„Másodszor vagyok ebben a szobában.
Tíz éve, amikor először jártam itt, ugyanígy volt minden.
Olyan, mintha azóta hozzá sem nyúlt volna semmihez, mintha – az óta a távoli reggel óta, amikor ideköltözött Memével – többé nem törődött volna a saját életével.
A papírjai ugyanitt hevertek. Az asztal s az a néhány ócska ruhadarab is épp ott volt, ahol most.
Mintha csak tegnap lett volna, hogy a Kölyökkel átjöttünk hozzá, hogy helyreállítsuk a békét a hatóság és e között az ember között.
Akkorra a banántársaság már teljesen kifacsart bennünket, továbbállt Macondóból, és magával vitte a nekünk hozott szemét szemetjét. S velük a söpredék is odébbállt, s az 1915-ös virágzó Macondónak nyoma sem maradt.
Egy tönkrement falu maradt itt nekünk, négy sötét, nyomorúságos bolttal;
az emberek ingerültek voltak, nem akadt munka,
a virágzó múlt emléke gyötörte őket meg a lesújtó, pangó jelen keserűsége.
Jövőjük pedig egyáltalán nem volt, csak egy közelgő, baljós, fenyegető vasárnap, mikorra kitűzték a választásokat."
| gabriel_garcía_márquez_-_söpredék.doc |
RSS Feed
