nem engedte el. - Mit művelsz? - suttogta Jessie zavartan, és körbenézett a többi vendégen, akik mind kíváncsian fordultak feléjük. - Csak az érzelmeimet próbálom kifejezni. Annyira jó volt, amikor először próbáltam, hogy elhatároztam, rászokom. - Te tényleg megzavarodtál. - Igen, miattad, és csak te gyógyíthatsz meg. Ne kapálózz már annyit, inkább hallgass meg! - Na tessék, most elrontottad Bért művét. - Sajnálom, de ha nem maradsz nyugton egy kicsit, akkor még jobban elrontom. És rie mondd, hogy nem érdemled meg, mert nem igaz. Jessie szinte hallotta, ahogy a szíve kalapál, mikor Reid kék szemébe néz. - Miről beszélsz? - Arról, hogy azt kapod tőlem, amit megérdemelsz. - Hol vannak Gentryék? - kérdezte Jessie idegesen. - És mi van az összejövetellel? - Azt mondtam nekik, hogy nem tudunk elmenni. - Tényleg ezt mondtad? De hát én azt hittem, ez mind az állásodért van. - Sosem gondoltam komolyan, hogy Gentry ilyesmiért leválthat, még akkor sem, ha ostobának nevezett. Az egészet csak azért mondtam, mert közelebb vitt a célomhoz. - Vagyis? - Hogy újra veled lehessek, Jessie. - És hogy megkapjam, amit megérdemlek, ugye? - Igen. Jessie becsukta a szemét. Sírás fojtogatta. Most fogja Reid hazaküldeni egy taxival. Először hagyja, hogy Hamupipőkének érezze magát, aztán megszabadul tőle. - Itt van, amit érdemelsz. - Reid újra megcsókolta Jessie-t. - Egy férfit érdemelsz, aki örökké szeretni fog, aki dédelget, aki képes megfeledkezni a gondjairól, hogy a tapintásod varázsát érezze. - Hirtelen elhallgatott. - Engedd, hogy én legyek ez a férfi. Jessie kinyitotta a szemét. Csak álmodom az egészet, futott át az agyán. Ez nem lehet igaz. Reid mélyen a szemébe nézett. - Gyönyörű, gyönyörű Jessie-m! Gentrynek igaza volt. Őrült voltam, hogy nem mentem utánad már az első pillanatban, amikor észrevettem, hogy érdeklődsz irántam. Jessie próbált kinyögni valamit, de nem jöttek szavak a szájára. - Miután rád rontottam a boltban, és megvádoltalak, hogy összejátszottál ellenem Gentryvel, annyira elszégyelltem magam, hogy kimentem a kutatóállomásra, és sokáig csak Victort bámultam. Arra gondoltam, amit mondtál hogy olyan szigorúan akarom irányítani az életemet, ahogy Victort irányítják. De igazából én sem akarom ezt, Jessie. - Reid mosolygott. - Megkértem a gondozókat, hogy ezentúl gyakrabban engedjék ki Victort a szabadba. Most, hogy a Magnitech megveszi a Malone-telepet, ebbe is több beleszólásom lesz. A tréfád többet segített, mint ártott. Nagyon jólesik az érdeklődésed, én pedig éppen emiatt veszekedtem veled. Bocsáss meg, Jessie! Jessie-ben most már teljesen összekavarodtak a dolgok. - Nem inkább nekem kellene bocsánatot kérnem? - nézett bizonytalanul Reidre. - Én okoztam minden bajt. - De én voltam elvakult. Gentry ugyan mondta, hogy hagyom elfutni életem legnagyszerűbb nőjét, de eltartott egy ideig, amíg a kemény fejemmel felfogtam, miről is beszél az öreg. Végül megértettem, és most már csak ez számít. Tudnom kell, hogy nem romboltam-e le mindent közöttünk. Ha ez álom, gondolta Jessie, akkor jó lenne soha többé nem fölébredni. - Nem, még nem - dadogta. Reid mély lélegzetet vett. - Talán már ez is több, mint amit megérdemlek, de én még ennél is többet akarok. Gyere hozzám feleségül. Jessie úgy érezte, mindjárt elájul, de Reid szorosan tartotta, nem hagyta, hogy elessen. - Feleségül? - ismételte. Alig tudta elhinni, hogy valóban ezeket a szavakat hallotta. - Tudom, hogy nagyon hirtelen jött, és hogy gondolkodási időre van szükséged. Azok után, ahogy viselkedtem veled, talán nem is akarsz férjedül, de megváltozom, ígérem. Már el is kezdtem. Jövő hónapban Kaliforniába utazom, és siklórepülő órákat veszek. Ha másképp nem megy, akkor mint a fényképészemet foglak magammal vinni hivatalos útra, csak hogy velem legyél. De jobban szeretném, ha önszántadból jönnél. Mint a feleségem. Szeretlek, Jessie. - Menjen hozzá! - kiáltotta egy nő Jessie-nek a szomszéd asztaltól. - Végül is Bálint-nap van! - hangzott máshonnan a teremből, amit mindenféle biztató kiáltások és füttyök követtek. - Kérlek, Jessie. Tudnál szeretni? Csak egy kicsit. - Már szeretlek - vallotta be Jessie. - Es jobban, mint kicsit. Első pillanattól fogva szeretlek, mióta a kirakat előtt megláttalak. Reid becsukta a szemét. - Milyen ostoba voltam, micsoda barom... DÁUNT-NAPl TRÉFA - Ne bántsd Victort! - ugratta gyengéden Jessie, és kezébe fogta Reid arcát. - Igazad van - suttogta a férfi, és mélyen Jessie szemébe nézett. - Végül is lehet, hogy a jövő tényleg a génsebészeté. - Nem, a jövő a miénk - válaszolta Reid. - Boldog Bálintnapot, Jessie!