| szutyejev_fenyofa.pps |
SZUTYEJEV: A FENYÕFA
Ma reggel a gyerekek megnézték a naptárt, és ezt olvasták le róla: december 31.
Holnap hozza a Télapó a fenyõfát! A játékok biztosan készen lesznek, de a fenyõfa még sehol sincs.
A gyerekek elhatározták, hogy levelet írnak Télapónak, küldjön nekik egy fenyõfát a sûrû erdõbõl, bolyhos, zöld fenyõt, a legszebb fenyõt.
Télapó bácsinak a gyerekektõl:
Kedves Télapó
Kérünk Téged, küldjél Karácsonyra egy szép fenyõt!
Játékot majd csinálunk, az nem kell.
E levelet elviszi majd Neked egy hóember!
Hát egy ilyen levelet írtak a gyerekek, és rögtön utána kiszaladtak az udvarra - hóembert csinálni.
Nagy egyetértésben dolgoztak: volt, aki a havat hordta, volt, aki tapasztotta.
A Hóember fejére egy lyukas vödröt tettek, két szeme szénbõl készült, az orra helyére meg egy szál sárgarépa került.
Hos hát, nagyon jól sikerült a Hóemberpostás! A gyerekek átadták neki a levelet, és így szóltak:
Hóember, Hóember,
nálad jobb postás nem kell,
sötét erdõt járod,
levelünk a párod.
Télapónak vidd el õt,
keressen egy kis fenyõt,
sûrû ágú, zöld szoknyájú,
tûlevelû ismerõst.
Hozd el azt a kis fenyõt,
minden gyerek várja õt !
Beköszöntött az este, a gyerekek hazaszállingóztak, a Hóember pedig így dohogott magában:
- Hm... Ezek feladták a leckét! Most aztán kihez forduljak, merre induljak?
- Vigyél magaddal! - vakkantott fel váratlanul Bobik, a kutyuska. - Jó orrom van, segítek neked megkeresni az utat.
- Persze, hogy elviszlek, kettesben sokkal vidámabb! - örvendezett a Hóember.
Sokáig mentek, mendegéltek, a Hóember és Bobik, míg végül is elérkeztek a sûrû, nagy erdõhöz. Éppen eléjük szaladt egy nyúl.
- Errefelé lakik a Télapó? - kérdezett rá a Hóember.
De a nyúlnak lélegzetnyi ideje sem volt, mert éppen a Róka üldözte.
- Vau ! Vau ! - ugatott fel Bobik, és õ is a Nyúl után vetette magát. Elszomorodott a Hóember.
- Úgy látszik, egyedül kell továbbmennem. És egyszerre nagy szél kerekedett, hatalmas hóvihar söpört végig az erdõn...
A Hóember megremegett és ... darabokra szakadt szét. Csak egy vödör, egy levél meg egy szál sárgarépa maradt belõle a havon.
Visszarohant a Róka, és bosszankodva mondta:
- Hol van az az ember, aki miatt elszalasztottam a nyúlpecsenyémet?
Nézi - hát látja, hogy senki sincs ott, csak egy levél fekszik a havon. Fogta a levelet, és elszaladt vele.
Megjött Bobik is.
- Hol a Hóember?
A Hóember nincs sehol. Épp ekkor érte utol a Farkas a Rókát.
- Mit viszel, komám? - mordult rá a Farkas. - Felezzünk!
- eszem ágában sincs veled felezni, mikor magam is hasznát vehetem! - szólt a Róka és elfutott.
A Farkas meg - utána. És a kíváncsi Szarka is utánuk repült.
Ott sírdogált Bobik magában, a nyulak pedig egyre csak azt hajtogatták :
- Úgy kellett, úgy kellett, minek kergettél mindig minket, minek ijesztgettél mindig minket ?
- Soha többé nem foglak benneteket bántani - mondta Bobik, és még hangosabban kezdett sírni.
- Na, ne sírj, segítünk rajtad - ígérték a nyuszik.
- Mi pedig a nyusziknak - makogták a mókuskák.
És a nyuszik nekiálltak hóembert építeni, a mókusok meg segítettek a munkában: a mancsukkal veregették, dagasztották,
a farkukkal legyezgették, ragasztották. A Hóember fejére ismét egy lyukas vödröt tettek, két szeme szénbõl készült, az orra helyére meg egy szál sárgarépa került.
- Köszönöm nektek - szólalt meg a Hóember -, hogy újra felépítettetek. Most pedig segítsetek megkeresni a Télapót.
Elkísérték a Medvéhez. A Medve aludt a barlangjában, hát felébresztették. Elmesélte neki a Hóember, hogy a gyerekek tulajdonképpen a Télapóhoz küldték õt egy levéllel.
- Egy levéllel? - brummogta a Medve. - Hol az a levél?
S csak ekkor kaptak észbe, hogy nincs meg a levél!
- Levél nélkül pedig Télapó nem ad nektek fenyõfát - mondta a Medve. - Jöbban teszitek, ha hazamentek, majd én kivezetlek benneteket az erdőből.
S egyszerre - honnan, honnan nem? - ott termett előttük a Szarka, és azt csörögte, örömében pörögve:
- Itt a levél! Itt a levél!
És elmesélte nekik, hogyan talált a levélre. És mindahányan, akik voltak, elindultak a levéllel a Télapóhoz.
A Hóember sietve lépked, nagyon izgul: hol egy dombról gurul le, hol egy gödörbe pottyan, hol egy tuskóba botlik.
Persze, a Medve mindig kihúzza a csávából, de aztán megint csak darabokra szakad szét a Hóember.
Végülis elérkeztek Télapóhoz. Télapó elolvasta a levelet, és így szólt:
- Hogyhogy ilyen késõn jöttök? Jaj, Hóember, hogy fogod majd így elvinni idejére, pont karácsonyra a gyerekeknek a fenyõfát?
Itt mindannyian a Hóember védelmére keltek, elmondták, mi történt vele. Télapó a saját szánját adta nekik, s a Hóember a fenyõvel elhajtott a gyerekekhez. A Medve visszabújt a barlangjába - tavaszig kialussza magát. És reggelre a Hóember ott állott a régi helyén, csakhogy levél helyett egy zöld fenyõt tartott a kezében.
Ma reggel a gyerekek megnézték a naptárt, és ezt olvasták le róla: december 31.
Holnap hozza a Télapó a fenyõfát! A játékok biztosan készen lesznek, de a fenyõfa még sehol sincs.
A gyerekek elhatározták, hogy levelet írnak Télapónak, küldjön nekik egy fenyõfát a sûrû erdõbõl, bolyhos, zöld fenyõt, a legszebb fenyõt.
Télapó bácsinak a gyerekektõl:
Kedves Télapó
Kérünk Téged, küldjél Karácsonyra egy szép fenyõt!
Játékot majd csinálunk, az nem kell.
E levelet elviszi majd Neked egy hóember!
Hát egy ilyen levelet írtak a gyerekek, és rögtön utána kiszaladtak az udvarra - hóembert csinálni.
Nagy egyetértésben dolgoztak: volt, aki a havat hordta, volt, aki tapasztotta.
A Hóember fejére egy lyukas vödröt tettek, két szeme szénbõl készült, az orra helyére meg egy szál sárgarépa került.
Hos hát, nagyon jól sikerült a Hóemberpostás! A gyerekek átadták neki a levelet, és így szóltak:
Hóember, Hóember,
nálad jobb postás nem kell,
sötét erdõt járod,
levelünk a párod.
Télapónak vidd el õt,
keressen egy kis fenyõt,
sûrû ágú, zöld szoknyájú,
tûlevelû ismerõst.
Hozd el azt a kis fenyõt,
minden gyerek várja õt !
Beköszöntött az este, a gyerekek hazaszállingóztak, a Hóember pedig így dohogott magában:
- Hm... Ezek feladták a leckét! Most aztán kihez forduljak, merre induljak?
- Vigyél magaddal! - vakkantott fel váratlanul Bobik, a kutyuska. - Jó orrom van, segítek neked megkeresni az utat.
- Persze, hogy elviszlek, kettesben sokkal vidámabb! - örvendezett a Hóember.
Sokáig mentek, mendegéltek, a Hóember és Bobik, míg végül is elérkeztek a sûrû, nagy erdõhöz. Éppen eléjük szaladt egy nyúl.
- Errefelé lakik a Télapó? - kérdezett rá a Hóember.
De a nyúlnak lélegzetnyi ideje sem volt, mert éppen a Róka üldözte.
- Vau ! Vau ! - ugatott fel Bobik, és õ is a Nyúl után vetette magát. Elszomorodott a Hóember.
- Úgy látszik, egyedül kell továbbmennem. És egyszerre nagy szél kerekedett, hatalmas hóvihar söpört végig az erdõn...
A Hóember megremegett és ... darabokra szakadt szét. Csak egy vödör, egy levél meg egy szál sárgarépa maradt belõle a havon.
Visszarohant a Róka, és bosszankodva mondta:
- Hol van az az ember, aki miatt elszalasztottam a nyúlpecsenyémet?
Nézi - hát látja, hogy senki sincs ott, csak egy levél fekszik a havon. Fogta a levelet, és elszaladt vele.
Megjött Bobik is.
- Hol a Hóember?
A Hóember nincs sehol. Épp ekkor érte utol a Farkas a Rókát.
- Mit viszel, komám? - mordult rá a Farkas. - Felezzünk!
- eszem ágában sincs veled felezni, mikor magam is hasznát vehetem! - szólt a Róka és elfutott.
A Farkas meg - utána. És a kíváncsi Szarka is utánuk repült.
Ott sírdogált Bobik magában, a nyulak pedig egyre csak azt hajtogatták :
- Úgy kellett, úgy kellett, minek kergettél mindig minket, minek ijesztgettél mindig minket ?
- Soha többé nem foglak benneteket bántani - mondta Bobik, és még hangosabban kezdett sírni.
- Na, ne sírj, segítünk rajtad - ígérték a nyuszik.
- Mi pedig a nyusziknak - makogták a mókuskák.
És a nyuszik nekiálltak hóembert építeni, a mókusok meg segítettek a munkában: a mancsukkal veregették, dagasztották,
a farkukkal legyezgették, ragasztották. A Hóember fejére ismét egy lyukas vödröt tettek, két szeme szénbõl készült, az orra helyére meg egy szál sárgarépa került.
- Köszönöm nektek - szólalt meg a Hóember -, hogy újra felépítettetek. Most pedig segítsetek megkeresni a Télapót.
Elkísérték a Medvéhez. A Medve aludt a barlangjában, hát felébresztették. Elmesélte neki a Hóember, hogy a gyerekek tulajdonképpen a Télapóhoz küldték õt egy levéllel.
- Egy levéllel? - brummogta a Medve. - Hol az a levél?
S csak ekkor kaptak észbe, hogy nincs meg a levél!
- Levél nélkül pedig Télapó nem ad nektek fenyõfát - mondta a Medve. - Jöbban teszitek, ha hazamentek, majd én kivezetlek benneteket az erdőből.
S egyszerre - honnan, honnan nem? - ott termett előttük a Szarka, és azt csörögte, örömében pörögve:
- Itt a levél! Itt a levél!
És elmesélte nekik, hogyan talált a levélre. És mindahányan, akik voltak, elindultak a levéllel a Télapóhoz.
A Hóember sietve lépked, nagyon izgul: hol egy dombról gurul le, hol egy gödörbe pottyan, hol egy tuskóba botlik.
Persze, a Medve mindig kihúzza a csávából, de aztán megint csak darabokra szakad szét a Hóember.
Végülis elérkeztek Télapóhoz. Télapó elolvasta a levelet, és így szólt:
- Hogyhogy ilyen késõn jöttök? Jaj, Hóember, hogy fogod majd így elvinni idejére, pont karácsonyra a gyerekeknek a fenyõfát?
Itt mindannyian a Hóember védelmére keltek, elmondták, mi történt vele. Télapó a saját szánját adta nekik, s a Hóember a fenyõvel elhajtott a gyerekekhez. A Medve visszabújt a barlangjába - tavaszig kialussza magát. És reggelre a Hóember ott állott a régi helyén, csakhogy levél helyett egy zöld fenyõt tartott a kezében.
RSS Feed
