Már hajnali órára járhatott az idő, amikor hirtelen kitárult a pihenőszoba ajtaja.
– Doktornő! Kérem, jöjjön gyorsan! – robbant be Susan nővér.
Az arca kétségbeesést és rémületet tükrözött.
– Mi történt? – ugrott le az ágyról a doktornő.
– A fiatalember a 114-es kórteremben…
– Mi van vele? – kérdezete idegesen a doktornő.
– Meghalt…azt hiszem – nyögte ki nagy nehezen a nővér.
– Micsoda? Miket hordasz itt össze? – kapkodta fel az asztalról a vizsgálathoz szükséges eszközeit, majd futva kirohant a folyosóra. Szinte berobbant az ajtón. Az ágyon kitágult szemekkel, sápadtan feküdt az alig tizenkilenc éves fiatalember. Az infúzió szépen csepegett a karjába.
– Hívd az újraélesztőket, azonnal hozzák ide a készüléket! – kiáltott rá a mellette toporgó lányra. – Itt van a zsebemben a személyhívó, hívd a 37-et!
A nővér remegő hangon beszélt, miközben a doktornő nyílt szívmasszázst alkalmazott. Magában arra gondolt, hogy vajon mennyi idő telhetett el a szív megállása óta, Félt, hogy négy percnél hosszabb…
| martha_tailor_-_teboly.doc |
RSS Feed
