„- Nem próbálta kicserélni a pisztolyt? – Nem.
– Nem kísértette a gondolat? – Eszembe jutott.
– Ilyen esetben – tette hozzá Mason – az ember tényleg nem tudja, mit tegyen. Ha kicseréli a fegyvert, másokat hoz kellemetlen helyzetbe, hiszen csak akkor tudnák azt vallani, hogy kicserélték a pisztolyt, ha elfednék saját bűnös ismereteiket. Az egész tervük arra épül, hogy rábírják egy első hallásra hihetetlennek hangzó történet előadására.
Kétségbeesett kísérletre, hogy kimagyarázza, miért is van a birtokában a gyilkos fegyver, na meg a részvényesek listája, melyet biztosan valahogy elvett Rose Calverttől.
Ha ehhez még hozzáveszi, hogy más névre szóló postát kért, felment abba a szobába, melyben később a holttestet megtalálták, kulccsal jutott be – máris kész egy marha szép kis szándékos emberölési ügy.”
Perry Mason és a gyilkos csapda esete címmel is megjelent.

a_muveszi_csapda_esete.pdf |