Régi meggyőződésem, hogy télen, amikor szürkeség és hideg van, pláne a karácsonyi szezonban, kosztümös klasszikusokat kell olvasni és nézni.
Leginkább Jane Austent, de a Brontë nővérek is jó irány,
egye fene, a Kisasszonyok is belefér.
A vigasztalan sötétség remek ellenpontjai az a sok mesés kelme
és pompás lakásbelső és széljárta rét, a báli forgatag, a szigorú illemszabályok mentén zajló visszafogott táncok még akkor is vonzóbbak, ha a nézőnek nincsen hercegnő-komplexusa.
---
A sorozat is azzal húzza be a nézőt, hogy szép ruhába bújtatott, szép embereket vonultat fel szép terekben, szép tájakon,
őket aztán egymás mellé tereli, némi pletyka révén a szálakat
jól összegabalyítja.
A sorozat a szórakoztatás és a romantika mellett nem kevés üdítő józanságot is felvonultat.
A történet nem árul zsákbamacskát, hisz a társasági szezon kezdetén indul, melynek lényege gyakorlatilag a házasuló korba érett leányok kiházasítása minél előnyösebb feltételek mentén – azaz minél magasabb státuszú férjhez,
aki persze maga is keres az ügyleten, hisz a friggyel a szűzleány mellett tekintélyes hozományt is kap.
---
A társadalmi közeg a régenskori brit arisztokrácia világa,
Sarolta királynétól alig néhány társadalmi lépcsőfoknyira,
és hát maga a királyné is aktív részese az eseményeknek –
kell egy kis szórakozás idegen országba házasodva,
egy beszámíthatatlan, mentális beteg király feleségeként.
A királyné az is, aki a történet kezdetén a társasági szezon ékkövének nevezi Daphne Bridgertont, sorozatunk főhősét,
akire emiatt az egész arisztokrácia figyel: mindenkit érdekel, hogy kit választ majd a kétségkívül seregnyi, jobbnál jobb kérő közül.
A ragyogó szépségű, nagy nevű családból származó, jól nevelt
és úgy általában minden szempontból kifogástalan hajadon
nem csupán megadja magát a sorsának, de teljesen egyértelmű
és helyénvaló életcélnak látja azt, hogy jól menjen férjhez,
ezzel emelve családja presztízsét.
Egy kitétele van: szerelmi házasságot szeretne,
merthogy annak idején szülei is olyan szerencsések voltak,
hogy az elrendezett, társadalmilag előnyös házasságuk
még érzelmileg is kielégítő volt.
Erre Daphnénak eleinte minden esélye meg is van, hiszen a társaság első számú leányának kikiáltva válogathatott volna a kérőkben,
ám egy messziről jött, titokzatos hajadon, no meg saját kotnyeles bátyja miatt egyetlen öregecske, kellemetlen modorú kérőn kívül
nem igazán ostromolják a házasulóképes fiatalemberek.
---
Így aztán cselhez kell folyamodjon: megállapodik a társaságban szintén ebben a szezonban feltűnt Simon Basset herceggel,
hogy eljátsszák kölcsönös vonzalmukat a társaság előtt,
így Daphne presztízse felível,
Simont viszont elkeltnek tekintik, s így békén hagyják a férjvadász hajadonok és a még náluk és veszélyesebb, lányaikat kiházasítani vágyó anyák – a herceg ugyanis megfogadta, hogy soha nem nősül meg.
A terv remekül működik, Simont békén hagyják, Daphnét ostromolják, ám a tervbe hiba csúszik: vonzódni kezdenek egymáshoz.
---
Ez tökéletesnek hangzik, de természetesen van egy sor bonyodalom, ami miatt nem az, így a két szerelmes boldogsága egyáltalán nem olyan egyértelmű.
Azért nagyon nem kell izgulnunk, ebben a zsánerben kötelező a happy end, de odáig egészen kanyargós az út
– ráadásul a történet nem csak róluk kettejükről,
hanem egy sor további családtagról, rokonról és ismerősről is szól,
a szálakat pedig egy rejtélyes pletykalap-szerző, bizonyos
Lady Whistledown is tevékenyen bonyolítja.
RSS Feed
