TIFFANY 87
Folytatás következik

Case azért jött Cancúnba, hogy kipihenje magát, és eltervezze, mihez kezd ezután. Hosszú éveken át dolgozott a kormánynak, s most nagyon fáradtnak és kiégettnek érezte magát. Nem tudta volna pontosan körülírni, mi is az, amire igazán vágyik. És akkor váratlanul találkozott Dixie-vel, s egyszerre minden megvilágosodott.
Már tudta, egy asszonyra van szüksége. Egy társra, barátnőre. Puha, ölelő karra, gyengéd mosolygásra, azaz mindarra a sok giccses dologra, amelyet olyan tüntető harsánysággal utasított el fiatal korában.
Alig néhány óra alatt rájött, Dixie a tökéletes feleség, aki a megálmodott „normális" életébe beleillik. Dixie kisvárosi lány, szoros szálakkal kötődik a közösségéhez, s nagyon családszerető; gyerekekre vágyik. Nem címlapszépség, de a szemnek jólesik ránézni. Barátságos, kicsit talán túl ártatlan is. Szeret főzni; van egy közös éttermük az apjával otthon Mississippiben.
Case ugyanazzal a viharos erőbevetéssel udvarolta körül a lányt, amely a munkájában is oly gyorsan előrelendítette. A babér most sem maradt el. Sikerült a lányt annyira levennie a lábáról, hogy beleegyezett az azonnali esküvőbe, pedig egyébként nem látszott meggondolatlannak. Case megígérte, hogy a csillagokat is lehozza neki az égről, s komolyan is gondolta. Ez a legkevesebb, amit Dixie megérdemel, amiért segít kievickélnie megkeseredett, magányos életéből.
Case úgy gondolta, Dixie-nek eddig nem volt komolyabb udvarlója. A maga részéről pedig nem harcolt ilyen elszántan még egyetlen nő kegyeiért sem. Az is kétségtelen tény, hogy még egyetlen nő sem jelentett neki annyit, mint Dixie.
Még egy pillantást vetett a tükörbe, s megállapította, hogy mesésen fest, majd az órájára nézett. Még harminc perc.
Hirtelen enyhe idegesség fogta el. Vagy talán a várakozás öröme bizser-gette? Előtte állt az első közös éjszaka csinos menyasszonyával. Most mindent rendesen akart csinálni: hagyományos, bár kissé gyors udvarlás után hagyományos, de korántsem elkapkodott nászéjszakát. A szíve már a gondolattól is gyorsabban vert.
Egyszer csak kopogtattak az ajtón. Case csodálkozva fordult meg. Ki lehet az? Dixie-vel a házasságkötő teremben kell találkoznia. Senkit nem várt.
Az ajtóhoz sietett, és kinyitotta, de abban a másodpercben sűrű szitkozó-dások közepette be is akarta csukni. Odakintről egy korallvörösre lakkozott körmű karcsú kéz feszült az ajtónak.
-  Beszélnem kell veled - mondta a magas, csinos, vörös hajú nő. Case nagyon is jól ismerte ezt a rekedtes hangot.
-  Menj innen, Jade! Most nem érek rá.
-  Engedj be! Nagyon fontos.
-  A rohadt életbe! Néhány perc múlva lesz az esküvőm!
-  Attól tartok, el kell halasztanod - közölte Jade szomorú együttérzéssel.

Case ezt a kifejezést még soha nem látta a nő szemében, és egyáltalán nem tetszett neki.
-  Semmi esetre sem halasztóm el! - tiltakozott. Kutyául érezte magát. Jade elegáns szabású zöld kosztümjének zsebébe nyúlt.
-  Van itt valami, ami biztosan meg fog győzni...
Case megdermedt. Ó, drága Dixie-m! - sóhajtott némán. Annyira sajnálom!
Dixie legalább tizedszer nézett az órájára. Észrevette, milyen részvétteljesen pislognak rá a tanúk és az anyakönywezető. Case húsz perce késett. Eddigre már túl is kellett volna esniük a szertartáson.
Hol lehet?
-  Ha gondolja, újra odatelefonálhat a szállodába, Miss Freshfield -jegyezte meg az anyakönywezető.
Dixie megrázta a fejét. Hiszen már kétszer telefonált!
-  Biztos vagyok benne, hogy már úton van — felelte, noha a bizonyossága mostanra alaposan megingott. — Valami feltartóztathatta.
Senor és Senora Ruiz bólintott, de a lány látta a kétkedést a tekintetükben. Nyilván azt hiszik, a vőlegény kereket oldott.
Szentséges ég! És ha igazuk van?
A lány elvörösödött. Tulajdonképpen mi az ördögöt keres itt? Hogy kerülhetett ebbe a kínos helyzetbe, mikor egyszerűen csak nyaralni jött Cancúnba? Az utat egy áruházi sorsoláson nyerte.
Amikor idejött Mississippiből, csak pihenésre vágyott. Jó, talán egy kis kalandra is, de csupán egyhangú otthoni életének egyensúlyba billentése végett. Ám viharos szerelemre nem gondolt, főleg nem olyan férfival, akit a sors véletlenül hozott az útjába a strandon. És most itt áll, hogy engedelmeskedjék hirtelen elhatalmasodott érzelmeinek.
De hol a pokolban van Case?
Nedves tenyerével végigsimított fehér nyári ruháján. Idegesen hátradobta a szemüvege elé hulló barna hajtincsét. Case rögtön itt lesz, hajtogatta némán. Maga előtt látta a férfi átható tekintetét, amikor megkérte a kezét. Nem nézett volna úgy rá, ha nem gondolta volna komolyan!
Halkan kopogtak az ajtón. Dixie villámgyorsan megfordult. Case...?
Egy ismerős fiatal nő lépett be zavartan.
-  Carmelita? - csodálkozott Dixie. - Mit keres itt?
Carmelita annak a szállodának az alkalmazottja volt, ahol Dixie és Case lakott. Dixie úgy érezte az elmúlt napokban, valakinek ki kell öntenie szerelemtől túlcsorduló szívét, s mivel Carmelita elragadtatottan figyelte kettejük forgószélként feltámadó szenvedélyét, a lány őt avatta bizalmába. Carmelita még egy szerencsét hozó csipke zsebkendőt is ajándékozott neki.
Csakhogy a lány most nem mosolygott. Mélységes együttérzés ült nagy barna szemében.
-  Üzenetet hoztam - mondta, s kinyújtotta a kezét.
ÜffANY
Dixie az összehajtogatott cédulára meredt, s úgy érezte, mindjárt rosszul lesz. Sejtette, mi áll a papíron.
-  Ugye... nem jön? - suttogta. Carmelita megrázta a fejét.
-  El kellett utaznia. Olvassa el az üzenetét!
A fiatal nő hangjában volt valami, amire Dixie felfigyelt.
-  Mikor utazott el? - kérdezte feszülten.
-  Nemrég. Úgy tűnt, nagyon sietnek... nagyon siet valahová. Carmelitának nem sikerült észrevétlenül kijavítania magát.
-  Sietnek? - bámult rá Dixie. - Hát nem egyedül ment el?
-  Nem... Egy nő is volt vele.
-  Egy nő? - A menyasszony a gyomrára szorította a kezét.
-  Igen, egy magas, nagyon csinos, vörös hajú hölgy. Talán a nővére lehetett - tette hozzá vigasztaló hangon Carmelita. Nem tudhatta, Case sokat mesélt Dixie-nek arról, hogy teljesen egyedül van a világon, se családja, se távolabbi rokonai nincsenek. - Talán valami baj történt otthon. Olvassa el az üzenetét! - ismételte meg Carmelita.
Dixie, nagyon sajnálom, de sürgős ügyben azonnal el kell utaznom. Az esküvőt el kell halasztanunk. Utazz haza, és várj rám! Amint lehet, jelentkezem.
Case
Ebben a pillanatban valami meghalt Dixie-ben, s a lány érezte, ő már soha többé nem lesz a régi.

1. FEJEZET
Úgy tűnt, Case megbízható útbaigazítást kapott a Mitchell's Fork-i benzinkutastól. A városka harmadik és egyben utolsó lámpás kereszteződésénél balra fordult, s máris meglátta, amit keresett. Bekanyarodott a meglepően zsúfolt parkolóba, leállította a motort, és nagyot sóhajtott.
Rettentően hosszú utat tett meg, mire ideért.
Miké & Dixie - hirdette a felirat az étterem bejárata fölött. Amikor Case Dixie nevét megpillantotta, a nyakkendőjéhez kapott, és meglazította, mert úgy érezte, megfullad.
Furcsa, milyen világosan látja maga előtt a lányt az eltelt hosszú hónapok ellenére. Mintha csak néhány perccel ezelőtt váltak volna el egymástól. Látta csinos, ovális arcát, amelyet hosszú barna haj vett körül. „Egérbarna" — szokta mondani fintorogva a lány, de Case-nek tetszett. Tetszett a színe, a csillogása, az illata. Dixie ajka telt és puha volt. Általában nem festette, mert úgyis mindig lenyalta róla a rúzst. Case úgysem volt oda az agyonkenceficézett nőkért. Éppen Dixie természetes szépsége ragadta meg első látásra.
De a legszebb a lány szeme volt, az egészen világos, áttetsző kék szempár. A férfi még mindig emlékezett arra, amikor Dixie az első csókjuk előtt levette a szemüvegét, s ő megpillanthatta a gyönyörű szempárt teljes szépségében. Tulajdonképpen önző elégedettség töltötte el, amiért rajta kívül nem sokan láthatták így Dixie-t.
A lány alacsony volt, majdnem harminc centivel kisebb nála, s mindenütt kellemesen kerek. Case némiképp bosszankodott is, amikor Dixie a szálloda éttermében nagy önmegtartóztatást tanúsítva lemondott az ínycsiklandó, de kalóriadús édességekről. A lány elmesélte, hogy örökös harcban áll ötkilónyi súlyfeleslegével. Case azonban úgy találta tökéletesnek, amilyen volt, és alig várta már, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljön azokkal a vonzó, kerek idomokkal.
Az elmúlt hónapokban aztán elég ideje volt azon emésztenie magát, hogy nem bújt ágyba Dixie-vel az első adandó alkalommal.
Csillogó-villogó Ferrarija ugyancsak kirítt a parkolóban álló ütött-kopott teherautók, terepjárók és sokat megélt családi járgányok közül. Case rögtön el is gondolkodott rajta, nem kellene-e lecserélnie egy terepjáróra a kocsiját. Mindenképpen be kell illeszkednie a városka életébe.
líffANY
Ahogy a bal lábát hirtelen lendülettel kiemelte az autóból, összerándult a fájdalomtól. Erősen meg kellett kapaszkodnia a kiszálláskor. Még csak két hete hajította el a gyűlölt mankókat. Az orvosok szerint őrületes szerencséje volt, hogy egyáltalán újrajárni tudott.
Hirtelen idegesség fogta el, pedig az egyik nagy erénye a hidegvérúsége volt. Egy felfegyverzett kábítószercsempészekkel zsúfolt terembe is higgadtan tudott belépni. Hogy most mitől szállt inába a bátorsága...?
Megköszörülte a torkát, hátrasimította frissen levágatott haját, majd végignézett magán. A sötét öltöny, amelyben az esküvőjére készült, most lötyögött rajta; csak néhány kilót sikerült az elmúlt fél évben leadott nyolcból visszaszednie. Tudta, hogy az arca kissé beesett lett, a szeme alatt pedig sötét árnyék húzódik. Sántít, s az eddigi hegekhez jó néhány újabb társult a testén.
Remélhetően Dixie-t nem zavarják majd a változások. Amilyen jó szíve van, biztosan együtt fog érezni vele. Nagyon is jólesne most neki a lány gyengéd kényeztetése.
Összeszedte hát magát, és sántítva bár, de egyenes derékkal a bejárathoz indult.
Az étterem házias ételei miatt vált nevezetessé, s ennek megfelelően vidékiesen otthonos volt a berendezés is. Az utca felőli verandarészen fából készült hintaszékek álltak, s ízléses ártáblák jelezték a kínálatot. Még egy kis ajándékbolt is működött itt, amelyben szakácskönyveket, édességet, játékokat, apró dísztárgyakat, csinos csuprokban mézet és lekvárt árultak.
Az étterem zsúfolásig megtelt. Case tekintete ide-oda cikázott, kereste Dixie jól ismert, kedves arcát. Amikor sehogy sem tudta felfedezni, türelemre intette magát. Megbízható ösztönei azt súgták, a lánynak itt kell lennie.
Egy farmerruhás, kockás kötényes, nagyon sovány és nagyon magas nő szólította meg a ruhatár pultja mögül.
—  Egyedül óhajt enni? — kérdezte azzal a jellegzetes délies kiejtéssel, amelyet Case füle már kezdett megszokni.
—  Igen — válaszolta a férfi, de közben erősen remélte, hogy nem lesz sokáig egyedül. -Megmondaná, kérem, hol...?
Kérdését egy fütty szakította félbe.
-  A négyes asztal rendben, Hazel! - kiáltotta egy fiatalember. Hazel visszaintett, majd a jegyzetfüzetére nézett.
-  Anderson névre az ötszemélyes asztal megterítve - darálta el, majd Case-re sandított. - Megtudhatnám a nevét?
-  Branni... - kezdett bele a férfi, de már megint félbeszakították. Ezúttal egy kövér, rövidnadrágos, foltos fehér inget viselő alak vágott a szavába.
—  A sertésbordát ma odaégettétek, Hazel — kifogásolta, és átverekedte
8

magát az ötszemélyes asztalhoz igyekvő társaságon. — Mondd meg Mike-nak, legközelebb ügyeljen jobban, különben elveszíti a legjobb vendégét!
-  León, öt éve fenyegetőzöl, hogy nem jössz ide többet - nyelvelt Hazel minden ijedelem nélkül. - Nagyon jól tudod, hogy messzi tájon nem találsz a mi konyhánknál jobbat. Ne morogj, hanem tűnj el!
—  A jövő héten találkozunk. Remélem, akkor jobb lesz a kaja! — dohogta a fickó kifelé menet.
—  Ha jobban ízlene neki az étel, biztosan szétdurranna — lamentált Hazel, aztán olyan pillantást vetett Case-re, mintha csodálkozna, hogy még mindig ott van. - Mit is mondott, hogy hívják?
-  Brannigan. Keresek egy...
Egy szőke lány egyensúlyozott ki az étteremből egy nagy halom étlappal. Háttal állt meg Case-nek, s az étlapokat ledobta egy alacsony polcra a pult mellé. Case felsóhajtott, és megadóan félreállt az útból. Közben azonban megállapította, hogy a szőkeség fiatal, karcsú, és a farmerruha meg a piros kockás kötény sokkal jobban áll neki, mint Hazelnek.
-  Még hányan vannak kint? - tudakolta a csinos teremtés Hazeltől. Case a hang hallatán megdermedt. Figyelmesebben szemügyre vette a
lányt. Ez nem lehet igaz!
—  Kétszer kettő és egyszer hat. Ja, és ez az úr. — Hazel bocsánatkérő pillantást vetett Case-re. — Elnézést, hogy is hívják?
-  Brannigan.
—  Brannigan! — A szőke lány megvető hangon ejtette ki a nevét, és feléje
fordult.
—  Dixie! — szólította meg a férfi kétségbeesve.
Mi az ördögöt művelt a hajával? Fél éve a válláig ért, most épp csak a fülét takarja el. És ráadásul aranyszőke! Kicsit borzas, mintha fésű helyett a kezével fésülködött volna. Vagy talán valaki összekócolta? És hol a szemüveg? Most mindenki láthatja a nagy kék szemét. A szempillái sötétre festve, és az ajka rózsaszínre rúzsozva!
A rövid ujjú farmerruha kivágása meglehetősen merész volt, és az alja olyan rövid, hogy nagyon is sokat mutatott a lány formás lábából. Legalábbis Case sokallta. Ahogy a férfi, Dixie is jócskán lefogyott az eltelt időben, de szemmel láthatóan nem betegség következtében. Kifejezetten üdének és egészségesnek látszott - és gyönyörűnek!
Case nem volt benne biztos, hogy örül az átváltozásnak.
-  Dixie? - szólalt meg újra, mert a lány csak némán bámult rá.
Amikor a férfit megpillantotta, Dixie arca halottsápadt lett, most azonban hirtelen tűzpirosra váltott. Case elmosolyodott. Hát persze hogy meglepődött! Ezt nem is veheti rossz néven tőle.
De aztán rá kellett jönnie, hogy a színváltozás, amelyet öntelten a zavarnak és örömnek tulajdonított, a dühkitörés biztos előjele volt. Dixie szeme szikrákat szórt, felszegte az állat, kihúzta magát, s ökölbe szorított kézzel kiáltotta:
ÜffANY
-  Ki innen!
Case döbbenten bámult rá. Éppenséggel nem várta, hogy a lány szó nélkül a karjába omlik... bár a lelke mélyén azért ebben reménykedett, ilyen elutasításra azonban nem számított. Vagy talán valami félreértés történt?
-  Dixie, én vagyok az, Case... - nyújtotta felé tétován a kezét.
-  Tűnj el innen! - kiáltotta a lány még hangosabban, úgyhogy a legtöbb vendég már érdeklődve feléjük sandított. - Kifelé!
-  De hát mi... - Case egyszerűen nem hitt a fülének. Ez lenne az a nő, akit Cancúnban megismert? Az az édes, szelíd teremtés? Aki egy nap je-gyesség után kész volt feleségül menni hozzá? - Dixie... - ismételte meg még egyszer, most már teljesen elbizonytalanodva.
Egy világoskék szemű, a korábbi Dixie-hez hasonló barna hajú férfi jelent meg az ajtóban.
-  Mi folyik itt? - kérdezte. Hazel zavartan köhécselt.
-  Ez az úr ebédelni akar. Dixie viszont ki akarja hajítani.
-  Minden hely foglalt - közölte Dixie Case-szel. - Egyen valahol máshol. A legjobb volna egy másik államban!
A férfi, akit Case a menyasszonya apjának vélt, felháborodottan vágott közbe:
-  Dixie! így kell egy vendéggel beszélni? Mi ütött beléd?
-  Ezt újabban sokan szeretnék tudni - mormolta a foga közt Hazel. Case semmi mással nem törődött, csak Dixie-t figyelte.
-  Beszélnünk kell egymással! -jelentette ki. A lány hátraszegte a fejét.
-  Dolgom van.
-  A francba, Dixie!
A lány megfordult magas sarkú cipőjében, és elviharzott. Case utána akart indulni, ám Dixie apja, Hazel és egy piros kockás inges férfi egyszerre léptek elé.
-  Nem úgy vettem észre, hogy beszélni akarna magával - mordult rá a szakállas kockás inges.
Case meg nem mondta volna, honnan került elő hirtelen ez a fickó. Mindenesetre óvatosan szemügyre vette izmos karját, aztán a másik, kevésbé félelmetes, de annál gondterheltebb férfihoz fordult.
-  Maga Dixie apja?
-  Miké Freshfield vagyok - bólintott a férfi. - És maga kicsoda?
-  Case Brannigan. Biztos vagyok benne, hogy Dixie mesélt rólam. Feltétlenül beszélnem kell vele.
-  Case Brannigan? - ismételte Freshfield zavartan, és a fejét ingatta. -Sosem hallottam tőle ezt a nevet. - Segítségkérőn Hazelre nézett.
-  Nekem sem említette - vont vállat a nő.
10

-  És nekem se - morogta a szakállas. - Dobjam ki, Miké? - kérdezte nagy odaadással.
Case ösztönösen hátrált egy lépést. Miké észrevette, hogy biceg, és megrázta a fejét.
-  Kösz, Andy, de előbb talán beszélnem kellene vele. Menj csak vissza az ebédedhez!
Case azon a döbbenetes újságon rágódott, hogy Dixie még csak nem is említette őt az apjának. A lány azt mondta, hogy özvegy édesapjával nagyon közel állnak egymáshoz. Miként lehet, hogy nem mesélte el neki, vőlegénye van? Már nem tekinti magát a menyasszonyának? Ezt a dolgot a leggyorsabban rendezni kell!
Miké Freshfield még mindig gyanakodva méregette. Case felemelte a fejét, s igyekezett számításba jöhető vő benyomását kelteni. Mosolyogva az „após" felé nyújtotta a kezét.
-  Nagyon örülök, hogy megismerhettem, Mr. Freshfield. Case Brannigan vagyok, Dixie vőlegénye.
Miké Freshfield szerencsére nagyon elfoglalt volt, így nem válaszolhatott semmit. Dixie nyilvánvalóan eltűnt, s a férfit egyszerre három felől is szólították.
-  Beszélnem kell magával - emelte fel figyelmeztetően a karját, mielőtt a dolgára sietett.
-  Kérem, mondja meg, hol találom Dixie-t! - szólt utána kétségbeesetten Case.
-  A jelek szerint a lányom nem akarja, hogy maga megtalálja. - Miké olyan szúrós szemmel nézett a férfira, hogy az úgy érezte magát, mintha az első randevújára kérné el szíve választottját a zord atyától.
-  Nem olyan rémes a helyzet, mint amilyennek látszik - biztosította Mike-ot. -Ha alkalmam lesz mindent elmondani neki, Dixie megért majd.
-  Miké, gyere már a konyhába! - kiáltott valaki. Az étterem tulajdonosa felsóhajtott.
-  Mennem kell. Dixie biztosan hazament. Hazel elmagyarázza magának, hogy talál oda. De bánjon finoman a lányommal, megértette?
-  Legyen nyugodt! - bólintott Case.
Miké még egy pillanatig habozott, de mivel megint hívták, elsietett. Case fellélegzett, és Hazelhez fordult.
-  Szóval hol találom? - Tisztában volt vele, hogy a nő minden szót hallott.
Hazel kajánul elhúzta a száját, és tetőtől talpig végigmérte Case-t.
-  Mikor ismerkedett meg Dixie-vel? - kíváncsiskodott.
Case-nek sosem volt erőssége a türelem. Minden önfegyelmére szüksége volt, nehogy gorombaság szaladjon ki a száján. Valami ugyanis azt súgta neki, akkor sosem tudja meg a címet.
-  Cancúnban - felelte.
-  Aha! Mindjárt gondoltam. Dixie teljesen megváltozott, amikor haza-
11
ÜffANY
jött a nyaralásból. Befestette a haját, kontaktlencsét csináltatott, és annyit evett, hogy egy kismacska felfordult volna tóle. És Jackson Babbittel jár, pedig az egész város tudja, milyen alak. Ráadásul azt meséli mindenkinek, hogy Európába megy, és nem tudja, mikor jön vissza.
Case arca megvonaglott. Ki az a Jackson Babbit? És mi az, hogy Dixie európai utat tervez? Miközben Hazel levegőt vett, a férfi gyorsan megkérdezte:
-  Hogy találok oda Dixie-ék házához?
Hazel azonban nem hagyta magát ilyen könnyen eltéríteni.
-  En már akkor mondtam neki, amikor megnyerte azt az utat, hogy várjon, amíg valaki el tudja kísérni, nem neki való, hogy egyedül utazgasson. De ő olyan önfejű, és amikor aztán visszajött, rá sem lehetett ismerni. Régebben kedves és csendes volt, mindent megtett, amire csak kérték. Elégedett volt az itteni dolgokkal. - Hazel megfenyegette Case-t az ujjával, mintha csak arra a végkövetkeztetésre jutott volna, hogy mindeme változásokban ő a bűnös. -Azóta az egyenjogúság nagy szószólója lett. Kimondja a véleményét, akár kérdezik, akár nem. Még a jótékonysági körből is kilépett. Szegény édesanyja forog a sírjában. Az alapítás óta mindig volt Freshfield a körben...
-   Talán egyszerűen elárulhatná...
-  .. .és ráadásul ez a nagy utazási kedv, hogy „megtalálja önmagát". Én nem értem, miért éppen Európában akar keresgélni. „Itt Mitchell's Forkban több esélyed van megtalálni magadat" - mondtam neki. Tudja, mit felelt? Hogy a régi Dixie Freshfield tényleg itt bújt el Mitchell's Forkban, de az új valahol máshol vár rá, és ő meg fogja találni. Hallott már ekkora marhaságot?
Case a hallottak után még sürgősebben szeretett volna Dixie-hez jutni. Egy lépést tett Hazel felé, és olyan pillantást vetett rá, amelytől kemény férfiak is megrettentek már.
-  Megmondja végre, hol lakik Dixie, vagy találjam ki magam? Megdöbbenésére Hazel felnevetett. A riadalom legkisebb jelét sem
mutatta.
-  Szeretem a rámenős férfiakat. Szegény megboldogult férjemre, Royra emlékeztet...
-  Mondja már meg azt a rohadt címet! - ordította Case.
-  Akarod, hogy kidobjam, Hazel? - ajánlkozott szolgálatkészen a kockás inges. Az egész étterem boldog várakozással fordult feléjük.
-  Egyél csak, Andy! - kiáltott vissza Hazel. - Elmagyarázom neki Dixie címét.
És Case nagy megkönnyebbülésére meg is tette.
Dixie még mindig dühösen járkált fel-alá a hálószobájában, amikor megszólalt a telefon. A harmadik csengetés után felvette a kagylót.
-  Halló!
12

-  Dixie? Itt Jill. A legjobb barátnőd, ha ugyan még emlékszel rám. Dixie elhúzta a száját.
-  Mi újság?
-  Jó kérdés. Miért nem mesélted el?
-  Mit?
-  Hogy mit? Képes voltál eljegyezni magad valakivel úgy, hogy nekem egy árva szót sem szóltál róla? Nahát, Dixie, mindig azt hittem, mi...
-  Eljegyzés? - döbbent meg Dixie. - Miket hordasz itt össze?
-  Ugyan, az egész város erről beszél. Egy észbontóan jóképű férfi jelent meg az étteremben, és apádnak a vőlegényedként mutatkozott be. Fél Mitchell's Fork tanú rá. Na, gyerünk, ki vele, mit titkolsz előlünk! Van valami összefüggés közte és az európai utad közt? Tud Jackson a jegyesedről?
Dixie összerándult. Mit képzel magáról Case Brannigan? Ha azt hiszi, hogy még mindig a vőlegénye, sürgősen ki kell ábrándítania.
-  Jill, ez az egész csak félreértés. Hidd el, nem vagyok senkinek a menyasszonya!
-  A vőlegényed máshogy tudja.
-  Nincs vőlegényem!
-  Jó, jó, ne kiabálj!
Dixie csendesebben válaszolt:
-  Ne haragudj, kicsit ideges vagyok.
-  Megértem - nevetett Jill. - Szóval ki ez a fiú? Hol ismerkedtetek meg? És miért képzeli magát a vőlegényednek?
-  Hosszú történet, és nem telefontéma. Kibírod, amíg találkozunk? Jill beleegyezően sóhajtott.
-  De akkor minden részletről tudni akarok -jelentette ki fenyegetően, mielőtt letette a kagylót.
Két perc múlva a telefon újra csengett. Mrs. Underwood volt az. Nagyon régóta ismerte a Freshfield családot.
-  Izgalmas újságot hallottam ma, drágám! - csicseregte. - Hát elhatároztátok Jacksonnal, hogy összeházasodtok? Megkell mondanom, meglepődtem rajta. Nem gondoltam volna, hogy éppen... Mindenesetre jobb, mintha egyedül utaznál Európába.
-  Nem vagyok Jackson menyasszonya — tiltakozott fásultan Dixie.
-  Nem?! Hát akkor kié, drágám? - ámult el Mrs. Underwood.
-  Senkié! - A lány eltöprengett, vajon hányszor kell ma még ezt a nyilatkozatot megtennie. Mitchell's Forkban a pletyka szélsebesen terjed, és ahogy dagad, egyre elképesztőbb lesz. - Csak mendemonda az egész.
-  De Sarah Kennedy hallotta Martha Jean Claypoole-tól, hogy az étteremben ma bejelentették az eljegyzésedet.
-  Martha Jean tévedett. — Dixie hangja veszélyesen remegett. — Sajnálom, de most le kell tennem. Köszönöm, hogy felhívott.
-  De...
13
HffANY
A lány letette a kagylót. Életében először szakított meg így telefonbeszélgetést. Újabb rovás Case Brannigan bűnlajstromára!
A telefon ismét megszólalt. Dixie felnyögött. Még egy ilyen beszélgetést nem él túl. Át kell gondolnia a dolgokat.
Pánikszerűen kiszaladt a szobából. Majdnem hasra esett lehajigált ruháiban, melyeket sortra és pólóra cserélt. Bosszúsan odébb rúgta őket, feledve egyébként példás rendszeretetét.
Friss levegőt kell szippantania, mielőtt Case-szel megütközik! Mert hogy a találkozás elkerülhetetlen, azt világosan látta.
Case már arra gondolt, Hazel szándékosan félrevezette. Tíz perce, hogy letért a főútról, és az árokszélen legelésző teheneken kívül teremtett lelket sem látott. De akkor megpillantott egy nagy farmépületet.
Egyszerre jobb kedve kerekedett, ahogy alaposabban körülnézett. Pontosan ilyennek képzelte el a „normális élet" színterét.
A kétszintes, fehér falú, fekete ablakkeretes házhoz veranda csatlakozott, amelyen nagy kerti hinta állt. A fehér kerítéssel körülvett kertben az első tavaszi virágok pompáztak. A gondosan nyírt füvön két kutya hevert egy kedves tavacska mellett. Oldalt egy kisebb ház állt, talán a vendégek számára.
Case elégedetten bólintott. Tökéletes. Holtbiztos volt benne, hogy Dixie Freshfield ilyen helyen nőtt fel.
Leparkolt a kocsibejárón, és kiszállt. A két kutya ugatva rohant felé, de közben vidáman csóválták a farkukat, örülve a váratlan vendégnek. Case megpaskolta a fejüket.
Egy fehér kalapos, idősebb asszony jelent meg a ház sarkánál. Botjára támaszkodva állt meg.
-  Kihez van szerencsém?
-  Case Brannigan vagyok. Dixie-t keresem.
Az asszony bizalmatlanul végigmérte, majd vállat vont.
-  Valószínűleg a szobájában van. Csengessen be ott az ajtónál! Én megyek vissza a rózsáimhoz.
A második csengetésre alacsony férfi nyitott ajtót. Flanelinget és fakó farmert viselt.
-  Mit parancsol, uram? - kérdezte.
Case azt fontolgatta, ki lehet az illető. Talán a házvezetőnő férje?
-  Dixie-t keresem — közölte.
A férfi félrehajtott fejjel vizsgálta a látogatót.
-  Nincs itthon.
Case bosszankodott. Dixie feltehetőleg a leikükre kötötte, hogy tagadják le, ha ő keresi. Mivel azonban az imént az asszony akaratlanul is elárulta, hogy Dixie itthon van, nem hagyja magát lerázni...
14

-  Azt mondták, itt találom.
-  Én meg azt mondom, hogy nincs itt!
Case dühös lett. Ennek a jóembernek nem ártana tudni, hogy Case Brannigannel nem tanácsos packáznia.
-  Maga kicsoda? - szegezte a férfinak a kérdést.
-  Frank vagyok, a házvezető.
-  Úgy érti, a házvezetőnő férje? — Case meg volt róla győződve, hogy rosszul hallott.
-  Nem - mondta Frank határozottan. - A házvezető vagyok. Van valami kifogása ellene?
Case-nek idegességében még a feje is megfájdult. Nagy lélegzetet vett.
-  Az égvilágon semmi. Mindössze Dixie-vel szeretnék beszélni. Lekötelezne, ha elárulná, hol találom.
-  Maga az az alak, aki azt állítja, hogy a vőlegénye?
-  Honnan tudja? — húzta fel a szemöldökét Case.
-  Nálunk gyorsan terjednek a hírek.
-  Igazán remek a hírhálózatuk - morogta Brannigan. Még egy órája sincs, hogy az étteremben járt...
-  Szóval maga az? - mosolygott Frank.
-  Én az vagyok, aki feleségül fogja venni Dixie Freshfieldet -jelentette ki Case határozottan.
A másik férfi erre még jobban vigyorgott.
-  Ne mondja! Én úgy hallottam, előbb még Dixie beleegyezését is ki kell csikarnia.
-  Éppen ez ügyben járok itt, és ha megtudnám, hol van, meg is győzném hamarosan.
-  Nézzen körül lenn a patakparton! - bökte ki végre Frank. - Induljon el azon a kis úton a házam mellett, aztán vágjon át az erdőn, és meglátja a patakot. Dixie oda szokott járni, ha egyedül akar maradni a gondolataival.
-  Kösz! - szólt Case, és már indult is lefelé a lépcsőn.
-  Nincs mit - felelte a fura házvezető. - Nekem vissza kell mennem a konyhába, mert odaég a süteményem. Sok szerencsét!
Case remélte, hogy nem kell sokat gyalogolnia. Noha már tűrhetően mozgott, nem volt biztos benne, képes-e hosszabb túrára.
A dolgok nem alakulnak valami rózsásan. Nem erre számított, amikor megérkezett Mitchell's Forkba leendő feleségéért.
Könnyű szél fodrozta a patak felszínét. A falevelek susogtak, és árnyékuk táncot járt a víztükrön. Dixie a fűben ült, hátát egy fatörzsnek vetette. Szemét behunyva hallgatta a madárcsicsergést.
-  Dixie...
A lány meg sem lepődött, amikor meghallotta Case hangját. Csak idő kérdése volt, mikor talál rá. Hátra sem nézett, úgy mondta:
15
ÜFfANY
-  Menj el!
-  Nem.
Megfordult, s a férfira pillantott. A sötét öltönyben, fehér ingben és nyakkendőben Case furcsán hatott ebben a környezetben. Dixie észrevette, hogy soványabb lett, s a szeme karikás. Sajnálatos módon azonban még így is a világ egyik legvonzóbb férfiúja volt. Aminek persze semmi jelentősége sincs, szögezte le magában gyorsan a lány.
Brannigan közelebb lépett, s Dixie-nek feltűnt, hogy csúnyán sántít. Vajon mi történt vele? És főleg mit akar itt?
Case megköszörülte a torkát.
-  Annyira más vagy - mondta.
-  Te is.
-  Pár hónapig kórházban voltam.
Dixie sejtette, hogy a férfi az együttérzésére számít, ezért igyekezett ridegnek mutatkozni.
-  Nagyon sajnálom - közölte fagyosan.
-  Nem is akarod tudni, mi történt velem? - húzta el Case a száját.
-  Tulajdonképpen nem.
A férfi idegesen hátrasimította a haját. Dixie-nek ismerős volt a mozdulat. Emiatt volt Case haja mindig kócos. De semmiképpen nem akart arra gondolni, mennyire izgalmasnak találta ezt akkoriban.
-  Mi a fene történt veled, Dixie? Miért viselkedsz így? Miért haragszol ennyire rám? Úgy csinálsz, mintha szó nélkül utaztam volna el.
O, persze, hagyott üzenetet. Utazz haza, és várj rám! Dixie még most is maga előtt látta a papírfecnit. És remekül hozzá tudta képzelni a szépséges vörös hajú nőt is, akiről Carmelita mesélt.
-  Nem haragszom rád, Case — felelte hűvösen. — Sőt egyenesen hálás vagyok. Az üzeneted megkímélt a magyarázkodástól, Ugyanis én szintén megváltoztattam a véleményem az esküvőt illetően.
Case-nek tágra nyílt a szeme.
-  Mit akarsz ezzel mondani? Ugye nem azt akarod elhitetni velem, hogy nem jöttél volna hozzám, ha akkor nem hívnak el?
Még hogy elhívták! Milyen finoman fejezi ki magát! Dixie gyorsan lenyelte feltörő keserűségét.
-  De, pontosan ezt akartam mondani. Azon a reggelen rájöttem, hogy hibát követnék el. Hagytam, hogy magával ragadjon a... szóval erősen befolyásoltak a körülmények. De rádöbbentem, hogy nem mehetek feleségül ripsz-ropsz egy idegenhez.
Case arca fájdalmasan megrándult.
-  Ezt csak a sértődöttség mondatja veled.
-  Nem számít, mit gondolsz. Köztünk mindennek vége.
-  Ez nem igaz!
Dixie ösztönösen szorosabbra fonta karját a térde körül, ahogy Case heves hangját meghallotta. A férfinak nem szabad észrevennie, hogy tart
16

tőle. Dixie Freshfield már nem a régi ijedős kisegér. De nehéz volt bátorságot mutatni, amíg lenn ül a földön, a férfi pedig fölé magasodik. Felpattant tehát, és úgy ismételte meg:
-  De vége! Nézz szembe a tényekkel, Case! Csak romantikus fellob-banás volt. Hiszen még csak le sem... á, tudod te is!
-  .. .le sem feküdtünk egymással? így van. Nagy hiba volt. Ha Cancún-ban az enyém lettél volna, most nem veszekednénk. Tudnád, hogy hozzám tartozol.
Ez az öntelt kijelentés végképp feldühítette a lányt. Ilyen beképzelt alakot!
Hogy lehetett olyan buta liba Cancúnban, hogy nem jött rá, mi rejtőzik a kedvessége mögött? Hízelgett neki Case figyelmessége, elkápráztatta lehengerlő külseje és magabiztos fellépése. A józan esze cserbenhagyta.
Igen, beleegyezett az esküvőbe. De hogyan? Holdfényben sétáltak kézen fogva a parton, miután vacsoránál Case körülrajongta, tánc közben forró szavakat suttogott a fülébe, és úgy csókolta, hogy a lába elgyengült a vágytól. Hogyan is tudott volna világosan gondolkodni? És ilyen körülmények között kérte meg a kezét. Kijelentette, hogy akarja, szüksége van rá, és időtlen idők óta ilyen feleségre vágyott.
Dixie már a hazafelé tartó gépen ült, darabokra tört büszkeséggel, kisírt szemmel, amikor hirtelen rádöbbent, Case egyetlenegyszer sem említette, hogy szereti.
Ez a fájdalmas emlék adott erőt neki most, hogy felszegett állal, a férfi szemébe nézve kijelentse:
-  Nem tartozom hozzád, Case Brannigan! Senkihez sem tartozom.
A férfi pimaszul felvonta a szemöldökét, s a lány legszívesebben lekevert volna neki egyet. A régi Dixie-nek álmában sem jutott volna eszébe efféle nem éppen nőies lépéshez folyamodni.
Nagy levegőt vett, s inkább most is a józan megoldás mellett döntött.
-  Case, nem tudom, miért vagy itt, és mit akarsz tőlem, de egy biztos, nem vagyok a menyasszonyod. Az ég szerelmére, hiszen nem is ismerjük egymást! Ami tavaly történt köztünk, csupán a holdfény, a sok lassú tánc és pezsgő számlájára írható. Már másnap reggel mindketten észhez tértünk.
-  De hát én nem másítottam meg a véleményemet! - tiltakozott Case. -Hivatalos ügyben hívtak el. Amit pedig itt összehordtál, az nagy marhaság, be is tudom bizonyítani!
Kezét a lány vállára tette. Dixie megdermedt, s gyanakodva nézett rá. Nagyon is jól érezte pólóján keresztül a férfi tenyerének melegét.
-  Nem hiszem, hogy...
-  Most nincs holdfény—vágott a szavába Case. — Már hat hónapja nem ¦ táncoltam, és egyikünk sem ivott pezsgőt.
-  Nem tudom, mit...
17
TlffANY
-  Csak tisztázni akartam a körülményeket, mielőtt bizonyítok - mormolta Brannigan, és megcsókolta a lányt.
Dixie el akarta őt taszítani. De ehelyett keze a férfi zakóján kötött ki, és görcsösen megmarkolta az anyagot. Kinyitotta a száját, hogy megállítsa Case-t, de az nem hagyta szóhoz jutni, hanem kihasználva a lehetőséget, nyelvével a szájába nyomult.
Dixie elveszett.
Soha senki nem csókolta úgy, mint Case. Egyetlen férfi csókjától sem kezdett reszketni a keze, nem erőtlenedett el a térde. Forgott vele a világ, s borzongás járta át a testét. Mielőtt Case hat hónappal ezelőtt először megcsókolta, azt gondolta, ilyesmi csak a regényekben van. Olyan földindulás játszódott le benne, amilyenről addig csak álmodott. Es azzal is tisztában volt, hogy mindez semmi ahhoz képest, ami a csókok után következhet...
Case keze végigsiklott a testén, mintha csak a szigorú fogyókúra következményeit akarná felmérni. A lány közben akaratlanul érezte, mennyire lesoványodott a férfi is.
Megpróbálta hirtelen támadt aggodalmát elfojtani, s meggyőzni magát, hogy tudni sem akarja, mi történt Case-szel. Teljesen mindegy, mennyit szenvedett. Nem akar itt állni, és nem akarja éhesen inni a csókját.
Kitépte magát a karjából, és erőlködve igyekezett visszanyerni az önuralmát.
-  Nincs holdfény — mormolta Case. — Se pezsgő... Dixie lehunyta a szemét.
-  Ne csináld ezt, Case! - suttogta.
-  Már késő. Az enyém vagy, amióta először megérintettelek Cancún-ban. Egy csomó kellemetlenségtől megkímélhetjük magunkat, ha ezt beismered.
-  Én... - Dixie kétségbeesésében megfordult, és futásnak eredt. Haza kell jutnia, ahol biztonságban van...
Hallotta a háta mögött Case kiáltását, aztán hangos káromkodását, amint a göröngyös ösvényen a férfi megbotlott. De nem állt meg. Minél messzebbre kellett kerülnie Case Brannigantől, hogy kiheverhesse csókjának végzetes hatását.
A férfi megpróbált Dixie után futni, de két lépés után kiderült, hogy úgysem éri utol. Megállt hát, és mérgelődött. A nyavalyába! Semmi sem úgy alakul, ahogy tervezte.
Rendben, talán tényleg szemtelenség volt azt gondolnia, hogy Dixie tárt karokkal várja, és ugyanott folytathatják, ahol hat hónapja abbahagyták. Az az igazság, eddig egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy Dixie várni fog rá.
Nagyon megdöbbentette a hír, hogy a lány mással találkozgat. De akárki is az a fickó, akármit csinált is időközben Dixie, ugyanolyan hévvel vi-
18

szonozta a lány a csókját, mint annak idején Cancúnban. És Case most is ugyanolyan biztosra vette, mint akkor, hogy Dixie az igazi nő az életében.
A jelek szerint Dixie azt gondolja, azért tűnt el Cancúnból, mert nem akarta feleségül venni. Bárcsak lett volna ideje beszélni vele! A lány azt mondta, megkapta az üzenetét, de úgy látszik, az a pár sor nem volt elég. Az elmúlt hat hónapban Case-nek nem volt alkalma kapcsolatba lépni a menyasszonyával. Először mert a kolumbiai vadonban járt, aztán egy idegen ország kórházában feküdt öntudatlanul, végül pedig nem volt biztos abban, hogy valaha talpra áll még.
Amikor végre kiderült, hogy nem marad nyomorék, megpróbálta a lányt felhívni. Sikerült valakivel a házban beszélnie, de Dixie nem volt otthon. Case nem hagyott üzenetet, hanem úgy döntött, meglepi a menyasszonyát.
Úgy tűnik, ez sikerült. Sőt maga is megélt néhány kellemetlen meglepetést. Am mindent meg tud magyarázni, csak legyen elegendő ideje rá!
Dixie az ablak előtt gubbasztott, és a meztelen lábát bámulta. Kopogtak az ajtón.
-  Kész a vacsora! - Dixie nénikéje felszólítás nélkül belépett. — Vess egy pillantást magadra, te lány! A hajad kócos. Még mindig sortban vagy, és mezítláb. Szeretném, ha felvennél valami rendes holmit, és megfésül-ködnél, mielőtt lejössz. Igyekezz! Mindenki rád vár.
Dixie kinyitotta a száját, hogy megmondja, nem éhes, de akkor eszébe jutott, hogy ma nem akármilyen vacsora lesz. Ostoba módon éppen ma nem lóghat el az össznépi étkezésről.
—  Jó, jövök.
—  És szedd össze magad! — tette hozzá szigorúan a néni. Ugyanolyan hangon beszélt Dixie-vel, mint kislánykorában. - Frank hosszú órákat bíbelődött a nagyapád születésnapi vacsorájával. Szeretném, ha méltányolnád.
-  Méltányolni fogom, Nettie néni - motyogta engedelmesen Dixie.
Az asszony elégedetten bólintott, még egyszer megsürgette Dixie-t, majd becsukta maga mögött az ajtót.
A lány gyorsan belebújt egy piros kötött ruhába, megfésülködött, aztán felvett egy kényelmes lapos sarkú cipőt. Harisnyát nem húzott, és reménykedett, hogy Nettie néninek nem fog feltűnni. Nettie Bragg, Miké Freshfield nyolcvanéves nagynénje zsarnok, tapintatlan és türelmetlen volt. De Dixie nagyon szerette.
Mielőtt leindult volna, kivett egy színes papírba csomagolt dobozt a szekrényből. Ma van Freshfield nagypapa nyolcvankilencedik születésnapja, és az estének nagyon szépnek kell lennie. Még Case Brannigan sem teheti tönkre. Egyszerűen nem gondol majd rá.
Am amikor leért, Case ott állt az ebédlőben Dixie kíváncsi rokonainak a gyűrűjében. Amint észrevette a lányt, rámosolygott. Teljesen úgy festett, mint aki az egész estét itt szándékozik tölteni.
19
ÜffANY
2. FEJEZET
Case után először Miké vette észre Dixie-t.
-  Gyere, kislányom! Talán hivatalosan is bemutathatnád nekünk a... ööö... a vőlegényedet.
Dixie gyilkos pillantást vetett Case-re. A férfi rendíthetetlenül mosolygott.
-  Mit keres itt? - kérdezte a lány az apjától. Miké megpróbálta leplezni a vigyorgását.
-  Tudod, idegen a városunkban, kicsim. Nem vennénk a lelkünkre, ha kifogásolná a vendégszeretetünket.
-  Ez családi ünnep - bosszankodott Dixie.
-  Ha Case-en múlik, hamarosan a családunk tagja lesz. - Miké szemmel láthatóan élvezte a helyzetet.
A lányának ellenben ökölbe szorult a keze. Mély lélegzetet vett, hogy valamelyest megnyugodjon.
-  Apa, attól tartok, Mr. Brannigan átejtett téged. Nem a vőlegényem, pusztán az ismerősöm.
-  Tényleg csak az volnék? - kérdezte Case, s gondtalanul fölnevetett. Dixje rájött, hogy a többiek inkább Case-nek hisznek.
-  Igen, mindössze egy ismerős - ismételte konokul.
Elfordult, s a csomagot letette egy asztalkára, amelyen már nagy halom ajándék tornyosult. Közben magán érezte Nettie néni szúrós tekintetét. Igyekezett nem nézni az idős asszonyra. Az asztalfőn ülő ünnepelthez lépett, lehajolt, és megcsókolta az arcát.
-  Boldog születésnapot, nagypapa...
Megszólalt a bejárati csengő. Az ünnepelt arca felragyogott.
-  Megint jöttek! Ennyi vendég a születésnapomon! - Freshfield nagypapa imádta, ha az érdeklődés középpontjába került.
Az újonnan érkezettek is családtagok voltak: Miké nővére, Anita a férjével, Dannel, a lányuk, Lisa tizenöt éves ikreivel, Kathyvel és Jeff-fel. Lisa öt évvel volt idősebb Dixie-nél, de már több éve elvált a férjétől.
Egyszeriben tele lett a helyiség, és nagy volt az összevisszaság, Dixie azonban minden pillanatban érezte Case jelenlétét. A férfi mindent megfigyelt, ám közben egyetlen másodpercre sem vesztette Dixie-t szem elől.
A lány hallotta, ahogy az apja a nővérének bemutatja a férfit.
20

-  Ő Case Brannigan. Állítólag Dixie vőlegénye.
A lány elvörösödött. Ilyen kínos helyzetet! Mindjárt gondolhatta volna, hogy Miké szórakoztatónak fogja találni a dolgot. Dixie nagyon szerette az apját, de most először kellemetlenül érintették a viccelődései. Nyilvánvalóan úgy látja, Case nem jelent veszélyt egyetlen gyermeke számára, akit egyébként atyai gondoskodással védelmezett. Mi ez a nagy rokonszenv Case iránt?
-  Dixie, tényleg férjhez mész ehhez a fickóhoz? - visította Kathy. - Én meg azt hittem, Jackson Babbittel jársz.
-  Babbit nyálas alak — torkolta le Jeff. — Mázsaszám fújja magára a hajlakkot, és azok a hülye ruhái...
-  Kathy, Jeff! - figyelmeztette őket az anyjuk. - Ez nem tartozik rátok. Dixie Jeffhez lépett, és meglepetten tudakolta:
-  Mi történt az arcoddal? A fiú elvörösödött.
-  Semmi...
-  Ted Cooper elagyabugyálta - közölte Kathy csípőre tett kézzel. -Cooper volt, és azok az ocsmány haverjai.
-  Fogd be a szád, Kathy! - Jeffet zavarba ejtette, hogy minden tekintet felé fordult.
-  Valamit tenni kellene végre ez ellen a Cooper fiú meg a bandája ellen -jelentette ki Anita unokája dagadt arcát szemlélve. - Nem értem, miért nem lép már közbe McAdams seriff.
-  Pontosan azért, amiért Sloane polgármester is szó nélkül nézi a dolgot -jegyezte meg Nettie élesen. - Mindkettőjüket Cooper pénze juttatta hivatalhoz, és csak annak segítségével maradhatnak meg a párnázott székükön. A Cooper gyerek éppolyan közönséges és hataloméhes, mint az apja, és senkinek nincs bátorsága fellépni ellenük.
-  Én beszélni akartam Major Cooperrel, de Lisa lebeszélt róla - vetette közbe Dan, Jeff nagyapja.
-  Nem akartam még jobban magunkra haragítani őket - fordult Lisa Dixie-hez. - Ted Cooper már így is pokollá teszi Jeff életét. Ha az egész Cooper családdal összeakaszkodunk, ki tudja, mit eszeinek ki bosszúból azok a sihederek.
-  Egy kölyök tartj a rettegésben a várost? - kérdezte Case hi tétlenkedve. Miké rosszkedvűen bólintott.
-  Húsz évvel ezelőtt az apja művelte ugyanezt. Afféle családi hagyomány } csak az a baj, hogy minden nemzedék egy fokkal kegyetlenebb lesz.
-  És senki sem állítja le őket?
A felnőttek egyszerre sóhajtottak föl.
-  Major Cooper annak a gyárnak a tulajdonosa, amelyikben fél Mitchell's Fork dolgozik - magyarázta Miké. - Ez kissé megnehezíti a helyzetet. És eddig tulajdonképpen súlyos kihágást nem követett el a Cooper kölyök...
21
TlffANY
-  Hogy megverte az unokámat, az nem elég súlyos? — háborgott Anita.
-  Hagyd már, nagymama, nem volt olyan nagy ügy - mormolta Jeff. -Szóval mikor házasodtok össze? — kérdezte Dixie-től, Case-re mutatva. A fiú csak szeretett volna lekerülni a napirendről, de a kérdésével lavinát
indított el.
-  Tényleg,  mikor  házasodtok össze?  - firtatta  Miké  felcsillanó
szemmel.
-  Sohanapján, a fenébe is! Nettie alig kapott levegőt.
-  Dixie Freshfield! Egy jól nevelt lány nem beszél így társaságban! Case zavartalanul mosolygott.
-  Majd meggondolja magát — nyugtatta meg Jeffet. - Pillanatnyilag
kicsit neheztel rám.
Dixie már épp felháborodottan ki akart fakadni, Jeff azonban megelőzte:
-  Hogyhogy neheztel?
-  Hogy szemléletesen fogalmazzak, adásszünet állt be közöttünk—vont
vállat a férfi.
-  Micsodaaa?! Dixie férjhez megy? - rikkantott Freshfield nagypapa, aki szokás szerint az átlagnál lassabban dolgozta fel a hallottakat.
Dixie legszívesebben visított volna.
-  Jaj, dehogy, nagyapa!
De addigra már Case odalépett az ünnepelthez, és bemutatkozott:
-  Case Brannigan vagyok.
Freshfield nagypapa megrázta a vendég kezét, és alaposan szemügyre vette a fiatalembert.
-  Maga nem idevalósi, igaz?
-  Nem, uram. De szeretnék ezen a helyen letelepedni. Megfelelőnek látom a várost arra, hogy gyökeret verjek itt.
Dixie nagyapja bólintott.
-  Én az egész életemet Mitchell's Forkban éltem le — mondta büszkén. — Itt neveltem fel a gyerekeimet, Anitát és Mike-ot. Ok már a negyedik nemzedék — mutatott Jeffre és Kathyre. — Dixie már majdnem harmincéves, tudja? Éppen ideje, hogy férjhez menjen.
A lány felnyögött. Nincs más hátra, meg kell magyaráznia a helyzetet.
-  Nagypapa, Case igazából nem a vőlegényem - kezdett bele.
-  Neeem? Hát akkor micsodád?
-  Ő... ő csak... - Hogy mi? Barát? Röpke szerelem? Egy idegen? Valójában egyik meghatározás sem illett rá.
-  Na! — nógatta a nagypapa. — Azt mondtad ennek a fiatalembernek, hogy hozzámész, vagy nem?
-  Válaszolj, Dixie! - mosolygott Case. - Mit feleltél, amikor Cancúnban a tengerparton megkértem a kezed?
A lány kinyitotta a száját, aztán becsukta. Úgy érezte, csapdába csalták.
22

Nettie nagyot koppantott botjával a padlón.
-  Bökd ki, Dixie, az igazat! Mondtad ennek a fiatalembernek, hogy a felesége leszel?
-  Igen - sóhajtott fel a lány. - De... Case elégedetten nevetett.
-  Ha a munkám haladéktalanul el nem szólít, Dixie rég a feleségem. Cancúnban akartunk összeházasodni.
Mike-nak arcára fagyott a mosoly. Már egyáltalán nem találta szórakoztatónak a dolgot.
-  És te senkinek nem szóltál egy árva szót sem? - kérdezte sértődötten a lányától. Öt éve, amióta a felesége meghalt, csak a felnőtt gyermekének élt. Azt hitte, nincsenek titkaik egymás előtt.
Dixie érezte, hogy az apját nagyon megbántotta a bizalmatlanságával. Nehéz volna azonban pár szóval elmondania, miért viselkedett így.
-  Apa, kérlek, ne haragudj! - motyogta. - Majd később megmagyarázom... ígérem.
Miké mosolyogva bólintott, az arca azonban feszült maradt. Dixie látta rajta, csak most gondolta végig, hogy Case vőlegénysége nem tréfa. Megértette apja rémületét, hiszen maga is csodálkozott azon, hogy lehetett Cancúnban olyan felelőtlen. Micsoda szerencse, hogy a sors egy vörös hajú szépség képében közbelépett...
-  Én úgy gondolom — avatkozott a dologba Freshfield nagypapa —, ha egy nő elígérkezik egy férfinak, akkor tartania kell a szavát.
Dixie unokanővére, Lisa felsóhajtott.
-  Nagypapa, ma már más időket élünk! Nettie magához ragadta az ügy irányítását.
-  Azt hiszem, Dixie elhamarkodottan döntött. Képzeljétek csak el, alig pár napja ismerte ezt az embert! — Rosszallóan csóválta a fejét.
A lány megkönnyebbülten nyugtázta, hogy mégis akad, aki mellé áll. Ám Nettie hamar kiábrándította.
-  A mi Dixie-nk megérdemli, hogy tisztességesen udvaroljanak neki -közölte a néni Case-szel. — A dolog nem sürgős. Ezúttal legyen ügyesebb, megértette?
-  Hajlandó vagyok időt hagyni neki - adta meg magát Case. - De ahhoz ragaszkodom, hogy megtartsa a szavát.
Dixie villámgyorsan felé fordult.
-  Hogy képzeled...?
-  A maga helyében óvatosan haladnék előre—avatkozott bele Dan bácsi is. — Hívja meg moziba! Küldjön neki virágot! Negyven éve én is így udvaroltam Anitának, és nem hiszem, hogy mindez ma kevésbé hatásos volna.
-  Manapság a nő hívja meg a férfit, és ő fizet! — szólt közbe szemtelenül Jeff.
Anita, a nagyanyja gyanakvó érdeklődéssel figyelt föl.
23
TlffANY
-  Egy úrinő nem hívhat meg egy férfit. És ha az hagyja, hogy a nő fizessen, akkor nem úriember —jelentette ki megvetően.
-  Anya! - kiáltotta Lisa szemét a mennyezetre emelve. - Csak néhány dollárt adtam kölcsön Charlie-nak, és ti mindjárt azt hiszitek, hogy selyemfiú. Pedig olyan kedves. Az első férfi, akit komolyan megkedveltem, mióta elváltam Bilitől.
Dixie jegyességének kérdéséről, úgy tűnt, már el is feledkeztek. Nettie
újra magához ragadta a szót.
-  Hagyjátok békén azt a lányt! - rótta meg Anitát. - Elég nagy már, el
tudja dönteni, mit tegyen.
-  Én a menyasszonyomat a Mississippin egy gőzösön ismertem megemlékezett hangosan a nagypapa. — Nagyon szép nap volt... szombat. Annabelle fehér ruhát viselt, és...
Mivel a család tagjai már százszor hallották a történetet, nem figyeltek az öregre. Dixie kihasználva a zűrzavart, határozottan megragadta Case
karját.
-  Beszélni akarok veled odakint - sziszegte. - Most azonnal!
-  Igazán érdekes családod van -jegyezte meg Case, amikor kilépett a lány után a verandára. — A rokonaid nem rejtik véka alá a véleményüket!
-  Hát nem. Pontosabban imádnak mindenbe beleavatkozni.
-  Azt hiszem, a nagy családokban így megy ez.
-  Meglehet. Case...
-  Meg fogom szokni - bólintott a férfi eltökélten.
-  Igazán? — Dixie-t ez a szemtelenség a végsőkig felbosszantotta. — Case, sürgősen beszélnünk kell egymással...
-  így van. — A férfi keresztbe fonta a karját, és egy oszlopnak támaszkodott. Mélyen beszívta a tavaszi levegőt, és körülnézett. — Szép az otthonod. Nem csoda, ha nem igyekszel elkerülni innen.
Dixie örült, hogy az arca árnyékban van, s Case nem láthatja, hogy elpirult. Az utóbbi időben egyre többször került kínos helyzetbe amiatt, hogy a szülői házban lakott.
-  Sokáig külön laktam, miután befejeztem a tanulást. Az étterem közelében béreltem egy kis lakást. De amikor Nettie néni eltörte a csípőjét, és a házvezetőnőnk nyugdíjba ment, hazaköltöztem. Most megint minden rendben van, s az európai út után keresek magamnak új otthont.
Case mondani akart valamit, de habozott. Amikor végül mégis megszólalt, Dixie érezte, hogy szándékosan témát vált.
-  A házvezetőnőről jut eszembe. Az új alkalmazott fura szerzet.
-  Igen - mosolygott Dixie. - De Frank csodálatos ember. Nem tudom, mihez kezdenénk nélküle.
-  Hogy akadtatok rá?
-  Valamikor együtt szolgált apával a hadseregben. Apa azt mondta neki, ha valaha munkára lesz szüksége, jöjjön bátran. Apa persze az étteremre
24

gondolt, Frank ugyanis szakács volt a katonaságnál. Éppen nyugdíjba ment a házvezetőnőnk, amikor Frank megjelent. Elvesztette a munkáját és a feleségét, s emlékeztette apát az ígéretére. Mire észbe kaptunk — folytatta Dixie —, Frank beköltözött a kerti lakba, és kézbe vette a háztartást. Főz, takarít, bevásárol, gondozza nagyapát, figyel rá, hogy Nettie néni bevegye a gyógyszereit... Talán ő a legfontosabb családtag.
-  A jelek szerint a családod szívesen fogad be új tagokat - mondta Case.
Dixie egy leheletnyi fájdalmat vélt a hangjában felfedezni, de aztán mégis úgy döntött, tévedett. Case Brannigan biztosan nem akarja a szegény árvagyereket játszani előtte.
-  Miért jöttél ide? - szegezte neki a kérdést.
-  A feleségemért jöttem - nézett a szemébe Case. Dixie megremegett. Elszorult a torka.
-  Nincs feleséged - szólt alig hallhatóan. - Hacsak nem vetted feleségül azt a vörös nőt.
-  Kicsodát? - döbbent meg a férfi.
-  Úgy hallottam, egy magas, szép, vörös hajú nővel utaztál el. Minden bizonnyal a főnököd lehetett.
Case szélesen elmosolyodott. Fehér fogsora megvillant a sötétben.
-  Hát ez a baj? Azt hitted, a miatt a nő miatt hagytalak ott? 0, Dixie, te... —A lány felé lépett, ő azonban ijedten hátrahőkölt, és védekezőn maga elé tartotta a kezét.
-  Ne merj hozzám nyúlni! Nem akarom, hogy hozzám érj! A férfi felsóhajtott, de nem erősködött.
-  Hidd el, nem úgy van, ahogy gondolod!
Gyengéd, elnéző hangja felbőszítette Dixie-t. Azt hiszi, csak a sértett női büszkeségéről van szó?!
-  Mindegy! - vetette oda. - Nincs jelentősége, hogy miért utaztál el. Az a fő, hogy nem házasodtunk össze. Hála az égnek, nem vagyok a feleséged, és nem is leszek.
-  A szavadat adtad, kedvesem!
-  Te is! Én ott voltam, de te hol a pokolban voltál? - szaladt ki Dixie száján. Most már késő... Beismerte, hogy Cancúnban nem gondolta meg magát. A fenébe!
-  Feltűnt, hogy most először kérdezted, hol voltam? - Case hangja nyugodtan csengett.
A lány igyekezett visszanyerni a lélekjelenlétét.
-  Azért, mert nem fontos. Egyszerűen örülök, hogy megkíméltél egy hibás lépéstől.
-  Nem lett volna hiba. És ezúttal sem lesz az.
-  Nincs semmiféle „ezúttal". Vége! Nem hagyom magam még egyszer elkábítani, Brannigan! Terveim vannak, és nem adom fel őket, csak mert megjelentél.
-  Később beszélünk a terveidről is... többek között. De most legelőször
25
is elmondom, miért kellett elmennem Cancúnból. És meg fogsz hallgatni,
az ördögbe!
Dixie úgy döntött, meghallgatja a magyarázatot. Tulajdonképpen kíváncsi volt, vajon milyen szerepet szán Case a vörös hajú nőcskének. Talán a húgának teszi meg? Azt merje csak!
Keresztbe fonta a karját, és hátát a falnak vetette.
-  Hát jó, halljuk!
A lány hozzáállása nem tetszett Case-nek, mégis belekezdett a mondandójába.
-  Ugye meséltem neked, hogy a kormánynak dolgozom?
-  Igen. Hacsak nem hazudtál ebben is.
-  A mindenségit, Dixie! - A férfi mély levegőt vett. - Meghallgatsz végre? - kérdezte nyugodtabban. Nem hazudtam, valóban a kormánynak dolgozom... dolgoztam. A kábítószer-ellenes osztályon voltam, kábítószercsempészekkel foglalkoztam. Hálátlan és veszélyes feladat, de szerettem csinálni, legalábbis egy ideig. Amikor találkoztam veled, épp a szabadságomat töltöttem. Már nagyon fáradtnak, kiégettnek éreztem magam, és változtatni akartam az életemen. Azért mentem Cancúnba, hogy döntésre jussalt, mihez kezdek a továbbiakban magammal. Erről meséltem neked egyet s mást.
A lány bólintott. Akkor hitt neki, de később úgy gondolta, Case minden
egyes szava hazugság volt.
- Ami Jade-et, a vörös hajút illeti - folytatta a férfi, mert Dixie hallgatott -, ő a munkatársam. Gyakran dolgoztunk együtt, de nem voltunk valamijóban. Azért jött Cancúnba, mert egy korábbi kollégám, aki mellesleg az egyik legjobb barátom is, a kolumbiai dzsungelben kábítószer-kereskedők fogságába esett, és túszként magukkal hurcolták. Ki kellett szabadítani, és én voltam erre a legmegfelelőbb ember.
Dicsekvés nélkül, egyszerűen mondta mindezt. Dixie egyetlen másodpercig sem kételkedett abban, hogy Case mindenben a legjobb, amit csak csinál. Nála senki sem tudhatta jobban, milyen rámenős és elszánt, ha a fejébe vesz valamit. Például hogy a felesége legyen.
-  És mi történt? — kérdezte izgatottan.
-  Kihoztam onnan - felelte sötéten Case. - Még hónapokat fog kórházban tölteni, de él.
Dixie Case lábára pillantott, mert eszébe jutott, hogy a férfi sántít.
-  Te is megsebesültél. - A hangja korántsem volt olyan nyugodt, mint
szerette volna.
-  Igen. Először az is kétséges volt, tudok-e majd járni...
A lánynak elakadt a lélegzete.
-  Nem tudtam életjelt adni magamról — fűzte hozzá Case. — Először a barátomat kerestem az őserdőben, aztán kórházban voltam. Addig nem akartam jelentkezni, amíg nem vehettem biztosra, hogy teljesen felgyógyulok. Tolószékben nem kerültem volna a szemed elé. De esküszöm, min-
26

dig rád gondoltam! Számomra még most is érvényes a jegyességünk. Ahogy lábra tudtam állni, azonnal jöttem. Egyszer telefonáltam, de nem voltál itthon, és úgy döntöttem, megleplek.
-  Sikerült — suttogta Dixie.
Megpróbálta a hallottakat megemészteni. Hihet neki? Nem színezte ki a történetet, de volt valami megindító a hangjában: sajnálkozás... keserűség. .. fájdalom? Akármi történt, biztos, hogy sokat szenvedett. Ez mélyen megrázta a lányt. Ilyen könnyen azonban nem adja meg magát. Az foglalkoztatta, amit Case nem mondott ki.
-  Miért akarsz feleségül venni?
A férfi egy pillanatig kereste a megfelelő szavakat.
-  Amikor megismertelek, rájöttem, hogy végleg elegem van az addigi életemből. Meséltem neked, hogy nincs családom, gyerekotthonban nőttem fel. Anyám meghalt, amikor hétéves voltam; nem tudom, ki az apám. Már kamaszkoromban bekapcsolódtam a bűnüldözésbe, és tizenöt éven át állandóan úton voltam. Sehol nem maradtam olyan hosszú ideig, hogy otthon erezhessem magam, és soha nem lehettem biztos benne, hogy a következő bevetést túlélem. Nem akarok továbbra is így élni. Le szeretnék telepedni, családot akarok alapítani. Veled.
Dixie nem tudott megszólalni. A torkát fojtogatta valami.
Case a hallgatását felszólításnak vélte, hogy további érveket soroljon fel.
-  Még nem sokat láttam a családodból és a városodból, de amit tapasztaltam, nagyon tetszik—mondta. — Gyereknevelésre remek hely. Vehetünk magunknak házat. Van elég pénzem, hogy megéljünk belőle, amíg találok magamnak megfelelő munkát, és...
-  Case! - szakította félbe a lány kétségbeesetten. Nem tudta tovább türtőztetni magát. - Hagyd abba! Nem változott semmi. Nem megyek hozzád.
-  Dixie...
A férfi hangjában ott bujkált az édes csábítás ígérete. Dixie azonban nem akart újra csapdába esni.
-  Nem! — kiáltotta élesen. — Ne csináld ezt! Nem ugróm még egyszer a nyakadba. Te ízt a nőt látod bennem, aki megfelelő alany a békés otthonról, jó házasságról és boldog családról alkotott elképzeléseidhez. De én igazi életre vágyom. Néhány hónap múlva harmincéves leszek, és csak egyszer voltam távol ettől a várostól, amelyik annyira megnyerte a tetszésedet. Lehet, hogy neked eleged van az izgalmakból és kalandokból, én azonban épp ilyesmire vágyom. Be fogom utazni Európát, és új dolgokat próbálok majd ki. Írországba, Görögországba, Csehországba akarok menni, mert ezekről eddig csak olvastam. És nem csak az idegenforgalmi látványosságokra vagyok kíváncsi... Meg akarom ismerni az eldugott falvakat, a vidéki életet. Talán még a hegymászást is kipróbálom, vagy ejtőernyőzni fogok. Valami izgalmasat akarok. És egyedül.
Case a fejét csóválta.
27
HffANY
— Te nem tudod, mit beszélsz! Túl veszélyes egy nőnek efféle vállalkozásba kezdeni, főleg olyannak, aki csak egyszer tette ki a lábát a szülővárosából. Nem csatangolhatsz egyedül olyan helyeken, ahol nem ismered se a nyelvet, se a szokásokat. Dixie, nem lennél mindenütt olyan biztonságban, mint Mitchell's Forkban. Én aztán ismerem a kalandos életet, amiről ábrándozol. Hamarosan meggyülölnéd. Egész más, mint ahogy elképzeled.
-  Én döntöm el, mire vágyom, és mire van szükségem - fortyant fel a lány. - Ne akard megmondani, mit tegyek!
—  De megmondom! — Case lassan komolyan méregbe gurult. — Őrülten szerencsés vagy, Dixie Freshfield. Van családod, barátaid, szeretnek téged, van otthonod. Ha holnap reggel felébredsz, nagy valószínűséggel állíthatod, hogy megéred a nap végét. Biztosan nem fogsz a hátad mögé leskelődni, nem akarnak-e beléd döfni egy kést. Mindened megvan itt. Miért akarsz elmenni? Ha kalandot akarsz, nálam aztán megtalálhatod!
A férfi önteltsége megdöbbentette Dixie-t.
-  Mivel győzhetnélek meg arról, Case, hogy vége köztünk mindennek? Brannigan a lány vállára tette a kezét.
-  Semmivel - jelentette ki nyersen. - Túl sokáig vártam rád ahhoz, hogy most egyszerűen feladjam.
-  Te... - Dixie haragos szavait a férfi csókja fojtotta el.


28
3. FEJEZET
A forró, hosszú csók alatt Dixie felismerte, hogy nem tagadhatja le Case iránti vonzalmát. Mert most jobban vonzódott hozzá, mint valaha. A legszívesebben bevonszolta volna a férfit a legközelebbi bokor mögé... Éppen ezért igyekezett eddig kitérni a csókjai elől.
Amikor Case ajka vonakodva elvált Dixie-étől, a lánynak mentő ötlete támadt.
-  Rendben! - Olyan hevesen lépett hátra, hogy majdnem elesett. - Látom, nem tudlak elküldeni, így nem is próbálkozom tovább.
-  Tehát jegyesek vagyunk? - kérdezte óvatosan Case.
-  Nem. Ez csak annyit jelent, hogy nem tudlak elutazásra kényszeríteni. Különben is lefogadom, néhány héten belül annyira unatkozol majd, hogy fejvesztve menekülsz, és loholni fogsz az izgalmak és kalandok után, amelyek állítólag már nem érdekelnek.
-  Tévedsz - felelte a férfi rendíthetetlenül. - De mi a helyzet velünk? Ezentúl is bujkálsz majd előlem?
-  Egyszerűen csak élem tovább az életemet -jelentette ki a lány. - De mihelyt látom, hogy apám négy-öt hónapig nélkülözni tud, fogom a pénzem, amelyet anyai nagyanyámtól örököltem, és már repülök is Európába. Egyedül.
Case egészen halkan válaszolt:
-  Ha Európába vágysz, velem együtt utazol. Dixie felelni akart, de ekkor kinyílt a ház ajtaja.
-  Dixie! — Miké kíváncsian nézett rájuk. — Nagypapa szeretné kibontani az ajándékait. Rád várunk.
A lány hátrasimította a haját.
-  Máris jövök.
Case is indulni akart, Dixie azonban megállította. A férfi bizonytalankodott.
-  El akarsz küldeni?
-  Nem, hiszen apa meghívott vacsorára. Nem küldhetlek el, de van egy feltételem.
-  Ne beszéljek az eljegyzésünkről? - sóhajtotta Case.
-  A nem létező eljegyzésünkről!
29
TiffANY
Case az ígéretéhez híven nagyon jól viselkedett a vacsora alatt. Kellemesen elbeszélgetett Mike-kal és Dan bácsival, figyelmesen hallgatta nagypapa történeteit, megvitatta Jeff-fel az autó- és motormárkákat, és végérvényesen levette a lábáról Anitát, Lisát és Kathyt a kedvességével. Mivel megérezte, hogy Nettie keményebb dió, őt egyenesen kitüntette a figyelmével, aminek végül az öreg hölgy sem tudott ellenállni.
Mindenkit elkápráztatott, hogy Case kábítószercsempészeket üldözött. Miké, Dan és Nettie mindig is a törvény oldalán álltak. Anitának, Lisának és Kathynek a vakmerő hős ragadta meg a képzeletét, aki nap mint nap az életét kockáztatta. Jeff meg volt győződve, hogy Case a legtökéletesebb férfi, akivel életében találkozott.
Amire Frank felvágta a születésnapi tortát, Dixie tudta, mindenki sült bolondnak tartja, amiért nem akar ennek a főnyereménynek a menyasszonya lenni.
Case éppen azt a vízfestményt dicsérte, amelyet Dixie a nagypapának festett, amikor csengettek. Frank kiment ajtót nyitni.
Jeff már rég elfelejtette a születésnapot, minden gondolatát Case kötötte le.
-  Kábítószereseket üldözött, amikor megsebesült a lába? — faggatta.
-  Igen, úgy is mondhatjuk - felelt rövid gondolkodás után a férfi.
-  Csak nem golyót kapott?
Case megint habozott. Kérdőn pillantott Dixie-re, és mivel ő nem hallgattatta el, bólintott.
-  Igen. A hátamba és a combomba kaptam egyet-egyet.
Dixie-nek elakadt a lélegzete. Eddig nem is gondolt bele, milyen súlyos lehetett Case sebesülése. Most, hogy a férfi szenvtelenül beszámolt róla, a lány szívét éles fájdalom járta át. Belelőttek! Jóságos ég!
Remélte, hogy amit érez, nem ül ki az arcára, mert minden szem a szobában rá szegeződött. Egyedül Jeff csüngött továbbra is csodálattal Case-en.
-  Lőtt már agyon valakit? — tudakolta.
-  De Jeff! - kiáltott rá az anyja és a nagyanyja egyszerre.
A többiek azonban Case válaszát várták. Case Brannigan úgy érezhette magát, mint valami különleges őserdei ragadozó a jámbor háziállatok közt. A Mitchell's Fork-i család még soha nem látott eleven ügynököt. Vakmerő, világlátott figurákkal legfeljebb a mozivásznon találkozhattak.
-  Tudod, Jeff, ebbe a kérdésbe inkább ne menjünk bele - mondta csendesen. — Nagyon sok mindent nem szerettem a munkámban, és ezekről a dolgokról nem akarok beszélni. Maradjunk annyiban, megtettem, amit meg kellett tennem.
Jeffet a válasz tökéletesen kielégítette.
-  No, de ilyet! - hangzott fel egy férfihang az ajtóból. - Ki ez az érdekes
idegen, Dixie?
A lány szélsebesen fordult hátra.
30

— Jackson! — Ebben a pillanatban jutott csak eszébe, hogy ma estére találkát beszélt meg vele. — Atyaisten!
Jackson Babbit felvonta a szemöldökét. Harminchárom éves volt, már kétszer elvált, és a város legnagyobb nőcsábászaként tartották számon. A címre becsülettel rászolgált. Bár mezőgazdasági gépek forgalmazásával foglalkozott, megjelenésében kedvenc countryénekeseit utánozta. Hosszú fekete haját gondosan beszárítva viselte, s annyi zselét és lakkot dolgozott bele, hogy egyetlen hajszál sem lóghatott ki a sorból. A ruhája is meglehetősen feltűnő volt. Most éppen korallpiros inget, szűk fekete nadrágot és csillogó-villogó cowboy csizmát viselt. Az ádámcsutkája alatt arany nyaklánc villant meg. Gondosan manikűrözött ujjain két gyémántgyűrű ékeskedett.
Jackson hiú volt, és felületes. Dixie mégis az ő társaságát élvezte a legjobban a Mitchell's Fork-i férfiak közül. Jackson tudta, hogyan kell szórakozni, amellett igazi érdeklődéssel figyelt a barátnőire, ha nem is tartott ki egy-egy mellett soká. Dixie minden kiruccanásukat élvezte. Nem akart semmit Jacksontól, egyszerűen csak jól akarta magát érezni. És talán jólesett egy kis borsot törni a városka lakóinak az orra alá. Az emberek úgy gondolták, ő nem Jacksonnak való lány. Talán nem is volt az, amíg haza nem jött Cancúnból.
Közölte Jacksonnal, hogy hamarosan elmegy a városból, és nem áll szándékában ágyba bújni vele. A férfi vidáman kijelentette, mindent elkövet majd, hogy más belátásra bírja, de eddig semmi olyat nem tett, ami a lánynak kényelmetlen lett volna.
Dixie érezte, hogy ez a bonyodalommentes kapcsolat tetszik Jacksonnak, bár szex nélkül meglehetősen szokatlan lehetett neki a helyzet.
-  Jackson, öö... — nyögte.
-  Csak azt ne mondd, hogy elfelejtkeztél rólam! - A férfi szeme jókedvűen csillogott.
Pedig pontosan így állt a helyzet. Úgy beszélték meg, hogy a születésnapi ünnepségután még elmennek egy éjszakai mozielőadásra. Hogyan mehetett ki a fejéből?
Case sötéten nézett Babbitre. Megvetés első látásra! Dixie ijedten nyelt egyet.
Jackson láthatóan nem észlelte a felé sugárzó ellenszenvet. Mindenkinek mosolyogva odabiccentett, aztán Case-nek nyújtotta a kezét.
-  Azt hiszem, még nem találkoztunk. Jackson Babbit vagyok. Case éppen csak megérintette a másik férfi jobbját.
-  Case Brannigan vagyok, Dixie...
-  Barátja! - vágott közbe a lány hangosan.
-   ...vőlegénye -javította ki Case határozottan. Jackson elvigyorodott.
-  Mintha nem lennétek egy véleményen.
. — Csak átmeneti jelleggel — biztosította Case.
31
TlffANY
-  Hosszan tartó jelleggel. - Dixie kihívóan nézett a hajdani titkos
ügynökre.
Case ellenségessége más férfiakat talán elriasztott volna, de Jackson
nem zavartatta magát.
-  Nos, Dixie, megyünk, vagy nem? A lány hátraszegte a fejét.
-  Természetesen megyünk.
-  Dixie! - Case felpattant, és egy lépést tett felé.
-  Tessék? - A lány tudta, Brannigan az egész család szeme láttára nem tehet vele semmit. Egy pillanatig farkasszemet néztek egymással. Mindenki mozdulatlanná dermedt.
Aztán Case kelletlenül hátralépett.
-  Holnap találkozunk - mondta komoran.
-  Talán - felelte a lány könnyedén, ami komoly erőfeszítésébe került. Megcsókolta a nagypapát, elköszönt a többiektől, és Jacksonnal együtt
elhagyta az ebédlőt. Az előszobában egy másodpercre meg kellett állnia, hogy összeszedje magát, így még hallotta a benti beszélgetés foszlányait.
-  Nem értem, mi van ezzel a lánnyal mostanában - dohogott Nettie. -
Azelőtt...
-  Mit eszik ezen a Babbiten - csendült föl Anita hangja -, hiszen
olyan...
-  Nekem tetszik Dixie új frizurája — csicsergett Kathy —, csak azt nem
tudom...
-  Miért nem törte be az orrát, Case? — Ez természetesen Jeff megnyi-
- latkozása volt.
-  Dixie? — kérdezte Jackson türelmesen. — Indulhatunk?
-  Igen, menjünk. — El innen, de gyorsan!
Dixie nagy megkönnyebbülésére a moziba menet Jackson nem hozta szóba Case-t. Egy filmvígjátékot néztek meg Dixie két kedvenc színészével a főszerepekben. Az előadás után cukrászdába mentek.
-  Kérsz fagylaltot? - kérdezte Babbit.
-  Igen, miért is ne?
Amióta hazajött Cancúnból, Dixie nagyon szigorúan fogyókúrázott, de ma este, úgy érezte, egy kis bűnös élvezetet nem tagadhat meg magától. Nagyapa születésnapi tortájából alig egy-két falatot tudott lekínlódni a torkán, mert a család egész este árgus szemmel figyelte.
Jackson mindkettőjüknek banánfagyit és kávét rendelt.
-  Szóval - tért a lényegre - nem mesélnél nekem erről a Case Brannigan-ről? Miért gondolja, hogy a vőlegényed?
-  Minden bizonnyal azért, mert azt mondtam neki, hogy a felesége leszek - mormolta Dixie.
Jacksonnak a szeme sem rebbent.
-  Hát akkor helyes következtetésre jutott - jegyezte meg szárazon.
32

-  Tudom, csakhogy én közben meggondoltam magam - mosolygott a lány.
-  Ehhez joga van egy nőnek... és egy férfinak is.
-  A baj az, hogy Case nem gondolta meg magát. Pedig Cancúnban csúnyán faképnél hagyott. Nem tudom, hogy a vörös hajú csinibaba tényleg csak a munkatársnője volt-e, de nem is érdekel. Nem akarom egy megtért kalandor édes kis feleségét játszani... Tulajdonképpen nem veszem rossz néven, hogy családot, otthont szeretne, de ha azt gondolja, feladom miatta a terveimet, és a felesége leszek, holott még azt sem mondta, hogy... — Dixie pirulva ébredt rá, hogy Jackson milyen figyelmesen hallgatja. — Ne haragudj! Nem akarlak ezzel untatni.
-  Dehogy untatsz! Sőt nagyon is tanulságosnak találom az esetet. Hozzá mész feleségül?
-  Nem! — vágta rá a lány.
-  Hát nem tudom, Dixie. A fickó meglehetősen nyakasnak látszik.
-  Én is az vagyok. Meglátod, néhány hét múlva Case unatkozni fog Mitchell's Forkban, s mindent elkövet, hogy elmehessen. Te magad is azt mondtad, rég elköltöztél volna innen, ha nem küszködnél annyit a vállalkozásoddal.
Jackson zavartan vonta meg a vállát.
-  Mitchell's Forkkal alapjában véve nincs semmi baj. Kicsit lassan megy minden, de igyekszem könnyedén venni a dolgokat.
Dixie döbbenten nézett rá. Jackson eddig mindig bátorította, hogy rázza le a megszokás béklyóit. 0 volt az egyetlen, aki támogatta az utazási terveit, vakmerő újítási vágyát. A lány elhitte neki, hogy hamarosan ő is szedi a sátorfáját. Talán csak üres fecsegés volt? Éppoly szoros szálak fűznék Jacksont is a városhoz, mint a többieket?
A férfi mintha csak olvasott volna a gondolataiban, elmosolyodott.
-  Ne nézz rám így! Mihelyt elég pénzt spóroltam össze, eltűnök innen. Arra gondoltam, először Tahitira megyek, vagy Biminire, tudod, ahol örökké süt a nap, és...
-  ...és a nők csupasz mellel szaladgálnak — idézte a férfi szavait Dixie. Már kívülről fújta őket. Nagy hiszékenységében nem vette volna észre, hogy Jackson csak ábrándozik? Hirtelen megbánta, hogy beavatta a férfit a titkaiba. —Jackson, amit az előbb meséltem... arról, hogyan hagyott ott Case... ha lehetne...
-  Már el is felejtettem.
-  Kösz - mosolygott a lány.
-  Hálából ne mondd el senkinek, milyen megértő és tapintatos voltam. Tudod, vigyáznom kell a rossz híremre.
Dixie a fejét csóválta.
-  Még mindig nem értem, miért kell mindenkinek azt hinnie, hogy önző, felületes nőcsábász vagy, holott a megtévesztő látszat mögött nagyon kedves fiú rejtőzik.
33
TiffANY
-  Pszt, még meghallja valaki! - nézett körül megjátszott rémülettel Babbit. — Az az igazság, hogy alapjában véve tényleg önző és felületes vagyok, csak néha engedélyezek magamnak ettől egy kis eltérést. Ha túl gyakran tenném, mindenki elvárná tőlem, hogy örökké jó legyek, és az nagyon megerőltető volna.
—  Te javíthatatlan vagy! — kacagott Dixie. — De azért nagyon jó barát is. A férfi felsóhajtott, és megvakarta a homlokát.
—  Hónapok óta töröm magam, hogy elcsábítsalak, erre te azt mondod, jó barát vagyok. A végén még feladom.
-  Te? Az lehetetlen! - Dixie nevetett. És nagyon hálás volt Jacksonnak 'ezért a kis vidámságért.
Jackson éjfél körül vitte haza a lányt. Az ajtóig kísérte, könnyedén szájon csókolta, és figyelmeztette, hogy óvakodjon a mindenfelé ólálkodó vőlegényektől. Derűsen fütyörészve távozott, mint aki remekül szórakozott az est folyamán.
Dixie halkan becsukta maga mögött az ajtót, és lábujjhegyen felosont a szobájába. Csak ott hagyta el az önuralma. A térde felmondta a szolgálatot, lerogyott az ágyra, és tenyerébe temette az arcát.
Micsoda nap volt! Reggel még nem sejthette, hogy Case Brannigan felbukkan a semmiből, és mindent ott akar folytatni, ahol hat hónapja abbahagyta. Most legalább magyarázatot kapott hirtelen elutazására. De elhihet-e belőle egyetlen szót is? Igazán szívbe markoló történet! A hős megmenti a halál torkából a barátját, miközben maga is súlyosan megsebesül, majd makacsul küzd a gyógyulásáért, mert nem akar nyomorékként a menyasszonya elé állni.
A lány megrázta a fejét. Túl regényes ahhoz, hogy igaz legyen.
Olyan keveset tud Case-ről, hogy a férfi tulajdonképpen szélhámos is lehet. Talán értékesnek tartja a tulajdonrészét az étteremben, vagy valami egyéb tervet forral. De nagyon rosszul számít!
Cancúnban azt gondolta, beleszeretett a férfiba. Bezzeg az egyszer sem ejtette ki a „szeretlek" szót! Az elmúlt hat hónapban Dixie arra a következtetésrejutott, hogy amit érzett, nem szerelem, csupán hirtelen fellángolás volt. És talán némi kellemes testi öröm.
Csakhogy ostoba módon most is ugyanazt érzi. Az érzelmeit nem olyan könnyű megváltoztatni, mint a hajszínét... Mégsem lehetetlen, csak keményen kell igyekeznie!
* "
Case a hétfő nagy részét azzal töltötte, hogy eladó házakat nézett meg. Először is mert a lehető leghamarabb el akart költözni a szállodából, másodszor pedig úgy döntött, kivárja a kedvező alkalmat, hogy újra közeledhessen Dixie-hez.
34

Nem lett volna ilyen türelmes,' ha nem látja előző este Dixie-t Babbittel. Ha a lányt komolyabb szálak fűzték volna a fickóhoz, biztosan kétségbeesettebb eszközökhöz folyamodik. Például a vállára kapja Dixie-t, és elcipeli az első anyakönywezetőhöz. De látta őket a cukrászdában, aztán a búcsúzkodásukat a ház előtt, és rögtön tudta, hogy nincs semmi komoly köztük.
Természetesen Dixie-ék nem vették észre, hogy ő követte minden lépésüket. Elvégre ügynöknek képezték ki, és elég ügyes ahhoz, hogy egyszerű halandók előtt észrevétlen maradjon.
Az ingatlanközvetítő szemmel láthatólag ideges volt a társaságában. A nő bizonyára nem találkozott méghozzá hasonló emberrel. Case igyekezett barátságosan mosolyogni.
—  Igen, valami ilyesmire gondoltam — bátorította az asszonyt, amikor már a harmadik ház elé értek. Az előző kettő egyáltalán nem felelt meg az elképzeléseinek. Az egyik túl kicsi volt, a másik meg unalmas. De ez a harmadik sokkal jobbnak látszott.
Ajókora ház viktoriánus stílusban épült, hatalmas fák és üdezöld pázsit vette körül. A virágágyásokban nyáron biztosan pompás növények nyílnak. Maga az épület nagyon díszes volt, körben veranda övezte. Egész sor apró különlegesség tűnt fel rajta, mint például egy színes ovális üvegablak a bejárat fölött.
Igen, Case ilyennek képzelt el egy igazi otthont.
—  Hány hálószoba van? - kérdezte.
—  Öt — felelte az ingatlanközvetítő. — A szülői hálószoba a földszinten található, a többi az emeleten. A ház csak tízéves. A telek majdnem három hektárnyi, hátul van egy tó és egy rét is, kiválóan alkalmas úszómedence építésére, amennyiben szeretne egyet.
Case bólintott. Öt hálószoba! Ez igen! Vajon Dixie hányat lenne hajlandó gyerekekkel benépesíteni? A veranda fapadlója megreccsent a lába alatt, amikor rálépett.
—  Néhány dolog javításra szorul — mondta becsületesen a közvetítőnő. — Az épület már egy éve üresen áll.
—  Hogyhogy? — érdeklődött Case.
—  Drága ház ez az ittenieknek — válaszolta sajnálkozva az asszony. — Jóval nagyobb az itt megszokottaknál, és nem sajnálták a pénzt az építésekor. A fűtése is és a légkondicionálás is nagyobb költséggel jár a méretei miatt.
Case megnyugodott. A pénz nem gond. A javításokat is megoldja majd, hiszen azok mindig vele járnak egy házzal. Neki ugyan még sosem volt háza; állami otthonokban nőtt fel, az utóbbi tizenöt évben pedig az olcsó bérlakásokban többnyire ki sem csomagolta a bőröndjét.
Az ingatlanközvetítő mögött belépett a tágas előtérbe. Az első, ami a szemébe tűnt, a szép ívelésű lépcső volt, amely az emeletre vitt. A nyitott ajtókon át üres, függönytelen szobákba látott. Balra volt a könyvtár, polcai
35
TlffANY
a mennyezetig értek. A jobbra nyíló szobát Casn ebédlőnek vélte. Gondolatban középre odaállított egy asztalt, föléje pedig csillárt akasztott. Magát odaképzelte az asztalfőre, jobbján természetesen Dixie ült.
Eszébe jutott, hogy még sosem hívott vendégekot vacsorára. Vajon nem késő mindezt megtanulnia? Dixie biztosan meg tudja tanítani rá...
—  Nagy ez a ház — szakította félbe ábrándozását az asszony. — Akik építették, északról jöttek. Addig laktak itt, amíg Mrs. Fielding vissza nem vágyott az unokái közelébe. Már két éve árulják a házat, végül annak ellenére elköltöztek, hogy nem sikerült eladniuk.
Case végighúzta kezét a lépcső korlátján. Szinte már biztos volt a döntésében.
—  Mutassa meg a többi szobát is!
—  Hogy mit csinált? — Dixie az étterem irodájában a telefonkagylóval a kezében lerogyott egy székre.
—  Ajánlatot tett a Fielding-házra! —ujjongott Jill. — Sherry Holder mutatta meg neki. Akkora foglalót adott, hogy Sherry máris új autót rendelt magának.
Dixie nem hitt a fülének.
—  Mit akar kezdeni Case egy olyan hatalmas házzal?
—  Bizony egy egyedülálló férfinak nagy. Öt hálószoba, hat fürdőszoba, három kandalló, könyvtár...
—  Természetesen én még sosem voltam benne, de ahogy hallottam, minden helyiség tágas, és a mennyezet magas. Sherry mesélte, hogy egy vagyonba kerül a fűtés — gondolkodott hangosan Dixie. — Ráadásul Fieldingék nem törődtek a karbantartással sem. Case nem sejtheti, mibe
megy bele.
—  Sherry esküdözött, hogy mindent elmondott Case Brannigannek, de ő állítólag nem hagyta magát eltántorítani.
Dixie felnyögött. Ez azért sok! Almában sem gondolta volna, hogy Case a városban tartózkodásának második napján házat vesz. A választása viszont csöppet sem lepte meg. Fieldingék otthona nagy és fényűző volt. Éppen Case-nek való.
—  Nekem Sherry egyszer megmutatta a házat - újságolta Jill. - Tényleg nagyon szép, bár a színek rettenetesek, de ez Case-nek, férfi lévén, nem tűnhetett föl. - A lány nevetett. - Tudod, hogy imádom a lakberendezést! Szívesen segítek neked növényeket, szőnyegeket és tapétát választani, ha beköltözöl.
—  Jill, én nem költözöm be a Fielding-házba!
—  Ezt mondd a vőlegényednek! Sherry szerint vagy ötvenszer hozott szóba a három óra alatt, amíg a házakat nézték.
—  Gondolom, nem te vagy az egyetlen, akinek elmesélte — sóhajtott
Dixie.
—  Valószínű. Alig várom már, hogy megismerjem Case-t!
36

—  Remek! Bemutatlak benneteket egymásnak. Lehet, hogy rájön majd, te vagy neki a megfelelő nő.
Jill nevetett.
—  Azok után, amit hallottam róla, nem is volna rossz. Lisa és Anita azt mesélik, egyenesen lehengerlő. Lisa szerint Jeff megőrül érte. Már azt javasolta az anyjának, ha neked nem kell a fiú, hajtson rá ő. Sherry ugyan rettegett tőle, de azt ő is észrevette, milyen vonzó. Jackson csak Terminá-tornak hívja, és azzal henceg, hogy az életét tette kockára, amikor tegnap elvitt moziba. Közben persze vigyorgott. Szemmel láthatólag tetszik neki a helyzet.
Dixie felsóhajtott. Nem lepte meg Jill tájékozottsága, a barátnője ugyanis Mitchell's Fork egyetlen bankjának pénztárosnője volt. Semmi nem történhetett a városban anélkül, hogy ő ne tudjon róla.
—  Most mit csináljak, Jill?
—  Rendeld meg a menyasszonyi ruhádat! És nagyon ajánlom, hogy én legyek az első koszorúslányod, különben...                                                >
—  Te ugyanolyan félnótás vagy, mint Jackson. Komoly a dolog. Case tényleg azt hiszi, hogy hozzámegyek. Azért veszi meg azt a házat, hogy ott éljen velem.
—  A nagynénéd és az unokanővéred szerint jó oka van rá, hogy ezt higgye. Állítólag utalt rá, hogy már házasok lennétek, ha az esküvő előtt a munkája el nem szólítja. Igaz ez...? Nos, Dixie?
—  Igen — nyögte ki végül a lány. — Igaz, de...
—  És te egy szót sem szóltál nekem erről!
—  Nagyon sajnálom, Jill. Nem voltam rá képes.
—  Megértem... Most dolgoznom kell, majd később beszélgetünk.
—  Természetesen.
—  Dixie... Idáig csak ugrattalak, de ha ki akarod önteni a szíved, tudod, hol találsz!
—  Koszi, szép tőled. Még lehet, hogy sor kerül rá.
Case leengedte a Ferrari ablakát, hogy érezze a meleg tavaszi levegőt. Hat óra elmúlt, megéhezett. Ideje, hogy kipróbálja Dixie és Miké éttermének konyháját.
Megállt egy piros lámpánál, és a rádióban szóló dalt dúdolgatta. Jól érezte magát. Talán Dixie ma este engedékenyebb lesz.
Rikító színekre mázolt furgon állt meg mellette. A bömbölő heavy metál zene elnyomta Case kissé régimódi dalának hangjait. Az első üléseken három kamasz terpeszkedett. Az egyiknek hatalmas cowboykalap volt a fején, a másik kettőnek baseballsapka. Mind a hárman a Ferrarit mustrálták.
A vezető felbőgette a motort. A fiúkon látszott, szívesen belekötnének a ferrarisba.
37
ÜffANY
—  Hé! - kiáltotta a Case-hez legközelebb ülő. - Mennyivel megy ez a tragacs?
Brannigan először nem akart válaszolni, de aztán halkan sóhajtott.
—  Eléri a megengedett legmagasabb sebességet.
—  Gyere, nagyapó, mutasd meg, mit tud ez az olasz korcsolya! — gúnyolódott a vezető.
Case megsemmisítő pillantást vetett a kekeckedő sihederekre.
—  Igyekezzetek inkább haza, anyukátok már biztosan aggódik miattatok!
Valószínűleg nem kezdett volna ki velük, de a büszkeségét határozottan bántotta a „nagyapó" megszólítás. Hiszen csak harmincöt éves! Fél kézzel elintézte volna ezeket a hősködőket, ám eszébe jutott, a beilleszkedést nem azzal kellene kezdenie, hogy elnáspángol néhány idevalósi fiút. Bizonyára nem nyerné el a városka lakóinak rokonszenvét.
A lámpa zöldre váltott, Case gázt adott. A visszapillantóból figyelte, követik-e a srácok, de megkönnyebbülten látta, hogy eltűntek. Újra elengedte magát. A jövőben észben kell tartania, hogy most már civil, nem kell mindenütt ellenséget sejtenie.
Bekanyarodott az étterem parkolójába, és döbbenten vette tudomásul, hogy az teljesen üres. Megkereste a nyitvatartási jelző táblát. Még ilyet! Az étterem vasárnap ebéd után bezár, és csak kedden tizenegykor nyit ki. Hétfő este hol ehet az éhes ember?
Eszébe jutott, hátha még Dixie sem vacsorázott. Talán még nem késő rábeszélnie, hogy tartson vele.
—  Már vártam, mikor jelenik meg újra - fogadta a házvezető Case-t. A férfi nem tudta eldönteni, hogyan értelmezze Frank szavait.
—  Dixie itthon van?
—  Igen, éppen a kutyákat eteti az udvarban.
—  Akkor megkeresem. — Case már indult volna.
—  Itt marad ma is vacsorára?
—  Azt gondoltam, megkérdem Dixie-t, eljönne-e velem valahová. Frank megvonta a vállát.
—  Szóljanak majd, hogy tudjam, hány főre terítsek!
Case megkerülte a házat, s közben azon morfondírozott, milyen furcsa emberekkel él egy fedél alatt a lány. Bizonyára ő is csodabogárnak tűnik az itteniek szemében.
Dixie éppen száraz tápot öntött két nagy kutyatálba. A házőrzők türelmetlenül ugráltak körülötte.
—  Bírd ki még egy pillanatig! — rótta meg a lány az egyik ebet, amelyik majdnem feldöntötte. - Az ember azt gondolná, hetek óta nem kaptatok enni.
Case gyönyörűnek látta Dixie-t, aki szűk farmert, rózsaszín pólót és fehér tornacipőt viselt. A haja az arcába hullott. A férfi lassan megszokta
38

az új külsőt, sőt talán még kívánatosabbnak találta így a lányt. Bár valószínűleg ugyanilyen ellenállhatatlannak látná, ha semmit nem változott volna. Szemüveg vagy kontaktlencse, egérbarna haj vagy szőke fürtök, nem volt jelentőségük. Kívánta Dixie-t, és az elmúlt hosszú hónapok alatt még jobban kiéhezett rá.
A kutyák rárontottak az ennivalóra. A lány egy percig mosolyogva figyelte őket, aztán megfordult, és csak akkor vette észre Case-t. Mélyen elpirult.
-  Mit keresel itt?
-  Szeretnélek elhívni vacsorázni.
-  Ideszólhattál volna telefonon.
-  Ne haragudj! - engesztelte a férfi. - Azt hittem, dolgozol. Amikor odamentem az étteremhez, akkor derült ki, hogy hétfőn zárva van.
A lány bólintott.
-  Nos, elkísérsz vacsorázni? — sürgette Case.
-  Nem úgy öltöztem.
-  Remekül festesz. Egyébként kereshetünk egy olyan helyet, ahová nem kell kiöltözni.
-  Egy csomó papírmunkám van ma estére.
-  Akkor nem maradunk sokáig. — A férfit szórakoztatta, ugyanakkor kétségbe is ejtette, hogy Dixie így kéreti magát.
-  Hát jó... Úgyis beszélni akartam veled.
Mielőtt Case válaszolhatott volna, a lány megkerülte őt, és a ház felé indult.
-  Megmosakszom, és tíz perc múlva itt vagyok.
-  Nem is hívsz be?
-  Újabb lehetőséget adjak, hogy a családommal az esküvőt tervezgesd? Azt már nem!
39
TiffANY
4. FEJEZET
—  Most először vagyunk kettesben, amióta Mitchell's Forkba jöttem — mondta félóra múlva Case elégedetten.
Dixie körülnézett a pizzeriában.
—  Hogy kettesben, azt nem mondanám.
—  Tudod, mire gondolok.
Egy pincéméi lépett az asztalukhoz jegyzetfüzettel a kezében.
—  Szia, Dixie! Erről a fiúról beszél az egész város? Dixie kétségbeesett grimaszt vágott.
—  Minden bizonnyal. JoNell, ez Case Brannigan. Case, ő JoNell Cushing. Együtt jártunk középiskolába.
—  Örülök, hogy megismerhetem - biccentett udvariasan Case, miközben azon tépelődött, tud-e nevetni ez a savanyú képű nő.
—  Én is. Eldöntöttetek, mit kértek?
Dixie megkönnyebbülten nyugtázta, hogy JoNell nem szándékozik hosszasan időzni a társaságukban.
—  Egy salátát kérek, és egy diétás kólát. Case fintorgott.
—  Talán nem szereted a pizzát?
—  Szeretem, de nagyon hizlal. Erre a férfi csak legyintett.
—  Hozzon nekünk egy nagy pizzát és egy üveg sört! JoNell megrázta a fejét.
—  Nálunk nincs alkohol, uram.
—  0! Akkor nekem is egy kólát.
—  Rendben.
—  Ezt most miért csináltad? — förmedt Case-re a lány, miután a pincér-nő elment. — Pizzát rendeltél, pedig én salátát akartam.
—  Láttad, milyen salátájuk van? Fonnyadt fejes saláta meg szétfőtt zöldség.
—  Én mégis azt akartam, és nincs hozzá jogod, hogy megmásítsd a rendelésem! Csak azért nem szóltam JoNell előtt, mert nem akartam, hogy még több pletyka keringjen rólunk.
—  JoNell nem látszik pletykafészeknek. - Case a nő elutasító arcára gondolt.
40

—  Nem? Akkor nézd meg alaposabban! Csak a pletykának él, mint a legtöbben itt. Különben belepusztulnának az unalomba.
—  Cancúnban azt mondtad, szereted a szülővárosodat.
—  Tényleg szeretem Mitchell's Forkot, csak... Szóval rájöttem, mennyi mindent nem láttam még. Ideje, hogy kiszabaduljak innen, és érdekesebb dolgokat is megéljek.
Case a legszívesebben jól megrázta volna a lányt, de még annál is szívesebben átölelte volna. Rájött, hogy Cancúnban nagyon megbántotta Dixie-t, s nem neheztelhet rá, amiért most óvatos. Ugyanakkor óriási hiba volna, ha a lány egyedül, könnyelműen nekivágna a világnak, s holmi romantikus kalandok nyomába szegődne.
—  Megértem, hogy világot akarsz látni. Sokan szeretnek utazni... kettesben vagy csoportosan. De egyedül könnyelműség. Egyenesen kihívod magad ellen a sorsot. Főleg ha komolyan gondolod, hogy eldugott helyekre vágysz. Szörnyű esetekről hallottam...
—  Olyan esetekre gondolsz, mint ami a legutóbbi utamon történt? — kérdezte Dixie mézédes hangon. — Megnyugodhatsz, Case, kétszer nem esem ugyanabba a hibába!
A férfinak komoly erőfeszítésébe telt, hogy türelmes maradjon.
—  Csak azt akarom mondani - folytatta -, nem kell lemondanod a kalandokról, amennyiben hozzám jössz feleségül. A mézesheteinket Európában tölthetjük, ha azt szeretnéd. Megmutathatok neked olyan helyeket, ahova egyedül sosem jutsz el. És közben vigyázok rád. Mehetünk Ausztráliába, Ázsiába, a Karib-szigetekre. Csak mondd meg, hova vágyódsz, és oda viszlek!
A lány csodálkozva meredt Branniganre.
—  Te már mindezeken a helyeken jártál?
—  A legtöbbön igen.
—  És megengedheted magadnak, hogy újra odautazz?
—  Van elég pénzem. Az utóbbi években alig költöttem valamire. Az autómat leszámítva nagyon igénytelen vagyok. És azt mondják, remek érzékkel fektetem be a pénzemet.
—  Ez a Fielding-házra is vonatkozik? Az is jó befektetésnek számít? A férfi meglepődött.
—  Már hallottál róla?
—  Sherry már költi a részesedését. Az a ház egy vagyonba kerül!
—  Említettem, hogy a pénzbefektetéseim egész jól megtérültek -jelentette ki Case öntudatosan. Nem hitte ugyan, hogy Dixie érzelmeit befolyásolná az ő anyagi helyzete, de belátta, a lánynak joga van tudni, képes-e eltartani, amint az egy jó férjhez illik. - Meg tudom venni a házat, fenn tudom tartani, és még marad elég utazásra is. Később létrehozhatok mondjuk egy befektetési tanácsadó céget. A környékbeli farmerek és vállalkozók biztosan hasznát vennék.
Dixie megrázta a fejét.
41
ijfTANY
—  Ne haragudj! Az anyagi helyzeted nem tartozik rám, csak meglepődtem. Nem tudtam, hogy a kormány ilyen jól fizeti az embereit.
—  Bizonyos munkákat. És ehhez jött, hogy jól fektettem be a pénzem.
—  Nagyszerű! Akkor biztosan hamar találsz magadnak feleséget. Case azon tanakodott, Dixie szándékosan hecceli-e.
—  Nem áll szándékomban feleséget vásárolni magamnak.
—  Pedig ha csak a kedvességedre hagyatkozol, még egyszer el kell gondolkodnod a dolgon. Manapság a nők nem szeretik a szemtelen, uralkodni vágyó férfiakat, akik örökösen parancsolgatnak.
—  Cancúnban nem panaszkodtál, hogy nem vagyok elég kedves. - Case-nek eszébe jutottak a hosszú, szenvedélyes csókok a holdfényes parton.
Dixie kitalálta, mire gondol, és elpirult.
—  Csak azt tudom mondani, kétszer nem követem el ugyanazt a hibát. JoNell meghozta a pizzájukat. Nem tűnt fel neki az asztalnál uralkodó
feszültség.           '
—  Még valamit?
 Case és Dixie a fejét rázta.
—  Jó étvágyat! — mondta a pincérnő, és továbbment.
—  Nézd, Dixie — a férfi megköszörülte a torkát —, tudom, mindent rosszul csináltam, amióta idejöttem. Nagyon sajnálom, hogy annak idején megsebeztelek, és azt is, hogy a családod és a barátaid előtt zavarba hoztalak. Az igazat megvallva úgy gondoltam, Mexikóban már mindent tisztáztunk. Azt hittem, vársz rám. Nagyképűség volt a részemről...
—  Az bizony!
A férfi bólintott.
—  Rendben van. Ezt is nagyon sajnálom. Nem tehetnénk félre ma estére a bosszúságot és a sérelmeket? Olyan jól megértettük egymást Cancúnban. Ezt neked is el kell ismerned.
Dixie szemében egy pillanatra fájdalmas kifejezés jelent meg, de olyan gyorsan eltűnt, hogy majdnem elkerülte Case figyelmét. Amikor a lány megszólalt, a hangja fátyolos volt.
—  Szórakoztunk. Semmi köze nem volt a valósághoz. Futó kaland, heves fellobbanás... ennél többnek tekinteni a rövid viszonyunkat baklövés lenne.
A férfinak fájt, hogy Dixie így látja a dolgot, de nyugodt maradt.
—  Szerintem valóság volt. Számomra legalábbis... Nem bánom, felejtsük el Cancúnt! Átmenetileg. Ha akarod, kezdjünk mindent elölről! Adj nekem esélyt, hogy bebizonyítsam, ami köztünk volt, még mindig él, és itt Mitchell's Forkban... vagy akárhol... ugyanolyan szép tud lenni.
Dixie bizalmatlanul nézett rá.
—  Hogy képzeled?
—  Találkozgatunk, eljárunk szórakozni, és jobban megismerjük egymást. Tudom, hogy dolgod van az étteremben, és nem akarom, hogy miattam elhanyagold a munkádat, de biztos marad egy kis időd a számomra.
42

Nem foglak sürgetni — ígérte a férfi. — Csak látni akarlak. Adsz nekem esélyt?
-  Nem tiltod meg, hogy mással találkozzam? — kérdezte kihívóan a lány. Case nagyon gondosan fogalmazta meg a választ.
-  Nem teszek majd úgy, mintha örülnék neki, de nincs jogom megtiltani. — Még nincs, tette hozzá némán.
-  Úgy van! - bólintott a lány.
-  Nos?
Dixie levágott magának egy szelet pizzát.                                (     \
-  Most itt vagyok veled, nem?
-  És máskor is el fogsz jönni?
-  Várjuk meg, mi sül ki a mai estéből. Nem ettől függ általában a további találka? - mosolygott a lány.
Case belátta, egyelőre be kell érnie ennyivel. Dixie itt van vele, s ő mindent megpróbál, hogy a társa jól érezze magát. Kivett egy vastagon megrakott pizzaszeletet a tányérjára.
-  Jól néz ki. Nem is emlékszem rá, mikor ettem utoljára pizzát.
Dixie megkönnyebbült, hogy Case egyelőre nem firtatja tovább bonyolult kapcsolatukat. A következő félórában Mitchell's Forkról beszélgettek. Case mindent tudni akart a városról, amely az otthona lesz. Kikérdezte Dixie-t a történelméről, iparáról, az emberek átlagjövedelméről, az életkörülményekről, a politikáról.
A lány nemcsak a városka bájáról, hanem a hátrányairól is mesélt. Az emberek barátságosak ugyan, de rettentően kíváncsiak, ha még Case nem vette volna észre. A vidék szép, ám az emberek szegények. A politika pedig jellegzetesen kisvárosi, minden kéz kezet mos alapon történik.
-  Nettie nénédnek mintha nem tetszene ez a rendszer — vélekedett Case.
Dixie bólintott.
-  Sokaknak nem tetszik, csak éppen nem tesznek ellene semmit.
-  Hogy érted ezt?
-  Húsz éve mindig Bobby Sloane-t választják polgármesterré. A fickó valamikor autókereskedő volt. Meglehetősen sötét agyú, és mindenben Major Coopert szolgálja, tudod, ő a gyártulajdonos, akiről tegnap hallottál. Mindenki megveti Sloane-t, de nem mernek ellene szavazni. Novemberben lesz a következő választás, és lefogadom, hogy megint ő nyer majd.
-  Tiszta őrültség! - hitetlenkedett Case.
-  Ez a helyi politika. Ami pedig a seriffünket illeti, Buck McAdamset... ő még rosszabb. Meggyőződésem, hogy az ügyefogyott seriffekről szóló viccek eredeti hőse McAdams volt.
Case savanyú képet vágott. Dixie látta rajta, hogy nem szívesen hall ennyi rosszat a városról. Mégis mit várt? Háborítatlan békét?
-  És mi van a helyi lappal? - érdeklődött a férfi. - Nem akarják rájuk húzni a vizes lepedőt?
43
"ÜffANY
-  A Mitchell's Fork-i hetilap? - szörnyedt el Dixie. - Az a legizgalmasabb hír benne, hogy Mrs. Clevelandét a múlt héten meglátogatta a nővére, akit a jótékonysági körben is nagy örömmel fogadtak. Egyoldalnyi fényképet is hoztak az eseményről. A fotókon Mrs. Carson az új kosztümjében látható, amelyért egyenesen Memphisbe utazott, vagy Mrs. Bakerman, amint a híres epertortáját kínálgatja...
-  Jó, jó, már értek mindent! - emelte fel Case a kezét.
-  Még mindig itt akarsz letelepedni?
-  Igen. De nem gondolod, hogy ideje volna változtatni? Ha mindenki úgy utálja a jelenlegi állapotokat...
-  Te ezt nem érted, Case! - rázta meg a fejét Dixie. - Ha azt akarod, hogy megtűrjenek, ki kell maradnod a belső ügyekből. Az itteniek panaszkodnak ugyan, de ki nem állhatják az idegeneket, akik idejönnek, és változtatni akarnak a fennálló helyzeten. Fieldingék, akiknek a házát meg akarod venni, ugyanebbe a csapdába estek bele. Nagyon nem kedvelték őket, nekem elhiheted.
-  De...
-  Még ilyet? Ez itt nem Mr. Megengedett Legnagyobbsebesség? - szakította félbe a beszélgetésüket egy szemtelen hang.
Dixie és Case megfordult. A lány zavartan nyugtázta, hogy Ted Cooper és két undok haverja áll az asztaluknál, s kihívóan néznek rájuk.
A tizenhét éves Ted nagyon csinos fiú volt, majdnem szép. Nagy kék szeme tűnt fel rajta legelőször, és hosszú szempillái. Ugyanakkor volt valami gonoszság is az arcán.
Dixie a másik két fiút is túl jól ismerte. Kale Sloane a polgármester fia volt, a másikat Steve Langfordnak hívták, s meglehetősen esetlenül viselkedett, ugyanakkor pattanásos képén örökké gúnyos vigyor ült. Ezek verték meg Jefí'et. Hogy tudott Case máris összetűzésbe kerülni velük?
A férfi végigmérte a fiúkat, aztán visszafordult Dixie-hez.
-  Vegyél pizzát, van még bőven!
Szemlátomást nem akart a továbbiakban tudomást venni a srácokról, Ted azonban nem tágított.
-  Azt mesélik, maga valami ügynökféle. - A hangja kétkedést árult el. -Luxuskocsi meg a Fielding-ház... Csaknem a perzsa sahnak képzeli magát?
-  Apám azt mondja, nem hiszi, hogy maga tényleg ügynök - vette át a szót Steve. — Azt mondja, biztos valami rosszban sántikál.
-  Az én apám itt a polgármester —jelentette ki Kale. — Nem szereti a hazudozókat és a csalókat.
Dixie felháborodottan feléjük fordult. Kale kihívóan nézett rá, de a lány még időben visszatartotta lesújtó véleményét a polgármesterről. Hiszen ez a fiú még gyerek, ha neveletlen is.
Case még most sem vett tudomást a srácokról, az arca azonban olyan
44

hideg és elutasító lett, hogy Dixie már-már aggódni kezdett ezekért a buta gyerekekért.
-  Ted Cooper, ha nem rendeltek semmit, tűnjetek el innen! - förmedt rájuk JoNell. — Ne zavarjátok a vendégeket!
-  Majd elmegyünk, ha végeztünk - közölte Kale, és feljebb tolta homlokán a cowboykalapját.
Case szeme összeszűkült. Dixie gyorsan a karjára tette a kezét, mert érezte, hogy kezd elfogyni a férfi türelme.
-  JoNell elintézi őket - igyekezett megnyugtatni.
Es JoNell valóban úgy támadt a fiúkra, mint egy felbőszült anyamedve.
-  Dögunalom ez a hely... - dünnyögte Ted, és elindult a kijárat felé. -Ma csupa kivénhedt pasas ül itt.
-  Kifelé! - mennydörögte a pincérnő.
A fiúk távoztak, bár igyekeztek úgy tenni, mintha ezt nem parancsra, hanem önszántukból tennék.
-  Elnézést, Dixie - szabadkozott JoNell. - Valakinek meg kellene ismertetni végre ezekkel a kölykökkel az öreg Kennedy módszerét, ha még emlékszel rá.
-  Mr. Kennedy a tanárunk volt a gimiben - magyarázta Dixie, miután a felszolgálónő magukra hagyta őket. - Rendszerint a sétapálcájával bírta jobb belátásra a diákokat. Akkoriban még nem volt tilos a testi fenyítés. Bár szerintem helyes, hogy eltörölték, Ted esetében kivételt tennék...
Hazafelé menet Case egy kis kitérőt tett. Dixie kíváncsian várta, hová viszi. Meglepődött, amikor a tóhoz vezető útra fordultak be. A férfi nem messze a csónakkikötő stégjétől leállította a motort, és a lámpát is lekapcsolta.
Sötét volt, csak a telihold világított.
-  Délután találtam rá erre a helyre, amikor felfedező körutat tettem -mondta Case. - Néhány öreg horgász ült a parton, s egy férfi meg egy nő csónakázott a vízen. Mindenki olyan nyugodtnak látszott, hogy irigyeltem őket.
-  Sokan szeretnek horgászni. - Dixie megpróbált könnyedén válaszolni, mintha nem zavarná, hogy kettesben van Case-szel. A sportkocsi egyszerre nagyon szűk lett. - En is szoktam pecázni apámmal. Minden ősszel nagy társasággal kijövünk, és nyárson halat sütünk. Te is horgászol?
-  Nagyon régóta nem próbáltam. Szerintem nem is tudnám felszúrni a csalit a horogra.
-  Biztosan hamar rájönnél, hogyan kell.
-  Lehel. - A férfi töprengve nézett a vízre. - Talán vennem kellene egy csónakot.
Dixie nyugtalanul fészkelődni kezdett.
-  Ne kapkodd el a nagyobb beruházásokat! Lehetséges, hogy hamar kiábrándulsz Mitchell's Forkból. Nem olyan tökéletes itt, mint képzeled.
45
TíffANY
-  A városnak is vannak hibái, és nekem is — vont vállat Case. — Igyekszem elfogadni mások hibáit, hogy az enyémeket is elfogadják.
-  Nem értelek - ingatta a fejét Dixie.
-  Tudom - felelt a férfi gyöngéden -, de majd megértesz.
-  Jaj, Case, mihez kezdjek veled? - Dixie költőinek szánta a kérdését, ám gondolhatta volna, hogy Case szó szerint veszi.
-  Légy a feleségem!
Dixie felsóhajtott, a férfi pedig nevetett.
-  Legalább egy csókot kapok?
-  Case...
-  Csak egyetlenegyet! - suttogta Brannigan, s a lány felé hajolt. -Olyan nagy kérés ez egy randevú végén?
Ahogy ő csókol, bizony elég nagy! Dixie nem mert volna megesküdni rá, hogy beéri majd Case egyetlen csókjával. Mindenesetre nem akarta elmesélni az aggályait. Felszegte az állat, és bólintott.
-  No, jó. De tényleg csak egyet!
-  Természetesen — mosolygott a férfi, s már ki is kapcsolta a biztonsági övét, hogy átölelhesse a lányt, mielőtt az meggondolná magát.
Először hátrasimította Dixie hajfürtjét, amely az arcába hullt, majd hüvelykujjával lassan megsimogatta az ajkát. Szinte észrevétlenül hajolt közelebb, míg Dixie a bőrén érezte a leheletét.
A lányt vad szívdobogás fogta el, és nem tudott tovább várni. A férfi ajkára szorította a száját. Case még mindig visszafogta magát. Gyengéd, sőt bátortalan csók volt, afféle első randevús tapogatózás, és Dixie sikítani tudott volna a türelmetlen várakozástól. A régi Dixie talán elégedett lett volna ezzel az ártatlan csókocskával, de az új bátrabban, sőt vakmerőbben viselkedett. Átölelte Case nyakát, és nyelvével a szájába hatolt.
Case csak arra várt, hogy a lány kezdeményezzen. Magához rántotta őt, s olyan szorosan ölelte, hogy Dixie alig jutott levegőhöz. Csókja szenvedélyessé vált, s a lány vére azonnal lángra lobbant.
Case simogatta a hátát, a derekát, a csípőjét. Minden érintése boldog borzongást váltott ki Dixie testében, s olyan vágyakat ébresztett fel a lányban, amelyeket eddig mélyen elfojtott. Isteni volna Case kezét mindenütt érezni a bőrén, és viszonozni a simogatását...
A férfi egy pillanatra abbahagyta a csókot, de csak hogy levegőt vegyen, s máris folytatta. Nem akarta megkockáztatni, hogy társa kijózanodjon. Ebben a másodpercben Dixie sem azon törte a fejét, okosan cselekszik-e, hanem átadta magát a szédítő csóknak. Case keze gyengéden, ám céltudatosan indult meg lefelé a nyakán, lecsúszott a vállán, és a mellét kezdte simogatni.
Dixie halkan sóhajtott, és még közelebb bújt a férfihoz, nem törődve azzal, hogy a sebváltó beleáll a gyomrába. Case a lány pólója alá nyúlt, és forró, kicsit érdes tenyere lassan siklott Dixie hívogató keble felé; a lány
46

leheletvékony csipke melltartót viselt. A férfi kiakasztotta a kapcsot, és hüvelykujjával ingerelte a duzzadt mellbimbót. Dixie-nek a fülében dobolt a vére.
-  Dixie - sóhajtotta Case -, ha tudnád, mennyire vágytam rá, hogy megérintselek, hány álmatlan éjszakán sóvárogtam utánad!
A lány Case mellkasára tette a jobbját, és érezte, hogy a szíve veszettül kalapál. Teljesen elgyengült a gondolattól, hogy a férfi teste éppúgy lángol, mint az övé, s újból odakínálta az ajkát.
Case ezúttal olyan vadul és követelőén csókolta, hogy a lány úgy érezte, elemészti a tűz. Akarta Case-t. Már Cancúnban is akarta, és azóta is egyfolytában érte epekedik. Még soha egyetlen férfit sem kívánt ilyen kétségbeesetten.
Éppen az efölötti rémület, s nem a józan megfontoltság rántotta vissza a valóságba. Mit művel itt? Hiszen előre eltökélte, hogy nem hagyja magát a férfi vad csókjaitól és csábító ölelésétől elkábítani. És most tessék! Szorosan hozzásimulva kész mindent megadni neki, amit csak akar. Holott mindössze egyetlen csókhoz adta a beleegyezését.
Kibontakozott a férfi karjából.
-  Ideje, hogy hazavigyél - mondta. Alig ismert rá a saját hangjára. Egy pillanatig úgy látszott, Case ellenkezni fog, de aztán nagy levegőt
vett, halkan köhintett, majd bólintott.
-  Rendben van, ha úgy akarod...
Dixie megkönnyebbülten tűrte vissza pólóját a nadrágjába, és bekapcsolta a biztonsági övet. Közben igyekezett olyan távol húzódni a férfitól, amennyire csak lehetett. Case szemrehányóan nézett rá, de nem szólt semmit.
Freshfieldék házában még égett a villany. Case az ajtóig kísérte a lányt, de nem kérte, hogy bemehessen.
-  Holnap láthatlak?
-  Holnap dolgoznom kell.
-  Jó, akkor valamikor a héten.
-  Nem tudom, jó ötlet-e...
-  Csak egy találkát kérek.
-  Az is „csak egy csók" volt odalenn a tónál - méltatlankodott Dixie.
-  Azonnal abbahagytam, amikor szóltál - emlékeztette a férfi ártatlan képpel. ,
-  Hívj fel valamelyik nap! - A lány abban bízott, addigra felvértezi magát Case vonzerejével szemben.
-  Rendben. Jó éjszakát...
47.
ÜffANY
5. FEJEZET
Kedden délben a szokásosnál nagyobb forgalom volt az étteremben. Dixie-nek nem kellett sokat törnie a fejét, azonnal kitalálta, hogy mindenki Case-re kíváncsi.
-  Tényleg kém? - tudakolta egy asszony.
-  Nem, kábítószer-ellenes ügynök - válaszolt Dixie.
-  Úgy hallottam, panziót akar nyitni a Fielding-házban. Azt mondják, ide akarja csődíteni a turistákat —jegyezte meg rosszallóan egy férfi.
-  Nem nyit panziót - közölte Dixie. - Ha megveszi a Fielding-házat, magáncélra veszi.
-  Nem nagy az egy magányos férfinak? Dixie paprikapiros lett.
-  Semmi közünk hozzá, nem gondolja?
-  Azt hallottam - súgta egy másik asztalnál Dixie fülébe a fodrász —, hogy ő és Jackson Babbit maga miatt összeverekedtek a maga családja szeme láttára.
-  Ez nevetséges, és egyszerűen nem igaz! — A lány elvesztette a türelmét. — Hank, rendel, vagy nem! Magán kívül más vendég is van.
Dixie megkönnyebbült, amikor észrevette belépő barátnőjét.
-  Ez rettenetes! — suttogta. — El sem tudod képzelni, micsoda őrült pletykák keringenek.
-  Dehogynem! - nevetett Jill. - A legtöbbet én indítottam útjára.
-  Most nem tudom értékelni a humorodat - sóhajtott föl Dixie.
-  Ne haragudj! Egyszerűen nem hagyhattam ki. De tényleg tudok mindenről. Egész délelőtt ezt hallgattam a bankban.
Dixie elborzadva rázta meg a fejét.
-  Megőrülök. Azt hittem, az embereknek más dolguk is van, mint az én magánéletemen csámcsogni... vagy Case-én.
-  Ugyan, Mitchell's Fork nem az egyetlen hely, ahol élnek-halnak a pletykáért. Mit gondolsz, miért veszik annyian a bulvárlapokat? Ha egy titokzatos idegen megjelenik, a helybéliek többet akarnak tudni róla. Ez emberi dolog.
-  Lehet, de idegölő... Na de hagyjuk ezt! Mit akarsz enni?
Jill éppen rendelt, amikor feltűnt neki egy férfi, aki megállt az ajtóban.
-  A mindenségit! Ne mondj semmit! Ez Case!
48

Dixie villámgyorsan_pördült meg.
-  Igen — lehelte. — 0 az.
-  Te szentséges ég! Biztos vagy benne, hogy nem akarod? Mert ha nem, engem érdekel.
-  Hiszen nem is ismered! - Dixie mérgesen nézett a barátnőjére.
-  Mi van még, amit nem tudok róla? - vont vállat Jill. - Istenien néz ki. Van pénze. Egy gyönyörű házat akar megvenni, és családalapításra készül. Ha nem az a heppje, hogy női alsóneműt visel, nem tudok semmi kifogást felhozni ellene. Sőt ha jobban meggondolom, amíg nem az enyémet akarja felvenni, az sem lenne akadályozó tényező.
Dixie fel volt háborodva.
-  Nahát, tényleg kificamodott humorod van! És az ég szerelmére, ne beszélj olyan hangosan, mert legközelebb azt hallom vissza, hogy Case női bugyiban jár...
-  Úgy látom, éppen jókor jöttem - szólalt meg Case a lány háta mögött. — Mit hordasz te itt össze rólam?
Dixie nyakig vörösödött, Jill ellenben jót nevetett. Minden szempár rájuk szegeződött. Dixie bemutatta Case-t.
-  Jill, ő Case Brannigan. Ő pedig Jill Parsons, egészen eddig a pillanatig a legjobb barátnőm volt.
-  El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy megismerhetem. — Jill odanyújtotta a jobbját, és tudomást sem vett Dixie csípős megjegyzéséről.
Case valamivel tovább szorította Jill kezét, mint azt Dixie szükségesnek tartotta.
-  Én is örülök, hogy megismerkedtünk.
-  Ebédelni jött?-érdeklődött Jill.
-  Igen.
-  Egyedül?
-  Igen.
Jill olvadó mosollyal nézett a férfira.
-  Én is. Nincs kedve velem tartani?
Dixie éppen tiltakozni akart, amikor egy távolabbi asztaltól szólították.
-  Dehogy nincs, köszönöm - mondta Case, és leült Jill mellé. - Szívesen csatlakozom magához.
-  Dixie! - kiáltott a lánynak az apja. - A négyes asztal türelmetlen.
-  Menj csak, végezd nyugodtan a munkádat! - mosolygott rá Case. -Az egyszerűség kedvéért hozd nekem is ugyanazt, mint Jillnek.
Most már egyszerre több asztaltól is integettek, úgyhogy Dixie-nek mennie kellett. Még egy dühös pillantást vetett a barátnőjére, aztán elviharzott.
Jillnek vissza kellett sietnie a bankba, Case azonban a kávéja és süteménye mellett elüldögélt, amíg kettőkor az étterem bezárt. Majd ötkor újra kinyitnak, mire vacsorázni jönnek az emberek. Dixie általában a papír-
49
TiffANY
munka elvégzésére szokta felhasználni ezt a három órát, vagy bevásárolt. Ma azonban más járt a fejében.
A pincérnők már távoztak, a konyhai személyzet mosogatott, és Miké utasításai szerint előkészítette a vacsorát. Mivel minden a rendes kerékvágásban ment, Dixie odalépett Case-hez, aki éppen az ötödik kávéját itta, és szemmel láthatóan őrá várt.
—  Az étterem zárva van — közölte vele. A férfi bólintott.
—  Van egy kis időd a számomra? Bíztam benne, hogy egy órácskára el tudsz szabadulni. Szeretnék mutatni valamit.
—  Jó. — Dixie megpróbálta elhitetni magával, hogy csak azért adta a beleegyezését, mert talán sikerül kiszednie a férfiból, mit mesélt neki Jill.
Akárhányszor feléjük nézett, mindig nagyon összedugták a fejüket. Case úgy mosolygott Jillre, hogy Dixie-nek akaratlanul is ökölbe szorult a keze. Nem vagyok féltékeny, ismételgette magában, csak bizalmatlan.
Case meglepődött a könnyű sikeren. Gyorsan felállt; talán attól félt, Dixie meggondolja magát.
—  Akkor mehetünk is!
A lány a munkaruhájára mutatott.
—  Van más ruhám az irodában. Át tudok...
—  Nagyon jól nézel ki - biztosította a férfi. - Kell szólnod valakinek, hogy elmész?
Dixie a konyhaajtó felé pillantott, ahonnan az apja mosolyogva figyelte őket.
—  A jelek szerint nem — felelte bosszankodva.
Dixie nem lepődött meg, amikor Case a Fielding-ház kocsifelhajtójára fordult be.
—  Ezt akarod megmutatni?
—  Jill mondta, hogy még nem voltál benn.
—  Csak kívülről láttam, de...
—  Ma reggel .elhoztam a kulcsot. Azt gondoltam, talán szívesen megnéznéd.
A ház igazán szép volt. A lány megállapította, hogy kívülről nem ártana újrafesteni. Belül, talán mert Jill említette, először a különös színek tűntek a szemébe. A padlószőnyeg korallpiros volt, a falakat különböző élénk árnyalatokra festették. Zavaró hatásuk azonban csak egy pillanatig tartott, amíg Dixie fel nem fedezte a lényegesebb dolgokat.
—  Case, ez gyönyörű! - lehelte, amikor észrevette, mennyi fény árad be az ablakokon, hogyan csillognak a fafelületek az egy év alatt rájuk rakódott por ellenére. Az ebédlőbe odaképzelt egy nagy asztalt, egy kristálycsillárt és egy tálalót.
—  Remek vacsorákat lehetne itt adni, nem gondolod? - kérdezte Case.
50

-  Csodaszép. Érdekes módon Fieldingék alig fogadtak látogatókat. Nagy néha eljöttek a fiaik és az unokáik.
Case csodálkozva csóválta a fejét.
-  Ez a ház családra vár.
-  És te mégis egyedül akarsz ideköltözni?
-  De remélem, hamarosan lesz családom — emlékeztette a lányt a terveire Case.
Dixie elfordult, hogy zavarát leplezze, és elindult megnézni a ház többi részét. A színeket leszámítva minden tetszett neki. Egyre több finom részletet fedezett föl, és hangosan fontolgatta, melyik helyiséget miként lehetne a legjobban berendezni. Case mosolyogva követte, néha bólogatott, vagy tanácsot kért.
-  Én nem értek ezekhez a dolgokhoz. Eddig többnyire bútorozott lakásokban éltem.
-  Egy szál bútorod sincs? Se képek, se csecsebecsék vagy hasonlók? -Dixie nehezen tudta elképzelni, hogy Case ennyi idős korára ne gyűjtött volna össze néhány kedves, személyes holmit.
-  Csak a ruháim vannak, meg az autóm - felelte a férfi. - Mindent a legelején kell kezdenem. Edények, lábosok, ágyneműk... Az ördögbe, azt sem tudom, mire lesz szükségem.
Az üres szülői hálószoba közepén álltak.
-  Biztos vagy benne, hogy kell neked ez a ház? — kérdezte aggódva Dixie. - Tisztában vagy vele, milyen felelősséggel jár egy ilyen ingatlan? Ráadásul ez az épület már egy éve üresen áll, kilyukadhatott a tető, befészkelhettek a madarak a kéménybe, kiüthetett a falakon a penész. A telek pedig hatalmas, a kert nagyon elhanyagolt, mindent ellep a gaz...
-  Igen, tudom — szakította félbe gyengéden Case. — Mégis meg akarom venni.
Dixie a kétségbeesés határán állt. Hogy lehet ilyen biztos a dolgában? Case hátat fordított mindannak, amit eddig ismert, és szinte elölről kezdi az életét egy idegen városban. Azt hiszi, varázsütésre megszerezhet mindent: házat, feleséget, népes családot... Ám a legjobban az nyugtalanította Dixie-t, hogy nem esett nehezére odaképzelnie magát Case mellé ebbe a házba. Viszketett az ujja, úgy szerette volna elkezdeni a berendezkedést.
De aztán eszébe jutott, nem adhatja fel kalandos terveit, hogy hozzámenjen egy férfihoz, aki csak az alkalmas feleséget és gyerekei anyját látja benne.
Dixie ennél többre vágyott. Sokkal többre.
-  Ha annyira akarod ezt a felelősséget - mondta összefont karral -, sok szerencsét kívánok hozzá! Hamarosan eleged lesz belőle.
-  Tévedsz. Ha úgy gondolod, hogy a ház körüli munka, a javítások nagyon igénybe fognak venni, és nem lesz időm utazásra és szórakozásra, csak ne aggódj! Ha bármikor el akarunk... el szeretnék utazni, megbízok valakit, aki felügyeli a munkákat. Mások is így csinálják.
51
TiffANY
—  Jillt kellene idehoznod — nézett kihívóan a férfira Dixie. - Ő odavan ezért a házért.
Case nem egészen értette, hová akar kilyukadni a lány.
—  Igen, mondta. Bár a színek nem tetszenek neki... egyébként nekem sem.
—  Nagyszerű! Máris közös nevezőre jutottatok. Körüludvarolhatnád. Már alig várja, hogy férjhez mehessen. A szép házaddal és a meggyőző bankszámláddal hamar levennéd a lábáról.
—  Azt hittem, Jill a barátnőd — mondta rosszallóan Case.
—  Az is.
—  Akkor miért állítod róla, hogy pénzéhes?
Dixie egy pillanatra lehunyta a szemét. Elvörösödött. Case-nek igaza van, hogy mondhatott ilyet Jillről? Hát igen, egy kicsit mégiscsak féltékeny, nyilvánvalóan kezd elborulni az agya.
—  Azt hiszem, mindent láttunk - motyogta. - Jobb lesz, ha visszaviszel az étterembe.
—  Segíteni fogsz? - A férfi a tapétára mutatott. - Amint az enyém a ház, nekiállok a felújításnak. Egyedül nem leszek rá képes. Segítesz a tapétaválasztásban?
Dixie fájdalmas rándulást érzett a gyomra körül, amikor arra gondolt, berendezi a házat, hogy aztán Case egy másik asszonnyal lakjon benne.
—  Case — tiltakozott —, én nem nagyon értek ezekhez a dolgokhoz. Meg kellene bíznod egy belsőépítészt.
—  Én otthont szeretnék, nem kiállítótermet!
—  És mit szólnál Jillhez? Neki jó érzéke van hozzá.
—  Jill nagyon kedvesnek látszik. — Case egy lépéssel közelebb jött. — Biztosan jó barátnők vagytok, annak ellenére, amit az előbb mondtál róla. De én nem őt akarom, hanem téged.
—  Mármint a ház berendezéséhez...
Egy másodpercre feszült csend támadt, aztán Case bólintott.
—  Ahhoz is.
—  Jaj, Case! - Dixie nagyot nyelt. - Nem hiszem, hogy sokat tudnék segíteni. Rengeteg idő kell mindennek a helyreállításához. Lehet, hogy már rég nem leszek itt, mire elkészül. Tegnap kezdtem nézegetni az utazási irodák ajánlatait...
—  Meddig akarsz még harcolni ellenem? -kérdezte Case, miközben óvatosan a lány vállára tette a kezét. - Meddig akarsz még úgy tenni, mintha nem tartoznánk össze? - Gyengéden szájon csókolta. - Akarlak, Dixie!
A lány lába megremegett. Olyan jó volt, amikor Case átölelte. Szinte hallotta Jill kérdését: „Biztos vagy benne, hogy nem akarod?" De akarta. Már fél évvel ezelőtt is akarta, és most is. Éppen ez rémítette meg.
—  Case! — sóhajtott halkan.
—  Dixie! - súgta a férfi, és újra megcsókolta. Keze lassan végigsiklott Dixie hátán, s megállt a csípőjén. Szorosan behúzta a lányt két szétvetett
52


lába közé. Dixie megborzongott, ahogy megérezte a férfi izgalmát. Benne is ugyanaz a követelő vágy égett.
Case még erősebben markolta a csípőjét, s Dixie érezte, hogy megremeg. Megdöbbentette, hogy ez az erős férfi remegni tud.
Lassan felemelte a fejét, és Case-re nézett. A férfi szeme csillogott, s az állán megrándult egy izom, mintha fájdalmat erezne. A lány az arcára tette a kezét.
-  Igazán akarsz? — suttogta.
-  Fogalmad sincs róla, mennyire! - nyögött fel Case. - Már olyan régen nem...
-  Komolyan mondod, hogy az alatt a fél év alatt nem...? - pislogott zavartan Dixie.
-  Régebben - mosolygott a férfi sután. - Sokkal régebben.
-  Te jó ég!
-  Gondolom, te...
-  Már évek óta nem — felelt nyíltan Dixie, és elpirult.
-  Jó kis pár vagyunk! - Case halkan elnevette magát, de a feszültsége nem oldódott föl.
-  Nem bújok ágyba egykönnyen senkivel.
-  Tudom. Én sem. Legalábbis már régóta nem. Egymás szemébe néztek. Egyikük sem mert levegőt venni. Case gyorsan megcsókolta Dixie-t, aztán kelletlenül elengedte.
-  Jobb, ha visszamegyünk az étterembe...
A lány megpróbálta leküzdeni érthetetlen csalódottságát.
-  Igen, jobb lesz.
Hazel az ajtóban várta őket.
-  Hogyhogy már itt vagy? - tudakolta Dixie. - Csak ötre kellett volna jönnöd.
-  Apád felhívott, s azt kérte, hogy Bobbal ma helyettesítsünk benneteket.
Dixie, ahogy Hazel szokatlanul kedves hangját hallotta, megdermedt.
-  Mi történt?
-  A nagyapádat bevitték a kórházba. Nagyon sajnálom, de azt hiszem, komoly.
A lány Case-re támaszkodott.
-  Jaj, nem! - suttogta. - Oda kell mennem.
-  Elviszlek - ajánlkozott a férfi, és Dixie nem ellenkezett.
A család a várószobában gyülekezett. Nettie néni nagyon gondterheltnek látszott. Miké és Anita egymás kezét fogta. Mindenki újabb híreket várt a nagypapa állapotáról. Dan a felesége mögött állt, jobbját a vállára téve. Lisa és két gyereke egy keskeny padon kuporgott. Kathy szipogott, Jeff gépiesen lapozott egy újságot.
53
TíffANY
j
Amikor Dixie és Case belépett, mindenki feléjük fordult. Miké a lányához sietett, és megfogta a kezét.
-  Hogy van? - kérdezte Dixie reszkető hangon.
-  Még nem tudjuk, kicsim, de nem túl biztató a helyzet. Dixie elpityeredett, és Miké átölelte.
-  Reménykednünk kell, kislányom — suttogta a fülébe.
A következő órában a család tagjai igyekeztek tartani egymásban a lelket. Case velük maradt, kávét hozott, halkan beszélgetett Jeff-fel, és kedvesen vigasztalta Kathyt. Aztán Dixie-hez lépett.
-  Hogy bírod? - kérdezte.
-  Jól vagyok - nyugtatta meg fáradtan a lány. - Csak mondanának már valamit!
Case átölelte a vállát.
-  Biztosan nincs mit mondaniuk.
-  Igen, mégis...
A férfi szorosabban ölelte.
-  Tudom... és nagyon sajnálom.
Dixie nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy arcát a férfi mellkasára szorítsa... csak egy pillanatra. Szüksége volt a belőle sugárzó erőre.

Nem érinti Önt az és minden szá.m.b.02: biztosan hozzájut,
HA ELŐFIZET! Hívja, az alábbi satájmot:
201-7122/410; 469
(előfizetés és terjesztés)
6. FEJEZET
A hír gyorsan terjedt. Mindig jött valaki, akj mondott nekik néhány együtt érző szót: ismerős kórházi dolgozók, két barát a templomból...
Case nagyon idegennek érezte magát, amikor látta, hogy szinte minden újonnan érkező átöleli.Dixie-t, és barátian vigasztalja. Tudta, milyen fáradt a lány, és csodálta a lelkierejét. Dixie majd meghalt a félelemtől, de a férfi rájött, hogy ezeknek az embereknek a támogatása erőt ad neki. Ez volt a lány nagy családja; nemcsak a közvetlen rokonok, hanem a barátai és ismerősei is.
Bármennyire vágyott is az utazásra és a kalandokra, Dixie ide tartozott, itt volt az otthona. Case elgondolkodott, akad-e számára hely a lány közelében...
Egyszer csak megdermedt. Jackson Babbit lépett a helyiségbe, egyenesen Dixie-hez sietett és átölelte. Case összeszorította a fogát. Tekintettel a körülményekre, megpróbált nyugodt maradni. Dixie csak barátian viszonozta az ölelést. A mozdulata nem is hasonlított ahhoz, ahogy az imént őhozzá simult.
Mivel azonban Case tűrőképessége véges volt, hamarosan odament hozzájuk, Dixie derekára tette a kezét, és távolabb húzta Jacksontól.
—  Jól vagy? - kérdezte a lányt.
—  Igen, Case.
—  Akarsz még kávét?
Dixie már majdnem megrázta a fejét, de aztán másként döntött.
—  Köszönöm, az jó lenne.
—  Majd én hozok! — ajánlkozott Jackson. Nem kerülte el a figyelmét, milyen bizalmasan támaszkodik Dixie a férfira. — Kér még más is? — tudakolta a többiektől.
Case örült, hogy a vetélytársa elment, és nem mozdult Dixie mellől. Váratlanul felbukkant Jill is, és segített Jacksonnak szétosztani a kávét. További hosszú félóra telt el, amire megjelent egy orvos.
—  Úgy tűnik, túl van a nehezén —jelentette be —, de alaposan ránk ijesztett. Még néhány napig nagyon kell rá vigyáznunk.
Dixie megfordult, és Case mellére rejtette az arcát. A férfi szorosan átölelte, és leküzdötte a vágyát, hogy megcsókolja, de csak azért, mert tudta, kínos helyzetbe hozná a lányt ez előtt a sok ember előtt.
55
IJfFANY
Dixie kibontakozott a karjából, könnyes szemmel, hálásan rámosoly-gott, majd az apját ölelte meg. Aztán Nettie néni került sorra, aki csak most fakadt sírva, hogy tudta, a bátyja életben marad.
-  Jó hír, ugye? — kérdezte egy hang Case mögött. Jackson Babbit volt.
-  Igen - felelte tartózkodóan Brannigan. - Remélem, nem lesz visszaesés.
-  Én is. Adcock jó doki, tudja, mit beszél.
Case Dixie-n tartotta a szemét, aki a rokonok és barátok gyűrűjében állt. Nem egykönnyen szabadul majd el onnan...
-  Dixie még egy ideig maradni fog - mondta Babbit, mintha olvasott volna a gondolataiban. -Mi lenne, ha mi ketten meginnánk addig egy sört?
Case meglepetten húzta fel a szemöldökét.
-  Azt hittem, nem árulnak a város vendéglőiben szeszes italt.
-  Van egy magánklub, az kapott alkoholkimérési engedélyt. Tag vagyok. Case azt fontolgatta, mit akarhat tőle a fickó. A legkönnyebben úgy
tudhatja meg, ha vele tart.
-  Azt mondják, nálunk akar letelepedni - vonogatta a vállát magyarázatképpen Jackson -, akkor pedig gyakran látjuk majd egymást. Arra gondoltam, megismerkedhetnénk közelebbről.
-  Rendben. Szólok Dixie-nek, hogy elmegyünk.
Babbit meglepettnek látszott, hogy Case elfogadta az ajánlatát. A lány még meglepettebb volt, amikor értesült a dologról.
-  A klubba mész Jacksonnal? - meredt Case-re csodálkozó szemmel. -De te és ő... Nos, nem tartom okos ötletnek...
-  Ne félj, rendesen fogok viselkedni — mosolygott a férfi. — Menj vissza a családodhoz! Később felhívlak, jó?
-  Rendben. —A lány már indulófélben volt, amikor váratlanul újra odafordult hozzá. - Case... Köszönöm, hogy itt voltál velem ma délután.
A férfi megsimogatta az arcát.
-  Ez magától értetődik, hiszen hozzád tartozom — mondta halkan. Aztán gyorsan elsietett, mielőtt a lány tiltakozhatott volna.
Jackson szemmel láthatóan törzsvendég volt a klubban. A félhomályos helyiségben a vendégek és a felszolgálók is jó ismerősként üdvözölték. Az egyik sarokban tévé állt. Néhány férfi éppen baseballmeccset nézett, és nevetve a várható végeredményen vitatkozott.
Csak a pincérnők képviselték a szebbik nemet, de Jackson megnyugtatta Case-t, hogy a klubba hölgyek is járnak.
-  Ok inkább hétvégén jönnek, amikor zene és tánc is van.
-  Dixie is jár ide? — Case körülnézett, és elképzelte magát, amint a kellemes helyiségben Dixie-t ölelve érzéki zenére ringatózik.
-  Néhányszor elhoztam magammal - felelte Babbit.
Case arca elkomorodott, mert látomásában a hajzselés, felékszerezett Jackson vette át a helyét.
56

—  Szia, Jackson, hogy vagy? — Kockás inges, szűk farmeros szőke pincérlány lépett hozzájuk.
—  Jól, mint mindig, Joannie. Ismered már Case-t?
—  Nem. Joannie vagyok - ismételte meg a nevét barátságosan mosolyogva a nő.
—  Örülök, hogy megismerhetem — biccentett Case.
—  Ilyen udvarias fiú, hogy kerülhetett a társaságodba, Jackson? — ugratta a felszolgáló Babbitet.
—  Még új a városban, rajtam kívül nem ismer mást — válaszolta a férfi.
—  Case, beszélnem kell magával - vágott komoly képet Joannie. - Ez az alak még bajt hozhat a fejére.
—  Azt mondja, bajkeverő?
—  Méghozzá a legrosszabb fajtából! Bár egy rendes asszony még megnevelheti.
—  Drágám — nevetett Babbit —, már két nagyon rendes asszony volt a feleségem, de egyiküknek sem sikerült.
A nő játékosan megfenyegette az ujjával.
—  Soha nem szabad feladni! Dixie-t mikor hozod el megint? Jackson köhécselni kezdett.
—  Említettem már, hogy Case Dixie vőlegénye?
—  Maga és Dixie összeházasodnak? — bámult a nő döbbenten Case-re. Mielőtt Brannigan válaszolhatott volna, Jackson folytatta:
—  Nem azt mondtam, hogy összeházasodnak. Case állítja, hogy Dixie vőlegénye. Dixie-nek azonban más a véleménye.
—  Változtatni fog a véleményén - nézett Case figyelmeztetően Babbitre.
—  Majd meglátjuk...
—  Te jó szagú ég! - csapta össze a kezét Joannie. - Még összetöritek itt a berendezést, és az én nyakamba varrják a kárt. Isztok is valamit, vagy csak kihívjátok egymást párbajra?
—  Egy sört - közölte kurtán Jackson.
—  Kettőt — tette hozzá Case. Joannie bólintott.
—  Viselkedjetek rendesen, amíg vissza nem jövök, megértettétek? — mondta, és távozott.
—  Kedves nő - állapította meg Case, amikor a fiatal teremtés elment. Talán sikerül Jackson figyelmét Joannie-re terelnie, és békén hagyja Dixie-t.
Babbit mosolya eltűnt.
—  Igen, az. Szegény kislány.
—  Miért szegény?
—  A férje egy tavalyi baleset óta tolószékben ül. Van három apró gyerekük. Joannie két helyen is dolgozik, mégsem jönnek ki a pénzből, nem tudják kifizetni az orvosok számláit.
—  Ajaj! - Case figyelte, ahogy Joannie a bárpultnál két férfival beszélget. Jókedvű nevetése mögött sok fájdalom rejtőzhet.
57
TlffANY
-  Az ismerősök persze sokat segítettek, de a férje túl büszke ahhoz, hogy pénzt fogadjon el másoktól.
-  Még a gyerekek részére se?
-  De, azoknak igen - helyesbítette magát Jackson.
Joannie felszolgálta a sört, és hozott egy tálka földimogyorót is.
-  Hozhatok még valamit?
-  Nagyon köszönjük, egyelőre nem — felelte Case.
-  Milyenje modorú! —jegyezte meg Joannie. —Jackson, tanulhatnál tőle! - Azzal elsietett, mert az egyik baseballszurkoló hívta.
Case megfogadta magában, hogy busás borravalót ad majd a nőnek. Jackson ivott egy korty sört, aztán némán rágcsálta a mogyorót.
-  Örülök, hogy Dixie nagyapja túl van a veszélyen — szólalt meg egy idő múlva. - Biztosan nincs már sok neki hátra, de a család hálás minden percért, amelyet még velük tölthet.
Case nem ismerte a nagyszüleit. Sőt az anyjára is alig emlékezett. Visszagondolt, milyen szeretettel bátorították egymást Dixie hozzátartozói a kórházban. Lesz-e neki valaha is olyan családja, amelyben ilyen szorosak a kötelékek?
-  Feleségül fogom venni -jelentette ki minden átmenet nélkül, mintha csak Babbitet akarná meggyőzni.
-  Fél magától.
Jackson megjegyzése megdöbbentette Case-t. Más választ várt.
-  Nincs miért félnie.
-  Ő másként látja. Azt hiszi, megint fájdalmat okoz majd neki.
-  Elmesélte, mi történt Cancúnban?
-  Igen.
-  Elmondtam már Dixie-nek, miért kellett elmennem. Nem volt választásom.
-  Bebeszélte magának, hogy szerencséje volt, amikor maga eltűnt — vont vállat Babbit.
-  Pedig téved. - Case nem tudott kiigazodni Jacksonon. Vetélytárs vagy szövetséges? Barát vagy ellenség? — Csak nem pályázik maga is Dixie kezére?
Babbit megborzongott.
-  Már kétszer voltam nős. Elegendő büntetés az egy férfinak egy egész életre.
-  Akkor mit akar tőle?
-  Dixie a barátom. Kedvelem őt, és felnézek rá. Nem sok emberről mondom ezt. Nem akarom, hogy megsebezzék.
-  Nem fogom megint magára hagyni.
-  Más módon is megsebezheti. Például hogy magától értetődőnek tekinti a kapcsolatukat.
-  Ezt soha nem tenném!
-  Máris ezt csinálja.
58

Case tiltakozni akart, de elhallgatott. Tényleg magától értetődőnek tartja, hogy Dixie a felesége lesz? Olyan biztos a dolgában, hogy már egy házat is lefoglalózott, anélkül hogy Dixie-t megkérdezte volna, tetszik-e neki. Természetesen ma délután kiderült, hogy tetszik neki, csakhogy ő már azelőtt döntött. Zavartan huzigálta az inggallérját.
—  Nem állt szándékomban...
—  A maga helyében én megpróbálnám kitalálni, mit érez Dixie — tanácsolta Babbit —, és nem mindig a saját belátásom szerint cselekednék. Különben megeshet, hogy elveszíti őt.
Case szíve már a puszta gondolattól is fájdalmasan összerándult.
—  Miért mondja nekem mindezt? - kérdezte. Jackson elgondolkodva válaszolt:
—  Valami azt súgja, Dixie nem lesz boldog, ha egyedül vág neki Európának. Nem magának való fajta, az emberi kapcsolatok sokat jelentenek számára. - Meghúzta a sörét. - Bár az utóbbi időben nyugtalan volt, és kicsit unatkozott, azt hiszem, nincs felkészülve azokra a meglepetésekre, amelyek Mitchell's Fork határain kívül várnak rá. Vegyük csak a legutóbbi % példát! Egyedül utazott el, és majdnem hozzáment egy vadidegenhez.
Case elvörösödött. Kényelmetlenül érezte magát, mert Jackson furamód ugyanazt mondta, amit ő is gondolt. De hogy éppen vele hozakodott elő, mint a Dixie-re leselkedő veszélyek egyikével, az bosszantotta.
—  Már megmondtam, hogy Dixie nem hibázott. Egymásra találtunk.
—  Nem engem kell meggyőznie.
—  Ebben igaza van. Miért is töröm magam? — morogta Case rosszkedvűen.
—  Úgy látom, elkelne magának egy barát.
Case összehúzott szemmel nézett az asztaltársára. Természetesen szívesen szerzett volna Mitchell's Forkban barátokat, hogy mielőbb otthon érezze magát, na de éppen Jackson Babbitet? Bizalmatlanul szemlélte a fickó frizuráját, feltűnő ruházatát, és arra gondolt, milyen ellentétesek ők ketten. Aztán eszébe jutott, mennyi szeretettel védelmezte a férfi Dixie-t, és mennyi megértést tanúsított Joannie iránt. Talán nem is olyan rossz, mint első pihantásra látszik... Dixie nem véletlenül kedveli.
—  Egy barát mindig jól jön az embernek — felelte óvatosan. Babbit elvigyorodott.
—  Akarsz még egy sört? Én fizetem.
A kórházból Dixie Jill-lel az étterembe ment, hogy megtudja, boldogultak-e nélkülük. Hazel beszámolt róla, hogy kevés volt a vendég, és minden a legnagyobb rendben folyt.
Miután bezárták a főbejáratot, Jill követte barátnőjét az irodába.
59
TiffANY
I
-  Még mindig nem tudom elhinni, hogy Jackson és Case együtt mentek el sörözni. Jaj, de szívesen kihallgattam volna őket!
Dixie úgy tett, mint akit teljesen lefoglal a papírmunka.
-  Megismerkednek egymással. Végül is két agglegényről van szó, nincs egyéb dolguk kedd este.
'— Két agglegény, és mindkettő ugyanaz után a nő után fut — pontosította az ábrát Jill.
-  Ne nevettesd ki magad! Jackson nem fut utánam. Ami pedig Case-t illeti...
-  Ne próbáld nekem bemesélni, hogy nem akar tőled semmit! Minden vágya, hogy megszerezzen.
-  Igen, mert beleillek a terveibe - mormolta Dixie. Ez a megfogalmazás meglepte Jillt.
-  Azt hiszed, csak ezért akar? A lány tanácstalanul vállat vont.
-  Én nem hiszem — ingatta a fejét Jill. — Gondolj csak arra, mennyi bonyodalmat okoztál neki, amióta itt van. És akadnak más nők, akik szívesen a nyakába borulnának.
-  Te például?
-  Akár én is, ha szabad lenne. De nem az, rajtad kívül nem érdekli senki. Azért berzenkedsz, mert azt hiszed, valamilyen ismeretlen hátsó szándékkal akar feleségül venni?
-  Nagyon jól tudom, miért akar elvenni! Feleségre, gyerekekre és családi otthonra vágyik.
-  És szerelemre?
-  Arról ez idáig nem esett szó - vágta rá zordan Dixie.
-  Ó! — Jill már kezdte érteni a barátnőjét. — Nem tudtam...
-  Nem számít. Még mindig az a meggyőződésem, hogy Case legfeljebb egy hónapig bírja ki Mitchell's Forkban. El tudod képzelni, hogy ez az ember beilleszkedik közénk?
-   Elég valószínűtlennek tűnik — fontolgatta Jill —, hogy aki állandó veszélyhez szokott, megelégedjen a hétvégi ifjúsági baseballmeccsekkel.
-  És még soha nem volt háza — fűzte hozzá Dixie. — Fogalma sincs, milyen unalmas egy házat karbantartani. Biztosan életében nem nyírt még füvet sem.
-  Fogadok, belepusztulna egy szülői értekezletbe. Apám mindig a leg-őrültebb kifogásokkal próbált kibújni alóla, de soha nem úszta meg.
-  Hát ez az! És nincs nálunk elég szórakozási lehetőség sem. A moziban összesen két új filmet adnak havonta. A legközelebbi színházig vagy sportstadionig másfél órát kell utazni.
-  Hát igen, aki megszokta a szórakozást, nehezen elégedne meg a mi városkánkkal.
-  Én is így gondolom - bólintott Dixie.
-  Valami mégis azt súgja, Case képes lenne rá - mosolygott Jill.
60

-  Azt hittem, már kezded megérteni az álláspontom - sóhajtott a másik nő.
-  Értem én, csak nem vagyok benne biztos, hogy igazad van. Hogy tetszett a ház?
Dixie értetlenül nézett rá.
-  Case mondta, hogy oda akar vinni - magyarázta Jill. - Említettem neki, hogy még nem láttad belülről, és nem ártana megtudnia, mielőtt kifizeti, hogy tetszik-e neked.
-  Ezt mondtad Case-nek? Nahát, Jill...
-  Tudom, aljas áruló vagyok. Szóval hogy tetszett a ház? Case szeretné, ha segítenél neki berendezni. Úgy irigyellek! Ha egyszer én...
-  Remek! Ajánld fel Case-nek, hogy átveszed a helyem.
-  Már megtettem, de ez a pasas vagy téged akar, vagy senkit. Én nem becsülném alá az érzéseit!
Dixie nem válaszolt, ám eszébe jutott, milyen kedves volt hozzá Case a kórházban. Jó volna mindig maga mellett tudni... de meddig ér a kitartása? Hamarosan ráunna Mitchell's Forkra, s ő összetört szívvel maradna itt. Megint.
Beismerte, hogy vállalná a kockázatot; csak egy apró jelét láthatná annak, hogy a férfi szereti.
61
HffANY
7. FEJEZET
Két hét múlva Case beköltözött a házába. Az adásvételi szerződést még nem írták alá, de az árajánlatát rögtön elfogadták. Mivel a hivatalos ügyek lassan intéződtek, Case megegyezett a tulajdonosokkal, hogy addig is bérlőként odaköltözik. Elege volt a szállodai szobájából.
Az elmúlt két hétben több ízben találkozott Dixie-vel, ha nem is annyiszor, ahányszor szeretett volna. Kényszerítette magát, hogy több egymást követő napon ne menjen a közelébe, és mindig felhívta, mielőtt felkereste. Nagyon hiányzott neki a lány, állandóan arra vágyott, hogy megérintse, átölelje. Szilárdan eltökélte azonban, megmutatja neki, hogy nem tartja „magától értetődőnek".
Időközben megismerkedett a város hétköznapjaival. A kávéházban reggelizett, és meghallgatta a nyugdíjasok történeteit, akik boldogok voltak, hogy új hallgatójuk akadt. Case még mindig idegen volt, de szívesen látott idegen.
Levágatta a haját a bőbeszédű fodrásznál a főutcában, és közben nagyon sok hasznos tudnivalóra tett szert. Bankszámlát nyitott, és amikor Mr. Peacock, Jill főnöke megtudta, mekkora összeget utaltat át a férfi Mitchell's Forkba, meghívta vacsorázni. Case gondolkodás nélkül elfogadta.
Akárhová ment, mindenütt ellátták jó tanáccsal, hogyan udvaroljon Dixie-nek. Úgy látszott, az emberek régóta aggódva figyelik a lányt.
—  Maholnap harmincéves lesz, és még nem ment férjhez — csóválta a fejét egy idősebb úr. - Túl válogatós. Egy fiú sem tetszett neki a városban Jackson Babbiten kívül, róla meg mindenki tudja, hogy nem nősül.
—  Ne hagyja magát az orránál fogva vezetni! — óvta Case-t egy idősebb asszony. —Az apja elkényeztette az anyja halála után. Most aztán tessék, festi a haját, és azzal a Babbittel mászkál!
—  Romantika — súgta Jill Case-nek, amikor az első átutalás megérkezett a bankba. — Virág, versek és halk zene, ez kell Dixie-nek.
—  Gyémántok — ajánlotta Mr. Peacock. — Dixie ujjara kellene húzni egy csinos gyűrűt, attól majd menyasszonynak érzi magát. Az öcsémnek ékszerüzlete van, tud magának néhány szép darabot mutatni.
Case megköszönte a tanácsokat, és megmaradt a saját elképzelései-
62

nél. Mindenesetre fejben tartotta a többiekét is, hátha még hasznukat veszi.
Dixie befordult Case háza elé. A mellette levő ülésen vastag, tapétamintákat tartalmazó kötet hevert, a hátsó ülésen két hasonló katalógus feküdt, csak szőnyegmintákkal. Nem is tudta már, miként egyezett bele, hogy ezen a forró júniusi hétfő délutánon idejöjjön.
Nem tudott nemet mondani, ha Case szívességet kért tőle. Ez ugyanannak a gyengeségnek a jele volt, amely miatt majdnem a felesége lett.
A férfi éppen a verandalépcsőnél térdelt, és inkább lelkesen, mint ügyesen kalapált valamit. Az inge mellette hevert a földön, s a tölgyfa lombozatán átsütő nap izgalmas fény-árnyék mintákat rajzolt a hátára.
Case felnézett, amikor Dixie kiszállt a kocsiból. Letette a kalapácsot, felpattant, és olyan mosollyal köszöntötte a látogatót, hogy a lányt forróság öntötte el.
-  Szia! - A rövid szócska felért egy becézéssel.
-  Szia - nyögte ki Dixie. Gyorsan megkerülte a kocsit, és kinyitotta az ajtót. — Elhoztam a tapétamintákat.
Case belebújt az ingébe, de nem gombolta be.
-  Örülök neki. Nagy szükségem van a tanácsaidra.
-  Ha ugyan érnek majd valamit. — Dixie kiemelte a vaskos kötetet, és odanyújtotta Case-nek. Közben pillantása a férfi meztelen mellkasára esett, amelyet a cancúni közös úszások óta nem látott. Emlékezett rá, milyen izmos és napbarnított volt...
Hirtelen elakadt a lélegzete, amint észrevette a sebhelyet. A keze annyira reszketett, hogy leejtette a tapétamintákat. Nem gondolkodott, odalépett Case-hez, és felemelte az ingét, hogy a hátát is láthassa.
-  Atyaisten! - nyögte. - Ó, Case!
Most látta először a férfi sebesülésének nyomát. A nagy heg, ahol a golyó bement, még mindig vörös volt. Dixie megállapította, hogy a lövedék egy hajszállal kerülte el a gerincet. Ajulás kerülgette.
Aztán Case lábára gondolt. Már nem sántított annyira, mint néhány hete, de biztosan a combján is csúnya forradás van. Osszefacsarodott a szíve, ahogy a sok szenvedésre gondolt, amelyet a férfi átélt. Egészen eddig a pillanatig valahogy nem tartotta valóságosnak a történetét. Most azonban szembesült a bizonyítékkal.
-  Sajnálom - szabadkozott Case. - Tudom, hogy rondán néz ki. Majd begombolom az ingem.
Dixie nem is hallotta, amit mondott. Remegő ujjal simogatta meg a sebhelyet.
-  Iszonyúan fájhatott.
-  Nem volt éppen kellemes, de a hegek idővel elhalványulnak... Dixie vadul megrázta a fejét.
63
TlffANY
-  Nem érdekelnek a hegek!
Case egy pillanatig nézte a lány sápadt arcát, aztán átölelte. Dixie a mellkasára fektette az arcát, s kezét az ing alá csúsztatta.
-  Annyira sajnálom... Te megsebesültél, én pedig olyan csúnyán bántam veled, amikor elmondtad. Nem is sejtettem...
-  Tudom, kicsim - mormolta a férfi. - Semmi baj.
Dixie most először engedélyezte magának, hogy elképzelje Case-t a kórházban, amint kétségek között hányódik: felépül-e, vagy nyomorék marad. Iszonyúan félhetett, és egyedül érezhette magát.
Azért nem akart eddig erre gondolni, mert tudta, azonnal elgyengülne.
-  Dixie! - Case felemelte a lány állat. - A sebek begyógyultak, a hegek majd elhalványodnak. Elmúlt.
Nem, nem múlt el, gondolta Dixie, miközben a férfi bizakodó arcát nézte. Case itt van, még mindig feleségül akarja venni, és ebben a házban szeretne vele élni. De ő még most sem tudja, Case őt magát szereti-e, vagy csak azt, amit képvisel, amit a férfi olyan vonzónak talál.
Sőt a saját érzéseiben sem volt biztos. Kívánta Case Brannigant. Csodálta, és nem tudott szenvedés nélkül arra gondolni, hogy fájdalmai voltak. Ha a többiek előtt mást mondott is, nem tudta elképzelni, hogy Case elmenjen, és soha többé ne lássa. Megszakadna a szíve.
Ez volna a szerelem? Az a sötét gyanúja támadt, hogy igen.
-  Olyan komornak látszol - simogatta meg a férfi az arcát. - Mire gondolsz?
-  Azon töprengek, mihez kezdjek veled — hangzott a lány válasza, mint ezelőtt néhány héttel.
Case javaslata is a régi volt.
-  Légy a feleségem!
Dixie csak sóhajtott. A férfi kicsit savanyúan nevetett, aztán lehajolt a tapétamintákért.
-  Gyere, nézzük meg, melyiket választjuk! - indítványozta.
Dixie némán bólintott, és követte Case-t. Most először járt itt, mióta a férfi két hete megmutatta neki a házat. Mosolyogva állapította meg, hogy éppolyan üres, mint akkor volt.
Case a jelek szerint egy hálózsákban aludt. A sarokban két bőrönd és egy utazótáska állt, tartalmuk helyenként kikandikált. Minden bizonnyal ott volt a férfi teljes ruhatára.
-  Arra gondoltam, eleinte csak néhány szobát bútorozok be, és majd lassanként a többit, amikor szükségem lesz rájuk — magyarázta Case. — Okosabbnak találtam, ha mindent kifestek, és új szőnyegpadlót teszek le, mielőtt bútorokat vennék.
-  Helyes meglátás, főleg ha ez a mostani állapot nem zavar.
-  Éjszakáztam már ennél mostohább körülmények között is.
64

Dixie újra elgondolkodott, miféle életet élhetett azelőtt Case. És vajon milyen fokozaton helyezkedik el ahhoz képest Mitchell's Fork? A férfi letette a tapétamintákat a szőnyegre.                         l
-  Nem akarsz valami hideget inni? - kérdezte.
-  De, jólesne. — Dixie követte Case-t a konyhába.
A pulton egymásra rakott tányérok álltak. A helyiséget a korábbi tulajdonosok berendezve hagyták itt. Volt hűtő, tűzhely, mikrohullámú sütő és mosogatógép. Case vett hozzájuk még egy kávéfőzőt, ennyire rúgott jelenleg-a berendezés.
-  Mit ettél az elmúlt napokban? - érdeklődött Dixie.
Case kinyitotta a hűtőajtót. Szalámi, mustár, dobozos italok, tej és fóliával letakart felfújtformák sorakoztak a polcokon.
-  Szinte minden este jött valaki, és beadott némi ennivalót. Úgy sejtem, Jill áll az ügy hátterében, mert az első alkalommal ő volt itt, rögtön azután, hogy beköltöztem. Amit hozott, tyúkra hasonlított. Finom volt.
Dixie megint azzal a megfejthetetlen féltékenységgel küszködött.
-  Jill itt járt nálad?
-  Ühüm, nagyon kedves volt tőle. És persze a többiektől is.
-  Óriási!
Dixie-nek az a gyanúja támadt, hogy Case lopva mosolygott, miközben a fejét a hűtőszekrénybe dugta.
-  Mit innál? Kólát, sört vagy gyümölcslét? A lány kólát kért.
-  Vagy dobozból kell meginnod, vagy kávésbögréből. Poharam nincs.
-  Jó a dobozból.
Dixie a mosogatóhoz lépett, és kinézett az ablakon. Lelki szemei előtt buja kúszónövények jelentek meg, amelyek a verandáról csüngtek le, az elhanyagolt ágyasokba pedig színes virágokat képzelt. Szép kilátása lesz az itt főzőcskézőnek...
-  Amint hallom, megismerkedtél a helybéliekkel - szólalt meg, anélkül hogy megfordult volna.
-  Nagyon kedvesek az emberek. - Case odanyújtott a lánynak egy dobozt, és kinyitotta a magáét. — Legalábbis a többség.
-  Találkoztál valakivel talán, aki nem volt az? — nézett rá kíváncsian Dixie.
-  A seriffel — mondta összehúzott szemmel Case.
-  McAdamsszel? Máris összekaptál vele? - rémült meg a lány.
-  Nem közvetlenül. Bementem az irodájába, hogy feljelentést tegyek. Tiszta hülye az az ember.
-  Kétségkívül az. Miféle feljelentést tettél?
-  Egy barbár összekarcolta a Ferrarimon a lakkot egy kulccsal -bosszankodott Case —, mind a két oldalon.
Dixie jól tudta, mit érez a férfi az autója iránt. Az egyetlen fényűzésnek számított az életében.
65
ÜffANY
-  Mikor történt?
-  Ma reggel, amíg a kávéházban reggeliztem.
-  Senki nem látta a dolgot?
-  Legalábbis azt állítják, néhányan azonban, akiket megkérdeztem, furcsán viselkedtek. Mintha félnének bármit is mondani.
-  Ó! - döbbent meg Dixie.
-  Igen. - Case észrevette, hogy a lány is ugyanarra a következtetésre jutott, mint ő. - A Cooper kölyök lehetett, meg a barátai. Bárcsak nyakon csíphettem volna a mákvirágokat!
-  Biztosan ők voltak, a dolog rájuk vall, de nem találsz senkit, aki tanúskodna ellenük.
-  Az a hígagyú seriff is ezt magyarázta, amikor közöltem vele a gyanúmat. Azt mondta, nincs bizonyítékom, nem tehet semmit. Aztán meg akart győzni, hogy én vagyok a hibás, amiért olyan drága autóm van.
-  A nyomorult! - kiáltotta megvetően Dixie.
-  Valami ilyesmit mondtam neki én is. Dixie aggódni kezdett a férfiért.
-  Case, ha komolyan le akarsz itt telepedni, nem szabad magadra haragítanod a seriffet és Coopert. Nagyon megkeseríthetik az életedet.
-  Nem ijedek meg tőlük.
-  Azt elhiszem, de a helybélieket nem szabad állásfoglalásra késztetned. Végül is idegen vagy, még ha szeretnek is. Cooperek sok-sok éve itt élnek, és nagy a hatalmuk.
-  Mert senki nem mer kiállni ellenük.
-  Meglehet, mégis szeretném, ha óvatos volnál.
-  Ahogy akarod. - A férfi hangja azonban elárulta, hogy nem ért egyet Dixie-vel.
-  Nézzük meg a tapétákat! -javasolta jobb híján a lány.
Mivel ülőalkalmatosság nem akadt, letelepedtek a szőnyegre, és kiterítették maguk elé a mintákat. Case-nek jó ötletei voltak, és nagyon biztosan tudta, mit nem akar.
-  Szeretem a kéket, a zöldet és a pirosat, de a rózsaszínt és a lilát nem.
-  Ez eleve behatárolja a választást. Case bizalmatlanul pislogott a lányra.
-  Te most szórakozol velem?
-  Nem merném.
-  De igen! - csökönyösködött a férfi. - Egyedül akarsz inkább válogatni?
-  Nem, dehogy - felelte a lány gyorsan. - Hiszen a te házad.
-  Tudod, hogy abban reménykedem, a mi házunk lesz.
-  Ne csináld ezt, Case... Úgy megnehezíted a dolgom...
-  Nekem is pokolian nehéz - szólt nyersen a férfi, és megragadta Dixie-t -, hogy ne emlékeztesselek mindennap arra, már házasoknak
66

kellene lennünk, itt kellene együtt élnünk, közösen berendeznünk a házat, és a gyerekeink tervezésén munkálkodnunk.
Váratlanul Dixie-hez hajolt, megcsókolta, és gondosan felépített önfegyelme azonnal darabokra tört a szenvedély súlya alatt. Dixie sem járt másként. Ahelyett hogy megállította volna a férfit, sóvárogva hozzásimult, és szomjasán szívta be az illatát.
Case begombolta az ingét, amikor bejöttek a házba. Dixie-t most egyszerre zavarta az anyag, amely nem engedte, hogy a férfi bőréhez érhessen.
A szőnyegpadló, amelynek a színe egyiküknek sem tetszett, meglepően puhának és kényelmesnek bizonyult, amikor Case ráfektette a lányt. Aztán kedvese hajába túrt, majd a hátára hemperedve magára húzta Dixie-t, s közben szédítően csókolta. Türelmetlenül lökött félre egy tapétásköny-vet, amely az útjában volt.
-  Dixie — zihálta —, annyira kívánlak, hogy az már fáj! A lány nem tudott tovább harcolni az érzései ellen.
-  Én is akarlak. - Elkezdte kigombolni Case ingét. - Most azonnal. A férfi még erősebben szorította magához.
-  Még szerencse. - Olyan vadul csókolta, hogy Dixie-vel forogni kezdett a szoba.
Sietve levetették a ruháikat, szanaszét dobálva őket a földön. Lázasan ölelkeztek. Dixie felsikoltott a gyönyörűségtől, amikor végre magán érezte a férfi meztelen bőrét. Sokkal jobb volt, mint ahogy az elmúlt hónapokban a szerelmeskedésüket elképzelte.
Case az ajkai közé vette a mellbimbóját, s Dixie megvonaglott a kéjtől. Ugyanakkor kerekre nyílt a szeme, és elhúzódott a férfitól.
-  yárj! Nem szabad!
-  Édes! - nyögött fel Case. - Tudod te, mit csinálsz velem?
-  Nem gondoltam meg magam - nyugtatta meg Dixie gyorsan a férfit. Ő ugyanúgy szenvedne, ha most abba kellene hagyniuk. - Nem szedek gyógyszert - mondta -, van valamid, amivel védekezhetünk?
-  Van - mosolygott Case elgyötörtén.
Dixie megkönnyebbülten nyugtázta, hogy a férfi erre is felkészült. Minden idegszálával sóváran várta a folytatást.
-  Várj! - sóhajtott Case, és odagurult a táskához.
Hangjának különös csengése arra késztette Dixie-t, hogy felkönyököljön, és szemrehányóan meredjen rá.
-  Szóval gondoltál rá, és mégsem akartad használni?
-  Dixie... — Case visszahemperedett hozzá. — Nagyon jól tudod, hogy gyerekeket akarok tőled. De ha még várni akarsz, nem bánom.
-  Egész biztos, hogy várni akarok - közölte a lány határozottan. - Hát tudod, Case...
A férfi gyengéden visszanyomta a szőnyegre, és ráereszkedett.
67
ÜffANY
—  Majd később megbeszéljük — suttogta, s keze simogató vándorútra indult Dixie testén.
—  Ha azt hitted, úgy elkábíthatsz, hogy még azt is elfelejtem...
Case jobbja a lány csípőjénél járt, aztán érzéki simogatással a combjai közé siklott.
—  Igen? - kérdezte, amikor Dixie elnémult.
A lány kéjesen felnyögött, és átölelte Case nyakát.
—  Majd később megbeszéljük...
—  Sokkal-sokkal később — lehelte a fülébe Case. Száját szerelmese szájára tapasztotta, s közben mélyen behatolt a testébe.
Dixie Case nevét ismételgette, egyébre nem volt képes. Eltűnt minden félelme, és átengedte magát a pillanat gyönyörének.
—  Mit szólnál a csíkos tapétához, drágám? Nekem tetszik.
Dixie gyorsan felhúzta a cipzárt a nadrágján, és lesimította gyűrött pólóját.
—  Még semmi nem dőlt el, Case.
—  Tudom — mondta ártatlan képpel a férfi. — De eddig ez a minta tetszik a legjobban.
—  Én nem a tapétáról beszélek! — toppantott Dixie.
—  De hát a szőnyegpadlónál még nem tartunk.
—  Nem a legjobb pillanatban viccelődsz! Arról beszélek, ami most történt.
Case a lányról a padlón heverő ruhadarabokra pillantott. Egy nagy barna folt éktelenkedett a szőnyegen. Észre sem vették, hogy feldöntöttek egy doboz kólát. Nem számít, úgyis kicseréli a szőnyeget... bár éppen kezdte megkedvelni.
Végül lemondó sóhajjal félretolta a mintákat.
—  Hát jó, Dixie, mondd, amit mondanod kell! Leereszkedő hangja egyáltalán nem tetszett a lánynak.
—  Csak azért, mert...
—   ...mert egymáséi lettünk... — egészítette ki szolgálatkészen Case. Dixie nyelt egyet.
—  .. .mert egymáséi lettünk... - Nem, ez a kifejezés kötődést feltételez. -Csak mert szeretkeztünk... — kezdte újra, de ez még rosszabbul hangzott. Nem akart azonban alkalmat adni Case-nek, hogy tiltakozzon, ezért gyorsan folytatta: - Ne gondold, hogy megváltozott a döntésem. A helyzet ugyanaz, mint eddig.
—  Tévedsz — felelte Case könnyedén. — Nagyon sok minden megváltozott.
—  Azt próbálom megértetni veled, hogy nem vagyok a menyasszonyod — sziszegte dühösen a lány.
Brannigan egy ideig behatóan nézett rá, majd bólintott.
68
\ 
—  Jó. Akkor mit szólsz a csíkos tapétához? Dixie sikítani tudott volna.
—  Nem is figyelsz rám?
—  Minden szót hallottam. Nem vagy a menyasszonyom. De attól még szükségem van tapétára.
A lány bizalmatlanul pislogott. Case túlságosan könnyen adta föl a harcot. Furcsamód bántotta ez. Case még csak vitatkozni sem akar? Olyan biztos benne, hogy meggondolja majd magát?
Vagy a férfi határozott időközben másként? És ha igen, miért? Dixie számára a szeretkezésük mesés volt, életének eddigi legnagyobb élménye... de mit jelenthetett Case-nek?
A lányt bosszantották a lelkében dúló ellentmondások. Úgy döntött, követi Case példáját. Tulajdonképpen nem is akarta most firtatni a dolgot. A tapéta és a szőnyeg kérdése biztonságos területnek látszott.
ElsóJk között kapja kézhez regényeinket és rendszeresen résxt vehet a nyereménysorsolásokon..
HA ELŐFIZET! Hívja six alábbi számot:
201-7122/410; 469
(előfizetés és terjesztés)
HffANY
8. FEJEZET
A függetlenség napja Mitchell's Forkban mindig nagy ünnepnek számított. A nap vidám felvonulással kezdődött, és a városi parkban folytatódott, ahol volt szépségverseny, tehetségbemutató műsor, zsákfutás, kötélhúzás, tűzijáték. Mindenki találhatott kedvére való szórakozást.
Dixie minden évben részt vett az ünnepen, amióta csak az eszét tudta. Ezúttal azonban akadt egy lényeges újdonság: itt volt Case.
Nettie néni és az időközben némiképp megerősödött nagypapa kényelmes nyugágyakon ültek egy árnyékos helyen. Ha fáradtnak éreznék magukat, Frank hazaviszi őket, így Miké és Dixie tovább maradhatnak. Miké az utóbbi időben egy megözvegyült tanárnővel találkozgatott, aki az idén a gyerekek tehetségbemutató műsorának felelőse volt. Dixie Case-szel szerette volna tölteni a napot.
-  Biztosan nem kérsz valamit, nagyapa? - érdeklődött a lány.
Az öreg egyik kezében limonádéspoharat tartott, a másikban egy tölcsér fagylaltot. Tulajdonképpen nem volt szabad sok édességet ennie, de a mai nap kivételnek számított.
-  Szaladj csak a barátaidhoz! — mondta nagypapa. — Jó szórakozást!
-  Csakhogy megtaláltunk! Már mindenütt kerestünk - toppant eléjük vidáman Jill. Jackson a nyomában sündörgött. Jill lófarokba fésült hajával, boldogan ragyogó arcával olyan volt, mint egy kamasz lány.
-  Szórakozzatok jól —jegyezte meg Frank—, majd én vigyázok a nagy-papáékra!
Dixie rámosolygott.
-  Tudom, Frank, és köszönöm. - Aztán az apjához fordult, és arcon csókolta. — Elmegyek Jillékkel.
-  Jó legyél, megértetted?
-  Apa, nemsokára betöltőm a harmincat! - nevetett Dixie.
-  Igaz, de amíg az úgynevezett vőlegényed át nem veszi a felügyeletedet, én vagyok érted a felelős — bosszantotta Miké.
-  Gyere már, Dixie! Negyedóra múlva kezdődik egy bűvészbemutató. Biztosan jó lesz — sürgette Jill.
-  És mellette van a lacipecsenyés. Úgy ennék egy jókora darab sült húst sok csípős szósszal és káposztasalátával! — nyalta meg a száját Jackson.
70

Dixie nevetve szaladt el a barátaival, közben azonban a sokaságot pásztázó szeme egy bizonyos sötét hajú férfit keresett.
Case alighogy megérkezett a mulatság színhelyére, azonnal felfedezte Dixie-t. A lány nagyon kívánatos volt kék-fehér mintás blúzában és sortjában. Amikor a férfi észrevette, hogy Dixie Jackson Babbit karjába csimpaszkodik, elsavanyodott a képe. Megmondta már Babbitnek, hogy szálljon le Dixie-ről!
Lényegesen megkönnyebbült azonban, amikor meglátta, hogy Jackson másik karját Jill szorongatja. A két lány és Jackson olyan volt, mint három csintalan kölyök. Egy férfi két nővel! Ez igazságtalanság. Case úgy érezte, helyre kell billentenie az egyensúlyt.
Amikor Dixie vállát egy kéz érintette meg, azonnal tudta, hogy Case az. Felgyorsult szívdobogása volt a legbiztosabb jele a férfi közelségének.
Ahogy hátranézett, Case rámosolygott, s pillantásától a lány megremegett. Tökéletesen tudta, mi jár a másik fejében. Mindketten az előző esti közös vacsorájukra gondoltak, amely az új szőnyegpadlón végződött.
Ezúttal már ügyesebbek voltak, mint a múltkor, semmit sem borítottak ki a szőnyegre. Dixie ugyan megfogadta, hogy nem fekszik le többé Case-szel, legalábbis amíg nem dönt végérvényesen a közös jövőjüket illetően, de aztán mégsem tudott ellenállni, amikor a férfi átölelte. Utána még kétszer szeretkeztek, és mindegyik együttlét ugyanolyan tökéletes volt, mint a legelső alkalom. Dixie már attól tartott, lassan a rabja lesz Case szerelmi művészetének... és erről a vétkes szenvedélyéről nem is akart lemondani.
-  Szia! - köszönt a férfi halkan. Ahogy Dixie ajkára nézett, az felért egy csókkal.
-  Szia. - Dixie torka elszorult. Case észbontóan nézett ki. Sötét haja, mint mindig, a homlokába hullt. Amióta itt volt a városban, felszedett néhány kilót, s megint erősnek és egészségesnek látszott. A sántítását már alig lehetett észrevenni, bár a hegek örökre megmaradnak. Dixie erős csábítást érzett, hogy itt mindenki szeme láttára a nyakába ugorjon.
-  Dixie, térj magadhoz! - figyelmeztette nevetve Jill.
A lány elpirult, nem tudta, mióta bámul Case-re. Gyorsan elengedte Jackson kezét, és kicsit távolabb húzódott tőlük, hogy összeszedje magát.
-  Most érkezett, Case? - kérdezte Jill.
-  Igen. Lemaradtam valamiről?
-  Csak a szépségkirálynő választásról. Alison Derryberry nyert.
-  Mutassatok meg mindent! - Case Dixie derekára tette a kezét, és nem állhatta meg, hogy kihívó pillantást ne vessen Jacksonra. - Maradjunk együtt!
Babbit elvigyorodott.
-  Hát csak eddig tartott a boldogságom, hogy egyszerre két szép lánnyal lehetek?! - Jillhez fordult. - Mit szólnál, drágaságom, ha ma estig az én párom lennél?
71
TíffANY
-  Mivel jobb ajánlatot nem kaptam - sóhajtott Jill -, nem bánom, elfogadlak páromul.
-  Mindig belegyalogolsz az önérzetembe. De mert igent mondtál, elviselem az éles nyelvedet.
Jill kijelentette, hogy szomjas, és Jacksonnal elindultak a sátrak felé. Dixie és Case lassan követte őket.
-  Mindig veszekszenek? - tudakolta Case.
-  Amióta ismerik egymást — nevetett Dixie. — Pontosabban volt egy rövid időszak még a középiskolában, amikor együtt jártak, de Jill rajtakapta Jacksont, amint Linda Prince-szel csókolózott. Utána évekig nem beszéltek egymással. Jackson és Linda összeházasodtak, de nem tartott soká. Közben Jill is férjhez ment.
-  De most mindketten megint szabadok.
-  Jill azt mondja, akkor se kezdene újból Jacksonnal, ha ő lenne az egyetlen férfi Mississippi államban. Ennek ellenére az utóbbi hetekben sokat voltak együtt.
-  Mit gondolsz, lesz belőle valami?
-  Vagy lesz, vagy tovább bosszantják egymást. Ki tudja?
-  És te nem akarod rábeszélni Jillt?
-  Isten őrizz! - tiltakozott Dixie. - Az a legbiztosabb módja, hogy az ember elveszítse a barátnőjét, ha belekotyog a szerelmi ügyeibe.
-  Nagyon bölcs vagy. En a magam részéről csak akkor szólnék bele Jackson szerelmi életébe, ha rád vetne szemet. Abba viszont nagyon keményen beleszólnék!
-  Ezt fenyegetésnek szántad?
Case arca egyszerre volt ártatlan és vészjósló.
-  Döntsd el magad!
A népünnepély hangulata hamarosan Case-t is magával ragadta. Jacksonnal félig komolyan, félig barátságosan megmérkőztek célba dobásban, kosárlabdában és futballban. Dixie-t és Jillt elhalmozták nyereményekkel. Amikor a kezükbe már nem fért semmi, Dixie begyömöszölt mindent a kocsija csomagtartójába.
Case észrevett a sokaságban három férfit, akik leereszkedően szemlét tartottak. Az egyik a seriff volt.
-  A tehetetlen seriffetek azt gondolja, minden a legnagyobb rendben megy. Bizonyára elkerülte a figyelmét az a három naplopó, aki a kocsijával száguldozik a parkban. - Case már korábban is megjegyezte, veszélyes lehet, hogy Ted Cooper és cimborái errefelé autóznak, Dixie azonban azt felelte, hogy a fiúk elég távol vannak a tömegtől, és a kerítésen kívül köröznek.
-  Hidd el, hogy már neki is feltűnt - morogta Jackson. - De nem dobhatja ki a Cooper gyereket, amikor az apja állja az ünnepség fele költségét.
Case morgott magában valamit, és még egy pillantást vetett a három pöffeszkedő férfira.
72

-  Ki az a másik két nagyfejű?
-  Sloane polgármester és Major Cooper - világosította fel Jill.
-  Szóval ő Major Cooper, akinek a zsebében van a város.
-  Csak körülbelül a harmada - pontosította Jackson feszengve. Dixie tudta, hogy Babbit, hasonlóan a többi üzletemberhez, mindig óvatosan nyilatkozik a polgármesterről és barátairól.
Egyszer csak eléjük toppant a három siheder. Úgy látszik, pihentetik a kocsijukat... Remek, gondolta Dixie, Case most Cooper szeme láttára fog összetűzni velük. A férfi azonban keresztülnézett rajtuk. Inkább Dixie vállára tette a kezét, és az óriáskerékre mutatott.
-  Van kedved felülni rá?
-  Na, nézd csak, itt a mi spionunk! - gúnyolódott Ted, mielőtt Dixie válaszolhatott volna. - Hé, Brannigan! Hallottam, hogy lecserélte a Ferrariját egy terepjáróra.
Case a válla fölött visszanézett.
-  Sajnos nem kaptam annyit érte, mint amennyit kaphattam volna, a lakkozása ugyanis megsérült.
-  Szégyen, gyalázat! - vigyorgott szemtelenül Ted. A barátai hangosan röhögtek. - Remélhetőleg az új autójával nem történik semmi - szólt kihívóan.
-  Ha mégis, valaki fizetni fog —jegyezte meg Case nagyon higgadtan.
-  Na ne mondja! — kötözködött tovább a fiú.
-  Mérget vehetsz rá.
Dixie riadtan nyelt egyet. Jill és Jackson meglepetten nézett Case-re, s a fenyegető hangra néhány arra sétáló is felkapta fejét. Dixie azt gondolta, csak egy sült bolond kezdene ki Case-szel, amikor ilyen hangulatban van.
-  Mi folyik itt? — avatkozott közbe McAdams seriff. Nagy hasa lelógott a derékszíjára. - Brannigan, mit sértegeti ezeket a fiúkat? Már megmondtam, nincs alapja feltételezni, hogy ők rongálták meg az autóját. Felszólítom, hagyja békén őket!
Dixie a dühtől nem kapott levegőt.
-  Case senkit nem sértegetett. Hiszen Tednek járt a szája egész idő alatt! Case csak...
-  Nem akarunk bajt, seriff - vágott közbe Jackson. - Csak élvezzük az ünnepséget.
-  Azt hinné az ember, hogy felnőtt létükre jobb dolguk is van, mint itt szórakozni, de maguk tudják. Most pedig menjenek, és ne bontsák itt nekem a rendet! - mondta McAdams.
Case egy ideig farkasszemet nézett a seriffel, aki végül idegesen kapta el a tekintetét. Akkor a férfi is hátat fordított neki.
-  Menjünk! — húzta maga után Dixie-t.
A kis társaság egyik tagja sem nézett vissza.
-  Ajaj, Brannigan! - ingatta elégedetlenül a fejét Jackson. - Te aztán értesz hozzá, hogyan szerezz magadnak barátokat.
73
líffANY
-  Én meg úgy vélem, tapsot érdemel! - állt Case pártjára Jill. - Ted Cooperre ráférne már egy alapos verés. McAdams pedig agyalágyult hülye. Case-nek nem kell meghunyászkodnia előttük.
Jackson megint feszengett.
-  Persze, neki nem itt kell megkeresnie a mindennapi betevő falatját, bármikor elmehet innen. Elfelejtetted tán, hogy Cooper a bankotok legjobb ügyfele? Ha Coopernek úgy tetszik, Peacockkal azonnal kirúgat.
-  Azt próbálja meg! - heveskedett most már halkabban Jill.
-  A vita csak engem és a kölyköket érint - csóválta a fejét Case -, nektek nem kell belefolynotok!
-  Ez az egész olyan nevetséges - közölte Dixie, pedig éppenséggel nem volt nevethetnékje Jackson szavai után. Case valóban elmehet innen? Megpróbált nem gondolni erre a gyötrő lehetőségre. — Túl öreg vagy már ahhoz, hogy kamaszokkal viszálykodj - rótta meg igazságtalanul Case-t. - És McAdamsszel sem kell összeakaszkodnod. Egyszerűen tartsd távol magad tőlük. Mindenki ezt teszi.
-  A rajcsúrozó kamaszokból lesznek a felnőtt bűnözők - felelte Case. -És hogyan lehetne a város legfontosabb embereinek az útjából kitérni? Mi van, ha valakinek például rendőri védelemre van szüksége?
Dixie vállat vont.
-  Eddig mindig rendben mentek a dolgok.
-  Attól ez nekem még nem tetszik.
-  Nem kell tetszenie. Csak fogadd el!
Case-t nem győzték meg a lány szavai. És Dixie aggódni kezdett.
Este tánc volt. A városka countryzenekara játszott, és Case Dixie-t átölelve ringatózott egy ismert szám dallamára.
-  Még soha nem táncoltam a szabadban — súgta a lány fülébe.
-  Gyorsan tanulsz - mosolygott rá Dixie.
-  Köszönöööm, hölgyeeem. - Case az itteni szokás szerint elnyújtotta a szótagokat.
-  Jaj, nekem! - nyögte a lány. - Csak ne próbálj déliesen beszélni! Nem illik hozzád.
-  Ahogy akarod, drágám.
A következő számot kihagyták. Leültek egy szendvicsekkel megrakott asztalhoz Jackson, Jill, Lisa, a barátja, Charlie, Kathy és Jeff mellé. Case mindenkivel szívélyesen társalgott, nyilvánvalóan nagyon igyekezett, hogy beilleszkedjék a társaságba.
Dixie látta rajta, hogy a kérdések, amelyekkel ostromolják, egyáltalán nem feszélyezik. Többször is elmondta, hogy eddigugyan kábítószer-ellenes ügynök volt, de nemrég visszavonult, és befektetési tanácsadó akar lenni. Igen, helyreállítja a Fielding-házat, ott lakik majd. Ahányszor ez szóba került, a szeme sarkából mindenki Dixie-t vizsgálgatta.
Jeff Case-szel szemben ült, és úgy nézett rá, mint valami emberfeletti
74

lényre. Dixie nagyon jól értette a gyereket. Amikor az apjuk elhagyta őket, az ikrek még kicsik voltak, és azóta feléjük sem nézett. Case, a volt ügynök, akit szolgálat közben meglőttek, aki számos kalandot megélt, aki drága sportkocsival érkezett a városba, és megvette az egyik legnagyobb házat, nem véletlenül képviselte Jeff szemében a férfieszményt.
Dixie-nek is egyre nehezebben ment, hogy ne hasonlóképpen tekintsen rá. Ugyanakkor aggódott is Case-ért. Félt, hogy rosszul végződhet össze-akaszkodása a Cooper gyerekkel.
Az emberek meg-megálltak az asztaluknál. Egy részük hátba veregette Case-t, amiért nem riadt meg a serifftől, mások azonban figyelmeztették, hogy jobb, ha nem vitatkozik vele.
-  Darázsfészekbe nyúlt - súgta oda neki a fodrász. - Cooperrel és az embereivel ne húzzon ujjat!
Case megköszönte a baráti intést, és megígérte, hogy a következő héten elmegy levágatni a haját.
-  Fütyülsz mindenkire, igaz? - kérdezte panaszos hangon Dixie. Case könnyedén szájon csókolta.
-  Dehogy, kicsim. Ne aggódj!
A lány biztos volt benne, hogy a csókocska senki figyelmét nem kerülte el. Halkan köhécselni kezdett, és ivott egy korty kólát.
A zenekar új számba kezdett, és Jackson felkérte Jillt. Dixie észrevette, hogy Miké is ott táncol a barátnőjével. Fel is hívta rá Lisa figyelmét.
-  Szép pár — mosolygott Lisa. — Mit gondolsz, kapsz egy mostohaanyát?
-  Nem bánnám. Mona nagyon kedves, és apa már olyan régóta egyedül van. Mona boldoggá tudná tenni.
Lisát hirtelen nevetés fogta el.
-  Nézzétek, ki táncol ott! A polgármester és a felesége. Nem valami táncos lábú az elöljárónk.
Egy vaku villant fel, a helyi hetilap két riportere közül az egyik készített felvételt. Dixie máris tudta, kit fog látni a jövő heti szám címlapján. Az esetek zömében a polgármesternek sikerült a címoldalra kerülnie. Általában Major Cooper kezét szorongatta, megköszönve valamilyen adományt.
Hála az égnek, Ted és a haverjai leléptek. Dixie a távolból hallotta a kocsijuk bömbölését, és időnként egy-egy petárda robbanását. Ki tudja, mit terveznek megint...?
Arra ocsúdott fel töprengéséből, hogy Case érzékien az övéhez nyomta a combját. Dixie-t elöntötte a forróság, és tudta, az asztalnál ülők látják rajta a férfi érintésének hatását.
-  Később tűzijáték is lesz -jegyezte meg, hogy a többiek figyelmét másra terelje.
-  Remélem is — mormolta maga elé Case.
Lisából kibuggyant a nevetés. Dixie arca lángba borult. A zenekar lassú számot játszott, a párok összebújva táncoltak a csillagos ég alatt. Case felállt, és Dixie-nek nyújtotta a kezét.
75
TlffANY
-  Gyere!
Elvegyültek a táncolok között, és hamarosan megszűnt körülöttük a világ. Csak ők ketten voltak, és a zene. Meg a tűz, amely egyre erősebben fűtötte a testüket.
-  Csodálatos nap volt - suttogta Case a lány fülébe. - Szeretem a városodat, ezt az ünnepet, a barátaidat. És szere...
Dixie boldog várakozással itta a szavait, de hogy Case mit vagy kit szeret még, azt nem tudhatta meg, mert a férfi mondatát hangos recsegés-ro-pogás és az azt követő sikoltozás szakította félbe.
Case egy pillanatra megdermedt, aztán már ott sem volt. Gondolkodás nélkül a lárma irányába iramodott. Dixie zúgó fejjel, földbe gyökerezett lábbal állt.
76

9. FEJEZET
A park szélén ütött-kopott tribünsor húzódott. Néhányan oda telepedtek le, s várták a tűzijátékot, amelynek kilenckor, pontosan húsz perc múlva kellett kezdődnie.
Dixie rémülten látta, hogy a legmagasabb tribün középen beszakadt, a többi része pedig veszélyesen inog. Öt gyerek, óvodás és kisiskolás korúak, a legfelső sor gerendájába kapaszkodva kuporgott a beszakadt roncs fölött.
A gyerekek körülbelül öt méter magasságban ültek, alattuk hatalmas darabon minden leomlott. A nap éppen lement, a jelenetet csak néhány lámpa világította meg, tovább erősítve a közeli szerencsétlenség előérzetét.
—  Te jó ég! — suttogta Dixie, elképzelve, amint az építmény maradéka is összeroppan, és a gyerekeket maga alá temeti.
Körülötte kitört a pánik. Az emberek összevissza szaladgáltak, ordítoztak, sikoltoztak. Senki nem vette kézbe a helyzet irányítását, noha ott volt a seriff az embereivel, de ők is csak tehetetlenül toporogtak.
Ekkor azonban hirtelen történt valami.
—  Hé, ti ott! — kiáltotta Case egy csoport erős tizenéves fiúnak. — Tartsátok az oszlopokat!
A fiúk — akikhez nyomban csatlakozott Jeff — rögtön megértették, mire gondol Case, és nekivetették vállukat az ingó pilléreknek. Néhány férfi és nő is odaszaladt hozzájuk. Dixie magához tért bénultságából, és szintén csatlakozott a segítőkhöz. Bár már legalább öten támasztották az egyik oszlopot, Dixie érezte, milyen veszélyesen imbolyog. Világos volt, hogy nem sokáig tudják megtartani.
Amikor a feje fölött reccsenést hallott, a lány felpillantott. Az egyik fiúcska próbált épp lemászni.
—  Ne! - kiáltott rá Case.
A gyerek a parancsoló hangra azonnal mozdulatlanná dermedt.
—  Maradj ott! Mindjárt fenn leszek érted.
Dixie kétségbeesve fojtotta el feltörő tiltakozását. Csak nem akar oda felmenni Case? És ha minden lezuhan vele és a gyerekekkel együtt? Nem kellene várnia, amíg kerítenek egy létrát?
A tribün vészesen nyikorgóit. Dixie a többiekkel együtt még jobban nekifeküdt az oszlopnak.
—  Összedől! — ordította McAdams. — Mindenki meneküljön!
77
HffANY
Egy asszony felsikoltott. Az egyik fennrekedt kisgyerek anyja volt. Dixie haragosan nézett a tehetetlen, gyáva seriffre, aztán odaszólt a könnyes szemmel felfelé meredő asszonyhoz:
-  Ne félj, Carol! Case lehozza őket.
Megfejthetetlen okból ez a néhány vigasztaló szó mindkettejüket megnyugtatta.
Váratlanul Jackson és Miké bukkant föl Case mellett, aki a pilléreket vizsgálta, hogy elég szilárdan állnak-e az önkéntesek támogatásával. Aztán Jackson, Miké és még két férfi a magasba emelte Case-t, aki megkapaszkodott egy vízszintes gerendában. A korhadt fa fenyegetően recsegett.
Dixie nem mert levegőt venni, a karja reszketni kezdett, amikor az egész alkotmány meghajolt.
Case nagyon lassan araszolt előre, gondosan megvizsgált minden négyzetcentimétert, mielőtt a súlyával ránehezedett. A tömeg, amely az imént még tanácsokat kiabált, most halálos csendben volt.
-  Hozzátok le onnan azt az embert! — üvöltötte egyszer csak McAdams. — Miatta fog összedőlni a tribün. Már várjuk a tűzoltóságot.
-  De a tribün nem vár addig - förmedt valaki a seriffre. - Brannigan megteszi, amit lehet.
Case már majdnem felért. Dixie-nek eszébe jutott a sebesült lába. Kibírja odáig? Mi lesz, ha...
Elállt a szívverése, amikor egy deszka összeroppant a férfi alatt. A fadarab aligfél méterre Dixie-től ért földet. A lány még elszántabban tartotta a pillért. Csak együttesen sikerülhet!
Case egy akrobata ügyességével megtartotta magát, és továbbkúszott. " Elérte a gyerekeket, és leült melléjük a még ép padsorra. Dixie megkönnyebbülten lélegzett fel. Érezte, hogy a többiek vele együtt sóhajtanak.
A kicsik riadtan csimpaszkodtak Case-be. Dixie figyelte, milyen megnyugtatóan és higgadtan beszél hozzájuk, s a gyerekek hamarosan lecsillapodtak, pedig a beomlott állványzat hangosan recsegett alattuk.
-  Hogy akarja lehozni őket? - nyögte kétségbeesetten Carol Dixie mögött.
-  Biztosan kitalál valami okosat - vigasztalta Dixie csendesen a nőt, de közben arra gondolt, miért nem vette senki észre, milyen rozogák a régi tribünök. Miért nem ellenőrizték az állapotukat az ünnep előtt?
-  Jóságos ég! Mit csinál? — suttogta az asszony.
Dixie felpillantott. Case áthajolt a rogyadozó korláton, és valamit lekiáltott Jacksonnak. Jackson felmászott a keménykötésű Andy Smith vállára, két másik férfi pedig erősen tartotta Babbit lábát, miközben felfelé nyújtózkodott.
Case lassan és nagyon óvatosan leeresztette az első gyereket Jacksonnak. Legalább tízen emelték a magasba a karjukat, hogy elvegyék a kicsit, Carol fiát.
78

-  Ó, hála Istennek! - pityeredéit el az asszony, amikor gyermekét újra biztonságban tudta.
Messziről sziréna hallatszott. Dixie egyszer csak észrevette, hogy valaki fekszik a földön, éppen a beomlás közepén. Néhányan már köréje gyűltek. A lány nem értette, mi történt.
Case leeresztette a következő három gyereket sorra egymás után. A végén már csak egy hangosan síró kislány maradt, aki görcsösen kapaszkodott Case lábába. A férfi a karjába vette, s a csöppség kétségbeesetten ölelte át a nyakát. Nagyon félt.
-  Rajta, Polly, engedd, hogy a bácsi leeresszen! — bátorította valaki.
-  Úgy van, kicsim. Segíts neki! - kiáltotta egy reszkető női hang. Polly a fejét rázta, és még szorosabban bújt Case-hez.
Valami a tribün leghátulján hangosan recsegni kezdett, és még egy sor leszakadt. Akik alatta álltak, csak egy hajszál híján úsztak meg; még éppen félre tudtak ugrani. Az emberek rémülten kiáltoztak. Dixie megremegett, de nem mozdult a helyéről.
Case és a kislány hatalmasat rázkódott odafenn. A faalkotmány egyre vadabbul ingott, bár az emberek odalenn minden erejüket megfeszítve próbálták támasztani. Case az egyik karjában a gyereket tartotta, a másikkal magát a korláton.
Nagyon lassan leeresztette a kicsit, akit lent Jackson és a halálra rémült szülők vártak. A tömeg örömrivalgásban tört ki. A hangos lárma ellenére tisztán lehetett hallani a recsegést, ahogy további deszkák szakadnak le.
-  Leomlik! — kiáltotta Case. — Menjetek onnan! Mindenki félre! Dixie! El onnan!
A lány nem mozdult. Tudta, Case nem akarja, hogy idelent bárki megsérüljön. A férfi nem gondolt arra, ő maga mekkora veszélyben van.
Megjelent néhány tűzoltó egy létrával, de Dixie érezte, nem érnek fel időben. Imádkozni kezdett. Túlélheti-e Case, ha lezuhan a deszkákra és a kiálló hatalmas szögekre?
Jackson Case alatt állt, és magához intett néhány markos férfit.
-  Brannigan! Ugorj! — ordította.
Case habozás nélkül elrugaszkodott. Jackson, Andy és a többiek elkapták. Abban a pillanatban ért oda a mentőcsapat. És abban a pillanatban omlott be a tribün utolsó maradványa. Dixie és az oszlopot tartók kiugrottak alóla. A lány megbotlott, és ráesett valakire, de senki nem sérült meg. A recsegés-ropogás fülsiketítő volt, és hatalmas porfelhő emelkedett a romhalmaz fölé.
Dixie talpra állt, és Case karjába vetette magát. A férfi kicsit reszketett, de más baja nem volt.
-  Istenem! Halálra rémítettél! - Dixie görcsösen kapaszkodott a férfi ingébe. — Nem tudom elhinni, hogy megcsináltad!
-  Nem esett bajod? - kérdezte Case aggodalmasan. - Ugye nem esett bajod? — rázta meg a lányt.
79
TifFANY
—  Semmi bajom.
Case kétségbeesetten ölelte.
Egyszerre csak a tömeg középpontjában találták magukat. A szülők könnyes szemmel köszönték meg Case-nek a sikeres mentést. Mások elismerően vállon veregették. A hetilap munkatársa riportot akart vele készíteni, valaki azonban durván félretolta az útból.
—  Mi a fene folyik itt? — vette át McAdams kissé megkésve az irányítást. — Hogy történhetett ez?
-  Kale Sloane volt - kiáltotta egy fiú. - A kocsijával nekirohant a tribünnek, akkor dőlt össze. Curtis és én leugrottunk, jól fel is szakadt a térdem.
Ted Cooper, aki biztonságos távolságban az apja mellett állt, most harcra készen előlépett.
—  Kale nem szándékosan ment neki, csak elvesztette az uralmát a kocsi felett.
Dixie odapillantott a mentősökre, akik a földön fekvő test fölé hajoltak. Csak ekkor vette észre a kocsit, amely felborulva félig a deszkahalom alatt hevert. A polgármester és felesége a fiuk mellett térdelt.
-  Hogy van Kale? - kérdezte a lány.
-  Valószínűleg csak a lábát törte, komolyabb baja nem esett. Beviszik a kórházba —jelentette valaki a tömegből.
Case dühösen támadt a seriffre.
—  Miért nem figyelmeztették ezeket a fiúkat, hogy ne száguldozzanak a zsúfolt téren? Egész nap éreztem, hogy valami történni fog.
-  Nem tettek semmi tiltott dolgot - vágott vissza McAdams. - Kale nem hibás, egyszerűen baleset volt.
-  Olyan baleset, amelyet előre látni lehetett! Ráadásul ez a tribün legalább ötvenéves. A fa teljesen elkorhadt, a támpillérek nevetségesek. Csoda, hogy eddig nem dőlt össze. Ami pedig a kocsit illeti, csak egy tébolyult száguldozik egy gyerekektől nyüzsgő téren.
Ted dörmögött valamit, amit Dixie nem értett, de a pillantását, amelyet Case felé küldött, elkapta: sütött belőle a gyűlölet. Cooper elégedetlenül lépett közelebb.
-  Én figyeltem a fiúkat, és mondtam nekik, hogy menjenek távolabb a tömegtől. Baleset volt. Nincs szükségünk egy idegenre, aki belebeszél a dolgainkba.
Az emberek tetszésnyilvánítására várva körbejártatta a tekintetét. Nagy bosszúságára azonban senki nem helyeselt. A férfi homlokát ráncol-va fordult Tedhez.
—  Gyere, fiam, megnézzük, mi van Kale-lel. Érthető, hogy mindenki ideges...
McAdams még mindig dühösen nézett Case-re.
—  Major Coopernek igaza van — közölte. — Nincs szükségünk egy idegenre, aki megmondja, mit tegyünk.
80

-  Nem vagyok idegen. Van egy ingatlanom a városban, és hamarosan bejegyeznek a választók listájára. Maga választott hivatalnok, McAdams! Ha nem tud boldogulni a munkájával, majd találunk valaki mást, aki megfelel erre a célra, függetlenül attól, milyen pártfogó áll a háta mögött.
A seriff elvörösödve a körülötte állókhoz fordult.
-  Most pedig tűnjön el innen mindenki!
-  Az az érzésem, a tűzijáték lefújva — morgott a felhasadt térdű fiú. Ekkor azonban Cooper újra megjelent.
-  Azt már nem! Nagy pénzt adtam ki a tűzijátékra, nem mondunk le róla. így ünnepeljük meg, hogy senki nem sérült meg komolyan.
A bejelentést gyér taps fogadta. Sokan azonnal szedelőzködtek, és hazaindultak.
-  Azt hiszem, elegem volt mára az izgalmakból - mondta halkan Case.
-  Nekem is - értett egyet Dixie.
-  Tűnjünk el?
A lány bólintott. Case átölelte a vállát, és elindultak.
Jó félórába telt azonban, amíg kiverekedtek magukat a sokaságból, mivel szinte mindenki meg akarta rázni Brannigan kezét, mindenki hálás volt a segítségéért. Dixie észrevette, hogy Jacksonnak is kijutott a köszönetnyilvánításból, és ellentétben Case-szel, ő élvezte az ünneplést.
A lány fáradtan huppant Case új terepjárójának első ülésére. A férfi a háza felé vette az irányt, és Dixie nem tiltakozott.
-  Még most is biztos vagy benne, hogy itt akarsz letelepedni? - kérdezte a lány. - Általában nincs ennyi izgalmas esemény, van viszont pletyka, álszenteskedés, mocskos kis politikai praktikák, és mindaz, ami egy viszonylag szegény kisváros életéhez hozzátartozik.
-  Ez csak az egyik oldal. Itt engem barátságosan fogadtak, felfújtat hoztak, nehogy éhen vesszek. Egy rakás ember összefutott a kórházban, amikor a nagyapádat bevitték. Ezek az emberek látták, ahogy felnőttél, és most is a védelmedre kelnek. Én is ebben a városkában akarok otthon lenni. Veled, Dixie.
A lány hallgatott, mert nem akart és nem is tudott vitatkozni Case-szel.
Amikor a férfi befordult a ház elé, a veranda fölött égett a lámpa. Ahogy Dixie az épületet így megpillantotta, melegség járta át a szívét. Olyan, mint egy igazi otthon, gondolta vágyakozva.
Case leállította a motort.
-  Nagyon jólesne most egy ital.
-  Nekem is - mosolygott Dixie kicsit sután.
-  Hiszen nem is szoktál inni - simogatta meg az arcát Case.
-  Még lehet, hogy rá fogok szokni.
A férfi hozzá hajolt, és könnyedén szájon csókolta.
-  Olyasmit kínálok inkább, ami jobban ellazít, és sokkal kellemesebb lesz, mint az alkohol! Gyere!
81
TlffANY
Dixie és Case az üres nappaliban álltak egymással szemben. Nem szóltak egy szót sem. Dixie a férfi mellkasára tette a kezét, Case pedig átölelte a lány derekát. Dixie már nem vágyott kalandra. Case Brannigannél nagyobb élményt el sem tudott volna képzelni.
Case nagyon kívánta a lányt, de nem igyekezett sietősen a célja felé. Lassan, simogatóan csókolta Dixie szájának lágy vonalát, a felső ajka finom hajlatát, a szája sarkát, telt alsó ajkát, csak aztán nyomult nyelvével a szájába, és csókolta éhes szenvedéllyel.
Dixie halkan felnyögött, s önkívületbe esve kulcsolta át a férfi nyakát. Case olyan erős volt, olyan férfias, és itt volt vele, nem úgy, mint az az álmaiban élő szerető, aki Cancún óta elérhetetlen távolságból gyötörte.
Case suttogott valamit, és kibontakozott a lány karjából. Dixie csak akkor engedte el, amikor rájött, hogy a férfi a blúzát akarja levenni róla. Közösen megszabadultak a zavaró ruhadarabtól, de a lánynak ez alatt a néhány másodperc alatt is fájdalmasan hiányzott Case érintése. Hogy tudná elviselni, ha megint elmenne? Hogy tudna továbbra is ellenállni neki, amikor annyira kívánja, és annyira szüksége van rá?
Semmi nem létezhet ennek a háznak a falain kívül, ami felérne azokkal az érzésekkel, amelyeket Case ébresztett föl benne. Messzi, izgalmas tájak? Case minden érintésével odaröpíti őt. Hegymászás? Nem is létezik olyan magas csúcs, mint amilyet Case-szel együtt a gyönyör pillanatában elérnek. Új, izgató élmények? Már annyit kapott Case-től, és még mennyi vár rá mellette!
Nem vonzza az utazás, ha az az ára, hogy el kell szakadnia Case-től. Nélküle nem kaland a kaland. Az utazáson rá váró boldogság elhalványul ahhoz a gyönyörűséghez képest, amelyet Case ölelése jelent, ahhoz képest, ahogy a férfi rámosolyog, és ahogy a nevét kiejti.
Utolsó ruhadarabjaik is a földre hulltak, s végre meztelenül ölelhették egymást. Dixie halkan felsikoltott az örömtől. Case tovább gerjesztette benne a tüzet, csókjaival betakarta forró bőrét, míg Dixie szédülni nem kezdett. A férfi gyengéden tartotta, hogy el ne essen, de egy perc múlva újra vadul csókolta.
Dixie ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta a csókjait. Hozzásimult, ci-rógatta, mellét a férfi mellkasának szorította. Aztán egyik kezét lassan a férfi két combja közé csúsztatta. Case felnyögött, és a lányt magával húzva a földre rogyott.
Dixie boldogan nevetett, ahogy ügyes mozdulatainak elsöprő hatását figyelte. A férfi csókkal fojtotta el a nevetését, amely kéjes sóhajjá változott. Dixie nem tudott tovább várni. Mohón fogadta magába a férfit.
A gyönyör káprázatos magasságába repítette őket az egyesülés. Dixie szeme megtelt könnyel. Olyan jó Case-szel! És ahogy a férfira nézett, az ő szemét is nedvesnek látta. Talán azért, mert neki is ugyanolyan jó vele? Sejti-e, hogy az elmúlt órák alatt megérlelődött benne egy elhatározás, amely mindkettőjük életét megváltoztatja majd?
82

-  Dixie! — Case hangja rekedt volt, a keze remegett, ahogy a lány kipirult arcát két tenyere közé fogta. — Istenem, Dixie, szükségem van rád! Szeretném, ha ez a ház az otthonunk lenne. Mikor ismered be végre, hogy te is akarsz engem?
-  Most - suttogta a lány megadva magát az elkerülhetetlennek. Case nem hitt a fülének.
-  Azt mondod...?
-  Be akarom tartani a Cancúnban tett ígéretem. — Dixie minden bátorságát összeszedve kijelentette: - A feleséged akarok lenni, Case.
Nem várta volna, hogy ezeket a szavakat hallva kedvese arcára némi szomorúság ül ki.
-  Csak azért akarsz feleségül jönni hozzám, mert Cancúnban megígérted? Mert a kötelességednek érzed?
Dixie örült, hogy a férfi ennél többet vár tőle, de Case még mindig nem mondta ki a szavakat, amelyek annyira hiányoztak a boldogságához.
-  Nem, drágám, nem azért megyek hozzád, mert kötelességemnek érzem, nem is a pénzed vagy a házad miatt. Sem azért, mert a nagyapa rám parancsolt, hogy legyek a feleséged — fűzte hozzá mosolyogva.
-  Akkor miért?
-  Mert szeretlek - felelte a lány halkan. - És mert nem tudom elviselni a gondolatot, hogy valaha is elveszítselek.
-  Dixie! — Case forró homlokát a lányéra szorította. — Soha nem fogod megbánni, esküszöm, nem adok majd rá okot. Mindenem a tiéd, amim van, és én is a tiéd vagyok.
És a szerelmed? Mi van a szerelmeddel, Case? - gondolta Dixie. Az is az enyém? Am hangosan nem kérdezte meg.
83
J
ÜffANY
10. FEJEZET
Augusztus első vasárnapján Case Brannigan fütyörészve kötözte a csokornyakkendőjét. A hatalmas ágyon, amelyet kevés bútordarabjaik közül is elsőnek vettek Dixie-vel, ott feküdt a szmokingkabátja. Belső zsebében a házasságot engedélyező irat és két egyszerű karikagyűrű lapult.
Huszonnégy órája nem látta Dixie-t. Tegnap pontosan ebben az időpontban próbálták el az esküvőt. A lány annyira elfoglalt volt az elmúlt napokban, hogy alig találkoztak. Case már nagyon várta, hogy túlessenek a szertartáson, és Dixie végre örökre az övé legyen.
Az órájára nézett. A mindenségit! Igyekeznie kell, különben elkésik. Ma reggel korán felkelt, odafenn kifestett egy szobát, és az idő nagyon elszaladt.
Kapta a kabátját és kisietett a házból, gondosan bezárva maga után az ajtót. Ha vége a szertartásnak, hazajönnek a csomagjaikért, és indulnak a nászútjukra. Case mosolyogva gondolt arra, milyen fenséges meglepetést eszelt ki Dixie számára.
A terepjárója a ház előtt állt. Tegnap gondosan lemosta, és ragyogóra fényesítette. Minden rendben megy. Bár tíz perccel a tervezettnél később indul, még így is bőven van ideje...
Ekkor furcsa, hangos zaj keltette föl a figyelmét. Hátrafordult, de nem látptt senkit. Mégis úgy érezte, valami nincs rendjén.
A ház körül minden úgy volt, ahogy hagyta. Egy kivétellel.
Case elégedetlenül húzta el a száját, és elengedte a kocsiajtót. Hátul a kertben fűvel benőtt dombocska magasodott, alá pincét vájtak. Case szeme most ezt fürkészte. Eddig nem volt ideje a régimódi tákolmánnyal törődni, de úgy emlékezett, amikor legutóbb arra járt, az ajtó be volt zárva. Most azonban tárva-nyitva állt.
Figyelmeztető jelzés szólalt meg az agyában. Indulnia kellene az esküvőjére! Ugyanakkor az otthonát védelmező ösztöne is életre kelt. Nem tudott dönteni, melyik belső hívásnak engedelmeskedjék. Rövid toporgás után sóhajtva mégis a pince felé indult. Tudnia kejl, ki tolakodott be a birtokára, és miért.
Dixie biztosan megbocsát neki, ha egy picit elkésik, végül is kettejük közös otthonáról van szó.
Óvatosan közeledett a dombhoz, de senkit nem látott. A nyitott ajtó felől fura zajt hallott, olyan volt, mint egy adó-vevő készülék egyhangú jelzése.
84

—  Ki van odabenn? — kiáltott le, és kicsit kellemetlenül érezte magát, mert semmi fegyver nem volt nála. — A nyavalyába! — dörmögte bosszúsan. Nem mehet el úgy, hogy ne tudja, mi folyik itt!
Később azzal magyarázta a történteket, hogy az esküvő boldog izgalma és a sietség feledtette vele a korábban szinte vérébe ivódott körültekintését, súlyos tapasztalatokon edzett óvatosságát. Nem számított rá, hogy hátba támadják.
Akkor érte a lökés, amikor az első lépcsőfokra lépett. A sérült lába ugyan az utóbbi hónapokban szépen megerősödött, most mégis egyből kicsúszott alóla, ahogy hátba taszították. Vadul hadonászott a karjával, hogy visz-szanyerje az egyensúlyát, miközben lefelé botladozott a lépcsőn, de hiába.
Még hallott egy gúnyos nevetést fentről, mielőtt teljes súlyával előrezuhant. Éles fájdalom hasított a fejébe, ahogy földet ért. Minden elsötétült körülötte.
A templom öltözőfülkéjében Dixie csodálkozva nézte saját tükörképét. Alig ismert magára a hófehér csipkekölteményben.
Noha a ruhát készen vette, mert Case nem hagyott időt holmi ruhavar-ratásra, így is meseszép volt. A mélyen kivágott felsőrész szorosan simult a testéhez. A bő szoknya hátul uszályban végződött. A ruha hosszú ujja áttetsző csipkéből készült, és rengeteg apró gyöngy díszítette. A fejdísz is csupa csipke és gyöngy volt, s hosszú fátyol omlott le róla. Igazi hagyományos, romantikus menyasszonyi ruha volt, amilyenről Dixie mindig is ábrándozott.
Case ragaszkodott hozzá, hogy az esküvőnek megadják a módját. Legyenek koszorúslányok, legyen vőfély, lakodalmi torta és rengeteg pezsgő, mindaz, amit a Cancúnban tervezett esküvőn hiányolt. Tanúnak Jackson Babbitet kérte fel, amit sokan — köztük Dixie is — mosolyogva fogadtak.
—  Hány óra? — kérdezte izgatottan a menyasszony.
Jill, aki éjkék selyemruhájában nagyon csinos volt, az órájára pillantott.
—  Tíz óra ötvenhat. Még négy perc.
Dixie nagyot nyelt, és kezét összezsugorodott gyomrára szorította. Az esküvő forgatókönyvét Anita tervezte meg. Hamarosan beküldi Mike-ot, hogy őt és Jillt bevezesse az oltár elé.
Jill nevetve nézett barátnője aggodalmas arcára.
—  Ideges vagy?
—  Egy kicsit. Az a sok ember odabenn! Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha beugrunk egy anyakönyvvezetőhöz.
—  Apád belebetegedett volna. Azt mondja, évek óta azt a pillanatot várja, hogy végigvezessen a templomon.
—  Tudom.
Kopogtak. A két lány megfordult.
—  Kívánj szerencsét! — suttogta Dixie.
—  Minek? Ott van neked Case! — szólt bátorító mosollyal Jill.
85
TíffANY
-  Igazad van - mosolygott vissza rá a menyasszony, és egyszerre megnyugodott. Utoljára megvizsgálta magát a tükörben, miközben a másik nő kinyitotta az ajtót.
-  Jackson, te vagy? - kérdezte Jill. - Azt hittem, Miké jön. Neked Case mellett volna a helyed.
Amikor Dixie feléjük fordult, látta, hogy Jackson valamit súg Jillnek, az pedig döbbenten mered rá.
-  Mi történt?
Barátnője az ajkába harapott, Jackson feszengett.
-  Case nincs itt - bökte ki Babbit. - Senki nem látta. Apád odakinn várja. Dixie hitetlenkedve ingatta a fejét.
-  Ha még ma is fest és tapétázik, kap tőlem!
-  Nem hiszem, hogy amiatt kihagyná az esküvőjét - mondta Jill.
-  Olyan megszállottan dolgozik a házon, hogy közben megfeledkezik az egész világról. Saját kezűleg végez szinte mindent.
Jackson kényelmetlen nyakkendőjét huzigálta.
-  Most mitévők legyünk? Mindenki azt várj a, hogy néhány percen belül elkezdődik a cécó. A nagynénéd már tűkön ül.
-  Mondd az orgonistának, hogy játsszon még néhány darabot! -javasolta meglepően józanul Dixie. — A vendégek pedig legyenek türelemmel! Case egészen biztosan jönni fog.
Eltelt háromnegyed óra. A vőlegénynek híre-hamva sem volt.
Dixie letette a telefonkagylót. Az apja, Jill, Jackson, a pap, Anita és Lisa szánakozva nézett rá.
Az öltözőhelyiség tele volt. Nettie néni is itt sürgölődött volna, ha rá nem beszélik, hogy a nagypapával a sekrestyében várakozzanak.
-  Még mindig nem veszi fel? — kérdezte Jill, csak hogy mondjon valamit.
-  Nem.
-  Biztosan úton van már — nyugtatgatta magát és a többieket Jackson. Jill lesújtó pillantást vetett rá.
-  Dixie már félórája próbálkozik. Annyi időbe nem kerül az ideút.
-  Talán valami baj van az autójával — ismételte harmadszor vagy negyedszer Anita.
-  Talán - válaszolta Dixie most is, mint eddig, de úgy gondolta, egy egyszerű autóhiba nem állíthatta volna meg Case-t. Van telefon a terepjáróban, elintézte volna, hogy valaki érte menjen.
-  Dixie - kezdte óvatosan Lisa -, ugye nem arra gondolsz, hogy...?
A menyasszony körülnézett. Valamennyien tudták az ittlevők közül, hogy Case egyszer már cserbenhagyta az utolsó pillanatban. Bizonyára mindenki azon töri a fejét, nem ismétlődik-e meg az eset.
Furcsa, bennem még csak fel sem merült a kérdés, gondolta. Mégis lehetséges volna...?
86

—  Nem! - mondta hangosan és határozottan. - Valami történt, különben itt lenne.
Case annak idején sem hagyta cserben. 0 tökéletesen megbízik a vőlegényében! Akkor azonban csak egyvalami lehetséges... Dixie-t egyszerre kirázta a hideg.
—  Valami történt vele. Érzem.
—  Odamegyek a házához — döntött Jackson.
—  Én is megyek — lépett az ajtóhoz a lány.
—  Te itt maradsz! Majd onnan felhívlak - tiltakozott Babbit.
Dixie megrázta a fejét. Most már sietni akart. Ha Case-nek valami baja esett, mellette kell lennie.
—  Nem, veled tartok —jelentette ki ellenkezést nem tűrő hangon. Mike-hoz és Anitához fordult. — Tudom, bolondokháza van odakinn, de valahogy oldjátok meg a helyzetet!
—  Nem akarod, hogy én is menjek? - kérdezte Miké.
—  Itt van szükség rád.
—  Rendben.
Dixie kisietett Jackson mellett. Jill utánaszaladt.
—  Dixie, várj! Nem akarsz átöltözni? A ruhád...
A menyasszony egy pillanatra elgondolkodott, aztán eszébe jutott a húsznál is több apró gomb a ruha hátán. Egy óra hosszán át öltözködött, nincs türelme most még egyszer végigcsinálni az egészet.
—  Nem. Gyerünk, Jackson!
—  Az autóm ott áll az utcasarkon — bólintott a férfi.
Dixie felkapta a szoknyáját, és sebesen elindult a nyomában.
—  Én is jövök! — döntött Jill, és futásnak eredt, majdnem rálépve Dixie uszályára.
Babbit már beindította a motort. Dixie előre ült, maga után rángatta a ruháját és a fátylát. Amikor már minden bent volt, türelmetlenül lekapta a fejéről a díszt, és a hátsó ülésre hajította. Jill hátul helyezkedett el. Jackson beletaposott a gázba.
Éppen befordultak Case utcájába, amikor Dixie valami mozgást látott az erdőben. Két ismerős kocsit vett észre.
—  Ted! — kiáltott fel. — Igen, biztos vagyok benne. Ted Cooper és Steve Langford volt az.
—  Igen, én is láttam őket — dörmögte Babbit komoran, és még jobban taposta a gázpedált.
—  Csak nem gondolod, hogy csináltak valamit Case-szel? — kérdezte Jill. — Ted ugyan nagy csirkefogó, de...
—  Gyűlöli Case-t -bukott ki Dixie-ből, mert eszébe jutott a fiú pillantása azon a bizonyos függetlenség napi estén. - Én sokat el tudok képzelni róla.
Jackson közvetlenül Case terepjárója mögött fékezett le.
87
liffANY
-  Itt a kocsija, akkor pedig neki is itt kell lennie. — Dixie türelmetlenül ugrott ki a kocsiból. - Case, Case! - rohant a bejárathoz.
Az ajtó azonban zárva volt. Dixie csengetett és dörömbölt, de senki nem jelentkezett.
Jackson a ház mögül került elő.
-  Megnéztem a hátsó ajtókat, minden zárva.
-  Akkor hol lehet?
-  Betörök egy ablakot, és átvizsgálom a házat. Te és Jill nézzetek szét a garázsban és a kertben!
Dixie máris szaladt, Jill követte.
A garázsajtó zárva volt, Dixie azonban ismerte a biztonsági zár kódját. Az ajtó kinyílt. A helyiség üresen tátongott.
Dixie a halántékára szorította a kezét, megfordult, és a kertet vizsgálta. A pázsit tökéletesre nyírva, a virágágyásokban egy szál gaz sincs. Case keményen dolgozott.
De hol lehet?
-  Bent nincs —jelentette Jackson. — Mindent megnéztem.
-  Fel kell hívnunk a rendőrséget -javasolta Jill.
Dixie az ajkába harapott. Már majdnem rábólintott, de valami azt súgta neki, még egyszer vizsgálja át a kertet.
Csend volt. A nap pontosan a fejük fölött állt, és vakító fényt árasztott. Ekkor valami megcsillant a kert végében, és magára vonta Dixie figyelmét. A pinceajtó lakatja volt az. A lány bizonytalan, szinte kényszerű lépést tett abba az irányba. Aztán odarohant.
-  Case! Case!
-  Dixie, mi van? — A nyomai in ott loholt Jackson. Jill igyekezett velük lépést tartani, ami nem volt egyszerű feladat magas sarkú cipőjében.
Dixie megállt a pince előtt. A földre mutatott, ahol tisztán látszott a nemrég kinyitott ajtó nyoma. Mellette autóabroncs récéje látszott, és a kocsinyom az erdő felé vezetett...
Összenéztek. Jackson megzörgette az ajtót.
-  Case, odabent vagy?
Lélegzet-visszafojtva füleltek, de nem hallottak semmit.
-  Ezek a kölykök nem tudták volna oda bezárni - vélekedett Jill.
-  Ha számít rájuk, biztosan nem — fontolgatta a dolgot Dixie. — De mi van, ha meglepték? — Letérdelt az ajtó elé, és fülét a fára tapasztotta. — Odabent van - suttogta. - Egyszerűen tudom.
Jackson hitetlenkedő képet vágott, de azért még egyszer megverte az ajtót.
-  Case! Hallasz minket?
-  Mintha most hallottam volna valamit. — Dixie megpróbálta kivenni, mi az a halk nesz odabentről. Talán egy nyögés volt? — Le kell ütni a lakatot, meg akarom nézni, mi volt az!
-  Szereznünk kell egy feszítővasat - mormolta Jackson.
88

Dixie nekiesett az ajtónak. Annyira félt, hogy már nem tudott tisztán gondolkodni. Babbit gyengéden megrázta a lányt.
-  Dixie! Van Case-nek valami, amivel felfeszítjük az ajtót. A lány mély levegőt vett.
-  Nézd meg a garázsban! Van ott egy szerszámosszekrény. Jackson már rohant is a házhoz.
Jill átölelte Dixie vállát, de nem szólt semmit. Mindketten arra gondoltak, Case-nek súlyos oka lehet, hogy ne válaszoljon. Feltéve, ha benn van.
Jackson sokáig elbajlódott a lakattal, mire sikerült kinyitnia. Kitárták az ajtót, s Dixie belépett. A napfény beáradt a sötét, nyirkos helyiségbe, és a betonlépcső alján megpillantották a mozdulatlan alakot.
-  Case! - A lány nekilódult a lépcsőn, a lába azonban belegabalyodott a ruhája szélébe, és Jackson az utolsó pillanatban kapta el, megakadályozva, hogy lezuhanjon.
Dixie nem törődött a porral, a pókhálókkal és a sarokba surranó patkányokkal, letérdelt Case mellé, és megérintette sápadt arcát. A férfi nyaka és haja véres volt, a bal lába mintha kifordult volna. De lélegzett.
-  Case! - suttogta Dixie a fülébe. - Hallod a hangom? A férfi felnyögött, és a szemhéja megrezdült.
-  Case, én vagyok, Dixie. Nyisd ki a szemed, egyetlenem! Case szeme kinyílt, ám a tekintete fátyolos volt.
-  Dixie — motyogta. — Azt mondtad, egyetlenem? A lány elfojtotta a zokogását.
-  Jaj, édesem! Fáj valamid?
-  A fejem — nyögte a férfi, és megpróbálta óvatosan felemelni, de rögtön visszahanyatlott, s erőtlenül káromkodott.
Jackson egy olcsó zsebrádiót vett a kezébe, amely eddig ott recsegett a sarokban.
-  Mi a fene ez? - kérdezte, és visszatette a földre. Case a két nő segítségével felült.
-  Azzal... csaltak ide — felelte komoran. — Éppen indultam a templomba, amikor megláttam, hogy nyitva a pinceajtó. Közelebb jöttem, és hallottam ennek a vacaknak a hangját. Meg akartam nézni, mi az, amikor hátulról lelöktek. Esés közben vertem be a fejem. Hogy a nyavalya essen bele!
Dixie megsimogatta a férfi maszatos arcát. Aggódott, nem kapott-e Case agyrázkódást.
-  Azóta nem is tértél magadhoz?
-  Legfeljebb félig. Hallottam ezt a recsegést, de nem tudtam megmozdulni. Most már azonban jól vagyok — fűzte hozzá, hogy megnyugtassa a lányt.
Am Dixie-t nem győzte meg. Amint tudok, orvost hívok hozzá, tökélte el magában.
89
HffANY
-  Szerintünk Ted és a barátai támadtak rád — közölte Jill felháborodottan. — Láttuk a kocsijukat az erdőben.
Case arca megkeményedett.
-  Elkapom azokat a kis...
-  Hagyd csak a rendőrségre a dolgot! - szólt közbe határozottan Dbrie. -Világos?
-  Igenis — adta be Case a derekát. - De most csinálniuk kell valamit, különben én lépek a tettek mezejére!
-  Csinálni fognak — mondta nyomatékkal Jackson. — Mi ketten majd odahatunk.
-  Hívok mentőt - indult fel a lépcsőn Jill.
Case tiltakozóan megrázta a fejét, aztán a halántékára szorította a tenyerét, mert szédülni kezdett a hirtelen mozdulattól.
-  Nem kell mentő. Hány óra van?
-  Majdnem fél egy — felelte Jackson az órájára pillantva. — Gyere, elviszünk az orvoshoz!
-  Nem! — tiltakozott Case. Azt viszont hagyta, hogy Babbit talpra segítse. — Más terveim vannak. — Végignézett Dixie zilált menyasszonyi ruháján. - Ejnye, drágám, de összepiszkoltad magad! Hogy fogsz kinézni az esküvői fényképen?
Dixie felháborodott képet vágott.
-  Egy órával ezelőtt még szép voltam - méltatlankodott. - A helyzet azonban úgy alakult, hogy cserbenhagytak. Már megint!
-  Nem, nem, drágám. Csak elhalasztottuk kicsit az esküvőt. Már megint. — Imbolygó lábon ugyan, de Case elindult felfelé a lépcsőn. — Gyere, csípjük el a papot, mielőtt meglóg horgászni!
-  Most akarod az esküvőt? — pislogott Dixie. Case megcsókolta az arcát.
-  Szeretlek. Nem akarom megint elszalasztani, hogy a feleségem légy. A lány megállt, és Case-re meredt. El is felejtette, hogy nincsenek egyedül.
-  Ezt még soha nem mondtad — suttogta.
-  Nem? - Case meglepettnek látszott. - De azért tudtad, ugye?
-  Nem voltam benne biztos. Legalábbis egy órával ezelőttig. Case-t ez a válasz még jobban meglepte.
-  Éppen amikor nem jelentem meg az esküvőn?
-  Biztos voltam benne, hogy ott lennél, ha nem történt volna valami rettenetes — felelte Dixie. Az ajka kicsit remegett mosolygás közben. — Nem hagytál volna szándékosan cserben.
-  Mert szeretlek - lehelte a férfi. - Jobban, mint az életemet.
Dixie a templomi öltözőben jutott erre a következtetésre. Case nem azért akarja feleségül venni, mert beleillik a terveibe. Annyi nő van még, akit ilyen megfontolásból feleségül vehetne... szebbek, fiatalabbak. De az ő kezét kérte meg Cancúnban, őrá gondolt, amikor betegen feküdt egy
90

messzi kórházban. Őt követte Mitchell's Forkba, neki készítette a szép otthont. Vele akar családot alapítani.
Mert szereti.
A lány szemébe könny szökött. Am nem volt idő az elérzékenyülésre.
-  Ne hívjuk a rendőrséget? Mi lesz Teddel és Steve-vel?
-  Valaki majd a templomból beszól a seriffnek. A vallomásom akkor is megtehetem, ha már nős leszek. Jössz, vagy nem?
Dixie boldogan bólintott.
-  Menjünk!
A legtöbb vendég még a templomban volt, a kíváncsiság ott tartotta őket. Most izgatottan foglalták el a helyüket.
Az orgonista már elment, délutánra ugyanis más elfoglaltsága akadt. Egy vendég ugrott be helyette. A legkisebb koszorúslány elaludt a mamája ölében, de felébresztették, és ha néha nagyot ásított is, ügyesen tette a dolgát.
A vőlegény és a tanú szmokingkabátja gyűrött és piszlcos volt, sőt a vőlegény nadrágszára fel is hasadt. Erősen húzta a bal lábát, amíg a helyére ment, de aztán egyenes háttal várta a menyasszonyt. A haja kicsit kócos volt, és egy helyen összeragadt a vértől. Sápadt arcán horzsolások látszottak. Sietve mosakodott, és egy vérfolt a halántékán elkerülte a figyelmét. Adcock doktort már odahívták, hogy rögtön a szertartás után megvizsgálhassa.
De a vőlegény mosolygott.
A menyasszony pedig gyönyörű volt. Senkinek nem tűnt fel, hogy a fátyol elszakadt, hogy néhány tincs kicsúszott művészien feltűzött kontyából, vagy hogy a ruha csipkeszegélye sáros lett, és végighasadt. Természetesen azt sem láthatták, hogy a harisnyája csúnyán felszaladt, hiszen a ruha eltakarta.
Később mindenki úgy emlékezett vissza, hogy a legszebb, legmeghatobb esküvő volt, amelyen életükben részt vettek.
Dixie ugyanígy érzett.
91
TíffANY
UTOHANG
—  Hol van Case? Miért késik?
Dixie Brannigan elcsigázottan mosolygott, amint apja riadt kérdéseit hallotta.
—  Ne aggódj! Case itt lesz időben. Miké megpróbált lehiggadni.
—  Remélem is, hogy itt lesz, kicsim. Nem vagyok hajlandó helyette tartani a frontot a szülőszobában. Az én időmben a férfiak még odakint vártak.
—  Változnak... az idők... apukám — mondta akadozva Dixie, mert újabb fájás indult meg.
Miké az együttérzéstől maga is nyögdécselt, és zavartan paskolta a lánya kezét. Magában imádkozott, hogy a veje végre megérkezzen.
Néhány perc múlva pedig, mindenki megkönnyebbülésére betoppant Case Brannigan.
—  Ugye nem késtem el? - kérdezte, és az egyenruhája fölé ráncigált egy papír köpenyt.
—  Nem - rebegte könnyes szemmel Dixie. - Éppen időben jöttél. Miké felpattant, és átadta a helyét.
—  Szóljatok ki, ha túl vagytok rajta! — kiáltott vissza menekültében. Zackary Michael Brannigan egy óra múlva jött a világra. Kilenc és fél
hónappal az esküvő után. A hosszú európai nászúton fogant, amelyet az ifjú férj ajándékozott a feleségének. Az agyrázkódás és a megrándult boka ellenére csodálatos élmény volt az útjuk.
A Ted Cooper és Steve Langford körüli botrány után Mitchell's Fork lakói rábeszélték Case-t, hogy induljon a seriffválasztáson, ahol aztán elsöprő győzelmet aratott. Case ugyan azóta is azt hajtogatja, nem érti, miért állt kötélnek, hiszen nem akart a bűnüldözés berkeiben maradni. Dixie viszont sejtette, hogy nagyon is élvezi a munkáját.
A legmeglepőbb az volt, hogy Major Cooper is Case-t támogatta. Keserűen kellett ráébrednie, hogy elkényeztetett fiacskája majdnem emberölésbe keveredett, hiszen Case bele is halhatott volna az esküvője napján elszenvedett merényletbe.
Ted és Steve katonai iskolába került, ott majd móresre tanítják őket.
92

Az ötlet Case-től származott. A fiatalkorúak börtönében a srácok igazi bűnözővé értek volna.
Dixie a szülés fáradalmait pihente ki kórházi szobájában és figyelte a férjét, aki apró fiúgyermekét ringatta a karjában. Torka elszorult a meghatottságtól.
-  Na, seriff? Állj elő a mentegetőzéssel! Most éppen miért akartál cserbenhagyni?
Case zavartan mosolygott.
-  A főúton baleset történt, és egy teherautóból vegyi anyag ömlött ki. Valakinek ügyelnie kellett az eltakarítására.
-  És te voltál az a valaki.
-  Igen - bólintott az újdonsült apa. - De jöttem, amint Jackson megtalált. Ezt nem hagytam volna ki a világ minden kincséért sem.
-  Tudom, drágám - mosolygott Dixie. - Biztos voltam benne, hogy időben itt leszel.
Case szendergő kisfiát nézte. Amikor felemelte a fejét, a szeme gyanúsan csillogott.
-  Szeretlek, Dixie.
Ez a szó mégmindig ritkán hagyta el az ajkát. Csak különös alkalmakkor, miint például ez a mostani. Dixie számára azért jelentett mindennél többet, miért tudta, milyen komolyan gondolja a férje.
93