Tömör és jó próza az egyik legellentmondásosabb svéd író tollából.
Egy felfelé törekvő, sokat próbált béreslegény ’karrierje’ a tengerparti tanyán.

Strindberg maga is sokfelé hányódott-vetődött, s mint e regényéből is kiderül: közben mindent jól megfigyelt.
Pontosan ábrázolja a halászó-vadászó-gazdálkodó tengermellékiek mindennapjait,
néha apró, megkapó természeti képekkel is szolgál (mellesleg festett és fotózott is…)

A hemsőiek kevés szereplőt mozgató kamaradarab; érződik rajta a színházi szerző cselekményt fókuszáló képessége.

Strindberget mint drámaírót becsülöm leginkább (az 1900-ban írott Haláltánc a XX. század legjobb darabjainak egyike), de ez a kisregénye is mestermunka.

A hemsőiek szerintem egy jól megírt realista történet, nem ábrázolja az életet alantasabbnak, mint amilyen, csupán nem is szépíti…

Lehet, hogy Hemingway szárazabban írta volna meg, de nem rövidebben.

Pintyő kritikája

Nagyon izgalmas volt felfedezni ebben a könyvben,
hogy az a konfliktus, ami kis hazánkban a falusiak és a városiak között feszült, Svédországban három felet érintett:

voltak ugye az iparosodott városiak (ez stimmel),
a szárazföldi parasztok (ez is),
és harmadikként a tengerparti hajósok és halászok.

És hát ők hárman nem nagyon komálták egymást.
---
Strindberg regénye, ha úgy vesszük,
ebből a szembenállásból ad ízelítőt:
Carlsson, a minden hájjal megkent síkvidéki megérkezik Hemsö szigetére,
hogy az ottani koros özvegynek segédkezzen a gazdaság felvirágoztatásában.

Persze a helyiek nem nézik jó szemmel az idegent,
különösen Gusten, a reménybeli örökös.

Aki amúgy szintén egy festenivaló semmirekellő: legszívesebben állandóan vadászgatna,
de hogy véletlenül megfejjen egy tehenet,
hát az nem fordulhat elő.
---
Carlssonnak persze megvannak a maga elképzelései,
és semmitől sem riad vissza,
csak hogy egyre magasabbra kapaszkodjon a szamárlétrán – hamisítatlan skandináv Julien Sorellel állunk hát szemben. (Később aztán megérkeznek holmi fővárosi nyaralóvendégek – na ők az urbánusék.)

Kuszma kritikája

Sötét, kegyetlen világ a hemsőiek világa, önzés, hamisság határozza meg az emberek kapcsolatait.

Strindberg mély megvetéssel és kegyetlen iróniával mond ítéletet a kispolgári kapzsiság és álszenteskedés világáról.

Nemcsak az alakok élnek elevenen ebben a regényben, nemcsak az embereket ábrázolja Strindberg sokszor már visszataszító hitelességgel – elevenen lüktető nála a természet, az északi tengervidék, a magányos szigetvilág ábrázolása,

sőt a tárgyak is szinte életre kelnek sötét tónusú képeinek
fény-árnyék játékában.

Egy nagyon jól megírt realista regény a tizenkilencedik század végéből.

Tetszettek a tájleírások, az emberek jellemzései,
még a mellékszereplőnek számító Norman és Rundqvist valamint a tiszteletes jellemzése is tökéletesre sikeredett.

A hat hemsői közül, úgy érzem, a két lány,
Carla és Lotta bemutatásával adós maradt,
bár nekik 'nincs különösebb szerepük', mégis hiányoltam.

Ettől függetlenül nagyon élvezetes, humorral is átszőtt,
jól olvasható történet. Érződik rajta a mesteri kéz.

Markos Katalin kritikája

Átfogó, érzékletes képet ad a svéd Hemső sziget egykori lakóinak mindennapjairól.

Bár a történet nem bővelkedik fordulatokban, rendkívül jó a befejezés. Igazi skandináv feelinget áraszt.

Ha valamibe belekötnék, az a kissé összecsapott fordítás,
és az elírások, amik levonnak valamennyit a regény élvezhetőségéből.

Morin kritikája

Egy hatvanesztendős emberi sorsnak a története ez.

Az első részeket körülbelül negyven esztendős koromban írtam,
még pedig, mint amikor hittem, a halál küszöbén,
mert fáradt voltam, nem láttam többé semmiféle célját
a létnek, fölöslegesnek, félrelököttnek tartottam magamat.

Munka közben rájöttem, hogy valami terv és szándék mégis csak van tarka életemben, és kedvet kaptam újra az élethez,

főként mert kíváncsi voltam rá, hogy mi lesz és minő véget fog érni egy ilyen élet – írja Strindberg kilenckötetes művének előszavában.

A kötetet Mikes Lajos gondos fordításában olvashatjuk,
mely a maga idejében zajos siker volt hazánkban.

Strindberg önéletírásának, az „Egy lélek fejlődésé”-nek második része ez a kötet.

Jäsningstiden (Az erjedés ideje)
a svéd címe magyarul: A forrongás évei.
---
Ezt a kötetet hiába keresi az érdeklődő Strindberg
összes műveinek Schering-féle német fordításában,
amelynek – más híján – igen nagy a keletje hazánkban is.

A német fordító ezt a kötetet beleolvasztotta az önéletírás
első kötetébe, A cseléd fiába,
oly módon, hogy a két külön kötet fejezeteit folytatólagosan számozta és nem egy helyütt meg is rövidítette.
---
A rövidítésekben és kihagyásokban rendszer van. Gondosan kihagy a német fordító minden oly megjegyzést, amely sértheti a német érzélmességet,

kihagy továbbá minden verses idézetet,
akár Strindberg-versről van szó, akár más költő verséről,
és kihagy végül minden oly részletet, amely Strindberg gyermekkori és diákkori szárnypróbálgatásaiból vett mutatvány, tehát önéletírásban igen fontos dokumentum.
---
Ezt csak általában jegyzem meg, hangsúlyozva, hogy a magyar fordítás a teljes és az igazi Strindberget közvetíti a magyar olvasónak.

Szoros kapcsolatban van ez a kötet Strindbergnek
első nagy regényével, amelyet 1879-ben írt,
s amellyel első nagy és döntő irodalmi sikerét aratta.

Ennek a regénynek a címe: A Vörös szoba.
az önéletírás harmadik kötetét 1886-ban írta Strindberg,
tehát hét évvel később, mint a regényt.

A regény a hetvenes évek svéd politikai, irodalmi, művészeti
és társadalmi életének hatalmas szatírája.

Háttere egy bohém társaság gyülekező helye,
az úgynevezett Vörös szoba, egy stockholmi nagy kávéháznak vörös bútorzatú különszobája.

Az önéletírásban erről a bohém társaságról,
amelynek Strindberg is tagja volt, megtudjuk a valóságot.

Strindberg önéletírásának ez a negyedik kötete
kétévi megszakítással folytatja a harmadik kötetet.

1875-ről és 1876-ról mindössze ennyit mond benne Strindberg: „A vihar elvonult; de két éven át, 75-ben és 76-ban, úgy dühöngött, mint még soha előbb, János tarka életében. Aktív szereplője volt egy családi drámának…”
---
Részletesen az önéletírás ötödik kötete, a Vallomások,
számol be erről a két esztendőről is,
amelyben Strindberg első házasságának az előjátéka lezajlott.

1875 májusában ismerkedett meg Strindberg Siri von Essen-nel, aki akkor még Wrangel báróné volt,
és 1877 december 30-ikán vette nőül
a nála másfél évvel fiatalabb finn eredetű elvált asszonyt,

teljes nevén Sophia Mathilda Elisabeth von Essen-t,
Carl Reinhold von Essen kapitánynak és feleségének,
Elisabeth Charlotta Indebetou-nak, a leányát.

Ez a házasság tíz évig tartott és végül is válással végződött.

A tragédiából, amelyet a Vallomások-ból ismert meg a világ,
ez a kötet úgyszólván semmit sem sejtet.
Strindberg eredetileg nem akarta a világ elé tárni életének ezt a nagy válságát.

A szerző című kötetben, amelyet a svéd közönség számára írt,
noha ez a kötet is első házasságának a tíz esztendejével foglalkozik,

családi életéről csak egy-egy odavetett mondatban emlékezik meg,
s feleségét és három gyermekét, (két kislányát és egy kisfiát) csak a háttérben szerepelteti elmosódó árnyképek gyanánt.

Az igazságot csak 1888-ban írta meg Strindberg, amikor a válás után ellene támadt úgyszólván az egész művelt világ – az egész félrevezetett, megtévesztett közvélemény – felháborodása, úgyhogy kénytelen volt védekezni.