Rebecca Winters Én kis hableányom A délceg, szőke Andrew Cordell fényes nappal mesés álmot lát: a Bahama-szigetek partjainál, a tenger mélyén gyönyörű sellőt kap kameravégre. Összeköttetései révén hamar kideríti, hogy a tüneményes hableány neve Lindsay, foglalkozását tekintve pedig úszásoktató. A lánynak nincs ellenére, hogy együtt vacsorázzon Andrewval, de ennél többet semmiképpen sem akar... 1. FEJEZET - Remek munkát végeztetek, gyerekek! Ha így folytatjátok, biztosan megveritek jövő szombaton a Nyugat-Hollywood csapatát! Ti vagytok a legjobb úszók egész Kaliforniában. A medencéből harmincöt csuromvizes, boldogságtól sugárzó gyerekarc mosolygott Lindsay Marshallra. Fiúk és lányok, hattól tizenhét éves korig, vegyesen. Lindsay hátravetette súlyos aranyszőke copfját, és fél térdre ereszkedett. - Most három hétre elrepülök a Bahama-szigetekre, júniusban azonban visszajövök. Aggodalomra tehát semmi ok, amikor a Culver City csapata ellen kell kiállnotok, már megint itt leszek. Addig majd Bethany tartja az edzéseket. Aztán ne halljak ám panaszt rátok! Van valakinek kérdése? - Nekem! - kiáltotta az egyik nagyobbacska fiú. - Mi is magával repülhetünk? A gyereksereg harsány hahotára fakadt, Lindsay pedig elmosolyodott. - Legszívesebben mindenkit elvinnék, de az a gyanúm, a filmesek nem örülnének nektek. Utóvégre dolgozni megyek. Reklámjeleneteket veszünk fel a tenger mélyén. - És eznem veszélyes?- aggályoskodott akis Cindy Lou. Ő abba a tizenkettes létszámú csoportba tartozott, akik gyógykezelés céljából jártak úszni Lindsayhez. Ezekkel a gyerekekkel sokat kellett egyénileg is foglalkozni. - Én nagyon félek a cápáktól. - Nem kell félni tőlük. A cápa csak akkor támadja meg az embert, ha felingerlik. Én például sokkal jobban tartok attól, hogy a víz alatt esetleg tüsszentenem kell, és szétreped a búvárruhám. - Hát pedig arra szívesen befizetnék! -jegyezte meg félhangosan a legidősebb fiú, mire újabb vidám sivalkodás tört ki. - Ne csibészkedj! - figyelmeztette viccesen Lindsay, majd felállt. - Akkor mára végeztünk - mondta, miközben az órájára pillantott. - Jó ég! Már öt perce elkezdődött a következő foglalkozásom. Míg a gyerekek kimásztak a vízből, a lány felkapta a szandálját, könnyű pólót húzott, amelynek a hátán Bel Air Club felirat díszelgett, és máris robogott az irodába, hogy letegye a stopperórát meg a sípot. - Szia, Nate! -biccentett oda az aranybarnára sült úszómesternek, aki a telefon mellett üldögélt. - Szia! - Lindsay kellemetlen bizsergést érzett a bőrén, mert a fiatalember leplezetlen mohósággal legeltette rajta a szemét. Más lányok általában örömmel fogadták Nate közeledési kísérleteit. Erre utalt legalábbis, hogy mióta felvették úszómesternek, a nők csak úgy özönlöttek a klubba. - Hárman hívtak az elmúlt félórában, abból kettő férfi. Most már igazán megmondhatnád, hogy én mikor kerülök sorra. Velem nem akarsz találkozni sohasem? Lindsaynek már a nyelvén volt a csípős válasz, de még idejében meggondolta magát. Ha itt akar dolgozni, ebben az előkelő klubban, ahol mellesleg világhírű hollywoodi színészekismegfordulnak,akkornemveszhetösszeamunkatársaival. Egyformán mosolyognia kell a dölyfös, páváskodó, kiöregedett tenisz- és golfbajnokokra, még erre a bizalmaskodó, beképzelt izompacsirtára. Ez persze nem könnyű feladat. - Mondd csak,Nate, hány éves vagy te tulajdonképpen? Huszonegy? Huszonkettő? A fiatalembernek az arcára fagyott az elbűvölő mosoly. - Nagyon jól tudod, hogy huszonnégy múltam. - Nos, én huszonhét múltam, és kizárólag idősebb férfiakkal járok, akik nem feltétlenül élsportolók. Egyébként is nálam alapszabály, hogy nem fogadok el meghívást a munkatársaimtól. - Lindsay tulajdonképpen igazat mondott, hisz a klubban dolgozó férfiak egytől egyig önmagukba voltak szerelmesek, és egyetlen cél lebegett a szemük előtt: hogy végre felfedezze őket a nagy filmstúdiók valamelyik fejvadásza. - Ennek ellenére természetesen rendkívüli megtiszteltetés számomra a meghívásod, és igazán vérzik a szívem, hogy vissza kell utasítanom. A hónap végén látjuk egymást. Ezzel leszedte a nevére szóló üzeneteket a falon függő tábláról, majd kapta a táskáját, és búcsút intett a morcosan pislogó úszómesternek. A parkolóban - mint minden alkalommal - most is megállapította, hogy parányi autója valósággal elvész a sok hivalkodó sportkocsi között. Menet közben kibetűzte a legelső üzeneten szereplő nevet: Roger Bragg. Roger a szomszéd háztömb gondnoka volt. Lindsay egyszer már elment vele vacsorázni, de nagyon megbánta. A férfi nemrég vált el, mégis azon nyomban kijelentette, hogy akár másnap hajlandó lenne feleségül venni Lindsayt. Ő az a bizonyos szerencsés fajta, aki minden héten megtalálja álmai asszonyát. A második üzenet az utazási irodából jött, ahol Lindsay repülőjegyet rendelt Nassauba, hogy minden rendben, a jegy készen várja a repülőtéren. Ezenkívül a szülei hívták. Keservesen felsóhajtott, és úgy döntött, hogy csak Los Angelesből, arepülőtérről hívjafel őket, közvetlenül az indulás előtt. így talán majd sikerül rövidre fognia a búcsút, mert semmi kedve arról vitatkozni, miért vállal életveszélyes munkákat. Beindította a motort, és elindult hazafelé, Santa Monicába. Alig várta, hogy repülőre üljön. Gondolatban már New Providence szigete előtt úszott az ezüstösen En kis hableányom csillogó, kristálytiszta tengerben. Akaliforniai partok zavaros, hűvös, algás vizétől már jó ideje undorodott. A munkát legjobb barátnőjének, Bethnek az édesanyja szerezte neki egy hollywoodi ügynökön keresztül. Az ügynök egyszerre több reklámszerepre is szerződtette akarcsú termetű, kisportolt Lindsayt. Alany kitűnő szerződést kapott: kiszámította, hogy a közvetítő kifizetése után ötvenezer dollárja marad. Ha ezt hozzáteszi az eddig megtakarított pénzéhez, akkor ősszel elmehet San Diegóba, és folytathatja tanulmányait. Ebből a csinos kis tőkéből már be tudja fejezni az egyetemet. A Kalifornia Egyetem oceanográfiai és tengerbiológiai tanszéke világszerte jó hírnévnek örvendett. Lindsay azt tervezte, hogy környezetvédelemre szakosodik. Egyebek között azért, mert sokat szeretett volna utazni. Lelkiismeretes ember lévén alaposan felkészült az útra. Az összes könyvet elolvasta, amihezcsakhozzájutott, sőt személyesenis kikérdezett olyanbúvárokat, akik jól ismerték a Karib-tenger szigetvilágát. Még mindig alig hitte, hogy végre eljuthat arra a tájra, amelyet szakmai körökben is a világ egyik legérdekesebb kutatóhelyeként emlegettek. Csak úgy falta a történelmi leírásokat az ott elsüllyedt spanyol gályákról meg kalózhajókról, ámulva nézegette a fényképen is pompásan mutató színes trópusi halakat és lenyűgöző korallzátonyokat. A forgatás megkezdése előtt lesz elég ideje, hogy megismerje a terepet, és gyakorolhassa a sellőmozgást. A víz alatti tánc elemeit színpadon már megtanulta. A táncmester meg a rendező nagyon elégedettek voltak vele. Eltervezte, hogy szabad idejének minden másodpercét ki fogja használni. Már előre örült, hogy alámerülhet a híres Buoynál, amely kimondottan a cápák gyülekezőhelye. Lindsay régóta szerette volna közelről tanulmányozni ezeket az állatokat. Nehéz szívvel gondolt arra, hogy ennyi különleges élmény után vissza kell majd térnie Santa Monicába, és visszazökkennie a megszokott, hétköznapi kerékvágásba. Egy szép napon azonban úgyis tengerbiológus lesz belőle, és akkor majd úgy élheti az életét, ahogy neki tetszik. Andrew Cordell, Nevada kormányzója elismerően füttyentett egyet, amikor belépett a gyerekszobába, és megpillantotta tizenhat éves fiát, Randyt. A fiú jól szabott, oldalt rózsaszín csíkokkal díszített fekete búvárruhában feszített. Épp a vadonatúj békalábakat próbálgatta, melyekkel büszkén kacsázott fel és alá a tükör előtt. Most vette a felszerelést, kimondottan a bahamai nyaralásra. - Csak semmi gúnyos tekintet! - pislogott ki öntudatosan a búvárszemüvege mögül, miközben egy csomagot nyomott apja kezébe. - Az volt a feladatom, hogy szerezzek be mindent, amire szükségünk lehet. Neked is ugyanilyen szerelést vettem. Pontosan megfelel amélytengeri hőmérsékletnek. Próbáld fel, légy szíves! Andrew vállat vont. - Tökéletesen megbízom a szakértelmedben. Bőven elég, ha Nassauban próbálom fel. - Csak nem szégyelled magad előttem? Ahhoz képest, hogy elmúltál már harminchét, egész fiatalosnak látszol. - Nocsak, nocsak! Jól hallok? - vonta fel a szemöldökét Andrew. - Egyetlen fiacskám hízeleg nekem? - Igen, jól hallottad. És mondok még valamit: Linda, az egyik búvároktatónőm szemet vetett rád. - Linda? Nem emlékszem semmiféle Lindára. - Ezer szerencse, hogy ezt nem hallja szegény. Nincs nap, hogy ne érdeklődne felőled. Azt szokta hajtogatni, rendkívüli módon hasonlítasz az ifjú Róbert Redfordra, csak sokkal jobban nézel ki nála. Pontosan így mondta, esküszöm... Randy felemelte az egyik kezét. - Alex néni is valami ilyesmit állított tavaly, amikor Zack bácsival elmentünk Hidden Lake-hez. A bácsikám majdnem az árokba fordult a kocsival. - Igazán? - Andrew jóízűen felnevetett. Még mindig gyakran elcsodálkozott azon, hogy sógora, Zackery Quinn, a megrögzött agglegény milyen váratlan fordulattal vedlett át mintaférjjé, amikor a sors összehozta Alexandra Duncannel. Zacket villámcsapásként érte a szerelem, és ettől kezdve le sem vette a szemét gyönyörű, vörös hajú feleségéről, aki időközben már gyereket várt. - így görbüljek meg, ha nem igaz! - mutatta fel kisujját Randy. Apjának erről a pajkos mosolyról Wendie jutott az eszébe, és mint annyiszor, most is összeszorult a szíve, jóllehet a felesége már több mint három éve meghalt. - És mondd csak, becsomagoltál már? - Randy csípőre tette a kezét. Szerintem ez még meg sem fordult a fejedben. Andrew bűntudatos tekintettel nézett a fiára. - Arra gondoltam, hogy biztos szívesen segítenél nekem. Mert sajnos... - Mert sajnos a tervezettnél tovább tartott a megbeszélés az embereiddel, elvégre sok mindent kell tisztáznia egy ilyen fontos embernek, mielőtt két hétre kivonja magát a forgalomból - folytatta apja mondatát a gyerek. Andrew arca ellágyult. Nagyon szerette a fiát, és büszke is volt rá. Randy apja nyomdokain haladva már majdnem elérte a száznyolcvan centit, hollófekete haját azonban az anyjától örökölte. Iskola után dolgozni járt egy búvárszaküzletbe, és különféle búvártanfolyamokat végzett el, amit mind a saját zsebéből fizetett. Miután megszerezte a merülési engedélyt a nyílt tengerre, addig rágta apja fülét, míg ő is le nem tette a vizsgát. Andrew eleinte csak azért ment el búvárkodni, hogy több időt tölthessen a fiával, de aztán hamar ráérzett az ízére. Ráadásul ez a közös kedvtelés egyre közelebb hozta őket egymáshoz. Randy a legutóbbi jó bizonyítványáért jutalmat kapott: két hetet a Bahama-szigeteken. Meg kell azonban vallani, hogy Andrew legalább olyan izgatott volt, mint a fia. Elfoglalt politikus lévén nem szokott hosszasan különleges tengeri kalandban meg ez ideig egyáltalán nem lehetett rész Üyen - Hát ez izgalmas lesz - dörzsölte össze a tenyerét. - Én is alig várom, hogy megérkezzünk - bólogatott Randy, aki közben kibújt a búvárruhájából, és gondosan becsomagolta azt egy utazótáskába. - Szerencse, hogy jó messzire utazunk. Végre nem dolgozol egész nap. Itthon, Carson Cityben egyetlen pillanatra sem tudsz kikapcsolódni. - Magára kapott egy rövidnadrágot meg egy pólót, majd apja nyomába eredt, aki már elindult kifelé. A hosszú körfolyosó másik végébe mentele, Andrew szobájába. Ez volt a kormányzói rezidencia egyik legszebb emeleti helyisége. - Agyonhajszolod magad. Ideje, hogy végre pihenj egy kicsit. És ne is próbáld meg összekötni a kellemeset a hasznossal! - Igazad van - helyeselt az apja. Bár tudta, Randy nem akarja őt megbántani, mégis fájt az igazságot hallania. Szégyenkezve emlékezett vissza, milyen kevés ideje jutott a fiúra azóta, hogy Nevada kormányzója lett. Amikor Wendie az első hivatali időszak közepén hirtelen meghalt, még rosszabbra fordult a helyzet. Andrew annyira elkeseredett, hogy nem maradt ereje Randyt vigasztalni. Pedig a fiatal fiúnak elég nehéz lehetett a gyász mellett még a tolakodó nyilvánosságot is elviselnie. Randy hamarosan rossz utakra tévedt, szorgalmasan cikkeztek is róla a pletykalapok. Andrew azonban csak akkor döbbent rá nevelésének kudarcára, amikor a fia gyanús ügybe keveredett Troy Duncannel, Alex tizennyolc éves öccsével. Mint kiderült, Randy és Troy, akik műkedvelő rádiósként kiterjedt kapcsolatokkal rendelkeztek, egy szép napon csomagküldő szolgálatot létesítettek. Kizárólag Troy nővéréről, Alexről készült fényképeket árultak. A bökkenő az volt, hogy e képek létezéséről maga a hölgy sem tudott. Egyszer Andrew a külügyminisztérium megbízásából épp külföldön tartózkodott, amikor Zack bácsi felfedezte a két fiú titkát, és persze azonnal megakadályozta, hogy a történet az újságok címoldalára kerüljön. Hazatértekor az apának szembe kellett néznie az igazsággal, és be kellett ismernie, hogy gyermeke kisiklásaiért őt is súlyos felelősség terheli. Ettől kezdve gyakran jutott eszébe volt apósának mondása: A siker nem kárpótolhat a tönkrement családért. Andrew ragaszkodott a sikerhez, és feltétlenül be akarta tartani választási ígéreteit. Épp ezért fajultak idáig a dolgok. No meg azért, mert kizárólag a szívós munka tudta elterelni a figyelmét mélységes szomorúságáról. Végül aztán megkésve bár, de rájött, hogy nem pusztán feleségét veszítette el, hanem a gyermekétől is elhidegült. A helyzet egy csapásra megváltozott azon az éjszakán - egész pontosan tizenegy hónappal ezelőtt -, amikor Randy odajött hozzá, és meggyónta a csínytevéseit. Még bocsánatot is kért. Andrew szeméről lehullott a hályog, és ettől kezdve más ember lett belőle. Ő is bocsánatot kért a fiától, amiért magára hagyta. Azon az estén kisírták magukat, majd ahogy teltek a hónapok, lassacskán begyógyúltak a sebek. Rájöttek, hogy összetartásuk mindennél fontosabb, és soha többé nem engedhetik meg, hogy bármi vagy bárki éket verjen közéjük. - Randy, mondtam már, mit talált ki Jim? - Andrew épp egy halványszürke, könnyű nyári öltönyt csomagolt be. - Azonkívül, hogy meghívott a házába? - Igen. Tegnapelőtt felhívott a sacramentói irodájából, és bejelentette, hogy Miamiból vízi repülővel megyünk a nassaui kikötőbe. Na, mit szólsz? A tengerre fogunk leszállni! - Jól hangzik. Stevens kormányzó láthatóan a szívébe zárt téged. - Tavaly nyáron együtt voltunk kiküldetésen... Biztos emlékszel arra a hosszú utamra! Nagyon jól kijöttünk. A feleségét Marynek hívják, és két lányuk van. Az egyik tizenhét, a másik tizennyolc éves. Utólagos engedelmeddel júliusra meghívtam az egész családot. Randy szeme kikerekedett: - És találkoztál már a lányokkal? - Nem. - Andrew arcára sokatmondó mosoly ült ki. - Fényképen azonban remekül néznek ki. Remélem, számíthatok rád, hogy Troyjal együtt megmutatjátok nekik Carson City nevezetességeit. Szerinted alkalmas vagy egy ilyen kényes feladatra? - Andrew megpróbált őszintén aggódó arckifejezést ölteni. - Majd nagyon összeszedem magam - felelte a fiú nevetve. - Most pedig, ha megengeded, távozom, mert lenne még egy fontos elintéznivalóm. - Szerencse, hogy rádión csevegtek Troyjal -jegyezte meg az apa mosolyogva. Máskülönbenahétvégénisdolgoznodkellene,hogykituddfizetniatelefonszámláidat. Jó éjszakát, Randy! Ne felejtsd el beállítani az ébresztőórát! - Ugyan már! Nem kell nekem ébresztőóra. Amilyen izgatott vagyok, kész csoda, ha egyáltalán alszom az éjjel. Egyébként Zack bácsi keresett. Fél hétkor érkezik, hogy kivigyen bennünket a repülőtérre. - Remek. Jó lenne, ha addig pihennél egy kicsit. Andrew becsomagolt, aztán elintézett néhány telefont, és elég korán lefeküdt. Amikor magára húzta a takarót, észrevette, hogy egy szigorú tekintet szegeződik rá: Wendie-é. Hirtelen rádöbbent, hogy évek óta először nem csomagolta be halott felesége fényképét. Egyszerűen ott felejtette az éjjeliszekrényen. Egyik énje elszégyellte magát, a másik énje viszont megkönnyebbülten nyugtázta, hogy ezek szerint véget ért a mélységes gyász, és az élete új mederbe terelődhet. Eltöprengett rajta, mikor is következhetett be a pillanat, amikor végre az útjára eresztette Wendie-t, majd mosolyogva álomba merült. - Igazán nem kellett volna kihoznod a repülőtérre, drága Beth! Tudom, mennyire szeretsz sokáig aludni. - Lindsay hátrasimította rakoncátlan szőke fürtjeit. - Bár ami igaz, az igaz: jólesik, hogy elsírhatom neked a bánatom. Apa és anya megint lehetetlenül viselkedett. En kis hableányom Beth fékezett, mert talált egy jó kis parkolóhelyet, épp a bejárattal szemben. Leállította a motort, azután széles mosollyal barátnőjéhez fordult. - Kezelésre lenne szükségük, drágám. Anélkül sohasem fognak megváltozni. Addig viszont repülj el szépen Nassauba, és élvezd az életet! Irigyellek, ha a selymes levegőre, a holdfényes éjszakákra meg arra a sok lesült, izmos férfira gondolok, aki mind csak azért lófrál a tengerparton, hogy végre találkozzon egy olyan pazar nővel, mint amilyen te vagy. Lindsay unottan elbiggyesztette a száját. - Ilyen férfiakkal teli van a klub. Látom, elfelejtetted, hogy dolgozni megyek a Bahama-szigetekre. - Ruganyosan kipattant a nyitott fedelű kocsiból, kivette a csomagját a hátsó ülésről, és megveregette barátnője vállát. - Mindent köszönök. Nem is tudom, mi lenne velem nélküled. - Ne feledkezz meg rólam, drágám! Három hét hosszú idő. Tudod, mennyire aggódom, ha nem hallok felőled. - Te is hívhatsz, megadtam a számom. Esténként valószínűleg majd kimerülten pihegek a szállodai szobámban. - Ne kössünk fogadást? Én azt mondom, kedves Lindsay Marshall, hogy ragadni fog rád minden férfi, mint légy a mézesmadzagra. Pláne, ha majd a tévében is fut már a reklámfilmed. Te leszel a kilencvenes évek leghíresebb vízi tündére. Meglátod, hogy a végén bujkálnod kell a sok filmajánlat elől. A lábad előtt fog heverni az egész világ, és én még ritkábban látlak majd, mint most. Lindsay jóízűen felkacagott. - Ha valaki, akkor te aztán tudod, hogy nem akarok híres lenni. Ez csak egy munka a sok közül, amit a pénz miatt vállalok. Tanulni szeretnék, és ehhez meg kell teremtenem az anyagi hátteret. Nincs időm most a fiúkra. - Ja, kedvesem, más az elmélet, és más a gyakorlat - szólt vissza Beth a válla fölött, majd hangos kerékcsikorgással elhagyta a parkolót. Amint a gép elérte a repülési magasságot, Lindsay kényelmesen hátradőlt, és kinyitottaaköny vét. Nemrég kezdett bele, izgalmas bűnügyi történet volt. Máskor le sem tudta volna tenni, most azonban egyre a szülei jártak az eszében. Egy idő múlva bosszúsan félredobta a könyvet, és kinézett az ablakon. Az utolsó héten Helen és Ned minden áldott nap felhívta. Könyörögtek neki, hogy ne menjen a Bahamákra. Ned utoljára panaszosan elmesélte, hogy Helen súlyos fejfájással ágynak dőlt. Ezzel nyilván még nagyobb lelkifurdalást akart kelteni a lányában. Lindsay azonban megedződött a két év alatt, amióta elköltözött otthonról. Átlátott a szitán, és tudta, hogy ez is csak a szokásos trükkök egyike, amelyekkel az anyja igyekszik őt a hatalmában tartani. Bármennyire szerette is a szüleit, egyre kevésbé tudta elviselni fojtogató gondoskodásukat. Egyetlen gyerek volt, és az ilyet mindig jobban féltik. Náluk azonban már odáig fajultak a dolgok, hogy Lindsay megkérte a szüleit, keressenek egy jó lélekgyógyászt. Ettől persze, ha lehet, még feszültebbé vált a viszonyuk. Amíg Lindsay kicsi volt, többé-kevésbé szokványosán zajlott körülötte az élet. Tizenegy éves korában mehetett el először a szülei nélkül nyaralni. A kisiskolások busza azonban egy hegyi úton karambolozott. Több lánykát kórházba kellett szállítani, köztük Lindsayt is. Megoperálták a gerincét, és csak többéves kezelés után tudott újra rendesen járni. Azokban az időkben magántanuló volt. Ha édesanyja és Beth nincs állandóan körülötte, valószínűleg belehal az unalomba. Mivel a szülei sikeres forgatókönyvírók voltak, otthon dolgoztak, és reggeltől estig foglalkozhattak vele. Idővel átestek a ló másik oldalára, és ettől kezdve már nyomasztóvá vált féltő gondoskodásuk. Az orvos azt javasolta, hogy Lindsay ússzon rendszeresen. A szülők erre azonnal úszómedencét építtettek, fogadtak egy edzőt meg egy lélekgyógyászt. Mire a lány középiskolába került, újra tudott járni, és már csak a hátán látható halvány sebhelyek emlékeztették egykori kínjaira. A csodálatos gyógyulás határtalan örömmel töltötte el, de egyre jobban zavarta, hogy a szülei továbbra is beteg kisgyerekként kezelik. így például ragaszkodtak ahhoz, hogy alehető legközelebbi középiskolába járjon. A lányka hálás volt azért, amit érte tettek. Anyja és apja éveket áldozott az életéből az ő gyógyítására, gondozására. Úgy döntött hát, hogy simulékony és engedelmes lesz, nehogy megbántsa őket. így például nem járt el esténként sehová. Ha szórakozni akart, inkább meghívta néhány ismerősét. Történt egyszer, hogy megismerkedett Greg Porterrel. Greg meghívta családja nyaralój ába, La Jollába. Helen és Ned Marshall mélységes felháborodással fogadta a hírt. Közölték, hogy csak akkor lehet szó közös nyaralásról, ha eljegyzik egymást. Még Greg szülei sem tudták jobb belátásra bírni őket. Lindsay végül engedett, és a családi béke kedvéért visszautasította a meghívást, Greg pedig hamarosan talált magának másik lányt. Ez a történet többször megismétlődött, míg végül Lindsay befejezte a tanulmányait, és biológusi végzettséggel a zsebében megállapította, hogy fiatal kora ellenére aránytalanul sok zátonyra futott kapcsolat áll mögötte, mégpedig mindegyiket a szülei rontották el rosszul felfogott segíteni akarásból. Hosszú idő telt el, amíg végre megengedték neki, hogy önálló lakásba költözzön, és tengerbiológiát tanuljon. Ekkor kiöntötte a szívét legjobb barátnőjének, Bethnek, aki-szintén családi gondokmiatt-épp lélekgyógyászhoz járt kezelésre. Kedvező tapasztalatai alapján ő javasolta, hogy a Marshall család is forduljon szakértő tanácsadókhoz. Lindsay először idegenkedett agondolattól, de lassacskán megbarátkozott vele. Mivel jól fizető állást kapott a helyi úszóklubban, nemsokára meg is engedhette magának, hogy pszichológushoz járjon. Négy hónap elég volt ahhoz, hogy leküzdje szorongásait, a szülein azonban Én kis hableányom nem tudott segíteni. Kibérelt egy lakást Santa Monicán, mindennap úszott a tengerben, és beiratkozott egy búvártanfolyamra. Végre függetlenné vált, de elég közel lakott Bel Airhez, és így gyakran haza tudott látogatni. Pénzt nem kapott a szüleitől. Helen és Ned titkon azt remélte, hogy a pénzszűke rövidesen visszakényszeríti hozzájuk egyetlen kislányukat, és megint szépen együtt élhetnek, mint régen. Tévedtek. Lindsay számára mámorító, semmihez sem hasonlítható érzés volt, hogy végre a saját lábára állhat. További tanulmányait inkább elhalasztotta, és belevetette magát a munkába. Ügyesen foglalkozott béna és gerincsérüléses gyerekekkel, méghozzá akkora sikerrel, hogy egyre több csoportot bíztak rá. Keresetéből viszonylag kényelmesen megélt, sőt havonta félre is tudott tenni egy kisebb összeget. A legszebbnek az tűnt számára az egészben, hogy végre a saját életét élheti, önállóan dönthet mindenben. Amikor a szülei rájöttek, hogy számításuk nem vált be, taktikát váltottak, és megpróbáltak bűntudatot kelteni lányukban. Beth erősen támogatta Lindsay önállósulási törekvéseit. Azt jósolta, hogy barátnője egy tengerbiológushoz fog férjhez menni, és vele együtt a világ valamelyik távoli zugában él majd boldog visszavonultságban. Lindsay azonban pillanatnyilag hallani sem akart a házasságról. Annyira örült újonnan szerzett függetlenségének, hogy a világ minden kincséért sem adta volna fel. Magát a szabadságot tekintette a legnagyobb kincsnek. 2. FEJEZET - Ne menjünk át még vacsora előtt a Húszezer Mérföldhöz? - kérdezte lelkesen Randy. - Ha szerencsém van, le is fényképezhetem az angyalcápát, amit a múltkor láttunk. Andrew arra gondolt, hogy a mai nap folyamán ez lenne a harmadik merülésük. Megnézték már egy Cessna repülőgép maradványait és az úgynevezett Bond-roncsokat, amelyeknél számos James Bond-filmet forgattak. Randy fékezhetetlennek látszott, és őszintén megvallva Andrew sem érezte magát fáradtnak. Rögtön az első nap ellátogattak a Húszezer Mérföld nevű helyhez. A cliftoni partok közelében egy hét és fél méteres sziklafal mentén merültek alá. Nem is olyan rossz ötlet még egyszer megnézni a színes trópusi halaktól hemzsegő, pompás korallkertet! Odabiccentett Pokey Albrightnak, a vörös szakállú, tagbaszakadt búvároktatónak, aki embereivel együtt állandó kíséretet biztosított Nevada kormányzójának és fiának a búvártúrákhoz. - Menjünk! - Pokey röviden tanácskozott a kormányossal, majd a hajó hirtelen lendülettel megindult. Az aranyosan csillogó víztükör fölött suhanva Andrew a hetedik mennyországban érezte magát. Annál szomorúbbnak találta, hogy két testőre, Skip és Larry feltűnően komor ábrázattal álldogál a hajó farában. Láthatóan halálra unták magukat. Andrew legszívesebben kimenőt adott volna nekik, de a testőröknek kötelességük volt a kormányzó minden lépését szemmel tartani, hivatalos és magánutakon egyaránt. Andrew hálószobája előtt még éjszaka is őrök álltak, mert az elmúlt években országszerte igen elszaporodtak az erőszakos cselekmények. A hivatalba lépése óta eltelt öt év alatt hozzászokott, hogy emberei árnyékként követik, de tudta, hogy Skip és Larry dolga különösen nehéz olyankor, amikor a védett személy nyaralgat, ők meg a tűző napon perzselődve egyfolytában a látóhatárt fürkészik. A kormányzó hat testőrt hozott magával az útra. Egyikük a kikötőben várt rájuk, a másik három az állomáshelyükön maradt. Bár Andrew-t védőburokként vették körül az emberei, mégis rögtön meggyűlt a baja a sajtóval. Rögtön a repülőtéren fölfedezte őket egy fényképész. Amikor Én kis hableányom pedig megérkeztek a nassaui kikötőbe, egy légikisasszonynak álcázott riporter rántott elő váratlanul fényképezőgépet. Másnap számos amerikai lapban megjelentek a felvételek, és a köréjük kanyarított cikkek máris világgá kürtölték, hogy a kormányzó úr a fiával a Karib-tengeren nyaral. Mivel sohasem lehet tudni, nem kelti-e fel valami őrültnek a figyelmét a hír, Andrew és csapata kénytelen volt szigorú biztonsági intézkedéseket tenni. Egyedül a víz alatt érezhették úgy, hogy nem kell aggodalmaskodniuk semmi miatt sem. Amikor megálltak, Andrew a távolban észrevett még egy hajót. Igencsak elcsodálkozott, mert öt óra után a legtöbb turista már visszatér a szállodájába. Mikor Pokey kiszámolta a merülési idejüket, és közölte, hogy huszonöt percig maradhatnak lenn, Randy szemében pajkos fény csillant. Ugrásra készen állt, mert ilyenkor heves versengés indult meg apa és fia között, hogy melyikük öltözik fel hamarább. Andrew villámgyorsan magára rántotta a nedves búvárruhát, eltökélte ugyanis, hogy most az egyszer ő lesz a nyertes. Be akarta bizonyítani, hogy nem olyan vén, mint amilyennek a fia tartja. Egy rántással felhúzta a csizmáj át, sebesen a derekára csatolta az ólomövet, majd ellenőrizte, hogy teli van-e a légtartály. Mikor a szemüvegét is föltette, és a filmfelvevőt is a kezébe fogta, elégedetten nyugtázta, hogy Randy még javában a szemüvegével bajlódik. Andrew jelt adott Pokeynak, kiment a hajó szélére, és lebukott. Minden merülés izgalommal töltötte el. Ügyelnie kellett rá, hogy egyenletesen vegye a levegőt, mert ha a nagy izgalomban visszatartja a lélegzetét, az végzetes következményekkel járhat. Hatméteres mélységben végre kiegyenlítődött a nyomáskülönbség. Andrew ekkor visszafordult, és filmezni kezdte a felé közelítő Randyt meg Pokeyt. A tengerfenékről felszálló csillogó homokszemcsék között lassan és méltóságteljesen süllyedtek lefelé a tízméteres mélységbe. Andrew már olvasott erről a helyről. A könyvek azt írták, hogy a Húszezer Mérföldnél alámerülni olyan érzés, mint helikopterrel elrepülni a Grand Canyon fölött. Mivel egyszer már tett egy ilyen sétarepülést az arizonai kormányzó meghívására, most el kellett ismernie, hogy a hasonlat helytálló. Minden kanyar után újabb és újabb látvány tárult az ember szeme elé: a keskeny sziklarésekből meg a homokdombok mögül csapatostul rajzottak elő a színpompás halak. Pokey intett, és mindketten követték őt. A szirtek között néhol olyan szűk volt az átjárás, hogy ügyelniük kellett, nehogy hozzáérjenek a törékeny korallokhoz. Egyszerre csak egy nagy leopárdrája úszott elébük. Andrew szorgalmasan filmezte Randyt, amint óvatosan kikerüli aráját. Az állat sebesen tovasiklott a homok fölött, pördült egyet, majd elúszott a semmibe. Pokey újabb jelt adott, hogy kövessék. Kanyargós csatornákon vezetett az útjuk. Vigyázniuk kellett, hogy hat méternél messzebbre sose távolodjanak el egymástól. Andrew egyszerre lassított, mert balról hatalmas árnyék közelített felé, és egy pillanatra egy uszonyos halfarok is felvillant. Gyorsan a szeme elé kapta a filmfelvevőt, mert úgy sejtette, hogy valami csuda nagy hal lehet az. Hevesen kalapáló szívvel megindította a filmet, és ekkor elállt a lélegzete. A lencse végén felbukkanó tüneményre nem talált semmiféle ésszerű magyarázatot. Arra gyanakodott, hogy valami kegyetlen trópusi láz törhetett rá, amitől az embernek látomásai lesznek. Egy angyalarcú sellő jelent meg előtte, szőke haja aranylegyezőként lebegett a válla és gömbölyded karja körül. Oly kecsesen kígyózott, mint a Hét Tenger Tündére. A lábát borító feszes, fénylő anyag mögül annyira karcsú és izmos formák sejlettek elő. Azután amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnt, mintha megrettent volna a fénytől. Andrew gépies mozdulattal kikapcsolta a fényszórót, és a hableány nyomába eredt, hogy megérintse. Meg akart győződni róla, valóban létezik-e ilyen szépség, vagy csak képzeletének szülötte. Alig úszott néhány métert, valaki rákoppintott a légtartályára. Pokey. Hevesen mutogatott az órájára, majd fölfelé intett, jelezvén, hogy ideje felmerülni. Te jóságos ég! - rémült meg Andrew. Tökéletesen megfeledkezett Randyről és Pokeyról. Biztos valamiféle bűbájosság hatása alá kerülhetett. Ennek a tengeri sellőnek akkora a varázsereje, hogy mindent ki tud verni a gyanútlan férfiember fejéből. Andrew fellélegzett. Úgy érezte, mintha a halál torkából szabadult volna. Talán mégsem lenne szabad ennyiszer lemerülni egy nap... Amikor elérték az ötméteres jelzést, Pokey felemelte kinyitott tenyerét, ami azt jelezte: megállni. Az övére erősített táblácskára pedig ezt írta fel: Túllépte az időt. Három percet várni kell. Randyt már felvittem. Jelezze, hogy érti. Andrew elvörösödött, de közben kötelességtudóan intett a kezével, hogy rendben. Pokeynak most bizonyosan megvan róla a véleménye. Soha többé nem lesz hajlandó lemerülni vele. Randy meg fenn ül a hajóban, és nyilván halálra izgulja magát miatta. Pokey megint felírt valamit: - Jól van? Andrew megfogta a táblát, és ráírta: - Igen. Ha elmondaná, hogy egy igazi sellő jelent meg neki, akkor Pokey joggal hihetné elmeháborodottnak. És talán nem is tévedne olyan nagyot... Mi a csoda üthetett belé? Még sohasem viselkedett ilyen ostobán. Elhatározta, hogy csak akkor számol be furcsa kalandjáról, ha már otthon megnézte a felvételt. Most ezt írta a táblára: - Filmeztem. Megfeledkeztem az időről. Sajnálom! Kösz a segítséget. Pokey elmosolyodott, majd ezt véste fel válaszként: - Eleinte velem is előfordult. Ne törődjön vele! Andrew úgy döntött, ha a filmen nem lát mást, csak trópusi halakat, akkor Enkis hableányom felkeres egy búvárszakorvost. Nem emlékezett rá, hogy az oktatója említést tett volna ilyen mellékhatásról... Három perc alatt felértek a víz felszínére. Randyn látszott, hogy hatalmas kő esett le a szívéről. Kikapta apja kezéből a felvevőt, és fölsegítette a hajóra. Skip meg Larry arcán neheztelés tükröződött, amit nem is nagyon igyekeztek leplezni. - Mi történt veled, apa? Jól vagy? - aggodalmaskodott Randy. Andrew letette a szemüvegét meg a palackokat. - Semmi baj, Randy. Az égvilágon semmi. Pokey halkan elnevette magát. - Édesapád egyszerűen belefeledkezett a filmezésbe. A fiút azonban szemmel láthatóan nem nyugtatta meg a magyarázat. - Már azt hittem, szívrohamot kaptál, vagy valami ehhez hasonlót - vallotta be Randy kissé bizonytalanul. Andrew-nak ismét heves lelkiismeret-furdalása támadt, de azért megpróbált vidáman válaszolni. - Lehet, hogy a te szemedben olyan vénnek tűnök, mint az országút, de megnyugtatlak, hogy mielőtt elindultunk volna, tetőtől talpig kivizsgáltak, és minden rendben volt. - Beszéd közben levetette magáról a nedves búváröltönyt. - Ne haragudj, hogy megijesztettelek, többé nem fordul elő. - Egész biztos? - kérdezte duzzogva a fiú. Az apa magához vonta. - ígérem. - Akkor minden rendben. Andrew nagyot sóhajtott, majd odabólintott Pokeynak. - Menjünk haza! Az éhhalál környékez. Melyik Nassau legjobb étterme? Kedvem szottyant rá, hogy elherdáljak egy kis pénzt. - A Greycliffet tudom ajánlani, a West Bay Streeten. Feltéve, ha szeretik a halat meg az egyéb tengeri herkentyűket - felelte vidáman a kormányos. - Mi a véleményed, Randy? - Benne vagyok - biccentett méltóságteljesen a fiú, de mintha hiányzott volna belőle a megszokott lelkesedés. - Na és megtaláltátok az angyalcápát? - tudakolta a kormányos, miután beindította a motort. Úgy látszik, neki is feltűnt, mennyire elszótlanodott Randy. - Nem - felelte Pokey a fiú helyett. - Sokkal szebbet láttunk, ugye? Megveregette Randy vállát, és részletesen elmesélte találkozásukat a rajával. A parton már várta őket a harmadik testőr, s elegáns mozdulattal nyitotta ki előttük a golyóbiztos luxuskocsi ajtaját. Andrew megköszönte a legénységnek a kellemes kirándulást, majd megígérte, hogy másnap azonnal jelentkezik náluk, mihelyt kitervelték, hová menjenek búvárkodni. Közben egyetlen pillanatra sem ment ki a fejéből a rejtelmes sellő, és alig várta, hogy lepergethesse a felvételeket. Hamarosan visszaértek Lyford Cayre, ahol újabb három testőr várta őket. A görög stílusban épült hófehér házba érve Randy azonnal a zuhany alá menekült. Andrew, amint magára maradt, bevonult a hálószobába, és a videokészülék elé térdelt. Berakta a délután készült felvételt, majd levetette magát a karosszékbe. Megállapította, hogy a repülőroncsról készült rész kitűnően sikerült. Amikor Randy jelent meg a rája előtt táncolva, Andrew homlokáról már verejtékcseppek gördültek le. Félt is, meg izgult is. És ekkor... végre felbukkant a hableány! A férfi azonnal talpra ugrott. - Megvan! - kiáltott fel teli torokból, és a kezét magasra lendítve felugrott a levegőbe, mire azonnal két halálra vált testőr jelent meg az ajtóban. - Nyugalom, semmi baj! Minden a legnagyobb rendben. Csak remekül sikerültek a mai felvételeim - magyarázta a kormányzó, s olyan kéjes elégedettség terült el az arcán, hogy a két őr zavartan szabadkozva, hanyatt-homlok visszavonult. Amint végre becsukódott mögöttük az ajtó, Andrew letérdelt, és az egyik közeli felvételnél leállította a képet. Rendkívüli szépséggel megáldott hableány, állapította meg. Igazi tündérkirálynő. A haja úgy úszik utána, mint egy aranyfelhő. Az idegen váratlan felbukkanása láthatóan megzavarta: riadt tekintetében vad fények villóztak, szív alakú szája pedig mintha Ö betűt formázott volna, és apró légbuborékok szálltak föl belőle. Felsőtestét csupán parányi rózsaszín melltartó fedte. Andrew tekintete szédülten bucskázott lejjebb a karcsú, izmos derékra, majd végig a lágyan gömbölyödő csípőn. Ha utolérhette volna, hogy megérintse ezt a hibátlanul feszülő, meleg bársonybőrt... A férfit meghökkentette, mennyire nekilódult a szíve. Wendie halála óta senki sem izgatta fel ennyire... Mély lélegzetet vett, hogy kissé lehiggadjon, azután továbbpergette a filmet. A sellő gyors, kígyózó mozdulatokkal elillant. Láthatóvá vált, hogy formás combjának lágy vonala halfarokban folytatódik. Andrew, ha lehet, átnyúlt volna a képernyőn, hogy megragadja ezt a csípőt, és... - Na de papa! Még le sem zuhanyoztál? Randy hangjára Andrew összerezzent. Arca még égett az izgalomtól, a szíve is hevesen kalapált. Felállt, és igyekezett megnyugodni. Azután visszatekerte a szalagot. - Nem tudtam megállni, hogy ne nézzem meg a délutáni felvételeket. Randy érdeklődve közelebb lépett. - És? Jók lettek? - Tökéletesek - sóhajtott fel a férfi, miközben a fia felé fordult. - Apa, jól vagy? - Persze. Miért kérded? - Nem tudom. Csak... olyan furcsának tűnsz. Andrew szája sarkában halvány mosoly jelent meg. Én kis hableányom - Mondd, te hiszel a hableányok létezésében? Randy először kimeresztette a szemét, aztán hátravetette a fejét, és kacagni kezdett. - Hableányok? - Igen, azok a félig asszony, félig haltestű teremtmények, akik el szokták varázsolni a tenger vándorait. Gondolom, hallottál már róluk. - Igen, persze. Csak azt hiszem, ők túl szépek ahhoz, hogy valódiak legyenek. Andrew csípőre tette a kezét. - Hajlandó lennél velem fogadni? - kérdezte kihívóan. - Nem értem pontosan, miről beszélsz. - Majd mindjárt megérted. - Andrew elindította a filmet. A rája megjelenését Randy meglepett mormolása kísérte. Amikor azonban a homályból kirajzolódott egy igazi vízi tündér alakja, elhallgatott, és úgy tapadt tekintetével a képernyőre, mint akit megbabonáztak. -. 0! - Amikor a tünemény ismét semmivé foszlott, Andrew leállította a felvételt. - Papa, ez a lány sokkal szebb annál, mintsem hogy egyszerűen szépnek nevezzük. Inkább... inkább... - A fiú kétségbeesetten hadonászott a kezével, de nem találta a megfelelő kifejezést. Andrew szomorkásán elmosolyodott, és bólintott. - Igen. Szóval most már tudod, miért feledkeztem lenn a víz alatt. Először azt hittem, valami fertőzést kaptam, képzelődöm és lázálmaim vannak. - Ezt még egyszer meg kell néznem! -jelentette ki Randy. Visszatekerte a szalagot, és ő is pontosan ott állította meg a képet, ahol az apja: amikor legközelebbről látható a lány arca. Halkan füttyentett egyet. - Nekem biztos megállt volna a szívverésem, és már rég halott lennék - bólogatott megértően. - Tudod, azért nem mondtam semmit a hajón, mert féltem, hogy nem hiszitek el. Őszintén szólva aggódni kezdtem az elmeállapotom miatt. - Áruld el végre, apa, ki ez a káprázatos nő, és mit keres felszerelés nélkül a víz alatt! Andrew elnézően mosolygott. Randy szemmel láthatóan képtelen volt napirendre térni a csodás tünemény fölött. - Fogalmam sincs, de mérget vehetsz rá, hogy ki fogom deríteni. - Vagy úgy! - biggyesztette el a fiú csalódottan a száját. - Kár, hogy nem én láttam meg először. - Nagyon sajnálom, de valóban nem te láttad meg először. így a tenger íratlan törvényei szerint a lány egyedül engem illet! - Hű, egyszeriben milyen harcias lettél, drága papa - vakarta meg a halántékát a fiú. - Végre látom, hogy élemedett korod ellenére lappang még benned egy kis élet. Andrew felnevetett. - Emlékszel, mit mondott Bruce a tengerben talált kincsekről? - kérdezte. - Amit találunk, azt megtarthatjuk. De ez esetben talán mégsem a kincs a legtalálóbb kifejezés. - Majd meglátjuk. Mindenesetre a tengerben találtam. Gazdátlannak látszik, és az elvitele nem károsítja a környezetet. Valószínűleg egy vagyont ér. Ahhoz azonban, hogy erről megbizonyosodjunk, közelebbről is meg kell vizsgálnunk. - De papa...! - Randy hangja kissé szemrehányóan csengett. - Te szemet vetettél rá. Hát ez hihetetlen! A saját apám! Andrew kihúzta magát. - Miért? Mégis, mit gondolsz, te hogy jöttél a világra? - Ha most akarsz felvilágosítani, akkor úgy körülbelül öt évet késtél. Inkább azt mondd meg, hogyan akarod kideríteni a titokzatos sellő kilétét! - Pokey mindenről tud, ami ezeken a vizeken történik. Vacsora után felhívom. Remélem, otthon lesz, mert megbolondulok, ha reggelig várnom kell. - Már csak az hiányzik, hogy egész éjjel álmatlanul hánykolódj itt nekem! Akkor holnap semmire sem lehet használni téged. Miért nem maradunk itthon? Nyugodtan telefonálgathatsz, nincs rohanás. Én meg rendelek egy pizzát, és hozok egy jó videofilmet. Az az igazság, hogy elfáradtam. Legszívesebben végigdőlnék a kanapén. - Jól van, na! Tudom, csak öreg apád megnyugtatására füllentesz ekkorát. Az ajánlatodat mindazonáltal elfogadom. Randy nevetve megrázta a fejét. - Most már értem, miért ájultam el majdnem a gyönyörűségtől, amikor először láttam meg Alex néni fényképét. Úgy látszik, az alma nem esik messze a fájától. - Igen, ez valószínűleg családi vonás... - És Zack bácsi sem tagadhatná le a származását. Tudtad, hogy az Alex néniről készült összes plakátot eltette, miután elkobozta tőlünk? Azt hittük, hogy majd dühösen széttépi őket, de esze ágában sem volt ilyesmit tenni. - Csak viccelsz, ugye? - Dehogy viccelek! A házvezetőnője mesélte. Yolanda találta meg a képeket takarítás közben. Nahát, papa! Szinte már látom is magam előtt a szalagcímeket: Hableányból kormányzóné. - Jó, jó, ebből elég! Inkább szedd a lábad, és vissza ne gyere óriáspizza nélkül! Minden legyen rajta, csak szardella ne. Andrew vidáman fütyörészve előkereste Pokey boltjának telefonszámát az éjjeliszekrényén heverő papírhalmazból. A búvárüzletben közölték, hogy Pokey még a hajón van, de nemsokára jön. Andrew megkérte, hogy hívják vissza, ha megérkezett. Ezután gyorsan lezuhanyozott, és már épp törülközött, amikor megszólalt a telefon. Pokey jelentkezett: - Bryan mondta, hogy hívjam fel, kormányzó úr. A holnapi kirándulást kívánja megbeszélni? Én kis hableányom - Nem, a segítségére lenne szükségem. - Andrew részletesen elmesélte a varázslatos hableánnyal való találkozását, és megkérte a búvároktatót, hogy mindent mondjon el, amit tud a dologról. - Sok filmet meg reklámfilmet készítenek errefelé. Hallottam például, hogy egy stáb hétfőtől a Húszezer Mérföldnél forgat. Egy hétig lesznek ott, valami tévéreklámot vesznek föl. Utána egy hétre átmennek a Thunderball Riffhez. A filmesek általában értesítik előre a búvároktatókat, hogy a megadott időben lehetőleg kerüljék el azt a környéket. Talán a maga titokzatos sellője is egy ilyen filmfelvételre készül. Egyébként amikor Randy vei felértünk a felszínre, a távolban épp horgonyt szedett fel egy hajó. - Nem ismerte fel, hogy melyik? - Nem. De ha akarja, kiderítem. Egy körtelefon az egész. - Hálás lennék, Pokey. Természetesen busás tiszteletdíjat ajánlok fel a hölgy nevéért és címéért. - Megteszek minden tőlem telhetőt. Otthon van ma este? - Igen. Bármikor hívhat. És Pokey... A dolog maradjon köztünk! - Ne aggódjon, tudom, hogy bizonyos dolgokat nem ajánlatos világgá kürtölni. - Köszönöm. - Andrew letette a kagylót, és visszasietett a fürdőbe felöltözni. Azután újra végignézte a délutáni felvételt. Érezte, hogy egyre jobban ahatalmába keríti ez a csodálatos vízi tündér. Mindig újra meg újra visszatekerte a szalagot, és elbűvölten meredt a képernyőre. - Hát, papa, téged aztán elkapott a gépszíj! - Randy vigyorogva megállt a küszöbön. - Meghoztam a vacsorát, ha egyáltalán érdekel még. - Letette a pizzát meg az italokat a tévé melletti tálalóasztalra. - A videokölcsönzőben csapnivaló a választék, de azt hiszem, megtaláltam a neked valót. - Ha megint a Mélység című filmet akarod megnézetni velem, akkor sajnos csalódást kell okoznom. - Majdnem eltaláltad. - A Fehér cápát kívülről ismerem. - Forró! Forró! Ülj le, kérlek, és engedd el magad! - Randy betette a kazettát, majd letelepedett apja mellé, és nekilátott a vacsorának. Amint a film címe megjelent a képernyőn, Andrew harsány nevetésben tört ki, Randy pedig szégyenlősen elmosolyodott. - Ne áruld el senkinek, de én már láttam A kis hableányt, amikor Steve kishúgára kellett vigyáznom. Ahhoz képest, hogy rajzfilm, nem is olyan rossz. Andrew nagy érdeklődéssel nézte végig a filmet, és tökéletesen beleélte magát aherceg helyzetébe. Már-már kínosnak érezte,mennyirehasonlítamegbabonázott királyfira. A herceg épp meg akarta csókolni a hableányt, amikor megszólalt a telefon. - Szerencséje van, kormányzó úr. Találtam egy fiút. Ugy hívják, hogy Don. Búvár, és ő a maga sellőjével töltötte majdnem az egész hetet. A leányzó neve Lindsay Marshall, huszonhét éves, hajadon, állandó lakhelye pedig SantaMonicában van. Egy tévéreklám főszerepét játssza, amit a jövő héten forgatnak le. Ha értesüléseim helytállóak, egy algákból előállított krémet reklámoznak Tengernyi szépség néven. - És hol szállt meg? - tudakolta Andrew a tőle telhető legközönyösebb hangon. - Az egész stáb a Black Coral Marina szállodában lakik. A lány, úgy tudni, reggelente fél hétkor már kint gyakorol a Thunderball Riffnél, délután öt körül pedig általában átmegy a Húszezer Mérföld környékére. Közben a legkülönfélébb helyeken merül le. Don szerint egészen kiváló képességű búvár. Andrew idegesen járkálni kezdett. - És holnap? Holnap mit csinál? - Ha ilyen marad az idő, akkor csatlakozik ahhoz a csoporthoz, amelyik a Buoyhoz megy ki. Holnap tehát valószínűleg kihagyja a Thunderballt. Andrew a homlokát ráncolta. - De hiszen arrafelé csak úgy hemzsegnek a cápák! - Épp azért mennek oda - nevetett Pokey. - Nyugodjon meg, itt még senkinek sem harapták le semmijét! - Én is csatlakozhatom hozzájuk? - Ne haragudjon, kormányzó úr, nem szeretném, ha félreértene. Maga nagyon jól halad, de mégiscsak kezdő. Ehhez a kalandhoz azonban némi gyakorlat szükséges. - Igaza van. Mit javasol? Hová menjünk holnap? - En a Porpoise Pen nevű helyet ajánlanám. Körülbelül harminc méter mély, tele van fekete korallokkal és óriási szivacsokkal. Biztos tetszeni fog magának. Aztán ott van a közvetlen közelében még a Runway is. Arrafelé hatalmas tüskés rájákat láthat. Némelyiknek két méter széles az uszonya. - Rendben. Akkor odamegyünk. Ötkor azonban újra a Húszezer Mérföldnél kell lennünk. - Természetesen - felelte Pokey vidám hangon. - És mondja, hogy tudta a nevemet titokban tartani, miközben ilyen részletesen kifaggatta az ismerősét? - Semmi az egész. Mióta elváltam, több barátnőm is volt, ami Don előtt sem titok. Azt hiszi, hogy én érdeklődöm a lány iránt, máskülönben hallgatott volna, mint a sír. Elvégre neki is gondolnia kell a cége jó hírére. De tudja, hogy van ez: időnként segítünk egymásnak, már ha érti, mire gondolok. - Értem. És nagyon lekötelez. Nem fogom elfelejteni, mekkora szívességet tett. Andrew letette a kagylót. A hableánynak tehát van neve meg címe. A férfi persze ennél sokkal többet szeretett volna tudni róla, ám ezt a feladatot Bud Atkins magánnyomozónak szánta, és már nyúlt is újra a telefon után. Én kis hableányom 3. FEJEZET Lindsay a hajóban feküdt, és körülményes mozdulatokkal igyekezett belebújni sellőruhájába. A rugalmas és enyhén szúrós szövetből készült, ezüstösen csillogó halfarok alá a bikinin kívül egy selyemharisnyát is fel kellett vennie, hogy jobban csússzon a szűk jelmez. Végre sikerült csöppet sem kecses mozdulatokkal acsípője oldalán végigfutó cipzárt is felhúznia. Mintha mindez nem lett volna elég, még a lemenő nap is a szemébe tűzött, és teljesen elvakította. - A hableányok élete sem fenékig tejfel - nyögte bánatosan, mert észrevette, hogy Don és Ken kárörvendően vigyorog rá. A két fivér közösen tartott fenn búváriskolát a parton, és hajókölcsönzéssel is foglalkoztak. - Szívesen cserélnék veletek. - Hát, bizony elég kellemes foglalatosság itt üldögélni, és magát nézni. Nem igaz, Ken? - nevetett a kopasz búvároktató. - Csak szóljon, hogy mikor hajítsam be a vízbe! - Még ki kell bontanom a copfomat. - Lindsay hosszú szőke haja aranyzuhatagként terült szét. - Sajnálom, hogy ennyit kell bajlódniuk velem. Úgy emelgetnek itt állandóan, mint egy mélyfagyasztott, óriási tonhalat. Tisztára bohócot csinálok magamból. A legrosszabb azonban ez az átkozott kiszolgáltatottság, hogy a fene egye meg! - Nono! Egy hableány nem beszél ilyen csúnyán. - Ken, aki néhány évvel fiatalabb volt Donnál, kajánul rákacsintott a kimerülten lihegő sellőre. Megnyugtatom, a világ minden kincséért sem mondanánk le erről a pillanatról. Ugye, Don? - Bizony ám, semmi kincsért! - bólogatott a fivére, és úgy kapta fel Lindsayt, mint egy parányi pihepárnát. - Hűha! - nyögte a következő pillanatban, mint aki mindjárt összeesik a szörnyű súly alatt. - Ez nem is tonhal, hanem bálna! - Elég legyen már! - legyintette meg a lány pajkosan, de ajkáról hirtelen eltűnt a mosoly. A közelben egy idegen hajót fedezett fel. - Nézzék csak! Ez a hajó már tegnap is itt volt. - Ilyen messziről mindegyik egyformán néz ki - vont vállat Ken. - Te mit mondasz, Don? - Szerintem is. Mondja, Lindsay, az a filmes búvár zaklatta tegnap? A lány megrázta a fejét. - Nem. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ennek ellenére betolakodónak éreztem. Mintha legalábbis ez az én magántengerem lenne. A két férfiból kirobbant a nevetés. - Pedig meg kell szoknia, hogy nézik - vélekedett Don. - Nemsokára szerepelni fog a tévében. - Tudom. - Lindsay vállat vont. - De most még csak készülök a szerepemre... Meglepődtem, ennyi az egész. Azt hittem, egyedül vagyok, és akkor váratlanul megjelent ez az alak. Nagyon kínosan éreztem magam. Az igazi jelmezem azért illedelmesebb lesz. - És miért olyan nagy baj, ha egy búvárnak megdobogtatja a szívét? - kérdezte Ken, miközben leeresztette a légtömlőt a vízbe. A cső leért a tengerfenékig, így Lindsay bármikor szívhatott belőle levegőt a víz alatt. - Elvégre aki lemerül, az így vagy úgy, mind különleges élményeket keres. És maga most különleges élményben részesített egy idegent. Lehet, hogy a búvárunk megmutatja a felvételt a barátainak. Ha meg kijön a tévében a reklám, akkor eldicsekedhet vele, hogy ott volt a forgatásnál. - Ez persze üzleti fogásnak sem utolsó! - vetette közbe Don. - Képzeljétek csak el: a világ minden tájáról futva jönnek majd a búvárok, hogy személyesen csodálják meg a mi kis hableányunkat. - Lehetetlen alakok! - méltatlankodott Lindsay. - Na jó, akkor munkára fel! - Odalenn mindig maradjon a színes zászlócskák között. Ha hatpercenként nem jön fel, akkor riadót rendelek el. Abban a pillanatban, hogy a legenyhébb fáradtságot érzi, beemeljük a hajóba. - Értettem. Lindsay mély lélegzetet vett, és lebukott. A delfinektől ellesett farokcsapásokkal villámgyorsan elérte a hatméteres mélységet. Ott aztán kacér, bajadéros testmozdulatokkal elkezdte gyakorolni sellőtáncát, ahogy a táncmestertől tanulta. Megszólalásig hasonlítok egy valódi sellőhöz, gondolta mosolyogva, és kissé félrehajtotta a fejét, hogy legyezőszerűen szétterülő haját lágy hullámokba redőzze. Most már sokkal könnyebben végig tudta csinálni az egész mozdulatsort, mint először, de még mindig nagyon kellett ügyelnie, nehogy túl közel sodródjon valamelyik sziklafalhoz. A szűk nyílásokat igyekezett messzire elkerülni. A színes zászlócskák segítségével kitűnően tájékozódott, s rövidesen vissza is tért a csőhöz levegőt szippantani. Utána a sikló- és forgómozgásokat gyakorolta. A megerőltető edzés közben mindvégig ügyelt arra, hogy mosolyogjon, és a szemét nyitva tartsa, mert különben oda a hatás. Öt és fél perc múlva fellökte magát a víz felszínére, kezével jelezte Donnak, hogy minden rendben, majd siklott is vissza. Épp egy piruett közepén tartott, amikor a szeme sarkából észrevette, hogy megint ott van az előző napi búvár, és körülbelül tíz méterről kitartóan figyeli. Ezúttal nem hozott filmfelvevőt, de ruhájáról, izmos alkatáról meg szőke hajáról föl lehetett ismerni. Én kis hableányom A lány szívverése felgyorsult. Akármit mond Ken és Don, gondolta magában, ez az ember miattam jött ide. A hableány a csőnél termett, és annyi levegőt szívott be, amennyit csak tudott. Kétségbeesetten látta, hogy a búvár a sarkában van. Riadtan bemenekült egy sziklarésbe, mert biztosra vette, hogy ilyen veszélyes helyre senki sem meri követni. A szőke idegen azonban egy pillanatra sem szakadt le, sőt egyre közelebb került hozzá. Lindsay most már komolyan megrémült. A férfi arcát a szemüveg miatt nem láthatta, de olyan érzése támadt, mintha egy mohó ragadozó üldözné. A délelőtt látott cápák jutottak eszébe, és őrült reszketés tört rá. Mit akarhat tőle ez az ember? Beth édesanyjától és a klubba járó híres színészektől hallotta, hogy egyes rajongók pióca módjára rátapadnak bálványaikra. A lány úgy érezte, menekülnie kell, és egy jól irányzott farkcsapással megpróbált elindulni fölfelé. Hiába erőlködött azonban, nem tudott többé megmozdulni. Ahogy végignézett magán, rádöbbent, hogy farkuszálya horgászzsinórok közé gabalyodott. Minden búvár tudja, hogy a halászhálók, horgok és zsinegek milyen veszélyesek. A lány tisztában volt vele, hogy már csak negyvenöt másodpercig bírja levegő nélkül. Hiába rángatta azonban kétségbeesetten a halfarkot, a zsinegek szorítása semmit sem engedett. Azt is tudta, hogy Donék már nem segíthetnek rajta, hiszen az előírást megszegve elhagyta a kijelölt területet, és messzire eltávolodott a hajótól. Ösztönösen a cipzár után nyúlt, hogy megpróbálja kinyitni. A hirtelen rántástól azonban a csúszófejecske közé szorult az anyag, és ettől kezdve se le, se föl nem lehetett mozdítani. Lindsay lelki szemei előtt ekkor hihetetlen sebességgel elkezdtek peregni életének képei. Fülében ott visszhangzott szüleinek hangja, amint könyörögve kérlelik, ne menjen el a Bahamákra. Megpróbálta magát a jelmezt is elszakítani, de nem sikerült, mert igen jó minőségű, nyúlékony anyagból készült. Ekkor ismét feltűnt a búvár, odaúszott hozzá, és egy erőteljes mozdulattal letépte róla a farokuszonyt. Lindsay pár pillanat múlva már a víz felszíne fölött volt, és kétségbeesetten kapkodott levegő után. A hajó szinte azonnal odasiklott mellé, majd néhány másodperc múlva Don már ki is emelte a vízből a minden ízében reszkető lányt. - Mi történt? Hol a jelmez? És miért hagyta el a kijelölt területet? - vonta felelősségre a férfi. - Mindjárt elmondom - lihegte Lindsay -, csak még kifújom magam... -Majd odaszólt Kennek: - Vigyen vissza a szállodához, legyen szíves! Ken beindította a motort, Don felhúzta a tömlőt, és teljes gőzzel megindultak a kikötő felé. Lindsay vissza sem mert nézni. Igaz, hogy a búvár megmentette az életét, mégis dühös volt rá. Nem akarta soha többé látni azt az embert. - Most már el tudja mondani? - kérdezte idegesen Don. A lány mély lélegzetet vett, és töviről hegyire elmesélte, mi történt. - Ezek szerint megmentette az életét. - Ha nem jön utánam, sohasem akadok bele a zsinegekbe. - Sajnálom, hogy ennyire megijesztette valaki, de a horgászzsinegeket mindenki csak akkor veszi észre, amikor már késő. Az a búvár erről aztán igazán nem tehetett - fejtegette Don. - Szerencse, hogy ott volt, különben megnézhette volna magát. Mire befutottak a mólóhoz, Lindsay letépte magáról a harisnyanadrágot, és befonta a haját. Újra úgy nézett ki, mint bármelyik fürdőző lány. - Most itt letesszük magát, és visszamegyünk a halfarkáért. Holnapra megvarratjuk, hogy megtarthassa a jelmezes főpróbát. - Nagyon kedves, Don. És írja össze, hogy mennyit kellett túlórázniuk! A hétfői forgatásig már nem megyek vissza a Húszezer Mérföldhöz. Ezentúl csak a Thunderballnál fogok gyakorolni, és maguk is velem jönnek a víz alá, hogy távol tartsák tőlem ezt az elmebeteget. - Rendben. Bár talán túlzás elmebetegnek nevezni a megmentőjét. Valószínűleg csak csodálni akarta magát - vonogatta a vállát Don. - Gondolom, maga is tisztában van vele, milyen feltűnő jelenség. Szerintem az az elmebeteg, akinek nem kelti fel az érdeklődését. - Nagyon kedves, hogy ezt mondja, de én képtelen vagyok ilyen ártatlannak látni a helyzetet. Az az ember félelmetes volt, nagy és erős, ráadásul... olyan eltökéltnek látszott. Mint aki előre kitervelt mindent... A, magam sem tudom, mit gondoljak. - Lindsay a kezébe temette arcát, és közben újra maga előtt látta a szőke búvárt, amint letépi róla a jelmezt. Határozottnak és higgadtnak tűnt, pedig a helyzet aligha lehetett volna félelmetesebb. - Kellemetlen érzés, hogy felvételt készített rólam. Hallottam már ilyesmiről. Tudja, a legjobb barátnőm édesanyja színésznő, és egy rajongó kibírhatatlanul sokáig üldözte. Az egész család rémületben élt, amíg nem sikerült megszabadulniuk tőle. Don bólintott. - Holnap együtt merülünk le. Ha megint felbukkan az az alak, akkor feljelentjük a parti őrségnél. Ne aggódjon! - De ha akarja, akkor már most is értesítheti a szálloda biztonsági szolgálatát jegyezte meg Ken. - Ezt meg is teszem, mihelyt átöltöztem. - Mi meg kinyomozzuk, ki vitte ki ezt az embert, és mi a neve - folytatta Don. Ha valóban őrült, akkor a rendőrség intézkedik. Egyetlen rossz mozdulat, és lecsukják zaklatásért, elkobozzák a felvételt, és az ügy lezárult. - Ha visszaértünk, azonnal jelentkezünk magánál - toldotta meg Ken. - Nem hagyhatjuk, hogy rémálmai legyenek, még mielőtt híres filmcsillag lenne magából. A lány hálásan rájuk mosolygott. Én kis hableányom - Köszönöm a kedvességüket. Fölvette a ruháját meg a szandálját, és beszaladt a szállodába. Semmi másra nem vágyott ebben a pillanatban, mint egy jó kiadós zuhanyra. Tágas lift vitte fel a harmadik emeletre. A szobáját kizárólag halványsárga és krémszínű tárgyakkal renezték be, a bútorok bambuszból készültek. Egy széles tolóajtón át lehetett kijutni a buja, trópusi növényekkel befuttatott erkélyre, ahonnan csodás kilátás nyílt a kikötőre. Lindsay esténként szívesen elüldögélt itt. Hallatlanul tetszett neki az alkonyatkor is hófehéren világító homokpart, mögötte pedig az azúrkék, sejtelmesen morajló tenger. Most azonban nem volt nyugta, míg nem értesítette a biztonsági szolgálatot. Attól tartott, hogy a búvár egy váratlan pillanatban ismét felbukkan. Egy pillanatra sem felejtette el, hogy ez az ember megmentette az életét, de a félelem elnyomta benne a hálának még a szikráját is. Szinte újra a testén érezte az idegen kezének érintését, és beleborzongott, amikor visszaemlékezett rá, milyen határozott mozdulattal tépte le róla a ruhát. Ennek az embernek nem kenyere a tétovaság. Lindsay lassan már magára is megharagudott, hogy ennyit foglalkozik egy idegen férfival. Gyorsan megeresztette a vizet, majd hajat mosott. Azután elővett a hűtőszekrényből egy jeges üdítőt, és felhívta a portát. Azonnal kapcsolták a biztonságiak főnökét. A férfi megkérte, hogy fáradjon le az irodába, és adjon részletes személy leírást a búvárról. A lány halványlila, könnyű blúzt vett fel. A hozzáillő, bőven redőzött szoknya virágos anyagból készült, és mindehhez fehér szandált húzott. Ajkát halvány rózsaszín rúzzsal kihúzta, mert ez nagyon jól állt lebarnult arcához. Más arcfestéket nem is használt. Hajába laza hullámokat szárított, és ezúttal kibontva hagyta. Evek óta le akarta vágatni a haját, mert túl sokat kellett vele bajlódni, hogy mindig apoltán nézzen ki. Valamiért mégsem vitte rá a lélek, ami most jól jött, mert rövid hajjal nem szerződtették volna sellőnek. Épp indulni készült, amikor megszólalt a telefon. Ki lehet az? Don és Ken még nem érhetett vissza... ÓIBiztos a szülei. Ők természetesen mindennap telefonáltak. - Halló, tessék! - Miss Marshall? Leanne vagyok, a portáról. Elnézést a zavarásért, de egy úr van itt, aki magával szeretne beszélni. Kapcsolhatom? Lindsay szíve zakatolni kezdett a félelemtől. - Le tudná írni, hogy néz ki az illető? - kérdezte reszkető hangon. Leanne megköszörülte a torkát, és halkan, suttogva felelt: - Rendkívül vonzó ember. Megszólalásig hasonlít Róbert Redfordra. Olyan harmincöt körüli lehet, és elég magas... száznyolcvan fölötti... A szeme barna, a haja szőke. Világosszürke öltönyt visel. Lindsay megnedvesítette az ajkát. - És hogy hívják? - Azt mondta, a neve nem érdekes, mert maga úgyis tudja, hogy kicsoda. A lánynak verítékcsöppek gördültek le a homlokán. Honnan szerezte meg a címét ez az őrült? - Ide hallgasson, Leanne! Ez az ember állandóan köVtet és zaklat. Már felhívtam a szálloda nyomozóját, épp hozzá indulok. Ha most leteszi a kagylót, viselkedjen úgy, mintha minden rendben lenne. Mondja neki azt, hogy mindjárt jövök. -: Görcsösen megmarkolta a kagylót. - Küldje ki a teraszra, ott várjon rám! Leanne habozott. - Értem. Gondolja, hogy ez az ember veszélyes? - Nem tudom. Ezt a nyomozók feladata kideríteni. Remélem, számíthatok magára. Semmi esetre sem szabad gyanút fognia. Szeretném, ha elkapnák. - Igyekezni fogok. De én is elég ideges lettem. - Ne féljen, a nyomozójuk biztosan tudja majd, mi a teendő. Mikor Leanne letette a kagylót, Lindsay azonnal feltárcsázta a biztonsági osztályt. Megbeszélték, hogy a lány máris megy az irodába. Azonnal el is indult, de óvatosságból ezúttal inkább a lépcsőt választotta. - Kerüljön beljebb, Miss Marshall! - üdvözölte Mr. Herrera. Miután kezet fogtak, hellyel kínálta a hölgyet. - Értesítenünk kell a rendőrséget - folytatta. Utólagos engedelmével azt üzentem a férfinak, hogy maga egy kicsit késni fog. - És ha közben eltűnik? - Szemmel tartjuk. Sajnos azonban bizonyítékok nélkül nem lehet őrizetbe venni. Ha megjönnek a rendőrök, megmutatom nekik, kiről van szó, és ők megkérhetik, hogy fáradjon be a porta mögötti kis irodába. Akkor talán kiderül, miért üldözi magát. Lindsay felugrott. - Csak nehogy megneszeljen valamit, és elmeneküljön addig! - Majd szólok a rendőröknek, hogy siessenek. Addig azonban gondolja meg, Miss Marshall: maga rendkívül csinos nő! Lehet, hogy ez az ember egyszerűen csak meg akar magával ismerkedni. Ezért senkit sem lehet bebörtönözni. Nem zárhatjuk ki, hogy baj van az illető elmeállapotával, de tulajdonképpen megmentette a maga életét. No, mindegy, majd meglátjuk. Azt javaslom, írjon nekünk egy rövid jelentést, s addig én megnézem magamnak, hogy kiről is van szó. Örülnék, ha itt várna rám, amíg visszajövök. - Természetesen. És előre is köszönöm a fáradozását! - Nem tesz semmit, ez a dolgom - udvariaskodott Mr. Herrera, majd távozott. Lindsay rámeredt a kérdőívre. Hirtelen nem tudta összeszedni a gondolatait, így inkább elmerengett azon, hogy felfogják-e egyáltalán a környezetében lévő Én kis hableányom férfiak, milyen fenyegetettséget érez. Nyilván nem. Mert bármilyen megértőek, mégsem képesek egy nő bőrébe bújni. Donnak meg Kennek halvány fogalma sem lehet arról, milyen érzés, ha egy nőt követni kezd a víz alatt egy rejtélyes és kísérteties alak. Talán ez az ember is csak egy sikertelen színész, mint Nate, a Bel Air Klub úszómestere. Ez esetben nyilván azt akarja elérni, hogy Lindsay mutassa be őt a reklámfilmrendezőjének. Leanneisaztmondta,hogyRobertRedfordhozhasonlít. Egy ilyen adottság könnyen megzavarhatja valakinek a fejét, és elültetheti benne a rögeszmét, hogy neki is feltétlenül a filmvásznon a helye. Bő félóra telt el, mióta Mr. Herrera kiment. Lindsay már rég kitöltötte a kérdőívet, és zaklatottan járkált fel s alá az irodában. Pattanásig feszültek az idegei. Már legalább négyszer kapott a telefon után, hogy felhívja a portát, de az utolsó pillanatban mindig meggondolta magát. Végre nyílt az ajtó. Mr. Herrera érkezett vissza, és már a testtartásán is látszott, hogy gyökeresen megváltozott a véleménye. Fekete bogárszeme vidáman csillogott, ajka körül furcsa mosoly játszott. Lindsay elébe sietett. - Nos? Mi történt? - Több, mint gondolná - közölte rejtélyesen a férfi, majd halkan felnevetett, mint akinek épp most jutott eszébe valami nagyon jó vicc. - Sajnálom, ha titokzatosnak tűnök, Miss Marshall, de félreértésről van szó. Biztosíthatom róla, hogy nincs semmi félnivalója. Legyen szíves velem jönni aportára! Az ügyeletes tiszt majd válaszol minden kérdésére. És hozza magával a jelentését is! Lindsay megkönnyebbült, mert úgy vette ki Herrera szavaiból, hogy a zavaros és félelmetes történetre van ésszerű magyarázat. Ahogy a portához értek, megesküdött volna, hogy Leanne ugyanazt a viccet hallotta, mint Mr. Herrera. Valamiért mindenki nagyon felvidult. Lindsay belépett a pult mögé, és ekkor lelassította lépteit, mert a parányi irodahelyiségben öt nagydarab férfit pillantott meg, akik közül kettő egyenruhát viselt. Öt szempár meredt rá, de ő maga csak a szőke búvárt bámulta, akinek dióbarna szeméből megmagyarázhatatlan varázserő áradt. A lány néhány másodperc után zavartan elkapta a tekintetét. Most, hogy meglátta a férfi arcát, rádöbbent, hogy valahol már mintha találkoztak volna, de nem tudta felidézni, hol és mikor. A vonzó kifejezés hirtelen szinte nevetségesen laposnak tűnt. Ez a férfi nem az úszómesterek és testépítő bajnokok népes táborából került ki, de még csak Róbert Redfordra sem hasonlított, eltekintve talán attól, hogy sötétszőke haját vékony csíkokban világosra fakította a nap. Egyébiránt az arca enyhén le is égett, ami arra utalt, hogy nem napozik rendszeresen. Egyenes metszésű orra, kifinomult arcéle és izmos testalkata egyaránt férfiasságot sugárzott, pehelykönnyű, méregdrága öltönye pedig arra vallott, hogy nem végkiárusításokon szokott bevásárolni. Ezazembernem vonzó volt, hanem döbbenetes, szédítő és lélegzetelállító. - Miss Marshall - szólalt meg az egyik rendőr -, a nevem Ortiz, ez pedig itt a társam, Mr. Henderson. Megkaphatjuk a jelentését? Lindsay átadta a kitöltött papírt, és a férfi gyorsan átfutotta. - Itt az áll, hogy maga megijedt, mert ez a férfi... - a búvárra mutatott ma délután követte. Azzal gyanúsítja, hogy üldözte, és zaklatni akarta magát, valamint őt teszi felelőssé a délutáni balesetért, mert előle kellett menekülnie. Jól értettem? Ezt most olyan hangsúllyal mondta el, mintha valami buta liba lennék, dühöngött magában Lindsay, és ügyelt rá, hogy kerülje a búvár tekintetét. - Jól értette. Tegnap is megjelent ugyanott, és filmfelvételeket készített rólam a víz alatt. A szóban forgó gonosztevő közben - ha lehet - még jobban kihúzta magát. Lindsay oldalvást rápillantott, és enyhén gúnyos mosolyt vélt fölfedezni az ajkán. Akaratlanul is eszébe ötlött, hogy ez az ember milyen kacér öltözékben látta őt a víz alatt, s ettől aztán elvörösödött. - De ugye beismeri, hogy miután belegabalyodott a horgászzsinegekbe, ez a férfi kiszabadította? - Igen. Viszont sohasem kerültem volna ilyen helyzetbe, ha máshol próbálkozott volna azzal, hogy... hogy a kalandvágyát kielégítse. - Feddő pillantást vetett a szőke férfira, de az olyan arcot vágott, mint aki még életében nem szórakozott ilyen remekül. - De hiszen ő nem tudhatta, hogy maga ma épp ott fog gyakorolni! És ha nem haragszik meg, azt kell mondanom, hogy a tenger mindenkié. - Az lehet - fortyant fel Lindsay -, de amikor meglátott, követni kezdett. Tudja, milyen rémisztő az ilyesmi odalenn? Pontosan úgy nézett ki, mint aki meg akar támadni. Ormótlan szemüveg volt rajta, amelytől még az arcát sem láttam. Lehet, hogy nem kellett volna rögtön a legrosszabbtól tartanom, de teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam. A búvároktatóm sem tudhatta, hogy veszélyben vagyok, és nem jutok több levegőhöz. A helyiségben tartózkodó másik két férfi, Mr. Herrerához hasonlóan, megpróbált komoly maradni, de sehogy sem sikerült nekik. Ettől Lindsay még jobban felbőszült. Nem is értette, milyen alapon hallgatózik itt ez a két behemót fickó. A jelenlétüket egyetlen dolog indokolhatná: ha civil ruhás rendőrök. - Tisztelt uraim! - fordult feléjük Lindsay. - Lehetséges, hogy ez az önök számára teljességgel felfoghatatlan, de ha akad egy kis szabad idejük, talán megpróbálhatnának megbirkózni a gondolattal, hogy nem minden nő repes az örömtől, ha egy vadidegen férfi közeledik hozzá. Ettől függetlenül, amennyiben ennek az úrnak a magatartására bármilyen értelmes magyarázatot tudnak adni, akkor állok elébe. Az egyik lehetséges ok az, hogy meg akar ismerkedni a Én kis hableányom rendezőmmel. Ez esetben azonban rossz ajtón kopogtatott, ugyanis semmi befolyásom nincs a rendező úrra. Mivel ettől a megjegyzéstől még nagyobb derültség támadt, Lindsay most már igazan mérges lett. Mr. Ortiz az ujja hegyével megérintette a sapkáját. - Miss Marshall, szerintem jobb lesz, ha mi kint várakozunk, amíg Cordell kormányzó úr elmondja magának, miként is látja ő ezt a történetet Lindsay összerezzent. Cordell, Cordell... Végre leesett a tantusz. Csak nem Andrew Cordell, Nevada kormányzója?! A lány megkapaszkodott az asztalban mert ugy erezte, hogy a szó szoros értelmében kicsúszik a lába alól a talaj. Nem érinti Önt az áremelés és minden számhoz biztosan hozzájut, HA ELŐFIZET! Hívja az alábbi számot: előfizetés és terjesztés 4. FEJEZET Amint egyedül maradtak, Andrew rendkívül komoly arckifejezést öltött, és oldalra billentett fejjel, kissé alulról fölfelé nézett a lányra. Pontosan úgy, mint aki csalafinta keresztkérdésre készül. Végül azonban csak ennyit kérdezett: - Ne üljünk le? - Szívesebben maradok állva. Akárki is ez az ember, megijesztett, és még nem adott rá elfogadható magyarázatot, miért tette, gondolta zavartan Lindsay. Andrew Cordell hosszú ideig hallgatagon méregette a lányt. - Igaza van, Miss Marshall, követtem magát. - A vallomás váratlanul érte Lindsayt, a szíve hirtelen hevesen kalapálni kezdett. - De van, ami még ennél is rosszabb: hazudtam a rendőröknek. - Vagyis tudta, hogy ma délután ugyanott fogok lemerülni? - A lány csípőre tette a kezét, és összevonta a szemöldökét, mint egy szigorú fizikatanárnő. - Igen. Nyomoztam egy kicsit. Helyesebben szólva nyomoztattam, és úgy irányítottam a hajót, hogy megint megnézhessem magát, ahogy táncol. A lány rádöbbent, hogy sokkal jobban esett volna neki, ha a kormányzó szemérmetlenül hazudik, mint az, hogy így kertelés nélkül a szemébe mondja az igazságot. - Ne is folytassa! Értem. Vannak bizonyos ferde hajlamai, így például szeret leskelődni. Ez viszont kissé nehezen egyeztethető össze magas beosztásával, ezért úgy döntött, hogy a víz alatt elégíti ki beteges vágyait, ahol senki sem látja. Jól értettem? A férfiból olyan elemi erővel tört ki a harsány nevetés, hogy Lindsay akaratlanul is elmosolyodott. - Sajnálom, Mr. Cordell. Udvariatlan voltam. Mr. Herrera biztosított róla, hogy nem kell tartanom magától. De, ha szabad rá emlékeztetnem, még mindig nem adott magyarázatot e különös eseményekre. - Hát... pontosan ez a bökkenő. Nincs magyarázat. - Ne vicceljen velem! - Nem viccelek. - A férfi tekintete hirtelen hideggé vált, és tekintélyt parancsoló határozottság sütött belőle. Rövid időre elhallgatott, majd valamivel lágyabban folytatta: - Az igazság az, hogy tegnap találkoztam egy hableánnyal, aki Én kis hableányom megbabonázott. - Lindsay felkapta a fejét. - És követtem, hogy megérinthessem, mert meg akartam győződni róla, hogy igazi. Azelőtt azt hittem, hableányok csak a mesében léteznek, de most van egy filmfelvételem, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítja. - A férfi bocsánatkérőn elmosolyodott. - Azért jöttem ma vissza, hogy megtörjem a varázslatot. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a bájos sellő fél tőlem. Amikor megláttam a tenger mélyén, hogy nem tudja kiszabadítani magát, azt hittem, szívrohamot kapok ijedségemben. Azért téptem le a jelmezét, hogy újra felmerülhessen. Igaz, közben elszakítottam az uszonyát, de már megcsináltattam, és visszahoztam... abban a reményben, hogy nem haragudott meg túlságosan a szerencsétlen halandóra, aki keresztezni merte az útját. - Miss Marshall? - Mr. Ortiz, úgy látszik, már nem bírta tovább türelemmel, és benyitott. - Nekünk most mennünk kell. Ha megoldódott az ügy, akkor hozzáírom a jelentéshez. Ha nem, akkor Mr. Herrera továbbra is a rendelkezésére áll, és szükség esetén értesít bennünket. Lindsay nem tudott haragudni a rendőrre. Látszott a szerencsétlenen, hogy igyekszik komolyan venni a munkáját, de nem szereti, ha fölöslegesen ugráltatják. - Köszönöm, hogy idefáradtak. Az ügy elintéződött. Legalábbis magyarázatot kaptam a történtekre. - Örülünk, hogy a szolgálatára lehettünk, Miss Marshall. Kormányzó úr... Mr. Ortiz katonásan tisztelgett. - További kellemes nyaralást kívánok mindkettőjüknek! Miután becsukódott mögötte az ajtó, Lindsay egyszerre úgy érezte magát, mint akit csapdába zártak. - Úgy látom, még mindig fél tőlem - jegyezte meg rosszallóan Andrew. Miből gondolta, hogy bántani akarom? Hallottam, mit mondott a rendőröknek, csak azt nem értem, miért mondta. Biztos van valami oka, hogy ennyire megijedt tőlem. Hihetetlen! Ez a vadidegen ember azonnal megérezte, hogy itt valami más is van a háttérben. Lindsay egy ideig csak nézett, megszólalni nem tudott. Nekitámaszkodott az íróasztalnak, és hirtelen rátört a fáradtság. No meg az éhség. Ebédre csak egy tál ráksalátát kapott be, azóta nem evett semmit. Nem is nagyon ehetett, mert a jelmezét olyan szorosra szabták, hogy egyetlen grammot sem hízhatott a forgatás alatt. Bővítésre ugyanis nem hagytak benne anyagot. - Ismeri Victoria Harrist? Híres színésznő - kezdte Lindsay. Andrew szórakozottan bólintott. - Nos, az ő lánya, Beth az én legjobb barátnőm. Együtt jártunk óvodába. Szomszédok voltunk. Az egész gyerekkorunkat együtt töltöttük, mert egyikünknek sincs testvére. Szóval Vicky olyan, mintha a nagynéném lenne. Kitűnő asszony. Igazán szeretem és tisztelem, ráadásul nagyon sokat köszönhetek neki. Mellesleg ezt a szerződést is ő szerezte. De nem erről akarok beszélni. Tíz évvel ezelőtt részt vett egy jótékonysági rendezvényen. A színfalak mögött egyszerre csak megjelent egy férfi, és elkezdte fényképezni őt. Nem sokkal később Vicky kapott egy képet magáról. Mellette egy szerelmes levelet talált a borítékban. Lindsay úgy emlékezett mindenre, mintha előző nap történt volna. - Vicky megrémült, hogy egy vadidegen ilyen könnyen megszerezhette a címét - folytatta. - Ráadásul a levélből kiderült, hogy a férfi rengeteg bizalmas dolgot is tud róla. Vicky akkori férje, Pat, alkoholista volt. Ö mindig azt mondta, hogy nem szabad ebből ügyet csinálni, nemsokára azonban további levelek és további fényképek érkeztek. Az egyik képen Vicky a lányával volt látható, amint éppen kilépnek egy üzletből a Wilshire Boulevard-on. Ez azt jelentette, hogy a férfi folyamatosan követi őket. Azonnal értesítették a rendőrséget, és ettől kezdve valóságos rémálommá vált az életük. Testőröket kellett fölfogadni, akik beköltöztek a házukba, és még én sem találkozhattam velük. - Lindsay hangja megremegett. - Ezért... - Nem kell folytatnia - vágott közbe a férfi. - Értem. A rendőrség elfogta a férfit? Lindsay megrázta a fejét. - Nem. Majdnem egy évig húzódott az ügy, akkor aztán hirtelen vége szakadt. Vicky és Beth élete azonban gyökeresen megváltozott. Pat nem tudta elviselni az állandó feszültséget, és elhagyta a feleségét, éppen akkor, amikor annak a legnagyobb szüksége lett volna rá. Lehet, hogy nem illettek egymáshoz, de Vicky összeomlott, mert a harmadik házassága is zátonyra futott. Lindsay felsóhajtott. - A barátnőmet ezután sem láttam sűrűn, mert lélekgyógyászhoz járt. Ráadásul a szüleim állandóan aggódtak értem, és ettől kezdve rossz szemmel nézték a barátságunkat. Azt hiszem, akkortájt az én életem is megváltozott... - Lindsay hosszasan kereste a szavakat -, bizonyos értelemben elvesztettem az ártatlanságomat. A parányi irodában beállt csönd még kellemetlenebbé tette a lány számára a helyzetet. Andrew Cordell a kisujját sem mozdította, mégis kicsalta belőle ezt a hosszú vallomást. Miért beszélt ennyit, amikor alig félórája még utolsó csirkefogónak tartotta ezt az embert? Végül Lindsay törte meg a csendet: - Elnézést, hogy ennyire felfújtam a dolgot. Don, az oktatóm azt állítja, hogy szinte mindenki beleakad egyszer ezekbe a zsinórokba. Szerinte maga nélkül is fennakadtam volna... Ennek ellenére köszönettel tartozom. Megmentette az életemet. A férfi egyre komorabban nézett maga elé. - A megjelenésem tehát megrémisztette, ezért veszítette el a fejét. Annak a fényében, amit elmondott, minden világos. Most már azt is mégérteném, ha hasonló esetben egyszerűen lepuffantaná az ilyen tolakodó alakot, mint én. Teljes mértékben felelősséget vállalok a történtekért, noha szívesebben mentegetném Én kis hableányom magam azzal, hogy tulajdonképpen én estem áldozatul egy varázslatos vízi tündér bűverejének. Mindez olyan őszintén hangzott, hogy Lindsay szégyenlősen elmosolyodott. - Természetesen jólesik a bók. Kezdek hinni benne, hogy a reklámfilm is sikeres lesz. El tudja képzelni, milyen nehéz egy óriási hal mozgását utánozni? - Sejtem - bólogatott együttérzően a férfi. - Miután maga eltűnt, kiszabadítottam a jelmezét a madzagok közül, majd elvittem megcsináltatni. Be kell vallanom, hogy előtte Randyvel hosszasan tanulmányoztuk, mert sehogy sem értettük, hogyan tud belebújni egy ilyen szűk halfarokba, és hogyan képes úszni benne. Olyan lehet ez, mintha satuba szorítanák. Nem tudok másra gondolni, mint hogy maga kivételesen jól úszik. - Inkább sokat gyakoroltam - szerénykedett a lány. - Randy a búvároktatója? Andrew arcán kényszeredett mosoly jelent meg. - Nem, ő a fiam. Tizenhat éves. Őszintén megvallva, alig várja már, hogy megismerhesse magát. Lindsay egyre érdekesebbnek találta megmentőjét. - A családjával együtt nyaral? - A fiammal. A feleségem három éve meghalt. Azóta először kerekedtünk fel Randyvel. Úgy gondoltuk, most már megpróbáljuk újra élvezni az életet. A lánynak eszébe jutott, hogy az újságok valóban írtak a kormányzó feleségének haláláról. Két évvel korábban, a választási eredményekkel együtt nyilvánosságra hozták minden győztes rövid életrajzát. - Igazán sajnálom, hogy riasztottam a rendőrséget. Nem kellett volna megzavarnom a nyaralását. - Hát, valóban nem kellemes élmény, ha az ember gyanútlanul üldögél, és egyszer csak odalép hozzá két rendőr. Még sohasem láttam a testőreimet így meglepődni. Elképzelheti, milyen arcot vágtak, amikor be kellett mennem az irodába, hogy egy hableánnyal kapcsolatban válaszoljak bizonyos kérdésekre. Lindsay halkan elnevette magát. - És ez még mind semmi - panaszkodott tovább a férfi. - Szenzációra éhes újságírók ugyanis lehallgatták Mr. Herrera telefonbeszélgetését a rendőrséggel. Amint aztán beléptem a szállodába, azonnal villogni kezdtek a vakuk. Én meg ott álltam, karomon a maga jelmezével. Amúgy nagyon ügyesen elrejtettem, csak az uszony vége lógott ki. - Maga viccel velem! - Sajnos, nem. A lapok valószínűleg óriási hírverést csapnak, ami aligha lesz jó hatással a választóimra. - Andrew lebilincselően mosolygott. - A jelmezét egyébként felvitettem a szobájába. A lány felsóhajtott. Tudta, hogy egy kormányzónak sok kárt okozhat a semmitől vissza nem riadó riportersereg. A legelvetemültebb ellensége sem agyaihatott volna ki jobb tervet, ha ártani akar neki. - Nagyon sajnálom. - A, ne sajnálkozzon! Elvégre én tehetek mindenről. És most sokkal jobban aggódom maga miatt, főként azután, hogy megismertem a félelmeit. Amíg Mr. Herrerára vártam, elküldtem az embereimet. Gondoskodniuk kell róla, hogy a maga neve ne kerülhessen a lapok címoldalára. Persze semmi biztosat nem ígérhetek, de ők minden tőlük telhetőt megtesznek. - Nagyon kedves. - Lindsaynek most jutott csak eszébe, milyen kínos lenne, ha a szülei az újságokból értesülnének a kellemetlen esetről... - Mostantól két fegyveres őr védi éjjel-nappal a kíváncsiskodóktól. Ők majd Kaliforniába is visszakísérik. - Ó, erre igazán semmi szükség! - Attól tartok, ezt rosszul látja. Mihelyt az emberek megtudják, mi történt, minden őrült magára fog leselkedni. Meglátja, hálás lesz még, hogy vigyázunk magára. Lindsay hirtelen nagyon furcsán kezdte érezni magát. - Ez azt jelenti, hogy elvonom magától a testőröket? - Nem. Több testőrrel érkeztem, kettőt minden további nélkül át tudok engedni. Ha fenntartásai lennének, közlöm, hogy mindkettőjüket saját zsebből fizetem, nem pedig az adófizetők pénzéből. Ebben az emberben egy gondolatolvasó veszett el! A lány azonban még ennél is meglepőbbnek találta, hogy hódolója olyan dolgokkal kapcsolatban is tájékozottnak látszott, amelyekről ő eddig egy szót sem szólt. - Honnan tudja, hogy Kaliforniában lakom? Andrew fergeteges kacagásban tört ki, szinte megfiatalodott jókedvében, mint aki egyszerre minden nyomasztó gondjától megszabadult. - Nagyon reméltem, hogy ezt nem kérdezi meg. Sok hibám van, de hazudni nem szoktam. Bevallom, nyomoztattam maga után. Ráadásul a búvároktatóm, Pokey a környék legtájékozottabb emberei közé tartozik. Például Donnal is jóban van. Lindsaynek átvillant az agyán, mit mondott neki Don és Ken. Vajon mennyi mindent árultak el Andrew Cordellnek? És Don miért nem szólt neki erről egy árva szót sem? - Ne aggódjon! Donnak sejtelme sem lehetett róla, hogy nekem szolgáltat ki adatokat magáról. Azt hitte, csak Pokey érdeklődik a bájos hableány iránt. - A férfi rövid időre elhallgatott, és átható tekintettel vizsgálgatta a lányt. Azután így folytatta: - Már sokan mondták, hogy gátlástalan vagyok. Gyakran hallom ezt a politikai ellenfeleimtől is, valahányszor megkezdődik a választási hadjárat. Mindez kissé öntelten hangzott, valahogy mégsem csökkentette Andrew vonzerejét. Sőt... Lindsay kimondottan izgalmasnak találta, hogy a férfi erős személyiség, és megvan a magához való esze. Nagy álmélkodásában még arról is elfeledkezett, milyen éhes. Véletlenül azonban az órájára pillantott, és így Én kis hableányom rádöbbent, hogy már több mint egy órája beszélgetnek anélkül, hogy észrevették volna az idő múlását. - Ó! Sajnos, mennem kell. Nagyon későre jár. Andrew bólintott. - Nekem is rég otthon kellene lennem. Randy nyugtalanul vár rám, mert megígértem, hogy elviszem vacsorázni. Megkérném, várjon még öt percet itt, amíg elhagyom a szállodát! Majd én elterelem az újságírók figyelmét. Azután már azt csinál, amit akar. - Köszönöm, nagyon kedves - bólintott a lány, és csalódottságát halvány mosoly mögé rejtette. Lehet, hogy soha többé nem látják egymást? - Ja, még valami, Miss Marshall! - Andrew lazán nekidőlt az ajtófélfának. Ha kívánja, elküldöm magának a víz alatti felvételeimet. Lindsay hátrasimította a haját. Igen meghatónak találta, hogy ez az ember most minden lehetséges módon igyekszik helyrehozni a hibáját. - Nem szükséges. Feltételezem, hogy a legtöbb ilyen film amúgy is előbbutóbb a polcra kerül, és elfelejtődik. - Erre nem fogadnék nagyobb összeggel a maga helyében. - A férfi vidáman a lányra hunyorított, majd kinyitotta az ajtót, és távozott. Lindsay zúgó fejjel, kábultan nézett utána. Biztosra vette, hogy utoljára látta Andrew Cordellt. Örökkévalóságnak tűnő öt perc után lassan kinyitotta az ajtót, és Mr. Herrerával találta magát szemben, aki két kisportolt testalkatú férfival várta. - Remélem, sikerült elsimítani a félreértést, Miss Marshall. - Természetesen, Mr. Herrera. Nagyon hálás vagyok a segítségéért. - Mostantól kezdve tehát gondtalanul élvezheti a nyaralást. Engedje meg, Miss Marshall, hogy bemutassam Mr. Garveyt és Mr. Arcét. Ok azok, akiket Mr. Cordell kirendelt az ön védelmére. - Szólítson minket egyszerűen Jake-nek és Fernandónak. - A két turistának álcázott súlyemelőbajnok udvariasan kezet nyújtott. - A kormányzó úr úgy vélte, hogy kegyed nem igazán fog örülni a társaságunknak - kezdte Fernando. - Sajnos azonban a legapróbb újságcikk is veszélybe sodorhatja önt. Be fogja látni, hogy a kormányzó úr helyesen rendelkezett. Sohasem lehet tudni, milyen visszhangot kelt egy ilyen történet kiteregetése a nagy nyilvánosság előtt. - Sajnos, ez az igazság - bólogatott Jaké. - A kormányzó úr nagyon sajnálja, hogy így alakult a helyzet, és mindent megtesz a maga biztonsága érdekében. Ne mondja el neki, hogy tőlünk hallotta, de a háta mögött igen gyakran csak Óvatos Tóbiásként emlegetik. Még a felesége nevezte el így. Lindsay akaratlanul is elnevette magát, annyira nem illett ez a furcsa gúnynév ehhez az erős, öntudatos emberhez. - Biztonsági okokból a kormányzó meghagyta, hogy költözzön át a legfelső emeleti lakosztályba. Oda külön felvonóval lehet feljutni közvetlenül a garázsból. Mi ketten Fernandóval a szomszédos szobában fogunk lakni, hogy folyamatosan gondoskodhassunk a védelméről meg a háborítatlanságáról. Andrew Cordell olyan sebesen intézkedett, hogy Lindsaynek még a lélegzete is elállt. - Adják át hálás köszönetemet, de ezt igazán nem fogadhatom el. Szívesebben maradok a saját szobámban. - Attól tartok, már késő. A csomagjait átvitték, a régi szobáját pedig új vendégnek adták ki. - Ha lenne szíves követni, megmutatnám az utat a felvonóhoz - szólt közbe Mr. Herrera. A lány zavarában csupán bólintott egyet, majd engedelmesen követte a három férfit. Közben igyekezett nem tudomást venni a portán lebzselő és leplezetlen kíváncsisággal bámuló szállodai alkalmazottakról. Fernando közvetlenül mellette lépdelt, míg Jaké előresietett, hogy előkészítse a terepet. Vicky és Beth esete kapcsán Lindsaynek volt szerencséje közelről is megismerni a testőrök működését. Amikor felhívta Mr. Herrerát, nem is sejtette, milyen következményekkel járhat egy ilyen telefon. Azóta az egész élete a feje tetejére állt: újságírók lesik minden lépését, miközben testőrök veszik körül, és a szálloda legelegánsabb luxuslakosztályába költöztetik. A felvonóból tágas előtérbe léptek, ahonnan jobbra is, balra is nyílt egy ajtó. Egyenesen továbbhaladva ízléses nappaliba kerültek, ahol törtfehér tapéta borította a falat, és az ülőgarnitúrát is ugyanilyen színű selyemmel vonták be. Középen hatalmas üvegasztal állt, mellette pedig az egyikpamlagon ott hevert a sellőjelmez. A falat modern festmények díszítették, az egyik sarokban egy kínai mintázatú paraván takarta el az étkezősarkot. Az ebédlőasztal művészien politúrozott trópusi fából készült, és tíz szék állt körülötte. A helyiség egyik falát végig üvegablak borította, félig leeresztett redőnyökkel. Nagy gonddal elrendezett pálmák és más szobanövények erdeje tette otthonossá a szobát. Fernando a lakosztály minden zugát megmutatta, Lindsay pedig ámulvakövette őt a puha, süppedős szőnyegen. A konyhához egy hangulatosan berendezett étkezőfülke is csatlakozott, a fürdőszoba meg akkora volt, mint máshol egy fél lakás. És ez még mind semmi: a lakosztályt hófehér nyugágyakkal és tarka napernyőkkel felszerelt hatalmas veranda vette körül. - Nos, Miss Marshall, akkor megkérném, hogy mindig közölje velünk, ha elhagyja a szállodát! - Ma este nem megyek már sehová. Bekapok valamit, aztán lefekszem. Holnap korán kelek, negyed hétkor el kell indulnom a kikötőbe. Fernando bólintott. - Az oktatóját is mindenről tájékoztattuk. A kormányzó úr egyébként már Én kis hableányom megrendelte magának a vacsorát, csak le kell szólni a konyhára, és máris hozzák. Ha nincs ellenére, a kis étkezőfülkében tálalunk. Parancsol még valamit? Lindsay körbepillantott. - Nem, köszönöm. Minden tökéletes. Úgy érzem magam, mint egy hercegnő. A férfi felnevetett. - A kormányzó úr pontosan azt az utasítást adta, hogy tekintsük hercegnőnek. Nos, elhiheti, ez igazán nem esik nehezünkre. Ha nem sértem meg, akkor elárulom, hogy még sohasem láttam ilyen gyönyörű hajú nőt. - Nagyon kedves, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy állandóan le akarom vágatni. Sok a gond vele. - Isten őrizz, hogy levágassa! - tiltakozott rémülten Fernando, majd elmosolyodott. - Ha bármikor szüksége van ránk, a hallból nyíló bal oldali ajtó az enyém, a jobb oldali Jake-é. Telefonon a tízes és a tizenegyes számon érhet el bennünket. - Remélem, erre nem kerül sor. - El kell még mondanom, a telefonhívásokat mi kapcsoljuk át, mert ellenőriznünk kell, hogy nem illetéktelenek zaklatják-e. A legnagyobb sajnálatomra minden beszélgetést fel kell vennünk. Természetesen átadjuk a szalagot, mihelyt elindul vissza, Kaliforniába. Lindsay megborzongott. Hirtelen az az érzése támadt, hogy a kormányzó mindenható, és egyetlen csettintésére aranykalitkába zárták őt. Hogyan tudnak emberek így élni? A lány úgy vélte, ő erre sohasem lenne képes. Éppen elég volt neki a szülői ház zsarnoki szeretete. Lindsay megpróbálta elhessegetni a bezártság nyomasztó érzését, és bevonult a hálószobába, hogy átöltözzön. Épp megkötötte derekán a köntöse övét, amikor megszólalt a telefon. Bizonyára Fernando akarja jelenteni, hogy tálalva a vacsora. - Halló? - Miss Marshall? - Egy ismerős, mély hang szólalt meg. - Kormányzó úr...? - Szólítson nyugodtan Andrew-nak, akkor legalább arra a néhány percre megfeledkezhetem a munkámról. - Nana! - nevetett fel a lány. - Csak nehogy meghallják ezt a választói! Lindsay mély lélegzetet vett, remélte, hogy lassan lecsillapodik a szívverése. Azért szeretném megkérni, többet már ne tegyen értem! Tudom, sajnálja, ami történt, de én is nagyon sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztam. Már így is épp elég rossz a lelkiismeretem. - Mondja, elég rossz a lelkiismerete ahhoz, hogy eljöjjön velünk holnap vacsorázni? Szívesen vennénk, ha meglátogatna minket, amikor végzett a napi munkájával. Megmutatjuk a felvételeinket. Elég mulatságos: két kezdő idétlenkedik a korallzátonyok között, és egyszer csak megjelenik egy hableány. De persze, csak ha kedve van hozzá... - Lefegyverző volt ez a meghívás. Sőt: a kormányzó hangja kimondottan csábítónak tűnt. - Talán nem érdekli a világ utolsó élő hableányának vízi balettje? - folytatta a férfi immár kissé rekedtes hangon. Mondhatom, hogy ezt minden földi halandónak érdemes megnéznie, mielőtt a tünemény elúszik, és örökre eltűnik a szemünk elől. Ez most mit jelent? - töprengett Lindsay. Talán célzás, hogy a kormányzó csupán röpke nyári kalandra vágyik, semmi többre? A lány csalódottságot érzett, és egyre jobban zavarba jött. - Lehet, hogy csak azért úszik el, mert nem is igazi hableány. - Látja, ezt nem hiszem - felelte határozottan Andrew. - Persze, végül is ezt magának kell eldöntenie. Mi fél nyolckor várjuk Randyvel. Lindsay ujja hegyével szórakozottan végigsimította a telefonkagylót. - Hétig kinn vagyok a tengeren. Lehet, hogy késni fogok egy kicsit. - Természetesen éjfélkor is jöhet. A lényeg az, hogy nagyon megtisztelne bennünket a látogatásával. Jaké és Fernando ismeri az utat. Ja, még valami! Ha kímélni akarja az idegeit, akkor holnap ne vegyen a kezébe újságot! Megígéri? - Rendben. Köszönöm a meghívást, kormányzó úr... illetve Andrew. Én kis hableányom 5. FEJEZET - Apa? - szólt be Randy a hálóba. - Zack bácsi van a telefonnál. Andrew dühösen lecsapta a Los Angeles Examiner aznap reggeli számát. Nem volt nehéz kitalálni Zackery jelentkezésének okát. Nyilván ő is olvasta a lapokat. - Zack? Gondolom, láttad már a cikkeket. - Nehéz lett volna nem látni őket. A Sun szalagcíme így hangzik: Cordell kormányzó megmenti a gyönyörű hableány életét. Alatta pedig rólad látható fénykép. Mintha valami halfarkat hurcolnál magaddal...! Ha meggondolom, mennyit reszkettünk, nehogy Randy bekerüljön a pletykarovatba! Akkor még nem tudtam, hogy te acímlapnál nem adod alább. -Zackmegpróbáltaelfojtani nevetést, de nem sikerült. Andrew felnyögött. - Ezeknek semmi sem szent. Tudtam, hogy ez a csirkefogó, hírhajhász banda azonnal lecsap rám. - Alex csókoltat. Azt üzeni, ne vedd a szívedre. Csipetnyi romantika még egyetlen kormányzónak sem ártott meg. - És szerinted? - Andrew leroskadt az ágya sarkára. - Mindig reméltem, hogy találsz valakit, aki a húgom helyére léphet. Fiatal vagy még, miért maradnál egyedül? Azt persze nem sejtettem, hogy épp egy hableányon fog megakadni a szemed. - A mondat vége kuncogásba fulladt. Most már a kormányzóból is kitört a nevetés. - És mondd csak, olyan lány, akiért érdemes kockára tenned a jó híredet? Andrew már magában is többször föltette ezt a kérdést. Most nagyot sóhajtott, és erősen megmarkolta a kagylót. - Lefilmeztem. Azóta annyiszor tekertem vissza a szalagot, hogy már attól féltem, elszakad. Lassan megértem Alex iránti rajongásodat. Randy azt állítja, megőrizted az összes róla készült plakátot. - De apa! - kiáltott fel a háttérből a fiú. Zack sem örült a megjegyzésnek. - Na, tessék! Már magánélete sem lehet az embernek. - Nem bizony. Ha ez megnyugtat, akkor elárulhatom, hogy nekem sincs magánéletem. Eljöttem nyaralni, és máris mivel vannak teli a lapok? Azt találgatják, mi történt velem, hogy ártatlan hableányokat ijesztgetek. - Tényleg megijesztetted? - Egy kicsit. De tisztáztuk, csak félreértés volt. - A kormányzó elkomorodott. A kicsi sellő tíz évvel fiatalabb nálam. Andrew elmesélte töviről hegyire a történetet, és elmondta azt is, hogy meghívta vacsorára szíve hölgyét. - Nemsokára a tévében is megcsodálhatod. Egy reklámfilmben fog szerepelni. Valami új testápoló krémet népszerűsít, aminek Tengernyi szépség a neve. Az a gyanúm, hogy az én kis hableányom pillanatok alatt dúsgazdag embert csinál a cég tulajdonosából. - És amúgy? Jól nyaraltok? - Azt hiszem, egyikünknek sem volt még ilyen szép nyara. - Hát ezt örömmel hallom. Boldog lehetsz, Andrew, hogy ilyen jól sikerült fiad van. - Zack hangján érződött, hogy kissé elmerengett. - Majd nektek is lesz. Add át üdvözletemet Alexnek, és mondd meg neki, hogy a szüléssel feltétlenül várja meg, amíg hazaérünk! - Ne izguljatok! A hónap végéig még biztosan nem történik semmi. - No, addigra otthon vagyunk. Ha mégis korábban jön a gyerek, azonnal értesíts! Andrew letette a kagylót. A beszélgetés valamivel jobb kedvre hangolta. Az újságot kihajította a szemétbe, és Randyhez fordult. - Ma a Clifton Riffhez megyünk. Azért javasolt egy viszonylag hosszabb kirándulást, mert tudta, hogy ha otthon marad, csak az órákat számolja, és belebolondul a várakozásba. - Komolyan mondod? - vidult fel Randy. Andrew sértetten felszegte az állát. - Előfordult már, hogy valamit nem mondtam komolyan? - De remélem, tudod, hogy az a hely nem igazán kezdőknek való. - Majd szólok Pokeynak, hogy ne vigyen le túl mélyre. Útközben veszünk új videoszalagot, mert a régi már betelt. És szólok a szakácsnak, hogy nyugodtan elkezdheti a főzést. Azt akarom, hogy tökéletes legyen a vacsora. Randy csodálkozva figyelte apját. - Nocsak! Rég láttalak ilyen izgatottnak. Ezek szerint Miss Marshall már nem haragszik rád. Különben miért jönne ide? Csak aztán vigyázz, nehogy elijeszd! - Ezt meg hogy értsem? Talán azt hiszed, nem tudom, hogyan kell bánni egy finom hölggyel? - Majd meglátjuk... - Randynek fülig ért a szája. - Három éve nem találkoztál olyan nővel, aki tetszett volna. Amint észrevettem, mennyire rajongasz Miss Marshallért, rögtön tudtam... Én kis hableányom - Köszönöm, Randy - vágott közbe Andrew, és kedvesen átkarolta a fia. vállát. - Hálás vagyok érte, hogy ennyit foglalkozol velem, de most már inkább induljunk el szépen! Amikor Lindsay megérkezett a villanegyedbe, ahol a kormányzó lakott, egy pillanatra azt hitte, véletlenül Görögországba tévedt. A szürkületben csak úgy világítottak a hófehérre meszelt házak és a színpompás virágbokrok. Az utolsó kanyarban inába szállt a bátorsága, és majdnem odaszólt a vezetőnek, hogy vigye vissza a szállodába. Egész nap izgatottan várta, hogy viszontlássa Andrew-t, de most ellentmondásos érzelmek csaptak össze a lelkében. Indulás előtt a lány többször átöltözött, és még most sem volt biztos benne, jól választott-e. Testhez simuló, ujjatlan, korallszínű kisestélyit vett föl. Úgy gondolta, a magas nyak meg a sima szabás kellően komoly és tisztességes benyomást kelt. Szőke haja folyékony aranyzuhatagként omlott a vállára, míg fülében rózsaszínű, csöpp alakú topáz himbálózott, amely mintha hamvas arcbőrének tompa fényét tükrözte volna vissza. Jaké a szállodában maradt, Fernando pedig Lindsay mellett foglalt helyet az értük küldött luxuskocsi hátsó ülésén. Miután méltóságteljes, lassú suhanással megkerülték a szökőkutat, és puha, alig érezhető rugózással megálltak, Fernando azonnal kipattant, hogy kisegítse a hölgyet. A villa ajtajában Andrew Cordell jelent meg. Karamellszínű nyári öltönyt viselt, az inge épp csak egy árnyalattal volt halványabb a zakónál, és a nyakkendő selymének színei is csupán leheletnyit különböztek tőle. Lindsay bizonytalan léptekkel megindult a bejárat felé. Andrew eléje sietett. - Hazudtam, amikor azt állítottam, hogy mindegy, mikor érkezik. Még alig múlt el nyolc, de én már azon voltam, hogy elmegyek magáért - hadarta. - Szívem szerint pontosan érkeztem volna, de Kennek sajnos valami kis nézeteltérése akadt a motorral. - Most az egyszer megbocsátok neki - legyintett kegyesen a házigazda, majd karon fogta vendégét, hogy bevezesse a házba. Andrew érintése és közelsége olyan zavarba ejtette a lányt, hogy nem is tudta kellőképpen megcsodálni az elébe táruló mesepalota szépségeit. El is álmélkodott magán. A világ filmkészítésének fővárosában nőtt fel, gazdag, jóképű, izmos és magabiztos férfiak között, a szülei házában egymást követték a fényes fogadások meg vacsorák. Megismerkedett híres filmrendezőkkel, színészekkel és ezernyi emberrel, akiket a nők rendkívül vonzónak tartanak. Ennek ellenére Andrew Cordell volt az egyetlen férfi, akinek az érintése felizgatta, sőt valósággal az őrületbe kergette. A kormányzó egy hatalmas, pálmákkal díszített terembe vezette. Balra tágas nappaliba lehetett lejutni, két-három lapos lépcsőfokon. - A fiam a dolgozószobában vár ránk - közölte a házigazda, majd egy mohazöldre tapétázott helyiségbe vitte vendégét. A berendezés a hangulatában borongós erdei tájra emlékeztetett. A tévé előtt egy igen jóképű fiú üldögélt, mellette hegyekben tornyosultak a videokazetták. Randy felpattant, és végigsimította tengerészkék zakóját. - Jó estét! - Neki is elbűvölő volt a mosolya. Lindsay megállapította, hogy döbbenetes a hasonlóság közöttük: Andrew nyilván pontosan így nézett ki húsz évvel korábban. - Randy! - A kormányzó megszorította a lány karját. - Szeretnék neked egy igazi hableányt bemutatni. Úgy hívják, Lindsay Marshall. A lány mosolyogva kezet nyújtott. - Szervusz. Szólíts nyugodtan Lindsaynek! - Ez rám is vonatkozik? - tudakolta sietősen Andrew. - Természetesen - sütötte le a szemét a lány. Érezte, hogy elakad a lélegzete, mert a férfi arcáról eltűnt a megszokott könnyed mosoly, és helyette különös, sóvárgó kifejezés ült ki rá. - Nagyon örülünk, hogy megtisztel a látogatásával - folytatta vidáman Randy. Láthatóan igyekezett enyhíteni a levegőben érződő feszültséget. - Amikor apa megmutatta nekem a víz alatti felvételeit, azonnal megértettem, miért képzelte magát igazi vízi tündérnek. Majd meglátja maga is... - Pedig rémesen nézhettem ki. Túl sok levegőt szívtam be egyszerre, és a karommal össze-vissza kapálóztam. - Ez nekünk nem tűnt fel - csóválta a fejét Andrew, és végre elengedte a lány karját. - Vacsora előtt megkínálhatom valami itallal? - Nem, köszönöm. Őszintén szólva, az edzések után főként éhes vagyok. - Ezen könnyen segíthetünk - mosolygott a házigazda, miközben tekintete szórakozottan elidőzött a lány ajkán. - Szólok a szakácsnak, hogy tálalhat - ajánlkozott Randy. - Köszönöm - bólintott az apja. - Azonnal megyünk mi is az ebédlőbe. - Nagyon csinos fiú -jelentette ki elismerően Lindsay. - Nyilván tudja, hogy a megszólalásig hasonlítanak egymásra. - Igazán kedves, hogy ezt mondja, bár szerintem inkább az édesanyjára hasonlít. - Ő az egyetlen gyermekük? - Igen. Es az is szerencse, hogy egyáltalán egészségesnek született. A feleségem meg az anyósom egy ritka betegségben szenvedett. Azért is haltak meg mindketten viszonylag fiatalon. Lindsay megdöbbent. - Szörnyű. És ha közben még a sajtó is a nyilvánosság előtt csámcsog az ember szerencsétlenségén, az maga lehet a pokol. Én kis hableányom - Ahogy mondja. Maga volt a pokol. Főként Randynek. Azt hiszem, sokkal többet kellett volna vele annak idején foglalkoznom. En azonban a munkámba menekültem. - Igazán sajnálom. Ha ezt mind tudtam volna... - Ne tegyen magának szemrehányást! - vágott a szavába Andrew. - Tolakodó voltam, és kész. Mindenáron meg akartam ismerni, ezért egy kicsit félresikerült a bemutatkozásunk, pedig másképp terveztem. - Másképp tervezte? - Igen. Meg akartam várni, amíg felmerül a víz alól. Szóltam Pokeynak, közelítse meg a maguk hajóját, és kérje meg Dont, hogy mutasson be minket egymásnak. Szerettem volna meghívni vacsorára, hogy visszaadhassam a filmfelvételt, amelyet magáról készítettem. - Apa! Asztalon a vacsora. A hír nem érkezhetett volna kedvezőbb pillanatban, a lány ugyanis nemigen tudott mit válaszolni. - Megyünk! - kiáltott át a másik szobába Andrew, majd átkarolta a lány derekát. Lindsay testén izgatott remegés futott végig, pedig éppen eléggé zavarba jött már attól is, amit közben a férfi a fülébe suttogott: - A ma esti látogatása számomra azt jelenti, hogy annak idején, ha a tervemet sikerül véghez vinnem, igent mondott volna. Lindsay kipirult arccal lépett az asztalhoz. Legnagyobb örömére a teraszon terítettek, szövevényesen burjánzó futónövények között, bódító virágillatban. Az asztal közepén művészien elrendezett orchideacsokor állt, amelyet hangulatos fényű gyertyák világítottak meg. Akárcsak a mesékben, gondolta a lány. Virágillat, holdfény, langymeleg tengeri szellő... Alig huszonnégy órával ezelőtt még Mr. Herrera irodájában ült, és reszketve várta, hogy rács mögé dugják a szőke búvárt. - Hogyhogy még nem láttuk magát egyetlen filmben sem? - kíváncsiskodott Randy. Lindsay belekortyolt a zamatos, finom fehérborba, majd leplezetlen csodálattal mérte végig a pazarul feldíszített töltött királyrákot, amely ovális tálon érkezett, előétel gyanánt. - Azért, mert nem vagyok színésznő. - Aki ilyen szép, az legalábbis fotómodell. - Randy minden kertelés nélkül kimondta a véleményét. Ebben is az apjára hasonlított. A lány megrázta a fejét, és felnevetett. - Nagyon kedves, de most csak kivételesen vállaltam filmezést. Kellett a pénz, hogy ősszel folytathassam a tanulmányaimat. Azért választottak engem, mert hosszú a hajam, és jól tudok úszni. - Valószínűleg nem csak ezért - vélekedett Andrew, és tekintetében különös fény villant. - Mit akar tanulni? Melyik egyetemen? - La Jollában szeretnék tengerbiológiát tanulni, a Scripp Intézetben. - Nahát! - lepődött meg Randy. - A barátaim épp ott voltak tavaly nyáron. A tengeri táborban. - Igen, azt mondják, nagyon érdekes hely. Engem leginkább a cápakutatás érdekel. - 0, az roppant izgalmas! És mondja, találkozott tegnap cápákkal? Mi is szívesen lemerültünk volna, de még nem vagyunk elég gyakorlottak hozzá. Mindent tudnak rólam, villant át a lány agyán. Ezt nyilván Donnak köszönhetem. Randy azonban szemmel láthatóan természetesnek találta, hogy édesapja ilyen szokatlan módon gyűjti más emberekről az ismereteit. - Igen. Hajói emlékszem, pontosan nyolc cápát láttam. Időközben megérkezett a főétel: bárány sült répával és csőben sült burgonyával. - Úgy tudom, hogy a tengeri állatok közül a cápa a legveszélyesebb - szólalt meg Andrew, aki még mindig kissé feszülten fészkelődött a székén. -Miért választ ilyen kockázatos szakmát? Lindsay már gyakran hallotta ezt a kérdést. Gyakrabban, mint szerette volna. Főként a szülei hajtogatták neki, hogy elvegyék a kedvét, és félelmet ébresszenek benne. Letette a villáját a tányérra, majd mély lélegzetet vett. - Ha az ember megtanul a cápákkal bánni, akkor igen csekély a kockázat. De szeretnék kérdezni én is valamit, Andrew. Miért ment politikusnak? A saját szakmáját nem találja sokkal veszélyesebbnek? A férfi összeráncolta a homlokát. - Nem egészen jó a hasonlat. Ha engem megtámadnak a cápák, akkor még mindig elmehetek egy másik államba, egy másik városba államügyésznek. Maga azonban mit csinál, ha egy ilyen nagy fehér cápa elfogyasztja ebédre? Lindsay újra belehörpintett a borba. - Valóban előfordult már, hogy a fehér cápa megtámadott embereket. Mellesleg ez is csak nagyon ritkán esik meg. A cápáknak temérdek más fajtájuk is van. Például a kalapácscápa, amelynek nagyon könnyen megfigyelhető a viselkedése, és sokkal kisebb az állkapcsa. - Ez azt jelenti, hogy egyszerre csak egy egész kicsi falatot tud kiharapni magából? - Ha megtámadják, minden élőlény védekezik. Ez alól a cápa sem kivétel. Ha valóban annyira veszélyes lenne a kutatásuk, akkor nem tudnánk róluk ilyen sokat, mert senki sem maradt volna életben a kutatók közül. - Miből áll tulajdonképpen ez a munka? - tudakolta Randy. Lindsay megtörölte száját a hófehér szalvétával, majd visszatette az ölébe. - Mondok egy példát. A cápákat meg kell jelölni, mert csak így tudjuk őket a vándorlásaik során nyomon követni. Ehhez először egy búvárnak el kell kábítania Én kis hableányom az állatot, ami aztjelenti, hogy fecskendővel közvetlenül az izomzatbakell juttatni az anyagot. Ez néha fájdalmas, és a cápa védekezni kezd. A kellően tapasztalt búvár számít erre, és megteszi a szükséges óvintézkedéseket. - És maga már az ősszel ilyesmivel akar foglalkozni? - kérdezte Randy kikerekedett szemmel. - Nem. Hat évig tart a képzés. Az első évben bent ülünk az iskolában, ugyanúgy, mint az összes többi egyetemista. Azután búvártanfolyam következik, majd részt kell venni valamilyen tengeri kutatómunkában. Ilyenkor az ember egy tudós mellett segédkezik. - Hát ez valóban nagyon érdekesen hangzik! - lelkendezett Randy. - Én is szívesen elmennék magával. - Ezer szerencse, hogy még néhány évig iskolába jársz, és ezalatt akár tízszer is megváltozhatnak a terveid - vágott közbe szigorúan az apja. - Javaslom, az édességet a nappaliban fogyasszuk el. Közben megmutatjuk Lindsaynek a felvételeket. - Nem tudom, hogy felkészültem-e már rá lelkileg - szabadkozott a lány. Megérezte, hogy apa és fia között nincs teljes egyetértés. Randy erősen érdeklődött a búvárkodás iránt, ami arra utalt, hogy nem pusztán kedvtelésnek tekinti. Andrew viszont látta, milyen veszélyek leselkednek az emberre a víz alatt. A féltést és az óvatosságot nyilván fokozta benne az, hogy meghalt a felesége. Lindsay ismerte ezt a jelenséget. Tudta, milyen az, ha egy szülő aggodalma kalodába zárja a gyerekét. Andrew Cordell ilyen szülőnek látszott, tehát Randy helyzete nem lehet könnyű mellette. A fiú előresietett, és székeket húzott a tévé elé. - Mielőtt betennénk a rólam készült felvételt - szólalt meg hirtelen Lindsay -, szívesen megnézném a többi filmet is, amelyet ezen a nyaraláson csináltak. Észrevétlen elröppent egy óra. - Ahhoz képest, hogy kezdők, nagyon jól mozognak a víz alatt - állapította meg a lány. - És a felvételek is remekül sikerültek! Kitől tanulták meg a víz alatti filmezést? - Troytól. Ő a barátom - magyarázta Randy. - Illetve most már rokonom is. Ő nagyon ért hozzá. Szerintem annyira tehetséges, hogy nemsokára a National Geographicnak fog fényképezni. - És ő is szokott búvárkodni? - Nem. Sajnos, egyszer csúnyán eltörte a lábát focizás közben. Azóta nem sportol. - Kár - merengett el Lindsay. - Pedig az úszás nyilván jót tenne neki. - Gondolja? - lepődött meg Randy. - Nem gondolom, hanem tudom. Úszásoktató vagyok. Sok olyan tanítványom van, akit súlyos baleset ért. Rengeteg embernek az úszás az első lépés a gyógyulás felé. - Gondolja, hogy Troy is elvégezhetné a búvártanfolyamot? - Miért ne? - Apa! Hallod ezt? - Persze. Sőt, már megvan a legújabb tervem is. Ha Troy összeszedi magát, és gyorsan leteszi a vizsgát, akkor augusztusban elkísérhet bennünket a Kajmánszigetekre. - Azt mondják, gyönyörű hely! - csillant fel Lindsay szeme. -A fényképészek meg a filmesek álma. - Tekintete közben önkéntelenül Andrew izmos mellkasára siklott. Megállapította, hogy politikus létére meglepően kisportolt az alakja. Randy letérdelt a videolejátszó elé. - Mindjárt a szalag végére érünk. Lindsay szíve vadul kalapálni kezdett, mert a képernyőn, a lenyűgöző korallok között hirtelen megpillantotta saját alakját. Kísérteties látvány volt. Randy megállította a képet. - Hihetetlen! - hebegte Lindsay. - Én is ezt mondtam - jegyezte meg halkan Andrew. - Most talán jobban megérti, milyen furcsán éreztem magam ott lenn, a tenger fenekén. Randy pajkosan hátramosolygott a válla fölött. - Azt hiszem, a maga reklámfilmjével mindent el lehetne adni, még a tintahalak tintáját is. - Nagyon megtisztel ez a bizalom - mosolyodott el Lindsay, majd felállt. Az az érzése támadt, hogy túlságosan összemelegedett ezzel a két emberrel. Tulajdonképpen nem akart ilyen korán elbúcsúzni, mégis úgy döntött, hogy addig kell elmennie, amíg elegendő akaratereje van hozzá. - Hálás vagyok a kedves vendéglátásért. Sajnos, későre jár, és holnap is korán kell kelnem. Fárasztó napom lesz... Kínos csönd ülte meg a szobát. Andrew lassan fölemelkedett, és felgyújtotta a villanyt. - Holnap vasárnap. Ez lesz az utolsó szabad napja, mielőtt elkezdődik a forgatás. Nem lenne kedve eljönni a Balmoral-szigethez? Körülnézhetnénk egy kicsit a part menti vizek alatt. Viszünk egy kis elemózsiát is. Lindsay lehorgasztotta a fejét. Nem akarta, hogy Andrew lássa, mekkora zavarban van. Szívesen elfogadta volna a meghívást, de érezte, hogy nem lenne helyes. - Nem kell most rögtön válaszolnia. Hívjon fel holnap, amikor fölkelt! - Nem... már döntöttem. Nagyon szívesen mennék, de holnap érkezik meg Nassauba a stáb. Találkoznom kell a sminkessel és a jelmeztervezővel, és nem tudom, mennyi ideig tartanak ezek a megbeszélések. Én kis hableányom - Pontosan úgy beszél, mint apa, amikor felhívom az irodában - mondta csalódottan Randy. Lindsay visszafogta a lélegzetét, és valami megnyugtató választ remélt. Andrew azonban hallgatott. - Csodálatos este volt - törte meg a kínos csendet a lány. - Igazán nagyon örültem a meghívásnak. Mindent nagyon köszönök. - Mi köszönjük, hogy eljött - felelte hűvösen Andrew. Egyszerre testőrök bukkantak fel a semmiből. A házigazda kikísérte vendégét a kocsihoz, ahol már nyitott ajtók várták. A lány beszállt. Andrew búcsúzóul a fülébe suttogta: - Jó éjt, hableány! - Az ajka közben végigsúrolta a lány haját meg arcát. Lindsay úgy tett, mint aki nem is hallott semmit. Tekintettel volt Randyre, aki ott toporgott alig két méterre tőlük. Azután becsapódott a kocsi ajtaja. Kedvesen integettek egymásnak, de a lány nem nézett már Andrew szemébe. Tudta, hogy ezen a napon valami rendkívüli történt vele. Valami új, valami csodával határos. Amikor arra gondolt, hogy vissza kell térnie Kaliforniába, és soha többé nem láthatja Andrew Cordellt, halálos kétségbeesés vett rajta erőt. - Kormányzó úr?! - Egy bűntudatos testőrarc jelent meg a résnyire nyitott ajtóban. - Mr. Clint keresi telefonon. Clint a kormányzó helyettese volt. Ha ilyen későn jelentkezik, akkor valami baj van. Andrew idegesen felkapta a kagylót. A hír valóban nem volt örvendetes. Gyorsan kiadott néhány utasítást Clintnek, majd lecsapta a telefont, és máris futott Randyhez. A fürdőszobában találta meg: éppen fogat mosott, és üdvözlésképpen vidáman belevigyorgott a tükörbe. - Lindsay nemcsak szép, hanem kedves is - bugyborékolta. - Különben nem viselkedtél kifogástalanul. Ki hívott? - tudakolta. - Clint. - Földrengés vagy tornádóveszély? - Randy minden móka ellenére aggódni látszott. Ő is tudta, hogy Clint nem telefonál akármiért. - Majdnem eltaláltad. A fiú megtörölte a száját, majd dermedt arckifejezéssel letette a törülközőt. .- Csak azt ne mondd, hogy haza kell mennünk! - Sajnos, komoly esély van rá. Súlyos esőzések voltak. A Truckee folyó nem tud megbirkózni a sok hordalékkal. Ha nem tisztítjuk ki a medret, akkor Renóban gond lesz az ivóvízzel. Fel kell mérnem a károkat, felügyelnem kell a tisztítási munkálatokat, és ha jelentősen romlik a helyzet, az is lehet, hogy kihirdetjük a rendkívüli állapotot. - Tehát csomagolhatunk. - Gondolhatod, hogy nekem sem öröm. - Tudom. Ha el akarsz búcsúzni Lindsaytől, menj nyugodtan! Én addig becsomagolok, és várlak a repülőtéren. Andrew-nak leesett az álla. Nem hitte volna, hogy egy tizenhat éves fiú ennyire áldozatkész és gondoskodó tud lenni. Kedveskedve meglapogatta Randy hátát. - Mivel érdemeltem ki, hogy ilyen drága fiam legyen? - Majd gondolkozom rajta, és ha rájöttem, közlöm veled. Sok szerencsét, apa! Lindsay a teraszon álldogált, és az ezüstös holdfényben úszó tengert csodálta. Nem feküdt le, úgysem jött volna álom a szemére. - Lindsay? A lány azonnal ráismert a kormányzó hangjára, s menten kihagyott a szívverése. Félénken megfordult. A férfi még nem öltözött át, csak a nyakkendőjét vette le. Arca szokatlanul komolynak tűnt. - Jaké engedett be. Szívem szerint nem zavartam volna ilyen későn, de nem volt más választásom. - Mi történt? Csak nem Randynek esett valami baja? - Nem, dehogyis. A lány bosszankodva ráncolta a homlokát. - Miért kínoz? Miért nem mondja már? A férfi közelebb lépett. Bánatosan elnézte a bájos arcot, mint aki örökre az emlékezetébe akarja vésni a látványt. - Sajnos, azonnal haza kell utaznom. Vészhelyzet. Nem tehetek mást. Randy a repülőtéren vár rám. Lindsay halkan felnyögött, és elfordította az arcát. Nem akarta, hogy Andrew meglássa rajta a végtelen csalódottságot. - Szegény Randy - mondta. - Borzasztó lehet neki... Rég nem nyaralhatott. - Hát igen. Látja, jómagam már hozzászoktam ehhez, mégis nagyon elkeserít, hogy hazarendeltek. - Mi történt tulajdonképpen? A férfi elmesélte, amit a helyettesétől hallott. Lindsay döbbenten gondolt arra, hogy egy egész állam sorsa függhet a kormányzó döntésétől. Hiába, Andrew fontos ember. És mégis szakított rá időt, hogy meglátogassa őt a szállodában. - Ha ennyire sürgős az útja, nyugodtan üzenhetett volna Fernandóval vagy Jake-kel. - Ez úgy hangzik, mintha nem venné szívesen, hogy személyesen búcsúzom el. Most legalább láthatja, hogy őszinte ember vagyok. Nem úgy, mint maga. Lindsay elpirult. - Ezt meg hogy értsem? Én kis hableányom - Nagyon jól tudja. Biztos maga is érzi, hogy van valami köztünk, amit leginkább vonzalomnak lehetne nevezni. Csak fél tőlem, ki tudja, miért... - Ez... ez nem igaz - tért ki az őszinte válasz elől a lány. - Megmentette az életemet, és azóta is mindent elkövetett, hogy megkíméljen a kellemetlenségektől. Rendkívül hálás vagyok. - Ezek szerint csak hálából fogadta el a vacsorameghívást? - Igen. Úgy gondoltam, nekem is jóvá kell tennem, hogy ekkora kavarodást okoztam maga körül. Andrew elhallgatott, és csak hosszú másodpercek után szólalt meg újra: - Sok szerencsét a reklámfilmjéhez, Miss Marshall! Jaké és Fernando gondoskodik majd róla, hogy nassaui tartózkodása alatt senki se zaklathassa, még én sem. A TIFFANY 92-93., SZÍVHANG 84-87., BIANCA 77-78., 143-144. füzeteiben meghirdetett játék sorsolásán varrógépet nyert Kővári Lajosné Ősi 30.000 Ft-os ruhautalványt nyert Madarász Viktorné 1181 Budapest 20.000 Ft-os ruhautalványt nyert Horváth Istvánná Perkupa Nyereményüket postán, illetve személyes átvétel útján kapják meg. A nyertesek szerencséjéhez ezúton is gratulálunk! 6. FEJEZET - Figyelem, gyerekek! Most aztán rajtatok a világ szeme! - kiabálta Lindsay. - Tudom, hogy elvesztettünk már néhány meccset, de a Culver City csapata elég gyenge eresztés. Bármikor laposra verjük őket. Eredjetek, és mutassátok meg, mit tudtok! A csapat zsibongva kiszállt a buszból. Betódultak a Culver City klubjának öltözőjébe, egyedül a kis Cindy Lou maradt le. Lindsay elégedetten nyugtázta, hogy parányi védencének nagyon jót tett a rendszeres úszás, és rohamosan gyógyul a lába. - Örülök, hogy újra itthon van, és nem harapták meg a cápák. - Cindy Lou megfogta a tanárnő kezét. A cápákról Lindsaynek mindig az a bizonyos este jutott eszébe, amely keserű és mégis oly édes emlékeket hagyott hátra benne. - Megígértem, hogy a versenyre hazajövök. Csak nem képzeled, hogy nem tartom be a szavam? Cindy Lou, a tanárnő legnagyobb örömére, egyre magabiztosabban mozgott, csakúgy, mint a többi tanítvány. Már elég önbizalmuk volt ahhoz, hogy egészséges gyerekekkel is kiálljanak versenyezni. Lindsay elbúcsúzott a buszvezetőtől, és ő is leszállt. Ezen a napon vagy ezredszer jutott eszébe az utolsó beszélgetése Andrew Cordell-lel, és ezredszer kívánta, bárcsak valami erős szerrel ki lehetne törölni ezt a szörnyű emléket az agyából. Akkor, ott a teraszon azt hitte, hogy a röpke ismeretségnek sikerül mindenféle érzelem nélkül, egyetlen pillanat alatt véget vetni. Nem gondolta volna, hogy ennyire fogják gyötörni az emlékei. Az azóta eltelt tizenhat nap és éjszaka végtelenül üresnek tűnt. Még a fárasztó, tizennyolc órás forgatások után sem tudott elaludni, hanem egész éjjel hánykolódott. Akár tetszett neki, akár nem, be kellett vallania, hogy bizony repesve vár egy bizonyos telefonhívásra. A telefon azonban hallgatott. Hát persze! Ő sem hívna fel többé egy olyan nőt, aki még csak nem is őszinte. Andrew-nak nincs ideje effajta kisded játékokra. Most már mindegy, ami elmúlt, elmúlt. Csupán az emlékek maradtak, no meg néhány tucat újságkivágás, amelyeket barátok és ismerősök küldtek vidám, élceÉn kis hableányom lődő levelek kíséretében. Akárhányszor Lindsay elővette őket, úgy érezte, mintha páncélabronccsal szorítanák össze a mellkasát. A legtöbb újság azt a fényképet hozta le, amelyiken a szőke kormányzó épp belép a szállodába, hóna alatt a fényes sellőuszonnyal. - Lindsay! Nem jössz? - kiáltott ki Kyle az uszoda bejáratából. - Mindjárt kezdődik. A lány összerezzent, de gyorsan összeszedte magát, és eltökélte, hogy egész nap a tanítványainak szenteli minden figyelmét. - Sok szerencsét, Kyle! - kiáltotta erőltetett vidámsággal. A fiú felnyögött. - Egy kis szerencse az valóban jól jönne. Lindsay bement az uszodába, és maga köré gyűjtötte tanítványait. A Culver City csapata a medence másik oldalán tolongott, meglehetősen izgatottan. Miután a bírók meg az edzők mindent tisztáztak, megkezdődhetett a verseny. Elsőként a nyolc év alatti úszók, vagyis az ebihalak kerültek sorra. Cindy Lou igazán kitett magáért, de a végére kimerült, így csak hátulról a harmadik helyen érkezett célba. Elkeseredésében egyenesen Lindsayhez rohant, és az ölébe akarta temetni a fejét. Az edzőnő azonban nem engedte meg. - Cindy Lou! - ragadta meg a gyerek vállát. - A múlt hónapban te voltál az utolsó. Ma már két fiút is megelőztél, pedig mind a kettőnek makkegészséges a lába. El tudod képzelni, milyen büszke vagyok rád? - Ezzel átkarolta a gyereket. - Figyelj csak! Hallod a tapsot? Ez neked szól. Cindy felemelte a fejét, és valóban hallotta, hogy többen a nevét kiáltják: - Bravó, Cindy! Bravó! Vékony koboldarcocskája egyetlen pillanat alatt felderült. Ebben a pillanatban a hátuk mögött megszólalt egy férfihang: - Megkérhetem a hölgyeket, hogy forduljanak felém egy pillanatra? Megfordultak, és egy magas, szőke férfit pillantottak meg, filmfelvevővel a kezében. Lindsay megdermedt, egyetlen szót sem tudott kinyögni. Andrew ekkor leült mellé, mire halk morajlás futott végig a tribünön. A lány se látott, se hallott, mert a férfi izmos combjának érintésétől borzongás futott végig rajta, és olyan elemi erejű vágyakozás tört rá, amilyet még soha életében nem érzett. - Andrew... - suttogta reszketve. Azt sem tudta, hova legyen örömében. Csak nézett, kikerekedett szemmel, és minden más elhomályosult körülötte. Cindy Lou nagyon nekividámodott. - Miért filmeztél le minket? - tudakolta. A férfi olyan kedvesen mosolygott, hogy Lindsaynek ismét elakadt a lélegzete. - Mert a fiam legjobb barátja, Troy egyszer régen eltörte a lábát, és azóta azt hiszi, hogy soha többé nem sportolhat. Ha megmutatom a rólad készült filmet, akkor majd rájön, milyen buta volt. - Én az égtől kaptam a lábamat - húzta ki magát a kislány. - Mint ahogy az arcodat is - bókolt Andrew. - Mi a neved? - Cindy Lou Markham. És a tied? - Andrew Cordell. - És miért ültél ide? - A barátnőm mellé már csak leülhetek! - A barátnőd? Akkor miért nem láttalak még soha? - Mert nem lakom Kaliforniában. - Akkor hogy lehetsz Lindsay barátja? - A Bahama-szigeteken ismerkedtünk meg. Cindy Lou meglepődött. - Áhá! Szóval te vagy az az ember, akiről az újságban írtak. Aki letépte Lindsay jelmezét, hogy ne fulladjon meg. - Úgy van. - És téged megharapott már a cápa? - Nem. - Andrew arcán kaján kifejezés jelent meg. - Egy hableány azonban egyszer majdnem megharapott. Ráadásul el is lopott tőlem valamit. Lindsaynek most már a szívverése is kihagyott egy pillanatra. - Most ülj vissza a többiekhez, Cindy Lou, mert folytatódik a verseny! - szólt oda a kislánynak. - Igenis. Viszontlátásra! - A gyerek odaintett a barátságos szőke bácsinak, és sietve elbicegett. - Elnézést, elkéstem egy kicsit - suttogta Andrew. - Vedd úgy, hogy itt sem vagyok. Ennél nehezebb feladatot nehéz lett volna hirtelen kitalálni. A lány közben fölfedezte a kormányzó testőreit is, akik tisztes távolból figyeltek minden eseményt. Nyilván az uszoda előtt is várakoztak néhányan. - Meddig tudsz maradni? - kérdezte Lindsay suttogva. - Két óra múlva egy jótékonysági ünnepélyen kell lennem. Hatalmas felhajtás, vacsora meg egyebek... - Los Angelesben? - Nem. Carson Cityben. A lány lehunyta a szemét. Nem értette, miért jött Andrew, ha azonnal indulnia kell tovább. Ennél még az is jobb, ha sohasem jelentkezik többé. - Mit csinálsz a verseny után? - kérdezte a kormányzó. - Semmi különöset - vágta rá sietősen a lány. - Akkor elkísérhetnél a repülőtérre. Beszélnünk kell. Lindsay idegesen dörzsölgette a karját. - Gondolom, Randy nem jött veled. - Úgy tett, mintha minden figyelmét a verseny kötné le, ám valójában fogalma sem volt róla, mi zajlik előtte. Én kis hableányom - El akart kísérni, de be kellett mennie a búvárboltba. A nyaralás óta állandóan rólad áradozik. Minden barátjának megmutatta a filmet. Nevadában gyakorlatilag megalakult a rajongóid klubja. Lindsay meghatódott. - Hát ez kedves. Én is nagyon örülök, hogy megismerhettem. Hogy találtál meg? - Bud Atkins, a barátom, magánnyomozó. Méghozzá nem is a legrosszabb. - Netalán azt is tudod, melyik fogkrémet használom? - Ilyen kérdésekről jobban szeretek saját magam tájékozódni. - Vissza kell vinnem a gyerekeket a klub épületébe. - Lindsay pironkodott, és igyekezett másra terelni a szót. - Majd utánatok megyek kocsival. A lány lesütötte a szemét. Meghatónak találta, hogy Andrew ilyen hosszú utat tett meg csak azért, hogy beszéljen vele. A verseny szinte végeérhetetlennek tűnt. Lindsay persze örült, mert többnyire az ő csapata győzött, mégis epedve várta, hogy kiszabaduljon az uszodából. Úgy érezte, nagyon sok időre lenne szüksége, hogy elmagyarázza, miért viselkedett ilyen csúnyán az utolsó nassaui estén. Mihelyt a gyerekek bevonultak az öltözőbe, ő is azonnal felpattant. Andrew leplezetlen csodálattal mérte végig a fehér póló alatt felsejlő tökéletes idomokat. A lány védtelennek, sőt szinte meztelennek érezte magát a férfi izzó tekintete előtt. - Akkor húsz perc múlva találkozunk Bel Airben - suttogta elhaló hangon, és futólépésben indult az öltöző felé. Látta, hogy a nézők izgatottan mutogatnak, és nyilván róla meg Andrew-ról beszélnek. Biztosra vehette, hogy öt perc múlva futótűzként terjed el a hír a városban, miszerint Cordell kormányzó meglátogatta Lindsay Marshallt... A következő félóra észrevétlenül elröppent. A buszban néhány fiú észrevette, hogy egy nagyon elegáns fekete kocsi követi őket. Nem telt bele sok idő, és máris az ablakban lógott az összes gyerek. Miután Cindy Lou kikotyogta, hogy az az ember jön mögöttük, aki a sellőjelmezzel jelent meg az újságban, fülsiketítő ricsaj támadt. Végre elérték a klub épületét. A gyerekek szokás szerint egymás hegyénhátán tülekedtek kifelé. Egyesekért eljöttek, mások maguk indultak el hazafelé. Amikor végre mindenki eltűnt, Lindsay elrohant a mellékhelyiségbe, és kapkodva kirúzsozta magát, közben pedig betömködte trikóját a nadrágövébe. Megigazította hosszú copfját, majd elégedetten állapította meg, hogy nem néz ki nagyon nyúzottan. Andrew a kocsi mellett várta. Hódolatteljes mozdulattal kitárta az ajtót előtte, és segített neki beszállni. - Végre-valahára! - súgta Lindsay fülébe, majd átment, hogy a másik oldalról ő is beüljön. A közelsége és halkan búgó hangja újra kínzó vágyakozást ébresztett a lányban. Elindultak a repülőtér felé. Andrew kiadta utasításait az elöl ülő embereinek, majd felhúzta a hátsó utasteret elválasztó üvegablakot, kényelmesen hátradőlt, és egyik lábát átvetette a másikon. Lindsay újra a bőrén érezte a férfi égető tekintetét, de nem mert felpillantani. Kétségbeesetten markolta a kapaszkodót. Hosszú percekig egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. - Miért nem hívtál fel? - kérdezte Lindsay, amikor már elviselhetetlennek érezte a csöndet. - Mert látni akartam az arcod, amikor megpillantasz. A lány arcán mindenki láthatta, aki nem vak, hogy majd kibújt a bőréből örömében. Igen, ezúttal önkéntelenül is őszinte volt, Andrew számítása bevált. Lindsay elkeserítőnek találta, hogy épp egy olyan ember vonzza ennyire, akitől több száz kilométer, sőt inkább több ezer fényév választja el. - Nem akartam otthagyni Nassaut - folytatta a férfi. - És te sem akartad, hogy elmenjek. A lány az alsó ajkát harapdálta, miközben sokáig töprengett, mit válaszoljon. - Nem, nem akartam, hogy elmenj, de a munkád elszólított. És ezt a munkát önként választottad, nyilván azért, mert szereted. - Végre föl mert pillantani. Andrew kemény és hűvös tekintete sehogy sem illett a hangjában rezgő érzékiséghez. - Ennyire megveted a munkámat? - kérdezte. - Dehogyis. Csodállak, hogy ilyen sokra vitted. De az mégis borzasztó, hogy az egész életed gyakorlatilag a nyilvánosság előtt zajlik, és tulajdonképpen sohasem lehetsz teljesen szabad. Meg persze a családod sem. - Eddig csak a nyilvánosság előtt zajló életemet láttad -jegyezte meg higgadtan a férfi. - Miért? A házad falai mögött másképp folynak a dolgok? - kérdezte a lány kicsit élesebb hangon, mint akarta. - Kíváncsi vagy rá? - Ezt hogy érted? - Meg akarlak hívni. Tölts néhány hetet júliusban Carson Cityben! Lindsay megrökönyödött. Sok mindenre számított, de erre nem. - Stevens kormányzó is eljön a családjával együtt. Szeretnék kicsit kikapcsolódni. Átlovagolhatunk a sógorom farmjára, és sátrat verhetünk Hidden Lake-nél. Az a kedvenc tavam. Biztos tetszene neked. - Nagyon kedves, de nem hiszem, hogy jó ötlet. - Csak ne akard elhitetni velem, hogy közömbös vagyok a számodra! - kérlelte halkan a férfi. - Láttalak az uszodában. Azt is tudom, hogy nem jársz senkivel. Én kis hableányom Egyetlen ok miatt vonakodhatsz tehát: azért, mert kormányzó vagyok, és azt hiszed, nincs magánéletem. Be akarom bizonyítani, hogy igenis van. - Mégsem tehetsz egyetlen lépést sem a testőreid nélkül. Andrew felsóhajtott. - Na tessék! A legtöbb nő ezt teljesen helyénvalónak találja. De hát te valój ában hableány vagy... Lindsay nyugtalanul fészkelődött. Zavarba hozta, hogy Andrew más nőket emleget. - Wendie betegségéről már az esküvő előtt is tudtam. Akkor megfogadtam, hogy a feleségem nem szenvedhet a munkám miatt. Azt hiszem, nem is volt oka panaszra. Olyan jól érezte magát az állam első asszonyaként, hogy bizonyos feladatokat önként vállalt magára. Sajnos, a betegsége legyőzte, még mielőtt elláthatta volna a feladatait... - Andrew... nagyon örülök, hogy mindezt elmondod nekem, de úgy látszik, nem érted, mire gondolok. Igazad van, vonzónak találtalak az első pillanattól kezdve. Beismerem, hogy örülök a viszontlátásnak. Mégsem fogadhatom el a meghívást, mert... mert közöttünk áll a jövőm meg a pályafutásom. Tengerbiológusnak készülök. Köztünk nem alakulhat ki komoly kapcsolat. - A lány felsóhajtott. - Ha elmegyek hozzátok, még nehezebbé válik a helyzet. Nem szeretnék fájdalmat okozni Randynek sem. Ha valamit az ember nem tud végigvinni, abba inkább bele se kezdjen. Elviselhetetlen csönd támadt. Végtelennek tűnő idő után Andrew szólalt meg: - Nem hiszem, hogy a foglalkozásunknak bármi köze lenne a félelmeidhez. De mivel nem akarod elmagyarázni, igazából miért idegenkedsz tőlem, úgy tűnik, nincs több mondanivalónk egymásnak. Megérkeztünk a repülőtérre. Megígérem, hogy nem zaklatlak többé. - Most haragszol rám. - Szó sincs róla. Lindsay tehetetlennek érezte magát. Fülig beleszerétett ebbe az emberbe, és mégsem tudta elfogadni az életformáját. Másfelől elképzelhetetlennek tartotta, hogy feladja saját, nagy nehezen kiküzdött függetlenségét meg régóta dédelgetett terveit. Egyedül talán egy rövid kis kaland jöhetne szóba, de ezt Lindsay nem vette komolyan fontolóra sem Andrew-val, sem más férfiakkal kapcsolatban. Az ő szemében a szerelem maradéktalan odaadást jelentett. Mindent vagy semmit. Andrew Cordell nem az a fajta férfi, akit csak úgy el lehet felejteni. Lindsay észre sem vette, hogy megállt a kocsi. - Különös dolog az emberi természet -jegyezte meg Andrew kifejezéstelen arccal. - Megesküdtem volna, hogy valami fontos és rendkívüli dolog történt velem, amikor a sors furcsa szeszélye folytán összetalálkoztam egy hableánynyal. Úgy látszik azonban, hogy az a hableány csak a képzeletem szüleménye volt. - Várj! Andrew... - Lindsay hiába kiabált, a kocsi ajtaja már be is zárult, és a férfi a testőrei kíséretében eltűnt a hullámzó tömegben. - Apa! - Andrew megrezzent. Azt remélte, legalább a fia megkíméli majd a kérdezősködéstgl addig, amíg sikerül kiheverni a megrázkódtatást, amelyet Lindsay okozott. Megtartotta a beszédét az esti banketten, de egyetlen szavára sem emlékezett. Azt sem tudta, hogy evett-e egyáltalán valamit a vacsorán. - Randy! Gyere be! - szólt ki, miközben levetette a szmokingja kabátját. A fiú túlzott lelkesedéssel viharzott be a hálószobába, de rögtön megtorpant, amint megpillantotta apja dermesztően merev arcát. - Valami félresikerült - állapította meg. Andrew sötéten felpillantott. - Úgy is lehet mondani. - Nem találtad meg őt, vagy valami ehhez hasonló... - Valami ehhez hasonló - bólintott az apja. - Nem örült neked? Andrew hirtelen maga előtt látta Lindsay boldogságtól sugárzó tekintetét. - Nagyon örült nekem. Legalább annyira, mint én neki. - De? - Fél. Nem tőlem, hanem az életformánktól. - A testőrökre célzói? Andrew levetette az ingét. - Például. - És ez még messze nem minden, gondolta lemondóan. - Most már úgyis mindegy. Nem találkozom vele többé. - Még csak el sem gondolkozott rajta, hogy velünk akar-e nyaralni? Elmondtad neki, mit tervezünk? - Úgy látom, elképzelhetetlennek tartod, hogy bárki is lemondjon egy Hidden Lake-i sátorozásról - mosolyodott el halványan a férfi. - A mi kis hableányunk szívesebben úszkál a saját vizein. - Sajnálom, apa. Pedig nagyon reméltem, hogy... - Én is. - Andrew-t mélységesen megdöbbentette, mekkora fájdalmat okoz neki minden mondat, minden gondolat, amely a lánnyal kapcsolatos. - Sajnos azonban a hölgyet nem érdeklem. Ennyi. Volt egy csodálatosnak induló nyaralásunk, láttunk egy meseszép hableányt, és kész. Elmúlt... Fáradt vagyok. Te nem? - De. Nagyon. Ha ez megnyugtat, apa... sok hal van még a tengerben. - Randy ravaszul elvigyorodott. - Legalábbis ezt mondtad, amikor Allison tavaly nem fogadta el a meghívásomat az iskolabálba. Én kis hableányom - Emlékszem. De most már belátom, hogy ez csekély vigasz. - Hátrasimította a fiú haját, azután megveregette a vállát. - Feküdjünk le! Nehéz napunk volt. - Jó éjt, apa! Andrew tudta, hogy az éjszaka nehéz lesz, gyorsan előkapta hát a statisztikákat. A legfontosabb feladata az volt, hogy kitöltse az államkasszában mutatkozó hatalmas költségvetési hiányt. Kemény elhatározással látott neki, de mikor két perc múltán elkalandozott a figyelme, dühösen földhöz vágta az aktát. Wendie halála után bele tudott temetkezni a munkába. Sikerült elnyomnia a fájdalmát. Most azonban semmi sem használt. Talán épp azért, mert Lindsay Marshall él és virul. 7. FEJEZET Lindsay négy hosszú órát töltött az úszómesteri székben, és nagyon megörült, hogy Nate végre leváltj a. Előző éjjel szemhuny ásnyit sem aludt, ráadásul a rekkenő hőségtől fejfájást kapott, ami fokozatosan erősödött. Úgy érezte, ha nem kerül gyorsan ágyba, nagyon beteg lesz. - Az irodában vár valaki - közölte Nate, majd néhány látványos kar- és lábhajlítás után helyet foglalt a székben. Ez a valaki biztosan nem lehetett a kormányzó, Lindsay szívverése mégis felgyorsult. Keserűen bánta már, hogy csak úgy hagyta elmenni Andrew-t, és nem mondta el neki a teljes igazságot. Futva indult az iroda felé. - Nem a kormányzó vár! - kiáltotta utána Nate, de jó hangosan, hogy az egész uszoda visszhangzott bele. Beth volt az. Lindsay örvendezve átölelte. - Nem is tudod, mennyire örülök, hogy látlak! - Anyám azt állítja, hogy Andrew Cordell tegnap megnézte a versenyeteket. A szüleid hívták fel délután azzal, hogy mindenki erről beszél a városban. Nagyon féltenek ettől a nőcsábásztól, és téged meg sehol sem találnak. Anyám megígérte nekik, hogy kifaggat engem, nem tudok-e valamit, és aztán visszahívja őket. - Sajnálom, Beth, hogy titeket zaklatnak, de addig nem akarok találkozni a szüleimmel, amíg nem vagyok tisztában a saját érzelmeimmel. - Ezt rögtön sejtettem. Mivel nem vetted föl a telefont, elkéredzkedtem a munkahelyemről. - Beth szigorúan végigmérte barátnőjét. - Szörnyen nézel ki. Mi bajod van? Azt hittem, alig várod, hogy Andrew Cordell megkeressen. - Ö, Beth... - Lindsay szívesen elmagyarázott volna mindent, de a torka összeszorult, és könnyek szöktek a szemébe. - Hazakísérsz? - Azért jöttem. Felőlem akár indulhatunk is. Miután megérkeztek Lindsay parányi lakásába, azonnal hűsítőt töltöttek maguknak, és kényelmesen elhelyezkedtek a nappaliban. Lindsay részletesen elmesélte, mi történt előző nap. Attól kezdve, hogy Andrew megjelent a versenyen, egészen addig, hogy eltűnt a repülőtéri tömegben. - Most már igazán elege lehet belőlem - szipogott csöndesen. - Sőt, nem csodálkoznék, ha kimondottan gyűlölne. Én kis hableányom - Hát, ami azt illeti, Andrew Cordell sem mindennap repül el távoli úszóversenyekre csak azért, hogy hódolatát fejezze ki az edzőnő előtt. És kosarat sem kap mindennap. Szerintem egyszerűen nem érti, mi van veled. - Lindsay szomorúan ingatta a fejét. - Nyilván nem meséltél neki a szüléidről, és azt sem tudja, hogy lélekgyógyászhoz jártál miattuk. - Mikor mondtam volna el ennyi mindent? Nem töltöttünk együtt olyan sok időt, hogy az egész élettörténetemet elbeszélhettem volna neki. - Lindsay feltápászkodott a pamlagról, és kiment fejfájás-csillapítóért. Beth szapora léptekkel követte. - És miért? Mert nem hagytad, hogy több időt legyetek együtt! Lindsay rátenyerelt a mosdóra, és gyötrődő arccal belenézett a tükörbe. - Ugyan már! Még a vécére is testőrök kísérik ki. - Ennek mi köze a te érzelmeidhez? Lehet, hogy megkérte a kezed, csak nem akarod bevallani? Lindsay megfordult, és visszafutott a nappaliba. - Ugyan, menj már! Még meg sem csókolt - suttogta reszkető hangon. - Pedig jólesett volna, ugye? És miért nem engedted közelebb magadhoz? Talán attól félsz, hogy varangyos béka lesz belőled, ha hozzád ér? Lindsay még a könnyein keresztül is elmosolyodott. - Nem. Épp fordítva. Elviselhetetlen a gondolat, hogy valószínűleg már soha többé nem ér hozzám. Elég őszinte voltam? Beth elégedetten cuppantott egyet. - Kezdetnek ez is jó. Sohase láttalak még így szenvedni egy férfi miatt, pedig jó ideje ismerlek. Lindsay megint elkomorult. - Nem megy ki a fejemből, amikor Vicky meg te... amikor testőrökkel volt tele a házatok, és hónapokon át reszkettetek a félelemtől. Beth elfordította az arcát. - Az egy egészen más történet. Nem is lehet a két dolgot összehasonlítani. A mamát egy őrült üldözte. Féltünk. Andrew Cordell azonban nem fél. Máskülönben nem ment volna politikusnak. Az ő esetében a testőrök hozzátartoznak a mindennapi élethez. Kötelező biztonsági óvintézkedés, semmi más. Zavart téged valaha Jaké vagy Fernando? - Nem. Soha. De tudtam, hogy csak néhány napig lebzselnek körülöttem. Hosszú távon ezt nem lehet elviselni. Minden mozdulatodat meg kell tervezned, és előre megbeszélni öt emberrel. Olyan nincs, hogy gondolsz egyet, és hopp, azt csinálsz, amit akarsz... - Például nem lehet hajnalban kipattanni az ágyból, és fejest ugrani a cápák közé? Lindsay gyanakodva a barátnőjére pillantott. - Miért éppen a cápák közé? - Hogyhogy miért? Állandóan csak a cápákról ábrándozol. Eszedbe jutott már, hogy talán csak dacból választottál ilyen veszélyes foglalkozást? Szerintem kizárólag a szüléidet akarod bosszantani ezzel. Sőt Andrew-t is meg akarod büntetni azért, amit a szüleid tettek veled. - Nahát! - hűlt el Lindsay. - Pontosan úgy beszélsz, mint egy hivatásos lélekgyógyász. Beth felállt. - Nem kell hozzá egyetemi végzettség, hogy az ember átlásson rajtad. Féltve őrzött gyerek voltál, a szüleid mindenkit elhessegettek mellőled. Közben azonban felnőttél, és a saját kezedbe vetted az életed. Végzetes hiba lenne, ha elveszítenéd Andrew-t, és meg sem próbálnál harcolni érte. Lindsay lehunyta a szemét. - Hogy veszíthetném el, ha soha nem is volt az enyém? - Ugyan, Lindsay! A fejemet teszem rá, hogy mindent rendbe lehet még hozni. Ha Andrew Cordell átrepül Kaliforniába akedvedért, akkor jelentesz neki valamit. Újra próbálkozott, pedig elég sokat undokoskodtál már vele. Te viszont kaptad magad, és még jobban megaláztad! - Hagyd abba! Egyre rosszabbul érzem magam. - Az a jó. Remélem, hamarosan olyan rosszul leszel, hogy kénytelen leszel tenni ellene valamit. Nyilván sejted, most rajtad a sor, hogy megpróbáld őt visszahódítani valahogy. Már ha ez a célod... - Mi más lenne a célom? Csak azt nem vagy képes megérteni, hogy én egyszerű, hétköznapi életre vágyom. Ez pedig vele lehetetlen. Ő nem hétköznapi ember. Attól félek, hogy olyasmit vár el tőlem, amit én nem tudok, vagy nem akarok nyújtani. Ennek pedig állandó veszekedés lenne a vége, mint anyám meg apám között. - Nahát, ez egyre érdekesebb lesz! Andrew Cordell tehát teljesíthetetlen követeléseket támaszt veled szemben, pontosan úgy, mint a szüleid. Hm... - Beth mélyen Lindsay szemébe nézett. - Hát... szóval igen... illetve nem. De... - Te jóságos ég! Térj már észhez! Lásd be, hogy még egy esélyt kell adnod neki! Ebben a pillanatban megszólalt a telefon. Lindsay kifutott a konyhába. Titokban azt remélte, Andrew hívja, bár tudta, hogy ez teljességgel lehetetlen. Beth is kiosont a nyomában, de amint kiderült, hogy Ned Marshall van a vonal másik végén, odasúgta Lindsaynek: - Átmegyek anyámhoz. Majd hívj fel ott! Lindsay megveregette Beth hátát, majd folytatta a beszélgetést édesapjával. Megígérte neki, hogy rövidesen meglátogatja őket, majd gyorsan letette a kagylót. Én kis hableányom Először arra gondolt, felhívja a kormányzói rezidenciát, de félt, hogy Andrew már nem hajlandó szóba állni vele. Talán jobb lenne inkább levelet írni. Az viszont túlságosan személytelen. Nincs más hátra, el kell zarándokolnia Carson Citybe. Másnap szabadnapos, harmadnap nemzeti ünnep. Július negyedike. Két nap alatt épp meg lehet járni az utat oda és vissza. Vajon Andrew otthon lesz-e? Esetleg Vicky megtudhatná, hol tartózkodik. Neki rengeteg kapcsolata van felsőbb körökben... - Apa! A díszőrség és a zenekar már elindult. Mi vagyunk a következők! kiabálta Randy. Andrew egy képviselővel beszélgetett az új oktatásügyi tervezetről, de most gyorsan elbúcsúzott. Visszapillantott a parádés kíséretre, majd felült a lovas kocsira, megragadta a kantárt, és elindult. Közben meg kellett igazítania cowboykalapját, mert erősen a szemébe tűzött a nap. A főút mentén összegyűlt nézők hangos üdvrivalgással fogadták a díszmenetet. - Úgy fest, mintha egész Carson City kivonult volna ünnepelni - mosolygott Troy, és odaintegetett az út szélén álldogáló leányzóknak. A tömegből gyakran lehetett Andrew Cordell nevét hallani. A kormányzó ilyenkor hívei felé fordult, és kedvesen odaintett nekik. Andrew azelőtt sohasem érezte nyűgnek a július negyediki felvonulást, de amióta visszatért Kaliforniából, semminek sem örült már. Egyedül Randy hozott némi vidámságot az életébe, no meg Troy, aki mostanában egyre többet időzött náluk. Nővére bent volt a kórházban, mert időközben megszületett Zackery Sean Quinn. - Drága fiaim! Ne felejtsétek el, hogy a délutáni piknik előtt meglátogatjuk a kicsi Seant. - Nagyszerű! - vigyorgott Troy. - Zack szerint a gyerek a nagyapjára hasonlít. Alex viszont azt mondja, hogy apánkra. - És szerinted? - tudakolta Andrew. - Jópofa gyerek. A feje olyan, mint egy kugligolyó, és égnek áll a haja. - Minden újszülött így néz ki. Láttad volna Randyt! Randy azonban már nem figyelt oda. Kezét napellenzőként feltartotta, és meglepetésében majd kiugrott a szeme. - Apa! - kiáltott fel döbbenten. Andrew megdermedt. Azt hitte, valami baj van, és szemével máris a testőreit kereste. - Mi történt? - Lélekben már felkészült, hogy adott esetben először a két fiút kell megvédenie. - Azt hiszem, az ott Lindsay. Ott, balra. A bohócok mellett. Andrew megkönnyebbült, és halkan elfüttyentette magát. - Valóban! Ez a mi kis hableányunk. A világon senkinek sincs rajta kívül ilyen haja. A kormányzó szeme immár boldogan csillogott, rosszkedve elpárolgott. A bájos vízi tündér ezúttal farmeröltönyben meg lovaglócsizmában tűnt fel az életében. - És te még azt hitted, hogy mindennek vége - suttogta Randy. - Beszélnem kell vele. Méghozzá most rögtön, mielőtt inába szállna a bátorsága. - Ne viccelj, apa! Ha ekkora utat megtett, most már nem fog elszaladni. - Nincs kedvem kockáztatni. - Andrew leszökkent a kocsiról, de abban a pillanatban előrajzottak a testőrök. - Történt valami, főnök? - kérdezte Skip kissé riadtan. A kormányzó igyekezett megőrizni a nyugalom látszatát, de nem nagyon sikerült. - Lindsay Marshall van itt. Legfeljebb hat méter az egész. Máris jövök vissza! Azzal futott is, cowboycsizmája csak úgy kopogott a forró aszfalton. Ekkor a lány végre feléje fordult, és a tekintetük találkozott. - Andrew! - suttogta Lindsay, miközben egy futó pillantást vetett az aggodalmasan figyelő testőrökre. - Nem akartam megint ekkora feltűnést kelteni. A felvonulás végén odamentem volna hozzád. - Szerencsére Randy azonnal észrevett. így legalább egyetlen percünk sem vész kárba. Andrew kézen fogta a lányt, és maga után húzta. - Hová megyünk? - Először felülsz mellénk a szekérre, a felvonulás után pedig majd kitaláljuk, hol tudunk nyugodtan beszélni. Ne mondd, hogy mennyi ideig maradhatsz, nem akarom tudni. Csak a pillanatot akarom élvezni. Észrevette, hogy a lány a legkisebb érintésétől is egész testében reszketni kezd. Legszívesebben a karjába kapta volna, hogy világgá menjen vele. - Lindsay! - kiáltott le Randy a kocsiról, és már messziről lelkesen integetett. - Szia, Randy! Andrew felemelte a lányt, akár egy tollpihét, majd föltette a kocsira. Troy azon nyomban átadta a helyét, és. az ülés mögé állt. - Nahát, micsoda kellemes meglepetés! Miért nem mondta, hogy eljön? kérdezte szemrehányóan Randy. Ekkorra már Andrew is felmászott, és Lindsay mögé kerülve átfogta a derekát. - Az utolsó pillanatban döntöttem el - tért ki az őszinte válasz elől a lány. - Hát most már bátran elmondhatjuk, hogy gyönyörű napunk van - lelkendezett Randy. - Bemutathatom a barátomat? Ő Troy. Szegről-végről rokonok is vagyunk, de ez nem olyan fontos. - Szervusz, Troy! Én kis hableányom - Jó napot! Nagyon örülök, hogy végre megismerhetem. Úgy hallottam, maga a világ utolsó valódi hableánya. Mikor láthatjuk a reklámot a tévében? - Augusztusban. - Jó, jó, de most már el kell indulnunk, gyerekek - szakította félbe csevegésüket Andrew. - Feltartjuk a menetet. Üljetek le! - Sajnálom, ha fennakadást okoztam - szabadkozott Lindsay. Andrew közben leült mellé, és észrevétlenül újra átkarolta a derekát. - Én nem sajnálom - súgta alig hallhatóan, és mélyen magába szívta a lány bőrének édes nyárillatát. Egyetlen pillanat leforgása alatt helyrebillent az élete. Nem is tudott visszaemlékezni rá, mikor volt utoljára ilyen végtelenül boldog. Alig néhány métert görögtek előre, óriási mikrofonnal a kezében máris megjelent az egyik helyi tévéadó riporternője. - Cordell kormányzó? - kérdezte lihegve, mert futva érkezett, és lépést kellett tartania a kocsival. - Mondana néhány szót a nézőinknek? Például arról, hogy ki ez az elbűvölő hölgy a kocsijában... Csak nem a bahamai hableány? - Ojjé! - szisszent fel Randy, mert látta, hogy Lindsay szemében felvillan a félelem. A fiú gyorsan jelt adott Skipnek. Andrew, aki nem először látott életében tévéseket, már készen állt a válasszal: - Családunk közeli ismerőse. Külön azért látogatott meg bennünket, hogy együtt ünnepeljük július negyedikét. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a szervezőknek. Csodálatos és felejthetetlen ünnepben lehetett részünk. Ezzel lekapta cowboykalapját, és integetni kezdett a tömegnek. Hagyta, hogy az összes fényképész elkattogtassa az összes filmjét, azután mosolyogva hátradőlt, és megint magához vonta Lindsayt. Alig várta, hogy végre kettesben maradhassanak. - Meddig marad velünk? - kérdezte Randy a lánytól. - Kocsival jöttem. Este hatkor indulok vissza, mert reggel fél kilenckor kezdődik az úszócsapatom edzése. - Akkor velünk jöhet a bácsikám farmjára. Azt terveztük, hogy Zack bácsival meg a barátjával, Miguellel kilovagolunk, és kint eszünk valahol, a mezőn. - Talán úszhatnánk is egyet - vélte Troy. - Ha van kedve, mutathatna egy-két lábgyakorlatot. Andrew megmutatta a felvételt arról a beteg kislányról, akit maga tanít, és arra gondoltam... - Persze, nagyon szívesen segítek, ha tudok - mosolygott a lány. - Olyanok vagytok, mint a piócák! - vágott közbe Andrew. - Miért nem hagyjátok békén Lindsayt? Arra sem jut ideje, hogy levegőt vegyen. - Ezt épp te mondod? - ugratta Randy az apját. Lindsay közben mélyen elpirult, mert Andrew észrevétlenül megsimogatta a csípőjét. A lány nem tiltakozott. Már semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy mikor maradhat kettesben Andrew-val... Idővel kínossá vált a helyzet, és hogy elterelje a figyelmét, Randyhez fordult: - Még sohasem ültem lovon. - Ne vicceljen! - rikkantott fel a két fiú egyszerre, és Andrew is elmosolyodott. - Sajnálom, de a halakhoz jobban értek, mint a lovakhoz. Nem szeretném, ha kinevetnétek, amikor lecsúszom a nyeregből. - Ugyan miért csúszna le? - legyintett Troy. - Aki cápák között szokott úszkálni, az nyilván ügyesen mozog. A lány érezte, hogy a cápák szó hallatán Andrew keze görcsösen megrándul. Nyilván nem tetszett neki, hogy a fia ilyen veszélyes dolgokért lelkesedik, és még kevésbé vette jó néven, ha valaki még fokozza is benne ezt a lelkesedést. Lindsay ezért inkább másra terelte a szót: - Ez meg micsoda? - kérdezte egy hatalmas, varjút formázó léggömbre mutatva. - Az egyik helyi tévéadó jelvénye - súgta a fülébe Andrew. A szája szinte súrolta a lány nyakát. A társalgásban nem volt fennakadás egész a felvonulás végéig, mert a két fiú szinte egymást túllicitálva igyekezett szórakoztatni Lindsayt. A kormányzó szintén nem szólt sokat, hanem biztos kézzel fogta a hableányt, miközben mosolyogva integetett az ünneplő tömegnek. Mire elérték a városi parkot, Lindsay vágyakozása szinte fájdalmassá fokozódott. - Végállomás! - kiáltotta Andrew, és mindannyian lemásztak a kocsiról. Alig néhány méterre már várta őket egy hatalmas fekete kocsi. - Lindsay, a te autód hol áll tulajdonképpen? - tudakolta a kormányzó, miután beültek, és elindultak a repülőtér felé. - A bevásárlóközpontnál. . - Ne menjünk oda? Nincs szükséged valamire? - Nincs. Andrew a két fiút is megkérdezte: - Nektek sem kell valami a villából? A fiúk egyszerre rázták meg a fejüket. - Ha meg akarjuk mutatni a farmot Lindsaynek, akkor ne nagyon vesztegessük az időt! - A kórházba akkor is beugorhatunk, ha Lindsay már elment - fűzte hozzá Troy. - Kórházba? - képedt el a lány. - Igen. A nővéremnek tegnap született meg a gyereke - nyugtatta meg Troy. - Fiú. Én kis hableányom - Nahát! Akkor biztos nagyon örülsz. - Persze. Bár elég furcsa érzés nagybácsinak lenni. így aztán felvetődött a kérdés, hogy tulajdonképpen milyen rokoni kapcsolatban áll Randy acsecsemővel. Arepülőtérig Lindsay mindentmegtudhatott acsalád rendkívül szövevényes rokoni rétegződéséről, és a vidám történetek kissé elterelték a figyelmét a sóvárgásról, amely valósággal megbénította. Csodálatos napvolt. Reggel még félt, hogy Andrew hallani sem akar róla. Amikor azonban a tömegben váratlanul megpillantotta az arcát, a férfi mosolya és vágyakozó tekintete elárulta, hogy érzelmei mit sem változtak. Lindsay szinte fürdött a boldogságban. Jóformán észre sem vette, hogy betessékelik egy parányi sportrepülőbe, majd elindulnak Quínnék farmja felé. - Úgy látszik, Pete a többiekkel előrement, hogy előkészítse a pikniket kiáltotta Troy. A repülővel egy parányi kifutópályára érkeztek meg, onnan pedig terepjáróval mentek tovább a házhoz. Itt mindannyian kiszálltak, és elindultak az istállók felé. - Ha megengedi, Lindsay, magának Cotton Candyt nyergelem fel - ajánlotta Troy. - Zack szerint ő a legszelídebb kancánk. Pontosan magának való. - Nagyon kedves. - A lány hálásan mosolygott. - Lindsaynek egy kicsit meg kell szoknia a lovat - vélekedett Andrew. Szerintem ti ketten, fiúk, lovagoljatok nyugodtan előre! Mi itt teszünk még egy-két kört az udvaron, azután majd utánatok megyünk. A lány figyelmét nem kerülte el, hogy Randy és apja sokatmondó pillantást váltott egymással. - Rendben, apa. Akkor majd kinn találkozunk. Gyere, Troy! A következő pillanatban a két fiú már el is tűnt. Lindsay alig várta, hogy végre nyugodt körülmények között beszélgethessenek. A farm amúgy nagyon tetszett neki. Troy elmesélte, hogy a birtok fele Andrew feleségéé volt. Halála után a tulajdonrész átszállt Randyre, aki ezáltal egyenjogú társtulajdonos lett Zack bácsi mellett. Lindsay nem tudott ellenállni a kísértésnek, és ez elmúlt napokban maga is nyomozott egy kicsit. Régi újságokból megtudta, hogy a Cordell család eredetileg birkatenyésztésen gazdagodott meg. Azután, céltudatos beruházások révén, Andrew-nak sikerült annyi tőkét felhalmoznia, hogy választási hadjáratának költségeit is a saját zsebéből fedezte. Megtehette volna, hogy kényelmesen eléldegél szülei vagyonából, de a szokásosnál egy évvel hamarább végezte el az iskolái , méghozzákiemelkedő eredménynyel. Utána a Yale Egyetem ösztöndíjasa lett. Még diploma előtt elvette Wendie-t. Már megvolt a gyerek, amikor jogászdoktorként befejezte a tanulmányait. Először jogtanácsosként dolgozott, majd városi államügyész lett. Időközben másodszor is megválasztották kormányzónak, és senki sem lepődött volna meg, ha következő megbízatása már Washingtonba viszi. Keményen dolgozott, kötelességtudóember volt, szívén viselteNevadasorsát. Mellesleg apaként is megállta a helyét. Randy vei nagyon jól megértették egymást, és a fiú láthatóan a legjobb családi hagyományokat folytatta. Lindsay büszkeséget érzett, hogy el mert jönni a felvonulásra. Természetesen Beth segített neki. Ő hívta fel a kormányzói villát, innen tudták meg, hogy a ház ura mivel tölti az ünnepet. Lindsay habozás nélkül döntött, és azonnal elindult Nevadába. Eddig minden simán ment, de most, ahogy itt álldogált az istállónál, idegesebbnek érezte magát, mint valaha. Elsők között kapja kézhez regényeinket és rendszeresen részt vehet a nyereménysorsolásokon, HA ELŐFIZET! Hívja az alábbi számot: előfizetés és terjesztés Én kis hableányom 8. FEJEZET Lindsayt patkódobogás riasztotta fel gondolataiból. Odaszaladt az istálló ajtajához, és látta, amint Troy meg Randy elüget, akárcsak két igazi cowboy a vadnyugati filmeken. Mintha egész életüket nyeregben töltötték volna. Ekkor egy kéz nyúlt át a válla fölött, és becsukta az istálló ajtaját. Andrew volt az. Levette a kalapját, és a másik kezét is feltette az ajtó tetejére, mintegy fogságba ejtve a lányt. - Andrew! - suttogta rekedten Lindsay. - Tudod, micsoda akaraterő kellett ahhoz, hogy a fiúk előtt ne csináljak semmit? Az ilyesmit nem lehet sokáig kibírni. Ha véletlenül mégsem ezért jöttél Carson Citybe, akkor most már késő. A következő pillanatban hevesen Lindsay ajkára tapasztotta a száját. A lány úgy érezte, mintha vulkán tört volna ki a bensejében. Egy csapásra elpárolgott belőle minden megfontoltság és józanság, gátlástalan érzékiség vett rajta erőt. Kéjes mozdulatokkal egyre közelebb férkőzött Andrew csípőjéhez, mellkasához. Azóta vágyott erre a pillanatra, hogy először találkoztak abban a parányi nassaui irodában. Megszűnt az idő, megszűnt minden, teljesen átadta magát a gyönyör fergeteges hullámainak, csak Andrew kezének és ajkának becézgetéseire figyelt. - Olyan szép vagy, Lindsay! El sem tudod képzelni... - lihegte a férfi. Közben önkéntelenül helyet cseréltek. Most már Andrew támaszkodott az ajtónak, lábát Lindsay combja közé nyomta. Csókja egyre vadabbá vált. A lány úgy érezte, minden mozdulatuk előre meg volt írva a sors könyvében. Nem tudott betelni a csókokkal, olyan szenvedély hajtotta, amilyet még sohasem érzett. - Akarlak - suttogta magánkívül a férfi. - Én is téged - pihegte Lindsay, miközben egész teste forró lázban égett. Andrew ekkor kissé eltolta magától. - Ha még egyszer megcsókollak, nem tudom abbahagyni, hanem a szénakazalban kötünk ki, én pedig nem így képzeltem el az első szerelmeskedésünket. Lindsay megrázta a fejét, azt remélve, hogy hirtelen helyrerázódnak a gondolatai is. De nem így történt. Meg sem tudott szólalni a kábulattól. Andrew gyengéden megrázta. - Úgy érzem magam, mint egy kamaszgyerek, pedig nagy fiam van, és tengernyi kötelezettségem. Ebben a pillanatban mégsem tudok másra gondolni, mint arra, hogy szeretnék elveszni benned. Érted, mire gondolok? Érted, mit érzek? - Igen. - Tisztában vagy vele, hogy nem tudok uralkodni magamon, ha a közelembe kerülsz? A többiek már rég várnak ránk odakinn, de én nem akarlak senkivel megosztani. Lindsay felsóhajtott. Nagyon jól értette, miről beszél Andrew. 6 maga is hasonlóképp érzett. - Talán mégsem kellett volna eljönnöm. Mindig csak felborítom az életed. Kibontakozott az ölelésből, lehajolt a kalapjáért, amely csókolózás közben hullott a földre. Ahogy a hajlástól feszesre gömbölyödött a nadrágja, Andrew megint utánanyúlt, magához vonta, és tenyerével végigsimogatta lapos hasát, gömbölyű csípőjét. - Az életem már akkor kifordult a sarkából, amikor véletlenül lencsevégre kaptalak - suttogta lihegve. - De nem így akarlak szeretni, hanem a hálószobában. Hogy közben ne várjon ránk senki, és semmi se vonhassa el a figyelmünket. - Szívemből beszélsz. Meg kell azonban mondanom, hogy nem lennék képes futó kalandra, Andrew, akármennyire... - Ha csak ennyit akarnék tőled, már rég kibéreltem volna Culver Cityben egy szobát, és fölvittelek volna. Ne is tiltakozz, tudom, hogy rá lehetett volnabeszélni. - Valószínűleg igazad van. - Lindsay idegesen nyelt egyet. - Ha mellettem vagy, teljesen elveszítem az önuralmamat. A felvonulás alatt... -Elhallgatott. Ezt a mondatot talán jobb nem folytatni. - Akkor csak egyetlen megoldás lehetséges - suttogta Andrew, miközben ajka majdnem a lány ajkát súrolta. - Az, hogy soha többé nem látjuk egymást. Lindsay összerándult, és Andrew ebből már tudta is a választ. - Jól van, na! Csak vicceltem. Biztos akartam lenni a dolgomban, mielőtt megkérem a kezed. Lindsay egy ideig levegő után kapkodott, nem tudta, jól hallott-e. - Miért lepődtél meg ennyire? Gondolod, hogy csak azért repültem Kaliforniába, mert nem akadt épp jobb dolgom? - De Andrew! Alig ismerjük egymást! A férfi előrehajolt, és megcsókolta a lány orra hegyét. - Ebben tévedsz. A legfontosabbat már tudjuk. Szeretsz engem, különben miért jöttél volna el ide? Én meg szeretlek téged, mert te vagy az én ki s hableányom. Elvarázsoltál, és azt akarom, hogy légy a feleségem, amilyen hamar csak lehet. Lesz elég időnk utána, hogy megtudjuk egymásról, amit tudni akarunk. Addig is minden este szeretkezünk, és gyerekeink lesznek. Végre megint élni akarom az életem. Méghozzá veled. - Andrew... - kezdte a lány, de elnémult. - Elég baj, hogy ennyit kell aggódnom miattad. Bármikor felbukkanhat egy Én kis hableányom vízi manó, aki elrabol téged, és bezár egy tengeri barlangba. - A férfi olyan arcot vágott, mint aki nagyon fél. - És még jobban rettegek attól, hogy egyszer csak jön egy cápa, és bekap téged ebédre. Remélem, belátod, hogy ez tarthatatlan állapot. - De értsd meg, te kormányzó vagy! Neked olyan feleség kell, aki... - Pszt! - Andrew a lány szájára nyomta a mutatóujját, végigsimította érzéki ajkát, majd mégcsókolta. Csókjuk csakhamar olyan szenvedélyessé vált, hogy mindketten egész testükben remegni kezdtek. - Most ki kell lovagolnunk a többiek után - dörmögte végül kelletlenül a férfi. - Amikor visszatérünk, Carson Citybe repülünk. Azt akarom, hogy töltsd velem az éjszakát. A villában. Azt akarom, lásd, hogyan élünk Randyvel! - De hiszen... - Majd reggel felültetlek egy repülőre. A kocsidat pedig még éjjel visszaviszi az egyik emberem Kaliforniába. Megmondom neki, hogy tegye le Los Angelesben a repülőtéren. így semmi akadálya, hogy fél kilenckor pontosan ott légy az uszodában. - Andrew kutató tekintettel nézte a lányt. - Mondj igent! Ennyivel igazán tartozol nekünk. Nem szabad vesztegetni az időt. Lindsay vállat vont, majd mosolyogva bólintott. - Nagyon boldoggá teszel - búgta a fülébe megkönnyebbülten Andrew. - És most menjünk, mert különben elveszítem az eszem! - Reszkető ujjal végigrajzolta Lindsay duzzadt ajkának lágy vonalát. - Amit mi érzünk egymás iránt, az nagyon ritka dolog. Kevés embernek jut ki ilyesmi az életében. A lány feltette kalapját, és az álla alatt szorosra húzta a madzagot. Nem mert Andrew szemébe nézni. - Jó. Akkor induljunk! De csak akkor megyek, ha nem fogsz kinevetni. Lóháton valószínűleg nehezebb kecsesen mozogni, mint a víz alatt... - Jelentősen megkönnyíti azonban a helyzetedet, hogy pillanatnyilag nem viseled az uszonyos jelmezedet -jegyezte meg Andrew. Összefonódva ballagtak oda a felnyergelt lovakhoz. Lindsay csöndesen elmosolyodott. Már a nyelve hegyén volt a kérdés, hogy nem keresnek-e mégis inkább egy jó sötét sarkot, amikor két férfit pillantott meg. A testőrök. Róluk teljesen megfeledkezett ezekben a szédült percekben. Andrew azonban nyilván mindvégig tudta, hogy emberei idekinn várakoznak, sőt bármelyik pillanatban beléphetnek az istállóba. Bizonyára ezért vetett véget az édes csókoknak. - Ne törődj velük! - vetette oda a férfi. - Csak akkor jöttek volna be, ha valamilyen okból életveszélybe kerülünk az istállóban. Határozott mozdulattal felrakta a lányt a nyeregbe, kezébe nyomta a kantárszárat, majd ő maga is lóra pattant. Megigazította a kalapját, és kacsintott egyet. - Cotton Candyt csak egész kicsit kell meglegyinteni, hogy elinduljon. Fogd szorosra a kantárt, de azért ne húzd meg nagyon! Éreznie kell, hogy valaki vezeti, de a fejét szereti szabadon mozgatni. Lindsay halkan felsikoltott, mert a szürkésfehér kanca az első szerény nógatásra elindult. - Nagyon jól csinálod. Menj egy kört az udvaron! Meglátod, pillanatok alatt megszokod. A kantárral tudod irányítani. Cotton Candy figyel rád. És valóban: egyetlen kör után elmúlt az idegesség, és Andrew elégedett mosolya csak növelte a lány önbizalmát. Szépen egymás mellé soroltak, majd elindultak a fiúk után. Sötétzöld szántóföldek között vezetett az útjuk. A férfi történeteket mesélt a dombok között kanyargó Walker folyóról meg a környék őslakosairól. Olyan színesen és érdekfeszítően beszélt, hogy a lány el is felejtette az éles fájdalmat, amely akkor nyilallt a hátába, amikor felszállt a lóra. Az ég tiszta kék volt, sehol egy felhő. A nap erősen égette a bőrét még a blúzon keresztül is, de Lindsay ennek ellenére repesett a boldogságtól. Rövid időre még az is kiment a fejéből, hogy tisztes távolból biztonsági őrök kísérik. Andrew a legkülönfélébb kérdésekkel ostromolta. Mindent meg akart tudni addigi életéről, az összes évről, hónapról meg napról, amelyet nem együtt töltöttek. A lány nem tudta, jól teszi-e, de szóba hozta Wendie-t. Andrew habozás nélkül mesélni kezdett. Kiderült, hogy a házassága boldog volt, ő maga képes tehát a kitartó szeretetre, és megszokta, hogy egy kapcsolat csak akkor jó, ha tesznek érte valamit. Lindsayt ez kellemes meglepetésként érte, mert Hollywoodban sok házasságot látott zátonyra futni. Andrew csak egyetlen dolgot bánt meg, hogy Wendie halála után sokáig nem foglalkozott eleget a fiával. Ezt viszont ezerszeresen jóvátette azóta. Lassan maguk mögött hagyták a szántóföldeket, és egy hatalmas síkságra jutottak ki. Útjukat bájos ligetek szegélyezték, a távolban pedig feltűntek a Sierra Nevada lenyűgöző meredélyei. - Mindjárt ott vagyunk -jegyezte meg Andrew mosolyogva. - Lám, az én kis hableányom megállta a helyét a terepen is. Már nagyon szépen ügetsz. Elérkezett az ideje, hogy kipróbáljuk a vágtát. A lány nem akart ünneprontó lenni. Hátfájása egyre erősödött, de nem szólt róla, hanem mosolyogva bólintott. - Mit kell tennem? - Enyhén megsuhintod Cotton Candyt, majd szépen jössz a nyomomban. Ha meg akarsz állni, akkor finoman meghúzod mind a két kantárszárat egyszerre. Lindsay remélte, hogy minden simán megy majd, jóllehet nagyon nehezére esett egyenesen ülni a nyeregben. - Akkor rajta! - A férfi csettintett egyet a nyelvével, és a lova azonnal vágtába ugrott. A lány összeszorította a fogát, majd megsuhintotta Cotton Candy tomporát. Ebben a pillanatban metsző fájdalom nyilallt belé, amely csípőből kiindulva végigsugárzott a lábán. Hangos jajdulásától a ló megrémült, és közmondásos Én kis hableányom szelídséget meghazudtolva nekiiramodott, mint akit puskából lőttek ki. Lindsaynek ettől kezdve úgy fájt a háta, mintha egyszerre ezer késsel hasogatnák. Andrew észrevette, hogy valami baj van, megállt, és hátrafordult. Amikor meglátta Cotton Candy vad vágtáját, odakiáltott Lindsaynek, hogy fogja vissza a kantárt. A lányt azonban már az ájulás környékezte. Kétségbeesetten kapaszkodott a nyeregkápában, és örült, hogy legalább a lábát a kengyelben tudja tartani. Lelki szemei eíőtt hirtelen leperegtek gyerekkori balesetének képei. Eszébe jutott, milyen érzés bénán felébredni a kórházban. - Nem! Jaj, nem! - sikoltotta rémülten. Ekkorra azonban Andrew mellette termett, megragadta Cotton Candy kantárát, és megállította a lovat. - Lindsay! Mi a baj? - kérdezte izgatottan, miközben lepattant a nyeregből. Falfehér arccal nyúlt a lány után. - Andrew! - suttogta Lindsay, és ájultan zuhant a férfi karjába. - Apa! Andrew felpillantott. Randy lépett be rémült arccal a baleseti osztály rendelőjébe. - Zack bácsi hozott ide repülővel. Troy is itt van. Kint várnak. Mi történt? A kormányzó felállt, és átölelte fiát. - Jó, hogy itt vagy. Még nem tudok semmit. Most röntgenezik Lindsayt. Ezzel megint leroskadt a parányi kezelőszoba egyetlen székére. Randy felült a magas ágy szélére. - Zack bácsi azt mondja, hogy Lindsay elájult, és helikopterrel hozattad be. - Megsérült lovaglás közben. Mindkét lába érzéketlen. - De nem bénul meg, ugye? - Remélem. - Andrew megint felállt. Tudta, hogy egy életen át kísérteni fogja Lindsay utolsó jajkiáltása. - Nem lett volna szabad rábeszélni a lovaglásra. Sejthettem volna, hogy okkal nem ült még sohasem lovon. - Micsoda? Miért kellett sejtened? Rengeteg ember van a világon, aki még sohasem ült lovon. - Az előbb hívtam fel Budot. Megszerezte nekem Lindsay szüleinek a telefonszámát, Bel Airben. Értesítettem őket, hogy a lányuk kórházban van. Ha hallottad volna, mit kaptam tőlük! Lindsay tizenegy éves korában súlyos balesetet szenvedett. Valami buszkirándulásra ment, és a busz összeütközött egy óriási vontatóval. Gerincsérüléssel operálták többször is. Hosszú ideig béna volt a lába. - Lindsaynek? - Randy nem akart hinni a fülének. - Igen. Ha megnézed, hogy mozog a vízben, nem hiszed el. Ezt annak köszönheti, hogy éveken át gyógytornázott. De előbb újra meg kellett tanulnia járni. Kamaszkorában alig mozdult ki otthonról. Az úszás segített rajta. Azért mozog olyan otthonosan a vízben. - Te jóságos ég! Most pedig lehet, hogy... - Ne!-emelte fel Andrew védekezőn a kezét. Randy odalépett apjához, és megfogta a vállát. - Akkor sem a te hibád. Mindegy, mit mondanak a szülei. Andrew keservesen összeráncolta a homlokát. Úgy nézett ki, mint aki egyetlen óra alatt éveket öregedett. - Egyáltalán nem mindegy. Nem lett volna szabad zaklatnom. De hát ilyen az ember: önző. Mindenáron meg akartam ismerni. Rögtön az első napon majdnem megfulladt miattam. Most meg lehet, hogy egész életére tolószékbe kerül. Randy elszörnyedve nézte az apját. - De hiszen senki sem kényszerítette, hogy nálunk vacsorázzon Nassauban, és arra sem, hogy eljöjjön a felvonulásra! Az életben előfordulnak balesetek. Ezért senkit sem lehet felelőssé tenni! Andrew hallgatott. - Igazad van - szólalt meg végül, és a hajába túrt. - Most mégsem tudom ilyen tárgyilagosan nézni a dolgokat. Szeretem őt. Pedig anyád halála után azt hittem, soha többé nem szeretek bele senkibe. És most mégis megtörtént. - Tudom. És nagyon örülök neki. Lindsay is szeret téged, ez még Troynak is feltűnt. Azt mondta, olyanok vagytok, mint Zack bácsi meg Alex néni. Oda sem figyeltek arra, mi zajlik körülöttetek. Andrew lesütötte a szemét. - Azt akarom, hogy te tudd meg elsőnek: ma megkértem Lindsay kezét. Randy arca felragyogott. Apja még ebben a kétségbeesett helyzetben is hálás volt ezért a mosolyért, mert azt jelentette, fia nem ellenkezne egy mostohaanya ellen. - És miért vártál ilyen sokáig? - kérdezte ártatlan arccal Randy. Andrew fanyarul elmosolyodott. - Nem hagytad befejezni, amit elkezdtem: Lindsay még nem válaszolt. És az az érzésem, nemet fog mondani. Különösen most, hogy ez a baleset történt. - Ha szeret téged, akkor aligha. Andrew maga elé meredt. - Egyszerűen nem értem... De kinyomozom az igazságot, még ha évekig tart is. Én kis hableányom 9. FEJEZET - Főnök? - Skip dugta be a fejét az ajtórésen. - Az orvos üzeni, hogy most már bemehet Miss Marshallhoz. - Sok szerencsét, apa! - suttogta Randy. Kimentek a folyosóra, és megálltak Lindsay szobája előtt. Andrew reszketeg lábbal belépett. A lány arca időközben kissé kipirult, szőke hajkoronája szétterült a párnán. Megszólalásig hasonlított a mesék királykisasszonyához... vagy inkább a kis hableányhoz, amint épp a tengerparton hever magatehetetlenül. - Andrew... - szólalt meg halkan. A férfi odasietett az ágyhoz, remélve, a hableány kinyújtja felé a kezét, vagy valami más jelét adja annak, hogy örül a viszontlátásnak, de nem így történt. Lindsay tekintetében csupán mélységes félelem tükröződött. Andrew-nak elfacsarodott a szíve. - Fájdalmaid vannak? - Nem. Kaptam fájdalomcsillapítót. - A lánynak könnyek szöktek a szemébe. Ne haragudj, hogy ilyen ostobán viselkedtem! Úgy látszik, egy lépést sem tehetek anélkül, hogy ne okozzak neked valami kellemetlenséget. Most még az ünnepet is elrontottam. Andrew kisimította a lány arcából a szőke hajszálakat, majd ajkára tapasztotta az ajkát. Csókja azonban viszonzatlanul maradt. - Szeretlek, Lindsay. Egyetlen vágyam, hogy minél hamarabb meggyógyulj. A lány elfordította a fejét, és üres tekintetét az ablakra függesztette. - Azt hiszem, Cotton Candy megijedt, amikor felsikoltottam - mondta. - Miért nem meséltél a balesetedről? Lindsay felkapta a fejét, és kissé idegesnek látszott. - Honnan tudod? A magánnyomozódtól? Egész jól dolgozik. - A szüléidtől. - Andrew azonnal tudta, hogy hibát követett el, mert a lány arca ijesztővé vált. - A szüleimtől? Te beszéltél a szüleimmel? - Természetesen. Azonnal felhívtam őket, mihelyt behoztalak a kórházba. - Hát ezt nem kellett volna - nyögött fel a sérült. - Ehhez egyszerűen nem volt jogod. Huszonhét éves felnőtt ember vagyok. Meg tudok állni a saját lábamon. Semmi szükségem rá, hogy beleavatkozz az életembe, és helyettem dönts. Andrew csak nézett, és úgy érezte magát, mint akit orvtámadás ért. - Komolyan azt gondolod, hogy bele akarok avatkozni az életedbe? - Nemcsak akarsz, hanem már meg is tetted, amikor rám tukmáltad a testőreidet, és átkötöztettél abba a lakosztályba. Randy életébe is állandóan beleavatkozol... - Randyébe? - A férfi még jobban meghökkent. - Miért, mit tettem Randy vei? - Jaj... nem kellett volna beleszólnom. Elvégre semmi közöm hozzá. - A lány lehunyta a szemét, és félrefordította a fejét. - Hogyne lenne közöd hozzá? - kiáltott rá a kormányzó. - Azonnal mondd el, mire gondoltál! Ha már elkezdted, fejezd is be! - Amikor arról meséltem, hogy cápákkal akarok foglalkozni, felcsillant a szeme. Érdekelte a dolog, és szeretett volna kikérdezni. Te azonban rögtön másról kezdtél el beszélni. - Ez igaz. A cápák veszélyesek. Még rágondolni sem szeretek, mit művelnek néha az emberekkel. Lindsay a férfi szemébe nézett. - Randy szeret búvárkodni. Jobb, ha belenyugszol. És ha tengerbiológiát akar tanulni, semmi közöd hozzá. Ez az ő élete, ő dönt róla. - Tökéletesen igazad van. Ha feltétlenül cápákkal akar foglalkozni, nem állok az útjába. Pillanatnyilag azonban halvány fogalma sincs róla, mi akar lenni. A búvárkodás előtt csomagküldő szolgálatot alapított, és arról ábrándozott, hogy hatalmas üzletember lesz belőle. Miután hazajöttünk a Bahama-szigetekről, Troyjal elhatározták, hogy farmerek lesznek. Két hónap múlva valószínűleg fagottot vásárol magának, és a világ legnagyobb szimfonikus zenekarában akar játszani. Andrew titokban remélte, hogy Lindsay legalább elmosolyodik, de a lány csak nyugtalanul hánykolódott. - Az én szüleim is mindig abból indultak ki, hogy nem tudom, mit akarok jegyezte meg fojtott hangon. -Egyszerűen nemakartak szembenézni a valósággal. Pontosan úgy viselkedtek, mint te. Randy azonnal észrevette, hogy hallani sem akarsz a dologról, ezért nyilván úgy gondolta, jobb a békesség. - De Lindsay! - Andrew már azt sem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen. Én nem Randyért aggódtam, hanem teérted. Már akkor megrémültem, amikor Pokey elmondta, hogy cápák között szoktál lemerülni. Aligha akadna olyan ember a Földön, aki örülne annak, hogy a barátnője cápák közé jár. És ugyanebből az okból költöztettelek át a lakosztályba. A biztonságod érdekében. Lindsay sokáig csak hallgatott, végjil azonban ott folytatta, ahol abbahagyta: - Úgy beszélsz, mint a szüleim. Ők is mindent az én érdekemben tettek. A baleset után állandóan azt hajtogatták, hogy ez bármikor újra megtörténhet. Az egész életünk csak rettegésből állt. A barátnőmön kívül senki sem férkőzhetett a Én kis hableányom közelembe, mert a szüleim mindenkit elmartak mellőlem, hogy otthon maradjak a biztonságos, meleg szobában. - Ne hasonlíts össze állandóan a szüléiddel! -Andrew arcán őszinte kétségbeesés tükröződött. - Úgy látszik, sürgősen szükségük lenne egy jó pszichiáterre, bár ez most más lapra tartozik. Aludj egy kicsit! Biztos kaptál nyugtatót is. - Nem akarok aludni - közölte dacosan a lány. - Mindegy, miért teszed, az eredmény ugyanaz. Nassauban egyszerűen döntéseket hoztál helyettem, anélkül hogy megkérdezted volna a véleményemet... - Ezt követelte meg a helyzet - szögezte le határozott hangon Andrew. - Te talán nem aggódnál értem, ha én forognék veszélyben? - Megőrülnék a félelemtől - ismerte be Lindsay. - Elég, ha csak arra gondolok, hogy bármikor, bárhonnan előugorhat egy merénylő. Ennek ellenére eszembe sem jutna azt követelni tőled, hogy mondj le a kormányzói székről. És azt sem ellenőrizném, hová mész. Még kevésbé döntenem el helyetted, mit tegyél, és semmi szín alatt sem próbálnék meg helyetted gondolkozni. - És én ezt tettem? - Felhívtad a szüleimet anélkül, hogy megkérdeztél volna. A férfi keze ökölbe szorult. - Nem tudhattam, mennyire súlyosak a sérüléseid. Joggal feltételeztem, hogy esetleg szükséged lesz rájuk, ha operációra kerül sor. Lindsay szemhéja egyre nehezedett. - Először meg kellett volna kérdezned engem. Szeretem őket, csak elviselhetetlen, hogy állandóan féltenek. Te is egyszerűen magadra vállalod másokért a felelősséget, anélkül hogy gondolkoznál rajta, mit is csinálsz. Ez neked olyan természetes, mint az, hogy levegőt veszel. Éppen ezért azt hiszem, mi képtelenek lennénk együtt élni. Andrew arcából kifutott a vér. - Te félrebeszélsz! - Ezt szokták mondani a szüleim is, ha mérgesek rám. - A lány hangja elcsuklott. - Légy őszinte, Andrew! Ha hozzád mennék, megengednéd, hogy tengerbiológiát tanuljak? Nem várnád el, hogy minden tervemet feladjam, és legyek csak egyszerűen a feleséged? Andrew összeszorította a fogát, ajka elvékonyodott, mint a penge. Ebben a pillanatban megjelent az orvos, és köszönés gyanánt biccentett egyet. A kormányzó örült, hogy nem kell egyenes választ adnia erre a kínos kérdésre. - Mit mutat a röntgen? - kérdezte az orvostól. - Megnyugtathatom, kormányzó úr. - Az orvos leült a beteg ágya szélére, és bátorítón rámosolygott. - Semmilyen sérülést nem tudtam megállapítani, Miss Marshall. Valószínűleg csak túlfeszítette az izmait. Talán azért, mert először ült lovon, és félt. Azután amikor a ló vágtába ugrott, a maga izomzata begörcsölt. - Azt akarja mondani, hogy ezért nem érzem a lábam? - kérdezte a lány kissé ingerülten. - Igen. Átmeneti izomgörcs. Lassan feloldódik. Szerintem most már érzi is a lábát, Miss Marshall. - Az orvos félrehajtotta a takarót, és finoman megsimogatta a beteg talpát. Lindsay összerándult, majd meglepetten felült. - De hiszen... Én meg már attól féltem, hogy... - Kapott egy erős nyugtatót, ami ellazította az izmait - magyarázta az orvos. Nyilván eszébe jutott a gyerekkori balesete, és ez csak fokozta a görcsöt. Felírok magának két orvosságot. Az egyik gyulladáscsökkentő, a másik pedig lazítja az izmokat. Még egy ideig lesznek fájdalmai, de nem kell itt maradnia. Azt javaslom, pihenje ki magát. Vegyen meleg fürdőt, és bújjon ágyba! Tizenkét óra múlva kutya baja. Tizenkét óra alatt kell tehát Lindsayt teljesen áthangolni, gondolta Andrew, miközben kezet nyújtott az orvosnak. - Pontosan ezt akartuk hallani, doktor úr. Az orvos ismét biccentett, majd megveregette Lindsay lábát. - Aztán, ha akarja, megint megpróbálhatja a lovaglást. Javaslom, hogy előtte végezzen előkészítő gyakorlatokat. Mindent csak szép lassan, komótosan. Akkor nem fog megismétlődni ez a mai eset. Sok szerencsét! Miután a doktor eltávozott, Andrew szerette volna átölelni Lindsayt, de visszatartotta magát. Az a lány, aki alig néhány órája még csillogó szemmel vallott szerelmet neki, időközben más emberré vált. - Hívjam a nővért, hogy segítsen felöltözni? - kérdezte a kormányzó. Lindsay morcosan magára húzta a takarót, mintha védekeznie kellene valami ellen. - Igen. Légy szíves! - A bejárat előtt várlak egy fekete kocsiban. - Lindsay aludjon az én szobám melletti vendéghálóban! -javasolta Randy. Ha éjjel szüksége lenne valamire, és átszól, rögtön meghallom. - Nem szeretnék éjszaka senkit sem zavarni -jegyezte meg a lány, aki Andrew nyakába kapaszkodva érkezett meg a villába. A férfi felvitte a lépcsőn az emeletre, Randy pedig követte őket. - Ha már úgysem tarthatja meg holnap reggel azt az edzést, talán szabadságot vehetne ki, és itt tölthetné nálunk az egész hónapot -javasolta a fiú lelkesen. Nekünk is van úszómedencénk. Elvégezheti a gyakorlatait, és Troynak is megmutathatná, mivel hozhatja rendbe a lábát. - Ez valóban csodálatos lenne, Randy. A baj csak az, hogy a főnököm nagyon megharagudna rám. Épp eleget voltam szabadságon mostanában. - Apa említette, hogy meghívta magát nyaralni. Stevens kormányzóék is Én kis hableányom jönnek. Addig pedig már nincs hátra túl sok idő. Alig több, mint egy hét. Ha tudná, mennyi tervünk van! Skip kinyitotta a vendégszoba ajtaját, Andrew pedig bevitte Lindsayt. Letette az ágyra, és eligazgatta mögötte a párnákat. - Szívesen maradnék - kezdte bizonytalanul a lány -, de nekem is vannak bizonyos kötelességeim. Mindenesetre köszönöm a meghívást-. Randy letette Lindsay táskáját a földre. - Nem éhes? - Nem, köszönöm. Inkább szomjas vagyok. - Mit parancsol inni? - Egy limonádé nagyon jólesne. - Máris hozom. - Randy futva távozott a konyha irányába. Andrew közben felkapta a vendég csomagját, és kivitte a szobából nyíló fürdőszobába. - Az orvos azt mondta, jót tenne neked egy meleg fürdő - szólt vissza menet közben. - Megeresztem a fürdővizet, és felküldöm a házvezetőnőt. Ő majd segédkezik. Ezzel el is tűnt, méghozzá a fürdőszoba másik ajtaján keresztül, amely közvetlenül a folyosóra nyílt. Épp szembetalálkozott a visszafelé igyekvő Randyvel. Kikapta kezéből a limonádét, majd sokatmondó pillantást vetett rá. - Köszönöm, fiam. Szólj Maudnak, hogy jöjjön fel! Randy bólintott, és visszafordult a konyha felé. Andrew a fürdőben kinyitotta az utazótáskát. Talált benne egy tisztasági csomagot, egy blúzt, alsóneműket és egy világoskék pamutpizsamát. Gondosan kirakott mindent egy asztalkára, majd kiment. Andrew a folyosón átadta Maudnak az orvosságokat, amelyeket az imént vásárolt a kórházi gyógyszertárban. - Legyen szíves gondoskodni róla, hogy Lindsay vegye be mind a kettőt, még mielőtt beül a kádba! És szóljon, ha elkészültek a fürdéssel! A dolgozószobában vagyok. Ha a hölgy vacsorázni óhajt, majd én elkészítem. Maud bólintott. - Nagyon örülök, hogy kedves hölgyvendégünk érkezett. - Én is. - A kormányzó elmosolyodott. Maudot öt éve vette fel, és nagyon meg volt vele elégedve. Randy úgy követte apját a hálószobájába, mint egy kiskutya. - Most mi lesz, apa? Miért akadékoskodik annyit Lindsay? - Áhá! Szóval neked is feltűnt. Valahogy rá kellene vennünk, hogy maradjon itt, és ne féljen a saját érzelmeitől. - Pedig szeret téged, ez nyilvánvaló. Andrew vállon veregette a fiút. - Megnyugtató, hogy itt vagy, és segítesz. Most azonban menj el nyugodtan! Troy már türelmetlenül vár téged. Jó szórakozást! - Elképesztően nagy tűzijáték lesz - örvendezett Randy, és elnyargalt. Andrew lezuhanyozott, majd lement a konyhába. Csinált magának egy szendvicset, utána pedig bevonult a dolgozószobába. Már besötétedett, mire Maud jelentette, hogy a kedves vendég ágyban van. A férfi félretolta a halom iratot, amelyet addig olvasgatott, és kettesével véve a lépcsőfokokat, felsietett az emeletre. Csöndesen beosont a félhomályos vendégszobába. Lindsay háttal feküdt neki, derékig betakarózva. Úgy tűnt, alszik. A férfi nem csodálkozott rajta, bár enyhe csalódottságot érzett. Jobban örült volna, ha ébren találja. - Andrew? Te vagy az? - Lindsay megfordult. - Nem akartalak felébreszteni. Csak megnéztem, hogy minden rendben van-e. - Már vártalak - közölte a lány fénytelen hangon. - Beszélnünk kell. - Először is ki kell pihenned magad. Előttünk áll még az egész holnapi nap. - Nem. Nem tudok itt maradni. - Amíg fájdalmaid vannak, nem mozdulhatsz el innen. - Nem érdekelnek a fájdalmak. Én egyszerűen... Lindsay mondata félbeszakadt, mert Andrew váratlanul letérdelt mellé, és óvatosan megdörzsölgette a csípőjét. -Fáj? - Kicsit. De ez jólesik... - Persze. - A férfi gyengéden félresöpörte a szőke hajzuhatagot, hasára fordította a lányt, és masszírozni kezdte a vállát, majd a hátát. Minden egyes körkörös mozdulat után közelebb hajolt hozzá, míg végül ajkával is megérintette a tarkóját. A keze óvatos felfedezőútra indult. Lindsay megfordult, lassan széttárta a karját, és csókra nyújtotta a száját. Az istállóbeli jelenet csupán langyos előjáték volt ahhoz a féktelen szenvedélyhez képest, amely ekkor hatalmába kerítette őket. A férfiban felötlött, hogy az orvosságok hatásának is része lehet ebben, akkor pedig nem lenne szabad viszszaélnie a helyzettel, de képtelen volt ellenállni. A lány alig egy órával korábban még szilárd határozottsággal állította, hogy nincs közös jövőjük, most pedig csak úgy sugárzott belőle a szenvedély. A fájdalmai mintha elröppentek volna, és félreérthetetlenül felkínálta magát. A férfi kibontakozott az ölelésből, és felállt. Lindsay tiltakozó nyögdécselését hallva már azon volt, hogy sutba dobja összes nemes elhatározását, és visszabújik az ágyba, az utolsó pillanatban azonban sikerült megfékeznie magát. Titokban azt remélte, hogy a lány majd a nevét suttogja, és követeli a folytatást, de ő hallgatott. Pedig egyetlen szó elég lett volna, hogy Andrew ne menjen el, hanem vele töltse az éjszakát. Mégsem így alakult. Én kis hableányom A folyosón ott állt Skip. Látván főnöke elgyötört arcát, aggodalmasan megkérdezte: - Miss Marshall jól van? . Andrew bólintott. - Alszik. Én úszom még egyet, mielőtt lefekszem. Ha Lindsay felébred, és szüksége van valamire, akkor tudja, hol talál. Lindsay hajnali fél ötkor ébredt, verejtékben úszva. Rémálmok kísértették. Párnája teljesen átázott a könnyeitől. Megkönnyebbülten felült az ágyban, és hátrasimította a haját. Veszekedett álmában. Andrew mindenáron döntésre akarta kényszeríteni. A vége az lett, hogy örökre elbúcsúztak egymástól. A részletekre nem emlékezett pontosan, de abban biztos volt, hogy az apja szigorú és félelmetes hangját is hallotta. A tudatalattija tehát azt súgta, hogy ez a házasság Andrew-val nagyon rosszul sikerülne. El is határozta, hogy eltűnik a férfi életéből, még mielőtt helyrehozhatatlan hibát követne el. A háta fájt még, de már lábra tudott állni. Reszketve nyúlt a táskája után, Maud ugyanis azt mondta, hogy a kocsikulcsát Andrew kivette a táskájából, és odaadta valamelyik testőrének, mert így akarta az autót visszajuttatni Kaliforniába. Hála istennek, a kulcs időközben visszakerült a helyére. A lány kicsit elszégyellte magát, hogy ennyire megijedt az előbb. Elvégre érthető lett volna, ha Andrew csak akkor adná vissza a kulcsot, amikor a vendége már elég jól van ahhoz, hogy vezethessen. Apja biztos gondolkodás nélkül ezt tette volna, abban a szent meggyőződésben, hogy ő tudja a legjobban, mi a jó a lányának. Lindsay felkelt, rendbe tette az ágyát, és kisietett a fürdőbe. Tíz perc alatt megmosakodott, felöltözött, és befonta a haját. Gyorsan írt még egy üzenetet Andrew-nak, de közben ügyelnie kellett rá, nehogy akönnyei apapírracsöppenjenek. Megköszönte a vendéglátást, és elnézést kért az okozott kellemetlenségekért. Végül megkérte Andrew-t, hogy búcsúzzon el a nevében Randytől is. Mikor befejezte, gondosan összehajtogatta a papírt, és betűzte a tükör keretébe. Lehet, hogy gyáva vagyok - futott át az agyán -, de nem tudok még egyszer Andrew szemébe nézni. Lindsayt megdöbbentette és mélységesen felkavarta az előző esti csók. Soha nem élt át még ilyet. Abban a pillanatban, hogy Andrew hozzáért, nem volt többé egyetlen tiszta gondolata sem. Megpróbálta a gyógyszerekre fogni gátlástalanságát, de nem sikerült. Magának mégsem hazudhat az ember. A férfi izgalma annyira felajzotta, hogy ha Andrew nem ilyen fegyelmezett, Lindsay minden további nélkül odaadta volna magát neki. Még egy utolsó pillantást vetett a kedvesen berendezett, virágtapétás hálószobára, a hangulatos lámpácskákra, majd felvette a kalapját, fogta a táskáját, és lábujjhegyen megindult, végig a sötét folyosón. A lépcső tetején kétoldalt égett egy-egy lámpa, de csak amolyan éjszakai, halvány fénnyel. A lány elosont Randy szobája előtt. Észrevette, hogy a korlát mellett csöndesen olvasgat egy testőr. Izmos, nagydarab szőke férfi volt. Lindsay közelebb ment hozzá, de hirtelen megtorpant, és halkan felsikoltott. - Mégiscsak jól gyanítottam - jegyezte meg a férfi hűvösen. A lány még sohasem látta ilyennek Andrew-t. Vonásai megkeményedtek, arca engesztelhetetlen kifejezést öltött. Lehajította a könyvet a földre, nem törődött vele, mekkorát csattan. A szeme, amely előző este csordulásig telt szenvedéllyel, most villámokat szórt. Ekkor váratlanul kinyílt egy ajtó, és Randy jelent meg pizsamában. - Mi történt? - kérdezte álmosan. - Jó, hogy jössz - sziszegte az apja. - A mi kis hableányunk épp el akar búcsúzni. Randy elképedten pislogott. - És miért épp az éjszaka közepén? - Pontosan ezt kérdem én is - biggyesztette el a száját Andrew. - Nem éppen udvarias dolog, de mi megbocsátjuk. Elvégre a sellők a víz alatt élnek, kedvelik a sötétséget meg a félhomályt. Nyilván ő is visszavágyik megszokott vizeibe, ahol kedvére úszkálhat, anélkül hogy közönséges halandók megzavarnák a nyugalmát. Lindsay alig mert levegőt venni. Mélységesen megdöbbentette a férfi hangjából kicsengő keserűség. - Randy fiam, most még egyszer integethetsz neki, mielőtt alábukik, és eltűnik a kedvenc cápái között. A cápák nem szeretnek, de nem is gyűlölnek. Békén hagyják a sellőket. Igénytelenek, és nem várnak el semmit. A lány magában megállapította, hogy sikerült végleg magára haragítania a kormányzót. - Sajnálom... - suttogta, mert zavarában alig jött ki hang a torkán. - Én is - felelte nagyon bánatosan Randy. - Azt hittük, apa meg én, hogy az valami egészen rendkívüli dolog, ha az ember talál egy hableányt. De a tengeri teremtményeket talán jobb otthagyni, ahol az ember találta őket. Viszontlátásra, Lindsay! Majd megnézem a tévében. - A legendák szerint a sellők tőrbe csalják és romlásba viszik a férfiakat. Sohasem tudtam, honnét származhat ez a hiedelem. Most már tudom. Lindsay Andrew felé fordult. - Kérlek, hallgass meg! Van valami, amit még nem tudsz rólam. A szüleimmel kapcsolatban. Ők ugyanis minden lépésemet ellenőrizni akarták. Börtönben éreztem magam. Odáig fajult a helyzet, hogy a végén lélekgyógyászhoz kellett mennem. Andrew szúrósan ránézett. Én kis hableányom - Mindenesetre gratulálok a lélekgyógyászodnak. Teljes a siker. Szerintem a legegyszerűbb, ha mindenféle kapcsolatot megszakítasz az emberiséggel. Akkor nincs gond. - Andrew hangja egyre élesebbé vált. - Még a legutolsó bolond is tudja, hogy egy hableányt nem lehet asszonnyá varázsolni. Ezt most már a saját tapasztalatom alapján is megerősíthetem. Szereztem néhány sebet a kísérlet során, de végre rájöttem, hogy nincs értelme erőlködni. Megtört a varázslat. Térj vissza a víz alatti világodba! Ott nem zaklat többé senki, a legkevésbé az a férfi, aki élete asszonyát láttabenned, imádott, és meg szeretett volna védeni minden bajtól. Nincs több mondanivalónk egymásnak. - Andrew! Nem akartalak megbántani! - Tudom - felelte nyugodtan a férfi. - Az első pillanattól kezdve megpróbáltál figyelmeztetni. - Elfordította a fejét, és odaszólt a lépcső aljánál álldogáló őrnek: - Larry! Légy szíves, vezesd Miss Marshallt a kocsijához! Azután hozd elő az enyémet! Hétkor Las Vegasban kell lennem. 10. FEJEZET - Beth? A rendkívül csinos arcú barna lány, aki mellesleg megszólalásig hasonlított az édesanyjára, ültében megpördült, és szúrósan ránézett Lindsayre. - Kétórás késéssel jönni még mindig jobb, mint egyáltalán nem jönni - szögezte le kissé méltatlankodva, de látszott rajta, hogy nem haragszik igazán. - A mi kis hableányunk! Egész Amerika rólad beszél, drágám. Ülj már le, mielőtt még itt összeesnél nekem! Hozok neked valami frissítőt. - Isten őrizz! Ne fáradj, úgyse menne le a torkomon. Beth becsukta az ajtót, visszaült a székébe, és aggodalmasan szemügyre vette barátnőjét. - Mindenáron beszélni akartál velem. Ezért ébresztettél fel hajnalban. Miről van szó? Lindsay lehorgasztotta a fejét. - Nem kellett volna idejönnöm. Csak zavarlak a munkában. - Mi az, hogy nem kellett volna? Én hányszor futottam hozzád elpanaszolni, hogy anyámnak ez vagy az a férje megszökött egy másik nővel? Nem is szólva azokról, akik velem akartak kikezdeni. Ugyan már, Lindsay! Hanem lennél, akkor rég a bolondok házában ülnék egy gumiszobában. Te sohasem zavarsz. Sőt már kezdtem aggódni miattad. - Ezt meg hogy érted? - Nagyon jól tudod, hogy értem. Több mint egy hónapja jöttél haza Carson Cityből, de azóta egyetlenegyszer sem említetted Andrew nevét, sőt azt sem mesélted el, hogy tulajdonképpen mi történt. Lindsay arcán két kövér könnycsepp gördült végig. - Mert képtelen voltam elmondani. - Hát azt látom. Viszont a tévében megcsodálhattam a lenyűgöző sellőtáncodat. A reklám kifogástalanul sikerült. Anyám azt meséli, hogy már filmszerepre is kaptál ajánlatot. Te játszhatnád A kis hableány főszerepét, hajói hallottam. - Igen. De ez lesz az utolsó ilyen munka, amit elvállalok. Sajnos, az ügynököm nem hajlandó tudomásul venni, hogy befejezem a filmezést. Még a szüleimet is ostromolja, hogy próbáljanak meggyőzni. - Megígérem, ha hozzám is eljön, majd jól elküldöm melegebb éghajlatra. - Beth Én kis hableányom kicsit gúnyosan elmosolyodott, kényelmesen hátradőlt, és karba fonta a kezét. Felmondtál a klubban? - Igen. Tegnap voltam bent utoljára. - És mikor mész San Diegóba? Lindsay hosszú másodpercekig hallgatott. - Nem akarok San Diegóba menni - közölte végül alig hallhatóan. - Na, végre-valahára! - Beth lelkesen megtapsolta a döntést. - És mikor jöttél rá, hogy mégsem akarsz tengerbiológus lenni? Lindsay megint hallgatott égy ideig. - Akkor, amikor hazafelé jöttem Carson Cityből. Ó, Beth, mennyire igazad volt! Folyamatosan olyan dolgokért büntettem Andrew-t, amelyeket nem ő követett el. Ő nem az apám, és nem is hasonlít hozzá. Hogy lehettem ilyen vak? Oda sem figyeltem arra, amit mondott. Most pedig már késő. Örökre elveszítettem. - Ezt már egyszer mondtad. És mekkorát tévedtél! - Most viszont nem tévedek. - Lindsay felpattant, és járkálni kezdett. - Ha tudnád, mit műveltem vele... Megkérte a kezem. Én azonban visszautasítottam... - Pillanat! - vágott közbe a barátnője. - Kiakasztok egy táblát az ajtóra, hogy ne zavarjanak. Azután pedig Janetnek is szólok, hogy ne kapcsoljon be telefonhívást. Elejétől kezdve hallani akarom az egész történetet. Mihelyt visszatért, Lindsay mesélni kezdett. Elmondta, hogyan került kórházba, majd szégyenletes hajnali szökését is bevallotta. - Andrew nagyon megharagudott. Látszott rajta, hogy végtelenül szomorú, de ugyanakkor iszonyatosan mérges is - hüppögte. - És Randy tekintete...! Ha láttál már csalódott gyereket! Sohasem fogom elfelejteni. Beth mindkét tenyerével az asztalra támaszkodott. - Szereted Andrew-t? Lindsay letörölte a könnyeit. - Bármit megtennék azért, hogy visszanyerjem a szerelmét. Vele akarom leélni az életemet. - Kihúzta magát, és izgatottan folytatta: - Ezért jöttem. Van egy tervem, és szeretném hallani róla a véleményed. Beth meglepődött, de nem szólt semmit, várta a folytatást. - Őrült ötlet, és ha félresikerül, akkor soha többé nem látom őt. Mi több, egész Nevada rajtam fog nevetni. Vagy akár egész Amerika. Ennek ellenére kész vagyok vállalni a kockázatot, csak hogy megmutassam neki, mennyire szeretem. - Nocsak, nocsak! - Beth sejtelmesen mosolyogva felállt. - Ez ugyanaz a Lindsay, akit húsz éve ismerek? - Nem. Az a Lindsay meghalt valahol Carson City és Kalifornia között félúton. Az újat még én sem smerem igazán, csak annyit lehet róla tudni, hogy mindenáron Andrew Cordell felesége akar lenni. - Ez nem kevés. Akkor halljuk, mit eszeltél ki! Lindsay részletesen elmondta a tervét. Mikor befejezte, Beth mosolyogva a kezébe nyomta a telefont. - Hívd föl Randyt! - adta ki az utasítást. A lány felhívta a tudakozót, majd a búvárüzletet, ahol Randy dolgozott. - Jó napot, beszélhetnék Randy Cordell-lel? -kérdezte, miközben odabólintott Bethnek, aki felállt, és kiment az irodából. - Pillanat, azt hiszem, kinn van az úszómedencénél. A lány úgy kapaszkodott a kagylóba, mint abba a bizonyos utolsó, közmondásos szalmaszálba. - Randy Cordell. Lindsay szája hirtelen kiszáradt. - Randy? - Te jóságos ég! Lindsay? - Igen. Ne tedd le, légy szíves! - Miért tenném le? - Csak úgy. Azt hittem, talán neheztelsz rám. Akaratomon kívül nagyon megbántottam Andrew-t. - Ez igaz. - Randy hangja a lány legrosszabb félelmeit is megerősítette. - Hogy van? - Többet dolgozik, mint valaha. - Sejtettem. És Stevens kormányzó volt már nálatok? - Igen. Nagyon helyesek a lányai. Apa és Jim többnyire kilovagoltak, ha meg nem, akkor a munkájukról beszélgettek. Lindsay lehunyta a szemét. - És voltatok a Kajmán-szigeteken? - Nem. Apa azt mondja, egyelőre elege van a tengeri kalandokból. Zack bácsival meg Troyjal viszont elmentünk Hidden Lake-be sátorozni. Tegnap érkeztünk haza. - Andrew... beszél néha rólam? - Nem. A reklámfilmet sem hajlandó megnézni. Ha maga megjelenik a képernyőn, ő kirohan a szobából. Már nem is nagyon néz tévét. Éles fájdalom hasított Lindsay szívébe. - Randy! Tudod, hogy édesapád megkérte a kezem? - Igen. Csak azt nem tudom, miért utasította vissza. - Mert... először tisztáznom kellett magamban valamit. - Megesküdtem volna rá, hogy maga is szereti őt. - Ez így is van. Mindenkinél jobban szeretem. - Akkor mi a gond? - Nincs gond. Már nincs. Randy hallgatott egy darabig, azután hirtelen felkiáltott: - Tessék? - A hangja remegett az izgalomtól. Én kis hableányom - Férjhez akarok menni Andrew-hoz, amilyen gyorsan csak lehet. Feltéve, ha még kellek neki. - Ezt komolyan gondolja? - Randy szinte énekelt a boldogságtól. - Igen. Ez most jó vagy rossz? - Hogy jó-e? A lehető legjobb! - De az édesapád azt mondta, hogy menjek vissza a saját világomba. Hallottad. És ezt nagyon komolyan gondolta. Bocsánatot akarok kérni tőle. Segítesz nekem? - Mit gondol? - Hogy szeretlek. - Képzelje, én is magát. Andrew telefonálás közben felpillantott. Randy először csak az ajtórésen dugta be a fejét, de amint apja intett neki, besétált az irodába, és türelmesen várakozott. - De Clint! - folytatta a beszélgetést Andrew. -Nekem teljesen mindegy, hogy az az ember mit mond. A jelentés holnap reggel legyen az asztalomon! Ha nincs itt, akkor nyilvános meghallgatást kérek. - Szerencsére Alex néni meghívott minket vacsorára - jegyezte meg Randy, miután apja lecsapta a telefont. A fiú arcán sokatmondó mosoly terült el. - Mert nagyon éhesnek látszol. Fogadok, hogy nem is ebédeltél. - Nem volt időm. - Andrew felállt, majd felvette a zakóját. Unottan és kedvetlenül tette a dolgát. Igyekezett palástolni, de látszott rajta, hogy nemigen talál semmiben örömöt azóta, hogy Lindsay elment. - Hatalmas sikkasztást fedeztünk fel. Legfelsőbb szinten. Talán elég, ha annyit árulok el, hogy a nyugdíjpénztárról van szó. A sajtó már megneszelte. Tudod, hogy ilyenkor nekem tízszer olyan tájékozottnak kell lennem, mint ezeknek a minden lében kanál újságíróknak. - Ez nem hangzik valami jól. Bizonyára ezért van ekkora tömeg a bejárat előtt. Alig tudtam befurakodni hozzád. - Szeretném azt hinni, hogy csupán japán turisták fényképezik egymást a kapunál. - Andrew felkapta az aktatáskáját, és belegyömöszölte a legújabb anyagot, amelyet az ügyről kapott. Egész éjszaka ezeket fogja olvasni. - A japán turistákon kívül jött néhány tévés is - közölte váratlanul Randy. Andrew döbbenten kimeresztette a szemét, majd hirtelen a telefonhoz lépett, és felhívta a sajtószóvivőjét. A hölgy két perc múlva kopogatott az ajtaján. - Judit! - dörrent rá a kormányzó. - Mi folyik itt tulajdonképpen? - Állítólag valami híres tévészínész tartózkodik a városban, és nyilatkozatot készül adni. Azt kérték, menjen ki, és hallgassa meg a nyilatkozatát. Én viszont biztos voltam benne, hogy a kormányzónak van ennél fontosabb dolga is. Ezért aztán nem zavartam. Andrew arcán fanyar mosoly jelent meg. - Ennél jobban is ismerhetne engem. A tévések nyilván botrányt akarnak kavarni ebből a nyugdíjügyből. Sőt az sem kizárt, hogy valaki lemondásra akar kényszeríteni. Én meg nem is tudok róla! Most biztos azt hiszik, hogy gyáván meglapulok az irodámban. - Akkor ki kell állnod, apa! Annál is inkább, mert úgyis mindig neked vannak a nyomósabb érveid. - Köszönöm a bizalmat, Randy. Judit összevonta a szemöldökét. - Nem tudom. Nekem nem tetszik a dolog... - Legyen szíves, szóljon Jake-nek, hogy riadóztassa a többieket! Akárki áll a háttérben, túl nagy a felhajtás ahhoz, hogy szó nélkül hagyjuk. El kell fogadnom a kihívást. - Kormányzó úr... talán jobb lenne átengedni az ügyet Clintnek. - Nem! - Andrew ereiben forrongani kezdett a vér, kellemes izgalom töltötte el a közelgő összecsapás gondolatára. Szeretett vitatkozni, és semmi kifogása nem volt a kényes helyzetek ellen. - Indulhatunk, Randy. Apa és fia egymás mellett vonultak ki a főbejárathoz. Már bentről látni lehetett, hogy óriási tömeg gyűlt össze az épület előtt. Akárki szervezte, kifogástalan munkát végzett. Jaké odabiccentett Andrew-nak. - Minden rendben, kormányzó. Készen állunk. Andrew Cordell a testőrei védőgyűrűjében, magasra emelt fővel lépett ki a kapun. Hamarosan azonban döbbenten megtorpant, mert a lépcsőn egy halfarkú sellő hevert, és lelkesen integetett az összegyűlteknek. A helyzet leginkább egy cirkuszi előadásra hasonlított. A délutáni nap vakítóan verődött vissza a sellő fémesen csillogó uszonyáról, és különös glóriába burkolta aranyszőke hajzuhatagát. A testéhez tapadó jelmez lélegzetelállítóan kiemelte hajlékony és csábos idomait. A hableány egyébként hátat fordított a kormányzónak, ezért valószínűleg nem is tudott a megjelenéséről. Andrew akármibe lefogadta volna, hogy az egymás lábát taposó nézők sem vették őt észre. Ekkor két erős fényszóró is kigyulladt. - Jó estét, hölgyeim és uraim! - kezdte mondókáját egy mikrofont szorongató tévériporternő, és belemosolygott a kamerába. Alig két lépésre állt a hableánytól. - Ma este rendkívüli élő adásban jelentkezünk Carson City kormányzói hivatala elől. Bizonyára emlékeznek arra, hogy júniusban sokat olvashattunk Cordell kormányzóról. Akkor épp a Bahama-szigeteken nyaralt, és búvárkodás közben egy gyönyörű, valódi hableánnyal hozta össze a sors. A riporternő rövid hatásszünetet tartott. - Egy ismeretlen telefonáló ma arról értesített bennünket, hogy ez a hableány, akit amúgy mindannyian ismerhetnek a Tengernyi szépség nevű arckrém reklámjából, eljött Carson Citybe, mert Én kis hableányom tiltakozni kíván valami ellen. - A hölgy ekkor lehajolt a sellőhöz. - El tudná nekünk röviden mondani, miről is van szó? - Apa! - szisszent fel Randy. - Ne szorongasd ilyen erősen a vállam. Fáj! Andrew számára azonban minden és mindenki megszűnt létezni. CsakLindsay látta, aki időközben felegyenesedett, és megszólalt: - Úgy kezdődött, hogy gondtalanul úszkáltam a tengerben. És akkor váratlanul megjelent ez a... halandó, és utamat állta. - Ez a halandó azonos Andrew Cordell-lel? - Igen. A közönség soraiban sokan felnevettek. Most már észrevették, hogy a kormányzó maga is megjelent, és ez csak fokozta a derültséget. - Megijedtem, mert ott, ahonnan én jövök, úgy tartják, hogy a halandóktól óvakodni kell. A szüleim arra neveltek, legyek óvatos, ne menjek közel az emberekhez, mert megfognak. - Azt akarja mondani, hogy Cordell kormányzó magát akarata ellenére fogva tartotta? - Ennél sokkal rosszabbat tett. Amikor veszélybe kerültem, megmentette az életemet. - Hát ez csak természetes. De még mindig nem értem, hogy ezen miért háborodott fel. - A hableányokból a halandók érintésére elpárolog az erő. Nem tudnak többé ellenállni. Elfelejtik szüleik intelmeit, és már csak egyetlen vágyuk van: hogy kövessék a halandót. Elvesznek végleg. - Elvesznek? - Igen. Egy sellő számára nincs annál félelmetesebb, mint ha egy halandó rabszolgasorba hajtja. - Magával is ez történt? - Igen. A halandó megkért, hogy maradjak vele, ne térjek vissza tengeri hazámba. Magánál akart tartani, nem akart többé visszaengedni. Valóra váltak szüleim félelmei. - Erőszakot is alkalmazott? - Azt nem. Annál ő sokkal ravaszabb. Azt mondta, szeret. A tömeg felmorajlott. Andrew fülében olyan hangosan lüktetett a vér, hogy alig hallott tőle. - Annyira megijedtem, hogy el akartam szökni. És akkor nagyon megbántott. - A mi kormányzónk megbántotta? - Megharagudott. Még sohasem láttam ilyennek. Azelőtt mindig gyengéd és kedves volt hozzám. Andrew megérezte a lány hangjában rezgő végtelen kétségbeesést, és a szívét borító jégpáncél olvadozni kezdett. - Gorombán elküldött. Azt mondta, térjek vissza a saját világomba, ne is lásson többé. - De hiszen maga éppen ezt akarta! Visszanyerni a szabadságát. - Csak hittem, hogy ezt akarom, mert arra neveltek, tartsam magam távol a halandóktól. Amint azonban visszatértem a tengerbe, végtelen szomorúság tört rám. Most már tudom, hogy nem akarok egyedül élni, és a cápákkal küzdeni. Felvetette a fejét, és belenézett a kamerába. - Le akarom vetni a halfarkamat, hogy igazi nő váljék belőlem. A halandóval szeretnék élni, de olyan sokáig voltam hableány, hogy nem sok dologhoz értek. Mégis kitaláltam valamit. Szeretném tudni, maguk mit szólnak hozzá. - Nézőink egész biztosan kíváncsiak a tervére. - A hableányoknak is dolgozniuk kell - folytatta Lindsay. - Én például sellőbabákat tanítottam úszni. Volt köztük olyan, aki csökevényes uszonnyal jött a világra, és olyan, aki korallzátonynak ütközve megsebesült. Ezeknek a gyerekeknek úszásoktatásra van szükségük, hogy újra megerősödjenek, s felnőttként fel tudják venni a versenyt a többi sellővel. Lindsay körülhordozta tekintetét a hallgatóságon, mintegy ellenőrizve, hogy mindenki figyel-e, majd a mikrofon felé fordulva így folytatta: - Ha én is két lábon járó halandóvá válok, akkor a saját világomból csak egyvalamit vihetek magammal: azt a képességet, hogy másokat meg tudok tanítani úszni. A halandónak van egy nagy úszómedencéje. Ott például gyerekeket taníthatnék, így képzeltem el. Es akkor békében élnénk egymás mellett. Mindenki tenné a maga dolgát, és boldog lehetne. - Szerintem a halandónak nagyon tetszik a maga terve, és nem hiszem, hogy még egyszer újra elengedi. - En is ezt remélem. Mindig szerettem volna egy saját kis sellőgyereket, de most már abban bízom, hogy embergyerek lesz belőle. - És mi az akadálya? Talán a kormányzó úr már nem akar hallani magáról? - Sokat vártam rá a kedvenc helyeinken, de nem jött el. - A hableány nagyon szomorú arcot vágott. - Ezért vagyok most itt. Fel akartam menni az irodájába, de nem jutottam el odáig. Egy sellőnek nem könnyű a szárazföldön. Ha nem kellek neki, akkor sohasem leszek igazi, két lábon járó nő. - Úgy érti, hogy akkor örökre ilyen marad? - Igen. Nem tudok járni, de már úszni sem tudok. Ennél súlyosabb büntetést elképzelni sem lehet. - És mit tehetnek magáért a nézők? - Remélem, hogy szólnak egy jó szót az érdekemben. - Egész éjjel itt fogunk maradni a lépcsőn! - kiáltott fel váratlanul Randy, és csatlakozott Lindsayhez. Andrew lehunyta a szemét. Bensejében vad vihar dúlt, de most már tudta, hogy Én kis hableányom Lindsay mélységesen és szívből szereti. Randyvel összebeszélt a háta mögött, és képes volt kiállni ennyi ember elé. Hatalmas kockázatot vállalt! Amikor kinyitotta a szemét, még nagyobb zavarba esett. Lindsay és Randy mellett ott állt Troy, Zackery és Alex is. Zack a parányi Seant tartotta a karjában. - Főnök! - súgta oda neki Jaké. - Induljon el, és ölelje át a hableányát! Vagy mi menjünk maga helyett? Andrew végre elmosolyodott. - Ha egyetlen ujjal hozzányúl a menyasszonyomhoz, akkor el van bocsátva. Ezzel megindult a lány felé. A riporternő máris előtte termett, és az orra alá tartotta a mikrofont. - Mit szól hozzá, kormányzó úr? Láthatóan nehéz helyzetbe került, és a tömeg is egyre nyugtalanabb. Mi a terve? Andrew csak Lindsayt nézte, aki most feléje fordult. Ibolyakék szemében remény és aggodalom csillogott. - Nos, kormányzó úr? - erősködött a riporternő. Andrew megköszörülte a torkát, és a kamerába nézett. - Tavaly ősszel - kezdte -, amikor másodszor választottak meg kormányzóvá, még nem tudtam, hogy feltűnik az életemben egy hableány. Higgyék el, hogy a hableányok egészen különleges lények. A tömeg felnevetett. - Kedvesen integetnek, magukhoz csalogatják az embert, azután váratlanul visszahúzódnak és eltűnnek. A halandóknak pedig ezt túl kell élniük valahogy. Fel kell vértezniük szívüket a szörnyű kínok ellen. - De kormányzó úr! - szólt közbe a riporternő. - Ez a hölgy nem akar többé hableány lenni. Ha nem segít rajta, akkor elveszett szegény! - Javaslom, hogy bocsássuk szavazásra a kérdést! - tárta szét a karját Cordell. Még mielőtt az ellenfeleim megvádolnak, hogy nem akarom megvédeni a kihalással fenyegetett fajokat... - A közönség harsányan felnevetett. - Ki az, akinek nincs kifogása ellene, hogy egy volt hableány legyen Nevada első asszonya? Fülsiketítő üdvrivalgás lett a válasz. Miután elhallgatott a nép, a riporternő megállapította: - A szavazópolgárok döntése egyértelmű, kormányzó úr. Feleségül kell vennie a hableányt! Ezzel el is mondtak mindent, amit el kellett mondani. A riporternő feltekerte a mikrofon kábelét, a stáb szedelőzködött. Andrew odalépett Lindsayhez, lehajolt hozzá, és a fülébe súgta: - Kapaszkodj a nyakamba! - Felemelte, majd elindult vele. - Szóval mégis megtértél? Te kis tétova lélek. Azt azonban, ugye, tudod, hogy többé nincs menekvésed? Lindsay hozzásimult. - Vigyél el valahová, ahol rajtunk kívül nincsen senki, és végre levehetem a halfarkamat! Szeretlek, és meg akarom mutatni, mennyire. Andrew magához szorította a hableányt, és felvitte az irodájába. Ezer szerencse, hogy a testőrök ott voltak, máskülönben szétlapította volna őket a kíváncsi tömeg. Még be sem csukódott mögöttük az iroda ajtaja, máris összetapadt az ajkuk. Úgy kapaszkodtak egymásba, mint két fuldokló. Amikor hirtelen kopogtattak, Andrew nem is válaszolt. - Apa? - türelmetlenkedett Randy az ajtó előtt. - Hagyj békén! - Csak a javadat akarom, drága papa. Az előcsarnokban vár Alex néni, Zack bácsi, az összes munkatársad az irodából és mintegy két tucat újságíró. Ha nem jelentek meg belátható időn belül, akkor kínossá válhat a helyzet. Két perced van, hogy előgyere. Mellesleg emlékeztetni szeretnélek arra, hogy tartozol még egy nyaralással. Tudod, a Kajmán-szigeteken... Troyjal arra gondoltunk, hogy esetleg a mézesheteket ott tölthetnénk veletek... Beth segített levenni az esküvői ruhát, és feladta Lindsayre a könnyű rózsaszín kosztümöt. Azután eltelt félóra, de Andrew még mindig nem jött vissza. Beth felajánlotta, hogy a keresésére indul. Ekkor végre meghallották odakintről az újdonsült férj hangját. - Andrew! - tépte fel az ajtót Lindsay. - Végre! Már azt hittem, valami bajod történt. Lindsay leánykori szobájába az édesapján kívül férfi még nem tette be a lábát. Andrew volt az első. Remekül nézett ki galambszürke öltönyében, bár ebben a parányi ékszerdobozra emlékeztető szobában elég különösen hatott egy ekkora ember. Andrew két kezébe fogta felesége kipirult arcát. - Mi bajom eshetne az esküvőnk napján? - Nem tudom... - hebegte a lány. - Csak azt láttam, hogy apámmal kezdtél el beszélni. Tudod, milyen ideges vagyok. Zack már vagy húsz perce kivitte Randyt és Troyt a repülőtérre. El fogunk késni. - Ne aggódj, drágám! Van elég időnk. Nagyon érdekes dolgokról beszélgettünk a szüléiddel. - Miről? - Beismerték, hogy az utóbbi időben nem volt teljesen felhőtlen a kapcsolatuk veled. Amikor a múlt hónapban felhívtuk őket, hogy összeházasodunk, azt hitték, örökre elveszítenek téged. Ráadásul meg voltak győződve róla, hogy ez az ő hibájuk. - Ne mondd! Andrew bólintott, és belecsókolt Lindsay tenyerébe. - Elmondtam nekik, hogy te akartad itt rendezni a menyegzőt, meg azt is, Én kis hableányom mennyire szereted őket. Magukon kívül voltak aboldogságtól. Édesapád egyszerűen nem jutott szóhoz. - Az én apám? Hát ezt el sem tudom képzelni. - Nagyon szeretnek téged. És most már azt is belátják, hogy a saját életedet kell élned. Békén fognak hagyni, mert különben soha többé nem látnak se bennünket, sem az unokáikat. Hidd el, Lindsay, hogy hatalmas lépést tettek előre. - Ez igaz? 0, Andrew...! - Lindsay férje nyakába borult, majd hosszan a szemébe nézett. - Mivel érdemeltelek ki? - Épp ezt kérdeztem magamtól én is: mivel érdemeltem ki egy ilyen feleséget? - Andrew elérzékenyülve megsimogatta a lányt. - Tudod, Wendie halála után a fiam is nagyon sötéten látta az életet. Amikor megkérdezted tőle, nem akar-e a barátjával együtt eljönni velünk a Kajmán-szigetekre, majd kibújt a bőréből örömében. És nemcsak azért, mert kedvel téged, hanem azért is, mert te újra családdá kovácsoltál bennünket. - A férfi felnevetett. - Azt mondtam, velünk jöhetnek, de csak akkor, ha nem kell elkísérnem őket az összes víz alatti kirándulásukra. Azt akarom, hogy csak az enyém legyél. Tudom, szeretsz úszkálni, de kitaláltam számodra valami sokkal érdekesebb elfoglaltságot. Persze nem kizárt, hogy azért néha megjelenünk a közös vacsorákon... Lindsay megcsókolta Andrew-t. Csókja féktelen szenvedélyről árulkodott. - Lehet, hogy megjelenünk, lehet, hogy nem, Andrew Cordell. Talán még vacsorára sem jövünk elő...