Végül ez hát a magány: belefonjuk magunkat saját lelkünknek a selymébe, begubózkodunk és várjuk az átalakulást, mert ez nem maradhat el.
Időközben egyrészt saját élményeinkből élünk,
másrészt telepatikus úton mások életét éljük.
Strindberg a termékeny magányról ír,
egy olyan totális egyedüllét megteremtéséről
és érzékeny megéléséről, amelyet szellemi gazdagság kísér
és (így) nem őrül bele az ember.
Magam olvasás közben több résznél is arra jutottam,
hogy az utóbbi nem sikerült neki.
Egy özvegy emberről szól, aki nem akarván újra nősülni, teljesen visszavonul önmagába. Emlékezik életére, fiatalságára.
| strindberg_egyedül.pdf |
RSS Feed
