TIFFANY 49
Constance Conrad Másnapi mámor

Az egyébként zárkózott Cara féktelen viselkedésével minden férfit elbűvöl a jelmezbálon. Alexandert is elkápráztatja, aki hevesen udvarolni kezd a csodaszép nőnek. Carát annyira megszédíti a férfi gyöngédsége, meg persze az elfogyasztott nem kis mennyiségű alkohol, hogy elmegy vele a lakására, s még ugyanazon az éjjelen a szeretője lesz. Későbbi boldogságuknak éppen ez áll az útjában, hiszen hogyan is nézhetne Cara ezek után a férfi szemébe? Elhatározza, soha többé nem találkozik Alexanderrel, ám a sors másképp akarja...

1. FEJEZET
A fiatal nő szorosabbra húzta magán a teste köré csavart hosszú, fekete selyemből készült körgallért. Mozdulatlanul ült a metrókocsi egyik sarkában. Ügyet sem vetett arra a néhány utasra, akik ilyen korán útra keltek. Görcsösen kereste a magyarázatot arra, miként történhetett, hogy aznap hajnalban egy idegen férfi ágyában ébredt.
Minden az előző napon, mindenszentek ünnepének előestéjén kezdődött. Ekkor tartották ugyanis a hagyományos jelmezbált, amely - eltekintve a művészbáltól - a képzőművészeti akadémia legrangosabb eseményének számított. Cara visszaemlékezett, Jenny mennyit mesélt a meghívott előkelő vendégekről.
-  Feltétlenül el kell menned, Cara! Lehet, hogy megismerkedsz valakivel, aki segítségedre lehet majd a pályakezdésnél. Ráadásul elképzelhető, hogy találkozol egy érdekes férfival, aki éppen olyan különös nőt keres, mint te vagy.
Jennynek be nem állt a szája, miközben a boszorkányjelmez szűk felsőrészéhez tűzte az egymást lazán fedő széles szalagokból álló szoknyát. O maga készítette a ruhát.
-  Ez a jelmez éppen illik hozzád. Káprázatosán érvényesül benne világos bőröd és szőke hajad. Magam sem tudom, mi ütött belém, hogy annak idején összebarátkoztam veled. Soha nem lehetek méltó vetélytársad.
-  Ne beszélj ostobaságokat! - tiltakozott mosolyogva Cara. - Több férfi fut utánad, mint amennyit meg tudnék számolni a kéz- és lábujjaimon. Mit akarsz még?
-  Szeretném, ha végre egyszer te is jól szórakoznál - felelte Jenny. Felállt, hátrált néhány lépést, hogy szemügyre vegye a csinos, csábító boszorkát, akivé barátnőjét és egyben lakótársnőjét varázsolta. - Már majdnem két éve vagy özvegy, s még egyetlen komoly találkád sem volt. Nem tesz ez jót neked. Élvezned kellene az életet, nem otthon ülnöd naphosszat, s teljesen a munkába temetkezned. Jóságos ég! Hiszen még csak huszonnyolc éves vagy, nem hetvennyolc! De még ha annyi lennél, akkor is élned kellene, a szó igazi értelmében.
-  Hiszen azt teszem. Róberttel megyek. Nem könnyű megismerkedni korban hozzám illő férfival. A legtöbb diák alig huszonegy éves. - Cara óvatosan kibújt az összetűzött jelmezből. - Különben is, nem szórakozásból iratkoztam be újra a főiskolára. Diplomát szeretnék szerezni.
liffANY                                         ____________________
-  Ó, Róbert! - Jenny megvető hangsúlya éreztette, nincs túl jó véleménnyel a művészi ábrázolás professzoráról, akivel Cara együtt dolgozott. - Körülbelül olyan érdekes, mint egy... egy édesvízi hal! Nem veszed észre, hogy kihasznál? Lehet, hogy jó tanár, de semmi képzelőereje. Ha nem segítenél neki a lakberendezési tanácsaiddal, csak nehezen tudná kielégíteni az igényes vevői kívánságait.
-  Jaj, hagyd már abba, Jenny, nem is olyan szörnyű! - adta vissza a barátnőjének Cara a fekete ruhát. - Sokat tanulhatok tőle a lakberendezés üzleti fogásairól. Ráadásul sohasem tolakodó. Tudja, hogy egyelőre képtelen lennék komoly kapcsolatot kezdeni bárkivel.
-  Hiszen nem azt mondtam, hogy az első utadba kerülő férfival ágyba bújj! De legalább keress magadnak valakit, aki egy kicsit többet nyújt, mint a jó öreg Róbert!
Még sokáig vitatkoztak Cara magánéletéről. Végül Jenny győzött: Cara megígérte, hogy felszabadultabban viselkedik majd az ünnepségen.
-  Megesküszöl, hogy mindenkivel táncolsz, akit bemutatok neked, még ha nincs is kedved hozzá?
-  Mit forgatsz a fejedben? - kérdezte gyanakodva Cara. - Csak nem akarsz a nyakamba varrni egy nőcsábászt? Sohasem bocsátom meg, ha kínos helyzetbe hozol, Jenny! - fenyegette meg barátnőjét.
Carának eszébe jutott, hogyan kezdődött az elmúlt este. Jenny és a barátja, Rick eredetileg azt tervezték, hogy elkísérik Carát a jelmezbálra. De Rick Jenny tudtán kívül már elfogadott egy, a rendezvény előttre szóló vacsorameghívást, oda azonban Cara nem mehetett velük. Cara nem volt  j csalódott, titokban még mégis könnyebbült arra a gondolatra, hogy taxival   i mehet. Nem szerette Rick féktelen vezetési stílusát.                                '
Mielőtt kilépett volna New York Greenwich Village negyedében fekvő lakásából, még egyszer megvizsgálta magát a nagy falitükörben. A Jenny tervezte boszorkányjelmez újabb bizonyítéka volt annak, hogy barátnőjét az ég is divattervezőnek teremtette, A fekete selyemből készült felsőrész szorosan simult a testére, s hangsúlyozta karcsú derekát. A merész, szív alakú kivágás látni engedte formás, telt keblét és kecses vállát. A hosszú, szűk ruhaujj a csuklóján csipkében végződött. Átlátszó, fekete muszlinból varrt szoknyája minden mozdulatra meglibbent, s elővillant alóla fekete selyemharisnyás, csinos lába.
Szőke, göndör fürtjei bájosán hullottak az arcába. Hosszú idő óta először festette ki magát. Az ezüstösen zöld szemfesték és a mélykék tus még jobban kiemelte kékeszöld szemét. Cara, aki általában farmert vagy bársonynadrágot viselt, s megszokta a bő ingeket és pulóvereket, idegenkedve szemlélte csábító küllemét. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy el sem megy a bálba. Úgysem hiányozna Jennynek és Ricknek a nagy forgatagban. Mégis vállat vont, majd magára terítette selyem körgallérját.
Szombat este kilenc óra nem éppen a legkedvezőbb időpont annak, aki

zabád taxit keres. Carának azonban szerencséje volt. Amint kilépett az i teára, éppen előtte fékezett egy taxi, s kiszállt belőle az utas. Gyorsan beugrott a kocsiba, és bemondta a szállodát, ahol a bált tartják. A sofőr igyesen besorolt az autók közé.
—  Akkor érünk oda a leghamarabb, hölgyem, ha a Houston úton me-L^yek. Onnan már könnyen be tudunk kanyarodni a Hatodik sugárútra. -|A sofőr egy pillantást vetett rá a visszapillantó tükörből. - Egyetért?
—  Természetesen. De ne siessen. Az utasa meglehetősen ideges természetű — nevetett Cara. - Az a fontos, hogy épségben odaérjek.
—  Rendben, hölgyem. Ritkán esik meg velem, hogy boszorkányt kell fuvaroznom. Már csak ezért is óvatos leszek.
—  Ó, a kalapom! - érintette meg Cara fekete, kúp alakú fejfedőjét. — Hogy is hihettem, hogy a körgallérral álcáztam magam!
Maga is mosolygott szokatlan öltözékén. Már régóta nem volt ilyen jókedve. Don a halála előtt másfél évig betegeskedett, ő pedig nem vehetett részt semmilyen társasági eseményen. Úgy érezte, elvesztegette ezt az időt özvegységének két évével együtt. Jennynek igaza van: ideje elfelejtenie a gyászt és a magányt, s bele kell vetnie magát az életbe.
A metrókocsi nekilódult. A lökés eszébe juttatta Carának azt a pillanatot, amikor a taxi megcsúszott a vizes úttesten. A Hatodik sugárúton csúcsforgalom volt. Amikor a sofőr a fékre lépett, az autó megpördült az úttesten összegyűlt olajrétegen. Cara előrebukott, amikor hevesen nekiütköztek az előttük haladó kocsinak. Amíg a vezető kipihente riadalmát, Cara megkereste enyhén összenyomódott kalapját, majd megvizsgálta a ruháját és a harisnyáját, hogy nem szakadt-e el.
—  Hé, hölgyem, maga sem sérült meg? - kérdezte aggodalmas hangon a sofőr. - Jóságos ég, nagyon sajnálom! Fékeztem, de hiába, vizes az út. Biztosan összegyűlt rajta az olaj. Biztos benne, hogy teljesen rendben van?
—  Ne aggódjék, nem történt bajom. Kicsit megijedtem, de mindjárt összeszedem magam - Cara lehunyta a szemét, és hátradőlt. Jobban megrázta az ütközés, mint azt bevallotta. - Mire rendezi a dolgot a másik autóssal, rendbe jövök.
—  Várjon csak, szerintem ettől azonnal erőre kap! - húzott elő egy termoszt az ülés alól a taxis, és kinyitotta. A tetejét gőzölgő kávéval töltötte tele. — Kell bele egy kis orvosság is. -Azzal fogott egy másik üveget, abból is töltött, végül a lánynak nyújtotta a keveréket. - Igya csak meg! Jót fog tenni. Én csak „ír varázsszer"-nek hívom. - Még odakacsintott neki, mielőtt kiszállt. - Nem tart sokáig, utána azonnal elviszem a Sheraton Szállóba. Addig helyezze magát kényelembe!
Cara lassan kiitta a műanyag pohár tartalmát, míg a taxis elintézte a szükséges formaságokat. Az édes kávéban alig lehetett érezni a whisky ízét. Cara, aki nem szokott hozzá az alkoholhoz, csupán azt érezte, hogy
TíffANY
jóleső meleg járja át a tagjait az ital hatására, s nem is sejtette, milyer hatással lesz rá később a kávé.
Amikor megérkezett a szállodába, Jenny és Rick már nyugtalanul vái ták. Jenny meg sem hallgatta Cara magyarázatát, karon fogta barátnője és a mosdóba vezette, mialatt szózuhataggal árasztotta el. Cara csak né-! mán bólogatott. Úgy érezte magát, mint egy kamasz, aki aggodalmaskod anyjától kap utasításokat, hogyan viselkedjék.
-  Jenny! - kezdte, amikor barátnője elakadt. - Felnőtt nő vagyok, nen kell aggódnod miattam. - Hirtelen belekapaszkodott Jennybe. — Jóságo ég! Várj egy pillanatra, Jenny, én...
Elgyöngülve támaszkodott nála alacsonyabb barátnőjére.
-  Cara! Mi történt? Sápadt vagy, mint egy kísértet! - nézett rá ijedten Jenny.
-  Ó, semmiség. A taxi, amelyikkel jöttem, karambolozott, s úgy látszik, még nem hevertem ki a megrázkódtatást. Csupán elszédültem egy kicsit, ennyi az egész. - Kihúzta magát. - Ha már itt vagyunk, hadd rúzsozzam ki a szám!
-  Jó. Egyébként erősebben is kifestheted magad. Ettől eltekintve fantasztikusan nézel ki. Remekül áll rajtad a ruha. -Jenny büszkén nézegette alkotását. - Bárcsak én is ráírhatnám a nevem, mint egy festő a képére!
-  Jó, jó, Jenny, megígérem, hogy mindenkinek reklámozni fogom: te varrtad. - Egymásra mosolyogtak. Cara kihúzta a száját, majd folytatta: - Ki vele, miért vonszoltál ide ilyen sietve! Jól ismerlek, biztosan nem azért I tetted, mert sápadtnak tűntem. - Cara belesüllyesztette szépítőszereit I aranyszínű bőrből készült táskájába. — Látom, alig várod, hogy elújságolj I valamit. Rajta!
-  0, olyan izgalmas, Cara! Azt hallottam, hogy itt lesz Alexander Hunter. A zsűri tagja.
-  A zsűri tagja? Miféle zsűrié? És ki az az Alexander Hunter?
-  Hogy kicsoda? Ugye viccelsz? És még te akarsz lakberendező lenni! Légy őszinte, Cara, hol jártál az utóbbi években? - nézett rá csodálkozva Jenny. — 0 a kiadója a szakterületeddel foglalkozó legtekintélyesebb folyóiratnak. .. s egyike a legfelkavaróbb férfiaknak, akikkel valaha is találkoztam. -Jenny nevetett, szeme huncutul megcsillant. -Még szerencse, hogy Rick a barátom, különben Huntert szemelném ki magamnak.
-  Na és?
-  Mi az, hogy na és? Be foglak mutatni neki. Két hete ismerkedtem meg vele, amikor látogatást tett az akadémián. Meg fogom neki mutatni a jelmezedet. Megmondom, hogy én varrtam, s kihasználom az alkalmat arra, hogy bemutassalak neki. Onnantól kézbe veheted a dolgokat!
-  Nem is tudom, Jenny. Szívesebben szórakoznék ma este inkább olyanokkal, akiket ismerek. Félek, nem vagyok abban az állapotban, hogy idegenekkel találkozzam, különösen, ha olyan fontos személyiségről van szó, mint ez az Alexander Hunter.

-  Ne aggódj, Cara, menni fog a dolog! Elég, ha szótlanul állsz mellettünk. A többiről a jelmezed gondoskodik.
Meg sem várva Cara válaszát, Jenny már ki is ment a mosdóból.
A díszterem szélesre tárt ajtaján kihallatszott a zene. Tarka fények tükröződtek fényes fémlemezekkel bevont gömbökön, amelyek a táncolok feje fölött forogtak. Csillogó ezüst anyagok, aranyozott és a szivárvány színeiben pompázó fiitterek villogtak a tompa fényben.
A metrókocsiban Cara visszaemlékezett arra, hogy bemutatták néhány érdekes fiatalembernek. Először el akart futni csodáló pillantásaik elől, de aztán szertelen vidámság kerítette hatalmába, s teljesen megváltozott a viselkedése. A csendes, visszahúzódó Cara Williams eltűnt. Titokzatos, elbűvölő nővé változott, boszorkánnyá, akinek ismeretlenek a képességei, és bűvös erővel rendelkezik. Az övé volt az éjszaka!
Barátságosan belekarolt Jennybe, és cinkos mosollyal azt mondta:
-  Ne aggódj miattam, Jenny! Az a tervem, hogy ma este én leszek a bálkirálynő. Vezess elém egy szörnyet, én megzabolázom!
Jennyt láthatóan megdöbbentette Cara hangulatváltozása, végül mégis beleegyezően bólintott, s huncut kacsintással otthagyta.
Egy szikár Mefisztó táncolni hívta Carát, s a dobok ütemére forogni kezdett vele. Cara haja repkedett, miközben gyorsan és kecsesen hajladozott. Észre sem vette, hogy egy magas, sötét hajú férfi hanyagul bámulja.
Rögtön ezután elegáns spanyol bikaviador karolta át Cara derekát, hogy tangót táncoljon vele. A lány csodálkozott azon, milyen könnyedén fogadja a férfiak leplezetlen csodálatát. Évek óta először örült zavartalanul mindennek, és nem gondolt másra, csak a jelenre.
Sugárzó mosolya mindenkinek szólt, ám figyelmét csakhamar felkeltette a kimondottan jóképű férfi, aki viszonozta mosolyát. A férfi tekintete rátapadt, nem tudott szabadulni tőle. Azon tűnődött, ki lehet ez az ember. A többi vendéggel ellentétben szmokingot viselt jelméz helyett.
Egyre többen táncoltak, s a meleg elviselhetetlenné vált a bálteremben. Cara újból és újból megpihent a bárnál, hogy szomját oltsa. Gondosan ügyelt arra, hogy csak gyümölcspuncsot igyon, mert tudta, hogy nem bírja az alkoholt. Nem vette észre a szeplős fiú alattomos vigyorát, aki egy egész üveg vodkát töltött az italba. Csak azt érezte, hogy egyre felszabadultabb, s jobban szórakozik, mint eddig valaha.
Cara éppen rock and rollt táncolt Rickkel, amikor Jenny karon ragadta, s egy magas, sötét hajú férfi felé vonszolta. Az a vendég volt, aki már korábban feltűnt Carának, akinek a pillantása rabul ejtette.
-  Jó estét, Mr. Hunter! - szólalt meg Jenny. - Emlékszik rám? Múlt héten ismerkedtünk meg az akadémián.
A férfi alig érzékelhető mosollyal viszonozta Jenny köszönését.
¦— Természetesen, Miss...?
Közben leplezetlenül Carát bámulta.
TíffANY
-  Jenny Davis, Mr. Hunter. Szeretném megmutatni magának a jel mezt, amelyet terveztem. A barátnőm, Cara Williams viseli. Itt van Caraj s rajta a ruha. - Jenny erőteljes rántással maga mellé húzta a kissé távo-| labb álló Carát.                                                                               j
-  Kérlek, Jenny! - Cara térde remegett, amikor Alexander pajkosán] csillogó szemmel szemügyre vette a jelmezt és viselőjét.
-  Nagyon csinos, Jenny... nagyon, nagyon csinos, Miss Williams! —j Hunter gúnyosan felvonta a szemöldökét. — Még sohasem láttam ilyen elbűvölő boszorkányt. Milyen varázserővel bír?
Cara szokásos tartózkodása szertefoszlott, amikor csábítón Alexanderre villantotta a szemét.
-  Az az én titkom, Mr. Hunter.
-  Ó, kérem, szólítson Alexandernek! - Beszéd közben a férfi megragadta a kezét, és időt sem hagyva a tiltakozásra, a táncparkettre húzta. -Nem akarja elárulni a titkát?
A lány válaszként vállat vont. Ellenállás nélkül átengedte magát az érzékeit összezavaró érzésnek: nem védekezett partnere vonzereje ellen.
Alexander Hunter, emlékezett vissza Cara, ügyesen mozgott, s a szavakat is jól forgatta. A lány belebizsergett, amikor átölelte, és magához szorította. Akaratlanul simogatni kezdte a férfi sötét fürtjeik A magával ragadó, dallamos zene felpezsdítette a lány vérét. Az erős férfikéz irányította, úgy mozogtak a zene ütemére.
A pillanat izgalmától kábultan Cara vakmerőén szemezett Hun térrel.
-  Elvarázsoltál, boszorka - dünnyögte a férfi, s még szorosabban ölelte. - Azt hiszem, soha többé nem foglak elengedni. Túlságosan is szép, hogy a karomban tarthatlak.
Cara nem tudott válaszolni, mert hirtelen elmosódott előtte minden, s erőtlenül támaszkodott a férfira.
-  Úgy érzem, Alexander, mintha szárnyalnék - suttogta, és a férfi vállára hajtotta a fejét.
-  Akkor repüljünk el együtt, boszorka! Nem engedlek el soha többé. Idehívom a repülő szőnyegem, és oda megyünk, ahová csak akarod.
Cara megremegett, amikor megérezte tarkóján a férfi ajkát.
-  Csodálatos lenne - suttogta álmodozva. - Menjünk egy meleg, barátságos helyre... -Halkan felnevetett. -Mulatságos. Azt sem tudom, ébren vagyok-e, vagy álmodom!
Az alkohollal kevert gyümölcspuncs hatni kezdett. Cara még mindig nem jött rá, hogy a látszólag ártatlan italba rengeteg vodkát öntöttek. A puncs a taxis élénkítő italával együtt elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy áttörje a falat, amelyet férje halála óta maga köré épített.
Cara nem tudta megmagyarázni, hogyan lettek semmivé egy csapásra a gátlásai, Szó szerint a nyakába ugrott Alexander Hunternek. Az est 8

egyes részletei kiestek emlékezetéből, más eseményeket azonban pontosan fel tudort idézni. Emlékezett arra, hogy a férfi átölelte és magához szorította. Ó igen, erre világosan emlékezett. Felidézte, hogy kis időre ott-h agyta a férfit, hogy egyik főiskolai barátjával vad, spanyol flamencót táncoljon. Néhány vendég lelkesen tapsolt, amikor Cara mély meghajlással a földre rogyott, és Alexandernek kellett őt talpra segítenie.
A férfi átölelte, amikor a zenekar újrajátszani kezdett. A villogó fényben a szemébe nézett, majd odahajolt hozzá, és gyöngéd csókokkal borította az arcát. Cara felemelte a fejét, hogy felkínálja nyakának érzékeny pontjait, mert azt szerette volna, ha a férfi sohasem hagyná abba a becézgetést. Olyan vágyat keltett életre benne, amelyet túl sokáig próbált elfojtani.
—  Ha nem tudnám, hogy csak gyümölcspuncsot ittál, esküdni mernék rá, hogy becsíptél, kis boszorka. Mindig ilyen féktelenül táncolsz? — súgta a fülébe Alexander.
-  Nem a tánc miatt van - felelte a lány. - Újjászülettem, miután jó pár évig palackba zártak, mint egy szellemet. Te kihúztad a dugót, s most itt
vagyok.
Cara hátrahajtotta a fejét. Tekintetük találkozott. A lány nem állta sokáig a férfi pillantását, sietve lecsukta a szemét. A férfi szája megérintette az ajkát, s gyöngéd nyomással arra kényszerítette, hogy utat engedjen nyelvének. Cara megijedt testének váratlan válaszától. Hirtelen rádöbbent, hogy azt szeretné, ha ez a csók örökké tartana.
Alexander azonban nem veszítette el az önuralmát. Tudta, hol vannak,
és felemelte a fejét.
-  Még nem, boszorka, de hamarosan! Elvarázsoltál, szépségem, de
légy türelemmel!
Amikor elhallgatott a zene, a férfi utat tört a tömegben. A ruhatárba
mentek a kabátjukért.
—  Ideje eltűnnünk! Keressük meg a repülő szőnyeget, amelyik hazaröpít bennünket!
Cara emlékezett arra is, hogy borzongás futott végig a hátán, az izgalomtól, amikor Alexander a ruhatárban gyöngéden tarkón csókolta, miközben rásegítette a körgallérját. A férfi magához húzta, Cara szíve pedig hevesen megdobbant. Ezután lassan maga felé fordította, és az arcát vizsgálta. Cara úgy érezte, élete legnagyszerűbb kalandja kezdődik abban a pillanatban. Tudta, hogy szüksége van erre a férfira. Nem akart, de hem is tudott volna elmenekülni előle.
Elégedetten felsóhajtott, amikor szájuk újra egybeforrt. Ha le tudta volna írni az érzéseit, azt mondta volna, hogy beleszeretett.
Ám tudta, hogy józan esze cserbenhagyta. Egy pillanatra megijedt, hogy jobbik énje mégis felülkerekedik, és megkéri Alexandert: vigye haza. Ehelyett azonban még jobban a férfihoz simult, és halk nevetéssel azt
4
TJflÁNY_____________________________________
dünnyögte, hogy szélesebb szőnyegre lenne szükségük, ha mindketten re pülni szeretnének.
—  Elmegyünk hozzám még egy italra?
Cara ezekre a szavakra is emlékezett, s mintha erőtlenül tiltakozott volna is, de képtelen volt visszautasítani a férfi ajánlatát. Alexander kihívón nézett rá.
—  Azt hittem, a szép boszorkák bátrak, és nem ragaszkodnak a társadalmi szabályokhoz.
Ezzel valóban elérte, hogy Cara beadja a derekát.
Most, amikor már késő, felismerte meggondolatlanságának okát: úgy belehabarodott a férfiba, mint egy tapasztalatlan csitri. Mégis uralkodnia kellett volna önmagán. Az, hogy tudja, miért cselekedett ilyen fejetlenül, még nem teszi megbocsáthatóvá a viselkedését. Ezzel a tudattal kell élnie, és reménykednie, hogy elmúlik a szerelem. Nem sok kilátása van arra, hogy viszontlátja Alexandert. Életük különböző pályákon halad tovább. A férfi jelenléte nélkül hamarosan kialszik majd szívében a láng.
Hatalmas, szürke limuzin várakozott a szálloda bejáratánál. Egyenruhás sofőr ült benne. A sofőr kifejezéstelen arccal nyitott ajtót, Cara és Alexander pedig beszálltak a hátsó ülésre. Az autót fényűzőn rendezték be: szürke bársonyhuzat, telefon, rejtett bár volt benne.
Cara halványan emlékezett kísérője talányos mosolyára, amikor látta, mennyire zavarba jön az elegáns autótól. Könnyedén felvont szemöldökkel kérdezte, van-e valami kifogása a fényűzés ellen.
—  Ellenkezőleg, nagyon is kedvemre van - felelte hamiskásan Cara, miközben elégedetten dőlt hátra.
Alexander megragadta a kezét, az ajkához emelte, és nyelve hegyével megcsiklandozta a tenyerét.
-  Te kérted, hogy meleg, barátságos helyre vigyelek. Hogyan is tagadhatnék meg valamit egy ilyen szép boszorkától?
Arcához érintette Cara kezét, miközben átölelte, és magához szorította a lányt. Cara feje hátrahanyatlott a szürke bársonyra, szeme tágra nyílt a félelemmel vegyes várakozástól. A férfi szája lassan közeledett. Először gyöngéden érintette meg az ajkát, majd olyan szenvedéllyel, amelytől elszédült a lány. Készségesen szétnyitotta az ajkát, átölelte a férfi nyakát, s beletúrt a hajába.
Amikor már azt hitte, megfojtják lángoló érzései, Alexander eltolta magától, és közölte, hogy megérkeztek.
A következő emléke az volt, hogy rózsafával burkolt felvonóban suhantak felfelé. Alexander a karjában tartotta, ő pedig halkan nevetett. Lelke mélyén megszólalt egy figyelmeztető hang, tudta, hogy veszélyes játékot űz, hogy túlságosan is sebezhető. De nem hallgatott a józan ész szavára.
Amikor kiszálltak, ízlésesen berendezett lakosztályban találta magát, ahonnan pompás kilátás nyílt New Yorkra. A hatalmas ablakon kinézve 10


Inthatta a Queensboro híd fényeit. A sötétben fel-felvillantak a Kennedy repülőtérre tartó gépek lámpái.
Amikor kibontakozott Alexander öleléséből, Cara lerúgta fekete selyemszandálját. Kellemes meleg járta át, amint a puha, krémszínű per-/.saszőnyegre lépett.
Egy pillanatig zavartan és bizonytalanul álldogált az idegen szobában. De kellemetlen érzése rögtön elszállt, amikor Alexander könnyedén megérintette a tarkóját, hogy lesegítse róla a körgallért.
A férfi egy székre dobta a ruhadarabot, átölelte Carát, ajka lassan vándorolt a lány finom vállától a melle felé. Cara halkan felsóhajtott, amikor megérezte a férfi szájának érintését. A háttérből érzelmes, szerelmes dal hangjai hallatszottak, s még jobban fokozták a varázslatot, amely órák óta
fogva tartotta.
Alexander lassan elengedte, és az alacsony kanapéhoz vezette. Leült, s a lányt is az ölébe húzta. Megsimogatta az arcát, majd a nyakát, végül átölelte a tarkóját, és magához vonta. A lány érezte viszonzást követelő csókját, nyelve hegyével gyöngéden megérintette, majd körülrajzolta a férfi száját. Alexander nyelve ugyanolyan játékosan válaszolt.
Forró érzések kerítették hatalmukba Carát, mintha egész teste tüzet fogott volna. Ez a csók érzékibb volt minden becézgetésnél, amire csak vissza tudott emlékezni. Végtelennek tűnő pillanat múlva Cara sóhajtva Alexander nyaka köré fonta a karját. Hevesen megrándult, amikor a férfi lágyan végigsimított a hátán. Még jobban hozzábújt, hogy érezze melegét.
Alexander megfogta a mellét, és kedvesen simogatta. A vékony anyagon át érintései olthatatlan vágyat ébresztettek a lányban, amelyet csak a férfi csillapíthatott. Alexander lassan lehúzta a ruha cipzárját, s így többé semmi sem állt útjában izgató becézgetéseinek.
A lány kitapogatta az inggombokat, hogy még közelebbről érezhesse az izmos férfitestet. Cara szíve hevesen dobogott, amikor az ing lehullt. Végighúzta kezét Alexander szőrös mellkasán, majd a hátán. Nem érzékelte az időt, kábulatában azt hitte, elhunyt férje tartja a karjában, neki szerez
örömöt.
- Boszorka, kis boszorkám! - lihegte Alexander.
Könnyed csókokkal borította a lány finom nyakát, s becézgette érzékeny mellbimbóját, amely megkeményedett az érintésre.
Cara előtt lassított filmként peregtek az események. Szinte látta, ahogy Alexander meztelenre vetkőzteti, azután felemeli, beviszi a hálószobába, és lefekteti a hatalmas ágy puha párnáira. Érezte a férfias illatot, amikor arcát Alexander nyakához dörzsölte, s kéjesen felnyögött, mert olyan vágy ébredt benne, amilyet régen nem érzett már.
Miféle varázsló rejtezik ebben a férfiban, hogy sikerült ilyen vad szenvedélyre lobbantania? Lehet, hogy az egész álom volt csupán. De nem, nem álmodta, hogy a férfi mellett ébredt a széles ágyon. Donról álmodott, erre világosan emlékezett. Arról, hogy Donhoz simult, hogy ő simogatta láza-
1 1
TíffANY
san a testét, s forró csókjaival annyira felizgatta, mint soha azelőtt. Ho mályos alakra emlékezett, aki föléhajolt, és önkívületbe sodorta, s arra hogy a csúcsponton Don nevét kiáltotta. Ezután mindenre homály borult csak azt tudta, hogy egy ismeretlen férfi mellett tért magához.
Ám mit sem sejtett Alexander dühös csalódásáról, amikor a beteljesü lés pillanatában Cara ajkát egy másik férfi neve hagyta el. Észre sem vette, hogy Alexander eltaszítja magától, és sértett önérzettel hátat fordít neki. Csak azt tudta, hogy viharos érzéseket váltott ki belőle ez az idegen. Bár szégyellte magát féktelensége miatt, még most is szívesen gondolt vissza a felkavaró éjszakára.
Felállt az ágyról. Egy pillantást sem vetett az alvó férfira. Elpirult,j majd elsápadt, miközben megkereste a ruháit. Bugyija, harisnyája, ruhája és cipője szanaszét hevertek a nappali padlóján. Még a fésűit is elveszítette! Csupán az egyiket találta meg.
Cara kapkodva öltözködött, s gyorsan rendbe hozta a haját. El akarta hagyni a lakást, mielőtt Alexander felébred, és kérdezősködni kezd. Egy pillanatig hiába kereste a kijáratot, hamarosan azonban visszaemlékezett rá, hogy az ajtó egyenesen a felvonóba nyílik.
Szerencsére a közelben talált egy metrómegállót, s nála volt a bérlete is. Éppen akkor kelt fel a nap, amikor leszaladt a peronra vezető lépcsőn. Szorosan maga köré csavarta a körgallérját, mintha el akarna bújni környezete megvetése elől.
Míg a metróra várt, megpróbálta felidézni a bál eseményeit. Mi történt? Mi késztette arra, hogy ennyire megfeledkezzék magáról, s egy ismeretlennel ágyba bújjon? Mert tagadhatatlan: a férfi karjába omlott, engedte, hogy azt csináljon vele, amit akar. Szerencsére sohasem látja viszont. Szörnyű lenne elviselni a pillantását azok után, ami történt.
Talán jobban megérti majd a saját viselkedését, ha alszik egy kicsit. Majd később, otthon gondolkodik a dolgon.

12
2. FEJEZET
Cara tétován nyitotta ki lakásuk ajtaját. Félt a rá váró kérdésektől. Mit mondjon Jennynek az elmúlt éjszakáról? Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ő, Cara Williams ilyen kicsapongó is tud lenni. Viselkedése éles ellentétben állt addigi életével, s bűnét nem bocsátotta meg magának. Csupán azzal magyarázhatta tettét, hogy kiéhezett a testi szerelemre. De ezt szégyenletesnek tartotta.
Miután levetette összegyűrt jelmezét, halkan beosont a hálószobába. Kimondhatatlanul megkönnyebbült, mert barátnője nem volt otthon. Jenny biztosan Ricknél tölti az éjszakát, gondolta. Végtére is már hónapok óta jár Rickkel. Cara számára azonban elképzelhetetlennek tűnt a házasságon kívüli viszony.
Az elmúlt éjszakáig Don volt az egyetlen férfi, akinek odaadta magát. Néhány hetes ismeretség után összeházasodtak. Cara erkölcsi elvei tiltották, hogy lefeküdjön vele, mielőtt a felesége lenne. Mindketten fülig szerelmesek voltak, így nem is vártak sokáig.
Mennyire különbözött az elmúlt éjjel a Donnal töltött mézeshetek gyöngéd, bensőséges perceitói! Gondolkodás nélkülhagyta, hogy egy ismeretlen férfi elcsábítsa! Elpirult zavarában, amikor eszébe jutott, milyen vad szenvedéllyel ölelkeztek. Több volt ez annál, mint amit el tudott viselni.
Cara a lelke mélyén remélte, hogy soha többé nem találkoznak. Úgysem tudja elfelejteni a sötét szemek gyöngéd pillantását, a kísértésbe ejtő szájat. Nem is mert arra gondolni, mi történne, ha még egyszer összefutnának...
Alaposan beszappanozta magát, majd lezuhanyzott, mintha ezzel a bűnt is lemoshatná magáról. Ezután belebújt egy vastag fürdőköpenybe, kimerültén lerogyott az ágyra, és magára csavarta a takarót. Izgatottsága ellenére azonnal nyugtalan álomba merült.
Rémálmából lábasok és csészék csörömpölése s a konyhából érződő kávéillat ébresztette Carát.
-  Jenny, te vagy az? - kiáltotta.
Kibújt a feldúlt ágyból, s szorosra húzta fürdőköpenyének övét.
-  Szeretném tudni, rajtam kívül ki az ördög lehetne még itt! - dugta be a fejét mosolyogva Jenny az ajtón. - Rossz éjszakád lehetett, Cara.
13
TíffANY
Rettenetesen nézel ki. Hol bujkáltál tegnap este? Sokáig kerestünk RickJ kel, amikor hazaindultunk, de sehol sem találtunk. Ki hozott haza?
-  Ó... én... taxival jöttem. Biztosan elkerültük egymást a tolongásban. Elfáradtam, és nem éreztem túl jól magam. Ezért hagytam ott a bált.
-  Szerencséd! Tudom, hogy gyümölcspuncsot ittál, s féltem, hogy a fejedbe szállhat. Felfedeztük, hogy Jack Davis vodkát kevert hozzá. Micsoda gyerekes ötletei vannak! Rick majdnem megverte. Néhányan, akik ittak a puncsból, teljesen berúgtak.
-  Én is éreztem, hogy furcsa az íze, de nem tudtam, miért.
Cara megkönnyebbült. Megvigasztalta az a tudat, hogy gátlástalan magatartásáért a vodkát okolhatja. Ám eszébe jutott, hogyan válaszolt a teste tapasztalt szeretőjének érintéseire, s újra dühbe gurult.
-  Nagyon másnaposnak látszol, Cara. Biztos vagy benne, hogy nem ittál túl sokat abból a méregből? Gyere a konyhába, s hajtsál fel gyorsan egy csésze kávét! Rick már elment, csak késő délután jön megint.
Mielőtt Jenny tovább kérdezősködhetett volna az elmúlt éjszakáról, Cara mesélni kezdte, mik a tervei a közeledő hálaadás ünnepére, s követte barátnőjét a konyhába.
Meggyőzte önmagát, hogy az a legjobb, ha elfelejti az egész szégyenletes ügyet. Elvégre most az utolsó félév hátralevő hetei a legfontosabbak. Januárban fog államvizsgázni. Amikor sok évnyi kihagyás után hozzákezdett ismét a tanuláshoz, tudta jól, hogy nehéz lesz visszatérnie a képzőművészetifőiskolára. Nem volt elég fiatal ahhoz, hogy valóban a diákokhoz tartozzon, de nem is volt olyan öreg, hogy kívülállónak érezhesse magát. De a tanulmányok már nem tartanak sokáig. Januárban megkapja a diplomáját, s elindulhat a pályáján.
Amikor Cara másnap bement az órákra, rettegve várta, hogy valaki megjegyzést tesz az előző esti bálra. Eltekintve azonban attól, hogy néhányan elismerően nyilatkoztak a vad flamencóról, amit táncolt, nem történt semmi.
Egy ideig kerülte azt a pár barátját, akiknek feltűnhetett különös viselkedése. Ám amikor hetek múltán sem nézett rá senki kérdőn, s nem utalt rejtve a történtekre, megnyugodott. Szívének legrejtettebb zugába száműzte a szenvedélyes éjszaka emlékét. Eleinte még ijedten rezzent össze, valahányszor meglátott egy magas, sötét hajú férfit, de aztán ez is elmúlt, amint lázasan készülni kezdett a vizsgára.
Nagyon igénybe vette a megbízás, amelyen Róbert Averyvel dolgozott. A férfit egy nagy Long Island-i ház berendezésével bízták meg, s ennek tervei szolgáltak Cara szakdolgozatául. Valójában azonban a férfinak segített: anyagokat szállított, bútorszállítókat keresett, és ő hangolta össze az iparosok munkáját.
Cara és Róbert november utolsó szombatját a villában töltötték, hogy ellenőrizzék az elmúlt hetek során végzett munkát, és hogy ott helyben
14
n

Ussák, miként mutatnának a bútorok, amelyek elrendezését Cara papíron már megtervezte. Szobáról szobára jártak, s arról tanácskoztak, hogyan érvényesülne a legjobban a pompás kilátás. Róbert átkarolta Cara vállát, h szorosan mellette állt, míg a lakás alaprajzát nézegették. Hirtelen szóba h ózta a kettőjük kapcsolatát.
-  Ugye milyen jól tudunk együtt dolgozni? - szólalt meg hirtelen, s megszorította a lány vállát, hogy nagyobb nyomatékot adjon a szavainak. - Eddig még egyetlen nővel sem dolgoztam együtt ilyen szívesen. Maga tehetséges, és nem sértődik meg, ha néha különbözik a véleményünk.
Carát váratlanul érte, hogy ilyen mederbe terelődött a beszélgetés. Mondott valamit arról, mennyire tiszteli Robertet mint lakberendezőt és
tanárt.
-  Végül is - tette hozzá - sokat tanulhatok magától, s természetesen szívesen veszem, ha megmondja, mi a véleménye. De nem mindig követem a tanácsait, Róbert.
-  Figyeljen rám, Cara, sokat tűnődtem kettőnkről. A férfi hangja kissé bizonytalanul csengett.
-  Kettőnkről? - Cara feltekerte a hatalmas ív papírt, s közben igyekezett eltávolodni a sovány, jól öltözött férfitól. Mindenáron el akarta kerülni, hogy Róbert ajánlatot tegyen neki. — Hm... Róbert, kérem, nem tudná várni ezzel egy kicsit? Kopog a szemem az éhségtől, s úgy érzem, bonyolult dolgokba kezdett. Nem szeretném, ha olyasmit mondana, amit esetleg... Tudja, hogy értem... ó! Menjünk előbb ebédelni!
-  Jó, ahogy akarja - váltott témát kelletlenül a férfi. - De még sok itt a dolgunk. Mrs. Brent szeretné, ha a lakás február elsejéig elkészülne. A bútorok csak körülbelül három hét múlva érkeznek meg. Csakugyan... sajnálom, nem tudtam, hogy még korai kettőnkről beszélni. — Elvette a feltekert tervet, majd megfogta Cara kezét. - Rendben van, Cara. Továbbra is fenntartjuk a tanár-diák viszonyt. De szóljon, ha úgy döntött, hogy szorosabb kapcsolat is lehet köztünk... akár szakmai, akár házastársi.
Megpaskolta a lány kezét. A mondottak ellenére is nagybácsis mozdulat volt ez.
-  Köszönöm, Róbert. Becsülöm az ajánlatát, de időre van szükségem. Szeretném, ha a jó kapcsolatunk továbbra is megmaradna - mosolygott rá megkönnyebbülten Cara.
Valóban nem akarta felborítani a köztük uralkodó egyensúlyt. Kedves barátjának tekintette Robertet, ám csupán barátságot tudott érezni iránta. A férfi érintésétől és gyöngéd csókjától nem forrt fel a vére. Annál azonban jobban kedvelte, hogy megbántsa.
December elején a lakberendezési tanszék kiállítást szervezett a végzős hallgatók munkáiból. Bemutatták az ízlésesen berendezett nappalik, ét-
15
TíFFany
kezők, lakások és irodák terveit, illetve azok fából vagy műanyagból ké^ szült élethű modelljeit. Sokan fényképeket hoztak a már elkészült lakásokról, s mellékelték hozzá a kiválasztott szőnyegek, anyagok és tapéták mintáit.
Carát felkérték, hogy írjon bírálatot a kiállításról a főiskolai újságnak, amelyet megjelentet majd a Tér és forma című magazin is, a lakáskultúra vezető lapja. Mindenki elismeréssel szólt ügyesen megfogalmazott cikkéről és jó ítélőképességéről. Nem sokkal a kézirat leadása után hívatták a dékán, Mr. Elliot irodájába.
-  Cara, örülök, hogy ilyen gyorsan jött - üdvözölte Mr. Elliot, amikor titkárnője bevezette hozzá Carát. — El szeretném mondani, mennyire tet- i szik a kiállításról írt cikke. Nagyszerű munka! Ráadásul sikerült felhívnia f magára a Tér és forma főszerkesztőjének figyelmét is - nézett a lányra várakozásteljesen a dékán.
Cara elpirult örömében. Ritkán fordult elő, hogy a dékán személyesen dicsér meg valakit.
-  Köszönöm. Nem volt nehéz megírnom a tudósítást. Annyi jó munka érkezett, hogy az egyedüli nehézséget az okozta, melyiket ne említsem meg.
-  Megértem. A megnyitóesten beszéltem Avery professzorral, és utaltam a művek magas színvonalára. - Intett Carának, hogy üljön le, s ő is odalépett az íróasztala melletti karosszékhez. - Mik a tervei, ha befejezi a tanulmányait? Van már állása?
-  Több helyre is jelentkeztem, és több bemutatkozó beszélgetésre is elmentem, de eddig az egyetlen biztos állás egy bútorgyár kiállítótermében lenne. Tulajdonképpen nem szeretnék eladással foglalkozni, legalábbis nem ilyen keretek között.
-  Gondolt már arra, hogy művészi adottságait és újságírói tehetségét egyaránt kamatoztassa?
A dékán a tollával játszadozott, miközben ezt kérdezte.
-  Őszintén szólva, erre még nem gondoltam. Mindig is lakberendező szerettem volna lenni. Vonzó számomra a kihívás, amelyet a lakások kedvezőtlen beosztása vagy a szűkös anyagi lehetőség jelent. - Cara mosolygott, majd vállat vont. - Egyetlen gondom van: nem tudom, hogy sikerül-e együttműködnöm minden leendő munkaadómmal. Az Avery professzor mellett eltöltött szűk egy év alatt sokakkal találkoztam, akikkel elég nehezen boldogultam.
-  Tudom, mire gondol. Az emberek azt akarják, hogy a lakberendező pontosan megmondja, mihez kezdjenek az otthonukkal, de amikor már elkészültek a tervek, rettenetesen élvezik, ha lehetetlen változtatásokat követelhetnek.
A dékán hallgatott egy pillanatig, majd folytatta:
-  Nem véletlenül hívattam, Cara. Jaké Harding, a Térés forma főszerkesztője telefonált, és megkért, hogy kérdezzem meg magától: elmenne-e
16

•>Ky beszélgetésre. A lapnál megüresedett egy állás, és úgy véli, hogy maga r»>ndelkezik a betöltéséhez szükséges képességekkel. Érdekelné a dolog?
-  Ó, igen! Fantasztikus! - Cara arcáról sugárzott az elragadtatás. -Azt akarja mondani, hogy személyesen Mr. Harding telefonált? — Amikor u dékán bólintott, Cara felállt, és járkálni kezdett. Le kellett vezetnie va-Iahogy a váratlan lehetőség fölötti örömteli izgalmát. — Mikor szeretne beszélni velem? Gondolja, hogy eleget tudok tenni a követelményeknek? Milyen nagyszerű! Micsoda szerencse! Fel sem tudom fogni!
Mr. Elliot elégedett mosollyal dőlt hátra.
-  Meggyőződésem, hogy magát erre az állásra teremtették. Különben nem említettem volna ezt a lehetőséget. Jaké szeretne beszélni magával, amilyen hamar csak lehet. Értesült róla, hogy a közelgő államvizsgájáig nem tudja betölteni az állást, de már előre meg akar beszélni magával mindent. Nos, akarja használni a telefonomat?
Cara tétovázott, mielőtt megszólalt:
-  Miért épp rám gondoltak? Nem tanultam újságírást.
-  Kedves gyermekem, maga rendkívül jó cikket írt a kiállításról. Jaké látta a másolatot, amelyet a lapnak küldtünk, és nagyon lenyűgözte, amit olvasott. Maga ért a bútorokhoz, a régiekhez és az újakhoz egyaránt. Ismeri az anyagokat, jó ízléssel választja ki a színeket. Ráadásul ügyesen fejezi ki magát. Jaké jobb munkatársat nem is kívánhatna.
-  És még kivel kell majd rajta kívül beszélnem? - kérdezte Cara.
-  Valószínűleg a kiadóval, Alexander Hunterrel. De ez csak formaság, mert ő még sohasem utasított el senkit, akit Jaké kiválasztott. Akar rögtön telefonálni?
Cara szíve a jól ismert név hallatán hevesen megdobbant. A dékán meg sem várta a választ, tárcsázott. Ezután jólelkű mosollyal átnyújtotta a kagylót.
17
ÜffANY

3. FEJEZET
-  Nem érzed, milyen izgalmas, hogy Alexander Hunternek fogsz dolgozni? Nem különös véletlen, hogy a jelmezbálon éppen én mutattalak be neki? - Jennynek be nem állt a szája, miközben óvatosan festette a szemhéját. — Majd felfalt a szemével. Szerintem bukik a szőkékre. Nem táncolt veled?
-  Nem emlékszem, annyi férfival táncoltam azon az estén.
Cara elfordult, mert nem bírta elviselni Jenny kutató pillantását. Kiment a nappaliba. Remegett a térde. Megijedt a gondolatra, hogy viszont kell látnia titkos szeretőjét. Hogyan fogadja a férfi? Elvárja majd, hogy megint a karjába omoljon, vagy észre sem veszi? Nem is tudta, mi lenne a rosszabb.
Jenny tovább fecsegett:
-  Emlékezned kellene rá. 0 nem olyan típusú ember, aki elvész a tömegben. - Hangja elárulta, hogy nem hisz Cara megjátszott egyked-vűségének. - Azt mondják, házas volt, de a felesége megszökött valakivel. Két éve történt, azóta gyűlöli a nőket. Ez persze nem akadályozza meg abban, hogy kalandokba bocsátkozzék, de hallani sem akar tartós kapcsolatról. Pedig bátran állíthatom, hogy már sokan akarták a hálójukba keríteni.
-  Képzelem - felelte hanyagul Cara. - De nem hiszem, hogy sok dolgom lenne vele, ha megkapom is az állást. Mit gondolsz, mértéktartó vagy kihívó ruhát vegyek fel a beszélgetésre? - Cara tudta, hogy ezzel eltereli Jenny figyelmét. - Felvehetnem a szürke flanelblézeremet azzal a kockás szoknyával, amelyiket a múlt héten vettem. Esetleg mehetnék a kék selyem ingruhámban is. Te mit javasolsz?
-  Vedd fel inkább a ruhát! Sokkal előkelőbben mutat. Ha a lakáskultúrával foglalkozó legfontosabb lapnál akarsz dolgozni, jól kell kinézned.
Jenny követte Carát a konyhába.
-  Te mit választanál kiegészítőnek? Dobjak hanyagul egy sálat a nyakamba, vagy tegyek fel egy elegáns nyakláncot?
Jenny oldalra billentett fejjel nézett Carára.
-  Viselhetnéd azt a muszlinsálat, amelyet a születésnapodra kaptál. A szürke alapszín semleges, a mintája pedig illik a ruhádhoz. Vedd fel hozzá a magas sarkú szürke bőrcsizmádat! Az emberek megtiszteltetésnek veszik majd, ha egy ilyen lenyűgöző szépség hajlandó nekik dolgozni!
18
(-arát nevetésre ingerelte az elképzelés, hogy egy olyan befolyásos szer-KrHztó, mint Jaké Harding esetleg elájulna a megjelenésétől. A nevetés *lúzte komor gondolatait is. Butaság ennyire aggódnia. Valószínű, hogy Alexander Hunter már akkor megfeledkezett róla, amikor másnap reggel felébredt. Ha igaz, amit Jenny mesélt, csupán egyike volt a futó kalandjainak. Ettől ugyan nem könnyebbült meg, de úgy érezte, képes lesz eltitkolni n kilétét. Lehet, hogy a munkája során nem is kerül kapcsolatba a férfival. Talán sok időt szán közéleti teendőire, és alig fordul meg az irodájában.
Jenny még mindig nem sejtett semmit a bál után történtekről. Cara a lelke mélyén tiltakozott az ellen, hogy bárkivel megossza a titkát. Ráadásul még előtte is voltak homályos részletek. Sajnos azonban most is ugyanit zt a megrázkódtatást élte át, ha arra gondolt, hogy egy ismeretlen férfi Agyában ébredt. Amit tett, elütött addigi viselkedésétől, s nem volt jellemző rá. Csak akkor tudja túltenni magát a dolgon, ha elfelejti az egészet.
-  Hánykor kell ott lenned? - zökkentette ki a gondolataiból Jenny hangja. —Van még elég időnk arra, hogy megcsináljam a haj ad? Fel kellene tűzni, szerintem úgy csinos és nőies vagy. Csak néhány csábító fürtöt fésülök a homlokodba.
-  Csábító fürtöt? Üzleti megbeszélésre megyek, nem találkára!
-  Ó, tudod, mire gondolok. Gyere, gyorsan megcsinálom!
Némi rábeszélés után Cara megengedte, hogy Jenny feltűzze a haját, s végül maga is elégedett volt az eredménnyel.
A visszafogottan elegáns Cara, aki egy órával később belépett a Tér és forma székházába, nem hasonlított arra a csábító bo'szorkányra, aki a jelmezbálon vad flamencót táncolt.
A titkárnő előzékeny mosollyal közölte vele, hogy Mr. Harding néhány perc múlva fogadja. Csigalassúsággal vánszorgott az idő, mialatt Cara még egyszer átgondolta, mit mondjon Jaké Hardingnak a tanulmányairól és tapasztalatairól. Tudta, hogy jó esélyei vannak az állás megszerzésére, mivel a férfi maga kérte, hogy jöjjön el a beszélgetésre. Ugyanakkor fennállt a lehetősége annak is, hogy a megbeszélés során olyasmi történik, ami eltéríti a szerkesztőt a szándékától.
-  Mr. Harding fogadja, Miss Williams.
-  Mrs. Williams vagyok.
-  Ó, bocsásson meg, Mrs. Williams! A folyosón a második ajtó lesz. Cara gyorsan megköszönte az útbaigazítást, majd remegő térddel
végigment a folyosón. Nagy lélegzetet vett, mielőtt kinyitotta Jaké Harding irodájának ajtaját. Bizakodnod kell, intette magát, a derűlátás sikerre vezet.
Zömök, szürke hajú férfi ült a tölgyfa íróasztal mögött. Az asztal roskadozott az irattartók, újságok és szétszórt papírok alatt. A férfi sűrű szemöldöke alól ragyogó kék szempár mosolygott Carára.
-  Jöjjön csak be! - állt fel Jaké Harding, majd az íróasztalt megkerülve
19
ÜffANY
odalépett hozzá. - Örvendek, hogy személyesen közölhetem magával, mennyire tetszett a cikke. Igazán tisztán, remekül fogalmaz.
-  Köszönöm, Mr. Harding. Olyasmiről írtam, amivel szívesen foglalj kozom. Biztosan ez is sokat segített.
-  Üljünk a díványra! A titkárnőm főzött kávét. Tejszínnel issza, vaj anélkül?
Közben udvariasan intett Carának, hogy foglaljon helyet a kék gyapjúszövettel bevont díványon. Mielőtt maga is leült volna, egy csésze kávét tett elé az asztalkára.
Néhány percig jelentéktelen dolgokról társalogtak. Ezután Mr. Har-; ding Cara képzettségére terelte a szót, majd a rá váró feladatokról beszélt.
Félórás kérdezősködés után hivatalos szerződést nyújtott át neki, bár! azt is mondta, hogy a végleges felvétel előtt még beszélnie kell a kiadó tulajdonosával.
-  A kiadó tulajdonosával?
-  Alexanderrel... Mr. Hunterrel. - Jaké Harding kérdőn vonta fel a ] szemöldökét.-Azthittem, ismeri.
-  Igen, bemutattak neki, de én... — Cara érezte, hogy az arcába szökik a vér. - Azt hittem, maga azért szemelt ki erre a helyre, mert olvasta a cikkemet.
-  így is van. De ha felveszünk valakit egy fontos helyre, Alexandernek kell jóváhagynia. Nem mintha a maga esetében bármi gond adódna, Cara. Csupán azt szeretné, ha felkeresné, mielőtt elhagyja az épületet.
-  Fontos helyre?
-  Igen, természetesen. Azt hittem, tisztában van vele, Cara. Figyelembe vettük a tudását, így maga lesz a felelős az új cikksorozatunkért, amelynek A hónap otthona lesz a címe. Alexander ötlete volt az újítás, de annyira elfoglalt, hogy hosszú távon nem tud foglalkozni a dologgal. Minden hónapban megjelentetünk egy riportot, amelyben olyan lakberendezési gondokról esik majd szó, amelyek különleges megoldást igényelnek. Gazdag emberek és szerényebb jövedelműek lakásait is bemutatjuk. A Tér és forma felkínálja egy lakberendező -jelen esetben a maga - munkáját, s ezért cserébe fenntartja a jogot arra, hogy fényképeket közöljön az eredeti és az átrendezés utáni állapotról. Természetesen közzétesszük a terv költségvetését is.
-  Nagyszerűen hangzik, de nem is sejtettem, hogy ez az állás ekkora felelősséggel jár. Nem is álmodtam arról, hogy ilyen hamar saját cikksorozatom legyen.
-  Nos, Alexander újítani szeretne, ezért magánál a szakmai tapasztalat hiánya előnyt jelent. - Mr. Harding letette kávéscsészéjét a dohányzóasztalkára. -De mindezt majd személyesen is megbeszélik. Várja magát az irodájában.
-  Ó, de hiszen én... ezt meg kell gondolnom. Én...
Cara kereste a megfelelő szavakat, amelyekkel kifejezhetné fenntartá-
20

Hiüt az állással kapcsolatban. De aztán úgy döntött, hogy kimondhatatlan butaság lenne elszalasztani egy ilyen nagyszerű lehetőséget. Megrázta Mr. Harding kezét.
-  Örülök, hogy magával dolgozhatom, Mr. Harding. Nagyon hálás vagyok az ajánlatáért.
A főszerkesztő zavartan nézett rá.
-  Természetesen engem is lenyűgöztek a képességei, Cara, de Alexander hívta fel magára és a cikkére a figyelmem. Azt hittem, hogy tudja.
-  Mr. Hunter? Hiszen alig ismerem. - Valóban így van, győzködte magát a lány gondolatban. - Nos, akkor jobb, ha most bemegyek hozzá, s beszélek vele.
Hangja elbizonytalanodott. Váratlan bonyodalmakba ütközött. Azt feltételezte, Jaké Harding ötlete volt, hogy alkalmazzák. A gondolat, hogy az egészet az a gúnyosan mosolygó férfi találta ki, aki még most is meg-megjelent álmaiban, megijesztette. Lehet, hogy mégis vissza kellene utasítania az állást, és elkerülnie a találkozást ezzel a férfival...
-  Menjen vissza a portára, és a toronyba vezető felvonót használja. Felhívom Alexandert, hogy útban van — nyújtott kezet búcsúzóul Mr. Harding. — Örülök, hogy beszélhettem magával, Cara. Tudom, hogy kitűnően megfelel erre a helyre. - Huncutul elmosolyodott. — Félek, az élete ezentúl merő rohanás lesz.                 *
Cara elfojtotta a kényszert, hogy elfusson, amikor odalépett a magánfelvonóhoz. Miért engem javasolt erre az állásra Alexander Hunter? Mit vár tőlem? Mit fog mondani?
Vadul kavarogtak a kérdések a fejében, miközben a felvonó az épület negyvennegyedik emeletére repítette. Szinte észre sem vette, amikor a zajtalan utazás véget ért. Csak akkor ocsúdott fel, amikor kinyíltak az acélból készült ajtók.
Figyelj csak, Cara, felnőtt nő vagy, nem tapasztalatlan kamaszlány! Tettesd azt, hogy még sohasem találkoztatok. Ha a bálról kezd kérdezősködni, mesélj a balesetről és a vodkával kevert puncsról. Mondd azt, hogy a taxizás és a másnap reggeli ébredés között semmire sem emlékszel. Mutasd meg, milyen jó színésznő vagy!
A felvonóból világosbarna bútorokkal berendezett terembe lépett. Egy ovális íróasztal mögött gyönyörűszép, fiatal nő ült, aki divatos kosztümöt viselt. Kirakati megjelenéséhez közömbös hang párosult.
-  Miben segíthetek? - kérdezte.
-  Cara Williams vagyok - felelte Cara. - Bejelentettek Mr. Hunternek.
-  Egy pillanat. - A nő felvette a telefont, megnyomott egy gombot, és közölte, hogy a vendég megérkezett. - Mr. Hunter titkárnője mindjárt itt lesz - mondta Carának.
Cara alig tudta megköszönni a kedvességét, már el is húzták az íróasztal mögötti tolóajtót. Jól öltözött nő lépett ki rajta.
21
- Jöjjön, kérem! Mr. Hunter az irodájában várja.
Miért érzem magam úgy, mintha kivégzőosztag elé vezetnének? — tűnődött Cara, miközben végigmentek az ízlésesen berendezett helyiségeken. Biztosan úrrá leszek a helyzeten.
*
Carát annyira lekötötte a nézelődés, hogy egészen meglepődött, amikor hirtelen Alexander irodájában találta magát. Csak akkor döbbent rá, hogy elérkezett az igazság pillanata, amikor meghallotta, hogy a titkárnő halkan a nevén szólítja.
Lassan szemügyre vette a hatalmas íróasztal mögött ülő férfit. Közben igyekezett lélekben felvértezni magát az Alexanderből áradó vonzerő ellen. Külső szemlélő nem tudta volna rábizonyítani, hogy valaha is találkozott Alexander Hunterrel. Kettejük közömbös arcáról nem lehetett leolvasni az őket akkor éjjel elborító szenvedély legapróbb jelét sem.
A lapkiadó elbocsátotta titkárnőjét, s megkérte, hogy egy félóra múlva hozzon kávét. Függetlenségét hangsúlyozandó Cara teát kért kávé helyett. Arra kényszerítette magát, hogy hangja nyugodtan csengjen, és ne árulja
el lelkének zaklatottságát.
Amikor a titkárnő mögött halkan becsukódott az ajtó, Alexander előjött hatalmas, ébenfa íróasztala mögül, megfogta Cara könyökét, és a nagy ablak előtti karosszékekhez vezette.
-  Jaké felhívott, és közölte, hogy elégedett a beszélgetéssel. Meggyőződése, hogy maga megbirkózik a feladattal. - Mielőtt még hellyel kínálta volna Carát, a vállára tette a kezét. - Lesegíthetem a kabátját? Nagyon
meleg van itt.
Cara szeme idegesen megvillant, amikor kibújt a kabátkából.
-  Köszönöm, Mr. Hunter.
-  Ó, kérem, hagyjuk a formaságokat! Mi itt a Tér és formáná\ mindannyian jó barátok vagyunk, ezért a keresztnevünkön szólítjuk egymást - mondta a férfi, ajkán mosollyal.
-  Természetesen... Alexander. - Cara megpróbált nyugodtan, kedélyesen beszélni. - Most értesültem arról, hogy magának köszönhetem ezt az állásajánlatot. Értékelem a bizalmát, és...
Alexander nevetése félbeszakította.
-  Örülök, hogy viszontláthatom, Cara. Elment, mielőtt köszönetet
mondhattam volna.
Carát villámcsapásként érte, hogy a férfi ilyen könnyedén tesz említést korábbi találkozásukról. Erezte, hogy a vér kiszalad az arcából. Csak abban reménykedett, hogy a pirosító elrejti sápadtságát. Hatalmas önuralommal ártatlanul megkérdezte:
-  Találkoztunk már? Nem emlékszem. Járt a múlt hónapban az akadémián rendezett kiállításon?
22

-  Nem emlékszik? Nehéz elhinni - nézett rá gyanakodva Alexander. — Együtt töltöttük mindenszentek előestéjét.
-  Együtt? - ismételte Cara tettetett hitetlenkedéssel. - Biztos ebben?
-  Ó, egészen biztos. Hagyott is egy apró emléket, amikor eltűnt a lakásomból.
Azzal belenyúlt öltönyének zsebébe, és előhúzta azt a csipkés fésűt, amelyet Cara azon a rettenetes reggelen nem talált meg.
-  Megnézhetném? - Cara kiabálni szeretett volna, mert érezte, hogy sarokba szorították. Remegő kézzel nyúlt a fésűért. - Valóban van egy pár ilyen hajdíszem, de miből gondolja, hogy ez az enyém lenne?
-  Szeretné, ha részletesebben elmagyaráznám, miből gondolom? A férfi sötét tekintete hirtelen megfejthetetlenné vált.
-  Mr. Hunter, ez az egész nagyon kínos nekem. - Cara kétségbeesetten igyekezett palástolni rossz lelkiismeretét. —Azon az estén, a bálba menet belecsúszott a taxim egy másik kocsiba. A sofőr egy csésze ír kávéval segített visszanyerni a lélekjelenlétemet. Ezután sok gyümölcspuncsot ittam, amelybe - mint később megtudtam - vodkát kevertek. Alig emlékszem az est hátralevő részére. Csak azt tudom, hogy vasárnap reggel a saját lakásomban ébredtem, de fogalmam sincs arról, hogyan kerültem haza. Tizenkét óra teljesen kiesett az emlékezetemből, s fogalmam sincs, mit tettem azalatt.
Cara idegesen csavargatta az ujján jegygyűrűjét.
-  Ha eközben olyasmit mondtam vagy tettem, ami félreérthető, akkor remélem, megbocsát nekem.
-  Tényleg semmire sem emlékszik abból, ami közben történt? — kérdezte a férfi hitetlenkedve.
-  Semmire. Nagyon nyugtalanított az eset. Mivel azonban az azóta eltelt két és fél hónap alatt semmilyen következménye nem lett a dolognak, feltételezem, hogy nem követtem el semmi büntetendőt. - Cara halkan felnevetett, mielőtt folytatta volna. - Remélem, most már megérti, miért nem tudom megmondani magának, enyém-e a fésű. Esetleg van valami különleges jelentősége annak, hogy magánál van? - lendült támadásba Cara.
Alexander sötét szeme szikrázott - vagy a haragtól vagy jókedvében.
-  Eddig azt hittem. De lehet, hogy tévedtem, amikor azt gondoltam, a magáé.
Cara fellélegzett. Halk sóhajjal rogyott bele az egyik karosszékbe. Alexander is helyet foglalt vele szemben, kinyújtotta hosszú lábát, majd fürkészőn végigmérte a lányt.
Cara lehajtotta a fejét, mert érezte, hogy arcáról leolvasható a megkönnyebbülés. Ha túléli ezt a színjátékot, akkor már biztos, hogy képes lesz a lapnál dolgozni. Nem fogja el majd minden alkalommal a félelem, valahányszor találkozik Alexanderrel. Még ha a férfit nem is sikerült meggyőznie ezzel a kitalált történettel, legalább elbizonytalanította. Pil-
23
TlflÁNY________________
lanatnyilag Hunternek el kell fogadnia a magyarázatát. Mire pedig újabb kérdések fogalmazódnak meg benne, addigra neki már biztos helye lesz a Tér és formánéü.
Teljesen elmerült vigaszt nyújtó gondolataiban, ezért ijedten rezzent össze, amikor Alexander megszólalt:
-  Akövetkező hónapban indulunk az első közös utunkra. Szeptemberi számunkban Mr. és Mrs. Laketon nyaralójáról jelenik majd meg egy cikk. A ház a Cayuga-tó mellett, Ithaca közelében fekszik. Szeretném, ha elsőként e télen-nyáron lakható ház berendezésének vázlatait készítené el.
-  Első utunk? Ezt nem értem—nyitotta tágra a szemét rémülten Cara.
-  Azt hittem, már értesült róla. Mi ketten szorosan együttműködünk ezen a cikksorozaton. Mivel az első tervek születését elejétől a végéig szeretném figyelemmel kísérni, ezért az elkövetkezendő hónapok során sokat
utazunk majd együtt.
Alexander olyan váratlanul állt elő ezzel az elképzeléssel, hogy Cara
egy pillanatig szóhoz sem tudott jutni.
-  Hogyhogy együtt fogunk utazni? Azt hittem, azért alkalmaznak, hogy levegyem a válláról a terhek egy részét.
Hangjából kétség és harag csendült ki.
-  Ez vitathatatlan - felelte nyájasan a férfi. - Csak az a helyzet, hogy maga kezdő a lapnál, így egészen addig ellenőrzöm a munkáját, míg pontosan meg nem érti, mit várok magától.
Cara a barátságosan mosolygó arcra tekintett, és azon tűnődött, vajon tényleg kétértelmű-e a férfi megjegyzése, vagy csak ő képzeli azt. Nehéz volt megítélni a szavak igazi jelentését, de nem kockáztathatott. Alexander egyszer már sikeresen az ágyába csábította. Vigyáznia kell, hogy ne forduljon elő még egyszer ilyesmi.
-  Mr. Hunter, megértem, hogy egy kezdő munkatársnak minél többet
szeretne segíteni, de...
-  Nem Mr. Hunter, Cara - szakította félbe gyöngéden a férfi. — Azt hittem, ezt már megbeszéltük. - Előrehajolt, a térdére támasztotta a könyökét, és figyelmesen vizsgálta a lányt. - Idővel rájön majd, hogy nem olyan egyszerű a dolog, mint hiszi. Igaz, nem kell üzletet kötnie az emberekkel, de meg kell ismernie őket, terveket kell készítenie nekik. Nos, én a tulajdonosokat jól ismerem, s a berendezés során tanáccsal és tettel egyaránt segíthetek magának. Bízza rám magát minden szempontból! Azt szeretném, ha valami különlegeset alkotnánk. Az ügy fontos, nem vallhatunk
vele kudarcot.
A férfi kényelmesen hátradőlt, ujját mellénye órazsebébe dugta, tekintete kihívóan szegeződött a lányra.
- Igen, értem - bólintott Cara. - Valójában nem is gondoltam végig, milyen bonyolult feladattal bíznak meg. De nem is vártam efféle nagylelkű bánásmódot egy ilyen jelentős lap kiadójától. Nem szokatlan kissé, hogy
24

egy olyan magas beosztású férfi, mint maga, ennyi időt veszteget egy magamfajta kezdőre?
Cara visszanyerte a magabiztosságát. De sajnos ismét kétértelmű választ kapott.
-  Maga nem is olyan kezdő. Szerintem épp elég tapasztalattal rendelkezik. —Az emlékezés halvány mosolya jelent meg a férfi arcán, de azonnal el is tűnt, mintha ott sem lett volna. - Ne tiltakozzék, Cara! Laketonék a barátaim. Rábeszéltem őket, egyezzenek bele abba, hogy az ő lakásuk szerepeljen az első cikkben. Nemrég vásároltak északon egy kora viktoriánus stílusban épült házat, ahol több szempontból is gondot okoz a berendezés. Most pedig hallgasson meg, hogy hamarosan elkezdhesse a tervezést!
Alexander hirtelen hangnemet váltott, már józan tárgyilagossággal, szinte hivatalos hangon beszélt.
-  Két olyan emberről van szó, akik többféle sportot is űznek: síelnek, korcsolyáznak, úsznak, teniszeznek, és még számtalan sportágat kedvelnek. Szeretik a kalandokat, műveltek, kedvesek, s azt szeretnék, ha az otthonuk kifejezné mindezt. Ráadásul úgy tervezik, gyakorta fogadnak majd ott vendégeket. Öt-hat napot töltünk a házban, hogy ráérezzen a hely hangulatára, ezután egy hónapja lesz a vázlatok és tervek elkészítésére, mielőtt Laketonékat is beavatnánk a részletekbe. Szigorúan véve mienk az utolsó szó, ami a kivitelezést illeti, de azt szeretnénk, ha mindketten elégedettek lennének új otthonukkal.
Alexander elhallgatott, hogy lássa, miként fogadja Cara a mondottakat. Miután a lány tétován bólintott, folytatta a feladat leírását:
-  Egy hónappal később - szögezte le -, mialatt Ithacában berendezik Laketonék nyaralóját, meglátogatjuk da Villa Ruhia grófnőt, akinek virginiai birtokán berendezi a vendégházat. A két cikk közti ellentét - az egyik egy könnyed, jellegzetes amerikai család, a másik egy előkelő olasz hölgy környezetéről szól - fel fogja kelteni az olvasók kíváncsiságát. Mivel mindkét esetben sok pénz jellemzi a megbízók életmódját, pompát és fényűzést fogunk bemutatni. Ez az, amiről szívesen olvas az átlagember.
Mialatt Alexander a cikksorozattal kapcsolatos terveit részletezte, Cara tűnődve figyelte. Különös. Egy-két kétértelmű megjegyzéstől eltekintve egyetlen szóval sem említette azt a bizonyos éjszakát. Biztos, hogy a fésű jó ürügy lett volna a témához, de ő ügyesen kitért a beszélgetés elől.
Nyílt vallomása a balesetről és a vodkával kevert puncsról kifogta a szelet a férfi vitorlájából. Ha nem lett volna olyan ideges, hangosan felnevet. Nincs tapasztalata ilyen ördöngös férfiakkal, így jobb, ha résen lesz.
Carának hirtelen nyugtalanító gondolata támadt: lehet, hogy alkalmazása összefüggésben áll azzal az éjszakával? Ijedtében elállt a lélegzete. Minél többet törte rajta a fejét, annál biztosabb volt a dologban. Az egész ügy annyira szokatlannak tűnt, hogy nem lehetett másról szó, csakis csapdáról. Nos, nem lesz olyan együgyű, hogy hagyja magát becsapni. Mr. Hunternek más szerető után kell néznie!
25
Alexander felállt, mert nem tudta tovább elviselni Cara szemének hideg pillantását. Minden megfontoltság ellenére nyugtalanította a nő közelsége. Magatartása annyira illedelmes, hivatalos és személytelen volt, hogy kénytelen-kelletlen elfogadta az emlékezetkiesésről szóló történetet. Ugyanakkor nehezen hitte el, hogy nem emlékszik a szenvedély nagyszerű pillanataira, amelyeket együtt éltek át.
A féktelen vadság, amellyel Cara a becézgetéseit viszonozta, testének szépsége - mindez elbűvölte. Még sohasem élt át ehhez hasonlót! Úgy tűnt, a lány is élvezi szeretkezésüket. De eszébe jutott, hogy a csúcsponton egy férfi nevét kiáltotta, egy idegen férfi nevét!
Hátat fordított Carának, és kinézett az ablakon, mert hirtelen elfogta a vágyakozás. Szerette volna hallani, ahogy a lány az ő nevét mormolja, miközben szenvedélytől sóhajtozva hánykolódik alatta. Amikor Cara megjegyzést tett valamiről az újsággal kapcsolatban, újra felé fordult. Végig-jártattá tekintetét a lány testén, gondolatban levetkőztette. A fényes selyem eltűnt, helyette Cara ugyanolyan meztelen volt, mint amikor az
ágyán feküdt...
Alexander homlokát kiverte a veríték, és elsápadt. Ez a nő teljesen elvarázsolta. Lehet, hogy öntudatlanul, de teljes sikerrel. Ellenállhatatlanul kívánta, tudni akarta, megcsalják-e az emlékei.
- Nos, úgy tűnik, sikerrel kecsegtető cikksorozatról van szó. Ha jól emlékszem, egyetlen lakáskultúrával foglalkozó lap sem jelentetett meg ehhez hasonlót. - Cara kinyitotta a magával hozott irattartót. - Ha érdekli, elhoztam néhány tervemet, amelyeket egy Long Island-i ház berendezéséhez készítettem. Lehet, hogy hasznosíthatnánk néhány ötletet.—Felnézett. A szemében tükröződő kérdés azonnal aggodalommá változott, amikor észrevette, mennyire sápadt a férfi. -Nem érzi jól magát? Rosszul néz ki. Hozzak egy pohár vizet vagy valami mást? Alexander felocsúdott révületéből.
- Nemj köszönöm. Én... csak nemrég múlt el az influenzám, ezért még kicsit gyenge vagyok. - Előhúzta a zsebkendőjét, és letörölte ahomlokát. -Szívesen átnézném a vázlatait, Cara, de félóra múlva megbeszélésem van, amelyre még elő kell készítenem néhány dolgot. Nézzük csak: ma csütörtök van... miért ne kezdhetne hétfőhöz egy hétre?
Ellentétben eddigi kedélyes modorával, hangja hirtelen kimérten csengett. Meg akarta hívni ebédre a lányt, hogy azonnal elcsábítsa, de rájött, hogy nem tud többé uralkodni az érzésein Cara jelenlétében.
-  Rengeteg teendő akad, amit el kell intéznem az utazás előtt - tette
hozzá.
-  Éppen megfelelő. Még nekem is sok dolgom van, mielőtt munkába
állnék. Pontosan mikor szeretne Ithacába utazni?
-  Majd akkor beszéljük meg az indulás időpontját, ha itt már belerázódott a munkába. - A férfi háttal állt Carának. — Mielőtt elmenne, szeretném, ha aláírna egy szerződést. Csak formaság. Kötelezi magát, hogy
Másnapi jnámor
26
legalább három hónapig dolgozik nekünk, csak azután léphet ki. Ha nem tetszik a munkája, a határidő lejárta előtt hat héttel felmondhat. Ugyanez érvényes ránk is, ha a várakozással ellentétben nem felelne meg erre a feladatra.
Odalépett Carához, és átnyújtotta neki a szerződést meg egy tollat.
Carának egyetlen vágya volt, hogy minél előbb befejeződjék ez a beszélgetés, ezért kikapta a kezéből a papírt, és gyorsan aláírta.
—  El sem olvassa, mit ír alá? - mosolygott gúnyosan Alexander. - Vagy mindent látatlanban elhisz?
Cara idegesen kisimította szürke bőrkesztyűjét, amelyet a kezében gyűrögetett.
—  Természetesen nem, de ebben az esetben feleslegesnek tartottam elolvasni a szerződést. A maga vállalatának jó a híre, én pedig Mr. Elliot tanácsára jöttem magukhoz. Tehát feltételezem, hogy a szerződés semmi olyasmit nem tartalmaz, ami később nehézségeket okozhatna.
—  Ebben az esetben így is van. De elvileg semmit sem szabadna aláírnia, míg a legapróbb részleteket is át nem tanulmányozta. Még a végén elajándékozza az életét.
—  Igaza van, nos... azt hiszem, jobb, ha most megyek. Lassan indulnia kell a következő megbeszélésre...
Cara felállt, a kabátjáért és sáljáért nyúlt.
Alexander közben visszanyerte az önuralmát, odalépett hozzá, és felsegítette a kabátkáját.
—  Jut eszembe, szokott síelni? — kérdezte.
—  Régebben sokat síeltem. De ennek már jó pár éve. A férjemmel...
—  A férjével? Ő hol van? Nem mutattak be neki a bálon - mondta Alexander ismét kétértelmű hangsúllyal.
Cara több okból is a legszívesebben azt felelte volna, hogy Don otthon várja, mégis magára erőltetett nyugalommal megmondta az igazat:
—  A férjem két éve meghalt, Mr. Hunter. Ezért nem ismerhette meg. Gyorsan elfordult, fogta az irattartót és a táskáját, majd az ajtóhoz
lépett. Már a kilincsen volt a keze, amikor megszólalt.
—  Ha jobban meggondolom, Mr. Hunter, nem is vagyok olyan biztos benne, hogy ez a legmegfelelőbb állás számomra. Kaphatnék néhány nap gondolkodási időt?
—  Már késő, Cara. Aláírta a szerződést. Hétfőhöz egy hétre várom az irodámban.
A férfi szája sarkában elégedett mosoly jelent meg.
Cara dühös volt magára és új munkaadójára, ezért kirohant az irodából. A legszívesebben bevágta volna maga mögött az ajtót. Elviharzott a titkárnő asztala mellett, meg sem hallotta a lány jókívánságait. Dühtől vakon szaladt keresztül az előcsarnokon a lift felé.
27

4. FEJEZET
Mibe keveredtem? - tűnődött Cara, míg a felvonó lefelé vitte. Hogyan lehettem olyan ostoba, hogy hagytam magam rábeszélni egy olyan munkára, melynek során ezzel a... Nem talált megfelelő kifejezést a férfi jellemzésére. Vele utazni! Egek, most mit tegyek?
Még akkor is szörnyen dühös volt, amikor leért a földszintre. Kirohant az utcára, és odaintett egy taxit. Egyetlen dolgot akart: minél előbb hazamenni és élvezni lakása csendjét és védettségét.
Mialatt a taxiban ült, rádöbbent, hogy jó volna megosztani valakivel a titkát. Tudta, hogy nem képes együtt dolgozni Alexanderrel, míg lelkiismeret-furdalás gyötri. De kiben bízhatna?
Jenny nem igazán titoktartő, ráadásul túl érzelgös ahhoz, hogy józanul ítélhessen. Árról szó sem lehet, hogy Róberttel beszéljen. Bárcsak találkozhatna a nagynénjével, Normával! Norma korban meglehetősen közel áll hozzá, így biztosan megértené. Másrészt Norma sohasem keveredne hasonló helyzetbe, így nem biztos, hogy tárgyilagos tudna maradni... Talán mégis megérné a hétvégére Maine-be utazni. A várostól távol tölteni néhány nyugodt napot... Igen, éppen erre van szüksége, mielőtt munkába áll.
Mire a taxit kifizette, már készen állt a terve.
Amint hazaért, azonnal felhívta a légitársaságot, s helyet foglaltatott a legközelebbi járatra. Ezután gyorsan felhívta a nagynénjét. Az elinté-zendői várhatnak a visszajöveteléig.
Cara sietve lekapta a ruhásszekrény legfelső polcáról az utazótáskáját, majd beledobálta a szükséges holmikat. Ezután kibújt az elegáns ruhából és a bőrcsizmából, s helyette farmert, bő pulóvert és magas sarkú cipőt vett fel. Kibontotta feltűzött haját, megfésülködött, majd egy zöld selyemkendővel hátrakötötte szőke tincseit.
Gyorsan írt néhány sort Jennynek, hogy megmagyarázza, miért utazik el, majd elindult a repülőtérre. Nemsokára megbeszélheti kényes helyzetét a nagynénjével.
A téli időjárás ellenére eseménytelenül telt az utazás, és rendben leszálltak Portlandben. Cara bérelt egy autót, és hamarosan megérkezett a kis, kékre festett ház elé, amely a nagynénje otthonául és egyben fazekasműhelyéül szolgált.
28
Cara megállt a kapubehajtónál, kiugrott a kocsiból, felkapta a táskáját, és az ajtóhoz szaladt. Végre túl volt a fárasztó utazáson, s alig várta, hogy beszélhessen a nénikéjével. Bizonyos értelemben úgy érezte magát, mint egy kamaszlány, akit felkavar az első szerelem. Nem tudott egyedül megbirkózni az őt nyugtalanító dolgokkal: hiába próbálta elfelejteni a bál után történteket, hiába próbálta elfojtani Alexander Hunter iránti érzelmeit, ha a férfira gondolt, azonnal elöntötte a vágy. Pártatlan bizalmasra volt szüksége.
Nem maradt ideje csöngetni, az ajtó kitárult, s nagynénje barátságos mosollyal üdvözölte.
— Cara, kedvesem, szívesen megölelnélek, de könyékig maszatos vagyok az agyagtól! Nem vártalak május előtt. Mi történt? - Gyöngéden arcon csókolta Carát. - Meglepett, hogy hirtelen telefonáltál, és el sem árultad, miért akarsz ilyen hamar iderepülni. Gyere be! Tedd le a szobában a táskád, addig én megmosom a kezem. A konyhában találkozunk.
Miután Norma kiment, Cara egy darabig némán álldogált, és élvezte a régimódian berendezett, régiségekkel telezsúfolt nappali meleg hangulatát. Rengeteg boldog órát töltött itt, amikor a szülei elutaztak, és őt nem tudták magukkal vinni. Ez a ház olyan védettséget sugárzott, amelyet a szülei otthonában sohasem érzett. Apja műkereskedőként sokat utazott, anyja pedig elkísérte üzleti útjaira. Ilyenkor Norma egyidejűleg nevelőanyja, nővére és barátnője volt.
Cara a falnak támaszkodott, és hagyta, hadd kerítse hatalmába a szoba barátságos légköre. Az öreg dívány kifakult borvörös és aranyszínű csíkjai, a kézzel festett vászonfüggönyök, a dívány melletti kis asztal és a halványsárga kínai lámpa olyan összhangot teremtettek, amely nyugtatólag hatott Cara zaklatott idegeire.
Beszívta a párologtatóból felszálló jól ismert rózsaszirom illatot, amely az égetett agyag erősebb szagával keveredett. Ha lehunyta a szemét, úgy érezte, megint az a tizenhat éves lány, aki a nagynénjénél tölti a nyári szünidőt. Azokon a nyarakon megtanulta szeretni a formákat és a színeket, megtanulta művészszemmel figyelni a tárgyakat.
-  A kávé mindjárt kész, kedvesem - zökkentette ki gondolataiból a nagynénje hangja. —. Majd később kicsomagolsz. Kérsz egy darab mézeskalácsot is?                                                             .
-  Rögtön jövök - kapta fel a táskáját Cara, és felsietett a vendégszobába. - Kaphatnék inkább egy szendvicset? Reggel óta nem ettem.
Míg beszélt, letette az ajtó mögé a táskáját, majd lesietett a lépcsőn, át a nappalin a tágas konyhába.
-  Maradt egy kis sült hús. Jó lesz? - kutatott lázasan Norma a hűtőszekrényben. - Majonéz és fejes saláta?
-  Hm! Remekül hangzik!
Cara leült a kerek tölgyfa asztalhoz, és jól nevelt kislányhoz illően az asztalra tette a kezét.
29
TlffANY
Nagynénje gyorsan vágott egy szelet kenyeret, rátette a húst, majd kitöltötte a kávét a saját készítésű csészékbe. Ezután az asztalra helyezte a hozzáillő csészealjakat, cukortartót és tejszínes kancsót is. Miközben Cara farkasétvággyal harapott a kenyérbe, Norma az unokahúga szeme
alatti karikákat vizsgálta.
-  Kissé feldúltnak látszol, Cara. Mi késztetett arra, hogy ilyen fejvesztetten idegyere? Gondolom, akármi történt is, el akarod mondani.
A mogyoróbarna szempár gyöngéd pillantása elárulta Carának, hogy megértésre, nem pedig iskolamesteri bírálatra számíthat.
A lány tétovázott még egy pillanatig, kereste a megfelelő szavakat. Miután egy korty kávéval leöblítette az utolsó harapás szendvicset is, rászánta magát, hogy elárulja a titkát nagynénjének.
-  Teljesen összezavarodtam - kezdte -, és te vagy az egyetlen, aki segíthet, hogy megfelelő megvilágításban lássam a dolgokat. Mindig meghallgattál, ha nyomta valami a szívemet, most pedig valóban szükségem
van rád.
Szünetet tartott, majd folytatta:
-  Nemrég olyasmit éltem át, amit nem tudok megemészteni.
Gondosan megválogatott szavakkal mesélte el, mennyire megtartóztatta magát attól kezdve, hogy a férje megbetegedett. Ezután elmondta, mi történt október harmincegyedikén, s beszélt az állásajánlatról is, mellyel a Tér és forma című magazin tisztelte meg. Nem hallgatta el azt sem, hogy az a férfi a munkaadója, akivel a féktelen éjszakát töltötte.
-  Az a legrosszabb az egészben, hogy nem tudom, mit gondoljak önmagámról. Úgy érzem, mintha... ó, nem is tudom... mintha eltévelyedtem volna. Azért furdal a lelkiismeretem, mert... mert élveztem a szerelmi együttlétet, s így hűtlen lettem az elveimhez. — Hiába állt fenn köztük bizalmas viszony, Cara mégis kerülte nagynénje tekintetét. - Lehet, hogy túl szigorú vagyok önmagámmal?
-  Cara, kedvesem, semmi más nem történt, mint hogy élvezted tested természetes viselkedését. Teljesen egészséges fiatal nő vagy - nevetett halkan Norma. - Jobban aggódnék, ha nem lennének efféle vágyaid. Már amúgy is nyugtalankodtam. Természetellenes volt, hogy annyira begubóz-tál. Most, hogy megtört a jég, minden visszafojtott érzésed a felszínre tör, s ez megijeszt. De ne védekezz ellenük! Különben gátlásos vénlány lesz belőled, megkeseredett, zsémbes öregasszony. Nem azt mondom, hogy az utadba akadó első férfi karjába vesd magad. Nem is ilyen a természeted — simogatta meg Cara lehajtott fejét. - De ne fuss el, csak azért, mert
elfogott a félelem!
Amikor Norma elhallgatott, csend támadt a konyhában. Aztán az asszony hátratolta a székét, felállt, és a tűzhelyhez lépett, hogy töltsön magának még egy csésze kávét.
- Te is kérsz? - kérdezte.
30


Cara némán ült, meg sem hallotta a kérdést. Nagynénje szavait fontolgatta. Végül tétován megszólalt:
-  Attól félek, ami akkor történik majd, ha együtt dolgozom vele.
-  Gondoltam. Attól tartasz, hogy túl erős egyéniség, te pedig beleszerethetsz. Ugye ez a baj forrása?
Norma Cara mögé lépett, és gondoskodón a vállára tette a kezét.
-  Azt hiszem, elérkezett a pillanat, amikor döntened kell, vállalod-e a kockázatot. Úgy értem, azt, hogy testestül-lelkestül visszatérsz az életbe. Eddig eltemetkeztél a tankönyvek és a tanulás világában, s meg is értem, hogy be akartad fejezni a tanulmányaidat. De már ideje, hogy elhagyd a szigetet, ahová visszahúzódtál. Szép jövő vár rád, s ez nem zár ki egy vonzó férfival való kapcsolatot sem. - Cara nagynénje nem hagyta abba a tanácsok osztogatását. - Még elég időd van azon törni a fejed, mit teszel hétfőhöz egy hétre. Ebben a néhány napban kikapcsolódhatsz, foglalkozhatsz egy kicsit az agyaggal is. - Norma nevetett. - Éppen jókor jöttél. Egy hordónyi agyag vár átgyúrásra. Nagyszerű alkalom arra, hogy rendezd a lelki életedet.
-  Meg kell mondanom, kedves nénikém - emelte fel Cara a fejét, és Normára mosolygott -, valóban rendkívüli ember vagy. Elég, ha hallom a józan szavaidat, és máris jobb a kedvem. Igazad van, valóban félek Hun-tertől. Tudod, ő különös férfi. Még áohasem találkoztam hozzá hasonlóval. Soha. - Egy pillanatra elkomorult az arca. - De mit törődöm vele? Gazdagítja majd a tapasztalataimat. Én pedig idővel biztosan megtanulom, hogyan tartsam távol magamtól.
A nagynénjénél töltött hosszú hétvége segített Carának átgondolni Alexanderhez fűződő viszonyát. Dolgozott a műhelyben, és sokat sétált a strandon. Norma kedvessége lehetővé tette, hogy leküzdje visszafogottságát, és életében először beszéljen a házasságáról és Don hosszan tartó betegségéről is. Kérdezősködött Norma tapasztalatairól, és örült, hogy az asszony nyíltan felel a feltett kérdésekre.
Carának azonban hamarosan vissza kellett térnie New Yorkba, hogy átvegye a diplomáját, és elintézzen néhány dolgot, mielőtt munkába áll. Úgy érezte, most már bármiféle nehézséggel képes megbirkózni, amelyet Alexander Hunter okozhat neki. Természetesen azt az egyet kivéve, amellyel végül szembesülnie kellett.
A megbeszélt időpontban, hétfőn kora reggel lépett be Cara abba az épületbe, amelyben a lap szerkesztősége volt. Készen állt arra, hogy megismerkedjék új munkájával, s a legjobb teljesítményt nyújtsa. Amikor megérkezett az előcsarnokba, megkérték, hogy fáradjon a legfelső emeletre, ahol korábban Alexanderrel tárgyalt.
Amikor felért, legnagyobb meglepetésére a férfi irodája melletti szobá-
31
ba vezették. Döbbenten torpant meg az ajtóban. A szoba berendezése előkelő nappalira emlékeztetett.
A falak, a függönyök és a szőnyegek olajzöld árnyalatban pompáztak. Az egyik oldalon szürke bársonnyal bevont ülőgarnitúra állt, előtte kerek dohányzóasztal. Az asztalt gyönyörűen elrendezett orchideacsokor díszítette, amelyet ezüsttálba tettek. A dívánnyal szemben félkörben karosszékek álltak. Kettőt zöld-fehér szaténnal vontak be, az egyik pedig - a legnagyobb — egy angol, párnázott szék volt a tizennyolcadik Századból. A hatalmas ablakból gyönyörű kilátás nyílt a Central Parkra. A szoba jobb oldalán álló mahagóniasztalka is - ahogy Cara azonnal felismerte - Angliából származott. A rajta lévő értékes, régi tintatartó és az iratgyűjtő arra utalt, hogy íróasztalként szolgál. Két oldalán egy-egy korallpiros huzattal bevont mahagónifotel terpeszkedett, mögöttük irattartó szekrények.
Ezután a titkárnő egy kis mosdóba vezette Carát, melynek fényűző berendezését Cara igazán túlzásnak tartotta. A falakat világoszöld márvány borította. A színben hozzáillő padlócsempére kézzel különböző orchideákat festettek. A vízcsapokat is egyedi megrendelésre készíthették, mert szintén orchideákat formáztak. Cara szóhoz sem jutott.
-  Hihetetlen! - dünnyögte végül. - Ez tényleg iroda?
-  Ó, nem, Miss... Mrs. Williams - felelte a fiatal nő. - Ebben a szobában szokták fogadni a fontos ügyfeleket. De Mr. Hunter azt szeretné, ha legközelebbi munkatársaként a mellette levő helyiségben dolgozna. A két
szobát ajtó is összeköti.
Ó, Istenem, adj erőt! -könyörgött magában Cara. Szédült. Arra számított, hogy egy nagyobb teremben kap helyet, ahol a lap többi alkalmazottjával fog együtt dolgozni.
Eszébe jutott, mennyire meglepődött Jaké Harding, amikor megköszönte az állásajánlatot. Rájött, hogy a főszerkesztő mégiscsak Alexander utasítására vette fel. Kétségei támadtak. Lehet, hogy ez az állás csak ürügy? Bár Alexander részletesen elmagyarázta, milyen fontos szerepet kap az új cikksorozat elindításában, az az érzése támadt, hogy nem az újságnak, hanem inkább saját magának akarja megnyerni. Cara aggódva töprengett, vajon sikerül-e keresztülhúznia a férfi számításait.
- Most magára hagyom, Mrs. Williams. Ha szüksége van rám, tudja, hol talál. Egyébként Amy a nevem. Mr. Hunter megkért, hogy mondjam meg magának: utasította a személyzeti osztályt, hogy keressenek maga
mellé egy titkárnőt.
Amy mosolyogva biccentett, majd kiment.
Cara lassan körbejárta a szobát, itt-ott megállt, hogy megcsodáljon egy-egy különöseri szép asztalt, széket, hamutartót. Tágabbra nyitotta a szekrények tolóajtaját, s szemügyre vette az iratrendezőket. Közben sok min-
32

den megfordult a fejében. Vajon hol tárolják a rajzlapokat? Van-e itt egyáltalán ceruza? Hol lehet az írógép?
Halk nesz zökkentette ki tűnődéséből. Kinyílt a két irodát összekötő ajtó, s belépett rajta Alexander.
—  Jó reggelt, Cara! Örülök, hogy ilyen korán érkezett. Nos, hogy tetszik az új munkahelye?
Cara összerezzent. Már-már elfelejtette, mennyire megigézte őt a férfi, de a hang felidézte emlékeit. Megfordult, s Alexander szemébe nézett. A férfi tökéletes szabású sötétszürke öltönyt, világosszürke inget, és kékszürke csíkos selyem nyakkendőt viselt. Kezet nyújtott a lánynak, s közben elővillantak arany mandzsettagombjai.
—  Most rögtön nekilát? - kérdezte a férfi. —Amy mindent megmutatott?
—  Igen. Be kell vallanom, lenyűgöző ez.a szoba. - Cara úgy döntött, hogy a támadás lesz a legjobb védekezés. - Őszintén szólva nem számítottam ekkora fényűzésre. Az iroda valóban gyönyörű, de nem gondolja, hogy nem alkalmas egy lakberendező munkahelyének?
Alexander csodálkozva vonta fel a szemöldökét.
—  Hogy érti ezt?
—  Itt minden túl szép ahhoz, hogy naponta ügyfeleket fogadjak, vagy megbeszéléseket folytassak. Olyan, mint egy múzeum - felelte a lány. -Ráadásul azt hittem, terveket is kell készítenem. Ehhez rajzolnom és írnom kell. De nem látok itt rajzasztalt, forgószéket... semmi olyat, amire valóban szükségem lenne. Mit kezdjek egy fiókok nélküli íróasztallal? — próbálta sarokba szorítani a férfit.
Ha elfogadja ezt a pompás szalont munkahelyének, akkor már a kezdet kezdetén túl nagy engedményt tesz a férfinak. Nem akart kiszolgáltatottá válni, ezért ragaszkodott körömszakadtáig a véleményéhez. Csak hátrányára válhat a vak engedelmesség. Nem kételkedett abban, hogy sikerült a férfit kifogásaival összezavarni. Ettől a gondolattól elégedett mosoly jelent meg az arcán.
Alexander elvigyorodott, mintha csak azt mondaná: egy null a maga javára!. Leereszkedett a dívány puha párnáira, hátradőlt, hanyagul a tarkójára tette a kezét, és feltette a lábát a dohányzóasztalra.
-  Jóságos ég, mit művel ezekkel a gyönyörű bútorokkal?—döbbent meg Cara.
Alexander hangosan felnevetett.
-  Mintha csak a nagyanyámat hallanám! Sohasem sikerült meggyőznie arról, hogy az alacsony asztalok nem az ember kényelmét szolgálják. - Mégis felegyenesedett, és levette a lábát az asztalról. — Mivel nem akarom vitával kezdeni a közös munkát, belátom, hogy igaza van. Foglaljon helyet! Nehezemre esik állandóan felfelé nézni, pedig meg kell beszélnünk néhány dolgot, mielőtt még beletemetkezne a munkába - mutatott maga mellé a díványra.
Cara azonban inkább a magas, párnázott karosszéket választotta.
33
TlffANY
— Készítsek jegyzeteket? - kérdezte, nehezen palástolva nyugtalanságát.
Már akkor remegni kezdett a térde, amikor kinyílt az iroda ajtaja, s azóta sem múlt el az idegessége. Izzadó tenyérrel és összeszorult gyomorral várta a fejleményeket.
Nagyon elegáns ma is Alexander, fordult meg a fejében. Vajon sikerül-e távol tartanom magamtól, vagy megpróbálnom is fölösleges? Szeretném tudni, tisztában van-e azzal, mekkora hatással van rám. Vagy talán már megszokta, hogy sikerei vannak a nőknél, s csak játszik velem? Vigye el az ördög! Ha csak sejtené, hogy emlékszem arra a bizonyos éjszakára, valószínűleg egy szempillantás alatt az ágyában kötnék ki! Nehéz lesz ezt a titkot megtartanom, mert igazából szívesen megismételném azt az
éjszakát...
Cara igyekezett elhessegetni zavaró gondolatait, és figyelmesen hallgatni a férfi utasításait.
-  Igaza van. Nem gondoltam végig a dolgot, valóban szüksége lesz egy jó rajzasztalra. Telefonáljon a raktárba, és kérje meg az illetékest, hogy küldjön fel egyet. Ami az eszközöket illeti: elmegy és kiválasztja maga, vagy megrendeli az anyagbeszerzőinknél?
-  Szívesebben intézem a bevásárlást magam. Nincs szebb annál, mint amikor az ember kedvére válogathat a rajzeszközök között. Ennél már
csak a vasbolt érdekesebb.
-  A vasbolt? Azt még megérteném, ha ékszerboltot mondott volna. De
mi érdekes lehet egy vasboltban?
-  Ó, hát az a sok hasznos szerszám! Csapok, fúrók, lombfűrészek, reszelők, csavarok — felelte Cara látható lelkesedéssel.
-  Ahogy gondolja. Nekem mégis az a meggyőződésem, jobban illene magához egy ékszerbolt -jegyezte meg kétkedő hangon Alexander.
-  Fölöslegesen fárad - válaszolta Cara élesen. - Úgy látom, rossz véleménnyel van rólam. Vagy talán minden nőről?
-  Természetesen nem. Csak az a tapasztalatom, hogy a nők szívesebben válogatnak az ékszerek, mint a különféle fúró-faragó szerszámok között. Bár azt mondják: kivétel erősíti a szabályt. Lehet, hogy maga a
kivétel.
Cara sokáig nézegette a körmét.
-  Azt hiszem, rájön majd, hogy valóban különleges eset vagyok. Megkockáztatta, hogy főnöke szemébe nézzen, de annyira nyugtalanítónak találta a férfi fürkész pillantását, hogy gyorsan lesütötte a szemét.
Alexander hirtelen felpattant, az ablakhoz lépett, és kinézett,
-  A hét java részében nem leszek az irodámban - mondta. - Üzleti ügyben Chicagóba kell utaznom. Használja ki az időt, ismerkedjen meg a munkamódszereinkkel és a terveinkkel! Szeretném, ha mindennel tisztában lenne, mire Ithacába utazunk. Akkor biztosan el tudja majd készíteni
34

az elképzeléseinknek megfelelő tervet. Remélem, nem kell elmagyaráznom, mi tartozik a munkájához.
-  Maga vett fel, tehát feltételezem, hogy tudja, mire vagyok képes.
Még mielőtt befejezte volna a mondatot, Cara a legszívesebben visszavonta volna a szavait. A legelső megbeszélésükön nyugtalanították a férfi kétértelmű megjegyzései. De az, ami éppen kicsúszott a száján, még félreérthetőbb volt.
Zavarát leplezendő folytatta:                                                   '
-  Ha nincs ellene kifogása, átrendezném kissé az irodát a saját elképzeléseim szerint. Utána szeretnék megismerkedni a munkatársaimmal, majd elkészíteni néhány vázlatot. Ismeri annyira Laketonékat, hogy tudja: szeretik-e a népművészetet? Szőttesekre, fazekasmunkákra és fafaragásokra gondolok.
-  Ó, igen, nagyon is. Minden júniusban elutaznak Rhinebeckbe a népművészeti vásárra, és hazaviszik a legjobb kiállítók munkáit. —Alexander tűnődve nézett Carára. - Bele akarja foglalni a gyűjteményüket a terveibe?
-  Egy jó lakberendezőnek figyelembe kell vennie az ügyfelek kedvteléseit is.
Alexander beszélt még egy kis ideig a barátairól, majd tett néhány javaslatot, melyek hallatán Carának újabb ötletei támadtak. Beszélgetésükből kiderült, hogy sok mindent egyeztetniük kell még az elkövetkező hetek folyamán.
Amikor Alexander visszaérkezett Chicagóból, közömbös viselkedésével elaltatta Cara gyanakvását. A lány megkönnyebbült, hogy ilyen jó munkakapcsolat alakult ki közöttük. Fesztelen hangulatú beszélgetéseiket nem zavarták többé kétértelmű kijelentések.
Gyakran ebédeltek vagy vacsoráztak együtt, rendszerint azért, hogy folytassák üzleti eszmecseréiket. Néha egy-egy munkatársuk is elkísérte őket. Máskor neves lakberendezőkkel vagy más szakemberekkel mentek szórakozni. Alexander egyetlenegyszer sem utalt arra a szenvedélyes éjszakára, amelyet együtt töltöttek. Úgy tűnt, elhitte Cara történetét az emlékezetkihagyásról. Ám egy héttel ithacai utazásuk előtt Cara rádöbbent, hogy nem így van. Amikor egyik reggel egy cikkről beszélgettek Alexanderrel, a férfi váratlanul hozzáfordult.
-  Tetszenek az ötletei. A rendelkezésre álló összeg pedig elegendő a megvalósításukhoz. -Alexander tekintete szinte átfúrta a lányt. - Gondolom, nem aggódik a pénz miatt.
Carához lépett, aki az Íróasztal mellett állt, s éppen egy vázlatot nézegetett. Mielőtt még a lány tiltakozhatott volna, átkarolta, és magához húzta.
-  Tudtam, hogy jól meg fogjuk érteni egymást. Tetszik a stílusa, és nagyszerűnek tartom az ötleteit. — Ezzel lehajolt, s könnyedén megcsókol-
35
TíffANY
ta. - Szívesen meggyőződnék más képességeiről is, most azonban előrébb való a munka, mint a szórakozás. Csütörtökön vagy pénteken találkozunk.
Azután kiment, s magára hagyta a zavartan lélegzet után kapkodó Carát, akit egyenesen megbűvölt a férfi bizalmas érintése.
Cara kilátástalannak ítélte a helyzetet. Ezek után aligha remélhette, hogy elháríthatja a férfi közeledését. Kimerültén lerogyott az egyik karosszékbe.
Pedig már reménykedtem, gondolta kétségbeesetten, De ennek a férfinak csak egyetlen célja van. Csak az a kérdés, tudok-e ilyen körülmények között dolgozni neki... Úgy látszik, hiábavaló a próbálkozás is.
Aztán mást gondolt. Mi van, ha tévedek? Lehet, hogy csak félreértem a viselkedését. Hiszen más nőket is megcsókolt már búcsuzkodáskor. Valóban keményen dolgoztunk, s úgy látszik, tényleg tetszik neki a legújabb
ötletem.
Ne légy ostoba, Cara! -figyelmeztette magát azonnal. Egy szempillantás alatt a hatalmába fog keríteni. De miért félek a jövőtől? Hiszen szívesen veszem a gyöngédségeit...
Cara egy darabig mozdulatlanul ült, majd kihúzta magát. Felnőtt nő vagyok, nem félénk kislány! - utasította rendre önmagát. Miért baj az, ha a legszívesebben a karjába omolnék ennek a vonzó férfinak, valahányszor csak rám mosolyog? És miért baj az, ha érintésének emlékére megborzongok? Normának igaza van: ha az iránta érzett vágyat félelem és szégyenkezés nélkül beismerem, sikerül úrrá lennem fölötte. Legalábbis remélem!
Ijedten rezzent össze, amikor hirtelen újra felpattant az iroda ajtaja, és Alexander dugta be rajta a fejét.
- Majdnem elfelejtettem, pénteken este vacsorázni megyünk. Viszlát!
Az ajtó már be is csukódott mögötte, mire Cara felfogta, mit mondott. Az az érzése támadt, ez az este más lesz, mint azok, amelyeket addig főnökével töltött.
, 
36
5. FEJEZET
-  Jenny, én szeretem ezt a munkát. Szerintem jól fogom érezni magam a Tér és formánál. - Cara épp fésülködött a fürdőszobában, s közben Jenny-vel beszélgetett, aki az ajtóban állt, és figyelte. - Természetesen lehet, hogy megváltoztatom a véleményem, ha úton leszek a főnökömmel. Eddig nem próbált közeledni, így zavartalanul figyelhettem a munkámra...
-  Fogalmam sincs, mi bajod Alexanderrel, Cara —jegyezte meg értetlenül Jenny. - Ő a legelbűvölőbb férfi, akit ismerek. Mit nem adnék érte, ha neki dolgozhatnék!
-  Nem bízom benne. Szerintem azt hiszi, minden nő a lába elé omlik, ha csak egy kicsit is akarja. - Cara gondosan kihúzta á szemét. - Nézd csak meg a lapok pletykarovatait! Sohasem látni kétszer ugyanazzal a nővel. Olykor úgy fest, mint a macska, amelyik felfalta a kanárit.
-  Ide figyelj, Cara! Néha az az érzésem, túl igényes vagy. -Jenny arcán mindentudó mosoly jelent meg. — Nem megmondtam, hogy hasznodra válik, ha elmész arra a jelmezbálra? Pö hitte volna, hogy éppen Alexander Hunternél sikerül állást szerezned?
-  Ezúttal kivételesen igazad volt, Jenny - nézett a barátnőjére Cara. Azon tűnődött, mit szólna hozzá Jenny, ha tudná, mi is történt akkor
valójában. Valószínűleg tetszene neki a dolog, hiszen azt tartja, hogy az életben minden a szerelem körül forog.
-  Reggelizel, mielőtt elmégy? — Jenny hangja kizökkentette a gondolataiból. — Enned kellene valamit. Esküdni mernék rá, hogy az utóbbi időben lefogytál.
-  Nem fogytam, Jenny, úgyhogy ne anyáskodj felettem, kérlek. Majd bekapok valamit útközben.
Cara berohant barátnője mellett a hálószobába.
-  Hol lehet a táskám? - dobálta szét keresés közbén á takarót, a párnát és a lepedőt.
-  Itt van. Éppen ott, ahová tegnap este leraktad. Eddig olyan rendes voltál, Cara. Mi ütött beléd?
-  Semmi... tényleg semmi. Csak még nem szoktam hozzá, hogy percre pontosan meg kell jelennem a munkahelyemen. Későre jár, Jenny, sietnem kell.
-  Itthon vacsorázol? Rick is eljön.
(— Nem, én... már elígérkeztem. 37
TlffANY
-  Ó, csakugyan? Kinek?
Jenny szemmel láthatóan megörült a hírnek.
-  Az egyik munkatársammal megyek.
-  Ki az?
-  Nemrég ismerkedtem meg vele véletlenül - felelte Cara szándékos
közönnyel.
-  Harapófogóval kell kihúzni belőled mindent. Ki az illető? Férfi
vagy nő?
-  Ne légy olyan kíváncsi, Jenny!
-  Nem vagyok kíváncsi. De miért titkolódzói annyira? - kérdezte a
barátnője mézédes hangon.
-  Hát, ha mindenáron tudni akarod, Alexander visz el vacsorázni.
-  Megint? Ebben a hónapban már legalább nyolcszor mentél el vele. De mire való ez a nagy titokzatoskodás? - sértődött meg Jenny.
-  Kérlek, ne haragudj rám! Csak nem szeretném, ha félreértenéd a helyzetet - mentegetőzött Cara, miközben feltette a kalapját. - Tudod, hogy mindig üzleti dolgok miatt hív meg, s ezúttal is így van. Vasárnap Ithacába utazunk a cikksorozat miatt, s előtte még el akar mondani néhány dolgot. Őszintén szólva nem szívesen vacsorázom vele kettesben. - Hazug! - fórmedt magára. Igaz, hogy félsz, de senkivel sem mennél szívesebben. - Csupán hivatalos megbeszélésről van szó, semmi többről.
Jenny a barátnője arcát fürkészte.
-  Mit fogsz felvenni?
-  Minek öltöznék ki? Természetesen abban a ruhában megyek, ami rajtam van. Valószínűleg rögtön munka után elmegyünk valamelyik étterembe.
-  De ez nem jelenti azt, hogy nem öltözhetsz át. Ha jól értettem, az irodád majdnem olyan, mint egy lakás. Könnyen átvehetnél egy másik ruhát. Szerinted nem kötelességed olyan jól kinézni, ahogy csak lehet?
-  Mi kivetnivalót találsz az öltözékemen? - tárta szét türelmetlenül Cara a kabátját, hogy megmutassa zöld rakott szoknyáját és halványzöld blúzát. - Hiszen nem elnöki fogadásra megyünk.
-  Úgy nézel ki, mint aki önkiszolgáló étterembe készül -feddte Jenny barátnőjét, mint egy makacs gyereket. - Tényleg, Cara, nem mehetsz így vacsorázni egy olyan férfival, mint Alexander. Ráadásul éppen péntek este. Biztosan elegáns helyre visz majd, te pedig kínosan fogod érezni magad ebben a szerelésben. Szégyenkezni fogsz, mert a többi nő kiöltözött, te meg
nem.
-  Ostobaság, Jenny! Erről egy szót se többet! Most már tudod, miért nem akartam elárulni neked, ki hívott meg. Tudtam, hogy nem menekülhetek a kioktatásod elől. Ha nem hagyom magam rávenni arra, hogy menjek el abba az ostoba bálba, most nem lenne ennyi bajom.
-  Bocsáss meg, hogy terhedre voltam a tanácsaimmal! Tégy, amit akarsz! - rohant ki idegesen Jenny.
38

-  Azt is teszem.
Cara már nyitotta volna az ajtót, de meggondolta magát.
-  Jenny, sajnálom. Kérlek, ne haragudj! Az a helyzet, hogy ez a férfi teljesen összezavar, én meg nem tudom, hogyan védekezhetnék ellene - szaladt vissza a lakásba. - Kérlek, Jenny, ugye szent a béke?
Barátnője ragyogó mosollyal fogadta.
-  Csak egy feltétellel!
Cara felsóhajtott, mert sejtette, mi következik.
-  Halljam, mi az!
-  Vigyél magaddal egy csinos ruhát, és öltözz ki este, ahogy csak tudsz! Biztosítalak, sokkal jobban fogod érezni magad.
-  Néha igazán az idegeimre mégy, Jenny. Rendben, feladom. Segíts csomagolni!
Cara úgy tett, mint akit lesújt a dolog, hiszen régóta így zajlottak a veszekedéseik. De ezúttal tudta, hogy Jennynek igaza van. Az önbizalma is növekedhet, ha rendes ruhába bújik.
Jenny segítségével hamar becsomagolt kis bőrtáskájába. A festékek mellett helyet kapott egy éjkék selyemruha is, amely úgy festett karcsú alakján, mintha egyenesen Párizsból érkezett volna. Nem hiányozhatott mellőle a magas sarkú szandál és az ezüstszínű, vékony harisnya sem.
-  Jó szórakozást! -kiáltotta utána vidáman Jenny. -Add át az üdvözletemet Alexandernek!
Délután két óráig Cara rettenetesen ideges volt. Azonkívül, hogy új titkárnője átadott neki egy üzenetet, semmit sem hallott Alexanderről. Délelőtt a közeli áruházban vett még két mappát, amelyekbe majd a Laketonéknál készített vázlatokat teszi.
Ezután átrendezte az iroda bútorait, hogy helyet csináljon a rajzasztalnak és a forgószéknek. A fal melletti kis asztalt a tintatartóval együtt eltávolította, míg az elegáns, kényelmes ülőgarnitúrát megtartotta.
Később, amikor néhány további vázlatot készített Laketonék házához, eszébe jutott, hogy aznapra hívta Róbert is vacsorázni. Akkor még mit sem tudott Alexander terveiről, s azóta teljesen kiment a fejéből a dolog. Még Róbertről is megfeledkezett az új munkája okozta izgalmak miatt! Haragudott magára ostobaságáért, és azért, mert Alexander annyira összezavarta.
Gyorsan tárcsázta Róbert hivatali számát. Reménykedett, hogy még eléri, mielőtt elmegy az akadémiáról.
Amikor meghallotta a férfi hangját, megkönnyebbülten felsóhajtott.
-  Halló, Cara vagyok - kezdte. — Örülök, hogy elértem, mielőtt még hazament volna - hadarta. - Róbert, elfelejtettem szólni magának, hogy ma nem találkozhatunk. Én... késő estig dolgozom.
-  Pénteken?
-  Igen. Az a helyzet, hogy munkavacsorára hívott Mr. Hunter. Meg
39
TiffANY
kell beszélnünk egy tervet, amelyet jövő héten ismertetnünk kell az érdekeltekkel. - Cara hangjában bűntudat bujkált. —Nagyon sajnálom, Róbert. Sokkal szívesebben mennék magával. Csak annyira új még minden...
Cara nem vette észre, hogy kinyílt az iroda ajtaja, így nem is sejthette, hogy Alexander minden szavát hallja.
-  Az elmúlt héten nem sok alkalmam volt látni magát - felelte Róbert Avery csalódottan. — Még meg sem köszönhettem ötletes képeslapját, amellyel értesít az új állásáról. Jobban örültem volna annak, ha felhív, de feltételezem, hogy nagyon elfoglalt mostanában.
-  Ó, Róbert, nagyon sajnálom. Minden olyan hirtelen jött, nem volt időm telefonálni. Utána pedig elutaztam a nagynénémhez Maine-be.
-  Nem is tudtam, hogy meg akarja látogatni.
-  Az utolsó pillanatban határoztam el. Annyi bonyodalommal találtam szemben magam... - Cara ekkor látta meg Alexandert. — Nézze, azonnal jelentkezem, amint visszajövök Ithacából.
-  Mielőtt letenné: gondolkodott a Houghton-megbízáson? Megígérte, hogy elkészíti nekem a terveket. Megtartja a szavát?
-  Természetesen. Megcsinálom a vázlatokat, amint megérkeztem. Utána megbeszélhetjük a színválasztást és az ablakok kialakítását. Mi lenne, ha tizenötödikén eljönne vacsorára? Addigra biztosan visszaérünk.
Cara nem nagyon látott okot arra, hogy titkolja Róberttel való barátságát Alexander előtt. Még tetszett is neki, hogy a férfi azt hiszi, már foglalt. Talán akkor békén hagyja.
-  Hamarosan találkozunk. Viszlát!
Cara megvárta Róbert válaszát, majd óvatosan letette a kagylót. Csak ezután fordult az ajtóban álló alak felé.
-  Titokban hallgatózunk, Mr. Hunter?
-  Erről sző sincs, Mrs. Williams. Kopogtam, de nyilván annyira lekötötte a beszélgetés, hogy nem hallotta meg. - Azzal belépett a szobába. -Egyszerre két munkaadónak is dolgozik?
Carának először a lélegzete is elakadt, amikor megpillantotta Alexandert, most azonban elöntötte a düh.
-  Természetesen nem - felelte élesen.
-  Örülök, hogy ezt hallom - válaszolta a férfi nyugodtan —, mert azzal a feltétellel alkalmaztuk, hogy csupán nálunk kamatoztatja a tehetségét. Bizonyára tudja: rengeteg pénzt költünk arra, hogy megismertessük az olvasókat a nevével, bemutassuk nekik mint lakberendezőt, aki rendkívüli képességeit a Tér és forma szolgálataiba állítja. Nem szeretném, ha mások is hozzáférnének az ötleteihez.
-  Ez egy olyan megbízás, amelyet már korábban elvállaltam. Ugye nincs kifogása ellene, ha befejezem? - Cara elmenekült Alexander közeléből, s kedvenc karosszékében keresett védelmet. - Már félig elkészültek a tervek, s Róbert Avery nehezen találna valakit, aki folytatja a munkám.
40

Egyébként a nevemet meg sem említik á hivatalos papírok, Houghtonék nem is ismernek.
-  Azt akarja ezzel mondani: megengedte Mr. Averynek, hogy felhasználja a terveit, és egyedül élvezze a sikert? Nem volt ez ostobaság?
— Alexander fürkész pillantással mérte végig a lányt. - Vagy annyira belehabarodott, hogy mindent elnéz neki?
Cara elvörösödött haragjában.
-  Mióta van joga egy munkaadónak beleártania magát az alkalmazottai magánéletébe? Semmi köze a személyes kapcsolataimhoz! Mellesleg Róbert meg akarta említeni a nevem, én kértem, hogy ne tegye.
Alexander hitetlenkedő mosolyát látva elhallgatott, és jobbnak látta ennyiben hagyni a dolgot.
-  Hány órakor indulunk vasárnap? - kérdezte inkább.
-  Másra akarja terelni a szót? Megijedt? Nos, rendben. Ne említsük többet ezt az ügyet. Nézzük csak! Magának hánykor lenne a legjobb? - A férfi letelepedett a díványra, kezét a tarkójára tette. — Szívesen kel korán, vagy hétalvó?
Cara elpirult. Alexander szavai eszébe juttatták, hogyan menekült hajnalok hajnalán a férfi lakásából. Felállt, és hátat fordított főnökének.
-  Bármikor felkelek, amikor magának megfelel. Csak mondja meg az időpontot!
-  Szeretnék mihamarabb elindulni. Reggelizhetnénk valahol a városban, így tíz óra körül már úton lehetünk. Fél kilenckor magáért megyek. Megfelel?
-  Természetesen. És mi lesz a ma estével? - fordult hozzá ismét Cara.
-  Mindjárt megbeszéljük, de előbb telefonálnom kell. Néhány perc múlva visszajövök.
Azzal Alexander felállt, és hosszú léptekkel kisietett.
Cara újra leült a karosszékbe, s Alexander után bámult, amikor becsu-kódott mögötte a két irodát összekötő ajtó. Bárcsak ne lenne olyan vonzó!
- gondolta. Mintha a férfi vonásai kitörölhetetlenül beleivódtak volna az emlékezetébe: maga előtt látta Alexander széles homlokát, egyenes orrát, határozott állat. Megjelent előtte a férfi érzéki ajka, s szinte a bőrén érezte csókjait. Elöntötte a forróság, s megremegett, amikor hetekig elfojtott emlékei hirtelen rátörtek.
Cara felsóhajtott kínjában. Nem tud együtt dolgozni Alexanderrel, ha nem uralkodik az érzésein. Zavartan és kimerültén kuporodott a nagy, párnás karosszékbe, maga alá húzta a lábát, s a karfára hajtotta a fejét.
Mialatt kétségbeesetten próbált megoldást találni nehéz helyzetére, szeme lecsukódott.
A csendet újra ajtónyitódás törte meg. Alexander óvatosan csukta be az ajtót, amikor észrevette a bársonnyal bevont karosszékben szendergő
41
TlffANY
lányt. Egy pillanatra megállt, tekintete Carán nyugodott. Milyen törékenynek látszik! Ez a karcsú test, ez a halvány bőr...
Ha így látja az ember, nem is hinné, mekkora szenvedélyre képes. Pedig ő nagyon is szívesen felébresztené benne ezt a szenvedélyt.
Alexander halkan odalépett a karosszékhez, és szájon csókolta a lányt. Csupán csodálattal akart adózni Cara szépségének, de amikor Cara álmában önkéntelenül odanyújtotta az ajkát, csókja szenvedélyesebbé vált. A lány - még mindig félálomban - átölelte Alexander nyakát, a férfi pedig letérdelt mellé, és átkarolta. Cara halk sóhajjal még szorosabban simult
hozzá.
Hirtelen ijedten kinyitotta a szemét, megragadta a férfi vállát, és megpróbálta eltolni magától. Alexander azonnal elengedte.
-  Mi... mit csinál?-dadogta alany.
-  Csupán eljátszottam Csipkerózsika meséjét - állt fel Alexander, és kisimította a lány arcából összeborzolódott haját. - Lehet ennél szebben
ébreszteni egy hercegnőt?
-  Én... nem akarom, hogy megcsókoljon. Nem azért vagyok itt-felelte döbbenten Cara. — Ha mindannyiszor kihasználja az alkalmat, ahányszor lehunyom a szemem, akkor...
-  Majd megpróbálok elcsípni egy olyan pillanatot, amikor nyitva tartja
- ugratta nevetve a férfi.
-  Maga-lehetetlen alak!
-  Csak nyugalom, Cara, drágám! Szebb ez a mai nap annál, semhogy haragudjék. Sajnálom, ha úgy érzi, hogy túl messzire mentem. Nos, hol
szeretne vacsorázni?
Cara tisztában volt azzal, hogy a férfi nem a csók, hanem a tréfás megjegyzés miatt kért bocsánatot. De nem tudott ellenállni a kísértésnek, és belement a játékba. Amikor válaszolt, józan esze arra intette, hogy hibát
követ el.
-  Nem is tudom. Maga hová szeretne menni?
-  Ha megmondanám, még dühösebb lenne.
Cara erre fenyegetően felemelte a kezét, Alexander pedig nevetve behúzta a nyakát.
-  Ne, ne bántson! Jó leszek. Esküszöm! Mit szólna egy rendkívül
elegáns étteremhez?
-  Nincs ahhoz túl korán?
-  Kezdhetnénk egy itallal a Roundaboutban. Utána vacsorázhatnánk a Lutece-ban vagy a Sign of the Dove-ban, majd táncolhatnánk a Xenonban. Végül benézhetnénk egy elalvás előtti italra Elaine's-hez. Mi a véleménye?
-  Nem túl sok ez egyetlen estére? De lássuk, hogy is állunk! - Cara közben megnyugodott kissé, így már olyan hanyagul tudott beszélni a férfival, ahogy mindig is szeretett volna. - Örülnék, ha most magamra hagyna, hogy átöltözhessem.
42

-  Nincs szüksége segítségre?
A tapasztalt Mr. Hunter inkább kamaszként, mint világfiként viselkedett.
-  Kifelé! - parancsolt rá nevetve Cara. - Különben semmi sem lesz a vacsorából.
-  Jó, jó, megyek már. De siessen egy kicsit! - kiáltott vissza a válla fölött a férfi.
Cara, te megőrültél! — korholta magát a lány. Annyira belebonyolódsz a dologba, hogy soha többé nem tudsz kimászni belőle. Ezt az embert nem érdeklik a tartós kapcsolatok. Vess véget ma este ennek a veszélyes játéknak, különben megéred, hogy ő dob ki, miután másodjára is levett a lábadról!
Bement a zöld márvánnyal borított mosdóba, hogy átöltözzék. Lehet, hogy fejfájásra kellett volna hivatkoznia? Kivette a táskájából a kék selyemruhát. Vagy tegyen úgy, mintha hirtelen megfájdult volna a gyomra?
Belebújt a ruhába, majd a fésűért nyúlt. Tudta, hogy semmit sem fog tenni azért, hogy meghiúsítsa Alexander estére vonatkozó elképzeléseit.
43
TlffANY
6. FEJEZET
Cara óvatosan elővette a kávésdobozt a szekrényből, és a kávéfőző mellé tette. Fáradtan vette ki a szűrőt, kávét töltött bele, majd visszatette a gépbe. Vizet öntött a tartályba, aztán bekapcsolta a főzőt. Megpróbált minél kevesebb zajt csapni, mert semmi kedve sem volt kitenni magát annak a kérdésözőnnek, amellyel Jenny elárasztaná. Hogyan magyarázza meg neki, hogy az Alexanderrel töltött este balul sikerült?
Pedig egészen jól indult. A Roundabout meghitt kis bárnak bizonyult, ahol tehetséges zongorista játszott. Cara elégedett volt a megjelenésével is, miután megmosakodott és átöltözött. Amikor belépett Alexander irodájába, kiolvashatta főnöke tekintetéből, hogy rendkívül elbűvölőnek találja. A Roundaboutban a férfi úgy viselkedett, mint ahogy egy kísérőhöz illik: figyelmes, hízelgő, sót kedves volt, de egyáltalán nem tolakodó. Ezután sajnálatos módon átmentek vacsorázni a Lutece-ba.
Alig léptek a vendéglőbe, Alexander egyik barátjának a karjába futottak, aki azonnal meghívta őket egy italra a bárba. Cara egy teljes órán keresztül unatkozott egy pohár fehérbor mellett, s hallgatta a beszélgetést. Vacsoraidő már rég elmúlt, a lány megéhezett. Amikor Alexander észrevette, hogy kényelmetlenül érzi magát, gyorsan elbúcsúzott a barátjától, és az elegáns étterembe vezette, ahol már korábban sarokasztalt foglaltatott. Megkönnyebbült sóhajjal kért bocsánatot az elhúzódott eszmecsere miatt, és biztosította a lányt, hogy ezután már csak neki szenteli a figyelmét.
Még be sem fejezte a mondatot, idegenszerű kiejtéssel máris félbeszakították:
- Alexander, drágám, hol bujkáltál eddig?
Az előkelő hölgy, aki letámadta kérdésével a férfit, Mária da Villa Ruhia grófnő volt. Lehetett vagy negyvenéves, alacsony termete ellenére törékeny, csábos külsővel büszkélkedhetett, s láthatóan bizalmas viszony fűzte Alexander Hunterhez.
A nő kérés nélkül helyet foglalt, s velük vacsorázott. Ezután megpróbálta lerázni Carát, mondván, hogy közös emlékeket szeretne feleleveníteni Mr. Hunterrel. Válaszul Carakihívóan felszegte a fejét, és barátságos hangon megjegyezte: érthető, hogy idősödő emberek ennyire ragaszkodnak a múlthoz. Amikor erre Alexander sötét szeme intőn megvillant, a hölgy pedig megsemmisítő pillantással mérte végig, Cara arra a követkéz-

tetésre jutott, hogy legjobb, ha azonnal visszavonul. Mielőtt még Alexander megakadályozhatta volna, kirohant a vendéglőből, és leintett egy taxit, hogy hazavitesse magát.
Mialatt a kávé halk sistergéssel keresztülfolyt a szűrőn, Cara állat a kezére támasztva ült a kis kerek asztalnál. Lázasan töprengett, hogyan kerülhetné el a rá váró utazást, de egyetlen elfogadható ürügy sem jutott az eszébe. Nem mondhatott fél a szerződés miatt, s nem is volt biztos abban, hogy ilyen hirtelen ott akarja hagyni a munkahelyét.
A kávéillat kicsalogatta a konyhába Jennyt.
-  Farkaséhes vagyok. Csináltál pirítóst is?
-  Nem.
-  Te is kérsz? Beteszek pár szelet mazsolás kalácsot a pirítóba.
-  Kosz, nem kérek.
-  Alszol még? Láttalak már jobb színben is. - Jenny előrehajolt, és Cara csalódott arcát vizsgálgatta. - Mi a baj, drágám? Azt hittem, a tegnapi vacsora után a hetedik mennyországban érzed majd magad.
-  Csupán üzleti tárgyalás volt, Jenny. De ha pontosan tudni akarod, felért egy sorscsapással. - Cara elvette a felé nyújtott kávéscsészét. — Egészen jól kezdődött, aztán egyre elviselhetetlenebb lett.
-  Hogy lehet az? El sem tudom képzelni, miként lehet egyetlen perc is ennek a csodás férfinak a társaságában kellemetlen. Veszekedtetek? — Meg sem várva a választ, Jenny Carára támadt: - Jellemző rád, Cara! Olyan ingerlékeny vagy, hogy az első adandó alkalommal kirobban belőled a düh.
-  Igazságtalanul szidsz, Jenny. Azt hittem, a pártomat fogod, erre azzal kezded, hogy bírálsz. Pedig fogalmad sincs, mi történt. Csakhogy tudd: nem voltam ideges. Több voltam, mint udvarias, maga a megtestesült szí-vélyesség! - Cara szeme megvillant, amikor eszébe jutott, mennyire várta ezt az estét, és mekkorát csalódott. - Az a baj, hogy Mr. Hunter túl sok embert ismer, s vannak elbűvölő nők is köztük.
-  Azt akarod mondani, hogy vetélytársad akadt?
-  így is nevezhetnénk.
Némán kortyolták a kávét, majd Cara folytatta:
-  Tényleg nem tudom, hogyan kezdődött ez az egész ostobaság. Nem szerettem belé. Bolond lennék, ha megtettem volna. Alexandert nem érdekli semmiféle komoly kapcsolat. Olyan, mint egy tengerész, akit minden kikötőben vár egy feleség. Nem akarok közéjük tartozni.
-  Nem értelek, miért vagy olyan biztos benne, hogy úgy váltogatja a barátnőit, mint más az alsóneműjét. C sak azért, mert nem családos? Végül is volt már felesége, s lehet, hogy azóta is szenved a rossz tapasztalatai miatt. - Jenny hangjában szánalom bujkált. - Ismered a szólást: aki egyszer már megégette magát, retteg a tűztől.                               ,
-  Látnod kellett volna, hogyan hízelgett neki tegnap este az a nósze-
TlfTANY     •
mély! Ráadásul ezzel a nővel kell dolgoznom! - Cara felállt, járkálni kezdett. —Hihetetlen. Nem lett volna szabad elfogadnom az állást. Azt hittem, könnyedén uralkodom majd az érzéseimen, de sokkal rosszabb a helyzet, mint gondoltam.
-  Miről beszélsz?
Cara hirtelen rádöbbent, hogy majdnem elárulta magát.
-  Ó... nos... olyan nehéz együtt dolgozni vele. Tudod, nem számítottam arra, hogy a legközvetlenebb munkatársává választ. Azt hittem, egy leszek ott a sok közül. Ezért nyugtalanított, amikor elkezdett ebédre meg vacsorára hívni. Ráadásul tegnap este végig kellett hallgatnom ennek a nőnek a gonosz rágalmait. Félreérthetetlenül célzott arra, hogy csak azért vállaltam el ezt a munkát, hogy az ágyamba csalogassam Alexandert. Pedig pontosan fordítva történt...
-  Cara! Ez komoly? - nézett rá tágra nyílt szemmel Jenny. - Tényleg
ezért alkalmazott? Cara sóhajtott.
-  Kérlek, Jenny, felejtsd el, amit mondtam! Csupán rosszindulatú megjegyzésnek szántam. Hajói tudom, azért vettek fel, mert jó terveket készítek, és értek egy kicsit az íráshoz is. Ha Mr. Hunternek más okai is voltak, nekem nem említette őket. Figyelj ide, nem beszélhetnénk végre másról? Ki kell találnom, milyen ruhákat vigyek az útra. Alexander holnap korán értem jön, és még sífelszerelést is kell vennem.
-  Nagyszerű! Saks éppen kiárusítja a léceit, a Huszonhetedik utcában levő diszkontbolt kirakatában pedig csinos kezeslábast láttam. Szívesen
elkísérlek.
Mialatt Jenny boldogan csacsogott kedvenc témájáról, Carát tovább gyötörték zavaros gondolatai. Jobban megviselte Alexander közelsége, mint várta. Már vagy egy hónapja dolgozott neki, s meg kellett állapítania, hogy a férfi egyenesen pusztító hatással van rá. Ahányszor megjelent, eszébe juttatta szenvedélyes ölelkezésüket.
Pedig az együtt töltött éjszaka emlékének már rég el kellett volna halványodnia. Ehelyett egyre elevenebben élt az emlékezetében. Ha meglátta Alexander kezét, eszébe villant, hogyan simogatta a testét. Ha a szájára tévedt a tekintete, magán érezte a férfi forró csókjait.
-  Cara, ha sokáig álmodozol, nem jutunk el a boltba! - zökkentette vissza a valóságba Jenny hangja.
-  Jól van, mindjárt felöltözöm, és már mehetünk is — vágott bűnbánó arcot Cara. - Bocsáss meg, elgondolkodtam. Azonnal elkészülök.
A nap nagy részét együtt töltötték. Cara sínadrágokat, dzsekiket, sí-cipőket, kötött sapkákat és kesztyűket próbálgatott, Jenny pedig segített kiválasztani a felszerelést. Mialatt egyik boltból a másikba mentek, Cara arra az elhatározásra jutott, hogy az lesz a legjobb, ha a másnapi utazás előtt hármasban reggeliznek. Jenny is egyetértett vele. Betértek egy nagy-
46

áruház élelmiszerosztályára, és vettek füstölt lazacot, körözöttet és francia fehérbort.
Másnap pontosan fél kilenckor megszólalt a csengő, jelezve, hogy Alexander megérkezett. Cara már előző este kiválasztotta és becsomagolta a ruhákat, amelyeket magával akart vinni Ithacába. Nem is tudta, örüljön vagy aggódjon, hogy ilyen sok időt tölt majd Alexanderrel.
Ellentétes érzelmei teljesen összezavarták, ezért még a nagynénjét is felhívta, hogy józan tanácsot kapjon tőle. Norma azonban csak azt tudta mondani, hogy egyedül rajta áll, melyik utat választja.
Nem dönthet helyette a nagynénje vagy másvalaki. Carának magának kell tisztáznia, ragaszkodik-e addigi elszigetelt, ám kissé unalmas életmódjához, s legfeljebb olyan ártatlan kalandokba bocsátkozik, mint Róbert Averyvel, vagy megkockáztatja, hogy beleveti magát az élet sodró áradatába, s kiteszi magát a veszélyeknek.
-  Hé, Cara, éppen a szendvicseket csinálom—kiabált ki Jenny a konyhából. - Lennél szíves ajtót nyitni?
Cara tétován tárta ki az ajtót, mert még nem készült fel arra, hogy szembenézzen Alexanderrel.
A férfi nem kérette magát, azonnal belépett, s gyorsan szájon csókolta Carát.
-  Jó reggelt! Azt hittem, már indulásra készen találom.
Cara, a váratlan csóktól kissé elfogódottan, a konyha felé mutatott.
-  Jennyvel azt gondoltuk, hogy egyszerűbb, ha itthon reggelizünk... Zavarában a haját babrálta.
-  Nagyszerű! Örülök, hogy Jennyt is üdvözölhetem—vetette le közben Alexander irhával bélelt dzsekijét.
-  Kész a reggeli -jelentette be Jenny, amikor kávéskannával a kezében belépett a szobába. — Már csak a körözött hiányzik, aztán asztalhoz ülhetünk. Jó reggelt, Alexander! Örülök, hogy találkoztunk — mosolygott a férfira. - Remekül néz ki, ha szabad ezt mondanom.
Alexander vigyorogva köszönte meg a bókot.
-  Jó benyomást akartam kelteni. Magának mi a véleménye, Cara? Magának is tetszem?
Cara szemügyre vette a farmernadrágot és bő, fehér pulóvert viselő férfit. Tagadhatatlanul vonzó volt, túlságosan is az, ami nyugtalanította a lányt. Tekintetük találkozott. A sötét szempár kihívóan csillogott, a lány azonban elutasító ábrázatot öltött. Cara szíve megdobbant, mert érezte, hogy lassanként hatalmába keríti a férfi vonzereje. Sejtette, hogy emberfeletti erőre lesz szüksége, ha ellen akar állni neki.
Norma azt tanácsolta, ne harcoljon az érzéseivel. De vajon nem fizet-e rá, ha megfogadja a tanácsát? Nem volt biztos benne, hogy megelégedne egy rövid szerelmi kalanddal. Ellenkezett a természetével, hogy egyik férfi
47
karjából a másikéba fusson. Donnal kötött házassága során bebizonyosodott, hogy hű marad ahhoz, akivel összeköti az életét.
- Kérsz narancslevet, Cara? Hé, Cara, ébredj! - szakította félbe a gondolatait Jenny hangja. - Ha hamarosan indulni akartok, neki kellene látnod az evésnek.
Hatalmas gabonatáblák mellett haladtak el. A márciusi reggelt beragyogó fényes napsugarak kiemelték a földek zöldes színét. Nem volt nagy forgalom a tizenhetes úton.
A Jennyvel elköltött kiadós reggeli után Gara és Alexander végül fél tizenegykor léptek ki a lakásból. Két és fél óra autózás után végre elérték
Hancock környékét.
- Úgy gondoltam, félóra múlva pihenőt tartunk. Hancock közelében
van egy kis japán vendéglő. Jó lesz?
Alexander hangjából kitűnt, hogy már döntött, és nem tűr ellentmondást. Cara bizonytalan hümmögésére megragadta a lány kezét, s gyöngéden belecsókolt a tenyerébe.
Cara beleborzongott az érintésbe. Gyorsan elhúzta a kezét, s megpróbálta leplezni izgalmát. Egy nagy útjelző táblára mutatott, amelyen az állt, milyen messze vannak Binghamtontól.
A péntek esti kudarc után Cara elhatározta, hogy visszautasítja Alexander minden további közeledési kísérletét. Nem hagyja magát elcsábítani, bármilyen nehezére esik is ellenállnia.
-  Miért nem rendelünk inkább néhány szendvicset? -javasolta. - C su-pán feleslegesen vesztegetjük az időnket az ebéddel.
-  Szerintem ez a vendéglő jobban fog tetszeni magának, mint a kocsiban elfogyasztott szendvicsek. Egyébként is tiltakozik a hátam, ha nem tartok két-három óránként pihenőt - hazudott szemrebbenés nélkül
Alexander.
-  Ó, ezt természetesen nem engedhetjük meg - felelte Cara tettetett aggodalommal. Tudta, hogy a férfi túloz, mert mindenáron rá akarja beszélni. - Evett már ott?
-  Pár alkalommal. Mindig igyekszem útba ejteni, ha ezen a vidéken járok. — Alexander hangjában fel lehetett ismerni az őszinte lelkesedést, amikor folytatta: -Tetszeni fog magának. Az épület elemeit Japánból szállították ide, és egy kis tó partján állították össze. A tulajdonosok a parkosítással megbíztak egy kerttervezőt, aki világszerte ismert japánkertjeiről. Élvezet átsétálni a parkon.
-  Csábítóan hangzik. Nem is tudtam, hogy érdeklik a kertek is. Cara alkalmat adott a férfinak, hogy tovább beszéljen, így ő elgondolkodhatott Alexander megváltozott magatartásán.
Az elmúlt hetek során tanúsított tartózkodása megnyugtatta Carát.
48

Már majdnem azt hitte, nincs mitől tartania. Most azon tűnődött, nem tévedett-e.
Önmagában sem bízott, nem tudta, lesz-e elég ereje ellenállni a férfi vonzerejének. Iménti gyöngéd érintése elegendő volt ahhoz, hogy újra lángra lobbántsa a lelke mélyén szunnyadó tüzet. Minden akaraterejére szüksége lesz, ha meg akarja úszni az elkövetkezendő hetet.
El akart kerülni egy esetleges újabb testi érintkezést, ezért elhúzódott a vezetőüléstől, s összefonta mellén a karját, mondván: nagyon fázik.
-  Már majdnem tavasz van, de itt még mindig tombol a tél -jegyezte meg. - Nem tudja, milyen az idő Ithaca környékén?
-  Valószínűleg havazni fog. Akkor síelhetünk. Remélem, hozott megfelelő felszerelést.
Hallgattak egy darabig, majd Cara megkérdezte:
-  Hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy lapkiadó lesz?
-  így adódott. Egyébként meglep a kérdése. Erezzem megtiszteltetésnek, hogy érdeklődik a múltam iránt?
-  Ne beszéljen ostobaságokat! Egyszerűen érdekel. Maga inkább sportos alkat. Nem illik magához egy lakáskultúrával foglalkozó újság.
-  Ez azonban már egyáltalán nem hízelgő. Teljesen lesújt a véleménye.
-  Komolyan mondtam. Ha az ember magával kapcsolatban az újságkiadásra gondol, akkor inkább feltételezné, hogy sportúj ságot vagy hasonló lapot ad ki.
-  Valószínűleg azt is tettem volna, ha véletlenül nem építésznek tanulok — felelte Alexander nyugodtan. — Becsvágyó terveket forgattam a fejemben. Olyan házakat szerettem volna tervezni, amelyek nem csupán emeletes dobozok. Vidéki családi házakról álmodoztam. Különlegeset szerettem volna alkotni. Mint a legtöbb fiatal, én is nagy jövőről álmodoztam. Ezután hanyatlás következett be az építőiparban, s a vállalat, amelyiknél dolgoztam, úgy gondolta, azt bocsátja el legelőször, akit legutoljára vett fel. így veszítettem el az állásomat.
-  Mi történt ezután?
-  Régi házak felújításával foglalkoztam különböző építési vállalkozók felkérésére. Ezután írtam néhány cikket egy ezermestereknek és barkácsolóknak készülő újság számára. Végül kölcsönt kértem egy banktól, hogy építési vállalatot alapítsak. Kiépítettem a céget, majd megvásároltam a Tér és formát, hogy mindenkivel megismertethessem építészeti elképzeléseimet.
-  Ahogy hallgatom magát, mindez egyszerűnek tűnik. De biztosan nem ment bonyodalmak nélkül. Maga meglehetősen fiatalon ért el komoly sikereket — nézett Alexanderre Cara. — Nagyon sokra vitte.
-  Be kell vallanom, jobb a helyzetem, mint egy átlagemberé. Jó nevű családból származom. Ezért kaphattam hitelt. -Alexander bekapcsolta az irányjelzőt. - Mindjárt odaérünk. Pillanatnyilag jobban érdekelnek a japán ételkülönlegességek, mint a régi történetek.
49

Cara nem kérdezősködött tovább. Ha Alexander nem akar beszélni meglepő pályafutásáról, nem erőlteti. Gondolatban azonban sok szerencsét kívánt ennek a sokoldalú férfinak, akit egyre jobban kezdett megismerni. Eddig nócsábásznak, sikeres lapkiadónak, világfinak képzelte. Most felfedezte művészi hajlamait is, így sokkal közelebb állónak érezte magához.
A következő kanyarban megpillantottak egy viharvert táblát, amelyen arany betűkkel ez állt: VENDÉGLŐ AZ ÖT MANDULAFENYOHÖZ. Végighajtottak egy hosszú, kanyargós úton, melyet sűrűn ültetett fenyők szegélyeztek, majd füves dombok között találták magukat. Az egyik szűk kis völgyben állt a hosszúkás, alacsony épület. Művészien kidolgozott teteje egyértelműen távol-keleti építészetre utalt. Keskeny, kavicsos ösvény vezetett a parkolóból a ház széles lépcsőihez.
Vastag faajtón lehetett belépni, amelyet szép rézfogantyúk díszítettek. A házikó előtti kertben a homok és a válogatott formájú kavicsok között örökzöldek pompáztak. Kerek falapokkal kirakott ösvény vezetett le a lejtőn egy csobogó patakhoz, melynek partján bambusz és fűzfák nőttek. Az egész környezet nyugodt hangulatot árasztott, s kellemes hatással volt a
szemlélőre.
-  Ó, Alexander, ez varázslatos! Milyen csodálatos itt állni, és élvezni a látványt! Nem hittem volna, hogy létezik ilyesmi a Catskill-hegység
közepén.
—  Tudtam, hogy tetszeni fog. De menjünk be! Az ételek is pompásak,
és jó a kiszolgálás - fogta kézen a férfi, s a házba vezette.
Odabent kimonóba öltözött hölgy fogadta őket. Elvette a kabátjukat, majd a papírpapucsokra mutatott, amelyekkel fel kellett cserélniük cipőjüket. Csak így léphettek az étterem gyékénnyel borított padlójára.
Cara mosolyogva nézett Alexanderre, miközben lehúzta borvörös csizmáját.
-  El sem tudom hinni. Úgy érzem magam, mintha külföldön járnék.
-  Nos, bizonyos értelemben így is van. Alkalmazkodnia kell az idegen szokásokhoz. Tehát: le a cipővel!
-  Csak tudnám, miért van erre szükség.
-  Ha a vendégek éles sarkú lábbelivel mennének be az étterembe, a rizsszárból font gyékényszónyegek pillanatok alatt tönkremennének. Úgyis magunk alá kell húznunk a lábunkat az asztalnál, sokkal kényelmesebb hát cipő nélkül. - Huncut mosoly bujkált Alexander szája szögletében. - Mondjam tovább, mitől szabadulnék meg még szívesen?
A hölgy, akit Mitsoukónak hívtak, alacsony, pirosra lakkozott asztalhoz vezette őket, amely alatt mélyedés volt. Carát szórakoztatta, hogy a hagyományos japán és a nyugati kényelem egyaránt fellelhető a vendéglőben. Odakuporodott az asztalhoz.
50
-  Nagyon fejlett nép a japán. Ivott már valaha szakét, azaz rizspálinkát? - kérdezte Alexander.
-  Nem, de szívesen megkóstolnám. Ha jól tudom, felmelegíti az embert.
Alexander felvont szemöldökkel méregette Carát, amikor két üveg bort és két adag szusit, azaz rizses falatokat rendelt. A hölgy mindent feljegyzett, majd sietve távozott a konyha irányába.
Cara az asztalra könyökölt, és a kezére támasztotta az állat.
-  Elbűvölő ez az étterem. Micsoda táblaképek és vázák! Milyen egyszerűen rendezik el a virágokat. Sohasem hittem volna, hogy három krizantémból, öt levélből és egy fenyőágból ilyen műremeket lehet varázsolni. Nem mondhatnám, hogy ügyetlennek bizonyultam a virágkötészetben, de nem tudnám felülmúlni a japán virágkötőket.
Alexander is előrehajolt, és utánozta a lányt.
-  Az az érzésem, hogy maga mindenre képes, amit nagyon akar. Csak az a fontos, hogy érdekelje a dolog.
-  Igazán hízelgő - sütötte le a szemét Cara. — De nem hiszem, hogy jó politikus, könyvelő vagy...
-  A könyvelőt még megértem, de miért ne lenne jó politikus?
-  Nos, ha még nem vette volna észre, elég féktelen a természetem, s nem mindig viselkedem visszafogottan, ha felbosszantanak.
Alexander kinyújtotta a kezét, s finoman végigsimított Cara ujjain. A lánynak még a lélegzete is elállt az érzéki érintéstől.
-  Még sohasem mesélt magáról, Cara. Csak annyit tudok, hogy özvegy. Milyen volt kislány korában? Hol nőtt fel, hol laknak most a szülei?
-  Nincs nagyon mit mesélnem. Jerseyben születtem, ott is nőttem fel. A szüleim még mindig ott élnek. Műkincskereskedéssel foglalkoznak. Azért szerettem meg a szépet, mert sok művész barátjuk volt. Előnyömre vált, hogy szakemberek segítettek a pályaválasztásban.
Cara elhallgatott, amikor megjelent a pincérnő az étellel. Kíváncsian szemlélte a különböző tálakat és tálcákat, a két kis pálinkásüveget és a hozzájuk tartozó, gyűszűnyi poharakat.
-  Magyarázza el, mit hoztak! Semmit sem ismerek. Eddig egyetlenegyszer jártam japán étteremben, s akkor is Hibacsi-szeletet ettem. Biztosan ismeri: az asztalnál készítik el. Lenyűgöző volt megfigyelni a konyhafőnököt. Úgy használta a kést, mintha azzal a kezében született volna, s hihetetlenül gyorsan szeletelt. Ez mi? - mutatott a tálra.
-  Tekkamaki. Tonhal és rizs különlegesen elkészítve. Kifelé menet megállhatunk a büfé előtt, ott megnézheti, hogyan dolgozik a szakács.
- Alexander kitöltötte a pálinkát. - Igyon csak, finom! — nyújtott Carának egy poharat. -Tud bánni a pálcikákkal?
-  Ha ugyanúgy kell használni, mint a kínai éttermekben, akkor igen.
- A lány elvette a küpieát, és a férfi felé emelte. - Pohárköszöntőt is mond?
51
-  Hát persze! Várjon csak... mindkettőnk egészségére... és az út sikerére! Teljesüljön mindegyikünk kívánsága!
Cara érezte a ráirányuló, őt fogva tartó sötét szempárból sugárzó erőt. Csak nehezen tudott szabadulni ettől a pillantástól. Bizonytalan hangon kérdezgette Alexandert az ételekről, s megkérte, mutassa meg neki,
hogyan kell enni.
-  Először vesz az ember egy darabka gyömbért. így - fogta a kezébe Alexander a pálcikákat, és óvatosan felemelte a gyömbért. - Ezután a halra helyezzük - folytatta a bemutatót. - Az egészet felemeljük, és a szánkba dugjuk. Ha tapasztalt, akkor két harapással kapja be, ha a pálcika ki akar csúszni a kezéből, akkor egyszerre.
Mire befejezte a mondatot, a szája tele volt étellel. Cara jót mulatott a férfi bemutatóján. Ó maga is hamar belejött a pálcikák használatába, de amikor az ujjai elfáradtak, Alexander kikereste neki a legízletesebb falatokat, és a szájába dugta. Ahányszor az ajkához emelte a kezét, tekintetük találkozott, s a férfi szemében határtalan vágyakozás parázslott.
Amikor végeztek, Cara érezte, hogy pillái elnehezülnek a csöndes, szinte üres teremben. Csak akkor tudatosult benne, hol van, amikor a pincérnő egy tálcán nedves törölközőket hozott, s Cara megérezte kezén a meleget. Ijedten tért magához, és arcába szökött a vér, amikor rádöbbent, mi is történt vele. Eltolta magát az asztaltól, és erőlködve igyekezett kiszabadítani elzsibbadt lábát a mélyedésből.
— Csak nyugalom, Cara, különben nem szabadul innen - intette gyöngéden Alexander. - Várjon, segítek!
A férfi gyorsan felpattant, majd felsegítette a párnáról a lányt is. Ezután maga felé fordította Carát, kezét végighúzta a vállától a csípőjéig, és magához ölelte.
A szaké utóhatásától és a férfi közelségétől kábultan hagyta Cara, hogy Alexander kényeztesse. Fejét a mellkasára hajtotta, és hallgatta Alexander szívdobogását. Nagy lélegzetet vett, beszívta a férfi arcvizének illatát, aztán lehunyta a szemét, hogy élvezze a testét átjáró kellemes bizsergést.
-  Rosszul van? - kérdezte aggódva Alexander. Cara hirtelen kiegyenesedett, és hátralépett.
-  Csak elszédültem. A sok üléstől és talán a túl sok szakétól... - Mosolyogni próbált, és remegő kézzel kisimította az arcába hulló tincseket. -Menjünk ki! A friss levegő majd jót tesz.
Nem akarta, hogy Alexander észrevegye, mennyire felizgatja a közelsége.
A férfi kedvesen átölelte a derekát, és kivezette az előcsarnokba.
-  Üljön le erre a padra, én majd hozom a kabátokat és csizmákat! Itt hűvösebb van, mint az étteremben, mindjárt jobban lesz.
Amikor Cara sápadtsága elmúlt, a férfi aggodalmát gyöngédség váltotta fel.
52


Elvette a japán hölgytől a cipőket. Letérdelt Cara elé, s először az egyik, majd a másik lábára segítette fel a csizmát.,
A japán hölgy hajlongott, megköszönte a látogatást, végül szívélyesen elbúcsúzott tőlük. Cara azonban mindebből semmit sem hallott, mert kimenekült az épületből.                                                                ,
Érezte, hogy Alexanderhez fűződő viszonya gyökeresen megváltozott. A férfi hűvös tárgyilagosság helyett egyre inkább személyes, bensőséges hangot ütött meg.
Csak az a kérdés, el tud-e viselni egy ilyen kalandot, melynek előre látta a következményeit is... Döbbenten állapította meg, hogy már nem csupán vágy űzi a férfi karjába: mindjobban és jobban beleszeret. Okossága, éleselméjűsége és gyöngéd aggodalma annyira lebilincselte, hogy szinte észre sem vette, mikor csapott át vágyakozása mélyebb érzésekbe. Ha a férfi csak egy szikrányit is viszonozná az érzelmeit, nem tétovázna, azonpal odaadná magát neki. De ez csak álom.
Mi lenne, ha megpróbálná elnyerni a szerelmét? Elképzelhető, hogy egy szép napon Alexander feladja az elveti, és nem kíván többé független maradni... De nem, a valóságra kell alapoznia a döntését. Vagy a szeretője lesz ennek az elbűvölő férfinak, aki már amúgy is a hatalmába kerítette, vagy - az aláírt szerződés ellenére - minden tekintetben szakít vele.
Fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok, s észre sem vette, hogy futva tette meg az utat az autóig.
— Hé, ne olyan gyorsan! Nem sietünk — rántotta vissza a valóságba Alexander hangja. - Mi történt?
A férfi utolérte, megragadta a karját, és maga felé fordította.
A sápadt nap megvilágította a lány arcát, amikor felemelte a fejét. Szeme kérdőn, tépelődőn szegeződött a férfira. Döntött: kockáztat, s vállalja a következményeket, akárhogy végződik is a dolog!
53
KETTESBEN
a remény
i
Közkívánatra: 1993
azonos napon két ROMÁNA
ROMANTIKUSABB
színeiben

novemberétől havonta füzetet vehet kézbe!
TlffANY

7. FEJEZET
-  Cara, megérkeztünk.
Alexander ajkának könnyed érintése ébresztette fel mély álmából. Az első pillanatban azt sem tudta, hol van. Merev testtartásban kuporgott az ülésen. Csak lassan nyitotta ki a szemét, s ekkor értette meg, hogy Alexander kocsijában szunyókált. Megfordult, és nagyot nyújtózott.
-  Ó, már el is felejtettem, hol vagyok - simította ki szőke haját a homlokából. - Nem is tudtam, hogy a házból látni lehet a tavat. Hány óra?
-  Majdnem fél hat. Másfél órát aludt. Meg kell mondanom, nem valami felvidító társaság egy unatkozó vezetőnek - húzta el a száját Alexander, majd rámosolygott álmos kísérőjére. -Jobb lett volna, ha hozok
pár kazettát.
-  Sajnálom, Alexander, de a maga hibája. Nem szoktam az ebédhez szeszes italt inni. Látja, mi történik, ha megpróbál egy szelíd kislányt bűnös dolgokra szoktatni? Csak baj származik belőle! — Cara elfogadta Alexander feléje nyújtott jobbját, s a férfi kisegítette az autóból. - Szép itt. Sokkal szebb, mint hittem. Amikor erről a kora viktoriánus stílusban épült házról mesélt, elfelejtette megemlíteni, milyen gyöngyszem ez az épület. A díszítések és ez a torony... egyszerűen fantasztikus!
-  Várjon csak, még nem látta belülről a házat! Még szebbnek fogja találni. - Alexander kivette a bőröndöket a csomagtartóból. - Hol az irattartója? Azt hittem, a bőröndje mellé tettem. Ó! Megvan! Az ülés alá
csúszott.
-  Hála az égnek! Rajztömbök nélkül elveszett vagyok.
Cara elvette a férfitól az irattartót, majd a szürke kőlapokkal borított úton a bejárathoz sietett. A környéket a friss hó mesebirodalommá változtatta. A csend, amelyet csupán a madarak csivitelése tört meg, a Maine-ben töltött téli szünetekre emlékeztette Carát.
Alexander követte a sötétvörös bejárati ajtóhoz, amelynek üvegezése fölött hatalmas, bronzból készült sas díszelgett.
A férfi a régimódi kopogtató felé nyúlt, megzörgette, s az ajtó hamarosan szélesre tárult. Egy pirospozsgás asszony fogadta őket, aki ragyogó mosollyal azonnal lábujjhegyre állt, hogy arcon csókolja Alexandert.
-  Mr. Hunter, már azt hittem, nem is jön! Ez az a hölgy, aki berendezi a házat? - fordult Carához. - Jóságos ég, maga olyan szép, mint egy virágszál! Milyen gyönyörű a haja! - csacsogott szüntelenül az asszony.
56
-  Mrs. Stevens, hogy van öreg barátném? Cara, ő Louisa Stevens, Laketonék házvezetőnője, az én titkos szerelmem. - Alexander a földre ejtette a csomagokat, és átölelte a nevető asszonyt. - Csak egy baj van: ha a férje, Irwin megtudná, hogy van köztünk valami, megölne!
-  Maga nagy tréfamester, Alexander. Jöjjön, Mrs. Williams, már előkészítettem a szobáját, arra az esetre, ha azonnal fel szeretne menni. - Hátrált egy lépést, hogy beengedje őket. - Ugye, Mr. Hunter, magának nem kell mutatnom az utat? Fél hét körül készül el a vacsora. Kívánságuk szerint az ebédlőben vagy a dolgozószobában tálalom. De egyedül kell kiszolgálniuk magukat. Irwin ugyanis hétre jön haza, s addig el kell készítenem az ő vacsoráját is.
-  Hol vannak Laketonék, Mrs. Stevens?
Alexander meglepettnek tűnt, amikor értesült vendéglátóik távollétéről, de Cara nem tudta eldönteni, színlelt-e a megdöbbenése.
-  Itt voltak, de Mrs. Laketon édesapja reggel telefonált. Sürgős családi ügyet kell elrendezniük. Mr. Laketon azt üzeni, hogy majd jelentkeznek. Addig is helyezzék magukat kényelembe, és szórakozzanak jól, míg visszajönnek.
Alexander aggódva nézett Carára.
-  Sajnálom, hogy így esett. Maga is szeretne itt maradni? Ha úgy gondolja, elhalaszthatjuk a terveinket.
-  Ostobaság, Alexander! Nem látom okát, hogy megváltoztassuk az eredeti elképzelésünket, hacsak magának nincs ellene kifogása. - Cara Mrs. Stevens felé fordult. - Megmutatná, kérem, a szobámat? Alig várom, hogy lezuhanyozhassam és átöltözhessem. Egy-egy hosszabb utazás után mindig olyan ápolatlannak érzem magam.
-  Megértem. Jöjjön, erre van a szobája!
Mrs. Stevens felvezette a lányt az ívelt lépcsőn, s megmutatta a folyosó végéről nyíló tágas helyiséget.
-  Innen gyönyörű a kilátás a tóra, s a nyugati fekvés miatt reggel nem fogja zavarni a nap.
Az asszonyság gyorsan belépett, megigazította az ágyterítőt, majd kinyitotta a zsalut. Egy pillantással meggyőződött arról, hogy minden rendben van-e.
-  Ott a fürdőszoba, ebbe a szekrénybe teheti a holmiját - nyitotta ki a megfelelő ajtókat. — Én csak tizenkettőre jövök, úgyhogy magának kell elkészítenie a reggelit, hacsak nem kel fel későn. Akkor természetesen a rendelkezésére állok. Mindent megtalál a hűtőszekrényben, amire csak szüksége lehet. Estenként beteszek egy tálat palacsintatésztával. De most már rohannom kell a konyhába, különben szenet esznek vacsora helyett!
Jót kuncogott a tréfán, és egy pillanat alatt eltűnt.
Cara örült, hogy végre egyedül maradhat. Szemügyre vette a nagy szobát. A berendezést tölgyből, diófából és fenyőből készült műbútorok alkot-
57
TlfffANY_____________________________________________
ták. Egyetlen igazán érdekes darabja a kis, párnázott hintaszék volt. A széles franciaágyat világospiros vászon ágyterítő takarta.
¦.   /-i— i^oATMnaolta a bőröndjét. Beakasztotta a

ták. Egyetlen igazán érdekes darabja a kis, párnázott hintaszék volt. A széles franciaágyat világospiros vászon ágyterító takarta.
Miután körülnézett, Cara kicsomagolta a bőröndjét. Beakasztotta a szekrénybe a ruháit, fehérneműi ét és harisnyáit pedig a fiókos szekrénybe tette. Két egyenes szabású, hosszú ruhát is hozott, mert szívesen hordta őket esténként. Egyiket elöl hagyta, hogy felvegye a vacsorához.
Miközben azt fontolgatta, hogy gyorsan lezuhanyozzék és még aludjon egy kicsit, vagy inkább hosszasan fürödjön, kopogtattak, s Alexander lépett a szobába.
-  Éppen a holmim csomagolom. Miért jött? - kérdezte Cara kissé
csodálkozva.
-  Csak   meg   akartam   nézni,   mindent  megtalált-e.   Megkértem
Louisát, hogy a dolgozószobában terítsen. Az étkező túl nagy lenne kettőnknek. - Alexander az ablakhoz lépett, és kinézett. - Reggel sétálni megyünk. Több út is vezet a tó partjára. Lenne hozzá kedve?
-  Természetesen, de azt hittem, dolgozni jöttünk.
-  Azt is fogunk. Marad rá elég időnk. - A férfi Carához fordult, megfogta a kezét, és mélyen a szemébe nézett. - Tudnia kell, hogy véletlenül alakult így a helyzet. Nem terveltem ki előre. Úgy beszéltük meg, hogy Ted és Judy itt várnak bennünket. Nem lennék képes átverni magát.
Cara meglepődött a vallomáson.
-  Tudom—felelte nyugodtan. - Nem is feltételeztem, hogy azért utazik
ilyen messzire, hogy elcsábítson.
A férfi elismerő mosollyal jutalmazta őszinteségét.
-  De azt is tudja: nagy a kísértés, hogy megtegyem?
-  Én... őszintén szólva nem gondolkodtam rajta - sütötte le Cara a szemét, hogy leplezze a tekintetében felvillanó szenvedélyt.
-  Hazug! — csókolta meg a szemhéját a férfi, majd hátralépett, s Cara
érezte, hogy elmúlt a veszély.
Szíve azonban még mindig hevesen dobogott, homlokán verejték gyöngyözött. Amikor érezte, hogy arcába szökik a vér, a tükör felé fordult, és felkapott egy púderesdobozt, hogy leplezze zavarát.
-  Ha nincs más mondanivalója, szívesen pihennék egy kicsit. Hánykor legyek lent? - tudakolta, még mindig háttal a férfinak.
-  Körülbelül egy óra múlva. Hacsak nem szeretne korábban enni.
-  Nem, megfelel az időpont - lépett Cara az ajtóhoz, és szélesre tárta. Ezzel akarta jelezni, hogy szeretne magára maradni.
Alexander kifelé menet megállt előtte, megfogta a vállát, majd gyöngéden magához húzta. A lány úgy érezte, kívülről látja magukat, mintha egy film kockái peregnének le előtte. Elkerülhetetlen volt a csók. A férfi óvatosan előrehajolt, és lágyan Cara ajkára tapasztotta a száját. Sokáig álltak így, csókban eggyé forrva. Szövetséget kötöttek, ajkuk megpecsételte a kimondatlan döntést: hamarosan egymáséi lesznek. Ám nem siettették a következő lépést.
Alexander felemelte a fejét. Ujja hegyével megérintette Cara ajkát, és olyan komolyan nézett rá, mintha először látná. Cara nem szólt, és nem is mozdult. Végül a férfi elindult kifelé, de csak lassan, mintha nehezére esne elszakadni tőle.
Cara sokáig állt még, a történtektől teljesen összezavarodva. Aztán ösztönös mozdulattal felkapta a hajkeféjét, és fésülni kezdte göndör fürtjeit. Közben próbálta megérteni, mi is játszódott le köztük az imént. Ha nem tudta volna Alexanderről, hogy kerül minden komoly kapcsolatot és elkötelezettséget, megesküdött volna rá, hogy ezzel a csókkal néma szövetséget kötöttek. De biztosan csak álmodozik. A szenvedély nélküli csók ben-sőségessége meglepte, mert eddig még nem élt át ehhez hasonlót. Tudta, hogy veszélyes játékot űz, de akármi lesz is az ára, megéri. Egyszerűen nem tudott ellenállni a férfi tekintetében bujkáló ígéretnek.
Később, az illatos fürdővízben Cara még mindig a viszonyukon töprengett. Végül megrázta a fejét, hogy elhessegesse gyötrő aggodalmait, és be-szappanozta magát. A mosdókesztyűvel dörzsölgette finom bőrét, s egyszerre azt képzelte, hogy Alexander simogatja. Megharagudott önmagára, gyorsan felállt, és hideg zuhanyt vett, hogy elterelje végre a gondolatait a férfiról.
Egy óra múlva felöltözött. Hosszú, türkizkék selyemruhát vett fel, ö csupán gyémánt függővel díszített aranyláncot viselt ékszerként. Göndör fürtjei aranylón keretezték az arcát. Csak kicsit rúzsozta ki a száját, zöldre festette a szemhéját, feketére a szempilláját. Ha órákat töltött volna egy szépségszalonban, akkor sem nézhetett volna ki szebben és csábítóbban. A ruha puha anyaga körülölelte karcsú testét, sejtetni engedte formás csípőjét, és megmutatta hosszú lábát.
Kezével a korlátba kapaszkodott, fejét lehajtotta, úgy ment le a lépcsőn. Nem vette észre, hogy Alexander a dolgozószoba ajtajából figyeli, hogyan közeledik. Csak akkor nézett fel, amikor leért. A férfi szemében fellobbanó tűz szinte elemésztette.
Alexander gyorsan elfordította a fejét, mert nem tudta titkolni a tekintetében bujkáló vágyat. Nem akarta elárulni, milyen nagy hatást gyakorol rá a lány.
-  Mrs. Stevens begyújtott a kandallóba. Kellemes meleg van idebent. Lehet, hogy tényleg remegett kissé a hangja?
Cara belépett a hatalmas könyvespolcok uralta szobába, és körülnézett. Tekintete körbevándorolt a virágos díványon, a kényelmes karosszékeken és a régi padlószőnyegre fektetett, kopott perzsaszőnyegen. Látszott, hogy ezt a szobát sokat használják.
—  Nem tudom, mi van ebben a tálban, de fenséges illatok terjenge-nek - lépett Cara az asztalhoz, és egy pillanatra megemelte a tál fedelét. -A tyúkhúst fehérborban és majorannában párolták. —Tovább szimatolt. -Talán egy kis fokhagyma is van benne. Nem is éreztem, hogy ennyire éhes
59
58

1
vagyok. Fel tudnám falni az egészet. Jöjjön maga is, ha enni akar, külön-     1
ben nem marad semmi!                                                                         1
Csak beszélj tovább, ne hagyd, hogy csönd legyen! — parancsolt önma-     1
gára Cara. Csupán jelentéktelen dolgokról beszélj,nehogy olyasmit mondj,     "
amit később megbánhatsz!
- Kipihente magát? Biztosan elfáradt a hosszú vezetésben. Én legalább aludtam útközben. Lehet, hogy időnként fel kellett volna váltanom.
Miért nem szólal meg Alexander? Jóságos ég, fantasztikusan néz ki! Remekül áll neki a világoskék ing! Mi ütött belém? Úgy érzem magam, mint... egy menyasszony az esküvő előtt. Ez az utolsó, ostoba gondolat
végre észre térítette Carát.
Alexander betolta Cara székét, majd leült a lánnyal szemben.
-  Remek ez a pástétom - kóstolta meg Cara az előételt.
Bólintott, amikor Alexander kérdő pillantással emelte magasra a borosüveget. Míg a férfi töltött a könnyű rajnai borból, ő megkente vajjal a kenyerét. Nem tudott csöndben ülni, nem bírta elviselni nyugtalanító
érzéseit.
-  Mrs. Stevens maga készítette a pástétomot? Nagyszerű szakácsnő
lehet. Régóta szolgál Laketonéknál?
-  Elég már, Cara! Hallgasson, engedje el magát! A gonosz farkas nem kapja be, ha abbahagyja a fecsegést. - Alexander levette a fedőt a tálról. - Hadd tegyek egy kis tyúkhúst a tányérjára. Szerintem szédül, annyira
éhes.
-  Nem, én egyáltalán nem... - mosolygott akarata ellenére Cara. -
Csak kicsit kényelmetlenül érzem magam. Nem vagyok ura ennek a váratlan helyzetnek, s ez zavarba hoz. - Nagy lélegzetet vett. - Már jobban vagyok. Nem kezdhetnénk elölről? Felejtsük el, hogy úgy viselkedtem, mint egy ijedős kislány!
Alexander szeme vidáman csillogott.
-  Ha úgy akarja, felőlem lehet róla szó. Akkor minek tekintsem? Ha nem ijedt kislánynak, akkor talán megzavarodott fiatalasszonynak?
Cara halkan felnevetett.
-  Illik rám a kifejezés. De azért remélem, a zavarodottság nem látszik meg a munkámon. - Cara megkönnyebbült kissé, s jóízűen nekilátott a vacsorának. - Nem tudom, miért leszek azonnal ideges, ha számomra új helyzetbe kerülök.
Ivott egy korty bort.
-  Pedig egészen természetes dolog - nézett rá kihívón Alexander. — Akkor is így viselkedett, amikor először belépett az irodámba. Emlékszik? Azt hittem, felmond, még mielőtt elkezdené a munkát.
Cara elpirult.
-  Ez nem volt sportszerű magától. Akkor nagyon megszeppentem. Váratlanul ért, hogy a nagy Alexander Hunter fogad, pedig csupán Mr. Hardinghoz készültem. Ráadásul meglepett, hogy a legközvetlenebb mun-
60
katársa leszek. Nem veheti rossz néven tőlem, ha gyanakodtam, amikor annyira nagyító alá vett.
-  Kér még húst? Nem veszem rossz néven. Lehet, hogy azt hittem, több a tapasztalata - mosolygott Carára a férfi.
-  De hiszen tudta, hogy éppen akkor fejeztem be a tanulmányaimat - felelte Cara, bár sejtette, hogy a megjegyzés a legeslegelső találkozásukra utalt. Ám nem szolgált azzal az elégtétellel, hogy elárulja: tisztában van vele, mi történt azon a bál utáni éjjelen.
—¦ Tulajdonképpen nem a szakmai tapasztalatára gondoltam — mormogta a férfi. - De hagyjuk most ezt! A vacsora valóban kitűnő.
Míg ettek, nem beszélgettek, de a feszültség érezhetően nőtt közöttük. Pillantásuk időről időre találkozott, s Cara szíve hevesen kalapált. Nem bírt tovább ülve maradni. Felpattant, és járkálni kezdett.
Amikor elhaladt Alexander széke mellett, a férfi kinyújtotta a karját, és megragadta a csuklóját. Az érintés villámcsapásként érte, vére forrni kezdett. Némán, mozdulatlanul állt ott, s úgy érezte magát, mint egy ragadozó félelemtől megbénult zsákmánya.
-  Kérem - nyögte ki végül -, mit akar tőlem?
Alexander lassan felemelkedett a helyéről, de nem engedte el a kezét. Nem felelt, hanem magához húzta, és belemarkolt arányló fürtjeibe. Tekintetével becézgette az arcát, pillantása végül megállapodott Cara félig nyitott ajkán.
-  Hogy mit szeretnék tőled? - tűnődött hangosan. - Mindent, mindent, amit csak adni tudsz, Cara! Boszorka... én kis boszorkám! Elvarázsolt a szemed, vágyom utánad!
Lehajolt, és forrón, sürgetőn a lány ajkára tapasztotta a száját.
Az érzéki támadás váratlanul érte Carát, nem is tudott hirtelenjében védekezni ellene. Térde megroggyant, s Alexander vállába kellett kapaszkodnia, nehogy elessen. Amikor a férfi látta, hogy ellenállása alábbhagy, elengedte a csuklóját, és átölelte a derekát, hogy még erősebben szoríthassa magához. Ruhája vékony anyagán át Cara érezte Alexander izmos lábát, csípőjének nyomását. Átölelte a férfi nyakát, és szenvedélyesen hozzásimult.
Alexander nyelve először csak játszott az övével, majd behatolt a szájába, és izgató játékba kezdett. Aztán félrehajtotta Cara fejét, és a fölét, nyakát csókolgatta, majd újra birtokba vette a száját.
-  Alexander! Engedj el! Ne... szoríts, szoríts magadhoz... - törtek elő Carából halk sóhajként a szavak.
-  Olyan szép, olyan kívánatos^ vagy! Ha rád nézek, elveszítem a fejem - felelte rekedten a férfi.
Száját még mindig Cara ajkára tapasztva felemelte a lányt, és leros-kadt vele a dívány puha párnáira. Végigsimított a lány karján, hátán,
61
11211
"á§5 a
S8-8S3
fi is 1
eö~ # cö is S H   4)   g   íj   X .W
&5 5 !a <u -o
I Íft?H11 1

mr-mm -w ¦
Azzal a hátára fordította Carát, és könyörtelenül csiklandozni kezdte
-  Ne, Alexander! Ne! Ó, kérlek, hagyd abba! Nem bírom ki! Kérlek!
-  Hol érzékenyebb? Itt vagy itt?
Miközben Alexander ezt kérdezte, ujjai bejárták Cara testét. A lány önfeledten kacagott, ám elnémult, amikor ajkuk hosszú csókban forrt össze, s eszébe jutottak az átélt szenvedélyes pillanatok.
-  Kérlek, ne csiklandozz többet! Nem bírom tovább - tolta el magától Alexandert a lány. - Ölelj át, és szoríts magadhoz! Ne csinálj semmi mást!
Alexander csodálkozva nézett a mellette fekvő gyönyörű nőre. Nem értette a kérését, de kész volt teljesíteni. Átölelte, arcát a hajába temette, és beszívta a fürtök enyhe rózsaillatát. Homlokát ráncolva próbálta megérteni, mit is érez a lány iránt.                                                                ,
A jelmezbál óta nem tud más nőre gondolni, csak Carára. Nagyon bántotta az önérzetét, hogy azon az éjszakán a lány más férfi nevét kiáltotta j önkívületében. Elhatározta, hogy ő is a hálójába keríti Carát. Azt hitte, ha elcsábítja, akkor meggyógyul a lelke, s könnyedén el tudja hagyni. Rengeteg szerelmi kalandot élt át az évek során, de még egyetlen nő sem ejtette
rabul testét-lelkét.
Mialatt Alexander azon töprengett, hogyan is jellemezné kapcsolatát a mellette fekvő nővel, Cara esze is hasonló dolgokon járt. Még mindig azt próbálta megérteni, miért engedte ellenkezés nélkül, hogy a férfi ismét elcsábítsa. Be kellett vallania, hogy Alexander nagyobb szenvedélyt képes ébreszteni benne, mint a férje valaha is. Mégsem értette, hogyan adhatta oda magát neki ilyen könnyelműen.
Tudta, hogy ez a férfi nagy hatással lesz az életére. Ezzel már a legelső találkozásukkor tisztában volt. Csak azt nem sejtette, hogy ilyen erősen a hatalmába keríti. Alexander egyre jobban élete középpontjává vált: élvezte a műveltségét, eszességét, erejét és életörömét. Most, hogy már őszinte önmagával szemben, beismerheti, hogy szereti. Nem csupán az érintéseire és testének közelségére vágyik, hanem lelki összhangot is kíván. A munkájuk kapcsán együtt töltött hetek alatt megismerte és megszerette
a férfit.
— Alexander, beléd szerettem - suttogta. — Mit tegyek ellene?
Az őt átölelő kar nem mozdult, a férfinak szempillája sem rezdült, Alexander mellkasa szabályos ütemben emelkedett és süllyedt. A férfi elaludt. Nem hallhatta a vallomását.
Cara gyöngéden megcsókolta a helyet, ahová a fejét hajtotta, lehunyta
a szemét, és ó is álomba merült.
64
8. FEJEZET
Porceláncsörgés és halk lépések ébresztették Carát másnap reggel. Boldog mosollyal nyújtózkodott, majd kezével a férfi felé tapogatózott. De Alexander a szoba túlsó végében állt.
-  Ébredj, hétalvó! Elmúlt dél, hétágra süt a nap, és rengeteg a dolgunk. - Odament az ágyhoz, és lehajolt. Meleg ajka megérintette a lány száját, majd a mellbimbóját. - Ideje felkelni, ledér kislány! Nincs helye többé piszmogásnak. - Leült az ágy szélére. Átölelte Carát, és felültette. — Csodálatos vagy ilyen kócosán!
Szája játékosan simított végig a lányén, majd hirtelen megcsókolta Carát. Ezután felugrott, s felrántotta a lányt is.
-  Ha még egyszer megérintelek, ma biztosan nem jutunk ki ebből a szobából. Mit szólna hozza Mrs. Stevens? — A férfi az asztalhoz lépett, amelyen kávé, cukor és tejszín várta őket. - Ott a köntösöd. Gyere, igyál egy korty kávét! Utána magadra hagylak, hogy zuhanyozhass és felöltözhess, míg én segítek Mrs. Stevensnek elkészíteni a reggelit.
-  Mióta vagy ébren? - Cara élvezte, hogy együtt lehet a férfival. Észrevette, milyen jól néz ki, milyen vidám. - Miért nézel olyan... győze-lemittasan?
-  Miért ne? Jó éjszakám volt. Pompás éjjelt töltöttem azzal az ellenállhatatlan nővel, akihez hasonlóval életemben nem találkoztam. Nincs meg rá minden okom, hogy nagyszerűen erezzem magam?
Látta, hogy Cara mélyen elpirul.                                          /
-  Alexander, ne beszélj így! - kérte a lány. - Úgy érzem magam, mint egy díj, amelyet elnyertek. - Gyorsan belebújt vékony, fehér köntösébe, és szorosan maga koré csavarta. - Valóban szép volt, ami történt, de nehogy azt hidd, hogy ilyen könnyen kapható vagyok. Nem szoktam lefeküdni az első utamba kerülő férfival.
Elfordult, mert nem tudta volna elviselni a férfi gúnyos tekintetét.
-  Cara, hidd el, tudom. Hálás vagyok az együtt töltött éjszakáért. Nem ítéllek el, örömmel elfogadom, amit csak kapok tőled. - Alexander odalépett a lányhoz, megfordította, és átölelte. -Nem mondom, hogy nem örülök annak, ami köztünk történt, vagy hogy nem töltenék veled szívesen még órákat az ágyban. De nem kérek többet, mint amennyit magadtól adsz.
Gyöngéden homlokon csókolta Carát, mintha ezzel megpecsételné a szövetségüket.
65

Iliimii
Cara tudta, hogy reménytelenül beleszeretett. Tudta, hogy a férfinak hatalmában áll boldoggá vagy boldogtalanná tenni őt. Alexander kezében
van a döntés...
A férfihoz simult, és azért fohászkodott, hogy a hét elmúltával legyen ereje elhagyni őt. Ha nem teszi meg, ha marad, akkor az érzései foglyává
válik.
- Tessék-emelt fel egy csésze kávét Alexander, és odanyújtotta.—Idd
meg! Aztán melegen öltözz fel! Reggeli után sétálni megyünk. A munka várhat holnapig.
Miután a férfi kiment, Cara az ablakhoz lépett, félrehúzta a függönyt, és kinézett a hóval borított dombokra és a tó csillogó vizére. A kávét kortyolgatva azon tépelődött, hogyan bírja ki a hét hátralevő részét. Abban reménykedett, hogy Laketonék hamarosan megérkeznek. Míg egyedül van Alexanderrel, nem tud uralkodni azon a szenvedélyen, amelyet a férfi közelsége ébreszt benne. Egyetlen pillantása elegendő ahhoz, hogy elveszítse a fejét. Mióta először töltött vele egy éjszakát, tudatában volt ennek a veszélynek. Amikor aláírta a szerződést, már sejtette, hogy belé fog szeretni...
Gondolataiba mélyedve feltűzte a haját, majd bemént a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzék. Vajon tudna a férfi szeretője lenni? Lehet, hogy bérelne neki egy lakást... Elfogadná ezt a lehetőséget? A meleg víz végigpatakzott az arcán és a vállán. Nem, soha! Ha továbbra is fenntartja a viszonyukat, akkor csakis a saját feltételei szerint alakulhat a helyzet. Az pedig szóba sem jöhet, hogy fizetséget fogadjon el a férfitól.
Cara kilépett a zuhanyzóból, fogta az ajtón lógó fürdőlepedőt, és dörzsölni kezdte magát. Majd később átgondolja a dolgot. Ma már nem gyötri magát tovább vele. Elvezni fog minden pillanatot, s nem gondol aholnapra. Mire meghallotta lentről Alexander hangját, már felöltözött. Dohányszínű gyapjúnadrágot és világosbarna pulóvert vett fel. Ajkát rúzsozva
válaszolt:
-  Jövök már, jövök! Ne ordíts!
Letette a rúzst, és kiszaladt a szobából.                                            j
-  Ordítok? Én sohasem ordítok. Kiáltok, dúdolok, énekelek, beszélek, | néha esetleg kiabálok, de sohasem ordítok. Az durva dolog - nézett fel | Alexander a lépcső aljáról nevetve a lányra.
-  Kiírtad az egész szótárt vagy a nadrágzsebedben rejtegetsz egyet? -
szaladt le hozzá Cara.
-  Téged  szeretnélek  magammal hordozni -  szorította magához Alexander. - Akkor mindig velem lennél, s csak előhúználak, valahányszor ahhoz támad kedvem, hogy nézegesselek - ölelte át a lány derekát. — Louisa mesés reggelit készített. Szereted az áfonyás és banános palacsintát? Juharszirup, virsli, narancsszörp és édes zsömle is van, s hozzá liter-
66
szám kávé. Mindez egy napfényes szobában vár ránk, ahonnan csodálatos a kilátás. Ráadásul messze földön a legaranyosabb férfi társaságában élvezheted mindezt.
-  Az egyetlen közel s távol, ugye, ezt akartad mondani? - szólt vissza a válla fölött Cara, miközben belépett az étkezőbe, hogy üdvözölje a házvezetőnőt.
-  Jó reggelt, Mrs. Williams! Úgy tűnik, jól aludt.
-  így igaz, Mrs. Stevens. Az ágy nagyon kényelmes.—Cara érezte, hogy elpirul. — Olyan éhes vagyok, hogy egy ökröt fel tudnék falni.
Nem mert Alexander szemébe nézni, mert tudta, hogy a férfi vigyora kihozná a sodrából. Újra eltöltötte a boldogság. Gyorsan leült az asztalhoz, és lehajtotta a fejét, hogy titkolja érzéseit.
-  Egyél rendesen, hogy legyen elég erőd a sétához! És mindazon dolgokhoz, amelyeket mára terveztem — tette hozzá széles mosollyal a férfi.
-  Azt hittem, dolgozni jöttünk — nézett Cara segélykérőn Mrs. Stevensre, aki elégedetten szemlélte, mekkora adagot rak a tányérjára Alexander. - Félek, maga nem segít nekem, Mrs. Stevens. A tekintete, amellyel ezt a férfit nézi, azt sejteti, hogy utolsó leheletéig védelmezné.
-  Nos, szerintem az ilyen fiataloknak, mint maguk, élvezniük kell a friss levegőt.
-  Fiatalok?! Ha magát hallgatja az ember, azt hiheti, hogy vénséges öregasszonnyal van dolga.
-  No, az azért túlzás, de sokkal idősebb vagyok magánál, Mrs. Williams, s maga ettől fiatal.
Ezt az okoskodást nem lehetett megcáfolni, így Cara a tányérjára pú-pozott palacsintahegy felé fordult.
-  Nekilátok a vacsorafőzésnek. Szórakozzanak jól!
A házvezetőnő kiment, s vele együtt eltűnt Cara zavara is. Feszélyezte, hogy az asszony megsejtheti Alexanderrel való szoros kapcsolatát. Kívülálló előtt nem akarta felfedni a titkukat. Nem tudta egy csapásra levetkőzni a neveltetéséből eredő gátlásokat, ezért esett nehezére nyíltan vállalni Alexanderrel folytatott viszonyát.
-  Túl sokat gondolkodsz, kedvesem. Engedd el magad, élvezd a napot! Elég időd marad a tépelődésre - fogta meg a kezét Alexander. - Egyél, aztán induljunk! Meg akarom mutatni neked a saját korcsolyapályámat.
-  Elkészültem, mehetünk! - ugrott fel az asztaltól Cara. Kisietett, kivette a szekrényből a kabátját, és meg sem várva Alexander
segítségét, belebújt.
*- Siess, siess! - kiáltotta oda a férfinak. - Most te piszmogsz. — Azzal kiszaladt a szabadba. - Nézzük, ki ér le hamarabb! - Megvárta, míg Alexander is kilép. — A domb lábánál találkozunk.
Cara halk nevetéssel iramodott neki, s a ház mögötti keskeny ösvényen
67
leszaladt a tó irányába. Még félúton sem volt, amikor Alexander utolérte,
és egy hóbuckába lökte.
-  Nem menekülhetsz előlem, drágaságom, ahhoz hosszabb lábak kellenek! - fordította meg a lányt, s havas, kipirult arcába nevetett. — Végre jó színed van. Senki sem gyanúsíthatna azzal, hogy bárokban vagy diszkókban töltőd az éjszakáidat.
-  Ó, ez megalázó! Keményen dolgozom... a főnököm egy igazi zsarnok.
Sohasem hagyna rá időt, hogy táncolni menjek.
Cara kibújt a férfi alól, átrohant az ösvényen, közben felkapott egy
marék havat.
-  Nesze neked, te gazember! A hógolyó eltalálta a férfit.
-  Csatázunk? Nos, nem bánom!
Alexander villámgyorsan lehajolt, pillanatok alatthógolyókat gyártott,
és bombázni kezdte velük Carát.
-  Ne... ne... ez nem sportszerű! Erősebb vagy nálam—kiabálta a lány, miközben nevetve felbukott. - Fegyverszünet! Kössünk fegyverszünetet!
-  Szó sem lehet róla. Te kezdted a harcot, most meglakolsz érte!
-  Rettenetes vagy. - Tágra nyílt szempár nézett fel a hóval borított pillák alól a hatalmas férfira. - És milyen büntetést találtál ki?
-  Még kínozlak egy kicsit. Majd megtudod, ha hazaértünk. Most folytassuk a sétát, boszorka! - húzta fel Alexander Carát. — Erre megyünk -jelentette ki, de nem engedte el a lányt.
-  Eleresztenél? Nem tudok így menni...
-  Ó, bocsánat - ölelte át a derekát a férfi. - így már jobb? - csókolta
arcon.
Az ösvény egy kis hídhoz vezetett, amelyen át a tavat körbefútó útra lehetett jutni. A híd mögött a part havát egyetlen lábnyom sem
csúfította el.
-  Angyal... csináljunk angyalt! - szaladt le a tóhoz Cara.
-  Angyalt? Az meg mi?
-  Hogyhogy, Alexander, gyerekkorodban sohasem csináltál?
-  Azt sem tudom, miről beszélsz - felelte a férfi. - Magyarázd el!
-  Nagyon egyszerű. Először is belefekszel a hóba -heveredett le azonnal Cara, hogy szemléltesse a dolgot. - Ezután kinyújtod a karod, a lábad pedig egyenesen tartod - folytatta. - Ezután elkészíted a szárnyakat. -Fel-le mozgatta a karját a hóban. - Ha felkelsz, kész... Ó, majdnem elfelejtettem, a lábadat is mozgatni kell. így.
Felpattant, és távolabb lépett művétől.
-  Meglepő - mondta a férfi. - Tényleg olyan, mint egy angyal. Én is
megpróbálom.
-  Csak óvatosan, különben elrontod a körvonalakat - intette Cara.
-  Milyen gyerekes vagyok — guggolt le óvatosan Alexander, majd leült.

Míg Cara őrködött felette, kinyújtotta a végtagjait, lefeküdt, s utánozta a lány mozdulatait.
Cara kacagni kezdett, mire tettetett haraggal pillantott fel rá. Hirtelen elkapta a lány lábát, megrántotta, így Cara egyenesen kitárt karjába zuhant.
—  Most csinálhatunk rögtön két angyalt, vagy inkább csókolódző angyalpárt.
Meg sem várva Cara válaszát, megragadta a fejét, és az ajkára tapasztotta a száját.
Nem is volt szüksége erőszakra, mert áldozata kész volt vállalni a büntetést. Cara engedelmesen nyitotta szét az ajkát. Égette a testében lobogó szenvedély, kigombolta a kabátját.
-  Istenem, nem tudlak elengedni - sóhajtotta Alexander, miközben félrehúzta a vastag anyagot, és kedvesének testét simogatta.
Ajkuk újra egymásra talált, miközben a férfi keze kitapogatta Cara gömbölyű mellét, s cirógatni kezdte a mellbimbóját.
A lány halk sóhajjal válaszolt a csókokra és becézgetésekre. Amikor felemelte a fejét, hogy végre levegőt vegyen, lihegve szabadította ki magát.
—  Őrültség! Nem ezért jöttünk. Engedj el!
-  Igazad van - igyekezett magához térni Alexander is. - De te akartál mindenáron angyalt csinálni. Különben nem kerültünk volna a hóba. Éri csak egy darabig tudok ellenállni a kísértésnek — mosolygott bűnbánóan.
—  ö, ne mondd! Más sem jár a fejedben, csak ostobaság. Cara nagy nehezen talpra állt, majd begombolta a kabátját.
-  Még mindig meg szeretném mutatni neked a környéket, utána pedig építhetünk egy hóembert, ha van hozzá kedved...
Cara nem válaszolt, elszaladt. Ereiben pezsgett a vér, de a lelke mélyén szomorúság emésztette. Tudta, hogy fájdalmas lesz az elválás. Annál fájdalmasabb, minél inkább hagyja, hogy a férfi varázsa rabul ejtse. De nem volt menekvés. Alexander megváltoztatta a világszemléletét, élénkebbé tette az őt körülvevő színeket, fokozta érzéseit. Tudta, hogy minden üressé és unalmassá válik, ha a férfi már csak az emlékeiben él majd. Szürke és örömtelen élet vár rá.
Cara elhatározta, hogy kiélvezi a varázslatos időszakot, így az elkövetkezendő két nap minden percét Alexanderrel töltötte. Korcsolyáztak, sítalpon bejárták a környéket, hosszan beszélgettek a dolgozószobában a kandalló mellett, éjjelente pedig szűnni nem akaró szenvedéllyel ölelkez-tek. Bár Alexander szinte sohasem tudott betelni vele, még a legteljesebb önkívület pillanatában sem beszélt szerelemről. Mivel Cara szégyellte be-
68
69
vallani legmélyebb érzéseit, éjszakai sugdolózásuk során 6 is kerülte ezt
a szót.
Ahócsatájuk utáni harmadik napon Mrs. Stevens azzal a hírrel fogadta őket, hogy Laketonék telefonáltak. Közölték, hogy másnap érkeznek.
-  Mrs. Laketon azt is mondta, hogy reméli, jól érezték magukat, s már előre örül annak, hogy hallhat néhány javaslatot a ház átrendezésére.
-  Ezzel vége a pihenésnek is - jegyezte meg Alexander sajnálkozó mosollyal. - Túl szép és túl rövid volt. Most pedig fogjunk neki újra a munkának! Egyetértesz, Cara?
-  Végül is ezért jöttünk. Ha tényleg el akarod indítani a cikksorozatot
az ősszel, keményen kell dolgoznunk.
Megvárta, míg Mrs. Stevens kimegy, majd odalépett a férfihoz, és derekát átölelve kedvesen hozzásimult.
-  Meglepő, milyen könnyedén elcsábítottál. Ugye érett almaként hullottam az öledbe? - Cara vidám nevetéssel palástolta napok óta érzett aggodalmát. - Csodálatos napok voltak, Alexander. — Szájon csókolta a férfit, majd sajnálkozva kibontakozott az ölelésből. - Lássunk munkához!
Mivel kezdjük?
-  Az lesz a legjobb, ha először rendezzük a jegyzeteidet. Tudom, hogy sok ötletet papírra vetettél. Utána gyorsan felvázolhatnád, hogyan fog kinézni a háziúr hálószobája. Végül készíthetnél néhány vázlatot a nappaliról és az étkezőről. Ennyiből már lehet következtetni az egész tervre. Közben én elmehetnék a városka műkereskedőihez, hogy megnézzem, mit kínálnak. Ha találok olyasmit, amiről úgy gondolom, hogy téged is érdekelne, később együtt is megnézhetjük.
Alexander nagy fáradság árán távolodott el Carától, s kényszerítette magát, hogy a munkára összpontosítson.
-  Őszintén szólva kimondhatatlanul sajnálom, hogy ezzel kell foglalkoznunk. Legszívesebben elrabolnálak-egy Karib-tengeri szigetre, ahol egész nap csak a hasunkat süttethetnénk.
-  Csitt! - emelte fel a mutatóujját Cara, s megpróbált könnyed hangot megütni. - Elég szomorú, ha nekem nem fűlik a fogam a munkához. De ha már a főnököm is ugyanezt érzi, akkor hogyan alkossak nagyot? Neked kellene jó példával elöljárnod. Vésd eszedbe, Alexander! - mosolygott rá.
Ezen az éjjelen a búcsú fájdalma keserítette meg együttlétüket. Alexander láthatóan sajnálta, hogy vendéglátóik hazajönnek, de csak azért, mert ezzel oda kettőjük zavartalan nyugalma. Cara viszont tudta, ha Alexander nem vall neki szerelmet, nem képes folytatni meghitt kapcsolatukat. Hatalmas önuralommal kényszerítette magát, hogy ne árulja el az érzéseit, de a teste, becéző keze és szája mindent elmondtak helyette.
Laketonék másnap későn érkeztek, így Carának elég ideje maradt, hogy elkészítse a hálószobák tervét, és a földszinti helyiségek vázlatát.
70

Aztán felment a szobájába, hogy lezuhanyozzék, és átöltözzék a vacsorához. Egyszer csak hangokat hallott lentről, majd léptek közeledtek az ajtóhoz.
-  Cara, felöltöztél? - kiáltotta Alexander. - Ted és Judy megérkeztek.
Még mielőtt a lány válaszolhatott volna, kinyílt az ajtó, s a férfi belépett. Egy pillanatra megtorpant, végigmérte Carát, majd átölelte, és gyengéden szájon csókolta. Cara nem tiltakozott, de aztán eszébe jutott, hogy már nincsenek egyedül, és eltolta magától Alexandert.
-  Ne, hagyd ezt! Nem szabad... nem szeretném, ha a barátaid megsejtenének valamit. Kínosan erezném magam.
A lány büszkén felszegte az állat. Hosszú ujjú, lazán leomló selyemruhát viselt, amelynek kék színe még jobban kiemelte hajának arányló csillogását.
-  Pillanatnyilag - folytatta - úgy kell tennünk, mintha csupán a szokásos főnök-beosztott viszony állna fenn köztünk.
Cara hangja sokkal elutasítóbban csengett, mint akarta. A legszívesebben Alexander karjába vetette volna magát, s csak nehezen őrizte meg józanságát.
Alexander láthatóan zavarba jött.
-  De Cara, Laketonék a barátaim! Nem fognak lenézni.
-  De én megvetném magam miatta. Ami történt, az... az... azt nevezd múló felvillanásnak. Már megmondtam, hogy nem szoktam váltogatni a szeretőimet. Hibáztam. Szép volt, de már vége.
Alexander tekintete elsötétült, a gyöngéd mosoly is eltűnt az arcáról.
-  Ha alkalmat adtál volna rá - felelte élesen —, megköszöntem volna, hogy veled tölthettem a kedvem, s megkértelek volna rá, hogy tekintsük befejezettnek az ügyet. Köszönöm, hogy megkönnyítetted a dolgom azzal, hogy megelőztél. Legalább nem érint kínosan téged a szakítás. Rosszabb lett volna, ha én vetek véget a kapcsolatunknak. Ha elkészültél, szívesen bemutatnálak a barátaimnak.
Meg sem várta a választ, sarkon fordult, és kiment.
Cara földbe gyökerezett lábbal állt ott. Nem tudta elhinni azt, ami az imént történt. Pedig Alexander csak azt mondta, amit bármelyik más férfi is mondott volna a helyében, ha megsebzik az önérzetét. De talán jobb is így. Ha tovább folytatják a viszonyukat, annak beláthatatlan következményei lettek volna.
Jobban megszerette Alexandert, mint gondolta, méghozzá nagyon hamar. Ha visszatekintett addigi életére, úgy érezte, mintha időtlen idők óta ismerné a férfit. Úgy tűnt, mintha minden, amit valaha tapasztalt vagy átélt, ehhez a férfihoz kötné.
Nehéz lesz elfelejteni ezt az érzést. De mivel tudta, hogy Alexandert csak a futó kalandok érdeklik, kénytelen elválni tőle. Jobb is, hogy ilyen hamar véget vetettek ennek a bensőséges kapcsolatnak. Talán így kevésbé fáj majd.
71


Lement a lépcsőn. A nappaliból kedélyes beszélgetés hallatszott.
-  Ó, hát itt vagy, Cara! Gyere, szeretnélek bemutatni a vendéglátóinknak, Ted és Judy Laketonnak! Ö Cara Williams, aki beleszeretett a házatokba. - Alexander hangja már nem hűvösen, csupán közömbösen csengett, amikor bemutatta őt a barátainak. - Éppen kitöltöttem az italokat.
Mit parancsolsz?
—  Gint tonikkal. Az most jólesne - felelte Cara, majd az újonnan érke-
j-ü    rwnxv Tinorumfieiöttek. Nagyon megtetszett aházuk.
Kemeineuneg u«u iw.*wV o____
-  Ő, nem, csupán ostoba családi ügyről volt szó. Anyám sokszor euu- . lozza a dolgokat, ilyenkor apám segítségért kiált, s elvárják, hogy azonnal odautazzunk, és megmentsük a helyzetet - mosolygott Judy Laketon Carára. - Nagyszerűnek találjuk Alexander ötletét, hogy cikksorozatot indít szokatlan házak és lakások átrendezéséről. Főleg azért, mert ebben az esetben hasznunkra válik a maga szakmai ismerete. Gondolom, élvezi
a munkáját.
—  Judy, mit szólnál hozzá, ha átvinnénk az italokat az étkezőbe?—szólt közbe Ted Laketon. - Cara, örülök, hogy megismerhettem. Alexander azt állítja, hogy maga az egyik legtehetségesebb munkatársa a szerkesztőségben. Tudom, rendszerint a nők foglalkoznak a családi fészek berendezésével, de ezúttal engem is legalább annyira érdekel a dolog, mint Judyt. -Míg beszélt, átvezette a többieket az étkezőbe. - Gondolom, ég a vágytól, hogy beavasson bennünket a terveibe, de azt javaslom, halasszuk a megbeszélést holnapra. Annyira elfáradtam a hosszú úton, hogy képtelen lennék odafigyelni.
Cara, akinek minden idegszála megfeszült attól, hogy Alexander ott ül a jobbján, csak nehezen tudott bekapcsolódni a vacsora alatt folyó társalgásba. Szerencsére azonnal megkedvelte Laketonékat, s ez megkönnyítette a dolgát.
Rájöttek, hogy Judynak is ugyanazok a regények a kedvencei, s Ted is legalább annyira érdeklődik a baseball iránt, mint ő. Bár kedélyesen csevegtek, a vacsora egész ideje alatt egyetlen szót sem váltott Alexanderrel.
Magányosnak érezte magát. Veszekedésük után fájó üresség tátongott  ! a lelke mélyén, s ez nyomasztotta. Meddig képes tettetni a jókedvet? Mikor hivatkozhat fejfájásra vagy fáradtságra, hogy az udvariatlanság látszata nélkül visszavonulhasson a szobájába? Mi lehet ennél szörnyűbb, mint itt ülni, és vidámságot színlelni, miközben majd meghasad a szíve?
Carát érték már korábban is veszteségek, de egyik sem rázta meg annyira, mint a szakítás Alexanderrel. Például a férje halála. De az talán azért nem fájt olyan nagyon, mert volt ideje hozzászokni a gondolathoz, hogy Don nélkül kell élnie. Nemrég ismerkedett meg Alexanderrel, kapcsolatuk mégis nagyon szoros és eleven volt.
- Igyuk meg a kávét a dolgozószobában! Már biztosan ég a tűz a kandallóban. Judy kérdőn nézett Carára.
72
-  Bocsásson meg, néha annyira leköt egy-egy hirtelen ötlet, hogy se nem látok, se nem hallok - mentegetőzött Cara szórakozottsága miatt. — Éppen azon gondolkodtam, milyen színeket válasszak az étkezőbe -jelentette ki nem túl meggyőzően.
Magyarázatát szó nélkül elfogadták, de úgy érezte, ott kell még maradnia a társaságban egy félórát, mielőtt visszavonulna, különben mindannyian átlátnának a hazugságán.
*
Cara megkönnyebbülésére Alexander másnap bejelentette, hogy sürgős elintéznivalója akadt a lapnál, s New Yorkba kell mennie. Vasárnap visszajön, hogy Carát hazavigye.
A következő három nap gyorsan eltelt. Cara meggyőzte magát arról, hogy a lehető legjobban döntött, így lassanként visszanyerte lelki békéjét. Sikerült elfojtania az üresség kínzó érzését is, amelyet szakításuk okozott.
Közte és Judy Laketon között barátság szövődött, aminek őszintén örült volna, ha Judy történetesen nem Alexander közeli ismerőse. Elfogadta a házaspár vendégszeretetét, de igyekezett, hogy ne árulja el bánatát a háziasszonynak. Judy Laketon, ahogy Cara hamarosan megismerte, okos, jókedvű nő volt, akit mérhetetlenül érdekelt az őt körülvevő világ. Sok dologban megegyezett a véleményük, így Cara most már biztosra vette, hogy sikerül úgy berendeznie Laketonék otthonát, hogy megfeleljen vendéglátói igényeinek.
Miután nagyjából megegyeztek a színek kiválasztásában, a két nő sok időt töltött a különböző árveréseken. Újabb és újabb berendezési tárgyakra bukkantak, amelyek elnyerték Judy tetszését, és Cara szerint is illettek a kora viktoriánus hangulathoz. Cara úgy érezte, mindent megtett, amit az első vázlatok alapján megtehetett. Minden más várhat. Amint visszamegy Alexanderrel New Yorkba, feladja a rendeléseket a kiválasztott szőnyegekre, függönyökre és bútorszövetekre.
Eljött a vasárnap, s vele a sötét szemű férfi is, aki rabul ejtette Cara szívét. Aház szinte megelevenedett. Az előcsarnok zengett mély hangjától, amikor üdvözölte a barátait. A lány emlékei újjáéledtek, s könnyet csaltak a szemébe.
Az ebédnél találkoztak. Cara csak nehezen őrizte meg a nyugalmát, amikor Alexander hozzá fordulva megszólalt:
-  Ted és Judy el vannak ragadtatva a terveidtói. Ahogy hallom, keményen dolgoztál.
Hangja kifejezéstelennek tűnt, beszélhetett voina akár az időjárásról is.
-  Megkönnyítettek a dolgom. Minden ötletem elnyerte a tetszésüket - mosolygott erőltetetten Cara.
73
TlffANY
Judy részletesen beszámolt az árverésekről, így a lánynak nem kellett folytatnia a beszélgetést Alexanderrel. Kedvetlenül piszkálta az ételt, alig tudott legyúrni pár falatot.
—  El tudsz készülni holnap reggel nyolcig? — fordult Alexander újra Carához. — Nem szeretnék későn érni New Yorkba.
—  Természetesen. Ha valaki felkelt hétkor, akkor elkészülök — állt fel Cara, hogy töltsön magának még egy csésze kávét. - Én is örülök, ha minél hamarabb befejezem a munkát. Judy, mielőtt elutaznánk, még át szeretném nézni magával a színmintákat, hogy tisztában legyek vele, pontosan
mit is szeretne.
Ügyet sem vetve Alexanderre, visszaült az asztalhoz, és folytatta a társalgást Judyval.
Később Alexander és Ted sétálni mentek, míg Cara és Judy a dolgozószobában üldögéltek a kandalló előtt.
—  Az az érzésem, hogy nézeteltérésük támadt Alexanderrel —jegyezte meg Judy. - Nem veszekednek, de úgy tűnik, mintha fal állna maguk között, s ahelyett, hogy lebontanák, egyre magasabbra építik. Nem szeretné
kiönteni a szívét?
Cara nem tudott azonnal válaszolni. Hangja remegett volna, s kitörni készülő könnyeit sem tudta volna megfékezni. Végül megrázta a fejét.
—  Köszönöm a kedvességét, Judy, de nincs sok értelme beszélni erről. Annyira másképp vélekedünk a boldogságról, hogy az elképzeléseinket lehetetlen összeegyeztetni. Mindenesetre jólesik, hogy aggódik miattunk. Be kell vallanom, Alexander több mint főnököm és közeli ismerősöm, de ebben a dologban sajnos senki sem tud segíteni.
—  Tudom, nem kíváncsi a véleményemre, de ez az ember bolond. Rossz tapasztalatokat szerzett a házassága során, s még most is gyűlöl
minden nőt.
Beszélgetésük ezután egyéb témákra terelődött, s amint a férfiak visszaértek, Cara elbúcsúzott vendéglátóitól, és felment a szobájába.
Órákig feküdt tépelődve, tűnődve. Nagyon hiányzott neki Alexander. Csupán néhány éjszakát töltött vele, mégis annyira közel érezte magához, mintha évek óta ismernék egymást.
Azzal hitegette önmagát, hogy az idő minden sebet begyógyít, de nem hitt benne. Hogy a gondolatait más irányba terelje, elkezdte megfogalmazni a felmondólevelét. Már majdnem hat hete dolgozott a lapnál. Még hat hét, és letölti a három hónapos próbaidőt. A fennmaradó napokban megpróbálja majd távol tartani magát a férfitól. Nem is fog nehezére esni, annyira igénybe veszi a munkája.
Másnap reggel Cara és Alexander a tervezettnél kicsivel később indultak el. Az utazás első órájában hallgattak. Cara aludni próbált, hogy ne

kelljen beszdlwü) ie a férfival. De nem sokkal Binghamton előtt Alexander hirtelen Ickunynrodott az autópályáról, és beállt az egyik pihenőhelyre.
-  Miért rt1111iik meg? — nézett körül Cara.
-  Igyunk r^y csésze kávét! Nem volt étvágyam reggel, de most szívesen ennék egy kin kalácsot.
Alexander kiszállt, majd megkerülte a kocsit. Cara figyelte, milyen könnyeden mozog, s újra fellobbant benne a vágyakozás. A férfi sötétszürke, halszrtlkás öltönyt, világosszürke inget és mintás csokornyakkendőt viselt. Sikerhez szokott ember benyomását keltette, aki magabiztosan halad kitűzött útján. Csak nem velem, gondolta szomorúan Cara.
A lány megvárta, míg Alexander kinyitja az ajtót, kiszállt, majd előrement a vendéglőbe.
Leü 1 tek egy asztalhoz. Alexander intett a pincérnőnek, aki étlapot nyújtott felé, aztán két kávét és süteményt rendelt.
-  Ez a hét maga volt számomra a pokol, Cara. Ugye te is tudod? Szeme haragtól szikrázott, arca kemény kifejezést öltött.
-  Sajnálom, Alexander. Nem tudom, mit tehetnék, hogy megkönnyít-sem a helyzeted - felelte Cara könnyes szemmel. - Biztosíthatlak, nekem is ugyanolyan nehéz. Bár fogalmam sincs, te miért gyötrődsz.
-  Nem? Valóban? Nem tudod, mit éltünk át együtt? Nem ugyanazt érezted, amit én? - csattant fel a férfi indulatosan.
-  Természetesen tudom, talán még nálad is jobban. De én nem bírok így élni. Nem lehetek egyszerre a munkatársad és a szeretőd, ágyasod, kitartottad... nevezd, ahogy akarod. Túl magas árat fizetnék érte. Ezért úgy döntöttem, pillanatnyilag fontosabb nekem az állásom, mint egy kaland, amely egy, két vagy esetleg hat hónap múlva véget ér.
Alexander elsápadt, de nem szakította félbe. A lány pedig elszántan folyatta:
-  Talán régimódinak tartasz, de én olyan nő vagyok, akinek csupán egyetlen férfi kell, s biztosnak kell lennem abban, hogy az a férfi, akit a bizalmammal és a szerelmemmel megajándékozok, csakis hozzám tartozik.
Kimondta, pedig nem akarta. Elárulta, mit érez. A férfi némán megvárta, míg a pincérnő felszolgálja a kávét és a süteményt, majd tűnődve cukrot tett a csészéjébe.
-  Szerintem elment az eszed. Nem, ez túl erős kifejezés. Szerintem hibázol, ha így döntesz. Olyan szépen élhetnénk együtt, Cara. Jól megértjük egymást minden szempontból. Még sohasem voltam olyan boldog, mint ez alatt a pár nap alatt, s szeretnék átélni még sok ilyen csodás órát. Az irodában is ez a helyzet. Szívesen megbeszélem veled az ötleteimet. Jó az ítélőképességed. De nem fogok könyörögni. Neked kell határoznod.
-  Nem hallottad, mit mondtam, Alexander? Azt mondtam, hogy szeretlek. Családot, otthont szeretnék, büszke akarok lenni a férjemre, meg akarom osztani vele az életem. A gondokat és az örömöket, a jobb
74
75
I
ÜffANY
és rosszabb időszakokat egyaránt. Szeretnék gondoskodni róla, s elvárnám, hogy ő is törődjön velem. Szerelmet akarok adni és kapni. Ha mindez nem lehet az enyém, akkor inkább semmit sem akarok. - Cara lesütötte a szemét, összekulcsolt kezét bámulta. - Tudom, mit éltünk át együtt, Alexander, s nem szeretném, ha ezt később bármivel megkeserítenénk. Végül sokkal fájdalmasabb lenne az elválás, mint most - emelte a férfira szomorú tekintetét. - Nem, Alexander. Ilyen felemás viszonnyal én nem érem be. Sohasem lennék boldog.
- Jó, Cara, ha azt akarod, a továbbiakban csupán hivatalos kapcsolat lesz köztünk. Nem kérek többet tőled.
ÜffANY
50. Miranda Lee
Sivatagi Éden
Adelát váratlanul éri barátja házassági ajánlata, s úgy érzi, magányra van szüksége, hogy elgondolkozzon a javaslaton. így repülőgépet bérel, s a magasba emelkedik, hogy a végtelen kékségben suhanva tisztázza magában az érzéseit. Már éppen az igen mellett dönt, amikor - maga sem érti, hogyan - gépével balesetet szenved, és lezuhan az ausztrál sivatagba. Boldogan sóhajt fól megpillantva teveháton érkező, férfias megjelenésű megmentőjét, hamarosan azonban még a percet is elátkozza, amelyben Bryce rátalált...
Megjelenik 1993. december 22-én

9. FEJEZET
Cara elővette a lakáskulcsát. A visszaút Ithacából végtelenül kimerítő volt. Alexander a hosszúra nyúlt pihenő után már alig beszélt, s akkor is csupán az újsággal kapcsolatos dolgokról. Közvetlenül a lakása előtt tette ki Carát, s kurtán elbúcsúzott.
Cara megkönnyebbülésére Jenny nem volt otthon, így lerogyhatott a díványra, és zavartalanul átadhatta magát a gondolatainak.
Amikor az ithacai első napokra visszagondolt, újra elcsodálkozott azon, milyen könnyen hagyta, hogy Alexander elcsábítsa. Szinte úgy tűnt, alig várta, hogy ágyba bújhasson a férfival. Most bűnhődnie kell emiatt, s azért is, hogy beleszeretett.
Alexander forró vágyat ébresztett benne. Lemondani simogatásairól, testének melegéről, szenvedélyes öleléséről olyan volt, mintha a hallását, látását vagy az életét veszítené el. Míg a díványon ült, és kifejezéstelen arccal a szemközti falat bámulta, rájött, hogy nincs más választása: amilyen gyorsan csak lehet, fel kell mondania. Ha azonnal benyújtja a felmondását, nem kell elutaznia Virginiába, s minden idejét arra fordíthatja, hogy befejezze Laketonék lakásának átalakítását.
Kulcs csikordult a zárban, megtörte a csendet, s már hallatszott is Jenny hangja:
-  Cara, megjöttél? Nem vártalak ilyen korán. Hogy vagy?
-  Szervusz, Jenny! Jól vagyok, csak egy kissé fáradt. - A lány kényszerítette magát, hogy mosolyogjon, amikor barátnője keskeny arca megjelent az ajtóban. - Mi újság? Hogy telt a hét?
Jenny beszámolt arról, mi minden történt az akadémián, s Rickről is fecsegett valamit. Körbeszaladt a lakásban, elrakott néhány dolgot, megnézte, vannak-e készletek a konyhaszekrényben, majd kiválasztotta, melyik lemezt tegye fel.
-  Jaj, majd elfelejtettem, Róbert telefonált! Azt szeretné, ha azonnal jelentkeznél. Valami olyasmiről lehet szó, hogy sérült az egyik karosszék huzata.
-  Majd később felhívom. Istenem, de elfáradtam! - hajtotta a fejét a puha párnára Cara. - Örülök, hogy itthon lehetek.
-  Mitől vagy ennyire kimerült? Azt hittem, kipihenten, vidáman jössz vissza. Hiszen mindig felüdülés elutazni a városból, még ha közben dolgo-
77
r
ÜffANY
zik is az ember - billentette félre kérdőn a fejét Jenny. — Mit csinál az a rendkívüli férfi? Jól szórakoztatok?
-  0, nagyon is - lepték el a könnyek Cara szemét. Nagy levegőt vett, hogy megnyugodjon. - Kicsit kellemetlenebbül alakult a helyzet, mint vártam.
Jenny oda sem figyelt, meg sem kérdezte, mire célozhat barátnője, csak tovább faggatózott:
-  Milyenek az ottaniak? És Ithaca? Mindig is szerettem volna elutazni oda. Egyszer biztosan elmegyünk majd Rickkel. Lélegzetelállítóan szép lehet ott a természet!
Míg Cara Jenny fecsegését hallgatta, úgy érezte, évtizedekkel öregebb barátnőjénél. Bárcsak ő is olyan félvállról tudná venni az életet, mint ez az eleven lány! Még Rickkel folytatott viszonya is mennyire könnyed. Olyanok, mint két fiatal, játékos kölyökkutya. Emellett Jennynek aranyszíve van. S annyira távol állnak tőle a bonyodalmak, a gondok!
-  Jenny, haragudnál, ha most eltűnnék? Halálosan kimerültem. Alexander korán akart indulni, s hajnalok hajnalán kellett kelnem. Ha nem pótolom az alvást, holnap használhatatlan leszek.
-  Menj csak, feküdj le! Nekem még be kell fejeznem a ruhát, amelyet a divatbemutatón fogok viselni, úgyhogy ne is izgasd magad miattam. Felkelsz vacsorázni, vagy megpróbálsz reggelig aludni?
-  Ha idejében felébredek, szólok. De ha el akarsz menni, velem ne törődj. Majd holnap találkozunk.
Cara fogta a táskáját, és bement a hálószobába. Úgy érezte, mintha hónapokig lett volna távol. Megvigasztalta, hogy láthatja a régi, megszokott berendezést, amely gondtalanabb időkre emlékeztette. Védettnek érezte magát ebben a környezetben.
Fáradtan vetette le a ruháit. Meg sem mosakodott, csak megkönnyebbült sóhajjal az ágyra rogyott, és azonnal elaludt.
Másnap reggel arra ébredt, hogy Jenny rázza.
-  Cara, ébredj, elmúlt fél nyolc! Több, mint tizenhárom órát aludtál. Ideje felkelned.
Cara tétován nyitotta ki a szemét.
-  Jenny, már ébrén vagyok. Jóságos ég, milyen fáradt voltam tegnap! - felelte még mindig álomittas hangon.
-  Ha kimegyek a konyhába és főzök egy kávét, te is jössz?
-  Persze. Nagyszerű lesz! Csinálj kávét! Már felébredtem - ült fel Cara, hogy nyomatékosítsa a szavait. - Köszönöm, hogy felébresztettél. Azt hiszem, tegnap elfelejtettem beállítani az órát. Nem gondoltam, hogy ilyen sokáig fogok aludni.
-  Úgy látszik, teljesen kikészültél. De most már siess!
Jenny kiszaladt. Cara elmosolyodott a piros papucsba és hálóingbe öltözött törékeny alak láttán.
78

Cara már Hokkiil jobban érezte magát. Talán minden jobban megy majd, mint tegnap, reménykedett. Nem kell feltétlenül sokat együtt lennie Alexanderrel az irodában. Vázlatokat készít, elintéz egy csomó telefont, hogy felhajtsa a Laketonék házából még hiányzó berendezési tárgyakat, utána pedig...
Tervezgetés közben alig maradt ideje Alexanderre gondolni. Miután felvette tengerkék kosztümjét, világoskék blúzát, és felhúzta szürke nyersbőr csizmáját, kész volt a világ elé lépni.
Vidám „Jó rüggeltr-tel lépett az irodába, s odaszólt a titkárnőjének:
-  Kérem, Myra, negyedórán belül tegye elém az új anyagokat!
-  Rendben,  (Iára. Mr. Avery próbálta elérni. Visszahívjam most rögtön?
-  Várjunk néhány percet, utána kapcsolja, kérem!
Jobb, ha túlesik ezen a beszélgetésen. A férfi biztosan látni akarja, és bizonyos értelemben tartozik is neki egy estével, de egyelőre jobb, ha elhalasztják a találkát. Róbert biztosan megint szóba hozná a házasságot, ő pedig nem tudná elviselni.
Képtelen helyzet: ő ugyanazt érzi Alexander iránt, amit Róbert óiránta, s egyikük sem éri el a célját. Kár, hogy nem tudott beleszeretni a professzorba. Sok szempontból jól összeillenének, de sajnos a legfontosabb hiányzik: az a bizonyos szikra.
Ahogy várta, kínos beszélgetésre került sor a férfival. Hiába próbált kitérni a találkozás elől, végül beleegyezett, hogy másnap este együtt vacsorázzanak. Eltökélte, hogy rögtön közli a férfival: nem akarja látni többé. Nem lenne helyénvaló tovább áltatni.
Amikor Cara késő délelőtt levelet diktált Myrának, az összekötő ajtóban megjelent Alexander. Cara egy pillanatig azt hitte, nem tud uralkodni magán, s a férfi azonnal leolvashatja az arcvonásairól, mit érez. De önuralma erősebb volt, mint hitte.
-  Jó reggelt, Alexander! - üdvözölte, majd a férfi kezében levő papírokat vette szemügyre. - Segítsek valamiben?
-  Igen, szeretném, ha átnézné ezeket a leveleket, és elmondaná a véleményét. Az az olasz bútorgyár küldte őket, amelynek Paolo Monti készíti a terveket. A júniusi számban megkell jelentetnünk egy cikket a legújabb munkáiról. - Alexander hangja hivatalosan, kimérten csengett. - Mr. Monti meglátogat bennünket a jövő hónapban, s ezalatt a vendégünk lesz.
-  A vendégünk? Mit jelentsen ez?
-  Nos, éppen ezt akartam megbeszélni magával. Myra, nem főzne egy csésze kávét? —javasolta szívélyes mosollyal Alexander. — Négyszemközt kell beszélnem Carával.
-  Természetesen, máris megyek - mosolygott Alexanderre huncutul az ősz hajú asszony, miközben kisietett az irodából.
-  Ezt nem kellett volna, Alexander. Kellemetlen helyzetbe hozol. A jó
79
ÜffANY
ég tudja, mire gondol Myra, ha azt mondod, hogy négyszemközt akarsz beszélni velem -jegyezte meg Cara hűvösen.
-  Nem hiszem, hogy kedvedre lenne, ha hallaná a beszélgetésünket - felelte jeges hangon a férfi. - Ami Paolót illeti, a látogatása alatt te játszod a háziasszony szerepét. Legalább egyszer el kell jönnöd hozzám vacsorára, s körülbelül kétszer el kell kísérned egy előkelő étterembe. Mr. Monti nagyon szívélyesen fogadott, amikor nála jártam Olaszországban, s viszonoznom kell a vendégszeretetét.
-  De miért éppen én? Félreérti a helyzetet, ha a te lakásodban a háziasszony szerepét játszom. Nem akarom! Ez nem tartozik a szerződésben foglalt kötelességeim közé. Arra szerződtem, hogy terveket készítek, nem pedig arra, hogy időszakosan a feleségedet helyettesítsem. Lehetetlen, teljességgel lehetetlen!
-  Nem szívesen emlékeztetlek rá, de én alkalmaztalak. Mivel ebben az ügyben szükségem van a segítségedre, és üzletről van szó, mégiscsak kötelességed teljesíteni a kérésemet. -Alexander átható pillantással mérte végig a lányt. — Nem kell aggódnod, semmilyen személyes indok nem bújik meg a kérés mögött. Háziasszonyra van szükségem, s az a legkézenfekvőbb, hogy te lásd el ezt a feladatot. Ha különleges ruhát szeretnél felvenni, vedd meg a kiadó pénzén, majd elszámoljuk reprezentációs költségként.
Elhallgatott, és feszülten figyelte a lányt, mintha dühkitörésre számítana.
Meglepetésére Cara nem ellenkezett tovább, hanyagul igent mondott, és megkérdezte, hogy még milyen előkészületeket tegyen.
-  Jó lenne, ha rendelnél jegyeket egy sikerdarabra. Legjobb lenne, ha szerda estére, és... várjunk csak... hét napot tölt nálunk: abból kettőn a connecticuti rokonainál lesz, egyszer meghívom magamhoz vacsorára, egyszer színházba megyünk, utána meg étterembe. Marad még egy este, amikor vacsorázni, azt követően pedig egy éjszakai mulatóba visszük. Próbálj meg a hatodik estére jegyet szerezni egy balettre! így még marad egy napja pihenésre és kikapcsolódásra, utána pedig hazaküldhetjük Milánóba.
Az utolsó szavakat Alexander már mosolyogva ejtette ki, s mielőtt Cara észbe kaphatott volna, ő is elmosolyodott. Hirtelen visszatért közéjük a titokzatos, meghitt hangulat. Gondolataik találkoztak, testük válaszolt, s szinte kézzel fogható feszültség támadt köztük. De mindketten azonnal összeszedték magukat, s a pillanat nyomtalanul elmúlt.
-  Kész vagyok segíteni, de csak akkor, ha előre tisztázzuk: háziasszonyi szerepem nem hárít rám semmiféle... hogy is mondjam... magántermészetű kötelezettséget. Tehát nem várhatod el, hogy megosszam veled az ágyad -jelentette ki Cara határozottan. Lelke mélyén bevallotta, hogy szívesen megosztaná a férfival az ágyát, az életét, mindenét. De nem sza-
80

bad, hogy Alexander észrevegye, mit érez. Már döntött, és kitart az elhatározása mellett.
-  Senki sem kért ilyesmire, Cara, úgyhogy ne aggódj emiatt - nézett rá gúnyosan felvont szemöldökkel a férfi. - Hacsak nem akarsz helyet foglaltatni magadnak a hálószobámban. Bármikor folytathatjuk onnan, ahol abbahagytuk.
-  Fölöslegesen fáradsz, Alexander! Ha azt akarod, hogy támogassalak ebben az ügyben, ne dobálózz efféle megjegyzésekkel. Nem tűröm! — kiáltotta Cara, és az ablakhoz lépett. — Mindent megteszek, amit kérsz, de vésd eszedbe, hogy csak azzal a feltétellel, ha tiszteletben tartod az elveimet. Te ragaszkodsz ehhez a munkához.
-  Rendben - felelte nyugodtan Alexander. - Kérlek, most bocsáss meg! Majd közöld, mikor szeretnéd megnézni a lakást. És ne felejtsd el idejében megrendelni a vacsorát!
Azzal megfordult és kiment. Cara zavart és dühös volt. Az a gyanúja támadt, hogy Alexandert valamiféle hátsó szándék vezérelte, amikor ezt a különös javaslatot tette. Hűvös, személytelen hangon beszélt vele, rá se nézett, mégis másképp viselkedett, mint a veszekedésük óta eltelt időben.
Cara mozdulatlanul állt, azt fontolgatta, hogyan is védekezzen a férfi és az érzései ellen. Végül a házi telefonon kiszólt a titkárnőjének, hogy jöjjön be. Azonnal benyújtja a lemondását. Utána megszállottként igyekszik majd befejezni Laketonék házának terveit. Ha komolyan odafigyel, két héten belül elkészül a munkával. Utána szabad, és nem kell többé találkoznia Alexanderrel.
Amikor Myra nemsokára belépett, Cara közölte:
-  Nagyon fontos levelet szeretnék diktálni. Kérem, írja három példányban!
Lehullt a függöny, s a nézők lassan elhagyták a színház nagytermét. Ez volt az utolsó este Paolo Monti elutazása előtt. Nagyszerű balettelőadást néztek meg. Az elmúlt néhány nap Cara számára több volt mint megerőltető. Áz irodában keményen dolgozott, esténként pedig társasági életet élt a vendéggel és a főnökével. Hála az égnek, vége Paolo látogatásának, s másnap megy be utoljára a Tér és forma szerkesztőségébe.
Amikor Alexander megkapta a felmondását, nagyon felháborodott, de Carát nem tudta eltántorítani a szándékától. A lány kifejtette, hogy munkaviszonya megszűnése után kész külső munkatársként még befejezni Laketonék házának terveit, s ebből a célból felveszi a kapcsolatot Judyval.
- Cara, Alexander, iszunk még valamit? Nagyon szeretném. Hiszen ma este vagyunk együtt utoljára. Igazán mindent megtettek, hogy jól erezzem magam, s szeretném megköszönni egy pohár borral. — Az alacsony,
81
ÜffANY
ám eleven olasz megfogta Cara és Alexander könyökét, és magával húzta őket. - Ó, nagyon szeretem ezt a várost, majdnem annyira, mint Milánót. Hol is találhatna még az ember ennyi izgalmat, szépet, elevenséget? Cara nevetve szabadította ki magát az olasz szorításából.
-  Szívesen innék egy pohár bort magával,^ Paolo, de holnap megerőltető nap vár rám. Majd taxival hazamegyek. En is jól éreztem magam ez alatt a hét alatt - búcsúzkodott.
-  Majd mi hazaviszünk, nem kell taxival menned - ragadta meg a karját Alexander, hogy a nagy, szürke limuzinhoz vezesse, amely a közelben várakozott. - Paolo, ne felejtse, hogy magának holnap korán kell felkelnie, ha mindent el akar intézni indulás előtt. Talán elhalaszthatnánk a meghívást arra az alkalomra, amikor újra találkozunk Olaszországban,.
Meg sem várva a feleletet, Alexander betuszkolta őket az autóba.
-  Alexander, igazán nem szükséges hazavinned. Mehetek taxival is - tiltakozott Cara.
-  Ilyenkor, amikor minden színházban vége az előadásnak? Sehol egy szabad kocsi, én pedig nem hagylak egyedül az utcán - mondta Alexander.
Ezután beszédbe elegyedett Paolóval. Cara hallgatott. Eszébe jutott, amikor először ült ebben az autóban. Ha akkor nincs az az ostoba baleset és a vodkával kevert puncs, most semmi gondja nem lenne. Igaz, akkor nem élte volna át ezt a mély szerelmet sem. Nem egészen huszonnégy óra múlva elmehet, és új életet kezdhet. Semmi sem fogja Alexanderre emlékeztetni.
Az autó fékezett, Paolo készülődni kezdett. Cara rájött, hogy Alexander azt az utasítást adta a sofőrnek: először a szállodához vigye őket. Jellemző rá, hogy mindig ilyen kínos helyzetbe hozza! Most négyszemközt kell elbúcsúznia tőle.
-  Egy pillanatra megállunk az irodánál -jelentette ki a férfi, amikor a kocsi újra elindult. - Holnap nem leszek bent, ezért jó lenne, ha feljönnél, és beszámolnál a munkádról. Meg kell bíznom valakit a folytatásával.
Cara rejtett fenyegetést vélt kicsendülni a hangjából. De aztán csak nevetett az ostobaságán. Mit is tehetne a férfi? Végül is nem szörnyeteg, s legfeljebb búcsúcsókot akar majd. De a hangja után ítélve még ez sem valószínű.
-  Jó, felmegyek - felelte. - Kerestél már magadnak új munkatársat? - tudakolta kíváncsian.
-  Nem, elhalasztottam a dolgot. Talán szétosztom a terveket a többiek között. így különböző ízlések ütköznek majd a cikksorozatban. —Alexander hátradőlt, és lehunyta a szemét, mintha nem bírna Carára nézni. -Istenem, micsoda izgalmas hét volt! Hihetetlen ez az ember. Még a Szabadságszobrot és az Empire State Buildinget is megnézte. Azt állítja, tartozik ezzel a gyerekeinek. Mindent látni akar, hogy majd egyszer elmesélje nekik. Pedig még nem is házas! Elképesztő!
82

-  Mi olyan elképesztő ebben? Az, hogy a leendő családjára gondol? Bezzeg te kV'pU-lrii vagy a tartós kapcsolatra. De miért vitatkozom veled ezen egyáltalán? Tudtam, hogy jobb lenne taxival hazamennem. Kibírhatatlan va^y.
Az autrt rneKrtllt egy lámpánál. Cara ki akart ugrani, mielőtt még a lámpa zöldre; váltott volna.
-  Ó, nem,  ezt nem fogod megtenni! - ragadta meg a csuklóját Alexander, mielőtt még kinyithatta volna az ajtót. - Gondoskodom róla, hogy hazajuss. ,Jó, hallgatok. De nehogy megpróbálj kiszállni, Cara! -Visszahúzta a lányt az ülésre, majd idegesen a hajába túrt. - Eddig remekül szórakoztunk. Ne rontsd el az estét!
Hallgattak, míg megérkeztek a szerkesztőség épülete elé. Alexander udvariasan móg egyszer megkérte Carát, hogy menjen fel vele az irodába, és számoljon be addigi munkájáról.
-  Ha ragaszkodsz hozzá, megteszem - felelte Cara gyanakodva. - De nem tudom, miért nem ér rá holnapig.
-  Már megmondtam, holnap nem leszek az irodában. Nem tart sokáig, ígérem - mosolygott rá megnyerőn a férfi, s Cara érezte, hogyan foszlik lassan semmivé az ellenállása.
A lányt megijesztette, mennyire védtelen Alexander vonzerejével szemben, ezért a szűk felvonó legtávolabbi sarkába húzódott. Amikor szoknyája a kiszállásnál hozzáért a férfi lábához, testét borzongás járta át.
A szobájába sietett, s felkattintotta a villanyt. Alexander utánakiáltott, hogy beugrik még a saját irodájába, de mindjárt megy, és átnézik az iratokat.
Az épületben uralkodó csend különös hangulatot teremtett. Mintha megállt volna az idő.
Cara megörült a lélegzetvételnyi szünetnek, s megkönnyebbülve rogyott a karosszékbe. Alexander nemsokára megjelent az ajtóban. Levetette a zakóját, és meglazította a nyakkendőjét.
A lány idegesen magához szorította a táskáját. Tágra nyílt szeme sötétebben csillogott, arca elsápadt. Tennem vagy mondanom kell valamit, intette magát. Felállt.
-  Az iratrendező itt van a szekrényben. Mindjárt hozom a kulcsot, azután... azután...
-  Mi történt? Megzavart a sok emlék, kedves Cara?
Hogyan válhatott a férfi nemrég még nyájas hangja ilyen gúnyossá?
-  Nem. Én lakat alatt tartom az emlékeimet, Alexander. Értékesebbek annál, semhogy állandóan kérkedjek velük. Munkához látunk végre?
Megint nyugodtan és hanyagul tudott beszélni.
-  Hiszen azért jöttünk. Hozd a terveket!
Alexander felkapcsolta az asztali lámpát, és megvárta, míg Cara kinyitja a szekrényt és előveszi az iratokat.
83
TíffANY
-  Van gyümölcsleved a hűtőszekrényben?
-  Minek?
-  Szomjas vagyok. Ne légy utálatos!
Cara töltött neki narancslevet, de rosszallóan ráncolta a homlokát, amikor a férfi vodkát is kért.
-  Nem estélyre jöttem, Alexander. Nem lesz jó hatással a megbeszélésünkre, ha inni kezdesz.
-  Ne aggódj! - nevetett halkan a férfi. - A gyümölcslében levő vitaminok hatástalanítják az alkoholt - áltatta a lányt. - Tehát: nincs veszély.
-  Hogyan várod el, hogy dolgozzam, amikor te ilyen hangulatban vagy?
-  Ha már a hangulatot elemezzük: te hogy érzed magad? Van hozzá kedved, Cara? Mit szeretnél, mit tegyek? - Mialatt Alexander beszélt, közelebb lépett. Utána megérintette ajkával a lányét. - Ezt? - siklott a szája Cara nyakára. - Esetleg ezt? - nyalta meg gyöngéden a fülcimpáját.
Cara elgyöngült. Annak ellenére, hogy elhatározta, nem enged, teste nem engedelmeskedett józan eszének.
-  Ó, kérlek, hagyd abba! - sóhajtotta erőtlenül.
A férfi elkapta, mielőtt még kicsúszott volna a lába alól a talaj, és magához szorította. Szája újra Caráéra tapadt, ezúttal azonban fájdalmas vadsággal.
Egyik kezével átölelte a lányt, a másikkal meztelen vállát simogatta. Ujjai Cara nyakára vándoroltak, onnan pedig pánt nélküli ruhájának kivágásához. Kezét a vékony anyag alá csúsztatta, és Cara mellbimbóját cirógatta. A lány vére forrni kezdett.
Cara erőtlenül viszonozta Alexander gyöngédségeit. A férfi ingét gyű-rögette, a hátát simogatta. Csípőjét előrefeszítette, miközben a férfi nyelve behatolt a szájába. Nyelvének mozgásával utánozta testük hullámzásának vad ritmusát. Cara halkan felsóhajtott. Köddé vált körülötte a világ, már csak a testében lángoló tüzet érzékelte.
Alexander felemelte, és a díványhoz vitte. Aztán sebtiben kibújt az ingéből.
-  Cara! Szeretnélek megcsókolni, megérinteni, a magamévá tenni! Jóságos ég, szükségem van rád, annyira kívánlak, mint ahogyan te is engem!
Enyhített a szorításán, hogy a kezét szabaddá tegye.
Szavai kij ózanították Carát. A lány hirtelen kitépte magát az ölelésből.
-  Nem! Alávaló vagy... - Szemében féktelen érzések tükröződtek. De ez már nem szerelem, hanem harag és undor volt. - Hittem neked, de nézd, mit teszel!
-  Nem állíthatod, hogy nem kívánsz.
-  Kívánni, birtokolni - csak erre tudsz gondolni? Sohasem jut eszedbe, hogy két ember szeretheti is egymást, vagy őszinte lehet egymáshoz? -nevetett fel gúnyosan Cara. - Egyszer már bevallottam, hogy szeretlek. Ugye semmit sem jelentett neked? Ezt az egészet... a Paolóval töltött es-
84

téket, ezt az éj szakai látogatást az irodában... tudatosan tervelted ki, hogy keresztülvidd az akaratod. De nem fog sikerülni! A férfihoz vágta az ingét.
-  Fogd  és  vedd fel! Még megfázol.  Szeretnék mondani valamit, Alexander, amire ma jöttem rá. Tudom, hogy nem érdemled meg, hogy szeressenek. Nem vagy őszinte. Lehet, hogy ugyanannyi örömöt adsz, mint amennyit kapsz, de nem vonzódsz valóban a társadhoz. Nem nyugodtál bele abba, hogy a te feltételeiddel nem folytathatjuk a viszonyunkat. Elhatároztad hát, hogy mindent megpróbálsz, hogy elérd a célod. Azt állítottad, hogy én dönthetek, de semmibe vetted az elhatározásomat. Lenézlek. El sem tudom hinni, hogy az a férfi, akit szeretni véltem, ennyire hazug.
Cara alig bírta visszafojtani a könnyeit. Mégis összeszedte az akaraterejét, és megigazította a ruháját meg a haját.
-  Azért vonzódtam hozzád, mert tetszett az a férfi, akinek mutattad magad: gyöngédnek, kedvesnek és melegszívűnek. De hideg és gyanakvó vagy, megijedtél a múlt szellemétől, s nem törekszel szebb jövőre. Nos, éld csak kötelékek és kötelezettségek nélkül az életed! Én képtelen vagyok ilyesmire. Az a különös ebben a zátonyra futott kapcsolatban, hogy egyszer sem erőltettem a házasságot. Annyira áhítoztam utánad, hogy bármilyen kapcsolat megfelelt volna, ha csak egyetlenegyszer is azt mondod, hogy szeretsz. De még erre sem voltál képes. Nagyon sajnállak, Alexander, mért üres a lelked!
Cara felkapta a táskáját, és kirohant.
Alexander, aki hirtelen más színben látta önmagát, képtelen volt megmozdulni. Hallotta, hogy becsukódik a felvonó ajtaja. A zaj kizökkentette a kábulatból. A díványra roskadt. Amióta az eszét tudja, először érezte magát magányosnak. Kincset veszített el.
85
TIHANY
10. FEJEZET
Cara ledöngölte a földet a liliomok körül, amelyeket éppen elültetett. Melegen sütött a májusi nap. Amikor piszkos kezével megtörölte izzadó homlokát, nagy, fekete folt maradt a bőrén.
-  Ó, mennyire élvezem a napsütést! Azt hiszem, később lemegyek a kikötőbe festeni - szólt nagynénjéhez, aki éppen az orgonabokrokat metszette. - Még most sem fogtam föl teljesen, hogy saját kiállításom lesz. Nagyon kedves Helentől, hogy lehetőséget adott rá.
-  Persze hogy kedves, de nem ajánlotta volna fel, há nem lenne biztos benne, hogy el tudja adni a képeidet. Nem kedvtelésből nyitott kiállítótermet. - Norma letette az ollót, s lehúzta a kesztyűjét. - Szerintem eleget dolgoztunk idekint. Mi lenne, ha ebédelnénk?
-  Mit eszünk? Farkaséhes vagyok. Biztosan az itteni jó levegő az oka - állt fel Cara, s nagynénjét követve bement a házba. - Van még idő zuhanyozni, vagy készen van már az ebéd? Nálad sohasem lehet tudni. Csodákra vagy képes a konyhában. Néha azt hiszem, hogy csak ki kell gondolnod a fogásokat, s hipp-hopp, már el is készültél.
-  No, azért ez nem egészen igaz, de köszönöm a bókot. Menj csak nyugodtan zuhanyozni, addig éppen megmelegszik az étel.
-  Aranyat érsz, Norma! Mindjárt jövök.
Cara arcon csókolta nagynénjét, majd felszaladt a lépcsőn tetőtérben lévő szobájába. Már öt hete lakott itt.
Nagynénje megértette, s ez sokat enyhített Cara afeletti bánatán, hogy elhagyta Alexandert és New Yorkot. Már tudott a férfira gondolni anélkül, hogy sírva fakadt volna, ahogy az első napokban tette. Tudta, hogy sohasem fogja elfelejteni. De hitte: egyszer képes lesz más férfi felé fordulni, hogy megtalálja végre az annyira áhított szerelmet.
Pillanatnyilag annak is örült, hogy élvezheti a békés csendet ezen a szép fürdőhelyen. Órákat töltött a strandon, éles sziklákat, halászhajókat, halaskosarakat, világítóbójákat, hálókat rajzolt és festett. Sikerült leküz-denie a bánatát, amikor a festésre figyelt, s a fájdalom hatására lettek olyan kifejezőek a képei.
Töviről hegyire elmesélte Normának a kalandját Alexanderrel, s újra meg újra hangsúlyozta, mennyire vonzódnak egymáshoz. Norma segítségével megpróbálta megérteni, miért nem akart vagy nem volt képes a férfi belemenni egy mélyebb kapcsolatba. Végül arra a következtetésre jutott,
86

hogy jellembeli hiba lehet az oka, amelyen a férfi nem tud változtatni. Örült, hogy elkerülte a további szenvedést azzal, hogy szakított vele.
Cara belebújt kedvenc bársonynadrágjába és a hozzá illő galambszürke pulóverébe. Felfrissülve ment le a konyhába.
-  Ó, látom már, hogy további kilókat kell majd leadnom! - sóhajtotta, miközben belekóstolt a remek halászlébe, amelyet nagynénje főzött. -Valóban nagyszerű szakács vagy. Ha elmegyek, fel kell írnom néhány receptedet.
-  Ez a legegyszerűbb leves a világon. Ha emlékeztetsz rá, majd alkalomadtán elárulom a titkát - mosolygott az unokahúgára Norma.
Cara sokkal boldogabbnak tűnt, mint öt héttel azelőtti érkezésekor. Norma teljes szívéből kívánta, bárcsak még boldogabbá tehetné Carát, de csak este derül ki, hogy titkos terve sikerül-e.
-  Norma, Norma, hol jársz? - szakította félbe a gondolatait Cara. -Mire gondoltál? Összeráncoltad a homlokod, és úgy néztél ki... Valami baj van?
—M Ó, elfelejtettem megemlíteni. Mrs. Kalens hívott, míg te zuhanyoztál. 0 a Bar Harbor-i népművészeti bolt tulajdonosa. Azt mondta, azonnal szüksége lenne egy szállítmány kerámiára. Baleset történt, s a kancsóim nagy része összetörött. — Norma egy pillantást vetett Carára, hogy lássa, hogyan fogadja ahírt. -Megígértem, hogy még ma elviszem neki az újakat. Meglehetősen hosszú az út odáig, úgyhogy ott éjszakázom. Ugye nem baj?
-  Nem, nem. De szívesen elkísérlek. Jó lenne Bar Harborbe utazni. Évek óta nem jártam ott.
-  Ó, nem, azt nem lehet! - csúszott ki hirtelen Norma száján. —Jobban mondva szívesen elvinnélek, de sajnos arra kérlek, maradj itt. Ugyanis agyagot és festékeket várok. Ma délután vagy holnap kora reggel kell megérkeznie a szállítmánynak, s neked kellene átvenned. -Várakozásteljesen nézett az unokahúgára. -Ugye megteszed?
-  Természetesen -felelte mit sem sejtve Cara.
Egyáltalán nem gyanakodott, inkább örült, hogy nagynénje váratlanul újabb megbízáshoz jutott. Míg Norma csomagolt, rendet rakott a konyhában.
Betették a dobozokat Norma kocsijába, majd az asszony ellátta a szokásos tanácsokkal unokahúgát. Megölelték és megcsókolták egymást, majd Norma elindult Bar Harbor felé. Időközben eljárt az idő, így Carának már nem volt kedve kimenni festeni. Úgy döntött, hogy inkább lustálkodik. Napozik, amíg a hűvös este be nem kergeti a házba.
Élvezte a kert békéjét. Méhek döngicséltek, madarak csiripeltek, a távolból pedig fűnyíró zúgása hallatszott. A telket körülvevő fehér léckerítés mentén nárciszok és tulipánok pompáztak. Sárga és piros virágjaik zászlóként mozogtak az enyhe szellőtől.
87
líffANY
Cara lehunyta a szemét. Feje oldalra billent, s elnyomta az álom. Nem hallotta a kocsiajtó csapódását, sem a léptek csikorgását a kerthez vezető kavicsos úton. Nem vette észre a magas, sötét hajú férfit sem, aki egy pillanat múlva megállt előtte, és gyöngéd pillantásával szinte simogatta.
Alexander odahúzott egy fonott széket, és leült Cara mellé. Türelmetlenül várta, hogy a lány felébredjen, pedig még nem is készült fel arra, hogy kiöntse a szívét. Végül nem tudott ellenállni a kísértésnek, és megfogta Cara kezét.
-  Cara... Cara - szólította halkan. - Ébredj, Cara! Ujjai a lány kezét simogatták.
-  Mi történt... Td...
Cara lassan kinyitotta a szemét, s tekintete örömtől csillogott egy pillanatig. De aztán az örömöt ugyanolyan hirtelen hideg kifejezés váltotta fel.
-  Alexander, mit keresel itt?
Ijedten húzta el a kezét, mert a férfi már megint nagy hatással volt rá. Ha megengedi, hogy hozzáérjen, elveszett.
-  Meghívásra érkeztem.
-  Nem értem. Meghívásra? Ki hívott meg?
-  Természetesen Norma, a nagynénéd. Ki más? - nevetett halkan Alexander.
-  Nem, az nem lehet! Miért tette volna? Cara nem mert a szeretett férfira nézni.
-  Talán azért, mert megkértem rá.
-  Megmondtam, hogy nem akarlak többé látni, Alexander. Menj el! - pattant fel Cara a székből. - Nem akarok beszélni veled. Kérlek, hagyj békén! - szaladt a ház felé.
-  Nagyon szép a kert - sietett utána Alexander. - Itt dolgoztál? Meséltem már a vidéki házam kertjéről? Biztosan tetszene neked — váltott gyorsan témát.
Hogyan tehette ezt velem Norma? - tűnődött a lány. Dühös volt a nagy-nénjére, amiért az a háta mögött beszélt Alexanderrel, de leginkább önmagára, mert tudta, hogy változatlan érzéseket táplál a férfi iránt. Elhatározta, nem szól hozzá egy szót sem, akkor talán elmegy. De ha mégsem? Ha követi a házba? Sokkal erősebb, mint ő. Segítség nélkül biztosan nem tudja kidobni. De kitől kérj en segítséget? Az egyetlen ember, akiben bízott, gáládul elárulta.
-  Nem jöhetsz be a házba! Nem kértelek rá, hogy ide gyere, semmi közöm hozzád. Hagyj békén! Elég bánatot okoztál, nem akarok többet szenvedni - mondta könnybe fúló hangon.
-  Nem fogok erőszakkal bemenni. Nem akarom, hogy boldogtalan légy - felelte halkan Alexander. - De beszélnünk kell. Annyi mindent szeretnék mondani. Kérlek, hallgass meg!
88

Várt egy pillanatig, hátha válaszol valamit a lány. De Cara hallgatott, erre folytatta:
—  Gyere el velem este vacsorázni! Ha akarod, a legzsúfoltabb, leg-lármásabb vendéglőbe megyünk. Csak mondd, hogy eljössz!
Cara néhány percig a férfi arcát vizsgálgatta. Végül tétován beleegyezett:
—  Rendben. De meg kell ígérned, hogy utána nem próbálsz közeledni. Ha lenne autóm, nem hagynám, hogy értem jöjj. De sajnos nincs. Haza azonban taxival jövök.
-r Ha ez megnyugtat, megígérem. Hálás leszek, ha veled tölthetek néhány órát - nyitotta ki az ajtót Cara előtt Alexander. - Körülbelül két óra múlva visszajövök. Foglaltatsz asztalt, vagy én gondoskodjak róla? Nem ismerem az itteni éttermeket. Hova menjünk?
—  Majd én elintézem. Idény előtt egyetlen vendéglő tart nyitva - sietett be aházba Cara. - Pontosan el fogok készülni.
Úgy érezte, nem képes tovább megőrizni a nyugalmát, ezért meg sem várta a választ, becsapta az ajtót.
Cara a függöny mögül figyelte a bejárati ajtó előtt ácsorgó Alexandert. Amikor a férfi végre megfordult és elment, eszébe jutott, mennyire megváltozott Alexander viselkedése. Csak azt nem tudta pontosan megfogalmazni, miben áll ez a változás. Már nem volt olyan gondtalan és magabiztos, mint régen. Olyannak tűnt, mint egy csatát vesztett hadvezér.
Lehetséges, hogy Alexander valóban megváltozott? Talán annyira hiányolta őt, hogy másképpen kezdte nézni az életet? Nem, az lehetetlen. Képtelenség még elgondolni is, hogy miatta feladja az elveit. Talán nem megy jól az üzlet. De a férfi elég erős ahhoz, hogy leküzdje a pénzügyi nehézségeket. Talán őmiatta emészti magát? Különös ötlet...
Hirtelen furcsa érzés kerítette hatalmába. Egészen megkönnyebbült. Gyorsan elfordult az ablaktól, és elmosolyodott. Mit vegyen fel este? Két óra alatt elbűvölővé kell varázsolnia a megjelenését. Cara, már megint a mennyországban érzed magad! Ne légy ennyire derűlátó, mert nagyot fogsz csalódni! Cara azonban nem hallgatott a józan ész szavára. Beszaladt a szobába, és átkutatta a szekrényét. Azt a ruhát kell kiválasztania, amelyik a legjobban áll neki, mert tudta, hogy akkor lesz a legmagabiztosabb.
Telefonon asztalt foglaltatott, aztán hosszas fürdőt vett. Megtörölközött, a haját forró csavarókra tekerte, parfümöt szórt magára, majd gondosan kifestette az arcát. Szerencsére a pirosítót elhagyhatta, de ragyogó szemét kiemelte azzal, hogy csillogó festéket vitt fel a szemhéjára. Körberajzolta szájának ívét, azután halványabb árnyalattal kirúzsozta az ajkát.
Végezetül megszemlélte az eredményt a tükörben. Nem rossz, állapította meg. Jöhet a ruha!
A legfinomabb fehérneműjét vette fel. Ezután kinyitotta a szekrényt, hogy átnézze a ruhatárát. Egyik darabot a másik után vette elő, magához
ÜFfANY
mérte, majd elégedetlenül az ágyra hajította. Végül átment nagynénje szobájába, mert emlékezett rá, hogy Norma szekrényében látott egy ruhát, amely a nagynénjének feltehetőleg szűk. Ha illik rá, akkor az a legmegfelelőbb. Egyszerű, de előkelő a szabása. Színe pompás smaragdzöld, a hozzá illő sál pedig zöld és zafírkék színekben játszik. Ezek a színek juttatják leginkább érvényre szőke hajának csillogását.
A zárt nyakú, hosszú ujjú ruha kifogástalanul állt rajta. Hátul a merész kivágás látni engedte Cara hátát. A puha, kissé átlátszó anyag ráfeszült a felsőtestére, bő szoknyája pedig térdig ért. A ruha kissé túl elegánsnak tűnhetett egy hétköznap esti vacsorához ebben a kis kikötővárosban, de arra megfelelt, hogy egy férfinak álmatlan éjszakát okozzon. Cara pedig éppen erre törekedett.
Elővette a ruhához illő cipőt, s fellélegzett, hogy annak is jó a mérete. Még egyszer belenézett a tükörbe, és elégedett volt a látvánnyal.
Bátorítón a tükörképére mosolygott, majd leszaladt a lépcsőn, mert alig várta már a férfit.
A pincér még egyszer bort töltött, miközben Cara bekapta az utolsó falat rákot is. Alexander hátradőlt, és őt figyelte.
-  Látom, pillanatok alatt képes vagy felfalni egy homárt - jegyezte meg nevetve. - Talán éheztet a nénikéd?
-  Dehogy, remekül főz. Ám ahogy mondani szokás: evés közben jön meg az étvágy. - Cara ivott egy kortyot, miközben elvette a pincértől az étlapot, hogy utóételt rendeljen. -A torta, különösen akrémes, a vendéglő különlegességének számít. Azt hiszem, a citromos mellett döntök, bár a sárgadinnyéset is nagyon szeretem. Nem is tudom. Te mit választasz? -nézett kérdőn Alexanderre.
-  Én mindig azt, amit te - felelte jelentőségteljesen a férfi. Tekintetük találkozott, s Cara azonnal tudta, mit akar Alexander. - Mi lenne, ha mindkét kedvenc tortádból rendelnénk, utána pedig elfeleznénk? így minden vágyad teljesülne.
-  Nem rossz ötlet - felelte Cara.
Csak kettejük számára érthető nyelven ez azt jelentette, hogy ő is áhítozik Alexander után, de még nem kész engedni a szenvedélynek A férfi rendelt, majd Carához fordult.
-  Azt hittem, itt zavartalanul beszélgethetünk, de ez nem is olyan egyszerű, mint hittem. Elleneznéd, hogy mégis bemenjek egy kicsit hozzád, amikor hazaviszlek? Annyi mindent szeretnék mondani.
-  Nem is tudom. Hiszen előre szóltam, hogy taxival megyek haza... -Cara úgy tett, mintha nehezére esne a döntés. Végre úgy érezte, ura a helyzetnek, s el akarta bizonytalanítani kissé Alexandert. - Még meggondolom. Ó, itt is van a torta! Kíváncsi vagyok, neked is ízlik-e.

Caru           /égül megengedte, hogy Alexander elvigye a kocsiján. Be-
ültek n/            3 akkor a férfi hozzáfordult.
-  l U:      'Kihallgatsz, Cara? Szerintem éppen ideje.
-  .)n       nlhen, bejöhetsz egy kicsit. Egyébként fogalmam sincs róla, miért n t      /. beszélni velem. Mi olyan fontos, hogy vállalkoztál erre a hossz 11 mi.'
-  Ilit eddig tudtál várni, még kínozhatlak egy kicsit - mosolygott Alexander.
('ura érezte, hogy aznap este fontos dolog történik. Szíve hevesen dobogott a gondolatra, hogy Alexander talán rászánta magát arra, hogy szerelmet valljon neki. Ez volt az egyetlen oka annak, hogy nem vetette azonnal a karjába magát: szerette volna hallani a rég áhított szavakat.
Amikor megérkeztek, Alexander kiszállt, megkerülte a kocsit, és kinyitotta Carának az ajtót. Gondosan ügyelt arra, hogy csupán a kezét fogja meg, amikor kisegítette.
Némán mentek a bejárathoz. Cara a táskájában kotorászott. Amikor megtalálta a kulcsot, Alexander kivette a kezéből, kinyitotta az ajtót, majd követte a lányt az előtérbe.
Cara úgy érezte magát, mint egy felfedező, aki új kalandba bocsátkozik^
-  Segíthetek levetni a kabátod?                                            '
-  Igen, köszönöm.
Alexander lesegítette a kabátkát Caráról.
-  Kérsz kávét? - kérdezte a lány.
-  Köszönöm nem - nézett rá Alexander, s a tekintetében bujkáló vágy láttán Cara térde megroggyant.
-  Gyere... nekünk...
Még mielőtt folytathatta volna, Alexander szorosan átölelte. Forró szája a lányéra tapadt, s arra kényszerítette, hogy szétnyissa az ajkát. Cara teste szinte lángba borult az érintéstől. Már nem akarta távol tartani magától a férfit. Egyetlen vágy űzte: minél közelebb kerülni hozzá. .. Amikor elengedték egymást, mindketten levegő után kapkodtak. Összeölelkezve mentek át a nappaliba, és leültek a díványra.
-  Cara, jobban hiányoztál, mint hittem. Minden, amit valaha a szerelemről mondtam vagy gondoltam, hamisnak bizonyult.
Alexander maga felé fordította Cara arcát. Ujja végigsimított a lány finom vonásain, tekintetével majd felfalta őt.
-  Sohasem hittem volna, hogy valaha is viszontlátlak. Álmomban sem gondoltam, hogy újra átölelsz, Alexander. Úgy éreztem, vége az életemnek, amikor szakítottunk.
Ajkuk ismét találkozott, s csókjuk ezúttal felért egy ígérettel.
-  Cara, drágám, szeretlek! Rájöttem valamire. Már nem félek megmondani neked, mennyire szükségem van rád. Nem csupán egy éjszakára, egy hétre vagy egy hónapra, hanem életem végéig. Szeretném, ha feleségül
90
91
ÜffANY
jönnél hozzám, megosztanád velem a gondokat és az örömöket, ha gyerekekkel ajándékoznál meg, akik unokákat szülnek nekünk, és...
A boldogság, amely Ithacában elveszni látszott, visszatért. Cara szédült Alexander szavaitól.
-  Ó, Alexander, nem tudom elhinni! Mi történt, mitől változott meg ennyire a véleményed?
-  Csupán nagyon hiányoztál. Nem voltál mellettem, hogy megtaláld a komoly dolgok vidámabb oldalát. Nem voltál mellettem, nem láttalak nevetni, nem tudtam megosztani veled az élményeim, nem tudtalak szeretni. Éreztem, hogy üressé vált az életem, és semmi sem pótolta a hiányt. Akárhol jártam, mindig hozzád akartam fordulni: „Nézd, Cara! Nézd meg ezt, Cara! Mit szólsz hozzá, Cara?" De nem voltál velem. Korábban sohasem próbáltam megfogalmazni, mi is a szerelem. De ha mindezt magában foglalja, akkor teljes szívemből szeretlek!
-  Ó, én is nagyon szeretlek. Azóta, mióta először találkoztunk. Csak nagyon megijedtem. Olyan nehéz felfogású vagy! Miért tartott ilyen sokáig, hogy tisztába jöjj az érzéseiddel? - simította ki Cara nevetve a férfi homlokából a hajtincseket.
-  Az első találkozásunk óta szeretsz? Azt hittem, nem emlékszel arra az éjszakára — vonta fel kérdőn a szemöldökét Alexander.
-  Szégyelltem magam. Nem akartam, hogy azt gondold rólam... könnyen kapható vagyok.
-  Nem is gondoltam volna. Különös dolog történt és történik velünk. Mesélj! - szorította magához Alexander kedvesen a lányt.
-  Azon az estén, amikor megismerkedtünk, valóban kissé kábult voltam, de tudtam, mi történik velem. Úgy mondhatnám, hogy levetkőztem a gátlásaim. Ezért nem tiltakoztam, amikor egy rendkívül vonzó férfi hazavitt a lakására.
-  Észrevettem, hogy valami nincs rendben veled. Természetesen mit sem sejtettem a balesetről, utána meg dühös voltam rád, amiért a volt... amiért Donnak szólítottál. Megharagudtam rád, és elhatároztam, hogy elcsábítalak, amikor tiszta a fejed. Részben ezért is kaptad meg az állást a szerkesztőségben. Rendes körülmények között valóban csak egy kerék lettél volna a gépezetben, úgy, ahogy gondoltad, amikor a megbeszélésre jöttél. De a közelemben akartalak tudni. El kellett érnem, hogy állandó kapcsolatban álljunk egymással.
-  Alexander, ezt nem lett volna szabad megtenned! Tulajdonképpen haragudnom kellene rád, mégis örülök, hogy így történt. - Cara többször arcon csókolta a férfit. - Mesélj tovább! Izgalmasabb, mintha könyvet olvasnék.
-  Kislány! Ne gúnyolódj! - csípett a lány combjába Alexander, hogy nyomatékosabbá tegye a szavait. - Nos, amikor elutaztál New Yorkból, azt gondoltam, ezzel vége az ügynek. Nem akartam megváltozni. Sokáig jól megvoltam kötelékek és kötelezettségek nélkül, nem akartam feladni
92

a függetlenségem. De hirtelen magányos lettem. A nők, akikkel szórakozni mentem, halálosan untattak. Egyiküktől sem jöttem lázba, egyikük sem osztozott a gondjaimban, mint te tetted. Végül egy hónap múlva beláttam, hogy veszítettem. Tudtam, hogy akarva-akaratlan hozzád láncoltam magam. Csak nem voltam biztos benne, hogy még kellek neked.
-  Mi lett ezután? - kíváncsiskodott Cara.
-  Felhívtam a nagynénédet. Titkolóztunk. Mivel itthon voltál, nem beszélhettünk zavartalanul. Közölte velem, hogy majd visszahív. Ugy éreztem magam, mint egy izgalmas krimi szereplője. Azt vettem ki a szavaiból, hogy szívesen segít előkészíteni a találkozásunkat. Alig várom, hogy személyesen is megismerhessem.
-  O, micsoda ravasz bajkeverő! Tehát ő szervezte meg az egészet!
-  Milyen boldog vagyok, hogy megtette! Különben elbátortalanodtam volna. Biztos voltam benne, hogy a pokolba küldesz. így is történt. Most pedig itt ülök melletted...
Cara szívből felkacagott.
-  Hagyd abba, különben... - fenyegetőzött a férfi.
-  Különben mi lesz? - csillant fel Cara szeme.
-  Ez - felelte a férfi, és könyörtelenül csiklandozni kezdte. A lány gyorsan kisiklott az ölelésből.
-  0, erről szó sem lehet. Előbb fogj meg!
Carának elakadt a lélegzete az örömteli várakozástól. Kiszaladt, fel a lépcsőn, berontott a hálószobába, és az ágyra vetette magát.
Amikor Alexander belépett, a lány kitárt karral térdelt az ágy közepén.
-  Megfogtál, drágám, megfogtál!