A botrányos lady W 
A The Scandalous Lady W 

Film készült a 18. századi angol társasági élet talán legnagyobb botrányáról. Natalie Dormer játssza a főszerepet.
A történet az arisztokratakörökben jól ismert Worsley házaspár nem mindennapi magánéletéről szól, 
amelyet aztán a nagyközönség is megismerhetett egy szintén
nem mindennapi per folytán.

A vagyonos nemesi családból származó Seymour Fleminget
17 évesen, 1775-ben adták hozzá a nála hét évvel idősebb
Sir Richard Worsleyhez, a parlament tagjához, Isle szigetének jövendőbeli kormányzójához, akit a filmben Shaun Evans alakít.

A házasság kezdetektől fogva boldogtalan volt, három hónapig
el sem hálták. 1776-ban aztán született egy fiuk,
de a hitvesi ágy aztán mint az időjárás, lehűlt. 
---
Sir Richard később bevallotta feleségének, hogy csak úgy tud szeretkezni vele, ha előtte leskelődik, és titokban látja levetkőzni. 

Az asszony furcsának találta férje ízlését, de elfogadta, mint ahogy nem sokkal később azt is, amikor a férfi már azt kérte tőle, 
hogy másokkal bújjon ágyba, miközben ő kukkol. 

Lady W férfiak sorát fogadta az ágyába, még abba is belement, hogy férje jó barátjával, George Bisset kapitánnyal folytasson viszonyt. 

A nő azonban beleszeretett partnerébe, lánya született tőle,
​akit Richard Worsley a botrány elkerülése végett a nevére vett. 

​A lady aztán 1781-ben megszökött a kapitánnyal, de öt nap után megtalálták őket egy előkelő londoni szállodában.

A megsemmisült férj nem akart válást, szokatlan lépésként beperelte barátját, és 20 ezer, mai árfolyamon számolva mintegy 25 millió font 
fájdalomdíjat követelt a tulajdonában esett károkért.
Akkoriban ugyanis a feleség a hites ura tulajdonának számított. 

A lady ezen annyira felháborodott, hogy szerelme anyagi érdekeit szem előtt tartva, valamint azt hangoztatva, hogy ő senkinek sem a tulajdona, be akarta bizonyítani, hogy nem ér 20 ezer fontot. 

Ezért aztán a védelem kiteregette a szennyest, és a nagyvilág elé tárta, hogy a nőnek számos szeretője volt a pert megelőző négy évben. 

Közülük öt hajlandó volt a tanúk padjára állni, és beszámolt arról, hogy a kalandok a báró áldásával zajlottak, sőt még leskelődni is látták őt.
---
Az angol lapok zaftos részleteket közöltek az ügy minden mozzanatáról, rajzok jelentek meg, és az pletyka terjedt,
hogy az asszonynak összesen 27 szeretője volt. 

A tárgyalások leirata nemzetközi bestseller lett, még a britekkel hadakozó George Washingtonnak, az első amerikai elnöknek is megvolt. 
A György-kori Angliában állt a bál, ilyen botrányra nem volt addig példa.
---
A bíróság végül egy szobalány perdöntő vallomása után úgy döntött, hogy a voyeur férj gyakorlatilag prostituálta feleségét. 
A férfi nevetséges egy shilling kártérítést kapott, mindenki rajta élcelődött. 

De Seymour Worsley is elvesztett mindent, a jó hírét, a javait
​és az esélyt, hogy láthassa két gyerekét.

​A David Eldridge forgatókönyve alapján készült film Hallie Rubenhold történésznek a Lady Worsleyről megjelent életrajzi kötetéből merít. 
A forgatókönyvíró szerint a történet nemcsak a szexről szól, hanem a botrányról és a válásról, 
valamint sokkal inkább arról, hogyan próbálja tönkretenni egymást a házaspár két tagja.

A lady és a kapitány szakított, a nő egy időre Franciaországba költözött. 

Soha nem tudott elválni velencei nagykövetté kinevezett férjétől, hisz még ahhoz se volt joga, hogy a bíróság előtt megvédje magát. 

A 230 évvel ezelőtti Angliában még a férfiak jogai is korlátozottak voltak, a 21 év feletti férfiak mindössze 15 százalékának volt szavazati joga – emlékeztetett a társadalmi viszonyokra Natalie Dormer.
---
Sir Richard 1805-ben halt meg, Seymour így visszanyerte szabadságát és nem csekély vagyonát. 

Újra lánykori nevét kezdte használni, és hozzáment
​egy nála 20 évvel fiatalabb férfihoz, aki felvette az ő nevét. 
1818-ban hunyt el, javait férjére hagyta.
​Második házassága boldog volt.

Lady W botrányos élete
The Scandalous Lady W
angol dráma, 87 perc, 2015

1781-ben nagy felháborodást okoz, amikor Lady Seymour Worsley elszökik kedvesével, Bisset kapitánnyal. 

A dühös férje, Sir Richard Worsley bepereli Bissetet,
​és húszezer fontot követel a káráért. 

Míg a szerelmesek egy londoni szállodában húzódnak meg, Sir Richard és ügyvédei nekilátnak bizonyítani a feleség hűtlenségét. 

A bíróságon Sir Richard hazudik, amikor tökéletes képet fest a házasságukról. 

Bisset börtönnel néz szembe, amikor Seymour kitalál egy merész tervet, amivel megmentheti szeretőjét.

Arisztokraták (1955)
The Aristocrats
Vígjáték Dráma

A burgundiai birtokán élő özvegy de Maubrun márki
régi vágású arisztokrata: 
büszke címére, melyet elődei hősi tettekkel érdemeltek ki,
egyúttal jó földesúr is, aki szinte atyai szeretettel,
tisztelettel bánik munkásaival. 

Hét gyermekével szemben azonban érzelmeket nem mutató, kérlelhetetlen zsarnok. 

Bérlőit féltve nem hajlandó korszerűsíteni a veszteséges gazdaságot, 
lányát nem engedi hozzámenni szerelméhez,
mert annak apja "vásárolta" hercegi címét. 

A becsületet és a bátorságot többre tartja az anyagi haszonnál és az egyéni boldogságnál. Gyermekei hiába lázadnak ellene. 

Kedvenc fia, a gyávának tartott Pierre ekkor ki akarja mutatni hűségét a de Maubrun-dinasztia eszményeihez.

​Az események tragédiába torkollanak.

​Anthony Bridgertonnak meglehetősen nehéz feladat jutott
az idei társasági szezon során: nem elég, hogy nősülni készül, 
még a – hogy Lady Whistledown szavaival éljünk – „nagybetűs Kujon” megüresedett pozícióját is be kell töltenie Simon Basset, azaz a herceg távozásával.

Előbbi meglehetősen nagy kihívást jelent a Bridgerton család legidősebb tagjának, ugyanis nagyon konkrét listája van arról, 
milyen feleséget szeretne maga mellé,
utóbbi azonban könnyűszerrel teljesíthetőnek látszik, 
hiszen az egyik legfontosabb kitétele,
hogy nem lehet szó szerelmi házasságról. 

A gondosan kitalált terveit azonban keresztülhúzza a londoni társaságba újonnan érkező Sharma család és a férjet kereső Edwina, illetve a választást szigorúan felügyelő nővére, Kate.
---
Alapjaiban pontosan ugyanezt a történetet meséli el a Netflix sorozatának forrásaként szolgáló regényfolyam második, 
A vikomt, aki engem szeretett című részében Julia Quinn.

Míg Daphne és Simon románca egy komplett ívet járt be – megmutatva mi vár rájuk a tradicionális happy enden túl, bepillantást engedve a mindennapjaikba –, addig a második szezon központi párja, Kate és Anthony története félbehagyottnak érződik. 

Pedig a regények, ahogy a sorozat minden felvonása másik Bridgerton-testvér szerelmi életével foglalkozik – 
ennek szellemében nem hívták vissza egyetlen cameo erejéig sem a Simont alakító Regé-Jean Page-et sem.

S ugyan Page helyét mint ügyeletes szívtipró az Anthonyt megformáló Jonathan Bailey vitathatatlanul át tudta venni, 
a folytatásból valami mégiscsak hiányzik.

​A Bridgerton családnak szinte védjegyévé vált mindent elsöprő szexuális feszültség, az egymás iránti vágyakozás és a sóvárgó tekintetek. 

Sőt, ha lehet, mindezt még az előző évadnál is inkább csúcsra járatták: Kate szerepében Simone Ashley és Bailey között legalább annyira működik a kémia, mint elődeiknél, 

a kettejük közt elcsattanó majdnem-csókok és a haragtól/vágytól fűtött pillantások talán még Simon és Daphne szexjeleneteinek montázsánál is szenvedélyesebbek.
---
A második szezonban helyet kapó ellenségekből lett szerelmesek téma kiválóan működik.
Végül olyan kevés időt töltünk a központi párral, hogy végül csak néhány elkapkodott jelentre futja Kate és Anthony fejezetének lezárásakor. 

Ennek következében nem az első évadhoz hasonló tűzvész szántott fel a képernyőket, hanem csak egy mérsékelt lánggal égő gyertyát kaptunk, amit csak nagy nehezen sikerült meggyújtani. 
---
A Bridgerton család példátlan sikere, a Netflix legnézettebb produkciójaként 80 millió háztartásban nézték meg, 
mely népszerűségen felbuzdulva a szolgáltató rögtön három további évadot és egy spin-off sorozatot is berendelt. 

Anthony és Kate románcát pedig az elkövetkezendő projektek oltárán áldozták fel. 
A folytatás ugyanis indokolatlanul sok időt tölt olyan mellékszereplőkre fókuszálva, mint a királyné vagy Colin Bridgerton, 
akiknek cselekményszála nem feltétlenül érdekes, a jövőre nézve fontos. 

A spin-off sorozat ugyanis Sarolta királynéról fog szólni,
Colinnak és Penelope Featheringtonnak pedig évek kellettek
az egymásra találáshoz, 
ezért a széria kénytelen foglalkozni a legkevésbé izgalmas Bridgerton-testvérrel.

​Az ő történetük megalapozásáért pedig olyan alkotói döntéseket hoztak a második szezon során, aminek következtében 
Kate és Anthony szerelme teljesen máshogy alakul, mint a könyvben. 

Létrehoztak egy komplett szerelmi háromszöget azáltal, hogy Edwina veszélyesen közel kerül ahhoz, hogy Anthony felesége legyen. 
---
Az első évadra jellemző fantáziavilág-érzet is elveszett valahol a jövőben várt nyereség utáni hajszában:
a sorozat ezúttal kevesebb humort és kikacsintást engedett meg magának.

Ahogy a szereposztás – bár a Sharma-család indiai, a rasszizmus kérdése most már fel sem merül a sorozatban –,

​a karaktereket színkódoló élénk árnyalatú ruhák, extravagáns díszletek és a Jane Austen-utalások – ezúttal leginkább a Büszkeség és balítélet 1995-ös feldolgozását idézték meg Anthony vizespólós jelenetével – is eggyé vált a szériával. 
---
Rakita Vivien kritikájából
https://www.filmtekercs.hu/sorozat/bridgerton-2-evad-kritika

A sorozat hatékonyan hozza a fordulatos, intrikus, titkokkal, társadalmi szabályokkal és státuszküzdelmekkel nehezített románcok összes kötelező ismertetőjegyét, ehhez pedig hozzátesz tekintélyes mennyiségű szexet és némi észt is. 

A Bridgerton sokkal inkább erotikus, mint romantikus sorozat,
nem nagyon volt olyan epizód, amiben ne lett volna ágyjelenet, 
és az események előre haladtával ezek gyakorisága csak nő.

Ezen nem lepődött meg senki, aki ismeri a sorozat alapjául szolgáló regényfolyamot – Julia Quinn óriási sikerű, nyolc (!) részből álló bestseller-szériája nagy szenvedélyeket, buja, dekadens viszonyokat ígérnek, és nem hazudnak, pont ezt is kapjuk.
---
Vajon éppen hány romantikus történetben emelik ki annak iszonyatát, hogy az emberi anatómia, az utódnemzés és a szex fizikai működésének alapvető ismerete nélkül serdültek nővé, találkoztak önnön vágyaikkal, a férfitest rejtélyével, és mentek férjhez lányok tömegei? 

Elrejtve a fő történések közé, hogy a házasuló korba érett lányok próbálják felfedni a felfoghatatlan rejtélyt, 
hogy hogyan lehet állapotos egy lány, aki nincs férjnél – mert ugye, hogy a gyerekhez a házasságon kívül mi kell, arról tanulmányaik egyike sem ejtett szót.

Mindenki fennakad, hogy mennyi színesbőrű szerepel a sorozatban. Egyébként valóban relatíve sok, a királyné is az, 
ami egyébként messze nem olyan légből kapott ötlet,
mint amilyennek elsőre látszik: egyes történészek úgy vélik, Sarolta királyné afrikai ősök leszármazottja volt.
---
A Bridgerton, egy sor aktív cselekvő, döntéseket hozó, vagány –
​és nem mellesleg saját, kezdeményező szexualitással rendelkező 
– női karaktert vonultat fel.

​Bájos, könnyed szórakoztatás. Mesevilág, amelyben elférnek olyan álmodozások, miszerint a XIX. századi brit elit tele van feketékkel, 
mi több, ebből még csak súrlódások sincsenek – úristen, egy világ, ahol nincs rasszizmus! –, 

és ahol a nők megkaphatnak mindent, gondtalan jólétet, sikert, családot, pezsgő társas életet, mesés ruhákat 
és egy fülig szerelmes, örökké potens Adonisz férjet is.


Bodnár Judit Lola kritikája
https://24.hu/kultura/2021/01/09/bridgerton-csalad-netflix-sorozat-kritika-szex-kosztumos-tv-streaming/

Régi meggyőződésem, hogy télen, amikor szürkeség és hideg van, pláne a karácsonyi szezonban, kosztümös klasszikusokat kell olvasni és nézni. 
Leginkább Jane Austent, de a Brontë nővérek is jó irány,
egye fene, a Kisasszonyok is belefér. 

A vigasztalan sötétség remek ellenpontjai az a sok mesés kelme
és pompás lakásbelső és széljárta rét, a báli forgatag, a szigorú illemszabályok mentén zajló visszafogott táncok még akkor is vonzóbbak, ha a nézőnek nincsen hercegnő-komplexusa. 
---
A sorozat is azzal húzza be a nézőt, hogy szép ruhába bújtatott, szép embereket vonultat fel szép terekben, szép tájakon, 
őket aztán egymás mellé tereli, némi pletyka révén a szálakat
jól összegabalyítja.

A sorozat a szórakoztatás és a romantika mellett nem kevés üdítő józanságot is felvonultat.

A történet nem árul zsákbamacskát, hisz a társasági szezon kezdetén indul, melynek lényege gyakorlatilag a házasuló korba érett leányok kiházasítása minél előnyösebb feltételek mentén – azaz minél magasabb státuszú férjhez, 
aki persze maga is keres az ügyleten, hisz a friggyel a szűzleány mellett tekintélyes hozományt is kap. 
---
A társadalmi közeg a régenskori brit arisztokrácia világa,
Sarolta királynétól alig néhány társadalmi lépcsőfoknyira, 
és hát maga a királyné is aktív részese az eseményeknek –
​kell egy kis szórakozás idegen országba házasodva, 
egy beszámíthatatlan, mentális beteg király feleségeként. 

A királyné az is, aki a történet kezdetén a társasági szezon ékkövének nevezi Daphne Bridgertont, sorozatunk főhősét, 
akire emiatt az egész arisztokrácia figyel: mindenkit érdekel, hogy kit választ majd a kétségkívül seregnyi, jobbnál jobb kérő közül.

A ragyogó szépségű, nagy nevű családból származó, jól nevelt
és úgy általában minden szempontból kifogástalan hajadon 
nem csupán megadja magát a sorsának, de teljesen egyértelmű
és helyénvaló életcélnak látja azt, hogy jól menjen férjhez, 
ezzel emelve családja presztízsét. 

Egy kitétele van: szerelmi házasságot szeretne,
merthogy annak idején szülei is olyan szerencsések voltak, 
hogy az elrendezett, társadalmilag előnyös házasságuk
még érzelmileg is kielégítő volt. 

Erre Daphnénak eleinte minden esélye meg is van, hiszen a társaság első számú leányának kikiáltva válogathatott volna a kérőkben, 
ám egy messziről jött, titokzatos hajadon, no meg saját kotnyeles bátyja miatt egyetlen öregecske, kellemetlen modorú kérőn kívül 
nem igazán ostromolják a házasulóképes fiatalemberek.
---
Így aztán cselhez kell folyamodjon: megállapodik a társaságban szintén ebben a szezonban feltűnt Simon Basset herceggel, 
hogy eljátsszák kölcsönös vonzalmukat a társaság előtt,
így Daphne presztízse felível, 

Simont viszont elkeltnek tekintik, s így békén hagyják a férjvadász hajadonok és a még náluk és veszélyesebb, lányaikat kiházasítani vágyó anyák – a herceg ugyanis megfogadta, hogy soha nem nősül meg. 

A terv remekül működik, Simont békén hagyják, Daphnét ostromolják, ám a tervbe hiba csúszik: vonzódni kezdenek egymáshoz. 
---
Ez tökéletesnek hangzik, de természetesen van egy sor bonyodalom, ami miatt nem az, így a két szerelmes boldogsága egyáltalán nem olyan egyértelmű. 

Azért nagyon nem kell izgulnunk, ebben a zsánerben kötelező a happy end, de odáig egészen kanyargós az út 
– ráadásul a történet nem csak róluk kettejükről,
hanem egy sor további családtagról, rokonról és ismerősről is szól, 
a szálakat pedig egy rejtélyes pletykalap-szerző, bizonyos
​Lady Whistledown is tevékenyen bonyolítja.

Miért sikeres a Bedgerton család filmsorozat?
Egyrészt szeretjük a lányregényes kosztümös sorozatokat (Büszkeség és balítélet, Downton Abbey).

Másrészt ez a fajta idealista elvágyódás - egy olyan korba,
amikor a legnagyobb tragédiát az jelentette,
ha valakinek nem volt elég kérője - pont a lehető legjobbkor jött, 2020 karácsonyán, egy gyötrelmes, tragikusan depresszív esztendőt követően olyan körülmények között, 
amikor még a családunkkal sem tudtunk igazán együtt lenni. 
---
Egyértelmű, hogy nem a történelmi hűségre törekszik a sorozat, nem vethető össze hitelessége, szokásai sem. 
Noha kiállásában, kosztümjeiben, díszleteiben és színészeiben
így is elképesztően impozáns, színes, részletgazdag, 
inkább az adott kor iránt kívánja kifejezni a rajongását a mai közízlésnek megfelelve.

A sorozat Julia Quinn azonos című regénysorozatának adaptációjának - melynek mindegyik kötete a címbeli Bridgerton család ABC sorrendben elnevezett egy-egy tagjára koncentrál.
---
Adva van a címszereplő família legidősebb hölgy tagja,
a királynő szerint is a báli szezon egyik üdvöskéje,
Daphne (Phoebe Dynevor), akinek igyekeznek férjet találni, azonban a családfőként funkcionáló, heves természetű bátyja, Anthony (Jonathan Bailey) minden kérőt elriaszt. 

Azonban színre lép a báty egykori barátja, Simon Basset herceg (Regé-Jean Page), aki nem igazán akaródzik házasságot kötni, 
viszont valahogy le kell ráznia a tehetős vőre vadászó anyák keselyűként keringő hadát 

és Daphne-nak is jól jönne, ha az érdemi kérők figyelmét felhívnák, így tettetett udvarlással lépnek szövetségre, 
azonban ahogy az lenni szokott, hamarosan kiderül,
​gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt. 

Ha pedig nem lenne elég a megannyi családtag vágyódása az elérhetetlen iránt, valaki az arisztokrácia belső köreiből Lady Whistledown néven (Julie Andrews narrálásában) kiteregeti a lordok és milady-k féltve őrzött szennyesét, 
ezzel pedig a történtekre és a szereplőkre nem kevés hatást gyakorol, élen a felpaprikázott királynővel.
---
A sorozat igyekszik érdemben megfogalmazni a kritikát, hogy a nők mennyire kiszolgáltatottak voltak a patriarchális rendszernek, 
a sok sikk és cicoma között ez elveszik, 

ott pedig egyenesen problémássá válik ez az üzenet, amikor az egyik női szereplő a férfi kérésével ellentétesen cselekszik,
kvázi erőszakot gyakorolva rajta, 
hogy aztán az évad végére kimondja, ő mégis csak jobban tudja
mi a jó a másiknak. 
---
Mindemellett maguk a konfliktusok is emiatt inkább ragadnak
egy modern szappanopera szintjén, csupán a körítés díszesebb. 

Az egy órás játékidővel pedig az amúgy is modorosan míves beszélgetésekkel tarkított széria csak még lassabbnak hat 
és igazán az utolsó 2-3 részben pörögnek fel az események.
---
Színészeibe viszont nem igazán lehet belekötni, pont azt hozzák, amit a karakterük megkíván.

Érthető, hogy az etnikumán túl miért Regé-Jean Page lett a leginkább felkapott: egy sokkalta karcosabb modern kori Mr. Darcy ő, egyszerre férfias, titokzatos és sebezhető jelenség, amihez inkább kellett a karizmá(já)t használni, mint a színészi képességeit.
---
Phoebe Dynevor szerepéhez illően tökéletesen hozza, amit - egy Jane Austin rajongói klubban is - elvárnának tőle: nagy szemekkel, 
szempilla rebegtetések közepette hozza a mindig kifogástalanul viselkedő, de sokszor így is többre vágyó, elveszett Bridgerton nővért. 

A színészek közül még Jonathan Bradley érdemel igazán említést, akit a 8 részes évad második fele kissé parkoló pályára helyez ugyan, 
de a családfői szerepbe kényszerült, a testvéreinek legjobbat akaró, társadalmi státuszának éppúgy megfelelni akaró, 

mint egy férjes operaénekes után vágyódó Anthony karaktere önmagában is kellően összetett és izgalmas, 
és ezzel a színész is képes élni, aminek fényében lehet reménykedni abban, hogy a következő évad központi figurája ő lesz.

Pavlics Tamás kritikája 1. évadról
https://www.puliwood.hu/kritikak/evadkritika-a-bridgerton-csalad-1-evad-289205.html1

Ami az első évad erősségét jelentette, azt nagyítóval sem találtuk A Bridgerton család második évadában. 
A fűtött jelenetek elmaradtak, cserébe véget nem érő szenvedést kaptunk. 

Vonzalom, feszültség, pikáns jelenetek, modern dalok nagyzenekari feldolgozásai, álomszerű képek és öt kiló romantika jellemezte A Bridgerton család című sorozatot. 

A Julia Quinn regénysorozatából készült adaptáció úszott a giccsben.
Ezt úgy kell elképzelni, mintha betértünk volna egy cukrászatba, ahol csupán az év sütijét szerettük volna megkóstolni, 
de az eladók egy szelet helyett az egész tortát lenyomták a torkunkon, hogy instant diabétesszel, émelyegve távozzunk. 
---
Ettől függetlenül A Bridgerton családnak igenis van helye a Netflix kínálatában, ugyanis eleve kevés kosztümös film vagy sorozat van, 
de olyan, ami kortárs művet, nem pedig klasszikust dolgoz fel, szinte nincs is.

Amennyiben korlátlan mennyiségben igényeljük a romantikát,
A Bridgerton család a tökéletes választást jelenti. 
A sorozat első évada minden hibája ellenére élvezhető.
Na de a folytatás…

A Netflix saját gyártású kosztümös sorozata folyamatos csalódás volt. Néha pozitív, néha negatív.
---
Kezdjük azzal, hogy a Julia Quinn-könyvek szerelmesei előre borítékolhatóan csalódni fognak, a történet ugyanis jelentős pontokon és merőben eltér az írónő által kitalált cselekményszálaktól. 

Viszont ha teljesen eltekintünk a regényekben leírt történettől, a folytatás akkor is egy túlgondolt, erőltetett, ötlettelen és kifejezetten szenvedős második évad lett. 

Míg az első szériában Daphne és Simon románcának kialakulását és megerősödését láthattuk, 
a másodikban a legidősebb Bridgerton testvér, Anthony (Jonathan Bailey) történetét láthatjuk, aki felelős családfőként vikomtnét keres maga mellé. 

Mindezt egészen humoros formában kezdi, ugyanis igényeit
nem fogta vissza a jövendőbeliével kapcsolatban, 
azaz gyorsabban hagyja faképnél a feleségjelölteket, mint ahogy
​a mai modern párkeresők balra húzzák a számukra antipatikus személyeket Tinderen.

Majd két új, nem mellesleg indiai származású színésznő kerül a képbe, akik szerepük szerint is Mumbaiból érkeztek Londonba. 

Kate Sharma (Simone Ashley), a nővér egy céllal jön, hogy férjet, elsősorban szerelmet találjon húgának, Edwinának (Charithra Chandran). 

Érkezésének első reggelén, egy illegális kilovaglás alatt találkozik Anthony karakterével, a tűz a két fiatal között pedig szinte azonnal fellobban. 

Ezt mind Kate, mind Anthony saját magukra erőltetett kötelességeiknek tudatával próbálják elfojtani, természetesen sikertelenül.
---
A kémia a két színész között láthatóan megvan, viszont az írók az első évad óta vagy átmentek prűdbe, 
vagy nagyon rájuk lett parancsolva, hogy a tizenhatos karikát sürgősen csökkentsék le egy korhatárral. 

De nem a szexjelenetek hiánya okozza az évad problémáját, hanem az, hogy mind a nyolc rész ugyanazt a dinamikát követi.
De hogy ugyanazt?
Erőltetett távolságtartás, hirtelen közeledés, majd három lépés vissza.

Ez jellemzi a két főhőst, ami már a harmadik résztől olyan mérhetetlenül unalmassá és érdektelenné teszi kettejük kapcsolatát, hogy arra nincsenek szavak.
---
Érezhető, hogy maga az írott mű, ami a regényfolyamból
​A vikomt, aki engem szeretett című könyvet jelenti, 
messze nem olyan tartalmas, ami indokolná a nyolc epizódot. 

Ezzel már az első évadnál is akadtak gondok, de ott még a rengeteg karakter megismertetésével el tudták terelni a szellős cselekményszálról a figyelmet. Most még úgy sem sikerült, hogy az alapművet inkább inspirációnak, mintsem feldolgozandó útmutatónak használták.

Mindettől függetlenül a második évadban is akadt egy-két jó pillanat, főleg, ami az egy-két érdekesebb mellékkarakter szálát érinti. 

Ilyen például az első évad közönségkedvence, Eloise
(Claudia Jessie), aki a korát meghaladó feministaként próbálja 
a számára már születése pillanatában kikövezett úton felszedni
a macskaköveket, hogy egészen más irányba kanyarítsa sorsát.
---
A sorozat látványát tekintve is megváltozott az első évadhoz képest. Míg a Daphne és Simon történetét feldolgozó részekben rengeteg álomszerű jelenetet és díszletet kaptunk, itt ugyanez kevésszer és visszafogottan jelenik meg. 

A kosztümök és a hajak hozták az első évad színvonalát,
a színészi játékra sem lehet panasz, 
viszont a mai popszámok régiesített nagyzenekari feldolgozásai még az első évad számaihoz képest is gyengébbre sikeredtek. 
---
Julia Quinn könyveit a zsáner kedvelői rajongva szeretik,
a Netflixnek sem véletlenül jutott az eszébe
​egy lehetséges Bridgerton-adaptáció. 
A történet- és karaktervezetésben mégis lecsupaszították az írónő stílusát és egyedi hangját, hogy egy még könnyebben fogyasztható sablon sztorit gyártsanak.

Korcsmáros Felícia kritikája
https://index.hu/kultur/cinematrix/2022/03/29/a-bridgerton-csalad-masodik-evad-kritika-ajanlo-netflix-romantikus-sorozat/