A három férfi lassan felment a lépcsőn. A plébános ajtaja előtt megálltak. A káplán kopogott egyszer, kétszer… többször is egymás után. Válasz nem jött. A kántortanító lehajolt, belesett a kulcslyukon. Bár a kulcs nem volt a zárban, mégsem látott semmit.
− Mit tegyünk? − néztek kérdőn egymásra.
− Próbáljuk meg kinyitni az ajtót. És ha nem megy, törjük be − szólt a sekrestyés.
− Azt nem lehet − mondta a káplán −, talán nincs is a szobájában.
− Hol lenne? − kérdezte rosszallóan a kántortanító.
− Azt tudom, hogy az este keresztelőn volt − felelte a káplán. − Nagy vacsora volt. Lehet, hogy még nem jött vissza.
− De igen, visszajött − szólt közbe a sekrestyés.
Ekkor a felesége is felszólt a lépcső aljáról: − Bizony, visszajött, úgy éjjel egy és kettő között.
− Honnan tudja? − kérdezte a káplán.
− Hallottam, amikor bezárta a kaput. S úgy hallottam, mintha beszélgetett volna valakivel…
Végül is közös elhatározással benyomták az ajtót. A szobában sötét volt, a redőnyök leeresztve. A sekrestyés felkattintotta a villanyt.
− Úristen! − kiáltotta el magát, és falfehér lett. A káplán és a kántortanító is visszahőkölt a borzalmas látványtól.
A plébános véres fővel részint a földön, részint a párnázott lábtartón feküdt. Merev, halálos mozdulatlanságban…
TARTALOM:
Az első fogás
Banditák Budán
Nyomozók és áldetektívek
Gyilkosság a parókián
mb_banditak_budan_hu_rtf.zip |